Keresztúri Kistérségi Napok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keresztúri Kistérségi Napok"

Átírás

1 Székelykeresztúr Város Önkormányzatának ingyenes, havi kiadványa augusztus 131. lapszám Keresztúri Kistérségi Napok Petőfi Sándor: Meleg dél van... A többnapos eseménysor július 31-én kezdődött, amikor Petőfi Sándorról emlékeztünk meg a Gyárfás-kúriánál, másnap pedig a Gyárfás Fehéregyháza útvonalon történelmi kerékpártúra során idézhettük fel a Petőfihez fűződő eseményeket, helyszíneket. Ugyancsak augusztus 1-jén zajlott a kispályás labdarúgó torna döntője, majd az esti órákban a Dupla Kávé koncertezett a főtéri nagyszínpadon. Augusztus 2-án, pénteken a Millecentenáriumi Emlékoszlopnál ünnepélyes zászlófelvonással indult a nap, majd a Molnár István Múzeumban az ünnepi önkormányzati ülésen a Pro Cultura-díjak, valamint az élen járó vállalkozásoknak járó díjak kiosztására került sor. Az ünnepi ülést színesebbé tette a kalocsai fotókiállítás. A pénteki nap a Míves Emberek Sokadalmával, a kézműves vásár megnyitójával folytatódott, majd a főtéri színpadon délután a vendégtelepülések és a helyi fellépő csapatok kulturális műsorai következtek. Este pedig a hangulatot a FOUR FATHERS magyarországi acapella együttes alapozta meg, mely formáció a hangszerkíséret nélküli, többszólamú különleges és szórakoztató produkciójával ámulatba ejtette a közönséget. Színvonalas műsort nyújtott a nagygalambfalvi származású budapesti operaénekesnő, Benedekffy Katalin is, aki Kátai Istvánnal közösen énekelt. A késő esti órákban kezdetét vette a hajnalig tartó, fergeteges utcabál, amelyen a zenét a térség egyik közkedvelt szalonzenekara, a Megatone biztosította. Szombaton, augusztus 3-án a Zeyk Domokos Technológiai Líceum udvarán reggeltől kora délutánig főzték a finomabbnál finomabb, különlegesebbnél különlegesebb, de minden esetben magyaros ételeket a Magyar Ízek Főzőversenyén, és kóstolgathattuk az In Vino Veritas borvetélkedőre benevezett borokat. A főzőversennyel párhuzamosan hagyományőrző tűzoltóverseny zajlott, de az érdeklődők táplálkozási tanácsadó által tartott előadáson, vagy akár ügyességi autóversenyen is részt vehettek. Délután a főtéren a Pipacsok Meleg dél van itt kinn a mezőben, Rakja a nap a tüzet erősen. Meleg dél van, meglippen a madár, A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár. Két lyány gyűjti ott a széna rendét, Két siheder hordja a petrencét, Hejh de nem telik nagy kedvök benne, mert ilyenkor súlyos a petrence. Legjobb dolga van most a királynak, Vagy ott annak a gulyásbojtárnak; Király pihen aranyos karszéken, Gulyásbojtár kedvese ölében. Néptáncegyüttes szervezésében színvonalas néptáncgála várta a nem csak népzenét kedvelőket. A gála egy nagy közös tánccal zárult, majd a Harmadik zenekar adott koncertet. Az est fénypontjai a nagy sikerű TAMÁS GÁ- BOR-koncert és az azt követő tűzijáték volt, de a mulatság folytatódott a kalocsai VERACRUZ együttessel és az utcabállal. A háromnapos rendezvényen szép számmal jelen voltak a környékbeliek, vásárosok, árusok, külföldi vendégtelepülések képviseletei, a színpad előtti tér és a sörsátrak nem maradtak üresen, elfogyott minden magyaros finomság, a jó borok is elkeltek, fellépőkben és vetélkedőkőn résztvevő csapatokban sem volt hiány, a szervezők elégedetten szusszantak meg a 2013-as Székelykeresztúri Kistérségi Napok és Petőfi-Hét után. Faluvégi Bartha Noémi Kiosztották a 2013-as év Pro Cultura és vállalkozói díjakat Augusztus 2-án ünnepi önkormányzati ülés keretében vehették át a jelöltek az idei évi Pro Cultura és Vállalkozói díjakat. Pro Cultura elismerésben Zagyi Ferenc, a Művelődési Ház nyugalmazott igazgatója és az Oktett Zenekar részesült, míg a vállakozói díjat Varga Nagy László mérnök, a Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke és Marosi János, faipari cégvezető kapták. Az alábbiakban a díjkiosztón elhangzott laudációkból közlünk néhány gondolatot Sándor-Zsigmond Ibolya válogatásában. Zagyi Ferenc, a Művelődési Ház nyugalmazott igazgatójának laudációját felolvasta Benyovszki Lajos, a kulturális és sport iroda munkatársa. folytatás a 3. oldalon... Az Oktett Zenekar laudációját felolvasta Simó Béla önkormányzati képviselő A zenekar 2008-ban alakult néhány tenni akaró, igényes, minőségi zenére törekvő fiatal zenész folytatás a 3. oldalon... Varga Nagy László mérnök laudációját felolvasta Sándor-Zsigmond Ibolya, a Molnár István Múzeum munkatársa A sokak által igényes és keménykezű vezetőként emlegetett folytatás a 3. oldalon... Marosi János cégvezető laudációját felolvasta Sándor-Zsigmond Ibolya, a Molnár István Múzeum munkatársa Az örökmozgó, Marosi Jánost mindenki ismeri Keresztúron. folytatás a 3. oldalon...

2 2. oldal augusztus ÖNKORMÁNYZAT aug. 12-én a Küküllő mellett szemétgyűjtési munkálatok zajlottak. A munkálatokban részt vettek a szociális közmunkások. Elgondolkodtató, hogy mi, emberek mennyire nem óvjuk a környezetünket, a természetet. Lépésről - lépésre Folyamatosan követjük az új városi piac építésének munkálatait, tető alá kerülnek a fedett csarnokok is. Új gépjármű-parkolóhely kialakítása van folyamatban az Orbán Balázs utcában. A tapasztalat azt mutatta, hogy eddig is parkolóként funkcionált ez a terület, most megfelelő kialakítással teszik erre alkalmasabbá a helyet július 30-án, kedden 12 órakor került sor az új derítőállomás átadására. Az eseményen képviseltette magát: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Compania Nationala de Investitii) mint finanszírozó, az Enviro Quality Kft. mint kivitelező, a Compania Aquaserv mint üzemeltető, Székelykeresztúr Város Önkormányzata mint tulajdonos. Kulturális sokszínűség A Petőfi Sándor Általános Iskola előtt a felújított járda szegélyére látványként is szép járdakorlát került felszerelésre gyerekeink biztonsága érdekében. Augusztus 2-án, délután változatosan és lendületesen alakult a kistérségi napok programkínálata, miután a polgármesterek köszöntője és a zászlók elhelyezése megtörtént a főtéri színpadon. A Kulturális sokszínűség a homoródalmási fúvószenekar tagjaival ezen jeles alkalomra kibővült helyi Polgári Fúvószenekar 1895 és a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorett csoportjának előadásával kezdődött, majd Emő Zumba keresztúri gyermekcsoportja rázta fel a közönséget igazán ritmikus és energikus produkcióval. A Református Egyházközség kórusának műsora következett, kellemes hangon, összhangban, több szólamban énekeltek Kiss Vilmos vezénylésével. A táncos, zumbás gyerkőcök dupláztak és megmutatták, hogy párperces pihenés után még bő 10 percet képesek rázni. Az Unitárius Egyházközség kórusa is színpadra lépett, majd a kalocsai néptáncegyüttes adott ízelítőt a táncaikból. A kulturális előadássorozat végén egy kis technikai szünet alatt készülődtek a gálaest fellépői. Egyedi és rendkívül élvezetes, szórakoztató fellépői voltak az estnek a FOUR FATHERS magyarországi acapella együttes tagjainak személyében. A 4 előadó hangszerkíséret nélküli, többszólamú könnyűzenés összeállítással kedveskedett a közönségnek, hangszerhangok utánzásával hűen helyettesítve a dobokat, a zongorát vagy akár a gitárt is. Élménydús pillanatokban lehetett részünk Benedekffy Katalin budapesti operaénekes produkciója alatt is. A nagygalambfalvi származású művésznő színpadi partnere Kátai István volt. Nem telhetett el úgy a változatos fergeteg, hogy utcabál ne legyen, lett is, mulattak is az emberek, a talpalávalót pedig a Megatone együttes biztosította. F. Bartha Noémi Anyakönyvi hírek Házasságkötések: Ladó István és Bálint Orsolya-Júlia Demeter Albert és Botos Melinda Rávai Norbert és Nagy Orsolya Fenyédi Csaba és Birtalan Mónika Botos Jenő és Balázsi Melinda Demeter Jenő és Jakab Anita Elhalálozások: Tánczos Károly Buzogány Károly Andrási Dionisie Pap Vilma Mózes Péter Bölöni Ileana Toldi Julianna

