Kivirultak körforgalmaink CityInvest konferencián Salgótarján Fesztiválok, sportsikerek és fejlesztések OKTÓBER I. évfolyam 9.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kivirultak körforgalmaink CityInvest konferencián Salgótarján Fesztiválok, sportsikerek és fejlesztések. 2008. OKTÓBER I. évfolyam 9."

Átírás

1 2008. OKTÓBER I. évfolyam 9. szám önkormányzat Kivirultak körforgalmaink CityInvest konferencián Salgótarján Fesztiválok, sportsikerek és fejlesztések

2 Beköszöntő Tisztelt Olvasók! Kedves Salgótarjániak! Az elmúlt hetekben többen tették fel a kérdést: igaz-e a hír - mely bejárta a várost -, hogy az ország különböző vidékeiről hátrányos helyzetű csoportok Salgótarjánba telepítése kezdődik az önkormányzat által, de legalábbis tudtával. E helyről is szeretném megnyugtatni Önöket, nincs ilyenről szó. Annak ellenére sem, hogy jól értesültek még a helyet is tudni vélik (acélgyári irodaépület, zagyvarónai iskola). A polgármester válaszol A két ingatlan közül csak az egyik önkormányzati tulajdon, de a volt iskolaépületet továbbra is az eredetileg meghatározott célra, vagyis szociális gondoskodásra szeretnénk felhasználni. Az acélgyári területek magánkézben vannak, a tulajdonos jelenlegi elképzeléseit nem ismerjük. Korábban valóban gondolkodott szociális bérlakás kialakításában, azonban szabályozásunk értelmében az ingatlan nem felel meg erre a célra, így benne lakások kialakítása nem lehetséges. Önkormányzatunknak éppen elég megoldani a már eddig Salgótarjánba került, illetve itt élő, nehéz sorsú rétegek problémáját, lakáshelyzetét, nem kívánunk újabb terheket magunkra venni. Városunkban több mint 1300 a bérlakások száma, ezek jelentős része szociális bérlakás, de ami ennél is nagyobb gond, hogy kolónialakás, jórészük már emberi lakhatásra alkalmatlan. Ezért is kezdődött el az életveszélyessé vált kolóniák lebontása a Zagyvarakodón és a Hősök útján. A hamarosan elkészülő lakásgazdálkodási programunk pedig választ ad a teljes lakásállomány további sorsára, illetve az új lakások kialakításának helyére, módjára. Kérdését küldje az alábbi címekre: vagy 3100 Salgótarján, Fő tér 5. A másik sokat feltett kérdés a Kodály Zoltán Tagiskola felújításához kapcsolódik, főleg a szülők, pedagógusok részéről hangzik el: megújul-e az intézmény épülete. Reményeink szerint igen. Pályázatunk ugyan több nagyvárossal egyetemben érthetetlen okokból, hiszen a bírálat során megfelelt a feltételeknek, megkapta a megfelelő pontszámot nem nyert, de nem adjuk fel. A napokban megnyílt további forrásokat megcélozva újra beadtuk a pályázatot változatlan tartalommal, Ft támogatást igényelve, a beruházás teljes összege közel 800 millió. A tehermentesítő út átadása kapcsán október elsején itt járt Bajnai Gordon miniszter úr, vele is egyeztettünk: megmutatva a teljesen tönkrement épületet, kértük támogató segítségét a pályázat elbírálásakor. Remélem nem eredménytelenül. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Tartalom 3 Tarjáni Arcok Zenthe Ferenc 4 Közélet Nógrád Megyei Vadásznap Vendégek az új Idősek Otthonában Elindult a tanév a Főiskolán 6 Lencsevég Hírek, képek 8 Interjú Tóth Tibor és Szabó Péter 10 Gazdaság Salgótarján bemutatkozása a CityInvest rendezvényén 11 Önkormányzat Meghívó a Városunk című polgármesteri tájékoztatóra és az október 23-i programokra Fáklyás megemlékezés október 6-án Elkészült a tehermentesítő út Kivirultak körforgalmaink Segítségnyújtás Ipolytarnócnak Tanulmányút Erdélyben Mozgásban a kerékpár út projekt 14 Sport Remekel az SBFC EB selejtező kosárlabda mérkőzések Ökölvívó sikerek a serdülő OB-n Világharmónia Futás Salgótarjánban Kedves Olvasó! Az elmúlt hónap ismét lendületesen, sportosan telt Salgótarjánban. Elindultak a bajnokságok, csapataink és egyéni versenyzőink sikeresen szerepelnek, a megújult Városi Sportcsarnok pedig színvonalas, országos érdeklődésre számot tartó programoknak adott otthont. Maga a város is több porondon bemutatkozott az elmúlt hetekben. Lapunkban foglalkozunk többek között a Budapesten tartott CityInvest befektetési konferenciával, a Tóstrandon megrendezett Megyei Vadásznappal, és az aradi vértanúk emlékére első ízben - megszervezett városi megemlékezéssel. Interjú rovatunkban két új intézményvezetővel ismerkedhetnek meg, és nem utolsó sorban felhívom figyelmüket a Tarjáni Arcok rovatra, amelyben a salgóbányai születésű Zenthe Ferenc előtt tisztelgünk. Lakatos Kati főszerkesztő Megjelenik havonta, példányban; 2008/9. Nyilv. tart. szám: 163/387/1/2008 Kiadja: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2. Szerkesztőség: Városi TV, Salgótarján, Fő tér 5.; Főszerkesztő: Lakatos Katalin Nyomdai munkák: Polár Stúdió; Eng. sz.: B/PH/96/N/90 ISSN ; Felelős vezető: Bencze Péter 2

3 Zenthe Ferenc, mindenki Eke Mátéja és Taki bácsija Tisztelgés a nemzet színésze előtt Október 24-én kerül átadásra szülőhelyén, Salgóbányán, a nagyszerű művész, Zenthe Ferenc mellszobra. Ebből az okból kifolyólag emlékezünk meg a színészlegenda életéről, munkásságáról. Zenthe Ferencről sokan nem tudják, hogy Salgóbányáról származik, pedig a színészlegenda sohasem tagadta meg gyökereit, mindig is büszke volt arra, hogy hol született, hol töltötte gyermekkorát. Mindenki Taki bácsija tehát egy salgótarjáni bányászcsalád legfiatalabb gyermekeként jött a világra április 24-én. Családi háttere közrejátszott abban, mint ahogy ezt többször is felemlegette, hogy színész lett. Ez még akkor is igaz, ha pont bányászmérnök édesapja miatt ment közgazdasági egyetemre, amit aztán rövid időn belül otthagyott, hiszen rájött: nem ez az, ami őt igazán érdekli. Valójában mindig is színész szeretett volna lenni, éppen ezért nem sokkal azután, hogy ott hagyta a közgázt, máris a színművészeti felvételijén találta magát barátjával, Pécsi Sándorral egyetemben. A fiatal Zenthét minden különösebb gond nélkül felvették, ám öröme nem tarthatott sokáig. Az akkor már javában zajló, de addig Magyarországot még nem érintő világháborúba belépett hazánk is, és mint minden fiatal, katonának való férfi, ő is megkapta behívóját, így kénytelen volt megszakítani tanulmányait. A háború után aztán ismét a színészeté lett a főszerep, és bár a főiskolát nem folytatta, egykori színművészetis osztályfőnöke, Abonyi Géza ajánlásával a Pécsi Színházhoz került. Itt szagolt bele igazán a színészszakma valójába, itt dőlt el végleg, hogy nem tudja elképzelni másképp az életét, csak a világot jelentő deszkákon ben elhagyta Pécset, és a győri Kisfaludy Színház tagja lett, ahol két évet töltött el, ezután Debrecen következett. Az ország szinte minden szegletében megforduló színész végül 1952-ben lelt végső otthonra, a Madách Színház intézményében. Több mint ötven éven keresztül, egészen addig, amíg tudott, a híres budapesti teátrumban játszott. Miközben színházi karrierje felfele ívelt, a kamera is kezdte felfedezi magának a fiatal, jóképű férfit, és egyre több filmben kapott szerepet. Kezdetben történelmi művek kisebb szerepeiben láthattuk, majd adottságait romantikus vígjátékokban is kamatoztathatta. Később más típusú művekben is szerepet kapott. Ezek közül mindenképpen kiemelendő az 1983-ban forgatott Jób lázadása, melyet Oscar-díjra is jelöltek. A valóban kiváló alkotásban Zenthe egy gazdag zsidót alakított. Az utolsó film, amiben szerepelt, a magyar történelmet sajátosan feldolgozó Magyar Vándor című vígjáték volt. Ugyan a mozifilmek által egyre több emberhez jutott el, igazán ismertté a televízió tette. A különféle tévéfilmeken, sorozatokon keresztül vált a kor egyik, ha nem a legkedveltebb férfiszínészévé. Bár rengeteg produkcióban szerepelt, kettőt mindenképpen ki kell emelni: a Tenkes Kapitányát, és a Szomszédokat. A Tenkes Kapitánya című, méltán népszerű tévésorozatban Eke Máté alakját formálta meg, nagy sikerrel. Tulajdonképpen a nagyközönség itt ismerte meg igazán, és a mai napig hozzá kötik a sorozatot. A Szomszédokat nem kell senkinek sem bemutatni. Úttörő volt a maga nemében, hiszen ez volt az első magyar szappanopera, ráadásul közelebb állt a valósághoz, mint a mostanság futók bármelyike. Aki koránál fogva nem a Tenkes Kapitányában látta őt először - mint e cikk írója is -, az a Szomszédokban ismerte meg színészi kvalitását, szerette meg őt a mindig segítőkész, nyugdíjas taxisofőr szerepében. Zenthe Ferenc a tévé mellett a rádióból is kihagyhatatlan volt. Szerepelt a Magyar Rádióban futó legendás sorozatban, a Szabó Családban, ahol Balla Tibor zongoristát alakította. Amikor a forgatókönyv szerint meghalt, a hallgatói felháborodások miatt kénytelenek voltak visszaírni Zenthét a műsorba. Így ezután mint Kárpáti Zoltán újságíró szerepelt. Ez az esemény is azt bizonyítja, mennyire szerette őt a közönség. Sőt, nem túlzás kijelenteni, hogy aki látta, vagy hallotta őt szerepelni bárhol, bármiben, azt elbűvölte odaadásával, a szakma iránti alázatával és persze nem utolsósorban tehetségével. Az, hogy Zenthe Ferencet nem alaptalanul szerette a közönség, jelzi az a számtalan szakmai elismerés és díj, amit az évek során kiérdemelt. Ezen a Tarjáni Arcok listán mindenképpen legelőre kívánkozik a Nemzet Színésze cím, annál is inkább, mivel eme kitüntetést egyszerre csupán 12 arra érdemes színészlegenda viselheti. Zenthe Ferencet 2005-ben választották be. Emellett tagja a Hallhatatlanok Társulatának, kapott Kossuth Díjat, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, Jászai Mari-díjat kétszer is, Érdemes és Kiváló művész elismerést, valamint a 36. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki. A színész óriás számára kiemelten fontos volt egy közelmúltbéli kitüntetése: 2003-ban megkapta a Salgótarján díszpolgára címet. Ő akkor azt nyilatkozta a címről, hogy az azért áll annyira közel a szívéhez, mert a szülővárosától kapta, és mint mondta, a szülőváros minden ember életében különleges szerepet tölt be, ráadásul a gyermekkorát is itt töltötte Salgótarjánban. Zenthe Ferenc július 30-án távozott az élők sorából, hogy valahol, valakik nagy örömére folytathassa csodálatos alakításait az idők végezetéig. Emléke mindannyiunkban örökké él. Halála óta sokan, sokféleképpen emlékeznek meg a nemzet színészéről. Salgóbányán már 2006-ban kialakítottak egy emlékparkot a kiváló művésznek. Azonban rengeteg civil szervezet javaslatára és Molnár Péter alkotó jó voltából most végre szobra is elkészül. KáBé Zenthe Ferenc szoboravató ünnepség Időpont: október óra Helyszín: Salgóbánya, Erdészház Közreműködik: Hollai Kálmán Salgótarjánból elszármazott színművész és az AKKORD Fúvósötös Ünnepi köszöntő: Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere 3

4 Közélet Több tucat vadásztársaság vert tábort Salgótarjánban Remek programok, mesés környezet, ínycsiklandozó illatok, örömteli találkozások, meghitt ünnep néhány szóban összefoglalva erről szólt a tizenhetedik Nógrád Megyei Vadásznap. Története során először választotta a Nógrád Megyei Vadásznap szervezőbizottsága Salgótarjánt egész napos rendezvénye helyszínéül, így idén, szeptember hatodikán a Tóstrand adott otthont a tizenhetedik megyei találkozónak. A nagyszabású program főszervezője a Szánas Vadásztársaság volt, a fővédnökséget Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke vállalta. Beszédében kiemelte, hogy Nógrád megye kiemelkedő értéke vadállománya és erdősültsége, a vadászat egyik legnagyobb erényének pedig a természet szeretetét és ismeretét nevezte. Becsó Zsolt után Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, mint házigazda köszöntötte a vendégeket, majd kiemelte azt a példaértékű összefogást, amelynek hála színvonalas programon vehetnek részt az érdeklődők. Kifejezte örömét afelől, hogy idén Salgótarján fogadhatja a környékbeli vadásztársadalom aprajanagyját és hangsúlyozta, hogy ezen a napon egy zárt közösség enged bepillantást életébe, a fiatalok pedig sokat tanulhatnak a vadászoktól a környezetvédelemről. Ezután Szabó László, a Megyei Vadászkamara elnöke ismertette az elmúlt időszak eseményeit. Beszélt a sertéspestisről és a vadászterületek átrendeződéséről, de pozitív hírekről is beszámolt: látszik a vadásztársadalom jóakarata, az, hogy tovább kell lépni a sérelmeken és anomáliákon. Kiemelve a Kamara tervei A finn kormány egészségmegőrzéssel kapcsolatos politikai programjának vezetője, Maija Perho igazgatóasszony tett látogatást szeptember 20-án szombaton a Baglyaskői Idősek otthonában. A tanulmányút Jari Vilén finn nagykövet közreműködésével jött létre, a vendégeket dr. Juhász Tibor alpolgármester fogadta. A rendkívül jó szociális hálójáról ismert Finnország szakemberei azzal a céllal látogattak Salgótarjánba, hogy megismerjék az idősek ellátásának körülményeit. A mintegy 1,5 órás látogatás alkalmával a vendégek kiemelték, hogy a szép környezet jó hatással van az itt élőkre. Példa értékűnek tartották, hogy bármilyen egészségi állapotú is legyen az ápolandó lakó, teljes ellátást kap a 150 fős intézményben. A szakemberek azt is fontosnak találták, hogy az orvos és a pszichológus segítségnyújtása mellett kápolna is van a házban, így nemcsak testi, hanem lelki törődésben is részesülhetnek az ott lakók. M.C. 4 Megyei Vadásznap a Tóstrandon Pozitív vélemények Baglyaskőn közül az egyik legfontosabbat, elmondta, szeretnék elérni, hogy az egészséges vadhús értékesítése ne a multik kiváltsága legyen Magyarországon. A megnyitó a vadászhimnusz hangjaival zárult, majd egy grandiózus szarvasbika ravatalra helyezésével kezdetét vette a Hubertus mise, melyet Baffi István esperes plébános celebrált. Ezt az idén vizsgát tett vadászok fogadalomtétele és avatása, majd a kitüntetések átadása követte. Közben vadásztársaságok mutatkoztak be pavilonjaikban, melyek mellől nem hiányoztak az üstök, bográcsok, nyársak, tárcsák sem, ínycsiklandozó illatokkal csalogatva a látogatókat. A jó ebédhez Bohács István nótája és a Gabora-zenekar muzsikája biztosította a hangulatot. A szervezőbizottság versenyt is hirdetett a szakácsok részére, számos kategóriában. A megmérettetésről összegzésként az mondható el, hogy mindenki győzelmet aratott, hiszen a vendégek az utolsó morzsáig elfogyasztották, ami tányérjukba került. A Strand Hotelben Vadászat a művészetben festmény- és fotókiállítás, valamint a vadászruházatot, a felszerelést bemutató tárlat és Trófeakiállítás várta az érdeklődőket, de sor került solymászbemutatóra is a délután folyamán. A Tóstrandon zajló programok mellett, kora délután a Somoskői vár lábánál, festői szépségű, a vadak számára pedig otthonos környezetben megnyitotta kapuit az Ipoly Erdő Zrt. Vadasparkja, ahol egy kis türelemmel bárki természetes környezetében csodálhatja meg az erdei állatokat. L.K. Finn szemle az idősek otthonában

5 75 elsős kezdte meg tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szeptemberben Becsöngettek a PSZF-en Diákok és magas rangú vendégek részvételével szeptember 10-én tartotta tanévnyitó ünnepségét a Budapesti Gazdasági Főiskola Salgótarjáni Intézete. Bár tudjuk, a felsőoktatási intézményekben nem jelzi csengőszó az előadások, szemináriumok kezdetét, most azonban mégis stílszerű a viharfelhőket végleg eloszlató harsona felidézése. Hosszú és rögös út vezetett ugyanis idáig, hiszen mint ismeretes, kora nyáron még veszélyben volt a főiskola első évfolyamának idei indítása. Egy széleskörű és példaértékű összefogásnak köszönhetően azonban július 23-án a Nógrád Megyei Önkormányzat, Salgótarján Önkormányzata és a Budapesti Gazdasági Főiskola aláírta azt a háromoldalú megállapodást, amely további támogatásra sarkallta az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot és a kormányzati oktatáspolitikát is. Így a felvételi időszak sikeresen zárult a salgótarjáni intézet számára. 96 hallgató nyert felvételt a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára, melyből 75-en iratkoztak be és kezdték meg tanulmányaikat szeptember 10-ével. A megnyitón a nagy előadótermet betöltő diákság mellett jelen volt Sándorné dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, dr. Gubán Miklós rektorhelyettes, dr. Jánosa András, a BGF pénzügyi és számviteli karának dékánja, dr. Ács Szilvia, a BGF főtitkára, dr. Rozgonyi József, a salgótarjáni intézet igazgatója, dr. Engelberth István, a PSZF igazgatóhelyettese, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere, Boldvai László országgyűlési képviselő, valamint Csőke Ádám, a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Közélet Az eseményen elsőként Sándorné dr. Kriszt Éva, az anyaintézmény rektora szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy a BGF a jelentkezők számát tekintve idén első a főiskolák között és ötödik a felsőoktatási intézmények sorában. Szólt az elmúlt időszak nehézségeiről és az aláírt megállapodásról, majd megköszönte mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy a salgótarjáni intézet tovább folytathassa értékes munkáját. Végül hivatalosan is megnyitotta a 2008/2009-es tanévet. A rektor asszony után dr. Rozgonyi József, a salgótarjáni intézet igazgatója lépett a mikrofonhoz és köszöntötte az elsős tanítványokat. Felidézte az elmúlt időszak küzdelmeit és beszélt a pénzügyis diákéletről. Kérte a hallgatókat, segítsék egymást, mert úgy könnyebben vehetik az útjukba kerülő akadályokat. Az intézet vezetője elmondta, hogy a hetvenöt elsősből ötvenöten nappali tagozatos tanulók, míg húszan a távoktatási képzésben vesznek részt. Szavai után az elsősök eskütétele következett, majd dr. Rozgonyi József kézfogással köszöntötte a diákokat a PSZF polgárai között. A hagyományoknak megfelelően jutalmak, ösztöndíjak átadására is sor került a tanévnyitó ünnepség keretein belül. Jubileumi jutalmat kapott 25 éves munkájáért Berta Nóra, a Tanulmányi Osztály vezetője. Köztársasági Ösztöndíjban részesült Fodor Beáta, Kerekes Eszter, Matikovszki Diána, Kovács László és Pella Ágnes. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Tanulmányi Díját idén ketten kapták meg: Kökényesdi Pap Csilla és Matikovszki Diána. Salgótarján Megyei Jogú Város Tanulmányi Díját Kovács László és Nádor Péter vehette át. A Gordos István Alapítvány díjainak Dáni Ágnes, Fodor Beáta és Kerekes Eszter örülhetett. 5

6 Lencsevég Őszi Vigadalom a piacon Csipkeverés, gyöngyfűzés, tojáspatkolás, hímzés, kosárfonás, várta azokat, akik kilátogattak október 5-én a piacon tartott Őszi Vigadalomra. A programot fellépések színesítették, de a nap során bemutatkoztak méhészetek is. Lehetőség nyílt borkóstolásra, valamint alma, krumpli és hagymavásárt is tartottak. Suba Zsolt, a Piac igazgatója sikeresnek nevezte a rendezvényt, amelyre kétezren látogattak ki, ráadásul az Ökörsütésből befolyt 200 ezer forinttal még a Megyei Kórház Koraszülött osztályán is segítettek. Parlagfű irtás Idegérben A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének kezdeményezésére összefogtak a civil szervezetek és a városi önkormányzat és szeptember 3-án akciónapot szerveztek a parlagfűmentes, tiszta környezetért. Ennek jegyében települtek ki Idegérbe, ahol lelkes csapat látott munkához a korareggeli órákban. Számos szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, így gyorsan ment a munka, sőt a város két alpolgármestere, Eötvös Mihály és Fenyvesi Gábor is kivette a részét az irtásból. Dudás József, a terület önkormányzati képviselője irányította a közmunkásokat, így a garázssor környékéről eltűntek az illegálisan lerakott szeméthalmok. A csapat munkája eredményeképp megtisztította a kővár környékét, 2 autóbusz-megállót a parlagfűtől és a szeméttől. Hagyományszerű Bányásznap Ötvennyolcadszor gyűltek össze szeptember 6-án a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet tagjai, hogy a Városi Bányásznap alkalmából együtt ünnepeljenek. A zömében több évtizedes tagsággal rendelkező vendégek soraiban helyet foglalt Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester és a Bányász Szakszervezet Nógrád Megyei Választmányának elnöke, Rákos József is. 6 Üzletember-találkozó Finn-magyar üzletember-találkozót rendeztek szeptember harmadikán a városháza dísztermében. A találkozó különlegessége, hogy kapcsolódó programként összefonódott a megújult sportcsarnokban tartott finn-magyar kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéssel. A közelmúltban nem volt példa Salgótarjánban hasonló, a sportot és az üzletet összekötő rendezvényre. Az esemény szervezése a Basketball Group és a Nógrád Megyei Iparkamara nevéhez fűződött, előadóként Salgótarján polgármestere is kivette a részét a feladatokból. Harmincöt éves a Kertbarát Kör Idén is megrendezte hagyományos kiállítását a Bereczki Máté Kertbarát Kör. Az 1973-ban alakult szervezet tárlatán az elmúlt évekhez hasonlóan házi termesztésű zöldségek, gyümölcsök, kerti virágok, különlegesen esztétikus savanyúságok várták az érdeklődőket. A szeptember 9-10-én, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ előtermében tartott rendezvény idén azonban más volt, mint az előző években: mivel 35. születésnapját ünnepli a szervezet, nem maradt el a köszöntés sem. Székyné dr. Sztrémi Melinda és a Művelődési Központ képviselői is megajándékozták a csapatot, a kiállítás-megnyitó után pedig a Gagarin Tagiskola növendékei kedveskedtek a kertbarátoknak egy kedves születésnapi műsorral.

7 Tanévnyitó Fesztivál Ötödik alkalommal rendezték meg szeptember 12-én pénteken, Salgótarján Fő terén, az immár hagyományossá vált tanévnyitó fesztivált. A mindig nagy érdeklődésre számot tartó programnak ezúttal is hatalmas sikere volt a fiatalok körében. A kora délutáni hivatalos megnyitó után a különféle programoké lett a főszerep, amelyek a szervezőknek hála roppant színesre sikeredtek. Mindenki találhatott kedvére valót. Először a legkisebbek léptek színpadra, aztán következett a Suli-show, azaz a középiskolák közötti játékos vetélkedő, melyet nagy csatában végül a madáchos diákok nyertek meg. Ezután helyi táncosok bemutatói következtek. Volt itt néptánc, hip-hop, break, klasszikus és latin, de még hastánc is. Aztán a zene került reflektorfénybe, ott is volt választék bőségesen. Három rock zenekar is a húrok közé csapott, fellépett a Reflected, és az Észak-magyarországi Tehetségkutató Rockfesztivál két kategóriájának győztese, a Primery Stroke, valamint a Mytra. A három zenekart az eleredő égi áldás közepette is rengetegen hallgatták végig, azonban a legnagyobb siker kétségtelenül DJ Szatmári és Jucus színpadra lépését övezte. Addigra már az eső is elállt, így több száz fiatal énekelte és táncolta végig a duó fellépését. Velük ért véget az ötödik tanévnyitó fesztivál, és ha minden jól megy, - és miért ne menne - akkor jövőre következik a fél tucatodik, hasonlóan színvonalas programokkal fűszerezve. Lencsevég Idősek Fesztiválja Az ENSZ döntése és határozata értelmében 1991 óta minden év október elseje az Idősek Világnapja. Ez alkalomból mindenütt rendezvények, fesztiválok keretében ünnepeljük az idős embereket, s szeretettel gondolunk rájuk. Nincs ez másképp Salgótarjánban sem. Nógrád megyében immár öt éve rendezik meg a világnaphoz kapcsolódó rendezvényeket a Nemzedékek kézfogása címszó jegyében. Városunkban a hagyományokhoz híven idén is kiállítással, gálaműsorral aranyozták be az október közötti napokat a szervezők, nevesül a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete és a József Attila Művelődési és Konferencia Központ. Az intézmény üvegcsarnokában óvodások rajzaiból, az idősek által készített képző- és iparművészeti alkotásokból rendeztek kiállítást, melyet Szabó Péter, a JAMKK igazgatója nyitott meg október negyedikén. A színházteremben, ugyanezen a napon tartott gálaműsorban a megyei öntevékeny népi dal- és tánckultúrát, palóc irodalmat közvetítő csoportok és egyéni előadók mellett fellépési lehetőséget biztosítottak a fiatalabb korosztály számára is, akik ének, tánc és zenei tudásukkal szórakoztatták a jelenlévőket. A műsor háziasszonya a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület elnöke, Nagy Ferencné volt. A fellépők műsorainak megkezdése előtt Salgótarján alpolgármestere, Eötvös Mihály köszöntötte a szépkorúakat. 7

8 Interjú Tóth Tibor, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője Élete a zene, missziója a helyi kulturális élet felvirágoztatása Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény augusztus 1-én kinevezett A igazgatója egy év híján negyven esztendeje kezdett zenével foglalkozni. Tóth Tibor azóta rabja a muzsikának, s hosszú keresgélés után, 2001-ben tért vissza szülővárosába, Salgótarjánba, hogy részt vállaljon a zenei élet felvirágoztatásában. Rég volt már, amikor zenélni kezdett. Milyen út vezetett idáig, hogy egy művészeti iskola igazgatója lett? Hosszú és rögös között jártam zeneiskolába itt, Salgótarjánban, majd 14 éves koromban Debrecenbe kerültem, ahol elvégeztem a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolát, majd megszereztem zenetanári diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán. Első munkahelyem a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar volt, majd innen a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének Szimfonikus Zenekarához szerződtem, mint zenekari hegedűs ben megházasodtam, feleségem Lengyel Judit, aki szintén itt tanít az intézményben, ének tanszakon. Budapestről Balassagyarmaton kötöttünk ki, ahol a zeneiskolában tanítottam, majd 1987-ben fél évre Mexikóba mentem, ahol egy nemzetközi zenekarnak voltam a másod koncertmestere. A távoli országból Balassagyarmatra tértem vissza, de től rendszeresen átutazva Salgótarjánba, részt vettem a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar művészeti tevékenységében is, és 1993 augusztusában a zenekar koncertmesterévé választottak. Nyolc évre rá költöztünk haza két gyermekünkkel Salgótarjánba. A zenetanárkodás és a szimfonikus zenekar körüli teendők mellett idén megpályáztam a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetői posztjára kiírt pályázatot és nyertem. Hivatalba állása óta eltelt bő két hónap. Mit tapasztal, milyen helyzet uralkodik az intézményben? Nem panaszkodom. Remek oktatói gárdával dolgozhatok és a gyerekek száma is nőtt a tavalyi évhez képest. Ráadásul majd száz fővel, így most összesen 935 növendékünk van. Ez azt bizonyítja, hogy van igény a művészetre a fiatalok körében Salgótarjánban. Remélem, legtöbbjük itthon is marad majd és zenél tovább velünk, gazdagítja kulturális életét. Jól sejtem, hogy ezzel már-már megfogalmazta célkitűzését? Büszke vagyok arra, hogy itt születtem és minden tudásommal azon vagyok, hogy kivegyem a részem a város fejlesztéséből. Ahhoz viszont, hogy 8 Salgótarján gazdagodjon, itthon kell tartanunk a fiatalokat. Ebben óriási szerepe van a zeneiskolának és az itthon kínálkozó lehetőségeknek. Története során az intézmény több száz tehetséges fiatalt bocsátott a világot jelentő deszkákra. Ha csak töredékük is haza jött volna, ma Salgótarjánban pezsgő kulturális élet folyna. Az elvándorló folyamatnak a megállítása érdekében fordítok nagy figyelmet például az elmúlt években háttérbe szorult Szimfonikus Zenekar fellépéseire. Igyekszünk minél több helyen bemutatkozni, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy a fiatalság számára felnőve is perspektíva maradjon Salgótarján. Arra kell törekednünk, hogy ne érezzék szükségét annak, hogy máshol mutassák meg tudásukat. Éppen ezért szoros együttműködést kezdtünk meg a városvezetéssel azzal a céllal, hogy minél gyakrabban léphessünk fel a helyi emberek előtt. A Nógrád Táncegyüttes megszokott szereplője a városi rendezvényeknek, iskolánk többi szegmensét is szeretném, ha hasonló légkör övezné. A folyamat elindult, legutóbb felléptünk nagy sikerrel - a Sportcsarnokban tartott tanévnyitó ünnepségen, de tanáraink részt vettek az igen színvonalas október 6-i megemlékezésen is. Hangversenytermünk adott, csak ide kell hoznunk a közönséget, mint ahogy tettük a 10-én tartott Puccini esten is. Melyek azok a kuriózumok, amelyeket ki tudnak használni az iskola népszerűsítése érdekében? Népzenészeink ismertek és elismertek az országban, sőt rendszeres résztvevői nemzetközi fesztiváloknak is. A komolyzene területéről azonban ez nem mondható el, pedig tudásukat nézve méltók lennének rá, csupán a szervezés hiányzik mögülük. Éppen ezért a közelmúltbeli, önkormányzat által szervezett erdélyi tanulmányút során két gimnáziumi igazgatóval is tárgyaltam a Kolozsvári Református Gimnáziuméval és a székelyudvarhelyivel együttműködési lehetőségekről, esetleges cserekapcsolatról. Nyitottak voltak a kezdeményezésre, folytatni fogjuk a tárgyalásokat. Ha a kuriózumokról kérdezett, bátran állíthatom, hogy kuriózum maga a tudás, amit képviselünk. De azt is kevés intézmény mondhatja el magáról, hogy orgona-oktatás folyik benne, ráadásul az elsők között voltunk sz országban, akik elindították ezt a tanszakot. Ezt a vonalat szeretném erősíteni, népszerűsíteni, az egyházakkal való kapcsolat szorosabbra fűzésével. Jazz-zene terén is az elsők között voltunk az indításkor, s ismerve a Dixie Fesztivál salgótarjáni történetét, azt gondolom, ezt az irányt is érdemes építeni. Nemcsak itt, a Gagarin Tagiskola melletti központi épületben folyik a művészeti oktatás A néptánc oktatás a Táncházban és a József Attila Művelődési és Konferencia Központ stúdiótermében történik, de szinte valamennyi általános iskolában jelen vagyunk, kihelyezett órákat tartva a diákoknak. Jól tudom, hogy feleségével cd-ket is szoktak készíteni? Igen, immár hét éve volt, amikor felvettük a legelsőt Operett melódiák címmel. Azóta készítettünk több egyházi témájút is, katolikust és reformátust. Legutóbbi kiadványunk pedig három év kutatómunkáját foglalja össze egy dvd-n, mely teljesen egyedülálló alkotás a bibliai zsoltárokat, a reneszánsz dallamokat és az előadás jellegét illetően. Címe: PSALTERIUM UNGARICUM 150 genfi zsoltár. Még azt árulja el kérem, hol láthatjuk, hallhatjuk legközelebb az intézmény növendékeit? A Szimfonikus Zenekarnak október huszonharmadikán este hat órakor a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében lesz egy nagyszabású ünnepi hangversenye. Oda várunk minden zenekedvelő, és egyben a jeles történelmi eseményünket ünnepelni vágyó salgótarjáni és környékbéli érdeklődőt. L.K

