EXPRESSZ. Nincs megállás. Vállalatunk tavaly 140 millió forintot fordított a munkakörülményeket

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EXPRESSZ. Nincs megállás. Vállalatunk tavaly 140 millió forintot fordított a munkakörülményeket"

Átírás

1 EXPRESSZ A MÁV-START Zrt. vállalati újságja 12. szám szeptember 9. Nincs megállás Vállalatunk tavaly 140 millió forintot fordított a munkakörülményeket javító beruházásokra és karbantartásokra ben is nagy terveket szõtt a cégvezetés. Hogy nem hiába, az bizonyos, de egyelõre sok gonddal küszködik a MÁV-START Zrt. Beszerzési és Gazdálkodási Szervezet vezetõje, Kajner József ban beruházásokra 40, karbantartásra 100 millió forintot tudott a cégvezetés költeni. Az idei tervszámok imponálónak látszottak. Mennyit sikerült eddig elkölteni a mind jobb munkakörülmények jegyében? Az eredeti szándék szerint idén csak karbantartásra 175 milliót, beruházásokra 141 millió forintot különített el a MÁV-START Zrt. Az igények felmérése az esztendõ elején megtörtént, az SZSZK-k március közepéig megküldték a kívánt dokumentumokat. Ezeket összesítettük, és el is készítettük az idei karbantartási és felújítási listát. Ezt véleményezte a KÜT és a KMVB is, sõt ez a két testület az elképzeléseinket április 20-i döntésével el is fogadta. Ezt követõen tájékoztattuk az ingatlanok tulajdonosát, a MÁV Ingatlangazdálkodási Szolgáltató Egységét és kértük, hogy nyilatkozzon, illetve hagyja jóvá a listánkon szereplõ terveinket. Hideg zuhanyként ért bennünket a válasz, a beruházások csaknem 90 százalékát nem engedélyezték! Ez a döntés egészen pontosan a klimatizálási és fûtéskorszerûsítési elképzeléseinket ásta alá. Márpedig a meglévõ olaj és szenes tüzelésû kályhákat igencsak jó lenne lecserélni. Az elutasítás indoka az volt, hogy a tulajdonos, vagyis a MÁV Zrt. az épületeket egészként kezeli, ezért a MÁV-START Zrt. által bérelt néhány helyiségben nem volna idõszerû a felújításokat elvégezni. Egy új fogalommal is gazdagabbak lettünk, eszerint a MÁV tulajdonában lévõ épületek vasúti mûemlékek, ennek megfelelõen minden az ingatlant ért beavatkozás korlátokba ütközik. De nem csak a klimatizálás és a fûtéskorszerûsítés elé gördítettek akadályokat. A vizesblokkok felújítását terv- és építési engedélyekhez kötötte a tulajdonos. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy hónapokkal csúszik a kívánt rekonstrukció. Nem volt mit tenni, ismét áttekintettük a karbantartási- és felújítási listánkat és az átvizsgálást követõen kialakult egy új keretöszszeg. Ennek megfelelõen idén a karbantartásra 10 millióval kevesebb, tehát 165 millió forint jut. A 141 millió forintos beruházási összeg pedig lezsugorodott 32 millió forintra. A MÁV Zrt. véleményének ismeretében a korábban összeállított létesítménylistát átértékeltük mind a KÜT, mind a KMVB testületével. Az a döntés született, hogy az idén megvalósítható feladatokkal töltjük ki a rendelkezésre álló költségkeretet. Ezt a koncepciót aztán augusztusban a MÁV-START Zrt. vezetése elé vittük. Az elõterjesztést a társaság vezetõ testülete elfogadta. Legutóbb pedig a tavalyi évhez hasonlóan megbíztuk a karbantartási és beruházási munkák lebonyolításával a MÁV Beruházási Szolgáltatási Egységét. Ezt a MÁV-START Zrt. és a MÁV Zrt. között érvényben lévõ, úgynevezett TÁSZ keretszerzõdés 2. számú melléklete írja elõ. Most, augusztus 27-én, amikor beszélgetünk, azt mondhatom, hogy a listák alapján a tényleges felmérések összesítésére szeptember 15-ig kerül sor. Ezután lesz csak mód a kivitelezõi ajánlatok bekérésére. Az idõ lassan elszivárog. Ilyen körülmények között a tényleges karbantartási munkákra lesz még elég idõ? Szerintem igen, annak ellenére, hogy a munkákat csak közbeszerzési eljárás keretén belül lehet elvégeztetni. Azonban a gyors megvalósítás érdekében a kivitelezõt régiónként igyekszünk kiválasztani. Az elvégzendõ munkák befejezésére november 30-át jelöltük meg. Beszéljünk konkrétumokról. Mennyire tipizálhatóak a cégvezetéshez elküldött karbantartási igények? Nagyrészt tisztasági festésrõl, a padlóburkolat cseréjérõl, a vizesblokk felújításáról, illetve a fürdé- folytatás a 2. oldalon

2 Beszerzési szervezet folytatás az 1. oldalról si lehetõség kialakításáról, végül a már emlegetett klimatizálásról és fûtéskorszerûsítésrõl szóltak az igények. Akadt persze olyan kérés is, hogy jó lenne a régi ablakokat és ajtókat kicserélni. A listák alapján egyértelmûen elmondható, hogy a többnyire a múlt században épült vasúti épületek mára szinte kivétel nélkül tönkre mentek. Alig alkalmasak a mai kor szerinti rendeltetésszerû használatra. Továbbra is izgalmas kérdés, hogy mi lesz azokkal a jogos igényekkel és kérésekkel, amelyeket az ismertetett körülmények között nem tud a cégvezetés teljesíteni? Az elutasított beruházások kapcsán a tervezésre már felkértük a MÁV Beruházási Szolgáltatási Egységét. Tehát a szakemberek már most is azon dolgoznak, hogy a szükséges felújítások jövõre elkészülhessenek. Mindent egybe vetve az a célunk, hogy a rendelkezésre álló karbantartási költségkeretet felhasználjuk. Minden megvalósítható munkát meg akarunk csináltatni a kiválasztott kivitelezõkkel. A fennmaradó beruházási keretet pedig a kért engedélyek és tervek birtokában a lehetõ leghamarabb szeretnénk felhasználni. Tavaly nagy mennyiségben kerültek mûszaki berendezések a munkahelyekre. Csak a hû tõ szekrénybõl közel 200 db és mikróhullámú sütõkbõl is mintegy 250 darab került kiosztásra. Ezzel sikerült a kulturált étkezést biztosítani. Idén ehhez hasonló beszerzésekre sor kerül? Idén is jut pénz néhány hûtõre és mikrósütõre ugyan úgy, mint tavaly. Sõt, az elmúlt évben megkezdõdött az informatikai eszközök korszerûsítése is. Ezt most is szeretnénk folytatni. Egészen konkrétan PC-k és monitorok, illetve nyomtatók beszerzésérõl beszélek. Az új székházba költözés eredményeként sikerült elõre lépni az irodai bútorok kacsán is. Ez azt jelenti, hogy a központi irodában a bútorokat béreljük, viszont a korábban az Andrássy úton és a Kerepesi úton használtakat az igények alapján elszállíttattuk az SZSZK-kba. És ha már a bútorokról szót ejtünk, a 2007-ben történt holland pult -os pénztárak kialakításkor új, magasított székeket kaptak a kollégák. Sajnos ezek mára már tönkre mentek, eltörtek, a beérkezett igények alapján cserélni kell õket. Azt gondolom, az is jó hír, hogy a Biztonsági Szervezet országos felmérését követõen a pénztárak biztonságának fokozása érdekében páncél és lemezszekrényeket vásárolhatunk, így várhatóan az év végéig mindenütt használatba vehetik ezeket a munkatársaink. Az elõbbiekbõl megtudhattuk, hogy rövidesen véglegessé válik a karbantartási munkákról szóló lista. Mivel ez csak lapzártánkat követõen készül el, most még nincsenek konkrét információk a megvalósítandó munkákról. Ennek ellenére a 11 SZSZK-t tekintve régiónként mondhatunk-e konkrét számokat? Menynyi karbantartási munkára kerülhet még idén sor? Az Északi régióban 50, a Keletiben 72, a Dél-Magyarországiban 56, a Dél-Dunántúliban 57, a Budapesti Régióban 112, a Dél-Alföldiben 62, míg az Észak-Dunántúli régióban 61 karbantartási munkát szeretnénk a gyõztes kivitelezõkkel elvégeztetni. Ehhez arra van szükség, hogy a MÁV-START Zrt. a pályázatok értékelését követõen szerzõdést kössön a nyertes cégekkel. Az átadás-átvétel pillanatában pedig majd a MÁV Beruházási Szolgáltatási Egység mûszaki ellenõrei, valamint a MÁV-START Zrt. SZSZK-inak ingatlanosai és munkavédelemmel foglalkozó szakemberei lesznek jelen. A kivitelezõ november 30-ig kell, hogy végezzen a feladatokkal, és az esetleges hiánypótlásokat az azt követõ egy-két héten belül kell, hogy teljesítse. Csak a pótolt munkák befejezése után állíthatja ki a végszámlát a kivitelezõ. Tavaly zökkenõmentesen sikerültek ezek az átadásátvételek. Ráadásul a munkavállalók egyöntetûen elégedettek voltak. Vajon mikor mondhatjuk majd el magunkról, hogy gyökeresen megváltoztak a munkakörülmények? A tavalyi és az idei beruházások után már nyugodtan elmondhatjuk, hogy az általunk használt épületek állapota jelentõsen megváltozott, javult. Több évtizedes lemaradást kell pótolnunk. A költségvetés helyzetét is ismerve fokozatosan lépünk elõre, hol nagyobb, hol kisebb lépésekkel. A lényeg, hogy nem lehet megállni. Tovább kell haladni ezen az úton. Gaál Péter ilyen volt......ilyen lett 2

3 ügyfélszolgálat Az elérhetõ vasút Ügyfélszolgálati hálózatot épít a MÁV-START A nyár közepén sokan kísérhettük figyelemmel, hogyan újul meg a debreceni állomás információs helyisége. A régi pultokat a munkások elbontották, helyükre, a korábbi berendezésbõl meghagyott mélykék üvegtégla alapra új, sötétkék asztalfelületek kerültek. A háttérben kék-szürke irattároló készült, melyre a MÁV-START színeinek megfelelõ, dekorációs elemként is szolgáló kéksárga tárolók kerültek. Közvetlenül a bejárattól indulva új szolgáltatásként érme alapú csomagmegõrzõ automatát állítottak forgalomba. A megújult debreceni ügyfélszolgálati pont a MÁV-START által kiépített személyes ügyfélszolgálati hálózat tagjaként, július 27-tõl áll az utasok rendelkezésére. A MÁV-START ügyfélszolgálati hálózata jelenleg hét ügyfélszolgálati pontból áll, melyek kiépítésérõl a tavalyi évben határozott a vállaltunk vezetése. Személyes ügyfélszolgálati iroda mûködik már a Keleti, a Déli, szolnoki, miskolci, a szombathelyi, a debreceni, valamint a szegedi pályaudvaron. A jelenlegi elképzelések szerint további négy helyen nyílik ügyfélszolgálati iroda: Pécsett, Nyíregyházán, kicsit késõbb a Nyugatiban és a jelenleg zajló átépítés függvényében a Kelenföldi pályaudvaron. Hogy miben is jelent újat az ügyfélszolgálati pont? Erre a kérdésre Novák Csabától, a személyes ügyfélszolgálati hálózat vezetõjétõl kaptunk választ: Az elgondolásunk az volt, hogy kézzelfogható közelségbe vigyük a MÁV-START-ot az utasokhoz. Olyan ügyfélszolgálatokat építsünk, ahol kulturált környezetben, szolgálatkész, nyelvet beszélõ kollégák intézik utasaink különféle kéréseit, kérdéseit. További szándék volt, hogy legyen egy hely, ahol egy állomáson elõforduló számtalan eltérõ igényt egy helyütt lehessen kezelni. Az utas tudja: ha az ügyfélszolgálathoz fordul kérését hozzáértõ és elkötelezett kollégák, tudásuk legjavát adva utascentrikusan intézik! A szaknyelv egykapus ügyfélszolgálat -ként beszél a személyes ügyfélszolgálati hálózatunkról, mivel az utasnak legyen bármilyen igénye elég, ha az állomáson található személyes ügyfélszolgálathoz fordul. Az itt dolgozó munkatársaink belföldi és nemzetközi relációkra vonatkozólag útvonaltervezést, menetdíjszámítást végeznek, turisztikai információkkal is szolgálnak. Emellett személyes reklamációkezelés is zajlik, a helyben elintézhetõ ügyeket a kollégák azonnal megoldják, míg a vizsgálatot igénylõ panaszokat felveszik, és továbbítják az írásos ügyfélszolgálatnak innen az utas 15 napon belül választ kap kérdésére. Az eddigi statisztikák szerint egyre ismertebbek az ügyfélszolgálati irodáink. A Keletiben napi 1000, a Déliben 300 fölötti a látogatók száma, a vidéki nagyvárosokban ugyancsak jelentõs a forgalom. A vidéki ügyfélszolgálatainkon napról-napra népszerûbb a csomagtárolási szolgáltatásunk: Miskolcon, Debrecenben és Szolnokon az ügyfélszolgálat helyiségében felállított automaták segítségével díjmentesen vehetõ igénybe a csomagtárolás, mivel az automatákba bedobott 100 Ft, vagy 1 euró a csomagkivételekor visszajár. Utasokkal foglalkozni nem mindig könnyû feladat. Sokszor adódhatnak kényesebb problémák, nehezebben kezelhetõ ügyfelek. Azonban Ügyfélszolgálatunk minden munkatársa vallja, hogy a mai kapkodós, felgyorsult világunkban a személyes találkozások, a kapcsolatok egyre fontosabbak, hiszen csak így alakulhat ki egy olyan bizalmi viszony a szolgáltató és az ügyfél között, amely alapja lehet a hosszú távú, eredményes, mindkét fél érdekeit szolgáló együttmûködésnek. Így nem véletlen az Ügyfélszolgálatunk jelszóválasztása sem: Bizalomban utazunk! E cél érdekében épülnek az újabb és újabb ügyfélszolgálati irodák, és vállalják munkatársaink a frontvonalban való munkavégzést. Köszönjük munkájukat. Szerkesztõség 3

4 Koordinációs szervezet Fogytán az idõ. Alig van három év addig, amikor már a személyszállítási piac liberalizációját élhetjük. Hogy ez mit is jelent? Mint Uniós tagállamnak, Magyarországnak is eleget kell tennie az EU legfontosabb követelményének, vagyis teljes mértékben szabaddá kell tennie a tõke, az áru és a szellemi termékek áramlását. Ez azt is jelenti, hogy a MÁV-START Zrt. mint vasúti személyszállítással foglalkozó társaság 2012-tõl meg kell, hogy nyissa piacát Európa legnagyobb vasúttársaságai elõtt. Vagyis a már oly sokszor emlegetett közszolgáltatási szerzõdést három év múlva a kontinens legnagyobb vasúttársaságai közül bárki megnyerheti. Egész pontosan az, aki a legmagasabb szintû szolgáltatást ajánlja a legkedvezõbb áron. Tehát alig van idõnk a felzárkózásra. De még nincs veszve semmi! állítja Jurisits János projektvezetõ, a minõségirányítási program felelõse. Középpontban a minõség Korábban már beszélgettünk arról, hogy egyáltalán mit is jelent a minõségirányítási rendszer bevezetése, illetve, hogy miért is kell a társaságunknak ezt a sztenderdet teljesíteni. A legérthetõbben miként foglalhatnánk össze a tudnivalókat? A minõségirányítási program lényege, hogy egy olyan rendszert kell kialakítanunk, amely a magas színvonalú mûködés feltételeit biztosítja. Tehát meg kell tudni fogalmazni az úgynevezett minõségi követelményeket, illetve azokat a lépéseket, amelyeknek minden munkaterületen érvényesülniük kell. Ugyanis csak így válhatunk versenyképes vasúti társasággá. Pontosan! Az elsõ lépés az volt, hogy a társaság vezetése a MÁV-START Zrt. stratégiájában meghatározta a célt. Ez nem lehetett más, mint egy olyan társaságnak a kialakítása, amely minõségi szolgáltatást nyújtva biztosítja a vasúti személyszállítási igények kielégítését az élezõdõ versenyfeltételek között. Ezt követõen azokat a lépéseket kellett megtervezni, amelyek ebbe az irányba vezetnek bennünket. Magát a minõségirányítási rendszert az ISO:MSZ szabvány követelményei rögzítik. Ebben pontokba szedve fogalmazzák meg a tennivalókat, amelyeket a cég irányításában, a munkavállalók minden napi munkájában érvényesíteni kell. Ez tehát az elsõ lépés. A menedzsment megfogalmazta a kívánt célt, kialakítja a munkavállalókra és az utasokra vonatkozó politikáját. Mi következik ezután? Ezt követõen minden szervezetnek és dolgozónak végig kell gondolnia azt, hogy mit és hogyan kell tennie a kívánt cél eléréséhez. Ha a minden napi cselekedetek szinkronban vannak a kitûzött célokkal, akkor egyre jobb, egyre magasabb színvonalú szolgáltatásokra leszünk képesek. Hogy ez megvalósulhasson, ahhoz a cégvezetésnek többek között létre kell hoznia egy olyan szervezetet, amely a kapcsolódó feladatokat koordinálja, tudja, hogy mit kell tenni a célok eléréséhez, és képes a folyamatos ellenõrzésre és a jobbításra is. Enélkül ugyanis nincs fejlõdés. Vagyis nem elég a célt látni, a megkezdett út lépéseit meg kell tervezni, majd mindezt ellenõrizni kell. Végül az esetleges hibákat ki kell küszöbölni. Így van! Mindenkinek tudnia kell, hogy mit, hogyan és miért kell tennie. Ráadásul egy olyan önmagát fenntartó folyamatról beszélünk, amely nem enged lazítást. Folyamatosan a cél irányába kell menni és az állandó ellenõrzésekkel vizsgálni kell, hogy a hétköznapokban végzett munkák a kívánt irányba mutatnak-e. Meg kell határozni többek között, hogy a közszolgáltatási szerzõdés követelményeit teljesítjük-e, megfelelünk-e a potenciális utasaink elvárásainak. Ismernünk kell azt, hogy mit teszünk ezért, és fel kell ismernünk a hibáinkat. Legvégül pedig azt is a figyelem középpontjába kell állítani, hogy a felismert hibákat képesek vagyunk-e teljesen kiiktatni? A vevõ, vagyis az utas általános igényét ismerjük. Modern, kényelmes, gyors, tiszta, pontosan közlekedõ vonaton szeretne utazni. Ráadásul az utas ezt elvárja az állomásokon is. Csakhogy nem vagyunk egyedül. Mi is másoktól vásárolunk szolgáltatást és ha az alvállalkozó rosszul teljesít, akkor az nekünk okoz bevételkiesést. Ez teljesen igaz! Mi felelünk a beszállítók szolgáltatási színvonaláért is! Ha menet közben lerobban a vonat, ha koszos az állomás, ha rossz a vasúti pálya állapota, és ha késnek a szerelvények, akkor piacot 4

5 Koordinációs szervezet veszítünk. Ezeket a veszteségeket persze igyekszünk majd szerzõdéseinkben a hibázókra áthárítani, de ez nem lehet a végcél. Aki ugyanis vonatra ül, azt nem érdekli, hogy ki miért felel a MÁV-csoporton belül. Márpedig ha az utas velünk áll szerzõdéses jogviszonyban, ugyanis jegyet váltott és szolgáltatást vásárolt, akkor bizony nálunk fog panaszkodni. Legalább ennyire fontos szempont az is, hogy maga az Állam, mint megrendelõ, a közszolgáltatási szerzõdés szerint csak azt fizeti ki, amit a szolgáltató hibátlanul teljesített. A társszolgáltatók hibáiért ugyan csak közvetett módon felelhetünk, de mégis tõlünk mennek majd el az utasok a sok gond, probléma miatt. Vagyis kooperációra, a társakkal való együttmûködésre van szükség, mert közös a célunk. Tehát minden esetben vizsgálnunk kell, hogy a mi és a társcégek által megtett lépések jók-e. A szerzett tapasztalatok alapján pedig képesnek kell lenni a gyakorlatban végzett munka korrekciójára, akár a mi, akár a partnerek hibáiról van-e szó. Ez miként oldható meg? Ehhez eljárási utasításokat kell rögzíteni, szabályozni kell a cél érdekében megtehetõ lépéseket, majd ezek alkalmazását meg kell követelni. Mára már 30 eljárási utasítás fogalmazódott meg. Ebben többek között szó van az észrevételek feldolgozásáról, az intézkedések mikéntjérõl. Fontos, hogy az utas szempontjából kell vizsgálni mindent. Megfelelõ a menetrend? Tiszta az állomás és a vasúti kocsi? Megfelelõ az utastájékoztatás? Jó a munkaszervezés? Jó a vasúti kocsik mûszaki állapota? Az utasítások között van olyan is, amely arról szól, hogy miként kell a dokumentumokat kezelni. Ezekben az eljárási utasításokban a személyi felelõsség nem általánosítható, hanem nevesített. Maga az ISO szabvány, vagyis a minõségirányítási rendszer követelményei tehát egy térképnek tekinthetõk, amelyek a helyes irányba megtehetõ lépéseket és módszereket foglalják össze. De vajon maga a rendszer garancia a minõségre? Jó a kérdés, én úgy fogalmaznék, hogy az ISO tanúsítvány azt igazolja, hogy egy olyan rendszerrel bír a cég, amely a jó és hatékony mûködés irányába mutat, megfelelõ keretet ad a színvonalas tevékenységhez. Egyszerûbben, a rendszer a hiányosságok feltárását teszi lehetõvé. Ha pedig a szükséges lépésekhez adottak a feltételek pénz paripa, fegyver, akkor a kívánt célt el is érhetjük. munka. Nem túl gyors a tempó? Épp csak egy éve indult el ennek a módszernek a kiépítése. Nincs idõ várni. A magyar vasút életében negyven éven át érdemben szó sem esett a minõségrõl. Így aztán a vetélytársakkal szemben túl nagy a lemaradásunk. Igyekezni kell. Jelenleg 30 kolléga kap képzést és rövidesen alkalmasak lesznek a belsõ vizsgálatok szakszerû elvégzésére. Az új auditorok októberben és novemberben már az említett három területen fognak felméréseket végezni. Decemberben pedig már a külsõ vizsgálat is lezajlik. Év végén tehát már két SZSZK, és az üzemeltetés is rendelkezhet majd egy olyan dokumentummal, amely szerint képesek a munkájukat a minõségirányítási rendszer elõírásainak megfelelõen irányítani. Arra számítok, hogy már a belsõ vizsgálódás is sok észrevételt hoz felszínre. Ezeket majd igyekszünk mielõbb korrigálni. A külsõ vizsgálódók is elkészítik majd a felmérésüket és szerintem sok észrevételük mellett azt is le fogják írni, hogy elismerésre méltó erõfeszítéseket tettünk a megfogalmazott cél irányába. Jövõ év végén pedig az egész vállalat átvilágítása megtörténik. Sok tehát a teendõ. Az volna a legnagyobb eredmény, ha 2010 decemberében elmondhatnánk magunkról, hogy a MÁV-START Zrt. egy olyan rendszert állított fel. amely biztosíthatja a társaság színvonalas mûködését. Kik lehetnek ezek a külsõ auditorok? És egyáltalán mennyibe kerülhet egy ilyen vizsgálat? Hogy kik fognak vizsgálódni, azt még nem tudom. Minden egyes ilyen átvilágítást pályázat útján nyer el az auditor cég. A költségeket illetõen azt mondhatom, hogy az idei vizsga ára attól függ, hogy egyszerre hány ember milyen hosszú ideig kutakodik. Pontos összegrõl éppen ezért nem tudok beszélni. Egy biztos, a társaság éves költségvetéséhez képest jelentéktelen az összeg. Viszont, ha minõségi munkát végzünk, mert a rendszer hatékony, akkor a bevételeink dinamikusan növekedhetnek. Tehát jó befektetés egy ilyen rendszer normáinak megfelelni. Gaál Péter A legfrissebb hír, hogy a következõ hetekben Szombathelyen, Szegeden és az Üzemeltetés területén meg kez dõ dik az ISO rendszer ellen õrzésének I. üteme, a társaságon belü li belsõ audit. Az auditorok fogják vizsgálni, hogy a lefektetett elveknek megfelelõen zajlik-e a 5

6 Szolgáltatási központok 125 éves a Keleti pályaudvar A MÁV Zrt. meghívására augusztus 17-én közel félszázan jöttek el ünnepelni a Keleti pályaudvar patinás Lotztermébe. Az ünnepségen a MÁV-START Zrt.-t Horváth László, a Budapest Keleti pályaudvar Személyszállítási Szolgáltatási Központjának vezetõje képviselte, aki beszédében elmondta, hogy a Keletit 1884-ben adták át az utazóközönségnek, majd a háború ideje alatt vált a fõváros egyik legjelentõsebb forgalmat lebonyolító pályaudvarává. E kiemelt szerepét napjainkig megtartotta, hiszen a MÁV- START legfrissebb adatai alapján naponta átlagosan 400 vonat indul és érkezik a pályaudvarra, több tízezer utas közlekedik a pályaudvarra ér ke - zõ és onnan induló személyszállító vo - natokon, és pénztárainkban átlagosan ember vált jegyet. Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatással kap - cso latos fej lesz té se - ink elõnyeit az u ta - saink a Keletiben is érzékelhetik, hiszen a megújított személyes ügyfélszolgálati hálózatunk legelsõ irodája 2008 nyarán itt nyílt meg. Azóta egyre ismertebb és elismertebb az ügyfelek között, akik közülük legtöbben a belföldi menetrendrõl kérnek információt. Egyre több külföldi turista kér segítséget az ügyfélszolgálati munkatársaktól a városon belüli eljutással kapcsolatban, turisztikai információkról. Központvezetõ úr elmondta, hogy a Keleti kiemelt szerepét fémjelzi az is, hogy minden hónapban itt váltják ki a legtöbb menetjegyet, amelyeket az interneten vásároltak meg. Horváth László úr ünnepi beszéde végén megköszönte minden munkatársának áldozatos munkáját, hiszen napi 24 órában közel 400-an dolgoznak azért, hogy utasaink vasúti utazása biztonságos és az elvárt minõségnek megfelelõ legyen. Az ünnepi köszöntõt követõen központvezetõ úr és a MÁV fõépítésze, Vörös Tibor úr közösen a jubileumi évforduló alkalmából emléktáblát avattak, és megnyitották a pályaudvar Lotz-termében elhelyezett kiállítást. A tárlat 12 tablón mutatja be a pályaudvar történetét, archív fényképekkel, tervrajzokkal és leírásokkal. A kiállítás két hónapig látogatható ingyenesen. Szerkesztõség A város napja Szolnok 2000 óta a város lakossága minden év szeptember elsején egy jeles eseményre, a Szolnok-Pest vasútvonal átadására emlékezik, melyre szeptember 1-jén került sor. A vasút szerepe óriási volt akkoriban, ez kapcsolta be a várost az ország vérkeringésébe, és ennek állít emléket Szolnok Város Napja is. A Város és a MÁV kapcsolata az elmúlt évtizedek nehezebb gazdasági idõszakai sem változot. Az ez évi ünnepség is méltó volt a hagyományokhoz, így e neves megemlékezés elsõ akkordjaként a MÁV és az Önkormányzat képviseletében Zaránd György a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója, valamint Szabó István alpolgármester is koszorút helyezett el az állomásépület falán felállított emléktáblánál. Szolnokon napjainkban is több mint ezer fõ dolgozik a vasút valamelyik szegmensében, nem beszélve a Stadler ide települt gyáráról, amely a MÁV-START beszállítója a népszerû FLIRT motorvonatok tekintetében. A Város Napja rendezvénysorozat egyik kiemelt helyszíne volt a Vasútállomás és környezete, ahol nagy sikerrel zajlott le a XII. Vasutas Énekkari Találkozó. Az utascsarnokban a vasútról összeállított fotókiállítás, filmvetítés, és vasútmodell terepasztal bemutató tette színesebbé az ünnepet. Hegedûs István Szolnoki Személyszállítási Szolgáltatási Központ vezetõjének irányításával vállalatunk a jegypénztárak mellett felállított standdal jelent meg a rendezvénysorozaton. E kihelyezett találkozási pont segítségével sikerült még közvetlenebb kapcsolatba kerülni a város lakóival, leendõ utasainkkal. Az információs standon aktuális akcióinkat népszerûsítettük, illetve igyekeztünk utasaink minden kérdésére kimerítõ választ adni. Térítésmentes egészségszûrést a MÁV Kórház dolgozói biztosítottak. MÁV-korzón lehetett kézihajtányozni, a MÁV-árusoktól és kézmûvesektõl pedig érdekes vasutas emléktárgyakat vásárolni. A Gyermekligetben játékos készségfejlesztõ feladatokat oldhattak meg a gyerekek. Az Utasellátó jóvoltából az éhezõk nosztalgia fasírttal, illetve rántott hússal csillapíthatták éhségüket. Az élményekben gazdag rendezvény ismét bebizonyította, hogy napjainkban is töretlen a MÁV és a Város együttmûködése. Muhariné Kiss Erzsébet, Szolnok SzSzK 6

7 Szolgáltatási központok Meghívó Mozdonyok sínek nélkül Néhány éve már Nagykanizsa SZSZK köz pont veze tõjeként dolgozom a MÁV-START-nál, de szakmai elõéletem folyamán abban a szerencsében lehetett részem, hogy a vasútüzem több területére is ráláthattam. Ennek köszönhetõen, képet kaphattam a gépészetrõl, sõt annak egy nagyon speciális területérõl a gõzvontatásról. A napokban az üzemeltetési koordinátorommal, Csöndes Ákossal beszélgettem a gõzvontatásról, amikor is, meghívott a családommal egy kirándulásra a keszthelyi Georgikon Múzeumba. Így megtudhattam, hogy apró, inkább egyedi érdekessége van ott a világnak: kettõ darab olyan mozdony, ami sínek nélkül mûködik. A mozdonyok Fowler-féle gõzeke mozdonyok, melyek a mezõgazdasági géptalálkozón begyújtásra, mûködtetésre kerültek. A gõzgépek 1910-ben készültek az angliai Leeds városban. Vasúttörténeti érdekességének tartom azt, hogy John Fowler ( ) a Leeds melletti gépgyárának 1860-as években több közép európai hely mellett, Kelenföldön alapított egy gépmûhelyt, ami gõzekék, közúti gõzhengerek és gõzmozdonyok gyártásával foglakozott. A keszthelyi gõzgépeket a Georgikon Gépész Baráti kör tartja életben, melynek nem oly régen kollégám is tagja lett. A baráti kör fõgépésze az a Kis Zsolt mozdonyvezetõ itt Nagykanizsán, akinek a hívására ment el segédkezni, fûteni, karbantartani koordinátorom. Korábban hobbi szinten sokat foglakozott gõzvontatással, többször járt kiszolgáló személyzetnek a Füstiben a gõzmozdonyok mellé. Néhány érdekes adat a gõzeke mozdonyokkal kapcsolatban: Gyártó: John Fowler & Co. Leeds, Anglia Gyártási ideje: április 18. Mûködési elve: Osztott expanziójú compaund dugattyús gõzgép (a gõzt elõször egy kisebb gõz hengerben használja fel, majd hogy azonos nyomásértéket érjen el, egy nagyobb hengerben ismételten expandálja felhasználja) Teljesítménye: 9184,5 mkp/s (kb. 91 kw) Tüzelõanyag fogyasztása: kg szén/ óra Álló és hosszkazán együttes térfogata: 3250 l, ebbõl víztérfogat:2100 l, gõztérfogat: 1150 l Hengerek átmérõje: nagynyomású:300 mm Kisnyomású: 660 mm Biztonsági szelepek nyitása: 12,8 atm Üzemi nyomás: 13 atm (jelenleg csak 7 atm az en gedélyezett kazánnyomás) Gõzvontató hossza: 5,2 m Gõzvontató szélessége: 3,3m Gõzvontató magassága: 4,65 m (kéménnyel együtt) Gõzvontató tömege: 20 t Kormányszerkezet: A kormányrudazaton lévõ csi gahajtás a kanyarodás irányába esõ kormányzó láncokat húzzák, ezáltal a kerekek fordulnak. Kö vet kezménye, hogy nagy for du lási íve van. Fék: Ellengõz, álló helyzetben rögzítõ fék Csörlõn található drótkötél hossza: jelenleg 400 m, de eredetileg 800m A két gép együttes teljesítménye: hold/ nap Szükséges kiszolgáló személyzet: 6 fõ (gõzeke mozdony 2-2 fõ, eketesten 2 fõ) A mozdonyok egy kétgépes sodronykötéllel dolgozó rendszer részei, ahol a mezõ két oldalán megálló mozdonyok egy eke kocsit vonatatnak a mezõben oda-vissza. A kocsi sebessége megközelítõleg 3-5 km/h, amit természetesen a szántás mélysége befolyásol. A rendszer kialakítását a 19. sz közepén, a mélyszántások elterjedése miatt kísérletezték ki, a szántás mélysége így akár 50 cm is lehetett. Ezúton is köszönöm munkatársamnak Csöndes Ákosnak, hogy e különlegességet megmutatta nekem és családomnak, hiszen mindannyiunknak feledhetetlen élményt szerzett ezzel. Remélem, felkeltettem mások érdeklõdését is és sokan ellátogatnak a keszthelyi Georgikon Múzeumba megszemlélni a világ egyik csodajárgányát. Kapcsolatfelvétel: Csöndes Ákos Vasúti telefon: 05/ csondes.akos@mav-start.hu Szegletes Gábor, Nagykanizsai SzSzK 7

8 Hírek Segítség a viharkárosultaknak Az idei nyár rendkívül változékony idõjárással köszöntött be, az ország egyes vidékein és településein tomboló viharral, felhõszakadással, jégesõvel. A vihar fákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le, üzemzavarokat okozott az elektromos hálózatban, házakat rongált, tetõket bontott meg. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több MÁV- START Zrt.-s munkavállaló lakóingatlana esett áldozatául a rendkívüli erejû viharnak: háztetõk károsodtak, tûzfalak, kémények dõltek le, redõnyöket szakított le a szél, és ablakokat vert be a jég. A viharkárosult munkavállalók megsegítésére a MÁV-START Zrt. és a Központi Üzemi Tanács akciót kezdeményezett, melynek során munkavállalóink 500 illetve 1000 Ft átutalásával tehettek felajánlásokat a június havi munkabérükbõl, az adózott jövedelmük terhére. Az akció során sajnos csak 467 fõ tett felajánlást, azonban így is Ft összegû adomány gyûlt össze. Társaságunk a munkavállalói adományokat kiegészítette : a befolyt adományösszeggel megegyezõ összeget, Ft-ot rendkívüli szociális segélyként biztosított a viharkárosultak részére. A MÁV-START Zrt. Központi Üzemi Tanácsa augusztus 18-án döntött a munkavállalói felajánlások és a rendkívüli szociális segély elosztásáról. Ennek eredményeképp az adományban összesen kilenc munkavállaló, a kár mértékétõl függõen Ft közötti összegben, a rendkívüli szociális segélyben pedig további tíz munkavállaló, egységesen Ft összegben részesült. Ezúton köszönjük a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak segítõkész hozzáállását a viharkárosultak megsegítésére szervezett akció során....ilyen lett Eredményhirdetés ilyen volt... Január 1-jétõl a VMAEF géppel rendelkezõ belföldi pénztárak szolgálati helyenként 4 kategóriában versenyeznek azért, hogy kiderüljön, melyik VMAEF géppel rendelkezõ szolgálati hely értékesített a társaság számára is fontos emelt szintû szolgáltatásokból, menettérti jegyekbõl a tavalyi év azonos idõszakához képest a legjobban. Meglepõ eredmény született a második negyedéves eredményhirdetéskor három kategóriában, mivel az elsõ negyedéves eredményhez képest ezekben a kategóriákban a gyõztesek nagyságrendekkel jobban teljesítettek. A Pénztáros ösztönzési akció II. negyedéves gyõz tes szolgálati helyei: Budapest-Keleti pályaudvar, Szombathely, Dombóvár, Szombathely Menetjegyiroda. Szeretnénk felhívni minden pénztárkezelõnk figyelmét az utószezoni nyaralásokra, kirándulásokra. Tapasztalatok szerint a szezonális idõszakokban utazók szívesebben áldoznak a kényelmesebb utazás érdekében. Javasolják továbbra is utasainknak a magasabb komfortfokozatú utazás igénybevételét, a menettérti jegyvásárlást! Ne feledjék, hátra van még az akció III. és a IV. negyedéves eredményhirdetése! Legyen az Önök szolgálati helye a kategóriája következõ nyertese! Gratulálunk a II. negyedév gyõzteseinek! Nagy Péter, Értékesítési Koordinációs Szervezet Külön dicséretet érdemel Dombóvár szolgálati hely, aki a kategóriáján belül teljesítményével másodszor is meg tudta szerezni az elsõséget. A gyõzteseket megilletõ bérjellegû jutalmak természetesen nem maradnak el, a szeptemberi fizetésnél már kézzel foghatóak. 8

9 HÍrek Bezár néhány Raiffeissen-es fiók! Tisztelt Munkatársak! Ezúton tájékoztatjuk munkatársainkat, hogy a Raiffeisen Bank értesítése alapján az alábbi fiókok szûnnek meg október 30-tól: október 30-al bezáró fiók Legközelebbi Raiffeisen bankfiók 1138 Budapest, Váci út (BSR Center) 1139 Budapest, Váci út Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út Budapest, Akadémia utca Budapest, Boráros tér Budapest, Üllõi út Budapest, Petõfi Sándor u Budapest, Rákóczi út 44. (Blaha«) 1087 Budapest, Kerepesi út 9. (Aréna Pláza) 1087 Budapest, Hungária krt Tamási, Szabadság utca Siófok Szabadság tér Komló, Városház tér Pécs, Bajcsy Zs u. 11. (Árkád) 9021 Gyõr, Baross G. út Gyõr, Vasvári P. út 1/a. (Plaza) 5500 Gyomaendrõd, Hõsök útja Szarvas, Rákóczi F. u Csongrád, Hunyadi tér Szentes, Kossuth Lajos utca Szeged, Tisza Lajos krt Szeged, Kossuth L. sugárút Törökszentmiklós, Kossuth L. u Szolnok, Szapáry út Szolnok, Ady Endre u Szolnok, Szapáry út Hajdúnánás, Bocskai út Hajdúböszörmény, Kossuth Lajos u Berettyóújfalu, Dózsa György u Debrecen, Piac u Miskolc, Egyetemváros A/1 épület 3527 Miskolc, Bajcsy Zs.u Mezõkövesd, Mátyás király út Eger, Jókai utca Kõszeg, Fõ tér Szombathely, Fõ tér Zalaegerszeg, Kossuth L. u Zalaegerszeg, Kossuth u Bicske, Kossuth tér Tatabánya, Gyõri út 25. Dr. Pálvölgyi István, Pénzügyi Szervezet 9

10 belsõ álláshírdetés Értékesítési szakértõ I. (Budapest) Feladatok: Közremûködik értékesítési terv elkészítésében, eseménynaptár összeállításában, bevételek értékelésében. Elemzi és felkutatja a területére vonatkozóan potenciális kiemelt ügyfeleket, aktív értékesítési tevékenység keretében bõvíti a kiemelt partnerek listáját, a kiemelt ügyfelek felé kapcsolattartó, számukra értékesítést végez. Elõkészíti és folyamatosan karbantartja az értékesítési szerzõdéseket, karbantartja a kiemelt partnercégekkel kapcsolatos ügyféladatbázist, adatot szolgáltat a kiemelt ügyfelek értékesítési teljesítményérõl Információt gyûjt a mûködési területén tevékenykedõ közösségek utazási szokásairól, felkutatja az új utasok megnyerését szolgáló lehetõségeket, elemzi a bevételeket, az utasszámlálások eredményeit és az utasforgalom alakulását a személyszállítási igények hatékony teljesítése érdekében. Részt vesz a vasúti személyszállítási szolgáltatások, üzletpolitikai kedvezmények és programcsomagok kiajánlásában, a szolgáltatások értékesítésével végzi az üzleti kapcsolódási pontok megteremtését. Szervezi és elemzi az értékesítési, piackutatási, piacbefolyásolási munkát, a területi vizsgálatok elvégzését, közremûködik az új termékek és szolgáltatások elõkészítésében, bevezetésében. Elemzi és értékeli területe gazdasági eseményeit, a személyszállítási piac alakulását, feltárja a tendenciákat, rendszerezi és dokumentálja az információkat. Figyeli a piaci konkurenciát, a társközlekedési társaságok tevékenységét, összegyûjti a menetrendjeikkel, áraikkal, általuk nyújtott kedvezményekkel kapcsolatos információkat a frekventált vonalaikra vonatkozóan, és ezek alapján módosítási javaslatokat készít a Társaság szolgáltatási termékstruktúrájának javítása érdekében. Közremûködik az értékesítési projektekben a piaci részesedés megtartása, növelése, az eredményesség javítása érdekében. Részt vesz a személyszállítási szolgáltatások, üzletpolitikai kedvezmények kiajánlásában, reklám, propaganda tevékenységben; területén megszervezi az állandó piaci jelenlétet, kezdeményezi a vasúti jellegû szolgáltatásokat népszerûsítõ rendezvények, kiállítások megszervezését és részt vesz azok teljes körû lebonyolításában a területét érintõen Követelmények: MÁV-START munkaviszony számítógép felhasználói szintû ismerete (Word, Excel, PowerPoint) egyetemi vagy fõiskolai diploma 3-5 év értékesítõi területen szerzett szakmai gyakorlat társalgási szintû idegen nyelvtudás gépjármûvezetési tapasztalat elõny Munkavégzés helye: Budapest Jelentkezés határideje: Jelentkezés, bõvebb felvilágosítás: Szécsi Anna telefon: , szecsi.anna@mav-start.hu Személyszállítási mûszaki fõirányitó (Budapest) Feladatok: A személyszállító motorvonatok közlekedésével kap - csolatos teendõk koordinálása, a szükséges opera tív intézkedések hálózati szintû megtétele, a személyszállítási szolgáltatások paramétereinek gyakorlatban való teljesülésének ellenõrzése, eltérések esetén beavatkozás. Menterendhez kötõdõ technológiák betartásának felügyelete, a következõ 12 óra szerelvényfordulójának megtervezése. Motorvonati személyszállító vonatok forgalmának felügyelete, tervezése, Vasúti technológiák és tervek alapján irányítja a motorvonatokból adódó speciális feladatokat, A napi és egyéb vizsgálatok tervezése, szervezése, nyilvántartása Követelmények: MÁV-START munkaviszony szakirányú felsõfokú állami iskolai végzettség (gépész-,közlekedésmérnök) képesítés 1.1 Forgalmi vizsga felhasználói szintû számítógépes ismeretek F3 utasítás ismerete RES, SzVÖRNET, KAPELLA és VONTAT2 rendszerek ismerete állomási és vonali technológia ismerete a személyszállító vasúti jármûvek (motorvonatok és személykocsik) mûszaki ismerete, az ún. típusismeret Munkavégzés helye: Budapest Jelentkezés határideje: Jelentkezés, bõvebb felvilágosítás: Hamarné Garai Gizella, telefon: 01/22-60, hamarne.gizella@mav-start.hu 10

11 Helybiztosítási hálózati szakelõadó (Budapest) Feladatok: Országos szinten felügyeli a szolgálati helyeken üzemelõ helybiztosítási rendszerek hardver és szoftver elemeit, rendszeresen ellenõrzi a gépeken alkalmazott programok szakmai tartalmát. Elkészíti és karbantartja a belföldi helybiztosítási és statisztikai programok törzsadatait. Létrehozza a belföldi helybiztosítással közlekedõ vonatok adatbázisát. A módosítások, változtatások folyamatos átvezetésével felügyeli a naprakész adatállományt. Hálózati szinten vezérli és ellenõrzi a fakultatív helybiztosítással közlekedõ vonatok listázását. Statisztikai összesítéseket készít az eladott helyekrõl. Az értékesítési adatok elemzésével javaslatot tesz a szükséges módosítások (szerelvényerõsítés, csökkentés) átvezetésére. Igény szerint adatgyûjtést végez, válaszadásra elõkészíti, vagy megválaszolja a helybiztosítással kapcsolatos panaszokat. A közvetített foglalások megfelelõ kezelésével adatszolgáltatást végez az el- és leszámoláshoz. Közvetített helyfoglalást végez a terminállal nem rendelkezõ belföldi és külföldi vasúti pénztárak, valamint az utazási irodák igényei alapján (egyéni utasok és csoportok elhelyezése; különleges igények teljesítése), melyekért anyagi felelõsséggel tartozik. Rendszerfejlesztés során részt vesz az egyes munkafázisokhoz tartozó tesztek végrehajtásában, azok eredményeirõl tájékoztatja a fejlesztõket. Követelmények: MÁV-START munkaviszony számítógép felhasználói szintû ismerete (Microsoft programcsalád, Andoc), felsõfokú szakirányú vasúti képesítés az alkalmazott helybiztosítási rendszerek ismerete a díjszabás naprakész ismerete középfokú szoftverüzemeltetõ alapfokú német/angol/francia/orosz nyelvtudás Munkavégzés helye: Budapest Jelentkezés határideje: Jelentkezés, bõvebb felvilágosítás: Szabó Erika, telefon: 01/71-16, szabo.erika@mav-start.hu Humánerõforrás menedzsment Szívbarát Munkahely A MÁV-START Zrt. Esélyegyenlôségi Bizottságának a javaslatára társaságunk részt vett az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Flora szervezésében immár harmadik alkalommal meghirdetett Szív barát Munkahely pályázaton. A pályázatot há - rom kategóri á ban hirdették meg: kis-, közép- és nagyvállalatok számára, melynek az az oka, hogy a stresszes helyzetek és a szívbarát lépések köre eltérô lehet egy néhány fôs munkahelyen vagy egy több ezer fôt foglalkoztató cégnél. A pályázaton egy kérdôív kitöltésével lehetett pályáz - ni, mely a munkahelyi légkörre vonatkozó kérdésektôl kezdve táplálkozási, testmozgással kapcsolatos, valamint a munkahelyi stresszre és annak kezelésére vonatkozó témákat ölelt fel. Néhány kérdés ízelítôül a kérdôívrôl: van a cégnek kidolgozott egészségterve, egészségprogramja? a belsô kommunikációban megjelenik témaként az egészség? van elsôsegély hely és elsôsegélyre kiképzett személy a munkahelyen? biztosított a dolgozóknak ingyenesen ásványvíz vagy ballonos víz? mindenki számára világos, hogy mi a feladatköre? Társaságunk joggal pályázott a Szívbarát Munkahely címre, hiszen színvonalas egészségmegôrzô programmal rendelkezünk, számos rendezvényt szerveztünk az egészség és a kikapcsolódás jegyében, pl. Családi Bringatúra a Balatonnál, Sportmajális, Jegyvizsgálók, Kocsivizsgálók, Pénztárosok Szakmai Napja, olyan MÁV-csoportos rendezvényekbe kapcsolódunk be, mint pl. a Vasutasnap, a Vasutas véradó nap vagy a Vasutas családi egészségnap, különféle sportversenyeken neveztünk, gondoljunk csak a sárkányhajók versenyére a Velencei tavon, vagy a Nemzetközi Turisztikai Sportgálára. Ugyan a munkakörülmények tekintetében még akadnak jobbítani valók, de idén folytatódnak a 2008-ban megkezdett munkakörülmény javító intézkedések, melyekben igyekszünk az erre a célra elkülönített források felhasználásával javítani a kollegáink munkahelyi, irodai komfortérzetén. Habár kategóriánkban nem értünk el dobogós helyezést, azonban a Szívbarát Munkahely címet elnyertük, melyet ez az oklevél is tanúsít. Ipolyi Emese, Humánerõforrás Menedzsment 11

12 Biztonsági szervezet Gyakran Feltett Kérdések influenza pandémia Mi az a pandémia? Influenza pandémia, azaz a világ nagy részére kiterjedô influenzajárvány akkor következik be, ha megjelenik egy merôben új influenza vírustörzs, amely gyorsan képes emberrôl emberre is terjedni. Mit lehet még tudni az influenza pandémiáról? Az influenza pandémia általában évenként fordul elô világszerte. Legismertebb az 1918-as spanyolnátha, ami millió ember halálát okozta. A körülmények ma is adottak egy új, pandéniás potenciállal rendelkezô influenza vírus kialakulására. Mekkora a várható megbetegedési arány? A megbetegedési arány a lakosság % körül várható az ország teljes lakosságára nézve. Mennyi idô alatt zajlik le a betegség? Hazánkban a járványhullám várhatóan hét alatt zajlik le. A helyi járványok többnyire 6-8 hétig tartanak. Kik a legveszélyeztetettebbek? Az Országos Tisztifôorvosi Hivatal által kiadott hivatalos tájékoztatás alapján a most megjelent H1N1 más néven: új vírusvariáns elsôsorban a 65 évnél idôsebb, 5 évnél fiatalabb, krónikus betegeket és a terhes nôket veszélyezteti, mert a gyenge immunrendszer nem tud kellôen védekezni a vírus támadásával szemben. Mik a H1N1 fertôzés legfontosabb tünetei? Hirtelen kezdôdô magas láz, (láz 38o C) erôs ízületi és izom fájdalmak, fejfájás, hidegrázás, torokfájás, rossz közérzet, majd késôbb köhögés, szövôdménymentes esetekben 5-7 nap alatt lezajlik. Szövôdmények is kialakulhatnak pl. tüdô, mellhártyagyulladás stb. Hogyan terjed a vírus? Cseppfertôzéssel terjed: köhögés, trüsszentés, beszéd alkalmával. A cseppfertôzéssel való terjedés közeli kontaktus (minimum 1 méter távolság) esetén valósulhat meg. A fertôzô vírus részecskék nem terjednek a levegôben nagy távolságra. Indirekt terjedés elôfordulhat, amikor a vírus nem közvetlenül, hanem közvetítô közegen keresztül terjed emberrôl emberre, közvetítô közeg leggyakrabban a váladékkal szennyezett piszkos kéz. Mit tehetünk a megelôzés érdekében? Az influenza vírusok elleni védekezés egyik módszere az általános higiénés rendszabályok fokozott betartása: Köhögés és trüsszentéskor zsebkendôvel el kell takarni az orrot, száját (javasolt az egyszer használatos papírzsebkendô) A papírzsebkendôt használat után rögtön dogjuk zárható szemeteszsákba. Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal, különösen orrfújás és a zsebkendô kidobása után. Így megakadályozható, hogy a kezérôl a láthatatlan kórokozók felületekre, tárgyakra, mások kezére, nyálkahártyájára átkerüljön. Mellôzük a szem, az orr, a száj kézzel való gyakori érintését. Szellôztessünk gyakran. Fontos a gyakran érintett felületek tisztítása (kilincs, asztal, stb.) Tartsunk minimum 1 méter távolságot más személyektôl. Lehetôség szerint kerüljük a zárt, zsúfolt helyiségeket. Mellôzzük a kézfogást és a liftek használatát. Ha beteg maradjon otthon. Mindig legyen otthon lázmérô, lázcsillapító-, megfázás esetére való gyógyszer és ásványvíz Mindezek mellett ajánlott a szezonális influenza elleni védôoltás igénybevétele is Miért érdemes a védôoltást beadatni? A védôoltás jelentôsége abban áll, hogy a beoltott személy, nem betegszik meg, ha mégis megbetegedne lényegesen enyhébb lefolyású a betegség, és szövôdmények nagy valószínûség szerint nem alakulhatnak ki. Mennyi idôre ad védettséget a szezonális influenza elleni védôoltás? A védettség kb. 2 hét alatt alakul ki és több hónapig tart! Mire kell figyelni a védôoltás beadásakor? Az oltás idôpontjában az oltandó személy egészséges legyen, más légúti fertôzés a szervezetében ne lappangjon! A vasútnál kiknek ajánlott a védôoltás? Elsôsorban azoknak, akik az utazóközönséggel érintkeznek. Folyamatosan egyeztetünk az illetékes minisztériumokkal, hogy azok a munkavállalók, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek az utazó közönséggel elsôk között kapják meg, a jelenleg még tesztelés alatt lévô H1N1 elleni védôoltást. Milyen intézkedések várhatók az influenza pan démia elterjedése esetén? Társaságunk elkészítette 12/2009 (V.15. MÁV-START Ért. 7.) VIG. sz. vezérigazgatói utasítást, az új vírusvariáns által okozott influenzajárvány pandémia különbözô idôszakaiban bevezetésre kerülô intézkedésekrôl. Az utasításban megfogalmazottak szerint intézkedés történt egyéni védôeszközök, fertôtlenítôszerek beszerzésére, melyek, a megfelelô idôben telepítésre, illetve kiosztásra kerülnek, a veszélyeztetett munkavállalók részére. MÁV-START EXPRESSZ, a MÁV-START Zrt. vállalati újságja. Kiadja a MÁV-START Humánerôforrás Menedzsment. Felelôs kiadó: Dr. Vincze Teodóra, Felelôs szerkesztô: Demeter Erika Cím: MÁV-START Zrt., 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt Telefon: hirlevel@mav-start.hu; Nyomdai elôkészítés: Artcentrum Nyomda: RealPrint Megjelenik 3200 példányban. A MÁV-START EXPRESSZ korábbi és aktuális lapszáma a L:\MÁV-START_EXPRESSZ-könyvtárból letölthetô. 12

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend 2014. június 20. péntek, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.46 Siófok, 2014. június 20. Szombattól nyári menetrend

Részletesebben

Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap

Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves Jelentés 2010 I. félév A jelen tájékoztatót az Allianz Alapkezelõ Zrt., mint az Allianz Pénzpiaci Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelõje

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése.

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Miért a mezõváros? Miért most? Miért itt? Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Mind az emberek, mind a természeti környezet életminõségének emelése. Közép-Kelet-Európában és így Magyarországon

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT **

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** RÉSZLETEK A dolgozat során megpróbáltam bemutatni a légi közlekedés piacát, és azon belül is hangsúlyt adtam a low-cost és a hagyományos légitársaságoknak.

Részletesebben

Hasznos hírek. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Ne sértõdjenek meg, kedves önkormányzatok, Reflektor: Közlekedésfejlesztés

Hasznos hírek. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Ne sértõdjenek meg, kedves önkormányzatok, Reflektor: Közlekedésfejlesztés Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektor: Közlekedésfejlesztés Brüsszelbõl jelentjük Esélyegyenlõségi szakértõk Iskolabezárások Közbeszerzési tanácsok Alternatív energia Hírhiány a honlapokon Antikorrupciós

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni

Részletesebben

Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére. Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről

Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére. Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről 1 Tulajdonosi összetétel A GYSEV Zrt. magyar-osztrák tulajdonú vasúttársaság. A jelenlegi

Részletesebben

EXPRESSZ 59. VASUTASNAP

EXPRESSZ 59. VASUTASNAP EXPRESSZ A MÁV-START Zrt. vállalati újságja 10. szám 2009. július 20. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük a Vasutasnapot. Péntek délelôtt vasutas tisztek avatása

Részletesebben

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05, ti1.us Hivatela Baráth Zsolt országgyűlési képviselő 4ar,,v-sr< r ~ : 1 / ( 7f -3 É,rkez it : 2013 L05, Írásbeli kérdés Dr. Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései

A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései Csépke András üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2015. február 26. Kápolnásnyék A MÁV Csoport alaptevékenysége VASÚTI PÁLYAMŰKÖDTETÉS VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bódis Cecília Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult a hivatalomhoz, mert indokolatlannak tartja a gyorsvonati

Részletesebben

XVII. évfolyam 7 8. szám Alapítás éve: 1892 2007. július augusztus

XVII. évfolyam 7 8. szám Alapítás éve: 1892 2007. július augusztus XVII. évfolyam 7 8. szám Alapítás éve: 1892 2007. július augusztus 2 2007. július augusztus A puskaport nem árt szárazon tartani! A közlekedés biztonságának javítása érdekében több mint fél éve próbál

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

AKTUÁLIS. 19-tõl tervezik bevezetni. Volán járatleállítás, útvonal hosszabbítás

AKTUÁLIS. 19-tõl tervezik bevezetni. Volán járatleállítás, útvonal hosszabbítás AKTUÁLIS Adj vért, és ments meg három életet! - Közel 40-en adtak vért Ma Magyarországon a rendszeres véradóknak köszönhetõen biztosított a vérellátás, de mindig szükség van újabb és újabb önkéntesekre,

Részletesebben

Strand kiegészítőkkel rendelkező dm üzletek listája

Strand kiegészítőkkel rendelkező dm üzletek listája A 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. B 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit krt.

Részletesebben

A MÁV NOSZTALGIA Kft. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

A MÁV NOSZTALGIA Kft. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A MÁV NOSZTALGIA Kft. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalom BEVEZETÉS... 3 RÖVIDÍTÉSEK, FOGALMAK... 4 1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT ALKALMAZÁSA... 6 1.1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT HATÁLYA... 6 1.2. DÍJ ELLENÉBEN

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

A B C D E Márkaképivselet Irányítószám Város Cím 01.jan MAMMUT BEVÁSÁRLÓKÖZPONT 1024 Budapest Lövőház u. 2-6. Zárva ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT 1117

A B C D E Márkaképivselet Irányítószám Város Cím 01.jan MAMMUT BEVÁSÁRLÓKÖZPONT 1024 Budapest Lövőház u. 2-6. Zárva ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT 1117 1 1 1 1 1 1 1 1 0 1 E 01.jan MAMMUT BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Budapest Lövőház u. -. ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT 1 Budapest Október Huszonharmadika utca - DUNA PLAZA MÁRKAKÉPVISELET Budapest Váci út 1. WEST END CITY

Részletesebben

Nyilvános Ajánlattétel

Nyilvános Ajánlattétel Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB EURO TİKEVÉDETT Likviditási Alap elnevezéső befektetési alap befektetési jegyeit Alapkezelı: MKB Befektetési

Részletesebben

MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap

MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2015. szeptember 1-én kelt, H-KE-III-798/2015. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

Szolgáltatásminőségi kritériumok meghatározása

Szolgáltatásminőségi kritériumok meghatározása MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon +36-1-511-3160 Fax: +36-1-511-1364 Az Európai Parlament és Tanács 1371/2007/EK (2007. október

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ALAPSZABÁLYA. 1. A társaság cégneve, tevékenységi köre, székhelye, tartama

AZ MKB BANK ZRT. ALAPSZABÁLYA. 1. A társaság cégneve, tevékenységi köre, székhelye, tartama AZ MKB BANK ZRT. ALAPSZABÁLYA 1. A társaság cégneve, tevékenységi köre, székhelye, tartama 1.1. A társaság elnevezése: MKB Bank Zrt., rövidített neve: MKB Zrt. 1.2. A társaság tevékenységi köre 1.2.1.

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek A, Á 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u.

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23.

ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. ZÁRÓJELENTÉS 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Gyereknapi játékok kihelyezése dm üzletekben

Gyereknapi játékok kihelyezése dm üzletekben B 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 7570 Barcs, Köztársaság u. 25. 5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43 Csabacenter 5600 Békéscsaba, Szarvasi u. 68/2 2051

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL Az alapkezelőként eljáró OTP Alapkezelő Zrt., valamint a forgalmazóként eljáró OTP Bank Nyrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2006.12.05. napján kelt, E-III/110.466/2006.

Részletesebben

AZ INGATLAN ALAPPAL A BALATONRA JÁTÉK SORSOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA

AZ INGATLAN ALAPPAL A BALATONRA JÁTÉK SORSOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA AZ INGATLAN ALAPPAL A BALATONRA JÁTÉK SORSOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Ez a nyereményjáték az Erste Befektetési Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26..) sorsolásos játéka. Játékidőszak: 2009. június 29 2009.

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló

A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység Az intézmény neve: Egyenlő Bánásmód Hatóság Törzskönyvi azonosítószáma: 598196 Honlapok címe: www.egyenlobanasmod.hu; www.antidiszko.hu

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak Január 11. Az idén is magas ponthatárok várhatóak http://www.monitormagazin.hu/cgi-bin/monitor/index.cgi?view=ck&tid=97&nid=104679 A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem a legjobb és legszínvonalasabb

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA - TERVEZET - 2013. január Érvényes: 2013. március 1-jétıl Jóváhagyta:

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2015/35. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2015/35. SZÁM TARTALOM 2015/35. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 39/2015. (IX. 10. MÁV-START Ért. 35.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. munkavállalói részére a képernyő előtti munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüveg-ellátásról...

Részletesebben

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskolája Tagintézmény tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Kovács Benedek 2016.

Részletesebben

Üzemirányítási, Forgalomirányítási Rendszerek Magyarországon. MÁV Zrt. 2016. ATLASZ

Üzemirányítási, Forgalomirányítási Rendszerek Magyarországon. MÁV Zrt. 2016. ATLASZ Üzemirányítási, Forgalomirányítási Rendszerek Magyarországon MÁV Zrt. 2016. ATLASZ Számítógépes Program Pártai Gábor MÁV Zrt. KÖFI Üzemeltetési Szakértő Forgalomirányítási Csoport Pécs Fonyód KÖFI Ki is

Részletesebben

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: 1 db Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről Összeállította:

Részletesebben

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015 A 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. 2040 Budaörs, Malomkő u. 7. 2040 Budaörs, Szabadság út 40. 1032 Budapest Bécsi út 33-35, Bécsi Corner 1061 Budapest, Andrássy út 35. B 6500

Részletesebben

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Jegyzőkönyv mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Helye: Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Debrecen (Petőfi tér 10.) Jelen vannak:

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:

Részletesebben

CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011

CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011 CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011 értékeink Értékeink Tisztesség Céljainkat tisztességesen, korrektül és felelôsségteljesen kívánjuk elérni, teljes mértékben tiszteletben tartva a jogszabályokat,

Részletesebben

A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL

A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL A Martfûi Közéleti Magazin elõzõ számában az önkormányzati tudósítást olvasva szükségét érzem annak, hogy azt kiegészítsem, mivel néhány részletét igen egyoldalúnak találtam.

Részletesebben

Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h)

Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) A mikrofonnál Zentai Péter. - A kormány idén nem nyúl a gépkocsi vámokhoz, tehát december végéig a külföldi autóvásárlás körülményei nem

Részletesebben

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG Jelmagyarázat gazdaságfejlesztés városrehabilitáció humán infrastruktúra fejlesztés környezetfejlesztés közlekedésfejlesztés

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság KO.420.175-15/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 10-én az Oktatási, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

CUHA-VÖLGYI BAKONYVASÚT SZÖVETSÉG

CUHA-VÖLGYI BAKONYVASÚT SZÖVETSÉG CUHA-VÖLGYI BAKONYVASÚT SZÖVETSÉG KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2013. ÉVI EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁHOZ ÉS KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETÉHEZ A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség 2009. július 31-én alakult,

Részletesebben

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvényei sorában most már hagyományszerûen szervezett kétnapos Jogi beszélgetések

Részletesebben

Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN

Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN ÖNKORMÁNYZAT Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN A folyamatosan változó társadalmi - gazdasági körülmények, a közigazgatási

Részletesebben

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.)

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.) 8314./2016. A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.) ORSZÁGOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ DÍJSZABÁS ÉS JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2007/1. SZÁM

ÉRTESÍTŐ 2007/1. SZÁM ÉRTESÍTŐ 2007/1. SZÁM TARTALOM Utasítások 1/2007. (VII. 30. MÁV-START Ért. 1.) VIG. sz. utasítás a BKV jegyértékesítés szabályairól... 2/2007. (VII. 30. MÁV-START Ért. 1.) VIG. sz. utasítás a Ferihegy

Részletesebben

VII-B-004/761-4 /2013

VII-B-004/761-4 /2013 VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és

Részletesebben

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

9804 Jelentés az új Nemzeti Színház beruházásának vizsgálatáról 1. szakasz 1997. december 31-ig

9804 Jelentés az új Nemzeti Színház beruházásának vizsgálatáról 1. szakasz 1997. december 31-ig 9804 Jelentés az új Nemzeti Színház beruházásának vizsgálatáról 1. szakasz 1997. december 31-ig TARTALOMJEGYZÉK I. megállapítások, következtetések 1. Pénzügyi-gazdasági helyzet 2. A beruházás szervezése,

Részletesebben

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása. Gödöllő, 2013. szeptember 16.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása. Gödöllő, 2013. szeptember 16. Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása Gödöllő, 2013. szeptember 16. Tisztelt Konzul Hölgyek és Urak! Én is szeretettel köszöntöm Önöket. Keleti nyitásról és globális

Részletesebben

Tisztelt Cím! Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen levelünk teljes mértékig saját elhatározásunk alapján, mindannyiunk teljes egyetértésével, mindenféle külső ráhatás nélkül, pusztán

Részletesebben

Árus neve Irszám Helység. Relay 1425 Batthyány tér 1. aluljár Inmedio 2483 Bp Aréna Pláza Inmedio 2409 Bp Budagyöngye Inmedio 2420 Bp Csobánka tér

Árus neve Irszám Helység. Relay 1425 Batthyány tér 1. aluljár Inmedio 2483 Bp Aréna Pláza Inmedio 2409 Bp Budagyöngye Inmedio 2420 Bp Csobánka tér Árus neve Irszám Helység Relay 1426 Batthyány 2. 1011 Budapest Relay 1425 Batthyány tér 1. aluljár 1011 Budapest Inmedio 2483 Bp Aréna Pláza 1081 Budapest Inmedio 2409 Bp Budagyöngye 1026 Budapest Inmedio

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. júli us 23 27. Meg je le nik minden héten. X. évfolyam, 2007/30. szám T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi

Részletesebben

A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl

A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL. A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL. A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele hirdetmény NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A K&H Befektetési Alapkezelő Zrt. (amelynek székhelye: 1051 Budapest, Vigadó tér 1.), mint a kibocsátó törvényes

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Vállalati integrált kockázatkezelés (II. rész)

Vállalati integrált kockázatkezelés (II. rész) Dr. HORVÁTH ZSOLT, ügyvezetõ igazgató, INFOBIZ Kft. SZLÁVIK PÉTER, managing partner, Boda & Partners Vállalati integrált kockázatkezelés (II. rész) 4. Kockázatok kezelése 4.1. Kockázatok kezelésének általános

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I/738-1/2012/I. Üi.: Varga I. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Helyi autóbusz-közlekedés ellátására szolgáló

Részletesebben

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Iktatószám:

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 14-én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1

Részletesebben

Aktuális évi tervezett értékesítések

Aktuális évi tervezett értékesítések Aktuális évi tervezett értékesítések A MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. 2015. december 31-én a MÁV Zrt.-be történő beolvadással megszűnt. Tisztelt Érdeklődő! A MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK HIVATALOS LAPJA

A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK HIVATALOS LAPJA A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK HIVATALOS LAPJA http://www.kozbeszerzes.hu Éves elõfizetési díj 94 700 Ft Ára: 1630 Ft Az árak az áfát tartalmazzák. X. ÉVFOLYAM 35. SZÁM 2004. MÁRCIUS 29. TARTALOM HIRDETMÉNYEK

Részletesebben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú

Részletesebben

Printer-fair Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Printer-fair Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Printer-fair Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételei A módosítás hatályba lépésének ideje 2016. április 7. ÁSZF Printer-fair Kft. 2500

Részletesebben

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke Ménesi Imre a bizottság tagja dr.

Részletesebben

Tartalom KÖSZÖNTÔ... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK... 4 2. MUNKANÉLKÜLIEK SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT... 6

Tartalom KÖSZÖNTÔ... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK... 4 2. MUNKANÉLKÜLIEK SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT... 6 Tartalom KÖSZÖNTÔ...................................................................................... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK.....................................................

Részletesebben

BIZTONSÁGOSAN KÖZLEKEDNI EGY ÉLETÚTON

BIZTONSÁGOSAN KÖZLEKEDNI EGY ÉLETÚTON BIZTONSÁGOSAN KÖZLEKEDNI EGY ÉLETÚTON ORSZÁGJÁRÓ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI ÉS OKTATÓ PROGRAM 2012. A PROGRAM IDŐTARTAMA március 20 - március 25. március 27 - április 1. április 3 - április 8. április 10 - április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2009. november 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Az iskolai napközi otthonok 20. századi fejlõdése

Az iskolai napközi otthonok 20. századi fejlõdése Füle Sándor Az iskolai napközi otthonok 20. századi fejlõdése A magyar iskolai napközi otthonok kialakulása, fejlődése lényegében a 20. században zajlott. Az ezredfordulóhoz közeledve fontos lehet vizsgálni

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/234 / 1 /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.B Kérelmező által az egyenlő bánásmód követelményének

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Részletesebben

MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-1171 Fax: (1) 511-1364

MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-1171 Fax: (1) 511-1364 MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-1171 Fax: (1) 511-1364 Az Európai Parlament és Tanács 1371/2007/EK (2007. október

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A Téli közfoglalkoztatási programba bevont panaszos azért fordult hivatalomhoz,

Részletesebben