Rákospalota, Pestújhely, Újpalota évi fejlesztéseinek, eseményeinek összefoglalója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Rákospalota, Pestújhely, Újpalota 2012. évi fejlesztéseinek, eseményeinek összefoglalója"

Átírás

1 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK Rákospalota, Pestújhely, Újpalota évi fejlesztéseinek, eseményeinek összefoglalója Tisztelt Rákospalotai, Pestújhelyi, Újpalotai Polgárok! Év végén érdemes megállni egy pillanatra, viszszatekinteni és összegezni az elmúlt esztendő legfőbb eseményeit. Ígéretünkhöz híven idén év végén is számba vesszük az ez idő alatt végzett munkát, ahogyan tettük azt egy évvel ezelőtt az Irányváltás és Fejlődés című beszámolónkban. A kerület töretlenül fejlődött 2012-ben is, és legalább annyi, ha nem több eredményről tudunk beszámolni Önöknek, mint tavaly. Büszkék vagyunk arra, hogy Önökkel közösen elindítottuk a közösségépítő programjainkat, és mind a három kerületrészben, Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán új fejlesztésekbe tudtunk kezdeni annak érdekében, hogy vonzóbbá és otthonosabbá tegyük Önöknek és családjuknak a környezetüket. Az előrehaladással együtt számunkra fontos az állandóság, éppen ezért továbbra is szeretnénk megőrizni a kerület hagyományait, és változatlanul nagy hangsúlyt helyezünk az Önökkel közös ünnepekre. Tudjuk azt is, hogy a múlt eseményeinek megőrzése fontos a kerület életében, ezért a jelen történéseit folyamatosan dokumentáljuk, hogy Önök és az elkövetkező nemzedékek képet kapjanak a munkánkról. Hiszünk abban, hogy közösen, csakis az Önök véleményének figyelembevételével tudunk eredményesen dolgozni. Éppen ezért szeretnénk megköszönni a szóban vagy írásban tett észrevételeiket, és várjuk továbbra is, hogy írják le, mondják el nekünk véleményüket a kerületet érintő kérdésekben. Bízunk abban, hogy a beszámolónkból a kerület töretlen fejlődését tudják kiolvasni, ahogy abban is bízunk, hogy ez a lendület sokáig kitart, s akkor egy év múlva újból egy dinamikusan fejlődő, hagyományait tisztelő, értékeit megőrző, az újdonságokra is nyitott kerület képét tudjuk Önök elé tárni. Tisztelettel László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő Rákospalotai műfüves pálya Pestújhelyi mentőállomás Újpalotai Árendás óvoda tetőkertje A képviselő-testület idén több száz millió forint értékben döntött kerületi beruházásokról

2 2 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK KÖLTSÉGVETÉS A XV. kerület költségvetése évről évre emelkedik, míg 2007-ben kevesebb volt 17 milliárd forintnál, 2012-re 20 milliárd forint fölé emelkedett. Jelentősen változott a működtetés és a fejlesztés aránya az utóbbi javára. Ennek egyik legjobb mutatója az évről évre befejezett EU-s és állami támogatással végrehajtott fejlesztések aránya, az alábbi táblázat azt mutatja, hogy 2011-ben nagyságrenddel nőtt a fejlesztés volumene, benne a támogatás részaránya is. Az új kerületvezetés a fejlesztéspolitikában lépett előre jelentős mértékben. év fejlesztési feladat (EU-s, illetve állami támogatásból) összköltség millió Ft ebből támogatás millió Ft 2007 Útfelújítás (Szerencs u., Töltés u.) Száraznád NOK Pattogós iskola akadálymentesítése * Útfelújítás (Opál u., Klapka u., Domaháza u., Adria u., Beller u.) XV/5. sz. bölcsőde fejlesztés Akadálymentesítés (FSZK-Árendás) Útfelújítás (Vághó Ferenc u., Taksony sor, Öregfalusi u.) Összesen Egészségügyi intézményfelújítás Oktatási pályázat FENO felújítás Útfelújítás Zsókavár I. ütem Összesen Zsókavár I. ütem Orvosi rendelő (építés és orvostechnológia) Zsókavár u. 2. Közterület- és parkfelújítás Összesen Zsókavár II. ütem Zsókavár u. 4., 6., , 28., Árendás óvoda tetőfelújítás Közterületfelújítás Zsókavár II. ütem összesen Rákospalotai Mentőállomás Óvodák akadálymentesítése (Molnár Viktor u., Vácrátót tér) Összesen Zsókavár III. ütem Dózsa Gimnázium Öveges pályázat Óvodai hálózat fejlesztése Patyolat utcai óvoda fejlesztése Fő úti bölcsőde fejlesztése Összesen *(eddig benyújtott, el nem bírált pályázatok) A re szóló egyelőre még el nem bírált pályázatainkon túlmenően számos fejlesztés előkészítésén dolgozik az önkormányzat, a fent említetteken kívül Rákospalotán az elővárosi vasútfejlesztéshez kíván az önkormányzat csatlakozni parkolók, zöldfelület, kisebb üzletek kialakításával. Rendezni kívánja a Magyarok Nagyasszonya templom előterét és környezetét. Előkészíti a háziorvosi rendelők rekonstrukcióját, a Bányász parkban egy sport- és rendezvényközpont építését. Pestújhelyen kiemelt feladat a Sztárai tér rekonstrukciója, amelynek előkészítése szintén folyamatban van. A Kolozsvár utcai piac átépítését is régóta igénylik az ott élők. Újpalotán a legfontosabb a piac és környezetének átalakítása, ennek I. ütemében az önkormányzat 2013-ban parkolót létesít, a Kontyfa utcai épület kiszabadításával pedig gyalogos sétányt alakít ki, és az épület földszintjét is hasznosítja. A kerület vezetése folytatja a háziorvosi hálózat felújítását, a következő állomás a Hősök úti rendelő rekonstrukciója lesz Szilárd pénzügyi helyzet A kerület pénzügyi helyzete szilárd. Folyó rendes bevételeink fedezik a működési kiadásokat, köztük azokat is, amelyeket a kerületi közjó érdekében önként vállalt a képviselő-testület (pl. sportra, napközis táborokra, tankönyvekre, étkeztetésre, sokféle szociális támogatásra, kulturális rendezvényekre, helyi médiára fordított kiadások). A bevételi oldal megbillenését azonban csak az inflációt követő díjemelésekkel tudjuk megakadályozni. Új adónemet viszont nem tervezünk. Fejlesztésekre jelentős pályázati, uniós forrásokat sikerült szereznünk. Az önrészt jobbára hitelből tudjuk biztosítani, amelynek kamatait és törlesztőrészleteit azonban rendes bevételeink fedezik. A tavaly kibocsátott kötvény túlnyomó része pedig tartalékban van. Igen jelentős megtakarításra számítunk a GMK megszervezésével, a rezsikiadások központi kezelésével, ennek első jelei már megmutatkoztak. A Polgármesteri Hivatal lényegesen takarékosabban működik. A képviselői tiszteletdíjak évek óta nem emelkedtek, sem a polgármester, sem az alpolgármesterek sem fizetésemelést, sem egyetlen forint jutalmat nem kapnak, ellentétben a korábbi gyakorlattal. A kerület ingatlanállományának, több, mint kétezer lakásnak a fenntartása igen nagy terhet ró a költségvetésre, hiszen a bérleti díjak sok esetben nem fedezik a rezsit sem, nemhogy a felújításokat. Ezen a téren új megoldásokat keresünk. Nagyon fontos, hogy a kerület polgárai megértsék: a szemetelés, rongálás, illegális hulladéklerakás, köztulajdonban történő energiapazarlás sok tízmilliós kiadást jelent a kerület közös kaszszájának, ezért a legkisebb odafigyelés is fontos lehet. Mindazoknak, akik erre is gondolnak, ezúton szeretnék köszönetet is mondani. dr. Balázs Zoltán, a 3. sz. választókörzet, a Pénzügyi és Jogi Bizottság elnöke Kerületi pályázatok A Miénk a tér! pályázat keretében a lakóközösségek a tervezéstől a kivitelezésen át a felújított terület gondozásáig részt vállalhatnak a kerület közterületeinek megújításában. A munkában az önkormányzat is segíti a közösségeket. Idén újból kiírták a Miénk a tér! pályázatot, amelyen a Vácrátót tér rendezésére a Tegyünk Együtt Rákospalota Kertvárosért Közhasznú Egyesület 1,1 millió forintot, az Alagi tér rendbetételére dr. Tamás Csaba és a környék lakói 500 ezer forintot, továbbá a Nyírpalota utca 71. szám előtti tér rendezésére Dréher János, Kelemen Árpád és az épület több lakója 1,4 millió forintot nyertek. A pályázat keretében újították meg a Zsókavár utca 45. számú épület előtti teret, ahol először a parkolót építették meg, majd 140 cserjét is kiültettek. Ugyancsak pályázati segítséggel építettek játszóteret a Tarpai téren a Tegyünk Együtt Rákospalota Kertvárosért Közhasznú Egyesület gondozásában. JELMAGYARÁZAT Csejefoltok, sövény Meglévő / tervezett fa Információs tábla, pad, szemetes Kavicsburkolat / burkolat hinták Játékok Gyepes dombok kalandpálya Évelőnövényes dombok pad gyepes grund fűzkupola A Kozák téri Közösségi Ház kollektívája, valamint a környék lakói is beadták elképzeléseiket a 2011-ben meghirdetett Miénk a tér! pályázatra, és öt másik pályázóval együtt támogatásra méltónak ítélte az önkormányzat a tervüket. Céljuk az volt, hogy tanösvényt, játszóteret és sportpályát építsenek a téren. A természetvédelmi tanösvényt a Kozák téri Nap rendezvényeihez kapcsolódva avatták fel június 2-án. rönkpadok fűzalagút csúszda gyepes domb mászóvár MIÉNK ITT A TÉR! Rákospalota - Kertváros Tarpai Tér játszótér Kertépítészeti terv mászófal alagút Megbízó: XV. kerületi, Rákospalotai Önkormányzat Városgazdálkodási Iroda Tervező: Ilona Malom Műhely Bt., Kapolcs, Kültelek 1. Kocsis Csaba, műszaki előkészítő Takács Edvárd, okl. táj és kertépítész mérnök február 20. Szintén a Miénk a tér! pályázat keretében újították fel a Palotás teret. A terület ünnepélyes átadását július 4-én tartották. A tér fejlesztése azonban nem áll meg, a tervek szerint játszóhelyet is kialakítanak a területen. Tervezi az önkormányzat, hogy a teret elcsúfító trafóállomást kisebbre cserélteti a szolgáltatóval. Köztereinket tartalommal töltsük meg! A Miénk a tér! program sikeres lehet. Célja a lakókörnyezet élhetőbbé, barátságosabbá tétele, kis terek felújítása, szűk pályázati keretből. Ugyanakkor ugyanott a társas viszonyok gazdagítása is. A helyi kapcsolati háló szándékolt létrehozása vagy megerősítése az út közös tervezés, hozzájárulás a fizikai megvalósulásban. A hálószövés mennyire sikerült? korai még a kérdés. Talán nem mindenki tudja, mennyire fontos ez a nem nyilvánvaló tényező. Szoros kapcsolatban van a bizalommal, a valahová tartozás élményével. Érintőlegesen volt kimondva ez a cél. Azt gondolom, bár több tér át lett adva, de elkészülni teljesen egy sem készült el, az emberi kapcsolatok töltik meg tartalommal, ilyenformán ezek folyamatosan készülnek, fejlődnek közösen az itt élőkkel. dr. Balogh András, a 10. sz. választókörzet, a Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottság elnöke

3 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK 3 Új utakon Rákospalota északi része Rákospalota északi része az elmúlt húsz évben joggal érezhette azt, hogy az Önkormányzat figyelme nem terjed idáig. A Szemétégetőmű környezetszennyezése a füstgázmosó megépítéséig sújtotta az itt élő családokat. Rákospalota- Kertváros a szinte már falusias jellege ellenére sem vált igazi közösséggé. Az elmúlt két évben viszont a helyzet megváltozott. A Közvágóhíd téren 2011-ben létesült Békás játszótér már most is a kerületrész egyik legnépszerűbb helyszíne. Létrejött egy közösségi szerveződés, a Tegyünk Együtt Rákospalota-Kertvárosért Egyesület ( TERKE ), amely a helyi közösség együttműködését tűzte ki célul. Az alakuló egyesületnek jól jött az önkormányzat által kiírt Miénk a tér! pályázat: a környékbeliek közös tervezésében, munkájával és az Önkormányzat támogatása révén épült a Tarpai téren kaland-öko játszótér, faültetés történt, sportpálya készül. A helyi közösség nyert az Alagi tér és a Vácrátót tér pályázatán is, az Alagi tér már el is készült. A XV. kerületi Rendőrkapitányság az önkormányzattól nagy kapacitású traffipax készüléket vett, amelyet kérésünknek megfelelően a Károlyi Sándor úton gyakran fognak használni a gyorshajtás visszafogása érdekében. A Vácrátót téri óvodában megvalósult az akadálymentesítés. Ugyanitt műfüves pálya épül reményeink szerint. A kézilabda pálya méretű sportpálya mind a Károly Róbert Iskola, a Vácrátót óvoda és a helyi lakosság számára egyaránt igénybe vehető lesz. A fejlődés tehát 2013-ban sem áll meg Rákospalota-Kertvárosban. Bárdosi György, az 1. sz választókörzet Újabb kerthelyiségek létrehozását szorgalmazza a Jöjjön ki Palotára! avagy Tizenöt kerthelyiség című pályázat, melynek kiírásáról a képviselő-testület a március 28-i ülésén döntött. A pályázatra kertvárosi és lakótelepi kategóriában a vendéglátóhelyek üzemeltetői jelentkezhettek. A pályázat célja az volt, hogy a jelentkezők építészek, képzőművészek segítségével újszerű ötleteket, gondolatokat fogalmazzanak meg a kerthelyiségek építéséhez. Az öt díjazott vendéglátóhely: a Víg Kalmár Vendéglő, a Szerencs Söröző, a Hörpentő Borozó és Kerthelyiség, a Femina Söröző, az Art Cukrászda. A pályázaton nyert Kapuszta Csaba, a pestújhelyiek körében közkedvelt Hörpentő Borozó és Kerthelyiség tulajdonosa is. A tulajdonos elmondta, hogy az önkormányzat pályázata lehetőséget biztosít arra, hogy a figyelem ismét a vendéglátóhelyekre irányuljon. Az étterembe járás ne legyen luxus Kerületünkben a vendéglátás sajnos azt az állapotot mutatja, mint általában az országban, úgy is mondhatnánk tetszhalott. Nemrégiben az egyik testületi ülésünkön a vendéglátással kapcsolatban a Jöjjön ki Palotára című előterjesztést vitattuk, ami hajdan szebb időket látott vendéglátó helyiségek kerthelyiségeinek, teraszainak önkormányzati támogatással történő fejlesztéséről szólt. A vendéglátós vénám mely több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, kezdett beindulni. Úgy gondoltuk, a meghirdetett intézményekben kulturált, a mai igényeknek megfelelő, kerthelyiséges, melegkonyhás, a pihenni vágyó emberek kikapcsolódását szolgáló létesítményeket tudnánk kialakítani. A gondolat jó volt, de sajnos nem volt teljesen időszerű, mivel jelentkezők alig akadtak. Az emberek mindennapos gondokkal küzdenek. A vendéglátás csak a jól prosperáló gazdaságokban, a jó teljesítményt mutató országokban működik. Sajnos az utóbbi tíz év tönkretette a gazdaságunkat, s így vendéglátást is. Az emberek pénztárcája nem engedheti meg a ma luxusnak számító vendéglátó helyiségek látogatását. Reménykedjünk, hogy a következő években jobbra fordul az országunk, és egyben az emberek sorsa, hisz tudjuk a remény hal meg utoljára. Major Sándor önkormányzati képviselő A pályázaton szintén támogatták Artnerné Dudás Zsuzsanna, a Kossuth utcai Art Cukrászda tulajdonosának elképzeléseit. A tavaszi pályázaton 560 ezer forint támogatást kapott a cukrászda arculatának kialakítására. A pénzből új árnyékolót szereltek fel a terasz felett, és a cukrászda színvilágát tükröző süteményes tányérokat készíttettek Balogh Ramóna rákospalotai keramikussal. Intézményeink működtetése A Gazdasági Működtetési Központot (GMK) július 1-jén hozta létre az önkormányzat azzal a céllal, hogy a felügyelete alá tartozó, önállóan működő cégektől, intézményektől a működtetési központ átvegye a gazdasági, pénzügyi és műszaki, működtetési hatásköröket, a jelenleginél hatékonyabban szervezze meg a hibaelhárítási, karbantartási feladatokat. A kerületben 103 telephelyen működnek köznevelési (óvoda, általános iskola, középiskola) szervezetek, továbbá bölcsődék, közművelődési, szociális, egészségügyi, i úsági és sport célú intézmények. A GMK működésétől azt várja a kerületvezetés, hogy a felsorolt intézményeket segítse a hatékony működésükben, a cél az, hogy a keletkező megtakarításokat az intézmények fejlesztésére, hatékonyabb fenntartására és működtetésére fordítsa az önkormányzat. A GMK november 9-én költözött új telephelyére a felújított pestújhelyi Ady Endre utcai volt iskolaépületbe. A működtetési központon kívül a volt tornateremben a KoMa Színház is helyet kapott. INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS Átadták az Őrjárat utcai 340 négyzetméter alapterületen megépített mentőállomást, amelyet 86,5 millió forintos állami forrásból és az önkormányzat 90,3 milliós hozzájárulásával valósítottak meg. A volt Észak-pesti Kórház területén tartott átadó ünnepségen dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a mentőállomást azért építették meg itt, mert a XV. kerületnek olyan polgármestere van László Tamás személyében, aki rendelkezik az egészségüggyel kapcsolatos hosszú távú stratégiai elképzeléssel, továbbá a mentőszolgálat, a minisztérium, a helyi önkormányzat együtt tudott működni a beruházás során. A polgármester a szellemkórházat egy rehabilitációs egészségügyi intézménnyé kívánja átalakítani, és éppen ezért a mentőállomásnak itt van a helye. A képviselő-testület úgy döntött, hogy az egészségügyi alapellátásban összevont központokat hoz létre. Az első központ a Zsókavár utcai orvosi rendelő, a második a korábban felújított Rákos úti szakrendelőben működik, a harmadik a Hősök úti rendelő lesz, amelynek felújítására 2012-ben forrásokat különített el a testület. A negyedik központot a volt Észak-pesti Kórházban létesítenék, és ide költöztetnék a rossz állapotban levő Bezsilla Nándor utcai háziorvosi rendelőket és a Szentmihályi úti tüdőszűrő állomást és tüdőgondozót. A rákospalotai térségben a Sződliget utcai és a Deák utcai rendelő összevonásával, valamint a Kossuth utcai rendelő rehabilitációjával (helyben vagy új, közeli helyszínen) alakítanák ki a centrumot. Új, világszínvonalú szívultrahang készülék teszi lehetővé 2011 decembere óta, hogy szívbetegségekről alapos diagnózist készítsenek az orvosok a XV. kerületi Szakrendelő Kardiológiai Osztályán.

4 4 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK Nívódíj az orvosi rendelőnek A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén tizennegyedik alkalommal írta ki a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. A pályamunkák elbírálásánál a fejlesztési koncepciót, az építészeti értékeket, a projekt megvalósításának műszaki megoldását, a kivitelezés minőségét, a fejlesztés gazdaságosságát és eredményességét, társadalmi hasznosságát vették figyelembe, valamint azt, hogy az adott létesítmény hogyan járul hozzá a szűkebb és tágabb környezetében a lakók életkörülményeinek javításához. A szempontok alapján az újpalotai rendelő a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat korábbi nyerteseinek különdíját kapta. A rendelő tervezője az M-Teampannon Kft., a kivitelező pedig a West Hungária Bau Kft. volt. Ez a díj visszaigazolása az eddigi fejlesztési törekvéseinknek, köszönöm minden részt vevőnek az összehangolt, magas színvonalú munkát. Fontos megemlíteni azt, hogy a Zsókavár utcai rendelőben kidolgozott funkcionális rendszer, az ún praxisközösség lehetősége a többi háziorvosi rendelő esetében fejlesztésben modellértékű lehet. Nagy örömömre szolgál, hogy a XV. kerület fejlesztéspolitikája ilyen magas elismerésben részesül. László Tamás, a 12. sz. választókörzet Megnyitotta kapuit március 5-én a Zsókavár utcai orvosi rendelő. A felújított intézményben a felnőttek és a gyermekek gyógyításán kívül a megelőzésre és a tanácsadásra is hangsúlyt helyeznek. Újpalota új egészségügyi központja példaértékű, éppen ezért az önkormányzat arra törekszik, hogy a kerület többi egészségügyi intézményét is hasonló módon újítsa fel. A Zsókavár utcai orvosi rendelőben dolgozó gyermekorvosok és védőnők összefogtak és megalakították a Zsókavár a Gyermekeink Egészségéért Alapítványt. Az alapítvány segítségével korszerű eszközöket vásárolnak, továbbá szerveznek családi napokat, szűrővizsgálatokat is az újpalotai családoknak. Programjaik iránt mindig nagy az érdeklődés. Egészségprogramok Rákospalota adott otthont a szeptember utolsó hétvégéjére időzített Egészségfesztiválnak, amely a kerületi intézmények, sportegyesületek és az egészséges életmód, valamint életszemlélet terjesztése iránt elkötelezett civil szervezetek összefogásával valósult meg. A fesztiválon őstermelői vásárt, sportversenyeket tartottak a Czabán iskolában és a Budai II. stadionban. Családi Egészségnapot tartottak október 13-án a Rákos úti Szakrendelőben és a Zsókavár utcai orvosi rendelőben. A Rákos úti rendelőben az egynapos rendezvényen számos szűrővizsgálatot szerveztek, és természetgyógyászati tanácsadással, aurafotózással, különféle ételbemutatókkal, sajt-, gyümölcslé- és lekvárkóstolóval és vásárral, táplálkozási tanácsadással is várták a látogatókat. A másik helyszínen, Újpalotán szintén vásárral, ételés biotermék bemutatókkal, kóstolókkal kedveskedtek a szülőknek és a gyerekeknek. Ezen kívül gyerekorvosi szűrővizsgálatokat is végeztek az egészségnapon. A gyermekeink jövőjéért A képviselő-testület március 28-i ülésén döntött a Károly Róbert Szakközépiskola és Szakiskola és a Kontyfa utcai iskola összevonásáról. Az összevonás után a Károly Róbert iskolát a Kontyfa utcai intézmény épületébe költöztették át. A július 11-i testületi ülésen döntés született arról, hogy a Sződliget utcai iskola telephelyét átadják a Dózsa gimnáziumnak. A gimnázium új telephelyén helyet kap az iskolában működő táncművészeti szak, valamint a Szilas Néptáncegyüttes és a Palota Röplabda SC is. A gimnázium együttműködési megállapodást kötött a Palota Röplabda SC-vel, ami azért fontos, mert az iskolában hagyománya van a röplabdaoktatásnak a lányok körében, így megteremtették a továbblépés lehetőségét a sportban tehetséges diákoknak. A Sződliget utcai épület tantermeiben táncoktatásokat tartanak, és azzal, hogy a Szilas Néptáncegyüttes és a táncművészeti tagozat együttműködik, új dimenziókat nyithatnak a képzésben. Tetőkert és tetőterasz épült az Árendás óvoda tetején a Zsókavár utcai szociális városrehabilitációs program keretében. Faburkolatú játszóhelyeket, homokozót, gyógynövénykertet alakítottak ki a tetőn, és az épület körüli kertet is rendbe tették a gyermekek és az óvónők nagy örömére. Az átadási ünnepséget november 21-én tartották. A Fő utca sz. alatti bölcsőde fejlesztésére pályázatot nyújtott be az önkormányzat. A kerületvezetés eltökélt, így ha a pályázaton nem tud támogatást szerezni, akkor saját erőből megvalósítja a Fő út egyik legjelentősebb, helyi építészeti védelemre érdemes épületének rekonstrukcióját. A Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskola Tehetségpont programja ami matematika, logika, sakk, társasjáték, drámajáték, balett, kommunikáció, képzőművészet foglalkozásokat tartalmaz 2012 tavaszától 10 alkalomból álló építészeti oktatással és interaktív építészeti játékokkal bővült. Az építészfoglalkozásokat foglalja össze, és ad tanácsokat a hasonló programok szervezésével kapcsolatban az Építő játékok című könyv, amelynek könyvbemutatóját október 1-jén tartották a Magyar Építész Kamarában. Ez a program mind a gyermekek, mind a szülők, sőt az építész szakma körében is komoly visszhangra talált. A foglalkozások folytatódnak. Országos Szépíró Versenyt tartottak március 31-én kétszázhatvan sajátos nevelési igényű gyermek számára a Neptun utcai általános iskolában. Ennek különös jelentősége van napjainkban, amikor az írásoktatás, például az USA egyes államaiban már nem tantárgy. Március 23-án rendezte a Kossuth utcai Általános Iskola az immár hagyományos, 14 éves múltra visszatekintő Népművészet Palotai Kismestere és Mestere kiállítást és kulturális programot. Példamutató az, hogy a lakótelepi iskolában ilyen erőteljes a hagyomány őrzés. Április 22-e, a Föld Napja alkalmából rendezvényeket tartottak a kerület több iskolájában. A Hartyán általános iskolában környezetvédelmi vetélkedőt rendeztek, és faültetésre is sor került. A környezetvédelmi vetélkedő győztes csapata, a Kolozsvár utcai iskola tanulói Dabasra mentek kirándulni, ahol egy emlékezetes napot töltöttek. Bernecebarátiban július 16-tól 23-ig Nemzetközi Képzőművészeti Tábort szerveztek, amelyen a különféle képzőművészeti technikákon kívül néptánc, drámapedagógia is szerepelt a XV. kerületi és a határon túli gyerekeknek összeállított programokban.

5 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK 5 Közétkeztetési reform A szociális intézmények fejlesztése Átalakuló Spirál A kerületi közoktatási intézményekben és a bölcsődékben a gyermekek 23,2 százaléka ingyenesen étkezik, a kicsik 20,7 százaléka után 50 százalékos térítési díjat fizetnek a szülők, és 56 százalékuk után kell a teljes étkezési díjat befizetni. A rendelkezésre álló pénzből kell a naponta csaknem 8-9 ezer adagot elkészítő közösségi étkeztetés reformját elindítani. A képviselők elfogadták a Kisváros a nagyvárosban Az egészséges közétkeztetés mintaprogram részletes tervét februárban. A program célja, hogy egészségesebb alapanyagokat használjanak a kerület közétkeztetésében, erősödjön a kerület és az élelmiszereket, alapanyagokat előállító, termelő agglomerációs települések kapcsolata. A lakosoknál szemléletváltást szeretnének elérni azért, hogy a jövőben egészségesebben éljenek, táplálkozzanak. A kísérleti programot a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósította meg az önkormányzat. Fejlesztéspolitika A képviselő-testület február 29-i ülésén tárgyalt a Zsókavár utca szám alatti, úgynevezett Spirálház tervezési programjáról. A szociális városrehabilitációs program során újszerű módon több szociális intézményt, például a Családsegítő Szolgálatot is bevonják a fejlesztési feladatokba. Ezt követően a májusi testületi ülésen a képviselők döntöttek a szociális városközpont szakmai programjáról. Az elképzelések szerint a Spirálházban helyet kapna többek között szociális mosoda, varroda, internet kávézó, a Pajtás Retró étterem, adománybolt, Praktikus Életmód Iroda. Boldogult filmarchívátori tevékenységem idején, ben Bogdán Árpád Boldog új élet című filmjét dolgoztam fel éppen, amikor meglepetésemre az újpalotai spirálház emeletén igazi kávéházi jelenet zajlott (a filmen). Hihető volt! Lám, ez hiányzik többek között Újpalotán még mindig! Tudjuk, a Spirálban korábban Pajtás étterem működött vendégszerető szakácsnőkkel, mellette kis kávézó, OTP-fiók, patika, élelmiszerbolt, nyomtatványüzlet stb. Gruber István, valahai pestújhelyi lakos 2007-ben ( világ városi tervekkel (boltok, sétálóutca, passzázs a Főtérre stb.) állt elő, de az előző városvezetésnek nem kellett ben, a civilek többéves hadakozása után megszületett egy igazi európai szintű Szabó Ervin Könyvtár a Spirál I. emeletén. Idén pedig elkészültek a Spirál felújítási tervei, a Szociális Városrehabilitáció projektnek köszönhetően lesz étterem, kávéház, szociális mosoda, családsegítő szolgálat, fiatalok számára találkozó és tanácsadó hely (s hátha beleférne egy igazi, eleven, találkozós-beszélgetős világvárosi látvány és hangulat?) Bízom a pályázat eredményességében, javaslom, hogy a végső kiviteli tervek készítése előtt hívjuk meg az újpalotaiakat a képviselőikkel együtt, hogy elmondhassák: ők mit szeretnének, minek örülnének s mitől szeretnék meg igazán ezt a városrészt? Báthory Erzsi, a 13. sz. választókörzet Az önkormányzat kiírta a Rákospalota városközpont városépítészeti ötletpályázatát. A tervezőcsoportok huszonöt tervet nyújtottak be. A pályaművek mindegyike tartalmaz számos kiváló ötletet arra vonatkozóan, hogyan lehetne fejleszteni a vasúttól a sportközpontig terjedő jelenleg elhanyagolt központi területet. A konkrét tervek között szerepelnek olyan fejlesztési feladatok, amelyet a városépítészeti ötletpályázat is tartalmaz. A kerület vezetése a vasútállomás környezetében az elavult Novák piac helyett rendezett környezetet kíván kialakítani. A rendezés érinti az elővárosi vasút megállóhelyének környékét, ahonnan perc alatt elérhető a Nyugati pályaudvar. A sport- és rendezvényközpont, valamint a Rákospalotai Múzeum elhelyezésére is számos javaslatot kapott az önkormányzat. Rendezni kell a Nagytemplom előterét és tágabb környezetét is. Február 28-án a Pólus Center, az Asia Center és a China Mart tulajdonosainak, vezetőinek részvételével tanácskozást tartottak a Pólus Center és az Asia Center közötti területen tervezett 7400 konténerből álló kereskedelmi egység kialakításáról. A résztvevők egyöntetűen kinyilvánították az ellenérzésüket, tiltakozásukat a rendkívül igénytelen, a tágabb környezetre is nagy veszélyeket rejtő fejlesztéssel kapcsolatban. Azóta felerősödött a lakossági tiltakozás is. Az önkormányzat semmiképpen nem ért egyet ezzel az egész kerületet ellehetetlenítő elképzeléssel, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez a képtelen elképzelés ne valósulhasson meg. A képviselő-testület március 28-i ülésén döntött arról, hogy készüljön koncepció az újpalotai és a Kolozsvár utcai piac fejlesztésére. A tervben leírt beruházásokat több ütemben valósítaná meg az önkormányzat. Az előterjesztésben szerepelt időszakos termelői piacok létesítése is, amit szintén elfogadott a grémium. A májusi testületi ülésen a képviselők döntöttek az újpalotai piac rekonstrukciójának I. üteméről, melynek keretében parkolókat építenek a Nyírpalota utcában és a Kontyfa utcában, az elavult épületek lebontásával pedig szabaddá teszik a Kontyfa utca 2-8. szám alatti épület fogadószintjét, és ennek mentén új sétányt alakítanak ki. A piacnak elkülönített teherszállítási és parkolási területet létesítenek. A fejlesztéssel a vásárcsarnok Kontyfa utcai oldala rendezetté válik. SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS Nehéz pályán kell helytállni Az önkormányzat megszervezte június 18. és augusztus 31. között a szociális nyári étkezést a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők számára. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta, pályázati kiírásukban feltételként az szerepelt, hogy a támogatási összeg 30 százalékának erejéig kistermelőktől (őstermelőktől) kell beszerezni az alapanyagokat a főzéshez. Ezt a feltételt teljesítette az önkormányzat. Az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen, helyi civil szervezetekkel együttműködve 1600 élelmiszer segélycsomagot állított össze és osztott ki a kerület önkormányzata tavaly év végén és idén év elején. Kerületünkben az egyik legnehezebb bizottság a Szociális, Családi és Tulajdonosi Bizottság, melynek vezetésére László Tamás Polgármester Úr kért fel két évvel ezelőtt. A Hálózat Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány tudja segíteni az elmaradt díjhátralék kifizetésében a rászorulókat, bizottságunk pedig abban segíti őket, hogy a kötelezően befizető önrészben méltányossági segéllyel támogatjuk a kérvényt benyújtót. A lakások bérbeadásánál fontosnak tartjuk, hogy a lakók tisztán tartsák a bérleményüket, rendszeresen fizessék a lakbért és a közüzemi díjakat. Az elmúlt két évben közel 40 lakáspályázatot írtunk ki, melynél a bérlők felújított lakásba költözhettek be. A továbbiakban is igyekszünk a lakosság megelégedésére dolgozni és támogatni a csekély jövedelemmel rendelkezőket. Donga Árpádné, a 7. sz. választókörzet, a Szociális, Családügyi és Tulajdonosi Bizottság elnöke Az Asia Center nagy mennyiségű ruhát adományozott az Újpalotai Családsegítő Szolgálat számára. Az Asia Center más vonatkozásban is szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatát a kerületi önkormányzattal, például részt vállalnának a kiserdő fejlesztésében és tisztántartásában. A Szociális Munka Napján, november 9-én a kerületi Egyesített Szociális Intézmény legkiválóbb, több évtizede itt dolgozó munkatársait köszöntötték. Az intézményen belül a Fióka Gyermekés I úságjóléti Központ 15, az Újpalotai Családsegítő Szolgálat 25 éve működik.

6 6 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK KÖZTERÜLETFEJLESZTÉS Utak, járdák Növekvő zöldterület Életfa program Önkormányzati forrásból új távolsági buszmegállót épített a kivitelező a Bácska utcában, és gyalogos átkelőt is kialakítottak a Fő utca felé. Mindkét beruházást a kerületi önkormányzat végezte el a Fővárosi Önkormányzat kezelésében és tulajdonában levő úton. A beruházással régi adósságot sikerült most rendezni, így már biztonsággal közlekedhetnek a Dózsa gimnázium tanulói és a Posta felé igyekvők is az úton. Az önkormányzat felújította a Balló Mátyás utcát és a Tarpai tér északi oldalát összesen 130 folyóméter hosszúságban. A beruházás során kapubehajtókat és csapadékvíz-szikkasztókat is építettek. Az Acsa utca jövő évi felújítását is előkészítették. Az utcában 10 méteres szakaszon megoldották az utca csapadékvíz elvezetését is. Az önkormányzat járdaépítési pályázatára 2011-ben ötvenen jelentkeztek, így a kerületben 1,2 kilométernyi járda újult meg 30 millió forintból. Idén a pályázat májusig tartó első szakaszában nyolcvan pályázó jelentkezett. Az önkormányzat idénre bruttó 76 millió forintos keretet határozott meg, amelyből méternyi járdát építettek. A meghatározott összegen kívül még 16 milló forintot szánnak járdafelújításra. A kerület vezetése tervezi, hogy folytatják a pályázat keretében meghirdetett járdaépítési programot. A képviselő-testület döntött az Életfa program folytatásáról, így idén 1200 fát ültettek el. A meghatározott mennyiségből 500 fát az iskolakertekben telepítettek azért, hogy a gyermekek megtanulják a növények gondozását. A tervek szerint a felnevelt csemetéket velük együtt el is ültetik majd a közterületeken. A ciklusban összesen 5000 fa ültetését tervezi az önkormányzat. A fanevelésben részt vesz a Palota-15 Kft. is, az ott elültetett fákat közmunkások gondozzák szakemberek felügyelete mellett. Az előnevelt fákat az Életfa program keretében telepítik a közterületekre. A Palota-15 Kft. a növények ültetésén kívül az idén született gyermekek számára babakelengyét is készít. A évi faültetési ünnepséget a Tarpai téren tartották, ahol nyíreket, vérszilvát és hársakat ültettek kicsik és nagyok. A faültetésre kismamák idén született gyermekeikkel együtt jöttek el, és babakelengyét kaptak ajándékba az önkormányzattól. Ezzel a gesztussal a kerület vezetése szeretné jelképesen összekapcsolni a kerületben született gyermekeket és a fákat, s így együtt tudnak majd felcseperedni. Összeállt a XV. kerületi közterületi fakataszter, amelynek készítésekor 32 ezer faegyedet számoltak össze. A vizsgálatok során kiderült, hogy a növények körülbelül egyharmada rossz állapotú, elöregedett, beteg fa, amelyek helyére az elkövetkező években egészséges fákat ültet az önkormányzat. Kellemes és tiszteletteljes feladat volt részt vennem, mint újdonsült szülő és képviselő az Életfa program Tarpai téri programján. Jó érzés volt látni a jelentős számban megjelent szülőt és kisgyermeket, akik a kicsit hideg idő ellenére is eljöttek, és hozzájárultak jelenlétükkel a kerületi üzenet mely szerint az új élet és az ültetendő fa közös jövőt élhet meg közvetítésében. A kerület vezetése és jómagam gyakran vagyunk eltérő véleményen bizonyos kérdésekben, de abban feltétlenül egyetértünk, hogy a természeti értékek, és a születendő gyermekek, kerületünk jövöjét meghatározó tényezők, melyekre kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Szeretném megköszönni a képviselő-testületnek azt, hogy ezt a programot elindította, a hivatal dolgozóinak a kiváló szervezést, a Palota-15 Kft. munkatársainak a hasznos ajándékcsomagot, és bíztatom minden jövőre születendő kisgyermek anyukáját, apukáját jöjjön el a következő évi rendezvényre is. Szilvágyi László önkormányzati képviselő Játszóterek kicsiknek és nagyobbaknak Az önkormányzat még 2010-ben újította fel az Eötvös utca és Rädda Barnen utca sarkán lévő játszóteret, ahol minden hónapban klubdélutánt tartanak a Csokonai Művelődési Központ munkatársai a baba-mama klub tagjaival közösen. Az önkormányzat 43 oszlopos gyertyánt telepített a felújított Bácska utcában. Az utca ma már újra kezd hasonlítani arra a régi képre, amelyen látható, hogy hajdan az út mindkét oldalán fasor húzódott. A nyáron az újpalotai lakótelepen, a Kőrakás parki kutyafuttatóban talajjavításokat végeztek, a Késmárk utcai futtatóban pedig felújították a kutyajátékokat. Az Obsitos tér is megújul Új, kaméleonos játszótér épült a Kozák téren. Az önkormányzat a téren sportpálya építését is tervezi. Csodálatos napra ébredhettek augusztus 16-án az M3 autópálya és a Kolozsvár utca közötti területen lakók, kisgyermekes szülők és nagyszülők. A lakók régi álma teljesült, az Obsitos téren új játszótér került átadásra. Az önkormányzat beruházásának eredményeként elkészült az Obsitos téren egy szupermodern játszótér. A mintegy 660 m 2 bekerített területen ötletes játékok mellett padokat, kerékpártárolót helyeztek el. A játszótér gumiburkolata, a díszburkolat és a műfüves felületek mind gyermekbarát megoldások. Szeptemberben a szülők, a gyerekek a Répszolg munkatársai segítségével négy fiatal tölgyfát ültettek a játszótérre. Ezeket a fákat a szülők a gyerekekkel locsolják, hogy minél hamarabb fejlődjenek. Óriási értékkel gazdagodott kerületünk ezzel a játszótérrel. A szülők és a lakók egy értéket vettek birtokba. Sokan látogatják, közösségek alakultak ki, az emberek közelebb kerülnek egymáshoz, a gyerekek pedig új barátokra találhatnak. A közeli iskola és óvoda is szívesen veszi birtokba a játszótér érdekes és különleges játékait. Köszönöm a lakók és szülők nevében, hogy az Önkormányzat játszótér-építési program keretében az álom megvalósulhatott. Dárdai Árpádné, a 6. sz. választókörzet Augusztus végén adták át a Páskomliget kiserdőbe látogatók nagy örömére az új sportpályát, tollaslabdapályát és piknikező helyet. A terület fejlesztése nem áll meg, ugyanis az elképzelések között szerepel két kilométer hosszú sétaúthálózat kiépítése is. A környék dísze és az itt élők büszkesége lett az Obsitos téri új játszótér, amit augusztus 16-án adtak át. A Tarpai tér fejlesztésének folytatásaként mini kalandpark is épült az önkormányzat támogatásával és a lakók összefogásával.

7 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK 7 A hagyományteremtés szándékával Szomszédünnepet rendeztek a kerületben. A programokat a Miénk a tér! pályázat keretében megújult tereken, játszóhelyeken tartották. Csapatmunka Köztisztaság és közbiztonság A Drégelyvár utca szám előtti teret is a Miénk a tér! pályázat keretében újították fel, és az átadót összekötötték a Szomszédünneppel. A Tarpai tér is a Miénk a tér! pályázat segítségével újult meg, melynek ünnepélyes átadását szintén összekapcsolták a Szomszédünneppel. A gyerekek örömmel vették birtokba az új földvárukat. A Zsókavár utca 45. előtti hangulatos téren pogácsával, zsíros kenyérrel, üdítővel is megvendégelték a szomszédokat. Egy asztalon régi tulajdonosuk által felajánlott könyvek várták új gazdáikat, a kivetítőn pedig a helyi közösségek összefogásáról szóló dokumentumfilmet lehetett nézni szeptember 22-én a Drégelyvár utca sz. előtti kis teresedésen két esemény adott okot az ünneplésre. Ekkor és ezen a helyszínen örülhettünk a Miénk a tér! önkormányzati pályázat keretében felújított kis teresedés átadásának és ezzel egy időben a Szomszédünnep sikeres megvalósításának. Optimizmussal, de kihívásokra számítva kezdtem el fenti programok szervezését. Múltak a napok, hetek és ismét bizonyossá vált számomra, hogy az emberek jók, szebbet, többet akarnak, és a jó cél elérésében szívesen segítenek. Kis vagy talán nem is olyan kicsi közösség kovácsolódott össze. Csodálatos látványterv született a pályázat beadásakor, profi pályázatíró adta tudását, ötletekkel és munkával segítették, hogy megújuljon a tér, és a Szomszédünnep igazán ünnep legyen. A körzet iskolái, óvodái műsorokkal, az üzlettulajdonosok ötletekkel és munkával, a tűzoltóság, polgárőrség bemutatókkal, a szakemberek és a sok-sok jóakaratú lakó programokkal, lelkesedéssel, egy csapatban valósította meg a pesszimistábbak szerint lehetetlen küldetést. Bencsics Lászlóné, a 14. sz. választókörzet Az önkormányzat 8 millió forintos eszköztámogatásban részesítette a XV. kerületi Rendőrséget. A támogatásból többfunkciós sebességmérőt, fényképezőgépeket és egyéb eszközöket vásároltak. A sebességmérők használatától azt várja az önkormányzat, hogy csökken majd a gyorshajtók száma a kerület útjain. A képviselő-testület májusi ülésén döntés született arról, hogy 30 millió forintból térfigyelő kamerákat helyeznek ki az újpalotai vásárcsarnok környékére és a lakótelep más területeire. A tervek szerint kamerákat telepítenek Újpalotán és a kertvárosi részek azon területeire, ahol rossz a közbiztonság. A Zsókavár utcai rendelőben a Szomszédünnep alkalmából börzét tartottak. A játékoktól a felszerelési eszközökön át a ruhákig nagyon sok baba- és gyerekholmi várt gazdára. Értékvédelem a kerületben A kerület vezetői fontos célként kezelik a kerületben található helyi építészeti értékek megóvását, megőrzését. Közvetlen környezetünkben számtalan olyan épület, épületcsoport, utcarész található, amely városképi és helyi értékvédelmi jelentősége miatt fontos mindannyiunknak. Tudjuk, hogy a fejlődés ugyan nem állhat meg, ugyanakkor mégis a jelen kor fontos feladata, hogy a múlt még megmaradt, értékes városszerkezeti, épített elemeit, a beépítés karakterét megóvja a következő generációk számára. Célunk, hogy az itt élőknek továbbra is kertvárosi, élhető, a múlt építészeti értékeire büszke lakókörnyezetet biztosítsunk a már jelentősen túlterhelt, nehezen élhető tágabb környezetben. E törekvés elérése érdekében helyi értékvédelmi rendeletet hagyott jóvá önkormányzatunk ez év szeptem berében. Örömmel tölt el, hogy többszáz éves múlttal rendelkező kerületünkben még számos épület megőrizte az építési idejére jellemző díszítő elemeket, tagozatokat, nyílászáró keretezéseket, kisvárosias, kertvárosias arányrendszert. Az igen gazdag vizsgálati anyagokból első lépésként egyedi védettséget 136 épület kapott, valamint az összefüggő területek a beépítési karaktereik védelme, megőrzése érdekében területi védettség alá kerültek. Szeretném előre is megköszönni együttműködését mindenkinek abban, hogy együtt megóvjuk, megóvhatjuk a még megmaradt múltbéli örökségünket. Ehhez segítséget fog nyújtani az önkormányzat által előkészített felújítási kisokos, mely átfogó, szakmai alapokon álló, de közérthető információkat, javaslatokat fog tartalmazni egy régi épület ütemezhető korszerűsítéséhez. Ezzel párhuzamosan a jövő év első felében pályázati lehetőséget biztosítunk az értékvédelemmel érintett épületek felújítására vonatkozóan. Dr. Novák Ágnes alpolgármester, az 5. sz. választókörzet Az Eötvös utcai játszótéren dr. Novák Ágnes alpolgármester több rekesznyi árvácskával várta a környékbelieket. A Szomszédünnep alkalmából az önkormányzat a Palota 15 Kft. segítségével sövényt is telepített a tér mellett. Értékvédelem Idén első alkalommal írt ki az önkormányzat értékvédelmi területen lévő társasházak felújítására pályázatot 10 millió forintos keretösszeggel. A pályázaton a homlokzatok és tetőszerkezetek felújítására lehet támogatást szerezni. A helyi értékvédelmet szolgálja az is, hogy a szép kapukról és ablakokról posztert és képeslapokat készít az önkormányzat. Ezeket elsőként azon ingatlanok tulajdonosai, lakói kapják kézhez, akik helyi védelem alatt álló épületben laknak. Télen 12 és este 8 óra között gyalogosan járőröznek a kerület 8 körzetében a kerületgazda szolgálat munkatársai, akik szívükön viselik a közterületek rendjét, jó kapcsolatot ápolnak a kerületi lakókkal. Az elmúlt egy esztendőben a kerületgazdák összesen 632 alkalommal intézkedtek. Legtöbbször a közterületi italozás, a szabálytalan ebtartás, a szelektív hulladékgyűjtők felborogatása miatt kellett eljárniuk. A Szolidáris Kisnyugdíjasok Egyesülete kiállítást rendezett az Újpalotai Nyitott Ajtó Együttműködési Irodában február 15-én azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Szentmihályi út menti kiserdő állapotára. Környezetvédelem A képviselő-testület évi költségvetésében jóváhagyta az M3-as Wesselényi utca és Szentmihályi út közötti hiányzó zajvédőfal-szakasza engedélyezési terveinek aktualizálásához szükséges pénzt. A fal megépítése a főváros feladata lenne, ezért az önkormányzat tárgyalásokat folytat az millió forintos beruházásról a Fővárosi Önkormányzattal még ebben a ciklusban. Az áldatlan állapot enyhítésére a MÁV-telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület gyorsan növő növényekből álló zajvédő felület kialakítását tervezi a Kozák tér vonalában az M3-as melletti szakaszon.

8 8 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK KÖZMŰVELŐDÉS A kerület közművelődési intézménye, a hat helyszínen működő Csokonai Művelődési Központ egész évben színes programokat kínál a kerület lakóinak. De nem csak a művelődési központ munkatársai szerveznek rendezvényeket, számos helyi civil szervezet és alkotókör is tart eseményeket a kerületben. Ezekből adunk közre egy kis ízelítőt a teljesség igénye nélkül. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Somogyváry Ákos, Rákospalota lakója, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottja a Szózat és a Himnusz születése címmel tartott előadást. Csomópont tehetséggondozó versenyt rendeztek tavaly év végén az Újpalotai Szabadidő Központban. A Csomópont programok idén is folytatódtak. A háromnapos Újpalotai Napokon felléptek többek között a Dózsa Gimnázium táncművészei, a Csomópontosok, továbbá tartottak főzőversenyt is, és a csúcspontot Demjén Ferenc koncertje jelentette, amely tűzijátékkal zárult. Adamik Tamás, az ELTE egyetemi tanára, rákospalotai lokálpatrióta előadássorozatot tart a Csokonai Művelődési Központban Néző-képző Akadémia címmel, amelyre nagyon sokan kíváncsiak. Négy erdélyi örmény település, Gyergyószentmiklós, Csík szépvíz, Erzsébetváros és Szamosújvár fotókiállításának bemutatóját szervezte meg a XV. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat. Az Újpalotai Nyári Játékokat június között tartották. Az immár másodszor megrendezett egyhetes programsorozatot a Salkaházi Sára templom udvarára szervezték. Felléptek a Budapesti Vonósok, a Borbély Műhely, a Muzsikás együttes Petrás Máriával és Póka Angéla. Képeket és szobrot vásárolt az önkormányzat a kerületi kortárs képzőművészeti gyűjteménybe. Az alkotások a Rákospalotai Helytörténeti Gyűjtemény tervezett Kortárs Galériájának első darabjai. Az újpalotai Boldog Salkaházi Sára templom szeptember között szép programmal csatlakozott az országos programmá terebélyesedett Szakrális Művészetek Hetéhez, amelyen számos kiváló program mellett ismét láthatták az érdeklődők a Szent Erzsébetről szóló Rózsalány című musicalt. Az Élet Értelme Szabadegyetemet a Boldog Salkaházi Sára templomban tartják 2011 őszétől. A három évre tervezett program 2. szemeszterében január 28-án a Home című filmet vetítették, február 25-én Hetesi Zsolt: Az utolsó óra Híradás a Föld állapotáról című eladására került sor; március 31-én Jobbágyi Gábor: A gyermekellenesség a civilizált világ és a magyarság fő bűne címmel tartott előadást, április 21-én Roska Péter: És mégis férfinak és nőnek alkotta őket A gender ideológia kihívása című előadására került sor. Május 26-án Kellermayer Miklós: Az emberiség bajbajutottságának eredendő oka címmel tartott előadást a hallgatóságnak. A Csokonai Művelődési Központ második alkalommal hirdetett rövidfilm forgatókönyvírói pályázatot. A tavalyi pályázatra 7 pályamű érkezett, és ebből két film forgatókönyvét támogatta az önkormányzat. Az elmúlt időszakban mindkét film nemzetközi karriert futott be. A Legenda című alkotást, amelynek rendezője Szirmai Márton, az artmozik vetítik itthon, és bemutatták már Milánóban és Horvátországban is. A 180/100 című filmet, amely Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotása, a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválra nevezték. Idén 33 pályamű érkezett a bíráló bizottsághoz, melyek közül három filmet díjazott a zsűri. Támogatandónak ítélték Tóth Barnabás: Újratervezés, Bouandel Doraya: Kanapé, Lakos Nóra: Nagyanyám köldöke című pályamunkáját. A filmek el is készültek a RÖFI rövidfilmszemlére, és az ANNO keretében bemutatták őket. Reméljük, hogy az új rákospalotai rövidfilmek kerületünk hírnevét öregbítve a korábbiakhoz hasonlóan eljutnak nemzetközi fesztiválokra Az ANNO Művészeti Hét programja idén is rendkívül gazdag volt, közülük is kiemelkedett az Örkény 100 kiállítás, amelynek megnyitójára meghívták az író özvegyét, Radnóti Zsuzsát, valamint a rövidfilmfesztivál, a RÖFI. Ingyenes angol nyelvtanfolyamokat szervez immár második éve a Csokonai Művelődési Központ fiatal felnőttek számára, amely iránt igen nagy az érdeklődés. Gazdag eseménynaptár Ha valaki végigtekinti kerü letünk 2012-es kultu rá lisközművelődési ese mény naptárát, bízvást megállapíthatja, hogy igen gazdag programkínálat jellemezte az elmúlt esztendőt. És ami nagyon fontos: a célközönség elsősorban a diákság, a fiatalok voltak. Önkormányzatunk helyesen ismerte fel, hogy a növekvő társadalmi gondok idején a kultúrára nem kevesebbet, hanem többet kell költeni. Közművelődési megállapodásokkal (KoMa Színház, MÁV Szimfonikusok, Szilas Néptáncegyüttes), kulturális intézményeink növekvő költségvetési támogatásával, a kerületünkben élő művészek foglalkoztatásával és elismerésével igyekeztünk előrelépni ebben az esztendőben. Úgy látom, hogy az elmúlt időszakban elsősorban a táncművészet, a színházés drámakultúra, valamint a képzőművészet kapott új lehetőségeket. De említhetjük a filmművészetet is, hiszen kevés kerület dicsekedhet azzal, hogy saját, immár rendszeressé váló filmfesztivált rendez (Rákospalotai Rövidfilmfesztivál). Fontos fejlemény, hogy új kulturális terek jelentek meg a korábbiak mellett, pl. a KoMa Színház az Ady Endre utcában vagy a Boldog Salkaházi Sára templom udvara Újpalotán. Előremutató lépésnek tartom, hogy Önkormányzatunk olyan hosszú távú kulturális programot dolgoz ki a jövő esztendőben, amelyet az elmúlt hónapokban kerületünk érintett szakembereivel készítettünk elő. Képviselőtársaim és a magam nevében köszönetemet fejezem ki a közművelődés valamennyi dolgozójának, a pedagógusoknak, a művészeknek és nem utolsósorban a szépre, a jóra vágyó lelkes közönségnek. Gyurkovics Miklós, a 2. sz. választókörzet, a Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság elnöke Az Élet Értelme Szabadegyetem 3. szemesztere a következő előadásokat tartalmazza: szeptember 29. Forrai Tamás SJ: A hit és a tudomány viszonya a jezsuita nevelésben október 27. Freund Tamás: Önzés és elmagányosodás: társadalmi fejlődésünk zsákutcái analógiák a biológiai evolúció világából november 24. Tulassay Tivadar: A tudomány és istenhit a gyógyításban és a kutatásban december 29. Barsi Balázs OFM: A bölcsek és a Gyermek

9 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK 9 Az önkormányzat közművelődési programot készített az érintett köznevelési intézmények, a helyi civil szervezetek, a helyi egyházak és az itt élő művészek bevonásával négy tematikus megbeszélés keretében. Szilas Az önkormányzat megállapodást kötött a KoMa (Kortárs Magyar) Színházzal, amely december 31-ig szól. A társulat bemutatta a Pestújhely történetét feldolgozó Deilephila című darabját január én, majd március 10-én műsorra tűzte az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut! című darabot. Egy hónapra rá, április 13-án bemutatta Tennessee Williams Kétszereplős darab című klasszikusát. Az Ady Endre utcai Bázison április 20-án Alessandro Bricco Novecento című darabját játszották, majd április 26-án Slawomir Mrozek Próféták című darabját tűzték műsorra, amelyet kiállítással és vacsorával is összekötöttek. A társulat októberben mutatta be Shakespeare ritkán játszott művét, az Athéni Timon-t, amely a demokrácia értelmezéséről szól. A Szilas Néptáncegyüttes közművelődési szerződését szintén december 31-ig hosszabbította meg a képviselő-testület. Az együttes június 16-án fergeteges műsorral ünnepelte a 15 éves fennállását a Csokonai Művelődési Központban. A Szilas végre otthonra lelt, a Dózsa gimnáziumban próbatermeket, öltözőket, raktárakat biztosítanak számukra. Az együttes szép és hatásos koreográfiákkal lép fel a kerület ünnepein, velük ünnepelhettünk március 15-én, augusztus 20- án, október 23-án. A néptáncegyüttes évek óta megtartja a Szüreti felvonulását is szeptemberben. Nemcsak a kerületben, hanem az ország több pontján és a határon túl is fellépnek, ezzel öregbítve városrészünk hírnevét. Ősszel, szeptember között vendégszereplésre utaztak Szlovákiába, ahol a felvidéki Zselizen, Nagytúron, Léván vettek részt a Visegrádi Négyek Nemzetközi Folklórfesztiválján. Bejárást szervezett az önkormányzat a kerületi művészekkel a volt Észak-pesti Kórház szecessziós kápolnájának épületében. A bejárás célja az volt, hogy az alkotókkal együttműködve, javaslataikat figyelembe véve felújítsák az épületet, amelyet a tervek szerint jövő nyáron kiállítással egybekötve avatnának fel. Idén ünnepli fennállásának 15 éves jubileumát a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes. Ez alatt az idő alatt egy maroknyi lelkes fiatalból országosan elismert néptáncegyüttessé nőtte ki magát. Jelenleg 4 korcsoportban több, mint 100 táncosnak folyik az oktatása. E mellett 5 kerületi iskolában és 2 óvodában is rendszeresen tartanak foglalkozásokat. Mindehhez a rendkívüli munkához a sok idő és energia mellett állandó és megfelelő minőségű tánctermekre van szükség, mely ez idáig nem volt biztosítva számukra. Ezen régi adósságot törlesztve, a Sződliget utcában az idei évtől új székházat biztosítottunk Nekik. Amíg sok önkormányzat jelentős megszorításokat hajt végre a kultúra területén, addig mi kiemelkedően fontosnak tartjuk a hagyományok megőrzését, a kultúra támogatását. A Szilas az általunk nyújtott anyagi hozzájárulásnak is köszönthetően megfizethető áron nyújt lehetőséget az i úság számára értelmes és értékteremtő szabadidő eltöltéséhez. Az egyre inkább atomizálódó társadalmunkban a Szilas egyben egy igazi közösségteremtő műhellyé is vált. Táncoljon a kerület! dr. Pintér Gábor, a 4. sz. választókörzet A MÁV Szimfonikusokkal február 28-ig szól az önkormányzat közművelődési megállapodása. Az együttes koncertet adott a Pestújhelyi Napok programsorozat keretében a volt Észak-pesti Kórház kertjében. Részt vettek a március 15-i, augusztus 20-i kerületi ünnepségeken is. Közös ünnepeink Immár hetedik éve emlékezünk Bauer Sándorra január 24-én. A fiú Ján Palach prágai önkéntes tűzhalált halt egyetemista budapesti követője, Bauer Sándort a rákospalotai temetőben temették el. Az augusztus 20-i ünnep előestéjén az újpalotai templom udvarán a MÁV Szimfonikusok Zenekar adott ünnepi koncertet. Az ünnep napján Pestújhelyen a Keresztelő Szent János templomban délelőtt a Tallabille zenekar népzenei koncertjét hallhatták az érdeklődők. Rákospalotán egész napos programok várták az ünneplőket a Karácsony Benő parkban, az állami ünnepet a Bergendy Szalonzenekar koncertje, utcabál és tűzijáték zárta. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ünnepi megemlékezésre került sor a Boldog Salkaházi Sára templom udvarán. Az ünnepség a Hubay Zeneiskola esti koncertjével zárult. Ismét szerveztek körsétát a fiataloknak, melynek keretében a 13 aradi vértanú emléktábláját keresték fel október 6-án. Szép megemlékezés helyszíne volt Kiss Ernő örmény származású honvédtábornok emléktáblájánál, amelyet az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat szervezett. Nuridsány Zoltánné felkérésére Katona Tamás mondott beszédet. Az új 1956-os emlékmű felállítása az egyik fontos társadalmiközéleti eseménye volt a kerületnek. Az emlékmű az országos szobrászati pályázat I. díjas műve, Harmath István és Jakab Csaba alkotása. A szobor felállítását, avatását programsorozat készítette elő: Szeptember 14-én Orwell 1984 című filmjét mutatták be a középiskolásoknak a Csokonai Művelődési Központban Szeptember 29-én a Terror Háza Múzeumba szerveztek látogatást, amelyen harminc gimnazista vett részt Október 5-én Horváth Zsolt történész előadása Az aradi vértanúk és az 1956-os vértanúk sorsának párhuzama címet kapta Október 12-én Tellér Gyula tartott előadást Az 1956 körüli küzdelmek eredete és állása címmel Október 20-án Az 1956-os emlékmű születése címmel beszélgetést szerveztek az alkotókkal Október 23-án tartották a szoboravatást, majd az emlékfutást, amelyre ezerhétszázan neveztek, huszonöt résztvevőnek Szalay Lajos portréja díszítette a pólóját. A szoboravató ünnepségen a Dózsa gimnázium diákjai színdarabot adtak elő, és L. Simon László, az Emberi Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára ünnepi beszédet mondott. A megemlékezést a Hubay zeneiskolában koncerttel zárták le. Október 27-én rendhagyó történelem órát tartottak November 4-én megemlékezésre került sor az új szobornál, majd az emlékezők menete fúvószenekari kísérettel a rákospalotai Kistemplomhoz sétált Mindhárom városrészben megemlékezéseket tartottak március 15-e alkalmából. A Pestújhelyi téren, az emlékműnél a Pestújhelyi Pátria Egyesület (PePE) szervezte az önkormányzattal együttműködve az ünnepséget. Rákospalotán a Kossuth-szobornál tartottak rendezvényt, Újpalotán pedig a Boldog Salkaházi Sára templom udvarán rendeztek megemlékezést óta minden évben mindenszentek napján az újpalotai Hartyán közben lévő hajdani temetőjüknél emlékeznek a pestújhelyiek a halottaikra. A helyszínt 2009 óta a hatalmas Memento feliratú kő ékesíti.

10 10 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK Identitásunk erősítése Április 15-én megemlékezést szerveztek Antall József miniszterelnökről a 80. születésnapja alkalmából. A programon Boross Péter miniszterelnök mondott beszédet. Csaknem ezer határon túli magyar tett állampolgársági esküt a kerület polgármestere előtt megható és felemelő ünnepségek keretében 2012 decemberéig. Tavaly novemberben született elvi döntés a pestújhelyi helytörténeti fasor létesítéséről. Ezt követően 2012 májusában a névsort és a telepítés kivitelezését is tárgyalta a képviselő-testület. Emlékfasor Pestújhelyen november 27-én, kedden Pestújhely elmúlt több, mint egy évszázadának emlékére, a helyi közösség érdekében kiemelkedőt, ma - ra dandót alkotó 46 személyiség tiszteletére a XV. kerületi Önkormányzat Helytörténeti fasort állított, melynek átadó ünnepsége több száz érdeklődőt szólított meg. Még határainkon túlról is hazautaztak, hogy tisztelegjenek az őseik emlékére állított emléktábla előtt. A program a Femina Sörözőben indult, ahol méltó példájával találkozhattunk a helyi identitás erejének. A pestújhelyi iskola és a KoMa Színház művészei közös jelenettel készültek a Deilephila című darabból, mely szemelvény a kerület múltjából. Forró teával, pogácsával várták az érkezőket, akik olyan sokan voltak, hogy nem fértek el a belső térben. A sötét estén gyertyák fénye mellett sétáltunk át a Pestújhelyi térre, ahol fáklyákkal és reflektorokkal világították meg az emléktáblákat, és az e napon avatásra kerülő I. Világháborús Emlékművet és a 48-as emlékműből visszaalakított Országzászlót. Dr. Salamon László országgyűlési képviselő és a polgármesteri köszöntők, a Keresztelő Szent János Plébánia esperes plébánosának, Molnár Bélának áldása, a katonai tiszteletadás, és a látogatóknak osztott emléklapok teljes és megható ünneplés élményét nyújtották. A közös emlékezésre, és meghitt beszélgetésre vágyókat várták a KoMa Színház épületében, ahol tea és pogácsa mellett késő estig anekdotáztak a leszármazottak. Vizér Klára alpolgármester, a 9. sz. választókörzet A Pestújhelyi Kertbarát Kör szeptember 7-8-án rendezte meg a hagyományos Kertünk kincsei kiállítását. Ezzel a kiállítással is azt szeretnék elérni, hogy a kertvárosi programok újabb és újabb színfoltokkal gazdagodjanak. Könyvek az értékekről, programokról, tervekről Az önkormányzat 2012-ben könyvsorozatot készített, amelyben a fejlesztési elképzeléseit, önazonosságtudatot erősítő programjait, értékeit közvetíti az itt élők számára. Könyv készült az újpalotai Fő tér és Közösségi Ház építészeti ötletpályázatáról. A rákospalotai városközpont városépítészeti ötletpályázatának pályaműveiből is egy kötetet állítottak össze. Az Építő játékok című kiadvány a Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskolában szervezett interaktív építészeti programot foglalja össze pedagógusok, szülők, építészek, érdeklődők számára. Akikre büszkék vagyunk A Civis Honoratus kör havonta szervez rákospalotai sétát a kerületben. A résztvevők többek között bejárták a Kossuth utcai Óvárosi Református templomot is augusztus 22-én. Vasadi Péter Rákospalotán élő író, költő március 15-én Kossuth-díjat vehetett át. Vasadi Péter részt vett az új 1956-os emlékmű szobrászati pályázati zsűrijében is. Kovács Tibor, a Károly Róbert Általános Iskola igazgatója a több évtizedes pedagógusi és eredményes iskolavezetői tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt elismerést vehetett át március 13-án a nemzeti ünnep alkalmából. Molnár Béla, a Keresztelő Szent János plébánia plébánosa, aki a Regnum Marianum közösség vezetője is egyben az i úságért végzett állhatatos munkája elismeréseként Arany Érdemkeresztet vehetett át március 13-án. Pál Gábor, a Vasutas Zeneiskola leköszönő igazgatója dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át március 13-án. Idén az önkormányzat Vanek Bélának és posztumusz Molnár Gézánénak adományozott díszpolgári címet. Tíz éves az Újpalotai Református Missziói Központ. Ez alkalomból a jubileumi ünnepségüket a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartották. Az ünnepségen elhangzott az az ígéret, hogy hamarosan templom és közösségi tér kialakítására helyet kapnak az önkormányzattól. Immár második alkalommal kapott támogatást a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola a Bethlen Gábor Alaptól a hetedikesek határon túli tanulmányútjához. Bereg és Máramaros volt az úti cél a háromnapos kiránduláson. Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem évi díjazottjai Arlett Annamária, a MÁV Telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület alapítója Kovácsné Márkus Éva, a kerületi önkormányzat tisztségviselője Berzsenyi Mária, a Ferencváros legendás kézilabdakapusa dr. Neszt Kálmán szülész-nőgyógyász, a XV. kerületi Egészségügyi Intézmények volt főigazgatója Csabáné Wissnyi Hoffmann Zsófia körzeti védőnő Neumann Miklós kőfaragó mester Gellérné Lugosi Ágnes tanítónő Szikora Róbert előadóművész Kelemen Árpád, az Újpalotai Szabadidő Központ vezetője Torma Hermina nyugdíjas, akinek hivatása a körülötte élő emberek szolgálata Könyv készült az új 1956-os emlékmű megvalósításának előkészületeiről, a szobor készítésének fázisairól, a szoborállítás folyamatáról.

11 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK 11 KÜLKAPCSOLATOK Az önkormányzat felvette a kapcsolatot Linyi városával, és szeptember 12-én aláírták a testvérkapcsolati megállapodást Kínában. A megállapodás jelentősége abban rejlik, hogy az itt dolgozó kínaiak gazdasági potenciálja jelentős, a kerületnek haszna származik a kínai vállalkozásokból. A kínai gazdasági társaságokat jogi, gazdasági, vámolási, logisztikai tanácsokkal, a jogszabályi háttér megismertetésével, az uniós szabványok átadásával tudják segíteni a magyar partnereik. Odafigyelünk arra, hogy a legfőbb partnereink a közvetlen szomszédaink lehetnek. Éppen ezért szomszédvárosi kapcsolatot alakítunk ki: Újpesttel, Dunakeszivel, Rákosszentmihállyal, Sashalommal, Csömörrel. Július között kerületi delegáció utazott Maroshévízre, ahol a helyi magyar közösséggel és a Kemény János Líceummal való kapcsolat erősítésén fáradozott, valamint találkozott a román városi vezetőkkel is. Testvérvárosi kapcsolat jött létre Dabas városával. A megállapodást Kőszegi Zoltán dabasi és László Tamás XV. kerületi polgármester írta alá. Újjászervezett testvérvárosi kapcsolatok Az elmúlt két év alatt újjászerveztük az olykor névleges testvérvárosi kapcsolatokat. Arra törekedtünk, hogy a korábban néhány kötődéstől eltekintve sablonosan működő, csak vezetői szinteken érintkező, formális együttműködést tegyük közösségi fórumokká. A testvérvárosokkal, a kerületünkben működő életképes civil egyesületek bevonásával élénkítettük fel azt az elképzelést, hogy a kerület lakossága, diákjai, civil szervezetei is kapcsolódjanak be ebbe a sok lehetőséget kínáló mozgalomba. Ebben a törekvésünkben segítségünkre volt néhány kisebbségi Önkormányzat tagja, aktivistája. Például a Horvát, Örmény kisebbségek nagyban segítették a kapcsolatok életképes fejlesztését. A Kárpát-medence magyarlakta területein egyre intenzívebb együttműködést igyekszünk, elsősorban a civil szerveződéseket segítve, felépíteni. Nem csak a kétoldalú kapcsolatok, hanem testvér szervezetek egymás közötti kapcsolatának kiépítése is a célunk. Ennek egyik példája a Pestújhelyi Pátria Egyesület és a Civitalis Egyesület által évek óta összehívott Határtalan Civil Napok rendezvénye, melynek köszönhető, hogy erdélyi, felvidéki, délvidéki magyar és nem magyar civil szervezeteket tudtunk együttműködésre ösztönözni. A magyar nyelvű könyvek gyűjtésének megszervezése, az így összegyűjtött könyvek eljuttatása a határon túli településekre, iskolákba az utóbbi két év alatt sikeresen működött és működik napjainkban is. Ebben a közös munkában is a civil szervezetek jártak az élen. Eljutottak magyar nyelven, a magyar és a világirodalom értékes alkotásai Szlovákiába, Kárpátaljára és a délvidéki településekre is. A testvérvárosi kapcsolatok szerepét ebbe az irányba is szeretnénk tovább bővíteni a jövőben. Báder György, a 8. sz. választókörzet A KÖZIGAZGATÁS ÁTSZERVEZÉSE A képviselő-testület az október 10-i rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a kerületi kormányhivatal a Bácska utcai épületben kap helyet. A kerületi hivatal átveszi a Polgármesteri Hivatal munkatársait. A járási, a mi esetünkben kerületi hivatalok január 1-től veszik át az államigazgatási feladatok egy részét. Átkerülnek az okmányirodák, a földhivatalok, a munkaügyi és népegészségügyi kirendeltségek, és itt lehet intézni a gyermekvédelmi, a gyámügyi és a szociális ügyek egy részét is. A kerületi hivatalok létrehozásával kapcsolatos szerződéskötésre dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes és dr. Szabó Erika államtitkár jelenlétében került sor a budapesti Kormányhivatal dísztermében. Az Újpalotai Nyitott Ajtó Tanácsadó és Együttműködési Iroda már bejáratott társadalmi-közéleti helyszínné vált. Fogadnak itt lakossági bejelentéseket, tartanak jogi tanácsadást, és egyeztető fórumokat. Ezen kívül rendeznek kiállításokat, élménybeszámolókat, és a lakosság igénybe veheti az ingyenes gyógytornát és egészségmegőrző tornát is az irodában. Újabb irodát nyitott az önkormányzat a Fő út 64. szám alatt. A tervek szerint 2013-ban Pestújhelyen is átadnak Tanácsadó és Együttműködési Irodát. A KERÜLET SPORTÉLETE A XV. kerületi önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a szabadidő-, a tömeg- és a versenysport programjainak fejlesztését. Két helyszínen, a Száraznád utcai iskola és a Czabán iskola udvarán ingyenes jégpálya üzemelt november 20-tól február 29-ig. Mindkét helyszínen 6-6 iskola és összesen hét óvoda gyermekei vettek részt korcsolyaoktatásban, délutánonként és hétvégeken pedig a lakosság vehette igénybe a jégpályákat. A pályákat mintegy harminchatezren vették igénybe. Március 25-én tartotta a Budapesti Atlétikai Szövetség a Palota Kupa Pólus Center évadnyitó mezei futó versenyét a Szilas-patak mentén. Több ezren vettek részt a futóversenyen. Április 22-én rendezték meg első ízben a Rákospalota Sakk Kupát, amelyet a REAC Sportiskola SE Sakkszakosztálya szervezett, és amelyen több mint százötvenen vettek részt.

12 12 FEJLŐDŐ VÁROSRÉSZEK Mozgásban a kerület Április én tartották az újjászervezett Bozsik program keretében a REAC Sportiskola SE labdarúgó tornáját a Budai II László Stadionban. Az önkormányzat idén június 2-3-án rendezte meg a harmadik XV. kerületi grundfoci bajnokságot hat helyszínen, tizenkét 14 év alatti, harmincnégy 14 év feletti csapat részvételével. A győztes a 14 év alattiak között az Aranylábúak, a 14 év felettiek között a Nádastó csapata lett. A negyedik grundfoci bajnokságot szeptember án rendezték a kerület felújított grundjain. A gyerektornának kilenc, a felnőttnek huszonhárom résztvevője volt. A gyerekeknél a Lépés FC, a felnőtteknél a Nádastó csapata nyert. Első alkalommal rendezte meg a négycsapatos Szalayné Sebők Éva Emléktornát a Palota Röplabda SC, amelyet magabiztos játékkal meg is nyert. A REAC Sportiskola SE az Egészségfesztivál keretében tartotta a klub 100 éves jubileumát. Ebből az alkalomból sakkversenyt és focitornát szerveztek. Idén 100 éves a PöSöC, és az alkalomból könyvbemutatóval egybekötött ünnepi közgyűlést tartottak a Pestújhelyi Közösségi Házban szeptember 22-én. A XV. ker. önkormányzat képviselő-testülete a stratégiai célok, feladatok közé emelte a testnevelést és a sportot. Lehetőségeihez mér - ten önként vállalt feladatként biztosítja minden kerületi lakos részére a testnevelés és a sport gyakorlásának feltételeit, függetlenül attól, hogy az óvodai-, iskolai testnevelésről, diáksportról, szabadidő-, és tömegsportról, vagy az egészség megőrzéséről van-e szó. Kerületünkben 2012-ben nagyon sok sportesemény került megrendezésre. Ezek közül szeretnék megemlíteni egy-két nagy tömegeket vonzó eseményt. Ilyen volt a tavaszi és őszi idényben megrendezett Miénk a grund kispályás szabadtéri grundfoci bajnokság, több, mint 70 amatőr csapat részvételével. Hasonlóan nagy siker a második alkalommal megrendezett 56-os emlékfutás, ahol közel 2000-en indultak el és teljesítették a 2012 méteres távot. Sportrendezvényeink között említem meg a szintén tavaszi-őszi rendszerben lebonyolított Utcai Kosárlabda Gálát több, mint 100 csapat részvételével. Az elmúlt télen két iskola udvarán is építettünk mobil műjégpályát, melyek látogatottsága meghaladta a főt. Ezeket az ingyenesen használható jégpályákat a as idényben is megépítettük és üzemeltetjük. A kerületben, szabadtéren több pályán szereltünk fel kosárlabda palánkokat és Újpalotán átadtunk kettő bekerített bitumenes teniszpályát. Ez év legnagyobb és leglátványosabb sportcélú fejlesztése ill. beruházása volt, három iskolában egy-egy 20x40 m-es világítással felszerelt műfüves pálya létesítése. December végén vehetik birtokukba a labdarúgás szerelmesei a Szántóföld u-i sporttelepen azt a 116mx72m nagyságú világítással felszerelt műfüves pályát, mely biztosítja kerületünk labdarúgásának utánpótlását. Jövőre 2013-ban terveink szerint hasonlóan, mint az idén, az MLSZ támogatásával - öt pályát szeretnénk építeni. Így elérjük a többi budapesti kerület szintjét műfüves pályák tekintetében ban remélem elindulnak a kerületi Sport- és Rendezvénycsarnok tervezési és beruházási előkészítési munkái. Ha ez sikerül, akkor 2014 év végén új sportcsarnokot avathatunk kerületünkben. Nekem ez a legfőbb vágyam s ezért mindent meg is fogok tenni, remélem sikerülni fog. Bitvai Nándor alpolgármester, a 11. sz. választókörzet A sportlétesít mények fejlesztése A képviselő-testület június 5-i ülésén döntött arról, hogy négy helyszínen műfüves pályát létesít az MLSZ műfüves pályaépítő pályázatának támogatásával. A pályázatban az MLSZ 70 százalékos támogatást biztosít, és az önkormányzatnak a 30 százalékos önrészt, mintegy 70 millió forintot kell biztosítania a beruházásokhoz. A fejlesztés eredményeként szeptember 29-én adták át a Czabán Iskolában az első, az MLSZ pályázat keretében készült műfüves pályát. Később, november 10-én a Szent Korona Iskolában egy újabb műfüves pálya avatására került sor, majd november 16-án a Kontyfa utcai iskolában is elkészült a pálya. Június 10-én került sor az I. Palotai Utcai Kosárlabda Fesztivál megrendezésére a Pólus Center parkolójában. A fesztiválon 86 csapat, háromszázötven gyerek és fiatal vett részt. A II. Palotai Utcai Kosárlabda Fesztivált szintén a Pólus Center parkolójában tartották szeptember 30-án, 69 csapat és mintegy háromszáz fiatal részvételével. Magyarország-Brazília 8-0 a foci világbajnoki döntőben, csak éppen nem a zöld gyepen, hanem gombfociban. A gombfoci világbajnokságot Rio de Janeiroban rendezték. A mindennapos testnevelés bevezetéséhez az önkormányzat konkrét lépésekből álló programot fogadott el. Szeptembertől az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán heti öt testnevelésórát tartanak, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton és a felmenő rendszerben a többi évfolyamon is így állítják össze az órarendet. A képviselő-testület döntött arról, hogy a Bányász parkban, a Budai II László Stadionnal és a Czabán iskolával összeköttetésben sport- és rendezvénycsarnokot épít. A program szerint a küzdőtér 3 kosárlabda pálya méretű lesz, a lelátókon kétezer-ötszáz néző foglalhat helyet. A csarnokot úgy kell kialakítani, hogy az más eseményeknek, például zenei rendezvényeknek is helyet adjon. Új játszóteret adott át az önkormányzat július 11-én a Szántóföld utcai I úsági és Sportközpontban. Köszönet Az előző oldalakon felsorolt rengeteg program, kezdeményezés, fejlesztés, tervezés a Polgármesteri Hivatalt rendkívüli feladatok elé állította. Ezeknek a kihívásoknak a Hivatal kiválóan megfelelt, ez elsősorban Juhászné dr. Baráth Márta jegyző asszonynak köszönhető, aki megszervezte, hatékonyan és szigorral ellenőrizte a folyamatokat, ha kellett bíztatta, dicsérte a kollégákat, mindenütt ott volt, ahol szükség volt rá. Mindezt különösen nehezített körülmények között teljesítette, mert a kerületi hivatal létrehozása is elsősorban az ő vállán nyugodott. Létrehoztunk a Bácska utcában egy olyan kerületi államigazgatási hivatalt, ahol túlnyomórészt a megszokott kollégák nyújtanak segítséget az okmányirodában, később kormányablakban, a gyámhivatalban, a szociális ügyek intézésében, egyes építéshatósági ügyekben. Köszönet mindenkinek, akik alkotó módon működtek közre az új szervezetek létrehozásában. Minden lépésünkben az itt élők szolgálata vezetett bennünket: ezt szolgálja az új, korszerű okmányiroda, ezt szolgálja majd az Illyés Gyula utca-bocskai utca sarkán létrejövő új ügyfélszolgálat, amely hasonlóan fog működni, mint a kerületi hivatal a Bácska utcában, az Önkormányzatban is a különböző hatáskörök ügyintézőivel lehet gyorsan az ügyes-bajos dolgainkat intézni. Mindeközben folyt a köznevelési intézmények fenntartói feladatainak állam számára történő átadása is, a működtetési feladatok továbbszervezésével a Gazdasági Működtetési Központban. Rendkívüli év áll mögöttünk, az átalakítás nehéz és izgalmas éve, közben működtettük a kerületet, lebonyolítottunk és előkészítettünk közel milliárdos fejlesztési programokat. Az év sikereiben sokan osztoznak: mindazok, akik teljes mellszélességgel támogatták a sokrétű átalakulást. Köszönet nekik a közreműködésért, támogatásért, kritikáért, mindazért, amivel továbblendítették közös ügyeinket. László Tamás polgármester országgyűlési képviselő

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

2012. május 24-én (csütörtök) 16.30 órára

2012. május 24-én (csütörtök) 16.30 órára Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottságának ülését 2012. május

Részletesebben

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága E l n ö k M E G H Í V Ó

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 5/280-26/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Általános Iskolák felvételi körzete 2015/2016. tanév

Budapest Főváros Kormányhivatala Általános Iskolák felvételi körzete 2015/2016. tanév XV. 1151 ACSA UTCA teljes közterület 201544 1 Budapest XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskola 1151 Budapest Bogáncs utca 51-53. XV. 1151 AJÁNDÉK UTCA teljes közterület 201544 1 Budapest XV. Kerületi

Részletesebben

Rendőrkapitányság megnevezése: BRFK XV. Budapest XV. ker. Alag u. 3. (Református Misszió)

Rendőrkapitányság megnevezése: BRFK XV. Budapest XV. ker. Alag u. 3. (Református Misszió) Körzeti megbízott Neve Kósdi Attila Rendfokoz ata* Mobiltelefon száma** 36-94 Rendőrkapitányság megnevezése: BRFK XV. KMB iroda címe, telefonszáma*** Alag u. 3. (Református Misszió) A körzeti megbízott

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság január 26-i rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság január 26-i rendkívüli nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: SZCSTB 109-2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. (2) k. pontja szerint TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL a Választópolgárok részére Időtartam: 2017. november 01. 2018. október 31. Szombathely MJV 9.evk. - Joskar-Ola lakótelep

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BESZÁMOLÓJA a 2011. évi közhasznú tevékenységéről Összművészeti központként egyesületünk közhasznú tevékenysége változatlanul a kulturális, művészeti programok szervezése és bonyolítása,

Részletesebben

Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése

Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése A projekt azonosító száma: 8583073882 A kivitelezés ideje: 2014. 03. 12. 2014. 09. 30. A kedvezményezett neve és elérhetősége: Balatonfűzfőért Alapítvány

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

További tervek alapján a kutyafuttató területére kutyaitató kerül, valamint reményeim szerint a Hajós játszótér is megújulhat.

További tervek alapján a kutyafuttató területére kutyaitató kerül, valamint reményeim szerint a Hajós játszótér is megújulhat. Az elmúlt egy évben tizennégy testületi ülésen, egy díszülésen, negyvenkilenc saját Bizottsági ülésen vettem részt, valamint hat - hat Gazdasági és Jogi Bizottsági és hét Környezetvédelmi és Városfejlesztési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 236/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. I. félévi munkaterve 2017. január 26. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2017. évi költségvetési

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. I. félévi munkaterve 2018. január 25. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2018. évi költségvetési

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Vas Megyei Közgyűlés

Vas Megyei Közgyűlés Vas Megyei Közgyűlés Tájékoztató Szombathely Megyei Jogú Város 2018. évi munkájáról Dr. Puskás Tivadar polgármester Szombathely, 2018. december 15. Főbb városrehabilitációs, városépítészeti fejlesztések

Részletesebben

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 polgarmester@bpxv.hu www.bpxv.hu Fogadónap: Minden

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének a 2012. március 21- én tartott rendkívüli nyílt ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

Részletesebben

Városi Civil Pályázat 2015. Alapítványok. Igényelt támogatás. Megítélt. Szervezet neve

Városi Civil Pályázat 2015. Alapítványok. Igényelt támogatás. Megítélt. Szervezet neve Városi Civil Pályázat 2015. Alapítványok Szervezet neve Igényelt támogatás Megítélt támogatás Indoklás 1 Apró Léptek Alapítvány 500 000 Ft 350 000 Ft 2 Az emberség erejével - CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

Új lendületet vehet a Petőfi ügye 1. oldal, összesen: 5 oldal Új lendületet vehet a Petőfi ügye Szecessziós "palota" lesz a Petőfiből Megszereztük a terveket! A város főutcáján álló Petőfi Szálló és Tóth József Színház műemlék épületének

Részletesebben

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-125/2010. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a tanácsnokok évi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ. a tanácsnokok évi tevékenységéről Gazdasági Kapcsolatok Tanácsnoka Civil és Sport Kapcsolatok Tanácsnoka Szám: 1-225/2016. A döntés meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. BESZÁMOLÓ a tanácsnokok 2016. évi tevékenységéről Készült:

Részletesebben

Rendőrkapitányság megnevezése. ker. Alag u. 3. (Református Misszió) Bogáncs út 53. (Károly Róbert Általános Iskola aulájában)

Rendőrkapitányság megnevezése. ker. Alag u. 3. (Református Misszió) Bogáncs út 53. (Károly Róbert Általános Iskola aulájában) Körzeti megbízott Neve Kósdi Attila Rendfokozata* Mobiltelefonszáma** Rendőrkapitányság megnevezése KMB iroda címe, telefonszáma*** főtörzsőrmester 06-70-489-36-94 Budapest XV. ker. Alag u. 3. (Református

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

2016. évi MUNKATERVE

2016. évi MUNKATERVE Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi MUNKATERVE 2016. március 16-tól - 2017. március 15-ig melyet a Képviselő-testület a 33/2016. (II.16.) számú határozatával

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzat városrehabilitációs

Részletesebben

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 2. Biztonságos szociális ellátás fenntartása Helyi házi szociális gondozás munkakörülményeinek javítása - gépjármű csere 3. Infrastruktúra állapotának javítása Polgármesteri

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 297/2/2012 ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a 2012. III. negyedévi felújítási és fejlesztési

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából. Egy iskola újjászületik!

A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából. Egy iskola újjászületik! A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából Egy iskola újjászületik! 1 Befektetés a jövőbe! Törökszentmiklós Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Fejlesztési igények felmérése Újtelep szociális városrehabilitáció

Fejlesztési igények felmérése Újtelep szociális városrehabilitáció Fejlesztési igények felmérése Újtelep szociális városrehabilitáció Szeghalom Város Önkormányzata az újtelepi városrész, valamint a Vásártér utca környékének fejlesztését tervezi szociális célú városrehabilitációs

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2013. augusztus 29. napján tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: feltételes szabadkézi beszerzések indítása közbeszerzési tanácsadó kiválasztására

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. december 14- ei ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2018. évi eseménynaptár, Bp. Főv. XIII. kerület XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR szeptember

2018. évi eseménynaptár, Bp. Főv. XIII. kerület XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR szeptember XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR 2018 szeptember 1 2018. évi eseménynaptár Az esemény Az esemény megnevezése A megemlékezés formája Felelős időpontja szeptember 1. 10-21 óra 10. Pozsonyi Piknik Kulturális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Lindner Gusztáv Adatszolgáltatás időpontja: 2008. február 26. A megalapozó döntés megnevezése: (adott esetben) A megalapozó döntés kelte:

Lindner Gusztáv Adatszolgáltatás időpontja: 2008. február 26. A megalapozó döntés megnevezése: (adott esetben) A megalapozó döntés kelte: A szerződéskötés időpontja, határozott OMIS Osztály Iktatószám: 48/2008 Lindner Gusztáv Adatszolgáltatás időpontja: 2008. február 26. A megalapozó döntés megnevezése: 2007. december 11. A szerződés megnevezése

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. ingatlanfejlesztési koncepció

Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. ingatlanfejlesztési koncepció Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. LOKÁCIÓ Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. A pályázati ingatlan Budapest XV. Kerület, Rákospalota városrészében helyezkedik el, a Hubay Jenő tér 8. szám alatt.

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? Készítette A Csornai Széchenyi Ist ván Általános Iskola csapata: Funtek Dániel, Hernitz Bianka, Kiss Virág, Kocsis Bianka, Nagy Anna,Tuba Frida, Vári Dorina 2019. 04. 26. GRÓF SZÉCHENYI

Részletesebben

Javaslat a 2015.évi nyári gyermekétkeztetéssel kapcsolatos feladatok meghatározására. polgármester x egyszerű x nyílt ülés x Fejlesztési Bizottság

Javaslat a 2015.évi nyári gyermekétkeztetéssel kapcsolatos feladatok meghatározására. polgármester x egyszerű x nyílt ülés x Fejlesztési Bizottság 122/2015. SZ. ELŐTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA Javaslat a 2015.évi nyári gyermekétkeztetéssel kapcsolatos feladatok meghatározására 1. Előterjesztő megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont):

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

r;z+. számú előterjesztés

r;z+. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja r;z+. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottsága részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3.

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. Szakmai háttéranyag a,,várpalota Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése című pályázathoz Jóváhagyta Máténé Dr. Ignácz

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve. 3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2015. májusi 20.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2015. májusi 20.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-273/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2015. májusi 20.-i ülésére Tárgy: Javaslat Budapest Főváros

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg?

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg? Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében 2013 elsı felében folytatódtak az ingyenes orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak az ELTE Ruszisztikai Központjában. 2013 januári metodikai

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben