TANULMÁNY ÉS MEGVALÓSÍTÁSI TERV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANULMÁNY ÉS MEGVALÓSÍTÁSI TERV"

Átírás

1 Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Kiskőrös, Árpád u. 8 Telefon: 78/ gyjsz@koroskabel.hu TANULMÁNY ÉS MEGVALÓSÍTÁSI TERV A bűnelkövetés megelőzhető című felhívásra A tanulmány alcíme: A bűnelkövető gyermek is áldozat A tanulmányt készítette: Labátné Kriskó Ilona szakmai egység vezető

2 I. Bemutatkozás Kiskőrös Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény keretében önálló szakmai egységként működő Gyermekjóléti Szolgálatként látja el a gyermekjóléti szolgáltatást, mint kötelező alapellátást három főállású szakirányú végzettséggel rendelkező családgondozóval. A hagyományosan mezőgazdasági tevékenységből élő kisvárosi lakosságot fokozottan érinti a munkanélküliség és az ebből fakadó szociális és mentális hátrányok. A perifériára szorult családok önerejükből képtelenek a társadalmi integrációra. A mindennapi fizikai, mentális és szociális problémák kezelésén túl meg kell felelni a társadalom új kihívásainak. A gyermek és ifjúság védelem területén kiemelt fontosságúnak tartjuk az úgynevezett nevelési és kulturális színtereket, amelyeknek elengedhetetlen szerepük van a gyermekek/fiatalok védelmében, a védelmi mechanizmusaik kialakulásában, az erkölcsi normák közvetítésében, az emberré válásban, a jogkövető magatartás kialakításában. Gyermekjóléti szolgálatunk fennállása óta szakmai tevékenysége során kiemelkedő szerepet biztosít a prevenciós tevékenységek körének. Ezért minden pályázati alkalmat és lehetőséget megragadunk, hogy forrásokat tudjunk biztosítani megvalósításukhoz. II. Kiskőrös város demográfiai mutatói A település állandó lakosainak száma december 31. napján fő. A népesség korcsoportonkénti megoszlása a következő: Korcsoport Férfi Nő Együtt 0-3 éves éves éves éves éves Összesen

3 A 0-18 év közötti korosztály létszáma 2458 fő. A évhez képest 1,91%-kal csökkent a 0-18 éves korosztály száma. A nők aránya az összlakosságon belül 52,82% évben 126 gyermek született, 15 gyermekkel kevesebb, mint az előző évben évhez képest 73 fővel csökkent az állandó népesség száma. III. Kiskorúakat érintő veszélyeztető tényezők bemutatása A gyermekjóléti szolgálat évi adatai tükrében az anyagi (megélhetéssel, lakhatással) összefüggő, gyermekneveléssel, gyermekintézménybe való beilleszkedési nehézséggel, magatartás zavarral, teljesítmény zavarral, családi konfliktusokkal (szülők egymás közötti, szülő-gyermek között), szülők- család életviteli probléma csoportok voltak meghatározóak. A szakmai esetszámok folyamatos emelkedést mutatnak. Magas esetszámban találkozunk halmozott problémákkal küzdő, kilátástalan helyzetben lévő családokkal. Az esetszámok jelentős részében a magasabb gyermeklétszámú családok gondozása folyamatosan emelkedik. Továbbra is gyakori, hogy a szülők nem együttműködők, az érzelmi és fizikai elhanyagolás mellett az oktatási, nevelési feladataikat is elhanyagolják. Gyermekjóléti Szolgálatunk alapvető fontosságúnak tartja a településen található valamennyi szakmacsoporttal megtalálni, - együttműködési megállapodásban deklarálni- a közös munka alapjait, területeit. Az együttműködés hozadékaként (közös prevenciós programok szervezése, lebonyolítása) kialakulnak azok a munkakapcsolatok, amelyek meghatározzák Kiskőrös város gyermekvédelmi rendszerének hatékonyságát. A település gyermekvédelmének szakmai színvonalát jelzi, hogy a gyermekvédelmi szolgálat az észlelő és jelzőrendszert mennyire képes megszervezni és tagjaival kölcsönösen együttműködni. 3

4 Kiskőrös Város Önkormányzatának Gyermekjóléti Szolgálata és Kiskőrös Város Rendőrkapitányság Ifjúságvédelmi és Bűnmegelőzési Osztálya munkája eredményeként létrejött Kiskőrös Város Gyermekjóléti Szolgálat Ifjúságvédelmi és Bűnmegelőzési Csoportja én. A szakmai munkacsoport a jelzőrendszer tagjaira épül, mely elkészítette Kiskőrös Város Bűnmegelőzési és Ifjúságvédelmi Stratégiáját. A stratégiát Kiskőrös Város Képviselő-testülete december 15-én megtartott ülésén jóváhagyólag elfogadta. Fenti stratégiában a sokrétű feladatok között kiemelt szerepet szántunk a prevenciós célzatú rendezvényeknek. A gyermekjóléti szolgálat a jelzőrendszeri tagok aktív közreműködésével összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi, oktatási- nevelési intézményekkel, szociális szolgáltatókkal, rendőrséggel nagy sikerű prevenciós programokat szervez, melyek Kiskőrös város 18. év alatti lakosságát célozzák meg. E prevenciós tevékenységek köre a szabadidő hasznos eltöltésére, aktuális ismeretanyagok átadására, egészséges és biztonságos életre nevelésre, környezeti és természeti értékek megbecsülésére irányuló programok. A szabadidős programok szervezése, kivitelezése valamint az ezekhez való hozzájutás segítése az elsődleges prevenció, a szituatív bűnmegelőzés egyik legfontosabb eszköze. Rendszeres jelleggel megszervezett prevenciós rendezvényeink köre - ünnepváró alkalmak (húsvét, karácsony) a városi gyermekkönyvtárral közös szervezésben (kreatív alkotóház) - városi gyermekkarácsony megszervezése, lebonyolítása hátrányos helyzetű gyermekek delegálásával (gyermekszínház, ajándékozás, vendéglátás) - jogod van a jogodhoz c ismeretterjesztő, felvilágosító program a gyermeki jogok világnapja alkalmából (általános iskola felső tagozatos, illetve 4

5 középiskolai tanulók bevonásával) közös szervezésben a kiskőrösi Rendőrkapitánysággal - Családi Nap c. egész napos program megszervezése, lebonyolítása a MBE Filadelfiai Integrált Szociális Intézménnyel közös szervezésben. (Cél: a családi kohézió erősítése, a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltése) Több éven keresztül sikeresen valósítjuk meg a VESZÉLY-VÁGTA című programsorozatunkat melyet szeretnénk bemutatni. A veszély vágta c. programot az általános iskolák 7-8 osztályos tanulóinak, valamint a középiskolás korosztály bevonásával szervezzük. Az oktatási- nevelési intézményekben dolgozó gyermek és ifjúságvédelmi felelősök (akik egyúttal a jelzőrendszer tagjai is) feladata a terep előkészítése, egyeztetés, koordinálás. A gyermekjóléti szolgálat, különböző szakmai csoportok meghívásával 5-7 állomást szervez. Pl. gyermekjóléti szolgálat, családsegítő szolgálat, védőnői szolgálat, vöröskereszt, egyház, rendőrség stb. (az állomások változhatnak egy-egy település lehetőségeihez igazodva) Minden állomás saját szakmai kompetenciája tekintetében készül fel, a mi gyakorlatunkban az alábbiak szerint. Az állomások aktuális ismeretterjesztő, felvilágosító témákkal készülnek rövid előadással, filmvetítéssel, csoportépítő játékkal stb. Egy-egy tanulói csoport/osztály 15 percet tölt állomásonként. Ez az időkeret két részre tagozódik: az ismeretanyag átadása, majd a részvevők rövid tesztben az elsajátított információkat visszaadják. Egy-egy osztály 2-3 tanulói csoportban készül a teszt kitöltésére. (a tesztek értékelésre kerülnek, az összesítést követően kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, díjak átadására) A veszély vágtában résztvevő osztályok vetésforgó-szerűen váltják a helyszíneket. 5

6 IV. MEGVALÓSÍTÁSI TERV október 7-én a Kiskőrösi Gyermekjóléti Szolgálat a Bem József Általános Iskola osztályos tanulói bevonásával Veszély-Vágtát szervez. A programba bevont gyermekek életkora: év. A programba bevont gyermekek száma: 184 fő+kísérő pedagógusok. Felmerülő költségek: - szórólapok helyezést elért osztályok tanulóinak jutalmazása: tanfelszereléssel, sporteszközökkel Helyszín: Bem József Általános Iskola 6200 Kiskőrös, Vasvári Pál utca 2 szám. Megnyitó: Az iskola aulájában minden résztvevő osztály számára: órakor Állomások: (Mellékelt táblázat szerint) - Gyermekjóléti szolgálat: a családgondozók ismeretterjesztő, felvilágosító előadása a gyermekjóléti szolgálat munkájának, feladatának bemutatásával, a szociális alapszolgáltatások tevékenységének ismertetésével. A tanulók totó kitöltésével adnak számot az ismeretanyag elsajátításáról. - Rendőrkapitányság I.: Diszkó baleset szituációs film bemutatása. A tanulók feladatlap kitöltésével adnak számot az ismeretanyag elsajátításáról. - Rendőrkapitányság II.: Védekezés a dizájner-drogok ellen. A tanulók feladatlap kitöltésével adnak számot az ismeretanyag elsajátításáról. 6

7 - Védőnői Szolgálat: Biztonságos szex című ismeretterjesztő, figyelemfelhívó előadása. A tanulók teszt kitöltésével adtak számot az ismeretanyag elsajátításáról. - Vöröskereszt: Egészséges táplálkozás, reformkonyha (ételkóstolóval egybekötve) A résztvevők által kitöltött feladatlapok értékelésekor figyelembe vesszük az aktivitást, együttműködést, amivel plusz pontokat lehet érvényesíteni. Ünnepélyes eredményhirdetés, jutalmak átadása V. Összegzés A gyermekjóléti szolgáltatás az általános megelőzés egyik legjelentősebb intézménye, így a bűnmegelőzésnek is. Fontos, hogy a prevenciós programokban az integrálódás elve érvényesüljön. Tudatosan tervezzük és használjuk fel pl. egy-egy állomás szituációit. Cél, hogy a diákok többféle ismeretre, információra tegyenek szert, lássanak alternatívákat, megoldásmódokat. A diákok aktivitására építő módszerek, kooperatív technikák alkalmazása elengedhetetlen. Az átgondolt prevenciós programokkal szeretnénk elkerülni a hatásvadászatot, a kampányszerűséget és az elrettentést, figyelemmel a helyi közösségekre ahonnan a gyermekek érkeznek. Gyermekjóléti szolgálatunk több éves, folyamatos prevenciós tevékenységének a pozitív visszajelzések tükrében két fontos hozadékát emelném ki. Egyrészt a veszély vágta c. program célzott üzeneteket közvetít a gyermekek felé, mely tapasztalataink szerint sikeresnek és eredményesnek mondható, hiszen a résztvevők felől nagyfokú interakció tapasztalható. Másrészt kiemelném azt a fontos tényt saját tapasztalat-, hogy a különféle prevenciós programok szervezése, lebonyolítása, azok sikeressége a segítő szakemberek számára pozitív sikerélményt jelent, hiszen a gyermekvédelemben dolgozók napi munkája igen megterhelő, nem kifejezetten sikerorientált. 7

8 A Kiskőrösi Gyermekjóléti Szolgálat nevében köszönjük a bemutatkozás lehetőségét. K i s k ő r ö s, június 25. Labátné Kriskó Ilona szakmai egység vezető 8

9 VESZÉLY VÁGTA Bem József Általános Iskola október 7. ÁLLOMÁSOK Időpont Gyermekjóléti Szolgálat Rendőrkapitányság I. Rendőrkapitányság II. Védőnői Szolgálat Vöröskereszt a 7.b 7.c 8.a. 8.b a 7.a. 7.b 7.c. 8.c c 8.b 8.a 7.a. 7.b b 8.a 7.a. 8.c. 7.c b 7.c 8.c. 8.b. 7a c 8.c 8.b. 7.b. 8.a

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! B E S Z Á M O L Ó a Szécsény - Kistérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi munkájáról, a Városi Gyámhivatal munkájáról és a jegyző gyámhatósági hatáskörben végzett feladatairól Készült:

Részletesebben

8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. Tel.: 596-582 Fax: 596-581 Tel.: 455-153 E L Ő T E R J E S Z T É S

8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. Tel.: 596-582 Fax: 596-581 Tel.: 455-153 E L Ő T E R J E S Z T É S Berhida Városi Önkormányzat Családsegítő Központ J e g y z ő j e V e z e t ő j e 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. Tel.: 596-582 Fax: 596-581 Tel.: 455-153 E L Ő T E R J E S

Részletesebben

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának jóváhagyásáról

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának jóváhagyásáról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. számú előte~jesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának

Részletesebben

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása.

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető Budakalász Város Polgármestere 61/2013.(IV.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

Család-és Gyermekjóléti Szolgálat

Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Elérhetőség Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 7800 Siklós, Köztársaság tér 8. Telefon/fax.: 72/579-134 E-mail: csaladsegito@siklos.hu Ellátási terület: Siklós, Matty

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak

Részletesebben

K I V O N A T. Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről

K I V O N A T. Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről K I V O N A T a képviselő-testület 2014. május 15-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2014. (V.15.) sz. határozata Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere.../2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat gyermekjóléti

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:

Részletesebben

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése

Részletesebben

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/25576-4/2013. Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról Melléklet: 1 db határozati

Részletesebben

2015. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat. Szociális Szolgáltatástervezési koncepció 2015-2019

2015. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat. Szociális Szolgáltatástervezési koncepció 2015-2019 2015. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési koncepció 2015-2019 BEVEZETÉS A helyi Szociális Szolgáltatástervezési koncepció eleget tesz a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben 1 Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben Kezet csak megfogni szabad Elveszíteni vétek Ellökni átok Egymásba simuló kezek tartják

Részletesebben

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés megteremtése a hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában és Óvodában PEDAGÓGUSOK FEJLESZTÉSI INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Tel: 87/581-230 polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/ 367- /2015. Előkészítő: dr. Tósoki Csilla ELŐTERJESZTÉS a Képviselő

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

tjao. számú előterjesztés

tjao. számú előterjesztés tjao. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a 2013-2018. közötti időszakra vonatkozó Kőbányai Helyi Esélyegyenlőségi

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció

Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 54 345 01 logisztikai ügyintéző Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14. évfolyam HELYI TANTERV

Részletesebben

DIÓSZEGI SÁMUEL BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FEJESZTŐ PROGRAMJA

DIÓSZEGI SÁMUEL BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FEJESZTŐ PROGRAMJA A DIÓSZEGI SÁMUEL BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FEJESZTŐ PROGRAMJA A Pedagógiai Program 2. számú melléklete 2015. A Sajátos Nevelési Igényű tanulókkal összefüggő

Részletesebben

2015. Beszámoló. Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Decs községben végzett tevékenységéről

2015. Beszámoló. Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Decs községben végzett tevékenységéről 2015. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Decs községben végzett tevékenységéről A Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ a 2008. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

ALPOLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ a 2008. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ a 2008. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról Összeállította: Fatérné Rothbart Mária Gyámügyi Iroda, irodavezető Juhászné Végi Edit

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 1191 Budapest Kisfaludy u. 28. 2014. szeptember Tartalom Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium Pedagógiai Program 2014. 1. BEVEZETÉS... 3 2.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15. PEDAGÓGIAI PROGRAM Nevelési program helyi tanterv Átdolgozott változat 2014.09.15. Készült és átdolgozásra került a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,

Részletesebben

TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT TEVÉKENYSÉGADMINISZTRÁCIÓS PILLÉR CSALÁDSEGÍTÉS TEVÉKENYSÉGADMINISZTRÁCIÓS TANULMÁNY CSALÁDSEGÍTÉS. 2010. június 20.

TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT TEVÉKENYSÉGADMINISZTRÁCIÓS PILLÉR CSALÁDSEGÍTÉS TEVÉKENYSÉGADMINISZTRÁCIÓS TANULMÁNY CSALÁDSEGÍTÉS. 2010. június 20. TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT TEVÉKENYSÉGADMINISZTRÁCIÓS PILLÉR CSALÁDSEGÍTÉS TEVÉKENYSÉGADMINISZTRÁCIÓS TANULMÁNY CSALÁDSEGÍTÉS 2010. június 20. 1 Tartalom I. Bevezetés... 3 II. A családsegítés jelenlegi

Részletesebben

ESÉLYTEREMTŐ-PROGRAMTERV

ESÉLYTEREMTŐ-PROGRAMTERV ESÉLYTEREMTŐ-PROGRAMTERV BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Készült a Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Bólyi járásban című ÁROP-1.A.3-2014-2014-0040 azonosító számú projekt keretében. 1 Háttér...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló az önkormányzat mikrotársulásainak munkájáról Az előterjesztést készítette: Dr. Endre Mónika

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u.

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2 Tel/fax: (54) 430-084 e-mail:bocskai@bocskai-bker.sulinet.hu web. www.bocskaigimnazium.hu

Részletesebben

Idősek Klubja Szakmai Programja

Idősek Klubja Szakmai Programja Városi Gondozási Központ 9970 Szentgotthárd Arany János u. 1. Idősek Klubja Szakmai Programja 2013. 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Városi Gondozási Központ bemutatása A Városi Gondozási Központ, mint integrált

Részletesebben

Javaslat. a 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelésére

Javaslat. a 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelésére VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-79 / 2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a 2011. évi gyermekjóléti

Részletesebben

2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA

2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA 2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 Czikkely Erika intézményvezető Gyomaendrőd, 2010. július 02. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás, tanügyigazgatás

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Serdült

Részletesebben

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010.

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. - 1 -.. napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. Tisztelt Képviselő-testület! Kapuvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető Ügyviteli szakügyintéző

55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető Ügyviteli szakügyintéző A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző

Részletesebben

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete székhely: 2225. Üllő, Pesti út 124. adószám: 18664940-2-13 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet kiemelkedően

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y 1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y amely készült Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 8-án (kedden) du. 14 órai

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat

Abony Városi Önkormányzat Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/7761/2009. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály CKTK Humán Szolgáltató Központja

Részletesebben

K I V O N A T. Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről

K I V O N A T. Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről K I V O N A T a képviselő-testület 2015. május 7-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 45/2015. (V.7.) sz. határozata Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009

Közhasznúsági jelentés 2009 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2009 Nyíregyháza, 2010-03-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009 2014

A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009 2014 A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009 2014 Prügy, 2009. március 25. A sport definíciója az Európai Sport Charta szerint: Sport minden olyan fizikai tevékenység, amely esetenként

Részletesebben

Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program

Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola 2013 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása... 4 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Továbbfejlődési lehetőségek

Továbbfejlődési lehetőségek A projekt célja A projekt célja, hogy a zalaszentgróti kistérségben csökkentse a tartós munkanélküliek számát olymódon, hogy a családsegítők, a hivatásos pártfogók, a kistérségi társulás munkatársai, bűnmegelőzési

Részletesebben

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.

Részletesebben

AK A C K IÓ T E T R E V R EK E

AK A C K IÓ T E T R E V R EK E AKCIÓ TERVEK VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ Az áldozatsegítı szolgáltatások száma az elmúlt években, bár növekedésnek indult a megyében, azonban a kistérségi települések és egyes városi településrészek még most

Részletesebben

Gyermekjóléti Szolgálat Vép

Gyermekjóléti Szolgálat Vép Gyermekjóléti Szolgálat Vép Szakmai program 2013. június Tartalomjegyzék I. A szolgáltató, intézmény neve, székhelye, telephelye... 3 II. Az ellátandó célcsoport és az ellátandó terület jellemzői... 3

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Ikt. szám: 18.577/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Tájékoztató Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi

Részletesebben

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2013. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2013. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2013. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA Készítette : Buza Andrea gyerekház vezető A Mocorgó Gyerekház célcsoportját a hátrányos helyzetű 0 5 éves korú gyermekeket

Részletesebben

a 2014-es év beszámolója

a 2014-es év beszámolója Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741

Részletesebben

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 68. Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 2006-2011. Készítette: Egyházi Viktorné sk. igazgató 1 Tartalom I. Iskolánkról... 2 II. Személyi feltételek... 2 III. Iskolánk felszereltségének alakulása...

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-én tartandó ülésének 2. számú Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyú napirendi pontjához Előadó:

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Készítették (2004.) Kovács Antalné, Léderer Kinga, Löffler Tamás A 2006. évi felülvizsgálatban közreműködtek: Dr. Bácsai Márta, Benyes Rita, Löffler

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

7. napirendi pont: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2015. évről

7. napirendi pont: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2015. évről 2016. április 21. 7. napirendi pont: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2015. évről Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységéről

Részletesebben

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke A TÁRSADALMI BŰNMEGELŐZÉS STRATÉGIÁJÁNAK MEGVALÓSULÁSI FELTÉTELEI A NAGYVÁROSOKBAN Köszönöm a meghívást.

Részletesebben

XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E AZ ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 6.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETE

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló A Kapocs a Mozgássérültek Segítésére Alapítvány 2010-ben, az előző évekhez hasonlóan folytatta cél szerinti közhasznú tevékenységeit. 1. Az alapítvány

Részletesebben

1. A közegészségügyi munkacsoport megvitatta a mellékletben található tanácsi következtetéstervezetet, és megállapodásra jutott arról.

1. A közegészségügyi munkacsoport megvitatta a mellékletben található tanácsi következtetéstervezetet, és megállapodásra jutott arról. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. május 20. (24.05) (OR. en) 10384/11 SAN 99 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)/a Tanács A FOGLALKOZTATÁSI,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2019 1 1. Bevezetés Püspökladány Város Önkormányzata 2004-2014 közötti időszakra szóló sportkoncepciója teljesítette a küldetését. Szükség van tehát

Részletesebben

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat 2015. december Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) 2015. évi felülvizsgálata... 2 A HEP Felülvizsgálat

Részletesebben

A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja

A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja " E r r e a s z i k l á r a é p í t e m h á z a m a t (Szent István II. Intelme Imre herceghez) A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja 2013. 1 Tartalomjegyzék AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA...

Részletesebben

KÉSZÍTETTE: PÁLOS KÁROLY CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZOMBATHELY A KÖZÖSSÉGI MUNKA ÉS A SZOCIÁLIS MUNKA KAPCSOLATA

KÉSZÍTETTE: PÁLOS KÁROLY CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZOMBATHELY A KÖZÖSSÉGI MUNKA ÉS A SZOCIÁLIS MUNKA KAPCSOLATA KÖZÖSSÉGI SZOCIÁLIS MUNKA KÉSZÍTETTE: PÁLOS KÁROLY CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZOMBATHELY A KÖZÖSSÉGI MUNKA ÉS A SZOCIÁLIS MUNKA KAPCSOLATA A közösségi munkás szakmai identitása minden országban

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 60.002-6/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 24. napján tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz az alábbi szakképesítések

Részletesebben

A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Gárdonyi Géza Általános Iskola 9400 Sopron, Ferenczy János utca 1. Tel.: 99/312-246 E-mail: gardonyi@sopron.hu Honlap: www.gardonyi-sopron.sulinet.hu

Részletesebben

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a 2015. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról A gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló 2015. évi beszámoló elkészítésre került,

Részletesebben

A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA

A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA A SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ALAKULÁSÁRÓL 2014. ESZTENDŐBEN Baja, 2015. március, 5. Készítette: Bánné Kiss Erzsébet intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Ináncs Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Ináncs Község Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Ináncs Község Önkormányzata 2016. Türr István Képző és Kutató

Részletesebben

ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT 5451 ÖCSÖD, HUNYADI U.57. SZAKMAI PROGRAM 2014. MÁJUS 19.

ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT 5451 ÖCSÖD, HUNYADI U.57. SZAKMAI PROGRAM 2014. MÁJUS 19. ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT 5451 ÖCSÖD, HUNYADI U.57. SZAKMAI PROGRAM 2014. MÁJUS 19. TARTALOM I. A SZOLGÁLTATÁSOK CÉLJA, FELADATA...1. I/1.Az intézmény küldetése, céljai...2. I/2. A megvalósítani kívánt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. november 07-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. november 07-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-23/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. november 07-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM. A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva

PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM. A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva 2013 SZEGED 1 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása Előszó

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ VARGA KATALIN GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. OM azonosító: 035990 (www.varga-szolnok.sulinet.hu)

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-23618-2/2008. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-23618-2/2008. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes. Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-23618-2/2008. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata Mell.:

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉG, EGYENLŐ BÁNÁSMÓD PROGRAM A 2003. évi CXXV. törvény alapján

ESÉLYEGYENLŐSÉG, EGYENLŐ BÁNÁSMÓD PROGRAM A 2003. évi CXXV. törvény alapján MALOMVÖLGY ÁLT. ISK. PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK Kiegészítése Felsőörs, 2007. jan. 30. ESÉLYEGYENLŐSÉG, EGYENLŐ BÁNÁSMÓD PROGRAM A 2003. évi CXXV. törvény alapján A Malomvölgy Általános Iskola nagy gondot

Részletesebben

Meg akarjuk mutatni, hogy a helyi szintű elkötelezettség tényleges eredményekhez vezethet a roma lakosság életében.

Meg akarjuk mutatni, hogy a helyi szintű elkötelezettség tényleges eredményekhez vezethet a roma lakosság életében. Roma-Net 2011. március 1. Hírlevél Köszöntő Kedves Olvasó! Ön a Roma-Net URBACT II. projekt első hírlevelét tartja a kezében. A Roma-Net egy kilenc európai várost tömörítő nemzetközi hálózat, amelynek

Részletesebben

T A R T A L O M J E G Y Z É K

T A R T A L O M J E G Y Z É K T A R T A L O M J E G Y Z É K NEM AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEK... 38 MÉRÉS ÉRTÉKELÉS, MINŐSÉGFEJLESZTÉS... 38 A TUDÁS TÍPUSAI ÉS ÉRTÉKELÉSE. AZ ISMERETJELLEGŰ TUDÁS KRITÉRIUMAI, MÉRŐESZKÖZEI FORMAI

Részletesebben

l~ számú előterjesztés

l~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere l~ számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 2013. évi munkatervének jóváhagyásáról

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ A Szolgáltatástervezési koncepciót a Képviselőtestület 500/2004./XI.ÖK/XII.15./ sz. határozatával elfogadta. Budapest, 2004. december

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE BGF SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest 2010

Részletesebben

A BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÚJREÁL GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM

A BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÚJREÁL GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM A BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÚJREÁL GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM 2009 ethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium pedagógiai programja 2 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 4 INTÉZMÉNY

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzata 2016. I. Általános rendelkezések 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési

Részletesebben

BÉKÉS MÉRTÉK KÖZÖSSÉGI HÁZ

BÉKÉS MÉRTÉK KÖZÖSSÉGI HÁZ Dél-kelet Magyarországon működő M E N T Á L H I G I É N É S E G Y E S Ü L E T Fenntartó székhelye, levelezési címe: 5630 Békés, Borosgyán u. 1/1. T/Fax: 06/66/643-991 E-mail: menta.bekes@gmail.com Honlap:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Biatorbágyi

Részletesebben

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor Kelt: Budapest, 2015. Telefon: 577-0502, fax: 577-0503 Vezetői nyilatkozat A Wesley János Lelkészképző

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2013. (V. 22.) KT. sz.

Részletesebben

Pedagógiai program. Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium. 3600 Ózd Bem út 14.

Pedagógiai program. Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium. 3600 Ózd Bem út 14. 2013 Pedagógiai program Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3600 Ózd Bem út 14. 1 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI,

Részletesebben