3 ÖNKORMÁNYZAT augusztus - 3. oldal Zagyi Ferenc laudációja folytatás az 1. oldalról... Zagyi Ferenc 1941-ben született Székelykeresztúron. Itt kezdte iskoláit 1947-ben, érettségizett, majd katonai szolgálatot teljesített ban lett a Művelődési Ház művészeti irányítója. A közel négy évtized alatt sok tiszteletre méltó kollégával dolgozott együtt között intézményvezető, között Művelődési Ház igazgatója ban Csíky Gergely Buborékok című darabjában szerepelt nagyközönség előtt ben II. díjat nyert a Művelődési Ház csoportjával a tartományi versenyen. Ebben az évben játszották Csíky Gergely Ingyenélők című darabját a város közismert és népszerű szereplőivel. Első rendezése 1965-ben Mihail Sebastian Játék a boldogsággal című színműve volt, amelyet Marosvásárhelyen a Magyar Autonóm Tartomány legjobb produkciójaként díjaztak. Ezután jöttek a sikerek már egy jól összeszokott csoporttal ben Egy pohár víz, 1968-ban Családi fészek országos döntő, 1969-ben Petőfi Sándor halálának 120. évfordulójára kétnapos színpadi előadás, 1970-ben Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya, 1971-ben Méhes György 33 névtelen levél országos döntő Predeálon szeptember július 1. között Balánbányán végzi művészeti munkáját ben újra Keresztúrra jön és megrendezi az Ady emlékestet Dunának, Oltnak egy a hangja címmel. Ettől kezdve irányítja Tánccal, dallal, vidám szóval a helyi tánc- és népdalcsoportot, a száraz fások próbáit, kiszállásait még országos versenyekre is ben Szatíra és humor szerepel az országos döntőn, 1980-ban Mihail Sebastian Játék a boldogsággal, közben az város intézményei kisebb színjátszó csoportjainak sok egyfelvonásos darabot tanított be ben Tabi László Spanyolul tudni kell című darabjával 40 előadást ért meg, 1983-ban Doru Motoc Hajnal előtt előadása megyei első lett és eljutott az országos döntőre, 1984-ben Fodor Sándor Megőrizlek című darabját hatvanszor mutatták be, 1990-ben Magyarországon is ben Dan Voiteanu A névtelen levél országos ötödik helyezést hozott, 1989-ben Ferenczy István Névtelen csillag megyei első lett és rész vett az országos döntőn is augusztus 1-jén nyugdíjba vonult, ezután írta meg Székelykeresztúr Kulturális Krónikája című művét, amelyért Udvarhelyszék Kulturális Egyesülete magas kitüntetésben részesítette. Az Oktett Zenekar laudációja folytatás az 1. oldalról... szorgalmából. A zenekar a rövid életű (2-3 év) Fiatal Fúvósok zenekarából alakult, amelybe akkoriban kezdő, amatőr tehetséges gyerekeket is bevontak, hogy ismerkedjenek a zene csodálatos világával. Közben próbálkoztak quintet hangzással, amely igen kezdett tetszeni, és nemsokára az időközben megszűnt zenekarból maradt nyolc zenész alapította meg a zenekart, amely az Oktett nevet egy helyi tehetségkutató verseny alkalmával vette fel, amelyet meg is nyertek. Első nyilvános fellépésük 2008-ban a Molnár István Múzeumban rendezett TiriTarka hangversenyen volt. A fellépés sokakat meglepett, mivel senki sem számított ilyen igényes produkcióra. Azóta folytatják önszorgalomból, néha egy kis segítséggel innen-onnan. Öt év alatt rengeteg tapasztalatot szereztek, több mint ötven településen fordultak meg és száznál is több koncertet adtak. Jó néhány közülük sokáig emlékezetes marad a tagok számára is, hisz olyan nagy zenészekkel állhattak egy színpadra, mint a világhírű budapesti Hot Jazz Band vagy Magyarország egyik legképzettebb zenészeiből álló Classic Chamber Brass quintet, a közel ötven tagot számláló albertirsai Gerje Parti Fúvósegylet stb. Kivétel nélkül szinte mindenütt ott vannak, legyen az falu- vagy városnap, avatóünnepség, megemlékezés, egyházi ünnep stb. Belföldön összesen 25, míg külföldön 5 alkalommal képviselték becsülettel városunkat. Mondhatni, hagyományt teremtettek az adventi várakozás alkalmával önerőből szervezett körútjaikkal. Városunk és a környező falvak gyülekezeteihez látogatnak el. De a 2010-es iszapkatasztrófa idején sem tétlenkedtek, azonnal gyűjtési segélyakcióba kezdtek, az adományokat egy koncerttel köszönték meg a helyi református templomban, a koncert bevételét is a jó cél érdekében használták fel. Még sorolhatnánk a fellépések sokaságát, amelyekkel gazdagították városunk kulturális hírnevét. Örömmel tölti el őket, ha zenéjükkel melegséget hozhatnak az emberek lelkébe. Tenni akarásuk korlátlan és szerintük ameddig a körülmények és lehetőségek adottak lesznek, az elkezdett munkát folytatni szeretnék. A zenekar tagjai: Simófi József, Kelemen Alpár, Molnár Andor, Nagy Levente, Szávuly Albert-Károly, György Sándor, Krisán Szabolcs, Krisán Csaba. Varga Nagy László laudációja folytatás az 1. oldalról... Varga Nagy László mérnök talán nem véletlenül érdemelte ki a köznyelvben személyére alkalmazott ragadványnevet. Ezt a tényt maga is elfogadó mosollyal nyugtázza. Nem kérkedik eredményeivel, nem hivalkodik a szakterületén szerzett tudományos fokozatokkal, elismerésekkel, hanem azt tartja fontosnak, amit eddigi élete folyamán a közösségért és a gazdasági élet javításáért igyekezett megtenni. Volt farmfőnök, igazgató, TSz-elnök óta egyénileg gazdálkodik. Jelenleg 142 földtulajdonosnak műveli a területeit kiváló eredménnyel. Idén sikerült elérnie az eddigi legnagyobb búzatermést, 7000 kg/hektár eredménnyel, ami rendkívüli, hiszen Székelykeresztúr nem tartozik a legjobb minőségű mezőgazdasági termőföldek közé. A földművelés mellett állattartással is foglalkozik. Farmján 55 db fejőstehén termeli a tejet. A Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezet, széles körben elterjedt nevén a keresztúri vajgyár újraindítása körüli érdemei igencsak kiemelkedőek. A Hargita Megyei Tanács ajánlatát, azt a bizonyos 6 milliárdnyi régi lej (600 millió Ron) támogatást, amellyel a gyár újraindítását segítették, el kellett fogadni. Valakinek az ezzel járó emberfeletti munka, majd a megszervezett csapat és a gazdák élére kellett állni. Ez a valaki lett Varga Nagy László. Egy régi álom megvalósult: 620 tejtermelő, akik tulajdonosok és tagjai a szövetkezetnek, termelik a tejet a vajgyárnak. Végzik azt a munkát, amelyet Varga Nagy László szavai szerint a mezőgazdaság nehézgépiparának tekinthetünk. A kiváló minőségű, teljesen tiszta eredetű termékek, az Öszszefogás Termékei nevet viselik. Nem véletlenül, hiszen országszinten egyedülálló, hogy a gazdák tulajdonába került egy ilyen nagy kapacitású tejfeldolgozó. A Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezet megvásárolta a tejfeldolgozót, felszerelte új, a korigénynek és minőségnek megfelelő technológiával, technikával, teremtett 47 munkahelyet, ami szintén igen jelentős megvalósítás. Romániában egyetlen bejegyzett szövetkezet a székelykeresztúri, amely termel is. Méltán büszkék lehetünk tehát arra, hogy a székelység ezt a példaértékű összefogást meg tudta valósítani, és hogy ennek a megvalósításnak az élén egy székelykeresztúri mezőgazdász áll. Marosi János laudációja folytatás az 1. oldalról... Azért, mert munkatársa volt még a régi időkben, vagy dolgozott a vállalkozásánál, vagy csak egyszerűen csináltatott valamit a műhelyében. Az 1989-es változások után szinte az első volt, aki szó szerint nagy fába vágta a fejszéjét: mert önállósulni, vállalkozást indítani. Az április 4-én alakult Comindlemn Marosi cég elsődleges profilja a fafeldolgozás és bútorkészítés. A vállalkozás elindításakor, ahogyan visszaemlékszik azokra az évekre, még nagyon gyerekcipőben jártak. Kezdetben egymaga végzett minden teendőt: asztalos és kárpitos, beszerző és cégvezető volt. Szívből, jó kedvvel végezte ezt a munkát, mondhatni magas hőfokon égett mindig, de mára megtanulta, hogy a legnagyobb kincs az idő, és a felismerés is megtörtént, amely szerint: csak egy életünk van! A tömeges vállalkozások idején, a 90-es évek elején azt látta, hogy nem igazán a termelésre fektetik a hangsúlyt, inkább a kereskedőknek kedvezett a szerencse. A kezdeti látványos felemelkedést a legtöbb esetben a leáldozás követte. Ő meg volt győződve arról, hogy a termelés, amely bár a nehezebb oldal, és lassabban terem gyümölcsöt, de biztosabb eredményekkel kecsegtet. Jelenleg egy stabil, megbízható szinten tudja tartani a vállakozást, embernek biztosít folyamatos munkát és megélhetést. A hiteleket az utolsó centig letörlesztette, nincsen adóssága, ami a mai viszonyokban igen figyelemreméltó, és csak egy jól átgondolt, megtervezett működtetésnek az eredménye. Sikeres pályázatot is nyert, miáltal 80 ezer eurót fektetett a cégfejlesztésébe. Megvásárolta a betfalvi volt nyúlfarmot és azt átalakítva faipari célokra használja fel. Támogatója minden közérdekű kezdeményezésnek, rendezvénynek, testvérvárosi kapcsolatápolásnak, amikor szükség van a segítségre, biztosan lehet számítani rá. Sokszor tapasztalhattuk, aki nála kopogtat, nem távozik üres kézzel. Azt vallja: fontos, hogy biztos alapot teremtsünk, ne a vízre építsünk! Marosi János ennek szellemében él és dolgozik ma is. Vállalkozása az egyik legrégebbi, immár 22 éves cég, az állandóság és megbízhatóság érzetét keltve, színesebbé teszi Székelykeresztúr gazdasági térképét.

4 4. oldal augusztus TÉRSÉGJÁRÓ Július 31-én Petőfi halálára emlékeztünk 18 óra után koszorúzással kezdődött a megemlékezés, majd a Gyárfás-kúriánál, a körtefánál ünnepi műsor vette kezdetét. Elsőként Rafai Emil, városunk polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében utalt újságunk múlt havi vezércikkének mondanivalójára, miszerint megint és még mindig lehet, sőt kell Petőfiről, a környéken élő kultuszáról beszélni. Mikó Ferenc unitárius segédlelkész megemlékező beszédében személyes, gyermekkori élményei alapján foglalta össze gondolatait, elmesélve az egykor még a saját nagytatájától hallottakat, mindazt, amit a szabadságharcos költő utolsó napjairól és annak Székelykeresztúron töltött pillanatairól tőle megtudhatott. Hitelesnek és magunkhoz közelinek érezhettük az elbeszélteket. Beszédet mondott még Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is, aki megtisztelte az ünneplőket jelenlétével. Őt követte dr. Jáger László, Ajka testvérvárosunk címzetes jegyzője, majd a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak irodalmi összeállítása következett, Kacsó Anna tanárnő irányításával. Szabadság, szerelem című műsorukban a gyerekek, a melankolikusabb megemlékező pillanatok idézése helyett, a megszokottól teljesen eltérő módon, egy másfajta szemszögből könynyeden, mondhatni vidáman mutatták be a költő utolsó 3 évét, Szendrei Júlia, Petőfi kedvesének naplójegyzetei alapján. A kis összeállítás bizonyíték volt arra, hogy a kellő tiszteletet megadva nem csak szomorúan és pátosszal lehet hőseinkre és a történelmi eseményekre gondolni. A szabadság, szerelem megelevenedése után dalokat hallhattunk az unitárius egyházközség kórusának előadásában, majd a Polgári Fúvószenekar 1895-tel és a himnuszok közös eléneklésével ért véget a 31-i megemlékezés. F. Bartha Noémi Aktív megemlékezés Augusztus 1-jén a Gyárfás Fehéregyháza útvonalon történelmi kerékpártúra során idézhettük fel a Petőfihez fűződő eseményeket, helyszíneket. Reggel fél kilenckor gyülekeztek a kerékpártúrára jelentkezők a Gyárfás-kúria előtt. A regisztráció után rögtön a körtefa megkoszorúzása következett, majd egy kis útbaigazítást, játékszabály ismertetést kaptunk Bölöni László tanító bácsitól, a túra szabályos és biztonságos menetéért felelős bringázótól. Így aztán előbbutóbb mindenkinek tiszta lett, hogy mit jelent, ha Laci hosszan sípol, vagy ha szaggatottan, és azt is megértettük, hogy hogyan kell egyes sorból kettes sorba rendezetten visszaállni. Bár rettegtünk pár helyzettől, mint ahogy attól, hogy fékezés esetén egymásba szaladunk, vagy hogy a mellettünk elsuhanó teherautók szellőjétől feldőlünk, mégis élvezetes, izgalmas tekerő kaland volt. És meg kell hagyni felrázó és üdítő élmény volt az E60-ason a fékezésre intő bordázott útszélen való haladás, de a boldogfalvi jó pár gödröcske szintén frissítő hatással volt ránk: egy percig sem tátottuk el a szánkat jobbra, balra csak erős mértékkel koncentráltunk. Ami még megmaradt, mint egyediség az az, hogy miközben nem jött autó mellettünk, mögöttünk, addig semmi egyebet nem hallhattunk csak a madárcsicsergést és a bogárzajt, persze mindezeket a mezei illattal társítva. A túrának a természetbarát jellege mellett egy másik fontos célja is volt: Petőfire és az ő halálára való emlékezés, ezért is volt adott az útvonal. Megálltunk és koszorúztunk minden olyan helyszínen, ahol valamilyen értelemben Petőfit és a szabadságharc utolsó csatáit idézhettük. A történelmi rövid ismertetőt Nemes Sándor, a keresztúri polgármesteri hivatal munkatársa, a túra ötletgazdája szolgáltatta, majd fehéregyházán a Petőfi-múzeumnál az emlékhely őrével, Szabó Józseffel interjút is készítettünk, aki az emlékházról, a történelmi eseményekről és érdekességekről mesélt. A biciklitúra végén egy közös ebéddel zártuk a tömör és szó szerint mozgalmas délelőttöt. A közel 40 résztvevő közül a legfiatalabb egy 2 éves kislány volt, aki apukája bicikli csomagtartójában élvezte a tekerést, a legidősebb bicikliző pedig a 76 éves Farkas Lajos volt, ő állt a biciklisor élén, ő diktálta a tempót. Lényegében Petőfi utolsó pár órájának útját követtük és szinte pillanatok alatt jártuk be az ő életének a legenda szerinti utolsó meghatározó helyszíneit, most pedig felmerül a kérdés bennünk, hogy neki is vajon pont ilyen hamar elröpült az a pár óra. Mi így emlékeztünk, aktívan! F. Bartha Noémi

5 KULTÚRA / GAZDASÁG augusztus - 5. oldal Falutalálkozó Alsóboldogfalván A szülőföld hazavárja gyermekeit, olvashattuk a falutalálkozó meghívóján. Nehéz lenne találóbban megfogalmazni egy falutalálkozó lényegét. Augusztus án Boldogfalva a székelykeresztúri fúvószenekar zenéjére ébredt és a kis pomponos lányok mozdulataira tapsolhatott és gyülekezhetett az iskola udvarán. Köszöntő beszédek következtek egymás után, polgármester, lelkészek, egyesületi vezetők, kulturális szakemberek. Rezi Erika Gabriella, a falutalálkozó szervezését felvállaló Székelyföld Kapuja Egyesület nevében megnyitotta az ünnepségsorozatot, és köszöntötte a jelenlévőket. Balló Zoltán polgármester köszöntője után a falu két lelkésze, László Lehel református és Vida Rozália unitárius lelkészek készítették föl a lelkeket az ünnepre és figyelmeztettek, hogy a gyökerek tartják a fát és a legüdítőbb víz csakis a régen elfelejtett, vagy ritkán látogatott kis falvainkban van. A Székelyföld Kapuja Egyesület az idén is átadott egy díjat, ezúttal Gagyi Vencel nyugdíjas tanár részére a faluért végzett fáradhatatlan munka jutalmaként. Ha kél az ég szép hajnala című Gálfalvi Gábor nyugdíjas igazgató-tanító által írt munkát, P. Buzogány Árpád szerkesztő mutatta be, majd a szerző is szólt, kiemelve, hogy megmaradásunk érdekében életbevágóan fontos, hogy értékeinket megtartsuk, és főleg továbbadjuk a következő nemzedéknek. A helybéli asszonykórus Gagyi Ilka Gyöngyi, nyugdíjas tanárnő vezetésével nagyon színvonalas énekes-verses ünnepi műsorral örvendeztette meg a jelenlévőket. A kultúrházban sokrétű múlt-jelen képkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A múlt képeit a falu adta össze, a jelent pedig egyrészt a Székelykapu újság fotói képezték, valamint a Hagyományőrző Forrásközpont által hozzánk eljutott, a profi fotósokból álló csoport által készített képek, köztük a csodálatos panorámakép. A közösen elfogyasztott ebéd és beszélgetés után a boldogfalvi iskolás gyerekek műsorán tapsoltuk vörösre a tenyerünket, majd a Kispipacsok Néptánccsoport profikat is ámulatba ejtő táncbemutatóján tombolhattunk. Az Open Stage Székelylend tagjai, a két fiatalember derekasan megdolgozatta a hasizmát mindenkinek. Egy kis szünet után a helyi Kőkemény Süti zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Hajnalig szólt a zene a kultúrházban az egyre fogyó emberek után, bár voltak néhányan, akik egy kis privát koncert erejéig énekelgettek a kultúrház előtt. Vasárnap reggel, a református egyházközség tanácstermében első alkalommal került megszervezésre Hova tovább, Boldogfalva? címmel egy olyan tanácskozás, aminek célja felmérni, áttekinteni és kihasználni a falu adottságait, lehetőségeit, hogy a jövő biztosítható legyen. 11 órától ökumenikus istentiszteletre került sor a református templomban. Vasárnap reggel, aki úgy gondolta, hogy főzni vagy enni tud, mind ott volt a falu sportpályáján, ahol 8 csapat mérte össze gasztronómiai tudását. A gyerekek is gyülekezni kezdtek, hiszen most megint ők kerültek a középpontba. Különböző ügyességi próbákban versenyezhettek Gagyi Vencel nyugdíjas tanár vezényletével. Közben az asztaloknál a felnőtteket is izgalomba hozó sorsolás kezdődött el, hiszen a mini fociversenyen mérték össze tudásukat. A program folytatása tábortűzzel összekötött dalolás volt, a tűzoltók is csatlakoztak hozzánk. A minifoci döntője is az ők közreműködésével zajlott le, hiszen a sötétség beálltával az autójuk reflektorai biztosították a fényt. Az Öregfiúk fiatalos lendülettel megnyerték a döntőt. A kezdetben hatalmas tábortűz lassan leégett. A jól sikerült falutalálkozó végét jelző parazsak eloltása után már mindenki hazament, mindenki elvitte a találkozás örömét, és a rendezvény emelkedett hangulatát. Érzéseimet talán a Karthágó zenekar egyik dala fejezte ki igazán... úgy-e eljössz még? Úgy-e eljössz még? Ha hallod majd Vida Zsombor Patronátus, mint érdekvédelmi szövetség Miért lenne jó döntés a székelyföldi kisvállalkozóknak csatlakozni az országos patronátushoz? kérdeztük Márk Dezsőt, a Hargita megyei fiókszervezet elnökét, aki már 1994 óta működtet sikeres kisvállalkozást. Panziótulajdonosként cégének fő profilja a turisztika. A patronátus mint a cégtulajdonosok érdekvédelmi szervezete lehetőséget nyújt a kis- és középvállalkozók egységes és hatékony fellépésre. Például valamely, a vállalkozókat érintő jogszabály kidolgozásakor a törvényhozók konzultálnak a patronátus képviseletével is. Így a patronátus véleményezi a készülő jogszabályt, esetleg a tagság részéről érkezett észrevételek alapján módosító, kiegészítő javaslatokat fogalmazhat meg. Minél több vállalkozót tömörít a szervezet, annál könnyebben tudnak valós alkupozíciót teremteni a törvényhozókkal, kormányhivatalokkal szemben. Magyarabbul fogalmazva, úgy ahogy a szakszervezetek a munkavállalókat képviselik, a patronátus a kisvállalkozókat, a kis cégek tulajdonosait tömöríti érdekvédelmi szervezetbe. Az egységes érdekképviselet mellett a patronátus folyamatosan naprakész, az üzleti életre, pályázati lehetőségekre, jogszabály módosításokra vonatkozó információkkal látja el a tagságát, és amint az köztudott, a friss információk elengedhetetlenek a sikeres üzlethez. A patronátus pedig hasznos információterjesztő csatorna, hiszen a célközönsége a vállalkozói réteg, hozzájuk igyekszik eljuttatni az üzleti élet újdonságait, az egyes ágazatokban várható fejleményeket. Ugyanakkor a patronátus vonalán megvalósíthatóak különféle továbbképző, szakmai ismereteket átadó, elmélyítő képzések, konferencia jellegű rendezvények is ismertette Márk. Hozzátette: A patronátus nonprofit szervezet, így tagdíjat nem kell fizetniük a vállalkozóknak, gyakorlatilag kiadással nem jár a tagság. Az érdeklődők kimerítő információkat szerezhetnek be, illetve jelezhetik csatlakozási szándékukat a es telefonszámon, vagy az: office@patronatulromanharghita.ro címen. Sándor-Zsigmond Ibolya

6 6. oldal augusztus Keresztúr találkozása (ütközése) az irodalommal és az alternatív zenével Augusztus 17-i történet, melyben szót kapott az iroda, a lom és az alternatív zene. Felolvasó ez, kedves olvasó, ahol spontán módon kialakuló beszélgetés bontakozott ki azon a bizonyos nap délutánján. Kihagyás után bár, de annál nagyobb lendülettel került megrendezésre, szerveződött újra a kultúra eme kis csírája. Szente B. Levente remekelt újra alkotásaival, melyek kissé eltérnek eddigi stílusától, hiszen a költő egy alakulóban levő meseregényéből mutatott be egy kis részletet, ám egy pár újabb verse is előkerült. Egy pár közülük: Démoni az üresség érzése démoni olyan mint a hajnal derengés nélkül - nélküled Ima a festmény a zene a költemény imát dobban a szív lüktet ér csók alatt a halánték imát mondok mikor egy szelet kenyeret kezedbe adok tovább a tied hogy szádba veszed kicsinyeknek és nagyoknak csókkal vagy nélküle tovább hogyan adod te tudod Ámbár nem csak erről szólt ezen esemény, hisz az alternatív zenét kedvelők számára is tartogatott tartalmas szórakozást, az Orient Express nevű zenekar által. Hoztak magukkal feldolgozásokat és saját számokat is. Hallhattuk Quimbyt, Intim Torna Illegált, Vad Fruttikat, de még Ocho Machótt is. A felejthetetlen élményért egy olyan banda volt a felelős, mely szeptember 14-én köszöntötte a világot egy karitatív rendezvény keretén belül. A csapat tagjai korábbi zenélések során ismerkedtek meg, különböző zenekarokból érkeztek, sok különlegességet, tapasztalatot hozva magukkal október 24-én az Orient Express zenekar kiemelkedő különdíjazásokban részesült az I. Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató versenyen. Továbbra is több koncertjük és fellepésük van kilátásban, melyekre mindenkit szeretettel várnak. Céljuk, hogy minél több embert szórakoztassanak a zenéjükkel. Facebook-oldalukat is érdemes megtekinteni, melyen további információk találhatóak róluk: KULTÚRA Beszéljünk egy szakmai nyelvet Képzés és alakuló gyűlés Székelykeresztúron Ahogy az elmúlt években a civil lakosság is tapasztalhatta, a Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület meghívására az idén is városunkba látogattak testvéregyesületünk, a kaposvári KÖTÉL és a Somogy megyei Tűzoltó Szövetség képviselői. A képzés a Villám ÖTE tagjain túlmenően a Hargita megyei önkéntes tűzoltó egyesületek, szervezetek tagjait is hivatott képezni, sőt a képzésen a Maros megyei, erdőszentgyörgyi önkéntesek is részt vettek. A tanfolyam több lépcsőből állt össze. Az első kétnapos képzés városunkban, Székelykeresztúron került megrendezésre július 27-én, valamint 28-án a Villám ÖTE szervezésében. A képzés második része augusztus 31-én kerül megszervezésre Gyergyóalfaluban, ahol túlnyomó részt a Gyergyó-medencei önkéntesek vesznek részt. A harmadik része a képzésnek Lázárfalván lesz, szeptember 1-jén, amelyre a csíkvidéki önkéntes tűzoltókat várják. A képzés utolsó felvonása Gyergyóalfaluban szeptember 21-én lesz megszervezve, ahol a csapatok egy nagyszabású gyakorlaton vesznek részt, ki-ki a maga technikájához mérten fog kapni feladatot. Így a gyakorlati vizsgán lesz elsősegélynyújtás, műszaki mentés, tűzoltás, mentés magasból alpintechnikával. Az első képzés része volt a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szövetségének az alakuló gyűlése is. Magyarországi ösztönzésre 2 évi vajúdás után megszületett a szövetség. Ahogyan a Villám ÖTE is 2005-ben elsőnek, úgy a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szövetsége is elsőnek alakult Romániában. Az, hogy elsők vagyunk, egy kicsit megnehezíti az előrehaladást, de a saját, illetve testvérkapcsolataink tapasztalataira alapozva bízunk benne, hogy a göröngyös úton könnyebben fogunk haladni. Létrehoztunk egy adatbázist, ahol feltüntettük minden tagegyesület felszereltségét, így megkönnyítve a segítségnyújtást, ez szolgálva alapul egy RST-nek (Riasztás és Segítségnyújtási Terv). A szövetség célja amellett, hogy a Hargita megyei civil szervezeteket segíti anyagi, elméleti, eszközi szinten, jogi képviseletet is biztosít tagjainak, törvénymódosítási javaslatokat készít a tűzvédelmi szabályok módosítására, terjeszti az önkéntességet, nyomást gyakorol az önkéntesség elismeréséért országos és helyi szinten, hogy ne csak beszéljenek róla, hanem értékeljék is azt. További célja nagyobb terjedelmű pályázatok elkészítése, amelyek ismét az egész Hargita megyei önkéntesek szakmai képzését, illetve felszerelésének bővítését, fejlesztését szolgálnák. Ennek értelmében a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szövetsége felé máris érkezett egy felajánlás: a kaposvári KÖTÉL egyesület ígérete alapján szeptemberben egy holland szállítmányt fog kapni a szövetség, amely szakmai felszerelésekből és védőruhákból fog állni. Ezt a szállítmány az adatbázis és az egyesületek igénye alapján kerül szétosztásra a tagegyesületek közt. A szövetség tevékenysége, mint a tagegyesületek tevékenysége is ingyenes és a megye lakosságát szolgálja. A szövetségbe beléphet minden 26/2000- es kormányrendelet alapján bejegyzett nonprofit civil tűzoltó egyesület, amelyet más két tagegyesület ajánl a szövetségbe és a taggyűlés is elfogadja. A Hargita megyei önkéntes tűzoltó egyesületek bizalmat szavaztak Gál Tibornak, a lázárfalvi Vulkán ÖTE elnökének mint a szövetség titkára, Baricz Róbertnek a gyergyóalfalvi ÖTE elnökének, mint a szövetség alelnöke, valamint Szali Mózesnek a székelykeresztúri Villám ÖTE elnökének, mint a szövetség elnöke. Szali Mózes Bardocz Levente-Albert

7 SPORT augusztus - 7. oldal Új bajnoka van a Székelykeresztúri Kistérségi Napok minifoci bajnokságának Immár hagyományszerűen megrendezésre került a városnapok alkalmából a minifutball bajnokság, amely augusztus elején zajlott le. A nem túl népes mezőnyt 8 csapat alkotta, és az újdonság abban állt, hogy a kistérségből két vidéki csapat is nevezett, mégpedig Alsóboldogfalva és Csekefalva. A keresztúri csapatok mellett e két csapat is derekasan helytállt, sőt meglepetéseket is szereztek egy-egy remek játékkal. Például: Boldogfalva Rollotec 4-2, és Csekefalva SPC 3-2. A két csoport mérkőzéseit követően az elődöntőben a Vonal FC Boldogfalva, illetve SPC Csekefalva jutott be. Ezt követően a kisdöntő Boldogfalva SPC játszotta (7-14), míg a döntőt a Vonal FC Csekefalva vívta (6-1). Kevesebb miccs, több gól Július 27-én a Szentábrahám községi Gagyban harmadik alkalommal került megrendezésre a Gusás Kupa futballbajnokság. Simó Dezső Szabolcs, a község polgármestere és az összejövetel szervezője elmondta, hogy a mérkőzéssorozat elsődleges célja idén is a Gagy vize Sportegyesület támogatása volt, a csapatok a benevezési díjait teljes mértékben a szervezet megsegítésére fordítják, így hozzájárulva a E két mérkőzés lejárta után ismertté vált a végső rangsor: I. hely Vonal FC II. hely Csekefalva III. hely SPC IV. hely Boldogfalva A gólkirályi címet Rafai Attila, a legjobb játékosnak járó jutalmat Gábor István vette át, míg a legjobb kapus Gál Attila lett. Az idén a mérkőzések helyszínének a Városi Sportcsarnok adott helyet, és ami örvendetes volt, hogy a mérkőzések telt lelátók előtt zajlottak. Külön dicséret illeti Klein László és Péter Miklós segítőkézségét és ügyszeretetét a turné megszervezésében és lebonyolításában. helyiek közösségi életének fellendítéséhez és szabadidős tevékenységek, sportprogramok szervezéséhez, mely programokat elsősorban a szentábrahámi, gagyi és környékbeli vidéki fiatalok és sportkedvelő felnőttek élvezhetnek. A mérkőzéssorozaton Etéd, Siménfalva, Székelykeresztúr, Bözöd, Szentábrahám, Gagy települések képviseltették magukat. A falvankénti több csapat korosztálybeli összetétele változatos volt, a tizenéves fiatalokkal együtt az old boys kategóriába sorolható 50-en felüliek is jelen voltak. A szervezők a kicsiket sem hanyagolták el: alternatív szabadidős tevékenységekként trambulinozhattak és lábvolézhattak, ugyanakkor a kisebb focipályát is szabadon használhatták a gyerekek. Hangulatos zenebona kísérte végig az eseményt, és a falubeliek, vendégek nagy örömére az eszem-iszommal egybekötött, de az elfogyasztott miccsek száma tekintetében visszafogott lazítás, lelkes szurkolás sem maradhatott el. A labdák kapuban való landolásának Kánikula Bizton állíthatom, hogy egy jól megszervezett, gördülékeny és sportszerű mérkőzéssorozatot láthatott a keresztúri közönség, amelynek díjait Rafai Emil polgármester adta át. Jövőben újra találkozunk! Gálfalvi Levente a vártnál nagyobb mennyisége pedig elégtételt biztosított a csapatok szimpatizánsainak és a játékosoknak is egyaránt. Az egész napos rendezvény legizgalmasabb pillanata a döntő és az azt követő díjátadó volt. Első helyen végzett a szentábrahámi csapat, a bözödiek lettek a másodikak, valamint Gagy és Székelykeresztúr játékosaiból álló vegyes formáció emelhette a magasba a harmadik helyért járó kupát. Negyedik lett a jó humorérzékkel megáldott tagokat csoportosító Asztalon Villa. Díjazták a legeket is, így többek közt a legjobb kapus, a legjobb játékos és a legidősebb focista is oklevelet kaphatott. Az eseményen a mérkőzések és az eredményhirdetés mellett köszönetként az eddigi önzetlen tevékenységükért átadták a Gagy vize Sportegyesület és az Andycom Egyesület lelkes tagjainak azokat a sportfelszereléseket, melyeket a Communitas Alapítvány támogatásának segítségével szereztek be a Gagy vize Sport és Ifjúsági programok és a Sport és ifjúsági élet szentábrahámi fiatalokért elnevezésű projektek keretén belül. A projektek lebonyolításában közreműködött a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség, mely szervezet egyik célja segíteni a térségben működő civilek és egyesületek munkáját a közösségi élet aktivizálása érdekében. F. Bartha Noémi Vízszintes: 1. A Kánikula című osztrák filmdráma rendezője. 11. Bern folyója. 12. Hudson; amerikai filmszínész. 13. Vékony füzet. 14. Tudományág. 15. Vanádium és trícium vegyjele. 16. Dingó-fogak! 17. Loaf; amerikai rockénekes. 19. Farrow; amerikai színésznő. 20. Pengetéssel és fúvással megszólaltatott egyszerű hangszer. 22. Harckocsi. 23. Bodil Jorgensen filmje. 25. Argentin focista (Fernando). 27. Jason Statham és Jennifer Lopez 2012-es filmje. 29. Időmérő szerkezet. 30. A tangó is ez. 31. Szilvamagok! 32. Morzehang. 33. Talál. 34. Tanács, románul. 36. Bánsági megye. 38. A tetejére telepszik. 39 Európai ország; fővárosa: Róma. Függőleges: 2. Szélesen áradóan (zene). 3. Fészket épít. 4. Nekifutamodó. 5. Lao- ; kínai filozófus. 6. Spanyol autómárka. 7. Heves megyei község. 8. Izomkötő szalag. 9. Isteni, franciául. 10. Asztalt megtisztít. 13. A Kánikula című regény erdélyi származású írója. 14. A Kánikula című kisregény magyar szerzője. 18. Becézett Emília. 19. Tölgy termése. 21. A lett főváros. 22. Ilyen étel is van. 24. Tudományos tétel. 26. Mosópormárka. 28. Ennél lejjebb (két szó). 30. Helyez, rak. 33. Titokban figyel. 45. Fafajta. 37. E napon. 38. Kissé forró! Készítette: Szőke Dániel

8 8. oldal augusztus FELHËTLENÜL Főzőverseny és borvetélkedő A Zeyk Domokos Technológiai Líceum udvarán került sor ezúttal is a főzőverseny és a borvetélkedő megrendezésére. A főzőversenyen 16 csoport vett részt, melyek mindegyike Székelykeresztúrról és térségéből jelentkezett. Első díjban a keresztúri Lúdas Matyi csoport részesült, másodikban az újszékelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottai, míg a harmadik díjjal a Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapatát tüntette ki a szakértő zsűri, amelynek közelről sem voltkönnyű dolga. Néptáncgála Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a helyi Polgármesteri Hivatal és a Pipacsok Néptáncegyüttes közreműködésével a Néptáncgála. Az immár határainkon túl is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő néptáncgálán ezúttal a kalocsai néptáncosok, a borsi Galagonyák, a nagyváradi Csillagocskák, Székelykeresztúrrol a Pipacsok Néptáncegyüttes, Mákvirágok, Vadrózsák, Kispipacsok és a Forgórózsák nevű tánccsoportok léptek fel a rendezvény színpadán. A több mint háromórás néptáncgálán a közönséget is bevonták egy közös táncba. Emlékezetes órákat nyújtottak mindannyian mind a helyi, mind pedig a vendégként jelenlevő közönségnek véleményezte a rendezvényt László Csaba koreográfus, a Pipacsok Néptáncegyüttes vezetője. Szente B. Levente IN VINO VERITAS címen hazai borokkal jelentkeztek az idei bortermelők vetélkedőjére a Keresztúr és kistérségi napok égisze alatt. Idén 14-en jelentkeztek Keresztúrról és térségünkből. Nagyon szép eredmény, hiszen tudjuk, hogy térségünk a nagy bortermelő vidékek határperemén helyezkedik el. A rangos mezőny első helyezettje Fazakas Árpád, második Demeter Albert lett, valamint harmadik díjban Rafai Emil részesült, mindannyian székelykeresztúri bortermelő lakosok. Szente B. Levente Ki-Ki úgy látja... Keresztúri napok a fiatalság szemében Ebben az évben is megrendezték a Keresztúri napokat, amely sajnos nem igazán mozgatta meg a mai modern fiatalságot, a felnőtteket és az idősebbeket azonban annál inkább. Ennek az oka talán a fiatalok hozzáállásában és a programok összeállításában keresendő. Bár az idén is nagyon sok színes és érdekes programmal álltak elő a rendezők, ezek a programok nem igazán voltak népszerűek a fiatalok körében. A rengeteg előadás és fellépés között kevés olyan akadt, amelynek igazán örültek volna a fiatalok. Elég nehéz kitalálni, hogy mire vágynak, mit szeretnének, ezért nem könnyű egy olyan eseményt megrendezni, amely kimozdítja őket a kényelmes házból. A legtöbb fiatal ráadásul (tisztelet a kivétel) nem túl nyitott a kulturális, hagyományőrző eseményekre, és a legtöbben unalmasnak találják ezeket a programokat. Így nem is kell nagyon csodálkozni, hogy egy ilyen esemény, mint a Keresztúri napok, nem mozgatja meg a tizenéveseket. Egyszerűbb lenne talán a helyzet, ha a rendezők között lenne valaki, aki a fiatalokat képviseli, hiszen így még sokoldalúbbá lehetne tenni ezeket a napokat. Talán jövőre egy kicsit változik a programok összeállítása, és talán lesz egy pár előadás, amely a fiatalok szemében is érdekesnek mondható, így több fiatal arcot lehet majd felfedezni a közönség sorai között. Mihálydeák Krisztina Kiadja SZÉKELYKERESZTÚR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szerkesztőségi elnök: RAFAI EMIL kereszturikisvaros@gmail.com Szerkesztőség: SÁNDOR-ZSIGMOND IBOLYA főszerkesztő, FALUVÉGI BARTHA NOÉMI, FODOR HEDVIGA Munkatársak: Demeter Levente, Dénes Zsófia, Gálfalvi Levente, Mihálydeák Krisztina, Páll Emese, Simon Géza-Áron, Szente B. Levente, Székely-Tiboldi Anikó, Szőke Dániel

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó A program időpontja: 2017. június 2-3. A program helyszíne: Devecser A program szervezője: Apte Művészeti Egyesület Néptáncosok Baráti Köre,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/3/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. március 28-i ülésére Tárgy: XVII. Eplényi Vigasságok előkészítése

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Kedves Pestújhelyiek!

Kedves Pestújhelyiek! 1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük

Részletesebben

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Jászvidék 6 RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS 2007. június 28. Felhívás kenyérsütô versenyre! Együtt előzzük meg a bajt! A tanév befejeztével biztosan több szabadidő és ezáltal különböző programok fogják várni a gyerekeket,

Részletesebben

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet. II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Menetrend szerint Megyeren kezdjük az évet Kristófnál. Figyelemreméltó itt az eszmeiség. Mindig sikerül így alapot teremtenünk

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

Széchenyi-napok 2016

Széchenyi-napok 2016 Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Málnási- Szász Myrtill és Vlkovszki Ildikó Fotókat készítette: Breznay Gáborné, Róka Zsófia és Ruzsinkó Bence Szerkesztette: Ruzsinkó Bence és Benke Bálint Széchenyi-napok

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagyrendezvényeinek részeként rendezik meg az immáron 5. amat?r kispályás labdarúgó tornaát, a Parázs Kupát. Az országosan

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot. IV. évf. 2018. nyár Megjelenik havonta Kosztolányi Dezső Céltársulás Tájékoztató Kiadványa KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ "De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Forever Cup Dunaújvárosban

Forever Cup Dunaújvárosban Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 15. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 15. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 15. évfordulója alkalmából Kiállítás megnyitó és könyvbemutató 2013. November 16. Visszapillantó 2013. novemberére

Részletesebben

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók)

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) 2012.02.18-án Magyarország, Erdély és Felvidék után első alkalommal a délvidéken, Topolyán került megrendezésre a V. Balassi kupa nyílt szablyavívó verseny.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben