1 Zselékörmök: 2Por-folyadék technika (akril): Variációk műkörömre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1 Zselékörmök: 2Por-folyadék technika (akril): Variációk műkörömre"

Átírás

1 Műköröm és manikűr Mindennapjainkban egyre többet foglalkozunk külsőnkkel, megjelenésünkkel, testünk ápolásával. Miért éppen a körmünket hanyagolnánk el, hiszen ez az egyik legfontosabb dolog, amit megnézünk a másikon. A keze, a körme. Nagyon fontos, hogy mindig ápolt legyen, mert ez nagy mértékben befolyásolhat sok mindent. S, mivel körmünk igencsak árulkodik rólunk, ezért foglalkoznunk kell vele. Ma már számos helyen és különböző technikákkal igyekeznek kívánságainknak és igényeinknek eleget tenni. A nők körében oly népszerű műköröm napjainkban teljesen természetes óhaj. Ahogyan a fodrász, a ruha, a smink, stb.. is mind alkotóeleme egy nő ápolságának. Ez persze nem azt jeleti, hogy mindenkinek műkörmöt kell csináltatnia, sőt! A természetes köröm a legszebb, de sajnos nem mindenkinek adatik meg a szép formájú, jó minőségű és erős köröm. A körömépítés-díszítés mára szinte művészetté vált. A műkörmök tartósak, igényesek, esztétikusak és ami talán a legfontosabb; természetesek! Díszítésüknek csak a fantázia szabhat határt. Az anyagok egyre jobb minőségűek (tip, zselé, porcelán, színes zselé, színes porcelán, fényzselék, fertőtlenítő szerek, ragasztók, stb.) és folymatosan megújulnak.

2 Variációk műkörömre 1 Zselékörmök: Ennél a technikánál a műkörmös sokáig dolgozhat, mert a zselé csak akkor keményedik meg, ha két percig UV-fény alá tartják. Ezáltal láncreakció indul be, mely során a zselé molekulái összekapcsolódnak és megkeményednek. Közben a köröm 60 fokosra melegszik, mert a reakció során hő szabadul fel. Van olyan zselé, amely összezsugorodik a keményedéskor. Nem szabadul fel oldószergőz a reakció idején, tehát nincs semmilyen kellemetlen szag közben. A keményítő UVfényereje pedig elhanyagolható. Előnyök: Nincsenek kellemetlen illatok, relatíve rugalmasak a körmök. Hátrányok: A zselés körmök általában vastagabbak a többi műkörömnél. Ha meg akarunk szabadulni tőlük, a műkörmösnek le kell reszelnie a réteget. Nagyon óvatosnak kell lennie közben, nehogy megsértse a természetes körömréteget. Ha le akarod növeszteni, számolj hat hónappal! 2Por-folyadék technika (akril): Ennél a technikánál fontos a gyorsaság, mert ahogy összekeverték az akrilport az aktiváló folyadékkal, a keverék elkezd megkötni. Közben olyan gázok keletkeznek, amelyeket nem lenne szabad belélegezni. A műkörömstúdióban folyamatosan szellőztetni kell, a legjobb, ha az asztal fölött szellőztető berendezés van. Előnyök: Nagyon vékony, relatív kemény körmök Hátrányok: Szúrós szagú gőzök. Ha meg akarunk szabadulni tőlük, a műkörmösnek le kell reszelnie a réteget. Alternatíva: lenövesztés.

3 Variációk műkörömre II. 3 Tip-technika: Egy ragasztóanyag ( Resin ) mellett leheletvékony műüvegből vagy selyemszálból készült hálós rátét kerül a körömre, majd egy sprézhető aktiváló folyadék beindítja a folyamatot. Kémiai láncreakciót vált ki, és másodpercek alatt megszilárdítja a ragasztót. Eközben a körmök enyhén felmelegedhetnek. A modellezés közben a műkörmösnek ugyan sok ideje van, de nagy kézügyesség kell a híg Resin bedolgozásához és a háló pontos felhelyezéséhez. Előnyök: Aceton-fürdőben (ez az anyag megtalálható sok körömlakklemosóban is) teljesen leoldódik. A köröm kemény és vékony. Arra is jó, hogy a természetes köröm repedéseit kijavítsuk. Hátrányok: Az érzékeny körműek és a száraz bőrűek rosszul viselik az aceton-fürdőt. Tartósság: A műkörmöket alaposan hozzáragasztják az alatta lévő természetes körömhöz, így az vele együtt nő. Négyhetente láthatóvá válik az alatta lévő körömágy, úgyhogy ilyenkor újra el kell menni a műkörmöshöz vagy levetetni, feltöltetni, vagy megújítani.

4 Lakkos díszítés... Fehér+piros díszítés lépései:

5 A test és a lélek ékszere a műköröm Persze, csak akkor, ha az problémamentesen előkészített és tökéletesen kivitelezett. Ellenkezô esetben sok kényelmetlenséget okozhat viselôjének. Ma már szerencsére sokféle megoldást ismerünk a körömépítésben. Bármely technikáról is legyen szó, a legfontosabb kritérium mégis a természetesség, hiszen akkor szép egy műköröm, ha nem mű hatású. Ebben a műfajban is divattá vált a természetesség, ezért jó néhány éve az épített franciaköröm tündöklik a porondon. A körmösök sokféleképpen készítik ezt, de a legtökéletesebb megoldás a sablonos építés, akár porcelánporból, akár zselébôl. Egy jó szakembernek ma már tudnia kell műanyag tip nélkül is tökéletes, törésmentes körömhosszabbításokat készíteni.

6 A körmök sminkje Szép körömlakk, ápolt körmök, ez mindenekelőtt kifogástalan kezeket jelent, melyeket azonban ápolni kell. A körömlakk kiválasztása a kívánt eredménytől függ. Ha gyorsan száradó lakkot szeretnél, használd az Express Finish körömlakkkot, amely mindenekelőtt az egy perc alatt száradó körömlakkot jelenti. Olyan oldóanyagokat tartalmaz, melyektől kétszer olyan gyorsan szárad, mint egy klasszikus körömlakk és 2 napig tart lepattogzás nélkül. 25 színben létezik. Ha körömlakkod tartóssága és fénye előbbre való, használd az Ultra Lasting körömlakkot. Hosszan tartó körömlakk, mely egy klasszikus körömlakknál 2-szer tovább tart és 2-szer fényesebb. Összetétele védi a lepattogzástól, és megduplázza élettartamát. 20 színben létezik. Tanácsok a körömlakk felviteléhez: - használat előtt rázd fel az üvegcsét, nyomd a kezed egy lapos felületre, s tégy fel egy réteg körömerősítőt. (Ciment Restructurant - lemezes körmökre) - tegyél fel egy réteg lakkot a köröm szélére, oda, ahol a legjobban kopik. A körömtőtöl a széléig egy mozdulattal kenj fel egy sáv lakkot, egy kis helyet hagyva a körömtőnél. Vízszintesen töltsd ki a körömtőnél a rést, fesd be a köröm egyik oldalát, majd az ecseten maradt festékkel a másik oldalt is - a körömlakkréteg legyen minél vékonyabb. Mielőtt felkensz még egy réteget, várd meg, míg az első megszárad. Gondosan távolítsd el az esetleges lakkfoltokat a köröm széléről körömlakklemosóba mártott vattával vagy papír zsebkendővel. - több ragyogásért, tegyél fel egy fényesítőt (Concentré de croissance - rövid körmökre) amikor a lakk megszáradt.

7 Néhány alkotás...

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység A vizsgafeladat aránya: % A vizsgafeladat időtartama: 75 perc A vizsgafeladat időtartama: 180 perc A vizsgafeladat

Részletesebben

betegnapló A Minden nap mozgásban program elérhetőségei Információs vonal: +36 30 694 31 21 Pearl Hungary Kft.

betegnapló A Minden nap mozgásban program elérhetőségei Információs vonal: +36 30 694 31 21 Pearl Hungary Kft. betegnapló A Minden nap mozgásban program elérhetőségei Információs vonal: + 0 9 Pearl Hungary Kft. Budapest, Erzsébet királyné útja. A Minden nap mozgásban program elérhetőségei: Információs vonal: +

Részletesebben

Alvás szebb környezetben Ez az álomba illő, minimalista, lapos kivitelű ágy, amely két éjjeliszekrénnyel egészül ki, a legújabb divatot követi.

Alvás szebb környezetben Ez az álomba illő, minimalista, lapos kivitelű ágy, amely két éjjeliszekrénnyel egészül ki, a legújabb divatot követi. Minimáldesingos ágy Alvás szebb környezetben Ez az álomba illő, minimalista, lapos kivitelű ágy, amely két éjjeliszekrénnyel egészül ki, a legújabb divatot követi. 1 Bevezetés Egyszerű és lapos : ma is

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

1. oldal. 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon

1. oldal. 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon 1. oldal 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon Időpont: 2014. november 15. (szombat) Helyszín: Érd (Pest megye) Finta Rendezvényház

Részletesebben

A vágy titokzatos tárgya

A vágy titokzatos tárgya Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon

Részletesebben

Tudod mi jobb a színezésnél? Az alkotás! ArtRelax. Fesd ki magad!

Tudod mi jobb a színezésnél? Az alkotás! ArtRelax. Fesd ki magad! Tudod mi jobb a színezésnél? Az alkotás! ArtRelax Fesd ki magad! Miért Art Relax? A művészetterápia nagyon unalmas szó, azért. Meg nem is akarom ilyen túl magasztos címszavakkal illetni ezt a kis kreatív

Részletesebben

Színes csoportkép. 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig. Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése

Színes csoportkép. 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig. Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése Színes csoportkép Időpont: 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig Tanulócsoport: 3. évfolyam (9-10 éves) Téma: Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése Vizuális feladat: Emberalakok ábrázolása

Részletesebben

DK 9160-9190 DK 9360-9390 DK 9660-9690 DK 9960 9990 HC 5690-3360

DK 9160-9190 DK 9360-9390 DK 9660-9690 DK 9960 9990 HC 5690-3360 DK 9160-9190 DK 9360-9390 DK 9660-9690 DK 9960 9990 HC 5690-3360 Páraelszívó készülékek Szerelési- és használati útmutató Kedves Vásárló! Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el ezt a Szerelési- és használati

Részletesebben

Kerékpáros ruházati kisokos. avagy. Hogyan öltözzünk kerékpározáshoz?

Kerékpáros ruházati kisokos. avagy. Hogyan öltözzünk kerékpározáshoz? Kerékpáros ruházati kisokos avagy Hogyan öltözzünk kerékpározáshoz? Tartalomjegyzék Bevezetés...3 Hogyan működik a hőháztartásunk?...3 Ruházkodási ismeretek...4 Ruhatárunk darabjai...7 1, Fejrevalók...7

Részletesebben

7201 Syn UFO ergonómikus irodaszék Összeszerelési útmutató

7201 Syn UFO ergonómikus irodaszék Összeszerelési útmutató 7201 Syn UFO ergonómikus irodaszék Összeszerelési útmutató 1. lépés A csomag kibontása Amikor a futártól átvette a dobozt, biztosan leellenırizte hogy a csomagolás nem sérült, nem szakadt. Most, hogy átvette

Részletesebben

Ötletek a Pattex TOTAL ragasztóhoz

Ötletek a Pattex TOTAL ragasztóhoz Ötletek a Pattex TOTAL ragasztóhoz A ragasztók új generációja 5 év kutatás és fejlesztés -ban egyszerû erôs -ban Láthatatlan, nem hagy foltot Folyékony, könnyen felvihetô Rezgésálló Ellenáll a hômérsékletváltozásoknak

Részletesebben

Bánáti Sverák program szakmai koncepciója

Bánáti Sverák program szakmai koncepciója Bánáti Sverák program szakmai koncepciója A Szentendre Város által kezdeményezett, a Szentendre Városi Óvodák óvónői által kidolgozott és a Ferenczy Múzeum által koordinált programban az önkormányzati

Részletesebben

Lépésenkénti útmutató A festékek és lakkok különböző típusai

Lépésenkénti útmutató A festékek és lakkok különböző típusai Lépésenkénti útmutató A festékek és lakkok különböző típusai Festékalap A jobb tapadás és fedés érdekében először használjon festékalapot vagy alapozót. Ez speciális jellemzőkkel rendelkezik, amik eltérnek

Részletesebben

Üzemeltetési utasítás

Üzemeltetési utasítás Üzemeltetési utasítás Szántáselmunkáló henger FlexPack - HU - LEMKEN GmbH & Co. KG Weseler Straße 5, D-46519 Alpen Telefon (0 28 02) 81-0, Telefax (0 28 02) 81-220 E-mail: lemken@lemken.com, Internet:

Részletesebben

POW707 HU 1 BERENDEZÉS... 2 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 2 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 4 JELZÉSEK... 2 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...

POW707 HU 1 BERENDEZÉS... 2 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 2 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 4 JELZÉSEK... 2 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 1 BERENDEZÉS... 2 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 2 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 4 JELZÉSEK... 2 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3 5.1 Munkakörnyezet... 3 5.2 Elektromos biztonság... 3 5.3 Személyi biztonság...

Részletesebben

POWX152 HU 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 3 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK SZERSZÁMGÉPEKHEZ...

POWX152 HU 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 3 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK SZERSZÁMGÉPEKHEZ... 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 3 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK SZERSZÁMGÉPEKHEZ... 4 5.1 Munkakörnyezet... 4 5.2 Elektromos biztonsá... 4 5.3 Személyi biztonság...

Részletesebben

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban.

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban. A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban. Időpont: 2011. október 30. vasárnap 9:00 órától Helyszín: Városi Sportcsarnok Orosháza

Részletesebben

A munkalap. Munkalapok jellemzői: Felhasználható: Teherbírás Kopás és ütésálló Könnyen tisztán tartható

A munkalap. Munkalapok jellemzői: Felhasználható: Teherbírás Kopás és ütésálló Könnyen tisztán tartható A munkalap A legkedveltebb és legolcsóbb típusok a postforming eljárással, rétegelt díszítőlemez felragasztásával készülő egy, vagy két oldalán kerekített élű forgácslapból készülő lapok. A 28mm-es munkalapok

Részletesebben

KEZELÉSI ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS

KEZELÉSI ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS TELEPÍTÉSI, HASZNÁLATI, ÁPOLÁSI Eredeti dokumentáció: Ice Maker Manual kézikönyv ÉS KARBANTARTÁSI INFORMÁCIÓK Nyilvántartási szám: 999 KEZELÉSI ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS GYÁRTÓ KÉSZÜLÉK CSALÁD HORDOZHATÓ

Részletesebben

Kötélkezelés. DUF füzetek 3.

Kötélkezelés. DUF füzetek 3. 1 / 27 2008.10.19. 23:13 Kötélkezelés DUF füzetek 3. Tartalomjegyzék: Kötelek Kötéltípusok A jó csomó Következı Kötélmunkák KÖTÉLVÉGEK ELDOLGOZÁSA KÖTÉLTÁROLÁS Babázás ( vagy bandázsolás ) Törökfej Fuxolás

Részletesebben

FEDELES GÁZ-GRILL: SZERELÉSI ÚTMUTATÓ

FEDELES GÁZ-GRILL: SZERELÉSI ÚTMUTATÓ FEDELES GÁZ-GRILL: SZERELÉSI ÚTMUTATÓ Típus: G-30S-BG/ YORKER SLIM KIZÁRÓLAG SZABADTÉRI HASZNÁLATRA ÖSSZESZERELÉS ELŐTT OLVASSA EL A JELEN ÚTMUTATÓT AZ ÚTMUTATÓT ŐRIZZE MEG FIGYELEM! Az útmutatások figyelmen

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ TISZTELT VÁSÁRLÓNK HASZNÁLATI UTASÍTÁS

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ TISZTELT VÁSÁRLÓNK HASZNÁLATI UTASÍTÁS MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ HU TISZTELT VÁSÁRLÓNK Köszönjük vásárlását. Bízunk benne, hogy hamarosan megbízhatónak fogja találni termékeinket. A készülék egyszerűbb használatának érdekében mellékeltük ezt a könnyen

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920. Minôségi tanúsítvány

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920. Minôségi tanúsítvány HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye, egyike

Részletesebben

Szájápolási termékek. Ismertető

Szájápolási termékek. Ismertető Szájápolási termékek Ismertető Gyermek fogkefék Gyermek fogkefék Az egészséges fogak megalapozása a gyermek első életévében történik. A Jordan háromlépcsős rendszere optimális fogászati megoldást nyújt

Részletesebben

Oxigén, mélyhűtött, cseppfolyósított

Oxigén, mélyhűtött, cseppfolyósított Oldalszám: 1 / 8 2.2 Nem éghető, 5.1 Oxidáló nem mérgező Veszély 1 Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Kereskedelmi név : Biztonsági adatlap száma ALH-CLP_012_V0 Kémiai leírás CAS szám

Részletesebben

Peugeot 307 indexkapcsoló javítása

Peugeot 307 indexkapcsoló javítása Peugeot 307 indexkapcsoló javítása A Peugeot 307 egyik típushibája, hogy az indexkapcsoló erőtlen, jobbra indexelésből visszakattanáskor automatikusan lecsapódik balra. Az alábbiakban leírom, hogyan lehet

Részletesebben

Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött.

Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött. Tisztelt vásárlónk! Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött. Mielőtt első alkalommal használatba venné új grillezőjét, ismerkedjen meg

Részletesebben

Kétkomponensű, semleges színű, önterülő, rugalmas, töltött poliuretán kötőanyag

Kétkomponensű, semleges színű, önterülő, rugalmas, töltött poliuretán kötőanyag MAPEI ÚJ Mapefloor PU 410 Kétkomponensű, semleges színű, önterülő, rugalmas, töltött poliuretán kötőanyag ALKALMAZÁSI TERÜLET Oldószermentes, kétkomponensű, közepesen rugalmas poliuretán gyanta alapú,

Részletesebben

III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET

III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET A pénz felhasználása gazdaságpolitikai szolgálatra részben feltételezte, részben maga után vonta a pénznek a gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos elméleti nézetek

Részletesebben

ESPAN A projekteredmények rövid összefoglalása

ESPAN A projekteredmények rövid összefoglalása A projekteredmények rövid összefoglalása Útmutató a lakosság pénzügyi szerepbevonására a megújuló energialétesítményeknél Judendorf-Straßengel, 13.02.2013 ecowatt erneuerbare energien GmbH Straßengelstraße

Részletesebben

Kémia OKTV döntő I. kategória, 1. feladat Budapest, 2012. március 31. Titrálások hipoklorittal

Kémia OKTV döntő I. kategória, 1. feladat Budapest, 2012. március 31. Titrálások hipoklorittal Oktatási Hivatal KÓDSZÁM: Kémia OKTV döntő I. kategória, 1. feladat Budapest, 2012. március 31. Titrálások hipoklorittal A hipoklorition erélyes oxidálószer. Reakciói általában gyorsan és egyértelmű sztöchiometria

Részletesebben

LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK

LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK Kizárólag Ingatlanértékesítıknek szóló tanulmány! 3 LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK - avagy mit tegyél, hogy hamarosan a legjobb ingatlanosok között találd magad? - Milyen szabályokat érdemes betartanod,

Részletesebben

Biztonsági kézikönyv

Biztonsági kézikönyv Biztonsági kézikönyv Az úthengerről tilos eltávolítani A CA, CC, CG, CP és CS úthengerekre érvényes RSAFEHU3 1 Miért fontos az Ön számára, hogy beszéljünk a biztonságról? Tervezőink mindenekelőtt az Ön

Részletesebben

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben)

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) Cégünket, a VARIMET Kft.-t 2005-ben alapítottuk. Főként lakatos munkákkal foglalkozunk,

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN KÓS KÁROLY A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN A néprajz legrégibb, de máig alapvető módszere és a kutatás minden további lépésének kiindulási alapja a néprajzi jelenségek leírása. A leírás fogalmába beleértődik

Részletesebben

Mikrohullámú sütő. Tisztelt Vásárlónk. Használati utasítás

Mikrohullámú sütő. Tisztelt Vásárlónk. Használati utasítás Mikrohullámú sütő H Tisztelt Vásárlónk Köszönjük vásárlását. Bízunk benne, hogy hamarosan megbízhatónak fogja találni termékeinket. A készülék egyszerűbb használatának érdekében mellékeltük ezt a könnyen

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS FELTÖLTÉS OLAJJAL VAGY ZSÍRRAL

HASZNÁLATI UTASÍTÁS FELTÖLTÉS OLAJJAL VAGY ZSÍRRAL A készülék beállítása és használata előtt figyelmesen olvassa el a használati utasítást. Csak így lehetséges biztonságos használat mellett a legjobb eredményt elérni a készülékkel. A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA (lásd

Részletesebben

A polifúziós hegesztés menete

A polifúziós hegesztés menete A polifúziós hegesztés menete 1. A szükséges szerszámok 1/ Elektromos hegesztőgép polifúzió hegesztéshez, megfelelő méretű hegesztőtoldattal ellátva, ideértve a rugalmas tápvezetéket. 2/ Érintkezéses hőmérő.

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. november BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. november BUDAPEST 213. november Temetőink biztonságáért Novemberi hírlevelünket az előttünk álló jeles dátum, nevezetesen november 1., vagyis Mindenszentek (Hallottak Napja - november 2.) köré fogalmaztuk. Ezen a napon

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Specifikáció. Rádió-zavarok (interferencia) Mielőtt szerelőt hívnánk. Elhelyezés

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Specifikáció. Rádió-zavarok (interferencia) Mielőtt szerelőt hívnánk. Elhelyezés HASZNÁLATI UTASÍTÁS HU Az utasításokat olvassuk át figyelmesen és őrizzük meg! Specifikáció Energia-felhasználás... 230V~50Hz,1400W Kimeneti teljesítmény... 900W Grill-égő... 1200W Működési frekvencia:...

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

Akciós időszak: 2015. november 6-30-ig, illetve a készlet erejéig. A NAGYVILÁG SZÍNEI

Akciós időszak: 2015. november 6-30-ig, illetve a készlet erejéig. A NAGYVILÁG SZÍNEI TÖBB, MINT FESTÉK Akciós időszak: 2015. november 6-30-ig, illetve a készlet erejéig. 2015 NOVEMBER KOMAR ÓRIÁSPOSZTER 1-614 New York City 184x127 cm Még több óriásposzter: 8. oldal 7190 helyett 6490 PÁRAMENTESÍTŐ

Részletesebben

40 [1016 mm] Hajlító- és vágógép Model 110-0401

40 [1016 mm] Hajlító- és vágógép Model 110-0401 40 [1016 mm] Hajlító- és vágógép Model 110-0401 Szerelési és kezelési útmutató Műszaki jellemzők Tulajdonság Legnagyobb hajlító-/ vágókapacitás Teljes hosszúság Állómagasság Teljes konstrukció Súly Megnevezés

Részletesebben

Árlisták: Alap kezelések Díszítő kezelések Speciális kezelések Lakossági termékek árai

Árlisták: Alap kezelések Díszítő kezelések Speciális kezelések Lakossági termékek árai Kéz és lábápolás, műkörömépítés Schuszter Luna Szabolcs Árlisták: Alap kezelések Díszítő kezelések Speciális kezelések Lakossági termékek árai Budapest 2012-2013 2013 Oldal 2 A világelsők egyikeként kivételes,

Részletesebben

Csiszoló zsiráf Modell: DED7743

Csiszoló zsiráf Modell: DED7743 Csiszoló zsiráf Modell: DED7743 DEDRA HASZNÁLATI UTASÍTÁS Garancia Kártyával Érvényes: 2013. január 1. után vásárolt termékekre Csiszolófej Hosszabbító kar zár Csiszológép hosszabbító kar Fordulat sebesség

Részletesebben

HBA36B6.0. [hu] Használati utasítás...3 *9000612681* 9000612681

HBA36B6.0. [hu] Használati utasítás...3 *9000612681* 9000612681 HBA36B6.0 [hu] Használati utasítás...3 *9000612681* 9000612681 á Tartalomjegyzék Biztonsági útmutató... 4 Beszerelés előtt...4 Útmutatás az Ön biztonsága érdekében...4 A károsodások okai...4 Az Ön új

Részletesebben

PINGMONDI óra projekt 1.0 2006. március 5.

PINGMONDI óra projekt 1.0 2006. március 5. PINGMONDI óra projekt 1.0 2006. március 5. Sokat törtem a fejem azon, hogyan lehetne ergonómikus megjelenésű óra modult csinálni a MK2-es Mondeomba. Olyanra vágytam, amely egyszerre kijelzi az időt és

Részletesebben

No-Mix egy komponenses bracket ragasztó használati utasítása

No-Mix egy komponenses bracket ragasztó használati utasítása No-Mix egy komponenses bracket ragasztó használati utasítása A NO-MIX egy paszta/folyadék ragasztó fém, műanyag és porcelán barcketek közvetlen ragasztásához. A polymerizáció már a fogon megkezdődik a

Részletesebben

A Budapesti Békéltető Testület. 2/2014. számú ajánlása. az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó. körültekintő fogyasztói döntésekről

A Budapesti Békéltető Testület. 2/2014. számú ajánlása. az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó. körültekintő fogyasztói döntésekről A Budapesti Békéltető Testület 2/2014. számú ajánlása az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó körültekintő fogyasztói döntésekről A Budapesti Békéltető Testület (a továbbiakban: Testület)

Részletesebben

Bábkészítés Alapfok 1-6. évfolyam

Bábkészítés Alapfok 1-6. évfolyam Bábkészítés Alapfok 1-6. évfolyam Célok és feladatok A bábkészítés tantárgy legfőbb célja, hogy a tárgyalkotás során fejlessze a tanulók képzelőerejét, fantáziáját, továbbá tegye lehetővé, hogy a tanulók

Részletesebben

akik a megbetegedéskor már munkában állnak Felfedni vagy eltitkolni? Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő olyan fiatalok számára,

akik a megbetegedéskor már munkában állnak Felfedni vagy eltitkolni? Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő olyan fiatalok számára, Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő olyan fiatalok számára, akik a megbetegedéskor már munkában állnak Felfedni vagy eltitkolni? Végső soron önnek kell eldöntenie, hogy tájékoztatja-e a munkaadóját,

Részletesebben

Supralux Tilatex Mix Silver

Supralux Tilatex Mix Silver 1 Felülvizsgálat dátuma/revizíó: 2012.11.04. /1-1HU 1.SZAKASZ: A KÉSZÍTMÉNY ÉS A VÁLLALAT AZONOSÍTÁSA 1.1 Termék azonosító: Supralux Tilatex Mix Silver 1.2 Anyag/keverék felhasználása/iparág: Épületek

Részletesebben

Használati útmutató IN 3830 insportline Fresia

Használati útmutató IN 3830 insportline Fresia Használati útmutató IN 3830 insportline Fresia Köszönjük, hogy vibromasszázs berendezésünk megvásárlása mellett döntött. Használata előtt, kérem figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót a berendezés helyes

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Típus: HM6925. Olajsütő CE

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Típus: HM6925. Olajsütő CE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Típus: HM6925 Olajsütő CE Olvassa el figyelmesen a tájékoztatót mielőtt használná a készüléket, és a jövőre nézve is tartsa kötelező érvényűnek a benne foglaltakat! Fontos védelmi előírások!

Részletesebben

Használati utasítás Instrukcja obsługi Návod k použití Návod na obsluhu

Használati utasítás Instrukcja obsługi Návod k použití Návod na obsluhu HU PL CZ SK Használati utasítás Instrukcja obsługi Návod k použití Návod na obsluhu Fagyasztóláda Zamrażarka skrzyniowa Mrazicí box Mraznička Fagyasztóláda HU Köszönjük a bizalmat, amit a készülék megvásárlásával

Részletesebben

MAGYAR BAJNOKSÁG 2015.

MAGYAR BAJNOKSÁG 2015. 1. Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu, facebook: Magyar Fodrász

Részletesebben

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ TISZTELT VÁSÁRLÓNK

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ TISZTELT VÁSÁRLÓNK MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ HU TISZTELT VÁSÁRLÓNK Köszönjük vásárlását. Bízunk benne, hogy hamarosan megbízhatónak fogja találni termékeinket. A készülék egyszerűbb használatának érdekében mellékeltük ezt a könnyen

Részletesebben

Használati útmutató WQP8-9117 WQP8-9001B

Használati útmutató WQP8-9117 WQP8-9001B Mosogatógépek Használati útmutató WQP8-9117 WQP8-9001B FONTOS! Figyelmesen olvassa el az utasításokat az első használatbavétel előtt! A mosogatógép használatakor mindig kövesse a pontos utasításokat az

Részletesebben

ZAJCSILLAPÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPHÁZ TERVEZÉSE

ZAJCSILLAPÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPHÁZ TERVEZÉSE ZAJCSILLAPÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPHÁZ TERVEZÉSE Kovács Gábor 2006. április 01. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. FELADAT MEGFOGALMAZÁSA... 3 2. LÉGCSATORNA ZAJCSILLAPÍTÁSA... 3 2.1 Négyzet keresztmetszet...

Részletesebben

A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA TANÁCSOK HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Feltöltés olajjal vagy zsírral

A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA TANÁCSOK HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Feltöltés olajjal vagy zsírral H A készülék beállítása és használata előtt figyelmesen olvassa el a használati utasítást. Csak így lehetséges biztonságos használat mellett a legjobb eredményt elérni a készülékkel. A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA

Részletesebben

2K VOC Filler 540. 2-komponensű akril töltőalapozó

2K VOC Filler 540. 2-komponensű akril töltőalapozó 1 2K VOC Filler 540 2-komponensű akril töltőalapozó JELLEMZŐK Az új VOC 540 2K töltőalapozó keményen kézben tartja a töltési munkákat. Magas szilárdtest-tartalmának köszönhetően kimagasló töltőerővel rendelkezik

Részletesebben

MUNKAANYAG. Palotai Zoltán. Kézi reszelés. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)

MUNKAANYAG. Palotai Zoltán. Kézi reszelés. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) Palotai Zoltán Kézi reszelés A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) A követelménymodul száma: 0111-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-019-30

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

ESKÜVŐI TÉMAKÖRÖK. 1. Első lépések. 1.1 Esküvőszervezés, de hogyan? 1.2 A dátum kitűzése. 1.3 Esküvői stílusok

ESKÜVŐI TÉMAKÖRÖK. 1. Első lépések. 1.1 Esküvőszervezés, de hogyan? 1.2 A dátum kitűzése. 1.3 Esküvői stílusok ESKÜVŐI TÉMAKÖRÖK 1. Első lépések 1.1 Esküvőszervezés, de hogyan? Hogyan kezdjétek el a szervezést? Esküvőszervező, igen vagy nem? Hogyan válasszatok jó esküvőszervezőt? Szervezés saját kézben! Készítsetek

Részletesebben

HÁZI SZILVALEKVÁROS PAPUCS BÉKÉSCSABAI MÓDRA

HÁZI SZILVALEKVÁROS PAPUCS BÉKÉSCSABAI MÓDRA 2. állomás Konyhai munkák HÁZI SZILVALEKVÁROS PAPUCS BÉKÉSCSABAI MÓDRA 1 HÁZI SZILVALEKVÁROS PAPUCS BÉKÉSCSABAI MÓDRA Belekóstolás a Hungarikumként jegyzett házi szilvalekváros papucs elkészítésébe. Indító

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS HAJSZÁRÍTÓ TÍPUS: SP-120 SP-121-A SP-1600 SP-1800

HASZNÁLATI UTASÍTÁS HAJSZÁRÍTÓ TÍPUS: SP-120 SP-121-A SP-1600 SP-1800 HASZNÁLATI UTASÍTÁS HAJSZÁRÍTÓ TÍPUS: SP-120 SP-121-A SP-1600 SP-1800 N.I.F. F-20.020.517-B. Sant Andrés, n 18 - Apartado 49-20500 MONDRAGON (Guipúzcoa) SPANYOLORSZÁG 1. LEÍRÁS (1. ábra) A. Szárító B.

Részletesebben

beeline motiv Kezelési használati utasítás

beeline motiv Kezelési használati utasítás beeline motiv Kezelési használati utasítás LEÍRÁS A beeline motiv rendszer egyszerhasználatos, mechanikus készülék, amely hosszan tartó nyomás segítségével a gyógyszerek és folyadékok folyamatos adagolását

Részletesebben

Akár 8 hónapon át tartó védelem a kullancsok és bolhák ellen.

Akár 8 hónapon át tartó védelem a kullancsok és bolhák ellen. trnd Projektmenetrend Foresto nyakörv: Akár 8 hónapon át tartó védelem a kullancsok és bolhák ellen. trnd Projekt Projektblog: www.trnd.hu/foresto trnd kapcsolattartód: suzanne@trnd.hu Teszteljük kutyánkkal

Részletesebben

KlÍMABERENDEZÉS FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

KlÍMABERENDEZÉS FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV KlÍMABERENDEZÉS Kérjük, mielõtt szobai klímaberendezését felszerelné és üzembe helyezné, gondosan és alaposan olvassa el ezt a felhasználói kézikönyvet. TYPE : FALRA SZERELT KIVITEL

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

Üdvözöljük! Önnek mindössze megfelelően kell lélegeznie.

Üdvözöljük! Önnek mindössze megfelelően kell lélegeznie. Üdvözöljük! Gratulálunk, hogy a RESPeRATE készülék megvásárlása mellett döntött! A RESPeRATE az első klinikailag bizonyított készülék, amely hatékonyan csökkenti a stressz-szintet és magas vérnyomást.

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DX-8.25CD

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DX-8.25CD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DX-8.25CD Borhűtő FIGYELEM! HASZNÁLAT ELŐTT OLVASSA EL FIGYELMESEN A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT. KÜLÖNÖSEN FONTOS A TERMÉK ELHELYEZÉSÉVEL ÉS A KÜLSŐ ILL. BEÁLLÍTOTT HŐMÉRSÉKLETEKKEL KAPCSOLATOS

Részletesebben

54 211 08 0010 54 01 Általános festő Festő 54 211 08 0010 54 02 Díszítő festő Festő. A tételek kidolgozásához segédanyag használható:

54 211 08 0010 54 01 Általános festő Festő 54 211 08 0010 54 02 Díszítő festő Festő. A tételek kidolgozásához segédanyag használható: 16-06 Festés A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS MEDJET INJEKTOROK

HASZNÁLATI UTASÍTÁS MEDJET INJEKTOROK HASZNÁLATI UTASÍTÁS MEDJET INJEKTOROK MEDJET MC 1.6 egyszer használatos eldobható injektor készlet hidrofil lencsékhez MEDJET MB 1.8 egyszer használatos eldobható injektor készlet hidrofil lencsékhez MEDJET

Részletesebben

POW754 HU 1 LEÍRÁS (A ÁBRA)... 2 2 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 3 JELZÉSEK... 2 4 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3

POW754 HU 1 LEÍRÁS (A ÁBRA)... 2 2 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 3 JELZÉSEK... 2 4 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3 1 LEÍRÁS (A ÁBRA)... 2 2 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 3 JELZÉSEK... 2 4 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3 4.1 Munkakörnyezet... 3 4.2 Elektromos biztonság... 3 4.3 Személyi biztonság... 3 4.4 Az elektromos

Részletesebben

Technikai adatlap. 3M FF-400 sorozatú teljesálarcok. Termékjellemzők. Nagyméretű látómező Scotchgard bevonattal. Választható komfort fejkosár

Technikai adatlap. 3M FF-400 sorozatú teljesálarcok. Termékjellemzők. Nagyméretű látómező Scotchgard bevonattal. Választható komfort fejkosár 3M FF-400 sorozatú teljesálarcok Termékjellemzők Nagyméretű látómező Scotchgard bevonattal Az exkluzív 3M Scotchgard bevonat gondoskodik arról, hogy a látómező ellenálljon a festéknek vagy más szennyeződésnek,

Részletesebben

Piktor. SZÜLINAPI KEDVEZMÉNYEK éves 2016 JÚNIUS. Festékbolttól TÖBB, MINT FESTÉK ALPINA DECKWEISS FEHÉR BELTÉRI FALFESTÉK MINDEN KISZERELÉSBEN

Piktor. SZÜLINAPI KEDVEZMÉNYEK éves 2016 JÚNIUS. Festékbolttól TÖBB, MINT FESTÉK ALPINA DECKWEISS FEHÉR BELTÉRI FALFESTÉK MINDEN KISZERELÉSBEN TÖBB, MINT FESTÉK Érvényes: 2016. június 3-30-ig, illetve a készlet erejéig 2016 JÚNIUS SZÜLINAPI KEDVEZMÉNYEK a éves Piktor Festékbolttól 30 kedvezménnyel ALPINA DECKWEISS FEHÉR BELTÉRI FALFESTÉK MINDEN

Részletesebben

Munkahelyi és személyi higiénia a vendéglátásban

Munkahelyi és személyi higiénia a vendéglátásban Kiss Irén Munkahelyi és személyi higiénia a vendéglátásban A követelménymodul megnevezése: Biztonságvédelmi és minőségbiztosítási feladatok végzése A követelménymodul száma: 1428-06 A tartalomelem azonosító

Részletesebben

Képernyő Egészség Felmérés

Képernyő Egészség Felmérés Képernyő Egészség Felmérés A büntetés-végrehajtásnál jelentősen megnőtt a képernyős munkahelyek száma. Szaporodásuk felgyorsulóban van. A számítógép, a monitor új igénybevételt jelent a felhasználó számára.

Részletesebben

Mosogatógépek Használati utasítás

Mosogatógépek Használati utasítás Mosogatógépek Használati utasítás GS61110BW 1 Olvassa el a használati utasítást! Ez a kézikönyv biztonsági, működési, beszerelési utasításokat, valamint hibaelhárítási ötleteket, stb. tartalmaz. A mosogatógép

Részletesebben

EWT 41262TW HU MOSÓGÉP HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

EWT 41262TW HU MOSÓGÉP HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ EWT 41262TW HU MOSÓGÉP HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 2 www.electrolux.com TARTALOM 1. BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓK... 3 2. BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK...4 3. TERMÉKLEÍRÁS...6 4. KEZELŐPANEL...6 5. PROGRAMTÁBLÁZAT...7 6. FOGYASZTÁSI

Részletesebben

KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés

KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ Feladatok

Részletesebben

Szizál és egyéb natúrrost szőnyegek tisztítása

Szizál és egyéb natúrrost szőnyegek tisztítása Szizál és egyéb natúrrost szőnyegek tisztítása HOMETREND natúrszálas szőnyegek Szizál - A Szizál sima szövésű karakterével tökéletesen alkalmazható bármilyen igénybevételű helyiségben. A Szizál nedvességszabályozó

Részletesebben

ACRYLCOLOR. akril homlokzatfesték. MŰSZAKI ADATLAP 06.01.01-hun HOMLOKZATFESTÉKEK. 1. Leírás, alkalmazás. 2. Kiszerelés, színárnyalatok

ACRYLCOLOR. akril homlokzatfesték. MŰSZAKI ADATLAP 06.01.01-hun HOMLOKZATFESTÉKEK. 1. Leírás, alkalmazás. 2. Kiszerelés, színárnyalatok MŰSZAKI ADATLAP 06.01.01-hun HOMLOKZATFESTÉKEK ACRYLCOLOR akril homlokzatfesték 1. Leírás, alkalmazás Az ACRYLCOLOR polimer kötések vizes diszperzióján alapuló homlokzatfesték. Alkalmas elsősorban a szilárd,

Részletesebben

SZKA_103_29. Vegyszerek. A modul szerzôje: Szabó Anna Kornélia és Ádám Ferencné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3.

SZKA_103_29. Vegyszerek. A modul szerzôje: Szabó Anna Kornélia és Ádám Ferencné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. é n é s a v i l á g Veszélyes anyagok álruhában Vegyszerek a környezetben A modul szerzôje: Szabó Anna Kornélia és Ádám Ferencné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_29

Részletesebben

Vadhívás 1. Bevezetés

Vadhívás 1. Bevezetés Vadhívás 1. Bevezetés A vadhívás szerintem a vadászatok csúcsa, a legizgalmasabb feladat egy vadász számra. A vad kifinomult érzékszerveit kijátszani, lıhetı távolságra behívni, sok gyakorlást igénylı

Részletesebben

WELDY PIC HŐLÉGFÚVÓ HG5002. Használati utasítás

WELDY PIC HŐLÉGFÚVÓ HG5002. Használati utasítás WELDY PIC HŐLÉGFÚVÓ HG5002 Használati utasítás EcoTool LEISTER EcoTool Leister, Riedstrasse, CH-6060 Sarnen, Svájc Tel: +41-41-662 75 88; Fax: +41-41-662 75 02 MUNKAVÉDELMI UTASÍTÁSOK Vigyázat! Veszély!

Részletesebben

Module 2. Árubemutatás, prezentáció. Vevőkör-véleménykutatás. A. A kérdőív

Module 2. Árubemutatás, prezentáció. Vevőkör-véleménykutatás. A. A kérdőív Module 2. Árubemutatás, prezentáció Vevőkör-véleménykutatás A. A kérdőív Mit tudhatunk meg a kikérdezéssel? Ha tudni szeretnénk, hogy a termékkínálatunk megfelel-e a vevőkörünk igényeinek, hogy az árainkat

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 1. FORDULÓ Téma: Levegő 5 6. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 1. FORDULÓ Téma: Levegő 5 6. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 1. FORDULÓ Téma: Levegő 5 6. évfolyam Matematika 1. A sarki csér a távolsági repülés bajnoka. Az északi sarkvidéken költő madár ősszel a

Részletesebben

Használati útmutató. 3350 Kál, Dózsa Gy. u. 37. Tel.: 36/587-340 Fax: 36/587-349 Email: info@marshallablak.hu www.marshallablak.hu

Használati útmutató. 3350 Kál, Dózsa Gy. u. 37. Tel.: 36/587-340 Fax: 36/587-349 Email: info@marshallablak.hu www.marshallablak.hu Használati útmutató Az Ön által vásárolt MARSHALL nyílászárók újkori állapotának hosszú évekig történő megőrzéséhez, kérjük, olvassa el és tartsa be a használati, kezelési útmutatót! A védőfólia eltávolítása

Részletesebben

ED 136 /DIM, ED 236/DIM lámpák

ED 136 /DIM, ED 236/DIM lámpák ED 136 /DIM, ED 236/DIM lámpák Kezelési utasítás és műszaki tájékoztató POULTRY-TECH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. H-2943 Bábolna, Pf.: 37. Tel. 06 20 388 5550, 5543 Tel. 06 96 526 474 Fax. 06 96 526

Részletesebben

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL VARGA ISTVÁN Az, hogy az íróval egy időben megszületik a kritikus is, az szinte természetesnek tűnik az irodalomtörténetben. Talán azzal a kiegészítő megjegyzéssel,

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ LÉGKONDICIONÁLÓ CSATLAKOZÓ KÉSZLET. INTERNET: www.uni-max.hu

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ LÉGKONDICIONÁLÓ CSATLAKOZÓ KÉSZLET. INTERNET: www.uni-max.hu Termék: LÉGKONDICIONÁLÓ CSATLAKOZÓ KÉSZLET Típus: 1402 Gyártás dátuma: Eladás dátuma, pecsét, aláírás: GARANCIAKÁRTYA??? 1. A KH Trading gépeire és szerszámaira a Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelelő,

Részletesebben

1. MŰHELY Kis pénz, nincs pénz bércsökkentések visszafordítása és a kifizetetlen bérek követelése Közép- és Kelet Európában

1. MŰHELY Kis pénz, nincs pénz bércsökkentések visszafordítása és a kifizetetlen bérek követelése Közép- és Kelet Európában Kilábalás a krízisből tisztességes bérezés és foglalkoztatás a közszolgáltatásban Az ez évi konferencia 6 műhelytémája következő: Kis pénz, nincs pénz Bércsökkentések visszafordítása és a kifizetetlen

Részletesebben

Telepítési és használati utasítás. ( Kérjük őrizze meg gondosan!)

Telepítési és használati utasítás. ( Kérjük őrizze meg gondosan!) Telepítési és használati utasítás ( Kérjük őrizze meg gondosan!) 1 Garancia FELTÉTELEK A ZODIAC automata medencetisztító a gyártó gondos és évekig tartó kísérletezéseinek eredménye. Más érvényes előírásokon

Részletesebben

glcaudio 1022, 1025 SOROZ ATOK

glcaudio 1022, 1025 SOROZ ATOK glcaudio 1022, 1025 SOROZ ATOK TECHNIKAI ADATOK Készülék Áramforrás Hangszóró Max kimenet Átlag kimenet 12V(10.8-15.1V)DC Negatív testelésű 25Wx4 15Wx4 Sorozat: 1022u FM Európai frekvencia tartomány Frekvencia

Részletesebben

COMPUTHERM. CO1400 szén-monoxid riasztó. Kezelési útmutató

COMPUTHERM. CO1400 szén-monoxid riasztó. Kezelési útmutató COMPUTHERM CO1400 szén-monoxid riasztó Kezelési útmutató TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Amit a szén-monoxidról tudnia kell 3. A szén-monoxid mérgezés tünetei 4. A szén-monoxid riasztó felszerelésének

Részletesebben

Érzékeny szervünk, amelynek védelemre van szüksége

Érzékeny szervünk, amelynek védelemre van szüksége MSA védőszemüvegek Érzékeny szervünk, amelynek védelemre van szüksége Szemünk egy szempillantás alatt képes befogadni a legkülönbözőbb információkat. Elengedhetetlen funkciókat tölt be számos tevékenység,

Részletesebben