Trianonra emlékeztünk. Önkormányzati havilap XXII. évfolyam, 6. szám június. Szecsői Ürgés Tanösvény átadása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Trianonra emlékeztünk. Önkormányzati havilap XXII. évfolyam, 6. szám 2013. június. Szecsői Ürgés Tanösvény átadása"

Átírás

1 Trianonra emlékeztünk Önkormányzati havilap XXII. évfolyam, 6. szám június Szecsői Ürgés Tanösvény átadása

2 A júniusi dunai árvíz SAJTÓKÖZLEMÉNY Belterületi vízrendezés kezdődik Tápiószecsőn június 7. Egy elnyert uniós projekt segítségével jelentős részben megoldódni látszanak a csapadékvíz elvezetésének évtizedes gondjai Tápiószecsőn. Az összesen csaknem 89 millió forint költségvetésű, most induló projektet a Magyar Állam és az Európai Unió 90 százalékos, 79,6 millió forintos támogatásban részesítette. Uniós forrásból óvja majd belterületének jelentős részét Tápiószecső a mind gyakoribbá váló csapadékvízkároktól. A korábbi, mennyiségében és állapotában sem kielégítő vízelvezető rendszert most egy új hálózat egészíti ki. A kiépítendő, mintegy 2-2,5 kilométer hosszúságú védművek és árkok a nagyközség területén 24 hektárt és 2145 lakost mentesítenek a belvíz következményeitől. A kivitelezési tendert a régió ismert vállalkozása, a Laczkó Team Kft. nyerte el. A mostani projekt a település legmélyebb fekvésű részeinek problémáira ad választ, de nem fedi le a község csapadékvíz-elvezetési igényeinek egészét, ahhoz a jövőben további forrásokra lesz szükség ismertette a helyzetet Bata József, polgármester. A vezető rámutatott: az új rendszer vonzóbbá teszi a nagyközséget, növeli a település lakosságmegtartó erejét, és illeszkedik Tápiószecső átfogó megújulási programjába. A beruházás egyúttal védi az épített és természeti környezetet a belvíz negatív hatásaitól. KMOP /B A beruházás nyitó rendezvénye a Polgármesteri Hivatalban Megkezdődtek a munkálatok A Tápiószecsői Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is részt vettek az elmúlt napokban a dunai árvíznél történő védekezésben tól egészen ig minden nap segítséget nyújtottunk a helyi árvízi védőcsoportnak. A helyi lakosokon kívül tűzoltókkal, vízügyi szakemberekkel és katonákkal és külföldről érkezett segítőkkel dolgoztunk együtt. A védekezés helyszínéül Szentendre, Leányfalu és Dunabogdány volt kijelölve. Feladataink közé tartozott bizonyos gátszakaszok építése, biztosítása, védelme, ellenőrzése, vízszivatytyúzás, valamint Dunabogdányban, a Kossuth utcában, lakóházak védelme is. Az utóbbi helyszínen a homokzsákokból épített védelem egy szakaszon átszakadt, de gyors intézkedés után a helyi erők segítségével a homokzsákok visszaépítésére kerültek, valamint a gát is meg lett erősítve, így a probléma forrása megszűnt. Minden résztvevő tagunkat és két segítő helyi lakost dicséret illeti. Kiemelendő tevékenységet hajtott végre Gyurina László tagunk, aki gátszakadás visszaépítése miatt 2 órát töltött éjjel a mellig érő hideg vízben. Meg kell említeni azt a négy hölgyet, akik velünk együtt dolgoztak, ha kellett zsákot hordtak, pakoltak, ha kellett szivattyúkat kezeltek. A helyi lakosok nagyon készségesek voltak mind a három helyszínen. Ellátást biztosítottak számukra, mondván így tudnak köszönetet nyilvánítani az elvégzett munkáért és a segítségért. Egyesületünk több dicséretet kapott a helyi operatív csoporttól, a polgármesterektől, hogy hatékony, összehangolt és szervezett munkát végeztünk. Köszönjük tagjainknak: Lengyel László, Gyurina László, Palotai Zoltán, László Tibor, Barta Péter, Lesti Péter, Erős Emese, Farkas János, Szabó Attila, Palotai Péter, Pásztor Tibor, Nagy Evelin, Lengyel Tamás, valamint a hozzánk csatlakozottaknak: Papp Tamás, Gödöllei Katalin és Minkó Renáta (Sülysáp ÖTE). Meg kell említeni egyesületünk hivatásos tűzoltó tagjait is, akik saját egységeikkel dolgoztak napokon keresztül a gátakon. Nekik is köszönet: Mikulás Ádám, Majnik János, Hatosi László, Gallus Béla, Tóth László, Ifj. Tóth László. Önkéntes Tűzoltó Egyesület A Tápió vidék polgárőr szervezeteinek Tápiószecső Nagykáta Szentmártonkáta Kóka Farmos Szentlőrinckáta tagjai vasárnap a budapesti árvízi védekezésben közreműködtek. Harminc fővel Óbudán, a Római parton kapcsolódtak be a védekezési munkálatokba. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Cím: 2251 Tápiószecső, Deák Ferenc utca Telefon: 06-29/ A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

