SULI MAGAZIN SULI MAGAZIN november. Jeles napok novemberben. Csokonai Vitéz Mihály: November. November 11. ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SULI MAGAZIN SULI MAGAZIN. 2014. november. Jeles napok novemberben. Csokonai Vitéz Mihály: November. November 11. ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2.- 5."

Átírás

1 2014. november SULI MAGAZIN SULI MAGAZIN Jeles napok novemberben November 11. Szent Márton ünnepe a magyar néphagyományban tradicionálisan a gazdasági évet lezáró ünnep. Az ünnep eredete az ókori Rómába nyúlik vissza. A legenda szerint Róma védői elaludtak, és az ellenség, a gallok támadásától csak az mentette meg a várost, hogy a ludak hangos gágogására felébredtek. Innen az Avis Martis, azaz Mars lúdjai elnevezés. (Mars a római mitológiában hadisten.) Ez az Avis Martis formula változott át aztán a keresztény hitvilágban Avis Martinus, azaz Márton lúdja alakká. Márton valós történeti személy, Pannóniában született, Szombathelyen 317 körül, apja római százados volt, Márton is katonaként került a mai Franciaország földjére, ahol keresztény hitre tért, és kolostort alapított. 371-ben püspökké szentelték Tours-ban, így Franciaországban is igen népszerű. A legenda szerint Szent Márton nem akart püspök lenni szerénysége miatt, ezért elbújt a libák óljában. Azok azonban hangos gágogásukkal elárulták rejtekhelyét. Innen a Szent Márton lúdja elnevezés. Ezen a napon hagyományosan libát ettek a paraszt családok, úgy tartották, aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog. Csokonai Vitéz Mihály: November Eljött már november didergő hónapja, Hideg szele a fák ágait megcsapja. Meghalva elhullnak a sárga levelek, Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek. az ajtónál álló télnek hideg zúzza A zöld ligeteket s mezőket megnyúzza. Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel, A fázékony Auster havat is hány széjjel. A borongós égnek sűrű felhőzése Házba zárt szívünknek kedvetlenedése..." Híreink Interjú A Viccek Érdekességek Könyv, film, zene o 6. o. 7.o. Szépségtippek 8. o. Üzenetek 9. o. Törd a fejed! 9. o. Horoszkóp NOVEMBER 9.o. HAVI PROGRA- MOK: 11-én Mártonnapi hagyományok 19-én Körzeti egészségnevelési verseny (1.-4. osztály) 21-én Koszorúzás az Ady-szobornál 28-án Adventi gyertyagyújtás

2 HÍREINK Eseménydúsan teltek a napok iskolánkban, ahol a hónapforduló hetén több érdekes program közül is választhattunk: A magyar népmese napja Szeptember végén A magyar népmese napja alkalmából felolvasó délutánon vehettünk részt, amelyre a könyvtárban került sor. Először az alsó tagozatosok, majd a felsősök is bemutathatták kedvenc meséjüket, egy-egy kiválasztott részlet felolvasásával. A jelentkezők a meséhez készített illusztrációval szereztek jogosultságot a rendezvényen való részvételre, amelyből ideiglenes kiállítás is nyílt a könyvtárban. A mesék bemutatása után a mesemondókat az otthon kuckóban egy kis teával és süteménnyel is vendégül látták a szervezők. A zene világnapja Október elsejéről, a Zene világnapjáról az alsó tagozatos tanulók emlékeztek meg. A gyerekek reggel a harmadikos színjátszósok előadásában az Egyszer egy királyfi c. dal dramatikus feldolgozását tekinthették meg. Délután pedig az ének-zene teremben egy dalos, mondókás foglalkozáson vehettek részt Foricsekné Kovács Szilvia tanító néni vezetésével. A jó hangulatú rendezvényen a gyerekek egy napjukat mesélték el a zene segítségével. A Magyar Diáksport Napja Október harmadikán A Magyar Diáksport Napjának megünneplésére került sor, egy izgalmas sportdélután keretében. A néhány mondatos tájékoztatás után először a felső tagozatosok vonultak ki a Tavasz utcára, ahonnan a 2 km-es táv résztvevői rajtoltak el. Addig az alsósoknak zenés gimnasztikát tartottak a tornateremben a tanító nénik. Oldal 2

3 HÍREINK Ezután a kicsik is kipróbálhatták magukat a távfutásban, miközben a nagyok tanár-diák focimecscsen vehettek részt, amelyet a tanárok nyertek 5:4 -re. A sportdélutánt vidám hangulatú sorverseny zárta, ahol a játékos feladatokban az osztályok egymással mérhették össze erejüket. A versenynek nem volt különösebb tétje, így mindenki felszabadultan, kedvére kimozoghatta magát. Állatok Világnapja Másnap az Állatok Világnapja alkalmából is szerveztek programokat az iskolában. A felsősök egy izgalmas vetélkedőn mérhették össze tudásukat. A feladatok között volt többek között memóriajáték, kvíz, puzzle, de szerelmi vallomás megírása is szerepelt, amelyet a kirakott állatnak elő is kellett adni. Amíg a felsősök vetélkedtek, addig az alsósok állatokról szóló videofilmeket tekinthettek meg, majd ezután mindenki kivonult az udvarra megtekinteni a kisállat-kiállítást. Ennek a rendezvénynek már több éves hagyománya van az iskolában, és a szülők is aktívan kiveszik belőle a részüket. Nem volt ez másképpen ezen a napon sem, amikor is a gyerekek által felvonultatott számos kutyus, cica, nyuszi, papagáj, hörcsög, kecske mellett három lovas kocsi is folyamatosan rendelkezésre állt, és fuvarozta a tanulókat az iskola udvarán. Akinek pedig egy kis lovaglásra támadt kedve, több póni közül is választhatott. A vidám délutánon szülők és gyerekek egyaránt nagyon jól érezték magukat. Oldal 3

4 HÍREINK Megemlékezés Az idén rendhagyó módon emlékeztünk meg október 6.-ról, a nemzeti gyásznapról. Az ünnepi műsor helyett kiállítást rendeztünk be az emeleti aulában. A történelmi eseménnyel kapcsolatos dokumentumokat osztálykeretben tekinthették meg a tanulók, és ugyancsak osztálykeretben az osztályfőnöki illetve történelem órákon beszélgettek erről a nevezetes napról. A kiállításon mindenki megtekinthette a vértanú halált halt tizenhárom hős fényképét, akiknek emléke előtt tisztelegve mécseseket gyújtottunk. Ünnepi műsor Október 22-én a torna teremben tartottuk az október 23-i megemlékezésünket, amelynek megszervezését idén a 7. évfolyam vállalta. Céljuk az volt, hogy a hagyományos megemlékezést kicsit feldobják, olyan műsort készítsenek, amely az alsósok és felsősök számára is élvezetes. Ennek érdekében olyan jelenetet is láthattunk, mint pl.: sortűz vagy Nagy Imre beszéde, de ezen felül különböző zenés bejátszások is színesítették a műsort. Az ünnepi megemlékezést a Szózat zárta. A műsort összeállította és a tanulókat felkészítette: Martonné Somogyi Márta és Fábián András osztályfőnök és Foricsekné Kovács Szilvia ének-zene tanár Eredményesen szerepeltek Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon alsó tagozatos tanulóink részt vettek a nemesvidi Hóy Tibor Általános Iskola által szervezett művészeti versenyen, ahol többen szép eredményt értek el: Versmondás: II. Marci Veronika 3. b Felkészítő: Kocsis Mátyásné Rajz verseny: I. Kovács Olívia Maja 1.a Felkészítő: Győrfiné Bándi Zsuzsánna II. Somogyi Árpád 3. b Felkészítő: Kocsis Mátyásné III. Molnár Gréta 4.a Felkészítő: Ivanics Jánosné Oldal 4

5 SPORT Atlétika diákolimpia egyéni bajnokság városkörnyéki döntő (Nagykanizsa) III. kcs. (5-6.o.): 60m futás: 2. Tinó Ronald 3. Major Alex 2. Major Alex 2. Szőke Csenge 1. Bogdán Dániel 2. Tinó Ronald 2. Major Alex Távolugrás: 600m futás: Kislabdahajítás: IV. kcs. (7-8.o.) 100m futás: 3. Horváth Stefánia 3. Bakonyi Kevin 3. Molnár Laura Kislabdahajítás: Távolugrás: 1. Horváth István 2. Bogdán Zsolt 2. Horváth Stefánia 2. Bakonyi Kevin 3. Horváth István Súlylökés: 2. Opra Rebeka 1500m futás: Mezei futóverseny (Nagykanizsa) 1. Bogdán Tibor 3. Bakonyi Margó 1. Szőke Csenge 1. Szőke Renátó II. kcs. (3-4.o.): III. kcs. (5-6.o.): IV. kcs. (7-8.o.): Segesd- kupa regionális tollaslabda verseny (Segesd) III. kcs. (5-6.o.): 3. Balázs Fanni Köztársaság- kupa labdarúgó torna (Csapi) III. kcs. (5-6.o.): 1. Zalakomár (Rozs Péter, Horváth Tivadar, Tinó Ronald, Neubauer Kevin, Neubauer Antal, Tirászi Márk, Lakatos László, Major Krisztofer) INTERJÚ Név:Benkő Csaba Miért a tanári pályát és a fizika szakot választotta? A középiskolában nagyon tetszett a kísérleti fizika oktatása és kitűnő tanáraim voltak. Melyik intézmény(ek)ben tanít még? Szepetnek, Miklósfa,Gelse Mi a véleménye iskolánkról és a diákokról? Az iskola küllemre nagyon vonzó, és ahogy látom viszonylag jól felszerelt. A szünetekben volt alkalmam diákokkal beszélgetni. Nagyon őszintének tűnnek, s látom, hogy nagy részüknek van valamilyen lelki bántalma, sérelme. Ez nagyon meglepett. Ide van egy kedvenc Wittgenstein idézetem: Amiről itt nem lehet beszélni arról hallgatni kell. Mivel tölti a szabadidejét? Szabadidőmben, ha csak tehetem horgászni járok. Oldal 5

6 VICCEK Megbetegszik a gazda lova. Kijön az állatorvos, felír három injekciót, és azt mondja, ha ezek sem segítenek, akkor sajnos el kell altatni az állatot. Az első után semmi változás, a ló csak fekszik, és meg sem mozdul. A második után ugyanez a helyzet. Ekkor odamegy a gazda disznaja a lóhoz, és azt mondja neki: - Ide figyelj, te ló! Ha holnap jön az állatorvos és beadja a harmadik injekciót, akkor állj fel, különben örökre elaltatnak! Harmadnap jön az állatorvos, és beadja a harmadik injekciót. A ló egyszeriben feláll, nyerít és eszik. Örül ám a gazda nagyon, hogy rendbe jött a lova, rögtön elkiáltja magát: - Meggyógyult a lovam, ezt meg kell ünnepelnünk! Holnap héthatárra szóló disznótort rendezünk! - Hogy hívják a bátor, mindenre képes kanalat? - Merőkanál. A tanár felelteti Mórickát: - Móricka honnan jön az áram? - Az őserdőből. - Ezt miből gondolod? - Mert amikor a múltkor elment az áram, apa azt mondta már megint lekapcsolták az áramot ezek a majmok. A béka elmegy a jósnőhöz, aki a kristálygömbje segítségével azt jósolja neki: - Nemsokára találkozni fogsz egy csinos lánnyal. Mire a béka: - És hol találkozunk, a tóparton? A pataknál? - Nem! Biológiaórán! ÉRDEKESSÉGEK Iránban, Shiraz városában találjuk az egyik legszebb épületet, amit ember valaha is látott. A Nasir al-mulk mecset gyönyörűségével messzemenően kiemelkedik sok más építészeti csoda közül. Építését ban kezdték meg és 1888-ban fejezték be. Amikor napfény éri a mecsetet, az egész épületet elárasztják a szivárvány különböző színei, melyek az üvegcsempéken keresztül életre kelve elképesztő táncot lejtenek a padlón Geometriai mintázatú, kecsesen ívelt falak, finom rácsos mintákkal díszített kupolák és élénk színek jellemzik ezt a csodálatos építményt. Oldal 6

7 KÖNYV, FILM, ZENE Gayle Forman: Ha maradnék És te hogyan döntenél? Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz. Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál? Ne szórakozz Zohannal! Főhősünk egy izraeli terrorista, akit gyerekkorától Amerika-ellenességre neveltek. Az évek során halálos fegyverré kiképzett férfi azonban hamarosan megunja az állandó és kilátástalan harcot és új életet akar kezdeni. Ez nem megy ilyen könnyen, így megrendezi saját halálát és a gyűlölt Amerikában fodrászként kezd új életet. Ám a múltja hamarosan utoléri és kénytelen régi bajtársaival összecsapni Amerika érdekében Kokas Banda A 2006 szeptemberében alakult tiszapéterfalvai Kokas banda az elmúlt években robbant be a kárpátaljai köztudatba, s mára elmondható, hogy hovatovább szinte az egész Kárpátmedencében ismerik már a magyar népdalkincs, népzenénk és -táncunk megőrzését, népszerűsítését és továbbadását felvállaló zenekar nevét. A zenekart alapító Kokas Károly harmonikás és zenepedagógus ma is szakadatlanul azt tervezgeti, miként tudna a fiatalokból, diákokból verbuválódott együttessel még magasabb színvonalon, még többet muzsikálni ben pedig Zalakomárba látogattak el ahol a Testvér települési tábor keretében lettek meghívva. Esténként az egyedi hangú Kokas Erzsébet énekelt, közben a zene mellett a magyar vidékek hagyományos táncait is bemutatta ifj. Kokas Károly és Kokas Krisztina. Oldal 7

8 SZÉPSÉGTIPPEK Nem vagy 160 centi? Néhány öltözködési tipp alacsony lányoknak az őszre Sajnos a boltok nem nagyon kényeztetik el a pici lányokat, és a méretezés inkább széltében, mint hosszában számít, de azért akad pár ruhadarab, ami az alacsony nőknek kifejezetten előnyös, illetve egy adott ruhadarabból egy bizonyos szabás vagy fazon az, ami nyerő lehet annak, aki nem született égimeszelőnek. Sok alacsony lányt zavar, hogy nem veszik elég komolyan, mert a méretéből fakadóan fiatalabbnak nézik. Egy jó kis blézer komolyságot kölcsönöz. Arra azonban figyelj, hogy ne legyen túl hosszú az ujja, és hogy vállban is tökéletesen passzoljon. Ha alacsony vagy, akkor kerüld a térd alá érő ruhákat, minit ellenben bátran választhatsz. Mély dekoltázs helyett rafinált megoldásokkal érdemes élni melltájékon. A hatvanas éveket idéző ingruhák különösen jól állnak az aprócska lányokon, még inkább hangsúlyozva a nőies törékenységet. Ha pedig nem szeretnéd hangsúlyozni ezt, akkor válassz miniszoknyát vagány felsővel. Kesztyű divat Az idei divat trendekben ismét feltűnik a klasszikus alapanyag a BŐR. A húzott nadrág magassarkúval nemhogy összenyomná az alakot, hanem inkább nyújtja, de csak akkor, ha nem túl buggyos fazon. Ha valakit nem zavar az, hogy pici, akkor egy csíkos felsővel ki is hangsúlyozhatja azt, hogy fiatalabbnak néz ki a koránál. Az első és legfontosabb a trendi kézre való esetében, hogy bőrből legyen. Idén a hasított bőr darabok a legelterjedtebbek, különböző színes változatokban láthatók a legtöbb üzletben. Ennek ellenére épp ilyen divatos a rendes bőr is. Ne feledjük, hogy a bőrdzseki, sőt a szűk bőrnadrág vagy erre emlékeztető leggings is nagyon menő idén télen. Ezeknek mind hihetetlenül ütős kiegészítője lehet egy bőr szegecscsel díszített autós kesztyű. Visszatértek a divatba az ujjatlan kesztyűk! Idén ősszel olyan menő divatházak kínálatában jelent meg, mint például a Cacharel vagy a Dior. Így egyértelmű, hogy a bőrkesztyű, és azon belül is az autós fazon lesz a következő időszak nagy dobása. Oldal 8

9 ÜZENETEK H.István K.Valentinnak, (cenzúrázva!). TÖRD A FEJED! üzeni hogy H.István Üzeni H.Stefániának hogy nem találja a Messi-s rajzát. H.István üzeni O.Rebekának, hogy nagy kutyája van. A 6.a osztály üzeni Eszti néninek,hogy ő a legjobb osztályfőnök. Valaki üzeni H.Stefániának, hogy SZERETI teljes szívből! Lajos Petra üzeni K.Veronikának, hogy rossz a kép. Valaki üzeni Margitka néninek, hogy ő a legjobb tanárnő! HOROSZKÓP SKORPIÓ Sok minden vár rád, ám egy biztosan elkerülhetetlen: a szellemi fejlődés, a megakadt dolgok miértjének megértése, a bonyolult ügyek lezárása. Ez akkor is kikerülhetetlen lesz, ha megpróbálod alkalmanként homokba dugni a fejed azt gondolván, így majd minden elmúlik magától. Ne tedd! Vedd kezedbe az irányítást, ez nem lehet idegen feladat neked, Skorpiónak. Inkább érezd azt, hogy sok örömhír érkezik, neked pedig ezeket meg kell próbálnod a magad javára fordítani. Jupiter kedvező hatása főleg munka terén lesz érezhető, s persze nem kell feltétlenül váltanod, ám nézd a lehetőségeket, csapj le a megüresedő helyre, mutasd meg, hogy több van benned, mint azt sokan gondolnák. SULI MAGAZIN Kiadják: A TANULÓI Szerkesztők: Debrei Veronika, Horváth Stefánia Réka, Horváth Viktória, Lajos Petra, Kérges Valentin, Opra Rebeka, Riczu Marietta, Tóth Csenge, Szalavári Csaba, Zsovár Kinga Főszerkesztő: Bencze Margit Oldal 9

10

december 13.: Luca napja

december 13.: Luca napja 2013 DECEMBER Z A L A K O M Á R I Á L T A L Á N O S I S K O L A SULI MAGAZIN DECEMBER HAVI PROGRAMOK: 6-án: Mikulás osztálykeretben /alsó tag./ Mikulás buli a felső tagozaton 7-én: Adventi gyertyagyújtás

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

SULI MAGAZIN. November. Kányádi Sándor: November 2015. ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA. A tartalomból: NOVEMBER. HAVI PROGRA- MOK: 12-én 16 00 Fogadóóra

SULI MAGAZIN. November. Kányádi Sándor: November 2015. ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA. A tartalomból: NOVEMBER. HAVI PROGRA- MOK: 12-én 16 00 Fogadóóra SULI MAGAZIN ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA November November az utolsó őszi hónap a naptár szerint. Az időjárás e hónapban már egyre téliesebb oldalát mutatja: jellemzően ebben a hónapban hullik először

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

SULI MAGAZIN. December. Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó 2015. ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA. A tartalomból: DECEMBER HAVI PROGRA- MOK:

SULI MAGAZIN. December. Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó 2015. ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA. A tartalomból: DECEMBER HAVI PROGRA- MOK: SULI MAGAZIN ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA December 2015. DECEMBER December az év utolsó hónapja, egyben az első (vagy inkább utolsó, ha a naptári időrendet nézzük) téli hónap. Első napja a meteorológiai

Részletesebben

Nyár. Boda.try.hu. Sokan kifeküdtek amikor megtudták, hogy folytatódik a magazin

Nyár. Boda.try.hu. Sokan kifeküdtek amikor megtudták, hogy folytatódik a magazin 1 Nyár Boda.try.hu Örömmel értesítek minden lovast, hogy készülőben van Boda lovas honlapja! Az oldalon megtaláljátok a lovarda árait, lovait. A kisebb és nagyobb lovasok rajzait, írásait, és csodálatos

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákújságja. 2014. október

A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákújságja. 2014. október Beköszöntő...? A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákújságja 2014. október Szeptemberben elindult egy új tanév, s vele együtt elindult egy új szakkör is, a diákújságíró szakkör. Tagjai azt vállalták,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január MegérkezettaMikulás! Kedves Olvasó! A karácsony közeledtével mindenki szívében megerősödik a szeretet érzése. Végiggondoltad már, mi is

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Meseopera előadás óvodásoknak. 20 év 20 km. Jubileumi délután. A népmese napja. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Alsó tagozatos atlétika verseny

Meseopera előadás óvodásoknak. 20 év 20 km. Jubileumi délután. A népmese napja. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Alsó tagozatos atlétika verseny Meseopera előadás óvodásoknak Dátum: 2014-09-06-2014-09-06 Leírás: Iskolánk fennálásának 20. évfordulója alkalmából Szőnyi Erzsébet: A makrancos királylány című meseopera előadására hívta meg iskolánk

Részletesebben

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG TAGEGYESÜLETEK: Paksi RK Elnök: Pásztor Béla ESZI DSE Elnök: Nagy Gábor Perczel DSE Elnök: Gulyás Péter Bonyhádi Családi Röplabda Klub Elnök: Istenes László Elnök: Vajda

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika

Részletesebben

Megint egy évvel öregebbek lettünk

Megint egy évvel öregebbek lettünk Megint egy évvel öregebbek lettünk Szeptemberben ismét elkezdődött egy újabb tanév. Az évnyitón még a nyári emlékek hatása alatt ültünk az udvaron. Vidáman, nevetve meséltük egymásnak a szünet élményeit.

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

SZKÚL-NYÚÚZ. I. évfolyam 3.szám (május-június) - a diákság lapja - Búcsú(s)zó

SZKÚL-NYÚÚZ. I. évfolyam 3.szám (május-június) - a diákság lapja - Búcsú(s)zó SZKÚL-NYÚÚZ I. évfolyam 3.szám (május-június) - a diákság lapja - Búcsú(s)zó Gyorsabban repült az idő, mint gondoltuk, hamarosan indul a visszaszámlálás a tanév végéig. Döcögősen, de határozott célokkal

Részletesebben

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről

Részletesebben

Michael Ben-Menachem. Miki

Michael Ben-Menachem. Miki Michael Ben-Menachem Miki Michael Ben-Menachem Miki Orosházától az Északi-tengerig Regényélet Háttér Kiadó Budapest Alapítva 1987-ben Michael Ben-Menachem, 2010 Háttér Kiadó, 2010 Szerkesztette Benedek

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

I. Intézményi minőségpolitika

I. Intézményi minőségpolitika I. Intézményi minőségpolitika Fenntartói elvárásokhoz igazodó pedagógiai és szervezeti minőségcélok 1.Az óvodára jellemző nevelési eredményeket és hatékony módszereket őrizzék meg kiemelt nevelési területeknek

Részletesebben

Bükkösdi. Hírlap. Változás a szociális ellátásokról történő döntéshozatalban. Vízdíjbefizetés. Lakossági fórum. Megjelenik havonta. Ingyenes!

Bükkösdi. Hírlap. Változás a szociális ellátásokról történő döntéshozatalban. Vízdíjbefizetés. Lakossági fórum. Megjelenik havonta. Ingyenes! VII. évfolyam 3. szám. 2011. MÁJUS Bükkösdi Bükkösd Község Önkormányzatának hivatalos lapja Megjelenik havonta. Ingyenes! Hírlap Értesüljön falunk híreiről! Változás a szociális ellátásokról történő döntéshozatalban

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról 2014. március S Suullii2 211 D Diiáákkllaapp M á r c i us 1 5. Ovis o k a z i s ko l á n kb a n D iá k ve r s a t a v a s zr ó l Nők napja A nők napja március 8.-án van. Ilyenkor a fiúk és férfiak ajándékot

Részletesebben

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa december VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa Köszönet felsôörsnek Immár harmadik éve folyik a munka a volt úttörőtábor területén, a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Úgy érezzük

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A harmadik napirendi pont keretében a képviselő-testület az óvoda tevékenységéről szóló beszámolót tárgyalta meg.

A harmadik napirendi pont keretében a képviselő-testület az óvoda tevékenységéről szóló beszámolót tárgyalta meg. Csokonai Vitéz Mihály: November Eljött már november didergő hónapja, Hideg szele a fák ágait megcsapja. Meghalva elhullnak a sárga levelek, Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek. Az ajtónál álló télnek

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

CISZTERCI DIÁKSZÖVETSÉG BUDAI OSZTÁLYA

CISZTERCI DIÁKSZÖVETSÉG BUDAI OSZTÁLYA CISZTERCI DIÁKSZÖVETSÉG BUDAI OSZTÁLYA Klubnapjainak Programja 2013. szeptemberi 2016. áprilisi időszakra 2013. szeptember 09. Előadó Dr Hoffmann Tamás a XI. kerület polgármestere. A Hivatal vezetője ismerteti

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

2 0. s z á m ú. Készült a 2012. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

2 0. s z á m ú. Készült a 2012. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 2 0. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2012. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

Kollégiumok - Kaposvári kollégium

Kollégiumok - Kaposvári kollégium Kollégiumok - Kaposvári kollégium Bemutatkozás A PTE Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központ Kollégiuma Kaposvár belvárosi részében található. Az épület oktatási és kollégium intézmény. A 2-3.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2016. április 19-én 13 30 órától megtartott üléséről

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

szerint az érettségi vizsgára készülő tanulók azért sorakoztak fel itt előttünk,

szerint az érettségi vizsgára készülő tanulók azért sorakoztak fel itt előttünk, Kedves Búcsúzó Diákjaink, Tisztelt Ünneplő Közönség! Szeretettel köszöntöm ballagó diákjainkat, minden vendégünket s az Andrássy Gyula Szakközépiskola munkatársait. A tanév több évszázados rendje szerint

Részletesebben

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11.

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás 2016. március11. Projektnap 1 Tisztelt Olvasóink! Önök most iskolaújságunk rendkívüli ünnepi kiadását olvassák. Ebben a számban 1848. március 15-e

Részletesebben

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Makár Egylete

www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Makár Egylete Szülői Levél A PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola lapja ---------------------------------------------------------------------------------- 2006. szeptember www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz?

ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? 1. ÓRA ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? MI A VÉLEMÉNYED? MIT TANÁCSOLSZ? (Egyesével olvassuk fel a történetet, utána jelezzék, melyik állítással értenek egyet, illetve van-e valaki, aki

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

SZKA208_31. Különbözőek az emlékeink

SZKA208_31. Különbözőek az emlékeink SZKA208_31 Különbözőek az emlékeink tanulói KÜLÖNBÖZÕEK AZ EMLÉKEINK 8. évfolyam 343 31/1 NAGYSZÜLEINK VILÁGA KÉPEKBEN Csoportos feladatlap A látott képek alapján idézzétek fel, hogy mi minden jellemezte

Részletesebben

A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK LAPJA. A 2010-2011-es tanév rövid krónikája

A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK LAPJA. A 2010-2011-es tanév rövid krónikája Becsüld az oskolát! (Révai Miklós) I R Á N Y T Ű A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK LAPJA 2011. december A 2010-2011-es tanév rövid krónikája A tanév immár szokás szerint szeptember elsején kezdődött.

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Megmenteni a világot

Megmenteni a világot Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 308/2013. (II. 20.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 308/2013. (II. 20.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/30364-13/2012. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: a jogsértő műsorszámok

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

kárászi K á r á s z i független havilap Önkormányzati hírek

kárászi K á r á s z i független havilap Önkormányzati hírek kárászi alap 2007. július 27. K á r á s z i független havilap Önkormányzati hírek X. évfolyam 7. szám Megkezdődött a szennyvízhálózat kiépítése a vasútállomás falurészen, kivitelező a Komló-Víz Kft. A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Sárosd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 3.-i együttesen tartott üléséről. Tartalom: Határozatok:

Részletesebben

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Először is labdarúgóink kergették a labdát sikeresen. Fehér Csanád és Sápi Domán 5.b osztályos tanulók Svédországban, a Gothia Cup Ifjúsági

Részletesebben

TÍZNAPOS ÜNNEP. Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.

TÍZNAPOS ÜNNEP. Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. JANUÁR Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy eddig volt. Már ami az önkormányzat, Fenyves mûködését, polgárai és nyaralópolgárai

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21.

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. I. FELADATSOR Az öreg Gyerkó Anti bá fekszik itt, de az övé a kisebb eset, mert a tánc miatt

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről

Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről Készítette: Mészáros Éva Margit óvodavezető A Szálkai Óvoda működési tevékenysége: A Szálkai Óvoda jelenlegi nevelési programjának középpontjában a művészeti célú

Részletesebben

Eötvös-nap 2011 CSOMÓ. Csak Okosan Minden Órán

Eötvös-nap 2011 CSOMÓ. Csak Okosan Minden Órán CSOMÓ Csak Okosan Minden Órán A Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolájának diákújságja 2011. szeptember október Eötvös-nap 2011 198 évvel ezelőtt, 1813. szeptember 3-án született iskolánk

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

Jelentkezési lap. Név. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. Email cím:. Telefonszám:...

Jelentkezési lap. Név. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. Email cím:. Telefonszám:... Jelentkezési lap.. Név Lakcím:. Iskola:.... Osztály:. Email cím:. Telefonszám:..... 1. Feladat Egérrágta interjú (Egészítsd ki a válaszokat!) Mióta írsz? Már kisgyerekként is vonzott az írás, találtam

Részletesebben

FEBRUÁR 8. TORNÁVAL, MAGYAR NYELVVEL ÉS MATEMATIKÁVAL ISMERKEDTEK A

FEBRUÁR 8. TORNÁVAL, MAGYAR NYELVVEL ÉS MATEMATIKÁVAL ISMERKEDTEK A Czina Sándor Tagintézmény FEBRUÁR 8. TORNÁVAL, MAGYAR NYELVVEL ÉS MATEMATIKÁVAL ISMERKEDTEK A LEENDŐ ELSŐSÖK A CZINA ISKOLÁBAN Évek óta hagyomány a Czina iskolában, hogy olyan rendezvényeket, programokat

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke

A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke 1. Az egyén - személyi adatok - tulajdonságok (külső,belső) - napirend - család - rokonság - házimunka

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

Kedves Olvasó! Kedves Olvasók! Kedves Diákok!

Kedves Olvasó! Kedves Olvasók! Kedves Diákok! Belső terjesztésű kiadvány 2016. év I. szám Köszöntő Kedves Szerkesztőség! Egy intézmény számára mindig nagy öröm, ha vannak olyan fiatalok és támogató pedagógusok, akik fontosnak tartják, hogy összegezzék

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny

Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny A Leonardo da Vinci Partnerségek projektnek köszönhetően 2012.09.18-tól 2012.09.21-ig a VM ASzk Szakképző Iskola,

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Amikor a férj jobban tudja...

Amikor a férj jobban tudja... Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.

Részletesebben

Természettudományos verseny

Természettudományos verseny Természettudományos verseny 3. helyezett: Dr. Kozma Pál Általános Iskola, Gyulaháza ( gyulaházi mazsolák 2. ) Radványi Rafael Szűcs Fanni Papp Márton Felkészítő tanár: Szanyi Attila Baráth Sándor 2. helyezett:

Részletesebben

Karinthy Frigyes Tanár úr kérem (olvasónapló) Karinthy Frigyes Tanár úr kérem

Karinthy Frigyes Tanár úr kérem (olvasónapló) Karinthy Frigyes Tanár úr kérem Karinthy Frigyes Tanár úr kérem (olvasónapló) Karinthy Frigyes Tanár úr kérem Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című műve humoros és szórakoztató stílusban tárja elénk a XX. század eleji iskolai életet.

Részletesebben

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...

Részletesebben