Kov{cs Andr{s Péter. Multig{z. Ulpius-h{z Könyvkiadó

Átírás

1

2

3 Kov{cs Andr{s Péter Multig{z Ulpius-h{z Könyvkiadó Budapest, 2010

4 I. Mindenki fölött, dolgozik egy még hüjéb - helyezi némi helyesír{si hib{val szélesebb t{rsadalmi ösz-szefüggésbe Topor J{nos a saj{t munkaundor{t, ezt a vékonyka hajsz{lat, amely elv{lasztja őt attól, hogy rendes ember legyen, és amely oly sűrűn fedi nemzetünk üstökét, hogy b{rmilyen hőbörgésünkhöz s{msoni erőt ad. Mer' ugye - magyar{zza Topor J{nos -, mi a marcangi hét{gú rozsd{s öregany{mról beszélünk, hogy GDP meg foglalkoztatotts{g, mikor pénteken délbe dugó van az M7-esen Balaton felé? H{t dolgoznak ezek? Senki! Azt{n garamboloznak, persze, mert vezetni, azt egyik se tud, azt{n {ll az egész, pedig be van fizetve a benzinnel az utdíly! - okoskodik Topor, aki, b{r tud vezetni, még jogsija sincs, és vonattal bliccel mindenhov{. H{t így ad erőt a munkaundor b{rmilyen irigy, kicsinyes hőbörgéshez, amely ha értő fülekre tal{lna, Toport rögtön jelölnék a v{laszt{sokon. Topor J{nos azonban, b{r önzése a helyén van, túl tehetséges lett volna politikusnak. Na, azok is megérik a pézüket - véli a politik{ról. - Az egyik így, a m{sik úgy, azt{n te meg nem tudod, hogy mi van, tolvaly banda az egész. Én a magam részéről elnézést kérek Topor véleményéért, nemcsak a magva, de a helyesír{sa miatt is - higgyék el, nekem is szörnyen kellemetlen. Pedig Topor attól, hogy közhelyes ostobas{gokat gondol rossz helyesír{ssal, még nem buta. Sőt, kimondottan ravasz. Topor J{nos verhetetlen bajnok abban, hogyan kell nyom nélkül pénzt kicsalni m{soktól, és b{r csal{sainak lajstroma végtelen, még mindig

5 szabadl{bon tobzódik és virul - ahogy ő mondan{: él, mint Marci, csak nem olyan hevesen. Topor titka a természetesség. Csak semmi modoroskod{s, semmi mesterkéltség: teljesen {tlagosan öltözni, kinézni és beszélni - ez utóbbin még dolgozik -, és így gyanú, feltűnés, nyomok nélkül teheti azt, amihez a legjobban ért: mindenkit olyan hülyének nézni, amilyen. Mert, mondan{ Topor: Mindenkit, csak anyira lehet hűjére venni, amilyen, hűje valój{ban." Itt van péld{ul a biztons{gi őr, aki nem véletlenül ücsörög a zeneiskola port{j{n, akinek az a dolga, hogy minden és mindenki gyanús legyen neki. Ehhez képest, amikor Topor J{nos besét{l kék színű kant{ros melósnadr{gj{ban, ő csak erre gondol: Milyen jó, hogy én személy-, vagyon- és őr vagyok, nem kell kuliznom, mint ezeknek." Toportól pedig a biztons{gi kiskir{lyok arroganci{j{val csak annyit kérdez: - Hova-hova? -... A h{rf{ért... - v{gja r{ a kant{ros röpke haboz{s ut{n. A röpke haboz{s nem szúr szemet a mi őrünknek, mert h{t egy ilyen szót ő se tudna kiv{gni azonnal, és gyerekkorunkból magunkkal hozott csökevényességünk, hogy m{sok okoss{g{t is csak saj{t ostobas{gunk hat{rai között tudjuk elképzelni. - Ja... - bólint az őr maga elé. -...miért, mi a baj vele? Topor most megtorpan, és a pulthoz lép. Az őr kérdő tekintetének rétegeit h{mozva gyorsan r{jön: a beretv{lt üstökre redőzött, erőlködő kív{ncsis{g nem azt firtatja, hogy milyen meghib{sod{sa lehet egy h{rf{nak, hanem csup{n t{mpontot akar ahhoz nyerni, hogy - mi az a h{rfa. Topor teh{t a pulthoz lép, mélyen az őr szemébe néz, és azt mondja: - A megrepett kereszthevedert kell fixatúrral kikenni, és egy hangol{s, is r{férne.

6 Az őr lelki szemei előtt erre az inform{cióra h{rfa néven nagyon sok hangszer jelenik meg a git{rtól a csembalón {t az üstdobig - b{rcsak ő is néven tudn{ nevezni őket! De ahelyett, hogy ezen erőlködne, üveges tekintettel csak ennyit szól: -... Aha. És elviszi? Topor zavara ezúttal a röpkénél kicsit jobban elhúzódik. Nem vit{s, eredetileg ez volt a sz{ndéka. Elvinni. Fogni egy hangszert, és csak úgy kisét{lni vele. De miért pont a h{rf{t mondta ennek a nyakkendős gigaóvod{snak? H{ny kiló lehet egy h{rfa? És egy{ltal{n, melyik is a h{rfa? A metróban a kaller m{r egy lapra szerelt bútorért is pampog, nemhogy egy h{rf{ért. Na, most m{r mindegy. Topor így v{laszol: - Ha be tudom, itt hangolni, nem viszemel. L{thatóan mindketten nagyon megkönnyebbültek. Az őr is. mert ha elviszik a h{rf{t, megtudja, mi az, ha meg nem, akkor nem kell papírokkal vesződnie; Topor is, mert m{r most tudja, hogy ak{rmilyen hangszer legyen is a h{rfa, nem olyat fog lehozni. Az őr berregtet. Topor pedig {tlép a kis h{rom{gú forgósorompón, amelyre Hermésznek, a tolvajok istenének bemutatott {ldozatul oly gyakran ny{rsalta m{r combj{t vagy a golyóit, {m Hermész ezúttal kegyes volt: a kék kant{ros nadr{g f{jdalommentesen {tjutott. A h{rfa tényleg nem menne" - l{tja be Topor. és alig telik el öt perc, m{ris kifelé jön egy tub{val. - Legyen szíves... - ki{lt az őrnek, közben nem győzi úgy fogni a tub{t, mint egy h{rf{t. Újabb kerregés. Topor {gyék{hoz megint kegyes volt a forgósorompó - nem úgy a tub{hoz. Az ütközést egy kongó csattan{s visszhangja repítette hírül az egész előcsarnokban, és egy csúnya horpad{s őrizte meg a tuba fal{n.

7 - Hú, ez csúnya volt... Ezek szerint megtal{lta - mondja az őr. - Meg - mondja Topor. - De ez nem egy trombita? - kérdezi az őr, aki m{r a kong{sból is hallotta, hogy a h{rfa szóból itt a fa sehogyan se stimmel. - De igen - z{rja rövidre Topor. Nincs kedve vit{t nyitni afelől, hogy ő ezt eddig harson{nak ismerte. - Sz{llítólevél van? - kérdezi az őr. No, nem azért, mintha jogszerűtlenséget szimatolna, hiszen napon-ta tucatj{val hozz{k-viszik a hangszereket. Csup{n arra gondolt: a sz{llítólevélre biztos r{ van írva, hogy a trombita-e a h{rfa. - A sz{llítólevél - siet kifelé Topor - fönt maradt a h{rf{n, mindj{rt fordulok egyet azzal is. - És ezt hova viszi? - Megjavítjuk ezt is, mert behorpadt. Az őr, aki m{r l{tott krimit a tévében, hirtelen gyanút fog. - V{rjon. Azért viszi el, mert behorpadt. No de a horpad{s csak most keletkezett rajta a forgósorompón{l Igen, ezért viszem el. Topor arca sima és rezzenéstelen, az őr arc{t pedig több kérdés kanyarítja grimaszra: hogy először is ez most akkor milyen hangszer, és mi ez a behorpad{s-ódolog, és ha nem ez a h{rfa, akkor még visszajön-e a kant{ros a h{rf{ért, aminek a sz{llítólevelére hogy kerül r{ addigra, hogy behorpadt a trombita-izé? Az őr tudat{nak {llóvizét a régóta nem tapasztalt gondolat-{r éppen annyira borzolta fel, hogy ne jusson el az agy{ig: Topor egyenletes, lendületes léptekkel kilép a kapun a napfényre, és ahelyett, hogy a

8 hangszert letéve fordulna vissza a h{rf{ért, fütyörészve elindul a metró felé. Topor szakterülete a biztons{gi őrök. A vagyonvédő b{bok, akiknek a felelőssége nagy, de a bére alacsony, épp annyira alacsony, hogy ne érdekelje őket túlzottan a vagyon, amit védenek; hogy ne érdekelje őket h{rom percnél tov{bb, hogy egy hangszerrel kevesebb vagy több van-e, vagy legal{bbis jóhiszeműen bízzanak benne, hogy az ilyen tub{k előbbutóbb visszakerülnek. Ez a tuba speciel vissza is került, mert Topor J{nos nem tolvaj. Ahol Topor J{nos megfordul, ott senki sem okolhat senkit, csakis önnön balgas{g{t vagy hiszékenységét. Mert, ahogy ő mondan{: Mindenkinek a saj{t hüjesége a legféltetebb kincse, ez az amiért, minden pénzt megadnak." A horpadt tuba, a napfényben vakító t{rgyi bizonyíték teh{t imbolyogva tűnt el a metrólej{róban, ahol Topor az elé toppanó ellenőrök és az őt h{tulról nyomó tömeg között addig-addig ügyeskedett, míg a zsebéből előhal{szott, több hete kezelt jegyét véletlenül beejtette a tub{ba, és az némi r{z{s és rövid, de elviselhetetlenül zajos sk{l{z{s ut{n sem került elő, mígnem négy m{sodperc múlva megtörtént az, amiben Topor mindig bízik: a tömeg r{passzírozta a mozgólépcsőre; minden őr, ellenőr és rendőr színe elől beszippantotta őt a mélység. A tuba h{rom nap múlva bukkant fel a kisföldalattiból az Oper{n{l: egy frakkos alak cipelte mag{val természetesen és feltűnés nélkül az Operah{z gazdas{gi bej{rat{hoz, ahol az esti b{lt kiszolg{ló furgonok v{rakoztak. Hogy Topor J{nosnak volt-e frakkja? Nem. De szerzett. Gyorsan és pofonegysze-rűen, mert frakkot szerezni nem bonyolult. Kikönyökölt kordzakój{ban - amilyet b{rmilyen turk{lóban kapni - a Toldi Miklós Gimn{zium I. C oszt{lya oszt{lyfőnökeként mutatkozott be egy nappal ezelőtt egy körúti jelmezkölcsönzőben kezében list{val, amire egész oszt{lynyi - harmincnégy - frakkméret volt felírva

9 szalagaavatóhoz. A kölcsönzős nő két dolgot furcs{llt csak: miért ny{ron lesz a szalagavató, és ha koeduk{lt az oszt{ly, akkor miért lesznek frakkban a l{nyok is. Topor J{nos sem gondolhat előre mindenre, viszont improviz{cióban verhetetlen: Ez egy alternatív gimn{zium, keresztféléves oszt{llyal és enam... eminam...cip{lt l{nyokkal. És délut{n jön az egész oszt{ly, beszedték a pézt, a felelős oda is, adja majd, csak ő elvinné most az övét, mert nem akar a gyerekekkel együtt prób{lni. Nem mintha nem tudna kifizetni hatezer forintot egy frakkbérletre, de Topor J{nos mégiscsak Topor J{nos. Most elhozza, holnaput{n meg bekukkant, hogy voltak-e itt a gyerekek, nem voltak, nah{t, akkor ink{bb ő is visszaadja a saj{tj{t, és majd együtt elhozz{k az összeset akkor, ha ki lesz fizetve, ugye nincs harag. Ugyanezt tervezte a tub{val: kicsit kikalap{lja a horpad{st, {tgletteli, b{r az nem olyan szép, de legal{bb sima, azt{n visszaviszi a zeneiskol{nak, és ha reklam{lj{k a javít{s minőségét, megmondja, hogy ingyenes javít{s volt, arra meg nem vonatkozik szavatoss{g. De ezek még r{érnek holnap, mert ma még kell a frakk is, a tuba is. Egyetlen dolgot nem fog visszavinni: azt az ötven darab névjegyet, amelyen az {llt, hogy dr. B{rdos Elek közgazd{sz, a Főv{rosi G{ztan{cs elnöke, irodacím, telefon, fax satöbbi, és amelyből ezer darabot rendelt Topor J{nos egy nagy{ruh{z pici szolg{ltatój{tól B{rdos Elek nevében, de csak ötvenet gy{rtatott le és hozott el, mert ugye előbb meg kell mutatni B{rdos úrnak, akinek ha tetszik, akkor mehet a többi kilencsz{zötven, a végén fizetve, de szép legyen {m, dombornyomott, mert B{rdos úr igényes és kényes ember. Persze dr. B{rdos Elek nem létezik, csak azon az Ötven csillogó, ropogós névjegyk{rty{n, ami a tuba alatt húzza a frakk zsebét. Az Operah{z gazdas{gi bej{rat{n{l - minő meglepetés - egy biztons{gi őr {csorog, és morc tekintettel nézi a catering cég ki-be nyüzsgő egyenruh{s alkalmazottait. Merthogy egy b{lon

10 hétsz{z ültetett vendéget kiszolg{lni nagyon nagy munka. Az őr sok fur{t l{tott m{r életében - most éppen két p{stétomos t{l között l{t befelé baktatni egy tub{t. Topor nem v{rja meg, hogy az őr kérdezzen. - Szevasz jó, a kalya? Az őr szeme felderül: valaki a kedvenc tém{j{t hozta szóba. - Remélem - feleli -, b{r az ilyet nem nekünk főzik. - Ja - bólint Topor. - Bent meg mindenki puccba. Ha mi a zenekarral m{r leszerepeltünk, hozok ki egy kis süttit. - Az faja - biccent az őr. - Csipkedd magad, a többiek m{r rég bementek. Topor megtorpan, és csak úgy kív{ncsis{gból, csak fricsk{ból visszanéz: - A h{rf{s is? B{r az őr tétov{n bólogat, fejében sorj{s fogaskerekek közt ismeretlenül zakatol ez a szó: h{rfa. Biztos bement. Mindegy, lesz süti. Így jutott be Topor J{nos a Harmadik Budapest B{lra, ahova {llami vezetők, nagyv{llalkozók és fegyveres főmuftik érkeztek gyümölcsöző kapcsolatot építeni egym{ssal és Topor J{nossal akarom mondani, dr. B{rdos Elekkel. A felhajt{s valóban nagy volt odabent: potent{tok, szt{rügyvédek, bankigazgatók, bulv{rhősnők és nagypénzű v{llalkozók vegyültek egyetlen massz{ba, melyben a férfiak úgy feketéllettek a tarka estélyik és koktélruh{k között, mint a vattacukorba ragadt hangy{k. Topor hamar biztons{gba helyezte a tub{j{t, beélesítette a névjegyk{rty{it, és elindult a sűrűjébe. Itt-ott meg{llt, elcsevegett, szellemeskedett, névjegyk{rty{t cserélt, így mindenki tudta, hogy az a vékony, furcs{n beszélő, de nagyon természetes alak nem m{s, mint dr. B{rdos Elek. Ő pedig tudta, hogy az a köpcös, kopaszodó, bajszos ember az orsz{gos rendőr-főkapit{ny, az a borost{s, kölyökképű bonviv{n pedig a mostan{ban oly keresett büntetőügyvéd, aki a hírességeket is

11 védi; az a szúrós, hideg tekintetű, acélos kézfog{sú ember Vajnay Roland, egy új telekommunik{ciós cég, névjegye szerint a H{lózat magyarorsz{gi vezérigazgatója; amaz, az öregedő, fehér szak{llas tag valami fejes az [llambiztons{gn{l, a feleségének pedig csod{latos nyakéke van. Hejben vagyunk" - gondolta Topor J{nos, és előkapart egyet a néh{ny megmaradt névjegyk{rty{j{ból. - Egy b{rgyú tekintetű öreg és egy fukszos buksza." - [, üdvözlöm! Nah{t! Hogy s mint? - lépett oda poh{rral a kezében Topor J{nos a szak{llashoz. Amaz kérdőn, az emlékeiben kutatva nézett vissza r{. - Nem emlékszik m{r r{m, ugye? -- kérdezte derűsen Topor. - Igaz, hogy is emlékezhetne: régen volt m{r. - V{rjunk csak... - blöffölt {tl{tszóan az öreg, és miközben hunyorítva nézte Topor arc{t, prób{lt úgy tenni, mintha m{r a nyelvén lenne annak neve. Rendes körülmények között ez ostoba és m{r-m{r sértő prób{lkoz{s lett volna, de Topor pont erre sz{mított B{rdos! - mondta Topor, hogy könnyítsen az öreg kínlód{s{n. - B{rdos! - v{gta r{ az öreg mosolygó, de üres tekintettel. - B{rdos... - B{rdos Elek! Dr. B{rdos Elek! - könyörült meg Topor az öregen. B{rdos! H{t persze! - Csapta össze a tenyerét az öreg, és bemutatkoz{s helyett rögtön a feleségéhez fordult. Miért is kéne bemutatkozni? Az öreg most azért szégyelli mag{t, hogy nem ismerte meg B{rdost, holott ő nyilv{n tudja az ő nevét; Topornak pedig a j{tszma szempontj{ból mindegy is volt, hogy hívj{k az öreget. Az öreg teh{t az asszonyhoz fordult:

12 - Marik{m, emlékszel B{rdosra? Mit nem adott volna most az öreg, ha a feleségéből az öröm őszinte hangja tör fel: H{t persze, B{rdos úr, m{r ezer éve< Ehelyett az asszony mosoly gyan{nt kivillantott mű fogsorain szintén csak valami reszelős, blöffízű hang préselődött ki: - H{t persze... B{rdos úr... m{r ezer éve... És kezdetét vette az a p{rbeszéd, amelyet, annak ellenére, hogy egyik fél sem tud a m{sikról semmit, egészen sok{ig el lehet húzni lebuk{s nélkül. Az ilyesmi buszon-villamoson gyakori, amikor olyan ismerőssel tal{lkozunk, akiről régóta nem tudunk semmit, és akkor se voltunk r{ túl kív{ncsiak. A reggeli csúcsban tal{n még mérlegelünk is egy lesz{ll{st, de éjszakai j{raton ink{bb belemegyünk egy csúfosan felszínes, {tl{tszóan semmilyen beszélgetésbe. Az öreg pedig érezte: ez a tal{lkoz{s is egy olyan j{rat, amiről m{r faragatlans{g lenne lesz{llni. Az öreg kezdeményezett először, hogy kiköszörülje a megismerésben ejtett csorb{t. - És... amúgy... mi úlys{g? Még... még mindig ugyanott dolgozik? Igazi hülye. Bingó" - gondolta Topor, aki az ilyen beszélgetések nagymestere volt. - Nem, m{r {tkerültem a G{ztan{cshoz, főv{rosi szinten - újs{golta büszkén. - De gratul{lok az ön p{lyafut{s{hoz is, figyelgettem az elmúlt években, nagyon szépen alakult. Nan{, hogy szépen alakult - gondolta hozz{ mag{ban -, különben nélkülözött kisnyugdíjas lennél, a nagymutternek meg se a porcel{nfoga, se a smukk-ja nem csillogna úgy, mint a zselés szalon a Mikul{scsomagban." - Köszönöm szépen, nem panaszkodom - felelte az öreg. - És ön... ott lakik még?

13 - Igen, de, m{r megbocs{ss, nem emlégzem pontossan, hiszen régen volt, de mi tegezőttünk - tört elő Toporból a g{tl{stalans{g Persze... h{t persze, dr{ga Elek, bocs{ss meg... - De a nagys{gos aszonnyal, maradtunk a mag{zód{sban. - Ezen könnyen v{ltoztathatunk - villantott fogakat a d{ma. - Szervusz. - Szervusz, Marika. - Ő... nem is tudom... a te feleséged...- a szak{llas fent hagyta a hangsúlyt, nem tudva, hogy kérdezzen vagy {llítson. -...Éva? Csod{latos asszony volt - Topor op{los tekintettel révedt maga elé. - Hiszen emlékzel, a vil{g legjobb beijglijét sütötte. A szak{llas és a felesége zavartan pillantott egym{sra, és ha az őszinte érzelmek nem is, az illem azonnal a segítségükre sietett. - De mi történt? Olyan régen nem hallottunk felőletek... - Ezelőtt h{rom ével... egyszer csak... megf{z{snak indult... h{rom hónap alatt elvitte. - Topor hangja itt elcsuklott, és valahogy egy könnycseppet is előcsalogatott a bal szeméből. - Istenem... ez borzasztó... - mutattak egészen hihető részvétet szak{llasék. - H{t igen. De itt vagyunk, élünk, tov{bbkell, csin{lni. A gyerek ad erőt, benne tov{b él az anyja. - Tényleg, mekkora most a sr{c? - kérdezte az öreg. - Krisztike? Tizenhatéves. És tiszta annya. Képzeljétek, szerepel a nyitót{ncban. Miatta vagyok csak itt. - Tényleg? De b{jos! - olvadozott az asszonys{g.

14 - H{t igen. Egy ilyen nyitót{ncban pillanttottam meg az édesannyj{t is. B{rcsak az annyja égszereiben l{thatn{m ma! - Miért, mi történt? - kérdezte az öreg. - H{t nem emlékszel? - lepődött meg Topor. - Betörtek hozz{nk, mikor még Krisztike kicsi volt. Mindent elvitek. - Persze-persze - legyintett szórakozottan az öreg. -...És most szegény, kicsi, l{nyom ott fog t{ncolni csupasz nyakkal. De nem is az égszer a lényeg, hanem hogy ittlehetünk, az annyja emlékére. Az öreg megszorította az újra elérzékenyülő Topor kezét, Marika" pedig némi haboz{s ut{n leakasztotta a nyak{t díszítő dr{gaköves éket. - Add ezt oda neki. Majd t{nc ut{n visszaadod Ugyan... hova gondolsz... szó se lehet róla - Topor lélegzete nagyon hitelesen {llt el. - Dehogynem - szólt közbe az öreg -, ragaszkodunk hozz{. Majd t{nc végén visszaadod. - Ne... kérlek... - hebegett Topor - nyugtassatok meg, hogy bizsoux. Marika pajkosan sértődött meg: - Még hogy bizsu, h{t úgy ismersz minket? Ha Topor most kimondhatta volna, hogy hogyan ismeri őket... - Na jó - engedett végül. - De el ne mozduljatok innen. - Itt leszünk! Topor megölelte Marik{t, és megszorította a férfi kezét. Mert ugye az ember legféltettebb kincse a saj{t hüjesége" - gondolta, és kezében a

15 nyakékkel eltűnt a tömegben. Az öreg és a felesége a napi jó cselekedet kipip{l{s{nak jóleső érzésével néztek ut{na. - De furcs{n beszélt! - szólalt meg végül az öreg -... Te Marika! Ez ki volt tulajdonképpen? -...Fogalmam sincs... az hittem, te tudod. A gazdas{gi bej{ratn{l ücsörgő biztons{gi őr ölében egy kist{nyérnyi aprósütemény landolt, ahogy elhaladt mellette az imbolygó tuba, amiben valami nehéz és dr{ga csörgött. A csörgés csak akkor szűnt meg, amikor Topor a frakkj{tól megszabadulva egyszob{s pesti bérleményében fejjel lefelé fordítva megr{zta a hangszert, és abból két dolog hullott a kopott szőnyegre: súlyosan és rugalmatlanul egy önként {tadott dr{gaköves nyakék, majd könnyedén sz{llingózva egy régen lekezelt vonaljegy. Topor nem vette fel a földről a nyakéket - a vonaljegyet pl{ne nem -, csak {llt fölötte, gyönyörködött benne, és egyetlen k{ba pillanatra a mag{énak érezte. Egyetlen k{ba, m{moros, boldog pillanatra, amelynek mobiltelefon csörgése vetett véget. Topor pontosan tudta, ki hívja. Nagyon kevesen ismerték a sz{m{t, de azok olyan alakok voltak, akik az új sz{m{t is perceken belül kiderítik, hi{ba cseréli le. Ha teh{t megszólal a mobilja, mindig ösz-szerezzen. Miért kell neki akkor telefon? Hogy ink{bb azon zaklass{k, mint személyesen. Hogy ink{bb telefoncsörgést halljon, mint ajtókopog{st. Mindig n{la van, mindig fel van töltve, mindig be van kapcsolva, hogy kellő t{vols{gban tartsa az a szellemeket - és Topor mindig összerezzen a han^ j{ra. Hi{ba giccsesen l{gy és dallamos a csengőhang, Topornak eszébe juttatja, hogy nemcsak azok léteznek, akik a tenyeréből esznek, hanem azok is, akik a véréből inn{nak. És a mostani csörgéskor m{r pontosan tudta, hogy éppen ki akar a véréből inni. - Te vagy az, Zsir{f? - vette fel a telefont anélkül, hogy a hívó fél adataira pillantott volna.

16 - Nem vagyok Zsir{f, ezt m{r megbeszéltük - szisszent fel egy erőteljes férfihang a vonal túloldal{n, egy nyilv{nos telefon kagylój{ban. - Én a Mongúz vagyok. - Zsir{f. A férfi a vonal túloldal{n ingerülten és tehetetlenül sóhajtott. Mit tehet egy kettősz{zhét centi magas, gigantikus pénzbehajtó a gúnyneve ellen? Kettétörheti a csigoly{dat, péppé verheti a kopony{dat, ha nem fizettél. De hogy azért verjen laposra, mert egy olyan gúnynevet akasztott{l r{, ami roppant tal{ló, éppen ezért futótűzként terjed... Egy pénzbehajtó, aki, ha b{rhova belép, meg{ll a levegő, és a rettegő kuncsaftnak még hal{lfélelmében is valami kunkori vigyor tekergőzik a sz{ja sark{ra: hallod, ez tényleg egy zsir{f! - Mongúz - adott nyomatékot igaz{nak a férfi még egyszer, és egyben utolj{ra, mert érezte, hogy ez a p{rbeszéd m{r kínosan óvod{s. - Megvan a pénz? - Holnap délre meglessz - mondta Topor az ékszert becsülgetve. - Hol? - A Liget Pl{z{ban. - Holnap dél. Im{dkozz - mondta a Zsir{f, és maga is érezte: igen jó végszó ez. Topornak viszont nem volt ilyen cizell{lt dramaturgiai érzéke, és elköszönés helyett ennyit kérdezett: - Ugye nyilv{nos fülkéből hívsz? Nehogy lenyomozzanak, mi? -...Igen. - A Nyugati-alulj{róból, fogadjunk! A Zsir{fot meglepte Topor megérzése. Tényleg onnan telefon{lt, és e pillanatban l{tta is mag{t kívülről, szinte az alulj{ró túloldal{ról, ahogy a fülkék tövében papundeklibe takarózott hajléktalanok fölött {ll, akik úgy

17 tekergőznek kann{sbor-m{morban a l{ba körül, mint Indiana Jones talp{n{l a piramisok el{tkozott szellemei. L{tta, és szégyellte mag{t. - Honnan... honnan tudod? - Mert az egész v{rosban m{r csak ott van vonalas telefon - vigyorgott Topor, és b{r nem mondta, erre gondolt: Zsir{f vagy te, baszod, nem Mongúz." - És mibe, hogy a sz{momat egy cetliből t{rcs{ztad? - Na, ez speciel nem tal{lt - v{gott vissza a Zsir{f gőgösen. - Holnap dél, Liget Pl{za. Szép {lmokat. A Zsir{f letette a telefont. Tényleg nem cetliből t{rcs{zott: Topor sz{ma zöld alkoholos filccel volt felírva a telefonkészülék feletti csempére, olyan magasra, amit csak egy kettősz{zhét centis, gigantikus pénzbehajtó nevezhetne szemmagass{gnak.

18 II. Csete M{té nem szívesen mozdult ki otthonról. Miért kellene a lak{sajtót kinyitva a veszély t{tott sz{j{ba rohanni? Akad épp elég veszély lak{son belül is. És különben is, az ember ma m{r ak{rhol lehet, akkor is megtal{lj{k. Az Északi-sarkról alacsony frekvenci{jú hull{mokkal befoly{solj{k a tudatunkat. Ezek a hull{mok gyengülés nélkül jutnak {t a földkérgen, és arra vesznek r{ szuggesztív {llapotban, alf{ban, teszem azt, amire csak akarnak, szóval elég sok mindenre. Csete M{té péld{ul sosem szerette a tejet, két hónapja valamiért mégis issza. Pedig a tehéntej sem tehéntej m{r: egy z{rt térben, hormonokon felnevelt {llatból jön ki magas zsír- és koleszterintartalommal, ekcém{t és asztm{t okoz, teszem azt, sőt nőgyógy{szati problém{kat is, írjad csak be a Google-ba. Hogy miért f{jnak Csete M{ténak a nőgyógy{szati problém{k? Mert a csapvíz tele van hormonokkal és gyógyszer-melléktermékkel. Csak Pesten évi húsz tonna novamidazofen, soroljam még? F{jdalomcsillapítók, fogamz{sg{tlók anyagai, teszem azt. amik a vizelettel t{voznak, írjad csak be a Google-ba. Persze nem gond, jöhet ak{rmilyen r{kfene Csetének mindenre van otthon lefagyasztott oltóanyaga. Mad{r- és sertésinfluenza, sz{j- és körömf{j{s, hastífusz, s{rgal{z, hepatitis, kanyaró, és még sz{mos olyan egzotikus betegség, amikért nem is kell m{r keletre utazni. Mindenre van olt{sa, csakhogy nem adja be mag{nak. De nem {m. Majd bolond lesz. Mert a védőolt{sban nanorobotok vannak amikkel GPS-szerű egyéni helymeglokaliz{l{s lehet, és tudatfolyam-módosító gondolatir{nyít{s, végső soron {tprogramozz{k az agyadat, teszem azt. Írjad csak be a Google-ba.

19 Mert Csete nagyon jól tudta, mire megy ki a j{ték ezzel az egész H1N1 - mizéri{val. A védőolt{sban hímnemű nanorobotok vannak, akik m{r önmagukban is veszélyesek, mert ha mobilon hív péld{ul any{d, vagy annak vagy m{svalakinek az ismerőse, teszem azt, akkor ők nem is tudj{k, de abba a frekvenci{ba az adótornyokon keresztül a korm{ny - hogy a magyar vagy a ClA, azt nem tudom - belekódolja a parancsot, te meg mész és teljesíted. És az tudod, miért van, hogy védőolt{ssal együtt is voltak {ldozatok? Mert maga a H1N1 vírus tartalmazza a nőstény nano robotot, az oltóanyag meg a hímet. Na most, ha egy fertőzött kapja meg a védőolt{st, annak a vérében a hím nanorobotok azonnal, vagy ak{r a parancsot megv{rva, teszem azt, szaporodni kezdenek a nőstény nanorobotokkal, és huszonnégy vagy nem t'om h{ny leforg{s alatt besűrűsödik tőlük a véred, és a hozz{tartozóidnak azt mondj{k, hogy meghalt{l, de valój{ban az ő gépük leszel, élő szövet a fémv{zon. Írjad csak be a Google-ba. Dehogyis oltja he mag{t Csete M{té. És dehogyis megy ő sehov{. Csak ma. És csak megy és jön. Semmi kitérő, semmi manipul{ció. De ezt musz{j elintézni. Elmegy, és eladja a jegygyűrűjét. Az van ugyanis, hogy ez az egész forintroml{si hisztéria azért van, hogy mindenki aranyban tartsa a pénzét, mert ugye a pénz elégethető, de az arany nem; és ha m{r mindenkinek aranyban van a pénze, akkor egy bizonyos frekvenci{n pontosan kideríthető, teszem azt, kinél mennyi arany van otthon, és ha atombomb{t dobnak az orsz{gra, mert ugye vannak, akik ezt tervezik, akkor egyetlen nagy, l{ngoló-olvadó aranykohóv{ v{ltozunk, és ut{na a győztes nemzeteknek, akikről tudjuk jól, hogy kicsod{k, nincs m{s dolguk. mint hogy r{vegyenek egy m{sik leig{zott népet, a mold{vokat, teszem azt, hogy a radioaktív hamut lesöpörjék a tündöklő, ragyogó aranyról. De Csete M{té jegygyűrűje nem lesz idegen leig{zóké. Ha a feleségét le is csapt{k a kezéről, a gyűrűjét nem szerzik meg. Ink{bb maga v{lik meg tőle, b{r ezt tette volna a feleségével is.

20 Két éve v{ltak el. Csete röntgenasszisztens volt, az asszony nővérke. A probléma az volt, hogy míg a nő józanul, két l{bbal {llt a földön, addig a férfi idealizmus{t szép lassan megfertőzte a paranoia. Hi{ba l{tott {t mindenen, hi{ba fényképezett az ember velejéig, mégis félni kezdett. És minél több dologtól félsz, ann{l könnyebb újabbakkal r{d ijeszteni. Ha félsz a Balaton vizétől, mert nem tudsz úszni, akkor megnyugtatnak: nem is baj, mert a m{sokról le{zott naptej úgyis r{kkeltő. Ha ezt{n nem mész ki a napra, mert naptejjel sem akarod bekenni magadat, akkor felvil{gosítanak: tökmindegy, az UV a hosszú ujjú fehér pólón és a napernyőn {t is melanóm{t okoz. Csete néh{ny éve csup{n egyetlen dologtól félt, de attól zsigerből: hogy a felesége elhagyja öt. Különös, mégis törvényszerű, hogy az asszony p{r év múlva tényleg elhagyta, éppen e miatt a félelem miatt - illetve az ebből gyökeret eresztő gyanakv{s, paranoia és üldözési m{nia miatt, melynek gyorsan kapaszkodó ind{i nemcsak a feleségével, de a valós{ggal {polt minden norm{lis kapcsolat{t is megfojtott{k. Ma mégis nekiindul. Az ajtó lassan résnyire nyílik, mert nem elég a kémlelőnyíl{son kikukucsk{lni, attól még b{rki guggolhat a l{btörlőn a megfelelő pillanatra v{rva. A lifttel csak a m{sodikig szokott lemenni, onnan lépcsőzik egy emeletet. A buszon lyukaszt, az utc{n zsebkendőt tart az arca elé. A Liget Pl{z{ban a lifthez nincs bizalma, a mozgólépcső korl{tj{hoz pedig nem akar hozz{érni, mert ha hiszed, ha nem, mikor a gumikorl{t végigér a lépcsőn és újra elnyeli a géph{z, olyan dolgokkal kezelik le, teszem azt, amiket jobb nem összefogdosni, de ezt is nyugodtan beírhatod a Google-ba. Gyalog megy tel a Pl{za tűzlépcsőjén, egyenesen arra a szintre, ahol a Chile Silver ékszerbolt kirakata ragyog. A boltban a pult mögött egy jó húsban lévő, kopaszodó, ötven év körüli férfi ül, és érdektelen tekintettel ny{laz egy külföldi órakatalógust. Az ilyen embereket, az ékszerbizom{nyosokat és a mobiltelefon-neppereket m{r csak hivatalból sem lehet meglepni. B{rmit is raksz eléjük, az

21 szerintük ócska: m{r újonnan is avítt volt, azért senki épeszű ember nem adna egy fillért se, ő se tudja, hogyan adja majd el, de l{sd, kivel van dolgod, ad érte annyit, hogy legal{bb a buszjegyed meglegyen belőle. Ez az a hozz{{ll{s, ami csak egy kis üzletben, saj{t vad{szterületen működik; online {ruh{zban ezzel egykettőre éhen halna. Csetének rögtön gyanúss{ v{lik a fickó. Aki ennyire közömbös a saj{t és m{s porték{ja ir{nt, az biztosan orgazda. Csete belép. Egy fotocella jele megszakad, az ajtó finoman csengve jelzi az új vevő vagy eladó - a balek - jöttét. - Igen. - A férfi nem néz fel, nem is moccan. lapozgat tov{bb. Ez nem orgazda. Ez rosszabb. Ez m{r zombi. Biztos a mikrocsip, amit a gyorsfagyasztott kaj{kkal terjesztenek. Csetének megrendül a bizalma. Épeszű ember ilyenkor sarkon fordulna és elhagyn{ a boltot, de Csetének hirtelen megtelik az agya vérrel, a végtagjai bizseregni kezdenek, a pulzusa is megemelkedik kissé. - Igen! - szól a férfi, ezúttal kissé morcosabban, és felnéz az újs{gj{ból. Csete nem tudja, mit mondjon. Vil{gos előtte, mi folyik itt: orgazdas{g, pénzmosoda, esetleg illeg{lis bev{ndorlók a szolg{lati helyiségben - de mikor elindult otthonról, megfogadta, hogy nem csin{l jelenetet: túlad a gyűrűn, annyiért, amennyiért - még így is többet ér a pénz így most, mint később radioaktív hamu form{j{ban -, azt{n hazamegy, és csendben agyai tov{bb. - Csak... nézelődöm - mondja Csete, és közben nem nézelődik. Az eladó nem mer visszanézni az újs{gj{ba. Szemüvege fölött tekintetét egyenesen Csete arc{ba fúrja. Ez az a nézés, amit Csete m{r ismer. Ez az a nézés, amellyel mi, norm{lisnak vélt emberek azt gondoljuk az ilyen Csete-félékről: ez hülye. Ez egy igazi hülye. Ez az a nézés, amit a Csetefélék m{r megszoktak és megtanultak, {m ezt ők így értelmezik: úgy néz r{m, olyan gyanakvóan és ellenségesen, mint aki s{ros".

22 Ném{n nézték egym{st. Ez hülye" - gondolta az eladó. Ez s{ros" - gondolta Csete. Ezt a csendet törte meg az új vevő belépését jelző, finom csengés, tov{bb{ egy tuba, ami majdnem fellökte Csete M{tét, és egy ismerős, természetes hang, furcsa beszéddel: - Jónapot. Bizom{nyba, vesznek be? - 'Napot - köszönt az eladó, és kelletlenül tette le az újs{got. - Tuba nem érdekel. Tuba" - gondolta Topor, merthogy ő lépett be. - Ez az, tuba. Nem pozan. Tuba. Tudtam, hogy valami ilyesmi." Topor kelletlenül topogta körbe a par{ny. boltban Csetét, helyet keresve, ahova lerakhatja a tub{t. Csete sunyin és szúrósan figyelt. Topor végül a l{ba közé fogta a tub{t, és miközben zakója zsebében legújabb szerzeménye, a dr{gaköves nyakék ut{n kutatott, igyekezett úgy fordulni, hogy Csete ne l{ssa. De Csete l{tta. L{tta, és gyanakodott Az eladó a pult mögött fel{llt, és közelebb hajolt lőporhoz, érezve, hogy itt valami bizalmasról lesz szó. Csete pedig ném{n figyelt. Figyelte a megrogyott l{bai közt tub{val sum{koló Toport, figyelte eladót, aki egyszer m{r gyanúsan nézett r{ - figyelt és kombin{lt. Az a fajta feszültség izzott a levegőben, amit a vadnyugati filmekben a rosszfiú hathetes, mosatlan atlét{j{ra r{ sz{lló légy zümmögése és a kalap alól lecsurgó, poros verejték cseppenése tesz még elviselhetetlenebbé. De ez a h{rom itt frissen fürödve {llt egy légkondicion{lt pl{za üvegfalú ékszerboltj{ban. Topor Csetére nézett, Csete Toporra, az eladó ujjai pedig a pult alatt, biztos, ami biztos, elindultak a riasztógomb felé. Topor nem az a fajta volt, aki megfutamodik, de most úgy érezte, szerencsésebb lenne tém{t v{ltani. Zakója zsebében elengedte a nyakéket, és enyhén remegő kezével az eladó mögötti polcra mutatott. - Azok a lyeggyűrűk ott mennyibe kerülnek?