Legyenek a vendégeink, jó szórakozást! Dr. Bóth János Vác város polgármestere, országgyűlési képviselő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Legyenek a vendégeink, jó szórakozást! Dr. Bóth János Vác város polgármestere, országgyűlési képviselő"

Átírás

1 Kedves Váciak! Tisztelt Vendégeink! Évről évre, július utolsó hétvégéjén idén már 17. alkalommal megszólalnak a fanfárok, és jelzik: kezdődnek a VÁCI VILÁGI VIGALOM eseményei ban, a Közép-Európa Barokk Évében rendeztük meg az első vigalmi rendezvénysorozatot, mely városunk barokk jellegét helyezte az események középpontjába, felelevenítve Mária Terézia Vácra látogatásának ünnepét. Természetesen az elmúlt évek során meg-megújult és kiteljesedett a fesztivál, igyekeztünk minél színesebb programokat összeállítani, hogy széles közönség számára teremtsünk kikapcsolódási lehetőséget. Elmondhatjuk, hogy e hagyományos, váci kulturális esemény mára nemzetközi hírű, több tízezer érdeklődőt megmozgató fesztivállá vált, méltán ott van az ország híres rendezvényei között. Ezért is fogalmazódott meg a évi, XVI. Váci Világi Vigalom után, hogy ezt a kulturális kincset védenünk kell, hiszen teljes egészében Vác város szellemi terméke. Mind az elnevezést, mind pedig az összművészeti rendezvény logóját levédettük a Magyar Szabadalmi Hivatalnál. A hozzánk látogatók ebben az évben is megcsodálhatják Duna-parti városunk természeti szépségeit, építészeti és történelmi értékeit. A programkínálatból nem maradhatnak ki a barokk jelmezes főtéri nyitóceremónia, a kamaraszínházi előadások, a kiállítások, templomi hangversenyek, könnyűzenei koncertek, gyermekprogramok. Emellett természetesen testvérvárosaink művészeti együttesei is színesítik a repertoárt. A Duna-parti sétányon visszaidézzük a korabeli vígasságokhoz kapcsolódó vásári forgatagot, a kézműves bemutatókat, a lacikonyhákat, a kalácssütőket és még számos ínyencséget. Mint minden évben, idén is ezzel a gazdagon szerkesztett, színes műsorfüzettel igyekszünk segíteni az érdeklődőket, hogy a három napon át tartó, 14 helyszínen zajló 90 program közül kiválaszthassák a számukra legmegfelelőbb kulturális eseményt. Szervező társaim nevében is örömmel nyújtom át Önöknek a XVII. Váci Világi Vigalom műsorfüzetét, bízva abban, hogy csodálatos élményekkel gazdagodva, szívesen emlékeznek meg a évi fesztiválunkról. Legyenek a vendégeink, jó szórakozást! Dr. Bóth János Vác város polgármestere, országgyűlési képviselő

2 JÚLIUS 24. PÉNTEK XVII. Váci Világi Vigalom 16 óra A Váci Ifjúsági Fúvószenekar koncertje Március 15. tér A váci Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek közreműködésével Művészeti vezető: Kápolnai Jenő 16 óra BETON c. képzőművészeti kiállítás megnyitója DDC A DDC művészetek udvarát megnyitja és köszöntőt mond a Művészetek Duna-Dráva Cement Kft. vezetője. Udvara Közreműködik: a Donaueschingeni Gitárzenekar és a Tonessence együttes 16 óra NÁNDESZ (dj) Vác Komplexum jazzy house színpad A váci fiatalember zenei pályafutását 10 éve kezdte, műfaja "Az Underground" széles palettája, - az etnótól az elektróig! 17 óra Nyitóhangverseny Fehérek Mendelssohn születésének temploma 200. évfordulója tiszteletére: Mendelssohn: II. (B-dúr) szimfónia Lobgesang /Dicsőítő ének/ Op. 52. Előadja: Molnár Marica szoprán Molnár András tenor, Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese és a 25 éves Váci Szimfonikus Zenekar Közreműködik: Vox Humana Énekkar Vezényel: Farkas Pál 2

3 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 24. PÉNTEK A Legszebb Férfikor együttes koncertje A Legszebb Férfikor Baráti Társaság 1996-ban alakult. Az együttes célja az, hogy az igényes, de sokak által kevésbé ismert előadóktól mutassanak be zeneszámokat. Firkin Jumpin Irish Music Az őrült ír zenekart 2008 nyarán alapította Péter János fuvolás. A FIRKIN-t, amely a modern ír kocsmazene féktelenül vidám műfaját honosítja meg Magyarországon. Azzal a nem titkolt szándékkal állt össze ez a kitűnő képességű csapat, hogy lazítson, kikapcsoljon, megpörgessen, energiával és jókedvvel töltsön fel minden járót és fekvőt. Zongorametszetek, hegedűdarabok Hódi Anna hegedűművész és Hódi Katalin zongoraművész hangversenye 17 óra Rock színpad 18 óra Március 15. tér 18 óra Bartók Béla Zeneiskola Hódi Anna a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében 2005-ben kitüntetéses diplomát kapott. Művész oklevelét a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte. Hódi Katalin a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának zongora szakán 2008-ban kitüntetéses diplomával végzett. BIRDY (dj) Vác nujazz, bossanova 8 éve foglalkozik komolyabban a zenéléssel. Szettjeiben különleges és fülbemászó dallamokat hallhatunk a nujazz-től a headz-ig 18 óra Komplexum színpad 3

4 JÚLIUS 24. PÉNTEK XVII. Váci Világi Vigalom 19 óra Szőllősy Sándor és zenekara (Ipolyság) DDC és a László Imre Nótakör műsora Művészetek A nótakör 2005 őszén alakult hagyományteremtő, hagyományőrző Udvara jelleggel. Célja a népzenei kultúra tekintélyes részét képező dalanyag felelevenítése, megismertetése, ápolása, népszerűsítése, és megszerettetése minden korosztállyal, de elsősorban a fiatalabb nemzedékkel. 19 óra Magna Cum Laude koncert Duna-parti A Magna Cum Laude zenekar több mint hat nagyszínpad éve alakult, tagjai gyulai zenészek. Koncertjeik mindenhol nagy sikert aratnak. 19 óra All About koncert Rock színpad A csapat a tavalyi vigalmon zajos sikert aratott Jamiroquai tribute zenekarából alakult. Az acid-jazz stílust követő formáció saját dalokkal próbálja meghódítani idén a közönséget. Tagok: Kullai Tímea (ének), Kiss Attila (dob), Sinkó Bence (percussion), Németh Attila (basszusgitár), Himmer Lénárd (gitár), Jezerniczky Gábor (billentyű) 20 óra Operett gála a 25 éves Váci Szimfonikus Zenekarral Március 15. tér Az operett halhatatlanjainak Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál műveiből összeállított színes műsor. Fellépő művészek: Molnár Marica - primadonna Nagy Ibolya - primadonna Boncsér Gergely bonviván Teremi Trixi - szubrett Bozsó József táncos komikus Vezényel: Farkas Pál 4

5 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 24. PÉNTEK Mendelssohnra emlékezünk Közreműködnek: Telbisz Katalin hegedű Deák György cselló Cs. Nagy Ildikó zongora Műsor: Fanny Hensel: d-moll trió op. 11 Arnold Ludwig Mendelssohn: Hegedű zongora szonáta op. 71 Felix Mendelssohn Bartoldy: c-moll trió op. 66 GerGo (dj) Vác tech-house, deep-house Már gyerekkorában érdeklődött a zene iránt, de komolyabban fél évtizede szórakoztatja a tech-house kedvelőinek közönségét. Eleinte kisebb rendezvényeken, napjainkban már Vácon és a környező települések szórakozóhelyein forgatja a lemezeket. 20 óra Bartók Béla Zeneiskola 20 óra Komplexum színpad Fenyő Miklós koncert Kiscsillag együttes koncertje A Kiscsillag együttes 2005 tavaszán alakult volt és jelenlegi Kispál és a Borz-tagokból. Jelenlegi felállás: Leskovics Gábor Lovasi András Mihalik Ábel Ózdi Rezső 5 21 óra Duna-parti nagyszínpad 21 óra Rock színpad

6 JÚLIUS 24. PÉNTEK XVII. Váci Világi Vigalom 22 óra Pedrofon együttes utcabálja Március 15. tér A zenekar a 30-as, 40-es évek swing-dallamai mellett a legtáncolhatóbb rock & roll slágereket játssza. Sok esetben rekeszizmokat erősen próbára tévő, egyedi, humoros, magyar "fordításban". 22 óra METHS (dj) Vác Komplexum progressive house színpad Az első hangszere a furulya volt, aztán hamar átterelődött figyelme az elektronikus zenére. Több fajta zenei stílusba belekóstolt, de végül a progressive house nyerte el a tetszését. 6 éve szórakoztatja a kisebb-nagyobb közönséget Vácon és környékén. 23 óra A Bolero Showtime Band utcabálja Duna-parti A repertoár alapján leginkább nagyszínpad az együttes sokszínűségét emelhetjük ki, mivel a zenei stílusokat illetően igen széles palettán elégítik ki a zenészek a táncolni vágyó közönség igényét. 23 óra Wigyori és az Unicum Baráti kör Rock színpad Tagok: Wigyori - ének Oláh Imre - gitár Sajben Gábor - basszusgitár Pósa János - dob 6

7 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 25. SZOMBAT Nyitóceremónia a barokk jegyében Az ünnepélyes nyitóceremónián felidézzük Mária Terézia 1764-es látogatását a kor jelmezeivel és kellékeivel. A felvonulás a váci Kőkaputól indul és érkezik meg a város Főterére. Váci művészeti csoportok látványos bemutatókkal üdvözlik a főméltóságot és udvartartását. Tartson Ön is velünk és kísérje végig a felvonulást! Közreműködnek: Fónay Márta HUMÁNIA Drámai Műhely, a Váczi Néptáncegyüttes, a Dunakanyar Mazsorett-csoport, a Familia Gladiatoria, a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium, a Váci Fúvósegyüttes, a Silverstar Művészképző Iskola növendékei, a Garagulya Gőlyalábas Komédiás Kompánia. Furfangos csodadoktorok A Maszk Bábszínpad gyermekeknek szóló előadása 10 óra Kőkapu - Március 15. tér 10 óra Rock színpad Lounge zene Barokk jelmezverseny Legyen részese a Váci Világi Vigalomnak! A jelmezek elbírálása két kategóriában történik: 14 éves korig gyermek, 14 év fölött felnõtt Részletes versenykiírás a 35. oldalon órától Komplexum színpad 11 óra DDC Művészetek Udvara

8 JÚLIUS 25. SZOMBAT XVII. Váci Világi Vigalom 11 óra Magyar népmesék Rock színpad A PeTimi Társulat interaktív meseszínháza. A lelkes csapatot a munka szeretetén kívül a többéves barátság is összefűzi, így rendezvényeik a profi, szakszerű és pontos megrendezésen felül baráti, sőt alkalmanként családi hangulatúak. 14 óra Gyermek Judo bemutató Fitt Fut park 15 óra Kempo harcművészeti bemutató Fitt Fut park 15 óra A Váci Fúvósegyüttes műsora Március 15. tér Művészeti vezető: Ábrahám Balázs 16 óra Kárpátaljai Néptáncegyüttes Március 15. tér A váci Ukrán Kisebbségi Önkormányzat szervezésében Talán az egyetlen olyan együttes, amelynek repertoárjában nem csak ukrán, hanem szlovák, cseh, magyar és német táncok is szerepelnek. Leghíresebb táncok: Drobojka, Tropotyánki, Hopak Az együttes vezetője: Natalia Petij-Potapcsuk Koreográfus: Klára Balogh 16 óra Tarkabarka dalok DDC A Katáng együttes kedvenc dalai innen, onnan, Művészetek az Üveghegyen túlról, a Héterdőből, ahol a Udvara madár se jár - vagy mégis? Gyerekversek magyar költők tollából a zene szárnyán. Mindenkinek. 8

9 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 25. SZOMBAT A Gödi GiTársaság A Gödi GiTársaság konzervatóriumban és zeneművészeti egyetemen tanuló fiatal gitáros növendékekből alakult Tüske András vezetésével 2005-ben. A 20 tagot számláló gitáregyüttes műsora nagyon színes, a reneszánsztól a blues-ig, Vivaldi-tól Charlton-ig szinte minden szerepel repertoárjában Blues Fathers koncert Tagok: Karászi József (gitárok, ének), Kovács András (gitárok, vokál) Takács Máté (basszusgitár), Meggyes László (dobok) GERO live Vác lounge Az akusztikus hangszerek és a modern elektronikus zene ötvözése által a "Gero live" néven futó project nemzetközi és magyar viszonylatban is elismert produkció. Tánc, tánc, tánc A Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és a Silverstar Művészképző Iskola közös produkciója Mesébe szőtt tánc, táncba szőtt mese A Görömbő Kompánia interaktív meseszínháza 16 óra Bartók Béla Zeneiskola 16 óra Rock színpad 16 óra Komplexum színpad 16 óra Fitt Fut park 17 óra Fitt Fut park 9

10 JÚLIUS 25. SZOMBAT XVII. Váci Világi Vigalom 17 óra Voce Substantiale hangversenye Evangélikus Az együttes tagjai hivatásos muzsikusok, többek közt az Állami templom Énekkar, a Szent Efrém Bizánci Férfikar, a Victoria Kamarakórus, a Purcell Kórus, az El Sabio Consort tagjai, a magyar zenei és színházi élet aktív résztvevői. Repertoárjukon reneszánsz madrigálokon kívül szerepelnek kortárs és középkori művek, népszerű zenekari művek átiratai. 17 óra Nightrain együttes koncertje Duna-parti Az éjszakai vonat a rock & roll beat nagyszínpad pop útvonalon jár. Menetrendjében az első állomás az 1950-es évek amerikai rock & roll zenéje. Chuck Berry, Little Richard, Bill Haley sodró erejű muzsikája hevíti fel a mozdonyt és a szerelvény dübörög tovább az 1960-as évek beat állomása felé. Hölgyek és Urak, beszállás, a retro vonat indul, a zenei időutazás megkezdődik. Tagok: Barna József, Jóvér Imre, Molnár József, Paseczki Roland, Sás Károly 18 óra Hot Jazz Band Március 15. tér Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band napjainkra Magyarország egyik legsikeresebb professzionális zenekarává vált. Annak a csodálatos zenei világnak a képviselője, melyet egyszóval jazz-korszaknak nevezünk. A '20-as, '30-as, '40-es évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre koncertjükön. Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének), Bera Zsolt (harsona, ének), Fodor László (klarinét, altszaxofon, ének), Juhász Zoltán (bőgő), Galbács István (dob), Szili Róbert (gitár, bendzsó), 10

11 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 25. SZOMBAT "Magyar ecsettel" A váci Serenus Kórus hangversenye A Serenus Kórus február 9-én alakult 30 fővel. Az énekkar célja az értékes kóruszene művelése és közkinccsé tétele. Vigalmi hangversenyükön, Brusznyai Margit vezényletével magyar zeneszerzők művei csendülnek fel. Bárdos, Bartók, Halmos, Kocsár, Kodály, Nógrádi, Sugár: "Magyar táj, magyar ecsettel" Incubus Cover koncert Ilniczky Balázs, a néhai Numb zenekar gitárosa és Urbán Tamás (bőgős - ex- Numb), Bartos Ákos (ex-cartoon) dobossal és Szabó Dávid (VL45) énekessel kiegészülve alapította a tribute bandát. Számos hazai és néhány külföldi klubkoncert bizonyította, hogy van igény az INCUBUS dalokra, egyre bővülő repertoárjukat a közönség mindenütt nagy szeretettel fogadja. 18 óra Bartók Béla Zeneiskola 18 óra Rock színpad GARPO (dj) 18 óra dubtechnominimal Komplexum 1994 óta foglalkozik zenével. Rövid dobos karrierje után hamar színpad behódol az elektronikus zene által nyújtott zenei lehetőségeknek tól játszik dj-ként, helyenként klubokban, illetve szabadtéri bulikon tól saját műsort vezet a Tilos Rádióban, No name címmel. 11

12 JÚLIUS 25. SZOMBAT XVII. Váci Világi Vigalom 19 óra Ariel Ramirez: Misa Criolla (Kreol mise) Ferences Ariel Ramirez ismert argentín zenetemplom szerző talán legfontosabb műve az 1964-ben írt Misa Criolla. Előadják: Fordé Lajos, Komáromi Márton tenor énekművészek, a Rotunda Énekegyüttes, a Camerata XVII. Zenekar Orgonán közreműködik: Balogh Lázár Vezényel: Tóthné Mózer Annamária 19 óra A Donaueschingeni Kórus koncertje Baptista imaház 19 óra Extázis koncert Duna-parti Az Extázis zenekar jelenlegi nagyszínpad felállása 2005 őszén alakult ki, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Így került be a zenekarba egy igazi tapasztalt dobos, Gachal Gábor "Gachi" személyében, aki már több együttesben is igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően, a legjobb időben érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) résztvételével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már és más hangszereken is bizonyította zenei fogékonyságát. 12

13 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 25. SZOMBAT Aurora Borealis Quartet koncertje Borbély Miklós - szoprán- és altszaxofon Lachegyi Máté - zongora, Nagy Péter - bőgő Miklós Szilveszter - dob Az együttest Lachegyi Máté, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének idén diplomázott hallgatója alapította 2007-ben. A kvartett zenei világára nagy hatással volt az észak-európai jazz hangzásvilága, ezt ötvözik klasszikus zenei és a magyar népzenéből vett elemekkel. Gigi és a Siva Sporttánc Egyesület műsora Pörgős latin-amerikai dallamok, forró s z a m b á k, s z e re l m e s r u m b á k é s világslágerek várják az érdeklődőket. Az érzelmes zenéket kedvelőknek készült műsor előadói Hugyecz Georgina és a frissen alakult SIVA Sporttánc Egyesület. A Szent Cecília Kórus hangversenye A váci székesegyház Szent Cecília Kórusa az ország legnagyobb egyházi énekkara, mely 50 év óta rendszeres liturgikus szolgálatot végez a püspöki katedrálisban és hangversenyeket ad. Különleges koncertjeik a lourdes-i bazilikában, a Párizsi Notre Dame katedrálisban és a római Szent Péter bazilikában voltak. A Szent Cecília Kórus karnagya Varga László karnok, zeneszerző, az OMCE igazgatója, az ország egyházzenei életének egyik legjelentősebb szervezője óra Levéltár udvara 19 óra DDC Művészetek Udvara 20 óra Székesegyház

14 JÚLIUS 25. SZOMBAT XVII. Váci Világi Vigalom 20 óra Polgár Éva zongoraművész Bartók Béla és Várda Péter klarinétművész hangversenye Zeneiskola Polgár Éva rendszeresen koncertezik Magyarországon és külföldön egyaránt ben az első ízben megrendezett Ipolyfeszten Bogányi Gergely zongoraművésszel lépett színpadra, 2006-tól rendszeres résztvevője a nyári Zebegényi Napok fesztiválnak. Várda Péter részt vett Klenyán Csaba, Aurelian Octav Popa, Eduard Brunner és Michael Collins mesterkurzusain. Játszott a Weiner-Szász Kamarazenekarban, az UMZE Kamaraegyüttesben. Polgár Évával való munkakapcsolata már hosszú évekre nyúlik vissza. Műsor: C. Debussy: Premiere Rhapsodie A. Berg: Vier Stücke op.5 J. Brahms: Sonate Es Dur Op. 120 No. 2 E. Denisov: Paysage au clair de lune (Magyarországi bemutató) R. Schumann: Fantasiestücke Op

15 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 25. SZOMBAT A Sebastian Consort bemutatja: 500 éves kortársaink Közreműködik: Lachegyi Imre, Kállay Katalin, Philipp György, Cser Ádám 20 óra Zsinagóga Homonyik Sándor és zenekara 20 óra Március 15. tér Crockodeal koncert A zenekar 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy igényes és olykor elfeledett, elsősorban magyar rock zenét játssza, többek között a Bikini, a Beatrice és a P-Mobil zenekaroktól, de megszólaltatják többek közt Gary Moore, a Twisted Sisters és a Doobie Brothers egy-egy kedvelt slágerét is. A zenekar tagjai: Tornay Gábor - ének, gitár, dr. Vajta Mátyás - basszusgitár, vokál, Papp Dávid dobok, Szieber Attila "Gőte" - ritmusgitár, szólógitár, Acsay Ákos - billentyűk, vokál, Oláh Imre - szólógitár MILAN KHOL (dj, producer) Vác tech-house live act Dj mixeit számos internetes rádió játssza, az egészen egyedi zenei megoldások elkészítéséhez 2006-tól saját fejlesztésű kontrollerét használja élő fellépésein ben "Tragor" néven megjelent első nagylemeze az Undiscovered Soundscreens kiadónál. 20 óra Rock színpad 20 óra Komplexum színpad 15

16 JÚLIUS 25. SZOMBAT XVII. Váci Világi Vigalom 21 óra Bijou koncert DDC A 2003-ban alakult Bijou azt a Művészetek minimál hangzást, lassú tempójú, Udvara nyugodt életérzést képviseli, amellyel mostanáig keveset találkozhattunk a hazai zenei életben. A letisztult zenei alapokon és a lassú tempón jól érvényesül a finom, játékos énekdallam, valamint a könnyed, álmodozó, magyar szövegek. Tagok: Hártó Szilvia (ének), Asztalos Zoltán (dob), Menyhárt Leo (gitár), Koroknay András (basszusgitár) 21 óra Republic koncert Duna-parti nagyszínpad Rocken Dogs koncert Rock színpad A 2006-ban alakult zenekar a bulizós rock'n roll zenét képviseli. Saját számokon kívül repertoárjukban megtalálhatóak a Rolling Stones, a Kiss, az Aerosmith, a Mötley Crüe és Billy Idol slágerei. 22 óra Badrock Band koncert Március 15. tér A Badrock Band 2008 novemberében alakult, rövid fennállása ellenére sok koncertet tudhat a háta mögött Budapest és környéke vezető klubjaiban. Tagok: Kovács Judit (ének ) Szabó "BlueVodoo" Dani (gitárok) Zboray Miklós "Mikee" (basszusgitár, vokál) Tamási "Pitbull" Zoltán (Dobok) 16

17 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 25. SZOMBAT LANK (dj, producer) tech-house A salgótarjáni származású budapesti művész a Strictly! csapat oszlopos tagja. Egyike Magyarország legkeresettebb új generációs dj-inek. Lemezei az angol Boz Boz Records-nál látnak napvilágot, és itt jelent meg debütáló szerzői albuma is. Patrióta koncert 2007 őszén megalakult a Patrióta zenekar váci zenészek közreműködésével októberében jelent meg első nagylemezük Ébredés címmel, mely Berczelly Csaba - Szabó Attila szerzőpáros saját szerzeményeit tartalmazza. Tagok: Berczelly Csaba (ének, basszusgitár, akusztikus gitár), Szabó Attila (gitárok, vokál), Terman László (basszusgitár, gitár, vokál), Horváth Ádám (dob) Made In utcabál A Made In zenekar 2000-ben alakult. Repertoárjuk a 70-es, 80 -as évek örökzöld latin-funky és disco slágereit egyaránt tartalmazza. Tagok: Toldi Tamás (ének) Pálinkás Gergely (gitár) Nagy Gergely (billentyűshangszerek) Kovács Péter (ütős hangszerek) 22 óra Komplexum színpad 23 óra Rock színpad 23 óra Duna-parti nagyszínpad 17

18 JÚLIUS 26. VASÁRNAP XVII. Váci Világi Vigalom 10 óra Orsi és Zsuzsi gyermekműsora Rock színpad Orsi és Zsuzsi dalaikkal minél több gyermekhez szeretnének eljutni és megajándékozni őket egy kis önfeledt kikapcsolódással. Műsoraik interaktívak, játékra, kis vonatozásra, mulatságos tornára, táncra invitálják a gyerekeket. 11 óra Ritmus Tánc Zene Rock színpad Közreműködnek: a Silverstar Művészképző Iskola növendékei, Tálentum Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a Welldance S. E., a Tini Dance Társulat, a Dancer Shadows Tánciskola növendékei, Imé és tanítványai 11 óra A méhkirálynő Fitt-Fut park A Ficak Bábszínház előadása 11 óra Bednarik Anasztázia orgonakoncertje Ferences Lehotka Gábor tanítványaként templom ben szerezte meg orgonaművészi és szakközépiskolai orgona- és zeneelmélet tanári oklevelét kiváló minősítéssel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakán óta tanít Vácott ban tevékenységéért megkapta a Neufeld Anna alapítványi díjat; 1998-ban pedig a Váci Katedra pedagógiai kitüntetést novemberében szerezte meg doktori fokozatát Summa cum laude minősítéssel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen januárjában megkapta Vác Város Művészeti díját. Műsor: Buxtehude: g-moll prelúdium Händel: g-moll orgonaverseny op. 4.no.1. (de Lange átirat) Bach: e-moll triószonáta Händel: h-moll fúga P i k é t h y : a - m o l l introdukció és fúga Mendelssohn: Á-dúr szonáta 18

19 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 26. VASÁRNAP A Váci Harmónia Kórus és az ausztriai Bregenzből érkezett Cantores Brigantini kórus közös, misével egybekötött hangversenye Vezényel: Verena Gillard és Verebélyi Ákos A 25 évvel ezelőtt alakult osztrák iskolai kórus - ahol diákok, tanárok, szülők és barátok énekeltek együtt - néhány év után városi kórussá nőtte ki magát. Első jelentős megmérettetésük Gluck: Orpheus és Euridike c. opera feldolgozásának bemutatója volt. A váci Harmónia Kórus 1964-ben alakult Bogányi Tibor karnagy vezetésével. Tagjainak életkora 14-től 50 évig terjed óta a kórus karnagyi posztját Verebélyi Ákos tölti be. Rendszeresen készítenek felvételeket a Magyar Rádió számára. Gyakran fellépnek európai zenei fesztiválokon, kórusversenyeken. Lounge zene Gyermek Judo bemutató Könnyed percek Musical részletek, könnyűzenei dalok és örökzöldek Dónusz Katalin tanítványai és meghívott vendégei előadásában. 11 óra Baptista imaház 12 óra Komplexum színpad 14 óra Fitt Fut park 15 óra DDC Művészetek Udvara 19

20 JÚLIUS 26. VASÁRNAP XVII. Váci Világi Vigalom 15 óra ASA & MAX (dj, producer) Komplexum deep-house színpad Asa és Max nem csak a pultok mögött, hanem a magánéletben is párost alkotnak. B2B szettjükkel már tíz éve szórakoztatják a nagyérdeműt különböző klubokban. Gyakran egy mixben ötvözik a különböző irányzatokat, a slágeres és klubos hangzást. 15 óra Tánc, tánc, tánc Fitt Fut park A Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és a Silverstar Művészképző Iskola közös produkciója 15 óra Earth and Sky Március 15. tér Tagok: Fodi - utcazenész, Sándor Mária A műsorban kortárs költők megzenésített versei hangzanak el. 16 óra Sirpakat néptánccsoport műsora Március 15. tér (Jarvenpää Finnország) A Jarvenpää-i tánccsoportot 1982 alapították. Az együttes széles repertoárjában a hagyományos finn néptáncon kívül modern koreográfiák is szerepelnek. Művészeti vezető: Merisalo Tomi 20

21 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 26. VASÁRNAP Galatheum Quartett A francia Deuil-la-barre testvérvárosból. Anne-Marie Biagoli - fuvola, Benjamin Ducasse -hegedű, Anne Le Cour - cselló, Béatrice Fleurat - brácsa Műsor: Wolfgang Amadeus Mozart ( ) fuvolanégyesei (fuvola, hegedű, brácsa, cselló) K. 285, 285a, 285b, 298 Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj A Szeleburdi Meseszínház előadása Acoustic Trio.hu A formáció neve már önmaga sokat elárulhat. A legnagyobb magyar rockslágerek, akusztikus hangszerelésben. Elhangzanak P. Mobil, P. Box, EDDA, Illés, Fonográf, Skorpió, Dinamit, Generál, Demjén, LGT, Omega slágerek, de a felsorolás még közel sem teljes. A zenekar tagjai: Toldi Tamás ének Berczelly Csaba akusztikus gitár Szabó Attila akusztikus gitár Molnár György Project "Ahol a szavak dallá válnak " Molnár György és barátainak előadásában megzenésített versek hangzanak el egyedi hangszerelésben. 16 óra Bartók Béla Zeneiskola 16 óra Fitt Fut park 16 óra Rock színpad 17 óra DDC Művészetek Udvara 21

22 JÚLIUS 26. VASÁRNAP XVII. Váci Világi Vigalom 17 óra Szepes András csembalóművész hangversenye Székesegyház től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongorázni tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora és csembaló szakára járt, ahol 1997-ben végzett Sebestyén János tanítványaként ban DAAD ösztöndíjasként posztgraduális képzésen vett részt a kölni zeneakadémián prof. Ketil Haugsand osztályában ben megnyerte a Prágai Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett Prágai Nemzetközi Csembalóversenyt, 2000-ben pedig harmadik díjat nyert az első Budapesti Nemzetközi Csembalóversenyen. 17 óra B Rocky Balboca koncert Duna-parti A zenekar 2006 őszén alakult. Repertonagyszínpad árjukban a rock- és popzene előadói, többek között Tracy Chapman, Queen, Eric Clapton, Gary Moore, U2 világhírű slágerei szerepelnek. Hazai dallamok is felcsendülnek műsorukban. A zenekar tagjai: Győry Andrea ének, vokál; Agárdi Péter ének, vokál; Csifári Endre gitár; Péter Ákos basszusgitár; Szentmiklósi Barna gitár; Juhász Róbert - dob 17 óra Viola és az Ayse tánccsoport műsora Március 15. tér Az egyiptomi hastánc és az országban egyedülálló arab néptánc keveredik a színes műsorban. Közreműködnek: Viola és a váci és szobi gyermek és felnőtt csoportjai, Adri, valamint Schäfer Katalin és az Effendi Társulat. 22

23 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 26. VASÁRNAP SIDDEEJAYS (dj) Vác progressive, vocal house A Siddeejays 4 éve alakult back2back formáció. Szettjeik alatt a progressive house, tech house, vocal house, deep house, a breakbeat és néha egy kis minimal is fellelhető. Az Új Harmónia Fúvósegyüttes koncertje Az együttes, melynek tagjai valamennyien a budapesti Zeneakadémiáról indultak, 1999 tavaszán alakult, azzal a céllal, hogy a szerenád- és divertimentoirodalom, illetve az ezek nyomán megszületett romantikus és modern repertoár kiemelkedő alkotásait értő és színvonalas előadásban népszerűsítse. Műsoron: Mozart: Varázsfuvola nyitány, három ária a Varázsfuvolából Gounod: Kis Szimfónia Dvorák: Szláv táncok Joplin: Ragtime A reneszánsz és barokk táncok világa Custos Viola Consort régizene együttes Szászvárosi Sándor - viola da gamba Lachegyi Anna - viola da gamba Regős Júlia - viola da gamba Győri István - lant, barokk gitár Gyulai Csaba - dobok 17 óra Komplexum színpad 18 óra Bartók Béla Zeneiskola 18 óra Evangélikus templom 23

24 JÚLIUS 26. VASÁRNAP XVII. Váci Világi Vigalom 18 óra A Klezmerész együttes koncertje Zsinagóga A Klezmerész tagjai merész klezmer-zenészek! Mindenkinek van valami polgári foglalkozása, ki pedagógus, ki mikrobiológus, keramikus avagy közgazdász. Ami összeköti őket, az a klezmer zene nagy-nagy szeretete. Tagok: Zala Judit (hegedű), Kiglics József (klarinét), Török Judit (ének), Tar Katalin (gitár), Sós Judit (ének), Garai Péter (dob, ének) Zenei vezető: Lisznyai Mária 18 óra Végtelen zenekar koncertje Rock színpad Szaszkó Péter (gitár), Fónagy Gábor (ének, gitár), Szénási Gábor (dobok), Heigl László (basszus) 19 óra Csík zenekar Március 15. tér A Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is - hazánkban és külföldön egyaránt. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram Díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában. 24

25 XVII. Váci Világi Vigalom JÚLIUS 26. VASÁRNAP Ave Maria Kegye János pánsípművész koncertje 1988-ban Németországban jelent meg első pánsípos lemeze ben elvégezte Amszterdamban a Zeneakadémia mesterkurzusát, koncertjei mellett zeneszerzéssel és tanítással foglalkozott. A "Pánsípos" című lemeze ír, kínai és cigány zenéket is tartalmaz modern hangszerelésben, ill. klasszikus zenei átiratok is megtalálhatóak rajta. Koncertprogramjában szerepet kapnak a gyönyörű klasszikus dallamok. A Hortus Musicus Singers koncertje A Hortus Musicus Singers 1986-ban alakult Vácott a Piarista templomban. A kezdeti évek liturgikus szolgálatát követően egyre több esetben léptek fel koncertek, fesztiválok eseményein. Az együttes repertoárja ezzel párhuzamosan folyamatosan változott. Míg kezdetben motetták, egyházi kórusdarabok jellemezték az együttest, később ezek kiegészültek spirituálékkal, gospelekkel, népszerű kórusdarabokkal is. A koncerten négy képzett énekes előadásában jazz és népszerű darabok, saját szerzemények és klasszikus darabok szólalnak meg eredeti jazz feldolgozásban és improvizációkkal. 19 óra Ferences templom 19 óra Levéltár udvara Műsoron szerepelnek Bach, Vivaldi, Brahms művek, gospelek, jazz és népszerű vokál feldolgozások és Bogár Imre szerzeményei. 25

26 JÚLIUS 26. VASÁRNAP XVII. Váci Világi Vigalom 19 óra Sugarloaf koncert Duna-parti A Sugarloaf rendszeres résztvevője a nagyszínpad nagyobb magyar fesztiváloknak, így a Pepsi Szigetnek, az EFOTT-nak, a Wanted,a Kotta, Hegyalja és a Travellers fesztiválnak, stb nyarán a zenekar állandó résztvevője volt az RTL Klub Road Show-jának, 2001 ben pedig a Tv2 Mobil Party-ján szerepelt, és rendszeres, visszatérő szereplője az írott és az elektronikus sajtónak. 19 óra LASERDEVIL (dj) Vác Komplexum tech-house, minimal-techno színpad között a váci Mouseoleum klub házigazdája. Az elektronikus zene nagykövete a régióban. 4 év hollandiai távollét után újra itthon a lemezjátszók mögött. 20 óra Egy csók és más semmi DDC Zenés vígjáték a Fogi Színháza előadásában Művészetek Főbb szerepekben: Álmosd Phedra, Harmath Udvara Imre, Straub Dezső, Csala Zsuzsa, Sáfár Anikó, Oszter Alexandra, Fogarassy András, Benedek Gyula,Ulmann Kriszta Közreműködik: a Váci Szimfonikus Zenekar, vezényel : Farkas Pál karmester Rendező Straub Dezső Dr. Sáfrány ügyvéd legszívesebben válóperes ügyeket vállal: ügyfelei főleg tehetős asszonyok, akik vagy válni akarnak, vagy pont ellenkezőleg, nem akarnak válni. Az ügyvéd bármire kész egy jó perért, szenvedéllyel űzi szakmáját-ha már o maga nem válhat el a feleségétől, legalább mások szabadulhassanak a házasságuktól. 26

Váci Világi Vigadalom

Váci Világi Vigadalom 2009. július 24. 16.00 2009. július 26 Július 24, péntek 16 óra A Váci Ifjúsági Fúvószenekar koncertje Főtér színpad A váci Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek közreműködésével művészeti vezető: Kápolnai

Részletesebben

A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása

A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY P RO VERA ARTE 2600 Vác, Dombay u. 2. (30) 452 6579 consort@consort.hu www.consort.hu A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása A váci székhelyű Consort Zenei Alapítvány

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

XXIII. VÁCI VILÁGI VIGALOM 2015. július 17-18-19. BESZÁMOLÓ

XXIII. VÁCI VILÁGI VIGALOM 2015. július 17-18-19. BESZÁMOLÓ XXIII. VÁCI VILÁGI VIGALOM 2015. július 17-18-19. BESZÁMOLÓ A XXIII. Váci Világi Vigalom az idei évben a Madách Imre Művelődési Központ szervezésében valósult meg. A több mint két évtizedes hagyománynak

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Barokk gasztronómiai ajánlat

Barokk gasztronómiai ajánlat Barokk gasztronómiai ajánlat A Vendégvárók Váci Egyesületének ajánlásával a Váci Világi Vigalom ideje alatt a Barlang étverem és bár étlapjára tűzi a Mária Terézia korát idéző főúri menüt. Vigalmi barokk

Részletesebben

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VII. 2010. augusztus 24-27. 7th Börzsöny Baroque Days early music festival for information in English visit: Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VII. Börzsöny barokk napok Köszöntó Idén hetedik

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben a hetekben a karácsonyra

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. Kelenföldi Barokk Esték 20. évad 2019 Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. J.S.Bach Balog Endre csellómûvész Ábrahám Márta hegedûmûvész Ábrahám Consort Ella István orgonamûvész

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás

INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás 2017. 10. www.papageno.hu INGYENES KÜLÖNSZÁM parton! Érdi Tamás Ha valaki sétált már nyárestéken a Balaton partján, vagy üldö Impresszum A TEHETSÉG BENNED VAN! MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ TÓ PROGRAM Az Új Európa

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27.

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27. SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27. NEMZETKÖZI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL www.szentgellertfesztival.hu 2014. SZEPTEMBER 22. (HÉTFŐ) I. SZIMFONIKUS KONCERT Jótékonysági hangverseny a Korábban

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap M E G H Í V Ó a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap Az rendezvény helye: 6900 Makó - Fő tér, Deák Ferenc u. A rendezvény programja: 2013. SZEPTEMBER

Részletesebben

XXVI. VÁCI VILÁGI VIGALOM JÚLIUS 20. PÉNTEK óra Székesegyház Toronyzene

XXVI. VÁCI VILÁGI VIGALOM JÚLIUS 20. PÉNTEK óra Székesegyház Toronyzene A részletes programfüzet megtekinthető a www.vacivigalom.hu honlapon. XXVI. VÁCI VILÁGI VIGALOM JÚLIUS 20. PÉNTEK 16 30 óra Székesegyház Toronyzene 17 óra Székesegyház Nyitóhangverseny Közreműködik: Vác

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG 2015 2015 A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG PROGRAMJAI További információ a +36 (96) 570-191-es telefonszámon vagy az info@osb.hu e-mail címen illetve a www.bences.hu weboldalon. A műsorváltoztatás

Részletesebben

A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9.

A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9. A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei 2017. december 8-9. Kategória: Jazz hangszeres szólista Papp Márton (szaxofon) különdíj (előadói) Felkészítő tanár: Molnár Pál Kecskeméti M. Bodon Pál AMI

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA Október 2. péntek 19 óra A TINIDANCE TEAM tánc-show műsora Művészeti vezető: Steidl Anita A belépőjegy ára: 900 Ft Október 3. szombat 17 óra Az Idősek Világnapja alkalmából KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Kedves Szekszárdiak, Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntöm Önöket a XXV. Pünkösdi Fesztiválon. A Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál immár

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása.

A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket

Részletesebben

Nemzetközi Nyári Akadémiája

Nemzetközi Nyári Akadémiája Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecen, 2014. július 18-27. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Fővédnök: Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora A Debreceni Egyetem

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.

Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u. Szakmai önéletrajz Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.72/3 Telefon: 0743405426 E-mail: annna83@yahoo.com Foglalkozásom:

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap 2014. július 11-12-13. Parád Nagyközség Önkormányzata és Bodony Község Önkormányzata szervezésében A rendezvény fővédnöke: Horváth László Országgyűlési képviselő

Részletesebben

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve ( Az idén nyáron is benépesül a Pet?fi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház M?vészeti Liget névvel b? egy hónapos összm?vészeti fesztivállal gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról.

Részletesebben

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG MMXII

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG MMXII PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG MMXII Programok 2012 2012. augusztus 20. Szent István ünnepe 10.00 óra Ünnepi szentmise PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG Időszaki kiállítás március 21-től november 11-ig Van egy kert útikalauz

Részletesebben

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

MMX PANNONHALMI FŐIAPV ÁTSÁG

MMX PANNONHALMI FŐIAPV ÁTSÁG PANNONHALMI MMXIV Programok 2014 FŐAPÁTSÁG 2014. március 21-től november 11-ig Időszaki kiállítás Ikon és ereklye: Képtisztelet Keleten és Nyugaton Kiállítások az Apátsági Major Látogatóközpontban 2014.

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Ebben az évben harmadszor rendeztük meg ezt a fesztivált 2016. június 30. július 3. között, aminek programja kiválóan illeszkedik Egerhez, a szép barokk városhoz

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Győr-Moson-Sopron megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a A JANOTA-MŰHELY 80 ÉVES RÖVID KRÓNIKÁJA ( Torda, 1936. január 27.) Iskolai tanulmányait Győrben végezte, kitűnő rendű érettségi és az ottani zenekonzervatóriumi tanulmányai (zongora és fagott főtanszak)

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016-2017 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2013/2014 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2013/2014 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2013/2014 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben