az eddig annyira hiányzó élményelemek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "az eddig annyira hiányzó élményelemek"

Átírás

1 KARCAGI HÍRMONDÓ XXIII. évf. 27. szám augusztus 13. INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HETILAP Sikeres pályázatok Bővülő strand, és szépülő városközpont Hónapokkal ezelőtt már írtunk arról, hogy több fontos pályázat is elbírálás alatt áll, s ahogy akkor elhangzott, az első forduló sikerrel zárult, a mindent eldöntő második forduló végkifejlete a nyáron várható. Az egyik ilyen pályázat a városi cég által biztosítandó önerő, vagyis összesen 591,5 millió forint nettó összegű beruházásnak kezdhet hozzá a kft. az idén ősztől. - A hitel közbeszerzési eljárása már kiírásra került, az építési beruházás közbeszerzési felhívására egy későbbi strandfürdő fejlesztésére, a másik a főtér rekonstrukciójára vonatkozott, és azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy mindkettőre igen nagy szükség van. Nos, júliusban mindkét esetben pozitív hírek érkeztek. A Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. július közepén kapta meg a tájékoztatást, hogy a fürdő fejlesztését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nettó 291,5 millió forint összegben támogatja. Ehhez jön még a időpontban kerül sor mondja Kálmánné Nagy Mária, a kft. vezetője. - Ha (a terveinknek megfelelően) kellő számú jelentkező lesz, és közülük a bíráló bizottság ki tudja választani a legmegfelelőbbet, akkor november 1-jén megkezdődhetnek a munkálatok. - Milyen fejlesztések várhatók? - A gyógy 1-2. medencén teljes felújítást hajtanak végre. Belül új burkolatot kap és augusztus 14. A biogazdálkodás, környezetvédelem új energiahordozók az eddig annyira hiányzó élményelemek is beépítésre kerülnek. Nagyobb volumenű kiviteli munka kezdődik az uszodánál. Ott fix sátor épül, a sátor alatt szabvány méretű 25x16 méteres -, 400 négyzetméteres uszoda kerül kialakításra. Ennek 1,80 méter lesz a vízmélysége és hat rajtkövet helyeznek el rajta. Ezen kívül lesz egy két térrészű termál medence 80 négyzetméteres vízfelülettel, és 95 centiméteres vízmélységgel. Termál medence lesz, tehát az úszás után a meleg vizével kellemes élményt fog nyújtani. A sátor alatt megépül még egy tanmedence is, 136 négyzetméteres vízfelülettel, Folytatás a 3. oldalon Figyelem! A Vöröskereszt Karcagi Területi Szervezete véradást szervez augusztus 26-án (csütörtökön) 8-13 óráig a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban. A rendezvény részletes programja a 2. oldalon olvasható Emlékszem, annak idején, boldogult gyermekkoromban milyen különös, rejtélyes hír volt az, ha valahonnét felhőszakadást említett a tévé vagy a rádió. Legfeljebb a kártételeket bemutató képek alap- Esőkrónika szer, 1967-ben futott át a város nyugati szélén, okozva nem kis kárt és riadalmat. Hát azóta, főleg az utóbbi tizenegynehány évben volt időm megtapasztalni a felhőszakadást, mert például az idén is volt pár- A nemzetközi konferencia részletes programja a 3. oldalon Figyelem! Értesítjük lapunk olvasóit és hirdetőinket, hogy a Karcagi Hírmondó következő száma augusztus 27-én jelenik meg. Szeptember 6-tól vissza áll a megszokott heti megjelenés. Karcagi Hírmondó Szerkesztősége ján tudtam elképzelni mekkora vízözön lehet az, mert errefelé nemigen fordult elő, még hasonló sem ahogy tornádó (helyi elnevezéssel sárkányfarok ) is csak egyetlen egy- szor. Legutóbb a múlt hét pénteken augusztus 6-án figyelhettük meg a víz áztatta Karcagot, s akkor határoztam el Folytatás a 4. oldalon

2 augusztus 13. XIX. Nagykunsági Kulturális Napok Augusztus 19. (csütörtök) 10:00 A Városi Gyógyvizű Strandfürdőben Strandröplabda-bajnokság 10:00 A Városi Csokonai Könyvtárban Könyvbemutató Dr. Bartha Júlia: Népviselet a Nagykunságon A könyvet bemutatja: Ruzicska Ferenc helytörténész, újságíró Kurucz János: Római katolikus családok a karcagi reformátusok tengerén A kötetet a szerző ajánlja az olvasók figyelmébe A kötetek a helyszínen megvásárolhatók és dedikáltathatók. 16:00 A Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ II. emeleti dísztermében A XIX. Nagykunsági Kulturális Napok megnyitása Megnyitja: Dobos László alpolgármester 16:15 A Bácskossuthfalván működő 9+1 Nemzetközi Művésztelep alkotóinak és Novák Mihály festőművész kiállításának megnyitása A tárlatot megnyitja: Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író Közreműködik: Kiss Katinka népdalénekes 17:30 A Kálmán utcában A Múzeumpark kovácsoltvas kerítésszakaszának avatóünnepsége Avatóbeszédet mond: Dr. Sántha József, a Karcagi Nagykun Városvédő Egyesület tiszteletbeli elnöke 21:00 A Karcagi Ifjúsági Ház udvarán Akusztikus zenei est Fellép: a Nossa és a Haelo Unplugged A belépés díjtalan! Augusztus 20. (péntek) Szent István napi ünnepségek 8:30 A Kossuth téren Az Országzászló felvonása Közreműködnek: a Kováts Mihály Huszárbandérium tagjai 9:00 A Szent István templomban Szent István napi búcsúi szentmise Körmenet a Szent István szoborhoz 11:00 A Városháza dísztermében Ünnepi önkormányzati ülés Az ünnepi ülést megnyitja és levezeti: Dobos László alpolgármester Nemzeti ünnepünk tiszteletére köszöntőt mond: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Kitüntetések átadása Ünnepi műsor Közreműködik: Koppány Mária előadóművész, Erdei József előadóművész, Szabó Csilla lélekápoló énekművész 15:00 A Kossuth téri parkban Ügyességi kutyabemutató 16:00 Aratófelvonulás Útvonala: Erzsébet liget - Liget utca - Deák krt. - Kisújszállási út - Vasút út - Széchenyi sgt. Kacsóh utca - Dózsa György út- Kossuth tér - Madarasi út Deák krt. - Liget utca - Erzsébet liget augusztus :30 A Kossuth téri színpadon Folklór műsor Az új kenyeret átveszi, az emlékszalagot felköti: Dobos László alpolgármester A műsorban közreműködik: a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ Bokréta, Kopogók, Pántlika és Iringó néptánccsoportja Kísér a Suttyomba zenekar, Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai és növendékei 20:00 A Kossuth téri színpadon Az államalapító - Ünnepi műsor - Fellépnek a Sziget Színház művészei: Pintér Tibor, Makrai Pál, Papadimitriu Athina, Vörös Edit, Bordás Barbara, Bencze Sándor, és a táncosok 21:45 01:00 Utcabál Közreműködik az ORIGO együttes Augusztus 21. (szombat) Zuglógerben VI. Kun Hagyományok Napja 9:00 11:00 A lovaspályán Lovasjátékok - versenyek Lovas ügyességi verseny Lovasíjász verseny, nomád vágta 9:00 A Gémeskútnál IV. Talpas Íjászverseny 11:00 A lovas pályán Tárogatón játszik Nagy István Ünnepélyes megnyitó Megnyitó beszédet mond: Kovács Sándor, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke 11:15 A gyalogos- és lovasíjászok nyílzápora Bokréta néptánc együttes fellépése Köböre bajnokság V. Lovasbirkózó Verseny 13:00 A lovas pályán Lovas versenyek eredményhirdetése 13:15 A Gémeskútnál Íjászpárbaj 13:45 A lovas pályán Huszárbemutató Íjászpárbaj döntője Talpas íjászverseny eredményhirdetése Csikósbemutató Magyar kutyafajták bemutatója Fonott ostorok tüzes pattogása Népies fogatok, őshonos állatok bemutatója Betyárbemutató Iringó néptánckör és a Pacsirta Citera Zenekar műsora 17:15 Harc és játék a lovasnomád hagyományban Zárókép 19:00 A Kunszálláson Szerepi Nagy Attila mesél Tájékoztatás Keleti zene és táncház a Sugalló zenekarral Egyéb programok: Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete szervezésében magyar pásztorkutya fajták tenyészszemléje és ösztönpróbája, tájkutya fajták bemutatása, Kézművesek vására, Népi ételek főzése, Kunszállás jurtával és kontyos kunyhóval 10:00 A Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium udvarán Slambuc streetball bajnokság 20:00 A Városi Sportcsarnokban Műsoros est, aratóbál Közreműködnek: a Talán Teátrium énekesei: Hekman Böbe, Kiss Ági, Baksa András, Márton Zoltán, Szép Bence humorista A bál zenekara a Top Secret Band (Hajdúszoboszló) Zenekarvezető, énekes: Jónás Kálmán Belépődíj: 600.-Ft Augusztus 22. (vasárnap) A Téglagyári-tavon 6:00 Nyílt horgászverseny a Nagykun Horgászegyesület felnőtt női és férfi tagjai részére Nevezési díj: Ft 10:00 A református templomban Istentisztelet 10:00 A Szélmalmi Fogadóházban II. Karcagi Kenyérünnep Köszöntőt mond: Pánti Ildikó képviselő, az Idegenforgalmi és Külkapcsolati Bizottság Elnöke Mátyusné Kis-Pál Róza versei Tótkomlóssy Edina mesél Apró lábak néptáncosok népi játékai Palánta és a Toporgók néptánccsoport fellépése Berecz András előadóművész műsora Kenyérbiblia megszegése, kínálása Tárogatón játszik Plósz Csilla Ebéd a résztvevők részére Gombócfőző verseny eredményhirdetése, díjak átadása 13:00 Citerazene, táncház A rendezvény helyszínén népi ételek főzése, sütése (köles, galaburgyi, kenyérlángos, kürtős kalács) A Szélmalmi Fogadóház udvarán a Városi Csokonai Könyvtár által meghirdetett, a kenyérsütéshez kapcsolódó gyermekrajz pályázat nyertes alkotásaiból rendezett kiállítás A Szélmalom udvarán kézműves bemutató, kézműves foglalkozások, ügyességi versenyek lesznek. A szélmalom megtekintése a nap folyamán díjtalan! 14:30 A Városi Gyógyvizű Strandfürdőben Zenés fürdő show Fellép: Gémesi Lajos zenész-énekes és vendégei Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a XIX. Nagykunsági Kulturális Napok rendezvényei kapcsán augusztus 19. és 21. között a Kossuth téren és környékén forgalmi rend változásra és útlezárásokra kerül sor. A Gimnázium mellett felállításra kerülő színpad miatt a Horváth Ferenc utca a jelenlegitől eltérően fordított egyirányúsítással fog működni a színpad elbontásáig. A 20-ai napon a Kossuth tér teljeskörűen lezárásra kerül, terelő útvonal a Táncsics krt., Kacsóh u., Szent István sugárút, Püspökladányi út, Varró u. útvonalon működik mindkét irányban. Kérjük a tisztelt lakosság türelmét és megértését a rendezvények sikeres lebonyolítása érdekében. Támogatóink: Ambrus Balázs szabadcsapata (Budakalász), Andrásiné Peszeki Ágnes, Baranyai Imre, BF Security Kft. Karcag, Euro Kft., Essen Kft., Fém- és Hőtechnika Kft., Ferro-Metal Kft., Karcagért Közalapítvány, Karcagi Nagykun Népművészeti Egyesület, Karcag Város Önkormányzata, Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága, Karcagi Borház, Karcagi Íjász Kör, Karcagi Kunlovarda, Karcagi Lovas Egyesület, Karcagi Polgárőr Egyesület, Katica Ételbár, Kerekcipó Kft., Kováts Mihály Huszárbandérium, Kunszövetség, KITE Aprómag Kft., Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Karcagi Szervezete, Magyar-Kazak Baráti Társaság, Magyar Posta Zrt. Karcagi fiókja, Multitech Kft., Nagykun Hagyományőrző Társulás, Nagykun Víz-és Csatornamű Kft., Nagykunsági Környezetvédelmi Területfejlesztési és Szolgáltató Kft., Nánási Sándor díszműkovács, Nimród Bioszálloda és Bioétterem, Polgármesteri Hivatal, Karcag, rinoceros Grafikai Stúdió, Sárgaház Étterem, Tőkés Kerámia Kft., Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület, Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Médiatámogatóink: Karcagi Hírmondó, Karcag Televízió, Mediátor Televízió, PORT.hu Rendezők, információk Általános információk: Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Tel.: 59/ , www. karcag.hu Tourinform Iroda, Karcag, Tel.: 59/ karcag@tourinform.hu Akusztikus zenei est Karcagi Ifjúsági Ház, Mulicz Ferenc Tel.: 59/ Múzeumkerítés avatása Karcagi Nagykun Városvédő Egyesület, Polgármesteri Hivatal Dr. Sántha József 30/ , Györfi Sándor 30/ , Nyester Ferenc 30/ Kiállítás, szabadtéri műsor, utcabál Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ, Bolgovics Andrásné Tel.: 59/ , , Szent István-napi szentmise, körmenet Római Katolikus Egyházközség, Tel.: 59/ Ünnepi Önkormányzati ülés Polgármesteri Hivatal, Rózsa Sándor Tel.: 59/ Kun Hagyományok Napja Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület, Ifj. Bene Sándor 30/ Aratófelvonulás, aratóbál Sport Szolgáltató Központ, Szepesi Tibor 30/ , Kálmán Imréné 30/ Ügyességi kutyabemutató Magyar Ebtenyésztők Karcagi Szervezete, Ferenczi Sándorné 30/ Karcagi Kenyérünnep Szabó Imre 30/ , Benéné Kecskeméti Anna 70/ , Sport Szolgáltató Központ Szepesi Tibor 30/ , Városgondnokság Molnár Pál Tel.: 59/ , Nagy Katalin 30/ Slambuc streetball-bajnokság Rácz Antal 30/ Horgászverseny Nagykun Horgász Egyesület Kalocsay László 30/ Strandröplabda-bajnokság Nagykun Víz- és Csatornamű Kft., Szabóné Péter Éva 30/ , Major János 30/ Ünnepi istentisztelet Tel.: 59/ Zenés fürdő show Nagykun Víz- és Csatornamű Kft., Szabóné Péter Éva 30/ Karcagi Nagy Zoltán 20/ Kereskedelem, vendéglátás, egyéb szolgáltatások Lőrincz Mária Tel.: 59/

