Augusztus Az idén is három napos műsorkavalkád lesz Gyömrőn! A belépés mindenhová ingyenes

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Augusztus 18-19-20. Az idén is három napos műsorkavalkád lesz Gyömrőn! A belépés mindenhová ingyenes"

Átírás

1 Augusztus Az idén is három napos műsorkavalkád lesz Gyömrőn! A belépés mindenhová ingyenes Augusztus óta hivatalos állami ünnepünk. A különböző politikai korszakokban más és más elnevezés kapcsolódott hozzá: Szent István, az államalapítás, az új kenyér, a Szent Korona és az alkotmány ünnepe. Ma, 2007-ben Gyömrőn, úgy gondolom, Szent István éppúgy eszünkbe jut majd, mint a Szent Korona és az új kenyér. Az ünnep a dolgos hétköznapok közepette a felüdülés és a szórakozás lehetőségét biztosítja. Az ünnep ideje az öröm és a derű ideje, a munka és az egyhangú tevékenységek félretételének, a családi és baráti kötelékek megerősítésének lehetősége. Remélhetőleg az idén mindenki talál igényeinek megfelelő kellemes kikapcsolódást nyújtó programot a kínálatban. Különböző helyszíneken várják az érdeklődőket, változatos és minden korosztály számára érdekes programokkal. A zenei palettán Török Ádám és a Minitől kezdve, a helyi Torzión át a Bojtorján együttesig számos formáció szerepel. Bízunk benne, hogy mindenki talál majd ízlésének megfelelő stílust. Augusztus 18-án, szombaton este 6 órától a Negresco étterem teraszán immár negyedik alkalommal zajlik a Jazz-Rock- Blues Fesztivál, hazai és külföldi előadókkal. 19-én, vasárnap a hagyományok szellemében az Eskü tér várja a kicsiket és nagyokat reggeltől éjszakáig. Lehetőség nyílik ügyességi, sport versenyeken és játékos vetélkedőkön összemérni tudásukat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A különböző bemutatók mellett az elmaradhatatlan ugráló vár egész nap ingyenesen a kicsik rendelkezésére áll. Emellett büfé és kirakodóvásár várja az idelátogatókat. A napot fergeteges utcabál zárja, a Gyömrőn jól ismert Kovács Sándor és zenekara közreműködésével. Augusztus 20-án a központi ünnepség a Polgármesteri Hivatal előtti téren zajlik. Az ünnepi műsorban fellép a Tomanek Produkció, Szabó István pánsípművész és a Bojtorján együttes. Este 9 órától pedig a szokásos lézer show és tűzijáték lesz a Tóstrand területén. Mindenkinek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánnak a szervezők! K. Cs.

2 AKTUÁLIS A három napos program részletesen: Augusztus 18-án 18 órától: IV. Jazz-Rock-Blues Fesztivál a Tófürdő szabadtéri színpadán - Negresco Grill&terasz Boeghoe (rock-blues) Memphis Gumbo (blues) Nemes Zoli - Horváth Misi (boogie-blues) Török Ádám és a Mini (prog. rock-blues) Paul Camilleri és együttese (rock-blues) Exkluzív bemutatkozó koncertre érkezik Gyömrőre a kiváló új blues-rock gitáros-énekes, Paul Camilleri. A brit útlevéllel rendelkező ragyogó muzsikus triójában szerepel még Tom Beck, Svájc és Európa egyik legjobb dobosa, aki jól ismert itthon a Jamminből és a Jazzattakkból, a basszusgitáros a népszerű Felix Mueller. A trió az utóbbi egy évben egyre ismertebb lett Európában, kétszer turnéztak Angliában, a Status Quo előzenekaraként, Németországban John Mayallal léptek fel és Svájcban együtt dolgoztak Popa Chubby-val, a kiváló gitárossal, aki egyben lemezeik producere is. A rendezvény házigazdája: Török Ádám A belépés ingyenes! További információ: Hodruszky Lajos, 06-30/ Augusztus 19-én reggel 8 órától: Egész napos rendezvény az Eskü téren 8 órától: Eskü téri kispályás labdarúgó kupa 9 órától: aszfaltrajzverseny Párhuzamos programok: lovasbemutató kutyás bemutató Virtuspercek játékos vetélkedők Ingyenes ugrálóvár

3 AKTUÁLIS Kb. 18 órától: az új kenyér megáldása Utána: tombola Michael Jackson alteregó show műsor Farkas Benedek gitárduó L Amour hastáncbemutató Torzió koncert Utcabál Kovács Sándorral és zenekarával Egész nap büfé és kirakodóvásár 10 órától: Gyenes Levente polgármester ünnepi beszéde Tomanek Produkció emlékműsora 11 órától: Szabó István pánsípművész műsoron többek között Brahms és Vangelis művek 12 órától: Bojtorján koncert, vendég: Carmen és Camille Augusztus 20-án délelőtt 10 órától Szabadság tér Tóstrand 21 óra: Lézershow és tűzijáték a Tóstrand területén

4 AKTUÁLIS Pályázunk az Erzsébet iskola bővítésére Március közepén jelent meg az oktatási intézmények fejlesztésére kiírt Európai Uniós pályázat. A beadási határidő viszonylag rövid volt, ugyanis már július 16-án lezárult a pályázatok beadásának határideje. Ezért volt nagyon fontos az, hogy már a várhatóan kiírandó pályázatokra is tavaly ősztől megkezdtük a felkészülést és már szinte a megjelenéskor kész tervekkel rendelkeztünk az épület átépítésére. Sok önkormányzat ugyanis, csak a pályázatok megjelenésekor kezdi el kidolgozni a koncepciót, és rendeli meg a terveket, így sokszor rövid az idő egy megfelelő tartamú pályázat összeállítására. A dokumentáció összeállításakor komoly szakmai munka alapján, melyet az iskola dolgozóinak és vezetésének bevonásával folytattunk le egy rendkívül jó és korszerű épület tervei álltak össze. A fő cél az volt, hogy a nagy alapterületű, de teljesen elavult könnyűszerkezetes iskolaépületet elbontsuk és helyére a régi, tavalyi évben felújított épülethez külsejében is illeszkedő, de a legmodernebb elvárásokat is teljesítő iskolát hozzunk létre. Az új bővített és felújított épületegyüttes az alábbi egységeket tartalmazná: 8 tanterem tornaterem, mely az aulával egybenyitható korszerű melegítőkonyha, közel 100 m 2 -es étteremmel Fellélegezhetnek a tehenészet mellett lakók Egy több mint 20 éves probléma humánus megoldása Múlt havi számunkban beszámoltunk arról, hogy Kiss László (aki nem megfelelő körülmények között tartotta a teheneit) nyilatkozatban vállalta, hogy legkésőbb július 12-ig megszünteti azt az áldatlan állapotot, amely oly régóta megkeseríti a környéken lakók életét. Igaz, a megadott időpontig nem teljesítette a vállalását, de a körzetes képviselő, Fábián Béla közbenjárására és polgármesterünk, Gyenes Levente személyes ellenőrzése hatására, békés megoldás született az ügyben. A megadott napon a Hivatal által biztosított szállítójárművekkel az összes szarvasmarha az új telephelyre lett szállítva. Mivel a régi helyen nemcsak az állattartás körülményei voltak mostohák, hanem az állattartó épület is életveszélyessé lett nyilvánítva, annak a bontását a tulajdonos megkezdte. H. L. orvosi szoba és könyvtár új, korszerű kiszolgáló helyiségek, minden előírásnak megfelelően lift Az épület teljes területe 1512 m2-re bővül. A tervrajzokat pedagógusok is véleményezték, így a szakmai követelmények is messzemenőkig érvényesülnek. Amennyiben pályázatunkat nyertesnek nyilvánítják, ebben az esetben 250 millió forintos Európai Uniós forrás felhasználásával vághatunk bele jövő nyár elején az építési munkákba. Legoptimálisabb esetben, ha a kormányzati szervek is betartják a határidőket, jövő év szeptember 1-jével kezdheti meg működését a felújított és kibővített iskola. Mivel végső célunk az Erzsébet utcai iskolában visszaállítani a nyolc osztályos oktatást, ezért már most megkezdtük a további bővítés tervezését. Sajnos a mostani pályázati fordulónál a 250 millió forintos keretbe nem fért volna bele ennek a célnak a megvalósítása, ezért a várhatóan egy-két éven belül megjelenő újabb pályázatnál szeretnénk folytatni a beruházást. Döntés a beadott pályázatunkról év vége felé várható. Mezey Attila alpolgármester

5 AKTUÁLIS Üröm az örömben Mióta az üggyel hivatalosan találkoztam (csaknem öt éve), sosem értettem, hogy miért nem tudunk tenni a megoldás érdekében. A tiszti állatorvosi hivatal több éve megállapította, hogy az állattartás körülményei katasztrofálisak, mégsem tett ellene semmit. Ellenőrzés ellenőrzés hátán, jegyzőkönyvek, pénzbüntetések kilátásba helyezése, s utána semmi. Eljött július 12-ike, a közösen kitűzött határidő. Már látható volt, hogy Kiss László nem tett eleget a közös jegyzőkönyvben foglaltaknak. A 43 különböző életkorú és ivarú szarvasmarha még mindig a régi helyén volt. Az új hely a szennyvíztisztító mű mögötti terület - pedig nem azt mutatta, hogy az utóbbi időben bárki is tett volna azért, hogy az állatok kiszállíthatóak legyenek erre a területre. Ennek ellenére a területi tiszti állatorvos helyettese a szemembe mondta, hogy nem látok jól, az új terület jelenlegi állapotában tökéletesen alkalmas az állattartásra. A helyi természetvédőket (K.I.GY.E.), és a helyi TV munkatársait is kivittem azon a napon az új területre. Úgy látszik, ők sem láttak jól, mert nekik is az volt a véleményük, ami nekem. Se kapu, se árnyékoló tető, a vaskarámok is csak néhány szarvasmarha befogadására elegendőek. Az állatok átszállítását is a tulajdonosnak kellett volna megoldania. Ennek elmaradása esetén a tiszti állatorvos feladata lett volna az állatok megfelelő tartási helyre való szállítása. Mégsem így történt. Ránk lőcsölték ezt a többszázezer forintos kiadást is. Gondolom, sokkal egyszerűbb volt a város pénzén megoldani ezt a problémát, mint a hivatott hatóság költségére. Azon már meg sem lepődtem, hogy a kirendelt rendőrhatóság is bő félórával később érkezett meg a helyszínre. Miért van az, hogy már jó ideje azt érzem, ha valami komoly problémát meg akarunk oldani, csak magunkra számíthatunk?! Hodruszky Lajos Vízmű hírek A településünkön lévő ásott kutak egy részének vízminősége az utóbbi években jelentősen romlott. Ennek több oka lehet. A mezőgazdasági vegyszerezés és a felszín közeli szennyvízszikkasztás mellett sajnos előfordul az a nagyon durva eset is, hogy polgártársaink használaton kívüli kútba bocsájtják szennyvizüket, elszennyezve ezzel egy vízadó réteget. Ez utóbbiról a magánvéleményemet le sem merem írni, mert páran feljelentenének becsületsértésért. A település több pontjáról kaptunk olyan vízmintákat, amelyek nemhogy emberi fogyasztásra, de még haszonnövények locsolására sem alkalmasak. Mivel sokan használják a saját kútjuk vizét locsolásra, vagy fogyasztják is, ezért cégünk térítés ellenében vállalja a víz bevizsgálását. Ha valaki ügyfélszolgálatunkra behoz egy tiszta üvegben vagy flakonban fél liter kútvizet, akkor laboratóriumunkban megvizsgáljuk a vegyi összetételét és postán megküldjük az eredményt és egy rövid értékelést. A mérés nitrát, ammónia, ph és sótartalomra vonatkozik. A vizsgálat díja 6000 Ft. Megrendelhető ügyfélszolgálatunkon. Bakterológiai vizsgálatot nem tudunk végezni, ha valaki azt is igényel, az ÁNTSZ-nél tudja megrendelni. (Ennek költsége a legegyszerűbb vizsgálat esetén kb Ft.) Kertész Gyula

6 KULTÚRA A művelődési ház szeptemberi programjából Szeptember 3-től folytatódik Matzner Gábor akrobatikus rock and roll tanfolyama: tól: 5-7 éveseknek tól: 8-11 éveseknek tól: éveseknek tól: 15 évesnél idősebbeknek Szabadstílusú önvédelmi foglalkozás! Szeptember 7-től újra várja a sportolni vágyó gyerekeket 6 éves kortól Lozsi Ákos, tanfolyam vezető! Szeptember 16-án vasárnap, 17 óra: Bodócsi Béla festőművész kiállításának megnyitója a Kulturális Örökség Napjainak keretében A kiállítást megnyitja: Losonci Miklós művészettörténész Verset mond: Mocsári János A kiállítás megtekinthető: előzetes bejelentkezés alapján október 7-ig munkanapokon 8 18 óráig, illetve szeptember án és október 6-7-én szombaton és vasárnap óráig. Foglalkozások: péntekenként 16 órától. Helyszín: Művelődési Ház, Kiállító terem Előzetes bejelentkezés a 29/ as telefonszámon, vagy a gyomro-muvhaz@fre .hu címen. Szeptember 28. péntek óra: Teng-Lengs koncert 22 óra: Deák Bill Gyula koncert A magyar blueskirály élő fellépése a gyömrői művelődési ház színpadán! Belépő: 1000 Ft

7 KUKTÚRA Kulturális Örökség Napjai szeptember ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja (mely Historic Monuments Open Day néven vált ismertté) címmel egyedülálló kezdeményezés indult útjára, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. Magyarország 1999-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. Gyömrőn 2005-ben került először megrendezésre a városi Turisztikai Kerekasztal szervezésében. A tavalyi évben országosan kiemelt helyszín voltunk. Idén hazánkban szintén Gyömrő mutatja be a legtöbb nevezetességet egységesen. Az ez évi rendezvény központi témája: Haza és haladás, a reformkor és a klasszicizmus építészete. Gyömrő város településszerkezetileg két nagyobb részre osztható. A régi, falusi rész volt eredetileg a település központja. Itt található a legtöbb műemlék és látványosság. Ehhez kapcsolódóan kidolgozásra került az ún. Falunéző séta, mely során megtekinthető: Nepomuki Szent János Római Katolikus Kápolna Teleki kastély Református Templom Az óránkénti idegenvezetést hossza kb. 1 óra, mely a Nepomuki Szent János Római Katolikus Kápolnától indul. Az utolsó vezetés szombaton 14 órakor, vasárnap 15 órakor indul. Természetesen az egyes műemlékek, épületek külön-külön is megtekinthetőek, de ebben az esetben nincs az egyes helyszíneken további vezetés. Nem tartozik a sétához, azonban érdemes felkeresni a Tájházat, illetve a település szélén található Mánya-réten álló Rákóczi Emlékoszlopot. A másik, ún. telepi rész, amely közel 100 éve átvette a központi szerepet és itt csoportosulnak a különböző intézmények, hivatalok, üzletek. Ezen a településrészen az alábbi helyszínek várják az érdeklődőket: Jézus Szíve Római Katolikus Templom (Telepi Nagytemplom) Aradi vértanúk Emlékműve Tó-Fürdő Szabadság tér városközpont: Polgármesteri Hivatal Díszkút, II. Rákóczi Ferenc mellszobra, Országzászló Evangélikus Templom A rendezvény egész ideje alatt INFO-SÁTOR működik, ahol a helyszínekkel és a kulturális programokkal kapcsolatban kaphat minden érdeklődő teljes körű tájékoztatást. Valamint gyömrői könyvek és képeslapok, turisztikai kiadványok találhatók. További információ: Turisztikai Kerekasztal Nagy Zsuzsanna (idegenvezető), 06-30/ , nagy.zsuzsanna@gyomro.hu Programok a rendezvény ideje alatt: szeptember 15. (szombat) óráig: Falunéző séta a már említett útvonalon, illetve a többi helyszín megtekintése Szeptember 16. (vasárnap) óra: Falunéző séta a már említett útvonalon, illetve a többi helyszín megtekintése 17 óra: a Kulturális Örökség Napjai keretén belül, a Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezésében: Bodócsi Béla kiállításának megnyitója Bodócsi Béla a gyömrői táj festőkrónikása. Nem szűnő buzgalommal idézi a mendei dombokat, a sülysápi fákat, a péceli völgyet, a péteri tornyot. Festészetének főszereplője azonban szeretett szülőfaluja, Gyömrő, amelyet érzékeny nosztalgiával kísér képeinek szorgalmas sorozatában. Ismeri minden szegletét. Ismeri és megörökíti a Teleki kastélyt, a búzakeresztet, dűlőutakat, a gyömrői Öregfalu tornyait a háttér nyárfatestőrséggel. Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Szent István u További információ: Petőfi Sándor Művelődési Ház, 06-29/ Jöjjön el családjával, barátaival, ismerőseivel felfedezni lakóhelyének ismert és kevésbé ismert értékeit, gyöngyszemeit! Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! További információ: Turisztikai Kerekasztal Nagy Zsuzsanna (főszervező, idegenvezető), 06-30/ , nagy.zsuzsanna@gyomro.hu Petőfi Sándor Művelődési Ház Kovács Edina, 06-29/ , gyomro-muvhaz@fre .hu

8 KULTÚRA SZABADIDŐ Batthyány az örök mécses A találó címmel a Magyar Rádió egy sorozatot már szentelt a mártír miniszterelnök emlékének. Sorra fedezi fel újfent emlékezéseivel, műsoraival, ünnepélyeivel a társadalom, a tudományos élet is a méltatlanul elhallgatott, elfeledett reformkori és forradalmi egyéniséget. A Rákóczi Szövetség jubileumi, tizedik alkalommal megrendezett Kárpát medencei történelemtanároknak szóló mátrafüredi tábora fő rendezőelve Batthyány emlékezete volt. Emellett, az oktatásban legproblematikusabb korszakok átfésülése, új kutatási eredményei, valamint a korábbi best of előadók újbóli meghívása töltötte ki az egy hetet. Az impozáns környezetben táborozókat Halzl Gyömrőn a kilencvenes évek elején rendszeresen rendeztek szépségversenyt, az akkori művelődési házban. A rendezvény igen kedvelt volt a lakosság körében, idővel aztán mégis abbamaradt. Néhányan a mai napig felismerik az utcán az egykori királynőket. Régóta terveztük már, hogy ismét felélesztjük ezt a versenyt, ám a végső lökést a Tófürdő felújítása adta tavaszán elkezdtük a szervezési munkálatokat, melynek nyomán szeptember első hétvégéjén megválasztottuk Gyömrő szépét. A helyszín a csodálatos Tófürdő szabadtéri színpada (Negresco étterem), ahol valódi gálahangulat kerekedett. A zsűri mellett a helyszínen levő több száz néző is megválasztotta a saját kedvencét, ám különböző szponzorainknak hála, senki sem maradt ajándék nélkül! A 2006-os Tavi Tündér (Gáspárdy Daniella) többek között nyaralást, koronát és gyertyafényes vacsorát nyert, ám Történelemtanárok tábora Mátrafüreden József elnök köszöntője után, immár hagyományosan Tőkéczki László szólította meg a polgári társadalom öröksége témájában. Igen színvonalas, érdekes referátumok hangzottak el a történettudomány jeles, megbecsült kutatói, oktatói előadásában a Mohács utáni társadalomról, a reformkorról, Batthyányról, a 20. század útvesztéseiről, kényszerpályáiról, napjaink polgári társadalmának válságával bezárólag. Az anyaországból, elszakított országrészekből érkező történelemtanárok hallhatták Bona Gábor, Dobszay Tamás, Földesi Margit, Szerencsés Károly, Pálffy Géza, Kovács Emőke, Urbán Aladár, Jeszenszky Géza, Gaudi Nagy Tamás előadását, Szabó Anna gyergyói mesemondót és a filmvetítéssel egybekötött fórumon, Pesty László rendezőt. Az utolsó nap programját, a tábor zárását nógrádi barangolás (Balassagyarmat, Csesztve, Szécsény, Hollókő) és koncert színezte. De csak egy évre. Jövőre, velük, ugyanott. Történelemtanárok, táborra fel! Forgács Attila II. Gyömrői Tószépe választás augusztus 26. Szabó Anna mesemondó a fődíj számára mégiscsak az volt, hogy Ő lett a Tó arca. Az Ő fotójával jelentek meg reklámok különféle lapokban, melyek a Tófürdőt, s így a várost reklámozták. Az idei győztes ugyanezt a nem kis díjat kapja: ban Ő lesz a Tó arca. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nem csupán a lányok szépsége a döntő a zsűri számára, hisz mindannyian kapnak személyre szabott kérdéseket, s az ezekre adott válaszaik is számítanak az értékelésnél. (A kérdéseket az előre kitöltött jelentkezési lapjukon található információk alapján állítjuk össze.) Szintén fontos az is, hogy sem jelentkezési, sem pedig belépődíj nincs, így nem csak sok jelentkező, hanem rengeteg néző is drukkol a helyszínen. Hosszú távon gondolkodunk, így jövőre már egész napos rendezvénnyé szeretnénk bővíteni ezt a versenyt. Bízunk benne, hogy idén is legalább akkora, vagy talán még nagyobb sikere lesz a lányoknak (s így a versenynek) mint tavaly!

9 VÉLEMÉNY Hitel átütemezés, szemfényvesztés A legutóbbi július 5-én megtartott képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontja volt Gyömrő város zártkörű kötvénykibocsátását tartalmazó előterjesztés. A novemberi közmeghallgatáson, amelyen felvettetem a város nehéz költségvetési helyzetét, jelen volt a helyi televízió, de az ott elhangzottak mégsem kerülhettek adásba. Ezen nem csodálkozom, mert ott számos kellemetlen dologról beszéltem, és mert a város vezetőinek akkori álláspontja szerint a költségvetés és a város gazdálkodása teljesen rendben volt. Júliusra azonban az előterjesztett anyag és a Pénzügyi Bizottság jegyzőkönyvének tanúsága szerint, kiderült mégsem. Nem szavaztam meg a nagyrészben az útépítés fedezetéül szolgáló hitel átütemezését: Mert eleve a hitelből épülő rossz minőségű aszfaltozás ötletét sem tartottam jó ötletnek ban, akkoriban Gyömrőre költözött polgárként, Mert egyetlen bank kötvénykibocsátásra vonatkozó hitelkonstrukcióját tárgyaltuk meg annak ellenére, hogy piaci versenyben, ekkora összeg esetén 1-2 % kedvezmény is tetemes megtakarítást jelenthet a város polgárainak, Mert ilyen fontos lépés megtétele előtt az a normális eljárás, hogy minimum a 3 legnagyobb magyarországi kereskedelmi banktól kérünk be ajánlatot, Mert az egyetlen ajánlattevő bank szakmai képviselője sem vett részt személyesen a képviselő- testület ülésén (feltételezem nem kapott meghívást), így az előre megfogalmazott kérdéseimet sem tudtam feltenni, Mert a kamatmentesség ebben az esetben jelentős szervezési, lebonyolítási díjat és kötvény kibocsátásonként további költségeket jelent, Mert képviselőtársaim úgy ajnározták a város megmentőjének mezében tetszelgő városvezetést, mintha az eredeti hitelfelvétel genezise nem tőlük eredne. Az előterjesztésről szóló végső döntés előtt magam kértem név szerinti szavazást. Az előterjesztést 16 Képviselő IGEN szavazattal támogatta, egyedül én szavaztam NEM-el. Sajnálom, hogy ebben a fontos kérdésben annak ellenére maradtam egyedül, hogy a vitában több ellenzéki képviselőtársam helyeselte érveimet. Ma ez már nem számít, csak az, hogy most is büszkén vállalom NEM szavazatomat. Tévedésemet vagy igazamat az idő múlására bízom. Ez egy álláspont, egy szabad vélemény az egyhangúság erdejében. Ebben a témában, nyilvános szakmai vitára bármikor készen állok a város vezetésével. Egyetlen feltételem, hogy erre kizárólag a város nyilvánossága előtt, a lakosság részvétele és független moderátor mellett vagyok hajlandó. Lepés Imre Önkormányzati Képviselő (MSZP) Nem átütemezés, hanem 176 millió forintos megtakarítás Amint azt a Gyömrő újság olvasói tapasztalhatták, nem szokásom az újságban megjelent cikkekre vagy képviselői véleményekre reagálni. Most azonban kénytelen vagyok kivételt tenni. Mivel a Hitel átütemezés, szemfényvesztés című cikk, amely egy önkormányzati képviselő tollából született, olyan mennyiségű hamis információt tartalmaz, melyet nem hagyhatok szó nélkül. Tehát az igazolható tények: Az önkormányzat költségvetése jelenleg is teljesen rendben van, ennek ellenkezőjéről nem esett szó egyetlen Pénzügyi Bizottsági ülésen sem. Aki veszi a fáradságot, és áttekinti városunk idei költségvetési rendeletét, annak számára kiderül, hogy önkormányzatunk 131 millió forint szabadon felhasználható általános tartalékkal rendelkezik, melyet pályázatokhoz önrészként szeretnénk felhasználni. Célravezetőnek tartanám, ha a képviselők jobban ismernék a város költségvetési rendeletét, hiszen ez feladatuk. A 2004-ben elkészült aszfalt utak előnyét minden gyömrői lakos élvezi, immáron harmadik esztendeje. Biztos vagyok benne, hogy a város lakosságának egészsége, kényelme, közlekedésének komfortja előbbre való az egyéni politikai érvényesülés lehetőségénél. Nem hiszem, hogy sokan egyetértenek azzal a véleménnyel, hogy nem kellett volna egyetlen utcát sem leaszfaltozni, hanem meg kellett volna várni az idén ősszel talán megjelenő bizonytalan kimenetelű EU-s pályázatot, és addig a mészköves vagy földes utcákon járni. Ugyancsak nem felel meg a valóságnak, hogy a képviselő-testület legutóbbi, külön a kötvénykibocsátás témájára összehívott testületi ülésen hitel átütemezésről döntött volna. A valóság, hogy az aszfaltozási programra felvett 445 millió forintos hitelt kötvényekre váltottuk, a futamidő semmit sem változott, nem ütemeztük át! Az egyetlen jelentős különbség, hogy a számlavezető pénzintézetünkkel folytatott több hónapos tár-

10 10 VÉLEMÉNY gyalások eredményeként a kötvény kibocsátás 176 millió forintos megtakarítást jelent városunknak. Vagyis hátrányról nem, kizárólag 176 millió forint megtakarításáról hozott döntést 16 képviselő. Sem kockázatot, sem hitel átütemezést nem vállaltunk fel. A döntési helyzet ennyire tiszta és egyértelmű volt, ezért 16 képviselő, még a néhány ellenzéki is megszavazta név szerint ezt a városunk számára vitathatatlanul előnyös döntést. Többek között a képviselőtestületben helyet foglaló másik MSZP-s képviselő is. Mivel ő fontosabbnak tartotta, nagyon helyesen, a város számára megtakarítható 176 millió forintot, mint a saját politikai becsvágyait. Mindenkinek joga van a véleményéhez, de azt kissé orcátlannak tartom, ha valaki az önkormányzat és a város érdekével ellentétesen szavaz, ezt követően pedig hamis információkat közzé téve valamiféle önálló politikai karrier lehetőséget kíván kovácsolni egyedi véleményéből. Bevallom, sokszor magam sem vagyok biztos abban, hogy egy-egy kérdésben jó döntést hozunk, de minden esetben törekszünk rá. Viszont amikor 17 emberből 16 egyetért egy döntéssel, akkor ez számomra elég meggyőző. Erről az esetről is az a szakállas vicc jut az eszembe, melyben az autós az autópályán a forgalommal szembe haladva hallgatja a rádiót, ahol felhívják az autósok figyelmét, hogy vigyázzanak, mert egy őrült a forgalommal szembe hajt. Az autós erre felkiált: még hogy 1 örült, mind szembe jön! Hát ehhez kell egyfajta nagyfokú önbizalom. Az említett írás végén szereplő vitára való felkérésről pedig az a véleményem, hogy az említett képviselő először folytassa le a vitát a saját MSZP-s képviselő társával, akivel a leírtak szerint ugyancsak nem ért egyet. A magam részéről pedig az országos pártviszályokat utánzó viták helyett ezután is sokkal inkább a munkára és a város további fejlesztésére szeretnék koncentrálni. A valóságnak megfelelő információk közlésén túl másik fő célom az volt, amikor tollat ragadtam, hogy nem kívánom a Gyömrő újságot az országos médiához hasonlóan mesterségesen gerjesztett, kisarkított véleményeken alapuló viták színterévé alacsonyítani. A Gyömrő 2000 Kör képviselői is saját pénzükön kinyomtatott kiadványokban tájékoztatják a választó polgárokat valóban lényeges kérdésekről, ezért ha más képviselőknek is külön véleményük van, legyen az bármilyen szélsőséges is, úgy azt szabadon, a pártkasszából finanszírozott kiadványaikban jelentessék meg a jövőben. Gyenes Levente polgármester Eszperente nyelvlecke becses fejeseknek Gloria victis üdvözlet a gimnázium új kurátorainak Kedves felettesek! Becsengettek! Gyertek, gyertek! Szeptemberben, decemberben egyre megy. De gyertek, egyszer, hetvenszer, ezerszer, etc.... Teremtsetek kerek helyzetet. Fejekben. Lelkekben. Nem lehetetlen. Ne kerteljetek. Gyereknek neve legyen! Legyetek egyenesek, de feleslegesen ne perlekedjetek, jelenetet ne rendezzetek. Szembe se menjetek, ne cselezzetek. Gengszter helyzetbe nem keveredhettek. Seperjetek helyben. Ne kedvezzetek kedvesebbeknek, kegyencek nem lehetnek de rendetlen embereket, serte perte fenegyerekeket helyre tegyetek. Lehetetlen? Tehetetlen? Exlex? Ezek egy percet sem lehetnek. Szertelen Mekk Elekre ne terceljetek! Telket se vegyetek, ne termeljetek esztendeje felejtett csekkeket. Esztelen emeleteket ne emeljetek. De, ne legyen kevesebb sem! Tegyetek rendet. Benneteket sem vetnek meg, meglehet, veletek lesznek, ezt le merem Mentsetek meg egy nem lehetetlen helyzetet! Szeretettel: Etele Hangos volt a zene Több gyömrői lakos telefonon keresett meg azzal, hogy a Centrum üzletház parkolójában július 20-án megtartott Rock Fesztivál zavaróan hangos volt. A fesztivál éjszaka is folytatódott a város szívében. Gyömrő város szerencsés helyzetben van, hiszen sok, színes nyári program biztosítja a gyömrőiek és a környéken élők szórakozását, pihenését. Ilyen többi között a Tóstrand és környékén lévő szórakozó helyek, valamint az Eskü téri vagy a parkban lévő rendezvények, amelyeket mindenki számára megfelelő időpontokban és kellő odafigyeléssel szerveztek meg. A rock zene köztudottan erős hanghatást kelt, köszönhetően a gitár és dob kiemelt szerepének, és emellett a hangosításra is külön figyelmet szentelnek. Ez nem az a zenei műfaj, amely andalító és pihentető. Újságcikkemet nem kritikaként írtam. Csupán élni kívánok azzal a lehetőséggel, hogy képviseljem azokat, akik megtisztelnek bizalmukkal, és hozzám fordulnak, hogy kérésük minél szélesebb nyilvánosságot kapjon. Ezért csak gondolatébresztőként teszem fel a következő kérdést: Miért nem lehet a Rock fesztivált olyan helyszínen megrendezni, ahol a rock zenét kedvelők nem zavarják azok nyugalmát, akik nem kedvelik ezt a zenei stílust? Horváth István megyei képviselő

11 RENDŐRSÉGI HÍREK Elkerülik a strandot a bűnözők Rendőrvezetői szemle a Tófürdőn Július 20-án tucatnyi rendőr jelent meg a Tófürdőn. Senki ne ijedjen meg, nem történt súlyos bűncselekmény a strandon! A rend őrei csupán szemlét tartottak. A helyszínen volt a pest megyei rendőr főkapitány-helyettes, Bozsó Zoltán rendőrezredes is. De természetesen a helyi vezetés is képviseltette magát. Az ellenőrzésre azért került sor, mert kíváncsiak voltak arra, vajon jól működik-e a júliusban felállított strandrendőri szolgálat. Egyelőre azt mondhatjuk, hogy strandrendőreink jelesre vizsgáztak. A szolgálatnak köszönhetően ebben az évben a strandolók sérelmére bűncselekményt még nem követtek el. Mivel igen nagyszámú strandoló biztonságáról van szó, a szemle után Bozsó Zoltán ígéretet tett arra, hogy a strandrendőrök ezentúl este 10 óráig vigyáznak a rendre a tófürdőn és a lehetőségekhez képest megerősítik a szolgálatot a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (REBISZ) egységeivel. Őket már láthattuk is szolgálatot teljesíteni Gyömrőn. Egyébként az önkormányzat 2004-ben vette saját kezelésbe a strandot és nagyarányú fejlesztéseket hajtott végre. A fejlesztés hatására, valamint az ingyenes strandolási lehetőség miatt ebben az évben kb strandoló, pihenő ember érkezett a tófürdő területére ben már ismertté vált környékünkön a gyömrői tóstrand, ezért megduplázódott a vendégek száma, több mint fő pihent vagy üdült itt. A gyömrői rendőrőrs 2005-ben 4 bűncselekményt regisztrált a nyári időszakban, melyet a strandolók sérelmére követtek el ban már pihenni vágyó volt a tóstrandon. A strandolók számának növekedésével nőtt a bűnesetek száma is ban 16 bűncselekményt követtek el az itt pihenők sérelmére, és 4 elkövető került rendőrkézre. A fenti előzmények ismeretében merült fel a strandrendőrség felállítása, melyet a Pest megyei rendőr főkapitányság vezetője, dr. Ignácz 11 István rendőr dandártábornok is támogatott. A főkapitány megbeszélést tartott az önkormányzat vezetésével és döntött a strandrendőrség felállításáról. Így július 1. óta négy strandrendőr teljesít szolgálatot a gyömrői tófürdőn. A július 20-i szemle után azonban esély van arra, hogy még nagyobb legyen a rendőri jelenlét Gyömrőn. Amikor lehetséges, plusz rendőröket kapunk a REBISZ állományából. A rend őrei természetesen nemcsak a tófürdő biztonságára ügyelnek. Gyömrő egész területe górcső alá kerül. De nyilván ott fokozottabb a készültség, ahol több ember fordul meg. Ilyen például a piac területe. Tovább folytatódik az autósok ellenőrzése is. A traffipax használata szinte nélkülözhetetlen. Rengeteg a gyorshajtó, a várakozások szerint a rendszeres sebességmérés elriasztó hatású lehet. Egyelőre úgy tűnik, nem túl ijedősek a gépkocsivezetők. Az év első felében csak a gyömrői rendőrök csaknem 1000 autóst büntettek meg, a szabálytalankodók 70 %-a gyorshajtás miatt volt kénytelen a pénztárcájába nyúlni. Júliusig csaknem 4 millió (!) forint helyszíni bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök. Pedig mindannyiunk biztonsága érdekében fontos lenne a szabályok betartása.

12 12 KÖZLEMÉNYEK Gyömrő és Vonzáskörzete Mozgáskorlátozottak Alapítványának évi közhasznú tevékenysége Az alapítvány január 1-től kezdődően kiemelkedően közhasznú szervezet. Közhasznú tevékenységét Gyömrőn és Dél Pest Megye 15 településén lakó mozgáskorlátozott egészségkárosodott és egyébként megváltozott munkaképességű, beteg fogyatékos gyermekeknek és felnőtteknek a rehabilitációját, mindennapi életvitelének segítését végzi. De a mozgásukban korlátozottak mellett a vakok és gyengén látók, hallássérültek és az értelmi fogyatékosok segítését is végzik, mivel igény van rá és a körzetben nincs számukra speciális érdekvédelmi szervezet. Az Alapítvány 2006-ban két alkalommal /május 25-én és december 14-én/ tartott kuratóriumi ülést /Gyömrőn az Eskü téri szolgáltató Házunkban/, ami széleskörű meghirdetésre került. Az ülések nyilvánosak voltak. Azon bárki, aki tevékenységünk iránt érdeklődik részt vehetett. A kuratórium tisztviselői tagjai az alapítvány alapításától, től a mai napig sem tiszteletdíjban, sem egyéb kifizetésben nem részesültek. Az Alapítvány a mindennapi munkáját, tevékenységét Gyömrőn az /Erzsébet telepi/ Eskü téren lévő Mozgáskorlátozottak Egészségkárosodottak Szolgáltató Házában valamint a településen lakó összekötők, önkéntesek segítők segítségével végzi ban 18 rendszeres önkéntes segítő tevékenykedett munkánk során. A mindennapi kapcsolattartás alkalmával 2006 évben 1136 ügyfelünk volt. Munkánk során az egyének széleskörű információkkal való ellátása, egyének és családok mindennapi életvitelének a segítése, fogyatékossági támogatások intézése, közlekedési és gépkocsi vásárlási támogatások intézésének segítése, lakásuk akadálymentesítésének tanácsadása, támogatások intézése, jogi tanácsadás folyik. Ezen kívül orvosi vényre való kiszolgálás, önköltségi áron gyermekpelenkák, gyermek és felnőtt gyógypelenkák, gyógynövények, a mindennapi életvitelt segítő termékek nem nyereségorientált forgalmazása folyik, amivel a rászorulók egészségi állapotuk javítását segítjük. Ebben az évben is folytatódott a rászorultak lakásán az ortézisek és protézisek mintavétele, próbája, átadása és használatuk tanácsadása, hogy ne kelljen Budapestre utazniuk az amúgy is nagyon nehezen mozgó közlekedő igénybevevőknek. Ebben az évben is folytatódott a mozgásukban korlátozott fogyatékos emberek rehabilitációjának, képzésüknek a segítése, részükre munkalehetőség biztosítása. Ebben az esztendőben is 40 leszázalékolt, mozgásában korlátozott személyt sikerült foglalkoztatni, kereseti lehetőséghez juttatva Őket jövedelmük kiegészítése céljából. A személyi jövedelemadó 1%-ból kapott összeg 2006-ban Ft volt, amit ezúton is tisztelettel megköszönünk a felajánlónak. Ezt a pénzt, valamint a Maglód Nagyközség Önkormányzatától kapott Ft ot, a Regionális Egyesületünktől kapott Ft-ot a szolgáltató házunkban és a művelődési házunkban április 27-én, július 22-én, szeptember 28-án, november 23-án és december 14-én megtartott összejövetelek, ismeretterjesztő felvilágosító előadások bemutatók megrendezésére, a július 3-án megtartott Pest Megyei Mozgáskorlátozottak Juniálisára és a december 17-én megtartott Karácsonyi Ünnepség megrendezésére fordítottuk. A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-Magyarországi Regionális Kollégiumának működési pályázatán elnyert Ft támogatást az Eskü téri Szolgáltató Házunk működésének fenntartásának és az Alapítvány kiadásainak fedezésére használtuk fel. Az alapítvány 2006 évi gazdasági mérlegének főbb adatai: Közhasznú tevékenység összes bevétele: 582 e. Ft. Közhasznú célú működésre kapott támogatás: 576 e. Ft. Központi költségvetésből kapott támogatás: 41 e. Ft. Magánszemélyek és vállalkozok támogatása: 405 e. Ft. NCA működési célú pályázat támogatása: 130 e. Ft. Vállalkozási tevékenység bevétele: 85 e. Ft. Egyéb bevétel: 11 e. Ft. Az Alapítvány 2006 évi összes bevétele: 667 e. Ft. Közhasznú tevékenység ráfordításai: 573 e. Ft. Vállakózási tevékenység ráfordításai: 112 e. Ft. Az Alapítvány 2006 évi összes ráfordítása: 685 e. Ft. Az Alapítvány vagyona december 31-én: 8420 e. Ft. Az Alapítvány teljes vagyona december 31-én: e. Ft. Bízunk abban, hogy a tavaszán elkezdett Eskü téri Szolgáltató Házunk mielőbbi befejezésével, a kitűzött célunk következetes megvalósításával, a velünk kapcsolatban álló egyénekkel és közösségekkel a Gyömrőn és a vonzáskörzetében lakó mozgáskorlátozott egészségkárosodott fogyatékkal élő gyermek és felnőtt sorstársaink javára további eredményes munkát tudunk végezni a jövőben is. Szabó Tibor mozgáskorlátozottak szervezetének alapítványának elnöke A kuratórium tagjai a április 26-án megtartott ülésén az Alapítvány elmúlt évi munkáját tevékenységét jónak korrektnek tartják, így a évi közhasznúsági beszámolót egyhangúlag elfogadták, jóváhagyták. GYÖMRŐ Közéleti és információs magazin 2007/08 Felelős kiadó: Gyömrő Város Önkormányzata Főszerkesztő: Király Erzsébet Tördelőszerkesztő: Kovács Gábor Nyomda: Open Art Megjelenik 5100 példányban. *** Észrevételeiket az ujsag.velemeny@gyomro.hu címre várjuk. A magazin bővebben a weboldalon olvasható.

13 Álláshirdetés Gyömrő Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala állást hirdet (határozott idejű köztisztviselői jogviszony) közterület-felügyelői feladatkör ellátására. Az állás elfoglalásához és ellátásához szükséges: Minimum középfokú végzettség, Rugalmas, pontos és gyors munkavégző képesség, Önálló feladat ellátásra való képesség, Köztisztviselői alapvizsgával és közterület-felügyelői vizsgával rendelkezők előny. Jelentkezési határidő: augusztus 25. Jelentkezni az önéletrajz és a végzettségeket igazoló oklevelek egyszerű másolatainak benyújtásával lehet az alpolgármesteri titkárságon. Polgármesteri Hivatal B épület. KÖZLEMÉNYEK Álláshirdetés 13 Gyömrő Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala állást hirdet (határozott idejű köztisztviselői jogviszony) adminisztrációs feladatkör ellátására. Az állás elfoglalásához és ellátásához szükséges: Minimum középfokú végzettség, Gyors- és gépírási képzettség és gyakorlat, Jegyzőkönyvvezetési gyakorlat, Rugalmas, pontos és gyors munkavégző képesség, Önálló feladat ellátásra való képesség, Köztisztviselői alapvizsgával rendelkezők előny. Jelentkezési határidő: augusztus 25. Jelentkezni az önéletrajz és a végzettségeket igazoló oklevelek egyszerű másolatainak benyújtásával lehet az alpolgármesteri titkárságon. Polgármesteri Hivatal B épület. Hulladékkezelési hírek Ünnepi szállításváltozás! Következő ünnep: augusztus 20. hétfői nap. Az érintett területen a szállítás az ünnepnapot követő pénteken, azaz augusztus 24-én lesz. Kérünk minden érintett területen lakót, hogy a jelzett napon helyezze ki az elszállítandó hulladékot! Patikai ügyeleti rend augusztus szeptember Hétköznapokon a Szent Erzsébet Patika tart ügyeletet este 10-ig. A hétvégi és az ünnepnapi ügyeleti rend a következő: Augusztus este 10-ig Szent Erzsébet Patika Augusztus 20. hétfő Augusztus Szeptember 1 2. Szeptember 8 9. Szeptember Szeptember du. 4-ig este 10-ig este 10-ig este 10-ig este 10-ig este 10-ig Kehely Patika Humanitas Patika Kehely Patika Szent Erzsébet Patika Humanitas Patika Kehely Patika KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondok gyermekeim és a magam nevében mindazoknak, akik mély gyászunkban mellettünk álltak. Elsősorban barátainknak és azoknak, akik drága férjem, Kiss Lajos temetésén részt vettek, részvétüket, együttérzésüket fejezték ki, sírjára koszorút, virágot helyeztek el. Köszönet az önkormányzat munkatársainak a gyors segítségért, valamint a Szomorú Szív Kft. minden dolgozójának a példás és odaadó munkájáért. A gyászoló család

14 14 SPORT A Dániai Soccerfestival Gyömrő SE utánpótlás csapatai meghívást kaptak július ig Koppenhágába a Soccerfestivalra. Ez Skandináviában a legnívósabb utánpótlás labdarúgó torna, amelyen 170 csapat, fiúk-lányok különböző korcsoportokban, kergette a labdát és az egész lebonyolítást a UEFA ellenőrizte. A mérkőzéseket az Ishoj városrészében található sportcentrumban rendezték, ahol 15 első osztályú pályán játszhattak fiataljaink. A tornára olyan csapatok is elutaztak, mint pl.: Sao Paolo, Santos (BRA), Valencia (Esp),Malmö (Swe), Bröndby ( Dán), Dinamo Moszkva és sorolhatnám még. Csapatunk két korosztállyal utazott ki (ifi és serdülő). Ifi csapatunk a 12 csapatos tornájukon az előkelő 9. helyen végeztek 2 győzelem és 4 vereséggel. De meg kell jegyezni, hogy csapatunk a magyar megyei baj- Farkas Lajos Emléktorna Marci (bácsi). Így ismerte mindenki ezt a kiváló sportembert, aki évtizedekig munkálkodott a gyömrői sportért, ezen belül a labdarúgásért. Volt játékos, sportvezető, s a sport fejlesztéséért sokat tevékenykedő önkormányzati képviselő is. Az ő emlékére rendezi meg a gyömrői Labdarúgó Szakosztály minden évben ezt a tornát. Tavaly a gyömrői labdarúgók a kupa elnyerésével adóztak Marci (bácsi) emlékének. Az idei eredményről a következő lapszámban tudósítunk. Az Emléktornát augusztus 11-én és 12-én tartották. Különben az idei labdarúgó bajnokság augusztus 25-én kezdődik. További mérkőzések: augusztus 15. Magyar Kupa Gyömrő Pánd augusztus 16. edzőmérkőzés Pécel Gyömrő augusztus 19. edzőmérkőzés Úri Gyömrő nokság II. osztályában játszik, kinti ellenfeleik pedig orosz, svéd, cseh, német profi csapatok voltak. Kicsi szerencsével végezhettünk volna az 5. hely környékén is. Serdülő csapatunk várakozáson felül teljesített a tornán, a 24 csapatos korosztályukban a 10. helyet szerezték meg. Meg kell jegyezni, hogy a csoportmérkőzéseken két potya góllal maradtunk le az első helyről. A csoportmérkőzéseken elszenvedett két egy gólos vereség nagyon fájó volt gyerekeinknek és kísérőknek egyaránt, mivel mindkét mérkőzésen fiataljaink irányították a játékot, csak a helyzeteiket nem tudták gólokra váltani. Ráadásul a szerencse is az ellenfeleinket segítette, mert mindkét mérkőzésen peches potya gól született, amivel az első helyről lecsúsztunk a harmadik helyre. Amennyiben nem kapunk ki a Skontó Rigától, akkor a Gyömrő SE játszhatta volna a Finálét Malmö ellen. Csapatunk 4 győzelem és 3 vereséggel, nagyon jó teljesítménnyel zárta a tornát. Ifi csapat: Szabó Máté, Schirk Norbert, Horváth Zoltán, Vígh István, Földesi András, Lovasi Balázs, Gubcsó Dávid, Cziriák László, Laczkó Gábor, Lénárt Manó, Drávucz Tamás, Kelemen István, Silló Hunor, Gér Tamás, Erdős Krisztián, Urbán Gábor, Lőrincz Ádám, Varró József, Asztalos Krisztián Edző : Havasi András Serdülő Csapat: Oxi Dávid, Pelyvás Zoltán, Maxim Gábor, Horváth Péter, Matyó Máté, Szépvölgyi Szilárd, Herczeg Máté, Lázár Szabolcs, Bartha Szilárd, Gerbovits Domonkos, Péterfi Csaba, Zsebe Tamás, Lovasi Norbert, Tiszperger Attila, Csontos Ádám, Szabó Attila, Múrvai Alex Edző: Kuprák János Eredményeink: Gyömrő- Kerava United (Fin) 4-0, Gyömrő Skontó Riga 0-1, Gyömrő Täby Is (Swe) 0-1, Gyömrő Lilla Torg FF (Swe) 3-0, Gyömrő Zangezur (Azerbajdzsán) 2-0, Gyömrő Ikstadt IF (Dán) 1-1 ( 9-8 ), Gyömrő FC OEZ (Cseh ) 0-3 A csapat és a szakmai stáb nevében szeretnénk köszönetet mondani Fehér Nándornak, Szépvölgyi Zsoltnak, Horváth Lajosnak, Silló Melindának, Szabó Mártának, akik mint kísérők utaztak velünk és segítették a munkánkat! Horváth Zoltán tolmácsi segítségét is köszönjük!

15 SPORT Sporttábor Idén második alkalommal zajlott le a sporttábor, ahol csaknem 140 gyereket mozgattak meg a táborvezetők. A gyerekek biztonságáról, szórakozásáról és mozgásáról négy fiatal, leendő testnevelő tanár gondoskodott idén is. A sportcsarnokban történő foglalkozásokon kívül, ha az idő engedte, a gyömrői Tófürdőre is lejártak, és hetente egy alkalommal részt vettek lovas oktatáson, kerékpártúrán és harcművészeti foglalkozáson is. A napi programokban szerepeltek erősítő, játékos jellegű, mozgást fejlesztő játékok (fogójáték, kidobós, sorverseny). A csapatjátékok, melyek igen nagy sikert hoztak a gyerekek körében (kosár, kézi, foci), 15 az összetartozást, az egymásért való küzdést erősítette bennük. Reméljük, jövőre is ilyen jó körülmények között tudjuk megrendezni a sporttábort, szeretnénk minél több gyerekkel megkedveltetni a sportolás, mozgás örömét. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatásával a tábor minőségi munkáját tudtuk emelni. Baranyai Pálnak, aki nélkül ez a tábor nem jöhetett volna létre, az Új Halászkert Étteremnek (ebéd), a Gyömrői Tövesmajor Lovardának és az Erzsébet-tanya Gyömrőnek. T.E. Tó de Gyömrő Hegyikerékpár verseny amatőröknek és igazolt versenyzőknek Időpont: szeptember 01. (szombat) Helyszín: Gyömrő, Tőzeges-tó (horgásztó) Előnevezés: július 28-tól augusztus 30-ig, előnevezési díj befizetése a helyszínen: 1500 Ft gyurjanj@monornet.hu vagy telefonon: 06/ Nevezéshez szükséges adatok: név,cím, születési idő, egyesület, kategória A verseny napján a nevezési díj: 2500 Ft. Hobby kategóriában 12 éves korig ingyenes a nevezés. A triál bemutatóra a jelentkezés azonos feltételekkel történik, mint a MTB versenyre. Hobby kategória lány/fiú kis kör lány/fiú kis kör lány/fiú közepes kör lány/fiú közepes kör felnőtt nő/f közepes kör maszter nő/f közepes kör Sport kategória U15 lány/fiú közepes kör U17 lány/fiú nagy kör U19 lány/fiú nagy kör Felnőtt nő/f nagy kör Maszter nő/f nagy kör Program: nevezés, rajtszámátvétel pályabejárás hobby futamok rajtja sport futamok rajtja A két futam között triál bemutatót tartunk közönségdíjazással. Ha korcsoportonként a jelentkezők száma az 5 résztvevőt nem haladja meg, a szervezők a korosztályokat mindkét kategóriában összevonják! Díjazás: Hobby kategória: első 3 helyezett érem, ajándékok Sport kategória: első 3 helyezett érem, felnőtt nő/ férfi első 3 helyezett PÉNZDÍJ sport kategória, abszolút első: Giant-kupa A nevezési díj tartalmaz egy ebédjegyet és egy üdítőt!

16 16 SPORT Túlélő hegyi verseny 823 km 34. Tour-de Hongrie végeredménye: 132 indulóból 50 versenyző fejezte be a versenyt Az első szakasz Gyömrő Kazincbarcika 210 km-es táv volt. Ekkor a 6 Giant-Gyömrő versenyzőből még öt beért a célba. Imre Zsolt az erős oldalszélben feladta a versenyt. A második szakasz Kazincbarcika Sátoraljaújhely 206 km. 88-an álltak rajthoz, de a viharos szél és a rossz minőségű utak tovább tizedelték a mezőnyt. Laza Tamás bukás után adta fel, Kis Jenő a rossz útnak köszönhetően kettős defekt után döntött úgy, hogy elege lett a versenyből. A harmadik szakasztól 66 vitéz rajtolt. A miskolci utolsó, 6. szakaszig a gyömrőiek közül hárman voltak versenyben: Bohács Roland, Merő Csaba és Knoch László. Ez idő alatt irány Szlovákia, Kassa 138 km, Sátoraljaújhely Bükkszentkereszt km. Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt 8.7 km hegyi időfutam, majd a miskolci kritérium és befutó (Merő csaba az utolsó 7 körben adta fel), 70 km 50 értékelhető eredménnyel. Végeredmény: km, km/h 1. Bradley Andrew Swiag Pro-Cycling Team Ausztria 2. Keliar Miroslav ZS Sport Podbrezova Szlovákia 3. Pöll Stefan Denzel Cliff Ausztria 46. Knoch László Giant- Gyömrő 50. Bohács Roland Giant-Gyömrő Miskolci befutó után Úgy belejöttem, hogy még egy plusz szakaszt is bevállaltam volna Bohács Roland Giant-Gyömrő versenyző beszámolója a Tour-de Hongrie-ról Végre eljött a várva várt verseny, erre készültünk február óta. A rajt után azonnal brutál tempóra kapcsolt a mezőny, ahogy ezt gondoltuk. Ez egyébként jellemző volt az összes szakaszra. Az erős oldalszélben szakadozott a mezőny. Nagyon nehéz volt a verseny. Az edzői munka hibátlan volt,(cycling Sport Center Palotai Gabi edzőrezidens jóvoltából), de sajna én pont ezen a héten voltam a leggyengébb. Szerintem jobb helyen végeztem volna, ha minden 100%-os velem kapcsolatban. A csapat, beleértve a masszőröket és a kísérőket, a verseny egész ideje alatt csillagos ötösre vizsgázott. Pais Péternek az évtizedekre visszamenő versenyeken szerzett tapasztalata a frissítésnél jelentett nagyon sokat. Az egész verseny ideje alatt egyszer sem görcsölt a lábam, hála a jó időben mindig készen álló folyadék utánpótlásnak, valamint a kiváló masszírozásnak a versenyek után. A verseny ideje alatt izomláznak nyoma sem volt. Hála a gyúróknak, Kanyó Józsinak és Jaksa Jánosnak, akik a csapaton kívül segítettek más hazai csapatnak is lelazítani a verseny fáradalmait. Kár, hogy nem mindenki tudta befejezni a versenyt. Szerintem semmi ok a szégyenkezésre és magyarázkodásra, mindenki szuper volt. A kárörvendők, akik előre megmondták ( úgysem megy végig egy gyömrői sem és holnapra szállást sem kell foglalni nekik ) igen meglepődtek, mikor szerdán újra 5-en álltunk a rajtnál. Mindeki megtette a tőle telhetőt és személy szerint köszönök a csapatnak, az edzőnknek, a gyúróknak még egyszer mindent és a lehetőséget, amit kaptam. Remélem, lesz még alkalom újra ott lenni a rajtnál és még jobb eredményt elérni.

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

II. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2008. június 28.

II. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2008. június 28. Tisztelt Csapatvezető! Örömmel fogadtuk csapata nevezését a II. Kerettye Termál Kupa kispályás labdarúgó tornára. Levelünkben összefoglaljuk a lebonyolítással kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. Kérjük

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

GYSI HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR

GYSI HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR GYÖNGYÖS 2011 M E G H Í VÓ Tartalmas és színvonalas kézilabda tornánkkal, Gyöngyös látványosságaival, vendégszeretetével

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

A verseny neve. SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama

A verseny neve. SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama A verseny neve SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama A verseny ideje 2011. június 11-12. A verseny helye Kővágótöttös - Bakonya Rendező

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB 2018. szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás A felnőtt-férfi, a felnőtt-női, az utánpótlás férfi és az utánpótlás női korcsoportok számára kiírt hegyi országúti

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó 2015.Junius 6.. Helyszín 2141 Csömör, Major út 7-9. (Csömör Sportcsarnok) A versenyközpontot a Sportcsarnok és környezetében alakítjuk ki, a futamokat onnan indítjuk. Megközelítés BKV Az Örs vezér teréről

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

Lizards Floorball Team 2014. szeptember 13-14. www.trampolin.hu MEGHÍVÓ

Lizards Floorball Team 2014. szeptember 13-14. www.trampolin.hu MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ A Trampolin Sportegyesület Floorball Szakosztálya és a Magyar Floorball Szakszövetség újra életre hívja a Veszprém Open Floorball Cupot. A nyílt nevezésű kettő napos kupára várjuk a hazai utánpótlás,

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság. VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Zserdin Balázs (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 25. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna VERSENYKIÍRÁS I. JFC Kupa utánpótlás labdarúgótorna A TORNA CÉLJA A bajnokságok megkezdése előtt felkészülési lehetőséget biztosítani a meghívott csapatok számára. Célunk az, hogy ezt a tornát évről-évre

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB 2017. június 24-25., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt országúti országos bajnokságot

Részletesebben

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Nagyon kevés volt az év eleji nyitó bevételünk (8.500 Ft) ezért Mix torna szervezésre és rendkívüli helyzetünk támogatására kaptunk

Részletesebben

Eger, április 26.

Eger, április 26. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 19 én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB 2017. június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt időfutam országos

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2011. szeptember 17. szombat 10.30 óra Hévíz Hagyományteremtő szándékkal nyolcadik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről.

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről. Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Száma: 1099-3/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által 2016. május 4-én /szerdán/

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október

TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! A beszámoló a 2010. októbere és 2011 októbere közti

Részletesebben

Egyesületünk. A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán.

Egyesületünk. A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán. Bemutatkozunk Egyesületünk A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület 1992- ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán. Az egyesületünk célja Célunk a rock and roll tánc műfajának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/3/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. március 28-i ülésére Tárgy: XVII. Eplényi Vigasságok előkészítése

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

IX. MOGYI TRIATLON VERSENY 2014. JÚNIUS 21-22, BAJA

IX. MOGYI TRIATLON VERSENY 2014. JÚNIUS 21-22, BAJA IX. MOGYI TRIATLON VERSENY 2014. JÚNIUS 21-22, BAJA 2014. június 21. szombat TIGRA Triatlon Magyar Nagydíj sprint futam Versenyiroda nyit: 12.30 órakor Összes nő futama + Amatőr és elit felnőtt nők sprint

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentése

2010. évi Közhasznúsági jelentése A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 4954 Sonkád, Rákóczi u. 36. i Közhasznúsági jelentése Sonkád, 2011.03.21. Róka Edit Alapítvány elnöke 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Sonkádi Európa

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

III. KESI Kupa Kézilabda Nemzetközi Utánpótlás Torna

III. KESI Kupa Kézilabda Nemzetközi Utánpótlás Torna III. KESI Kupa Kézilabda Nemzetközi Utánpótlás Torna a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. Kecskeméti Sportiskola Kézilabda Szakosztályának rendezésében Kecskemét, 2019. június 21-23. 1 VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

12 Tápiógyörgye 2007 március

12 Tápiógyörgye 2007 március 12 Tápiógyörgye 2007 március "# $% ) *+,,-,++./ 0 1 2 "% 3 4 4 5 1 1 1 ) $ *1 / "5% ) 5 *3 6 $ 5 $/ "# $# % "% *1 7/ 9 : : ") % # 2 2 +,,- +0 ; < ; < = 3 9 >? ) 7 : : @ A "% < 9 3 # B # C 1 B # C ) 6 D

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00.

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00. A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2013. 06. 07.) Helyszín: Óvoda-Piactér-Központ-Óvoda Karneváli séta

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Eger, május 21.

Eger, május 21. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Időpont: 2012. augusztus 22. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak:

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben