A RENDSZERVÁLTOZÁS ANTALLI PILLANATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A RENDSZERVÁLTOZÁS ANTALLI PILLANATA"

Átírás

1 A RENDSZERVÁLTOZÁS ANTALLI PILLANATA A nemzeti történelem szerepe a magyar politikai diskurzusban, PHD értekezés tézisei Írta: Szűcs Zoltán Gábor ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskolája Témavezető: Szabó Márton egyetemi tanár Budapest 2008

2 1. CÉLKITŰZÉSEK Disszertációmban a magyarországi rendszerváltás politikatudományi kutatásához kívántam hozzájárulni egy szempont segítségével. Azt igyekeztem megmutatni, hogy milyen szerepet játszott a nemzeti történelem mint politikai nyelv a demokratikus átmenet politikai vitáiban. Módszerem alapvetően történeti, deskriptív és kontextualista jellegű. Írott források: zömmel sajtóanyagok, parlamenti jegyzőkönyvek, az ellenzéki kerekasztal és a nemzeti kerekasztal hangfelvételeinek átiratai, részben pedig másutt publikált politikusi beszédek, történeti esszék és tanulmányok alapján mutatom be az közötti néhány esztendő politikai vitáinak e meghatározó nyelvi kontextusát. A források kiválogatásának kettős szempontja volt: elvileg szóba jöhetett minden olyan szöveg, ahol a nemzeti történelem valamilyen politikai kérdés kapcsán előkerült, gyakorlatilag pedig igyekeztem a maguk idejében nevezetes, szenvedélyes vitákat kavaró ügyeket, emlékezetes pillanatokat kiválasztani, s összegyűjteni mindazon szövegeket, amelyek szükségesnek tűntek ezeknek az eseteknek a sokoldalú bemutatására. Volt olyan eset is azonban, amelyet elsősorban nem jelentősége, hanem demonstratív volta miatt válogattam be a könyvbe, így jártam el például az május 2-i országgyűlési ülésnap felszólalásaival kapcsolatban. S bár el kell ismernem, hogy a felvonultatott esettanulmányok nem reprezentálják a korabeli politikai diskurzust a maga egész kiterjedésében, de azt állítom, hogy azt viszont nagyon is jól megmutatják, hogy milyen változatos célokra és módokon használták a nemzeti történelmet a kor politikai szereplői a közjogi berendezkedés kérdéseitől a külpolitikán, szociálpolitikán, gazdaságpolitikán át a politikai tagoltság magyarázataiig. A témaválasztásomat elsősorban az a paradox helyzet indokolta, hogy egy jól ismert kérdésről van szó, amely nem csupán a korabeli politikai vitákban volt explicit módon jelen, de a politikát körülölelő értelmiség vitákban, metapolitikai diskurzusban is, de mindezt nem követte szisztematikus politikatudományi feldolgozás, a szakirodalom csupán tanulságos, de kifejtetlen megjegyzéseket tartalmaz a történelem politikai szerepéről. Emellett, másodlagos, bár nem elhanyagolható célom volt az is, hogy megmutassam, miként járulhat hozzá a diszkurzív politikatudomány az empirikus politológiai kutatásokhoz a maga (hermeneutikai) szemléleti és (plurális) módszertani elkötelezettségeivel. Meggyőződésem ugyanis, hogy a nemzeti történelem politikai szerepét akkor tudjuk legjobban megérteni, ha 1. a korabeli vitákat nem elsősorban politikai szociológiai, hanem diszkurzív irányból közelítjük meg; azaz, 2

3 2. ha a nemzeti történelemben a politikai vitákat strukturáló, egyszerre többféle funkciót is betöltő (kognitív, szociális, affektív ect.) szótárat, retorikát, stílust, s hozzájuk tartozó filozófiai, politikai stb. előfeltevések csoportját, röviden: politikai nyelvet látunk, amelynek megvan a maga története; továbbá, 3. ha a nemzeti történelmet a korabeli politikai diskurzus egyik, de messze nem kizárólagos politikai nyelveként fogjuk fel, s ha feltesszük, hogy a korabeli politikai vitákat nem kis részben az motiválta, hogy a politikai szereplők konfrontálták a politikai valóság leírására szolgáló nyelvi alternatívákat, 4. amelyek közül jómagam négyet tekintettem témám szempontjából relevánsnak a viták tapasztalatai alapján: a nemzeti történelem mellett a reálpolitikai, az etnoradikális és a szociologizáló nyelvet. Ezeket pedig elsősorban az különbözteti meg, legalábbis a nemzeti történelemtől, hogy másként és másként konceptualizálják a politikai közösséget, a politikai cselekvés célját és értelmét és ettől nem függetlenül a politika idejét. Az eltéréseket röviden összefoglalhatjuk egy táblázatban is akár: Politikai nyelv Politikai közösség Politikai cselekvés Politika ideje Nemzeti történelem Nemzet és annak állama A történeti folytonosság fenntartása, ahhoz való visszatérés Történelem, a múlt meghatározó szerepével Szociologizáló Társadalom, állam Reform, válasz a konjunktúrák nemzetközi gazdasági környezetben gazdasági kényszerekre Etnoradikális Hatalom vs. nép Válasz a morális válságra a hatalom felszínén gyors változások, a nép életében lassú mozgás, állandóság, a jelenben: válság Reálpolitika Állam a nemzetközi Gyors Újabb és újabb politikai térben alkalmazkodás a kihívásokra kihívások, kiszámíthatatlan veszélyek 3

4 2. A KUTATÁS ELŐTÖRTÉNETE E könyv előzményei 2003-ra nyúlnak vissza, amikor a korábban irodalomtörténeti pályára készülődő szerző a Szabó Márton vezette Diszkurzív Műhely tagjaként bekapcsolódott egy OTKA-pályázat előkészítésébe, amelynek tárgya egy párt (a Fidesz) diszkurzív valósága lett. A nyertes pályázat keretében egy tanulmányt készítettem, amely a Fidesz 1998-as feltételezett újkonzervatív forradalmával foglalkozott. A tanulmány arról szólt, hogy a kormányzati pozícióba kerülő Fidesz sokat kritizált guvernmentalista hatalomkoncentrációját a politikai cselekvés racionalitását addig igazoló, széles körben osztott előfeltevések megkérdőjelezése kísérte. A továbblépést az az egyéves, intenzív kutatómunka eredményezte, amelyet az Erasmus Kollégium ösztöndíjának és szakmai segítségének köszönhetően folytathattam, Bozóki András egyetemi tanár vezetőtanári és Trencsényi Balázs egyetemi adjunktus tutori kontrollja és bátorítása mellett, ben. A munkatervben már kifejezetten a történelem és politika kapcsolatát jelöltem meg kutatási témaként, így ez az év már e könyv közvetlen előkészületeit jelentette, még ha a pályamunkában megfogalmazott téziseimet nem is lehet további finomítások nélkül fenntartani. A kialakult koncepció módosulásában jelentős szerepet játszott egy másik kutatás, amelyet a os Szabó Miklós-ösztöndíj nyerteseként folytathattam. Munkám során igyekeztem rekonstruálni a késő Kádár-kor és az antalli pillanat e szinte nyomasztóan nagy hatású liberális politikusának nézeteit a nemzeti történelem főbb tendenciáiról. A képet árnyalta néhány további hatás: 2005 őszén három és fél hónapot töltöttem Finnországban intenzív olvasással, miközben alkalmam nyílt arra is, hogy néhány nagyszerű és rendkívül inspiráló kutatóval beszélgethessek: mindenekelőtt Kari Palonen professzorral és a magyar témák iránt érdeklődő Heino Nyyssönennel. Elsősorban ekkor szembesülhettem az engem érdeklő magyar diszkurzív politikai problémák lefordíthatóságának és megvitathatóságának nehézségeivel és az interkulturális párbeszéd előnyeivel. Természetesen, a könyv igazi kiindulópontja 2004-es PhD-pályázatom, amelynek eredeti célkitűzése az volt, hogy a nemzeti történelem politikai használatát mutassa be, a lehető legátfogóbb módon, a magyar politikai diskurzusban 1989 és 2004 között. 3. A BIZONYÍTANDÓ TÉZIS: AZ ANTALLI PILLANAT Állításom pedig az, hogy ha így fogjuk fel a nemzeti történelmet, akkor jobban megérthetjük, miért vált újra aktuálissá éppen a rendszerváltás idején a nemzeti történelem politikai használata. Két tényező találkozott ebben össze: egyfelől, az, hogy a magyar politikai 4

5 kultúrában a nemzeti történelem hagyományosan kulcsszerepet játszik, másfelől pedig, hogy ez a nyelv a politikát elsősorban az időtapasztalaton keresztül értelmezi, hiszen a politikai cselekvés normájává a múlttal való folytonosságot teszi, s egy olyan időszakban, amikor a tartósan fennállónak tűnő politikai rend hirtelen összeomlik, s a szinte mozdulatlannak tűnő politikában hirtelen gyors változások kezdődnek, a politika idejének problémája egyszerre nagyon fontos szerephez jut. Persze, lehetséges lett volna ennek ellenére is, hogy a rendszerváltás egész problémakomplexuma ne temporális, hanem mondjuk strukturális kérdésként merüljön fel, annak ellenére is, hogy az 1948 és 1990 között fennálló politikai rendszer meghatározó marxista-leninista politikai nyelve maga is historizált. De mivel a magyar politikai diskurzusban tradicionálisan erős pozíciói vannak a nemzeti történeti nyelvnek, s az valójában a Rákosi- és a Kádár-korban is része maradt a politikai szocializációnak, a demokratikus átmenet könnyen válhatott a politikai idő kérdésévé. Hogy mennyire nem volt ez magátólértetődő és szükségszerű fejlemény, csupán a politikai diskurzus alakulásának némiképp esetleges következménye, abból is látszik, hogy a rendszerváltással összefüggően a 80-as évek végén beinduló politikai vitákban kezdetben alig játszik szerepet a nemzeti történelem, hogy az azt követő négy évben egyre élesebb polémiák folyjanak körülötte, s 1994 után a kérdés hosszú időre elveszítse szinte minden jelentőségét. Mégpedig, valójában sokkal inkább a választási eredmények, mint a korábbi viták kimenetelének köszönhetően. Disszertációmban az egyes esettanulmányokban ezt az általam az MDF-elnök, miniszterelnök meghatározó (legalábbis: példaszerű) szereplésére utalva antalli pillanatnak nevezett 4-5 évet igyekeztem bemutatni. Az antalli pillanat történetének, úgy vélem, határozott iránya van ben kezd a nemzeti történelem bizonyos ügyek tárgyalásában szerepet játszani, ekkor még elsősorban a politikai rend [polity] legitimációjára vonatkoztatva, s azt a látszatot keltve, hogy lehetséges bizonyos fokú közösség a heterogén álláspontok között, hogy aztán később, elsősorban között a politikai tagoltság körüli vitákban már a nemzeti történelem fogalmaival a szereplők közötti különbségek legyenek megfogalmazva. Úgy találtam, alapvetően kétféle folyamatnak lehetünk szemtanúi: egyfelől viták folytak a nemzeti történelem jelenre alkalmazhatóságáról, másfelől a múltra vonatkoztatott használatáról. Az előbbi kapcsán általában az merült fel, hogy a nemzeti történelem mint politikai nyelv vajon milyen mértékben érvényes az identitáspolitika határain kívül: kissé sarkítva, használható-e másra, mint az ünnepi megemlékezésekre szánt beszédek 5

6 elmondására? Mert abban azért majdnem minden politikai szereplő egyetértett korszakunkban, hogy a nemzeti történelem ebben a leszűkített formában használható lehet. De a tágabb körben való felhasználás már komoly ellenállásba ütközött: 1. Sokan úgy vélték például, hogy a nemzeti történelem politikai nyelvének használata túl sok időt pazarol a szimbólumokra, ideológiákra, miközben az ország igazi gondjai gazdasági természetűek. Az ilyen kifogások jellegzetesen a szociologizáló nyelv segítségével írták le, mi a valódi politika. 2. Szintén tipikus kifogás volt, hogy a nemzeti történelem használata fölösleges módon kényszeríti doktriner magatartásra, a lényeget elleplező ideológiai vitákba a magyar felet, amikor (mint például a külpolitikában, ahol Magyarország lévén a gyengébb fél) a valódi kihívások, a veszélyek közepette óvatosságra, rugalmasságra, körültekintésre volna szükség. Az ilyen kritikák a reálpolitikai nyelvhasználatból következtek elsősorban. 3. De olyan kifogások is gyakran születtek, amelyek szerint a nemzeti történelem használata révén a politika csak elkendőzi, hogy valójában egyáltalán nincs tekintettel az igazi magyar érdekekre, s hogy eltekintve a lózungoktól, pontosan ugyanott folytatja, mint az előző, szintén külső függésben lévő politikai elit, s az igai politikai kihívásokat, a morális és demográfiai kihívásokat egyáltalán nem próbálja megválaszolni. Ilyen kritikák elsősorban az etnoradikális nyelv használatából adódtak. Nagyon fontos látni, hogy ezek a fajta kritikák a politikai nyelvekből származtak, s nem a politikai párthoz való tartozásból. A nyolcvanas évek végére meghatározó szerephez jutott szociologizáló nyelvet majd minden politikai szereplő képes volt használni, akárcsak a reálpolitikai nyelvet, s még az etnoradikális nyelv használata se szűkíthető le egyetlen csoportra. Nem is beszélve arról, hogy bizonyos kérdések kapcsán is megfigyelhetünk különbséget a politikai nyelvek felhasználási gyakoriságában és az sem ritka, hogy valaki keverve használta ezeket a nyelveket. A kérdés inkább az volt, megengedhető-e, hogy a nemzeti történelem a legkülönfélébb politikai ügyekben a nemzeti történelem a különféle fogalomhasználatok között valamiféle integráló szerepet játsszon, vagy a gyorsan a politika köznyelvévé vált szociologizáló nyelv töltse be ezt a szerepet? Hogy elméletileg betölthetett volna a nemzeti történelem ilyen funkciót, azt a disszertációm utolsó részében igyekszem igazolni, anélkül, hogy állást foglalnék mellette vagy ellene: csupán azt kívánom megmutatni, hogy Antall József politikai megnyilatkozásaiban egy ilyen következetes nyelvhasználati normát figyelhetünk meg. De, tegyük hozzá, 1994 után a nemzeti történelem szélsebesen veszt jelentőségéből és szóba sem kerül többé ez a lehetséges integráló, köznyelvi funkciója. 6

7 A különféle politikai nyelvek konfrontációjaként nézve az antalli pillanat vitáira, tehát azt mondhatjuk, hogy az antalli pillanat politikatörténetének határozott iránya van: a nemzeti történelem hirtelen népszerűvé válásától a nemzeti történelem körüli vitákon át az 1993/94 utáni gyors eljelentéktelenedésig. De, ahogy azt jeleztem is már, a nemzeti történelem szerepéről folyó vitáknak van egy másik szála is: azok a diszkussziók, amelyek tárgya a nemzeti történelem értelmezése. Itt voltaképp átöröklött, s a 80-as évekre kialakult vitapozíciók léteztek, s a nagy kérdésnek az számított, hogy miként kell viszonyulni az 1945-ös korszakfordulóhoz. Ebből a szempontból is egy érdekes mozgásnak lehetünk tanúi. Előbb, 1989-ben a nemzeti történelem politikai használatát az teszi széles körben elfogadhatóvá, hogy lehetségesnek látszik egy 1848-tól 1946-on át 1989-ig ívelő nemzeti történeti kontinuitás feltételezése, liberális alkotmányos színezettel. Mert bár véleménykülönbségek akkor is léteztek, de úgy tűnt, kialakítható valamiféle kompromisszum köztük. Később azonban, főleg 1990 után a koalíciós idők már szinte csupán a kisgazdák számára játszanak fontos szerepet, mégpedig elsősorban a földkérdésben (és itt ről már nem is nemzeti történeti nyelven beszélnek), az igazán érdekes politikai kérdés pedig a Horthy-rendszer lesz. Itt egy korábban is létezett dichotómia értékelődik fel, uralja el a nemzeti történelemmel kapcsolatos vitákat: a legitimitás szerepét hangsúlyozó történetiközjogi diszkurzív tradíció 80-as évek végi változata konfrontálódik a nemzeti múltat a forradalmak kontinuitásaként és beváltatlan ígéretekként, a meg nem valósult, még aktuális programok virtuális történelmeként leíró függetlenségi tradícióval. S később ez az eredeti szembenállás radikalizálódik és a Horthy-rendszer elfogadása és elutasítása körüli vitává formálódik át. Ennek egyik folyománya, hogy míg a kormányoldal mind nyíltabb apológiába bonyolódik, az ellenzék szemében mindinkább körvonalazódik egy autoritariánus, jobboldali radikálisok által is támogatott fordulat veszélye. S ez egy érdekes változást hoz a nemzeti történelem felhasználásában is: az apológia mindinkább az emlékezés nyelvévé teszi a nemzeti történelmet, a kritika pedig puszta analógiává egyszerűsíti a történeti utalásokat. Az elemzés tanulságai alapján mindez éppúgy nem tűnik szükségszerűnek, csupán megtörténtnek, ahogy azt korábban a nemzeti történelem és a szociologizáló nyelv közötti konfrontáció kapcsán láttuk ben létezik alternatívája ennek a szembeállításnak, amelynek éppúgy része a történeti-közjogi beszédmódból a konstitucionalizmus, mint a függetlenségi tradícióból a forradalmak hagyománya, s amely nem tekinti kiemelt hivatkozási pontnak a Horthy-kort. A viták dinamikája azonban érvényteleníti ezt a lehetőséget, hiszen maga 1946 is csak részben válik kanonikus történeti pillanattá, részben pedig nem is a 7

8 nemzeti történelem nyelve lesz autentikus kifejezője, a Horthy-rendszer pedig olyannyira fontos ügy lesz, hogy lehetetlenné válik diszkrét, csendes beilleszkedése a kontinuitásba, oly módon, hogy megbújjon a nagy pillanatok (1848 és 1946) árnyékában. Az antalli pillanat története tehát, a nemzeti történelem eltérő tradícióinak ütközése felől nézve annak története, hogy a különféle tradíciók közötti ellentétek, miként erősödnek fel újra és válnak uralkodóvá, s veszti el valódi jelentőségét a Horthy-kor körüli polémiákban az a kísérlet, hogy a rendszerváltást a nemzeti történelem alkotmányos forradalmi folytonosságában értelmezzék. 4. A TÉZIS ALÁTÁMASZTÁSA Disszertációm négy részből, részenként 3-3 fejezetből áll, amelyek terjedelme egyenként nagyjából 1-1,5 szerzői ív. A könyv végéhez csatolt bibliográfiában a feldolgozott források jegyzéke az Országgyűlési Napló 115 felszólalásának adatait tartalmazza, amihez cikkekből, tanulmányokból, könyvekből összeálló 115 tételes forrásjegyzék és egy 252 tételből álló szakirodalmi hivatkozásjegyzék tartozik. Az Első rész fejezeteiben foglalkozom az antalli pillanat tézisét megalapozó szemléleti és módszertani kérdésekkel, a korral foglalkozó politikatudományi irodalommal és a nemzeti történelem mint politikai nyelv diskurzustörténetével. Mivel elemzésem szempontjából kulcskérdés a politikai viták diszkurzív megközelítése, ezért az I. fejezetben hosszasan tárgyalom a diszkurzív politikatudomány főbb problémáit. A félreértések elkerülésére, igyekszem minél több irányból bemutatni a diszkurzív politikatudományt, tisztázandó, hogy mit is jelent a politikában termelődő szövegekkel való foglalatoskodás diszkurzív nézőpontból nézve. A politikai vita, a politika jelentéses valósága és a rivalizáló kooperáció fogalmai segítségével írom körül a diszkurzív politikatudomány szociálkonstruktivista elméleti előfeltevéseit. Ezután elhelyezem a diszkurzív politikatudományt a magyar politikatudomány irányzatai között három fogalom: a politika autonómiája, a szimbolikus politika, politikai kommunikáció vs. diszkurzív politika és a politikaolvasás segítségével. Igyekszem továbbá a nemzetközi diszkurzív irányzatokhoz képest is elhelyezni ezt a megközelítést, összevetve a foucault-i, a laclaui diskurzuselmélettel és a kritikai diskurzuselemzéssel. Végül bemutatom a politikaolvasás módszertanának általam választott, erősen a Cambridge School által inspirált történeti, deskriptív, kontextualista változatát. Ennek lényege, hogy a vitákban a hosszabb élettartamú, egyéni nyelvhasználati sajátosságokon túlmutató nyelvi egységeket vizsgálok, s arra összpontosítok, milyen módon strukturálja a 8

9 vitát ezeknek az egységeknek a használata, s hogyan alakítják a helyzethez ezeket a mintákat a vita és az egyéni szándékok igényei. Ezért John G. A. Pocock munkáira támaszkodva bevezetem a politikai nyelv fogalmát, mint megfelelő értelmezési keretet a politikai diskurzusban jelentkező nyelvi egységek leírása számára. Majd jelzem, hogy milyen egyéb fontosabb fogalmakat alkalmazok az elemzések során: így a politikai nyelvek finomítására szolgáló beszédmód, diszkurzív tradíció, illetve retorika fogalmait, s a politikai nyelvek használata során végrehajtott beszédcselekvések leírására szolgáló konceptualizációs stratégia és a redeskripció fogalmait. A II. fejezetben a szakirodalom eredményeivel foglalkozom, s azt mutatom meg, hogy miközben nincs az antalli pillanat általam képviselt téziséhez hasonlóan átfogó jellegű kísérlet a nemzeti történelem politikai szerepének értelmezésére, a korszak kutatásának számos eredménye nélkülözhetetlen előfeltétel e tézis megfogalmazásához. Itt elsősorban néhány, általam tipikusnak és jelentősnek ítélt munkát tárgyalok, akiket mint példaszerű eseteket kezeltem: így bemutatom Bihari Mihály, Körösényi András, a Becskeházi Attila Kuczi Tibor szerzőpáros, Csizmadia Ervin és Bozóki András műveiben megjelenő képet a korszakról. Különösen hasznosnak bizonyultak ezek a munkák a szociologizáló nyelv és az etnoradikális nyelv értelmezésében. Bihari Mihály többször bővített Magyar politika című munkája egyszerre népszerű tankönyv és reprezentatív darabja az 1980-as években újjászületett hazai politikatudomány egyik domináns tradíciójának. Ezért és mert a legátfogóbb képet adja a XX. század második felének magyar politikájáról, az antalli pillanat idejéről benne leírtakat tekinthetjük a magyar politológiai irodalom kanonikus narratívájának. Becskeházi Attila és Kuczi Tibor 1992-ben megjelent közös címet viselő (Valóság 70), voltaképp összefűzött két külön műből álló könyvében a Valóság című, a maga idejében roppant népszerűségnek örvendő folyóirat 1970-es évekbeli évfolyamainak cikkeit elemezve vizsgálta a magyar szociológia hőskorát (ahogy a könyv fülszövege fogalmaz). Tézisük (ismétcsak a fülszöveg megfogalmazásában), hogy a szociológia új diskurzust nyitott a társadalomról és a valóságról, s ez a diskurzus hamarosan túllépte eredeti határait, szédületes tempóban terjedt el más társadalmi csoportok nyelvhasználatában, sőt, a politika sem vonhatta ki magát alóla, ennek jelentősége pedig az, hogy a szociológia alternatív világképet is reprezentált a politika modernizációs ideológiai beszédmódjával szemben. Hogy miként formálódhattak ki, finomodhattak ezek a beszédmódok, s kapcsolódtak a politikához a késői Kádár-korban, arról Csizmadia Ervin Diskurzus és diktatúra című könyve nyújt igen fontos belátásokat. Csizmadia úgy mutatta be ezt a kort, mint amelyben a politikai cselekvés és az azt körülvevő diskurzus fölötti ellenőrzés monopóliumát az állampárt már 9

10 nem tartotta egészen a kezében, azaz bizonyos kérdések megvitatásának fórumai a pártszerveken kívülre helyeződtek, így kialakult egy sajátos köztes állapot, amelyet a szerző diszkurzív diktatúrának nevez, s ahol az értelmiség intézményesített formában kapcsolódott be a politikai diskurzusba. Gondolatmenetünk szempontjából kulcsfontosságúak Körösényi András elemzései is a magyar értelmiség eszmei tagoltságáról, s a magyar politikai gondolkodás főáramáról. Ezekből az 1987 és 1996 között született írásokból nem csak tipologizálási és leírási kísérleteket olvashatunk ki, de kirajzolódik a kommunista rendszerből a demokráciába való átmenet egész magyar politikai tagoltságágának történeti képe is. Különös figyelmet érdemel még szempontunkból Bozóki András terjedelmes monográfiája, amely a magyarországi politikai pluralizmus 1987 és 2002 közötti fejlődését mutatja be, mivel a szerző érdeklődése kiterjed számos, egy diszkurzív politológiai elemzés számára is kulcsfontosságú kérdésre. Még ha kérdésfelvetéseit nagy mértékben a tranzitológia nemzetközi irodalma (az ezzel járó, némiképp normatív szemlélet) és erősen politikai szociológiai érdeklődés határozzák is meg, amit figyelembe kell venni, mikor át kívánjuk venni Bozóki valamelyik gondolatát. A III. fejezet pedig, a lehető legtömörebb, legvázlatosabb formában igyekszik pótolni a koncepcióm szempontjából fájóan hiányzó összefoglalást a nemzeti történelem elmúlt kétszáz éves történetéről. Három probléma kap itt kiemelt figyelmet: a nemzeti történelem mint politikai nyelv megjelenése a 18. század végén, a különféle alakváltozatainak kialakulása és a nemzeti történelem szerepe az 1980-as évek metapolitikai és politikai diskurzusaiban. Érdemes itt külön kiemelni az első kérdést, mivel az ezzel kapcsolatos állításom nem magátólértetődő: bizonyos értelemben a 18. század utolsó negyedére és a 19. század első negyedére eső fél évszázadhoz köthetjük azt a nagy átalakulást, amelynek eredményeként létrejönnek a modern magyar politikai kultúra hosszú időn át folytonosnak tekinthető diszkurzív egységei, különös tekintettel a nemzeti történelem politikai nyelvére. Ilyen értelemben koncepcióm a nacionalizmuskutatás úgynevezett modernista konszenzusára támaszkodik, azzal a kiegészítéssel, hogy szükségesnek látom a modernista konszenzus diszkurzív korrekcióját, s háromféle értelemre szűkíteni le a 18. század végi kezdet tételét: - Egyfelől, a tizenkilencedik század közepére második felére intézményesülő úgynevezett nemzeti tudományok, azaz különféle diszciplínáknak a magukat a nemzeti múltba beírni igyekvő diskurzusai egyöntetűen úgy vannak megalkotva, hogy azokban az általam is említett korszak nagy vízválasztónak tűnik; - Másfelől, ebben a korszakban számos tényező szinte véletlen találkozására, illetve bonyolult interakcióira lehetünk figyelmesek, amelyek mind hozzájárultak annak a tartósan 10

11 fennmaradó konfigurációnak a létrejöttéhez, amelyet itt nemzeti történelemnek nevezünk. Úgy képzelhetjük el ugyanis a nemzeti történelem nyelvét mint egy nagy kavargó áramlást, amely kezdetben számos külön folyam összefolyásából alakul ki, hogy aztán immáron újabb ágakra szakadva mégis egyetlen összetartozó egység maradjon. - S végül, a harmadik ok, amiért a nemzeti történeti politikai nyelv történetének kezdetét a század fordulójára keltezhetjük, az elmúlt kétszáz év politikai kultúrájának viszonylagos egységet biztosító kontinuitás. A bevezető rész után következnek az elemzések, amelyek nem egyetlen folyamatosan összefüggő narratívába rendezik az 1989 és 1993 közötti politikai diskurzus történetét, hanem esettanulmányok formájában, némiképp pointillista technikával mutatják be az antalli pillanat jellemző epizódjait. A Második rész három esettanulmányában a hangsúly a nemzeti történelem mint politikai nyelv korai szerepén és az es korszakhoz való viszonyon van. A IV. fejezet a köztársasági elnöki intézmény létrehozása körüli kerekasztalon belüli vitákat elemzi. E vita jelentőségét egyrészt az adja, hogy itt nem egyszerűen szimbolikus módon kerül elő a nemzeti történeti folytonosság, hanem mint egy intézményes kérdés megoldásának lehetséges módja, mégpedig sikerrel, másrészt itt válik a nemzeti történelem a politikai viták egyik centrális elemévé (sikere folytán). Nem egyetlen nagy fordulópont ez persze, hanem egy folyamat jellemző és kiemelkedően fontos pillanata, de éppen ezért igazán érdemes a figyelmünkre. S azért is, mert sokat elárul a nemzeti történelem mint politikai nyelv lehetőségeiről 1989-ben: egyfelől szinte mindenki meglepődik, amikor egy történeti érvekkel operáló javaslat hangzik el, másfelől igen nagy népszerűségre tesz szert, harmadrészt egy a nemzeti történelem közjogi-történeti tradíciójában meghatározó fogalom, az államfő problémájára ad az előzményekhez képest innovatív, de mégiscsak az előzményekre támaszkodó megoldást, s negyedszer, mint a politikai kompromisszum eszközét használják. Az ügy további érdekessége, hogy ezt tekinthetjük Antall József egyik első és kivételesen sikeres politikai fellépésének, amit az sem ront le egészen, hogy az NKA végül csak részleges kompromisszumot köt, mert az 1990-es MDF-SZDSZ megállapodás is visszatér az antalli javaslathoz mint közös alaphoz. Az V. fejezet egy szimbolikus pillanat bemutatása: az május 2-i országgyűlési alakuló ülés felszólalásait elemzi, mert ezek bizonyos visszatérő fogalmak (nemzet, ünnep, egység, történelmi pillanat) eltérő használatával a nemzeti történelem különféle tradíciói közötti, ezen az ülésen csupán lappangva jelenlévő feszültséget jelzik, ami sok mindent 11

12 megmagyaráz abból, miért nem válhatott, miért nem vált integráló szerepűvé a politikai diskurzuson belül a nemzeti történelem nyelve. Szűrös Mátyás, Varga Béla, Vörös Vince, Kéri Kálmán felszólalásai elméletileg a folytonos újrakezdések antalli koncepcióját voltak hivatva demonstrálni, de valójában legalább ennyire szóltak a mélyben egymásnak feszülő szemléleti különbségekről. A VI. fejezet a földkérdéssel foglalkozik, de e szerteágazó vitának csupán egyetlen kiragadott szeletére koncentrál, a kormányprogram vitájára, amelyben azonban már jól kimutathatóak a földkérdésben rejlő nyelvi problémák: láthatjuk azt, miként lesz a földkérdés egy etnoradikális fogalmakkal leírt es állapot és az azzal rivalizáló szociologizáló értelmezés konfliktusává, miközben a nemzeti történeti közvetítési kísérlet (amely az áprilisi MDF-FKGP megállapodás retorikájában mutatható ki igazán), szemben a köztársasági elnöki üggyel, elsikkad. S mivel a vitának ez is egy fontos aspektusa, a fejezet végén kitérek arra a bizonyos értelemben ironikus mozzanatra is, hogy a reprivatizációsból kárpótlásivá alakuló ügy megoldása végül lényegében annak a szociologizáló nyelvi kritériumrendszernek az érvényesülését eredményezi, az Alkotmánybíróság hathatós közreműködése révén, amelynek használói eredetileg a föld mindenféle felosztásával szemben érveltek. Ezt követően a Harmadik részben azt mutatom be, miként válik a Horthy-rendszerhez való viszony a nemzeti történelem szinte minden más aspektusánál előbbre való kérdéssé, s egy jobboldali autoritariánus fordulat lehetőségének megfogalmazását lehetővé tevő nyelvi eszközzé. A VII. fejezet a címervita parlamenti szakaszával foglalkozik, 1990 nyarának történéseivel. E vita érdekességét az adja egyébként, hogy benne a Horthy-rendszer körüli polémiát meghatározó ellentét a legitimitást hangsúlyozó közjogi-történeti beszédmód és a forradalmak hagyományát hangsúlyozó beszédmód között döntő szerepet játszik, de a kétharmados többséget igénylő törvény elfogadása azt jelzi, hogy ez a dichotómia ekkor még nem vált a politikai táborokat egyértelműen elhatároló identitáspolitikai eszközzé, sibbólethjévé. Mi több, számos feltűnő átszavazással is találkozhatunk a vitában: az MDF-ből Szabad György és Varga János is Kossuth-címer párti volt, az SZDSZ-ből pedig Tellér Gyula foglalt nyíltan állást a koronás változat mellett. S tegyük hozzá, az MSZP és a Fidesz hozzászólói szociologizáló nyelvi fordulatokkal a vita érdektelenségét jelezték. Vagyis, miközben a koronás és a Kossuth-féle címerváltozat közötti ellentét később a rendszerváltás egyik emlékezetes eseménye lett, s már így jelent meg a későbbi politikai és metapolitikai 12

13 vitákban, az 1990-es címervita még egy olyan pillanatot tükröz, amikor a két beszédmód közötti ellentét nem pontosan ugyanazt a jelentést hordozta, mint amit ez a vita a Horthy-kor körüli polémiák után nyert. A VIII. fejezet az önkormányzati törvény vitáját mutatja be, annak is azt a kezdeti szakaszát, amelyben a történeti érvek fontos szerepet játszottak. Mert, a kor diskurzustörténetét rekonstruáló kutató nem kis meglepetésére, ebben az esetben, amelyre gyakran úgy hivatkoznak, mint a teljesen fölösleges történeti érvektől túlterhelt ügyre, valójában, úgy tűnik, a nemzeti történelem mint politikai nyelv lényegesen kisebb szerepet játszott a parlament kétharmada által elfogadott megoldás, az új önkormányzati rendszer kialakításában, mint azt gondolhatnánk. Az elemzés során azt igyekszem bemutatni, milyen okai lehettek ennek a csekélyebb szerepnek, s annak, hogy szemben a címervitával a történeti révek gyorsan elvesztették a jelentőségüket. Úgy gondolom, ebben nagy része volt a közigazgatással kapcsolatos nemzeti történeti nyelvi tradíciók alapvetően negatív örökségének. A vitában felhozott érvek: a centralistáktól Bibóig, egytől egyig a régi közigazgatás éles kritikáján alapultak, és még a tényleges eseménytörténetből nem lehetett egyetlen megvalósult pozitív mintát sem találni, hiszen a helyhatóságok elmúlt kétszáz éves története a félbemaradt reformok idejeként kanonizálódott. Így állt elő az a helyzet, hogy míg az ellenzék egy része és a kormánypártokban is néhányan, a Horthy-kor restaurációjaként utasították el a történeti előzményekhez való visszatérés lehetőségét, a kormánytöbbség, amelynek tagjai néha azzal védték a történeti elnevezéseket, hogy azok mögött nincs semmilyen restaurációs szándék, abban a pillanatban el is hagyta a történeti érveket, amint valamilyen kompromisszum lehetősége körvonalazódott. Úgy is mondhatjuk, a történeti tradíciók vitájában ekkor még a Horthy-rendszer apológiája nem játszott igazán fontos identitásteremtő szerepet. S végül a IX. fejezetben egy mellékesnek látszó, kiragadott eset, a Beszélő hasábjain folytatott Vitányi-vita és a jóval híresebb Csurka-ügy kapcsán azt mutatom meg, hogy miként rendezte újra az ellenzéken belüli viszonyokat a Horthy-rendszer megítélésének előtérbe kerülése. Mindez a nemzeti történelem politikai használatára is rányomta a bélyegét. Mert a tézis, amely szerint az as állapotok a jobboldali radikalizmus felé sodródó konzervatív Horthy-rendszer képét idézik, sokféleképpen is felépíthető volt ugyan, az eszmetörténeti és társadalomtörténeti konstrukcióktól a puszta analógiáig, de ahogy a jobboldali autoritariánus fordulat veszélyéről az ellenzék mindjobban meggyőződött, úgy alakult ez az érv merőben analógiás jellegűvé, hiszen immár a két helyzet közötti azonosság volt csupán érdekes, s amit ki lehetett vele fejezni: a veszély komolysága, míg az okok ehhez 13

14 képest másodlagossá váltak. A Csurka-ügy különösen azért érdekes, mert a vitákban Csurka alakja maga is átértelmeződött a népi íróból mindinkább a harmincas évek jobboldali radikális publicistáit idéző figurává, új Rajniss Ferenccé (hogy egy konkrét példával éljünk). Lehetséges lett volna itt lezárni az antalli pillanat történetet, esetleg még alaposabban adatolni a diskurzus bemutatott átrendeződését. De ezáltal a kép nem lett volna teljes, hiszen kimaradt volna belőle annak az alternatívának a vizsgálata, amely fontos kezdeményező szerepet játszott a nemzeti történelem felértékelődésében és kudarcot vallott saját történeti konstrukciójának érvényesítésében. Kimaradt volna Antall József politikai koncepciója, amely ugyan meglehetősen elszigetelt, alaposan félreértett jelenség volt az 1989 és 1993 közötti időszakban, de éppen Antall politikai súlya miatt, megkerülhetetlennek bizonyult és provokatívnak. A Negyedik részben ezért vele foglalkozom, amivel egy az is a célom volt, hogy egy másfajta szempontból újrarendezzem kissé a korábban kialakult képet, bizonyos elemeket pedig a helyükre tegyek, amire a megelőző fejezetekben nem volt lehetőség. AZ ANTALLI PILLANAT vitáinak áttekintése után most Antall Józseffel foglalkozunk majd, s azzal, ahogy ő nemzeti történelem és politika viszonyát elképzelte, s ez szükségképpen meg kell változtassa az elemzés hangsúlyait. Eddig ugyanis főként vitákról, az egyszerűség kedvéért többnyire élőszóban elhangzott, alkalmi, s ezért gyakran szinte az értelmetlenségig kásás szövegek dialógusáról, s arról, ahogy ezek a textusok kirajzolják az antalli pillanat vitáinak kulcsfogalmait, konfrontálódó álláspontjait és a történések dinamikáját. A következő három fejezetben viszont egyetlen szerző szövegei kerülnek elő, s ez jóval elmélyültebb és árnyaltabb tárgyalást tesz lehetővé, ami könnyen azt a látszatot keltheti, mintha Antall lenne a nemzeti történelem legreflektáltabb politikai használója, afféle teoretikusa. Ez azonban nincs így. Igaz, talán Antall képviselte legkövetkezetesebben, s ehhez képest igen árnyaltan és innovatívan azt az álláspontot, amely igenelte a nemzeti történeti kontinuitáshoz való visszatérést, de a kitüntetett figyelem oka nem is annyira ez, mint inkább az Antallt a politikai ellenfeleitől elválasztó nyelvi távolság és az ebből fakadó kölcsönös meg nem értés. Ezért amikor nagy figyelmet fogunk szentelni politikai kijelentései részleteinek, ez nem azért van, mintha Szabó Miklós, Fejtő Ferenc, Litván György és mások írásaiban nem találhattunk volna elég figyelemreméltó dolgot, hanem mivel az antalli pillanatot semmi sem jellemzi jobban, mint az Antall-szövegek empatikus olvasatainak feltűnő hiánya. A cél nem egy koherens gondolati konstrukció azonosítása és bemutatása, ezzel ugyanis meghamisítanánk a politikai diskurzus működését. Csupán Antall politikai nyelvhasználatának sajátosságát megalapozó 14

15 komplex, néha igen finoman strukturált fogalmi hálójának bizonyos részleteit fogjuk vizsgálni. A X. fejezet témája a nemzeti történelem szerepe a politikai közösség önmeghatározásában Antallnál. Itt a következő Antall-idézet jelenti a kiindulópontot: Aki azt mondja, hogy ez a kormányzat vagy ez a politikai erő konzerválni akar vagy visszaállítani valamit a múltból, az kérem nem a valóságot mondja. De az tény, és ezt soha nem tagadtuk, hogy igenis a kontinuitás mellett vagyunk, az értékek kontinuitása mellett, és amellett, hogy amit a nemzet fejlődésében az organikus fejlődéssel szemben erőszakkal tettek, és erőszakkal vágtak szét ebben a kontinuitásban ereket, gyökereket, azt igenis helyre kell állítani. Mert a mi politikai kultúránk, a mi politikai örökségünk igenis kapcsolódik az előző magyar politikai kultúrához. Politikai kultúránkban évszázadokra megyünk vissza... Miért baj az, hogy mi a XIX. század nagyszerű magyar politikai kultúráját, Széchenyitől Kossuthig, Deáktól Eötvösig és sorolhatnám tovább, azt tartjuk alapnak, amire építünk, és azt folytatjuk? És magunkénak valljuk a későbbi korszak, a 67-es kiegyezés után azokat az értékeket, azokat a politikusokat, akik a diplomáciában mint Andrássy Gyula, nemzetközi jelentőségűek voltak. Wekerle az általános politikában és a gazdaságpolitikában Baross Gábor. Soroljam tovább? Miért röstellnénk? És amikor a Horthy-éráról szólunk, nem vissza akarunk állítani valami elavult régit, és nem valami nosztalgia fűt bennünket, csak egyszerűen helyre akarjuk állítani az igazságos megítélést. Azt mutatjuk be, hogy mik voltak akkor az értékek, és az elmúlt másfél évszázadban külpolitikától, gazdaságpolitikától társadalompolitikától, egészségpolitikáig mit nyújtottak. Természetesen mi együtt tárgyaljuk, és együtt gondolkodunk arról, akik a kormányzásban igyekeztek megtenni azt, amit lehet vagy íróként a szociográfiai irodalomban, vagy akár az ellenzék körében végezték el. Ez mind közös örökségünk. És hogyha valaki ezt a nagy közös örökséget folytatja, akkor igazán nem kell azzal vádolni, hogy restaurációs törekvései vannak, valamiféle reakcionárius eszméket vall. De hát engedtessék meg már nekünk, hogy a magyar történelmi múltat tekintsük elődünknek és ne az orosz történelmet, ahogy az elmúlt negyven évben. Ez egy nemzet azonosságtudatához hozzátartozik. Igazán nem tartozott a múlt nagy brit családjai közé Disraeli, a későbbi lord Beaconsfield, és ő mondta azt, hogy a múlt a hatalom része. Ő ezt kívülről nézte. De felismerte ennek igazát. És Nagy-Britannia akkori átfogó politikai szemléletének egyik legnagyobb képviselőjévé tudott lenni, mert tudta, hogy a múlt az kötelez, és a múlt, ha vannak gyökerek, akkor az egy nemzetet szilárddá tesz, és képessé teszi arra, hogy viharos időkben, nehéz körülmények között is képes legyen a hajóját átvezetni a legnehezebb útszakaszokon. (kiem. SzZG) Ezzel kapcsolatban azt igyekszem megmutatni, hogy a szerves egység és az értékek kontinuitása fogalmai miként tették Antallnak, a restaurációs vádakkal szemben alkalmazott retorikájában a múlthoz való viszonyt minden politikai cselekvés rugalmas, az innovációt is magába fogadó mércéjévé, s hogyan használta gondolatmenetének felépítéséhez Antall a nemzeti történelem nyelvének bizonyos tradícióit, így Dávidházi Péter irodalomtörténész munkájának továbbgondolásaként bevezetett fogalmakkal élve: a vindikációt és a nemzeti mitológiát, kialakítva mintegy egy nemzeti politikatudományi kánont. A történet egyik legérdekesebb pontja, hogy Antall gondolatmenetének elfogadtatásában erős korlátot jelentett az a tény, hogy széles körben osztott előfeltevésként tekintett egy ugyan ismerős elemekből felépített, de végeredményében meglehetősen egyedi konstrukcióra. A XI. fejezet arról szól, hogy Antall miként alkalmaz egy érdekes konstrukciót: a nemzeti történelem nyelvébe integrált reálpolitika koncepcióját. Ezt jól fejezi ki az alábbi idézet: 15

16 Azért egy ország mégsem tévesztendő össze a Népstadionnal, ahol 22 ember fut, és régen 80 ezer kiabált. Hát a kiabálók mindig azt mondják, hogy hová rúgjad azt a labdát vagy kinek passzold át. Akik ott voltak és játszottak, azok tették azt, amit lehetett, és igenis, azért tették, hogy ma itt lehessünk. Nem hazudtunk, nem mondtunk mást, megmondtuk, hogy milyen nehéz lesz, pedig ez csak az egyik, ami a mi feladatunk. Hogy mennyire központi szerepet játszik Antall gondolkodásában modell és valóság, cél és lehetőség viszonyának kérdése, azt jól mutatja, hogy nem csak Eötvös-tanulmánya viselte ezt a címet: Modell és valóság, de a politikai végrendeleteként is kezelhető gyűjteményes életműkiadás is, amelyben a tudományos és politikai szövegei egyaránt össze voltak gyűjtve. Ezekből a szövegekből pedig kirajzolódik egy viszonylag következetes fogalomhasználat, amely az igazságos megítéléstől, a politikai morálon át a kompromisszumig terjedően jelöli ki ennek a nemzeti történelem mércéjéhez igazított reálpolitikai koncepciónak a főbb kérdéseit, s amelyben természetesen jelentős különbségeket találhatunk attól függően, hogy a múlt felett ítélkező történész, a politikuselődökre emlékező politikus vagy a politikai cselekvést a nemzeti történelemből magyarázó politikus szerepét játszotta el Antall. De ezek a hangsúlykülönbségek mégis elhanyagolhatóak a nyelvhasználat és a vele együtt járó politikakép következetessége mellett. Arról is beszélek ebben a fejezetben még, hogy ez a nemzeti történelemnek alárendelt reálpolitika korántsem egyedülálló a nemzeti történelem nyelvének történetében, de azoktól Szekfű Gyula metapolitikai írásaitól és a függetlenségi tradícióhoz kapcsolódó nemzeti abszolutizmus koncepciójától több ponton is eltér, s ez alighanem jól magyarázza hatástalanságát, amit leginkább Antall külpolitikájának önképe és külső megítélése közötti feszültségen lehet lemérni. S végül a XII. fejezetben két kérdés, az MDF belső tagolódásáról adott antalli definíció, ehhez kapcsolódóan a szociális piacgazdaságnak, a felekezeteknek, a néppártiságnak és a népi-urbánus szembenállásnak tulajdonított szerep, illetve a közigazgatás antalli értékelése kapcsán lesz szó róla, hogy miként alkotta meg Antall József a maga válaszát a rendszerváltás utáni politikai teendők kérdésére, amely, ironikus módon, számos ponton, nagyon is emlékeztet a politikai ellenfelei elképzeléseire, de éppen az ehhez adott nemzeti történeti fogalmi apparátus és az abból felépített történeti konstrukció tette összeférhetetlenné azokkal. Végül a disszertáció utolsó, igen rövid részében áttekintem az antalli pillanat történetét és jelzem, milyen módon volna lehetséges továbbgondolni az antalli pillanat tézisét. Antall halála és a politikai térkép átrendeződése az 1994-es választásokat követően egyszerre lezárta az antalli pillanatot, a politikai vitákban pedig kezdetét vette a szociologizáló nyelv dominanciája, aminek aztán csak az 1998 után kezdődő újabb fejlemények vetettek véget. De jelentette-e ez vajon a nemzeti történelem kikopását a magyar politikai kultúrából? 16

17 Nemigen. Bár a 90-es évek második felét inkább a nemzeti történelem késő Kádárkorban kialakult, funkcionálisan korlátozott (kommemoratív vagy fesztív) használata jellemezte, amelynek legfontosabb célja a nemzeti konszenzus kifejezése, s bár úgy tűnik, 1998 után a Fidesz historizáló gesztusai is inkább valamiféle neonacionalista ideológiába illeszkedtek vagy részei voltak a morális megújulás retorikájával operáló újkonzervatív nyelvi forradalomnak, míg a politikai kultúra sokáig szinte láthatatlan maradó bugyraiban egy újfajta szinkretikus, elsősorban újpogány elemekkel dolgozó historizáló radikalizmus 1 létezett, azért a nemzeti történelemről nem mondhatjuk, hogy eltűnt volna. Csupán az a kísérlet ért véget, amely a nemzeti történelmet a politikai diskurzus domináns, a politika minden területén alkalmazható, minden egyéb beszédmód integrálására képes köznyelvévé kívánta tenni. Ezeknek a további fejleményeknek a vizsgálata azonban már egy egészen új kutatást jelentene, amely ugyan profitálhatna az antalli pillanat ismeretéből, de a bekövetkezett nagy átrendeződések miatt nem folytathatná problémátlanul ott, ahol ez a történet befejeződik. Sok minden változott meg azóta: a politika diszkurzív tere többször is alaposan átrendeződött, s sokban változott a társadalmi kommunikáció folyamata is, például az internetnek köszönhetően. Egy, a folytatásra vállalkozó kutatásnak sokkal kevesebb teret kellene szentelnie a parlamenti vitáknak, mint az internet páratlanul gazdag textuális univerzumának. De, amennyiben az antalli pillanat történetét folytatni szeretnénk, minden bizonnyal megtehetnénk, hogy nem az időben előre, hanem visszafelé indulunk el. A nemzeti történelem diskurzustörténete (mint általában az eszmetörténet) nemigen támaszkodhat nagyívű konstrukciókra, áttekinthető, jól kezelhető forráskiadványokra (a számos értékes munka ellenére sem), újraírás helyett egy ilyen vállalkozásnak a hiányzó előzmények megalkotására kellene törekednie. Mert bár az utóbbi időben valóban születnek érdekes és nagyívű munkák, mint Schlett István, Takáts József vagy Trencsényi Balázs munkáiban, ezekből még mindig nemigen rajzolódtak ki a magyar politikai diskurzus történetének egységes narratívái. Illetve, a politikai gondolkodás sajátosságaira összpontosító schletti vállalkozás, a modern ideológiák hazai történetét bemutató Takáts-könyv vagy a magyar fejleményeket a modernitás kialakulásának Kelet-Közép-Európai kontextusába ágyazva tárgyaló Trencsényi-munka figyelemreméltó szempontok szerint rendezi újra a történeti kutatásokból jól ismert szereplőket és nézeteket, de amire gyakorlatilag egyikük sem 1 Megvan ennek a szubkultúrának a maga kontinuitása, kánonjában komoly helyet foglalnak el régi szövegek (az emigrációból, a 30-as évekből stb.), újdonsága inkább abban áll, hogy milyen erős pozíciókra tesz szert a nyilvánosságban, amit a 2003-as csíksomlyói István, a király előadás éppúgy demonstrált, mint a 2006 őszén színre lépő mozgalmak retorikája. 17

18 vállalkozik (érdekes módon talán még leginkább a doyen, Schlett István), hogy különösképpen kinyissák a nagy nevek alkotta történeti kánont. A nemzeti történelem diskurzustörténetét tehát elsősorban úgy volna érdemes megírni, hogy az ne csupán egy új szempontot vezessen be, de igyekezzen új szereplőkkel is gazdagítani a narratívát. Elvégre meglehet, hogy a könyvtárigazgató id. Bibó István, a lapszerkesztő Cseh István vagy a közjogász Molnár Kálmán (hogy három Horthy-kori szerzőt említsünk) talán kevesebbet mondhatnak számunkra a diskurzustörténet fordulópontjairól, de annál többet a mindennapokról. Amire még egy ilyen vállalkozásnak törekednie kellene, az az, hogy interdiszciplináris legyen, hiszen a nemzeti történelem, bármennyire is politikai jelenség, egyúttal áthatja a magyar kultúra majd minden szegmensét. De hogy akár egyik, akár másik folytatási lehetőség nagymértékben attól is függ, miként ítéli meg az olvasó ennek a munkának a tudományos relevanciáját. 18

19 5. A TÉMÁBAN RELEVÁNS PUBLIKÁCIÓK Könyvfejezetek Idő, politika, történelem: Diszkurzív politológiai esettanulmány. In: Menyhért Anna - Vaderna Gábor: Amihez mindenki ért A JAK évi Tanulmányi Napok anyaga. Budapest: JAK-L'Harmattan p Újkonzervatív forradalom: A nyelvi innováció stratégiája az 1998-as kormányprogram vitájában. In: Szabó Márton (szerk.): Fidesz-valóság: Diszkurzív politikatudományi elemzések a Fideszről. Budapest: L'Harmattan p Egy metapolitikai diskurzus: a Fidesz-Magyarország a Mozgó Világban. In: Szabó Márton (szerk.) Fidesz-valóság: Diszkurzív politikatudományi elemzések a Fideszről. Budapest: L'Harmattan (társszerző: Pál Gábor) pp A civil társadalom mint politikai nyelv a rendszerváltó vitákban: Az 1989-es kerekasztal-tárgyalások. In: Szabó Máté (szerk.): Civil társadalom: elmélet és gyakorlat. Budapest: Rejtjel. ELTE ÁJK Politológiai Doktori Iskola könyvsorozata 1. kötet p Tanulmányok Történelem és politika az önkormányzati vitában: Az 1990-es önkormányzati törvény vitájának diszkurzív elemzése. Századvég tél. 42. sz p. Tar Sándor halála: Diszkurzív politológiai elemzés. Ex-Symposion, Tar Sándor tematikus szám. Szilágyi Zsófia (szerk.) október p. Két verzió áll előttünk : Diszkurzív politológiai esettanulmány a címervitáról. Társadalom és politika, november. A közjogi folytonosság házában : A nemzeti történelem Antall József felfogásában. 2000, p Recenziók Szűcs Zoltán Gábor: Non, Sire. C est une... (Trencsényi Balázs: A politika nyelvei: Eszmetörténeti tanulmányok. Argumentum Kiadó Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2007). Politikatudományi Szemle sz p Szűcs Zoltán Gábor: A történetírás uralkodó eszméi. (Gángó Gábor: Eötvös József Uralkodó eszméi. Kontextus és kritika, Eszmetörténeti könyvtár 5., Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2006.) Politikatudományi Szemle sz p Szűcs Zoltán Gábor: A jelenkortörténész távcsöve. (Standeisky Éva: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. Budapest, 1956-os Intézet - Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára, 2005.; Rainer M. János (szerk.): A monori tanácskozás június Budapest, 1956-os Intézet.) Politikatudományi Szemle sz A nemzetvallás mint szimbolikus politika (Gerő András: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetéből. Budapest: PolgArt Kiadó, 2004.) Politikatudományi Szemle, sz p Working papers 19

20 Archives and Institutes Concerned with Contemporary Hungarian History. In: Das Andere Osteuropa von den 1960er bis zu den 1980er Jahren. Berichte zur Forschungs- und Quellenlage. Forschungstelle Osteuropa Bremen Arbeitspapiere und Materialen. Nr. 95. Mai p A diszkurzív politikatudomány mint politikai diskurzustörténet: Tudományszemléleti és módszertani esszé. Műhelytanulmányok 2. Digitális Archívum What does people mean? In: Márton Szabó (ed.): On Politics: Rhetoric, Discourse, and Concepts. Working papers. Digitális Archívum. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete p Politics of Time: Questions of Political Conceptualisation of History. In Márton Szabó Zoltán Gábor Szűcs: Discourse and Politics: Two essays in Political Discourse Studies. Working papers. Digitális Archívum. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete p Konferencia-előadás magyarul és angolul június : Politológus Vándorgyűlés, Történelem és politika kapcsolata szekció. Előadás: Közjogi folytonosság, nemzeti megbékélés, kompromisszum szeptember 2.: On Politics: Rhetoric, Discourse and Concepts: A seminar with Finnish and Hungarian political scientists, historians and students, Collegium Budapest. Előadás: What does 'people' mean? The traditions and horizons of a political concept in the context of the Hungarian democratic transition június 24.: Politológus Vándorgyűlés, A kormányzás értelmezései és értékelései-szekció, Noszvaj. Előadás: A kormányzás eltérő értelmezései az 1990-es önkormányzati törvény vitájában április 27.: An International Doctoral Course on Conceptual Struggles on Suffrage, Voting, Elections, Parliament and Citizenship, Berlin. Előadás: Redescribing statehood and revolution október 14.: Politikai Diskurzuskutató Központ konferenciája, a FIDESZVALÓSÁG Diszkurzív politikatudományi megközelítések, Budapest. Előadás: Újkonzervatív forradalom. A nyelvi innováció stratégiája az 1998-as kormányprogram vitájában szeptember 9.: ECPR 2005 Conference in Budapest, Art and Politics szekció. Előadás: Pop-cult, politics, national history. The case of a rock opera 20

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSÉNEK SZABÁLYOZÁSA A KÖZSZEKTOR SZEREPLŐINEK FELADATAI SZEMSZÖGÉBŐL

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSÉNEK SZABÁLYOZÁSA A KÖZSZEKTOR SZEREPLŐINEK FELADATAI SZEMSZÖGÉBŐL Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSÉNEK SZABÁLYOZÁSA A KÖZSZEKTOR SZEREPLŐINEK FELADATAI SZEMSZÖGÉBŐL dr. Krizsai Anita Témavezető: Dr. Horváth M. Tamás, DSc,

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében

Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében Figyelő Kiss Zsuzsanna Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Budapest, Osiris, 2003. 641 o. Nehéz a Bevezetés a társadalomtörténetbe

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái

Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái Bárány V. Fanny joghallgató (PTE ÁJK), az ÓNSZ közjogi tagozatának tagja Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái I. Bevezetés 2014. július

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

Konzervatív (kon)textusok

Konzervatív (kon)textusok ROMSICS GERGELY Konzervatív (kon)textusok Egedy Gergely: Brit konzervatív gondolkodás és politika. (XIX XX. század) Budapest, Századvég Kiadó, 2005. Egedy Gergely új könyve több szempontból is érdekes

Részletesebben

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum

Részletesebben

JELENKOR. Propaganda Hitler után

JELENKOR. Propaganda Hitler után JELENKOR Propaganda Hitler után Thomas Mergel 1 Propaganda Hitler után című könyvében elsősorban azt vizsgálja, milyen politikai elvárások születnek a szavazók és a politikai aktivisták választások alatt

Részletesebben

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat

Részletesebben

Melyik a jobb klikk?

Melyik a jobb klikk? Radó Eszter Melyik a jobb klikk? A választók elérésének új útjai Manapság egyre elterjedtebb az internet politikai célú felhasználása. Az elmúlt időkben a politika egy új helyszíne nyitotta meg kapuit

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

Propaganda vagy útleírás?

Propaganda vagy útleírás? Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

KONFERENCIA-BESZÁMOLÓ

KONFERENCIA-BESZÁMOLÓ GERŐ MÁRTON KRISTÓF LUCA 1 HÁLÓVILÁG KONFERENCIA-BESZÁMOLÓ Hálózatkutatás, társadalomszerkezet, társadalmi egyenlőtlenségek MTA Szociológiai Kutatóintézet 2011. október 13., Budapest I. Úri utca 49. Az

Részletesebben

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Az előttünk fekvő disszertáció szerzője korábbi munkáival már egyértelműen bizonyította kiemelkedő kvalitásait,

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/7481-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók)

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók) Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Schleicher Veronika Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók)

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter

PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter PhD ÉRTEKEZÉS Szabó Annamária Eszter MISKOLC 2009 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Szabó Annamária Eszter A kulturális örökség joga (PhD értekezés

Részletesebben

Forray R. Katalin. Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban. Európai dimenzió

Forray R. Katalin. Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban. Európai dimenzió 1 Forray R. Katalin Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban Európai dimenzió A roma közösség, mint etnikai kisebbség, több vonatkozásban is különbözik más nemzeti kisebbségektől. Egyik jellemzőjük,

Részletesebben

Mester Béla: Szabadságunk születése

Mester Béla: Szabadságunk születése balázs péter Mester Béla: Szabadságunk születése A modern politikai közösség antropológiája Kálvin Jánostól John Locke-ig. Budapest, argumentum kiadó Bibó istván szellemi műhely, 2010. Balog iván, dénes

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle Mitől parlament egy törvényhozó szerv? SZABÓ ZSOLT Mitől parlament egy törvényhozó szerv? A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle A fenti kérdés kapcsán néhány találó felvetés

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM A HÁZTARTÁSOK GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FUNKCIONÁLIS VÁLTOZÁSA

SZENT ISTVÁN EGYETEM A HÁZTARTÁSOK GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FUNKCIONÁLIS VÁLTOZÁSA SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ A HÁZTARTÁSOK GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FUNKCIONÁLIS VÁLTOZÁSA DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VASA LÁSZLÓ Gödöllő 2004 Doktori Iskola megnevezése: Szent István Egyetem Gazdálkodás

Részletesebben

Szabó Tamás Péter, Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos

Szabó Tamás Péter, Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos 366 Szemle A vidéki diákok nagy része nem a saját nyelvjárása mellé tanulja meg a köznyelvet, hanem helyette. Már az iskolában a tanítók és a tanárok elkezdik a tanulóikban a nyelvjárásokat visszaszorítani,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő kitüntetéséhez Két fogalmat választottam, amelyek köré csoportosítva könnyen megérthetjük, miért tiszteljük meg a mi Magyar Örökség Díjunkat

Részletesebben

Andor Mihály, a,dolgozat az iskoláról című, valamikori jeles dolgozat jeles szerzője

Andor Mihály, a,dolgozat az iskoláról című, valamikori jeles dolgozat jeles szerzője vita Kocsis József Elégtelen röpdolgozat Gáspár László iskolájáról 2002. decemberi számunkban,adalék a kritikai szocializmuskritikához címmel Andor Mihály reagált Trencsényi László előzőleg megjelent szenvedélyes

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

A médiatudatosság a tanárképzésben

A médiatudatosság a tanárképzésben Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,

Részletesebben

KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK PH.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MISKOLC MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK PH.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MISKOLC MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS TERÜLETÉRE PH.D. ÉRTEKEZÉS

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

Az ún. státustörvényrõl 1

Az ún. státustörvényrõl 1 UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja

Részletesebben

A HATALOM ÉS AZ URALOM FOGALMA

A HATALOM ÉS AZ URALOM FOGALMA Farkas Zoltán (egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Szociológiai Intézet) ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány első részében a szerző először röviden utal a hatalom fogalmának jellemző felfogásaira, majd a hatalmat

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

REFLEXIÓK A JOGBÖLCSELET OKTATÁSÁRÓL, RENDSZERVÁLTÁSON INNEN ÉS TÚL VARGA CSABA TISZTELETÉRE. SZILÁGYI PÉTER egyetemi tanár (ELTE ÁJK)

REFLEXIÓK A JOGBÖLCSELET OKTATÁSÁRÓL, RENDSZERVÁLTÁSON INNEN ÉS TÚL VARGA CSABA TISZTELETÉRE. SZILÁGYI PÉTER egyetemi tanár (ELTE ÁJK) 085_180_2011_3.qxd 2011.11.03. 16:06 Page 85 Iustum Aequum Salutare VII. 2011/3. 85 91. REFLEXIÓK A JOGBÖLCSELET OKTATÁSÁRÓL, RENDSZERVÁLTÁSON INNEN ÉS TÚL VARGA CSABA TISZTELETÉRE SZILÁGYI PÉTER egyetemi

Részletesebben

S TUDIA CAROLIENSIA 2008. 2. SZÁM 74 78.

S TUDIA CAROLIENSIA 2008. 2. SZÁM 74 78. S TUDIA CAROLIENSIA 2008. 2. SZÁM 74 78. KÓKAY NAGY VIKTOR A BIBLIA SZÖVEGE ÉRTELMEZÉSÉNEK NEHÉZSÉGEI Egy költő üldögél, reggeli újságját OLVASGATVA és kávéját fogyasztva, a múlt század elején, egy zsúfolásig

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

A MŰVELŐDÉS KÉT OLDALA VÁZLAT A KULTÚRAKÖZVETÍTÉS NÉHÁNY ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI PROBLÉMÁJÁRÓL 1

A MŰVELŐDÉS KÉT OLDALA VÁZLAT A KULTÚRAKÖZVETÍTÉS NÉHÁNY ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI PROBLÉMÁJÁRÓL 1 A MŰVELŐDÉS KÉT OLDALA VÁZLAT A KULTÚRAKÖZVETÍTÉS NÉHÁNY ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI PROBLÉMÁJÁRÓL 1 Úgy cselekedj, hogy akaratod szabálya egyúttal általános erkölcsi törvény alapjául szolgálhasson. 1 (Hétköznapi

Részletesebben

Így választott Budapest

Így választott Budapest SZABÓ SZILÁRD Így választott Budapest Ignácz Károly: Budapest választ. Parlamenti és törvényhatósági választások a fővárosban 1920-1945 Napvilág Kiadó, h. n. 2013, 199 o. Ignácz Károly történész, a Politikatörténeti

Részletesebben

Bírálat. Mastalir Ágnes: "Rétegszerkezetű és mezopórusos katalizátorok alkalmazása szerves kémiai reakciókban" című MTA doktori értekezéséről

Bírálat. Mastalir Ágnes: Rétegszerkezetű és mezopórusos katalizátorok alkalmazása szerves kémiai reakciókban című MTA doktori értekezéséről Bírálat Mastalir Ágnes: "Rétegszerkezetű és mezopórusos katalizátorok alkalmazása szerves kémiai reakciókban" című MTA doktori értekezéséről Mastalir Ágnes MTA doktori értekezésének terjedelme 157 oldal.

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM AZ EURÓPAI PARLAMENT POLITIKAALAKÍTÓ SZEREPE, AZ EURÓPAI UNIÓ DÖNTÉSHOZATALÁN BELÜL ELFOGLALT HELYE AZ EGYÜTTDÖNTÉSI ELJÁRÁS VIZSGÁLATA ALAPJÁN

Részletesebben

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. 247 Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Élénk szakmai vita bontakozott ki az elmúlt két három esztendőben a modern

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

Dr. Kacziba Antal nyá. r. altábornagy: Az önkormányzati rendészet lehetőségei és korlátai Tézisek

Dr. Kacziba Antal nyá. r. altábornagy: Az önkormányzati rendészet lehetőségei és korlátai Tézisek Dr. Kacziba Antal nyá. r. altábornagy: Az önkormányzati rendészet lehetőségei és korlátai Tézisek 1. Társadalmi szempontból az önkormányzati rendészet legfőbb lehetősége a helyi közérdeknek megfelelő közrend

Részletesebben

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG 2009.5.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 107/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság Közleménye Italok csomagolása, betétdíjas rendszerek

Részletesebben

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 Dr. Fazekas Judit Dr. Gyenge Anikó BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 I. BEVEZETŐ NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK I.1. A NEMZETKÖZI

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban

Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban Gyõri Enikõ Az Országgyûlésben 1 a 2002. decemberi alkotmánymódosítás 2 értelmében 2003 õszén kezdõdtek meg

Részletesebben

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,

Részletesebben

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft.

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. 1 MEKKORA VALÓJÁBAN MAGYARORSZÁG? LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. Kakukktojás a főként alternatív az egyetemi tanszékek

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Bevezetés Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Dr. Finta István A vidéki területek fejlesztésének sajátosságai (a területfejlesztéstől részben

Részletesebben

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács Ifjúsági érdekérvényesítési csatornák vizsgálata Veszprémben - kutatási beszámoló - A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács A kutatási

Részletesebben

Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia

Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia Rieder Gábor A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia PhD disszertáció tézisei Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola A doktori iskola

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK PÁLNÉ KOVÁCS ILONA *

KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK PÁLNÉ KOVÁCS ILONA * KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK Tisztelgés Verebélyi Imre több évtizedes közigazgatás korszerűsítési tevékenysége előtt PÁLNÉ KOVÁCS ILONA * Verebélyi Imre, az önkormányzati

Részletesebben

Az oktatásügy válaszai egy évtized társadalmi kihívásaira

Az oktatásügy válaszai egy évtized társadalmi kihívásaira Balázs Éva EXPANZIÓ KÖZÉPFOKON Az oktatásügy válaszai egy évtized társadalmi kihívásaira Bevezetés A két világrendszer a rövid 20. század csaknem egész idõszaka alatt kölcsönös kihívást jelentett egymás

Részletesebben

Független tanulmány a médiapluralizmus mutatóiról az Európai Unió tagállamaiban egy kockázat-alapú megközelítés felé

Független tanulmány a médiapluralizmus mutatóiról az Európai Unió tagállamaiban egy kockázat-alapú megközelítés felé Független tanulmány a médiapluralizmus mutatóiról az Európai Unió tagállamaiban egy kockázat-alapú megközelítés felé Készült az Európai Bizottság Információs Társadalmi és Médiaügyi Főigazgatósága számára

Részletesebben

F. Dárdai Ágnes Kaposi József

F. Dárdai Ágnes Kaposi József FDÆrdai`-KaposiJ_ProblØmaorientÆlt.qxp 2008.07.03. 6:02 Page 353 353 F. Dárdai Ágnes Kaposi József A PROBLÉMAORIENTÁLT TÖRTÉNELEMTANÍTÁS ÉS A FEJLESZTÕFELADATOK BEVEZETÉS A 20. század második feléhez,

Részletesebben

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN Varga Attila * AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN I. Nyelvpolitika nyelvi jogok. Fogalmi keret A nyelv és politika a Kárpát-medencében élő népek kapcsolatát évszázadokra visszamenően, hányattatott

Részletesebben

Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország

Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés Magyarország Ezt az utólagos értékelést az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatósága kezdeményezte és egy magánkonzorcium végezte el. A Konzorcium teljes

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Települési vízgazdálkodás, lakossági csapadékvíz-gyűjtés és -felhasználás

Települési vízgazdálkodás, lakossági csapadékvíz-gyűjtés és -felhasználás EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET FÖLDRAJZTUDOMÁNYI KÖZPONT TÁRSADALOM- ÉS GAZDASÁGFÖLDRAJZI TANSZÉK Földtudományi Doktori Iskola Földrajz Meteorológia

Részletesebben

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó I. rész Minden intézmény számára elsőrendű fontosságú, hogy munkájáról visszajelzést kapjon, szolgáltatás nyújtójaként ismerje használóit és azok igényeit. Különösen

Részletesebben

Az érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Az érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) Az érzelmek szerepe a politikában Kovács János vezető elemző A politikai folyamatok és politikai/politikusi magatartások elemzése során általában nagy szerepet tulajdonítunk a cselekedetek és eseményláncolatok

Részletesebben

Soós Gábor szerkesztésében ÍGÉRET, FELHATALMAZÁS, TELJESÍTÉS VÁLASZTÁSI PROGRAMOK ÉS KORMÁNYZATI MEGVALÓSÍTÁSUK, 1998 2010

Soós Gábor szerkesztésében ÍGÉRET, FELHATALMAZÁS, TELJESÍTÉS VÁLASZTÁSI PROGRAMOK ÉS KORMÁNYZATI MEGVALÓSÍTÁSUK, 1998 2010 Soós Gábor szerkesztésében ÍGÉRET, FELHATALMAZÁS, TELJESÍTÉS VÁLASZTÁSI PROGRAMOK ÉS KORMÁNYZATI MEGVALÓSÍTÁSUK, 1998 2010 Dobos Gábor, Gyulai Attila, Horváth Attila, Horváth Péter, Nógrádi András, Sebők

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar ALAPKÉPZÉS

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar ALAPKÉPZÉS Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar ALAPKÉPZÉS Plusz munka vagy lehetőség? Vélemények és javaslatok Konzulens: dr. Hegyesi Gábor Készítette: Bender Zília BEZMAKB.ELTE Szociális munka

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.10/b Telefon: (06-1) 209-0619 E-mail: sportkozpont@ppk.elte.hu

Részletesebben

A NEMI ERKÖLCS ELLENI ERÕSZAKOS BÛNCSELEKMÉNYEK HATÁLYOS SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS NÉHÁNY PROBLÉMÁRÓL. TÓTH ÁRON LÁSZLÓ doktorandusz (PPKE JÁK)

A NEMI ERKÖLCS ELLENI ERÕSZAKOS BÛNCSELEKMÉNYEK HATÁLYOS SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS NÉHÁNY PROBLÉMÁRÓL. TÓTH ÁRON LÁSZLÓ doktorandusz (PPKE JÁK) Iustum Aequum Salutare III. 2007/4. 235 250. A NEMI ERKÖLCS ELLENI ERÕSZAKOS BÛNCSELEKMÉNYEK HATÁLYOS SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS NÉHÁNY PROBLÉMÁRÓL doktorandusz (PPKE JÁK) A nemi erkölcs elleni erõszakos

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE.

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE. Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE Kiss István Témavezető: Dr. habil. Szűcs István egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából

Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából Tanulmányomban a nemzetközi, elsősorban brit tapasztalatok alapján igyekszem a szociális szolgáltatások

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából 2014 tavaszán közvélemény-kutatás készült a magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképével és a nemzeti örökséghez/emlékezethez

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

Csink Lóránt Fröhlich Johanna: A régiek óvatossága. Megjegyzések az Alaptörvény negyedik módosításának javaslata kapcsán

Csink Lóránt Fröhlich Johanna: A régiek óvatossága. Megjegyzések az Alaptörvény negyedik módosításának javaslata kapcsán Pázmány Law Working Papers 2013/1 Csink Lóránt Fröhlich Johanna: A régiek óvatossága. Megjegyzések az Alaptörvény negyedik módosításának javaslata kapcsán Pázmány Péter Katolikus Egyetem / Pázmány Péter

Részletesebben

VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ

VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ VITAINDÍTÓ Márton János Orbán Balázs Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl 1. Bevezetõ Tanulmányunkban az RMDSZ által kidolgozott 2005-ös kisebbségi törvénytervezet elemzésére vállalkozunk. A

Részletesebben

KÖNYVEK. A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002.

KÖNYVEK. A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002. Szociológiai Szemle 2005/1, 79 85. KÖNYVEK A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002. MONOSTORI Judit Központi Statisztikai

Részletesebben

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:

Részletesebben