Hamis bajai videó: jobboldali játszma?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hamis bajai videó: jobboldali játszma?"

Átírás

1 140. ÉVFOLYAM 256. SZÁM ÁRA: 185 FORINT Választási kampány egy percben Mindössze 1-2 perc hirdetési idő juthat naponta a közmédiában az országos listát állító pártoknak az országgyűlési választási kampányban a kormány legújabb javaslata alapján. A pártok meghatározott feltételek mellett hirdethetnének a kereskedelmi médiában is, kérdés, lesz-e egyáltalán fogadókészség reklámjaikra, hiszen nemcsak hogy ingyen kellene műsoridőt biztosítaniuk erre a csatornáknak, de a Nemzeti Választási Bizottság még így is beleszólhatna a hirdetés időtartamába. Eközben a kabinet önreklámját továbbra sem korlátozza semmi. BŐVEBBEN A 3. OLDALON Poligráfos vizsgálat igazolhatja Király György, az MSZP sporttagozata alelnökének szavait Hamis bajai videó: jobboldali játszma? AJÁNLÓ Hulladékhegyeket teremt a rezsicsökkentés Már a fideszes helyhatóságok is elismerik, hogy tönkremennek a cégeik a közműdíjak erőszakos lefaragása miatt. Több száz településen állhat le a szemétszállítás a rezsicsökkentés miatt, ha a kormány nem segíti ki központi forrásokból az általa veszteségessé tett hulladékkezelő cégeket. 5. OLDAL Berlin: Snowden befogadását követelik Devizásügyben tanácstalan a kabinet Húzza az időt a kormány a devizahiteles-mentő csomaggal: vélhetően elbizonytalanították az ellentétes bírói döntések. A kialakult jogi bizonytalanságot a kabinet saját bevallása szerint nem tudja egyedül megoldani. Feltehetően a Kúria jogegységi határozatát várja a kormány, ezt a döntést azonban sajtóértesülések szerint csak decemberben hozhatják meg. A szaktárca újabb egyeztetéseket kezd az érintettekkel. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Többen voltak az ellentüntetők, mint a szoboravatók FOTÓ: BIELIK ISTVÁN A Fideszhez közelálló Elég volt Facebook-csoport a pestisracok.huról vette át a kiszivárgott rendőrségi jegyzőkönyvet Hat év után megint elővették az egykori kormányzó mellszobrát Hegedűs Loránt templomában Sárga csillagos ellentüntetők várták a Horthy-szobor jobbikos avatóit Egy hat éve már felavatott, most néhány méterrel odébb vitt Horthy-szobrot avatott a korábban a zsidók összeírását sürgető jobbikos Gyöngyösi Márton és Hegedűs Lóránt református lelkész. Gyöngyösi arról beszélt, hogy Horthy Miklós szakrális magyarságtudattal kormányzott, míg az antiszemita kirohanásairól ismert lelkész az ország népe és területe védelmében szükségessé váló önvédelmi lépéseket vizionált. A Fizetett hirdetésben is megjelent a Facebookon a bajai videófelvétel ügyében indult nyomozás egyik tanúvallomása. Miközben a rendőrség hivatalosan nem ad tájékoztatást a folyamatban lévő nyomozásról, erős a gyanú, hogy hatósági forrásból került egy Fideszhez közelálló internetes portálhoz az ügy egyik kulcsszereplőjének, Károlyi Attilának a vallomása. Erre hivatkozva több jobboldali médium is támadta az MSZP-t. Az illetékes rendőrkapitányság nem indít vizsgálatot az ügyben, szerintük ugyanis ez nem feladatuk, sőt, lapunk érdemi válaszok helyett csak kioktatást kapott. A hamis videó sztorija ugyanakkor egyre szövevényesebb, s Horthy-kultuszt ápoló résztvevőhöz képest többszörös túlerőben voltak a sárga csillaggal a ruhájukon megjelent ellentüntetők. A rendőrkordonnal elválasztott két csoport csak verbálisan csapott össze. NAPI KÉRDÉS Ha egy párt Horthy-szobrot avat 2013-ban, nevezhető-e szélsőségesnek? K AR SAI LÁSZLÓ történész Nevezhető. Sőt: neonácinak is nevezném a Jobbikot, hiszen a véleményem nem változott az emiatt engem elmarasztaló elsőfokú bírói ítélet hatására. Ott még nem tartunk, hogy a Nagy Testvér azt is előírja, hogy szeressem Nácik haza, elég volt zúgta az ellentüntetők csaknem ezerfős tömege a szobornak helyet adó Szabadság téri református templom előtt. A Jobbikon kívül az ellenzéki pártok elítélték a szoboravatót, a Fidesz ezt egyre több ponton sántít a felvételt készítők előadása a videó állítólagos megrendeléséről. Úgy tudjuk, a poligráfos vizsgálat megerősítette a Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke által közölteket, hogy nem ő rendelte meg a kamuvideót, ahhoz nincs köze. A Népszava már napokkal ezelőtt megírta: Király hazugságvizsgálatot kezdeményezett a rendőrségen, hogy korábbi tanúvallomását megerősítse, és bizonyítsa igazát. Az őt a sajtóban is gyanúba keverő Kőrös Gusztáv megkeresésünkre sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó, hogy részt vett-e hasonló vizsgálaton. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 12. OLDALON azokat, akik a hazánkat tönkretevő egyik háborús bűnös kultuszát ápolgatják Antall József és Boross Péter nyomdokán haladva, a Fidesz aszszisztálása mellett. A Jobbik középre pozícionálódási szándékát kiegyensúlyozandó kell olykor egy-egy ilyen gesztus a szélsőséges szavazóik felé. Az is lehet, hogy Hegedűs Lorántra néhány évente rájön az avathatnék, hiszen ugyanezt a Horthymellszobrot már 2007-ben felavatta a templomában. nem tette, de provokációnak minősítette az eseményt. A kormány egyébként az elmúlt három évben erősen bátorította a Horthy-kor utáni nosztalgiát. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Németor s z ágban e g yre többen követelik, Berlin adjon menedékjogot a kiszivárogtató Edward Snowdennek. A baloldali pártok úgy vélik, Berlin részéről ez erkölcsi kötelesség lenne. Ugyanakkor Oroszország aligha lelkesedne egy ilyen lépésért. 8. OL DA L Polgármestert választ New York Kedden döntenek a New York-iak arról, ki legyen a milliárdos polgármester, Michael Bloomberg utóda. A választás nagy esélyese a demokrata Bill de Blasio, aki a közvélemény-kutatások szerint jelentősen vezet republikánus kihívója, Joe Lhota előtt. Húsz éve nem állt demokrata párti politikus a város élén. 9. OLDAL Mindenhonnan kitiltják a hajléktalanokat Az elmúlt hetekben egyremásra születtek helyi javaslatok a fideszes vezetésű kerületekben arról, honnan lehetne még kitiltani a fedél nélkülieket. A terveket a főváros mérlegelés nélkül emeli be készülő rendeletébe, amely már eredetileg is alkalmas lett volna rá, hogy szinte mindenhonnan kitiltsák az utcán élőket. 11. OLDAL Vet tel újabb rekordja Sebastian Vettel újabb, zsinórban aratott hetedik sikerével újabb rekordlistán került az élre a Forma 1- ben, míg Kimi Räikkönen végül megegyezett a Lotus istállóval, így nemcsak Abu-Dzabiban állt rajthoz, hanem vállalta a versenyzést a hátralévő két futamon is. 15. OLDAL

2 2 BELFÖLD Fél évvel a parlamenti voksolás előtt ismét a választási eljárási törvényt bütyköli a kétharmad Egy perc jut a listás pártoknak Miközben a kormány legújabb javaslata alapján mindössze 1-2 perc hirdetési idő jut naponta a közmédiában az országos listát állító pártoknak az országgyűlési választási kampányban, a kabinet önreklámját semmi nem korlátozza. A pártok hasonló feltételek mellett azaz ingyenesen hirdethetnek a kereskedelmi médiában is, kérdés, lesz-e reklámjaikra fogadókészség. T öbb ponton módosítaná a kormány a választási eljárási törvényt; Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslata elsősorban a politikai reklámok közzétételét szabályozza a kampányidőszakban. Az egyes törvényeknek az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról címet viselő salátatörvény amely több, nem összefüggő rendelkezést is tartalmaz lényegében azt az alkotmánymódosítást vezeti át a jogrendszeren, amely a kereskedelmi médiumok számára is lehetővé teszi politikai reklámok közzétételét kampányidőszakban. Korábban erre ugyanis nem adtak volna módot a kormánypártok, hiába semmisítette meg az Alkotmánybíróság januárban a választási törvény idevágó passzusait, a kereskedelmi médiumokra vonatkozó tiltást a kétharmad márciusban beemelte az alkotmányba a negyedik alaptörvény-módosítással. Ezután még idén tavasszal ismét visszakerült a korlátozás a választási eljárási törvénybe is. Annak ellenére tett így a kormánytöbbség, hogy az Európai Bizottság (EB) elnöke, José Manuel Barroso, illetve az Európa Tanács főtitkára, Thorbjorn Jagland többször kifogásolta a negyedik módosítást, külön is nevesítve a kampányszabályokat. Barroso április 11-én levelet írt Orbánnak, amelyben aggályosnak nevezte a választási kampány közmédiára való korlátozását. Májusban pedig három úgynevezett adminisztratív levelet küldött az EB a magyar kormánynak, további tájékoztatást Befolyásolhatja a leadott szavazatot, hogy a pártok alig jutnak hirdetéshez, míg a kormánypropaganda korlátlan lehet FOTÓ: BIELIK ISTVÁN kérve. A május 2-i levelekre a kormány még abban a hónapban reagált, bár a válasz tartalmát nem árulták el, Répássy Róbert igazságügyi államtitkár világossá tette: nem engednek az EB-nek. Ezután jött a június eleji EU-csúcs, amely után Orbán Viktor bejelentette, a kereskedelmi médiában is lehet majd ingyenes politikai kampányhirdetést közölni. Orbán azt állította: azért tiltották a kereskedelmi médiában a hirdetést, hogy az ne növelje a pártok és a kampányok költségeit. Csakhogy az akkor hatályos és azóta is érvényes alaptörvény szerint politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül közölhető. Vagyis a kormányfő egy hazugsággal próbálta menteni azt, hogy politikai engedményt tett az uniónak. Így végül az ősszel elfogadott ötödik alaptörvény-módosítás megteremtette a lehetőséget arra, hogy a kereskedelmi médiában is hirdethessenek a listát állító pártok, de csak ingyenesen. Navracsics mostani javaslata egyebek mellett meghatározza az országosan elérhető médiaszolgáltatás fogalmát; eszerint az minősül országos médiaszolgáltatásnak, amely Magyarország lakosságának legalább ötven százaléka számára elérhető. A javaslat szerint a szavazás napján politikai reklámot már nem lehetne közzétenni. Továbbá a médiaszolgáltatók egyenlő feltételek mellett tehetik közzé a jelöltet, illetve listát állító szervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait. Közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölő szervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére. Az összes listás párt 470 percnyi hirdetési időn osztozik meg A javaslat kitér arra, hogy az országgyűlési választást megelőző kampányban a közszolgálati médiaszolgáltatók meghatározott időtartamban kötelesek közzétenni az országos listát állító szervezetek politikai reklámjait. A listát állító szervezetek politikai reklámjainak közzétételére a rendelkezésére álló időtartam 470 perc, míg a nemzetiségi listát állító szervezetek reklámjaira 130 perc jut. Ráadásul a jelölő szervezetek rendelkezésére álló időtartamot az egyes pártlisták, illetve az egyes nemzetiségi listák között egyenlő arányban kell felosztani, ahogy a közszolgálati médiumok között is. A közmédium naponta három alkalommal, a 6 8, a és a óra között kezdődő idősávokban, megszakítás nélkül köteles biztosítani a politikai reklámok közzétételét. A politikai reklámok megjelenési sorrendjét az esélyegyenlőség biztosítása érdekében naponta változtatni kell. A stop.hu kiszámolta, hogy a listát állító pártoknak mennyi idő jut ez alapján a kampányban. A 470 perc ugyanis az öszszes listát állító párt összes kampányban megjelenő hirdetésére vonatkozik. Vagyis rövid 50 napos kampánnyal számítva a 470 perces hirdetési időtartamot, csaknem 10 perc hirdetési időtartam jut minden napra. Ez a 10 perc azonban egyenlő arányban megoszlik az országos listát állító szervezetek között. Ha csak hat párt a stop.hu a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, a DK, az Együtt PM és az LMP listaállítását vette biztosra képes erre, akkor valamivel több mint 1 perc hirdetési időszak jut minden listát állító pártnak a kampány egy napján. Ha a listát állító pártok száma eléri a 10-et, akkor ez az időtartam 1 perc alá csökken. Eközben a kereskedelmi médiumoknak legkésőbb a választást megelőző 50. napon közölniük kell a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB), ha politikai reklámot akarnak közzétenni. Ha a határidőig nem nyilatkoznak, politikai reklámot nem tehetnek közzé. Ám az NVB beleszólhat a hirdetés időtartamába, csökkentheti vagy növelheti azt; nem lehet ugyanis kevesebb, mint a közszolgálati médiumokra eső időtartam fele. A kicentizett szabályozás eközben továbbra sem vonatkozik a kormányra, csak a jelölő szervezetekre. Vagyis a kabinet ott hirdet, annyit és akkora időtartamban, amennyit csak akar. Sem a politikai hirdetés időtartamát, sem a költségekeit nem szabályozza senki és semmi. Miközben egy ellenzéki párt jó esetben 1 percet kap a kampányban egy napon a közmédiában, addig a kormány minden órában nyomhatja saját sikerpropagandáját. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Ellenáll Orbánnak a VII. kerületben a Fidesz? Úgy tűnik, Erzsébetváros fideszes polgármestere, Vatta mány Zsolt, illetve a kerület jobboldali többségű képviselő-testülete vagy nem hallgatott az utóbbi hónapokban egy Orbán-beszédet sem, vagy valamilyen okból nem kívánja támogatni a rezsicsökkentés politikai irányát. A testület ugyanis nemrég leszavazta az MSZP-s képviselők ezt célzó előterjesztéseit. Pedig a szocialista Gergely József és Kispál Tibor ezekben hivatkoztak is arra: az országos politikában rögzítésre került, hogy a következő év a»rezsiháború éve lesz«, ezért mi is csatlakozni kívánunk ehhez a folyamathoz. Mint írták, mivel 2014 Orbán Viktor miniszterelnök szerint a rezsiháború éve lesz, ideje, hogy e területen önkormányzati hatáskörben is könnyítsenek az emberek terhein. Egyik indítványuk az önkormányzat hatáskörében lévő, a lakosságot terhelő költségek közül az iskolai étkezés térítési díjainak 20 százalékos csökkentésére tett javaslatot, egy másik az önkormányzati lakások bérleti díjának szintén 20 százalékos mérséklését indítványozta. A harmadik előterjesztés a szociális ellátás keretében nyújtott étkezések díjainak ugyancsak 20 százalékos csökkentésére, valamint a nyugdíjasházi ellátás keretében nyújtott étkezés és lakásrezsi költség 20 százalékos mérséklésére vonatkozott. A lakbérekre vonatkozó javaslat kivételével a testületi döntést megelőző szakbizottsági tárgyaláson mindegyik javaslatuk támogatást kapott. Ezután viszont mondta lapunknak Gergely József a testületben leszavazták mindhármat. Még azok a képviselők is, akik előzőleg támogatták a javaslatot. A kerület 16 milliárd forintos éves költségvetéséből a szocialisták szerint ki lehetett volna gazdálkodni a néhány tízmilliós tételt. De úgy tűnik, erre nem volt szándék állapította meg Gergely, hozzátéve: az önkormányzati médiacég költségeit viszont nemrég emelték csaknem annyival, amennyibe a lakosság napi megélhetését segítő lépések kerültek volna. A kerületi újságért és televízióért felelős médiacégnek a 2013-as költségvetés szerinti 151,2 milliós idei büdzséje már 177,6 millióra nőtt. L. T. RÖVIDEN Feltételekkel folytatná Tarlós Feltételekkel, de igent mondana Tarlós István a miniszterelnöknek, ha Orbán Viktor felkérné, hogy induljon újra a főpolgármesteri posztért. A városvezető a Magyar Hírlapnak arról beszélt, objektív kérései vannak, melyekből azonban ha egyet sem teljesítenek, el kellene gondolkodnia azon, hogy vállalja-e újra főpolgármester-jelöltséget. Tarlós látja az értelmét a további munkának, de van néhány nem személyes, hanem objektív alapfeltétel, amit biztosítani kell, hogy továbbra is érdemben lehessen dolgozni. A feltételekről azonban nem volt hajlandó egyet sem elárulni. Inkább csak célzott ezekre, például azzal: FOTÓ: NÉPSZAVA annak nincs értelme, hogy üljünk majd egy szobában, és félévente azon idegeskedjünk, hogy működőképes tud-e maradni a BKV. NÉPSZAVA Tiltakozik az ellenzék az Ab-korhatár miatt A z Eg y üt t PM s zövet ség és a DK is tiltakozik az alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatár eltörlését célzó kormányjavaslat ellen. Megírtuk: ezzel előre bebiztosítja a Fidesz, hogy az utóbbi két-három évben megválasztott alkotmánybírók kitölthessék 12 éves mandátumuk teljes idejét, annak ellenére, hogy közülük öten időközben betöltik az eddig felső korhatárnak számító 70 éves kort. Így Szívós Mária, Salamon László, Pokol Béla, Balsai István és Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró maradhatna 70 év fölött is. Ezt az Együtt PM nevében nyilatkozó Karácsony Gergely politikai számításnak nevezte, hiszen évtizedekig a nyakunkon hagyják azokat az alkotmánybírókat, akik az alkotmányosság helyett az őket megválasztó pártokhoz lojálisak. A DK arcátlanságnak nevezte a kormány ötletét, tudatva egyúttal, hogy az Alkotmánybíróságot (Ab) már most sem tekintik legitimnek. Emlékezetes, a kormánypártok két éve a bírák szolgálati korhatárát 70-ről 62 évre szállították le. Hiába semmisítette meg a törvényt az Ab, a kabinet csak az Európai Bíróság ítéletét követően mondott le a bírák nyugdíjazásáról. NÉPSZAVA Ismételt hazugság a Magyar Nemzetben Nemcsak hogy nem közölt helyreigazítást valótlan állítása után, hanem meg is ismételte azt a Magyar Nemzet. A lap a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványról október 31-i számában azt írta, hogy a Soros György-féle Open Society Foundations (OSF) 110 millió forinttal támogatta, miközben az alapítvány szerint ez soha, egyetlen fillérrel sem történt meg. Ezért még aznap helyreigazítási kérelemmel fordultak a laphoz, amely viszont szombaton szinte szóról szóra megismételte az állítást egy, az ellenzéki szereplőket Soros György pénzén történő hatalmi marakodókként leíró cikkben. A lapnak már a helyreigazítási kérelem után tett állítása szerint ismeretes, hogy az OSF ben 110 millióval támogatta a Bajnai vezette alapítványt. NÉPSZAVA A megszállásra emlékezik a T. Ház Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére emlékezik ma az Országgyűlés. A szovjetek 57 évvel ezelőtt, november 4-én hajnalban indították meg a forradalmat leverő támadást, emiatt november 4. az emlékezés napja, és a parlament is ezzel kezdi kétnapos ülését. Ma Orbán Viktor miniszterelnök is személyesen válaszol a hozzá intézett kérdésekre. A napirend előtti felszólalások, interpellációk után a képviselők dönthetnek a szociális és gyermekvédelmi intézmények állami átvételéről és módosíthatják a fogyasztóvédelmi törvényt is. A kaszinók üzemeltetését érintő döntés is várható: kormánypárti képviselők javaslatára a parlament úgy módosíthatja a szerencsejátéktörvényt, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter pályáztatás nélkül is odaítélhessen kaszinóüzemeltetésre vonatkozó koncessziót a megbízhatónak ítélt szerencsejáték-szervezőknek. NÉPSZAVA Száz éve született Ságvári Endre Születésének 100. évfordulóján, ma tart megemlékezést Ságvári Endre forradalmárról a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége; 16 órától a Népszínház utca 27. szám alatti központjukba várják az emlékezőket. Az 1944-ben csendőrök által meggyilkolt Ságvári aki lapunk munkatársa is volt hősi halálára való megemlékezés mellett szó esik majd irodalmi szárnybontogatásáról is. NÉPSZAVA

3 BELFÖLD 3 A SZERKESZTŐTŐL S Ő Náculjunk, hát? Hat éve már felavatták az egykori kormányzó mellszobrát Hegedűs Loránt templomában Horthy Miklós újratöltve VERESS JENŐ M indenki téved, aki történelemleckékkel próbálja relativizálni Horthy Miklós egyelőre nem lovas szobrát, amit vasárnap lepleztek le a Szabadság téren. Tudniillik önmagukat leplezték le, akik lelepleztek. A hazai aktív politikai mássággyűlölet két fonnyadt emblémája, Hegedűs püspökfi meg alsó és fölsőlistázási gatyavitéz Gyöngyösi Márton adta meglehetősen barnára változott személyét a kormányzó dicsőítéséhez. Pedig esetükben Horthy eléggé el nem marasztalható személye csupán eszköz. Máz a mocskon. A két szónoknál igazabban hívő antiszemita ahogyan én látom kevés tenyészik az országban. Hogyan is írta József Attila? Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, /a meg nem gondolt gondolat, /belezabál, amit kifőztünk, /s emberből emberbe szalad. /Miatta nem tudja a részeg, /ha kedvét pezsgőbe öli, /hogy iszonyodó kis szegények /üres levesét hörpöli. /S mert a nemzetekből a szellem /nem facsar nedves jogokat, /hát uj gyalázat egymás ellen /serkenti föl a fajokat. /Az elnyomás csapatban károg, /élő szívre mint dögre száll /s a földgolyón nyomor szivárog, /mint hülyék orcáján a nyál. A mai főként orbáni hoffmanni orcákon bőven csurog lefelé az undok Horthy-lé. Szálasi még tán tabu. Prohászka zsidógyűlöletével iskolanévadó. Wass Albert nem fűzfamentes, de politikailag cuki. Különben ne is csodálkozzunk, ha holnaptól az egész világ svéd tévévé változik. A nácik, haza! ördögűző felkiáltás pedig rossz. Ők már itthon érzik magukat. De mi lesz velünk, itt, velük? Romagyilkosságok: a bírót támadja a vádlott Megismételt elsőfokú eljárást, illetve a tényleges életfogytiglanról szóló ítélet hatályon kívül helyezését akarja elérni a romagyilkosságok perében Kiss István erről Skins4Skins Hungary oldalnak beszélt. A ben romák sérelmére összesen kilenc helyszínen végrehajtott, hat halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat másodrendű vádlottját a testvérével, Kiss Árpáddal és a harmadrendű vádlott Pető Lejárt a határidő az áldozatok kárpótlásának előkészítésére, de a kormányzat késlekedik Zsolttal augusztusban tényleges életfogytiglani fegyházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék. Csontos István negyedrendű vádlott azért kapott mindössze 13 éves büntetést, mivel az utolsó két támadásban segített sofőrként, és a vád is jócskán merített társaira tett terhelő vallomásaiból. A per másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik, bár lapunk minapi kérdésére az ítélőtábla azt mondta, az ügy még nem érkezett meg hozzájuk. A szkinhed múltjáról és náci tetoválásairól is ismert vádlott a szkinhed csoport portáljának amely egyszerűen csak Pistinek nevezte őt a szombaton megjelent interjúban tagadta, hogy ölt volna. Azt mondta, erre semmiféle konkrét bizonyíték nincs, és utalt arra, minden jogorvoslattal élni fog, ha nem sikerül az ellenkezőjét bizonyítani. A portál ráutaló kérdésére azonban keményen nekiment az ítélet miatt az ügyet tárgyaló Miszori László bírónak, aki szerinte rosszindulatú, cinikus, gúnyos és hisztis volt. Tomboltak benne a feminim hormonok, és nem mellesleg úgy remegett a keze, mint egy idült alkoholistának személyeskedett Kiss. A beszélgetésből kiderül, hogy a vádlottnak összesen három emberrel volt gondja a börtönben, de nem bántották, és a romák is csak a szokásos mutogatásokkal, szájkaratéval viszonyulnak hozzá. Egy szerinte cigány fegyőr azonban megkérdezte, volt-e már megverve. Amikor azt mondta, nem, az őr azt válaszolta: majd leszel. Hát seggfejnek is kell lennie valakinek, elvégre börtönben vagyok vicceskedett a portállal, amely folyamatosan rákérdezett cigányokkal kapcsolatos mozzanatokra. Így arra, kivel van Kiss egy cellában, és kiderült, éppen egy olyannal, akinek cigány felesége és gyerekei vannak. Kiss ezért is úgy érzi, időnként kóstolgatja a büntetés-végrehajtás, hátha rosszul reagál. Csontost látni olyan érzés volt, mint amikor az ember ránéz egy halom trágyára tért ki a katonai elhárítással szerződött vádlott-társára Kiss, akit ugyan szintén megfigyelt a Katonai Biztonsági Hivatal, fegyverkezéséről mégis lecsúsztak, és sem a kérdező, sem maga Kiss nem tér ki az ügy egyre erősödő nemzetbiztonsági szálaira. Kiss szerint Csontosnak köszönhetik mostani helyzetüket, és szerinte már kezdődő őrület látható rajta, motyog magában, rángatózik az arca, mert nem erre számított, a barátai nem ezt ígérték neki. Eközben október 31-én járt le a határidő a gyilkosságsorozat áldozatainak támogatásáról szóló miniszteri előterjesztés elkészítésére, ami viszont nem történt meg. A családok kárigényeinek felmérése Balog Zoltán erőforrás-miniszter, az előterjesztés pedig Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter feladata lett volna, de mint kiderült, a mai napig nem sikerült egyeztetni a családokkal. Szombaton egyébként Tállai András belügyi államtitkár Nagycsécsen emlékezett a romagyilkosságok áldozataira ezen a településen öt éve történt támadás, ketten meghaltak. A gyilkosság a romák elleni támadássorozat része volt. B. L. N. Egy hat éve már felavatott, de most néhány méterrel arrébb cipelt Horthyszobrot avatott fel újra vasárnap, az első bécsi döntés 75. évfordulójára időzítve a korábban a zsidók összeírását sürgető jobbikos Gyöngyösi Márton és Hegedűs Lóránt református lelkész a Szabadság téri Hazatérés templomának előterében. A Horthy-kultuszt ápoló résztvevőhöz képest többszörös túlerőben voltak a sárga csillaggal a ruhájukon megjelent ellentüntetők. LENGYEL TIBOR N ácik haza, elég volt zúgta az ellentüntetők csaknem ezerfős tömege a Szabadság téri református templom előtt, melynek előterében Horthy Miklós egykori kormányzót ábrázoló szobrot avatott az antiszemita kirohanásairól ismert ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész és a Jobbik zsidókat listázó parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton. Az esemény több szempontból is szimbolizálta a Horthy-kultusz újraéledését: nemcsak önmagában a szobor miatt, hanem azért is, mert ugyanezt a mellszobrot ben egyszer már felavatták, csak éppen néhány méterrel odébb, a Hazatérés templomának belső terében. Az első bécsi döntés, illetve a templom alapkőletételének 75. évfordulójára időzített újraavatáshoz kijjebb hozták a kormányzót ábrázoló bronz alkotást. Hat éve, október 23-án Horthy szobrát egy másik kormányzó, Kossuth Lajos, továbbá két író, Majdnem emlékév lett 2013 Ha a Jobbikon múlt volna, 2013 Horthy-emlékév lenne Magyarországon ezt a javaslatot a Fidesz ugyan a parlamenti szavazásig sem engedte, viszont olykor tétlenségével, másszor kiállásával a kormány, illetve a kormánypárt prominensei kifejezetten bátorítják a Horthy-kor utáni nosztalgiát. Nemrég Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke mondta, hogy a kormány irányításával gőzerővel folyik az antiszemita Horthy-rendszer rehabilitálása. Szeptemberben Horthy újratemetésének 20. évfordulóján Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke beszélt arról, hogy húsz esztendő után is meg kell állapítanunk, hogy nem múlt el nyomtalanul a hipnotizáló, tudatmódosító hazugságokkal mérgező szocialista-kommunista négy évtized. Augusztusban az osztrák Der Standard is beszámolt arról, hogy Siófokon Horthy-szobrot avatott Hende Csaba honvédelmi miniszter igaz, az alkotás nem a kormányzót, hanem fiát ábrázolta. Júliusban, a Zsidó Világkongresszus vezetőinek írt levelében a Mazsihisz elnöke, Heisler András is problémának nevezte a Horthy-kultusz feltámasztását. A kormány feltámasztotta az eredetileg Mária Terézia által létrehozott, majd 1938-ban Horthy Szabó Dezső és Wass Albert mellszobraival együtt avatták fel a templomban Vona Gábor, a Jobbik elnöke részvételével. A mostani újraavatáson Gyöngyösi Márton Horthyt méltatta, aki szerinte szakrális magyarságtudattal kormányzott akármit is jelentsen ez. Gyöngyösi szerint Horthy jellemzője volt a szakrális magyarságtudat Arról is beszélt, hogy abban az időben a pengő a legerősebb valuták egyike lett, az első és második bécsi döntéssel pedig sikerült békésen megoldani a revíziót, arra ugyanakkor nem tért ki, hogy ez az állapot igencsak átmeneti volt. Arról viszont beszélt Gyöngyösi, hogy a rendszerváltás sajnos nem rehabilitálta Horthyt, a volt kormányzót pedig gyűlölik, netán gyalázzák, mert tudják, hogy a vele való összehasonlításban csúnyán alulmaradnának. Az eseményhez kapcsolódó istentiszteleten Hegedűs Loránt lelkipásztor pedig úgy vélte, hamarosan elkerülhetetlen lesz egy ismételt határozott kiállás a nemzet védelmében és a helyes, Isten szerinti önvédelem az ország népe és területe védelmében. A templomot és annak előterét megtöltötték ugyan a szoboravatásra érkezők sokan különféle hagyományőrző katonai viseletbe, kitüntetésekkel dekorált egyenruhába öltözve jelentek meg, de a templom előtt, a téren már a hangosítás sem tudta elnyomni az ellentüntetők hangját. Az újraéledő Horthy-kultusz ellen tiltakozók akiket a szoboravatóktól erős rendőrkordon választott el közül sokan sárga csillagot viseltek a kabátjukon, így emlékeztetve a Horthy kormányzósága idején hozott zsidótörvényekre, illetve a deportálásokra. Atrocitás egyébként nem történt, a két tábor csak szavakban csapott össze. Miklós által újraalapított Szent István Rendet. A szándék tetten érhető a Kossuth tér átalakításában is visszaállítják a tér 1944-es arculatát, és abban is, hogy az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta eltelt három év alatt a közterületek nevei közül száműzték az antifasiszta ellenállókat, viszont utcanevet kapott az antiszemita Wass Albert és Nyirő József, valamint már van több szobra Horthy Miklósnak és a kormányzó kedvenc antiszemita írónőjének, Tormay Cécile-nek. Gyömrő képviselő-testülete ben jobbikos indítványra a helyi Szabadság teret visszanevezte Horthy térré. A Somogy megyei Kerekin az alpolgármester is részt vett annak az egész alakos, fából készült Horthy-szobornak az avatásán, melyet később Dániel Péter ügyvéd vörös festékkel leöntött, és a nyakába a Tömeggyilkos, háborús bűnös feliratú táblát akasztotta. De avattak már újjá Horthy-emléktáblát a Debreceni Református Kollégium falán Bölcskei Gusztáv református püspök jelenlétében, Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere és Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztériumi államtitkára pedig fővédnöki szerepet vállalt a Vitézi Rend bálján, ahol Horthy lovas szobrára gyűjtöttek adományokat. Hegedűs Loránt református lelkész és Horthy Miklós újraavatott szobra: kint is bent is FOTÓ: BIELIK ISTVÁN Az ATV tudósítása szerint a tüntetők Horthyt és Hitlert együtt ábrázoló transzparenseket emeltek a magasba együtt tették tönkre az országot, ebből egyszer már elég volt. Sok molinón vörössel áthúzott horogkereszt volt látható, mellette Nem, nem soha! felirattal. Azt kiabálták, hogy Tömeggyilkos, mire a Horthyt éltetők azzal válaszoltak: éljen Horthy, Hungária. A helyszíni beszámolók szerint az avatásra érkezők között voltak markánsabb véleményen lévők is: akadt, aki az ellentüntetőkre utalva megemlítette, hogy messziről érezte a szagukat, más pedig az Index tudósítása szerint azt ajánlotta a sárga csillagot viselőknek, hogy menjenek Izraelbe vagy a Dunához. Provokáció vagy bátorítás? A Jobbikon kívül az ellenzéki pártok elítélték a szoboravatót, a Fidesz ezt nem tette, viszont provokációnak minősítette az eseményt. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint ugyanis a provokatív akció ürügyet szolgáltat majd a nyugateurópai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben antiszemitizmust kiáltva rossz színben tüntessék fel Magyarországot. Erre vélhetően minden okuk meg is lesz az MSZP szerint például azért, mert nem szűnik a szélsőjobboldali eszmék visszaszivárgása, amit a Fidesz a fővárosban és országszerte is tétlenül néz. Utóbbira a Demokratikus Koalíció (DK) közleménye szerint az lehet a magyarázat, hogy Horthy hű tükre a Fidesz történelemfelfogásának ( ) egyértelmű a szellemi rokonság a szélsőjobb és a Fidesz között, a kormánypártok tevékenysége pedig bátorítólag hat a kirekesztő nézeteket valló csoportokra. Juhász Péter, az Együtt PM szövetség társelnöke is elítélte a szoboravatót Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez írt nyílt levelében, és arra szólította fel a kormányt, hogy ne elősegítse, hanem akadályozza meg a Horthykultusz újraéledését.

4 4 GAZDASÁG Húzza az időt a kormány a készülő devizahiteles-mentő csomaggal Tanácstalan a kabinet Továbbra is hiába vár megoldásra sok devizás. Kérdéses, hogy a kormánynak van-e egyáltalán bármi a fiókjában FOTÓ: TÓTH GERGŐ Letelt a november elsejei határidő, ám a kormány továbbra sem állt elő saját devizahiteles-mentő csomagjával. Varga Mihály szerint a jogi bizonytalanságot egyedül nem képes megoldani a kabinet. Nem tudni, kire vár a jogi helyzet tisztázásával a kabinet, a parlamenti kétharmados többség ugyanis korlátlan lehetőséget biztosít a törvénymódosításra. A bankok javaslatát elutasította a kormány, ám saját devizahiteles mentőcsomagjával egyelőre kivár. A múlt szerdai kormányülésen arra jutottak, hogy csak a jogi feltételek tisztázása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni derül ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszámolójából. A jogi bizonytalanság az utóbbi időben e témában született ellentétes bírói döntések miatt alakult ki tette hozzá a gazdasági tárcavezető. A bírói gyakorlat valóban nem egységes a devizahitelekkel kapcsolatban: másodfokon született már a bankot elmarasztaló döntés, de olyan is, amely szerint az egyoldalú szerződésmódosítások az ügyfél számára teljesen átláthatóak voltak. Az egyik fő probléma, hogy miután az első Orbánkormány lehetővé tette a devizahitelezést, a teljes hiteldíjmutatóról (THM) szóló törvényt nem módosították megfelelően. A devizában felvett hitelek kockázatainak megjóslására, a törlesztőrészletek hosszú távon való előrejelzésére a forinthiteleknél alkalmazott THM alkalmatlan: nem számol ugyanis az adóstól és a banktól is függetlenül változó árfolyam kockázatával. A perek nagy része arról szól, hogy a bankok egyoldalú szerződésmódosításai elsősorban a kamatemelések jogszerűek voltak-e. Maga az egyoldalú szerződésmódosítás nem tisztességtelen, a hosszú távú hitelek esetében több körülmény is drágíthatja a forrásokat. Eddig egy jogerős ítélet született, amely érvénytelenítette az egyoldalú szerződésmódosításokat mivel nem határozták meg pontosan, hogy milyen események mennyivel drágítják a hitelt, valamint nem kötötték ki, hogy a pénzintézetnek kötelessége az adós javára is módosítani a szerződést. Ám a pénzintézet ezzel az ítélettel kapcsolatban is a Kúriához fordult. Varga Mihály sajtótájékoztatóján nem adott egyértelmű választ arra, hogy mikor születhet megoldás. A kormánynak nyilvánvalóan az az érdeke, Hiába várják a megoldást az adósok November elejére kiderült, amit már szeptember elején sejtettünk a kormány bankokkal közös politikai marketingakciójáról: megint hiába vártak a devizában eladósodott magyar családok a kormány mentőötletére írja tegnap kiadott közleményében Simon Gábor. A parlament fogyasztóvédelmi bizottságának MSZP-s elnöke szerint a devizahitelesek problémája nem a devizahitel, hanem a megfizethetetlen törlesztőrészlet. Ez pedig csak részben a bankok hibája: a gyenge forint miatt megszaladó részletekért az Orbán-kormány forintgyilkos gazdaságpolitikája a felelős teszi hozzá az MSZP elnökségi tagja. Simon szerint a késlekedés a devizahiteleseknek biztosan nem, legfeljebb a bankoknak előnyös. hogy a megoldás minél közelebb essen a választásokhoz. Varga szerint a jogi bizonytalanságot a kormány egymagában nem tudja megoldani. Úgy tűnik, a kormány ismét a Kúriától várja a döntést, holott a legfelsőbb bírói testület júliusban már utalt rá: a devizahitelezés körül kialakult jogi, gazdasági és társadalmi probléma megoldása nem igazságszolgáltatási, hanem jogalkotói kérdés. A parlamenti kétharmaddal korábban nem sokat habozott törvények módosításakor. A végtörlesztésről szóló indítvány előtt például nem vették a fáradtságot, hogy bírósági ítéletekre vagy a bankokkal folytatott egyeztetésekre időt szánjanak. A Kúria az azenpenzem. hu értesülése szerint decemberben készíthet jogegységi határozatot két, a devizahiteleket érintő kérdésről. Egyrészt, hogy semmisek-e az egyoldalú szerződésmódosítások, másrészt hogy mi történik, ha a kölcsönszerződést a bíróság érvénytelenné nyilvánítja. Az adósok legfontosabb kéréséről a kilakoltatások leállításáról dönthetett volna a kormány, ebbe a benyújtott javaslatukban a bankok is beleegyeztek, ám ezt sem tette meg a kabinet. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS Mesterházy: valódi munkahelyteremtés kell Az azonnali, radikális adócsökkentés ígéretével a Fidesz megvezette a választókat 2010 előtt írja heti értékelőjében Mesterházy Attila. Az MSZP elnökfrakcióvezetője szerint a nemzetgazdasági miniszter is beismerte, hogy eddig csak adóemelések történtek. Varga Mihály ugyanis úgy fogalmazott a 2014-es büdzséről: ez az első év, amikor nem lesz adóemelés. Amennyiben valóban nem lesznek adóemelések jövőre, az mindössze annyit jelent, hogy maradnak a magas elvonások, a magas adók teszi hozzá Mesterházy. Orbánék újabb fantázia szülte növekedési várakozása vagy éppen az áfabevétel hasraütésszerű kiszámítása azt sejteti: ehhez a büdzséhez is hozzá fog még nyúlni a Fidesz. Mesterházy szerint az újabb módosításnál ismét nem fogják érdekelni a kormánypártot sem az európai uniós elvek, sem a gazdasági szereplők várakozásai. Ostobán államosító és központosító politikájával kiszámíthatatlan környezetet teremt, amelyben nem lehet tervezni, így nem lehet befektetni, munkát adni, fejleszteni sem teszi hozzá az MSZP elnök-frakcióvezetője. Olyan politika, amelynek következtében egyre inkább leszakadunk nemcsak az Európai Unió magjától, de a keletközép-európai térségtől is: Lengyelország és Szlovákia jobban teljesít. Az Orbán-rezsim viszont csak a saját hatalmát nézi, és visszaveti Magyarországot teszi hozzá Mesterházy. Álságos konzultáció kezdődött az Mesterházy Attila FOTÓ: NÉPSZAVA európai uniós pénzek felhasználásáról a közötti uniós költségvetési periódus kezdete előtti másodpercekben, holott a kormány mindennemű vita és tájékoztatás nélkül réges-rég döntött már e pénzek útjáról. Most Mesterházy szerint elbábozza a társadalmi egyeztetést, elhárítva magától a politikai felelősséget. Az MSZP szerint Orbánék hatalmas kifizetőhelyként tekintenek az európai pénzalapokra, ahonnan pénzt hívhatnak le saját bizniszeikre. A magyarországi fejlesztések 97 százalékát finanszírozza az Európai Unió. Mesterházy kiemeli: ha ezt a pénzmennyiséget a Fidesz felmarkolja, akkor iszonyatos pénzekkel tömheti ki klientúráját, az ország pedig elesik legfontosabb fejlesztési forrásaitól. Mesterházy úgy véli, a Fidesz csak mélyíti a válságot, az MSZP kiutat kínál belőle: igazságos adórendszerrel, az uniós források hatékony felhasználásával, valódi munkahelyteremtéssel. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Brüsszel szerint baj, hogy nőnek a kiadások Nem várható, hogy Magyarország költségvetési hiánya meghaladja az uniós küszöbértéknek számító három százalékot az Európai Bizottság (EB) gazdasági főigazgatóságának számításai szerint írja brüsszeli forrásokra hivatkozva a nol.hu. A lap szerint a bizottság úgy számol, a 2013-as hiányszám nem haladja meg a három százalékot, de nem is sikerül olyan szépre az eredmény, mint ahogy azt a kormány várná. Ez többek között a frekvenciaeladásból befolyó pénz gyors elköltésének következménye. Az EB holnap teszi közzé őszi gazdasági prognózisát. A jövő évi költségvetés tárgyalását pedig ma kezdi meg a magyar parlament. A 2014-es büdzsével kapcsolatban a portál információi szerint Brüsszelben nem tetszik, hogy a tavasszal elküldött konvergenciaprogramhoz képest GDP-arányosan 1,5 százalékkal nőttek a kiadások, ezt a kormány adókból fedezi. Az EB szerint a strukturális hiány viszonylag magas, két százalék körüli, ezen a korábbi bizottsági ajánlásoknak megfelelően faragni kellene. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ RÖVIDEN Ingatlanadót javasol az Európai Unió Miközben a fogyasztási adó nagysága messze meghaladja az uniós átlagot, addig a környezetvédelmi adók területén lenne még lehetőség további adóemelésre, és különösen igaz ez a vagyonadókra is derül ki egy brüsszeli tanulmányból, melyet a Privátbankár ismertet. Miközben az ilyen típusú bevételek GDParányos nagysága az unióban átlagosan 2,1 százalék, addig hazánkban ez nagyjából a fele. A növekedésbarát üzleti környezet kialakítása érdekében kulcsfontosságúnak tartják a munkát terhelő adók mérséklését, ez a környezetvédelmi és vagyonadóból származó bevételekből megoldható lenne. NÉPSZAVA Vidéken olcsóbb a kötelező A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak tavalyi óriási csökkenése után a 2014-es tarifák csak vidéken estek, ott viszont a különbség eléri a 10 százalékot közölte a PBA Biztosítási Alkusz. A győri székhelyű PBA ügyfelei zömében nem a fővárosban laknak, ezért kerültek előtérbe náluk a vidéki kisebb települések. Ugyanakkor szintén ennek az alkusznak az ügyfélkörében a budapesti kgfbtarifák átlagosan egy százalékkal, a megyeszékhelyen élők kötelezője nyolc százalékkal emelkedett. MTI Benzin le, gázolaj föl A benzin ára újabb 2 forinttal mérséklődhet, a gázolaj ára 3-4 forinttal lehet nagyobb véli a GKI Energiakutató. A Reuters adatközlése alapján a mediterrán üzemanyagtőzsdén a héten a benzin ára 2,2 százalékkal csökkent, a gázolaj ára 0,5 százalékkal növekedett. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt átlagosan 1,5 százalékkal gyengült. Ezért a benzin kiskereskedelmi átlagára várhatóan 397 Ft/ literre csökken, a gázolaj kiskereskedelmi átlagára forint/literre nőhet november 6- án, szerdán. NÉPSZAVA Népszavazás Berlin zöld energiájáról Csaknem 2,5 millió berlinit várnak az urnákhoz helyi népszavazáson ma a német fővárosban, hogy döntsenek a nagyváros energiaellátásának jövőjéről. A szavazóknak arról kell véleményt nyilvánítaniuk, hogy alapítson-e Berlin városa egy olyan, megúju- ló energiaforrásokból ökoáramot előállító és azt értékesítő közműcéget, illetve egy tartományi tulajdonban lévő hálózatüzemeltető társaságot, amely versenytársa lehet a svéd Vattenfall energiaipari óriásnak. A népszavazást félszáz civil szervezet kezdeményezte. MTI Vasúton keres sokat Warren Buffett A harmadik negyedévben 29 százalékkal nőtt a Berkshire Hathaway Inc., Warren Buffett amerikai milliárdos cégének nyeresége. A bevétel és a nyereség növekedéséhez a legnagyobb mértékben a társaság érdekeltségébe tartozó BNSF vasúti teherszállító vállalat, valamint a Geico biztosítótársaság járult hozzá. Warren Buffett befektetési alapja a harmadik negyedévben 5,05 milliárd dollár, részvé- FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES nyenként 3,074 dollár nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 3,92 milliárd, részvényenként 2,373 dollárral. A Berkshire Hathaway az idén júniusban vásárolta meg a 3G Capital befektetési társasággal együtt egy 23,3 milliárdos üzlet keretében a Heinz ketchupot gyártó élelmiszer-ipari konszernt. A Berkshire Hathaway mintegy nyolcvan, egyebek között ruhaipari, bútoripari és ékszeripari érdekeltséggel rendelkezik. Nyereségének oroszlánrészét azonban rendszerint biztosítókban és energiaipari vállalatokban tartott részesedései adják. MTI Sorra dőlnek be a görög hitelesek A PwC könyvvizsgáló és tanácsadó cég adatai szerint az elmúlt egy évben 10 milliárd euróval 65 milliárd euróra nőtt a nem teljesítő hitelek értéke Görögországban. MTI Paprikahiány lesz Problémák jöhetnek a magyar élelmiszeriparban, idén kevés fűszerpaprika termett írja a Szabad Föld. A magyarok évente 3000 tonna őrölt fűszerpaprikát fogyasztanak el, ennek idén alig a fele ért be itthon, ezért szükség lesz importra is. A termés százalékát vitte el az október elejei fagy. Óriási bajba kerülhet a magyar kolbászgyártás, s exportra sem jut egy kiló sem a sokak által hungarikumnak tartott fűszerből. NÉPSZAVA

5 GAZDASÁG 5 Már a fideszes önkormányzatok is elismerik, hogy tönkremennek a cégeik a közműdíjak erőszakos lefaragása miatt Hulladékhegyeket generál a rezsiharc Hamarosan több száz településen állhat le a szemétszállítás a Fidesz erőszakos rezsicsökkentése miatt, ha a kormány nem segíti ki központi forrásokból az általa veszteségessé tett hulladékkezelő cégeket. A válságos helyzetbe sodort társaságok közpénzekből történő megmentése viszont azt jelentené, hogy a lakosság a saját adóforintjaiból finanszírozná magának a Fidesz ajándékának beállított a rezsicsökkentést. Ó riási károkat okoz az Orbán-kormány az önkormányzatoknak az általa kierőszakolt rezsicsökkentéssel. A közműszolgáltatók köztük a hulladékkezelő cégek és a távhőtársaságok jelentős hányada ugyanis zömében a polgármesteri hivatalok tulajdonában áll. Így az árkorlátozások miatt a társaságoknál keletkező, tetemes nagyságú veszteségek is a helyhatóságoknál csapódnak le. Ennek két következménye lehet. Az egyik A kormány eddig csak ígérte, hogy kompenzációt fizet a települések tulajdonában lévő szolgáltatóknak az, hogy az önkormányzatok a veszteséges működés miatt leállítják a szemétszállítási vagy a hőszolgáltatást, s akkor a települések belefulladnak a szemétbe, illetve hőenergia nélkül maradnak. A másik forgatókönyv pedig az, hogy a helyhatóságok központi pénzügyi segítséget kapnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a lakosság az általa befizetett adókból finanszírozza magának vagy másnak a Fidesz-kormány ajándékának beállított rezsicsökkentést nyilatkozta lapunknak Tukacs István. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja szerint Gémesi Györgynek, Gödöllő polgármesterének a napokban a vidékfejlesztési tárcához intézett segélykérő levele csak a jéghegy csúcsa. Gémesi György, aki egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, s emellett egy 300 ezer embert ellátó, 107 településen szolgáltató hulladékgazdálkodási rendszer önkormányzati társulásának elnöke is, azért fordult a szakminisztériumhoz, mert súlyos problémák merültek fel az általa vezetett település térségében a szemétszállítás körül. A polgármester lapunknak elmondta: a Gödöllőt és környékét, vagyis Nógrád és Pest megye egy részét ellátó regionális hulladékgazdálkodási cég az év eddig eltelt részében hozzávetőleg millió forint veszteséget halmozott fel, a társaság kiadási többlete pedig eléri az 50 millió forintot. A nonprofit társaságnak a költségei nőttek a hulladéklerakási díj, az e-útdíj, a felügyeleti díj bevezetése, illetve a növekvő adók és járulékok miatt. A tízszázalékos rezsicsökkentés hatása erre halmozódik, miközben januárban már csak 4,2 százalékkal emelhették a kiadásokat. A településvezető megjegyezte, korábban a kormányzat azt ígérte, hogy az önkormányzati tulajdonú társulások kompenzációt kapnak, ez azonban a mai napig nem történt meg, a tartalékok pedig elfogytak. Gémesi György közölte: a közszolgáltatást a jelenlegi körülmények között legfeljebb kéthárom hónapig képesek fenntartani, aztán csődbe mennek. Hozzátette: a probléma nem regionális, hanem országos méretű, így akár 6-7 millió embert is érinthet. A polgármester hangsúlyozta: a hulladékkezelés számos településen az Európai Unió támogatásával valósult meg. Ez pedig azért fontos körülmény, mert a közösség a szenynyező fizet elvet helyezi előtérbe. Ehhez az irányelvhez pedig nem illeszthető a hulladékkezelők árainak a korlátozása, majd azok utólagos kompenzálása. A gödöllői polgármester Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez írott levelében kifejti: az általuk működtetett rendszer nonprofit keretek között, köztulajdonra alapulva működik 2010 óta, mára 230 munkahelyet teremtettek benne. Leszögezte azt is: támogatták a nagyobb önkormányzati és állami szerepvállalást, valamint azt, hogy a díjak ne tartalmazhassanak felosztható profitot. A valóság azonban kijózanítónak bizonyult. Manapság egyes hatóságok részéről elutasítást, szakmai alapokat nélkülöző hozzáállást tapasztaltak. A polgármester máig sem kapott választ a minisztériumtól levelére. Tukacs István megjegyezte: félő, hogy hamarosan az ország nagy részén olyan áldatlan állapotok alakulnak majd ki, mint nyáron Martfűn, ahol a rezsicsökkentés következtében felmondta a szemétszállítási szerződését a szolgáltató, ezért napokon belül hegyekben állt a szemét a településen. Ott hetekbe telt a gondok orvoslása. Ám ha ugyanez a probléma nagyobb léptékben jelenik meg, nem lesz ilyen egyszerű a megoldás megtalálása. A szakpolitikus hozzátette: több fideszes önkormányzati vezető a napokban azért emelte fel a szavát, mert a helyi Az önkormányzati szemétszállítóknak egyszerűen nincs tartalékuk a díjcsökkentés fedezésére FOTÓ: NÉPSZAVA távhőtársaságok is a csőd szélére kerültek a rezsicsökkentés miatt, így azok is központi segítségre szorulnak. Abban az esetben, ha a kormánypárt meghallja a kérésüket, közpénzekből juttat majd nekik is pénzt az Orbán-kabinet. Tukacs István úgy véli: a Fidesz célja az, hogy a jövő évi országgyűlési és önkormányzati választásokig valahogy elevickéljenek a rezsicsökkentés súlya alatt nyögő cégek. A gondok tényleges megoldását pedig a következő kormányra hárítja a Fidesz. I. J. Csökkentik az MVM nagykerárait is Eddig jogosan érte az a kritika a rezsicsökkentést, hogy a kormányerők indokai között szereplő extraprofit leginkább az állami nagykereskedőnél, az MVM Magyar Villamosművek Zrt.-nél érhető tetten, tavaly például 74 milliárd forint adózott nyereséget ért el. A lakossági tarifákat viszont nem neki, hanem a kiskereskedőknek, a villamosenergia esetében az áramszolgáltatóknak kell csökkenteniük. Most a kormány változtat ezen, november 1-jétől ugyanis mérséklik az MVM nagykereskedelmi árait, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályból. Számítások szerint így 20 milliárd forinttal csökken az MVM nyeresége. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter rendelete szerint 17,6 forintról 15,15 forintra csökken az MVM-nek az eladott lakossági áram után kilowattóránként járó díj. A csökkenés ebben a tételben 13,9 százalék, ez megközelítőleg fedezi az áramszolgáltatók veszteségeit, amelyeket a november 1-jétől 11,1 százalékos lakossági díjmérséklés okoz. A Népszabadság számításai szerint az áramszolgáltatók a lakossági áramszámla körülbelül felét kitevő energiadíjat november 1-jétől 14,1-14,5 százalékkal mérséklik. A legnagyobb csökkentés az E.ON-t sújtja: az 1320 kilowattóra éves fogyasztás alatti sávban díja 14,5, az e felettiben 14,4 százalékkal esik. A legkisebb mértékű az EDF Démász területén érvényesítendő, 14,35, illetve 14,15 forintos mérséklés. A lakossági áramszámla azért csökken ennél kisebb, az ígéret szerinti 11,1 százalékos mértékben, mert a számla másik felét kitevő rendszerhasználati díjak kevésbé estek. Itt ugyanakkor a központi hálózatot birtokló, az MVM tulajdonában lévő Mavir novembertől több bevételhez jut. Vagyis e tekintetben az áramszolgáltatók tulajdonában lévő hálózatüzemeltetőket november 1-jétől nagyobb mértékben terhelik, mint a piac központi állami szereplőjét. A napilap úgy számol, hogy a szolgáltatók árrése összességében csökken. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS A termelőerők szinten tartásához szükséges, húszszázalékos rátát sem értük még el Lassan éledező beruházások Eddig még csak az állami projektek hoztak élénkülést, a magánszektor nem tápászkodott föl a padlóról Közhelyszámba megy, hogy Magyarországon a beruházások olyan alacsony szintet értek el, hogy az még az épületek, gépek, berendezések pótlására sem elegendő. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedévben közzétett adatai szerint hét éve először fordult elő az idén, hogy egy negyedévben több volt a beruházás, mint egy évvel ezelőtt. Érdekes módon az ugyancsak esztendők óta mélyrepülésben lévő építési beruházások is nőttek. Szinte nincs olyan nap, hogy valamilyen üzem alapkőletételéről, üzemcsarnokának átadásáról ne számolna be a média, azonban a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében vizionált beruházási boomról még jövőre sem beszélhetünk. A magyarországi beruházások 2013 második negyedévében 4,3 százalékkal növekedtek. A járműipari beruházások mellett hosszú idő után most volt tapasztalható először élénkülés az építőipari beruházásoknál, ami elsősorban az uniós pénzekből megvalósuló infrastrukturális létesítményeknek, az út- és vasútépítésnek volt köszönhető. (A lakásberuházásoknál már korántsem ennyire rózsás a kép.) A beruházások növekedése kétségtelenül megindult, ám ha az első félév egészét megvizsgáljuk, akkor még mindig 1,2 százalékos visszaesést tapasztalhatunk az előző esztendő azonos időszakához képest. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy az első negyedév még milyen siralmas volt, akkor 12 hónapos összevetésben még mindig 8,7 szá zalékos elmaradást mért a KSH. (A harmadik negyedéves beszámoló csak november utolsó napjaiban jelenik meg.) Ugyanakkor a statisztikai adatsorok elnevezései a közvélemény számára időnként nem fedik fel a lényeget. A beruházások második negyedéves gyarapodását elsősorban a nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás 13,2 százalékos növekedése okozta, ám ennek nagyobb részét az alsóbbrendű útvonalak, egyéb útépítések és autópálya-építések tették ki. (Ám a statisztikusok nemcsak a szűken vett útépítést számítják be a beruházási kiadások közé, hanem a nem elhanyagolható mértékű járműbeszerzéseket is.) De még a legkorszerűbb módszerekkel élő cégeknek is meg kell küzdeniük azért, hogy a korábbi technikákat elsajátító szakemberek a váltásra képesek legyenek. A szabályozórendszerek azonban gyakran megnehezítik az innovatív módszerek alkalmazását. Az európai feltörekvő gazdaságok köztük a magyaré is növekedése nagy mértékben attól függ, hogy milyen mértékben szaporodnak a beruházások. A Barclays londoni szakelemzői legfrissebb felmérésükben arról számolnak be, hogy a költségvetési politika némi lazulása révén élénkülni fognak a beruházások. A magyar gazdaság lendülete elsősorban az élénkülő euróövezeti növekedésből és a Magyar Nemzeti Bank növekedésihitel-programjából ered. A ház közgazdászai megjegyezték azonban, hogy a beruházások második negyedévi növekedését kizárólag az állami beruházási aktivitás okozta, és a Barclays szerint nem biztos, hogy ez fenntartható. A hazai mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szerint ágazatukban a beruházásokat tipikusan csak külső forrás bevonásával lehet megvalósítani derül ki az OTP Ingatlanlízing kutatásából. Bár még sok kis cég táplál jellemzően alaptalan aggodalmakat a külső forrás bevonásával szemben, egyre többen igényelnék azt, hogy a pénzintézetek megkeressék őket rájuk szabott pénzügyi ajánlatokkal. B. M.

6 6 KULTÚRA Sas József új kabaréja erős társadalomkritikát tartalmaz Mutyizásban tobzódó ország A My Fair Lady 350 előadáson Háromszázötvenedszer láthatja a közönség a My Fair Lady című musicalt a Magyar Színházban november 17-én, vasárnap. Az ünnepi, 350. előadáson a színház előcsarnokában megidézik az ascoti derbyk és az ötórai teák hangulatát: az érkezőket a La Ballena Polo Club jóvoltából egy argentin pólópóni, Overa fogadja a foyer-ban. Az előadás előtt és a szünetben a nézők whiskyt, teát és tradicionális angol desszertet kóstolhatnak. További különlegesség, hogy a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete amelynek elnöke Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója ingyenes beszédvizsgálatot tart az előadás előtt és a szünetben. A produkció bemutatóját 1994 decemberében, vagyis 19 évvel ezelőtt tartották az akkori Nemzeti Színházban, Sík Ferenc rendezésében. A My Fair Lady Elizáját a jelenlegi szereposztásban Auksz Éva, Higgins professzort Tóth Sándor játssza. MTI-INFORMÁCIÓ Sas József azt nyilatkozta, hogy valószínűleg ez az utolsó kabaréja FORRÁS: BAKSA FOTÓ Sas József Lúdas Mutyi címmel új, nyilatkozata szerint egyben utolsó kabaréjával jelentkezik a Fészek Klubban. Pellengérre kerül például a trafik- és a földmutyi, láthatunk jelenetet a hazugságokba torkolló választási kampányról, és paródiát Gyurcsányról meg Orbánról. BÓTA GÁBOR S as József hajléktalant játszik a Lúdas Mutyi című új kabaré egyik jelenetében, a Fészek Klubban. A földről felkecmeregve kuplézik, és perlekedik a világgal. Többrétegű rongyokban áll előttünk kiszolgáltatva, megmutatva korunk jelképét, a totálisan kisemmizett hajléktalant. Könynyed, sziporkázó jelenetek után, már nem is olyan messze a műsor végétől, olyan, mint egy erőteljes lórúgás. Jelzi, hol tartunk most, szolidaritást vállal a kisemmizettekkel, miközben parádézott már színes jelmezekben, külsőleg elszürkül. Felvillantja a leglidércesebb világot. Eddig általában pergő ritmust diktált rendezőként, ezúttal nagy, hosszú, csendeket teremt. Elméláztatja a publikumot, beleérzésre készteti, de azért kicsit sziporkázik is, merthogy mégiscsak kabaréban vagyunk, és mozog benne a ripacsvéna, a gyakorlatban kitanult mesterség hatásmechanizmusát nem adja fel, atmoszférát teremteni, tetszeni akar mindenáron, akkor is, ha éppen sötét színekkel fest. Azt nyilatkozta, hogy valószínűleg ez az utolsó kabaréja. Hát megmutatja, hogy az öreg bohóc mennyi mindent tud a szakmáról, a környezetéről, a színpadról, a műfajról. Odatesz úgy egy magánszámot, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Sokan vádolták már ízlésficammal, gatyaletolós olcsósággal, és nem tagadható, hogy pontosan a biztosan kiszámítható hatás, a közönségvonzás, a popularitás oltárán eltaszított magától bizonyos közönségrétegeket, többször én is összehúztam a szemöldököm, hogy talán ezt meg azt azért mégsem kéne. Ugyanakkor levettem a kalapom, amikor briliáns és tanítanivaló mesterségbeli tudással volt jelen a deszkákon. Ilyen volt például a saját temetésének abszurdba forduló megrendezése, amikor koporsója fölött ingerülten hajba kaptak az őt szidalmazók és dicsérők. És ilyen az állásnélkülivé lett, kukázó tanár, aki a szemetes konténer Fennhangon segítségért kiált, és ez jót szokott a műsorainak tenni fölött állva is tartást, kulturáltságot képviselt, de erre a kultúrára a gagyira specializálódott világban már nincs szükség. És most már nemcsak a kultúrát, hanem embereket is ki lehet dobni, látjuk nap mint nap a hajléktalanokat, bármennyire is el akarják takarítani őket az útból, sokan vannak, nem hallgatták meg kellőképpen, hogy senkit nem hagynak az út szélén, láthatjuk őket rendszeresen kisemmizve, lebetegedve, lepusztultan reménytelen arccal. Olyanok, mint a lakmuszpapír, jelzik, hogy égbekiáltóan nagy a baj. Sas élőszobrot állít nekik, fejet hajt előttük. Dühös, fennhangon segítségért kiált, és ez jót szokott a műsorainak tenni. Adódtak időszakok, amikor óvatosabb volt, saját irháját is nyilván féltette, át akart vészelni, túl akart élni. Ekkor szaporodtak az anyósviccek és a gatyaletolások. Sikeres tévéprodukciókat lehetett belőlük csinálni, de nívós színházat nem. Vagy tíz éve A Mikroszkóp fantomja az egyik legjobb műsora volt, elkeseredett, szabad szájú, félelem nélküli. A mostani program néhány pontján hajaz az emlékezetes élményre. Ütős a nyitó konferansz. Találó Aradi Tibor, Varga F. József Orbán- és Gyurcsány-paródiája, érzékelteti, hogy hosszú távú szappanoperaként elvannak a maguk állandósult ellentétével, aztán közben az országgal történik, ami történik. Ez már örökzöld szám, Varga F. előrukkol egy önálló Orbán-paródiával is, fennhangon szónokolva ismétel, sugall, szájbarágósan fejbe vés akár egyszerű dolgokat, sajátos gesztusokkal, nyomatékosító fejmozgással kísérve. Vannak azonban új, és már nem is annyira új politikai szereplők, igencsak időszerű lenne valamit róluk mondani. A Beregi Péter és Aradi által játszott ünnepi beszéd, melyben a miniszter totálisan felkészületlenül, azt sem nagyon tudva, hogy éppen hol hinti az igét, öntetszelgően összehord hetet-havat, miközben a titkára riadtan próbál neki súgni, persze aktuális, de már temérdekszer előadott mozzanat. Nem dolgozó, szájaló melósokként is láttuk már Aradit, Varga F.-et, de persze a kabaré igényli az állandó figurákat, meg kell találni a helyes arányokat. Ütős, amikor Baranyi László, mint a még utolsó itthon élő polgár, igyekszik elhagyni az országot, a két szomszédvár politikusai pedig Aradi és Varga F. megszemélyesítésében fűt-fát, lehetetlenségeket ígérve próbálják rávenni, hogy itthon maradva rájuk szavazzon. A maradásának az a feltétele, hogy végre kibéküljenek, befejezzék az ellenségeskedést, hagyjanak másokat élni, és még puszit is adjanak egymásnak. Nagy röhögést kiváltó, groteszkbe csapó szituáció. Kokas Piroska és Ress Hajnalka hangulatosan kupléznak, ahogy szoktak, de van például egy utcai vécében játszódó jelenetük, ami arról regél, hogy akár a trafikok mintájára, hogyan lehetne ezeket remek lehetőségként a csókosok kezére juttatni. De persze szóba kerül a földmutyi, nem marad említetlen az oktatás dicső átvariálása, és megannyi téma, ami foglalkoztatja az embereket. Ezeket olyan klasszikus jelenetbe, mint amilyen a Beregi és Sas által már megszokottan, és rendszerint élvezetesen előadott Hacsek és Sajóba is be lehet lopni. A Lúdas Mutyi a szegényszínházi körülmények dacára, díszletek alig vannak, a tánckar után a kis zenekar maradványa is eltűnt, összességében erős, aktuális, szórakoztató kabaré. Szakácskönyv a túlélésért Az ausztriai lichtenwörthi haláltáborban fogva tartott nők által leírt receptekből jelenik meg a Szakácskönyv a túlélésért című kötet. A szénnel és grafitfoszlányokkal papír fecnikre körmölt 149 receptet tartalmazó könyvet csütörtökön mutatják be Budapesten. Czingel Szilvia, a könyv szerkesztője a Centropa Magyarország képviseletében részt vett egy nagy volumenű kutatásban, amelyben túlélőket kérdeztek. A fő szempontunk az volt, hogy ne csupán a bevégzett tragédiát kutassuk, hanem a két világháború közötti zsidó életmódot. Természetesen munkánk nagyobb része maga a holokauszt is, mert aki a zsidó történelemmel foglalkozik, számára ez megkerülhetetlen beszélt az előzményekről Czingel Szilvia. A szerkesztő egyik interjúalanya volt Endrei Istvánné, akiről tulajdonképpen a könyv szól. Őt a háború utolsó hónapjaiban Lichtenwörthbe deportálták. Ott az éhségtől való menekülés sajátos útjaként ötödmagával írt egy receptkönyvet, amely aztán csodával határos módon hazakerült. MTI-INFORMÁCIÓ KÖZBEVETVE Hochok és Heilek a Szigeten BERNÁTH LÁSZLÓ A maga nemében szenzációs kis kötet jelent meg a Z-füzetek sorozatában Hitler 33 címmel, Tabák András szerkesztésében. Nem az a rendkívüli benne, hogy összegyűjtött harmincnál több írást a magyar irodalom klaszszikusaitól és mai szerzőktől, hanem a régebbi művek dátumai. Ezek az 1932-ben, 33-ban, 34- ben született munkák mutatják igazán, hogy a legjobbak milyen érzékenységgel, milyen időben reagáltak a fasizmus veszélyeire. S ezek jószerivel nem, vagy alig ismert versek. Mint például József Attila A szigeten című, 1934-es költeménye, amely alaphangon csak arról szólt volna, hogy kiment egy kicsit levegőzni, vélhetően a Margitszigetre. Ám ami ott fogadta, az nem nagyon volt az ínyére. Egyebek között így szól a vers néhány sora. Kiléptem hát, hogy enyhülést leljek, / de»hoch-ok«zúgtak és rekedtebb»heil-ek«. /Csámpás Wotanok téglavörös arccal / több macklenburgi dalkör / zajongta, hogy csak ő van a világon, / és megvalósul a keleti álom. Kevéssé ismert Illyés Gyula 1944-es, Napló című költeménye, amelyben így ír: Nem úgy a hős, tős ős-lovagi kormány! / Ez nem takarja, ez le nem tagadja, / hogy a katonaszökevény helyett / lelöveti az asszonyt, gyermeket. Nem hiányoznak a gyűjteményből Vas István, Gábor Andor aki véletlenül összetalálkozik Hitlerrel Weimarban 1932-ben, Gelléri Andor Endre sorai sem, aki megrendítő írásában emlékezik bajtársaira, akik az életük árán is meg kívánták menteni, hogy majd írni tudjon erről a világról. Bálint György, Babits Mihály, de Pilinszky János is ott van a kötetben, csakúgy, mint Nagy Lajos Pincenaplója, aki Budapest ostromának napjairól számol be személyes élményei alapján. A kötetben az a tragikus, hogy év múltán is milyen sok az aktuális, a veszélyekre figyelmeztető sor. Weöres Sándor Scherzójában: Húzódj a végső napsugárba, / bár a nyarat nem menti meg: / pléhmajom mászik dinnyefára, / kihal az emberek világa / és élnek a gázmesterek.

7 VÉLEMÉNY 7 A minimálbéres ország HERÉNYI KÁROLY volt országgyűlési képviselő HORVÁTH CSABA az MSZP fővárosi frakcióvezetője N o, de ennyire? Budapest főpolgármestere már előkészítette a következő felvonást, a Ki legyen a direktor a Vígben? című szomorújátékban: egy évvel akarja meghoszszabbíttatni a jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő megbízatását. Ha naivak lennénk, azt kérdeznénk, mire jó ez, de mivel a valóságra nyitott reálpolitikusok vagyunk, kimondjuk: az egy éves mandátummeghosszabbítás más célt nem szolgál, mint, hogy Tarlós Istvánnak a választások előtt adjon menekülő utat egy újabb, nagyon kellemetlen kampánytéma elől, valamint ismét sikeresen szeretne megfelelni gazdája vélt vagy valós elvárásainak. A fenti szinopszis több sebből vérzik, hiszen az előadó-művészetről szóló törvény nem engedélyez ilyen megoldást. Ebből következően a minisztérium bármely pillanatban megvonhatná a színház állami támogatását, és ezzel a fenyegetettséggel gúzsba kötnék a művészi munkát, hiszen ha az igazgató szem előtt tartja a döntés sugallatát, olyan előadásokat produkál, amelyek elnyerhetik a jelenlegi kulturális rezsim tetszését. A bizonytalan jövőkép szétzilálná a társulatot. A kinek nincs semmije, az annyit is ér. Az elhíresült lázári kinyilatkozás, cáfolat híján, kormányzati vélemény is. A kérdés már mostan az, hol kezdődik a semmi? Jövedelemben, vagyonban, emberben. Ne találgassunk, nézzük a tényeket. A kevesebb, mint négymillió bérből és fizetésből élő munkavállaló negyven százaléka minimálbérért dolgozik, legalább is így van bejelentve. A minimálbér az a 390/2012. számú kormányrendeletben rögzített legkisebb összeg, ami kötelezően kifizetendő, és munkabérnek minősül. A formál logika szabályai szerint, a minimálbér a minimális munkateljesítmény forintbéli ellentételezése. Ezt az állítást fényest igazolja a felcsúti polgármester-vállalkozó esete. Nevezett illető cége négymilliárdos éves bevételéből a társadalmi igazságosság elvárásainak megfelelően nyolcszázmillió osztalékot zsebelt be, miközben 225 alkalmazottjának egész évben 165 millió forint munkabért fizetett ki. A jövedelemkülönbség közte és a munkásai között, több mint 1400-szoros! A világ kulturáltabb felén ez az aránytalanság elképzelhetetlen, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) viszont ez normális jelenség. Ezeknek az embereknek ennyit ér a munkájuk. Kevesebbet, mint havi hatvanezret és kevesebbet, mint évi hétszázezret. Lusták, pontatlanok, mihasznák, semmirekellők. Nem érdemelnek többet. Annyit érnek, amennyijük van. Ezen a ponton megtörni látszik a logikai ív. Merthogy reggeltől estig dolgoznak, hiszen valamin kell, hogy alapuljon a sikeres vállalkozó-polgármester cégének négymilliárdos bevétele. Miután cége nem szellemi tevékenységet folytat, hanem csatornákat, utakat és egyéb közműveket épít, a komoly gépesítés ellenére nagy az élő-, fizikaimunka-igénye. Úgy látszik, hogy a munkaalapú társadalomnak, ami felé mint egykor a szocializmus felé tart nemzetünk, Lázár, a Fidesz és a kormány szerint ez, a nagyon tágra nyílt jövedelmi olló a normális ismérve. Ezek szerint a NER-ben így érvényesül normálisan a munka becsülete. A másfél millió minimálbéren bejelentett havi nettó forintból él. Egykeresős, kéttagú család esetében ez forint fejenkénti összeg, az idei forintos létminimumnak alig több mint egyharmada. Egy kétgyermekes, egykeresős minimálbéres család a családi pótlékkal együtt forintból él, illetve próbál a lét határán megélni. Ez fejenként forint, ami a létminimum 29 százaléka. Ebből kell a rezsit, az élelmezést, a ruházkodást, a taníttatást, az újságot, a könyvet, a mozit, a színházat, a nyaralást kigazdálkodni. Hazugság, hogy ebből meg lehet élni, mert ez az összeg pont az éhenhaláshoz, az elbutuláshoz, a társadalmi számkivetett léthez elegendő. Erre mondja Lázár államtitkár az első mondatban idézettet. Közben tudjuk, hogy mindenkinek van valami egyéb, leginkább illegális jövedelme. Hazudozunk egymásnak. Állam a polgárnak, polgár az államnak. Azon túl, hogy a minimálbéres státusz megalázó és személyiségromboló, a közerkölcsök szempontjából lesújtó. Én tudom, hogy te hazudsz, de hallgatok, ha te sem A kiszolgáltatott, munkájáért rettegő polgár felelőssége elenyésző az államéhoz képest Színház az egész világ Egy ilyen helyzetben, aki tehetné, menekülne, aki viszont maradna, a művészi teljesítmény rovására a helyezkedésre figyelne. Konklúzió: csak egy maroknyi megszállott művész igyekezne korszerű, modern színházat csinálni. Nagy biztonsággal megjósolható, hogy ők viszont elbuknának az előbb felsoroltak kitett lábában. A főpolgármester jelenlegi indoklása, ami arra hivatkozik, hogy a szakmai bírálóbizottság nem tudott dönteni, ugyanarról a tőről fakad, mint az, amelyik annak idején az Újszínház és a József Attila Színház esetében éppen ellenkezőleg semmibe vette a szakmai zsűri álláspontját, és ellenük döntött, most viszont még arról sem hajlandó tudomást venni, hogy Balázs Péter pályázata bizonyítottan érvénytelen az egyik egység késői beadása miatt. Csak egyetlen mondat erejéig elkalandozva az előző döntések következménye felé: az Újszínház és a József Attila is olyan minőséget produkált az új vezetés első évében, hogy elvesztette a nézők jelentős százalékát. Ezért bár nem teszi Tarlós Istvánnak A főpolgármester imád színházi döntések körül sertepertélni szólsz az én hazugságomról kényes egyensúlya nem az egészséges nemzetek sajátja. Közös bűn, az állam és polgára által elkövetve, de egyenlőségjel nélkül. A kiszolgáltatott, munkahelye elvesztésétől rettegő polgár felelőssége elenyésző az államéhoz képest, mert a feltételeket ő szabja. Mivel jár a minimálbéres státusz? Legalább két következménnyel. Az egyik anyagi jellegű következmény, a másik lelki. Kezdjük az anyagival. A szerencsétlen minimálbéres, akiről előszeretettel állítják, hogy nem rendelkezik piacképes tudással, pedig a honi oktatási rendszer terméke, akkor kerül igazán bajba, ha megbetegszik és amikor nyugdíjas lesz. Ugyanis mindkét esetben a minimálbér a járandóság alapja, a heti vagy havi esetleges zsebbe való pótlás ugrott. A minimálbérre alapuló táppénz, ha egyáltalán mer betegállományba kerülni, vagy a szintén erre épülő nyugdíj, tovább rontja a minimálbéres életfeltételeit. Lelkét pedig talán tudat alatt az nyomasztja, hogy a jövedelmi rangsorban ő az utolsó, a társadalom és a munkaadó ennyire értékeli szakmai és emberi teljesítményét. Ennyit ér. A parlamenti képviselőket láthatóan nem nyomasztja ez a másfél millió ember sorsa, és a családjaik sem érdeklik őket. Hanem magával vagy a képviselők off-shore cégeinek további legalizálásával bajlódik. A Simor jegybankelnök off-shore céges lejárató kampánya után a kormánypárti képviselők egyhangúlag nem vették napirendre azt a javaslatot, ami megtiltotta volna számukra az ilyen cégekben való tulajdonlást. Tehát a NER-ben marad a képviselői off-shore, és a megalázó, létminimum alatti minimálbér. Az egyenlőség jegyében az egyik sokat ér, a másik másfél millió semmit. Történik mindez a XXI. században, a Kárpát-medencében, egy minimálbéren bejelentett országban, ami tudvalévőleg jobban teljesít. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! már régen lépnie kellett volna Budapest kultúrája és pozitív megítélése érdekében. A főpolgármester jól láthatóan imád színházi döntések körül sertepertélni, csak a kellő odafigyelés és hozzáértés hiányzik hozzá. Hiszen mi mást bizonyítana az a mód, ahogyan együttműködő partnere, a Jobbik felszólítására azonnal megvonta a prémiumot a Madách Színház igazgatójától, majd néhány hét múlva mégis megadta, mert kiderült a Jobbik rosszhiszemű hazugsága, amit a főpolgármesternek már a helyszínen, azonnal kontráznia kellett volna. Még ha jóhiszeműek vagyunk is, és azt mondjuk, hogy Tarlós Istvánnak nem kellett tudni a megfejtést, akkor sem feledhetjük, hogy pontosan azért került át a közgyűlés helyszíne a városházára, hogy a szakapparátus, ha szükséges, a közelben legyen. Miért nem élt ezzel a lehetőséggel a főpolgármester? Mindezek után nyugodtan kimondhatjuk, a helyzetnek egyetlen megnyugtató megoldása lehet: a jelenlegi igazgató pályázatának elfogadása és a kiírás szerinti kinevezése egy újabb, teljes ötéves ciklusra. Mert így törvényes, becsületes és így folytatódhat az a művészi folyamat, ami megérdemli a kiteljesedést. Minden egyéb megoldásnak látszó döntés félmegoldás, vagy teljesen hibás és minden bizonnyal törvénysértő is lehet. Esélyegyenlőség SIMON ZOLTÁN M ég ma sem biztos, hogyan szavazunk jövőre. Csak az biztos, hogy ha a Fidesz érdeke úgy kívánja, a voksolásig még egy párszor átírják a választási törvényeket. Ezeket a sorokat pénteken írtam. Akkor már tudhattam volna, hogy a Navracsics Tibor által jegyzett legújabb saláta döntően a választási eljárási törvényt írja át. A Fidesz ugyanis eleget tett az Európai Bizottság kérésének, és a kampányban nemcsak a közszolgálati, hanem a kereskedelmi médiában is hirdethetnek a pártok. Ezt az alaptörvénybe foglalt passzust váltja aprópénzre az igazságügyi miniszter. Nem is akárhogyan. A kereskedelmi médiának a közszolgálatihoz hasonlóan kötelessége ingyen közölnie a pártok hirdetéseit, ha egyáltalán él a lehetőséggel. Azt, hogy ehhez ne legyen túl sok kedve, a javaslat úgy érné el, hogy a kereskedelmi médiumnak legkésőbb a választást megelőző ötvenedik napon közölnie kell a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB), ha politikai reklámot akar közzétenni. Ha a határidőig nem nyilatkozik, politikai reklámot nem tehet közzé. Vagyis, ha április 6-án (?) lesz a választás, február közepéig el kell dönteniük, hogy közölnek-e a politikai hirdetést. Ám ez még nem minden, hiszen a hirdetés időtartamába ez nem lehet kevesebb, mint a közszolgálati médiumokra eső időtartam fele az NVB beleszólhat: csökkentheti vagy növelheti azt. Vagyis egy kereskedelmi médium, ha közöl politikai hirdetést a kampányban, csak ingyen és eléggé körülményesen teheti ezt. És itt van a lényeg. A stop.hu kiszámolta, a közszolgálati médiumokban mennyi időt kapnak a pártok. A javaslat szerint a listát állító pártokat a kampányidőszakban 470 perc hirdetési idő illeti meg összesen. Vagyis az összes pártnak a kampány durván 50 napja alatt összesen lesz 470 perce. Egy napra így majd 10 perc is juthat, amit még az összes listát állító párt között egyenlő arányban el kell osztani. Vagyis az MSZP, az Együtt PM, de a Jobbik is jó esetben 1-2 perc hirdetési időt kap egy nap a kampányban a közmédiában. Ám a kormány hirdetéseit semmi nem korlátozza, ott hirdet és annyit, amennyit akar. Íme a megvalósult esélyegyenlőség. Valakinek hazudnak SOMFAI PÉTER PÁPAI GÁBOR RAJZA J ó három éve annak, hogy a Fidesz előbb még csak ellenzékből, később már a kormányrúd mellől is azzal támadta az elődeit, hogy meghamisították az uniónak küldött statisztikai jelentéseket. Szerintük mást mondott idehaza a KSH és más számokat kapott az Eurostat. Akkor letette egymás mellé az asztalra Oszkó Péter és csapata a jelentéseket, de az új kormány csontvázkeresői csak nem akartak belenyugodni a tényekbe. Most, a harmadik negyedév végén, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségnek megfelelően, csaknem egy időben, három lényeges jelentés látott napvilágot az államháztartási hiányról és az államadósság alakulásáról. Szeptember 30-án benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a es költségvetési elképzeléseit, amely a kötelezettségeknek megfelelően kitér ezekre az adatokra is. Aki beleássa magát a számok halmazába, kénytelen szembesülni azzal, hogy a kormány más számokat közölt be az Európai Bizottsággal, mint amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium, az MNB és a KSH hazai használatra közzétett. Az MNB jelentése szerint az első félév végén az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken kimutatott adóssága a tavalyi milliárddal szemben milliárd forint volt, ami a bruttó hazai termék 81,1 százaléka. A KSH idei, első jelentésében pedig, amelyet a túlzott deficiteljárás alóli felmentéshez küldött az Eurostatnak 2012-öt értékelve csak milliárd forintos, azaz 79,2 százalékos adósságról beszél, ám a szeptember végi második jelentése, amely szintén a tavalyi állapotról szól, már millió forintot, 79,8 százalékos adósságot említ, ami a GDP 0,6 százalékával magasabb a tavaszi jelentésben szereplő számnál. Az adatok utólagos korrekciója még nem volna baj, az MNB és a KSH számai közötti eltérés magyarázható módszertani különbségekkel is, de a költségvetési törvényben szereplő hamis adatokra nehéz volna magyarázatot találni. Ugyanis az Eurostatnak megküldött jelentéssel azonos napon került a T. Ház elé a költségvetési törvényjavaslat is, amiben az idei államadósság összege a bruttó hazai termék 77,4 százaléka lesz, jövőre tovább csökken, 76,9 százalékra. A fals számok nem értékelhetők másként: a költségvetési törvényjavaslat nyilvánvaló adathamisítás. A kormány valakinek hazudott. FEJTŐ FERENC Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, helyettes: TÖRŐ ANDRÁS, szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, FÜSI PIROSKA, MARKOTAY CSABA, TEVAN IMRE Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA Technikai igazgató: TÓTH JENŐ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ Marketing: SIMON ZSUZSA Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. Telefon: , központi telefax: Elektronikus levélcím ( cím): Hirdetés, telefon: , telefax: Internet URL-cím: Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/ , fax: Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/ , /130, 118, telefax: Előfizetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre Ft, egy évre Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató ISSN Bp ISSN Vidék A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti

8 8 VILÁG Ströbele bemutatja Snowden levelét, melyet a német kancellárnak írt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP A német baloldali pártok szerint menedéket kell adni az amerikai kiszivárogtatónak Snowden hazavágyik Az európai titkosszolgálatok az eddig véltnél jelentősebben együttműködtek egymással a titkosszolgálati információk megszerzésénél és megosztásánál. A brit Guardian értesülései szerint a brit GCHQ titkosszolgálat az internetes kémtechnológia fejlesztése ügyében működött szorosan együtt a német hírszerzéssel, a BND-vel, valamint a francia, a spanyol és a svéd titkosszolgálattal derül ki a Guardian cikkéből. Közben Németországban egyre többen követelik, Berlin adjon menedékjogot a kiszivárogtató Edward Snowdennek. A brit titkosszolgálat, a GCHQ a legutóbb napvilágra került dokumentumok szerint elégedett volt a németek és a franciák adatszolgáltatásával is. A német hírszerzés, a BND elismerte az együttműködést. Miután kiderült Angela Merkel telefonjának az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) általi megfigyelése, Berlin áldozatnak tűnt a megfigyelési botrányban. Ugyanakkor az NSA vezetője, Keith Alexander múlt hét elején azt közölte, hogy a NATO-partnerek is aktívan együttműködtek nemzetbiztonsági ügyekben. A Wall Street Journal pedig arról számolt be, hogy a spanyol és francia titkosszolgálat saját állampolgárainak telefonbeszélgetéseivel kapcsolatos adatokat osztott meg az NSAval. Mint a német Die Welt írta, Oroszország érdekében állhatott, hogy kiderüljön, az NSA megfigyelte Angela Merkel kancellárt. A lap feltételezi azt, hogy Edward Snowdennek komoly árat kell fizetnie Moszkva vendégszeretetéért, s olyan dokumentumokat kell nyilvánosságra hoznia, amelyek megfelelnek Vlagyimir Putyin politikai törekvéseinek. A Die Welt elképzelhetőnek tartja, hogy gazdaságpolitikai megfontolások állnak a háttérben. Putyin elnök ugyanis közeledne Európához, ennek azonban akadálya lehet Európa és az Egyesült Államok jó viszonya. A lap úgy véli, a kompromittáló dokumentumok nyilvánosságra hozatala a Kreml sikeres akciója. A Die Welt szerint ennek a része a németországi Zöldek politikusa, Hans-Christian Ströbele és Snowden csütörtöki megbeszélése is. Senki sem gondolhatja azt, hogy kettejük találkozója megvalósulhatott volna a Kreml beleegyezése nélkül. Mint a Die Welt fogalmaz, Putyin nem az az ember, aki egy Snowdent Oroszországba hoz, majd a jótékonykodót játssza, hanem arra a helyre törekszik, ahol a Forbes magazin már látja: a világ legbefolyásosabb embere kíván lenni. Oroszország láthatóan nem örülne, ha Snowden elhagyná az országot. A kiszivárogtató Angela Merkelnek írott levelében, amelyet Ströbele közvetítésével juttatott el a német kancellárhoz, nem zárkózott el attól, hogy Németországban vizsgálóbizottság előtt tanúskodjon az amerikai adatgyűjtési programról, feltéve, ha Német lapok szerint hiányzik a tortilla chips az amerikai kiszivárogtatónak Berlin garantálná, hogy nem adja ki az Egyesült Államoknak. A német sajtó szerint Snowdennek honvágya van, hiányzik neki a tortilla chips írta a Die Welt, s Németországban inkább otthonosabban érezné magát, mint Oroszországban. Moszkva azonban aligha támogatná a kiszivárogtató eltávozását. Vlagyimir Putyin elnök szóvivője kifejtette, Moszazt nem akadályozná meg, ha a német tényfeltárók Oroszországban hallgatnák ki Snowdent. Az amerikai kiszivárogtató menedékjogának köszönhetően szabadon mozoghat orosz területen, bárkivel találkozhat. Nem akadályozhatjuk meg ebben fogalmazott. Snowdennek is fenntartásai vannak eseteges oroszországi meghallgatásával kapcsolatban. A német baloldali pártok, a szociáldemokraták, a Zöldek és a Balpárt is azt követeli, hogy Berlin adjon menedékjogot neki. Peer Steinbrück, az SPD volt kancellárjelöltje szerint menedéket kell adni az amerikai kiszivárogtatónak, ha ez az ára annak, hogy feltárja az NSA adatgyűjtésekkel kapcsolatos tevékenységét. A kulturális élet több képviselője is úgy véli, Németországnak garantálnia kell Snowden biztonságát. A kereszténydemokraták eddig nem szólaltak meg a kérdésben. Feltehetően azonban Snowdenért nem kockáztatnák a német amerikai viszonyt. A német koalíciós tárgyalások közepette kérdés, hogy Snowden sorsa is témája lesz-e a kereszténydemokraták közötti megbeszéléseknek. R. T. Mer ényletsorozattól tart Görögország Instabilitástól, a szélsőségesek összecsapásaitól, merényletsorozattól tart Görögország azt követően, hogy pénteken Athén északi részén lelőtték az Arany Hajnal két aktivistáját a neonáci párt épületének bejárata közelében. Egy harmadik, 29 éves fiatalembert életveszélyes sérülésekkel kezelnek. A merényletet két fegyveres hajtotta végre, a rendőrség azonban nem zárja ki, hogy tettestársaik is voltak. Motorkerékpárral érkeztek a helyszínre, a közelben parkoltak le, majd gyalog mentek az Arany Hajnal épületéhez, ahol közvetlen közelről végeztek a fiatalokkal. A helyszínelők 12 lövedéket találtak. Félautomata fegyvert használtak. A két életét vesztett, 22, illetve 26 éves fiatalt a mellkasán érte a halálos lövés, ami arra utal, hogy az elkövetők biztosra akartak menni. A rendőrség azt gyanítja, hogy nem a szervezett alvilág, hanem egy szélsőséges gerillaszervezet hajtotta végre a véres akciót. Olyan formációról lehet szó, amely több fegyveres csoportot foglal magában. Az erőszak azonnali beszüntetését és a demokratikus átmenet folytatását sürgette John Kerry Kairóban, miután az amerikai külügyminiszter tegnap biztonsági okokból előre be nem jelentett villámlátogatásra érkezett Egyiptomba, közel-keleti körútja első állomásaként. A történelem bizonyította, hogy a demokráciák sokkal életképesebbek, mint bármilyen más alternatíva. A stabilitás pedig a turistákat és a befektetőket is vonzza emelte ki az amerikai külügyi diplomácia vezetője. Hangsúlyozta, Egyiptom az Egyesült Államok létfontosságú szövetségese. Washington múlt hónapban befagyasztotta a Kairónak szánt 1,3 milliárd dolláros segély jelentős részét. Az amerikai diplomácia vezetője először látogatott az afrikai országba Mohammed Morszi iszlamista elnök július 3-ai megbuktatása óta. Washington és Kairó viszonya azóta igencsak megromlott. A Kerry-vizit is csak tovább szította a feszültséget a Morszi perének mai kezdete miatt forrongó A rendőrség azt vizsgálja, hogy a merénylethez köze volt-e Nikosz Maziotisznak, a Forradalmi Harc nevű szervezet tagjának, aki szökésben van. A férfi múlt hónapban egy bankot rabolt ki állítják a hatóságok, maga az érintett azonban egy közösségi oldalon tagadta a vádakat. A To Vima című baloldali lap úgy tudja, hogy a rendőrség már egy ideje gyanította: merénylet készül. A közvélemény mindeközben újabb merényletektől tart. A helyzet érezhetően bizonytalanabbá vált az országban, amióta az Arany Hajnal aktivistája szeptember közepén meggyilkolta az antifasiszta rappert, Pavlosz Fiszszaszt. Aggasztó jel, hogy a neonácik aktivistái a közösségi oldalakon bosszút esküdtek. A Független Görögök nevű populista párt szerint a tettesek polgárháborút akartak előidézni. Görög kommentátorok szerint az elkövetők tudatosan akarják destabilizálni a társadalmat. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Megkezdődik a volt egyiptomi elnök pere Egyiptomban. A múlt hónapban újfent betiltott Muzulmán Testvériség egy hete kezdett országos tüntetésekbe. A brit Guardian úgy tudja, Morszi meghallgatását Kairó keleti részén, a Tora börtön melletti rendőr-akadémián tartják. Az egyiptomi ügyészség azonban még arról sem döntött, nyilvános lesz-e a tárgyalás, illetve az eddig ismeretlen helyen fogva tartott exelnök részt vehet-e rajta személyesen. Fokozott biztonsági készültség közepette a biztonsági erők húszezer tagját vezényelték a fővárosba. Az eltávolított egyiptomi államfőt és a Testvériség 14 magas rangú tagját azzal vádolják, hogy tavaly december 5-én parancsot adtak az elnöki palota előtt az iszlamisták által sebtiben elfogadott alkotmány ellen békésen tüntetők megtámadására. Az összecsapásokban tízen meghaltak. Morszi magát védi a tárgyaláson, nem kért ügyvédet, mert nem kívánja így elismerni az igazságszolgáltatás fennhatóságát. P. M. RÖVIDEN Koszovó: kevés szerb szavazott FORRÁS: SRPSKA Kevés szerb járult az urnákhoz a szerbek által lakta Észak-Koszovóban a köztársaságban megrendezett önkormányzati választáson. Krstimir Pantic, a belgrádi kormány által is támogatott Srpska polgári kezdeményezés Kosovska Mitrovica-i polgármesterjelöltje (képünkön) úgy vélte, fennáll az esélye annak, hogy az albánok lesznek többségben a szerbek lakta települések önkormányzataiban is. (Panticot pénteken megtámadták feltehetően azok, akik ellenezték a szerbek részvételét.) A politikus közölte, hogy a megosztott városban, Kosovska Mitrovicában miközben a szerbeknek csak harminc százaléka voksolt, az albánok több mint hetven százaléka élt szavazati jogával. A koszovói helyhatósági választás sikere a feltétele annak, hogy az Európai Unió január végéig megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával. NÉPSZAVA Valóban leköszön a grúz kormányfő A mindössze 31 éves Irakli Garibasvili lesz Grúzia új miniszterelnöke. A leköszönő kormányfő, Bidzina Ivanisvili mutatta be utódját szombaton. Mint a milliárdos Ivanisvili fogalmazott, távozása jelzés is arra, hogy nem a személyek, hanem az intézmények a fontosak. Hírmagyarázók ugyanakkor úgy vélik, Ivanisvili továbbra is megőrzi a kabinetre gyakorolt befolyását. NÉPSZAVA Elítélte Pakisztán az iszlamista megölését A pakisztáni kormány elítélte a Hakimullah Mehszúd pakisztáni tálib vezető drón általi meggyilkolását. Pervez Rasid információs miniszter szerint Washington ezzel a békefolyamatot sodorta veszélybe. A tálibok utódának eddigi helyettesét, Khan Szaidot nevezték ki. Ő szervezett meg 2012-ben terrortámadást egy pakisztáni haditengerészeti bázis ellen. Mehszúd meggyilkolása előtt tálib vezetőkkel találkozott. Sok merényletet hajtott végre, Washington 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. NÉPSZAVA

9 VILÁG 9 Michael Bloomberg tizenkét év után köszön le Aggódnak az üzleti körök Sárdobálással zárult a kampány Új polgármestert választ New York November 5-én eldől, a demokrata Bill de Blasio vagy a republikánus Joe Lhota lesz New York új polgármestere, a milliárdos médiamogul, Michael Bloomberg utóda. Nagy a tét, hogy ki és milyen irányba vezeti az Egyesült Államok legnépesebb metropolisát. Bloomberg 12 év elteltével köszön le, s a felmérések azt jelzik, utána a liberális De Blasio lehet a befutó. Bár New York lakossága többségében demokrata, húsz éve nem állt demokrata párti politikus a város élén. ELEKES ÉVA B ill de Blasio szeptemberben megnyerte a demokrata előválasztást, s bár csak hajszállal lépte át a jelöléshez szükséges, 40 százalékos határt, végül nem volt szükség második fordulóra. A második helyezett, Bill Thompson, Bloomberg korábbi kihívója visszalépett, a polgármester titkos utódjelöltje, Christine Quinn pedig nem lopta be magát a választók szívébe, pedig New York első női és leszbikus polgármestere lehetett volna. Igaz, a legesélyesebb induló, Anthony Weiner volt képviselő lenullázta magát, hiába tehetséges politikus, a magáról küldözgetett szexképek botrányát semmiféle kampányüzenettel nem tudta elfeledtetni. Az 52 éves De Blasio, a város eddigi ombudsmanja sokakat meglepett. Szokatlan koalíciót sikerült összehoznia: nem csupán a fehérek 40 s a spanyol ajkú amerikaiak 44 százaléka támogatta, hanem még a New York-i feketék 39 százaléka is mögé állt az előválasztáson. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a manhattani születésű, német olasz családból származó De Blasio vegyes házasságban él. Afrikai-amerikai felesége. Chirlane McCray költő és feminista aktivista, ő és a gyerekek rendre lelkesen bekapcsolódtak a korteskedésbe. Szeptemberben eldőlt az is, hogy De Blasio republikánus ellenfele az 58 éves Joe Lhota lesz, aki Bronxban nőtt fel, a Georgetown Egyetemen diplomázott, s a Harvard Business Schoolon doktorált. Másfél évtizedet húzott le beruházási bankárként, alelnöke volt egy telekommunikációs cégnek. Üzleti tapasztalatai mellett Lhota kiválóan ismeri New York ügyeit, Rudy Giuliani hivatali idejében ugyanis a polgármester személyzeti főnöke lett, később költségvetési vezetőként, majd polgármester-helyettesként szolgált ben a közlekedésbiztonsági hatóságot vezette, s csak a választási kampány miatt mondott le. Friss felmérések szerint a város lakóinak 68 százaléka De Blasióra készül szavazni kedden, a kevéssé karizmatikus Lhotára mindössze 23 százalék adná a voksát. Szerény a támogatottsága a Függetlenségi Párt jelöltjének, Adolfo Carriónnak. New York üzleti köreiben nem örülnek felhőtlenül annak, hogy a pénzügyi világ érdekeit mindig szem előtt tartó, multimilliomos Bloomberg után a liberális De Blasio kezébe kerülhet a város irányítása. A Wall Street Journal már az előválasztások után aggodalmának adott hangot De Blasio tervei miatt, különösképp azért, mert kilátásba helyezte, hogy a gazdagok adójának emelésével oldaná meg a város pénzügyi gondjait, s ezzel egyes vélemények szerint a következő két évtizedre megbéníthatja a metropolis fejlődését. Mások abban bíznak, ha hivatalba lép, az új polgármester középre veszi az irányt. A demokrata jelölt mindenesetre anti-bloombergként jellemezte magát, szakítani kí- Kormányzót választ New Jersey és Virginia November első keddje hagyományosan választási nap az Egyesült Államokban. Az idei köztes esztendő, nem elnökválasztási s nem is félidős kongresszusi választási év, csak a megüresedett helyeket töltik be. Két államban, New Jerseyben és Virginiában kormányzóválasztást tartanak, amire mindig nagy figyelem irányul, hisz azt tartják, sikeres kormányzókból lesznek a legesélyesebb elnökjelöltek. New Jerseyben ezúttal nincs sok kétség, hogy az állam népszerű, republikánus kormányzóját, Chris Christie-t nagy többséggel újraválasztják. Kihívója a helyi törvényhozás egyik demokrata szenátora, Barbara Buono. Kettejük párharca meglehetősen egyenlőtlen, Christie fél év alatt 12,7 millió dollár kampánypénzt gyűjtött, míg Buono mindössze 2,9 milliót. A kormányzó igazi nagyágyú, 2012-ben majdnem indult az elnökségért, s csak hajszál híján nem őt kérte fel alelnökjelöltjének Mitt Romney (állítólag a túlsúlya szólt ellene). Christie hatékony vezetőként mutatkozott be a tavalyi Sandy hurrikán utáni mentésnél, Lhota és De Blasio három televíziós vitában is összemérték erejüket FOTÓ: ERUROPRESS/GETTY IMAGES/PETER FOLEY ván elődje politikájával. De Blasio fő kampánytémája a két város ellentéte : szerinte az eddigi városvezetés csak a leggazdagabbak érdekeit képviselte, s New York üzleti köreiben nem örülnének De Blasio sikerének elhanyagolta a középosztályt. De Blasio az évi félmillió dollár felett keresők adójának megemeléséből finanszírozna ingyenes iskola-előkészítő és felnőttképző programokat. Megígérte azt is, hogy mintegy 200 Romney meg is orrolt rá, amiért jól együttműködött Obama elnökkel. Meglepő lenne, ha ban nem pályázná meg a republikánus elnökjelöltséget. Éles párharc folyik ugyanakkor Virginiában, ahol a demokraták kormányzójelöltje Terry McAuliffe. Ő 1996-ban Bill Clinton második kampányát irányította, majd 2008-ban Hillary Clinton kampányát vezette. Érthető tehát, hogy a demokraták egyik fő adománygyűjtőjeként ismert McAuliffe mellett mindkét Clinton teljes erőbevetéssel korteskedett, többször is jártak az államban, sőt a hét végén még Obama is odalátogatott. A virginiai kormányzói posztért a republikánusok Ken Cuccinellit, az állam jelenlegi főügyészét indítják. McAuliffe 2009-ben nem járt sikerrel, ezúttal viszont biztosra akar menni, 25-ször annyit költött választási hirdetésekre, mint republikánus ellenfele. A demokrata jelöltet segíti, hogy a távozó republikánus kormányzó, a leszerepelt Tea Párthoz eléggé közel álló Bob McDonnell működését kétes kampánypénzek miatti botrány árnyékolta be. ezer olcsó bérű önkormányzati lakást építenek. A republikánus aspiráns viszont adókedvezményeket ígért a nagy beruházóknak, ingatlanfejlesztőknek. Eltérő koncepciót képviselnek tehát, De Blasio szerint a városvezetésnek aktív szerepet kell vállalnia az egyenlőtlenségek csökkentésében, Lhota szerint viszont a helyi kormányzatnak nem kell beavatkoznia. A The New York Times vezércikkében De Blasio mellett állt ki, megjegyezve: eredetileg Quinn jelöltségét favorizálták volna. A lap szerint ugyanakkor De Blasio volt az, aki legjobban szót értett a választókkal, a legszegényebbek problémáinak is hangot adott, s meggyőzően tudta képviselni nézeteit. A két jelölt három tévévitában is összecsapott. A legutóbbin De Blasio azzal támadta ellenfelét, hogy nem vesz tudomást New York súlyos megosztottságáról. Felidézte a Giulianiéveket, amikor szerinte a városlakók szenvedtek a polgármester megosztó politikájától. Lhota védelmébe vette egykori főnökét, azzal vágva vissza, hogy De Blasio, aki egy tehetős bostoni elővárosban, Cambridge-ben nőtt fel, vajmi kevéssé érti a New York-iak problémáit. Lhota a piszkos kampány eszközeit is bevetve közzétett például egy hirdetést, amelyben azt állítja, De Blasio győzelmével a hetvenes évekbeli bűnözés és káosz visszatérése fenyeget. A demokrata jelölt ugyanakkor egyik hirdetésében emlékeztetett, vetélytársa szimpatizál a közelmúltbeli kormányzati leállásért felelős, konzervatív teadélután-mozgalom nézeteivel. Bloomberg végre vakációzhat New York jelenlegi polgármester, Michael Bloomberg 12 év után távozik hivatalából. A 71 éves amerikai médiamágnást a Forbes magazin kérdezte jövendő terveiről. Bloomberg elmondta, január 1-jén még elmegy utóda beiktatására, majd hivatalba lépése óta első alkalommal barátnőjével vakációzni mennek Hawaiira és Új-Zélandra. Ezt követően Kínában tart beszédeket, távolabbra egyelőre nem tervez. Elnöki ambíciókról nem ejtett szót. A jövőben is aktívan támogatja mindazokat az ügyeket, amelyek polgármesterként is fontosak voltak számára, így a bevándorlás kérdését, a fegyverzetkorlátozást, a megfizethető egészségügyi ellátás megteremtését. Bloomberg elismerte, nyilván nem lesz könnyű az átmenet, hiszen eddig heti hét nap, 24 órában dolgozott, jövő évtől azonban már csak a maga ura lesz. Nem akarja újra a Bloomberg-céget vezetni, s új vállalatot sem alapít. Mint elmondta, Bill Clinton és Bill Gates nyomában akar járni, akik mindketten ma is számítanak, nagyon keményen dolgoznak, és hasznossá tudták tenni magukat. Bloomberg vagyonát 31 milliárd dollárra becsülik. Van egy alapítványa, amelyet gyerekei vezetnek, továbbra is azon keresztül jótékonykodik majd. A polgármester nem erősítette meg a pletykákat, hogy megvenne egy üzleti lapot, netán a Financial Timest vagy a Wall Street Journalt. Észak-Colorado lehet az 51. állam? Számos polgári kezdeményezés, helyi népszavazás miatt is urnákhoz járulnak az amerikaiak több államban. A legnagyobb feltűnést talán tíz észak-coloradói megye kezdeményezése keltette: e térség lakói arról voksolnak, hogy elszakadjanak-e Coloradótól, s megalakítsák-e az Egyesült Államok 51. szövetségi államaként Észak-Colorado államot. A 11. megye, Moffat lakossága viszont arról szavaz majd, hogy csatlakozzanak-e Wyoming államhoz, vagy maradjanak továbbra is coloradóiak. A helyi közszolgálati csatorna elemzése szerint anyagilag Colorado járna jobban az elszakadással, hiszen a 11 me gyére az állam büdzséjéből mintegy 620 millió dollárt költenek oktatási támogatásra, büntetés-végrehajtásra, egészségügyre, a bíróságok fenntartására. Igaz, elszakadásukkal az állam elveszítené olajkincse felét, s fontos mezőgazdasági területeket, ami érzékenyen érintené a helyi gazdaságot. Mindazonáltal a vidéki megyék aligha járnak sikerrel. Még ha helyben többséget kapnának is a népszavazáson, a szétválást az állam törvényhozásának, a kormányzónak, illetve a washingtoni kongresszus mindkét házának is jóvá kellene hagynia, s mindez kevéssé valószínű.

10 10 SZOLGÁLTATÁS A NAP FOTÓJA SZERINTEM Várjuk olvasóink leveleit az alábbi címünkön: NÉPSZAVA szerkesztősége, 1146 Budapest, Thököly út 127. vagy a p címen Megnyílt Londonban a világ egyik legjelentősebb veterán autókat bemutató fesztiválja. A háromnapos rendezvény során a régi kocsik tudásukat is bemutathatják. Az eseményen mintegy félezer autót vonul fel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MATTHEW LLOYD BOLDOG NÉVNAPOT, KÁROLY! A Károly eredetileg régi magyar személynév, a török eredetű karul, karvaly madárnévből származik. Már a középkorban azonosították a germán eredetű német Karl névvel, melynek jelentése: szabad (férfi), legény, paraszt. H A J Ó L T I PPE LT Az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt ben 213 milliárd forint bevételéből 7,3 milliárdot költött reklámra. A cég ebből más lapokkal ellentétben a Népszavában egy forintot sem költött. Ön nem fontos az Orbán-féle Szerencsejáték Zrt.-nek. Nekünk viszont igen, ezért most is, mint mindig, tájékoztatjuk Az ötös lottó nyerőszámai 20, 43, 44, 46, 55 A jokerszám találatos szelvény nem volt A 4 találatos szelvények nyereménye forint A 3 találatos szelvényeké forint A 2 találatos szelvényeké 1720 forint A hatos lottó nyerőszámai 21, 25, 32, 37, 40, 41 Hattalálatos szelvény nem volt Az öttalálatosok nyereménye forint; A négytalálatosok nyereménye 6485 forint A háromtalálatosok nyereménye 1355 K E N Ó N OV E M B E R K E N Ó N OV E M B E R Trükkös hirdetések Nézem a tv-t, látok egy olyan locsolótömlőt, amely akár a zsebemben is elfér, de ha vízcsapra szerelem, akkor a nyomástól automatikusan hosszának háromszorosára képes megnyúlni. Ha a csapot elzárom, és a vizet kieresztem, eredeti hosszára visszazsugorodik. Telefonálok, kiderül, hogy az az ár, ami a reklámban szerepel, a legrövidebb tömlőre vonatkozik, de még két másik méret van. Természetesen drágábban. A leghosszabbat megrendelem, a névnapomra ezt kapom a nejemtől. Megérkezik az általam rendelt hosszabb, ami olcsóbb, mint hirdették. Kipróbálom, azaz csak kipróbálnám. Egyiket sem lehet a telkemen lévő vízcsapra feltekerni, az egyik menetének átmérője kisebb, a másiké nagyobb. A kettőt sem lehet csatlakoztatni egymáshoz. Telefon az ügyfélszolgálatra, elmondom a panaszom, a tömlőt nem lehet áttéti darabok nélkül használni, a válasz: mi nem árulunk áttéti darabokat, próbáljam meg valamelyik barkácsáruházban beszerezni (természetesen ott sem lehet kapni). Megkérdez- TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR m Hajnali gondolatok 5.23 A Lényeg 5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai Dél-koreai történelmi filmsorozat (12) Család-barát Déli harangszó Híradó délben Sporthírek Időjárás-jelentés Napirend előtt Roma Magazin Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin Magyarlakta vidékek krónikája Család csak egy van (12) A múlt fogságában Brazil filmsorozat (12) Jövő-Időben Híradó A szenvedélyek lángjai Kolumbiai szappanopera (12) Híradó Ridikül Női talkshow (12) A következő! (12) Híradó este Sporthírek Időjárás-jelentés Szökés Magyar német lengyel film (12) Az ESTE Aranymetszés Híradó KorTárs (12) 0.15 Család csak egy van Ausztrál tévéfilmsorozat (12) 1.00 Rocca parancsnok Olasz filmsorozat (12) m Gyerekmesék Gógyi felügyelő (6) Mesél a kert (6) nap alatt a Föld körül (6) Ókori kalandok (6) Hunyormajor (6) Garfield és barátai (6) Na végre, itt a nyár! (6) Balekok (6) Csajok a zűrből (12) Varázslók a Waverly helyből (12) Rocky és Bakacsin kalandjai (12) Garfield és barátai (6) Hunyormajor (6) nap alatt a Föld körül (6) Gógyi felügyelő (6) Mesél a kert (6) Lóti és Futi (6) Harisnyás Pippi Lolka és Bolka Csűrcsavarosdi Blinky Bill kalandjai Félix levelei Magyar Népmesék Kíváncsi Fáncsi Duna Tv 5.25 Gazdakör (6) 5.40 Híradó 5.55 Kárpát expressz 6.30 Híradó 6.35 Székely kapu (12) 7.00 Életkerék 7.30 Híradó 7.35 Az emlékezet helyszínei (12) 8.10 Kultikon (12) 8.30 Híradó 8.40 Hagyaték (6) 9.05 Heti Hírmondó 9.35 Isten kezében Élő egyház Rome Reports Vatikáni híradó Klubszoba Déli harangszó Híradó Déli Időjárás-jelentés Déli Napirend előtt Közvetítés a parlament üléséről Térkép Everwood (12) Híradó Dunasport Időjárás-jelentés Közbeszéd Kisváros Magyar sorozat (12) Angyali érintés Amerikai sorozat (12) Vivát, Benyovszky! Magyar sorozat (12) Hírek Dunasport tem a gyártó cég nevét, hátha ott beszerezhető lenne, de a válasz: Kínában gyártják. Most itt állok két darab, majdnem 40 ezer forint értékű hosszabbodó, zsugorodó tömlővel, melyeket nem tudok használni. DR. JÓKAI OSZKÁR Gáz ár Újsághír: a Fidesz átírná az egész fogyasztóvédelmi törvényt, hogy a gázt újra köbméterre lehessen számlázni! Persze, mert a földgázt az egész világ gázkereskedelmében már vagy 60 éve fűtőérték alapján árulják és számolják el, de a Fidesznek ez nem jó, mert nem lehet vele csalni! Az ár és az elszámolás mindenhol, a tőzsdén is, 1000 BTU-ban megy, (BTU = british termal unit = angol hőegység), de hát az egész világ mind hülye és csaló! Miután a magyarországi gázszolgáltatók is így veszik a gázt, természetes, hogy a 90-es években a számlázásban is áttértek erre. A világ gázkútjai igen eltérő minőségű gázt termelnek, attól függően, mennyi benne az éghetetlen gáz, főleg a szén-dioxid és nitrogén. A gáz égéshőjét könnyű Dokureflex (12) Kultikon (12) Hangoskönyv (12) 1.10 Sportaréna 1.40 Koncertek az A38 Hajón Magyar koncertfilm (12) TV Aktív Extra (ism.) (12) 6.25 Tények Reggel 6.55 MOKKA (12) 9.20 Stahl konyhája (12) 9.30 Babapercek (12) 9.40 TeleShop Astro-Világ Amit a szív diktál (12) Knight Rider (12) Tények Délután Shopping Királynők (12) Családi Titkok (12) Fogyj Rékával és Norbival! (12) Hal a tortán (12) Tények Édes élet (12) Aktív (12) Jóban Rosszban Magyar filmsor. (12) NCIS Am. krimisorozat (12) NCIS: Los Angeles (12) Közben: Kenósorsolás Fogyj Rékával és Norbival! (ism.) (12) Én is menyasszony vagyok (ism.) (12) 0.20 Elit egység Kanadai krimisor. (16) 1.20 Tények Este 1.55 Astro-Világ Éjjel 3.00 NCIS Am. krimisor. (ism.) (12) 3.50 NCIS: Los Angeles (ism.) (12) 4.40 Magyarország, jövünk! (12) 4.45 Aktív Extra (ism.) (12) RTL Klub 6.00 Jó reggelt, skacok! (6 és 12) 7.35 RTL híradó 8.08 Minden Reggel (12) Top Shop Asztro-Show Reflektor (12) Portré (12) javítani, ha egy kicsivel több PB-t hagyunk benne, de ugyanígy igen könnyű rontani is, ha némi nitrogént nyomunk bele. Az pedig van bőven az acélgyártáshoz szükséges oxigéngyártás melléktermékeként. Tehát a köbméterre való mérés a gáz minőségrontásának, a csalásnak a melegágya! A Fidesz már most készíti elő, hogy ha jövőre mégis ők maradnak hatalmon, szépen eliminálni tudja a rezsicsökkentésnek nevezett hülyeség hatásait. (Ez tisztára olyan, mint amikor a régi magyar királyok rendszeresen körülnyírták az arany- és ezüstpénzeket, és azt állították, hogy az új pénz ugyanannyit ér, mint a régi!) Hogy a gázszolgáltatók rendszeresen csalnak a fűtőértékkel? Akkor minek van a Magyar Energiahivatal, ha ezt nem tudja rendszeresen ellenőrizni? Miután hetente látjuk a híradókban, hogy a kéményseprő egy zsebrádió nagyságú készüléket a kéményhez tartva méri a szén-monoxid-szintet, milligrammra, nem hiszem, hogy a mai digitális méréstechnika mellett egy hőtartalommérő ne lenne hordozható és nagyobb lenne egy kávéfőzőnél! Ma már Éjjel-Nappal Budapest (12) Fókusz Közszolgálati magazin (12) A végső akarat Török filmsorozat (12) A bosszú angyala Mexikói filmsor. (12) A gyanú árnyékában Magyar dokureality-sorozat (12) RTL híradó Esti kiadás Fókusz Közszolgálati magazin (12) Éjjel-Nappal Budapest Magyar filmsor. (12) Barátok közt Magyar filmsor. (12) Dr. Csont Régész a gubóban (16) CSI: A helyszínelők Amerikai kanadai krimisorozat (16) A Tudorok Am. ír filmsorozat (18) 0.50 Reflektor (12) 1.10 Tengerparti fenegyerek Am. vígjátéksor. (18) ATV 5.55 ATV START 8.05 Start Szabad szemmel 9.50 Az elnök emberei (12) Könyvjelző Televíziós vásárlás Laci bácsi konyhája Déli Híradó Televíziós vásárlás Fórum Televíziós vásárlás as klub (12) Start Kőbánya Híradó Világhíradó Sportpercek Fórum Híradó Fórum Híradó Időjárás-jelentés Egyenes beszéd Újságíróklub Híradó Újságíróklub No comment Világhíradó Híradó Húzós Hazahúzó Viasat Lehetetlen küldetés (12) 6.20 Harmadik műszak Amerikai sorozat (12) 7.15 TV-SHOP 7.35 Monk Flúgos nyomozó Am. krimisorozat (12) 8.30 A múmia Am. kalandfilm (12) Férjek gyöngye Am. vígjátéksor. (12) Szeretem a testem Szívek szállodája Am. tévéfilmsor. (12) CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat (16) Nyomtalanul Am. krimisorozat (16) Gyilkos számok Am. krimisorozat (12) Káoszháza Am. vígjátéksor. (12) Férjek gyöngye Am. vígjátéksor. (12) Jóbarátok Am. vígjátéksor. (12) Két pasi meg egy kicsi Am. vígjátéksor. (12) G. I. Jane Amerikai akciófilm (16) Harmadik műszak Amerikai sorozat (12) 0.50 Terepen Am. bűnügyi sor. (16) Kossuth Rádió perc 8.00 Krónika 8.13 Közlekedés. Időjárás 9.00 Napközben Krónika Hangtár A Hely Mesterek és tanítványok 2. rész Vendég a háznál Krónika Sportvilág Nincs információ Ütköző délben Rádiószínház Valamit megragyogtat Zene Kossuth Erős vár a mi Istenünk! Az evangélikus egyház félórája az alkoholszondába sem kell belefújni, csak belebeszélni! PROSPERO Fűt? Nem fűt Mindenki másként emlegeti a kormány rezsicsökkentési döntéseit, de olyan véleményt még nem hallottam, amelyiknek nem az volna a lényege, hogy az egész egy nagy átverés. Háziasszonyként nem nagyon tudok hozzászólni azokhoz az észrevételekhez, amelyek a cégek elszegényesítésének következményeit taglalják, én egy másik szempontot említenék. Valami csalást gyanítok a döntés mögött, mert magam is tapasztalom, hogy sütés-főzéskor sokkal lassabban készülnek el az ételek, mint korábban. Tavaly egyszer lemértem, hogy a csülkös bableves másfél óra alatt készült el, most több mint két óra múlva is kemény maradt a bab is, a hús is. A gázkazánunk is gyakrabban kapcsol be. Lehet, hogy amit nyertem a réven, elvesztem a vámon? NAGY ZSIGMONDNÉ, EGER Arcvonások Ozsváriné Ramocsai Imri grafikus Tér-Idő Krónika Prémium Rocktörténet Közelről Krónika Sportvilág Ütköző este Határok nélkül Sportvilág Tetten ért szavak Balázs Géza műsora Családi sáv Krónika Belépő Kulturális magazin Vers napról napra Belépő Kulturális magazin Rádiószínház Oláh János. Száműzött történetek 5/1. rész Zene-Kossuth Krónika Sportvilág A nap történetei Hírek Sport Arcvonások Ozsváriné Ramocsai Imri grafikus Tér-Idő Klubrádió 6.00 Reggeli gyors 9.55 Szép versek Ötös Para-Kovács Imre Ez itt a kérdés A Lényeg + Retro Bemutató példány Partitúra nélkül Édes Hazám Könyvklub Mecénás Szolidaritás.hu Hírösszefoglaló Megbeszéljük! Szabad sáv Rangos Katalin műsora Rakott Rakott/Egyébként (ism.) Esti mese Belső közlés dal és szöveg első kézből Latin Grillázs Zene APRÓ SZOLGÁLTATÁS REDŐNYÖSMUNKÁK. 06-1/ PARKETTÁSMUNKÁK / emeleti, 4 különnyíló szoba, 2 fürdő. Irányár: 36,9 M Ft / JÁRMŰ AUTÓFELVÁSÁRLÁS készpénzért! 06-30/ RÉGISÉG teljes hagyatékot / , ÁLLATOK JOBB GAZDIT KERES kedves, barátságos, fiatal, Border Collie fiú kutya! Tel.: 06-70/ Reális Ingatlaniroda BUDAPEST TERÜLETÉN ELADÓ LAKÁST, VAGY CSALÁDI HÁZAT, ÉS HOSSZÚTÁVÚ KIADÓ ALBÉRLETET KERES ÜGYFELEI RÉSZÉRE / , INGATLAN DUNAI PANORÁMÁS lakás eladó Bp. II., Bem rkp. 99 nm, felújított, 3. KASTÉLYOK BERENDEZÉSÉHEZ vásárolok kisebb-nagyobb festményeket, ezüstöket, porcelánokat, bronzokat, órákat, bútorokat, stb., Hirdetésekkel kapcsolatban, kérjük, hívja a 06-1/ as telefonszámot!

11 MOZAIK 11 A vérszemet kapott fideszes kerületek tovább bővítették a főpolgármester hajléktalanmentes zónáit Akik minden utcasarokról kitiltattak Alig marad terület a fővárosban, ahol meghúzhatnák magukat a hajléktalanok FOTÓ: K 2 PRESS Ha a hajléktalanok üldözéséről van szó, a fideszes vezetésű kerületek nem ismernek határokat ez derült ki abból, hogy az elmúlt hetekben egyremásra születtek helyi javaslatok arról, honnan lehetne még kitiltani a fedél nélkülieket. A kerületek terveit a Fővárosi Önkormányzat mérlegelés nélkül emeli be a készülő rendeletébe. A fővárosi rendelettervezet tiltólistája szinte minden területet lefed, ám a vérszemet kapott kerületeknek ez nem elég így kommentálta lapunknak elküldött közleményében Somfai Ágnes, az Együtt PM politikusa azt, hogy a fideszes önkormányzatok tovább bővítenék a főváros tervezett hajléktalanmentes zónáit. A kerületek javaslatait a Fővárosi Önkormányzat mérlegelés nélkül emeli be a készülő rendeletébe, amelyet novemberben fogadhat el a közgyűlés. A politikus felidézte, a világörökségi területeken, vagyis a belváros nagy részében már most is tilos életvitelszerűen tartózkodni az új szabálysértési törvény szerint. Ezt egészíti ki a készülő fővárosi szabályozás, amelyhez a kerületi önkormányzatok október 29-ig küldhették el javaslataikat. Hozzá kell tenni, a fideszes polgármestereknek nem volt könnyű dolguk, mivel már önmagában a rendelkezésükre bocsátott tervezet is elegendő lett volna rá, hogy szinte az egész fővárosból kitiltsák a társadalom peremén élőket. Így esetükben nagyfokú akarást és kreativitást igényelhetett az, hogy újabb hajléktalanmentes zónákat jelöljenek ki. Ön hazudik Nehezemre esik ezt mondani egy idős embernek, de főpolgármester úr: Ön hazudik írja Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője Tarlós Istvánnak címzett nyílt levelében, amelyben rögzíti: semmi nem igaz abból, amit a főpolgármester az előző városvezetés hajléktalanellátó rendszeréről mondott. Tarlós nemrég azzal büszkélkedett, hogy ma krízishelyzetben 6900 embert képes ellátni a főváros, és mindez korábban nem volt. Miközben mutat rá Horváth Csaba 2010 előtt a téli időszakban a civil szervezetek, köztük a Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány együttműködésével nem kevesebb mint 7000 ember ellátásáról gondoskodott a városvezetés, amely 2009-ben csak a téli felkészülésre 3,3 milliárd forintot költött. Ráadásul Tarlósék nemhogy nem fordítanak nagyobb figyelmet a hajléktalanok problémájára, de számos korábban indult pozitív kezdeményezést, így a mentorprogramokat vagy a díjhátralékosok támogatását megszüntették, és rendeletekkel üldözik a hajléktalanokat. A buzgóságnak azonban nincs határa, mint Somfai Ágnes beszámolt róla, a XXII. kerület egész belvárosából kitiltanák a hajléktalanokat. Ám Budafok még a hajléktalanok segítésének látszatát sem akarja kelteni: ugyan kötelező feladatuk lenne, de a kerület határain belül nem működtetnek nappali melegedőt, és azt tervezik, hogy megszüntetik az utcai szociális munka finanszírozását is. Nappali ellátást egyébként csak a XI. kerületben tartanak fenn, amelyet ha valaki igénybe akarna venni, a buszjegy oda-vissza 1200 forint. Ugyanakkor például a XI. kerületnek nem kellett sokat bajlódni a helyi tiltólista összeállításával, előterjesztésükben rögzítik, a fővárosi önkormányzat szinte egyetlen helyet sem hagyott, ahol további hajléktalanmentes zónákat jelölhettek volna ki Újbudán. De kivételes helyzetben volt az I. kerület is, amelynek jelentős része a budai Várral világörökségi terület, így Pintér Sándor belügyminiszter már elvégezte helyettük a piszkos munkát a szabálysértési törvény módosításával. A Fidesz az elmúlt három évben teljesen megbélyegezte a hajléktalan emberek több tízezres csoportját, pedig még arra sem volt képes, hogy számba vegye a teendőket, a hajléktalanság megelőzését célzó valódi megoldásokra pedig egyáltalán nem nyitott. A hajléktalanság nem rendészeti, hanem szociális és lakhatási probléma. Ennek megfelelően először országos és helyi önkormányzati lakáspolitikára, egy kiterjedt közösségi bérlakásszektor megteremtésére van szükség. Az ellátórendszert pedig nem új tömegszállások kialakításával Tarlós zónái a világörökségi területek az összes tömegközlekedési megálló, állomás, légi- és hajókikötő, az utasváróhelyek és mindezek 50 méteres körzete aluljárók és bejárataiktól számított 50 méteres körzet játszóterek és 200 méteres körzetük nyilvános sportpályák, egyéb sportlétesítmények és külső határaiktól számított 200 méteres körzet közparkok, közterek, közkertek, köztemetők teljes területe és 50 méteres körzetük g yermekjóléti, gyermeknevelési, köznevelési, felsőoktatási, szociális, kulturális, sportintézmények, egészségügyi szolgáltatók, államigazgatási szervek, vásárcsarnokok, üzletközpontok és ezek 200 méteres körzete hidak, felüljárók, az ezekhez vezető lépcsők és az alattuk lévő terület és mindezek 50 méteres körzete a természetvédelmi területek kell bővíteni, hanem a személyre szabott megoldások előtérbe helyezésével. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS

12 12 HÁTTÉR Érdemi válaszokat nem, csak kioktatást kaptunk a rendőrségtől a bajai felvétel ügyében Kamuvideó után szivárogtatás-gate Miközben a hamis bajai videó ügye egyre szövevényesebb, s egyre több ponton sántít a felvételt készítők története, a rendőrség továbbra sem ad érdemi tájékoztatást. Legalábbis hivatalosan, hiszen erős a gyanú, hogy rendőrségi forrásból került egy Fideszhez közel álló internetes portálhoz például az egyik tanú vallomása, melyre hivatkozva több jobboldali médium is támadta az MSZP-t. Az illetékes rendőrkapitányság nem indít vizsgálatot az ügyben, szerintük ugyanis ez nem feladatuk. F izetett hirdetésben is megjelent a Facebookon a bajai videofelvétel ügyében indult nyomozás egyik tanúvallomása. Az ELÉG című rajongói oldal közzétett egy fotómontázst a hivatalos dokumentumról. Ez azt igyekszik bizonyítani, hogy Károlyi Attila a videoügy egyik kulcsfigurája vallomása szemben áll az MSZP hivatalos közlésével, miszerint nincs ilyen nevű tagjuk, s a pártnak nincs Fejér megyei sporttagozata. Károlyi magát valóban a megyei sporttagozat elnökének nevezte vallomásában, ám mint azt lapunknak napokkal ezelőtt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke elmondta ez nem egy hivatalos pártszervezet, sőt Károlyi valójában nem is tagja a pártnak. Kérdés tehát, a Facebookcsoport miként jutott a rendőrségi tanúvallomáshoz. Az ELÉG nevű Facebook-oldal létrehozójáról nincs információnk, de az biztos, hogy a Fidesz nemcsak Facebookon reklámozza a közösséget (a fizetett hirdetés tartalma szerint ugyanis a Fidesz ajánlja az oldalt nem ismerők figyelmébe, hogy lájkolják azt a szerk.), de 2011-ben hivatalosan is arra kérték híveiket, hogy csatlakozzanak ehhez az oldalhoz. A fidesz.hu 2011 januári tudósítása szerint Deutsch Tamás reményei szerint a Facebook Elég a hazugságokból oldala lehet a magyar szabadság oldala. A fideszes képviselő arra kért minden demokratát, csatlakozzon a kezdeményezéshez. Vélhetően azonban nem is ez a Facebook-oldal a tanúvallomás forrása, hanem a Pestisracok.hu nevű jobboldali portál. Miután ugyanis Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető október 21-én, hétfőn délelőtt egy sajtótájékoztatón, majd parlamenti felszólalásában is utalt bizonyos részletekre az egyik bajai tanúvallomásból, délután ez a weboldal konkrétumokat közölt a Károlyi által a rendőrségen elmondottakból. Sőt pár nappal később, október 24-én közzétették Károlyi tanúvallomását, pontosabban annak három oldalát (nincs tudomásunk arról, hogy összesen mekkora a do kumentum a szerk.). Sőt kitették azt a rendőrségi tablókép-összeállítást is, amely alapján Károlyi egyértelműen és ha tározottan felismerte Harangozó Tamás szocialista képviselőt, mint aki ott volt a bajai felvétel átadásakor az MSZP fővárosi székházában. Ezt később a politikus többször cáfolta, és szemtanúkkal is alátámasztotta, hogy nem volt jelen. Noha maga a tanúvallomás elvben származhatott volna Károlyitól, a mellette címlapon közzétett rendőrségi tablóképösszeállítás gyakorlatilag egyértelművé teszi, hogy nem a tanútól származott a dokumentum. Ez ügyben az Egyenlítő TV még október 25-én elérte telefonon Károlyit, aki közölte: október 20-án, vasárnap reggel Budapestről vitték a rendőrök Kecskemétre kihallgatni, nem volt nála illetékbélyeg 100 forint kell oldalanként, se pénz, így a jegyzőkönyv másolatát hiába kérte, nem kapta meg aznap. Csak október 25-én, azaz A Fidesz a kamuvideóval foglalkozik, arról nem esik szó, hogy a kormánypárt emberei miért vették fel a bajai szavazókat FOTÓ: VERESS JENŐ Király kontra Kőrös: 1-0 Kérdéseink a rendőrségnek Van -e fogalmuk róla, hogy miként kerültek ki a nyomozás bizonyos részletei bizonyos sajtóorgánumokhoz? Indítanak-e vizsgálatot a kiszivárgások miatt? Kivizsgálják-e, hogy az egyes médiumok által rendőrségi forrásoknak nevezett egyén arra jogosultként ad-e ki információkat? Ha eddig nem történt, ezek után kezdenek-e bármiféle belső vizsgálatot? Hogyan kerülhetett ki a sajtóba Károlyi Attila tanúvallomása? Ha jól tudom, bizonyos értékű illetékbélyeg szükséges ahhoz, hogy egy tanú kaphasson másolatot a vallomásából. Kért-e a vallomásából másolatot Károlyi úr? Készült-e, s ha igen, hány másolat készült a tanúvallomásból? Kivizsgálják-e, hogy hogyan került egy, a kormánypártokhoz kötődő, sőt általuk fizetett hirdetésben népszerűsített Facebook-oldal birtokába Károlyi úr vallomása, illetve annak részletei? Indítanak-e bármilyen vizsgálatot az ebben az ügyben mármár rendszeresnek nevezhető szivárogtatások miatt? A Bács-Kiskun megyei kapitányság válasza A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó szerv valamennyi médiatartalom-szolgáltatónak ugyanazt a választ adta. Álláspontunk szerint kérdése címzettjei az érintett médiatartalom-szolgáltatók esetenként a Népszava. A médiatartalomszolgáltatók hírversenyében a rendőrség kizárólag külső szemlélő. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnek nem feladata az Ön által említett vizsgálat lefolytatása. A rendőrségi iratmásolat kiadásának díjával kapcsolatban az Illetéktörvény az irányadó. Megerősítette a poligráfos vizsgálat Király Görgy, az MSZP sportagozatának alelnöke által többször közölteket: nem ő rendelte meg a bajai kamuvideót. A Népszava már napokkal ezelőtt megírta: Király hazugságvizsgálatot kezdeményezett a rendőrségen, hogy korábbi tanúvallomását megerősítse, és bizonyítsa igazát a bajai időközi választás kapcsán készült, hamisnak bizonyult videofelvétel ügyében. Az MSZP sporttagozatának alelnöke lapunknak már szerdán a vizsgálat napján elmondta: a teszt őt erősítette, így a két egymással szemben álló tanúvallomás közül az bizonyult valósnak, mely szerint Királynak semmi köze nincs a videóhoz, a felvétel elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre. Azért nem akarta, hogy mindezt már másnapra megírjuk, mert erről őt sem tájékoztatták hivatalosan, s várta a hatóság közlését. Tegnap kiderült: hazugságteszten esett át Kőrös Gusztáv, a videó egyik készítője is. Ismert: Kőrös az, aki a videobotrány kirobbanása utáni napon lépett ki a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióból, s aki rendőrségi tanúvallomásában, majd pedig az ATVnek adott interjújában és lapunknak is azt állította: a videót Király rendelte meg tőle egyfajta oktatófilmnek. Próbáltuk a poligráfos teszt ügyében megszólaltatni Kőröst is, aki azonban megkeresésünkre sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó, hogy részt vett a vizsgálaton. Azt kérte, ma reggel keressük, mert hívásunkkor sokan voltak körülötte. Egyes sajtóhírek szerint egyébként a rendőrségi eljárás során több, az ügyben érintett személy nem vállalta a poligráfos vizsgálatot. Megírtuk azt is: Kőrös nyilatkozatai számos ellentmondást, sőt bizonyítottan valótlanságot is tartalmaztak, hiszen a solti kisebbségi vezető többször is azt állította, Király felhívta Mesterházy Attila pártelnököt, aki maga rendelte be a felvételt az MSZP-székházba. Valójában azonban a sporttagozat alelnöke nem hívta fel Mesterházyt, hiszen mint lapunknak nyilatkozta a telefonszámát sem tudja. De Kőrös azt is állította: Amikor Király György megkért minket, hogy ezt az oktatófilmet játsszuk el, akkor arról beszélt, hogy amit a média akkor kihozott az első bajai választás után, az szerepeljen benne. Ami miatt a Kecskeméti Törvényszék megsemmisítette az eredményt. Csakhogy néhány órával korábban lapunknak még cáfolta, hogy bármilyen tartalmi kérés érkezett volna az állítólagos megrendelőktől. Ráadásul a Kecskeméti Törvényszék nem szavazatvásárlás, hanem szervezett szavazószállítás miatt állapított meg kampánycsendsértést, magyarán amennyiben az oktatófilm megrendelői valóban azt kérték, hogy az első választáson történteket modellezzék, akkor a készítők nem a feladatot teljesítették: tűzifavásárlásra és az egyéb szavazóbefolyásolási kísérletekre vonatkozó hírek ugyanis csak a megismételt választás napján, illetve az azt követő napon láttak napvilágot. Kőrös vélhetően nem mondott igazat abban sem, hogy a rendőrség miként helyezte őt személyi védelem alá. A solti kisebbségi vezető ugyanis állította: a botrány kirobbanása után három napig követték őt rendőrök, pontosabban három napig rendőrségi védelem alatt volt, amit ő nem kért, sőt előzetesen nem is tájékoztatták erről. Miután észlelte, hogy rendőrök követik, betelefonált a megyei kapitányságra, ahol tudatták velem, hogy a rendőri vezetés elrendelte, hogy 24 órás felügyelet alatt legyek állította. Tarjányi Péter rendőr ségi szakértő szerint azonban Kőrös ebben a kérdésben biztosan nem mondott igazat, ilyen ugyanis nincs. egy héttel később pénteken az Egyenlítő TV-vel folytatott telefonbeszélgetést követően ment Kecskemétre, hogy megkapja a saját példányát. Tehát a rendőrségtől valaki kilopta, vagy ami még valószínűbb: arra illetéktelen, de a rendőri szervezethez tartozó személy egy kóddal belépett az úgynevezett Robotzsaru rendőrségi informatikai rendszerbe, ahol minden nyomozati anyag hozzáférhető írta a portál, mely épp ezért a nyomozást folytató Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult még aznap, tehát október 25-én, ám cikkük azóta sem frissült, így vélhetően nem kaptak választ kérdésükre, hogyan juthatott el a jegyzőkönyv a Fideszhez, és ezáltal a Pestisracok.hu-hoz. A helyzet pikantériája, hogy a Pestisracok.hu tulajdonosa a Gerilla Press Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft., amelynek birtokosai Huth Gergely és Szenvedi Zoltán újságírók. Huth Gergely a Magyar Hírlap korábbi belpolitikai rovatvezetője, a Hír Tv Civil Kaszinó volt műsorvezetője. Róla még a 444.hu írta meg májusban, hogy már idén is több millió forintot kapott a Fidesz-frakciótól. Maga a cég 2013-ban legalább 4 alkalommal összesen 4,4 millió forintot kapott kommunikációs tanácsadásért a Fidesztől. Ráadásul az ügyben korántsem ez az egy kérdés merül fel. Az október 18-án nyilvánosságra hozott kamuvideó nyomán a Magyar Hírlap például azonnal tudta annak az embernek a teljes nevét, akinek a lakásán a hamis videót fölvették, és egy Facebook-fotó alapján bizonyította, hogy ez volt a helyszín, meg hogy nem érkezhet haza mint vendég a saját lakásába, és nem szólíthatják Józsinak emlékeztetett az Élet és Irodalom rovatvezetője. Széky János szerint arra, hogy nem feltétlenül csak saját nyomozás eredménye a leleplezés, az utal, hogy az illető a lapban megadott néven és lakóhellyel (Gilián Róbert, Baja) nem volt megtalálható a Facebookon, hanem csak mint Gilyán Róbert Kecskemétről amíg sürgősen nem törölte a profilját. A Hír Tv elment riportot készíteni vele, mire azt felelte, hogy háromszázezerért hajlandó beszélni a video készítésének körülményeiről emlékeztetett. De Széky arra is felhívta a figyelmet: a spottagozat.hu weboldal, amely az MSZP-hez köthetővé tette Károlyi Attilát, október 30. előtt nem is létezett, de legalábbis nem működött rendszeresen. Ráadásul a furcsa portál domain-technikai kapcsolattartójaként Csermely Gergely, a vecsési Faxunil Internetszolgáltató Kft. ügyvezetője van megadva, akinek referenciái között szerepel a garázs.tv, vagyis a Hír Tv hetente jelentkező autós magazinjának weboldala is. Márpedig a sporttagozat.huról, csakúgy, mint az újabb hírfoszlányokról, szintén a közmédia vagy valamelyik kormánypárti orgánum számolt be. Így volt ez például múlt szerdán is, amikor a köztelevízió híradója előbb közölte, hogy a HVG Kiadó miről tájékoztatta a megyei rendőrkapitányságot annak levélmegkeresésére, mint azt maga a lap közölte volna. Lapunk az utóbbi hetekben számtalanszor megkereste a Bács-Kiskun megyei kapitányságot, hiszen kötelességünknek tartottuk megkérdezni az ügyben eljáró hatóságot a kiszivárgó és felmerülő részletekről, ám rendszerint azt a választ kaptuk: A megrendezett, október 15-én készült videofelvétel nyomozása során a mai napig 10 fő tanú kihallgatása történt meg. A rendőr-főkapitányság október 21-én sajtótájékoztatót tartott, az ott elhangzottakon túl a folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel mást nem közöl. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS

13 HÁTTÉR 13 Az eltelt másfél év alatt több kevéssé ismert politikus került reflektorfénybe Ők lesznek az unió új arcai? Jól eladható a populizmus Európában Az utóbbi másfél évben több választást rendeztek a világban, melyeken korábban kevéssé ismert politikusok kerültek reflektorfénybe. Felemelkedésüket populista, esetenként szélsőséges hangvételüknek köszönhetik. Most még nincsenek kormányon, de némelyek közülük a későbbiekben akár Európa fontos tényezőivé válhatnak. Ez azonban aligha lesz jó hír az EU számára. RÓNAY TAMÁS C sehországban, a 2006-os választás után még olyan cikkek, elemzések jelentek meg, melyek szerint a brithez hasonló kétpólusú parlamenti demokrácia alakulhat ki az országban. Akkor ez nem is látszott túlzottan merész jóslatnak, hiszen a választáson a két nagy politikai erő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) és a szociáldemokrata CSSD együttesen 68 százalékot szerzett, a leadott voksok több mint kétharmadát. A válság, valamint a napvilágra került korrupciós ügyek azonban épp e két pártot sújtották leginkább. Október végén ugyanis már csak 28 százalékot szereztek úgy, hogy ebből több mint húsz százalék a voksolás győztesére, a CSSD-re esett. Hét párt jutott be a parlamentbe, köztük hét százalékkal a Virradat (a párt teljes neve: Közvetlen Demokrácia Virradata) nevű tömörülés, amely saját bevallása szerint nem tartja sokra a parlamentáris demokráciát, s mindenről az emberek közvetlen megkérdezésével, népszavazáson döntene. Ez elvileg nem lenne drámai, hiszen a svájci kantonokban is gyakorta rendeznek referendumot itthon teljesen lényegtelennek tűnő kérdésekben is, ám a Tokióban született politikus, Tomio Okamura nem ezen felvetésének köszönhette azt, hogy magabiztosan jutott be az alsóházba. A cseh statisztikai hivatal kimutatása szerint Okamura elsősorban azokban a régiókban szerepelt jól, ahol tapintható a feszültség a cseh és a roma lakosság között. Okamura Indiába küldené a romákat Okamura még a választás előtt szenátorként elsősorban olyan településeket keresett fel Sluknovot, Varnsdorfot, Janovot, ahol hasonló a cseh és a roma lakosság aránya. Hamar belopta magát a helyi lakosság egy részének szívébe. Nem a fényes jövővel kapcsolatos ígéreteivel, hanem a romákat érintő kijelentéseivel. Leszögezte, ő ugyan nem rasszista, hiszen külföldiként neki is meggyűlt a baja az idegengyűlölőkkel, de a csehországi romák jobban tennék, ha mielőbb visszamennének Indiába. Akkor nem érnék őket atrocitások. Szociális támogatást csak azoknak a roma szülőknek adna, akik iskolába íratják a gyerekeiket s rendszeresen elküldik őket orvosi vizsgálatra. A Virradat vagy csehül Úsvit a népszerűbb pártok közé tartozik az észak-csehországi Tnvaldban, ahol a választáson minden tizedik választópolgár tette neve mellé az x-et. A településen 2012-ben, újév napján vált országszerte ismertté. E napon egy helybéli lelőtt egy roma gyereket. A bíróság azonban felmentette a férfit. Trnvaldban különösen magas a munkanélküliség s jelentősek az etnikai feszültségek. Hasonló a társadalmi-szociális helyzet Duchovcében és Varnsdorfban is. Előbbi településen az Úsvit kilenc, utóbbiban pedig 8,5 százalékot szerzett. Sluknovban pedig 7,21 százalék szavazott Okamura pártjára. A faluban nem ritkák az összecsapások a cseh és a roma lakosság tagjai között. Okamura 1972-ben született Tokióban, japán apától és cseh anyától. Hatéves volt, amikor először Csehszlovákia földjére lépett. Már gyerekként megtanult bánni a pénzzel: pattogatott kukoricát árult a helyi mozikban. Később Csehországban ennél azért komolyabb vállalkozásba fogott. A Cseh Utazási Iroda szóvivője, illetve alelnöke lett. Emellett egy kisebb, Miki Travel nevű utazási irodát is fenntartott. Alapított továbbá egy elsősorban ázsiai ételeket áruló élelmiszerüzletet is. Országos ismertségét egy először Japánban vetített realitynek, a Dragon s Dennek köszönhette: zsűritagként értékelte a versenyzők teljesítményét. A műsorban vállalkozók néznek egymással farkasszemet. Okamura több könyvet is írt, ezek közül a 2010-ben megjelent Cseh álom volt a legsikeresebb. Nem nevezhető tapasztalt politikusnak, hiszen csak tavaly lépett politikai pályára: 2012 júniusában jelentette be, hogy Zlínben független jelöltként indul a szenátusi választáson. Az októberben megrendezett voksolást nagy fölénnyel nyerte meg a második fordulóban. A felsőházi tagság csak ugródeszka volt számára. Röviddel a győzelmet követően ugyanis bejelentette, indulni kíván a 2013-as elnökválasztáson. Később azonban kizárták a jelöltek közül, mert kiderült, egy sor támogatói aláírását hamisították. Stronach bedobta a törülközőt Amikor 2012 szeptemberében a Kanadában élő osztrák vállalkozó, Frank Stronach 81 évesen jelentette be, pártot alapít szülőhazájában Team Stronach (TS) néven, úgy festett, hogy teljesen átrajzolja hazája belpolitikai térképét. Akkor az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) leszállóágban volt, s úgy látszott, Stronachék sok szavazatot oroznak el a populistáktól, hiszen egy kis euro szkepticizmusért a milliárdos sem ment a szomszédba. Időnként megpendítette azt is, hogy hazájának ki kellene lépnie az euróövezetből is. Ezek a kijelentései híven bizonyították, Stronach ízig-vérig populista. Üzletemberként ugyanis ő maga sem járna jól azzal, ha Ausztria visszatérne a schillinghez. Stronach az üzleti életben sikert sikerre halmozott, igaz, nem minden változott arannyá, amihez hozzáért: az Austria Wient például még ő sem volt képes topcsapattá varázsolni. A politikában fényes jövőt remélt. Pártjának százalék közötti eredményt jövendölt a parlamenti választáson, a közvélemény-kutatók pedig 15 százalékra látták jónak. Még a patinás német lap, a Die Zeit is azt írta, Ausztriát is elérte a Berlusconi-effektus. Stronachtól sokan tartottak, nem véletlenül: a 90 ezer embert foglalkoztató autóalkatész-beszállító Magna International fejeként nem jelenthetett gondot számára a választási kampány finanszírozása. Stronach nem szívesen ad mások véleményére. Keményen visszaszólt azoknak, akik kételyeiknek adtak hangot annak kapcsán, hogy pártja valóban jó úton halad-e. Kiderült azonban, hogy a tamáskodóknak volt igazuk: Stronachnak fogalma sincs a politikáról. Pártja tulajdonképpen már a szeptember 22-én megrendezett parlamenti választás előtt szétesett. A belső viharok elriasztották a választókat, nem egészen hat százalékot szerzett, s 11 képviselőt küldhetett a törvényhozásba, vagyis messze a várakozások alatt szerepelt. A széthúzások miatt felettébb valószínűtlen, hogy a képviselőcsoport egyben marad a törvénykezési időszak végéig. Stronach le is vonta a konzekvenciát: két héttel a választásokat követően bejelentette, lassacskán kivonul a politikából. A felmérések szerint az osztrákok nagy többsége nem is fogja hiányolni. Egy populistával mindenesetre szegényebbé válik Európa. Grillo, a zöld euroszkeptikus Stronachból talán az hiányzott, ami Beppe Grillóban, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjében megvan: a kisugárzás. Az 1948-ban született komikus minden gesztusa, megnyilatkozása arról árulkodik, hogy profi kommunikátor, retorikája valósággal zseniális, magával tudja ragadni az embereket. Ízigvérig populista, mondandóját meghökkentő fordulatokkal ötvözi. Stronachhoz hasonlóan ő is összeférhetetlen. Az M5S-ből már négy szenátort zártak ki, mert szembementek Grillo akaratával. A párt nagy sikert aratva több mint 25 százalékot szerzett a február végén megrendezett olasz parlamenti választáson. Az M5S ideológiáját tekintve Tomio Okamura Virradatához hasonlít, hiszen szintén inkább a népszavazások híve, mintsem a parlamentáris demokráciáé. Bár sok hírmagyarázó arra számított, hogy Grillo pártja előbb-utóbb eltűnik a süllyesztőben, ez eddig nem következett be. Talán azért, mert a populizmust, az Tomio Okamura üzletemberből lett politikus Beppe Grillót rendre tömegek hallgatják euroszkepticizmust pozitív értékekkel ötvözi: a környezetvédelmet is a párt zászlajára tűzte. Grillo pártja jelenleg százalékon áll a közvéleménykutatások szerint, így az olasz belpolitika nehezen megkerülhető szereplője maradt. Ez azonban komoly veszélyeket rejt magában, hiszen Grillo senkivel sem hajlandó szövetkezni. Rendre előrehozott választást követel, amelyet mint hangoztatja pártja meg is nyer majd. Olasz lapvélemények szerint egyre több a hasonlóság az M5S és a francia Nemzeti Front között, amely mérsékeltebbé vált Marine Le Pen vezetésével. Egyikük sem kedveli az Európai Uniót, az eurót, s kitessékelnék a bevándorlókat. Várható-e együttműködés közöttük a Mihaloliakosz, a visszatérő börtönlakó Nikolaosz Mihaloliakosz, a görögországi neonáci Arany Hajnal elnöke ugyan már tavaly június óta parlamenti képviselő, ám csak idén szeptemberben kezdett írni róla a nemzetközi média, miután letartóztatták őt. Több más párttársával együtt azzal vádolják, hogy bűnszövetkezetet hozott létre. Nem először került rács mögé, s életpályáján végigtekintve talán nem is utoljára ben 16 éves volt, amikor először letartóztatták, ekkor részt vett az athéni brit nagykövetség előtt rendezett tüntetésen. (A görögök azt remélték, hogy a Cipruson katonai bázist fenntartó London megakadályozza Törökország beavatkozását a szigetországban.) 1976-ban újra őrizetbe vették egy újságíró inzultálása miatt. A börtönben eltöltött időszak alatt találkozott az közötti katonai diktatúra több vezetőjével. Miután belépett a hadseregbe, a különleges erők kommandójához került ban jövő májusi európai parlamenti választás után? Nem valószínű. Grillo túl öntörvényű ahhoz, hogy bárkivel képes legyen közös nevezőre jutni. Lucke, az euróellenes értelmiségi Éppen nem érte el az ötszázalékos parlamenti küszöböt a szeptember 22-én megrendezett német parlamenti választáson az (AfD) Alternatíva nevű euroszkeptikus párt, amely az Európai Unióból nem kíván kilépni, az euróövezetből viszont igen. Az AfD azonban így sem lehet elégedetlen, hiszen 1,7 millió euróra számíthat a központi költségvetésből. Legközelebb az EP-voksoláson mérettetheti meg magát a azonban ismételten rács mögé került, mivel azt követően, hogy belépett egy illegális szélsőjobboldali szervezetbe, egy razzia során fegyvereket és lőszer találtak nála januárjában egyéves börtönbüntetésre ítélték. Szabadon bocsátását követően alapította meg az Arany Hajnal című szélsőjobboldali ideológiát hirdető lapot, amelyet 1984-ig adott ki. Mihaloliakosz 1985-ben alapította meg a Populáris Nemzeti Mozgalom Arany Hajnal nevű pártot ig maradt az élén, ekkor azonban kilépett a tömörülésből azután, hogy antifasisztákkal került öszszetűzésbe között a Hazafias Szövetségben fejtette ki politikai tevékenységét ben nevezték át a pártot Arany Hajnalra. Mihaloliakosz tagadja a holokausztot. Egy időre fel kell függesztenie politikai ténykedését, mivel többéves szabadságvesztésre ítélhetik. Ám a börtönből is az Arany Hajnal szellemi vezére maradhat. Frank Stronach nem lett sikeres a politikában Lucke egyetemi docens FOTÓK: EUROPRESS/GETTY IMAGES tömörülés, s ezúttal már sikerrel is járhat. A német választás óta népszerűsége stabilan hat százalék körüli. Valószínűleg nem jut a Kalózpárt sorsára, amelynek két éve még a tíz százalékot is meghaladta a népszerűségi mutatója, de hamar viszszaesett a támogatottsága. Igaz, szakértők rendre arra figyelmeztetnek, egy párt csak az euroszkepticizmusból hoszszabb távon nem tud megélni, ideológia nélkül nincs esélye a túlélésre. Az Alternatívának három elnöke van, közülük az 1962-es születésű Bernd Lucke a legkarizmatikusabb. Teljesen eltér az eddig említett populistáktól. Nem volt komikus, még csak üzletember sem: a Hamburgi Egyetem docense. Makroökonómiát oktat. Hosszú karriert azonban nem tervez a felsőoktatási intézményben, feltett szándéka, hogy a politikában folytassa karrierjét. Jelezte, hogy jövőre ő lesz pártja listavezetője az EP-választáson. Lucke Grillóhoz hasonlóan jó szónok, televíziós fellépései során valósággal brillírozott, nagy szerepe volt abban, hogy pártja igen jól szerepelt szeptember 22-én. Hírmagyarázók szerint az is neki köszönhető, hogy amint ez sok új és hirtelen népszerűvé vált pártnál megesik az Alternatívát eddig elkerülték a belső harcok. Ám egy nehéz feladat még vár rá. Az Alternatíva egyre vonzóbb célpont a szélsőjobb számára. Meg kell akadályoznia, hogy a szélsőségesek, a neonácik beszivárogjanak az AfD-be.

14 14 SPORT A Győri ETO és a Fradi is nyert BL-csoportmeccsén, a válogatott kikapott Kézi-hétvége: kettőből egy Szepesi Ivett és társai fél gőzzel is nyertek a Thüringer ellen FOTÓ: CSONKA TAMÁS A címvédő Győri Audi ETO KC esélyeshez méltóan könnyedén nyert a vendég német Thüringer HC ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati fordulójában, és ezzel bejutott a középdöntőbe. A Fradi lányai idegenben nyertek a Lublin ellen, s ezzel csoportjukban az élre álltak. A férfi válogatott felkészülési mérkőzésen ötgólos vereséget szenvedett a világbajnok spanyol csapattól. A két csapat október 20-i összecsapásán is a győriek nyertek, mégpedig re idegenben, és most sem forgott veszélyben a százszázalékos mérleg megőrzése. Kicsit kényelmesen kezdett az ETO, a vártnál szorosabb lett az eredmény. Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a győriek, és egy pillanatig sem volt kétséges a győzelem. Ambros Martín nem volt boldog: A ma mutatott teljesítményünkkel nem vagyok igazán elégedett. A mai mérkőzés azt is bizonyította, hogy három megnyert BL-meccs után sem szabad hátradőlnünk, keményen kell készülnünk minden további összecsapásra. Katrine Lude 3 hetest is megfogott és számos bravúrt bemutatott a mérkőzés során, nem csoda, hogy boldogan nyilatkozta: Nagyon örülök a három megfogott büntetőnek, mert idén eddig nem igazán tudtam hetest fogni, ez most az önbizalmamnak is jót tett. A Thüringer edzője, Herber Müller nyilatkozata: Meglepetést akartunk okozni a mai mérkőzésen az emberfogással, és ez úgy gondolom, hogy sikerült is, hiszen jó darabig vezettünk. Büszke vagyok a csapatomra, mert az utolsó pillanatig nem adták fel, harcoltak. A Fradi kézilabdás lányai nehéz mérkőzésen, idegenben nyertek re az ellen a lengyel Lublin ellen, amelyet egy héttel ezelőtt 15 góllal vertek hazai pályán. A csoport másik mérkőzésén a Buducsnoszt re verte a dán Midtjylland együttesét, és jobb gólkülönbséggel vezeti a csoportját. Nemcsak a nők, hanem a férfi kézilabdázók is pályára léptek a hét végén, méghozzá válogatott szinten. A magyar együttes azzal a céllal csapott össze Debrecenben a világbajnok spanyol csapattal, hogy a lehető legerősebb ellenfelek ellen készüljön fel a jövő évi, dániai Európa-bajnokság halálcsoportjára. Kissé akadozott Mocsai Lajos fiainak játéka az első percekben, de a nagy védéseket bemutató Tatai Péternek köszönhetően kezdett magára találni a házigazda, a félidőben pedig at mutatott az eredményjelző. A második félidő elején már főleg az eredmény után rohantunk, igaz, többször is sikerült visszakapaszkodni döntetlenre. Az utolsó negyedórának aztán kétgólos hátrányban vágott neki a magyar együttes, a spanyolok pedig egyre jobban elhúztak, volt olyan pillanat is, amikor hat találat volt a különbség. A vége lett. NÉPSZAVA-ÖSSZEFOGLALÓ Kialakult a férfi tenisz-vb mezőnye A tegnap zárult párizsi mesterversenyen végleg kialakult a ma, Londonban kezdődő teniszvb mezőnye a férfiaknál. Meglepetésre most nincs a mezőnyben a korábbi évek állandó indulója, a francia Tsonga, aki éppen a francia fővárosban veszítette el esélyét a londoni játékra. De szintén nincs ott az indulók között a hátműtétje miatt lábadozó brit Andy Murray sem. Viszont a párizsi játékával egészen az elődöntőig jutott vívta ki az indulás jogát a hatszoros világbajnok Roger Federer, aki elképesztően nehéz csoportba került, ugyanis a Djokovics, del Potro, Gasquet trióból legalább kettőt le kell hogy győzzön ahhoz, hogy újra vb-elődöntős legyen. Persze ha holnap nyitányként legyőzi a szerbet Mindenesetre először fordul elő, hogy a mezőnyben két svájci is ott van, hiszen Wawrinka is kivívta a jogot a londoni szereplésre. Az ő helyzete kedvezőbb korábbi világelső honfitársánál, hiszen neki a Nadal, Ferrer, Berdych trió ellen kell felvennie a küzdelmet. Nadal két győzelemre van attól, hogy ő végezzen 2013 végén a világranglista élén, és ez a csoportbeosztását elnézve nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Ám ne feledjük, a 13-szoros Grand Slam-győztes spanyol teremben messze nem olyan hatékony, mint szabadtéren, hiszen az elmúlt hetekben három tornán indult, de két elődöntője és egy Federer, del Potro, Djokovics egy csoportban elveszített fináléja mellett trófeát nem tudott felmutatni, ami 2013-ban szinte szenzációszámba megy az ő esetében. Ráadásul Nadal a párizsi torna elődöntőjében éppen egyik csoportellenfelétől, az általa a legtöbbször legyőzött Ferrertől kapott ki két szettben, ami akár óvatosságra is késztetheti őt. Egyébként a két spanyol az első körben, holnap csap össze egymással. Rajta kívül csak Novak Djokovics zárhat a világranglista élén, ám ehhez egyrészt veretlenül meg kell nyernie a versenyt, másrészt Nadalnak meg kell állnia egy győzelemnél. B. M. L. A londoni ATP-vb csoportbeosztása A csoport: Rafael Nadal, David Ferrer, Tomás Berdych, Stanislas Wawrinka Ma: Berdych Wawrinka, kedd: Nadal Ferrer B csoport: Novak Djokovics, Juan Martín del Potro, Roger Federer, Richard Gasquet Ma: del Potro Gasquet, kedd: Djokovics Federer Én, doktor Feketetelki József, úgy is, mint beszélő disznó, hivatalosan kijelentem, hogy Moldova György állítólagos író most megjelent szatírakötetében olyan beszédfordulatokat tulajdonít nekem, melyek távol esnek az egyéniségemtől: Józsi, a kurva anyádat!, Reggel konyak, este konyak, ettől leszünk mozgékonyak és más hasonlókat. A szükséges jogi lépéseket megtettem, találkozunk a független magyar bíróság előtt. Röf-röf. Megrendelhető Telefonon: 06-80/ es ingyenes zöldszámon en: Személyes átvétellel a kiadóban: 1146 Bp., Thököly út 127. munkanapokon óráig a pénzügyi osztályon Postai utánvéttel: 2500 Ft + postaköltség Az emberek rendszert válthatnak, elköszönhetnek elmúlt bajaiktól, mi is így szeretnénk bú csúzni jelen bajainktól. Sajnos kevés okunk van térdünket csapkodni jókedvünkben, legfeljebb ha elolvassuk Moldova György új szatírakötetében A beszélő disznó -t, a Józsi rendszert vált - ot és az Én, I. Viktor -t. Ha nem olvassa el, ketten lesznek szomorúak: Ön és az író.

15 SPORT 15 Diósgyőr: Oktoberfest után novemberi vereség Hosszú szériák értek véget a hazai labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Kilenc mérkőzés (augusztus 11.) után vesztett újfent a Diósgyőr csapata, ráadásul otthon kapott ki 4-1-re a Ferencvárostól, amely az októberben vívott négy bajnokija közül egyet se tudott megnyerni. A Kaposvár megszerezte második sikerét az élvonalban, s bravúrjának értékét növeli, hogy a listavezető Videotont tudta felülmúlni (1-0). Prukner László csapata először szerzett három pontot hazai környezetben. NB I., 13. forduló PÉNTEK Pápa Kecskemét 3-1 (1-1) Pápa, 1500 néző. Jv.: Farkas Á. Gól: Arszics (22., 52.), Kenesei (49.), ill. Balázs Zs. (37.) Kiállítva: Farkas A. (45. Kecskemét) SZOMBAT Diósgyőr Ferencváros 1-4 (1-1) Diósgyőr, 11 ezer néző Jv.: Andó-Szabó Gól: Futács (1.), ill. Jenner (14.), Böde (46., 86.), Gyömbér (52.) Mezőkövesd Pécs 0-1 (0-0) Mezőkövesd 2800 néző Jv.: Bognár T. Gól: Fodor (54.) Kaposvár Videoton 1-0 (0-0) Kaposvár, 2000 néző Jv.: Németh Á. Gól: Waltner ( esből) Puskás Akadémia MTK 1-1 (0-0) Székesfehérvár, 250 néző Jv.: Erdős J. Gól: Tischler (50.) ill. Varga Sz. (93.) Mindezen kívül említést érdemel, hogy a Haladás Paksról, a Pécs Mezőkövesdről utazhatott haza 1-0-s sikerrel, míg az MTK a 93. percben elért góllal mentett pontot a Puskás AFC ellen Székesfehérváron. (A tévéközvetítés hiába pásztázta a stadion lelátóit, nézőt nem tudott mutatni. Az MTI jelentése szerint mégis voltak körülbelül kétszázötvenen; bár az is igaz, hogy a szurkolók hangja néha hallatszott, noha a játékosok kiabálása sokszor elnyomta azt ) NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Paks Haladás 0-1 (0-0) Paks, 500 néző. Jv.: Kassai Gól: Halmosi (78.) Kiállítva: Windecker (75.) VASÁRNAP Újpest Debrecen 1-4 (0-3) Szusza-stadion, 1500 néző Jv.: Vad II. Gól: Simon K. (62.), ill. Kulcsár T. (7.), Swidibe (10., 76.), Se. Bouadla (12.) Kiállítva: Nego, ill. Se Boudla Honvéd Győr 1-1 (0-0) Bozsik-stadion, 1000 néző. Jv.: Solymosi. Gól: Daud (71.), ill. Martinez (84.) Az állás 1. Videoton Debrecen Diósgyőr Ferencváros Haladás Honvéd Győr Pápa Pécs Paks Kecskemét Újpest MTK Puskás A Mezőkövesd Kaposvár A négyszeres világbajnok zsinórban hetedik futamgyőzelmét aratta Vettel újabb rekordja Ezen a hétvégén két világbajnok volt a figyelem középpontjába. Sebastian Vettel zsinórban aratott hetedik sikerével újabb rekordlistán került az élre, míg Kimi Räikkönen végül megegyezett a Lotus istállóval, így nemcsak Abu-Dzabiban állt rajthoz, hanem vállalta a versenyzést a hátralévő két futamon is. T ermészetesen Abu-Dza biban sem történt csoda igaz, ezúttal legalább a pole Mark Webberé lett, azaz Sebastian Vettel simán győzött. Zsinórban hetedszer Ha mindenki feldolgozta ezt a bődületes fölényt tizenegyedik trófeája az idén 17 futamból, annak eláruljuk, hogy ezzel egy újabb rekordlista élére került. Példaképével, Michael Schumacherrel vezetik a zsinórban megnyert futamok listáját héthét sikerrel. Immár 118 futamot teljesített, amelyen 1401 pontot szerzett, ami egészen elképesztő Mögötte csapattársa, Mark Webber végzett, aki nagy csatában szorította maga mögé Nico Rosberget. Utóbbi jó szereplése azt is jelentette Hamilton 7. helyével együtt, hogy a konstruktőrök versenyében növelték az előnyüket a második helyért folyó csatában a Ferrari előtt. Hogy a Lotus kiesett szinte eb ből a küzdelemből, arról nem az ezúttal 4. pozícióban végző Romain Grosjean tehet. A csapat ugyanis elképesztő anyagi vitát folytat Kimi Räikkönennel a finn az elmaradó bére miatt azt is kijelentette, ebben az évben már nem ül versenyautóba. Ám végül megegyeztek a felek, a Jégember végigversenyzi a Lotusnál a szezont, de ez a hétvége nem a finné volt. Az utolsó helyre száműzték az időmérő után a sérült padlólemeze miatt, majd a rajt és az első kanyar után kénytelen volt feladni a küzdelmet, miután eltört a jobb első felfüggesztése. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS Michelisz-siker Kínában Tegnap a Kínai Nagydíjjal folytatódott a túraautó-világbajnokság. A WTCC magyar klasszisa, Michelisz Norbert ismét kitett magáért: előbb a pontszerző 10., majd a harmadik helyen zárta a viadalt, azaz ezen a hétvégén 16 egységgel növelte pontjainak számát. A sanghaji versenyen szerzett harmadik pozícióval az idei hetedik dobogós helyét szerezte meg a Zengő Motorsport pilótája. A magyar klasszis ugyan visszacsúszott a hetedik helyre, ám az általa nagyon kedvelt makaói pályán odaérhet az ötödik pozícióba. Sebastian Vettel győzelme után vígan pezsgőzik Mark Webber és Nico Rosberg társaságában FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PAUL GILHAM. Otthon bukott el az Újpest, a DVSC legázolta FOTÓ: TÓTH GERGŐ F1 számokban Abu-Dzabi Nagydíj végeredménye: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Nico Rosberg (német, Mercedes), 4. Romain Grosjean (francia, Lotus), 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 6. Paul di Resta (brit, Force India), 7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 8. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 9. Sergio Perez (mexikói, McLaren), 10. Adrian Sutil (német, Force India) Pole pozíció: Webber Leggyorsabb kör: Alonso, 1: perc A VB ÁLLÁSA Pilóták: 1. Vettel 347 pont már világbajnok, 2. Alonso 217, 3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 183, 4. Hamilton 175, 5. Webber 166, 6. Rosberg 159 Konstruktőrök: 1. Red Bull 513 pont már világbajnok, 2. Mercedes 334, 3. Ferrari 323, 4. Lotus 297, 5. McLaren 95, 6. Force India 77 A dobogósok mondták 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull): Az autó zseniális volt, szinte repült bizonyos helyeken. Elképesztő különbség volt a javunkra. A szüleimnek ajánlom ezt a győzelmemet, mert rengeteg jó dolgot tanultam tőlük. 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull): A rajtom nem sikerült valami jól, utána a lágy abroncsokon nem tudtam olyan gyorsan haladni, ahogy akartam. Köszönöm a csapatom munkáját, hogy végül sikerült behoznom az autót a második helyre, és a csapat kettős győzelmet aratott. 3. Nico Rosberg (német, Mercedes): Nagyon elégedett vagyok a harmadik hellyel, az volt a célunk, hogy a Red Bullok mögött a lehető legjobb pozíciót szerezzük meg. Ez sikerült, talán még a második is sikerülhetett volna, de Mark megelőzött. A legfontosabb, hogy megszerezzük a második helyet a csapat számára. RÖVIDEN Tovább menetel az Arsenal Az Arsenal a Liverpoolt is legyőzte, és immár öt pont az előnye az angol labdarúgó-bajnokság élén. Aaron Ramsey továbbra is szédületes formában van, már a 10. gólját szerezte az idényben. A Real Madrid majdnem elszórta háromgólos előnyét, 3-0 után csak nehezen nyert 3-2-re a Rayo Vallecano otthonában. Otthon szenvedett vereséget a Fiorentinától a Milan. MTI Olaszország nyerte a Fed Kupát A papírformának megfelelően a házigazda olaszok 3-0-ra legyőzték az oroszokat a Cagliariban zajló női tenisz Fed Kupa-döntőben. A vasárnapi második egyest és a párost már nem játszották le. Az olaszok 2006, 2009 és 2010 után negyedszer hódították el a Fed Kupát, a két válogatott külön párharcában az oroszok 5-2-re vezetnek. MTI Győzelemmel mutatkozott be Détári FOTÓ: TÓTH GERGŐ Az NB III.-ban szereplő Felsőtárkány új edzője, a korábbi többszörös világválogatott Détári Lajos 4-2-es győzelemmel debütált a kispadon a Hatvan el- len. Détári Lajost csütörtökön nevezték ki az együttes élére, pénteken meg is tartotta az első edzését a csapattal. A játékosok állítják, szemléletváltást hozott az új edző Felsőtárkányba, keményen megdolgoztatta őket már az első edzésen is. MTI Karatestílus Eb: magyarok az élen Az összesített pontversenyben a magyar válogatott végzett az első helyen szombaton a karate egyik alapstílusa, a wado kai 41. Európa-bajnokságán. A magyar csapat 16 arany-, 10 ezüstés 12 bronzérmet szerzett. Ebből 15 érmet 9 arany, 4 ezüst, 2 bronz a kata (formagyakorlat) versenyszámban, míg a küzdelmekben, vagyis a kumite versenyszámokban 23 dobogós 7 első, 6 második és 10 harmadik helyezés született. Az országok közötti összesítésben 80 ponttal Magyarország végzett az első helyen. Skócia válogatottja lett a második 54 ponttal, Románia a harmadik 27 ponttal. A wado kai kontinensversenyén 20 ország csaknem 300 versenyzője vett részt. MTI Szolnoki siker a szegedi pólórangadón Az élvonalbeli férfi vízilabdabajnokság alapszakaszának 8. for dulójában rangadót nyert a Szolnok, amely a Szeged ellen idegenben győzött két góllal (8-6), döntően kiváló és eredményes fórjátékának köszönhetően. Először kapott ki a bajnokságban a Szeged vízilabdacsapata, legyőzője, az egy meccsel kevesebbet játszó szolnoki gárda felzárkózott egypontos hátrányra. MTI Diófa a 125 éves MTK tiszteletére D iófát ültettek szombaton az MTK népszigeti vízitelepén, mivel a budapesti sportklub éppen két hét múlva, november 16-án ünnepli majd megalapításának 125. évfordulóját. A jubileum alkalmából szervezett eseményen Deutsch Tamás, az MTK elnöke, valamint a kajak-kenu szakosztály tagjai, köztük a kilencszeres világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Wichmann Tamás, a szakosztály ötkarikás ezüstérmes vezetője, Rajna András és az olimpiai ezüst- és bronzérmes, ötszörös vb-győztes Szabó István ültette el a fát, jelképesen útjára indítva a klub következő 125 évét. Csütörtökön ugyancsak a jubileum alkalmából ünnepélyes keretek között nevezték el az MTK zuglói Lantos Mihály sporttelepén levő vívótermet Szőcs Bertalanról, az egyesület legendás és a mai napig aktív edzőjéről. MTI Szekeres Pál lett az IWAS alelnöke Szekeres Pált választotta meg alelnöknek a Stoke Mandevilleben tartott elnökségi ülésén a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS). A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára, háromszoros paralimpiai aranyérmes vívó az IWAS szeptember 23-án rendezett tisztújító közgyűlésén került be a szervezet vezető testületébe, amely első ülésén az alelnöki tisztség betöltésével bízta meg. Az IWAS elnöki tisztségében a lengyel Jakub Nowicki váltotta a spanyol Alberto Martinez Vassallót. MTI

16 Szociáldemokrata napilap Alapítva 1873-ban 140. ÉVFOLYAM 256. SZÁM Hősi halottá nyilvánították a tűzoltót Hősi halottá nyilvánította, és posztumusz hadnaggyá léptette elő Pintér Sándor belügyminiszter Kövecs Gergő tűzoltót, aki pénteken este a Rám-szakadékban vesztette életét egy turista mentése során. Kövecs Gergő tűzoltó hadnagyot a katasztrófavédelem saját halottjának tekinti. A tűzoltó főtörzsőrmester szolgálatteljesítés során tanúsított, kimagasló bátorsága, kiemelkedő helytállása elismerésére Bakondi György, az OKF főigazgatója tett javaslatot a belügyminiszternek. Kövecs Gergő április 2- án született Esztergomban. Sorkatonai idejét polgári szolgálatot vállalva az Esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon töltötte, ezután lépett be a hivatásos állományba; 2004-ben beosztott tűzoltónak nevezték ki. Kövecs Gergő csaknem egy évtizedes tűzoltói szolgálata alatt nemcsak kiemelt események felszámolásában vett részt tudása legjavát nyújtva, hanem ismereteit társainak is átadta, akiknek 2006-tól elsősegélynyújtási ismereteket is oktatott közölte az OKF, jelezve, 2011-ben a megyei tűzoltó szakmai versenyen első helyezést ért el, a rászorulókon pedig nem csak tűzoltóként, hanem szabadidejében mentőápolóként is segített. A tűzoltókat pénteken este hét órakor riasztották, miután egy kirándulócsoport egyik tagja a Rám-szakadékba zuhant. A helyszínt csak gyalog lehetett megközelíteni, és a mentést végző tűzoltók egyike is a szakadékba csúszott. Az eszméletét vesztett és életjeleket nem mutató főtörzsőrmestert a helyszínen próbálták újraéleszteni, de belehalt sérüléseibe. A turistát késő estére kimentették, és kórházba vitték. Az esztergomi tűzoltólaktanya előtt szombat este több százan gyújtottak gyertyát Kövecs Gergő emlékére. MTI-INFORMÁCIÓ Az esztergomi laktanya előtt több százan búcsúztatták a bátor tűzoltót, aki egy turista mentése során vesztette életét FOTÓ: MTI/LAKATOS PÉTER Csalómágnesként működnek az internetes áruházak Átverés a weben Egyre népszerűbb az online kereskedelem, és szakértők szerint az elkövetkezendő években további növekedés várható. Mégis a kis- és középvállalkozások csupán egyhatoda rendelkezik jelenleg webshoppal. Az internetes áruház készíttetésének útjában elsősorban az anyagiak állnak amit a csalók ki is használnak, áll a webaruhazkeszites-web.hu legfrissebb kutatásában. A vállalkozások online kereskedelmének útjában elsősorban az anyagiak állnak; keveseknek van elegendő forrása egy profi webáruház elkészítéséhez. A csalók pedig ezt ki is használják. Egyre gyakoribbak az ingyenes webáruházvagy weblapkészítést hirdető cégek, azonban az ügyfelek számára sokszor csak utólag derül ki, hogy az ingyenes néha nagyon is drága. Friss kutatási eredmények szerint még mindig a kis- és középvállalkozások mindössze egyhatodának van webáruháza, pedig az internetes kereskedelem egyre népszerűbb. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárának elmondása szerint a piac bővülésével a webáruházak száma is jelentősen megnövekedhet. Ma a cégeknek már szinte lehetetlen fennmaradniuk internetes jelenlét nélkül; legalább egy működő weblapra szükségük van. Sokan dőlnek be az ingyenes weboldalkészítést kínáló hirdetéseknek, amelyek egy része sajnos csalók tevékenységét takarja. Sokan arról panaszkodnak, hogy a vállalkozó ugyan valóban elkészítette a honlapot, de az nem felelt meg az elvárásaiknak, és nem is tudták módosíttatni, mert az illető nem volt elérhető; vagy pedig a honlap megfelelt, de nem kaptak elérhetőséget a szerkesztéséhez. Szintén gyakori eset, hogy a webfejlesztő a honlapot valóban ingyen készíti el, de a karbantartásáért vagyonokat kér. Az is előfordul, hogy az üzemeltetési díj nem magas, viszont semmilyen segítséget nem kap az ügyfél az oldal szerkesztéséhez, ugyanis a webmester telefonon nem elérhető, ekre pedig nem válaszol. Ha pedig valóban minden ingyen van, a fejlesztő általában teletűzdeli reklámokkal a weboldalt. Az olcsó webáruházak általában kevesebb funkcióval rendelkeznek, például korlátozott a tárhely, a termékkategóriák vagy a feltölthető termékek száma. Más esetben pedig mindössze egy ingyenes sablont töltenek fel az adatokkal, és ötször annyit kérnek érte, mint az elfogadható lenne. Bár egyre több vállalkozót csapnak be az ügyfeleket megtévesztő webmesterek, mégis töretlen az érdeklődés az 5-10 ezer forintért vagy akár ingyen hozzáférhető webshopok iránt: a statisztikák szerint havonta ezerháromszázan írják be a legnépszerűbb keresőbe a webáruház ingyen kifejezést. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ A gesztenye nem lesz áldozat Nem terveznek további fakivágásokat a Ludovika téren erről a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztosi hivatal tájékoztatta lapunkat azután, hogy megírtuk, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem várhatóan 2015-re elkészülő felújítása miatt a héten megkezdődött a fairtás a területen. A 20 fa eltávolítását az új útburkolatok és járdák elkészítése 9 egyed esetében betegségük indokolta, de mint a hivatal korábban közölte, mindegyik kivágandó fára jogerős hatósági engedéllyel rendelkeztek. Nem egyértelmű ugyanakkor a fák száma; a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás idei májusi ter vében még 81 kivágandó fa sze repelt, és köztük értékes fafa jok is, például 12 idős vadgesztenye, amelyeket maga a tervezet is értékes egyedekként tünte tett fel. De a hivatal most leszö gezte, vadgesztenyét nem vág tak ki. A fapótlási kötelezettség 150 százalékról szólt, így a kivágott 20 fa helyére 132-t ültetnek ígéretük szerint. A korábbi tervekhez egyébként a Levegő Munkacsoport is több módosítást javasolt. B. L. N. T i zenéves betörők: 24 bűncselekmény A rendőrség 24 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsít két tizenévest, akik nyergesújfalui ingatlanokat raboltak ki augusztusa és 2013 februárja között sorra érkeztek a bejelentések Nyergesújfaluról a rendőrségre: a hétvégi házas övezetekből jelentkeztek a sértettek, akiknek házaiba ismeretlenek betörtek, és elvitték az ott talált használati tárgyakat. Láncokat, kerti szerszámokat, horgászbotokat, aggregátort loptak el. Volt, ahova az elkövetőknek nem sikerült bejutniuk, de nyomot hagytak maguk után. A Nyergesújfalui Rendőrőrs nyomozója 2013 márciusában azonosította a feltételezett elkövetőket, és elfogásukat követően a két fiatalkorú fiút gyanúsítottként hallgatta ki. Ellenük szabadlábon hagyásuk mellett üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség, amelyet vádemelési javaslattal zártak. MTI-INFORMÁCIÓ Ismét kiraboltak egy trafikot Kirabolt egy dohányboltot Budapesten, a III. kerületben egy férfi szombaton este; a rendőrség keresi az elkövetőt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az alkalmazottat, és a bevételt követelte. A sértett átadta a kasszában lévő készpénzt, majd a támadó elmenekült a helyszínről; lövés, sérülés nem történt. A rendőrség rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. Az elmúlt 3 hónapban több mint ötven dohányboltba törtek be. MTI-INFORMÁCIÓ Súlyos sérültek a trolibalesetben Négy ember megsérült, amikor egy 82-es troli összeütközött egy kisteherautóval szombat délután a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi és a Vezér út kereszteződésében. Két ember súlyos, kettő pedig könnyebb sérülést szenvedett, mindannyiukat kórházba szállították. A sérültek között vannak olyanok is, akik a trolin utaztak FOTÓ: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN RÖVIDEN Ötven kisteherautót lopott egy emődi férfi Mintegy ötven kisteherautót lopott el az ország különböző településeiről egy borsodi férfi, aki ellen most tett vádemelési javaslatot a III. kerületi rendőrkapitányság. A 38 éves gyanúsítottat tavaly januárban, Óbudán érték tetten, amikor el akart lopni egy kisteherautót. Az emődi otthonában, illetve nyék lád há zai telkén tartott házkutatások során gépkocsialkatrészeket, autósrádiókat, valamint navigációs rend szereket találtak, amelyek bűncselekmények elkövetéséből származtak. Mint kiderült, a férfi 2009 és 2012 között szinte az ország egész területén lopott kisteherautókat. A járművek egyedi azonosító jeleit megsemmisítette, az autókat szétszerelte, illetve az alkatrészeket olyan járművekbe szerelte, amelyeket javítani vittek hozzá. A kisteherautókban talált árucikkek jelentős részét egy szintén emődi férfi segítségével értékesítette. A rendőrség a két férfi ellen lopás, illetve egyedi azonosító jel meghamisításának megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. MTI Magyar festők képei a reptéren M e dnyánszky- és Szabó Vladimír-festményeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az alkotások egyike sem rendelkezett a szükséges kiviteli engedéllyel. A reptér postaforgalmán keresztül egy magyarországi feladótól Szlovákiába tartó küldemény vámvizsgálata során négy festmény került elő. A festmények a védett kulturális javak körébe tartoznak, ezért az országból való kivitelükhöz a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ engedélye szükséges. MTI Orvvadász drogtermelő H é t k i l o gramm indiai kendert, valamint marihuánagyanús növényi törmeléket, orvvadászathoz használatos eszközöket és fagyasztott vadhúst találtak a rendőrök egy ásotthalmi tanyán közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A rendőrök még csütörtökön tartottak házkutatást a tanyán. Az ott lakó, 34 éves Sz. Róbert a vadhús erede- tét nem tudta igazolni. Az őrizetbe vett férfi ellen kábítószerbirtoklás, valamint orvvadászat bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezték előzetes letartóztatását. MTI Haldoklik a Vekeri-tó FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT Kiszáradás fenyegeti a debrecenhez közel, természetvédelmi területen fekvő, kirándulók által közkedvelt, 12 hektáros Vekeritavat. A hónapok óta tartó csapadékhiány miatt több mint egy méterrel csökkent a vízszint. MTI

2013. évi törvény a választási eljárásról

2013. évi törvény a választási eljárásról 2013. évi törvény a választási eljárásról (a médiával kapcsolatos részek kivonata) (Forrás: az elfogadott törvénynek az Ogy elnöke által aláírt és a köztársasági elnöknek aláírásra megküldött szövege)

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16.

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Budapest Portál Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Tarlós István főpolgármester (jobbra) és Völner Pál államtitkár (balra) felavatja a Nepomuki Szent János rekonstruált

Részletesebben

Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16.

Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16. 1 Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16. A főbb témák: 1. (Interjú Handó Tündével) 2. Bíróságok napja - Darák: változás és t 3. Interjú Handó Tündével a központi igazgatásáról (Inforádió Aréna) 4. Az

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. április A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye MSZPSzanyi Tibor Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot" mondta

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. E - M A I L : a s z a k a c s 1 @ g m a i l. c o m

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. E - M A I L : a s z a k a c s 1 @ g m a i l. c o m PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. M E R K AT I N G I N N O V Á C I Ó S É S TA N Á C S A D Ó K Ö ZH A S ZN Ú N O N P R O F I T K F T. C Í M : 5 0 0 0, S Z O L N O K T I S Z

Részletesebben

A magyar költségvetésről

A magyar költségvetésről A magyar költségvetésről másképpen Kovács Árpád 2014. április 3. Állami feladatok, funkciók és felelősségek Az állami feladatrendszer egyben finanszírozási feladatrendszer! Minden funkcióhoz tartozik finanszírozási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Tartalom Vállalkozói hírek A számla korrekció formáiról... 2. o. Mit tegyünk régi számítógépünkkel?... 2. o.

Tartalom Vállalkozói hírek A számla korrekció formáiról... 2. o. Mit tegyünk régi számítógépünkkel?... 2. o. Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 10. évfolyam 3. szám A Kamara és a vállalkozások lehetõségei a válság tükrében 2009-ben Lapunk Béres Vilmost, a kamara általános alelnökét kérdezte a válság évének

Részletesebben

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Vissza nem térítendő uniós támogatás javította fel Seszták Miklós kisvárdai autószalonjának bevételeit. Három kis kft. kifejezetten azzal a céllal pályázott

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

Itt a felcsúti stadion, ami majdnem templom http://propeller.hu/itthon/2877956-itt-felcsuti-stadion-ami-majdnem

Itt a felcsúti stadion, ami majdnem templom http://propeller.hu/itthon/2877956-itt-felcsuti-stadion-ami-majdnem Alföldi Róbert: száműzött lettem! Tudtuk róla, mégis megdöbbentő volt hallani tőle. Alföldi Róbert a minap egy rendezvényen elmondta: 2018-ig gyakorlatilag nincs munkája, külföldön kell dolgoznia. Kérdés,

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. március A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft 8000 Székesfehérvár, Károly János Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 19-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18. 14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat víziközmű-szolgáltatási feladatainak

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

Az elátkozott emlékmű története

Az elátkozott emlékmű története Az elátkozott emlékmű története Az írás a Népszabadság 2014. 07. 23. számában jelent meg. 16 komment Czene Gábor Népszabadság Most, hogy a sasos-arkangyalos szobrot az éjszaka leple alatt felállították

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Mibe fog ez nekünk kerülni?

Mibe fog ez nekünk kerülni? Mibe fog ez nekünk kerülni? Mesterházy Attila a Wall Street Journalnak (WSJ) adott interjújában 2015 elejére javasolja Magyarország belépést az euró előszobájának tartott EMR 2 rendszerbe. A méltányos

Részletesebben

Hung. Monitoring, 16.5.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h)

Hung. Monitoring, 16.5.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) Hung. Monitoring, 16.5.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) - A világpolitika után hazai beszámolók. Az Országos Tervhivatal új elnöke sajtótájékoztatón számolt be a kormány hároméves csomagtervéről,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2012. május 29-én, kedden 10 óra 33 perckor

Részletesebben

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere 8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere Ami a lényegét illeti, az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek az új fővárosi választási rendszert: bár az egyik kompenzációs

Részletesebben

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR Informatikai Vezetők Társasága Elnökségi Ülés Jegyzőkönyv Az elnökségi ülés időpontja: 2015. február 27, 11:00 óra A helye: 7621, Pécs, Király utca 46. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Meghirdetett

Részletesebben

Kérdések, javaslatok, együttműködés

Kérdések, javaslatok, együttműködés Kérdések, javaslatok, együttműködés Szerző: Szaksz Balázs Fotós: Kovács Bálint A megyei jogú városok jegyzői Veszprémben egyeztettek az átalakuló közigazgatás még nyitott kérdéseiről. Április 3-án és 4-én

Részletesebben

Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 2011. augusztus 25.

Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 2011. augusztus 25. Nyomtatott sajtó: Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 11. oldal Megvásárolta a győri Gardenia Csipkefüggönygyár Nyrt. felszámolójától a márkanevet és a hozzá kapcsolódó jogokat a Rovitex Homedeco Group,

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről.

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. Jászszentandrás Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

Magyarország: Szeretlek választási kampány! Magyarország: Szeretlek választási kampány! Megkönnyíti a helyi kampányzárót a kormány: az Itthon Vagy Magyarország Szeretlek! programsorozat idén épp szeptember 27-én lesz, a választások előtt két héttel,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra...

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2013 51. hét Tartalomjegyzék Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2/8 3 4 5 7 8 Lakáspiaci hírek 2013 51. hét

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. szeptember 9-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak

Részletesebben

1 / 7 2014.03.25. 11:36

1 / 7 2014.03.25. 11:36 1 / 7 2014.03.25. 11:36 2 / 7 2014.03.25. 11:36 intézet pontos feladatairól, vezetőiről és tevékenységéről csak később ad tájékoztatást. HOKI: FEJLŐDNI ÉS FEJLESZTENI KELL AZ IIHF ALELNÖKE SZERINT Tetszik

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: - d./ határozata: 84,

Részletesebben

A TANÁCS 143/2008/EK RENDELETE

A TANÁCS 143/2008/EK RENDELETE 2008.2.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 44/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK A TANÁCS 143/2008/EK RENDELETE (2008. február

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-i ülésére

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-i ülésére Tárgy: A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 9/2010.(V.27.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dalkia Energia Zrt. KEOP-2012-5.4.0

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján

A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján II. FEJEZET A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOK 10. A választási bizottság 14. (1) A választási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben