Magazin PATI KA. Bízzék gyógyszerészében! Agy a hasban? Lábak és idegek. Gyógyszertárunk ajándéka

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magazin PATI KA. Bízzék gyógyszerészében! Agy a hasban? Lábak és idegek. www.patikamagazin.hu. Gyógyszertárunk ajándéka"

Átírás

1 PATI KA GALENUS KIADÓ, A GYÓGYSZERÉSZEK KIADÓJA Magazin XIII. évfolyam 9. szám szeptember Egészségügyi ismeretterjesztô folyóirat Bízzék gyógyszerészében! Agy a hasban? Lábak és idegek Egészséget biztos kézbôl Gyógyszertárunk ajándéka

2

3 Nyílt levél az Olvasóhoz! A Szépmûvészeti Múzeum nemcsak a kiállításra járó érdeklôdôk igényeit igyekszik kielégíteni, hanem számtalan egyedi ötlettel, rendezvénnyel, nyári táborral, szakkörrel próbálja maga köré gyûjteni a mûvészetkedvelôk minden korosztályát. Nyáron én is részt vettem az egyik felnôtteknek szervezett kerámiatáborban, s állítom, több ról is igazi felüdülést jelentett. Egyrészt kiszakadva a napi munkából, egy teljesen eltérô tevékenység pihentetôül hatott ránk. Másrészt jólesô érzéssel fogadtuk a minket körülvevô emberi légkört. A szervezôk önzetlen munkáját, a témavezetôk végtelen türelmét és persze a szakemberek kivételes szakmai felkészültségét. Még a dohányzásra kijelölt helyen összegyûlt munkások is barátságosan köszöntöttek minket, idegeneket. (Pedig ma már a köszönés az ismeretlenek között nem divat.) Ezen túlmenôen még igazi feltöltôdést adott a szakkör társasága. Gyermeki kíváncsisággal néztük egymás mûvét, csodáltuk a másik ötletét, ügyes agyagozását. Örültünk egymás sikerének. Szóval nem a magyarokra oly jellemzô pesszimista siránkozás jellemezte társalgásainkat. Jó lenne azt hinni, hogy ez nem csak egy tovatûnô nyári álomhét volt, hogy ezek az érzések nemcsak erre a kis véletlenszerûen összeverôdött társaságra vonatkoznak, hanem az élet más területére is. Hogy tudunk egymásnak segíteni, és a másik sikerének örülni. Dr. Szarvasházi Judit fôszerkesztô-gyógyszerész A hely, ahová mindig bizalommal térhet be a 4. Középkori gyógyászat Európában Ruta Ruta graveolens Szegfûszeg Caryophylli flos 6. Bízzék gyógyszerészében! 8. Emésztôrendszeri galibák 10. Mediterrán étrend a jól mûködô emésztésért 12. A hasi görcsök fogságában 15. Másállapot 16. Agy a hasban? 20. A szájszag okai 22. Hurutos vagyok, cigizek COPD-s vagyok? 24. Ütôs téma: a stroke percen múlik az élet 28. Egy csepp figyelem Lábak és idegek SZEPTEMBER 30. Mindenki tehet az egészségéért! 32. A mellfolyás Szeméremtáji viszketés 33. Régebben szebb volt a hajam Készen áll ön a rendszeres testmozgásra? Fokozatos látásvesztés 39. Gyógyító vízben 38. Vegye, vagy vigye? 40. Egészséges közösségek 41. EgészségVonat a hosszabb életért 42. Hírcseppek 3. A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének (MOSZ) egészségügyi ismeretterjesztô folyóirata Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelôs kiadó: Fári István Kiadó és szerkesztôség: 1146 Budapest, Dózsa György út Bp. 70. Pf. 275 Internetelérhetôség: Szerkesztôség: Fôszerkesztô: dr. Szarvasházi Judit Korrektor: Szôke Hajnalka Telefon: (1) Fax: (1) cím: Kiadói telefon: (1) Fax: (1) cím: Hirdetési vezetô: Újvári Hajnalka Hirdetésfelvételi telefon: (1) , (1) cím: Elôfizetés: Kovács Irén Telefon: (1) Tipográfia, nyomdai elôkészítés: Stefán George Borítóterv: Simon Ilona Nyomdai elôállítás: Grafika Press Zrt Budapest, Monori u Felelôs vezetô: Farkas Tamás vezérigazgató Terjesztés: gyógyszertárakban Minden jog fenntartva! ISSN Megjelenik minden hónap elsô napjaiban a gyógyszertárakban. Ezt az újságot az Ön gyógyszertára vette meg Önnek!

4 XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM A GYÓGYSZERÉSZET TÖRTÉNETE Középkori 1. gyógyászat Európában 4. Európában a római birodalom bukása (i. sz. 476) és a keresztény egyház megszilárdulása az orvostudományt sötétségbe burkolta. A gyógyító tevékenységet az orvosok helyett a szerzetesek és a papok gyakorolták. Elvetették az antik világ nézeteit és a gyógyítás eszköze újra a mágia lett. Ettôl kezdve egészen a reneszánsz hajnaláig semmi fejlôdés nem következett be az orvostudomány területén. Így érthetô, hogy az üldözött tudósok az észak-afrikai arab városokban tömörülve új iskolákat alapítottak, ahol továbbfejlesztették az ókori görög tudásanyagot. Míg tehát az arab iskolákban virágzott a tudomány, addig Európára a sötét középkor telepedett. A gyógyszereknek újra varázserôt tulajdonítottak, akárcsak az ôskori népeknél, s az értelmes medicina helyét a babona váltotta fel. Ezzel magyarázható a középkori gyógyszerkincs, a ganajpatika összeállítása, amely a legkülönbözôbb állatokat kígyókat, gilisztákat különféle állati szerveket és azok kivonatait kínálta a betegeknek. A kígyó húsát pl. lepra ellen, a kecskevért maláriára, a földi gilisztát rákos fekély kezelésére használták. A kor legmisztikusabb növénye a mandragóra volt, mely sokáig úgymond jelképként lógott a patikák bejárata fölött. Enyinghi Török Bálintnénak csurgói kertjében az 1552-es összeírás már a növény korabeli népszerûségét jelezte. A 200 bokor tárkony, 15 bokor levendula stb. mellett 50 bokor szemet világító rutafût és 47 bokor zsályát is említ a feljegyzés. A népgyógyászat a rutafût többek között még reumára és látási zavarokra használta. Ez utóbbit késôbb a hivatalos gyógyászat is igazolta, mivel flavonoid-hatóanyagai közül a rutin az érfalakra gyakorolt pozitív hatása miatt ma is több gyógyszerkészítmény alkotórésze. Ruta RUTA GRAVEOLENS Pestis ellen használt ôsi növényünk a ruta. Pestis idején a rutával készült ecetet kell a szájban forgatni írja Csapó József a növényrôl. Talán ezért is volt oly népszerû a középkorban, a járványokkal teli idôszakban. A kolostorkertek mindegyikében megtalálható volt

5 Szegfûszeg CARYOPHYLLI FLOS A trópusi vidékeken termesztett örökzöld fa még ki nem nyílt virágbimbóját nevezzük szegfûszegnek. A kínaiak már a Han uralkodóház idejében (i. e. 266 i. sz. 220) ismerték, sôt igen kedvelt volt, mivel állandóan ezt rágták, ha netán a császár elôtt megjelennek, akkor illatos legyen a leheletük. Mint külföldi fûszert már a középkori Budai Jogkönyv ( ) is említi. Szegfûszeget rágcsáltak az emberek a járványok, fertôzések megelôzésére, vagy amulettként a belôle készült nyakláncot hordták. II. Lajos magyar király a budai felhévízi fürdôben szegfûmagolajjal illatosította a vizet. A legtöbb gyógyszerkönyvben hivatalos volt. Ma étvágyjavítóként és fertôtlenítôszerként használatos, de legnagyobb mennyiségben fûszerként kerül a kereskedelembe. Részlet Dr. Szarvasházi Judit: Az ember és a természet a gyógyszerészetben; Állati és növényi anyagok felhasználása az ókortól a XX. századig címû kiadványból. (Galenus Kiadó 2007.) 146, színes, gazdagon illusztrált album. Ára: 6900 Ft. A kiadvány 10% kedvezménnyel megrendelhetô a kiadótól SZEPTEMBER Könyvillusztráció: Középkori gyógyszertár; Brunschwig, Hieronymus: Das Buch der Chyrurgia. Augsburg, 1497 (Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, Budapest). Fotó: Vékás Magdolna 2. Üvegedény: Oleum ruthae; XVIII. sz. közepe (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest). Fotó: Vékás Magdolna 3. Növényábrázolás: Rutafû; Woodville, Wiliam: Medical botany. London, Phillips, (Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, Budapest) 4. Növényábrázolás: Virágzó ágvég; Schubert, G. H.: Naturgeschichte des Pflanzenreichs. 3. Aufl. Etzlingen, Schreiber, (Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár, Budapest) 5. Készítmény: Engolin (Galenus Gyûjtemény, Budapest). Fotó: Vékás Magdolna 6. Készítmény: Gingiton (Galenus Gyûjtemény, Budapest). Fotó: Vékás Magdolna SÉRVE VAN? Ha sérve van, forduljon hozzánk, mi specialistája vagyunk minden sérv ellátásának! Tanácsadás, méretvétel az alábbi helyeken és idôpontokban: Minden kedden Szent Imre Kórház A épület, Medica Humana GYSE Üzlet, Bp. XI. ker. Tétényi út 12; Medica Humana GYSE Üzlet, Bp. I. ker. Fô u (Battyhyány térnél); valamint minden kedden és minden szombaton Materia Medica Gyógyszertár, Bp. VII. ker. Rottenbiller u. 24. Képviseleteink Budapesten és minden megyeszékhelyen: Eger, Fônix Patika; Békéscsaba, Kígyó Patika; Gyôr, Aranyhajó Patika; Sopron, Lôvér Patika; Szombathely, Ezerjófû Patika; Veszprém, Gizella Patika; Zalaegerszeg, Kristály Patika; Siófok, Rendelôintézet, Semmelweis u em. 14.; Pécs, Aranykehely Patika; Szeged, Kristály Patika; Miskolc, Fehér Holló Patika és Vár Gyógyszertár; Szerencs, Alba Patika; Debrecen, MED-INCO GYSE Üzlet; Szolnok, Korona Patika; Nyíregyháza, Platán Gyógyszertár; Orosháza, Fehérkígyó Patika; Székesfehérvár, Alba Regia Gyógyszertár; Kaposvár, Ôrangyal Patika; Nagykanizsa, Revital GYSE Üzlet; Tata, Capricornus Patika; Tatabánya, Intermed GYSE Üzlet; Budaörs, Kôszikla Patika; Érd, Borostyán Patika; Salgótarján, Borostyán Patika; Hatvan, Lestyán Patika; Gyöngyös, Kígyó Patika; Kecskemét, Szent György Patika, Budai út 1. (belváros); Szekszárd, Remedia Patika. Információ: Spranz Kft Pilisborosjenô, Fô út 3. Tel.: (26) , Ha kádba lépni nehéz, ha a lépcsô gond a megoldás: a kádlift, lépcsôlift. Dectrade Kft Budapest, Rátz L. u. 25./b Tel.: (+36-1) Fax: (+36-1) Web: Ár: bruttó Ft Ár:? Kérem hívjon! Áruvásárlási hitellel is megvásárolható.

6 6. XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM Bízzék gyógyszerészében! A gyógyítás folyamatában gyógyszerész kollégáink rendkívül fontos pozíciót töltenek be, széles körû egyetemi képzettségük pedig munkájukat nélkülözhetetlenné teszi. PROF. DR. HANKISS JÁNOS BELGYÓGYÁSZ, ORVOS ÍRÓ Agyógyszer annyira hozzátartozik a gyakorló orvos, egy belgyógyász munkaköréhez, hogy alig van nap, amikor az ember ne lapozna bele valamelyik gyógyszerkönyvünkbe. Pláne ma, amikor naponta jelennek meg új szerek (amelyeknek persze csak kis része jelent újdonságot, általában már eddig is használt kémiai anyagok más gyár által készített változatai, pl. diklofenák, antihypertenzívumok). Ha hozzájutok, mindig szívesen átnézem a Patika Magazint is. Az ember még a felhasználóknak fogalmazott írásokból is meríthet, hiszen ezek jó részét is kiváló szakemberek írják. Hogy egy részüknek propagandisztikus háttere van, manapság nem feltûnô. A hirdetés nyilván nem korlátozható, így sokszor elmosódik a határ a szakember által írt összeállítás és egy-egy gyár hasonló formátumban elkészült ajánlója között. Nem részletezem itt azt a veszélyes szokást, hogy egyes újságokban, tévében olyan betegségekben, tüneteknél kínálnak hamis ígérgetést, amellyel a betegség idôben való felismerését és kezelését hátráltatják. A tévé elôtt sokszor fölháborodom az ilyen csodaszerek könnyed hirdetésén, mikor tudom, életveszélyes bajok bújhatnak meg a propagált tünetek mögött. Arról is érdemes lenne néhány szót ejteni, hogy a gyógyszerdobozokról is lekerült az adagolási javaslat. Tudjuk persze, hogy csak a vizsgáló orvos javaslata érvényes, de sokan elfelejtik a gyorsan végigmondott szöveget, s akkor még nagyobb hibát követhetnek el. A dobozokban lévô utasítás jól szolgálja a gyáraknak a felelôsség alól való kibújását, amellett olyan apró betûsek, hogy legtöbben olvasni se tudják. A gyógyszerész az orvos legfontosabb munkatársa a nôvér és az asszisztens mellett. Csak ebben a csoportmunkában, kölcsönös segítésben teljesedhet ki a jó gyógyítás. Több helyen leírtam, mennyit tanultam annak idején nôvéreinktôl, gyógyító orvosként pedig ma is számtalanszor hívom föl gyógyszerész kollégáinkat és kérek tôlük felvilágosítást hatástani, ár-, helyettesítô készítmények tekintetében, vagy hogy egy általam választott vakcina, gyógyszer kapható-e? Mint sok orvosnak, nekem is van(nak) patiká(i)m, ahová rendszeresen járok s ahol mindig a legkészségesebb segítséget kapom ben Orvosklubot alapítottam, amely nevét hamarosan Orvos-Gyógyszerész Klubbá változtattuk, jelezvén, hogy munkánk csak velük együtt lehet teljes ben hosszú eredménytelen próbálkozás után sikerült megalapítanunk a Magyar Orvosíró és Képzômûvész Kört, amely azóta is sikeresen mûködik. Az alapszabályban ragaszkodtam ahhoz, hogy tagjai orvosok mellett nôvérek, gyógyszerészek, állatorvosok is lehessenek, mert gyógyító munkánk csak velük teljes, így a szellemi gyógyítást jelentô mûvészi tevékenységben is velünk kell lenniük. Mindezt el szerettem volna mondani a mai idôkben, amikor a gyógyítóláncot oly sok pontján próbálják egyesek megzavarni. Ha pedig javítani szeretnénk munkánkon, emelni hatásfokát ami a gyógyítás soha meg nem szûnô törekvése, amikor kínlódunk attól, hogy sokszor beleütközünk a tudomány végességébe, elégtelenségébe, akkor a közös erôfeszítés az egyetlen, amely ebben elôrevisz.

7 2008. SZEPTEMBER Hatásos hajerôsítés mindenkinek Sok vendégem fordult hozzám elkeseredetten hajának minôsége miatt. Legtöbbjüknek vékony szálú, töredezett, fénytelen és gyenge volt a haja, a legnagyobb problémát azonban a fokozott hajhullás jelentette számukra. Az általam javasolt Biovanne hajerôsítô módszer hatására hajuk állapota jelentôs változáson ment keresztül. Néhány elégedett vendégem beszámolója biztatásul szolgálhat azoknak az olvasóinknak, akik hasonló problémákkal küzdenek. Második gyermekem születéséig nem volt problémám a hajammal. A szülés után nem sokkal azonban hullani kezdett, gyengévé, fakóvá vált és elvesztette tartását. Képtelen voltam jó frizurát készíteni belôle. Kipróbáltam többféle gyógysampont, de nem sokat segítettek. Komolyan kétségbe voltam esve. Aztán Anikó, a fodrászom elmagyarázta, hogy sokkal fontosabb a hajhagymák belsô táplálása, mint a külsôleges ápolás. Javasolta, hogy szedjem a Biovanne szépségvitamint, mert tapasztalata szerint ennek ideális az összetétele. Szakterületem és hobbim is a problémás hajak ápolása és kezelése. Meggyôzôdésem, hogy mindenkinek lehet erôsebb és dúsabb haja, de tenni kell érte. Sokaknak tudtam már segíteni ebben. Gyulai Anikó mesterfodrász írása. Néhány hónap alatt a hajam rendbejött, megállt a hullása, és sokkal erôsebb és dúsabb lett. Még a tapintása is teljesen megváltozott, most olyan jó érzés hozzáérni, beletúrni. Mag Júlia, 35 Gyerekkorom óta szép hosszú hajam volt. Két éve ôsszel erôsen hullani kezdett. Azt javasolták, hogy vágassam le, de ezt semmiképpen nem akartam. Az Anikó által ajánlott módszer segített: minden reggel és este 3 percet masszíroztam a fejbôrömet és szedtem a Biovanne-t. Azóta sokan megdicsérték, hogy milyen szép a hajam, de a legfontosabb, hogy én is elégedett vagyok. Majoros Krisztina, 31 Évek óta festetem a hajam, ami nagyon tönkretette: száraz lett, töredezett és hullott. Próbálkoztam speciális samponokkal, balzsamokkal, de a hatás nem nyûgözött le. Akkor döntöttem el, hogy kipróbálom a Biovanne-módszert, amikor olvastam Gyulai Anikó cikkét. Nagyon tetszett, ahogy leírta, hogy a hajunk, hasonlóan egy rózsabokorhoz, akkor lesz igazán szép, ha a gyökerei megkapják a szükséges tápanyagokat. Több hónapja szedem ezt a kapszulát és tényleg nagyon bevált. A hajam erôre kapott, szép és egészséges kinézetû lett. Megint van tartása, mint régen volt, és így könnyen kezelhetô. Csak ajánlani tudom azoknak, akik hasonló problémákkal küszködnek! Dávid Ferencné, 47 Fizetett hirdetés 7.

8 8. XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM Emésztôrendszeri galibák A nyárral nem mindenki számára ér véget az utazási szezon. Vannak, akik szívesebben kelnek útra ôsszel, kicsit meghosszabbítva a nyarat, vagy a téli hideget cserélik fel néhány hétre egy egzotikus ország napsütötte tájaira. Nyaraláskor sajnos gyakran elôfordul, hogy a várva várt kikapcsolódást gyomorproblémák és emésztési gondok keserítik meg. FORRÁS: A WGO/DANONE-CSOPORT EGÉSZSÉGES EMÉSZTÉSÉRT SZAKANYAGA 10 hasznos tanács az egészséges emésztés megôrzésének érdekében 1. Egyen gyakrabban kisebb mennyiséget, de az elfogyasztott étel energiatartalma ne legyen több! Étkezzen naponta lehetôleg ötször a 2 3 helyett! 2. Fogyasszon kellô mennyiségû rostot: egyen mind az öt étkezéshez zöldséget vagy gyümölcsöt, valamint több teljes ôrlésû lisztet tartalmazó, vagy hüvelyesekbôl készített ételt! 3. Egyen több halat, hetente legalább háromszor! 4. Használjon kevesebb zsírt, csökkentse a zsírban és olajban sütött ételek mennyiségét! 5. Egyen mindennap fermentált tejtermékeket, különösen olyan probiotikus termékeket, amelyek emésztôrendszerre kifejtett jótékony hatása bizonyított! 6. Lehetôleg kevésbé zsíros húsokat válasszon, mint például csirkét (bôr nélkül), pulykát, nyulat, esetleg sovány marha-, sertés- vagy bárányhúst! 7. Igyon több folyadékot, legalább 2 litert naponta, és fogyasszon kevesebb koffeintartalmú, alkoholos és cukrozott italt! 8. Étkezzen nyugodt körülmények között, és lassan, alaposan rágjon meg minden falatot! 9. Mozogjon rendszeresen és lehetôleg mellôzze a dohányzást! 10. Törekedjen az ideális testsúly kialakítására és megtartására, a túlsúllyal élôknél gyakrabban fordul elô emésztôrendszeri panasz!

9 Különösen igaz ez a távoli országokban, ahol a megszokottól teljesen eltérô ételek, italok kerülhetnek asztalunkra, és ezek elkészítési módja, a higiéniai körülmények is mások, mint az itthon megszokottak. De az érzékenyebb gyomrúakat akár a közeli mediterrán országokban is érhetik emésztôrendszeri problémák, leggyakrabban fokozott bélmûködés, illetve hasmenés. A szakirodalom ezt összefoglaló néven az utazók hasmenésének nevezi. Sokan közülünk a nyaralás alatt épp ellenkezô jellegû panaszokkal küzdenek és székrekedést tapasztalnak. Ennek kiváltó oka lehet a megszokott környezet elhagyása, az ódzkodás idegen illemhelyek használatától. Mit tehetünk, hogy a várva várt nyaralásból ne csak az illemhelyek emléke maradjon? Mindkét panasz enyhítésére már itthon felkészíthetjük emésztôrendszerünket. Tudományosan bizonyított, hogy a probiotikus tejtermékek fogyasztása segítheti egyensúlyba hozni és ellenállóbbá tenni a bélflóránkat. A nyaralás helyszínén az alapvetô higiéniai és táplálkozási szabályok betartása jelentôsen csökkentheti az ilyen típusú problémákat. Minél többször mossunk kezet, mert a baktérium okozta gyomorfertôzések legtöbbször szennyezett kézzel terjednek! Kerüljük azokat a nyers zöldségeket-gyümölcsöket, melyekrôl nem tudjuk biztosan, hogy megmosták ôket! Kerülendôk még a nyers hallal, tenger gyümölcseivel vagy nyers hússal készített ételek is. Legyen bôséges a reggelink, melynek fontos része mindennap egy friss probiotikus joghurt. Igyunk palackozott ásványvizet, mivel szervezetünk nincs hozzászokva más országok ivóvizéhez. Nyaraláskor hajlamosak vagyunk többet enni, mint a hétköznapokon. Figyeljünk ekkor is, hogy ne együnk összevissza és egyszerre túl nagy mennyiséget! Ismerkedjünk a helyi specialitásokkal is, de csak mértékkel fogyasszunk belôlük! A probiotikus tejtermékek segítik az emésztést, ezért az utazók hasmenése, illetve székrekedés esetén is egyensúlyba hozhatják bélflóránkat és ezáltal emésztôrendszeri panaszaink enyhüléséhez is hozzájárulhatnak. Mik azok a probiotikumok? A probiotikumok túlnyomó része tejsavbaktérium, általában a Lactobacillus, a Streptococcus és a Bifidobaktérium törzsek tagjai, amelyek jelentôs számban túlélik az emésztôrendszeren való áthaladást. Amennyiben nagy számban vannak jelen, aktivitásuk révén segíthetik az egészséges bélflóra kialakítását és egyensúlyának megôrzését, valamint javíthatják a természetes védekezôképességet. Egy tejtermék akkor nevezhetô probiotikusnak, ha legalább 10 6 /g koncentrációban tartalmaz élô probiotikus kultúrát a termék fogyaszthatósági ideje alatt. A probiotikus tejtermékeknek többféle, a szervezetre nézve kedvezô hatásuk lehet: Segítenek kialakítani és megtartani a bélflóra egyensúlyát. Támogathatják az immunrendszert. Rövidíthetik a béltartalom bélcsatornán való áthaladási idejét, ezáltal segíthetik a székrekedés kezelését. Enyhíthetik a hasmenés kellemetlen tüneteit. Egyesek csökkenthetik a haspuffadást. Csökkenthetik az ún. rossz, azaz LDL-koleszterin-szintet. A nyáron gyakran fellépô ún. utazók hasmenése megelôzésére is jól alkalmazhatók. Nagyon fontos, hogy napi rendszerességgel fogyasszunk probiotikus tejtermékeket, mert hatásukat csak hosszú távú alkalmazás esetén tudják kifejteni. Ügyeljünk arra, hogy olyan probiotikus tejtermékeket válasszunk, amelyek probiotikumtartalma és ezek kedvezô hatása tudományosan igazolt. Wörishofeni Darmpflege emésztést segítô tabletta Gyógynövényeket tartalmazó, emésztést segítô tabletta. A tablettában felhasznált növények hatóanyagai elôsegítik az emésztést, enyhe hashajtó hatásúak. Alkalmazható bélrenyheség, székrekedés (aranyér, sérv) és emésztési zavarok esetén. Gyógyszernek nem minôsülô gyógyhatású készítmény. Wörishofeni Nervenpflege nyugtató tabletta SZEPTEMBER Gyógynövényeket tartalmazó tabletta, melyre minden ma élô, idegileg túlterhelt embernek szüksége lehet. Ideges nyugtalanság, feszültség esetén célszerû kúraszerûen 2 3 hétig szedni naponta tablettát. Elalvás elôsegítésére lefekvés elôtt fél-egy órával 3 tabletta bevétele javasolt. Gyógyszernek nem minôsülô gyógyhatású készítmény. Kapható: gyógyszertárakban, gyógynövényszaküzletekben és a Drogerie Markt üzleteiben. Gyártó: Dronania GmbH, D Bad Wörishofen, Karl-Benz Str. 3., Németország Magyarországon forgalmazza: Volmix Kft Budapest, Thököly út 76. Tel.: (1) , fax: (1) honlap: A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelôorvosát, gyógyszerészét! 9.

10 10. XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM Mediterrán étrend a jól mûködô emésztésért Emésztôrendszerünk állapotát legnagyobb mértékben táplálkozási szokásaink befolyásolják, amelyeket három fontos aspektussal jellemezhetünk: mit, mennyit és hogyan eszünk. FORRÁS: WELL PR ÜGYNÖKSÉG Testünk jelzéseinek figyelembevételével, apró lépésekkel nagyon sokat tehetünk egészségünk megôrzése érdekében. Az egyik legfontosabb szempont az elfogyasztott ételek minôsége. Mit? Figyeljünk a rostfogyasztásra, ezért fogyasszunk naponta többször friss gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiôrlésû gabonából készült kenyeret, pékárut. Igyunk naponta 1,5 2 liter folyadékot (nyáron, nagy melegben többet is). Mediterránjellegû étrenddel azaz sok magas rosttartalmú élelmiszer, zöldséggyümölcs és hal, illetve telítetlen zsírsavak elônyben részesítésével, valamint a tejtermékek közül a probiotikus termékek rendszeres fogyasztásával könnyedén alakíthatunk ki egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozást, amely emésztôrendszerünk megfelelô mûködését is segítheti. Mennyit? Ügyeljünk arra, hogy naponta többször együnk kis mennyiséget. Nagyon rossz szokás és nagymértékben megterheli emésztésünket, ha például egész nap nem eszünk szinte semmit, este pedig nagyobb adag ételt veszünk magunkhoz. Napi négy-öt kisebb étkezés javasolt, ez kevésbé terheli emésztôrendszerünket, így könnyebben mûködnek ezek a szerveink. Hogyan? A táplálkozástudományi szakemberek egyetértenek abban, hogy az elfogyasztott táplálék minôsége mellett az sem mindegy, hogy milyen körülmények között étkezünk. Lehetôség szerint biztosítsunk nyugodt körülményeket legalább a fôétkezésekhez. Étkezési szokásaink átalakításában a következô tanács is segíthet: Érdemes néhány napig vagy egy hétig étkezési naplót vezetnünk, így objektíven láthatjuk, mit és mennyit eszünkiszunk nap mint nap. Dietetikus segítségét is kérhetjük, hogy megtaláljuk, mely rossz szokásainktól szabaduljunk meg, illetve hogyan tegyük azt.

11 A test üzen. Egészséges az emésztése? A régmúlt idôk emberei ösztönösen tudták, min is kell változtatniuk, ha betegségek kínozták ôket. A ma emberének sem árt azonban, ha tisztában van azzal, milyen folyamatok zajlanak le a szervezetben székrekedés esetén. Az emésztés egyénenként változó folyamat, így az emésztés is különbözô mértékû. A szervezet idôvel változik, és reagál a körülötte zajló eseményekre. Mivel az emésztési folyamat igen bonyolult, a vastagbél pedig egy érzékeny szerv, elôfordulhat, hogy ezért az emésztés megváltozik. Ilyenkor sokan nem tudják, hogy ez vajon normális jelenség-e SZEPTEMBER 11. Miért alakul ki a székrekedés? A székrekedés során a vastagbélben az izmok nem mûködnek megfelelôen: a perisztaltika átmenetileg leáll vagy nagyon lelassul. Ennek számos oka lehet. Ilyen az életkor és a nem, de ugyanolyan fontos szerephez jutnak a testi és a lelki tényezôk, például a stressz, a mozgáshiány, a hormonális változások, a betegségek és bizonyos gyógyszerek szedése. A székrekedés különbözô formái Különbözô embereknél különbözô módon jelentkezik a székrekedés. Fontos tisztában lennie azzal, hogy ön a székrekedésnek melyik formájában (akut vagy krónikus) szenved. Így a legjobb kezelést tudja választani. Ha bármilyen kérdése van emésztésével kapcsolatban, forduljon gyógyszerészéhez vagy kezelôorvosához, különösen akkor, ha ok nélkül változásokat észlel vagy ha fájdalmai vannak. Ha székrekedése van és a bevetett praktikák nem hoznak eredményt, és úgy érzi, hogy külsô segítségre van szüksége, a Dulcolax gyengéd, ugyanakkor hatékony megoldást kínál a bélrendszer természetes mozgásának serkentése révén. Fizetett hirdetés A székrekedés kezelésének lehetséges módjai Mindenki tisztában van vele, akinek már volt székrekedése, hogy ez a probléma milyen negatívan hat ki a mindennapi életre és az életminôségre. Kellemetlen érzéssel, puffadással jár és az érzelmi életre is befolyással lehet. A kiegyensúlyozott étrend, a rendszeres mozgás és a stressz csökkentése segíthet megelôzni a székrekedést, de nem szabad ezeket a tényezôket a legjelentôsebb oknak tartani. A Dulcolax drazsé, mely a világ egyik legkedveltebb hashajtója, jelentôs segítséget nyújt a székrekedés kezelésében. Speciális védôbevonatának köszönhetôen hatékonyan, ugyanakkor gyengéden hat. Hatásideje kiszámítható: 6 12 óra. Mindez azt jelenti, ha este beveszi a Dulcolaxot, reggel jelentkezik a várt hatás.

12 12. XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM A hasi görcsök fogságában Idônként szinte mindenkit gyötörnek gyomorés hastáji panaszok, legyen az görcs, fájdalom, diszkomfortérzés vagy más kellemetlen tünet. FORRÁS: A BOEHRINGER INGELHEIM SZAKMAI ANYAGA Aháttérben számos ok állhat: bizonyos betegségek vagy állapotok (például irritábilis bélszindróma, epe- vagy vesekô, epegörcs, menstruációs görcs), a rohanó életforma, a stressz, a rendszertelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód. Sokakat kínzó probléma Egy, a hastáji problémákkal és annak kihatásaival foglalkozó nemzetközi kutatás megdöbbentô eredményeket mutatott. A megkérdezettek közel kétharmada számolt be gyakori hasi diszkomfortérzésrôl, rendszeresen visszatérô hasi görcsökrôl és fájdalmakról. A tünetek jelentkezése sokaknál gyakran a legegyszerûbb napi tevékenységet, a mindennapi feladatok elvégzését is akadályozza. Úgy érzik, hogy a hasi görcs és a hasfájás negatívan befolyásolja az életvitelüket, sôt nemegyszer az utolsó pillanatban kénytelenek megbeszéléseiket, találkozóikat a kínzó fájdalmak miatt lemondani. A gyakori panaszok leginkább a munkahelyi teljesítményre gyakorolt kedvezôtlen hatásuk miatt aggasztók, hiszen emiatt sokan nem végzik olyan jól a munkájukat, mint szeretnék. A probléma kényes eredete miatt sokan nem tárják fel ingadozó hangulatuk és teljesítményük valódi okát, ami rossz fényt vethet munkájukra és megítélésükre. A görcsök gyakorisága egyénenként változó. Néhány embernél csak idônként jelentkeznek has- és gyomorgörcsök, emésztési zavarok vagy enyhe émelygés. A legtöbb válaszadónál azonban akár havi gyakorisággal jelentkezett hasgörcs, hasfájás vagy más hasi panasz, ráadásul a görcs nemritkán egyik pillanatról a másikra, rohamszerûen támadt, így a megelôzésére sem volt mód. Van megoldás? Legjobb módszer természetesen az egészséges életmódra való törekvés, a görcsös fájdalmak megelôzése, de ha már bekövetkezett a baj, a közvetlen görcsoldás a gyors segítség. A megoldást a gyógyszertárakban recept nélkül is kapható görcsoldó készítmények használata jelenti. Napjainkban már rendelkezésre állnak olyan természetes, gyógynövényalapú, hatékony görcsoldó gyógyszerek, amelyek célzottan a görcsösen összehúzódott izmokon fejtik ki hatásukat a hasban, ezáltal szüntetik meg a görcsöket és az azt kísérô fájdalmakat.

13 Fizetett hirdetés Gyermekkor: Okosít az omega-3 Könnyebben tanulnak és gyorsabban fejlôdnek értelmi képességeik az omega-3 zsírsavakat szedô gyerekeknek. A legújabb kutatások szerint az omega-3 bevitel hatására javult a gyermekek figyelme, koncentrálóképessége és memóriája, valamint jobb lett a felfogóképességük. TARI GABRIELLA Nyugat-Európában a figyelem középpontjába kerültek az omega-3 zsírsavak mint a gyermekek táplálkozásának fontos kiegészítôi. A legújabb kutatási eredmények szerint ugyanis a tengeri halakban található omega-3 zsírsavak segítik a gyermekek agyának fejlôdését. Javul a feladatmegoldó képességük és jobb tanulmányi eredményeket érhetnek el az iskolában. Az eredmények annyira meggyôzôek, hogy például a brit kormány azt fontolgatja, hogy az iskolásokat ezentúl nemcsak tankönyvekkel, hanem omega-3- mal is rendszeresen ellátja majd. Szakértônk, dr. Velkey Vera gyermekgyógyász nyújt segítséget a téma megismeréséhez. T. G.: Mik az omega-3 zsírsavak? V. V.: Az omega-3 zsírsavak hasonlóan a vitaminokhoz táplálkozásunk létfontosságú elemei. Legfôbb forrásuk a tengeri hal, melybôl heti g-ot ajánlott megenni. Ezzel szemben Magyarországon az átlagfogyasztás ennek kb. egynyolcada. Más szóval nyolcszor annyi halat kellene ennünk, mint eddig tettük, hogy biztosítsuk az optimális mennyiségû omega-3 bevitelt. T. G.: Milyen hatásuk van ezeknek a zsírsavaknak? V. V.: Az omega-3 zsírsavak egyik legfontosabb hatása, hogy javítják a gondolkodásért és az értelmi képességekért felelôs agyterületek mûködését. Az omega-3 zsírsavaknak több fajtájuk van, az egyik legfontosabb a DHA, mivel ez teszi ki az emberi agy kb. 30%-át SZEPTEMBER Ez a zsírsav alapvetô szerepet játszik az agyban levô idegsejtek közti kommunikációs folyamatokban. Az intelligencia és az értelmi képességek pedig ezen a kommunikáción alapulnak. Az omega-3 bevitel különösen akkor fontos, amikor a gyermekek agya a legnagyobb mértékben fejlôdik. T. G.: Eszerint a gyermekek intelligensebbek lesznek az omega-3-tól? V. V.: Az omega-3 nem csodaszer, nem tud Nobel-díjast faragni senkibôl, de segítséget nyújthat ahhoz, hogy a gyermekek értelmi képességei jobban fejlôdjenek. Egy vizsgálat például kimutatta, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknek étrendjét megfelelô mennyiségû omega- 3-mal egészítették ki, jobb lett a problémamegoldó és koncentrálóképességük, valamint gyorsabb lett a felfogásuk. Egy másik, 8 9 évesek körében végzett kutatás azt mutatta, hogy a rendszeresen omega-3-hoz jutó gyermekek 81%-a jobban olvasott, 67%-a jobban írt, 74%-a pedig jobb eredményeket ért el matematikából. A kutatók szerint a pozitív változások hátterében a koncentrálóképesség javulása áll. Ez különösen fontos lehet azoknál a gyermekeknél, akik szétszórtak és nehezen tudnak figyelni a feladatokra. T. G.: Milyenek a hazai tapasztalatok az omega-3 zsírsavakkal? V. V.: Az eddigi tapasztalatok rendkívül pozitívak. A legkiugróbb esetem az volt, amikor egy nehezen kezelhetô, közepes tanuló kisfiú szülei arról számoltak be, hogy gyermekük másfél év alatt kitûnô tanuló lett. T. G.: Milyen formában adják a gyermekeknek az omega-3-at? Hajlandóak-e ezt bevenni? V. V.: A halolaj általában nem tartozik a gyermekek kedvencei közé. Azonban létezik már olyan ízesített, kifejezetten jóízû omega-3 kapszula, amit a gyermekek örömmel szednek. 13.

14

15 Másállapot Mit gondol, csinálja-e a magzat? Az alábbiakban 16, a magzati tevékenységgel kapcsolatos állítást olvashat. Ha úgy gondolja, hogy az állítás helyes, az igen, ha nem ért vele egyet, a nem választ húzza alá. Majd adja össze helyes válaszainak számát és olvassa el az értékelést. FEUER MÁRIA pszichopedagógus 1. Idônként kortyol a magzatvízbôl. Igen Nem 2. Az anya hasfalának enyhe ütögetésére arrafelé rugdalózik. Igen Nem 3. Érzékeli az ízeket, és különösen szereti az édeset. Igen Nem 4. Felismeri az anya és az apa hangját. Igen Nem 5. Ujját szájába veszi, cumizik. Igen Nem 6. Fejét jobbra-balra forgatja. Igen Nem 7. Alvási-ébrenléti ritmusa van. Igen Nem 8. Érzékeli a fájdalmat. Igen Nem 9. Ha az anya cigarettára gyújt, a magzat szívverése felgyorsul. Igen Nem 10. Ha alvás közben erôs hanginger éri, felébred. Igen Nem 11. Érzékeli az anya lelkiállapotát. Igen Nem 12. Hallja az anya szívverését. Igen Nem 13. Pisil. Igen Nem 14. Felismeri az anya által gyakran hallgatott zenei dallamokat. Igen Nem 15. Érzékeli a fényt. Ha az anya kiül a napra, a magzat mozgékonnyá válik. Igen Nem 16. Az anya magzatához intézett beszéde fejlesztô hatással van a kicsire. Igen Nem Megoldás: Mind a 16 kérdésre igen a helyes válasz. Értékelés: 0 5 pont. Ön még keveset tud a méhen belüli élet titkairól. Sokkal kevesebb lehetôséget tételez fel az emberrôl, mint amire képes pont. Van elképzelése a magzati élet lehetôségeirôl, de valószínûleg igyekezett racionálisan megközelíteni a kérdéseket. Talán kevés teret engedett megérzéseinek, s ez akadályozta meg abban, hogy több pontot szerezzen. Legyen kissé játékosabb és rugalmasabb pont. Ön sok mindent tud az ember méhen belüli életérôl. Valószínûleg jól mûködnek az ösztönei és ráérez dolgokra. Remélhetôleg ezt a tulajdonságát az élet más területein is kamatoztatja. 16 pont. Ön érzékeny és rugalmas ember. Talán több mindent lehetségesnek tart a világban, mint általában az emberek. Ha nyitottsága kevés elôítélettel párosul, akkor önt a belsô szabadság jellemzi SZEPTEMBER 15.

16 16. XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM Agy a hasban? A legújabb kutatások szerint két agyunk van A felfedezés, mint minden, a régi rendszert felborító újdonság, megrázta a tudósközösséget. Dr. Michael Gershon New York-i anatómus- és sejtbiológusprofesszor tíz éve megjelent Second Brain (Második agy) címû könyvében írta le kutatási eredményeit. PROF. DR. KISGYÖRGY JÁNOS A feji központ nem irányítja a bélben lévôt, csak kommunikál vele. Aszerotonin nevû vegyület az agy mûködésében játszik fontos szerepet. Az ingerületátvitel folyamatáért felelôs, s jelenléte csak az agyi funkciókra jellemzô. Dr. Gershon a könyvében leírja, milyen nehezen sikerült elfogadtatnia, hogy az agyi ingerületátvitelben fontos szerepet betöltô szerotonin megtalálható a bélben is. E felfedezés óta eltelt két évtizedben újabb és újabb ingerületátvivô anyagokat fedeztek fel az agyban, amelyeket rendre megtaláltak a bélben is. A bélfal izomrétegei között ugyanis idegsejtek hálózata található a nyelôcsôtôl kezdve egészen a végbélig, és ennek a hasi agynak a mûködése nincs alárendelve a másiknak. A két teniszpályányi felületû bél ugyanannyi idegsejttel rendelkezik, mint a gerincvelô. Bár korábban azt gondolták, mûködését a feji agy irányítja, mára kiderült: a kettô közötti összeköttetést 90%-ban olyan idegrostok alkotják, amelyek a hasból visznek információt a fejbe. Ha ezeket az idegrostokat elektromosan ingerlik, vagy szorongás, vagy a tökéletes jóllét érzése fog kialakulni. Az ebbôl megszületô következtetés nem az lett, hogy igazából a has az úr, inkább egyfajta egység, a feji agy bélagy tengely mûködésérôl beszélnek. Az egységként mûködô tengely létét a hétköznapi tapasztalatok is alátámasztják, és nemcsak arról van szó, hogy ha valaki izgul, egyben hasmenése is van, vagy a stressz gyomorideggel járhat együtt, hanem a betegségek is egyformán megjelennek mindkét agyban. A Parkinson-kórt a bél idegsejtjein hamarabb lehet diagnosztizálni, mint a fejben, az Alzheimerkór elváltozásai a bélagyat ugyanúgy érintik; mindkét betegségnek krónikus székrekedés a hasi velejárója. A cukorbetegség idegsejteket pusztító hatása a bélben is jelentkezik, és a hasi agy idegsejtjei ugyanúgy függôvé válnak, ezért sújtja a morfinistákat lelassult bélmûködés. A feji agyra ható gyógyszerek a hasi agy mûködését is megváltoztatják, és mivel a hangulati állapotot szabályozó egyik molekula, a szerotonin 90%-ban a bélben termelôdik és csak 10%-ban a fejben, az is elképzelhetô, hogy az antidepresszánsok valójában a bélben fejtik ki hatásukat. A hasi agy termel benzodiazepint is, ami egyébként gyógyszerként elôállítva sok nyugtatószer hatóanyaga. A bélfalban lévô cannabinoidreceptorok lehetôséget biztosítanak arra, hogy az orvosi marihuánát ne annak euforizáló hatása, hanem a bélmûködést nyugtató, relaxáló tulajdonsága miatt fogyasszák a Crohn-betegségben vagy fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedôk. A természetben fellelhetô legerôsebb hallucinogén, a Mexikóban honos látnokzsálya másik különleges képessége, hogy a gyulladt bél mozgékonyságát csökkenti, azaz megszünteti a hasmenést. A hasi idegrendszer éppúgy túlingerelhetô, mint a feji, stressz hatására ugyanazok a molekulák termelôdnek benne, amelyek a fejben és amelyekrôl sokáig azt hitték, hogy csak az agy egy fontos része, a hipotalamusz képes termelésükre. A stressz a bél receptorainak ingerlékenységét fokozza, ezért a krónikus stressz során a bél érzékenyebbé válik a fájdalomra. A bélbetegek figyelme annyira a fájdalmas belükre összpontosul, hogy az egyéb fájdalom jóval kevésbé tûnik fel nekik. Egy kísérletben kimutatták, hogy e betegek a bôrüket ért fájdalomingert kevésbé veszik észre, mint a normál kontrollszemélyek. A hasi agy képes a tanulásra: a figyelem irányításának technikáival és a stresszre adott ösztönös reakció tudatosításával és módosításával pl. autogén tréning révén a bélbetegek állapota jelentôsen javítható. A 2000-es évek elején az egyik legtöbbet idézett tudományos cikk két japán kutató munkája volt, amelyben Kenji Kangawa és Masayasu Kojima beszámolt arról, hogy megtaláltak egy növekedésihormon-szerû molekulát, amelynek korábban már ismert volt a receptora a hipofízisben, a fejben. A molekula megtalálását az nehezítette, hogy nem ott termelôdik, ahol számítottak rá, hanem a gyomorban; ghrelinnek, azaz növekedést serkentônek nevezték el, a testsúlyszabályozáson kívül az idegsejtek növekedésében, az új helyzetekhez való alkalmazkodásban, azaz a tanulásban van szerepe. Második agyunk tehát ugyanolyan, mint a koponyánkban elhelyezkedô elsô: emlékezik, tanul, irányítja a viselkedést; idegsejtek hálózata alkotja, amelyben a kommunikáció többtucatnyi fajtájú ingerületátvivô molekula révén történik. Mivel ezek az ingerületátvivôk ugyanazok, mint a feji agy esetében, a termelésüket módosító szerek mindkét agy mûködését befolyásolják. Sôt manapság az is felvetôdött, hogy a hangulatot, az érzelmi és kedélyállapotot megváltoztató szerek valójában ezen a másik agyon fejtik ki a hatásukat. A dr. Gershon felfedezése nyomán megszületô új tudományág, a neurogasztroenterológia a gyomor-bél rendszer és az idegrendszer összefüggéseivel foglalkozik, szemlélete egyre inkább integrált, azaz nem azt vizsgálja, mi van elôbb, az idegesség és ennek nyomán a hasmenés, vagy a bélizmok feszülése és ennek következtében a szorongás, hanem azt mondja, hogy a testi és a lelki mûködések nem választhatók szét, ugyanannak az éremnek két át alkotják.

17 2008. SZEPTEMBER 17.

18 18. Fizetett hirdetés XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM Állítsuk meg a hajhullást! Létezik egy új lehetôség, mellyel hatékonyan vehetjük fel a harcot a hajhullás ellen. Dr. Kovács János bôrgyógyász fôorvoshoz sokan fordulnak segítségért olyanok, akiknek komoly gondot okoz túlzott mértékû hajhullásuk. A doktor úr most megosztja velünk tapasztalatait. Gyakran kelt aggodalmat, ha túl sok hajszálat találunk a fésûnkben, vagy hajmosáskor a lefolyóban. A jó hír az, hogy egy új hatóanyag-kombinációval és néhány tanács megfogadásával segíthetünk ezen a problémán. Dr. Kovács János bôrgyógyász fôorvossal beszélgettünk a hajhullás okairól és kezelési lehetôségeirôl. Tudja-e az orvostudomány, hogy mi okozza a hajhullást? A hajképzô folyamat központja a fejbôr alatt található hajgyökér, ez felelôs a hajszálak rögzítéséért és növekedéséért. A hajgyökeret rugalmas szövetek (ún. kollagénburok) veszik körül. A hajszálerek, amelyek a hajképzéshez szükséges tápanyagokat szállítják, e szöveteken keresztül jutnak be a hajgyökérbe. A legújabb kutatások szerint a hajhullást gyakran a hajgyökeret körülvevô szövetek megkeményedése okozza. Ez gátolja a vérkeringést, és ilyenkor a hajgyökér tápanyag-ellátottsága és anyagcseréje károsodik. Ennek hatására a hajgyökér elgyengül, deformálódik, és ez a hajszálak idô elôtti elvesztését eredményezi. Ezen felül más okok is állhatnak a hajhullás hátterében, pl. stressz, fogyókúra, bizonyos tápanyagok hiánya stb. Ilyenkor célzott kezelésre van szükség, melyet minél elôbb érdemes elkezdeni, mert a folyamat nagyfokú hajritkuláshoz vezethet. Van-e hatékony módszer a hajhullás megállítására? Sokféle módszer és termék létezik, ezek nagy részét kipróbáltuk. Az eredmények vegyesek voltak. Kiemelkedôen jó tapasztalataink vannak egy nemrég megjelent készítménnyel, az úgynevezett HairClinic kapszulával. Azoknál, akik ezt szedték, nagyon meggyôzô eredményeket láttunk. Hajuk állapotának javulása már néhány heti használat után tapasztalható volt. Két-három hónap alatt a készítményt szedôk haja láthatóan sûrûbbé és dúsabbá vált. Egyikük úgy fogalmazott, hogy olyan, mintha hajszálait valami rögzítette volna a fejbôréhez. Minek köszönhetô ez a különleges hatékonyság? A HairClinic kapszula hatóanyaga a Keratonil complex. Ez egy hajhullás ellen kifejlesztett hatóanyag-kombináció, mely intenzíven táplálja a hajgyökeret. Három nagyon fontos hatással rendelkezik. A legfontosabb, hogy küzd a hajgyökerek elgyengülése, deformálódása, ezáltal a hajszálak idô elôtti elvesztése ellen. Másrészt hozzájárul, hogy a hajszálak erôsen kapcsolódjanak a fejbôrhöz. Emellett segíti a keratin képzôdését, mely a hajszál építôanyaga. A keratin teszi a hajat erôssé és rugalmassá. A HairClinic kapszulát szájon át bevéve kell alkalmazni, így a hatóanyagok a vérkeringés útján célzottan jutnak el a hajszálak gyökereihez. Mit tehetünk még a hajhullás megszüntetése érdekében? Általános szabály, hogy hajmosáskor használjunk kímélô sampont és ezt mindig alaposan öblítsük ki! Az öblítés körülbelül ötször annyi ideig tartson, mint a mosás. Soha ne szárítsuk hajunkat túl forró levegôvel! Ha lehetôség van rá, hagyjuk magától megszáradni. Lehetôleg kerüljük a dauert és az agresszív hajfestékeket. A hosszú hajat tanácsos minél gyakrabban kibontva viselni. A túlságosan szoros hajgumik és csatok károsíthatják a hajszálakat. Csak jó minôségû, lekerekített végû vagy sörtéjû fésût, illetve hajkefét használjunk. Törekedjünk kiegyensúlyozott, vitaminokban gazdag táplálkozásra. Ezen tanácsok megfogadása tovább növelheti a HairClinic kúra hatékonyságát.

19

20 20. XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM A szájszag okai Az egészséges ép fogazatú embernek rendszerint nincs szájszaga. Ez legtöbbször valamilyen betegség jele. Gyakran az ember nem érzi, de ha tudomása van róla, pszichés zavarokat idézhet elô. FORRÁS: A COLGATE SZAKMAI ANYAGA Akellemetlen szag lehet állandó vagy idôszakos, és különbözô oka lehet. A fogszuvasodás és a fogágybetegség után a leggyakoribb panasz, amivel felkeresik a páciensek a fogorvost. Az okát minden esetben meg kell keresni és kezelni kell! Az okok A legegyszerûbb eset, ha a panasz valamilyen étel, ital fogyasztásával (fokhagyma, hagyma, alkohol, erôs fûszer), cigarettázással függ össze. Ez természetesen átmeneti, múló probléma. Alapos fogmosás és szájöblítô használata után a jelenség könnyen megszüntethetô. A szájszagot 85 90%-ban azonban szájüregi eredetû jelenségek okozzák: rossz szájhigiénia különösen, ha ételmaradék marad a fogak között, fogágybetegség, rossz fogászati kezelés, helytelenül tisztított fogsor, tályog. A szájüreg lágy szövete a szájnyálkahártya az elsôdleges forrása a szájszagnak. A nyálkahártya folyamatos sejtleválása és újraképzôdése egy természetes védekezôfolyamat, mely megelôzi és korlátozza a kórokozó baktériumok elszaporodását a szájüregben. (Természetesen a szájszagot kiválhatják különféle életviteli tényezôk is: szájlégzés, koplalás, hosszú beszéd, stressz, dohányzás, valamint bizonyos gyógyszerek.) A szájszag forrása A szájnyálkahártyán található biofilm baktériumai olyan anyagokat kezdenek el termelni, amelyek szájszagot okozhatnak. Nemrégen fedezték fel, hogy a nyelven található baktériumok különböznek a foglepedékben találhatóktól. A szájszag egyik oka a baktériumlerakódás a nyelven. A nyelvet a nyál kevésbé tisztítja és számtalan redôjében a baktériumok könnyen megtelepedhetnek. A kilélegzett kénvegyületek mennyisége 50%-kal csökkenthetô, ha a nyelvet megtisztítjuk. Szájhigiénia Tanulmányok bizonyítják, hogy megfelelô szájhigiéniával, vagyis a fogak és a nyelv tisztításával a szájszag megelôzhetô. A cukorka és a rágógumi és egyes hatóanyagok (pl. a klorofill) csökkentik a szájszagot, mert fokozzák a nyáltermelést és így mérséklik a szájszagot okozó baktériumok számát, de ne felejtsük el, hogy csak elfedik a szájszagot, az okot nem szüntetik meg. A szájszag megelôzésének optimális megoldása természetesen nem elfedni vagy semlegesíteni a már képzôdött szájszagot, hanem csökkenteni vagy eltávolítani a baktériumokat a szájnyálkahártyáról és így megszüntethetô a szájszag forrása. A legjobb megelôzés a fogmosás amely csak 30%-kal csökkenti a szájszagot valamint a nyelv szakszerû tisztítása. A nyelv mechanikus tisztításával még tovább csökkenthetô a kilélegzett kénvegyületek mennyisége és ezáltal a kialakuló szájszag is megelôzhetô. A leváló sejtektôl, baktériumoktól és minden egyéb ételmaradéktól a rágás és nyelés során megszabadulunk, de a biofilm baktériumok ellenállóbbak, ezért fontos a fogak és a lágy szövetek nyelv mechanikus tisztítása. A fogkefe A megfelelô szájhigiénia eléréséhez a legnagyobb áttörést az olyan fogkefék kifejlesztése jelenti, amelyek segítségével eltávolíthatók a leváló hámsejtek és baktériumok a fogakról, a nyelvrôl, a pofa és az ajkak nyálkahártyájáról. Egyes új típusú fogkefék megfelelnek ezen kritériumoknak. A növények zöld levelébôl nyert klorofill dezodoráló tulajdonsággal rendelkezik, valamint csökkent bizonyos enzimatikus bomlási folyamatokat, melyek a kellemetlen szagok keletkezéséhez vezetnek. A természetes hatóanyag a szájés testszag keletkezését a szervezeten belül gátolja.

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Hova filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Hova

Részletesebben

ORAFLOR. A szájflóra kutatás innovatív termékei

ORAFLOR. A szájflóra kutatás innovatív termékei ORAFLOR A szájflóra kutatás innovatív termékei A szájflóra A szájban élő organizmusok összessége. A szervezet egészségi állapotának egyik fontos tényezője és tükre Elsődleges feladata a védelem. Folyamatosan

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

INFUSION. TIENS prémium teák

INFUSION. TIENS prémium teák INFUSION TIENS prémium teák TIENS TEÁK, HOGY JÓ NAPJA LEGYEN A tea az egyik legősibb és legnagyobb becsben tartott ital a világon. Elkészítésének módja és fogyasztása régóta fontos részét képezi a kínai

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

TIENS EGÉSZSÉG KÖR ELMÉLET

TIENS EGÉSZSÉG KÖR ELMÉLET 1 Tartalom: Az egészségről mi az egészség az egészség alatti állapot veszélyei az egészség faktorai A kínai egészségmegőrző kultúra története módszerei és lényege A egészség kör elmélet tisztítás, pótlás,

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA V. évfolyam 11. szám, Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A CIRKULIN VALERIÁNA KOMLÓVAL MITE/FORTE BEVONT TABLETTA, ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?

BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A CIRKULIN VALERIÁNA KOMLÓVAL MITE/FORTE BEVONT TABLETTA, ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? BETEGTÁJÉKOZTATÓ Cirkulin Valeriana komlóval 80 mg/20 mg mite bevont tabletta Cirkulin Valeriana komlóval 160 mg/40 mg forte bevont tabletta macskagyökér száraz kivonata és komlótoboz száraz kivonata Olvassa

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ. HERBÁRIA Cukordiétát kiegészítõ. filteres teakeverék 20 x 1,5 g (Herbária Zrt.)

BETEGTÁJÉKOZTATÓ. HERBÁRIA Cukordiétát kiegészítõ. filteres teakeverék 20 x 1,5 g (Herbária Zrt.) BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielõtt elkezdené a gyógyhatású készítményt alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. E recept nélkül kapható gyógyhatású szerrel Ön enyhe, múló panaszokat kezelhet

Részletesebben

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA V. évfolyam 7. szám, Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

HA SZERENCSÉD VAN, A NYARALÁS SZÉP EMLÉKKÉ VÁLIK Tévhitek a hepatitis A és B vírusról

HA SZERENCSÉD VAN, A NYARALÁS SZÉP EMLÉKKÉ VÁLIK Tévhitek a hepatitis A és B vírusról LEBARNULSZ VAGY BESÁRGULSZ? HA SZERENCSÉD VAN, A NYARALÁS SZÉP EMLÉKKÉ VÁLIK Tévhitek a hepatitis A és B vírusról Utazás előtt kérj Twinrix kombinált hepatitis A és B vírus elleni védőoltást, mert... Az

Részletesebben

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből TIENS KARDI Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal A világ legtisztább vizeiből Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal Ez

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Asztma kisokos. Név: TAJ szám:

Asztma kisokos. Név: TAJ szám: Köszönjük mindazon Gyermektüdôgyógyászok és Szülôk közremûködését, akik véleményükkel hozzájárultak az Asztma Kisokos megszületéséhez. GlaxoSmithKline Kft. 1124 Budapest, Csörsz utca 43. Telefon: 06-1

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt! Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget

Részletesebben

Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest

Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Ayurveda és a méregtelenítés 2. rész 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány Kht. Ügyvezető

Részletesebben

KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK

KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOMT RÉSZBEN LEÍRTAKRA. 1. Masszázsgolyó: különböző, szárított gyógynövényekkel töltött, stamppel végzett masszázs. A stampeket forró vízbe vagy gőzbe

Részletesebben

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Egészségnap III. Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő

Részletesebben

Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán

Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán Rabi Anna,Varró Mónika Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet,Onkológiai Osztály,Budapest

Részletesebben

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN!

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! A FOLYAMATOSAN NÖVEKVÕ LEVEGÕSZENNYEZÉSSEL EGYENES ARÁNYBAN NÖVEKSZIK A LÉGÚTI BETEGSÉGEKBEN SZENVEDÕK SZÁMA, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEKNÉL. HASZNÁLD A TERMÉSZET EREJÉT //

Részletesebben

FOGÁGYBETEGSÉG OKA, TÜNETEI ÉS KEZELÉSE MIT TEHETÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGES FOGÁGYUNKAT?

FOGÁGYBETEGSÉG OKA, TÜNETEI ÉS KEZELÉSE MIT TEHETÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGES FOGÁGYUNKAT? FOGÁGYBETEGSÉG OKA, TÜNETEI ÉS KEZELÉSE MIT TEHETÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGES FOGÁGYUNKAT? Dr. Csicsai Adrienn 2011. október 1. A civilizált emberiség 96 %-nak a fogazata nem egészséges: az 50 év felettiek

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások Megjegyzés: Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosításait értelemszerűen a referencia-tagállammal

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI Az erekben keringő vér nyomást fejt ki az erek falára: ez a vérnyomás. Szabályozásában részt vesz a szív, az erek, az agy, a vesék és

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Végtagfájdalom szindrómák

Végtagfájdalom szindrómák www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Végtagfájdalom szindrómák Verzió 2016 1. Bevezetés Számos gyermekkori betegség okozhat végtagfájdalmat. A végtagfájdalom szindróma" egy általános kifejezés

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál Vásárlói vélemények Vásárlói vélemények termékeinkrõl: A lentebb idézett - vásárlóink által adott - beszámolók hitelességét alá tudjuk támasztani. A bõvebb adatok teljes név, cím, telefonszám a szerkesztõségünkben

Részletesebben

Gynostemma. Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása:

Gynostemma. Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása: Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása: Valamennyien hallottunk már arról, hogy a ginzeng mennyire hatékonyan erősíti az immunrendszert és tölti fel energiával a szervezetet.

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Tények a magas vérnyomásról

Tények a magas vérnyomásról 4 Magas vérnyomás Dr. Rath Cellular Health TM sejtegészségi ajánlásai a megelőzéshez és a kiegészítő terápiához Tények a magas vérnyomásról: Dr. Rath sejtegészségi ajánlásai - Egészségi előnyök a betegek

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA EPOLAR Trio tabletta és rágótabletta Mielott elkezdené szedni

Részletesebben

Életerő, Sport és Fittség

Életerő, Sport és Fittség Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes

Részletesebben

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk.

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. Az eseteink túlnyomó részét neuro-, immunológiai eredetű kórképek adják.

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! ALKALMAZÁSI ELŐIRAT BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Glucobay

Részletesebben

HATÁRTALANUL TANULMÁNY II. 2012. március 24. Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközép Iskolában kitöltött tesztek eredménye:

HATÁRTALANUL TANULMÁNY II. 2012. március 24. Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközép Iskolában kitöltött tesztek eredménye: HATÁRTALANUL TANULMÁNY II. 2012. március 24. Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközép Iskolában kitöltött tesztek eredménye: 1. Hány éves Ön? A tesztet kitöltő erdélyi diákok 47.96%-a 17-18 év közötti

Részletesebben

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július Sporttáplálkozás Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Az egészséges ember számára megfogalmazott táplálkozási ajánlások érvényesek a különböző sporttevékenységet végzők számára is. Kiegyensúlyozott

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro PAPA Szindróma Verzió 2016 1. MI A PAPA SZINDRÓMA 1.1 Mi ez? A PAPA a pyogen arthritis, pyoderma gangrenosum és acne" (gennykeltő ízületi gyulladás, üszkös

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

5. Egészséges emésztés

5. Egészséges emésztés 5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges

Részletesebben

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK Kedvence egészsége érdekében úgy döntött, hogy segít neki elérni az ideális testsúlyát. Minden segítséget megkap ehhez állatorvosától és a rendelő munkatársaitól,

Részletesebben

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL 1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Egészségtudatosság, egészséges életmód felmérés Készült a Médiaunió számára A Szonda Ipsos 2008-ban elnyerte a Business Superbrand címet. HÁTTÉR ÉS KUTATÁSI MEGKÖZELÍTÉS A Médiaunió

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

A só- és színterápiáról röviden

A só- és színterápiáról röviden A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cinie 50 mg tabletta. szumatriptán

BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cinie 50 mg tabletta. szumatriptán BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cinie 50 mg tabletta szumatriptán Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. Tartsa meg a betegtájékoztatót,

Részletesebben

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály 2012. április 27. 13.00 feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc Kód: Türr István Gimnázium és Kollégium 1 1. Feladat: Szövetek

Részletesebben

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1) Mi a szerepe a HIV-vírusnak az AIDS kialakulásában? 2) Hogyan, milyen módon terjedhet a HIV-vírus? a, b, c, 3) Sorolj fel két olyan testnedvet, amely tartalmazhatja a vírust?

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Sumatriptan Orion 50 mg filmtabletta Sumatriptan Orion 100 mg filmtabletta.

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Sumatriptan Orion 50 mg filmtabletta Sumatriptan Orion 100 mg filmtabletta. BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Sumatriptan Orion 50 mg filmtabletta Sumatriptan Orion 100 mg filmtabletta szumatriptán Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Algoflex forte filmtabletta ibuprofén

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Algoflex forte filmtabletta ibuprofén Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Algoflex forte filmtabletta ibuprofén Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE)

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Hogyan diagnosztizálható? Az SLE diagnózisa a panaszok (mint pl. fájdalom), a

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Imodium kemény kapszula loperamid-hidroklorid

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Imodium kemény kapszula loperamid-hidroklorid BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Imodium kemény kapszula loperamid-hidroklorid Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Részletesebben

Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb

Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője Egy csomó gonddal kevesebb termékcsalád K OMPLETT összetételével segíti a kiegyensúlyozott bélflóra pótlást K ELLEMES fekete cseresznye-karamell és őszibarack

Részletesebben

Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel

Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel MAKROBIOTIKA INTÉZET Ételek Oktatás Könyvek Tanácsadás Fő az egészség a fazékban Fitten, vonzóan, tele energiával és kortalanul fiatalosan

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

Amit a magas vérnyomásról még tudni kell

Amit a magas vérnyomásról még tudni kell Amit a magas vérnyomásról még tudni kell Amit a magas vérnyomásról még tudni kell: tudnivalók és tippek Napjainkban a magas vérnyomás sajnos egyre több és több embert érint. Mára már úgy nevezett népbetegséggé

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. -

Részletesebben

Egy csomó gonddal kevesebb

Egy csomó gonddal kevesebb Egy csomó gonddal kevesebb 1. 4. Először csavarja a kupakot a nyíl irányába ütközésig! Csavarja le a kupakot! 2. 5. A kupakból az ampullába szóródik a hatóanyag. Az ampulla tartalma hígítás nélkül, azonnal

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Acidostop-ratiopharm 20 mg gyomornedv-ellenálló tabletta pantoprazol

Részletesebben

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait.

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait. Az utóbbi évtizedben egyike lett azoknak az alternatív kezelésmódoknak, melyeknek a népszerűsége a világ számos országában fokozódik. Ennek oka részben abban keresendő, hogy sokan szenvednek tartós stresszhatással

Részletesebben

FRISS LEHELET ABC. Hogyan szabaduljon meg a kellemetlen lehelettől? www.frisslehelet.hu

FRISS LEHELET ABC. Hogyan szabaduljon meg a kellemetlen lehelettől? www.frisslehelet.hu 2 Tartalomjegyzék Dr. Rácz László levele az olvasóhoz:... 4 1. A HALITÓZIS... 6 1.1. Oszlassuk el a tévhiteket!... 6 1.2 Mi is az a halitózis?... 7 1.3 Miért fontos a kellemetlen leheletről beszélni?...

Részletesebben

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni?

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni? Kedves Olvasó! Vaskút Község Önkormányzata által elnyert Egészségre nevelő életmódprogramok Vaskút községben elnevezésű pályázat keretein belül lehetőség nyílt ismeret átadó cikkek elkészítésére. A cél,

Részletesebben

Az anyagcseretípusok fejlődése 2.

Az anyagcseretípusok fejlődése 2. Kedves Olvasó! A Természetes EgyenSúly című online magazin 6. számát tartod a kezedben. Az anyagcseretípusok fejlődése 2. Dél-India csak az egyik példa, amelyen keresztül egy anyagcseretípus keletkezése

Részletesebben

MÜLLER ILDIKÓ Hagyományos erjesztésű zöldségek Funkcionális élelmiszerek Kistermelő MOBIL: +36-30-9420-665 i.muller@t-online.hu FERMENTÁLÁS A természet úgy alkotta meg a növényeket, hogy a bennük lévő

Részletesebben

Új Étrend-kiegészítők, vitaminok

Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Étrend-kiegészítők, vitaminok Az átlagos napi táplálkozás nem képes fedezni minden olyan tápanyag bevitelét, melyekre szervezetünknek szüksége van! Egészségünk megóvása

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben