Belva Plain. Szép emlékek

Átírás

1

2 A fiatal Cecile, Norma és Amanda egyetemi éveik során sülve-főve együtt voltak. Pedig a három lány a három muskétás, ahogy összetartásukat jelképezve magukat nevezik teljesen különbözik egymástól. Cecile előkelő, gazdag családból származik, királynői szépségű lány; a gátlásos, de jó humorú Norma latin szakos tanárként képzeli el az életét; Amanda, aki egy isten háta mögötti kisvárosból lett az egyetem ösztöndíjasa, nyitott természetével, hihetetlen vonzerejével pedig mindenkit maga felé tud fordítani. A lányok az egyetem után három eltérő utat választanak: Cecile hozzámegy tehetséges építész barátjához, Norma a tanításnak szenteli magát, és a saját szerelmi élete helyett inkább bátyja és Amanda kezdődő románcának gardedámja lesz. Háromfelé indulnak, de tragédiák, váratlan csodák, érzelmi viharok újra és újra egymás felé sodorják őket. Mindnyájuk élete letér a tervezett útról, mit nyerhetnek és mit veszíthetnek? Belva Plain regénye izgalmas olvasmány, érzékenyen járja körül az idő és a szerelem által szétzilálódott emberi kapcsolatokat, azok elkerülhetetlen buktatóit és a minden tragédiát feloldó szépségeit. Belva Plain Szép emlékek A mű eredeti címe Looking Back Copyright 2001 by Bar-Nan Creations, Inc. Hungarian translation Dézsi Tímea GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította DÉZSI TÍMEA Szerkesztette KISS MARIANNE A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette. ISSN ISBN Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca fszt. 2. Telefon: , Fax:

3 Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ irodalmi vezető PÁLVÖLGY1 LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZALA BOGLÁRKA Készült 20 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám Prológus Két férfi ült a maine-i fogadó verandáján. Az olívzölden duzzadó óceán hullámait nézték, amint a lábuk előtt a sziklás partra omlottak. A jó megfigyelő azonnal felismerhette, hogy mindkét férfi egy bizonyos korosztályhoz és típushoz tartozik. Régimódi, jól szabott öltönyt és fényes, puha bőrcipőt viselnek, és idegenek társaságában meglehetősen szűkszavúak. Hallgatagon ültek. Az egyikük hirtelen megtörte a csendet. Először vagy itt? Nem. Időnként, ha óceánt akarok látni, eljövök ide. Bár legutóbb az ellenkező irányba mentem, a Csendes-óceánhoz. A hullámok kitartóan csapkodták a partot, a fák között szél duruzsolt, és a két férfi újra csendbe burkolózott. Aztán az egyikőjük, mintegy magában morfondírozva, csendesen megjegyezte: Olvastam egy érdekes dolgot tegnap. Balzac egyszer állítólag azt mondta: Minden nagy vagyon bűntettből származik. Ez valóban érdekes gondolat. Én is így éreztem. Ami azt illeti, van is egy idevágó történetem, ha érdekel. Feltétlenül. Mondd csak el! Első fejezet Az ablak alatt a kártyaasztalt könyvek, táskák, három üres diétáskólás-doboz és egy nagy pizza maradványai borították példás rendetlenségben. Az ablakon túl üde május tombolt. Orgona és nedves fű illatától terhes szellő frissítette a nyüzsgő embereket a gótikus könyvtár, a természettudományi kar modern, üvegvázas épülete és az

4 ódon, vöröstéglás múzeum között és azon túl kanyargó gyalogösvényeken. Megújulás! Inkább befejezés. Temetés. Két társa megütközve nézett Amandára. Nem szokta ilyen borúsan látni a világot. Olyan lelkes, ragyogó személyiség; aranybarna, hullámos hajával keretezett, nyílt, üde arca mindig rendületlenül bizakodó jövőképről árulkodik. A három lány közül mindig is ő keltette a legnagyobb érdeklődést. Igaz, voltak, akiket Cecile nyugodt, klasszikus eleganciája jobban vonzott. Cecile vidámabb hangulatban fordult barátnőjéhez. Ez valami újnak a kezdete, Amanda. Számodra igen. Valószínűleg te vagy az egyetlen a végzősök közül, aki még a nyáron férjhez megy. Tudom. Hát nem nevetséges? Úgy érzem magam, mint a saját nagyanyám! Az ég szerelmére, az ő idejében volt ez a dolgok rendje. Tavaszra jegygyűrű, suli után esküvő mondogatták. Cecile pajkosan mosolyogva élcelődött magán. De mi már négy éve várunk, hogy Peter befejezze az építészetet New Yorkban, és ennyi idő bőven elég volt. A februári szünet óta nem láttuk egymást. Már tűkön ülök! Elégedett sóhajjal tette hozzá: Ha nem ez várna rám, én is minden bizonnyal borzasztóan szomorú lennék, hogy el kell mennem innen. Ave atque vale mondta Norma. Ez mit jelent? érdeklődött Amanda. Élj és boldogulj. Latin. Mi a fenéért tölti valaki a fejét ilyen haszontalan dolgokkal, és mi vihet arra egy embert, hogy élete hátralévő részében ezt akarja tanítani olyanoknak, akik soha nem fogják használni, csak tanítani még több olyan embernek, akik szintén soha nem fogják használni? Nem érem fel ésszel! Élete végéig azért talán mégsem! tiltakozott Cecile. Miért ne? Történetesen élvezem válaszolta Norma. Amúgy is én vagyok a család fekete báránya. Mindig is az voltam. Norma átlagos külsejű, alacsony termetű, kerek arcú lány volt. Figyelmes, intelligens arcában ragyogó, kutató szeme ugyanakkor sokakat megdöbbentett az első találkozáskor. Nem vagy fekete bárány jelentette ki Amanda határozottan. Dehogynem! Még a bátyám, az én szerető, igazán nagyon szerető bátyám is azt mondja, az vagyok, mert evés helyett is inkább olvasok.

5 De hagyjuk is ezt a témát. Döntöttél már, Amanda? Itt maradsz, vagy visszamégy délre? Nem tudom. Egyszerűen képtelen vagyok dönteni. Egyvalami azért nagyon bosszant. Soha senki nem mondta, hogy a bölcsész alapképzés szinte semmit sem ér manapság. Ami nekem van, az legalábbis nem. Ha valami konkrét tudás birtokában lennék, ahogy te tudsz latinul, legalább elmehetnék tanítani egy magániskolába. Ott nem kell feltétlenül tanári végzettséggel rendelkezni. De így, mesterképzés nélkül, nem tudom, mihez kezdhetnék sóhajtott Amanda. Ennyi erővel akár pénzfeldobással is dönthetnék. Perzselődjek egész nyáron a missouri szárazságban, vagy menjek haza, a Mississippin túlra, és ott főjek a saját levemben, miközben isten tudja, milyen munkát próbálok felhajtani? Bárhogy döntesz is, vissza kell jönnöd az esküvőmre! emlékeztette barátnőjét Cecile. Te vagy az egyik koszorúslány! Fizetem az utat, és a ruhát is megveszem neked, úgyhogy nem fogadok el semmilyen kifogást! Gyere el hozzánk pár hétre! ácsingózott Norma. Valami azt súgja, megoldódnának a problémáid, ha érted, mire gondolok! Nem, nem tudom, mire célzol. Amanda, ha akarta, bármikor képes volt magára ölteni, majd újra elhagyni otthoni akcentusát. Most elkerekítette a szemét, és ártatlan csodálkozást mímelve újra átlépett a Mississippi túloldalára: Há eztet meg hogy érted? Norma felnevetett. Pontosan tudod, mire célzok. A bátyám, Larry odavan érted. Szerinte elképesztően gyönyörű vagy. Az is vágta rá Cecile határozottan. A bátyád, Larry, semmit sem tud rólam. Mindössze kétszer voltam nálatok, két-két hétre. Mit tudsz meg egy emberről ennyi idő alatt? Nagyon is sokat! jelentette ki Cecile továbbra is határozottan. Peter és én például már az első pár nap után tudtuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Peter Mack, a végzős, és Cecile Newman, az elsőéves! Ilyet még nem pipáltak itt, az egyetemen! Mégis, bármit mondtak, mi ketten biztosak voltunk magunkban. Amanda a körmeit bámulta gyöngyházrózsaszín, ovális ékszerlapocskák fehér, francia stílusú végekkel. Gondosan ápolta őket. Larry legutóbbi levelére gondolt, amely előző nap érkezett. Ha a fiú minden levelét félretette volna, mostanra már több mint egy tucat gyűlt volna össze, de nem őrizte meg őket. Az írások átgondoltak, kifogástalanok voltak, ugyanakkor túlzottan őszinték és ömlengők. Jó

6 érzés, ha imádják az embert, de ez a hirtelen fellángolás már-már abszurd volt. Ugyanakkor itt van Cecile és a meggyőződése, hogy a csodához néhány nap is elegendő. Cecile látta, hogy Amanda a gondolataiba merül, ezért témát váltott. Nem úgy volt, hogy készíttetünk magunkról egy képet az épület előtt, mielőtt elmennénk? kérdezte. De, csak ne ma, és ne egész alakosat! Előbb ki kell vasalnom egy hosszú szoknyát válaszolt sietve Norma. A két barátnő automatikusan Norma lábára nézett, majd hirtelen elkapták a tekintetüket. A lány alaktalan, vastag lábszára a bokánál ugyanolyan széles volt, mint a térdnél. Összezárva csaknem csípőnyi szélesnek bizonyultak a lábak, Norma életének megkeserítői és ő engedte, hogy megmételyezzék a lelkét. Általánosban a fiúk zongoralábúnak csúfoltak, amíg Larry bátyám elég idős nem lett, hogy móresre tanítsa a kellemetlenkedőket. Most nekem sincs időm mondta Amanda. A Sundale s kávézó tárt karokkal vár élcelődött. Jön ma valamelyikőtök a Sundale s-be vásárolni? Biztos nem gond, ha munka közben ugrunk be hozzád? kérdezte Cecile tapintatosan. Nem. Miért lenne gond? Gyertek csak, csodáljatok meg az égszínkék egyenruhámban! Rendben. Ha jól haladok a csomagolással, elmegyek. De nézz csak körül! Az eleve szűkös helyiségben minden talpalatnyi helyet a lányok ingóságai borítottak. A szobában, Norma és Cecile ágya környékén, mintha könyv- és ruhabombát robbantottak volna. A padlón is dobozokban álltak a könyvek. Finom bőrből és tweedanyagból készült bőröndök várták, hogy betölthessék küldetésüket. Amanda próbálta felmérni a csomagolóalkalmatosságok értékét. Nos, én mindenesetre félreteszek nektek egy-két szelet éclaire-t mondta. Ha nem jöttök be hozzám, majd hazahozom és beteszem őket a hűtőbe. Hirtelen annyira megsajnáltam Amandát! sóhajtott fel Cecile, amikor az ajtó becsukódott barátnőjük mögött. Eddig soha nem tűnt úgy, hogy szüksége van sajnálatra. Mióta csak ismerjük, egy zokszót sem ejtett. Ma panaszkodott először. Hát nem vetted észre, hogy egész idő alatt rejtegette az érzéseit? Úgy gondolod? Pedig úgy tűnik, a legapróbb dolgokban is annyi örömét leli! Mindenkit megfertőz a vidámsága.

7 Állj, állj, állj! Ami neked apróság, az neki nagyon is értékes! Biztos rengeteget nélkülözött. Nem hiszem, hogy neked ez nem tűnt fel! Valószínűleg azért nem vettem észre, mert engem egész életemben szörnyen elkényeztettek válaszolta Cecile, bocsánatkérő pillantást vetve barátnőjére. A körülményeidhez képest cseppet sem vagy elkényeztetve, Cecile. Egyszerűen csak tapasztalatlan vagy. Azzal mindenesetre tisztában vagyok, hogy nem lehet könnyű a tanulás mellett dolgozni, de annyian teszik ezt, hogy nekem nem is tűnt olyan Amanda esetében ennél többről van szó vágott közbe Norma. A családja nagyon rossz körülmények között élhet, és ilyen távolságból a helyzet valószínűleg csak még szörnyűbbnek tűnik a számára. Vívódik magában, hogy hazatérjen-e, vagy örökre itt maradjon. Néha, amikor nálunk van, elejt néhány megjegyzést ezzel kapcsolatban, de csak utalásszerűen. Különös. Hiszen olyan szép és okos! Ha ránézek, azt gondolnám, mindene megvan. Tizenegy órakor, amikor bezárt a Sundale s, Amanda kilépett a tiszta, lágy tavaszi éjszakába. Az alkalmazottak többsége a sugárút felé indult, hogy elérje a központba induló utolsó buszt, csak egy fiatal lány vette az irányt Amandával az egyetem felé. Több évvel fiatalabb volt Amandánál, még csak középiskolás, de a negyedórás séták során meglehetősen szoros barátság alakult ki a két lány között. Talán a csendes környék, a szendergő házak, lépteik üres utcákon koppanó zaja tette. Ma nem jöttek el hozzád a barátnőid szólalt meg Terry. Nem. Még mindig csomagolnak. Ami engem illet, minden holmimat haza tudnám vinni a két kezemben. Sajnálni fogod, hogy elmégy innen? Bizonyos értelemben igen. Néha viszont azt sajnálom, hogy egyáltalán idejöttem. Na ne! Öregem, ha én oda járhatnék! A fél karomat adnám érte! Azért annak is örülök, hogy az államira járhatok majd. Az feleannyiba kerül, vagy tán még kevesebbe. Öregem, mennyi minden múlik a pénzen! Nem? Az éjszakai égboltról tükröződő gyér fényben Amanda szemügyre vette barátnője, Terry feléje fordított arcocskáját. Úgy érezte, a Terry arcáról sugárzó ártatlanság barátnőjét nem négy, hanem negyven évvel teszi nála fiatalabbá. Szinte anyai gondoskodással fordult hozzá:

8 Minden rendben lesz, Terry. Ami azt illeti, ennek a lánynak az életében valószínűleg tényleg minden rendben lesz. Egy szombat délután Terry addig unszolta Amandát, míg a lány beadta a derekát, és rövid látogatást tett nála. A ház kicsi volt és egyszerű, de Terry asztalosmester apja gyönyörűen karbantartotta, az édesanyja pedig, aki cukrászdában dolgozott, mindig gondoskodott a csábító illatokról a konyhában. Az első szobában, az asztalnál apró fiúcska készítette a házi feladatát, az asztal alatt terrier szunyókált. Aznap, miután eljött Tényéktől, Amanda még egyszer visszanézett. Egy pillanatra kínzó irigység fogta el. Mintha a házat és minden lakóját varázslatos burok védené. Terry kíváncsiskodni kezdett. Hogy a csudába kaptál ide ösztöndíjat? Biztos osztályelső voltál! Nos, igen. Csak A érdemjegyeim voltak. De tudod, nem minden A ér ugyanannyit. Otthon nem volt nagy a verseny. Itt viszont B pluszokat kapok, és elhiheted, keményen megdolgozom értük! Tény újabb kérdéssel igyekezett csillapítani kíváncsiságát: És hogy kerültél egy szobába azzal a két lánnyal? Három órára is együtt jártam Normával. Beszélgetni kezdtünk, és megkedveltük egymást. Aztán amikor Norma és Cecile megkapták azt a szobát, engem írattak be harmadiknak. Melyikük az a csinos, sötét hajú lány, a skót kockás rakott szoknyában? Olyan sportos és nett. Ő Cecile. Tényleg sportos. Lacrosse-t játszik. És mi baja a másik barátnőd lábának? Cecile azt mondta, valamelyik belső elválasztású mirigy okozza. Agyalapi mirigy? Vagy pajzsmirigy? Valami ilyesmi. Borzasztó lehet ilyen lábakkal élni, nem? Én csak azt tudom, hogy Norma az egyik legaranyosabb ember, akivel valaha találkoztam. Ó! Amanda szavait csend, majd újabb kérdés követte. Miért mondtad, hogy sajnálod, hogy egyáltalán idejöttél? Ha megtudom erre a tuti választ, elmondom. Ez már az én utcám. Vigyázz magadra hazafelé! De mi lehet a tuti válasz erre a kérdésre? Két erő feszült egymásnak Amandában: az otthon hiánya és a vágy, hogy örökre maga mögött hagyja az otthonát, és új életet kezdjen. A benne zajló vita néha szinte már fizikailag is kimerítette főleg, mivel nem szívesen osztotta volna meg a problémáját senkivel. Ma túl sokat árult el az érzéseiről. Ez nem történhet meg még egyszer.

9 A hallban derengő halvány fénytől eltekintve csend és sötétség fogadta Amandát, amikor visszatért a kollégiumba. Lábujjhegyen surrant be az aprócska konyhába, és a hűtőbe tette az éclaire-eket. Halkan csukta be a hűtő ajtaját, nehogy felébressze az alvókat. Időnként, amikor azon kapta magát, hogy lábujjhegyen közlekedik, bizonytalan érzés fogta el, mintha nem tartozna erre a helyre, pedig semmi oka nem volt rá, hogy így érezzen. Összességében az elmúlt egy év a kollégiumban csodálatos volt. Mindig úgy fog emlékezni rá, mint az ablaktáblákon lesikló hópelyhek, a Norma CD-lejátszójáből szálló zene, a finomságok, italok, sósperecek, chips, sör és játékosan egymásba fonódó női hangok otthonára. Olyan csajos időszak volt ez: Normának nem volt udvarlója; Cecile, ujján Peter gyűrűjével, meg sem látta a fiúkat; nekem pedig, gondolta Amanda, nem volt időm barátra, mert amikor éppen nem a tanulásban igyekeztem behozni a lemaradásomat, akkor a Sundale sben robotoltam minden hétvégén, és még a szünidők nagy részében is. Hihetetlen, hogy egy ilyen év mégis csodálatosnak tűnhet! És hogy mindennek ellenére ilyen fájdalmas lesz magam mögött hagyni ezt az-időszakot! Nyugtalan lett. Noha éjfél felé járt már az idő, és ő hajnali öt óta talpon volt, nem tudott volna elaludni. Ráérősen végigment a szokásos esti ceremónián: kijavította a felpattogzott körömlakkot a körmein, testápolóval bekente a lábfejét, és gondját viselte erős, egyenletes fogainak is. Rövid a felső ajkad jegyezte meg egyszer Norma, akinek kiváló érzéke volt a részletekhez, ezért amikor mosolyogsz, elővillannak a fogaid. Szerencsés vagy, hogy ilyen tökéletesen nézel ki. Szerencse Végül is igen, sok szerencsében volt része. Soha nem jutott volna el idáig, ha nem Mill Riverből származott volna, és nem lett volna egy kicsit pontosabban nagyon is más, mint a többiek az osztályában. Valószínűleg egyedül őt érdekelték ennyire a könyvek. Normához hasonlóan ő is a család fekete báránya volt. És ha az igazgató nem lett volna régi barátja valami fontos embernek itt, a fakultáson Igen. És ráadásul rátalált erre a két barátra, élete első igazi barátaira. Önmagának is szégyellte bevallani, de valahogy még a testvéreinél is közelebb érezte őket magához. Ez volt az igazság, és ennek semmi köze nem volt ahhoz a sok jóhoz, amit Normától és Cecile-től kapott. Az emberek ugyanakkor gyakran azt gondolják, amit gondolni szeretnének, nem igaz? faggatta önmagát Amanda. Talán ha Cecile

10 nem olyan jószívű hozzám például nem adta volna nekem azt a pulóvert A kis kék kincs, még eredeti csomagolásában, fényes ajándékdobozban Amanda bőröndjén díszelgett. A pulóver pontos mása volt Cecile egyik pulóverének, amelyet Amanda egyszer ártatlanul megcsodált. Minden bizonnyal az arcára volt írva, menynyire szeretne ő is egy olyan pulóvert, mert a következő születésnapján megkapta Cecile-től a pompás ajándékdobozt, szalaggal átkötve. Amanda a szalagot is megtartotta, gondosan a ruhadarab mellé helyezve, a dobozban. Cecile és Norma mintha egy másik világból származott volna. Óvodás koruk óta barátok voltak, ahogy arról a dús gyeppel körülvett magánóvodában készült felvételek tanúskodtak. A külső szemlélő talán nem érti, mi tarthatja össze a két lányt, de aki ismeri mindkettőjüket, tudja a titok nyitját. Norma bizonyos szempontból nagyon különleges volt. Szó szerint fényképmemóriával rendelkezett. Ezt látni kell, különben el se hiszi az ember! gondolta Amanda. A barátnője átfutott egyoldalnyi szöveget, majd hibátlanul felmondta az egészet. Jól zongorázott, szellemes volt, és ha akart, nagyon szórakoztató tudott lenni. Arra gondolhatna az ember, hogy mindez talán a lábai által okozott nyomorúságát hivatott ellensúlyozni. Ki tudja? Azonban az sincs kizárva morfondírozott magában tovább Amanda, hogy Cecile Norma életmódjához vonzódik. Ahányszor Normáéknál voltam, Cecile mindig meglátogatott bennünket a városban. Valószínűleg örül, ha elszabadulhat a várostól nagyjából huszonnégy kilométerre lévő farmról, ahol a családjával él. Norma csinos kertvárosi utcában, lélegzetelállítóan pompás házban lakott. Az udvart tündéri virágágyások díszítették, a vendégszobához külön bejáratú fürdőszoba tartozott. Még házvezetőnőjük is volt. Elza tartotta rendben a házat, és ellátta a szakácsnői teendőket. Amanda imádott Normáéknál időzni A bátyám odavan érted. Larry kedves volt, nyugodt és barátságos. Huszonhat éves, nagy termetű fiú, szögletes arcát keretező haja máris gyérült. Idősebbnek tűnt a koránál. Barna szeme Normáéhoz hasonlított. Egyik testvér sem örökölte apjuk, Lawrence Balsan kifogástalan, hűvös, szigorú külsejét. Larry utálta, hogy ő az ifjabb Balsan. Ezt a titkát egyik esti beszélgetésük során osztotta meg Amandával, a verandán üldögélve. Szívesebben használta volna másik keresztnevét, a Danielt, ha apja nem ragaszkodott volna az ifjabb Lawrence számára oly kedves

11 csengéséhez. Ez ostoba megalkuvásnak tűnhet Larry részéről, amíg az ember be nem látja, hogy még ostobább dolog lenne magára haragítania az apját, akinek a neve országszerte ezernyi táblán díszeleg: Balsan Ingatlan. A cégnek három irodája volt, melyek közül kettőt Larry vezetett. Öt évvel korábban summa cum laude végzett ugyanazon az egyetemen, ahol most a húga. Szép teljesítmény! Norma olyan büszke volt a bátyjára, mintha az anyja lett volna, ami nem is csoda, hiszen az édesanyjuk meghalt, az apjuk pedig távolságtartó természet volt. A két testvér egymásba kapaszkodott. Amanda addig fésülködött, amíg a fejbőre bizseregni kezdett. Arra gondolt, milyen végtelenül lenyűgözők az emberek különböző indítékaikkal és fura rögeszméikkel. Larry Balsan például mi a fenéért szeretett éppen őbelé? Minden bizonnyal rengeteg csinos lányt ismer. Ennek ellenére, ha akarná, egy szavába kerülne csak, hogy becserkéssze" az ifjabb Lawrence Balsant. Nem nehéz megállapítani, mikor jut el egy férfi arra a bizonyos pontra. Amanda azonban Norma szavaival élve annyira, de annyira nem akarta Larryt! Az a néhány ölelés a veranda hintaágyán egyértelművé tette számára. Bármennyire igyekezett is, nem érzett semmit. Néhány nappal később Amanda a buszból egyenesen a tűző középmississippi napsütésbe lépett. A Fő utca mentén alig tucatnyi autó parkolt, és emberekből sem lehetett sokkal többet látni a járdákon. Négy évvel korábban minden bizonnyal felismerte volna az arcok többségét vagy az itteniek ismertek volna őrá. A hosszú távoliét és az itthon töltött szünetek rövidsége következtében azonban mostanra szinte idegenné vált. Elindult. A boltok kirakatait pillantásra sem méltatta, hiszen pontosan tudta, mit látna bennük azt, amit, mióta világ a világ: a hentes sonkáit, a szépségszalon piperecikkeit, a kisbolt kirakatában felépített konzervpiramisokat, az ingeket és farmernadrágokat Ben Bácsi Ruházati Kiskereskedésében. Itt semmi sem változik. A város aludt, és álmában még otrombábbnak tűnt. Egyedül a felette elterülő zafír égbolt nyújtott kellemes látványt. Semmi szépség nem fogadta az ideérkezőket. Ez eddig fel sem tűnt Amandának. Degeszre tömött bőröndje, melynek tönkrement kerekeit nem volt alkalma kicseréltetni, kegyetlenül húzta Amanda karját. Alig százlépésenként át kellett vennie a másik kezébe. Egyik karján a könnyű utazótáska hintázott, amelyet Cecile-től és Normától kapott

12 búcsúajándékul. A csinos, fekete-fehér csíkos kiegészítő egész nap mágnesként vonzotta Amanda szemét. Egy könyv volt benne a repülőútra, és az azt követő, három átszállással tarkított buszútra; valamint a diplomája. A családnak elképzelése sincs, mit jelent ez a papír. Csak azt tudják, büszkének kell lenni rá, mert a legtöbb ismerősüknek nincs ilyen papírja. Amanda blúzát a hátához tapasztotta az izzadság. Ahogy a hőségben vánszorgott, arra gondolt, milyen szomorú, hogy a családja nem láthatta a nagyszerű diplomaosztó ünnepséget, a bojtos kalapokat, talárokat, jelvényeket; nem hallhatták, amikor a rézfúvósok a Pomp and Circumstance indulót fújják, amikor a nevét olvassák, és ő a pulpitushoz lép azért a büszke kis papírdarabért. Túl drága. A repülőút, a hotel, a kihagyott munkaidő az inggyárban, ahol a nővére, Lorena és az édesapjuk is dolgozik mind-mind túl drága. És mégis, ha a családfő nem esik el, és nem töri el a combcsontját azon a héten, az édesanyjával együtt össze- kuporgatta volna a pénzt, és elment volna a diplomaosztóra. Egy csöppnyi árnyékos területen Amandának meg kellett állnia. Letelepedett egy kőre, és megpihentette kimerültségtől remegő karját. íme, az ismerős kereszteződés. A gyár a város másik végében van, arra, amerről jön. A suli jobbra, az otthona pedig további bő három kilométernyire előre. Mintha minden szürke lenne ezen a helyen. Szemmel láthatóan rég nem esett erre az eső; még az aszfaltozott út is szürke. A házak is szürkék, a legtöbbre ráférne már a friss vakolat. A miénkre is. Amandában kavarogtak az érzések. Kavargó érzések mondta ki hangosan is. Az itt és az ott. Az itt, ahol önmaga lehet, ahol nem kell azzal törődnie, milyen benyomást tesz másokra. Ha szép vagy mondta egyszer Norma vágyakozón, nem kell azzal törődnöd, mit gondolnak rólad mások. De Norma ebben nagyot tévedett. A szépség Önmagában édeskevés. Milyen benyomást kelthetne ő például az apja főnökében vagy annak a fiában? Nagyon is múló benyomást. Két pillantás, és vége erre akár mérget vehet. És még ez a pillanatnyi benyomás is kétséges, hiszen ahhoz találkoznia kellene ezekkel az emberekkel, amire vajmi kevés az esély, tekintve hogy annak az osztálynak a tagjai tornácos házaikban, távol a várostól élnek. Nézzük reálisan a dolgokat! Az egy másik világ. Amanda bőröndje és a könnyű útitáska a lába mellett, a földön hevert. Hirtelen ráeszmélt, hogy a föld koszos. Felkapta az útitáskát, és alaposan szemügyre vette, nem tett-e kárt benne. Hála az égnek, nem

13 lett piszkos. A táska egy összecsukható esernyőt is rejtett, amelyet Amanda kifejezetten azért vett, hogy megóvja az esőtől új kedvencét. A kék pulóvert is ebbe a táskába tette, biztonsági okokból, arra az esetre, ha a bőröndje eltűnne. Legbecsesebb kincseit, az ezüst karkötőt, a virágmintás nyári köntöst, a puha, prémmel szegélyezett kesztyűt amelynek errefelé nem sok hasznát fogja venni, mind Normától és Cecile-től kapta. Főként Normától, aki, úgy tűnt, sokkal jobban áll anyagilag, mint Cecile. Felállt. Már csak egy kanyar, és a tölgy alatt ott vár rá az egyik nővére. Minden bizonnyal megnézték a buszmenetrendet, és elébe jön valaki, mint mindig, amikor nincs szabad autó, hogy elhozzák az érkezőt a városból. Ilyen nagy családban soha nincs elég autó. Annyian mennek dolgozni a szélrózsa minden irányába. Azt nem mondhatni, hogy szegények vagyunk gondolta Amanda, még sincs soha semmiből elég nálunk. Végre valóban meglátta Lorenát, még mindig gyermeki arcán hatalmas mosollyal. Vidáman felkiáltottak, és megölelték egymást. Lorena szobájában egy normál méretű ágy és egy babaágy volt. Amanda számára kempingágyat kellett beállítani, Tommynak pedig, aki már túl idős volt ahhoz, hogy valamelyik kishúgával osztozzon egy szobán, be kellett költöznie Hank és Búb mellé. A ház főleg amióta Lorena hazaköltözött a három lurkóval majd kipukkadt, úgy tele volt emberekkel. A szobában semmi levegő nem volt: az eső miatt becsukták az ablakot. Első este otthon Amanda nem zuhanyozott, mert a családfő, a bátyjai, a legkisebb húga, Baby és Lorena gyerekei olyan sokáig piszmogtak a fürdőszobában, hogy mire rákerült a sor, Amanda már túl fáradt volt a tusoláshoz. Leszakadt az ég. Mennydörgés rázta meg a házat, és a kisbaba felébredt. A félhomályban Amanda látta, ahogy a nővére felkel, és karjába veszi az apró fiúcskát. A baba sírt, anyukája gügyögött neki és ringatta. Két óra körül járhatott az idő, és Lorena minden reggel fél hatkor kelt, hogy elkészítse a reggelit, mielőtt apjával az inggyárba indult. Még elkeserítőbb helyzetben lenne, ha az édesanyja nem tudna otthon maradni a lurkókkal. Megváltoztál mondta Lorena Amandának, amint meglátta. Hogy érted? Nem is tudom. Csak valahogy más vagy, mint legutóbb, amikor itthon voltál, karácsonykor. Eddig is más voltál, mint mi, de most még inkább.

14 Te viszont semmit sem változtál! Még mindig nagyon csinos vagy! Ez azonban kegyes hazugság volt. Lorena szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek, az arca beesett. Túl sovány volt, megöregedett. Megöregedett! Huszonhét évesen! Amanda torkát szánalom fojtogatta. Persze attól, hogy Mill Riverben él valaki, még nem feltétlenül fog ez történni vele. Nem feltétlenül megy hozzá egy semmirekellőhöz egy nevetséges, meggondolatlan fellángolás következményeként. Nem feltétlenül vállal több gyereket, mint amennyit a körülmények megengednek, ahogy a szüleik tették. Valójában az egész azon múlik, hogy az ember, felelősen gondolkodó lényként, milyen döntéseket hoz. Amanda álmatlanul hevert a hepehupás, vékony matracon, és felidézte a pár órával korábbi vacsorát. A családja melegen fogadta, és mint sejtette, mindenki biztosra vette, hogy végleg hazajött. Megint meg kell ismernünk panaszkodott az édesapja. Tavaly nyáron csak egy hetet töltöttél itthon, aztán már mentél is vissza a suliba. Hangjából tisztán kicsengett a megbántottság. Amanda igyekezett megbékíteni: Dolgoznom kellett, apa. Jól fizető állásom volt, ingyenebéddel. A borravalót is megtarthattam. Vissza kellett mennem. A diplomáddal most már itt is jó állást kaphatsz szólalt meg az édesanyja. Homlokára aggodalmas ráncok ültek ki, szinte kérlelte a lányát. Miközben újra és újra a tűzhelyhez lépett, hogy megtöltse a családtagok tányérjait, többször megismételte önmagát. Egy jó állást a középiskolában. A fejemet rá, hogy kapnál, csak szólnod kell, Amanda. A fejemet rá. A családfő kontrázott: Talán még a gyár igazgatóságán is kapnál munkát! Hé! Te, Lorena meg én, együtt mennénk dolgozni! Én és Lorena a munkásruhánkban, te meg a magas sarkúdban, elegáns fülbevalóval, fel, egyenesen az irodába! kuncogott. Ehhez mit szólsz? Ja. Csak hozzá ne menj valami lökötthöz, és ne gyere haza lakni a kölykökkel, mint Lorena! Búb, a legkisebb öccse, szokásához híven üvöltve közölte a mondanivalóját. Akkor is ordított, ha csak a sótartót kérte el az asztalnál. Annyian vagyunk itt, majd szétreped a ház! Lorena, kisbabájával az ölében, előrehajolt, hogy Dottie arcáról letöröljön egy pötty barna szaftot. Szemmel láthatóan ahhoz is fáradt volt, hogy visszaszóljon Bobnak. Az édesanyja aggodalmas hangon csitítgatta a fiát.

15 Ne beszélj így! Bármelyik lányunk hazahozhatja a gyerekeit, bármikor. Főleg, ha olyan szép kis csemetékről van szó, mint ezek! tette hozzá a családfő. Nézzetek csak rájuk! Mindet be kéne állítani filmszínésznek! Akkor aztán mi, többiek egy percig sem dolgoznánk tovább! Mennénk mi is szerepelni! évődött az anya. Apus, te énekelnél, én meg táncolnék! Hogy képesek itt gondtalanul viccelődni? gondolta Amanda. Ugyanakkor ő is itt nőtt fel, hozzá volt szokva a használt zsír szagához, amely az elhanyagolt, szemetes konyhából terjengett. Minden valószínűség szerint újra hozzászokna, ha arról lenne szó. És hozzászokna a városhoz is, ahol semmi sem történik, és nem is valószínű, hogy valaha történni fog. A holnap ugyanaz lesz, mint a ma, a holnapután is, az azután is Amanda eddig is kirítt ebből a környezetből, de most még inkább. Az eső verte az ablakot, és Amandának, miközben az óra egyre ütötte az éjszakai perceket, az a fura érzése támadt, hogy szabadon esik, vagy talán inkább lebeg, és remegve vágyik valami szilárd pontra, amelyben megkapaszkodhatna. Végül arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen szilárd dolog az életében a Normával és Ceciie-lel kötött barátsága. Főleg egy olyan család, mint Normáé most egy pillanatra felejtsük el a bátyját, sok ajtót megnyitna előtte. Amanda jóval az unalmas, nyálkás hajnalhasadta előtt döntött: Norma meghívta, hogy töltse náluk a Cecile esküvője előtti néhány hetet. Jövő hétfőig még itthon marad, de aztán szívében a sajnálat fájó tüskéivel búcsút vesz a családjától, és irány Michigan! Második fejezet A hintaágy a tornácon nyikorogva, imbolyogva lengett. Larry, idegesítő szokásához híven, megint túl magasra lökte, és Amanda azt kívánta, bárcsak abbahagyná. Már három hete volt Normáéknál, és ezek az esti beszélgetések egyre nagyobb feszültséget keltettek benne. A légkör várakozással volt terhes, mintha mindenki arra várna, hogy történjen valami, hogy megoldódjon valami. És mindenki pontosan tisztában volt vele, mi az a valami. Holnap lesz az év legrövidebb éjszakája jegyezte meg Norma csevegő hangon. Most is elmúlt tíz, de még mindig nem sötétedett be teljesen!

16 Bárcsak kivehetném a holnapi napot! ábrándozott Larry. Szívesen elmennék valamerre, de két eladás is folyamatban van, és nem hagyhatom veszni őket. Nekem is tanárnak kellett volna mennem, mint neked. Akkor két teljes hónap szabadságom lenne nyáron. Te aztán tudtad, mi a jó, Norma! Larry is csevegni próbált. De a hangja érzelmekkel teli volt, és Norma elnevette magát, mintha a bátyja valami vicceset mondott volna. Aztán felállt, és egy ásítást elnyomva kimentette magát a társaságnál. Ha nem bánjátok, én most elteszem magam holnapra. Itt hagyod a vendégedet? A kérdés inkább rendreutasítás volt, és Lány apja már harmadjára szegezte neki Normának, mióta Amanda náluk tartózkodott. A lány számolta az alkalmakat. Az volt az érzése, Lawrence Balsan sosem elégszik meg a tökéletesnél kevesebbel. Én cseppet sem bánom mondta gyorsan Amanda. Hozzászoktam már Norma napi ritmusához. A koliban is mindig ő ment először aludni. És miért ne tenné, ha egyszer fáradt? Amanda úgy ismer, mint a saját tenyerét mondta vidáman Norma. Ez mind nagyon szép, de nem túl udvarias gesztus- ragaszkodott az álláspontjához Mr. Balsan, tovább oktatva a lányát. Alig látok már ki a fejemből válaszolta Norma ügyet sem vetve a kritikára, majd távozott. Amanda tudta, barátnője csak azért ment fel a szobájába, hogy ne legyen útban. Valószínűleg Larry kérte meg, hogy hagyja őket magukra. Az idősebb Lawrence-nek azonban nem állt szándékában félreállni. Folyton elárulja magát gondolta Amanda amikor arról beszél, hogy a megfelelő háttérrel rendelkező, a megfelelő fajta embereknek adtak el egy-egy házat. Ezért kérdezgetett annyit olyan végtelenül udvariasan és lazán a családomról és az otthonomról. De, isten látja lelkemet, megértem. Éppen én ne érteném meg? Éppen én hibáztatnék valakit, amiért jót akar magának? A semmiből építette fel az üzletét, és azt akarja, hogy a fia gazdag családba házasodjon. Ennyi az egész. A legviccesebb az egészben, hogy tudja: tisztában vagyok a helyzettel. Látom a tekintetében. A házból kiszűrődő fényben kirajzolódott Lawrence szálfatermete, amint a meleg éjszaka ellenére még mindig nappali felöltőben és nyakkendőben ült a verandán. Nemes vonású, csontos arcát sehol nem lágyították zsírpárnák. Orra enyhén görbülő sasorr. Energikus, ragyogó

17 szemét finoman ívelt orca és határozott áll hangsúlyozta ki még inkább. Gőgös arca volt. Az alkalmazottai valószínűleg tartottak tőle. Amanda akaratlanul elmosolyodott. Arra gondolt: mintha csak egy 19. századi regényből származna a jelenet. Trollope vagy Dickens önthette volna szavakba a rezzenéstelen nyári éj mögött megbúvó összes tragikus és komikus lehetőséget, a lappangó konfliktusokat, kiábrándultságot, az egymásnak feszülő érdekeket. De milyen édes volt az éjszaka! Fehér holdfény csordogált a fák között, csak a talajt borította kékes-árnyékos bársony. Egy madár felriadt a fészkében álmából, és panaszosan füttyentett. íriszek fehérlettek a kerti lámpás derengő fényében az ösvény mentén. Azon gondolkodtam, Larry törte meg a csendet Law- rence, meg kellene vennünk egy kis részét annak a kertes apartmannak. Ők persze azt akarják, nagy összeggel szálljunk be, de én csínján bánnék ezzel az üzlettel. Valószínűleg szép hasznot fog hajtani, ugyanakkor komoly versenyre lehet számítani. Igen. Az az üres telek a sarkon erős vetélytársat jelenthet. Nagy valószínűséggel hamarosan eladásra hirdetik bólintott Larry. Nem adok neki egy-két évnél többet, és felkapják. Az apja kimért, rövid megnyilatkozásaival szemben Larry beszéde ráérős és nyugodt volt. Ez eddig fel sem tűnt Amandának. Az sem, hogy a hang mennyire rímel a férfi személyiségére. Még apa is tudja, hogy Larry nélkülözhetetlen a cégnél mondta egyszer Norma Amandának. Mindenki nagyon szereti. Persze hogy mindenki kedveli. Laza nyugalom árad belőle, amitől mindenki jól érzi magát a környezetében. Csendessége ellenére ugyanakkor határozott. Amanda meglepetten vette tudomásul, mennyire kiélesedtek az érzékszervei Larry tulajdonságait illetően. A hinta továbbra is nyikorogva lengett, de a zaj, amely korábban idegesítette Amandát, most nyugtatón kezdett hatni rá. Ezt is csodálkozással nyugtázta. Tudta, hogy amint Lawrence távozik, Larry átöleli és megcsókolja. Az utóbbi időben ez a fiú szokásává vált, és ő nem tiltakozott ellene. Várható volt, hogy így lesz. Larry vágyott rá. Igazán. Az egyetlen ok, amiért ártatlan csókolózásnál nem mentek tovább, az volt, hogy mégiscsak Larry családjának otthonában voltak, és Larry nem érte volna be egy autó hátsó ülésével, amiért Amanda, felidézve néhány meglehetősen kényelmetlen hátsó ülés emlékét, hálás volt. A két férfi hangja egyre távolabbról csengett. Már alig hallotta őket. Különös, új gondolatok. Ha Larry megkéri a kezét ami nagyon is

18 hamarosan, talán még ma este megtörténhet, lenne bármi értelme nemet mondani? Idővel megszeretem majd gondolta Amanda. Abban a pillanatban forró szégyenérzet öntötte el, amiért ha rövid időre is, és csak magának bevallva fontolóra vette, hogy Larryt ugródeszkának használja egy jobb jövő eléréséhez. A másik megbecsülése ugyanakkor könnyen szerelemmé változhat, még erősebb szerelemmé talán, mintha kezdettől fogva őrülten bele lenne zúgva a fiúba, ahogy Larry most iránta érez. Az emberek a történelem során számtalanszor házasodtak gyakorlati érdekből, aminek az eredménye gyakran jó házasság lett, sokszor stabilabb, mint egyes szerelmi házasságok. Mindig is így volt. Most is így van. A hinta egyre csak lengett, és Amandát kezdte kellemes érzéssel eltölteni, hogy egy férfi válla súrolja az övét. Mintha megérezte volna a változást Amanda hangulatában, Larry még közelebb húzódott. Arcszeszének örökzöldillata volt. Igen gondolta újra Amanda, minden bizonnyal tudnám szeretni ezt a fiút. Rózsaszín vágyképek jelentek meg lelki szemei előtt arról, hogy jó feleség válik belőle, és lehetősége nyílik tovább tanulni, valami jelentősei alkotni a képek melegséggel öntötték el, és ő még szorosabban Larry karjához simult. Igen. Nagyon jó lennék ehhez a fiúhoz. Pont jó lennék neki gondolta újra. Soha nem bántanék egy ilyen jó embert. Tele van bizalommal, mint Norma. Valami különös módon a tény, hogy Larry apja nem helyesli fia döntését, csak fokozta Amanda izgatottságát, és az elszántságot, amellyel a kihívás felé fordult. Annyi minden megváltozott, és olyan gyorsan, az elmúlt néhány rövid hét alatt! Lawrence végül megszólalt. Bemegyek. Holnap korán kell kelned, Larry, és a legjobb formádban kell lenned. Ne feledd, Flemingék jönnek. Pontban kilenckor. Nem felejtem el, apa. Amikor a szúnyoghálós ajtó apró kattanással becsukódott Lawrence mögött, Larry elmosolyodott. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Tartasz az apámtól? Cseppet sem. Jó szíve van. Csak meg kell ismerned. Anyánk halála után anyánk és apánk volt egyszerre. A fiú felállt, és Amandát is magával húzva átölelte.

19 Gyere, Amanda, gyere ide! Bárcsak elmehetnénk innen valahová! Ugye tudod? Ugye tudod, hogy szeretlek? Egymásba kapaszkodtak. Amikor Amanda kinyitotta a szemét, a fiú válla felett ezernyi csillagot pillantott meg az égen. Tudta, hogy az éj hangulata, a langyos nyári lég és a fák között duruzsoló szellő van rá ilyen hatással. Mintha kívülről látta volna magát, mintha kilépett volna a testéből, ahogy az erdőből holdfényes tisztásra lép az ember. Mintha álmodnék! mondta. Ez nem álom! Már amikor először eljöttél hozzánk a húgommal, már akkor azt mondtam magamnak: ezt a lányt szeretném feleségül venni! Nem telt el úgy nap azóta sem, hogy ne gondoltam volna rád! Norma is tudja. Rengeteget mesélt nekem rólad, hogy milyen csodálatos vagy. Elmondta, milyen keményen dolgozol, és milyen talpraesett vagy. Nem mintha én magam nem vettem volna ezt észre szóval, Amanda, lehetne megtennéd, hogy? Összesen még hat hete sem ismersz. Hogy lehetsz biztos magadban? Akkor sem lehetnék biztosabb magamban, ha születésedtől fogva ismernélek! Lány elhúzódott a lánytól, és megragadta a kezét. Egyszerű, őszinte arca ragyogott. Amanda meghatódott a fiú szemében tükröződő boldogság láttán. Lány tekintete végtelenül boldog, ugyanakkor vágyakozó volt. A lány addig nem tapasztalt gyengédséget érzett iránta. Szemében könnyek csillogtak, amikor visszanézett rá. Később, jóval éjfél után, Larry elkezdte fontolóra venni a gyakorlati kérdéseket. A barátnőd, Cecile esküvője után mi is azonnal összeházasodunk, de nem lenne helyes tompítani az ő örömük fényét. El sem fogod hinni, vagy bolondnak fogsz tartani, de az elmúlt hónapot azzal töltöttem, hogy a közös otthonunkról álmodoztam. Négy-öt házat is árulnak mostanában, ami épp megfelelne nekünk. Gyarmatosítás korabelieket, és farmházakat, ahol minden egy szinten van. Valamelyik talán neked is tetszene. Mindegyiknek szép udvara van, öreg fákkal. Észrevettem, hogy szereted a fákat. Ház, máris? Házasság és ház, egyszerre? Boldognak tűnsz mondta Larry. Boldog is vagyok. És ahogy a hihetetlen hihetővé kezdett válni, és a felismerés édes forrósága szétáradt Amandában, a lány valóban boldog volt. A vendégszoba ajtajában Larry még odasúgta neki:

20 Nem is tudod, mennyire szeretnék bemenni veled, Amanda! Nem túl jó ötlet évődött a lány, Lawrence szobája felé pillantva. Várd csak ki, amíg elmondjuk neki reggel! mondta Larry mámorosán. Norma nem lesz meglepve, de az apámat valószínűleg villámcsapásként fogja érni. De az is lehet, hogy nem. Tudja, hogy szeretek gyorsan dönteni. És ki is állsz a gyors döntéseid mellett? És ki is állok mellettük, Amanda drágám. Bármit gondolt is és Amandának voltak elképzelései a valódi véleményéről, Lawrence Balsan a megszokott klisékkel fogadta a hírt. Legalábbis Amanda jelenlétében. Nos, fiam, gyönyörű menyasszonyt választottál. Az esküvőt illetően pedig, természetesen, rendelkezésetekre áll az egész ház. Kint is, bent is. Választhattok. Amanda szólt Larrynek, hogy az ő családjánál kizárt, hogy meg tudják tartani az esküvőt, és a fiú valószínűleg már tájékoztatta erről az apját. Larry Amanda családjával is beszélt, tisztelettel megkért szülőket és testvéreket, hogy vegyenek részt az eseményen, és maradjanak a vendégeik, amíg csak jólesik. Majd rendkívül udvariasan fogadta, ahogy a családtagok különböző okokra hivatkozva kimentették magukat, és megígérte, hogy keresni fogja velük a kapcsolatot, és saját családjának tekinti őket. Nagyon szomorú vagy, amiért nem lesznek itt az esküvőn? kérdezte Amandát. Igen, de nem annyira, mint gondoltam. Négy év egyetem után hozzászokik az ember, hogy távol van a családjától. Bizonyos mértékig közelebb érzem magamhoz Normát, mint őket. Igen. Tényleg közelebb kerültem hozzá, míg együtt laktunk. Larry rendkívül nagylelkűen felajánlotta, hogy állja Amanda családjának útiköltségét Michiganbe, és szintén nagylelkűen elfogadta, hogy a család ezt az ajánlatot is visszautasította, az apa lábfájására és a munkából máris kiesett időre hivatkozva. Mindezekhez Amanda még hozzátette volna, hogy jelentős visszatartó erőt jelent számukra, hogy nincs megfelelő ruhájuk az alkalomra, és hogy meglehetősen tartanak az utazástól, mivel még soha nem voltak háromszáz kilométernél messzebb az otthonuktól. Az édesanyjának ezt külön mondania sem kellett, szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást. Biztosan tudod, Amanda érezned kell, mennyire boldogok vagyunk, hogy így alakult a sorsod! Majd később, ha te és Larry