3 Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete év májusában megtartott testületi ülésein az alábbi témákkal kapcsolatosan hozta meg döntéseit: Képviselő testületünknek május havi első rendkívüli ülésére május 23-án került sor. 1.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete egyhangúan meghozott határozatában úgy döntött, hogy a Belterületi vízrendezés Tápiószecsőn című pályázatunk kivitelezési munkálatainak elvégzésére, a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjével, a Laczkó Team Kft-vel (2253 Tápióság, Szentmártokátai út 69.) köt szerződést. Képviselő testületünknek május havi rendes testületi ülésére május 30-án került sor. 1.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 6 igen, 0 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozott döntésével úgy határozott, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók oktatását a feltételek megteremtése mellett az általános iskola Bajcsy Zs. u. 4. szám alatti épülete helyett az általános iskola Petőfi S. u. 1. szám alatti épületében biztosítja a 2013/2014 tanévtől. 2.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozott döntésével az alábbi határozatot hozta: január 1-től Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata a házi segítségnyújtást, a családgondozást és a gyermekjóléti szolgálat működtetését Szentmártonkáta Községgel 1 társulás keretében kívánja ellátni Tápiószecső gesztorsága mellett, a központi orvosi ügyeletet továbbra is a Tápió-vidéki Többcélú Kistérségi Társulás keretében kívánja megoldani. 3.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete egyhangúan meghozott döntésével mint a Tápiószecsői Víziközmű Kft. legfőbb szerve úgy határozott, hogy a társaság 2012.évi számviteli beszámolóját elfogadja, és a 2BM Audit Könyvvizsgáló Könyvelő Adótanácsadó Kft- t. (1113 Budapest Pannónia u em 28.) választja meg június 1. napjától május 31. napjáig a Tápiószecsői Víziközmű Kft. könyvvizsgálójának. 4.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 7 igen, 1 tartózkodás mellett meghozott döntésével, úgy határozott, hogy Tápiószecső legszebb kertjének megválasztása című program végrehajtására felállítandó eseti bizottság tagjainak Farkas Tibort, László Tibort és Tar Andrea Juditot választja meg. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő testülete úgy döntött, hogy a legszebb kert megválasztásán belül Tápiószecső legszebb konyhakertje is kiválasztásra kerül, a felállított eseti bizottság az első 5 helyezettet díjazza. 5.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozott döntésével úgy határozott, hogy a Jegyzői tájékoztató 3 Pest Megyei Területfejlesztési Koncepciót a megküldött dokumentáció alapján elfogadja. 6.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete egyhangúan meghozott döntésével, úgy határozott, hogy közigazgatási területén lévő Fürst Sándor utca, Tanács utca, Révai utca, Somogyi Béla utca, Zalka Máté utca, Ságvári utca, Hámán Kató utca, Váci Mihály utca és Rózsa Ferenc utca közterületek elnevezésével kapcsolatos döntés előtt megkérdezi a lakosság véleményét, a lehetséges utcák nevéről. Képviselő testületünk az utcák elnevezésével kapcsolatosan az alábbi neveket javasolta: Fürst Sándor utca Honti Ferenc utca, Fővég utca Hámán Kató utca Hétvezér utca, Bethlen Gábor utca Révai utca Hevesy György utca, Görgey Artúr utca Rózsa Ferenc utca Szent László utca, Boldogasszony utca Ságvári Endre utca Rózsafa utca, Kékszivárvány utca Somogyi Béla utca Hargita utca, Kárpát utca Tanács utca Szentkorona utca, Mindszenty utca Váci Mihály utca Reményik Sándor utca, Gulyakút utca Zalka Máté utca Gáborkút utca, Mátyás király utca 7.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete egyhangúan meghozott döntésével, úgy határozott, hogy július 15-től július 26. napjáig, ügyelet biztosítása mellett közigazgatási szünetet rendel el. Felhívom a tisztelt lakosság figyelmét arra, hogy ez idő alatt hivatalunkban az ügyfélfogadás szünetel. 8.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete egyhangúan meghozott döntésében úgy határozott, hogy Földgázszállítás Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata részére című pályázat összegzését elfogadja, a közbeszerzési eljárást eredményesnek minősíti, a közbeszerzési eljárás nyertesének a Főgáz Zrt.-t (1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 20.) hirdeti ki. 9. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozott döntésében úgy határozott, hogy Szentmártonkáta Községben évente egy alkalommal, ősszel tart lomtalanítást. 10.Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 1 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett meghozott döntésével úgy határozott, hogy az Ofella Sándor Alapítvány képviseletében eljáró Walter János május 27-én kelt ideiglenes forgalmi rend megváltoztatása iránti kérelmét - tekintettel arra, hogy a forgalmi rendet biztosító közúti jelzőtáblák kihelyezésére, valamint a lakosság megfelelő tájékoztatására már nem áll rendelkezésre elegendő idő -, elutasítja. Tisztelt Tápiószecsőiek! Ha bővebben érdeklődnek a képviselő-testület ülésein történtekről, a jegyzőkönyveket községünk honlapján olvashatják. Dr. Baráth Krisztina jegyző

4 Na még egyszer próbáljuk meg Az Újság előző számában beszámoltam arról, hogy az utóbbi két évben településünk mely részein fásítottunk. Tájékoztatást adtam arról, hogy több száz kiültetett kisfával gazdagodott a falu, meg arról is, hogy vandálok az utóbbi másfél évben körülbelül 30 db kisfát tettek tönkre, törtek derékba! Az Szecsői Tükör előző száma éppen úton volt az olvasók felé, amikor újabb azt hiszem mondhatom brutális támadás érte a településünket, a falunk szépítéséért, fejlődéséért küzdőket! Polgármesteri tájékoztató Alpolgármesteri tájékoztató Egy nap leforgása alatt 30 db lombot növesztett fát törtek derékba a Magdolna-telepre vezető bicikli út mellett! Ez már úgy gondolom nem csak nálam csapja ki a biztosítékot! A hasonló cselekedetek miatt látókörünkbe került család tagjainak elmagyaráztam, hogy milyen következményekkel járhat az, ha ezt a folyamatot nem sikerül megállítanunk.. Remélem megértették! A kollégáink által készített felvételeket bárki megnézheti honlapunkon. Bata József polgármester Országzászló avatás Tápiószecsőn június 6-án A Horthy-korban a háromszínű magyar nemzeti zászlónak jelentős kultusza volt. Amikor 1920-ban a románok kivonultak a megszállt Tiszántúlról, majd egy évvel később a szerbek is feladták a Baranyaháromszöget, az ottani magyar lakosság a kisantant megszállása alól felszabadult falvakat és városokat pirosfehér-zöld zászlókkal díszítette fel. Trianon a magyar nemzeti színeknek új ideológiai értelmezést adott. A piros jelképezte az országért kiontott magyar vért. A fehér a magyar becsületet és ártatlanságot szimbolizálta. A zöld fejezte ki a jövőbe vetett reményt. A Trianon-ellenes irredentisták-revizionisták egész Magyarországra kiterjedő, úgynevezett országzászló mozgalmat szerveztek a 20-as évek elejétől, amelyet az Ereklyés Országzászló Nagybizottság (EONB) koordinált. Ennek csúcspontja az volt, amikor június 4-én a budapesti Szabadság téren ereklyés országzászlót állítottak közadakozásból (ma szovjet emlékmű áll a helyén). Két évtized alatt országszerte több mint 350 településen állítottak országzászlót. Az es évek fordulóján visszacsatolt területeken szintén rengeteg országzászlót állítottak fel. Több esetben az anyaország valamelyik községe választott magának egy falut a visszacsatolt területről és neki küldött országzászlót. Tápiószecső a felvidéki Somorját választotta. Az országzászlók helyben készültek, nem volt előírás, hogyan nézzenek ki. Egy közös motívuma volt ezeknek. A Szent István-i Magyarországra utaló felirat: Így volt így lesz! Nagyjából az ünnepi ceremónia is egyformán zajlott le az egyes városokban, falvakban. 1 Tápiószecsőn országzászló avatására június 6-án vasárnap került sor. Két régi cikk tudósít erről, innen ismerhetjük meg ennek az ünnepnek a részleteit. Az első cikk röviden foglalta össze az eseményt. Tápiószecső, járásunk egyik legkisebb községének hazafias és áldozatos közönsége, vasárnap, junius 6-án avatja fel járásunkban az első országzászlóját fényes ünnepség keretében, mellyel példát mutat a járás központjának és a többi községnek is. Az ünnepség már szombaton zenéstakarodóval veszi kezdetét, melyet vasárnap reggel zenés ébresztő követ. A tulajdonképeni avató ünnepséget szentmise vezeti be, mely után vasárnap délelőtt fél 12 órakor az országzászlónál folyik le az ünnepség. Az országzászló avató beszédet dr. Preszly 1 Dömötörfi Tibor: Az országzászló-mozgalom In: Élet és Tudomány, 1991/8. szám oldal. 4 Elemér m. kir. titkos tanácsos, pestvármegye főispánja tartja. 2 A második beszámoló cikk A járás első országzászlójának felavatása Tápiószecső község nagy ünnepe címmel már az ünnep lezajlása után íródott és részletesen tájékoztatta az olvasókat a részletekről. E szerint vasárnap reggel hatkor zenés ébresztéssel kezdődött a nap. A kilencórás vonattal jöttek a vendégül hívott nagykátai és tápiószelei első világháborús veteránok, a Frontharcos Szövetség helyi csoportjainak tagjai. Kocsisor fogadta őket az állomáson. A veteránokat lovaskocsikon vitték keresztül a virágdíszbe öltözött falun a községházához. A községháza előtt diadalív állt, amely mellett lovasbandérium és leventeszázad fogadott valamennyi vendéget. A díszvendégek Preszly főispán, dr. Hofer Ferenc járási főszolgabíró, dr. Ney Géza megyei főjegyző, egy tábornok, egy huszárezredes, a járásbíróság elnöke, szomszédos falvak főjegyzői voltak. Tápiószecső nevében vitéz Szendrőy István főjegyző fogadta a vendégeket. Felvonultak a helyi cserkészek, önkéntes tűzoltók, diákok a tanítókkal és tanítónőkkel együtt. A főispánt négy díszruhás kislány köszöntötte. A templomban az esperes plébános celebrálta a misét és a nagykátai kanonok mondott szentbeszédet. A mise után az ünneplő közönség elvonult az országzászló számára kitűzött helyre a Hangya Hitelszövetkezet épületéhez, a mai gyermekorvosi rendelő elé, ahol akkor már állt egy turulszobor. E mögött állt előkészítve a zászlórúd, a szoborral szemközt pedig a szónoki emelvény. Ide felállva a főispán beszédet intézett az egybegyűltekhez. Ebből idézünk: Szükségét látom annak is, hogy komoly részről történjék megnyilatkozás, mert ebben a zűrzavaros légkörben igen sokan igyekeznek a népet félrevezetni. Az ördög nem a pokolban van, hanem itt közöttünk, a háború lépten-nyomon kísért. Szükségét látom megállapítani, hogy itt békés munka folyik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy megnyugodhatunk, ez óriási csalódás, mert mi megcsonkítottságunkban soha megnyugodni nem fogunk! ( ) Készülünk a nagy leszámolásra! Az idegen rabságban sínylődő 4 millió magyar figyeli, hogy mi történik itt, de nem csak ők, hanem a felvidéken élő tótok, a megszállott területen élő németek, sőt az erdélyi oláhok is várva-várják azt a pillanatot, amikor visszatérhetnek hozzánk, mert látják, hogy rossz cserét csináltak. 3 A főispáni beszéd után az esperes plébános felszentelte az országzászlót. A gyermekkórus dalokat énekelt, egy levente verset szavalt, majd a községi bíró 2 Nagykátai Járás, 1937/23. szám. 1. oldal. 3 Nagykátai Járás. 1937/24. szám. 1. oldal.

5 átvette a zászlót. A község leventéi, cserkészei, diákok, nemzeti viseletbe öltözött lányok, főkötős menyecskék elvonultak a zászló előtt, amelyet felvontak a rúdjára. Az ünnepséget a Hangya-kertben és a községi vendéglő nagytermében terített ünnepi ebéddel zárták le. A rendezvény fényére egy kis árnyék esett. Történt ugyanis, hogy az egyik helybeli lakos, a huszonkét esztendős Sebők Sándor, nem vette le a Himnusz és a Hiszekegy elhangzása közben a kalapját, pedig erre még a jelenlévő csendőrök is figyelmeztették. Ezért másnap feljelentették, ügye bíróság elé került, amely a magyar állam és magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétségben elmarasztaló ítéletet hozott. Sebők Sándort nyolc napi fogházra ítélték. 4 Anka László alpolgármester Lakossági tájékoztatók Tájékoztató A kommunális hulladék szállítás során tapasztalt sorozatos visszaélések miatt tájékoztatom a Tápiószecsői Nagyközség lakosságát,hogy a települési hulladékgyűjtés és szállítás keretében csak a kihelyezett gyűjtőedény űrtartalma alapján fog történni, az eddigi gyakorlattal ellentétben nagyobb űrméretű edényen a kisebb űrméretű matricát nem áll módunkban elfogadni. Tápiószecső legszebb kertjének és legszebb konyhakertjének megválasztása Tisztelt Polgárok! Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a falu szebbé tétele érdekében idén is meghirdette Tápiószecső legszebb kertjének és legszebb konyhakertjének megválasztása című programját. Ebben az esztendőben a szennyvízelvezető csatorna lefektetésének munkálatai miatt a legszebb utca megválasztására nem kerül sor. A szavazólapok a Szecsői Tükör jelenlegi számában vannak elhelyezve. A szavazólapokat július 19., péntekig lehet leadni a Polgármesteri Hivatalban, Könyvtárban, Damjanich Művelődési Házban kihelyezett urnákba. A Képviselő-testület egy eseti bizottságot választott, amely ellenőrzi a szavazatokat és augusztus 14-ig kiválasztja és értesíti a legszebb kert és legszebb konyhakert tulajdonosát a helyezésről. Augusztus 20-án az önkormányzati ünnepségen kerül sor a Tápiószecső legszebb kertje és Tápiószecső legszebb konyhakertje cím átadására oklevéllel és ilyen feliratú táblával. Mind a két kategóriában az első öt helyezést díjazzák. Tisztelettel: Anka László alpolgármester Tápiószecsői Nemzeti Roma Önkormányzat közleménye. Lehetőség nyílt azoknak a fiataloknak, akik a 14. életévüket betöltötték és nincs meg a 8 általános iskolájuk, hogy helyben elvégezhetik. Akik betöltötték a 14. életévüket és a 8 általános iskolát elvégezték, lehetőségük van több szakma közül választani, ami 2-3 évig tart. Úgyszintén helyben kivitelezhető, jelentkezőktől függően. Kérem azokat a fiatalokat (roma nem roma), akik a két említett feltételeknek megfelelnek, szíveskedjenek a Roma Önkormányzatnál jelentkezni. Kérek minden olyan fiatalt, hogy ezt a lehetőséget ne hagyják ki, mert helyben el tudják végezni, pluszjuttatásokat kapnak érte és éljenek a lehetőséggel, hogy minél többen sajátítsák el és gyarapítsák tudásukat. Amennyiben Ön mégis a meglévő hulladékgyűjtő edényét használja nem vele megegyező méretű matricával, akkor a hulladékszállítási díját azonnal módosítani fogjuk a hulladékgyűjtő edény méretére kiszabott díjra. Szükség esetén a háztartásban keletkező többlet hulladékot a hulladékszállítást végző közszolgáltató által forgalmazott, kevert háztartási hulladékgyűjtésre szolgáló zsákokban lehet szállítási napokon az ingatlan elé elhelyezni, amelynek az árában a hulladék elszállításának díja is benne van. A zsák ára 597 Ft. Hulladékgyűjtő zsákokat a vízmű irodában a Coop üzletben (Dózsa Gy. u.) a Bata boltban és Magdolna telepen a Kossuth L. utcai élelmiszerüzletben lehet vásárolni. Kérjük a lakosságot, hogy jobban figyeljenek a szelektív hulladékgyűjtésre és használják ki a szelektív hulladékgyűjtő szigetek lehetőségét. A használható gyűjtőedények űrtartalma és azok maximális súlya az edénnyel együtt: 60 L maximális súlya: 13 kg 80 L maximális súlya: 18 kg l20 L maximális súlya: 27 kg 200L maximális súlya: 45 kg 1100L maximális súlya:250kg Köszönettel Tápiószecsői Nemzeti Roma Önkormányzat Farkas Tibor Mészáros Ferenc ügyvezető igazgató 4 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára P

6 Dr. Baráth Kriszti Lakossági tájékoztató Ezúton értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tápiószecsői Polgármesteri Hivatalban július 15 július 26-ig közigazgatási szünetet tartunk. Ezen időszak alatt a Polgármesteri Hivatalban az Tisztelt Ügyfeleink! ügyfélfogadás szünetel. Megértésüket ezúton köszönjük. A Pest Megyei Kormányhivatal Nagykátai Járási Hivatalának TÁJÉKOZTATÓJA Dr. Baráth Krisztina jegyző május 15-étől Pest Megye valamennyi járásában a járási törzshivatalokban és a hozzá tartozó kirendeltségeken egységes ügyfélfogadási rend került bevezetésre. Nagykátán az egységes ügyfélfogadási rendhez igazítottuk a Járási Gyámhivatal és a Járási Munkaügyi Kirendeltség ügyfélfogadását is. Ügyfélfogadás a Törzshivatalban (Nagykáta, Dózsa Gy. út 2. 2-es és 3-as bejárat), a Járási Gyámhivatalban (Nagykáta, Dózsa Gy. út 17.), a Járási Munkaügyi Kirendeltségen (Nagykáta, Gyóni Géza u. 11.): Hétfő: 8:00 16:00 Kedd: 8:00 12:00 Szerda: 8:00 18:00 Csütörtök: 8:00 12:00 Péntek: 8:00 12:00 Ügyfélfogadás az Okmányirodában: Hétfő Péntek: 8:00 20:00 Ügyfélfogadás a Sülysápi, Tápiószelei és Tápiószentmártoni kirendeltségeken: Hétfő: 13:00 16:00 Kedd: 8:00 12:00 Szerda: 8:00 18:00 Csütörtök: 8:00 12:00 Péntek: 8:00 12:00 Ügyfélfogadás a Járási Földhivatalban (Nagykáta, Dózsa Gy. út 9.) Hétfő: 8:30 15:00 Kedd: --- Szerda: 8:30 15:00 Csütörtök: 8:30 12:00 Péntek: --- Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes Járási Hivatalvezető Tisztelt lakosság! Településünk utcáit járva sok helyen azt tapasztaljuk, hogy az ingatlanok előtt, mellett lévő fák, bokrok, cserjék ágai erőteljesen benyúlnak a járda és az úttest fölé, akadályozva ezzel a járművek illetve a gyalogosok biztonságos közlekedését. Igen sok bejelentés érkezik hivatalunkhoz, hogy nem lehet zavartalanul akadálymentesen közlekedni a járdákon, mivel a sövények, bokrok, gyümölcsfák belógó ágait kell kerülgetni. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 6/1993. (V.24.) rendelete III. fejezet 12. (3-4) bek. értelmében az ingatlan tulajdonosának (használójának) kötelessége az ingatlan előtt, mellett lévő járdaszakasz tisztántartása. A gyalogosforgalom zavartalan biztosítása érdekében a fákat, bokrokat oly módon kell visszametszeni, hogy egy kb. 180 cm magasságú ember esernyővel a kezében, akadálytalanul el tudjon haladni alattuk. Kérem Önt ha ingatlana előtt (mellett) hasonló módon benőttek a fák, bokrok, sövények a járda űrszelvényébe, vágja vissza azokat, hogy a gyalogosok biztonságosan tudjanak közlekedni. Ürgés Tanösvény Tápiószecsőn Érdiné dr. Szekeres Rozália, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője és Bata József Tápiószecső polgármestere június 13-án, csütörtökön, délelőtt 10 órakor adta át a látogatóknak az Alsó Tápió hídjánál a Szecsői Ürgés Tanösvényt. A Tápió-vidék legújabb természetvédelmi fejlesztésének jelentőségét Vidra Tamás, a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet Tájegységvezetője is kiemelte. Dr. Váczi Olivér a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa, aki ürgeszakértőként bemutatta az állat legfontosabb jellemzőit, felhívta a figyelmét a gyerekeknek, hogy az interneten a minisztérium által támogatott oldalakon rengeteg hasznos információt és játékot találhatnak az állatkáról. A 9 km hosszú, ismertető, tájékoztató táblákkal ellátott túraútvonalon a Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai kerekeztek át elsőként, illetve csoportokban gyalogosan tették meg a tanösvény bizonyos szakaszait. 6 Törökné Ofella Katalin igazgató

7 A 2013.június 18-i állapotnak megfelelő tartozások Az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 55/B -a kimondja:,,az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a százezermagánszemélyek esetében az ötvenezer- forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét(elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti. Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a törvényben előírtnál kisebb tartozással rendelkező adózók esetében is hivatalunk kezdeményezi a végrehajtást,amennyiben adótarozásukat nem rendezik. Kérjük, hogy akik tartozással rendelkeznek, azt mielőbb rendezzék. Gépjárműadó: NÉV IR.SZÁM HELYISÉG ÚT TŐKE BATA ZOLTÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ ALKOTMÁNY TÉR TAKÁCS BÁLINT 2251 TÁPIÓSZECSŐ ALKOTMÁNY U PÉTER ISTVÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ ALKOTMÁNY U BIHAL ISTVÁN 2760 NAGYKÁTA ALSÓEGRESKÁTA 544/ SZEKERES JÁNOS 2251 TÁPIÓSZECSŐ ÁRPÁD U DANYI NÁNDOR 2251 TÁPIÓSZECSŐ BAJCSY ZS. U MAKA IMRE 2251 TÁPIÓSZECSŐ BAJCSY ZS. U KOHAJDA JÁNOS 2251 TÁPIÓSZECSŐ BEM J. U SIPOS GABRIELLA 2241 SÜLYSÁP BÉKE U DÉMI RÓBERT 2251 TÁPIÓSZECSŐ DAMJANICH U PINTÉR GYÖRGY 2315 SZIGETHALOM MŰ U. 91/D FARAGÓ NÁNDOR 2251 TÁPIÓSZECSŐ DÓZSA GY. U FAZEKAS LÁSZLÓ 2251 TÁPIÓSZECSŐ HATÁR U. 047/ BÍRÓ CSABA 2251 TÁPIÓSZECSŐ HONVÉD U BODAI BEATRIX 2251 TÁPIÓSZECSŐ KÁTAI U DANYI OSZKÁR DÁNIEL 2251 TÁPIÓSZECSŐ KODÁLY Z. U VARGA LÁSZLÓ 2251 TÁPIÓSZECSŐ KODÁLY Z. U BÁCSICS SÁNDOR 2251 TÁPIÓSZECSŐ MÁJUS 1. TÉR KÁLLAI ZSOLT DEZSŐ 2251 TÁPIÓSZECSŐ MÁJUS 1. TÉR SZIRONY JÁNOSNÉ 2375 Tatárszentgyögy DANKÓ P. U KÁRMÁN ISTVÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ NEFELEJCS U ZWOLENSZKY CSABA 2251 TÁPIÓSZECSŐ RÉVAI U PIKÁCS CSABA 2251 TÁPIÓSZECSŐ RÓZSA F. U KÁLÉ JÁCINT 2251 TÁPIÓSZECSŐ SZABADSÁG U LESTI JÁNOSNÉ 2251 TÁPIÓSZECSŐ SZABADSÁG U. 056/A JUHÁSZ LAJOS 2251 TÁPIÓSZECSŐ TANÁCS U HORVÁTH ISTVÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ TEMETŐ U PIKÁCS TAMÁS 2251 TÁPIÓSZECSŐ TEMETŐ U PAPP ALBERT 2251 TÁPIÓSZECSŐ UGYER U MUNKAGÉP BT BUDAPEST VÁCI U ÉP.B.LÉPCS BAGI DÉNES 2251 TÁPIÓSZECSŐ VÖRÖSMARTY U Tájékoztatjuk a tisztelt adózókat, hogy amennyiben a gépjárműadó tartozásukat nem rendezik, úgy a gépjárművek forgalomból való kitiltását kezdeményezzük! Iparűzési adó: NÉV IR.SZÁM HELYISÉG ÚT TŐKE AZÚR TERMÁL KFT TÁPIÓSZECSŐ 0122/5 HRSZ REDHÚS BT TÁPIÓSZECSŐ AGYAGOSPART MOKING KFT TÁPIÓSZECSŐ ÁRPÁD U SPARTAN CONSOLTING KFT TÁPIÓSZECSŐ BÉKE U. 02/ DLF NYOMOZATI BT TÁPIÓSZECSŐ GERGELY-KERSZT DŰLŐ HORVÁTHNÉ VALENTINI 2251 TÁPIÓSZECSŐ HÁMÁN K. U KATALIN BAGI 2008 KER. ÉS SZOLG. BT 2251 TÁPIÓSZECSŐ SZABADSÁG U MAGYAR ANDRÁS GYÖRGYNÉ 2251 TÁPIÓSZECSŐ HUNYADI U ERAGON-TEAM KFT SÜLYSÁP HUNYADI U

8 BO-TI-KO KFT TÁPIÓSZECSŐ KÁTAI U DEMETER ISTVÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ KODÁLY Z. U POLÁN GÉZÁNÉ 1172 BUDAPEST XVII. LÁTÓHELY U OXIMAN KER. ÉS SZOLG. BT TÁPIÓSZECSŐ LIGET U MAJOROS JÓZSEFNÉ 2251 TÁPIÓSZECSŐ MIKSZÁTH K. U BALÁZS GÁBOR 2251 TÁPIÓSZECSŐ SZABADSÁG U Kommunális adó: NÉV IR.SZÁM HELYISÉG ÚT TŐKE SZÉKELY LÁSZLÓ 2251 TÁPIÓSZECSŐ ALKOTMÁNY U JOSZT FERENC 2251 TÁPIÓSZECSŐ ALKOTMÁNY U NINCSEVICS LAJOS 2251 TÁPIÓSZECSŐ DOBÓ I. U FARKAS ÉVA ZSUZSANNA 1086 BUDAPEST VIII. ERDÉLY U. 017.II.6.A MAKA ATTILA 2251 TÁPIÓSZECSŐ GÁBOR Á. U KÁRMÁN ISTVÁNNÉ 2251 TÁPIÓSZECSŐ GÁRDONYI G. U VARGA ISTVÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ HATÁR U FAZEKAS LÁSZLÓ 2251 TÁPIÓSZECSŐ HATÁR U. 047/ KOVÁCS JÓZSEF 2251 TÁPIÓSZECSŐ KÁTAI U DANYI OSZKÁR DÁNIEL 2251 TÁPIÓSZECSŐ KÁTAI U MOLNÁR SZILVIA 2251 TÁPIÓSZECSŐ MADÁCH U NÉMETHNÉ OFELLA KATALIN 2251 TÁPIÓSZECSŐ MUNKÁCSY M. U MAKA LÁSZLÓ 1078 BUDAPEST VII. NEFELJCS U EM.10.A DANYI CSABA ZSOLT 2251 TÁPIÓSZECSŐ RÁKÓCZI U BANGÓ ZSOLT 2251 TÁPIÓSZECSŐ REGŐS U. 004/ ZWOLENSZKY CSABA 2251 TÁPIÓSZECSŐ RÉVAI U SÁNDOR PÉTER GYULA 2251 TÁPIÓSZECSŐ SÁGVÁRI E. U BERKI TIBORNÉ 5720 SARKAD SOMLAY U KOVÁCS BRIGITTA 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR SÓSTÓ U JUHÁSZ LAJOS 2251 TÁPIÓSZECSŐ TANÁCS U MAKA GYULA 2251 TÁPIÓSZECSŐ TEMETŐ U FARKAS ZOLTÁN 2251 TÁPIÓSZECSŐ TEMETŐ U DANYI ERIKA 2251 TÁPIÓSZECSŐ TEMETŐ U MAKA JENŐ 2251 TÁPIÓSZECSŐ TEMETŐ U GÁBOR LAJOS 1201 BUDAPEST VÖRÖSMARTY U. 175/B Iskolai hírek Alsó tagozatos eredményeink a levelezős tanulmányi versenyeken A monorierdői Fekete István Általános Iskola által meghirdetett Tollforgató versenyeken a 3.a és a 3.c osztályokból szerepeltek. A szövegértés területén 11 fő közül Bata Botond 3.c osztályos tanuló képviselte iskolánkat a döntőben, ahol 5. helyezést ért el. Matematikából 8 tanuló vett részt. Az Apáczai Kiadó újsága, a Szivárvány, amelyben három tantárgyhoz kapcsolódóan (nyelvtan, matematika, környezetismeret) feladatokat megoldani. Az 1. évfolyamból 6 fő, a 3. évfolyamból 6 fő, a 4. évfolyamból 1 fő oldotta meg 7 hónapon keresztül a különböző területek feladatait. Az országos döntőben nyelvtanból Ofella Ella Bernadett 1.c osztályos tanuló 3. helyezést ért el, környezetismeretből 14. lett. Palotai Tamás 3.b osztályos diákunk az országos nyelvtan tanulmányi versenyen 25. helyezést, Gál Eszter 3.b osztályos tanulónk 15. helyezett lett matematikából szintén országos szinten. A Szövegmanó szövegértés tanulmányi versenyen a 2. évfolyamból 3 fő dolgozott lelkiismeretesen, közülük Varga Roland 2. a osztályos tanuló érte el a legjobb eredményt, megyei szinten 6. helyezett lett. A 3. osztályosok közül 4 fő munkálkodott ezen a területen. Bata Botond 3.c osztályos tanuló képviselt bennünket a megyei döntőben, 4. helyezést ért el. A Méhecske nevezetű matematika versenyen a 2. osztályosok közül 3 főből Kulik Tamás 2.a osztályos tanuló megyei 10. helyezett lett. A 3. osztályos 2 részt vevő közül Mondok Zsombor 3.c osztályos tanuló a megyei versenyen az 5. helyezést sikerült elérnie. A Zöldbéka környezetvédelmi versenyen a 2. évfolyamot 2 fő képviselte, Szolga Adrián 2.b osztályos tanuló megyei 5. helyezett lett. Szilágyi György 3.c osztályos tanuló a megyei döntőben szintén 5. helyezést ért el. A 4. évfolyamból Juhász Vanda 16. lett. A Szólánc nyelvtan tanulmányi versenyen a 2. évfolyamból Pitó Ferenc Ábel 2.a osztályos tanuló megyei 5. helyezést ért el. Tavasszal a felső tagozatunkon a Humán Munkaközösség pedagógusai községünk történelmét megismertető vetélkedőt szerveztek Ki Tud Többet Tápiószecső Múltjáról címmel, melyen 3 fordulóban igyekeztek a jelentkező osztályok csapatai megismerni településünk történelmét, helytörténeti, kulturális értékeit. A verseny eredménye a következőképp alakult: 1. 6.B 75 pont 2. 5.A 69 pont 3. 8.B 59,2 pont 4. 6.A 56,2 pont 5. 5.C 7 pont 8

9 A győzteseknek (és a többi résztvevőnek is) gratulálunk. Június 3-án ünnepélyes keretek közt hivatalosan megnyitásra került a tanévben a festészet tanszak diákjai által készített művek kiállítása az emeletes épület aulájában. A megnyitón fény derült arra is, hogy két végzős diákunk Korenchy Alexandra és Nagy Fanni - akik 3. osztályos koruktól immáron 6 éve jártak festészetre - sikeresen tett alapfokú záróvizsgát. Iskolánk művészeti növendékei az év zárásául egy jól szervezett, kiváló programokból összeállított gálaműsorral lepték meg tanáraikat, szüleiket, osztálytársaikat június 7-én, péntek délután, a tápiószecsői Helyőrségi Klub színháztermében. A műsorból: Zongorán, furulyán és altfurulyán előadott produkciók, két improvizációra épülő színjáték a Nagyi és Ki a Gyilkos című előadások, valamint a táncosok show tánc és tangó bemutatói. Újszerű ötlet volt, hogy ezúttal meglepetés vendégeket (Csohány Gábor énekes zeneszerző; Somodi Gábor táncos) is hívtak a műsorba, akik saját előadásuk mellett aktívan közreműködtek a fellépő gyerekek előadásában is zongora és gitár kísérettel segítve őket. A záró táncos szám igazán meglepetés volt, melyet a művészeti tagozatot vezető Nyáriné Varga Dóra tanárnő és Somodi Gábor profi táncos alkotta páros adott elő, a közönség legnagyobb örömére. Jól felkészült, vidám előadókat, színvonalas előadásokat láthatott az érdeklődő közönség. A fellépő tanulók és felkészítő tanáraik, Nyáriné Varga Dóra (tagozatvezető) és Gál Ildikó (dráma), Burai Balázs (zongora), Molnár József (társastánc) megtettek mindent, hogy jól érezze magát a jelen lévő közel 300 néző. Az éves munkát egy jól sikerült művészetis bankett keretében ünnepelték meg a különböző tanszak diákjai június 10-én. Az estig tartó rendezvényen tánccal, sok-sok zenével és játékos feladattal zárták a művészeti tagozat diákjai és tanáraik a sikerekben gazdag 2012/2013. tanévet. Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján iskolánk sajátos nevelési igényű tanulóinak előadásában emlékeztünk a trianoni tragédiára, ahol hazánk területének 2/3 részét a szomszédos országokhoz csatolták. A műsort összeállította és betanította Váradi Erika gyógypedagógus. Köszönjük munkáját! Az országos kompetenciamérést a 6. és 8. évfolyamos diákjaink számára május 29-én (szerdán) 8:00 órától bonyolítottuk le 4x45 perces időtartamban. A tesztek célja annak felmérése, hogy a tanulók milyen mértékben képesek matematikai eszköztudásukat és szövegértési képességeiket a tanulmányaik során és hétköznapjaikban alkalmazni. Az eredmények februárjában kerülnek nyilvánosságra az Oktatási Hivatal honlapján. Minden tanulónk saját azonosítójával tudja megtekinteni az elért eredményét. Május 25-én a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány által második alkalommal szervezett Tápiómenti Maratonon vett részt a szervezőcsapatban több tanárunk és diákunk! Halász Éva a 9:00 órás rajtot megelőző neveztetésben segített, míg Törökné Ofella Katalin, Horváth Andrea és Nánási Anett versenybíróként működött közre. Az eseményen tevékenykedett rajtuk kívül kívül még Csepregi Csaba és Czirják György. A futók frissítéséről 7-8. évfolyamos diákjaink gondoskodtak. Iskolánk 7. b osztályos tanulója Szaka István az Egerben, május 30. és június 1-je között rendezett Bornemissza Gergely Ökölvívó Emléktornán 1. helyet szerzett, és ezen kívül a Junior kategóriában a legjobbnak járó különdíjat is elnyerte június 13-án nyitották meg a tápiószecsői Ürgés tanösvényt, melyen iskolánk minden tanulója megjelent. Voltak csoportok, akik kerékpárral, vagy gyalogosan tekintették meg a tanösvény bizonyos szakaszait. Pap Lászlóné tanárnő kíséretével egy csoport a teljes távot gyalogosan bejárta. Bízunk benne, hogy a jövőben több alkalommal is tudunk lehetőséget biztosítani diákjainknak a közös bejárásra, a ritka növény- és állatvilág megismerésére. Ballagási ünnepségünket június 15-én megtartottuk. 50 diáktól búcsúztunk, akik tanulmányaikat a következő tanévtől különböző középfokú intézményben folytatják. A továbbiakban sok sikert kívánunk nekik. A tanévzáró ünnepélyt június 20-án 18 órai kezdettel tartjuk a Szent István úti iskolában. Az ünnepséget követően bizonyítványosztásra kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk. Táncot kedvelő tanulóink jelentkezését várja a művészeti tagozat vezetője, Nyáriné Varga Dóra. Olyan diákok jelentkezését várja Dóra néni, akik szívesen fellépnének a augusztus 3-án megrendezésre kerülő Ürgés Fesztiválon. A koreográfiát betanítja Dóra néni, a próbák június végén kezdődnek heti két alkalommal. Jelentkezni lehet június 20-ig. Keressétek Dóra nénit! A szünidő idejére ügyeleti napokat tartunk az alábbiak szerint: Július óráig Július óráig Július óráig Augusztus óráig Augusztus óráig. Minden fontos információt a honlapunkon (www.szecsoiskola.hu) és iskolánk hirdetőtábláin közzéteszünk. Minden kedves tanítványunknak és szüleiknek, kollégáknak jó pihenést, kellemes időtöltést kívánok a szünidőre. Törökné Ofella Katalin igazgató 9

10 Óvodai vakáció! Pöttöm óvoda hírei Ismét eltelt egy tanév, ismét egy év ismereteivel lettek a gyermekeink és mi felnőttek is gazdagabbak. Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei óvodai évben is sikerült elérnünk azokat a kitűzött feladatainkat, melyek annak érdekében születtek, hogy fejlődjön, bővüljön és erősödjön a ránk bízott csemeték értelme, figyelme, kitartása. A csoportokban folyó nevelő- oktató munka pozitívan értékelhető, a szülők és óvónők közös együttműködése jellemezte a mindennapokat. A szülők felől érkező véleményeket igyekeztek a kolléganők felhasználni, beépíteni a munkájukba. Nagy hangsúlyt kapott a játékosság- hiszen ez a legfontosabb terület, amelyen keresztül fejleszthető a gyermek. Az ünnepeink meghatóak, szépek, élményekkel teli gyermekműsorokkal zajlottak. A szülőktől igen sok segítséget kaptunk az ünnepek előkészítéseinél, a közös csoportkirándulások alkalmával, amelyet ezúton kívánok megköszönni mindenkinek. Úgy érezzük, hogy tartalmas, élményekben teli tanévet tudhatnak maguk mögött óvodásaink. Felkészült, érett nagycsoportosokat búcsúztattunk el, akik bízunk abban, hogy ugyanolyan jól megállják majd helyüket az iskolában is, mint itt az óvodában. A nyári szünetben kérek mindenkit, hogy tartalmasan töltsék el az együtt töltött napokat. Sokat kiránduljanak, fürödjenek - gyűjtsék a sok élményt, hogy a nyár végén legyen miről beszámolniuk a gyerekeknek. Azonban ne feledkezzenek meg azokról a leselkedő veszélyekről, amit a fürdés, a túlzott napozás okozhat. Vigyázzanak csemetéjükre, hiszen értük mi felnőttek vagyunk a felelősek. Kívánok mindenkinek jó pihenést, kellemes és szép élményeket a nyári szünetben, és friss erővel, szeretettel várunk minden gyerkőcöt a szünet után. Emlékeztető - Az óvodai szünetek: Árpád és Deák F. u óvoda: Június 17- július 26-ig Kátai és Rákóczi ú óvoda: július 1- augusztus 9-ig. - A leendő óvodások szüleinek aug. 14-én / szerda / 16 órakor tartjuk meg a közös szülői értekezletet a Rákóczi u óvodában. - Kérem azokat a szülőket, akiknek gyermeke betöltötte az 5. életévét, és nem íratta be óvodába, hogy a pótbeíratáson ezt feltétlenül tegye meg. A beíratás időpontja: aug. 14. Rákóczi ú óvoda. - Minden gyermek, akit szülei beírattak a következő tanévre, felvételt nyert, melyről a tájékoztatást eljuttattuk a szülők részére. - A szünet ideje alatt ügyeletet tartunk a Rákóczi ú óvodában: Július 18.- csütörtök: 8-12 óráig Július 31. kedd.-: óráig Köszönet Szeretném az óvoda minden gyermeke, és dolgozója nevében megköszönni a szülőknek azt a segítséget, amelyet egész tanévben tettek. Az új udvari játékok, melyet a báli bevételből tudtunk megvásárolni, igazán elnyerték a gyerekek tetszését. Az SZMK tagoknak külön is szeretném kifejezni köszönetemet a csoportokban végzett aktív közreműködésükért. Utoljára, de annál nagyobb köszönettel tartozom kolléganőimnek, munkatársaimnak az egész évi munkájukért. A megértés, az elfogadás, az együtt gondolkodás, a közös feladatok megoldása jellemezte a mindennapjainkat. Sok és sokféle dologgal szembesültünk, amelyet a gyermekeink érdekében mindenki a tőle telhető legjobb tudása szerint igyekezett megoldani. Így a tanév végén már mindenkinek jól esik egy kis pihenés, lazítás, feltöltődés. Kívánok ezért minden munkatársamnak, gyermeknek, szülőnek egyaránt napsütésben, pihenésben gazdag nyári kikapcsolódást. Tóth Károlyné óvodavezető Kalendárium Lakossági észrevételek, vélemények Június (Szent Iván hava,nyárelő, Napisten hava) Június az év hatodik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Nevét Junóról (római istennőről) kapta, aki Jupiter felesége volt. Június 01. Számos országban június 1-jén tartják a nemzetközi gyermeknapot. A gyermeknap ideája Törökországból ered (1920. április 23.), mely később - az 1925-ös Genfi Gyermekjóléti Világkonferencia döntése után - vált hivatalossá. JÚNIUS 8. MEDÁRD Közismert időjárásjósló nap. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig szárazság lesz. A bukovinai magyarok szerint e napon kezdődött az özönvíz, és akkor is negyven napig esett. Néhol úgy tartják, hogy Medárd napján mindig vízbe fúl valaki, és ez áldozat a vizek királyának, ezért e napon nem szabad 10 fürdeni, de a lovakat meg kell itatni, mert akkor nem lesznek rühesek. Mondják, ha Medárd napján süt a nap, akkor édes lesz a bor, ha esik, akkor savanyú. Baranya és a Mura-vidék szőlősgazdái szerint, ha Medárdkor esik, rossz szőlőtermésre lehet számítani, viszont bő lesz a szénatermés. Egyes csallóközi falvakban Medárdkor vetették a lent, hogy ne legyen gazos és szépe fejlődjön. Másutt Medárdkor van a szénakaszálás ideje. Június 10. Margit IV. Béla király leányára, a vértanúságot szenvedett Szent Margitra emlékeznek. Róla kapta nevét a Nyulak szigete, a mai Margitsziget. A néphagyomány szerint ezen a napon nem ajánlott kinyitni az ablakot, mert sok légy lesz az egész évben, viszont ajánlatos elültetni a retket, a káposztát és a lent. Június 13.Páduai Szent Antal Páduai Szent Antal, a gyulladásban szenvedők oltalmazójának, a háziállatok védelmezőjének a napja. Régen dologtiltó nap volt. Baranyában az e napon gyújtott tűznek gyógyító erőt tulajdonítottak.

11 A Tápió mentén úgy vélik, hogy nagy esők jönnek, Szent Antal elviszi a szénát! JÚNIUS 24. KERESZTELŐ SZENT JÁNOS NAPJA VAGY SZENT IVÁN-NAP Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. A tűz átugrására a múlt század végi szegedi leírás szerint tréfásan így biztatták a résztvevőket: Ne félj, pajtás, ugord át, nem süti meg a pofád! A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek, amelyek gyakran igen hosszúak voltak. Innen a mondás, hogy Hosszú, mint a szent iváni ének Hosszú lehetett attól is, hogy a falu összes fiataljait összeénekelték. A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Gímesen virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Másutt a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát mellfájás ellen. JÚNIUS 29. PÉTER-PÁL NAPJA A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával. A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy. Szent Péter és Pál apostolok vértanúhalálának a napja. A népi regula szerint Ha Pál fordul köddel, Ember hullik döggel, ami a régi idők pestis járványaira, valamint kedvezőtlen időjárása miatti rossz termésre és az azt követő éhínségre, elhalálozásokra utal. Hálás szívvel köszönjük meg Fiainknak, menyeinknek, unokáinknak, rokonoknak, barátoknak, hogy 50-ik házassági évfordulónk alkalmából köszöntöttek, velünk együtt ünnepeltek és felejthetetlen élménybe részesítettek. Hulik Ferenc és felesége Piroska Tisztelt Tápiószecső lakosai! Én részemről nagyon helyesnek tartom, hogy annak idején beindult a szelektív hulladék. Ehhez akarok hozzászólni. Nem is gondoltam, hogy Tápiószecsőn még ennyi analfabéta él. A Dózsa György út és a Szent István út sarkára kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőhöz szoktam elvinni a nem visszaváltható üvegeket. Már többször előfordult, hogy a konténer tetejét levették és különböző nem odavaló hulladékokat dobtak bele. Nem tudom, hogy miért kell a szeméttel keverni az üvegeket. Minden héten van szemét szállítás. Miért nem oda rakja ki a szemetét ez a Analfabéta. Tavaly évben pl. WC csészét raktak a gyűjtőedény mellé. Már másodszor látok az edény mellett szinte tele zsák csirketollat. Szégyellhetné magát, aki képes oda kirakni az ilyen hulladékokat. Miért nem teszi bele a kukájába? Vagy talán azért, hogy terjessze a betegséget? Ugyanis, mivel nyár van, tele van léggyel! Jó volna, hogyha egyesek elgondolkoznának ezen a dolgon. Tisztelettel: Gazsi József Gyurina lászló Tisztelt Illetékes! Kéréssel fordulok Önhöz. Számtalanszor tapasztalom, hogy az utcában (Kossuth utca) - szemétgyűjtő híján szétdobálva chips-es zacskó, csokis papír, üdítős palack, sörös doboz csúfítja az utcát. Az lenne a kérésem, hogy legalább 1-2 db utcai szemétgyűjtő kihelyezése, jobban ösztönözné a gyerekeket és felnőtteket egyaránt a szemét elhelyezésére. Ez által szebb, tisztább utcán közlekedhetne az arra járó. Mészárosné Kossuth utcai lakos Eladó egy 725 m 3 -es beépítetlen építési telek Tápiószecsőn a Móra Ferenc utcában. Csendes, nyugodt környezetben. Ár: megegyezés szerint. Tel: Köszönet BIZTONSÁGTECHNIKA Riasztórendszer telepítés: vezetékes és vezeték nélküli rendszerek bővítés, akkucsere, távfelügyelet, riasztás jelzése mobiltelefonra Kamerás megfigyelőrendszer telepítés: éjjellátó infrakamerák, internetes elérési lehetőség, forgatható speed-dóm kamerák 4 kamerás szett. Elektromos kapunyitás, kaputelefon szerelés Díjtalan helyszíni felmérés! Mobil:

12 Számítógép, laptop javítás 06/ VÁLOGASS KEDVEDRE! Szecsői Tükör Kiadja: Nagyközségi Önkormányzat Tápiószecső Honlap: Tel: 06-29/ , Szerkesztő: Lesti Bertalan, 06-29/ , Engedély: NySU.P/PHF/2824/1991 A leadott cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk! Megjelenik havonta 2400 példányban. FIGYELEM SÍRKÖVEK, KANDALLÓK (vizes kandallók is) KONYHAPULTOK, ABLAKPÁRKÁNYOK, SÍRKŐ FELÚJÍTÁSOK KÓKÁN! AKCIÓ! GRÁNIT SÍRKÖVEK FT-TÓL! Ha július-augusztusban rendel, ingyen betűfeliratot és ,-ft kedvezményt kap! Jöjjön el, nézze meg széles kínálatunkat! Hunyadi György Kóka, Táncsics Mihály u. 22. Tel: 29/ , 06-20/ Web: HÁZTŰZŐRZŐ RUHABÖRZE TÁPIÓSZECSŐN július 6-án 08:00-11:00-ig a Damjanich Művelődési Házban!!! Lehetőség van válogatni a szebbnél-szebb ruhák, játékok, kellékek között. Cseréld le vagy töltsd fel gyermeked, ill. saját ruhatárad! Amennyiben te is részt vennél a ruhát kínálók sorában: Jelentkezz: Batáné Angelika 06-30/ (foglalás: 500 Ft/asztal) Szeretettel várunk minden vásárlót! SZAVAZÓLAP TÁPIÓSZECSŐ LEGSZEBB KERTJÉNEK JELÖLÖM: TULAJDONOS NEVE:.. UTCA, HÁZSZÁM:. TÁPIÓSZECSŐ LEGSZEBB KONYHAKERTJÉNEK JELÖLÖM: TULAJDONOS NEVE:. UTCA,HÁZSZÁM: 12

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben Alsó tagozat 2011. december Adventi feladatok 4 fordulós könyvtári vetélkedő. résztvevők száma: 37 fő, mely 2-3-4. osztályosok vettek részt. Kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat kapott 21 tanuló. Helyi

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 04-én megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat/Rendelet száma Határozat!Rendelet tárgya 15/2014.(III.04.)Ök.

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. október 8-án 16:34 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Bata

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. december 27.-i rendkívüli ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. (06. 13.) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel

EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel Szerencs

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben

1. sz. választókerület

1. sz. választókerület 1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen

Részletesebben

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre Készítette: 1 A Diákolimpiai versenyrendszerről A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban - alap- és középfokú oktatási intézményekben - működő diáksport

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Buza Ernő Dönti Károly Dr.

Részletesebben

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(III.12.)önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás rendjéről szóló 12/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2012. (VIII.03.) tól 130/2012.(VIII.03.) ig Hozott rendelet: 17/2012.

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2015. május 11-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Benkő László Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 26.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2016. 06. 08. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 338-21/2016. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, ú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XII.19.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XII.19.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XII.19.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás

Részletesebben

2892/2015. (XII.15.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról

2892/2015. (XII.15.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról 2892/2015. (XII.15.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális

Részletesebben

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben 1/2015. (I.27.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális Bizottság

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

A Képviselő-testület november 22-i rendkívüli ülésén hozott határozatai:

A Képviselő-testület november 22-i rendkívüli ülésén hozott határozatai: A Képviselő-testület 2010. november 22-i rendkívüli ülésén hozott határozatai: 371/2010. (XI. 22.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben