VÁROSI MÚZEUM ( CSIRIBIRI MÚZEUM )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÁROSI MÚZEUM ( CSIRIBIRI MÚZEUM )"

Átírás

1 VERESEGYHÁZ, VÁROSI MÚZEUM ( CSIRIBIRI MÚZEUM ) ELŐZETES ÉPÍTÉSZETI PROGRAMJA TARTALOM AZ ALAPÍTANDÓ MÚZEUM A KORSZERŰ MÚZEUM AZ ÉPÜLET ÉS HELYE A MÚZEUM FUNKCIONÁLIS TÉRSTRUKTÚRÁJA 1. MÚZEUMI (KÖZÖNSÉG) TEREK 2. AZ IGAZGATÁS ÉS A BELSŐ MŰHELYMUNKA BLOKKJA EGYÉB MEGJEGYZÉSEK (Varga Kálmán, 2015 május)

2 AZ ALAPÍTANDÓ MÚZEUM Az 1999-ben városi rangot nyert Veresegyház Önkormányzata 2014-ben úgy döntött, hogy kezdődjék meg egy településhez méltó múzeum alapításának előkészítése. * A döntés, illetve a múzeum létesítésének megalapozottságát a település dinamikus fejlődése (versenyképes ipar, stabil gazdálkodás, kistérségi központtá emelkedés stb.), valamint a fiatalodó és számszerűen növekvő lakosság igényei (a diplomás családok átlag fölötti aránya, a fiatalok és gyermekek nagy száma stb.) adják. A tervezett közgyűjtemény felállítása és értékelvű működtetése szervesen illeszkedik a város fejlesztési stratégiájába, mely szerint a település célja, hogy hosszú távon fenntartható, emberléptékű, minőségi életteret és megélhetést biztosító kistérségi központ legyen. ** A munkacímként a CSIRIBIRI MÚZEUM nevet viselő intézmény a hazai szabályozás szerint területi múzeum, azaz több múzeumi szakágat felölelő, a település közigazgatási határain belül illetékes városi múzeum lehet. *** Tevékenysége az elkészült szakmai koncepció alapján részben a hagyományos feladatellátásból, részben pedig tematizált szakágként a játékkultúra muzeológiai gondozásából és az ehhez kapcsolódó gyermek-orientált munkából áll. **** Az intézmény alapítója, majd fenntartója a normatív állami dotáció igénybe vételével Veresegyház Város Önkormányzata. A múzeum előreláthatóan két filiát is működtetni fog. Az egyik a 18. századi barokk római katolikus templom, melynek belső helyreállításával a 2013-ban feltárt építészeti és régészeti leletek bemutathatóvá válnak. A Váci Püspökség által várhatóan átadásra kerülő műemlék az alkalmi szakrális funkció mellett * A Képviselő-testület 83/2014. (V. 20.) Kt. Határozata. ** Veresegyház Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája, 2008 (Felülvizsgálva: 2009) *** Az évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről, kiegészülve a működési engedélyek kiadását szabályzó 2/2010. (I. 14.) OKM rendelettel. **** CSIRIBIRI MÚZEUM Veresegyházon. Szakmai koncepció. (Varga Kálmán, 2014 április/május)

3 egyházművészeti, régészeti és egyéb művészeti kiállításoknak ad helyet. A másik filia a szintén, még az idén helyreállításra kerülő Hagyományok Háza (Fő út 95., ún. Láng-féle ház), mely a helyi paraszti műveltség élő bemutatóhelye és a hagyományőrző civil csoportok bázisa lesz. A KORSZERŰ MÚZEUM AZ ÉPÜLET ÉS HELYE A múzeumi karakterű intézmények őse a századi uralkodói és főúri rezidenciák nagyobb méretű galériáiban és a kisebb méretű kabinetekben alakult ki, melyekben a különböző művészeti vagy természettudományos gyűjteményeket helyezték el. A múzeumalapítások virágkorának tekinthető 19. században terjedt el a görög templomok stílusában emelt, az antik templomeszményt fókuszba állító épülettípus. (Hazánkban számos, elsősorban ebben a korszakban emelt nagy múzeumunkra ez a jellemző.) A gyakorta monumentális hatású, homlokzatán az antik oszloprendet követő, tekintélyt parancsoló lépcsősoron megközelíthető, belül reprezentatív és gazdagon díszített görögös forma a műkincsek, az értékek iránti tiszteletre tanít, meglehetősen direkt, tekintélyelvű módon. Az ilyen épület a maga műfajában akárcsak ókori ősei valóban templomszentély, ahová ünnepi alkalom belépni, s ahonnan a szándék szerint lelkiekben gazdagabban jövünk el. Kétségtelen, hogy ez az építészetileg megfogalmazott üzenet egyes múzeumfajták esetében még ma sem veszett aktualitásából ide sorolható például több nagy nemzeti intézmény vagy reprezentatív képtár, de a jelenben épített emblematikus múzeumok már nem követik ezt az építészeti hagyományt. A modern múzeum a megtanítandó tudást csak kis részben akarja szájbarágós formában átadni, inkább szórakozva tanulást ajánl. Jóllehet nem enyhít az értékőrzés szigorúságán, mégis amolyan kulturális piactérként, találkozópontként működik. Nyitottságával, komfortjával és rendezvényi kínálatával, erősödő kereskedelmi tevékenységével jobban beépül a városszövetbe és a közösségi életbe. A jelenünkben

4 Egy görög mintájú múzeum (Athén) és egy modern múzeumépület (Rotterdam) épült korszerű múzeumba több ponton és általában a járdaszintről lehet belépni, üvegfalai, nagy ablakai pedig oldják a zártságot. A kulturális életbe gazdagabb funkciókkal beágyazódó közgyűjtemény tehát építészetileg mintegy leköveti a tartalmi változást és a társadalom mai elvárásait, ezért az új múzeumépületek arculatában és térszerkezeti kialakításában az egyéni vonások dominanciája a korábbiakhoz képest hangsúlyosabbá vált. Ebből fakadóan megnőtt a tervező építész szerepe és nélkülözhetetlenné vált a magas szintű építészi kreativitás. AZ INTÉZMÉNY FŐÉPÜLETÉNEK ELHELYEZKEDÉSE Az elmúlt hónapokban lefolytatott várospolitikai, építészeti és szakmai egyeztetések eredményeként a cél, hogy a múzeum főépülete újonnan emelt, a szakmai arculatnak és a 21. századi követelményeknek megfelelő komplexum legyen. Helye a település struktúrájában az alábbi főbb szempontok szerint jelölődött ki: A város közönségét és (különösen) a fiatal korosztályokat szolgálva a központhoz, illetve a nevelési intézményekhez, azok többségéhez lehetőleg közel, pontosabban könnyen megközelíthető legyen. Megfelelő méretű és a természeti adottságokat (tavak, patakok, zöldterületek) kihasználni tudó szabadtér kapcsolódjon hozzá.

5 Kulturális és igényes szabadidő eltöltési kínálatával kapcsolódjon be az erősödő turizmusba. E szempontokat összevetve az említett Integrált Városfejlesztési Stratégiában (IVS) rögzített tervekkel, a múzeumépület a négy akcióterület közül az ún. Zöldfolyosó fejlesztési programjába illeszkedhet. (A Zöldfolyosó lényegében a Medveparktól a tavak és a Sződrákosi patak mentén az ófaluig húzódó, majd onnan Vác felé szűkülő sáv.) Az IVS elemzése szerint ez az akcióterület a betelepülő fiatal és diplomás családok legkedveltebb célpontja, növekvő igényes lakásállománnyal és a kapcsolódó infrastruktúra korszerűségével. A turizmusfejlesztési elemzés és stratégia szerint itt adottak leginkább az idegenforgalom erősítésének lehetőségei (medveotthon, tavak revitalizációja, termálfürdő, sportcentrum stb.) és ez a városrész alkalmas a kulturális intézmények idetelepítésére is. * Fejlesztési akcióterületek a stratégiában, közöttük zöld színnel jelölve a 4. a Zöldfolyosó * Veresegyház turizmusfejlesztési stratégiája, 2007 (A stratégia a komplex termékcsomagok kialakítását szorgalmazza. A tervezett gyerekmúzeum első számú partnere a Medvepark lehet.)

6 A terület tulajdonviszonyaiban meghatározó az Önkormányzat, amely éppen a fejlesztések érdekében számos ingatlant felvásárolt. A Zöldfolyosó-akcióterület tehát adottságait és jövőképét tekintve kiválóan alkalmas az egyszerre a települést és az idegenforgalmat szolgáló, kulturális centrumként is működő közgyűjtemény létesítésére. Ráadásul az egyedi és a gyerekmúzeumi munkához különleges lehetőségeket adhat a természetes vizek jelenléte, ezért a tavak és a patak közelsége akár az építészeti kialakításban történő kihasználása is kiemelten fontos. A MÚZEUMÉPÜLET KÜLSŐ MEGJELENÉSE A múzeumépületet nem szabad csupán egyszerű kubusként vagy valamiféle kényszerűségből szükséges fizikai háttérként kezelni, mely egyszerűen infrastrukturális feltételeket teremt az intézménynek, hiszen önmagában már külső látványa is fontos része a kulturális célok megvalósításának. Vizuális megjelenésében nyilván a funkcionalitás tiszteletben tartása mellett a legfontosabb elvárások a következőképpen foglalhatók össze: Illeszkedjen a település tudatosan alakított, egységes (organikus) építészeti kultúrájába. Attraktív, a maga módján feltűnő és a tevékenységét építészeti eszközökkel is hirdető komplexum legyen. Az épület különlegességével egyenértékűen kell kezelni a környezetet (kert, park) is, melyben a kötetlen szabadidő eltöltés lehetőségein kívül a műhelymunka egyedi attrakciói zajlanak.

7 Mivel az intézmény tematikus profiljából és idegenforgalmi kínálatából adódóan fontos időszak lesz az este és részben az éjszaka, sajátos külső megvilágításra és parki fényekre lesz szükség. Az épületnek tehát mind a belső, mind a külső megjelenése a tervező építész (építészek) nagyfokú érzékenységét és tehetségét kívánó feladat. Elképzelhető egy tartalmilag is jól kihasználható várszerű, tornyos kialakítás, adja magát a természetes vizeket vagy az élővilágot (pl. fa) a komplexumba beépítő bravúros megoldás lehetősége és a szintén gyermekvilágra hajazó színek, tarka felületek dinamikus komponálása. Egy börtönből átalakított és egy újonnan épített gyerekmúzeum (Caracas, Miami) A MÚZEUM MÉRETE ÉS KÉT FŐ EGYSÉGE A tervezett múzeumi komplexum összméretét, ezen belül hasznos alapterületét természetesen a kulturális tartalom és annak kiszolgálása határozza meg. Ezek a későbbi részletezés alapján az épületet tekintve m²-re, a múzeumkertre vonatkozóan pedig 2-3 hektárra (20-30 ezer m²) tehetők. Általánosságban a múzeumok térstruktúráját is két nagy funkcionális egységre bonthatjuk. Esetünkben az egyik a közönség által igénybe vett köz-terek tércsoportja, a másik a belső műhelymunka és a működtetés feltételeit biztosító egység. A következőkben e két blokk keretein belül tekintjük át a múzeum tereit, azzal az

8 előzetes megjegyzéssel, hogy számos tér például az előcsarnok multifunkciós hasznosítású lesz. A MÚZEUM FUNKCIONÁLIS TÉRSTRUKTÚRÁJA 1. MÚZEUMI (KÖZÖNSÉG) TEREK 1/1. A FOGADÓTÉR Az intézmény általános, a főbejáraton át megközelíthető, de a parkkal külön ki- és bejárattal is összekötött közönségfogadó centruma. Tágas, a kiállító- és rendezvényterekkel, valamint a szolgáltatásokkal közvetlen térkapcsolatban álló és kényelmes közlekedésre (például babakocsival, kerekesszékkel) alkalmas, jó hangulatú csarnok. Többfunkciós, alkalmi rendezvényekre és vásár-típusú események tartására is szolgál. Tartozékai az alábbiak: Pénztár és információs helyiség vagy pult ( 4-6 m²) Mosdók (női, férfi és mozgáskorlátozott, főre, szabvány szerint) Ruhatár ( főre kialakítva, m²)) Pelenkázó ( 6 m²) Alkalmi gyermeköltözők (leány, fiú, főre, m²)) Biztonságtechnikai helyiség ( 9 m²) Takarítószerek és eszközök kisraktára ( 8-10 m²) 1/2. KIÁLLÍTÓ- ÉS BEMUTATÓ TEREK A múzeumokra általában jellemző, évtizednyi időszakra szóló állandó helytörténeti kiállítást esetünkben nem célszerű rendezni. A település múltját, néprajzát és

9 művészeti értékeit bizonyos stabilitással egy erre a célra kialakított interaktív- és vetítőteremben mutatjuk be. Az intézmény kiállítási programjára a nagyszabású, hosszabb ideig nyitva tartó, illetve a kamarajellegű időszaki bemutatók lesznek jellemzők, öt helyszínen összehangolt szervezéssel (ún. nagy kiállítótér, galéria, látványtár, Hagyományok Háza és r.k. templom bemutatótere). Interaktív bemutatóterem: A statikus állandó kiállítást kiváltó/pótló egység, amely interaktív eszközökkel és filmek, animációk segítségével mutatja be a település természetrajzát, múltját és művészetét. Belmagassága viszonylag nagy, falfelületei ideértve a mennyezetet is vetítésekre, aktivitásra (téralakítás, rajzolás, festés) alkalmas. Infrastruktúrája és felszerelése az interaktív berendezések működtetésére kialakított, vagyis egyedileg tervezett. ( m², belmagasság: 4-5 m) Egy interaktív bemutatóterem és egy nagyszabású kiállítás installációval Nagy kiállítótér: Elsősorban a játék- és gyerekvilág gazdag és hosszabb ideig (1-2 év) látogatható időszaki kiállításainak a helyszíne. Alapja egy nagyméretű, építészetileg üres tér, amelyben gyakorlatilag bármilyen installáció felépíthető az éppen aktuális, felfedező típusú kiállításhoz. Egyedi, sokféle megoldáshoz alkalmas infrastruktúrával (áramvétel, világítás, vízvétel, rögzítés, függesztés stb.) és mobil téralakítási felszereléssel. ( m², belmagasság: 10 m)

10 Galéria: Hagyományosnak mondható kiállítótér, művészeti és történeti jellegű időszaki bemutatók rendezésére. Kialakítása és felszerelése (felületek, világítástechnika stb.) a klasszikus elveknek megfelelő. ( 100 belmagasság: 4 m) m², Látványtár: A raktári anyagból alkalomszerűen válogatott műtárgyak és emlékanyagok kevésbé szakmai szempontok szerint rendezett együtteseinek bemutatóhelye. Fontos szempont a mennyiség, ezért kialakítása a galériához hasonló és felszerelésében a vitrinek dominálnak. ( m², belmagasság: 3-4 m) Egy hagyományos kiállítótér és egy látványtár 1/3. RENDEZVÉNYTEREK ÉS FOGLALKOZTATÓK Alapvetően az intézmény minden belső és külső köz-tere akciótér, azaz rendezvénytérként is funkcionál. Közülük a primer használat szempontjából az alábbiakat emeljük ki. Előadóterem: Szakmai konferenciákra, kisebb színházi előadásokra és vetítésekre is alkalmas terem, legalább 100 fő befogadására. Berendezése javarészt mobil, többféle, az adott rendezvénynek megfelelő kialakításra ad lehetőséget. ( m²)

11 Múzeumpedagógiai foglalkoztatók (3 db): Három korosztály (3-6, 7-12 és évesek) számára szervezett múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz, a korcsoportoknak megfelelő berendezéssel, vízvételi lehetőséggel. ( 3 x m²) Klip- és animációs stúdió: Diákok művészeti nevelésére szolgáló, modern technikával felszerelt klubterem. ( 40 m²) Csillagda: Amennyiben az épülethez torony csatlakozik, annak tetején nagyteljesítményű távcsővel felszerelt kis csillagda kaphat helyet. ( m²) Klubterem: Vegyes használatú terem (kisebb képzések, megbeszélések stb.), kis teafőző helyiséggel. ( m²) Egy különleges előadóterem és egy foglalkoztató 1/4. SZOLGÁLTATÓ ZÓNA (Kulturális és komfort jellegű szolgáltatások) Egy korszerű múzeum tartalmi munkája már nem képzelhető el a kapcsolódó kulturális- és a látogatók komfortigényeit kielégítő egyéb szolgáltatások nélkül. Bizonyos szempontból a szolgáltatások egy része térben is önállóan, lazább kapcsolódásokkal is működhet, hiszen például egy múzeumshopnak éppúgy érdeke a vásárlási szokásokba beépülés, mint bármely más kereskedelmi szolgáltatónak.

12 Könyv-, fotó- és dokumentumtár: A viszonylag szeparált blokk a klasszikus könyvtári funkciók mellett a dokumentum- és levéltári gyűjteményt, a korszerű információhordozókkal kiegészített fotóarchívumot és az adattárat is kezeli, s egyúttal hozzáférhető teszi. Az információs és emlékanyag a térben közvetlenül kapcsolt raktárban kap helyet. A blokkhoz tartozik még egy könyvtárosi iroda és egy kutatószoba. (Könyvtári nyitott tér: m², könyvtárosi iroda: 12 m², kutatószoba 3 fő fogadására 15 m², raktár: 40 m²) Játszóház: Belsőépítészetileg egyedi kialakítású és az esetleges sérüléseket kiküszöbölő anyagokat alkalmazó, játékokkal felszerelt, spontán is használható játszótér 3-10 éves gyerekek számára. ( m², belmagasság: 4 m) Terápia szoba: Szellemi fogyatékos gyermekek terápiás foglalkozásaira speciálisan felszerelt terem. ( m²) Felnőtt társalgó: A gyermekeiket kísérő felnőttek számára kialakított, klasszikus (sakk, kártya, biliárd stb.) játékokkal felszerelt terem. ( m²) Modellező és játékkészítő műhely: Kisebb játékok, modellek és makettek készítésére, javítására felszerelt műhely, részint beépített bútorokkal, vízvételi lehetőséggel. ( m²) Múzeumshop (ajándékbolt): Saját raktárral és belső mosdóval. Javasolt az önálló nyitva tartást lehetővé tevő külső megközelíthetőség (is) és a működési infrastruktúra (áram, fűtés stb.) külön kezelhetősége. ( m²)

13 Kávézó (cukrászda): A vendéglátó egységekre vonatkozó előírások szerint, fő egyidejű kiszolgálására, belső- és a múzeumkert felé szabadtéri közönségterekkel. ( m² + szabadtér) Vendégapartman: Kutatók, szakmai vendégek számára, kétágyas kis apartman. (( m²) Egyedi kialakítású könyvtár és egy gyerekmúzeumi kávézó 1/5. A MÚZEUMKERT A játék- és gyerekmúzeumi profilból adódóan az intézmény kertje tartalmi funkcióiban majdhogynem egyenértékű az épülettel. Domborzatában, építményeiben, egyedi parkbútoraiban és növényzetében változatos, spontán is használható szabadtér, a közeli természetes vizekben rejlő adottságokat maximálisan kihasználva. A kert szeparált része az intézmény személyzeti és gazdasági bejárója valamint saját parkolója. (A kert teljes területe legalább 2-3 hektár, ezer m²) Közönségforgalmi egységei a következők: Rendezvényi, részben burkolt terület (kiállítások, események stb.). Építmények, műtárgyak lehetnek: babaházak, domb favárral (télen: szánkózható). Családi piknikelő helyek. Nagy-homokozó, akár homokszobrászatra is alkalmasként.

14 Egyedi kialakítású játszótér. Vizes játszótér. Csónakázó (csónakházzal) télen korcsolyapályaként, esetleg jégszobrászatra is alkalmasként. Mini arborétum, fészkelő- és élőhelyekkel, labirintussal és üvegházzal. Szabadtéri megoldások 2. AZ IGAZGATÁS ÉS A BELSŐ MŰHELYMUNKA BLOKKJA A múzeum igazgatási egységei és a belső műhelymunka tereinek együttese el kell különüljön a közönség által használt terektől. Nem tekinthetjük kizártnak azt sem, hogy ez a blokk nagyrészt más helyszínen és más épületben kapjon helyet, ebben az esetben viszont feltétel a jó térbeli és infrastrukturális kapcsolat (közlekedés, telefon stb.). Amennyiben egy épületben gondolkodunk, a zavartalan személyi és teherforgalom érdekében a működtetés zónája leválasztottan, önállóan kell megjelenjék, személyzeti- és ún. gazdasági bejárókkal, a szállítások egyszerű lebonyolíthatóságával, szociális helyiségekkel és intézményi parkolóval. Vezetői titkárság: Az igazgató, a helyettesek (szakmai, közművelődési/turisztikai, gazdasági és műszaki/gondnoki) irodái, lehetőleg térben is közvetlen kapcsolatra alkalmasan, közös titkársággal: 5 iroda + titkárság ( 6 x m²)

15 Munkatársi irodák: A szakalkalmazottak (muzeológusok, múzeumpedagógusok, kulturális menedzserek, idegenvezetők stb.) munkaterei, 4 iroda. ( 4 x m²) Gyűjteménykezelői és kutatói szoba: A múzeumba kerülő műtárgyak és emlékanyagok szakszerű feldolgozásának, valamint a műtárgyak mozgatását igénylő kutatómunka tere. ( m²) Kiállításrendező (dekoratőr) műhely és raktár: Két kisebb vagy egy nagyobb térben kialakított dekorációs műhely, vízvételi lehetőséggel. ( m²) Restaurátorműhely: Jól szellőztethető helyiség, vízvételi lehetőséggel. ( m²) Fotográfiai műhely: Speciális világítástechnikával. ( m²) Gyűjteményi raktárak: A múzeum szakgyűjteményeinek biztonságos és a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő raktározó terei. Áttekinthető, részben beépített felszereléssel (tárolószekrények, polcrendszer) és könnyű mozgatási feltételekkel. Egységei: régészeti, történeti tárgyak, néprajzi emlékek, művészeti, játék és gyermek életmód. ( 5 x m²) (Megjegyzés: A könyv-, fotó, levél- és dokumentum tárat a szolgáltatásoknál, a látványtárat a kiállítótereknél jeleztük.) Asztalos- és karbantartó műhely: Az épület általános karbantartási/javítási feladatainak ellátására, valamint egyedi installációk és műszaki megoldások elkészítésére. ( m²) Műszaki szoba: A technikai feladatok ellátására. ( m²)

16 Kertészet: Parkgondozói munkákhoz, a múzeumkertben az üvegházzal összeépítve és a kisgépek garázsával, saját szociális blokkal. ( m²) Egyéb raktárak: Műszaki, felszerelések, takarítószerek stb. ( m²) Személyzeti- és szociális helyiségek: Az általános előírásoknak megfelelően. ( m²) EGYÉB MEGJEGYZÉSEK Szándékosan nem térek ki arra, hogy az épület emeletes legyen-e vagy rendelkezzen-e pincékkel. A többszintűséget egyébként egyes terek szükséges belmagassága eleve indokolja, s jól kihasználható lenne egy részleges pinceszint is. Jelen összeállítás nem érinti a múzeumi komplexum infrastrukturális szükségleteit és azok térbeli vonzatait (fűtési rendszer, kazánház, áramközpont, vízhálózat, tűzvédelem, biztonságtechnika stb.), ezeket későbbi tervezői egyeztetések során lehet pontosítani. Szintén a konkrét tervezői munka határozhatja meg az épület belső mozgási rendjét biztosító folyosók, közlekedők és egyéb pufferterek rendszerét. Ugyancsak későbbi építészi/műszaki egyeztetések szükségesek a környezet előírásoknak és az évi ezer főre tervezhető látogatószámnak megfelelő kialakítására (közlekedés, parkolóhelyek, biciklitárolók stb.)

17 Az építkezéshez ideértve a parkot is a használandó anyagok esetében és az alkalmazandó technológiáknál is tekintettel kell lenni arra, hogy a komplexum alapvetően a gyerekek és a fiatal korosztályok számára készül. Elképzelhető és szakmailag, illetve racionális működtetési szempontokból indokolható, hogy a komplexumban kapjon helyet a városi könyvtár is (a funkció összevonható a múzeumi könyvtárral). Ebben az esetben az építészeti programot nyilván ki kell bővíteni.

Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014.

Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014. Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014. Jóváhagyta: Lengyeltóti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a /2011. (..) számú határozatával. Tartalom 1.) Bevezetés... 2 2.) Alapelvek és pénzügyi

Részletesebben

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS 2016. MÁRCIUS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Balkány Város Önkormányzata megbízásából Készítette: MEGAKOM

Részletesebben

RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE

RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE 1 TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV 2 TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezetés... 3 2 A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft. 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2

Részletesebben

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu BUDAPEST, III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. KÖTET - STRATÉGIA, ANTISZEGREGÁCIÓS TERV DÓM ÉPÍTÉSZMŰTEREM KFT. 1052 Budapest, Régiposta u. 5. V/2. Tel.: 235-0814 Fax: 235-0815

Részletesebben

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A településfejlesztési koncepciót Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (01.26.) KT. sz. határozatával elfogadta. 2016. január 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002

KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015. május Készült: Belügyminisztérium

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ

Részletesebben

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Bácsalmás Város megbízásából: Innovatív Kft. Vezető tervező: Seregélyné Király Adrienn Operatív felelős: Simon Csaba 2009. április Készítették Bácsalmás

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. JANUÁR MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az adatgyűjtés lezárva:

Részletesebben

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015. május

Részletesebben

A Csongrádi Információs Központ stratégiai terve a 2015-2020-as időszakra

A Csongrádi Információs Központ stratégiai terve a 2015-2020-as időszakra C s o n g r á d i I n f o r m á c i ó s K ö z p o n t Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum 6640 Csongrád, Szentháromság tér 12. Tel.: +36 63/483-764 +36 20/ 2089-522 Fax: +36 63/483-764 e-mail:

Részletesebben

Liget Budapest Nemzetközi Építészeti Tervpályázat

Liget Budapest Nemzetközi Építészeti Tervpályázat Liget Budapest Nemzetközi Építészeti Tervpályázat Bevezetés A Szépművészeti Múzeum Budapest és a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló Városliget Zrt. mint közös kiírók, nyílt, nemzetközi kétfordulós

Részletesebben

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Edelény Város Önkormányzata 2010 novemberében támogatói szerződést kötött a NORDA Észak-Magyarországi

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Balatonszárszó, 2015.március 23. A gazdasági programot a Képviselő-testület 80/2015.(III.23.) számú határozatával

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online. KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu SZAKMAI PROGRAM BÖLCSŐDE 2012-2017 Intézményvezető: Bölcsőde szakmai

Részletesebben

Törpike Óvoda Pedagógiai Program 1. sz. melléklet. Intézményi egyedi elvárások: Óvodapedagógus

Törpike Óvoda Pedagógiai Program 1. sz. melléklet. Intézményi egyedi elvárások: Óvodapedagógus Törpike Óvoda Pedagógiai Program 1. sz. melléklet Intézményi egyedi elvárások: Óvodapedagógus Tartalomjegyzék 1 1. Pedagógiai módszertani felkészültség... 2 1.1. Önértékelési szempontok: Milyen a módszertani

Részletesebben

Sümeg város integrált településfejlesztési stratégiája

Sümeg város integrált településfejlesztési stratégiája Sümeg város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

MÓR VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

MÓR VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MÓR VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. JANUÁR I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 7 I.1. A HELYZETELEMZÉS FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSAI:... 7 I.1.1. A város egészére vonatkozó helyzetelemzés... 7 I.1.2. Városrészek

Részletesebben

ITS Konzorcium. Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

ITS Konzorcium. Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK

Részletesebben

Megalapozó vizsgálat

Megalapozó vizsgálat Megalapozó vizsgálat Balatonfenyves településrendezési eszközeinek felülvizsgálatához 50-1658/2012 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban,

Részletesebben

Szent László Óvoda Kisvárda

Szent László Óvoda Kisvárda MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Szent László Óvoda Kisvárda TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 2. AZ ÓVODA BEMUTATÁSA... 5 3. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGPOLITIKA... 8 4. AZ ÓVODA MŰKÖDÉSÉNEK HOSSZÚTÁVRA SZÓLÓ ELVEI...

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEVEZETŐ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendeletben megfogalmazott tartalommal és véleményezési eljárás lebonyolításával

Részletesebben

Püspökladány Város. Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY

Püspökladány Város. Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY Püspökladány Város Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY 2013 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság igazolása...

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

FÜZESABONY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

FÜZESABONY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA FÜZESABONY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015 Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása

Részletesebben

Agóra - a 21. század új fénye Szolnokon TIOP 1.2.1-08/2-2009-0007

Agóra - a 21. század új fénye Szolnokon TIOP 1.2.1-08/2-2009-0007 Agóra - a 21. század új fénye Szolnokon TIOP 1.2.1-08/2-2009-0007 Agóra - a 21. század új fénye Szolnokon TIOP 1.2.1-08/2-2009-0007 Az Agóra program keretében olyan közművelődési rendszer alapjait kívánjuk

Részletesebben

MÁGOCS HOSSZÚTÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

MÁGOCS HOSSZÚTÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MÁGOCS HOSSZÚTÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA jóváhagyta: /2008.(..) önkormányzati határozat MÁGOCS 2008. április Készült: A ROC*Mágocs Kft megbízásából TARTALOM 1. CÉLOK ÉS PRIORITÁSOK 3 1.1 JOGSZABÁLYI

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2016. 2 Aláírólap Ezen az oldalon kell felsorolni az ITS szakhatósági

Részletesebben

Pedagógiai Programja

Pedagógiai Programja Benedek Elek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Programja 2013 Oroszlány,2013.03.26. Jóváhagyta: Vecserdi Jenőné igazgató

Részletesebben

Balatonalmádi Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Balatonalmádi Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Balatonalmádi Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága BÉKÉS MEGYEI TISZA KÁLMÁN KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága 2011. szeptember 1. hatállyal, 182/2011. (VIII.30.) HÜB számú határozatával

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Somogy megye környezetvédelmi programja TARTALOMJEGYZÉK PROGRAMPONTOK, ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS Bevezetés 2 Települési szilárd hulladék 3 Vízellátás, szennyezett

Részletesebben

Értékelőlap az ökoturisztikai látogatóközpontok látogató- és családbarát jellegének értékeléséhez

Értékelőlap az ökoturisztikai látogatóközpontok látogató- és családbarát jellegének értékeléséhez Ökoturisztikai látogatóközpont fogalma A látogatóközpont olyan komplex ökoturisztikai létesítmény, amely különböző funkciókat tölt be, s ennek megfelelően több részből épül fel. Alapszolgáltatások: információs

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája

Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1. melléklet A Településfejlesztési Koncepció célja Az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (a továbbiakban: Étv.)

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 Készült: Belügyminisztérium

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 Helyzetfeltáró és helyzetértékelő munkarész A BELÜGYMINISZTÉRIUM SZAKMAI ÉSZREVÉTELEI ALAPJÁN ÁTDOLGOZOTT VERZIÓ Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi

Részletesebben

132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat

132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés kulturális koncepciója A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Egyeztetési dokum entáció: 2015. május 26. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Készült a Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának megbízásából 2015. május C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ

Részletesebben

F E L H AS Z N Á LÁ SI JAVASLATOK

F E L H AS Z N Á LÁ SI JAVASLATOK F E L H AS Z N Á LÁ SI JAVASLATOK 346/2005. 3100 Salgótarján, Május 1. út 64. 1/41 BEVEZETŐ A volt honvédségi laktanya épületegyüttese sok szempontból kedvező helyen terül el. Budapest és az országhatár

Részletesebben

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 TARTALOM TARTALOM... 2 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 A föld

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 813/2013.Ujhartyan_Tfk_Its MUNKACÍM: ÚJHARTYÁN VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (TFK) ÉS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) DOKUMENTÁCIÓ CÍM: TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén

Részletesebben

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag ÖRVÉNYES Jóváhagyásra előkészített anyag Megbízó Örvényes község Önkormányzata Huszár Zoltán polgármester 8242 Örvényes, Fenyves utca 1. Tel.: 87/449-034 Tervező Völgyzugoly Műhely Kft. 2083, Solymár,

Részletesebben

" A gyermek világra nyitott lény: A simogatásra simogatással, a jókedvre jókedvvel, a tevékenységre tevékenységgel felel.

 A gyermek világra nyitott lény: A simogatásra simogatással, a jókedvre jókedvvel, a tevékenységre tevékenységgel felel. " A gyermek világra nyitott lény: A simogatásra simogatással, a jókedvre jókedvvel, a tevékenységre tevékenységgel felel." ( Mérei Ferenc ) Elfogadta: a Bárdudvarnoki Óvoda-Bölcsőde nevelőtestülete ----------------

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben

PESTERZSÉBET INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

PESTERZSÉBET INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA PESTERZSÉBET INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum

Debreceni Szakképzési Centrum Telefonszám: 52/437-311 Debreceni Szakképzési Centrum A Felnőttképzési Tevékenység Minőségbiztosítási Kézikönyve (FTMK) Érvényességi terület: Jelen kézikönyv az intézmény minőségbiztosítási rendszerének

Részletesebben

II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA SELLYE INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program - Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Helyzetkép II. A program felépítése

TARTALOMJEGYZÉK Helyzetkép II. A program felépítése TARTALOMJEGYZÉK sorszám Megnevezés Oldalszám Bevezető 5 I. Helyzetkép 6 1. Óvodánk bemutatása 6 2. Az óvoda személyi és tárgyi feltételei 7 II. A program felépítése 8 1. Gyermekképünk 8 2. Óvodaképünk

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan

Szeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan Szeged Megyei Jogú Város Akcióterületi Terv A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan 2009. május 1 Tartalomjegyzék 0. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 4

Részletesebben

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely város Információs Gazdaság Stratégiája és a stratégia megvalósítását támogató eszközrendszer Az Információs Gazdaság Stratégia készítési projekt

Részletesebben

Hétszínvirág Óvoda Minőségirányítási Programja 2004. Kiegészítés 2009.

Hétszínvirág Óvoda Minőségirányítási Programja 2004. Kiegészítés 2009. Minőségirányítási Programja 2004. Kiegészítés 2009. Tartalomjegyzék 1. Általános rész...6 1.1 Intézményünk rövid bemutatása minőségfejlesztési szempontból...6 1.2 Fenntartói MIP intézményünkre vonatkozó

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata gazdasági program elfogadásáról A Képviselő-testület a 2014-2019 időszakra vonatkozó gazdasági programját

Részletesebben

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A műveltség nem ünneplő ruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyvere. Német László A Csongrádi Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Részletesebben

Értelmező rendelkezések

Értelmező rendelkezések 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP -MAGYARORSZÁGI. OPERATÍV PROGRAM Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése c. komponenséhez

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP -MAGYARORSZÁGI. OPERATÍV PROGRAM Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése c. komponenséhez PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP -MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése c. komponenséhez Kódszám: KMOP-5.1.1/D2-13 Tartalomjegyzék A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE...

Részletesebben

A Városi Könyvtár és Információs Központ Szervezeti és Működési Szabályzata

A Városi Könyvtár és Információs Központ Szervezeti és Működési Szabályzata A Városi Könyvtár és Információs Központ Szervezeti és Működési Szabályzata A könyvtár neve Városi Könyvtár és Információs Központ A könyvtár adatai Címe: 5350 Tiszafüred Petőfi út 15. Telefonszáma: (59)

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA KOMLÓ, TEMPLOM TÉR 2. TEL / FAX: 72/481-272 E-mail: komlo.kodaly@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...6

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 24-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 24-ei ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház Szervezeti és Működési szabályzatának jóváhagyása Előadó: Dr.

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

Készítette a VÁTI Kht. Országos Vidékfejlesztési Iroda, 2001.

Készítette a VÁTI Kht. Országos Vidékfejlesztési Iroda, 2001. A kistérségi agrárstruktúra- és vidékfejlesztési stratégiai programok elemzése Készítette a VÁTI Kht. Országos Vidékfejlesztési Iroda, 21. Előzmények Az 1999 tavaszán közétett felhívás nyomán alakult mintegy

Részletesebben

2008. évi LVII. törvény indokolása

2008. évi LVII. törvény indokolása 2008. évi LVII. törvény indokolása a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata

Dunaharaszti Város Önkormányzata TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Képviselő testületi jóváhagyásra 2016. február 01. Urban Lis Stúdió Kft. Cím: 1031 Budapest, Kadosa utca 19 21. Tel: +36 1 242 2257 Fax: +36 1 242 2257 E mail: urbanlis@urbanlis.hu

Részletesebben

Sóstó - bútor KÉ táj. (NYMJV)

Sóstó - bútor KÉ táj. (NYMJV) Sóstó - bútor KÉ táj. (NYMJV) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/19 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szigetszentmiklós Város Önkormányzata AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft.

SZIGETSZENTMIKLÓS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szigetszentmiklós Város Önkormányzata AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft. SZIGETSZENTMIKLÓS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010 Szigetszentmiklós Város Önkormányzata AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft. AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft. 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

PORVA. Település-szerkezeti terv. 2004. december 09.

PORVA. Település-szerkezeti terv. 2004. december 09. PORVA Település-szerkezeti terv 2004. december 09. 2 Porva, Településszerkezeti terv Készítette Porva Önkormányzat Polgármesteri Hivatala megbízásából a Magyarország Fesztivál Kft. és a TÁJOLÓ-TERV Kft.

Részletesebben

202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA II. KÖTET TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 2013. JÚNIUS

Részletesebben

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. TARTALOM JEGYZÉK Bevezető 1 1. A koncepció elvi alapjai 1 1.1. Jövőkép megfogalmazása 3 1.2. Alapelvek megfogalmazása

Részletesebben

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből 13. Előterjesztés Szentendre város szociális szolgáltatás tervezési koncepciójáról Előadó:

Részletesebben

Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag -

Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag - Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag - Jelen anyag célja, hogy felvázoljuk a moziüzemeltetési és filmforgalmazási struktúra, valamint támogatási

Részletesebben

Örökségvédelmi hatástanulmány. Művi értékvédelem

Örökségvédelmi hatástanulmány. Művi értékvédelem Örökségvédelmi hatástanulmány Művi értékvédelem A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (továbbiakban Tv.) 66. (2) bekezdése alapján kötelező az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése

Részletesebben

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT AKCIÓTERÜLETEK KIJELÖLÉSE 280 I.1 Kaposvár stratégiai céljai és az érintett városrészek viszonya Városrész stratégai fejlesztési céljai A) Fenntartható emberi léptékű

Részletesebben

Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája

Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

Társadalmi-önkorm. a területi politikában KOR KÉP. Az alkotmányos jogállami

Társadalmi-önkorm. a területi politikában KOR KÉP. Az alkotmányos jogállami Társadalmi-önkorm a területi politikában KOR KÉP Az alkotmányos jogállami demokrácia nélkülözhetetlen eleme a participáció, annak vizsgálata, hogy a közvetlen és a képviseleti demokrácia miként érvényesülhet

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Székesfehérvár Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája 2014-2020 Székesfehérvár, 2014. május 30. Dokumentum történet Verzió címe Verzió dátuma Nem végleges, továbbfejlesztése tervezett

Részletesebben

FOGALOMTÁR. a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj elnyerésére benyújtott pályázatokhoz 2016

FOGALOMTÁR. a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj elnyerésére benyújtott pályázatokhoz 2016 FOGALOMTÁR a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj elnyerésére benyújtott pályázatokhoz 2016 elektronikus változat Készült a Nemzeti Művelődési Intézetben az Országos Minőségfejlesztési

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK

MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése Műszaki leírás MŰLEÍRÁS HELYSZÍN Családi házas beépítési szövetben csomóponti sűrűsödés, a Nemes utca és Nagykőrösi út- Vasút utca sarkán kialakuló kereskedelmi-szolgáltató

Részletesebben

Mindezek alapján Szigetszentmiklós hosszú távú jövőképe a következőképpen fogalmazható meg:

Mindezek alapján Szigetszentmiklós hosszú távú jövőképe a következőképpen fogalmazható meg: 180 III. STRATÉGIA 1. Szigetszentmiklós jövőképe (15-20 év múlva) Az IVS jövőképének kialakítását a meglévő dokumentumok és a helyzetelemzés során kialakult kép alapján kell szakmai szempontok szerint

Részletesebben

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata 12. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1497/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szociális szolgáltatástervezési

Részletesebben

É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása:

É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása: É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása: Alprogram: II.... GAZDASÁGI-, TECHNIKAI- ÉS IPARI ÖRÖKSÉGÜNK, MINT KULTÚRTÖRTÉNETI EMLÉKEINK TURISZTIKAI HASZNOSÍTÁSA Intézkedés:

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-1 FELSŐ-TISZA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-1 FELSŐ-TISZA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-1 FELSŐ-TISZA alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi

Részletesebben

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja ( felújított változat ) I. Helyzetelemzés II. Koncepció Kidolgozó: Ebergényi Tanácsadó Iroda 3300. Eger, Arany J. u. 21. Agria Nova Kft. 3300.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Iktatószám: 2013-27/266. Komáromi Jókai Mór Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Szabóné dr. Mühlenkampf Erika igazgató Komárom, 2013. szeptember 10. Érvényes: 2013. szeptember 17-től

Részletesebben

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Õ K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZÕ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokas@minicomp.hu

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-102/2007. Ü.i.: dr. Ortutay M. ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági és Munkaprogramja Melléklet:

Részletesebben