Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Szerkeszti: Informatikai munkaközösség. Főszerkesztő: Németh József, tanár Kiadja: Tarczy Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata február Nagy az érdeklődés a jövő tanévben induló első osztályok iránt A jövő évben három elsős osztályt indítunk majd, Győrffyné Mátis Márta és Kalmárné Bóka Ildikó az 1.a tanítói, az 1.c-ben Vadóczné Mátis Gabriella és Sashalmi Tamásné, az angol nyelvi osztályban pedig Bali Anita és Nagyné Mayer Ágota lesznek a kicsik tanítói. A program március 11-én és 25-én, valamint április 8-án és 15-én folytatódik - mondta el Venczel Csaba igazgató. Ez a nyílt nap nem Ébresztő február 1

2 beiratkozást jelent, nincs semmiféle kötelezettsége a szülőknek, ez egy játékos foglalkozássorozat, melynek keretében a tanköteles korú óvodás gyermekek megismerkedhetnek iskolánkkal, a leendő elsős tanítónénikkel. (Forrás: alapján. A képek az Ovisuli megnyitóján készültek, febr. 18-án) A Boeing cég alkalmazottainak adománya iskolánknak A Boeing gyár néhány Pápán dolgozó alkalmazottja kellemes meglepetéssel kedveskedett a Tarczy Lajos Iskola két tanítási nyelvű tagozatára járó diákjai számára. Színes labdákat, ugróköteleket és hullahopp karikákat ajándékoztak a tanulóknak. 2 Ébresztő február

3 - Nagyon nagy öröm számunkra ez az adomány, mert kifejezi, hogy külföldi tanítványaink szülei odafigyelnek ránk, együttműködnek velünk, segítik munkánkat akár a tanulásról, akár szabadidős programokról van szó mondta el az iskola igazgatója, Venczel Csaba. - A gyermekeink ebbe az iskolába járnak, és láttuk, hogy nincs túl sok szabadtéri játékuk, amivel az udvaron is hasznosan tölthetnék el az idejüket. Innen jött az ötlet, hogy néhányan gyűjtsünk pénzt, és vegyünk egy-két hasznos ajándékot. A feleségem, Donna egy dobozban gyűjtötte az adományokat a Boeing cég helyi irodájában, ahová mindenki akkora összeget dobhatott be, amennyit szeretett volna adni erre a célra. Körülbelül Ft gyűlt össze, ebből vásároltunk. Az elmúlt héten az egyik C17-es a dél-kaliforniai bázison járt, s egyik kollégánk akkor vásárolta azokat a sárga gumilabdákat, amelyek a legtávolabbról érkeztek a pápai iskolásokhoz - árulta el Scott Jones az ajándékozás egyik szervezője. (Forrás: Ébresztő február 3

4 Iskolánk éves munkatervéből: febr. 13. Szülők Nevelők Bál febr. 25. Megemlékezés a Kommunizmus áldozatainak napján: Hangos bemondó febr Tollaslabda bajnokság márc Tavaszi ablakdíszek készítése márc Gerencsér Attila Városi Helyesírási Verseny 7-8. évf márc Ünnepi műsor az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról márc Ballagó 8. osztályosok fényképezése márc Eszperente történetírás 2010 márc Missziós rendezvény (45 perc aula és B épület tornaterem) márc.19. Megemlékezés Tarczy Lajos halálának évfordulójáról (koszorúzás) márc Origami verseny márc Táncház márc.27. Szent Patrik Day, utcai felvonulással, fúvós zenével Hunyadi-Nagy Eszter (8.e): A hit csodákra képes Az este kellemes volt, mint mindig ebben az időszakban. Se túl meleg, se túl hideg. Tökéletes egy olyan vén, mindenre kényes nőnek, mint amilyen én vagyok. - Vaú! rámosolyogtam kutyámra, Bobra. Ő a mindenem. Harminc évvel ezelőtti autóbalesetem óta csak rá számíthatok. Sajnos a férjem ötvenévnyi házasság után pontosan öt évvel ezelőtt- meghalt. Isten nyugosztalja szegényt A gyermekeink pedig már felnőttek, elköltöztek, mindnek megvan a saját családja. Bár haza akartak jönni, mikor megtudták, hogy végérvényesen elvesztettem a látásom, megmondtam nekik, nem. Mi értelme lenne, ha feladnának 4 Ébresztő február

5 mindent csak azért, hogy naphosszat engem sajnáljanak? Semmi. Badarság. Remekül boldogulok az én Bobommal. - Igaz, Bobby? suttogtam, majd óvatosan lehajoltam és megsimogattam a fejét. Erre ő boldogan megnyalta az arcomat. - Oh! Irénke! az én mindig kedves, ám kissé feledékeny szomszédom, Klárika volt az Micsoda meglepetés téged itt látni! általában ilyenkor szoktunk errefelé sétálni Nézd az új kalapomat, ma vettem! Hát nem gyönyörű darab? - De, nagyon. Illik rád mosolyogtam a hang irányába. Az én drágám, mindig elfelejti, hogy nem látok. Nincs szívem minden álló nap kijavítani. Egyszer majd eszébe jut Körülbelül hat óra felé jár az idő, nem? - Igen, igen, öt perccel múlt. - Nos, akkor mi megyünk. Örültem a találkozásnak Bob, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, elindult vissza, a ház felé. Az én drága kiskutyám. Még tíz perc éjfélig. Bob óráról órára egyre hangosabban ugat. A szomszédok pedig egyre többet petárdáznak. Nem csodálom, a fiatalok így ünneplik az újévet. Bár néha azért gondolhatnának a hozzám hasonló hetvenöt évesekre, akik ilyenkor már aludni szeretnének. De ez ellen nem tehetünk semmit. Remélhetőleg hamar abbahagyják. Legjobban mégis szegény kutyámat sajnálom, ilyenkor mindig előtörnek belőle felmenői harci ambíciói. Ő úgy gondolkodik, hogy ami fényes és robban mint a tűzijáték az veszélyt jelenthet rám, ezért meg akar tőle mindenáron védeni. A zaj elhallgatott végre, helyét átvette az egyre erősödő kiabálás. - Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő Éjfél van már? Lassan felültem az ágyban, és megpróbáltam kikövetkeztetni a hangokból. Ébresztő február 5

6 Hangos madárcsicsergés, egy autó dudája vagyis reggel van, én pedig elaludtam. Hirtelen megszólalt a csengő. Érdekes, Bob nem ugatott. Merő kínszenvedés volt egyedül lemenni, minden lépcsőfoknál úgy éreztem, itt el fogok botlani és végem. Mikor úgy megközelítőleg tizenöt perc múlva- eljutottam odáig, hogy kitapogathassam és lenyomjam az ajtó kilincsét, váratlan meglepetés ért. - Boldog új évet, anyu! Bence, a legnagyobb fiam gyengéden átölelt, majd adott két puszit az arcomra. - Oh köszönöm, neked is de nem kellett volna ennyit utazni - motyogtam. - Dehogynem. Hisz olyan kevés alkalmunk van év közben meglátogatni magát ez a menyem, Andrea volt. Olyan kedves teremtés, a fiam remekül választott. - Nagymami, nagymami! az én kis unokám, Dani, már hétéves. Most kezdte az iskolát, azt mondják, nagyszerűen halad Hol van Bobby? - Tessék? ezt nem értem. Bob itt van. - Bobby nincs meg, ugye apa? - Igen. Nincs az udvaron. Már kérdezni is akartam, hova lett? Bobby elszökött? Öt nap. Csak ennyi telt el, de én sokkal többnek érzem. Minden sokkal nehezebb, az esti sétától kezdve a vásárlásig. Mindig tudtam, hogy nagy szükségem van Bobra, de csak most jöttem rá, szinte az életem függ tőle. A két nappal ezelőtt feladott újsághirdetésemre még senki sem válaszolt. Bence azzal nyugtatott, hogy ez természetes, ennyi nap nem elég a megtalálására. Félek. 6 Ébresztő február

7 Már két hét. Egyetlen esélyem van, az imádság. Mindig is hittem az Úrban, hisz mindig segített. A hitemnek köszönhetem, hogy nem omlottam össze, akkor és ott, a balesetnél. Bob te mindenhol ott vagy. Szükségem van rád. Általában csak vasárnaponként járok templomba, de eldöntöttem, hogy ma kedden is elmegyek. Az út megint tele volt veszéllyel, az emberek kedvességének köszönhetem, hogy eljutottam ide. Kinyújtottam a kezem a kilincsért, majd kinyitottam a templom kapuját. Fények. Nagy robbanás. Kiabálás. Mi folyik itt, miért van ilyenkor mindenki megőrülve? Az egyik fényes izé épp az orrom előtt landolt. Vonyítva félreugrottam előle, fejem a kapu felé fordítottam. Nyitva van! Mielőtt végiggondolnám, hova is menjek, lábaim maguktól vittek egyre távolabb és távolabb az egyetlen biztos ponttól az életemben; az otthonomtól. Nem tudom, hol vagyok. Egy parknak tűnik ezzel a sok bokorral és fával. Pont olyannak, amiben a gazdival szoktunk sétálni. Gazdi vajon hogy vagy? Félsz, igaz? Sajnálom nem akartalak elhagyni De nem tudom, hogy jutok haza. - Szegény pára. Ki az, aki így elhagy egy ilyen édes jószágot? egy nő az, ismerősnek tűnik. Megsimogatja a bundám és elkezd valamerre vezetni. Követem, lehet, hogy visszavisz a gazdihoz. Tévedtem, ez a templom. Ébresztő február 7

8 - Hát, légy jó, kutyus még egy simogatás, majd elmegy. Lefekszem a lépcsőre és várok. Úgy érzem, megéri várni. Sokáig imádkoztam a meghallgatás reményében, aztán óvatosan kijöttem a templomból. - Vaú! megőrültem. Már annyira hiányzik Bob, hogy a hangját is hallom - Vaú! elmosolyodtam. Ez ő. Az én Bobbym. Visszatért hozzám. A TARCZY NAP VERSENYEREDMÉNYEI december 7. Tarczy vetélkedő I. 7. e: Mezei Fanni, Mezei Fruzsina, Tóth Csaba II. 7. a: Balogh Boglárka, Németh Júlia, Varga Marcell III. 7. b: Dávid Krisztián, Mándli Áron, Részegh Zsófia Bibliai ismeretek, városi csapatverseny Alsó tagozat: I. Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola II. Tarczy Lajos Általános Iskola III. Szent István Római Katolikus Általános Iskola Felső tagozat: I. Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola II. Petőfi Sándor Gimnázium III. Tarczy Lajos Általános Iskola Természetbúvár vetélkedő I. 8. c: Ignácz Tamás, Szalai Balázs, Takács Krisztián II. 7. c: Kis Bettina, Magvasi Dézi, Toki Adrián III. 7. a: Kelemen Alexandra, Oláh Édua, Tülk Bettina 8 Ébresztő február

9 KRESZ vetélkedő I. Horváth Dániel 8.e II. Orbán Dániel 8.e III. Csiszár József 8.b Tájképfestő rajzverseny 5-6.osztály: I. Bolla Mirella Dzsenifer 5.a II. Birkás Aladár 5.c III. Ivánkovics Bertalan 6.a 7-8.osztály: I. Tóth Eszter 8.a II. Nagy Franciska 8.e III. Tóth Gergely 8.a Számítógépes rajzverseny 5-6. osztály: I. Márton Szabolcs 6.e I. Papp Ádám 5.e II. Perger Bence 5.e II. Grace Torres 5.e III. Nagy Ádám 5.a III. Sághi Tamás 6.a 7-8. osztály: I. Kovács Marcell 7.c I. Szabó Ádám 8.c II. Molnár Roland 8.c II. Mórocz Attila 7.c Szépkiejtési verseny 5-6.oszt.: I. Szalóky-Kató Ágnes 5.e II. Fülöp Réka 5.a III. Varga Kitti 5.a 7-8.oszt.: I. Móczár Bence 7.a II. Tóth Eszter 7.a III. Hunyadi-Nagy Eszter 8.e 5.o.: Játékos magyar vetélkedő I. 5.a/5.e: Fülöp Réka, Szalóky-Kató Ágnes, Varga Kitti II. 5.c: Juhász Korinna, Szabó Boglárka, Varga Miranda II. 5.a: Csimszi F. Krisztián, Nagy Ádám, Szalai Gábor Ébresztő február 9

10 6.o.: I. 6.a: Kotmayer Szabina, Prekovics Verita, Szilágyi Regina II. 6.a: Császár Csaba, Polgár Gábor, Tóth Réka 7-8.o: I. Móczár Bence 7.a II. Hunyadi-Nagy Eszter 8.e III. Bóka Tamás 7.a Sakkverseny Fiúk: 5-6.o.: I. Peka Márton 6.a II. Békafi Csanád 5.a III. Lukács Ferenc 6.a 7-8.o.: I. Tima Dávid 8.c II. Kiss Balázs 8.c III. Laczó Gergő 7.c Lányok: 5-6.o.: I. Varga Kitti 5.a II. Frieder Cintia 6.b III. Kiss Boglárka 6.b Sudoku I. Tóth Klaudia 8.a II. Danielle Gerken 8.e III. Mezei Fruzsina 7.e IV. Horváth Teréz 8.b Sportverseny 5 6. osztályok I.: 6. b (Csere Bernadett, Horváth Erik, Horváth Regina, Kőfalvi Renátó, Takács Máté, Zsoldos Vivien) Azonos pontszámot ért el az 5. a és c osztály: II.: 5. a (Bakalár András, Békefi Csanád, Hajgató Cintia, Keresztes Ákos, Kovács Márk, Pozsgai Réka, Sándor Luca) II.: 5. c (Dalmai Donát, Farkasdy Ádám, Friss Olivér, Horváth László, Merész Angelika, Polgárdi Viktória, Tarró Kitti) 10 Ébresztő február

11 Labdarúgás 7. és 8. osztályok 7. évfolyam: I.: 7. c (Horváth Bence, Iványi Dániel, Molnár Martin, Toki Adrián) II.: 7. b (Mándli Áron, Porkoláb Ádám, Szalkay Gábor, Tóth Zoltán, Vaáry Gábor) 8. évfolyam: I.: 8. b (Barta Patrik, Gyimóti László, Hevesi Olivér, Kató Dávid, Pápai Gergő, Pente Szabolcs, Szabó Ádám) II.: 8. c (Hódosi Róbert, Ignácz Tamás, Ihász Zoltán, Molnár Roland, Papp Zoltán, Pető Bence, Sápi Róbert, Szabó Ádám) III.: 8. a és e vegyes csapata (Bánhidi Márk, Kiss Gergő, Nagy Gábor, Szalai Márton, Tóth Csaba, Tóth Gyula) A verseny néhány díjazottja (balról jobbra): Tülk Bettina, Oláh Édua, Kelemen Alexandra, Magvasi Dézi és Kis Bettina Ébresztő február 11

12 Szerkesztőségünk kérésére iskolánk néhány tanulója az alábbiakban foglalta össze a Tarczy-nappal kapcsolatos élményeit: Hajgató Cintia (5.a): Reggel 8:30 perckor mindenki az aulában gyülekezett. Az igazgató bácsi beszélt, s miután beszédét befejezte, megkoszorúzták a Tarczy szobrot. 9 órakor mindenki ment arra a vetélkedőre,versenyre amit választott. Volt sportverseny, kézműves foglalkozás, stb. Én sportversenyre mentem először. Nagyon jó volt, a végén nagyon izgultam, vajon hányadik lesz az 5.a. Végül minden csapat összegyűlt, és kihirdették a végeredményt. A mi csapatunk 2. lett. Mindenki felöltözött, és visszament az aulába. Ekkor még volt olyan hely, ahol még nem végeztek. Ezután már mindenki ment a 2. helyre, ahová jelentkezett. Én sajnos lekéstem a 2. vetélkedőről. De nagyon jó nap volt. Fülöp Réka (5. a): Az iskolai Tarczy-nap folyamán nagyon sok érdekes program volt. Én délelőtt a szépkiejtési versenyen vettem részt, valamint a játékos irodalmi vetélkedőn indult a csapatunk. Nagyon jól éreztük magunkat, és 11 óra körül elérkezett a várva várt eredményhirdetés. Az első versenyen második, míg a második csapatversenyen első helyezést értem el. A későbbiekben is játékosan telt a program, méghozzá képrejtvénnyel. Aztán az iskolánk igazgatója mondott beszédet, és kihirdették a többi eredményt is. Sok siker született az osztályon belül, valamint az egész intézményben. Szerintem mindenki boldogan tért haza ezután a csodás nap után, és boldogan újságolta az eseményeket a szüleinek. Remélem, jövőre én is megtartják ezt a napot, és ha igen, akkor ugyanilyen jól fogjuk érezni magunkat. Kovács Marcell (7. c): Az iskolában a Tarczy-napon a számítógépes rajzversenyen vettem részt kettő osztálytársammal, mely 9-kor kezdődött a számítástechnika termekben. Már nagyon izgultam, hogy mi lesz a feladat. Majdnem megtelt a terem, csak néhány gépnél nem ült senki. A téma egy tájkép volt. Voltak kirakva képek, hogy miket 12 Ébresztő február

13 lehet rajzolni, de egyedien is készíthettem. Én egy kirakott képről rajzoltam, ami egy utcát ábrázolt. Voltak ott fák, utcák, virágos kertek, járókelők és házak. Kettő óráig csinálhattuk, majd a bírák lepontozták őket. Szerencsére én lettem az első. Bereczki Gábor (7. a): A Tarczy-napon filmnézésre jelentkeztem. A Jégkorszak 3-at akartuk nézni, de néhányan hangoskodtak, így sajnos nem mindig hallottuk a filmet. De a film HD minőségű volt. A hangot meg már említettem. A filmet megnéztem otthon, és halálra röhögtem magamat. Nagyon vicces film volt, érdemes megnézni (és hallgatni). Történetileg hasonlít elődeire. Mint ahogy a Jégkorszakok-tól várhatjuk. Grafikailag és történetileg nagy élmény és szórakozás. A következő film a Harry Potter és a Félvér herceg volt. A film HD volt, nagyon jó hanggal. A feléig maradtam, mivel már láttam. Jó volt a nap, remélem, ilyen lesz jövőre is. A Sudoku-verseny résztvevőinek egy csoportja. Ébresztő február 13

14 Koch Judit (5.a): A Tarczy-nap olyan nap, amin nem tanulni kell, hanem játszani. Voltak vetélkedők, versenyek, lehetett focizni, filmet nézni stb. Reggel 8:30-kor volt a gyülekező az aulában. 9:00-ig az igazgató bácsi beszélt. Majd megkoszorúzták a Tarczy szobrot. Utána mindenki mehetett oda, amit kiválasztott. Én először vetítésre mentem a barátnőimmel. A Jégkorszak 3-at vetítették aminek a címe: A Dínók hajnala. Utána lementünk megnézni a focit. Nagyon ügyesen fociztak. Nagyon jó nap volt. Kelemen Alexandra (7. a): Három osztálytársammal részt vettünk a természetbúvár versenyen. 6 csapat nevezett be. Könyvek és újságok segítettek a feladatlapok kitöltésében. Miután az összes kérdésre válaszoltunk, beadtuk a lapokat. Anikó néni és Györgyi néni kijavította őket. A végeredményre várni kellett! Egy kis szünet után visszamentünk a könyvtárba az eredményhirdetésre. A harmadik helyezést értük el, és egy könyvet kaptunk ajándékba. Berki Beatrix (7. a): Én a Tarczy-vetélkedőn segítettem Ida néninek és Zsuzsa néninek kiosztani a feladatokat és összeszámolni a pontokat. 10 órakor kezdődött. A résztvevők első feladata szóbeli kérdéssor volt. A második feladatuk egy Puzzle kirakása, az utolsó feladat pedig egy közös fogalmazás írása. Ezután mindenki elment Tarczy Lajos házához, felrakták a koszorút és a két szalagot. A zsűri, egyik osztálytársam és én addig ott maradtunk és összeszámoltuk a pontokat. Az első a 7. e, második a 7.a, harmadik pedig a 7.b osztály lett. Beke Tamás (7. a): A Tarczy-napon izgalmas programokon vehettünk részt. Én az irodalmi vetélkedőn voltam. Bár először úgy indult, hogy csapatokban versenyzünk, de nem voltunk annyian, hogy több csapatot tudjunk kialakítani. Így hát a csapatos verseny átment egyéni versenybe. Nyelvtani feladatok, közmondások kiegészítése, activity, és egyéb feladatok nehezítették az első hely elérését. Összesen hárman voltunk versenyzők. A feladatok nagyon 14 Ébresztő február

15 jók voltak. Az első Móczár Bence, a második Hunyadi Nagy-Eszter, a harmadik én lettem. Bolla Mirella Dzsenifer (5.a): Több program közül lehetett választani. Nagyon nehéz volt a döntés, ugyanis a programok nagyon izgalmasnak látszottak. Én a kézműves foglalkozást és a rajz versenyt választottam délelőtti foglalatosságnak. Remek eredményt értem él a versenyen: az első lettem, könyvvel és oklevéllel jutalmaztak. Nagyon örültem, mikor meghallottam. Az összes osztálytársam nagyon jól érezte magát. Az osztályunkból több gyermek és csapat is jó eredményt ért el. Ez volt az eddigi legjobb Tarczy-nap, nagyon jól éreztem magam. Kovács Antónia (5.a): Nagyon sok program közül lehetett választani. Alig tudtam választani, de mégis nagyon jókat találtam. Többek között a szépkiejtési versenyre mentem először. Nagyon izgultam, mert én voltam az első, igaz 6-ot húztam, de cserélnem kellett az elsővel, mert aztán utána szaladnom kellett a rajzversenyre. Ott egy tájat kellett festeni. Ki voltak rakva a táblára és onnan kellett lefesteni. Utána pedig mentem filmet nézni. A Harry Potter 6.-ot néztük. Vége lett a filmnek és kezdődött az eredményhirdetés. Én sajnos nem értem el helyezést, de nagyon jól éreztem magam. Dzsenifer nevű osztálytársam első lett a rajzversenyen. Nagyon szépet festett. Eszperente történetek "kerestetnek" III. 5-ig eszperente történeteket várunk Tőletek a DÖKE szervezésében. III. 12-én a legsikeresebbet felolvassuk, a 3 legjobb íróját megjutalmazzuk. Gerencsér Hajnalka Ébresztő február 15

16 Eszperente nyelven szerkesztve nevezetesen ez zengene: Kedves Gyerekek! Megkereslek Bennetek eme helyen nevelkedett gyerekeket lennee kedvetek verseket, leveleket, esetleg mese remekeket szerkesztve eszperente nyelven remekelnetek? Nem egyet, de esetleg hetet lehet. Ezzel eszperente nyelvet fejleszthettek. Nevetekkel, esetleg jelekkel megfejelve keressetek meg engem! Kevesen keresnek e-s egyvelegeket, de egyre szebben remekelnek ezek. Eme legremekebb eszperente nyelven szerkesztett egyvelegeket leshettek meg emberek! Eme mesetervezetet egy kedves fecskegyerek remekelte: Egyszer elment Mekk Elek, e kecske egy fecske gyerekhez. Kedvesen mekegett egy keveset, s eme fecske ezen rengeteget nevetett, s egyszer elszenderedett egy rengetegben egy keveset. Mekk Elek szeretettel megkergetett egy hetyke fecskegyereket, Vendelt. Verebek eszegettek e helyen, de felrebbentek ezek heten: Ede, Ferenc, Endre, Emese, e kedves helyeske verebecske Lehelke, Csenge meg Kelemen. Ezek repkedtek feledten e fellegekbe nevetve. Egyszerre nesz verte fel e csendet. Egerek neszeztek, eszegettek, veszekedtek, de egyre keservesebben teltek eme percek, mert egy megtermett ebet fedeztek fel. Eme egerek megmerevedtek. Menj el! - rebegte Eszter, eme egerek menedzsere. Ne gyere e helyre, helyette menj keletre! Meleg tejet etettek vele, meleg lett, s eme eb elszenderedett. Egerek serege elszelelt. Este lett. Egerek, fecskegyerekek, verebek meg Mekk Elek, e kecske csendesen elszenderedtek. Eltelt e kedd este, ez lett e mese veszte, melyet fejvesztve fejezett be eme kedves fecskegyerekecske, keresve egy meleg helyet, melyen csendesen elszenderedhetett. 16 Ébresztő február

17 Interjúk a DÖKE új diákvezetőivel Interjú Móczár Bencével: - Gratulálok, hogy megválasztottak DÖKE-vezetőnek. Kérlek, mutatkozz be! - Móczár Bence vagyok, a 7.a osztályba járok, de fontos megjegyezni, hogy nemcsak engem, hanem Tóth Csabát is megválasztották a 7.e-ből. - Mi a diákönkormányzat feladata? - Minden osztályból szerdánként egy vagy két képviselő megjelenik a könyvtárban, ahol Dudás Szabolcs tanár úr segítségével zajlik a heti diákönkormányzati gyűlés. A képviselők legfőbb feladata, hogy a fontosabb programokról, rendezvényekről, eseményekről tájékoztassák osztálytársaikat. A diákönkormányzat keretein belül szervezünk olyan közkedvelt programokat, mint például a disco, Tarczy-nap stb. - Vannak-e terveid? - A képviselők egyenként nem érvényesíthetik akaratukat, a többség dönt. Természetesen javaslatokat tehetünk, de ezek radikális változást nem eredményeznek, és akkor lépnek érvénybe, ha a többi képviselő is megszavazza. - Mit szeretnél megvalósítani? - Mivel a téli szünet előtti utolsó héten a tanítás a H1N1 vírus miatt szünetelt, ezért az ott kimaradt napokat pótolnunk kell. Ezért, hogy kevesebb szombaton kelljen iskolába járnunk a DÖKE lemondott arról a jogáról, hogy az egyik tanítás nélküli munkanapon programot szervezzen. Így nem 3, hanem csak 2 szombati napon kell iskolába jönni. Helyette egyik péntek délután fakultatív programokat rendezünk, ám ezek témája és időpontja még bizonytalan. - Ismered-e a többi gyerek véleményét? Ébresztő február 17

18 - A többi osztály képviselőjelöltjeinek véleményét szavazatuk alapján ismerjük meg. - Köszönöm, hogy nyilatkoztál. - Szívesen. - Jó munkát kívánunk Neked. Készítették: Németh Júlia és Oláh Édua 7. a Interjú Tóth Csabával: - Miért pont téged választottak meg diákönkormányzati képviselőnek? - Szükség volt két diákra, aki képviseli az iskolát a diákparlamenten. Úgy tudom, hogy Bencét javasolták a többiek és kellett mellé egy nagyszájú. Így esett rám a választás. - Kéttannyelvű osztályba jársz, milyen a kapcsolatod a külföldiekkel? - Jó néha vitázunk de amikor segítségre van szükségem rájuk számíthatok. - Ki a legjobb barátod a külföldiek közül és miért? - Egy 8.e-es amerikai fiú, Josh vele tudok legjobban beszélgetni. - Milyen nyelven beszélgettek? - Többségében angolul néha kicsit magyarul és heves kézmozdulatokkal. - Úgy tudjunk hogy tavaly előtt másik iskolából jöttél, honnan? - Hajdúhadházról a Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából. - Mi a kedvenc tantárgyad, miért? - Tesi, mert szabadidőmben aktívan sportolok, atletizálok. A sportot szeretném később is folytatni minden vágyam, hogy tesitanár legyek? - Mit teszel ennek érdekében? 18 Ébresztő február

19 - Heti 5 nap járok edzésre a PSE-be, és igyekszem jól tanulni. - Mi volt a sportban a legjobb eredményed? Városi 1000 m futás 1. helyezés, megyei 1000 m futás 2. helyezés, országos 1000 m akadályfutás 8. helyezés. - Mivel szereted tölteni a szabadidődet? - Szeretem a Rap zenét, kedvencem Akon és 50 Cent, szívesen nézek DVD-t kedvencem a Maszk. - Köszönjük a beszélgetést. Készítették: Mezei Fanni és Mezei Fruzsina 7.e Versenyeredményeink 2009/2010-es tanév I. félév 1 Iskolai prózamondó verseny osztályosok: I. Szabó Boglárka 5.c (Bakóné Kiss Katalin) II. Pozsgai Réka 5. a (Lombosi Anikó) II. Nagy Ádám 5. a (Lombosi Anikó) III. Szalóky-Kató Ágnes Ilona 5.e (Nagyné Egyházi Edina) 7 8. osztályosok: I. Hunyadi-Nagy Eszter 8.e (Lombosi Anikó) II. Móczár Bence 7. a (Horváth Lászlóné, Lombosi Anikó) III. Tülk Barbara 8.a (Lombosi Anikó) Iskolai mesemondó verseny osztályosok: I. Holb Levente 1.c (Bánhidiné Bolla Zsuzsanna) II. Javadi Szuren 1.f (Kissné Vadicsku Patrícia) III. Bognár Csenge 1.e (Kemenczki Anita) 1 Tarczy-napi eredmények kivételével. A legújabb eredmények a honlapunkon olvashatók: Ébresztő február 19

20 2. osztályosok: I. Orbán Mátyás 2. a (Nagyné Mayer Ágota) II. Bereczki Laura 2. e (Nagy Gabriella) III. Simon András 2. e (Nagy Gabriella) 3. osztályosok: I. Mezőfi Gréta 3.c (Gicziné Horváth Katalin) II. Németh Réka 3.c (Gicziné Horváth Katalin) III. Patkó Judit 3. a (Hortobágyiné Bors Judit) 4. osztályosok: I. Boda Sára Lídia 4. e ( Cserneczkyné Kapa Nikoletta) II. Dabóczy Orsolya 4. e (Cserneczkyné Kapa Nikoletta) III. Máté Ferenc 4. c (Sashalmi Tamásné) A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában rendezett városi - területi mesemondó versenyen az iskolai első helyezettek indulhattak, és ott is megszerezték az első helyezéseket én. Városi sakkverseny, egyéni november: III. Czemmel Dániel 4. c (Sashalmi Tamásné) Újra az NB I-ben Utolsó NB2-es meccsén a Lombard Pápa gólparádéval, 6:1-re verte a Százhalombatta együttesét tavaly júniusban. Újra NB 1-esek lettünk és büszkén szedegettük a pontokat! Az első három mérkőzésen vereséget szenvedtünk, utána viszont zsinórban 6 mérkőzést nyertünk. Ez a sorozat pont az egyik legnagyobb rivális, a Haladás ellen szakadt meg. Majd Zalaegerszegen is vereséget szenvedtünk. Az utolsó négy mérkőzésen egy győzelem, egy döntetlen és kettő vereség. Az őszi szezon végét a tabellán a 7. helyen zártunk. Hét győzelemmel, egy döntetlennel, hét vereséggel, 24 rúgott és 20 kapott góllal, összesen 22 ponttal. Horváth Lóránt 8.c 20 Ébresztő február

21 Alapítvány a Pápai Zalka Máté Általános Iskola Támogatásáért kiadásai és bevételei 2009-ben KIADÁSOK technikai eszközök (dvd kombó, cd-s magnó, projektor, fénymásoló, laptop) jutalomkirándulás jutalomkönyvek versenyek nyelvvizsgák támogatása nyelvi tábor támogatása könyvelés összesen: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft BEVÉTELEK Banki kamat Személyi jövedelemadó 1%-a Apáczai Kiadó összesen: Ft Ft Ft Ft A Nagy László Általános Iskoláért Alapítvány évi támogatásának felhasználása Az SZJA 1 %-ából finanszírozva: Éves könyvelési díj: Ft Erdei iskola támogatása: 2x Ft Aszfaltrajzverseny költségei: Ft "Bendegúz" levelezőverseny költségei: Ft Bp. Bortárs Kft. támogatásából: Természetjáró szakkör költségei: Ft Ébresztő február 21

22 A macskák A macskák kedves, aranyos természetű állatok. Kezdetben nem nagyon háziasították, mivel nem volt jó sem az állatok őrzésére, sem a ház védelmére. Csak akkor kezdték tartani, amikor rájöttek, hogy sok hasznos dologra is használható, pl.: egérfogás stb. Napjainkban már szinte majdnem minden házban megtalálhatók háziállatként vagy kedvencként. A kisgyerekek szinte könyörögnek már karácsony felé, hogy hadd legyen saját macskájuk. A szülők először elgondolkoznak ezen, hogy nem is lenne olyan rossz, mivel egy kis figyelmesség és öntudatosság szorulna beléjük. Hogy mi ennek a rosszabbik oldala? Az, hogy amikor megkapják a gyerekek, akkor egy ideig törődnek velük szeretgetik őket, aztán már egyre inkább kezdik megunni az állatukat, és a szüleik túl fáradtak és lusták ahhoz, hogy gondozzák gyermekeik állatait. Így hát több kis kedvenc kerül az utcára. Erre gondolniuk kéne a szüleiknek is, mivel gondolhatnák, hogy egy 5 vagy 6 éves nem tud kellőképpen gondozni egy állatot, aminek viszonylag sok igénye van, például el kell vinni sétálni, ha a házban akarjuk tartani, akkor rá kell nevelni a szobatisztaságra, és legalább hetente ki kell pucolni az almos tálcáját. Naponta kell etetni, szeretgetni, és sokat kell vele foglalkozni. Ehhez nagyon már nincs kedvük a mai gyerekeknek, hanem inkább leülnek a gép elé netezni. Ezzel nincs semmi baj, csak mellette ne felejtsük el azt, hogy van egy állatunk, aki azt várja, hogy leülj mellé és foglalkozz vele egy kicsit. Ezért tehát az ünnepek után sok macska kerül az utcára, és ott ki tudja, mi történik velük. Kis Bettina 7. c - Anya, apa miért kopasz? - Mert sokat gondolkodik. - És neked miért hosszú a hajad? - Na, menjél szépen játszani! Viccek 22 Ébresztő február

23 BKV ellenőr: Jegyeket, bérleteket kérek! Pistike: anyukád tudja, hogy kéregetsz? *** Apuka kérdezi a fiától: Fiam! Mit dugdosod azt a bizonyítványt? Elveszi a gyermektől, és hangosan olvasni kezdi: "A gyermek ma vécépapírral rakta tele az osztályt, csótányokat szórt szét a padlón, és békát rakott a tanár zsebébe." Ezért most büntetést kapsz, büdös kölök! De apa, ezt a bizonyítványt a padláson találtam egy dobozban. Erre az apuka felkiált: Ki engedte meg, hogy a dolgaim közt turkálj?! Gyűjtötte: Pásztor Roland 7.c Részlet a Szülők-Nevelők Bál műsorából. Az eseményről részletesebben a következő számunkban olvashattok. a Szerk. Ébresztő február 23

24 CS Csóró csiga csípős csalán csúcsán cselleng. Csengő csilingel csillogó, csíkos csigaház csúcsán. Csóró csiga csupasz csápját csípte csípős csalán. Csaknem cseppnyi csigavér csepegett csóró csiga csupasz csápjából. Csakhamar csigamama csúszott Csiga Csabi csápjához. Csigavér Csabikám! Csigamama cseresznyéje csöpög csupán! Csigapapa csalamádén csúszott csigacsalád csapatához. Csalán csípte csápjukra cseresznyét csöpögtetett. Csóró csigacsalád csendesen csellengett csigaházába. Klauz Gréta 4. c Feleletmentesítő jegy Tantárgyanként csak egy jegyet használhatsz fel egy félévben! A jegyet az óra elején kell tanárodnak odaadni! Ha szemtelen vagy, kizárod magad a kedvezményből! február Sorszám: Tantárgy: Tulajdonos: P.H. A jegy hamisítását a törvény bünteti! 24 Ébresztő február

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19.

Versenyeredmények 2018/19. Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Tallós Pál Természetismereti Verseny Október Király Eszter 8.o. Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Juhász

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18.

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18. Év hó nap IDŐ PROGRAM FELELŐS 2013 augusztus 22. 9.00 Tanévnyitó értekezlet I. (alakuló) Igazgató 2013 augusztus 26-27-28. Multikulturális tábor Ugod, Árnyas erdő turistaház Takozatvezető, alsós kéttannyelvi

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk Sport XXI. Mezei őszi verseny U9 2007-2008 fiúk 1. Vaszkán Milán 2008 Békéscsabai Atlétikai Club 3:23 2. Karsai Patrik 2007 Békéscsabai Atlétikai Club 3:37 3. Molnár Roland 2007 KARC 3:39 4. Tóth Bence

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Bolyai Matematikaverseny (területi) Csapatban 4. hely Biró Adrienn 3.b Fülöp

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

Járási tantárgyi vetélkedők

Járási tantárgyi vetélkedők Járási tantárgyi vetélkedők Magyar nyelv és irodalom 1. Belovics Alexandra 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 2. Darcsi Barbara 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 3. Homoki Eszter 2 4.A (8.oszt) Hnatik-Riskó

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Versenyeredmények Alsó tagozat

Versenyeredmények Alsó tagozat Szerkeszti: Informatikai munkaközösség. Főszerkesztő: Németh József, tanár Kiadja: Tarczy Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata 2007. május Versenyeredmények Alsó tagozat Iskolai szavalóverseny (IV.

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

1.a. A verseny szintje / helyezés, fokozat. osztály. Bosnyák Boglárka 1.a Helyes Márton 1.a bendegúz nyelvész Zákány Laura 1.a 1.

1.a. A verseny szintje / helyezés, fokozat. osztály. Bosnyák Boglárka 1.a Helyes Márton 1.a bendegúz nyelvész Zákány Laura 1.a 1. Versillusztráció Bosnyák Boglárka a Helyes Márton a bendegúz nyelvész Zákány Laura a 3. Gömöri Kende a Szépolvasási Szilágyi Máté a Erdei Krisztina a 3. Bosnyák Boglárka a meseillusztráció Szabó Fanny

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny 2013. I. forduló eredményei ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Angol nyelvből az első 22 fő jutott tovább a döntőbe. A döntő időpontja: 2013. november 26.

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés

Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő 11. helyezés A csapat tagjai: Peredi Olivér, Németh Gábor, Csatári Dominik, Baranyi Róbert, Száraz Szabolcs Felkészítő tanár: Sinka István Sakk Diákolimpia

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora Verseny Név Helyezés Felkészítő tanár Városi matematika verseny (Tarczy) Pődör Máté 4.a

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben.

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben. Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf. 291. (42) 443-526 e-mail: tanoda@kisvakond.hu Alapítva: 1991-ben. Versenyvizsga 2009. Itt láthatóak a 3. osztályos tanulók eredményei a 2009. február 13-án megírt

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Versenyeredmények a 2013/2014-es tanévben Hatvani Szent István Általános Iskola Iskolai felső tagozat

Versenyeredmények a 2013/2014-es tanévben Hatvani Szent István Általános Iskola Iskolai felső tagozat Versenyeredmények a 2013/2014-es tanévben Hatvani Szent István Általános Iskola Iskolai felső tagozat A meghirdetője és a Résztvevő tanuló Elért Időpontja Felkészítő tanár pontos megnevezése neve osztálya

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

XXI. Göd Kupa augusztus 30.

XXI. Göd Kupa augusztus 30. 21 14:20 C-4 Happy Kids vegyes 2000m 1 55 Czidor Krisztián Popelka Márk Luczó Bence Varga Domi 2 40 Korompai László Báthori Dániel Velky Donát Matyus János 3 24 Horváth Csenge Sipos Boglárka Horváth Hanga

Részletesebben

Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke

Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők Első helyen az angol nyelvi előkészítő tagozatot megjelölő WANIC991 94 1. BIANKA01 92 2. LENDVAI ÁDÁM 90 3. VARGA TAMÁS BOTOND 89 4. NÉMETH KLAUDIA

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését.

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését. Tolna megyei Asztalitenisz Szövetség 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 8.sz. körlevél Kedves Lányok, Fiúk! Tisztelt Szülők és Nevelők! A 2014-2015 évi DIÁK-KUPA versenysorozat a 2015. május 16-i zárófordulóval

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

5.Mikulás Futás - eredménylista

5.Mikulás Futás - eredménylista 10 km befutó eredménylista helyezés rajtszám név születési dátum település idő 1 3515 Csorba Sándor 1979 Budapest 36:54 2 3514 Hodovánszki Csaba 1986 Budapest 37:20 3 3517 Vajda Balázs 1978 Gödöllő 40:15

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny HATODSZORRA IS SIKERÜLT Az idei tanévben is harcba indultunk az Év Kollégiuma címért azzal a titkon remélt céllal, hogy talán sikerül rekordot döntenünk. Az elmúlt években zsinórban ötször már sikerült

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével 100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19.

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. A N G O L I. kategória /4-5. évfolyam alap szint Elérhető: 62 pont 1. 108 60,5 98 Szabó Benedek 4. a Kossuth 2. 107 56 90 Juhász Regina 4.b Kossuth

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben