KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL Oroszország Kazahsztán Mongólia Tádzsikisztán Afganisztán Pakisztán Kirgizisztán Peking KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG Észak-Korea India Nepál Bhután Mianmar Vietnam Laosz GYEMSZI Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Rendszerelemzési Fõosztály szeptember

2 Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Demográfia... 4 Az egészségügyi rendszer jellemzői... 5 Egészségügyi finanszírozás... 5 Egészségügyi dolgozók... 9 Gyógyszerügy Minőségügy Reformok Források Készítette: GYEMSZI Informatikai és Rendszerelemzési Főigazgatóság, Rendszerelemzési Főosztály szeptember 1

3 Vezetői összefoglaló 2012-ben Kína lakossága 1,35 milliárd fő (az előző évinél 6,7 millióval több). Az idősödést jelzi, hogy a lakosság 14,3 százaléka 60 év fölötti, és csak 16,5 százaléka 15 év alatti. A nyers születési ráta 12,1 ezrelék, a nyers halálozási ráta 7,2 ezrelék. A születéskor várható élettartam 2011-ben férfiak esetében 72,4, nők esetében 77,4 év. A lakosság fele városi, arányuk nagymértékű növekedése együtt jár az életmód- és táplálkozásbeli változások, a levegő- és vízszennyeződés terjedése következtében bekövetkező, nem fertőző betegségek emelkedő trendjével. A világ második legnagyobb gazdaságában az egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson számolva ben 9059 USD (OECD Statistics). A GDP növekedése 2010 után a korábbi évek 10 százalékot megközelítő, vagy azt meghaladó mértékéhez képest lassult, 2011-ben 9,3 százalék, 2013-ban 7,7 százalék volt. Az infláció mértéke 2,6 százalék, a városi munkaképes korú lakosság körében a regisztrált munkanélküliség 4,1 százalék ben 955 ezer egészségügyi intézmény működött Kínában 135 ezer a városi területeken, 820 ezer a vidéki területeken (WHO, 2012). Tulajdonforma szerint 498 ezer intézmény volt állami, 457 ezer magán. Intézmény típus szerint 22 ezer volt kórház, köztük 12 ezer városi kórház (2,2 millió ággyal) és 10 ezer vidéki kórház (1,5 millió ággyal). A kórházak közül kb hagyományos kínai orvoslásra specializálódott. A kórházak 62 százaléka volt állami, 38 százaléka magán intézmény. A kórházi ágyak 88 százaléka állami, 12 százaléka magán. A folyamatosan bővülő helyi (grassroot) intézmények száma 918 ezer volt, ezek 51 százaléka állami, 49 százaléka magán. A grassroot intézményekben is találhatók ágyak, az összes ágyszám ezekben 2011-ben 1,23 millió. A 12 ezer népegészségügyi intézmény (anya és gyermekellátás, speciális megelőző és gyógyító központok) többnyire állami tulajdonban van, ágyaik száma 178 ezer ben az összességében működő kb. 5,1 milliós ágyszám lakosságszámra vetítve 3,8 ágy /ezer főt jelent ben az összes ágyszám már 5,7 millió, az ezer lakosra vetített arány 4, ben 6,6 millióan dolgoztak az egészségügyben, közülük 2 millió orvos, 2,2 millió regisztrált nővér, és kb. 420 ezren foglalkoztak hagyományos kínai orvoslással. (WHO, 2012) A főként középfokú képzettséggel rendelkező falusi orvosok száma 1,2 millió. Kína egészségügye messze elmarad a lakosság által igényelt, és a gazdasági fejlettségéhez mért szinttől. A szocialista gazdaságot 1980 után felváltó kínai piacgazdasági rendszer keretei között a kormányzat a 2000-es évek közepéig az egészségügyre kevés figyelmet fordított. Az egészségügyi ellátás nagy (leginkább falusi) tömegek számára elérhetetlen volt, kevesek rendelkeztek biztosítással (2003: 30 százalék). Részben a biztosítási fedezet hiánya, részben pedig az egészségügyi intézmények zömében profitérdekeltségű működése következtében a betegek által az ellátás igénybevételekor térített készpénzfizetés (OOP) az ezredfordulóra az egészségügyi kiadások 60 százaléka fölé emelkedett. 1 China Statistical Yearbook

4 Az egészségüggyel foglalkozó minisztérium 2 ugyan felelős a lakosság ellátásáért, de alig van eszköze a szolgáltatók ellenőrzésére. A kórházak irányításában számos minisztérium és szervezet kap szerepet. Az erőteljesen decentralizált egészségügyi rendszerben komoly hatalmi funkciókkal rendelkező helyi kormányzatok a gazdasági fejlődés, jövedelemtermelés mellett elkötelezettek, az egészségügyben a jövedelem fogyasztóját látják. Az országban 2009-ben kezdődtek mélyreható egészségügyi reformok. A korábbi piaci orientációról az állam szerepének megerősítésére váltottak, amelyet bizonyít, hogy között Kína megduplázta az egészségügyre fordított éves központi kormányzati kiadásokat. A növekményt a biztosítás nélküliek biztosítási viszony létesítésének támogatására, az alapellátást nyújtó szolgáltatók meghatározott (ingyenes) népegészségügyi szolgáltatáscsomagjának (egészségfejlesztés, megelőzés, immunizáció, fertőző betegségek felügyelete, magas vérnyomás és diabétesz másodlagos prevenciója, pszichotikus betegek ellátása, terhesek és gyermekek egészségügyi vizsgálatai, EHR felállítása) finanszírozására fordították. Jelentős beruházásokat hajtottak végre az alapellátás infrastruktúrájában, a szakemberképzésben, létrehozták a (jelenleg 520 gyógyszert tartalmazó) legfontosabb gyógyszerek országos listáját, amelyet az alapellátó szolgáltatóknak kötelezően és profit nélkül kell alkalmazniuk. Az állami kórházi ellátásban (kevés eredménnyel) pilot programokat indítottak (melyek elsősorban a kórházak irányítására, tulajdonlására, finanszírozására, valamint a kórházi személyzet megszervezésére, díjazására és ösztönzésére vonatkozó változtatásokra irányulnak). A reform a biztosítási fedezetben és az alapellátásban hozott érzékelhető változásokat re már a lakosság 96 százaléka biztosított (kötelező és önkéntes biztosításban). A tartományok többségében kísérleti jelleggel speciális egészségbiztosítást vezettek be, amely a súlyos betegségek túlzottan nagy pénzügyi terheinek mérséklése érdekében növeli a támogatás mértékét, így a kezelési költségek több mint 70 százalékát lefedi. Emellett egy olyan alapot is kialakítottak, mely azon betegek számára nyújt azonnali támogatást, akik sürgősségi esetben (pl. autóbaleset esetén) családi segítséggel sem tudják finanszírozni egészségügyi kiadásaikat. Az egészségügy problémái közé tartozik, hogy a biztosítási fedezet mélysége gyenge. A lakosság önrészfizetése továbbra is magas (a magánkiadások különböző források szerint az összes kiadás kb százalékát teszik ki). Az egészségügyi kiadások aránya a GDP-hez viszonyítva még mindig alacsony, 2012-ben 5,35 százalék 3. Az ellátórendszert ma is elégtelen, gyenge minőségű, ugyanakkor pazarló szolgáltatások, a szakképzett munkaerő hiánya és egyenlőtlen eloszlása jellemzi. Nem érvényesül az alapellátás kapuőr funkciója, a betegek ellátása a kórházakra koncentrálódik. Szükség van a biztosítás által finanszírozott szolgáltatások kiterjesztésére, az alapellátás erősítésére, a szolgáltatók profitvezérelt működését felváltó - minőséget és hatékonyságot ösztönző finanszírozási mechanizmusok kialakítására, a kórházak irányításának javítására, egy erőteljesebb szabályozó rendszerre, eredményekre koncentráló monitoring- és értékelési rendszerre, az elszámoltathatóság kialakítására; ezek részben a fejlesztési tervek programjai is. A többnyire profitvezérelt, rosszul teljesítő állami kórházi rendszernél a piac irányába történő visszalépést jelent a kormányzat legutóbbi (2013 végén hozott) döntése, amely a kórházi szektort még inkább nyitottá teszi a magánberuházások számára tól Országos Egészségügyi és Családtervezési Bizottság (az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Lakosságiés Családtervezési Bizottság egyesülésével): National Health and Family Planning Commission - NHFPC 3 China Statistical Yearbook

5 Demográfia 2012-ben Kína lakossága 1,35 milliárd fő volt, a városi lakosság aránya a lakosságszám felére (51,3 százalék) volt tehető. A korösszetételen belül a 60 éven felüliek aránya 14,3 százalékot tett ki, ugyanakkor a 15 éven aluliaké a születési arány csökkentésére irányuló szigorú népesedéspolitikai intézkedések következtében viszonylag alacsony, 16,5 százalék volt. A születési arány 2012-ben 12,1/1000 fő volt, a halálozási arány 7,2/1000-es értéket jelzett. (China Statistical Yearbook, 2013) Az évtizedek során a születéskor várható átlagos élettartam jelentős mértékben nőtt, 2011-ben 74,8 év volt, ez férfiak esetében 72,4, nők esetében 77,4 évre emelkedett ben az 1000 élveszületésre számított 10,3 csecsemőhalálozás javuló tendenciájú. (WHO, 2014) Az anyai mortalitás 210/100 ezer élveszületés 2013-ban, a termékenységi arány 1,8. A lakosság egészségét az utóbbi időben főként a nem-fertőző krónikus betegségek veszélyeztetik (ezek képezik az összmortalitás 87 százalékát), bár néhány fertőző betegség (pl. hepatitis, tuberkulózis) által okozott betegségteher továbbra is nagymértékű. 100 ezer lakosra jutó standardizált halálozás egyes halálokok szerint a városokban és vidéken, 2012-ben Halálokok Városokban Vidéken Daganatok 164,5 151,5 Szívbetegségek 131,6 119,5 Keringési rendszer betegségei 120,3 135,6 Légzőszervi betegségek 75,6 103,9 Külső okok 34,8 58,9 Emésztőszervi betegségek 15,3 16,8 Forrás: China Statistical Yearbook 2013 A szív- érrendszeri problémák, a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések és a krónikus légzőszervi betegségek évente több mint nyolc millió kínai állampolgár halálát okozzák, és ez körülbelül három millió esetben vezet idő előtti halálozáshoz. Az infarktus, a stroke, a COPD, a diabétesz és a tüdőrák a 40 év fölöttiek körében 2010-ben 79 millió embert érintett (Yip, Hsiao, 2014, appendix). A fertőző betegségek közül 2012-ben a hepatitis okozta a legtöbb megbetegedést, ezt követte a tbc, és csak hetedik helyen állt az AIDS, viszont halálozás szempontjából az AIDS, ezt követően pedig a tbc szedte a legtöbb áldozatot. Az egészségkárosító tényezők között komoly egészségkockázatot jelent a dohányzás, mely a férfiak körében rendkívül elterjedt (férfiaknál 2011-ben 47 százalék, nőknél két százalék), az alkoholfogyasztás (2010-ben 6,7 liter/fő), az obezitáshoz vezető egészségtelen élelmiszerek fogyasztása, valamint a mozgásszegény életmód. 4

6 Az egészségügyi rendszer jellemzői Kínában a lakosság egészségéért a korábbi Egészségügyi Minisztérium és az Országos Népesedési és Családtervezési Bizottság összeolvadásával 2013-ban létrejött Országos Egészségügyi és Családtervezési Bizottság (National Health and Family Planning Commission - NHFPC) felel. Az intézmény az országos családtervezési politikával, az orvosi és egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint orvosi ellátás és a népegészségügy intézményi reformjának elmélyítésével foglalkozik. Több más minisztérium is hatáskörrel rendelkezik pl. az egészségbiztosítás szervezésében, a közpénzek egészségügyre fordításában, az árak és a finanszírozási módszerek meghatározásában, vagy a humán erőforrással kapcsolatos döntésekben. A minisztériumok szakpolitikái gyakran nem követik az egészségügy alapvető céljait. A lakosság 96 százaléka rendelkezik egészségbiztosítással. Az egészségügyi intézmények szervezete a vidéki és a városi kormányzati struktúrákat követi. A kórházak 62 százaléka állami, 38 százaléka magán intézmény, a kórházi ágyak 88 százaléka állami, 12 százaléka magán. A helyi (grassroots) intézmények 51 százaléka állami, 49 százaléka magán. A népegészségügyi intézmények többnyire állami tulajdonban vannak. Összességében jellemző, hogy az egészségügyi ellátás többnyire kórház alapú, ezt egészíti ki a falusi orvosok nagy csoportja és az egészségügyi központok rendszere. Egészségügyi finanszírozás Egészségügyi kiadások Az egészségügyi kiadások a GDP csekély hányadát képezik, az arány 2012-ben 5,35 százalék volt. Mivel a GDP növekedési üteme gyors, az egészségügyi kiadások növekedése is nagyarányú. A növekedés kezdetben főképpen a lakosság közvetlen kifizetéseiből származott, az utóbbi időben azonban Kína nagymértékben növelte állami kiadásait, többnyire a társadalombiztosítási programokra való önkéntes feliratkozás támogatásával. Jelentősek a regionális és a város-vidék közötti egyenlőtlenségek. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások a városokban a vidéki kiadások 2,67-szeresét tették ki 2010-ben, amely a reformoknak betudható javulást jelent a évi 3,63 arányhoz képest. Az elmúlt két évtizedben az egy főre jutó egészségügyi kiadások vidéken 17-szeresre, a városokban pedig 33-szorosra növekedtek. A jövőt illetően Kína lényegesen nagyobb összegeket kíván fordítani az egészségügyre óta az állami kiadások növekedése már számottevő, a növekmény többek között a biztosítási fedezet bővítésére, a gyógyszerár-képzés átalakítására, az alapellátás fejlesztésére, a hagyományos kínai orvoslás kutatásának támogatására, a megnövekedett számú egészségügyi szakember képzésére irányul (Hvistendahl, 2013). Forrásgyűjtés Az egészségügy finanszírozása az állami költségvetés adóbevételeiből, a társadalombiztosításból, a közvetlen lakossági kifizetésekből és a magánbiztosításból tevődik össze (WHO, 2012). 5

7 Az ország piacosodásának elindulása után az összes egészségügyi kiadás arányában növekedtek a magánkiadások, és 2001-ben elérték a 64,43 százalékot. Amikor 2002-ben a vidéki területeken elindult az állami támogatású egészségbiztosítás, a magánkiadások részesedése csökkenni kezdett, és re 44 százalékra esett vissza. (Az állami egészségügyi kiadások az összes egészségügyi kiadás 55,89 százalékát képezték.) (WHO, 2012) 4 Így jelenleg az egészségügy állami kiadásai valamivel magasabbak az összes egészségügyi kiadás felénél, amely az Egyesült Államok és Dél-Korea szintjének felel meg. Mivel a magán biztosítás piaca viszonylag alacsony, a magánkiadások nagyrészt a betegek és családjaik közvetlen kifizetéseiből (OOP) állnak. A vidéki területeken az önkéntes szövetkezeti egészségbiztosítás jellemző (CMS). A Mao-éra utáni időszakban minimálisra visszaesett fedezet bővülése azonban mindaddig nem volt jelentős, amíg a kormány 2002-ben elindította az új szövetkezeti egészségbiztosítás (NCMS) közvetlen költségvetési támogatását, amelyhez a helyhatóságok a kormánnyal egyenlő mértékben járultak hozzá. Az NCMS kockázatközösség kialakítása megyei szinten történik, a biztosítási programra háztartások jelentkezhetnek re a vidéki területek 94 százalékán rendelkezett a lakosság NCMS egészségbiztosítással. A városi területeken a városi munkavállalók kötelező egészségbiztosítási rendszerét (UEBMI) 1998-ban hozták létre végére az UEBMI a városi dolgozó lakosság 64 százalékát fedte le, de az összes városi lakosságnak csak a 31 százalékát biztosította. A biztosítási fedezet további bővítése céljából a kormány 2007-ben indította el a városi lakosok alapvető egészségbiztosításának programját (URBMI) az ország minden városában. Az URBMI program önkéntes fedezetet nyújt azon városi lakosok számára (diákok, nyugdíjasok és más eltartottak), akik nincsenek feliratkozva a munkahelyi biztosítási programra. Összességében jelenleg a lakosság kb. 96 százaléka rendelkezik egészségbiztosítással. A kormány által támogatott önkéntes programok (NCMS, URBMI) alacsonyabb biztosítási díjakkal járnak és kisebb juttatási csomagot tartalmaznak, mint a városi és kormányzati dolgozóknak nyújtott kötelező és hosszabb időtartamú biztosítási program. (Az önkéntes programok igénybevételét ösztönző kormányzati támogatások az éves biztosítási díj feléig terjedhetnek a nyugati és központi régiókban, a jómódú keleti tartományokban a központi kormányzat nem nyújt támogatást). A kockázatközösség bővítésével elért széles, de sekélyes fedezetet Kína fokozatosan kívánja mélyíteni a bővebb juttatási csomaggal párosuló teljes lefedettség 2020-ra tervezett eléréséig. A biztosítók eleinte csak a fekvőbeteg-ellátás költségeit fedezték, de azt sem teljes mértékben óta, a lakosság egészségbiztosítási fedezete fokozatosan kiterjedt a járóbeteg-ellátás szolgáltatásaira, de továbbra is a biztosítottakra hárul fekvőbeteg-ellátásuk költségeinek 50 százaléka, illetve ambuláns ellátásuk költségeinek kb százaléka (Chi-Man Yip et al., 2012). A kormány jelenlegi célkitűzése, hogy a fekvőbeteg-ellátás co-payment-jét 30 százalékra csökkentse óta bizonyos krónikus betegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség, asztma stb.) co-payment-jének csökkentése prioritást élvez. A tartományok többségében bár még csak kísérleti jelleggel - olyan speciális egészségbiztosítást vezettek be, amely a súlyos betegségek esetében a kezelési költségek több mint 70 százalékát lefedi. A szülések kórházi ellátása a közvetlen kormányzati támogatásnak és az NCMS 4 A Kínai Statisztikai Hivatal adatai ennél jobb arányokat tükröznek, 2012-ben a kormányzati kiadások aránya 30, a társadalombiztosításé 36, az OOP magánkiadások aránya 34 százalék (China Statistical Yearbook 2013) 6

8 által nyújtott fedezetnek tulajdoníthatóan szinte térítésmentesen vehető igénybe. A prioritást élvező betegségek co-payment-je alól az alacsony jövedelmű családok mentesülnek. A kormány a kockázatközösség szélesítésére és a juttatási csomag kiegyenlítésére a három biztosítási program integrációját tervezi, amelyben az NCMS és az URBMI egyesítése képezheti a kezdetet. A fenti biztosítási megoldások mellett léteznek kereskedelmi biztosítótársaságok, amelyek többnyire kiegészítő fedezetet nyújtanak jómódú emberek számára pl. kiemelt kockázatú betegségekre. Kína szeretné ösztönözni a kereskedelmi egészségbiztosítás nagyobb mértékű elterjedését, ebben játszik szerepet a Biztosítási Szabályozó Hatóság. Forrásallokáció Az egészségügyi szolgáltatókat túlnyomórészt szolgáltatás szerint finanszírozzák (bár más fizetési mechanizmusokkal is kísérleteznek, pl. a DRG- alapú fizetés jelenleg modellkísérleti fázisban van). Ez a finanszírozási rendszer azonban a tevékenységek növelését ösztönzi, és az intézmények profitérdekeltségével együtt egyes ellátások túlzott használatához (pl. magas antibiotikum használat, a császármetszések városi területekre jellemző egyre magasabb rátái, intravénás injekciók és infúziók alapellátási környezetben történő egyre gyakoribb használata, tisztázatlan indikációjú gyógyszerek túlzott rendelése) vezetett. A szolgáltatás alapú díjazás az ellátás koordinációját is akadályozza, mivel a szolgáltatók pénzügyi érdeke azt kívánja meg, hogy saját maguk kezeljék a beteget ahelyett, hogy továbbutalnák az ellátás azon szintjére, ahol megfelelő ellátást kaphat. A finanszírozás azt sem segíti elő, hogy az ellátás lehetőség szerint a legalacsonyabb ellátási szinten, az alapellátásban történjen. A társadalombiztosítás magasabb fedezetet nyújt a fekvőbeteg, mint a járóbeteg szolgáltatások esetében, amivel arra ösztönzi a betegeket, hogy a kórházi ellátást vegyék igénybe. Míg az alapellátási rendszer finanszírozása részben kormányzati forrásból és nagyrészt magánforrásból történik, a többi szolgáltatás (amely az ellátások 90 százalékát teszi ki) magánfinanszírozáson felüli részét önkéntes és kötelező társadalombiztosítási programokon keresztül finanszírozzák. Alapellátás, járóbeteg-szakellátás A kínai egészségügyi rendszerben jelentős szerepet játszik a hagyományos orvoslás (TCM), amelyet a lakosság túlnyomó többsége vesz igénybe egészségügyi panaszainak kezelésére. Az 50-es évektől a 70-es évek közepéig terjedő Mao-érában Kína túlnyomórészt vidéki lakossága az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz az ún. mezítlábas orvosok révén jutott hozzá. Bár az ellátás minimális színvonalú volt a mezítlábas orvosok csupán néhány hónapos képzésben vettek részt középiskolai tanulmányaik elvégzése után, a széles körben rendelkezésre álló alapvető gyógyszerek és a fertőző betegségekre helyezett hangsúly jelentős javulást eredményezett a lakosság egészségében. Ez a rendszer a piacgazdaságra történő átmenet után felbomlott, az ellátás új szervezetének kialakítása vált szükségessé. Az új szolgáltatóként megjelenő közösségi egészségügyi központ hangsúlyt helyez a háziorvosi szolgáltatásokra, a hagyományos kínai gyógymódokra és a népegészségügyre. Minden lakosú közösséghez tartoznia kell egy egészségügyi központnak, a központokra vonatkozó országos standardok betartásával. (Li, Yu, 2011) A közösségi egészségügyi központokban végzett vizitek ötödét magánszolgáltatók nyújtják. 7

9 A járóbeteg ellátás nagy része még enyhe tünetek esetén is a kórházak járóbeteg osztályain történik, mivel a betegek nem nagyon bíznak a rendelőkben és a közösségi egészségügyi központokban, így inkább a nagyobb kórházakban keresnek ellátást. Más ázsiai országokhoz hasonlóan Kínában sem léteznek kapuőr követelmények, a betegek szabadon mehetnek bármelyik ellátóhoz, beutalás nélkül. A társadalombiztosítási programok a fedezetet az adott körzeten kívüli ellátók irányában (megye vagy helyhatóság) korlátozzák. A helyi (lakosság közeli - grassroot) egészségügyi szolgáltatók típusai (2011) Intézmény típus Szám Feladat Állami Magán Közösségi egészségügyi ellátó intézmények (78,0%) (22,0%) Általános szolgáltatások, pl. diagnózis, aktív ellátás, rehabilitáció, otthoni ellátás, konzultáció, beutalók, megelőző ellátás, védőoltás, egészségnevelés, családtervezés, gyakori betegségek diagnózisa és Városi egészségközpont (99,2%) Falusi rendelők (56,0%) Járóbeteg rendelők (30,0%) Egészségügyi állomás (18,6%) 310 (0,8%) (44,0%) (70,0%) (81,4%) kezelése. Közösség alapú egészségügyi ellátás városi területen általános szolgáltatások nyújtására, pl. diagnózis, aktív ellátás, rehabilitáció, otthoni ellátás, konzultáció, beutalók, megelőző ellátás, védőoltás, egészségnevelés, családtervezés, gyakori betegségek diagnózisa és kezelése. Népegészségügyi szolgáltatások nyújtása, pl. megelőző ellátás, gyermek és anyasági ellátás, elsődleges diagnózis, gyakori betegségek diagnózisa és kezelése. Kórházakhoz kapcsolódó, de helyileg nem a kórházakban működő rendelők, melyek általános járóbeteg szolgáltatásokat nyújtanak. Gyárakhoz, üzemekhez, hivatalokhoz kapcsolódó egyszerű egészségügyi intézmények gyakori betegségek diagnózisára és kezelésére, kórházak vagy közösségi egészségügyi ellátó intézmények felügyelete alatt. Forrás: China health service delivery profile, WHO 2012, Fekvőbeteg-ellátás Az állami kórházak a járó- és fekvőbeteg szakellátás 90 százalékát nyújtják es adatok szerint a magán kórházak a kórházi felvételek 10 százalékát tették ki (Yip, Hsiao, 2014). A kórházak első-, másod- és harmadszintű kórházakra osztályozhatók, attól függően, hogy milyen funkciót látnak el az egészségügyi ellátásban, az orvostudományi képzésben és kutatásban. Az elsőszintű kórházak helyi intézmények, a másodszintű kórházat olyan regionális kórházként határozzák meg, amely átfogó egészségügyi ellátást, orvostudományi képzést és orvostudományi kutatást nyújt a 8

10 régióban. A harmadszintű kórház olyan régiók közötti kórház, amely átfogó és specializált egészségügyi ellátást nyújt magas szintű orvostudományi oktatással és kutatási funkciókkal (Li et al., 2008). A kínai állami kórházak archaikus és bonyolult irányítási struktúrával rendelkeznek. Az állami kórházak feladatai, felelőssége, beszámolási kötelezettsége nincs egyértelműen meghatározva, a kórházakat irányító számos minisztérium egymással nem összehangolt szakmapolitikájának erőterében végzik tevékenységüket. Pl. az egészségügyi kormányzat azon célja, hogy a kórház mérsékelt költségek mellett a betegek gyógyítására koncentráljon, ütközik az Árhivatal által megállapított torz árrendszerrel, amely a diagnosztikai vizsgálatok és gyógyszerek túlzott használatára ösztönzi az orvosokat. A humán erőforrásért felelős minisztérium teljesítménytől függetlenül garantálja a személyzet állását, a kórházvezetőket pedig a Kínai Kommunista Párt egy kormányzati szervezete nevezi ki. Az állami kórházak ellenőrzésének átalakítását számos érintett fél (kórházigazgatók, vezető orvosok) anyagi ellenérdekeltsége közepette kellene megvalósítani ben kezdődtek a kórházak problémáira választ kereső kísérleti reformprogramok, melynek részleteit a Reformok fejezet tartalmazza. A kórházak típusai (2011) Intézmény típus Szám Feladat Állami Magán Általános kórház (64,0%) (36,0%) Többnyire általános szolgáltatásokat nyújt, járó- és fekvőbeteg ellátás, vizsgálatok és diagnózisok. Hagyományos kínai orvoslást nyújtó kórház (78,9%) 697 (21,1%) Többnyire általános szolgáltatásokat nyújt, járó- és fekvőbeteg ellátás, vizsgálatok és diagnózisok. Szakkórház (40,6%) (59,4%) Többnyire járó- és fekvőbeteg ellátást és vizsgálati szolgáltatásokat nyújt a száj, szem, daganat, kardiovaszkuláris, gyermekgyógyászati, mentális egészségügyi, bőr és fertőző betegségek területein. Forrás: China health service delivery profile, WHO 2012, Egészségügyi dolgozók 2011-ben az egészségügyi dolgozók ezer lakosra jutó aránya 4,58 volt. 51 százalékuk a városokban folytatta gyógyító tevékenységét, szemben a vidéki területeket ellátó 49 százalékkal. Az egészségügyi dolgozók mindössze negyede rendelkezik felsőfokú egészségügyi végzettséggel, a többiek szakiskolai képesítéssel látják el feladataikat. A kvalifikált szakemberekkel való ellátottság területenként is változó, mivel a nagyobb tapasztalattal rendelkező egészségügyi dolgozók számára a vidéki területek nem eléggé vonzóak. Az orvos-nővér arány a lakosság ellátásában nem megfelelő, a regisztrált nővérek száma (2011-ben 2,2 millió) alig haladja meg az orvosokét (2 millió). A nővérek lakosságra jutó aránya 1,66/1000 fő, az orvosoké (1,49/1000 fő). 420 ezer fő foglalkozott hagyományos 9

11 kínai medicinával. (WHO, 2012) Az országban jelenleg 1,2 millió falusi orvos található, akik nem sorolhatók az egészségügyi szakemberek közé, mivel a legtöbbjük csak középiskolai végzettséggel rendelkezik. Közülük sokan mezítlábas orvosok és több-kevesebb szakmai képzést kapott dolgozók. Jelenleg Kínában a humán erőforrás-fejlesztés előtt álló legfontosabb kihívások közé tartozik a létszám bővítése, a dolgozók képzettségének és az egészségügyi szakemberek területi eloszlásának javítása, valamint a különböző egészségügyi szakterületek jobb egyensúlyának megteremtése. Az egészségügyi szakképzés rendszere Kína egészségügyi szakképzési rendszere komplex és nagy volumenű. A 2012-es tanévben 590 intézményben hallgató fejezte be tanulmányait. Egészségügyi szakképzésének korai modellje a Szovjetunióból származott, az Egészségügyi Minisztérium alá tartozó autonóm egészségügyi szakképző intézmények jellemezték. Ezeket az intézményeket az os kulturális forradalom felbomlasztotta, az iskolák részben bezártak, részben mezítlábas orvosok rövidebb idejű képzésére váltottak után jellemző a magasabb szintű szakemberképzés, az oktatási rendszer alaposabb átalakítása pedig 1998-ban vette kezdetét. Ekkor a kormány országos politikát hirdetett számos különálló szakképzési intézmény egyetemekbe tömörítésére. Ennek eredményeként hatalmas egyetemi rendszerek jöttek létre, amelyek az Egyesült Államok és más fejlett országok példáit követik. Az oktatási intézmények többnyire állami tulajdonban vannak, az Oktatási Minisztérium alá tartoznak. Az egészségügyi képző helyek egyetemekbe történő integrációjának a köztes formák előfordulása mellett két alapvető modellje található meg Kínában. A centralizált modellben az egyetemen belül az egészségtudományi karok (orvosi, ápolói, népegészségügyi stb.) dékánjai közvetlenül az egyetem elnöke alá rendeltek. A decentralizált modellben a különböző egészségtudományi karoknak egységes a menedzsmentje (ezt a funkciót általában az orvosi kar látja el) az egyetemen belül. Az egyes adminisztrációs modellek jelentősen befolyásolhatják az intézmények működését. Azok az egyetemek, amelyek minden egészségtudományi kart magukban foglaló egészségtudományi központokat hoztak létre, jelentős adminisztratív funkciót is gyakorolnak. Az egészségügyi szakemberek oktatása, beleértve a szakmaközi oktatást is, sokkal hatékonyabb, mivel az egészségtudományi központok számos szakma képzésének adminisztrációját egyesítik. Ugyanakkor a centralizált intézmények nagyobb potenciállal rendelkeznek a multidiszciplináris (az egészségügy és más tudományágak közötti) kutatás és oktatás terén. Az egyes egészségtudományi karok dékánjainak közvetlen besorolása az egyetem elnöke alá fragmentálhatja, és gátolhatja a koordinációt az egészségügyi szakemberek szakmaközi oktatásában.az ápolóképzés általában a középiskola után nyújtott rövid képzésből áll, kevés BA (egyetemi bachelor szint) vagy posztgraduális végzettséggel. A népegészségügyi oktatás BA szinten történik vagy középiskola utáni ötéves képzés keretén belül. Az orvostudományi képzés 3-8 évig tarthat, a leghosszabb időtartam a versenyképes egyetemekre jellemző. Orvos klinikai szakmák esetén az egyetemi tananyagot a kapcsolódó kórházakban végzett klinikai gyakorlat követi. Kínában évente 67 ezer orvostanhallgató végez el ötéves BA képzést nyújtó egyetemet, és ez az országos standard, melyet Kína el szeretne érni valamennyi orvosi szakma terén. Azonban közel azonos számú, 63 ezer végzős csak 3 éves vagy annál rövidebb képzésben részesül. Kb. 34 ezer fő végez kiegészítő mesterképzésben, vagy nyer el doktori fokozatot. Bár kb. 29 ezren szereznek ápolói BA diplomát, 156 ezer ápolói végzős többnyire középiskola utáni rövid képzés útján szerez oklevelet. A népegészségügy területén 2012-ben csak 5 ezer BA hallgató végzett, közülük sokan 10

12 betegségmegelőzési és ellenőrzési központokban vagy kormányzati felügyeleti hivatalokban jutnak álláshoz. A hallgatók 90 százaléka országos felvételi vizsga alapján, kétféle módon kerülhet be az egyetemre. Az intézmény rendelkezhet különálló rendszerrel az egészségügyi szakterületre való felvétel számára, de rendelkezhet egyetem szintű, szakosodás nélküli általános felvételi eljárással is. Az első esetben az egészségügy területét megjelölt diákokból kerülnek ki a felvett hallgatók. A második esetben 5-6 szakot jelölhetnek meg a jelentkezők, akik a legtöbb esetben nem nyernek felvételt az első helyen választott szakra, és az egyetem sorolja be őket egy területre a felvételi vizsga eredményei alapján. Ezeken az egyetemeken a diákok közel ötöde kerül úgy orvostudományi területre, hogy elsősorban nem azt akarta elvégezni. Az egészségügyi dolgozók körében tapasztalható számottevő pályaelhagyás és érdektelenség részben ennek a tényezőnek is tulajdonítható. Az 1998-as reform többnyire az intézményi szerkezetre és a hallgatók számának bővülésére, és nem az oktatás jellegére volt hatással. A tananyag tartalma és az oktatás módszerei a reformok ellenére keveset változtak. Az egyetemi kar mérete sem tartott lépést a hallgatók számának növekedésével. A legelterjedtebb ötéves képzés tanterve nagy hangsúlyt fektet a biomedicina, az orvosi technológia és a klinikai orvoslás területeire, bár hasonló fókusz jellemzi a 3 és a 7-8 éves képzést nyújtó intézményeket is. A diákok kevés oktatásban részesülnek a humán tárgyak, a társadalomtudományok, a kommunikációs készségek, az etika és a népegészségügy területein. Az oktatás korai szakaszában nincs lehetőség a betegekkel való találkozásra, emellett a klinikai képzés nagy része kórházakban folyik, és nem közösségi rendelőkben vagy otthoni ellátás keretében. A tanterv a tanár irányításával többnyire didaktikus előadásokból áll, amely memorizálásra épülő mechanikus tanulást igényel. A hallgatók nagy létszáma nem teszi lehetővé az innovatív pedagógiai módszereket és az interaktív foglalkozásokat. Kína új szakpolitikai célkitűzései közé tartozik a háziorvoslás fejlesztése ra előirányzott cél, hogy az országban háziorvos praktizáljon. A háziorvosi képzést ötéves orvostudományi egyetemi oktatás és hároméves rezidensképzés útján kívánják megvalósítani. A háziorvosi képzés alacsonyabb fokozatát az asszisztens háziorvos jelenti, aki hároméves orvostudományi egyetemi oktatásban és kétéves rezidensképzésben vesz részt ben a települések egészségügyi központjai számára vidéki orvosi programot indítottak. Az egyetemi felvételnél a diák hat éves munkaviszonyra ír alá szerződést. Ennek fejében ösztöndíjban részesül, tandíjmentességet, ingyenes szállást és ellátását biztosító pénzügyi támogatást kap. Az ösztöndíjasok egyetemein a tananyag bővebben tartalmazza a vidéki orvoslás és közösségi praxis ismereteit. (Hou et al., 2014) Gyógyszerügy Kína gyógyszerkiadásai az összes egészségügyi kiadás hányadában nemzetközi összehasonlításban is magasak (2011-ben 43 százalék, szemben az OECD 16 százalékos átlagával). (Yip, Hsiao, 2014) Az irracionális gyógyszeralkalmazások (pl. hamisított gyógyszerek fogyasztása, az indokoltnál nagyobb mennyiségű antibiotikum rendelése, intravénás injekciók alkalmazása) csökkentésére, valamint a biztonságosan és hatékonyan alkalmazható alapvető gyógyszerek jobb elérhetősége érdekében, a kormány gyógyszerprogramot indított, melynek központi elemeként listát állított fel az alapvető 11

13 gyógyszerekről. A lista elemeinek kiválasztásához a betegségteher miatt jelentkező igény, a biztonságos alkalmazás, a klinikai hatékonyság, a megfizethetőség, a régebbi alkalmazások és az elérhetőség szolgált kiindulási alapul augusztusában, az alapellátó részlegek számára készített lista 307 generikumból és 102 növényi készítményből állt. (Chi-Man Yip et al., 2012) Jelenleg 520 készítményt tartalmaz. (Yip, Hsiao, 2014) Az Országos Fejlesztési és Reformbizottság hatáskörébe tartozik a listán szereplő gyógyszerek árának maximálása. A tartományok gazdasági helyzetük és speciális igényeik szerint egészíthetik ki a listát. Az alapellátó intézmények csak az országos listán szereplő gyógyszereket készletezhetik és rendelhetik a betegek számára, illetve csak bekerülési áron forgalmazhatják azokat. Az egészségbiztosítás a listán szereplő gyógyszerekre nagyobb támogatást nyújt, mint a listán kívüliekre. Az alapvető gyógyszerek országos listáját és a tartományi szintű közbeszerzéseket minden tartomány alapellátást nyújtó intézményeiben alkalmazzák. Minőségügy Az egészségügyi reform fő célkitűzése az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása. A minőségfejlesztés eredményei közül az alábbiak emelhetők ki: - Az NHFPC-n belül Egészségügyi Szolgáltatás Felügyelő Osztály alakult, és több tartományban Egészségügyi Szolgáltatás Felügyelő Irodák kezdték meg tevékenységüket, - minden egészségügyi intézményben minőségirányítási osztályokat alakítanak ki, amelyek feladata a szolgáltatások felügyelete, ig az Egészségügyi Minisztérium 331 betegségre bocsátott ki irányelveket, - törvényt fogadtak el a gyógyszerkutatás, fejlesztés, gyártás, értékesítés szabályozására, a hamis gyógyszerek elleni küzdelem támogatására, - a rezidens orvosok standardizált képzési programjának kialakítása; a háziorvosok ingyenes képzése, - az egészségügyi intézmények építésének standardizálása, az új kórházépítések támogatása (WHO, 2012). Reformok Reformintézkedései előtt a kínai kormánynak az egészségügyi ellátás elérésének súlyos nehezítettségével, az elérésében jelentkező növekvő egyenlőtlenséggel, a közvetlen kifizetések okozta komoly anyagi kockázatokkal kellett szembesülnie. A 2006-os év fordulópontot jelentett, ekkor hozták létre az Egészségügyi Reformvezető Csoportot. A csoport 20 minisztériumból áll, elnöke az Államtanács miniszterelnök-helyettese, alelnökei az egészségügyi miniszter és az Országos Fejlesztési és Reform Bizottság minisztere. Három éves tanácskozás után 2009-ben a kínai kormány bejelentette az országos egészségügyi reformtervezetét. A reformjavaslatok öt területre terjedtek ki: egészségbiztosítási rendszer, gyógyszerügy, egészségügyi alapellátás, népegészségügyi rendszer, kórházak. A legfőbb célkitűzés a lakosság teljes biztosítási lefedettségének elérése volt, amelyet ra szeretnének teljesíteni (China country profile, 2011). 12

14 A kezdeti, ig tartó hároméves megvalósítási terv a következő programokra helyezte a hangsúlyt: - az alapszolgáltatásokra fedezetet nyújtó biztosítás kiterjesztésének felgyorsítása, - az alapvető gyógyszerekből álló lista létrehozása, - az alapellátás intézményeinek erősítése, a szolgáltatók megújított rendszerével, - a régiók között fennálló népegészségügyi egyenlőtlenségek csökkentése, - az állami kórházak reformjainak modellkísérlete februárjában közzétették a reformcélkitűzésekre vonatkozó újabb munkatervet és a prioritások megvalósításának szabályozását. Az egészségbiztosítás kiterjesztése 2014-re a kötelező biztosításként működő városi munkavállalók egészségbiztosítási rendszere (UEBMI), valamint a két önkéntes biztosítási forma, a városi lakosok alapvető egészségbiztosításának programja (URBMI) és vidéki területeken az önkéntes szövetkezeti egészségbiztosítás (CMS) központi és helyi kormányzati támogatással kiterjedt a lakosság 96 százalékára. Kína legtöbb tartományában jelenleg kísérleti jelleggel alkalmazzák azt a speciális egészségbiztosítást, amely a súlyos betegségek túlzottan nagy pénzügyi terheinek mérséklése érdekében a támogatás mértékét százalékkal növelve a kezelési költségek több mint 70 százalékát lefedi. Emellett egy olyan alapot is kialakítottak, mely azon betegek számára nyújt azonnali támogatást, akik sürgősségi esetben (pl. autóbaleset esetén) családi segítséggel sem tudják finanszírozni egészségügyi kiadásaikat. Alapvető gyógyszerek listájának kialakítása az alapellátásban Az elfogadott alapvető gyógyszerek listája 2011 végére többnyire bekerült az alapellátó egészségügyi intézmények gyakorlatába, a lista gyógyszereire nem alkalmaznak haszonkulcsot. A lista 520 gyógyszert tartalmaz. A kormány ezekre a gyógyszerekre közbeszerzési és ellátási rendszert alakított ki. A tartományi kormányok felelősek a beszerzésekért. Alapellátó szolgáltatások javítása vidéken A munkaterv infrastruktúra-bővítő és korszerűsítő anyagi támogatása sok ezer helyi egészségügyi intézményt érintett. Az alapvető népegészségügyi szolgáltatások fedezetének kiterjesztése 2011-ben a kormány emelt mértékű anyagi támogatást indított el az alapellátás szolgáltatói számára azzal a céllal, hogy a vonzáskörzetükbe tartozó betegek számára egy, meghatározott népegészségügyi szolgáltatásokat tartalmazó szolgáltatási csomagot tegyenek elérhetővé. Az ennek alapján igénybe vehető szolgáltatások közé tartoznak az egészségfejlesztés, megelőzés, immunizáció, fertőző betegségek felügyelete, magas vérnyomás és diabétesz másodlagos prevenciója, pszichotikus betegek ellátása, terhesek és gyermekek egészségügyi vizsgálatai, EHR felállítása. Az állami kórházak kísérleti reformprogramjai A kórházak reformprogramjainak egyik fő irányát képezik a kórházak irányításában történő változtatások. Egyes kísérleti projektek újradefiniálják az állami és non-profit kórházak feladatait és felelősségét annak érdekében, hogy biztosítsák a hozzáférést a megfizethető alapvető egészségügyi 13

15 szolgáltatásokhoz, a sürgősségi egészségügyi ellátáshoz, valamint a katasztrófák idején történő orvosi mentéshez. Néhány városban olyan (polgármester vagy helyettese által vezetett) bizottságokat hoztak létre, melyek az állami kórházak finanszírozását, szabályozását és menedzsmentjét végző különböző kormányzati osztályok/minisztériumok politikáit koordinálják. A bizottság elnöke felelős az állami kórházak teljesítményéért. Egyes városokban ez a bizottság a kórházak mindennapi tevékenységéért (stratégiai döntések meghozataláért és a kórház bővítéséért, a profitok felhasználásáért, a túlzott gyógyszerfelírás ellenőrzéséért, valamint az ellátás minőségének monitorozásáért) is felelős. Más városokban ügynökséget hoztak létre az állami kórházak menedzselésére és működtetésére. (Chi-Man Yip et al., 2012) A változtatások egyes esetekben a kórházak tulajdonjogát is érintik ben a magánkórházak az összes kórházi felvétel mintegy 10 százalékát tették ki. A kormány 2015-re célul tűzte ki a magánkórházak 20 százalékos piaci részarányának elérését. Az eddigi tendenciák azt mutatják, hogy az új befektetők többsége profitorientált, többnyire magánkórház-láncok, gyógyszer- és orvostechnikai eszköz-konglomerátumok, valamint ingatlanfejlesztők, ritkábban a kórház személyzete vásárolja meg a kórházat. A befektetések a gazdagabb területekre koncentrálódnak, ahol a lakosság vásárlóereje nagyobb, és a társadalombiztosítás a szolgáltatások széles körére kiterjed. A befektetők általában magasan specializálódott kórházakat hoznak létre, amelyek magas árakon kínálják szolgáltatásaikat, vagy kisebb méretű, elektív szolgáltatásokat nyújtó, a társadalombiztosítással szerződésben álló általános kórházakat vásárolnak meg. A befektetők többsége már meglévő kórházakat vásárol meg. (Chi-Man Yip et al., 2012; Yip,Hsiao, 2014) A kórházreformok további fontos lépései a finanszírozást, a szolgáltatók kifizetési és ösztönzési módszereit, valamint a humán erőforrást érintő változások. Egyes városok támogatást és képzést nyújtanak a szekunder és közösségi kórházak, valamint a vidéki kórházak számára. Egyes városokban az egészségügyi szolgáltatók számára engedélyezett 15 százalékos gyógyszer-haszonkulcsot gyógyszerfelírási átalánydíjjal váltották fel, és a magas technológiát igénylő vizsgálatok árait is kiigazították a haszonkulcsuk csökkentése céljából, valamint monitorozási módszereket vezettek be a túlzott gyógyszerfelírásra és a szükségtelen vizsgálatokra. Több városban bevezettek a kórházi személyzet számára egy alapfizetésből és teljesítmény szerinti bónuszból álló kompenzációs rendszert. A teljesítmény kritérium magában foglalja a szolgáltatások minőségét, valamint olyan szociális felelősséget, mely pl. a költségek túlzott növekedésének kontrolljára vonatkozik. A humán erőforrás terén történő változtatások elsősorban a szigorú közalkalmazotti szabályok lazítására vonatkoznak. Egyes kórházakban a közalkalmazottak már határozott idejű szerződéssel dolgoznak, a szerződés meghosszabbítása, valamint az előrejutás a teljesítménytől függ. A kórházigazgatók diszkrecionális jogkörét növelték a személyzet bérlése/felvétele, elbocsátása és előléptetése vonatkozásában. Az állami kórházak a személyzetet saját maguk toborozhatják. Ugyanakkor a kórházvezetőket továbbra is a Pártszervezési Minisztérium nevezi ki és irányítja. (Chi-Man Yip et al., 2012) Kísérleti projektek az integrált ellátásra vonatkozóan Kína az utóbbi időben az integrált ellátásra is indított néhány pilot projektet ben Shanghaj Pudong tartományában indították el kísérleti jelleggel az ún. 2+1 modellt, amely a másodlagos kórházi ellátást számos közösségi egészségügyi központtal integrálja. Azok a betegek, akik a közösségi egészségügyi központokban szereznek beutalót, gyorsított időpontot kaphatnak a kórházakban. Egy másik elterjedt projekt a modell, amely tercier és szekunder kórházakat, valamint közösségi egészségügyi központokat is magában foglal. Ezt a modellt általában egy tercier kórház hozza létre, a hálózat 14

16 testületének élén általában a tercier kórház igazgatója áll. A tercier kórház felelős a szerepek és felelősségi körök meghatározásáért minden szolgáltatói szint számára. Ebben a modellben nincsenek explicit koordinációs funkciók. Shanghajban és Pekingben alakulnak ilyen hálózatok. A kínai kísérleti modellek elsősorban meghatározott földrajzi elhelyezkedésű lakosságra fókuszálnak, speciális betegségekre, egészségügyi problémákra azonban nem. Pozitívumnak tekinthető, hogy a kísérleti integrált modellek mindegyike alkalmaz e-egészségügyi technológiákat. (Yip,Hsiao, 2014) Bár a kormány prioritásnak tekinti a betegségmegelőzést és az alapellátást, az egészségügyi munkaerőhiány komoly akadályt jelent a célok megvalósításában márciusában az Államtanács az egészségügyi rendszer reformjának újabb fázisát jelentette be. A ig tartó négyéves terv megerősíti az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés 2020-ig elérendő célját. Az új tervezet többek közt a következő területekre helyezi a hangsúlyt (Hipgrave et al., 2012): - a biztosítási juttatások kibővítése és a különböző egészségbiztosítási rendszerek egyesítése, - a kereskedelmi biztosítás és a magánszektor támogatása, - fejkvóta finanszírozás, az egészségügyi dolgozók teljesítmény alapú finanszírozása, - a háziorvosi rendszer erősítése, - a közösségi és népegészségügyi szolgáltatások bővítése, - a gyógyszerforgalmazás szabályozása. Hagyományos kínai orvoslás A kormány támogatja a hagyományos kínai orvoslás (TCM) fejlesztését és az egészségügyi rendszerbe történő integrálását, az egészségügyi szakemberek integrált képzését. Bár 2010-ben az egészségügyi miniszter számos prioritást azonosított a hagyományos orvoslás fejlesztésére, köztük a TCM szakpolitikai támogatása, a kutatás előmozdítása, elismert TCM kórházak és osztályok létrehozása, a nemzetközi együttműködés és kommunikáció erősítése, számos kihívás áll a TCM továbbfejlődése előtt. Nem létezik egységes szabályozás a TCM biztonságának és hatásosságának felmérésére, és a minőség biztosítására. Nincsenek országos TCM standardok vagy irányelvek a klinikai kísérletekre vonatkozóan, és a bizonyítékokon nyugvó TCM termékvizsgálat és kutatás is várat még magára. 15

17 Források - Chi-Man Yip, Winnie et al.: Early appraisal of China s huge and complex health-care reforms. The Lancet, Vol 379, March 3, China Country Profile. WHO Country Health Information Profiles, China Statistical Yearbook 2013: - Eggleston, Karen: Health Care for 1.3 Billion: An Overview of China s Health System. Stanford University, Fixing the public hospital system in China. The World Bank, /FixingthePublicHospitalSystem.pdf - Global Health Observatory, Country Statistics: China, WHO, Hipgrave, David et al.: Chinese-Style Decentralization and Health System Reform. PLoS Med 9(11): e , Hou, Jianlin et al.: Transformation of the education of health professionals in China: progress and challenges. The Lancet, Volume 384, Issue 9945, Pages , August Hvistendahl, Mara: World's Biggest Health Care System Goes Under the Knife. Science, 1 February 2013: Vol. 339 no Li, Xingming, Huang, Jianshi and Zhang, Hui : An analysis of hospital preparedness capacity for public health emergency in four regions of China: Beijing, Shandong, Guangxi, and Hainan. BMC Public Health 2008, 8: Li, Hua, Yu, Wei: Enhancing community system in China s recent health reform: An effort to improve equity in essential health care. Health Policy 99 (2011) Statistical Communiqué of the People's Republic of China on the 2012 National Economic and Social Development. National Bureau of Statistics of China February 22, Wang, H,H.: China s new health department: progress and priorities. More than a year after the establishment of a new health department in China, The Lancet met with its director to hear about the agency s work and future plans. The Lancet Vol 384 August 30, What can be learned from China s health system? The Lancet, 2012,Vol 379, March 3. - WHO: China health service delivery profile, Yip,W., Hsiao, W.: Harnessing the privatisation of China s fragmented health-care delivery. The Lancet Vol 384 August 30,