Újabb megfigyelések. a hazánkban élő menyétfélékről

Átírás

1 Újabb megfigyelések a hazánkban élő menyétfélékről Összeállította Gera Pál gerapal@t-online.hu Postacím: Bp., Nyírpalota u. 60. Telefon: Honlap: Dokumentum lezárva: augusztus 11-én TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2. oldal Köszönetnyilvánítás 3. oldal Vidrás megfigyelések 4. oldal Hermelines megfigyelések 19. oldal Menyétes megfigyelések 26. oldal Megfigyelések a közönséges görényről 30. oldal Megfigyelés a mezei görényről 35. oldal Megfigyelések a nyusztról 36. oldal Megfigyelések a nyestről 38. oldal Megfigyelések a borzról 42. oldal

2 Bevezető A hazánkban élő menyétfélékről az elmúlt évek során több publikációt is közzétettem ezek zömét lásd a címlapon feltüntetett szakmai honlap tanulmányok menüpontjában. Még tavaly, márciusában összeállítottam egy ismertetőt azokból a nekem címzett levelekből, amelyekben az írójuk általa látott, megfigyelt kisragadozó(k)ról tájékoztatott. Ennek címe: Megfigyelések a hazánkban élő menyétfélékről. Időközben eltelt jó másfél év. Ez idő alatt a vidráról és a hermelinről, e fajok magyarországi előfordulásáról, a rendelkezésemre álló adatok alapján több alkalommal is beszámoltam és hozzáférhetővé tettem az előbb említett honlapon, akárcsak a fent megnevezett ismertetőt. Ugyanakkor sok olyan t, postai úton küldött levelet is kaptam, amelyek nem csak valamely menyétfélénk előfordulásáról tájékoztatott, hanem bővebben is: észlelt viselkedési jelenségeket írtak bennük. Ezért elhatároztam, hogy ismét összeállítok a legérdekesebbnek tartott megfigyelésekből egy ismertetőt. Meggyőződésem, hogy ezek az észlelések azon túl, hogy érdekesek és elgondolkodtatóak, szakmailag is értékelhetők, hiszen olyan eseményekről adnak számot, amelyek segíthetik mindazokat, akiket érdekel a kisragadozóink élete és viselkedése. Meg hát mind a mai napig olyan pillanatképeket vetítenek elénk (akárcsak az ezt megelőző hasonló témakörben összeállított publikációim az elmúlt évek során), amelyek befolyásolhatják a meggyőzve vagy kevésbé meggyőzve vallott ismereteinket e fajokról. Akár valamennyiükről, akár csak egyikük-másikukról. Hiszen bizton tudhatjuk-e, hogyan viselkednek a kisragadozóink egymással és fajrokonaikkal, amikor összetalálkoznak (netalán emberrel), miképpen viszonyulnak párzási és kölyöknevelési idő alatt egymáshoz, hogyan viselkednek árvíz idején, hogyan, amikor megsérülnek, amikor elvesztik a fiaikat vagy a párjukat? És mindezeken felül eddig ritkának mondható viselkedési furcsaságok is olvashatóak alább, olyan megfigyelt ritkaságszámba menő magatartásformák, amelyre nem biztos, hogy tudjuk a választ. Felhívom a figyelmet arra, hogy az alábbi összeállítás, akárcsak a fentebb említett többi hasonló válogatás kizárólag az ismeretterjesztést és a tájékoztatást szolgálja, nem hiánypótló tudományos publicisztika és nem szakkönyv. Kérem, fogadják barátsággal! 2

3 Köszönetnyilvánítás Köszönöm mindenkinek azt a bizalmat, amivel kitüntettek, és ben vagy hagyományos postai úton megküldték számomra a megfigyeléseiket. Sajnos azonban a munkában részt vevő Kollégák nevesítésétől megjegyzem: szándékom ellenére most is el kell tekintenem, mégpedig azért, mert mondhatni elszomorítóan sokan nem járultak hozzá ahhoz, hogy felfedjem a személyüket. Lehangoló, hogy 2010 tavaszától datálhatóan napjakban olyan bizalmatlanság, sőt: félelem uralkodik a szakmai közbeszéd és az érintett társközösségek résztvevői között, hogy sokan még egy-egy vélhetően veszélyeztetett állatfaj kutatása során sem merik vállalni egzisztenciális félelmek miatt a nyilvánosságot. Fontos: A gyűjteményben idézett leveleket szöveghűen adom közre, azokat nem stilizáltam. Ugyanakkor a levelek íróinak a vezetéknevét csak kezdőbetűvel tüntetem fel, de van, ahol a levél írójának kérésére a keresztnevét is és van, ahol azt a települést sem nevezhetem meg, ahol levélíró lakik. 3

4 Vidrás megfigyelések Szia Pali! ( ) Katával a fehérvárcsurgói horgásztónál kirándultunk (Fejér megye GP megjegyzése). ( ) Esteledett már, amikor elindultunk visszafelé. Azon a szakaszon, ahol a Móri-víz-patak érinti a horgásztavat, észrevettük a két vidrát. De nem csak mi, hanem három horgász is, akik nem sokkal mögöttünk sétáltak a szerelékeikkel vissza az autóikhoz. A vidrák alig tizenöt méterre lehettek tőlünk. Valamennyien megálltunk, és mozdulatlanul lestük őket. Igazából előbb a hangjukat hallottuk meg, arra kaptuk fel a fejünket. Alig fél perc elteltével láttuk meg a kergetőző vidrákat, a patakból ugrottak ki a töltésre, és olyan önfeledten hancúroztak, hogy az egyszerűen hihetetlennek tűnt. Semmivel nem törődtek, mintha semmi és senki nem érdekelné őket. Gondolom ahogy Te szoktál fogalmazni : nászukat ülő pár lehetett. Az egyikük termetre majd a duplája volt a másiknak. ( ) Talán olyan három-négy percig birkóztak és füttyögtek, rikácsoltak, amikor hirtelen szétugrottak, lekuporodtak a földre, és láthatóan idegesen szaglászták a levegőt. Lehet, hogy egy széláram árult el bennünket, hamarosan észre is vettek, de nem ugrottak el, hanem kuporodva csak szaglásztak felénk. Olyan két perc elteltével a kisebbik váratlanul felugrott és felénk szökkent. Talán öt méterre, vagy lehet, még közelebb megközelítetett, a hátsó lábaira állt és úgy a nyakát nyújtóztatva szimatolgatott felénk. A másik, a nagyobb is ekkorra felállt, de ő nem jött közelebb, idegesen toporgott, füttyögött. A kisebbik lehuppant a földre, bámult még néhány másodpercig, aztán visszaiszkolt a párjához, és pillanatokon belül eltűntek a patakban. ( ) Kérdeztem a horgászokat, tudják-e milyen jószágokat láttunk, erre nevetve felelték, persze hogy tudják: vidrák voltak. Nem tűntek haragosnak, nem átkozták a halgyilkosokat, hanem jókedvűen tárgyalták meg a látottakat. Az egyikük, mielőtt elbúcsúztunk tőlük, szomorúan megjegyezte, hogy sajnos a környéken minden évben több vidrát is halálra gázolnak az autók. ( ) Barátsággal üdvözöl: B. Zsolt (Kelt: Székesfehérvárott, április 5-én) Kedves Barátom! ( ) És még néhány szót a vidráról. Ha jól emlékszem, valamikor még januárjában megírtam Neked egy megfigyelésemet. Azóta, bár rendszeresen járom a terepet, nem találkoztam vidrával csupán a hátrahagyott nyomaival, egészen a tegnapi napig. Mecsekpölöskén jártunk az öcséméknél látogatóban (Baranya megye GP megjegyzése). ( ) Mielőtt megreggeliztünk majd visszaindultunk volna Pécsre, Lajossal hajnalban kisétáltunk a Baranya-csatornához és a horgásztóhoz. ( ) Még nem volt teljesen világos, de már azért jól lehetett látni. Éppen a csatornatöltésen sétáltunk, amikor tőlünk olyan cca. húsz méterre, mozgásra lettünk figyelmesek. Megálltunk, és alig pár pillanat múlva megláttuk a vidrákat. Négyen voltak egy nagyobb, ő trappolt a sor elején, és három jóval kisebb. Sete-suta mozgású kölykök, de hogy mennyi idősek, jobban mondva hány hetesek vagy hónaposak, azt nem tudom megmondani. Olyan tíz-tizenkét hetes tacskóformájúak 4

5 voltak. ( ) Egyenesen felénk tartottak, a bundájukból csurgott a víz, nyílván nem sokkal előbb másztak partra a patakból. ( ) Az anyavidra, amikor olyan cca. tíz méterre ért hozzánk, észrevett bennünket. Egy nagyon éleset, rövidet füttyentett, mire a csetlő fiai nyomban lekuporodtak, és mozdulatlanul elfeküdtek. A nőstény is megállt, szobormereven, hallhatóan idegesen fújtatva felénk nyújtogatta a nyakát, közben pedig ide-oda forgatta a fejét és úgy szimatolgatta a levegőt. Talán ha húsz másodpercig vizsgált bennünket, aztán megfordult, ismét füttyentett egy éleset, rövidet. Erre a kicsik is felszökkentek, bevárták az anyjukat, aki miután odaért hozzájuk, valamennyiüket megdögönyözte a fejével. Ezt a kölykök hangos, elégedett burrogással és füttyel fogadták, majd, amikor a nőstény elindult visszafelé, arra, ahonnét jöttek, ismét csak csetelve-botolva a nyomába eredtek. Hamarosan szem elől tévesztettük őket. ( ) Meglepett, hogy a nőstény három fiat vezetett, úgy tudtam, hogy legfeljebb két kölyke lehet. Szerinted lehetséges, hogy valóban három fia legyen egy vidranősténynek? ( ) Ölel őszinte barátod: D. Tibor (Kelt: Pécset, április 5-én) Kedves Pál! ( ) Dubicsánynál jártam, és ha már arra vitt az utam, elmentem vidrázni a Sajó-folyóhoz és Szörnyű-völgyi-patakhoz (Borsod-Abaúj-Zemplén megye GP megjegyzése). Elmúlt már dél, igazi kellemesen napos kirándulóidő volt. ( ) Amikor a csatornához értem észrevettem, hogy alig tizenöt-húsz méterre előttem, mozog valami a töltésen. Éspedig felém tartott. Megálltam, és vártam, hogy közelebb érjen. Jött is. Szórakozottan cammogott, nem nézett sem jobbra, sem balra, csak caplatott vidramód. Szép nagy, termetes volt, biztosan hím lehetett. Alig három-négy méterre tőlem kapta fel a fejét, megdermedt, és ha hiszed, ha nem, de igaz: kigúvadt szemekkel végigmért. Azt vártam, hogy elugrik, de nem. Lehasalt, szűkölt, nyivákolt, és le nem vette rólam a tekintetét. (Az volt az érzésem, hogy a történelem ismétli önmagát. Egyszer, talán másfél-két éve már hasonló élményben volt részem, ha jól emlékszem a Taktánál. Azt is megírtam Neked). ( ) Gondoltam teszek felé egy lépést. A múltkori esetnél is így tettem, akkor a vidra, amilyen gyorsan csak telt tőle, elszaladt. Ez nem. Igaz, megállt, mereven, le nem véve rólam a szemét kémlelt, de nem hátrált meg. Óvatosan tettem még egy lépést, amire még mindig mozdulatlan maradt. Csak bámult, olyan képpel, mint aki nem tudja eldönteni, hogy mit is lát valójában. Vártam néhány pillanatot, majd a lábamat nem emelve fel, még közelebb csusszantam hozzá. Még mindig csak állt, és akkor már hallottam a halk nyafogását. Vártam, kíváncsi voltam, hogy meddig marad előttem. Talán olyan másfél-két percig állt még, aztán megpördült és elszaladt. De alig távolodott el olyan öt-hat méterre, megállt, a fejét felém fordítva ismét megbámult, miközben alig akartam hinni a szememnek a farkát felcsapva ürített is. Végezve a szükséglettel, megint rohanni kezdett, és néhány ugrás után belebucskázott a patakba. ( ) Sok-sok barátsággal, cimborád: F. Ferenc (Kelt: Sárvárott, május 22-én) 5

6 Tisztelt Gera Úr! A napokban Öcsödnél jártunk a Körös-folyónál és Öcsödi-holtágnál kirándultunk (Békés megye GP megjegyzése). ( ) Esteledett már, és visszafelé tartottunk a szállásunk felé. Közben beszélgettünk, szórakoztattuk egymást, amivel arra akarok utalni, bizony igen hangosak voltunk. De jó kedvünk volt, a jól sikerült kirándulás valamennyiünket elégedettséggel töltött el. ( ) Már majdnem kiértünk a holtág menti erdőből, amikor az egyik társam megállt, ránk pisszegett és halkan egy irányba mutatott, miközben azt súgta: valami mozog előttünk az erdő fái és bokrai között. Mi is észrevettük, és kíváncsian lestük, hogy vajon mi lehet az. Talán két perc múlva vettük észre: kilépett a sűrű növényzetből egy alig egy-két méteres kis nyílásra. Azonnal felismertük, vidra volt. De furcsa is volt. Termetre aprónak tűnt, a teste azonban viszont kövérnek, sőt elhízottnak tűnt, nem olyan kecsesnek, mint ami a vidrára jellemző. A viselkedése is szokatlan volt: többször lehasalt majd az oldalára feküdt és a hasát és a farkatövét nyalogatta, aztán felállt, és elkezdte az avart túrni, de nem csak túrta, hanem amikor kis kupac keletkezett előtte, amennyit csak a szájába tudott fogni, azt felemelte és nehézkesen mozogva elsietett valamerre. ( ) Mi maradtunk még, hang nélkül, reméltük visszatér. És csakugyan. Ismét az avart turkálta, megint a szájába fogott egy adagot és azzal is eltűnt. Tovább vártunk még, talán olyan tíz percet, de már nem jött elő. ( ) Én nem vagyok biológus, sőt a többiek sem azok, de úgy véljük, terhes nőstényt táthattunk (tudom, hogy állatokra nem használják a terhes szót, de fogalmam sincs, hogy a vidra esetében az ilyen állapotot minek is kell nevezni). Gera úr, meg tudná esetleg írni, hogy valóban jól hittük-e és egy terhes vidrát láthattunk? Ha igen, akkor a faleveleket miért gyűjtötte össze, bár szerintem ennek egyetlen magyarázata lehet: a fészkébe kellettek. Jól gondolom? ( ) Üdvözlettel: B. Áron (Kelt: Debrecenben, május 29-én) Kedves Palikám! ( ) A vidrákat nem messzire Bihardancsházától a Sárréti-főcsatorna töltésén vettem észre (Hajdú-Bihar megye GP megjegyzése). De már akkor feltűnt a szokatlan viselkedésük. Nem vettek észre, igaz szerencsém is volt, mert leguggolva be tudtam húzódni egy előttem lévő bokor mögé. A vidrák kb. tíz-tizenkét méterre lehettek tőlem. ( ) Előbb csak az egyiküket láttam meg, aki hangosan szűkölt, visongott, és láthatóan idegesen rángatott valamit egy másik bokornál. Úgy tűnt, erőszakkal akarja onnét kihúzni, de hiába erőlködött, és ettől mindinkább méregbe gurult. Egyszer csak elengedte azt a valamit, hátraugrott és ott helyben, talán öt-hat méteres sugarú körben fel és alá ugrált, közben pedig csak visongott tovább. Olyan fél perc múlva ismét a bokorhoz ugrott, behajolt és megint rángatni kezdte azt a valamit. Talán jó fél perc múlva hátraugrott megint, de ekkor már volt valami a szájában. A látcsövemen keresztül láttam, hogy egy kisvidra, és azonnal észrevettem, hogy valami baja van. Életben volt, de mocskosan, sárosan csak tehetetlenül lógott a felnőtt vidra szájában, aki megállt és erősen zihálva, visongva, vinnyogva letette őt a töltésre. Lehajolt hozzá, szagolgatta, nyalogatta, sőt még hengergette is, aztán megfogta tarkójánál a bőrét, és húzni kezdte. Erre a kicsi hangosan felvisított, mire a másik vidra elengedte. 6

7 Ismét odahajolt hozzá, szagolgatta, nyalogatta, majd a szájába vette, és lecsusszant a csatornába. ( ) Kíváncsi voltam, miért tudta olyan nehezen kihúzni a bokorból a kicsit, ezért, miután szem elől tévesztettem őket, odamentem. Nem akartam hinni a szememnek! A bokor alja, azon túl, hogy olyan volt, mintha felszántották volna, maszatos volt a vértől, de a töltésnek az a szakasza is, ahol letette a kicsit a földre. Tehát amit az előbb még mocsoknak, sárnak véltem valójában vér volt. ( ) Visszamentem a bokorhoz, igyekeztem alaposan átkutatni. Hamarosan találtam egy elszakadt vékony drótdarabot, és nem volt nehéz észrevennem, hogy hurok volt. Azért rángathatta a nőstény a kicsit, mert a hurok beakadhatott a bokorba. Más magyarázatot nem tudok. ( ) Örök cimborád: T. Róbert (Kelt: Nagyrábén, június 1-jén) Tisztelt Gera Úr! ( ) A Kunhegyes melletti a Nagykunsági-főcsatornánál vettem észre a vidrákat (Jász- Nagykun-Szolnok megye GP megjegyzése). Tudnia kell, hogy a csatornának ez a része horgászvíz. ( ) Egyre jobban sötétedett már, ezért elhatároztam, hogy összeszedem a cókmókjaimat és elindulok haza. Alig voltak már mások rajtam kívül, de ezek a sporttársak is jóval odébb voltak onnét, ahol én tartózkodtam. ( ) Lassan, ráérősen indultam el, de alig tettem néhány lépést, amikor felfigyeltem egy hangos csobbanásra. Megálltam és közelebb mentem a mederhez, gondoltam, hátha látok majd valamit. És csakugyan, alig akartam hinni a szememnek. Előbb két vidrát láttam, akik a vízben kergették egymást, majd összeakadva játszi kedvvel ide-oda forgolódtak és fogócskáztak. Az egyikük jóval nagyobb volt. Egyszer azonban a kisebb abbahagyta a játékot és taposva a vizet hangosan füttyögni kezdett. A nagyobbik nem foglalkozott vele, csak úszkált körbe-körbe. ( ) És ekkor feltűnt a két kisvidra. Olyan aprókák voltak, hogy alig lehetett észrevenni őket. A kisebbik, az előbb még játszó vidra felé kalimpálták magukat, és ekkor már meghallottam a hangos sirámukat is. Odaértek a felnőtthöz, aki megcsendesedve fogadta őket (gondolom, a fiai lehettek), mire azok is elcsendesedtek. Ekkor a termetesebb vidra (az apjuk lehetett, gondolom) felhagyott a játékkal és feléjük úszott. Talán 5-6 méterre lehetett a többi vidrától. Ekkor megint váratlan dolog történt. Az előbb még játszó kisebb vidra a nagyobbik felé fordult és olyan hangosan, fenyegetően rikácsolt felé, hogy abból érthető volt, a nagyobbik vidrának nincs helye a kicsik mellett. Meg is állt, füttyögött az egyre mérgesebb kistetű felé, de hasztalan, az mindinkább lázba jött. Erre a nagyobbik megállt előtte, lehetett tőle talán másfél-két méterre, elhallgatott, majd váratlanul megpördült és szélsebesen elúszott onnét. A kistestű még vagy harminc másodpercig parádézott, végül is abbahagyta a rikácsolást, és elúszott az ellentétes irányba. A kölykei szorosan a nyomában követték őt.( ) Tisztelettel üdvözli: Z. Tibor (Kelt: Kunhegyesen, június 20-án) Gerappa! ( ) Ez az idei árvíz bizony nagyon sok bajt okozott a térségben, de legalább emberéletben nem 7

8 esett kár. Magam már közelebb vagyok a hatvanhoz, mint az ötvenhez, emlékszem nagy árvizekre, de ilyenekre, mint a mostani volt nem. Hihetetlen volt. ( ) Tegnap kimentem Ásványráróba a Lipót-Ásványi holtágakhoz (Győr-Moson-Sopron megye Gera Pál megjegyzése). Emberesen dagasztottam a sarat, de nem volt maradásom, körbe akartam nézni. ( ) A holtág melletti erdő telis-tele van hordalékkal, kimosott gyökerekkel, rönkökkel és mindenféle mocsokkal, szeméttel. Szomorú látvány volt, mondom Neked. Tudtam, hogy sokáig nem maradok, bármennyire is hajtott, hogy kutassak a vad után. Egyszerűen be kellett látnom, azzal bizony várnom kell még egy ideig. ( ) A vidrát egy hatalmas tuskó tetején pillantottam meg. Igazából véletlenül vettem észre, de ha már megláttam, gondoltam, behúzódok egy fedezékbe és meglesem, hogy mit is csinál voltaképpen. Eleinte csak feküdt, szép nagy jószág volt, de láthatóan kimerült és csupa maszat a bundájára ragadt sártól. Tán öt perc múlva felállt, és ekkor még jobban feltűnt, hogy nagyon fáradt, aztán leugrott az iszamós erdőtalajra. Ott megállt, felkapta a fejét, aztán ugrott egyet, de ügyetlenül, mert amikor talajt ért az oldalára bukott. Erőlködött szegény, hogy talpra tudjon állni, tán egy jó percig is küszködött. Aztán már nem ugrott, hanem óvatosan és lassan lépdelt, volt, hogy teljesen a combjáig belesüppedt a sárba. A víz felé haladt, és nagy nehézségek árán végül el is ért egy olyan erdőrészt, ahol már nem csak sár volt, hanem hátra maradt, egymással nem összefüggő posványos vízfoltok is. Ezekbe beleugrott, láthatóan megkönnyebbült. Könnyebben is haladt, míg végül kiért a folyóhoz. ( ) Vajon hány vidra pusztulhatott el az árvíz idején? Főleg kölykök, de bizonyára felnőttek is. ( ) Hűséges barátod: H. Ábel (Kelt: Győrött, június 27-én) Tisztelt Gera Pál! ( ) Két érdekes megfigyelésemről tájékoztatom magát. Mindkettő Taksonynál történt, az előbbi Duna-Tisza-csatornánál az árvíz idején, az utóbbi pedig az árvíz után az itteni Duna-holtágban (Pest megye GP megjegyzése). ( ) Az árvíz idején a csatornánál sem lehetett közlekedni, egy alkalommal mégis kibátorkodtam körbenézni. Nagyon, mondhatni fájdalmasan sajnálatos volt a látvány. ( ) Délután négy óra körül járt az idő. Visszatérőbe voltam Taksonyba, amikor megláttam a vidrákat. Előbb csak egy egyiküket, egy a töltésre kisodródott és ott maradt termetes fatuskón állt. Láthatóan zavarodott volt, körbe-körbeforgolódott, nem tudta, mit kezdjen magával. Ekkor vettem észre a másik két kisvidrát. Eddig a nagyobb, minden bizonnyal az anyjuk, takarta őket. Egészen kicsik voltak még, amikor igyekeztek felállni, mindig felbukfenceztek. Szerintem egyszerűen kimosta őket a rejtekükből az árvíz, és így keveredtek erre a részre. ( ) Ekkor az anyjuk lehajolt, nagyon óvatosan megfogta az egyik kölyök grabancát, leugrott a tuskóról, és csámpázva, csúszkálva egy tőlük kb. olyan öt-hat méterre lévő, igencsak megtépázott bokorhoz kacsázott vele. Megkerülte a bokrot, bizonyára letette a kölyköt és visszatért a másikért, aki egyre hangosabban sírt. Őt is nyakon ragadta és a bokorba rejtette. Vártam még vagy fél órát, de nem bukkant föl újra. ( ) 8

9 Másnap korán reggel még nem volt hét óra nem volt maradásom, tudni akartam, megvannak-e még a vidrák. De már nem találtam meg őket, csak azt állapíthattam meg, hogy a bokor alján a sáros töltéstalajt alaposan feltúrták, nyílván így akarta a nőstény valamiféleképen, szárazon tudni a fiait. ( ) A holtágnál még ekkor is állt a méteres sár, sok értelme nem volt, hogy beljebb menjek. Reggel kilenc óra volt, álltam csak, figyeltem az árvíz pusztítását és rombolását. ( ) Előbb a hangos hangra, amit ha jól tudom, vidrafüttynek hívnak (valóban így van, Gera Úr?) lettem figyelmes. Hamarosan megláttam a holtágban úszó vidrát. Csak hangoskodott és összevissza úszkált. Olyannak tűnt, mint aki vár valakit. És csakugyan, hamarosan meghallottam egy másik hasonló hangot, de távolban onnét, ahol álltam. Erre a vidra még hangosabban fütyült (?), mire a távoli hang is egyre erősebben és gyakrabban hangzott fel. ( ) Ekkor már nem volt maradása a vidrának, lebukott a víz alá, aztán, mint a delfinek szokták: kiugorva a víz alól gyorsan elúszott a másik vidra irányába. ( ) Talán párzó vidrák lehettek? Júliusban lehetséges ez? Ha nem párzó vidrák, akkor talán egymástól elszakadt család?( ) Üdvözli: S. K. (Kelt: T-n, július 16-án) A levél írója ahhoz járult hozzá, hogy neveinek és településének, ahol lakik csak a kezdőbetűit tüntethetem fel. Kedves Gera Úr! ( ) Kihasználtuk hát a jó időt és kirándultunk egy nagyot a Balatonlellétől nem messzire lévő Irmapusztai- és Rád-pusztai halastavaknál (Somogy megye GP megjegyzése). ( ) Megálltunk pihenni, a gyerekeket nem akartuk nagyon kifárasztatni, de nekem és a nejemnek is jól esett egy kis semmittevés. Dél körül járt az idő, nagyon meleg volt, így úgy döntöttünk visszamegyünk Lellére és kimegyünk a Balaton partra. ( ) Olyan hirtelen ugrott elő a vidra, hogy szinte megijedtünk a váratlan felbukkanásától. Csupa víz volt, csak úgy folyt a bundájából, amit többször is megrázott. Csak úgy spriccelt a rengeteg víz. Megálltunk, és ő is megállt. Látott bennünket, de nem mondhatni, hogy nagy érdeklődést tanúsított volna. Azt még nem írtam meg, majdnem elfelejtettem, hogy hozzávetőleg olyan tizenöt méterre lehettünk egymástól. Bámultuk egymást, a gyerekek is elhalkultak, csak nézték ezt a fura teremtményt. ( ) És ekkor valamivel, talán öt méterre távolabb ettől az előttünk lévő vidrától megjelent egy másik is. Sokkal kisebb volt ennél, ő is sokszor megrázta a vizes bundáját, aztán elindult efelé. Ez hátrasandított, mire az új vidra odaugrott hozzá. Ő is észrevett bennünket, és akárcsak a másik, ahogy pestiesen mondják: ránk se bagózott. Összeszaglálódtak, a kisebb a hátára feküdt, míg a nagyobb a fejével a hasát és a fejét bökdöste. Talán két perc múlva abbahagyták ezt, mindketten felálltak, felénk néztek, majd nagy-nagy nyugalommal beleugrottak a halastó vizébe. Ott pedig hangosan, valamiféle éles, nyekergő hangot hallatva elúsztak a távolba. ( ) Tisztelettel üdvözli: Dr. Cs. Zsombor (Kelt: Budapesten, július 29-én) 9

10 Szia Gerappa! Sokáig nem jelentkeztem, aminek egyszerű a magyarázata. Előbb a júniusi nagy árvíz miatt nem volt időm, majd utána a helyreállításai munkák miatt. Most azonban van egy kis szabadidőm, ezért megírom, hogy az árvíz levonulta után Bölcskénél a Duna-holtágaknál vidrákat láttunk (Tolna megye GP megjegyzése). ( ) Délután öt körül vettük észre őket. Nem lehettek messzebb húsz méternél. Láthatóan idegesen úsztak a mocskos vízben ne tudd meg mennyi szennyet hozott és hagyott hátra az árvíz! Ide-oda haladtak, füttyögtek, nagyon nagy zavarban voltak. Bennünket valószínű nem vettek észre, ha mégis, akkor egyszerűen nem vettek rólunk tudomást. Olyan három-négy percig tartott ez a furcsa viselkedésük, amikor észrevettük, hogy kicsivel távolabb újabb vidrák bukkannak fel. Kölykök voltak, megítélésem szerint nem lehettek három hónaposnál idősebbek, és a felnőtt vidrákhoz úsztak. Azok erre abbahagyták a keringőzést, bevárták a kölyköket, mindketten alaposan megszaglászták őket, majd mintha csak erre vártak volna, komótosan elúsztak a holtág egy másik részére, ahol már nem láthattuk őket. ( ) Gerappa! Tekintve, hogy az egyik vidra sokkal nagyobb volt, mint a másik, gyanítom, hím és nőstény lehettek. Ha így van, akkor lehetséges, hogy mindketten részesei a kicsik felnevelésének? Lehetséges ez? Úgy tudtam, csak a nőstény neveli a fiait, és amíg tart a nevelésük még a közelben sem tűri meg a hímet, nemhogy a fiai mellett. Ha mégis közösen nevelik a kicsiket, annak talán oka lehet az, hogy a hihetetlen árvíz egyszerűen erre késztette őket? Te mit gondolsz? ( ) Barátsággal üdvözöl: V. Péter (Kelt: Szekszárdon, augusztus 17-én) Tisztelt Gera Úr! Talán két éve írtam Önnek, amikor a somogyi csodálatos vidrakalandunkról számoltam be. Most ismét abban a szerencsében volt részem, hogy vidrákat láthattam, és úgy vélem ezt is meg kell írnom Önnek.( ) A múlt héten néhány napot a sógoroméknál töltöttünk Tornaföldén (Zala megye GP megjegyzése). Az egyik nap kimentünk kirándulni a környékre, miközben érintettük a Kerkapatakot és a horgásztavat is. Már visszafelé tartottunk, kora este volt, lehetett olyan hét óra. ( ) A patak partján figyeltünk fel a vidrákra. Hárman voltak, két kisebb, egy nagyobb, de a kisebbek termetre már majdnem akkorák lehettek, mint a nagyobbik. Ebből azt gondolom lehet, butaság és kinevet érte, hogy anyavidra lehetett már felnevelt, vagy majdnem felnevelt kicsinyeivel. ( ) A horgásztó felől szaladtak a mi irányunkba. Semmi sem takart bennünket, azért megálltunk és mozdulatlanul vártuk, hogy mi történik majd. A valamivel nagyobb testű vidra akkor figyelt fel ránk, amikor már alig lehetett tőlünk tíz méterre. Olyan hirtelen állt meg, hogy majdnem orra bukfencezett, míg a mögötte haladó két vidra ettől a váratlan fékezéstől valóban felbukfencezett. ( ) A hátsó lábaira állt és úgy mustrálgatott bennünket, míg a fiai (már ha valóban azok voltak), lekuporodva, mozdulatlanul feküdtek. Az anyavidra, visszahuppant a földre és a legnagyobb csodálatunkra közelebb ugrott. Amikor megállt és megint a hátsó lábaira állt, nem lehetett 10

11 messzebb tőlünk öt méternél. A másik kettő a helyükön maradt. ( ) Ekkor egy éles füttyöt hallottunk, valahonnét a horgásztó környékéről érkezett. Erre az előttünk álló vidra ismét négy lábra ereszkedett és hangosan füttyögni kezdett. Erre az eddig mozdulatlanul fekvő vidrák is talpra szökkentek és ugyancsak nagy hanggal füttyögtek. Láthatóan a felhangzó előbbi fütty fellelkesítette őket. Nem is foglalkoztak velünk többet, hátra arcot vettek és eltűntek a horgásztó irányába. ( ) Gera Úr! Ki lehetett ez a titokzatos, általunk nem látott vidra, akinek a füttyére a többiek viselkedése annyira izgatott lett? ( ) Szeretettel üdvözli: H. Katalin (Kelt: Szigetvárott, szeptember 22-én) Gera Úr! ( ) Az egyik madocsai Duna-holtágnál láttam a vidrát (Tolna megye GP megjegyzése). Két napja történt, hajnalban, éppen hogy felkelt a nap. ( ) Amilyen csendben csak tehettem úgy cserkeltem, láttam is többféle jószágot. A holtág melletti erdő egyik kisebb tisztásához értem, ahol egy kisebb földhányás emelkedik ki. A rókák nagyon szeretik, többször itt találkoztam velük. Most azonban nem róka kuporodott a földhányás tetején, hanem egy vidra. Szép nagy termetű, fényes bundájú volt, úgy vélem, fiatal, talán kéthárom éves kan lehetett. Feküdt csak mozdulatlanul, ezért előbb azt hittem, hogy alszik. De nem aludt, hamarosan észrevettem, hogy a szemei nyitva vannak. Egyszer csak felkapta a fejé és izgatottan szaglászott. Körbeforgolódott a földhányáson, néha egy-egy pillatara megállt, de továbbra is izgatottan szaglászott. Érzett valamit, és ez láthatóan valami miatt nyugtalanította. ( ) Lebukdácsolt a földhányásról, megállt és mozdulatlanul egy pontra figyelt, be az erdő sűrűjébe. Ekkor még nem láttam, hogy mit vett észre. Soká azonban nem kellett várnom, mert észrevettem magam is, hogy a vidrától alig tíz-tizenkét méterre a dzsumbujban mozog valami. A vidra teste teljesen megfeszült, nehéz lett volna nem észrevenni, hogy ugrásra kész. És ekkor lépett ki a takarásból a macska. Nagy termetű, szürke bundájú kandúr lehetett. Azt meg nem mondom, hogy vadmacska volt-e vagy elvadult, esetleg csak a közelből ide portyázni kijáró macska. Persze ő is látta vidrát. Megállt, és ő is megfeszítette a testét, és ekkor már a vidra hangosan prüszkölt és vinnyogott, a macska meg élesen nyivákolt és rikácsolt, miközben szó szerint köpködött a vidra felé. De egyikük sem mozdult el a helyéről. ( ) Olyan három perc telhetett így el, amikor valami miatt a macska hátrafordult, lekuporodott és az erdő belseje felé kémlelt. De nem sokáig, csupán egy szempillantás ideéig, mert hirtelen felugrott és beszaladt az erdőbe. Észrevehetett talán valamit, amitől megijedt. A vidra, látva a macska eliszkolását, lassan megnyugodott. Óvatosan odasétált, ahol a macska állt, idegesen szimatolta az avart, majd megfordult és egy ürülékkupaccal megtisztelte a helyet, aztán, mint akit kergetnek, ő is elszaladt az erdő belsejébe. ( ) Üdvözli: Zs. Zs. (Kelt: Kalocsán, október 9-én) A levél írója ahhoz járult hozzá, hogy neveinek csak a kezdőbetűit tüntethetem fel 11

12 Drága Cimborám! Egy hete három napot töltöttem a barátaimnál Sonkádon (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye GP megjegyzése). Sokat kirándultunk a környéken, így nagyokat barangoltunk az Ó-Túr és Túr-folyó, Túrerdői Holt-Túr és Malomszegi Túr-Holtmeder környékén is. És a Túr-folyónál vidrákat láttunk. ( ) Már erősen alkonyodott, tudod, hogy a decemberi nappalok igen rövidek. Visszafelé tartottunk Sonkádra, amikor Tibor, az egyik társam, észrevette a három vidrát. A folyócskában nem mondhatni, hogy sok víz volt, mégis ott hancúroztak a mederben. Anyavidra lehetett a csemetéivel, akik, talán ha félévesek lehettek. De ez csak feltételezés, ami a lényeg, még észrevehetően kisebbek voltak az amúgy aprótermetű anyjuknál, de olyan ügyesen térültek-fordultak, hogy már sok mindent megtanulhattak. Ezért gondolom, hogy elérhették már a féléves kort. ( ) Percekig hancúroztak, mígnem egyszer csak a nőstény odébb ugrott a csemetéitől, akik ezt észre sem véve tovább mókáztak. A nőstény azonban mind izgatottabban szaglászott és nyújtogatta a nyakát. És nem hiába, mert pár pillanat múlva tőlük olyan 20 méterre feltűnt egy újabb vidra. Ő is a mederben haladt, ráérősen poroszkált és egyenesen ezek felé tartott. Nemsokára azonban észrevette a többi vidrát, erre megállt és mozdulatlanul figyelte őket. A nőstény minden bizonnyal valamiképpen ráparancsolt a kölykeire, hogy maradjanak veszteg, mire azok lekushadtak az alig vizű mederaljba. ( ) Az idegen vidra sem volt nagy termetű, hasonló lehetett a kölykök anyjához. De a torka sokkal sárgább mintázatú volt, a bundája csapzottnak tűnt és ekkor tűnt fel, hogy lassabban, nehézkesebben lépked, mint ez. Úgy gondolom, hogy magányos öreg nőstény lehetett. ( ) Elindult a család felé, mire a kölykös nőstény is ugrott vagy kettőt az irányába. Alig néhány centiméterre álltak meg egymástól. Előbb csak nézték egymást, de hogy valamiféle hangot kiadtak volna-e, azt nem tudom, ahol álltunk, onnét nem hallhattuk. Hanem egyszer csak, mint egy lassított filmfelvételen a két vidra egymás felé nyújtotta a nyakát, úgy hogy összeért az orruk. Szimatolgatták egymást, előbb csak az orrukat, majd a pofájukat. Ezt látva a kölykök már nem bírtak magukkal, felpattantak, és uzsgyi szaladni kezdtek feléjük. A két felnőtt felfigyelt erre, mire az idegen hátrafordult és nehézkesen elporoszkált onnét, ahol addig állt, míg a kölykök anyja a felé igyekvő kölykei felé ugrott, fellökte és alaposan elverte őket. A kicsik fájdalmas sikítását mi is hallottuk. De a nősténynek hamar elpárolgott a mérge, és elindult a folyóban, ellentétes irányba, mint a másik, szorosan nyomában a dohogó kölykeivel. ( ) Barátsággal ölel: D. Richárd (Kelt: Miskolcon, december 18-án) Szia Pali! A napokban Gemencen voltam, kirándultunk egy nagyot Zsókával (Tolna megye GP megjegyzése). Kellet is, mert az év végi ünnepek alatt igencsak ellustultam. Amiért írok, annak az oka az, hogy beszámoljak Neked a vidrás megfigyeléseinkről. Ha jól tudom Nyéki-Holt-Duna és Cserta- Holt-Duna a neve annak a két holtágnak, ahol láttuk őket. ( ) A Nyéki-Holt-Dunánál jártunk, igazából cél nélkül kószáltunk ide-oda. Hideg volt, de alaposan felöltöztünk, hó alig akadt, inkább dér és jeges erdőavar. Olyan fél tíz körül járhatott az idő. ( ) A csörtetésre figyeltünk fel, a fagyos, deres erdőavar olyan hangosan ropogott, mintha egy egész 12

13 vaddisznókonda vágtázott volna arra. De csak két vidra volt. Kergetőztek. Biztosan pár lehettek, azért is következtettem erre, mert szemmel láthatóan igen nagy eltérés volt a nagyságuk között. ( ) Kergetőztek, játszottak, aminek az volt a lényege, hogy a kisebb testű ugrált elől, a nagyobbik mögötte, és igyekezett elkapni a menekülőt. Ha sikerült, hemperegtek, majd a kisebb kiugrott a másik szorításából, és ezzel elejét vette a kergetőzés. ( ) Mind a ketten egyszerre kapták fel a fejüket. Abbahagyták a játékot, mozdulatlanul álltak, csak a nyakukat nyújtogatva szimatolgattak. Mi nem hallottunk semmit. Sokáig azonban nem kellett várnunk, hamarosan észrevettük a másik két vidrát. Egy kistetű, de már felnőtt volt az egyik, őt egy parányi követte, alig volt képes a fagyos erdőavarban haladni. Anyavidra volt az egyke kölykével. Ő is észrevette a másik két vidrát, megállt, mire a fia nekiütközött és felbucskázott. De az anyja nem törődött vele. Nézte a másik kettőt, azok pedig őt bámulták. Olyan fél perc, maximum egy perc telhetett el, amikor az anyavidra és a fia elindultak. Folytatták az útjukat, de nem a meghökkent kettő felé, hanem ellentétes irányba. Ekkor az itteni két vidra közül a kisebbik (tehát a véleményem szerint a nőstény) kiugrott feléjük, és olyan három-négy méterre megközelítette őket. Az anyavidra erre megállt, a kicsi az erdőavarba rejtette magát. Az itt maradt hím csak feszülten figyelt, de nem mozdult el a helyéről. ( ) A két vidranőstény mozdulatlanul bámulta egymást, és amikor ezt megunta a fias nőstény, lassan megfordult. Erre a fia feltápászkodott, és lassan elporoszkáltak. A magára maradt nőstény még állt néhány másodpercig, aztán hangosan füttyögve visszabukdácsolt a párjához. Folytatták a játékukat, de talán olyan két perc múlva már szem elől tévesztettük őket. ( ) A Cserta-Holt-Dunától olyan fél tizenkettő körül indultunk tovább. És ekkor megint az avarzörejre kaptuk fel a fejünket. Itt sem kellett sokáig várakoznunk, hamarosan felbukkant a vidra. Öreg hím lehetett, még a szuszogását is hallottuk. Volt egy csúnya sebhely a fején. Régebben szerezhette, de a nyoma megmaradt: a bal fülét valamikor valami erősen megsebezhette, láthatóan behegedt a sebe, de a füle mégis úgy állt, mintha nem oda tartozna, hanem csupán rosszul ragasztották volna a helyére. Nehezen haladt, fáradt volt, kimerült. Szinte négy-ötlépésenként lehasalt és olyan erővel vette a levegőt, mint akit erős légszomj gyötör. ( ) Ekkor Zsóka figyelmetlenül megmozdult, mire a jeges erdőavar hangosan megreccsent. A vidra persze felkapta a fejét és felénk sandított. Meg nem láthatott bennünket, igazán jó fedezéket találtunk magunknak, ennek ellenére az öreg harcos bizalmatlansága nem oszlott szét. Talán ha egy percig csak lesett felénk, de mivel nem látott semmit és valószínű szagot sem fogott, úgy tűnt megnyugszik. Szinte érezni lehetett, hogy a legszívesebben visszahemperedne a talajra, mégsem tette. Ismét felénk bámult, majd láthatóan nehezen mozogva, lassan elbicegett valamerre. ( ) Barátsággal üdvözöl: K. Zsolt (Kelt: Szekszárdon, január 6-án) Tisztelt Gera Úr! ( ) Ami a lényeg, a napokban Kenyeri felé vitt az utam, ahol (ha jól tudom, valóban így hívják) a Kis-Rábánál, nem messzire a Lánka-pataktól vidrákat láttam (Vas-megye GP megjegyzése). Fél négy körül értem oda, hazafelé tartottam. Fáradt voltam az egész napos autózástól, ezért megálltam, hogy kinyújtóztassam magam. ( ) A haragos rikácsolásra és 13

14 sikításra figyeltem fel, meg is ijedtem, el nem tudtam képzelni, mi lehet, ami ilyen földöntúli hangot ad ki magából. ( ) A két vidra iszonyatos erővel verte egymást. Egyforma nagyságúak lehettek, és téptékszaggatták egymás bundáját. Ott forogtak a vízben, közben fogták és harapdálták egymást. Egyszer csak az egyikük a másik fölé kerekedett és lenyomta a vízbe. Bíz Isten azt hittem, bele akarja fojtani. A másik azonban kiszabadult, és igyekezett elúszni, de az ellenfele ismét rávetette magát. Ez már nem is védekezett, csak azon igyekezett, hogy sikerüljön megszöknie. De a másik ott volt a nyomában, harapta, ahol csak érte. ( ) Nem tudom, jól tettem-e, de nem tudtam tovább nézni ezt az egyenlőtlen verekedést. Kiléptem a helyemről, és hangosan kiabálni és tapsolni kezdtem. Erre mindkét vidra megállt egy pillanatra, majd riadtam a víz alá buktak. Egyikük erre, a másikuk arra tűnt el, a megvert, aki erősen vérzett, csak nehezen tudott haladni. Nyílván erős fájdalmai lehettek. ( ) Gera Úr! Tud magyarázatot adni arra, miért verték ennyire egymást a vidrák? ( ) A válaszát várva üdvözli: Ly. György (Kelt: Celldömölkön, január 27-én) Tisztelt Gera Úr! ( ) Ma egy hete Püspökhatvannál a Galambosi-horgásztónál, nem messzire a Galga-pataktól érdekes kalandban volt részem (Pest megye GP megjegyzése). A horgásztó, talán ha 3 hektáros lehet, de lehet, hogy még ekkora sincs. ( ) Nem tudom, mennyi lehetett az idő, de még világos volt, csak jó másfél-két óra múlva kezdett sötétedni. ( ) Álltam a horgásztónál, nézelődtem. Sok dolgom nem volt ott. Magam nem vagyok pecás ember, de jól esett ott lenni, a csendben figyelni a környéket, és hallgatni az apró neszeket. ( ) A hangos, elkeseredett vinnyogásra figyeltem fel, de aztán meg is láttam a vidrákat. Ott úsztak előttem alig néhány méternyire. Az egyikük nagyobb volt, míg a másik sokkal kisebb. A nagyobb fogta a kicsinek a nyakánál a bőrt és úgy úszott vele, a palávert persze a csöppség verte ki. Nem volt kedvére való az úszás. De a másikat (gondolom az anyja lehetett vagy talán az apja; én ezt nem tudom) ez nem hatotta meg, csak vezette, mire a kis hisztérika, ha a kedvére való volt, ha nem, maga is kénytelen volt apró lábaival a vizet kalimpálni. Hamarosan eltűntek, de alig telt el egy-két perc, ismét feltűnt a nagyvidra, és ismét csak egy kicsit vezetett, aki ugyanúgy visított, mint előbb a másik. Bár lehet, hogy ugyanaz volt? Mindegy is: látnivaló volt, hogy az anya vagy apa (?) vidra nem hatódik meg, elszántan úsztatta a csöppséget. Rövidesen eltűntek valamerre. Maradtam még, bevallom, életemben először láttam élő vidrákat, és ez olyan jó érzéssel töltött el, hogy képtelen voltam elmozdulni a helyemről. És jól tettem, hogy maradtam. Nem sokkal később ugyanis újra kiúszott a felnőtt vidra. Vagy legalábbis azt hiszem, az lehetett, aki előbb a kicsikkel vagy kicsivel mutatkozott. Most egyedül volt, és csak lubickolt, fel és lebukott a vízben, a hátára feküdt és valamit a kezeibe véve ügyesen ide-oda forgatott, és amikor az kicsúszott, azonnal utána bukott, megtalálta, felhozta, és elölről kezdte a játékot. Percekig szórakozott így, mígnem váratlanul abbahagyta, felkapta a fejét, majd haragosan 14

15 prüszkölt egy nagyot és lebukva a víz alá, eltűnt a szemem elől. Megijedt valamitől. Ekkor még nem láttam, mitől, de pillanatokon belől erről is meggyőződhettem, mert felbukkant két olyan közepes testalkatú kutya a parton. Engem figyelemre sem méltattak, a vizet figyelték, közben lihegtek, mint akik nagyon kifáradtak, közben, ahogy csak a torkukon kifért, a víz felé ugattak. Talán olyan három percig ott idétlenkedtek, majd, mint akik jól végezték a dolgukat, elkotródtak. Érdekes, embert nem láttam a közelben, fogalmam sincs kié, kiké lehetett a két kutya. Persze az is lehet, hogy kivert kutyák voltak, gazda nélkül. Elgondolkodtam azon, miért voltak annyira dühösek, miért csak a víz felé ugattak, arrafelé, ahol nem sokkal előbb még ott volt a vidra. Ön erre tudna magyarázatot adni, Gera Úr? ( ) Tisztelettel üdvözli: T. Béla (Kelt: Galgagyörkön, február 21-én) Szervusz Palikám! ( ) Tegnap Edinával és a srácokkal Tolmácson jártam (Nógrád megye GP megjegyzése). Kinéztünk a horgásztóhoz is, ami állítólag igazából víztározó, csak a horgászok telepíthetnek bele halat és pecázhatnak. Meglepődtem, hogy milyen nagy, kisebbre számítottam, a helyiek azonban elárulták, hogy az összterülete több mint 10 hektár. ( ) Már hazafelé tartottunk, igaz nem volt még este, sőt, javában sütött a nap, de a skacok nyűgösek voltak. Azért még itt megálltunk, és nem bántuk meg. Meglepően kevesen voltak kint, én mindig azt hittem, hogy a horgásztavaknál, főleg napos hétvégeken a pecások mindig sokan kint vannak. ( ) Sétáltunk, nézelődtünk. Előbb Edina majd Zsoltika hallotta meg a hangot. A víz felől érkezett, és hamarosan én és Pistike is már jól kivehettük. Megálltunk és leskelődtünk, és nem hiába, mert alig néhány másodperc múlva észrevettük a vidrát. Ott úszkált nem messzire tőlünk, és azon a furcsa nyekergésszerű hangján gajdolt valamit. Egyszer csak irányt váltott és a part felé úszott. Mire felfoghattuk volna, mi történik, már ott állt a töltésen, tőlünk olyan húsz-huszonöt méterre. Szaglászta a földet, közben vastag permetként folyt a bundájából a víz. Nem sokat törődött vele, igaz egyszerkétszer megrázta a bundáját, de láthatóan sokkal jobban lefoglalta a szaglálódás. Ekkor velünk szemben a parton feltűnt egy horgász, és éppen mifelénk tartott. Ezt a vidra is észrevette, de a legnagyobb meglepetésre nem menekült el, hanem lehasalt és a felé trappoló pecást figyelte. Hamarosan az is észrevette, megállt és kikerekedett szemekkel csak bámulta a vidrát. ( ) Végül is a vidra talpra szökkent, mire a horgász tett felé egy lépést. Ezt a vidra gyanakodva figyelte, és amikor a pecás lerakta a kezeiből a felszerelését és matatni kezdett köztük, láthatóan ugrásra készen leste. A horgász kivett az egyik nála lévő hálóból egy kis halat, alig lehetett tenyérnyi, még ficánkolt is, meglóbálta és a vidra felé hajította. A vidra erre hátrébb ugrott, de még mindig maradt. Nézte a parton vergődő halat, lehasalt és talán egy perc múlva lassan kúszni kezdett felé. Mi valamennyien mozdulatlanul lestük őt. Elérte a halat, megérintette az orrával, de ugyanazzal a mozdulattal hátrébb is ugrott. Közben hangosan nyivákolt. De még mindig ott maradt. Ismét megszagolta a halat, majd újra hátraugrott. Ezt még az elkövetkező kb. három percben még kétszer eljátszotta, végül aztán, anélkül, hogy magához vette volna a halat, beugrott a vízbe és elúszott valamerre. ( ) 15

16 Örök barátsággal üdvözöl: K. István (Kelt: Vácott, március 17-én) Palikám! A történet, amelyet most megírok Neked, éppen ma két hete kezdődött. ( ) Hazafelé hát Jászdózsa felé fordultam (Jász-Nagykun-Szolnok megye GP megjegyzése). Meg akartam nézni a Holt-Tarnát és a Tarna-folyót. Igazából a holtág érdekelt, te is tudod, hogy közel húszhektáros, gyönyörű, ideális vidrás terület. ( ) Még nem volt öt óra, nagyon szép tavaszias, napsütötte idő volt. Sok horgász volt, többükkel el is beszélgettem, persze úgy terelve a szót, hogy a vidra is említésre kerüljön. Egyikük sem tudott arról, hogy lenne a területen vidra, ám megjegyezték a múltban már többször is előfordult, de tették hozzá, szerencsére csak napokig maradt a területen. ( ) A Sors néha komisz tréfákat képes produkálni, mert amikor már búcsúzkodtam, megtörtént az, amire a legkevésbé számítottunk. Ha hiszed, ha nem, felbukkant egy vidra. Olyan volt az egész, mint egy előre alaposan kitervelt és megrendezett jelenet. ( ) Ott álltunk a parton és megkukulva néztük a tőlünk cca. 20 méterre kényelmes tempóban úszó vidrát. Csak úszkált fel és alá, de a távolságot nem csökkentette, hanem, mintha ez lenne a szerepe, miután megmutatta magát visszaúszott a susnyásba. A parton ekkor mindenki fellélegzett, volt, aki elnevette magát, volt, aki szörnyülködött, akadt olyan is, aki máris a természetvédőkért kiabált, hogy fogják meg és vigyék el a vidrát, mielőtt kiirtja a halállományt. De akadt, aki ezt a véleményt butaságként fogta fel. Egy biztos: a vidra felbukkanása igencsak megzavarta a békés jász atyafiakat ott Jászdózsán. ( ) Ma, éppen nekiláttam megírni Neked ezt az t, felhívott az egyik horgász, akinek megadtam a telefonszámomat és megkértem arra, ha ismét meglátják a vidrát, vagy ne adj Isten, történik vele valami, azonnal értesítsen. Jókedvűen azonban arról tájékoztatott, hogy azóta nem látták a vidrát, a parton kidobált és hátrahagyott haltetemeket sem találtak, a nyomait sem látják semerre, így a reményeik szerint ez a vidra is elhagyta a területet. ( ) Hát nem furcsa jószág az ember, Palikám? Érdemes lett volna személyesen látnod azokat az arcokat majd a véleményeket hallanod. Igazi kortanulmányt firkanthattál volna abból, ami elhangzott. ( ) Ölel cimborád: R. Viktor (Kelt: Jászberény, április 5-én) Gera Úr! ( ) A napokban barátaimmal és a kedvesemmel Boldognál kirándultunk a Zagyva-folyónál és Vajdaréti-csatornánál, na és az ottani horgásztónál (Heves megye GP megjegyzése). ( ) Éppen a csatorna töltésén sétáltunk. Délután öt körül járt az idő, napsütéses, szép, igazi kirándulóidő volt, amikor a horgásztó felől felbukkant velünk szemben egy vidra. Nem csak mi, hanem a horgászok is észrevették, és a vidra is látott bennünket. Ennek ellenére csak közeledett. Tőlünk olyan tíz méterre volt egy horgász, a vidra kb. kéthárom méterre állt meg tőle. Csak nézte az embert, balra-jobbra forgatta a fejét, nyújtogatta a nyakát, 16

17 majd váratlanul felvisított. Miután elhallgatott, lehuppant a töltésre, de a szemét nem vette le a horgászról, aki az egész idő alatt meg sem mozdult. A vidra olyan egy perc elteltével ismét felállt, megfordult és elindult visszafelé. Amikor olyan harminc méterre lehetett, a töltés bokorsűrűjéből felbukkant egy másik vidra. Szagolgatták egymást, még hemperegtek is, majd váratlanul beugrottak a sűrűbe. Többé egyikük sem bukkant fel. ( ) Tisztelettel üdvözli: K. Róbert (Kelt: Hatvanban, május 11-én) Tisztelt Gera Úr! ( ) Este fél nyolc volt és már visszafelé tartottunk Tószegről Szolnokra, miközben Tószegnél kereszteztük a Gerje-Perje főcsatornát (Jász-Nagykun-Szolnok megye GP megjegyzése). Ez a csatornaszakasz szinte egészen a kisváros mellett van. Ezt azért jegyzem meg, mert talán fontos lehet. ( ) Észrevettük az út mellett fekvő vidrát. Megálltunk és kiszálltunk. Még meleg volt, minden bizonnyal nem sokkal előbb gázolták el. A teste, amely igencsak kicsi volt, akkora kb., mint egy nyolctíz hetes macskakölyök, teljesen összeroncsolódott. Nem tehettünk semmit, és már ismét be akartunk szállni az autóba, amikor nem messzire a tetemtől felbukkant az úton egy másik vidra. Az elütöttnél nagyobb volt, kiállt az útra és csak figyelt bennünket. Magára hagytuk az elpusztult vidrát, de nem szálltunk be az autóba, hanem ott megálltunk és néztük, mit is tesz majd ez az új vidra. Talán két- perc múlva lassan a tetem felé poroszkált, és amikor elérte, megszagolta, megbökdöste, közben rólunk le nem véve a szemét, hangosan visongott is. Teljesen olyannak tűnt az egész, mintha azt szerette volna, ha a másik felkel és követi őt. Két-három perc múltával abbahagyta a sikertelen próbálkozását, de a visongást nem. Láthatóan bajban volt, egyszer csak körbe-körbeforgolódott, ismét lehajolt a tetemhez, majd megint csak rótta a kis köreit. Három vagy talán négy perc után ezzel is felhagyott, a visongás is elhalt, még egyszer lehajolt az elvesztett társához, aztán váratlanul hátraugrott a csatorna irányába és eltűnt. ( ) Vajon miért viselkedett így? Talán az anyja lehetett az elpusztultnak? Tud erre valami magyarázatot Gera Úr? ( ) A válaszát várva, üdvözli: G. Tihamér (Kelt: Szolnokon, június 17-én ) Kedves Gera Úr! ( ) Barátaimmal a tegnapi napon kirándultunk egy nagyot, így Domaszéknél érintettük a Dorozsma-Majsai-főcsatornát és az ottani horgásztavat is (Csongrád-megye GP megjegyzése). Ekkor már késő délutánra járt, visszafelé tartottunk Szegedre. Annak ellenére, hogy nagyon szép idő volt, meglepően kevesen voltak a környéken. Ide-oda sétáltunk, néha megálltunk és nézelődtünk, közben beszélgettünk egymással. Már indulni készültünk, elindultunk az autóink felé, amikor a töltésen észrevettük a vidrát. ( ) Nem lehetett messzebb huszonöt-harminc méternél, szabad szemmel, de a távcsöveinkkel is jól megfigyelhettük. Állt a töltésen, felénk nézett, közben izgatottan hol lehasalt, hol lábra pattant. Ekkor vettük észre, hogy valami fekszik előtte, amit pillanatokon belül óvatosan felemelt. Mozdulatlanul figyelt bennünket, de azt a valamit már nem tette le. És ekkor, ahogy bámultuk egymást jöttünk rá, hogy a szájában egy még vak, tehetetlen vidrakölyköt tart. ( ) Nem tudom, hogy meddig állt ott előttünk, mert egyszer csak lebukdácsolt a töltés oldalán, és 17

18 el nem engedve a szájában tartott kicsit, elúszott. ( ) Gera Úr! Vajon miért lépett ki elénk a vidra? Anya lehetett a kicsinyével? Ha igen, miért hagyta el a fészkét, ami gondolom valahol ott lehetett a környéken? Kérem, ha tud ezekről írni valamit, tájékoztasson, amit ez úton is megköszönök! ( ) Üdvözli: O. Ildikó (Kelt: Szegeden, július 27-én ) 18

19 Hermelines megfigyelések Szia! ( ) A laskodi-víztározó csatornája érinti Petneházát is (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye GP megjegyzése). Jobban mondva a kis településtől nem messzire csordogál. A múlt hétvégén arrafelé jártam, és gondoltam, ha már ott vagyok, kinézek a csatornához, járja-e a vidra. ( ) Vidranyomot nem találtam, ami meglepett, mert úgy gondoltam biztosra megyek, a víztározónál és a csatornája más részein úgy tudom, rendszeresen előfordul vidra. ( ) Hanem láttam négy hermelint. A csatornában úszkáltak, nem messzire attól a helytől, ahol álltam. Testnagyságra egyformának tűntek. Nagyon kapkodták a lábaikat, így haladtak libasorban. Sem balra, sem jobbra nem néztek, csak előre. Hangot nem hallottam. Egyszer csak a sort vezető utáni hermelin gondolt egyet, kikapott oldalra, és láthatóan meg akarta előzni a másikat. Az ezt látva mérgesen kipördült, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, és az őt előzni akaró társára vetette magát, akit annyira meglepett a támadás, hogy ijedtében, meg talán a kapott harapás után érzett fájdalmában is lebukott a víz alá. Hamarosan azonban ismét a többiek között volt, akik ekkor zavartan körbe-körbe úszkáltak. Azonban alig egy-két pillanat múlva megnyugodtak, visszaállt a sor, és így folytatták az útjukat. Én elsősorban az addig is elől haladó hermelint figyeltem, mert érdekelt, hogy továbbra is ő lesz-e a csoportocska vezetője. És így lett, a társai követték, de hogy közöttük változott-e a sorrend, azt nem tudom. Mindez délután négy óra tájban történt. ( ) Pali! Szerinted ez egy hermelincsalád volt? Ha igen, akkor gondolom anyahermelin lehetett a már szinte felnőtt kicsinyeivel, és akkor érthető, hogy ragaszkodott a vezető szerephez. De mi van akkor, ha már önállósodott kölykök voltak? Szerinted ebben az esetben, amíg együtt vannak, kialakul közöttük valamiféle ragsor? ( ) Üdvözöl: M. Viktor (Kelt: Kisvárdán, május 18-án) 19

20 Tisztelt Gera Úr! Már többször meglátogattam a honlapját, és láttam hogy sokat írt már a menyétféléinkről különösen a vidráról és a hermelinről. Tegnap kora este az a szerencse ért, hogy hermelineket figyelhettem meg bevallom, hogy életemben először, pedig már hatvanéves is elmúltam és több évtizedes vadászmúlt van mögöttem. ( ) Az eset Andocsnál történt (Somogy megye GP megjegyzése). Jobban mondva az úgynevezett mármint hivatalosan úgynevezett Kőrises-berki-vízfolyásnál, amit az egyszeri nép azonban csak csatornának nevez. Tudni kell, hogy ennek a csatornának a minőségi állapota a különböző évszakokban alaposan megváltozik az is előfordult már, hogy átmeneti jelleggel ki is száradt. És hát azt sem lehet elhallgatni, hogy bizony a környékbeli lakosság is, legalábbis egy hányaduk, megunt értékeik szemétlerakójaként is hasznosítják. Megjegyzem még: nem messzire innét, még mindig Andocsnál van egy halastó is, ha jól tudom, lehet olyan hektáros. ( ) Igazából semmi célom nem volt azzal, hogy megálltam a csatornánál kikanyarodtam oda a faluból, egyszerűen mielőtt folytattam volna az utamat, ki akartam nyújtóztatni magam. Egész nap ültem, tárgyaltam, vezettem, és már úgy éreztem, az egész testem zsibbad. ( ) Nagyon szép napsütéses, meleg alkony volt. Ide-oda sétáltam, tornáztattam a lábaimat, a kezeimet, a törzsemet, és ekkor figyeltem fel a furcsa nyikorgóan reszelős hangra. Másképpen nem tudom jellemezni. A csatornában ekkor, ha nem is bőséges, de úgy gondolom elégséges víz csordogált; igaz, hogy esetünkben mi lehet az elégséges fogalom értékmérője, azt nem tudom. Mindegy is. Megálltam és a hangforrás felé fordultam. Talán tíz-tizenöt másodperc múlva láttam meg a hermelineket: ketten voltak. Nagyon kapkodóan úsztak, elől a kisebbik, aki úgy tűnt, menekülne az őt követő nagyobb testű hermelintől. Ő is hangoskodott. A nagyobbik láthatóan azon tüsténkedett, hogy beérje, és amíg láthattam őket, egyszer sikerrel is járt. A kisebbik érezve, hogy beérték, sőt rá is csimpaszkodtak hátulról, azonnal a víz alá bukott. A másik azonban nem engedte el, ekkor olyan gyorsan, hevesen kezdtek pörögni, hogy csak úgy kavargott körülöttük a víz. Hirtelen azonban a felszínre emelkedtek, de ekkor már a nagyobbik nem fogta a kisebbet, aki hangos méltatlankodással menekült előle. A nagyobbik talán olyan tíz másodpercig, ha taposta a vizet magára maradva, prüszkölt, és csak azt követően vetette magát a másik felé. ( ) Olvastam a hermelines könyvében, hogy igazából a hermelin párzási idejét még a mai napig sem ismerjük megfelelően. Ezért is írtam most Önnek, segítendő a munkáját, mert úgy vélem, hogy párzásra készülő hermelineket láttam. Ön szerint, igazam van? ( ) A válaszát várva, tisztelettel üdvözi: P. A. (Kelt: Karádon, június 4-én) A levél írója nem járult hozzá, hogy a neveinek a kezdőbetűit feltüntessem Szia! ( ) Szó mi szó, átvészeltük ezt az iszonyatos árvizet. Most már, remélem, legalábbis túl vagyunk a nehezén, bár sosem lehet tudni. ( ) A napokban kinéztem a Szeremlei-Dunához (Bács- Kiskun megye GP megjegyzése). Jószerivel még mindig minden iszamós, hatalmas a sár és a rengeteg uszadék mindenfelé. Sokáig nem is időzhettem, értelmetlen lett volna. ( ) Mégis hajtott a fürkész hajlamom (ahogy azt az asszony szokta mondani), ezért elkezdtem 20