3 2010. augusztus Seniorok figyelem! A legutóbb megbeszéltek szerint, következő túránkra augusztus 15-én (vasárnap) kerül sor. Ezúttal az Ecsehalomhoz biciklizünk el. Eső esetén az úticél változik, ill. a túra is elmaradhat, de bízzunk a szép időben. Vasárnap tehát gyülekezés a Szélmalmi fogadóháznál, indulás 14 órakor. A túrát vezeti Szepesi Tibor és. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők Kirándult a 8. kerület augusztus 3-án került sor a 8. számú kerület szokásos nyári kirándulására. A szervező Pánti Ildikó képviselő felhívására ezúttal is számosan jelentkeztek, úgyhogy az érdeklődők két (egy nagyobb és egy kisebb) autóbusszal keresték fel a túra állomásait. A helyszíneken Nagy Katalin, ill. Szatmári János és Szabó Imre tartott tájékoztatást. A jó hangulatú kirándulást egy köles ételből készült vendéglátás zárta. Gombócfőző verseny Augusztus 22-én, csatlakozva az új kenyér ünnepéhez, ismét megrendezik a molnártalálkozót a Szélmalom udvarán. Szabó Imre, a rendezvény egyik szervezője elmondása szerint, a találkozóra nemcsak molnárokat, hanem más szakmabelieket és kenyérgyári dolgozókat is várnak és persze minden érdeklődőt az óvodástól a nyugdíjasig. A számtalan szórakoztató rendezvény mellett a tavaly megjelent Karcagi molnárételek című könyv ételei sülnek-főnek majd. Sőt! A szervezők ez alkalommal gombócfőző versenyt hirdetnek. Nevezni bármilyen gombóckategóriában (szilvás, túró, kukoricás stb.) lehet. A nevezéseket, vagyis nevezőnként 4-5 db gombóccal augusztus 22-éig 12 óráig a Szélmalomban lehet. Eredményhirdetés 13 órakor ugyanott. A Kontera Hallókészülék Szaküzlet az alábbi szolgáltatásokat kínálja: - hallástréning - hallókészülék rendelés (legmodernebb készülékek, próbahordás) - hallókészülék tisztítás - hallókészülék beállítás - hallókészülékhez tisztítószerek, elemek vásárlása - kiegészítő terápiák (Bémer, füldoktor, soft lézer). Elérhetőségünk: Betánia Gyógyszertár - Karcag, Szabó József utca 14. Tel.: 06/ mobil: 06/ Ezen hirdetés felmutatásával ingyenes szűrővizsgálatra jogosult. Magán állatorvosi ügyelet Az ügyelet Karcag, Berekfürdő területére vonatkozik, hétvégékre és esetleges ünnepnapokra (péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig.) Augusztus Dr. Godó Zoltán Kg., Kőrös utca 40. Tel.: 06/ Augusztus Dr. Terjék Imre Kg., Duna utca 7. Tel.: 06/ Augusztus 29. Dr. Temesváry Tamás Kg., Széchenyi sgt. 38. Tel.: 06/ Bővülő strand, és új látogatóközpont 0,90-1,20 méteres vízmélységgel. Ez önálló beruházásunk, nem szerepel a pályázatban. A jelenlegi öltöző épületet emeletessé építjük át: a tervek szerint egy merülőmedencés szauna, jakuzzy, szolárium, orvosi szoba, az emeletén pedig kondicionáló terem kap helyet. Az új öltözőépület hátsó traktusában helyezzük el a vízgépészeti egységet. A fixsátras medencetér és a gyógymedence között folyosó készül, annak télen lesz jelentősége, mert a járófelülete fűtött lesz. - Ősszel indulhat is a munka! Mi lesz a téli törzsközönséggel? - Az építkezés a közbeszerzési eljárás során úgy kerül meghirdetésre, hogy a leendő kivitelező tudja, ennek a létesítménynek az építkezés mellett is működő fürdőnek kell lenni. A munkát ezért úgy kell ütemezni majd, hogy a medencék valamelyike használható legyen. Mindig lesz tehát olyan medence, amit a közönség látogathat. A konferencia időpontja: augusztus 14. (szombat) A konferencia helyszíne: Városháza I. sz. díszterem (Karcag, Kossuth tér 1.) Fővédnök: dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter A konferencia résztvevői: Karcag és testvérvárosainak Bácskossuthfalva Délvidék - Szerbia, Székelykeresztúr Erdély - Románia, Szepsi Felvidék - Szlovákia, Krosno Odrzaňskie Lengyelország, Longueau Somme megye - Franciaország, Schwarzheide Németország szakértői A konferencia programja: Regisztráció Helyszíne: Városháza A konferenciát levezeti: Dr. Blaskó Lajos, a DE AGTC KIT Karcagi Kutatóintézet főigazgatója Nemzetközi konferencia Helyszíne: Városháza 1. sz. terem A konferenciát megnyitja: Dobos László Karcag város alpolgármestere A magyar biogazdálkodás helyzete, és sajátosságai Előadó: dr. Roszík Péter, c. egyetemi docens, ügyvezető, Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A biogazdálkodás, környezetvédelem új energiahordozók Nemzetközi konferencia Karcagon - Mikorra várható a befejezés? - Ezt tulajdonképpen a támogató szervezet határozza meg, mert a munkának a támogatási szerződés aláírását követő 24 hónapon belül kell befejeződnie. A támogatási szerződés aláírására szeptember 5-én sor kerülhet, vagyis akkortól számítva lesz két év a kivitelezésre. A főtér-rekonstrukciós pályázatról a legutóbbi (tavaszi) hír az volt, hogy a második körben benyújtott anyagot is befogadták. Július végén Farkas Renáta főépítész arról tájékoztatott, hogy a második forduló ( 99,9 %-ban ) biztató eredménnyel zárulhat, ha az előírt pótlásokat határidőre végrehajtják. Ha nyer ez a pályázat, akkor megtörténhet a Déryné (régi és szebb nevén a Kultúrpalota), az Úrikaszinó (a Kultúrpalotával szemben) valamint a Városháza udvarának és a Püspökladányi úti oldalának homlokzat felújítása, és a Varró utcai bölcsőde épületének felújítása. Ezen felül megújulhat a Kossuth tér burkolata és a park növényzete. A munka dandárja ez esetben átcsúszik a jövő esztendőre és még abban az évben fejeződik be A környezetvédelem és a fenntarthatóság Előadó: dr. Gyulai Iván, Az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója A megújuló energiaforrások hasznosítása az energetikai önellátás megvalósítása érdekében Előadó: dr. Kohlheb Norbert egyetemi docens, Szent István Egyetem, Környezet és Tájgazdálkodási Intézet Biogazdálkodás a folyóvölgyben - egyensúly a mezőgazdaságban Előadó: Rubacha Slawomir ornitológus, okl. ökológus, a Biogazdálkodás környezet programok szakértője, Lubuskie Vajdasági Környezetvédelmi Felügyelőség dolgozója Az energiagazdálkodás együttműködési modellje Előadó: Prof. Dr. Wolfgang Spyra, a Brandenburgi Cottbus Műszaki Egyetem professzora A fejlődés, az innováció és a technológia központja Előadó: Alexander Scharfenberg, a Z.E.I.T Kft. ügyvezető igazgatója,a Regionális Lausitzi Transzferállomás vezetője Áradások a Somme folyót körülölelő medencében: mi okozza és hogyan kezeljük? Előadó: Jeannel Francois, a Somme megyei Környezetvédelmi Kezdeményezések Központ igazgatója Zárszó: Dr. Blaskó Lajos, a DE AGTC KIT Karcagi Kutatóintézet főigazgatója A projektet az Európai Unió Európa a Polgárokért program keretében támogatta Augusztus 15-én (vasárnap) 10 órától Érik a hajlik a búzakalász Bionap Karcagon a Strandfürdő területén. Programok: Bio-kerekasztal szakértők és gyakorló biogazdák részvételével Főzőverseny Biobor és bioétel kóstoló Néptáncbemutató Hagyományőrző és népi játékok Népi iparművészek bemutatója Bio TOTÓ és malacfogó verseny Támogatók: Információ: Polgármesteri Hivatal Tel.: 59/ Fax: 59/

4 augusztus 13. Háromezer óra szolgálat Karcagi polgárőrök 2009-ben A falugazdász iroda hírei Szőke Sándorné, aki egy évtizedig intézte az iroda teendőit, a nyártól nyugdíjba vonult. A falugazdász feladatait azonban továbbra is két szakember, Andrási Erika és Asztalosné Csikós Ildikó látja el. A körzetük Kenderes, Bánhalma, Kisújszállás, Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras és Kunhegyes településeket öleli fel. Az ügyfélfogadás rendje: hétfő: óráig Karcagon, kedd: 8 12 óráig Karcagon és óráig Berekfürdőn, szerdán és csütörtökön 8 12 óráig és óráig Karcagon. Pénteken nincs ügyfélfogadás. Már folyamatban vannak a területalapú ellenőrzések és a hét elején indult az agrár környezetgazdálkodási támogatások ellenőrzése, ami társ- vagy önálló ellenőrként a falugazdászoknak is munkát ad. Ez azt jelenti, hogy gyakran vannak távol, tehát az irodát felkeresni szándékozók előbb feltétlenül egyeztessék az időpontot telefonon. Az iroda telefonszáma: 59/ , mobil: Andrási Erika 06/ , Asztalosné Csikós Ildikó 06/ Az aktuális feladatok jelenleg: mivel elindultak az agrár környezetgazdálkodási ellenőrzések, tehát a gazdálkodási napló naprakész vezetése az agrár környezetgazdálkodásban résztvevő gazdáknak, a kedvezőtlen adottságú területek támogatását és a NATURA 2000 területek támogatását igénybe vevő gazdálkodóknak nagyon fontos, mert a helyszíni ellenőrzéshez azokat be fogják kérni. A másik hír egy jogszabályi változás: agrár környezetgazdálkodásban eredendően augusztus 31-ig lehet kötelezettségeket átadni. Ezt az időpontot szeptember 30-ra ki fogják tolni, illetve az elektronikus felületen az adatszolgáltatás is szeptember 1-től indul. A Karcagi Polgárőr Egyesület tizenöt éve, november 24-én alakult, tól már a mai nevén, tól pedig közhasznú egyesületként működik. A húsz taggal alapított egyesületnek manapság, a májusában megtartott évértékelő közgyűlésen elhangzottak szerint 57 (rendes, pártoló, tiszteletbeli) tagja van. A tagok önkéntes munkát végeznek: a város közbiztonsága érdekében látnak el szolgálatot a rendőrséggel közösen. A polgárőrségek országszerte jelentős feladatokat vállalnak fel a közösség biztonságának, a rendőrség munkájának a segítése érdekében. Pintér Sándor belügyminiszter egy korábbi nyilatkozata szerint a későbbiekben jelentős szerepet szánnak a polgárőröknek. Rigó Zoltán, az egyesület elnöke a év értékelése előtt röviden kitért arra, hogy a gazdasági válság az egyesület munkájában is érződött, hiszen a szolgálatokat a szabadidő terhére vállalják és teljesítik a polgárőrök, most azonban az életszínvonal megtartására felvállalt pluszmunkák miatt a szabadidő lényegesen kevesebb lett. Az egyesület legfontosabb támogatója továbbra is a városi önkormányzat, amely tavaly 300 ezer forinttal járult hozzá az éves költségek finanszírozásához. Volt egy sikeres NCA (Nemzeti Civil Alapprogram) pályázatuk is, ami további 200 ezer forintot jelentett, s a Magyar Posta Zrt. pedig 30 ezer forinttal támogatta a munkájukat. A tagdíjakból, tárgyi eszköz értékesítésből befolyt további bevételekkel összesen forintból gazdálkodhattak tavaly. Ennek a legnagyobb részét a járőrözéshez szükséges üzemanyag költségeire használják fel. Az egyesületnek sajnos még mindig nincsen szolgálati gépkocsija, ezért a tagok a saját gépjárműveiket használják (ugyan ez a helyzet mobiltelefonokkal is) ben 214 alkalommal és 511 fővel voltak szolgálatban a járőrök, a szolgálati idejük 3100 óra volt. Ebben a rendőrséggel közös illetve egyéni szolgálat is előfordult és igaz kevesebb órában -, de a lovaspolgárőrök is járőröztek. (A néhány éve tíz fővel alakult lovas polgárőrcsoport mára 4-5 főre olvadt, de továbbra is részt vesz a külterület illetve a kertek felügyeletében). A terepen végzett szolgálat mellett az év közben lezajlott versenyek eredményei is igazolják a karcagiak felkészültségét, hiszen az országos és megyei polgárőr versenyekről már esztendők óta díjakkal térnek haza. Tavaly a Nemzetközi Rendőr Lovastalálkozóról sikerült az ezüst érmet elhozniuk a polgárőr kategóriában (az ugyanezen alkalommal meghirdetett főzőversenyen szintén ezüstérmesek lettek) ben Püspökladányban több száz polgárőr egyesület négy-ötezer tagja részvételével rendezték meg az Országos Polgárőr Napot. Az ez alkalommal meghirdetett szakmai versenyt a karcagi csapat nyerte meg kiemelkedően jó teljesítménnyel. - Mik az idei év elvárásai? - Vannak még megvalósítandó feladataink. A szomszéd településekhez hasonlítva elmondható, hogy nagyon kevés az a támogatás, amiből nekünk gazdálkodnunk kell. Ennek az emelkedése nyilván nem is várható. A taglétszám viszont növelhető lenne. Várunk minden önként jelentkezőt, aki térítésmentesen tenni kíván a város közbiztonságának a javításáért. A taggyűléseinket minden hónap első hétfőjén tartjuk Rákóczi utca 3. szám alatt. Ide várjuk azokat, akik jelentkezni szeretnének. De jelentkezhetnek, illetve szándékukat jelezhetik felénk a polgarorseg@ ph.karcag.hu címen is. A Karcagi Ifjúsági Ház programjai Muzsikáló udvar augusztus 19-én 21 órakor koncertek, akusztikus zenei estek a Karcagi Ifjúsági Ház udvarán. Fellép: Nossa és az Unplugged. A belépés díjtalan! Nyári játszóház, kézműves foglalkozás augusztus 13-án 9:30 12 óráig a Karcagi Ifjúsági Házban. Tervezett programok: dobozkészítés hajtogatott díszítéssel. A játszóházat vezeti: Fógel Józsefné. Kertmozi augusztus 13-án 20:30 órakor Almási Tamás filmje: Puskás Hungary a Karcagi Ifjúsági Ház udvarán. A belépés díjtalan! Kunhalom Polgári Kör Interjú Váradi Szabolccsal, a Csiky Gergely Színház segédrendezőjével Kedves Szabolcs! Nagyon örültünk a Kunhalom Polgári Körben tett látogatásának, az ottani érdekes beszélgetésnek. Folytassuk ezt most kicsit részletesebben! - Melyik volt a legemlékezetesebb rendezése, illetve segédrendezői munkája? - Természetesen magamnak a legkedvesebbek saját rendezéseim. De az út odáig, rögössége ellenére, sok fontos rendező melletti elmeragyogító munkát jelentett. - Kik voltak azok a rendezők, akiktől szívesen tanult és együtt is rendezett velük? - Legfontosabb tán maga Babarczy László, a Tanár úr, akitől a szerződtetéssel lehetőséget kaptam az oroszlán bajszához való közelférkőzéshez, no meg nem utolsósorban az ő igazgatása alatt tőle kaptam a felkéréseket a rendezésekre. De meghatározó volt dolgozni Ascher Tamással, a velem egykorú Keszég Lászlóval, és a mára már rendezőmogul Mohácsi Jánossal, de szinte az összes kaposvári rendezővel dolgoztam egy-két darabban, vagy némelyikkel állandó munkatársként rendezéseikben. És a vendégrendezőkkel is. Egy időben állandóan engem pakoltak a nehéz vendégek, mint mondjuk, nemrégiben Anatolij Vasziljev mellé. Tán szelídítőnek, ki tudja, mindenesetre hála Teremtő! egyikből sem másztunk ki sose vesztesen. A fontos az volt, hogy munkatárs. Merthogy a plakátviszonyi rendező segédrendező kapcsolatot jócskán túlléptük mindig. Hisz ebben rejlett Kaposvár ereje: hogy bár a rendező a Rendező, a legfőbb hadi nagyúr, a végső döntnök, de amíg kimondódik az utolsó szó, addig együtt, közösen építjük a majdani végvárat. És mindig előszeretettel használták a gondolataimat tán alkalmasságom miatt. - Kapott-e önálló feladatot tőlük? - Egyszer csak jött a felkérés: nem rendezném-e meg azt a Lúdas Matyit, amit két éve írtam és leadtam, ha már így megérett rá az idő? Igent mondtam persze. És innentől jött tovább a többi: a Rosencrantz és Guildenstern halott, majd további két gyerekelőadás: a Bűvös erdő és a Hókirálynő. Ezek az én kedves gyerekeim. - Úgy tudom, szerepelt is néhány darabban. Melyekre emlékszik legszívesebben? Hogy mik voltak a színpadi alakítások közül fontosak? Tán csak egyet említek meg, a Mohácsi János rendezte Csak egy szög címűt, aminek egy hosszú, a Koponyák hegyén zajló jelenetében volt feladatom a Megfeszítettet ábrázolni a magam szegényes eszközeivel, a sors különös fintoraként épp 33 évesen. A jelenet különlegessége abban rejlik, hogy a kivégzésre érkező zsidók és rómaiak összekapnak a helyszínen éjszakázó cigányokkal (akiknek a sorsát követi végig térben és időben ugrálva a darab igazi klasszikus görbe tükörként), és eközben maga a Lényeg a leglényegtelenebb. Mígnem utolsó pillanatban minden a helyére kerül: az ég végigreped és leszakad a Golgotára. Addig hol sírunk, hol nevetünk. Mint az életben. Elfelejtünk fontos pillanatokat, nem veszünk tudomást a jelentékenyről, nem változtatunk a változtathatón, pedig hatalmunkban állna nemet mondani. Hát ezért volt benne nekem szép részt venni. És így részt venni. Köszönöm az őszinte vallomást és további sok tapsot kívánok! Idézzük végül a halhatatlan Shakespeare ismert sorait az Ahogy tetszik című darabjából: Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő. Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében... Emlékeztetjük a Kunhalom Polgári Kör tagjait, hogy ez évben is augusztus 25-én, szerdán fél négykor a berekfürdői temetőben tiszteletünket tesszük Körmendi Lajos sírjánál. V. Gy. ÉRETTSÉGIZETTEK FIGYELEM! Érettségi utáni nappali és esti tagozatos iskolarendszerű képzések indulnak a 2010/2011-es tanévben - Gazdasági Informatikus- emelt szintű (OKJ ) - Pénzügyi-számviteli ügyintéző (OKJ ) - Üzleti szakügyintéző (Pénzügyi szakügyintéző) (OKJ ) szakokon az ADU Szakképző- és Középiskola Karcagi Tagintézményében (OM azonosító: ) 5300 Karcag, Püspökladányi út 14. Telefon: 59/ , Fax: 59/ , kovacs.szilvia@adu-karcag.hu A képzés idejére családi pótlék, /árva ellátás/, diákigazolvány jár! Információ, jelentkezés: telefonon, faxon, ben, illetve a helyszínen! Várjuk jelentkezésedet, ne hagyd ki a lehetőséget!

5 2010. augusztus In memoriam Gombos Imre (Karcag, Budapest, 2010.) Karcagon született november 19-én. A Nagykun Református Gimnáziumban tett érettségi vizsgát, de ugyanakkor Debrecenben zenét is tanult. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyarangol szakos tanári oklevelet. Fiatalemberként részt vett a lengyelországi cserkész világtalálkozón (1935), 1939-ben pedig a Soli Deo Gloria szövetség tagja lett, valamint alapító tagja volt a Bolyai Kollégiumnak, és Györffy István hatására a falukutató mozgalomba is bekapcsolódott. A háború után, a budapesti Lónyai utcai Református Gimnáziumban kezdte a tanári pályát, emellett között a Nemzeti Parasztpárt szakértője, a budapesti választmány póttagja, majd Keresztúry Dezső vallásés közoktatásügyi miniszter titkára, a Magyar Népi Művelődési Intézet titkára, később igazgatója lett ben feleségül vette Török Erzsébet ( ) énekművészt között Csepelen, majd két év szabadfoglalkoztatású íróskodás után között az I. István Gimnáziumban tanított tól nyugdíjazásáig (1978), az Akadémiai Kiadó angol osztályának felelős szerkesztője volt, sok-sok tudományos munka (pl. az angol nyelvű, öt kötetes Magyar népzene tára) kiadásának szakmai irányítója. (A nyugdíjazás után sem szakadt meg a kapcsolata a könyvkiadással, hiszen még tíz évig, 1988-ig dolgozott a kiadónak.) Első cikkei és tudósításai az egyetemi évek alatt jelentek meg, de irodalmi, pontosabban írói munkássága 1945 után bontakozott ki ban jelent meg tankönyve, a Magyar olvasókönyv, de svédországi tanulmányútján szerzett tapasztalatai nyomán önálló kötetben hívta fel a figyelmet a szövetkezetek fontosságára. Az 1950-es évektől számos sikeres színművet írt, főként történelmi tárgyú hangjátékait, néprajzi, irodalomtörténeti előadásait, az általa összeállított irodalmi rádióműsorokat rendszeresen adta a Petőfi vagy a Kossuth Rádió. A Móra Kiadó 1958-ban jelentette meg Éjfél Vitéz című elbeszélő költeményét, amit a szülőváros önkormányzata 1999-ben ismét kiadott. Nagyon jelentős a műfordítói munkássága. Fordításkötetét (Angol és skót népballadák) ben jelentette meg a Magvető, de az angol és skót népköltészet mellett Walt Whitman, W. B. Yeats, Geoffrey Chaucer, Robert Burns, Federico Garcia Lorca és mások verseit ültette át magyarra. Fordított még dalszövegeket (Beethoven, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov etc.), színműveket, elbeszéléseket, verseket, tanulmányokat, főként angol szerzőktől, de neki köszönhetjük Agatha Fassett: Bartók amerikai évei és Defoe: Körutazások Nagy-Britannia szigetén című munkák magyar fordítását is. Ugyanilyen bőséges azon munkák jegyzéke, amiket magyarról angolra fordított. (Kiemelkedik ezek közül A magyar népzene tára V-VII. kötete, öszszesen 2852 oldal.) Bár az 1940-es évektől a fővárosban élt, a szülővárossal is szoros kapcsolatot tartott. Írásai a Karcag című művészeti lapban és a Karcagi Kincses Kalendáriumban jelentek meg. Az önkormányzat 2006-ban munkásságát a Karcagért Emlékéremmel ismerte el. Gombos Imre július 10-én hunyt el, hamvait szülei déli temetőbeli sírjában helyezték el. Nyugodjék békében! Folytatás az 1. oldalról egy féléves áttekintést a mostani esős évszakká változott nyárról. A meteorológiai mérések adatait Kovács Györgyi, a DE AGTC KIT Karcagi Kutató Intézet munkatársa bocsátotta rendelkezésünkre és hívta fel a figyelmünket a fontosabb időjárási eseményekre. Elöljáróban csak annyit, hogy január 1-től augusztus 9-ig, mindösszesen 585,8 milliméter csapadékot mértek a Karcagon (nem számolva most itt azt a mennyiséget, ami a múlt év októberétől, a csapadékos időszak kezdetétől leesett.) Ez az 585,8 mm minden ismert karcagi esőrekordon túltesz. Csapadékos évek természetesen korábban is voltak, hiszen 1954, 1965, 1970, 1980 is erről lett nevezetes, ahogy az elmúlt évtizedben a 2001, 2004, 2005, 2006-os évek is hasonlónak mutatkoztak. Ezekben az években az első hét hónapban mért csapadék menynyisége elérte a 400 millimétert, de az idei mennyiség már nemhogy meghaladta 500 mm-t, de inkább a hatszázhoz jár közelebb (585,8 mm). A mi térségünkben mm a Viharsziget Martin Scorsese legújabb filmje az ötvenes évek Amerikájába röpíti a nézőt. Ott is egy Bostonhoz közeli sziget sötét elmegyógyintézetébe, ahol két rendőrbíró nyomoz egy gyermekgyilkos ügyében. Sejtelmes, nyakatekert, viszont néha már-már az unalom határát súroló történet. Egyértelmű, hogy a főszereplők, DiCaprio, Ben Kingsley, Martin Ruffalo, kiváló színészek és remekül alakítják a rájuk osztott karaktereket, de valahogy a film nem igazán üt akkorát, mint ahogy azt a megjelenés előtt beharangozta a média. Nincsenek igazán az idegeket pattanásig feszítő jelenetek, ahogy egy thrillertől elvárható lenne bár a környezet és a bele ágyazott történet lehetőséget adna rá. Nem rossz, nem rossz, van egy különleges hangulata, de mégsem az igazi. Egyszer meg lehet nézni Nap utcai fiúk Az elmúlt napokban több régebbi kritikát is elolvastam Szomjas György 2007-ben készült filmjéről, amely 1956 októberéről szól. Nos, nem voltak igazán elragadtatva a kritikusok az alkotástól, különösen a baloldali sajtó (Ki hitte volna?). Gondolom, éppen ezért nem játszották agyon a mozik. Én is csak tavaly októberben láttam a közszolgálati tévén. Nekem viszont tetszett és néhány napja sikerül megvásárolni DVD lemezen is. Az egyébként kicsit naiv kerettörténet néhány pesterzsébeti srácról és egy lányról szól, akik egy Esőkrónika jellemző csapadékmennyiség évente, hát ezt már most teljesítette az időjárás. A március kivételével minden hónap csapadékmennyisége jócskán meghaladta az 50 éves átlagot, májustól kezdve pedig a havi csapadékmenynyiség több volt mint 100 mm. Májusban ugyanis 124,8 (átlag 54 mm), júniusban 105,2 (átlag 71), júliusban 118,1 mm (átlag 56) eső esett. Augusztus első nyolc napján viszont már 48,6 mm eső öntözte meg a földet, míg az augusztusi csapadék ötvenéves átlaga összesen 48,7 mm. A napi értékek között is találunk érdekességeket. A júliusi 118,1 milliméternyi csapadékból 104,1 mm három nap alatt (július 6., 21. és 25-én) hullott le. A legtöbb csapadékot június 14-én (31,9 mm), július 25-én (60,9) és augusztus 6-án (41,7) jegyezték fel. Az év eddigi 220 napjából 98 napon volt mérhető csapadék. A hőmérséklet-adatokban már nem nagyon találni rekordokat, A június átlaga (19,7 Cº) megközelíti az ötven éves átlagot (19,4 Cº), a július pedig egy fokkal volt melegebb az átlagnál. Ezekről az értékekről azonban érdemes megjegyezni, hogy június elején melegebb napok uralkodtak, ám 14.-étől hűvösebb idő köszöntött be és csak a hó végére tért vissza a meleg. Július elején hűvösebb idő járta, a hónap közepére érkezett meg a valóságos kánikula. A legmagasabb hőmérsékletet (34,2 Cº) július 23-án regisztrálták, s ezekben a napokban az éjszakák hőmérséklete is 20 fok felett maradt. A hónap közepéig ez a forróság volt Filmajánló a meghatározó, míg 18-án enyhülni kezdett, s július 25-én ismét hidegfront ért el bennünket. A rengeteg eső, ahogy más tudósításunkban is írtuk, sok helyen lehetetlenné tette a mezőgazdasági munkákat s a határ egyes részein a most közelebb lefolyt aratást is küzdelemmé változtatta. De okozott egyéb problémákat is. Kovács Györgyi elmondása szerint a Kutató Intézet földjeiről csak féltermést tudtak betakarítani, és azt is csak nagy nehézségek árán, hiszen az árpa aratásánál lánctalpas kombájnt kellett igénybe venni. A termés menynyisége is lényegesen kevesebb. A kisújszállási területeken vetett tritikálé estében az hektáronként elvárható 6 tonna helyett 2,9-3,1 tonnát takarítottak be. Az oka a belvíz, ami a területeik %-án okozott károsodást. A féltermés minőségi vizsgálata még folyamatban van, vagyis az eredménynek ez a mutatója még csak ezután tisztázódik. A folytonos csapadék nemcsak a keserves aratás utáni munkákat, a bálázást és a tarlóhántást vetette vissza, hanem a talaj nagy nedvességtartalma miatt az őszi vetésűek talaj-előkészítését is meghatározza. Továbbra is sok a víz, úgyhogy az elvégzett munkák gyenge minőségűek. sarki mozi épületében rendezkednek be a forradalom első napjaiban, és végül ott is veszik fel a harcot a bevonuló orosz tankok ellen. A harcok szüneteiben korabeli vicceket mesélnek, a lassan beszivárgó rock n roll-t hallgatják, és rendet tartanak a környéken hisz megfogadták, hogy Ezt a sarkot megvédjük!. Szomjas és Grunwalsky eredeti képi világot varázsolt a filmhez, régi dokumentumok bevágásával, a színek kifakításával, majd újra visszaerősítésével operálnak. A zene is eredeti és telitalálat (Ferenczi György), a főcímzenét pedig Sebestyén Márta énekelte egy érdekesen blues-os alapra. Ez a film mindenkihez szól, de leginkább a fiatalokat szólítja meg, nem véletlenül Érdemes megnézni. Támadás a nemzet ellen Jelenczki István négyrészes dokumentumfilmje az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt időszak egyedülállóan részletes elemzése. Döbbenetes precizitással vezeti végig Magyarország aprólékos tönkretételét a spontán privatizáció korszakától 2009 nyaráig. Aki meg akarja tudni, hogy mi történt velünk az elmúlt két évtizedben, hogy is zajlott az ország gazdasága szempontjából stratégiai fontosságú ágazatok felszámolása, fillérekért történő elherdálása, annak mindenképp érdemes megnézni ezt a filmet. Talán történész-, és közgazdaságtan hallgatók számára is kötelező tananyaggá kéne tenni. Cselényi Csaba

6 augusztus 13. A Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a 2010 / tanévre az alábbi képzésekre hirdet felvételt Középfok: Mezőgazdasági gépésztechnikus szak 2 éves Agrár-közgazdasági és áruforgalmazó technikus szak 2 éves Természet- és környezetvédelmi technikus szak 2 éves Lovastúra-vezető 2 éves Felsőfok: Műszaki informatikai mérnök-asszisztens 2 éves (4 félév) (Debreceni Egyetem Informatikai Karával közös szakképzése, tanulói jogviszony) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 17. JELENTKEZÉSI KORHATÁR: 21 ÉV FELNŐTTKÉPZÉS - LEVELEZŐ TAGOZAT (nem tanköteles tanulók részére felnőtt képzés) Középfok: Agrár-közgazdasági és áruforgalmazó technikus szak JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 17. Jelentkezés: a titkárságon személyesen. Cím: 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. Telefon: 06-59/ , fax: 06-59/ sztannai@externet.hu Honlap: Figyelem! 2 éves A Nagykun HE augusztus 15-én (vasárnap) 7 órától társadalmi munkát szervez a tagjai részére. Kérünk mindenkit, hogy szerszámot (gereblye, villa) hozzon magával! Vezetőség Felhívás 2010/2011-es tanévre gyógytestnevelés beiratkozásra Az évi LXXIX. törvény a közoktatásról és a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, valamint az 1.sz. melléklete, rendelkezései alapján a Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 10. tagintézménye várja a gyógytestnevelésre járó gyermekek szüleit a beiratkozásra. Időpont: augusztus 30. (hétfő) és 31. (kedd) szeptember 1. 3-ig, óra között a gyógytestnevelés helyszínén: Karcag, Varró u. 3/a. Szarka Lászlóné intézményvezető Állás hirdetés A Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: egészségügyi szakoktató. Jelentkezni lehet a 06-59/ as telefonszámon vagy az info@reformatus.eu címen. Jelentkezési határidő: augusztus 20. TÁJÉKOZTATÁS A Fidesz Karcagi szervezetének képviselői segítséget szeretnének nyújtani idős, beteg, mozgássérült, illetve gyermeküket egyedül nevelő lakótársainknak a fűnyírásban. Kérjük, aki szeretné, hogy térítésmentesen lenyírjuk háza előtt a gyepet, keresse személyesen, vagy hívja: 1. körzet Molnár Pál, Karcag, Szegfű u körzet Kovács Sándor, Karcag, Táncsics krt körzet Kovácsné Kerekes Katalin, Karcag, Kazinczy u. 10/a körzet Gyurcsek János, Karcag, Ady E. u. 64/b körzet Dobos László, Karcag, Kuthen u körzet Karcagi Nagy Zoltán, Karcag, Kuthen u körzet Csányi Sándor, Karcag, Kisújszállási u. 137/c körzet Pánti Ildikó, Karcag, Erkel F. u. 3/a körzet Gyurcsek János, Karcag, Hunyadi u. 35/a körzet Domján Sándor, Karcag, Szondi u Keressen bennünket, és megoldjuk a fűnyírási gondját! Üdvözlettel: FIDESZ MPSZ KARCAGI CSOPORTJA Felhívás Adománygyűjtés az árvízkárosultak megsegítésére! TISZTELT KARCAGI LAKOSOK! A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 299/2010. (VI. 17.) kt. sz. határozata alapján adománygyűjtést szervez Borsod megyei települések elsősorban Hernádszentandrás árvízkárosultjainak megsegítésére. Tisztelettel kérjük városunk lakosságát, szervezeteit, vállalkozóit, hogy lehetőségeikhez mérten adományaikkal, felajánlásaikkal segítsenek az árvíz-, és belvíz sújtotta települések károsultjain. A nehéz helyzetben lévőknek a következőkre van leginkább szükségük: - pénzbeli adományok az újjáépítéshez, - tartós élelmiszerek (pl.: liszt, cukor, só, tea, tészta, konzerv, stb.), - ásványvíz, - bútorok, műszaki cikkek (használható állapotban lévők), - ruhaneműk (tiszta, használható állapotúak), - tisztító- és fertőtlenítőszerek (mosószerek, takarítószerek) - szállítási-, fuvarozási felajánlások. A pénzbeli felajánlások fogadása a Raiffeisen Bank Zrt. Karcagi fiókjánál megnyitásra került alszámlaszámon történik. A számlára átutalással és a Bank helyi fiókjának pénztárában történő befizetéssel teljesíthetők a pénzbeni adományok. Az adománygyűjtés keretében a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítésének munkatársai Huzsvai Éva családgondozó és Disznós Lajosné szociális segítő fogadják a rászoruló családokon segíteni szándékozók támogatásait a 06/59/ , és a 06/30/ telefonszámon, vagy személyesen a Karcag, Püspökladányi út 33. szám alatt hétfőn, szerdán, csütörtökön 8:00 15:00 óra között. Felajánlásaikat várjuk, és a rászorulók nevében is köszönjük! Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Tájékoztatás Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kátai Gábor Kórház szakrendeléseinek többségére előjegyzés szükséges. Időpontot a következő módon lehet kérni: - Személyesen: földszint 77. ajtó - Telefonon: 59/ Mobil: 06/ ben: beteginfo.kgkorhaz@externet.hu A telefonvonalak leterheltsége miatt amennyiben lehetőségük van, időpont egyeztetésre és tájékoztatás kérésre az elektronikus utat válasszák. Jó egészséget kívánunk! Intenzív és anaesthesiológiai betegekért Alapítvány évi közhasznúsági jelentése Nyitó egyenlet: Ft Bevételek: Ft Adomány: Ft SZJA 1 %: Ft Kamat: Ft Kiadások: Ft Továbbképzés: Ft Szakkönyvek: Ft Felújítás: Ft Egyéb: Ft Záró egyenleg: Ft Az alapítvány vállalkozási tevékenységet nem folytat, a tisztségviselők anyagi juttatásban nem részesültek, a támogatások felhasználása az alapítvány céljaival megegyeztek. Alapítványunk ezúton is megköszöni a támogatásokat, melyek a SZJA 1 %-ának felajánlásából és adományból származtak. Dr. Bácsics Annamária a kuratórium elnöke Pályázat Beteginformációs Központ A karcagi Kátai Gábor Kórház a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 3 fő védőnő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Kátai Gábor Kórház Háziorvosi Intézmény (Karcag,Széchenyi sgt. 27.) A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Védőnői feladatok ellátása. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Főiskolai szakirányú végzettség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - végzettséget igazoló okirat másolata - részletes szakmai önéletrajz - magyar állampolgárság. A munkakör betölthetőségének időpontja: A pályázat elbírálását követően azonnal. A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 15. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Dr. Oszlács Judit főorvos nyújt, a 06-59/ as telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton intézményünknek. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: Védőnői állás, vagy elektronikusan: Dr. Nagy Mihály főigazgató részére: foigazgato.kgkorhaz@ externet.hu A pályázat elbírálásának határideje: A benyújtási határidő napjától számított 15 nap. Dr. Nagy Mihály főigazgató

7 2010. augusztus Ingatlan Kórház úti lakótelepen háromszobás III. emeleti lakás eladó. Tel.: +36/ szoba + nappalis családi ház eladó. Karcag, Deák krt. 5/a. I.ár: 11 M Ft. Tel.: +36/ v. +36/ Debrecenben, a nagyerdei övezetben a Kossuth és az Agrár Egyetemhez gyalog 10 percre frissen felújított kis közös költségű 4 emeletes tégla építésű társasházban földszinti, gázfűtésű, 1,5 szobás, tehermentes lakás egyetemistáknak eladó. Befektetésnek kiváló ajánlat. Tel.: +36/ Ház eladó. Tel.: +36/ (délelőtti órákban). Békés megyében, Okányban, 72 m²es, két szobás családi ház, 1676 m²es telekkel eladó. Tel.: 06/ vagy +36/ Karcagon központhoz közel 100 m²es 2,5 szobás, összközműves kertes családi házrész (utcafronti) hozzátartozó garázzsal sürgősen eladó. I.ár: megegyezés szerint. Tel.: +36/ Karcagon, a IV. Béla király úton amerikai konyhás, 4 szobás (2 fürdőszobás, 2 WC), 2 főbejáratos, tetőteres családi ház 120 m²-es díszkertes, összkomfortos, lakható melléképülettel és garázzsal eladó. Vállalkozásra és több generáció együttlakására is alkalmas. Mélyen áron alul, akár hitelátvállalással is eladó. Csere is érdekel. Tel.: 59/ v. 06/ Garázs eladó vagy kiadó a Széchenyi sgt. 26. sz. alatt. Tel.: +36/ és fél szobás, nappalis, kertes családi ház garázzsal eladó. Tel.: +36/ Karcagon cserépkályhás, gázkonvektoros családi ház sürgősen eladó. U.itt cefre eladó. Tel.: 59/ (8 óráig, délben és 18 óra után). Eladó Kg., Kisújszállási út 70/c. alatti ház. 3 szoba + nappali + garázs. Tel.: +36/ Karcag központjában 2 szobás, részben bútorozott lakás kedvező áron eladó vagy kiadó. Tel.: +36/ Főtér és kórház közeli, teljes közművel ellátott építési telek eladó. Tel.: +36/ Széchenyi sgt sz. alatti garázs hosszútávra kiadó. Tel.: +36/ v. 59/ Két szobás családi ház olcsón eladó. Kg., Zádor utca 28. Tel.: +36/ Eladó Karcagon családi ház. 2 lakás komfortos, gázfűtés + cserépkályha, nagy garázs + melléképületek, 604 m²-es telek belterület. Tel.: +36/ v. 59/ Karcagon, az I. sz. Kisvénkertben 14 sor kertföld eladó. Épület, villany, víz, kövesút van. Tel.: +36/ Városközponthoz közel bontásra való ház nagy portával eladó vagy földre cserélhető. Tel.: +36/ Apróhirdetés Albérlet A Dózsa Gy. úti lakótelepen IV. emeleti lakás albérletbe kiadó. Tel.: +36/ Karcagon főtéri 2 szobás, I. emeleti lakás felújított állapotban hosszú távra kiadó. Tel.: 59/ Főtéri, 3. emeleti, két szobás bútorozatlan lakás hosszabb távra kiadó. Tel.. +36/ Állat Fajtatiszta törpe tacskó; fekete, rövidszörű kiskutyák törzskönyves szülőktől és németjuhász kiskutyák eladók. Mind a két fajtából szép tenyész kan fedezést vállal. Tel.: +36/ Megkezdtük póni lovon a lovagoltatás 3 éves kortól 50 kg-ig, felügyelet mellett. Tel.: +36/ éves golden retriewer kan kutyát szerető gazdinak ajándékoznánk. Tel.: +36/ Előnevelt és vágó gyöngyös eladó. Kukoricát beszámítok. Tel.: 59/ Nyolc hetes kaukázusi juhász kiskutyák eladók. Tel.: +36/ Állás 60 éves pontos, precíz férfi munkát vállal. Kerti munkák: udvar rendezés, szépítés, kerítés javítás, festés. Tel.: +36/ Vegyes Transzcendentális Meditáció! Csökkenő káros szenvedélyek, jobb egészség. Tel.: 59/ www. tmhirek.hu Szekrénysor, vitrines szekrények, könyvszekrény és könyvespolcok eladók. Tel.: 59/ db bordó színű koszorúslány ruha eladó. Tel.: +36/ Bergon babakocsi, középszőnyeg, gardrób szekrény eladó. Tel.: +36/ Eladó fa targonca ( Ft), 1 db szobakerékpár ( Ft), 1 db 300 kg famázsa ( Ft). Érd.: Kg., Soós I. utca 2. Tel.: +36/ literes fagyasztószekrény eladó. Tel.: 59/ Süldő nyúlketrec; gáztűzhely; nagy hízó mérő ketrec; kutyakenel ajtók eladók. Tel.: +36/ Jó állapotú számítógépasztal és íróasztal eladó. Tel.: +36/ Bontott ajtók és különböző méretű ablakok eladók. Tel.: +36/ A Kenderesi úton 218 ak. 1. osztályú szántó eladó. Tel.: 59/ Eladó 1 db 4 részes barna szekrénysor, kitűnő állapotban lévő 2 lyukú sparhelt, 400 l-es fagyasztóláda. Tel.: +36/ Eladó (vagy művelésre kiadó) m² hobbi föld a Marsi-tónál. Tel.: +36/ Betonkeverő (220 V, HB-75 típusú) és kőműves pallók eladó. Tel.: 59/ v. +36/ Eladó kétszemélyes fotelágy, 165x165 cm-es hőszigetelt ablak. Tel.: +36/ Eladó 6 fiókos és 2 fiókos fagyasztószekrény, 2 személyes rekamié fotellel, 2 medencés mosogatószekrény, asztalok, székek, faliszőnyegek, 38- as női bőrcsizma és új surranók. Érd.: Kg., Tőkés utca 34. Vásárolnék háttámlás gyerek biztonsági ülést kg méretben. Tel.: +36/ as basszus tangóharmónika, 200 l-es hordók, új samot tégla, 1 db gázpalack, elektromos fűnyíró, új és használt ajtók, ablak, cserépkályha ajtók, hordozható cserépkályha, Hajdu centrifuga, Lehel hűtő, automata elöltöltős mosógép, 13 és 14 -os új gépkocsi külső gumi, alig használt 15 -os gépkocsi köpeny, 2100x1200-as utánfutó eladó. Tel.: 59/ Kisbálás zabszalma eladó. Tel.: +36/ Szövőszék és 218 aranykorona 1 osztályú szántó eladó. Tel.: 59/ es mountain bike kerékpár újszerű állapotban eladó. Tel.: +36/ Varrógépek, olajemelők, 40x40-es pala, porszívók eladók. Tel.: +36/ Csepel női kerékpár, új Solac inox olajsütő és Westen Energy gázkazán eladó. Tel.: +36/ Eladó 4 m-es támasztólétra, seprűkötőgép, forgótárcsás mosógép motor kapcsolóval, zsinórral, hoirnyolt cserép. Tel.: 59/ Szolgáltatás HITELEK! Szabad felhasználású jelzáloghitel. Személyi hitelek, lakásvásárlási hitel. Több banki háttérrel! Teljes körű ügyintézés! Tel.: +36/ v. +36/ Biológia, kémia korrepetálást vállalok. Tel.: +36/ Mindenféle javítást, cipzár cserét, felhajtást, méretre munkaruhát, férfi szövet és bársony nadrág varrását rövid határidőre vállalom. Tel.: +36/ Masszázs: gyógy-, frissítő, svéd-, arc-, talp, cellulitisz-, zsírégető masszázsokat vállalok. Tel.: +36/ Talajvizes házfalak utólagos szigetelése falbontás nélkül. Tel.: +36/ FIGYELEM! Gyógymasszázs bérlet AJÁNDÉK talpmasszázzsal augusztus 31-ig még régi áron kapható. Tel.: +36/ (Czinegéné Anikó) Angol nyelvből általános iskolások részére korrepetálást vállalok. Tel.: +36/ Gépjármű Régi típusú törzskönyves VW Passal (1300 cm³) lejárt műszakival eladó. Árban megegyezünk. Tel.: 59/ Eladó Renault 1.9-es d es évjáratú, 5 ajtós, 5 sebességes szgk. Ár: Ft. U.itt Babetta 210 eladó. Tel.: +36/ Egy hét a környezetünk védelméért! óvodások tábora A Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat óvodás gyermekei számára június között került megrendezésre az EGT /Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében támogatott, Környezeti nevelés és fenntarthatóság pedagógiája Kerékpárral a természetben című pályázatunk záró programja, Egy hét a környezetünk védelméért! környezetvédelmi tábor. Intézményünk tagóvodáiból 40 kis ovis vehetett részt, akik érdeklődnek a természet iránt, és biztonságosan tudnak két keréken kerékpározni. A résztvevő gyerekek nyitottak voltak a természet csodáinak felfedezésére. Játékos tevékenységeken keresztül mutattuk meg nekik az élő- és az élettelen környezeti tényezők közötti összefüggéseket, formáltuk ökológiai szemléletüket. A tábor szervezésével az volt a célunk, hogy felkeltsük érdeklődésüket a környezet iránt, és kialakítsuk a természet iránti szeretetet. A hét folyamán kirándulásokat tettünk lakóhelyünkön és környékén. Célunk volt a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően, természetismereti játékokon keresztül a természeti értékeink felfedezése. Külön élmény volt a gyermekek számára, hogy a nagy esőzéseket követően sem kellett egy túrát sem kihagyni, Gyógyszertári ügyelet Augusztus 13. péntek Augusztus 14. szombat Augusztus 15. vasárnap Augusztus 16. hétfő Oroszlán Kórház úti Augusztus 17. kedd Augusztus 18. szerda Kígyó Horváth F. úti Augusztus 19. csütörtök Pingvin Kossuth tér Augusztus 20. péntek Berek Kiss A. úti mert a gumicsizmával minden terepet be tudtuk barangolni. A tábor során elsajátították azokat a viselkedésformákat, amelyek által aprólékos megfigyeléseket tehettek, és lehetővé tették számukra, hogy olyan élőlényeket is megfigyeljenek, melyek igen rejtőzködő életet élnek. A délutáni programjainknak a SZIM óvoda árnyas udvara adott otthont. Ebben a szép környezetben a délelőtti élmények aprólékos feldolgozására került sor, kézműves foglalkozásokat vezettünk. A környezet megismerése mellett a kunok életébe is betekintést nyertek a gyermekeink, a Pusztai Rókák Egyesületének színes bemutatójának köszönhetően. A Kecskeri pusztába és a Zádor hídhoz lovasszekérrel tettünk látogatást, melyhez a Karcagi Kunlovarda biztosította a fogatokat. A túrázásban elfáradt és megéhezett gyermekek étkeztetéséről az ESSEN Gyermekétkeztetési Kft. gondoskodott. A színes programok és a közös élmények során a tábor végére szoros barátságok köttettek és minden kisgyermek még ha fáradtan is, de maradandó élményekkel tért haza. Bízunk abban, hogy ez az egy hét hozzájárulhat ahhoz, hogy gyermekeink felnőve, környezettudatos és természetbarát emberré válnak. Augusztus 21. szombat Berek Kiss A. úti Augusztus 22. vasárnap Berek Kiss A. úti Augusztus 23. hétfő Oroszlán Kórház úti Augusztus 24. kedd Augusztus 25. szerda Kígyó Horváth F. úti Augusztus 26. csütörtök Pingvin Kossuth tér Augusztus 27. péntek Berek Kiss A. úti Hétköznap 20 órától készenlétet tartanak a gyógyszertárak a másnap reggeli 7:30-as nyitásig (vagy a vasárnap 9:00 órától kezdődő ügyeletig). A készenlét ideje alatt a 06/ telefonszámon lehet elérni a készenlétes gyógyszerészt.

8 augusztus 13. RENDŐRSÉGI HÍREK Július 26-án hajnalban hamis 5 ezres bankjeggyel fizetett a karcagi Schell kúton ismeretlen személy. Garázdaság miatt indult büntetőeljárás az ellen a helyi férfi ellen, aki július 28-án este Karcagon az egyik utcán odament az ott beszélgető lányokhoz, s az egyiktől cigarettát kért. Mivel nem kapott, lábon rúgta a lányt. Megelőző távoltartást rendelt el a bíróság az ellen a férfi ellen, aki ittas állapotban bántalmazta édesanyját és annak élettársát, valamint úgymond szétverte a házban lévő berendezési tárgyakat is. Cselekménye miatt büntető eljárás is indult ellene. Július 29-ére virradóra az egyik karcagi cég körbekerített telephelyén lévő mezőgazdasági gépekből mintegy 100 liter gázolajat loptak ismeretlen személyek, amivel 120 ezer forint anyagi kárt okoztak. KARCAG TELEVÍZIÓ AZ ÖN HELYI TELEVÍZIÓJA Pengő Ferenc cégvezető: 06/30/ karcagtv@mailbox.hu Internetes élő adásunk elérhető: oldalakról augusztus péntek-hétfő Műsorajánló Ferdinánd sütő verseny Karcagon Gergely János emléktábla avatása Arc-Képek Cseh Tamás Nagykunsági Krónika Aktuális kérdések Bemutatjuk a vöröskereszt új vezetőjét Karcagi hírek - Testvérvárosi vendégek Karcagon - Kulturális ajánló Háttér Téma: A karcagi kézművesek es Aratófelvonulás A gimnázium átadó ünnepsége Nagykunsági krónika Július 29-én két körözött személyt fogtak el a rendőrök, akiket meghallgatásukat követően a a Kisújszállási Gyermekotthon adtak át. munkatársának Augusztus 1-jére virradóra egy helyi férfi udvarára mászott be ismeretlen személy, és az alsóépület ajtaján lévő lakatot lefeszítve, bentről egy 26- os, sárga színű MTB kerékpárt lopott el 12 ezer forint értékben. Eljárás indult az ellen a férfi ellen, aki augusztus 1-jére virradóra ismét meglopta apját, elvitte készpénzét, bankkártyát, és kerékpárját. A kár Ft. Augusztus 2-ára virradóra Karcagon a Déli temetőből két fémből készült szeméttárolót tulajdonított el ismeretlen tettes, amivel 60 ezer forint anyagi kárt okozott. Augusztus 2-ára virradóra egy helyi ház nyitott ajtajú nyári konyhájába ment be ismeretlen tettes, ott a gáztűzhelyről a gázpalackot levágta és még élelmiszereket, valamint az udvarról ruhaneműt is lopott augusztus kedd, szerda Műsorajánló Jöjjetek hozzám református istentisztelet Megyei Tükör A Hit Szava - szentmise DMIK Mazsorett csoportja és a Dalma Dance fellépése a Birkafőző fesztiválon Muzsikaszó augusztus 19. csütörtök Műsorajánló Biokonferencia I. rész Nagykunsági Krónika Aktuális kérdések Karcagi hírek - Bionap Karcagon - Felújítás alatt a múzeum - Befejezték az aratást Háttér Vendég: Fülöp Norbert Biokonferencia II. rész Labdarúgás Magyar Kupa Körösszegapáti Karcag 3:5 (0:3) Körösszegapáti, 100 néző. Jv.: Csatári T. Karcag: Móga (Csík), Henk (Fodor B.), Orosz, Lévai, Fodor B. (Szívós Gy.), Ebekeme (Hajdú T.), Balogh R., Nagy R., Bodor Gy., Nagy D., Jámbor Edző: Orosz István A hazai csapat a hatodik percben Újhelyi majd egy perc múltán Zima révén veszélyeztette a karcagiak kapuját, de Móga biztosan védett. A tizenhatodik percben Nagy D. elhúzott, majd átadását Jámbor a bal alsó sarokba lőtte (0:1). A tizennyolcadik percben Balogh R. átadását Bodor Gy. tizennyolc méterről a jobb sarokba bombázta (0:2). A huszonhatodik percben Bodor Gy. harminc méteres lövése a kapusról kipattant, majd Balogh R. közelről a kapu közepébe emelt (0:3). A hatvanadik percben Bodor Gy. tizenhat méteres lövése egy védőről megperdült és a bal alsó sarokban kötött ki (0:4). A hetvenedik percben Jámbor egyedül tört a kapu felé, majd közelről a hálóba gurított (0:5). A hetvenkettedik percben Koszorús egyéni játék után sorra cselezte ki a hátvédeket, majd a kapu közepébe lőtt (1:5). A nyolcvankettedik percben Nemes elhúzott a baloldalon, lövése a kapu közepébe vágódott (2:5). A nyolcvanötödik percben egy jobboldali támadás során Koszorús a kapu közepébe bombázott (3:5). Jók: Cseke, Czirják, Koszorús ill. Jámbor, Bodor Gy., Balogh R. Csendes károly: Technikásabb és jobb csapat volt a karcagi csapat. A második félidei cserékkel sikerült szorosabbá tenni a mérkőzést. Orosz István: Hoztuk a kötelező győzelmet. Bosnyák Imre Előkészületi mérkőzések Karcag Mezőtúr 3:0 (1:0) Karcag, 50 néző. Jv.: Fodor, Kálmán Karcag: Móga, Henk, Lévai, Orosz (Szívós Gy.), Rajcsányi, Bodor, Nagy D., Ebekeme (Szívós Gy.), Nagy R. (Bukovszki), Balogh R., Jámbor Edző: Orosz István A harmincadik percben egy középen vezetett támadás után Jámbor átadását Nagy D. a bal alsó sarokba lőtte (1:0). Az ötvenharmadik percben Bodor Gy. huszonkét méteres szabadrúgását Török vetődve megfogta. A hetvennyolcadik percben Nagy D. huszonöt méteres lövését Török a bal felső sarok elől kiütötte Jámbor elé, aki a kapu közepébe fejelte (2:0). A nyolcvankilencedik percben egy jobboldali beívelést Fodor B. a bal felső sarokba bombázta (3:0). Karcag Kenderes 0:3 (0:1) Karcag, 50 néző. Jv.: Fodor K., Kálmán Karcag: Móga, Rajcsányi, Hajdú T., Lévai, Nagy R., Bukovszki (Henk), Orosz (Szívós Gy.), Nagy D., Balogh R., Erdei Edző: Orosz István A harmincötödik percben egy középen indított vendégtámadás során Penti 16 m-es lövése a kapu közepébe vágódott (0:1). A hatvanadik percben egy középre ívelt labdát Kovács Mógát megelőzve - a jobb sarokba helyezte (0:2). A hatvannegyedik percben Lévai nagy helyzetben a jobb sarok mellé helyezett. A hetvenkettedik percben Sípos lövésébe még Móga bele tudott ütni, de végül mégis a halóban kötött ki (0:3). B. I. Horgászok figyelem! A Nagykun HE augusztus 22-én (vasárnap) rendezi hagyományos női és férfi felnőtt horgászversenyét a Téglagyári tavon. A verseny 7-11 óráig tart, utána eredményhirdetés és ebéd. Gyülekezés 6 óráig a helyszínen. A versenyen egy bottal, úszós felszereléssel lehet horgászni. Nevezni augusztus 19-ig lehet az egyesület irodájában csütörtökön óráig, szombaton 9-11 óráig. Nevezési díj: Ft. Díjazás: I-III. női, I-VI. férfi. Minden egyesületi tagot szeretettel várunk! Vezetőség Moziműsor Augusztus 14. szombat Kéjjel nappal Amerikai akció-vígjáték Augusztus 16. hétfő Rákóczi hadnagya Kezdés: 15 óra Magyar kalandfilm Augusztus 17. kedd Ha/ver Amerikai akcióthriller 16 Augusztus 24. kedd Alkonyat 12 Napfogyatkozás Amerikai kalandfilm Augusztus 28. szombat Túl jó nő a csajom 12 Szinkronizált amerikai romantikus vígjáték Anyakönyv Házasságkötés július 31. Csőreg Zsuzsanna és Dékány Zsolt Nagy Mária és Tóth Zoltán augusztus 7. Szabadi Anna és Kovács Dániel Gábor Születés Erdei Krisztina Mecseki Tamás Kg., Kisújszállási út Virág Czina Evelin Mirjam Madarász Zoltán Kg., Sajó utca 5. Fanni Bara Éva Szopkó János Kg., Fecske utca 9. Éva Kálmán Éva Gődér Imre Kg., Attila utca 15. János Mányi Renáta Tasi István Kg., Pacsirta utca 4. Renáta Seres Viktória Varga Lajos Kg., Északi utca 4. Debóra és Márk Halálozás Özv. Ábrahám Jánosné (Ferenczi Erzsébet) Karcag (1926.) Darai Lajos Karcag (1952.) Kiss Imréné (Tóth Margit) Karcag (1926.) Kovács Lászlóné (Kovács Róza) Kg., Fürst S. utca (1945.) Kökény Jenő Karcag (1955.) Marinyák Gyula Karcag (1955.) Márki Ferenc Bucsa (1949.) Nagy András Kg., Kisújszállási út 3. (1919.) Szentesi Lászlóné (Zsarnai Margit Marika ) Kg., Kossuth L. utca 23/a. (1940.) KARCAGI HÍRMONDÓ Felelős szerkesztő: Dede Géza Megjelenik hetente Felelős kiadó: Karcag Város Önkormányzata A szerkesztőség címe: 5300 Karcag, Kertész József u. 2. Telefon: (59) hirmondo@ph.karcag.hu ISSN: Karcagi Nyomda Kft., felelős vezető: Nagyné Tankó Tímea és Márkusné Tankó Orsolya

Kunok II. Világtalálkozója

Kunok II. Világtalálkozója Karcag 2012 Meghívó A Kun Összefogás Konzorcium, a Karcag Városi Önkormányzat, a Déryné Kulturális,Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár és a Rendezô Szervek nevében tisztelettel meghívjuk Önt és Családját

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: 2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Mesterségek Művészete Nap Minden év május 1. 5300 Karcag, Dózsa Gy. Inf.: 59/503-224, 59/503-403 (A térség kézművesei mutatják be termékeiket, kirakodóvásárral

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Hirdetmény. Karcag területén Január, Február, Október, November. Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft.

Hirdetmény. Karcag területén Január, Február, Október, November. Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft. A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény, az azt szabályzó 347/2012. (XII.11.) Korm. rendelet, a Ady E. Juhász Gy. Kacsóh P. Szív Hajnal Harmat Kungát Kuthen Egyetértés Koppány

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS 1. Az intézmény neve: - Comenius Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 027440 - alapításkor: Comenius Szakközépiskola és Humánszolgáltató

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2008. év 1. Kedvezményezett neve: Szolnok TV Zrt. A támogatás célja: Összefoglaló

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Óvoda minden tagóvodájában Aprólábak Néptánc gála 2015.

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 141/2018. (X. 15.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Őz utca útburkolat felújításáról, kivitelező kiválasztásáról döntés 2. 2019. évi

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA Tisztelt karneváli önkéntes, iskolai közösségi szolgálatot vállaló diák! A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. fontosnak tartja a karneváli önkéntes tevékenységeket. A karnevált szervezők szándéka, hogy 2015-ben,

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben