Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018."

Átírás

1 Tisztelt Hallgatónk! A Kereskedelem és Marketing alapszakon a távoktatáson nappali tagozattal egyenértékű diploma kiadására kerül sor. A nappali tagozaton a tantervbe beépített egy féléves szakmai gyakorlat. A diploma egyenértékének megtartása miatt a távoktatás tagozaton is szükséges 200 órás szakmai gyakorlat elvégzése. A hallgatónak joga van a kötelező szakmai gyakorlatát külföldön teljesíteni, ebben az esetben is ugyanolyan igazolások leadása szükséges. A gyakorlat célja, hogy a hallgató az egyetem elméleti és gyakorlati ismereteket szintetizálva részt vegyen konkrét szakmai feladatok megoldásában, ismerje meg az adott gyakorlóhely tevékenységén keresztül az alapvető gazdasági, gazdálkodási, szervezési és vezetési feladatokat. A Szakmai gyakorlat teljesítésére, távoktatás munkarendben, a következő lehetőségei vannak: 1. Ha a szaknak (specializációnak) megfelelő munkahelyen dolgozik, akkor igazolást kell hoznia a munkáltatótól 200 órás munkavégzésről. 2. Ha tanulmányai megkezdése előtt legfeljebb 5 éve a szaknak megfelelő munkahelyen dolgozott, akkor erről is beadható az igazolás. 3. FSZ képzés szakmai gyakorlat igazolása, beszámolója (bizonyítványának másolatával) is beadható. 4. Ha az előzőekben felsoroltak akadályba ütköznek, akkor a IV. aktív évben a szaktanszékek által szervezett üzemlátogatáson kell részt vennie, és erről írásbeli dolgozatot kell beadnia. Az 1., 2., 3., pont alapján való teljesítés esetén: Amennyiben a májusi államvizsgán szeretne részt venni a munkahelyi befogadó nyilatkozatot (1. sz. melléklet) és a gyakorlati igazolást (2. sz. melléklet) január 31-ig kell leadnia a Hallgatói Szolgáltatási Osztályon (Fszt. 2.) ÉS feltölteni a Coospace-re a tárgy színterébe. A 4. pont alapján való teljesítés esetén: A tanév során a Neptunban vagy a Coospacen meghirdetett üzemlátogatásra be kell jelentkezni, és a megadott időpont(ok)ban részt kell venni. A specializációhoz kapcsolódó gyakorlati helyen szerzett tapasztalatokat összegezve a hallgató írásbeli beszámolót készít, melynek formai és tartalmi követelményeit az alábbiak szerint kell teljesíteni. A beszámoló FORMAI követelményei: oldal; Times New Roman betűtípus; 1,5 sortávolság; min. karakterszám szóköz nélkül táblázatok, ábrák címekkel, forrás megjelöléssel. Táblázatok, fényképek, grafikonok beiktatásával a dolgozat értéke növelhető, de ez a terjedelembe nem számít bele, ezt mellékletként lehet csatolni a beszámoló végén.

2 A beszámoló TARTALMI követelményei (KERESKEDELMI ÉS MARKETING szak esetén): Bevezetés: piac, cégismertetés. Elemzés: gyakorlati tapasztalatok leírása, pozitív, negatív meglátások (erősségek, gyengeségek) ismertetése. Következtetés: következtetések, javaslatok az ismertetett területre (pl. munkakör), folyamata, szervezetre vonatkozóan. A beszámoló TARTALMI követelményei (TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS szak esetén): A választott gyakorlati hely általános ismertetése. A választott cég fő tevékenységeinek, üzletköreinek leírása. Az adott cég hazai, nemzetközi piacon betöltött szerepe, működése. Pozitívumok, negatívumok, eladható-e a piacon a terméke vagy nem, miért, stb. (A hallgató saját véleménye is szerepeljen a dolgozatban!) A cég vendégkörének jellemzői több szempontból vizsgálva (nemzetiség, életkor, érdeklődés, tartózkodási idő, átlagos költés, stb.) Megfelel-e a szolgáltatás a jelenlegi piacok, vendégkör elvárásainak? Ha a cég valamely külföldi lánc tagja, milyen elvárásokat jelent ez a cég felé, hogyan tudják ezt teljesíteni, milyen előnyt vagy hátrányt jelent ez számukra? A hallgató által végzett tevékenységek, feladatok ismertetése. A hallgató javaslatai, értékelése a szerzett tapasztalatok alapján. A beszámoló akkor kerül elfogadásra, ha abban a hallgató önálló véleménye is megjelenik. Ha a hallgató két cégnél teljesítette a gyakorlatát, akkor két gyakorlati igazolást kell hoznia és a beszámolót mindkét cégre vonatkozóan el kell készítenie (10-10 oldal minimum). Amennyiben a hallgató a májusi államvizsgán szeretne részt venni, akkor a gyakorlatról készült beszámoló dolgozatot 1 példányban szintén az Ügyfélszolgálaton (Fszt. 2.) kérjük leadni és a Coospace-re a Beszámolók közé feltölteni a szakdolgozat leadási határidő (várhatóan április 25.) előtt legkésőbb 1 hónappal. Ha a hallgató a következő ciklus, novemberi államvizsgáján szeretne részt venni a beszámolót legkésőbb május 31-ig adja le az Ügyfélszolgálaton, ill. töltse fel a Coospace-re is. CSAK ÉRVÉNYES, IGAZOLT GYAKORLAT ESETÉN JELENTKEZHET A HALLGATÓ ZÁRÓVIZSGÁRA. A hallgatók az igazolásokkal és egyéb gyakorlattal kapcsolatos adminisztrációs ügyekben keressék a Hallgatói Szolgáltatási Osztályt (hszo.kvik@uni-bge.hu), a gyakorlati beszámolóval és az üzemlátogatással kapcsolatos kérdések ügyében a szakmai gyakorlat vezetőt, az adott Tanszéken, a kiírt fogadó órákban, vagy ben. Budapest, október Kereskedelmi Intézeti Tanszék dr. Kozák Tamás

3 1. sz. melléklet BEFOGADÓ NYILATKOZ AT Alulírott.hozzájárulok ahhoz, hogy.. (név) (Neptun kód) a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és IdegenforgalmiKar szakos.... szakirányos távoktatás tagozatos hallgatója a szakmai gyakorlat követelményeit cégünknél/vállalatunknál teljesítse. A cég/vállalat vezetőjének neve: A cég/vállalat adatai:... Név: Cím: Tel.:... Fax: A kijelölt gyakorlatvezető adatai: Név:... Beosztása:... Végzettsége:... Munkahelyi cím:... Tel.:... Fax: Dátum: PH Gyakorlatvezető aláírása Gyakorlati hely céges aláírása Gyakornok aláírása Egyetemi képviselő aláírása

4 2. számú melléklet

5

TÁJÉKOZTATÓ. a szakmai gyakorlatról a nappali tagozatos Kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak (BA)

TÁJÉKOZTATÓ. a szakmai gyakorlatról a nappali tagozatos Kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak (BA) TÁJÉKOZTATÓ a szakmai gyakorlatról a nappali tagozatos Kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak (BA) 1 Ideje, előfeltételei: A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelem és marketing alapszakán tanuló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA Jelentkezés a vállalati gyakorlatra: A vállalati gyakorlatra a mellékelt Vállalati gyakorlati

Részletesebben

Kedves távoktatásos végzős Hallgatók!

Kedves távoktatásos végzős Hallgatók! Kedves távoktatásos végzős Hallgatók! Akik a novemberi államvizsgára készülnek, azoknak a SZAKDOLGOZAT LEADÁSI HATÁRIDŐ 2016. OKTÓBER 5. (-ig ingyenes)! Záróvizsgára jelentkezés határideje 2016. SZEPTEMBER

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A Gazdálkodási és menedzsment szakon (nappali és levelező tagozaton) 600 óra szakmai gyakorlat teljesítése kötelező. A szakmai gyakorlat

Részletesebben

2016. július 1. 2016. december 20. konzulensének visszaigazolása Kutatási terv leadása a témavezető tanárnak (belső konzulensnek)

2016. július 1. 2016. december 20. konzulensének visszaigazolása Kutatási terv leadása a témavezető tanárnak (belső konzulensnek) MAGYAR NYELVŰ NAPPALI BA KÉPZÉS KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK A szakdolgozati témák meghirdetése 2016. március 11. 2016. október 7. Hallgatók szakdolgozati témaválasztása és a szakdolgozat jelentkezési

Részletesebben

Szakmai gyakorlat. a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon. Dr. Koppány Krisztián PhD. egyetemi docens, vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes

Szakmai gyakorlat. a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon. Dr. Koppány Krisztián PhD. egyetemi docens, vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes Szakmai gyakorlat a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon egyetemi docens, vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes gyakorlat-orientáció Üzleti BA szakok képzési struktúrája, szakaszai elméleti alapképzés

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA Jelentkezés a vállalati gyakorlatra: A Vállalati gyakorlatra a mellékelt Vállalati gyakorlati

Részletesebben

Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében

Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében A képesítési követelményeknek megfelelően minden óvodapedagógus hallgató zárófoglalkozást köteles tartani.

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLATI SZABÁLYZAT A (BSC) ALAPKÉPZÉSHEZ BIOLÓGIA, FIZIKA, FÖLDRAJZ, KÉMIA, KÖRNYEZETTTAN, MATEMATIKA

SZAKMAI GYAKORLATI SZABÁLYZAT A (BSC) ALAPKÉPZÉSHEZ BIOLÓGIA, FIZIKA, FÖLDRAJZ, KÉMIA, KÖRNYEZETTTAN, MATEMATIKA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZAKMAI GYAKORLATI SZABÁLYZAT A BIOLÓGIA, FIZIKA, FÖLDRAJZ, KÉMIA, KÖRNYEZETTTAN, MATEMATIKA (( (BSC) ALAPKÉPZÉSHEZ SZOMBATHELY 2010 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A féléves szakmai gyakorlat rendje a Kereskedelem és marketing szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére

A féléves szakmai gyakorlat rendje a Kereskedelem és marketing szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A féléves szakmai gyakorlat rendje a Kereskedelem és marketing szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A kereskedelem és marketing szak képzéséhez előírt szakmai gyakorlatok rendjét a Főiskola

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campus Szarvas Útmutató a 7. félévi szakmai gyakorlathoz Szarvas 2015. 2 1. Általános tudnivalók (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS IV. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS IV. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS IV. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS HALLGATÓI SZÁMÁRA http://uti.gtk.szie.hu/oktatas/szakmai-gyakorlat-uti Jelentkezés a szakmai

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév

ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév Általános tudnivalók A FOSZK Kereskedelem és marketing képzés tanterve a 4. félév befejezéseként nappali képzésen

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A Gazdálkodási és menedzsment szakon (nappali és levelező tagozaton) egy félév összefüggő szakmai gyakorlat kötelező. A szakmai gyakorlat

Részletesebben

ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM

ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM INTÉZMÉNYI AZONOSÍTÓ: FI83995 TÁJÉKOZTATÓ A KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉRŐL A külső szakmai gyakorlatot a következő szakokon kell teljesíteni: a) felsőoktatási szakképzések

Részletesebben

Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére:

Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére: 2017/2018/1. tanév előtti jogviszonyt létesített hallgatókra vonatkozóan (nappali/levelező tagozat) Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére: Befogadó nyilatkozatok

Részletesebben

Útmutató az informatikus könyvtáros alapképzésben (BA) nappali tagozaton teljesítendő szakmai gyakorlatokhoz

Útmutató az informatikus könyvtáros alapképzésben (BA) nappali tagozaton teljesítendő szakmai gyakorlatokhoz EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar KÖNYVTÁR- ÉS INFORMÁCIÓTUDOMÁNYI INTÉZET 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. Tel.: (36-1) 411-6567, 485-5200 / 2233 E-mail: lis@btk.elte.hu Web: http://lis.elte.hu

Részletesebben

Eljárási követelmények szakdolgozat/projektmunka feltöltéshez, leadáshoz a BGE KVIK

Eljárási követelmények szakdolgozat/projektmunka feltöltéshez, leadáshoz a BGE KVIK Eljárási követelmények szakdolgozat/projektmunka feltöltéshez, leadáshoz a BGE KVIK FOSZK, alapképzés (BSc/BA) és mesterképzés (MSc/MA) hallgatói számára A szakdolgozat/projektmunka leadásának lépései

Részletesebben

Összefüggő szakmai gyakorlat

Összefüggő szakmai gyakorlat Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző 54 841 11 A Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző képzésben részt vevő nappali és esti tagozatos tanulók a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletnek megfelelően

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA A Mechatronika szak hallgatói részére TÁJÉKOZTATÓ A 2009. ÉVI SZAKIRÁNYÚ SZAKMAI GYAKORLATRÓL A hallgatók tanulmányaik során szakmai gyakorlatot kötelesek elvégezni. A gyakorlatot olyan munkával kell eltölteni,

Részletesebben

A gyakorlati képzést záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő

A gyakorlati képzést záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő A gyakorlati képzést záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő A gyakorlatokat záró portfólió Az elkésztendő portfólió o a hallgató szakmai fejlődési folyamatának összegzése o a szakválasztástól

Részletesebben

Diplomamunka tájékoztató előadás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI HUNGARIA JÁRMŰMÉRNÖKI KAR BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK

Diplomamunka tájékoztató előadás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI HUNGARIA JÁRMŰMÉRNÖKI KAR BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK Diplomamunka tájékoztató előadás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI HUNGARIA JÁRMŰMÉRNÖKI KAR BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK Tartalom 1. Határidők 2. Témaválasztás, -keresés 3. Témára jelentkezés 4. Titkosítás

Részletesebben

Útmutató a gyakorlati félévvel kapcsolatban

Útmutató a gyakorlati félévvel kapcsolatban Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Természetvédelmi- és Tájgazdálkodási Intézet, Gödöllő Környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak nappali és levelező tagozat Útmutató a gyakorlati

Részletesebben

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZF. Intézmény elérhetősége: SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE. Tantervi előírás

A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE. Tantervi előírás A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE Tantervi előírás Az intézményen kívüli 4 hetes szakmai gyakorlatot a Műszaki menedzser alapszak képzési programja kritérium-feltételként rögzíti. A gyakorlat időtartama

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató az elektronikus témafoglalásról BGF-PSZK

Hallgatói tájékoztató az elektronikus témafoglalásról BGF-PSZK Hallgatói tájékoztató az elektronikus témafoglalásról BGF-PSZK B G F - P S Z K Tájékoztató a bolognai képzésben tanulmányokat folytató hallgatók részére a szakdolgozat témaválasztásához. 2013. júniusától

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI FELSŐFOKÚ RENDSZERGAZDA MÉRNÖKINFORMATIKUS-ASSZISZTENS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Az akkreditált tanterv alapján a szakmai gyakorlat kredit- és időtartama: 30 kredit,

Részletesebben

Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról. 2018/2019/1. félévben záróvizsgázó hallgatók részére

Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról. 2018/2019/1. félévben záróvizsgázó hallgatók részére Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról 2017. szeptember 01. előtt hallgatói jogviszonyt létesített hallgatók részére A szakmai gyakorlat időtartama 6 hét (240

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató a kötelező szakmai gyakorlat részleteiről

Hallgatói tájékoztató a kötelező szakmai gyakorlat részleteiről Hallgatói tájékoztató a kötelező szakmai gyakorlat részleteiről DE GTK STORTSZERVEZŐS hallgatóinak a MAG Praktikum gyakorlatközvetítő koordinálásával 2017. 03.13. Gyakorlat célja A hallgató egy adott gyakorló

Részletesebben

Összefüggő szakmai gyakorlat

Összefüggő szakmai gyakorlat Turisztikai szervező, értékesítő 54 812 03 A Turisztikai szervező, értékesítő képzésben részt vevő nappali tagozatos tanulók a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletnek megfelelően az első szakképzési évfolyamot

Részletesebben

Összefüggő szakmai gyakorlat

Összefüggő szakmai gyakorlat IDEGENNYELVŰ IPARI ÉS KERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐ 54 347 01 Az Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző képzésben részt vevő esti tagozatos tanulók a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletnek megfelelően az

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Egyéni iskolai gyakorlat 1. Leadandó dokumentum Fogadó nyilatkozat

Részletesebben

NÉV: NEPTUNKÓD: CÉGNÉV: SZÉKHELY CÉGJEGYZÉKSZÁM: ADÓSZÁM: STATISZTIKAI SZÁMJEL: ELÉRHETŐSÉG: KÉPVISELŐ: SZAKMAI FELELŐS:

NÉV: NEPTUNKÓD: CÉGNÉV: SZÉKHELY CÉGJEGYZÉKSZÁM: ADÓSZÁM: STATISZTIKAI SZÁMJEL: ELÉRHETŐSÉG: KÉPVISELŐ: SZAKMAI FELELŐS: MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar FOGADÓ NYILATKOZAT SZAKMAI GYAKORLATRA JELENTKEZÉS Felsőoktatási szakképzés LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2016. november 30. LEADÁS HELYE: DÉKÁNI HIVATAL 1. sz. melléklet HALLGATÓRA

Részletesebben

A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók gyakorlati képzését záró portfólió. készítette: Rózsáné Czigány Enikő

A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók gyakorlati képzését záró portfólió. készítette: Rózsáné Czigány Enikő A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók gyakorlati képzését záró portfólió készítette: Rózsáné Czigány Enikő A gyakorlatokat záró portfólió Az elkésztendő portfólió a hallgató szakmai fejlődési

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER SZAK II. ÉVES HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2009/2010. TANÉV

TÁJÉKOZTATÓ A VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER SZAK II. ÉVES HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2009/2010. TANÉV NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR TURIZMUS INTÉZET 602, Fax: 96/503-651 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 42. Vendéglátó Tanszék irányítója Központ: 96/516-730 Régaiszné Vajda Katalin Postacím:

Részletesebben

5.a. sz. melléklet SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ I. LEADÁSA: A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKOT KÖVETŐ HÓNAP 05-e HELYE: SZAKVEZETŐ INTÉZET

5.a. sz. melléklet SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ I. LEADÁSA: A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKOT KÖVETŐ HÓNAP 05-e HELYE: SZAKVEZETŐ INTÉZET 5.a. sz. melléklet SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ I. LEADÁSA: A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKOT KÖVETŐ HÓNAP 05-e HELYE: SZAKVEZETŐ INTÉZET Szak megnevezése: Szakirány megnevezése: Beszámoló időszaka: év hó nap év hó nap

Részletesebben

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév Szakmai gyakorlat tájékoztató 2018/2019 G GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET ALAPKÉPZÉS GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT, KERESKEDELEM ÉS MARKETING, NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS, TURIZMUS VENDÉGLÁTÁS Szakmai gyakorlatra

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

A szakmai gyakorlat rendje a Nemzetközi gazdálkodás szak, levelező és távoktatás tagozat hallgatói részére

A szakmai gyakorlat rendje a Nemzetközi gazdálkodás szak, levelező és távoktatás tagozat hallgatói részére A szakmai gyakorlat rendje a Nemzetközi gazdálkodás szak, levelező és távoktatás tagozat hallgatói részére A Nemzetközi gazdálkodás szak képzéséhez előírt szakmai gyakorlatok rendjét a Főiskola Kreditrendszerű

Részletesebben

TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy a közigazgatás-szervező

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök felsőoktatási szakképzés

SZAKMAI GYAKORLAT Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök felsőoktatási szakképzés SZAKMAI GYAKORLAT Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök felsőoktatási szakképzés 2. Szakmai gyakorlati szabályzat Jelen szabályokat a tanulmányaikat 2013. szeptemberétől felsőoktatási szakképzésben

Részletesebben

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból

Részletesebben

Szakmai gyakorlattal és szakdolgozat leadásával kapcsolatos információk nappali tagozat február 19. Információk

Szakmai gyakorlattal és szakdolgozat leadásával kapcsolatos információk nappali tagozat február 19. Információk Szakmai gyakorlattal és szakdolgozat leadásával kapcsolatos információk nappali tagozat 2014.február 19. Tanszéki honlap: Információk Gazdasági és Vidékfejlesztési Agrármérnök BSc szak szakmai gyakorlattal

Részletesebben

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Információs nap 2018. szeptember 5. Dr. Molnárné Dr. Barna Katalin, oktatási dékánhelyettes Zaránd Szilvia, oktatási referens Hova is kerültem? Dékán Dékánhelyettesek

Részletesebben

1 IDEJE, ELŐFELTÉTELEI:

1 IDEJE, ELŐFELTÉTELEI: TÁJÉKOZTATÓ Az ISZM képzésben résztvevı (2012/2013. I. évfolyam) hallgatók részére 1 IDEJE, ELŐFELTÉTELEI: A 2. félévet sikeresen befejezı ISZM nappali képzésben résztvevı hallgatók az érvényes tanterv

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Leadandó dokumentum Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 2. Gyakorlat időtartama:

Részletesebben

Egészségügyi szervező alapszak egészségturizmus-szervező szakirány IV. évfolyam 2013-2014-es tanév 1. félév programjai

Egészségügyi szervező alapszak egészségturizmus-szervező szakirány IV. évfolyam 2013-2014-es tanév 1. félév programjai Egészségügyi szervező alapszak egészségturizmus-szervező szakirány IV. évfolyam 2013-2014-es tanév 1. félév programjai 0 Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár-, és Egészségtudományi Kar Egészségtudományi

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

a Kommunikátor (FSZ) képzésben részt vevő, szakmai gyakorlatukat töltő hallgatók számára

a Kommunikátor (FSZ) képzésben részt vevő, szakmai gyakorlatukat töltő hallgatók számára T a n u l m á n y i t á j é k o z t a t ó a Kommunikátor (FSZ) képzésben részt vevő, szakmai gyakorlatukat töltő hallgatók számára Kedves Hallgatónk! Mint az Ön előtt már bizonyára ismert, a Kommunikátor

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás módja Megjegyzés Fogadó nyilatkozatok 2017. 02.03. elektronikus Napló

Részletesebben

MUNKA MELLETT SZERETNÉL DIPLOMÁT? TANULJ A KVIK TÁVOKTATÁSON!

MUNKA MELLETT SZERETNÉL DIPLOMÁT? TANULJ A KVIK TÁVOKTATÁSON! MUNKA MELLETT SZERETNÉL DIPLOMÁT? TANULJ A KVIK TÁVOKTATÁSON! Kereskedelem és marketing alapképzési szak (KVIK) Távoktatás munkarendű közgazdász alapképzés Önköltséges képzési formában A szerezhető végzettség

Részletesebben

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

A hallgatók számára május 13-tól indul a kiírt vizsgákra való jelentkezés.

A hallgatók számára május 13-tól indul a kiírt vizsgákra való jelentkezés. Kedves Oktatók! Nemsokára itt a 2018/2019 tanév 2. félévének vizsgaidőszaka. Felhívom minden kedves oktató kolléga figyelmét, hogy minden, a félévben meghirdetett tárgyból 2019. május 5-ig szíveskedjen

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek

SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ 2017-2018 tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek BEMUTATKOZÁS Nagy Ákos: tutor, szakmai gyakorlattal kapcsolatos információk, tanácsok Hargitai Ildikó: kari

Részletesebben

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére

A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére A szakmai gyakorlat rendje a Pénzügy-Számvitel szak levelező- és távoktatás tagozat hallgatói részére (BA képzés) A Pénzügy-Számvitel szak képzéséhez előírt szakmai gyakorlatok rendjét a Főiskola Kreditrendszerű

Részletesebben

Útmutató. Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához

Útmutató. Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához Útmutató Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar tanterve alapján a III. évfolyamos óvodapedagógia szakos levelezős hallgatóknak

Részletesebben

BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet

BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2019. február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége NEPTUN NYITÓOLDAL HASZNOS LINKEK

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. évfolyamos szociálpedagógia szakos nappali tagozatos hallgatója.

Részletesebben

SZABÁLYZAT. A számviteli szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan

SZABÁLYZAT. A számviteli szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan SZABÁLYZAT A számviteli szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A gyakorlati oktatás célja 1. Olyan szakember képzése, akitől elvárható,

Részletesebben

Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga

Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga III. éves tájékoztató, 2011. szeptember László Gyula Szabályzatok, információk 1) PTE KTK honlap: http://portal.ktk.pte.hu/ Hallgatók/Szabályzatok, tájékoztatók

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK től felvett hallgatóknak

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK től felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF=egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 2. (7 nap óvoda, 3 nap általános iskola alsó tagozat) Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZİ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRİL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZİ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRİL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZİ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRİL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

DE-EK. 1 /

DE-EK.   1 / Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok DE F17198 DE-EK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411, (42) 598-210 Fax: (42) 408-656 E-mail: to@foh.unideb.hu

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő szakmai gyakorlat (Egyéni komplex külső iskolai gyakorlat) Gyakorlat időtartama: 4 hét Leadás Leadás Leadás Megjegyzés

Részletesebben

BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére

BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A pályázat célja BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Szakmai gyakorlatok eljárásrendje

Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Szakmai gyakorlatok eljárásrendje Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Szakmai gyakorlatok eljárásrendje A Kari Tanács a 2018. október 15-i ülésén elfogadta Hatályos: 2018. okt. 16-ától 1. Bevezetés: a szakmai gyakorlat

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 4. Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus 31-től szeptember 11-ig Leadandó dokumentum Leadás

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 5. (5 nap óvoda, 3 nap bölcsőde, 2 nap iskola) Gyakorlat időtartama: 2016. szeptember 12-től november 12-ig

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A KÖZIGAZGATÁSI MENEDSZER MESTERSZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL (VÉGZŐS HALLGATÓKNAK)

ÚTMUTATÓ A KÖZIGAZGATÁSI MENEDSZER MESTERSZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL (VÉGZŐS HALLGATÓKNAK) DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁSI MENEDZSER MESTERSZAK ÚTMUTATÓ A KÖZIGAZGATÁSI MENEDSZER MESTERSZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL (VÉGZŐS HALLGATÓKNAK)

Részletesebben

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

SZABÁLYZAT. Az WEBPROGRAMOZÓ szakmenedzser szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan

SZABÁLYZAT. Az WEBPROGRAMOZÓ szakmenedzser szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan SZABÁLYZAT Az WEBPROGRAMOZÓ szakmenedzser szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A gyakorlati oktatás célja 1. Olyan szakember képzése, akitől elvárható,

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1.számú melléklet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi azonosító szám: FI 99859 JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1. Személyi adatok Név:... Rendfokozat: (Születési név):... Anyja születési neve:...

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2019. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) 2018-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

Ezt követően az Adatbevitel Új tétel választásával kezdhetik meg a feltöltést.

Ezt követően az Adatbevitel Új tétel választásával kezdhetik meg a feltöltést. SZAKDOLGOZAT FELTÖLTÉSE A REPOZITÓRIUMBA Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a szakdolgozat és a projektmunka (záró dolgozat) leadását kényelmesebbé tettük a hallgatók számára. A dolgozat elektronikus verzióját

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához 1. Négyhetes szakmunka-gyakorlatot kell teljesíteni. A munkáltató és a hallgató közösen állapodnak meg a szakmunka gyakorlat konkrét

Részletesebben

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Tisztelt Hallgatók! A BGF szenátusa 2014. június 12-én az alábbi határozatot hozta: A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

Részletesebben

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I.

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 1 c. tárgy tanulmányozásához Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

SZABÁLYZAT. Az Adóigazgatási szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan

SZABÁLYZAT. Az Adóigazgatási szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan SZABÁLYZAT Az Adóigazgatási szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A gyakorlati oktatás célja 1. Olyan szakember képzése, akitől elvárható,

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Felkérő levél Hivatalosan igazoljuk, hogy.. az Apor Vilmos Katolikus Főiskola III. évfolyamos szociálpedagógia szakos nappali tagozatos hallgatója. Kérjük az intézményvezető kollégát, tegye lehetővé a

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: TÖRTÉNETI INTÉZET ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:

TANEGYSÉGLISTA (MA) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: TÖRTÉNETI INTÉZET ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítek: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = záróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN

A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági

Részletesebben