9 sokoldalúságáról ismert Szabó Péterrel folytatott beszélgetésem során egyértelművé vált számomra: tapasztalataiból fakadó elképzelései nagy hasznára A válhatnak Salgótarján kulturális és közösségi életének. Interjú Szabó Péter, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ igazgatója Lelkes munka a régi csapattal, egy új arculat érdekében Honnan jött az indíttatás, hogy megpályázza a JAMKK igazgatói posztját? Tizenkét évig voltam különböző intézmények vezetője, dolgoztam testnevelés-földrajz szakos tanárként, aztán a népművelés és az újságírás lett az életem. Zenéltem, rajzoltam, harmincöt évig Salgótarján színeiben kosárlabdáztam, számos rendezvény szervezését vállaltam. Amelyekre talán a kedves olvasó is emlékszik: NATO Napok, Környezetvédő Fiatalok Európai Találkozói, Amerikai Emléknapok. Jelenleg is a Gorkij telep képviselője vagyok, ahol nap, mint nap szembesülök a lakosság igényeivel. Éppen ezért első képviselői ténykedésemként elértem, hogy létesítsünk a területen egy Közösségi Kulturális Menedékházat, ahol könyvtárat, tévészobát működtetünk és helyszínt biztosítunk nyári táboroknak, a fiatalok találkozásainak. Intézményvezetői hitvallásom ezen tapasztalataimból táplálkozik. Úgy éreztem, egy olyan területen kell kamatoztatnom gyakorlati tudásomat, amely sokakhoz eljut, amely sokakat megérint. Ezért pályáztam a József Attila Művelődési és Konferencia Központ igazgatói posztjára. Az intézményben rengeteg program koordinálására kell figyelni, szeptemberi munkába állása után máris nyakába szakadt több fontos esemény Igen, nem hagyott nekem a sors lehetőséget a belerázódásra, azonnal a sűrűjében találtam magam. De minden akadályt sikeresen vettünk, amelyért köszönettel tartozom annak a remek csapatnak, amellyel együtt dolgozom. Munkatársaim nyitottak az újra, úgy látom, pozitívan állnak a tervekhez. Ami máris igazán tükrözte intézményvezetői elveimet, az az október hatodikai megemlékezés volt: egy összefogással, helyi szereplők részételével megtartott hangulatos estén tisztelegtünk az aradi vértanúk előtt. Mi a következő feladat? Az rengeteg van! Amit kiemelnék, az a 17-i polgármesteri tájékoztató és az október 23-i nagyszabású városi rendezvény. Ez utóbbival és minden nemzeti ünneppel, városi megemlékezéssel - célunk, hogy megérintsük az embereket, valós képet adjunk a történelemről és elérjük, hogy a lakosság szívesen vegyen részt a programokon. Ez úttal olyan koncertet kapnak a színháztermet megtöltők, amiben még talán nem is volt részük. Konkrét eseményeken túl vannak folyamatosan igazgatást igénylő újdonságok is. Azon dolgozunk, hogy létrehozzunk az intézmény előtermében egy nyilvános könyvtárat, ahonnan bárki hazavihet könyvet, de hozhat is a készletet növelendő. Aztán a Frei Kávézóval összefogva szeretnénk beindítani egy gyermekmegőrzőt vagy úgynevezett játszóházat a kávézót és a JAMKK-ot összekötő helyiségben. A szolgáltatást teljesen ingyenesre tervezzük, szakavatott gondozók foglalkoztatásával, fa játékokkal. Az indulás november végére várható, de előtte fogunk tartani próbaidőszakot, amikor már szívesen látjuk a gyerkőcöket, szülőket, nagyszülőket. Ha már az új létesítményekről, közösségi találkozási pontokról beszélgetünk, engedje meg a kérdést. Régi vágya a peremkerületeknek, hogy legyen saját kulturális központjuk. Ennek megvalósítására van esély a közeljövőben? Örülök, hogy szóba hozta a témát, ugyanis pozitív válasszal szolgálhatok. A Gorkij után Zagyvarónán és a Besztercén is létre fogunk hozni egy-egy kulturális oázist, ahol a helyi klubok működhetnek. Ennek természetesen azonban meg kell teremteni az anyagi feltételeit, de az önkormányzat erre is tett már marketinglépéseket és úgy néz ki, sikerül megtalálni a szükséges fedezetet. Említette, hogy igyekszik együtt dolgozni a helyi szereplőkkel. Milyen területeken képzeli ezt el és milyen a kapcsolata más intézményvezetőkkel, a városvezetéssel? A városvezetés teljes bizalommal van irányomba. Például a helyi együttesek középpontba állítása, szerepeltetése is megegyezik a város politikai programjával. A salgótarjáni csoportok színes skálát mutatnak tevékenységüket nézve, jómagam minden területen látok fantáziát az összefogásra és ehhez minden intézményvezetővel meg is van a jó kapcsolatom. A zene, tánc képviselői tradicionális fellépői a városi rendezvényeknek, de egyre több szerepet kaptak az elmúlt hónapokban a helyi színtársulatok is. Azt gondolom, tehetséges emberekről van szó, akik megérdemlik a figyelmet, arról nem is beszélve, hogy produkcióikkal emelik rendezvényeink színvonalát. A színházi évadban is szeretném erősíteni a helyi vonalat. A József Attila Művelődési és Konferencia Központ óriási lehetőséget biztosít a bemutatkozásra a salgótarjáni és környékbeli fellépők számára, hiszen körülbelül 350 rendezvényt tartunk évente, melyekre összesen 160 ezer látogató jön el. Hallva ezeket a számokat, bizony súlyos felelősség nehezedik a vállára. Igen, ezzel tisztában vagyok. De sportemberként erre azt tudom mondani, hogy a pofonok völgyében nemcsak adnak, hanem kapnak is. Vallom és életem során több ízben megtapasztaltam annak a mondásnak az igazságtartalmát is, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Én így állok a feladatok elé, kellően felvértezve és kellő elszántsággal. Továbbá hozzá kell tennem, hogy csapatjátékos vagyok, és e tekintetben nagyszerű csapatot örököltem elődömtől. Kollégáim amellett, hogy konstruktívak a közösen végzendő munkában, önállóan is képesek ellátni feladataikat. S most, hogy egy ilyen jól megépített hajón, mint a Józsi, friss szél került a vitorlákba, ez talán még jobban megmutatkozik. Állok elébe a kihívásoknak, mert végre úgy érzem, megtaláltam azt a munkát, amellyel a legnagyobb szolgálatára lehetek szülővárosomnak. L.K 9

10 Gazdaság Dunaújváros, Kecskemét és Salgótarján a CityInvest konferencián A befektetői figyelem középpontjában A z ITD Hungary szeptember 17-én, Budapesten immár hetedszer rendezte meg CityInvest elnevezésű előadássorozatát, melyen Salgótarján is részt vett. A SYMA csarnokban tartott Property Forum Budapest Közép-Kelet-Európai Ingatlan Szakvásár és Konferencia keretében Dunaújváros, Kecskemét és Salgótarján mutathatta be befektetési lehetőségeit a gazdasági multiplikátoroknak. A 2006 márciusa óta negyedévente, sorozatszerűen megrendezett előadásokon 3-3 város ismertetheti befektetési lehetőségeit, hasznosításra kijelölt helyszíneit, futó projektjeit és fejlesztési elképzeléseit. A rendezvénysorozat a konkrét lehetőségeken túl általános befektetési információkat nyújt és tapasztalatcserére is alkalmat ad a városi szakemberek számára. A programmal az ITD Hungary célja, hogy alkalmanként egy-egy városra illetve régióra irányítsa a befektetői figyelmet, így az elmúlt időszakban hét rendezvényen eddig 21 város állhatott a középpontban. - A CityInvest konferencián tőkeközvetítő, kereskedelemfejlesztési- és befektetés ösztönzési szervezetek, diplomáciai szereplők vettek részt mondta el Sándor Ildikó, az ITD Hungary Nógrád megyei képviselője, majd hozzátette, hogy mivel a 17-i előadássorozat egy ingatlanvásár keretében zajlott, az ingatlantőke is erősen jelentkezett a programon. Salgótarján számára a CityInvest rendezvény egy újabb állomása a Berlinben megkezdett gazdaságfejlesztő, befektetés ösztönző sorozatnak. A német fővárosban a Régiók Bemutatkozása elnevezésű esemény keretében tavaly Heves-, Borsodés Nógrád megye székhelyei vázolták fel a külföldi, nagyszámú érdeklődőnek az észak-magyarországi lehetőségeket. Azt az előadói napot szintén az ITD Hungary szervezte azzal a céllal, hogy külföldi lehetőségekhez segítse a városokat és támogassa a befektetőkkel való kapcsolatfelvételt. A magyar befektetési ügynökség ezeken túl az önkormányzatok felkészítését is támogatja. Erre a célra szolgál az általuk kiadott Befektetői Kézikönyv illetve az ITD úgynevezett inkubációs programja. Ez utóbbi lényege, hogy elméleti és gyakorlati képzés keretében támogatja az önkormányzatok munkáját: az ügynökség munkatársai és az önkormányzat szakemberei közösen állítják össze a befektetőknek szóló információs csomagot, az ITD segít a telephely és a projektgyűjtésben, a beszállítói adatgyűjtésben vagy a speciális befektetési honlap elkészítésében. 10 A budapesti Szakvásár és Konferencia keretében Salgótarján Dunaújváros és Kecskemét után mutatkozott be az érdeklődőknek. Városunkat Székyné Dr. Sztrémi Melinda polgármester asszony képviselte a pulpituson. Salgótarjánnak nagy szüksége van arra, hogy az óriási számban rendelkezésre álló munkaerőt el tudjuk helyezni, tudjunk munkahelyet teremteni a városlakóknak és a környékbelieknek. Éppen ezért régi-új szlogenként jelenítettük meg úgy Salgótarjánt, mint a Lehetőségek Városát. Hiszen számos olyan kiaknázatlan lehetőség van a megyeszékhelyen, amelyet érdemes felderíteni és amelynek befektetők elé tárása folyamatosan zajlik. A SYMA csarnokban beszéltem az idegenforgalomról, mint húzóágazatról, az ehhez kapcsolódó projektés ingatlankínálatról, így például a Strand élményfürdővé, vízi színpaddá alakításáról. Kiemeltem a Geopark projektet és azokon a határon átívelő idegenforgalmi és gazdasági kapcsolatokat, amely szintén fontos lesz Salgótarján jövője számára. Berlinben és most Budapesten is hangsúlyoztam, hogy a tudás alapú iparnak Salgótarján központi szerepet szán, tervben van egy Autóipari Kompetencia Központ létrehozása. Már előkészítés alatt van azon célunk megvalósítása, hogy ban olyan innovációs központot alapítsunk, ahol a szellemi tőke hasznosulni tud. Remek oktatás folyik Salgótarjánban, amelyre építhetünk, de a Társági Integrációs Szakképző Központtal ez még inkább erősödni fog és bízhatunk a főiskola stratégiaváltásában, képzési bővítésében is mondta el a polgármester a konferencia után. A város Ipari Parkját, Tatár Csaba a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be. A cégvezető előadásában kiemelte, hogy szemben a legtöbb ipari parkkal, a salgótarjáni telep elsősorban kis- és középvállalkozókat vár. Már több konkrét megkeresés történt a konferencia óta, sőt Dunaújváros hasonló létesítményének vezetője is kapcsolatba lépett velem azért, hogy tapasztalatot cseréljünk az üzemeltetésről. Szimpatikus ötletnek találja a kis-és középvállalkozások betelepítését, támogatását, erről fogunk tárgyalni. A CityInvest programjának előadásait meghallgatók szinte egybehangzóan azt fogalmazták meg, hogy Salgótarján jó úton halad. Erre nem kell más bizonyíték, minthogy fejlesztési elképzelései nagyon hasonlóak a Kecskeméten már bevált úthoz.

11 Önkormányzat 11

12 Önkormányzat Befejeződött az útépítés, teljes egészében használhatjuk a tehermentesítőt Újabb fejlesztés Salgótarjánban Október elsején átadták a 21-es számú főutat tehermentesítő út III. ütemben elkészült szakaszát. Az ünnepségre a Városi Sportcsarnok parkolójában került sor, ahol jelen voltak a projektben résztvevő kormányzati, szakmai és városi vezetők egyaránt. Hosszú folyamat régóta várt végére értünk el az ősz beálltával: teljesen elkészült a 21-es számú főút Salgótarjánt átszelő szakaszát tehermentesítő út. A sajátos domborzati viszonyok miatt az aszfaltcsík a várost szó szerint nem kerüli el, hanem az átutazó járműveket egy kevésbé forgalmas területen vezeti el. Hossza kb. 3 km, melyhez 1 km kiszolgáló út épült. De nemcsak kiszolgáló utat kellett építeni, hanem a változatos terepformák miatt patakhidak, vasúti híd, pataklefedések, támfalak, körforgalmi csomópontok, járdák létesítésére is sor került. A beruházás melynek alapvető célja a teherforgalom kiterelése a belvárosból - 5,6 Milliárd Forintból valósult meg, melynek 75 %-a Európai Uniós forrásból származott. Az átadási ceremóniát követő beszédekben valamennyi felszólaló - köztük Bajnai Gordon Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági miniszter is - kiemelte a beruházás jelentőségét Salgótarjánban. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy az új út átadása a nemrégiben felújított Sportcsarnok előtti téren van. Mint fogalmazott, Salgótarján a lehetőségek városa, és ez az út újabb lehetőségeket nyújt az itt élők és az itt megtelepedni szándékozók számára. Emlékszünk a Salgó-híd átadása előtti kaotikus közlekedési állapotokra, majd a megkönnyebbülésre, amikor végre nem mindenki Megemlékezés a Petőfi Ligetben Főhajtás a vértanúk előtt a Rákóczi úton pöfékelt reggelente, hanem a Stécé körforgalomnál felhajtva a nem mindennapi megjelenésű hídra, egyszerűen kikerülte a dugót. Ez a beruházás egy apró, de jelentőségteljes sikere volt, a teljes hossz elkészültére azonban sokáig kellett várni: részben az időközben megsokszorozódott feladatok, részben az időjárás kiszámíthatatlansága miatt. Most azonban végre az utolsó szakaszon is átvágták a szalagot, így a tehermentesítő út mind a városlakóknak mind a hozzánk látogatóknak komfortosabbá teszi a közlekedést. M.C. Magasztosan dühös, mélykék égbolt leple öltöztette gyászba a Somoskői Vár lábánál elterülő Petőfi Ligetet október hatodikán este. Tizenhárom gyász-szalagos nemzeti lobogó jelezte az aradi tábornokok méltóságát, a romantikus szökőkútból kialakított posztamensen elhelyezett kardok és rózsa a tiszteletadást, a földbe szúrt fáklyák a történelem viszontagságit méltatták hirdetni. Ezek a benyomások támadtak bennem megérkezvén az es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett tábornokok emlékére szervezett városi rendezvényre. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester beszédében emlékeztetett, hogy a vértanúvá lett tábornokok elmenekülhettek volna, de hűek maradtak esküjükhöz, és bátor kiállásuk évszázadokkal később is példa az utókor, a mai ember számára. Hősiességük hatalmas erkölcsi erőt ad hosszú századokra a magyar nemzetnek. Olyan erkölcsi erőt, mely megmaradásunknak egyik legbiztosabb talpköve. mondta a városvezető, majd kitért arra is, hogy miért fontos a Salgótarjánban a hétfő esti megemlékezés: most először emlékszünk közösen, városi rendezvényen az Aradon kivégzett és mártírhalált halt tábornokokra. A polgármester beszédét követően zenészek, előadóművészek, pedagógusok és diákok közreműködésével idézték fel az október 6-i kivégzéseket. A Vertich Színpadstúdió és a József Attila Művelődési és Konferencia Központ összefogásával megkomponált műsor megható dramaturgiai erővel hatott a közönségre, akik a zárásként felcsendülő kórushoz csatlakozva, katonaindulókat énekelve, fáklyákkal kezükben indultak a Petőfi kunyhóhoz, ahol virágokkal és koszorúkkal tisztelegtek a szabadságért szintén véráldozatot hozott költő képe előtt. L.K Mozgásban a kerékpárút Többször beszámoltunk már az észak-dél irányú kerékpárút projekt elképzelésről, amely átszelve a várost, nagyot lendítene a helyi turizmuson és szolgálná a sportbarát városlakókat. A megvalósítással kapcsolatban a közelmúltban is történt előrelépés. Pályázati forrás áll rendelkezésre ahhoz, hogy elkészítsék az út terveit, mellyel később Salgótarján pályázhat a megvalósításra. A munka folyik, sőt elkezdődött az engedélyezési folyamat is. Október hetedikén pedig szakemberek járták be a helyszínt a pontosság érdekében. Azokat a területeket néztük meg, ahol tisztázásra várt a nyomvonal, az például, hogy egy-egy kereszteződésbe hol csatlakozzon be a kerékpárút biztonságosan mondta el Lőrincz Gyula, a Városfejlesztési iroda vezetője. 12

13 Segítség Ipolytarnócnak Anyár folyamán jégeső és tornádó-szerű vihar rongált meg lakóházakat, közintézményeket Ipolytarnócon. Székyné dr. Sztrémi Melinda, a Helyi Védelmi Bizottság elnökeként, valamint a Salgótarjáni Kistérség Többcélú társulás vezetőjeként látogatott a faluba szeptember 18-án, ahová vele tartott a VGÜ Kft. igazgatója, Bodnár Benedek és a Salgó Vagyon Kft. vezetője, Tatár Csaba is. A segítségnyújtásról szóló, Szabó Tibor polgármesterrel folytatott megbeszélés eredményeképp a VGÜ Kft szerepet vállal a törmelékek elszállításában, a Salgó Vagyon Kft. pedig munkát ad a rászorulóknak. Egy tarnóci vállalkozó fogja lebontani - kézi erővel - a Hősök útján kijelölt ingatlant. Két-három hét múlva végeznek is a munkával. Egyelőre úgy nézni, a lakosok a bontott anyagokra nem tartanak igényt, de már az is nagy segítség számukra, hogy jövedelemhez jutnak a jó voltunkból mondta Tatár Csaba. Az épület helyén aztán megkezdődik a tereprendezés, hogy a jövőbeni fejlesztések megkezdéséig is a környezet állapota hozzájáruljon Salgótarján pozitív megítéléséhez, komfortosabbá tételéhez. Önkormányzat Otthonról jöttek, de haza érkeztek Csapatépítés és tapasztalatszerzés Székelyföldön Salgótarján vezetése közel tíz évre visszamenőleg szervez utakat külföldi városokba. Idén Szovátára utazott egy 45 fős csapat, hogy részt vegyen egy öt napos erdélyi autóbuszos túrán, amely során olyan magyar történelmi központokba jutottak el, mint Kolozsvár, Székelyudvarhely, Torda, a történelmi határ vonala, Csíksomlyó, a Hargita, a Királyhágó vagy Marosvásárhely. Megemlékezéseket is tartottak az út során: koszorút helyezett el Salgótarján Önkormányzata a Tamási Áron emlékműnél, Orbán Balázs kopjafájánál, a történelmi határ utolsó, nemrég felújított 30-as számú bakterházánál és Csaba királyfi székelyudvarhelyi szobránál. Kivirultak körforgalmaink Minden jó, ha a vége jó! Megszépültek a salgótarjáni körforgalmak, így végre egy megyei jogú városhoz méltó kapu fogadja a városba érkezőket. Jó érzés az ápolt növényzetet látni, és a pasztellszínekben pompázó térformák mellett elhaladni. Mint ismeretes, a körforgalmak a Magyar Közútkezelő Kht. tulajdonában vannak, de ez év során a salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. gondozásába kerültek. Ezért kérdeztük meg a VGÜ munkatársait, milyen feladatok hárultak rájuk a körforgalmak parkjainak fenntartásakor. Jelenleg az 1700 négyzetméternyi parkfelületet kiemelt kategóriájú területként kezeljük, ami évente 8-10 fűnyírást, virágosítást és öntözést jelent. A szárazságtűrő, erős fű mellett egynyári és évelő növények pompáznak, így láthatunk begóniát, árvácskát, cipruskát, borboját, kecskerágót, levendulát, zsályát, buxust és rózsaloncot is mondta el lapunknak Feketéné Sörös Erika, Kommunális részlegvezető. Kenyeresné Barra Katalin, városüzemeltetési igazgatóhelyettes kérdésünkre elmondta, jelenleg három körforgalmi park gondozása tartozik a városhoz, de ez a szám jövőre ötre bővül. A zagyvapálfalvai és a Tesco melletti körforgalmak mellé megkapják a Füleki úti és a Salgó hídi fenntartását is. A Füleki úti körforgalom növényzete iránytűt formáz, és az északi irányt mutatja, a Salgó úti körforgalom pedig egy szökőkúttal ékesíti majd a várost. Várhatóan a jövő héten telepítik a kutat, utána következik a parkosítás, ami egyben egy 30 cm mély talajcserét is jelent, hiszen csak a jó talajba került növényektől várhatnak színpompás megjelenést. A téli időszakban, amikor a fagy miatt nem működhet a szökőkút, fényoszlopokkal szépítik a közteret. Kenyeresné azt is kiemelte, hogy lehetőség szerint igyekeztek helyi vagy megyei vállalkozókat bevonni a munkálatokba, ezzel is erősítve a térség gazdasági keringését. A szökőkutas körforgalom a város megújulásának egyik szimbóluma lehet, hiszen az egykori gyárváros felett már elszálltak az évek, de a szökőkutak és hasonló meghitt, hangulatos köztéri létesítmények, valamint a csodálatos természeti környezetben fekvő völgyvárosi látkép kihasználásával, Salgótarján jó eséllyel válhat a térség turisztikai központjává. Z.T. Mi a véleménye a salgótarjáni körforgalmakról? Kiss László gumiszerelő: Jó véleményem van róluk. Korábban sokkal csúnyábbak voltak, most már mutatósak lettek. Szerintem mindenkinek jobb így. A növények nagyon szépek, gondolom nem kevés pénzbe került, de szerintem megéri a beruházást, ha így rendben lesz tartva. Kovács Györgyné nyugdíjas: Minden nap gyalog járok erre (Zagyvapálfalván, a szerk.) és nagyon jó érzés látni, hogy már nincs az a nagy gaz a körforgalmi szigeten. Gubics Gyula áruszállító: Nekem tetszenek, mert maguk az utak nem szűkek, kényelmesen lehet bennük haladni. Szép a növényzet, mivel minden nap erre járok, úgy látom, rendszeresen ápolják is. 13

14 Sport Interjú Kis Károly edzővel Remekül rajtolt az SBFC Nagyszerűen kezdte a 2008/2009-es szezont a Salgótarján-Baglyasalja FC NB III-as labdarúgó csapata. A fiúk lapzártánkig veretlenek, és a tabellán csupán két ponttal lemaradva a másodikak az éllovas Újpest B csapata ellen. Ennek kapcsán nyilatkozott lapunknak Kis Károly, az SBFC edzője. A szezon előtt gondolták volna, hogy ilyen jól fog szerepelni a csapat? Az előzetes célkitűzés az első hat hely valamelyikének megszerzése volt, és én bíztam benne, hogy ez sikerül. Ennek a bajnokságnak szerintem nagy hibája a tartalék csapatok szerepeltetése, mert így nem egyelőek a feltételek. Annak ellenére, hogy jelenleg másodikak vagyunk, itt négy-öt egyforma képességű csapat van, akik között a bajnoki cím eldől majd. A lehetséges NB II azért csak téma az öltözőben! Rutinos játékosok vannak a csapatban és tudják, hogy mindig csak a következő meccsre szabad koncentrálni. A feljutásnak úgy lenne igazán realitása, ha az Újpest nem lenne. Hiába, hogy ez csak az Újpest B csapata, azért több százmilliós költségvetésből, valljuk be, meg kellene nyernie a bajnokságot. Ennek ellenére mi szeretnénk meglepetést okozni. A szurkolók körében is egyre többször merül fel a magasabb osztály képe, milyen terhet ró ez a fiúkra? Ezt el kell tudni viselniük. Az biztos, hogy például a Putnok ellen is feszültebben kezdtük a mérkőzést, mint 14 egyébként. Én azt mondom, hogy amenynyi meccset csak lehet, nyerjünk meg, hogy minél tovább versenyben legyünk, és akkor majd meglátjuk az mire elég. Elég mélyről indultunk tavaly januárban, akkor a csapat még az NB III-ban is kieső helyen volt. Most meg szinte csalódottak a szurkolók, ha döntetlent játszunk. Kilenc hónap alatt eljutottunk odáig, hogy most már nehéz minket megverni és ezt nem szabad lebecsülni. Például a Magyar Kupában az a Kazincbarcika, aki ellenünk igencsak vitatható körülmények között jutott tovább, most már a nyolc közé jutásért játszik és búcsúztatta az NBI-es Vasast. Mintha itthon gyengébben szerepelne a csapat. Nyomasztja a fiúkat a hazai pálya? Nem erről van szó. A fiúk örülnek a szurkolóknak, a buzdításnak. A baj az, hogy az ellenfelek most már úgy jönnek ide, hogy beállnak védekezni, még az Újpest sem vállalta fel a ki-ki játékot. A Putnokról meg nem is beszélve, akik a második félidőt szinte végig az ötösön játszották. Idegenben sokkal inkább játszhatjuk azt, amit szeretünk, a kontrajátékot. Ezért mások az eredmények. Tehát nem arról van szó, hogy itthon Salgótarjánban játszott a magyar férfi kosárlabda válogatott Fantasztikus közönség, felemás eredményesség Szeptemberben két nagy volumenű eseménynek is otthont adott a felújított Városi Sportcsarnok. A férfi kosárlabda válogatott Európa bajnoki-selejtezői közül kettőt is ban játszott. Zsúfolásig megtelt a Sportcsarnok szeptember 3-án kora este. Ekkor zajlott ugyanis a Magyarország-Finnország férfi kosárlabda Eb-selejtezőmérkőzés. A szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek, melyet a magyar játékosok meg is háláltak. Alomszerű kezdést produkáltak, több mint tíz pontos előnyre tettek szert. Sajnos a finnek még a félidő vége előtt felzárkóztak, majd a fordulást követően átvették a vezetést, és azt végig meg is őrizzék. Így válogatottunk arányban alulmaradt északi rokonaikkal szemben. Keseregni azonban nem volt idő, hiszen három nappal később a bulgárokkal játszottunk. A fiúk ezúttal is remekül kezdtek, ám itt is jött egy hullámvölgy, és az ellenfél felzárkózott. Nemzeti csapatunk azonban nem hagyta ellépni a vetélytársakat, így a mérkőzés végig kiegyenlített csatát és hatalmas izgalmakat hozott. Alig volt már hátra a meccsből, amikor az eredményjelző két pontos bulgár vezetést mutatott. A magyar fiúknak tizenkét másodperccel a vége előtt adódott még egy utolsó lehetőségük arra, hogy pontot szerezzenek, és legalább döntetlenre mentsék a meccset. Ennél azonban több történt. Három másodperccel a vége előtt a triplavonal mögött álló Fodor Mártonhoz került a játékszer, aki rögtön el is dobta azt, a labda pedig a gyűrűben landolt. Így a közönség óriási örömére ra győzött a magyar válogatott az esélyesebb Bulgária ellen. Az események a remek kikapcsolódási lehetőség mellett arra is jó volt, hogy bebizonyítsuk, Salgótarján igenis szereti a sportot. Reméljük, a közeljövőben újra szurkolhatunk majd valamelyik nemzeti válogatottnak itt, a nógrádi megyeszékhelyen. KáBé feszültek a srácok, sőt örülnek, ha kijön a közönség, hanem egyszerűn más játékot kell játszanunk. Hányadik helyről szeretnék várni a téli szünetet? Mindenképp a dobogóról. Bízom benne, hogy versenyben leszünk az Újpesttel és éles lesz a bajnokság. Lehet, hogy túl nagy falat lesz, de bízom benne, hogy mégsem. Ne feledjük, hogy az UTE keretében vannak en, ráadásul közülük többen szerepeltek már az NBI-ben, nálunk meg gyakorlatilag nincs fölösleges játékos. Épp hogy tudjuk pótolni a sérülteket. Az Újpestet és a Vasast leszámítva, a többiekhez képest milyen körülmények között készülnek a fiúk? Erről mindig nehéz beszélni, és nem is nagyon szeretek, mert sokszor magyarázkodásnak tűnhet. Meg kell becsülni mindazokat, akik segítenek. Vannak hiányosságok, de én harcedzett vagyok ilyen téren, nem szoktam ezt annyira felfújni. Tesszük a dolgunkat, de azért elkelne még a plusztámogatás. Azt viszont merem jelenteni - pedig sok neves klubnál megfordultam -, hogy olyan szép Stadion, mint a Szojka Stadion, nincs máshol. Ezt kellene szépen rendbe tenni, hogy egyre többen jöjjenek ki, hogy újra egy valódi oroszlánbarlang legyen, mint régen. Persze ez évek kérdése, de elkezdtük és úgy néz ki, jó úton járunk. KáBé Ökölvívó serdülő OB A Heves megyei Felsőtárkányban rendezték meg október első hétvégéjén az ökölvívók serdülőbajnokságát, ahol Botos Tibor tanítványai, a Salgó Boksz Team versenyzői kimagasló helyezéseket értek el. A háromnapos országos megmérettetésre a Salgó Vagyon kft. segítségével jutottak el a fiatal salgótarjáni ökölvívók. A diákolimpiai bajnok Szőrös Márk sajnos már az első fordulóban búcsúzni kényszerült. A tarjáni fiúk közül azonban ketten így is hoztak haza érmet a viadalról: Bangó Edvárd aranyérmet, még Botos Dávid bronzérmet.

15 Sport Salgótarjánban járt a 49 országot összekötő váltó Március 27-én Rómából indult el a Világharmónia Futás európai szakasza, amely szeptember 17-én lépte át a magyar határt. A futók 22-én érkeztek meg Salgótarjánba. A World Harmony Run a világ legnagyobb váltófutása, amelynek célja, hogy a nemzetközi barátságot és egyetértést hirdesse. A harmóniát jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra, szerte a világon. Európában 49 államon haladtak át, összesen kilométert megtéve. Hazánkban 404 kilómétert futottak a nemzetközi csapat magyar tagokkal kiegészült sportolói, akik szeptember 22-én este érkeztek meg ba. A Fő téren Fenyvesi Gábor alpolgármester fogadta őket. Egy éjszakás pihenő után, másnap reggel keltek újra útra, hogy Somoskőujfalunál elhagyják Magyarországot és célba vegyék Prágát, ahol október 6-án a záróceremónia került megrendezésre. Azonban még mielőtt tovább indultak volna, Salgótarjánban kellemes ünnepi programon vettek részt: gyereksereg várta őket a Fő téren, a város pedig színvonalas műsorral és ajándékokkal kedveskedett számukra. El is mondták a futás távoli országból érkezett résztvevői, hogy nagyon megtetszett nekik a völgyváros és szeretnének minél előbb magánemberként is visszatérni. A Világharmónia Futás európai szakaszában fél millió ember vett részt, köztük azok a salgótarjáni atléták is, akik a határig elkísérték a többek között brazil, iráni, német, szerb, holland tagokból álló csapatot. Világszerte körülbelül egymillió ember kapcsolódik be ebbe a több mint két évtizede megrendezésre kerülő rendezvénybe, 5 kontinens száz országában. A futás Afrikában jelenleg is zajlik, ott hirdeti útján a reményt, a barátságot, és az örömöt. 15

16 Salgótarján, Fő tér 4. telefon: (06 32)

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató

Polgármesteri tájékoztató 1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. szeptember 14. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. 2015. szeptember 14-én frakció ülést tartottunk. Dániel Zoltán alpolgármester összehívta

Részletesebben

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 33367/2013. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére A szabad vállalkozási zónák kedvező feltételeket és kedvezményeket biztosítanak

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 3764/014 Javaslat szak-, és felnőttképzési klaszter együttműködés kialakítására Nógrád megyében, Salgótarján ipari térségében Tisztelt Közgyűlés! A Nemzeti

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző)

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző) SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tápiószecső, 2011.01.28. Készítette: Tábori Zoltán (korosztályos edző) 1 A Tápiószecső FC legfiatalabb játékosaiból

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2015. július 23. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Településfejlesztési

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Városházi krónika Békés Város Önkormányzati Híradója

Városházi krónika Békés Város Önkormányzati Híradója Városházi Békés Város Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2016. február XIX. évfolyam 1. szám Jelentős érdeklődés övezte az újévi állófogadást Idén tizedik alkalommal nyitotta ajtaját a békési

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT 2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Workshop - Jó gyakorlat börze Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Orando et laborando Imádkozva és dolgozva A szolgálati tevékenység iskolai szervezésének folyamata diákok tájékoztatása

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Napcsoda Hatvanban 2015

Napcsoda Hatvanban 2015 Beszámoló a Civil Alap öntevékeny, önszerveződő közösségeket támogató keret pályázatához Napcsoda Hatvanban 2015 A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány által szervezett Ezerszínű Világ című 10. Jubileumi

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16.

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Budapest Portál Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Tarlós István főpolgármester (jobbra) és Völner Pál államtitkár (balra) felavatja a Nepomuki Szent János rekonstruált

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása

A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása 1. ajtóin a feliratok a következők: I. szoba: Ebben a szobában hölgy, a másikban tigris van. II. szoba:

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került.

Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került. Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas rangú delegációja érkezett tanulmányútra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben