Amikor azt mondtam, hogy veled szeretnék megnézni egy filmet, nem arra gondoltam, hogy te legyél benne a főszereplő!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Amikor azt mondtam, hogy veled szeretnék megnézni egy filmet, nem arra gondoltam, hogy te legyél benne a főszereplő!"

Átírás

1 K u n Á k o s E R O T I K U S V I C C E K M o t t ó : A z ember jellemét leginkább az m ut atja meg, h o g y mit tart nevetsé gesne k. Goethe Amikor azt mondtam, hogy veled szeretnék megnézni egy filmet, nem arra gondoltam, hogy te legyél benne a főszereplő!

2 2/249 Frissítés: február 05. A frissített változat a Kun Elektronikus Könyvtárból tölthető le. Cím: Korábbi honlapok: és A Kun Elektronikus Könyvtár a Magyar Elektronikus Könyvtárból is elérhető, a letölteni kívánt mű weblapjának FORRÁS mezejére kattintva. Csak a honlapról tölthető le a kb. 260 egzotikus gyümölcsöt tartalmazó 33 nyelvű album, több mint 3500 képpel illusztrálva. Terjedelme: min. 140 MB. Ez a gyűjteményt más nemzetek vicckedvelői is szívesen elolvasnák. Anyagi helyzetem azonban nem teszi lehetővé művem széles nyilvánosság elé tárását. Ezért a világhálón keresztül fordulok a külföldi érdeklődőkhöz: Kérem, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek a vicceknek különféle nyelvekre történő lefordítását és Internetre való felrakását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Könyvtáramat nonprofit alapon működtetem, ezért az idegen nyelvű változatok letöltése is ingyenes lesz. Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: HU SWIFT code: BACXHUHB. UniCredit Bank Hungary Rt. Közreműködésüket előre is köszönöm. Annak érdekében, hogy a számítógéppel nem rendelkezők is elolvashassák ezeket a vicceket, ez úton keresek olyan ismert hazai és külföldi kiadókat, akik vállalják könyvem nyomdai megjelentetését. Ajánlataikat az alábbi címre továbbíthatják: vagy Ennek a műnek az Erotikus viccek-text-html változata az adatbázisokba való belinkelést szolgálja, a benne található szakkifejezések internetes keresését segíti elő. Az Erotikus viccek olvasásra szolgáló Word- és platformfüggetlen nyomtatást lehetővé tevő PDF változata az alábbi honlapról tölthető le:

3 3/249 ELŐSZÓ Az erotikus vicc az összes viccfajta közül a legősibb. Szemérmetlen tartalma miatt nem mindenki tudja elviselni, de ez is része a kultúránknak. Ezért kötelességünk megőrizni, a javát kiválogatva továbbadni az utókornak. A szexuális témájú viccgyűjtemény ugyanis sokat megőriz társadalmunk rejtett viszonyaiból, egy-egy történelmi korszak jellemző dokumentumaként is szolgál. Különösen igaz ez a jelenlegi értékvesztő, évezredes erkölcsi értékeket lábbal taposó társadalomra, az apokalipszis nemzedékére. Az erotikus viccek jelentős részében szexuális problémáinkat fejezzük ki a csattanók szintjére emelve. Van, aki disznó vicceket mesélve próbálja kompenzálni a szexualitás terén mutatkozó fogyatékosságait, mások viszont ezeknek a vicceknek a terjesztésével vezetik le trágárságra való hajlamukat. Ezen a területen ugyanis az obszcén szavak, a pornográf kifejezések emlegetése bocsánatos bűnnek számít. Amit a szerelemmel kapcsolatos viccek jótékony homályba, erotikus ködbe burkolnak, arról a pornográf viccekben kendőzetlenül lehet beszélni. Ez mind a viccmesélőben, mind a hallgatóságban oldja a szexuális szorongást, az agresszív indulatokat, és a pótkielégülés örömével ajándékoz meg sokakat. Ezért is olyan nagy a trágár viccek iránti érdeklődés. Az erotikus vicc nyíltan, gátlástalanul kimondja, amit a közerkölcs illetlennek minősít. Fittyet hány az illemszabályokra, nem törődik a kényeskedő ízléssel, és ezáltal elhamvasztja a tudat alatti gátlásokat, feltöri az elfojtások pecsétjét, hogy megnyithassa az elzárt örömforrásokat. Az erotikus viccek fokozott mértékben készek a lélek gyógyító, rejtett energiáit felszabadítani, és a partnerek közti feszültséget feloldani. Ezért a szexuális töltetű vicc gyakran hangulati előkészítés a testi vágyak kibontakozásához. Ami máskor szorongást kelt bennünk, azon ilyenkor kedélyesen humorizálunk, és ezáltal újrafogalmazódnak a férfi-nő viszony furcsaságai. Ha egy magánéleti problémát, vagy egy elítélendő társadalmi jelenséget nem tudunk megoldani, a legjobb, ha viccelődünk rajta. Így mindjárt elviselhetőbb lesz. A nevetés jótékony hatása a szexualitás terén is megmutatkozik. Persze van, aki erkölcsrendészetért kiált, ha ilyen vicceket hall, de otthon, titokban ő is elolvassa őket. Aztán szörnyülködve kidobja, és képmutatóan tovább pocskondiázza a szabad szájú viccmesélőket. Malac vicceket tehát csak alkalmas helyen, megfelelő pillanatban, és erre nyitott személynek, társaságnak lehet mesélni. Mivel egy nyomtatásban megjelenő mű esetén ez a követelmény nem minden esetben áll fenn, ezeket a vicceket csak a többitől elkülönítve, erre a témára fogékony közönséghez szabad eljuttatni. Fontos szűrő még az életkor. Ügyelni kell arra, hogy erotikus viccek ne kerülhessenek kiskorúak kezébe. A siker azonban mindezen feltételek betartása esetén sem garantálható, mivel a nevetés kiváltása függ az életkortól, a humorérzéktől és a pillanatnyi hangulattól is. Nem kis mértékben befolyásolják az életünk során szerzett tapasztalatok, az átélt szenvedések. Ezért ugyanaz a poén, amely az egyik emberből harsány nevetést vált ki, a másikból egy bágyadt mosolyt sem képes előcsalogatni. Gyakori jelenség, hogy a szexuális zavarokkal küszködő először nevetve próbál megszabadulni a zavarától, majd zavartan próbál megszabadulni a nevetésétől. Aki tehát nem elég nyitott ezeknek a vicceknek a befogadására, azt ne hozzuk zavarba, ne okozzunk senkinek kínos perceket. Aki viszont fogékony rá, annak fergeteges hahotában lesz része. Azt sajnos nem tudjuk, hogy ezek a viccek miként fognak hatni az utókorra. Kései utódaink vajon nevetni fognak rajta, vagy szánalmasnak, szégyenteljesnek ítélik őket. Mi azonban addig is szórakozhatunk a szexuális életünket kifigurázó poénjainkon. Körültekintően alkalmazva az erotikus viccekkel vidámabbá, színesebbé tehetjük a mindennapjainkat, és ideig-óráig feledtethetjük velük a keserveinket. Ha másért nem, hát ezért érdemes elolvasni őket. Budapest, május

4 4/249 FIGYELEM! Széplelkeknek, és 18 éven aluliaknak nem ajánlott! A XIX. század végén még ilyenek voltak az erotikus viccek: Mit ér, ha az ember a lábát rakosgatja, amikor nincs aki szorongassa. A hölgyike egy pár selyemharisnyát kap a lovagjától. Az egyik harisnyára kis cédula van tűzve, ezzel a szöveggel: Kellemes karácsonyt! A másikra: Boldog újévet! A hölgyike levélben válaszol az ajándékra: A két ünnep között epekedve várom. Uram! Ön már egy órája követ engem! Szólítson már le, mert nincs időm még egy órán át ön előtt járkálni. Csókolom a kezét. A mimet? A kezét. Mondja uram, maga sosem tűz nagyobb célokat maga elé? Férfi térden állva: Gizike, magáé a szívem! Béla, nekem szerető kell, nem donor! Két mágnás beszélget: Megelégedett asszony a nőm, csak egy dolog hiányzik a boldogságunkhoz. Nincs gyermekünk így az egyik. Sajnálom, sajnálom, de most a kaszinóba kell mennem mondja a másik. Két delnő beszélget Gerbeaud cukrászdában: Hallom, hogy a kutya kimegy a divatból, és megint a gyerek jön divatba. Jó. De mit csinálunk a gyerekkel, ha megint a kutya lesz a divat? Már száz évvel ezelőtt is sokan panaszkodtak a családi élet gyakori felbomlása miatt. E helytelen viselkedést kifigurázó viccek egyike így szólt: Mondd csak kérlek, mennyit adnak egy anyakönyvvezetőnek az esküvői szertartásért? Én ötven forintot szoktam adni. Oh, nem is képzeli asszonyom, hogy mennyire szeretem a mások gyermekeit.

5 Hát akkor miért nem nősül meg? 5/249 Egy nő, aki a nyakunkba borul kedves, de egy nő, aki a nyakunkon marad? Újsághirdetés: 40 éves feleségemet elcserélném két 20 évesre. Mi az igazi szerelem? A szerelem első látásra. Már csak azért is, mert óriási idő- és pénzmegtakarítás. A szerelem olyan betegség, ami akkor fáj nekem, ha elmúlt neki. Egyik barátnő dicsekszik a másiknak: A férjemnek és nekem azonos az ízlésünk. Honnan tudod? Onnan, hogy én magamat szeretem, ő meg engem! Egy igen jól nevelt, még könnyen piruló tizennyolc éves lányka benyit a család háziorvosához. Megcsípett egy darázs, Béla bácsi, és nagyon fáj a helye! És hol ért a csípés? kérdi az orvos. A lány elvörösödik: Azt nem merem megmondani. Jól van kislányom. Akkor ülj le. Azt se merek. Egy fiatal lány felment a fővárosba, a híres nőgyógyász rendelőjébe. Amikor kiderült, hogy a vizsgálathoz le kell vetkőznie, olyan piros lett, mint a pipacs. Sose szégyellje magát mosolyodott el a doktor. A spanyolfal mögött nyugodtan levetkőzhet. Pár perc múlva megszólt a lány. Doktor úr! Hunyja be a szemét, mert kijövök! Ebben a korban a dekoltázs borzalmas erkölcstelenségnek számított. Kérem doktor úr, a keblemen van egy kis seb. Mutassa kisasszony. Jaj, dehogy mutatom meg egy férfinak. Nem baj. A holnapi bálon én is ott leszek, akkor majd megnézem.. A párizsi aranyifjú külföldre utazik. A vonaton jó ideje mustrálgatja a vele szemben ülő csinos fiatal nőt. Micsoda szép pulóvere van, kisasszony kezdi az ismerkedést. Igen. Valódi teveszőr süti le a szemét a lány. Aha, mindjárt gondoltam. Már a púpokról is látható.

6 6/249 Eladósorban, férjre várva: A határátlépésnél szigorú valutavizsgálat folyik. Mikor a bécsi gyors a magyar határra ér, bejön a kocsiba egy uniformisos fiatalember ellenőrizni. Ül a kocsiban egy vénkisasszony is. A valutaellenőrző közeg odamegy hozzá, tiszteleg, és megkérdezi: Kérem kisasszony, van dollárja vagy egyéb valutája? Valutám nincs feleli pironkodva a kisasszony, de van egy kis földbirtokom és nagyon háziasan neveltek. Egy csinos kék ruhás nő lép be a párizsi kávéházba. Leül, vár egy darabig, majd megkérdezi a pincért: Kérem nem volt itt egy fiatalember, aki egy kék ruhás nőre várt? De igen feleli a pincér. Várt is egy negyed órát. Aztán elment. Elment? Igen, egy zöld ruhás nővel. Barátnők beszélgetnek a cukrászdában: Valahogy minden férfi különös! Az enyém nem. A tied nem? Milyen különös. Nagy Ignácról, a jeles íróról a következő történetet mesélték: Az író egyszer így szólt egy szép hölgyhöz: Miért oly kegyetlen hozzám, nagysád? Miért utasítja vissza a szerelmemet? Mert ön csúnya válaszolt a hölgy őszintén. Istenem felelt Nagy Ignác széttárva karjait. Nekünk, férfiaknak szabad valamelyest csúnyáknak lennünk. Igaz hagyta rá a szép hölgy, csakhogy ön visszaél ezzel a szabadsággal. Hunyadi Sándor, aki elég jól ismerte a vöröslámpás házak világát, sétál a Körúton. Épp razzia van, a rendőrök begyűjtik a strichelő lányokat. Hunyadihoz odacsapódik egy lány: Ne haragudjon, szerkesztő úr, ha engem itt elkapnak a rendőrök, bezárnak! Én tartom el anyámat, a gyerekemet. Magába karolhatnék, és mondaná azt, hogy a menyasszonya vagyok? Persze, jöjjön csak nyugodtan, semmi baj! Nemsokára találkoznak egy rendőrrel, Hunyadi meg mondja: A hölgy a menyasszonyom, biztos úr! Igen kérem, tessék továbbmenni mondja a rendőr és tiszteleg. Mennek pár lépést, mire a rendőr utánuk szól: Szerkesztő úr! Hunyadi kérdőn hátrafordul. Azért ne vegye el! Egy csillagász már jó ideje nézegeti távcsövén a csillagokat. Felesége megunja és odaszól neki: Drágám, a te csillagod itt vár az ágyban! Egy honatya, aki igen jóképű fiatal férfi volt, javaslatot nyújtott be a Tisztelt Házban, a háborúban elesettek özvegyek és árvák segélyezése tárgyában. Jobb kezében a javaslat szövegét lobogtatva felállt megtartani a beszédét. Közben elkezdett viszketni a szerszáma, ezért a bal kezével benyúlt a nadrágzsebébe, hogy megvakarja. Ekkor ért beszéde lényegéhez: Tisztelt Ház! Kezemben tartom az özvegyek és árvák vigaszát... Erre kitört a röhögés a képviselők között.

7 7/249 Mondj egy szalonképes disznóviccet! Röf röf röf röf! Na, hogy tetszik a lány kérdi a házasságközvetítő a fiatalembertől. Rendben volna. Egyedül a múltja nem tetszik... A múltja? hiszen az feddhetetlen, makulátlan, abszolút tiszta. Igen, igen. Csak egy kicsit hosszú! Vacsoránál a házaspár öregecske lányuk sorsáról, további életéről beszélget. Azt hiszem, most már ideje lenne férjhez adnunk a leányunkat mondja a mama. Erre a papa így válaszol, miközben kanalazza az ételt: Nem kell azt elsietni, várja meg, amíg eljön az igazi. Miért várjon? Én sem vártam meg. Régen miért nem engedték a szerelmi házasságot? Mert az apa úgy gondolta, hogy a lányt annak kell adni, aki nem csak elveszi, hanem el is tartja. Más idők járnak. A nagymama felsóhajt: Valaha a tizennyolc éves lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk. Ma viszont úgy tudnak mulatni, mint az apjuk... Mi a különbség a régi nők, és a maiak között? A régiek, ha szégyellték magukat, elpirultak. A maiak, ha elpirulnak, szégyellik magukat. Egy jámbor lőcsei kereskedőnek viselős volt a felesége. Egy napon az asszonyra rájöttek a szülési fájdalmak. Ekkor a kereskedő magához hívatta a gyerekeit. Hat szép fia és lánya volt. Kiment velük a kertbe, s ott így szólt hozzájuk: Térdepeljetek le, és könyörögjetek Istenhez, hogy áldja meg anyátok gyötrelmeit. A hat gyerek engedelmesen letérdepelt, két kezét összekulcsolta, s imádkozott buzgón. Több mint egy óráig imádkozott az apa a gyerekeivel, mikor a szobalány meghozta a hírt, hogy az asszonynak fia született. A jámbor kereskedő megajándékozta a szolgálólányt egy tallérral, a gyerekeire meg ráparancsolt, hogy adjanak hálát Istennek. Maga is hálaimába kezdett. Megint imádkoztak egy órát vagy kettőt. Megint megjelent a szolgálólány, megint kapott egy tallért, mivel időközben az asszony egy második gyereket hozott a világra. Az apa meg a gyerekei ismét térdre vetették magukat, s tovább hálálkodtak Istennek, két vagy három óra hosszat. Ekkor megint megjelent a szolgálólány az örömhírrel. S mindjárt tartotta a markát a jutalomért, mivel az asszony egy harmadik gyereknek adott életet. De nagyot csalatkozott, mert a jámbor kereskedő ijedten otthagyta, s a gyerekeihez rohant. Hagyjátok abba a könyörgést! kiáltotta. Hagyjátok abba tüstént, különben az anyátok az egész házat teleszüli gyerekkel, és még a fejünket sem lesz hova lehajtanunk.

8 8/249 A nagysága új szobalányt keres. Kikérdezi, végül megmutatja neki a szobáját: Ennek a helynek van még egy előnye, hogy a cselédszoba ablaka a huszárlaktanyára nyílik. Az mégse lesz jól, Julis, ha fehér fátyolban esküszöl! Miért nem, Mariska néni? Hát igen csak látszik rajtad, hogy bölcsőre hízol! Márpedig én fátyolban esküszöm! Hát mit szólna a világ, ha csak úgy, fátyol nélkül állnék az oltár elé? Mi az emancipáció lényege? Hogy a csúnya és buta nőknek is ugyanannyi joguk legyen, mint a szépeknek és okosaknak. Az emancipáció kezdetén a nők még így indokolták a munkába állásukat: Azt mondják a férfiak, hogy mi elvesszük a kenyerüket. Ők a hibásak! Miért nem vesznek el bennünket? A szüfrazsettmozgalom kifigurázása. Egy öntudatos nő: Mi nők is a férfiak fizetést követeljük. Egy tapasztalt férj: Hát nem kapják meg? Az én feleségem már el is költötte az enyémet. Jó partit csinált a kis Emmy! Mi az, hogy! Gyönyörű villa, automobil, briliánsok és annyi ruha, amennyit csak akar. Az egyetlen, ami kellemetlen: a férje... És mondja mit vitt Irén a házasságba? A régi szeretőjét. Mondja, maga törvényes házasságból született? Félig-meddig, kérem Hogyhogy félig-meddig? Az apám nős volt, az anyám hajadon. Drága Emília! Kérem árulja el, milyen hőfok kellene ahhoz, hogy megolvadjon a szíve körül a jég? esdekel a szerelmes ifjú. Legalább tizennyolc karátos, de a huszonnégyes az igazi olvadási pont. Egy igazi úrinő nem kerülhet bele az újságokba; Legfeljebb, amikor születik, vagy amikor meghal. Bocsánat uram, ráültem a távcsövére! Nem tesz semmit asszonyom. Látott ez már különb dolgokat is! Ekkortájt elképzelhetetlen volt alkalmi szexuális partnert keresni hirdetés útján. Ennek ellenére jó néhány ilyen hirdetés jelent meg. Az érdekeltek értették a virágnyelvet:

9 9/249 Udvarias, forrólelkű fiatalember magános sétáit szívesen megosztaná gyaloglást meg nem vető hölggyel. Indulás délelőtt fél 11 órakor, a Közművelődési palota előtti háromágú légszeszlámpáktól. Ez a korabeli hirdetés már egyértelműen utal a kapcsolatteremtés valódi céljára: Magános nővel hajlandó vagyok barátságot kötni, szórakozás czéljából. Újsághirdetés: Fiatal, csinos hölgyek figyelmébe: Mellnagyobbítás kézrátétellel! Sikertelenség esetén azonnali pénzvisszafizetés! Az előbbi a felhívást egy kisjövedelmű tisztviselő tette közzé. A vagyonos urak így hirdettek: Egy jómódú úri ember egy szép, elegáns úri asszonyt szeretne megismerni, kinek szívesen fedezné összes toilette 1 költségeit. Diskrétiót kívánok. Száz évvel ezelőtt a nemi betegség még nagyon szégyenletes dolognak számított. Egy fiatalember berohan a patikába: Kérek (meglátja a fiatal patikuslányt). Nem kisasszony, önnek nem mutathatom meg ezt a receptet! A fiatalember leül a ligetben egy csinos nő mellé a padra. Szabad megsimogatnom azt a csinos bokáját, nagysád? kérdezi epekedve. A nő bólint. Mehetek feljebb is? Igen, de csak a térdkalácsomig figyelmezteti a hölgyike. A fiatalember keze azonban tovább csúszik fölfelé, mire a nő megszólal: De kérem! Az már nem a kalácsom, hanem a kenyerem. A dzsigolók is gyakran folyamodtak apróhirdetéshez: Erős, 25 éves fiatalember, aki ötig is tud számolni egy éjszaka, gazdag barátnőt keres. A kor mellékes. Aki kevesebb önbizalommal és szexuális töltettel rendelkezett így ajánlotta magát: Mely szőke, erős termetű, 30 körüli úrinő fogadna engem hetenként egy-kétszer saját lakásán, szerény támogatás ellenében? A kurtizánok sem hagyták ki szolgáltatásaik kínálásának ezt a módját. Természetesen kilétüket gondosan álcázni kellett. De aki erre vágyott, tudta, hogy ki áll a háttérben: Vörös hajú fiatal varrólány úri ember barátságát keresi, ki szabad idejében szórakoztatná, és néha színházba kísérné. Jelige: Tűzjel. Voltak, akik kényszerből kerültek erre a pályára. Egy árva lány hirdetése: Magas, barna, szép, 18 éves, tisztességes, múlt nélküli lány idősebb úrnak állandó pártfogását óhajtja. Léhaságok, kalandok mellőzve. Csak tartós, komoly ismeretség kell. Meggondoltam jeligére a kiadóba. Az elvált asszonyok közül is sokan választották az életszínvonal fenntartásának ezt a könnyen elérhető módját: Urak! Fekete, fess, molett, 30 éves úriasszonyka legnagyobb diszkrécióval megismerkedne oly idősebb úriemberrel, ki havonta kisebb összeggel hozzájárulna háztartási és toilette kiadásaihoz. 1 toálet = divatos női ruha

10 10/249 Két utcai prostituált beszélget a XIX. század végén: Mondja Margit, fel van már világosítva a húga? Dehogy, még azt sem tudja, hogy mi az az utcasarok. A boldog békeidőkben még ilyen vicceket írtak a kurtizánokról: Kedves gyermekem, én atyai érzéseket táplálok ön iránt. Az ilyen érzések kissé költségesek, tudja-e? Erényes hölgy: Ha a hadnagy ma is meg mer csókolni, megmondom neki a véleményemet! Csak jönne már végre! A mama szerint két év múlva hozzámehetek a grófhoz... Ő viszont addigra teljesen le fog strapálni Oh, bocsánat! Azt hiszem rossz címre jöttem Vagy netán ön lenne az a magas, jóképű, fessnek mondott fiatalember, aki hirdetett? Lujzika! Megengedi nekem, hogy a maga mamájából anyóst csináljak? Miért ne? Csak kerítsen nekem egy megfelelő férjet! Miért csókol a férfi kezet a nőnek? Valahol csak el kell kezdeni. Mi a csók? Kopogtatás az emeleten, hogy a földszint kiadó-e. A szerelem az agyban kezdődik, és az ágyban végződik. Hogyan nevezzük azt, ha egy férfi rákacsint egy csinos lányra? Tetszési index. Szeretsz? kérdezi egy virág a másiktól. Szeretlek. Az enyém leszel? Igen, kívánlak. Akkor hívom a méhecskét Minden kezdet nehéz: Egy rendkívül félénk fiatal pár ül egymás mellett a padon. Bár messziről látszik, hogy tetszenek egymásnak, egyik sem mer kezdeményezni. Végül a lány felbátorodik, és így szól: Engem Juliskának hívnak.

11 11/249 Engem nem válaszol a fiú fülig pirulva. Jenőke élete első randevújáról jön haza lógó orral. Az apja faggatja: Hogy sikerült? Félig. Hogyhogy félig? Én ott voltam, a lány nem. A fiú egy elragadó fiatal lányt visz autókirándulásra. Már órák óta kocsikáznak, amikor végre talál egy elhagyatott helyet, ahol megállítja a kocsit. Hiába próbálja azonban megcsókolni a szépséget, az hidegen elutasítja: Ne is próbálkozz! Én tisztességes lány vagyok, és az is akarok maradni! És ezt most mondod nekem? Tizenöt liter benzin után...! Egy 18 éves fiú randevúzik egy lánnyal. A fiú kisöccse meg akarja tudni, milyen egy randi, elbújik a csomagtartóban. A fiatal pár kihajt a város szélére. Na, igen vagy nem? fordul a fiú a lányhoz. Hát nem! így a lány. Jól van, akkor én hazamegyek kocsival, te pedig kiszállsz és mehetsz vissza gyalog. Másnap a 6 éves kisfiú randevúra hívja a kis szomszédlányt. Felülteti a bicikli csomagtartójára és kihajtanak az erdőszélére. Megkérdezi a kisfiú a kislánytól: Na, igen vagy nem? Hát ez meg mit jelent? Legyen igen! feleli a kislány. Tudtam, hogy pechem lesz! sóhajt fel a fiú. Itt a bicikli, menj vissza vele, én meg gyalog megyek. Ifjú pár csókolózik a padon. Egyszer csak azt kérdi a lány izgatottan: Akarod látni a helyet, ahol kivették a vakbelem? Akarom, nyögi a fiú epekedve. Akkor nézz fel. Abban a nagy épületben, a hetedik emeleten, jobbról a harmadik ablak. Egy fiatal pár ül a parkban. A lány keservesen zokog. A fiú így vigasztalja: Azért se sírj olyan keservesen, hogy a szüleid ellenzik a házasságunkat. Találok én magamnak más mennyasszonyt. Társkereső hirdetés: Félénk fiú keresi... öööö, izé, hm, áááá, hagyjuk. A vidéki református paphoz beállít a legátus 2 diák, és éjszakai szállást kér. Szívesen adok mondja a pap, de mivel csak két szobám van, és az egyikben én alszom a feleségemmel, mondd hol akarsz aludni: a gyerekszobában, vagy kint a tornácon? A gyerekszobában? Akkor már inkább a tornácon alszom. Ebben maradnak. Másnap reggel, amikor felébred a diák és az udvaron a kúthoz megy mosakodni, egy gyönyörű fiatal lány lát ott. Kicsoda maga? kérdezi. Én a pap gyermeke vagyok. És maga kicsoda? Én egy nagy marha vagyok. A falusi legény elmegy gyónni: Tisztelendő atya, találkoztam egy gyönyörű lánnyal... Együtt aludtunk egy kis házban. 2 teológiai tanuló

12 12/249 Fiam, ebben nincs semmi bűn. Mellette feküdtem tisztelendő úr, de esküszöm, hogy hozzá se nyúltam... Ez valóban nem bűn, gyermekem, feloldozlak, de penitenciaként meg kell innod egy vödör vizet. Vödör vizet? Miért? Mert minden marha vödörből iszik. Egy 80 éves hölgy meggyónja élete nagy bűnét: Atyám, vétkeztem, megcsaltam a hites uramat! Mikor történt, Mari néni? Úgy 50 éve. Az már elévült, nem kell meggyónni. Tudom, de olyan jó beszélni róla... Egy dunántúli falunak meghalt a plébánosa. Új pap jött a helyébe, mégpedig egy szent életű férfiú. Mikor hívei felől érdeklődött, szavahihető emberektől megtudta, hogy az egyik gazda fiatal felesége módfelett erkölcstelen életet él, holott a megboldogult plébános gyakorta megintette. Fölháborodásában elhatározta, hogy az asszonyt nyilvánosan megbélyegzi. Mivel első prédikációját Mária Magdolna napján tartotta, erre kedvező alkalom kínálkozott. Elmondta hát, minő förtelmekben múlatta napjait Mária Magdolna, s milyen példásan megtért azután. De ennyivel nem elégedett meg, hanem az asszonyokról kezdett beszélni: Sokan vannak tiközöttetek, szerelmetes hallgatóim, kik nem isteni félelemből, hanem időtöltésből jönnek a templomba. És nem tudom, akad-e bár csak egyetlenegy az én fehérszemély hallgatóim között, ki Mária Magdolnához hasonlatosan igaz penitenciát tartana, vagy csak a legkisebb megbánását mutatná vétkeinek. Nem mindegyikőtökre értem én ezt, hanem kiváltképpen egyre, ki jelen van e gyülekezetben, holott nem méltó arra, hogy tisztességes asszonyok között mutatkozzék. Esztendők óta ocsmányságokban hentereg, s turkál bennük, akárcsak a disznó a sárban. S nemhogy javulni iparkodna, hanem undokságait újabb undokságokkal tetézi napról napra. Mivel pedig tulajdon vétkei szégyenkezést nem fakasztanak lelkében, magam borítom orcáját a szégyen pírjába. A szentírás azt mondja, hogy ha felebarátod vétkezik, intsd meg őt egyszer, intsd meg őt még egyszer, de ha intésednek foganatja nem lett, harmadjára mutasd meg őt a gyülekezetnek. Ez a bűnös aszszonyállat, kiről beszélek, számos intéseknek utána is kitartott az ő becstelenségében, ezért kötelességem, hogy megszégyenítsem mindannyiótok előtt. Ez az asszonyi állat pedig nem más... mint az, kire e szent könyvet vetem. Azzal a pap fölemelte a Bibliát, hogy a szándékát valóra váltsa. Meg is cselekedte volna minden bizonnyal, csak hát alig mondta ki, amit mondott, asszonyt egyet sem látott a templomban. Mert ahányan voltak, nagy fürgén mind a pad alá bújtak, hogy fejen ne találja őket a Biblia. Egy módos gazda gyónni ment a feleségével. Elsőnek az asszony lépett be a gyónófülkébe. Miután elsorolta minden bűnét, várt, hogy a pap megadja a föloldozást. De a pap nem szólt. Az asszony azt hitte, hogy az orgonazengés miatt nem hallotta a pap beszédét, fölkelt, s hazament, hogy elimádkozza a szokott penitenciát. Helyébe a férje állott be a gyónófülkébe. Ö is várakozott egy darabig, de a pap csak nem szólalt meg. Épp akkor némult el az orgona, s a nagy csöndességben horkolás hallatszott. Tisztelendő uram, kegyelmed aluszik! mondta a férj. A pap fölriadt a hangos szóra, s szégyenkezve ekként válaszolt:

13 13/249 Hogy aludnék, asszonyom. Ott tartottunk, hogy kegyelmed három ízben együtt hált azzal az ifjú kapitánnyal, ki a házukban lakik. Régente a pap a gyónót nyilvános lakolásra is ítélhette. A bűnhődésnek ezt a módját bűncséplésnek nevezték, mivel a pap maga csépelte meg a vétkest tekercses kötéllel. Egy szép fiatalasszony sokrendbeli csintalanságot gyónt meg a papnak. Emez kimondta az ítéletet. Mikor a férj megtudta, minő cudar szenvedések várnak szerelmetes feleségére, elvállalta helyette a büntetést. A férj letérdelt alázattal, a pap pedig hozzálátott, hogy a bűnt kicsépelje belőle. A kötél csattogott, a férj nyögött, és az asszony sem maradt szótlan: Üsse, csak üsse, tisztelendő uram! Nagy az én bűnöm! Megérdemlem! Egy házaspár válni akart. Elmentek mindketten a bíróhoz s ott elmondták, hogy nem fémek meg egymással, s nincs más kívánságuk, mint hogy elváljanak. Talán azért kívánnak elválni, mert nincsenek egy akaraton? tudakolta a bíró. Épp ellenkezőleg felelt a férj, nagyon is egy akaraton vagyunk. Ö is úr akar lenni a háznál, én is az akarok lenni. Úgy látszik a házasélet korábban sem volt könnyű: Sajátságos! rezzent föl a tekintetes úr, s ölébe ejtette a könyvet, melyet éppen olvasott. Mi sajátságos? érdeklődött a tekintetes asszony a kézimunkája mellől. Ez a könyv felelt a tekintetes úr. A címe így hangzik: A házasélet örömeiről és gyötrelmeiről. Az örömökről két oldalon át beszél a szerző, s a könyv maga ötszáz oldal. Mi a különbség a 8 éves, a 18 éves és a 28 éves lány között? A 8 évest hazaviszed, lefekteted, és mesét mondasz neki. A 18 évest hazaviszed, mesét mondasz neki, és lefekteted. A 28 évesnél már nincs mese! Mondja, kislány, mit szólna, ha felcsalnám a lakásomra, és a magamévá tenném? Nem is tudom, mert e téren még tapasztalatlan vagyok. Eddig, akárhányszor felcsaltak, ilyet még nem kérdeztek. Lujzika kérdi Lacitól: Tudod, mit csinálnék, ha megpróbálnál megerőszakolni? Nem. Na, és nem is érdekel? Egy apa bemegy két lányával a cipőboltba. Kérek két pár cipőt a tizenkilenc és tizenöt éves leányaim részére. A kereskedő odaszól a segédnek: Mutasson két pár 37-es cipőt! Az apa közbeszól: Dehogyis! Mondtam, hogy az egyik lányom tizenkilenc, a másik tizenöt éves. A kereskedő bólogat. Tessék rám bízni: Egy tizenkilenc és egy tizenöt éves lánynak a lábai között nincs semmi különbség. Náthás vagyok, Lajos. Miért bújik annyira hozzám? Meg akarom kapni, Mancika... Ifjú Kovács meséli a barátjának:

14 14/249 Hogy nekem milyen balszerencsém van! Képzeld, útközben fölvettem egy bombázót... Isteni stoppos csajt. Kedves volt, szexi, kívánatos, és készségesnek is látszott. Elvittem vacsorázni egy luxusétterembe, vettem neki virágot, francia pezsgőt ittunk, aztán megkérdeztem, feljön-e hozzám... És tudod, mit válaszolt? Nem... Hogy találtad ki? Mondtam Malvinkának, hogy legyen az enyém. És mit felelt? Feltételes módot használt, háromszor. Hogyhogy? Azt felelte: ha-ha-ha! Mivel tudja felizgatni a feleség a férjét a házasság első, második és harmadik évtizedében? Az első tíz évben a testével, a második tíz évben a főztjével, a harmadik tíz évben pedig a puszta jelenlétével. Egy srác bemászik az idős néni kertjébe, és buzgón dézsmálja a gyümölcsöt, mikor az öreglány megjelenik vadászpuskával a kezében. Gondolom most meg fog erőszakolni, fiatalember? Áááá, dehogy, hová tetszik gondolni Pedig muszáj lesz. Egy fiatal fiú eltéved a sűrű erdőben. Napokig bolyong, míg egyszer csak találkozik egy borzasztóan vén, iszonyatosan csúnya anyókával. Szervusz fiam, üdvözli a vénasszony. Én egy elvarázsolt királylány vagyok, csodás idomokkal. Ha magadévá teszel, visszaváltozom szép, fiatal szexbombává, és attól kezdve azt csinálhatsz velem, amit akarsz. A vénasszony meglehetősen visszataszító volt, de a lehetőség igen vonzó. A fiú legyűrte magában az undort, és ha nehezen is, de megtette, amit a szipirtyó kért. El is aludt rögtön, úgy kifáradt. Amikor felébredt ugyanaz a csúf, vén csoroszlya feküdt mellette, akit néhány órával korábban magáévá tett. Hé, te! ébresztgette az öregasszonyt. Azt ígérted, hogy gyönyörű szexbombává változol! Hány éves vagy te fiam? Húsz. Na, ez szép! Húsz éves vagy, és még mindig hiszel a mesékben? Egy katona megy hazafelé, és amikor egy sűrű sötét erdőn halad át, elébe toppan egy ronda boszorkány, vállán egy bagollyal. Na te katona! Tudom én, hogy mire vágysz! Ha kitalálod, hogy mi ez itt a vállamon, a tiéd leszek. A katonának semmi gusztusa sincs a vén banyához, ezért így válaszol: Az egy disznó. Na jól van, határeset. Elfogadom! Egy meglehetősen csúnya és szegény nő talál egy békát az árokparton. Már éppen menne tovább, amikor a béka megszólítja: Hölgyem, ha megcsókol, teljesítem három kívánságát. Gondolja az asszony mit veszíthet, a férje úgy sem csókolgatja. Miután megtette, a béka így szól: Jól gondolja meg mit kíván, mert amit magának akar, a férje annak tízszeresét kapja. Nem probléma! Legyek én a legszebb nő a Földön! Akkor a férjét a világ legtökéletesebb férfijává változtatja, akikre ragadni fognak a nők!

15 15/249 Ha én leszek a legszebb nő a világon, akkor úgyis engem fog választani. Csiribí-csiribá, megtörténik a csoda. Legyek én a világ leggazdagabb nője. Ne felejtse el, a férje tízszer gazdagabb lesz Semmi baj, ami az enyém, az az övé is. Csiribí-csiribá, ez a kívánság is teljesül. Aztán a nő elkezd gondolkodni. A béka sürgeti: Szép és gazdag hölgyem, mi lesz a harmadik kívánsága? Ööö szeretnék egy enyhe szívrohamot A csúnya lány kint napozgat az erkélyen. Látja, hogy épp arra jön a legény, aki régóta tetszik neki. Hirtelen elhatározással leszól neki: Most feljöhetnél hozzám te... Majd ha egyedül leszel válaszol a legény. Hát, éppen nincs itthon senki. Úgy értettem, ha az egész világon csak te leszel egyedül. Egy bugyit nem viselő hölgy véletlenül beledobott valamit a kukákba. Mivel a szemetes edény éppen üres volt, a keresett tárgy leesett az aljára. Ahhoz, hogy elérje, mélyen bele kellett hajolnia. Ekkor billent egyet, és fejjel belezuhant. Ahogy fejvesztve rúgkapál, arra megy két pityókás atyafi. Nézik a kétségbeesett nőt: Nézd mán komám, milyen jó picsa, oszt mégis kidobták! Az asszonyka leszalad a szeméttel a ház elé. Amint önti a kukába a vödör tartalmát, beleesik a gyűrűje. Csak egy rövid otthonka van rajta, alatta semmi. Amint a kukába hajolva keresgéli a gyűrűt, egy arra járó férfi meglátja a csinos popsit, és elkezdi simogatni. A férj fentről az ablakból látja ezt, és lekiabál: Mit csinál ott a feleségemmel? Mire a férfi: Miért dobta ki? Még egészen használható. Hogyan veszíti el a királykisasszony a szüzességét? Apródonként! A tündérszép királykisasszony elhatározza, hogy férjhez megy. El is mondja apja urának, hogy hirdesse szét heted-hét országra. De csak ahhoz megy, aki kiállja a próbát. Kihirdeti a király, s özönlenek a hercegek, grófok és bajvívásban jártas daliás legények. Igen ám, de sorra megbuknak a vizsgán! Egyszer arra jár egy szegény vándorlegény, és beáll a sorba ő is, szerencsét próbálni. Nevetik is a nemesifjak, hogy mit akar itt ez a csóró, szerencsétlen, hiszen ők sorban kudarcot vallottak. Mivel azonban mindenki próbálkozhat, a vándorlegény is sorra kerül. Menjünk ki, sétáljunk egyet a tündérkertben! invitálja a királylány. Elhaladnak a csilingelő aranyalmafa alatt, és elérnek az ezüstpatak partjára. Ott a tündérszép lány lehúzza az ujjáról a gyémántokkal ékesített aranygyűrűjét, és bedobja a patakba, majd ezt mondja a legénynek: Vedd ki, és add a kezembe! A szegény vándorlegény úgy tesz, ahogy a királykisasszony kérte, mire az megszólal: Ez a sok idióta meg mind a patakba ugrott! Élt egyszer egy uralkodó Arábiában, Akbar király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű felesége. Az udvarban egy Ahmed nevű hivatalnoknak nagyon tetszett a királynő. A hosszú évek alatt, amit a szolgálatában töltött teljesen magával ragadta a vágy, hogy a királynő gyönyörű melleit

16 16/249 csókolgathassa. Egyszer aztán elmondta titkos vágyát a király főtanácsadójának, Birbalnak. Azt is hozzátette, hogy bármit megtenne, csak szájával a királyi keblekhez érhessen. Birbal, aki nagyon csalafinta ember volt hosszas gondolkodás után azt mondta neki: Nézd, Ahmed! Nem kis dolog, amit kérsz, ámde én segítek rajtad. Természetesen nem ingyen. Ha fizetsz nekem 1000 aranyat, akkor büntetlenül csókolgathatod a királynő melleit 4 órán keresztül! Ahmed nagyon megörült ennek, meg is egyeztek, hogy a művelet elvégzése után kifizeti Birbalnak az 1000 aranyat. Birbal másnap egy speciális anyaggal kente be a királynő melltartóját, ami erős viszketést okozott. A király összehívta az orvosait akiket Birbal persze jó előre kioktatott, hogy állapítsák meg a viszketés okát. Az orvosok a vizsgálat után közölték a diagnózist és a gyógymódot: Ez egy nagyon veszélyes, bár gyors lefolyású betegség! Egyetlen gyógymód van ellene, egyfajta emberi nyál. Sajnos egész Arábiában csak egyetlen ember nyála alkalmas gyógyításra, mégpedig egy Ahmed nevű alattvalóé! A király gyorsan előkeríttette Ahmedet, és ráparancsolt, hogy nyálával gyógyítsa meg a királynő kebleit. Ahmed boldogan vette kezelésbe a kérdéses testrészeket, 4 órán keresztül nyalogatta, szopogatta nagy bőszen, majd földöntúli boldogságban úszva távozott. Másnap megjelent nála Birbal, és kérte a jogos fizetséget, ám Ahmed kijelentette, hogy ő nem gondolta azt az 1000 aranyat komolyan, meg különben sincs annyi pénze. Azonban nem számolt Birbal aki, mint már említettük, igen okos ember volt bosszújával. Következő nap Birbal a viszketést okozó szert becsempészte Akbar király alsónadrágjába. És Akbar király hamarosan Ahmedért küldetett... " Az erotikus költészet is tele van fűzfapoétákkal. Előszeretettek írják át az ismert gyermekmeséket, és a klasszikus műveket. Remekműnek egyáltalán nem mondható próbálkozásaik egyike: RÓMEÓ ÉS JÚLIA KICSIT MÁSKÉPP... Erkélyjelenet: Szín: Erkély Júliáék házában. Sűrű kert, nagy fák, kis bokrok; pókok, hangyák nagy számban. Tücsökszó hallik. Júlia sápadtan és másnaposan megjelenik az erkélyen: De szép holdas ma az éj! Hányingerem nem csekély... Pálinkára nagyfröccsök, Ettől mindig kidöglök. Úgy inni, mint egy tróger Egy nőnél ez nem jó jel, Pedig én ma vedeltem, Asztal alatt hevertem. Emlékszem egy alakra, Letepert a pamlagra. Engem persze nem zavart, Az nyúlt hozzám, aki akart. De úgy emlékszem... A szemét! Nem használta óvszerét! Ha terhes leszek, az dráma: Nem járhatok kocsmába. Rómeó előlép a bokorból: Köszöntelek, Júlia! Szép vagy, mint egy múmia. Haragszom, mert ma este Beleittál serembe. Júlia:

17 Üdvözöllek, szép lovag, Látom de luxe a lovad. Hasonlítasz rá te is, Szépségedre vall ez is. Rómeó: Onnan jöttem, hol a bor Támogatott alkohol. Apám meghalt egy éve, Kiakadt a gégéje. Bocsáss meg, hogy zavarok, Feleséget akarok. Vonzó tested kell nekem, Sápadt kislány, légy nejem! Júlia: Merészséged imponál, De péniszed nagy, ha áll? Mert ha slagnak csak fele: Múzeumba menj vele! Rómeó: Büszke vagyok rá nagyon, Kis hazámban etalon. Pontos mását rég gyártják, Mélyfúrásra használják. Júlia: Ez a méret oly remek... Most azonnal lemegyek! És tudod mit? Emlékül, Megfogom, hogy elkékül. 17/249 A meddő királynő elzarándokol a szent helyhez, hogy utódot kérjen az ország élére. Vándorlása során találkozik egy öregasszonnyal, s megkérdi, messze van-e még a szent falu temploma. Napok óta úton vagyok mondja, mert gyermeket szeretnék. Már négy éve vagyok társa férjemnek, de hiába eddig minden próbálkozásunk A templom már nincs messze, felség feleli az öregasszony, de oda már hiába mész. Az áldott emlékezetű Bonifác atyát, aki ezt a csodát művelte, egy hónapja eltemettük. A lovag keresztes háborúba indul. Előbb azonban szépséges, fiatal feleségére erényövet csatol, hogy megóvja minden kísértéstől. A kulcsot átadja legjobb barátjának, hogy gondosan őrizze meg. Felnyergeli lovát, s elindul. Fél órával később, vágtató lovon utoléri a barátja, és a sietségtől elfúló hangon mondja: Állj meg, Tankréd! Rossz kulcsot adtál! IV. Henrik király köztudottan kicsapongó természetű volt. Udvari gyóntatója sokszor megrótta csapodársága miatt. Furdalta is a király lelkiismeretét az állandó szemrehányás. Elhatározta, hogy megleckézteti a folyton akadékoskodó papot. Ettől kezdve a gyóntatója mindig fogolypecsenyét kapott a király asztalánál. Ebédre, vacsorára ugyanazt a sültet szolgálták fel neki, miközben az udvaroncok változatos étkeket fogyasztottak. Három napig nem szólt semmit a pap, de amikor a negyedik nap is hozták neki a fogolypecsenyét kitört belőle: Na de felség, mindig csak fogolyhús? A király letette a kanalát, és ráförmedt a papra: De atyám, mindig csak királyné?

18 18/249 A gyóntató pap nagy érdeklődéssel vallatott egy igen csinos parasztlányt. Látta a pap, hogy a lány nem mondott el mindent. Miután nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság, ügyeskedett, hogy semmi ne maradjon benne. Van-e még hátra valami, édes leányom? kérdezte. Hogyne volna felelt amaz, csak hát nem merem elmondani. Semmit nem szabad elhallgatnod intette a gyóntató kenetesen, különben nem részesülhetsz a föltámadás kegyében. Hát... kezdte a lány, magam voltam a konyhában, s bejött István bácsi... És aztán... sürgette a pap. Megfogta a kötényem sarkát. Mást nem csinált? Megveregette az arcomat Erre már nagyot nyelt a pap. És? kérdezte izgatottan. Akkor bejött az édesanyám. Az ördög vitte volna el az édesanyádat, drága leányom! Élt egyszer Miskolcon egy kikapós szépasszony, kinek férjén kívül két szeretője is volt. A férj nem tudott a két szeretőről, amazok nem tudtak egymásról. Egy éjszaka azonban az egyik szeretőnek az asszony ágyában lecsúszott a gyűrű az ujjáról. A következő éjszaka a másik szerető meglelte a gyűrűt, s mindjárt az ujjára húzta. Szép gyűrű volt, drága gyűrű volt, büszkélkedett hát vele. Így eshetett meg, hogy az az ember, kié a gyűrű volt, meglátta a barátja ujján. Ebből menten kitalálta, hogy a szépasszony a barátjának is a szeretője. Ez is bosszantotta, de az még jobban, hogy a másik a gyűrűt nem akarta visszaadni, s makacsul erősítette, hogy neki ahhoz joga van. Javában vitatkoztak, mikor arra jött a szépasszony férje. Odahívták, s elmondták neki a vita tárgyát tüzetesen, csak éppen azt hallgatták el, hogy az ő feleségéről van szó. A férj egy darabig gondolkozott, aztán kimondta az ítéletet: A gyűrű nem illeti meg sem azt, ki elvesztette, sem azt, ki megtalálta az ágyban, hanem azt, kié az ágy. A két barát összenézett, s egyszerre szólalt meg: Kegyelmed ezzel a bölcs ítélettel megszolgálta a gyűrűt. Azzal odaadták neki, mit a férj büszkén húzott föl az ujjára. Volt két koma. Egyiket csalfa feleséggel búsította meg balvégzete, a másikat rest asszonnyal. A rest asszony hű volt, de csak ásított, nyújtózott, szöszmötölt, matatott egész nap, nem dolgozott. A másik asszony serénykedett, de nemcsak a munkában, hanem a más férfiak jóvoltából szerzett gyönyörűségben is. A két koma pedig azzal vigasztalódott, hogy tréfálkozott a tulajdon szerencsétlenségén. A csalfa asszony férje egy napon ellátogatott a komájához, aki éppen a rest feleségét szidalmazta. Gondolta ő is besegít a komájának. Megkérdezte hát: Mondd, koma: az ökör restebb-e, vagy a feleséged? Ez a csúfondáros kérdés úgy megbosszantotta a rest asszonyt, hogy nagy serényen maga adta meg a választ: Tudhatná kend magától is, hogy az asszony restebb. Hiszen az ökör maga hordja a szarvát, az asszony pedig a férjével hordoztatja. A paráznaság gyakorta bajba sodorja az emberfiát. Efelől Dudáky uram is tanúságot tehet. Az említett személyiség földbirtokos volt Baranyában. Egyébként vérmes, nagy természetű ember, kit a szoknyának a szele is megbolondított. Egy napon új szobalány került a házba, szőke hajú, hamvas bőrű, minden porcikájában kívánatos. Dudáky uram úgy fölgerjedt láttára, hogy legszívesebben mindjárt enyhített volna hévségén. De hát a lány nemcsak szép volt, hanem erényében megingathatatlan is. Dudáky nem tehetett mást, ostromolta, szorongatta a szép Örzsikét, ahol csak lehetett. De

19 19/249 ő ráunt, hogy a tisztességét szakadatlanul védelmeznie kell, ezért elment az ura feleségéhez, és elbocsátását kérte. Dudákyné addig faggatta, míg Örzsi elmondta töredelmesen, mi készteti menekülésre. Az asszony megörült a vallomásnak, mert elérkezettnek látta az alkalmat, hogy bosszút álljon urának számlálhatatlan rendbéli bujálkodásáért. Te csak egyezz meg az úrral, Örzsi mondta, hogy mikor találkoztok a pajtában. Ott majd én várok rá, s úgy megszégyenítem, hogy többé eszébe nem jut rád guvasztani a szemét. Örzsike úgy tett, amint asszonya meghagyta. Este Dudáky uram nagy vidáman megindult a pajta felé. Feleúton azonban megtorpant, mert eszébe jutott, mi minden veszedelem következhet abból, ha a felesége szobalányával összeszűri a levet. Ahogy éppen habozott, hogy menjen-e, ne menjen, megpillantotta az udvaron a béresét. Hallod-e, Jancsi kiáltott rá, Örzsi várakozik rám a pajtában, mulatozzál véle helyettem, de meg ne mukkanj, nehogy fölismerjen. Parancsára, tekintetes úr mondta a béreslegény vidáman, azzal már szaladt is a pajta iránt. Benyitott, az ajtót gondosan bezárta maga után, aztán hozzálátott, hogy az urát szégyenben ne hagyja. Nem szólt az asszony sem, hiszen legfőbb gondja neki is az volt, hogy ismeretlenül maradjon. Dudáky uram visszament a házba, s a pipájában keresett vigasztalást. De alig szívta el félig a pipát, hát Örzsikét látta elhaladni az ablak előtt. Mi az ördög kiáltott rá, hát te nem a pajtában vagy? Hogy volnék ott felelt a szép szobalány, mikor oda asszonyom ment el helyettem. Megrémült erre Dudáky uram, s lélekszakadva rohant a pajta felé. Elkezdte döngetni a bezárt ajtót, s ordított, ahogy a száján kifért: Hé, Jancsi! Megállj, Jancsi! Megállj, mert nem Örzsike az! Mire Jancsi így válaszolt: Vagy Örzsike, vagy nem Örzsike, most már mindegy. Dudáky uram jó barátságban élt a szomszédjával, Pölöskei urammal, ki borkereskedő volt, de azért szeretett tarokkozni, ami ritkán tulajdonsága a borkereskedőknek. Ez volt a barátság és a szomszédolás egyik alapja. A másik az, hogy Pölöskei uramnál mindig válogatott szép leányok szolgáltak. Az öreg Dudáky pedig a vászoncselédeket a tarokknál is jobban kedvelte, ami viszont a tarokkozók között megy ritkaságszámba. Különösen a tizennyolc éves Julika tetszett az öregnek. Kerülgette is, míg egyszer sikerült négyszemközt elkapnia. Adj egy csókot, húgom mondta Dudáky uram, nem bánod meg. Aztán miért akar a tekintetes úr éppen éntőlem csókot? firtatta Julika. Azt szeretném tudni, vajon a te csókod édesebb-e, vagy a feleségemé? Ha csak erre kíváncsi a tekintetes úr felelt Julika, kérdezze meg Pölöskei uramat, ő majd megmondja. Mária Terézia udvarában farsangi bál van. Egyik testőr nem ismerve fel a háttal álló császárnőt, jó hangulatában nagyot csap az uralkodó fenekére. Hátrafordul a császárnő, és a testőr egy pillanatig ijedten mered rá. De feltalálja magát: Felség, ha a szíve is olyan kemény, mint a feneke, akkor el vagyok veszve. A napkirály udvarában együtt sétált a híres francia marsall, Saxoniai Móric és Pompadour 3 márkiné, a király metresze 4 a hársfák alatt. Éppen arra tartott az éles eszű és nyelvű Freron, aki így szólt a barátaihoz: Nézzétek! Ott megy a király kardja és hüvelye. XVI. Lajos francia király feleségével, Marie Antoinette 5 -vel vacsorázott. Az asztalnál ült a királyi udvarban szívesen látott Saint Germain 6 gróf is. Az évődő királyné kenyérből gyúrt golyóbisok- 3 pompadúr 4 A kitartott szerető régies elnevezése

20 20/249 kal hajigálta a királyt, aki nem győzte kapkodni a fejét. Megelégelvén a királyné jókedvét, a vendéghez fordult: Mit csinálna gróf úr, ha magát így ágyúznák? Az éles eszű gróf így válaszolt: Beszegezném felség az ágyú lyukát. Hazafelé menet az obsitos 7 megszállott egy kocsmárosnál. A vendégek körül sündörgött a kocsmáros szemrevaló lánya, aki nem csak mutatós volt, hanem igencsak áhítozott a férfiakra. Mikor az obsitos látta, hogy a lány esze mindig csak egyazon dolog körül forog, elújságolta neki, hogy ő a királyi udvarból jött, ahol azt végezték, hogy a kicsinyke szájú leányoknak két ura legyen. Csakugyan? kérdezte a kocsmáros lánya, s szája gyűszűnyivé csöpörödött. S mi lesz a nagyszájúak sora, folytatta a tudakolást. Azoknak három férjet adnak válaszolt az obsitos. Igazán? kérdezte a lány, s szája a füléig hasadt. Annak idején a dorogi katolikus templom felszentelésére ellátogatott Serédi Jusztinián hercegprímás is. A magas vendég elé négylovas hintót küldtek. Ahogy elindultak a fényes szőrű paripák, mögöttük a hercegprímással, az egyik ló eldurrantotta magát. A prímás mellett a dorogi polgármester ugyancsak zavarba jött az illetlen hangtól. Pardon! nézett bocsánatkérően a főpapra. Semmi baj mondta vidáman Serédi. Csak én azt hittem, hogy a ló... Amikor az ilyesmi még illetlenségnek számított: Még az ántivilágban történt. A vidéki laktanyában állomásozó kapitánynak távirat érkezett: menyasszonya a délutáni gyorssal látogatásra jön. A kapitány szól a csicskásának: Józsi, fogd be a lovat a hintóba, jön a menyasszonyom, megyünk az állomásra. Az állomáson a kapitány leszállt a hintóról, és látja, hogy a lónak a hasa alatt igen csak ágaskodik az a darabja, amelyet a szitkozódások során gyakran szoktak emlegetni. Józsi az ég áldjon, csinálj valamit, mert mindjárt megérkezik a kisasszony, és mit szól, ha meglátja. A legény leugrott a hintóról, és a ló farára csapott. Teszed el rögtön, te disznó! Nem te kaptad a táviratot, hanem a kapitány úr! A főhadnagy a garnizon kantinjában táncol az ezredes lányával. Fogja a kezét, aztán megszólal: Milyen selymes a keze, Emőke. Persze... feleli a lány. Mert állandóan szarvasbőr kesztyűt hordok. Táncolnak tovább, a főhadnagy egy finom puszit lehel Emőke vállra, és a fülébe súgja: És milyen selymes a bőre, kisasszony. Persze... feleli Emőke. Mert állandóan szarvasbőr sálat hordok. Folyik tovább a tánc, a főhadnagy az ezredeslány arcához nyomja az arcát: És itt is milyen selymes... lihegi. Persze, mert állandóan szarvasbőr pompont használok. A fenébe... fakad ki erre a főhadnagy. Én tíz év óta állandóan szarvasbőr nadrágot hordok, és mégis rücskös a tököm! Egy fiatal katonatiszt így szól a barátjához: Képzeld megnősülök. Eljönnél tanúnak? Természetesen. Soha nem szoktam cserbenhagyni a bajtársaimat, ha szerencsétlenség éri őket. 5 márí a(n)toánett 6 sze(n)zserme(n) 7 kiszolgált katona

21 21/249 A katonatiszt felszed egy utcalányt, felmennek a lakására. Az aktus végén a lány megszólal: Most már rátérhetnénk az anyagiakra... De hölgyem, csak nem képzeli, hogy egy katonatiszt ilyesmiért pénzt fogad el? A grófi birtok gazdatisztje hevesen ostromol egy fiatal özvegyet. Legalább addig várjon, amíg a gyászruhát levetem! csillapítja őt a menyecske: Hát azt az öt percet megvárhatom feleli a gazdatiszt. Az új tanítónő elé jóképű legényt küldenek a vasútállomásra. Felrakják a csomagokat a szekérre, a csinos tanító néni a legény mellé ül a bakra. A falu szélén, a legelőn egy bika éppen hágja a tehenet. A városi tanítónőt lenyűgözi a látvány, és azt kérdezi a legénytől: Honnan tudja a bika, hogy... izé szóval, hogy mikor alkalmas a pillanat? Elárulja azt a nőstény illata. És a csődör honnan tudja? kérdi a kíváncsi nő. Neki is az illata árulja el. Ahogy a birkáknak és a kutyáknak is. Megérkeznek a szálláshoz, lepakolnak, a legény búcsúzik: Hát minden jót! Köszönöm a fuvart mondja a tanítónő. És látogass meg egyszer. Majd ha elmúlt a náthád Az alig hogy bevonult kiskatona levelet kap a kedvesétől: Kedves Józsi! Ne haragudj, de a közöttünk levő távolság túl nagy. Ez a kapcsolat így nem tartható fenn tovább. Bevallom neked, hogy amióta nem vagy itt, már kétszer is megcsaltalak. Nagyon sajnálom. Kérlek, küld vissza a fényképem, amit búcsúzáskor adtam neked. Szeretettel: Ica. Józsi nagyon elszomorodott, és elhatározta, hogy megfizet a csalfa lánynak. Megkérte a katonatársait, hogy adják kölcsön valamennyi fényképüket, amin nők szerepelnek. Haverjai egy nagy halom fényképet hordtak össze, melyek barátnőikről, nővéreikről, nőrokonaikról készültek. Józsi hozzácsapta Ica fényképét, majd a csomagba mellékelt egy levelet: Kedves Ica! Én is nagyon sajnálom, de nem emlékszem rád. Keresd ki a fényképedet, és a többit küldd vissza nekem. Köszönöm: Józsi Atyai tanács: Fiam! Ostoba, de szép lányt keress. Ostobát azért, hogy hozzád menjen, szépet azért, hogy neked is tetsszen. Hát te meg mit csinálsz itt? Tudod a feleségem ma felolvasást tart a nőegyletben a háziasszony kötelességeiről, én meg addig felvarrom a leszakadt gombjait A férj tanácstalanul áll a szekrény előtt. Édesem, melyik nadrágomat vegyem fel? Amelyik nincs kivasalva, vagy amelyiken nincs gomb? A boldog békeidőkben két arisztokrata beszélget: Te gyakran utazol Párizsba? Sokba kerül egy ilyen út? Ha a feleségemmel megyek, ötszáz korona, ha egyedül, akkor ezer.

22 22/249 A fiú, az apa és a nagyapa Párizsba utazik. Mindegyikük külön-külön szervez magának programot, és nagyon kellemesen érzik magukat. Másnap kiértékelik az élményeiket. Azt mondja a húszéves unoka: Hogy ezek a párizsi nők milyen tüzesek! Rávágja erre az apa: És milyen szenvedélyesek! Mire a nagypapa elrévedve: És milyen türelmesek! Mondja kisasszony, nem szeretne néha férfi lenni? Nem. És maga? A házaspár jelmezbálba készülődik, de a feleségnek megfájdul a feje. Az asszony lefekszik, a férje pedig elindul egyedül a buliba. Egy óra múlva a nő felébred, és a fejfájásnak se híre, se hamva. Gondolja a férje után megy, és megnézi mit csinál nélküle. A buliban látja, hogy hites ura csinosabbnál csinosabb nőkkel táncol, simogatja őket, sőt nem átallja csókolgatni őket. A feleséget nagyon bosszantja a dolog, de kíváncsi rá, hogy párja meddig mer elmenni a flörtölésben. Gondolta a férje korábban nem látta az ő jelmezét, különben is azt hiszi, hogy otthon van, nem fog gyanakodni rá. Így hát odament hozzá, és kikezdett vele. A férfi egyre jobban izgalomba jött. Végül félrevonultak egy sötét szobába, ahol megtörtént a dolog. Utána a feleség hazament, visszafeküdt az ágyába, és várta a férjét. Alig hogy belépett, neki szegezte a kérdést: Na, milyen volt a buli? Á, ne is kérdezd! Nélküled nem volt kedvem mulatni. Ezért aztán a haverokkal félrevonultunk, és egész este kártyáztunk. De biztos jó volt, mert az a pasi, akinek kölcsön adtam a jelmezemet, nagyon jókedvűnek látszott. Sarah késő este elküldi a boltba a férjét, ám mire Bill odaér, a bolt már bezárt. Bánatában betér a közeli bárba, és szóba elegyedik egy nővel. Beszélgetnek, jókat nevetnek, aztán mire Bill észbe kap, a nő lakásán találja magát. Éjjel kettőkor felriad. Te jó ég, a feleségem ízekre szed! mondja a nőnek. Van itthon hintőpor? Aztán uzsgyi, elrohan haza. Az asszony már az ajtóban várja. Hol a pokolban voltál? rivall rá a felesége. Tudod, a bolt már zárva volt, úgyhogy bementem a közeli bárba, ott belebotlottam egy nőbe, beszélgettünk, jókat nevettünk, aztán felmentem a lakására. Nekem te ne hazudj! csattan fel a feleség. Mutasd a kezed! Bill engedelmeskedik, mire az asszony: Tudtam, hogy már megint tekézni voltál! Gyanakvó férj a feleségéhez:

23 23/249 Honnan van ez a gyönyörű nyakláncod, drágám? A kocsid hátsó ülésén találtam, édesem. Régen a falusi konyhák elengedhetetlen tartozéka volt az asztal fölé helyezett textilfalvédő. A rájuk festett (nyomott) képet különböző elmés mondások egészítették ki. Ezeknek a rímbe szedett népi bölcsességeknek, versidézeteknek az összegyűjtése és széleskörű publikálása ma még várat magára. A népi élcelődés sajátos megnyilvánulása a falfirka. Leginkább nyilvános WC-k falán találkozhatunk velük. Tartalmuk mindig a hely szeleméhez igazodó, vagyis nem éppen szalonképes. A nyomdafestéket nem tűrő zöngemények közül a kulturáltabbja így hangzik: Ne hencegj! Állj közelebb, mert rövidebb, mint gondolod! Minden bizonnyal a tapasztalat ihlette ezt a bölcs megállapítást is: Az, hogy milyen hosszú egy perc, attól függ, hogy a WC ajtó melyik oldalán vagy. A vidéki kocsmák falát is gyakran díszítik a vendégek megjegyzései. Néhány üveg bor elfogyasztása után egy virágos kedvű mulatozó ezt pingálta a falra: Ki a bort, nőt, dalt szereti, rossz ember nem lehet! Később egy kevésbé jó kedélyű vendég az alábbi rigmust firkantotta alá: Innád a boromat, Élnéd nőmmel sorodat, Az anyósom tanítana dalra, Nem írnád e sorokat a falra. Te marha! Aztán fokozatosan előtörtek az obszcén kifejezések. A durvább szavakat először kipontozták, később már nyíltan ki is írták. Még mielőtt belemerülnénk a sűrűjébe, lássunk néhány szelídebb viccet: A hercegkisasszony este odaáll a királyfi szobája elé, és így szól: Lépésem nesztelen, itt állok meztelen. A királyfi beengedi. Másnap este megint megy a hercegkisasszony: Lépésem nesztelen, itt állok meztelen. Megint beengedi. Így megy ez napról-napra. Egyszer aztán a királyfi elmegy a háborúba. Hazajön, de nagyon szomorú. A hercegkisasszony szeretné megvigasztalni, ezért este megint megy a szobájához: Lépésem nesztelen, itt állok meztelen. A királyfi azonban nem engedi be. Kiszól: Kérésed hasztalan, itt állok fasztalan. Mi a szeretkezés? Amit a nők csinálnak, amíg a férfiak kefélik őket. Mi a hasonlóság a G-pont, a házassági évforduló és a WC csésze között? A férfiak egyiket sem tudják eltalálni. A NŐ TÖRTÉNETE: Furcsa hangulatban volt tegnap este, amikor a bárban találkoztunk, de azt gondoltam, hogy miattam ilyen, mert késtem egy kicsit, bár ő nem említette. Nehezen beszélgettünk, ezért azt gondoltam, menjünk olyan helyre, ahol még meghittebb a környezet. Elmentünk abba a helyes kis étterembe, tudod, bár ott is furcsán viselkedett annak ellenére, hogy megpróbáltam felvidítani. Kérdeztem, hogy velem van-e baja, azt mondta, hogy nem. Én azért nem vagyok ebben biztos. Aztán taxiba ültünk, én mondtam neki, hogy szeretem, ő pedig a vállamra tette a kezét. Nem tudom, hogy ez mit jelenthet, mert nem szólt semmit. Végül felmentünk hozzá, és én kérdeztem, hogy mi a baj. Nem szólt semmit, csak bekapcsolta a TV-t. Ekkor mondtam neki, hogy lefekszem. 10 perc múlva jött ő

24 24/249 is, és szeretkeztünk. Ám még ekkor is egészen furcsának tűnt, legszívesebben azonnal hazamentem volna. Nem tudom, egész egyszerűen nem tudom, mit gondolhat. Talán megismerkedett valakivel? A FÉRFI TÖRTÉNETE: Szar napom volt, fáradt voltam, de azért dugtam egyet... Aktus után. Nő: Jó volt vele szeretkezni. Vajon neki is jólesett? Nem szól semmit, csak komolyan néz felfelé. Vajon mire gondol? Biztos a kapcsolatunkról elmélkedik. Ó, jaj ráncolja homlokát a nő. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja az ajkát. Mérlegel, latolgat. Biztos az jár a fejében, hogy már kétéves a kapcsolatunk. Lehet, hogy rám unt? Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam? Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal. Férfi: Nézd azt a legyet a plafonon. Mászkál. Hogy a büdös francba lehet, hogy nem esik le. Az úr meghív a rózsadombi villájába egy ártatlan, romlatlan kinézetű lányt, és diszkréten megkérdezi: Mit parancsol darling? Pezsgőt? Konyakot? A lány ibolyakék szemeit az égre mereszti, és szent révületben suttogja: Egy picurka pezsgőt, ha kérhetek. A pezsgőtől ugyanis mintha ezer hegedű zsongana a lelkemben... Vágyaim szinte éteri magaslatokban lebegnek, és meghallom az angyalszárnyak suhogását... Szívem dallamos hangokat búg... Másrészt pedig a konyaktól úgy berúgok, mint a segg. Mi a három legjobb dolog a világon? Előtte egy ital, és utána egy cigaretta. Egy nagy természetű hölgy új zárat csináltat lakása ajtajához. Nyolcvan kulcsot kérek hozzá mondja a lakatosnak. Nyolcvanat? csodálkozik a mester. Mondja asszonyom! Nem lenne egyszerűbb egy csapóajtót felszerelni? Zajlik a népszámlálás. A mindenre kíváncsi összeíró végül megkérdezi: Hát lelkem, testi fogyatékossága van-e? Bizony van sóhajt búsan a menyecske. Magának? Aztán micsoda? Az uram már két éve Amerikában van. Egy fiatalember felkeresi a pszichiáternőt. Doktornő kérem, segítsen rajtam! Az a bajom, hogy nem tudok kontaktust teremteni a nőkkel...

25 25/249 Pedig maga jóképű, kisportolt, elegáns férfi. Mi az oka annak, hogy nem találja meg velük a hangot? Ezt neked kellene tudni, te ostoba tyúk! Csinos, fiatal körzeti orvosnőt kap a falu. Józsi bátyám, nem tetszenek a leletei. Mondja mit szokott maga reggelizni? Hát rántottát tíz tojásból, szalonnával. És mit szokott ebédelni? Csülkös bablevest. És vacsorára? Hát szalonnát, meg kolbászt. Hát Józsi bácsi, ez bizony nem egészséges. Hogy áll a koleszterinje? Mint a cövek Katikám, mint a cövek! Józsi bácsi elmegy a doktornőhöz, hogy nem megy neki. A doktornő felír neki mindenféle gyógyszereket, de Józsi bácsi folyton visszajön, hogy még mindig nem tud. Végül a doktornő megunja a gyógyszerezést, felfekszik a vizsgálóasztalra: Na, jöjjön Józsi bácsi! Józsi bácsi megy is, és úgy megkeféli a doktornőt, hogy csak úgy recseg bele az asztal. Na, de Józsi bácsi! Magának megy ez! Na igen, ha van kivel... Elment az egyszeri asszony a plébános úrhoz megtudakolni, miképpen nyerhetne feloldozást nagy bűnére mivelhogy házasságtörést követett el. Egyszer? kérdezi a pap. Többször sóhajtja az asszony, szemét szemérmesen lesütve. Hát ide figyelj, lányom szánja rá magát a plébános. Állítsál annyi gyertyát Szűz Máriának, ahányszor ezt a nagy bűnt elkövetted, és akkor az ég irgalmazni fog neked. Az asszony szeme felcsillan: És lehet főtisztelendő atyám akár most is? Hozhatod a gyertyát akár most is mondja megadóan a plébános. Igyekezzél, lányom, megvárlak. Az asszony elsiet. Kisvártatva talicskán tol maga előtt egy nagy halom gyertyát. Hűha hüledezik a plébános. Mire az asszony: Semmi hűha! Még fordulok egyet. Józsi elmegy a paphoz gyónni. Te vagy az, Józsi fiam? kérdezi a pap. Bizony én, atyám. Hát mit vétettél már megint? Paráználkodtam, atyám. A falu egyik legledérebb asszonyával háltam. Teremtőm csak nem a Bíró Marcsával? Nem, nem atyám. Akkor csak a Szűcs Kata lehetett az Nem, nem atyám, de ne is kérdezze. Ej, hát csak nem a traktoros Jani felesége, a Boris? Nem ő volt, de ne is kérdezze atyám, nem mondhatom én azt meg. Ne kínozzon, csak oldozzon fel kérem! Na jól van, Józsi fiam! Mondj el tíz miatyánkot, és tartsd távol magad a bűntől. Ezek a céda nők csak a pokolba vezető utat egyengetik számodra.

26 26/249 Józsi innen a kocsmába megy. A kocsmáros mindjárt meg is kérdi: Láttalak a templomból kijönni. Mi járatban voltál? Elvileg gyónni mentem, de valójában tippeket gyűjtöttem. Fiatalember térdel a gyóntatószékben. Mondd, édes fiam kérdi a pap, udvaroltál már? Természetesen, atyám. Férjes asszonynak is? Mint mindenki, atyám... Soknak? Atyám, bűnbocsánatért jöttem, nem dicsekedni. A lány a gyóntatószékben megvallja bűneit. Elmondja, hogy az ördög apródonként vitte a kísértés útjára, mert először csak megtetszettek egymásnak. Aztán beszélgettek, majd később a legény megcirógatta, még később pedig meg is csókolta. Végül levette a lábáról. De lányom fakadt ki az öreg plébános, amikor a heverőre feküdtetek, legalább akkor tudnotok kellett volna, hogy nagy bűn, amit elkövettek! Tudtuk mi azt plébános úr, de akkor már vétek lett volna abbahagyni! A pap gyóntatja a cigányt: Miért loptad el a szomszédod biciklijét? Atyám, nem hallom, amit mond. Fiam, miért loptad el a biciklit? ordítja a pap. Atyám, a rácsnak ezen az oldalán nem hallani semmit. Ha nem hiszi, cseréljünk helyet! Így tesznek, mire a cigány: Atyám! Miért dugta meg a szomszédja feleségét? A mindenit! Ezen az oldalon tényleg nem hallani semmit Kis hegyi faluba turista érkezik. Betér a kocsmába, ahol egy helybéli üldögél, majd szóba elegyedik vele: Mondja bátyám, mit szoktak maguk itt a világ végén csinálni? Hát, fiam, vadászunk és dugunk. Igen? És mire vadásznak? Bármire, amit megdughatunk. Megállás nélkül dolgozik a műhelyben két suszterinas. Egyszer csak arra figyelnek fel, hogy mester eltűnt. Na gondolják, most egy kicsit pihenhetnek. Ahogy téblábolnak a műhelyben, az egyik észreveszi, hogy a szoba felé vezető ajtó be van zárva. Bekukucskál a kulcslyukon, aztán odainti a társát. Látják ám, hogy odabent a mester a feleségén fekszik, és erősen lihegve táncoltatja maguk alatt az ágyat. Megszólal az egyik inas: Te, ez valami jó dolog lehet. Miből gondolod? Ha rossz lenne, biztosan velünk csináltatná. Jancsi és Juliska beszélget a tóparton: Nekem okos és rendes férjem lesz mondja ábrándozva Juliska. Ó, hát mégis máshoz mégy férjhez? kérdi csalódottan Jancsi. Tudod, hogy Jancsi és Juliska kibékültek? Csak szerettek volna, de nem tudtak. Hogyhogy?

27 Elfelejtették, hogy min vesztek össze. 27/249 Jancsi azt mondja Juliskának: Menjünk az erdőn át haza, a rövidebb úton. Ma nem lehet, Jancsi Ma sietek haza. Jancsi és Juliska elmennek kirándulni az erdőbe. Már jó ideje mennek-mendegélnek, amikor egy gyönyörű kis tisztásra érnek. Te Juliska! szólal meg Jancsi. Igazán piknikelhetnénk egyet! Na jó, nem bánom válaszolja lesütött szemmel Juliska, de előtte ehetnénk valamit. Juliska, hajlandó vagy lefeküdni velem? Nem! Jó, akkor állva kefélünk. Jancsi és Juliska elmennek a szexológushoz. Doktor úr kérem, van egy nagy szexuális problémánk. Bemutathatnánk? Bemutatni? Kérem, ahogy gondolják Tessék, ott a heverő. A fiatal pár belekezd a dologba, és a szexológus csak ámul-bámul az aktuson. Amikor túl vannak rajta így szól: Ez egészen remek aktus volt, hol itt a probléma? Ott doktor úr, hogy nincs lakásunk. Az aggódó szülők nagy nehezen beleegyeznek, hogy kislányuk egy buliból csak másnap reggel jöjjön haza. De azért egész éjjel nem jön álom a szemükre. Végre megzörren a kulcs a zárban. Na mi volt? esnek neki a lányuknak. Jaj, isteni klassz volt. De mégis, mit csináltatok? Mindjárt az elején sokat ittunk. Csak nem lettél rosszul? Nem anyukám, ne aggódj. Csak szörnyen melegem lett. Csak nem kezdtél el vetkőzni? Nem apukám, ne izgulj. Csak a blúzom cipzárát húztam le hátul a nyakamnál egy picit. Aztán a farmerem cipzárát elől a hasamnál egy icipicit És ez neked nem sok? Nekem hogy lett volna sok, amikor minden mást a többiek csináltak? Olyan kedves volt mindenki És amikor aztán elkezdtem fázni, rám feküdtek a fiúk, hogy ne dideregjek Rád feküdtek? És ezt te így mondod? Tudod, hogy mondják az ilyet, te? Én nem tudom, hogy hívják az ilyet, én csak azt tudom, hogy mostantól kezdve ez lesz a hobbim Utána hazakísérhetlek? Persze, akár többször is! Anyuci, te mindig azt mondtad, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Pontosan így van kislányom. Na, én tegnap felfedeztem egy új utat.

28 28/249 Azok a nők, akik úgy gondolják, hogy a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni, egy jó arasznyit tévednek! Ma már a szerelmesek nem egymásra, hanem egymásba találnak. A fiú és a lány megismerkednek a diszkóban. Egy óra múlva már útban is vannak a fiú lakása falé. Az együtt töltött éjszaka után a fiatalember vallatóra fogja a lányt: Légy őszinte! Én voltam az első az életedben? Lehetséges! révedezik el a lány. Már az első pillanatban olyan ismerősnek tűntél Egy fiatal srác a diszkóban megismerkedik egy csinos lánnyal. Iszogatnak, majd táncolnak. Egyszer csak a srác úgy érzi, hogy sürgősen ki kell mennie az illemhelyre. Szeretné a dolgot szalonképesen közölni, ezért így szól. Elnézést, de egy kis időre magadra kell hogy hagyjalak, mert kezet szeretnék fogni azzal a barátommal, akit még ma este mindenképpen szeretnék bemutatni neked. Az első randevún már ágyban vannak a fiatalok. Ugye drágám, most te is arra gondolsz, amire én? tudakolja a fiú. Ez csak természetes válaszolja a lány. Akkor hozz egy üveg sört a hűtőből. A mama kioktatja kislányát: Nem bánom, bemehettek a szobádba a fiúval, mi majd addig itt nézzük a tévét. De ha szemtelenkedni kezd veled, jelezd valahogy! Jó, anyuci, de hogyan? Figyelj nagyon Ha meg akar csókolni, kiáltsd azt, hogy ribizli! Ha meg akarja fogni a melled, kiabálj, hogy alma. Ha lejjebb tévedne a keze, kiáltsd azt, hogy őszibarack! Bezárkóznak a fiatalok a másik szobába, a szülők pedig a hangot lehalkítva nézik a tévét. Egyszer csak elkezd a lány kiabálni: Gyümölcssaláta! Gyümölcssaláta! Egy peremkerületi családi házban házibulit tartanak a fiúk. A mama átmegy a másik szobába, és csak akkor szól aggódva, amikor gyanús hangokat hall a falon keresztül. Mit csináltok ott, gyerekek? szól át nekik. Gruppenszexet Akkor jó! Már azt hittem, megint cigarettáztok Egy fiatalember elmegy a postára, hogy táviratot adjon fel a barátjának: Nem mehetek el a bulidra, mert a bicikli feltörte a seggemet. A postáskisasszony kifogásolja a távirat stílusát, és közli, hogy azt így nem veheti fel. Rendben van mondja erre a fiatalember -, akkor törölje ki a seggemet, és úgy küldje el a táviratot. Ildikó az első randevújára készül. Édesanyja izgatottan kérdezi: Remélem nem engeded be a fiúdat a szobádba! Tudod, hogy aggódom. Hát persze hogy nem válaszolja a nagylány. Az ő lakására megyünk, aggódjon az ő anyja! Na, kislányom, hogy sikerült a tegnapi házibuli? Azt hiszem, jól. De azért nem árt megnézetnem magam egy nőgyógyásszal...

29 29/249 Feljössz este hozzánk? kérdi egy fiatalember a barátjától. Nagy bulit szervezek, igazi gruppenszex partival Igen? villan meg a másik szeme. És hányan leszünk? Ha hozod a feleségedet is, akkor hárman. Kovácséknál vendégség van. Egyszer csak betoppan Matildka, a család tizenöt éves szeme fénye. A társaság láttán zavarba jön, nem köszön, hátat fordít a vendégeknek. Ejnye Matildka! korholja az anyja. Hát nem tudsz illedelmesen viselkedni? Mutasd meg szépen a vendégeknek, hogy te már nagylány vagy! De mama! szabadkozik Matildka. Ennyi ember előtt? Béla, ha tovább szemtelenkedik, lehúzok egyet! Jól van Mancika, mit húz le? Hogyan változik a fiúk hangja serdülőkorban? Mutál. És a lányoké? 17 éves koruktól nem helyett igent kezdenek mondani. Egy teljesen sötét parkban markolássza a fiú a lányt. Olyan jó, hogy eljöttél! suttogja a lány. Mire a fiú szenvedélyesen: Látni akartalak! Ilonka, legyen hozzám őszinte! Mondja, valami nyomja a szívét? Úgy tesz, mintha nem tudná Béla. A maga keze. Egy félreeső utcán parkoló autó ablakán bekopog a rend őre: Hé, maguk mit csinálnak itt? Csókolózunk! jön a válasz bentről. Jó! Akkor tegye vissza a száját a nadrágjába, és húzzanak el innen, de gyorsan... Móricka dicsekszik a suliban: A nővérem lát a sötétben! Az lehetetlen! hitetlenkednek a többiek. Pedig így van. Tegnap este áramszünet volt nálunk, és ahogy üldögélünk a vak sötétben, egyszer csak megszólalt a nővérem:

30 Jenő! Te ma nem borotválkoztál! 30/249 A borosta nem szúr, csak a megfelelő oldalára kell születni. Fiatal pár ül a parkban a padon. Mire gondolsz, drágám kérdi a lány. Amire te próbál kedveskedni neki a fiú. Nem szégyelled magad, te disznó! Tudja Jenő, én gondolatolvasó vagyok Ki van zárva! Akkor már rég felpofozott volna! Szeretsz egyetlenem? faggatja a nálánál sokkal fiatalabb szeretőjét az éltes hölgy. De drágám, hogy kérdezhetsz ilyet! méltatlankodik a fiú. Magad is tudod a választ. Igen? Akkor vedd a cókmókodat, és takarodj! Szerelmespár enyeleg este a parkban: Lány: Csókold meg a kezem, mert fáj Megcsókolja. Fiú: Most már nem fáj? Lány: Nem, de most a vállam fáj, azt is csókold meg Megcsókolja. Fiú: Már nem fáj? Lány: Nem, de a szám is fáj, azt is csókold meg Megcsókolja. Fiú: Már nem fáj? Lány: Nem. A sötétből megszólal egy borízű hang: Fiatalember! Aranyeret nem gyógyít? Fiatal pár ül a parkban egy padon. Megmelegíthetem a kezem a lábad között? - kérdezi a fiú. A lány bólint, majd néhány perc múlva megkérdi: A füled nem fázik? Papa! Kölcsön kérhetjük a vőlegényemmel az autódat? Nincs benne benzin, kislányom. Nem baj, úgysem akarunk kimozdulni a garázsból. A papa, hazatérve egy kamasz karjaiban találja csitri lányát. Majd én megtanítalak! Csókolgatni a lányomat! Kösz, nem kell papa. Nekünk már egész jól megy. Nem könnyű egy lányos apák élete: Na hallja, hogy mi minden megtörténik ebben a mai világban! A házam előtt a lányom nevét belepisilték a szűz hóba. És mi van abban olyan rossz? Hogy mi? A lányom kezeírásával...! Szigorúan ráparancsoltam a lányomra, hogy minden este kilenckor ágyban legyen meséli Szabó.

31 31/249 Na, és betartja? kérdezi Kovács. Az időpontot igen. Csak a házszámot téveszti el néha Miért vagy ilyen szomorú, Jenő? A barátnőm... Csak nem halt meg? Ah, akkor legalább tudnám, hogy hol fekszik... Fiatalember, maga elvette a lányom szüzességét! Mit tud felhozni a mentségére? Ez nem fog megismétlődni. Jaj, borzasztó baj történt. A lányomnak nekiment egy autó, és feldagadt az egész arca. Az semmi! Az én lányomnak egy sofőr ment neki, és nemcsak az arca dagadt fel. Az anya korholja a lányát: Szégyellheted magad. Már az első találkozáskor lefeküdtél az új fiúddal. Szerinted nem volt ez túl korai? Dehogy volt anyu. Már éjfél is elmúlt. Aggódó anya úgy engedi el lányát az első randevúra, hogy mindenre nemet kell mondania a fiújának. Amikor a srác ezt megtudta, így fordult a lányhoz: Kell neked ez a melltartó? Nem. szólt határozott válasz. Jó, akkor levesszük. Kell neked ez a bugyi? Nem. Jó, akkor ezt is levesszük. Kell neked ez a lyuk? Nem. Jó, akkor betömjük! Azt mondta anyukám, ha bármivel próbálkoznál, mindenre mondjak nemet! mondja a lány. Aha... És nem bánnád, ha most megdugnálak? A szülők beszélgetnek: Nem furcsa! Ahogy nő a lányunk, egyre kevesebb pénz kell neki, ha lemegy a Balatonra Végre nekibátorodik a kamasz, és megkérdezi a barátnőjétől: Megnézhetlek egyszer meztelenül? Persze! És mikor? Akár most is, ha nem félsz, hogy megfázol. A mama elkapja a késő este beosonó lányát: Te Zsóka! Nekem sehogy sem tetszett, ahogy az a Tóni csókolgatott téged a kapuban. A szende leányzó rábiccent: Nekem sem tetszett. De hát mit tegyek, ha még olyan tapasztalatlan? Milyen szép a telihold! Nini, egy hullócsillag! Kívánj gyorsan valamit, teljesülni fog! áradozik a fiú. Nem hiszem. Te túlságosan mamlasz vagy!

32 32/249 Csendes, sötét éjszaka van. A fiú és a lány egy parkban ülnek a padon. A fiú hosszas tétovázás után megszólal: Megölelhetlek? A lány hallgat. Végül a fiú már nem bírja tovább, és türelmetlenül kérdi: Megnémultál? És te? Megbénultál? kérdezi vissza a lány. Katinka! Esik az eső, mi lenne, ha elmennénk moziba? Nem, nem! Moziba nem! Miért? Ezt már ismerem. A moziban sötét van. Maga majd hozzám nyomakodik, tolakodó lesz, mindenfélét megenged magának. De Katinka! Mit képzel rólam! Nem botránkoztathatom meg a mögöttünk ülőket. Sejtettem... Magának annyi pénze sincs, hogy az utolsó sorba vegyen jegyet. Miért van a nők mellében zsírmirigy? Hogy ne nyikorogjon a moziban. Te nagyon kedves srác vagy! búcsúzik a lány a kapualjban az udvarlójától. Köszönöm hogy elhoztál a moziba, és még arra is vigyáztál, hogy korhatár nélküli filmet lássunk. Állati rendes tőled, hogy sötétben sem próbálkoztál semmivel, pedig tök üres volt a nézőtér! Akkor mikor megyünk moziba legközelebb? Veled? Minek? Inkább otthon nézem a tévét! Biztos voltam benne, hogy a Rudi bácsi ma eljön a nővéremhez. Miből? Abból, hogy a nővérem ma nem evett fokhagymás pirítóst. Házimozi: Öcsike mondja a nagylány a kisöccsének, itt egy százas, menj el moziba, és nézz meg egy jó filmet. Tudod mit? Én kettőt adok, és inkább itthon maradok, s benneteket nézlek. Mikor kéri meg a fiú a lány kezét? Amikor az övé már elfáradt. Egy szerelmespár összebújik a moziban. Pár perc múlva megszólal a lány: Nem is mondtad, hogy zsidó vagy. Fiatal anya, és barátnőként nevelt lánya: Az anya meglepi lányát egy fiú ölében. Azonnal állj fel! Ne anya, én voltam itt előbb! Jól jegyezd meg, kislányom, a férfiakat csak két dologgal teheted boldoggá. És mi a másik? Sose felejtsd el kislányom, hogy a férfiak mindig csak egyet akarnak. Nyugodt lehetsz anyukám, én majd teszek róla, hogy többet is akarjanak

33 33/249 Egy híresen tüzes asszonyka panaszkodik a barátnőjének: Nem értem a férfiakat. Mindegyik csak azt az egyet akarja... Én meg legalább hármat. Egy fiatalember barátnője mögé lopakodik a strandon, és hátulról befogja a hölgy szemét: Hármat találhatsz, hogy ki vagyok? Ha nem találod el, most azonnal megduglak hátulról. Hm... Reagen? Gorbacsov? Jasszer Arafat? Egy fiatal hölgytől megkérdezi valaki: Férjnél van, kisasszony? Nem kérem. Egyelőre még à la carte 8 szeretek. Ilike! Meghívhatom, hogy hallgassa meg a lemezeimet? Szívesen elmegyek, de ragaszkodom hozzá, hogy csak lemezeket hallgassunk! Ezt megígérem magának. És mi történik, ha nem tetszenek a lemezeim? Akkor szépen felveszem a ruhámat, és hazamegyek. Az anya kétségbeesetten kérdezi lányától: Hol voltál, az ég szerelmére? A Géza meghívott vacsorára. És aztán? Aztán megreggeliztünk. Megszívlelendő tanács szerelmespároknak: Ahogy kezditek, úgy végzitek! Képzeld, többheti könyörgés és udvarlás után tegnap a Kriszti igent mondott. Gratulálok! Mikor lesz az esküvő? Minek ahhoz esküvő? Fiatal nő áll meg egy férfi előtt az autóbuszban: Kérem, legyen szíves átadni a helyét. Terhes vagyok. A férfi felugrik, nem győz mentegetőzni: Ó, bocsánat, nem vettem észre. Mióta? Fél órája. De még mindig remeg a lábam. A lány három hónapos ismeretség után így szól a választottjához: 8 á lá kárt = eredeti jelentése: az étlapból szabadon választva

34 34/249 Mikor mutatsz be végre a rokonaidnak? Pillanatnyilag lehetetlen drágám. A gyerekek az anyósomnál vannak, a feleségem pedig elment üdülni... A tizenhat éves lány zokogva újságolja az anyjának, hogy kimaradt egy mensese 9. A szülők felháborodva, és kétségbeesve kérdik a lányuktól, hogy melyik disznó tette ezt vele. A lány felhívott valakit telefonon. Fél óra múlva megáll a ház előtt egy vadonatúj Ferrari. Kiszáll belőle ősz halántékú úriember, drága elegáns öltönyben, divatos cipőben, vastag aranylánccal a nyakában, és belép a házba. A nappaliban leül a szülők és a lány közé, s határozottan így szól: Jó reggelt! Hallom a lányuktól, hogy mi történt. Családi okok miatt nem tudom őt feleségül venni, de ajánlatom a következő: Amennyiben lánya születne, kap tőlem három üzletet, két apartman házat, egy tengerparti villát, s évente dollárt. Ha fiú lesz, nevére iratom két gyáramat, és ugyanúgy dollárt évente. Amennyiben ikrek lennének, egy-egy gyár és dollár lesz az apanázsuk. Ha elvetélne Itt az apa, kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet közbeszól: Megdugod még egyszer!!! A modern gondolkodású fiatalember kérdezi a leendő apósától: Nem lenne kifogása az ellen, ha átmenetileg feleségül venném a lányát? A házasságot makacsul ellenző büszke apát a fiú kitartóan kéri, hogy lágyuljon meg a szíve irántuk. Én nem a szívemre, hanem az eszemre hallgatok szól a zord atya. Akkor megvárjuk, amíg az agya lágyul meg. Melyik a legnőiesebb állat? A béka. A lábát szétveti, a legyet bekapja, és fél a gólyától. Egy kisfiú csúzlival lövi a tó szélén sétálgató gólyát. Egy járókelő rászól: Ejnye, miért bántod azt a békés madarat? Ez békés madár? A múltkor is jól ráijesztett a nővéremre. Mi a különbség a béka és a fiatal revütáncos között? Semmi. Mind a kettő sokat ugrál, és fél a gólyától. A gólya meglát egy gömbölyödő hasú fiatal nőt. Leszól neki a magasból: Látom kisbabát vársz! Mit hozzak neked? Kisfiút vagy kislányt? Az mindegy feleli a nő elpirulva, de ha kérhetek gólyamama, először hozzál egy férjet. A fiatal nőnek mondja az orvos, alapos kivizsgálás után: Kisasszony, mondja meg a férjének az örömhírt, hogy apa lesz. Doktor úr, nekem nincs férjem, még hajadon vagyok mondja a nő szégyenlősen. Akkor mondja meg a vőlegényének folytatja a doki. De doktor úr, vőlegényem sincs! válaszolja a lány. 9 menszesz = menstruáció

35 35/249 Akkor mondja meg a szeretőjének szól a doki. Az sincs, és még férfival sem voltam feleli a nő ártatlanul. Akkor tudja mit mondja a doki sóhajtva, menjen haza és mondja meg az édesanyjának, hogy készüljön fel Jézus második eljövetelére! Asszonyom, ki a gyerek édesapja? Azt nem mondhatom meg. De az anyakönyv vezetéséhez ez feltétlenül fontos. Sajnálom. Csak annyit árulhatok el róla, hogy ő az ország legünnepeltebb férfiúja. Csak csak nem az elnök úr? Nagyobb! Az, ki lehet? Az Ismeretlen Katona! Jobb későn, mint soha: A szülészeti klinikán egy kismama telefonkönyvet kér a nővérkétől. A gyerek neve miatt kell magyarázza. Ó, akkor inkább hozok egy zsebnaptárt, abban alfabetikus sorrendben benne vannak a keresztnevek. Azzal semmit sem érek. Az apa családnevét szeretném megtudni. Hurrá! ujjong az ifjú apa a kórházban. Tudtam, hogy fiú lesz. Mire a gyereket fogó nővér: Nem fiú ez, hanem kislány. És tessék már elengedni a kisujjamat! Kovács meglátogatja Szabóékat. Meglepődve látja, hogy Szabó hajadon lánya egy kisbabát szoptat. Mi az? Szoptat a lányod? kérdi. Szabó közönyösen vállat von. Ideje van, teje van. Miért ne szoptasson? A lányos anya meséli a barátnőjének: Képzeld, tavaly egy jósnő megjósolta a lányomnak, hogy megismerkedik egy fiúval, az feleségül veszi, és ikreik születnek. És bevált a jóslat? Egyelőre csak az ikrek. És maga két gyönyörű gyerek apja, látom a gömbben. Azt maga csak hiszi. Én három gyönyörű gyerek apja vagyok. Azt maga csak hiszi... Egy fiatal menedzsernő elmegy a jósnőhöz, aki a kristálygömbbe mélyedve egy jóképű gazdag férjjel kecsegteti. Erre a hölgy: Jó, akkor kérje el tőle a telefonszámát! Fiatal nő keresi fel a házasságközvetítőt. Milyen férjet szeretne? érdeklődik az ügynök. Legyen sportos, közlékeny, szórakoztató, de hallgasson, ha én úgy akarom. Akkor férj helyett egy színes televíziót ajánlanék... Házasságközvetítőnél:

36 36/249 Parancsoljon uraságod, itt van a hölgy, akit feleségül ajánlanék önnek. Az úr suttogva válaszol: De kérem, ez a nő csúnya, öreg és bandzsa! Nem kell suttognia, süket is! Megnyílik egy új üzlet, ahol a nők férjet vásárolhatnak maguknak. A bejáratnál az alábbi utasítás olvasható: Az üzletet csak egyszer látogathatják meg. Hat emelet van, a férfiak tulajdonságai emeletenként javulnak. Bármelyik férfit kiválaszthatják az adott emeleten, vagy felmehetnek a következő szintre. Előző emeletre visszamenni nem lehet. Egy hölgy úgy dönt, hogy kipróbálja az üzletet, és partnert keres magának. Az első emelet ajtaján a következő felirat várja: Ezeknek a férfiaknak van munkájuk. A nő úgy dönt, hogy megnézi a következő emeletet. A második emelet ajtaján ez áll: Ezeknek a férfiaknak van munkájuk és szeretik a gyerekeket. A nő továbbmegy. A harmadik emeleten: Ezeknek a férfiaknak van munkájuk, szeretik a gyerekeket és félelmetesen jóképűek. Hú, gondolja a nő, és továbbmegy. A negyedik emeleten: Ezeknek a férfiaknak van munkájuk, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképűek és segítenek a házimunkában. Hihetetlen, gondolja a nő, és nehezen áll ellen a kísértésnek. Már éppen be akar nyitni, de a kíváncsiság arra készteti, hogy továbbmenjen. Az ötödik emelet: Ezeknek a férfiaknak van munkájuk, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképűek, segítenek a házimunkában és romantikusak! Na ide már benyit, és választani akar közülük egyet, de hirtelen visszafordul. A kíváncsiság felviszi a hatodik emeletre. Ott az ajtón ezt a értesítést olvassa: Ön a es számú látogató. Ezen a szinten nincsenek férfiak, csak azért hoztuk létre, hogy bebizonyítsuk, hogy a nők sosem elégedettek a partnerükkel. Köszönjük a látogatást. Az utca szemközti oldalán egy hasonló üzlet nyílik, ahol a férfiak kereshetnek maguknak asszonyt. Az első emeleten azok a nők találhatók, akik szeretik a szexet. A másodikon olyan nők vannak, akik szeretik a szexet, és nem bánják, ha a férjük időnként elmegy sörözni a cimborákkal. A harmadik, negyedig, ötödik, hatodik emeleten még senki sem járt... Férfi társkereső hirdetések értelmezése: 40-es 25 évesekre vadászó 52 éves. Érett Idősebb, mint az apád. Sportos Ül a kanapén és meccset néz. Atletikus Mindig megnézi a Forma1-et. Fitt Minden héten bowlingozik a haverokkal. Átlagos Feltűnően szőrös az orra, a füle és a háta.

37 37/249 Tanult Mindig hülyének fog nézni. Művelt Folyton kioktat mindenkit. Szabad szellemű Lefeküdne a húgoddal, sőt az anyáddal is. Szórakoztató Jól elvan egy távirányítóval és egy láda sörrel. Vallásos Egyszer elment a nagymamájával a templomba húsvétkor. Ragaszkodó Tehetetlen alak, aki mindent tőled vár el. Érzékeny Elbőgi magát, ha rászólsz. Nagyon érzékeny Homoszexuális. Költői Legalább egy férfi WC falára felírta már az ex-barátnője nevét, majd a tiédet is felírja. Figyelmes Bocsánatot kér fingás után. Női társkereső hirdetések értelmezése: 40-es 52 éves. Szívében fiatal Öreg, mint az országút. Kedveli a kalandokat Már a fél várossal lefeküdt. Elhivatott Profi kurva. Átlagos kinézetű Ronda, mint a bűn. Rubensi alkat Dagadt. Atletikus Nincsenek mellei, és lapos a feneke. Formás testalkatú, szőke Annyi esze sincs, mint egy tyúknak. Feminista Kövér ripacs, aki folyton lázadozik, és más nőket is lázít. Szabad szellemű Narkós. Érzelmileg stabil Pszichiátriai gyógykezelésen átesett. Megértő Majdnem autista. Intelligens Folyton kioktat (társaságban is). Társaságkedvelő Harsány és zavaró. Nyitott Gátlástalan. Vidám Idegesítő Szenvedélyes Érzelgős alkoholista. Romantikus Csak gyertyafény mellett néz ki jól. Költői Anyagilag instabil, depressziós Hagyománytisztelő Lámpa lekapcsolva, kizárólag hagyományos pozíció, furulyázás nincs. Özvegy Halálra szekálta az első férjét. GONDOLATOK RANDEVÚ ELŐTT: Nő: Mit vegyek fel? Férfi: Vajon megdughatom első este? Nő: Remélem, szórakoztató fiú lesz. Férfi: Remélem, szeret dugni. Nő: Ezt a finom parfümöt fogom használni. Férfi: Meg kell fürdenem. Remélem nem feleslegesen. Nő: Biztos meghív egy elegáns étterembe vacsorázni. Férfi: Hova vigyem, Pizzéria vagy McDonald s-be? Nő: Remélem, szép háza és jó autója van. Férfi: Remélem, segít kifizetni a számlát. Nő: Biztos udvarias lesz. Kinyitja majd az autó ajtaját nekem.

38 Férfi: Remélem, szereti az orális szexet. 38/249 Nő: Remélem, kedves lesz, meg tud hallgatni és megértő. Férfi: Remélem, nagy csöcse és jó segge van. Nő: Remélem, szeret beszélgetni érdekes témákról. Férfi: Remélem, nem dumál sokat, és jól mozog az ágyban. Nő: Biztos egy talpra esett férfi, akinek konkrét tervei vannak a jövőre nézve. Férfi: Biztos, csak gumival hajlandó. Nő: Milyen lehet az arca? Borotvált vagy borostás? Férfi: Milyen lehet a puncija? Borotvált vagy szőrös. Nő: Ugyanúgy hívják, mint az exbarátomat. Férfi: Bassza meg! Hogy is hívják? A NŐ VEGYELEMZÉSE ELEM NEVE: NŐ VEGYJELE: Fm FELTALÁLÓ: Ádám TÖMEG: Optimálisan 54 kg, de változó kg között FELLELHETŐSÉG : Nagy mennyiségben található urbánus környezetben Fizikai tulajdonságai: a) felülete általában színes mázzal van bevonva; b) azonnal forr és ok nélkül fagy; c) megfelelő eljárás alkalmazásával olvad; d) rossz ízű, ha téves helyen kóstoljuk; e) ritkán lelhető fel szűziesen tiszta állapotában; f) erős hangokat hallat, ha a megfelelő helyre nyomást gyakorlunk; Vegyi tulajdonságai: a) könnyen vegyül az arannyal, ezüsttel és más nemesfémekkel, valamint a drágakövekkel; b) nagy mennyiségű értékes anyagot tud abszorbálni; c) könnyedén felrobbanhat, minden előzetes figyelmeztető jel és világosan látható ok nélkül; d) vízben nem oldódik, viszont vegyülésre való hajlama nagymértékben növelhető alkohol adagolásával; e) az ember által ismert leghatékonyabb anyag a pénz mennyiségének csökkentésére; Leggyakoribb felhasználásai: a) leginkább mint díszítő elem, főként drága sportkocsikban; b) kitűnően alkalmazható relaxációs célokra; c) nagyon hatékony tisztítóeszköz; Elvégzett kísérletek: a) színét gyakran vörösre váltja, ha csomagolás nélkül tálaljuk; b) színét zöldre váltja, ha egy jobb minta mellé kerül; Veszélyek: a) nagyon veszélyes elem, csak szakemberek tudnak bánni vele;

39 39/249 b) illegális több minta tulajdonosának lenni, de tartható több is belőlük, azzal a feltétellel, hogy különböző helyeken tároljuk őket, egyébként katasztrofális következményekkel kell számolnunk. Mi a nő? A pina életfenntartó rendszere. Többször elvált apa mondja a házasság előtt álló fiának: Amikor az ember nősül az olyasmi, mint amikor elmegy a barátaival az étterembe. Sokáig nézegeti az eléje rakott étlapot, mert azt az ételt szeretné kiválasztani, amelyik a legjobban ízlik neki. Az étlapon azonban olyan nagy a választék, hogy végül teljesen tanácstalanná válik. Így aztán ötletszerűen kiválaszt valamit. Amikor belekóstol az eléje rakott ételbe, már tudja, hogy nem erre vágyott. Aztán meglátja mit rendeltek a barátai, és rájön, hogy tulajdonképpen ő is azt szerette volna. A fiatalember nősülni akar, de sehogy sem tud választani a két barátnője közül. Megkérdezi az apját, mit tegyen? Lássuk fiam, mi a foglalkozásuk? Az egyik asszisztensnő egy orvosi rendelőben, a másik meg nyelvtanárnő. Én a helyedben az utóbbit választanám mondja papa. Egy asszisztensnő folyton azt hajtogatja: Kérem a következőt! Egy tanárnőnek ezzel szemben ez a kedvenc szavajárása: Most pedig az egészet ismételjük meg még egyszer! Na de kislányom! Hogy adhatnálak hozzá egy olyan alakhoz, aki alig egy hete udvarol neked! Ó, anyukám, ezzel ne legyen gondod! Én már minden tudok róla. Egy éven át volt a legjobb barátnőm vőlegénye. Két barát beszélget: Ma megtettem az első lépést a váláshoz... Nem is tudtam, hogy te nős vagy? Még nem... De ma eljegyeztem Mancit. Vőlegények sorsa: Azt tanácsolom, hogy ne feküdj le a vőlegényeddel az esküvő előtt? Szegény Jenő! Vele miért ne, mama? Fiú kérdezi a lánytól: Miért nem akarsz velem lefeküdni? Mert szeretnék szűzen férjhez menni, és különben is mindig megfájdul a derekam kefélés közben Béla! Mielőtt az anyakönyvvezető elé állnánk, szeretném bevallani a múltamat! De drágám, ezt már a múlt héten megtetted? Igen, de azóta eltelt egy hét. Mondd, meddig fogod még hitegetni a menyasszonyodat? Amíg el nem veszem. Utána már csalogatom... Szép kilátások: Esküvőre ment a fiatal pár. A vőlegény karon fogva vezette mennyasszonyát, miközben ő fehér ruhájának uszályát fogta. A templom egy dombon állt, és meglehetősen rossz út vezetett fel oda. A tűsarkú körömcipőjében egyensúlyozó mennyasszony nem győzött panaszkodni:

40 40/249 Jaj, de rossz ez az út! De milyen! Ha másodszor nősülök, biztosan nem ebbe a templomba jövök felelte méltatlankodva a vőlegény. A jegyespár már tizenöt perce vár az anyakönyvvezetőre. A mennyasszony végül megállít egy arra siető hivatalnokot: Sokáig kell várnunk az esküvőre? A vőlegényem olyan ideges, hogy attól tartok meggondolja. Miért nem helyes dolog a házasság előtti szex? Mert könnyen lekésheted miatta az esküvőd. Örömteli mosollyal lép ki az ifjú pár a házasságkötő teremből. A boldogságban úszó ifjú férjet félrehívja egy férfi: Mondja uram, van a kedves feleségéről aktfotója? Természetesen nincs! És mondja, akar néhányat? Két vásott kölyök áll a templom előtt, és látják, hogy az ifjú pár boldogan jön ki az esküvői szertartásról. Megszólal az egyik: Rájuk ijesszek? Hogyan? Na figyelj! Odaszalad a vőlegényhez, átöleli, és ezt mondja: Gratulálok apu! Lakodalomba rendőrt hívnak garázdaság miatt. A törzsőrmester kérdezi mi a probléma: Békésen táncoltunk a menyasszonnyal, egyszer csak odajött az újdonsült férj és hirtelen pinán rúgta az ifjú arát. Húúú, az aztán fájhatott! Nekem mondja? A három ujjamból kettő eltört! Hatalmas verekedés támad a falusi lakodalomban. Törnek a poharak, meg a csontok a mentők alig győzik kórházba szállítani a sebesülteket. egyik legényt akinek jócskán beverték a fejét, az orvos jóddal kezeli. A legény azonban ahelyett, hogy sziszegne, jajgatna, állandóan csak nevet, még akkor is, amikor kificamodott vállát rántják helyre. Az orvos megsokallja és rárivall: Mit nevet maga állandóan, ahelyett, hogy szűkölne a fájdalomtól? Hát már hogyne röhögnék mondja a legény, amikor a komámnak most van a nászéjszakája, aztán itt a töke a zsebemben... Az esküvői vacsora vége felé az ifjú asszonyka odasúgja a férjének: Gyere, nem bírom tovább! Felszaladnak a hálószobába, és a férj megöleli asszonykáját: Mióta várok erre a pillanatra! suttogja epekedve a fülébe. Neked is nyomja a lábadat az új cipő? sóhajt megértően a menyecske. Meglepetés: Esküvő után az újdonsült a férj feleségével feltűnés nélkül távozni készül, de az anyós az ajtóban útjukat állja: Vőmuram, aztán kímélje a kislányomat! Legyen nyugodt mama.

41 41/249 Csak azért mondom, mert áldott állapotban van. Matildka a nászéjszakájára készül, de nem tudja eldönteni pizsamában vagy hálóingben legyen ezen az éjszakán. Megkérdezi az anyjától: Mama, te mit húztál fel a nászéjszakádon? Én hálóinget. Megkérdezi a nagyanyjától is: Nagyi, te mit húztál fel a nászéjszakádon? Én pizsamát. Megkérdezi a dédnagymamától is: Dédi, te mit húztál fel a nászéjszakán? A térdemet, de azt fülig! Nászéjszaka előtt Micike tanácsot kér az anyjától: Anyuci baj van. Azt hazudtam a Rudinak, hogy szűz vagyok. Most minden ki fog derülni. Ez nem gond, kislányom Csinálj magadnak egy jó timsós ülőfürdőt, aztán majd jajgatsz egy párat az ágyban, és az urad nem fog semmit gyanítani. Nászéjszaka utáni reggelen a férj kitántorog a szobából. Anyósa kíváncsian kérdi: Na, Rudika, hogy vagyunk? Mire az ifjú férj összehúzott szájjal: Köpönöm pépen Mit mond a nászéjszakán a könyvkötő: Örülök, hogy felvágatlan példányt kaptam. A sámfakészítő: Pont az én méretem. A krupié: Több tét nem áll. A nyelvtanár: Nyelvérzékből jeles. Az órás: A fene egye meg, ebben már belepiszkált valaki. A sofőr: Már itt is megelőztek. A fogorvos: Nem fog fájni. A tanár: Ismétlés a tudás anyja. A vadász: Ez csak próbalövés volt. Miért írják a szüzességet két s-el? Mert ez általában kétes! Az esküvő után a fiatal pár végre négyszemközt marad. A férj megfogja asszonykája kezét, és azt mondja neki: Szívem, most hogy összeházasodtunk, valamit be kell vallanom neked. Én két gyerek után fizetek tartásdíjat Ne izgasd magad ezért szívem feleli az asszonyka. Ami elvész a réven, bejön a vámon, mert én meg két gyerek után kapok. A mennyasszony anyja kissé prűd, ezért a nászéjszaka előtti utolsó intelme így szól: Ne mutasd magad soha meztelenül a férjed előtt! Mindig legyen rajtad valami ruhanemű. A teljes meztelenség undorító, közönséges, ízléstelen és kiábrándító! Eltelik két hét, és az ifjú férj egy este enyhe gyanakvással így szól kis feleségéhez: Mondd szívem, nem volt nálatok a családban valami öröklött elmebaj, mániákus terheltség? Miért kérded? Különben mi oka lenne annak, hogy minden este ezzel a hülye kis kalappal vonulsz be az ágyba?

42 42/249 A nászéjszakán az ifjú férj már az ágyban van, és epedve várja, hogy beavassa a házasélet rejtelmeibe tapasztalatlan nejét. Romantikus felesége az ablaknál áll, és nézi a csillagokat. Az újdonsült férj egy ideig tapintatosan vár rá, majd türelmetlenül megszólal: Gyere már, drágám! Még nem, édes. Anyukám azt mondta, hogy ez lesz életem legszebb éjszakája, és nem szeretnék elmulasztani belőle egyetlen percet sem. Az ifjú pár a fárasztó esküvői szertartás meg a vacsora után késő éjjel kerül ágyba. Az asszonyka csillogó szemmel nyúl be a takaró alá: Na, mit fogok? Aludni fogsz. A nászút vége felé megkérdezi az ifjú férj: Mit vacsorázunk drágám? Hiszen tudod, hogy mit szeretek legjobban? Persze, de néha enni is kell. Az ifjú pár nászútra érkezik a szállodába. A portás átnyújtja a szobakulcsot, és udvariasan megkérdi: Hány órára kérnek ébresztést? Az ifjú menyecske szeme felcsillan: Egyre, kettőre, háromra és ötre Az ifjú pár gőzhajon indul nászútra. Ahogy elfoglalják a kabinjukat, kulcsra zárják az ajtót, és nagy hévvel egymásnak esnek. Éppen a csúcsra érnek, amikor a gépház hirtelen felrobban. Fantasztikus vagy! sikítja az asszonyka. A fárasztó nászéjszaka után az ifjú férj letámolyog a hotel éttermébe. Kérek egy rántottát hat tojásból, és egy tucat osztrigát. Italnak pedig egy liter ginsenggyökérjuicet. A feleségemnek pedig egy fej káposztát. Igenis, uram. És a kedves felesége mit kezd a nyers káposztával? Tudja, csak arra vagyok kíváncsi, hogy a nejem enni is úgy szokott-e, mint a nyúl. A nászéjszaka intim, boldog perceiben az újdonsült férj nem tud ellenállni kíváncsiságának, és izgatottan kérdi szíve választottjától: Mondd drágám, hány férfit szerettél előttem, amikor még nem ismertél? Az asszony hallgat. Kínos csend. Néhány perc után a férj megpróbál kedveskedni, és félénken megszólal: Most haragszol rám? Nem édesem. Csak számolok. Nászéjszakán az újdonsült férj enyeleg az arájával: Drágám! Ugye hívhatlak hóvirágomnak? Miért? Mert te vagy nekem az első! És én Boeingemnek?

43 Hát persze, de miért? Mert te vagy nekem a 747-ik... 43/249 Az ifjú férj a mézeshetek után ezt mondja az új asszonynak: Fiacskám, csak arra kérlek, hogyha egyszer egy másik férfit jobban fogsz szeretni, mint engem, mondd meg nekem, mielőtt megcsalnál. Jaj sikolt fel az asszonyka. Csak most szólsz? Édes angyalom, ugye én vagyok az első férfi az életedben? Persze, hogy te. Csak azt tudnám, miért kérdi tőlem minden férfi ugyanezt? Én vagyok az első, akivel szeretkeztél? Lehetséges. Jártál te öt évvel ezelőtt Londonban? A nászéjszakát követő reggelen a férj évődve kérdi újdonsült asszonykájától: Hogy aludtál édesem, mi szépet álmodtál? Jól aludtam, és csodálatosat álmodtam. Álmomban egy olyan vásáron voltam, ahol szebbnél szebb péniszeket árultak több ezer forintért feleli kacéran az ifjú feleség. Olyan is volt köztük, mint az enyém? kérdi a magabiztos férj. Igen, de az olyanokat tucatjával árulták, egy húszasért! A nászéjszaka után a fiatal férj megfőzi a kávét, és beviszi. Az ébredező feleség megkóstolja, és kifakad: Hát te kávét főzni se tudsz? Az ifjú pár Svájcba utazik nászútra. Az Alpok alatt a szerelvény legalább fél óráig haladt egy hosszú alagútban. Amikor kiértek a fényre a férj így szól: Ha tudtam volna, hogy ennyi ideig leszünk sötétben, jól megdugtalak volna. Mire az asszonyka csodálkozva: Miért, nem te voltál? A nászéjszaka utáni reggelen az aggódó anya izgatottan várja leánya beszámolóját. Mesélj, kicsikém, mi volt? Ugye valósággal megerőszakolt az a vérengző vadállat férjed? Ugyan anyuka, semmi sem történt! Semmi? csattant fel az anya. Szóval hozzád sem nyúlt az a nyamvadt eunuch? A mézeshetek után a fiatalasszony először vész össze a férjével. Rettentően felindul: Hazamegyek a mamához! zokogja, és már csomagol is. Elmegy, de egy óra múlva visszajön. Hát te, hogyhogy itt vagy? Talán nem fogadott be az édes jó anyád? Csak a papám volt otthon! panaszolja a feleség. A mama visszament az anyjához. A fiatal pár nászéjszakáján az asszonyka így szól a férjéhez: Drágám, most hogy összeházasodtunk, azt hiszem kialakíthatnánk a szexuális életünket a következők szerint: Este, ha a frizurám rendben van, azt jelenti, hogy nem akarok szexet. Ha nem egészen szép a hajam, nem elég rendezett, ez azt jelenti: lehet, hogy akarom a szexet, lehet hogy nem. Viszont ha a frizurám teljesen elhanyagolt, ez azt jelenti, hogy akarom a szexet. Erre a fiatal férj: Rendben van nyuszifalat! Csak ne felejtsd, hogy ha hazajövök általában iszom egyet.

44 44/249 Ha csak egy pohárral iszom, akkor ez azt jelenti, hogy nem akarom a szexet. Ha két pohárral iszom, akkor ez azt jelenti: akarom a szexet, de lehet, hogy nem. Viszont ha több mint két pohárral iszom, akkor kurvára nem fog érdekelni, hogy milyen a hajad! A nászútról visszatérve a fiatalasszony levelet ír az anyjának: Te tudod mama, hogy én nem vagyok prűd. De ami sok, az sok. Mi szeretkezünk reggel, délben, este. Szeretkezünk főzés közben, mosás közben, takarítás közben Bocsásd meg, hogy a betűim ennyire szétugrálnak! Az ifjú pár hazatér a nászútról, s leülnek, hogy megbeszéljék életük további rendjét. Minden reggel fél nyolckor reggeli közli határozottan a férj. Egykor ebéd, és hatkor vacsora. Ha itthon vagy, ha nem! Mire az asszonyka: És minden kedden, csütörtökön és szombaton szex lesz Ha itthon vagy, ha nem! A fiatal férj így szól a nászéjszakán: Drágám, kitaláltam egy metakommunikációs eljárást. Testbeszéddel is jelezheted nekem, hogy van-e kedved a szexhez. Ha igen: húzd meg a farkam egyszer. Ha nem: akkor negyven-ötvenszer. A középkorú mutatós asszonyka felkeresi az orvost: Mit tegyek doktor úr, már a hetedik gyerekemet várom? Ön okos asszony! próbálja felvilágosítani az orvos, miért nem védekezik ellene? Védekezem én kérem, de a férjem erősebb. Este az ágyban a férj úgy közelít a feleségéhez, mint aki szerelmeskedni akar. Az asszony elhúzódik tőle. Kérlek, hagyj békén. Egész nap takarítottam, mostam, fáradt vagyok. Másnap a férfi ismét próbálkozik. Ma igazán ne! Befőzés volt, teljesen kimerültem, hagyj aludni! Harmadik nap a kitartó férj ismét kísérletezik, de az asszony ingerülten felcsattan: Nahát, hallod! Ezen a héten már harmadszor. Mondd neked sose elég? Újdonsült férj odadobja a nadrágját a feleségnek: Tessék, itt a nadrágom, próbáld fel! Az asszonyka felpróbálja. Ez nagyon nagy rám! Így van feleli a férj. Jusson eszedbe minden alkalommal, ebben a családban ki hordja a nadrágot! Erre az asszony leveszi a bugyiját, és odaadja a férjének: Tessék, próbáld fel! A férfi próbálkozik, de nem megy. Ez lehetetlen! Nem tudok bebújni a bugyidba. Igen, és ez így is marad, ha nem változtatsz a pökhendiségeden! Matild sírva mondja az anyjának: Anyuskám, nagy baj van Elváltam a Lajostól! Elváltál? Én nem is tudtam, hogy férjhez mentél. Kovács másodszor nősül. Esküvő után így szól a nejéhez: Drágám, már be akartam vallani neked, hogy van egy nagy hibám. És mi az?

45 45/249 Sokszor minden ok nélkül féltékenykedni kezdek. Új hitvese megnyugtatja: Na, nálam nem fogsz minden ok nélkül féltékenykedni. A mézeshetek után Szabóné kutat a férje zsebében, és talál egy levelet, mely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ura megcsalja őt. A gazember suttogja fülig vörösödve, hát nem megelőzött? Nem is tudom, hogy magyarázom meg a feleségemnek, hol voltam az éjszaka. Nagyon helyes, barátom! Törje csak ő a fejét! Boldogan él az ifjú pár addig, míg az asszonykát hivatása néhány hétre külföldre nem vezérli. A gondos feleség mindent összeír a férjének, és mindenhová kis üzeneteket rak. Mielőtt elmész hazulról, zárd el a mosógépet! A műszálas holmit ne forró vasalóval vasald! és így tovább. A második hét után a férj már nagyon unja az egyedüllétet, ezért elhatározza, hogy beleveti magát az éjszakába. Kiveszi az estélyi öltönyét a szekrényből. Azon is ott egy gombostűvel rögzített üzenet: Piszok alak, hová készülsz? A féltékeny férj a feleségét faggatja: Valld be nekem őszintén! Hűtlen voltál hozzám? Mire az asszony: Mikor? Mit csinál a jó feleség szex után? Felöltözik, és hazamegy a férjéhez. A férj nagyon féltékeny. Amikor hosszabb időre el kell utaznia, megkéri barátját, vigyázzon a feleségére, és ha valami feltűnik neki, azonnal táviratozzon. Néhány nap múlva a férj az alábbi táviratot kapja: Azonnal gyere haza, valami feltűnt. A férj nyomban vonatra ül, siet haza. Barátja az állomáson várja: Na, mi történt? Kérlek szépen, miután elmentél, a felséged az első, a második, a harmadik és a negyedik éjszakát is egy katonatiszttel töltötte a lakásodon. Az ötödik éjszaka a katonatiszt nem jelentkezett. Ez feltűnt. Öregem, baj van, kihűlt a házasságom. Semmi vész, járj társaságba, és majd újra lángra lobbansz valami csinos kis szőke mellett. Erre már én is gondoltam. De mi lesz, ha rájön az asszony? Ilyen konzervatív vagy? A legjobb, ha megmondod neki is. Kovács hazamegy, és elszántan mondja a feleségének: Nézd, drágám, én úgy gondolom, egy szerelmi kaland, egy viszony után újra közelebb kerülhetnénk egymáshoz. Ne hidd feleli az asszony. Én már kipróbáltam. Egyszer sem segített. A válóperes tárgyaláson a bírónő megkérdi a férjet: És miért akar elválni? Mert a feleségem egy kurva. Jól értettem, durva? Nem, hanem kurva, k -val, mint kegyed!

46 46/249 Kínos: Két barátnő beszélget. Képzeld, a bíróság kimondta a válást. És ez baj? Önmagában nem. Csakhogy mindkét gyerekemet a férjemnek ítélték. És? És egyik se tőle van... Két ügyvezető igazgató beszélget a vállalkozók klubjában. Szólhatnál a titkárnődnek, hogy jobban vigyázzon magára. Pár hónappal ezelőtt, amikor nálatok jártam még feltűnően csinos, karcsú volt. Most meg úgy elhízott, már komoly hasa van. Az a baj barátom, hogy nekem kellett volna vigyázni. Aggódó képpel ér haza a férj: Édesem, van egy problémám a munkahelyemen. A felesége félbeszakítja: De drágám, ne mondd azt, hogy problémád van. A te problémád az enyém is. Mondd azt, hogy van egy problémánk. Jól van. Szóval, a mi kis titkárnőnk szülni fog nekünk egy gyereket Ki az abszolút naiv kismama? Aki a szülőszobába érve kinyitja az ablakot, hogy be tudjon repülni a gólya. A kismama ébredezik a szülés után. Egy pillanatra a kezébe adják a gyermekét, és a nővérke jelenti: A boldog apa odakint áll egy csokor virággal. Beengedhetem? Isten ments! kiált fel a kismama. Minden percben megérkezhet a férjem és az anyósom! Távirat a mamának: Szép, egészséges fiúgyermeket szültem, hála legyen az úrnak aki felettünk lakik. A falu legszebb lánya Pesten ment férjhez. Pár év múlva hazalátogatott, és hozta magával a kisbabáját is. Milyen szép a szeme! mondja a nagymama. Biztosan az apjáé! Igen a szeme is az apjáé, a szája is, a homloka is, a füle is. Csak a neve nem. Az a férjemé. Két újszülött beszélget a szülőszobán. Megkérdezi az egyik: Te fiú vagy, vagy lány? Fiú. Honnan tudod? Majd megmutatom, ha kimegy a nővérke. Végre egyedül maradnak. Látod, kék zoknim van. Két ápolónő beszélget a szülészeten: Mondd, a négyes ikrek üvöltenek ennyire? Nem! Az apjuk! A világos bőrű, szőke hajú párnak sötét bőrű, gyapjas fekete hajú gyereke születik. Amikor az atya megpillantja a lurkót, megkérdezi a nejétől:

47 47/249 Hogy lehet nekünk ilyen fekete babánk? Tudod, édesem, nincs tejem, és a szomszéd ágyon az a kis néger hölgy szoptatja. Azért ilyen fekete. A férj tudomásul veszi a dolgot. Gondolta, majd ha üvegből szopik, kifehéredik. Este elmegy az anyjához, és elmeséli neki a történteket. Azt mondja erre az anyja: Tudod fiacskám, amikor te születtél, nekem sem volt tejem, de a szomszédnak volt egy tehene, tőle hoztuk a tejet neked. Na, te attól lettél ilyen marha. A kisvárosi gazdag házba bevetődik egy koldus. A családnál éppen keresztelő van, etetik-itatják a koldust is, majd megmutatják neki az újszülöttet, és lelkendezve kérdik: Na, kire hasonlít a pici? Nem tudom feleli a koldus. Nem vagyok ismerős ebben a városban. Egy idősödő férfi elmegy az orvoshoz: Segítsen rajtam doktor úr! Öt éve vagyok házas, de még nem lett terhes a feleségem. Mutassa a nemi szervét, talán segíthetek szól készségesen az orvos. Beeee! Kovács boldogan meséli: Képzeld a feleségemnek tízévi házasságunk után fia született. Gratulálok feleli Szabó. És ki a fiú apja? Kovács méregbe gurul, és pulykavörösen ordítja: Micsoda szemtelenség. Hogy kérdezhetsz ilyet? Nem értem miért vagy olyan dühös? igyekszik Szabó lecsillapítani, Azt hittem tudod. Asszonyom! Ez az ön gyermeke? Igen. Csodálatos, hogy mennyire hasonlít a kedves férjére. Úgy látszik, vannak még véletlenek! Képzelje, állapotos a feleségem! Na ne mondja, és kire gyanakszik? Derrick felügyelő egy bűnügybe mélyedve ül a szobájában. Egyszer csak belép Klein, a segédje. Főnök! jelenti boldogan. Most kaptam telefont a klinikáról, hogy kisfiam született! Kisfia? Na, és kire gyanakszik? Doktor úr! Van valami mellékhatása a fogamzásgátló tablettának? Igen! De csak akkor, ha elfelejti bevenni. Hogy hívják a nőt, aki nem veszi be az antibébi tablettát? Maminak. A legolcsóbb terhességi teszt: A fiatalasszony terhességvizsgálatra megy. Az orvos levetkőzteti, és pecsétet nyom a hasára. Doktor úr ez azt jelenti, hogy állapotos vagyok? Ne kérdezzen asszonyom semmit, csak menjen! Otthon a nő jobban szemügyre veszi a pecsétet, de semmit sem tud kiolvasni belőle. Egy hónap múlva megint megnézi, és most már ki tudja betűzni: Jelentkezzen orvosánál, ön terhes.

48 48/249 Egy asszonyság panaszt tesz a rendőrségen, hogy leányát elcsábították, és teherbe ejtették. A panaszt felvevő tiszt azt kérdezi: És ön tett már lépéseket a pasas felkutatására? Hetek óta mást sem teszek. És milyen eredménnyel? Öt már megvan. Egy fiatalasszony terhességi vizsgálaton van. Sajnos, a gyerek igen rosszul fekszik közli a nőgyógyász. Nem csoda így a nő. Ha arra az estére gondolok ott, abban a kis Fiatban. A hölgy, akit a szülész nőgyógyász éppen vizsgál rettenetesen fél a szüléstől. Kérdések özönével árasztja el az orvost. És milyen pózban fogok szülni? kérdezi végül. Nyugalom, ne kell izgulni! feleli az orvos. Pontosan olyanban, amilyenben a baba fogant Nem, ez rettenetes! Szülni egy Trabantban, az ablakon kidugott lábbal! Pistike hazamegy a suliból, és lelkesen meséli: Ma szexuális felvilágosítás volt az iskolában! Az igazgató bácsi elmondta, hogy hol nem szabad, a doktor bácsi elmondta, hogy mikor nem szabad, a tisztelendő atya pedig azt mondta el, hogy mit nem szabad. Az hittanórán a református pap a mennyországról beszél a gyerekeknek. Aztán megkérdezi, hogy ki látott már angyalkát. Móricka majd kiesik a padból, úgy jelentkezik: Én már láttam angyalkát, tiszteletes úr! És mikor láttál gyermekem? A múlt szerdán, korán reggel. A plébánia kerítésén át mászott ki egy lány, és azt mondta neki a katolikus pap, hogy pá-pá angyalkám! Szexuális felvilágosítás órán dolgozatot írnak a diákok. A tanár kiadja a feladatot: Rajzoljatok le egy női nemi szervet! Az egyik lány szégyenlősen lesüti a szemét, mire a mellette ülő srác felkiált: Tanárnő, ez nem ér! Tetszik látni, hogy puskázik...! Az anyuka megkérdezi a kisfiát: Meddig jutottatok a szexuális felvilágosításban? A köldökig mondja a fiú. Aztán megkérdezi a kislányát is: És ti? Mi holnap már dugunk. Az osztályfőnök megkérdezi a gimnazista lányoktól, ki mit tenne, ha néptelen, elhagyott helyen egy férfi megtámadná. Kiderül, hogy a többségük segítségért kiáltozva elfutna. Én jól felhúznám a szoknyámat mondja általános megdöbbenést keltve a csinos Évi. És aztán? kérdezi kórusban az osztály. Rákiáltanék a pasasra, hogy tolja le a nadrágját. És? visítják a lányok. És amikor letolta, akkor kezdenék el futni Meddig illik egy nőnek felemelni a szoknyáját?

49 Harminc éves korig. 49/249 Anyuka sétál a kislányával az utcán. Megállnak egy édességbolt előtt, és nézegetik a kirakatot. Anyu vegyél nekem csokoládébabát! Jól van kislányom, válassz közülük! Fiú vagy lánybabát kérsz? Fiúbabát, mert azon egy picit több a csokoládé. Két csoki közül melyik a fiú? A mogyorós. Nagymama! A nagypapának igaza volt, hogy ne menjek sztriptízbárba, mert olyan látok, amit nem volna szabad. Miért, mit láttál? A nagypapát. Két kisfiú beszélget. A 6 éves így szól a 4 éveshez: Te, azt hiszem itt az ideje, hogy elkezdjünk káromkodni. Most bemegyünk a konyhába anyuhoz, és mondunk valami jó zaftosat. Például én kitalálok valamit, ami büdös franccal kezdődik, te meg mondasz valamit, amibe lesz egy baszd meg. A kicsi beleegyezik, és elindulnak a konyhába. Anyuka éppen reggelit készít. A 6 éves lép be először, és így szól: A büdös francba, én müzlit kérek. Az anya jól eltángálja a srácot, bezavarja a gyerekszobába, és rázárja az ajtót. Utána megkérdezi a 4 évest: Na és te kisfiam, mit kérsz reggelire? Hát, baszd meg, müzlit biztos nem. Pistike panaszkodik anyukájának. Tudod, mami, minden éjjel megjelenik álmomban egy gonosz kis törpe, és megkérdi: Pistike, pisiltél? Akkor én azt mondom, hogy nem, ő meg elkezd szuggerálni: Akkor most pisilni fogsz, pisilni fogsz! és akkor arra ébredek, hogy bepisiltem. Tudod, mit? mondja anyuka. Legközelebb mondd azt a gonosz törpének, hogy már pisiltél. Éjszaka újra megjelenik a törpe, és azt kérdi Pistikétől: Pistike, pisiltél? Igen, már pisiltem. Akkor most kakilni fogsz, kakilni fogsz... Egy kisfiú és egy kislány bújócskát játszanak. Ha 20 perc múlva találsz meg, megfoghatod a kezemet közli a szabályokat a kislány. Ha 10 percen belül jössz rá, hogy hol vagyok, meg is csókolhatsz. Ha azonnal kitalálod hol vagyok, azt csinálsz velem, amit akarsz. Most hunyjál, én pedig elbújok a hűtőszekrény mellé. Anyu! Hogyan születik a gyerek? A gólya hozza. Akkor mit csinál a szülészorvos? Kiveszi a gólya csőréből a gyereket. Mit csinál a gólya, miután meghozta a kisgyereket? Visszamegy a papa nadrágjába.

50 50/249 Anyu, azt elhiszem, hogy a gólya hozza a gyereket. De tudok néhány pikáns részletet a gólya születéséről. Kamaszok beszélgetnek: Te, mi az anatómia? Olyasmi, ami mindenkinek van, de a nőkön jobban látszik. Petikének a mamája nem meri megmondani a fiának, hogy kisbabát vár. Húzza, halasztja a dolgot. Már a hetedik hónapban van, de a gyerek előtt még nem esett szó a testvérkéről. Végül a háziorvos vállalja, hogy beszél a legénykével. Kimegy a mamával a gyerekszobába, ölébe húzza a fiúcskát, és megkérdezi: Mondd kisöreg! Szeretnéd, ha testvérkét hozna neked a gólya? Na hiszen! pillant a gyerek a mama domborodó hasára. Jókor tetszik kérdezni! Kovácsékhoz hölgyrokon érkezik. A látogató azt magyarázza a kisfiúnak, hogy a gyereket a gólya hozza. Petike ellentmondás nélkül hallgatja, és látszólag belenyugszik a felvilágosításba. Este azonban azt mondja az apjának: Hogy fog csodálkozni ez a néni, ha egy szép napon gyereke születik. Nyolcadik gyermekét várja a mama. Úgy gondolja, ideje a többi gyermekének elmondani az örömhírt: Nagy újság van gyerekek. Nemsokára meglátogat bennünket a gólya. Erre az újságot olvasó férj egy pillanatra feltekint: Meglátogat? Hiszen a gólya már nálunk lakik. Mit szólnál hozzá öcsi, ha a gólya egy kistestvérkét hozna neked? Azt, hogy pechünk van. Miért? Mert a papa másfél éve külföldi kiküldetésben van. Ha jó leszel Pistike, kapsz egy kistestvérkét! Ó, megkapom én azt anélkül is! Két óvodás lány beszélget: Én már tudom, hogy mitől lesz a gyerek! Az semmi! legyint a másik. Én már azt is tudom, hogy mitől nem lesz. Két óvodás kislány beszélget: Te még szűz vagy? Már nem Hogyhogy?

51 Ráültem egy cumira. 51/249 A kislány odabújik az anyjához: Anyuci, ha nagy leszek, nekem is lesz férjem? Ha jó kislány leszel, biztosan lesz. És ha nem leszek jó kislány? Akkor több is lesz. Petike, neked ki a szerelmed? Nekem a Kriszti. De hiszen a Kriszti még csak hároméves! Igen, de olyan teste van, akár egy ötévesnek. Apu! Ha nagy leszek elveszem a Zsuzsikát. Kettő kell ám a házassághoz, kisfiam. Akkor elveszem a Lilikét is. A tízéves Orsika beszalad a lakásba, és azt kérdi az anyukájától: Anyuci, lehet nekem gyerekem? Dehogy lehet, hiszen még te is gyerek vagy! Ez biztos? Persze hogy biztos. Orsika megkönnyebbülten fut vissza az udvarra, és odaszól a pajtásainak. Oké srácok, még egyszer ugyanezt! A hétéves Petike azt mondja az anyjának: Anya, én elveszem feleségül az Ildikét. Igen? Kisfiam, nem olyan egyszerű a dolog Miből fogtok megélni, ha majd gyereketek lesz? Mire Petike: Hát eddig még szerencsénk volt, és vigyáztunk Képzeld Évike meséli Petike az óvodában, tegnap egy kotont találtam otthon a szófa alatt! Nahát, tényleg! Te, Peti! Mi az a szófa? Az ötéves Lilike megszólítja az utcán a körzeti orvost: Doktor bácsi, tessék nekem felírni fogamzásgátló tablettát! Fogamzásgátlót? Neked?

52 52/249 Igen, mert ezt már nem lehet kibírni Minden héten kapok egy új babát. Játsszunk papás-mamást... Jó, Évike... Kezdd el te. Bár sose mentem volna hozzád feleségül...! Két gyerek játszik a téren. Tudod mit? Játsszunk papástmamást! mondja a kisfiú. Jól van feleli a kislány, de ne üss nagyokat! Petike áll a buszmegállóban, és kihallgatja két terhes asszony beszélgetését: Te mit vársz, drágám. Kislányt. Hát te? Én kisfiút. Petikét már jó ideje foglalkoztatja a gondolat, hogy vajon hogyan születik a gyerek. A terhes aszszonyok láttán megindul a fantáziája. Ekkor egy nagy hasú férfi érkezik a buszmegállóba. Odamegy hozzá, és megkérdezi tőle: A bácsi mit vár? Autóbuszt hangzik a felelet. Petike ebből azt a következetést vonja le, hogy rossz nyomon jár. Az ötéves Évike megkérdezi anyukájától: Anyuci, hogy születik a kisbaba? Majd, ha nagyobb leszel, elmesélem. De meséld el most! Nem lehet, mert ez egy nagyon hosszú történet. Akkor legalább az elejét meséld el! Anyu! Én már tudom, hogy kilenc hónapra születik a kisbaba. De azt megmondhatnád, hogy mikortól kell számolni. Nemi felvilágosítás: Kislányom, tudod mi a legbiztosabb fogamzásgátló? Nem. Az aszpirin! Az aszpirin? Le kell nyelni? Nem. Ha egy fiú el akar csábítani, tedd a két térded közé, és szorosan tartsd ott. Az anya tizenéves lányával elmegy az orvoshoz:

53 53/249 Drága doktor úr, mit gondol, beszélhetnék a lányommal a nemi életről? Beszéljen csak asszonyom. Majd meglátja, mennyit tanul tőle. Az anya félrehívja a tizennégy éves lányát: Szexuális problémákról akarok veled beszélni... Oké! feleli a lány. Szívesen segítek! A tanító néni kérdezi Mórickától: Hogyan szaporodnak a virágok? A virágokat speciel nem tudom A kollégiumban a nevelőtanár végigsétál a lányok folyosóján. Az egyik szobából erőteljes zajok szűrődnek ki. A tanár beszól: Mi folyik itt? Embert ölnek? Nem! Épp ellenkezőleg! Felvilágosult gyerek. Kovács korholja a fiát: Szemtelen kölyök, szégyelld magad! Semmi örömet nem szereztél a szüleidnek, amióta a világon vagy! Mire a gyerek gúnyosan: De előtte egy kicsit igen, ugye papa? Petike az anyukájával elmegy az állatkertbe. Megállnak az elefántketrec előtt, és Petike ezt mondja: Anya, magyarázd el, hogy születik az elefánt! De ne akard nekem bemesélni, hogy ezt is a gólya hozza! Nagymami, te mindig azt mondtad, hogy legjobban a történelmi regényeket szereted, most meg azt látom, hogy tele van a polcod szexkönyvekkel Igen édesem, mert nekem az már történelem. Pistike megkérdezi a nagymamától: Nagyi, tulajdonképpen mi az, hogy szerető? A nagymama homlokára csap: Te jó Isten! Azzal a szekrényhez lép, kinyitja, és kidől belőle egy csontváz. Új bundában jön haza az asszony, és a gyerekei körülcsodálják. Jaj, de szép! Ugye mama, a papától kaptad az új bundádat? A papától? Na hiszen! Ha a papára kellett volna várnom, ti sem lennétek. Kétféle nő van a világon: Az egyik maga veszi a bundáját, a másiknak megveszik. A városi gyerek falun nyaral, nagyszüleinél. Nagyapja foglalkozik vele, szórakoztatja. Gondol egyet az öreg, kihúz egy gilisztát a földből. Na, Pistike, ha ezt visszadugod, kapsz ötven forintot! Pistike erősen töri e fejét, végül jön a nagy ötlet. Fogja a gilisztát, befújja hajlakkal, megvárja, míg keményre szára, utána könnyedén visszadugja a földbe. Nagyapja csak ámul-bámul. Másnap reggel odamegy Pistikéhez. Fiam itt az ötven forint, amit ígértem. Ezt a százast meg öreganyád küldi!

54 54/249 Pistike, már nagy fiú vagy, meg kell beszélnem veled egy s mást. Például, hogy húsvéti nyuszi nincs, a piros tojásokat én hozom neked. És Mikulás van? Az sincs. Én rakom tele a cipődet ajándékokkal. Hát a karácsonyfa? Azt is én állítom, és én díszítem fel neked. Pistike szúrós szemmel méri végig az apját: Apu, te gyanús vagy nekem! Lehet, hogy a gólya is te vagy? Az apa felvilágosítja a fiát: Gyere beszéljük meg, hogyan születik a gyerek. Erre a fiú befogja a fülét, és sírásban tör ki: Nem akarom hallani! Nem! Nem! Na de miért, kisfiam? Mert ötéves koromban elárultad, hogy a Mikulás bácsi nem létezik. Hatéves koromban meg azt, hogy a Jézuska sem létezik. Ha most azt mondod, hogy a szex sem létezik, nem marad semmi, amiért érdemes lenne felnőnöm! A tanárnő kérdi: Mondd csak Móricka! Miben különbözik a nő a férfitól, Nem is tudom. Hátulról teljesen egyformák, elölről pedig jól összepasszolnak. Az osztályfőnöki órán magyaráz a tanító néni: A lépcsőházban a férfi megy előre, ha nő társaságában van. Ki tudja miért? Móricka jelentkezik: Azért tanító néni, mert a hölgy nem tudhatja pontosan, hol lakik a férfi... Apuka megkérdezi a tízéves fiától: Na kisfiam, hogy tetszik az új tanító néni? Nagyon tetszik, papa Csak a nagy korkülönbség zavar kissé! Tanító néni, én szerelmes vagyok magába! Na de Móricka Nekem nem kellenek gyerekek! Nem baj, tanító néni. Majd vigyázunk. Pistike az anyukájával sétál az erdőben. Egyszer csak az egyik bokor alján szeretkező párt látnak. Anyuka elvörösödik, és zavartan mondja: Menjünk innen kisfiam, ez maga a pokol! Hűha! sóhajt a gyerek. Akkor milyen lehet a mennyország? Móricka, te melyik italt szereted a legjobban? Az anyatejet.

55 Miért pont az anyatejet? Mert olyan gusztusosan van csomagolva. 55/249 Mi a különbség a női mell és az úttörővasút között: Semmi. Mindkettő a gyerekek számára készült, és a felnőttek élvezik. A tanító azt kérdezi az iskolában Pistikétől, hány tüdőcsúcsa van az embernek. Kettő válaszolja a gyerek. Nagyon jó, Pistike! És honnan tudod ezt? Láttam fürödni a nővéremet. Magyarórán a tanító néni a rímekről magyaráz. Példaként felhoz néhány versidézetet. Aztán felszólítja a gyerekeket, hogy próbáljanak ők is rímelő mondatokat alkotni. Móricka jelentkezik elsőnek. Csak akkor mondhatod Móricka, ha nem csúnya. Nem az, tanító néni. Mariska a vízben mossa a ruháját, közben a patak nyaldossa a térdét. De ez így nem rímel! Nyugi, nyugi, semmi aggály, majd rímel, ha jön a dagály... Na gyerekek, milyen madarakat ismertek? Pisti: Kuvik. Kati: Veréb. Móricka: Kerekes bagoly. Micsoda? csodálkozik a miniszoknyás tanító néni. Olyan madár nincs. Jöjjön el hozzánk tanító néni, majd mutatok egyet! A biológia szakos tanítónő nagyon kíváncsi erre az új madárfajra, ezért elmegy Mórickáékhoz. Most még rövidebb szoknya van rajta. Bemutatkozik a szülőknek, és látni szeretné a különleges baglyot. Ekkor Móricka bekiabál a kisszobába: Nagypapa, itt van az a csaj, akit ígértem neked...! És képzeld, mindene kilátszik a szoknyából. A nagyapa szélsebesen kigurul a tolókocsival: Húúú! Húúú! Pisti áll a sarkon, és ujjal mutogat a földön mozdulatlanul heverő emberre: Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett! Arra megy egy néni, és rászól: Nem szégyelled magad? Szegény ember leesett a létráról, te meg kicsúfolod? Igen, mert csúnyát mondott rám! Mit mondott? Azt, hogy: Ne rázd a létrát, te kis szaros! Pistike a labdájával betöri egy kirakat üvegét. A boltos kiszalad, és megkérdezi: Hogy hívják az apádat? Nem tudom. Hány éves vagy, te gyerek? Hét. Micsoda? csóválja fejét a férfi. Hét éves vagy, és még mindig nem tudod, hogy hívják az apádat? Ez semmi mondja Pistike. A mamám már harminc is elmúlt, és még mindig nem tudja.

56 56/249 Kisfiam! Köszönj minden bácsinak, mert könnyen lehet, hogy ő az apád! A kamasz Pistike rábeszéli a csinos, de kissé kikapós szomszédasszonyt, hogy vezesse be a szexuális élet rejtelmeibe. A hölgy végül beleegyezik a dologba. Rendben Pisti, de nem tudhatja meg senki Majd éjjel, ha mindenki alszik, beengedlek. Így is történik, éjszaka Pistike besurran a sötét szobába, s megtörténik a beavatás. Utána Pistike kisomfordál, de nagyon tetszett neki a dolog, ezért pár perc múlva visszajön, hogy újabb leckét vegyen. Lezajlik ismét a dolog, és a srác újra kisurran. Pár perc múlva megint nyílik az ajtó. Ej, Pisti! Nem lesz ez sok? kérdi az alkalmi tanító néni. Én Anti vagyok Pisti a folyosón árulja a jegyeket. Petike tágra nyílt szemmel bámulja a tanító nénit, aki zavarában már nem tudja, mit tegyen. Végül rászól Petire: Mit bámulsz így rám kisfiam? Hát azt, hogy milyen jó melle van a tanító néninek Ej, Peti! Mindjárt kapsz egyet a szádra! Jó, a másikat meg tessék a kezembe adni! Pistike olyan feltűnően nézi a miniszoknyás tanító nénit, hogy az kénytelen rászólni: Pistike, mit bámulsz rajtam? A tanító néni combjait néztem, mert arra gondoltam, miket tudnék csinálni közöttük. Nahát Pistike, szégyelld magad! Most azonnal bemegyünk az igazgató bácsihoz. Inkább ne, én nem szeretem hármasban csinálni. A tanár felszólítja Mórickát: Móricka mondj egy madárnevet. Gólyácska. Jó, mondj még egyet. Verébke. Jó, de ne mond hozzájuk a ka kicsinyítő képzőt. Igenis. Na, most akkor mondj még egy madarat. Szar. Móricka jelentkezik az iskolában. A tanító néni felszólítja: Mi baj Móricka? Tessék engem haza engedi! Nemi beteg vagyok. A tanítónő megpróbál nem törődni vele, de Móricka másnap újra kezdi. Tanító néni, tessék engem hazaengedni, mert nemi beteg vagyok! Hogyhogy nemi beteg vagy? kérdi most már bosszúsan a tanítónő. Úgy, hogy tele van a tököm az iskolával. Engem tényleg a gólya hozott, anyuci? Igen, Pistike. És téged? Engem is a gólya hozott. És a nagypapát? Őt is a gólya hozta. Ez érthetetlen. Hát a mi családunkban nem szokott senki dugni?

57 57/249 Anyuci! Hogyan születik a kisgyerek? A gólya hozza őket, fiacskám. Ez rendben van, de ki dugja meg a gólyát? Apa és fia nézegetik a család albumot. A kisfiú megszólal: Papa, ki ez itt a képen? A mamád, mielőtt megszülettél. Ha a mama ilyen szép volt, akkor miért a gólyát dugtad meg? Az ötéves Pistike sétál anyukájával a parkban. Egyszer csak egy párzó kutyát látnak. Anyu! Mit csinálnak ezek a kutyák? Hát tudod kezdi az anyuka zavartan az egyiknek eltört a lába, ezért a másik hátára vette, hogy hazasegítse. Nahát mama! Milyen praktikus! Közben még basznak is! Móricka cigizik az óvoda vécéjében, odamegy az óvó néni: Móricka mit csinálsz? Cigizek! Ezt nem szabad egy ilyen kis gyereknek? De hát én már basztam is! Mikor? Nem tudom, részeg voltam... A tanító néni kérdezi a gyerekeket az iskolában: Milyen hangokat adnak az állatok? Évike: A macska nyávog! Pistike: A ló nyerít! Móricka: A halak beszélnek! A tanító néni erre: Ezt meg honnan veszed? Ez butaság! Mire Móricka: Pedig beszélnek! Amikor este feküdtem, egyszer csak azt hallom a sötétben: Ne harapd annyira a farkam! Mindjárt kirúgom az akvárium oldalát! Biológia órán Móricka majd kiesik a padból, úgy jelentkezik. Végre a tanító néni észreveszi és felszólítja: Mi van kisfiam, mit szeretnél mondani? Csak azt szeretném kérdezni, hogy a szívnek van-e lába? Ejnye, ejnye Móricka. Nemrég tanultunk a szívről. Hogyan kérdezhetsz ilyen butaságot? Nem értem tanító néni, akkor miért ismételgette édesapám tegnap este, lefekvés után, hogy: Szívem, tedd szét a lábaidat! Tanító néni kéri a gyerekeket: Mondjatok szavakat T - betűvel! Móricka is jelentkezik. A tanító néni már jól ismeri, de azért némi gondolkodás után felszólítja: Törpe! mondja Móricka. A tanító néni fellélegzik, a fiú azonban folytatja: De, ekkora fasza van!

58 58/249 Móricka az osztályban jelentkezik. A tanító néni azonban nem szólítja fel, mert már jól ismeri. Móricka néhány meddő kísérlet után abbahagyja a nyújtózkodást, és megkéri a padszomszédját, hogy dugja föl ő az ujját. A tanító néni rögtön fel is szólítja: Mit akarsz, Petike? Tanító néni kérem, tessék a Mórickát gyorsan kiengedni! Móricka folyton letegezi a tanító nénit, és ráadásul rettenetesen csúnyán beszél. A tanító néni büntetésből százszor leíratja vele, hogy: NEM BESZÉLÜNK CSÚNYÁN, ÉS NEM TEGEZZÜK A TANÍTÓ NÉNIT! Másnap Móricka kiviszi a katedrához a leckét, s a tanítónő csodálkozva látja, hogy Móricka kétszázszor írta le a mondatot. Na, ez rendes, Móricka... De miért írtad le száz helyett kétszázszor? Hogy örülj, baszd meg... Egy idős hölgy rászól az utcán dohányzó kisfiúra: Nem szégyelled magad fiacskám, hogy ilyen fiatalon cigarettázol? És a néni nem szégyelli magát, hogy fiatal srácokat molesztál az utcán? Két idős néni beszélget: Ezek a mai fiatalok olyanok, mint a nyulak! Hogy érti ezt kedveském? Csak két dolog érdekli őket: a fű meg a szex. Móricka, mondj egy jó viccet! Pina. Ez nem vicc! De jó! Fiú és lány a kádban: Mit keresel a víz alatt? kérdezi a lány. Még nem jöttél rá? Az a szivacs, te hülye! Egy bugyi és egy gatya lóg a szárítókötélen. A bugyi duzzog. Miért haragszol rám? kérdi a gatya. Mert miattad toltak le tegnap! Ki kellene már kapcsolódnom! szólal meg a melltartó. Ez eszedbe ne jusson, mert tegnap is miattad toltak le! szól rá a bugyi. Egy fehérneműgyár reklámszlogenje: Egy nő sosem tudhatja, hogy mikor kell levetkőznie. Minek nevezi egy férfi, ha a nő bugyiját lehúzza?

59 Előjátéknak. 59/249 Hol szorít a női bugyi a legjobban? Csuklóban... Juliska, megnézhetem a bugyidat? Persze. Akkor húzd fel a szoknyádat! Minek? Itt van a retikülömben. Két fiatal lány beszélget a házibuli másnapján? Neked milyen volt a buli? Piszkosul unalmas. Ha megtaláltam volna a bugyimat, már éjfél előtt hazamentem volna. Mi a különbség a tanga, és a tibetiek között? Semmi! Mindkettő kis területet véd, eredménytelenül. Miért nem szabad meghúzni a miniszoknyán a rojtot? Mert fáj! Hatalmas házibuli után így szól a fiú a barátnőjéhez: Nagyon berúgtam az éjjel. Nem emlékszem pontosan, veled dugtam az egyik szobában? Az attól függ, hogy hány órakor. Editke! Sikítanál, ha most lehúznám a bugyidat, és jól megdugnálak? Jaj! Azt még soha sem csináltam! Még sohasem dugtál? Hülye. Még sohasem sikítottam. Idézet egy nő magazin olvasói rovatából, napjainkban: Lehet, hogy beteg vagyok, mert még senki sem vette el a szüzességemet. Pedig már 15 éves vagyok. A bajom abból áll, hogy nagyon szűk a nemi szervem. Vagy talán valami más probléma lehet velem, de még egyik pasasnak sem sikerült elvenni a szüzességemet. Nem tudom, hogy orvoshoz menjek-e, vagy keressek egy nagyobb fütyijű srácot? Ha tudtam volna, hogy szűz vagy, több időd fordítottam volna rád Ha tudtam volna, hogy több időd van, levettem volna a harisnyanadrágomat Két szűzhártya beszélget: Hová mész? kérdezi az egyik. Nem tudom, de majd csak kilyukadok valahol. Félreértés: Mond Juli, szűz vagy? Nem, Mérleg vagyok... Egy fiatal lány szalad a rendőrőrsre: Őrmester úr, elveszítettem a szüzességem... Mire a rendőr: Talált tárgyak osztálya, második emelet, jobbra az első ajtó!

60 60/249 Egy fiatal lány szalad a rendőrőrsre: Őrmester úr, elveszítettem a szüzességem... Mire a rendőr: Talált tárgyak osztálya, második emelet, jobbra az első ajtó! A mama már jó ideje szidja a kislányát, amiért elvesztette a pénztárcáját. A kislány megunva a vég nélküli szidást, megkérdezi az anyját: Mondd, anyu, te még soha semmit nem vesztettél el? De igen! Te annak köszönheted az életedet! Meglepő tábla egy középiskolában: Tanulj szüleid hibájából! Szedj fogamzásgátlót! Micike! Mi lenne, ha én most elvenném a szüzességét? Jánoska, akkor maga egy varázsló lenne! Mit mond a szűzlány a vibrátornak? Ne remegj már, nekem is ez lesz az első. Bemegy a kislány a szexshopba. Hosszasan válogat a műfütyik között, majd odaszól az eladónak: Azt a pirosat kérem! Jaj, kislány, a termoszom nem eladó A telefonszex a legtitkosabb vágyaidat is kielégíti, ha elég ügyesen bánsz a kagylóval. Melyik testrész a legaktívabb maszturbálás közben? A fül (figyelni kell, hogy jön-e valaki). A szexújság olyan irodalmi alkotás, amit arra terveztek, hogy fél kézzel lapozzuk! Szeretkezés után hogy kapcsolja fel a villanyt az alkalmi barátnő? Kinyitja a kocsiajtót. Egy tanulságos történet: Felmegy az ördög Szent Péterhez, hogy be szeretne beköltözni a mennyországba. Szent Péter közli, hogy erről szó sem lehet, de az ördög csak erősködik. Végül Szent Péter azt mondja, beköltözhet egy hétre, feltéve, hogy hoz egy szűzlányt magával. De hát hol találok én egy szűzlányt? kérdi az ördög. Ó, mi sem egyszerűbb ennél! Egy forgalmas helyen füttyentesz egyet, s amelyik lány utánad fordul, az a szűzlány.

61 61/249 Több se kellett az Ördögnek, rohant keresni valami sokadalmat. Elfüttyenti magát, hát rá se bagóznak. Még egyet füttyent mintha ott se lenne. Mérgesen füttyent egy hatalmasat, erre odafordul egy lány. Az ördög a hóna alá kapja, s már viszi is. Eddig a történet. Hogy mi a tanulsága? Basszatok lányok, mert elvisz benneteket az ördög!!! A szépasszony felkeresi az ügyvédet. Ügyvéd úr! Válni akarok a férjemtől. Kérem. Talán kegyetlen természetű, zsugori, visszataszító a házastársa? Dehogyis! Az én férjem nagyon kedves, lovagias, gyöngéd, snájdig úriember. Elhalmoz ajándékokkal, minden kívánságom teljesíti. De drága asszonyom, ha ilyen tökéletes, akkor miért akar tőle elválni? Mert egy ilyen embert képtelen vagyok megcsalni. Mikor csalja meg az asszony a férjét? Amikor a bundáját idegen szegre akasztja. Anyukám panaszkodik a fiatalasszony az anyjának, boldogtalan vagyok. A férjem nem szeret. Ez lehetetlen, kislányom! Ha szeretne, már régen észrevette volna, hogy megcsalom. Hallotta? Kovácsék válnak. Vajon kinek a hibájából? A férj az oka mindennek. De hiszen az egy rendes ember! Mégis hibázott. Valamelyik este korábban ment haza... Képzeld, mekkora mázlim van! Miért? Tegnap, amikor a szeretőmmel sétáltunk, összefutottam a feleségemmel. És? Ő sem volt egyedül. Fiatal házaspár a Nagykörúton lakik, és vesznek egy új szekrényt. A férj hajnalban elmegy dolgozni, és amikor reggel az első villamos elmegy a ház előtt, a szekrényajtó magától kinyílik. A feleség becsukja, ám a következő villamosnál megint kinyílik. Ez így megy egész nap, míg a feleség megunja, és felhív egy asztalost, aki kiküldi fiatal segédjét. Áll a szerelő meg a feleség a szekrényajtó előtt, és amikor a villamos jön, az mindig kinyílik. Hát, sajnos kisasszony, innét nem látok semmit, lehet, hogy belül van a baj. Én beállok a szekrénybe, csukja rám az ajtót, hátha belülről észreveszem, mi a hiba. Szerelő be, feleség rácsukja a szekrényajtót. Ebben a pillanatban megérkezik a férj, veszi le a kabátját, és be akarja akasztani a szekrénybe, amikor meglátja bent a szerelőt. Maga mit csinál itt? Mondja, elhiszi nekem, ha most azt mondom, hogy a villamosra várok? Amióta férjhez mentem, semmi örömöm nincs a szexben panaszkodik Kovácsné a barátnőjének. Hogyhogy? Tudod, valahányszor neki kezdünk, mindig hazajön a férjem. Két férfi beszélget:

62 62/249 Szereted a buta nőket? Nem. Hát az iszákosokat? Pláne nem. És amelyik slampos? Viszolygok tőle. Na és, mi a véleményed az olyan nőről, aki egyáltalán nem tud főzni? Brrr. Rettenetes. Akkor mondd meg nekem, mi a fenét akarsz a feleségemtől? A megcsalt férj kinyomozza, kivel van viszonya a feleségének. Felkeresi a riválisát, és kérdőre vonja: Csak azt tudnám, hogy mi vonzót talált rajta? Eddig semmit. De nem adom fel. Mondd, jól élsz a feleségeddel? Még hogy jól-e? De mennyire! Még a barátnőnk is közös. Egy pár szerelmeskedik a sötét parkban, távol az utcai lámpáktól. Már teljesen elmerülnek egymásban, amikor egy férfi közeledik. Leül melléjük, erősen nézi a hölgyet. Végül a nő partnere elunja a bámészkodást, és azt mondja: Nem elég, hogy pofátlanul ide ül, még bámul is! Bocsánat mondja zavartan a férfi, én igazán nem szeretnék alkalmatlankodni, csak a lakáskulcsot szeretném elkérni a feleségemtől. Képzeld, a franciaágyunk fölött egy antik csillár lóg, és tegnap délután, amikor az irodában voltam lezuhant. Rá a feleségemre. Jóságos egek! Remélem nem történt komoly baja? Nem hála istennek. Csak a szomszéd úrnak tört el a dereka. Kaphatunk egy kétágyas szobát? Önök házasok? Persze. Mindketten. A főportás gyakorlott tekintete azonnal felfedezi, hogy a szobakulcsot átvevő fiatalember és a mellette álló félszeg kislány nászutasok. Pártfogóan megkérdi hát: Nincs valami kívánsága, uram? Küldessem fel a szobájukba a reggelit, esetleg italt, frissítőt? Nem, köszönöm mondja a fiatalember. A főportás nem adja fel: Netán a kedves felesége őnagyságának egy csokor virágot? Felesleges mondja a fiatalember, és előhúzza a levéltárcáját. De ha megkérhetném hívja fel ezen a számon, és mondja meg neki, hogy még tart az értekezlet. Miért szakítottál az első szeretőddel? Azért, amiért a legtöbb nő teszi. Kíváncsi voltam a másodikra Ha te tudnád, mit szenvedtem, amikor először megcsaltam a férjemet? És utána? Egy idő után mindent megszokik az ember. Hogy jössz ki a férjeddel, kislányom? kérdezi a mama az ifjú asszonykától.

63 63/249 Mama, ez egy rémes alak fakad ki a fiatalasszony. Mondd, te együtt tudnál élni egy olyan emberrel, akit már a mézeshetek alatt felszarvaztak? Okos nő. A szerető felhívja az asszonyt, de a férje éppen otthon van. Az asszony cselhez folyamodik, befogja a kagylót, és a férjéhez fordul: Te, egy ismeretlen pasi randevúzni akar velem! Tudod mit így a férj vicceld meg! Rendben van! Akkor a szokott helyen. Egy férfi és egy nő az ágyban. Megszólal a telefon. A nő veszi fel. Igen? Rendben van. Szervusz! A férfi megkérdezi: Ki volt az? A férjem. Azt mondta, hogy éppen most megy veled kuglizni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy megcsal a feleségem! Miből gondolod? Ma reggel azzal jött haza, hogy az Ella nevű barátnőjénél aludt. És ez lehetetlen. Miért volna ez lehetetlen? Mert én aludtam az Ellánál. Képzeld, drágám mondja vacsoránál a férj a feleségnek, ma a nők hűségéről beszélgettünk az irodában. Elképesztő dolgot hallottam: a mi városkánkban csak egyetlen hűséges asszony van! Na ne beszélj! csodálkozik az asszonyka. És ki az? A férj hazaérkezik, és feldúltan meséli a feleségének, hogy mit hallott a hivatalban. Képzeld, a kollegám tegnap gyanútlanul hazament, és ott találta a feleségét egy idegen férfival az ágyban. Annyira felizgatta a dolog, hogy ott a helyszínen meghalt. Tudod a szerencsétlennek már kétszer volt infarktusa. Még az a szerencse, hogy te nem vagy szívbeteg! nyugtatja férjét az asszony. Tudod, mindig ideges vagyok, ha elutazol! mondja a külkereskedőnek a felesége. Férje nyugtatja: De drágám Hamarabb itthon leszek, mint gondolnád! Hát éppen ez az! Férjek egymás közt: Ha éjjel megyek haza, a feleségem mindig szemrehányóan néz az órára! Az is valami? Az enyém a naptárra néz... Kovácsot a liftnél kedélyesen hátba csapja szomszédja és így szól: Gratulálok öregem! Hogy neked milyen vidám, jó humorú feleséged van!

64 64/249 Igazán? Komolyan. A múltkor elmeséltem neki egy jó kis malac viccet, és úgy nevetett, hogy majdnem kiestünk az ágyból! Tisztelt Uram! Tudomásomra jutott, hogy feleségemnek a házasságunk előtt viszonya volt Önnel. Kérem, hogy házunk látogatásától a jövőben tartózkodni szíveskedjék! Tisztelt Uram! Csupán jelezni kívánom, hogy»tudomásomra jutott«kezdetű körlevelét megkaptam... Az ideggyógyász alapos faggatásnak veti alá a pácienst: Mondja asszonyom! Szokott ön szeretkezés közben beszélgetni a férjével? Dehogy doktor úr! A férjem megtiltotta, hogy felhívjam a munkahelyén! Házaspár a szexológusnál. Feleség: Doktor úr, a férjem korai magömlésben szenved! Az orvos a férjhez fordul: Igaz ez? Tényleg korai magömlésben szenved? Nem egészen. Én nem szenvedek, csak a feleségem... Lajos, te már nem tudsz kielégíteni engem...! Igen, mert nem segítesz nekem... Miért nem mondod például, hogy neked mikor jó... hogy mikor kezded a mennyekben érezni magadat... Így tudnék alkalmazkodni hozzád. Hogy mondjam, ha te ilyenkor mindig külföldön vagy? Hazaérkezik a férj, és látja, hogy a felesége egy idegen férfival hentereg az ágyban. Megragadja a pasast, és kidobja a harmadik emeleti ablakból. Megőrültél? sikoltja az asszony. A férj rezignáltan: Aki turbékolni tud, az repülni is tud! Nő: Jobb, ha eltűnsz. Megjött a férjem. Férfi: Hol a hátsó kijárat? Nő: Nincs hátsó kijárat. Férfi: Hol akarod, hogy legyen? A szépasszony összeverve, a szeme alatt hatalmas monoklival keresi fel háziorvosát. Hát magával mi történt? néz rá az orvos. Alaposan elvert a férjem. De hát úgy tudom, ő elutazott. Na látja Én is úgy tudtam. Melyik három szót nem szereti hallani a feleség szeretkezés közben? Szia drágám, megjöttem! Mondja, Mancika! Meddig lehet egyszerre két férfit szeretni? Ameddig a másik észre nem veszi.

65 65/249 Csak nem beteg, szomszédasszony? Dehogy vagyok beteg. Miből gondolja? Mert látom, hogy naponta orvos jár magához. Na és aztán? Magához is jár egy tűzoltó, mégsem kérdem, hogy ég-e a ház. Mondd drágám milyen férjjel áldott meg az Isten? Rosszal! Olyan, mint maga az ördög. Szarva is van? Majd lesz! Bosszú: Korábban megy haza a férj, mert gyanakszik a feleségére. És okkal: a fogason ott lóg egy idegen kabát, meg egy idegen esernyő. A férj beront a szobába, s látja, hogy felesége egy idegennel szeretkezik. Szörnyű haragra gerjed, felkapja az esernyőt, és dühösen kettétöri. Így! kiabálja megvadulva. És most remélem esni fog! Kedves Kovács úr, ne vegye zokon, ha figyelmeztetem. Maga tegnap elfelejtette behúzni a függönyt, amikor szeretkezett a feleségével. Az egész ház magán röhögött. Az lehetetlen, szomszéd. Ugyanis tegnap vidéken voltam. A férj hazaér, párja dühösen rátámad: Te szemétláda! Hogy kerül ez a női bugyi a kabátod zsebébe? A férj hűvösen végigméri: Kuss! A szomszéd adta vissza. Tegnap nála hagytad. Két tengerész barkochbázik: Szőrős? Nem. Akkor rum! A tengerész levelet ír a feleségének: Időben fejezd be a nagytakarítást, mert a következő három hétben úgyis csak a plafont fogod látni. Másfél év után hazatér a matróz, és látja, hogy a felesége egy újszülött csecsemőt szoptat. Ezt biztos valamelyik barátom tette! üvölt a matróz. Ki volt? A sunyi George? Nem, dehogy válaszol az asszony. Fogadok, hogy akkor az a kétszínű Billy volt találgatott tovább a felszarvazott férj. Nem, hogy gondolsz ilyet! Hát akkor más nem lehetett, csak az az álnok Tom! kiált fel a matróz. Nem! De mondd drágám, arra nem is gondolsz, hogy nekem is lehetnek barátaim? Ez is egy megoldás:

66 66/249 A középkorban élt egy János mester nevű ember, aki roppant féltékeny volt a feleségére, s egyre azon törte a fejét, hogyan és miből tudhatná meg, hogy a felesége hűtlen lett. Végül megtalálta az egyedüli csalhatatlan módszert: kasztráltatta magát. Tudta, hogy ha a felsége ezután állapotos lesz, akkor megcsalta. Két fiatalasszony beszélget a nőgyógyászatai váróteremben: Mindent meg kell tennem, nehogy teherbe essek. Mit izgatod magad? Hiszen az orvos megmondta, hogy a férjednek nem lehet gyereke Na látod! Hát éppen ezért! Mi bajod? Gondterheltnek látszol! Névtelen levelet kaptam. Egy férj figyelmeztetett, hogy hagyjam békén a feleségét, mert kitapossa a belemet. Mit csináljak? Hagyd békén az asszonyt! Na jó, de melyiket? Vérben forgó szemmel rohan az utcán egy pasas. Lehet, hogy őrült? Megállít egy szembe jövő járókelőt. Maga boldog? Igen, boldog vagyok. Az őrült erre leken neki egy hatalmas pofont, és rohan tovább. Találkozik egy másik férfival, megállítja: Maga boldog? Nem, sajnos boldogtalan vagyok. Ez is kap egy hatalmas pofont. A két sértett panaszt tesz a közelben tartózkodó rendőrnél. Az utoléri az őrültet, és felelősségre vonja: Miért verte meg azt a két férfit, amikor az egyik azt mondta, hogy boldog, a másik pedig azt, hogy boldogtalan? Azért, mert most tudtam meg, hogy a feleségem boldog-boldogtalannal megcsal. Kovácsné hazajön a balatoni nyaralásból, és a férjének szegezi a kérdést: Valld be, de őszintén, hányszor csaltál meg, míg távol voltam? Kovács izzad, és halkan azt mondja: Összesen csak kétszer. A sarki élelmiszerbolt pénztárosnőjével, és egy kolleganőmmel... Na, és te? Milyen véletlen, én is csak kétszer. Egyszer a szálloda személyzetével, és egyszer a városban edzést tartó vízipólócsapattal. Halló! Te vagy az drágám? Csak azt akarom mondani, hogy néhány napig nem mehetek fel hozzád. Mi az, mi történt? Óh, semmi! Csak egy kis forgalmi akadály... Egy pasi bemegy a vadászboltba, egy távcsövet akar venni a puskájára. Mondja neki az eladó: Uram! Nézze meg ez a legjobb távcsövünk! Látja azt a kis pontot ott a hegyen? Na az a mi kertünk! Nézze! A koma nézi... nézi..., majd elkezd röhögni. Mi van, mit röhög? Látok ott egy nőt meg egy férfit, meztelenül kergetőznek az udvaron! Adja ide...! Úristen! Az a feleségem, meg a szomszéd! Tudja mit? Ingyen magának adom a távcsövet, ha a feleségemet fejbe lövi, a pasinak meg ellövi a farkát. Az ürge felteszi a távcsövet a puskára, céloz... és megint elkezd röhögni. Mit röhög már megint?

67 Azt hiszem, meglesz egy lövésből is! 67/249 Ez már az agyamra megy! panaszkodik egy férj a barátjának. Tegnap is, ahogy hazaértem, ott találtam az asszonyt pucéran egy idegen karjaiban. És mit csináltál? Lelőtted a pasast? Ugyan már! Mégse ölhetek meg minden héten valakit emiatt a ringyó miatt! Képzeld mondja Kovács a barátjának, a múlt vasárnap vadászni mentem, és a helyszínen vettem észre, hogy otthon maradt a lőszer. Megszagoltattam a kutyámmal a puskacsövet, és az okos jószág egy óra múlva már hozta is a szájában tartva a tölténytáska fogantyúját. Ez semmi! A múltkor az asszony csak a strandon vette észre, hogy otthon hagyta a fürdőruháját. Megszagoltattam a kutyámmal a feleségem lába közét, a blöki elszaladt, és egy óra múlva hozta a szomszédot a farkánál fogva. Bemegy a vak a vendéglőbe. A pincér hozni akarja az étlapot, de a vak leállítja: Ne hozzon nekem étlapot, úgysem látom. Hozzon egy használt villát, megszagolom, és eldöntöm, hogy mit kérek. A pincér hoz egy villát, a vak megszagolja. Ó, ez paprikás csirke galuskával, nagyon szeretem, kérek egy adaggal. A következő héten megismétlődik a jelenet. Pincér, villa, szaglás. Hm, marhapörkölt, nagyon jó, én is kérek... Ez így megy több héten át, s a pincér elhatározza, hogy megtréfálja a vakot. Mielőtt munkába indulna, egy villát a felesége bugyijához dörzsöl. A vak megint kéri a villát, a pincér odanyújtja. A vak megszagolja, majd megszólal: Jé, nem is tudtam, hogy a Mici maguknál dolgozik! Étteremben: Pincér, kérek egy tojásrántottát parasztosan? Parasztosan? Igen! Nesze, bazdmeg. A férjed még sohasem kapott rajta? Soha. Mihelyt gyanakodni kezd valakire, nekem már más a szeretőm. Halálos ágyán megszólal a férj lelkiismerete, s azt mondja a feleségének: Drágám, te mindig olyan jó voltál hozzám És én mégis megcsaltalak. Tudom szívem Hát mit gondolsz, miért haldokolsz most? Béla egy nap elment orvosi vizsgálatra, és azzal a hírrel tért haza, hogy az orvosa szerint már csak 24 óra van hátra az életéből. Letörölgette fiatal felesége arcáról a könnyeket, majd megkérte, szeretkezzenek. A nő természetesen nem tiltakozott, és szenvedélyes szex kerekedett. Hat órával később aztán Béla újra odament az asszonykájához, és így szólt hozzá: Kedvesem, most már csak 18 óra van hátra az életemből. Szeretkezhetnénk újra? Felesége nem mondott nemet, és újra vad szex következett. Kicsit később, mikor Béla éppen lefekvéshez készülődött, ráébredt, hogy már csak 8 órája van hátra az életéből. Gyengéden megböködte felesége vállát, és azt mondta: Drágám? Kérlek! Csak még egyszer utoljára, mielőtt meghalnék! Az asszony belement, majd az aktus után a másik oldalára fordult és elaludt. Béla fejében azonban egyre csak ketyegett az óra, és addig-addig forgolódott álmatlanul, míg végül már csak 4 óra volt hátra az életéből. Szelíden megkocogtatta felesége vállát, hogy felébressze. Kicsim, már csak négy órám maradt! Nem lehetne...? Mire az asszony álmosan felült, felé

68 68/249 fordult, és így szólt: Na ide hallgass, Béla! Nekem holnap reggel fel kell kelnem, neked meg nem! Este megy haza a vénlány, és nagyon fél a kihalt utcán. A egyik sarkon elébe toppan egy vicsorgó férfi széttárt karokkal, kidülledt szemekkel, vörös fejjel, és mély hörgő hangot hallat. A nő ijedtében előkapja az esernyőjét és nagyot húz a fejére. Csörömpölés, üvegszilánkok. Megszólal a férfi félig sírva: A rohadt életbe, ez a harmadik táblaüveg, amit nem tudok hazavinni! Egy idős hölgy remegő hangon betelefonál a rendőrségre: Azonnal jöjjenek ki! A szemben levő ház kertjében egy fiatal pár naphosszat szeméremsértő módon mutatkozik. Meztelenül flangálnak! A rendőrök helyszíni szemlét tartanak, majd beszüntetik az eljárást: Asszonyom, az égvilágon semmit sem lehet látni! Hát persze, mert rosszul nézik! De húzzák csak ide az asztalt, tegyék rá a hokedlit, és ha felállnak rá, oldalt, azon a kis résen át mindent láthatnak. Két hetvenéves vénkisasszony kávézgat az eszpresszó teraszán. Én nem is értem, miért szorgalmazzák annyira, hogy már az általános iskolában felvilágosítsák a lányokat... mondja mérgesen az egyik. Semmi gyakorlati értelme sincs... helyesli a másik. Engem már tizenkét éves koromban felvilágosított a mamám, és azóta sem vettem semmi hasznát. A vénlány azt kéri a sírkövestől, hogy a következő szöveget vésse a gránitba: Szűzen született, Szűzen élt, Szűzen halt meg. Három sor, az annyi, mint kilencezer forint mondja a mester. Jaj, az drága! sopánkodik a vénlány. Próbálja meg az egészet egy sorba tömöríteni! Jól van mondja a mester. Ezt vési a sírkőre: Felbontatlanul vissza. Két tisztes aggszűz látogatást tesz egy farmon. Épp a baromfiudvart szemlélik, amikor a kakas üldözőbe vesz egy tyúkocskát. Az menekül előle, kitéved az országútra, és elüti egy autó. Látod Elza! szól az egyik hölgy a másikhoz, inkább a halált választotta. A vénkisasszonynak vidékre kell utaznia, és a helyi szállodában vesz ki szobát. Csomagjait a londiner viszi fel, s a borravalóra várva megáll a küszöbön. Elképedve látja, hogy a vendég egy zseblámpát vesz elő a retiküljéből, majd négykézlábra ereszkedik, és bevilágít az ágy alá. Keresni teszik valamit? Nem! feleli a hölgy. Csak mindig megnézem, ha idegenben alszom, hogy nincs-e férfi az ágyam alatt. No, és volt már ilyen szerencséje? Két vénkisasszony beszélget: Képzeld, tegnap este egyedül sétáltam, amikor észrevettem, hogy egy férfi nagyon néz Elkezdtem futni, szaladtam, ahogy csak bírtam Na, és utolérted?

69 69/249 Egy felháborodott vénkisasszony fut oda a rendőrhöz: Kérem, azonnal kapja el azt a férfit! Képzelje meg akart csókolni! Na és, hadd fusson! Jöhet még egy másik. A sötét, kihalt utca sarkán egy férfi toppan a megrémült vénkisasszony elé: Azonnal adja ide a pénztárcáját, különben olyat teszek, amit még soha nem tettem. A nő rémülten néz rá, és odaadja a pénzét. Nem érti azonban a helyzetet, ezért megkérdi: Mi az, amit még soha nem csinált, mit tett volna, ha nem adom oda a pénztárcámat? Elmentem volna dolgozni. Egy balatoni szállóban nyaraló idősödő asszonyság letelefonál a portára: Ide figyeljen! Egy fiatalember akar bemászni a szobámba! Ez borzasztó, asszonyom feleli izgatottan a portás. Azonnal hívom a rendőrséget. Inkább a tűzoltókat hívja, mert rövid a létra. Halló, recepció? Kovács Mária vagyok a nyolcszáztizenhetesből... Kérem, egy meztelen férfi tört rám... Azonnal intézkedjen, hogy senki se zavarjon! A sötét éjszakában egy nő sikoltozik a Ligetben: Segítség! Mi baj van, asszonyom? Egy magas, erős férfi elkapott és le akart teperni. Arra szaladt el Nyugodjon meg hölgyem, el fogom kapni. Kívánja a letartóztatását? Nem, dehogy! A címét! Az idősödő özvegyasszonyt éjfélkor megtámadja az útonálló. Alaposan végigtapogatja, majd dühösen megkérdi: Igazán nincs magánál egy vas sem? Nincs, de ha tovább megy a tapogatással, kiállíthatok egy csekket! Két elvált férfi találkozik kocogás közben: Hát te? Még soha nem láttalak itt, mióta űzöd ezt a sportot? Tudod, azért kezdtem el kocogni, hogy újra lihegést halljak. Kislány, mit adjak, hogy megcsókolhassalak? Altatót. Hogy hívják a megbilincselt férfit? Megbízható. Mit kell tenni egy férfinak, hogy a nő kegyeit elnyerje? Törődni vele; bízni benne; terveket szőni; ölelgetni; babusgatni; kiszolgálni; masszírozni; telefonálni; meglepni; megérteni; elfogadni; levelezni; nyugtatni; megvédeni; szerenádozni; ölni érte; halni érte, lopni érte; egyenrangúnak tekinteni; ígérni; elkötelezettnek lenni; könyörögni; meghallgatni; időben megjelenni; elvinni; fizetni; borravalót adni; visszajönni; hazakísérni; ülőkét visszahajtani; hazudni; igazat mondani; szentnek lenni; vaknak lenni; eredetinek lenni. És mit kell tenni egy nőnek? Levetkőzni.

70 Mit tesz a férfi előjáték gyanánt? Fél órán át könyörög. 70/249 A férfiak azért alszanak el gyorsan a szex után, mert előtte fél éjszakát könyörögnek érte. Szép, holdfényes este van. A fiatalasszony duruzsol a férjének: Ugye, szívem, az én szemem olyan kék, mint a nyári égbolt? Persze. És ugye az ajkam olyan, mint az eper? Igen. És a bőröm, mint a bársony? Ja... Jaj, úgy szeretem, amikor ilyen költői hasonlatokat mondasz nekem. A hernyó ül az ágon és látja, hogy ott van előtte egy szép nagy zöld levél. Arra gondol: még nem eszem meg, ha tovább süti a nap, jobban megérik és finomabb lesz. Arra repül egy veréb, meglátja a hernyót. Gondolja a veréb: megvárom, míg a hernyó megeszi a levelet, mert akkor szép dundi lesz, és sokkal laktatóbb. Arra kószál egy macska, meglátja a verebet. Arra gondol, megeszem ezt a verebet, de előbb megvárom, amíg megeszi a hernyót, mert akkor kövérebb lesz. Egyszer csak elindul a hernyó és megeszi a levelet. Odarepül gyorsan a veréb és bekapja a hernyót. A macska is ugrik, ám a veréb gyorsabbnak bizonyult, így a macska a fa alatt lévő pocsolyában köt ki. Mi ebből a tanulság? Az, hogy minél hosszabb az előjáték, annál nedvesebb a cicus... Annak valószínűsége, hogy összefutsz egy jóképű férfival, ugrásszerűen megnő, ha: 1. Szemüveg van rajtad a kontaktlencséd helyett. 2. Rettenetesen néz ki a frizurád. 3. Felszedtél öt kilót. Miért kell egy férfit meghallgatni? Mert minél figyelmesebben hallgatod, annál intelligensebbnek tart. Minél jobban csókol egy férfi, annál nehezebb rábukkanni! A férfiak gyakran éreznek vágyódást, hogy visszatérjenek az anyai méhbe. Átlagosan kétszer egy héten. 1. A férfiak annyira vágynak a szexre, hogy ezért néha még gyengédségre is kaphatók. 2. A nők annyira vágynak a gyengédségre, hogy ezért néha még szexre is kaphatók. Kovács hiába ostromolja a lányt, az ellenáll. Erre taktikát vált: Tudod te, hogy az orvosok szerint a szex jó az izületi bántalmak ellen. De nekem nincsenek izületi bántalmaim!

71 És megelőzésről még nem hallottál? 71/249 Mi a hasonlóság a tornádó és a feleség között? Amikor jön, mind a kettő meleg és nedves; amikor megy, visz házat, kocsit, nyaralót. Nem délceg, nem szép, mégis ágyba dönti a legszebb nőt is. Mi az? Vírus. Mi a különbség az influenza és a nő között? Semmi, mert mindkettőt könnyű beszerezni, mindkettővel ágyba kerül az ember, és nehéz tőlük megszabadulni. Melyik a legveszélyesebb betegség? A szerelem, mert egyszerre két embert dönt ágynak. Mi a panasza, kérdi az orvos a nőbetegétől. Doktor úr, én szexuális gyengeségben szenvedek. És ez miben jut kifejezésre? Egyetlen férfinak sem vagyok képes nemet mondani. Egy férfi panaszolja az orvosnak: Doktor úr, a feleségem már hét hónapja nem feküdt le velem! Küldje be, majd beszélek vele. Másnap bemegy a feleség, és az orvos kérdésére elpanaszolja: Az a helyzet, hogy reggelente mindig elalszom, és ahhoz, hogy el ne késsek, fognom kell egy taxit. Mivel erre nincs pénzem, a taxis azt szokta kérdezni: Fizet vagy megoldjuk másként? A megoldjuk másként -et szoktam választani. Emiatt rendszeresen elkésem, s a főnököm mindig megkérdi: Adjak fegyelmit vagy megoldjuk másként? Mivel ekkor is a megoldjuk másként -et választom, csak későn tudok hazaindulni. Emiatt ismét taxival kell mennem. A taxis megint fizet vagy megoldjuk másként válaszút elé állít, így mire hazaérek, annyira elfáradok, hogy semmihez sincs kedvem. Az orvos elgondolkodik, majd megkérdi: Most ezt elmondjam a férjének vagy megoldjuk másként? A férj váratlanul hazaállít, és a feleségét ágyban találja a háziorvossal. Ne értse félre uram magyarázza az orvos. A kedves felesége beteg, és meg kellett mérnem a lázát... A férj a szekrényhez lép, pisztolyt vesz elő, és az orvosra fogja. Rendben van, húzza ki. De ha nincs a hőmérőn skála, szitává lövöm. Félreértés: Kovács annyira bereked, hogy csak suttogva tud beszélni. Felkeresi hát egy orvos barátját. Az ajtóban az orvos fiatal, csinos neje fogadja. Kovács közel hajol, és suttogva kérdezi: Itthon van? Az asszonyka kissé pirulva mondja: Nincs, gyere nyugodtan. Doktor úr, mit csináljak, hogy a mellem megint úgy álljon, mint 18 éves koromban? Járjon négykézláb.

72 72/249 Hajoljon előre Kovács néni! Mit érez, ha itt oldalt megnyomom a mellét? A fiatalságom jut eszembe, doktor úr! Fiatal nő keresi fel a neves orvost. Jaj, doktor úr, talán ön tud segíteni rajtam! Van egy komoly problémám. Nos, ki vele! Tetszik tudni pirul el a nő, évek óta vezetek autót, de amikor megfogom a sebességváltót, mindig szexuális izgalomba jövök. Lehet ezen segíteni? Mi sem egyszerűbb feleli az orvos. Talán próbáljon meg másra gondolni. Idegrendszeri panaszokkal keresi föl egy rendkívül csinos hölgy az orvost. A doktor kikérdezi, majd amikor már közel jár a helyes diagnózishoz, rátér a lényegre: Bocsásson meg a kérdésért asszonyom, de árulja el, milyen a szexuális életük? Az enyém tejesen rendben van, doktor úr, de hogy a férjemé milyen, azt nem tudom. Ő sohasem beszél a nőügyeiről. Doktor úr, segítsen rajtam! Lehetetlen a helyzetem. Ha felül vagyok, szédülök. Ha alul vagyok, fulladok. Próbálják meg oldalról. Az sem jó, mert akkor meg nem látom a tévét! Egy elkeseredett férfi elmegy az orvoshoz: Doktor úr, annyit beszélnek arról, hogy a nők meg a férfiak egyszerre élvezzenek el, de nekünk az asszonnyal még sose sikerült. Van pisztolya? Igen, van. Akkor tegye be a párna alá, és amikor elélvezne, lőjön vele a levegőbe. Így a felesége összerándul, és ő is elélvez. Este csörög a telefon az orvosnál. Doktor úr, kipróbáltam az ötletét! Amikor élvezni kezdtem, a levegőbe lőttem. És mi történt? A feleségem ijedtében megharapta a farkamat, a szekrényből pedig feltartott kézzel előjött egy pucér hapsi! Megy az utcán egy szexis nő, s egy férfi mindenfelé követi. A nő mert nem tudja sehogy sem lerázni a pasast odasiet egy rendőrhöz: Biztos úr... az az alak követ engem... A rendőr vállat von: Mit tegyünk, hölgyem? Ha én nem lennék szolgálatban, magam is ezt tenném...

73 Fiatal pár felkeresi a szexológust: Doktor úr! kezdi a fiú. A Balatonhoz megyünk nyaralni. És van egy régi vágyunk Szóval azt szeretnénk megkérdezni, hogy lehet-e a Balaton közepén gumimatracon szeretkezni? Gumimatracon? csodálkozik az orvos. Lehet, de élvezni csak a vízirendőrség fog. 73/249 Egy csinos fiatal nő keresi fel a neves szexológust: Doktor úr, nekem az a problémám, hogy nem elég a férjem Akkor tartson szeretőt. Több szeretőm is van doktor úr, de ez sem elég Hát akkor azt kell mondanom, hogy maga tényleg beteg. Az asszony szeme felcsillan. Komolyan mondja, doktor úr? Ez írásba is adja? Minek magának az írás? Mert most mindenki azt hiszi rólam, hogy kurva vagyok. Szigorlat az Állatorvostudományi Egyetemen. A professzor azt kérdi az egyik jelölttől: Mondja meg, kérem, miért hm szeretkezik a tehén csak egyszer egy évben? A jelölt gondolkodás nélkül rávágja: Mert marha. Az orvostudományi egyetemen egy csinos medikát vizsgáztat a professzor. Megkéri a kolleginát, hogy egy csontvázon mutassa meg, hol lehettek az erogén zónák. A hölgy bizonytalanul mutat a lágyék felé: Valahol itt helyezkedett el a férfi nemi szerve Valószínűleg, kedves kollegina. De csak alkalmanként, mert ez egy női csontváz. Melyik az a testrésze az emberi testnek, amely inger hatására képes a tízszeresére nagyobbodni? kérdezi a professzor a medikát. Inkább nem mondanám ki, ha lehet pirul el a vizsgázó. Akkor kimondom én: a pupilla. Kislány, amire maga gondol, az csalódást fog okozni önnek. Ez a szerv nyugalmi állapotának csupán kétszeresére, maximum háromszorosára duzzad. Az évfolyamból gyér érdeklődés mutatkozott egy professzor előadásai iránt. Ezért a prof az egyik előadás végén bejelentette, hogy legközelebb zárthelyi írás lesz, ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak akkor fogad el, ha az illető beteg, és már a halálán van. Erre az egyik diák megkérdezte: Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta végkimerülést? Kis csend. A prof a kérdezőre nézett, és ezt válaszolta: Majd legfeljebb megírja bal kézzel.

74 74/249 Mondjon egy rendellenes fogantatást! Férjen kívüli terhesség. A mentőautó az orvossal, a betegszállítóval, a nővérrel és egy gyakorlaton lévő diákkal épp beteghez robog. Egyszer csak a mentőautó vezetője váratlanul, elengedi a kormányt, és fuldokolva a torkához kap. Szemei kikerekednek, nem kap levegőt. A nővérke rendíthetetlen nyugalommal az elsősegély doboz után nyúl, s jól fejen vágja vele. A vezető erre azonnal megnyugszik, megfogja a kormányt, s vezet tovább. Hirtelen a betegszállító lesz rosszul. Fuldokolva a torkához kap, leesik a padlóra, vonaglik, rángatózik. A nővér dühösen őt is fejbe vágja a dobozzal. Ettől az azonnal magához tér, leül, mintha mi sem történt volna. Néhány perc múlva ugyanez történik az orvossal is. Nem kap levegőt, sípol, vergődik, görcsösen rángatózik. A nővér ingerülten, hirtelen mozdulattal őt is fejbe vágja, amitől ő is magához tér. A diák, aki korábban, kővé válva a döbbenettől, meg sem tudott szólalni, most az orvoshoz fordulva megkérdezi: Harmadéves orvostanhallgató vagyok, a tudásom csupán elméleti. Még soha nem hallottam ilyen szimptómákról. A gyógymód pedig annyira szokatlan, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Nem magyarázná el nekem? Ne is törődj vele! A nővér részeges férje nemrég felakasztotta magát. Csak ugratjuk! Mindig szép, sima bőröm volt, most meg tele van az arcom piros foltokkal! panaszolja a háziorvosnak egy fiatal lány. Mit tanácsol doktor úr? Mit tanácsolhatnék? nézi a gyulladt arcocskát a doktor. Nem segít itt más, mint a borotválkozás. A lány elcsodálkozik: Borotválkozzam? Én? Nem maga. A vőlegénye. Doktor úr, segítsen rajtam mondja egy rendkívül csinos nő az ideggyógyásznak. Bármi történik velem, én öt perc múlva elfelejtem. Igen? kiált fel lelkesen a doktor. Akkor vetkőzzön le, és feküdjön a díványra. Az orvos beszól a paraván mögé. Levetkőzött asszonyom? Én igen, és a doktor úr? Fiatal, csinos nő a nőgyógyásznál. Kérem vetkőzzön le! A nő zavarban van, erre a doki leoltja a villanyt, hogy sötétben vetkőzhessen. A nő megkérdi: Doktor úr, hová tegyem a ruháimat? Nyugodtan tegye csak ide, az enyémre rá Segítőkész orvos: Doktor úr, a feleségem erős, egészséges asszony. Az Isten is anyának teremtette, de nem tud teherbe esni. Mit lehetne tenni? Bízza csak rám, barátom! Fiatal pár szexológushoz fordul. A férj panaszkodik, hogy nemrég házasodtak össze, de nem tudja, mit kell a feleségével csinálnia. A doktor az asszonyt a vizsgálószékhez vezeti, levetkőzteti, beülteti, és ő maga is levetkőzik. Utána megmutatja a férji kötelesség végrehajtásának módját. Most már tudja, mit kell tennie a feleségével? kérdi az orvos.

75 75/249 Természetesen, doktor úr! És amikor ön szabadságon lesz, kihez vihetem a feleségem? Egy asszony elpanaszolja az orvosának, hogy nem elégedett a házaséletével. A férje teljesen érdektelen. Az orvos azt ajánlja, legközelebb hozza el magával a férjét. Amikor mindketten megjelennek, az orvos megkéri az asszonyt, hogy vetkőzzön pucérra. Ekkor egy szigorú pillantással ezt mondja a férjnek: Figyeljen nagyon, megmutatom, mi hiányzik a feleségének. Ezek után jól megkeféli az asszonyt. A végén így szól: Most jól láthatta, a feleségének erre van szüksége, éspedig hetente háromszor. Mire a férj: De ugye nem kell minden alkalommal nekem is eljönnöm? Bizalmas beszélgetés két barátnő között: Tudod, az a szörnyű, hogy én sosem jutok el az orgazmusig. Mondd, voltál már orvosnál? Voltam, persze. De vele se sikerült... Kétévi házasság után az asszonyka orvoshoz megy, mert még mindig nincs gyerek. Na jó, majd meglátjuk, mit lehet tenni Vetkőzzön le! De doktor úr pirul el a fiatalasszony, az első gyerekemet a férjemtől szeretném Csinos hölgy állít be a génspecialista orvoshoz: Doktor úr! Gyereket szeretnék, de pont olyat, mint Jockey Ewing. Ahogy parancsolja feleli a doktor, és elkezdi kigombolni a sliccét. Maga mit csinál! sikítja a nő. Nyugodjon meg asszonyom, minden az óhaja szerint lesz. Tele van a tököm Jockey-val. Doktor úr, az a panaszom, hogy mihelyt lefekszem, azonnal elalszom. Minden este így van ez? Kivétel nélkül! Mit tegyek? Talán cseréljen férjet Két szemorvos beszélget: Milyen igazságtalanság, hogy a nőgyógyászok sokkal jobban keresnek, mint mi. Persze, hát ki akarja a szemét kikapartatni? Kovács elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy rosszul lát. Az orvos megvizsgálja, de talál semmilyen rendellenességet. Nincs a maga szemének semmi baja mondja. Honnan veszi azt, hogy nem lát jól? Onnan doktor úr, hogy azelőtt, ha egy szép nőt láttam, rögtön izgatott lettem. És most már vagy fél éve nem jövök izgalomba. Egy öreg amerikai milliomosnő szerencsésen átesik egy súlyos szemműtéten, és boldogságában, hogy újból lát, csináltatott tízezer dollárért egy hatalmas üvegszemet, amelyben a pupilla közepén az őt operáló orvos arcképe látható, s az óriási szemet odaajándékozza a klinikának, hogy akasszák ki a bejárat fölé, örök emlékeztetőül. Mivel Amerikában minden lehetséges, kívánságát teljesítik. A milliomosnő igen elégedett, és legközelebb, amikor kontrollra megy, megkérdezi az orvosát, mit érez, amikor az óriás szemre feltekintve meglátja a saját portréját. Örömöt érzek! válaszolja a doktor őszintén. Örömöt afelett, hogy szemész lettem, és nem nőgyógyász. Kovács elmegy a pszichológusához:

76 76/249 Doktor úr, nekem van egy óriási problémám. Tudniillik megismerkedtem egy csodálatos nővel. Kedves, okos, gyönyörű és temperamentumos. Emellett igen jómódú. Nagyon szeretjük egymást Igen? Akkor mi itt a probléma? Nem tudom, hogyan mondjam el ezt a feleségemnek. Azt mondja az orvos a fiatalembernek: Nem éri meg a jövő hetet, ha továbbra is hajkurássza a nőket. Haha! nevet a fiatalember. Ez nem árthat meg nekem Nem? Az egyikük az én feleségem. Miből állapítható meg, hogy egy férfi szexuálisan izgatott? Lélegzik. Honnan lehet tudni, hogy egy férfi kanos? Ébren van. Mi a siker? 4 éves korban: ha nem pisilsz a nadrágodba. 16 éves korban: ha van jogosítványod. 20 éves korban: a szex. 30 éves korban: ha pénzt tudsz szerezni. 50 éves korban: ha (még) pénzt tudsz szerezni. 60 éves korban: a szex 70 éves korban: ha (még) van jogosítványod. 80 éves korban: ha nem pisilsz a nadrágodba. Az öregség jelei: 1. Leülés, felállás közben recsegő hangokat hallasz. 2. Csak a második próbálkozásra tudsz kikelni a fotelból. 3. Minden fáj, ami meg nem, az nem működik. 4. Jóval hosszabb idő alatt pihened ki magad, mint amennyi idő alatt elfáradtál. 5. Nyaralni mész, de előbb fáradsz el, minthogy a pénzed elfogyna. 6. Emlékezeted rövidül, panaszaid hosszabbodnak. 7. Külön alszol a fogaidtól. 8. A szunyókálás nagyobb örömet okoz, mint a sex. 9. A születésnapodon nem örülsz annak, ha a korodra emlékeztetnek. 10. Két órán át keresed a szemüvegedet, miközben az orrodon van. Egy férfinek három életszakasza van: 1. Amikor hisz a Mikulásban. 2. Amikor nem. 3. Amikor ő a Mikulás. Kihágásért megbüntetik a parasztembert ezer forintra. Kemény hideg volt, ezért hazafelé menet a kocsmában felhajtott egy féldecit. Aztán az utcán elment mellette egy csinos nő. Utána szól: A mindenit! Ennek szívesebben adtam volna egy ezrest! Meghallotta ezt a nő. Mit mondott öreg? Állja a szavát? Állom hát! No, akkor jöjjön!

77 77/249 Bemennek egy kapu alá. Az öreg odaadta az ezrest, aztán elkezdte a szép nőt ölelgetni meg csókolgatni. De sehogy sem állt fel a szerszáma. Mérgében otthagyta a nőt, be sem gondolta a nadrágját. Meglátja egy rendőr: Öreg, tegye el a szerszámát, mert lefagy. Egye meg a fene, hadd fagyjék... Az elébb vettem neki ezer forintért egy muffot, azt hiszi kellett neki? A lagziban a kölykök Viagrát kevernek a 80 éves Józsi bácsi levesébe. Kis idő múlva az öreg kimegy pisálni, és térdig hugyosan jön vissza. Kérdik tőle, hogy mi történt, Józsi bácsi? Erre az öreg: Hát kimentem hugyozni, a pajta mögött elővettem a farkamat, de láttam, hogy nem az enyém, úgyhogy visszatettem! Egy 80 éves bácsi felveszi a kabátját, és indulni készül otthonról. Felesége utánaszól: Hová mész? Elmegyek az orvoshoz. Beteg vagy? Nem, csak gondoltam Viagrát iratok magamnak. Várj, én is jövök kászálódik ki a néni a hintaszékből. Miért? Beteg vagy? Nem, csak kérek egy tetanuszoltást, ha előveszed azt a régi, rozsdás szerszámot. Kovácsné elmegy az orvoshoz. Doktor úr, most már van az a Viagra Fel tudná írni az uramnak? Nézze Kovácsné, a maga férjének nincs szüksége Viagrára, hiszen teljesen egészséges. Igen doktor úr, de nagyon fáradékony. Nem asszonyom, sőt nagyon is aktív a korához képest. A saját korához képest igen! De az enyémhez? A férfi elmegy az orvoshoz. Doktor úr, baj van. A feleségem tovább bírja, mint én. Itt van ez a piros por, ezt használja. Két hét múlva megint megjelenik a férfi. Doktor úr, baj van. A feleségem még mindig tovább bírja, mint én. Itt ez a kék por, ezt használja. Újabb két hét múlva megint jön a férfi. Doktor úr, a feleségem még mindig tovább bírja. Itt ez a fehér por ezt használja. Megint visszajön a férfi, de most az a probléma, hogy két hete nem lankad le a farka. Ja kérem a gipsz, az gipsz. Mit rendeznek a Viagra-kongresszuson? Állófogadást. Kovács, aki már igencsak idős ember, panaszkodik Szabónak: Ugyan, mit ér az élet, ha már ne megy a szex? Erre Szabó azt mondja: Ne panaszkodj, írass fel Viagrát! Nincs értelme legyint búsan Kovács, a feleségem is öreg. Miért nem terjed Magyarországon a Viagra? Otthonra túl drága, idegenben pedig nem szükséges...

78 78/249 Hogyan alkalmazza a skót a Viagrát? Megnyalja, lenéz, megnyalja, lenéz... A fiatal férj hazaérkezik a munkából, a felesége meztelenül várja. Miért nincs rajtad ruha? kérdezi az asszonyt. Van rajtam, a szerelem ruhája. Bemennek a hálószobába Mindezt kihallgatta a szomszédban élő néni. Gondolja, másnap ő is kipróbálja. Miért nincs rajtad ruha kérdezi a férje. Van rajtam, a szerelem ruhája. Igazán kivasalhattad volna! Mi a különbség a nő, és az úton heverő lócitrom között? Az, hogy minél öregebb, annál könnyebb felszedni. Kovács váratlanul hazamegy, és felesége ágyában találja Szabót, a legjobb barátját. Csodálkozva összecsapja a kezeit: Te hülye! Nekem muszáj Na de neked? A negyvenéves érettségi találkozón iszogatnak a hajdani diákok. Néhány pohár után feloldódnak a gátlások, s persze a központi téma most is a nő. Neked hogy megy pajtikám? Köszönöm, elég jól. Hetente kétszer. Nem úgy értem. Otthon hogy megy? Otthon? Sehogy. Több mint tíz éve vagyok házas, de még mindig ugyanazt a nőt szeretem mondja ábrándozva Szabó egy volt iskolatársának. Hát ez nagyszerű! Igen... De ha a felségem megtudja, megöl... Mitől dagadt úgy fel mindkét orcája? Az egyik a szakácsnő pofonjától, akit meg akartam csókolni, a másik meg a feleségemtől, aki közben rajtakapott. Kovács az utcán találkozik Szabóval, aki sziszegve tapogatja a zsibbadt arcát. Mi baj? kérdi Kovács. Képzelje, mi történt! A villamoson mellém ült egy csinos, fiatal lány. Meglepetten ránéztem, mire azt kérdezte, hogy kívánok-e valamit. Én azt mondtam, hogy igen, de rajta ül. Erre pofon vágott. Meg is érdemelted. mondja Kovács. És ráadásul a kalapom is tönkrement, amit magam mellé tettem az ülésre. Kovács magyarázza a fiának, hogy a villamoson a hölgyeknek mindig át kell adnunk a helyünket. Egy alkalommal éppen villamoson utaznak. A kisfiú apja ölében ül. Meglát egy csinos, fiatal hölgyet, mire leugrik apja öléből, és így szól: Tessék helyet foglalni, kisasszony.

79 79/249 A házaspár elhatározza, hogy ezüstlakodalmukat ugyanabban a szállodában ünneplik, ahol a nászútjukat töltötték. Vacsora, díszkivilágítás, halk zeneszó. Utána felmennek a szobába. Reggel, mikor felébrednek, az asszony első dolga, hogy a lepedő közepébe fújja az orrát. Zsebkendő nincs? szól rá dühösen a férje. Van. De tudod drágám, huszonöt évvel ezelőtt a borotválkozástól vérző arcodat a lepedőbe törölted, hogy megmentsd a becsületemet. Hát most visszaadom a kölcsönt... Sanyi és Mari épp 25 éve házasok. Sanyi végiggondolja az addigi életüket, és azt mondja Marinak: Figyelj Mari! 25 évvel ezelőtt igaz, hogy nem volt pénzem, albérletben laktam, busszal jártam, egy heverőn aludtunk ketten, és nem volt TV-nk, de akkor, ha szegényen is, de legalább egy 25 éves szöszi bombázó mellett ébredtem reggelente. Ma van egy nagy házunk, hatalmas franciaágy, plazmatévé, mindkettőnknek kocsi, de mégiscsak egy 50 éves öregedő nő mellett ébredek reggel, hiába van pénzem. Mari gondolkozik egy kicsit, majd így szól: Tudod mit? Menj és keress magadnak egy 25 éves szöszi bombázót, az ügyvédem pedig elintézi, hogy megint ne legyen pénzed. Aranylakodalmán dicsekszik az ünnepelt férj: Most már elég öreg vagyok ahhoz, hogy nyugodtan bevallhatom, életemben nagyon sok férj homlokára felraktam az agancsot. Felesége derűsen megszólal: Hát igen Én csak egyre. Replika: Azt mondják rólad, hogy az egész tested olyan szőrös, mint a majomé! Ejnye de pletykás feleséged van! A falusi gazda kecskebakot visz a vásárba. Körülállják a városi lányok. Az egyik csodálkozva azt mondja: Nézzétek milyen furcsa kis bak! Még szarva sincsen. A paraszt nagy nyugalommal feleli: Ennek az az oka, hogy még nincs felesége. Egyetlen emse 10 sem olyan piszkos, hogy ne találna egy kant, amely meghágja. Mi a különbség a hagyományos, a szokványos és a liberális házasság között? A hagyományos házasságban az asszony terhes; A szokványos házasságban a házasság terhes; A liberális házasságban örökbe fogadnak egy gyereket, mert a hímnemű feleség nem tud teherbe esni. A beidegződés hatalma: Szeretkezik a fiatal pár a nappaliban. Hallják, hogy egy autó fékez a ház előtt. Hirtelen felgyorsulnak az események. A fiatalasszony felsikolt: Jézusom, a férjem! Tűnj el! és a férfi kezébe nyomja a ruháit. A férfi fél lábon ugrálva ráncigálja fel a nadrágját, és siet az erkély felé, amikor hirtelen rájön, hol van. Ne hülyéskedj! Én vagyok a férjed! Csörög a telefon: Halló! Szia itt a papa! Adnád a mamát egy pillanatra? Most nem tudom papa, mert fent vannak a hálószobában a Karcsi bácsival. 10 emse = nőstény disznó

80 80/249 Légy szíves tedd mellé a kagylót, és szaladj fel. Csak kiálts be: a papa telefonált, hogy mindjárt hazaér. A gyerek nemsokára visszatér: Papa, bekiabáltam. Erre a mama nagyon megijedt. Megbotlott a függönyben, és kiesett az ablakon. Karcsi bácsi is nagyon megijedt, és ő is kiugrott az ablakon, egyenesen a fürdőmedencébe. De elfelejtette, hogy nincs benne víz. Így azt hiszem mindketten meghaltak Kis szünet után ez hallható a vonal másik végéről: Medence? Ez nem a ? Több mint gyanús: Halló, te vagy az drágám? Igen én. Kivel beszélek? Jaj, Istenem, megjött a férjem mondja a hűtlenkedő asszony a szeretőjének. Ugorj ki gyorsan az ablakon! mondja kétségbeesetten. De a 13. emeleten vagyunk! Ugyan, csak nem vagy babonás? A férj berohan a hálószobába, s rákiált meztelenül fekvő feleségére: Gyorsan kapj magadra valamit, mert ég a ház! Mire egy rémült hang a szekrény mélyéről: Először a bútorokat kell menteni! Kovács egy nappal hamarabb érkezik haza üzleti útjáról. Sokáig csenget, kopog, dörömböl az ajtón, míg végre beengedi a felesége. Ez nagyon gyanús! ordítja, és beront a hálószobába. Bekukkant a fürdőszobába is, és ott talál egy vadidegen embert. Bocsásson meg uram! mondja a férfi. Maguk felett, a második emeleten lakó hölgynél voltam éppen, amikor váratlanul megjött a férj. Csak a fürdőszoba ablakán keresztül tudtam elmenekülni, és ide magukhoz bemászni Megmutatná merre van a kijárat? Kovács megértően kiengedi a férfit, és csak amikor az már messze jár csap a homlokára: Te jó Isten! Hát nincs is nálunk második emelet. Mondd, láttad már a feleséged talpát szeretkezés közben? Ne beszélj hülyeségeket! Hogy láthattam volna? Na, akkor most gyorsan menj haza, és less be az ablakon! Az öregedő Kovács rajtakapja feleségét a fiatal gyakornokkal. Haját tépi, ordít. Tudtam, tudtam! Mire Kovácsné: De ő még most is tud. Rosszul megy az üzlet, asszony. Küldjük el a szakácsot, és a tanulj meg főzni! Még hogy a szakácsot? Inkább a sofőrt, és tanulj meg szeretkezni! Hányszor csalódik egy férfi egy nőben? Először, amikor megfordul. Másodszor, amikor megszólal. Harmadszor, amikor levetkőzik.

81 81/249 Hányszor szégyelli magát egy nő és egy férfi élete során? A nő négyszer: 1. Amikor elveszti a szüzességét. 2. Amikor először csalja meg a férjét. 3. Amikor először kap pénzt érte. 4. Amikor először ad pénzt érte. A férfi kétszer: 1. Amikor másodszor már nem megy. 2. Amikor először sem megy. Tudod mi a különbség a félelem és a pánik között? Félelem az, amikor először veszed észre, hogy harmadszor már nem megy. Pánik az, amikor harmadszor veszed észre, hogy először sem sikerül... A házasság három stádiuma: 1. A tévéhíradót nézitek utána. 2. A tévéhíradót nézitek közben. 3. A tévéhíradót nézitek helyette. Mi a legnehezebb dolog a férfi szexuális életében? Fiatal korban a szexuális kapcsolatot elkezdeni, idős korban pedig befejezni. Az ember fiatalon csak a szüzességét veszítheti el, az ártatlanságát nem; Ahhoz előbb meg kell öregedni. Kedvetlenül, láthatóan rossz hangulatban megy haza este a férj. Megvacsorázik, iszik egy pohár bort, majd bebújik a feleségéhez az ágyba, és elkezdi simogatni. Drágám súgja az asszony, ma nem lehet! Én ezt nem értem morog a férj, hát ma minden nő összebeszélt? Gyönyörű vidrabundában sétál egy nő a Fifth Avenue -n. Hirtelen állatvédők veszik körül. Tudja-e ön asszonyom, hogy hány állatot kellett megölni ezért a bundáért? Tudja-e ön, uram válaszol a nő, hogy hány állattal kellett lefeküdnöm ezért a bundáért? Egy angol házaspár Budapestre érkezik. Amíg a férj a bejelentkezést intézi a szálloda portáján, felesége a csomagokat szállító boyjal felmegy a szobába. Amikor a férj végez a hivatalos teendőkkel, a hallban üldögélő könnyűvérű lányok egyike, egy magas, fekete hajú szépség odalép hozzá, és így szól:

82 82/249 Egy éjszaka száz dollár. Száz dollár? Az túl sok feleli a férj. Este, városnézés és vacsora után a házaspár fáradtan hazatér a szállodába. A hallban még mindig ott ül a fekete hajú nő, és nyugati magazinokat lapozgat. Ahogy a házaspár elvonul előtte, felnéz az újságból, végigméri az asszonyt, és a férjre pillantva félhangosan megjegyzi: Na persze, akad húsz dollárért is. George és Amanda 25. házassági évfordulójukat ünneplik, és elutaznak Las Vegasba. Amikor a szállodába érkeznek, a recepciónál egy feltűnő, miniszoknyába öltözött fiatal nő kedvesen megszólítja a férfit. George azonban meglehetősen gorombán válaszol. Miután a házaspárt felkísérték a szobájukba, az asszony szóvá teszi: Drágám, az a fiatal lány olyan kedves volt, miért válaszoltál neki annyira durván? Amanda az csak egy örömlány volt. Nem hiszem. Az a helyes kislány? Tudod, mit? Ha nem hiszed, bebizonyítom. Azzal George a telefonért nyúl, és leszól a recepcióra, hogy küldjék fel a lányt a 212-es szobába. Amandát pedig beküldi a fürdőszobába, résnyire nyitva hagyják az ajtót, hogy mindent lehessen hallani. Hamarosan kopognak az ajtón. Belibeg a szobába a csinos fiatal lányka, és csábosan illegetni kezdi magát. Mennyi? kérdi George. 125 dollár az alapár, és még 100, ha valami speciálisat kérsz. A férfi felháborodik: Én azt hittem, hogy kb. 25 dollár. Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ennyi pénzért bármit is kapsz! feleli a lány. Nos, akkor nem áll az üzlet. Viszlát! Miután a lány kiment a szobából, Amanda előjön, és megdöbbenve mondja: Nahát, ez hihetetlen! Nos, felejtsük el az egészet, és menjünk vacsorázni. javasolja George. Lenn az étteremben, amint éppen a borukat iszogatják, arra jön a miniszoknyás lány. Egy pillantást vet a mellette ülő feleségére, majd odaszól a férfinak: Na látod, mit kapsz 25 dollárért? A szobalány elkapja a londinert, amint egy fiatal hölgyvendég szobájából oson ki. Hát te meg mit kerestél ott? A hölgynek fájt a feje, adtam neki két aszpirint. Jó, jó mondja a szobalány, miközben végigméri a férfit, de mielőtt továbbmennél zárd be a patikát... Egy pasi beül a bárba, és megismerkedik egy nagyon csinos fiatal nővel. Fél tucat ital elfogyasztása után meghívja őt a hotelszobájába. A nő örömmel belemegy. Miközben a szobában dumálnak és lekerülnek a ruhadarabok, a pasi megkérdezi: Mondd csak tulajdonképpen hány éves vagy? Tizenhárom jön a vonakodó válasz. Tizenhárom!!! Te jó Isten!!! Azonnal vedd fel a ruhádat, és tűnj el innen! kiált rá halálra rémülten. A lány engedelmeskedik, majd csendesen elsétál az ajtóig, és visszafordulva halvány mosollyal megkérdezi: Babonás vagy, ugye? Az erkölcsrendészet detektívjei razziát tartanak egy szállodában. Egy fiatal szerelmes párról kiderül, hogy nem házasok. Mikor a piruló fiatal lányt kérdezik kiderül, hogy mindössze 15 éves. Tovább faggatják: Hol laksz?

83 83/249 A szüleimnél. Hol vannak most a szüleid? Moziban. És téged miért nem vittek magukkal? Mert olyan filmet játszanak, amit csak 16 éven felüliek nézhetnek meg. Egy fiatal srác a bárban ülve régóta nézeget egy nőt. Végül összeszedve bátorságát odamegy hozzá, és megkérdezi tőle: Irtó feszes a ruhája, hogy bújik ki belőle? Kezdetnek hívj meg egy italra. Egy bögyös nő megy kifelé a biliárdszalonból. Az egyik asztaltól odaszól egy fickó: Hol lehet ilyen hegyes pulóvert kapni. A nő végigmustrálja: Hát nem ott, ahol ilyen lapos nadrágot. A buszvégállomáson sorakoznak az utasok, hogy feljussanak egy vidéki járatra. Egy csinos fiatal nő következik, de olyan szűk a szoknyája, hogy egyszerűen nem tud fellépni a magas lépcsőre. Gyorsan hátranyúl, enged egy kicsit szoknyája cipzárján, és újra megpróbál fellépni. Most sem sikerül. Ismét hátranyúl, lejjebb húzza a cipzárt. Még mindig nem elég, nem tud a lépcsőre feljutni. Újra hátranyúl a cipzárhoz, teljesen lehúzza, de a lépcső még mindig magasan van. Ekkor a mögötte álló fiatalember lehajol, megfogja a lány formás popóját, és egy mozdulattal felteszi a buszra. A lány méltatlankodva fordul hátra: Uram, én magát nem ismerem. Hogy képzeli, hogy csak úgy megfog, és felemel? A fickó vigyorog. Tudja kedves, amikor már harmadszor húzta lejjebb a sliccem cipzárját, kezdtem azt hinni, hogy régi jó barátok vagyunk A strandon egy meztelen nő fekszik, és újságot olvas. Egyszer csak észreveszi, hogy áll mellette egy pasas, és nézi. Uram, mondja a nő bosszankodva, nem szeretem, ha valaki beleolvas az újságomba! Kisasszony, ismét szeretnék szeretkezni Önnel! Mi az, hogy ismét? Már tegnap is szerettem volna... Anyu! Képzeld az apu elfelejtette begombolni a sliccét! Ez a kisebbik baj, fiacskám. De újabban már kigombolni is elfelejti. Ilyen jó babát még életemben nem láttam lelkendezik a bébiszitter az anyukának. Ez egész éjjel alszik anélkül, hogy csak egyszer is akarna valamit. Igen? Mondják, hogy nagyon hasonlít a férjemre.

84 84/249 Két barátnő ül az eszpresszóban. Egyikük épp egy divatos fiatal színésztől érkezett, akivel együtt töltötte az éjszakát. Na mesélj, milyen volt? kérdezi izgatottan a barátnője. Hát tudod, kezdem érteni, miért csak egyfelvonásosokban szerepel Az első közös éjszaka után kérdi a nő: Tulajdonképpen mi a foglalkozásod? Aneszteziológus. Aha, gondolhattam volna. Ezért aludtam el melletted. Béla, ne feledkezzen el arról, hogy egy óra múlva hazajön a férjem. És? Nem csináltam semmit. Na, hát ezért kellene igyekeznie. Jenő, te még soha nem voltál ilyen szenvedélyes a sötétben, mint most Hogy lehet ez? Úgy, hogy én Béla vagyok. Cseng a telefon. Egy bársonyos férfihang: Pirike, felmehetek ma este? Feljöhetsz, Márton. De én nem Márton vagyok. Ne törődj vele. Én sem vagyok Piri. A férj ül a konyhaasztalnál, reggelizik, és közben olvassa a napilapot. Föl sem néz: Szívecském, kérek egy kávét! Az asszony szalad, már hozza is a gőzölgő kávét. A férj elveszi, lerakja, majd elkezdi fogdosni az asszony mellét, fenekét. Na, de apukám, be kell menned az irodába! Úristen, hát nem ott vagyok? Mondd, nem kaptad meg a titkárnői állást a vezérigazgató mellett. Nem, pedig mindent megmozgattam az érdekében. A személyzetis még habozik: Nem tudom kisasszony, megfelel-e az állásra Az igazgató úr nagy súlyt fektet a titkárnőre. Ó, sóhajt a jelentkező. És hány kiló az igazgató úr? Osztályvezető úr, bemutatom önnek Matild kisasszonyt, az új külkereskedelmi levelezőnket, aki ön alatt fog dolgozni. Legyen rajta, hegy mindent elsajátítson. Rajta leszek, vezérigazgató úr! A tikárnőjelöltet teszteli az igazgató: Tud gyorsírni?

85 85/249 Igen uram, tudok. Hát gépíni? Igen uram, tudok. Számolni tud-e? Igen uram, tudok. Akkor számoljon azzal, hogy holnap magamévá teszem. Egy bomba nő jelentkezik titkárnőnek: Gépelni tud? kérdezi az igazgató. Lehet, még nem próbáltam. Két titkárnő beszélget. A főnököm rettenetesen fél az ipari kémektől, és minden óvintézkedést megtesz ellenük. Például? Például mindennap átvizsgálja a melltartómat, nincs-e benne rejtett kamera. Mutassa meg az ajánlólevelét! mondja az igazgató a hirdetésre jelentkező titkárnőjelöltnek. Készséggel De mi lesz, ha közben benyit valaki? A főnök behívatja a titkárnőjét, majd felfekteti az asztalra, gyorsan levetkőzteti, és ráveti magát. A titkárnő egy idő múlva megkérdezi: Bent van már, főnök? Igen, hát nem érzed? hangzik a válasz nagy lihegve. A titkárnő felsikít: De igen... Oh... hű, de nagy! Túlértékelt portéka: Az ügyvezető igazgató ostromolja a titkárnőjét: Katika, megőrülök magáért. Tízezer forintot fizetek, ha levetkőzik előttem kombinéra. Nem kis összeg ez. Katika teljesíti főnöke kívánságát, majd elteszi a két ötezrest. Igen ám, de a főnök most már tovább követelőzik. Katika drága, ötvenezer forintot adok, ha láthatom teljesen meztelenül. Katika mindent levesz magáról, és elteszi az ötvenezret. De az igazgató nem bír magával. Katika, maga tökéletes mit fizessek magának, hogy az enyém legyen? Katika gondolkodik egy kicsit, majd azt mondja: Igazgató úr kérem, én ezért kétezret szoktam kapni. Egy cégnél karácsonyi ünnepség volt, és az emelkedett hangulatban az egyik munkatárs nagyon megkívánta a főnök titkárnőjét. A titkárnő is hasonlóan érzett, így bementek a főnök irodájába egy kis mulatozásra. A titkárnő a főnök íróasztalán kötött ki. A klasszikus íróasztali szexet akarták gya-

86 86/249 korolni, csak nem vették észre, hogy a fiók kicsit ki van húzva. A munkatárs az első lökés után óriásit üvöltött. Hirtelen hátraugrott, majd elájult. Idézet a rendőri jelentésből: A munkatárs heregolyói belógtak a fiókba, és amikor lökött egyet, betolta a fiókot. A hirtelen fájdalomtól megpróbált szabadulni, és reflexszerűen hátraugrott. A hátraugrás miatt azonban a munkatárs fiókba beszorult herezacskója leszakadt. Epilógus: A munkatársat a munkahelyéről kirúgták, felesége pedig elvált tőle. Mitől van bedagadva a szemed alja? Félreértésből. Hogyhogy? A sliccgombom lógott, le akart szakadni. A titkárnőm felvarrta, de úgy, hogy nem vettem le a nadrágomat Nem volt olló, ezért elharapta a cérnát. És éppen akkor lépett be az irodába a feleségem. A titkárnő Gizike reggel észreveszi, hogy igazgató úr slicce nincs begombolva. Zavarba jön, de hát a főnökét valahogyan figyelmeztetni kellene. Igazgató úr, reggel elfelejtette becsukni a garázsajtót! Igen Gizike, meglátta benne a Mercédeszemet? Azt nem igazgató úr, csak egy lerobbant Trabantot, két leeresztett gumival. Két gyors- és gépírónő beszélget: Milyen jóképű a főnök! Ah, igen! És milyen ízlésesen öltözködik! Igen! És milyen gyorsan! Kovács úr, mióta dolgozik a vállalatunknál? Öt éve, igazgató úr. És mi tetszik a legjobban nálunk? A titkárnője. Egyik reggel az igazgató bemegy az irodájába, és rajta kapja az egyik csoportvezetőt, amint épp a titkárnővel csókolózik. Felháborodva rákiált: Kovács, hát ezért fizetem magát? Nem, uram, ezt ingyen teszem. A vállalatvezető nyugdíj előtt álló titkárnőjének posztjára három jelölt is akad, három ifjú hölgy. Az igazgató, hogy mutassa mennyire híve a korszerű módszereknek, a válogatásra felkér egy munkapszichológust. Kétszer kettő mennyi? hangzik a ravasz kérdés. Négy! vágja rá az első jelentkező. Huszonkettő így a második. Attól függ szól a harmadik. Lehet négy, de lehet huszonkettő is. A pszichológus ezt követően közli, hogy több kérdés nincs. Az eredményt várják meg odakint. Elégedetten fordul az igazgatóhoz. Most pedig a tudományos munkapszichológia módszerével elemezni fogom a válaszokat. Az első hölgy csakis a tényekre hagyatkozik, tehát egzakt gondolkodású, precíz és megbízható. A második jelöltnél a fantázia dominál. Van intuíciója, érdekes egyéniség, képes önállóan kombinálni. A harmadik, nos a harmadikra azt mondanám, hogy kifejezetten diplomata típus. Melyikre lenne szüksége? A szőkére, amelyiknek olyan gusztusos, hosszú combjai vannak.

87 87/249 Az igazgató titkárságán ketten dolgoznak. A nyugdíj előtt álló régi titkárnő, és a nemrég felvett, reprezentatív külsejű utódja, aki éppen betanítás alatt áll. Eközben hívatja a főnöke. Megyek a dirihez, diktálnia akar! mondja a fiatal kolleganő, és elsiet. Amikor egy óra múlva visszatér, idősebb kolleganője epésen megjegyzi: Tudsz róla, hogy leszaladt egy szem a harisnyádon? Tudok róla szívem. Már reggel, ahogy bejöttem észrevettem. Én is. Csak akkor még a másik lábadon volt. Fizetésemelést kaptam! jön ki sugárzó arccal a főnök szobájából a gépírónő. Árulja el, hogy csikarta ki belőle! kérdi az egyik férfikollega. Én elmondhatom, de maga azzal nem megy semmire. Egy jól menő cég főnöke titkárnőjével utazik az ipari vásárra. Mivel előre nem jelentették be a hölgy érkezését, a szállodában csak egy duplaágyas szobát tudnak adni. Gyors elhatározással elfogadják. Este már mindketten lefeküdtek, amikor megszólal a főnök: Szeretem a tiszta helyzetet kisasszony! Hogyan kezeljem önt, mint a feleségemet, vagy mint a titkárnőmet? Gyors választ kap: Mint a feleségét! A főnök erre a másik oldalára fordul, és ezt dörmögi: Jó éjszakát, drágám! MIÉRT RÚGTAM KI A TITKÁRNŐMET? A 45-ik születésnapomon történt velem ez a dolog. Reggel, amikor felébredtem, nagy várakozással mentem a konyhába, gondolván, hogy a feleségem örömmel, tárt karokkal fog fogadni, és azt mondja, hogy boldog születésnapot kedves férjem, majd valami szép ajándékot fog átadni. Viszont, szinte azt sem mondta, hogy jó reggelt, meg sem említette, hogy ma születésnapom van. No, gondoltam magamban: ezt a nőt érdemlem... Na majd a gyerekek, ők biztosan fognak erre a napra emlékezni, de reggelizés közben egy árva szót sem szóltak hozzám. Elindultam, és eléggé elkeseredve, bosszúsan értem az irodába. Amint beléptem, a titkárnőm kitörő örömmel így szólt hozzám: Jó reggelt igazgató úr, boldog születésnapot kívánok. Végre jobban kezdtem érezni magam, valaki mégsem felejtette el, hogy ma van a születésnapom. Dolgoztam egész délelőtt ebédidőig, amikor a titkárnőm belépett, és így szólt: Tudja kedves igazgató úr, a mai nap olyan szép, és ma van a születésnapja is, hát ebédelhetnénk együtt, csak mi ketten! Szenzációs, mondtam, ez volt a legjobb dolog, amit ma hallottam, hát induljunk. Egy szép étterembe mentünk, előre lefoglalt asztal mellé ültünk, és nagyon jól telt az idő, közben ittunk két Martinit is. Amikor kiléptünk az étteremből, a titkárnőm így szólt hozzám: Ma olyan kellemesen telt el a nap, sokat beszélgettünk, semmi értelme visszamenni az irodába, inkább gyerünk fel az én lakásomra. Mit szól hozzá? Nem sokat gondolkodtam, rögtön megragadtam az alkalmat, és ezt mondtam neki:

88 88/249 Jó, menjünk fel, még felhajtunk egy-két pohár italt ennek a napnak az örömére. Iszogattunk, beszélgettünk, rágyújtottam egy cigarettára, amikor ő így szólt: Ha nem volna kellemetlen, egy pillanatra egyedül hagynám, szeretnék egy könnyebb ruhát felvenni. Mit szólna hozzá? Természetesen, mondtam. Menjen nyugodtan, majd megvárom! Úgy tíz perc múlva kinyílt az ajtó, és a titkárnőm megjelent egy nagy tortával a kezében. Követte a feleségem, valamint a két gyermekem, és mindnyájan énekelték: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK! Én meg ott ültem a fotelban, semmi sem volt rajtam, csak a két zoknim... Értekezleten a csinos titkárnő odaszól a szemközt ülő férfi kollégának: Bocsánat, ha szépen megkérlek, levennél valamit a mellemről? A férfi szeme felcsillan: Természetesen! Mit? A tekinteted... Mi lenne, ha mindent el lehetne szemmel intézni? Tele lennének az utcák hullákkal és terhes nőkkel. A szemezés nem mindig működik, már csak annál az egyszerű oknál fogva sem, hogy a nők szeme nem a mellükön van. Miért jó a nagymellű nőknek? Csúcsidőben is mindig kapnak taxit. Praktikus helyük van a papírpénz gyűjtésére. A kocogásból is látványos sportot csinálnak. Kádban fürödve is szárazon tudják tartani az újságot. Mozi után rendszerint találnak még maradék pattogatott kukoricát. Lebegnek a vízen. Tudják, hol keressék először az elveszett fülbevalót. Tudják hova tenni a poharat, amikor karfa nélküli nyugágyban ülnek. Nem csapja őket orrba a lengőajtó. Légzsák nélküli kocsiban is biztonságban érzik magukat. Miért jó a kismellű nőknek? Nem okoznak forgalmi dugót, ha kimennek az utcára. Fiatalabbnak néznek ki. Amikor asztalhoz ülnek, nem tolják arrébb a tányért. Mindig látják a cipőjüket. Tudnak a hasukon is aludni. Beférnek a kis kocsik kormánya mögé is. Tudják, hogy az emberek végig el tudják olvasni a pólójuk feliratát. Tudnak aerobicozni anélkül, hogy megütnék magukat. Nem kell nyújtott karral enniük. A férfiak a szemükbe néznek. A dolgozó nő olyan, mint a kitaposott cipő: csámpás, lóg a nyelve, és nem fűzik. Semmi probléma a munkahelyi szexuális életemmel. Egész nap baszogatnak és szopok. Két régi kollega beszélget a minisztérium folyosóján.

89 89/249 Mi újság? kérdi az egyik. Hagyd el! feleli bánatosan a másik. A feleségem megcsal az osztályvezetőmmel. Pardon! Én azt kérdezetem, mi újság! Egy filmpremieren egymás mellett ül a sötét nézőtéren az idősödő filmrendező és a szexis színésznő. Azt kérdi a művésznő a rendezőtől: Mondja mester, a jövőben is rendez filmet? Nem, kedves Befejeztem, visszavonulok Akkor vegye le a kezét a combomról. Haknizik az énekesnő. Számait szaxofonnal adja elő, de nincs állandó partnere, így mindig az illető város zenekarának szaxofonosát kéri fel közreműködésre. Az egyik helyen előadás után a zenész tíz szál vörös szegfűvel állít be hozzá. Az énekesnő ellágyul, felmegy a szaxofonos lakásra, és vele tölti az éjszakát. Hogyan, hogy sem az előadáskörút következő állomásán, az új szaxofonos is megjelenik a művésznőnél tíz szál szegfűvel. A nő örül a sikernek, és hagyja magát felcsábítani a zenész lakására. Így megy ez városról városra. Az énekesnőt boldoggá teszi, hogy nemcsak a művészi, hanem a női sikerei is folyamatosak. Egyszer aztán egy éneklés alkalmával véletlenül a kíséret partitúráját nyitja ki. Elképedve látja, hogy a kotta aljára hevenyészett kézírással valaki oda firkantotta: Vegyél tíz szál szegfűt, és tied a nő! Két alkalmi ismerős beszélget: És a kedves feleségét sohasem viszi magával, ha utazik? Nem. Régi utazási szabály: az ember ne cipeljen magával semmit, amit útközben is megkaphat. Te Manci, milyen szép ruhád van! Biztosan sokba került. Á, dehogy. Csak egy csókba. Amit te adtál a férjednek? Fenét? Amit ő adott a szomszédasszonynak. A férj rájön, hogy a felesége a szomszéddal csalja. Átmegy a szomszédasszonyhoz, hogy megbeszéljék a történteket. Arra az elhatározásra jutnak, hogy megbosszulják a dolgot: Ahogy a közmondás tartja: A kutyaharapást szőrével kell gyógyítani! Az egyezséget tett követi. Levetkőznek, be az ágyba bosszulni. Megtörténik a dolog, s akkor azt mondja az asszony: Ilyen disznóságért még egyszer elégtételt kell venni. Rendben. Megtörténik a dolog, megint bosszút állnak. Ezt követően az asszony ismétlést javasol. Erre a férfi: Én már nem is haragszom annyira! A megözvegyült gazda újranősül. Csinos fiatal nőt vesz feleségül. Kint a mezőn dolgozik, és bizony gyakran hiányzik neki odakint az asszony. Megkérdezi a barátjától, hogy mit tegyen. Hogy tudná a felesége tudtára adni, hogy nagyon vágyik rá. A barát megértően bólint: Ez roppant egyszerű, nálam bevált annak idején. Vigyél magaddal puskát, és ha a mezőn megkívánod az asszonyt, lőj a levegőbe. A menyecske meghallja, és kisiet hozzád. Ősszel ismét találkoznak. Na, kérdezi a barát, hogy vált be a tanácsom? Eleinte pompásan Egészen addig, míg el nem kezdődött a vadászidény. Paraszt a földön dolgozik, amikor rájön a baszhatnék. Hazaszalad, és rászól az asszonyra: Asszony! Vetkőzz, kanos vagyok! Mire az asszony levetkőzik, addigra lekókad a paraszt szerszáma. Mérgesen így szól: Na, ide figyelj asszony! Ha legközelebb látod, hogy sietve jövök, akkor kezdj el gyorsan vetkőzni, hogy mire ideérek, nekieshessünk a dolognak!

90 90/249 Másnap az asszony látja, hogy az ura ész nélkül száguld a traktorral hazafelé. Gyorsan leveti ruháit, lefekszik az ajtóba, és szétteszi a lábait... A paraszt betöri az ajtót, meglátja az asszonyt, és rákiabál: Te hülye kurva! Ég a pajta, te meg baszni akarsz! Apuci, mi a prosperitás és mi a válság? kérdezi apjától Pistike. Megmagyarázom Prosperitás: Mercedes, francia pezsgő, szexbomba. Válság: autóbusz, üveges sör és az anyád Sose higgy olyan embernek, akit nem hat meg egy szép női mell. Hogyan maradhattak fenn a nők az evolúció során? Úgy, hogy sunyi módon a punci köré nőttek. Az erotikus viccek gyártói között is vannak fűzfapoéták, akik ilyen zöngeményekkel ajándékoznak meg bennünket: Rövid az élet, hosszú a sír; Mindenki basszon, ki mennyit bír! Két dolog érdekel igazán: az állapot térmodell alkalmazása az irányításelméletben, és a pina. Skalpvadász férfiak filozófiája: Csak az a nő foglalt, akin fekszenek. A kutya is oda szarik, ahol már van; A pénz is oda megy, ahol már van. Most nem tudom, hogy az élet azért szar, mert rövid, vagy azért rövid, mert szar? Abszolút nem mindegy: Megyek baszni, vagy baszok menni... A bolondnak az a mániája, hogy csúzlival kilő minden ablakot. Több éves kezelés után hívatja a főorvos. A jövő héten kiengedjük. De mit fog csinálni? Szerzek egy csúzlit, és kilövök vele minden ablakot. Persze bent tartják. Egy év múlva újra behívja a professzor. Ha jövő héten kiengedem, mit csinál? Hogy mit? Szerzek egy jó nőt. Remek! Aztán? Fölviszem a lakásomra. Na, és? Levesem a blúzát. A szoknyáját. Aztán a bugyiját. Jól van, meggyógyult! És aztán? Kiveszem a bugyijából a gumit, és kicsúzlizok vele minden ablakot. Miért nem tud a férfiak több mint negyven százaléka szex után egyből elaludni. Mert még haza kell menniük.

91 91/249 Na most lebuktál! ordítja a feleség. Már tudom, hogy kivel csalsz meg, csak azt nem tudom, hogy mivel? Szabó meglátogatja a lakásán barátját, Kovácsot. Beszélgetés közben az arabokra terelődik a szó. Hallottad, hogy a mohamedánoknak négy feleségük is lehet? Mondja Kovács. Ez már egy hárem, maga a földi Paradicsom. Kovácsné hallja, amit a férje mond, és mérgesen beszól a konyhából: Te beszélsz Lajos, amikor még kereszténynek is gyöngécske vagy! Jaj, doktor úr, már megint borzalmas éjszakám volt. No, hát mi történt? Ez az! Semmi. Kovács éjszaka felkelti a feleségét, és odasúgja neki: Szívem, ne ijedj meg, egy férfi motoszkál a lakásunkban. Az asszony felsóhajt: Na végre! A munkából hazajövő férj meztelenül találja feleségét az ágyban. Te mit csinálsz az ágyban, miért nem kelsz fel? Hát nem tudok mit felvenni! A férj odarohan az egyik ruhásszekrényhez, és dühösen kidobálja a vállfákat. Ez is egy ruha, ez is egy ruha, szevasz Gyula, ez is ruha. Minden valamire való férfi volt egyszer az ágy alatt. Kovács váratlanul hazaérkezi, s legnagyobb meglepetésére a feleségét az ágyban találja, ruha nélkül. Hát te? kérdezi hökkenten. Beteg vagyok, rettenetesen beteg... találja fel magát az asszony, s elkezd nyögdécselni. Kovács megijed, és a nagyobbik fiát elszalasztja orvosért. Közben beszalad a kisebbik fiú: Apu! Gyere azonnal! Egy meztelen bácsi van a szekrényben! Erre az asszony elájul. Kovács átszalad a másik szobába, kitárja a szekrényajtót, és látja, hogy legjobb barátja, Szabó áll meztelenül a ruhák között. Rárivall: Nem szégyelled magad? A feleségem haldoklik, te meg ijesztgeted a gyereket? A feleség későn ér haza a bevásárló körútjáról, és in flagranti találja a férjét egy jó alakú, fiatal lánnyal. Óriási patáliát csap, majd előrángatja a bőröndöket, és elkezd csomagolni, hogy elköltözik. Már éppen indul, amikor a férje megállítja:

92 92/249 Csak egy szóra, drágám! Mielőtt elmész, szeretném, ha meghallgatnád, hogy is történt a dolog. Jöttem hazafelé a kocsival, amikor az út mentén, szakadó esőben megláttam ezt a hölgyet. Elgyötört, fáradt és csapzott volt. Hazahoztam, és összeütöttem neki egy vacsorát abból a húsból, ami már három napja a hűtőben van, mert nincs időd megsütni. Mivel a szandálja teljesen átázott, odaadtam neki azt a cipődet, amit azért nem hordasz, mert állítólag kiment a divatból. A nadrágja és a blúza is átázott, úgyhogy adtam neki egyet a tiedből. Azokból, amelyeket már rég nem hordasz, mert kihíztad. Ezután, amikor menni készült, visszaszólt az ajtóból: Nincs még a valami, amit a feleséged nem használ? Hazamegy a férj, és döbbenten látja, hogy a felesége az ágyban hancúrozik az ószeressel. Te ribanc! Mit keres itt ez az ember? Drágám nyugodj meg! Azt mondta, hogy jó árat fizet mindenért, amit a férjem nem használ Kovács váratlanul hazamegy, és in flagranti találja a feleségét. Magából kikelve elkezd ordítozni, mire az asszony felül az ágyban, és így szól: De Jenő, nem szégyelled magad! Jelenetet rendezel egy vadidegen ember előtt? Tegnap, amikor váratlanul hazamentem, a feleségemet rajtakaptam egy olasz hapsival. Atyaég! És mit mondtál neki? Mit mondhattam volna? Egy szót sem tudok olaszul. Kovács a szokottnál korábban ér haza. Belépve a szobába, feleségét az ágyban találja három idegen férfival. Meglepetésben csak ennyit tud kinyögni: Helló, helló, helló Mire az asszony szemrehányó hangon: Mi van, nekem már nem is köszönsz? A feleség elutazik pár napra. A férj kihasználja az alkalmat,és ráveti magát a cselédlányra. A mindenit, te sokkal jobb nő vagy, mint a feleségem! Tudom, uram! Ezt mondja a postás is A nagyságos asszony kérdezgeti az új szobalányt: Jók az ajánlólevelei? Igen, asszonyom, mindenütt meg voltak elégedve velem. Főzni tud? Tudok. Szereti a gyerekeket? Szeretem, de azért jobb lenne, ha az úr majd vigyázna. Kovács új cselédlányt vesz fel. A legutolsó helyéről miért jött el? Mert a nagysága rajtakapott, amikor a nagyságos úr bejött hozzám. Rendben bólint Kovács, holnap beléphet. Mama, szokott a papa mekegni? Nem! Miért nem? Mert nem kecske. Érdekes. Tegnap azt mondta neki a szobalány, hogy: hozzám ne nyúljon maga vén kecske!

93 93/249 A nagysága figyelmezteti az új házvezetőnőt. És külön kérem, vigyázzon, mert az uram meglehetősen tolakodó. Bánjon vele nagyon szigorúan! Ne aggódjon, nagyságos asszonyom, reggel már tökön rúgtam. A mama riadtan hallja, hogy cselédként szolgáló lánya már nem szűz. Mondd, megfenyegetett a nagyságos úr? Igen szipog a lány. Mivel? Azt mondta, hogy ha nem teszem meg, többször nem próbálkozik. Anyuka kérdezi a kisfiától: Tetszik az új szobalány, Ödönke? Ki nem állhatom. Legszívesebben belemarkolnék a hajába, és a nyakába harapnék, ahogyan apuka szokta. Április elsején Pistike felkelti anyukáját: Anyu, gyere gyorsan! egy idegen bácsi fekszik a cselédlányon az ágyban! Anyuka fölpattan, és rohanni kezd a személyzeti szoba felé. Pistike utánaszól: Haha, csak áprilisi tréfa volt. Nem is idegen bácsi fekszik rajta, hanem az apu. Mari! mondja a nagyságos asszony a cselédlánynak. Mit kell látnom? Maga másállapotban van? És aztán? Hisz a nagysága is úgy van De én az úrtól vagyok úgy! És mit gondol, én kitől? Pisikét kiviszi a mamája a mezőgazdasági vásárra. A tenyészállat-pavilonban megállnak egy jól fejlett ökör előtt. Pistike egy darabig nézi, majd megkérdi: Ugye mama, a papa is ilyen volt valamikor? Micsoda tiszteletlenség ez, Pistike! Hogy mersz az apádról így beszélni? Mert tegnap hallottam, amint a papa azt mondta a szobalánynak: hej micsoda ökör voltam, amikor a feleségemet elvettem. Kovács úr nagy papucsférj hírében áll. Egy este saját háza kapuja előtt sétálgat az utcán, mikor arra jön a barátja, Szabó. - Szervusz, Kovács. - Hát te mit csinálsz itt ebben a hidegben? Miért nem mész haza? - Az a helyzet, kérlek - magyarázza Kovács -, hogy a feleségem leküldött egy fél órára sétálni, mert valami fontos elintéznivalója akadt a barátjával. - És legalább tudod, mi az az elintéznivaló? - Hát a legrosszabb az egészben, ez a szörnyű bizonytalanság. Két papucsférj beszélget: Te Jenő, milyen a feleséged az ágyban? Hát, van aki dicséri Nos, hogy vagy megelégedve az ifjú feleségeddel? Remek asszony, mindenkinek csak ajánlhatom. Milyen a Jenő új felesége, az a csinos színésznő? Mint az influenza.

94 94/249 Hogyhogy? Gyakran fellép, és könnyen meg lehet kapni Nagyon szép asszony a Kovács felesége, csak egy kissé könnyűvérű. Nem lepődnék meg, ha a Kovács csak a másodhegedűs szerepét játszaná ebben a házasságban. Szerintem már az is nagy eredmény, ha játszhat a zenekarban! Két hét nyaralás után hazamegy Kovácsné, és azt mondja a férjének. Tartozom egy vallomással Egyik este a Balaton partján sétáltam, amikor egy pasas berántott a bokorba, és megerőszakolt. Borzasztó És kiabáltál segítségért? Nem feleli Kovácsné, nem kellett neki segítség. Éjszaka érkezik haza az asszony csapzottan, zaklatottan. Hát veled mi történt? kérdezi a férj. Képzeld, ahogy jövök hazafelé a sötét utcában, egy gazfickó elkapott, belökött egy kivilágítatlan kapu alá, és megfenyegetett, hogy vagy megöl, vagy megerőszakol Ne is folytasd! Látom, élsz Egy csinos, fiatal hölgy utazik a villamoson. Nagy tömeg van, és egy úriember áll szorosan a hátánál. Egyszer a hölgy megfordul, és azt kérdezi: Bácsi, maga meg akar erőszakolni? Nem, nem, nem! tiltakozik a pasas. Hát akkor álljon félre, hátha meg akar ő, vagy ő, vagy ő! A farmer bemegy a városba, hogy bevásároljon. Vesz a vaskereskedésben egy üllőt, egy vödröt, majd betér az állatkereskedésbe és vesz két csirkét, meg egy libát. Amikor el akarja vinni, rájön, hogy ez a sok dolog nem fér el a kezében. Mivel gyalog van, a farm meg messze, leül tanakodni, mitévő is legyen? A boltos megsajnálja, és a következőt javasolja neki: Rakja az üllőt a vödörbe, ezt vigye az egyik kezében, a csirkéket rakja a hóna alá, a másik kezében pedig el tudja vinni a libát. A farmer megörül, felpakol, és elindul. Ahogy kiér a város határába, látja, hogy egy fiatal, nagymellű szépség álldogál az úton. A lány megkérdi tőle: Meg tudja nekem mondani, hogy jutok a Mockingbird Lane 1515-be? Nos, hölgyem, én a Mockingbird Lane 1616-ba megyek, az ott van nem messze. Jöjjön velem, tudok egy rövidebb utat az erdőn keresztül. Hohó! És mi a biztosíték arra, hogy az erdőben nem támad le, nem dönt neki egy fának, nem tépi le a blúzomat, és nem erőszakol meg? Látja, hölgyem, hogy egy üllő, egy vödör, két csirke és egy liba van nálam! Ugyan hogy tudnám én így megerőszakolni? Hát... Mondjuk leteszi a libát a földre, letakarja a vödörrel, ráteszi az üllőt, a csirkéket pedig megfognám én... Kovács hatalmas monoklival a szeme alatt megy hétfőn dolgozni. Kollegái kíváncsian kérdezgetik, mi történt vele. Egy szép lány becsületéért harcoltam az este. Na, ez derék. Hogy történt? Mindenáron meg akarta őrizni. Képzeld a múltkor megmentettem egy nőt a megerőszakolástól! Hogyan?

95 Úgy, hogy meggyőztem. 95/249 Nemi erőszak ügyében folyik a tárgyalás: Árulja el kisasszony kérdi a bíró, miért nem kiáltott, amikor a vádlott megerőszakolta? Kiáltottam én felei a leányzó szemlesütve, de csak halkan. Féltem, hogy anyuka felébred. A bíróságon a bíró kérdezi a sértettet: Hölgyem. Honnan tudja, hogy a gyanúsított, aki megerőszakolta önt gyengeelméjű? Mert háromszor kellett elmagyaráznom neki, hogyan csinálja! Erőszakos nemi közösülés a vád. A bíró megkérdezi a panaszos nőt: Nem értem, hogy egy ilyen mélynövésű férfi hogyan tudott megerőszakolni egy ilyen magas lányt az utcán, mint ön? Hát egy kicsit leguggoltam Kisasszony, mikor erőszakolta meg magát a gyanúsított kérdezi a vizsgálótiszt. Hát úgy nyáron. Pontosabban, ha lehetne. Júliusban végig, és néhányszor augusztus elején is! A takarítónő rendőrségi feljelentést tesz nemi erőszak miatt. Az úgy történt kérem, hogy már éppen végzetem a folyosó felmosásával, amikor észrevettem, hogy hátulról közelít felém az erőszakoló. És megpróbált elmenekülni? kérdezi az ügyeletes tiszt. Hát hogy tehetem volna? A bal oldalon fal, a jobb oldalon fal, előttem meg már fel volt mosva Erotikus műsort néz a házaspár a lokálban. Gyönyörű meztelen nők táncolnak fenn a színpadon. A férj elragadtatottan súgja oda feleségének: Isteniek. Az ember valósággal étvágyat kap tőlük. Étvágyat azt kaphatsz Lajos sziszegi az asszonyka, de enni csak otthon fogsz. A férj forgatja a feleségének járó divatlapot, és rámered egy bikiniben pompázó hölgy fotójára. Felesége odapillant, és epésen megjegyzi: Ha ilyen volnék, ki sem lépnék a házból! A férj epekedve felsóhajt: Ha valóban ilyen volnál, és se... Egy ronda, dagadt nő bemegy az üzletbe a gyerekeivel. A eladó megkérdezi: Ikrek? Nem. Az egyik 9, a másik 8 éves. Miért? Annyira egyformák? Ááá, nem! Csak nem tudom elhinni, hogy magát kétszer is megdugták.

96 96/249 Egy nő vásárol a szupermarketben. Vesz 2 liter 2,8%-os tejet, egy doboz tojást, egy doboz narancslét, egy fej káposztát, negyed kiló kávét és 20 dkg sonkát. A pénztárnál kirakja szépen, sorban az árut a futószalagra. Mögötte áll egy részeg, és nézi, ahogy pakol. Amikor a pénztáros beüti a tételeket a pénztárgépbe, a részeg halkan megjegyzi: Te biztosan egyedül élsz. A nő meglepődik a megjegyzésen, mert valóban egyedülálló. Végignézi a dolgokat, amit vásárolt, de nem talál köztük semmi olyat, amiből a mögötte álló következtetni tudna az ő családi állapotára. Felülkerekedik benne a kíváncsiság, és odafordul a részeghez: Igaza van, de miből jött rá, hogy egyedül élek? Erre a részeg: Mer kurva ronda vagy! Férj és feleség fekszenek a strandon. A férj minden fiatal nőt megnéz és követ a tekintetével. A feleség nem hagyja szó nélkül: Te velem vagy itt, nemde? Drágám, attól hogy diétára vagyok fogva, még megnézhetem az étlapot. Férj és feleség sétálnak az utcán. A férj titokban egy csinos nő után sandít, mire a feleség rászól: Én nem értelek fiam, amint egy csinos nőt látsz, rögtön megfeledkezel róla, hogy nős vagy. Dehogy feledkezem meg, éppen ellenkezőleg, pont akkor jut eszembe. Kovács megy az utcán. A vállalati bulin kissé becsiccsentett, ezért széles jókedvvel tart hazafelé. Félúton meglát egy nagyon szexis, miniszoknyás nőt. Odamegy hozzá, és megszólítja: Hölgyem, én ugyan nem vagyok egy kakas, de azért irtó szívesen elkukorékolgatnék magával. A nő megvetően végignézi, és így felel: Én pedig nem vagyok egy tyúk, de tojok magára. Kovácsné vendégül látja a barátnőjét. Megmutatja neki a lakást, elmeséli, hogyan élnek. A barátnő csodálkozva kérdi: És ha külön hálószobátok van, hogyan éltek házaséletet? Ez nagyon egyszerű. Ha a férjem akar valamit, akkor füttyent egyet. És ha neked támad kedved? Benyitok hozzá, és megkérdezem: Füttyentettél drágám? Rablóbanda állítja meg az autóbuszt a prérin. A bandavezér utasításokat osztogat: A férfiakat kifosztani, a nőket megbecsteleníteni! Az egyik lágyabb szívű rabló megszólal: Főnök, legalább a nőket ne bántsuk! Egy nő a hátsó ülésről: Maga csak ne avatkozzék a főnöke dolgába! A prérin egy gengszterbanda állítja meg a vonatot. Az állig felfegyverzett banditák kiszállítják az utasokat. A vezér harsány hangon kiáltja az utasítást: A nőket agyonlőni, a férfiakat megbecsteleníteni! Az alvezér ijedten súgja a vezérnek: Főnök! Talán fordítva! Egy vékony férfihang az utasok közül: Maga csak ne szóljon bele! A főnök tudja, mit csinál! Egy útszéli fogadóba betör egy csapat kozák katona. A parancsnok elkiáltja magát: Itt rablás lesz, vagy erőszak!

97 97/249 Az ajtóban megjelenik a rémségesen csúnya fogadósné, mire a parancsnok határozottan: Rablás lesz! Hogy van nénémasszony? Jaj, édes lányom, ne is kérdezd! Micsoda világ! Az én időmben még minden másként volt! Akkor még öleltek a legények! Ölelnek azok most is! Ölelnek, való igaz, de nem engem! Élt egyszer egy városban két leánytestvér. Nem voltak még öregek, de azért annyira fiatalok sem. Nem volt senkijük, csak három macskájuk. Borzasztóan vigyáztak az állatokra, még véletlenül sem engedték volna ki őket, nehogy a rettenetes kandúrral összetalálkozzanak, és valami bajuk történjen. Egyszer úgy esett, hogy az idősebbik lány férjhez ment. Megvolt az esküvő, és a fiatal házasok elutaztak nászútra. Másnap virradóra, kora hajnalban csöngetnek az egyedül maradt lány lakásán. Hát a postás. Sürgős jelzésű táviratot hozott. A lány felbontja, és látja, hogy a nővére küldte. Elhűlve olvassa: Azonnal engedd ki a macskákat! Két idős özvegyasszony lakik egy lakásban. Estefelé éppen készülődnek a lefekvéshez, amikor az egyik megszólal: Mintha valaki járkálna az előszobában. Kimegyek, megnézem mondja a másik. Mire az első: Még mit nem, én hallottam meg először. Idős hölgy öreg lámpát dörzsölget. Egyszer csak elé ugrik egy dzsinn, és azt mondja, hogy teljesíti egy kívánságát. Nézd csak dzsinn szól az élemedett korú hölgy, itt a macskám az ölemben. Változtasd át királyfivá! Csiribí-csiribá, eltűnik a macska, és a helyén ott áll egy daliás királyfi. A veterán hölgy elragadtatott sikollyal veti magát a karjai közé, mire a macskából lett királyfi megcsóválja a fejét: Nana! Nem emlékszel rá, hogy kiheréltettél? A vonaton egy idős néninek ellopják a pénztárcáját. Csak az utasok veszik észre, a néni nem. Elfogják a tolvajt, és átadják a rendőröknek. A jegyzőkönyv felvétele közben először a nénit kérdezik: Na mama, mondja meg hol tartotta a pénzét? Szégyen ide, szégyen oda, a bugyimban! És nem vette észre, hogy a tolvaj ki akarja venni onnan? Éreztem én, hogy valaki kotorászik a bugyimban, de azt hittem, hogy tisztességes szándékai

98 vannak. 98/249 Mi az, amikor egy férfi kéjesen beszél egy nőhöz? Szexuális zaklatás. Mi az, amikor egy nő beszél kéjesen egy férfihez? 480 Ft + ÁFA percenként 11. Mi a különbség a barátnő és a feleség között? 40 kg. A férfiak életfilozófiája: Nem lehet a világ minden nőjét megdugni, de törekedni kell rá! Miért dörzsölik a nők reggel, felkelés után a szemüket? Mert nincs farkuk, amit vakargathatnának? Azt mondják, a férfiak állandóan a szexre gondolnak. Ez nem igaz, sokszor jut eszükbe a sör is. A férj hazajön a munkából, levágja magát a tv elé és odaszól a feleségének: Hozz egy sört, mielőtt elkezdődik! Az asszony hozza a sört, és a férj kis idő múlva újra szól: Hozz gyorsan még egyet, mielőtt elkezdődik! Az asszony nem érti, de azért hozza. Tíz perc múlva a férj újra: Hozd gyorsan a következőt, mert most már tényleg mindjárt kezdődik! Az asszony kiborul és elkezd üvölteni: Mi van, ma este csak ez telik tőled? Ülsz a tv előtt, kiszolgáltatod magad, és a sörödet vedeled? Te utolsó senkiházi lusta állat! Te mocskos disznó, teee... Mire a férj szomorúan: Elkezdődött... Az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé. Miért öli meg imádkozó sáska nősténye a hímet párzás után? Hogy elejét vegye a horkolásnak. Elmegy a nő a szexuális tanácsadóba, azzal a panasszal, hogy a férje évek óta nem nyúlt hozzá. Első próbálkozásra erotikus fehérneműt ajánl a doki. Be is vásárol a nő. Hazajön a férj, kinyit egy 11 szextelefon

99 99/249 sört, leül meccset nézni. Az asszonyka belibben a szobába, rajta fekete harisnyakötő, fekete combfix, fekete melltartó, fekete köntös, és megáll az ajtóban. A fickó végignéz rajta, majd megszólal: Mi van, meghalt az anyád?! Mi a különbség a kocsma és a klitorisz között? A kocsmát a férfiak egyből megtalálják. Honnan tudod, hogy egy férfi megcsal? Elkezd hetente kétszer fürödni. Hány férfi kell egy tekercs WC-papír felrakásához? Nem tudni, mert erre még nem volt példa. Feleség: Miért nem javítod meg az órámat? Férj: Minek, van óra a sütőn. Jenő, tudod mi a különbség közted és egy tízezres között? Nem, Irma. Az, hogy a tízezres egy bankó, te pedig egy bunkó vagy! Szerintem azok a férfiak, akiknek ki van lyukasztva a fülük, alkalmasabbak a házasságra. Ismerik a fájdalmat és vettek már ékszert. A nőkkel az a baj, hogy egy nagy semmin belelkesednek, aztán hozzámennek feleségül. Miért tartják sokan a nőket ostobának? Mert egy szál kolbászért életük végéig eltartanak egy disznót. Miért van a férfiaknak egy génnel több, mint a disznóknak? Hogy ne kunkorodjon a farkuk. Milyen a szex? Olyan, mint a paprikás krumpli. Kolbász nélkül is jó, de kolbásszal az igazi. Hogy lehet elérni, hogy dugás után a nő még 15 percig sikítson? Könnyen, töröld a farkad a függönybe. Szédületes tempót diktálsz a szerelemben, Feri! Mi mást vársz, amikor olyan utcában laksz, ahol parkolási tilalom van? Mondd, Rudi, miért nem mentél te bokszolónak? Bokszolónak? Miért kérded ezt? Mert ott tart három percig egy menet. Azt hiszem, nagyon jó vagyok az ágyban. Ugyanis a nők mindig azt kérdezik, nem tudnám-e tovább csinálni.

100 Mi a különbség a barát és a férj között? 40 perc. 100/249 Sose bízz egy férfiban, aki azt mondja, hogy ő az úr a háznál. Az ilyen valószínűleg másban is hazudik. ÍGY ZUHANYOZNAK A FÉRFIAK: 1. Az ágyon ülve levetkőzik, és ruháit szétszórja a padlón. 2. Meztelenül megy a fürdőszobába. Útközben találkozik a feleségével, megmutatja a fütyijét, és üvölt, mint egy gorilla. 3. A tükör elé áll és behúzza a hasát. Megcsodálja fütyije hosszát, majd megvakarja zacskóját. 4. Beáll a zuhanyzó alá. 5. Nem keresgél semmiféle mosdókesztyű után, mivel soha nem használ olyat. 6. Megmossa az arcát egy méregzöld szappannal. 7. Fingik egyet, és majdnem összeesik a röhögéstől, olyan jól visszhangzik a fürdőszobában. 8. Röhögő görcsöt kap, amikor a szag eléri az orrát. 9. Megmossa nemes részeit, és tájékát. 10. Megmossa a seggét is, és egypár szőrszálat rajta hagy a szappanon. 11. Megmossa a haját valami samponnal, de balzsamot nem használ. 12. Megcsodálja új frizuráját a tükörben. 13. Belehugyozik a tus lefolyójába. 14. Leöblíti a szappanhabot, és azonnal kilép a zuhanyzóból, de nem veszi észre, hogy elfelejtette a drapériát behúzni, és most az egész fürdőszoba csurom víz, a WC papírral együtt. 15. Gyorsan megtörölközik. 16. Megint a tükörbe néz, megfeszíti izmait, és megbámulja fütyije hosszát. 17. Elfelejti lekapcsolni a villanyt. 18. Visszamegy a hálószobába egy icipici törülközőbe öltözve. 19. A vizes törülközőt az ágyra dobja és ott hagyja. Két perc múlva már fel is van öltözve. ÍGY ZUHANYOZNAK A NŐK: 1. Levetkőzik, és berakja a ruhadarabokat két különböző szennyes tárolóba egy tároló a fehér színűeknek, egy másik a színeseknek. 2. Magára ölti a fürdőkabátot, és elmegy a fürdőszobába. Útközben találkozik a férjével. Ekkor szorosabbra húzza a fürdőkabát övét, és apró lépésekkel szalad a fürdőszoba felé. 3. Oda áll a tükör elé, és alaposan szemügyre veszi magát. Elereszti a hasizmokat úgy, hogy a hasa picit lesüllyed, majd elgondolkodik azon, hogy milyen kövér lett az utóbbi időben. 4. Beáll a zuhanyzó alá. Előveszi a tároló szatyorból a mosdókesztyűket: az arcra valót, a karra valót, a lábra valót és a hátra valót a hozzátartozó hátmosókefével, valamint a bőrreszelőt a kemény bőr eltávolítására a talpa és a sarka alatt. 5. Megmossa a haját egy speciális samponnal, amely avokadót, mézet és 83 különböző vitamint tartalmaz. 6. Még egyszer megmossa a haját ugyanazzal a samponnal. 7. Bebalzsamozza a haját egy balzsammal, amelyben citrom és méz van, majd hagyja ezt hatni 15 percig. 8. Utána 10 percig mossa az arcát egy borzalmasan drága szappannal, amely gránátalma-kivonatot tartalmaz. 9. Megmossa a testét egy szintén borzalmasan drága szappannal, amely diót és áfonyát tartalmaz. 10. Hajából kiöblíti a balzsamot ez 10 percig tart. Biztos akar lenni abban, hogy minden balzsam eltűnt a hajából, máskülönben a frizura nehéz és lapos lesz. 11. Megborotválja a hónalját és a lábszárát, de elhatározza, hogy a bikini vonalon epilátort használ. 12. Sikít, amikor a férje viccből elzárja a melegvizet.

101 101/ Elzárja a vizet. 14. Lerázza magáról a vizet a zuhanyzóba. 15. Kilép a kabinból egy akkora törölközővel, mint Afrika, és alaposan szárazra törli az egész testét. 16. Becsavarja a haját egy különleges vízfelszívó törölközőbe. 17. Átvizsgálja testét szőrszál, pattanás és bőrleválás után kutatva, és ezeket vagy körömmel, vagy csipesszel eltávolítja. 18. Bemegy a hálószobába a fürdőköntösében. 19. Útközben találkozik férjével. Erre szorosabbra húzza a fürdőkabátot, és apró lépesekkel szalad a hálószobába. Most már csupán a felöltözködés van hátra, ami másfél óra. Miért jó férfinak lenni? 1. Egyedül is ki tudok nyitni minden üveget. 2. A telefonhívásaimat fél perc alatt le tudom rendezni. 3. Az autószerelők nem próbálnak meg átvágni. 4. A legkisebb figyelmességért is külön köszönetet kapok. 5. Nyaraláshoz vagy szolgálati útra csak egy bőröndre van szükségem. 6. Fütyülök rá, ha nem veszik észre az új frizurámat. 7. Senki nem hallgat el, amikor disznó viccet mesél, és én belépek a szobába. 8. Nyugodtan megehetek egy banánt társaságban is anélkül, hogy vigyorogva néznének rám. 9. Egyik kollegám sem tud könnyekre fakasztani. 10. Egyszerre lehetek szép és intelligens. 11. Az ősz haj és a ráncok karakteresebbé teszik az arcomat. 12. A seggem és a mellem mérete soha nem befolyásolja a munkaadó döntését felvételnél. 13. Senki nem nézi a melleimet beszélgetés közben. 14. Ülhetek szétvetett lábakkal, mindegy mi van rajtam. 15. Ha 34 évesen egyedül élek, senki sem csodálkozik. 16. Az esküvőmet mások szervezik. 17. Nyaktól lefelé nem kell borotválkoznom. 18. Nem kell óriási retikült magammal cipelnem, tele fölösleges cuccokkal. 19. Nem fontos, hogy a fehérneműm márkás legyen. 20. Az alsógatyám háromdarabos csomagban csak feleannyiba kerül, mint egyetlen női bugyi. 21. Nekem 2 pár cipő is bőven elég. 22. Nem kell sorban állnom a nyilvános vécé ajtaja előtt. 23. Nem kell remegő izmokkal tartanom magam a nyilvános vécé ülőkéje fölött. 24. Nem zavar, ha szex előtt nem volt előjáték. 25. Minden orgazmusom valódi. 26. Ha óvszert vásárolok, a boltos nem próbál elképzelni meztelenül. Miért jó nőnek lenni? 27. Nem versenyzek a szomszéddal, hogy kinek zöldebb a fűje. 28. Eszem ágában sincs versenyezni a piros lámpánál a másik autóssal. 29. A pasik kezüket, lábukat törik, hogy segítsenek, ha lerobbantam a kocsival. 30. Ha stoppolok, egyből felvesznek. 31. Tudom azt mondani, hogy bocsánat. 32. Nem ciki, ha alacsonyabb vagyok. 33. Én már rég rájöttem, hogy a víz s a szappan csodákra képes. 34. Gyakran mosok fogat, és ez látszik is rajtam. 35. Egy zoknit csak egy napig hordok. 36. Tudom hova kell tenni a szennyes ruhákat. 37. Fel tudok öltözni úgy, hogy a szivárványnak csak két színét öltöm magamra, nem az összeset. 38. Tudom, hogy kell lehajtani a WC ülőkét és használni a WC kefét.

102 102/ Nem igazítgatom a tökeimet állandóan. 40. Nem kopaszodok, így nem kell a tarkómból a homlokomra kaparni a maradék hajszálakat. 41. Rengeteg időt megtakarítok a sportműsorok kihagyásával. 42. Nem leszek zombi, ha foci vagy Forma 1 van a tévében. 43. Nem csinálok hülyét magamból, ha berúgok. 44. Nem kell senkit sem elvinnem vacsorázni, ha fel akarom szedni. 45. Mindig hivatkozhatok fejfájásra. 46. Rossz hangulatomat ráfoghatom a menzeszre. 47. Nem leszek egy hét szexmentességtől depressziós. 48. Nem dicsekszem a haveroknak egy újabb numerával. 49. Egy jó sminkkel eltüntethetem az átbulizott éjszaka nyomait. 50. Több, mint egy erogén zónám van. 51. Sokszor átélhetem az orgazmust egymás után. 52. Nem röhögöm ki a haveromat, ha bejelenti, hogy esküvője lesz. 53. Egész biztos lehetek abban, hogy a gyerek az enyém! 54. A statisztikák szerint 7 évvel tovább élek a férfiaknál. Mit tennének férfiak, ha egy napra vaginájuk lenne? Egész nap egy tükör előtt guggolva nézegetnék magukat, és végre megtalálnák azt az átkozott G- pontot! Mit tennének a nők, ha egy napra péniszük lenne? Félóránként elmennének állva pisilni, és azon örvendeznének fütyörészve, hogy mennyire meszsze, és milyen pontosan lehet vizelni. Egy nőt nem nehéz boldoggá tenni Csak legyél neki: 1. barát 2. társ 3. szerető 4. kisöcsi 5. bátyus 6. apa 7. tanár 8. nevelő 9. gyóntatópap 10. lelki barát 11. szakács 12. autószerelő 13. házkarbantartó szerelő 14. lakberendező 15. sofőr 16. hordár 17. lakáj 18. szexológus 19. pszichiátriai szakorvos. A természeted is fontos! Legyél: 1. kedves 2. sportos 3. okos 4. erős 5. jól nevelt 6. engedékeny 7. határozott 8. gyengéd 9. érzékeny 10. romantikus 11. álmodozó 12. karrierista 13. sármos 14. férfias 15. elegáns 16. Móka Miki 17. határozott 18. bátor 19. energikus 20. gondoskodó 21. ideákban gazdag 22. ügyes 23. szerény 24. megértő 25. szeretetteljes 26. nyugodt 27. hidegvérű 28. szenvedélyes 29. becsületes 30. hűséges 31. megbízható 32. gyakorlatias 33. igazságos 34. adakozó 35. önzetlen 36. mindenki felnézzen rád 37. bármire legyél kész érte (akár bankot rabolni is) 38. áldozatvállaló, de mindenek előtt gazdag. Ugyanakkor ne legyél: a) féltékeny, de azért aggódj érte b) jöjjél ki a rokonaival, de ne tölts velük több időt, mint vele c) adj a nőnek szabadságot, de mégis mindig érdeklődj, hol és kivel volt d) öltözz elegánsan, de legyél kész mindig a hátadon hazacipelni a nőt térdig sárban, majd bemászni az erkélyen ha otthon felejtette a kulcsát. Vagy elkapni és megverni a tolvajt, aki ellopta tőle a ridiküljét, amiben olyan fontos dolgok voltak, mint a tükör és ajakrúzs. Nem szabad elfelejtened: 1. születésnapját

103 103/ névnapját 3. házassági évfordulót 4. az első csók évfordulóját 5. menstruációját 6. a fogorvosnál foglalt idejét 7. a legjobb barátnőjének és a kedvenc nagynénijének a születésnapját. Sajnos a fent említettek tökéletes betartása sem biztos, hogy eredményre vezet. A nő ugyanis belefáradhat a tökéletes férfi jelenlétébe, és megszökhet az első gitárossal. És most a másik oldal: A férfi boldoggá tétele sokkal nehezebb. Ez azért van, mert a férfinak szüksége van: 1. szexre 2. kajára 3. sörre Az Orvostudományi Egyetem pszichiátriai karán a hallgatóknak egy olyan mondatot kellett fogalmazniuk, amelyben a szeretet és a szex szó is előfordul. Egy női hallgató fogalmazása: Amikor két ember mélységesen és szenvedélyesen szereti egymást, és mindkettőjükben megvan az egymás iránti magas fokú és kölcsönös tisztelet, akkor a társadalom morálisan és spirituálisan is támogatja, hogy ez a két személy a fizikai szex mámorában egyesüljön. Egy férfi hallgató munkája: Szeretem a szexet. Női szótár: Igen = Nem Nem = Igen Talán = Nem Sajnálom = Sajnálni fogod. Szükségünk lenne egy... = Akarom! Szerintem ott jobb lenne = Oda rakd! Meg kell tanulnod normálisan kommunikálni = Érts egyet velem. Persze... folytasd csak nyugodtan = Szeretném, ha abbahagynád. A te döntésed = remélem most már nyilvánvaló, mi lenne a helyes döntés. Ahogy gondolod = Teljesen egyértelmű, hogy mit kellene csinálni. Nem ezt. Csináld, ahogy akarod! = Ezt még nagyon megbánod! Nem kiabálok! = Persze hogy kiabálok, amikor ilyen fontos dologról van szó. Nem vagyok ideges = Hogy a francba ne lennék ideges, te idióta! Olyan... férfias vagy ma = Büdös vagy és borotválkoznod kellene. Olyan figyelmes vagy ma = Állandóan csak a szex jár a fejedben? Vennünk kéne új függönyöket... =... meg új szőnyeget, bútorokat és tapétát. Ugye, nagyon szeretsz? = Csináltam ma valamit, aminek nagyon nem fogsz örülni. Ez csak egy tavalyi rongy = Ez a legszebb ruhám, ezért jobban is dicsérhetnéd. Mindig csak rád gondolok. = Marhára hiányzik már a szex. Egy perc és jövök = Vedd le a cipőd és keress valami szórakoztató filmet a tévében. Beszélnünk kell = Terhes vagyok. Bízz bennem = Ki a fene árulhatott be. Sokat tanultam tőled. = Szakítok veled, jöhet a következő. Ráérsz vasárnap? = Randim van valakivel szombaton, de lehet, hogy nem jön össze.

104 104/249 Férfi szótár: Éhes vagyok = Éhes vagyok. Álmos vagyok = Álmos vagyok. Fáradt vagyok = Fáradt vagyok. Eljössz velem moziba? = Szívesen lefektetnélek. Ne vacsorázzunk együtt? = Szívesen lefektetnélek. Felhívhatlak majd? = Szívesen lefektetnélek. Jössz táncolni? = Szívesen lefektetnélek. Klassz a pólód! = Klasszak a melleid! Tetszik a ruhád. = Látom benne a mellbimbóidat. Olyan feszültnek tűnsz, megmasszírozhatlak? = Szívesen végigtapogatnálak. Mi a baj, drágám? = Azt hiszem, ma este nem lesz szex. Unatkozom = Mit szólnál egy kis szexhez? Szeretlek = Gyere, feküdjünk le! Persze, hogy én is szeretlek = Na, most már lefekszünk végre? Aha, tetszik a frizurád = Na, most már lefekszünk végre? Butikban: Szerintem ez jól néz ki = Vedd meg akármelyik kibaszott ruhát, aztán menjünk végre haza, és...! Leszel a feleségem? = Meg kell akadályoznom valahogy, hogy más fickókkal is lefeküdj. 40 éves lettem, és úgy érzem, lelkileg is érett férfivá váltam. Akkor biztosan olyan nőt keresel magadnak, aki lelkiekben gazdag, és érzelemdús? Nem. Olyat, akinek jó nagy mellei vannak. Mi lenne, ha a férfiak lennének a világ abszolút urai? 1. A nőnapot áttennék február 29-ére. 2. A sliccet nem lenne muszáj felhúzni. 3. A mellnagyobbító műtéteket besorolnák a TB-támogatott beavatkozások közé. 4. Az egyszerűség kedvéért minden nőt ugyanúgy hívnának. 5. Minden nő allergiás lenne az aranyra, drágakövekre és a bundára. 6. A női orrban lenne egy speciális filter, ami elnyeli a sör-, izzadság-, nő-, és hagymaszagot. 7. Macskát kizárólag a kínai éttermek hűtőjében lehetne tartani, és a céllövöldében, mint céltárgyat. 8. Minden telefonba be lenne építve egy időzítő, amely 3 perc után automatikusan bontja a vonalat. 9. A szalvétát fel sem találták volna. 10. A női mell bámulása szerelmi vallomásnak minősülne. 11. Aki a belső sávban hatvannal megy, azt a helyszínen lelőnék. 12. A lányuk férjhez adása után az anyák egyszerűen elfelejtenék azok létezését is. Így meg lenne oldva az anyósprobléma. 13. Feltalálnák azt a zoknit, amely magától megtalálja a párját, bárhol is hagyták őket a lakásban. 14. Az üzletasszonyok mindennapi viselete a bikini lenne. 15. A vécéülőke azonnal felcsapódna, amint felkelnek róla. 16. A szemeteszsákok felszólításra önállóan elhagynák a házat. 17. A nők egy évben egyszer, egyszerre menstruálnának, a horgászidény kezdetekor. Mi a különbség a terrorista és egy menstruáló nő között? A terroristával lehet tárgyalni.

105 105/249 Miért nem nyerhetnek a férfiak a nőkkel szemben? Ha megcsókolod, nem vagy úriember. Ha nem csókolod meg, nem vagy férfi. Ha mindennel egyetértesz, amit mondd, papucs vagy. Ha nem értesz egyet vele, akkor nem fafejű vagy. Ha elegánsan öltözködsz, akkor nyálas szépfiú vagy. Ha nem vagy elegáns, akkor igénytelen vagy. Ha figyelmes vagy azt gondolja, valami rosszat csináltál. Ha nem vagy figyelmes, biztosan megcsalod. Ha sok szexre vágysz, akkor csak a teste kell neked. Ha nem vágysz mindig szexre, akkor nem szereted. A nő olyan, mint egy számítógépes program: Vagy korlátozott a használati ideje, Vagy le vannak tiltva a legjobb funkciói, Vagy állandóan macerál, hogy regisztráltasd Két informatikus beszélget: Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel. Szerencsés fickó... Felhívtam a lakásomra, ittunk egy kicsit, átöleltem... És aztán, mi volt még? Egyszer csak azt mondja: vetkőztess le! Nahát... Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem a notebook mellé, az asztalra... Nocsak vettél egy notebookot? Milyen processzorral? Mi lesz a floppyból, ha Viagrát teszünk bele? Merevlemez. Milyen az ideális feleség? Kilencven éves, hatvanas IQ-ja van, és kilencven milliója a bankban.

106 106/249 Milyen a tökéletes nő? Néma, nimfomániás, és az apjának van egy jó kis sörözője. Ezt a viccet egy nőgyűlölő találta ki: Gubbaszt a bagoly az ágon. Lóg a szárnya és nagyon szomorú. Arra megy egy a jó tündér, és megkérdezi: Mi a bajod bagoly? Szomorú vagyok, mert nem tudok senkivel beszélgetni, olyan okos vagyok. No, ezen könnyen változtathatunk! Lecsökkentem az IQ-dat 150-re. Eltelik egy hét. Újra találkoznak, és a bagoly még mindig szomorú. Hát te miért lógatod még mindig a csőrödet? Sajnos eddig csak egy professzor állt velem szóba, azóta senki sem. No, ezen változtatunk! Leveszem az IQ-dat 100-ra. Eltelik még egy hét. Ismét találkoznak, és a bagoly továbbra is szomorú. Mi van veled bagoly? Még mindig búsulsz? Az a baj, hogy csak az iskolaigazgató és az orvos állt velem szóba. Rendben van. Leveszem az IQ-dat 50-re, de akkor menstruálni is kell! Két régi barát találkoznak. Laci látja, hogy Béla átoperáltatta magát nőnek. Csodálkozva kéri: Hát te meg, hogy nézel ki? Átoperáltattam magam... De hát azt mondják, hogy ez egy borzalmasan fájdalmas dolog, például a szerszám eltávolítása... Ugyan már, az csak egy nyissz, és már lent is van, egy másik nyissz, és kés az operáció. És a mell? Az semmi, csak egy kis bőrfelvarrás... Bagatell. Hát akkor mi olyan fájdalmas ebben? Hát tudod, amikor az agyamat zsugorították... Így kezdődik egy nőgyűlölő naplója: Az első kínos élményben a megszületésemkor volt részem. Egy nő feküdt mellettem az ágyban. Űrszex: A Marson járt űrhajós élménybeszámolót tart a barátainak. Egyikük azt kérdezi: Találkoztál marslakókkal? Hogyne, egy hónapot töltöttem közöttük. És milyenek ott a nők? Pont olyanok, mint a földiek, csak éppen hátul van a mellük. De hiszen ez borzasztó! Borzasztó? Ugyan már! Tánc közben kifejezetten kellemes. Egy fickó rendel egy üveg sört. 1 forint lesz mondja a csapos. Tessék? És ha kérek egy pohár konyakot? Az is 1 forint szól ismét a csapos. És egy egész üveggel drágább? Igen, az 2 forintba kerül. Ember, ha így folytatja, hamarosan lehúzhatják a rolót. Maga itt a tulaj? Nem, ő az emeleten van a feleségemmel. És mit csinál ott?

107 Ugyanazt, amit én most az ő üzletével. 107/249 A feleség elégedetlenkedve szól a férjéhez: Géza! Nem ég a villany. Mi vagyok én, villanyszerelő? Másnap megint szól az asszony: Géza! Csöpög a csap. Mi vagyok én, vízvezeték-szerelő? Harmadnap: Géza! Leesett a polc. Mi vagyok én, asztalos? A következő napon a férj belép a lakásba. Ég a villany, nem csöpög a csap, és a polc is a helyén van. Ki csinálta ezt? Átjött a szomszéd. Azt mondta mindent megcsinál, ha sütök neki süteményt, vagy lefekszem vele És te? Mi vagyok én, cukrász? Hogyan vegyél rá egy férfit, hogy csináljon meg valamit? Mondd neki, hogy túl öreg hozzá. Nem a nők csinálnak a férfiakból bolondot. Ők ebben is önállóak. Egy nagyon vallásos keresztény asszony két illemtudó papagájjal élt együtt. Ezek naphosszat szomorkodtak. Már beszélni sem volt kedvük. Nem tudta mitévő legyen, hogyan derítse őket jobb kedvre. Arra gondolt, hogy egy harmadik társ talán felvidítaná őket. Bement a madárkereskedésbe, és kért még egy papagájt. A boltos ismerte a szenteskedő asszonyt, ezért sajnálkozva mondta, hogy csak egy papagája van, de ezt nem adhatja neki, mert káromkodik. Folyton azt hajtogatja, hogy: Kurva vagyok, kurva vagyok! Az asszony azonban nem rettent meg. Arra gondolt, hogy az ő jámbor madárkái majd megtérítik a mocskos szájút. Hazavitte, és berakta a kalitkába a két szentfazék mellé. Néhány perc múlva a jövevény felrikolt: Kurva vagyok, kurva vagyok! Mire a két jámbor madár összenéz: Van Isten! Az emeleten lakó Kovács úrnak öt szép gyermeke van. Az alatta lakó Szabónak viszont egy sincs. Egy nap Szabó elkapja Kovácsot a lépcsőházban: Drága szomszéd úr, árulja el a titkát! Én régóta szeretnék gyereket, de sehogy sem sikerül. Maga biztosan meg tudja mondani, mit tegyek! Hát persze, mi sem egyszerűbb Nem kell hozzá más, mint egy kád meleg víz, egy kis kölni és egy partvis. Megmagyarázná? Persze. Szépen kiöltözteti őnagyságát, és elviszi vacsorázni. Egy kis bor, pezsgő tánc És? érdeklődik mohón Szabó. Hazajönnek, megtölti a kádat meleg vízzel, levetkőzteti a kedves feleségét, megfürdeti És aztán? Megtörölgeti, itt-ott bekölnizi, hogy mindenütt jó illatos legyen. Jó, de minek a partvis? Azzal felkopog nekem, hogy jöhetek!

108 108/249 A sok éve házas hölgy panaszkodik az orvosának, hogy bármennyit fohászkodik az úrhoz, elkerüli őt a gyermekáldás. Talán próbálja meg asszonyom ön is, amit sok nő szokott ilyenkor csinálni. Mit, drága doktor úr? Inkább a földi férfiakhoz forduljon, mint az égiekhez? Kovács hosszú évek után találkozik Szabóval, aki megkérdezi, mióta házas. Öt éve feleli büszkén Kovács. És vannak már gyermekei? Nincsenek. A feleségem nem jár sehova. Ha nincs más megoldás: No, és boldog a házassága? Az volna, ha lenne gyerekünk. Pedig az orvos tanácsára már két éve egy híres osztrák gyógyfürdőben töltjük a nyarat. De úgy látszik a fürdőkúra sem használ. Ja, ha maguk kettesben veszik a kúrát Tudja mit? Jövőre egyedül küldje el a feleségét arra a fürdőhelyre. Ki a szobacica? Gazdag urak háziállata, aki sok mindent megfog, kivéve az egeret. Mi az? Nadrágban van, női szőrben turkál, f betűvel kezdődik, és sz a vége? Fodrász. Mi az? Használat előtt lóg, használat közben feláll, és használat után csöpög? Esernyő. Hány lába van egy férfinak? 1,1 mert van közötte egy vessző. Mi van a halleány ajtajára írva? Gyere be halkan. Miért megy sok a nő szívesen Indiába? Mert ott fekszik a Himalája. Miért nem hordanak a boszorkányok bugyit? Hogy jobb legyen a fogás a söprűn. Mi az? Kicsi, sárga és kapar? Kínai nőgyógyász. Mi van a hangyaboly alatt? Hát a hangyagörl. Hogy hívják az impotens nyulat? Lekonyul Hogy hívják a holland impotens férfit? Van Delóg

109 109/249 Hogy hívják a holland háziasszonyt? Melle van de Boeven 12 Mi a neve a német agglegénynek? Hans Regenkurt Hogy hívják a fiúkollégiumot? Kantár Hogy hívják a leánykollégium portását? Likőr Hogy hívják a görög agglegényt? Jorgosz Marokbatosz Hogy hívják a görög buzit? Jorgosz Farbatosz Hogy hívják a görög szakácsot? Szarakoszt Hogy hívják a japán vécésnénit? Matatakakiba Hogy hívják a Drakula fenekét? Rémlik! Hogy hívják a japán prostituáltat? Ugrika Kukira Hogy hívják a japán buzit? Kukira Bukika Muki Hogy hívják a japán agglegényt? Maradoka Magamura Hogy hívják a japán katolikus papot? Nukupina Csakazima Hogy hívják a málészájú arab legényt? Ali Baszna Debamba Hogy hívják a kanos lovat? Telivér Hogy hívják az orosz balerinát? 12 bőven

110 Pinaja Nyikorogna 110/249 Ki az abszolút bomba nő? Aki ha bemegy a spájzba, a kolbászok mind felállnak. Mi az abszolút tavasz? Amikor a mellbimbó is kivirágzik. Ki az abszolút udvarias férfi? Aki szeretkezés után elnézést kér a lökdösésért. Ki az abszolút papucsférj? Akinek otthon keveset szabad, de amit szabad, azt muszáj. Ki az abszolút tisztaságmániás? Aki a takarítónőjét is orrba-szájba keféli. Ki az abszolút rendes lány? Aki nyolckor lefekszik, hogy tízre hazaérjen. Ki az abszolút vénlány? Akit csak a lelkiismeret furdal. Mi az abszolút letargia? Amikor van kivel, van mivel, van hol, de minek. Mi az abszolút impotencia? Ha egy férfinak nincs se férfiassága, se kövér bankszámlája, se luxusautója. Hogy hívják a lyukas óvszert? Kinder Surprise 13. Ki az abszolút autóversenyző? Aki az életét és a halálát is egy lyukas guminak köszönheti. Miért tudnak a nők könnyebben spárgázni? A könyv is ott nyílik ki, ahol a legtöbbet használják. Mit tesz a nő a füléhez, hogy vonzóbb legyen? A bokáját. Miért jó a csigának? Mert mindig nedves, és lassan megy el. Mi a közös a gyufaszálban és a nőben? Ha benedvesedik, baszhatod. 13 gyermek meglepetés (angolul)

111 111/249 Mi a különbség a nő és a tepsi között? Semmi. Előbb mindkettőt fel kell forrósítani, hogy utána betehesd a húst. Az erényes nők untatják, a szexre éhes nők viszont halálra rémítik a férfiakat. A férfiak megnézik a nők fenekét, és azt gondolják: húúú, micsoda segg! A nők is ugyanezt gondolják, de közben a pasi arcába néznek... Mi a hasonlóság a nőben és a parkettában? Ha jól fekteted, életed végéig taposhatsz rajta. A férfiaknak két dolgot kell tövig nyomni. A másik a gázpedál... Milyen ízű a punci? Ha nyalod, sós; ha baszod, édes; ha rajtakapnak, keserű. Mi a legdemokratikusabb ruhadarab? A melltartó. A hatalmasokat összenyomja, a széthúzókat összetartja, a csüggedőket pedig felemeli. Szórakozott nagymama: A nagymama elmegy a kis unokájával a strandra. A gyerek sokáig pancsol a medencében, majd elunja, s azt mondja a nagyinak: Nagymama! Hadd játsszak a ciciddel! A nagymama fel sem néz a könyvből: Jól van kicsim, csak ne vidd messzire! Mi van az öreg kéjnő mellei között? A köldöke. Hallottad, hogy Kovácsné a bioszexnek hódol? Bioszex? Mi az? Hát fűvel-fával csalja az urát. Szeretnéd, ha a feleséged kézimunkával és konyhai teendőkkel is foglalkozna? Igen. Nem ártana, ha háziasabb lenne. Akkor kérdezd meg tőle, hogy hol volt tegnap délután. Majd meglátod, hogy fog hímezni és hámozni. Mi a hímzés ellentéte? A nőzés. Kislányom, miért dobtad ki az udvarlódat? Mert kinőttem. Hogyhogy kinőtted? Hetek óta nem jött rám. Micike! A barátnőjének nincs senkije? Á, ő most nagyon visszavonultan él. Már órák óta férfi nélkül van. Mondd Gizus! Nem akarsz tőlem teherbe esni?

112 Nem. Jó, akkor majd vigyázok. 112/249 Te haver, tudod mi az a biztonságos szex? Már hogyne tudnám feleli a másik. Az, hogy csak bizonyos napokon szabad szerelmeskedni. Bizonyos napokon? És honnan lehet azt tudni, hogy melyek azok a bizonyos napok? Azokon a napokon, amikor a barátnőd férje kiküldetésen van. Hülye férjek: Három férj verseng egymással, hogy kinek hülyébb a felesége. Így az első: Az én feleségem olyan hülye, hogy két héttel ezelőtt vett egy autót magának, pedig nincs is jogosítványa. A második férj: Az én feleségem meg annyira hülye, hogy a múlt héten vett egy repülőgépet, pedig nincs hangárunk, és repülőgépet sem tudunk vezetni. Végül a harmadik férj következett: Ez mind semmi mondta lenézően. Képzeljétek! Az én feleségem annyira hülye, hogy elment külföldre nyaralni, és vitt magával két doboz kotont, pedig nincs is farka! Mi a hasonlóság a gumióvszer és a feleség között? Mindkettő több időt tölt a tárcádban, mint a farkadon. Apa meg a fia nézelődnek az illatszerboltban. Éppen az óvszerek mellett mennek el, amikor a gyerek kézbe vesz egy 3 darabos csomagot, és megkérdezi: Apa ez kiknek van? Középiskolásoknak. Egy péntekre, egy szombatra, egy vasárnapra. A srác tovább kíváncsiskodik. Kivesz egy 6 darabosat: És ez kiknek van? Az egyetemistáknak. Kettő péntekre, kettő szombatra, kettő vasárnapra. A kölyök ezután kivesz egy 12 darabosat. És ez? Nos, fiam, ez házasoknak. Egy januárra, egy februárra Bemegy egy pasi a drogériába, és azt mondja az eladónak: Adjon egy kotont! Mire az eladó bosszúsan: Nem adok. Kérje rendesebben! Jó, akkor kérek egy rendes kotont. Nem adok. Kérje szebben! Erre a vevő kigombolja a nadrágját, és előveszi a fütykösét: Kérem szépen, legyen szíves adni ennek a kis fickónak egy munkaruhát! Kovács úr bemegy a drogériába, és harminc darab kotont kér az eladónőtől. De Kovács bácsi, ilyen intenzív nemi életet él? Intenzív? Tudja, hogy legalább tizet rá kell húznom, hogy legyen valami tartása! Egy hölgy bemegy a drogériába, majd kérdi: Kapható önöknél extra méretű kotont? Természetesen. Hányat kér?

113 113/249 Én egyet sem. De ha nem zavarja, leülnék és megvárnám, amíg valaki ilyet vásárol. Egy pasas a patikában: Kisasszony, adjon egy kotont, kefélni megyek! De uram, vigyázzon a nyelvére! Igaz is. Akkor adjon kettőt. Két fiú lép be a boltba. Türelmesen kivárják a sorukat. Az eladó nagy hangon megszólítja őket: Na, mit adhatok a fiataluraknak? Öööö, egy doboz patkánymérget kérünk. Sok a patkány, ugye? Van, igen. Nagyok? Többnyire. Mekkorák? Kábé ekkorák. Akkor ez jó lesz. Tudjátok, hogyan kell használni? Igen. Itt kell felbontani a dobozt, aztán ki kell húzni a tálcácskákat, és a tálcácskáknak a szélét kell feltépni. Itt, ni! Látjátok? Tudjátok, hogyan kell adagolni? Igen. Kétméterenként szétrakjátok arra, ahol a patkányok járkálnak, de vigyázzatok, hogy más állat ne férhessen hozzá! Tudjátok, hogy mit kell csinálni a maradékkal? Igen. Beleteszitek egy zacskóba, és elégetitek. Most már mindent tudtok. Akkor a legjobbakat. Viszontlátásra! Viszontlátásra! A fiúk fizetnek, majd az utcára kilépve összenéznek: Hú de jó, hogy mégsem óvszert kértünk. A fiú óvszert szeretne vásárolni a patikában. Pechjére egyetlen férfi kiszolgálót sem talál. Ezért odasúgja az egyik pult mögött álló hölgynek: Két gumit szeretnék Koton a túlsó pultnál kiáltja az idős patikusnő. Ekkor minden szempár a fiatalemberre szegeződik, és többen elmosolyodnak. Zavartan átsomfordál a másik pulthoz. Ott hangosan megkérdezik tőle, hogy milyen méretűt és színűt szeretne? Szegény fiú fülig vörösödik, és nem válaszol. Erre a patikusnő végigméri, és így szól: Úgy látom magának jó lesz a legkisebb is. Kiállítja a számlát. Újabb sorbaállás a pénztárnál: Mi ez a 360 forint kiált át a pénztárosnő a gyógyszerkiadó pult mögött álló kolleganőjének. Két piros koton kiált vissza a hölgy. A mögötte állók már kuncognak. A fiú zavartan zsebre vágja a gumikat, és kifelé menet visszakiált: Ha valaki még nem tudná, dugni megyek!

114 114/249 Pistike benyit a szülei hálószobájába és látja, amint apukája éppen egy óvszert akar felhúzni. Hogy elterelje a figyelmet, az apa úgy tesz, mintha valamit keresne az ágy alatt. Mit csinálsz? kérdezi Pistike. Azt hiszem, egy patkány van az ágy alatt válaszolt az apja. És mit fogsz vele csinálni? Megdugod? Nyár van, és a második emeletről egy férfi nyakába zuttyan egy használt kotongumi. Felháborodva néz fel. Látja, hogy csak egyetlen ablak van nyitva. Felviszi a pottyanatot, és becsenget a lakásba. Kijön egy idősebb úr. Mondja, kérem, ki tartózkodik abban a szobában, aminek az ablaka az utcára néz, és nyitva van? kérdezi. A lányom és a vőlegénye. Akkor tessék, itt van az unokája. Felszáll az autóbuszra egy idős bácsi. Az egyik ülésen egy fiatal srác terpeszkedik. Az öreg odafurakodik, és elkezd kopogni a botjával. A kamasz bosszúsan néz föl rá. Tata, húzzon gumit a botja végére, mert nagyon hangos. Az öreg lenéz a gyerekre, és így felel: Húzott volna az apád annak idején, akkor most lenne ülőhelyem. Mi az: hét ujja van, és nyolc gyereke? Egy asztalos, aki nem tud vigyázni. Két huszonéves vagány beszélget a kocsmában: Hé, haver tudod hol van a kotonon a vonalkód? Fogalmam sincs róla válaszol a másik. Gondoltam, hogy neked nem kell letekerned odáig... Két óvszer beszélget: Miért vagy ilyen ideges? Á, már reggel felhúztak! Miért nem szeretik a férfiak a fekete óvszert? Mert karcsúsít. Hallottak már az új antibébi tablettáról? Férfiak veszik be másnap, és a szer megváltoztatja a vércsoportjukat. Lovasrendőr megállít egy kislányt, akinek fényes, új biciklije van. Szép bicaj. A Mikulás hozta neked? Persze hogy a Mikulás! A rendőr megvizsgálja a biciklit, és átad a kislánynak egy büntetés-csekket. Jövőre mondd meg a Mikulásnak, tegyen fényvisszaverő prizmát is a bicajra! A kislány ránéz a rendőrre és kérdi: Szép ló. A Mikulás hozta neked? Peeeersze válaszol a rendőr nevetve. Mire a kislány: Akkor mondd meg neki, a lónak az alján szokott lenni a fasza, nem a hátán!

115 115/249 Rendőr elküldte családját nyaralni. Egy hét múlva utánuk ment, és kiéhezve nekiesett a feleségének. De drágám, itt nem lehet... Bejöhetnek a gyerekek! Menjünk inkább le a parkba! Úgy is lett. Ott hevesen szeretkezni kezdtek. Fél úton sem voltak, amikor megjelenik egy rendőr, és meg akarta büntetni őket. Megszólal a férj: No de kolléga, csak megérti, hogy egy hétig koplaltam! Ja... Hát ha ön kolléga, nem fogom megbüntetni. De, ezt a kurvát a héten már harmadszor figyelmeztetem, ő nem ússza meg! Két rendőr beszélget járőrözés közben. Az egyik szomorúan felsóhajt: Képzeld, megcsal a feleségem! A mocskos dög! feleli a másik. Ráadásul a saját lakásomon, a saját ágyamban! A mocskos dög! És képzeld, a fickó az óvszereimet használja. A mocskos dög! próbálja vigasztalni a másik. De én bosszút álltam húzza ki magát diadalmasan a felszarvazott. Mindet kilyukasztottam! Mariska Pesten cselédnek szegődött egy úri házba. A nagysága megmagyarázta, hogy mi a dolga. Kötelességei közé tartozik: az éjjeli edényt minden reggel kivinni a hálószobából. Mariska egy reggel szörnyülködve látja, hogy valami úszkál a biliben. Mit utálkozol, te lány! szólt rá a nagysága. Nem a pisit utálom én, nagyságos asszony, de nézze csak mi van benne! A biliben egy használt gumi úszkált. Nohát, nálatok nem dugnak, te lány? Dehogynem, asszonyom. Csináltam én már nem is egyszer, de az én Janim sohase húzta le a bőrét! Ifjú Kovács nősülni készül. Egész életében tisztességtudóan bánt a lányokkal. A menyasszonyát is rábeszélte, hogy csak a nászéjszakán szeretkezzenek először. Ezért a legénybúcsúztatón aggódva mondja a barátainak: Csak egy dolog miatt aggódom, hogy a menyasszonyom valóban szűz-e. A szüzet könnyen fel lehet ismeri az ágyban, mert nagyon ideges és szemérmes mondják a barátai. Néhány hét múlva találkoznak. Hogy ment a dolog? kérdezik a barátok. Tudjátok, biztosan szűz volt. A nászéjszakán annyira zavarba jött, hogy még a kispárnát is a feneke alá tette Egy ragadozó típusú nőstény behálózza a fiatal amerikai milliomost. Éjszaka belopózik a szállodai szobájába, és bebújik az ágyába. Reggel aztán megkérdezi gyanútlan áldozatától: Mi legyen a gyerek neve? A férfi lehúzza farkáról a gumióvszert, csomót köt rá és így szól: Hát, ha ebből ki tud jönni, akkor David Copperfield 14! A három intézeti lányt az igazgatónő búcsúztatja szabadulásuk előtt: Nagy veszély vár rátok, kint az életben. Vannak férfiak, akik felcsalják a szegény kislányokat a lakásukra, magukévá teszik őket, aztán a kezükbe nyomnak vacak ötszáz forintot, és mehetnek az utcára! 14 A XX. század végének legnagyobb illuzionistája és szabadulóművésze.

116 116/249 Felcsillan a legkisebbik lány szeme: Ötszáz forintot? Az azért nem semmi! A maga férje csak egy-egy almát szokott adni nekünk Diákok látogatnak a húsüzembe tanulmányi kiránduláson. Egy öreg hentes magyarázza a gyártási technológiát: Úgy képzeljétek el, hogy itt az elején bemegy a marha, és a végén meg kijön a kolbász. Az egyik diák jópofáskodni akar: És olyan nincs, hogy az elején bemegy a kolbász, és a végén kijön marha? A hentes végigméri a srácot: Kérdezd meg apádat, öcsi! Stewardess jelölteket vizsgáztatnak egy nemzetközi légitársaságnál. Képzeljék el kisasszonyok a következő szituációt: egy rámenős a pasas beszorítja az egyik felszolgálófülkébe, majd simogatni, fogdosni, netán csókolgatni kezdi önöket. Mit tesznek? Hordok a blúzom alatt egy amulettet, az megóv az inzultusoktól feleli az angol hölgy. Hordok a harisnyakötőmben egy apró tört, azzal megvédem magam! harciaskodik a spanyol hölgy. Mi itt a probléma? ámul a francia. A férj váratlanul hazatér. Feleségét egy ismeretlen férfi karjaiban találja anyaszült meztelenül az ágyban. Melyik országban hogy reagálnak a látványra? Az angol: Pardon, asszonyom... A francia: Várjatok, megyek én is... A román: Te itt henteregsz, lenn meg osztják a krumplit... A skót: Legalább a villanyt oltottátok volna el... Amerikai: Ne mozogj pajtás, nem akarok két golyót rád pazarolni... Jaj, de finom Soma Nagyon jó vagy Soma Istenien csinálod Soma Szexben te vagy a csúcs, Soma. Egyetlen drága Somám Már ne haragudj, de miért nevezel Somának, amikor Lajos vagyok? Lajos? Ja... Azt hittem ma csütörtök van A bomba nő szállodát keres magának a felkapott üdülőhelyen. Minden hely foglalt, míg végre az egyik hotelben azt mondja a portás: Nálunk van éppen egy négyágyas szoba, de azt már kibérelte három férfi, és azok addig kefélik magát, amíg egy találós kérdést ki nem talál. Nem baj, jó lesz mondja a nő. Felmegy. Ott a három férfi, akik azt mondják neki: Mi az? Kis hegyes fülű állat, hosszú nagy farka van, fákon él, és egész nap mogyorót eszik? Reggel hatkor a portás kíváncsian felmegy az emeletre, és benyit a szobába. Látja, hogy két férfi már aléltan fekszik a földön. A harmadik még elkeseredetten dugja a kéjesen sikoltozó nőt, és könyörög neki: A francba, mondd már ki, hogy: mókus! Fiatal pár nászútra megy a Balatonra. Közben elromlik az idő. Fürdés és napozás helyett a férj a szállodában olvasgat, a fiatalasszony pedig képeslapot ír a szüleinek:

117 117/249 Hideg van, esik az eső, egész nap a szobában gubbasztunk. Megérkezik az üdvözlőlap, a papa elkezdi olvasni, és csóválja a fejét: Te anyjuk! Annak idején mi ezt máshogy neveztük. Mi jelent az, hogy gub? A mennyországban az ügyeletes angyal fogadja az újonnan érkezett szép, 25 éves lányt, és kikérdezi, hogyan élt a Földön: És mondd lányom, erkölcsös voltál egész életedben? Ó, igen Nem is vétkeztél? Sohasem! Szűzen éltem, és szűzen érkeztem ide. Az ügyletes nézi, nézi, aztán kinyit egy ajtót a háta mögött, és beszól: Hozzatok ki két szárnyat! A fiatal lány elragadtatva kérdi: Ez azt jelenti, hogy angyal leszek? Az ügyeletes megrázza a fejét: Frászt! Liba. Egy nap Petike megkérdezi apukáját, hogy kaphatna-e egy biciklit születésnapjára. Petikém, most vettünk fel 3 millió forint kölcsönt a házra. Sajnos nincs most pénzünk biciklire. Várj karácsonyig! Eljött a karácsony. Petike megint rákérdezett. Sajnos még mindig sok a tartozásunk, majd jövőre. Két nappal később Petike egy nagy bőröndöt cipelve kilép a házból. Az apja megkérdezi: Hová készülsz, kisfiam? Nem szeretsz már minket? Tegnap, amikor elmentem a szobátok ajtaja előtt halottam, amint azt mondtad, hogy elmész, és anya megkért, hogy várd meg, mert ő is veled megy. Hát dögöljek meg, ha én itt maradok ekkora tartozással. A kislány panaszkodik a mamájának: Anyúúú, dugnak a kutyák! Ne nézz oda kislányom. De fáááj! A mama átkiabál a szomszéd szobába a lányának: Kislányom, elment már a villanyszerelő? Még nem, de már nagyon liheg! Mama, itt volt a Géza! És, megkínáltad teával? Igen, mami. És kétszersülttel? Nem, háromszor. Apa! Egy meztelen pasas szaladgál itt az erdőben! Ugyan, hagyd kislányom! Már háromszor hagytam, de ő negyedszer is akarja! Egy hencegő nagylegény kérdi a barátnőjétől: Mi az? Legalább száz foga van, és egy vadállatra vigyáz? A nadrágom cipzárja!

118 118/249 A rabbi rossz szemmel nézi, hogy a nála lakó bóher 15 sokat forgolódik a lánya körül. A lánya meg bátorítja. Te Rebeka, felképellek, ha nem hagyod azt a bóhert! Papa, én már hagynám, de mit csináljak, ha az a mamlasz nem meri! Két barátnő beszélget: Hallom, hogy éjszaka behatoltak hozzád. Igaz ez? Igaz És ha tudnád, hogy milyen jó esett! Mi a különbség a nő szeme és piszkos cipője között? Semmi. Mindkettő fénylik, ha kefélik. Mi a különbség egy jó nő és a diktatúra között? Semmi. Mindkettőt mielőbb meg kell dönteni. Szép tavaszi este van. A parkban a padok teli szerelmespárral. Minden hely foglalt, bódító a hangulat. Milyen szépen ciripelnek a tücskök mondja az egyik padon a lány a fiúnak. Nem tücskök azok válaszolja a fiú. Cipzárak. Lajos, mit csinálsz? Ki mondta neked, hogy csak úgy benyúlhatsz a bugyimba? Mindenki Tudja milyen lány a szomszédék Rózsikája? Mint a járvány. Hogy érti ezt? Csak az nem kapta meg, aki nem volt a közelében. Kovácsné gyanútlanul kapaszkodik a tömött buszban. Egyszer csak fura motoszkálást érez a tompora környékén. Hátranéz, és látja, hogy egy vén kéjenc áll mögötte. Ráförmed: Uram, nem tenné a kezét máshová? De vágja rá a borostás képű, csak eddig nem mertem Lujza még a mennyasszonyod? Már nem. Gratulálok! Hogy tudtál megszabadulni attól a vén ribanctól? Elvettem feleségül. 15 a rabbiképző növendéke

119 119/249 Mondd, még mindig menyasszonyod a Sári? Nem, már nem Hála Istennek Akkor most már megmondhatom, hogy ez a Sári egy nagy kurva. Jókor mondod! Egy hónapja a feleségem. Aljas rágalom, hogy a feleségem kurva Ő egy konkrét nő. Mi az, hogy konkrét? Hát, kézzel fogható. Hogy köszön a szexmániás indián? Muff! Miért hívják a bátyámat Sötét Sátornak? faggatja az apját a kis indián fiú. Mert anyukád és én egy sötét sátorban nemzettük őt mondja az apa. És miért hívják a nővéremet Lemenő Napnak? Mert a nap éppen akkor ment le, amikor az anyád és én Hm mondja a fiú elgondolkodva. Akkor már kezdem éretni, hogy én miért éppen szakadt gumi lettem Az indián már három napja dugja a feleségét, majd abbahagyja és így szól az asszonyhoz: Na asszony, most két napig nem látsz!! Miért? Azért, mert mostantól hátulról csinálom! A tanító néni az iskolában azt kérdi a gyerekektől: Ki tudna nekem valami kópéságot mesélni? Móricka jelentkezik: Anyuka tegnap egy kistestvért szült nekünk. Gratulálok. De hol itt a kópéság? Én lyukasztottam ki a papa gumiját... A férfi hazatértekor a feleségét ágyban találja egy idegen férfival. Mit műveltek ti itt? ordítja. Az asszony a szeretőjéhez fordul: Ugye megmondtam, hogy hülye. Válóok: A feleségem idiótának nevezett! panaszkodik a bíróságon a férj. Mondja el részletesen az esetet! Korábban mentem haza, és láttam, hogy a nejem az ágyban térdel, és hátulról nyomkodja a postás. Hát te mit csinálsz itt? kérdeztem meglepődve.

120 Erre ezt válaszolta: Nem látod, te idióta? 120/249 A bróker egyik este későn ér haza. A felesége ráförmed: Hol a pokolban voltál? Tetováltatni. Tetováltatni! szörnyülködik az asszony. Milyen tetoválást csináltattál? Egy tízezrest tetováltattam a cerkámra feleli büszkén a férj. Hogy az ördögbe jutott ez eszedbe? csóválja a fejét a nő hitetlenkedve. Mi a fenének tetováltat egy bróker tízezrest a farkára? Hát, először is szeretem látni, ahogyan nő a kontóm. Másodszor, szívesen eljátszogatom a pénzemmel. Harmadszor, szeretem a markomban tartani a vagyonomat. Végül pedig vásárlás helyett itthon maradhatsz; és annyiszor verhetsz el tíz rongyot, ahányszor csak akarsz! A férj korábban megy haza. Feleségét in flagranti találja az ágyban. Ki ez a férfi melletted? bömböli fenyegetően. Milyen igazad van! szólal meg az asszonyka, és a meztelen férfihoz fordul: Tényleg, hogy is hívják magát? Miért szeretik a férfiak hátulról csinálni? Mert akkor nem kell hozzá jó képet vágni. Egy kiadós veszekedés után a férj egy nagy csokor virággal állít haza a felségéhez. Mi ütött beléd? kérdi az asszony. Vagy azt hiszed, most mindjárt szétteszem a lábam? Miért, váza nincs? Két nő beszélget: Képzeld! A férjem háromszoros impotens. Hogyhogy? Amikor leesett a lépcsőn, megsérült a pénisze, eltört az ujja, és összeharapta a nyelvét A feleség szemcseppet csöpögtet először a bal, majd a jobb szemébe, végül a lába közé. Mire jó ez? kérdi a férj. Szegény, ez is már régóta nem látott semmit válaszol az asszony. A szarukeretes szemüveg panaszkodik: A gazdám húsz évvel ezelőtt sohasem vitt az ágyba. Pedig akkor izgalmas dolgokat láthattam volna. Most bevisz. Olvasásra... Képzeld, tegnap fent volt nálam egy bomba nő, és a legrosszabb pillanatban megszólalt a farkam. Megszólalt? És mit mondott? Csütörtököt. Figyelj Aranka! Egyet mondok, kettő lesz belőle... Ugyan Ubul. Tegnap kettőt mondtál, és egy se lett belőle! Egy kisfiú ül a parkban a padon, és keservesen sír. Odamegy hozzá az éppen arra sétáló öregúr, és megkérdezi: Miért sírsz, fiacskám? Mert nem tudom azt csinálni a lányokkal, amit nagyfiúk.

121 121/249 Az öreg erre lehuppan mellé, és elkezd vele bőgni: Én sem tudom, fiacskám! Éltesebb urat vizsgál a doktor. Étvágya? Közepes. Bélműködése? Köszönöm, elég jó. Jól alszik? Igen. Mi van a potenciával? Fizetni még tudok... Mi növeli leginkább a szerelmi vágyat? Az emberiség sokféle bájitalt, szert kipróbált, de ezek közül csak egy bizonyult igazán hatásosnak: a pénz. Egy szociológus két idős férfit faggat, vannak-e még vágyaik, álmaik. Én gyakran ábrándozok arról, milyen jó lenne, ha részt vehetnék egy holdutazáson mondja az egyik. Az én álmom itt a Földön is valóra váltható lenne szól a másik. És mi lenne az? kérdi a szociológus. Azt szeretném, hogy még egyszer rám meredjen egy féltékenység miatt jogosan őrjöngő férj revolvere. A pesszimista férfi: Már megint nem áll fel. Az optimista férfi: Milyen szépen lóg. Iszonyúan részeg férfi ül az árok partján, és a farkához beszél: Tegnap te nem álltál fel, ma én nem fogok A nyolcvanéves milliomos megnősült. Fiatal lányt vett feleségül. Amikor az esküvő után magukra maradtak, a férj megkérdezte: Kedvesem... az édesanyád megtanított a szerelem titkaira? Nem. Ajaj! Micsoda pech. Én meg már elfelejtettem. 80 éves aggastyán elvesz egy 19 éves lányt. Nászéjszakán felmutatja három ujját. Ez azt jelenti, hogy háromszor fogjuk csinálni? Nem. Ez azt jelenti, hogy ezek közül választhatsz! Hallom, hogy a férjed megint merev részeg volt az este. Igen, de sajnos nem mindenütt. Már három hónapja udvarolgat nekem, Jenő. Eldönthetné végre, hogy mi a szándéka: feleségül akar venni, vagy mit Vagy mit.

122 122/249 Nézze Jenő! Meg kell mondanom, hogy a szívem más férfié. Nem baj Micike! Én megelégszem más szerveivel Mondd Micikém? Miért akarsz te mindenáron férjhez menni? Mert már unom a banánt. A népi mondások is tartalmaznak frivol rigmusokat: Adjon isten minden jót, minden lyukba jó dugót! Élt a szegedi alvégen egy heves természetű, szenvedélyes asszony, kinek ura belefulladt a Tiszába. A fiatal özvegy oly keserves siránkozást csapott, hogy a szomszéd asszonyok felváltva vigasztalták, s igyekeztek reményt csöpögtetni a lelkébe. Utóvégre a vérbő asszonyból kifakadt a bánat: Ne fárasszák magukat. Nem asszonyi, hanem férfivigasztalásra van nekem szükségem. Egy viccnek is tekinthető népi mondás: Legény, katona, pap, oda megy, ahol kap. Te Julis! Este gyere ki a kazalhoz, de bugyit ne vegyél, mert fontos közlendőm van. Az eladó lány arra kérte az édesanyját, hogy varrasson neki egy madaras selyemruhát, mert most ez a divat. Az anyja meg is csináltatta. Pár nap múlva aztán kérdezi tőle. No lányom! Mit szólt a vőlegényed az új ruhádhoz? Tetszettek rajta a madárkák? Igen anyám, de folyton a fészküket kereste. A székely gyerek ebédet visz az apjának a mezőre. Amikor odaér megkérdi: Édesapám, rokonunk nekünk a Gergő bácsi? Nem fia, nem rokonunk. Édesapám biztos, hogy nem rokonunk a Gergő bácsi? Biztos, biztos, de miért kérded? Csak azért, mert otthon fekszik az ágyban édesanyámmal. Hát akkor mégiscsak rokonunk, fiam. A gazda bikát akar vásárolni, s elviszi magával az állatvásárba a fiát is. Kiszemel egy állatot, s elkezdi markolászni, emelgetni a bika tökeit. A gyerek csodálkozva kérdezi: Hát ezt miért teszi, édesapám? Tudod, fiam, ha súlyos és kemény a bika töke, az azt jelenti, hogy egészséges, érdemes megvenni. Pár hét múlva éppen kint dolgozik az istállóban a gazda, amikor lélekszakadva rohan be a gyerek: Édesapám, jöjjön gyorsan, mert édesanyám meg akarja venni a levélhordót! Az orvvadász meglőtte az őzet, s hazavitte, de mivel félt a szomszéd feljelentésétől, elrejtette a bölcsőbe, a szalmazsák alá. A puskát pediglen szétszedte, a tusát az asszony szoknyája alá dugta, a csövet meg a saját nadrágja szárába. A szomszéd persze meglátta a vadat, és nyomban feljelentette az orvvadászt. Jött is a csendőr. Mivel a portán semmit sem talált, fűt-fát ígért a gyermeknek, ha megmondja, mit lőtt az apja. Csendőr bácsi, az egyik az édesapám lába közt, a másik az anyám szoknyája alatt van, s ha a kettőt összeteszik, olyat lőnek, ami bekerül a bölcsőbe.

123 123/249 A székely atyafi hosszabb időre elutazik. A feleségét, Etelt a komájára bízza azzal, hogy figyelje, nehogy megcsalja. Pár nap múlva látja a koma, hogy Etel egy katonatiszttel karöltve bemegy a Hotelbe. Rögtön rohan a postára, hogy táviratozzon: Kérem, sürgönyözni szeretnék! Mi lenne a szöveg? Írja gyorsan: Komám gyere haza, mert a feleségedet basszák! De kérem uram, ilyent nem lehet írni! Fogalmazza meg másképp. Hogyan? Líraian. Na, jól van. Akkor írja: Etel a hotelbe, Csücsül a fotelbe, Katona hitelbe Hatol be Etelbe, Textiláru lefelé, Hentesáru befelé, A szőrszálak összevissza, Baj van komám, gyere vissza! A székely asszony sírva támad a férjére: Te András! Úgy hallottam, a szomszéd leány terhes. Az az ő dolga! De úgy hallottam, hogy tőled! Az meg az én dolgom! Hát én most mit csináljak? Az meg a te dolgod! Megy a székely meg a fia a faluban, elérkeznek a kocsmához. Megszólal a székely: Bémenyek ide egy kicsinkét, ides fiam. Várjá meg idekünn! Bemegy a székely, eltelik egy óra, kettő, három. Úgy négy óra múltán kijön részegen a székely. Megszólal a fia: Idisapám, maga olyan, mint a kutya fasza! Hát oszt mér, ides fiam? Há mer igen könnyen bémegy valahova, oszt nehezen gyün ki! Gondolkodik a székely, vissza kéne vágni ennek a szemtelen gyereknek. Már majdnem hazaérnek, mikor megszólal: Ides fiam, te meg olyan vagy, mint anyád pinája! Hát oszt mér, idesapám? Há mer mennél nagyobb vagy, annál kevesebb örömem van benned! Az öreg székely este lefekszik aludni a fiával egy ágyba. Kis idő múlva megszólal az öreg: Mit csinálsz fiam itt a takaró alatt? Maszturbálok édesapám. Na, és jutottál már valamire? Hát még nem nagyon. Akkor talán próbáld meg a tiéddel! Áron bácsi megszokta, s nagyon szerette a falióra egyhangú ketyegését hallgatni. Egyik alkalommal azonban arra ébredt, hogy nem jár az óra. Erre megrángatta felesége dunnáját: Bori, te! No, mi az? ébred fel az asszony. Nem hallod? Áll a szerkentyű!

124 Akkor hát... Odaforduljak, apjuk? 124/249 Vasárnap délután a kapu előtt üldögélnek az öregek. Azt mondja a nyolcvanéves Áron bá': Amikor én húszesztendős legény voltam és megláttam egy bögyös-faros fehérnépet, hát úgy, de úgy elfogott a kévánság, hogy majd belehaltam. Tudjuk, Ábris bá', hogy nagy kujon volt kegyelmed. Minek is tagadjam... Most meg bármily szép fehérnép mellett elmehetek, észre se veszem a szépségét. Akkor, Ábris mondja egy velekorú a szemeddel van baj. Alighanem megromlott a látásod. A székely legény leánykérőbe megy a módos gazdához. Néhány pohár bor után azt mondja neki az apa: No, öcsémuram, nekem van három lányom. A legnagyobbik száz aranyat, és tíz hold földet kap hozományba. A második kétszáz aranyat, és húsz hold földet. A harmadik lányom púpos. Vele adok négyszáz aranyat, és negyven hold földet. Mit szól hozzá? A legény töpreng egy darabig, majd megszólal: Mondja gazduram, nincs olyan lánya, akinek két púpja van? János bácsi, maga itt a koronatanú! Igaz, amit a kislány állít, hogy a vádlottak közösültek vele a kukoricásban? kérdi a bíró. János bácsi hosszasan tűnődik, majd megvonja a vállát: Azt én bizony nem tudom bíró úr, vajon közösültek-e. Csak azt láttam, hogy basztak János bácsi UFO-t látott. Tolonganak a riporterek, hogy mégis mi történt? De ő csak szabódik, hogy nem tudja elmesélni, mert nincs hozzá megfelelő szókincse. A riporterek azonban hajthatatlanok, és tovább nyaggatják, hogy akkor mondja el a saját szavaival. Na, jó kezd bele a parasztbácsi. Hááát, az úgy vót, hogy este kinn szántok a barázdába. Kurva sötét vót. Egysze csak húúú! Mi a picsa? Oszt megint kurva sötét lett. Népdalgyűjtők próbálják rávenni János bácsit, hogy énekeljen nekik valamit. Az a baj, édes fiaim, hogy én jószerivel amolyan disznó nótákat ösmerek csak. Nem baj, János bácsi! Ahol disznó, ott mondja azt, hogy hüm-hüm. Ám legyen. Csavaros a, csavaros a hüm-hüm fasza... Józsi bácsi! Azt hallottam, hogy beszűkült a szókincse. Faszt! Három részeg fekszik az út menti árok szélén. Egyszer csak az egyik hatalmasat szellent. Egészségedre! mondja neki a társa. A harmadik, aki most kezd ébredezni, erre megszólal: Töltsetek nekem is. Mi az, ha egy férfi és egy nő ül egy padon? Közösülés. Te, Rozi! A jövő héten lesz az esküvőnk. Igazán adhatnál egy kis előleget! Elvből nem adok, mert ahány vőlegényemnek adtam, mindig visszament a parti. Legalább engedd megszagolni azt a drága micsodádat! Na jó, azt lehet! Jancsi megteszi, majd fintorogva kérdi:

125 Te, Rozi! Eláll ez még hét napig? 125/249 Az első éjszakán a fiatal férj így szól nejéhez: Okosan tetted, hogy az esküvő előtt ellenálltál nekem, különben sohasem vettelek volna el. Hja, saját kárán tanul az ember bölcselkedik a menyecske. Bűnös vagyok tisztelendő úr, bebújtam egy kazalba egy legénnyel. És mi történt? Le akart vetkőztetni? Á, dehogy is. Hát akkor? Fogdosott talán? Nem engedek én olyat! De lányom, hát akkor mit csinált neked? Gyereket. Két fiatalasszony arról beszélget a piacon, hogyan hódítják meg esténként a férjeiket. Azt mondja az egyik: Én levetem a bugyimat, elhúzom a férjem orra előtt, és máris majd megőrül értem. Kihallgatja a beszélgetést egy öreg nénike, s gondolja, ő is kipróbálja ezt a fortélyt. Hazamegy, leveti a bugyiját, és elhúzza a szunyókáló apjuk orra előtt. Az öreg erre felriad: Anyjuk! Hozd gyorsan a puskát, görény van a házban! A kis faluban elfogyott a kárpótlási földalap. Gazduram bánatosan baktat hazafelé, mert neki már nem jutott. Szótlanul lefekszik az asszony mellé, a két combja közé teszi a kezét, és azt sóhajtja: Nekem már csak ez a kis háztáji jutott. Az asszony felcsattan: Oszt még ezt sem tudja jól megművelni! Már gondolkodtam is, hogy be kellene vinni a közösbe! Jancsi jól megtekeri Juliskát. Mikor végeznek, foghegyről odaveti neki: Ha kilenc hónap múlva észreveszel valami különöset, azt nevezd Jankónak! És ha te veszel észre valami különöset, azt nevezd kankónak! Egy szép tavaszi napon Juliska kihajtja a bikát a rétre. Éppen ott legelteti Jancsi is a tehenét. Jancsi odamegy Juliskához, és leheveredik mellé a fűbe. Egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy a bika elkezdi hágni a tehenet. Mire Jancsi: Juliska! Mi lenne, ha én is azt csinálnám, amit a bika? Hát, te tudod, Jancsi. A te tehened... A falu plébánosa látja, hogy a 8 éves Juliska a főutcán terel egy kecskét. Hát te hová hajtod azt a kecskét? Viszem a bakhoz hágatni. A plébános elszörnyed, hogy egy kislányra bízzák az ilyet? Ejnye mondja rosszallóan hát nincs neked bátyád? De van tisztelendő úr, csak ő nem hág kecskét! Mezőgazdasági kiállításon az idős házaspár nézi a bikákat: Feleség: Mondja gondozó úr, ez milyen bika? Gondozó: Bronzérmes, asszonyom. Feleség: És tessék mondani az ilyen bika hányszor képes üzekedni? Gondozó: Legalább háromszor, asszonyom. Feleség: Na, hallod, apjuk! Következő állatnál a feleség: És ez milyen bika?

126 126/249 Gondozó: Hát ez kérem ezüstérmes bika. Feleség: És mondja, ez mennyit bír egy nap? Gondozó: Legalább négyet, asszonyom. Feleség: Na, hallod, apjuk! A következő az aranyérmes bika. Feleség: És ez mennyit bír egy nap? Gondozó: Ez talán ötöt is asszonyom. Feleség: Na, hallod, apjuk! Férj: És mondja gondozó úr? Ezek a bikák mindig ugyanazt a tehenet dugják? Gondozó: Nem uram, mindig másikat. Férj: Na, hallod, anyjuk! Egy házaspár sétál, miközben meglátnák egy tehéncsordát. A bika éppen meghágja az egyik tehenet. A házaspár is rákezdi, Mikor befejezik; látják, hogy a bika megint közösül. A feleség megszólal: Látod, drágám, a bika megint csinálja. Csináljuk mi is! Igen, de nem ugyanazzal a tehénnel! Az idős házaspár az aranylakodalom után ellátogat a szállodába, ahol nászútjukat töltötték. Az asszony megkérdezi: Mire gondoltál akkor azon a régi estén, drágám? Arra, hogy hülyére keféllek, és szárazra szopom a melled. Óóó! És mire gondolsz most? Hogy jó munkát végeztem. Kovácsné, akiben még dúl a szenvedély, zsörtölődve mondja az urának: Te, Jenő, amíg csak együtt jártunk, úgy viselkedtél, mintha minden szabad lenne, ami tilos Mostanában meg úgy teszel, mintha minden tilos lenne, ami szabad Még soha nem láttam ilyen jó babát lelkendezik a dajka. Egész éjszaka alszik anélkül, hogy akarna valamit. Na, legalább ebben hasonlít a férjemhez. Mi a férfiaknál az előjáték? Bekapcsolni a TV-t. Kovácsné panaszkodik a hitvesi ágyban: Korábban mindig megfogtad a kezemet az ágyban Kovács kinyúl a paplan alól, és megfogja az asszony kezét. Azután megcsókoltál Kovács odahajol, és megcsókolja az asszonyt. Aztán beleharaptál a nyakamba

127 127/249 Kovács felkel. Hová mész? kérdi meglepődve a felesége. A fürdőszobába. Hozom a fogamat. Kovács úr azt mondja a nejének: Reggelenként, borotválkozás után tíz évvel fiatalabbnak érzem magam. Mire az asszony: Nem tudnál néha este, lefekvés előtt borotválkozni? Az én férjem olyan a szexben, mint a vulkán. Olyan forró és heves? Fenéket! Évenként csak egyszer tör ki. Mi a különbség a férfi és a képeslap között? A lap mindig képes, a férfi viszont nem mindig képes. A táncesten így szól a békésen szemlélődő öregúr: Mit mosolyogsz rám te csibe, ott a sarokban. Tán még azt sem tudod mennyi a kétszer kettő! Dehogyisnem, tata. Nekem kevés, magának meg sok! Az öreg bácsi megnősül. Húszéves lányt vesz feleségül. Kajánul kérdik tőle: Öregember létére nem félt feleségül venni egy ilyen fiatal nőt? Miért féltem volna? Ez sem eszik többet, mint egy öreg. Ha az öreg férfi fiatal nőt vesz feleségül, örül az ördög, mert haszna lesz belőle. Ifjú menyecskét vett feleségül a vénecske nagygazda. Eleinte még megvoltak egymással, de később az asszony elkezdett zsémbeskedni, hogy ez sem jó, meg az a sem jó Megsokallta egyszer az öreg, s megkérdezte: Hallod-e te Eszter, minek duzzogsz minduntalan? Hát nincs meg mindened, amit szemed-szád kíván? De megvan biz édes uram Ám nekem nemcsak szemem és szám van! Válni akar az öregedő urától egy szép fiatal menyecske. A bíró megkérdezi tőle, mondja már el, miért elégedetlen az urával. A menyecske irul-pirul, hogy hát ő azt szóban elmondani nem tudja, mert restelli. Adjanak neki egy tollat, tintát, papirost, aztán majd leírja. Úgy is történik. Megkapja a tollat, papírost, elkezd írni, de úgy, hogy a pennát nem mártja meg a tintában. Észreveszi ezt a bíró, és rászól: Hogy akar írni fiatalasszony, ha nincsen tinta abban a pennában. Tisztelt Bíróság! Ilyesmi az én panaszom is... A falusi diák a városból hazatérve találkozott János bácsival. Huncutul érdeklődött: János bácsi, megy még? Megy még fiam, de ritkán. Hányszor? Egyszer. Hetente? Dehogy hetente! Évente! Úgy nyaranta! Ősz táján megint találkoztak a hegyen. A diáknak eszébe jutott: János bátyám, az idén nyáron volt?

128 Volt a fenét! Hát volt az idén nyár? 128/249 Egy idősödő úr meséli a barátainak: Be kell vallanom, én bizony megizzadok két szeretkezés között! Hogyhogy? Tudjátok, mindig közte van a nyár... A hetvenéves öregúr panaszkodik az orvosának: Doktor úr, az első még megy. A második már nehezebben. A harmadiknál már fulladok, és a negyediknél már meg kell állnom. Nem megy tovább. Ember! Örüljön, hogy a maga korában egyáltalán eljut a negyedikig. Persze doktor úr, csakhogy én az ötödiken lakom! Doktor úr, segítsen rajtam, ha lehet! Már elmúltam kilencven éves, de még mindig futok a szoknya után. De bácsika, az nem baj! Dehogynem! Szaladok utána, de már nem emlékszem, hogy miért A megözvegyült Pista bácsi 92 évesen újranősül. Asszonya, Juliska néni is betöltötte már a nyolcvanat. A nászéjszakán átnyúl az öreg a dunyha alatt, megfogja a felesége kezét, és így alszanak el. Másnap, harmadnap és negyednap is ez történik. Az ötödik nap Juliska néni megszólal: Ma ne kedvesem, mert nagyon fáradt vagyok. A szép és fiatal Éva férjhez megy egy gazdag öregemberhez. A barátnője elszörnyedve kérdi tőle: De hát ez rettenetes! Az egész életedet vele akarod leélni? Dehogyis. Csak az övét Drágám! hörgi a betegágyán az öregedő férj. ígérd meg nekem, hogy ha meghalok, nem adod össze magad más férfival! A fiatalasszony szipogva feleli: Megígérem, szívem. De mi legyen, ha meggyógyulsz. A 70 éves milliomos elvesz egy gyönyörű, 20 éves lányt. Ezt meg hogy csináltad öregem? kérdi a barátja az esküvő után. 90 évesnek hazudtam magam! Két barátnő találkozik. Azt kérdi az egyik: Hallottam, hogy feleségül mentél a 92 éves Pista bácsihoz! Mondd, hogy sikerült a nászéjszaka? Majd megszakadtunk mind a ketten! Megszakadtatok? Ezt hogy érted? Hát ő az erőlködéstől, én meg a röhögéstől! Ejnye Józsi bácsi, nem szégyelli magát? Ősz hajjal is a szerelmen jár az esze? Miért baj az? Attól hogy a tetőn hó van, a kályhában még ropoghat a tűz! A 80 éves Pista bácsi ellenőrző vizsgálaton vesz részt. Az orvosa mindent rendben talál, sőt megállapítja, hogy nagyon jó formában van. Megkérdezi Pista bácsitól, hogy élnek-e még házaséletet a feleségével. Jaj, hát az asszonynak nincs már kedve hozzá feleli az öregúr.

129 129/249 De azért én gondoskodom magamról. A múlt héten például három nővel is volt dolgom, és nem akarok hencegni egyik sem volt több harminc évesnél! Pista bácsi, a maga korában! csodálkozik az orvos. Remélem, azért nem felejtkezik el az óvatosságról! Lehet, hogy öreg vagyok doktor úr, de azért nem vagyok szenilis! Mindegyiknek hamis nevet és telefonszámot adtam meg! Az öregúr elmegy az orvosához. Vizsgáljon meg doktor úr mondja, mert a jövő héten lesz az esküvőm. Az orvos tudta, hogy a bácsi már 83 éves, ezért igencsak elcsodálkozott. Mi a fenének akar maga megnősülni ebben a korban? Akar a nyavalya hangzott a válasz. Muszáj. Doktor úr, a felségem harminchét évvel fiatalabb, mint én. Jó esetben lehet nekünk gyerekünk? Jó esetben nem, de ha pechje van, akkor lehet A 80 esztendős Kohn 18 éves felesége nagy meglepetésre gyermeket szül. Elmegy az öreg a rabbihoz és megkérdezi: Hogy lehetséges ez, rabbi? Hallgass csak ide mondja némi töprengés után a rabbi. Elmesélek egy példázatot. Sétál a sivatagban egy öregember, egy szál napernyővel a kezében. Hirtelen csak ott terem előtte egy hatalmas oroszlán. Az öreg maga elé kapja a napernyőt, mint egy puskát, és azt mondja: Durr! Az oroszlán abban a pillanatban holtan rogyik össze... Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy az öreg háta mögött jött egy fiatal vadász, egy nagyon jó puskával, és éppen abban a pillanatban lőtt Öreg ember, nem vén ember: Doktor úr, megnősültem! újságolja egy öregúr az orvosának. Gratulálok! Mennyi idős a felesége? 25 éves, és gyereket szeretne. Az igazán nagyszerű. Azt hiszem, felvehetne egy albérlőt. Néhány hónappal később: Doktor úr, gyermeket vár a feleségem, de már az albérlő is terhes. Két öregúr találkozik: Képzeld a múlt héten volt az esküvőm. Gratulálok, és kit vettél el? Egy tizennyolc éves lányt. Meg vagy te őrölve? mondja a másik. Gondolkozz egy kicsit! Te most hatvan vagy, ő tizennyolc. Mi lesz tíz év múlva, mikor te hetven leszel, ő pedig huszonnyolc? Na és? De húsz év múlva te nyolcvan leszel, ő meg harmincnyolc. Mit csinálsz akkor? Elzavarom azt a vén csoroszlyát. Az özvegy öregúr bejelenti a családjának, hogy nősülni akar. És kit fogsz elvenni, nagyapa? Kérdezi az egyik unoka. Van egy csinos lány Tizennyolc éves Ej tata, nem gondolod, hogy túl fiatal hozzád? Azt hiszem, igazatok van. Ha gondoljátok várhatok még egy-két évet! Egy hideg téli éjszakán a 80 éves Józsi bácsi így szól fiatal feleségéhez:

130 130/249 Mondd, szívem, akarsz egy jót dugni? Igen szól lelkesen az asszonyka. Na, akkor dugd ki a lábad a paplan alól. Majd meglátod, milyen jó lesz utána visszadugni. Két öregúr üldögél a nyugdíjasház kerti padján. Egyik odafordul a másikhoz, és így szól: Te Béla, én 83 éves múltam, és tele vagyok kínokkal és fájdalmakkal. Tudom, hogy te is korombeli vagy. Te hogy érzed magad? Én úgy érzem magam, mint egy újszülött. Valóban? Mint egy újszülött? Igen. Nincs hajam, nincs fogam, és azt hiszem bevizeltem. Egy nő felkeresi az orvost, mert a férje régóta impotens. Hátha van valami csodaszer. A doki elővesz három pirulát, és a lelkére köti, hogy egyszerre csak egyet adjon be a férjének. Másnap a nő talpig feketében érkezik a rendelőbe: Doktor úr kérem, segítsen! Mi történt? Az az igazság, hogy a férjemet reménytelen esetnek tartottam, ezért egyszerre két pirulát adtam be neki Ugye meghalt a szerencsétlen? Kétórányi kemény szex után igen. Most akkor mit tehetek én? Segítsen lecsukni a koporsót. Na, bevált a potenciaerősítő gyógyszer, amit felírtam? Doktor úr, tökéletesen. Mintha kicseréltek volna! A felesége is elégedett a teljesítményével? Azt nem tudom, mert azóta nem voltam otthon... Feleség a férjnek reggel 9 órakor: Drágám. Ne süssek neked egy finom rántottát? Köszönöm, de nem kérek. Ez a Viagra elvette az étvágyam, nem vagyok éhes. Feleség a férjnek délután 1 órakor: Drágám, ne csináljak valami finom ebédet neked? Köszönöm, nem vagyok éhes. Ez a Viagra teljesen elvette az étvágyam. Este 6 óra: Kedvesem, nem ennél egy kis húslevest? Á, nem. A Viagra teljesen elvette az étvágyam, egyáltalán nem vagyok éhes. Azért egy kicsit lemászhatnál rólam! Én már majdnem éhen halok... Két lány az autóstoppos kalandjairól beszélget. Azt mondja az egyik: Minden autós egyforma! Szerintem nem. Van, aki védekezik... Egy csinos lány leint egy luxusjárgányt az M7-esen: Elvinne Siófokig? Igen, de ugye tudja mi az ára? Belekalkuláltam, és inkább 20 centi a lábam között, mint 20 kilométer a talpam alatt. A rendőr megállítja a sötétben bicikliző Micikét, mert nincs kivilágítva a kerékpárja.

131 131/249 Kisasszony, meg kell büntetnem a közlekedési szabályok megsértése miatt mondja a rendőr, és lábujjhegyen ingadozva megrántja a nadrágszíját. Jaj drága biztos úr, nem lehetne valahogy másként elintézni a dolgot? Nekem nincs pénzem mondja kacéran a lány. De, lehet róla szó, csillan fel a rendőr szeme, és már húzza is le a sliccén a cipzárt. Mire Micike méltatlankodva mondja: Már megint ez a csúnya szonda...! A szokás hatalma: A részeg kamionost megállítja a rendőrnő. A sofőr letekeri az ablakot, és kiszól. Na, mennyi lesz? Ötezer válaszolja a rendőrnő. Na jó, de gumival, vagy gumi nélkül. A feleség hazajön a gépjárművezetői vizsgáról. A férje kérdezi: Na, mi van? Meghúztak? Mire az asszony csillogó szemmel felel: Hárman is, de átmentem! Kovács az éjszakai lokálban már órák óta szemez egy hosszú combú nővel, aki a bárpultnál ücsörög. Végül erőt vesz magán, odamegy hozzá, és azt kérdi: Mondja, hajlandó lenne egy vadidegen férfival is hazamenni? Soha mondja az erényes hölgy. Soha, drága, öreg barátom Ketten állnak egy szálloda recepciójánál, egy férfi és egy nő. Ahogy a férfi megfordul, a könyöke véletlenül a nő mellének ütközik. Udvariasan elnézést kér: Ó, ne haragudjon! Ha a szíve is olyan lágy, mint a keble, akkor biztosan meg fog nekem bocsátani... Mire a hölgy: Uram, ha a farka is olyan kemény, mint a könyöke, akkor a szobaszámom: 264-es! Mit hallok Kovács. Maga megházasodott? És milyen az asszony? Nagyszerű teremtés! Az ágyban szerető, a konyhában szakácsnő, a társaságban pedig királynő. Néhány hónap múlva Szabó is megházasodik, s találkozik Kováccsal. Nos Szabó, a maga asszonya is olyan, mint az enyém? Majdnem. Az ágyban olyan, mint egy szakácsnő, a konyhában, mint egy királynő, és a társaságban úgy viselkedik, mint egy szerető... Gyönyörű monokinis nő úszik a Balatonban. A partról egy férfi már régóta figyeli, s amikor a hölgy közelebb ér, megszólítja: Kisasszony, meg tudná mondani, hány fokos a víz? Nézze uram! ráncolja szemöldökét a hölgy. Engem kurvának már néztek, de hőmérőnek még soha!

132 132/249 Két apáca sétál az utcán éjszaka. Egyszer csak előugrik két férfi az út menti fa mögül, és letámadják őket. Az első apáca felpillant az égre, és így szól: Bocsáss meg nekik Atyám, nem tudják mit csinálnak. Erre a másik apáca: Ez nagyon is tudja! Az apáca vonaton utazik. A fülkében egy fiatal, jól öltözött nő ül vele szemben. A hölgyön gyönyörű bunda van. Az apáca nem bírja levenni a szemét róla. Egy idő után megszólal: Elnézést asszonyom, hogy megszólítom, de olyan szép a bundája. A nő elmosolyodik: Tudja nővér, egy forró éjszaka emlékére kaptam. Az apáca hosszan elgondolkodik. Közben a nő leveszi a bundáját, és kivillan alóla egy gyönyörű brill nyakék. Az apáca ezt is bámulja egy darabig, majd ismét megszólal: Nagyon szép a nyaklánca is! Ah, kis csecsebecse, egy emlékezetes éjszaka után kaptam. Az apáca megint eltöpreng. Este a kolostorban ül a cellájában, amikor hármat kopognak az ajtón. Erre kikiabál: Menj a francba a mentolos cukorkáiddal! Az apáca kihallgatásra jelentkezik a kolostort vezető katolikus papnál: Atyám, szeretnék prosti lenni! Tessék? Hogy mondtad, lányom? Szeretnék prostituált lenni. Ó, hála Istennek, először úgy értettem, hogy protestáns szeretnél lenni... Három hajótörött úszik a tengerben. Egyszer csak meglátnak egy hajót. Örülve a megmenekülésüknek odaúsznak, de a hajón apácák utaznak, és csak úgy engedik fel őket, ha levághatják a nemi szervüket. Az egyikük már nem bírja tovább. Felszáll, és nem sokkal ezután rövid ordítás hallatszik. Telikmúlik az idő, a másik is elfárad. Felkéredzkedik, majd fájdalmas, hosszú ordítás hallatszik. Lassan a harmadik is elfárad, és ő is felmegy. Sajnos a maga nemi szervét is el kell távolítanunk mondja a főnővér. Rendben van, de megkérdezhetem, hogy miért ordított az első rövidet, a második meg hosszabbat? Megkérdeztük, hogy mi a foglalkozásuk. Az első azt mondta, hogy favágó, annak fejszével csaptuk le, a második asztalos, ezért neki legyalultuk. Erre a férfi elkezd vigyorogni. Hát maga minek örül annyira? Én cukrász vagyok. Mire elszopogatják, majd csak kikötünk valahol. Egy idős hölgy bement a Kanadai Nemzeti Bankba, és csaknem 200 ezer dollárt borított az asztalra. Az elnök kíváncsian kérdezte?

133 133/249 Megtudhatnám, honnan van ez a sok pénz? Fogadásokból. Miféle fogadásokból? Például fogadok önnel 25 ezer dollárba, hogy az ön heréi szögletesek. Nevetett az elnök, és természetesen fogadott. Tudta, hogy semmit sem kockáztat, és sokat nyerhet. Másnap reggel pontosan 10 órakor az idős hölgy megjelent az elnök irodájában egy ügyvéddel. Bemutatta az elnöknek, majd megismételte a fogadási ajánlatát. Az elnök elfogadta. Ezután a hölgy megkérte, hogy vesse le a nadrágját, hogy mindannyian láthassák. Az idős hölgy egészen közelről rámeredt a herékre, majd megkérdezte, hogy megfoghatja-e. Az elnök egy darabig habozott, majd így szólt: 25 ezer dollárért joga van teljes bizonyosságot szerezni, hogy nem szögletesek a heréim. Ekkor vette észre, hogy a hölgy ügyvédje csendben elkezdi verni a fejét a falba. Mi a fene van az ügyvédjével kérdezte az elnök. Semmi, semmi felelte a hölgy. Csak tegnap fogadtam vele 50 ezer dollárba, hogy ma reggel 10 órakor a Kanadai Nemzeti Bank elnökének golyói a kezemben lesznek. Marx egy éjszaka a hitvesi ágyban magához húzza a feleségét, és szenvedélyesen a fülébe súgja: Drágám, kigondoltam valami merőben szokatlant és újat. Nem bánom súgja vissza az asszony, csak ne csináljunk belőle rendszert! A II. világháború alatt is születtek erotikus viccek: Hallotta Kovács úr, Berlinben már arra is rendeletet hoztak, hogy a nők fekete bugyit viseljenek. Na, de miért? A gyakori bombázások miatt el kell sötétíteni a szórakozóhelyeket. Erotikus vicc a sztálini érából: Mit csinál itt az elvtársnő, éjjel az utcán? Kenyeret keresek. Igen, akkor mutassa a kenyérjegyét! Hallottad, a Kreml padlásán herélik a galambokat. Miért? Hogy el ne csesszék a békét. Hallotta, hogy a Micit államosítják? Hogy lehet az? Több mint száz férfit foglalkoztat. Milyen volt a szovjet szex? Na, milyen? Hazament a Szása, leborította a földre az állótükröt, és ráhasalt. Ilyenkor felül volt a Szása, és alatta a Mása. Mi az orosz gruppenszex? Két orosz egy csecsen... A II. világháború alatti zabrálások után az oroszok még évtizedekig fosztogatták az országot. Eleinte háborús jóvátétel címén, később meg csak úgy, megszokásból. Brezsnyev és Kádár egymás mellett pisilnek. Brezsnyev odaszól: Miért takarod annyira, láttam én már ilyet! Mert amit ti megláttok, annak mindjárt követelitek a felét!

134 134/249 A Rákosi éra politikai vicceinek egyike: Egy úr jelentkezik az illetékes hivatalban, hogy engedélyt kérjen névváltoztatásra. Hogy hívják? Szaros Mátyásnak. Ez valóban rosszul hangzik, mire óhajtja változtatni? Szaros Mártonra. A téesz állatgondozója, az egyébként remek szakember Pista bácsi rettenetesen csúnyán beszél. Besiet például a téeszirodába, s nem törődve az ott dolgozó nőkkel, bekiabál az elnöknek: Elnök elvtárs, a bika megbaszta a fehér tehenet! Ejnye, Pista bácsi szól rá az elnök, vigyázzon egy kicsit a nyelvére! De legközelebb, amikor egy téeszgyűlésen találkoznak, Pista bácsi megint átkiált az emberek feje fölött. Elnök elvtárs, a bika megbaszta a fehér tehenet! Egyszer bejelentik, hogy Kádár elvtárs fogja meglátogatni a téeszt. Az elnök behívatja Pista bácsit. Ide hallgasson, Pista bácsi! Holnap Kádár elvtárs látogat hozzánk, tudja ő nagyon szemérmes ember, úgyhogy nem szeretnék semmilyen csúnya szót hallani magától. Ha a bika meg... szóval megint csinál valamit a fehér tehénnel, akkor maga mondja azt, hogy elnök elvtárs, meglepetés érte a fehér tehenet... És én ebből tudni fogom, mi történt. Másnap megjön Kádár a kíséretével. Maga az elnök vezeti végig őket a téeszen. Az istállónál járnak, amikor Pista bácsi kilép, és hangosan odaszól: Elnök elvtárs, meglepetés érte a fehér tehenet... Mert a bika a tarkát baszta meg! Kádár és Brezsnyev vitatkoztak, hogy melyik erősebb, a bika vagy a tank. Kádár azt állította, hogy a bika, Brezsnyev szerint viszont a tank. Nem tudják eldönteni, hogy kinek van igaza, ezért elhatározzák, hogy próbát tesznek. Szembe állítanak egy magyar bikát és egy orosz tankot, de mielőtt megkezdődne a viadal, Kádár odamegy a bikához, és valamit súg a fülébe. Összeugrasztják a feleket, és a dühös, megvadult bika percek alatt agyontapossa a tankot. Hát ez hihetetlen, ha nem látom a saját szememmel, soha sem hiszem el ámuldozik Brezsnyev. De áruld már el Jánoskám, hogy mit súgtál előtte a bikának. Csak annyit mondtam neki, hogy 1945-ben ezek vitték el a teheneket. Az NDK-ban élők nagyon utálták moszkvahű, vonalas vezérüket. Indulataikat a róla szóló viccekkel vezették le: Brezsnyev horgászik, és kifog egy aranyhalat. Dobjál vissza, kérlek mondja a hal, és én három kívánságodat teljesítem. Brezsnyev visszadobja a halat, és elmorfondírozik. Milyen kívánságom lehetne? Hiszen megvan mindenem... Nem mondom, egy jeges koktél jól jönne ebben a kánikulában. Abban a pillanatban előtte a csillogó, jeges ital. Brezsnyev megkóstolja. Finom ez a koktél, elkortyolgatom, aztán hazamegyek az én Nyinámhoz. Jó asszony, de kövér és öreg... Bizony szívesebben lennék Sophia Lorennel. Abban a pillanatban ott terem bikiniben az olasz filmcsillag. Hát igen, sokkal jobb, mint Nyina. De, hogy tudjak vele valamit kezdeni, kellene egy merev fasz. Abban a pillanatban ott terem előtte Erich Honecker. Hruscsov utol akarja érni a Nyugatot. Egyik tanácsadója javasolja, hogy állítsák vissza a nyilvános házakat Moszkvában. A pártfőtitkár megfogadja a tanácsot, és utasítást ad az embereinek, keressenek ehhez alkalmas személyzetet. Egy idő után eszébe jut, hogy a parancsát alighanem elsza-

135 135/249 botálták. Maga elé rendeli a vétkes mulasztókat. Nem tudtunk érvényt szerezni az akaratának Hruscsov elvtárs jelenti a megszeppent központi bizottsági titkár. Pedig higgye el, mindent elkövettünk. Megszereztük az NKVD 16 -től a régebbi nyilvános házak prostituáltjainak névsorát. Felkértük a már nyugdíjazott tábornoki kar tagjait, jelentsék írásban, mely hölgyekkel voltak leginkább megelégedve. Meghívtuk eszmecserére a művészeti szövetség vezetőit Na, és senkit sem tudtak ajánlani? kérdezi türelmetlenül a pártfőtitkár. Dehogynem Hruscsov elvtárs, dehogynem Meg is kerestük őket, kivétel nélkül. De mindegyik azt mondta, hogy ez szocialista körülmények között nem megy. Lám, lám mondja Hruscsov őszintén elérzékenyülve. Ebben is megmutatkozik a szocialista rendszer erkölcsi fölénye. Ők nem erre hivatkoztak Hruscsov elvtárs magyarázza a központi bizottság titkára. Azt mondták, hogy a szocialista kuplerájban szükség van egy függetlenített pártitkárra, egy függetlenített Komszomol 17 titkárra és egy függetlenített szakszervezeti titkárra. Aztán kell ugye személyzetis, utazási felelős, továbbképzési megbízott Ki fog itt baszni? Az idegenforgalom felvirágoztatása érdekében Brezsnyev utasítást ad az első sztriptízbár létrehozására Moszkvában. Az éjszakai szórakozóhely megnyílt, egy hétig működött, de utána be kellett zárni érdektelenség miatt. Brezsnyev hívatja a bár vezetőjét és felelősségre vonja. Az illető magyarázkodik: A berendezés a legkorszerűbb volt, a legkiválóbb nyugati italokat szolgáltuk fel, és a táncosnők közül is a legmegbízhatóbbat választottuk ki: 35 éve párttag. Az 1950-es évek közepén hozzánk is elért a nyugati mulatókban nagy sikert aratott új műsorszám, a sztriptíz híre. Fenékpusztán is nagyon izgatta a falu funkcionáriusait a meztelenre vetkőző nők látványa, ezért elhatározták, hogy megvalósítják a szórakoztatásnak ezt a módját. Összeült a község vezetősége. Úgy döntöttek, hogy a helyszín a falu kultúrháza lesz. Utána azon vitatkoztak, hogy ki mutassa be azt a bizonyos nyugati látványosságot. Hosszas tanakodás után a választás Kondás Jánosné 52 éves özvegyasszonyra esett. Kondásné ugyan már nem fiatal, de 235%-ot teljesít a téeszcsében 18, mint fejőnő. Hosszas agitációval rábeszélik az asszonyt, hogy vállalja a fellépést. Végre elérkezik a nevezetes este. Megszólal a zene (a Volga-parti esték). Bejön Kondásné. Elkezdi levetni magáról a melegítő felsőt, a melegítő alsót, a barhetbugyogót, majd a kombinét és a melltartót. Amikor ott vonaglik egy agyonmosott, kinyúlt bugyiban a nézőtéren a párttitkár oldalba böki a tanácselnököt: 16 Szovjet államvédelmi hatóság 1943-ig 17 A szovjet kommunista ifjúsági szövetség rövidített neve 18 termelő szövetkezeti csoport

136 136/249 Nem értem mit esznek ezen a sztriptízen a nyugatiak? Mi a különbség az amerikai és az orosz bikini között? Az amerikai nem térdesedik ki. Mi a különbség Kennedyné és Hruscsovné között? Kennedyné csupa csipke, csupa báj. Hruscsové csupa picsa, csupa háj. A kommunista diktatúra évtizedei alatt ez is politikai viccnek számított: Kohn és Grün szinte egy időben nyitnak bordélyházat. Kohn évente lecseréli a berendezést, újabbnál újabb bútorokkal rendezi be a szobákat, mégis Grün boltja megy jól. Kohn pár év alatt tönkremegy, Grün viszont meggazdagodik. Nem érti a dolgot, ezért elmegy a dúsgazdag barátjához, és megkérdi: Te Grün, mitől megy neked olyan jól a bolt? Az ágyaid lassan szétesnek, a tükrök kopottak, repedezettek, nálam viszont minden vadonatúj A nők is? kérdi Grün. Nem, azok állandóak. Na látod! Egy kuplerájban, ha nem megy a bolt, nem a bútorokat kell kicserélni, hanem a lányokat. Szergely Szergejevics nagy nőcsábász hírében állt a kolhozban. Örökké kalandjainak zaftos részleteivel szórakoztatta a munkatársait. Ezért a brigád előfizette számára a Szovjet Nők lapját. A képes hetilap ugyanis éppen pályázatot hirdetett, hogy ki ismeri legjobban a szovjet nőket. A mi Szergelyünk ezen a pályázaton biztosan nyerni fog gondolták. A nagy szájhős hétről hétre be is küldte a válaszokat a feltett kérdésekre. Izgatottan várta az eredményhirdetést, de a nyertesek között nem szerepelt a neve. Mérgében szabadságot vett ki, felutazott Moszkvába, és bement a szerkesztőségbe reklamálni: Nézze csak Szergely Szergelyevics, veszi elő a leveleket a szerkesztő. Az első kérdésünk az volt, hogy a Szovjetunióban hol a legfeketébbek a nők? A helyes válasz az lett volna, hogy a Kaukázusban. És mit írt maga? A második kérdés így hangzott. Melyik asszonyaink legfontosabb szerve. Természetesen a Nőszövetség. Ezzel szemben maga mit válaszolt? Aztán itt a harmadik kérdés: Mire vágynak legjobban a szovjet nők? Világos, a békére. De mit válaszolt maga? A szovjet és az amerikai elnök egy hétre titkárnőt cserél. Egy hét eltelte után az amerikai elnök megkérdezi csinos, szőke titkárnőjét: Na, milyen volt? Kellemetlenül éreztem magam, mert az volt a kifogás, hogy túlságosan rövid a ruhám. Az elnök rácsap a lány szexis fenekére: Akkor vegyél fel még rövidebbet, hogy minél többen csodálhassák a bájaidat. A szovjet elnök is megkérdezi, hogy mi volt a tapasztalat. Nem éreztem magam jól, mert túl hosszú volt nekik a ruhám. Akkor miért nem vettél fel rövidebbet? Az nem lehetett, mert akkor kilátszott volna a pisztolyom meg a tököm. Diplomáciai fogadás Párizsban. Az egyik politikus mellett gyönyörű szőke nő ül. A politikus elkezdi simogatni a nő térdét az asztal alatt. Mire mély hangon megszólal a szőke: Pillája se rebbenjen, ha följebb nyúl. A C32-es ügynök vagyok. Amíg férjeik az ENSZ ülésén tanácsoznak, a diplomatafeleségek bevásárló körútra indulnak a nagyvárosban. Egy üzletben azt mondja az angol hölgy:

137 137/249 Kérek ebből a szép bugyiból hét darabot. Miért pont hetet? A hét minden napjára egyet-egyet... A francia nő is vásárol: Én csak hatot kérek, mert vasárnap otthon van a férjem is, és akkor jobb, ha nincs rajtam bugyi... Az orosz nő is megszólal: Én tizenkettőt kérek. A másik kettő csodálkozva néz rá, és ő magyarázni kezdi: Január, február, március... Ivan Ivanovics odaszól a kisfiának: Vologya! Szaladj le az újságoshoz, és hozzál nekem egy Pravdát, magadnak egy Pionyirszkaja Pravdát, anyádnak pedig egy De Iván szól közbe az asszony. Minek ez a pazarlás, amikor ott van a tévé. Jó feleli az apa. Szóval hozzál nekem egy Pravdát, magadnak egy Pionyirszkaja Pravdát, anyád pedig törölje a seggét a televízióval. Miért akar az ellenzék a kormányelnöknek Viagrát küldeni? Ettől remélik, hogy feláll és elmegy... Mi a legjobb tojásfesték? A rúzs. Tréfás húsvéti locsolóversek: Van énnékem két tojásom, Ami nincs kifestve, Ha én azzal meglocsollak, Elmész rögtön gyesre 19! Húsvét másnapjára Az a kívánságom, Hogy estére legyen rúzsos Mind a két tojásom. Tata felől jön a gőzös, Meglocsollak, ahol szőrös! Fel a szoknyád, le a bugyid, Hadd locsoljam meg a nyuszid! Mi a különbség a nők combja és a tarhonya között? Semmi. Mind a kettőt két tojással gyúrják. Mi a különbség a tyúk és a nő között? A tyúk tíz tojáson is megül, de a nő már kettőn ugrál. Mogyorós banánkuglóf Hozzávalók: 19 gyermeknevelési segély

138 138/249 2 mogyoró 1 jókora banán 2 jól formált láb 2 kar 2 tejtartó 2 mámoros szem 1 szőrrel koszorúzott tepsi Elkészítés: Nézzünk bele mélyen a szemekbe, és gyöngéden válasszuk szét a lábakat. Dagasszuk a tejtartókat addig, amíg a tepsi jó csúszós lesz. Adjuk hozzá a banánt, majd dobjuk rá a mogyorókat. Passzírozzuk be az egészet addig, ameddig a banán elkrémesedik. Mikor elkészültünk, mossuk meg a szerszámot, de a tepsit már ne nyaljuk ki. Ha a kuglóf a tepsiben véletlenül elkezd puffadni, legjobb, ha meglépünk a városból. Dolgozatírás közben síri csend van az osztályban. Pistike odasúgja Petinek: Látom a tanító néni térdét. Meghallja a tanító néni: Szemtelen kölyök! Azonnal hazamész, és két napig ne gyere az iskolába. Pár perc múlva Peti súgja Mórickának: Látom a tanító néni combját. Ezt is meghallja a tanító néni: Te is hazamész, és ne lássalak egy hétig! Megint csend van a teremben. Egyszer csak Móricka összerakja a holmiját, és szó nélkül elindul hazafelé. Móricka, te hová mész? kérdezi a tanító néni. Én olyat láttam feleli Móricka, hogy az idén már nem jövök iskolába. Mit csinálsz ott a hátsó padban Móricka? Vagy ne kérdezze a tanító néni, vagy vegyen a miniszoknyája alá bugyit. Új tanárnő érkezik az iskolába. Az első nap után kiborulva megy be az igazgatóhoz: Igazgató úr, nem bírok az egyik gyerekkel, állandóan azt ismételgeti, hogy: Megbaszlak, megbaszlak...' Melyik az, az a kis vörös, az első padban? Igen, az az. Na, az meg is fogja... Így szól a tanárnő az osztályban: Na, ki tud mondani egy óhajtó mondatot? Móricka majd kiesik a padból, annyira jelentkezik. Felszólítják, és ezt mondja: Ó, bárcsak franciázhatnék egyet a tanárnővel, aztán meg dugnánk három akkorát, hogy kétfelé állna tőle a fülünk! A tanárnő elordítja magát: Kifelé! Móricka lehajtott fejjel elindul kifelé. Mire a tanárnő: Ne te! A többiek! Matekórán a tanárnő kérdezi a diákokat: Ha három veréb ül a fán, és egyet lelövünk, hány marad az ágon? Pistike jelentkezik: Egy sem, mert a többi elrepül.

139 139/249 Hát ez így matematikailag nem helyes Pistike, de a logikádat értékelem. Tanárnő! Én is kérdezhetek valamit? Kérdezz csak Pistike. Három nő fagyit eszik az utcán. Az egyik harapja, a másik nyalja, a harmadik szopja. Melyik a férjes asszony? A tanárnő gondolkodik. Hát, amelyik szopja. Sajnos nem, hanem amelyiknek az ujján karikagyűrű van, de a logikáját értékelem. A tanító néni felteszi a kérdést az órán: Mi az? Zöld és ugrál? Móricka jelentkezik: Béka. Helyes, de lehetne szöcske is. A következő kérdés: Barna és négy lába van? Mondd Móricka! Őzike! Helyes, de lehetne szarvas is így a tanító néni. Tanító néni! Lehetne nekem is egy kérdésem? Tessék Móricka. Amikor a tanító néni a szájába veszi nagy és kemény, amikor kiveszi kicsi és puha. Mi az? Válasz helyett a tanító néni lekever egy nagy pofont Mórickának. Erre Móricka vigyorogva megjegyzi: Helyes, de lehetne rágógumi is. A nagylány megkérdezi az anyjától, hol jön ki a gyerek. Pontosan ott kislányom, ahol a fiú kilenc hónappal korábban betette. A lány eltűnődik. És mondd anya, nem rúgja ki a fogaimat? A kisiskolások sétálnak a lovardában. Egyszer csak a csődör elkezdi hágni az egyik kancát. Tanító néni! Mi az ott a ló alatt? Kérdezi az egyik gyerek. Hát őőő szóval Ááá, az semmi Erre Móricka. Büdös kurva. Ennek már a lófasz is semmi! Papa, mi az ott, ami csüng a lovacskának? Az a fasza, kisfiam, azzal bassza a többi lovacskát. De nem illik ujjal mutogatni! Pistike benyit a fürdőszobába, ahol anyja zuhanyozik. Rámutat anyja nemi szervére: Anyu, mi az? Az? Sündisznó. Pistike csodálkozik: És nem szúrja a puncidat? Móricka szülei szeretkezni akarnak, de nem tudják hová küldeni a gyereket. Azt mondja neki az apja: Móricka! Állj ki az erkélyre, és számol be róla, mit látsz az utcán. Móricka kiáll az erkélyre: A szomszéd most vitte le a szemetet. Jenő bácsi sétáltatja a kutyáját. Pisti szülei pedig dugnak. Erre felnéz az apja:

140 140/249 Hát ezt meg miből gondolod? Onnan, hogy Pistike is kinn áll az erkélyen. Egy kisfiú ír a Jézuskának, amiben tízezer forintot kér, hogy ajándékot vegyen a szüleinek. Megcímezi a levelet, és bedobja a postaládába. A postások felfigyelnek a különös levélre, és mivel ilyen címzett nem létezik, felbontják. Nagyon meghatódnak. Gyűjtést szerveznek a kollegák körében. Össze is jön ötezer forint. Borítékba teszik, s a feladó rovatban beírják: Jézuska. A kisfiú nagyon boldog, köszönő levelet ír, amit szintén felbontanak a postások. Kedves Jézuska! Igazán nagyon köszönöm neked, hogy teljesítetted a kérésemet. Most már biztosan tudok ajándékot venni, bár nem azt, amit szerettem volna. A köcsög postások ugyanis lenyúlták a pénz felét Pistike az új elektromos vasútjával játszott, amit karácsonyra kapott. Anyja éppen a konyhában mosogatott. Egyszer csak hallja, hogy a vonat megáll, a fia meg elkiáltja magát: Hé, faszfejek! Ha le akarnak szállni, gyorsan húzzák le a belüket! Azok a seggfejek meg akik fel akarnak szállni mozogjanak, mert mindjárt indulunk. Az anyja szóhoz sem jut a döbbenttől. A mosogatást abbahagyva, berohan a nappaliba, és ráförmedt a fiára: Ebben a házban nem beszélünk így fiatalember! Most pedig mars a sarokba térdepelni, és gondolkozz el a viselkedéseden. Két órával később Pistike visszatért, és újra játszani kezdett a vonattal. Anyja hallotta, hogy a vonat újra megállt, és a fiú így szólt: Azoknak akik most leszállnak, szeretettel megköszönjük, hogy velünk utaztak. Ne felejtsék el magukkal vinni a poggyászukat! Akik most szállnak fel, kérem tegyék csomagjaikat az ülés felettitartóra. Hamarosan indulunk. Az mama rettentően büszke volt, örült, hogy használt a fegyelmezés, a fiú azonban így folytatta: Azok pedig, akik ki vannak akadva a két órás kibaszott késés miatt, reklamáljanak a büdös kurvánál a konyhában. Két egymás melletti borbélyszékben borotválják a nem túlzottan jó viszonyban levő Kovácsot és Szabót. Amikor Kováccsal végez a fodrász, megkérdezi: Kölnit parancsol az arcára? Isten ments! Valahányszor bekennek vele, otthon a feleségem mindig azzal fogad, hogy: Fiacskám, már megint olyan az illatod van, mintha a bordélyházból jöttél volna. Közben Szabó borotválását is befejezi a borbély. Természetesen őt is megkérdezi: Parancsol kölnit? Nekem adhat mondja flegmán Szabó, az én feleségem nem tudja, milyen illat van a bordélyházban. Isten és a tízparancsolat. Mózes lejön a hegyről, és azt mondja népének:

141 141/249 Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? A jóval zúgja a tömeg. Nos, a jó hír az, hogy sikerült lealkudnom tízre. És mi a rossz? Hogy a paráználkodás még mindig benne van. Árminka vásottan, elviselhetetlenül viselkedik otthon. Apja előveszi, és megfenyegeti, hogy ha még egyszer rosszalkodik, elkergeti a háztól. Árminka fél vállról veszi az apai intelmet, és másnap még több csínyt követ el. Apja megelégeli a dolgot, és mérgesen rárivall: Most azonnal takarodj a házból! Árminka szó nélkül öltözködni kezd, Kabátot húz, sapkát tesz a fejére, majd azt mondja: Megyek a rendőrségre. Feljelentelek magzatelhajtásért és zsidóüldözésért. Zsidóknál mi a szexuális előjáték? Fél óra alkudozás. Rabbi, szabad jom kippur 20 alatt közösülni? Hm Szabad, de csak a feleségeddel! Gyásznapon tilos az élvezet! Kohn és Grün nagy veszedelemtől menekülnek meg. Fogadalmat tesznek, hogy megmenekülésük örömére egy esztendeig nem gyújtanak rá, nem isznak egy korty alkoholt sem, és nem nyúlnak nőhöz. Alig telt egy hónap, este otthon a hitvesi ágyban Kohnné oldalba böki a férjét: Te, a Grün már szivarozik... Grünné temetésének másnapján a rabbi betér az özvegyember házába, hogy lelki vigaszt nyújtson neki, de döbbenten látja, hogy az virgoncan hentereg a kanapén egy vörös szépséggel. Grün! mennydörög a rabbi! Szeretett feleséged teteme még ki sem hűlt, te meg itt... Hát nem látod, hogy bánatomban azt sem tudom mit teszek? Kohn házasodni akar, de nagy dilemmában van. Ezért felkeresi a bölcs rabbit. Rabbi! Nősülni akarok, de tanácstalan vagyok. Mondd, mit tegyek? Vegyek el egy bomba jó nőt, aki egész életében meg fog csalni fűvel-fával, vagy pedig egy rusnyát. Ez esetben nyugodt lehetek, hogy nem fog megcsalni, csak az enyém lesz örökre. Mire a rabbi: Nem jól teszed fel a kérdést fiam. Mondd, mi a jobb: megosztani egy tortát a barátaiddal, vagy megenni egy kalap szart egyedül? Ugyanez más változatban: Az öreg Grün feleségül vesz egy fiatal és csinos lányt, aki persze gyakran megcsalja. Amikor a barátai jóindulatúan figyelmeztetik erre, csak ennyit válaszol: Inkább vagyok egy jó üzletben feles társ, mint egy rosszban tulajdonos! Kohn Amerikában megáll egy automata előtt, amelyen ez a felirat olvasható: JOBBAN CSINÁLOM, MINT A FELESÉGE Csodálkozva bámulja, hogy egy járókelő odalép, kigombolja a sliccét, és odatapad a masinához. Kohnt érdekli a dolog, alig várja, hogy a pasas végezzen. Akkor izgatottan odamegy, bedob egy dollárt az automatába, kigombolja a nadrágját, és odaadja magát a gépnek, ahogy látta. Aztán borzalmas ordításba csap, és hátralép. Az automatán új felirat jelenik meg: A GOMBFELVARRÓ AUTOMATA BEFEJEZTE MUNKÁJÁT 20 A zsidók nagyböjtje, az engesztelés napja.

142 142/249 Miről lehet felismeri az izraeli repülőgépet? Az orráról meg a farkáról. Modern idők: Kohn Ármin bejelenti az öreg Kohnnak, hogy házasodik. Na, és hogy hívják a menyasszonyodat, fiam? Bélának. Nahát, nem egy tipikus zsidó név! Az ifjú Salamon hosszú évek viaskodása után vállalja a homoszexualitását, és összeköltözik a barátjával. Nagy nehezen bevallja a dolgot az anyjának is. A mama elképedve hallgatja, majd sóhajtva megkérdi: Mondd, és legalább zsidó? Ülő Bölény, az ifjú indián a falu melletti réten ülve búslakodik, amikor megjelenik Szökellő Szarvas, a falu legszebb leánya. Miért szomorkodsz, Ülő Bölény testvérem? Ülő Bölénynek nem fáj, ha szívébe golyó hatol... Ülő Bölénynek nem fáj, ha húsát lándzsa tépi szét... Ülő Bölénynek csak az fáj, hogy Szökellő Szarvas nem lehet az övé!... Ó, csak ez a baj mondja Szökellő Szarvas, és mindketten eltűnnek a bokrok mögött... Egy hét múlva Ülő Bölény ismét a réten ül, és az orrát lógatja, amikor Szökellő Szarvas megszólítja: Miért szomorkodsz, Ülő Bölény testvérem? Ülő Bölénynek nem fáj, ha szívébe golyó hatol... Ülő Bölénynek nem fáj, ha húsát lándzsa tépi szét... Ülő Bölénynek csak az fáj, ha pisilni kell! Elmegy az anya a nőgyógyászhoz, és magával viszi Mórickát. A doktor a gyerek láttán kissé zavarban van, de az anya megnyugtatja, hogy Móricka felvilágosult, előtte nyugodtan végezheti a vizsgálatot. A doktor megnyugszik, s elkezdi fogdosni a levetkőzött asszony gyönyörű melleit. Közben odaszól Mórickához: Na, kisfiam, most mit csinálok? Manuális rákszűrő vizsgálatot végez anyuka mellein. Folyik tovább a vizsgálat. És most, Móricka? Mit csinálok? Méhszájvizsgálatot közli az okos gyerek. A doktor gondol egy nagyot, kigombolja a sliccét, és szeretkezni kezd anyucival. Na, most mit csinálok? Most teszik elkapni azt a trippert, ami miatt ide jöttünk. Az orvos behívatja a váróteremből a páciens férjét. Kovács úr! Hm megpróbálok tapintatosan fogalmazni: Nos van egy jó, és egy rossz hírem az ön számára. Mi a rossz hír? kérdezi Kovács idegesen. Nos, a feleségének trippere van. Szent Isten! És mi a jó hír? Hogy nem magától kapta. Fiatalembert vizsgál az orvos a nemibeteg-gondozóban. Nagyokat hümmög, majd megkérdi: Mondja, ezt hol szerezte be? Párizsban feleli a páciens. Látja, ugyanezt itthon forintért is megkaphatta volna!

143 143/249 Fiatal nőt vizsgál a nőgyógyász: Hölgyem, van egy jó és egy rossz hírem. Éspedig? A vibrátort sajnos nem tudom kivenni. De elemet tudok benne cserélni Az idős nőgyógyászt erős felindulásból elkövetett gyilkosság gyanújával őrizetbe veszik. Egy bulvár lap újságírója bemegy a börtönbe, hogy beszéljen a doktorral: Elmondaná hogy történt a dolog? Úgy kezdődött, hogy egy eléggé zsúfolt napom volt. Napközben négy szülés, három terhességmegszakítás, harmincnégy vizsgálat. Éjszaka ügyeletes voltam: három szülés, két sürgős műtét. Másnap délelőtt is bent kellett maradtam, mert a kollegám megbetegedett, és helyettesítenem kellett. Most még több szülést kellett levezetnem, és volt négy küret is, majd megvizsgáltam 12 nőt. Este végre kiszabadultam a kórházból. Elindultam haza, de annyira fáradt voltam, hogy le kellett ülnöm egy padra. Ekkor odajött hozzám egy ribanc, és azt mondta, hogy egy százasért megmutatja a pináját. Mondja, maga nem fojtotta volna meg? Az élveteg szépasszony idegesen ül a fogorvosi székbe. Inkább szülnék egy gyereket! sóhajtja. Hölgyem, abban is rendelkezésére állok! válaszolja készségesen a fogorvos. De akkor más helyzetbe kell állítanom a széket. Beül a nő a fogorvosi székbe. Az orvos éppen nekilátna a műveletnek, amikor a nő alányúl, és megmarkolja a tökeit. Na, de hölgyem, ön megfogta a heréimet! Így van, és most mind a ketten nagyon fogunk vigyázni, hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak! Egyik here mondja a másiknak: Na gyere, menjünk dolgozni! De miért? Felállt a főnök! Mi az: nagy, szőrös, és ha felizgatják feláll? Medve! Mi az: kívül szőrös, belül nedves, férfiaknak nagyon kedves? Csikóbőrös kulacs. Drágám, mondjál nekem valami szépet! kéri a feleség a férjét. Olyanok a fogaid, mint a csillagok... Jaj, édesem, ennél szebb bókot életemben nem hallottam! Folytasd!...sárgák és messze vannak egymástól. Mondd Béla, szerinted vannak gonosz angyalok? De mennyire hogy vannak, angyalom! Fiatal házaspár fekszik az ágyban. A feleség odahajol a férjhez: Mondd nekem, hogy szeretlek angyalom!

144 144/249 Szeretlek angyalom! Most mondd azt, hogy imádlak aranyom! Imádlak aranyom! Most mondj valamit magadtól! Aludj már, te hülye picsa! Az ifjú feleség meghízott, és a férje így szekálja: Olyan nagy a feneked, mint egy betonkeverő. A feleség csak hallgat, és amikor eljön a lefekvés ideje, a férj hozzábújik az asszonyhoz. Elkezd kedveskedni neki, szeretné egy kis etyepetyére bírni. Mire az asszony: Csak nem gondolod, hogy azért a két kis vacak kavicsért beindítom a betonkeverőt? Egy amerikai fogyasztószalonban tábla lóg, ezzel a felirattal: Öt és tíz dolláros kúrák. Bemegy a férj, és előbb kipróbálja az öt dollárost, ahol egy csinos szőke hölgy vár rá, nyakában ezzel a táblával: Ha megfogsz, a tiéd leszek. Nagy nehezen sikerült neki, és közben öt kilót fogyott. Másnap a tízdolláros kúrát választja. Egy hatalmas néger férfi áll vele szemben, és nyakában tábla: Ha megfoglak, enyém leszel. Szalad a férj, mint az őrült, és a néger nem éri utol. A végén tíz kilót fogyott. Hazaér a feleségéhez. Asszony, csak a tízdollárost próbáld ki, a másik nem olyan hatásos. Felesége megfogadja a tanácsát, befizet a tízdolláros kúrára. Túl van rajta, és nagyon elégedetten tér haza. A férj megkérdezi: No, használt a kúra? Igen. És fogytál tőle tíz kilót? Én...? A néger! Szex után az ágyban: Feleség: Kire gondolsz? Férj: Nem ismered. A házastársi csetepaté végén a férj így fakad ki: Csak tudnám, hogy hol volt a fejem, amikor téged feleségül kértelek! A combjaim között drágám, a combjaim között. Úri modor: Bocsánat, ön a tánc- és illemtanár? Egy lófaszt! Én csak illemtanár vagyok. Kérdések az új titkárnőhöz: Kiféle? Miféle? Keféle? A főnök a sok jelentkező közül kiválasztja a legcsinosabbat, s felveszi titkárnőnek. Azt mondja neki: A fizetése egyelőre egy szoknya De majd gyakran felemelem. Főnök úr, hagyjon, mert segítségért kiáltok! Ugyan Gizike, egyedül is boldogulok... Az igazgató megkérdezi az új titkárnőjétől: Nos, Micike, meg van elégedve a jelenlegi pozíciójával?

145 145/249 Köszönöm igen, csak a hamutartó nyomja egy kicsit a fenekemet. Kérem, Aranka, jöjjön be, diktálok! Hagyományosan, igazgató úr, vagy hátulról? Két titkárnő beszélget: Képzeld az igazgató néha a kezembe csúsztat valamit. Az semmi, nekem néha számba is szokott Ha egy titkárnőről lehúzták már a blúzt, a szoknyát, meg a bugyit, mit lehet még lehúzni róla? Már csak az igazgatót. Az igazgató vacsorázni viszi a titkárnőjét egy elegáns étterembe. A lány drága ételeket választ. Amikor francia pezsgőt hozat, a főnök bosszúsan kifakad: Mondja, Mancika! Magát az asztal körül kergette a papája, ha nem francia pezsgőt ivott a vacsorához? Nem. De nem is akart lefektetni. Nem volt könnyű rávenni a nőt, de ma végre sikerült. A férfi szobát bérel egy előkelő szállodában, s az étteremben asztalt foglal egy aktus előtti vacsorára. A hölgy az előételektől a desszertig szinte az egész étlapot végigeszi. A férfi bosszankodik, menne már a szobára hölgyével. Türelmetlenül megkérdezi: Mondja, maga mindig ennyit eszik? A hölgy megtörli a száját, és mosolyogva válaszol: Ó, nem Csak amikor menstruálok A kitartó kollega nagy nehezen rábírja főnöke titkárnőjét, hogy menjen el vele vacsorázni egy étterembe. Már benn ülnek, és éppen az étlapot nézegetik. Nem is tudom, mit kellene rendelni egy ilyen előkelő éteremben szól a férfi. Azt tanácsolom mondja a nő, rendeljen egy mentőautót. Ott jön a férjem. A vendéglő főpincére figyelmezteti a hölgyvendéget: Asszonyom, a férje becsúszott az asztal alá. Dehogy uram, a férjem most lépett be az ajtón. Mi az? Nőknek van, havonta jön meg, és öt napig tart? Fizetés. Egy fiatalember nem sok mindenhez ért, de mindenáron dolgozni szeretne. Betér egy áruházba és azt mondja az igazgatónak: Vegyen fel eladónak, meglátja nem fog csalódni bennem.! Adok egy nap próbaidőt, és majd elválik megfelel-e, vagy sem. Alig vette fel a fú a munkaköpenyt, máris szóba elegyedett egy vevővel: Nézze uram, itt ez a jó kis horgászbot, rengeteg halat foghat vele Jó, megveszem! Na és hová akar leülni a tóparton? Itt van ez az összecsukható kempingszék Igaza van! Ezt is kérem! Várjon csak! A tóhoz el is kell jutni valahogy. Ezzel a terepjáróval biztosan jól járna Hát jó egye fene nem bánom! A vevő felpakolva távozik az új kocsival. Az igazgató ámul-bámul, s amikor magához tér, megkérdezi a fiatalembert:

146 146/249 Ezt hogy csinálta? Hát kérem ez a férfi voltaképpen egy csomag vattáért jött be. Én meg azt mondtam, hogy ha már úgy is oda a hétvégéje, akkor menjen el horgászni A cég jubileumi ünnepségén a munkatársak megajándékozzák a vezérigazgatót egy robottitkárnővel. A vezér kíváncsian próbálgatja a robot képességeit. Diktálni kezd neki. Mindent hibátlanul leír. Amikor ásít, azonnal kávét főz. Sohasem sztrájkol, fizetésre, fizetésemelésre nem tart igényt. Ideális titkárnő! mondja a beosztottainak. Amikor egyedül marad, alaposabban megnézi a csinos baba formájú szerkezetet. Fellebbenti a szoknyáját, és látja, hogy bugyi van rajta. Gondolta kipróbálja ezirányú képességeit is. Letolja róla a bugyit, és hátulról beakaszt neki. Ahogy a masina elkezd dolgozni, vérfagyasztó üvöltésben tör ki. Meghallják ezt odakint, és berohan az osztályvezető: Jaj, vezérigazgató úr, azt elfelejtettük közölni, hogy hátulról ceruzát hegyez. Munkából hazaérve a férj dicsekszik: Képzeld drágám, a titkárnőm zöld szoknyában és fehér blúzban volt. Tudod, hogy Fradi drukker vagyok. Nem tudtam neki ellenállni. Nem nagy dolog, de jólesett. Másnap, amikor hazaér a férj, ezzel fogadja a felesége: Képzeld drágám, ma átjött a szomszéd. Csak két centivel nagyobb a farka, mint a tiéd. Nem nagy dolog, de jólesett. Egy házaspár kirándul a hegyek között. A felfelé vezető ösvényen így szól az asszonyka a férjéhez: Emlékszel? Ma tíz éve, hogy fennjártunk a hegytetőn. Persze, hogy emlékszem mosolyodik el a férj. Apuka én is veletek voltam akkor? kérdezi a kilenc éves kisfiú. Igen, Jenőke Én vittelek fel, és az anyád hozott le Évike éjjel rosszat álmodik, és felriad. Át akar menni a szülei szobájába, de az ajtót zárva találja. Belülről fény szüremlik ki. Bekukucskál a kulcslyukon, és ámulva nézi, ami bent történik. Aztán bosszúsan visszabújik az ágyába, és ezt dünnyögi: És még ők mondják nekem, hogy ne szopjam az ujjam Amikor a törpék hazaérkeztek a munkából, Hófehérke szép sorban leszopta őket, majd fáradtan így sóhajtott fel: Na, ez a hét is elment! A tanító néni bíztatja a gyerekeket az iskolában: Mondjatok ételeket gyerekek! Kenyér. Jól van Évike. Banán. Igen Jancsika. Lámpa. Na de Pistike, a lámpa nem ehető! De igen! Tegnap este hallottam, ahogy anyukám azt mondta az apukámnak, hogy ha leoltod a lámpát, akkor bekapom Ez a történetet egy biztonsági őrtől származik: Nyári hőség, kora délután, sorban állnak az ügyfelek a tömött bankfiókban. A sor közepén egy elgyötört asszony topog, körülötte száguldozik 4-5 éves kisfia, felborítva a fém szemetes vödröket, felbosszantva mindenkit. A nő megunja fiacskája ámokfutását, elkapja a karját, és megfenyegeti,

147 147/249 hogy ha nem higgad le, otthon alaposan megbünteti. A fiú összehúzza a szemöldökét, és elkezd kiabálni: Ha nem engedsz el, megmondom a nagymamának, hogy láttalak, amikor puszilgattad apa fütyijét! A bankfiókban csönd támad, a legyek zümmögését is hallani, még a pénztárosok is megállnak egy pillanatra. Aztán kitör a röhögés, az asszony pedig vörös fejjel kiviharzik a helyiségből, magával rángatva megátalkodott kölykét. A SIKLÓ HALÁLA: A kis Johnny 7 éves volt, és mint más korabeli fiúk, nagyon kíváncsi. Haverjaitól sokat hallott már az udvarlásról, és érdekelte, hogy ez mit is jelent, és hogyan folyik. Egy nap megkérdezte az édesanyját, aki ahelyett, hogy elmagyarázta volna, azt mondta neki, hogy egy este bújjon el a függöny mögött, és nézze meg maga, hogyan udvarolnak a nővérének. Johnny el is bújt, és másnap elmesélte, hogy mit látott: A nővérem, és a fiú egymás mellett ültek, és csendben beszélgettek, aztán egyszer csak lekapcsolták a villanyt. Csupán a hangulatlámpa maradt égve. A fiú megölelte és megcsókolta a nővéremet, amitől ő rosszul lett, mert elég furcsán nézett ki az arca. Ezt biztosan a fiú is észrevette, mert benyúlt a nővérem blúza alá, hogy megkeresse a szívét, úgy, mint az orvosok szokták. Ő persze nem volt olyan ügyes, mert sokáig kereste, és csak nagy nehezen találta meg. Közben ő is biztosan roszszul lett, mert mindketten nyöszörögni kezdtek, meg nagyokat sóhajtozni. A fiú másik keze annyira fázott a rosszulléttől, hogy azt is bedugta a nővérem blúza alá, és mindketten elterültek az ágyon. Remegtek a láztól, amit onnan tudok, hogy a nővérem azt mondta a fiúnak: Ez nagyon meleg! És ekkor rájöttem, hogy mitől lettek hirtelen ilyen rosszul! Valahogy egy nagy sikló került a fiú nadrágjába, ami kiugrott, és kinyújtózott teljes hosszára. A fiú erősen megmarkolta, hogy távol tartsa mindentől, és nehogy elszabaduljon. Amikor a nővérem meglátta, egy kicsit megrémült, kikerekedett a szeme, eltátotta a száját, és azt mondta: Oh, Istenem! Lehet, hogy segítenem kellett volna neki, mert nekem már volt ilyennel dolgom lent a folyónál. Aztán erőt vett magán, legyőzte félelmét, és megpróbálta megölni a siklót. Le akarta harapni a fejét, de halkan felsikoltott, biztosan mert a sikló megharapta őt. Aztán gyorsan mindkét kezével megragadta, és erősen tartotta, amíg a fiú elővett egy szájkosarat a zsebéből, és ráhúzta a siklóra, hogy még egyszer ne haraphasson meg senkit. A nővérem lefeküdt, széttárta a lábait, aztán erősen a combjai közé szorította, úgy mintha egy ollóval akarná megölni. A sikló azonban ellenállt, erősen mozgott és ficánkolt, de a nővérem nem engedte el. Nyögött, és sikoltozott, de persze nem bírt vele. Az meg mintha ki akart volna jönni, a fiú is alig bírta rajta tartani a szájkosarat. Szerintem úgy akarták megölni, hogy egyszerűen maguk között összelapítják. Néhány perc múlva aztán már nem mozogtak tovább, és csak nagyokat sóhajtoztak. Amikor a fiú felült, megbizonyosodhattam, hogy a sikló megdöglött, mert csak úgy erőtlenül lógott rajta, és még a bele is kifolyt. A nővérem és az udvarlója persze nagyon kifáradtak ebben a csatában. A fiú újra megcsókolta és megölelte a nővérem, összebújtak, amikor kiderült, hogy a sikló nem halt meg! Újra életre kelt, és tovább harcolt! Szerintem ezek a siklók olyanok lehetnek, mint a macskák, mert nekik is több életük van. Most a nővérem taktikát

148 148/249 változtatott, és teljes súlyával ráült, hogy agyonnyomja. A sikló persze megint ellenállt, le-föl mozgott, néha előjött, máskor elbújt. Lehet, hogy fél órába is beletelt, mire biztosan megölték. Azt, hogy meghalt onnan tudom, hogy a fiú a végén letépte a nyálkás bőrét, bedobta a vécébe, és le is húzta. Mindezt hallva az anyuka elájult. Az iskolaév első napján egy amerikai középiskolában a tanárnő új diákot mutat be: Sakiro Suzukit Japánból. Kezdődik az óra: Lássuk, ki tud többet Amerika történelméből szól a tanárnő. Ki mondta ezt: Szabadság vagy halál! Síri csend az osztályban, csak Suzuki jelentkezik: Patrick Henry, 1775-ben Philadelphiában. Kiváló, Suzuki! És ezt ki mondta: Az állam a nemzettel egyenlő, ezért a nemzet nem halhat meg? Suzuki feláll: Abraham Lincoln, 1863, Washington. A tanárnő végigméri az osztályt és így szól: Szégyellem magam miattatok, Suzuki Japánból jött, és jobban ismeri Amerika történelmét, mint ti! Hátulról egy csendes hang: Nyald ki a seggem, büdös japcsi! Ki volt az? kérdi a tanárnő. Suzuki jelentkezik és mondja: McArthur tábornok 1942-ben Guadalcanal-nál, és Lee Iacocca 1982-ben, a Chrysler cég közgyűlésén. Az osztályban teljes a csend, egy hang hátulról: Elhányom magam! A tanárnő kiabál: Ki volt az? Suzuki azonnal válaszol: Idősebb George Bush, Tanaka japán miniszterelnöknek a munkaebéd alatt, Tokió, Az egyik diák feláll, és flegmán odaveti: Szopj le! A tanárnő hisztérikusan: Elég! Ez most ki volt? Suzuki rezzenéstelen arccal: Bill Clinton Monica Lewinskynak, 1997, Washington, Fehér Ház, Ovális Iroda. Még egy diák feláll és elordítja magát: Ez a Suzuki egy nagy rakás szar! Suzuki ismét nyugodt hangon: Valentino Rossi, motorversenyző 2002, Brazil Motoros Nagydíj. Az osztályon eluralkodik a káosz, a tanárnő elájul, nyílik az ajtó és belép az igazgató: Én még ilyen szétcseszett kuplerájt életemben nem láttam! Mire Suzuki: Gyurcsány Ferenc, Magyar Bálint oktatási miniszternek az érettségi botrány kapcsán, Budapest, A korszerű táplálkozásról esik szó az iskolában. Azt kérdezi a tanító néni, mi az ami hizlal, amitől tartózkodni kell? A cukor mondja Jancsika. A zsír mondja Lacika. A légy mondja Pistike. Micsoda? kérdi a tanító néni. Milyen butaságot beszélsz, kisfiam? Nem butaság, tanító néni kérem. A nővérem hirtelen nagyon meghízott, és hallottam,

149 149/249 amikor a szomszéd néni azt mondta róla: Na, ez is bekapta a legyet. A tanárnő visszakérdezi a tanultakat: Milyen pénzeket ismertek gyerekek? Forint vágja rá Pisti. Angol font mondja a külkereskedő apuka szemefénye. A tanárnő elégedett az osztállyal, ám elkomorodik, mert észreveszi, hogy Móricka nem figyel. Na, Móricka, milyen pénzek vannak még? Hát... a menet! Miféle menet? kérdezi a tanárnő csodálkozva. Hallottam, amikor a nővérem megkérdezte a barátnőjét, hogy mennyibe került a selyemruhája, s ő azt mondta, hogy három menet... A tanító néni megkérdezi az iskolában: Na gyerekek, ki mi szeretne lenni? Pistike: Én vállalkozó szeretnék lenni. És miért? Tessék kinézni az ablakon. Ott áll szemben egy gyönyörű Mercedes. Akkor nekem is lenne ilyen kocsim. Jancsika is jelentkezik: Én vezérigazgató szeretnék lenni. Mert akkor én is Mercedesen járnék. És Móricka, te mi szeretnél lenni? Én tanító néni tetőtől talpig szőrös. Nem értem. Miért? Mert a nővéremnek csak egy tenyérnyi szőre van, és az övé az a Mercedes Reggel Pistike odabújik az apja mellé az ágyba. Mond papa, mi borult fel az éjszaka a hálószobátokban? A szobánkban? Semmi. Akkor anyuci miért mondta, hogy: Na fiam, ezt a jó Isten sem tudja felállítani! Móricka kérdi anyukáját: Anyu, mikor múlik el apu hasmenése? Honnan veszed, hogy hasmenése van? Hát nem te kérdezted tőle az éjszaka, hogy mikor keményedik már meg ez a szar? Pistike éjszaka benyit szülei hálószobájába, és látja amint a mamája meztelenül lovagol a papáján. Másnap megkérdezi az anyjától:

150 150/249 Anyu! Miért lovagoltál a papán? Tudod, az apádnak van egy kis pocakja, és azt próbáltam meg lelapítani. Ugyan anyu, hiába fáradozol. Amikor elmész hazulról, mindig jön a szomszédasszony, és felpumpálja. Pistike korán ébred, és gyanús zajokat hall szülei hálószobája felől. Felkel, óvatosan benyit a szobába, és látja, hogy az anyja és az apja éppen szeretkeznek. Hát ti mit csináltok? kérdezi meglepődve. Tudod Pistike mondja zavarában a papája, holnap megyünk nyaralni a Balatonra, és mivel a mama nem tud úszni, felpumpálom, hogy ne süllyedjen el. A gyerek megértően bólint, és megjegyzi: Azzal elkéstél papa. Tegnap a postás bácsi már felpumpálta, sőt a nyelvével még a szelepet is megnyálazta, hogy nem ereszt-e. A feleségem egy igazi gyerek. Hogyhogy? Amit a kezébe adsz, azt azonnal a szájába veszi. Pistike pénzt kért cukorkára. De az anyja nem adott neki. Ekkor a kisfiú így szólt: Ha kapok pénzt, elárulok a papáról valamit. Furdalta az asszony oldalát a kíváncsiság, ezért ebéd után odaszólt a fiának: Nesze itt a pénz cukorkára, de most már mondd el, mit csinált az apád? A papa azt csinálta a szomszéd nénivel, amit te csináltál a szomszéd bácsival. Egy házaspár legkisebb gyermeke véletlenül meglátja, amint az apja a cselédlánnyal hancúrozik. Odaszalad az anyjához és elmondja, mit látott. Az anyja lenyeli a mérgét, és azt mondja, ne beszéljen róla senkinek, amíg ő nem szól. Pár nap múlva, a nagymama születésnapján összegyűlik a rokonság, vannak vagy hetvenen. Az ünnepség javában tart, amikor az anya előáll, és így szól: Kis figyelmet kérek, Palika előad nektek valamit. Mindenki azt gondolja, egy mese vagy vers következik, Palika viszont ezt mondja: A múlt héten apu bement abba a szobába, ahol a cselédlány takarított, átölelte, megcsókolta, levette róla az összes ruháját... Természetesen mindenki az apa felé fordul, aki elvörösödött, mint a főtt rák. Palika folytatja: Miután levetkőztette, ő is levetkőzött. Lefeküdtek, és aztán apu elkezdte bedugni neki a... azt a... nem jut eszembe, hogy is hívják... Palika az anyjára néz aki diadalmas arccal hallgatja a fiát és megkérdezi tőle: Anyu, hogy hívják azt, amit te szoktál szopogatni, amikor átjön a szomszéd bácsi? Csókolom! Kinek köszöntél kisfiam? Hát nem ismered, papa? Ő az a bácsi, aki mindig meglátogatja az anyut, amikor te nem vagy otthon. Anya füröszti a kisfiát. Petike megkérdezi: Anyuci, ha nagy leszek, nekem is két fütyim lesz? Ugyan kisfiam, honnan veszel ilyesmit? Mi az, hogy nekem is? Hát apukának is kettő van. Amikor pisil, előveszi a kisebbet, amikor a szomszéd néni átjön, akkor meg a nagyobbat.

151 151/249 Hároméves kisfiú nézegeti a fürdőkádban a herezacskóját. Mama, ez itt az agyam? Még nem, kisfiam. A kis Évike együtt fürdik a bátyjával, és megkérdezi az anyukáját: Anyu! Nekem miért nincs a lábam között olyan, mint Pistinek: Türelem kislányom, majd lesz Pistike és a kishúga együtt fürdenek: Pistike játszhatok a fütyiddel? Hogyisne! A tiédet is letörted! Petike és Évike dicsekszenek az óvodában: Beee, nekünk van egy nagy autónk! mondja Peti. Nekünk meg van egy balatoni nyaralónk! vág vissza Évike. Nekünk meg budai villánk van! Petike erre bosszúsan letolja a nadrágját, és előveszi a kukacát. Beee, de ilyen neked nincsen! Mire Évike: Te kis hülye! Ha nagy leszek, annyi ilyen lesz, amennyit csak akarok! Három óvodás ül a bilin, s közben beszélgetnek: Nézzétek, az óvó néninek milyen jó lába van! Nézzétek, az óvó néninek milyen jó melle van! Kuss legyen, már nem fér a fütyim a bilibe! A rendőr házaspár négyéves gyermeke, Péterke benyit a hálószobába, és látja, hogy szülei éppen szeretkeznek. Mit csinálsz, apuci? Kistestvérkét Péterke! Mire a gyerek sírva fakadva tiltakozik: Hagyjátok abba, nekem nem kell kistestvér! Másnap ismételten rajtakapja őket, ez esetben hátulról szeretkeznek. Rájuk kiált az ajtóból: És vegyétek tudomásul, hogy kiskutya sem kell! Hogyan kezdi a rendőr otthon a szexet? Kezeket hátra, lábakat szét! Két rendőr gyorshajtásért megállít egy nőt. A nő rájuk mosolyog: Nem lehetne ezt máshogy elintézni? és kivesz a kocsiból egy üveg skót whiskyt, majd elkezdi letolni a bugyiját. A rendőrök gyorsan elveszik az üveget, és elhajtanak. Ugye, milyen jól választottunk! A bugyi úgyis szűk lett volna Ha hazamegyek letépem az asszony bugyiját. Miért, annyira kívánod?

152 Nem, annyira szorít. 152/249 A rendőrházaspár 20 éves házassági évfordulóját ünnepli, s úgy határoznak, hogy elmennek egyet szeretkezni a természet lágy ölére. Este a férj bevallja az asszonynak. Anyukám, a nászéjszakánkon nem voltál ennyire feldobott, mint most. Igen apukám, de akkor nem a csalánba fektettél. Erekciós problémái vannak a rendőrnek. Barátai azt tanácsolják neki, hogy menjen el orvoshoz. Az orvos ad neki egy injekciót, s közli vele, hogy csupán három ízben garantált a merevedés. Ha fel akarja állítani, akkor csak azt kell mondania, hogy hórukk, és ha le, akkor meg annyit, hogy pszt Alig lát az örömtől a rendőr, és amint kilép a rendelőből, ki is próbálja. Hórukk! A hatás tökéletes, szinte hihetetlen. Pszt. Ez is rendben van, már lankad is a szerszám. Igyekszik haza, hogy boldoggá tegye az asszonyt. Gondolta maradt még két patronja, ez elég is lesz rá. Egy építkezés mellett halad el. Súlyos betontömböt emelnek magasba a munkások. Egyszerre kell emelni, ezért elhangzik a vezényszó: Hórukk! A szerszám ismét működésbe jön. Mivel a rendőr szégyell így menni az utcán, kénytelen pisszegni. Fut hazáig, nehogy a maradék egy patron is kárba vesszen. Belép az ajtón, és elkiáltja magát: Hórukk! Pszt! Alszanak a gyerekek mondja a felesége. Rendőrök beszélgetnek: Te, nem is mondtam neked, hogy mit vett a feleségem tegnap! Mit? Egy vécékefét. Na ne mondd. És milyen? Az újságpapír jobb volt. Az őrszobán két hatósági közeg keresztrejtvényt fejt. Te! Mi lehet ez? Női nemi szerv, négy betű Hm. Női nemi szerv, négy betűvel, Mi a fene lehet? Ah, megvan! Azt mond meg, hogy vízszintes vagy függőleges? Vízszintes. Akkor: száj! Két rendőr bekopog a vöröslámpás házba. Egy nőt szeretnénk! Mennyi pénzük van? Ötszáz forint. Akkor menjenek a kapualjba, és intézzék el egymásnak. Kis idő múlva újra kopogtatnak. Mit akarnak megint? Jöttünk fizetni. A hetvenéves Józsi bácsi elballag a bordélyházba. Húszéves bögyös menyecskét szeretnék! mondja a madámnak. A madám már ismeri Józsi bácsit. Próbál a lelkére beszélni. Ne csinálja ezt Józsi bácsi! Maga már túl van ezen! Túl vagyok rajta? kérdezi Józsi bácsi döbbenten. Akkor hol kell fizetni?

153 153/249 Két barát bemegy a bordélyházba, amikor kijönnek, az egyik megszólal: Hát ennél még a feleségemmel is jobb. Mire a másik: De még mennyivel! Mi a közös az utcalányban és a rádióban? Azt fogsz rajtuk, amit csak akarsz. Aki elmegy kurvának, ne sírjon, hogy basszák! A prímás betér a kupiba. A kurva munka közben megjegyzi: Nem gondoltam volna, hogy egy prímásnak ilyen kicsi a vonója! Erre a prímás: Hát, én sem gondoltam volna, hogy itt ilyen nagy teremben kell játszanom vele... Nyilvánosházba megy a skót. A szobában azonban nem nyúl a lányhoz, hanem elkezd önfeledten maszturbálni. A nő türelmetlenül szól oda neki: Na, gyere szép szőke hercegem! A skót a fejét rázza: Dehogy megyek! Az én pénzemen ne élvezzen más is! Szextelefon Skóciában: A skót tárcsázza a szexvonalat. Halló, kisasszony, hall engem? Hallak, szépséges hercegem, és már húzom is le a bugyimat És mondd cica, teljesítenéd egy kívánságomat? Minden kívánságodat teljesítem, te drága, Kérjél akármit! Akármit? Akkor légy szíves hívjál vissza! Egy kisebb arab emirátus uralkodója európai szépséget vesz a háremébe. Egy ízben, amikor külföldre kell utaznia, egyik eunuchja félreérthetetlen ajánlatot tesz az új asszonynak, amit az magából kikelve utasít vissza. Az eunuch nem érti a dolgot: Maguk Európában kátránymentes cigarettát szívnak, kalóriaszegény ételeket esznek, pótkávét isznak, és még a tejet is sterilizálják. Akkor hát mi a kifogása ellenem? A sejk behívatja mind a negyven feleségét, és így szól hozzájuk: Szomorú hírem van számotokra. Beleszerettem egy másik hárembe. Több hónapos óceáni utazás után végre kiköt a hajó néhány napra. A matróz azonnal rohan a legközelebbi bordélyházba. Nőt ide, de gyorsan! lihegi már a kapuban. Jó, de milyen legyen? Egy szőke ukrán? Egy barna francia? Egy vörös angol? Egy fekete kubai?

154 Igen, ebben a sorrendben jó lesz. 154/249 Egy kamionos bemegy a külföldi bordélyházba, és odaszól a madámhoz: Kérek valami ételmaradékot vacsorára, meg a legrondább, legkövérebb, legközönségesebb nőt éjszakára! A madám elcsodálkozik: De uram! Nagyon szép, odaadó lányaink vannak, és kitűnő a konyhánk is. Biztos, hogy nem egy finom vacsorát meg egy szép lányt kér? Nem, nem! Nem vagyok kanos, csak honvágyam van. Amikor a forint még nem volt konvertibilis: Egy fiatal, ambiciózus elvtársat Párizsba küldtek a kulturális kapcsolatok elmélyítése érdekében. Ott elhatározta, hogy kötelessége teljesítését összeköti egy kis privát szórakozással, és felkeres egy bordélyt. A meglehetősen szűkre szabott napidíjából azonban erre nem futotta. Még szerencse, hogy elutazása előtt felkészült a váratlan kiadásokra. A Madame bemutatja a hölgyeket, ő kiválasztja Gisele-t, és felmegy vele a szeparéba. Kis idő múlva Gisele lemenekül a lépcsőn, és kétségbeesetten kiáltja a Madame-nak: Nem! Ezt nem! Mit gondol tulajdonképpen! A Madame nem érti, mi történhetett hiszen Gisele sokat próbált, nagy tűrőképességű alkalmazott. A probléma áthidalása érdekében felküldi a magyarhoz Mimit, egy még tapasztaltabb, sok mindent megért szépséget. Ő is csakhamar visszatér: Hát nem! Ezt nem! Ez mindennél szörnyűbb! Erre a madame elhatározza, hogy maga néz utána a dolognak, hátha ő teljesíteni tudja a férfi kívánságát. Rövid idő múlva tajtékozva jön le a lépcsőn. Egy törzsvendég kíváncsian megkérdi: Tulajdonképpen mit akar az az ember? Lehetetlent. Magyar pénzzel akar fizetni. Egy férfi megállapodik a hölggyel ötezer forintban, hogy felmegy a lakására és mindenben a kedvére tesz. Az aktus előtt azonban azt mondja a hölgy: Ne haragudj apuskám, de előre kérem a pénzt. A férfi leszurkolja az ötezrest, majd felmászik az ágyra, de a hölgy hirtelen felugrik és elrohan. Ki az utcára. A férfi ingben-gatyában fut utána, és közben azt kiabálja: Fogják meg! Fogják meg! És dugja meg valaki, mert már ki van fizetve! A párizsi szállodában egy csinos hölgy mutatja meg a vendégnek a szobát. Mennyi? kérdezi a férfi. Kétszáz frank. Ó, ennyit örömmel fizetek. Pardon uram! Örömmel ötszáz tájékoztatja a hölgy a vendéget. Egy garniszállóban a hölgy az úrhoz: Még huszonöt pengőt kapok, drága. De miért. Forgalmi adó. A nyalka huszár rövid vasárnapi kimenőjén felkeresi a kisváros kupleráját. Türelmetlenül vár a sorára, de nem szabadul fel egyik lány sem. Erre a madám sorra bekukucskál minden szobába. Az elsőben sápadt diák ismerkedik a szerelemmel. Ennek nem szólok, mert belőle még jó vendég lehet morfondírozik a madám. A másodikban a város tehetős hentesmestere döngeti az ágyat. Neki sem szólok, hiszen ő az egyik legjobb kuncsaftom.

155 155/249 A harmadik szobában a kissé rozoga Arisztid gróf ül a karosszékben, és a kéjhölgy minden igyekezete ellenére nem képes harcképes állapotba kerülni. Ezt látva a madám erélyesen bekopog: Méltóságos uram! Ilyen farokkal szíveskedjen hétköznap jönni! Püspöki látogatás van a faluban A plébános nagyon ki akar tenni magáért, lángoló szónoklatot mond, szenvedélyes szavakkal ostorozza a hívek bűneit. Ti olyan megátalkodott gonoszok vagytok, hogy az egész világból egyetlen nagy bordélyházat szeretnétek csinálni! Ezeknél a szavaknál a püspök hatalmasat csap székének karfájára. A papocska megszeppen, szelídebb hangon folytatja. Ebéd után a püspök elismerően dicséri a prédikációt. A plébános felbátorodik, és megkérdezi: Miért kegyeskedett mégis annyira megdühödni, amikor a bordélyházról beszéltem? Akkor jutott eszembe fiam, hogy hol is felejtettem tegnap az esernyőmet! A katolikus és a református pap beszélget: Képzeld, azt álmodtam az éjszaka, hogy én vagyok Jézus! Mire a református pap: Milyen érdekes, én ugyanezt álmodtam! Akkor ez lehet hogy valami isteni sugallat? Nem tudom, de kérdezzük meg a rabbit. Ő a legokosabb ember a városunkban. Elmennek a zsidó hitközség vezetőjéhez, és elmesélik az álmukat. A rabbi azt mondja erre: Egyikőtök sem Jézus, mert én vagyok az! A másik kettő csodálkozik, de a rabbi azt mondja, mindjárt be fogja bizonyítani. Karon fogja a papokat és elviszi őket a kuplerájhoz. Bekopog az ablakon. Kinéz az egyik lány, és amikor megpillantja a rabbit, felkiált: Jézusom, te már megint itt vagy! A tartalmai szűrést nélkülöző, cenzúrát nem tűrő Interneten ilyen istenkáromló viccek is találhatók: Két falusi legény találkozik. Hallom, megnősültél. Meg. És kit vettél el? A Jézus Máriát. Kit???

156 156/249 A Jézus Máriát. Ne hülyéskedj! Ilyen nevű leány nincs is a faluban. Mondom, a Jézus Máriát vettem el. Van róla képed? Akad. Mutasd! Jééézus Mááária!!! Mik voltak Krisztus utolsó szavai a keresztfán? Olyan feszült vagyok. Aki kiáll az utcasarokra, ne csodálkozzon rajta, hogy leszólítják. Egy férfi megszólít egy nőt az utcán: Mondja hölgyem, lefeküdne velem egymillió dollárért? Egymillió dollárért? Le. És húsz dollárért? Na de uram, mit gondol, mi vagyok én? Hogy micsoda, azt már tisztáztuk. Most már csak az áron vitatkozunk. Mi a különbség a prostituált és a kurva között? A prostituált elmondja előre, mi mennyibe kerül, a kurvánál ki kell találni. Mi az abszolút üzleti kudarc? A terhes kurva! Két prostituált beszélget karácsony előtt. Te, Rózsi! Mit kérsz a Jézuskától? Hogyhogy mit? Öt rongyot, mint a többiektől. A Rákóczi téren sétálnak a lányok föl és alá. Arra hajt egy taxis, és heccelődve kiszól az ablakon: Mi van lányok? Nem megy az üzlet? Mire az egyik kurva: Nem Már az anyád is panaszkodott az előbb. A kiskatona alkalmi partnert keres: Mi a foglakozása, kisasszony? Nem látja, szexbomba vagyok! Az első vagy a második világháborúból? Egy részeg dülöngél hazafelé a körúton. A Rákóczi téren megszólítja egy néger örömlány: Hello szépfiú, nem akarsz haza-

157 kísérni? Mi mit csináljak én Afrikában? 157/249 Kovács a Rákóczi téren már éppen megegyezik egy kurvával, amikor megjelenik a felesége, leken a férjének két pofont, aztán beülnek a közelben várakozó taxiba, hogy hazamenjenek. Útközben az asszony folyamatosan ordítozik a férjével, elmondja őt mindenféle gazembernek, stricinek. Egy idő után a sofőr hátraszól: Uram, ha rám hallgat ezt a nőt kirakjuk, és visszamegyünk egy másikért. Az ifjú Kovács belehabarodik egy csinos nőbe, de nincs lakása. Ezért addig győzködi, míg a hölgy hajlandó vele beülni egy taxiba. Elindulnak Dunakanyar felé. Kovács átöleli a nőt, és közben előreszól a sofőrnek: Aztán lassan hajtson, öregem! A sofőr hátrakacsint: Tudom, szoktam vinni a hölgyet. Két barátnő beszélget: Mondd, mit tegyek? Tegnap lekurváztak egy társaságban. Ne menj olyan helyre, ahol ismernek! Korszerű mama: Jé! Mekkorát nőtt a kislánya, amióta nem láttam, kedves szomszédasszony! Biztosan eladósorba került. Még nem. De már lízingelhető. Kovácsné dicsekszik a szomszédasszonynak: Az én lányom megfogta az isten lábát. Felemelték a fizetését. Aztán az új főnöke vett neki egy sportkocsit, berendezett neki egy lakást, ékszert és bundát ajándékozott neki. Mire a szomszédasszony legyint: Az én lányom is kurva lett. Kovácsné dicsekszik a kávéházban Szabónénak: Képzeld, a lányom nagyon jó állást kapott. Bemegy tíz órára, a főnök diktál neki, leír egy-két levelet, és kettőre már otthon van. És ezért nettó százezret kap! Szabóné bólogat: Az én lányom is kurva lett, de ő nem hagyja, hogy diktáljanak neki. Két gyerekkori barátnő találkozik. Mi van veled? Jaj, sietnem kell, nemsokára kész a Mercédeszem, el kell mennem a szűcshöz, rendeltem egy nercbundát. Utána le kell szaladni a nyaralóba..., és és veled mi van? Semmi különös. Én is kurva lettem. Egy presszó teraszán három lány üldögél. Rendőrök érkeznek, razzia kezdődik. Az egyiket megkérdezi a nyomozó: Mi a foglalkozása? Matematikus vagyok! Összeadom magam az igazgatóval, négyzetre emelem a szoknyámat, és kivonom magam a termelésből Hát maga? fordul a másikhoz. Agronómus vagyok! Vándorlok egyik melegágyból a másik melegágyba A harmadikhoz fordul:

158 158/249 Hát maga? Én is kurva vagyok, csak én nem tudom magam ilyen szépen kifejezni Nászéjszaka után szomorúan áll az ifjú férj a bárpultnál. Mi a baj? kérdi a barátja. A világ legboldogabb emberének kellene lenned. Az történt, hogy mikor reggel felkeltem, elővettem a pénztárcám, és kitettem egy húszezrest az asztalra. Nyugi! Csak a barátaid tudják, hogy éveken át bordélyba jártál. Az asszony biztos észre se vette. Hát ez az! Félálomban odafordult, és visszaadott ötezret... Férj és feleség megállapodnak abban, hogy a jövőben takarékosak lesznek, azért minden szeretkezés után a férj egy százast dob a malacperselybe. Megy is a dolog három hétig, amikor is valamire kell a pénz. A férj összetöri hát a perselyt, s legnagyobb megdöbbenésre nem csak száz forintosokat, hanem ötszázast, sőt ezrest is talál benne. Hogy van ez Lujza? kérdi felháborodva. Hiszen megbeszéltük, hogy százasokat... És mit gondolsz vág közbe a nej mindenki olyan smucig, mint te vagy? Egykori osztálytársnők találkoznak az utcán. Mindketten férjhez mentek, de különböző eredménnyel. Ella ápolt, csinos ruhája a legújabb divatot követi. Manci leharcolt, bőre rég látott kozmetikust, a haja fodrászt, és ugyanaz a kabát van rajta, mint tíz évvel ezelőtt. Hogy csinálod, hogy neked így megy? faggatja Manci Ellát. Elárulhatom ha akarod, de félre ne értsd, amit mondok. Nálunk akkor van szerelem, ha van ajándék. Eltelik egy hónap, és véletlenül összefutnak a városban. Manci, ha lehetséges, még topisabb. Jesszusom, veled meg mi történt? kérdi Ella. Alkalmaztam a módszeredet. Már a nyolcadik nyakkendőt veszem a férjemnek... Két katonatiszt beszélget: Képzeld, nekem milyen katonás feleségem van! Ha este hazamegyek, és meg akarom dugni, engedélyt kell tőle kérnem. Az semmi mondja a másik. Ha én meg akarom kefélni a feleségemet, sorba kell állnom. Mikor érintheti egy nő a lábával a csillagokat? Amikor egy katonatiszttel szeretkezik.

159 159/249 Móricka kilesi a nővérét, amint az éppen egy fiatalemberrel szerelmeskedik az ágyban. A fiatalember ad egy ezrest Mórickának: Aztán nem láttál semmit, rendben van, öcsi? Oké mondja Móricka és visszaad ötszáz forintot. De, miért adod vissza a felét? Miért éppen maga fizessen többet, mint mások? A férjes asszony rendszeresen a mellékhelyiségbe tuszkolja szeretőjét, ha az ura hazajön. Egy alkalommal, amikor a férfi éppen a sötétben üldögél, megszólal a csapodár asszony kisfia: Ugye, milyen sötét van itt? A szerető ijedten pislog, a gyerek meg azt mondja: Ha adsz nekem ötezer forintot, minden rendben lesz. A pasas mi mást tehetne, fizet. Legközelebb megismétlődik a helyzet, a férfi újból a mellékhelyiségben köt ki. A gyerek megint ott van, és megkérdi: Ugye milyen sötét van itt? Most pedig adjál nekem tízezer forintot, különben lebuksz! A férfi jobb híján fizet, de most már nem állja meg szó nélkül. Megpirongatja a gyereket, hogy ez zsarolás, tehát bűn. A kissrácot bántja a lelkiismerete, mert pár nap múlva elmegy a templomba, hogy meggyónja bűneit. Ahogy beül a gyóntatószékbe megszólal: Hogy milyen sötét van itt! Mire a pap dühösen: Mi van, már itt is kezded? Ez a vicc egy paptól származik. Két bíboros beszélget a Vatikánban.: Szerinted megérjük, hogy egyszer feloldják a papi nőtlenséget? Mi nem, de a fiaink valószínűleg igen Mi történik, ha levágják egy férfi nemi szervét? Automatikusan átveszi az irányítást az agy. Hogy hívják azt a férfit, akinek 99% agya hiányzik? Kasztrált. A Rákóczi téri prosti leszólít egy pasast: Szép szőke hercegem! Gyere, játszunk töltött cigarettát! Az meg milyen játék? Én adom a hüvelyt, de meg a dohányt. Kovács felszed egy nőt az utcán. Jobb híján kiviszi a várost övező erdőbe. Amikor elkezdi levetkőztetni, a nő megszólal: Na, ide figyelj, szívi! Én hivatásos vagyok, ingyen nem megy. Fizess öt rongyot! Nincs mit tenni, Kovács odaadja az ötezrest. Megtörténik, amiért kijöttek. Felöltöznek, aztán Kovács beül a kocsijába, és kiszól az ablakon: Na most figyelj, szívi! Én magántaxis vagyok. Vagy fizetsz ötezer forintot a fuvarért, vagy itt maradsz! A feleség elmegy az állatkereskedésbe, hogy meglepje az urát. Jó napot, egy papagájt szeretnék. Sajnos most csak egy darab van, de az nagyon értelmes, kitűnően beszél. Egyetlen hibája, hogy kicsit káromkodós, mert a szemközti kuplerájból került hozzánk.

160 160/249 Mindegy, az asszony megveszi. Hazaviszi, és letakarva berakja a hálószobába. A férj hazaérkezik, és bemegy a szobába. A feleség lerántja a leplet a kalitkáról. A papagáj körülnéz, és megszólal: Hm új szoba új prosti szevasz Béla! Jótékony célra gyűjtenek az utcán. Egy idősebb úr elővesz egy bankjegyet, de mielőtt a perselybe dobná, megkérdi: Szabad megtudnom, hogy kinek gyűjtenek? Hogyne kérem. Szegény megtévedt nők számára. Pardon szól az úr, és visszateszi a tárcájába a pénzt. Az illetőket én közvetlenül szoktam támogatni. Petike az anyukájával sétál. Egy piroslámpás ház előtt mennek el, amikor a gyerek megkérdezi: Milyen ház ez anyuci? Itt csúnya nénik laknak válaszolja, és mennek hazafelé. A gyereket nagyon izgatja a dolog, ezért este visszamegy. A lányok beengedik őt, és megkínálják frissen sült lekváros palacsintával. Otthon az anyja kérdőre vonja: Hol voltál kisfiam? Elmentem a piroslámpás házba. És mit csináltál ott? Hármat-négyet lenyomtam rögtön, az ötödiket már nehezen, a hatodikat meg széthajtottam, és kinyaltam. Móricka megy a Rákóczi téren, szembejön vele egy kifestett, aligszoknyás nő. Móricka odaszól neki: Kurva néni! Tessék mondani, hány óra van? Az anyád mindenit, te kölyök. Engem ismersz, de az órát nem? Pistike kérdi az apját: Papa magyarázd el nekem, mi az hogy elméletileg meg gyakorlatilag? Na figyelj! mondja az apa, és odaviszi a fiát az anyósához: Mama, mit szólna hozzá, ha jönne egy kétméteres néger, és ötezer dollárt kínálna magának egy éjszakáért? Fiam! Az én koromban már ne válogasson az ember. És te drágám, mit csinálnál? fordul a feleségéhez. Tudod, hogy szeretlek feleli az asszony, de hát a gyerekeknek cipő kell, neked meg új öltöny. Azt hiszem feláldoznám magam. És te, édes lányom? kérdezi Pistike nővérét Nagykorú vagyok, különben sem volt még dolgom négerrel. Naná, hogy belemennék Na, látod fiam. Elméletileg most van ötezer dollárunk, gyakorlatilag viszont kiderült, hogy három rossz ribanccal élünk együtt.

161 161/249 A sudár termetű néger atléta a vízparton meglát egy halacskát a bozótba szorulva. Lehasal, kiemeli, és visszadobja a folyóba. Ekkor a kis hal szépséges tündérkisasszonnyá változik, és azt mondja: Köszönöm, hogy megmentetted az életemet! Jutalmul teljesítem két kívánságodat. Látod milyen fekete vagyok Ebből sok bajom származott már az életben. Azt kívánom hát, hogy ezentúl fehér legyek. Jól van Jimmy! És mi a következő kívánságod? Ne haragudj rám tündérke, de a szépséged annyira megragadott, hogy szeretnék ugyanúgy a lábad közé szorulni, mint te szorultál a bozótba. Jól van Jimmy, mindkét kívánságodat teljesítem. Ezentúl szárnyasbetét leszel. Egy férfi sétál a tengerparton. Egyszer csak észrevesz valami csillogót a vízben. Kihalássza, és látja, hogy egy nagyon régi palack. Kihúzza belőle a dugót, és hopp megjelenik egy dzsinn. Uram, köszönöm, hogy kiszabadítottál két évszázados fogságomból. Cserébe teljesítem két kívánságodat. Kívánhatsz bármit! A férfi gondolkodik egy darabig, majd így szól: Mindig kemény akarok lenni, és az összes seggecskét meg akarom kapni. Legyen kívánságod szerint. S a férfiú azon nyomban WC ülőkévé változott. Tasziló gróf bemegy a boltba, és így szól az eladóhoz: Hányszoh mondjam magának, hogy nem narancsízű óvszeht kéhek, hanem narancsízű hágógumit! Arisztid és Tasziló egy toronyházban éppen egymás fölött laknak. Egyszer cseng a telefon a lent lakó Arisztidnél: Halló Arisztid szól a telefonba Tasziló, gyere fel egy feketére! Nem lehet válaszolja nyögve Arisztid, mert éppen egy szőkén vagyok! Arisztid meglátogatja a barátját Taszilót, ám nem jut be, mert Tasziló kilincsén egy tábla lóg: Ne zavarjanak, nőzök. Másnak Arisztid megkérdezi Taszilótól, hogy jutott eszébe ilyen táblát kitenni. Tudod, a szomszédomban lakik egy nénike, tőle tanultam. Ő kitett egy táblát az ajtajára, hogy: Ne zavarjanak, hímzek. A következő héten Tasziló látogatja meg Arisztidet, de őt is egy tábla fogadja: Ne zavarjanak, kézimunkázom. A komornyik bizalmaskodva mondja:

162 162/249 Gróf úr, ha ennyire szereti a nőket, miért nem nősül meg? Maga szamár! Ha valaki a virágot szereti, még nem kell, hogy kertésznek menjen. Arisztid érdeklődik: Mondd Tasziló! Te vered a farkadat? Nem. Pedig megérdemelné! Arisztid és Tasziló kibérelnek egy tanyát. Mikor már megunják a nő nélküli életet, sorsot húznak az istállóban levő tehénre. Tasziló nyer és kiballag. Kisvártatva nagy bőgés, üvöltés hallatszik. Arisztid kiszalad, s látja, amint a haverja éppen kitámolyog az istállóból. Mi történt Tasziló? Hát azt hiszed, könnyű volt két vállra fektetni? Tasziló beállít a sebészetre, a főorvost keresi: Doktor úr! Kérem, szíveskedjen engem sürgősen kiherélni! Jól értem uram? Ez egy visszafordíthatatlan állapotot eredményező komoly műtét. Komoly vagy nem komoly, nem érdekel! Az ügy nagyon sürgős. Kerül, amibe kerül. Megtörténik a műtét, és a lábadozó Tasziló ágyánál vizitál a főorvos. Tisztelt uram, igazán nem akarok indiszkrét lenni, de a mai napig sem értem a különös kérése okát. Pedig az ügy igen egyszerű, főorvos úr. Megkértem egy igen gazdag hölgy kezét, és mivel a család izraelita, ők ragaszkodtak a műtéthez. De hiszen akkor ők nem ezt kérték! Nyilván a körülmetélést említették Kezd derengeni valami, drága professzor úr. Azt hiszem ez volt a helyes kifejezés! Az ifjú grófné a nászéjszakán megkérdi férjétől, Arisztidtől: Kedvesem, most hogy házasok vagyunk, áruld el nekem, mi az a pénisz? Arisztid izgatottan levetkőzik, és megmutatja. Ah! Mondja a grófné. Tehát olyan, mint a fasz, csak sokkal kisebb! Arisztid gróf és felesége Anasztázia grófné nászútra mennek. Egy gyönyörű szállodában töltik a nászéjszakájukat. A gróf már jó ideje azon van, hogy kielégítse feleségét, amikor Anasztázia ingülten megszólal: Arisztid kérem, vagy hagyja benne, vagy húzza ki, de ez a huzavona az idegeimre megy! Tasziló gróf elvesz egy nagyon gazdag, de rettenetesen csúnya nőt. A nászéjszakán, az aktus vége felé megkérdezi a grófné: Ugye drágám, mégiscsak van bennem valami szép? Igen van, de mindjárt kihúzom. Anasztázia grófnő a nászéjszaka hajnalán azt kérdezi ifjú férjétől: Mondja, kedves Aisztid, ez amit mi most csináltunk, mindenkinek ilyen öhömöt szehez? Természetesen, kedves Stázi. Még a pahasztoknak is? Igen, nekik is. Nem gondolja, hogy ez túl jó nekik? Edömér a nászéjszakáját tartja Eulália grófnővel. Hogy jobban lásson, az inasát, Jeant is berendeli a hálószobába, aki az ágy mellett tartotta a gyertyát. Aktus közben néha megkérdi: Jó neked, drágám? Nem igen.

163 163/249 Élvezed, kedvesem? Egy csöppet sem. És így? Nem. Hát akkor így? Így sem Erre Edömér kiszáll az ágyból, elveszi az inastól a gyertyát, s rászól, hogy most feküdjön ő az ágyba. Jean teljesíti a parancsot. Akcióba lép, s a grófnő kéjesen sikoltozik Most jó, drágám? kérdi Edömér. Juj, most nagyon ez ez isteni Na látja, maga pancser! mondja Edömér. Hát így kell a gyertyát tartani Anasztázia grófnőnek szülése van. Már órák óta vajúdik, a párna csücskét harapdálja kínjában. A gróf bejön, letérdel az ágya mellé, könnyes szemmel simogatni kezdi hitvese kezét. A grófnő felnéz. Köszönöm az együttérzését lihegi. De ne könnyezzen, kérem. Nem ön tehet róla Arisztid és Tasziló találkozik az utcán. Képzeld Tasziló, ma boldog apa lettem! újságolja büszkén Arisztid. Nahát! álmélkodik Tasziló. Így titokban tartani Semmi jelét sem lehetett látni Add át kérlek hódolatteljes kézcsókomat és legőszintébb szerencsekívánataimat a grófné őnagyságának! Meg vagy őrülve, kérlek? Még csak az kellene, hogy értesüljön róla! Arisztidéknél az újszülöttet ünneplik. A keresztelőre meghívják a 92 esztendős Eulália hercegnőt is. Az idős hölgy odamegy a kisbabához, és kíváncsian felemeli az ingecskéjét. Nézi, nézegeti a gyereket, aztán megszólal: Ha emlékeztetem nem csal, ez a gyerek fiú. Sir Archibald idegesen toporog a szülőszoba előtt, várja az eredményt. Egyszer csak kijön az orvos, és odalép hozzá. Uram, ha meg nem sértem, lenne egy kérdésem mondja aggodalmaskodó arccal. A kedves feleségét nem érte valami trauma mostanában? De, de! Amikor Afrikában voltunk, egy erdő mellett sétált, és kiszaladt onnan egy színes bőrű, aki nagyon megkergette szegényt. Attól tartok uram, hogy utol is érte Edömér megengedi Arisztidnek, hogy jelen legyen újszülött gyermeke fürdetésénél. Mond kérlek, nem túl törékeny ez a gyerek. Mintha valamelyest fejletlenebb lenne az általam látott kisbabáknál Szerinted mekkora kellene hogy legyen háromhavi házasság után? Két arisztokrata beszélget a mágnáskaszinóban. Mielőtt összeházasodtunk volna, természetesen nem volt szexuális kapcsolatom a feleségemmel mondja az egyik. És önnek? Nem tudom Mi is volt a méltóságos asszony leánykori neve? A magáról megfeledkezett szobalány ezt mondja Eulália grófnőnek: A kegyelmes asszony igen boldog lehet Az, az vagyok! sóhajt a grófné. A kegyelmes úr olyan figyelmes, kedves szép és elegáns

164 Hát igen, az! bólogat a grófné. Mire a szobalány ábrándosan felsóhajt: És hogy csókol! 164/249 Szobalány: Ne búsuljon méltóságos asszony, hogy a gróf úr csók nélkül távozott Biztosan valami gondja lehet szegénynek, mert ma még engem se csókolt meg. A gróf kiszól a dolgozószobájából: Bejönnél egy pillanatra, drágám? Szobalány: Nekem tetszik szólni, vagy a nagyságos asszonynak? Eulália grófnő mondja a kislányának: Leokádia! Ülj szépen a papa ölébe. Azt nem szabad Miért nem? Mert az a szobalány helye. Mondd mama, milyen befolyást gyakorol a feketekávéra a napsugár? Miért kérdezed kislányom? Azért, mert már többször megfigyeltem, hogy amikor a szobalány beviszi a feketekávét a papa szobájába, ő azonnal leengedi az ablakredőnyt. Mama, tud a szobalányunk repülni? Dehogy tud. Honnan veszed ezt a butaságot? Mikor tegnap elmentél hazulról apu azt mondta neki, hogy ő egy angyal. Igen? Na akkor mégis repülni fog! Arisztidnak viszonya van egy csinos társasági hölggyel. Egy alkalommal elárulja neki a barátja, Tasziló: Mondd, Arisztid, tudod, hogy ez a nő minden férfivel lefekszik? Arisztid bólogat: Igen. De pénzért csak velem. A bárókisasszony új nevelőnőt kap. Sok mindenről beszélgetnek, végül a pólyás babákra terelődik a szó. A gyereket a gólya hozza jegyzi meg a nevelőnő. Jó, jó, feleli a bárókisasszony. Az ön elődje is ezt mondta, aztán mégis beperelte a papát gyerektartásért. A grófi szülők megbeszélik, hogy miután nagykorú lett a fiúk, itt az ideje, hogy felvilágosítsák. Emerencia grófnő aggodalmaskodik: Csak nagyon tapintatosan, nehogy kárt tegyünk az érzékeny lelkivilágában. Legjobb lenne valami példázat mondjuk a méhecskék meg a pillangók. Tasziló grófnak tetszik az ötlet. Vasárnap elviszi a fiát az erdőbe, és elkezdi: Ugyebáh emlékszel fiam, hogy ebben az erdőben áll egy vadászház? Emlékszem, papa. Ahra is emlékszel ugye, hogy ennek a vadásznak van két lánya? Emlékszem papa. Nos kéhlek, amit a múlt vasárnap mi azzal a két lánnyal csináltunk, ugyanazt csinálják a

165 méhecskék és a pillangók! 165/249 Az ifjú Balambér nősülni készül, és arról faggatja az öreg grófot, mit kell csinálni az ágyban, mert ezt ő még sosem próbálta. Nagyon egyszerű a dolog fiacskám magyarázza Arisztid. Egyszerűen dugd oda a pisilődet, ahol szőrös, és kész. Az éjszaka minden rendben ment. Reggel az ifjú Leokádia grófné nyújtózik egy kéjeset, és Balambér meglátja a hónalját. Erre felsóhajt: Úristen, még van kettő! Edömér fia, Agenor benyit a szalonba: Apám, én szerelmes vagyok! Na, már éppen itt az ideje. És kibe? Egy majomba! Majomba? Edömér teljesen ledöbben, és zavartan kérdi: És az a majom hím? Agenor felháborodik: Csak nem gondolja apám, hogy természetellenes hajlamaim vannak? Arisztid megkívánja Tasziló feleségét, és egy nyári éjjelen bekiabál Taszilóék hálószobájába: Tasziló! Megcsal a feleséged! Tasziló felriad, de látja, hogy az asszony ott szuszog mellette az ágyban. Hülye vicc morogja bosszúsan, és visszaalszik. Arisztid másodszor is beordít: Tasziló! Megcsal a feleséged! Tasziló dühösen felpattan, benéz az ágy alá, a szekrénybe, de sehol senki. Morogva visszabújik az asszony mellé. Arisztid harmadszor is bekiabál a kertből: Tasziló! Megcsal a feleséged! Tasziló most már dühödten papucsba bújik, és kirohan a kertbe, hogy móresre tanítsa az ordibálód. Arisztid közben beugrik az ablakon, és nekiesik az asszonynak. A kertből Tasziló benéz az ablakon, és a látványtól elámulva mondja: Érdekes, innen tényleg úgy látszik Arisztid váratlanul hazamegy, és feleségét fényes nappal az ágyban találja meglehetősen csapzottan. Arisztidnek nem tetszik a dolog, gyanú költözik a szívébe, s elkezd kutatni. Kinyitja a nagy szekrény ajtaját, és bent találja a meztelen Taszilót. Hát te mit csinálsz itt? Kérlek szépen én a hatos villamost várom. Arisztid visszacsukja az ajtót, és fejcsóválva mondja: A fene egye meg ezt a Taszilót. Ez mindig kivágja magát! Mondja Jean, kilovagolta magát a feleségem, Anasztázia grófné? Hogyne uram, alaposan el is fáradtam. Jean! Nem szeretném még egyszer rajtakapni! Min, uram? A feleségemen. Tasziló gróf és felesége egy este elmennek színházba. Emerencia grófnőnek azonban nem tetszik az előadás, ezért hazamegy. Ahogy belép a kastélyba, szembetalálkozik az inassal, és így szól hozzá:

166 166/249 Jean, vegye le az ingemet! Jean megteszi. Jean, vegye le a szoknyámat! Jean ezt is megteszi. Jean, vegye le a harisnyámat! Az inas engedelmeskedik. Jean, vegye le a melltartómat! Megtörténik ez is. Jean, vegye le a bugyimat is! És ha még egyszer meglátom, hogy az én ruháimat viseli, kirúgom! Az uradalomba új sofőrt vesznek fel. A próbaidő leteltével a gróf kikéri öreg komornyikja véleményét, hogy alkalmazza-e az új embert. Ha szabad megjegyeznem, a sofőrt hajnalban a grófné szobájából láttam kijönni. Igen? Ezek szerit a feleségemnek is megfelel. Arisztid a vártnál korábban érkezik haza, és a kertészt a nappaliban találja, amint egy fotelben terpeszkedik. Lábait az asztalra rakta, és szivarral a kezében whiskyt iszik. Hát ez már mindennek teteje! dühöng Arisztid. Még jó, hogy nem ülteti az ölébe a feleségemet is! Már gondoltam rá feleli nyugodtan a kertész, de a grófné még nem jött ki a kocsis szobájából. Arisztid hazamegy és feleségét, Anasztáziát a hitvesi ágyban találja Taszilóval. Lekapja a puskát a falról, és fenyegetően mondja: Ezért most megbűnhődsz, Tasziló! Szétlövöm a szerszámodat. Tasziló könyörgőre fogja: Adj egy esélyt! Rendben van Lóbálhatod! Vasárnap délután a legények onanizáló versenyt rendeznek a szénakazal tövében. A tét: ki tud a legmesszebbre lövellni. Arra jár a földbirtokos és nagyságos neje, s izgatott érdeklődéssel figyelik a viadalt, amelyet János, a béreslegény nyer meg, mintegy másfél méterrel. A földbirtokosnak roppan tetszik a dolog, és pár nap múlva, a vadászat utáni vacsorán eldicsekszik férfi vendégeinek, hogy neki van egy tökös béreslegénye, akinek másfél méterre megy. Nem hiszik. A földesúr fogadást ajánl, és behívja Jánost. Kapsz száz pengőt mondja neki, ha itt most előttünk éppúgy produkálod magad, mint tegnap a szénakazalnál. A legény irul-pirul, nem akaródzik neki az úri társaság előtt ilyet tenni, de az egyik környékbeli földbirtokos megemeli a jutalmat kétszáz pengőre. János belekezd, de az eredmény lehangoló, alig fél méter. A földesúr nagyon restelkedik. Mivel nem akarja elveszteni a fogadást, ráparancsol a legényre: Na még egyszer! A második kísérlet eredménye még lesújtóbb: csupán harminc centiméter. A vendégek kárörvendve mosolyognak, a házigazda pedig nagyon dühös. Mi van veled János! A hét végén a saját szememmel láttam mire vagy képes! Akkor most miért nem megy? Ez azért van, mert amíg vadászni tetszett, a nagyságos asszony kiszedte belőle a rugót... Jean, milyen nap van ma? Vasárnap, uram.

167 167/249 Helyes, akkor megyünk a kuplerájba! De uram, vasárnap templomba szokás menni Ugyan Jean, a templomtorony még holnap is állni fog Jean, a kurva anyját! Hozom uram! A vadászó ifjú gróf egyszer csak meghökkenve fedezi fel, hogy mennyire hasonlít hozzá az egyik hajtólegény. Nem szolgált az anyád valamikor a kastélyban? kérdi a fiút. Nem. Az anyám soha sem hagyta el a falunkat! hangzik a válasz. De az apám évekig volt a méltóságos grófnő inasa! A gróf betoppan az istállóba. Döbbenten látja dühöngő kocsisát. Mi bajod Józsi? Miért vered azt a szegény lovat? Az úristenit! Az apám gróf volt, a fiam is az, nekem meg itt maradt a lószar... Az agg grófot egy vacsorán a fiatal baronesz mellé ültették, s a gróf kezei bizony el-eltévedtek a szép kisasszony szoknyája felé. A lány végül megunta a dolgot, és rászólt: De kérem, mit akar? Hogy mit akarok, azt tudom! Csak azt nem tudom, amit akarok Az idős gróftól megkérdezik, hogy mivel töltötte az ifjúságát? Két szenvedélyem volt válaszolt a gróf. A nők és a vadászat. És mire vadászott? Nőkre Jean, mi ez a rettenetes bőgés a hálószobából? A felesége éppen most szarvazza fel, uram. A megözvegyült agg gróf elmegy a házasságközvetítőhöz, hogy ajánljon neki feleséget. Kérem van itt egy nő mondja a házasságközvetítő, akinek szőke haja van, aztán van itt egy aki barna, és van egy akinek vörös haja van De kérem vág közbe az agg gróf. Nekem nem az a fontos, hogy milyen színű haja van. Nekem olyan nő kell, akinek türelme van. Egyszer egy jó tündér megkérdezte, hogy mit választanék: nagyobb péniszt vagy jobb memóriát? Már nem emlékszem mit választottam. Nézze mondja az orvos a beteg férjének, megvizsgáltam a feleségét, de még nem vagyok biztos a diagnózisban. A feleségének vagy Alzheimer-kórja van, vagy AIDS-es De mégis, doktor úr Honnan tudhatnám meg, hogy melyik? Vigye el jó messzire az erdőbe, és hagyja ott. Ha hazatalál, ne dugja meg! Kovács elmegy az orvoshoz, s elpanaszolja, hogy most már jó ideje nagyon gyengének érzi magát. Az orvos elküldi mindenféle vizsgálatokra, maga is tetőtől-talpig megnézi, majd megírja a diagnózist: rák. Kovács nem rémül meg a ténytől. Rendben, doktor úr mondja de arra kérem, írjon inkább a leletemre AIDS-t. De hát miért? kérdezi megrökönyödve az orvos. Mert kíváncsi vagyok, milyen pofát vágnak majd a feleségem szeretői.

168 168/249 Szeretkezés után egymás mellett fekszik a házaspár. Azt mondja az asszony: Drágám, van egy jó és egy rossz hírem. Mi a jó? Megjött a laborból az AIDS tesztem eredménye. És mi a rossz? Az afrikai országba delegált diplomata AIDS-fertőzéssel tér haza. Az orvos megvizsgálja, és igyekszik kíméletesen tudtára adni a szörnyű hírt: Uram, sajnálatos módon a diplomáciai védettség nem adott önnek teljes immunitást. A kórház baleseti sebészetén az öreg Józsi bácsi magához tér az altatásból. Kinyitja a szemét, és megpillantja az orvost, aki így szól hozzá: Na, Józsi bácsi, van egy jó hírem, meg egy rossz. Melyikkel kezdjem? Kezdje a jóval, fiam! Józsi bácsi! Magának mától földig ér a farka! Ejha, ez már igen! És mi a rossz hír? Hát, lába viszont nincs Egy nő hallja a rádióban, hogy baleset történt. Értesíteni akarja a férjét, de csak az üzenetrögzítővel tud beszélni: Drágám! A rendőrség talált egy hullát. Ronda, nincs agya, és kicsi a farka. Aggódom! Élsz még? Kisgyerek a buszon: Bácsi, figyeljen már! Kilóg a fél farka a gatyából! Sajnos fiam, az egész! Két részeg nézegeti az italát a kocsmában. Felkiált az egyik: Öregem, láttál te már jégkockát lyukakkal a közepén? Persze, haver! Tizenöt éve vagyok nős A király férjhez akarja adni a lányát: Tegyél fel egy kérdést a kérőidnek, és ahhoz mégy feleségül, aki helyes választ ad! Jön a szomszéd király fia, és a királylány felteszi neki a kérdést: Nagy ruhámban kis pinám, miért jöttél hapsikám? A királyfi először ledöbben, majd elkezd gondolkodni, de nem jut semmi az eszébe. Ezért szégyenszemre feleség nélkül kullog haza. Jön a burkus herceg. Neki is felteszi a királylány a kérdést: Nagy ruhámban kis pinám, miért jöttél hapsikám? A herceg is meglepődik a szabad szájú királylányon, és neki sem jut az eszébe semmi. Ő is dolga végezetlenül megy haza. Végül jön a cigány a szomszéd faluból. Neki is felteszi a kérdést: Nagy ruhámban kis pinám, miért jöttél hapsikám? Kis gatyámban nagy faszom, baszni jöttem angyalom! Az öreg király érzi, hogy élete hamarosan véget ér. Magához kéreti hát három lányát, hogy próbára tegye őket, eldöntse, hogy melyik a legerkölcsösebb, melyikük méltó arra, hogy örökölje a trónt. Behívatja a legidősebb lányát, letolja előtte a nadrágját, és megkérdezi: Mi ez? Ez édesapám, fasz

169 169/249 Becstelen szajha vagy! Takarodj a palotámból! ordítja őfelsége, és hívatja a középső lányt. Letolja a nadrágját, és tőle is megkérdezi: Na lányom, mit látsz itt elől? Ez? Ez egy fasz. feleli a középső lány. Ócska ribanc vagy! ordítja király. Meg ne lássalak többé a palotámban! Végül magához kéreti a legkisebb lányát, letolja a nadrágját, s tőle is megkérdezi: Mi ez, édes lányom? A legkisebb királylány nem felel, csak néz, néz, majd mégis megszólal: Nem tudom, édesapám, hogy mi ez Ó, hát te vagy a leányaim között a legtisztességesebb, méltó arra, hogy kövesd a trónon ősz atyádat De mert felnőtt vagy, most már tudnod kell, hogy ez egy fasz. A legkisebb királylány felkacag: Ez fasz? Hihi Látnád az udvarmesterét. Az fasz! Két szem cseresznye beszélget az ágon. Az egyik elvörösödik, mire a másik megkérdezi: Mi a baj? A szendécske: Kilátszik a kukacod! Hófehérkét meglesik a törpék fürdés közben. Egymás hátára állva adják tovább a híreket: Leveti a blúzát Leveti a blúzát Leveti a szoknyáját Leveti a szoknyáját Leveti a bugyiját Leveti a bugyiját Beül a kádba Beül a kádba Feláll Nekem is Nekem is Kohn és Grün ülnek a gőzfürdőben. Grün köténye félrecsúszik. Kohn figyelmezteti: Te Samu! Vagy igazítsd meg a kötényedet, vagy a keresztet vedd le a nyakadról! Kohn vetkőzik a kuplerájban. A nő vár, nézi, majd megszólal: Te jó ég! Te zsidó vagy? Mire Kohn: Naná, majd természetes kopás. Egy öregedő férfi az orvosnál: Doktor úr! Azt hiszem fordítva folyik bennem a vér. Ne vicceljen! És miből gondolja? Régen, amikor a feleségem a hajam simogatta, felállt a farkam. Manapság meg, ha a farkam simogatja, a hajam áll fel Józsi bácsi megöregedett, megőszült, nincs már sikere a nőknél. Jobb híján önmagán igyekszik segíteni, azonban egy idő után görcs áll a kezébe. Elkeseredetten megjegyzi: Hát ezt is megértük! Már magamnak se kellek! Az özvegyember így morfondírozik magában:

170 170/249 Tegnap még a feleségem volt a jobb kezem, ma pedig a jobb kezem a feleségem! Mi a különbség a hit és a meggyőződés között? Amikor kisfiú voltál, azt hitted a farkad csak pisilésre jó Most, vén fejjel már meg is győződsz erről. Merev vitorlával ébred szép álmából az agglegény. Ránéz, és azt mondja: Tudom, mi jár a fejedben! De majd én kiverem belőled! Mi a jó az önkielégítésben? Hogy utána senkit sem kell hazakísérni. Kovács elmegy a feleségével az állatkertbe. Éppen a majmoknál nézelődnek, amikor egy nagy gorilla elkapj a nőt, és berántja magához. Miközben elkezdi letépni róla a ruhát, a nő egyre csak siránkozik: Béla segíts! Hm, talán mondd azt, hogy egész nap szaladgáltál a városban, és most fáradt vagy Pinocchiónak 21 panaszkodik a barátnője, hogy nagyon szálkás a fütyije, és ez zavarja az aktusban. Pinocchio elmegy az orvoshoz, aki azt tanácsolja neki, hogy vegyen csiszolópapírt, és alkalmasint smirglizze át a fütyijét, mindjárt simább lesz. Legközelebb az orvos megkérdezi: Na, segített a csiszolópapír vagy még mindig panaszkodik a barátnője? Pinocchio legyint: Barátnő? Ugyan már, minek a barátnő? A szülők megállapodnak abban, hogy miután a kisfiúk értelme egyre jobban nyiladozik, ezentúl virágnyelvet használnak. A szeretkezés szót például a géppel mosni kifejezéssel helyettesítik. Másnap az apa odaszól a kisfiának: Menj a konyhába, és mondd anyádnak, hogy jöjjön a fürdőszobába géppel mosni. A gyerek visszatér: Anyu azt mondta, hogy mindjárt jön, csak befejezi az ebédet. Fél óra múlva belibben a nő, és a férje ölébe ül: Itt vagyok, most már moshatunk géppel. Hagyd a csudába, már kimostam kézzel Három férfi a klubban arról beszélget milyen körülmények között jó szeretkezni. A romantikus huszonéves ezt mondja: A legjobb egy hűs erdőben, a patak partján, holdfényes, romantikus éjszakán. A negyvenéves szerint: Egy kényelmes franciaágyban, frissen húzott lepedőn. Végül a nyugdíjkorhatárhoz közeledő öregúr szólal meg: Én a mondó vagyok, hogy legjobb állva, egy kapualjban Ugyan már, hogy mondhatsz ilyet! néznek rá megvetően. Az kényelmetlen Lehet, de így ha csődöt mond a farkatok, elég azt mondani: pszt, jön valaki Mi az öregedés első jele? Ha a reggeli merevedés a derekadban jelentkezik. Két idős úr beszélget: 21 fából faragott mesehős

171 171/249 Mondd, te is kijársz vizelni két aktus között? Már hogy a fenébe ne? Hát ki bírja ki hónapokig? Két régi iskolatárs találkozik az utcán. Szervusz, kedves barátom. 20 éve nem láttalak. Hogy vagy, hogy szolgál a kedves egészséged? Köszönöm jól. Képzeld erősödtem. Tényleg, na ne mondd! Tudod 20 évvel ezelőtt még két kézzel se tudtam letörni, ma meg a kisujjammal lazán lenyomom... Miért nincs szeretőjük a detektíveknek? Mert az asszonyok nem szeretik a puhatolást. Képzeld Manci, láttam a Kovácsot egyenruhában! És jól áll neki? Még nem tudom, csak ma este jön fel hozzám... Unokájuk esküvőjéről tér haza a hetvenéves házaspár. Éjszaka az ágyban arról beszélgetnek, hogy ők annak idején hogyan szeretkeztek. Már tíz év is eltelt az utolsó együttlét óta, de úgy gondolták meg kellene még egyszer próbálni. Ezért elkezdték becézgetni, simogatni egymást. Egyórányi gyöngéd próbálkozás után a nagymama megszólalt: Mindhiába tatukám, a te vesszőcskéd már nem akar tüzet fogni. Lehet feleli az öreg. De mondjuk meg őszintén, hogy a te kemencéd sem húz már úgy. Mondd Lujza, bent van? Nincs Jenőke! Érdekes! Kint sincs. Nászéjszakán a férj meztelenül odaáll a felesége elé: Drágám, ez az, amit nyújtani tudok! Mire a feleség: Rendben van Béla, akkor kezd el nyújtani! Egy fiatal nő elmegy az orvoshoz: Kérem, doktor úr, a hét végén lesz az esküvőm, s mert eléggé tapasztalatlan vagyok, kérdeznék ezt-azt, és ön felvilágosíthatna. Örülök, hogy bizalommal van az orvostudomány iránt... Nos, mi a problémája? Úgy vettem észre, a vőlegényem lába között van egy valami. Igen, kislány. A tudományos neve pénisz... Megjegyzem, doktor úr. Még valamit kérdeznék. Nos, ennek az izének a végén van egy kis bunkóféleség.

172 172/249 Igen... Ennek a neve makk. Igen, doktor úr, de a vőlegényemnek ettől a makktól visszafelé vagy huszonöt-harminc centire van két aranyos kis gömb. Ezek micsodák? Az attól függ, kisasszony gondolkodik el az orvos. Nekem például a seggem. Do do doktor úr! Nagyon nagy a f fa farkam, és e e erősen da da...dadogok. Tu tu tudna rajtam se segíteni? Természetesen, a felét levágjuk, és megszűnik a dadogása. Két hét múlva a páciens visszajön: Doktor úr! most szépem beszélek, de a feleségem elégedetlen. Nem lehetne inkább visszavarrni? Má már s sa sajnos n nem lehet. A divatosan öltözködő fiatalember elmegy az orvoshoz. Doktor úr, nagy baj van. Kékül a bal herém. Atyaisten, az valóban súlyos baj. Azonnal el kell távolítani! Egy hónappal később ismét a sebészeten: Doktor úr! Kérem kétségbeejtő a helyzet, a jobb herém is kékül. Sajnálom barátom, ezt is el kell távolítani. Ismét eltelik egy hónap. Doktor úr, a nemi szervem is teljesen kék. mondja a beteg sápítozó felhangon. Hm Mondja nem fog magának a farmere? Kimosta, mielőtt felvette? Doktor úr, valami nem stimmel azzal a roboráló szerrel, amit felírt nekem Valahogy gyorsan férfiasodom tőle mondja az atlétalány a sportorvosnak. Miből gondolja? Tudniillik egyre jobban szőrösödöm. Mekkora felületen? A köldökömtől egészen a herezacskómig. Egy férfi elhatározza, hogy Wendy barátnője nevét rátetováltatja a farkára. El is megy, de figyelmeztetik, hogy a teljes nevet csak merev állapotban lehet elolvasni, egyébként csupán a W és az y lesz látható. Pár nappal később egy étteremben vizelnie kell. Kimegy a mellékhelyiségbe, éppen végzi a dolgát, amikor bejön egy néger. Ahogy pisilnek oldalra néz, és látja, hogy neki is W és y tetoválása van. Az ön péniszére is Wendy van tetoválva? kérdezi. Nem. Az enyémre az, hogy Welcome to New York. We hope that you will be having good time in this city. 22 A tengerparti strandon egy néger bukkan ki a habokból akkora fütyivel, hogy a térdét verdesi. A látványtól a nők elájulnak, és még a legkanosabb férfiak is lesütik a szemüket. Végül az egyikük rászánja magát, és megkérdezi: Úristen, hogy lehet valakinek akkora szerszáma? A néger röstelkedve mondja: Miért, a magáé nem megy össze a hideg vízben? Volt egy néger barátnőm, aki folyton röhögött rajtam, és én nem értettem miért. Tegnap aztán láttam a gőzfürdőben egy néger fickót Na és? Most már értem 22 velkám tu nyújork. ví houp det jú vil bí heving gud táim in disz sziti.

173 173/249 Miért szereti a férfi az ártatlan lányokat? Mert azokkal el tudja hitetni, hogy azért kicsi és puha, hogy ne fájjon... Hogyan lehet udvarolni a varrónőnek? Hölgyem, bevenne a nadrágomból húsz centit? A kórboncnok hatalmas méretű fütyköst fedez fel az egyik hullán. Nem tud ellenállni a csábításnak, levágja, és spirituszos üvegbe rakva hazaviszi. Otthon berakja a kis házi múzeumába. Amikor a felesége meglátja, összecsapja a kezét, és felkiált: Úristen, hát meghalt a szegény Kovács is! A legénynek irtózatosan nagy volt a szerszáma. Nem is akart megházasodni, mert félt, hogy tönkreteszi az asszonyt. De a szemrevaló Kati nagyon megszerette, és ő is Katit, így aztán összeházasodtak. Törte a legény a fejét, mit kellene mondani Katinak, hogy emiatt el ne hagyja. Végül azt hazudta, hogy az ő hímvesszeje kisebb, mint másoké. Abban reménykedett, hogy így Kati nem meri elhagyni, mert azt hiszi, másnak még nagyobb van. A nászéjszakán levetkőznek, s közben ezt mondja a legény: Édesanyám kicsi koromban egyszer nem vigyázott rám, oszt a malac a pöszöröm végét leharapta. Aztán bebújtak az ágyba, a dunna alá, és szépen átestek a dolgon. Na Katikám, mit szólsz hozzá? Hát, ha azt a csöppet a malac el nem harapja, éppen elég nagy lett volna. A falubeli Jánosnak olyan hosszú fasza van, hogy már a városi bejáratott kurvák sem szerettek vele elmenni. Egyszer egy új nő jelenik meg a faluban és János arra gondolt, hogy még mielőtt hallana róla, meg kellene baszni. Egy éltes öregasszonytól kér tanácsot, mit tegyen, hogy a nő ne rettenjen el a hatalmas fasztól. Az öregasszony így szól: Markold át mindkét kezeddel a farkadat, és ami felül kilóg, azzal baszd meg a lányt. Elérkezik a randevú, János mutatja a faszát, és közben nyugtatja a lányt, hogy nem fog fájni. Csukja be a szemét, ő meg majd átfogja mindkét kezével a szerszámát, és a felül kilógó résszel fognak baszni. A lány belemegy a játékba. János úgy tesz, ahogy ígérte, de rövid idő után úgy belejött a játékba, hogy elvette az egyik kezét, és azt a részt is beletolta a nő testébe. A lány ezt nem látta, mert még mindig behunyva tartotta a szemét. Mivel János nem tapasztalt ellenkezést, egy idő után elengedte a másik kezével is a farkát, és a teljes méretet beletolta a nőbe. Néhány perc múlva a lány kéjesen nyögdécselve így szólt: János, most óvatosan vedd el először az egyik kezedet, aztán a másikat... Volt egyszer egy férfi, akit hatalmas szerszámmal áldott meg a sors. Legény korában büszke volt az 50 cm hosszú farkára, de férfivá érve belátta, hogy ez még a kurvákat is elriasztja tőle. Miután nem tudott segíteni magán, tanácsot kért egy vajákos asszonytól. A boszorkány sokáig gondolkodott majd azt mondta: Menj ki az erdőbe, keress egy békát. Kérdezd meg, hogy hozzád menne-e feleségül. Ha azt mondja, hogy nem, akkor 10 cm-rel kisebb lesz a farkad. Ha igent mond, akkor viszont hosszabb lesz! A férfi megköszönte a tanácsot, és egyből az erdőbe ment. Gondolta biztosan nem kell majd a békáknak, mert mit is kezdenének vele. Nemsokára találkozott egy levelibékával. Rögtön megkérdezte tőle: Akarsz a feleségem lenni?" Nem felelte a béka határozottan.

174 174/249 A férfi hazarohant, letolta a nadrágját, és elővette a mérőszalagot. Boldogan nyugtázta, hogy a farka már csak 40 cm. Ekkor ismét a békához sietett az erdőbe, és újból feltette neki a kérdést: Akarsz a feleségem lenni? Nem felelte megint a béka. A férfi rohant haza, letolta a nadrágját, és boldogan látta, hogy a farka már csak 30 cm. De ez még mindig nagy, 20 cm lenne a megfelelő méret gondolta. Ezért újra a békához sietett az erdőbe, és harmadszor is megkérdezte tőle: Akarsz a feleségem lenni?" A béka ekkor már nagyon ideges volt, és így szólt: Kedves Uram! már korábban is megmondtam, hogy: Nem, nem és nem...! Egy úrvezető kereket cserél. A szomszéd kertből kijön egy ötéves kis srác, és nézi a szerelést, de közben mindenre megjegyzést tesz. Amikor a pasas előszedi a kerékkulcsot, a gyerek odaszól: A papámnak ebből kettő van. S így megy megállás nélkül. Bármihez nyúl is az autós, a gyerek megjegyzi: A papámnak ebből kettő van. A vezető végre befejezi a szerelést, s odamegy egy fához, hogy könnyítsen magán. A kissrác most is nézi. Ide figyelj, kiskomám mondja bosszúsan a vezető, nehogy azt mondd, hogy a papádnak ebből is kettő van! Azt nem De kétszer ekkora! Egy kisvárosban két barát beszélget: Mondd, miért vered folyton a feleségedet? Már mindenki erről beszél a városban. Hát a nagyravágyása miatt. Miben nyilvánul meg a feleséged nagyravágyása? Az a cafat mindig olyan férfiakkal akar dugni, akiknek nagyobb a farkuk, mint az enyém. Társkeresés: Lófarkas lány hasonló adottságokkal rendelkező fiút keres! Férfi bemegy a gyógyszertárba. Jó napot, beszélhetnék egy férfi eladóval? Sajnos csak én vagyok itt, meg a nővérem mondja az patikusnő Biztos van itt egy férfi is... Nézze uram, ezt a gyógyszertárat mi ketten vezetjük, én és a nővérem. Már tíz éve csináljuk. Csak tudnék róla, ha lenne itt férfi alkalmazott. De ne érezze magát kellemetlenül, nyugodtan mondja el, mi a problémája. Tudja, nagyon kellemetlen, de... az a helyzet, hogy állandósult az erekcióm... Mit tud ajánlani? Érdekes probléma. Várjon itt 5 percet, hátramegyek és megbeszélem a nővéremmel. Pár perc múlva visszajön. Uram, megbeszéltem a nővéremmel, és a következőt tudjuk ajánlani: egyharmad rész tulajdonjog az üzletből, és teljes ellátás. Milyen a férfiak péniszmérete női szemmel? 1. Kicsi 2. Közepes 3. Nagy 4. Úristen 5. Van fehérben is

175 175/249 Hogy hívják a férfiak büszkeségét az élet különböző szakaszaiban? Születéskor: Törpevízmű 20 éves korban: Erőmű. 40 éves korban: Mestermű. 60 éves korban: Emlékmű. 80 éves korban: Bőrdíszmű. A férfiak megyénkénti osztályozása: éves: Heves megye éves: Vas megye éves: Békés megye éves: Tolna, de megy-e? A férfi földrajza: A férfi 15 és 20 éves kora között olyan, mint Kína: potenciálja óriási, jövője beláthatatlan, és senki sem veszi komolyan. 20 és 25 között a férfi a XVIII. századi Franciaország szakasztott mása: forradalmár, lelkes, élvhajhász. 25 és 30 között a férfi olyan, mint Oroszország. Hatalmasnak képzeli magát, de még mindig a pia és a kurvák irányítják. 30 és 35 között a férfi olyan, mint Olaszország. Csábító, izgató, derűs és szereti a gyerekeket. 35 és 40 között a férfi olyan, mint Brazília. Egyre több éhes szájat tart el, és már csak a foci érdekli. 40 és 50 között a férfiban Németországot láthatjuk. Hatalmasra nőtt, van pénze, de halálosan unalmas és egyre többször mond csődöt. 50 és 60 között a férfi olyan, mint a Vatikán: már csak az Úrban bízik, mert csak ő segíthet az ágyban. 60 felett a férfi olyan, mint Kelet-Európa. Egyfolytában az elmúlt 40 éven gondolkozik, hogy hol cseszte el az életét. A nő tízéves korában angyal, tizenötben szent, negyvenben ördög, és nyolcvanban boszorkány. Egy fiatal és egy idős házaspár egymás mellett éltek. Az idős házaspár több héten keresztül sorra megnyeri lottón az ötös találatot. A szomszéd fiatalasszony nagyon kíváncsi, hogy mi a trükkje az

176 176/249 idős házaspárnak, hogy állandóan nyerni tudnak. Egy alkalommal a következő kérdéssel kereste fel a szomszédjait. Julcsa néném! Tessék már nekem elárulni, hogy hogyan tudnak minden héten telitalálatot elérni a lottón? Rosszul állunk anyagilag. Jól jönne nekünk is egy kis pénz. Tudod kisleányom, erről nem szívesen beszélek. De mi a férjemmel nagyon szeretünk benneteket, ezért elárulom neked a titkunkat. Mikor este lefekszünk, én megsimogatom a férjem bájdorongját, majd húzok rajta jó néhányat. Közben megszámolom, hogy hányadik húzásnál kezd működni. Van olyan este, amikor 30 is elég, de van olyan éjszaka, amikor csak 80 körül kezd működésbe lépni. Ezt a műveletet öt napon keresztül megismételjük, és az így kapott számokat megtesszük a lottón. Hát leányom, ez a mi sikerünk titka. A fiatalasszony alig várta, hogy férjével kipróbálhassák az új szisztémát. Eltelt az öt nap. Kitöltötték a lottót, de a sorsolás nem hozta meg a várva várt nyereményt. Át is szaladt a szomszédba, és elsírta a bánatát. Hát Julcsa néném képzelje el, hogy hogyan jártunk. Az első napon alig értem a férjemhez, és máris meg kellett tennünk az 1-es számot. Így ment ez nap mint nap. Az ötödik napon egytől ötig mind az öt szám meg lett téve. Ilyen számokkal még senki nem nyert telitalálatot. Tessék már valamilyen új ötletet adni. Hátha nekünk is sikerül nyerni. Hát kisleányom, nem is tudom mit mondjak. Ilyen doronggal baszni kell, és nem lottózni! Matula bácsi sorban fogja a halakat, az unokaöccse semmit. Matula bátyám, mi van a horgodon? Kukac. Másnap az unokaöcs kukaccal a horgán sem fog semmit. Matula bácsi sorra fogja a halakat. Matula bátyám, mivel horgászol? Kukoricával. Másnap az unokaöcs kukoricával is hiába próbálkozik. Matula bácsi megint sorban szedi ki a halakat. Matula bátyám, ma mi van a horgodon? Kukac. Mondd, hogy döntöd el, hogy melyik nap mi a csali? Felkelek reggel, ha balra dől a farkam, akkor kukac, ha jobbra, akkor kukorica. De Matula bátyám, nekem úgy áll reggel a farkam, mint a cövek. Hülye vagy öcskös, akkor dugni menj, ne horgászni. A testrészek nyugdíjba akarnak menni, és ezért ülést tartanak. A szem így szól: Én egy sötét helyre szeretnék menni, mert már annyi csúnyát láttam eddig... A fül ezt mondja: Én egy csendes helyre szeretnék menni, mert már annyi zajt hallottam... Valaki hátulról közbeszól: Én is nyugdíjba szeretnék menni! Az elnök felordít: Aki az elnökhöz beszél, álljon fel! Ej, ha én fel tudnék állni, nem mennék nyugdíjba... Mondd Lujzikám, te szereted a holdat? Nem, mert téged az mindig ellágyít... Mondd Pirike, örülnél egy kicsinek? Most egy nagyobbnak jobban örülnék, Béla A férj este odaáll a felesége elé! Mutogatja az izmait.

177 177/249 Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: De mit érek vele, ha a gyújtózsinór csak négy centi? Az ifjú férj meztelenül áll a tükör előtt, és így tetszeleg magának: Ha még öt centivel hosszabb lenne, én lennék a király. Erre ezt mondja a felesége: Ha pedig öt centivel rövidebb lenne, te lennél a királynő... A férfi olyan, mint egy hatalmas Q betű. Egy nagy nulla, kis farokkal. Mondd, mit röhögsz szeretkezés közben? Ne haragudj, csak eszembe jutott egy mese Mese? Milyen mese? Hahaha Hát a kurta farkú kismalac! A nudista strandon Pistike meglát egy nagy hasú embert. Mama, mi van a bácsi hasában, hogy ilyen nagy? Bomba! mondja zavartan a mama. Akkor szaladjunk, mert nagyon rövid a kanóc! Egy nő meg egy férfi találkozik a nudista strandon. Örvendek mondja a férfi. Látom. Pistike nudista strandon napozik a mamájával, és egyszer csak megkérdezi: Mama, miért van az, hogy az egyik bácsinak kicsi a farka, a másiknak meg nagy? Azért, kisfiam gondolkodik a mama egy frappáns válaszon, mert az egyik bácsi szegényebb, a másik meg gazdagabb. Egy kis idő múlva megszólal Pistike: Mama, nézd ott azt a bácsit! Téged néz, és percről percre gazdagabb lesz! Kovácstól megkérdezik a barátai, hogy miért vált el, amikor a csinos felesége remekül főzött és nagyszerű társalgó volt. Ez igaz, mondja Kovács? de volt egy kis hibája. Éspedig? Többet dugott, mint én.

178 Miért van ráírva a töködre, hogy Tesco? Mert a legkisebb is számít! /249 Mi az abszolút lehetetlen? Hímvesszőből kosarat fonni! És ha mégis sikerül? Fasza kis kosár lesz! A sorozáson az ezredorvos észreveszi, hogy az egyik újoncnak alig egy centiméter hosszú a fütyije. Közelebb megy hozzá és felteszi a szemüvegét, hogy valóban jól látja-e. A legény egy darabig büszkén tűri a csodálkozást, aztán megszólal: Mit bámul doki! Nem látott még erekciót? Egy kereskedelmi tévé bemondónője miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz: Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem csaknem az egész stábnak el kellett hagynia a forgatás helyszínét, anynyira röhögtek... Tudod mi az egyetlen dolog a világon, amiben a férfiak arra büszkék, melyiküké kisebb? Van olyan? Igen. A mobiltelefon. Miért aggódnak a férfiak a péniszük mérete miatt? Mert van rá okuk. A hímvessző mérete elhanyagolható az örömszerzés szempontjából; kivéve, ha kicsi. Hogy fokoznak a nők? Kicsi, kisebb, hát ez meg mi? Vagy: Nagy, nagyobb, pont jó. Melyik négy szóval lehet egy férfit igazán irritálni? Biztos, hogy benn van? Mi a különbség a között, ha egy nő azt mondja: ah, vagy: oh? 10 cm. Tudod-e, mi a különbség a haha és a hűha között? Egy magánhangzó. Nem... Legalább tizenöt centi. Nagyanyó! Miért olyan nagy a szád? Miért, miért? Látnád a nagyapád farkát. 23 A Tesco élelmiszer-diszkontlánc ezzel a szlogennel reklámozza magát.

179 179/249 Mi a leglehangolóbb, amit egy Chip and Dale fiú műsor előtt mondhat? Hölgyeim, rövid leszek! Mi a női mell ragozása? Pici cici, cici, mell, kebel, hűha, te szent Habakuk. Malvinkát állandóan heccelik a barátnői, mert kicsi a melle. Ezért egy plasztikai sebészhez fordul segítségért. Az orvos meg sem kérdezi, mit óhajt, beküldi a paraván mögé, hogy vetkőzzön le. Levetkőzik, és kilép az orvos elé. Doktor úr, látja? Mit? Na látja, hát ezért jöttem ide... Nagy zsúfoltság van a villamoson. Egy hölgy méltatlankodva mondja: Legyen szíves, és ne dörgölőddzön hozzám a nagy hordó hasával! Egy borízű hang dörmögi: Hátha még a csapját is látná, nagysád! Az idősödő Szabó lelkendezve mondja a feleségének: Képzeld szívem, elintéztem, hogy kapjak nyugdíjat! Ezt hogy csináltad? Hiszen még nem érted el a nyugdíjkorhatárt! Emlékszel a tavalyi tűzre? Akkor elégtek a személyes irataink, és nincs születési anyakönyvi kivonatom sem. És? Odamentem az ügyfélszolgálat ablakához, kigomboltam az ingemet, és amikor a hölgy meglátta a mellkasomon az ősz szőrzetet, elhitte, hogy betöltöttem a hatvanöt évet. Mire Szabóné: Kár, hogy nem mutattad meg a fütyidet is Akkor rokkantnyugdíjat is kaphattál volna. Alulírott Hímvessző, jelen levelemmel fizetésemelésért folyamodok. Indokaim a következők: Nagy mélységekben dolgozom; Bármely helyzetben először a fejemet dugom be; Nedves környezetben kell dolgoznom; Magas hőmérsékleten dolgozom; Sötét, és szellőzés nélküli környezetben dolgozom; Fertőző betegségeknek vagyok kitéve; Túlórát nem fizetnek; Egyetlen hétvégém sem szabad, és szabadságra sem mehetek. Tisztelt Hímvessző! Miután levelét átolvastuk, az abban lévő érveket elemeztük, sajnálattal közöljük, hogy kérelmét a következő okok miatt elutasítjuk:

180 180/249 Nem dolgozik 8 órát folyamatosan; Kis erőkifejtés után is elszenderedik; Nem követi mindig a felső vezetés utasításait; Nem marad meg a kijelölt helyén, gyakran elkódorog máshová; Nincs kezdeményezőkészsége, és állandóan nógatni, motiválni kell, hogy munkába álljon; Munka lejártával munkahelyét mocskosan hagyja; Nem követi a biztonsági előírásokat, mint például a védőruha viselete; Képtelen két egymás utáni műszakban dolgozni; Néha elhagyja a munkahelyét, még mielőtt a napi munkát elvégezte volna; És, ha még mindez nem lenne elég, megjegyezzük, hogy állandóan egy gyanús zsákkal járkál. Együtt a család. A kamasz fiú megkérdezi az apját: Mondd apu, elfogadható az, hogy mikor mi fiúk összejövünk, mindig megvitatjuk a különböző méretű és alakú női melleket? Természetesen fiam, ez teljesen normális. A női mellek nagyon is különbözőek, a nők korának megfelelően. A húszéveseké olyan, mint egy dinnye, kerek és kemény. A harminc és negyvenéveseké olyan, mint egy körte, még mindig szép, de már lóg egy kicsit. Ötven év után már olyan, mint egy hagyma. Hagyma? Igen, ha csak ránézel, sírnod kell! Erre a fiú nővére megkérdezi az anyját: Anyu, hányféle pénisz van? A férfiak ugyancsak három fázison mennek keresztül. A húszéveseké olyan, mint egy tölgy, kemény és hatalmas. A harminc és negyveneseké olyan, mint a nyírfa, hajlékony de még mindig megbízható. Ötvenen felül olyan, mint a karácsonyfa. Karácsonyfa? Igen, ki van száradva és a diók rajta már csak dísznek vannak. Öreg férj kibúvót keres a partneri kötelesség teljesítése alól: Drágám, olyan szép volt az a tavalyelőtti szeretkezés, ne rontsuk el! A 70 éves Jani bácsi életében először lát pornófilmet. Nézi, nézi, majd megszólal: Jó fasszal könnyű baszni, próbálnák meg az enyémmel... Mi a furcsa a nagymamán? A nagypapa. A tizenöt éves fiút gyerektartásért perelik a lány szülei. A fiús mama fogad egy ügyvédet, hogy mindenáron bizonyítsa be, egy gyerek nem képes gyereket nemzeni. Amikor már minden kötél szakad, az ügyvédnő a bíróságon előkapja a fiú kukiját, és a tenyerén labdáztatva bizonykodik: Nézzen ide, bíró úr! Ezzel a semmiséggel, ezzel a kifejletlen nemi szervvel, hogyan Idáig ér az érvelésben, amikor a fiú a fülébe súgja: Hagyja abba szívi, mert elveszítjük a pert! Az ápolónő rászól a folyosón tébláboló betegre: Na Kovács úr, elég a sétafikálásból, bemegyünk szépen az ágyikónkba. És mi van, ha rajt kapnak bennünket? A beteg könyörög az ápolónőnek: Nővérke! Hadd adjak egy csókot magának!

181 181/249 Nem lehet! De nővérke! Hadd adjak egy csókot! Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy maga alatt fekszem. A kórházban fekvő öreg bácsi állandóan udvarol a fiatal nővérnek, s bíztatja, hogy szolgálat után bújjon be az ágyába. Nyughasson már, öreg! csitítja a nővérke. Ha nem hagy békén, megteszem, és akkor mit csinál? A nővérke bemegy a kórterembe, hogy a beteget előkészítse műtétre. A megfelelő helyen beszappanozza, majd kezébe veszi a borotvát. Óvatosságból, nehogy belevágjon, megmarkolja a férfi fütykösét, majd elkezdi leberetválni mellette a szőrt. Egy idő után megszólal a beteg: Elengedheti nővérke, most már megáll magától is. A Hivatal álláshirdetésére jelentkezik egy férfi. A személyzetis behívja, és alaposan kikérdezi, majd így szól: Még egy kérdés, Mr. Smith Volt ön katona? Igen uram, Vietnamban. Megsérült? Igen uram. Ellőtték a herémet. Jól van, fel van véve mondja a személyzetis. Nyolckor kezdünk, de magának elég tízre jönni Miért ennyivel később? Mert addig úgyis csak a tökünket vakarjuk. Amerikai turista fotózza Magyarország jellegzetességeit. Egyszer csak meglát egy kapáló parasztbácsit, aki egy idő után eldobja a kapát, és csinál egy dupla szaltót a levegőbe. Nagyon szeretné filmre venni ezt az érdekes népszokást, hát odamegy: Bácsi! Adok száz dollárt, ha felvehetem az előbbi produkcióját. Nem fiam, nem lehet! Kétszáz dollárt! Nem, fiam, nem megy. De bácsi, gondolja meg, ötszázat adok! Ide figyeljen! Nincs az a pénz, hogy én még egyszer tökön vágjam magam a kapával! Miért mondják a nők, hogy a szülés a legnagyobb fájdalom? Mert még sose voltak tökön rúgva. Kovács meglátogatja a barátját. Amikor belép a lakásba, megdöbbenve látja, hogy egy világhírű manöken életnagyságú fényképét dugja az ágyban.

182 182/249 Odáig süllyedtél, hogy felnőtt férfi létedre egy plakáttal hemperegsz? kiáltja. Mire a haver. Pszt? Alatta van a szomszédasszony. Kovácsnak már 12 gyereke van. Elmegy az orvoshoz tanácsot kérni: mit tegyen, hogy ne legyen több. A doktor felír neki négy tucat kondomot. Este lefekvés előtt a feleség türelmetlenül kiabál a fürdőszobában matató férjének: Hol maradsz ilyen sokáig? Negyvenhetet már sikerült felhúznom, de az utolsó az istennek sem akar feljönni a tetejére. Tudtad, hogy a Gizi egy hétig az ágyhoz volt szegezve? Hogyne! Én voltam a szeg. Mi a nő? Olyan pontok halmaza, amely felállít egy egyenest. Mi a különbség a tekegolyó és a női mell között? Az egyik dönt, a másik állít. Mi a különbség egy nő meg egy teve között? Fogalmam sincs. Na, te sem lehetsz válogatós! Mi a különbség a felső tízezer és a női lábak között? Semmi. Nem kritizálni kell őket, hanem bejutni közéjük. Mi a legfontosabb a csoportos szexben? Mi? Hogy ki ne maradj belőle! Idill a parkban: Jenő! Vedd le a szemüveged, mert nyomja a combomat. Egy kis idő múlva: Jenő! Tedd fel a szemüveged, mert már fél órája a padot nyalod! Két barátnő találkozik a belvárosban. De ki vagy nyalva drágám! Úristen! Látszik rajtam? A kilencven esztendős aggastyán születésnapján megkérdezi a rádióriporter: Mi a titka annak, hogy magához még mindig járnak a lányok és az asszonyok Az öreg nem szól egy szót sem, csak kacsint egyet, és megnyalja a szemöldökét Ez itt a pici piros szája Ez a két alma a mellecskéje Itt a szép, sima hasikája Ez meg a Jenő! Most dugunk, vagy leltározunk? A dadogós meg a barátja találkoznak. Mi újság? Megházasodtál? N nem. E elhagyott a mennyasszonyom. Mikor és miért?

183 183/249 K ka karácsonykor. Épp me megkértem a k ke kezét, és igent mo mondott, mikor lá láttam, hogy a m ma macska a két kis go golyójával játszik. M mo mondtam neki, hogy nem so sokára te is ezt csi csinálhatod velem, de mire ki kimondtam, a macska már a se seggét nyalta Jóska ül a tóparton, és horgászik. Egyik kezében egy bot, a másikban egy fél tégla. Arra megy Mariska, és kérdezi: Mit csinálsz Jóska? Horgászom. De minek ahhoz egy fél tégla? Ezt nem mondhatom meg. Mariska oldalát nagyon fúrja a kíváncsiság, és addig unszolja, míg végül Jóska enged: Tudod mit, ha itt és most az enyém leszel, elárulom. Mariska először gondolkodik, de végül győz a női kíváncsiság. Jóska fogja, beviszi a bokorba, és gyorsan elintézik a dolgot, majd a lány nyomban kérdezi: Na, elárulod végre, mire való az a fél tégla? Tudod, a boton ma még egy árva kapás sem volt, a fél téglán viszont már te vagy a harmadik Parasztasszonyok kapálnak a kukoricásban, egy felismerhetetlenségig összevert halottat találnak. Az egyik asszony megfogja a férfi farkát, és mondja: ez nem az én férjem. A másik is megfogja: ez nem a ti férjetek. Harmadik szintén mustrálja: ez nem falubeli! Üldögél a házaspár egy üveg bor mellett és beszélgetnek. Azt mondja a férj: Fogadjunk, nem tudsz nekem olyat mondani, amitől egyszerre leszek vidám és szomorú is! Nos, megpróbálom feleli az asszony. A tied sokkal nagyobb, mint a bátyádé. A feleség nagyon megorrol a férjére, mert az félrelépett. Bosszúból levágja a farkát, és kidobja az ablakon, ami egy autó szélvédőjére pattan. A kocsiban ülő kisgyerek kíváncsian fordul az apjához: Apu! Mi volt ez? Az apa zavarában nem tudja mit mondjon, majd végül megszólal: Hát cserebogár. És mekkora farka volt! A professzor úr előadást a tart az orvostanhallgatóknak. Téma: a különböző rasszok nemi szervének méretbeli különbségei. Képzeljék el magyarázza, hogy vannak olyan afrikai törzsek, ahol a férfiak pénisze háromszor akkora, mint az európai férfiaké Az egyik medika elpirul, majd felugrik, és kisiet a teremből. A professzor felnéz, és utána kiált: Hová siet kollegina? Ma már nem indul repülőgép Afrikába! Afrikai küldöttség látogat Mexikóba. A vendéglátók megmutatják a mexikói rulettet: valaki a homlokához tart egy forgótáras pisztolyt, és elsüti. És mi ebben a rulett? kérdezik az afrikaiak. A hat golyó közül az egyik igazi. Nem sokkal később a mexikóiak mennek vendégségbe. Nekünk is van ám rulettünk! dicsekszenek az afrikaiak. Tényleg? És milyen az? Erre behívnak hat csinos, teljesen meztelen sötét bőrű nőt, és letérdepeltetik őket körben. Uraim, parancsoljanak! A hölgyek franciásan, szájjal szeretik.

184 184/249 Rendben, ez tetszik nekünk, de mi ebben a rulett? Az, hogy az egyikük kannibál Miért nem jó szivarozó nővel kezdeni? Mert megszokta, hogy leharapja a végét. A gulyáskommunizmus évtizedeiben szokás volt, hogy a felső vezetők nem mentek szabadságra, hanem a feleségüket beutaltatták az elvtársaknak fenntartott balatoni üdülőbe, és hétvégén lementek hozzájuk. Ezt nem azért tették, mert nélkülönözhetetlenek voltak, hanem attól tartottak, hogy mire visszajönnek a szabadságukról, leváltják őket. Így tett Kovács elvtárs is. Egész héten át szorgalmasan építette a szocializmust, majd hétvégén leutazott a feleségéhez Siófokra. A csinos asszonyka epekedve fogadta: Drágám egész héten annyira vártalak. Nagyon hiányoztál Kovács úr felment a feleségével a hálószobába, és igyekezett bőségesen kárpótolni az asszonyt az egész heti mulasztásért. Igen ám, de az ágy rettenetesen nyikorgott. Kovács urat ez nem zavarta, de az alatta nyaralót igen. Felrontott az emeletre, és Kovácsék ajtaján dörömbölve így méltatlankodott: Ez mégis csak borzasztó! Hogy egész héten minden áldott nap nyikorog az az ágy, rendben van. De hogy még vasárnap sem hagyják az embert pihenni! A magyar paraszt szorgalmasan kaszálja a lucernát. Egy nap ellátogat a termelőszövetkezetbe Ceausescu, és így szól: Mennyit teljesít egy nap? Egy holdat! válaszolja büszkén a paraszt. Az kevés! Nálunk naponta két holdat vágnak le. Ez hogy lehet? ámul a paraszt. Úgy, hogy a nyél mindkét végén van kasza, így nincs üresjárat. Oda-vissza vágva van a rend. A parasztnak tetszik az ötlet, és tényleg többet tud aratni. Egy hónap múlva Brezsnyev látogat el hozzá: Mennyit kaszál egy nap? Két holdat! húzza ki magát a paraszt. Az kevés! Nálunk a kolhozparasztok naponta négy holdat aratnak le, ugyanis mindenki köt egy gereblyét a derekára, és egyben össze is húzza maga után a rendet. A paraszt ezt is megfogadja, és tényleg gyorsabban halad. A harmadik hónapban maga Kádár látogatja meg a termelőszövetkezetet. Amikor a paraszt meglátja, eldobja az összes szerszámát, és rohanni kezd. Mire Kádár: Álljon meg, hova rohan? Nem is tudja, mit akarok mondani magának! De igen! válaszolja a paraszt. Azt, hogy akasszak a farkamra egy viharlámpát, hogy éjszaka is tudjak dolgozni. Ceausescu elvtárs, a Kárpátok Oroszlánja, a román nép Lánglelkű Vezére álruhában jár-kel az országban. Egy napon megszólít egy férfit Kolozsváron: Mondja, ha meghalna Ceausescu, maga örülne? Hajaj, persze! És elmenne a temetésére tapsolni? Természetesen! Talán még rá is szarna a sírjára? Na, azt már nem. Miért? Utálom a sorbaállást... Egy olasz a kisfiával bemegy a kalaposhoz, és nagy hangon mondja az eladónak:

185 185/249 Adjon egy kalapot Luiginak, erre a bazi nagy fejére! és azzal jól fejbe veri szegény gyereket. Az eladó hoz egy kalapot. A gyerek felpróbálja, de kicsi neki, így apja megint kiabál: Nem érti? Egy kalapot akarok Luiginak arra a bazi nagy fejére! és megint kétszer jól fejbe veri a kölyköt. Az egyik vevő nem bírja megállni, és megkérdi mit vétett szegény Luigi. Erre az olasz: Maga ezt nem érti. Senki sem érti. Tíz évvel ezelőtt beleszerettem egy angyalba. Két évig könyörögtem neki, mire hozzám jött feleségül. Gyönyörű szőke haj, égszínkék szemek, darázsderék, formás mellek, szűk punci. És akkor megint fejbe veri a gyereket jött Luigi, ezzel a bazi nagy fejével Csaj: Dugd be az ujjad! Pasi: Oké. Csaj: Egy másikat is! Pasi: Bent van. Csaj: Még egyet! Pasi: Rendben. Csaj: Jöhet az egész kezed! Pasi: Megvan. Csaj: Másik kéz? Pasi: Becsusszant! Csaj: Tudsz tapsolni? Pasi: Nem. Csaj: Szűk mi? Mi okozza a zavart a szexuális életben? Fiatalon van kivel, van mivel, de nincs hol. Később, ha elválsz, van mivel, van hol, de nincs kivel. Öregkorban van hol, van kivel, de nincs mivel. Ennél már csak az a rosszabb, ha nincs hol, nincs kivel, és nincs mivel. Mit csinál a nő szeretkezés után? Zavar. Ki az ideális szerető? Aki olyan, mint a Hold. Este jön, reggel megy. Fiú a lányhoz: Nincs kedved feljönni hozzám bűvészkedni? Dehogy nincs. És mit fogunk csinálni? Előbb megbaszlak, aztán eltűnsz. Mond Lujzika! Miért hordasz fekete bugyit? Ott gyászolom a férjem, ahol legjobban hiányzik. Mi a hadiözvegy?

186 Elhagyott lövészárok. 186/249 Miért szeretik a nők annyira a vadászokat? Mert mélyen behatolnak a sűrűbe, és egymás után többször is lőnek. Miért göndör a pinaszőr? Hogy ne bökje ki a szemed! A fiatalasszony meséli a barátnőjének: Képzeld, a mi házasságunk annyira nyitott, hogy a férjem a múltkor óriási botrányt csapott, amikor kiderült, hogy nincs senkim Látod azt a két nőt? A barna a felségem, szőke a pedig a szeretőm. Érdekes nekem is, csak pont fordítva. Az ismert hegedűművész gyalog indult hazafelé, amikor hirtelen eleredt az eső. Elővette az ernyőjét, kinyitotta, s akkor látta, hogy az bizony csupa lyuk. Nem volt mit tenni, taxiba ült, és az ígértnél vagy húsz perccel előbb tért haza. Belépve a lakásba nagyon meglepődött: a konyhaasztalon a felesége éppen egy idegen fickóval hancúrozott. A hegedűs csöndben kilépett a lakásból, s magában csak ennyit mondott: Az embernek vagy az ernyője legyen tisztességes, vagy a felesége. Képzeld, tegnap délután hamarabb mentem haza, és kihallgattam, amint a feleségem a szeretőjével beszélget. A szeretője azt mondta, hogy szívesen megszöktetné, de ehhez pénzre lenne szüksége. Na, és gondolom berontottál, s kidobtad a csábítót? Ah, dehogy. A konyhaasztalon hagytam a betétkönyvemet, és csöndben behúztam magam mögött az ajtót. Holdfényes éjszaka van. A kertes családi házból éppen szökni készül a fiatalasszony a szeretőjével. Az emeleti hálószoba ablakához támasztott létrán másznak lefelé. Jaj siránkozik a menyecske, ha a férjem tudná, hogy mi most mit csinálunk, biztosan megölne. Nyugalom drágám! A férjed adta a létrát. Bálban: Ha mindig mással hagyja táncolni a feleségét, a végén még megszöktetik. Évek óta ebben reménykedem. Kovács tisztességtelen ajánlatot tesz barátja feleségének. Ez felháborító! csattan fel az asszony. Kovács visszavonulót fúj: Hát, ha maga nem akarja! Azt egy szóval sem mondtam, hogy nem akarom. De azért felháborító Egészen vigasztalhatatlan vagyok Jucika. Akárhogy is igyekszem, érzem, hogy maga soha nem lesz az enyém! Ne adja fel ilyen könnyen Jenő! Már vagy hatvan férfinak sikerült! Szép nő a vonaton: Bocsánat asszonyom, hogy megszólítom, mi az az érdekes könyv, amiben annyira elmélyedt?

187 187/249 Ez egy szexológiai tanulmány arról, hogy kik a legkiemelkedőbb képességű férfiak a világon? Kik azok? kérdi a fiatalember. A zsidók és az indiánok. Asszonyom engedje meg, hogy bemutatkozzak: Kohn Csingacsgug vagyok. Gyönyörű nő áll a buszmegállóban. Minden tekintet őt figyeli, majd az egyik férfi úgy dönt, hogy próbálkozik nála. Óvatosan leszólítja: Elnézést hölgyem! Meg tudná mondani, mennyi az idő? Köszönöm, de ma már dugtam. Sanyi elmegy gyónni. Atyám, nagy az én vétkem. Házas vagyok, mégis lefeküdtem 7 nővel egyszerre. Akkor most fogj 7 kg citromot, facsard ki, és idd meg a levét! És ez feloldoz? Nem, de eltünteti azt az elégedett mosolyt a pofádról. Két béka beszélget az árokparton: Jó érzés, hogy az összes lány megvolt a faluban. Ja. De azért a varázsló lányát kihagyhattuk volna Te Joe! Ismered a szex-rodeót? Még soha nem hallottam róla. Mesélj! Hátulról megleped az asszonyt, s mikor már kellőképpen belemelegedtetek, gyöngéden a fülébe súgod: Tudod drágám, ez az a figura, amit a barátnőm is a legjobban szeret! Na és? Ezután minimum nyolc másodpercig kell rajta maradni Egy srác bedugja a fejét a fodrászüzlet ajtaján: Mennyit kell várnom egy hajvágásra? Körülbelül két órát válaszol a borbély. A srác elmegy. Néhány óra múlva megismétlődik az eset. A kérdés után a borbély körülnéz: Körülbelül két és fél órát. A srác elmegy. Egy hét múlva ugyanez a jelenet játszódik le. Miután a srác elment, a borbély odaszól az egyik ismerősének: Te nézd már meg, hová megy ez a srác, mert soha nem jön vissza hajat vágatni! Kis idő múlva visszatér a borbély barátja, és a hasát fogja a röhögéstől. Na, mi van? kérdi a borbély Hová ment? A haverja röhögve: Hát a nejedhez, te hülye! Doktor úr! Megismerkedtem egy bomba jó nővel. Este hatkor találkozom vele. Megígérte, hogy lefekszik velem. De félek a blamázstól Segítsen rajtam! Nézze, itt ez a tabletta. Vegyen be belőle három szemet, és meglátja olyan lesz a szerszáma, mint a sorozatvető. Másnap kérdezi az orvos: Na, használt a szer, amit adtam? De mennyire, doktor úr! Hányszor sikerült? Hatszor. És mit szólt hozzá a nő?

188 188/249 Milyen nő? Ja! Az el sem jött a randevúra Két férj beszélget a bárban: Mit szól a feleséged ahhoz, hogy felszolgálás közben tapogatják a vendégek? Hozzáírja a számlához! A bárban a csinos pincérnőnek odaszól az egyik vendég: Hölgyem! Fogadna velem 10 dollárba, hogy ki tudok menni a mosdóba úgy, hogy egyik szememet rajta tartom az italomon? A pincérnő elnéz a férfi WC felé. Látja, hogy a folyosó végén van, ahonnan nem látni a pultot. Elővesz 10 dollárt, leteszi az asztalra. A férfi erre kiveszi az üvegszemét, majd kimegy. Amikor visszajön bezsebeli a 10 dolcsit, és tovább fűzi a nőt: Fogadjunk ismét 10 dollárba, hogy meg tudom harapni a saját fülem! A pincérnő gondolja, ezt már biztosan nem lehet megcsinálni, ezért kitesz még 10 dollárt. A férfi erre kiveszi a protézisét, és megharapja a saját fülét. Kis idő múlva a férfi megint fogadást ajánl: Na hölgyem, itt az alkalom, hogy visszanyerje a pénzt! Fogadjunk 20 dollárba, hogy képes vagyok úgy szeretkezni önnel, hogy nem vesz észre belőle semmit! A nő töpreng, majd azt gondolja, ez már biztosan nem jön össze a pasinak, így hát belemegy a dologba. Hátramennek a sötét folyosón, és az irodában megtörténik a dolog. Utána nő büszkén mondja: Hohó! Elvesztette a fogadást, mindent éreztem! A férfi előveszi a húsz dollárt, átnyújtja, majd felsóhajt. Könnyen jött, könnyen ment Egy férfi egy hotel bárjában megismerkedik egy idősebb, de elég csinos nővel. Iszogatnak, beszélgetnek, kiderül, hogy a nő már 55 is elmúlt. Úgy 3-4 pohár ital után közelebb hajol a nő a férfihoz, és a fülébe súgja: Próbáltad már hármasban? Mit szólnál egy anya-lánya pároshoz? Még soha, de nem volna ellenemre a dolog! feleli izgatottan a férfi. Nos, akkor ma este szerencséd van. Gyere velem! Felmennek a nő szobájába. Belépnek az előszobába, a nő felkapcsolja a villanyt és beszól: Mama, nézd csak, kit hoztam! A félénk férfi hosszú vívódás után végre elmegy egy bárba. Ott észrevesz egy gyönyörű szőke nőt. Fél órán át szemez vele, amire összeszedi bátorságát, és odasomfordál. Félénken megkérdezi:

189 189/249 Hölgyem nem bánná, ha beszélgetnénk vagy táncolnánk egy kicsit? Mire a nő felháborodottan rákiabált: Nem akarok kefélni! Kopj le! Szegény barátunk megsemmisülve kullog vissza az asztalhoz, miközben mindenki rá bámul. Kis idő múlva odamegy hozzá a nő, és szelíden megszólítja: Elnézést kell kérnem öntől kedves uram. Tudja én pszichológus vagyok, és éppen egy tanulmányt készítek arról, hogy az emberek hogyan viselkednek váratlan helyzetekben. Erre a félénk férfi felordít: Hogy ötszáz dollárt egy szopásért! A nő panaszkodik az orvosnak, hogy szeretkezés közben nem érez semmit. A nőgyógyász felajánlja, hogy együtt próbálják ki. A nő belemegy. Az orvos felhúzza az óvszert, és nekilát. Kérdezi: Na, mit érez, Semmit. Az orvos gyorsít, és kérdi: Na, most? Semmi. Belead apait-anyait, ilyen vadul még sohasem csinálta, és szinte üvöltve kérdi: Még most sem érez semmit? De már igen. És mit? Égett gumiszagot. Párbeszéd az éjszakában: Neked jó? Jó Jó neked! Egy férfi leszólít egy kihívóan öltözködő nőt a pesti utcán. Cuncimókus, gyere velem, dugunk egyet! De uram! Ez sok! Na, ne siránkozz! Kapsz egy ezrest! De uram! Ez kevés! Egy képtárban három művészi fotó kerül egymás mellé. Az egyiken elszenesedett kenyér, a másikon egy vízbe fúlt ember, a harmadikon egy terhes lány látható. A kiállítás rendezője közös címet adott a három képnek. Ezt írta alájuk: Későn húzták ki. Mi a különbség az élvezet és a döbbenet között? 9 hónap. Az ifjú férj és leendő apa kérdezi az orvostól: A terhesség alatt milyen pózokban lehet csinálni? Az első szakaszában a férfi válassza a misszionárius pózt, a másodikban a kutyapózt, a harmadikban pedig a farkaspózt. Az első kettőt ismerem doki, de harmadik milyen? Ül a lyuk mellett, és vonyít! A férj az éjszaka kellős közepén felrázza feleségét: Drágám, itt a gyógyszered! Milyen gyógyszer?

190 A fejfájásod ellen! De hát nekem nem is fáj a fejem! Nem? Akkor kefélhetünk? 190/249 Mellesleg ez a kifogás egyidős az emberiséggel. Az ősember kérdezi az ősasszonyt: Lefekszel velem? Nem. Miért nem? Nincs kedvem. Erre az ősember jól fejbe vágja a bunkósbottal, majd újra megkérdezi: Na, most már lefekszel velem? Nem. Hogyhogy nem? Fáj a fejem. Hogy megy össze a férj egy nap alatt? Reggel így szól az asszony: Mit vettél magadra te ökör? Délben ezt mondja feleség: Úgy eszel, mint egy disznó! Este így szól a nej: Bújj ide hozzám, mókuskám! Este, egy kicsit később ezt mondja a nő: Mozogj már te tetű! A zsúfolt vonaton kénytelenek egy idegen férfit és egy nőt egy hálókocsiban elszállásolni. A két utas becsukja az ajtót, s a férfi udvariasan a hölgyhöz fordul: Hol szeretne lenni? Alul vagy fölül? Nekem mindegy így a hölgy. Csak kezdjünk már hozzá! Az országos hírű nőgyógyász előadást tart rengeteg érdeklődő nő előtt. A kemény pénisztől méhrákot lehet kapni néhány éven belül jelenti ki. Mire az egyik nő közbeszól: A puhától meg idegrohamot, azonnal. A férj bokszmeccset néz a tévében, a felesége pedig olvasgat mellette. Hirtelen felkiált a férj: Hát ezt nem hiszem el! Még egy perc sem telt el, és máris vége! Mire a feleség: Aha, drágám. Tudom mit érzel

191 191/249 Anyu! Mondd, mi az az orgazmus? Nem tudom, kérdezd az apádat! Mit csinál a férj, hogy a felesége egy óriási orgazmushoz jusson? Otthon marad, és vigyáz a gyerekekre. Két jó barát beszélget: Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a feleségem eljut velem az orgazmusig Persze hogy eljut. Miért pont veled ne jutna el? Mondd, a te feleséged is sikít, amikor elmegy? Nem, az enyém cédulát ír. Melyik pozíció legalkalmasabb az orgazmusra? Amikor a nő és a férfi meztelenül háttal állnak egymásnak. Hogyhogy? Mindkettő akkor megy el, amikor akar. Hétféle női orgazmus létezik: 1. Az optimista: oh igen, oh igen, oh igen A pesszimista: oh ne, oh ne, oh, ne, oh ne A zavart: Oh igen, oh ne, oh igen, oh, ne Az utazó: Ah, mindjárt elmegyek, jaj mindjárt elmegyek A vallásos: Oh istenem, oh istenem, oh istenem A követelődző: Még, még, még, még A gyilkos természetű: Ha most kiveszed, megöllek... Nem bírom tovább. Már három hónapja ostromlom Ellát, minden eredmény nélkül. Türelem barátom, majd önre is sor kerül egyszer! A férj megunja az asszonyt, és egy szép napon összecsomagol. Látja ezt a felesége, és érdeklődve fordul a férjéhez: Hát te meg hová készülsz? A férfi fel sem néz, csak bőszen pakol tovább, és foghegyről válaszol: Tudod, van a déltengeren egy sziget, ahol a férfiak minden egyes kefélés után 25 dollárt kapnak. A nő elmosolyodik: Aha, akkor én is veled megyek. Látnia akarom, hogy jössz ki a havi 25 dollárodból Egy férfi betér az éterembe egy struccal, és rendel: Kérek egy hamburgert, sült krumplit és egy kólát! Majd megkérdezi a struccot: És te? Ugyanazt. Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és a számlával. A férfi belenyúl a zsebébe, és átadja a pontos összeget. Pár nap után a pincérnő már így fogadja őket: A szokásosat? Nem. Ma péntek van, kérnék egy steaket és tört krumplit mondja a férj, és a strucchoz fordul: És te? Ugyanazt.

192 192/249 Később a pincérnő hozza a számlát. A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget. A pincérnő már nagyon kíváncsi: Bocsásson meg uram! Hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg van? Tudja évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást, és találtam egy öreg lámpát. Megdörzsöltem, kijött belőle egy jó tündér, és felajánlotta, hogy teljesíti két kívánságomat. Az első az volt, hogy bármikor fizetek, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg. Briliáns! Más emberek kértek volna egymillió dollárt, de maga így élete végéig gazdag marad. Így igaz. Mindegy, hogy egy liter tejet vagy egy Rolls-Royce-t akarok venni, az összeg mindig ott van. De, hogy kerül ide a strucc? A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos combokkal Egy csinos nő egy kocsmában odasétál a bárpulthoz, és egy érzéki gesztussal odainti a csapost. Mikor a csapos odaér, int neki, hogy hajoljon közelebb, és míg az ujjával játékosan a férfi szakállát babrálja, suttogva megkérdi: Te vagy itt a főnök? Nem mondja a csapos. Kérlek, hívd ide, beszélnem kell vele suttogja a nő, mialatt továbbra is kihívóan játszadozik a csapos szakállával. Sajnos nem tudom idehívni, segíthetek én? Igen, át kéne adni neki egy üzenetet mondja a nő érzékien suttogva a csapos fülébe. Az egyik ujjával végigsimítja a csapos arcát, majd finoman becsúsztatja a csapos tátott szájába. A férfi leesett állal, némán tűri a kényeztetést, majd végre nagyot nyelve megszólal: Mi az üzenet? Mondd meg neki, hogy se papír, se szappan nincs a WC-ben. Egy dögös maca bemegy a bárba, és letelepszik az egyik bárszékre, majd hangos koppanással lerak a bárpultra egy vibrátort. A csapos pókerarccal megkérdezi: Mit adhatok? Nekem egy gintonicot, a barátomnak meg négy ceruzaelemet. A korosodó hölgy egy reklámműsorban elnyeri a szexshop ajándékát, egy húszezer forintos utalványt. Bemegy az üzletbe levásárolni a csekket. Körülnéz a boltban, majd megkérdi az eladót: Mit ajánlana nekem? Van egy kitűnő elemes vibrátorunk, háromezer forintért. Jó azt kérem. A többiért pedig adjon elemet! A csúnya lánynak nem akad szerető a faluban, ezért vesz magának egy vibrátort. Éppen azzal játszik, amikor az apja rányit. Hát te, lányom, mit csinálsz? Tudja apuka, milyen csúnya vagyok, nekem nem jut szerető, hát ezzel a kis eszközzel teszek kedvemre magamnak. Az öreg hümmög, de tudja, nagy dolog a vágy, nem szól semmit, elmegy. Másnap a csúnya lány jön haza munkából, és látja, hogy az apja a konyhában ül. Az asztalon előtte van két üveg sör, meg a vibrátor. Apuka, mit tetszik itt csinálni? Hát, csak megihatok egy sört a vejemmel! Elvált asszonyt akar az oltár elé vinni a falu leggazdagabb legénye. Az anyja próbál a lelkére beszélni: De fiam, te módos vagy, jóképű Kaphatsz fiatal, szép szűzlányt is, akár minden ujjadra. Mire a fiú makacsul:

193 Édesanyám, én nem tágítok! 193/249 A nagyságos úr a kocsisával beszélget az úton. Kérdi a hetyke bajuszú legénytől: Mondd csak, van-e már szeretőd? Van is, meg nincs is nagyságos uram. Hát az meg hogy lehet? Hát úgy, hogy most még csak játszunk a lányokkal, de mindig mással. És hogy játszotok? Úgy, nagyságos úr, hogy minden vasárnap este összejönnek a falubeli lányok és a fiúk a kazalnál. A lányok a kazal felé fordulnak, lehajolnak, és bedugják a fejüket a szalmába. Aztán a legények egy-egy lány farához állnak. Ha a lány nem találja ki, hogy melyik legény áll mögötte, a legény felhajtja a szoknyáját, és hátulról jól megbassza. Hát ez nem rossz játék. Én is közétek mehetnék? Tessék csak jönni egészen bátran. A nagyságos asszony már három hónapja odajár! A parasztbácsi szekerére felkéredzkedik a falu új tanítónője. Felül a bakra az öreg mellé, ám amikor az a lovak közé csap, a rántástól hanyatt esik. A szoknyája fellibben a nyakába, alul mindene kint van. Látja bátyám, mekkora nagy pechem van? Látom, látom, de mifelénk pinának mondják. Az öreg paraszt eladta hat szép ökrét a vásáron, s a jó üzlet fölötti örömében betér áldomást inni a közeli vendégfogadóba. A fogadósné látja, hogy az öreg bukszája degeszre van tömve. Miközben asztalra teszi a kancsó bort, dévajul meglöki az öreget a tomporával: Bátyám mennyit adna kent egy jó pikszisért? Az öreg, aki akkor már csak az évei számával büszkélkedhet, imígyen válaszolt: Azért lányom már semmit. De egy jó kemény fütykösért odaadnám mind a hat ökör árát. Ugyanez másként: Az öreg paraszt szekerére felkéredzkedik egy szemrevaló menyecske. Beszélgetnek, aztán egyszer csak megkérdezi: Aztán bátyám, mit adna egy jó pináért? Azért lányom semmit, de egy jó faszért odaadnám a szekeret lovastól. Mariska találkozik Józsi bácsival a mezőn. Az öreg hegyezi a cerkáját, mert nagyon tetszik neki a lány. Te Mariska! Adok neked két ezrest, ha megfoghatom a melled. Mariska gondolkodik, Végül is nincs abban semmi rossz! Kötélnek áll, és megkapja az ígért pénzt. Ettől az öreg tűzbe jön, és többet akar. Mariska adok neked ötezret, ha levetkőzöl meztelenre a kazal mögött. Mariska egy kis gondolkodás után ezt is megteszi. És az öregnél már nincs megállás. Figyelj Mariska! Adok húszezret, ha lefekszel velem. Ezen Maris már igazán elgondolkodik. Először nem akar engedni, de aztán eszébe jut, hogy a havi fizetése huszonhétezer. Most pár perc alatt majdnem annyit kereshet, ezért belemegy. Miután végeztek, elteszi ezt a pénzt is, és ballag hazafelé. Az úton összetalálkozik a termelőszövetkezet elnökével. Jó napot elnök úr! Szervusz Mari! Hogy vagy? Köszönöm jól. És az elnök úr? Én is. De míg el nem felejtem, elküldtem a fizetésedet a Józsi bácsival. Megkaptad? Hej Julcsa, de jó neked!

194 194/249 Aztán miért? Mert akkor fogod meg a melled, amikor akarod! Te Mari! Mit szólnál hozzá, ha kimennénk hátra a csűrbe, és egy iszonyatos nagyot kefélnénk? Hehe János, értem ám a célzást... Julcsa és Pista randevút beszél meg. Éjszaka, a szalmaboglya mellett fognak találkozni. Éjfél után Julcsa kiszökik a házból, és a sötétben nekimegy a kocsirúdnak. Erre azt mondja: Pista, szólj már! Érzem, hogy te vagy az! Azt mondja a gazda a feleségének: Ha nagyobb melled lenne Maris, megspórolnánk egy tehenet! Az asszonynak sem kell több: Neked pedig, ha nagyobb farkad lenne, elküldhetnénk a tehenészfiút. Woody Allen idézetek: 55. Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz: Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát. 56. Az anyám nem akart még szoptatni sem engem. Azt mondta, hogy csak, mint barátot szeret. 57. Amikor keresztelni vittek a templomba, a pap így szólt: Most keresztelni hozták, vagy feláldozni? 58. Amikor még kisebb gyerek voltam, le akartak fényképezni egy fogamzásgátló tabletta reklámozásához. 59. Amikor farsang van, a szülők úgy próbálják beöltöztetni a gyerekeiket, hogy úgy nézzenek ki, mint én. Tavaly az egyik gyerek megpróbálta letépni a pofámat. 60. Egyszer emberrablók raboltak el, és elküldték apámnak az egyik ujjamat. Azt üzente vissza, hogy neki több bizonyíték kell! 61. Gyerekként egy esetben elvesztem. Megláttam egy rendőrt, és megkértem őt, hogy segítsen megkeresni a családomat. Ezt mondtam: Gondolja, biztos úr, hogy valaha is megtalálom őket? Erre ő ezt válaszolta: Nem tudom, fiam. Van egy pár hely, ahova elbújhattak. 62. Amikor apám szeretkezni akart, anyám mindig megmutatta neki a fényképemet. 63. Dolgoztam már állatkertben is. A látogatók a rácson át azt kérdezték, hogy ott születtem-e, és mennyit fogok még nőni. Mint tudjuk az íróként, rendezőként és színészként is kitűnő Woody Allen az Annie Hall című filmjéért Oscar-díjat kapott 2004-ben. A San Sebastian -i filmfesztiválon életműdíjjal is kitüntették. A díj átvételekor zavartan nyilatkozta: Nem érdemlek díjakat. Nem vagyok híres tudós vagy orvos. De az álmatlanságot talán gyógyítják a filmjeim, ezért elfogadom az elismerést. Egy csinos fiatal nő százdollárossal akar fizetni a reptéri kantinban. Sajnálom asszonyom mondja a pénztárosnő. Ez a bankjegy hamis. Igen! háborog a vevő. De hiszen akkor engem tegnap megerőszakoltak. Egy szőke bombázó ötezressel fizet a butikban. A pénztáros megvizsgálja, majd visszaadja. Ez a pénz hamis. Meglehet. mondja a nő zavartan. Sötétben kaptam. Két szőke nő beszélget: Képzeld, elvesztettem a szüzességemet! Pénzért vagy szerelemből?

195 195/249 Szerintem szerelemből. Mit kapsz ma egy ezresért? Mi a szőke nő anatómiai felosztása? Nyaktól felfelé: sötétkamra. Nyaktól derékig: szívkamra. Deréktól lefelé: farkamra. Mi történik, ha egy szőke nő leesik lovaglás közben? Bevágja a fejét az éjjeliszekrény sarkába. Honnan tudja meg a szőke nő, hogy orgazmusa van? Elejti a körömreszelőt. Mi az, ami a szőke nők számára hosszú és kemény? A nyolc általános... Mi az, ami a szőke nőnek havonta egyszer van, és nem tart sokáig? A fizetése! Hány agysejtje van egy szőke nőnek? Három. Az első szabályozza a menstruációt, a második a hisztériát, a harmadik pedig az első kettő működését hangolja össze. Miért szeretik a szőkék az orális szexet? Mert így időnként rácsatlakozhatnak a központi agyra! A kis szöszi Évikétől kérdezi a nagylány nővére: Miért mászol fel mindig a fára? A fiúk azt mondják, hogy én szedem legügyesebben a cseresznyét. Egy frászt! Azért küldenek a fára, mert a bugyidat akarják látni. Másnap Évike újra fent van a fa tetején. Nővére leparancsolja: Most minek hívtál le? duzzog a kislány. Ma nem is vettem fel bugyit! Két szőke barátnő beszélget: Tudsz titkot tartani? Hát persze, drágám! Na, akkor elmesélem neked, hogy mi történt velem: Egy hete csengettek otthon. Kinyitom az ajtót, és ott áll egy magas, jóképű pasas, s azt kérdi: itthon van a férjem. Mondom, nincs. Erre felkap, bevisz a szobába, ledob a franciaágyba, és jól megdug. Utána minden nap ezt történt, és most már megöl a kíváncsiság, hogy vajon mit akarhat ez a pasas a férjemtől?

196 196/249 Képzeld, tegnap este egy férfi belopódzott a szobámba. Hát miért nem zártad be az ajtót kulccsal? Bezártam én, de akkor már bent volt. Két barátnő beszélget: Képzeld, tegnap este egy szemtelen fiatalember betolakodott a lakásomba. Távozzék rögtön, kiáltottam rá. Na, és eltávozott? Igen... Ma reggel... Mi a különbség egy barna titkárnő, meg egy szőke között? A barna azt mondja: Jó reggelt, igazgató úr! A szőke pedig: Reggel lett, igazgató úr! Szöszi titkárnő a főnökéhez: Főnök, van egy rossz-, meg egy jó hírem. Itt volt az APEH, mindenféle adócsalást találtak. Na, akkor mondja a jót! szól a főnök. Mire a szöszi: Gyerekünk lesz... Egy csinos kis szőke nő úszni tanul. Egy idő után így szól az úszómesterhez: Tényleg elsüllyedek, ha kihúzza a lábam közül az ujját? A szőke, a barna, meg a fekete nő ül a presszóban és beszélgetnek. Képzeljétek - mondja a fekete, tegnap este, ahogy keféltünk a Bélával, véletlenül megfogtam a golyóit, hát tisztára hideg volt. Másnap a barna is mesél: Képzeljétek, tegnap este mi is keféltünk a Zolival és kíváncsiságból én is megfogtam a golyóit, hát neki is totál hideg volt. Harmadnap megint összejönnek, hát a szőke feje bucira van verve, kék-zöld meg lila. Hát veled mi történt? kérdezik. Az úgy volt, hogy mi is keféltünk tegnap este a Jocival. Én is megfogtam neki, és az övé is hideg volt. És? És mondtam neki, hogy: Jé, a te golyóid is hidegek kefélés közben, mint a Béláé meg a Zolié. Mi a hasonlóság a vasúti sínek és a szöszik között? Az egész országban le vannak fektetve. Mi a különbség egy szőke nő és egy vasalódeszka között? A vasalódeszka lábait nehezebb szétnyitni. Miért visel a szőke nő szűk szoknyát? Hogy összetartsa a lábait! A szőke nőket könnyebb teherbe ejteni, mint gondolkodóba. Két szöszi a zsúfolt buszon:

197 197/249 Te, azt hiszem, teherbe estem. Jesszus! Kitől? Gőzöm sincs, nem tudok itt megfordulni. A szőke nő bemegy a szexboltba: Szeretnék egy zárlatos vibrátort. Zárlatosat? De miért? Azt akarom, hogy agyonbasszon. Miért a szőke nő a legjobb az orális szexben? Mert vákuum van a fejében. Mit csinál a szöszi, ha a barátja kijelenti, hogy több térre van szüksége? Kiveteti a manduláit. Szőke nő elmegy a fogorvoshoz. A doki ránéz a páciensére, majd így szól: Nyissa ki a száját! De ne térdeljen le! Hol van a szőke nő testén fekete szőrszál? A fogai között. A díjbeszedő sorra járja a házakat, és kéri a villanypénzt. Egy szép szőke menyecske siránkozott, hogy most rosszkor jött, mert nem tud fizetni, nincs egy fillérje sem. Hacsak nem lehetne másképpen elintézni a dolgot A villanyszámlás kapott az alkalmon. Bementek a tisztaszobába, és elrendezték a számlaügyet. Utána a fiatalember oldalát nagyon furdalta a kíváncsiság, és mielőtt elment volna, még megkérdezte. Ugyan árulja el kedves, magának szép szőke haja van, odalent meg olyan fekete, mint a korom. Hogy lehet ez? Hát tudja úgy, hogy délelőtt a kéményseprő szedte a pénzt, és neki is ebből a bukszából fizettem. Tanulékony gyerek: Anyu! Itt van a villanyszámlás. Hozzam a pénztárcádat, vagy menjek el sétálni? Egy amerikai, egy francia és egy cigány beszélgetnek a feleségükről. Az amerikai: Amikor az én Jenny-m lovagol, a lábait a földön húzza. Nem azért, mert olyan kicsi lova van, hanem olyan hosszúak a lábai. A francia: Reggel tenyereimmel átölelem a kedvesem derekát, felemelem, megpuszilom, leteszem és elmegyek dolgozni. Nem azért, mert olyan nagy lapát kezeim vannak, hanem mert a kedvesemnek olyan karcsú a dereka. A cigány: Amikor reggel elmegyek dolgozni, ráütök Aranka seggére, mire a segge megrázódik. Amikor hazajövök munkából, a segge még mindig rezeg. Nem azért mert olyan nagy a segge, hanem azért, mert olyan gyorsan hazajövök a munkából... Jézus látja, hogy sok a hitetlen a Földön. Ezért úgy dönt, ideje megint valami csodát tenni. Először kis hazánkat látogatja meg. Találkozik egy vak koldussal. Rámutat, és így szól: Láss! Látok! Látok! ugrándozik a koldus.

198 198/249 A közelben üldögél egy másik szerencsétlen, aki béna. Járj! érinti meg Jézus. Járok! Járok! örvendezik a másik szerencsés. Ott bámészkodik a cigány, aki szemtanúja az eseményeknek. Jézus elindul felé. Mire a cigány: Hozzám ne érj, baszd meg, tegnap százalékoltak le! A romák szavajárása: A munka nem fasz, ezért állhat napokig... Három év börtön után elengedik Gazsit. Első útja a kocsmába vezet. Látja, hogy Rozál ott támasztja a pultot. Azt mondja neki: Te Rozi! Három éve nem voltam nővel. Gyere már el velem egy fordulóra. Fizetek érte három fröccsöt. Rozál rááll a dologra. Két hét múlva megint találkoznak a kocsmában, s Gazsi dühösen rátámad Rozira: Az anyád mindenit, te büdös kurva! Lapos tetűt kaptam tőled. Hát mit akarsz három fröccsért, selyemhernyót? Bemegy az nyolcgyerekes roma asszony az önkormányzathoz, hogy segélyt kérjen. Az írnok megkérdezi tőle a gyerekek nevét. Erre az asszony: Laji, Laji, Laji, Laji, Laji, Laji, Laji és még Laji. Hogy lehet nyolc lurkónak egyforma nevet adni? álmélkodik a tisztviselő. Mit csinál például, ha ebédelni hívja őket? Csak elkiáltom magam, hogy Laji, és akkor mind odajön. Jó, de mit csinál, ha azt akarja, hogy csak az egyik jöjjön? Akkor a vezetéknevüket mondom... A kocsmában odaszólnak a cigánynak: Te Gazsi! Hiszen a te feleséged kurva. Dehogyis! Nem kurva az... Nem? Most is ott van a kukoricásban, oszt kefélni tanítja a katonákat... Na látják, mondtam én, hogy nem kurva. Pedagógus! Mi van ráírva Kolompár Zsiga óvszerére, tudod-e, komám? Honnét tudnám? Húzd rá, cigány..! Strandol a roma család. Egyszer csak odaszól az asszony az urának: Te, Lali! Lovagolj már a hullámon! Bolond vagy te, Rozi! Hiszen még élve sem kívánlak... Kolompár pityókásan megy haza éjnek idején a kocsmából. Hazaérve nem gyújt villanyt, a sötétben vetkőzik le. Befekszik az ágyba, és úgy gondolja, mielőtt elaludna teljesíti házastársi kötelezettségét. Az aktus után álomba szenderedik. Reggel döbbenten veszi észre, hogy nem hitvese, hanem a hetven éves anyósa fekszik mellette. De mama! kiált haragosan az anyósra. Nem tudott szólni, hogy nem a feleségem ágyában vagyok! Jaj édes fiam! Húsz éve nem szólok hozzád, pont most tettem volna? A cigány vett egy új csizmát. Hazamegy, levetkőzik és beáll a tükör elé pucéran. A felesége hazajön és meglátja. Azt mondja a cigány:

199 199/249 Rózsi, nédd má milyen jó csizmát vettem. A farkam is lelóg, mert azt bámulja. Gazsi, vettél vóna inkább kalapot... Gazsi elmegy az orvoshoz és elpanaszolja, hogy a felesége nem akarja vele az orális sexet. Az orvos tanácsolja neki, hogy kenje be csokival a szerszámot, és később jöjjön vissza konzultációra. Egy hét múlva megjelenik Gazsi. Kérdi az orvos: Na Gazsi, szopik-e már az asszony? Instálom, szopna már, de nem fér hozzá a gyerekektől! A cigány elmegy a falu orvosához. A rendelőben elpanaszolja neki a problémáját. Doktor úr, segítsen rajtunk! Képzelje, a feleségem egyáltalán nem élvezi a szexet. Hát... mondja az orvos óvatosan, ahhoz, hogy segíteni tudjak, ismerni kellene a szexuális szokásaikat. Például azt, hogy sötétben csinálják vagy világosban, betakarózva vagy sem? Hááát doktor úr, mi mindig lámpaoltás után csináljuk, a takaró alatt. Na ez a probléma! kap a lehetőségen az orvos. Próbáljanak változatni egy kicsit a megszokott dolgokon, hogy az asszony izgalomba jöjjön. Csinálják takaró nélkül, és lámpafénynél. Rendben van doktor úr! feleli a cigány, és hazamegy. Egy hét múlva a cigány újra elmegy az orvoshoz: Na, élvezi már a felesége a szexet? kérdezi kacsintva az orvos. Hááát feleli a cigány tétovázva, az az igazság, hogy ő még nem, de a purdék már nagyon! Te Gazsi, basznak a kutyák! Há mé hagyod magad! Bevonul a cigány katonának. A sorakozónál kérdi tőle a tizedes, hogy hívják. Cérna Gáspár mondja halk, vékony hangon a cigány. A tizedes ráförmed: Hé, ez katonaság! Beszéljen hangosabban és durvábban. Mire a cigány fennhangon: A kurva anyádat, Gáspár vagyok. A falusi rendőr odamegy az alvégen a cigányasszonyhoz, aki éppen gyúrja a lószart, hogy legyen megfelelő kötőanyaga a putri tapasztásához. 24 Nézi, nézi a körzeti megbízott, majd megszólal. Mi lesz ebből? Ebből? huncutkodik a cigányasszony postás lesz belőle. Ugyan évődik a körzeti megbízott, nem rendőr? A cigányasszony felnéz: Ilyen kevésből? A kislány anyukájával sétál az állatkertben. Hirtelen felkiált: Anyu, nézd az a ló nyomorék, öt lába van! Dehogyis kislányom, az a ló teljesen egészséges. De hát öt lába van! Bár az apád lenne ilyen egészséges. Móricka állatkertbe megy a mamájával. Megállnak a majomketrec előtt. A majmok szörnyű illetlen dolgokat művelnek odabent. Móricka megkérdi: 24 Régen a szegény emberek cement helyett pelyvát meg lótrágyát kevertek a sárgaföldhöz (löszhöz) és ezzel vakolták a vályogból készült kunyhóikat.

200 200/249 Igaz, hogy a majmok utánozzák az embereket? Igaz, kisfiam. Mire Móricka megvetően: Na, szép kis alakok járhatnak ide! Állatkertben: Mondja kérem, hol vannak a majmok? Bent a házban szerelmeskednek, asszonyom. Na és egy zacskó mogyoróért kijönnének? Hát most mondja meg asszonyom őszintén maga kijönne? Alinak elromlik a tevéje, elviszi hát a szervizbe. Semmi baj, megjavítjuk mondja a szerelő. Állítsa az 1-es állásra. Ali megteszi. A szerelő felkap két téglát, összecsapja velük a teve heréit, mire az visítva kivágtat a sivatagba. Na látja, már működik. Jó, jó elégedetlenkedik Ali, de hogy fogom most utolérni? Semmi gond nyugtatja a szerelő. Álljon a 2-es állásra! A fess, fiatal hadnagyot viharos párizsi szexkalandjai miatt büntetésből áthelyezik a Szaharába, idegenlégiós tisztnek. A garnizon mocskos, sivár és unalmas. Művésznők nélkül itt a perzselő sivatagban méla iszony fogja el szegényt. Amikor már nagyon hiányoznak neki a nők, így szól a húsz éve ott szolgáló őrmesterhez: Mondja, mit csinál itt az ember, ha hm, nőre van szüksége? Nem érünk mi rá ilyesmire hadnagy úr, nehéz a szolgálat. De ha végleg magukra tör a szexőrület? Hát akkor ott a teve. Oh, te mocskos fantáziájú disznó, te elállatiasodott barom! ordít a hadnagy, és otthagyja az őrmestert. De telnek, múlnak a napok... hetek... és egy éjjel a hadnagy betámolyog a teveistállóba. Fél óra múlva félig agyonrúgva, vérző fejjel és lankadt végtagokkal talál rá az őrmester. Jajgatva kérdezi tőle: Mit is mondott erről az eszeveszett tevéről? Maguk, hogy csinálják? Én nem bírtam vele! Hát úgy mondtam volna hadnagy úr, ha hagyta volna befejezni a mondatot, hogy ha ránk tör a szexőrület, felülünk a teve hátára, és innen húsz kilométerre van egy príma kupleráj, gyönyörű nőkkel... Az állatok erdei tornapályát építenek, társadalmi munkában. A nyuszi talicskázza a sódert, a róka vizet hord, a farkas keveri a betont, a medve döngöli az alapot, a sün támasztja a zsalukat, amelyeket a bagoly szögez össze. Egyedül a ló nem csinál semmit. Egész nap heverészik a fa alatt. Az állatok felháborodva dorgálják: Ide figyelj te ló! Ez mindnyájunk ügye, te miért nem veszel részt a munkában? Mert amit ti ezért kaptok, az nekem már rég itt van a lábam között Egyik este találkozik a kis kandúr az öreg kandúrral, és kíváncsian kérdi: Hát te hová mész? Semmi közöd hozzá feleli az idősebb macska de ha annyira szeretnéd tudni, kettyinteni megyek. A kismacska még nem tudja, hogy mi az, de nagyon érdekli a dolog, ezért elkezd könyörögni neki: Kérlek, vigyél el engem is kettyinteni! Szó szót követ, és a kicsi addig erőszakoskodik, amíg az öreg macska beleegyezik:

201 201/249 Na jó, elviszlek, de két dolgot meg kell ígérned! Megígérem, megígérem, fogadkozik boldogan a kis kandúr. Egy, csendben maradsz! Kettő, mindent úgy csinálsz, ahogy én! Megígérem, megígérem! Elindulnak. Egyik háztetőről a másikra ugranak, amikor a nagy kandúr hirtelen megcsúszik, legurul a tetőn, és éppen csak meg tud kapaszkodni az ereszcsatorna szélében. A kicsi nézi, nézi, és nem tudja mit csináljon, de mivel megígérte, hogy mindenben úgy tesz, ahogyan a nagy macska, ő is legurul a tetőn, és megkapaszkodik az ereszcsatornában, közvetlenül a másik macska mellett. Már jó ideje ott lógnak, amikor a kismacska elunja a dolgot, és megszólal: Na én már eleget kettyintettem, most már hazamegyek... Két giliszta mászik az udvaron. Meglátnak a földön egy tányér makarónit. Ni csak! Gruppenszex! Két tacskó találkozik. Na mi van, már megint kiskutyáid lesznek? néz végig az egyik a másikon. A másik lesüti a szemét, és bólint. Nem értelek benneteket, hogy lehettek ilyen könnyelműek csóválja a fejét a tapasztaltabb. Pedig a kutyagumi már igazán régen ki van találva. A lánykagyló és a fiúkagyló összebújik a tengerfenéken. Bújj még közelebb kéri a lánykagyló. Valami fontosat szeretnék mondani. Mondd, drágám! Pirulás, szemlesütés, majd a vallomás: Alig merem megmondani, de gyöngyünk lesz... A kakas fut a tyúk után a baromfiudvar mélyén. Hülye tyúk lihegi. Állj meg, úgyis utolérlek! Jó! billegeti a farát a tyúkocska, de futok még egy kört, nehogy kurvának nézzenek. Tyúk szalad a kakas előtt. Ha megállok, kurvának tart, ha nem, frigidnek. Megbotlok és elesek... A kakas minden alkalommal, amikor elmegy az egyik tyúk mellett, kitép a hátból egy tollat. A tyúk egy idő után már nem bírja tovább. Mondd csak a kakas, a többi tyúkot miért nem bántod? Mert téged meztelenül akarlak. Mikor van a tyúkon a legtöbb toll? Amikor a kakas rajta van.

202 Miért nincs keze a kakasnak? Mert a tyúkok nem hordanak bugyit. 202/249 A tanyasi asszony elhatározza, hogy kakaspörköltet csinál vacsorára. Azonban a háziállatok leölését mindig a férje szokta végezni, de a férj éppen a városban van. Így hát az asszony kimegy a baromfiudvarra, elkapja a kakast, kupán vágja, és elkezdi kopasztani. Amikor már az összes tollát kitépte, a kakas magához tér, és elkezd keservesen kukorékolni. Az asszony megsajnálja, és mivel szegény kakason egy szál toll se maradt, hát gyorsan varr neki egy kis ruhát. Délután jön haza a férj, és harsány hahotázással nyit be a házba. Hát te mit röhögsz ennyire? kérdi az asszony. Ilyet még nem láttam mondja a férfi a könnyeit törölgetve. A kakasunk az udvaron egyik lábával tartja a tyúkot, a másikkal meg a sliccén a cipzárt próbálja lehúzni. Egy autós laposra vasal az országúton egy kakast. A sofőr a baleset után felveszi a döglött állatot, és elballag vele a közeli házhoz. Elnézést asszonyom! mondja a gazdaasszonynak. Természetesen mindent megteszek, hogy pótoljam a veszteséget. Rendben van uram. Menjen hátra a kert végébe, a tyúkok már nagyon nyugtalanok. A róka, a gólya és a marha közös kirándulást terveznek, s megbeszélik, hogy mindegyikük viszi magával a partnernőjét is. A róka elviszi a tyúkját, a gólya a babáját, a marha pedig a feleségét. Miért szeret a rókalány lövészversenyre járni? Mert ott mindig meghúzzák a ravaszt. A róka gondolataiba mélyedve ballag az erdőben, mikor a nyuszika váratlanul ráugrik, megerőszakolja, majd lepattan róla, és elkezd menekülni. A róka dühösen utána száguld: Na megállj nyuszi, most véged van! Ilyen csúfságot tenni velem! Rohannak az erdőben, és a nyuszi eltűnik a róka szeme elől. Beugrik egy bokorba, előkap egy újságot, és olvasgatni kezd. A róka tanácstalanul rohangál az erdőben, amikor meglátja az újságot olvasó nyulat. Mivel neki egyik nyúl olyan, mint a másik, nem ismeri fel benne az erőszaktevőt. Ezért tőle érdeklődik: Te nyuszika! nem láttál erre egy másik nyulat rohanni? A nyuszi felnéz az újságból: Melyiket, amelyik megerőszakolta a rókát? A róka a fejéhez kap: Úristen, már az újságok is írják! Lihegve rohan az egérke az erdőben, amikor a medve megállítja: Mi baj van, egérke? Hová rohansz ilyen eszeveszetten? Jaj, ne is kérdezd medve! Valamelyik állat megerőszakolta a nőstény oroszlánt, és a férje azt mondta, mindenkit megöl, aki gyanús. A kis nyuszi zokog az erdőben. Arra megy a medve. Miért sírsz, kisnyúl? Mert megerőszakoltak. Hol? A folyóparton... Mikor? Tegnapelőtt... Meg tegnap pityereg a nyúl. És most megint oda megyek...

203 203/249 A kissé ittas nyuszika felbátorodva, a rókalyuk előtt bekiabál a kis rókáknak : Anyátok itthon van? Nem, nincs! Kár, pedig akkor jól megdugtam volna! Másnap reggel a kis rókák elmesélik az anyjuknak, mit mondott a nyuszika. A rókamama dühbe gurult, és úgy dönt, otthon marad. Nyuszika megint felöntött a garatra. Hazafelé menet ismét bekiabál a rókalyukba: Anyátok itthon van? Igen, itthon vagyok? Nyuszika erre megijed, és elszalad. A rókamama utána veti magát. Futnak, futnak, míg egyszer csak a sűrűben a róka beszorul két fa közé. A nyuszinak visszajön a bátorsága, mögé kerül, és gondolkozik egy pillanatig, majd így szól: Hát, ronda is vagy, szőrős is vagy, büdös is vagy, de ha már a gyerekeknek megígértem... A Nyuszika sétál az erdőben, amikor egy róka hirtelen előugrik a bokorból, és megerőszakolja. Az aktus után a nyuszika riadt szemekkel, lihegve kérdezi: Te róka, van neked igazolásod arról, hogy nem vagy AIDS-es? Hát persze, hogy van nyúl büszkén a zsebébe a róka, és elővesz egy pecsétes papírt. Te róka, nem akarlak elszomorítani mondja a nyuszika, de ezt most már nyugodtan el is tépheted. Egyszer az elefánt beleesett egy nagyon mély verembe. Napokig kiabált, senki sem hallotta. Aztán arra ment a hangya, meghallotta, odament, és megkérdezte mit csinál ott. Jaj, hangya segíts, beleestem, és nem tudok kimászni. A hangya megsajnálja, hazamegy és visszajön egy Mercedesszel. Odaáll a gödörhöz, leengedi a vontatókötelet, kihúzza az elefántot. Utána a hangya is beleesik a gödörbe. Arra megy az elefánt, kérdi, hogy mi van. Jaj, elefánt beleestem a gödörbe, és nem tudok kimászni. Segíts kérlek, én is segítettem rajtad. Az elefánt odamegy a gödörhöz, leengedi a farkát és kihúzza a hangyát. Mi ebből a tanulság? Az, hogy akinek nagy farka van, annak nem kell Mercedes. A farmon a ló belesüllyed egy mocsaras gödörbe. Arra megy a tyúk. A ló kéri, hogy hozzon gyorsan segítséget. A tyúk elszalad segítségért, de nincs otthon senki, így maga beül a gazdája sportkocsijába, és azzal kihúzza a lovat. A ló nagyon hálás, és megígéri, hogy jó tett helyében jót várjon a tyúk. Egyik nap, mit ad isten, a tyúk is elsüllyed egy gödörben, és kiabál a lónak. Ló, légy szíves menj a sportkocsiért és húzzál ki innen. Nekem nincs szükségem ehhez kocsira. Odaállok, odatartom a fütyimet, kapaszkodj bele és kihúzlak. És tényleg kihúzza a tyúkot. Mi ebből a tanulság? Ha valakinek akkora fütyije van, mint egy lónak, nincs szüksége sportkocsira ahhoz, hogy felszedjen egy tyúkot. Az egér összeházasodik az elefánttal, de a nászéjszaka előtt az elefánt szívrohamban meghal. Mire az egérke így szól: Na, cseszd meg, még egy jót se dugtunk, most meg életem végéig áshatom a sírodat! Az egér elveszi feleségül a zsiráflányt, noha egérpapa és egérmama igencsak óvják ettől a házasságtól. Pár hét múlva az egérke csontig soványodva, remegő lábakkal tér vissza a szülői házhoz. Nem bírom tovább... nem bírom... Mi a baj, fiam?

204 204/249 Rettenetes volt. Este ágyba bújtunk, akkor azt mondta: csókolj meg! Most légy az enyém... Most csókolj meg! Most légy az enyém... És nekem megállás nélkül fel-le kellett futkosnom, a farától a nyakáig és vissza A hangyafiú feleségül veszi az elefántlányt. A nászéjszakán nagy nehezen felmászik rá, és lekezdi tenni a dolgát. Az elefántlány semmit sem érez, türelmetlenül toporogni kezd. Toporgás közben belelép egy tüskébe, és felszisszen. Mire a hangya: Sikíts, te cafat! Az őserdőben arra kéri az egér az elefántot, engedje meg, hogy szeretkezzen vele. Az elefánt belemegy. A kisegér boldog, és kezdődik az aktus. Látja ezt a majom a fán, vigyorog nagyon, és egy hatalmas kókuszdiót ejt az elefánt fejére. Ah! jajdul fel az elefánt. Mire az egérke bocsánatkérően: Ne haragudj picinyem, hogy fájdalmat okoztam Az egérfiú elveszi feleségül az elefántlányt. A nászéjszakán megkérdezi. Nem fájt, kicsim? Kényszerházasság: Az elefánt feleségül veszi az egeret. Az anyakönyvvezető gúnyosan mondja: Na ennek a házasságnak se jósolok nagy jövőt! Egérke szemlesütve végigsimítja a hasát, és azt rebegi: Mit csináljunk? Most már muszáj. Az özönvíz előtt Noé kettesével beterelte az állatokat a bárkába. Mindegyikből egy hímet és egy nőstényt. Mivel nem akarta, hogy a bárkában elszaporodjanak, levágta a hímek fütykösét. Közölte velük, hogy kapnak egy sorszámot, és az özönvíz után ezzel majd kiválthatják. Eltelt negyven nap. Jönnek ki az állatok a bárkából. Legelöl az egérházaspár. A hím egér üdvrivalgásban tör ki: Asszony! Lesz este hancúr, elloptam az elefánt sorszámát! Szerinted hogy csókolóznak a sündisznók? Óvatosan. Mi lesz a sündisznóból, ha lenyel egy Viagrát? Buzogány... Jó napot kívánok! A múlt héten vittem maguktól szexuális serkentőszert a tenyészbikám részére. Abból adjanak még egy üvegcsével. Mi volt a neve, bátyám? Azt nem tudom, de olyan jó fahéjas íze volt. Hogyan lehet megtalálni az egérlyukat? Fel kell emelni a farkát. Menekül az egérke az úton a macska elől. Arra ballag a tehén, s éppen betakarja az egeret egy jókora lepénnyel. A macska dühös, mert keresi a kisegeret, és nem találja. De ekkor az egérke a megmenekülés fölötti örömében kidugja a farkát. Ezt észreveszi a macska, elkapja, és megeszi az egeret. Mi ebből a tanulság? Három is van: Először az, hogy nem mindig ellenséged, aki szarik a fejedre.

205 205/249 Másodszor: Nem mindenki tesz jót neked, aki kihúz a szarból. Harmadszor: Aki szarban van, jó ha behúzza fülét, farkát. Ha nyakig ülsz a szarban, ne lógasd az orrodat. Piroska megy az erdőben, amikor az egyik bokorból előugrik egy ordas farkas, és rákiált: Hová mész, te hülye picsa? Én nem vagyok hülye picsa feleli megszeppenve a kislány. Az én nevem Piroska. Te nem lehetsz Piroska vág közbe a farkas, mert Piroskának a karján egy kosárka szokott lenni. Ó, én hülye picsa! kiált fel Piroska. Otthon felejtettem a kosárkát. A Piroska és a farkas című gyermekmese rajzfilmváltozatában Piroska a Miért olyan nagy a szád? előtt ezt kérdezi: Miért olyan nagy a farkad? majd felemeli a paplant, és alánézve így kiált fel: Te nem a nagymama vagy! Piroska sétál az erdőben, előugrik a farkas és megkérdezi: Nem félsz Piroska? Miért félnék? Pénzem nincs, dugni meg szeretek. Piroska megy az erdőben. Hirtelen előugrik egy farkas, és megerőszakolja, Miután végeztek, vigyorogva kérdi az ordas: Na, mit fogsz otthon mondani Piroska? Hááát, hogy találkoztam a farkassal, és ötször megerőszakolt. Ötszööör? Miért? Nem érsz rá? Piroska megy az erdőben, és összetalálkozik a farkassal. Piroska, én most bekaplak! Jól van farkas, de minden halálraítéltnek lehet egy utolsó kívánsága! Nem bánom teljesítem. Farkas! Én szeretnék veled szeretkezni. Lezajlik az első menet. Farkas, ez olyan jó volt, hogy még egyszer! Így történik másodjára, harmadjára, negyedjére. Az ötödik menetnél a farkas összeesik és kinyúlik. Ekkor Piroska felhúzza a bugyiját, megigazgatja a ruháját, és odébbáll. Kisvártatva arra megy a vadász, és észreveszi a farkast. Nézi, nézi, forgatja, s fejét csóválva mondja magában: Se lőtt seb, se szúrt seb, és ma már ez a harmadik! Piroska kiszőkítve, miniszoknyában találkozik a farkassal. Hová mész, Piroska? Megyek az út szélére, szerencsét próbálni. Húúú, de gusztustalan lett ez a mese! A kisegér beleesik a vizesdézsába, és segítségért kiabál. Hallja ezt a macska, és kimenti, hogy megegye. Amikor be akarja kapni, azt mondja az egérke: Jaj cica, ki hallott még olyat, hogy valaki vizes reggelit egyen? Előbb várd meg, amíg megszáradok, akkor megehetsz. A macska hallgatott az egérre, és kivitte a napra száradni. Míg az egér szárítkozott, a macska elbóbiskolt, s akkor az egér bebújt a lyukba. Na, te aztán alaposan átvertél! zsörtölődik a macska.

206 206/249 Látod cica, az ember rengeteget hazudik, amíg elér a lyukig! Mit csinál az egér magömlés előtt? Kirágja a zsákot. Mikor van a legnagyobb magömlés? Amikor felborul a kombájn. Miért meleg a Micimackó? Mert minden köcsögöt kinyal. Két bolha beszélget egymással: Hová bújjak? Engem mindig vagy kiráznak, vagy kidobnak. Na, adok neked egy jó tanácsot. Keress egy jó nőt, ugorj a lábszárára, majd lassan, óvatosan másszál felfelé a lábán egészen addig, amíg elérsz egy meleg, szőrös helyre, ahol leheveredhetsz. Másnap a szegény bolha reszket, prüszköl, és meglehetősen rosszul néz ki. Nem azt csináltad, amit tanácsoltam? Dehogynem! És? Ma reggel egy motoros bajszán ébredtem, aki 150-nel száguldott a hideg szélben. Három bolha belebújik egy nőbe. Az egyik a hajába, a másik a fülébe, a harmadik a lába közé. Másnap találkoznak. Aki a hajában volt azt mondja: Engem egész este simogattak. Aki a fülében volt így dicsekszik: Nekem meg egész este szép szavakat suttogtak. Mire a harmadik bosszúsan: Velem meg egész nap nem történt semmi, este viszont bejött egy kopasz fazon, és szembeköpött. Borzasztó rosszul vagyok sír a moly az orvosnál. A táplálkozásomban lesz a hiba. Nincs elég ennivalója? kérdi szánakozva a belgyógyász. Vanni, van. De amióta kiment a divatból a forrónadrág, egy falat meleg étel sem került a számba. Egy magányos férfi napok óta vándorol a sivatagban. Jobb híján megkívánja a tevéjét. Mögé rakja az útiládáját és rááll, de az állat mindig elugrik. Ekkor látja, hogy két beduin kerget egy pucér nőt, aki kétségbeesetten kiáltozik segítségért. A férfi kapja a puskáját, és lelövi a beduinokat. A nő hálásan omlik a nyakába: Megmentett ezektől a barbároktól, ezért bármit kérhet, teljesítem. A férfi rövid gondolkodás után így szól: Legyen szíves fogja meg a tevét A villamoson egy nagyon csinos nő ölében egy kis pincsi kutya ül. Cirógatja, becézgeti, mire megszólal a vele szemben ülő férfi: Szívesen lennék a kutyus helyében! Nem hinném! Miért? Az állatorvoshoz viszem, kiheréltetni... Egy állatorvosi rendelőben két hölgy ül, egy-egy hatalmas kutyával. Az egyik megszólal:

207 207/249 A maga kutyájának mi a baja? Ne is kérdezze, olyan kanos ez a dög, hogy még a macskánkat is megerőszakolta. Úgyhogy hoztam kiheréltetni. És maga miért hozta ide a kutyáját? Sajnos nálunk sokkal komolyabb a probléma. A múltkor egyedül voltam otthon, és mikor egyszer lehajoltam, ez a dög rám ugrott hátulról, és megtörtént a dolog. Hát ez tényleg borzalmas. Szóval maga is kiherélteti? Mit képzel!? A körmeit jöttem levágatni. Egy tacskó és egy német juhász egymás mellett ülve türelmesen várakoznak az állatorvosi rendelő várótermében. Mikor a gazdik szóba elegyednek, a két kutya is mesélni kezd... Te miért vagy itt? kérdi a német juhász. Hajjaj! - sóhajt a tacskó a szomszéd kertben egy gyönyörű fiatal, őzbarna tacskólány költözött, és olyan segge van, de olyan... Szóval mikor tüzelt, nem tudtam ellenállni, átástam magam a kerítés alatt, és megadtam neki, ami járt. Aha. mondta a németjuhász Ezt értem, de minek vagy állatorvosnál? Hajjaj! sóhajt a tacskó újra. Hogy ez többé ne forduljon elő, sajnos ki fognak herélni. Na de hagyjuk, most mesélj te is! Hát ez is jó történet. Kint bóklásztam a kertben, hát látom ám, hogy a gazdasszonyom jó nagyokat hajolva gyomlálgat. Nem volt rajta bugyi, jó a szaglásom, minek tagadjam, megkívántam. Megugrottam hátulról. Hajjaj, akkor most téged is ki fognak herélni? kérdi részvéttel teli hangon a tacskó. Nem, engem pedikűrözni hoztak... A nyuszi és a farkas minden héten együtt sakkoznak, és a nyuszi folyton nyer. Egyszer a farkas megkérdi tőle: Mi a titka annak, hogy állandóan te nyersz? Tudod, játék előtt mindig elmegyek a barátnőmhöz, és jól megdugom. Igen, nekem is ezt kellene tennem gondolja farkas. De mivel nincs barátnője, meg kell elégednie a feleségével. Kimegy a konyhába, ott főz asszony. A farkas hátulról letámadja. Megszólal az asszony: Mi van nyuszika, megint sakkozni mész? A nyuszika részegen támolyog az erdőben a bokrok között. Hatalmasakat esik a kiálló gyökerekben. Éppen feltápászkodik, amikor megpillantja a rókát, amint felé tart. Nyuszika magában morfondírozik: Köszönni kéne neki. Öööö, hogy is szólítsam? Róka elvtárs? Róka úr? Áh, egyszerűen csak lerókázom. Nyuszika zenélő vécét vesz. Az erdőben mindenki csodájára jár. Jön a farkas: Kipróbálhatom a vécédet nyuszika? Persze. Milyen zenét tegyek be? Valami jó kemény metált. A dolog végeztével kijön a farkas. Na, milyen volt? kérdi a nyuszika. Nagyon klassz.

208 208/249 Jön a Róka is, hogy kipróbálja. Mit tegyek be? kérdi a nyuszika. Mondjuk Mozartot. Kijön a Róka. Na, hogy tetszett? Jó volt Nyuszika. Jön a medve is, de neki nagyon sürgős a dolog. Nyuszika, beengedsz a WC-be? Igen, mit tegyek be? Mindegy, csak gyorsan! Kis idő múlva kijön a medve, bokáig a szarban. Mi van Medve, talán nem jó a vécé? De jó Nyuszika, csak nem a Himnuszt kellett volna betenned... A nyuszika hatalmas stukkert talál az egyik bokor alatt. Nagyon megörül neki. Első útja a rókához vezet. Bekopog. A róka ajtót nyit. A nyuszika a róka fejéhez nyomja a revolvert: Szarjál róka! De nyuszika, most éppen nem kell. Róka szarjál, vagy szétlövöm a fejedet! Nincs mit tenni, a róka letolja a gatyáját, s nyögve erőlködik. Egy idő után siker koronázza a próbálkozást, és hatalmas hurkát kanyarít a küszöbre. Jól van róka mosolyog a nyuszika, most pedig edd meg, amit szartál! De nyuszika, ezt igazán nem kívánhatod tőlem. Róka, edd meg, mert szétlövöm az agyadat! Tudod mit, lődd szét, de akkor sem eszem meg a szaromat. Nekem így is jó mondja vállrándítva a nyuszika, és meghúzza a ravaszt. De a pisztoly csütörtököt mond. Többszöri próbálkozás után sem akar elsülni. Nyuszika zavartan néz maga elé, majd halkan megkérdi a rókát: Te róka Megegyem? Ellenőr: Mi van, ha a sün babot eszik? Sündörgés. Gyanútlanul fürdi a tyúk az út porában. Egyszer csak egy autó robog arra, és átmegy rajta. A tyúk egy ideig mozdulatlanul hever, majd feláll, megrázza magát, és így szól: Huh! Ez volt aztán a kakas! Egy Trabant 60 km/h száguld az úton. Az egyik házból kiszalad egy kakas. A kocsi elgázolja. A fékcsikorgásra előtipeg a házból egy öreg nénike. A sofőr nem győz szabadkozni, rettenetesen sajnálja, hogy elgázolta szegény kakast. A nénike ránéz a Trabantra: Ezzel gázolta el? Igen. Akkor nem kár érte. Ha ez elől sem tudott elszaladni, akkor már a tyúkokat sem érte utol. Új kiskakas kerül a baromfiudvarba, és azonnal lendületesen munkához lát. Nem kíméli a pulykákat, gyöngytyúkokat, kacsákat, libákat sem. Nem lesz ennek jó vége fiacskám figyelmezeti az öreg kakas ügybuzgó fiatal társát, aki rá sem hederít. Másnap reggel az öreg tarajos szomorúan látja, hogy a buzgó kiskakas ott fekszik a szemétdomb tetején kiterülve, és már fölötte köröz egy keselyű.

209 209/249 No lám, csóválj a fejét az öreg. Megmondtam én, hogy ez a sok szex nem vezet jóra. Csönd! suttogja mérgesen a kiskakas egyik szemhéját felnyitva. Nehogy elriaszd nekem! Fiatal kakas érkezik a baromfiudvarba. Első dolga, hogy felkeresi az öreg kakast, és felszólítja az osztozkodásra. Enyém az összes tyúk, liba, kacsa, a tied meg az a girhes pulyka. Nem lesz ez így jó! szól az öreg kakas. Már miért ne lenne jó? kérdi a fiatal. Azért mert én még nem akarok nyugdíjba menni. A fiatal kakas látja, hogy ennek igen csak itt lenne az ideje, ezért ravasz ajánlatot tesz kiszolgált társának: Tudod mit? Fussunk versenyt, és aki győz, azé az összes jószág, sőt még az a girhes pulyka is. Felcsillan a kiskakas szeme, mert az öreg nem ellenkezik. Gondolta simán lehagyja rozzant versenytársát. Így még azt az egy pulykát sem kell neki meghagynia. Rendben, te indítod a versenyt! szól a kiskakas. Várj egy kicsit, mondja az öreg én már öreg vagyok, adj pár méter előnyt! Jól van mondja a fiatal. Fel is állnak. Elöl az öreg kakas, pár méterrel mögötte a fiatal. Elkezdenek futni. Ebben a pillanatban lép ki a gazda a házból és meglátja, hogy a kiskakas kergeti az öreg kakast. Fogja a puskáját, és lelövi a kiskakast: A francba, ez már a harmadik buzi kakas ezen a héten. Állatbarát a vásáron: Kérek öt tyúkot, és öt kakast. De asszonyom, öt tyúkhoz elég egy kakas is. Ugyan már! Tudja ön mi az, várni! Országjáró barangolási során lerobban a turista kocsija egy falu szélén. Bemegy az első házba, ahol egy csinos nő lakik. Megkéri hadd éjszakázzon ott. Szívesen adnék helyet magának, de mi van, ha szájára vesz a falu? Biztosíthatom asszonyom, hogy gentlemannal van dolga. A turista tartja a szavát, nem közelít a hölgyhöz. Reggel, amikor felkel látja, hogy a csinos nő eteti a baromfikat: hat kakast és három tyúkot. Aztán nem sok az a hat kakas arra a három tyúkra? Ugyan kérem, itt csak egy kakas van, a többi gentleman. Mihez? Szétverem a pofáját a struccnak. Félkilós tojást tojik egy tyúk a baromfitelepen. A riporter megkérdezi tőle: Elárulná mi a siker titka? Nem, ez családi titok. Akkor legalább azt árulja el, hogy mik a tervei a jövőre? Nincsenek nagyra törő vágyaim. Mégis, legközelebb mihez kezd? A békalány reszketve bújik anyja mellé. Mama, jaj úgy félek a gólyától! zokogja.

Amikor azt mondtam, hogy veled szeretnék megnézni egy filmet, nem arra gondoltam, hogy te legyél benne a főszereplő!

Amikor azt mondtam, hogy veled szeretnék megnézni egy filmet, nem arra gondoltam, hogy te legyél benne a főszereplő! K u n Á k o s E R O T I K U S V I C C E K M o t t ó : A z ember jellemét leginkább az m ut atja meg, h o g y mit tart nevetsé gesne k. Goethe Amikor azt mondtam, hogy veled szeretnék megnézni egy filmet,

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma

Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Magyar népmese Illusztrációk: Szabó Enikő Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és mégsem eresztette őket atyjuk a napvilágra. Egyszer a legöregebbik

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

Na, ugy-e, vendéglős úr, meg van fizetve, amit ettünk,

Na, ugy-e, vendéglős úr, meg van fizetve, amit ettünk, CSALÓKA PÉTER Hát egyször vót egy szegény ember. Hát szóval ez a szegény ember mindenkit becsapott, aki csak a világon él. Nemhogy aki él, hanem aki űneki jó napot köszönt, és ha az elfogadta, az már be

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Mint a sót az ételben

Mint a sót az ételben Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád.

egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád. Pista bácsi unokája A pesti kislány. A faluban csak így emlegették. Két éves lehetett, amikor az édesanyja hazavitte a faluba és a szülei segítségét kérte. Sírva panaszolta, hogy tovább már nem bírja a

Részletesebben

kiderül, hogy nincs is rajta bugyi. No, akkor te mit képzelsz róla? Nagyon érdekes hasonlat, bár én Látjátok, itt ütközik ki a generációs különbség

kiderül, hogy nincs is rajta bugyi. No, akkor te mit képzelsz róla? Nagyon érdekes hasonlat, bár én Látjátok, itt ütközik ki a generációs különbség Pótnászút Hárman álltak a megállóban autóbuszra várva. Pista, a kefefrizurás, kigyúrt izmú, jóképű, harmincas fiatalember, Feri, a dérütötte ötvenes, meg Zsiga, az üllepig érő homlokú, nyugdíjba készülő

Részletesebben

Palotai Boris. Hetedik év

Palotai Boris. Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között.

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között. Személyek: Péter, középkorú parasztgazda Mári, a felesége Bíró, idősebb parasztgazda Kisbíró, fiatalabb parasztgazda Török Rezső VIASZKVIRÁG Bohózat egy felvonásban Történik: egy magyar faluban valamikor

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

A királykisasszony cipője

A királykisasszony cipője A királykisasszony cipője Színpadra alkalmazta: Steinwender József Szereplők: Királykisasszony Mészáros Csizmadia Szobalány Kisbíró Herceg koldus ruhában Hajdúk Napszámosok (férfiak, nők) Hercegek, királyfik

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra,

Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra, Csalóka Péter Vót egyszer egy dologkerülő ember, kiment az erdőbe, nekidőt egy fának, a fa görbe vót, oszt úgy tett, mintha támasztotta vóna, hogy le ne dőjjön. Arra megyen két katona lóháton, osztan odaköszönnek

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban Tizenkettedik lecke Az ajtóban Gulyás Szia, édes! Szia, kicsim! Egy picit korán jössz... Hát... én el is mehetek... Jaj, nem úgy értem! Bocsánat! Csak még nincs kész a vacsora. A vacsora a mai meglepetés.

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

MESE A TULIPÁNRÓL. Prológus.

MESE A TULIPÁNRÓL. Prológus. MESE A TULIPÁNRÓL Prológus. Mindennap találkoztam egy szüntelenül jókedvű, igen öreg emberrel. Ki ez a különös öregúr, mért van állandóan ilyen virágos kedve? Egy hatvannyolc-hetvenéves embernek még sincs

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról.

Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Mátyás király és a szegény tanító könnyebb szövegek Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Élete dióhéjban Született: 1443. február 24-én Kolozsvárott. Apja:

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Tizennegyedik lecke. nálam

Tizennegyedik lecke. nálam Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

VI. VI. ik lecke atoatodik lecke

VI. VI. ik lecke atoatodik lecke Hatodik lecke A nagy találkozás Szia, Lilla! Szia, Gergely! Hát te honnan jössz? Az egyetemről. Ma csak egy előadás van, reggel. Úgyhogy most fölmegyek a Várba. Mit csinálsz a Várban? Bemegyek a Ludwig

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

TARTALOM. Ügyintézés A hivatalban. Használt autó eladó. Birtesttás.

TARTALOM. Ügyintézés A hivatalban. Használt autó eladó. Birtesttás. TARTALOM 1. lecke Az emberi külső Neked ki tetszik?. Tanúvallomás. Körözés. Nem is tudom..... A magyarok és nyelvrokonaik Fél füllel hallottam Tükröm, tükröm... 2. lecke Öltözködés Divatbemutatón. Mit

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben