Így él az én Egyházam!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Így él az én Egyházam!"

Átírás

1 Gere Dávid Márk SMC Így él az én Egyházam! 2013.

2 Gondolatok a jelenből, felelősséget vállaló fiataloknak. Készült az Őrsvezetőképzésen résztvevők számára.

3 Így él az én Egyházam! 3 E mberi életünk során sokféle közösséggel kerülünk kapcsolatba. Van közöttük olyan, ahol rövidebb időt töltünk, van, ahol hosszabb ideig fűz össze bennünket egy közös eszme, tevékenység, érdeklődés, stb., sőt olyan is van, amelyik egész életünk hosszán, akár születésünktől, akár egy későbbi időponttól egészen a földi halálunkig is elkísérnek bennünket. Mindezeken túlmenően két olyan közösséget is fel tudunk sorolni, amelyek még ezt a születéstől halálig tartó igen széles időtartamot is kifeszítik. Az egyik ilyen közösség a család, melyhez alapesetben fogantatásunktól kötődünk, a másik pedig az Egyház, amelynek a keresztségünk révén leszünk tagjai, ellenben a hozzá való kötődésünknek nem kell megszűnnie földi halálunk pillanatában. Sajnos a kárhozat (pokol) még az Egyházzal alkotott közösségünket is megszünteti, ám ha földi életünk nem ebben a tragikus végben folytatódik, akkor előbb, vagy utóbb a megdicsőült Egyház tagjaként a vég nélküli üdvösségben lehet részünk. A tisztítóhelyen történő időbeli várakozásunk ugyan elég fájdalmas, ám ebben az időszakban éppen az Egyház az, amelynek imái és jócselekedetei segítenek nekünk, hogy más ember érdemeit beszámítva Isten mielőbb kiszabadítson ebből a szenvedésből. E közösség tagjaként léphetünk át a mennyei örök dicsőségbe, és örvendezhetünk a mennyek országa minden örömének, Isten közelségének. Minden közösség felállítja a maga szabályait, szokásrendjét és módszereit, hiszen meggyőződése, hogy a közösség tagjainak csakis úgy tudja egyenlőképpen szolgáltatni a közösség javait, valamint csakis úgy érheti el célját, ha ezen keretek között rendezi be életét. Egy horgászklub is meghozza a maga intézkedéseit, hogy tagjai milyen időszakban mennyi halat foghatnak, hogy ezzel nagyjából egyenlő esélyeket biztosítsanak minden tagnak a halfogásra. Így a közösség eléri célját és mindenkinek lesz lehetősége a halfogásra. Egy

4 4 Így él az én Egyházam! rögtönzött kórtermi közösségben is megegyezéses alapon nyitnak ablakot, hogy mindenki igényét nagyjából egyenlőképpen biztosítsák. A földi életünket szinte legjobban meghatározó családi kötelékeken túl az Egyház az a közösség, melybe legmélyebb énünkkel belegyökerezhetünk, mely leginkább megtart, megerősít, táplál és hordoz bennünket. A közösség, melynek keresztségünkkel leszünk eltörölhetetlen tagjai, olyannyira szükséges nekünk, mint a kenyér és a víz biológiai életünkhöz. Ez a közösség mutatja meg az utat a végső célunkhoz, az Istenben való boldog örökkévalósághoz, ez a közösség közvetíti Isten személyes meghívását, kinyilatkoztatását, ez magyarázza el az egyes embernek, hogy Isten akarja életünket. E közösség magyarázza hitelesen a Szentírás szavait, ez szolgáltatja ki mindannyiunknak az Isten kegyelmét közvetítő szentségeket. Ez a közösség emel fel bennünket elesettségünkből, a bűnből, betegségből, szegénységből, nyomorból és igazságtalanságból azáltal, hogy szolgálati papsága révén feloldoz a bűnbocsánat szentségében, szenvedésünkben megerősít a betegek kenetével, szeretettel fordul a szegények és a nyomorban élők felé, állást foglal az emberek egyenlősége mellett, szót emel, és figyelmeztet az emberi igazságtalanság ellen. Személyes megerősítésünkre és vezetésünkre e közösség tagjai közül kerülhet ki lelki vezetőnk is, és nagyon sokszor személyes barátainkat is az Egyház tagjai közül kapjuk. Az Egyház és tagjai mellettünk állnak az örömben is. Keresztségünk, első és a rákövetkező szentáldozásaink, bérmálásunk, házasságkötésünk vagy papszentelésünk az Egyház közösségi ünneplésében lesz teljes. Az egyházi közösség tagjait nemcsak a közös cél, leginkább a Mennyország és a Krisztusra hasonlító életünk megvalósításának eszméje fűzi össze. E közösség tagjai koruknak és érettségüknek, valamint az Egyházban betöltött szerepüknek megfelelően feladatokat vállalnak. E feladatok egy része kötelező, azaz a

5 Így él az én Egyházam! 5 tagságunkkal együtt járó, más része pedig vállalt kötelesség. A kötelező feladatok között említhetjük meg pl. a szentmisén való részvételt, illetve a kötelező böjtöket. Ezek nagyon fontos közös kötelezettségek. Vállat kötelesség lehet egy szentmisén felolvasni, ministrálni, kórusban énekelni. Ezek a vállalt kötelességeink megerősítik az Egyház és leginkább Krisztus iránti szeretetünket. Senki sincs, aki mondjuk puszta szereplésvágyból áll a közösség elé, hogy Isten igéjét felolvassa. Az ilyen szolgálattevőt sokkal inkább az motiválja, hogy képes arra, hogy szép olvasásával Istent szolgálja, és közösségét építse. Mint fentebb említettem, a vállalt feladatokat megelőzik a kötelező feladatok. Ezek azért fontosak, mert megtanítanak bennünket arra, hogy melyek azok a pontok az életünkben, amelyeknek ha rendezett kapcsolatra vágyunk az Egyházzal és Krisztussal - teljesülniük kell. Azonban itt is nagy szerepet játszik az önkéntesség elve, hiszen az Egyház hiába kötelez bennünket bármire, a mi szabad akaratunkon múlik, hogy elfogadjuk vagy visszautasítjuk ezt. A visszautasítás azonban részünkről az Isten szeretetének visszautasítása is, hiszen Isten azt akarja, hogy mi az egyházi közösség keretein belül szolgáljuk őt. Így hiába mondjuk, hogy egyik-másik törvényünk emberi törvény, ha ennek megtartásában hanyagok vagyunk, Isten hívását és szeretetét utasítjuk vissza, amellyel földi, vándorló közösségében, az Egyházban képzeli el keresztény életünket. Ezért bűn, ha valaki nem vesz részt egy vasárnapi szentmisén, mondván, hogy Isten csak a vasárnap megszentelésére szólít fel a harmadik parancsolatban. Mióta Jézus Péterre és utódaira bízta a földi Egyház vezetését, nincs egyéni mérlegelési lehetőségünk arra, hogy szerintünk mit jelent a vasárnap megszentelése. Az Egyház tanításából és hagyományából pontosan tudjuk azt, hogy a vasárnap megszentelése a szentmisén való részvétellel valósul meg a maga

6 6 Így él az én Egyházam! teljességében, ezt pedig kötelezően kiegészíti a munkaszünet, valamint a családi, baráti közösségünkben töltött idő, azaz a legbensőségesebb emberi közösségeink megerősítése. Ha ezt a tanítást megismertük és megértettük, akkor nem kényszerként éljük meg ennek teljesítését, hanem szabad akaratunkkal döntünk amellett, hogy Istent akarata szerint ezen törvény avagy parancsolat megtartásával szolgáljuk. Eközben növekszik bennünk az öröm, hogy barátainkkal együtt Istennek tetsző életet élünk, s így közelebb jutunk a Mennyországhoz. Az egyházi törvény, a kötelezően vállalt feladat így valójában nem szabadságunkat és kényelmünket korlátozza, hanem boldogabb emberré tesz. Ennek megértése azonban valóban személyes érettségünkön is múlik. Az Anyaszentegyház első parancsolata: a vasárnapokat és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg! A bevezető fejezetből talán megérthettük, hogy hogyan kell viszonyulnunk az Egyház törvényeihez. Ezek kötelező feladatok, melyek megvalósítják egyháztagságunkat, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy Krisztusnak hiteles, hűséges tanúi legyünk a világban. Nem korlátoznak, hanem megfelelő kereteket adnak boldogságunkhoz. Egy szerpentines úton a 30 km/órás sebességkorlátozás pl. hiába hallatszik korlátozásnak, valójában a boldog és hosszú emberi élet egyik helyszíni megvalósítója. Azon az útszakaszon a 60 km/órás haladás valószínűleg nem szolgálja hosszú távon sem a boldogságot, sem pedig a hosszú emberi életet. Sokkal inkább egy tragédiába vezető emberi cselekedet. Ahhoz, hogy normális emberek legyünk, nem dolgozhatunk örökké. Néha meg kell állnunk, ha tetszik, pihenni, ha tetszik, foglalkozni saját magunkkal, a lelkünkkel, s azokkal a dolgokkal, amelyek leginkább emberségünket alkotják. Az ember Isten teremtménye, Jézus kereszthalála óta megváltott lény. Ezért, s az örök boldogságunk

7 Így él az én Egyházam! 7 ígéretéért hálával tartozunk Istennek. E hálát testesíti meg az Eukarisztia (görögül: hálaadás), vagyis a szentmise. Az ebből kifolyó szentséget nevezzük Oltáriszentségnek, mely a hálaadási ünnepünk központi része. Hogyan is értelmezzük mindezt? A szentmisén az utolsó vacsora jelenvalóvá tételekor megszületik az Oltáriszentség, vagyis Krisztus teste és vére a kenyér és bor színe alatt. Az Oltáriszentségben megjelent Krisztust azon nyomban fel is ajánljuk hálaadásképpen a Mennyei Atyának. Krisztusban hálát adunk azért, mert Isten megteremtett minket, azaz életet adott nekünk. Ugyanakkor Krisztus meghal értünk a kereszten: emlékezzünk az Isten báránya alatti kenyértörésre, amikor Krisztus élete kettétörik értünk! Mivel Krisztus ártatlanul meghalt, Isten eltörli a bűneinket. Ettől kezdve mi már egy nem bűnös nemzedék vagyunk, ha kapcsolódni tudunk Jézushoz. Eszerint Krisztus újjáteremt bennünket, és új, nem bűnös élettel ajándékoz meg akkor, amikor szentáldozáshoz járulunk. Bár sajnos újabb bűnöket követünk el, a rendszeres szentáldozás mégis újra és újra új életet ad. Ez pedig nagyon fontos az örök életünk és az igazán boldog földi életünk szempontjából. Ez a hit, ez a tudat, ez a törekvés kapcsol bennünket össze egymással és Krisztussal az egyházi közösségben, éppen ezért olyan elengedhetetlen, hogy minden vasárnap és kötelező ünnepnapon részt vegyünk ebben az ünneplésben. A szentmisétől való szándékos távolmaradásunk valahol azt jelenti, hogy nem tartok igényt erre a közösségre, az Eukarisztiára, s valahol a Mennyország sem olyan fontos a számomra. Vajon mit szóljunk azokhoz, akiknek a szentmise nem olyan fontos? A szentmisétől való távolmaradást mindig is az objektív súlyos dolgok közé soroltuk. Azaz a tudva és akarva való távolmaradás tulajdonképpen halálos bűn, s mint ilyen, megszünteti a megszentelő kegyelmet, megszakítja az egyházi közösséggel alkotott lelki

8 8 Így él az én Egyházam! kapcsolatunkat. Ez fontos figyelmeztetés. Azonban azt is látnunk kell, hogy sokaknál a távolmaradás tudatossága nagyon is megkérdőjelezhető. Az emberek jelentős része nem érti, nem tudja, hogy mi a szentmise, s ezért nagyon könnyen lemond róla, akár állandó jelleggel, akár időnként. Különösen könnyen mond le az ember kényelmi okokból, ha még nem eléggé érett e hit befogadására. Akkor tárjuk szét a kezünket, hogy hát ez van? Mindannyiunk kötelessége, hogy hitünkben elmélyedjünk, azaz minél jobban megértsük és megéljük hitünket. De egymásért is felelünk. A szentmisét komolyan venni szándékozó keresztény példa még az olyan családban is, ahonnan szinte senki nem jár szentmisére. Nem könnyű az ilyen embernek. Gondoljuk csak végig, hogy míg a családja, akit szeret, képtelen befogadni a szentmisével kapcsolatos hitet, ő a hite szerint komoly áldozatot hoz azért, hogy eljusson szentmisére. Korábban kel, lemond egy nyaralás vasárnapi perceiről stb. Azonban ezzel a tettével olyan hitvallást tesz, amely előbb vagy utóbb a többiek elismerését is kivívhatja, de mindenképpen elindítja a gondolatot: vajon miért olyan fontos ez neki? A jó példán túl, a szóbeli szívélyes meghívás is fontos lehet. Ha valakit egyszer-egyszer el tudunk hívni szentmisére, már az is egy lépés. S az élet kis lépésekből áll. Amikor szinte rossz értelemben vett népszokás a templomtól való távolmaradás, látnunk kell, hogy egészen más a távolmaradás igazi súlya, a tudatosság azok részéről, akik nem járnak. Ezzel párhuzamosan viszont jelentősen felértékelődik a hűségesek és hitükben érettek szerepe. A munkaszünet hasonlóan fontos kelléke az ünnepnek. A vasárnap és az ünnep arra való, hogy megerősítsük az emberségünket alkotó kötelékeket. Az Isten és az Egyház iránti kötelékről már fentebb beszéltem eleget. Hasonló horderővel bír a családi kötelékek

9 Így él az én Egyházam! 9 megerősítése. Ez kiterjeszthető a baráti közösségekre is, de csakis úgy, hogy a család sosem tűnik el az első helyről. Ezek a kötelék-megerősítések csakis úgy történhetnek, ha elegendő időt hagyunk rá. Így elképzelhetetlen, hogy ezeken a család szempontjából is kiemelkedő napokon ne tartsunk munkaszünetet. Tegyük le hétköznapi feladatainkat, lehetőleg a tanulást is, játsszunk, töltekezzünk egymásból. Persze előadódhat olyan helyzet, amikor nem engedhetjük meg magunknak a pihenést, pl. témazárók előtt, vizsgaidőszakban vagy egy munka szempontjából jelentős időszakban. De ha ez rendszeressé válik, akkor bizony vétünk a teremtés rendje ellen is. Isten ugyanis a hetedik napon megpihent. Vannak olyanok is, akik olyan munkahelyen dolgoznak, ahol a vasárnapi munka természetes. Ezek egy része olyan hely, amely az emberi életet vagy kikapcsolódást, nemes szórakozást szolgálja. Egy orvos, egy tűzoltó, egy mozdonyvezető, egy színházpénztáros, vagy múzeumi teremőr a közösség szolgálatában áll. Az ő vasárnapi munkájuk szükséges a többiek boldogulásához, éppen ezért ők máskor tartanak munkaszünetet. Egy normális munkahelyen azonban odafigyelnek arra, hogy ezeknek a dolgozóknak is legyen olyan vasárnapjuk, amikor a munkától távol maradhatnak. Manapság néhány országban és sajnos egyelőre ilyen Magyarország is sok olyan helyen is dolgozni kell vasárnap, amely nem lenne elengedhetetlen. Egy üzlet vagy autógyár csakis a tulajdonos anyagi haszonszerzése vagy a társadalom túl magas elvárásai miatt tart nyitva vasárnap. Aki pedig ilyen helyen dolgozik, nyilvánvalóan nem tagadhatja meg a munkát. Ez korunk sebe, így kell rá tekinteni, s felmenteni azokat, akik megélhetésük miatt kénytelenek a vasárnapi munkát vállalni.

10 10 Így él az én Egyházam! Vajon szembeállítható-e a vasárnap törvényének két része? Lehet-e egyiket a másik rovására teljesíteni? Elmegyek szentmisére, de nem törődöm a családdal? Avagy a családommal vagyok, ezért nem megyek szentmisére? Isten azt akarja, hogy a vasárnapot vele és családunkkal töltsük. Mert olyannak teremtett bennünket, akiknek leginkább e kettőre van szükségünk. A vasárnapokon kívüli ünnepnapok a karácsony (december 25.), az újév (január 1.), a vízkereszt (január 6.), a nagyboldogasszony (augusztus 15.) és a mindenszentek (november 1.). Augusztus 15, január 6. és november 1. különösen nehéz ünnepeink, hiszen szinte mindig munkanapok. Ezeken a napokon tehát elsősorban a szentmise az, amellyel ünnepelni tudunk. A szentmise jobb megértéséhez segítségül e könyv végén megtalálod a szentmise rövid vázlatát. Az Anyaszentegyház második parancsolata: a pénteki bűnbánati napokat, és a parancsolt böjtöket tartsd meg! Fontos-e számomra, hogy megváltott vagyok? Fontos-e, hogy Krisztus az életét adta értem a kereszten? Erre a kérdésre könnyű igennel válaszolni. Ám az Egyház azt mondja, inkább tettekkel adjunk feleletet erre, mint szavakkal. Minden péntek bűnbánati nap, mert a péntek a keresztény ember számára nem múlhat el anélkül, hogy ne jusson eszünkbe, mit tett értünk Jézus. Kicsit visszafogjuk magunkat, és választunk valamilyen önmegtagadást vagy valami olyan cselekedetet, amely kifejezi hálánkat. Nem tart sokáig, nem fáj nagyon, mégis egy jelzés Isten felé: életemben fontos Krisztus. Az évközi, nem nagyböjti péntekeken alapvetően három lehetőségünk adódik: vagy lemondunk a húsról, vagy teszünk valami

11 Így él az én Egyházam! 11 jót, vagy valamilyen imádságot ajánlunk fel. A szabadságunkban áll, hogy miként emlékezünk meg erről a napról, de jusson eszünkbe, tegyünk valamit. Mindezt azok kötelesek megtenni, akik értelmes korba értek. Vagyis azt feltételezem - hogy ennek a 14. életévüket betöltötteknél már működnie kellene. Az elsőáldozás kora alatt ez lényegében még nem elvárás, a évesek pedig még a betanulás korában vannak. A nagyböjt idejére eső péntekeket ennél komolyabban vesszük. Mivel a nagyböjt legfontosabb szerepe az életünkben az, hogy újra és nyomatékosan eszünkbe jutassa, hogy Krisztus a valóságos testét és vérét, a tulajdon életét adta oda a mi üdvösségünkért, ezért ennek az időszaknak a péntekjein fokozottabban meg kell éreznünk, testünknek és lelkünknek is a saját lemondásunkat. Az emberek többsége számára a hústól való tartózkodás valóban nagyobb lemondást jelent, mint egy jócselekedet vagy egy ima. Bár sokfélék vagyunk, mégis ez a szabályrendszer testesíti meg egységünket. Modern életünkben mindössze két szigorú böjti napunk van, amikor elsősorban az ereje teljükben lévő felnőtteket hívja különös lemondásra az Egyház. A 18 és 60 év közötti felnőttek hamvazószerdán és nagypénteken (a nagyböjt első és lényegében utolsó teljes napján) csak egy alkalommal ehetnek normális mennyiségű ételt, valamint a nap folyamán két alkalommal magukhoz vehetnek némi élelmiszert. Ezt szokták úgyis mondani, hogy háromszor lehet enni, s egyszer ezek közül jóllakni. Amikor azt mondjuk, hogy valami ételt magukhoz vehetünk, akkor ez éppen arra utal, hogy ezeken a napokon teljes mértékben kerüljük a nasizást, gyümölcsöt ehetünk, de csakis a három étkezéses szabály keretin belül. A szigorú böjti napokon húst sem eszünk, ez pedig a 14. életévüket betöltöttekre is kötelező.

12 12 Így él az én Egyházam! Az ital nem töri a böjtöt! mondja az ősi latin mondás, így az italok számára semmiféle megkötés nincs. De mind érezzük, hogy ha a szabály nem is mondja ki, a böjti nap nem a sörözések, borozások vagy még keményebb alkoholok fogyasztásának ideje. Ezekkel a napokkal még az önfeledt szórakozás sem egyeztethető össze igazán, pláne nem az élvezeti cikkek mértéktelen fogyasztása. A böjti szabályok megtartása alól bizonyos feltételek esetén felmentést kapunk. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell bűnbánatot tartani, hanem azt, hogy a bűnbánati nap megtartására vonatkozó általánosan kötelező szokásokat más bűnbánati cselekedettel helyettesíthetjük. Az első ilyen csoportba tartoznak azok, akiknek valamely egészségi okból nem kötelező hústilalmat tartaniuk, vagy szigorú böjt esetén a háromszori étkezés szabályát sem kötelesek megtartani. Egy lisztérzékeny, egy cukorbeteg sokszor nem is engedheti meg magának, hogy háromszor étkezzen, sokaknak közülük pedig elengedhetetlen tápláléka a hús. Ugyancsak egyéni elbírálás alá eshetnek pl. a kismamák is. Nehéz ezekre általános szabályt hozni, az e csoportba tartozók saját lelkiismeretük szerint tartják meg a böjtöt vagy helyettesítik azt más bűnbánati cselekedettel: jósággal vagy imádsággal. A nehéz fizikai munkát végzők is mentesülhetnek a hústilalom és az étkezések számának korlátozása alól. Abban, hogy kinek milyen mértékben szabad az általános szabályoktól eltérnie, az egyéni lelkiismeretnek kell döntenie, adott esetben pedig egy pappal vagy lelki vezetővel való egyeztetés sem lehet haszontalan. A bűnbánattartás itt is fontos, legfeljebb a módját kell egyénileg tisztázni. Egyedi felmentéssel élhetnek a hústilalom alól azok, akik nem saját asztaluknál étkeznek. Amikor ezt a kivételt a magyar püspökök

13 Így él az én Egyházam! 13 törvénybe iktatták, Magyarországon olyan idők voltak, amikor sok menzán éppen azt figyelték az uralmon lévő politikai erők, titkos szolgálatok, hogy ki az, aki a böjtöt megtartja. Ezért adott esetben büntetés, megalázás járt. Nyílván sok mindent felvállal a hitéért az ember, hiszen a vértanúk akár életükkel is fizettek, fizetnek ma is kereszténységükért. De püspökeink mégis úgy látták jónak, hogy engedélyezzék ezt a kivételt: aki nem otthon eszik, inkább egye meg azt, amit elé tesznek, és tartson más módon bűnbánatot. Ebben kicsit az élelem iránti tisztelet is szerepet játszik. Mindazonáltal, aki megteheti, különösen most, amikor ennek már nincs akkora politikai jelentősége, mondjon le a húseledelről a böjti napokon. Saját magunk dönthetünk egy étteremben, vendéglőben is, így attól, hogy az nem a saját asztalunk, attól még a böjt lelkiismeretben kötelez bennünket. Ugyancsak létezik egy alig ismert szabály azokról, akik hosszú úton vannak. A hústilalom őket sem kötelezi betű szerint, bár személyes véleményem szerint itt is a lelkiismeretnek kell döntenie. Nehezen tudok olyan helyzetet elképzelni, amikor egy hosszú utazás indokolttá teszi, hogy nem tartunk hústilalmat, mindenesetre a szabálytól ilyen esetben lehetőségünk van eltérni. Mi az, amit fogyaszthatunk hústilalmi időben? Az a megfogalmazás, hogy ilyen napokon nem fogyaszthatunk állati eredetű táplálékot, nem állja meg a helyét. Ugyanis hústilalmi időszakban szabadon fogyaszthatók a halfélék, a tejtermékek és a tojás is. Persze ezek sem mértéktelenül, mert hisz a böjt lényege éppen az, hogy Krisztus iránti szeretetből megfegyelmezzük magunkat, hogy növekedni tudjunk a szeretetben. A böjti szabályok szeretetből, szabadon történő vállalása egyfajta felnőtt közösségbe kovácsol össze bennünket, a világ keresztényeit, mindazokat, akik szívükből várják a Mennyországot!

14 14 Így él az én Egyházam! Jó ha tudod, hogy a főünnepek, a helyi ünnepek (pl. templombúcsú) és a nemzeti ünnepek mindig kivételt jelentenek. Ezeken a napokon nem tart az Egyház bűnbánati napot. Nagyböjtben azonban előfordul, hogy éppen a böjt megtartása miatt egy-egy ünnepet más napra helyezünk át. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (március 25.) néha a nagyhétre esik, ilyenkor az ünneplés a húsvét utáni hétre kerül. Ez ugyan egy meghatározott rend szerint történik, érdemesebb azonban az egyes napoknak külön utánanézni, ha ez szükségesnek tűnik. Az Anyaszentegyház harmadik parancsolata: évente gyónjál, és legalább a húsvéti időben áldozzál! Miért is gyónunk, ha nem azért, hogy végre letehessük terheinket? Hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhessünk ahelyett, hogy saját hibáink súlya alatt összegörnyednénk vagy elesnénk! Bár kétségtelen, hogy sokszor igen nehéz megnyílni a másik ember előtt, s beismerni, hogy hibáztunk, ha a gyónás azzal az igen mély hittel történik, hogy mindazt, amit elmondok, Krisztusnak mondom el, tőle várok vigasztaló és irányt mutató szavakat, akkor a gyónás jó dolog. Jó dolog, mert hihetetlenül felszabadít! Volt már, hogy felálltál egy gyónásból és könnyűnek érezted magad? Ez a lélek öröme, amely néha testi érzésbe is átmegy! Folyton-folyvást gyógyulásra, jobbulásra vágyunk, s ha normálisak vagyunk, akkor minden lehetőt megteszünk, hogy szabaduljunk hibáinktól, s közben egyre jobb emberekké legyünk. A gyónásban Isten kézzelfoghatóvá teszi szeretetét, érezhetően nemcsak a rossz dolgok tűnnek el életünkből, hanem rögtön jobbak is leszünk. Ahol eláradt a bűn, ott túláradt a kegyelem. (Róm 5,20) írja Szent Pál, ami a bűnbocsánat szentségére különösen is igaz. Aki jól hisz a szentgyónásban, az általában szereti azt. Ám kétségtelen, hogy sokan vannak, akik nem hisznek jól. Van, aki saját bűnösségét nem látja tisztán, köztük olyan is, aki nem látja a

15 Így él az én Egyházam! 15 bűnösségét, s olyan is, aki pedig ott is bűnt lát, ahol az nincsen. Bár van áteredő bűn, mely mindannyiunk osztályrészéül jutott a fogantatásban, ez mégsem egy kollektív bűnösség. Ez közös örökség, de nem menti fel az embert a személyes bűnök alól. Nem mondhatja senki, hogy nincs nagyobb bűnöm, csak az, ami mindenkinek, mert senki számára nem előírás, hogy hibákkal kell rendelkeznie. Minden bűn egy személyes rossz döntés következménye, mely akkor válik igazán kártékonnyá, mikor elhiteti velünk, hogy ez természetes. Gyarló az ember, de ez nem kötelező! Az az ember, aki nem látja, hogy személyesen hol rontja el, vagy látja, de Isten előtt be nem vallja, soha sem tud rendesen meggyógyulni. Ugyancsak hibás, ha valaki folyton-folyvást össze akar törni hibái alatt. Aki nem megy gyónni, mert nem hisz Isten abszolút gyógyító erejében. A gyónás annak a hitnek a kifejezése, hogy tudom, hogy bűnös vagyok, de azt is, hogy Isten ebből képes kihozni. A gyónni vágyó ember számára sokszor akadálynak tűnik a pap személye is. Krisztus urunk azt akarta, hogy a szentgyónás a feloldozással a papság szolgálata által menjen végbe. Fontos, hogy legyen egy személy, akin keresztül Jézus be tud avatkozni életünkbe, akinek szájával tanítani tud, szívével vigasztalni, kezével feloldozni. Sok ember megriad attól, hogy egy papnak mondja el legrejtettebb fájdalmait, habár tudja, hogy a gyónási titok a világon lévő dolgok közül talán a legszentebb. Mégis, mit gondol rólam? teszik fel sokan a kérdést, s közben megfeledkeznek arról, hogy a túloldalon lévő gyóntató pap éppen úgy követ el bűnöket, hoz rossz döntéseket, bánik néha szeretetlenül embertársaival, mint mindannyian, s ugyanúgy letérdel egy másik pap elé, mikor Isten feloldozását és gyógyítását kéri. Akár ismeretlen, akár régi ismerős a gyóntató papunk, abban mindenképpen közösek vagyunk, hogy hibázunk, elesünk, de fel szeretnénk kelni.

16 16 Így él az én Egyházam! Miért kell hát ilyen törvényeket hozni, melyben kötelezővé teszik a gyónást? Miért kell kötelezővé tenni jó dolgokat? Miért nem működik ez magától? Az Anyaszentegyház ezzel a törvénnyel segítségére siet azoknak, akik nem mernek, vagy nem akarnak gyónni, akik nehezen értik ennek jelentőségét életükben. Mi olyan nép vagyunk, akik legalább egy évben egyszer letesszük terheinket a szentgyónásban, ám sokan inkább havonta, vagy ritkábban, de rendszeresen ott állunk Isten előtt és őszintén mondjuk: Uram, irgalmazz! A szentáldozásról a szentmisén való részvételünk kapcsán már sok szó esett. Krisztus akarata szerint Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! az áldozati adományként átadott kenyér és a bor fölött elmondott utolsó vacsorai szavak átváltoztató szavakként hatnak, s létrejön az Eukarisztia, Krisztus teste és vére. E csodálatos titok értelme, hogy Jézust magunkhoz vehessük, mint táplálékot, s Vele egyesülve Ő új élettel ajándékozzon meg bennünket. Új életre pedig szükségünk van, mert a régi múlandó, az új pedig örök. Örök életünk záloga tehát a rendszeres szentáldozás, az emel ki bennünket hétről hétre vagy napról napra emberi kicsinységünkből, és tölt el az örök élet iránti végtelen hittel, reménnyel és bizalommal. A rendszeres szentáldozásban részesülő biztos lehet afelől, hogy Isten folytonosan gyógyítja és magához vonzza életét, s ha tudatában is vagyunk hiányosságainknak, sorjában ráébredünk, hogy már megint nem voltunk tökéletesek, s az is világos számunkra, hogy Isten akarja boldog örök életünket. A Jézusra szentmisével való emlékezés parancsát ( Ezt cselekedjétek ) kiegészítve az utolsó vacsorán a szentáldozás kötelezettségére is kapunk felhívást: Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan! De eszünkbe juthat az utolsó vacsorát megelőző tanítás is: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én

17 Így él az én Egyházam! 17 véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. (Jn 6,53-54) Mindezen tanítás érett hittel történő befogadása után nem marad kérdés az ember számára, hogy hogyan álljon a szentáldozáshoz. Természetes, hogy amikor csak lehet, akarom magamhoz venni Jézust, hogy eltöltsön természetfeletti erejével, megerősítsen szeretetében, s ezzel bearanyozza napjaimat. Mi a feltétele a szentáldozásnak? A testi és lelki előkészület. Testben készülök, a szentáldozást megelőző 1 órás szentségi böjttel, melynek betartása nevetségesen kevés ahhoz az értékhez képest, amit az Oltáriszentségben kapok. Ki az, aki szendvicset majszolva érkezik a misére? 1 óra, beleértve a szentmise első legalább percét, azt jelenti, hogy a mise kezdete előtt fél órával már nem eszek semmit. Nem egy betarthatatlan követelmény. Néhány évtizeddel ezelőtt ez a böjt éjféltől a szentáldozás idejéig tartott, vagyis ha valaki áldozni akart a szentmisén, az a miséig aznap nem ehetett semmit. Hány fiatal gyerek lett rosszul a szentmiséken, mert annyira akart áldozni? Mennyivel emberségesebbnek tűnt az ezt követő szabályozás, mely a szentmise előtt 3 órás böjtöt írt elő azoknak, akik áldozni szerettek volna. S mennyire egyszerűbb dolgunk van ma, amikor csak egyetlen óráig tart ez a bizonyos testi előkészületünk Ugyancsak fizikai készületünkhöz tartozik, hogy a szentmisére miként öltözünk fel. Öltözetünkkel nemcsak az Úrjézust tiszteljük, de az ünneplő közösség iránti megbecsülésünk jele is. Ez fontos táborban is, hétköznapokon is és a karácsonyi éjféli misén is, nyilván eltérő mértékben, de bölcsen odafigyelve. Lelki készületünk két részből áll. Elsőként megtisztítjuk szívünket a bűntől. Ha halálos bűnünk van, ezt meg kell gyónnunk, ugyanis a halálos bűn oly mértékben beszennyez bennünket, hogy Istentől és

18 18 Így él az én Egyházam! az Egyháztól elszakadva nem volnánk méltók magunkhoz venni az Eukarisztiát. Bocsánatos bűneinket elegendő megbánni, melyre kiváló lehetőség a szentmise bűnbánati imádsága. Mit tehetünk, ha nincs lehetőségünk gyónni, ám úgy érezzük, hogy halálos bűnben vagyunk? A tökéletes bánat lényege, hogy visszaállítja a megszentelő kegyelem állapotát a gyónás elhalasztásával. Azaz a bűnbánó ember kifejezi Isten felé őszinte sajnálatát halálos bűne miatt, valamint megígéri Istennek, hogy amint lehet szentgyónáshoz járul. E tökéletes bánat felindítása után van lehetőségünk magunkhoz venni az Oltáriszentséget anélkül, hogy ezzel szentségtörést (méltatlan áldozást) követnénk el. Az Oltáriszentségben rejtőzködő Jézus nem mindennapi vendég szívünkben. Illő tehát lélekben és imádságban készülni fogadására. Az egy órás böjt, megfelelő ruházat és bűntől megtisztított szív mellett ez a Krisztusra várakozó ima teszi teljessé készületünket. Miért kell ilyen törvénynek léteznie, hogy legalább a húsvéti időben áldozzál!? Akik képtelenek befogadni Isten szeretetét, azoknak az Egyház próbál segíteni azzal, hogy e törvény betű szerinti betartásával legalább egy évben egyszer hozzájussanak Isten megújító kegyelméhez. De ez nagyon kevés. Sokkal többre vágyunk, sokkal többre van szükségünk, ha képesek vagyunk kitárni szívünket Isten szeretete előtt. Az Anyaszentegyház negyedik parancsolata: házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szerelem, a házasság és a család az ember legbensőbb magánügye. Pedig szinte a legfontosabb közügy! Legbensőbb emberi közösségünk a család, ez határoz meg bennünket a legjobban. Az egészséges emberi fejlődéshez egészséges

19 Így él az én Egyházam! 19 családra van szükség, az egészséges család pedig a hiteles házasságon, a valóban igaz, Istennek tetsző szeretet-, szerelemkapcsolatokon múlik. Mivel az egyházi közösség kiemelten fordul a felnövekvő nemzedék felé, kiemelten foglalkozik a házasságok és a házasságkötések rendezettségével is. Ugyanakkor világos az is, hogy a házasság akkor jó, ha a kapcsolat őszintesége odáig jut, hogy a két fél egészen és visszavonhatatlanul odaadja magát egymásnak. Ez pedig egy rendkívül kiszolgáltatott helyzetet hoz létre mindkettőjük számára. De ez így van jól, csakis így lehet egy jó házasságot, családot alapítani! Mielőtt azonban megtörténik ez az egymásnak való végleges odaadottság, az Egyház a maga eszközeivel őrködik a felek és a szövetségkötés tisztasága, hitelessége és szabályossága felett. A jó őrködés, de leginkább a hiteles, tiszta szerelem a legszebb és legőszintébb házasságokat segíti életre, míg ezek hiánya nagyon könnyen okoz emberi tragédiákat, melynek legnagyobb vesztesei a gyerekek, akiknek ebben az időszakban még semmi befolyásuk nem lehet a dologra. Az tehát, hogy a házassággal foglalkozó előírások ilyen aprólékosak, valamint hogy betartásukra az Egyház ekkora hangsúlyt fektet, éppen azért van, hogy védelmezze az akkor még védtelen házasfeleket és születendő gyermekeiket. Onnantól pedig, hogy a házasságkötés megtörténik, már csupán segítőként és a hűség őreként működik közre. A házasság egy férfi és egy nő holtig tartó szövetsége, mely az örök élet elérésére és gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. A szövetség hitelessége igényli, hogy e kapcsolat felbonthatatlan legyen, hiszen véglegesen, vagyis holtig csak akkor adhatja oda magát egyik a másiknak, ha biztos lehet afelől, hogy ez teljes mértékben kölcsönös és visszavonhatatlan. Éppen ez az, amiért egy élettársi kapcsolat abszolút sántít, mert a felek bármelyike bármikor kiléphet a kapcsolatból, közös gyermekük pedig megbízható család nélkül

20 20 Így él az én Egyházam! marad. Ez mindenki számára, de leginkább a gyermek életére nézve súlyosan igazságtalan és megalázó helyzet. E holtig tartó szövetség a feleség és a férj között egy mindent magában foglaló egységet hoz létre. Ez az egység megvalósul egyrészt az egyenrangúságban, másrészt a lelki és a vagyoni közösségben. Csak akkor képzelhető el normális házasság, ha ez az egység az élet minden területére kiterjed, valamennyi, a családdal és a gyermekekkel kapcsolatos döntést közösen hoznak vagy az egység szándékával, előre megegyezett formában. (Pl. egy megbeszélés után bizonyos kérdéseket az egyik fél rábíz a másikra.) A házasság hiteles megélése szempontjából a legfontosabb dolog nem csupán a szeretet, hanem az értékrendek megfelelő összeegyeztethetősége. Két teljesen azonos értékrendű ember nyilvánvalóan nem nagyon létezik, de egy házasságon belül mindenképpen szükséges összeegyeztetni az értékrendeket. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha ezek az értékrendek közel vannak egymáshoz. Az összeegyeztetés folyamatát nyilvánvalóan befolyásolja az, hogy a feleség és a férj mennyire szeretik egymást. Szeretet nélkül az egésznek semmi értelme, de valószínű eredménye sincsen. A legtisztább dolognak az látszik, ha a házasságban a férj és a feleség azonos vallású, azonos felekezetű, mert ez valamilyen módon garantálja az értékrendek megfelelőségét. Azonos ünnepek, azonos szabályok, azonos gondolkodás. Ám senki nem állítja, hogy különböző felekezetűek, pl. egy református és egy katolikus között, vagy akár egy vallástalan és egy keresztény között a szeretet nem képes olyan mértékben közel hozni az értékrendeket, melyre bátran lehet családot alapítani. Azonban ezek az esetek az Egyház külön engedélyére szorulnak, s bár nagyon ritka, hogy ezeket az

21 Így él az én Egyházam! 21 engedélyeket nem adja meg, az mindenképp fontos figyelmeztetés a házasság előtt. Itt fontosnak látok leírni egy mindennapi példát. Egy arab fiatalember Magyarországon tanulva beleszeretett egy magyar lányba. Igazán szép szerelem volt közöttük, boldogan készültek a házasságra. Amikor annak ideje eljött, jelentkeztek házasságkötésre a leány katolikus plébániáján. Már éppen megfogalmazták az Egyházmegye püspöke felé beadandó kérést, mikor a vőlegény szavaiból kitűnt, hogy ezt a lányt éppen úgy fogja örökké szeretni, mint az összes többi feleségét otthon. Nyilvánvaló, hogy ebből a helyzetből menti ki a katolikus Egyház a rábízottakat, mikor bizonyos helyzetekben azt mondja, hogy ez a házasság nem fog sikerülni. Sajnos sok esetben ezek a kapcsolatok egy szabálytalan házasságban, végül pedig emberi tragédiákban folytatódnak. A felekezeti- és valláskülönbség esetén tehát engedélyre van szükség, melyet esküvő előtt a plébánián keresztül lehet kérni. Minden ilyen engedélykérés esetén a katolikus félnek ígéretet kell tennie, hogy hitéhez hű marad, és gyermekeit igyekszik katolikus módon nevelni. Erről az ígéretről természetesen a nem katolikus félnek is tudnia kell. A házasság az egyik fél haláláig tart és felbonthatatlan. Amikor válásról hallunk, tudnunk kell, hogy ez egy polgárjogi dolog. Lehet polgárilag elválasztani a házasfeleket, meg lehet szüntetni a vagyonközösséget, és szét lehet költözni, de ez nem felel meg a házasságról alkotott képünknek. Ettől függetlenül ezek a tragédiák előfordulnak. Amikor azt halljuk, hogy az egyházi bíróság elé kerül egy ilyen ügy, akkor nem válásról beszélünk, hanem annak vizsgálatáról, hogy a házasság vajon érvényesen jött-e létre. Mert ha nem, akkor a feleket valóban nem kötelezi a házassági egység. Ez persze csak a jog, az emberi tragédia ott marad, a gyerekek biztonságos családja pedig szétcsúszik.

22 22 Így él az én Egyházam! Mit tegyen tehát egy fiatal, hogy házassága igazán hiteles, megbízható és valóban holtig tartó legyen? Készüljön őszintén és tisztán! A fiatalok társkeresésében, mind barátságaik, mind pedig szerelemkapcsolataik kialakításában szinte legfontosabb szempont, hogy értékrendjük egymáshoz közeli, vagy legalább könnyen összehozható legyen. Sem őszinte barátság, sem semmiféle hiteles kapcsolat nem származik abból, ha másként gondolkodom az élet jelentős dolgairól, ha számomra teljesen más dolgok a fontosak. Ezen értékrenden belül igazán lényeges, hogy az egymásra kinyíló fiú és lány lehetőleg a hitben is egymásra találjon. Általában persze nem ez az első, amire rákérdeznek, de egy komollyá váló kapcsolatban ez már lényegi kérdéssé válik. A házassági egység csakis hűséges kapcsolatban jöhet létre. Éppen ezért már a szerelem első időszakában kiemelt jelentősége van annak, hogy a végleges elköteleződést megelőzően tudnak-e hűségesek maradni egymáshoz. A házasságot megelőző testi kapcsolat jogtalan szeretet, s bármennyire is különösen hangzik, lényegében vét a hűség ellen. Még akkor is, ha ez a testi kapcsolat esetleg már a jegyben járás idejében történik. A test átadása ugyanis csak akkor történhet meg, ha ezt megelőzi a teljes önátadás a házasságkötésben. Amíg ez nem történik meg, addig bármennyire is szeretik egymást fiú és leány nincs joguk egymás testéhez. Ebben az időszakban talán a legfontosabb, hogy az egymás iránti kölcsönös szeretet legyőzze a biológiailag és pszichológiailag teljesen normális szexuális vágyat. Szűzen eljutni a házasságkötésre a legnagyobb ajándék, a legszebb kifejezése az egymás iránti szeretetnek és hűségnek. Az erre való törekvés mindig is kemény feladat lesz a fiatalok számára, hiszen azért van az embernek teste, hogy benne a lélek találkozni tudjon. A vágy normális, a házasságig való megtartóztatás pedig az emberi nagyság jele.

23 Így él az én Egyházam! 23 Ne gondoljuk azonban, hogy ennek a kérdésnek csak akkor kell előkerülnie, mikor konkrét emberi kapcsolatokban vágyakozni kezd valaki. Hogy valaki mit gondol a testről, az sokszor öltözködésében is meglátszik. Igenis van üzenete az ápoltságnak és az ápolatlanságnak, a test bizonyos részei kiemelésének és elrejtésének. A kilátszó fehérnemű bármelyik nemnél, a testhez simuló ruhák indokolatlan helyzetekben, a mély dekoltázsok, az enyhén vagy erőteljesebben erotikát sugárzó képek a közösségi portálokon mind hatnak az emberre, képet alakítanak ki rólunk, s olyan üzenetet hordozhatnak, amelyre talán nem is gondolunk. Nem mondhatjuk, hogy ez különösen vonatkozna egyik vagy másik nemre, de azt őszintén állíthatjuk, hogy ha valaki lelkiekben gazdag kapcsolatokra vágyik, akkor öltözködésében tévút a testi adottságok kiemelése. Mit mond a fiatal magáról, ha öltözködése a többi embert testének szemlélésére irányítja? Nemde azt, hogy ez bennem a fontos? Hol marad akkor a lélek szemlélése, melyre igazán vágyunk? Szépen, csinosan öltözködni a test, a barátaink és a Teremtő megbecsülése. S e megbecsülés mögött húzódik meg a mi lelki gazdagságunk, melyet csakis őszinte szeretetben tudunk megosztani a másik emberrel. A házasság tisztasága feletti őrködés mellett igazán fontos a születő gyermekek katolikus módon történő nevelése. A szeretet arra indít bennünket, hogy megosszuk másokkal azt, ami igazán fontos az életünkben. A szülők szeme-fényei a gyermekek, azok, akiket egymástól kaptak és egymásnak adnak ajándékba, a legfontosabbak, akik ezen a világon számukra léteznek. Így aztán egészen természetes, hogy azt az értéket, amely számukra a hit, minél előbb igyekeznek átadni. Ezért szükséges a csecsemőkori keresztség, hogy gyermekük mielőbb Isten gyermeke is legyen. S már mikor kicsiként felnő, s kinyílik a világra, kinyíljék Istenre is, megtanulja megszólítani

24 24 Így él az én Egyházam! az imádságban, megtanulja megünnepelni szabadító tetteit az ünnepekben. Mindannyian tudjuk, hogy a hitünk ajándék, s hogy életünk végéig növekednünk kell benne. Nincs olyan életállapot, amikor félretehetnénk hitünk ápolását, arra éppen úgy szükségünk van kisóvodásként, mint serdülőként, egyetemistaként vagy ifjú házasként, szülőként vagy aggastyánként. Azonban az is fontos, hogy életállapotunknak megfelelő legyen hitünk megélése. Az Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem, de a Tied nyitva Atyám, amíg alszom, vigyázz reám! Vigyázz az én anyukámra és a drága apukámra, vigyázz az én testvérkémre stb. imádság például nagyszerű egy kisgyermek számára, azonban egy serdülő Istenhez fordulásában már kevésbé ad segítséget. Minden korosztályban a megfelelő formában kell alakítani hitünket. A serdülőkor eléréséig ezért elsősorban a szülő felel. A hittanóra nemcsak remek alkalom és közösségformáló erő, hanem egyenesen kötelezettség minden korosztály számára. Ugyanis a hittan, a szentmise mellett a legfontosabb helyszíne a hit átadásnak és magyarázatának. A szülő számára a vallásos nevelés egyik nagyon fontos feladata, hogy mielőbb, lehetőleg már óvodás korban beírassa gyermekét hittanra. Az imádság és az ünnepek mellett mégoly fontos a szentmisén való jelenlét, melyről már korábban sokat szóltam. A gyermek vallásos nevelése nem elsősorban a szentmisére küldésben valósul meg, hanem abban, hogy a szülők a gyermekekkel együtt, vagyis az egész család közösen vesz részt a szentmisén. Mint tudjuk, a nevelés elsősorban példa.

25 Így él az én Egyházam! 25 Az Anyaszentegyház ötödik parancsolata: az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd! Minden közösségnek szüksége van anyagi javakra, mellyel rendelkezve, jól felhasználva elérheti célját. Így van ez az Egyházzal is. Bár maga a hit hirdetése nyilvánvalóan ingyenes szolgálat, a templomok és egyéb épületeink fenntartása ettől még jelentős anyagiakat igényel. De természetes, hogy az Egyház főállású szolgálattevőinek megélhetését, a munkájukhoz szükséges eszközök beszerzését és fenntartását is biztosítani kell. Emellett a közösség működtetése, a programok lebonyolítása mind-mind komoly anyagi ráfordításokkal jár. Az Egyház igyekszik előteremteni ezeket a javakat, részint az egyházi közösség adományaiból, részint pedig más külső forrásokból, sokszor különböző vállalkozásaiból, egyéb állami támogatásokból, pályázatokból. Az egyházi közösség tagjai elsősorban az egyházfenntartói hozzájárulás befizetésével segítik az Egyház tevékenységének anyagi feltételeit. Ennek mértéke Magyarországon az általános szabály szerint a jövedelemmel (bevétellel) rendelkező felnőtt hívek számára az éves fizetés 1 %-a. Havonta Ft-os fizetés (bevétel) esetén ez évi Ft volna. Az ország különböző területein azonban van ettől eltérő szabály, de ezt a mértéket a helyi szabályok sosem lépik túl. A másik lényeges támogatási forma a szentmisén adott perselyadomány, melynek összegét mindenki szabadon határozza meg. A perselyadomány régebben a szegények javára adott adomány volt, ma azonban már nem választjuk külön ezeket a bevételeket. Az összbevételből különítik el a szegények segítésére szükséges összegeket is. Az 1948-as éveket megelőzően az Egyház komoly földtulajdonnal és anyagi javakkal rendelkezett. Ezek szükségesek voltak ahhoz, hogy fent tudják tartani az iskolákat, kórházakat, egyéb intézményeket,

26 26 Így él az én Egyházam! ezen felül pedig minden szükséges kiadásra megfelelő összegek jussanak. Az ötvenes években ezeket a javakat az Egyháztól elvették, intézményeik működését beszüntették. A kilencvenes években bekövetkezett politikai változást követően az Egyház újra megkezdte az emberi közösséget nemcsak a templomban szolgáló tevékenységét; iskolák, óvodák, kórházak és szociális otthonok nyíltak. Ezek működtetésére azonban nem lehetett minden korábbi földet, vállalkozást visszakapni, hiszen azt a korábbi állam már másnak adta. Így az állam és az Egyház olyan megállapodást kötött, hogy a korábbi anyagi javak és azok haszna fejében egyfajta örök járadékot fizet az Egyháznak, amiből a társadalom számára szükséges és hasznos intézményeit fent tudja tartani. Mindehhez hozzájárul az a lehetőség is, hogy a Magyarországon személyi jövedelemadót fizető polgárok adójuk 1 %-át valamely egyház számára ajánlhatják fel. Ezzel a lehetőséggel élni a polgár számára teljesen ingyenes, viszont minden katolikus számára lelkiismeretben kötelező. Végszó Öt fontos törvény, amely mindannyiunk számára támpontként szolgál. Ha szeretem Krisztust, szeretem az Egyházamat, melyre küldetésének folytatását bízta. Az Egyház nem a pápa, nem a püspök, nem a papok vagy a hitoktatók. Az Egyház mi vagyunk, megkeresztelt emberek, a pápával, püspökeinkkel, papjainkkal egységben, akik felelősséget érzünk a világért, hogy benne igaz keresztényként tanúságot tegyünk az egyetlen üdvözítő útról: Krisztus útjáról. Ezen úton vándorolva megismerjük Isten és a mi közösségünk törvényeit, melyet sokkal inkább szeretetre felszabadító feladatként értékelhetünk, mint szabadságunkat korlátozó jogszabályként.

27 Így él az én Egyházam! 27 Rajtad múlik, miként éled hitedet, hogyan szereted Egyházadat, és miként készülsz az üdvösségre! Az Anyaszentegyház törvényei tegyenek boldoggá, töltsenek el azzal a tudattal, hogy jó úton jársz emberi kiteljesedésed, a Mennyország felé!

28 28 Így él az én Egyházam! I. Bevezető rész A Szentmise rövid vázlata 1. Bevonulás, kezdőének 2. Keresztvetés: hitünk megvallása 3. Köszöntés 4. Lelkiismeretvizsgálat közgyónás, feloldozás 5. Uram irgalmazz (Kyrie) 6. Dicsőség (Gloria) (vasárnap és főünnepeken, kivéve Adventben és Nagyböjtben) 7. Főkönyörgés: a mise szándéka II. Az Ige liturgiája 1. Olvasmány 2. Zsoltározás 3. Szentlecke (második olvasmány csak vasárnap és főünnepeken van) 4. Alleluia (Hallelu Jahweh, Dicsérjétek Istent!) 5. Evangélium (=Jóhír, örömhír; eu-angelion) (a szentmise első csúcspontja) 6. Homilia - Szentbeszéd - Predikáció 7. Hitvallás (Credo) 8. Hívek könyörgése: az egyetemes könyörgés III. Az Áldozat liturgiája A. 1. Az oltár és az adományok előkészítése 2. Az áldozati adományok felajánlása 3. Kézmosás B. 1. Felajánló könyörgés 2. Felhívás: - Az Úr legyen veletek! - És a te lelkeddel! 3. Praefatio (előszó, bevezetés) 4. Szent vagy, Áldott (Sanctus, Benedictus)

29 Így él az én Egyházam! Kánon (Canon) A kánon az eukarisztikus, egyszerűbb nevén az átváltoztató imádság neve. A kánon szó (jelentése: mérték) arra utal, hogy a pap köteles a misekönyv szavait pontosan felolvasva imádkozni. Mivel minden pap ezt teszi, az átváltoztató imádságban különösen is megvalósul a világegyház egysége. a, A Szentlélek Lehívása (epiklézis) b, Az utolsó vacsora megjelenítése, Átváltoztatás c, Íme hitünk... d, Megemlékezés, áldozatfelajánlás kérés, közbenjárás, e, Záró dicsőítés (Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd, Mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben, minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké.) C. Áldozás - Communio (Communio=közösség, közösségre lépés, egyesülés: ti. Jézussal) 1. Az Úr imádsága (Mi Atyánk) 2. Kiengesztelődés 3. Isten Báránya - Agnus Dei - Kenyértörés, egyesítés 4. Csendes felkészülés az áldozásra 5. Meghívás Íme az Isten Báránya, íme Aki elveszi a világ bűneit, boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya! 6. Áldozás - Communio Áldozási ének 7. Szent csend 8. Áldozás utáni könyörgés IV. Befejezés 1. Hirdetés (tetszés szerint) 2. Áldás 3. Zárószavak, küldetés, hálafohász Ite missa est -A szentmise véget ért, menjetek békével! - Istennek legyen hála! 4. Kivonulás

30 Úgy kell ragyognotok, mint csillagoknak a mindenségben! (Fil 2,15)

31 Tartalom Bevezető... 3 Az Anyaszentegyház első parancsolata: a vasárnapokat és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg!... 6 Az Anyaszentegyház második parancsolata: a pénteki bűnbánati napokat, és a parancsolt böjtöket tartsd meg! Az Anyaszentegyház harmadik parancsolata: évente gyónjál, és legalább a húsvéti időben áldozzál! Az Anyaszentegyház negyedik parancsolata: házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! Az Anyaszentegyház ötödik parancsolata: az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd! Végszó A Szentmise rövid vázlata... 28

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012. Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte:»hova helyeztétek őt?«azt felelték:»uram, jöjj és

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti periódust szoktuk rejtett életnek nevezni. Bevezetésként meg kell jegyeznünk, hogy a rejtett

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

TANULMÁNYOK A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA. Dr. SZABÖ ÁRPÁD

TANULMÁNYOK A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA. Dr. SZABÖ ÁRPÁD TANULMÁNYOK Dr. SZABÖ ÁRPÁD A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA A vallások története nem csupán a vallás és kijelentés között mutat benső kapcsolatot, hanem a kijelentés és az írás között is. A vallás,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

TASZ KÖZIRATOK A TASZ az eutanáziáról

TASZ KÖZIRATOK A TASZ az eutanáziáról TASZ KÖZIRATOK A TASZ az eutanáziáról Az elmúlt évtizedekben világszerte előtérbe kerültek az élet befejezésével kapcsolatos dilemmák. A modern orvostudomány segítségével a betegek haldoklása akár évekig

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Igazlelkű férjnek és apának lenni

Igazlelkű férjnek és apának lenni Igazlelkű férjnek és apának lenni Kedves papságviselő testvéreim, hat évvel ezelőtt ugyanitt álltam előttetek és beszéltem arról, hogyan tudjuk támogatni családunkat, mint papságviselők. A Cövek Elnökség

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Az Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről

Az Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről Intercisa Lakásszövetkezet Dunaújváros, Erdő sor 43. Az Intercisa Lakásszövetkezet Igazgatóságának b e s z á m o l ó j a a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről TARTALOMJEGYZÉK Az Igazgatóság

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A Katolikus Egyház Katekizmusában a következő szerepel az őrangyalok szerepéről: 336. A gyermekkortól fogva, egészen a halál pillanatáig az emberi életet is körülveszik

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 20. szám, 2011. máj. 15. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 20. szám, 2011. máj. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 20. szám, 2011. máj. 15. Kedves Testvérek! ségeik kezébe. Kis szerencsével ez kitarthat egy generációnyi időn át is, mint legutóbb

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben