Campus-lét a Debreceni Egyetemen Csoportok, csoporthatárok, csoportkultúrák

Átírás

1 Campus-lét a Debreceni Egyetemen Csoportok, csoporthatárok, csoportkultúrák OTKA K számú kutatás 3. munkacsoport: Cselekvési minták csoportképző szerepe Elméleti és empirikus háttértanulmány 1

2 Bevezetés...4 Nagy Zita: A posztadoleszcencia fogalma, elméletek és vizsgálati lehetőségek...5 Bevezetés...5 A posztadoleszcencia fogalmának értelmezése...5 A posztadoleszcens fiatalok Magyarországon: Kutatási adatok...7 A posztadoleszcencia vizsgálati lehetőségei...9 Felhasznált irodalom...9 Márkus Zsuzsanna: A tanulással kapcsolatos elméletek, fogalmak, és a tanulás csoportképző szerepe...11 Elméleti háttér...11 Az időmérleg vizsgálatokról és más kutatási eredményekről...12 OTKA kutatás: vizsgálati lehetőségek...14 Irodalom...15 Kiss Gabriella Fényes Hajnalka: Az informális tanulás szerepe a felsőoktatásban...16 Bevezetés...16 Az informális tanulás jelentősége korunkban és sajátosságai...17 A fogalom tisztázása...18 Az informális tanulás sajátossága a felsőoktatásban...19 Az informális tanulás mérése...21 Nemi különbségek az informális tanulás szinterein való részvételben, a felsőoktatásban...22 Összegzés...28 Irodalom:...29 Fényes Hajnalka: Tanulmányok alatti munkavégzés, munkaattitűdök...31 A munkaattitűdökről általában (kimeneti tényező, a csoportképződés egyik eredménye)...31 A munkaattitűdök nemi különbségei: hipotézisek és eredmények...32 A tanulmányok alatti munkavégzés, és egyéb munkával kapcsolatos kérdések nemi különbségei...34 Összegzés...37 Irodalom...38 Kiss Gabriella: Az önkéntes munka/tevékenység szociológiája és szociálpszichológiája...39 Bevezető...39 A témakör fő kérdései Az önkéntes munka definiálási problémái Az önkéntes tevékenység értelmezési keretei, paradigmái, elméleti alapjai Az önkéntes tevékenység funkciói Az önkéntes tevékenység motivációi Az önkéntes tevékenység típusai Aktivitási területei...49 OTKA - kutatás. Kutatási kérdések és hipotézisek Irodalom:...52 Bocsi Veronika, Buzinkay Nóra, Németh Nóra Veronika: A szabadidő, mint csoportképző tényező...53 A szabadidő definíciója és főbb trendjei...53 A szabadidő szerepe a rétegződés- és miliőelméletekben...57 Kísérletek a szabadidős tevékenységek csoportosítására...59 A magaskultúra problematikája, valamint hatása a szabadidő felhasználására...61 Az ifjúsági szubkultúra, mint csoportképző tényező...64 Irodalom

3 Nyüsti Szilvia Ceglédi Tímea: A három versengő dimenzió - kísérlet hallgatói típusok kialakítására a tanulás, a szabadidő és a munka dimenziója mentén...73 Célok, kérdések...73 Eredmények...73 A típusok jellemzői...75 Összefoglalás és kitekintés...80 Irodalom...80 Összegzés

4 Bevezetés Tanulmányunk részét képezi a Campus-lét OTKA kutatásnak, mely a felsőoktatási hallgatok körében képződő csoportok szerveződésének, csoportkultúráinak és szocializációs folyamatainak a feltárására irányul. A harmadik munkacsoport a hallgatók által végzett cselekvési minták csoportképző szerepét állatja középpontba. Résztanulmányaink szólnak a posztadoleszenciáról, a tanulásról, az informális tanulásról, a tanulás alatti munkavégzésről és a munkaattitűdökről, az önkéntes munkáról, a szabadidős tevékenységekről. Készült egy kvantitatív háttértanulmány is a munkaközpontú, szabadidős és tanulásközpontú hallgatók csoportjairól a TERD kutatás adatbázisa alapján. A fent említett cselekvési minták kapcsolatban állnak különféle háttérváltozókkal (nem, kor, családstruktúra, vallásosság, településtípus). A képződő csoportok végső soron meghatározzák majd a diákok munkaértékeit, állampolgári értékeit. A háttértanulmány elméleti részeiben definiáljuk az általunk vizsgált cselekvési mintákhoz kapcsolódó főbb fogalmakat, bemutatjuk a kapcsolódó elméleteket, majd a tanulmányok empirikus részeiben néhány adatot is bemutatunk korábbi kutatások eredményeiből. Az empirikus elemzésekben a Kozma Tamás vezette os Regionális Egyetem kutatás (NKFP /2002), és a es TERD kutatás A harmadfokú képzés hatása a regionális átalakulásra (OTKA szám: 69160) négy adatbázisát használtuk fel A minták regionálisak, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye oktatási intézményei és néhány határontúli (Erdély, Kárpátalja) intézmény diákjai szerepelnek benne. 4

5 Nagy Zita: A posztadoleszcencia fogalma, elméletek és vizsgálati lehetőségek Bevezetés Az ifjúságnak, mint társadalmi csoportnak a megjelenése szorosan kötődik a posztadoleszcencia fogalmához. Az ifjúságszociológiának ma már nincs olyan kutatási területe, amelyhez ne kapcsolódna ez a fogalom, hiszen az ifjúság, mint életszakasz jelentősen megváltozott az utóbbi évtizedekben. A mai szülői generációban még el tudtuk választani egymástól az ifjúkor és felnőtt kor szakaszait, azonban ma már ez nem ilyen egyszerű. Számos olyan esemény van a fiatalok életében, amely a felnőtt léthez kötődik, vagy helyesebben mondva kötődött, és számos más esemény, amelyet viszont a mai ifjúság nem kíván felvállalni, pedig életszakaszuk, életkoruk már megkívánná. A posztadoleszcencia jelenségének vizsgálata kiemelt kutatási témája a hazai ifjúságszociológiának is. Ezért elkerülhetetlen, hogy egy olyan kutatáson belül, amely a fiatal egyetemisták csoportképző tényezőit, csoporthatárait vizsgálja, ne foglalkozzon a jelenséggel. A posztadoleszcencia fogalmának értelmezése Az ifjúság megváltozására az 1960-as évek végétől figyeltek fel. Ezekhez az évekhez kapcsolódnak a Párizsból kiinduló diáklázadások, és a szubkultúra, mint fogalom és jelenség elterjedése is. A posztadoleszcenciát, éppen úgy mint a szubkultúrát, normaszegésnek, devianciának tekintették. A meghosszabbodott ifjúkor viszont nem új jelenség a történelemben, hiszen a felsőbb osztálybeli fiú gyermekek privilégiuma volt mindig is, hogy munkába állásuk előtt ismerkedjenek a világgal, utazgassanak, és így bővítsék tudásukat. A 1960-a évektől elterjedő jelenség azonban mégis más, hiszen azt mondhatjuk, hogy tömegessé, általános jellemző vált a fiatok életében egy új életszakasz. Olyan átmeneti életszakasz ez, amely a végleges felnőttkor és a serdülőkor között húzódik meg, és nagy szerepet játszik benne a felsőoktatásba való belépés. Olyan fiatal felnőtteket nevezünk tehát posztadoleszcenseknek, akik az oktatásban való részvétellel késleltetik a felnőttkorba, illetve munkaerőpiacra történő belépést (Bois-Reymond 2006). A hazai szakirodalomban az elhúzódó kamaszkor értelmezése megosztja a kutatókat, tudósokat. Somlai Péter (2007) az új ifjúság nemzedékének nevezi őket, Gábor Kálmán viszont ifjúsági korszakváltásról beszél. A korszakváltást abban látja, hogy a 1960-as évek végétől figyelhető meg egy olyan nemzedék, amely lázad, hangot ad véleményének, és nem enged a felnőtt társadalom elvárásainak. Ehhez a nemzedékhez szorosan kapcsolódik a posztadoleszcencia jelensége, amely azonban nem csak a lázadást foglalja magában, hanem az életút, életpálya megváltozását is jelenti. Az életutak, életpályák leírására több modell is kínálkozik (Gábor- Molnár 2006). Gábor Kálmán a klasszikus ifjúságszociológiai modellt alkalmazva, munkásfiatalok és középosztálybeli fiatalok, vagy másként klasszikus és kibővített életpályáról beszél. Igaz a klasszikus életpálya is magánban foglalja a serdülőkorból a felnőttkorba való áttmenetet, ez sokkal rövidebb idő jelent ennek az életpályának az esetében, mint a kibővített modellben. A meghosszabbított ifjúkornak sajátos jellemzője az, hogy a fiatalok nehezen szakadnak el egyes gyermeki szerepeiktől, és felnőttkori kötelezettségeit az előző nemzedékhez viszonyítva később vállalják magukra (Gábor- Molnár: ) Somlai Péter a posztadoleszcencia jelenségének értelmezésekor a standard életút, vagy másként nevezve a szekvenciális és nem szekvenciális modellek megközelítést 5

6 alkalmazza. A szekvenciális modell azt jelenti, hogy az életpálya egyes szakaszainak szigorúan rögzített sorrendje és időrendisége van. A standard életútnak nevezett pályában az iskolai tanulás bejezését rögtön követnie kellett a munkába állásnak, majd a szülőktől való elköltözésnek. Az elköltözést a szülői háztól a házasság és önálló család alapítása, gyermekvállalás eseményei követték. Ez az útmodell azonban némileg más, ha a nőkről fiatal lányokról van szó, hiszen az ő életükben nem a szakmaszerzés, hanem a házasodás és a gyermekvállalás az, amely a választóvonalat jelentette az ifjúkor és a felnőttkor között. A nem szekvenciális életútmodellben ezek az események felcserélődnek, illetve kitolódnak a kamaszkor elnyúlásával (Somlai 2007). A két életútmodell megkülönböztetésére használja még a szakirodalom a választásos életrajz és normalizált életrajz kifejezéseket is. A választásos életrajzi modell a meghosszabbodott ifjúkorban élő fiatalok helyzetének, felfogásának leírására alkalmas, míg az utóbbi azokra a fiatalokra érvényes, akik a szakképzés után rögtön átlépnek a felnőttkorba. Ők már korai életszakaszban stabil kapcsolatok kialakítására törekszenek, szakmát és munkát keresnek, és korai családalapítást terveznek (Bois-Reymond 2006: 282). A modellekben megjelenő életszakaszok, életesemények egyben sugallják azt is, hogy az eltérő életminták más társadalmi korszakok sajátjai. A hagyományos, szekvenciális modellről azt mondhatjuk, hogy az ipari társadalmak jellemző életútmintája, amelyben a központi szerepet a munka jelenti. Ezzel szemben a nem szekvenciális modellekben (vagy választásos életrajzokban) a tanulás jelenti az életpálya középpontját, és a posztindusztriális társadalmak életmintáját adja. Azt, hogy a posztadoleszcencia jelensége egyre általánosabbá válik a fiatal nemzedékben több változás is elősegítette. Az oktatás, és elsősorban a felsőoktatás expanziójának köszönhetően egyre több fiatal számára válik lehetségessé a középiskola után a továbbtanulás. Így a középiskolai szakma megszerzése után rögtön nem lépnek be a munkaerőpiacra, és nem kezdenek önállóan, anyagilag független életet szüleiktől, hanem meghosszabbítva fiatal felnőttkorukat, belépnek a felsőoktatásba. Nagyon lényeges változás, hogy a nemek közötti különbségek eltűnőben vannak, tehát az elhúzódó kamaszkor jelensége éppen úgy megjelenik a fiatal nők nemzedékében is, mint a férfiaknál. A felsőoktatásba való belépés azonban nem csak a munkavállalást késlelteti, hanem a fiatalok családalapítását, gyermekvállalását is. (Somlai 2007). A posztadoleszcencia jelenségéhez azonban nem csak események kitolása, halasztása tartozik hozzá, hanem az is, hogy egyes cselekmények korábban következnek be a fiatalok életében. Nagyon jó példáját adja ennek a fiatalok első szexuális kapcsolata. Az elhúzódó kamaszkor jelenségét azonban nem lehet egyszerűen úgy értelmezni, hogy egyes jelenségek kitolódnak, mások pedig előbbre kerülnek az életpályában. Ennek az életszakasznak sajátosságát ugyanis sokkal inkább a határok elhalványodásában láthatjuk meg. Igaz ugyan, hogy a fiatalok a felsőoktatásban töltik éveiket, és hivatalosan nem lépnek be a munkaerőpiacra, de nagyon sok diák dolgozik az iskola mellett. Tehát nem válik el élesen egymástól a munka és a tanulás jelensége. A példákat sorolva még nagyon sok olyan fiatallal találkozhatunk, hogy igaz már dolgozik, és önálló keresettel rendelkezik, de még mindig a szüleivel lakik. A szakirodalom szerint a szülőkhöz való visszaköltözés az új ifjúság egy sajátos magatartása (Bois-Reymond 2006). A posztadoleszcenciát tehát az életpályák egyes eseményeinek megváltozásán keresztül értelmezhetjük, mérhetjük. A felnőtté válás egyik legfontosabb momentuma a munkaerőpiacra való belépés, vagyis a munkába állás. Ez szorosan összekapcsolódik a szülőktől való elköltözéssel, az önálló élet kialakításával, az önálló lakás fenntartásával. Végül a felnőtté válás egyik mutatója lehet a párkapcsolat kialakítás, házasság illetve gyermekvállalás. Úgy véljük, hogy a posztadoleszcencia jelensége ezekben a dimenziókban, ezeken az eseményeken, életút-pontokon keresztül mérhető, így a dolgozat további részében részletesen foglalkozunk ezekkel a dimenziókkal, ismertetve a legfontosabb haza eredményeket, kutatásokat. 6

7 A posztadoleszcens fiatalok Magyarországon: Kutatási adatok A posztadoleszcencia tehát nem magyarázható, írható le egyetlen dimenzió segítségével. A szülőktől való elszakadásnak mindig is több tényezője volt. Ilyen életesemény az otthonról való elköltözés, munkába állás, tartós párkapcsolat kialakítása, és a gyermekvállalás. Ezeknek a jelenségeknek a kitolódása, az életpályában való elcsúszása az, amit a közvélemény, illetve az ifjúságkutatás is érzékel. Az életpályák megváltozására, már az előzőekben volt szó róla, hogy Nyugat-Európában már a 1960-as években felfigyeltek, viszont hazánkban csak a 1980-as években került erre sor (Gábor-Molnár 2006). A 1980-as évek közepén készült két reprezentatív vizsgálat alapján a magyar, illetve e nyugatnémet ifjúság fejlődési trendjeit hasonlították össze. A szerzők arra voltak kíváncsiak, vajon a német ifjúsági fejlődés irányvonala megjelenik-e a magyar ifjúság változásában? Mennyire hasonló, illetve eltérő módon változik a két ország fiatalsága? Az adatok arról adtak tanúbizonyságot, hogy a fiatalok életében egyes események, mint például a munkavállalás, jelentősen kitolódik az idősebb generációkhoz képest, mindkét országban. Más események, mint például az első szexuális tapasztalat, hamarabb következik be az életpályában. Azonban a két ország fiataljainál megfigyelhető egy megkésettség a magyarokat illetően, mintegy 15 éves késéssel került a nyugatnémet ifjúsági kultúrával összevethető fejlődési szakaszba (Gábor-Molnár 2006: 343) A magyar ifjúság megkésettségét jelzi az Ifjúság 2004-es vizsgálat egyik értékelése is (Kabai 2007). A felsőoktatásban részt vevő hallgatók (a tanulmány külön foglalkozik a főiskolai és egyetemi hallgatókkal) életúteseményeiről illetve életútterveiről saját korcsoportjukhoz mérve megállapítható, hogy ezek a fiatalok a posztadoleszcencia magyarországi képviselőinek tekinthetők. A nem felsőoktatásban tanuló, év közötti fiatalok egyes életeseményeitől jelentős mértékben eltérnek a hallgatók. Ilyen például az első munkába állás időpontja, hiszen az adatokat tekintve a teljes korcsoportot nézve a munkába állás eseménye már megtörtént a fiatalok 61 százalékánál, azonban ezt csak az egyetemisták 17 százalékáról, a főiskolásoknak pedig csak 26 százalékáról mondható el (Kabai 2007: 141) Ez a csúszás a további életesemények eltolódását is magával hozza, mint például a szülőktől való elköltözés, vagy a komolyabb partnerkapcsolat kialakítását. Más életesemények azonban hamarabb következnek be, mint például ebben az első szexuális tapasztalatok megszerzése, vagy a szabadidős programok önálló, saját döntésen alapuló kiválasztása. Ez a teljesül az Ifjúság 2004-es adatbázis mintájában is. Kabai azonban egy fontos szempontra hívja fel a figyelmet. Nem csak az életesemények bekövetkezésének idejével foglalkozott, hanem azzal is, hogy a fiatalok mikorra tervezték, vagy tervezik az adott esemény bekövetkezését. Az egyetemisták, főiskolás hallgatók egyes életeseményeiket ugyan későbbre tervezik, de életterveikben sokkal nagyobb szerepet játszanak olyan hagyományosnak tekintett értékek, mint a házasság vagy a gyermekvállalás. A házasságellenes attitűd lényegesen kisebb arányban jelenik meg az egyetemi oktatásban résztvevő fiatalok körében, és a gyermekvállalás kérdéséről is máshogyan vélekednek: több gyermeket szeretnének, és jóval kevesebb arányt képvisel a gyermekvállalás elutasítása. Tehát a posztadoleszcens vonások mellett tradicionális értékek is megjelennek. Ugyanakkor tény, hogy a tartós párkapcsolat kialakítását a mai fiatal generáció jelentős része későbbre halasztja, mint a szülői nemzedék. Tóth Olga (2007) szerint az elhúzódó felnőtté válás egyik sajátos jele a párkapcsolatokban, kapcsolatépítésekben látható meg. A házasodási adatok tekintve ugyan az egész társadalomban, de különösen a fiatal korosztályokban jelentősen lecsökken a házasságkötések száma. Az élettársi kapcsolatok jelentős része pedig a fiatal korosztályokra jellemző. Annak ellenére azonban, hogy a társadalom elfogadó lett az élettársi kapcsolatokkal, és más, alternatív életformákkal szemben, az elvárás még mindig a tartós kapcsolatra, és főként a házasságra lépés. A társadalom aggályait főleg a gyermekszám csökkenése miatt fejezi ki, de a szülői nemzedék a gyermek késő felnövését, és késői felelősségvállalását is sérelmezi. A közvélemény azonban nagyobb ellenszenvét fejezi ki egy más alternatív 7

8 életformával szemben. A mai fiatalok körében leírt jelenség a szingliség, amely főként a fiatal nők körében jellemző. A szakirodalom szerint ezek a nők munkájukban sikeresek, jólétben élnek, és aktívak munkájukban és szabadidejükben. A vizsgálatok szerint a fiatalként szingliként élő nők többsége nem így képzeli el életét, azonban a késői párkapcsolatkialakítás, és az ebből következő kései gyermekvállalás az, ami kiváltja a társadalmi ellenszenvet. A posztmateriális értékeket leginkább ez a csoport testesíti meg, mint az önmegvalósítás, a munkában és szabadidőben egyaránt, saját személyiség kibontakozása és előtérbe helyezése. Bognár Virág (2007) a posztadoleszcenciát a felnőtté válás egyik jelének tekintett dimenzió segítségével vizsgálta, korcsoportos bontásban. A magyarországi trendeket, generációs változásokat az első elköltözés és a hozzá kapcsolódó más életesemények időzítésének és sorrendjének bemutatásával próbálta illusztrálni. Az elköltözéshez olyan életeseményeket viszonyított, mint az iskola bejezése, párkapcsolat kialakítása, családalapítás, munkába állás. A korcsoportos elemzés révén világosan kirajzolódik az a tendencia, hogy a szülői háztól való elköltözés egyre inkább későbbi életkorra tevődik át. Ez a trend előbb jelenik meg a férfiak körében, és később ugyan, de megjelenik a fiatal nők körében is. Az elköltözéshez kapcsolódó életesemények vizsgálata bizonyítja az életpályák megváltozását. A kutatás szerint az első elköltözés nagyobb részt még mindig az első házasságkötéshez kapcsolódik (az előző generációkhoz hasonlóan), azonban a fiatalabb korcsoportok felé haladva folyamatosan növekszik azok arány, akik a házasságkötést a szülőktől való elköltözés utáni időszakra halasztják. De nem csak ebben figyelhetünk fel a változásra. Egyre több az olyan fiatal, akiknél az elköltözés az első gyermek születésével esik egybe, illetve az első lakás megszerzésével. Végezetül egyre több az olyan fiatal, aki igaz befejezte az iskolát, és már dolgozik teljes állásban, de még mindig szüleivel él. A szerző vizsgálatában típusokat, klasztereket hozott létre az életutak összehasonlításának céljából, melyek alapján az életutak, életpályák pluralizációjára következtet. Ez azt jelenti, hogy egyes életesemények ugyan hagyományos életmintának megfelelően következnek be, például az otthonról való elköltözés szoros kapcsolatban marad továbbra is a házasságkötéssel, de ugyanakkor már jelentősen növekszik az olyan életpályák száma, ahol az elköltözés más eseményekkel kapcsolódik össze, például élettársi kapcsolattal, vagy lakásmegszerzéssel. A szülőktől való elköltözés vizsgálatánál, mint a posztadoleszcencia egyik jelenségének magyarázatánál azonban nem hagyható figyelmen kívül a fiatalok lakáshoz jutatási esélyeinek megemlítése. A szociális, állami lakások visszaszorulásával jelentősen nehezültek a fiatalok esélyei az önálló lakás megszerzésében. Ezt bizonyítja az Ifjúság 2000 vizsgálat is, amelyben a megkérdezett fiatalok 70 százaléka még szüleinél lakott, és csupán 19 százalékuk lakott saját lakásban. Ha csak a éves korosztályt vesszük figyelembe, már kevesebb a szülőkkel élő fiatal, de míg így is a csoport felét teszik ki. Az önálló lakástulajdonosok aránya 30 százalékra nő ebben a korcsoportban (Székely 2002: 117). A fiatalok ugyanakkor elsődleges céljuknak tekintik a lakással kapcsolatos tervek megvalósítását, legyen szó lakásszerzésről, vagy lakásfelújításról. Ezek a célok olyan eseményeket szorítanak háttérbe, mint a családalapítás és gyermekvállalás. Mindenesetre ezek a számok is azt támasztják alá, hogy a fiatalok az előző nemzedékhez képest, későbbi életszakaszban, életkorban hagyják el a szülő házat. A munkába lépés, a munkaerőpiacra való beilleszkedés nehézségeit bizonyítják azok az adatok is, amelyek szerint a éves korcsoport fele rendelkezik csupán főállású munkaviszonyból származó jövedelemmel (Berendi 2004 : 82). A fiatalok munkaerőpiac rugalmatlanságát elemzi Laki László, aki felhívja arra, hogy a rendszerváltás óta rohamosan megnőtt a fiatal munkanélküliek száma. A felsőoktatási expanzió egy olyan társadalompolitikai eszköz lehet, amely kitolja munkába állás időpontját, így csökkentve, halogatva a munkanélküliséget (Laki 2002). Ugyanakkor pont a felsőoktatás az, amely 8

9 elsősorban kialakítja a posztadoleszcensek nevezett jelenségeket, hiszen főként a felsőoktatásban megjelenő fiatalok azok, akik jellemezhetők az új ifjúság jegyeivel. A posztadoleszcencia vizsgálati lehetőségei A posztadoleszcencia tehát nem újdonság a magyar ifjúságszociológiában sem, viszont magának az életszakasznak a vizsgálatával viszonylag kevés kutatásban találkozunk. Az új ifjásági életszakasz, és azzal ezzel kapcsolatban megjelenő életminták feltárása elengedhetetlen, hiszen részben ebben találjuk meg a mai demográfiai adatok magyarázatát, például a házasságok és gyermekszám csökkenését. Természetesen azt nem szabad elfelejteni, hogy a párkapcsolatok megváltozásához nem csupán a fiatalok életmódjának változása járult hozzá, hanem a hétköznapi értékek megváltozása is. Azonban az kétségtelen, hogy a fiatalok egy jelentős részének nem az előző generációkhoz hasonlóan zajlik fiatalkora, nem úgy válik meg serdülőkorától és lép át a felnőttkorba, mint a szülő nemzedék. A fiatalok vizsgálatára folyamatosan szükség van, és ha a posztadoleszcenciáról van szó, az egyetemista ifjúság kutatása rejti a legjobb lehetőségeket, hiszen ők azok, akik a leginkább hordozzák a nyugati országokban már megfigyelt jegyeket (Kabai 2007). A vizsgálathoz jó mintát adhat Bognár Virág típusalkotása. Az életesemények alapján el tudunk különíteni csoportokat, így kutatva a posztadoleszcencia jelenségét a debreceni egyetemisták körében. A vizsgálatban az elsődleges szempont a diákok megkülönböztetésében egyes életesemények megtörténése, illetve meg nem történése lenne, valamint a bekövetkezett életesemények sorrendiségének összehasonlítása. A kirajzolódott életút minták és a standard, hagyományos életútnak tekintett pályával való összevetés mutatja a változás mértékét, irányát. Az életútátmenetek, amelyek kiindulópontot szolgálhatnak a posztadoleszcencia vizsgálatához, a szakirodalmak és eddigi kutatások alapján a következő: szülői háztól való elköltözés, a szülőktől való anyagi függés, a munkaerőpiacra történő belépés, a párkapcsolatok kialakítása és gyermekvállalás. Az életutak vizsgálatát Kabai után érdemes kiegészíteni az élettervek felmérésével, az előbb említett dimenziók mentén. Ugyanis így válik igazán összehasonlíthatóvá elsősorban a fiatal egyetemisták értékeinek, céljainak összehasonlítása a kortárscsoporttal, illetve az is, hogy valójában mi okozza a életesemények eltolódását? Felmerül a kérdés, hogy ezek a fiatalok valóban halogatják-e a döntéséket, az élet nagy lépéseit, vagy egyszerűen csak sodródnak a továbbtanulás hozta élethelyzetekkel, és tulajdonképpen maga a rendszer az, amely a fiatalokat a döntések és felnőtt válás halogatására kényszeríti? Felhasznált irodalom Berendi Zsuzsanna (2004): A fiatalok jövedelmi helyzete. In: Kacsuk Zoltán (szerk. ): Fiatalok a felnőtté válás küszöbén. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, pp. Bognár Virág (2007): Első elszakadás a szülőktől. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, pp. Gábor Kálmán-Molnár Péter (2006): Az ifjúsági kultúra korszakváltása (A magyar és nyugatnémet fiatalok a nyolcvanas években). In: Gábor Kálmán- Jancsák Csaba (szerk.): Ifjúságszociológia : szemelvények. Szeged, Belvedere Meridionale, pp. Kabai Imre (2007): A magyar egyetemisták és főiskoláso életútja, élettervei 2004-ben. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, pp. Laki László (2002): Munkaerő-piaci helyzet, gazdasági aktivitás, foglalkoztatottak, földbirtoklás és vállalkozás. In: Bauer Béla- Laki László- Szabó Andrea (szerk.) Ifjúság Tanulmányok I. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, pp. 9

10 Munuella du Bois-Reymond (2006): Nem akarom még elkötelezni magam : Fiatalok életfelfogása. In: Gábor Kálmán- Jancsák Csaba (szerk.): Ifjúságszociológia : szemelvények. Szeged, Belvedere Meridionale, pp. Somlai Péter (2007): A posztadoleszcensek kora. Bevezetés. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, pp. Székely Gáborné (2002): A fiatalok lakásviszonyai. In: Bauer Béla- Laki László- Szabó Andrea (szerk.) Ifjúság Tanulmányok I. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, pp. Tóth Olga (2007): Fiatalok párkapcsolatai történelmi háttérrel. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, pp. 10

11 Márkus Zsuzsanna: A tanulással kapcsolatos elméletek, fogalmak. A tanulás csoportképző szerepe OTKA kutatásunk választ keres az alábbi kérdésekre is: A debreceni egyetemen az egyes diáktípusok (például: pénzkereső, tanulás iránt elkötelezett, diplomaszerző, szabadidő orientált) hogyan határozhatók meg? Milyen csoportképző szerepük van az egyes típusoknak? Van-e az egyetemi karoknak és szakoknak csoportképző szerepe? A nem formális tanulásnak (iskolarendszeren kívüli tanulásnak) milyen csoportképző szerepe van? Ha van csoportképző szerepe a tanulásnak, akkor az milyen intenzitású, mennyire folyamatos és tartós? Hol foglal helyet a tanulás a hallgatók tevékenységi struktúrájában? Elméleti háttér Az iskolai ifjúkor relatíve önálló életszakasz, melynek keretei között specifikus társadalmi életmódok, kulturális formák és politikai-társadalmi orientációs minták alakulnak ki. Ebben a korszakban az iskolai- és képzési intézmények differenciálódott rendszere, és az általuk generált iskolai és képzési életpályából adódó szervezőerő válik meghatározóvá. Ebben az életszakaszban az iskolai és képzési intézmények látogatása révén az ifjú életszakasz autonómiája növekszik. Továbbá a fiatalok egy időre mentesülnek a felnőtt lét kötöttségei alól, ami lehetővé teszi, hogy egyre nagyobb arányban sajátítsanak el kulturális tőkét azáltal, hogy az iskolai bizonyítvány megszerzésére egyre több idejük van. A képzési idő meghosszabbodása miatt a kereső tevékenység kényszerétől mentes iskolai életszakasz jön létre, amelyben nagy teret kap a személyes időfelhasználás és a személyes aktivitás 1. Az oktatási intézményekben eltöltött idő tehát egy olyan életmódot alakít ki, amely messze túlmutat az iskola és az egyetem közvetlen tanító és tanuló színterén, amely egy időre felmenti a fiatalokat a családalapítás alól, ezáltal pedig a fiatalok a polgárok külön státuszát nyerik el (Gábor 1993). Az egyetemi hallgatók a társadalom, az ifjúság egy igen jellegzetes csoportja. A diákok életmódja, életritmusa jelentősen eltér a társadalom átlagos értékeitől. Ennek oka a fentiekkel összhangban abban keresendő, hogy a diákévek teljesen eltérő kötöttségeket követelnek az egyéntől, valamint nagyobb szabadságot biztosítsanak a lehetséges tevékenységi körök kiválasztásakor és megvalósításakor. Ezen kívül a kötött tevékenységek rendszere is átrendeződik. A tanulás ebbe a kategóriába kerül, míg más társadalmi csoport esetében ez a kötetlenül végzett és szabadidős tevékenységek közé sorolható. Továbbá a populáció idő-felhasználását fokozottabban jellemzik az értelmiségiekre jellemző attitűdök (önképzés, készségfejlesztés, változatos szabadidős attitűdök) (Bocs V.). Tisztán szociológiai szempontból az időt a gazdaság, a termelékenység, a munkafegyelem szempontjából kezdték el vizsgálni. Az időmérő eszközök egyre szélesebb elterjedése magával hozta egy újfajta szemlélet kialakulását, kialakult egy újfajta puritán szemlélet, illetve a polgári pontosság. Mindezek következtében kialakul az idő tőke jellege, ami voltaképpen az jelenti, hogy az időt már nem töltik, hanem költik. Thompson vizsgálatai szerint az óra a 18. századra minden társadalmi rétegben elterjedt (igaz ez a megállapítás vizsgálódásának fő helyszínére, Angliára), sőt a munkaadók az órát mint fegyelmező eszközt 1 Az ifjúkori életszakasz Thorstein Veblen szavával a henyélés időszakává vált, ami demonstratív henyélést képvisel más társadalmi csoportok felé. 11

12 használták. Később a gazdasági intézményeken túl más területek intézményrendszereiben is a pontos idő által szervezett rend működött. Emiatt szükséges kitérni a szocializáció és az oktatási intézmények fontosságához, melyek az egyén időkezelésére, időészlelésére maradandó bélyeget nyomnak. A szocializáció során épül az egyén életébe az időtakarékosság és az időkezelés, valamint az oktatási rendszerben eltöltött idő alatt tanulja meg a gyermek a kötött idő megszabta fegyelmet (Thompson 1990). Durkheim szélesebb kontextusba helyezte az időt elemzéseiben. Az időt mint szociális produktumot vizsgálta, álláspontja szerint a szociális idő csak a társadalmi képzetek, szimbólumok, azaz a társadalom természetének feltérképezése után ismerhető meg. Ő kiemelte az időt az egyén struktúrájából és társadalmi szintre emelte. Durkheim szerint az idő társadalmi-történeti konstrukció, vagyis szociokulturálisan meghatározott 2 (idézi Bergman 1990). A fentiekben jellemzett szerzők az idő jelenségét össztársadalmi szinten vizsgálták. Csak később jelentek meg olyan munkák, melyek egy-egy társadalmi részrendszer időszerkezetére fókuszálnak. E kutatási körbe tartoznak azok a kutatások, melyek pl. egyes foglalkozások időstruktúrájával, egyes társadalmi alrendszerek időstruktúrájával foglalkoznak. Az időmérleg vizsgálatokról és más kutatási eredményekről Az időmérleg-vizsgálatok az időfelhasználás mennyiségi adatnak képet. Ezek a vizsgálatok az ember és az idő viszonyának legmegragadhatóbb szeletét mérik fel: a végzett tevékenységek hosszát, gyakoriságát, időpontját, ezek társas környezetét. Az így kapott adatok rendkívül informatívak, igen szemléletesen jellemzik az adott társadalmak vagy társadalmi csoportok életmódját, valamint egyéb változók mentén tovább bonthatóak (Bocsi V.). Az ifjúság nemzetközi időmérleg-vizsgálatainak elemzése során leggyakrabban az ifjúsági korcsoportokat életkor vagy tanulói jogviszony alapján különítik el. Ez alapján három csoportot definiálnak: középiskolások, a felsőoktatásban résztvevők és a teljes állásban dolgozók. Ez a megkülönböztetés azonban nem tűnik minden esetben szerencsésnek. Az ifjúság különböző csoportjait összevetve legkevesebb szabadidővel a hallgatók és főállásban foglalkoztatottak rendelkeznek, de a fiatal felnőttekkel összevetve az ifjúság minden csoportjának kevesebb a kötött ideje. Továbbá minden ifjúsági csoport jellemzőire igaz az a kijelentés, hogy egyre több időt csoportosítanak át a szabadidős tevékenységek irányába a tanulási idő rovására. Magyarországon a Szalai Sándor-féle nemzetközi összehasonlító vizsgálatban a tanulók csoportját nem választották külön, így a hallgatókra vonatkozó tiszta jellemzőkről nem kaphatunk képet. Azonban elkülönítették a tanuló csoportot, ahová beletartozik a középiskolások és a felsőoktatásban részt vevők is és korcsoport szerint két kategóriát, a éveseket és a éveseket. A vizsgálat eredményeiből az derül ki, hogy egyre nagyobb a fiatalok tanulásra fordított idejük. (Bocsi V.) A témáról igen sokrétű és gazdag kutatási adatokat adott a Regionális Egyetem Kutatócsoport 2003-ban a Partium területére kiterjedő kérdőíves vizsgálata 3. A vizsgálat 2 Durkheim munkájához kapcsolódóan Sorokin és Merton Socional Time című művükben az idő társadalmi konstruktum jellegét hangsúlyozták, melyet a durkheimi társadalmi tény fogalomkörébe sorolva. Továbbá a szociokulturális idő fogalmának tisztázását szorgalmazták, megfogalmazták annak jellemzőit is: szociokulturális preferenciapontok, interkulturális változatok, az időbeli lefogás (idézi Bergman 1990). 3 A mintát 1600 első éves hallgató képezte. Nem csak magyarországi (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felsőoktatási intézményeiben), hanem határon túli (PKE, Beregszászi Főiskola) hallgatók is belekerültek a mintába. 12

13 célja az volt, hogy az adatfelvétel eredményeit a hallgatók idő-felhasználásának szempontjait elemezze, kiemelje a kiugró értékeket és a legfontosabb sajátosságokat, valamint megpróbálja feltárni az ezek mögött meghúzódó magyarázatokat. A kutatás megpróbálta feltérképezni azt is, hogy a felsőoktatás nyújtott kötöttségek és szabadságok rendszerén belül a diákok különböző csoportjai hogyan alakítják idő-felhasználásukat (Bocsi V.). A mintába kerültek időfelhasználását a legfontosabb tevékenységek napi átlagos megbecsült idő-ráfordítás alkotta. Az elemzés adatai közül jelen tanulmányban csak a tanulás dimenziójának vizsgálati eredményeit emelem ki, továbbá a tanulással kapcsolatos egyéb tevékenységek (például olvasás) körét tekintem át. Mindenképp ki kell emelni a társadalmi átlagtól eltérő magas olvasási és sportolási idő-ráfordítást. 1. táblázat: Tevékenységek napi idő-ráfordítása (perc, átlag) Alvás 452 Zenehallgatás 109 Rádióhallgatás 65 Szórakozás 129 Tömegközlekedés 60 Munka 41 Vásárlás 40 Házimunka 72 Olvasás 66 Internet 43 Tanulás 156 Tévé-videó 87 Sport 45 A KSH es tanuló csoportjához viszonyítva (itt a középiskolás diákok is a mintát képezték) a kapott eredmények esetén alacsonyabbnak tekinthető a tanulás időráfordítása. Az adatok elemzése során igen érdekes összefüggések kerültek napvilágra. A szülők iskolai végzettsége az egyes tevékenységek jelentős részét befolyásolta. A tanulás esetében az anya iskolai végzettsége mutatott szignifikáns kapcsolatot, míg az apáé az olvasással és az internethasználattal. Továbbá minél magasabb az édesapa végzettsége, annál kevesebb időt fordít a diák tanulásra. A település-változó is szignifikáns kapcsolatot mutat a tanulásra fordított idővel. A tanulásra fordított perceket-órakat a falvakban lakók becsülték a legmagasabbra, míg a megyeszékhelyeken élők esetében ennek az ellentéte figyelhető meg. 2. táblázat: A település-változó és a tanulás kapcsolata (perc) Megyeszékhely 141 Kisebb város 163 Falu-tanya 169 A megkérdezett tanulók neme a tevékenységek nagy részével, többek között a tanulással mutatott kapcsolatot. A lányok (170 perc/nap) több időt fordítanak tanulásra, mint a fiúk (129 perc/nap). A tartózkodási hely változója csupán négy tevékenységgel mutatott kapcsolatot, a tanulással nem. A saját lakással rendelkezők esetében fokozottabban jelennek meg a szabadidővel kapcsolatba hozható tevékenységek, valamint a házimunkára és a munkára fordított időtartamok, míg a kollégisták esetében a tanulás és az olvasás értékei a magasabbak. A bejáró hallgatók esetében a tömegközlekedés rovására csak a kötetlenebb tevékenységek szorulnak háttérbe, a tanulás nem. De összességében csak a pihenésre fordított idő mutat 13

14 szignifikáns eltéréseket a három változó között 4. Azonban a saját lakással rendelkező személyek olvasására szánt ideje a legmagasabb, napi 306 perc, míg a legalacsonyabb értéket 126 percet a kollégisták adatai mutatnak. A tanulók anyagi helyzete is szignifikáns kapcsolatot mutat a tanulás értékeivel 5. A gazdasági tőke mennyiségének növekedésével növekszik a tanulásra fordított idő hosszával. A kulturális tőke 6 pedig az informális tanulás egyik lehetséges módjával, az olvasással mutat szignifikáns kapcsolatot. Fontos megjegyezni, hogy az olvasásra fordított idő mennyisége minkét tőkefajta esetében egyenes arányt mutat. A vizsgálat rámutatott, hogy a hallgatók idő-felhasználásának mennyiségi jellemzőit a demográfiai mutatókon kívül az egyetemi-főiskolai életmód legfontosabb keretei is megszabják, sőt a tevékenységek nagyobb hányada inkább ezeknek a változóknak a felhasználásával magyarázható. Az elemekből kimutatható, hogy az egyes egyetemi-főiskolai karok eltérő időkezelési stratégiákkal rendelkeznek, amelyek a különböző tevékenységek időráfordításában bizonyos tendenciákat mutatnak A legtöbb időt az orvostanhallgatók töltik tanulással (454 percet), míg a legkevesebbet a közgazdászok (289 perc) áldoznak napjukból erre a tevékenységre. Továbbá az olvasásra szánt idő esetében hatalmas különbségek mutatkoztak az egyetemi karok diákjai között. A legtöbbet a várakozásoknak megfelelően a bölcsész diákok olvasnak, kiemelten magas még az orvostan hallgatók olvasásra szánt ideje. (Bocsi V.). Ezek az eredmények az elsőéves egyetemi/főiskolai hallgatók adatainak elemzése adta, azonban a kutatás kierjedt az ötödéves hallgatók vizsgálatára is. Ennek eredményeit nem szükséges részletesen bemutatni, mivel a főbb tendenciák megegyeznek a két populációban. Szükséges azonban kiemelni, hogy a tanulásra fordított idő lényegesen magasabb a KSH tanuló csoportjához (a fentiekben részletesebben) képest 7. OTKA kutatás: vizsgálati lehetőségek Mérési módszer: Fókuszcsoportos technikával kutatható például a hallgatók tanulói motiváltsága. Fókuszcsoportos interjút homogén és heterogén csoporttal is lehet készíteni, hogy a témát minél jobban megismerjük. Heterogén csoportot képezhetnének például a napi ingázók, heti vagy ritkábban hazalátogatók, a kollégisták, a saját lakással rendelkezők, a debreceniek stb. A témában a résztvevő megfigyelést nem tartjuk gyümölcsözőnek, mert ezzel a technikával csak a pillanatnyi cselekvést láthatjuk, a mögöttes tartalmakat nem. Hipotézisek: - A kollégistákra inkább jellemző a tanulás csoportképző hatása, többi diákokra, legkevésbé pedig a napi ingázókra - A tanuló csoportok más tevékenységeket is együtt végeznek. - A nemek között a tanulói csoportok kialakulásában is különbségek vannak, a lányokra inkább jellemző csoportképződés, mint a fiúkra. 4 A kutatók számos esetben a várakozásuktól eltérően nem találtak szignifikáns kapcsolatot, például a tömegközlekedésre fordított idő mennyiségében. 5 A hallgatók háztartásainak felszereltsége képezte a gazdasági tőke változóját (saját lakás, családi ház, nyaraló stb.). 6 A kulturális tőke indexét a szülők iskolai végzettsége, olvasási szokása, és a megkérdezett magaskultúrafogyasztása és olvasási szokása adta. 7 A hallgatók munkára fordított ideje szintén magasabb a KSH értékeinél, azonban figyelembe kell venni, hogy a diákmunkák hálózata jelentős mértékben kibővült, a hátrányos helyzetű tanulók aránya megnőtt, valamint ebbe a csoportba a középiskolások is beletartoztak. 14

15 - Az egyetemi/főiskolai karok szerinti különbségek is vannak a diákok csoportképződésében Irodalom Gábor Kálmán (1993): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Kutatás közben. Oktatáskuttaó Intézet, Budapest Bocsi Veronika: Idő a campusokon. Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók időszociológiai vizsgálata. Doktori értekezés. E. P. Thompson (1990): Az idő, a munkafegyelem és az ipari kapitalizmus. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.): Időben élni. Történeti szociológiai tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest. Werner Bergman (1990): Az idő a szociológiában. Szakirodalmi áttekintés az időszociológiai elmélet és kutatás helyzetéről. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.): Időben élni. Történeti szociológiai tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest. 15

16 Kiss Gabriella Fényes Hajnalka: Az informális tanulás szerepe a felsőoktatásban Bevezetés Tanulmányunk feltételezett alapja, hogy az informális tanulásnak meghatározó szerepe, lényeges befolyása van a felsőoktatásban 8 való részvételre /a motivációra, a jelentkezők számára, a megcélzott intézmények és szakok jellegére/, a felsőoktatási teljesítményekre, az esélyegyenlőségekre vagy - egyenlőtlenségekre - különös tekintettel a származási- és gender- egyenlőtlenségekre, illetve az elhelyezkedési esélyekre. Ez a hatás lehet pozitív vagy negatív. Az informális tanulás témája mostanában kezdi hazai karrierjét, ám ez nem jelenti, hogy ne lenne máris szép teljesítményt felmutató kutatói múltja és kutatói bázisa, amint azt konferenciák és tanulmányok sokasodása jelzi. Ugyanakkor - véleményünk szerint - az eddigi informális tanulást megcélzó direkt kutatásokon kívül bátrabban támaszkodhatnánk a szocializáció fogalmára és irodalmára, a spontán tanulásról leírtakra. A szocializáció során megvalósuló informális tudásszerzés - igen széles értelemben használva a szót igazi tudáshalászat /kölcsönvéve a kifejezést Vajda Zsuzsától (Vajda 2008: 241)/, azaz minden honnan, minden félét, minden módon szerzett komplex tanulási folyamat. Úgy tűnik, mintha félnénk bátrabban szerepeltetni ezt a fogalmat, inkább felfedeznek egy új kifejezést, az informális tudás- és tanulás elnevezést. Kétségtelen, hogy jogos ennek a kategóriának a használata a szakirodalomban, különösen a pedagógiai irodalomban, ahol a tanulást illetően hármas fogalmi hálóban gondolkodnak. A tanulás három típusát egymástól megkülönböztetve, de egymásra vonatkoztatva tárgyalják: formális, nemformális és informális módjáról beszélnek. Természetesen nem lehet az informális tanulás folyamatát a szocializációra szűkíteni, hiszen a szocializáció a személyiség mély rétegeit érinti és tartós /értékrendben, normákban, szerepekben, habitusban, pl. kulturális ízlésben/ beállítódást jelent, míg az informális tanulás lehet felszínesebb jellegű, eredménye lehet rövid életű tudás is. De a jelentősége, amiért igazán szükséges foglalkoznunk vele az, az az informális tanulás és tudás, amely hosszú távon, maradandóan fejti ki hatását. A tanulmány nem kiforrott kutatási eredményt mutat be, hanem egy divatossá váló kategória használhatóságát és hasznosságát próbálja nézni egy olyan területen (felsőoktatás), amelyre eddig az informális tanulás szempontjából kevés figyelmet fordítottak, mert: - egyrészt általában is, főleg empirikusan, nehezen kutatható, - másrészt a felsőoktatás elsődlegesen a formális tanulás terepe, - harmadrészt képzettebb, ezáltal tudatosabb döntéseket hozó, tudatosabb motivációjú és cselekvésű csoportról van szó, - továbbá, bár az informális tanulás itt is jelentős, akár előzetes tudásként hozott, majd a felsőoktatás idején erre épülő másodlagosan szerzett tudásként tekintjük, de igen speciális makro- és mikrofolyamatok által befolyásolt körülmények között folyó tanulási formaként jelentkezik. Célunk tovább bővíteni ismereteinket az informális tanulásról olyan különleges körülmények között, mint amilyen a felsőoktatás, hiszen ennek nemcsak elméleti-kutatási, de a gyakorlati haszna is nyilvánvaló. Elméleti meglátásainkat néhány vonatkozásban empirikus 8 Felsőoktatásról leszűkített értelemben, felnőttoktatás nélkül beszélünk. 16

17 adatokkal is alátámaszthatjuk, elsősorban a nemek közötti egyenlőtlenségi viszonyoknak igen fontosnak tartott, ezért meglehetősen kutatott - területére fókuszálunk. Erre azért is vállalkoztunk, mert fogalmi tisztázatlanságok és módszertani nehézségek miatt még igen kevés empirikus kutatással rendelkezünk ezen a területen. Ide vonatkoztatható adatokat és meglátásokat azonban szorgos hangya módjára sok kutatásból át lehet forgatni kellő kreativitással. Az informális tanulás jelentősége korunkban és sajátosságai Témánk áttekintése és feldolgozása szempontjából kikerülhetetlenül szükségesnek érezzük ha nagyvonalúan is érinteni két területet. Egyrészt azt a történetileg és elméletileg érdekes és fontos kérdéskört, hogy miért az érdeklődés a téma iránt, mi az informális tanulás jelentősége napjainkban, hiszen ebből érthetjük meg olyan speciális területének problémáit, mint amelyek a felsőoktatásban jelentkeznek. Másrészt - a kutatás mai állapotát nézve - szükséges valamennyire tisztázni magának az informális tanulásnak a fogalmát, illetve saját értelmezésünket körvonalazni. Az informális tanulás jelentősége korunkban 1. A tanulás általános felértékelésének keretében lehet megérteni a tanulás különböző formái iránti érdeklődést, dimenzióinak növekvő kutatását, számbavételét. - Ezt kétségtelenül a tanulás szerepének a késő modern társadalomban való tényleges gazdasági - társadalmi szükségességéből fakadó növekedése okozza amit metaforái /tanulóés tudástársadalom, információs társadalom stb./ is mutatnak. - Felértékelésében másrészt a tanulásnak, az oktatásnak reménytőkeként történő szerepeltetése játszik közre, mintha minden társadalmi problémára az oktatás lenne a gyógyír, ha már más eredményes stratégia nem működik. - Harmadrészt, mivel maga az oktatás, a tanulás pozitív lehetőségei mellett, számos nem kívánatos tudás, érték, beállítódás stb. elsajátítására is alkalmas, az informális tanulást erről az oldalról is érdemes megvizsgálni és figyelembe venni. A mai anómiás társadalomban ez egyre inkább elkerülhetetlen. /Deviáns szubkultúrák kapcsán a negatív folyamatokat sokan elemezték már, a fiatalok szocializációs problémái között újabban kitüntetett témakör./ - Továbbá közrejátszhatnak az oktatás növekvő jelentősége körüli negatív felhangok is, hiszen napjainkban minden fontossága ellenére - az oktatás és tanulás gyakran lesz pótcselekvés, parkolópálya, vagy pusztán jövedelmező üzlet, munkahelyteremtő szolgáltatás, így önmagán kívüli okokból túlértékelt. - Korunkat egyfajta ifjúságcentrizmussal szokták jellemezni, ezért fontos a tanulás típusait a fiatalok szempontjából vizsgálni, különösen a felsőoktatás szemszögéből. 2. A tanulás formáinak felértékelődése nemcsak az előbbiekben említett funkciói, de egy megfigyelhető másik jelenség: a tanulás jellegének megváltozása révén is bekövetkezik. A felsőoktatás fiataljainak körében is megfigyelhető - elsősorban számos elit értelmiségi munkakörre jellemző - jelenség, hogy az alaptevékenységek kapcsolódnak, keverednek, azaz a tanulás, munka és szabadidő/szórakozás szinkretizmusa. A társadalmi idő felhasználásának megváltozott módját, a szektorális elkülönülés merevségének oldását nemcsak a munka világának új sajátosságai okozzák, de az azt kísérő élethossziglani tanulás terjedése is, hiszen permanens jellegét kényszer jellegének csökkenése kell, hogy kísérje. Az informális tanulás pedig ilyen kényszer nélküli élethossziglani tanulás, amely spontán módon minden tevékenységünk kísérőjeként mindig jelen van pozitív vagy negatív hatásában. Ez végtelenül megnöveli jelentőségét, és természetesen kutatásának jelentőségét is minden területen, így a felsőoktatás területén is. 17

18 A fogalom tisztázása Nem célunk a fogalmi tisztázás szövevényébe belemerülni, de az informális tanulás legjellemzőbb jegyeire és más tanulási formáihoz való fontosabb kapcsolati pontjaira mégis szükséges utalni. Az empirikus tanulmányozáshoz is szükség van egy operacionalizálható fogalomra, ez a mérésének problémája is. Értelmezésünkben építve a hármas fogalmi elkülönülésre: a formális, a nem-formális és az informális tanulás megkülönböztetésére elfogadjuk az Európai Bizottság 2001-es Memorandumának definícióját. Az informális tanulást a nem-formális tanulástól is megkülönböztetjük, a mindennapi élet természetes velejárójának, spontán, nem tudatos, kísérő tanulási folyamatnak tekintjük, azaz nem azonosítható a tudatos, tervezett, önálló tanulással, bár érintkezhet vele. Mint eddig is rámutattunk, a spontán tanulás lényeges területéről - bármennyire is megnehezítjük módszertani szempontból a kutatását - nem mondhatunk le. Az informális tanulás az előzetes szocializáció -val kezdődik, amely a személy nyitottságát lezárja, azaz kiemeli az üres térből, biztosítsa azt az előzetes és kéznél lévő elméleti-gyakorlati tudást, készséget és habitust, amely megalapozza a másodlagos, illetve a harmadlagos szocializáció lehetőségét, és a későbbi szocializáció és más szituatív tanulási formák hatását is meghatározza. Hosszú távon, leginkább a tartós beállítódáson keresztül hat /pl. családi szocializáció hatása a szakmaválasztásra, foglalkozási szerepértelmezésekre, vagy az iskolai miliőből, tradícióból és presztízsből adódó kötelezettségek identifikációja/, de konkrét képességet és tudást is jelenthet /pl. zenei képességek és foglalkozási, továbbtanulási motivációk átadása cigányzenész családokban/. Az értelmezésének problémája kettős: - egyrészt az informális tanulás sokféleképpen, különbözően meghatározott - másrészt igen tágan értelmezhető, szinte a parttalanság veszélyét hordozza, ami a mérését, empirikus kutatását jelentően megnehezíti. Lassan kezd azonban egy fogalmi tisztázódás elindulni és egy értelmezés kikristályosodni. Az informális tanulás jegyei: Az informális tanulás jegyeit a szakirodalom alapján (pl. Pardány 2006, Tóth 2006, Derényi (2008), Vajda (2008). Szabó (2008)) megpróbáljuk az alábbiakban összegezni: - minden társadalmi csoportra kiterjed - észrevétlen, a mindennapos tevékenységek során spontán, természetes módon megvalósuló elsajátítás - nehezen változtatható, mert nehezen tudatosítható és sokszor nem szituatív tudás, de a személyiség mélyrétegeihez kötődik - nem önálló tevékenység, elsődleges célja nem a tanulás, az önképzés vagy személyiségformálás, hanem másodlagos, indirekt tanulás, kapcsolt melléktermék - véletlenszerű, nem tervezett, nem szisztematikus, nem irányított, s bár nem szervezett tanulási tevékenység /spontán/, de szervezett tevékenységet is kísérhet indirekt módon - igen demokratikus, nem hierarchikus, nem szabályozott, nincsenek felszentelt tanítók és tanulók, nem jellemzi a tanár-diák viszony - nincs meghatározott célja - a metatanulás és metakommunikáció szerepe erős az informális tanulásban - nem intézményesített, de kísérheti a formális, a szervezett, intézményesített, az igazolt tudásszerzést is. /Ezért az iskola is igen fontos tanulási terepe, pl. az iskola intézménye kapcsán sokat beszélnek a pedagógiai irodalomban a rejtett tantervről, a tanári mintaadásról, az iskolai miliő, tradíció szerepéről stb./ 18

19 - Oklevéllel nem ismerik el, nem igazolt tudás, de ha eredménye tudásnövelő, a munkahely előnyben részesítheti a formális végzettséggel, igazolt tudással, diplomával szemben, pl. nyelvtudást, szaktudást, kommunikációs készséget stb. illetően - a kulturális tőke inkorporált formájának megszerzési és megjelenítő folyamata, de képződésében az objektív tőkének /pl. a családi és iskolai könyvtárnak, infokommunikációs felszereltségének stb./ is fontos a szerepe - informális tanulás kísér minden művelődési tevékenységet, formális eseteit is. Pl. tévézés, turizmus, infokommunikációs rendszerek használata /leginkább a reklám és a televízió negatív hatását említik és újabban az internet szerepét is vizsgálják/ - a spontán tapasztalatszerzés folyamata, ezért nem azonos az önképzéssel. /Önállóan, tudatos önképzés miatt tanulmányozni az impresszionista festészetet nem informális tanulás, de a falon lógó impresszionista kép /reprodukció/ nap, mint nap történő észrevétlen hatása informális tanulást eredményez. A reklám sokat szidott ereje is ebben az észrevétlen hatásban van./ - a tanulási formák határainak átlépése, érintkezése, a formák keveredése, komplexitása jellemző a folyamatára - kapcsolata a specifikus tőkékhez (kulturális- kapcsolati- presztízs- kompetatív tőke stb.) kétoldalú: informális tanulás tőkeképződést biztosít, ugyanakkor eltérő tőkék az informális tanulást befolyásolják tartalmában és mennyiségében, pl. gazdagabb kapcsolati tőke gazdagabb tanulási folyamatot tesz lehetővé, legyen az érintkezés bármely társadalmi csoport felé irányuló pozitív vagy negatív hatású - egyenlőtlenségi viszonyok jellemzik folyamatát és eredményét - nehezen mérhető, nehezen számszerűsíthető - az egész életen át folyó tanulás része - a legfontosabb emberi tevékenységszférákkal kell/lehet kapcsolatba hozni: fiatalok esetében a tanulás más formáival, a munkával és a szabadidővel - tudattalan, de tudatosítható, felszínre hozható, amelyre nevelni is lehet és kell arra, hogy hogyan lehet mozgósítani az informális tudást és a tanulás útján szerzett javakat, miként funkcionál emberi erőforrásként, humán tőkeként. Az informális tanulás sajátossága a felsőoktatásban Témánk szempontjából a legfontosabb számot vetni a felsőoktatás sajátosságaival és a hallgatói létből fakadó három alaptevékenység /tanulás, munka, szabadidős tevékenység/ legfőbb jegyeivel. Mindennek keretét képezi az ifjúsági korszakváltás, a fiatalok mai sajátos ifjúsági korszaka, amelyet a felnőttvilágtól való sajátos függőség - elsősorban egzisztenciális - jellemez, de egyben átmenetet képez a felnőttkor autonómiája felé. A hallgatók életvitelükben az ifjúság centrizmusnak (az önállósodó rétegspecifikus ifjúsági szubkultúrának) megfelelően - nagyban függetlenednek a családtól és az oktatási intézménytől. Ez a szocializációs és tanulási folyamatokat is átalakítja, a hallgatói alaptevékenységek viszonyát is formálja. A posztmodern korszak társadalmai /amelyeket igen beszédes metaforákkal illetnek: tanuló-, információs-, rizikó-, élmény-, flexibilis-, projekt-, hálózattársadalom stb./ új szocializáló közeget jelentenek, különösen a fiatalok számára. A státuszút nyitottabbá válik, bizonytalanabbá és kockázatosabbá. Sokféle karrierút adódik, a kísérletezés, az egyéni tapasztalat és tapasztalatszerzés szerepe nő. Az anómiás társadalomban: a tekintélytisztelet és az elkötelezettség hiánya, a normatív keret széttöredezése, a generációs távolság növekedése, a társadalmi intézmények pl. család, iskola, egyház és egyéb szervezetek átalakulása, gyengülő szocializációs befolyása, az individualizáció, az identitás fragmentálódása, bizonytalanná válása köszön be. 19

20 Ha a szocializációban figyelembe vesszük az életkori dimenziót, akkor megfigyelhető, hogy a fiatal társadalmi aktorok nem passzív befogadók és mások által könnyedén formálható személyek, de aktív személyiségformálók, énalkotók, társadalmi újítók. A befejezett szocializáció helyett a permanens szocializáció, a szocializációra történő szocializáció dinamikája lesz fontos a flexibilis társadalomban, ahol az élethossziglani tanulással az élethossziglani szocializáció párosul, hiszen az egyén életútja során többször arra kényszerül, hogy újat kezdjen, személyiségét, identitását újraépítse. Erre akár felsőfokú tanulmányai alatt is sor kerülhet, melynek sikerességéhez erőforrásainak tudatos mozgósítása szükséges. A fiatalokra egyre inkább a kísérletező szocializáció lesz a jellemző. A szocializáció akcionalista modelljében megnő az előzetes, az elsődleges, a másodlagos szocializáció jelentősége, a korábbi környezeti és társas hatások, élmények, tapasztalatok súlya, az informális tanulás jelentősége. Nő a hagyományos szocializációs színterek /család, iskola/ mellett az ún. harmadik szocializációs szféra /a szabadidő/ jelentősége, továbbá kiemelik a kortárscsoport, a média és a globalizáció erősödő hatását is. A felsőoktatási sajátosságok Az informális tanulás felsőoktatási sajátosságának vizsgálatánál a legfőbb hallgatói tevékenységek: a tanulás - munka szabadidő hármasságára kell koncentrálni, és különösen figyelembe kell venni, hogy: - igen heterogén a hallgató réteg /korosztály, otthonról hozott tőkék, intézmények, karok, szakok tekintetében/ - igen nagy a szerepe a régi és új kontextuális hatásoknak, pl. a tanulási eredményekben szerepe van a családi és iskolai kulturális miliőnek - kiemelkedő jelentőségű a tőkeképződés (különösen a kapcsolati és a kulturális tőke képződésének folyamata) - jellemző a társadalmi egyenlőtlenségek olyan sajátos formáinak újratermelődése mint a demográfiai és rétegződési, amelyek kiemelt jelentőségét az adja, hogy minden más egyenlőtlenségnek is hordozója - az ifjúsági korszakváltás sajátosságai is befolyásolják: a fiatalok egyre több szabadidőt csoportosítanak át szabadon választott területekre, munkára és szabadidőre, a formális tanulás és a rekreáció idejéből, amint azt az időmérleg kutatások is tanúsítják. 1. A tanulás világa Az informális tanulás szerepét az intézményt jellemző tevékenységek kapcsolódása határozza meg. Természetesen a hallgatói jogviszonyban a tanulás, mint fő tevékenység, illetve ennek is formális típusa a domináló, amelyhez szervesen kapcsolódik a nem-formális tanulás, különösen az idegen nyelv elsajátításában. Az informális tanulást sokan általában és felsőoktatásban sem tekintik igazán tanulásnak, a legkisebb értékkel bír a három tanulási forma között. A felsőoktatásban a szervezett tanulást megalapozó előzetes tudásként /érték, szerep, attitűd, kognitív ismertek, kompetenciák stb./ és kiegészítő, vagy átható plusz tudásként, a képzési idő alatt szerzett tudásként szükséges vizsgálni, mint a teljesítményt, a versenyt lényegesen meghatározó tényezőt. 2. A szabadidő világa Második alaptevékenységként a szabadidő-eltöltés heterogén tevékenységeit említjük, bár a tanulás melletti munka is egyre növekvő szereppel bír. A szabadidő eltöltés az informális tanulásnál különösen fontos - mert a felsőoktatás hallgatóinak sok és növekvő szabadideje van, ezért igen jellemző kihasználtsága, felhasználása, erőforrás termelő képessége 20