A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben"

Átírás

1 A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben Nyugat.hu június :48 A Szombathely hazai pályán legyőzte csütörtökön a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, ezzel 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, így készülhet a Szolnok elleni fináléra. Ezúttal a rutinos Mohammed maradt ki a fehérvári légiósok közül, a másik oldalon értelemszerűen Govens bekötött karral csak csak a kispadon foglalt helyet, a sérült Váradi viszont kezdett, hiszen muszáj volt, még a kabalafigura falcós sólyom is előkerült a hazaiak részéről a mindent eldöntő ütközetre. Taylor ma is gyenge büntetőzéssel kezdett, majd Lóránt verte meg Váradit a palánk alatt. Ennek ellenére három és fél perc alatt 9-2-vel kezdtek a vasiak. A 7. percben, Norfleet ziccere után, nél időt kért Dzunics. Extra volt a hangulat az Aréna Savariában. Folyamatosan súrolta a különbség a tízet, de az első negyedben nem lett meg, tal ért véget a nyitó felvonás.

2 Norfleet triplájával azonnal kétszámjegyűvé vált a differencia. Az etap derekán Tóth tett vissza egy támadó lepattanót, nél kialakult az eddigi legnagyobb különbség, a bajnok azonnal időt is kért. Meglepő fordulat, ezúttal a Szombathely volt brutális fölényben a palánkok alatt. Keller álma teljesült, két és fél perccel a félidő vége előtt, büntetőt dobhatott, először a párharc során, méghozzá hibátlanul nél egymásba futott két albás, mégis a vendégek dobhattak büntetőt. Gondban voltak a játékvezetők, hogy kire fújják a faultot, végül Perl kapta. Hosszú idő után tízen belülre került a címvédő, az utolsó percben, nél időt kért az ezüstérmes. Váradi emelte be második trojkáját, így a félidő es állással ért véget.

3 A Falco kezdte jobban a második játékrészt is, de aztán hamar visszajött a meccsbe a Fehérvár, nem egészen négy perc után, nél Szekulovicsnak kellett időt kérnie. Dzunicsot sokadik reklamálása után figyelmeztették. Nagyot esett a színvonal, nél az Alba kért időt. A hátralévő másodpercekben már nem változott az eredmény, továbbra is egyértelműen a tartalékos Falco dominált az enervált kék mezesekkel szemben.

4 Közel két percig egyik oldalon sem született kosár, aztán Pointer büntetőkből köszönt be. 6-0-val nyitott az Alba, három és fél perc után, nél időt kért a Falco. Pillanatok alatt rátettek egy lapáttal Norfleeték, az utolsó felvonás felénél volt az állás, időt kért Dzunics. Felrobbant az Aréna Savaria, Váradi a 37. percben kipontozódott. Govens ide vagy oda, esélye sem volt a címvédésre az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésen az Albának. A Falco az első másodperctől fogva maximális fordulatszámon pörgött, a bajnok viszont csak rohant az eredmény után, hiába. Pointernél ismét elszakadt a cérna, előbb lerántotta a derekánál fogva Borisovot, majd a teljesen egyértelmű sportszerűtlen fault után még reklamált a bíróknál, végül pedig felmutatta a középső ujját a szombathelyi B-középnek Nem csoda, hogy dalba foglalták a nevét, nem először a párharc során.

5 Kis idő múltán aztán hagyták dühöngeni az amerikait a vasi drukkerek, és hosszú-hosszú percekig éltették a saját csapatukat, illetve állva skandálták a bekötött kezű Govens nevét. Akitől aztán a lefújás után megkérdeztük, a döntőre nincs esély, de a válogatott szereplésre egyértelmű választ adott: Természetesen ott leszek, ott a helyem!.

6 Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Történelmet írtunk, a Falco korábban eddig még soha nem jutott egymás után kétszer is döntőbe a bajnokságban. Ez számomra nem szégyen, persze ez csak véletlen és szerencse... Na, de viccet félretéve, nagyon büszke vagyok a csapatomra, a játékosok maradéktalanul végrehajtották azt, amit kért tőlük a szakmai stáb. A közönség nagyon jól szurkolt, ma tényleg ők voltak a hatodik játékos a pályán. Nehéz volt, hiszen Govens nélkül álltunk fel, egy 50 %-os Váradival, az emberek többsége nem gondolta volna, hogy mi megyünk tovább. Nagyon jól dolgoztunk, felkészültünk, megvolt a stratégiánk, az egész ország előtt megmutattuk, hogy döntőbe tudtunk jutni. Sok mindent tudnék még mondani, de inkább hagyjuk. Köszönöm mindenkinek a támogatást, és remélem, hogy a döntőben is hasonló elszántsággal tudunk küzdeni. Braniszlav Dzunics, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Gratulálok a Falcónak, ma tényleg jobban játszottak, és sok szerencsét is kívánok nekik a döntőben. Mi elég rosszul kezdtük a meccset, nyoma nem volt annak az energiának, mint amit az előző meccseken láthattunk. Úgy érzem, ahogy kezdtünk, az nem volt megengedhető, ott el is dőlt minden. Akartunk, de nagyon kapkodtunk. Viszonylag sima lett, ez ezt eredményezte.

7 Powered by TCPDF (

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a

Részletesebben

Szrecsko Szekulovics: Most jobb, ha megyek

Szrecsko Szekulovics: Most jobb, ha megyek Szrecsko Szekulovics: Most jobb, ha megyek Starcsevics Ádám 2018. június 21. 15:18 Az ajtó mindig nyitva marad Falco számára, mert büszke az itt elért sikereire. Nyíltan beszélt konfliktusáról a VIP-ben

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

LELÁTÓ. Wwww.keruletufc.hu. Közel a címvédés!

LELÁTÓ. Wwww.keruletufc.hu. Közel a címvédés! LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja Közel a címvédés! 2015/IV. 41. szám CSAPATAINK 2005/2006-ban születettek Április hónapban folytattuk a munkát amit szezon elején

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

FC Bayern München - Borussia Dortmund 2: Csapat. Aktivitás: Mario Gomez. Luiz Gustavo. Franck Ribéry. Mario Mandzukic.

FC Bayern München - Borussia Dortmund 2: Csapat. Aktivitás: Mario Gomez. Luiz Gustavo. Franck Ribéry. Mario Mandzukic. Meccs: FC Bayern München Borussia Dortmund :... Csapat Csapat teljesítmény: Passzok Passz (db) Jó passzok aránya: ## Passzolt távolság (jó passzok): 77, m Lapos passzok: 7 db Lapos passz sikeresség: %

Részletesebben

Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC

Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC Szerzõ Bölcsföldi Zoltán 2013. September 19, Thursday 12:11 Völgység Portál Sorozatban hét mérkõzést megnyerve, a bajnokság alapszakaszának gyõzteseként

Részletesebben

Pontszerzések a madridi világbajnokságon

Pontszerzések a madridi világbajnokságon Pontszerzések a madridi világbajnokságon Ezúttal nem jött össze az éremszerzés a magyar karate versenyzőknek a felnőtt világbajnokságon. A Madridban keddtől vasárnapig rekordlétszámmal, 139 ország részvételével

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

Leány mini csoportbeosztás:

Leány mini csoportbeosztás: Leány kiemelt mini csoportbeosztás: A B C D BRSE KESI BEM-Nyírsuli Vasas EKF Eger Nyírsuli-Móricz Gödöllői RC BBRA MTK Dunakanyar UTE Szombathely Kaposvár KRA Zápor Palota Leány mini csoportbeosztás: G

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kosárlabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kosárlabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

Kétszer a világbajnoki ezüstérmes ellen

Kétszer a világbajnoki ezüstérmes ellen 2011 március 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Kétszer értékelve a világbajnoki Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Pénteken a Puskás Ferenc stadionban tizennegyedszer, jövő kedden az Amsterdam Arenában

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018

MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 A BAJNOKSÁG CÉLJA a. A kerekesszékes kosárlabda meghonosítása és fejlesztése, sportszakmai feladatok megvalósítása.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség ÉVI NEMZETKÖZI ILLETVE FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS NEMZETI BAJNOKSÁGOK ÉS KUPÁK VERSENYNAPTÁRA

Magyar Labdarúgó Szövetség ÉVI NEMZETKÖZI ILLETVE FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS NEMZETI BAJNOKSÁGOK ÉS KUPÁK VERSENYNAPTÁRA Magyar Labdarúgó Szövetség 2016-2017. ÉVI NEMZETKÖZI ILLETVE FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS NEMZETI BAJNOKSÁGOK ÉS KUPÁK VERSENYNAPTÁRA Határozat szám ELN-9/2016 (02.09.) Jóváhagyás 2016.02.09. Hatálybalépés

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB)

JÁTÉKSZABÁLYOK. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) JÁTÉKSZABÁLYOK DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2016 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell

Részletesebben

FEKOSZ Sportkupa. B33 Kosárlabda Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás

FEKOSZ Sportkupa. B33 Kosárlabda Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás FEKOSZ Sportkupa B33 Kosárlabda Torna 2013. április 26-28. Debrecen Versenykiírás 1. A verseny bemutatása A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége által 2013. április 26 28. között Debrecenben megrendezendő

Részletesebben

A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI Szombathely Popovics Sándor

A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI Szombathely Popovics Sándor A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI 2008.09.27. Szombathely Popovics Sándor A Spanyol válogatott, jogosan lett a torna győztese.ez egy jónak mondható torna volt, és a spanyol csapat nyújtotta

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette:

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette: Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 145. Tájékoztató a Kerekegyházi Sportegyesület 2011. évi működéséről Készítette: Bognárné Kormos Erika a Kerekegyházi Sportegyesület elnökhelyettese

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

Személyes Jókívánságok

Személyes Jókívánságok - Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor

Részletesebben

_04. a labdát azon a ponton juttatja be, ahol az elhagyta a játékteret.

_04. a labdát azon a ponton juttatja be, ahol az elhagyta a játékteret. 2015-16_04 A debreceni mérkőzésen a 32. és a 35. percben is a rossz helyről elvégzett (szabálytalan) bedobás újra elvégeztetése történt ahelyett, hogy az ellenfél javára ítélte volna a bedobás jogát. A

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 8. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink

Részletesebben

Személyes Jókívánságok

Személyes Jókívánságok - Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 6 7 8 9 10 Csodálatos sziget, ezüstös stranddal Velünk ébredt Kaohsiung. Gépünk hajnalra ért a dél-tajvani városba, ahol a hosszú repülôút után nyitogattuk szemeinket az új világra. A repülôtértôl a szállásunkig

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 3. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink Teremtornák 2018 U11 A torna

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

Gyermek Kupa Szabályok Versenykiírás 3/b sz. melléklet

Gyermek Kupa Szabályok Versenykiírás 3/b sz. melléklet Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok KIVONAT Gyermek Kupára vonatkozó szabályok módosításokkal A Gyermek Kupa kosárlabda mérkőzéseket az alábbi szabályok szerint kell játszani. A Nemzetközi kosárlabda

Részletesebben

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese.

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. REKLÁMAJÁNLAT Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. A csapat négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa

Részletesebben

D III VERETLENÜL ELŐRE

D III VERETLENÜL ELŐRE Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam 12. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. D III VERETLENÜL ELŐRE Csapataink hírei Ledő László,

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kosárlabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kosárlabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

BORSODI Strandkézilabda Nemzeti Bajnokság Országos Döntő Balatonakarattya, 2015. augusztus 8-9. KVALIFIKÁLT CSAPATOK

BORSODI Strandkézilabda Nemzeti Bajnokság Országos Döntő Balatonakarattya, 2015. augusztus 8-9. KVALIFIKÁLT CSAPATOK KVALIFIKÁLT CSAPATOK Női Férfi 1. MULTICHAM Szentendrei NKE Dinamit BHC 2. OVB Beach Girls Hír-Sat Keszthely BHC 3. OVB-LadyBugs Budaörs Beach Stars 4. Balatonboglári SC Happy Hands 5. Győri Strandkézilabda

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent

Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/235/marcz-tamas-a-vilagbajnoksagon-nem-ismerunk-majd-lehetetlent Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent 2016.12.25. 09:40 CET Sydney olimpiai

Részletesebben

XI/3. XI. Kiegészítő tevékenységek, létesítmények. 90. Takarítási munkák. TERC Kft. 2015.

XI/3. XI. Kiegészítő tevékenységek, létesítmények. 90. Takarítási munkák. TERC Kft. 2015. XI. Kiegészítő tevékenységek, étesítmények XI/3. 90. Takarítási munkák TERC Kft. 2015. 90. Takarítási munkák Útmutató Tétecsoportok Tétefesoroás Tábázatok 90-III 90-T1 90-T3 90-1 90-I Powered by TCPDF

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI EGYETEMI VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az Egyetemi Vízilabda Bajnokság mérkőzéssorozat

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

2./2014.(08.28.) sz. Hivatalos Értesítő

2./2014.(08.28.) sz. Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Nógrád Megyei Igazgatósága Cím: 3100 Salgótarján Bartók Béla út 10 Telefon: 06-32-432-077 Fax: 06-32-432-077 E-mail: nograd@mlsz.hu E-mail: nogradlasz@indamail.hu 2./2014.(08.28.)

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: Az egyetemi hallgatók játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08. SOPRONI FOCIÉLET 2016. április 08. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Jó formában van a Balmazújváros, de nekünk nyerni kell hazai pályán Supka Attila

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2017. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION

MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION Férfi Dr. Heppp Ferenc Emlékkupa és Magyar Kupa Versenykiírás 2012/2013. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

Fradista szemmel Vigyázz, kész, rajt!

Fradista szemmel Vigyázz, kész, rajt! 2016 július 15. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Újabb trófea! Szombaton klubunk bajnokként és kupagyőztesként a Haladás elleni mérkőzésen megkapja a Szuperkupát! 1. oldal (összes: 5) A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2011 (08.23.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Hirdetmény... 12 2 Versenybizottsági határozatok 286/2011. (08.03) számú határozat

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell játszani. A Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok előírásai érvényesek

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2012 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 25/2012 (02.20.) számú határozat A 2012. február

Részletesebben

CQA minőségbiztosítási asszisztens - nyári diákmunka

CQA minőségbiztosítási asszisztens - nyári diákmunka Feladatok: Minőségbiztosítási munkatársak adminisztratív támogatása Napi selejt összegyűjtése Ellenőrzések végrehajtása Adatok elemzése, összeállítása, statisztikák, prezentációk készítése Alkatrészek

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Országos U13 Futsaldöntő Dabason

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Országos U13 Futsaldöntő Dabason Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 6. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Országos U13 Futsaldöntő Dabason Csapataink, játékosaink

Részletesebben

6/2015-2016 sz. Közlöny

6/2015-2016 sz. Közlöny 700 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 6/205-206 sz. Közlöny Szekszárdi Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 205-206. év 5. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI I. PÁLYA ford dátum idő hazai csapat - vendég csapat ered Pont 5

Részletesebben

IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2007-2008. BAJNOKI ÉVAD - 1 1. A BAJNOKSÁG Az MVLSZ korosztályos országos utánpótlás bajnokságai 2. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG

MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG Változások az új IIHF szabálykönyvben A Nemzetközi Jégkorong Szövetség jelenlegi szabálykönyve 2014. június 30-án érvényét veszítette. A 2014. július 1-től érvényes új szabálykönyvet az IIHF májusi, Minszkben

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Kisvárda Master Good augusztus 24.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Kisvárda Master Good augusztus 24. SOPRONI FOCIÉLET 2016. augusztus 24. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Kisvárda Master Good HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Hazai pályán a Kisvárda ellen is eredményesen szeretnénk szerepelni Négy mérkőzés

Részletesebben

p r o g r a m j a f o r d u l ó

p r o g r a m j a f o r d u l ó 2016-2 0 1 7. é v i M e r k a n t i l B a n k L i g a N B I I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g p r o g r a m j a 1-20. f o r d u l ó 2016. július 26-27.

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

TÉTELEK (2015. július 11.)

TÉTELEK (2015. július 11.) TÉTELEK (2015. július 11.) 1. Miként büntesse a játékvezető, az ellenfelét túlzott erőbevetéssel megrúgó vagy azt megkísérlő játékost, ha a labda nincs játékban? 2. Egy játékos a közvetett szabadrúgást

Részletesebben

A változás - a szurkoló szemével 2011 vs. 2016

A változás - a szurkoló szemével 2011 vs. 2016 A változás - a szurkoló szemével 2011 vs. 2016 Nyerges Mihály emlékkonferencia 2017 KASSAY LILI Kutatási téma: hivatásos klublabdarúgás üzleti versenyképessége és fenntartható működtetése Mi történik a

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai Budapest, 2008. szeptember 30. Iktatószám: 5733/2008 17. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2008. szeptember 25.-i határozatai 202/2008. számú határozat Az Elnökség Várhidi Péter olimpiai válogatott

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III.

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. AZ ARANYCSAPAT AZ ARANYCSAPAT KLASSZIKUS FELÁLLÁSA Grosics Gyula (1926 2014) Buzánszky

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

Hivatalos tájékoztatás:

Hivatalos tájékoztatás: Azok a csapatok, amelyeknek még tartozásuk van, legkésőbb MÁJUS 24-ig rendezzék azt! Versenybizottság A 2013. 03. 25-én az időjárási viszonyok miatt elmaradt II. o. bajnoki forduló 2013. 04. 05-én (PÉNTEKEN)

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 2. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

U /2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA KORHATÁR MINIMÁLIS LÉTSZÁM A RAJTLISTÁN 10+1

U /2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA KORHATÁR MINIMÁLIS LÉTSZÁM A RAJTLISTÁN 10+1 U18 2018/2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA CSÜTÖRTÖK (szombat) hétköznapokon: 15:30 19:00 óra között szombaton: 12:00 20:00 óra között vasárnap: 12:00 19:00 óra között KORHATÁR

Részletesebben

2. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

2. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 2. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 2. számú pénzügyi

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december

Részletesebben

ETE SE MEGYE I. OSZTÁLY EZÜSTÉRMES CSAPATÁNAK ÉRTÉKELÉSE

ETE SE MEGYE I. OSZTÁLY EZÜSTÉRMES CSAPATÁNAK ÉRTÉKELÉSE ETE SE 2013-14 MEGYE I. OSZTÁLY EZÜSTÉRMES CSAPATÁNAK ÉRTÉKELÉSE AKIK ELTÁVOZTAK ÉS AKIK JÖTTEK HOZZÁNK Bazsika Norbert Bazsika Roland Krémer István Olajos Sándor Pente Balázs Tóth Zoltán EDZÉSLÁTOGATOTTSÁG

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Palánta Kosárlabda Bajnokság Versenykiírása 2017/2018.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Palánta Kosárlabda Bajnokság Versenykiírása 2017/2018. MAGYA R KOSÁ RLA BDÁ ZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBA LL FEDERATION H-114 6 Budape st, Ist vánm ezei út 1-3. I E-mail: m kosz@hunbasket.hu Telefon/ Phone: +36 1 460 6825 I Fax: +36 1 252 3296

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

Részletek az ügyvezető elnök naplójából

Részletek az ügyvezető elnök naplójából Részletek az ügyvezető elnök naplójából Egyszerre van könnyű és nehéz dolgom akkor, amikor a 2004-ben történtekről szeretnék írni, lakattal nem zárt kis könyvecskémbe, naplómba. Könnyű, hiszen ez az év

Részletesebben

2016 Copyright TLI-Alba Fehérvár. Minden jog fenntartva!

2016 Copyright TLI-Alba Fehérvár. Minden jog fenntartva! TLI-ALBA FEHÉRVÁR 2016 Copyright TLI-Alba Fehérvár. Minden jog fenntartva! Kedves Olvasók! Kedves kosárlabda szurkolók! Itt van az ősz, és szerencsére vele együtt az új kosárlabda szezon is! Minden túlzás

Részletesebben

ELTE-BEAC Futsal Bajnokság Játékszabályok

ELTE-BEAC Futsal Bajnokság Játékszabályok ELTE-BEAC Futsal Bajnokság Játékszabályok Tartalomjegyzék Játéktér, labda, játékosok felszerelése... 3 Játékosok száma, csere... 3 A játék kezdete, a mérkőzés időtartama... 3 A kapus játéka... 4 Szabálysértések

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. február 21. www.svse.hu SVSE-GYSEV FC Ajka Skála János: Fontos a minőségi labdarúgás Sopronban A Soproni Vasutas Sportegylet elnöke szerint jó úton jár az SVSE-GYSEV labdarúgócsapata,

Részletesebben

A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI

A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI 11.ábra 1-5. A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI Jelmagyarázat: játékvezető, aki a karjelet az általános feladatai keretében mutatja játékvezető, aki a karjelet csak egyes játékhelyzetekben mutatja az első

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2016. évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést tárgyalja: az MBSZ 2016. július 6-i Elnökségi ülése A verseny megnevezése: Kadet

Részletesebben

Szurkolói ötletbörze. Jégkorong Divízió 1 VB Budapest

Szurkolói ötletbörze. Jégkorong Divízió 1 VB Budapest Szurkolói ötletbörze Jégkorong Divízió 1 VB Budapest 2011.04.17-23. Legfontosabb tényezők Megfelelő helyszín kialakítása Megfelelő kiszolgáló személyzet kiválasztása Szórakoztató programok felépítése Megfelelő

Részletesebben

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/302/vizilabda-a-vb-szele-megerintette-budapestet Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet 2017.02.14. 10:20 CET Egy kis ízelítőt kaphatott a budapesti közönség

Részletesebben

Lépés szabály (25.2) Sportszerűtlen hiba (37.1.1) Hibák büntetése (B.8.3) Edző kötelességei (7.1) Csapatok (4.2.1 és 2.4.5)

Lépés szabály (25.2) Sportszerűtlen hiba (37.1.1) Hibák büntetése (B.8.3) Edző kötelességei (7.1) Csapatok (4.2.1 és 2.4.5) A FIBA Central Board 2017 júliusi konferenciája alatt több szabályváltozást is elfogadott. A változtatások összegzése az alábbiakban olvasható, és 2017. október elsejétől lépnek életbe. Lépés szabály (25.2)

Részletesebben

Férfi Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és Magyar Kupa Versenykiírás 2010/2011.

Férfi Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és Magyar Kupa Versenykiírás 2010/2011. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Férfi Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és Magyar Kupa Versenykiírás 2010/2011. MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ ELNÖKSÉGE 2010. JÚNIUS 11. 1. A verseny 1.1 A Férfi Dr.

Részletesebben

Magyarország NEMZETI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGAINAK Versenykiírása 2012/2013.

Magyarország NEMZETI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGAINAK Versenykiírása 2012/2013. Magyarország NEMZETI UTÁNPÓTLÁS BAJNO OKSÁGAINAK Versenykiírása 2012/2013. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Elkezdődött a es szezon

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Elkezdődött a es szezon Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 7. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Elkezdődött a 2018 2019-es szezon Csapataink, játékosaink

Részletesebben

Változnak a labdarúgás szabályai

Változnak a labdarúgás szabályai Változnak a labdarúgás szabályai gru 2019. június 09. 14:52 A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Szabályalkotó Testülete idén márciusban döntött arról, hogy 2019. június 1-jét követően néhány szabályt

Részletesebben

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ U15 2015-2016. õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ Helyezés: 2. Lejátszott mérkõzés: 13 Gyõzelem: 12 Döntetlen: 0 Vereség: 1 Szerzett pont: 36 Gólarány: 81:17 A nyáron olyan csapatot

Részletesebben

OB IV/A. 2018/2019. megegyezés szerint, a versenynaptárban szereplő határidők előtt bármikor JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ)

OB IV/A. 2018/2019. megegyezés szerint, a versenynaptárban szereplő határidők előtt bármikor JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) OB IV/A. 2018/2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA ha a vendég csapat 80 km-nél messzebbről érkezik MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA ha a vendég csapat 80 km-nél közelebbről érkezik KORHATÁR

Részletesebben

b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k

b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k 2011. június 28-29. UEFA Bajnokok Ligája 1. forduló 1. mérkőzés

Részletesebben

Hivatalos tájékoztatás:

Hivatalos tájékoztatás: A Szolnoki Sportcentrum idén is megrendezi hagyományos NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNÁJÁT! Nevezési díj: 32.000 Ft / csapat (jv-i díjjal együtt). Nevezni a 06-20-389-2065-ös telefonszámon vagy a v.bajnoksag@gmail.com

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben