PUSZTADOKTOR MAGAZIN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTADOKTOR MAGAZIN"

Átírás

1 PUSZTADOKTOR MAGAZIN VII. évfolyam szám a Madárkórház Alapítvány havilapja november-december Gólyák télen Kis lúdhatározó Köszönet önkénteseinknek, támogatóinknak! Madárkarácsony december 22-én a Madárparkban

2 Évzárás a Madárkórházban Kedves Olvasóink! Lapunk már 7-ik éve egyre több érdeklődő kezébe jut el, most már példányban, bővített tartalommal az ország minden területére. Online változatával együtt számításaink szerint mintegy ezer olvasónknak tudunk beszámolni munkánkról, a legutóbbi eseményekről és az aktuális tennivalókról a madarak egészsége és annak védelme érdekében. A Madárkórház Alapítvány fő tevékenysége a vadon élő, sérült, beteg madarak gyógyítása, kórházi ellátása. Ennek ebben az évben november végéig 456 beérkezett beteg madár kórházi elhelyezésével tudtunk eleget tenni, melyből eddig 168 példányt sikeres gyógyítás, és a szabad életre való felkészítés után már visszaadtunk a természetnek. További 150 társuk még a kórházban várja a tavaszt, egy részük már teljesen egészségesen, más részük a gyógyulás reményével. Egy részük tartós sérülésük miatt nem engedhető szabadon, de emberi gondoskodással az alapítványunk által fenntartott hortobágyi Madárparkban elfogadható életminőséggel élete végég itt marad, és látogatóink számára mint élő felkiáltójel hívja fel a figyelmet a madár-, és természetvédelem fontosságára. A szemléletformálásnak és ezzel a megelőzésnek is eszköze ez a lap, melynek karácsonyi számát fogadják szeretettel! Minden kedves olvasónknak áldott, békés Karácsonyt és eredményekben, madarakban gazdag, Boldog Új Évet kívánunk! A Madárkórház csapata Segítség a segítőknek avagy civilek a civilekért Történt, hogy motoros egyesületünk, a VBKMSE (www. vbkmse.hu) elhatározta, ismét segíteni szeretne, de most nem csak az embereknek, hanem rajtuk keresztül a mellettük, a velük együtt élő társaiknak és a sérült vagy elárvult állatoknak. A segítséghez mi magunk is segítséget kértünk motoros társainktól, hogy összegyűjtsük a lejárt szavatosságú egészségügyi csomagokat, amik a humán egészségszolgáltatásban már nem, de az állatkórházak és szervezetek részére még felhasználhatók, és ezeket átadhassuk a kiválasztott rászorulók részére. Az ötlet megvalósult, szép számmal érkeztek csomagok, de kiemelten kell meg említeni a Fővárosi Gázművek segítségét, a közel A három kiválasztott szervezet: Budapest Főváros Közterület-felügyelete Illatos úti Állategészségügyi Szolgálat Madárkórház Alapítvány Hortobágy Kunkarcagi Állatvédő és Állatbarát Egyesület 400 doboz egészségügyi csomag nagy részét ők ajándékozták nekünk. Eldöntöttük, hogy kiket is támogatnánk az összejött nagyszámú kötözőszerekkel és egészségügyi csomagokkal, melyek darabszáma elérte a 2500-at. Először két kiválasztott szervezet volt, de a közben beérkezett csomagok darabszáma miatt a támogatottak számát háromra emeltük, úgy, hogy a segítség még kellő mértékű lehessen mind három kiválasztott számára. Úgy éreztük, mindhárom szervezetnek nagy szüksége van erre a segítségre és ezen felül szükségük lenne még továbbiakra is, természetesen megtesszük, ami tőlünk telik. Humánus hozzáállásuk, önzetlen munkájuk megsegítése minden állatbarát feladata, hiszen helyettünk ők vállalják azt az alázatos és áldozatos munkát, amit ebben a formában kevesen tudnánk vállalni. Mindhárom helyen láttuk az elhivatottságot, azt, hogy ezt nem munkaként, hanem szolgálatként élik meg a benne résztvevők. Külön köszönet a Hortobágyi Madárkórház munkájának professzionális bemutatásáért dr. Déri Jánosnak és Cseszlai Zsombornak. Mondhatom, hogy lenyűgözte munkájuk kis csapatunkat, és bizony hazafelé jobban figyeltük a madarakat és egyéb állatokat, amiket az utak mentén láthattunk. Kérünk minden állatbarátot, látogassák meg a jelzett weboldalakat és amennyiben tehetik, segítsék ezen szervezetek áldozatos munkáját! Kiss János (Dokypapa), elnök V2 Baráti Kör Motoros-, Sport Közhasznú Egyesület Pár dolog, amiben biztosan tudsz segíteni: Budapest Főváros Közterület-felügyelete Illatos úti Állategészségügyi Szolgálat: további kötszerek, állat-, kutyaeledel Hortobágy Madárkórház Alapítvány: takarmány, kukorica, napraforgó és természetesen további kötszerek Kunkarcagi Állatvédő és Állatbarát Egyesület: állat-, kutyaeledel, állatjátékok, kutyasampon A címlapon: Kanadai ludak (Branta canadensis) Fotó: Konyhás János

3 Gólyák télen Minden évben maradnak itt gólyák télire. Egy részük a Madárkórház betegei közül tartósan sérült, és soha nem jut el Afrikába, örökös lakója a Madárparknak. Más részük gyógyult, de lekéste az afrikai vonulásban segítő termikeket. Őket lehálózott röpdéinkben teleltetjük át, és tavasszal szabadon engedjük. A természetben nem csak sérülés, vagy betegség miatt, hanem más okból, mint például késői kelés, tapasztalatlanság, ebben az évben az aszály miatti táplálékhiány következtében fejletlen, későn kirepülő fiatalok közül maradtak le többen a vonulásról. Ők, és északabbról érkezett, és valamiért itt maradt sorstársaik október-november folyamán még élik megszokott életüket az országban, amíg van táplálék. Ugyanis nem a hideg, hanem a nekik megfelelő állati eredetű táplálék hiánya miatt költöznek el. Ha leesik a hó és befagynak a vizek, akkor kerülnek veszélybe, és az országban kóborolva keresik a túlélés lehetőségeit. Keresik a gólyák társaságát, hátha történik valami, legalább táplálkozási lehetőség. Röpdéinkben a hálón át észreveszik fajtársaikat és bizonyos távolságot tartva, de odagyűlnek a Madárpark környékére, és az etetéskor rájuk is külön gondolunk. Jönnek is a megszokott időben és bizalommal elfogadják a halat, csirkehúst, belsőséget. Minden évben többet teleltetünk így át, jelenleg hét ilyen külsős gólyánk van, melyek a malomházi Szafariparkból járnak át. Rendszeres lakossági bejelentések érkeznek itt maradt gólyákról. Azt szoktuk tanácsolni, hogy ha láthatóan egészséges a gólya, nem lóg a szárnya, nem sántít, tud röpülni, akkor nem kell befogni, nem is lehet, de etetéssel helyben kell tartani, és bárhol át lehet teleltetni. Lényeges, hogy mindig ugyanabban az időben, ugyanott etessünk, először akkora keszeget, kárászt, apróhalat, melyet ismer és egészben le tud nyelni. Később felaprított nagyobb hal, vagy halbelsőség, nyers, nem fűszerezett csirkehús is jó. Ha megszokta az etetőhelyet, akkor szükség esetén hálóval, vagy hurokcsapdával be lehet fogni. Az egyszer már áttelelt gólyák legközelebb könnyebben választják biztos táplálékbázis esetén a nyugalmat a vonulás helyett. Polgáron, Poroszló környékén, Tiszakürtön évek óta áttelel egy-egy gólya, valószínűleg ugyanaz. Kép és szöveg: Déri János Madártani érdekességek Megérkezett a hideg és ez elvitte a darvak nagy részét, viszont meghozta a libák tömegét. A szokásos nagy lilik és vetési lúd csapatokon kívül a ritka és fokozottan védett kis lilik és vörösnyakú lúd is előkerült főleg az Alföldről. Viszont érdekességnek mégsem ezeket a fajokat lehet említeni, hiszen a lúdfélék ha kis számban is, de rendszeres vonulók hazánkban. Több olyan faj is előkerült viszont, aminek már rég a Földközi-tenger déli partjainál, vagy jócskán Afrikában kellene lennie. Ilyen igazi kuriózum az Újszentmargita határában látott szikipacsirta. Ezzel a nagyon ritka endemikus pacsirtánkkal még nyáron is nagyon ritkán lehet találkozni, nemhogy Mikulás napján. A Domaszék határában látott búbosbanka, vagy a Tolna megyei Báta határában észlelt fekete gólya is furcsa madártani együttes alkot most a Kárpátmedencében a tundraövezetből érkező sarki ludakkal, vagy hósármányokkal. Egyre több helyen bukkan fel a gyönyörű mintázatú csonttollú (lent). Ez az Észak-Európában költő faj akár a városi faként gyakran ültetett nyugati ostorfa terméseit együtt fogyaszthatja a fenyőrigókkal, de akár a csipkebogyót, berkenyét, vagy épp az etetőn található eleségeket is csapatostól lepheti el. Érdemes lesni őket, mert amíg nem jönnek, addig is sok érdekes és szép fajt figyelhetünk meg ezeken a helyeken. További információk: birding.hu (Konyhás István) Fotó: Konyhás János november-december 3

4 ortobágyról az Ipolyságba Kis lúdhatározó Akit a novemberi, decemberi csípős idő nem tart vissza a terepbejárástól, készüljön akár vadászatra, akár kirándulásra, valószínűleg megerősít bennünket abban, hogy a címben feltüntetett kis lúdhatározó mellé oda lehetne írni, nagyon kis lúdhatározó. Az alábbi néhány soros jellemzés nagyon keveset árul el ezekről a vándorokról, és miután általában szeretik egymás társaságát, a nagy csapatok adják meg számukra a biztonságot, a ludakat elkülönítve leginkább csak a fészekrakás és fiókanevelés idején láthatjuk, a téli időszakban kevésbé. A madarak határozásában általában segíthet az élőhely, az évszak, a madarak hangja, a libák határozásához viszont leginkább egy nagyon jó távcsövet és egy tapasztalt madarász társaságát ajánljuk. Addig viszont, amíg olvasóink megtalálják a megfelelő útitársat, a kiinduláshoz próbálunk némi fogódzót adni. A nyári lúd (Anser anser) egyetlen hazai költő vadludunk. Népiesen szőke libának is hívják, mely névből már következtethetünk habitusára és biztos ismertető jegyeire. A legvilágosabb lúd az itt ismertetett madarak közül. A szárnya mindkét oldala és a farka is inkább szürke, utóbbi vastag fehér szalaggal kiegészítve. Lába rózsaszínű, mely a legfontosabb határozó bélyegek egyike. Inkább vonuló madárnak tekintjük, a nálunk fészkelők november végétől februárig Olaszország déli részein és Tunéziában tartózkodnak. A vetési lúd (Anser fabalis) pont az ellenkezője a nyári lúdnak. Elég sötét lúd, a feje, nyaka és a háta sötétbarna, utóbbi, és a szárnya feltűnő világos sávozással. A csőre is sötét sárga fekete véggel és csőrtővel. A fiatalok csőre világosabb sárga, de azok vége és töve is sötét színű. Lába sötét narancssárga. Hasán nincs folt, a nyaktól hátrafelé egyenletesen világosodik, és a lábak tájékán lesz teljesen világos. A vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) az egyik legritkább lúdfajunk. Kis állománya miatt sem láthatunk homogén csapatot belőle, évente példány vonul keresztül hazánkon. Fekete-fehér testéről, vörös arcfoltjáról és nyakáról könnyű felismerni. Reptében zömök teste, vastag nyaka miatt biztosan beazonosítható. A kis lilik és vörösnyakú lúd állománya veszélyeztetett, hazánkban fokozott védelem alatt állnak. A nagyliliket (Anser albifrons) fehér hókájáról, mely csak a szem vonaláig ér, széles, fekete foltokkal tarkított hasáról könnyen felismerhetjük, de csak az öreg madarakat. A fehér homlokfoltja csak az első tél után kezd kialakulni és fiatalon még a hasa is mintázat nélküli. Komoly gondot az okoz, ha nem tudjuk megkülönböztetni a fiatal kis liliktől. Jellegzetes lilik-lik-lilik hangjáról biztosan felismerhetjük. A kis lilik (Anser erythropus) lényegesen kisebb, mint nagy rokona, de ez nem lehet biztos határozó bélyege, hiszen a két faj mérete között van némi átfedés, és reptében, rossz látási körülmények között nehéz viszonyítani. Jobb határozó bélyege röptében a rövidebb nyaka, és kisebb feje. Közelről, vagy a tarlókon állva könnyebb meghatározni, fehér hókája túlér a szemén, felér a feje tetejéig, szeme körül sárga szemgyűrű található már a fiataloknál is. A kanadai lúd (Branta canadensis) Észak-Amerikában őshonos, a Nagytavak környékén hatalmas populációjuk él. Ez a lúdfaj terjeszkedése során Európát is elérte, méghozzá természetesen, ezt a befogott, gyűrűvel rendelkező madarak bebizonyították. A kanadai ludak nagyobb példányai Európában is széles körben meghonosodtak és vad populációkat alakítottak ki Nagy-Britanniában (néhány ezer pár), Hollandiában, és Skandináviában. Feltűnő nagy hattyúszerű mérete miatt, nem lehet összetéveszteni más fajjal november-december

5 Fülesbaglyok lakott területen A hideg idő beköszöntével több vidéki városban tapasztalhatjuk, hogy baglyok tucatjai telepedhetnek meg egy-egy fán, jellemzően örökzöld fenyőkön. Az esetek többségében erdei fülesbaglyok (Assio otus) alkotják a telelő csoportot, de ritkán találkozhatunk akár egy jóval veszélyeztetettebb fajjal, különösen a Hortobágy és a Nagykunság dél-keleti területén a réti fülesbagollyal (Assio flammeus). Ezek a csapatok egészen a párválasztás végéig kitartanak, február közepére fokozatosan fölbomlanak, majd a környéken a kialakult párok revírt választanak. Az időjárás hidegebbre fordulásával megfigyelhetjük, hogy lokális, kisebb csoportok összetömörülnek, valamint ha a közösségek túl nagyra duzzadnak, átköltöznek egy olyan fára, facsoportra, aminek az mérete megfelelő. Szürkületkor egyenként repülnek a mezőgazdasági területeken található vadászterületekre, majd virradatkor visszatérnek a telelőfájukra. Könnyedén megállapíthatjuk, hogy van e az adott fán telelő fülesbagoly, mivel nagy mennyiségű köpetet hagynak maguk alatt. A vállalkozó szelleműek ezeket a köpeteket összegyűjthetik, majd azokat felbontva kellő szakértelemmel, esetleg egy jó szakkönyvvel megállapíthatják, hogy milyen fajokkal táplálkoznak a terület baglyai, valamint következtethetünk a város környezetének kisemlős-faunájára. Tiszafüreden végeztünk kísérleti jellegű műfészek kihelyezést egy olyan parkban, aminek tujáit és fenyőfáit a városban telelő baglyok előszeretettel használják. A tél végi nászidőszakban egy erdei fülesbagoly pár revírt foglalt, majd sikeresen hozzálátott a költéshez és 4 fiókát röpített. Ezek alapján érdemes különböző műfészkeket, régi kosarakat, szakajtókat kihelyezni olyan parkokban, lehetőleg örökzöldeken mi tuját választottunk ahol a baglyok telelőfái találhatók, mivel ezeket könnyedén elfoglalhatják és ott fészkeléshez láthatnak. Kiss Balázs Fotó: Konyhás István Minket már örökbe fogadtak A Hajdúnánási Reformárus Iskola és Óvoda tanulói pénzgyűjtésbe fogtak a sérült madarak gyógyítása érdekében. A gyűjtés eredményeként komoly pénzösszeggel érkeztek hozzánk, és öt nálunk lakó madarat fogadtak örökbe. Hérát, az áramütött, feltehetőleg afrikai- és pusztai ölyv hibridet, Csacsogót, a szintén áramütött egerészölyvet, Csőröst, a csőrét vesztett gólyát, Helénát, a felkarcsontját vesztett vándorsólymot, és Lucát, a műlábú réti sast választották. Mindnyájukat egy-egy osztály vette a nevére, amikor tehetik, meg is látogatják őket. Nevükben ezúton is köszönjük nektek gyerekek! Déri Balázs Rólunk szól Cséke Zsolt, a Kamera a hátizsákban produkció rendezőjének filmjét, "A Madármentő pusztadoktor" című dokumentumfilmet az év során többször is sugározta néhány TV csatorna. Az 50 perces ismeretterjesztő film részletesen bemutatja a Madárkórház vezetőjének munkáját, annak hátterét, történetét, napi küzdelmeit, jövőbeli terveit. A film bemutatója a You Tube-on címe alapján megtalálható. Az egész film DVD-n a Madárkórházban 2000 Ft-ért megvásárolható. Igény szerint postán is megküldjük utánvéttel, madárbarátoknak szép karácsonyi ajándék! Új, 26 perces dokumentumfilmünk ugyanazzal a stábbal az "Álmomban rétisas szállt a kertünkbe" címmel készül, egy mérgezett rétisas rehabilitációjáról. Költségét részben megpályáztuk a Magyar Médiatanácsnál, melyből 1,5 millió Ft-ot nyerhetünk meg. A fennmaradó részt, mintegy 2 millió Ft-ot a NAGISZ Zrt.-től kértük a megdrágult takarmány formájában, barterben, de nem vállalták a költségek fedezését. Most ez úton keressük a magán, vagy céges támogatókat a sasmérgezés elleni kampányfilm kifizetésére. Ha támogatni kívánják a filmet, a mellékelt csekken befizetett adomány célját, mint filmkészítést kérjük a rendelkező részben megjelölni. Köszönettel: Dr. Déri János november-december 5

6 Olvasónk írta A Hortobágyról mezősasi címermadár az Ipolyságba A év madaráról szól ez a kis írás, az egerészölyvről. Naponta járok keresztül Hajdú-Bihar megye egyik településén, Mezősason. Úgy tapasztaltam, hogy a település környékén főként a téli időszakban feltűnően sok az egerészölyv. A madarakhoz nem sokat értő, laikus ember talán nem is tudja pontosan megmondani, milyen is ez a madár. Széchenyi Zsigmond és Fekete István is írásaikban azt említik erről a madárról, hogy a mezei emberek régen sokfelé tévesen sasnak nevezték ezt a szép ragadozó madarat. Valószínűleg így lehetett ez a bihari kistelepülés, Mezősas egykor élt földművelő, gazdálkodó emberei esetében is. A település határában a mai napig igen sok egerészölyv található. A településtörténeti adatok szerint a község régebbi elnevezése a település környékén található gyakori növényre, a sásra vezethető vissza. Ennek némileg ellentmond, hogy a település címerében címerállatként egy sas található, ugyanakkor sást, mint növényt nem jeleníti meg. Valószínűbbnek tűnik tehát, hogy a település elnevezése a környéken nagyobb egyedszámban található egerészölyvek, tévesen rétisas (mezei sas) madárként való azonosítására vezethető vissza. A település környékén sík területek, nyílt gyepek, mezők, szántók, rétek, kisebb erdők, telepített fasorok válják egymást ideális élőhelyet biztosítva az egerészölyvek számára. Fő táplálékuk a kisemlősök, rágcsálók. Nevével ellentétben az egerészölyv legfontosabb zsákmányállata nem az egér, hanem a mezei pocok. Azokban az esztendőkben, amikor kevés a mezei pocok, étrendjében megnő az alternatív zsákmányfajok gyakorisága. A pockok, egerek mellett szívesen fogyaszt gyíkokat, kígyókat, madárfiókákat, kisebb testű madarakat, sőt rovarokat is eszik, az elhullott állatok tetemeit, a dögöket is fogyasztja. Mezősas környékén leggyakrabban napközben az utak mentén találkozhatunk egerészölyvekkel, szívesen ülnek kerítésoszlopok, karók tetejére, magasabb fák oldalirányú ágaira, a talajszintből kimagasló szénabálákra és egyéb tereptárgyakra. Ha szerencsénk van, vadászat közben sikerül észrevennünk, amikor lassú repüléssel köröz a környék síkterülete felett kihasználva a felszálló légáramlatokat. Vitorlázás közben szárnyát enyhe V alakban felfelé hajtva tartja. Hangja ilyenkor leginkább nyávogáshoz hasonlít. Fészkét már csak az igazán szerencséseknek sikerül megtalálniuk, hiszen költő- és hálóhelyét szinte kizárólag magasan, a fák lombkoronájában építi. Fészekalja legtöbbször 2-3 tojásból áll. A tojásokat tavasz közepén, március végén, április elején rakja le. A kotlásban mindkét madár részt vesz, amely átlagosan 35 napig tart. Az egerészölyv fiókák júniusban hagyják el a fészket. Fészeképítésük nem csak a saját fajuk szempontjából fontos, hanem több, saját fészket nem építő védett, ragadozó madár számára is nélkülözhetetlen. Egy adott területen a helyben maradását megfigyelőfák kihelyezésével segíthetjük. Terveim között szerepel, hogy a Mezősason áthaladó főút, Mezősas előtti és utáni néhány km-es szakaszán T alakú, úgynevezett megfigyelő, vagy ülőfákat helyezek ki. Bízom benne, hogy az erre felé utazók még sokáig találkozhatnak ezzel az igazán szép ragadozó madarunkkal. Puskás János Tisztelt Dr. Déri János Úr! Véletlenül akadt a kezembe a Pusztadoktor Magazin decemberi száma. Elismeréssel és elragadtatással olvastam az ott leírtakat. Idősebbik fiam mutatja, és mondja "Apa itt az egy százalék helye". Rólunk annyit ismertetőként, hogy mindketten agrármérnökök vagyunk, ahogy én szeretem mondani "mezőgazdászok". Ráadásul mindketten ugyanott, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen (ahogy mi még ma is hívjuk az Akadémián) szereztünk diplomát, én 1974-ben, ő 2000-ban.Tehát a természetből, és a természetben élünk. Az önök magazinjában látható csodálatos madarak közül sokkal naponta találkozunk. Még a vetési varjút is szeretjük, pedig ha nem vigyázunk, csírázó kukoricavetéseinkben tetemes károkat tudnak okozni. A megoldást megtaláltuk! Talán szakember füllel nevetségesnek tűnik, de egyszerű karikás ostorral durrogtatva védjük magunkat évek óta. Maximum két hétről van szó, és persze egy kis pluszköltségről. De amikor tarlóhántáskor, nyári és őszi szántáskor a tarló feketedik ezektől a szép,"történelmi" madaraktól, és elgondolom, hogy jóllakásukhoz mennyi kártevőt kell reggeltől estig tartó fáradhatatlan munkával elfogyasztaniuk, tudom, hogy megtérült a tavaszi kíméletes "távoltartás" költsége. További munkájukhoz jó egészséget, sok sikert kívánunk! november-december Dorfmeister László és fia ifj. Dorfmeister László okl. mezőgazdászok

7 Visszatekintés 2012-re A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. együttműködő partnereivel rendezett, január 26-i, cégük 10 éves jubileumát ünneplő találkozóján forint támogatást adott alapítványunknak. Köszönjük! Március 15-én hagyományosan Hortobágy polgármestere, Vincze Andrásné engedte el a Madárkórházban gyógyult, és átteleltetett gólyákat kokárdával feldíszítve. Áramütés miatt elhalásnak indult szárnyát mentettük meg egy kerecsensólyomnak a Magnepress mágneses kezeléssel. Több hónapos rehabilitáció után őt is húsvétkor engedtük szabadon. Húsvétkor elengedtük az előző évben faroktollait vesztett parlagi sast. A mérgezés miatt figyelmetlen sast autó gázolta, emiatt sérült kormánytollai tövét légynyüvek lepték el. Bár a tollak kihullottak, lézeres kezeléssel sikerült megmenteni a tolltüszőket, és újra kinőttek. Autóbaleset miatt szárnytörött gyöngybaglyot sikeres műtét után Takács Katalin önkéntesünk engedte szabadon. Minden egyes betegünk esetét természetesen nem tudjuk most felidézni, de követhették őket korábban. A Pusztadoktor magazin megjelent számait megtalálják a www. madarpark.hu weboldalon a Kiadványaink menüpontban, de igyekszünk továbbra is élni a közösségi oldalak adta lehetőségekkel és megosztani az érdeklődőkkel a legújabb híreket november-december 7

8 Hortobágyról az Ipolyságba Köszönet önkénteseinknek, támogatóinknak! Köszönjük minden kedves itt felsorolt támogatónknak ez évi anyagi segítségét, mellyel a Madárkórház céljait segítették. A lista nem teljes, mert december 8-i lapzártáig csak a november végéig beérkezett adományok küldőinek névsora volt feldolgozva. A decemberi támogatóink adományát januári számunkban tudjuk név szerint megköszönni. Támogatóinknak, akiknek tudjuk a postacímét, és nem tiltakoznak ellene, vagy nem kérik külön elektronikusan, hálánk jeléül folyamatosan megküldjük a Pusztadoktor magazint, hogy tájékoztathassuk munkánkról és a havi aktuális madárvédelmi lehetőségekről. A neveket és címeket a kézírással kitöltött csekkekről olvassuk le, melyben a feldolgozás során lehetnek tévedések, elírások, amiért elnézést kérünk. Akinek hibásan írtuk a nevét, kérjük, jelezze. Aki átutalással támogatta alapítványunkat, és nem közölte címét, csak a nevét, annak nem tudtunk küldeni újságot. Ezért kérjük, aki igényt tart rá támogatóink közül, vagy elektronikusan kéri, juttassa el posta, vagy címét az impresszumban megadott elérhetőségek valamelyikére. Korábbi támogatóink adományait is hálásan köszönjük! Az ő nevüket honlapunkon és a Látványkórház folyosóján tüntetjük fel az újakkal együtt. Aki adója 1%-ával támogatott, sem azok nevét, sem címét a NAV nem közölte, így ismeretlenül köszönjük meg nekik! Aki ezen támogatóink közül igényt tart a lapra, kérjük szintén adja meg elérhetőségét! Köszönjük ez évi önkénteseink lelkes, áldozatkész és szorgalmas munkáját! Számuk évről évre növekszik, köztük sok a visszajáró ben az itt következő névsor szerint 69-en voltak, többen évek óta visszajárók, akik az év folyamán több napot itt töltve végezték munkatársainkkal együtt a Madárkórház napi robotját. Rajtuk kívül nem napokban mérhető személyes jelenlétükkel, de folyamatos munkájukkal ugyanúgy segítettek az álladó önkéntes munkát végző kuratóriumi tagjaink, hozzátartozóik, családtagjaink és barátaink, az Internetes közösségi oldalakon írásaikkal, képeikkel azok megosztásával segítő, valamint olvasói levelekkel és cikkeikkel lapunkat megtisztelő önkéntes támogatóink, madarakat bejelentő és beszállító segítőink, akiket itt a teljesség igényével nem is tudunk felsorolni. Közéjük tartoznak lapunk írói, szerkesztői is, köszönjük munkájukat az olvasók és főleg a fáradozásaik eredményeképpen megmentett madarak nevében is. Ábrahám Demona, Antalfy Éva Zsuzsa, Báder Gábor, Balogh Eszter, Bérces Klára, Bódi Ádám, Bódis Gergely László, Bozsó Dorottya, Bugyi Attila, Csapó Annamária, Csapó Ferenc, Cseszlai Zsombor, Csiffáry Anikó, Csizmadia Eszter, Dr. Szalai Erzsébet, Fejes Kata, Fekete Judit, Filep Anna, Gabrielisz Luca, Gönye Zsuzsanna, Hadadi Ágnes, Heim Petra, Hoffer Nóra, Hoffmann Flóra Adél, Imre Eszter, Imréné Kártyik Zita, Incze Dániel János, Iván Ákos, Jávor Máté, Jordán Renátó, Kovács Boglárka, Kovács Georgina, Kovács Gergely Balázs, Kovácsné Laczkó Orsolya, Kungl Marcell, Leber Rudolf Attila, Lőrincz Márió, Máté Sándor, Nagy Czirok Balázs, Nagy Dávid, Nagy Nikolett, Oláh Kitti Andrea, Oláh Zoltán, Pálinkás András Károly, Pallay Gyöngyi, Papp Adrienn, Póta Gabriella, Samodai Szabolcs Géza, Sebők Dóra, Seres Cintia, Szabó András, Szabó Zoltán, Szalai Kata Viktória, Szécsi Nikoletta, Szenyéri Veronika, Szikszai Viktória, Takács Katalin, Teski Tamara, Tokaji Kitti, Tóth András, Tóth Dóra Panna, Tóth Enikő, Tóth Judit, Varga Balázs Csaba, Varga Brigitta, Varga Miklós Péter, Vékony Sándor, Vidovics Gergő, Víg Valentia. Madárkarácsony a Madárparkban ÖOnkénteseink december 22. Karácsonykor a Madárkórház kis betegei és velük együtt szabadon élő társaik is ünnepelnek. Madárberkekben úgy csiripelik, hogy lesz itt minden földi jó, szotyi is, meg mogyoró, igazi begybevaló! Szeretettel várunk tehát minden madárbarátot, természetkedvelőt a Madárkarácsonyra, ahol a kedves jelenlévők egy-egy maréknyi finomsággal gondoskodhatnak arról, hogy tollruhás barátainknak is ünnep legyen az ünnep. Látogatóinknak egy aprócska meglepetéssel is készülünk, ezen felül ezen a napon a gyerekeknek a belépés ingyenes november-december

9 Támogatóink A blaka Ferenc, Abonyi Károlyné, Abonyiné Bécsi Katalin, Abrudán Jánosné, Acermann György, Ács és Társai Kft., Ács Gusztáv, Ádám Gábor és Krisztina, Ádám Tibor, Agárdi Erika, Ágfalvi Ferenc, Agócs Irén, Alapi István, Alkvainé Lovász Zsuzsa, Almási Lászlóné, Alpári Tisza Vadásztársaság, Ambrusfi Tivadarné Módos Zs., Ambruzs Lajosné, Andó János, András Ferenc, Andrássy Katalin, André Istvánné, Angyal Tiborné, Antal István, Antal Józsefné, Antal Károly, Antal László, Anyai Antal, Apró Pál, Aradi Ildikó, Arató Hungária Kft., Árva Gáspárné, Árvai István, Aszódiné K. Éva, Avar László B aba Zoltánné, B & B 97 Szolg. És Ker. Kft., B. Consult 2002 Kft., Babos Csilla Karolin, Babos Lórántné, Babusné Erki Tünde, Badacsonyi Beatrix Katalin, Badacsonyi Béláné, Badics Balázs, Bádogos Zoltán, Bagendi Klára Beáta, Bagi Jánosné, Bagi László, Bagisich Ferenc, Bagyoni Istvánné, Bajkainé Bíró Ilona, Bajkó Zsuzsa, Bajusz Endréné, Bak Orsolya, Baki Lászlóné, Bakonyi Józsefné, Bakos Istvánné, Baksa Róbertné, Balassa Dániel, Balázs Dénes, Balázs István, Balázs Jánosné, Balázs Tiborné, Báldy Lászlóné, Balikó Józsefné, Bálint Anna, Bálint Antalné, Bálintné Maláta Ildikó, Bálintné Németh Éva, Bálintné Pál Beáta, Balkáni Máté, Balla Elekné, Balla Lajos és neje, Balla Péter, Balláné Porubszki Judit, Balli Silvia, Balogh Andrea, Balogh Emese, Balogh Erzsébet, Balogh István, Balogh Istvánné, Balogh János, Balogh Józsefné, Balogh Lajosné, Balogh Márta, Balogh Mihályné, Balogh Piroska, Balogh Tamás, Baloghné Körösszegi Emese, Balogné Tóth Katalin, Bán Mátyás, Bana Imréné, Bánfi Lajosné, Bánfi Mária, Bankói Margit, Bánkuti Lászlóné, Bánkuti Zétény, Bányainé Matting Bernadett, Bányi Mária, Bányik Lászlóné, Barabás György, Barabási Lajos, Barad Mariann, Bárány Helmitz Béla, Barányi Albertné, Barczikay Dénes, Bárdos Antal, Bárdosné Oláh Ágnes, Bariczkay Dénes, Baris és Társa Bt., Barkász Gyuláné, Barna Árpád és HTS, Bartáné Nyírő Júlia, Bártfalvi Szilvia, Bartha Bálint, Bartha Dániel, Bartha Ferenc, Bartha Istvánné, Bartháné Bart Elke, Bartócz Katalin, Bartos Géza, Bartus Károlyné, Bartus László, Batári Cintia, Bauer József, Baumann Tamás, Bazin Gáborné, Bé-Könyv Bt., Becskereki Imréné, Begányi Enikő, Behovits Xénia, Beke Ferenc Attila, Beke Miklós, Beke Miklósné, Béke Vadásztársaság, Békési Krisztina, Belák Viktória, Belkovics Béla, Belpataki Ferenc, Bencsik József, Bende Istvánné, Bendzsák Ágota, Bene Éva, Bene Károlyné, Benedek Lászlóné, Benedek Tamás Vilmos, Benga Istvánné, Benke Szilvia, Benkő Attiláné, Benkő Béla, Benyó Erzsébet, Bérci Mihályné, Bereczky Emőke, Berei László, Berényi Lászlóné, Béres Attila, Béres Attiláné, Béres Endre, Béres Eszter, Béres Mártonné, Béres Tamás, Berkes Richárd, Berki József, Berki Tibor, Berkó-Fejes Györgyi, Bernáth Istvánné, Bernáthné K. Rita, Berta Jánosné, Berta Katalin, Bertalan Istvánné, Besenyő István, Bessenyei Mihály, BEST FOR YOU Kft., Besze Ágnes, Beuga Istvánné, Bigai Józsefné, Birkásné Gém Csilla, Bíró Ágnes, Bíró Antalné, Bíró Barna, Bíró Zsófia, Bíróné Géczi Éva, Blaha György, Blaha Imre, Blaskeris Zoltán, Blehó Ferenc, Bocsi József, Bocsi Zoltánné, Bocskai Oktatási Központ, Bodacz Zsolt, Bódai Zoltánné, Bódi Józsefné, Bodnár Erika, Bodnárné Berkó Edit, Bodó László, Bodó Tamásné, Bodonyi Kamilla, Bodor Emil, Boglári Teréz, Bognár Ábel, Bognár Lajos és Bognárné H. Andrea, Bojt Éva, Bojtor Gizella, Bolka Sándor, Bolla Imréné, Boltos Mihályné, Bóna Lászlóné, Bóna Zoltánné, Bondor Zita, Bor Adrienn, Bor Istvánné, Borbandi Angéla, Borbély Gábor, Bordás Béla, Borhi Tamás, Boronyák Ágnes, Boronyák Imréné, Boros Ignácné, Boros József, Boros László, Boross Orsolya, Borovácz József, Bors Norbert, Boschetti Károlyné, Botár Ödön és Neje, Both Györgyné, Botos István, Boza Mária, Bozi Judit, Bozóky Gyöngyi, Bozsikné Renner Pálma, Bögösné Kutas Erzsébet, Bönyök Mária, Börzsönyi Szilvia, Bősz Ferenc, Brandt Klára, Bregó Gábor, Brugoviczky Enikő, BSE Könyvelő Iroda Kft., Budai Ferenc Imre, Budai Gábor, Budainé Jánosi Teréz, Buday Zoltán, Budiaszky Bálint, Budzinszki Mihály, Bukta Andrea, Bukta Imre, Bunford Veronika, Bunford Attila, Burai Beatrix, Burgyán Miklós, Burnb Gézáné, Burst Józsefné, Bús Gabriella, Bustyaházi Ernő, Butuza György C hodkiewicz Waldemárné, Cormic Teréz, Czabán Egonné, Czakóné Kovács Tünde, Czeglédi Sándor, Czeiner Gábor, Czelba Ferencné, Czentye Györgyné, Czigány Péterné, Czihát László, Cziráki Ferenc, Czizler Csabáné, Czunyi Edit, Csaba Róbert, Csábi Józsefné, Csajáginé Törőcsik Judit, Csák Jenő, Csákány Béláné, Csákány Kriszina, Csanádi Istvánné, Csank Zsolt, Csanók Ferenc, Csapó Imréné, Császiné Horváth Éva, Csatári Ferenc, Csécsi Ferencné, Cseh Ildikó, Cseh Jenő, Csekdi Andrásné, Cseke István, Cseke Istvánné, Cselikovics Jánosné, Csengeri Zsófia, Csepregi Gyula, Csernainé Kuruc, Csík László, Csikós András, Csikós Pálné, Csillag Györgyné, Csipkésné Faragó Irén, Csirke Dániel, Csizmadia Gyuláné, Csizmadia József, Csizmadiáné Kolláth Éva, Csókász Károlyné, Csomós Imre, Csontos Alexandra, Csontos Mária, Csontos Pálné, Csontos Terézia, Csorba Dávid, Csaba Zsófi, Csorba László, Csorba Zoltán, Csordás Katalin Hedvig, Csuk Ferencné, Csulak Zoltánné, Csüllög Endréné D alkó Éva, Dallos Ferencné, Danamly András, Dancsa János, Darányi Szilvia, Darida István, Dáryné Dr.Csordás Ilona, Davicz Gyuláné, Deák Jánosné, Deák Zsuzsanna, Debreceni Attila, D Elhongne Ádám, Deme Imre, Demján Lászlóné, Demus Elekné, Derda Vendelné, Derezényi Jánosné, Déri Tünde, Dévai Andrásné, Dévényi Zsuzsánna, Dienes Barnabásné, Diós Antalné, Dobai Anna Mária, Dobó Irma, Doktor Benedek, Dombonyi Gábor, Domboroczky Attila, Dombóvári Lászlóné, Domokos Gergely, Domsits János, Dorfmeiszter László, Dorócsiné Oláh Katalin, Dózsa Gyula, Dömötörfy Józsefné, Dr. Gibiszer Éva, Dr. Hegyi Tibor, DR Kiss Gizella, Dr. Molnár Mária, Dr. Nagy Zita, Dr. Szabó Julianna, Dr. Adonyi Ágnes Magdolna, Dr. Áldási Pálné, Dr. Bakó Endréné, Dr. Balogh Ilona, Dr. Barabits Elemérné, Dr. Bársony Istvánné, Dr. Barta Erzsébet, Dr. Batki István, Dr. Beck Sándorné, Dr. Berki Ágota Klára, Dr. Bihari Zoltánné, Dr. Bodnár Magda, Dr. Bodó Imre, Dr. Bozsó Katalin, Dr. Bucsik Ildikó, Dr. Budai Istvánné, Dr. Buky László, Dr. Búzási Attila, Dr. Csaba Margit Bt., Dr. Damjanich Sándor, Dr. Dévai Júlia, Dr. Doba Istvánné, Dr. Dobay Orsolya, Dr. Domonovszky Sándor,né Dr. Fejes Ferencné, Dr. Fekete Ágoston, Dr. Ferencz Györgyi, Dr. Ferenczi Balázs, Dr. Ferenczy Lászlóné, Dr. Forgács Lajos, Dr. Füle Lóránt, Dr. Füredi Tamás, Dr. Gaál Tibor, Dr. Gajdics Sándorné, Dr. Horváth Sándor, Dr. Ivancsó István, Dr. Kecskés Tamás, Dr. Kelemen Zsolt, Dr. Kelenhegyi Judit, Dr. Kis Józsefné, Dr. Kiss Sándorné, dr. Kiss-Wenebroky Nóra, Dr. Koponya István, Dr. Korponai Oszkár, Dr. Kovács Ottó, Dr. Kurucz Lajosné, Dr. Lakatos Rozália, Dr. Madarász Istvánné, Dr. Major Gyula, Dr. Major Józsefné, Dr. Makkos Gyula, Dr. Marosi Lajosné, Dr. Meszlényi Ivánné, Dr. Milvivs Lóránt László, Dr. Molnár Annamária, Dr. Molnár Istvánné, Dr. Moskola Csaba, Dr. Nagel Vilmos, Dr. Nagy Attiláné, Dr. Nagy Janka, Dr. Nagy Lajosné, Dr. Németh Ildikó, Dr. Novotny Lászlóné, Dr. Papp és TS Bt., Dr. Papp János, Dr. Pócsai Gézáné, Dr. Rédai Istvánné, Dr. Simonné Barna Erzsébet, Dr. Sipka Júlia, Dr. Stanka István, Dr. Sümegi Lászlóné, Dr. Szabó Balázs, Dr. Szabó Gábor, Dr. Szabó Julianna, Dr. Szatmári István, Dr. Szél Csaba, Dr. Szentpéteri László, Dr. Szívós Edit, Dr. Szűcs Géza, Dr. Tancsa Nóra, Dr. Timkó Éva, Dr. Tokody Miklós, Dr. Török László, Dr. Vandlik Egészségügyi és Szolg. Bt., Dr. Varga Emese, Dr. Vass Éva, Dr. Vetró Gábor és Puczkó Éva, Dr. Vida Katalin, Dr. Zemplényi Ferencné, Dr. Böllönyiné Lévai Judit, Dr. Hopper Veronika, Dr. Patonai Attila, Dr. Südi Jánosné, Dr. Szilágyi Dénes, Dr. Tóth Zoltán, Dudásné M. Gyöngyi, Dudits András, Dukai Mária, Durbák Ágnes Éva, Dzurkó Ernő Ebneth Zsuzsanna, E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT., Eck Katalin, Ecsedy Andrásné, Edner József, Egedi István, Ékes Istvánné, Ekés Károly, Elek Ilona, Elekes Istvánné, Élő Elemér, Endrődi Mária, Eperjesi Istvánné, Erdei Ferencné, Erdeiné Sándori Katalin, Erdélyi László, Érik Zoltánné, Eszenyi Sándorné, Etlig Antalné, Etlig Antal november-december 9

10 Támogatóink Fábián Júlia, Fábián Károly, Fabyen Kft., Fagyas László, Fajka Mihályné, Faragó Margit, Faragó Zoltánné, Farkas Ádám, Farkas Andrásné, Farkas Erika, Farkas Gábor, Farkas Klára, Farkas Lajos, Farkas Tamás, Farkas Viktória, Fattum Dániel, Fazekas Emma, Fazekas Imre, Fazekas Istvánné, Fehér Barbara, Fehér Erika, Fehér Zoltán, Fejes Vince és Fejes Botond, Fekete Ferenc, Fekete Gabriella, Félix Antal, Fenkus Ádám, Fenyvesi Gizella, Ferenczi Csaba, Fiáth Lázárné, Filep Bálintné, Fische Jenőné, Flórián Csaba, Fodor Imre, Fodor János Tamás, Fodor Kálmánné, Fodor Krisztina, Fogaras Márta, Fogarasi Kraus Éva, Fógel Optika Fotó, Fojka Mihályné, Fonyódi Katalin, Forgó András, Földesi Éva, Földi Alberné, Földi Endréné, Földváry Andrásné, Földváry Eszter, Frank József, Friedrich Ákos, Frineri Józsefné, Frisch Oszkár, Fuch Erikné, Furka Róza, Füleki Árpád, Fülöpke és Dorka Bt., Füredi Gyuláné, Füredi Rozália, Füvesi Józsefné G ábor Jenő, Gál Károly, Gál Sándor, Galaricsin Gyíricsán Anna, Gálik István, Gáll Csaba, Galló Lenke, Galó Jenő, Galván Károly, Garai Gábor, Garai Istvánné, Gártner András, Gaslóczi Andrásné, Gáti Róbertné, Gazdag Lajos, Gazdik Angéla, Gelencsér Zsuzsa, Gellért Gold kft., Gém János, Gemánszler Lajos, Gergely János, Gergely Péterné, Gergely Sándorné, Gergelyné Lajcsák Ágnes, Gergovácz Sándorné, Geri János, Gerőczi Viktorné, Ghubitz Ilona, Globits Istvánné, Goh Istvánné, Goldperger Andrea, Gólyáné Táli Julianna, Gombos Rózsa, Gonda Erika, Gonda Krisztina, Gordius Inox Ker. Kft., Gordius Inox Kft., Gorjoli Imréné, Gorzsás Mara, Gotthárd Katalin, Gömzsik Csaba, Görgey Ákos, Gőrtner András, Gráf Bt., Gráf Róbertné, Gulden Ottó, Gulyás Györgyné, Gulyás Istvánné, Gulyás Richárd Balázs, Gutléber Katalin, Guzó Györgyné, Gyalókai Zita, Gyarmati Éva, Gyarmaty Andrienne, Gyenes Viktor, Gyenes Zsuzsánna, Gyetvai Jánosné, Gyimesi Ottóné, Gyöngyösi Mihály, Győrfi Tünde, Győri Péter, Gyürki Éva, Gyűrű Klaudia H adobás Józsefné, Hajdú Mihály, Hajdú Tamás, Hajnik Lászlóné, Halmos Mária, Hamar Erzsébet, Hammerstein Bt., Haniberger Márta, Hankó Mária, Hantosi Ferenc, Hanzó Attiláné, Harangi Veronika, Hargitai Antal, Harmati Andrea, Harsányi Krisztina, Harsányi Lajosné, Hársfalvi Márta, Hauser Gábor Miklós, Havas Zoltánné, Havas Zsuzsanna, Házi Gyermekorvosi BT., Heller Józsefné, Help Company Zrt., Herendi Erzsébet, Hermány Iván, Heró Krisztina, Hertelendy Mária, Hetei László, Hetesi János, Hidasiné Sztancsik Anna, Híma Lászlóné, Hirmann József, Hoffer András, Hoffmann Flóra, Holló Istvánné, Hollósi-Simon Istvánné, Hortobágyi Árpád, Horváth Emília, Horváth Erika, Horváth Gábor, Horváth Győző, Horváth István, Horváth János, Horváth József, Horváth Klára, Horváth László, Horváth Lászlóné, Horváth Sándor József, Horváth Tamás, Hudi Mihály, Hujsz Katalin, Hungaro Torma Kft., Huszti István Iglói Zsolt, id. Kosznovszki István, Ifj. Korsch Árpád, Illyés Judit, Illyevölgyi Péterné, Imreni Mihály, Incédi Miklósné, Inkofné Husznay Katalin, INTEGRÁL Zrt., Ipacs lászló, István Mátyás, Ivády Borsos Aladár, Iván Éva, Ivánczi Zsolt, Ivanics Jánosné, Ivanics Józsefné Jakab Judit, Jakab Rudolf, Jakoda Gyula, János Gill, Jenei Judit, Jenei Margit, Jenőfi Attila, JNSZ Megyei Polgárőr Szövetség, Jókai József, Jónás Erzsébet, Jónás János, Jóniné Tóth Irén, Jósvár Györgyné, Józsa Anikó, Józsáné Virág Márta, Juhász Dániel, Juhász Sándor, Juhász Tamás, Juhász Tibor, Juhász Tivadarné, Juhászné Ferenczi Gabriella, Jung Levente K abai Sándor, Kachelmann Róbert, Kalász Jánosné, Kallós Ernőné, Kálmán Anna, Kalmár Tamás, Kaló Károlyné, Kalóczy Rita, Kalocsai Tamásné, Kapcsulik József, Kapusi Krisztián, Kapuvári Katalin, Karacs Gábor, Karácsony Zsigmondné, Karádiné Májer Judit, Karalyos Károly, Kardos Ibolya, Kardos Józsefné, Kardos Károly, Karmazsin Józsefné, Károlyi Sándorné, Kárpi Ferencné, Kasza Éva, Kati Diana, Katona Ferenc, Katona Imre, Katona Józsefné, Kazinczi Ferenc, Kecskés Tamásné, Keglovics Gabriella, Kéglyné Czibor tünde, Kelemen Gyuláné, Kelemenné Magli Márta, Keller Ferencné, Keller Gábor, Kemenes Mária, Kemény Lászlóné, Kempf Ernőné, Kenéz Csabáné, Kenyef Ernőné, Képíró Krisztián, Kerekes Tünde, Keserű Mária, Kis-Kéry Ágnes, Kislelik János és Lili, Kiss Anikó, Kiss Attila, Kiss Barnáné, Kiss Cintia, Kiss Edit, Kiss Gábor, Kiss Gézáné, Kiss István, Kiss Lajosné, Kiss Mária, Kiss Máriuszné, Kiss Miklós, Kiss Mónika, Kiss Sándor, Kiss Tiborné, Kissné Iski Judit, Klement Lajos, Kocsi Zsuzsanna, Kocsisné Sári Ildikó, Kocsisné Sóti Ildikó, Kojtár Tiborné, Kola Sándorné, Kolozsvári Ferencné, Koltai Judit, KOMITAX KFT., Komjáthy Lászlóné, Koncz Lajosné, Kondi István, Kónya György, Koós Ágnes, Kopó László, Korponai Oszkár, Kósa Gábor, Kovács Andor, Kovács Annamária, Kovács Csaba, Kovács Ferencné, Kovács Gábor, Kovács Gyuláné, Kovács Imréné, Kovács István, Kovács József, Kovács Judit, Kovács Lajosné, Kovács László, Kovács Levente, Kovács Nóra, Kovács Rebeka, Kovács Sándor, Kovács Tax Team Kft., Kovács Tibor, Kovács Zsuzsanna, Kovácsné Nyári Gizella, Kozma Miklósné, Kozsuch Zoltánné, Kökény Gábor, Komoróczy Zoltán, Körmöndi Tibor, Kövér Andrásné, Kövesdiné Flaisz Krisztina, Krasznai Gyula, Kremmer Kamillóné, Kretz Rudolfné, Kristóf János, Kriszán János, Kubanyi Györgyné, Kujárk András, Kuli Judit, Kuli László, Kurta Anna, Kurucz László, Kustos László és neje, Kutas Mária, Kutasy Jenő, Kuti Lászlóné L aczi Adrienne, L.D KKT., Laczkovich Zsuzsánna, Lajos Zoltán, Lakatos Józsefné, Lakiné Pap Margit, Láng István, Lantos Edéné, Lantos Edina, Lantos István, Lányi József, László Katalin, László László, Látó Zsolt, Ledviczky Nándorné, Leisztinyer József, Lénárt János és Neje, Lengyel Miklósné, Lengyelné Boldog Ilona, Licskay József, Litzler Judit, Losonczi Anna, Lott Györgyi, Lőrincz Attila, Lőrinczy Anna, Lukács Istvánné, Lukács Lászlóné M acsi Lajosné, Macsirika Márta, Madarász Frigyes, Madarász Gergely, Madarász József, Mádi Sándor, Magi Mária, Maglódszki Anna, Mágori Milán, Magyar Zsolt, Mahál Gáborné, Mahner Márta, Major Emese, Major Ferencné, Majoros Alfrédné, Majsai Mercédesz, Makács Jánosné, Makál Gáborné, Makó Istvánné, Makovi Ferenc, Manhercz Istvánné, Március Adrienn, Márffy Lajosné, Markó Jenőné, Maróti Istvánné, Marsovszky László, Mártai Luca, Márton Edit, Márton Ildikó, Marton Jánosné, Maskó Ádámné, Massár Mátyásné, Máté Miklós, Mátéfalvi Györgyné, Matkó Istvánné, Matolcsi Antal, Mátyásffy Ferencné, Mátyásffy Gabriella, Matyasovszki György, Mauterer Mihály, Medgyesi Miklós, Melegh Ágnes, Merényi Armand, Mertesz István, Mester Ágnes, Mészáros Imre, Mészáros Imréné, Mészáros László és neje, Mészáros Szilvia, Mexen Kft., Miczky Józsefné, Mihalovics Norbert, Mikéténé Kovács Katalin, Mikó Miklós, Mikola Éva, Mikulán Nikolett, Misinszki Ildikó, Miskolciné Cs. Erzsébet, Miskolczi Tiborné, Miskolczy Barnabás, Mogyorósi Tiborné, Mohácsiné Villás Judit, Mojzes Alajosné, Molnár Andrea, Molnár Árpád, Molnár Attiláné, Molnár Erika, Molnár Erzsébet, Molnár Kincső, Molnár Márta, Molnár Sándorné, Molnár Sebestyén, Molnár Zsolt, Mondok Gyuláné, Monostori Gergely, Monostori Lászlóné, Montag István, Mózai Lajosné, Mucsi Istvánné, Mucsiné és Társa Kft., Muraközi Emilné, Muskovics Ferenc, Müller Zsuzsa november-december

11 Támogatóink N agy András, Nagy Anikó, Nagy Csaba, Nagy Emese, Nagy Etelka, Nagy Éva, Nagy Éva Dorottya, Nagy Gréta, Nagy Imréné, Nagy Istvánné, Nagy Júlia Mária, Nagy Kálmán, Nagy Karolin, Nagy Károly, Nagy Márk, Nagy Miklósné, Nagy Sándor, Nagy Sándorné, Nagy Tamásné, Nagyné Kecskeméti Erzsébet, Navracsics Jázmin, Nemes Géza, Nemes Miklós, Nemes Szabó Erika, Németh András, Németh Attila, Németh Emese, Németh Gabriella, Németh Imréné, Németh László, Németh Mária, Németh Márk, Németh Melinda, Németh Miklós, NEOTTIA Bt., Novákné Száraz Margit, Nyári Ildikó, Nyerges Lajos, Nyikos Tamás, Nyitrai Miklós ÓO bert Katalin és Óbert György, Oláh István, Olaszné Szávai Ágnes, Orbán Csaba, Orbán János, Ormós Tamásné, Orosz László, Orosz Miklósné, Oroszi Andrásné, Osgyániné Szabady Éva, Ötvös Józsefné, Özv. Fejes Józsefné, Özv. Maskó Aladárné, Özv. Mérei Józsefné, Özv. Nagy Jánosné, Özv. Nagy Lajosné, Özv. Szabics Imréné, Özv. Szigetvári Gyuláné, Özv. Tóth Mihályné, Özv. Nagy Jánosné P aczolai Mária, Pacsika Szabolcs, Pacsirta Krisztina, Pahota Károlyné, Pajorné Miskei Zsuzsa, Pakai Bence, Pál András, Páli János, Palicz Sándor Csaba, Pálinkás Endre, Pálka Miklósné, Palkó Éva, Palkó Katalin, Pálkövi Istvánné, Pályiné H.Krisztina, Páncél Lászlóné, Pánczér Lajos, Pándi Piroska, Pántélyi Jenőné, Pap Sándorné, Pap Zsófia, Papp Erzsébet, Papp Lászlóné, Pászti István, Pásztor Zsolt, Patócs és Tsa Bt., Paulinusz Viktória, Paulusz Lászlóné és Paulusz László, Pável László, Pécsi Rezső Sándorné, Pekker Mária, Pellei Jenőné, Pénzes Gyula, Pergős Könyvelő Bt., Péter Balázs, Péter Zoltánné, Péteri Família, Pető Vincze, Petrányi Györgyné, Petre Lászlóné, Petruska Sándor, Pimpedli József, Pimper Lajosné, Pingermayer Károly, Pintér Mária, Pintér Péter, Pintér Tibor, Pintye Sándorné, Piroska Mihályné, Pócs Veronika, Pócsi Lajosné, Pócsik László, Pogány Judit, Pogonyi Sándor, Polyák Ferencné, Postás Tibor, Pölös Istvánné, Preisz Judit, Prondvai Edina, Púbeliné Lajtos Szilvia, Pusztai L. Kornél R adványi Zoltánné, Rágold Elekné, Rakonczai Lászlóné, Rátkai Zsuzsa, Ravasz Antal, Rejtőné Halga Éva, Rékási Lászlóné, Reke Katalin, Reményi Györgyné, Réti Nagy János, Ribáné Kovács Irén, Ritecz Lászlóné, Róczy István, Romhányiné Emőke, Rónai Istvánné, Rónai Tamás, Rosdy Pálné, Rostás János, Rouscher János, Rózner Zsuzsanna, Rózsa Ferenc, Rózsás Gyöngyi, Rozslay Zoltán, Rubiczki Ildikó, Ruff István, Ruzsák Istvánné S áfrány Mária Nagy Tamás, S. Kis Lajosné Dr., Sági Katalin, Saibán László, Sallai Tibor, Sallay Gábor, Samu Imréné, Sándor Eszter, Sándor Gáborné, Sándor Istvánné, Sándor János, Sándori Eszter, Sándorné Hrabák Éva, Sándorné Nagy Mónika, Sarkady József, Sárosdy Ferenc, Sasvári Ottó, Schmidka Jánosné, Schmidt Jenő, Schmidtka Jánosné, Sebestyén Ilona, Segedi József, Seszti Matild és Zitkei József, Sibekné Szabó Margit, Siegler Konrád, Sigér Dánile, Sikc Krisztina, Siket Vilmos, Simon Emilné, Simon Imre, Simon Jánosné, Simon Veronika, Simonné Szabó Margit, Sipeki Istvánné, Sipeky Anna Mária, Sipkainé Horváth Elvira, Siska Józsefné, Smid Szilvia, Sógor József, Soltész Miklós, Somlai Ágnes, Somogyi Elemérné, Somogyi Márta, Somogyi Miklós, Somogyi Zoltánné, Somogyiné Fenákel Judit, Somos Róbertné, Soós Béláné, Soós István, Soós Jánosné, Sós Éva, Sovány György, Sőre János, Spende János Gill, Sramkó Sára és Lukács, State Adrianna, Staub Jánosné, Stautz Jánosné, Steigvarel Ferke DR., Stickl Edit, Stier Adrienn, Stomfai György, Strommayer Jenőné, Sugár Mónika, Suhajda Eszter, Surmann Ágnes, Süli Lászlóné, Sütőné Pál Gabriella, Svébits Márk Sz Szabadi Béla, Szabados Sándorné, Szabó Anikó, Szabó Ferenc, Szabó Ferencné, Szabó György, Szabó Györgyné, Szabó Imréné, Szabó János, Szabó József, Szabó Juliánna, Szabó Lászlóné, Szabó Letícia, Szabó Péter, Szabó Réka Klaudia, Szabó Róbert, Szabó Rózsa, Szabó Rudolf, Szabó Sándor, Szabó Vilmosné, Szabó Zénó, Szabó Zoltán, Szabó Zsigmond, Szakál Antalné, Szakálné N. Zsuzsa, Szakolczán Katalin, Szalisznyó Bernadett, Szállás Imréné, Száml-ász 2001 Bt., Szandi László, Szaniszló Máté, Szappanos Albert, Szarka Tamás, Szatmári Hubáné és Férje, Szatmári Józsefné, Szatmári Károly, Szatmáriné Maros Éva, Szatyina Géza, Szebegyinszki János, Szegediné Benyő Ágnes, Székács Zsoltné, Székely Katalin, Szekeres István, Szekeresné Fehér Tímea, Szekrényes Adrienn, Szelei Andrásné, Szeles Sándor, Szenkóné Édes Ildikó, Szenrdey Júlia, Szentkirályi József, Szentye István, Szeredi Adrienn, Szerencés Istvánné, Sziben Károly, Szigeti Imréné, Szigetiné Szúnyog Anikó, Szikes Edit, Sziklai Judit, Szikszay Erzsébet, Szilágyi Imre, Szilágyi Józsefné, Szilágyi Tiborné, Szili Attila, Szirferine Jánik László, Szirmai Ágnes, Szívós Kálmán, Szjanovics Elemérné, Szlekáné Éder Ildikó Szokol István, Szombati Szabina, Szoros Anikó, Szőcs Attila, Szőllősi József, Szuromi Márta, Szűcs József, Szűts Tamásné T akács Andrásné, Takács Balázs, Takács Géza, Takács György, Takács Melinda, Takács Palmer, Takács Tamás, Takáts György, Talits Máté, Tarczi Józsefné, Tarcsai Györgyné, Tasnády Jánosné, Tatár Csaba, Tatár Imre, Teleki Gábor, Tenk Istvánné, Terkulya Judit, Tersztyánszky Iván és Neje, Thammer Zsuzsanna, THEODORA Közhasznú Alapítvány, Tiba Zoltánné, Tisza Híd Zrt., Tófény Kft., Tokay Imre, Toldi Bernadett, Tolly István, Tolnai Margit, Tomecz Istvánné, Toplenszky Éva, Tor Csilla, Tóth András, Tóth Dávid, Tóth Éva, Tóth Ferenc, Tóth Gábor, Tóth Gyuláné, Tóth Imre József, Tóth Imréné, Tóth József, Tóth Judit Erzsébet, Tóth László István, Tóth Mária, Tóth Márton, Tóth Mihály, Tóth Panni Ági, Tóth Péter Máthé Tóth Magdolna, Tóth Petra, Tóth Tamásné, Tóth Zoltán László, Tóth Zsiga Kornélia, Tóth Zsiga Éva, Tóth Zsolt, Tóthné dr. Jászai Mária, Tóvari Józsefné-Ambruzd Mária, Tölly István, Tömöry Ákos, Törőcsik Ferenc, Török Gyula, Török Norbertné, Trézing Gáborné, Triz Albert, Tromposch Ferencné, Turcsányi Istvánné, Túri Csaba, Turu József, Udvar Attila, Udvardy Lászlóné, Ungár Gyöngyi Krisztina, Urbányi István, Uti Péter, Ügyvédi Iroda Dr. Vesselényi V adonné Kelen Mónika, Vágó Gergely, Vágvölgyi Krisztina, Vajda János, Vajnics Imre, Valentin Istvánné, Való Anna, Vályi Nagy Bence, Vámos Péter és neje, Vámos Zsuzsanna, Vanczák Lajos, Ványi Gyula, Váradiné Kerek Zsuzsa, Várady Ágnes, Várai Erzsébet, Varcsány Árpádné, Varga Attila, Varga Béla, Varga Béláné, Varga Ibolya, Varga Ilona, Varga Imre, Varga Józsefné, Varga Katalin, Varga Lajosné, Vargáné Holló Györgyi, Vasas János, Vass János, Vass Józsefné, Vázsonyi Károlyné, Végh Bálint, Végh Endréné, Végh Lajos, Végh Lukács, Velebny Adrienn, Velő Rebeka, Venczel Tiborné, Verbóczki Zoltánné, Veszprémi Renáta, Vígh Judit Márta, Vígh Lajos, Víghné Éles Erzsébet, Viktor Jenőné, Virágh Sándor, Visobai Istvánné, Vízi Nóra, Von-Benkó Ferenc, Vopgel Mihályné, Vörös Géza, Vukovics Gréta, Wechsler Ferencné, Weller Lászlóné, Wiedemann L. Árpádné, Wollák András Z ádori Ferenc, Zakar András, Zakariás Ilda, Zakupszky Kornélia, Zavacsán György, Zemán Marianna, Zobotka Miklós, Zolcer Gyuláné, Zombory Tiborné, Zonkov László, Zsenkán Béla, Zsigárdy Edit Rita, Zsigri Edit, Zsinkai Zoltán, Zsolnainé Farszki Ernő, Zsombori Ilona, Zsótér Ervin november-december 11

12 Támogatóink az állatok világa DÍSZÁLLATOK TÁPOK FELSZERELÉSEK KIEGÉSZÍTŐK SZAKIRODALOM Boltonként több száz négyzetméteren, hatalmas áruválaszték, folyamatosan frissített akciók, állatorvosi szaktanácsadás. DEBRECEN (Stop Shop), 4031 Debrecen, Kishatár út 1., Telefon: 0630/ , Nyitvatartás: h-sz: , v: BUDAPEST XXII (Campona), 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43, Telefon: (+36) , Nyitvatartás: h-v: BUDAPEST IX (Lurdy-Ház), 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14, Tel.: (+36) , Nyitvatartás: h-sz: , v: E-pet Díszállat Kereskedés Debrecen, Szent Anna - Varga utca sarok Tel.: (52) (52) Nyitva tartás: hétfő szombat: vasárnap: Amennyiben lehetősége van, kérjük, támogassa alapítványunkat! Köszönjük! Bankszámlaszámunk: Adószámunk: Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése: Tel: (30) ; (52) Szerkesztők: Dr. Déri János, Konyhás István, Veres Hajnalka Tördelés: TerepSzemle Stúdió (Veres Hajnalka) ISSN X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, kisállatkereskedésekben, állati áruházakban, megyei könyvtárakban.

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás Tanulói adategyeztető 10. / Szakács Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás Oktatási azonosító: 76830010947 Juhász Andrea Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta

Részletesebben

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM NŐI ABSZOLÚT 1 632 Ringelhann Fanni Felnőtt 1:31:54 2 637 Péteri Niké U19 1:34:48 3 682 Pribisán Brigitta Felnőtt 1:40:36 4 635 Budai Katalin Master 1:40:37 5 560 Molcsan Eleonora Master 1:40:39 6 617

Részletesebben

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola 1. Csáfordi József Écs- Ravazd Általános Jámbor Lászlóné 35 1. 2. Fekete Barnabás 6 Dudás Sándorné 31 2. 3. Károlyi Klaudia 6 Főigazgatóság Gyárvárosi Általános Luttenberger Gyöngyi 31 3. 4. Nyári Alexandra

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

biológia-mezg. gyakorlatok

biológia-mezg. gyakorlatok Darida István Faragó Béláné magyar-orosz rajz-földrajz- Fülöp Ferencné Gál Pálné Gát László Korsós Jozefa Mészáros Pál Mészáros Pálné Pokorny Irma Dr. Pozsár Pálné Szucsán Andrásné Dr. Rantal János Lakatos

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár 4. évfolyam: 1. Simon Gergő Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolája 43 Szedres Horváth Istvánné 2. Szanyi Attila Bonyhádi Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Általános Iskola 42

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna Szűcs Endre Szárföld Pöttyös Tejsüti Párna Bencsik Mónika Sárvár Pöttyös Tejsüti Párna Berzlánovich Enikő Kőszeg

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Jelentkezési űrlap Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Iskola neve Település 1. Fazakas Gergő Nándor 152 Péterfi Edit Székely

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Ha valaki nem találja a nevét, hívja Gabit vagy Nórát!

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Ha valaki nem találja a nevét, hívja Gabit vagy Nórát! Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Ha valaki nem találja a nevét, hívja Gabit vagy Nórát! 50-órás angol kezdő Tanár: Oláh Dávid 2013. április 22 június 28. Terem:

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár Bizottság száma: 2. sz. Terem szám: B. -060. alagsor Záróvizsga időpontja: 2015. június 17., 8 óra Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak Balogh Gábor ének zene tanár Dr. Hostyisószkiné Jászai

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

APEH DAR. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz Helység Cím. Szakigazgató (62) 567-528. Osztályvezetı (76) 512-711

APEH DAR. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz Helység Cím. Szakigazgató (62) 567-528. Osztályvezetı (76) 512-711 Tamásné Czinege Csilla Régió Igazgató Igazgató 594 dar.igazgato@apeh.gov.hu 6721 Szeged Bocskai u. 14. Dr. Csurgó Edit Végrehajtási És Felszámolási Szakigazgató Szakigazgató 528 777 dar.vhfelsz.szakig@apeh.gov.hu

Részletesebben

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011-2012-es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011-2012-es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei Név Eredmény Felkészítő tanár 3.b Csizmadia Renáta SIOK Mesefelolvasó Arany minősítés Szeles Györgyné 3.b Tóth Lilla Zrínyi Ilona megyei matematika VI Laczkóné Nagy Henriett 2.a Tóth Ábel Nyelvész megyei

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA Ssz. Név Ssz. Név 1. Futó Kovács Szandra 36. Török Nándor 2. Barta Róbert 37. Moroncsik Roland 3. Sólyom Vivien 38. Simon Dániel 4. Csorba Adrienn 39. Gáspár Gabriella 5.

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Mercedes-Benz Futóverseny 10km

Mercedes-Benz Futóverseny 10km 1 467 Balázs Levente 1985 00:33:08.2 3:18 p/km Férfi 1 2 139 Szalóki Róbert 1979 00:33:25.9 3:20 p/km Férfi 2 3 464 Beda Szabolcs 1977 00:33:38.2 3:21 p/km Férfi 3 4 555 Szabó József 1990 00:35:19.9 3:31

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 131654 133657 ARY BENCE BALÁZS BACSA LEVENTE 1997.08.21. 1997.06.18. BENCZE ILDIKÓ SZOLLÁS ZSUZSANNA 144462 162995 BALLON GERGÕ BARTA

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Somogy megye Az intézmény neve i Egyetem Pedagógustovábbképző és Szolgáltató Intézet A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai A település neve 7400 Utca, tér Bajcsy- Zs. u. Irányítószám Házszám

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT 1 844 Ispán Laura Felnőtt 01:39:07.1 2 942 Köllő Zsuzsanna Felnőtt 01:39:09.0 3 915 Ódor Klára Master 01:39:29.0 4 805 Bordás Eszter Master 01:45:30.6 5 802 Czeczei

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4.

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4. 1. Golovics Milán Kecskemét 3 4 1 3 7 5 5 5 4 37 4 4 3 3 2 3 4 3 26 4 4 2 3 5 3 6 2 29 92 2. Boros Klaudia Miskolc 3 2 2 2 9 4 5 5 4 36 2 4 4 2 2 1 4 4 23 4 4 2 4 4 3 6 2 29 88 3. Tóth Gergő János Debrecen

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest 5.25km - Férfi eredmények 1 753 Ryan Sparks 18:30 2 750 Peter Schurch 18:30 3 720 Vanó Imre 18:48 4 743 Rázsó Viktor 20:10 5 523 Dely Kristóf 22:09 6 604 Lengyel Zoltán 22:51 7 620 Mongyi Ferenc 24:21

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Aczél Dávid Márk 72960777038 41 szakács Agócs Zalán 71983917058 11 két tanítási nyelvű - vendéglátóipar - angol Ármány Vivien Laura 74126042208 13 két tanítási nyelvű - turisztika - angol Bacsó Valentina

Részletesebben

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Aczél Dávid Márk 41 szakács Agócs Zalán 11 két tanítási nyelvű - vendéglátóipar - angol Ármány Vivien Laura 13 két tanítási nyelvű - turisztika - angol Bacsó Valentina 42 pincér Balázs Gergely 39 szakközépiskola

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. (06. 13.) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek

Részletesebben

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2010. Az 5. osztályosok eredményei

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2010. Az 5. osztályosok eredményei Az 5. osztályosok eredményei I. Varga Andrea 99 Bocskai István Általános Iskola és AMI Derecske Hajdú-Bihar Katonáné Ferencz Éva II. Tóth Róza 98 Lenkey János Általános Iskola Eger Heves Salánki Mária

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 21 km Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves Hely Rsz Név Szév 1. kör 2. kör 3. kör Bruttó idő Nettó idő Absz. hely. Tempó Hátrány 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03

Részletesebben

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Gasparics István_Marcell Hinode Sportegyesület 2 Kovács Máté_ Jászberényi SE - JKA Shotokan Karate Szakosztály 3 Kovács Viktor Életforrás-do 4 Strádl Bence Bushido-Viadukt

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben