PUSZTADOKTOR MAGAZIN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTADOKTOR MAGAZIN"

Átírás

1 PUSZTADOKTOR MAGAZIN II. évfolyam 8. szám a Madárkórház Alapítvány havilapja augusztus Hírek a Madárparkból Nyári önkénteseink A humánus madártartás ABC-je Megint méreg végzett a sasokkal

2 Pusztadoktor magazin augusztus Olvasói levél Csókák a kertben A kertünkben van egy mandulafa, már közel ötven éves. Szép terebélyes és nyáron a nagy melegben kellemes árnyat ad. Tavasszal az első a virágzó fák közül. Szép halvány rózsaszín a virágja, és amikor elvirágzik, a virágszirmok egy kis szellő hatására rózsaszín hópiheként hullanak a fáról. Különleges fajta, mert a termése papírhéjú, könnyen feltörhető kézzel is. Termése augusztus közepére olyan állapotba kerül, hogy teljesen kifejlődik, de még a zöld héj rajta van. Ekkor jelennek meg a cinkék és hegyes kis csőrükkel lyukat vájnak a mandula héján és csipegetik a tejes állapotban lévő belsejét. A cinkék megjelenése után jönnek a harkályok és ők is hasonló módon fogyasztanak a mandulából. Ezt követően megérkezik 2-3 csóka. Leszednek a fáról egy-egy mandulát, feszállnak vele a háztetőre, kibontják és lakmároznak belőle. Olyan ügyesek, hogy teljes egészében ki tudják szedni a magot a héjból. Feltehetően valamilyen módon társaik tudomására hozzák a fellelt táplálék helyét, mert ahogy telnek a napok, egyre több csóka jelenik meg a fán és hangos csacsogás közben szedik a fáról a mandulát, majd a tetőn elfogyasztják. Egy alkalommal, amikor úgy láttam, hogy nagyon sok csóka érkezett, megszámoltam őket 17-en voltak. Ennek a létszámnak egy-két napba telik, hogy leszüreteljék a mandulát, majd amikor végeztek vele, hirtelen eltűnnek. Nyomukban csak néhány szem mandula marad a földön, valamint az ereszcsatornában a rengeteg héj. Nem sajnálom, hogy nem én szüretelem le a mandulát, mert madárbarát kertemben nő az egyébként fogyatkozó madarak sokszínűsége. Siklósi László Galéria: Radványi Gábor: Hajnali Június 30-án került megrendezésre Hortobágyon a Délibáb Futás, ahol nem csak futhattak a résztvevők. A 6 és 16 km-es távot futva, kerekesszékkel, vagy túrázva is lehetett teljesíteni. A program fővédnöke Fodor Gábor Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter, védnökei pedig Titi Éva, Hortobágy Község polgármester asszonya és Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója volt. Akik a program során vagy máskor fotókon megörökítették a Hortobágy természeti, tájképi értékeit, jó eséllyel pályázhattak a meghirdetett fotópályázaton. A beküldött képekre július 25- ig lehetett szavazni. A Madárkórház különdíjat ajánlott fel, melyet Radványi Gábor Hajnali című képével nyert el. Választásunkat a szavazók is megerősítették, hiszen ez a kép kapta a legtöbb közönségszavazatot is. A pályázat képei megtekinthetők a oldalon. Legyen Ön is a mecénásunk! A Pusztadoktor Magazint már második éve jelentetjük meg havonta. Sajnos lapunkat önerőből kell fenntartanunk, ami komoly plusz kiadást jelent az Alapítványnak. Ezért kérjük, legyen Ön is a mecénásunk, támogassa a Pusztadoktor magazin kiadását: Köszönettel: Dr. Déri János 2

3 2007. augusztus Pusztadoktor magazin Hírek a Madárparkból Madárshow a Hídi vásáron A Hortobágy Madárparknak a Hídi vásár alkalmával több ezer látogatója volt. Itt a madármentő kiállítás, látványkórház, a röpdék látogatása mellett minden nap változó programmal madárshow-t is nézhettek a látogatók. Egyed István ragadozó madár bemutatója során láthattunk egy idomított bengáliai uhut, és megismerkedhettünk a vándorsólyom idomítás hagyományos fogásaival. A bábuzás, vagy szatunázás a sólyom kondícióját, röpképességét javítja. Egy bőrbábu szíjon való lengetésével, melyhez táplálékot erősítettek, hívja magához a solymász a távolabb repülő madarat. A nagy sebességgel érkező sólyom elől a bábut az utolsó pillanatban elhúzva többszöri vágásra, lendületes, gyors fordulásokra készteti a madarat, amely a vadászathoz szükséges manőverezés és kitartás gyakorlásához szükséges. Az idomítás sokak számára új, különleges módszere a sárkánnyal való magasítás. A több száz méter magasságba felengedett sárkány alá a sólyom kedvenc táplálékát kötik, amelyhez a sólyom úgy tud hozzájutni, ha felrepül érte, lábaival megragadja és lehozza a sárkánnyal együtt, mely nem kis fáradsággal jár. Ménkű Imre egy ritkán látható amerikai ölyvvel, a Harris howk-kal az alapidomításról tartott bemutatót. A gazdáját kisebb távolságról szabadon követő madár azonnal kézre kell jöjjön a solymászkesztyűn felkínált jutalomfalatért. A madárshow után egy-egy gyógyult és a szabad életre felkészített madár látványos szabadon engedése következett. Gólyák, sárgalábú sirály és egerészölyvek nyerték vissza szabadságukat. Sárgarigó-mentés Bornemissza János régi támogatónk és segítőnk Monoron egy sérült, repülni nem jól tudó sárgarigót talált. A hortobágyi Madárkórházba hozta, ahol pár nap után annyira felerősödött, hogy a a látványkórház egyik röpdéjében egy seregély, pajzsos cankó és törpegém társaságában az önálló táplálkozás mellett a tökéletes repülési készségét is visszaszerezte. A tavasszal későn érkező, és nyár végén korán induló sárgarigók már afrikai útjukra készülnek. A biztos felkészülés miatt ismerős környezetben, társai közé, megtalálási helyén, Monoron engedte szabadon megmentője. Repatriált ölyvek Kovács Péter szabadon engedi az ölyvet Az Albertirsáról a Madárkórházba került három ölyvfióka neveléséről, tanítgatásáról, a szabad életre való felkészítéséről folyamatosan beszámoltunk olvasóinknak. Eljött az ideje, hogy visszatérjenek szülőföldjükre. A három közül kettő egy fészekaljból származott, melyeket egy vihar által kidöntött fűzfán lévő fészkükben talált meg Tábori Judit. Pásztor János, a helyi természetvédelmi csoport vezetője nevelte őket, majd a hortobágyi Madárpark speciális lehetőségei között tanultak vadászni, leszoktak az áramütés miatt veszélyes villanyoszlopra szállásról, megtanulták megvédeni magukat, zsákmányukat és területüket más ölyvektől, konkurens fajoktól és ragadozóktól. A nevelt, szelíd ölyveknél az embertől való félelem, és a számukra biztonságos távolságtartás kialakítását a nagyröpdébe látogatók korlátozott belépésével értük el. Az utolsó megfogás, majd a több órás szállítás maradandó élmény számukra. Albertirsa határában, volt fészkükhöz közel kerültek szabadon bocsátásra. Pásztor János a madármentők emléklapjával 3

4 Pusztadoktor magazin augusztus Önkéntesek a Madárparkban A nyári hónapokban sok önkéntes segítette a munkánkat Cseszlai Evelin és Zsombor megfigyelései a Madárparkban Cseszlai Evelin megfigyelései Gólyák A Madárkórházban lábadozó gólyák megtanulták, hogy fél a róka a villanypásztortól, ezért minden este bementek az elkerített részre. A doktor úr azt mondja, hogy minden állat a fényre megy és a gólyákhoz közel van a mozgásérzékelő lámpa. Az első héten elengedtünk 6 gólyát és abból 1-2 ott kószál, mert azt hiszik, hogy kapnak ennivalót. Azt vettük észre, hogy ez az 1-2 gólya reggel korán és kora este mindig ott van. Kelepelnek, furcsa hangokat hallatnak, s azt várják, hogy valahogy szerezzenek halat. Azután láttuk, hogy az egyik gólya kivitt az ajtón egy halat, és odaadta a másik gólyának, aki kint volt a röpdénél. Solymászkodás A Hídi-vásáron két solymász is eljött, hogy bemutatót tartson a Madárkórháznál. Az első nap egy vándorsólyom bemutatóját láthattuk, ahogy egy sárkányról levadászta a csalit. A következő nap Harris Howk (amerikai szalagos álölyv) bemutatózott egy vándorsólyommal, akinek leszáradtak a karmai, mert rászállt egy villanyvezetékre. Törpegém Műtöttünk egy törpegémet, azt hittük, hogy a szárnya ki van csavarodva, de egy régi törés volt, sajnos újra el kellett törni a csontot. Nem volt mindegy, hogy hol nyitjuk fel a bőrét. Sok volt az ideg, az izom és egy véna is ott futott. Végül felnyitottuk a szárnyat, csináltunk egy kis sebet és elvágtuk a rosszul összeforrt csontot, majd helyesen összeilletsztve rögzítettük. A műtét sikerült, felébredt az altatásból, és betettük egy helyiségbe, ahol a műtét utáni lábadozó madarak vannak. Zsombor csinált neki egy az élőhelyéhez hasonló helyet, és mikor hazajöttünk a Hortobágyról, ő nagyon jól volt. Valaki behozott egy kis kalitkában egy kis galambot. Valami nem volt rendben a szárnyával. Vizet adtunk neki Balázzsal, majd lefertőtlenítettük a fejét és a szárnyát. A doktor úrral még aznap este megműtöttük, s én azt hittem, hogy el van törve a szárnya. Így is volt, de régi törés lehetett és a teste úgy gyógyította, hogy egy gennyes kinövés maradt ott. Felbontottuk és kiszedtük a betokosodott, kemény gennyet. Sajnos a galamb nagyon sovány volt. Balázsnak igaza lett, nem élte meg a reggelt. Mi mindent megtettünk, hogy életben maradjon. Nekem 14 évesen nagy élmény volt az itt töltött két hét. Szeretem az állatokat, szeretek segíteni rajtuk. Kiemelkedően érdekeltek a műtétek, amik sokszor késő éjszakába nyúltak. Én cseppet sem bántam. Köszönet a kedves embereknek, akik a hortobágyi ottlétünket segítették. Cseszlai Zsombor megfigyelései Bengáliai uhu és a vándorsólyom A bengáliai uhut látványosságnak hozták a Hídi-vásárra. Nyulat, fácánt, pockokat, néha rókát zsákmányol, ha rossz helyen ül a vándorsólyom, akkor azt is levadássza: például kint lévő sziklaperemen. Hoztak hozzá egy fiatal vándorsólyom hímet, ami nagyon ügyes vadász. 700 méter magasból észreveszi az alatta elvonuló galambcsapatot és kiválasztja a neki megfelelőt. Zuhanó repülésben kb. 300 km-es sebeséggel megközelíti a galambot és erős rúgásával egyből megöli. Az elpusztult galambot elkapja és a földön megkopasztja. A vándorsólyom nagyon gondos szülő. Ha fiai vannak, akkor mindenféle kisvadat összeszed nekik (fácán, nyúl, fogoly, galamb, fajd). A tojó adja a szájukba az ételt, addig, amíg nem lesznek tolla- 4

5 2007. augusztus Pusztadoktor magazin sak. A hím szinte egész nap a levegőben van, hogy beszerezze az élelmet. Ő a felelős azért is, hogy a fiatalok megtanuljanak vadászni. Ilyenkor sok étel kárba megy, mert leteszik pl. a szemben lévő sziklaperemre a kis fácánt és a fiatal sólymoknak meg kell közelíteni és megfogni azt. Nagyon örülünk, hogy önkéntesként dolgozhattunk a Hortobágyi Madárkórházban, megismerhettünk azokkat az önfeláldozó emberekket, akik segítenek dr. Déri Jánosnak ebben a nem mindennapi munkában. Kívánjuk, hogy legyen ereje és kitartása mindehhez. Köszönünk mindent! Gólyák A Madárkórházban volt egy fiatal gólya, akinek el volt törve a lába és a szárnya. A többi gólya rendezgette a tollát, megetették, egy öreg hím itatta, akinek az egyik lábát amputálni kellett térdtől lefelé, mert áramütés érte. Ez az összetartás és gondoskodás még a bajban is jellemző a gólyákra. Evelin és Zsombor Cseszlai Evelin és Szabó Zoltán a pultnál Önzetlen segítség Gazdit keresünk amikor egy vadon élő madarat gyógyultan szabadon lehet engedni. A Madárkórházban önkéntesként dolgozott egy debreceni család augusztus hónapban. Kivették részüket a madarak etetéséből, a volierek tisztításából. Közben megismerkedhettek az itt élő ölyvekkel, gólyákkal. A nagyröpdében találkozhattak hazánk legnagyobb ragadozó madarával, a réti sassal, mely még így fogságban, sérülten is fennséges madár. A szülők; Papp Erzsébet és Soltész Gábor, a gyerekek; Kovács Rebeka és kis barátjuk Guba Zsolt. Vannak olyan emberek, akik kikötik az út mentén egy fához megunt kutyájukat, és otthagyják étlen-szomjan. Szerencsére olyanok is vannak, akik nem tudnak elmenni egy sorsára hagyott állat mellett. Munkánk során nem csak a madarak mentését, gyógyítását tartjuk fontos feladatnak, hanem a szemléletformálást is. Ezért is örülünk annak, ha önkéntesek jelentkeznek, azzal a céllal, hogy tevőlegesen segítsék munkánkat. Tá m o g a t á s u k során a Madárkórház is adhat valamit. Madármentő tapasztalatokat, a természet közelségét és azt a felejthetetlen élményt, Köszönjük önzetlen segítségüket és támogatásukat! fotók: Kovács István Képünkön ez a nagyon kedves kutya megmentőjével, Elség Tiborral megpihent a Madárparkban egy időre, amíg helyet kerestünk neki valahol Debrecen és Budapest között, ami nem is olyan egyszerű vasárnap délután. Tibor nem sajnálta a fáradságot, hogy elvigye Egerbe a kutyamenhelyre, mert csak ott tudták fogadni. Új gazdája jelentkezését várjuk a szerkesztőségben. 5

6 Pusztadoktor magazin augusztus A humánus madártartás ABC-je Hogyan szokta a legtöbb család rászánni magát madárvásárlásra? Ugye, a gyermek nyüstöli aput vagy anyut, vegyen neki egy papagájt vagy kanárit. Ha a síránkozás elég kitartó, akkor az ember rászánja magát, elvégre nem olyan drága ajándék, egy bicikli vagy akár játékmackó is többe kerül. Csakhogy sokan nem számolnak vele, hogy azzal a kis élőlénnyel jó adag kötelezettséget és felelősséget is vásároltak maguknak. Három fontos, megszívlelendő gondolat: 1. A madár nem játékszer! 2. A madár nem szobadísz! 3. A madarak legtöbbje társas lény! A madárka érző, gondolkodó, ragaszkodó, lelkes élőlény. Nem játékszer, de elbűvölő játszótárs lehet, ha a gazdi tényleg társnak tekinti és annak megfelelően foglalkozik vele. Buta közhely, hogy a madárnak kalitkában a helye. A madár számára borzasztóbb dolgot el sem tudok képzelni, mint ha egy pirinyó (pláne magas, henger alakú, helyváltoztatást is lehetetlenné tevő) kalitkában felrakják valamelyik bútor tetejére, esetleg az előszobában, vagy az erkélyen a falra akasztják, és az egész szerencsétlen kis életét azon a néhány négyzetcentiméteren kell leélnie, társkapcsolat nélkül, röpködés nélkül, unalomra és monotóniára kárhoztatva. Aki így képzeli el a madártartást, az vegyen inkább eggyel több cserép dísznövényt, mert ezt a bánásmódot csak a növények viselik el károsodás nélkül! Sokan azt sem tudják, meddig él egy kismadár. Nos, a hullámos papagájok 10, de akár 15 évig is elélhetnek, ha betegségek meg nem rövidítik az életüket. A pintyfélék, pl. a kanári életkora is kb. 10 év. A nimfapapagájok átlagosan 20 évig élnek; egyes nagypapagájok várható életkora az emberével összemérhető! Tessék azt is végiggondolni, hogy ennyi ideig kell a kis kedvencről gondoskodnunk! Háziasszonyok gondolják meg, el tudják-e viselni, hogy a madárka elesége kiszóródik, hogy tollpihék röpködnek a szobában, hogy röptetés idején a madárkák mindenfelé potyogtatnak. Hogy a bútorok tetejéről a porcelán, üveg mütyürkéket el kell rakni, hogy a nyitott polcon elhelyezett könyvek sarka is veszélyben forog, mert a papagájok imádnak mindent megrágcsálni, sőt játékból ledobálni, amihez csak hozzáférnek. Hogy szellőztetéskor is alkalmazkodni kell a kismadárhoz, akinek éppen nem tetszik a kalitkába beülni (tanácsos az egyik ablakszemre keretes szúnyoghálót szerelni). Hogy elutazás alatt is gondoskodni kell a madárkák ellátásáról, lehetőleg a megszokott helyükön, hogy a költöztetés okozta stressztől megóvjuk. Jó, ha mindezeket még a madár megvásárlása előtt végiggondoljuk, nehogy túl későn derüljön ki alkalmatlanságunk a humánus madártartásra; nehogy a madárka néhány hónap alatt megunt nyűggé váljon, szoba sarkába eldugott szerencsétlen, rémült kis rabként kelljen tengetnie az életét. Legjobb, ha ilyenkor megbeszéljük serdülő gyermekünkkel, mennyivel jobb lesz inkább az állatkertben örökbefogadni egy madarat vagy akár egy egész madárcsapatot, s azokat gyakran meglátogathatjuk. Netán gyakrabban elmehetünk a hortobágyi Madárparkba, a gólyákban, récékben, ragadozó madarakban gyönyörködni. Lássuk, hogyan rendezhetik be a várt kis jövevény életét; hogyan érhetik el, hogy a madárka elragadóan barátságos, kedves játszótárssá váljék; hogyan őrizhetik meg a kismadár egészségét a madárélet végezetéig. Hogyan válasszuk ki a kívánt madárkát? 1. Mindig fiatal lehetőleg nem több, mint 6-8 hetes madarat vásároljunk, mert csak az alkalmas igazán szelídítésre, magunkhoz szoktatásra. Foglalkozzunk vele naponta több órát, beszéljünk hozzá megnyugtatóan, szoktassuk a kezünkhöz. A fiatal madár az ilyen gazdit hamarosan párjául fogja tekinteni, és élete végéig meghatóan ragaszkodik hozzá. Mivel azonban az embernek sok egyéb kötelezettsége van, gyakran kell a madárkát egyedül hagyni, és mivel a papagájok, pintyek kifejezetten társas lények, a madár ilyenkor szenved! Két-három hónap múlva, mikor már kellően szelíd és barátságos, válasszunk hozzá párocskát. A párja már tőle fogja megtanulni, hogy bízzék az emberben, és jó esetben ő is teljesen megszelídül. A madárpár egymás iránti gyöngédsége is megható, szívet melengető élmény! (Jó néhány éve két összeszokott papagáj-kislány került hozzám. A fehér Nünüke és a zöld Zsuzsóka hihetetlenül szerették egymást, és Nünüke kifejezetten féltékeny volt Zsuzsókára, a hímecskéket a közeléből is elkergette! Később Nünüke sajnos daganatban elpusztult, Zsuzsóka 14 évet élt és több fészekalj gyönyörű madárkának adott életet.) 2. Mindig erőteljes, élénk mozgású, domináns természetű madárkát válasszunk! A visszahúzódó, félénk madárka gyakran beteg vagy betegségre hajlamos, nem örömet, hanem bánatot vásárolunk vele. Itt szeretném megjegyezni, hogy a hullámos papagájok jelenleg már erősen beltenyésztettek. Lelkiismeretlen tenyésztők a különleges színek elérése céljából a legközelebbi rokonokat, apát a lányával, anyát a fiával párosítják. Ez az egész állomány genetikai leromlásával jár, így a kis papagájok fokozottan hajlamo- 6

7 2007. augusztus Pusztadoktor magazin sak daganatokra és egyéb betegségekre. A kalitka kellékei és elhelyezése. A normális kalitkaméret legalább 60x40x30 cm. A keskeny, magas kalitka föltétlenül kerülendő! Ennek csak a legmagasabb ülőrúdját használja ki a madár, és így alig van mozgáslehetősége. A kalitka ne legyen se túlzsúfolt, se kopár. Ügyelni kell, hogy ennivalóját, ivóvizét, játékát stb. könnyen elérhesse az ülőrudakról. Éjszaka a legtöbb papagáj hintán szeret aludni (ez legyen valamivel magasabban az ülőrúdnál), de napközben is szívesen hintázik, tornászik rajta. Célszerű az önetetőn és az önitatón kívül még széles szájú etetőedény(ek)ről is gondoskodni a lágyeleség számára: főtt tojás, sárgarépa, zöld, alma stb. Ezen kívül kell még egy edényke a madárhomoknak, sódernek, ásványi anyagoknak. Gondoskodjunk csőrkopta-tóról vagy szépia-darabról, továbbá játék(ok)ról is. A kalitka világos, kellemes hőmérsékletű helyen legyen, legalább 1-1,5 méter magasan. (Alacsonyabban fél a madár.) Soha ne legyen huzatnak kitéve! A hirtelen lehűlésnek kitett madarak éppúgy megfáznak, mint az emberek. A tűző napot is csak rövid ideig bírja: ha napoztatjuk is, csak úgy, hogy el tudjon húzódni a napról, ha melege van. (Rengeteg végzetes balesetet okozott már az a divatos szokás, hogy az erkélyen vagy az udvaron tartják kalitkában a papagájt. Ugyan a többi madárhangot hallva vidáman csivitel, de tömérdek veszélynek van kitéve, úgymint: hőguta, napszúrás, meghűlés (hiszen nem tud sem árnyékba húzódni, sem menedéket keresni a hirtelen jött szélvihar, zápor, lehűlés elől); a rosszul becsukott kalitkaajtón kiröppenhet, vagy a közelébe férkőzött macska kipiszkálhatja az ajtót és már vége is.) A kalitka a kismadár állandó otthona, abban alszik, abban eszik, de gondoskodni kell róla, hogy minden nap legalább két-három órát szabadon röpködhessen! A gazdival is csak így tud társas kapcsolatot teremteni, kedves, szeretetre méltó lényét kiteljesíteni. Ügyeljünk rá, hogy a röptetésnél az ablak előtti függöny be legyen húzva, nehogy nekirepüljön az ablaküvegnek és agyrázkódást kapjon. Célszerű a kalitka fölé alkalmas ülőrudat vagy dekoratív ágacskát szerelni a falra; akkor szabadon röpködve többnyire ott fog megpihenni, az ürülék is az alá potyog, és egyáltalán nem lesz több szemét a szobában, mint ha kalitkába van zárva. Jó, ha hozzászoktatjuk, hogy ha elé tartjuk a kalitkát, arra rászálljon. Így költöztethetjük át a másik szobába, ha éppen nincs kedve a kalitkába bemenni. Arra is könnyen rászoktatható, hogy (különösen este) a kalitka nyitott ajtaját elé tartva, a be-bebe vezényszó mondogatására önként bemenjen a kalitkába. Így elkerülhetjük a megfogást, amit a legszelídebb madár se visel el szívesen. A higiénia rendkívül fontos. Mielőtt madarunk eleségéhez, eszközeihez nyúlunk, mindig alaposan mossunk kezet, nehogy betegségkeltő kólibaktériumot vagy más baktériu-mot, vírust hurcoljunk be. Az eleségbe hullott ürüléket, üres maghéjakat rendszeresen távo-lítsuk el. Az ivóvizet naponta cseréljük. Nagyon jó hatású az adag ivóvízbe adagolt késhegynyi Laktiferm C por, amely tejsavbaktériumokat és 12-féle vitamint tartalmaz, hatékonyan segít a bélflórát rendben tartani. (Állatpatikában kapható.) Negyedévenként -félévenként célszerű alaposan fertőtleníteni mindenét 20 %-os Hypóval, Flóraszepttel, majd alapos öblítés és szárítás után helyezni vissza. A zöldeleséget, sárgarépát, almát mindig alaposan mossuk meg és törlőkendővel szárítsuk meg. Főtt tojást is jó, ha rendszeresen kap (a magevőknek is szükségük van állati fehérjére, különösen a fejlődésben levő madárnak ill. a fiókáknak, de a felnőtt madarak jó erőnlétéhez is szükséges). A tojást ajánlatos legalább percig főzni, az esetleges Salmonella- és egyéb fertőzés elkerülése végett. Ha megfelelően tágas térben vannak elhelyezve, akkor a legkülönbözőbb fajú madárkák is remekül megvannak egymással! Arra azonban ügyelni kell, hogy különböző fajú madarakat ne zárjunk közös kalitkába, pl. a békés természetű nimfapapagájt sem hullámos papagájhoz, mert a kis hullámosok elég agresszíven tudnak viselkedni. Dr. Molnár Lívia Tel.: (52) Megint méreg végzett a parlagi sasokkal Nagy valószínűséggel mérgezés, vagy a nem az előírások szerint használt növényvédő szer végzett azzal a két parlagi sassal, melyeket július közepén holtan találtak Hegyeshalom mellett. A parlagi sas fő lakóterülete Eurázsia. Európában főként Magyarországon és Szlovákiában fészkel, körülbelül nyolcvan-száz párról tudnak a szakemberek, Ausztriában nemrég három párt találtak. Hazánkban egyre nő a számuk, elsősorban a parlagoltatás és az Érzékeny Természeti Terület (ÉTT) nevet viselő programnak köszönhetően. A parlagi sasok nagy része az Alföldön él, itt tavaly ugyancsak mérgezés következtében több mint húsz példány pusztult el. A Kisalföldön 2000 óta látni ezt a madárfajt. Hegyeshalom környékén fészkelt egy pár három fiókával. Először az egyik, öt-hat éves hím madár tetemére találtak rá, majd az egyik fiókáéra is. Váczi Miklós, a Fertő Hanság Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatvezetője szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a család többi tagja is elpusztulhatott, hiszen azóta nem látták őket. Arra lehet következtetni, hogy mérgezés áldozatai lettek, és az sem kizárt, hogy valaki tudatosan okozta vesztüket. Előfordulhat az is, hogy valaki rókákat akart megmérgezni, és a madarak annak a teteméből fogyasztottak. Valószínűsíthetők a nem megfelelően használt növényvédő szerek is, bár ennek kevés a lehetősége. A madarakat az Országos Állategészségügyi Intézet munkatársai vizsgálják meg, így kiderül a haláluk biztos oka. A parlagi sas természetvédelmi eszmei értéke egyedenként egymillió forint. A madarat az ÉTT-programban a túzok és a kerecsensólyom mellett kiemelt fajként kezelik. Uniós támogatású védelmi program is folyik a faj megmentéséért. 7

8 Augusztus: gólyák mennek, lilék jönnek Gólyák szabadon A Madárkórházban meggyógyult gólyák előtt kitárult a röpde ajtaja. Komótosan kisétáltak, és csakhamar szárnyra kaptak, hogy csatlakozzanak Afrikába induló társaikhoz. Azok, amelyeknek nem sikerült tökéletesen felkészülni a nagy útra, a Madárparkban telelnek át. Megérkeztek a lilék Augusztus vége felé megváltoznak a fények a pusztán, észrevétlenül rövidülnek a nappalok, a szelek már olykor-olykor hűvösek. Talán nem is tudatosul bennünk, de ilyenkor már Lappföldön leesik az első hó, és bizony ez az ott költő madarakat költözésre készteti. A hűvös északi szelekkel megérkezik egy ritka és még sok titkot rejtő madár, a havasi lile. Ez az alig cm-es madár a gyakorlatlan szem előtt észrevétlen marad a puszta szikpadkái, fűcsomói között. A magashegyi gyér növényzetű, vagy a tundrai költőhelyén fészkelő madár csak pár hónapot tölt ott. A kotlás túlnyomó részét a hímek végzik, és a tojók a színpompásabbak. Lile alkatán kívül biztos ismertetőjegye a világos szemöldöksáv, mely a tarkóján összeér. Hortobágyon augusztus végétől novemberig tartózkodik, közben átvedlik téli ruhájába, majd a fagyok beköszöntével délebbre vonul, egészen Afrika északi vidékeire. Hazai vonuló állománya általában példány körülire tehető. Ha valaki meg akarja lesni ezt a ritka kis madarat, mindenképp keressen szakvezetőt, hiszen a Hortobágyi Nemzeti Park egyik szabadon nem látogatható területén pillanthatjuk meg. Nagyszerű rejtő színe miatt találomra szinte lehetetlen észrevenni, szakavatott szem és kiváló helyismeret szükséges a madarak megleléséhez. a 33-as út mentén Látogasson el hozzánk! Hortobágyi Madárpark Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk: pusztadoktor@axelero.hu 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Az állatorvos válaszol című rovatunkkal kapcsolatban felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Hirdetésfeladás: pusztadoktor@axelero.hu Tel: (30) Az újságot szerkeszti: Dr. Déri János, Veres Hajnalka, Konyhás István. Tördelés: TerepSzemle Stúdió ISSN X

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre 200 december 7-9 Első nap Útvonal: gyalog, szálláshely - tavakat elválasztó út gát - megfigyelőtorony a 2-es tó partján szálláshely

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

PUSZTADOKTOR MAGAZIN

PUSZTADOKTOR MAGAZIN PUSZTADOKTOR MAGAZIN VI. évfolyam 7-8. szám a Madárkórház Alapítvány havilapja Keselyű wellness Csutka elvadítása Luca lábprotézist kapott Bagolytanoda Átadták a Malomházi Vadasparkot A Hortobágyra gyakran

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

A sas és az ember. Írta: Aranyosi Ervin Bodnár Katalin Horváth Márton

A sas és az ember. Írta: Aranyosi Ervin Bodnár Katalin Horváth Márton A sas és az ember Írta: Aranyosi Ervin Bodnár Katalin Horváth Márton Az ember a természettel együtt él és dolgozik. Évezredek óta műveli a földet, alakítja, formálja a környezetét. Magyarországon szinte

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Segítséget kér a Futrinka Egyesület vizslamentő csapata!

Segítséget kér a Futrinka Egyesület vizslamentő csapata! Segítséget kér a Futrinka Egyesület vizslamentő csapata! Erdő 5 év körüli magyar vizsla kan. Tavasszal találták Bakonycsernyén, de gazdija nem jelentkezett érte. Sajnos Erdőnek nagyon rossz állapotú, eldeformálódott

Részletesebben

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában!

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Szeretnénk a látogatás előtt egy áttekintést nyújtani a Bárka madarairól, amely talán tartalmasábbá teheti a látogatást. A Bárka

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26.

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26. Miért pont a túzok? Világszerte veszélyeztetett faj, hazánkban a századfordulón 10-12 ezer példány élt 1969-re állománya 2700-ra csökkent A faj 1969-tıl fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III.

SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. Madarak voltunk 103_D.indb 21 2007.08.30. 11:39:18 103_D.indb 22 2007.08.30. 11:39:21 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN II. 3. ÉVFOLYAM 23 D1 TALÁLÓS KÉRDÉSEK,

Részletesebben

Mikulásvirág Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Mikulásvirág Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az alul zöld, felül gyönyörű bíborszínű leveleket növesztő cserepes virág eredetileg

Részletesebben

Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso

Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso Mobiltelefonos kutyakereső alkalmazás Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso Az alkalmazásról Segítségével állatbarátoknak, állatvédő szervezeteknek, vagy a szakhatóságnak

Részletesebben

A spanyol agarak tragédiájától...

A spanyol agarak tragédiájától... A spanyol agarak tragédiájától... WWW.GALGO-IN-NOT.DE WWW.GREYHOUND-IN-NEED.COM...a családi kedvenc létig Hogy történhetett ez meg? Évszázadok óta csodálja az ember az agarak eleganciáját. Sokakat vonz

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011.

Gyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Gyakorlati madárvédelem a ház körül 4. Téli madáretetés Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Mikor etessünk? Téli madáretetés - a tartós fagyok beálltával, ezek megszűntéig (novembertől

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

3. hogyan oldd meg a már kialakult alvászavarokat? Mit csinálj, ha éjszaka felkel?

3. hogyan oldd meg a már kialakult alvászavarokat? Mit csinálj, ha éjszaka felkel? Tartalom bevezető 1. a lelki oldal 2. az alvásproblémák megelőzése megelőzés, miért? megelőzés, hogyan? Hogyan vedd rá az önálló alvásra? Hogyan oldd meg a nappali alvást? Hogyan előzd meg az éjszakai

Részletesebben

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ Ismét kaptunk egy olvasói levelet. Nem névtelenül, névvel és címmel. A levelet elolvasva nem biztos, hogy bárki is szeretne ilyen helyen lakni. Kicsit jobban körbejárva a problémát, rögtön közelebb jutottunk

Részletesebben

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez

Részletesebben

HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG

HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG Sötétben minden más. Az egy más világ. Gyuszi fekszik a sötétben. A kályhánál valami furcsa domborodik. Valami púpos szörnyeteg, ugrásra készen. Gyuszi feljebb húzza a

Részletesebben

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Bagolymustra Kaposvárott Nyugat-Európában az elmúlt egy-másfél évtizedben igen nagy népszerűségnek örvend a felelős állattartók körében az egzotikus baglyok tartása, s a nagyobb testű fajokkal még hasznot

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez ... tanuló tulajdona Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez 2 Kisokos a kerékpáros közlekedésrõl szülõknek A kétkerekû

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok MEGKÖTVE TARTANI RETRIEVERT NEM SZABAD!!! 3.1. Tenyészkutyák tartása gazdasági

Részletesebben

AJÁNLÁSOK BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA. (2007. június 18.)

AJÁNLÁSOK BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA. (2007. június 18.) 2007.7.30. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 197/1 II (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) AJÁNLÁSOK BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2007.

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz Lampert Bálint Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz A természetvédelmi törvény 43. (3) szerint Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság különösen

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft.

Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft. Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány FECSKEVÉDELMI PROGRAM www.baranyamadar.hu A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN İszi fecskegyülekezés (Fotó: Losonczi Lajos) Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány

Részletesebben

2. Itató és porfürdő

2. Itató és porfürdő Gyakorlati madárvédelem a ház körül 2. Itató és porfürdő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. A legegyszerűbb itató a 40-60 cm átmérőjű műanyag virágalátét: - ez nem törik el könnyen

Részletesebben

Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez

Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez Tisztelt Sporttársak! Az alábbi edzésterv olyan céllal készült, hogy útmutatást adjon Nektek az MKSZ JAB és a BKSZ JAB követelmény rendszerében előírt fizikai felmérési szint teljesítéséhez szükséges felkészüléshez.

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

小島 Bird Free hatékonynak bizonyult más madárfajokkal szemben is: varjak, verebek, fecskék, sirályok, kormoránok stb. Ez a leírás segítségére lesz a

小島 Bird Free hatékonynak bizonyult más madárfajokkal szemben is: varjak, verebek, fecskék, sirályok, kormoránok stb. Ez a leírás segítségére lesz a 小島 Bird Free hatékonynak bizonyult más madárfajokkal szemben is: varjak, verebek, fecskék, sirályok, kormoránok stb. Ez a leírás segítségére lesz a 小島 Bird Free galambriasztásának elvégézéshez. Amennyiben

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

5 perces menedzsment tanfolyam. Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

5 perces menedzsment tanfolyam. Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 1 www.tudastaranyagok.wordpress.com 5 perces menedzsment tanfolyam 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig.

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig. Gesztenyefaág A kórház hűvös, steril levegője körülölelte az idős asszonyt. A szoba fehér berendezése és a csempézett fal tisztaságot sugárzott. Négy ágy volt benne, közülük egy üresen állt, a mellette

Részletesebben

Ennek a könyvnek a gazdája:

Ennek a könyvnek a gazdája: A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra.

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Évindító 2015 Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Induljon ez az éved másként, mint eddig! Te vagy az, aki változtatni

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Itt van az ősz és a kullancsok?

Itt van az ősz és a kullancsok? Itt van az ősz és a kullancsok? Ahogy lassan, de annál biztosabban beköszöntenek a hidegebb napok, biztos Benned is felmerül a kérdés, meddig is ajánlott a kullancsok elleni védekezés. Kullancsok jelenlétére

Részletesebben

Madárvédelem Vásárhelyen

Madárvédelem Vásárhelyen Madárvédelem Vásárhelyen Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület Egyesületünket azért alakítottuk meg, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) karöltve megóvjuk Vásárhely természeti

Részletesebben

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Lektorálatlan összegyűjtött változat A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA Bagoly Bodó Csiba Gizella: Bölcs bagoly (Fotó: Kiss Tamás) Váram ablakában éjjel figyelek

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Évszakváltás a közlekedésben

Évszakváltás a közlekedésben Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1.Feladat TOTÓ (Húzd alá a helyes választ!) 1. Mibe lépett bele Kópé, amikor vérzett a lába? egy hegyes szögbe egy süni

Részletesebben

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. A folyópartok réme Szerencsére

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

Kedves Olvasó! Mottó: Mondókázzunk, játsszunk, védjük! Tisztelettel: a szerző

Kedves Olvasó! Mottó: Mondókázzunk, játsszunk, védjük! Tisztelettel: a szerző Kedves Olvasó! Ebben a kiadványban környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos, rövid, könnyen elmutogatható/tornázható versek találhatóak. Cél, hogy az óvodai/kisiskolai tornagyakorlatok közé egy-egy

Részletesebben

Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem

Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem Név. szám Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem BIS-11 HU Az emberek különböznek abban, hogy miként gondolkoznak a különböző dolgokról és hogyan

Részletesebben

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:...

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:... Csigadombi Waldorf Óvoda Cím.: 2400 DUNAÚJVÁROS, Garibaldi u. 1. Telefon: 06-20-491-60-37, 06-70-4215277 E-mail: csigadombiwaldorfovi@gmail.com www.dunaujvarosiwaldorf.hu ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP Gyermek

Részletesebben

HÁZIREND. Tettye Völgye Waldorf Óvoda 2013-2014-es nevelési év

HÁZIREND. Tettye Völgye Waldorf Óvoda 2013-2014-es nevelési év HÁZIREND Tettye Völgye Waldorf Óvoda 2013-2014-es nevelési év Az intézmény neve: Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (OM 201314) A tagintézmény neve: Tettye Völgye Waldorf

Részletesebben

Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében

Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében Tornai József Kheirón megtudja hogy testvére beteg A kentaur szomorú lett más lények nem tudják mi a kentaur-szomorúság nem tudják hogy négy lábba és két karba mennyivel több szomorúság fér el megmerevedett

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE Territóriumtartó fajok Ezeknél a fajoknál az ún. territóriumtérképezés klasszikus módszerét alkalmazzuk. Ez abból áll, hogy a mintaterületünkről részletes, 1:10.000 vagy 1:25.000 méretarányú térképet kell

Részletesebben

Csirke betegségek és problémák

Csirke betegségek és problémák Csirke betegségek és problémák A baromfi leggyakoribb betegségei A házityúk legtöbb betegségét tartási és takarmányozási hibák idézik elő. Természetesen vannak öröklött hajlamok bizonyos betegségekre és

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni?

Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni? Szituáció Kirándulsz a barátaiddal. A társaid sietnek, de te lemaradsz, hogy könnyíts magadon. Elindulsz vissza az ösvényre, de a többiek elmentek, már nem látod őket. Nem hallod őket, nem látod, nem is

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2012

TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2012 TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2012 Tárgy: Készítette: Tájékoztató a 2012/2013. tanévkezdés tapasztalatairól, a személyi és tárgyi feltételek alakulásáról. Mozgay Dóra

Részletesebben

Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09

Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09 Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09 tanulói Mentőkutyák és kutyás mentők 11. évfolyam 89 D1 Előzetes feladatok 1. Gyűjtsetek az interneten információkat, cikkeket és képeket Mancsról, a mentőkutyáról!

Részletesebben

Elsősegély - Alapok. Dr. Rosta Máté

Elsősegély - Alapok. Dr. Rosta Máté Elsősegély - Alapok Dr. Rosta Máté Mentési Lánc Korai segélyhívás Korai BLS Korai Defibrilláció Korai Emeltszintű ellátás Mindenek előtt!!! Halott hősök nem mentenek életet! Saját biztonságunk a legfőbb.

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben