VARGA LÁSZLÓ BÉKE PORAIKRA. Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren

Átírás

1 VARGA LÁSZLÓ BÉKE PORAIKRA Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren

2 A kiadvány megjelenését támogatták: Illyés Közalapítvány, Budapest Nagymegyer Város Önkormányzata Balony Község Önkormányzata Csemadok Nagymegyeri Szervezet Apollón kft. Matlák Ernő és Matlák Géza Patasi Erzsébet Hoferik Alica Matus János ISBN Varga László Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya

3 VARGA LÁSZLÓ BÉKE PORAIKRA AZ 1. ÉS A 2. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI ÉS HŐSEI NAGYMEGYEREN DUNASZERDAHELY, 2002

4 Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 25. Szerkesztik: Bárdos Gábor Huszár László Kovács László Végh László

5 Bevezető Amelyik nemzet tudja halootait becsülni, az a nemzet tudja tisztelni az élőket is. Tizenkét évvel ezelőtt kezdeményezője voltam annak a gondolatnak, hogy Nagymegyer város területén az 1. világháborús emlékmű mellett alakítsuk ki a 2. világháború hőseinek és áldozatainak az emlékművét is. Ezt a törekvést, amit városunkban elsősorban a Csemadok Városi Szervezete képviselt részben siker koronázta. Azért csupán részben, mert az emlékoszlopot, amit november 2-án ünnepélyesen lelepleztünk, a mai napig nem sikerült az eredeti elképzeléseink szerint befejezni. Több mint tíz év telt el azóta, s nem készült el az a márványtábla, amibe bevéstük volna a 2. világháború nagymegyeri hőseinek nevét. Úgy tűnik, hogy ebben az évben a régen tervezett elképzelés megvalósult, amiben jelentős szerepe van az áldozatok és hősök hozzátartozóiból alakult bizottságnak, amely ennek érdekében jelentős aktivitást fejtett ki. Bízom benne, hogy november 2-án, amikor tizenegyedik alkalommal rendezzük majd meg a Hősök terén az 1. és a 2. világháború nagymegyeri hőseinek emlékére tartott koszorúzási ünnepséget, a korábbi elképzelés módosított formája megvalósul. Ehhez a régen várt esemény ünnepi pillanataihoz szerettem volna ennek a könyvnek megírásával hozzájárulni. A könyv megírására ugyanakkor az is ösztönzött, hogy úgy tapasztaltam, sajnos egyre halványabb az a kép, amit a város lakói őriznek az elmúlt évszázad két nagy világháborújáról és azok közvetlen hatásáról. Mindezt részben megértem, hiszen az ember igyekszik a rosszat, a szenvedést elfelejteni. Az 1. és a 2. világháborút felnőttként átélt polgárok többsége már nem él. Ugyanakkor az elmúlt évszázadban hatalmon lévő politikai rendszerek közös törekvése is arra irányult, hogy az emberek tudatából kitöröljék a valós történelmi eseményeket. A város lakossága által átélt két nagy világháború közvetlen hatásának bemutatására törekszem a kiadványban, amelyet három részre osztok fel. Az első részben az 1. világháború következményeivel foglalkozom. Bemutatom a város akkori társadalmi és politikai viszonyait. A fronton hősiesen harcoló nagymegyeri katonák egy csoportját, akik szerencsésen hazatértek. Ugyanakkor kutatásaim során három olyan hősi halott nevével 5

6 is találkoztam, akikre valószínűleg 1938-ban sem emlékeztek, amikor a hősi halottak emlékművét készítették. A Nagyszombati Katonai Levéltárban rendkívül pontos és nagy mennyiségű (húsz doboz) iratanyag maradt fenn az 1. világháború idején városunkban kialakult hadifogoly temetőről, amivel kapcsolatban csak kevesen tudják, hogy nemcsak három nemzet (szerb, montenegrói és olasz) fiait temették el itt, hanem ez temető sírjai orosz és román hadifoglyoknak a sírhelye volt. A könyvemben közzétett dokumentumok (sírnyilvántartási lapok, térképek) reményeim szerint meggyőzik az olvasót, hogy talán még ma sem késő, hogy a régió egyik legnagyobb haditemetőjének megmaradt részét megmentsük. Munkámban a fő hangsúlyt a 2. világháború eseményeinek és következményeinek bemutatására helyeztem. Itt ismét Nagymegyer társadalmi-politikai viszonyainak jellemzéséből indultam ki. Több fejezeten keresztül foglalkozom a 2. világháború poklát megjárt nagymegyeri katonák sorsával. Ezt a törekvésem jelentősen segítették azok a családok, amelyek rendelkezésemre bocsátották volt szeretteik féltve őrzött képeit, frontról írt leveleit és esetleg egyéb dokumentumait. Ezek nagy részét beleegyezésükkel közlöm ebben a kiadványban. Ezért itt is szeretném megköszöni a Csémi, Iván, Hofferik, Ládi, Lády, Luka, Nagy, Németh, Puzsér, Rostás, Matlák és Varga családnak a támogatást, amit a családi dokumentumok közreadásával biztosított. E dokumentumok segítségével talán érzékeltetni tudtam azoknak az emberi sorsoknak drámáját, akik ennek a városnak a polgárai voltak. A késői utódok erkölcsi kötelessége emlékük megőrzése. Ebben a fejezetben foglalkozom az akkori Nagymegyer lakosságának 11,4%-át alkotó zsidó lakosság tragédiájával is. A nagymegyeri Holocaust áldozatairól is az elmúlt évtizedekben keveset tudtunk. A város történetének egyik fehér foltja volt ennek a közösségnek a második világháború idején átélt megpróbáltatásai, üldözése és végül elhurcolása. A fejezetet a számomra hozzáférhető források alapján dolgoztam fel. Köszönetemet fejezem ki Gerháth Sándornak, aki ebben jelentős segítséget nyújtott. A kiadvány harmadik befejező részében dolgoztam fel az 1. és 2. világháború hőseire való emlékezés történetét, elsősorban az es évek történetét. Nagymegyer lakossága az 1. és a 2. világháború idején 239 polgárát vesztette el a háború frontjain, illetve a hadifogolytáborokban. E mellett a 2. világháború idején a várost ért szovjet bombázások hét polgári lakos életét követelték, ugyanakkor 396 nagymegyeri zsidó polgár volt a Holocaust áldozatai között. 6

7 Ahogy nagymegyeri áldozatok fájdalmat és talán soha be nem gyógyuló sebeket okoztak a hátrahagyott özvegyeknek, árváknak, szülőknek, ugyanilyen fájdalommal gondolt a városra annak az 5464 szerb és montenegrói, 72 orosz és 13 román, illetve a második világháború idején két magyar katonának hozzátartozója, akik ennek a településnek földjében alusszák örök álmukat. Az ő emlékük előtt is tisztelgek e kiadvány megjelentetésével. Ahogy mélyen fejet hajtok régen meghalt édesapám emléke előtt, aki sorstársa volt a 2. világháború poklát megjárt nagymegyeri hősöknek. Kérem, fogadják munkám jó szívvel! Nagymegyer, szeptember 6. Varga László 7

8 vakat

9 I. Az első világháború következményei

10 vakat

11 Nagymegyer az első világháború idején Nagymegyer lakossága a huszadik század elején elérte a 3774 főt. A város lakossága az első világháború kitöréséig tovább nőtt. Az 1910-ben tartott népszámlálás adatai szerint 3591-en éltek a városban 1. A népesség növekedése egyértelműen jelezte, úgy a városban, ahogy az egész Osztrák Magyar Monarchia területén, egyfajta fejlődés volt tapasztalható. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka, hogy rövid időn belül olyan új épületeket sikerült átadni, mint a római katolikus templom (1900), a Zárda iskola (1902), a községi óvoda (1909), a Nagymegyer és Vidéke Takarékpénztár épülete, a csendőrlaktanya, a körorvosi épület, a gőzmalom, Kohn S. B.-féle úri lak. 1. A 20. század elején készült nagymegyeri képeslapok 11

12 Elkezdődött a Gubics-féle telkek felparcellázása házépítés céljaira ben átadták a városi gőzfürdőt. A város élén Torma Gyula városbíró állt. A város elöljárói között ott volt Bugár Mihály, Méry Lajos, Torma Vince, Bugár Vince, Morva Károly, Kosár Károly. A képviselőtestület az utak és járdák rendbehozatalát tervezte: Nagymegyeren teljesen járhatatlan kocsi utak és példátlan elhanyagolt, nyáron örökösen poros, az év többi szakaszában örökösen sáros gyalogjárók a kultúra rovására íródnak. Ezek a tarthatatlan állapotok tovább így nem maradhatnak ben a város vezetői a villanyvilágítás bevezetését tervezték, ami felváltotta volna a település területén a tizennégy petróleumlámpát. A város egész területén nyolcvan utcai lámpa elhelyezését tervezték ben viszont már az a törekvés is előtérbe került, hogy Nagymegyer ismét járási székhely legyen. A századfordulón egyre több kereskedő és magánvállalkozó telepedett le Nagymegyeren. Ők voltak azok, akik a helyi gazdasági életet fellendítették. Hatásuk megmutatkozott a társadalmi és a közéletben is Hirdetés a Csallóközi Hírlapban

13 A városban kialakított Haladás nyomdában készítették a korabeli regionális lapokat, a Csallóközi Hírlapot, illetve a Csallóközi Híradót. 3. A városban nyomtatott sajtótermék Ebben a nyomdában készült 1911-ben Dr. Baranyai József könyve A régi Csallóköz, amelyben Nagymegyer történelmével is foglalkozott. A város társadalmi és kulturális életének szervezője az első világháború előtt a Városi Kaszinó volt, minden évben megszervezte a hagyományos farsangi bálját. Az február 5-én tartott nagymegyeri Kaszinóbált a Csallóközi Hírlap az azévi farsang legsikeresebb estélyének nevezte. 4 A város közéletében fontos szerepe volt az 1867 óta működő Megyer és vidéke olvasóegyletnek, az 1883-ban létrehozott önkéntes tűzoltó testületnek, melynek parancsnoka Schlessinger Gyula volt ben hozta létre Bartal Mór tanító az egyházi énekkart, 1896-ban alakult meg a zsidó jótékonysági egyesület. A felsorolt szervezeteket a századforduló után továbbiak követték. Létrejött a Polgári Kör és a Gazdakör, illetve 1910-ben a Református Nőegylet június 28-án eldörrent a végzetes lövés Szarajevóban, amely megölte az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot. Egy hónapjára az Osztrák Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Az 1. világháború kitörése után Nagymegyeren is általános lelkesedés uralkodott. Az emberek többsége elfogadta, hogy ez nem más, mint a magyar nemzet harca a szerbekkel, akiket meg kell büntetni. Bár az első megszorító intézkedések azonnal érvénybe léptek (katonaköteles férfiak kiutazásának korlátozása), a város lakosait mindez kevésbé érintette. Ugyanakkor számos megszorító gazdasági intézkedés is érvénybe lépett: A kormány intézkedése folytán a gabonaneműek és a liszt maximális árát hatóságilag meghatározták. Rendelet szabályoztatta a gabonának, 13

14 tengerinek hadicélokra való elkobzási lehetőségét. Korlátozták az őrlési forgalmat. 6 Tekintettel a hadiállapotra a választott tisztségviselők mandátumát két évvel meghosszabbították, elmaradtak az 1914-es év végére tervezett választások. A háború évei alatt a városbíró Bugár Lajos, a jegyző Nemes György volt. A háború első évében a frontra induló katonák eskütétele még látványos eseménynek számított a városban, a hozzátartozók a frontra indulók közeli visszatérésében reménykedtek. Az november 23-án tartott katonai eskütételről a következőket olvashatjuk a Csallóközi Híradó, november 25-én megjelent számában: A világháború forgatagában csekély jelentőségű, de önmagában szemlélve lélekemelő volt Nagymegyerre nemrég bevonult és az őrzászlóaljhoz beosztott újoncoknak folyó hó 23-án, gyakorlótérül szolgáló nagymegyeri vásártéren lefolyt eskütétele. Az eskütétel előtt a helybeli római katolikus, református, izraelita templomokban istentisztelet volt, melyen az illető vallási felekezetű újoncok tisztjeik vezetése alatt megjelentek. Ezután a katonaság a gyakorlótérre vonult, ahol az eskütétel megtörtént. Az őrzászlóaljat Lépésfalvi Lépes Ödön őrnagy vezényelte, az eskümintát Fabritzky László hadnagy, zászlóalj segédtiszt olvasta fel. Az eskü után a parancsnokló őrnagy nemcsak az újoncokra, de a jelenlevő nagyszámú közönségre is mély hatást keltő beszédet mondott. Az eskütételen a nagymegyeri állomásparancsnok: Berlin ezredes jelent meg, mint a legfőbb katonai hatóság, aki ismételten megelégedését és elismerését fejezte ki Lépes őrnagynak a legénység katonás és példás fegyelméért. 7 A háború kitörése után az állam meghirdette az ún. hadikölcsön jegyzését, amivel magánszemélyek, illetve intézmények hozzájárultak a háború idején a megfelelő pénzforgalom lebonyolításához. Nagymegyeren a királyi postahivatalnál, takarékpénztárnál, hitelszövetkezetnél lehetett a hadikölcsönhöz hozzájárulni. A lakossági lelkesedést is mutatja, hogy kisebb vagy nagyobb összegekkel sokan támogatták az állam háborús pénzgazdálkodását. A Csallóközi Híradó, regionális lap, november 25-én közölt adatai ezt igazolják: 8 14

15 15

16 16

17 1914. július 31-én Magyarországon minden katonaköteles férfi megkapta a mozgósítási parancsot. Rövid időn belül a bevonulási parancsot is. Nagymegyeren is egyre gyakrabban hozott a postás ilyen jellegű értesítést. A városban az 1914-es év második felében gyűjtést szerveztek a háborúba vonult férfiak családjainak támogatására: 9 17

18 18

19 19

20 Az első világháború harcterein Az első világháború vérzivataros évei alatt 856 nagymegyeri férfit szólítottak el családjaik köréből, szülővárosukból. Nagyrészük a balkáni, majd később az orosz és az olasz frontra került. Itt a halál a nap minden órájában szedte áldozatait. Ezért nem véletlen, hogy közülük 121-en (más forrás szerint 125-en) 10 soha nem tértek vissza. A háború poklát túlélők között volt Baráth Dezső, Bereczky Vince, Fábrik Gyula, Kórosi Vince, Lalák Jenő, Nagy János, Nagyváthy Imre, Pajor Antal, Presser Gyula, Santur József, Szabó Gyula és Szabó Károly. 11 Baráth Dezső 1885-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó ben vonult be, mint tartalékos gyalogos a császári és királyi 12. gyalogezredhez, melynek kötelékében az orosz és az olasz hadszíntereken küzdött az összeomlásig. Kétszer megsebesült. Kitüntetései: királyi császári kereszt, sebesülésért járó érem. Bereczky Vince 1882-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó, régi nemesi család sarja ben vonult be a császári és királyi 5. huszárezredhez és ennek kötelékében, mint szakaszvezető, az orosz és román hadszíntereken küzdött és az összeomláskor szerelt le. Kitüntetései: II. osztályú ezüst vitézségi érem, királyi császári kereszt. 20

21 Fábrik Gyula 1881-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó, 1914-ben vonult be Komáromba. Csapatteste kötelékébe, mint huszár őrvezető, szerb, orosz és olasz hadszíntereken küzdött. Egyszer megsebesült. Kitüntetése: Királyi és császári kereszt. Lalák Jenő 1892-ben született Keszegfalván. Nagymegyeri földbirtokos ben vonult be mint tartalékos huszártizedes a császári és királyi 5. gróf Radetzky huszár ezredhez. Ennek kötelékében az orosz, román és az olasz hadszíntereken küzdött. Négyszer megsebesült és az összeomláskor szerelt le. Kitüntetései: Királyi és császári kereszt, sebesülési érem. Kórosi Vince 1891-ben született Nagymegyeren. Cipészmester. Tartalékos gyalogosként, 1915-ben vonult be a császári és királyi 12. gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz és olasz hadszíntereken küzdött. A piavei ütközetben, októberében olasz hadifogságba került és csak szeptemberében sikerült hazajutnia. Kitüntetései: II. osztályú ezüst vitézségi érem, bronz vitézségi érem, királyi és császári kereszt. Nagy János 1890-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó ben vonult be, mint tartalékos gyalogos a császári és királyi 12. gyalogezredhez. Ennek kötelékében az orosz és az olasz hadszíntereken küzdött az összeomlásig. Egyszer megsebesült. Kitüntetései: bronz vitézségi érem, királyi császári kereszt. 21

22 Nagyváthy Imre 1895-ben született Nagymegyeren. Gazdálkodó ben vonult be, mint tartalékos honvéd a császári és királyi 12. gyalogezredhez, ennek kötelékében az orosz hadszíntereken küzdött. Szemén súlyosan megsérült, és mint 75%-os hadirokkantat elbocsátották a katonai szolgálatból. Kitüntetései: királyi és császári kereszt, háborús érem, sebesülési érem. Pajor Antal 1898-ban született Nagymegyeren. Gazdálkodó ban vonult be, mint tüzér tizedes a 31. honvéd gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz és olasz hadszíntereken küzdött. Az összeomláskor szerelt le. Tagja volt a nemzeti hadseregnek is. Kitüntetései: I. osztályú ezüst vitézségi érem, II. osztályú ezüst vitézségi érem, királyi és császári kereszt. Presser Gyula 1896-ban született Aranyoson. Nagymegyeri gazdálkodó ben vonult be, mint huszár. Ezrede kötelékében orosz és olasz harctereken küzdött és az összeomláskor szerelt le. Kitüntetése: királyi császári kereszt. 22 Santúr József: 1884-ben született Nagymegyeren. Cipészmester ben vonult be tartalékos gyalogosként a császári és királyi 12. népfelkelő gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz hadszíntereken küzdött, szeptemberében orosz hadifogságba került. Innen októberében tért vissza. Kitüntetése: királyi császári kereszt.

23 Szabó Gyula 1895-ben született Ekecsen. Nagymegyeri gazdálkodó ben vonult be, mint tartalékos honvéd a 31. honvéd gyalogezredhez, ennek kötelékében orosz hadszíntereken küzdött. Megsebesült. Előbb segédszolgálatosként teljesített szolgálatot, majd hadirokkantként bocsátották el a hadsereg kötelékéből. Kitüntetései: Királyi és császári kereszt, sebesülési érem. Szabó Károly 1896-ban született Nagymegyeren. Gazdálkodó ben vonult be a császári és királyi 5. huszárezredhez, ennek kötelékében orosz, román és olasz hadszíntereken küzdött az összeomlásig. A nemzeti hadseregnek is a tagja volt. Kitüntetései: bronz vitézségi érem kétszer, királyi császári kereszt. 4. Az első világháborús katonai kitüntetések 23

24 A frontra kikerült nagymegyeri férfiak túlnyomórésze Komáromba, a régió egyik toborzóközpontjába vonult be. Sokan közülük (Baráth Dezső, Kórosi Vince, Nagy János, Nagyváthy Imre, Santúr József) a híres 12-es komáromi gyalogezred katonái voltak. A gyalogezred harci tevékenységét augusztus 16-a és november 24-e között így jellemzi Julier Ferenc, nyugalmazott ezredes visszaemlékezéseiben: november 6-án hajnalban kezdődött a nagy offenzíva. Embereink örültek, hogy végre kibújhattak a füstös fedezékből és harci kedvüket tettekkel is bizonyították. Az állásokból való kitörést bármilyen ravaszul is végeztük, a szerbek észrevették. Heves tüzelés fogadott bennünket, a sűrű erdőben azt sem láttuk, hogy honnan. De nem számítottak a szerbek a magyar baka lendületével. Ellenállhatatlan erővel, élénk "Hurráh" kiáltással ostromoltuk meg a szerb fedezékeket. Lövésre alig került sor, bakáink énekelve rohantak előre. A szerbek kénytelenek voltak árkaikat elhagyni. Menekült közülük az, aki még tudott. Bakáim pedig utánuk. Az ellenséget azonban csak november 10-én sikerült utolérni. Ezen a napon egy patakon kellett keresztül mennünk. Erre a vonalra a szerbek rettenetes tüzet irányítottak. Egyenként futva keltünk át ezen a helyen. Csak úgy csapdosták a golyók a vizet és nagyon süvített a fülünk mellett, de a Jóisten velünk volt... Felértünk egy magaslatra és innen támadva, két óra alatt kivertük a szerbeket állásaikból. A szerbek oly gyors visszavonulását bakáim nagy örömkiáltásokkal kísérték. Jó kedvvel, igaz magyar bravúrral nyomultak az ellenség után. November 13-án nehéz a harc! De a "tizenharmadika" mégis jól vég Tábori levelezőlapok

25 ződött. A szerbek elhagyják fedezékeiket és menekülnek. Aki nem tud gyorsan takarásba jutni azt vitézeim egyenként lelövik. November 14-én megint támadás! Tüzérségünk megint gyönyörűen lő, ez olyan megnyugtató érzés. Gépfegyvereink csak úgy pusztítják az ellenséget. Kitűnő távcsövemmel kikémlelem a szerb gépfegyverek állását, lövészeimnek pontosan megmutatom, és most megkezdődik a szerb géppuskás legénység kipusztítása. Géppuskáinkat is jobb helyre állítom. Csak kevés lövést adunk le, de ez mind talál. Egymásután hallgatnak el a szerb géppuskák, mellettük hevernek a lelőtt puskairányzók és egyéb kezelők. Most aztán előre a szerb állásba. Mély szakadékon kell keresztül törnünk, más csapatoknak könynyebb útjuk van, hamarább érnek a szerb állásba és ők zsákmányolják az elnémított géppuskákat, a "mi gépfegyvereinket", amelyek legénységét mi terítettük le. Bakáim dühöngnek, majdnem verekedésre kerül sor... November 22-én reggel sűrű köd borítja az egész vidéket. Ez azonban segít, hogy előre nyomulhassunk. A köd nem akar emelkedni, és így elhatároztuk, hogy minden tüzérségi és gyalogsági tűz nélkül, egyszerűen megrohanjuk az ellenséget. Veszélyes feladat előtt álltunk. Felállítottam embereimet, egymástól két lépésnyire, rövid halk parancs és indulunk... Hó és jégmezőkön keresztül visz utunk, ami óriási zajjal jár. Alig haladunk ötven lépést, gyilkos tüzelés fogad. Az ellenség se lát, csak hall, de elég, ha egyenest előre lő. Előttünk és oldalról gépfegyverkattogás. Most már nem lehet az embereket visszatartani. Mindenki szakadatlanul "Hurráh"-t kiállt és rohan az ellenség felé. Sűrűn hullanak embereim... Végre tíz lépésre előttünk felbukkan a szerb. Még egy "Hurráh" és kezdődik a gyilkolás. A szerb gépfegyver legénységét én, őrmesterem és az egyik szakaszvezetőm leütjük. Tisztelet az ilyen ellenségnek, bátor kitartásukat halállal fizették meg... Már benne vagyunk a rohamozásban és kidobjuk az ellenséget a következő sáncból is. Ez a siker a 12-eseké volt, embereim egészen magukon kívül voltak, különösen, hogy géppuskákat is zsákmányoltunk... November 24-én reggel megint sűrű ködben ment előre a zászlóalj. Néhány percre felszáll a köd. Előttünk száz lépésre az ellenség. Hevesen lövöldözünk, de a köd megint leereszkedik. Kitérünk és megyünk tovább. A köd ismét emelkedik, nézünk, nézünk, hát azt gondoljuk, hogy álmodunk. A Jó Isten velünk volt, ott vagyunk az ellenséges főállás hátába. Volt is mindkét részen meglepetés, csakhogy szerb részről kellemetlen. Csak egy kis mélyedésen keresztül menekülhettek volna el. Mi magaslaton, lenn a szerbek lépésre gomolyba tömörülve iparkodnak elmenekülni. 25

26 Én még egy tiroli félzászlóalj felett is átveszem a parancsnokságot és most valamennyien lövünk, mint egy körvadászatnál az alattunk visszafutó tömegbe. A mi zászlóaljunk, a tiroliak, hat gépfegyver, rettenetes pusztítást visszünk véghez. Zászlóaljunk 300 szerbet, közöttük három századost ejt foglyul, mi magunk sem voltunk többen... A foglyul ejtett 300 szerb sorsa talán ez lett, hogy hazájuktól néhány száz kilométerre abban a hadifogolytáborba kötöttek ki, ahonnan az őket foglyul ejtő 12-es komáromi bakák egy csoportja származott, Nagymegyerről, amiről akkor azt sem tudták, hogy létezik. 6. A Balkáni hadszíntér 26

27 Hadifogolytábor és temető városunkban A történelem forgószele furcsa dolgokat művelt. Nagymegyerről a Balkánra, s onnan városunkba telepített át embereket. Nagymegyer lakossága már 1914 őszén szembetalálta magát ezzel a furcsa ténnyel. A háború kitörése után néhány héttel megérkeztek az első hadifoglyok a Csallóközbe. A korabeli sajtó erről így tudósít: 13 27

28 A balkáni frontról érkező első hatezer szerb, montenegrói hadifogoly, 1914 szeptemberében a kolozsnémai kikötőbe érkezett, ahonnan gyalog meneteltek mindhárom csallóközi városba, Dunaszerdahelyre, Somorjára és Nagymegyerre, ahol az akkori hadvezetés döntése alapján hadifogolytáborokat hoztak létre. Városunkban erre nem voltak meg a kellő feltételek. A foglyokat semminemű előkészített épület nem várta. Az egész telet a szabad ég alatt a 28

29 város határában, szalmarakásokban töltötték. Az első fabarakkok építése a mai Tábor utcában, csak 1915 januárjában kezdték kialakítani. Ennek következményeit a Komárom vármegye 1914-es alispáni jelentésében olvashatjuk. Az alispán megállapítja, hogy: 14 Ezen fogolytáborban október és november hónapokban a kolera, december hónapban és f. év (1915-ben) két első hónapjában a kiütéses tífusz lépett fel és pusztított nagymértékben. A nagy körültekintéssel vezetett és a község elöljárósága által elismerésre méltó eréllyel és ügybuzgósággal keresztül vitt óvintézkedéseknek köszönhető, hogy a rettenetes ragályok, melyek napról-napra úgyszólván százszámra szedték áldozataikat, a polgári lakosságra át nem terjedtek. Az alispáni jelentésben megnevezett óvintézkedések közé tartozott, hogy azt a városi önkormányzat valójában követelte, hogy a városban lakó, a fogolytábor őrzésére kirendelt katonaság a város területét hagyja el, és a városon kívül szállásolják el őket. A elöljáróságnak ezt a törekvését a hatóságok is elfogadták és barakkok építésével, illetve egy gőzfertőtlenítő felépítésével, átmeneti időre bár, de a járványt visszaszorították. A tábor fokozatosan kiépült. Az olasz front megnyitásával nagyszámú olasz hadifogoly került Nagymegyerre. A későbbi csehszlovák hatósági dokumentumok szerint a táborban főnyi hadifogoly volt. 15 Többségük szerb, illetve montenegrói volt. Közöttük nemcsak katonák, hanem meglepően sok civil volt. Korösszetételük is különböző volt. Volt köztük egészen fiatal, huszonéves csakúgy, mint középkorú és hatvan év feletti földműves. Minderről a haditemető megmaradt, rendkívüli precíz dokumentációja (18 levéltári doboz a Nagyszombati Katonai Levéltárban) alapján meggyőződhet a kutató. Számomra meglepő volt az a tény is, amit a nagymegyeri közvélemény elfelejtett, hogy a hadifogolytáborban (ahogy később a hadifogoly temetőben) négy nemzet fiai, a túlnyomórészt szerb és montenegróiakon kívül olasz, orosz és román katonák is voltak. 16 A tábor parancsnoka Walkner Ferenc alezredes volt, aki a táboron belül egy sajátos tábori pénzt is kiadott. A táboron belül élők ennek a segítségével bonyolították le egymás között értékeik cseréjét. 29

30 7. A hadifogolytáborban használt pénz A tábor parancsnoka a hadifoglyokat egyénekhez, illetve a környező majorokba, mezei munkára adta ki. Ezeknek a személyeknek az ellátása jelentős mértékben javult. A Csallóközi Híradó november 18. számában közölt írás ( Mit esznek a hadifoglyok ) szerzője szerint az egyik munkaadó a következő ellátást biztosította: 17 Alkalmunk nyílt betekinteni egy csallóközi munkaadó szerződésébe, aki száz szerb hadifogollyal végeztet gazdasági munkát, s onnan tudjuk meg, hogy tulajdonképpen mit esznek a hadifoglyok. A szerződés szerint naponként és fejenként következő élelmiszer jár ki nekik: 1 kiló kenyér, 60 deka burgonya, 25 deka bab, 1 deka pörkölt kávé, fél deka frankkávé, 2 deka cukor, 20 deka marhahús, 2 deka só, fél deka vöröshagyma, 1 deka disznózsír és megfelelő adag paprika és tűzifa. Ezenfelül minden három napra kapnak 1 csomag 16 filléres cigarettadohányt, 1 csomag cigarettapapírt és 1 csomag gyufát. A foglyok maguk főzik meg az ételt. Mi azt hisszük, hogy egy szerb se evett otthon annyit, mint itt nálunk a jó magyar földön. Hogy a leírt ellátás mennyire volt reális, illetve általános, azt nehéz megállapítani. Mivel háború volt, bizonyára egy kis adag túlzás is volt benne. Azt viszont írásbeli források igazolják, hogy: 18 A hadifoglyokkal szemben a lakosság jól, sőt barátságosan bánt, tekintettel arra, hogy azok munkaszeretők voltak, úgyhogy a lakosság szinte családtagnak tekintette őket. Annak az is bizonyítéka, hogy mikor a 30

31 fogolytábor feloszlott a hadifoglyok nagyon rendben és nyugodtan távoztak a községből, sőt nagyon nehezen is búcsúztak. A lakosság őket élelemmel és pénzzel is ellátta az útra. Ők viszont azzal kedveskedtek, amit ők tudtak. A fogolytáborban készült az a fából készített kis hordó, amit Gőgh Lőrinc a mai napig megőrzött. 8. A hadifoglyok által készített fahordó Nagymegyer önkormányzata az első világháború előtt már többször foglalkozott a város rossz útviszonyaival, járdák építésének szükségességével. A háború évei alatt ismét visszatértek a problémához, és a hadifogolytábor parancsnokához fordultak segítségül, aki rendelkezésükre bocsátotta a tábor lakóinak egy csoportját. A képviselőtestület az 1918-as év elején határozatba foglalta örömét, hogy a régi hőn óhajtását képező vasútra vezető gyalogjáró elkészült és pedig olyan ízléses és szilárd kivitelben, hogy méltán díszére válnék bármely városnak is. A képviselői ülésről készített jegyzőkönyvben a továbbiakban ez olvasható: 19 Különös köszönetét fejezi ki a képviselőtestület elsősorban méltóságos Walkner Ferenc cs. királyi ezredes táborparancsnok úrnak, aki a munkaerő 31

32 készséges, átengedésével lehetővé tette, hogy a vasúti gyalogjáró út a község legcsekélyebb megterhelése mellett volt létesíthető. Kéri a testület Ő méltóságát, hogy hasonló irányú és közélü törekvéseiben a községet továbbra is jóakaratával megajándékozni szíveskedjék. De hálás köszönettel adózik a képviselő testület nagyságos, nemes Glatz Győző m. királyi honvéd őrnagy, zászlóaljparancsnok úrnak is, aki jóakaratú pártolással, körültekintő eréllyel és a felügyelő személyek kirendelésével tette lehetővé az útépítés gyors keresztülvitelét, s ezáltal a község egész háláját kiérdemelte. Végül a valódi szakértelem előtt mély meghajlással rója le a képviselőtestület háláját Hajagos Andor népfelkelő hadnagy építész úr iránt is, aki a műszaki keresztülvitelséget sikeresen oldotta meg, hogy az elkészített útra, mint párját ritkító alkotásra, Nagymegyer község közönsége hosszú évtizedeken át büszkén tekinthet, s jeles alkotójának jó emlékét megőrzi. Amikor 1914 szeptemberében megérkeztek városunkba az első hadifoglyok, már sokan gyengélkedtek közülük. Az éhezés, a tábori viszonyok, majd a táborban elterjedt különböző betegségek viselték meg őket. A táborról fennmaradt írásbeli dokumentumok szerint az első hadifogoly, Arsov Svetine nevezetű szerb gyalogost, szeptember 22-én temették el. Ezt követően hamar kiderült, hogy nemcsak barakkokra lesz szükség, hanem temetőre is. Kezdetben tartottak fertőző járvány elterjedésétől, ezért a városi temetőbe nem engedték behozni és eltemetni a hadifoglyokat, így a járványban meghalt első csoportjukat az akkori Apácaföldön, a mai Ekecsi út melletti kavicsgödörnél temették el. Temetésük eleinte ceremóniával történt, később már mindez elmaradt. Az első tömegsírba, koporsó nélkül, ötven elhunytat temettek el. A tábor hullaszállítója Bacskárdi József volt, két lóval, illetve vendégoldalas kocsijával. A tábor vezetése ezt követően kérte a várost, illetve Kálnoky grófot, egy önálló terület átengedésére, ahol tábor temetőjét kialakíthatnák. Ez annál inkább időszerű volt, mert főleg az 1915-ös év elején az elterjedt fertőző járványok (kolera és a kiütéses tífusz) sok áldozatot követeltek. A jóváhagyás után jött létre a mai napig ismert szerb temető, amelynek befásítását, sírköveinek elkészítését, a fogolytábor lakói végezték. A hadifogoly temető eredeti területe 1362 m 2 volt. Kialakítói a korabeli katonai hatóságok az alábbi tervezet szerint hozták létre: 20 32

33 9. A hadifogoly temető eredeti tervrajza 33

34 A hadifogolytemető végleges formáját az as években alakították ki. Maga a temető három részből állt. Az első részét az ún. szerb temető alkotta. Itt 5464 szerb, illetve montenegrói hadifoglyot temettek el november 1-ig. Az utolsó szerb katona, Matovič Mata Bogasov, a háború befejezésének napjaiban október 31-én hunyt el. 21 A temetőt rendkívül rendezett formában alakították ki. A fennmaradt írásbeli dokumentumok szerint 31 sorban temettek a halottakat. Ezek a sírok 308 kivételével, tömegsírok voltak (1915-ben, a fertőző járványban elhunytakat temették elsősorban ezekbe a sírokba), ami azt jelentette, hogy egy sírba több halott is került. A korabeli hatóságok precíz nyilvántartását bizonyítja, hogy még ma is pontosan meg lehet határozni, hogy a száz olyan sír volt, amiben két hadifogoly, továbbá 664 sír ahol 3-5, illetve 176 ahol több mint 5 halott került egy sírba. (pl. 67 halott). A sírok 1-től a 2183-as sorszám alatt voltak megtalálhatók. A sírköveket maguk a tábor lakói készítették, és ők fásították be a temető területét A hadifogoly-temető kápolnája