Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom
|
|
- Piroska Lakatos
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XVII. évfolyam 12. szám Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Tisztelt Pusztaföldváriak! Mint ahogy azt hírből már hallották, illetve azt ennek a Hírmondónak a hasábjain olvashatják a Békés Takarék közlésében, a pusztaföldvári, kihelyezett Takarékszövetkezeti fiókot február közepén be akarják zárni. Ez a döntés politikai döntés, mivel a Takarékszövetkezeteket össze akarják vonni egy Takarékbank égisze alá. Ezúton szeretném megköszönni a képviselő társaimnak, hogy a hétvégén aláírásokat gyűjtenek a bezárás ellen. Én magam már korábban és a két ünnep közt is megtettem magasabb szinteken a lépéseket ez ügyben, az aláírásokkal ezt a lépést még nyomatékosabbá tudjuk tenni. Az ezzel kapcsolatos sötét felhők évekkel ezelőtt megjelentek, így várható volt, hogy előbb-utóbb minket is elér a leépítési hullám. Sajnálatomnak kell hogy szót adjak azzal kapcsolatban, hogy a magasabb szintű propaganda ellenére egyre több olyan intézkedést kell, hogy megéljünk ami az ilyen kis települések, mint a mienk mindennapjait megkeserítik és a települések megtartó erejét csökkentik. Továbbra is azt hangsúlyozom, amit már évek óta hallanak tőlem, hogy nincs más megoldás, mint az összefogás. Erre jó példa ez az eset, hogy a képviselők szabad idejüket feláldozva tevékenyen vesznek részt a falu életében. Szeretném, ha más esetekben is mellettem állva a falu érdekeit szem előtt tartva szolgálnák a választópolgárok érdekeit. Tisztelettel: Dr. Baranyi István Polgármester Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket a évi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés- és szállítás menetrendjének változásáról: A szelektív hulladékgyűjtésre az eddigiektől eltérően hetétől ( től) HÉTFŐI napok helyett SZERDAI napokon kerül sor továbbra is havonta 1 alkalommal. Szelektív hulladékgyűjtési időpontok I negyedévben: Január: 09. Február: 06. Március: 06. Egyebekben a kommunális hulladékgyűjtés- és szállítás a megszokott módon minden héten HÉTFŐN történik módosítás nélkül. FENYŐFA GYŰJTÉS: Társaságunk ben is 2 alkalmat biztosít házhoz menő karácsonyfa/fenyőfa gyűjtésre. Az alábbiakban közöljük a kijelölt időpontokat: I. alkalom: január 09. II. alkalom: január 16. Kérjük Önöket, hogy a kidobásra ítélt fákat dekorációs elemektől mentesen legyenek szívesek kihelyezni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a járatok csak egyszeri alkalommal mennek végig a gyűjtési útvonalakon, a később kihelyezett fákért nem áll módunkban visszamenni. Köszönjük együttműködésüket! Tisztelettel: A DAREH BÁZIS NONPROFIT Zrt. képviseletében: Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Magyar Kultúra Napja Tisztelettel meghívjuk Önt, Családját, Barátait a Magyar Kultúra Napi rendezvényünkre. A rendezvény időpontja: 23. (Szerda) 18 óra Helyszíne: Művelődési Ház Pusztaföldvár Jókai u. 12. Közreműködik: Liszi Melinda és Balázs Csongor a Békéscsabai Jókai Színház művészei. Ünnepi köszöntőt mond: Dr. Baranyi István polgármester
2 XVII. évfolyam 12. szám Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a 2013 óta tartó Hitelintézeti Integráció következő lépéseként a hatékonyabb működés és a hosszú távú ügyfélelégedettséget célzó intézkedéseink érdekében egyes takarékszövetkezetek fiókjai összevonásra kerülnek. A Békés Takarék Szövetkezet pusztaföldvári fiókja is érintett az intézkedésben, ezért Önt, mint a takarékszövetkezet ügyfelét ezúton szeretnénk tájékoztatni a változások napi ügyintézést érintő részleteiről. A Békés Takarék Szövetkezet 5919 Pusztaföldvár, Jókai utca 3. címen található fiókja összevonásra kerül a 5662 Csanádapáca, Battyhány Lajos út 3. címen található fiókkal. Ennek megfelelően az Ön szerződését/szerződéseit a csanádapácai fiók kezeli a továbbiakban, felhívjuk figyelmét, hogy szerződésének/szerződéseinek kondíciói nem változnak. Önnek a korábban kötött megállapodással/megállapodásokkal semmilyen teendője nincs, az/azok változatlan feltételekkel működnek a jövőben is. Az egyesülés a bankkártya-használatot sem érinti, bankkártyáját az eddigiekben megszokott módon használhatja. Intézkedésünk hosszú távú célja, hogy a tőlünk megszokott szakértői kiszolgálást, versenyképes kondícióinkat, kiterjedt fiókhálózatunk minőségi környezetében tapasztalhassa meg. Ehhez azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a költséghatékonysági szempontokat, így a fiókhálózatunk racionalizálása elkerülhetetlen. Elektronikus csatornáink továbbra is rendelkezésére állnak változatlan formában február 18. napjától Önnek az alábbi fiókokban lesz lehetősége a pénzügyeivel kapcsolatos ügyintézésre: Cím: 5662 Csanádapáca, Battyhány Lajos út Orosháza, Thököly utca 15. Fiók Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Békés Takarék Szövetkezet 5662 Csanádapáca, Batthyány Lajos út 3. Tel.: 68/ :30-16:30 7:30-12:00 Békés Takarék Szövetkezet 5900 Orosháza, Thököly utca 15. Tel.: 68/ (ATM) 7:30-16:30 7:30-12:00 Az eddigiekben megszokott ügyintézés a 5919 Pusztaföldvár, Jókai utca 3. címen található fiókban az összevonást követően megszűnik, de a Békés Takarék Szövetkezet valamennyi szolgáltatását bármely egyéb fiókjában elérhetik. Ügyfeleink választásuk szerint igénybe vehetik a bankkártya-, Internetbank használat-, és 0-24 óráig elérhető ATM szolgáltatásainkat is. Figyelmükbe ajánljuk a környező településeken található fiókjainkat, ahol hétfőtől-péntekig zavartalanul várjuk Ügyfeleinket! Felhívjuk lakossági ügyfeleink figyelmét, hogy a fizetési számla váltásáról szóló 263/2016 (VIII. 31.) Korm. rendelet alapján lehetőségük van fizetési számlájukat a bankváltás keretében bármely más hitelintézeti fiókhoz átvinni. Bővebb információt erre vonatkozóan az alábbi linken találhatnak: Mindent megteszünk azért, hogy a változás a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon minden érintett ügyfelünknek. Bízunk benne, hogy szolgáltatásainkkal a továbbiakban is partnerei lehetünk pénzügyei kezelésében. Állunk szíves rendelkezésére a jövőben is. Kérdés esetén kérjük, keresse fel munkatársunkat a 06-66/ vagy 06-21/ telefonszámon, illetve tájékozódjon a honlapon. Békéscsaba, Tisztelettel: Békés Takarék Szövetkezet 2.
3 Óvodai Hírek December 6-án 10 órától tartottuk Mikulás ünnepségünket, amelyre szeretettel vártuk a leendő óvodásokat és szüleiket. Szokásos módon verssel és énekkel köszöntöttük a Mikulást, aki mindenkinek csomaggal kedveskedett. Köszönjük a szülői munka-közösségnek a segítségét, valamint Mikulásunknak, hogy már több éve ellátogat hozzánk! December 10-én a Pusztaföldvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében bábelőadást nézhettünk meg gyermekeinkkel a művelődési házban. Itt is járt a Mikulás, aki újfent megajándékozta gyermekeinket csomaggal. Köszönjük szépen a szervezőknek, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényükön! December 13-án a Cica csoportos gyerekek hagyományainkhoz híven Betlehemezni mentek egy gyermekünk családjához, Szabó Tamáshoz és családjához. A kis betlehemes jelenet után, köszönjük a szívéjes vendéglátást! December 17-én közösen gyermekeinkkel feldíszítettük a fenyőfánkat, ezzel is ráhangolódtunk a karácsonyvárásra. December 18-án kézműves foglalkozásokkal indítottuk a napot, amelyre szeretettel vártuk a szülőket is. Lehetett mézes kalácsot díszíteni, asztali díszeket, karácsonyfadíszeket készíteni. Délután 14 órára vártuk szeretettel a szülőket óvodánkba a Karácsonyi ünnepségünkre, amelyre meghívásunkat elfogada, Blősz Attila plébános úr és Sódar Ferencné Marika néni is. A gyermekek karácsonyi műsorral kedveskedtek szüleiknek, és közben megérkezett óvodánkba a Jézuska. Az ajándékvásárlásra biztosította a pénzösszeget Hajdúné Kovács Klára igazgatóasszonyunk, valamint a Pusztaföldvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Köszönjük szépen, hogy gyerekeink számára új fejlesztő játékokat biztosítottak! A helyi katolikus egyház közösség is kis csomaggal ajándékozta meg a gyermekeket. Csodálattal nézték a gyerekek a fa alatt lévő sok-sok ajándékot, amit legszívesebben azonnal kibontottak volna. A csoportokba vonulás után lehetőségük volt kipróbálni az új játékokat, és közben elfogyaszthatták a szülők által felajánlott süteményeket és a forró teát. MESEVÁR ÓVODA ALAPíTVÁNY HíREI Egy szülő közbenjárásával pénzbeli és tárgyi adományok érkeztek az alapítványunknak, amellyel abbéli célunkat igyekeznek támogatni, hogy az elkövetkezendő években is folyamatos legyen a néptánc oktatás. Köszönjük pénzbeli adományukat: - Gyarmati Zsolt - Maglóczki József - Sonkolyos Szabolcs - Kackó Pál - Csiki Csaba - Dominkó Sándor - Vasex Kft. Köszönjük tárgyi adományukat: - Hornok és Posztós Kft. - Vegetáció Kft. (Varga Péter) A 2019-es évben is szeretnénk megrendezni alapívtányi bálunkat, február 23-án (szombaton) a helyi művelődési házban. A vacsorát az Aranypatkó Csárda biztosítja, míg a zenét Láda Mihály és zenekara szolgáltatja. Célunk a néptánc oktatás folytatása, valamint nagyon szeretnénk apránként a csoportszobák bútorzatát lecserélni, ehhez szeretnénk pénzt gyűjteni. ÁLDOTT BÉKÉS ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDENKINEK! Holecskáné Rusvai Éva, Tóth Nikoletta Pusztaföldvárért Egyesület Hírei A Pusztaföldvárért Egyesület én és 13-án kézműves foglalkozást tartott a művelődési házban ahol nagyon sok gyermek részt vett. Az Egyesület közösségi oldalán feltett fényképek igazolják, hogy mennyire élvezték, az alkotó munkát. Készíthettek karácsonyfadíszeket, és mézeskalácsot is díszíthettek kedvükre. Szeretnénk megköszönni az önkormányzatnak a mézeskalácsot, amit felajánlott. Továbbá Köszönjük Gyalai Melindának a Közfoglalkoztatottak vezetőjének és Varga Hajnalkának, hogy fáradságot nem sajnálva megsütötték a gyermekek számára án az óvodás szülőkkel és a helyi kézművesekkel és gazdákkal összefogva a Pusztaföldvárért Egyesület karácsonyi vásárt szervezett az Adventi gyertyagyújtással egy időben. Visszajelzések alapján nagyon tetszett a jelenlévő embereknek. Hangsúlyoznánk, hogy ez nem jöhetett volna létre az önkéntes segítők és a Művelődési ház dolgozói nélkül, akik rendelkezésünkre bocsátották a szükséges technikai eszközöket. Nagyon szépen köszönjük a munkájukat!! L a s s a n e l t e l i k a a s é v. Köszönetet mondunk a Pusztaföldvár Községi Önkormányzatnak a Try-Béta Kft-nek és a Pusztaföldvári Búzakalász Mezőgazdasági Szövetkezetnek a pénzbeli támogatásukért. Külön köszönet jár Klembucz Adrienn, Mátó Józsefné, Balog Istvánné, Sonkolyos Szabolcs és a név szerint nem említett diák és felnőtt önkéntesek éves segítő munkájáért!! Szeretnénk, ha 2019-ben is színesíthetnénk kulturális és egyéb programjainkkal a falu életét. Ehhez, viszont természetbeli és pénzbeli támogatásra van szükségünk. Adójuk 1%-át fel lehet ajánlani a Pusztaföldvárért Egyesület javára Adószám: vagy adományokat lehet küldeni a következő bankszámlára Pusztaföldvárért Egyesület Békés Takarék Pusztaföldvár Szlsz.: Mi sem tétlenkedünk (pl. Egészségnap, adományosztások, képzések, karácsonyi kézművesnapok, helyi adventi vásár szervezése, projektekben való részvétel határon belül és túl, pályázatok írása), próbálunk megragadni minden olyan pályázatot, ami elősegíti az Egyesület munkáját." Ezekkel a sorokkal kívánunk mindenkinek békés boldog ünnepeket!! Ady Endre: Karácsony - Harang csendül...részlet Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. 3. Pusztaföldvárért Egyesület SzepesiSzekerczés Andrea és Dencsi Erika
4 Iskolai Hírek december Karácsony és Álom hava December 04. Az elhalasztott fogászati szűrés 7.8. osztálynak utazásunkhoz biztosította a kisbuszt. December 06. Szent Miklós Kupa Kaszaper Iskolánkat az osztályos fiú labdarúgó csapat és a osztályos lány kézilabda csapat képviselte a hagyományos tornán. A torna legjobb kézilabda kapusa: Keller Dorina 8. osztályos tanulónk. utazásunkhoz biztosította a kisbuszt. Kísérő: Granyák Dominik testnevelő tanár December 06. Iskolai Mikulás ünnepségek A testvérosztályok köszöntötték egymást kis ajándékokkal. Szervezők, lebonyolítók: osztályfőnökök. December 09. Iskola mise. Szent Miklós tiszteletére szervezett iskolai mise. Szervező: Blősz Attila plébános, Sódar Ferencné gondnok December 10. Bábelőadás Pusztaföldvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében az óvoda és az alsó tagozat bábelőadáson vett részt a Művelődési Házban. A Mag-ház Egylet ezúton is köszönetet mond a Mikulás-napi rendezvények támogatóinak: Zsótérné Tóth Piroska Harangos-éri Kft., Baráth Gabriella, Molnár Mária, Bocsán Istvánné, Murzsic Zsolt Bartók B u. 4. Kisbolt, Mini ABC Tóth Sándor, Vajda Sára Kulturális Egyesület És ezúton kívánunk eredményekben gazdag új esztendőt! Tisztelettel: a Mag-Ház Egylet tagjai 4. December 12. Micimackó színház az alsó tagozatnak utazásunkhoz biztosította a kisbuszt, amelyet Molnár István és Gyulai István vezetett. December Kézműves délután a Pusztaföldvárért Egyesület szervezésében Kedden 14 órától az alsó tagozat, szerdán 14 órától a felső tagozat tevékenykedett a Művelődési Házban. December 15. Karácsonyi készülődés A szombati munkanap második felében kézműves foglalkozást és sportprogramot szerveztünk tanulóinknak. Az alsó tagozatosok a Művelődési Házzal együttműködve papír üdvözlőkártyákat-, a felső tagozatosok az iskola pedagógusaival karácsonyi asztaldíszt, karácsonyfa papírdíszt készítettek és mézeskalácsot díszítettek. A sportolni vágyók mozoghattak a tornateremben és büntetődobó versenyen vettek részt. Szervező: Az iskola pedagógusai és Gyarmatiné Laduver Márta December 20. Erzsébet karácsony Gyarmatiné Laduver Márta szervezésében idén is részt vehettek 38. osztályos tanulóink az országos rendezvényen, ahol ismét sok-sok élménnyel gazdagodhattak. Mozi délután A Szent Imre Jótékonysági Egyesületünk szervezésében az itthon maradt 1. és 2. osztályos tanulóink egy látványos mozi délutánon voltak Békéscsabán, ahol 3D-ben megnézhették a Grincs című animációs filmet. Kísérő pedagógusok: Németh Franciska, Granyák Dominik Kísérő szülő Gyulai István, akinek köszönjük, hogy segítette munkánkat. utazásunkhoz biztosította a kisbuszt. December 21. Iskolai karácsonyi ünnepség A tornatermi aulában nézhettük meg az irodalmi színpad karácsonyi műsorát délelőtt 10 órai kezdettel. Felkészítő: Nagy Attiláné szakkörvezető December 22.-Január 02. Téli tanítási szünet Jó pihenést és áldott készülődést kívánunk Január 03. (csütörtök) Első tanítási nap. Minden pusztaföldvári lakosnak áldott, békés, Boldog karácsonyi ünnepeket és Sikerekben gazdag Boldog új évet kívánnak a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai és dolgozói Tisztelt Lakosok! A Pusztaföldvári Darvas József Nyugdíjas Egyesület 2018-ban is mozgalmas évet zárt. Egész évben aktívan részt vettünk a falu és a művelődési ház rendezvényein. Kirándultunk Zala megyébe, a szegedi Füvészkertbe és egy nótaestre. Májusban felvettük a kapcsolatot a Fábiánsebestyéni Borostyán Közösségi Klubbal, ellátogattunk hozzájuk, szeptemberben mi láttuk őket vendégül. Ebben az évben is segédkeztünk a 40 AK Ünnepen a gazdák, gazdasszonyok asztalánál. Közös névnapot tartottunk, amikor köszöntöttük a 80, és a 85 éves tagjainkat. Novemberben ismét Fábiánsebestyénen jártunk, kellemes délutánt töltöttek együtt a két klub tagjai. December 12-én búcsúztattuk a 2018-as évet. Szeretnénk megköszönni támogatóink segítségét többek között - A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak - Baranyi István polgármesternek - Sonkolyos Szabolcs alpolgármesternek - Laduver Mártának és a művelődési ház dolgozóinak - A Búzavirág Népdalkörnek, hogy fellépésükkel színesítették rendezvényünket Boldog Békés Új Évet kívánunk a klub tagjai nevében. Szabó Józsefné A nyugdíjas klub vezetője.
5 2019 január Napközikonyha étlap Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk! Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Nagy örömmel vettük birtokba a szépen felújított rendelőt, világos, tiszta, kényelmes. Ezúton is kérem, őrizzük meg az épségét, vigyázzunk rá mindnyájan. Az alábbi néhány sorral kívánok munkatárasaim nevében is Békés Boldog Ünnepeket, sikerekben gazdag Új Évet, jó egészségben!! Dr. Fodor Zsuzsanna Kezdetben volt egy nagy korong Lent a föld lapos s fent a csillagok Alattunk lent az ördögök Felettünk fent az angyalok Így játszadoztak az emberek Éltek és álmodtak, mi mást lehet De néhány kíváncsi ezek felett Valami újat keresgetett Mert nem hitte el, hogy nem lehet A korong széléig merészkedett Hátukon egy-egy nagy hátizsák S csak gyűlt bele lassan az igazság Mely súly alatt a korong szélei Elkezdtek lassan gömbbé hajlani Így hát egy helyre gyűlt a sok kíváncsi Most együtt kell valami jót csinálni Mert az angyalok fáztak az űrben fent Az ördögök unták a pokolban lent Hát összegyűltünk a felszínen Hisz békésen elférhetnénk ennyien. Tisztelt Lakosság! A tüzép várja régi és új vásárlóit széles árúválasztékkal. Termékeink: purhab, festék spray, színezőpaszták, műszerfal ápoló, osb-lapok, ereszcsatornák, csaptelepek és sok más termék várja vásárlóit Tel: 06/20/ Tüzép dolgozói 5.
6 Evangélikus Hírek Evangélikus istentiszteletek: Evangélikus Élet magazin Január 6. (vasárnap) de. 9 óra: vízkereszti istentisztelet, a januárban születettek megáldásával Január 13. (vasárnap) de. 9 óra: úrvacsorás istentisztelet Január 20. (vasárnap) de. 9 óra: istentisztelet Január 27. (vasárnap) de. 9 óra: istentisztelet Február 3. (vasárnap) de. 9 óra: istentisztelet, a februárban születettek megáldásával február 10. (vasárnap) de. 9 óra: úrvacsorás istentisztelet Az istentiszteleteket a téli időszakban a fűtött gyülekezeti teremben tartjuk. Szeretettel és nyitott ajtókkal várunk mindenkit ben is elérhető az Evangélikus Élet magazin a községi könyvtárban. A kéthetente megjelenő színes lapban minden korosztály talál olvasnivalót. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe. Gyülekezetünk a Facebookon Az oldalon aktualitások, programok, fényképek találhatók gyülekezetünk programjairól. ÖKUMENIKUS IMAHÉT Több évtizedes múltra tekint vissza, hogy a keresztény felekezetek januárban egymás templomaiban gyülekezetek össze, hogy közös istentiszteletet tartsanak. Nálunk is közel húsz évre tekint vissza ennek a hagyománya. Idén is négy napon át tartunk istentiszteletet Pusztaföldváron és Csanádapácán, ahová szeretettel várunk mindenkit. Az istentiszteletek minden nap 18 órakor kezdődnek. A program: - Január 21. (hétfő) 18 óra Csanádapáca, katolikus templom, igét hirdet: Tóth Károly evangélikus lelkész - Január 22. (kedd) 18 óra Pusztaföldvár, evangélikus gyülekezeti terem, igét hirdet: Szalkay Róbert református lelkipásztor - Január 23. (szerda) 18 óra - Csanádapáca, evangélikus imaház, igét hirdet: Blősz Attila katolikus plébános - Január 24. (csütörtök) 18 óra - Pusztaföldvár, katolikus templom, igét hirdet: Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra Polgármesteri Hivatalban (Jókai u. 12.) és minden páratlan héten csütörtök óra az újfalusi iskolában. 6. Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó februári számába a cikkeket és hirdetéseket 24-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati Hivatalba vagy a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: +3668/ , +36/ Polgármester - Dr. Baranyi István: +3620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs +3620/ Konyha: +3620/ Tűzép: +3620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Tari Ferenc - Kincses István Gábor Tel.: / Háziorvosi rendelő: +3668/ Központi ügyelet: +3668/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: +3630/ Holecskáné Rusvai Éva Óvodavezető: +3630/ Óvoda: +3630/ Hajdúné Kovács Klára iskolaigazgató: +3630/ Iskola-titkárság: +3668/ / Iskola, alsó tagozat: +3630/ Andrusik Gábor szippantós +36/30/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: +3620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: +3630/ Dr. Tóth Máté fogorvos: +36/20/ Védőnő Tibáné Hamvasi Zsuzsanna +3630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: +36/20/ Blősz Attila katolikus plébános: +36/20/ Krajnyák János Mezőőr +36/20/ Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Meghívó Pusztaföldvár Községi Önkormányzata és Dr. Fodor Zsuzsanna adjunktus ezúton meghívja a Tisztelt Lakosságot a TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00001-
RészletesebbenTavaszi Fesztivál Pusztaföldváron
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol
RészletesebbenSzeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
Részletesebbenegyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Részletesebbenegyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
Részletesebbenegyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
RészletesebbenVEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
RészletesebbenBetlehemezés Létavértesen
A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi
RészletesebbenEGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
RészletesebbenDERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
RészletesebbenAlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
RészletesebbenDECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
RészletesebbenDerecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
RészletesebbenHónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
RészletesebbenIdőpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet
2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó
RészletesebbenProgramajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!
RészletesebbenXIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
Részletesebben22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
RészletesebbenKATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
RészletesebbenA szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
RészletesebbenEgyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom HIRDETMÉNY 2. Tisztelt Földtulajdonosok! Tisztelt Ügyfeleink! A Pusztaföldvár - Tótkomlós földtulajdonosi közösség éves közgyűlést
RészletesebbenA 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
RészletesebbenA ös tanév ütemterve
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév
RészletesebbenISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
RészletesebbenKATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ Tájékoztató kéményseprőipari szolgáltatás lakossági igénylésről Időpontra
RészletesebbenÜtemterv AUGUSZTUS
Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi
RészletesebbenEGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
RészletesebbenAz Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015
Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nem kell rohanni a kutak bejelentésével, változik a határidő 13-án (kedd)
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ Tisztelt pusztaföldváriak, tisztelt véleményező partnerek! Pusztaföldvár Község Képviselő-testülete elhatározta,
RészletesebbenGYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
RészletesebbenSzeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
RészletesebbenMUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens
ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.
RészletesebbenRendezvénynaptár 2015.
Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési
RészletesebbenBudapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola
2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:
RészletesebbenA 2017/18-as tanév helyi rendje
A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.
RészletesebbenA 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
RészletesebbenA 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Avar- és kerti zöldhulladék égetés helyi szabályai Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladék
RészletesebbenISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:
2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai
Részletesebben2012-2013. tanév. I. félév
2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós
Részletesebbenegyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
RészletesebbenDEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:
DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó
RészletesebbenDECEMBER 2. Advent első vasárnapja
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda
RészletesebbenRENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
RészletesebbenPUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt
RészletesebbenRENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
Részletesebben2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
RészletesebbenA 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló
RészletesebbenEGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
RészletesebbenGyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
RészletesebbenEseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
RészletesebbenA Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE
A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység
RészletesebbenÖtéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és
RészletesebbenRENDEZVÉNYTERV 2017/2017
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tisztelt Adózók! Ezúton tájékoztatjuk az Adózókat, hogy a tulajdon illetve haszonélvezeti jog gyakorlásában bekövetkezett változásokról a törvényi előírások
RészletesebbenHitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Részletesebbenb) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
RészletesebbenKossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június
RészletesebbenPolgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
RészletesebbenA 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)
RészletesebbenKUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
RészletesebbenRENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
RészletesebbenMAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
RészletesebbenTanítási év helyi rendje 2015/2016
Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok
RészletesebbenESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE
Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as
RészletesebbenBudapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember
RészletesebbenTájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
RészletesebbenA Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma
Részletesebben2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
Részletesebben2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében
2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett
RészletesebbenZalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
RészletesebbenBemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.
XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)
RészletesebbenPusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvár Községi Önkormányzata Polgármesterétől M e g h í v ó Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 22-én
Részletesebben2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
RészletesebbenGyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
RészletesebbenESEMÉNYNAPTÁRA es tanév
Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,
RészletesebbenA TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap
A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.
RészletesebbenBAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.
Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30
Részletesebben2018. évi Rendezvény naptár tervezet
évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja
RészletesebbenSZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív
RészletesebbenRENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné
RészletesebbenAZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:
AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig
RészletesebbenVIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00
RészletesebbenTóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
RészletesebbenA Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve
A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----
RészletesebbenBiatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi
RészletesebbenKAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg
KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást
Részletesebbene) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai
e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel
RészletesebbenA 2015/2016 tanév helyi rendje
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra
RészletesebbenA tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október
A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
RészletesebbenDecember havi programok
December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik
RészletesebbenXV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként
RészletesebbenCím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
Részletesebben