A TENYÉSZTÉSI PROGRAM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TENYÉSZTÉSI PROGRAM"

Átírás

1 A TENYÉSZTÉSI PROGRAM A CANE CORSO KUTYAFAJTA LEÍRÁSA AZ FCI-STANDARD N 343 SZERINT A régi rómaiak már kifejezetten céltudatosan szelektálták, mondhatni, tenyésztették kutyáikat. A mastino napoletano nagytestű, bivalyerős, de kissé lomha ősei mellett megjelent egy könnyebb, fürgébb, elegánsabb típus is, melyet vadászatra, sőt terelésre is használtak. A Cane Corso ősei később szolgálati kutyává léptek elő, vámosok, csőszök biztonságára vigyáztak. Érdekes írásos emlék a fajtáról egy 1750-ből származó regionális rendelet, mely megtiltja a Cane Corso használatát rabok, foglyok üldözésénél. Az első és második világháború természetesen ellehetetlenítette a modern, fajtaazonos tenyésztést, az állomány jelentősen lecsökkent ban Giovanni Bonatti Pugliában, Dél-Olaszországban fedezett fel néhány egyedet, majd két segítőtársával, Stefano Gandolfival és Giancarlo Malavasival megalapították a Cane Corso fajtaklubot (Societa Amatori Cane Corso), és 1987-ben megfogalmazták a hivatalos fajtaleírást. Ekkor még csak körülbelül hetven kutya szerepelt a nyilvántartásban. A SACC november 25-én tartotta első, nagysikerű kiállítását, majd 1994-ben az FCI is hivatalos fajtaként ismerte el a Cane Corsót. Cane Corso standard (FCI 343) Rövid történeti áttekintés: Közvetlen őse a "Canis Pugnax " (az ősi római molosszus), melynek ez a könnyebbik változata, amit nagytestű vadak vadászatára és a csatákban "harci segítségnek" használtak. Évekig volt az itáliai népek megbecsült társa. Használták birtok, marha, és személyvédelemre is. A múltban a fajta elterjedt volt egész Itáliában, ahogy arról számtalan ábrázolás és a történetírás tanúskodik. Az utóbbi időkben a fajta kiválóan fennmaradt Dél- Olaszországban, elsősorban Pugliában, Lucaniaban, és Sannioban. Neve a latin "Cohors " - ból származik, ami "őrt", "védőt" jelent. Általános megjelenés: Középnagy-nagy termetű kutya, erős felépítésű, de elegáns, erőteljes, hosszú izomzattal, nagyon előkelő, erőt, mozgékonyságot, és állóképességet sugároz. Általános felépítése a mezomorf (atléta termetű) állatok felépítésére jellemző, amiknek testhossza meghaladja a marmagasságot, a formát illetően harmonikus, a profilt illetően diszharmonikus. Fontos arányok: A testhossz körülbelül 11% - kal, meghaladja a marmagasságot. A fej teljes hossza, eléri a marmagasság 36% - át. A pofa hossza megegyezik a fej teljes hosszának 34% -val. A mellkas magassága 5 tizede a marmagasságának és megegyezik a végtagok könyöknél mért magasságával. Magatartás és karakter: Intelligens, aktív és kiegyensúlyozott, utolérhetetlen őrző-védő kutya. A gazdával fogékony és gyengéd, a gyerekekkel és a családdal szeretetteljes, azonban amikor a szükség úgy hozza, rettenetes és bátor védelmezője embernek, háznak és tulajdonnak. Könnyen képezhető. Fej: Brachycephalikus (rövid fejű) Teljes hossza eléri a marmagasság 36% - át. A járomcsonti szélesség, mely megegyezik a koponya hosszával, meghaladja a fej teljes magasságának a felét, eléri a 66% - t. A koponya és a pofa felső hossztengelye enyhén összetartó. A fej kerülete, a pofacsontoknál mérve, több mint kétszerese a fej teljes hosszának, még a szukák estében is. A fej

2 mérsékelten formázott, kifelé tartó járomcsonti ívekkel. A bőr erős, az alatta lévő szövetekre simul, és meglehetősen feszes. Koponya: Szemből nézve széles és enyhén boltozatos, oldalnézetben szabálytalan ívet alkot, mely a homlokrészen hangsúlyos, ellaposodik a külső nyílirányú taréj mentén. Felülnézetben négyzet alakúnak mutatkozik, a járomcsonti ívek kidomborodása és az azt körülvevő izomzat miatt. A homlok és orrmelléküregek fejlettek és előrenyúlóak, mély homloküreg és látható közbülső barázda. A nyakszirt taréj nem túlzottan hangsúlyos. A szemgödör feletti üreg enyhén megjelenő. Stop: Igen hangsúlyos a nagyon fejlett és domború homlok és orrmelléküregek valamint a kiugró szemöldökívek miatt. Orr: Az orrtükör egy vonalban van az orrháttal. Oldalnézetben nem nyúlhat túl az ajkak, alkotta elülső függőleges záróvonalon, elülső részének ugyanazon a függőleges síkon kell lennie, mint, amin a pofa elülső része is van. Nagynak kell lennie, meglehetősen lapos orrháttal, széles, nyitott és mozgékony, nedves és hűvös orrlyukakkal. Színe fekete. Fang: Nagyon széles és mély. A pofarész szélessége csaknem megegyezik a hosszával, ami pedig eléri a fej hosszának 34%-át. Mélysége meghaladja a pofa hosszának 50%-át. A pofaoldalak párhuzamosai és az egész állkapocs telítettsége és szélessége miatt a pofa elülső része lapos és négyzetes. Az orrhát egyenes profilú és meglehetősen lapos. A pofa alsó profilját a felső ajkak határozzák meg, a szemüreg alatti tájék igen enyhe cizelláltságot mutat. Ajkak: - Meglehetősen erősek. Elölnézetben a felsőajak felfordított "U "alakot mutat az elválasztásnál, oldalnézetben nyugodtan lóg. A szájzug pontosan, látható és minden és minden esetben a pofa alsó profilvonalának legmélyebb pontját jelenti. Színe fekete. Állkapcsok: Nagyon széles, erős és sűrű, a felső állkapocs nagyon enyhén rövidül, ennek eredményeként jelentkező előreharapással. Az alsó állkapocs ágai nagyon erőteljesek és oldalnézetben meglehetősen íveltek, az alsó állkapocs tömege, előre irányuló hangsúlyozottságával, kiemeli a határozott állat. A metszőfogak szilárdan, egy vonalban ülnek. Pofa: A rágóizom tájéka telt és határozottan megjelenik, de nem túlnagyobbodott. Fogak: Fehérek, nagyok, számban és fejlettségben teljesek. Az alsó állkapocs metszőfogai csupán kismértékben (kb. 1 cm) állnak a felső állkapocs metszőfogai mellett, ily módon a harapás kismértékű előreharapás. Szemek: A kutya méretéhez képest közepes nagyságúak, homlok alatti elhelyezkedésűek, egymástól számottevő távolságban ülnek. A szemhéjrés csaknem ovális, a szemgolyók enyhén kidudorodóak, rásimuló szemhéjakkal, melyek szegélye feketén pigmentált, a szemfehérje nem látszhat. A harmadik szemhéj erősen pigmentált. A szivárványhártya a lehető legsötétebb, a szőrzet színének megfelelően. Tekintete intelligens és éber. Fülek: A fej tömegéhez és a kutya méretéhez képest közepes nagyságúak, rövid szőr borítja azokat, háromszög alakúak, meglehetősen csúcsos heggyel, és vastag porcrésszel, magasan tűzöttek, jóval a járomcsonti ív felett, széles alapokkal, lógó helyzetben az arcra simulnak, sohasem érnek le a torok alá. Meglehetősen nyújtottak és enyhén kidudorodóak az ízületnél, amikor a kutya figyel részben, 1

3 felállnak. Általában egyenlő oldalú háromszög alakra vágják. Nyak: Felső vonala: Enyhén ívelt. Hossza: A marmagasság 36% - a vagyis a fej teljes hosszával egyező. Formája: Ovális keresztmetszetű, erős, nagyon izmos, határozott különállást mutató nyakszirttel. A nyak kerülete annak fele hosszánál mérve a marmagasság körülbelül 80% - a. Harmonikusan kapcsolódik a marhoz, vállakhoz és a mellkashoz, a talajhoz viszonyított ideális állása 45 fokos és a vállakkal is megfelelő szöget zár be. Bőre: A nyak alsó széle gyakorlatilag lebernyegmentes. Test: Tömör, erős és nagyon izmos. Hossza 11 százalékkal haladja meg a marmagasságot, +/- 1% eltérés megengedett. Felső vonal: A háttájék egyenes vonalú, enyhe ágyéki domborulattal. Mar: Tisztán emelkedik a hátvonalon a fartájék szintje fölé, magas, hosszú és széles. Szikár és harmonikusan kapcsolódik a nyaki és háti részhez. Hát: Széles és nagyon izmos, mint a törzs egész hátvonala, enyhén emelkedik hátulról előre, szigorúan egyenes vonalú profillal. Hossza kb. a marmagasság 32 százaléka. Ágyék: Az ágyéktáji rész rövid és széles kell, legyen, határozottan kapcsolódjon a háthoz és a fartájékhoz, nagyon izmos, nagyon masszív, és oldalnézetben enyhén domború Hossza kicsit meghaladva szélességét, a marmagasság 20% - a Far: Hosszú, széles, a számottevő izomtömeg miatt meglehetősen kerek Hossza, a csípő élétől a farpofák éléig mérve megegyezik a marmagasság 32% - -val. Átlagszélessége egyenlő a marmagasság 23% - -val a vízszintes síkhoz mért esése fokos a csípő-far vonalon és fokos a csípő élétől a farok tövéig. Ily módon a far enyhén ereszkedő ívű. Melltájék: Széles, mély esésű és nyitott, jól fejlett izomzattal. Szélessége, szoros összefüggésben a mellkas szélességével, eléri a marmagasság 35% - át. A mellcsont egy magasságban van a vállak csúcsával. Oldalnézetből a melltáj előre is kiterjed a mellső lábak között és enyhén domború. Mellkas: Mindhárom dimenzióban jól fejlettnek kell lennie, hosszú boltozatos, széles és jól formázott bordákkal, széles bordaközi részekkel. A négy lengőborda hosszú, boltozatos és nyitottan végződik. A mellkas a könyökig lenyúlik és magassága a marmagasság felével egyenlő. Szélessége a magasság felénél mérve, a marmagasság 35% - a és a szegycsont felé haladva enyhén csökkenő anélkül, hogy mellcsontélt formázna. Mélysége (nyílirányú átmérője) megegyezik a marmagasság 55% - val. Kerülete a marmagasságnak több mint 35% - a. Alsó vonal és has: A szegycsonti tájék szikár, hosszú, széles, és oldalnézetből széles sugarú félkört formázva a fartájék felé, enyhe ívben húzódik fel a gyomortájékhoz. A hasi tájék se, nem üreges se nem laza, oldalnézetben a szegycsont élétől az ágyékig enyhe ívben emelkedik. Lágyék: Ürege nem túlzottan hangsúlyos. Farok: Meglehetősen magasan tűzött a farvonalon, tövénél vastag, csúcsánál nem túlzottan hegyes, és kinyújtva sem ér sokkal a csánkon túlra. Nyugalmi állapotban lóg. Más esetben vízszintes vagy enyhén a hátvonal fölötti. Sohasem hajolhat meg annyira, hogy gyűrűt formázzon, vagy függőlegesen álljon. A negyedik csigolyánál vágják. Mellső végtagok: Mind szemből, mind oldalról nézve függőlegesek. A végtagok könyöknél mért 2

4 magassága megegyezik a marmagasság 50% -val. A kutya méreteihez arányosak. Erősek és erőteljesek. Váll: Hosszú, ferde, erős erőteljes és jól osztott izomzattal, a mellkashoz csatlakozik, de mozgásában szabad. Hossza, a mar tetejétől a váll éléig megegyezik a marmagasság 30% - -val, esése a vízszintes vonalhoz mérten fokos. A test középsíkjához viszonyítva a lapockacsont élei enyhén elfordultak. Felkar: Valamivel hosszabb, mint a váll, erős, jócskán fejlett csontozattal, felső kétharmad részében alaposan a törzshöz kapcsolódva. A váll élétől a könyökcsúcsig mért hossza a marmagasság 31-32% -val egyenlő, és körülbelül fokos szöget zár be a vízszintes síkkal. Hosszanti iránya párhuzamos a test középsíkjával. A lapocka és a felkarcsont által bezárt szög 106 és 110 fok között van. Könyök: A könyökök hosszúak és kiállóak, kapcsolódnak, de nem túl szorosan a bordaüreghez, feszes bor borítja azokat, hasonlóak, kell, legyenek, az alkarokhoz, egy a törzs nyílirányú síkjával párhuzamos síkon helyezkednek el. A könyökcsúcs (olecranon epiphysis) a lapocka hátsó csúcsából a talajra húzott függőlegesen helyezkedik el. Alkar: Teljesen függőleges, ovális keresztmetszetű, főként a felső harmadában számos izomzattal, nagyon érős és tömör csontszerkezettel. Hossza könyök csúcsától az alkar végéig megegyezik a marmagasság 32-33% -val. Kerülete, közvetlenül a könyök alatt mérve, megegyezik a marmagasság 39% -val. A kéztő - alkarcsonti horony meglehetősen határozott. Lábtőízület: Szemből nézetből az alkar egyenes függőleges vonalának a meghosszabbítása, szikár, széles, mozgékony és vastag. Kerülete eléri a marmagasság 26% - át, felső végén a kéztőcsont erősen hátrahajlik. Lábközép: Jóval kisebb, mint az alkar, nagyon erős, szikár, rugalmas, enyhén hajlított (a talajjal kb. 75 fokos szöget zár be) Hossza nem haladja meg a mellső végtag könyöknél mért magasságának egy hatodát. Mellső mancsok: Kerek alakúak, nagyon ívelt és összehúzott ujjakkal (macskamancs) Szikár és kemény talpal. A körmök erősek, hajlítottak és pigmentáltak, erős a pigmentáltság a talpi és ujjrészi talppárnákon is. Erősek, erőteljesek. Szemből nézve az alkar és a kéztő függőleges vonalát követi. Hátulsó végtagok: Szemből és oldalnézetből függőlegesek. Arányban állnak a kutya méretével, Comb: Hosszú és széles, kidomborodó izmokkal, ily módon a farpofák éle markánsan megjelenik. Hossza meghaladja a marmagasság 33% - át és a szélessége sohasem kevesebb e magasság 25% - ánál A combcsont tengelye, mely ferdén álló, a felsőtől az alsó végéig és hátulról előre, esésében 70 fokos szöget zár be a vízszintessel, a csípőcsonttal a kellőnél valamivel nagyobb szöget zár be (csípő - comb szögelés) Lábszár: Hosszú, szikár erős csont és izomszerkezettel, határozottan megmutatkozó izomhoronnyal. Hossza megegyezik a marmagasság 32% - val és felső végétől alsó végéig, előröl hátrafelé való esése a vízszintessel kb. 50 fokos szöget zár be. Térd: A térdízület szögellése körülbelül 120 fok. Irányultsága megegyezik a test középsíkjával. Csánkízület: Széles, vastag, tiszta, tisztán megmutatkozó csontozattal. A kidomborodó csánk él tisztán a lábhorony meghosszabbítását mutatja. A csánk él és a talp (talaj) közötti távolság nem haladhatja meg a marmagasság 26% - át Irányultsága, a test középsíkjához viszonyítva párhuzamos. 3

5 A sípcsont - lábközépi szögellés körülbelül 140 fok. Lábközép: Nagyon vastag, szikár, meglehetősen rövid, hengeres és a talajhoz képest mindig függőleges, oldal és hátulnézetből hossza megegyezik kb. a marmagasság 15% - val (bokát és lábfejet nem számítva). Belső oldalán nincs farkaskarom. Hátulsó mancsok: Enyhén oválisabb alakúak, mint a mellső lábfejek és az ujjak kevésbé boltozatosak. Jármód/mozgás: Nagy lépéshossz, nyújtott ügetés, olykor néhány galopplépéssel, de nyújtott ügetésbe hajlóan. Bőr: Meglehetősen vastag, kis mennyiségű bőr alatti kötőszövettel és ezért szorosan tapad az alatta lévő rétegekre mindenhol. A nyak gyakorlatilag mentes a lebernyegektől. A fejen nem lehetnek ráncok. A nyálkahártya pigmentje fekete. A talpak és a körmök pigmentje sötét kell, legyen. Szőr: Rövid, de nem sima szőrű, üveges szerkezettel, fényes, bőrhöz simuló, erős szálú, nagyon sűrű, egy vékony réteggel, mely télen megvastagodik (de sohasem no a fedőszőrzet fölé). Átlagos hossza körülbelül 2-2,5 cm. A maron, fartájékon, a combok hátsó vonalán és a faron eléri a körülbelül 3 cm- t, de sohasem alakulnak ki zászlók. A pofán a szőr nagyon rövid, sima bőrhöz simuló és nem hosszabb 1-1,5 cm-nél. Szín: Fekete, ólomszürke, palaszürke, világosszürke, világos őzbarna, őzbarna, sötét őzbarna, és foltos (az őzbarna és a szürke különböző árnyalataiban határozottan megjelenő csíkok). Az őzbarna és foltos egyedek esetében a fekete vagy szürke álarc csak a pofán jelenik, meg és nem húzódhat a szemvonal mögé. A mellkason, a lábfejek hegyén és az orrháton elfogadható kis fehér folt. Magasság és súly: Marmagasság: Kanok esetében cm. Szukák esetében cm. Megengedett eltérés +/- 2 cm. Testtömeg: Kanok esetében kg. Testtömeg/méretarány 0,71 (kg/cm) Szukák esetében kg. Testtömeg/méret arány 0,68 (kg/cm). Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el. A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melynek értékelését az eltérés mértéke határozza meg. Súlyos hibák: Fej: a koponya és a pofa tengelyének hangsúlyozott párhuzamossága, a koponyatető és a pofa tengelyének nagyon markánsan jelentkező összetartása, a pofa összetartó oldalvonalai, ollós harapás, hangsúlyozott és zavaró előreharapás. Orr: Részleges pigmentáció 4

6 Farok: Gyűrűbe kunkorodás vagy függőleges tartás. Méret: Túlméretezett vagy alul méretezett. Jármód/mozgás: Folyamatos poroszkálás Tenyésztésből kizáró hibák: Fej: a koponya és a pofa tengelyének széttartása, hátraharapás, kifejezetten homorú orrhát vagy kosorr Orr: Pigmentáltság teljes hiánya. Szemek: Részleges és kétoldali szemhéji pigmentálatlanság, kancsalság, kétoldali kancsalság. Ivarszervek: Az egyik vagy mindkét here fejletlensége, egy heréjűség, rejtett heréjűség. Farok: Farkatlanság, rövid farok, mesterséges vagy veleszületett. Szőrzet: Félhosszú, sima, zászlós. Színek: Bármely standardban nem meghatározott szín, túl széles fehér foltok. A CANE CORSO KUTYAFAJTA TENYÉSZTÉSE A tenyésztés fogalma A Tenyésztés a 64/1998 FVM rendelet 3. (6) alapján: Az adott fajta célirányos tenyész- és kiállítási tevékenységek összessége, betartva a fajtagondozó szervezet előírt tenyésztési programját. A tenyészcél A tenyészcél a cane corso kutyafajta esetében a standardben meghatározott küllemmel, karakterrel rendelkező, egészséges egyedek létrehozása, ennek megfelelően a hazai állomány kialakítása, a fajta genetikai állományának fenntartása, továbbá folyamatos bővítése a meghatározott cél érdekében. A tenyésztés módszere A cane corso kutyafajta esetében megengedett tenyésztési módszer kizárólag a fajtatiszta tenyésztés. Tenyésztési eljárások A cane corso kutyafajta esetében fajtatiszta tenyésztésről beszélünk, tehát ugyanabba a fajtába tartozó egyedeket párosítunk. A fajtatiszta tenyésztésben alapvetően két módszer ismeretes, az idegen párosítás és a beltenyésztés. 5

7 Az idegen párosítás vagy vér (gén-) frissítő keresztezés során a tenyészpár között nem áll fenn rokonság, azaz közös ős a negyedik nemzedékig nem mutatható ki. Ezt a módszert új gének bevitelét célzó eljárásként alkalmazzuk. Az idegen párosítás mérsékli a homozigótaság mértékét mind a pozitív mind a negatív tulajdonságok tekintetében. Két típusa lehetséges, homogén és heterogén párosítás. Homogén párosítás esetén a tenyészpár az adott tulajdonságokra nézve nagyon hasonló, a heterogénnél pedig eltér, vagy kiegészíti egymást. Mindkét esetben a szülők genotípusai lényegesen eltérnek és az eredmény a szabad kombinálódás miatt nagy valószínűséggel kiegyenlítetlen lesz. Heterogén párosítás esetén a szélsőséges eseteket kerülni kell, vagyis egyetlen hiba sem javítható ellenkező hibával. A beltenyésztés során a tenyészpár között rokonság áll fenn, azaz négy nemzedékre visszamenően egy vagy több közös ős mutatható ki. A kutya faj esetében, mivel a beltenyésztés zárt állományban folyik, az állomány egyedei előbb-utóbb valamilyen rokonságba kerülnek egymással: ezáltal válik a beltenyésztés rokontenyésztéssé. Beltenyésztés alatt olyan rokon egyedek párosítását értjük, amelyek a populációs átlagnál közelebbi rokonságban állnak. A származásilag azonos géneket tartalmazó, tehát genetikai értelemben egymással rokonságban lévő egyedek párosítása a rokontenyésztés. A rokonpárosítások esetén fokozódik a homozigótaság mértéke mind a pozitív mind a negatív tulajdonságok tekintetében. Rokon egyedek párosításával a legfontosabb tulajdonságánál az utódok hasonlatosságára törekszünk. Ezzel együtt a heterozigótaság mértéke azonos arányban csökken, génerózióra számíthatunk. A rokontenyésztettség mértéke a Wright-féle koefficienssel fejezhető ki, melynek alapján beszélhetünk: mérsékelt: kb. 6,25 % (dédszülők és dédunokák, első fokú unokatestvérek párosítása, vagy a dédapa négyszer fordul elő a felmenő ágakon) szoros: kb. 12,5 % (nagyszülők, unokák, ill. féltestvérek párosítása) igen szoros: kb. 25 % (szülő-utód, édestestvérek párosítása) A vonaltenyésztés célja az ún. rokontenyésztett vonal létrehozása. A rokontenyésztett vonal szoros rokontenyésztéssel nagymértékben homozigótává tett részállomány, amelyben a vonalalapító ősök értékes tulajdonságai igyekszünk rögzíteni. Ezt a módszert kizárólag igazoltan nagy tenyészértékű, örökletes terheltségektől látszólag mentes tenyészállatokra kell alapozni. A vérvonaltenyésztés a rokontenyésztés enyhébb változata. A vérvonal egy kiváló állatra, a vérvonalalapítóra visszavezethető részpopuláció, melynek egyedei mérsékelt rokontenyésztés révén szorosabb rokonságban vannak a vérvonalalapító őssel, mint a vérvonal kialakításában résztvevő többi egyeddel. A vérvonaltenyésztés célja a vonalalapító értékes génjeinek minél nagyobb arányban való akkumulálása és megőrzése a vonal egyedeinek genotípusában. Szelekció: Bármely, előzőekben megfogalmazott tenyésztési eljárás elképzelhetetlen szelekció nélkül. A kutyatenyésztés esetében mesterséges szelekcióról beszélünk, mely során egy meghatározott tenyészcél érdekében választjuk ki a populáció azon egyedeit, amelyeket a következő generáció szüleinek szánunk. A kiválasztott egyedeket tenyészállatoknak, a mesterséges szelekciót tenyészkiválasztásnak nevezzük. 6

8 Selejtezés: Nem azonos a szelekció fogalmával. A szelekció előre jól megfogalmazott tudatos és megválasztott cselekvések sorozata, mely a populáció genetikai szerkezetére pozitív hatással van. A selejtezés a szelekcióhoz hasonlóan tudatos tevékenység, de ezzel szemben nem tervezett, kényszerszerű esemény, amelynek oka lehet öröklött (testalkati rendellenességek, örökletes betegségek) vagy szerzett (sérülés, kiöregedés, szerzett betegségek) tulajdonság. Ez utóbbi tekintetében a selejtezés lehet genetikai értelemben káros hatással is lehet a populáció genetikai szerkezetére. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási mód A cane corso eredeti feladatköre szerint személy- és területvédő (őrző-védő) típusú ebfajta, karaktere is ennek megfelelően alakult. Fontos számára a gazda jelenléte, közelsége, így tartási körülményeit ennek megfelelően kell alakítani. Mozgásigénye mérsékelt, ezért kennelben tartásra alkalmas, amennyiben napi rendszerességgel mozgáslehetősége biztosított. Egész napos kenneltartásra nem alkalmas. A kennel mérete a 41/2012.évi tv.szerinti. A tenyésztők kötelesek idős, beteg (vagy a tenyésztésben más okból részt nem vevő) állataikat gondosan tartani, egészségügyi ellátásukról megfelelően gondoskodni. Az a tulajdonos, aki kutyáit nem megfelelő módon tartja, vagy bántalmazza, az fegyelmi vétséget követ el! Tenyésztésnél a szuka és a kölykök biztonságos, nyugodt tartási helyéről gondoskodni kell. A kölyköknek 5-6 hetes kortól ingergazdag, szocializcióra alkalmas, biztonságos helyet biztosítani kell. Az almot olyan helyen kell nevelni, ahol adott esetben van fútési lehetőség, infralámpa használata megoldható és fertőző betegségek ellen védekezni lehet (elkülönítés a többi kutyától, fertőtlenítés). 7

9 TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT Tenyésztési program 1. Számú melléklete A törzskönyv vezetése A főtörzskönyv vezetésével, illetve a származási igazolások kiállításával a Hungária Cane Corso Club (továbbiakban HCCC) a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségét (továbbiakban MEOESZ) bízza meg. Melléktörzskönyvet nem vezet. A törzskönyv hitelesítését a tenyésztésvezető vagy annak megbízottja végzi. A tenyészebek és a tenyésztési programhoz szükséges utódaik bejelentése A tag a HCCC-ba történő belépésekor közli a Tenyésztésvezetővel a tulajdonában álló kutyákkal kapcsolatos tenyésztési adatokat. Tenyésztési adatok: a tag tulajdonában levő tenyésztési célból tartott kutya neve, tartási helye, azonosító (chip) száma, a kutya tenyésztője, származási helye, a kutya külleme (színe), neme, teljesítménye (tenyészszemle, főtenyészszemle). Fenti kötelező adatokon felül a tag megadhatja a kutya egészségügyi szűrése (HD eredmény), illetve munka- és show eredményeit is. Tenyésztési adatot azokról a kan és szuka kutyákról kell szolgáltatni, melyekkel a tenyésztőnek tenyésztési szándéka van. Az ivartalanított, házi kedvencként tartott, tenyésztésből kivont, illetve kölyök kutyákról tenyésztési adatot nem kell szolgáltatni. Az adatok valódiságáért a tenyésztő a felelős. Amennyiben a tenyésztő állományában változás következik be, azt a változásbejelentő lapon 30 napon belül közölni kell a tenyésztésvezetővel postai vagy elektronikus úton és a meglévő adatbázisban rögziteni kell. A tenyésztő a választott kennelnév igénylését a MEOESZ-nél kérheti. A fedeztetési, termékenyítési dátumok és a kölykezési dátumok a tenyésztőszervezethez történő bejelentése Az almok bejelentése az alombejelentő nyomtatványon történik, amely a fajtaklubtól beszerezhető formanyomtatvány. Az alombejelentőt a tenyésztőnek (szuka tulajdonosának, vagy bérlőjének) kell olvashatóan, hiánytalanul kitöltenie, a következő tartalommal. A chipet beültető állatorvos neve, címe, tenyészet neve, tagsági kártya száma, alom születésének dátuma, született kölykök száma ivar szerint elkülönítve, apaállat neve, törzskönyvi száma, eredményei (amennyiben van tenyészszemle, főtenyészszemle, kiállítási eredmények, munkavizsga eredmények, HD eredmény), színe, chip száma, anyaállat neve, törzskönyvi száma, eredményei (amennyiben van tenyészszemle, főtenyészszemle, kiállítási eredmények, munkavizsga eredmények, HD eredmény), színe, chip 8

10 száma, hím és nőivarú utódok név és szín szerint, tenyésztő neve, lakcíme, telefonszáma, elektronikus levelezési címe A bejelentett adatok valódiságát a tenyésztő az alombejelentő nyomtatvány aláírásával szavatolja. Az alombejelentővel egy időben a szuka tulajdonosnak be kell nyújtania pontosan kitöltött, kantulajdonos aláírásával ellátott fedeztetési bejelentő lapot. A fedeztetési bejelentő szintén a fajtaklubtól beszerezhető formanyomtatvány, mely az alábbi adatokat tartalmazza. Szuka tulajdonos neve, tagsági kártya száma, telefonszáma, elektronikus levelezési címe, lakcíme, szuka kutya neve, születési dátuma, mikrochip száma, törzskönyvi száma, tenyészszemle dátuma, kan tulajdonosának neve, tagsági kártya száma (amennyiben klubtag), telefonszáma, elektronikus levelezési címe, lakcíme, kan kutya neve, születési dátuma, mikrochip száma, törzskönyvi száma, tenyészszemle dátuma fedeztetés megtörténtének dátuma. Az alombejelentőt, a fedeztetési bejelentőt és a csatolt dokumentumokat (törzskönyv kiállításának bizonylatai) legkésőbb a kölykök 180 napos koráig kell a klubnál személyesen, elektronikusan vagy postai úton leadni. Az alombejelentő beérkezését követő 15 napon belül a HCCC tenyésztés vezetője, vagy annak megbízottja az almot személyesen ellenőrizheti, a kölykök fajtatisztaságát, egészségi állapotát (parazitamentesítés, életkornak megfelelő oltások megléte, stb.) és a tartási körülményeket az erre a célra rendszeresített nyomtatványon jegyzőkönyvbe veszi. A törzskönyvbevétel alapjaként szükséges alapbizonylatok A törzskönyvezési folyamatot olyan a MEOESZ feltételeknek megfelelő, FCI és szerződéses partnerei által elismert kennelnévvel rendelkező tenyésztő kezdeményezheti, akinek a szuka kutya állandóan, vagy ideiglenesen a tulajdonosában van. A törzskönyvbevétel alapja, hogy a tenyészpár FCI vagy annak szerződött partnerének törzskönyvével rendelkezzen, és az honosítva legyen Magyarországon a MEOESZ által. A honosítási kérelmet a klubhoz kell benyújtani, az eredeti származási igazolással együtt. Abban az esetben, ha a szuka kutyát a tenyésztő bérli, eseti bérleti szerződést kell az alombejelentő nyomtatvány mellé csatolnia, melyet a tulajdonos az aláírásával igazol. Külföldi szuka esetében ilyenkor nem szükséges a honosítás, de az FCI vagy annak szerződött partnerének törzskönyv másolatának benyújtása igen. Külföldi fedeztetés esetén a kan tulajdonos aláírásával igazolja a fedeztetés tényét és dátumát. Ebben az esetben természetesen nincs szükség az apaállat honosítására, de mellékelni kell a kan kutya FCI vagy annak szerződött partnerének törzskönyv másolatát. Külföldi fedeztetés esetén javasoljuk a tenyésztőknek a chip szám ellenőrzését a fedezőkan tekintetében. Az alom megszületésének tényét, a kölykezés dátumát az alombejelentő formanyomtatványon kell benyújtani. A pontosan kitöltött alombejelentő mellé csatolni kell az állatorvos igazolását, hogy a kölykök egyedi azonosítóval (mikrochip) meg lettek jelölve. Ez a törzskönyvezés alapfeltétele. Emellett minden esetben mellékelni kell a szülők két oldalas törzskönyv másolatát, a tenyésztő levédett kennel név igazolását, a tenyésztő szövetségi kártya másolatát (ill. amennyiben az érintett időpontban az nem áll rendelkezésre, a tagsági díj befizetési szelvény másolatát), amennyiben van, a kutyák kiállítási, tenyészszemle és főtenyészszemle eredményeit, továbbá az esetleges egészségügyi szűréseikről készült bizonyítványok és esetleges munkavizsga és champion bizonyítványok másolatát. Amennyiben a kutya eredményei az előzőekben már regisztrációra kerültek (pl. előzőekben regisztrált almok), az alombejelentő nyomtatványon az eredmények 9

11 rovatba elegendő beírni a regisztrálva kifejezést, nem szükéges újból dokumentálni a meglévő eredményeket. Amennyiben a regisztrált eredményeket követően a kutya új eredményekre tett szert, az eredmények rovatba célszerű beírni a regisztrálva kifejezést és folytatólagosan beírni az új eredményeket és mellékelni azok dokumentumainak másolatát. Fagyasztott, vagy hűtött sperma felhasználása esetén a megfelelő állatorvosi dokumentumokat, igazolásokat a szuka tulajdonos szintén köteles az alombejelentéshez csatolni! A törzskönyvbevétel dokumentumaihoz minden esetben csatolni kell a származási lapok díjának befizetéséről szóló igazolás másolatát. Az olyan almok esetében, ahol a szülők egyike, vagy egyike sem rendelkezik tenyészszemlével, illetve nem a szabályoknak megfelelő párosítást hoztak létre (pl. korhatár alatti párosítás, nem engedélyezett rokonpárosítás, tenyészőminősítés nélküli szülő), a Származási Igazolás felülbélyegzésre kerül. A vemhesen vagy tartási szerződéssel importált szukáknak a kölykezést követő 180 napon belül kell megszerezni az utólagos tenyésztési engedélyt. Ennek hiányában a kiadott törzskönyvek, felülbélyegzést fognak kapni. Az alombejelentőhöz csatolni kell az eredeti fedeztetési igazolást, ennek hiányában a kölykök nem kerülhetnek a nyilvántartásba. A felnőtt korban importált kutyák esetében, amennyiben a származási országban már megszerezték a tenyésztéshez szükséges minősítést, az erről szóló bizonyítvány eredeti példányával és annak hitelesített magyar fordításával a kutya tenyésztésvezető jóváhagyásával tenyésztésbe állítható. Külföldi fedeztetés csak FCI és szerződéses partnerei által kibocsátott származási lappal rendelkező kannal és a kantulajdonos által aláírt fedeztetési igazolással történhet. Külföldi fedeztetés vagy sperma vásárlása esetén a fedező kanra nézve az adott ország szabályai az irányadóak. A Származási igazolások felülbélyegzett változatai A szülők nem rendelkeznek az előírt minősítéssel - amikor az egyik vagy mindkét szülő nem rendelkezik tenyészszemlén elért Tenyészthető minősítéssel Korhatár alatti párosítás - ha a fedeztetés időpontjában a szuka nem töltötte be a 16 hónapos kort, vagy a kan a fedezés időpontjában nem töltötte be a 12 hónapos kort. Engedély nélküli párosítás amikor egy adott szukának 2 éven belül a 4. alma kerül törzskönyvezésre, vagy 7 év feletti a korban lett fedeztetve a szuka valamint, szoros rokontenyésztés esetén- apa/lánya, anya/fia, testvérek egymás közötti párosításánál. A fentiektől eltérni szigorúan csak indokolt esetben, a tenyésztésvezető engedélyével lehet! A származásellenőrzés módja Az alom mikrochippel történő ellátása során, azt megelőzően a mikrochip beültetésére felkért, a MEOESZ adatbázisában regisztrált állatorvos ellenőrzi az anyakutya chip számát, így biztosítva az alom anyai oldalról történő származás ellenőrzését.a kan kutya származásának valódiságáért annak tulajdonosa felelős, amit a Fedeztetési igazoláson aláírásával igazol. A kan kutya származásának valódiságát a tenyésztésvezető szúrópróba szerűen ellenőrizheti, pl. a kan kutya tulajdonosának megkérdezésével (hogy valóban történt-e fedeztetés), illetve DNS vizsgálat elrendelésével, vagy egyéb módon. 10

12 A tenyésztésvezetőnek jogában áll DNS vizsgálatot végeztetni amennyiben bármilyen gyanús körülmény merülne fel a kölykök származását illetően. Amennyiben a DNS vizsgálat bizonyítja a hamisítás tényét, akkor a tenyésztőnek a vizsgálat költségét meg kell térítenie. Egyéb esetben az ilyen ellenőrzés költsége az Egyesület terhe. Amennyiben a tenyésztő nem hajlandó megtéríteni a tartozását, addig részére semmilyen származási igazolás nem adható ki, illetve semmilyen klubrendezvényen nem vehet részt. Mivel ebben az esetben a csalás ténye a DNS vizsgálattal bizonyított a tenyésztő felelősségre vonható! Amennyiben a tenyésztő nem ismeri el a vizsgálat eredményét, jogában áll saját költségén megismételtetni azt, illetve a klub vezetősége előtt magyarázattal szolgálni (amennyiben úgy gondolja, hogy ő jóhiszeműen fedeztetett). A tulajdonosváltozás bejelentése A törzskönyvben rögzített adatok alapján a tenyésztő a kölykök részére származási igazolást kap. Ezek a származási igazolások a tenyésztő nevére szólnak. A kiskutyák átadását, a fajtaklubhoz Tulajdonosváltozás bejelentése űrlapon be kell jelentenie az új tulajdonosnak. Az klub ez alapján a származási igazolás hátoldalán pecséttel, aláírással ellenjegyzi az új tulajdonos adatait, a tenyésztő pedig aláírásával, dátummal a kölyök átadását. Külföldre kerülő kölyök és felnőtt kutyák esetében a tenyésztő, vagy a tulajdonos export pedigrét igényel a HCCC-től megadva az új tulajdonos adatait és az eredeti származási igazolást visszaküldve. Kölykök esetén alomban export pedigrét is kérhet a tenyésztő időtakarékosság céljából, amennyiben az új külföldi tulajdonos adatai az adott időpontban már rendelkezésre állnak. A HCCC az export pedigrék elkészítésével a MEOESZ-t bízza meg, majd a MEOESZ az elkészült dokumentumot, postai úton eljuttatja a tenyésztő vagy tulajdonos részére, illetve személyesen átvehető a MEOESZ központi irodájában. Az alom mikrochippel történő ellátásáért a tenyésztő a felelős; a tenyészkutyák ki-és bejelentéséért, tulajdonosi ill. tartási hely változás bejelentéséért a kutya tulajdonosa a felelős. A kinológiai szövetség részére történő adatszolgáltatás rendje Az Egyesület a MEOESZ-t bízza meg a törzskönyv vezetéssel illetve a származási igazolás kiadásával. Ezért egyéb adat szolgáltatására nem kötelezett. Amennyiben a Kinológiai Szövetségnek mégis adatokra lenne szüksége, akkor a MEOESZ és a HCCC közti megállapodás értelmében szolgáltatja azt. 11

13 A TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYAI Tenyésztési program 2. számú melléklete A HCCC teljesítményvizsgálatot tenyészszemle során végez. A tenyészszemle 2 szinten történik: általános tenyészszemle, és főtenyészszemle keretében. A főtenyészszemle nem kötelező, hanem választható. Tenyészszemlén a kutyák tenyészthető/nem tenyészthető minősítést szerezhetnek. Főtenyészszemlén a kutyák tenyésztésre javasolt minősítést szerezhetnek. A minősítések feltüntetésre kerülnek a törzskönyvben. A tenyészszemle szabályai Az Egyesület vezetősége minden év január 31-ig, éves rendezvénynaptárban kihirdeti az adott évben szervezésre kerülő tenyészszemlék helyét és idejét, év közben, igény esetén ez módosítható. Az Egyesület évente minimum 6 tenyészszemle szervezésére köteles, különböző helyszíneken. Amennyiben a tagság részéről igény merül fel, a 6 kötelező tenyészszemlén felül is rendezhető vizsgálat, melyet minimum 15 nappal a rendezvény előtt meg kell hirdetni. A Tenyészszemlét annak kezdete előtt legalább 15 nappal a NÉBIH-nek be kell jelenteni. Tenyészszemle szervezésével megbízható más szervezet is, mely tagja a MEOESZ-nek. A rendezvényt szervező szervezet a tenyészszemle előtt 15 nappal írásban kéri a klub hozzájárulását. Ebben az esetben a Tenyésztésvezető előzetesen nyilatkozik a bírálatok elfogadásáról tenyésztési adatként. Az klub más klubokkal közös helyszínen, akár közös bíróval is szervezhet tenyészszemlét. A tenyészszemlén bíráló bíró személyét minden esetben a klub vezetősége jelöli ki, és kéri föl, illetve más klubokkal közös rendezvényen a megbízott klub képviselője. A bírót az FCI által elismert bírói névsorból lehet csak választani. Tenyészszemlén minden kutya vizsgálatát el kell végezni, aki azt kéri. Tenyészszemlére jelentkezni csak a rendezvény előtt megadott előzetes jelentkezési határidő lejártáig van lehetőség. A rendezvény helyszínén nevezésre nincs lehetőség. Tenyészszemlére 12 hónapos kort betöltött kutyát lehet nevezni. A tenyészszemlére vinni kell a kutya eredeti származási igazolását és oltási könyvét. A tenyészszemlén való részvétel alapfeltétele, a kutya egyedi azonosítójának ellenőrzése. Tenyészszemlén tenyészthető minősítést az a kutya kap, amelyik küllemében a bíró nem talált a cane corso standardben felsorolt kizáró hibát. Az a kutya, amely esetében a bíró a fajta standardjében rögzített kizáró hibát talál nem tenyészthető minősítést kap. Nem tenyészthető minősítés esetén a kutya a tenyészszemlét egy naptári évet követően megismételheti. Amennyiben a kutya a megismételt tenyészszemlén is nem tenyésztető minősítést kap, azt véglegesnek kell tekinteni. A tenyészszemlén a ringben a bírálat ideje alatt a bíró, szükség esetén tolmács, írnok és a klub képviselője tartózkodhat. A bírálat kimenetelét külső körülmény nem befolyásolhatja, kérdéses esetekben is a bíró dönt. A tenyészszemlén bíráló bíró részére a klub köteles tenyésztési programot biztosítani, az esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása érdekében. Olyan esetben, amikor az adott 12

14 tenyészszemlén a bíró által megítélt minősítés megkérdőjelezhető, az ellentmond a fajtastandardban és jelen tenyésztési programban foglaltaknak, a tulajdonos által a klub vezetőségéhez 72 órán belül írásos formában benyújott óvás alapján indokolt esetben a bírói döntés megfellebezhető. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a bíró döntés nem helytálló, a minősítés törlésre kerül és a tenyészszemle díjmentesen megismételhető egyszeri alkalommal egy éven belül. A klub törekvése, hogy lehetőleg a fajtastandardban jártas, fajtában gyakorlattal rendelkező bírókat delegáljon a tenyészszemle bírálatára. A főtenyészszemle szabályai A főtenyészszemle célja: pozitív diszkriminációval kiemelni a cane corso állomány tenyésztésre javasolt egyedeit, figyelembe véve a fajta adó ország, Olaszország törekvését, mely szerint S.A.C.C. Champion az a kutya lehet, mely a speciális kiállítási eredmények mellett megfelelő csípő ízületi diszplázia szűrési eredménnyel (min. C), és CAL 2 teszt eredménnyel rendelkezik. A főtenyészszemlén megfelelt kutyák kiemelésre kerülnek a klub honlapján, feltüntetve a tenyésztő és a tulajdonos nevét is. A főtenyészszemlén való részvétel alapfeltétele, a kutya egyedi azonosítójának ellenőrzése. Az Egyesület vezetősége minden év január 31-ig, éves rendezvénynaptárban kihírdeti az adott évben szervezésre kerülő főtenyészszemlék helyét és idejét. Az Egyesület évente 1, vagy maximum 2 főtenyészszemlét szervez, lehetőleg összekötve a soros klubkiállítással. Főtenyészszemle szervezésére kizárólag a HCCC jogosult. Főtenyészszemlére nevezhet magyar és külföldi tulajdonban lévő kutya is, mivel a főtenyészszemle lényege, hogy a minden szempontból kiváló kutyák kiemelésre kerüljenek, ezzel is segítve a tenyésztők munkáját. A főtenyészszemlén bíráló bíró személyét minden esetben a klub tenyésztési vezetője és vezetősége együttesen jelöli ki, és kéri föl. Főtenyészszemlén minden kutya vizsgálatát el kell végezni, aki azt kéri. Főtenyészszemlére jelentkezni a rendezvény előtt megadott határidő lejártáig, írásban kell jelentkezni a klubnál. Főtenyészszemlére 18 hónapos kort betöltött kutyát lehet nevezni. A főtenyészszemlén való részvételnek nem feltétele az alap tenyészszemle megléte. Főtenyészszemle lebonyolítására biztosítani kell 1 fő FCI által elismert küllembírót, 1 fő munka teljesítmény bírót, 1 fő segédet. A tárgyi feltételeket a HCCC biztosítja. Amennyiben a küllembíró egyben munka teljesítménybíró is, mind a munka, mind a küllemi bírálatot egy személyben elvégezheti. A mennyiben erre nincs lehetőség, a bírók közösen döntenek a kutya megfelelőségéről. A fótenyészszemlére vinni kell a kutya eredeti származási igazolását, oltási könyvét, és az ortopédia szakvéleményt a kutya csípő ízületi diszplázia szűréséről. A szakvélemény kizárólag akkor érvényes, ha azon és a röntgenfelvételen egyaránt feltüntetésre került a kutya chip azonosítója, a felvétel dátuma, mely szerint igazolható, hogy a felvétel a kutya betöltött 12 hónapos korának betöltése után készült. Ortopéd szakvéleményt olyan állatorvos adhat ki, aki szerepel a MEOESZ által elismert állatorvosok névsorában. Főtenyészszemlén kizárólag a mentes (HD-A), majdnem mentes (HD-B), illetve enyhe 13

15 (HD-C) eredménnyel kutya kaphat Tenyésztésre javasolt minősítést. A főtenyészszemle részei: - Marmagasság- és testtömeg mérés - Küllemvizsgálat (megfelel a standard szerinti súlyos- és kizáró hibák nélküli kutya) - Közömbösségi vizsgálat - Lövéspróba (CAL 2 teszt szerint) - Fogáskészség vizsgálat (CAL 2 teszt szerint) A Főtenyészszemlén résztvevő kutya megszerezheti a Tenyésztésre javasolt minősítést. Negatív minősítés nem kerül feltüntetésre. A főtenyészszemlén a bírálat helyén (ring, munka terület) a bírálat ideje alatt a küllembíró, a munka teljesítmény bíró, segéd, szükség esetén tolmács, írnok és a klub képviselője tartózkodhat. A bírálat kimenetelét külső körülmény nem befolyásolhatja, kérdéses esetekben is a bírók döntenek. A tenyészszemlén bíráló bírók részére a klub köteles tenyésztési szabályzatot biztosítani, az esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása érdekében. Olyan esetben, amikor az adott főtenyészszemlén a bíró által megítélt minősítés megkérdőjelezhető, az ellentmond a fajtastandardban és jelen tenyésztési programban foglaltaknak, a tulajdonos által a klub vezetőségéhez 72 órán belül írásos formában benyújott óvás alapján indokolt esetben a bírói döntés megfellebezhető. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a bírói döntés nem helytálló, a minősítés törlésre kerül és a főtenyészszemle a tárgyévet követő évben díjmentesen megismételhető egyszeri alkalommal. A klub törekvése, hogy lehetőleg a fajtastandardban jártas, fajtában gyakorlattal rendelkező bírókat delegáljon a főtenyészszemle bírálatára. 14

16 A KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT A HCCC a nemzetközi kinológiai szervezet (FCI és szerződéses partenerei) jogosítványaival rendelkező szervezettel együttműködve a kiállítások lebonyolításának rendjét a következőképpen szabályozza. Az Egyesület évente minimum 1 Klubkiállítást és egy Special kiállítást szervez, melyre a cane corso kutyafajta bírálatában szakmailag elismert FCI bírót delegál. A kiállítás lehet: tenyészeb kiállítás egy-, több vagy összfajtás, az ebek felvezetésével, küllemi bírálatával, illetve munkateljesítmény bemutatásával járó olyan rendezvény, ahol törzskönyvi bejegyzésre kerülő, a tenyésztési programban meghatározott tenyésztési adat keletkezik. A bírálatot kizárólag FCI jogosultsággal rendelkező bíró végezheti. kutya show olyan ebbel kapcsolatos rendezvény, ahol tenyésztési adat nem keletkezik. A bírálatot kizárólag FCI jogosultsággal rendelkező bíró végezheti. Minden olyan kutyashow-t mely az FCI és szerződéses partnereinek égisze alatt kerül megrendezésre a HCCC tenyészeb kiállításnak fogadja el. A kiállításokon való részvétel Kizárólag a nemzetközi kinológiai szervezet (FCI és partenerei) által elismert származási lappal rendelkező kutyák nevezhetők. A kiállítás területére csak érvényes állatorvosi oltási igazolvánnyal rendelkező kutya vihető be. A kutyák által okozott minden néven nevezhető kárért a kutya tulajdonosa a felelős. Harapós kutya csak harapós jelzéssel, szájkosárral és rövid pórázon tartható a kiállításon, az ilyen kutyáról a szájkosarat csak a bírói körben, bírói utasításra szabad levenni. A kiállítás területén a kutyákat szabadon engedni tilos! Nevezési feltételek A kutya tulajdonosa a nevezési idő lejártáig (feladás dátuma) jogosult a kutyát benevezni. A nevezéshez minden esetben csatolni kell: -pontosan és olvashatóan kitöltött és aláírt nevezési lapot -származási lap másolatát -nevezési díj nevezési határidőig történő befizetésének igazolását -champion /munka osztályba történő nevezéshez a meglévő champion bizonyítvány / munkavizsga bizonyítvány másolatát. Kiállításra csak egyedi azonosítóval ellátott kutyát lehet benevezni. A kiállító a nevezési lap beküldésével egyidejűleg kötelezettséget vállal a nevezési díj befizetésére is, amely nevezési díj semmilyen esetben nem téríthető vissza. A kiállító a nevezési lap aláírásával kötelezettséget vállal a kiállítás kezdési ill.best in Show időpontjának betartására. 15

17 A nevezési lapon közölt adatokért a kutya tulajdonosa az aláírással és beküldéssel egyidejűleg felelősséget vállal, a kiállítási szabályzatot magára nézve kötelezőnek ismeri el. Nem nevezhető és nem bírálhatók a kiállításon a rejtett-, egyheréjű kanok, beteg, láthatóan egészségügyi problémával küszködő kutyák, valamint láthatóan vemhes (kb.40 napos) és szoptató szukák. A kiállításokon helyszíni nevezés nem lehetséges. Azt a kiállítót aki a kiállításon sportszerűtlen magatartást tanúsít, a kiállítás területéről ki kell utasítani, ha egyesületi tag, fegyelmi vizsgálat alá vonható. A bírálat alkalmával a bíró utasítására a ringtitkár jogosult a felvezetett kutya azonosítási számának ellenőrzésére. A kiállítás A kiállító felelőssége hogy a benevezett kutyájával a bírói körben idejében megjelenjen. Amennyiben az adott osztály bírálatát lekési, a bírálat befejezése után kérheti hogy a bíró a kutyát minősítse, de nem tarthat igényt kitűnő minősítés esetén sem a győztes cím kiadásának megismétlésére. Az osztály bírálatának megkezdését követően az elkésett kutya felvezetője csak a bíró külön engedélyével léphet a bírói körbe. A helyezési eljárás megkezdése után az érkezett kutya nem helyezhető. A bírói körben a bírálat megkezdése után a bírálandó osztályba tartozó kutyákon és felvezetőiken kívül csak a bíró, az írnok, a ringtitkár és szükség esetén a tolmács tartózkodhat. Kivételt képez a vezető bíró. A bírálatba azonban senkinek sem szabad beavatkoznia. Agresszív magatartást mutató kutyák, melyek nem hagyják magukat végigtapogatni, nem kaphatnak minősítést. Ilyenkor a bírálati lapra rá kell vezetni hogy a kutya nem bírálható és az okot is meg kell jelölni. A kiállításon csak a katalógusban szereplő kutyák bírálhatók. A kiállítás rendezője az elfogadott nevezéseket minden esetben köteles visszaigazolni. Átsorolás Ha a kutya tulajdonosa a champion /győztes/ osztályba történő nevezéshez nem csatolta a champion bizonyítvány másolatát, a katalógus összeállításakor a rendező automatikusan nyílt osztályba sorolja (ill. a kutya korának megfelelő osztályba). A vezetőbíró jogosult a kiállításon a nem megfelelő osztályban lévő kutyát a megfelelő osztályba átsorolni. Ha a rendező szervezet elírást követ el, a vezető bíró feladata a beküldött nevezési lapot ellenőrizni és a nevezési lapnak megfelelően a helyszínen a kutyát abba az osztályba átsorolni ahova a tulajdonos nevezte és amihez csatolta a szükséges igazolásokat is. A megfelelő mellékletek hiányában a kutyát kora szerinti osztályban kell elbírálni. Egyéb esetben az átsorolást a bírálati lapon és az összesítőn is fel kell tüntetni. 16

18 FCI konform szabályok Kiállítási osztályok BÉBI osztály: Ebbe az osztályba a 3-6 hónapos kutyák nevezhetők. A bírálati lapon leírást és kártyát kapnak. KÖLYÖK osztály: 6-9 hónapos korig. Ebben az osztályban a kutyák leírást és kártyát kapnak, ígéretes, nagyon ígéretes vagy nem ígéretes differenciálás lehetőségével. Több kutya esetében a bíró sorolást végez I-IV. besorolással. FIATAL osztály: 9-18 hónapos korig. Ebben az osztályban a kutyák leírást és minősítést kapnak. Több kitűnő minősítést elért kutya esetében a bíró sorolást végez I-IV. besorolással. A kitűnő I. minősítésű kutya megkaphatja a Hungária Príma Junior (HPJ) címet, amelyhez egy HPJ kártya jár. NÖVENDÉK osztály: hónapos korig. Nevezhető minden 15 hónapos kort betöltött, de 24 hónapos kort meg nem haladó kutya, tekintet nélkül eddigi minősítéseire és címeire. Ebben az osztályban a kutyák leírást és minősítést kapnak. Több kitűnő minősítés esetében a bíró sorolást végez I-IV. besorolással. A kitűnő I. minősítésű kutya megkaphatja a CAC címet egy kártyával. A kitűnő II. minősítésű kutya megkaphatja a Res.CAC címet kártyával. NYÍLT osztály: 15 hónapos kortól. Nevezhető minden 15 hónapos kort betöltött kutya, tekintet nélkül eddigi minősítéseire és címeire. Ebben az osztályban a kutyák leírást és minősítést kapnak. Több kitűnő minősítés esetében a bíró sorolást végez I-IV. besorolással. A kitűnő I. minősítésű kutya megkaphatja a CAC címet kártyával. A kitűnő II. minősítésű kutya megkaphatja a Res.CAC címet kártyával. MUNKA OSZTÁLY AZ FCI szabályozás értelmében a kutya munka osztályba való nevezéséhez a nevezési laphoz csatolni kell az FCI előírt formanyomtatványát, az FCImunkakutya-bizonyítványt - WCC (Munka osztály bizonyítvány) (melléklet 1a) és 1b) - melyeket mellékletben csatoltunk - amely annak a tagországnak visszaigazolását tartalmazza, ahol a kutya tartója és/vagy tulajdonosa törvényes lakóhellyel rendelkezik -, hogy a kutya teljesítette a megfelelő vizsgát, valamint adatokat tartalmaz a vizsgáról, melyen a kutya részt vett, azaz nem csak megemlíti azt. Csak azok a fajták indulhatnak munka osztályban, amelyek munka fajtaként vannak feltüntetve az FCI Fajtajegyzékében, figyelembe véve néhány országnak néhány fajtára elfogadott kivételét( E.N.C.I. - FCI) CHAMPION osztály: Nevezhető minden olyan kutya, amely a nevezési határidőig visszaigazolt a nemzetközi kinológiai szervezet által elismert felnőtt champion bizonyítvánnyal (nemzeti vagy nemzetközi) rendelkezik. Ebben az osztályban leírást és minősítést kapnak a kutyák. Több kitűnő minősítés esetében a bíró sorolást végez, I-IV. besorolással. A kitűnő I. minősítésű kutya Champion osztály CAC címet kaphat és kártyát. A kitűnő II. minősítésű kutya megkaphatja a Res.CAC címet kártyával. VETERÁN osztály: 8 éves kortól. Nyolc éves kort betöltött kutya nevezhető. Ebben az osztályban leírást kapnak a kutyák és több kitűnő minősítés esetében a bíró sorolást végez I-IV. besorolással. A kitűnő I. minősítésű kutya Veterán CAC, illetve a kitűnő II. Veterán Res.CAC címet kaphat kártyával. 17

19 Egyéb feltételek: Minden kutya csak egy osztályba nevezhető. Az osztályba nevezés szempontjából a döntő dátum az életkor tekintetében az a nap, amikor a kutyát kiállítják. Több napos kiállítás esetén a kiállítás első napja az irányadó. A kitűnő minősítést kapott kutyákat I-IV-ig sorolni kell. A kitűnő I. minősítésű kutyának a győztes cím kiadása nem kötelező. A kiállításon elérhető minősítések és címek AZ EGYES OSZTÁLYOKBAN ELÉRHETŐ MINŐSÍTÉSEK: Kitűnő: kék szalag vagy kártya Nagyon jó: piros szalag vagy kártya Jó: sárga szalag vagy kártya Megfelelő: zöld szalag vagy kártya Kizárva: bírálati kap Nem bírálható: bírálati lap KITŰNŐ csak annak a kutyának adható, amely a fajta standardhez nagyon közel áll, kitűnően mutatja magát, harmonikus, kiegyensúlyozott magatartással és kisugárzással rendelkezik, kitűnő formában és kondícióban van. NAGYON JÓ minősítést az a kutya kap, amelyik fajtájának a típusát markánsan képviseli, arányai kiegyensúlyozottak, jól mutatja magát. Néhány apróbb hibát el lehet nézni, de ezt a minősítést, csak olyan kutya kaphatja meg, amely fajtájának típusos példánya. JÓ minősítést az a kutya kap, amelyik fajtájának a jegyeit magán hordozza, de vannak látható hibái. MEGFELELŐ minősítést az a kutya kap, amelyik fajta jellegének többé-kevésbé megfelel, jelentős, látható hibái vannak, fizikai állapota kívánni valót hagy maga után. KIZÁRVA - amely kutya a standardnak nem megfelelő típust hordozza, nem a standardnak megfelelően viselkedik vagy agresszív, vagy here hibás, ill. egy komoly foghibával vagy állkapocs rendellenességgel rendelkezik, amely szín- és/vagy szőrhibás, ill. az albinizmus jegyeit viseli magán. Ezt a minősítést még az a kutya kaphatja, amely az érvényes standard szerinti kizáró hibával rendelkezik. NEM BÍRÁLHATÓ - azok a kutyák kapják, melyek a fent említett minősítések közül egyik sem adható ki. Ez pl. akkor fordul elő, ha a kutya nem mozog, állandóan a kiállítóra ugrál vagy a ringből ki akar menni, úgy, hogy a mozgás és járásmód nem megítélhető, vagy amikor a kutya a bíró elől folyton kitér. Sem a fogazatot, sem a testfelépítést, szőrtakarót, farok tartást vagy a heréket nem engedi megtapintani, vagy pl. a felvezetett kutyán orvosi beavatkozás vagy kezelés nyomai láthatóak, amelyek a bíró megtévesztésére engednek következtetni. Ugyan ez vonatkozik azokra a kutyákra, amelyeknél fennáll annak a gyanúja,hogy a tenyésztője (pl. műtéti úton, szemhéj. fül, farok korrekcióval) az eredeti formát megváltoztatta, és ezt a bíró észleli. A bírálati lapon a "minősítés nélkül" ítéletet a bírónak meg kell indokolnia. A jelen szabályzatban az egyes kiállítási osztályoknál leírt győztes címek kiadása nem kötelező. B. TOVÁBBI KIADHATÓ CÍMEK: CACIB: nemzeti színű zsinór arannyal és kártya, amely igazolja, hogy a kutya az adott kiállításon 18

20 elnyerte a CACIB várományt. A kártyán fel kell tüntetni az FCI visszaigazolásának fenntartásával. a) CACIB váromány csak olyan kiállításokon adható ki, amelyeken az FCI ezt külön engedélyezte. b) CACIB cím kizárólag csak akkor viselhető, ha azt az FCI hivatalosan visszaigazolta. c) CACIB várományt a növendék-, nyílt-, munka- és győztes osztály kitűnő I. győztes (CAC) címet kapott kutyái közül a legjobb kaphatja. d) CACIB váromány kiadása nemenként történik és fajtákon belül a szín, szőrzet és nagyság tekintetében az FCI előírásai az érvényesek. e) Ha a kiállításon az adott kutyafajtát több bíró bírálja, akkor minden esetben ki kell jelölni annak a bírónak a személyét, aki a CACIB várományt kiadja. A kijelölt bíró jogosult a CACIB váromány kiadására és egyedül határoz anélkül, hogy ebben a kérdésben valakivel is tanácskozna. f) CACIB cím visszaigazolásának feltételeit az FCI előírásai tartalmazzák, ezek meglétét a bíró nem vizsgálhatja a kiállításon. Reserve CACIB: nemzeti színű zsinór ezüsttel és kártya A bíró a CACIB váromány kiadását követően a bírói körben lévő kutyá(k)hoz behívja a CACIB címet elnyert kutya osztályában kitűnő II. Res.CAC címet kapott kutyát, és ebből a konkurenciából választja ki a Res.CACIB címet. Ez a cím akkor adható ki, ha a bíró meggyőződése, hogy a Res.CACIB címet kapott kutya kapná a CACIB várományt, ha a CACIB várományt kapott kutya nem lenne jelen. HUNGÁRIA FAJTAGYŐZTES (HFGY/BOB): sárga zsinór és kártya A címért csak azok a kutyák konkurálhatnak, amelyek a számukra elérhető legmagasabb címet megkapták a bébi és kölyök osztály kivételével. Nemzeti kiállításon a HPJ és CAC, nemzetközi kiállításon a HPJ, CACIB és Veterán CAC címet nyert kutyák konkurálhatnak ezért a címért. A cím kiadása nem kötelező. Ha az adott kutyafajtát több bíró bírálja a kiállításon, akkor minden esetben ki kell jelölni annak a bírónak a személyét, aki a HFGY/BOB címet kiadja. HUNGÁRIA DERBY GYŐZTES (HDGY): piros-fehér zsinór és kártya. A HDGY címért konkurálhat fajtánként és nemenként minden olyan kutya, amely a kiállítást megelőző naptári évben született és kitűnő minősítést kapott a fiatal, növendék, nyílt, munka vagy győztes osztályban. FIATAL KLUBGYŐZTES Minden évben egy alkalommal, az adott fajta részére a megrendezett klubkiállításon adható ki, nemenként, a fiatal osztályban kitűnő I. HPJ címet kapott kutya részére. A bírálati lapra a Fiatal Klubgyőztes cím mellé az évszámot minden esetben fel kell tüntetni. KLUBGYŐZTES Minden évben egy alkalommal, az adott fajta részére megrendezett klubkiállításon adható ki, nemenként a növendék-, nyílt-, munka- és champion osztályban kitűnő I. CAC címet kapott kutyák összevetését követően a bíró által legjobbnak tartott kutya részére. A bírálati lapra minden esetben a cím mellé fel kell tüntetni az évszámot is. TENYÉSZTÉSI NAGYDÍJ, TENYÉSZTÉSI DÍJ Tenyésztési nagydíj I-II-III. fokozatát kizárólag nemzetközi CACIB kutyakiállításon lehet kiadni. A csoportok sorolását a tenyésztő által felvezetett egyedek homogenitása szabja meg. Ha a nevezett kutyák nem a tenyésztő tulajdonában vannak, csak a tenyésztő írásos hozzájárulásával lehet a csoportot nevezni illetve a nevezést elfogadni. Nevezési feltétel, hogy a tenyészcsoportban az egy tenyészetből származó legalább két különböző apától, vagy két különböző anyától származó, legalább három és maximum öt azonos fajtájú kutyával lehet indulni. A nevezésnek további feltétele, hogy a felvezetett kutyák az adott kiállításon 19

Pumi Tenyésztési Program 4. sz. melléklete MAGYAR PUMI KLUB KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT

Pumi Tenyésztési Program 4. sz. melléklete MAGYAR PUMI KLUB KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT Pumi Tenyésztési Program 4. sz. melléklete MAGYAR PUMI KLUB KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT A MPK által rendezett kiállítások Tenyészminősítést adó rendezvény nek minősülnek. A MPK elnökségi döntés alapján más rendezvény

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI ERDÉLYI KOPÓ KLUB KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT

MAGYARORSZÁGI ERDÉLYI KOPÓ KLUB KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT MAGYARORSZÁGI ERDÉLYI KOPÓ KLUB KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT TARTALOM: 1. A KIÁLLÍTÁSOKON VALÓ RÉSZVÉTEL. 2. NEVEZÉSI FELTÉTELEK 3. KIÁLLÍTÁS 4. ÁTSOROLÁS 5. KIÁLLÍTÁSI OSZTÁLYOK 6. A KIÁLLÍTÁSON ELÉRHETŐ MINŐSÍTÉSEK

Részletesebben

III. TELJESÍTMÉNYVIZSGÁLATI SZABÁLYZATOK

III. TELJESÍTMÉNYVIZSGÁLATI SZABÁLYZATOK III. TELJESÍTMÉNYVIZSGÁLATI SZABÁLYZATOK 5. A tenyésztésre való alkalmasság mérésének eszközei (tenyészfelmérés) A kutya tenyészteljesítményének mérése a tenyészfelméréseken történik. A tenyészfelmérések

Részletesebben

TENYÉSZTÉSI PROGRAM. Hungária Cane Corso Club Egyesület (rövidítve: HCCC) Székhelye: 2173 Kartal, Jókai u. 2/a

TENYÉSZTÉSI PROGRAM. Hungária Cane Corso Club Egyesület (rövidítve: HCCC) Székhelye: 2173 Kartal, Jókai u. 2/a Hungária Cane Corso Club Egyesület (rövidítve: HCCC) Székhelye: 2173 Kartal, Jókai u. 2/a A HCCC létrejöttének célja hogy összefogja és koordinálja az egyesülethez tartozó Cane Corso kutyafajta magyarországi

Részletesebben

3. Minősítési rendszer

3. Minősítési rendszer 3. Minősítési rendszer A minősítési rendszer kialakításában a fenotipus megítélése mellett kiemelt fontosságú az egészségügyi szűrések eredményeinek beemelése, valamint, lehetőség szerint a genotípust

Részletesebben

1.1. A központilag rendezendő CACIB kiállítások helyét és időpontját az OE határozza meg a kiállítást megelőző két év április 30-ig.

1.1. A központilag rendezendő CACIB kiállítások helyét és időpontját az OE határozza meg a kiállítást megelőző két év április 30-ig. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete saját hatáskörében, vagy a helyi szervezetek, illetve a fajtaklubok útján kutyakiállításokat rendez a MEOE Országos Elnökségének (továbbiakban

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) FCI-Standard N 207/ 2009.06.05./ GB PEKINGESE (Pekingi palotakutya) 2 SZÁRMAZÁS: Kína. VÉDNÖK:

Részletesebben

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 5.SZÁMÚ MELLÉKLET TENYÉSZSZEMLE KÜLLEMI BÍRÁLAT

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 5.SZÁMÚ MELLÉKLET TENYÉSZSZEMLE KÜLLEMI BÍRÁLAT GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 5.SZÁMÚ MELLÉKLET TENYÉSZSZEMLE KÜLLEMI BÍRÁLAT A küllembírálat során egy elismert küllembíró értékeli a kutya megjelenését a fajtastandard alapján. A tenyésztéshez

Részletesebben

A Magyarországi Orosz Feketer Terrier Egyesület a Közösségért (MOFTEK) TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYZATA

A Magyarországi Orosz Feketer Terrier Egyesület a Közösségért (MOFTEK) TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYZATA A Magyarországi Orosz Feketer Terrier Egyesület a Közösségért (MOFTEK) TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYZATA 1. A tenyészszemle célja: A tenyészszemle a fajta tenyésztési programjának meghatározó eleme. Célja: a gondozott

Részletesebben

2464 Gyúró, Akácfa u. 3. Tel: +36-20-9348-925, e-mail: info@oroszterrier.hu

2464 Gyúró, Akácfa u. 3. Tel: +36-20-9348-925, e-mail: info@oroszterrier.hu A Magyarországi Orosz Feketer Terrier Egyesület a Közösségért (MOFTEK) TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA 1. A szabályzat célja. 1.1 A fajta tenyésztésének irányítását és felügyeletét biztosítani úgy, hogy az FCI

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) TIBET TERRIER (Tibetan Terrier)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) TIBET TERRIER (Tibetan Terrier) 2011.07.13. / DE FCI - Standard Nr. 209 TIBET TERRIER (Tibetan Terrier) FORDÍTÁS: A Tibeti Kutyafajták Nemzetközi Klubja, kiegészítette és átdolgozta Christina Bailey / Hivatalos eredeti nyelv (EN) EREDET:

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSI RENDSZERBEN CSAK AZON EGYEDEK OSZTÁLYOZHATÓAK, AMELYEK A TENYÉSZ-SZEMLÉN TENYÉSZTHETŐ MINŐSÍTÉST SZEREZTEK.

A MINŐSÍTÉSI RENDSZERBEN CSAK AZON EGYEDEK OSZTÁLYOZHATÓAK, AMELYEK A TENYÉSZ-SZEMLÉN TENYÉSZTHETŐ MINŐSÍTÉST SZEREZTEK. 2.4 Minősítési rendszer A minősítési rendszernél kiemelt fontosságúak az egészségügyi eredmények, a küllem és temperamentum minősítések. Ezért az Egyesület a következő pozitív kiemeléseket és minősítési

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) LHASA APSO

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) LHASA APSO 2011.07.13. / DE FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) FCI - Standard Nr. 227 LHASA APSO FORDÍTÁS: A Tibeti Kutyafajták Nemzetközi Klubja, kiegészítette és átdolgozta Christina Bailey / Hivatalos

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) SHIH TZU

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) SHIH TZU 2011.07.13. / DE FCI - Standard Nr. 208 SHIH TZU FORDÍTÁS: Uwe H.Fischer, kiegészítette és átdolgozta Christina Bailey / hivatalos eredeti nyelv (EN) EREDET: Tibet. FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE

Részletesebben

FCI-Standard N 283 / 2000.02.04. / GB COTON DE TULEAR

FCI-Standard N 283 / 2000.02.04. / GB COTON DE TULEAR FCI-Standard N 283 / 2000.02.04. / GB COTON DE TULEAR 2 FORDÍTÁS: Pamela Jeans-Brown, Renée Sporre-Willes, Raymond Triquet. EREDET: Madagaszkár. PATRONÁLÓ ORSZÁG: Franciaország Az EREDETI ÉRVÉNYES STANDARD

Részletesebben

Standard. 3. fajtacsoport, Standard Nr. 139.

Standard. 3. fajtacsoport, Standard Nr. 139. 3. fajtacsoport, Nr. 139. Általános megjelenés: Az ír terrier aktív, élénk megjelenésű, hajlékony, szálkás szőrű, jó tömegű kutya, anélkül, hogy ügyetlenség jellemezné, mivel a gyorsaság, a kitartás és

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

Magyar Vadászgörény Klub Kiállítási Szabályzat 1330 Budapest, Pf. 75. Honlap: Telefon:

Magyar Vadászgörény Klub Kiállítási Szabályzat 1330 Budapest, Pf. 75. Honlap:  Telefon: I. Kiállítások 1./ Görénykiállítás csak a Magyar Vadászgörény Klub elnöksége által kiírt helyen és időpontban tartható. A jóváhagyott kiállítások helye és időpontja nem változtatható meg a Magyar Vadászgörény

Részletesebben

A bírót a GRK választja ki a mindenkor érvényes bírói listából.

A bírót a GRK választja ki a mindenkor érvényes bírói listából. 4. KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT 1. Bevezető A GRK / a továbbiakban Egyesület / az FCI jogosítványokkal rendelkező szervezettel együttműködve a kiállítások lebonyolításának rendjét a következőképpen képzeli el:

Részletesebben

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59 A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország

Részletesebben

CTPE-CHIHUAHUA ÉS TÖRPE SPÁNIEL TENYÉSZTŐK KYNOLÓGIAI

CTPE-CHIHUAHUA ÉS TÖRPE SPÁNIEL TENYÉSZTŐK KYNOLÓGIAI Pályázni lehet: Év Derby kutyája Év Felnőtt Kutyája Év Veterán kutyája Év Minor Puppy / Puppy kutyája Év Tenyésztője címre A 2015. év Derby kutyája címre nevezni lehet minden olyan kutyát, amely 2014ben

Részletesebben

IV. TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT

IV. TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT IV. TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT 9. Fontosabb fogalmak Törzskönyvezés A tenyésztési adatok gyűjtése, törzskönyvben történő nyilvántartása, feldolgozása, rendszerezése és igazolása. Törzskönyv A Klub által

Részletesebben

- egészségügyi feltételeket teljesítették: HD minősítésük: A,B,C illetve ED minősítésük: 0,1

- egészségügyi feltételeket teljesítették: HD minősítésük: A,B,C illetve ED minősítésük: 0,1 3. TENYÉSZTÉSI SZABÁLYOK A Svájci Fehér Juhászkutyák tenyésztésénél kötelezően be kell tartani a jelen Tenyésztési Szabályzat szabályait. Minden tenyésztőnek és fedező kan tulajdonosnak valamint klubtagnak

Részletesebben

HUNGÁRIA SCHNAUZER PINSCHER KLUB EGYESÜLET

HUNGÁRIA SCHNAUZER PINSCHER KLUB EGYESÜLET HUNGÁRIA SCHNAUZER PINSCHER KLUB EGYESÜLET Tenyésztési szabályzat BEVEZETÉS A Tenyésztési Szabályzat kötelező érvényű minden Hungária Schnauzer Pinscher Klub Egyesület (HSPK) tagjára, szerződéses partnerére

Részletesebben

A BBS-KTK a szabályzat összeállításakor a fajta származási országának követelmény rendszerét figyelembe vette.

A BBS-KTK a szabályzat összeállításakor a fajta származási országának követelmény rendszerét figyelembe vette. 4. TENYÉSZ-VIZSGA (TELJESÍTMÉNYVIZSGÁLATI) SZABÁLYZAT A TENYÉSZ-VIZSGA RÉSZEI: 4.1 TENYÉSZ-SZEMLE 4.2 TEMPERAMENTUMVIZSGÁLAT A BBS-KTK a szabályzat összeállításakor a fajta származási országának követelmény

Részletesebben

A Magyar Kutyások SZövetsége

A Magyar Kutyások SZövetsége A Magyar Kutyások SZövetsége KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.. I.2. I.3. I.4. A Magyar Kutyások Szövetsége saját hatáskörében CAC, CAC-DERBY, továbbá CHAMPION kiállításokat, tagszervezetei

Részletesebben

TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT A német juhászkutya ebfajta törzskönyvezése és a származási lap kiadása Elfogadva 2014. október 15.

TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT A német juhászkutya ebfajta törzskönyvezése és a származási lap kiadása Elfogadva 2014. október 15. Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület (HNJE) H-1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130. TÖRZSKÖNYVEZÉSI SZABÁLYZAT A német juhászkutya ebfajta törzskönyvezése és a származási lap kiadása Elfogadva 2014. október

Részletesebben

JOKER USZKÁR KLUB TENYÉSZTÉSI ÉS TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYZAT (Többszínű uszkár vonatkozásában)

JOKER USZKÁR KLUB TENYÉSZTÉSI ÉS TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYZAT (Többszínű uszkár vonatkozásában) JOKER USZKÁR KLUB TENYÉSZTÉSI ÉS TENYÉSZSZEMLE SZABÁLYZAT (Többszínű uszkár vonatkozásában) A Joker Uszkár Klub igazodva az FCI vonatkozó szabályzataihoz, követve az állattenyésztés tudományos törvényszerűségeit,

Részletesebben

TÖBBSZÍNŰ USZKÁR FAJTALEÍRÁS (FCI ÁLTAL EL NEM ISMERT)

TÖBBSZÍNŰ USZKÁR FAJTALEÍRÁS (FCI ÁLTAL EL NEM ISMERT) TÖBBSZÍNŰ USZKÁR FAJTALEÍRÁS (FCI ÁLTAL EL NEM ISMERT) ÁLTALÁNOS MEGJELENÉS Közepes méretű kutya, jellegzetes szőrzettel, mely lehet göndör vagy zsinóros. Megjelenését tekintve egy intelligens, fürge és

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) HAVANESE (Bichon havanais)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) HAVANESE (Bichon havanais) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) FCI-Standard N 250 / 2009.01.12./ GB HAVANESE (Bichon havanais) 2 FORDÍTÁS: Mrs. Peggy Davis,

Részletesebben

MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS 1. A Tenyésztési Szabályzat kötelező érvényű minden Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesület (MEOE) tagjára, tagszervezetére, szerződéses

Részletesebben

TOP schnauzer - pinscher versenyfelhívás 2015.

TOP schnauzer - pinscher versenyfelhívás 2015. TOP schnauzer - pinscher versenyfelhívás 2015. 1 Meghirdetett kategóriák: TOP Schnauzer, Fiatal TOP Schnauzer, Veterán TOP Schnauzer TOP Pinscher, Fiatal TOP Pinscher, Veterán Top Pinscher TOP Kennel,

Részletesebben

Német juhászkutya MEMSAAI.ELTE

Német juhászkutya MEMSAAI.ELTE Német juhászkutya MEMSAAI.ELTE Tartalom Német juhászkutya...1 Teste...3 Feje...3 Marmagassága...4 Testtömege...4 Szőrzete...4 Színei...4 Alomszáma...4 Várható élettartama...5 Vérmérséklete...5 Jelleme...5

Részletesebben

FCI Standard No. 172. (2007.04.18.) USZKÁR

FCI Standard No. 172. (2007.04.18.) USZKÁR FCI Standard No. 172. (2007.04.18.) USZKÁR Származás: Franciaország Eredeti érvényes standard kiadásának kelte: 2007.03.06. Alkalmazás: Társasági kutya FCI besorolás: IX. fajtacsoport Társasági és törpe

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI SCHNAUZER PINSCHER DOBERMANN KLUB mint, az alább felsorolt ebfajták államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

MAGYARORSZÁGI SCHNAUZER PINSCHER DOBERMANN KLUB mint, az alább felsorolt ebfajták államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA 1 MAGYARORSZÁGI SCHNAUZER PINSCHER DOBERMANN KLUB mint, az alább felsorolt ebfajták államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA amely, vonatkozik a MSPDK gondozásába tartozó fajtákra:

Részletesebben

FCI-Standard N 243 / / GB ALASZKAI MALAMUT

FCI-Standard N 243 / / GB ALASZKAI MALAMUT FCI-Standard N 243 / 09. 06. 1999/ GB ALASZKAI MALAMUT Származási hely: USA Az eredeti érvényes standard publikálási dátuma: 1996.08.14 Használat: szánhúzó kutya FCI besorolás: FCI 5-ös fajtacsoport, spitzek

Részletesebben

A Rottweiler Fajtastandardja A kutya általános megjelenése Legfontosabb méretarányok Viselkedés és jellem Fej Stop: Arckoponya: Orr: Pofa: Ajkak:

A Rottweiler Fajtastandardja A kutya általános megjelenése Legfontosabb méretarányok Viselkedés és jellem Fej Stop: Arckoponya: Orr: Pofa: Ajkak: A Rottweiler Fajtastandardja A Nemzetközi Kynologiai Szövetségnél (FCI) letétbe helyezett rottweiler-standard a 147/ 19.06.2000 / D sorszámot viseli. A rottweiler tenyésztés arra törekszik, hogy egy olyan,

Részletesebben

Az érvényes standard közzétételének időpontja: 1998.11.27.

Az érvényes standard közzétételének időpontja: 1998.11.27. Bolognese standard és magyarázat Ezt a kompendiumot eredetileg a Scandinavian Bichon Bolognese Association készítette. Megjegyzéseik és magyarázataik kék betűvel szerepelnek. A standardban felsorolt hibákat

Részletesebben

2000. augusztus 24. napjától államilag elismert tenyésztő szervezet, a. Magyar Ír Farkasagár Egyesület Magyar Agár Szekciójának TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

2000. augusztus 24. napjától államilag elismert tenyésztő szervezet, a. Magyar Ír Farkasagár Egyesület Magyar Agár Szekciójának TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA A 2000. augusztus 24. napjától államilag elismert tenyésztő szervezet, a Magyar Ír Farkasagár Egyesület Magyar Agár Szekciójának TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA a 98/20134. (X.24.) VM rendeletben foglaltak szerint

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET Továbbiakban MASTAFF Egyesület, mint az alább említett ebfajta államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA amely vonatkozik a MASTAFF

Részletesebben

4.Tenyésztésbe vétel szabályai

4.Tenyésztésbe vétel szabályai 4.Tenyésztésbe vétel szabályai A szabályzat kiterjed azon személyekre, akik a tenyésztést Magyarországon végzik, függetlenül tagsági viszonyuktól, amennyiben a tenyésztés során a kutya számára a fajtagondozó

Részletesebben

Koponya: Közepes nagyságú, a testmérettel arányos; feje teteje kissé kerek és a szem irányában fokozatosan keskenyedik.

Koponya: Közepes nagyságú, a testmérettel arányos; feje teteje kissé kerek és a szem irányában fokozatosan keskenyedik. Siberian Husky FCI Nr. 270/ 24. 01. 2000 Általános megjelenés A szibériai husky átlagméretű munkakutya, gyors és könnyű lábú, kecses mozgású. A viszonylag tömör testet borító dús szőrzet, a felálló fül

Részletesebben

KARAKÁN KLUB EGYESÜLET AZ OROSZ, KELET-EURÓPAI ÉS ÁZSIAI JUHÁSZ, ŐRZŐ-VÉDŐ ÉS TERÜLETŐRZŐ KUTYÁT TENYÉSZTŐK ÉS TARTÓK EGYESÜLETE

KARAKÁN KLUB EGYESÜLET AZ OROSZ, KELET-EURÓPAI ÉS ÁZSIAI JUHÁSZ, ŐRZŐ-VÉDŐ ÉS TERÜLETŐRZŐ KUTYÁT TENYÉSZTŐK ÉS TARTÓK EGYESÜLETE KARAKÁN KLUB EGYESÜLET AZ OROSZ, KELET-EURÓPAI ÉS ÁZSIAI JUHÁSZ, ŐRZŐ-VÉDŐ ÉS TERÜLETŐRZŐ KUTYÁT TENYÉSZTŐK ÉS TARTÓK EGYESÜLETE TENYÉSZTÉSI PROGRAM Tartalom Egyesület neve.4 Tenyésztésvezető....4 I. TAGNYILVÁNTARTÁS,

Részletesebben

FCI NEMZETKÖZI TERELŐVERSENYEN AZ FCI CACITR CÍM ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYAI (FCI CACITR)

FCI NEMZETKÖZI TERELŐVERSENYEN AZ FCI CACITR CÍM ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYAI (FCI CACITR) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (FCI) (AISBL) 13, Place Albert 1er, B - 6530 Thuin (Belgique), tel : ++32.71.59.12.38, fax :++32.71.59.22.29, internet: http://www.fci.be FCI NEMZETKÖZI TERELŐVERSENYEN

Részletesebben

"#$ %&'() * %+,'() * 3. . / -5/.5/ -5/

#$ %&'() * %+,'() * 3. . / -5/.5/ -5/ 1. Külső testalakulás A juh külső testalakulása, hasznosítási típusok Szervezeti szilárdságra utal: törzsmélység mellkas mélység Hús- és gyapjútermelésre utal: hát és far terjedelme Járóképességre utal:

Részletesebben

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar

Részletesebben

{slimbox images/standard/alfifej_2.jpg,images/standard/alfifej_2_s.jpg,pokolbéli-rosszcsont Alf}

{slimbox images/standard/alfifej_2.jpg,images/standard/alfifej_2_s.jpg,pokolbéli-rosszcsont Alf} FCI által elfogadott Fajtastandard Nr.190/1998.01.12/D Rövid történeti áttekintés Általános megjelenés Végtagok Kültakaró Méret Hibák {slimbox images/standard/alfifej_2.jpg,images/standard/alfifej_2_s.jpg,pokolbéli-rosszcsont

Részletesebben

Kennelkönyv. ami tartalmazza:

Kennelkönyv. ami tartalmazza: a kutya tenyésztõk és fedezõkan tulajdonosok számára ami tartalmazza: " tenyészszukák nyilvántartása (egyéni lap + összesítő) " ellések nyilvántartása - ellési ló " kölykök listája " fedezõkanok listája

Részletesebben

a XVIII-XIX. században magyarországi terelő pásztorkutyák és feltehetőleg különféle állófülű német juhászkutyák spontán keveredéséből alakult ki.

a XVIII-XIX. században magyarországi terelő pásztorkutyák és feltehetőleg különféle állófülű német juhászkutyák spontán keveredéséből alakult ki. MUDI Canis ovilis, Fényesi-Anghi, 1936. FCI I. fajtacsoport, 1. szekció (juhászkutyák), 238. Felhasználása Terelőkutya. Bátor viselkedése miatt a pásztorok körében a nagyobb testű vagy nehezen kezelhető

Részletesebben

A Magyar Kutyások SZövetsége

A Magyar Kutyások SZövetsége A Magyar Kutyások SZövetsége KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.. I.2. I.3. I.4. A Magyar Kutyások Szövetsége saját hatáskörében CAC, CAC-DERBY, továbbá CHAMPION kiállításokat, tagszervezetei

Részletesebben

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok MEGKÖTVE TARTANI RETRIEVERT NEM SZABAD!!! 3.1. Tenyészkutyák tartása gazdasági

Részletesebben

PUMI TENYÉSZTÉSI PROGRAM

PUMI TENYÉSZTÉSI PROGRAM PUMI TENYÉSZTÉSI PROGRAM 2014 Magyar Pumi Klub Tenyésztési program Oldal 1 BEVEZETŐ A Magyar Pumi Klub adatai Klub neve: Magyar Pumi Klub (Továbbiakban: Klub) Székhely: 1035. Budapest, Szél utca 10.II/9.

Részletesebben

Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete. Alaszkai malamut fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete. Alaszkai malamut fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete Alaszkai malamut fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Tartalom: 1. Fajtaleírás, standard 1. oldal 2. Tenyészcél 10. oldal 3. Minősítési program 11. oldal 4. Tenyésztési szabályzat

Részletesebben

64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól

64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól 64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól Az állattenyésztésről szóló az 1996. évi CXXX. törvénnyel módosított 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Átv.) 49. -a (1)

Részletesebben

Tisztelt Rendes és Pártoló tagjaink! Tájékoztató! Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület Közgyűlése március 10

Tisztelt Rendes és Pártoló tagjaink! Tájékoztató! Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület Közgyűlése március 10 MAGYAR KUVASZ FAJTAGONDOZÓ EGYESÜLET ÁLLAMILAG ELISMERT TENYÉSZTÓI SZERVEZET SZÉKHELY 1147. BUDAPEST, GERVAY UTCA 117/a E-mail: talizman848@gamil.com Web: www.magyarkuvasz.hu Tisztelt Rendes és Pártoló

Részletesebben

Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete ALASZKAI MALAMUT fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete ALASZKAI MALAMUT fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete ALASZKAI MALAMUT fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Tartalom: 1. Fajtaleírás, standard 1. oldal 2. Tenyészcél 7. oldal 3. Minősítési rendszer 8. oldal 4. Tenyésztési szabályzat

Részletesebben

TENYÉSZKIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT

TENYÉSZKIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület (HNJE) H-1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130. 1.1. Tenyészkiállítások fajtái TENYÉSZKIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Klubkiállítás: Helyi szervezet

Részletesebben

Magyar Vadászgörény Klub (MVK) Törzskönyvezési Szabályzata

Magyar Vadászgörény Klub (MVK) Törzskönyvezési Szabályzata 1. Alaptételek Magyar Vadászgörény Klub (MVK) Törzskönyvezési Szabályzata 1.1. Törzskönyv formája és elnevezése: A törzskönyv elektronikus formában létezik, Magyar Görény Adatbázis (MGA) néven. 1.2. A

Részletesebben

TENYÉSZKIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT mint a Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) tenyésztési programjának része 2012. évi módosított változat

TENYÉSZKIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT mint a Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) tenyésztési programjának része 2012. évi módosított változat TENYÉSZKIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT mint a Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) tenyésztési programjának része 2012. évi módosított változat TARTALOM 1. Általános rendelkezések 2. Tenyészkiállítások 3.

Részletesebben

AZ ÉRVÉNYES EREDETI STANDARD KÖZZÉTÉTELÉNEK IDEJE: IV. 6.

AZ ÉRVÉNYES EREDETI STANDARD KÖZZÉTÉTELÉNEK IDEJE: IV. 6. PUMI STANDARD FCI PUMI STANDARD N56 FÉDÉRATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE Secrétariat Général : 13, Place Albert I B 6530 THUIN FCI Standard Nr. 56 / 2000. 09.13. / D EREDETE: Magyarország AZ ÉRVÉNYES

Részletesebben

I. MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE. i. KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT

I. MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE. i. KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT I. MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE i. KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZAT 1 I. Általános rendelkezések (1) Jelen szabályzat a 1116 Budapest Tétényi út 128/b-130 szám alatti székhelyű Magyar Ebtenyésztők

Részletesebben

Főbb ügytípusok, és a kérelemhez szükséges benyújtandó dokumentumok

Főbb ügytípusok, és a kérelemhez szükséges benyújtandó dokumentumok A védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) értelmében a solymászmadarakkal

Részletesebben

MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE NEMZETI CHAMPIONÁTUSOK SZABÁLYZATA

MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE NEMZETI CHAMPIONÁTUSOK SZABÁLYZATA MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE NEMZETI CHAMPIONÁTUSOK SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELK EZÉSEK (1) Jelen szabályzat a 1116 Budapest Tétényi út 128/b-130 szám alatti székhelyű Magyar

Részletesebben

2000. augusztus 24. napjától államilag elismert tenyésztő szervezet, a. Magyar Ír Farkasagár Egyesület. TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Ír farkasagár

2000. augusztus 24. napjától államilag elismert tenyésztő szervezet, a. Magyar Ír Farkasagár Egyesület. TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Ír farkasagár A 2000. augusztus 24. napjától államilag elismert tenyésztő szervezet, a Magyar Ír Farkasagár Egyesület TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Ír farkasagár a 98/20134. (X.24.) VM rendeletben foglaltak szerint 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

5.1.1.2. A Svájci Fehér Juhászkutya fajta számára, csak egy törzskönyv vezethető.

5.1.1.2. A Svájci Fehér Juhászkutya fajta számára, csak egy törzskönyv vezethető. 5. SZABÁLYZAT A SVÁJCI FEHÉR JUHÁSZKUTYA EBFAJTA TÖRZSKÖNYVEZÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 5.1. A törzskönyvezés célja A tenyésztési-, teljesítményvizsgálati adatok, öröklődő tulajdonságok gyűjtése, feldolgozása,

Részletesebben

PREMIUM származási lap további tenyésztési feltételek

PREMIUM származási lap további tenyésztési feltételek GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 13.SZÁMÚ MELLÉKLET PREMIUM származási lap további tenyésztési feltételek PREMIUM származási lapot kaphat az a kölyök, akinek szülei megfelelnek a Golden Retriever

Részletesebben

Tenyésztési Program. ebfajták vonatkozásában. Fajtagondozó Szervezet: Magyar Retriever és Vízikutya Egyesület

Tenyésztési Program. ebfajták vonatkozásában. Fajtagondozó Szervezet: Magyar Retriever és Vízikutya Egyesület Tenyésztési Program CURLY COATED RETRIEVER (FCI 110), CHESAPEAKE BAY RETRIEVER (FCI 263), FLAT COATED RETRIEVER (FCI 120), GOLDEN RETRIEVER (FCI 111), LABRADOR RETRIEVER (FCI 122), NOVA SCOTIA DUCK TOLLING

Részletesebben

Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete SZIBÉRIAI HUSKY fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete SZIBÉRIAI HUSKY fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Szánhúzó Kutyások Kynológiai Egyesülete SZIBÉRIAI HUSKY fajta TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA Tartalom: 1. Fajtaleírás, standard 1. oldal 2. Tenyészcél 9. oldal 3. Minősítési rendszer 10. oldal 4. Tenyésztési szabályzat

Részletesebben

KÖRUNG SZABÁLYZAT. I. A Körungmester

KÖRUNG SZABÁLYZAT. I. A Körungmester Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület (HNJE) H-1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130. KÖRUNG SZABÁLYZAT A Hunnia Német Juhászkutya Egyesület a szakszerű német juhászkutya tenyésztés érdekében a Standard-gazda

Részletesebben

GOLDEN RETRIEVER KÖR

GOLDEN RETRIEVER KÖR GOLDEN RETRIEVER KÖR A GOLDEN RETRIEVER ÉS A FLAT COATED RETRIEVER FAJTÁK TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA amellyel a Golden Retriever Kör a MEOESZ-el, mint az FCI szerződött partnerével kötött szerződés, megállapodás

Részletesebben

A Berger Blanc Suisse (BBS) 2011. óta elismert fajta az FCI-n, mint világszervezeten belül 347-es standard sorszám alatt.

A Berger Blanc Suisse (BBS) 2011. óta elismert fajta az FCI-n, mint világszervezeten belül 347-es standard sorszám alatt. 2. TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT A SVÁJCI FEHÉR JUHÁSZKUTYA 2.1 A fajta leírása, története A Berger Blanc Suisse (BBS) 2003. január elseje óta provizórikusan elismert fajta az FCI-n, mint világszervezeten belül,

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) 13, Place Albert 1er, B-6530 Thuin (Belgique), tel: +32.71.59.12.38, fax: +32.71.59.22.29, e-mail: info@fci.be F.C.I. NEMZETKÖZI TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék

Részletesebben

Hungária Komondor Klub Tenyésztési Tanács

Hungária Komondor Klub Tenyésztési Tanács Hungária Komondor Klub Tenyésztési Tanács Tájékoztató a Tanácsadói Hálózat működésének megkezdéséről, feladatairól, a kennel- és alomlátogatások rendjéről A HKK a Tenyésztési Tanácsa a 2/2014.sz., 2014.02.04-én

Részletesebben

FCI Coursing Európa-bajnokság Észtország

FCI Coursing Európa-bajnokság Észtország FCI Coursing Európa-bajnokság 2019 - Észtország Rendező: FCI delegált: Szervező: Versenyvezető: Helyszín: Információ: Ideje: Coursing típusa: Fajtabeosztás: Fédération Cynologique Internationale (F.C.I.)

Részletesebben

Nem adható segély és támogatás tárgyévben annak a tagnak, akinek a kérelem benyújtásának időpontjában tagdíjhátraléka van, annak rendezéséig.

Nem adható segély és támogatás tárgyévben annak a tagnak, akinek a kérelem benyújtásának időpontjában tagdíjhátraléka van, annak rendezéséig. A VPDSz Választmányi Értekezlete a Segélyezési Szabályzatot módosította, melyet egységes szerkezetben az alábbiakban tesz közzé. SEGÉLYEZÉSI ÉS TÁMOGATÁSI SZABÁLYZAT Jelen szabályzat minden szakszervezeti

Részletesebben

MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE FCI CÍMEKET KIADÓ RENDEZVÉNYEK SZABÁLYZATA

MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE FCI CÍMEKET KIADÓ RENDEZVÉNYEK SZABÁLYZATA MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK SZÖVETSÉGE FCI CÍMEKET KIADÓ RENDEZVÉNYEK SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések (1) Jelen szabályzat a 1116 Budapest Tétényi út 128/b-130 szám alatti székhelyű

Részletesebben

129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet

129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet 129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet a tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatalának és kivitelének szakmai előírásairól Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 49.

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI SCHNAUZER PINSCHER DOBERMANN KLUB mint, az alább felsorolt ebfajták államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA

MAGYARORSZÁGI SCHNAUZER PINSCHER DOBERMANN KLUB mint, az alább felsorolt ebfajták államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA 1 MAGYARORSZÁGI SCHNAUZER PINSCHER DOBERMANN KLUB mint, az alább felsorolt ebfajták államilag elismert tenyésztő szervezete TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA amely, vonatkozik a MSPDK gondozásába tartozó fajtákra:

Részletesebben

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések 4B. számú melléklet: Az egyes fajták tenyésztési program előírásainak meg nem felelése a súlyosság és tartósság szempontjából az ellenőri megállapítások elvégzéséhez 1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 98/2013. (X. 24.) VM rendelete a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól

A vidékfejlesztési miniszter 98/2013. (X. 24.) VM rendelete a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól A vidékfejlesztési miniszter 98/2013. (X. 24.) VM rendelete a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 2., 3., 8., 13. alpontjában,

Részletesebben

Magyar Óriásnyúl-tenyésztők Országos Egyesülete

Magyar Óriásnyúl-tenyésztők Országos Egyesülete Magyar Óriásnyúl-tenyésztők Országos Egyesülete 7932 Mozsgó, Kassai u. 13. Tel.: 06/30/846-8726 E-mail: info@magyaroriasnyul.hu Web: www.magyaroriasnyul.hu MAGYAR ÓRIÁSNYÚL-TENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI USZKÁRBARÁTOK TÁRSASÁGÁNAK TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA

MAGYARORSZÁGI USZKÁRBARÁTOK TÁRSASÁGÁNAK TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA MAGYARORSZÁGI USZKÁRBARÁTOK TÁRSASÁGÁNAK TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATA A Magyarországi Uszkárbarátok Társasága igazodva az FCI vonatkozó szabályzataihoz, követve az állattenyésztés tudományos törvényszerűségeit,

Részletesebben

Közgyűlés Hódmezővásárhely április 16. Tenyésztési Program és Szabályzat módosítása

Közgyűlés Hódmezővásárhely április 16. Tenyésztési Program és Szabályzat módosítása Közgyűlés Hódmezővásárhely 2016. április 16. módosítása 12.. Nonius Félvér Méneskönyv (FM) Melléktörzskönyv A veszélyeztetett körbe tartozó nóniusz fajta méneskönyvi kancaállományának létszáma, földrajzi

Részletesebben

KARAKÁN KLUB EGYESÜLET

KARAKÁN KLUB EGYESÜLET KARAKÁN KLUB EGYESÜLET AZ OROSZ, KELET-EURÓPAI ÉS ÁZSIAI JUHÁSZ, ŐRZŐ-VÉDŐ ÉS TERÜLETŐRZŐ KUTYÁT TENYÉSZTŐK ÉS TARTÓK EGYESÜLETE TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 1 A Karakán Klub Egyesület tenyésztési szabályzata

Részletesebben

Lóútlevél. egyedi megjelölés. a múlt, a jövő. és a problémás jelen. Dr. Németh Csaba

Lóútlevél. egyedi megjelölés. a múlt, a jövő. és a problémás jelen. Dr. Németh Csaba Lóútlevél egyedi megjelölés a múlt, a jövő és a problémás jelen Dr. Németh Csaba 2005 június 30-óta minden lóra kötelező! Lótenyésztési, állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági, partnernyilvántartási,

Részletesebben

Sarródon nevelkedett bikák

Sarródon nevelkedett bikák Sarródon nevelkedett bikák Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 9435. Sarród-Rév, Kócsagvár, Pf.: 4. Vételi szándékát dr. Jakál Lászlóné-nak kell bejelenteni. Telefon: 06 / 30 / 257-55-74 119. oldal

Részletesebben

K5600/K5601Támogatási kérelem Főlap

K5600/K5601Támogatási kérelem Főlap KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 2005-ös támogatási évi anyatehéntartás támogatás igényléséhez szükséges K5600/K5601 Támogatási kérelem Főlaphoz és K5602 Támogatási kérelem Betétlaphoz Fontos! Anyatehéntartás támogatási

Részletesebben

AZ ÉV KUVASZA PÁLYÁZAT. Átdolgozott, értelmezhetőbb, számos helyen pontosított, kibővített, versenykiírás január 01 - től lép hatályba.

AZ ÉV KUVASZA PÁLYÁZAT. Átdolgozott, értelmezhetőbb, számos helyen pontosított, kibővített, versenykiírás január 01 - től lép hatályba. AZ ÉV KUVASZA PÁLYÁZAT Átdolgozott, értelmezhetőbb, számos helyen pontosított, kibővített, versenykiírás 2016. január 01 - től lép hatályba. Kidolgozta, hatályba léptette, Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület

Részletesebben

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A magyar kacsa tenyésztési programja

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A magyar kacsa tenyésztési programja Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet A magyar kacsa tenyésztési programja 2004 Bevezetés Kacsafajtáink eredete, háziasítása és elterjedése Házikacsánk őse az északi féltekén általánosan elterjedt tőkés

Részletesebben

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya:

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba való digitálisan kitöltött nevezési nyomtatvány mellékletei (2014/2015.)

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KÉRJÜK, HOGY A REGISZTRÁCIÓS LAP KITÖLTÉSE ELŐTT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T FIGYELMESEN OLVASSA EL! AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST

Részletesebben

Kedves Egyesületi Tagok!

Kedves Egyesületi Tagok! Kedves Egyesületi Tagok! ÉV KUTYÁJA valamint az ÉV TENYÉSZTŐJE cím pályázati- és pontszámítási feltételei az Ázsiai Törpekutyák és Bichonok Fajtagondozó Egyesületénél: Egy fajtán belül kiadható címek:

Részletesebben

62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről

62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről 62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 3., 17. és 19.

Részletesebben

TENYÉSZTÉSI PROGRAM A CHOW CHOW FAJTÁRA

TENYÉSZTÉSI PROGRAM A CHOW CHOW FAJTÁRA TENYÉSZTÉSI PROGRAM A CHOW CHOW FAJTÁRA 1 Megnevezés: Magyar Chow Chow Klub Rövidített neve: M.C.C.K. Székhelye: Tatabánya Alkotmány út 61. A Magyar Chow Chow Klub 2002. február 17-én alakult. (továbbiakban:

Részletesebben

TENYÉSZTÉSI PROGRAM. Angol és Ausztrál Pásztorkutya Klub Egyesület ( továbbiakban AAPKK).

TENYÉSZTÉSI PROGRAM. Angol és Ausztrál Pásztorkutya Klub Egyesület ( továbbiakban AAPKK). TENYÉSZTÉSI PROGRAM Angol és Ausztrál Pásztorkutya Klub Egyesület ( továbbiakban AAPKK). Székhelye: 2083 Solymár, Pacsirta u.1. Az egyesület létrejöttének célja hogy összefogja és koordinálja az egyesülethez

Részletesebben

Tenyésztési program. 2009. április 9.

Tenyésztési program. 2009. április 9. Tenyésztési program 2009. április 9. 2 A.) AZ ELLÁTÁSI TERÜLET A fajtatiszta sertésállományok vonatkozásában az Egyesület tevékenysége a Magyar Köztársaság és az Európai Unió egész területére kiterjed.

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről

A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés

Részletesebben

Tenyésztési Program. FCI által el nem ismert fajtákból: amerikai bulldog, boreboel, kontinentális bulldog, patterdale terrier. ebfajták vonatkozásában

Tenyésztési Program. FCI által el nem ismert fajtákból: amerikai bulldog, boreboel, kontinentális bulldog, patterdale terrier. ebfajták vonatkozásában Tenyésztési Program FCI III. fajtacsoportból: American Staffordshire Terrier (B) Bull Terrier (B) Miniature Bull Terrier (B) Staffordshire Bull Terrier (B) FCI által el nem ismert fajtákból: amerikai bulldog,

Részletesebben

Komondor, a magyar kincs c. kérdőív eredményeinek rövid ismertetése Készítette: Pogácsás Mónika

Komondor, a magyar kincs c. kérdőív eredményeinek rövid ismertetése Készítette: Pogácsás Mónika 2017 Komondor, a magyar kincs c. kérdőív eredményeinek rövid ismertetése Készítette: Pogácsás Mónika 1 2017.10.27. Rövidítések jegyzéke HáGK Haszonállat-génmegőrzési Központ HKK Hungária Komondor Klub

Részletesebben

MEOE Szövetség Általános Tenyésztési Program

MEOE Szövetség Általános Tenyésztési Program MEOE Szövetség Általános Tenyésztési Program 1. Hatály A jelen Általános Tenyésztési Program (továbbiakban TP) hatálya kiterjed mindazon FCI által elismert és FCI által el nem ismert ebfajtákra melyek

Részletesebben