BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE"

Átírás

1 ALPOLGÁRMESTERE Ikt. sz.: IV /2005. Mell: Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság Tárgy: A beépítési kötelezettségekre vonatkozó követeléseink érvényesítése Az elmúlt időszakban számos telket értékesítettünk, ezek közül az önállóan beépíthetőkre beépítési kötelezettséget írtunk elő. Ennek a kötelemnek az előírása elsősorban azt szolgálta, hogy megakadályozzuk a spekulációs célra történő telekvásárlást. A beépítési kötelezettséget alapvetően két módon írtuk elő: 1. A lakótelkek esetében, ahol a vevők magánszemélyek voltak, visszavételi lehetőséget kötöttünk ki, amely lényege az, hogy a négyéves beépítési időtartam lejártát követően évi 5 %-al csökkentett mértéken visszavásárolhatjuk a telket a tulajdonosától. 2. A nagy, vállalkozásra alkalmas, több tízmillió forintos vételárú telkeinket úgy értékesítettük, hogy a négy év lejártát követően nem vesszük vissza a telket, hanem az eredeti vételár 5 10 %-ának megfelelő kötbér megfizetését írtuk elő. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a 4 éves beépítési kötelezettséget az Állam is ösztönzi, nevezetesen azok a magánszemélyek, akik ezen az időn belül megszerzik az épület használatbavételi engedélyét, mentesülnek a vagyonszerzési illeték megfizetése alól. Az előírt beépítési kötelezettséget a túlnyomó többség teljesíti, azonban vannak ez alól kivételek: Ilyen eset az, amikor a magánszemélyek családi körülményeinek változása miatt (haláleset, munkanélküliség, stb.) nem tudják kötelmüket teljesíteni. Ezekben a sajnálatos esetekben nem célszerű, ha mi is tovább súlyosbítanánk a családok helyzetét, ezért ilyenkor az ingatlan továbbadását javasoljuk olyan magánszemélynek, aki a beépítési kötelmet teljesíteni tudja. Megjegyezzük, hogy ilyen esetekben a magánszemélyeknek visszamenőlegesen ki kell fizetniük a vagyonszerzési illetéket. A vállalkozási céllal történt telekvásárlás során több ok lehet a késedelemre: - Addig, amíg a felépített házon belül lakások, üzletek értékesítésének többsége meg nem történik, nem lehet az egész létesítmény használatbavételi engedélyét megkérni. Ekkor lényegében a ház döntő részben készen van, de formailag nem teljesül a beépítési kötelezettség. Erre lehet példa a volt tüdőgondozó telkén lévő ház, amely már régebben elkészültnek mondható, azonban a használatbavételi engedély csak most lett kiadható. - Az ingatlanpiacon mindig hullámzás tapasztalható. Bizonyos időszakokban olyan a gazdasági környezet, hogy szinte bármennyi lakás eladható, néha azonban lecsökken a kereslet. Ilyen helyzetben van most a Derkovits sor és József Attila úti telek beépítését végző vállalkozó, vagy a Kossuth ház építője Van olyan eset is, ahol az építkezés még el sem kezdődött, ilyen a BÁÉV Ingatlan Kft által a Gazdabolt mellett megvásárolt ingatlan ügye. Mindezeket összegezve célszerű lenne egységes álláspontot kialakítani az ügyekben, melynek egyrészt az lehetne célja, hogy a beépítési, értékesítési gondokkal küzdő ügyfeleink gondjait ne gyarapítsuk, ugyanakkor azoknál, akik a beépítés érdekében eddig semmit sem tettek, könnyítések megadását nem javasoljuk. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a volt tüdőgondozó telkének ügyét kivéve még egyik vállalkozói telek beépítési határideje sem járt le, a legkorábbi nyarán esedékes.

2 A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a július 4.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 7 igen 2 tartózkodás mellett támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egység: Vagyonkezelő Iroda. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az elmúlt időszakban értékesített önkormányzati telkekre bejegyzett beépítési kötelezettség érvényesítésével kapcsolatban az alábbi döntést hozza: 1. A Közgyűlés a magánszemélyek részére értékesített lakótelkekre előírt beépítési kötelezettség határidejét egy évvel meghosszabbítja. A beépítési gondokkal küzdő magánszemélyeknek javasolni kell a telek továbbértékesítését. Az értékesítések során az Önkormányzat részéről a jognyilatkozatokat ki lehet adni. 2. A Közgyűlés mindazoknak a vállalkozási célra értékesített telkeknek a beépítési határidejét, amelyeken a megvalósítandó épület műszaki készültsége legalább a 30 %-ot elérte, egy évvel meghosszabbítja. Azoknál a vállalkozási célú telkeknél, ahol a készültség a 30 %-ot nem éri el, a kötbért haladéktalanul érvényesíteni kell. 3. Fel kell hívni a beépítési határidő meghosszabbítását igénybevevő ügyfelek figyelmét arra, hogy további határidő módosítás nem lesz, ezt követően az Önkormányzat a kötbérigényét érvényesíteni fogja. Határidő: folyamatos Békéscsaba, július 7. Baji Lajos alpolgármester

3 ALPOLGÁRMESTERE Ikt. sz.: IV /2005. Mell: Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság Városgazdálkodási, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Tárgy: Keretösszeg meghatározása a rendezési terv módosításai miatt Önkormányzatunk az elmúlt években jelentős összegeket fordított arra, hogy a város rendezési terve és a szabályozási terve elkészüljön, az idei évben a tavalyi évi pénzmaradvánnyal együtt kb. 10 millió forint lett erre a célra biztosítva. Mivel ezek elfogadása még meg sem történt, talán túl korai lehet máris a módosításokról beszélni, azonban annak, hogy mégis erre teszek javaslatot, több oka van. A rendezési terv egyrészt magában foglalja az ingatlanokra vonatkozó törvényi kötelezettségek érvényesítését, figyelembe lettek véve a helyi adottságok is, másrészt a terv magában foglal egyfajta koncepciót is, vagyis azt, hogy miképpen képzeljük el településünk jövőjét. A rövidtávú érdekeink és anyagi lehetőségeink nem egyszer ellentmondásba kerülnek a rendezési tervben rögzített hosszú távú érdekeinkkel, ezért időről időre fel kell oldani az ellentmondásokat. Jelentős probléma az is, hogy a rendezési terv valamennyi január 4.-i állapot szerinti db a város közigazgatási területén belül található ingatlanra állapít meg jogokat és kötelezettségeket. Ekkora mennyiségű ingatlant lehetetlen egyesével végigvizsgálni, van amikor az a probléma, hogy túlszabályozunk egy területet, és van olyan is, hogy nincs kellő mélységben szabályozva egy terület. Tovább árnyalja a problémát az is, hogy a túl, vagy alacsony szabályozottság időben is relatív fogalom, hiszen például ha ma túlszabályozottnak tarthatunk valamit, az lehet, hogy épp megfelelő lesz évek múlva. Ezek a problémák rendre akkor vetődnek fel, amikor egy konkrét ingatlant akar valamilyen módon hasznosítani a tulajdonosa, de azt a szabályozás hiányai miatt nem teheti meg. Természetesen az ilyen természetű problémák döntő része precíz tervezéssel megoldható, azonban a már említett nagyszámú ingatlanból következik, hogy 100 %-os eredményt lehetetlen elérni. A fentiek érzékeltetésére néhány példát is mondhatunk: Előfordulhat olyan eset, hogy az eredetileg más célra tervezett telek hasznosítását kell megoldani. Példaként megemlíthető az Obi Áruház telke, amely eredetileg oktatási, kulturális célra volt fenntartva, a változtatás viszont senki érdekét nem sértette, de a Profi Áruház Bartók B. úti telkének szabályozási terv módosításáról is elmondható ugyanez. A szabályozási tervben számos olyan helyen van előirányozva utcanyitás, vagy szélesítés, ahol magánszemélyek a tulajdonosok. Az utcát azonban a megszerzendő ingatlanok magas vételára miatt mégsem tudjuk megnyitni. Ilyen esetekben hogy elkerüljük a kisajátítást a rendezési terv módosítása szükséges. A rendezési terv kidolgozása, módosítása előmozdíthatja korábban megoldhatatlan ügyek lezárását. (Pl: Kígyósi Pihenőpark) -2- A már említett rendezési tervmódosítások költségei részben az ügyfelekre is háríthatók (ilyenek az elsősorban ipari, kereskedelmi célú területek), máshol viszont a sok érintett magánszemély miatt célszerű magunknak elvégeztetni a feladatot. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a rendezési terv egyszeri módosításának költsége kb. 2 millió forint. Ezalatt azt kell érteni, hogy akár a város több részén is folyhatnak módosítások, de maga az eljárás (amely során több mint 26 szakhatóság hozzájárulását kell megszerezni) egy eljárás keretén belül kerül lefolytatásra. Javaslatom az, hogy maximum évente két alkalommal végezzük el a rendezési terv szükség szerinti módosítását. Ennek 4 millió forint + ÁFA költségét javasolom évtől a költségvetés városfejlesztési kiadásai közé betervezni. Amennyiben javaslatom támogatásra talál, úgy a munkát úgy végezhetnénk el, hogy az év folyamán folyamatosan gyűjtenénk a feladatokat és félévkor, valamint év végén történne meg ezek végrehajtása a rendezési terv módosításával. Annak érdekében, hogy ez a költségvetési keretösszeg csak a lehető legfontosabb

4 feladatok elvégzésére legyen felhasználva, a javasolom, hogy az csak a Közgyűlés által is előirányzott rendezési tervmódosításokra legyen felhasználható. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a július 4.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 7 igen 2 tartózkodás mellett támogatja a határozati javaslat elfogadását. A Városgazdálkodási, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a július 7.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 7 igen egyhangú szavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egységek: Pénzügyi és Gazdasági Iroda, Vagyonkezelő Iroda, Városépítészeti Iroda, Városüzemeltetési Iroda. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a rendezési tervmódosítások céljára a évtől kezdődően, évente 4 millió forint + ÁFA keretösszeget elkülönít. A 4 millió Ft + ÁFA összeget a költségvetésben a városfejlesztési kiadások között szerepeltetni kell. A Közgyűlés a keretösszeg felhasználását az alábbi feltételekhez köti: 1. A keretösszeg csak a Közgyűlés által határozatban jóváhagyott rendezési tervmódosításokra használható fel. 2. A tárgyévben a rendezési tervet két alkalommal lehet módosítani, az évközi igényeket ezekre az alkalmakra kell összegyűjteni. 3. Amennyiben a keretösszeg a tárgyévben nem kerül felhasználásra, úgy az itt képződő pénzmaradványt a költségvetés általános tartalékába kell átcsoportosítani. Határidő: folyamatos Békéscsaba, július 7. Baji Lajos alpolgármester

5 ALPOLGÁRMESTERE Ikt. sz.: IV /2005. Mell: 1 db Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) bajil@bekescsaba.hu Tárgy: A Béri Balogh utca lakóinak megkeresése Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság Városgazdálkodási, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság A Béri Balogh utca lakói az elmúlt időszakban kérésükkel megkeresték Önkormányzatunk tisztségviselőit, és legutóbb igényüknek a képviselő-testületi közmeghallgatáson is hangot adtak. Kérésük lényege az, hogy az általuk megépíteni kívánt gázvezeték létesítéséhez a Dégáz Rt csak abban az esetben járul hozzá, ha a gerincvezeték összeköthető lesz a Diófás utcában létesített vezetékkel. A szabályozási tervben szerepel ezeknek az utcáknak az összekötése, sőt meg van tervezve a Diófás utca és a Dobos István utca összekötése is. A tervezett utcák összekötése összesen hét magántulajdonú ingatlant érint, melyek közül kettő tulajdonosait kerestük meg, nevezetesen a 13387, és a hrsz-úét. (A mellékelt vázrajzon 1. és 2. sorszámmal jelölt területek) Ennek oka az, hogy a legszükségesebb közműépítések már ezek igénybevételével is megoldhatók lennének. A Béri Balogh utca lakóinak kérése szempontjából lényegtelen ügyben a 2. sorszámmal jelölt ingatlan tulajdonosai már válaszoltak a megkeresésünkre, és irreálisnak mondható, Ft/m 2 -es értékesítési ajánlatot adtak a 911 m 2 területű ingatlan megvásárlási lehetősége felől érdeklődő megkeresésünkre. A gázvezeték építése szempontjából kiemelt jelentőségű 1. sorszámmal jelölt ingatlan tulajdonosával is sikerült felvennünk a kapcsolatot, aki szóban olyan nyilatkozatot tett, mely szerint 1,5 szobás lakásért plusz 2 millió forint készpénzért hajlandó lenne részünkre átadni a földterületet. Ez az ajánlat óvatos becsléssel is 8,5 9 millió forintra értékelhető. Az is igaz azonban, hogy ez a telek csaknem kétszer akkora területű, mint a másik, de még így is Ft/m 2 fajlagos árra értékelhető az ügyfél ajánlata. Ha figyelembe vesszük azt, hogy mindkét ingatlanon hétvégi ház is található, a 2. sorszámún pedig több mint 100 db gyümölcsfa, vagy cserje található, az ajánlat még így is eltúlzottnak tekinthető, hiszen az ide mintegy 200 m-re, a Zegzug utcában legutóbb utcaszélesítés miatt megvásárlandó telekre bruttó Ft/m 2 vételárat ajánlott fel Önkormányzatunk, amelyet elfogad az ügyfél. Fentieket összegezve, a kisajátítási eljárás elindítása lenne célszerű, ezzel kapcsolatban azonban az alábbiakat kell figyelembe venni: A kisajátítási ügyben eljáró szervezetek igen erősen az ügyfelek pártján állnak, így nem biztos, hogy túlságosan jelentős összeget tudnánk megtakarítani az eljárás kezdeményezésével. -2- Bár az eljárás várható elhúzódása miatt valószínűleg a 2006-os évre tolódna a kártalanítási összeg kifizetése, azt már most is láthatjuk, hogy - a város más részein található - két sürgősen megvásárolandó tanya ingatlan miatti kiadásaink a 2006 és 2007 évi pénzügyi lehetőségeinket gyakorlatilag kimerítik, tehát középtávon is csak a költségvetés átcsoportosításával lenne lehetőségünk a Béri Balog utca lakói kérésének eleget tenni. A két ingatlan megvásárlásával még nem biztosítjuk a Béri Balogh és Dobos utcák szabályozási terv szerinti összekötését, további kisajátítási eljárásokra lenne szükség, az előírásoknak megfelelő szélességű utca megnyitásához. Mindezeket mérlegelve javaslatunk az, hogy egy a térkép alapján olcsóbbnak tűnő megoldást vizsgáljunk meg. Ennek lényege az, hogy a Béri Balogh és Dobos utcák összekötése a Zegzug utca segítségével lenne biztosítva, ehhez a mellékelt vázrajz szerinti 3. és 4. sorszámmal jelölt ingatlanok megvételére lenne szükség. Azt, hogy ez a megoldás olcsóbb-e, és hogy mindez szakmailag megoldható-e, jelenleg még nem mondható meg, azonban érdemes lenne ezt a lehetőséget alaposabban megvizsgálni.

6 A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a július 4.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 9 igen egyhangú szavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A Városgazdálkodási, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a július 7.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 7 igen egyhangú szavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egységek: Pénzügyi és Gazdasági Iroda, Vagyonkezelő Iroda, Városépítészeti Iroda, Városüzemeltetési Iroda. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Béri Balogh és a Dobos utcák összekötése ügyében az alábbi határozatot hozza: 1. Műszakilag meg kell vizsgálni, hogy az utcák összekötése a Zegzug utca felhasználásával biztosítható-e. 2. Amennyiben az 1. pontban foglalt összekötés biztosítható, ingatlanforgalmi szakértővel fel kell becsültetni a szabályozási tervben jelenleg érvényben lévő, valamint a Zegzug utca felhasználásával történő út összekötések bekerülési költségét különös tekintettel arra, hogy egy esetlegesen lefolytatandó kisajátítási eljárás járhat-e a jelenleg ismert költségekhez képest komolyabb pénzügyi megtakarítással. 3. A Közgyűlés felkéri a Pénzügyi és Költségvetési bizottságot, hogy az értékbecslés adatainak ismeretében tegyen javaslatot arra, hogy a Béri Balog utca lakóinak kérésének melyik gazdasági évben tegyen eleget az Önkormányzat. 4. A Közgyűlés a Béri Balog és a Dobos utcák összekötése ügyében, az 1-3. pontban foglaltak ismeretében külön döntést hoz. Határidő: folyamatos Békéscsaba, július 7. Baji Lajos alpolgármester

7 ALPOLGÁRMESTERE Ikt. sz.: IV. 471/2005. Mell: 1 db. Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) bajil@bekescsaba.hu Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása vízvezeték építéséhez Véleményező: Városgazdálkodási, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság A Békés Megyei Vízművek Rt azzal a kéréssel fordult Önkormányzatunkhoz, hogy járuljunk hozzá egy kb. 250 m hosszú vízvezeték megépítéséhez a tulajdonunkban lévő 0752/49 hrsz-ú földrészleten. A 250 m hosszú vízvezetékszakasz a Békéscsaba-Mezőberény közötti regionális vízvezeték része, átépítésére azért van szükség, mert az elkerülő út nyomvonala éppen a vezeték fölött haladna. A 0752/49 hrsz-ú földrészlet az elkerülő út Mezőmegyer melletti szakaszán található, azon a részen, ahol a Békéscsaba-Budapest vasút mellé áthelyezett új útszakasz a már meglévő út nyomvonalára csatlakozik a jelenleg még meglévő vasúti átjárónál. Bár az Rt kérése csak a 0752/49 hrsz-ú földrészletre vonatkozik, a becsatolt dokumentációból megállapítható, hogy legalább a szolgalmi sáv erejéig érinteni fogja a 0752/48 hrsz-ú, önkormányzati tulajdonú földrészletet is. A 0752/48 és 49 hrsz-ú földrészletek úgy keletkeztek, hogy az eredetileg megvásárolt 40 m-es területsáv ketté lett osztva azért, mert az elkerülő út ezen szakaszán nem létesül szerviz út, ezért csak egy kb. 28 m széles területsáv kerül útépítés céljára átadásra. Így az út vasúttal párhuzamos részén a tulajdonunkban marad egy kb 12 m széles területsáv, amelyről később rendelkezhetünk. (Ennek a területsávnak a része a 0752/48 hrsz-ú földrészlet is.) A 12 m széles területsáv későbbi hasznosítását azonban bekorlátozhatja az a precedens értékű bírósági ítélet, amely az egyik eredeti tulajdonos számára visszaadta az útépítéshez közvetlenül nem szükséges, földrészletének vonalába eső 12 m széles területrészt. Mindezeket összegezve, továbbá azért, hogy az út építését ne késleltessük, azt javasoljuk, hogy adjuk ki a vízvezeték átépítéséhez szükséges tulajdonosi hozzájárulást. A Városgazdálkodási, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a július 7.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 7 igen egyhangú szavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egység: Vagyonkezelő Iroda, Városüzemeltetési Iroda. -2- Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul, hogy a Békés Megyei Vízművek Rt a Békéscsaba- Mezőberény közötti regionális vízvezeték kb. 250 m hosszú szakaszát az Önkormányzat tulajdonában lévő 0752/48 és 0752/49 hrsz-ú földrészletek igénybevételével átépítse, az alábbi feltételekkel:

8 1. A vezetékszakasz igénybevételénél a 0752/48 hrsz-ú földrészlet területe ideértve a később bejegyzésre kerülő szolgalmi sávot is csak a szükséges legkisebb mértékben vehető igénybe. 2. A 0752/48 hrsz-ú földrészletnek a vízvezeték szolgalmi joggal érintett részét megosztással a 0752/49 hrsz-ú földrészlethez kell csatolni, és azt a Magyar Állam tulajdonába át kell adni. 3. A szolgalmi jog bejegyzéssel, és a 2. pontban leírt megosztással kapcsolatos tennivalók a Békés Megyei Vízművek Rt feladata és költsége. 4. A Közgyűlés a területek átadásáért térítést nem kér. Határidő: december 31. Békéscsaba, július 7. Baji Lajos alpolgármester

9 ALPOLGÁRMESTERE Ikt. sz.: IV /2005. Mell: 2 db. Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) bajil@bekescsaba.hu Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság Tárgy: A 4078 hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítése A volt SZTK épületei mögötti sporttelep egyik szomszédja Zsibrita Pál, Kistabán utca 3. szám alatti lakos a mellékelt beadvánnyal fordult Önkormányzatunkhoz, amely szerint szeretné megvásárolni a tulajdonában lévő 4083 hrsz-ú ingatlan mögötti kb. 130 m 2 területet. A helyszínt bejárva meggyőződtünk arról, hogy sporttelep a Kistabán utca felől már nem közelíthető meg, így az ügyfél számára értékesítendő terület átadása érdekeinket nem sérti. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a július 4.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 8 igen 1 ellenszavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egység: Vagyonkezelő Iroda. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése értékesít az Önkormányzat tulajdonában lévő 4078 hrsz-ú földrészletből kb. 130 m 2 területet Zsibrita Pál, Kistabán u. 3. szám alatti lakosnak az alábbi feltételekkel: 1. Az értékesítés előtt a sportlétesítmény használóinak írásbeli nyilatkozatát kell beszerezni arról, hogy az értékesítés ellen kifogást nem emelnek. 2. A területrész vételára bruttó Ft/m A telekalakítási költségek a vevőt terhelik, a vevő köteles a saját költségén az általa megvásárolt területet bekeríteni a szomszédos sportlétesítmény funkciójával összhangban. Határidő: december 31. Békéscsaba, július 7. Baji Lajos alpolgármester

10 KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Ikt. sz.: IV /2005. Mell: 1 db. Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) varoshaza@bekescsaba.hu Tárgy: Telek értékesítése az Ipari úton Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság A Berényi út, Körgát, Ipari út közötti területet az elmúlt időszakban több lépésben értékesítettük, a telkek többségén az építkezések is befejeződtek. Jelenleg összesen egy darab telek van még a tulajdonunkban, amely területe 5867 m 2, kedvező elhelyezkedése, alakja miatt érdeklődés tapasztalható a megvétele iránt. Jelenleg egy békéscsabai székhelyű gazdasági társaság nyújtott be vételi ajánlatot a területre, bár az általa kínált bruttó 3125 Ft/m 2 vételár nem tekinthető elfogadhatónak, hiszen legutóbb ezen a részen bruttó Ft/m 2 áron történt értékesítés. Ezt figyelembe véve a bruttó 3750 Ft/m 2 vételár alkalmazása célszerű lehet. Az esetleges értékesítésnél azonban még egy tényezőt figyelembe kell vennünk. A szomszédos 6202/17 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa a SZÍN-FA kft a legutóbbi L alakú telekbővítésének a vételárát még nem fizette ki, késedelme kb. 30 napos. Abban az esetben, ha ez az adásvétel nem realizálódik, akkor a terület értékesítésétől elállunk, de ekkor a 6202/18 hrsz-ú ingatlant ebben a formájában nem lehet értékesíteni. Mindezek figyelembevételével kompromisszumos megoldásra teszünk javaslatot. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a július 4.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 9 igen egyhangú szavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egység: Vagyonkezelő Iroda. -2- Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a békéscsabai 6202/18 hrsz-ú ingatlan értékesítésével kapcsolatban az alábbi döntést hozza:

11 1. A Közgyűlés legkésőbb augusztus 14.-ig fizetési haladékot biztosít a 6202/17 hrsz-ú ingatlan tulajdonosának ahhoz, hogy a telekbővítésének vételárát kifizesse. Amennyiben eddig az időpontig a fizetés nem történik meg, a szerződéstől el kell állni, az eredeti állapotot vissza kell állítani, és a 6202/18 hrsz-ú ingatlan értékesítésének ügyét ismételten a Közgyűlés elé kell terjeszteni. 2. Amennyiben a 6202/17 hrsz-ú ingatlan vételára az 1. pontban rögzítettnek megfelelően kifizetésre kerül, úgy Közgyűlés a 6202/18 hrsz-ú ingatlant nyilvános árverésen értékesíti. A kikiáltási ár bruttó 3750 Ft/m 2, a beépítési kötelezettség négy év. Határidő: december 31. Békéscsaba, július 7. Dr. Futaki Géza A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság elnöke

12 KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Ikt. sz.: IV /2005. Mell: 1 db. Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf Telefax: (66) Telefon: (66) varoshaza@bekescsaba.hu Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság Tárgy: Földterület vásárlása utcaszélesítés miatt A békéscsabai hrsz-ú ingatlan tulajdonosa azzal a kéréssel fordult Önkormányzatunkhoz, hogy vásároljuk meg az általa utcaszélesítés céljára leadott terület egy részét, hiszen a leadásban két oldalról érintett. Az ingatlan a Magyar utcáról nyíló Bagoly és Toboz utcákban található, az utcaszélesítés céljára leadott összterület 115 m 2. Ha a szokásos eljárást alkalmazzuk, és figyelembe vesszük azt, hogy ezen a környéken általában bruttó 1,500 Ft/m 2 árat szoktunk fizetni a leadott területekért, akkor az ügyfél részére fizetendő kártalanítás összege: 115/2 x = ,- Ft, amelyre a fedezet az erre a célra biztosított költségvetési keretünkben rendelkezésre áll. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a július 4.-én tartott ülésén az előterjesztést megtárgyalta és 9 igen egyhangú szavazattal támogatja a határozati javaslat elfogadását. A határozat végrehajtásában közreműködő felelős hivatali egység: Vagyonkezelő Iroda. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése utcaszélesítés miatt megvásárolja a békéscsabai hrsz-ú területből leadott 115 m 2 területet. A kifizethető vételár ,- Ft, amely meghatározásánál figyelembe lett véve, hogy a megvásárolt terület 50 %-a térítésmentesen kerül az Önkormányzat tulajdonába. 2. A szükséges változási vázrajz elkészíttetése, valamint a kerítéseknek az új birtokhatárra történő átépítése az ügyfél feladata és költsége. Határidő: december 31. Békéscsaba, július 6. Dr. Futaki Géza A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság elnöke

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:iv. 393-2/2005. Előadó: Mell.: 2 db Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. szeptember 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság elnöke Baji Lajos Tímár Ella Aranyi Tímea Kovács Sándor

Részletesebben

Véleményező: Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság Városgazdálkodási, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

Véleményező: Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság Városgazdálkodási, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Költségvetési és jj f Pénzügyi Bizottsága Postacím: 5601 Pf. 112. Telefon: (66) 452-252/1211 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEJ JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent Jstván tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEJ JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent Jstván tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEJ JOGÚ V AR OS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent Jstván tér 7. Ikt. sz.: IV. 457/2013. Előadó: Czigléczkiné Liszkai Edit Mell.: l db Hiv. sz.: - Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Gyomaendrőd, Endrődi utca 5271 hrsz-ú közterület megosztásával keletkező ingatlanrész értékesítés előtti becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2011.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. november hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Önkormányzati tulajdonú pincék értékesítéséről szóló határozat módosítása

Részletesebben

INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE

INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. Helyiséghasznosítási iroda Miskolc, Széchenyi u. 60. iktatószám: 11676 1 /G30/2013. MISKOLC, Békeszálló telep 23103/4 helyrajzi számú INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműve A közgyűlés a határozat 1./ pontját

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. május 21-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 18-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

Távol maradt: Kovács János alpolgármester és Mesterházi László képviselő.

Távol maradt: Kovács János alpolgármester és Mesterházi László képviselő. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28-11/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. március 21-én (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. május 31-én 14 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. május 31-én 14 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város

Részletesebben

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről.

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről. - 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2006. április 6-án tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló a vállalkozói vagyon hasznosításával kapcsolatos tevékenységről a 45/2005.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 14-i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 14-i nyilvános ülésén. - 1 - ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 27-165/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz, József

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest 1045 Nap utca 7. szám alatti, 72442/0/A/1 hrsz-ú,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. október 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. október 26-i rendes ülésére Új napirendi pont 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. október 26-i rendes ülésére Tárgy: Kaposszekcsői 073/1 helyrajzi számú ingatlan

Részletesebben

"11/1991. (X.10.) sz. önkormányzati rendelet a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának átruházásáról

11/1991. (X.10.) sz. önkormányzati rendelet a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának átruházásáról Tárgy: ASKO Német Áruház RT. és az Önkormányzat közötti szerződés módosításának jóváhagyása - A közgyűlés 24 szavazattal - ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással - az alábbi határozatot hozta: 218/1991.

Részletesebben

végzést. vízigény m³/nap - 39 m² 1,58 0,2212 1,2 0,27 40-59 m² 1,885 0,2639 1,2 0,32 60-99 m² 2,395 0,3353 1,2 0,40 100 m² - 3.

végzést. vízigény m³/nap - 39 m² 1,58 0,2212 1,2 0,27 40-59 m² 1,885 0,2639 1,2 0,32 60-99 m² 2,395 0,3353 1,2 0,40 100 m² - 3. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/99/2011 Iktatószám: Vj/99-58/2011 Betekinthető! Üzleti titkot nem tartalmaz!

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Tiszavasvári Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.1/A-11-2012-0006 Tiszavasvári, Ifjúság u. 8. szám alatti, 2795/3 hrsz-ú ingatlanon található Fülemüle óvoda bővítés és felújítás kivitelezése

Részletesebben

Az OTP Lakástakarék Áthidaló kölcsön igénylési feltételeiről

Az OTP Lakástakarék Áthidaló kölcsön igénylési feltételeiről 1. A termék megnevezése OTP Lakástakarék Áthidaló Kölcsön fix kamatozással (továbbiakban: Áthidaló kölcsön) és OTP Lakástakarék lakáskölcsön (továbbiakban: lakáskölcsön) (Áthidaló kölcsön és lakáskölcsön

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 72-76. N A P I R E N

Részletesebben

ÍME AZ ÚJ LAKÁSOK CSOK RENDELETE!

ÍME AZ ÚJ LAKÁSOK CSOK RENDELETE! ÍME AZ ÚJ LAKÁSOK CSOK RENDELETE! Nem csak az ördög, de sokszor a siker is a részletekben lakozik. A családi otthonteremtési kedvezmények lényegi pontjairól már sokat tudunk, most pedig közzétesszük a

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. szeptember hó 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. szeptember hó 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2004. szeptember hó 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Innovációs Központ Üzemeltetési szerződéseinek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. november 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. november 25-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. november 25-i ülésére

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. 22./2015. (04.29.) sz. közgyűlési határozat szerinti módosításokkal az alábbi: I. Általános adatok

ALAPSZABÁLY. 22./2015. (04.29.) sz. közgyűlési határozat szerinti módosításokkal az alábbi: I. Általános adatok ALAPSZABÁLY A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan MűködőRészvénytársaság - melyet a Tatabányai Törvényszék Cégbírósága a cégek között 11-10-001604 számon tart nyilván egységes szerkezetű Alapszabálya

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 14/1/2007. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 46-51. TARTALOMJEGYZÉK 46/2007.(XI.12.)

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 1-jén (szerda) 8 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 1-jén (szerda) 8 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata

Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010-ben döntött arról, hogy a településrendezési eszközök (településszerkezeti

Részletesebben

Az óvodai körzetek, a felvétel rendje

Az óvodai körzetek, a felvétel rendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1994. április 14-én tartott ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Költségvetési koncepciót előkészítő irányelvek kidolgozása - A közgyűlés 24 igen, egyhangú

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

BORSODCHEM RT. ALAPSZABÁLYA. Az időközi módosításokkal egységes szerkezetben

BORSODCHEM RT. ALAPSZABÁLYA. Az időközi módosításokkal egységes szerkezetben BORSODCHEM RT. ALAPSZABÁLYA Az időközi módosításokkal egységes szerkezetben amely a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. - a továbbiakban: Gtv. - alapján készült. A BorsodChem Rt. - a továbbiakban:

Részletesebben

2015. november 30-i rendkívüli ülésére

2015. november 30-i rendkívüli ülésére 6. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Új helyi adó rendeletek elfogadása Előterjesztő:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő) JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

Kövegy Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. évi január hó 28. napján tartott soros nyílt képviselő-testületi ülésének N A P I R E N D J E

Kövegy Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. évi január hó 28. napján tartott soros nyílt képviselő-testületi ülésének N A P I R E N D J E Kövegy Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. évi január hó 28. napján tartott soros nyílt képviselő-testületi ülésének N A P I R E N D J E 1.) Polgármesteri tájékoztató Előadó: Galgóczkiné Krobák

Részletesebben

B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete

B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T:

T Á R G Y S O R O Z A T: 10-8/2012. NYÍRBÉLTEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. április 18.-án megtartott ülésének a./ tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozata 21/2012.(IV.18.) számtól 33/2012.(IV.18.) számig. T Á R G Y S O

Részletesebben

Az iparűzési adó bevallásának aktualitásai

Az iparűzési adó bevallásának aktualitásai Az iparűzési adó bevallásának aktualitásai dr. Kovács Attila 2016. 04. 25. 11:37 Értesítő a rovat cikkeiről A következő írás az állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni 2015. adóévi adóbevallás elkészítéséhez

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Polgármesteri Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 23. 36./2011.(VI.24.)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1995. OKTÓBER 11-12-I ÜLÉSSZAKÁNAK 1995. OKTÓBER 11-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVI

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1995. OKTÓBER 11-12-I ÜLÉSSZAKÁNAK 1995. OKTÓBER 11-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVI BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1995. OKTÓBER 11-12-I ÜLÉSSZAKÁNAK 1995. OKTÓBER 11-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVI K I V O N A T A Tárgy: Javaslat az 1995. évi költségvetés módosítására - A közgyűlés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VIII. Orczy út 14. szám alatti, 38728/3/A/1

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2013. 07. 10. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 684-27/2013. Jegyzőkönyv Inárcs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V POLGÁRMESTERI HIVATAL PÁLMONOSTORA Szám: 30-9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pálmonostora Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2010. szeptember 15.-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt testületi

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-12/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-12/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-12/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. december 11-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. március 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Egy orvos egy rendelő kialakítására jóváhagyott keretösszeg maradvány felosztása

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budatest XVI. Georgina utca 32. szám alatti, 116944

Részletesebben

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szervezési, Hatósági és Humánpolitikai Osztály Városi Főépítész Székhely: Kazincbarcika, Fő tér 4. Levelezési cím: 3701 Kazincbarcika, Fő tér 4 email: lautner.emoke@kazincbarcika.hu.

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben

Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen

Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen Duna House Barométer 02. szám 2011 július + kitekintés: Debrecen Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és Keresletindex Lakásár adatok - Július Érdeklődés a kerületek iránt Kitekintés: Debreceni

Részletesebben

Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés

Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés Tisztelt Képviselő-testület! Tárgybani helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonban

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest V., Egyetem tér 5. szám alatti, 24159/0/A/19

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. június 24-i ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. június 24-i ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. június 24-i ülésére. Tárgy: Az új városközponti parkoló megépítésével kapcsolatos közlekedésszervezési kérdések, fizetőparkolókról szóló rendelet módosítása,

Részletesebben

3. Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályban és 2013. január 2-án hatályát veszti. polgármester. 69/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete

3. Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályban és 2013. január 2-án hatályát veszti. polgármester. 69/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. évi 23. szám 2012. december 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 68/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 11/2008.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA A koncepciót az önkormányzat valamennyi szakbizottsága megtárgyalja 2 Az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciója a Magyar Köztársaság 2009.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Javaslat bérlakás építési városi program előkészítésére A közgyűlés 24 igen, egyhangú

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya

CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya Elfogadta a Pénztár Közgyűlése 2015. december 18-án Hatályos 2015. december 19-től Tartalomjegyzék I. A Pénztárra

Részletesebben

6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu. Jegyzőkönyv

6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu. Jegyzőkönyv SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2014. május 14-én, a Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

II. fejezet Az Önkormányzat vagyona

II. fejezet Az Önkormányzat vagyona Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

7. számú függelék. 1. Általános rendelkezések

7. számú függelék. 1. Általános rendelkezések 7. számú függelék A kereskedő által alkalmazott árak és áralkalmazási feltételek a villamos-energia egyetemes szolgáltatásból a VET alapján kiszoruló felhasználók tekintetében 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. január 25-i ülésére

Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. január 25-i ülésére BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU VAROS Rt. sz.:v.218/2007. ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Előadó: Tuskáné Papp E. Békéscsaba, Szent István tér 7. Mell: Hiv. sz.: 3.A- Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808 Telefon: (66)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 6-án a Városháza Nagytanácstermében 9.00 órakor kezdődő rendes, nyílt üléséről. Jelen vannak: a képviselők

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Hatályos: 2016. január 01. napjától Közzététel napja: 2015. december 31.

HIRDETMÉNY. Hatályos: 2016. január 01. napjától Közzététel napja: 2015. december 31. HIRDETMÉNY Az FHB BANK ZRT. hivatalos tájékoztatója a lakossági jelzáloghitelek esetén alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2016. január 01. napjától Jelen Hirdetmény az FHB Bank Zrt. és a jogelőd Allianz

Részletesebben

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el:

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el: PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-16 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. július 11-én 18.00 órakor

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc. Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc. Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal TÉTELES ÁFA, ÁFA KIUTALÁS ELŐTTI ELLENŐRZÉSEK PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS Az egyéni vállalkozók,

Részletesebben

Miskolc Holding Zrt elnök-igazgató

Miskolc Holding Zrt elnök-igazgató MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: 3072 25 /A10/2007. Mell: 1 db értékbecslés J a v a s l a t a Szentpéteri kapuban kereskedelmi, gazdasági célra hasznosítható ingatlan értékesítésére Összeállította:

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének a 22/2007. (V. 24.), a 27/2007. (VII. 24.), a 3/2008. (I. 24.), a 7/2008. (II. 11.), a 14/2008. (II. 14.), a 29/2008. (X. 16.), a 38/2008. (XI. 24.), a

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Debreceni Egyetem részére tüzivíz nyomásfokozó rendszerek létesítésére

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Debreceni Egyetem részére tüzivíz nyomásfokozó rendszerek létesítésére AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Debreceni Egyetem részére tüzivíz nyomásfokozó rendszerek létesítésére a Debreceni Egyetem kezelésében lévő ingatlanok fenntartásához szükséges beruházási, felújítási és átalakítási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 18/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. december 14-én megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 17/2015. (XII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2015.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI OSZTÁLY VÁROSÉPÍTÉSZETI CSOPORT Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI OSZTÁLY VÁROSÉPÍTÉSZETI CSOPORT Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI OSZTÁLY VÁROSÉPÍTÉSZETI CSOPORT Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: XIV. 210-3212015. XIV. 243-3312015. XIV. 271-3612015.

Részletesebben

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest V. kerület Stollár Béla u. 4/Balassi u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Újhegyi Városrészi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácsterme Ráckeve, Szent István tér 4.

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi

Részletesebben

PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG 1999. ÉV NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATI JAVASLATA HATÁROZATA

PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG 1999. ÉV NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATI JAVASLATA HATÁROZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG 1999. ÉV NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATI JAVASLATA HATÁROZATA 1/1999. (II. 01.) sz. Pénzügyi Bizottsági határozati javaslat A Pénzügyi Bizottság egyöntetően elfogadásra ajánlja a Képviselı-testületnek

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-7/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. április 14-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. április 14-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. április 14-én megtartott üléséről Határozatok száma: 21-29. TARTALOMJEGYZÉK 21/2015.(IV.14.)

Részletesebben

Összefoglaló a Rehab-XVI. Kft. ügyvezető tisztségviselői pályázatokról

Összefoglaló a Rehab-XVI. Kft. ügyvezető tisztségviselői pályázatokról Összefoglaló a Rehab-XVI. Kft. ügyvezető tisztségviselői pályázatokról Pályázat elbírálásánál figyelembe vett szempontok felsőfokú (egyetemi, vagy főiskolai) végzettség Siklósi Attila Simon László Kucsera

Részletesebben

Javaslat kártérítés megítélésére

Javaslat kártérítés megítélésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E _ 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat kártérítés megítélésére Előterjesztő:

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére Tárgy: Sütész Kft. területvásárlási igénye Előterjesztő: Tigelmann

Részletesebben

Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2006. (XI.09.) számú rendelete. Az ivóvíz és szennyvíz közművekhez kapcsolódó hozzájárulásról

Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2006. (XI.09.) számú rendelete. Az ivóvíz és szennyvíz közművekhez kapcsolódó hozzájárulásról Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2006. (XI.09.) számú rendelete Az ivóvíz és szennyvíz közművekhez kapcsolódó hozzájárulásról Zalacsány Község Önkormányzat Képviselőtestülete az

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. március 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. március 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. március 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Javaslat az önkormányzat tulajdonában lévő állami tartalékföldek hasznosítására

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Rendelettervezet. rendelet módosításáról Melléklet: 1 db rendelet-tervezet

Rendelettervezet. rendelet módosításáról Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 / 6 Ikt. sz.: I.2-137/2005. Ea.: Szászné Mészáros Éva Rendelettervezet Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosításáról Melléklet: 1 db rendelet-tervezet

Részletesebben

Általános üzletszabályzat kivonat

Általános üzletszabályzat kivonat Általános üzletszabályzat kivonat a Magyar Telekom Nyrt. Nyilvánosan elérhető integrált GSM900/DCS1800/IMT-2000/UMTS mobil rádiótelefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Kivonat

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 415/2008/12.05. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 52. (2) bekezdésének a) és u) pontjai alapján minősített többség

Részletesebben