[ Nevette,, babával Csabára is beviharzik a mezőny Pályázatok nyertesei Zenés mesejáték a színházban Változó életkörülmények 7.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "www.bekescsaba.hu [ Nevette,, babával Csabára is beviharzik a mezőny Pályázatok nyertesei Zenés mesejáték a színházban Változó életkörülmények 7."

Átírás

1 Pályázatok nyertesei Zenés mesejáték a színházban Változó életkörülmények 7. Dohányzásellenes interaktív kiállítás Ebek veszettség elleni védőoltása TISZK: minőségi szakképzés INGYENES VÁROSI LAP» BÉKÉSCSABA Nemzetközi szupermaraton TOUR DE HONGRIE 2005 Csabára is beviharzik a mezőny [ Nevette,, babával Idén 80 éves a Tour de Francé mintájára Tour de Hongrie névre keresztelt legnagyobb hazai kerékpárverseny. A 15 országból érkező nemzetközi mezőny tagjai közel 900 kilométert tesznek meg Magyarország útjain. 15 megyén és közel 150 településen áthaladva küzdenek a sikerért, a győzelemért, a sárga trikó megszerzéséért, és - idén először - értékes világranglistapontokat is szerezhetnek. A verseny augusztus 1-jétől 7-ig tart, és - akár tavaly - az idén s Békéscsaba lesz az egyik helyszín. * * * A Tour de Hongrie menetrendje: Augusztus 1., prológ: Veszprém, egyéni futam, 4 km Augusztus 3., 2. szakasz: Balatonföldvár-Kecskemét, 190 km Augusztus 4., 3. szakasz: Csongrád-Békéscsaba, 140 km Augusztus 5., 4. szakasz: Szeghalom-Tiszaújváros, 200 km Augusztus 6., 5. szakasz: Mezőkövesd-Kékestető, 166 km Augusztus 7., délelőtt: 6. szakasz: Vác-Dunakeszi, 85 km Augusztus 7.. délután: 7. szakasz: Budapest, Újbuda-Újbuda, 45 km További információ a versenyről: Információk a városról és az önkormányzatról Békéscsaba honlapján! Június 17. és 22. között Meseország apraja-nagyja Békéscsabára látogat a 14. nemzetközi bábfesztiválra. A Békés Megyei Művelődési Központ, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1968 óta háromévenként rendezi meg a fesztivált, amely különleges élményt nyújt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A rendezvényt a kezdetektől támogatja az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség Magyar Központja, partnerszervezetként a szervezésben segít a Bábjátékos Egyesület és a Magyar Színházi Társaság Bábművész Tagozata. A bábfesztivál a kezdetektől népes gyereksereget vonz, a meghívott bel- és külföldi bábszínházak leginkább nekik szóló darabokat varázsolnak a színpadra. A rendezvényt utcai bábkészítés színesíti neves bábtervezők, bábművészek közreműködésével, a résztvevőknek pedig szakmai és egyéb programok (hangverseny, táncház, kiállítás stb.) nyújtanak lehetőséget a tanulásra vagy a kikapcsolódásra. Idén előreláthatóan nyolc külföldi és öt magyar csoport lép fel (összesen mintegy 130 bábos). Jönnek Angliából, Belorussziából, Horvátországból, Lengyelországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából és Szlovéniából, a hazai színeket Budapest, Eger, Szeged, Szombathely, Zalaegerszeg, Békéscsabát pedig a Napsugár Bábegyüttesért Kulturális Egyesület csapata képviseli. A fesztivál helyszínei a Jókai színház, az Ifjúsági Ház, a Megyei Művelődési Központ, a Fiume Szálló, a sétálóutca és Gyulán a vár környéke, de előadásokat tártnak Békés megye további 5-10 településén is. A megnyitó napján bábkészítő játszóház lesz a Csaba Center előtti téren, és minden helyszínen készíthetnek bábokat a gyerekek az előadásokat megelőző órában. Külön érdekesség, hogy a Fiúméban és a művelődési központban éjszakai előadásokat rendeznek, és várhatóan a Városházi Estéken is bemutatnak bábelőadást. A bábfesztiválhoz kapcsolódó rendezvények köre igen széles. A szervezők felhívást juttattak el Békéscsaba valamennyi óvodájába és iskolájába, olyan alkotásokat várnak tőlük, amelyekkel feldíszíthetik a fesztiválhelyszíneket és azok környékét. A Meseházban kiállítás lesz majd a bábkészítő pályázatra beérkezett legjobb alkotásokból, a megyei könyvtárban pedig Szervusztok Pajtikák, avagy a 80 éves ifjú Kemény Henrik köszöntése címmel nyílik kiállítás (az ő munkásságának kiemelkedő, azt rendkívül népszerűvé tevő darabja Vitéz László figurája). Emlékkiállítást állítanak össze a bábfesztivál alapítója, Lenkefi Konrád bábművész tiszteletére, ezt a Jókai színház aulájában láthatják majd az érdeklődők. A fesztiválra a szervezők mintegy ezer látogatót várnak. (CS M.)

2 Dávid Ibolya Békéscsabán Az MDF Békéscsabai Szervezete tisztelettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóját május 20-án, pénteken órai kezdettel a Lehet-e másképp csinálni a politikát?! címmel rendezendő LAKOSSÁGI FÓRUMÁRA. Vendégünk: Dávid Ibolya, az MDF elnöke, az Országgyűlés alelnöke Házigazda: Takács Péter önkormányzati képviselő A programon közreműködik Józsa Mihály előadóművész és Nagy Szilvia tanuló A rendezvény helyszíne: MDF-székház - Békéscsaba, Nagy Imre tér 1. Bölcsődei szakmai nap Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény Módszertani Feladatokat Segítő Bölcsődéje szervezésében akkreditált szakmai tanácskozás zajlott múlt kedden a városháza dísztermében. A tanácskozást dr. Kovács Zoltán városi főorvos nyitotta meg, majd dr. Bódi Piroska adjunktus, gasztroenterológus, Valiczkó Zsuzsanna, a Dél-alföldi Regionális Módszertani Bölcsőde szaktanácsadója, Vokony Éva és Rózsa Judit, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet szakterületi referensei. Bárányi Lászlóné, a Csongrádi Óvodák Igazgatósága intézményvezetője, valamint Dér Lajosné és Csikós Vera bölcsődei szakemberek tartottak előadást. A nap folyamán szó volt többek közt a gyermekkori hasfájás szomatikus és pszichés okairól, a bölcsődei étkeztetésről, a játékról, a gyermekvédelem bölcsődékben betöltött szerepéről és a holland kisgyermekellátásról. A kisgyermekekkel foglalkozó szakemberek a tanácskozást követően ellátogattak a 20 éves fennállását ünneplő módszertani bölcsődébe is. Értesítés bölcsődések beíratásáról BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSI INTÉZMÉNYE értesíti a szülőket, hogy a bölcsődei beíratások június 6. és 10. között lesz, naponta 8 órától 15 óráig. időpontja Bölcsődébe 20 hetes kortól a harmadik életév betöltéséig vehetők fel a gyermekek. A beíratások helye a választott bölcsőde: Belvárosi Bölcsőde (Wlassics sétány 6.) 6. Számú Bölcsőde (Szigligeti u. 1.) 8. Számú Bölcsőde (Pásztor u. 66.) 1 FOGADÓNAPOK. Május 20-án Velkey Gábor alpolgármester, május 27-én Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző tart fogadónapot a városházán 8 és 12 óra között. KÖZGYŰLÉS. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése soron következő ülését május 19-én, csütörtökön 9 órától tartja a városháza dísztermében. LOVAS NAP MEZÖME- GYEREN. Május 29-én, vasárnap 9 órától Mezömegyerre várják a lovassportok szerelmeseit; az Újkígyósi Lovasklub lovas napot szervez az Új utca végén (a vágóhíd mögötti területen). A programban ugró-, galopp- és fogatszámok szerepelnek, a látogatók ellátásáról bográcsos birkapörkölttel és büfével gondoskodnak. A lovas napról további információ kérhető a 06-20/ es telefonszámon. KURATÓRIUMI ÜLÉS. A Business School Békéscsaba Közalapítvány következő kuratóriumi ülését május 24-én. kedden órától tartja az Ifjúsági Házban (Derkovits sor 2.). MEGYEI KÖNYVTÁR. Május 30-án, hétfőn 18 órától Grecsó Krisztián Isten hozott címú új regényének ünnepi könyvpremierjére várják az érdeklődőket a játszóterembe. A szerzővel Vámos Miklós író beszélget, ven dég Morcsányi Géza. műfordító, dramaturg, a Magvető Könyvkiadó igazgatója. BAHÁ'I. A Békéscsabai Bahá'i Közösség minden érdeklődőt vár soron következő előadására, melynek címe A jólét erődítménye - a lelki természetű házasság alapelvei a Bahá'i felfogás szerint. Az előadást Woods Martin képzőművész tartja május 20-án, pénteken 19 órától a Vasutas Művelődési Házban (Andrássy út ). KOLBÁSZKLUB A SÖR FESZTIVÁLON. A Csabai Kolbászklub május 27-én, pénteken 18 órától tartja következő összejövetelét a sportcsarnoknál felállított sörsátorban. A Sörfesztivál keretében tartandó összejövetelen a klubtagokat és családtagjaikat egy hamisítatlan magyar gulyásra vendégelik meg a szolnoki Gulyásfesztivál szervezői. Az egyébként belépődíjas Sörfesztiválra a klubtagok ingyenesen mehetnek be, ingyenesen kapnak sátorhelyet is, de a szomjoltásról mindenki maga gondoskodik. A laza klubtalálkozó időpontjában a fesztiválon kitűnő szórakoztató programok BÉKÉSCSABA HÍREKBEN A ahol város, élünk lesznek (fellép például Demjér Ferenc és a TNT). BOR- ÉS KOLBÁSZVER SENY. A Lencsési Kertbarátok Köre május 21-én, szombaton S órától rendezi meg a bor- és kolbászversenyt a Lencsési Közösségi Házban. MATRIKULA HÁZASSÁG Papp Szilvia és Schmidt Attila, Bugyik Erika és Streit János SZÜLETÉS Simon Ferenc ós Galgócz Marianna fia Dávid, Toldi Pété - és Pauló Márta fia Kristóf. Nag> Gábor és Kun Anita leánya Petra Kamilla, dr. Spróber Zoltán és dr. Tinger Mónika leányai Hanna és Dóra, Hajtman Zoltán és Plesovszki Klára fia Ádám, Guglova Attila és Kéringer Gyöngy leánya Kira Petra, Bagyinka András és Farkas Katalin leánya Adrienn GYÁSZ Halmágyi Antal György (1945) Ingyenes városi lap. Békéscsaba Felelós szerkesztő: Sztojcsev Szvetoszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika Tipográfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Felelós kiadó Dr Kurucz Ferenc jegyző Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér I/32. Telefon: telefon/fax: Szedés: Reproform Bt Nyomás: Hungária Plus Nyomdaipari Kft., Békéscsaba Felelós vezető Kepenyes János nyomdavezető Megjelenik kéthetente példányban Terjeszti a Magyar Posta csabai merleg@bekescsaba hu ISSN

3 Zenés mesejáték a színházban Furcsa világ a mesevilág. Megférnek benne a jók és rosszak, lehetnek ilyenek is meg olyanok, aztán valami csoda folytán megváltoznak, mindenki mást csinál, mint addig. Furcsa világ Andersen mesevilága is, nem várhatjuk el (például), hogy az ólomkatona olyan állhatatos legyen, hogy ne felejtse el: ki is találta ki őt? Hogy miért nem? Ki tudja. így aztán nem is olyan furcsa, hogy a meseíró figurái fellázadnak, és jól becsapják a szerzőt, aki teljes letargiába süllyed. Viszont az ablakon át érkező vendégkislány, Gerda átölelheti majd a Hókirálynőt, aki az embereknek jégszívet csinált... Megy a mese, miközben a lendületes, hangulatos, dallamgazdag zene és Geszler György mutatós táncai uralják a színpadot. Érdekes kísérlet Balázs Ágnes Andersené. Balázs szövegíróként, zeneszerzőként és a dalszövegek írójaként is kivételes tehetségnek mutatkozik. Néhol túlír, túlmagyaráz, még ha felnőttekhez is szól, nemcsak gyerekekhez, akkor is. Látható, hogy nagyon szereti Andersent és az ő meséit, olyannyira, hogy néha túlárad ez a szeretet, és önfeledten elidőz egy-egy különösen kedves jelenetnél. Iglódi István, a rendező igyekszik egyensúlyban tartani az előadást, ötletei szinte kifogyhatatlanok. Színészei értik, mire gondol, és teljesítik kívánságait. A bábuk (Steinkohl Erika, Csomós Lajos, Kara Tünde és Vajda Károly) sok-sok mesebeli gesztussal lopják be magukat a nézők szívébe; Paczuk Gabi Lina kisasszonyként hozza megszokott jó formáját, Szőke Pál, a részeges házmester is eredeti figura. Már többször kapott nagyobb szerepet Nánási Nikoletta, általában rászolgált a rendezői bizalomra. Itt Gerda szerepében vállalkozik a jégszívú emberek megváltására, néhány szép pillanatát kellemes felidézni. A címszerepben a színiiskolás Gulyás Attila a prózai jelenetekben is, az énekben és a táncban is vitathatatlan tehetség. Ha a 1956 emlékére Az 1999-ben létrehozott Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány (1025 Budapest, Szépvölgyi út 144., telefon: 06/ , , fax: , muzeum56@netquick. hu) feladatának tekinti a forradalom és szabadságharc, valamint az utána következő megtorlás írott és tárgyi emlékeinek gyűjtését, rendszerezését és kiállításokon történő bemutatását. Olyan emlékmúzeumot szeretnének létrehozni és működtetni, ahol az évtizedekig rejtegetett emléktárgyak, fényképek, újságok, periratok végre méltó helyre kerülnek, hogy emléket állítsanak az ismert és ismeretlen hősöknek. Tudatosítani kívánják a fiatalokban: azt, hogy szabad, független, demokratikus országban élhetnek, azoknak köszönhetik, akik akkor feláldozták életüket vagy börtönökben, internálótáborokban sínylődtek évekig. Az alapítvány a médián keresztül folyamatosan hírt ad rendezvényeiről és arról, hogy gyűjtik az '56-tal kapcsolatos relikviákat. Mindazok jelentkezését várják, akik céljaikat és munkájukat közhasznúnak és támogatásra érdemesnek ítélik. (H M.) Zongoristák sikere Április 30-án Kecskeméten születésnapi fesztiválkoncertet rendeztek Sári József és Soproni József tiszteletére. A koncerten fellépett a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola két növendéke, Kovács Gergely Tamás és Binder Norbert, akik kiemelkedő művészi produkciójuk jutalmául szerepelhetnek a Magyar Televízió Cimbora címú gyerekműsorában, és a Magyar Rádió is készít velük felvételt Sári József 9 miniatűr című művéből. Felkészítő tanáraik Kovács Adrién és Csontos József Attila. Jelenet a zenes játékból szerencse is melléje áll (ahogy lelkesen éneklik a finálét), akkor egy ígéretes pálya kezdetét láttuk az Andersen bemutatóján. A jól bejátszható díszletteret Kovács Yvette Alida tervezte, Scháffer Judit a pompás jelmezeket, hogy teljes legyen a kép. Tényleg furcsa világ a mesevilág: biztat is, tanulságokkal is szolgál, és élteti a reményt, hogy legszebb mese az élet". Legalábbis gyermekkorunkban, amikor szívvel hiszünk benne. Vagy nem is tudjuk, miben hiszünk, de az is olyan szép. SASS ERVIN A Natúrpark közgyűlése Május 4-én, a városháza dísztermében tartotta közgyűlését a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Pap János elnök vezetésével. Az ülésen egyebek mellett beszámoló hangzott el az egyesület évi munkájáról és évi terveiről a pályázatok tükrében. Hat szakbizottságuk a múlt évben kéthavonta tartott szakmai egyeztetéseket dr. Fórján Mihály vezetésével, az ügyvivő testület kéthetente, az elnökség kéthavonta ülésezett. Az egyesület új tagokkal bővült, csatlakozott Körösladány önkormányzata, a Körösök Völgye Turista Egyesület, a Békési Kajak-Kenu Klub, a Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány és Barna Ádám. A PEA-pályázat segítségével közelebb került többek közt a ligeti pavilon átalakítása a Natúrpark céljainak megfelelően (a pályázat egymilliárd forint értékben Békéscsabát, Gyulát, Békést, Dobozt, Köröstarcsát és Mezőberenyt érinti). Nyertek pályázati forrásokat természetvédelmi fejlesztésekre, kerékpárút tervezésére, de a működésre és a honlapra is. Folyamatosan munkálkodnak a határ menti szervezetekkel való együttműködés kialakításán, több mint egy éve az egyesület együttműködési megállapodást írt alá Belényes térségével. Felvették a kapcsolatot a Lyoni Fenntartható Fejlődés Egyetemével, amellyel szintén együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek folytatásaként 2006-ban várhatóan nemzetközi konferencia, 2007-től nyári egyetem zajlik majd nálunk a Környezettudatos gondolkodás projekt keretében. Múlt év óta működik a szervezet önálló honlapja is, amely a címen érhető el. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület az alakulása idején megkereste Sarkadot, a város akkor még nem lépett be, most azonban jelezték csatlakozási szándékukat. A közgyűlés döntése alapján Sarkad város pártoló tag lett. Az egyesület idén is számos pályázatot nyújt be többek közt a környezettudatos nevelés érdekében, az agráriumot érintő fórumok megtartására, illegális hulladéklerakók felszámolására, a természeti értékek megőrzésére, és támogatást remélnek a határ menti együttműködés erősítésére is.

4 A közművelődési és művészeti pályázatok nyertesei A közművelődési, ifjúsági és sportbizottság május 10-én bírálta el a évi közművelődési és művészeti pályázatokat. A bizottság felhívására 203 pályamunka érkezett, összesen forint igénnyel. Két pályázó nem számolt el a tavalyi támogatással, így automatikusan kizárták magukat a évi támogatásból. A pályázati felhívás értelmében nem kaphattak támogatást az oktatási intézmények, továbbá forráshiány miatt néhány feladat. 201 érvényes pályázat érkezett, a felosztott keret forint. Támogatásban részesültek a következők: Arany János Művelődési Ház - ökumenikus istentiszteletre a ház csoportjainak fellépésével (40 000); kiállítás költségeire (40 000); a megyeri kolbász- és pálinkaversenyre (30 000); a hagyományőrző asszony klub támogatása (30 000); az asszonykórus támogatása (30 000). Békési Úti Közösségi Házak a magyar kultúra napja rendezvényére (20 000); a meseküldő szolgálat támogatása (20 000); a Ványai János fazekas kör támogatása (25 000); a Kaláris gyöngyfűző kör támogatása (15 000); a Mesekuckó támogatása (10 000); indiántábor rendezésére a Meseházban (20 000); a csabai szlovák népi kézműves tábor támogatása (15 000); a bábkészítő táborra (15 000); a Meseház nyitott hetének anyagköltségeire (20 000); a kalandozó játszóház költségeire (30 000); a Meseház mesemondó versenyének díjaira (20 000); a fiatalok népdalkörének támogatása (40 000); a Jazzklub támogatása (40 000); a Csabagyöngye szüreti mulatságra (30 000); a Meseház gyermeknapjára (30 000); a bábkészítő pályázat díjazására (20 000); kortárs képzőművészeti kiállítás támogatása (10 000); a Dédszüleink ruhatára néprajzi kiállításra (20 000); a Dedinszky Gyula emlékére rendezett kiállítás költségeire (20 000); a filmklub támogatása (20 000). Ifjúsági Ház és Általános Társaskör - a modern kézműves tábor támogatása (40 000); a Szünidözz velünk! őszi szünidei programok támogatása (35 000); a sakk-klub támogatása (30 000); a diákírók, diákköltők körének támogatása (30 000); a népi díszítőművészeti szakkör támogatása (20 000); a Berekméri Zoltán fotóklub támogatása (40 000); a Munkácsy Mihály Emlékház Vendégek a szalonban címú sorozatának támogatása (50 000); Rippl-Rónai József-kiállításra ( ); az alkotó nők körének támogatása (20 000); a Valóság Színpad támogatása (40 000); a Csabai Színistúdió minősítő versenyére ( ); a Guzsalyas táncház támogatása (40 000); a Ludas kocsma táncházaira (50 000); a Péntek-Jam koncertsorozatra (50 000); a rejtvényklubnak versenyekre (50 000). Lencsési Közösségi Ház - a csipkeverő klub támogatása (50 000); a Márvány fotómúhelynek országos kiállítás rendezésére (70 000); a Lencsési Galéria sorozat kiállításaira (50 000); nyári szünidei programokra (60 000); a Lencsési Nyugdíjasklub rendezvényeire (45 000); a Lencsési Mesekuckó támogatása (70 000); a Lencsési Kertbarátkör támogatása (30 000). Csaba Honvéd Kulturális Egyesület - táncházsorozatra (40 000); a makettklubnak makettkiállításra (30 000); a képzőművészeti kör nyári alkotótáborára (30 000); az autómodellező klubnak verseny rendezésére (20 000). Diáktanya Közalapítvány - kézműves-foglalkozásokra (40 000); a gyermek- és ifjúsági korosztályt érintő programok kiadványának megjelentetésére (80 000). Vasutas Művelődési Ház - a Körös-parti Vasutas Fúvószenekar külföldi fesztiválon való részvételének támogatása ( ). Békés Megyei Könyvtár - az alsó tagozatosok számára meghirdetett irodalmi pályázat jutalmazására (20 000); a Nyitott könyvtár hét rendezvényeire (80 000); rendhagyó, középiskolásoknak szóló órákra (30 000); felnőtteknek szóló pódiumműsorokra (80 000); felső tagozatosok költészet napi irodalmi pályázatának díjaira (20 000); a könyvtár karácsonyi programjára (40 000); gyerekműsorokra (50 000); a gyermekkönyvtár népmeseprogramjára (20 000); a gyermekkönyvtár decemberi Gyermek Könyvhónap programjára ( ); a Barátunk a könyv, a könyvtár című vetélkedőre (50 Wérteei 000); a Napsugár Bábegyüttes előadására (20 000); a Könyvtártámogató Alapítvány programjára (30 000). Békés Megyei Művelődési Központ - a kézműves-szakiskola III. regionális ifjúsági kavalkádjára (50 000); a IX. gyermek kézműves táborra (50 000); a XV. komplex képzőművészeti táborra ( ); a Békés megyei kertbarátkörök bor- és szárazkolbászversenyére (30 000). Iskola - a 2-es iskola szülői szervezetének megyei rejtvényfejtő versenyre (50 000). Nyugdíjasklubok - a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubjának támogatása (30 000); a Gerlai nyugdíjasklub támogatása (40 000); a Haán Lajos Honismereti és Helytörténet Nyugdíjasklub támogatása (30 000); a Jaminai nyugdíjasklub támogatása (50 000); a Kötöttárugyár nyugdíjasklubjának támogatása (30 000); az Őszidő nyugdíjasklub támogatása (30 000); a Nyugdíjas pedagógusklub támogatása (30 000); az SZMT nyugdíjas-szabadidőklub támogatása (40 000); az Unicon Rt. nyugdíjasklubjának támogatása (30 000); a Békéscsaba Városi Nyugdíjas-egyesület támogatása ( ). Egyesületek, alapítványok, szervezetek - az Aut-Pont Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítványnak szakkönyvkölcsönzö működtetésére (30 000); a Békéscsabai Civil Szerveze-, tek Szövetségének szenvedélymentes napra (50 000), olvasósarok kialakítására (20 000), civil kulturális börzére (50 000); az Életfa Kulturális Alapítványnak főzőversenyre, Mikulás-napi játszóházra (80 000); a Kner Tevan Alapítványnak tipográfiai kiállításra (50 000); a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete ifjúsági tagozatának újság megjelentetésére, kirándulásra (50 000); a Békéscsaba Városi Nagycsaládosok Egyesülete Krumpliorr művészeti műhelyének támogatása (40 000); a Békés Megyei Népművészeti Egyesületnek a IX. határok nélküli néprajzi főiskolára (50 000); a Dr. Ráró" Lovakkal a Gyermekekért Közhasznú Alapítványnak kulturális találkozóra és játszóházra (40 000); a flemonda Szabadidős Lovas- és Sportegyesület rendezvényére (40 000); a Speciális Nevelésért Alapítványnak a tűzzománc alkotókor jubileumára (20 000); a Szinkron Közhasznú Egyesület támogatása (40 000); a Békéscsabai Városvédő és Városszépí madár 4. című békéscsabai irodalmi antológiájára (50 000); a tő Egyesületnek a Városom, ahol élek címú rajz- és fotópályázatra (50 000). Irodalom - a Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház Ritka Körös Irodalmi Társaság irodalmi programjaira (50 000); Sz;7ágyi Andrásnak a Békéscsaba képzőművészete című könyvére (50 000); Tubáné Péter Erikának önálló verseskötet megjelentetésére (40 000). Színházművészet, nagyrendezvények - a Fiatal Színházművészetért Iskola székelyudvarhelyi szakmai gyakorlatára ( ); a Békés Megyei Könyvtár irodalmi osztályának A humor szerepe a magyar irodalomban című konferenciájára (50 000), a ös ünnepi könyvhét békéscsabai programjaira (50 000). Zene - a Békéscsabai Bartók Béla Kórusegyesületnek fellépőruhákra ( ); a Csaba Pávakörnek fellépések támogatására (40 000); a DÖK-Rock koncertsorozatra (50 000); az Orogán népdalkörnek (Jamina) a népszokások és népviselet felújítására (30 000), éves programjaikra (30 000); a Szendrey-Karper László Gitárzenekar Alapítványnak gitárfesztiválon való részvételre (60 000); a Békéscsabai Vonós Kamarazenekarnak 15 éves jubileumi hangversenyükre (70 000). Tánc - a Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 15 éves jubileumi ünnepi programjára (70 000); a Csaba Kulturális Egye-

5 sülét a Táncművészetért táncházaira (30 000); a Sziluett Táncsport Egyesületnek a II. Sziluett kupa megrendezésére (40 000); a Tabán Táncegyüttesnek Arad megyei néptáncbemutatókra, táncházakra (25 000). Képzőművészet, fotó, film - az Alkotó Fiatalok Műhelye támogatása (40 000); a FAMME - Független Alkotók Művészeti és Művelődési Egyesülete támogatása (50 000); az International Art Camp békéscsabai művésztáborra (40 000); Tőkés Gyulának iskolások művészeti táborára (20 000); a Solaris AFS filmesek támogatása (40 000). Egyházak, gyülekezetek - a Békéscsabai Evangélikus Vegyes Kar kategóriaminősítő jubileumi hálahangversenyére (30 000); a Hit Kulturális Klub kulturális programjaira (20 000); a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület kulturális és művészeti tevékenységeire (40 000); a Békéscsabai Református Vegyes Kar utazási költségeire (30 000); a Békéscsabai Teljes Evangéliumi Gyülekezet gyermekcsoportjának nyári tábor kézműves-foglalkozásaira (20 000), kézműves estekre (20 000). Egyéb az IPA Magyar Szekció Békés Megyei Szervezet Békéscsabai Csoportjának József Attila életéről, valamint Békéscsaba szobrairól szóló vetélkedőkre (30 000), gyermek- és családi napra (40 000); a Mabéosz Békéscsaba Városi Bélyeggyűjtők Körének bélyegbemutatókra, kiállításra (25 000); a Magyar Minerofil Társaság Békéscsaba Városi Ásványgyűjtő Körének ásványgyújtó túrákra (20 000); a Békéscsabai Városi Rádiósklubnak elektronikai versenyre (10 000); a Stark Adolf Kertbarátkör támogatása (20 000); a Magyar Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Szervezete Békéscsabai Körzeti Csoportjának gödöllői kirándulásra (30 000); a megyei szervezetnek a fehér bot világnapjára (50 000). Egyéni pályázók - Adamik György János, alkotótevékenységre (20 000); Bácsfalvi Zoltán, tőketerebesi kiállításra (20 000); Beghdadi Badreddine, kiállításokra (30 000); Berki Zita, breznói kiállításra (20 000); Bodrogközy Rita, a Zenekuckó produkcióra (20 000); Born Gergely, Békés megye szakrális földrajzához kiadványok beszerzésére (20 000), önálló est jelmezeihez, színpadképéhez (20 000); Budai Gyuláné, kiállításokra (20 000); Csendes Ferenc, kiállításokra (30 000); dr. E. Szabó Zoltán, kiállításra (30 000); Fazekas Attila, közös kiállításra (40 000); Feigl Miklósné, kiállításon való részvételre (20 000); Gnandt János, egyéni 11 A születés hete Május 23. és 29. között országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozat programjai zajlanak városunkban a születés hete keretében. A program mottója: méltó módon szülni és születni, egy hét a várandósság és anyaság megszenteléséért. Május 23-án, hétfőn órakor Félelmeink a változástól, szerepmintáink címmel dr. Nagy Anikó klinikai szakpszichológus tart előadást a megyei könyvtárban órától Závogyán Judit, KITtréner beszél az intim tornáról ugyancsak a könyvtárban. Május 24-én, kedden 18 órakor Az otthonszülés mint lehetőség címmel hallgathatják meg az érdeklődők Fáy Nóra fizikus, háromgyermekes anya előadását a könyvtárban. Május 25-én, szerdán 18 órakor A női energiák tudatformáló hatása korunkban címmel Szabó Judit írónő tart előadást az Ifjúsági Házban. Május 26-án, csütörtökön 18 órakor Csillagocska születik - az otthonszülés hajdanvolt szertartása címmel Molnár V. József néprajz- és gyermekrajzkutató előadása következik a Békés Megyei Művelődési Központban. Május 27-én, pénteken Az ember lelki születése - s hogyan hat felnőtt életünkre címmel Kiss J. Zsolt asztrológus, pszichodráma-asszisztens tart előadást az Ifjúsági Házban. Az előadások belépődíja 450 forint. További információk a vvvvw.szuleteshete.hu portálon találhatók és az info@szuleteshete.hu címen kérhetők. kiállításra (40 000); Grecsó Krisztián, Isten hozott címú új regényének fiatalokhoz történő eljuttatására (40 000); Gubis Mihály, új alkotásokra (30 000); Imre György, kiállításra (20 000); Kalmár Zsolt, fotókiállításra (40 000); Krajcsovszki Tamás, berni kiállítás támogatása (50 000); Lengyel Péter, kiállítás támogatása (30 000); Lonovits László, művek létrehozása, szállítása (30 000); Mészáros Attila, tandíj nélküli szobrászképzés működtetésére (70 000); Molnár Antal, önálló kiállításra (40 000); Megyeri Horváth Gábor, kiállításra (30 000); Nóvák Attila, kiállításra (30 000); Pataj Pál, kiállításra (40 000); Prisztavok Tibor, kiállításra, alkotói tevékenységre (40 000); Rágyanszki Erzsébet, kiállításra (20 000); Romvári Etelka, csoportos kiállításra (20 000); Sallai Lajos, kiállításra (30 000); Slezák Lajos, kiállításra (30 000); Szabó Julianna, kiállításra (30 000); Szereday Ilona, kiállításra (30 000); Szilágyiné Kaplon Éva, kiállításra (20 000); Ujj Éva, a Toboztól a Betlehemig kiállításra (20 000); Varga Zsolt, anyagok, eszközök beszerzésére (40 000); Váradi Zoltán, fotókiállítás támogatása ( ); Vollmuth Krisztián, kiállításra (30 000). PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány a 15/1995. (XII. 9.) MKMrendeletben foglalt hatáskörében eljárva pályázatot az alábbi műteremlakás bérletére: hirdet Békéscsaba, Andrássy u. 2. III. em. 15. szám (88 m 2 alapterületű, melyből a műterem 38.8 m 2 ) A műteremlakás előzetes egyeztetés után megtekinthető. A pályázatok beadásának határideje: június 3. Postacím: Magyar Alkotóművészeti 1054 Budapest, Báthori u. 10. Közalapítvány A pályázat részletes feltételeit tartalmazó űrlap beszerezhető a helyszínen a műteremlakás megtekintésekor vagy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány titkárságán (1054 Budapest, Báthori u. 10. II. em.). A lakás megtekintése érdekében időpont a 06-30/ es, valamint a 06-1/ es telefonszámon egyeztethető. Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a pályázathoz kötelezően csatolni kell a művész részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkásságát áttekinthető, legfeljebb 4-5 oldalas sokszorosított dokumentációját vagy nyomdai úton előállított katalógust, valamint a műterem használata során megvalósítani kívánt munkatervet. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázatok elbírálására előreláthatólag június végéig kerül sor, melynek eredményéről a pályázókat személyesen értesítjük. Kós-sikerek MAGYAR ALKOTÓMŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA A Kós Károly Szakképző Iskola tanulói a közelmúltban több versenyen is eredményesen szerepeltek. A szakiskolai tanulók közismereti tantárgyi versenyének országos döntőjében magyar nyelvből tizedik helyezést ért el Papp László, felkészítője Petri Miklós volt; matematikából Papp László az első helyen végzett, felkészítette Kelemen Zoltánné. A végzős tanulók közül a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjén kiválóan szerepeltek, ezzel mentesültek a szakmai vizsga letétele alól a következők: épületburkoló - 2. Kerepeczky Attila, felkészítői Zöldréti Csaba és Kiszel Szabolcs; kárpitos - 6. Bánfi István, 9. Farkas Richárd, felkészítőik Králik János és Vass László; fodrász - 3. Hegyi Judit, 6. Sarus Zoltán, felkészítőik Matyuska Ferencné, Kosztin Vazulné és Szabó Ágnes; kozmetikus - 1. Elek Ildikó, 6. Bereczki Hédi, 11. Mravik Nikoletta, 14. Kiss Gabriella, felkészítőik Matyuska Ferencné, Kesjár Edit, Mátyás Piroska, Jantyik Marianna és Kertai Emőke. I^lérlecl

6 Ünneplés a 10-esben Nyári táborok Az elmúlt hetek ismét lázas izgalommal és készülődéssel teltek a 40. születésnapját ünneplő Kazinczy utcai 10-es iskolában. Az évforduló újabb és újabb ötletek megvalósítását, a hagyományok színesítését, a rendezvények még emlékezetesebbé tételét váltotta ki tanárból, diákból egyaránt. A tavaszi rendezvénysorozat talán legcsalogatóbb programja a családi nap volt. Az iskola egyik udvarán pattogó tüz mellett szorgos szülök, tanárok várták a szombaton iskolába érkezőket. A szülők gasztronómiai tudásukról, ügyességükről, a diákok játékosságukról adtak számot ezen a napon. Amíg a bográcsban fortyogott az ebéd a kis kukták" vezénylete mellett, addig a sportudvaron szülők, diákok, nevelők a zenés bemelegítő és az iskolakör után játékos, mókás akadálypályákon mérhették össze ügyességüket. Népszerű volt a lajhármászás, zsákban futás, kerékpáros ügyességi verseny és a petanque. Sokakat vonzott a kosárra dobás, kapura dobás, az ivó- és lekvároskenyér-evő verseny. Nagy érdeklődés kísérte az aerobikos lányok bemutatóját, valamint a családi váltót. A szurkolás a tanár-szülő labdarúgó-találkozón érte el a csúcspontját, amely barátságos döntetlent hozott. A mulatság, az izgalom csak folytatódott délben, amikor az osztályok gasztronómusai felvonultatták paprikáskrumpli-kínálatukat, s a tanári zsúri megkóstolhatta a 20 osztály főztjét. Közben a diákok is a bogrács aljára néztek, s izgatottan várták a zsúri döntését. A jóízűen elfogyasztott ebéd után a faragott vágódeszkára felkerülhetett az idei győztes osztály neve. Az oklevelek és a jövő évi paprikás főzéséhez szükséges fakanalak is gazdára leltek. Késő délutánba hajló beszélgetés, vidám, kötetlen játék zárta ezt a nagyszerű napot, amelyen szülő, tanár, diák egyaránt kellemesen érezte magát! SERES JÁNOSNÉ. az iskola tanára Feltárulnak az ősi orosz titkok A Békés Megyei Művelődési Központ, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola július 11. és 16. között a következő táborokat szervezi Doboz-Szanazugba: Belső utakon önismereti tábor középiskolások számára Kónya Gizella és Benke Edit vezetésével; DÖK-tagok és -vezetők nyári képző tábora; Honkörkép tábor - környezetvédelem, képzőművészet, média és kommunikáció választható szekciókkal; Diákrádiósok és diákújságírók tábora. Jelentkezési határidő a Honkörkép táborba június 6. a többi táborba június 1., részvételi díj Ft/fö. A táborokrói további információ kérhető a művelődési központban (Luther u. 6), a telefonszámon, a marcsy@bekes-mmk.hu címen, és tájékozódni lehet a vvvvvv.bekes-mmk.hu címen elérhető honlapon is. *** A művelődési központ június 27. és július 1. között rendezi meg a IX. gyermek kézműves tábort a Tégla Közösségi Házban (Orosházi út 32.). Részvételi díj 5000 Ft/fő. A tábor nem bentlakásos, a résztvevőknek hétfőtől péntekig 7.30 órától 16 óráig kínálnak programokat. Jelentkezési határidő június 3., érdeklődni a művelődési központban lehet Kölcseyné Balázs Máriánál (telefon ). *** A Békés Megyei Művelődési Központ, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Békés Megye Népművészetéért Alapítvánnyal és a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel közösen felnőtt és ifjúsági népművészeti tábort szervez július 17. és 24. között az Ifjúsági tábor területén. Ekkor rendezik meg a IV. dél-alföldi gyermek kézműves tábort, a IX. nemzetközi határok nélküli néprajzi népfőiskolát, a XI. országos kosárfonó mesterkurzust, a XII. nemzetközi fafaragó-találkozót, a XV. dél-alföldi regionális kézműves tábort. Jelentkezési határidő: június 1. További információ kérhető a Luther u. 6. szám alatt, a és a telefonszámon Pál Miklósnétól. vagy a mmkmail-@ bekes-mmk.hu címen. Május 27-én, pénteken A MOSZKVAI PATRIARCHÁTUS órától a Moszkvai Patriarchátus OKIUDOX KORI SA Ortodox Kórusa ad hangversenyt az evangélikus nagytemplomban Anatolij Grindenko vezényletével a Filharmónia Kht. szervezésében. A műsorban orosz liturgikus művek, óorosz népdalok, XVI- XVII. századi kórusművek szerepelnek, az előadás címe: Feltárulnak az ősi orosz titkok. Jegyek 1500 és 2000 forintos áron válthatók a Filharmóniánál (Andrássy út , telefon ), a Diáktanyán (Kinizsi u. 20., telefon ) és a Tourinform Irodán (Szent István tér 9., telefon ). Kristálycsodák, drágakövek A Békéscsabai Ásványgyűjtő Kör május 21-én, 9-17 óra között a 2. Számú Általános Iskolában (Irányi u. 14) rendezi meg a XIII. Nemzetközi Ásvány- és Kőzetkiállítást és Vásárt. Ásványok, kőzetek, kristályok, ércek, ékkövek, drágakövek, kövületek, tengeri csigák, kagylók és korallok bemutatója, cseréje, eladása. Belépődíj: felnőtteknek 150 Ft, gyermekeknek ingyenes. ÉVE TÖRTÉNT CSABAI- KRÓNIKA MÁJUS A Bekesmegyei KÖZLÖNY híreiből S Z E R K E S Z T I Q É C S BÉLA A Békéscsabai Kisgazdák Egylete alakuló közgyűlése. Hatvan gazda jelent meg a városháza tanácstermében, hogy kimondja az egylet megalakulását. Az egylet célja, hogy Csaba mezőgazdasággal foglalkozó polgárainak alkalmat adjon gazdasági érdekeik előmozdítására, a közművelődésre, és hogy egymás társaságában nemes szórakozást találhassanak. Az egylet testületi köréből minden politikai tevékenységet kizártak. A tisztikar megválasztása kétévi időtartamra közfelkiáltással törtónt. Elnök Zahorán György, alelnök Hursán János, jegyző Botyánszky Mihály, pénztáros Kraszkó Mihály lett. A közgyűlés megválasztotta a 20 tagú választmányt is. Terv új katolikus templom építésére. A régóta húzódó templomépítés ügye közelít a megvalósulás felé. Több építési terv közül Hofhauser Antal budapesti műépítész terve volt a legtetszetősebb. Az egyházgyűlés azonban ezt nem fogadta el, és újabb tervet kért 13. századi gótikus stílusban, két toronnyal, és kikötötték, hogy 3000 lélek befogadására alkalmas legyen. Az építési költséget 200 ezer koronában határozták meg. Csaba egészségügye. Május hónapban az egészségügyi viszonyok kielégítöek voltak. A halottak száma nyolccal volt kevesebb, mint az előző hónapban. A legtöbb halálozás - negyven - tüdöbajban történt. A szaporulat az elmúlt hónapban 34 volt. Születtek összesen 129-en, fiú 74, leány 55. A meghaltak száma 95, fiúnemű 45, nőnemű 50. Házasságot kötött 32 pár.

7 KSH-KUTATÁS Változó életkörülmények 7. A tavalyi kutatásunk eredményeit ismertető cikksorozatban néhány rész óta a jövedelmi helyzet ismertetésével foglalkoztam. Ezúttal ennek a témának néhány további érdekességét megemlítve lezárom a jövedelmi kérdéskör bemutatását. A háztartások kiegészítő jövedelmeit vizsgálva azt látjuk, hogy Békés megyében a háztartások 57 százalékában végeznek jövedelemkiegészítő tevékenységként saját szükségletre történő zöldség-, gyümölcstermesztést. A háztartások összes árbevétele szerint vizsgálva a kiegészítő tevékenységet megállapítható, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb összjövedelmű háztartások részesednek a legkevésbé ebből a tevékenységből, 2,6, illetve 8,3 százalékban. Ezen jövedelmi helyzetú csoportok kisebb részaránya érthető, hiszen a legmagasabb jövedelműek nem szorulnak rá, míg a legkisebb jövedelmű háztartásokban leginkább azok élnek, akiknek pedig lehetőségük nincs rá. A saját fogyasztásra történő termelés tekintetében lényeges eltérést tapasztalhatunk a két kistérségben. A békéscsabai kistérségben a háztartások alig négytizedében, míg a mezőkovácsházinak több mint háromnegyedében folytatják e tevékenységet. A kiegészítő jövedelmek másik csoportját képezik a háztartások közötti adott és kapott pénzbeli támogatások, amelyekkel a háztartások a megszerzett jövedelmüknek átlagosan 8-10 százalékát újra elosztják. A megye háztartásainak 8,7 százaléka adott más háztartásnak támogatást. A támogatások közel háromnegyedét az 50 éves és idősebb korú háztartástaggal rendelkező háztartások adták. A nyújtott támogatás havonkénti átlagos mértéke megközelíti a tízezer forintot. Megnevezés A pénzbeli támogatások alakulása Békés megyében, Adott pénzbeli támogatás aránya % átlagos havi értéke Ft Kapott pénzbeli támogatás aránya % átlagos havi értéke Ft Békéscsaba 9, , Békéscsabai kistérség Mezókovácsházi kistérség 8, , , Megye összesen 8, , A háztartások közötti pénzbeli támogatások mozgásában jellemző irányokat lehet felfedni. A támogatást adók inkább az idősebb, a szülői-nagyszülői körből kerülnek ki, akik megtakarításaikkal támogatják gyermekeiket vagy unokáikat. A felvétel adatai szerint a támogatott háztartások viszont inkább a fiatalabb átlagéletkorú háztartásokhoz tartoznak. A megyében a jövedelemmel rendelkezők közel fele úgy ítéli meg, hogy 2003-ban nőtt a jövedelmük. A növekedést nagyrészt a nyugdíjak emelésével és a béremeléssel magyarázzák mindkét kistérségben. Kisebb mértékben indokolják a javuló jövedelmi helyzetüket a munkába állással, illetve munkahelyváltással. A két kistérségben jelentős különbség mutatkozik az elhelyezkedéssel kapcsolatban, a békéscsabaiban ugyanis háromszor annyian magyarázták ezzel anyagi helyzetük javulását, mint a mezőkovácsháziban. A békéscsabai kistérségben a jövedelemmel rendelkezők több mint felének nőtt a jövedelme, azon belül a megyeszékhelyen néhány százalékponttal még ennél is nagyobb arányban éreztek javulást. Békés megyében 2003-ban a megtakarítással rendelkező háztartások aránya mindössze 17,5 százalék volt. Mindkét vizsgált kistérségben magasabb arányban értek el megtakarítást a háztartások, a mezökovácsháziban mindössze egy, a békéscsabaiban kilenc százalékponttal haladta meg arányuk a megyei átlagot. A megyeszékhelyen a megtakarítással rendelkező háztartások aránya némileg elmarad a kistérségétől. A két kistérségben élö háztartások megtakarításai azt mutatják, hogy a békéscsabaiban alacsonyabb a legkisebb megtakarítással rendelkezők aránya, azonos a száz- és ötszázezer forintot elérőké, míg a megyeszékhely térségében közel kétszerese a nagyobb összeget megtakarítók aránya, mint a megye déli területén. Békéscsabán a legmagasabb (17,5%) azon háztartások aránya, ahol a megtakarítás mértéke meghaladja az ötszázezer forintot. A megyében a megtakarítással rendelkező háztartások mintegy negyedében vélik úgy, hogy az elmúlt évben nőtt a megtakarításuk, több mint felében változatlannak, míg közel 23 százalékukban csökkenő mértékűnek ítélik azt. A megyei átlaghoz viszonyítva a békéscsabaiban kissé nagyobb arányban érzékeltek növekedést a megtakarítások terén. Romló megtakarítási helyzete a megyeszékhelyi kistérségben élő háztartások közel egyharmadának van, ami tíz százalékponttal nagyobb arányú, mint a megye déli részén élők esetében. Békéscsabán a megtakarítások változása a megyei átlagot követi, annyi különbséggel, hogy a javulást és a romlást is néhány százalékponttal nagyobb arányban érezték a háztartások. Békés megyében a háztartások 10,7 százalékának van lakásvásárlással vagy építéssel kapcsolatos hitele. A megyei átlagot meghaladva, 17,6 százalékában van a békéscsabai és mindössze 9,3 százalékban a mezőkovácsházi kistérség háztartásainak. Ennek a több mint nyolc százalékpontos különbségnek az okait a kereseti viszonyok, valamint a korösszetétel különbségében kell keresni. A háztartások 14 százaléka nem tudja rendszeresen fizetni a törlesztőrészleteket a megyében, de azon belül mindkét kistérségben kisebb az ilyen háztartások aránya. Áruvásárlási hitellel a háztartások több mint 17 százaléka rendelkezik a megyében, amely a megyeszékhely kistérségében másfél százalékponttal több, a mezőkovácsháziban viszont közel hat százalékponttal kevesebb. Az is jellemzi egy család anyagi helyzetét, megélhetését, hogy megengedheti-e magának az évenként legalább egyszeri nyaralást, vagy sem. Ezen a területen is beszédesek a számok. A Békés megyei háztartások 16 százaléka engedheti meg magának azt, hogy legalább egy hetet nyaraljanak, a békéscsabai kistérségben ez az arány közelíti a háromtizedet, míg a mezőkovácsháziban még az egytizedet sem éri el. Végezetül megemlíteném, hogy a cikk megjelenésekor és a következő hetekben az összeírok a megyében mintegy 300, azon belül Békéscsabán közel 60 háztartást keresnek fel, ahol lekérdezik az idén országosan is elindult Változó életkörülmények felvételt. A tavaly általunk a megyében és a megyeszékhelyen elvégzett felmérés ehhez nagyon hasonlított, csak lényegesen nagyobb háztartásmintát kerestünk fel. A mostani felmérés június elejéig tart, az érintett háztartásokat az áprilisban lezajlott kis népszámlálás (mikrocenzus) során kérték fel a májusi válaszadásra. Együttműködésüket előre is köszönjük. AJÁNLATI FELHÍVÁS HORVÁTH CSABA (KSH) BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATA (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., telelőn: , fax: ) m i i i i i i i ^ ajánlatot kér t^mmmmm csapadékvíz-elvezetési munkák kivitelezésére. A versenyeztetés A teljesítés típusa: nyilvános eljárás. határideje: szeptember 15. Az ajánlat benyújtásának határideje: június 8., 9 óra. A versenykiírás megtekinthető és átvehető a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodáján (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7, telefon: , fax: ) ügyfélfogadási időben. A dokumentáció Biztosítékadás: díja: ingyenes. nincs.

8 EGY 15 ÉVES SZAKKÖZÉPISKOLA KIÁLLÍTÁSA Mesterek és tanítványok Ha egy kiállítás alapgondolata az, hogy mesterek és tanítványok", akkor valami más is foglalkoztatta a szervezőket, nemcsak az, hogy az összeválogatott kollekciót az érdeklődők elé tárják. A Jankay Galéria kortárs termében ezúttal a Ruhaipari és Iparművészeti Szakközépiskola kapott teret első helyen, mert érdemes rá, és azért is, mert az iskola éppen 15 éves fennállását ünnepli. Az iskola 15 éve alatt kialakult egy művészeti műhely tanárok, oktatók és tanítványok részvételével, és ez a műhely nem akármilyen. Végigjárva a képek előtti utat, a tanárok és oktatók műveinek bemutatása látszik teljesebbnek, a már végzett tanítványok nyilván körülményesebben gyűjthetők össze, a mostaniak pedig részben vagy kevésbé felkészültek még ilyen közszereplésre. Azért az egyensúly mégis összejön, a művésztanárok kvalitásait tanítványaik követik, a jövő reményeivel. Az iskola ilyen bemutatkozása nemcsak nagy ötlet, példa is arra, hogy a tanítványok hová jutottak és merre tartanak. Eljutottak oda, hogy tanulmányaikon túl a képző- és iparművészet lehetőségeire is ráéreztek önmaguk kifejezésének kísérleteiben, hogy kiderült: az itt végzett jelmez- és ruhatervezők művészeti értékeket is létrehozhatnak, a tehetségek előtt (tanáraik segítségével) nem lehetnek akadályok. Sokan tanítottak és tanítanak ebben az iskolában ismert csabai művésztanárok: Gnandt János, Nóvák Attila, Lonovics László, Görgényi Tamás, Slezák Lajos és mások, és sok olyan volt tanítvány, mára diplomás iparművész küldte el munkáit egykori iskolájának kiállítására, akik úgy érezték, jó együtt lenni a régiekkel. A főfalon Czeglédi Adél nagy falikárpitja vonzza a ven- Vendégek a kiállításon déget. Mészáros Sándor Öregembere egy derűs délutánból mosolyog vissza egy tréfás anekdotával, Pék Zsuzsanna akvarellje, a Templomos táj fenséges és köznapi egyszerre, a látványon túl valami másról is beszél. Akárcsak Lenkefi Deák Réka két tűzzománca (különösen a Tenger), mind a kettő a tökéletes technikai kivitelezésen túl attól is jelentős két kis pont a tárlaton, hogy érzem: az alkotó reményteli tehetség. Ábelovszki Róbert piros inges Töprengője helyzetmegfejtésre ösztönöz, végül, ha majd ott járnak, nézzék csodálattal a pompás jelmezeket, ruhákat is: Szúcsy Krisztina, Bányai Inez, Farkas Edina, Varga Péter és Csuba Anita munkáit, nagy ígéret rejlik azokban. A színes kiállítási leporellóban azt írja dr. Szemenyei Sándor. a jubiláló iskola igazgatója: Iskolát csak úgy érdemes csinálni, ha abban a növendék felnőhet, kifejlődhet, felépítheti önmagát' A Ruhaipari és Iparművészeti Szakközépiskola növendékeinek ez megadatott. SASS ERVIN DOHÁNYZÁSELLENES INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS Életjáték-játékélet Hétfőn, május 9-én Életjáték-játékélet címmel dohányzásellenes interaktív kiállítás nyílt meg a Csaba Center aulájában. A városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kezdeményezésére Békéscsabára is eljutott az a labirintus, amelyben a látogatók egy dohányos ember napját követhetik végig. A párnák mögül felsejlő reggeli ébredés hangjai a fürdőszoba felé terelik a látogatót. Az első virtuális cigaretta elszívása után" a dohányzás nyomait viselő fogsorok mosolyognak" a tükörből. Ezután egy számítógépes program segítségével mindenki kikalkulálhatja, mennyibe kerül rövid és hosszú távon a dohányzás, s mindezt mire fordíthatnánk. A napi munka" után jöhet egy kis sport: egy dohányos" és egy nem dohányos" szobabiciklin tekerve összehasonlíthatjuk, mikor mennyit ver a pulzusunk, melyiken fáradunk el hamarabb. A labirintus randiszobájában" egy csókos száj fogad bennünket - füstös lehelettel, amit egy kis rágógumi próbál palástolni. A hatás frenetikus! A dohányos is elfárad a nap végére, így következzék a hálószoba baldachinos ággyal, de ezt már inkább nézzék meg a slusszpoénnal együtt, ami leírhatatlan. Az elsősorban diákoknak szóló kiállítás 10 fős csoportokban látogatható, képzett tárlatvezetők kísérik végig az érdeklődőket a termeken. Az iskolai csoportok a délelőttöket és a kora délutáni órákat már lefoglalták, a kiállítás szervezői azonban a családokra, egyéni látogatókra is gondoltak. Nekik a késő délutáni és koraesti órákat, illetve a szombati napot ajánlják. Hay Éva, a program ötletgazdája a megnyitón rávilágított, hogy a világon - sajnálatosan - az előkelő" hatodik helyet foglaljuk el az elszívott cigaretta mennyiségét illetően. Ez évi 20 milliárd szálat, forintra átszámolva 300 milliárdot jelent. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 28 ezer ember hal meg évente a dohányzás okozta különböző betegségekben, főként szív- és érrendszeri megbetegedésekben, valamint tüdőrákban. Különösen ijesztő, hogy egyre fiatalabb korban kezdenek dohányozni az emberek, egyre több köztük az általános iskolás. A kiállítás ingyenesen látogatható május 21-ig, mindennap reggel 8-tól este 7 óráig. a a (B J.) Újságíró a sajtófotósok között Ragályi Elemér rendező-operatőr nyitotta meg április 22-én a budapesti Művészetek Palotájában a XXIII. Magyar Sajtófotó Kiállítást, amelyen Békés megye, közelebbről Békéscsaba is képviseltette magát. Az elmúlt évi csabai sörfesztiválon lépett fel a fővárosból érkezett fakírnő, Földesi Noémi, akinek a produkcióját dr. Dányi László újságíró kapta lencsevégre az éjszaka folyamán. A Csaba Rádió főmunkatársának és a Blikk tudósítójának hét, az országos sajtófotó-pályázatra emberábrázolás kategóriában benevezett képét lehetett megtekinteni a kiállításon, egyik alkotása pedig helyet kapott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Társasága Az év sajtófotói 2004 című kiadványában.

9 CSABAI HAZAI ÉS KÜLFÖLDI HÍRNÉV IPARTÖRTÉNET ÖVEZTE A csabai népi szövőipar indulása és sikere Békéscsaba szövő- és textiliparának indulását az ben létesült Selyemfonoda (Merkúr) üzembe állításától számítják. Alig ismert, hogy az ipar bölcsőjét ben kezdték ringatni, egy ideig virágzott a szövészet Csabán. Hogy mikor kezdődött a csabai pórnép között a szövés nagyszabású elterjedése, azt Csaba történetéből nem lehet pontosan kideríteni. Valószínű, hogy a Felvidékről betelepült szlovák jobbágy asszonyok hozták magukkal a szövés tudományát, hisz ők ősidőktől kezdve szorgalmasan űzték e létfontosságú mesterséget. Kezdetben csak önellátásra szőttek, majd az egyre díszesebb munkáikat már eladásra szánták. A csabai háziipari szövömüvesség gyors elterjedését bizonyítja, hogy 1880 körül szövéssel majdnem minden házban foglalkoztak, így több mint ötezer szövőszéken dolgoztak az ügyes kezű lányok, asszonyok. A csabai népi szövés hírnevét először az évi magyar országos női iparkiállítás hozta meg. A kiállítások sikereinek felidézésével emlékezünk a hajdanvolt csabai szövóművességre. Százhuszonöt éve a Nőegylet néhány tagja és Bartóky Lászlóné rábeszélésére a köznép átengedte szőtteseit az évi budapesti iparkiállításon történő bemutatásra, ennek sikere után kezdett a csabai szövészet mint népipar szerepelni. Az országos lapok kritikája a legnagyobb dicsérettel illette a csabaiak kiállított munkáit. Megírták, hogy nagy tetszést keltett Griecs Tomóné, aki egyszerű szövőszéken, a közönség szeme láttára készítette szőttesét, és Kesjár Erzsike, aki a csabai lányok színgazdag népviseletében font kerekes rokkáján. A kiállított szőttesek közül különösen a törölközők, terítők tűntek ki harmonikus színvilágukkal és tartósságukkal. A kiállítás látogatói közül gróf Apponyi, Zichy Lívia grófnő, gróf Andrássy Gyula és Bubics nagyváradi kanonok szólt elismeréssel a munkákról, és mindnyájan rendeltek is azokból. A sikeres bemutatkozást bizonyítja az is, hogy Kemény kereskedelemügyi miniszter a csabai népipar fejlesztésére egy kendertörő gépet ígért Csabának. A kiállításon megjelent Erzsébet királyné két új szövőszéket ajándékozott a csabaiaknak, a betanításhoz pedig Késmárkról küldött szövőmestert. A sikeren felbuzdulva a képviselő-testület 1882-ben megszavazta egy szövöiskola létesítését. 25 új rendszerű szövőszéken 20 növendék dolgozott Fábiánné, szabadkai ipari iskolai tanárnő és Bartóky Lászlóné vezetésével. A békéscsabai szövőiskola országos hírű lett, az itt készült törölközők, katrincák, abroszok, asztalkendők, függönyök keresett cikké váltak. A növendékek és a megrendelések száma is egyre szaporodott. Termékeik bútorvédő kendővel, nyári paplannal, ruhaszövetekkel bővültek. A Békésmegyei Gazdasági Egylet" által 1884-ben rendezett kiállításon nagy feltűnést keltettek a szövöiskola munkái. Szőtteseikkel elismerést nyertek: Hajóssy Nelli, Trollán Mariska, Adamik Emília, Pataj Erzsébet, Haan Gizella, Podsztrelen Ilonka, Adamik Janka, Mandl Jenny, Zsíros Mihályné és Kiss Ilona. Az iskola még fényesebb sikerét hozta az évi országos kiállítás. A fővárosi lapok osztatlan elismeréssel írtak a csabai népi szövőiparról. A női Nyeroautomatakat üzemeltető, országos hálózattal rendelkező ceg f Békéscsabára és környékére műszerész végzettségű, számítástechnikai ismeretekkel rendelkező, 25 évnél idősebb területi képviselőt keres technikusi munkakörbe. Angol nyelvtudás előny. Jelentkezni önéletrajzzal lehet a as faxszámon, illetve a masznicsek@centralcasino.hu címen. iparkiállításon ismét megjelent Erzsébet királyné, és dicsérte a csabaiakat azért, hogy a magánjellegű házi iparból kereseti forrást teremtettek a népnek. A kiállítást megtekintette Rudolf trónörökös a nejével és az uralkodóház összes tagja. Több megrendelést kaptak Sándor bolgár fejedelemtől, külföldi követségektől, neves színésznőktől. Az évi bécsi karácsonyi vásáron szintén népszerűek voltak a csabai szövészet termékei. A kiállítást felkereső hatalmasságok és külföldi látogatók elgyönyörködtek a csabai termékekben ben a győri kiállításon Haan Emma és Lőwy Janka mutatta be a gyakorlatban a szövés fortélyait a vendégeknek. Baross Gábor miniszter itt ígérte meg, hogy állandó bazárt állíttat fel a hazai és külföldi fürdőkben a csabai népipar termékeinek terjesztésére. Baross miniszter azonban hirtelen meghalt, és vele eltemették a csabai népi szövőipart is. A csabai szövöiskola növendékei, 1884-ben 1896-ban a községi szövőiskolát a szegedi kenderüzem vette védnöksége alá, és főleg zsákok szövését erőltették, lassan a míves szövészet elsorvadt, az iskolát felszámolták. A népi mesterség helyét átvette a megjelenő szövő- és textilgyáripar. A kézi szövés visszaszorult a csabai szlovákság családi köreibe, és még fél évszázadon át fennmaradt. GÉCS BÉLA CSABAI SÖRFESZTIVÁL május íg a Városi Sportcsarnok zöldövezetén Május 25., szerda óra: Nyit a sörsátor óra: Égből érkezik az első söröshordó óra: Gáspár Laci, a slágerlisták vezetője a színpadon óra: Hivatalos megnyitó óra: Az Irigy Hónaljmirigy élő koncertje óra: BL-döntő: Milan-Liverpool óriás kivetítőn a focirajongóknak Május 26., csütörtök óra: Nyit a sörsátor óra: Demjén Rózsi" a színpadon óra: A Republic élö koncertje Május 27., péntek óra: Nyit a sörsátor óra: Oláh Ibolya fellépése óra: TNT-búcsúkoncert Május 28., szombat óra: Nyit a sörsátor óra: A Karthágó élő koncertje óra: A Bikini élő koncertje Május 29., vasárnap óráig gyermeknap. Az első 500 gyermeket vendégül látják: ebéd, üdítő, ugróvár, dodzsem, ajándékok. Játszóház és egyéb programok óra: Megasztár-koncert óra: Boban Markovic-koncert óra: Zár a sörfesztivál Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: Bora-Patrick Kft.(telefon: , vwwv.bora-patrick.hu) Trix Expo Kft. (06-30/ , info@bora-patrick.hu) A műsorváltozás jogát fenntartják. Belépődíj: naponta 250 Ft. 12 éves korig a belépés ingyenes! rattérlegl

10 Perfekt Közgazdasági Szakközépiskola Tandíjmentes nappali (22 éves korig) és részben költségtérítéses gjü tagozatos szakmai képzési programjaink érettségizetteknek, szeptembertől: ^ Középfokú képzések: pénzügyi-számviteli ügyintéző vámkezelő Emelt szintű képzés: vámügyintéző (nyelvvizsgához kötött) Felsőfokú (akkreditált) képzések: pénzügyi szakügyintéző banki szakügyintéző projektmenedzser asszisztens jogi asszisztens informatikai statisztikus és gazdasági tervező kis- és középvállalkozási menedzser Továbbtanulási lehetőség: pl. o Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Szegedi Egyetemen, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán Információ: (66) Békéscsaba, Kinizsi u perfekt@nap-szam.hu CSABA CENTER Bevásárló- és Szórakoztatóközpont Ha igazi nyári élményre vágyik Hetedhét Gyermekhét a Csaba Centerben Május : óráig: Május : óráig: Május 23.: órakor: Május 27.: órakor: órakor: Május 29.: óráig: óráig: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: órakor: Fedezd fel a krokodil gyomrát! Fess kedvedre! Hetedhét Játszósarok az I. emeleten Hetedhót Kreatív Játszóház Hevesi Imre lemezbemutató koncertje Hevesi Imre lemezbemutató koncertje Minidizsi Hetedhét Kreatív Játszóház Fess kedvedre! Hetedhét Játszósarok az I. emeleten Arcfestés, hennafestés, indiánhajfonat-készítés A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Közlekedésbiztonság gyerekszemmel című rajzkiállításának megnyitója és díjátadó ünnepsége Zenekuckó Bodrogközy Ritával A Kenguru Gold bababolt gyermekdivat-bemutatója Részletek a Kölyökszigetböl - Tücsök Peti, Hangya Levi, Jimmy bohóc és Szenté Vica gyermekműsora Molnár Imre bűvészműsora Desperado A Kenguru Gold bababolt gyermekdivat-bemutatója A Békés Megyei Hírlap rajzpályázatáriak eredményhirdetése A Nóri és a Piskóta együttes gyermekműsora Az Aradi Bábegyüttes fellépése Az Erica C. Dance School bemutatója Minidizsi - Ráadás! Hetedhét lufiesó rengeteg ajándékkal már Ft* havi törlesztéssel (THM: 16,84%) - folyósítási jutalék nélkül - utazhat az millió Ft-os, MKB Személyi kölcsönével! MKBOrosházi Fiók Orosháza, Könd u. 38. Telefon: (68) ikeres igénylőnek szicíliai családi nyaralást biztosítunk! Információ: Telefon: 66/ Web: csabacenter@csabacenter. hu

11 HIRDETMÉNY Az FVM az ebek veszettség elleni kötelező védőoltását rendelte el. Felhívjuk valamennyi ebtulajdonos figyelmét, hogy a tulajdonában lévő minden 3 hónapnál idősebb ebet az alább felsorolt napokon és időpontban szájkosárral ellátva, pórázon VESZETTSÉG ELLENI VÉDŐOLTÁS céljóból vezesse elő. Az oltás elmulasztása a veszettség terjedését segiti elő, ezért az oltatlanul maradt ebeket kiirtják. Az oltások helye és időpontja a következő: Szabadság Tsz-központ Jaminai piac Dobozi út-görbe u. sarok Krajcso kocsma (Szarvasi út) Fürjes, vasútállomás Mokry utcai buszforduló május 23. hétfó 8-9 Óráig május 23. hétfő óráig május 23. hétfő óráig május 24. kedd 8-9 óráig május 24. kedd 8-9 óráig május 24. kedd óráig Jaminai piac május 24., kedd óráig Pulszky u.-lenkey u. sarok Állatvásártér Volt Május 1. Tsz, Dózsa-major Czuczor u. 4. Sikony, postaláda Cirkusztér Oláh I. u. 2. (körgát) Gerla Nádas sori zsilip (Békési út) Május 1. Tsz, 3. brigád Fiala kocsma. Tanya 314. Csányi u.-bánát u. sarok Lencsési-ltp., körgát Lencsesi-ltp., 7-es buszforduló Veszély csárda Fényes bolt, Fényesi u Dobozi út-gőrbe u. sarok Lencsési-ltp., 7-es buszforduló Veres Péter köztér Mezömegyer. mázsaház Gerla Szent László u. (víztorony) Szabó Dezsó u. 23. Lázár u.-szív u. sarok Veres Péter köztér Jaminai piac Mezömegyer, Kurta sor Mezömegyer, mázsaház május 24. kedd óráig május 24. kedd óráig május 24., kedd óráig május 24., kedd óráig május 24. kedd óráig május 25. szerda óráig május 25. szerda óráig május 25. szerda óráig május 25. szerda óráig május 25. szerda óráig május 26. csütörtök 8-9 óráig május 26. csütörtök óráig május 26. csütörtök óráig május 26. csütörtök óráig május 27. péntek óráig május 27. péntek 7-8 óráig május 27. péntek óráig május 28. szombat óráig május 30. hétfó óráig május 31. kedd 8-10 óráig május 31. kedd óráig június 1., szerda óráig június 2., csütörtök 9-10 óráig június 2., csütörtök óráig június 4., szombat 9-11 óráig június 6., hétfó óráig június 7., kedd 8-9 óráig június 7., kedd óráig Minden eb után 1200 Ft + áfa = 1380 Ft oltási díjat kell leróni a helyszínen. Az FVM-rendelet értelmében kötelező az ebek féregtelenítése is, a gyógyszer ára egyedileg a helyszínen fizetendő. DR. SZOMBATYNÉ DR. NAGY MARGIT irodavezető-helyettes DR. SOÓS JÓZSEF kerületi lóállatorvos Forráskereső GKM-portál Új pályázati forráskereső internetes portált indított a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). Az április 22-től működő GKMportálon ( a pályázatokra jogosultak egy áttekinthetőbb, letisztult rendszerben juthatnak hozzá az őket érintő pályázatokról szóló információkhoz. A kis- és középvállalkozások számára egy helyen elérhető információhordozó felület lehetővé teszi a menedzsmentek számára, hogy könnyebben tájékozódjanak a lehetőségekről, a feltételekről, ennek tükrében alakítsák stratégiájukat, és sikeresen pályázzanak. Az önkormányzatok által benyújtott pályázatok száma is növekedhet azáltal, hogy a friss információk segítségével gyorsabban reagálhassanak, több, különböző forrás koordinálásával orvosolhassák az önerő hiányát. Kisebbségi önkormányzatok ülései Bővülő román-magyar kapcsolatok A román kisebbségi önkormányzat április 28-i ülésén Grósz György elnök beszámolt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint loan-codrut Seres román gazdasági és közlekedési miniszter április 26-i budapesti találkozójáról, ahol aláírták a két ország gazdasági együttműködési megállapodását. A találkozón elhangzott, hogy Románia Magyarország legfontosabb exportpartnere. A két miniszter elnökletével vegyes bizottság alakul a gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében. Tavaly összesen 674 új céget jegyeztek be magyar tökerészesedéssel Romániában. A legjelentősebb magyar új tőkebefektetésnek az OTP-Robank-ügylet és a Mol akvizíciója (a romániai Shell-hálózat felvásárlása) volt. Jelentős a Richter Gedeon tőkeemelése is marosvásárhelyi cégében. A román töke magyarországi jelenlétére pedig jellemző, hogy 6010 bejegyzett vállalkozásban millió amerikai dollár jegyzett tökét képviselt 2004-ben. Ebből a Petrom, a román nemzeti olajtársaság mintegy 17 millió dollár tőkebefektetéssel vezet. A csabai testület ülésének vendége volt a Magyarországi Kereskedelmi és Iparkamara magyar-román tagozatának titkára, Rák János, aki az 1999-ben Békéscsabán alakult tagozat tevékenységéről számolt be. Tükörprojektek (a magyar fél az Interregen keresztül, míg Románia a PHARE CBC-pályázatok segítségével) a határ menti utakat szeretnék felújítani, s ideiglenes határátkelőket is nyitnának. A csabai románok igen büszkék arra, hogy a Csaba Expón Kolbert István tárca nélküli miniszter adta át Grósz Györgynek, a Grósz és Társa Kft. képviselőjének a vásári fődíjat. (A Grósz és Társa Kft. vezetője, a díj tulajdonosa nem azonos Grósz György román kisebbségi elnökkel, bár ő maga is román kötődésű - a szerk.). Az Országos Román Kisebbségi Önkormányzat külkapcsolati, informatikai és médiabizottsága soron következő ülésének is a Csaba Expo adott otthont április 28-án. Grósz György elnök a továbbiakban beszámolt a Belényesi Napokon szerzett tapasztalatairól: testvérvárosunk kulturális, idegenforgalmi fesztiválján ö maga üdvözölte a résztvevőket. Ezt követően az országos román mesemondó versenyt készítették elő a képviselők, amelynek május 28-án a Békési Úti Közösségi Házak ad majd otthont május 28-án. * * * Visszaállítanák a közmunkát A cigány kisebbségi önkormányzat május 12-i ülésén az egyebek és a bejelentések közt hangzott el, hogy többen keresték fel azzal a kéréssel a kisebbségi önkormányzatot, járjon közbe az ún. közmunkaprogram" visszaállítása érdekében Békéscsabán. A szabálysértési eljárások büntetési tételeit ugyanis nem tudják kifizetni az érintettek: sokan közülük munkanélküliek vagy szociális járadékosok. Ezért a testület határozatot hozott, melynek kivonatát megküldi Békéscsaba jegyzőjének is. Mint azt a képviselők hozzászólásaikban elmondták, hasznosnak tartják a közmunka intézményét, s nem értik, miért törölték azt el Békéscsabán. A képviselők döntöttek az iskolai tankönyvtámogatásokról is hez hasonlóan az idén is 200 ezer forintot különítettek el költségvetésükben erre a célra. A testület még várja az iskolák visszajelzéseit. Az összeget egyébként az iskolák kapják majd meg. A tankönyvtámogatás nem elsősorban az általános iskolai korosztályt, hanem közép-, illetve a felsőfokú tanulmányaikat folytató gyermekeket, fiatalokat érint. A továbbiakban a cigány lakosok megyei sportnapjának előkészületeiről esett szó. A sportnapot Szarvason rendezik majd meg júniusban. A testület úgy határozott, hogy 30 ezer forintot különít el erre a célra, amennyiben összeáll egy csapat. A képviselők döntöttek az immár hagyományosnak mondható nyári gyermektáboroztatásról is. A tábort kétturnusosra tervezik: az egyiknek a Diáktanya, a másiknak a Békés Megyei Cigány Lakosok Egyesületének lovastanyája ad majd otthont. Erre a célra 100 ezer forintot különített el a testület. Húsz gyermek táboroztatását tervezik, jutalomtáborként, az érdemjegyeik alapján. Az óvodai és iskolai beíratások kapcsán elhangzott, hogy az százszázalékosan megtörtént a cigány gyermekek körében. tv. A.) r^értegl r~^~

12 TÁJÉKOZTATÓ Mit csinálnak a civilek? Az alábbiakban rövid tájékoztatót adunk a sok szervezetet törmörítö Békéscsabai Civil Szervezetek tevékenységéről (5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/5., telefon/fax: , civilszovetseg@bekesnet.hu). Munkaközvetítő iroda nyílt A Békéscsabai Civil Szervezetek i Mais.? "> DEKESCSA6A A» Szövetsége az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázati programja alapján megkezdte állásközvetítő irodája működtetését megváltozott munkaképességű, aktív korú álláskeresők számára. A program ideje: január február 28., célja: megváltozott munkaképességű munkanélküliek segítése, elhelyezése a nyílt munkaerőpiacon. Részvétel a Csaba Expón Az Expo-Team Kft. ebben az évben is lehetővé tette a Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége és tagszervezetei számára, hogy jelen legyenek a Csaba Expón, ahol színes tablókkal, szóróanyagokkal, mutatkoztak be. A tagszervezetek önkéntesei tájékoztatták az érdeklődőket a Békéscsabán és környékén működő civil szervezetekről és a szövetség munkájáról. Szakmai-lakossági fórum A Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató és Fejlesztő Információs Kollégi- S.O.S. TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Ingyenesen hívható (vezetékes telefonról) a nap 24 órájában További elérhetőségeink: sos.lelkisegely@axelero.hu Leveleim: 5601 Békéscsaba, Pt. 305 S.O.S. TINI TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Várjuk hívásodat iskolai napokon óráig a es telefonszámon. A hivás vezetékes telefonról INGYENES! írhatsz is nekünk a következő címekre: sos.lelkisegely@axelero.hu vagy 5601 Békéscsaba, Pf. 305 Lencsési Közösségi riáz 5800 BÉKÉSCSABA, FÉJA GÉZA TÉR 1. TELEFON/FAX: Május 20-án, pénteken 17 ómkor kerül sor a közösségi ház Csipkeveró klubja Csipkében a születéstől a halálig című kiállításának megnyitójára. Megnyitja Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke. Tárlatvezetést tart: Mátray Magdolna, a Csipkekészítők Szakmai Bizottságának elnöke. A programon közreműködik a Telemann Kamaraegyüttes. Megtekinthető május 26-ig, naponta 8-18 óráig. Megyei bor- és szárazkolbász verseny május 21-én, szombaton 10 órától a közösségi ház nagytermében a Megyei Művelődési Központtal közös szervezésben. Nevezni a helyszínen is lehet, óráig: fehér- és vörös asztali bor, desszert- és gyümölcsbor, valamint szárazkolbász kategóriákban. Lencsési Gyermeknapi Előzetes május 28-án, szombaton, óráig a Lencsési Közösségi Házban és a Féja Géza téren. 14 órától kishalfogó verseny az Élővíz-csatornán, szabadtéri játszóház, játékos ügyességi és sportvetélkedők, 15 órától Tücsök Peti és Hangya Levi Zene-bona kalóz módra címú gyerekműsora, 16 órától aszfaltrajzverseny, 17 órától A három kismalac és A három gida címú bábjáték a Napsugár Bábegyüttes előadásában, 18 órától a versenyek eredményhirdetése és tombolasorsolás. A programok ideje alatt gyermeklánchinta üzemel. 1 emagyarország pont hétköznap óráig. Internethasználati lehetőség: 100 Ft/óra. Nyomtatás: 10 Ft/A4. A nyári nyitva tartás értelmében az internetszolgáltatás júniustól hétköznapokon, óráig vehető igénybe. urna, valamint Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megvalósított A civil szektor helyzete Békéscsabán című kutatás befejeződött. A program célja az volt, hogy feltárják a Békéscsabán működő civil szerveződések számát, működésük feltételeit, problémáikat. A kutatás eredményeiről a civil szövetség és a városi önkormányzat közös szakmai-lakossági fórumot tart május 24-én, kedden 15 órakor a városháza dísztermében. Csabai Egészségnapok A Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége társszervezőként részt vesz az önkormányzat szervezésében szeptember 22. és október 10. között megrendezésre kerülő Csabai Egészségnapok című rendezvénysorozaton, melynek célja felhívni Békéscsaba lakosságának figyelmét az egészséges életmód és az egészséges környezeti tényezők fontosságára. A programsorozaton belül az önkormányzat lehetőséget kíván biztosítani a civil szervezeteknek, alapítványoknak, hogy programjaikkal bemutatkozzanak. Ebben az évben a közgyűlés egészségügyi bizottságának döntése alapján kiválasztott első 10-12, kiemelkedően színvonalas program megrendezéséhez anyagi támogatással is hozzájárulhat. Minden tagszervezet, amelynek az egészséges életmóddal, az egészségneveléssel kapcsolatos programja van, vagy az adott időszakban tud ilyet rendezni, rövid, 1-2 oldalas pályázati összefoglalóját juttassa el a szövetség részére legkésőbb június 10-ig! ü Nagyszülők napja A hagyományoknak megfelelően április 14-én ismét megrendezésre került a Trefort Utcai Óvodában a Nagyszülők napja. Közeledvén az anyák napjához, a nagyszülők is unokáikkal tölthettek egy óvodai napot. Nagy izgalommal és lelkesedéssel készültek versekkel, dalokkal erre az eseményre. Mindhárom csoportban már az előző napokon is ebben a szellemben sürögtek-forogtak a gyermekek. Mondogatták, kinek és hány nagymamája nagypapája jön el óvodájukba. Sütögettek az óvó nénik, a dajka nénik segítségével. Volt itt pogácsa, sütemény, tea - ami a vendéglátáshoz szükséges. A tornateremben Gábel Istvánné vezetőhelyettes óvónő meghitt köszöntő szavai után egy édesanya zenei csokorját és a gyermekek műsorát hallgathatták meg. Majd az óvónők kórusa adott elő két számot. Ezután a csoportokban együtt játszottak, énekeltek, táncoltak a nagyszülők a gyerekekkel. Öröm, meghitt hangulat erősítette a kötődést gyermek-felnőtt között. A nagymamák, nagypapák meghatottan, nagy lelkesedéssel vettek részi mindenféle tevékenységben. A Cica csoport nagyszülei és gyermekei számára nagy meglepetés volt, amikor megállt az óvoda előtt a Dotto kisvonat", és városnéző körútra vitte őket. Az öröm, a szeretet, a meghatottság együtt uralkodott rajtuk, hiszen a szülők szervezték meg ezt az utat számukra. A szülői házzal való kapcsolattartás egyik szép formája valósul meg az ilyen nevezetes napokon. 4 db báránygarnitúra Birkagyapjú garnitúra Vákuummatrac Mágneses lepedő Csíkos báránygarnitúra Egyszemélyes fenyő ágykeret AKCIÓ A KÉSZLET EREJÉIG! KÁLLAI ÁGNES óvodavezető Ft Ft Ft Ft Ft Ft Békéscsaba, Petőfi u. 2., telefon: A Tesco Áruház üzletsorán, telefon:

13 M O Z I M Ű S O R május 19.-június 1. Május ig 15.00, 16.00, 17.30, 18.30, 20.00, 21.00, csak szombaton és vasárnap 10.00, 11.00, csak pénteken és szombaton 22.30, május 26.-június 1-jéig 15.00, 16.30, 17.30, 20.00, 21.00, csak szombaton és vasárnap 10.00,11.00, csak pénteken és szombaton órakor: STAR WARS III. - A SITH-EK BOSSZÚJA (szinkronizált amerikai sci-fi) PREMIER! rádió Q - - Adástelefon: Üzleti telefon: Cim: 5600 Békéscsaba, 8*9 Bartók B. út 23. VIII/32. ZÖLD SZÁM: 06-80/ TISZTELT CSABAIAK! A város lakóival a közvetlenebb kapcsolattartás érdekében a polgármesteri hivatal ingyenesen hívható zöld számot működtet. A as üzenetrögzítőn bárki elmondhatja - maximum 4 percben - a város működésével, tejlesztésével, mindennapjainkkal kapcsolatos észrevételét, véleményét. Amennyiben a telefonáló meghagyja nevét, címét, telefonszámát, az önkormányzat illetékesei válaszolnak az általa felvetett kérdésre, problémára. Május ig 18.15, május 26.-június 1-jéig és órakor: A TOLMÁCS» (amerikai thriller) Május ig 21.15, május 26.-június 1-jéig órakor: ELEKTRA (amerikai akció-fantasy) Május ig 16.45, május 26.-június 1-jéig órakor: MENNYEI KIRÁLYSÁG (szinkronizált amerikai romantikus dráma) Május ig órakor: GORILLA BÁCSI (kanadai-amerikai vígjáték) Május ig órakor: SORSTALANSÁG (magyar-angol-német filmdráma) ART-kártya Május ig és órakor: A KILENCEDIK NAP (német-luxemburgi háborús dráma) ART-kártya Május ig 20.30, május 26.-június 1-jéig és órakor: A RICHÁRD NIXON-MERÉNYLET (amerikai-mexikói dráma) ART-kártya Május 26.-június 1-jéig és órakor: ÖT AKADÁLY (dán-svájci-belga-francia dokumentumdráma) ART-kártya Május 26-junius 1-jéig és órakor: A GÉPÉSZ (spanyol thriller-dráma) ART-kártya Csak május 24-én órakor: A nagy idők, nagy rendezők, nagy filmek rendezvénysorozat keretében: lie>re>1éhe>n- ÉLI AZ ELETET I 1 (francia dráma) JEGYARAK (2005. május 5-tól): hetfon egységesen 550 Ft; keddtol csütörtökig 16 óra elótt 550 Ft, 16 óra után 750 Ft; péntektói vasárnapig és ünnepnapokon 16 Óra elótt 650 Ft. 16 ora után 850 Ft. KEDVEZMÉNYEK: héttón egész nap 550 Ft; gyerekjegy (12 év alatt) 550 Ft (érvényes hétfó kivételével a korhatár nélküli filmek 20 ora előtti előadásaira); ART-kártya: a mindenkori jegyárból 300 Ft árengedmény (hétfó kivételével minden ART besorolású filmre érvényes); matine-elóadasok helyára 550 Ft. Pénztárnyitás hétfőtől péntekig 13.30, szombaton es vasárnap 10 órakor. A músorváltoztatás jogát fenntartjuk! A filmek kezdési időpontja módosulhat. Aktuális információ a szórólapon, illetve érdeklődjön az as telefonszámon! 0 Korhatár nélkül megtekinthető! O 12 even aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett aiánlott 1 $ 16 éven aluliak szamara nem ajánlott! Q 16 even aluliak szamára nem aiánlott! Május , péntek-szombat: Angyalbőrben fesztivál Május 22., vasárnap: Kishalfogó verseny Május 23., hétfő 7 óra: A Mecsek Art Galéria festménykiállítása és vására Május 26.. csütörtök 9 óra: Nyílt toborzónap Május 27., péntek 21 óra: El Ritmo - Dj'z: Gonzo, Zen. Zaii Május 28.. szombat óra: ÉFOÉSZ kreatív klub Május 31., kedd 11 óra: Állománygyűlés Információ: FEK, 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6. Telefon: , Fax: civil2228@mail.datanet.hu I CSABAI,, _JFIHAZ. Békéscsaba, Derkovits sor 2. Tel.: Fax: ifihaz@bekesnet.hu, szervezes@ifihaz.hu Május 19., csütörtök 16 óra: Dr. Csernus Imre előadása a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a nagyteremben. 17 óra: Rejtvényklub a 37-es teremben Május ig: A Pro Arte Művészeti Iskola kiállítása a nagyterem előterében Május 20., péntek 14 óra: Városi Ifjúsági Parlament a Casinóban Május 25., szerda 16 óra: Sakk szakkör a 41-es teremben Május 28., szombat 19 óra: A Pierrot Gyermekszínház zenés músora a Munkácsy Mihály Emlékház szalonjában Csudakard - városi gyermeknap a Széchenyi-ligetben Május 29., vasárnap óráig: Csaba királyfi menyegzője. Közben: kirakodóvásár, mesterségbemutatók, játszóház, vitéziskola, Álommese-sátor, udvarhölgyképző, királyi udvar, szájtáti próbahelyek, sárkányvár Június 1., szerda 16 óra: Sakk szakkör a 41-es teremben Június 2., csütörtök 17 óra: Rejtvényklub a 37-es teremben AZ IFIHÁZ INTERNETSZOLGÁLTATÓJA A BékÉS INTERNET

14 A Kos Karoly Szakképző Iskola (Békéscsaba. Baross u. 1-3.) rendkívüli felvételi eljárás kereteben fe vesz általános iskolai végzettségű tanulókat. 9. évfolyamra: bonpan. ügyviteli, gazdasági előkészítő osztályba: szakképző évfolyamra: 10. osztályt végzetteknek: acs-allvanyozó, bőrdíszműves, fényezó-mázoló szakmákban, fl, osztályt végzetteknek: kőműves, szobafestó-mázolo és tapétázó, vasbetones múkókeszító szakmákban. Jelentkezési hatandó: május 20. AJÁNLATI A Gerlai Altalános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda 5623 Békéscsaba (Gerla). Csabai út 1 Telefon: szeptemberétől biológia-rajz FELHÍVÁS szakos tanárt keres. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATA (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7., teleion: , fax: ) ajánlatot kér. pázsitvédő karók gyártására ( db). A versenyeztetés típusa: nyilvános eljárás. A teljesítés határideje: július szeptember 22. Az ajánlat benyújtásának határideje és helye: május 30., 10 óra, városüzemeltetési iroda. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Az ajánlattételi felhívás megtekinthető és átvehető május 30- ig a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodáján (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7, telefon: , fax: ). A dokumentáció Biztosítékadás: dija: ingyenes. nincs. HP-ADOMANY VIDÉKI ISKOLÁKNAK a Immár tízéves hagyományát folytatva a HP Magyarország idén is több mint 20 vidéki középiskolának adományozott korszerű szervereket. Ezek a kiszolgálók ideális eszközei a modern információs rendszereknek, és hasznos segítséget nyújtanak az oktatási intézmények dinamikusan növő informatikai feladataihoz. A HP Proliant szerverek a legelterjedtebbek Magyarországon, minden második itthon eladott ilyen számítógép a HP gyártmánya. A cég idei akciója részét képezi annak a kezdeményezésnek, amely azt szolgálja, hogy a felhasználók (diákok, vállalkozások és általában az állampolgárok) mind jobban hozzáférhessenek az elektronikus közigazgatás, oktatás, pénzügyi szféra egyre fejlettebb szolgáltatásaihoz. Mindez gyorsabb ügyintézést, hatékonyabb és versenyképesebb vállalkozásokat, tájékozottabb diákokat jelent majd az országnak. A mostani adománnyal együtt összesen jóval 200 fölé nőtt azon iskolák száma, amelyek a HP adományozó akciója során az elmúlt években szerverekhez jutottak. Békés megyében a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola, valamint a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola részesült az adományból. Néhány szó a HP-ról A HP (NYSE, Nasdaq: HPO) a magánfelhasználóknak, vállalatoknak és különféle intézményeknek szánt technológiai megoldások globális szállítója. Kínálata az informatikai infrastruktúra, a globális szolgáltatások, a személyi és üzleti számítástechnika, illetve a képalkotási és nyomtatási megoldások piacait fogja át. A vállalat összesen 81,8 milliárd dollár árbevételt ért el a január 31-én zárt 4 pénzügyi negyedévben. A HP-ról és termékeiről a és a címen olvasható bővebb tájékoztatás. Békéscsaba, Munkácsy U. 2. (a fogászattal szemben) Telefon: , Fax: Mobil: 06-30/ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-18, szombaton 9-13 óráig Békéscsaba, Csaba Center földszint Telefon/fax: Mobil: 06-30/ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-18, szombaton 9-14 óráig gyorsnyomda@axelero.hu Weboldal: SSé^lÜl ^*<*»* ****** Á P InterNETkártya Egy igazi havidíj nélküli szolgáltatás/ Egyéb szolgáltatásaink: domainnév-rekísztraun. weboldalkészítés, bérelt vonalas internctszolgaltatns, előfizetéses díjcsomagok, vtennldal-üzemeltetés Telefon: 66/4? I-822 Telefax: 66/52S-091» wwss.nap-sziiiii.hu A CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT albérletet felajánlók hirdetéseit várja. Az albérletek kiközvetítése ingyenes. Cím: Szabadság tér II. emelet 10. Telefon: ttocz és Medvegy 'Kft. Békéscsaba. Kazinczy i. 31/1 tettai: Mobil: , Mindenféle TAKARÍTÁS. KÖLTÖZTETÉS garanciával. Ingyenes árajánlat és csomagolódobozok biztosítása. Raktározási lehetőség rövid időre is. MSZ EN ISO 9001:2001 Mindenfajta keleti-nyugati személygépkocsi és haszonjármű KIPUFOGO-KATALIZATOR javítása, forgalmazása, cseréje. Olajcsere, kisebb javítások. Békéscsaba, Mogyoró u. 7. (Dobozi ut-elflel toronytól jobbra SO m-rel Telefon: Nyitva tartás: nettótól péntekig oraig M AUTOUVEG CENTRUM Szarvasi út 9., Hat ház u. sarok Telefon: Szélvédó-autóüveg, napfénytető eladása és szerelése, biztosítós üvegkárok ügyintézése»sárga Telefon«SZAKMAI TUDAKOZÓI (66) Munkanapokon 8-18 Óráig BE KEI FLOAT PLUtZ KFT MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA, BEÉPÍTÉSE. Tel.: , 30/ Minden, ami ÜVEGEZÉS Polykarbonát Épületlakatos munkák Békéscsaba, Szerdahelyi út 20. (a Vidia-udvarban) TEMETKEZES A Temetkezési Vállalat ÁLLANDÓ 24 órás MEGYEI új száma: ÜGYELETÉNEK SérVéscsaóa, Petőfi u. 4. Telefon: és Mobil: 06-20/

15 P CSABAI MÉRLEG HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS CSABAI MÉRLEG SUZUKI Ft/hó VÁLASSZON TAVASZI AKCIÓS HITELEINK KÖZÜL: / Fele részletek egy évig, 108 havi futamidővel Ft-tól Wagon R+: qon R+:H tói v 0 Ft kezdőrészlet, max. 100 hónap * 10% indulóval, max. 120 hónap üt Ft-tól Swift:! Áwk. Ft-tól THM: 3.8-8,6% CHF alapú További leitótelek kereskedéseinkben. A képen felszereltebb modell látható Átlagfogyasztás 6, /100 km CO rkibocsátás g/km Ankers Kft. Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) , Orosháza, Arany J. u. 2/e Tel.: (68) ÓRIÁSI AKCIÓ! EGYET FIZET, KETTŐT KAP! m O ZSAR AHOL NEM A VIZSGÁHOZ KELL A SZERENCSE!.Sm. A, B, C, I),! : KATEGÓRIÁS, VALAMINT ÁRU- ÉS SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ TANFOLYAMOKAT INDÍTUNK 200$. június 6-án, 16 órakor Békéscsabán, a l.á/ár u. 2. alatt (a bútorbolt mellett)! ÉRDEKLŐDNI a 66/ , 20/ , 20/ telefonszámokon. A TAVALYI ELMÉLETI VIZSGA-EREDMÉNYEINK MEGFELELÉSI ÁTLAGA 97,8% VOLT! A TANDÍJ ÉS A VIZSGADÍJ MY, - VY\k VISSZAIGÉNYLÉSI ESI ttt* \R\l\k KINDKIM I KEDVEZŐEK] Sm i moped).ml 002 Kt It (személygépkocsi) Kt Al (motorkerékpár) 44 5X5 Kt C Itehergépkocsi) Kt Ak (motorkerékpár! Ki 1) (autóbusz! Kt A {motorkerékpár! Kt E (néne/pótkocsi) Kl (az áraink mindent i.iri.ilm.i/n.ik: orvosi, elmélet, gyakorlat, eü, vizsgál Ml MINDANNYI \N SZÁMÍTUNK ÖNÖKRE! PO/sÁR JÓZSEFNÉ ügyvezető igazgató POZSÁR JÓZSEF iskolavezető. KRESZ 20/ BAZSÖ IMRE CSABA Renault Seenic 30/ OKOM(AULA Volkswagen Polo 20/ DUNA ANDRÁS Seat Ihiza 70/ DUNA ZSOLT Volkswagen Polo 30, FEKETE ATTH.A Volkswagen Polo FÖLDI BÉLA Volkswagen Polo GYULAVÁRI PÁL Opel Astra 30/ IKj. (,Vl I.AVARI PÁL Opel Astra 30/ KRIZSÁN JÁNOS Volkswagen Polo 20/ X MALATV1NSZK1 GYÖNGYI Suzuki Swift 20/ PÁL ISTVÁN Citroen Xsara 30/ POZSÁR ZSOLT Peugeot SZABÓ KRISZTIÁN Audi SZUROMI ALBERT Volkswagen Polo 30/ VARGA LAJOS FIAT Punto 30/ ZOLNAI SÁNDOR Seat Cordoba 70/ FEHÉR ISIYÁN Elmélet (szerk. ism.) 20/ MAGI'KA ISTVÁN Ikarus 256 lautóhusz) PALLÉR ISTVÁN DAF (tehergépkocsi) OKÉV-nrjíis/lráiins s/;íin: 04-ÍWMA-04 Vkkrt-diUcíos laj>tnrniwam: 0-W>2 Progrumiikkn iht.i. in- s/iim: Pl.H-245 APRÓHIRDETÉS Szobafestés, mázolás, tapétázás. Marik István, telefon: , 06-30/ > Régi hanglemezek, hangfelvételek átírása CD-re. Telefon: > Eseményrögzítés, videofelvétel DVD-minőségben. Telefon: DVD készítése. Saját felvételeiből is. Telefon: Csempézést, hidegburkolást vállalok. Tel.: 06-30/ Diaképek és fényképek digitalizálása. Telefon: Szobafestés, mázolás, tapétázás. Gubény György, telefon: , 06-30/ Biztonsági zár, normál és extra redőny, harmonikaajtó, szalagfüggöny, reluxa, szúnyogháló szerelése, javítása, kulcsmásolás: Lencsési út 42. Telefon: 06-30/ , Hűtők, fagyasztók javítása. Békéscsaba, Fiumei utca 4., Bali és Fia Bt., telefon: 06-20/ és 06-20/ Homlokzatok hőszigetelése, nemes vakolatok készítése referenciával. Telefon: 06-20/ Utánfutó kölcsönzése és értékesítése egyéni igények alapján a Lencsésin. Dobos I. u 20., telefon 06-70/ , 06-30/ > Redőny, reluxa, harmonikaajtó, szalagfüggöny, szúnyogháló, napellenző, zár, hevederzár szerelése. Kulcsmásolás. Üzletek: Békéscsaba, Sás kóz 6., telefon: , 06-70/ ; Munkácsy u. 2., telefon: 06-70/ Festés, mázolás, tapétázás. Telefon: 06-30/ > Fűnyírást, fűkaszálást, sövénynyírást vállalok. Telefon: 06-70/ Épületgépészeti kivitelezés tervezéssel, a megrendelő igényeihez igazítva. Víz-, gázszerelés, falfútés, -hűtés. Sarkadi Attila, telefon: 06-30/ Epületek aláfalazását, átalakítását, melléképületek épí INGATLAN Egyedi gázos, II. emeleti, felújított tését, homlokzatok utólagos lakás a Bartók Béla hőszigetelését, kőművestését, úton eladó. Érdeklődni 17 óra után a 06-70/ es telefonszámon lehet. A Zug utcában telek eladó. Telefon: A Lencsesi-lakotelepen 64 m -es, első emeleti, 3 szobás lakás eladó. Irányár: 8 2 millió Ft. Tel.: 06-30/ munkákat vállalok. Sipiczki György, tel.: , 06-30/ Szobafestést, mázolást, tapétázást, szalagparkettázást, homlokzatfestést, hőszigetelést vállalok (hitellehetőséggel is). Lestyán Pál, Gorkij u. 6., telefon: , 06-30/ Kártyajóslás, sorselemzés, szerelmi kötés, oldás, rontáslevétel, fényképanalízis. Működési engedéllyel rendelkezem. Tel.: 06-30/ Színes televíziók javítása garanciával. Domokos Tamás, tel.: , 06-20/ Könyvelés egyéni és társas vállalkozók részére, akár visszamenőleg is. Mérlegkészítés, önellenőrzés, adótanácsadás. Telefon: 06-20/ Svédmasszázs. Időpontegyeztetés: 06-30/ , Deviza alapú hitelek, jövedelemigazolás nélkül is. Telefon: 06-70/ Színes tévé, videó javítása, antennaszerelés. Kovács és Társa Bt., telefon: , Háztartási gépek javítása. Helyszíni kiszállás. Elektron Bt., Bartók B. út 4., telefon: 06-30/ , TÁRSKERESÉS Cupido Társközvetítő Iroda! Telefon: 06-30/ Cronos zenés-táncos est a Partyban június 4-én, szombaton 19 órakor. Információ: 06-30/ OKTATÁS Matematikából korrepetálás, segítség az év végi hajrában középiskolásoknak. Telefon 06-30/ Angolnyelv-oktatás. Telefon 06-30/ Angolnyelv-oktatás. Telefon 06-30/ Matematikakorrepetálás, felkészítés. Tel.: 06-30/ EGYÉB Bútorozott szoba kiadó. Telefon: , 06-30/ Fekvőhelyes, ágyneműtartós sarokgarnitúra fotellel forintért eladó. Tel.: 06-30/ \6

16 A TISZK tervezett békéscsabai épületegyüttese (tervező: Borbola László. Thermél-Ber Kft.) - r r r r Minőségi szakképzés Mint arról már beszámoltunk, Békéscsaba a megyével közösen 1,2 milliárd forint uniós támogatást nyert a Közép-békési Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) létrehozására. A nyolc középiskola összefogásával készült pályázat munkálatait az oktatási iroda vezetője, Tuskáné Papp Erzsébet, valamint a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola igazgatója, Marton József koordinálta. Egy-egy gyulai, békési és szabadkígyósi intézmény mellett öt békéscsabai iskola vesz részt a projektben, a Trefort Ágoston-, a Zwack József- és a Kós Károly-szakképzö iskolák, valamint a Kemény Gábor- és a Gépészeti szakközépiskolák. A csúcstechnológiával rendelkező műhelyeket és szaktantermeket magában foglaló intézményt a Trefort Ágoston- és a Zwack József-szakképző iskolák épületeivel közös telken alakítják ki. Május 5-én a Trefort épületében gyűltek össze az érintett intézmények vezetői, az Oktatási Minisztérium alapkezelő igazgatóságának képviselői, önkormányzati képviselők és a projektben részt vevő szervezetek képviselői. A megjelenteket Velkey Gábor alpolgármester köszöntötte, majd Tuskáné Papp Erzsébet és Marton József beszéltek a TISZK-röl. Az ország 16 települése fogott térségi szakképző központok kialakításába, de egyikük sem nyert el akkora támogatást, mint a Békéscsabán létesítendő TISZK. A csabai intézmény eltér a többitől abban is, hogy költségvetési szervként és nem közhasznú társaságként fog működni. A projekt előkészítése során megnézték, hogy mely iskolákban, milyen óraszámban és milyen formában oldják meg a szakképzést. Kiderült, hogy az első évfolyamon általában az iskolában történik a szakképzés, a többi évfolyam tanulói azonban külső helyeken szereznek gyakorlatot. Többen foglalkoznak felnőttoktatással, az ezzel járó feladatokat sem hagyták figyelmen kívül. Összegyűjtötték az igényeket, ennek alapján a TISZK-ben 18 műhelyet és szaktantermet szeretnének kialakítani és maximális kihasználtsággal működtetni. Az oktatott szakmacsoportok a következők lesznek: gépészet, kereskedelem-marketing, elektronika-elektrotechnika, vendéglátásidegenforgalom, informatika. A TISZK létrehozása során a nyolc intézmény között egy adminisztrációs, információs rendszer kialakítását tervezik. Szükség van a pedagógusok továbbképzésére például az informatika terén, ugyanis gondolkodnak az internetes tanulásban (e-learning) rejlő lehetőségeken. Szeretnének tananyagfejlesztést és módszertani fejlesztést végrehajtani, megújítva többek közt a pályaorientációs képzés módszertanát. Felmerült a TISZK-ben megvalósuló, iskola utáni kiegészítő gyakorlati képzés, az üzemi oktatók képzése (a kamarákkal együttműködve) és üzemi tanácsadó szolgálat szervezése is. Köpeczi Bóc Tamás, aki az Oktatási Minisztérium alapkezelő igazgatóságának szakembereként valamennyi szakképző központ projektjével találkozott már, elismerően szólt a Békéscsabán folyó igen alapos és komoly munkáról. Beszélt arról, hogy i ^ i a szakmacsoportok együttműködésével a diákok leképezhetik a gazdaság egy-egy szeletét (például taniroda, tanbolt, cukrászat stb. közös munkája révén), Hangsúlyozta, a pályázat a legkisebb mértékben sem irányul a TISZK-ben részt vevő iskolák megszűnésére, azok továbbra is működnek a megszokott pedagógusi gárdával. Változás a gyakorlati képzés minőségében érhető majd tetten, hiszen a csúcstechnológia alkalmazásával a piaci igényeknek megfelelő szakmákat sajátíthatják el a tanulók. Az alapképzés továbbra is az eredeti iskolákban zajlik (a Trefort- és a Zwack-szakképző iskolák alapképzésükben is használni tudják a TISZK infrastruktúráját), hangsúlyos marad a gazdálkodó szervezeteknél folyó gyakorlati képzés, ezeket egészítik ki a szakképző központ lehetőségei. MIKOCZY ERIKA Békéscsaba-Arad Nemzetközi Szupermaraton Május én a Békéscsabai Atlétikai Club nyolcadik alkalommal rendezi meg a Békéscsaba Arad Nemzetközi Szupermaratont. Futásban egyéni és csapatversenyben mérhetik össze az erejüket, kitartásukat a sportolók, de görkorcsolyával és kerékpárral is megtehetik a nevezők az összesen 196,9 kilométert. ARAD BÉKÉSCSABA Május 28-án magyar idő szerint 9 órakor a városháza elől startol a mezőny, és Csabaszabadi, Csanádapáca, Kaszaper, Tótkomlós, Mezőhegyes, Battonya, Turnu érintésével jutnak el Aradig, ez a táv 103,8 kilométer. Május 29-én román idő szerint 9 órakor az aradi városháza elöl indulnak vissza a Turnu, Battonya, Mezőkovácsháza, Kaszaper, Csanádapáca, Csabaszabadi útvonalon Békéscsabára, így a második napon 93,1 kilométert tesznek meg. A férfi egyéni verseny győztese 1999-ben és 2000-ben Vozár Attila, 1998-ban és 2004-ben Bogár János, 2001-ben és ban Anatolij Kruglikov, 2002-ben pedig Yiannis Kouros volt, reméljük, idén ismét hazai győzelemnek örülhetünk. A Bécs-Budapest szupermaratoni előversenyeként számon tartott megmérettetés összdíjazása 2,5 millió forint, díjazzák a férfi és női egyéni és csapatversenyek legjobbjait, a kerékpártúra és görkoritúra első három helyezettjét, az egyéni távot teljesítő legidősebb versenyzőt és külön a fegyveres testületek váltóit. Május 29-én délután a városháza előtt különböző programokkal, sportbemutatókkal vár mindenkit a Békéscsabai Atlétikai Club, hogy minél többen örüljünk együtt a beérkező versenyzőknek. A Békéscsaba-Arad szupermaratonról további információkat olvashatnak a klub honlapján: bcsac. L i?

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: V.14112017., v. 7912017. Előadó: Borsodiné

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: V.269/2005. Előadó: Túriné Kovács Márta Mell.: Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-802

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban Beiskolázási nyílt napok a megyei középiskolákban Település Intézmény neve, címe Képzés típusa Nyílt nap Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39. Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39.

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A./ KATEGÓRIA MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK

A./ KATEGÓRIA MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK A./ KATEGÓRIA MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK 2016. évi Közművelődési és művészeti pályázatok A/1. IRODALOM ÉS SZÍNHÁZMŰVÉSZET 2016. Békéscsaba Városi Nyugdíjas Irodalmi kör Békés Megyei Károlyi-Huszár és Honvéd

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2016. június 15. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A NESZ közreműködésével s tagjai által felajánlott alkotásokból nyílt kiállítás a New Yorki Magyar

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

2009 / Szeptember Békéscsabai programok

2009 / Szeptember Békéscsabai programok 2009 / Szeptember Békéscsabai programok Bábkészítı pályázat és kiállítás Kiállítás helye: Békési Úti Közösségi Házak 5600 Békéscsaba, Békési út 15-17. Tel.: 66/326-370 Fax: 66/326-370 E-mail: mesehaz@mesehaz.hu

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben