A MATT HUMÁN TANÁCSADÓ KFT. FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ BEMUTATKOZÓ ANYAGA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MATT HUMÁN TANÁCSADÓ KFT. FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ BEMUTATKOZÓ ANYAGA"

Átírás

1 A MATT HUMÁN TANÁCSADÓ KFT. FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ BEMUTATKOZÓ ANYAGA

2 BEMUTATKOZÁS A MATT Humán Tanácsadó Kft ben jött létre, munkatársait azonban több mint 12 éves közös szakmai tapasztalat fűzi össze. Küldetésünk, hogy a hazai forprofit és nonprofit szervezetek humán erőforrás tervezése és fejlesztése számára a legmagasabb szakmai színvonalú támogatást nyújtsuk. Ennek keretében kiemelt célunk az, hogy megbízóinkkal hosszú távú, kölcsönös bizalmon alapuló partneri kapcsolatot alakítsunk ki, és erre alapozva - szükségleteiknek megfelelően - a teljes humán erőforrás menedzselés folyamatában segíteni tudjuk őket, a tervezéstől a komplex fejlesztési programok kivitelezésében, értékelésében és továbbfejlesztésében. A partneri kapcsolatok megvalósulásának alapját olyan alapértékek lefektetésében látjuk, melyet munkatársaink egységes szemléletben elfogadnak és vallanak. Ezek a következők: 1. Minőségi, a megrendelő igényeihez rugalmasan alkalmazkodó szolgáltatások nyújtása; 2. A megbízó szervezetben dolgozó vezetők, humán erőforrás döntéshozók és szakemberek tudására is építő humán erőforrás támogatás: a tanácsadás közös tanulási folyamatként való szemlélete; 3. Kompetenciáink ismerete, azok határainak felismerése és elismerése. Minőségi munkánkat emellett a következő tényezők garantálják: Magas szakmai színvonal A szakmai munkatársak módszertani szakképzettsége A tanácsadók legalább 10 éves szakmai tapasztalata Szakmai önképzés, szakmai fórumokon és módszertani képzéseken való rendszeres részvétel Minőségi garanciák Intézményi akkreditáció Akkreditált képzési programok Mindenki által elfogadott közös etikai standardok Belső szupervízió Önmagunkkal szembeni magas minőségi elvárásainkat visszatérő, stabil, folyamatosan bővülő ügyfélkörünk is alátámasztja. Legfontosabb referenciáink: American Appraisal Magyarország Kft. AmRest Kft. (Pizza Hut, KFC) AMRI Hungary Zrt. Ask For Közvéleménykutató Kft. Balassi Intézet Célcsoport Média Kft. Ceva-Phylaxia Zrt. CMA Építőipari Kft. Connections 2000 Kft. Crystal World Wide Kft. Didapró Kft. Díjbeszedő Holding Zrt. DSGI Ergonómiai Mérnöki Iroda Kft. Elcoteq Magyarország Kft. Emerson Process Management Kft. Erste Bank Hungary Nyrt. Euroshow Kft. Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület GlobeNet Zrt. HungaroControl Zrt. IKEA Magyarország Kft. Márton Áron Szakkollégium Mercedes-Benz Hungária Kft. Mesekert Alapítvány METEM Europe Kft. MindCenter Kft. MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. Nelisseus Kft. Oktatásért Közalapítvány Online Informatika Zrt. Paksi Vízmű Kft. Pécsi Vízmű Zrt. ProManagement Kft. Rába-Lux Kft. RECA Kft. (Kellner & Kunz AG) RSM DTM Hungary Zrt. Sanoma Budapest Zrt. Sealad Air Magyarország Kft. Siemens Zrt. Simonyi és Tóth Tanácsadó Kft. Sourcing Hungary Kft. SuliNova Kht. Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet TATA Consultancy Services Ltd. Védőháló-Paks Szociális Foglalkoztató Kft. VJV Kft. Volánbusz Zrt. Wéber and Partner Kft. WIFI Hungária Kft. Witzing Tüzépker Kft. Elérhetőségeink: MATT Humán Tanácsadó Kft Budapest, Kertész u. 16/B. Tel/fax: ; Mobil: matt@matt-od.com Web: Malik Rami ügyvezető igazgató 2

3 Tartalom Előszó... 4 I. Előzetes tudásszint felmérés... 4 II. Pályaorientációs, pályakorrekciós tanácsadás... 4 III. Elhelyezkedési tanácsadás... 5 IV. Álláskeresési technikák... 5 V. Szervezeti diagnózis, szervezetfejlesztés, coaching, vezetői tanácsadás... 5 Felnőttképzési szolgáltatásainkban közreműködő munkatársaink

4 Előszó A növekvő verseny, a folytonosan változó gazdasági és szabályozási környezet, és ezzel párhuzamosan a humán tőke felértékelődése a vállalatok sikerességében mind több feladatot rónak az egyes szervezetek humán erőforrás menedzsmentjét ellátó személyzetre, ezzel párhuzamosan magára a munkaerőre is. A szervezeti diagnózis, a szervezetfejlesztés és menedzsment támogatása, a munkaerő emberséges elbocsátásának kérdése csak néhány olyan kiemelt terület, mellyel kapcsolatban a humán erőforrás szakembereknek folyamatos kihívásokkal kell szembenézniük napjainkban. A legtöbb cég ráadásul nem engedheti meg magának, hogy a feladatok elvégzésére teljes munkaidőben az egyes szakterületekre specializálódott HR specialistákat foglalkoztasson, ami nagyon megnehezíti számukra azt, hogy lépést tartsanak a folytonosan változó szabályozással és technikai fejlődéssel. Így a vállalatok egyre nagyobb része keres e feladatok végrehajtására külső segítséget. A munkát kereső pályakezdő és/vagy pályát váltó személyeknek a másik oldalon viszont egyre több olyan készséggel, képességgel és naprakész ismerettel kell rendelkezniük, melyek segítségével a már említett munkaerő-piaci kihívásoknak sikeresen meg tudnak felelni. A MATT Humán Tanácsadó Kft. felnőttképzésre irányuló szolgáltatásai ezekre az igényre reagálva jöttek létre. Célunk, hogy szakszerű, egyben költséghatékony segítséget nyújtsunk magánszemélyeknek és vállalatoknak egyaránt. A továbbiakban szolgáltatásaink rövid áttekintését olvashatják. Amennyiben valamelyik téma felkeltette érdeklődését, kérjük, keressen bennünket bizalommal a részletes ajánlat érdekében. I. Előzetes tudásszint felmérés (felnőttképzési szolgáltatás azonosítója: 91) A képzésre jelentkező felnőtt kérheti tudásszintjének előzetes felmérését, amelyet a felnőttképzést folytató intézmény köteles értékelni és figyelembe venni. (Fktv. 17. (2.)) A jogszabállyal összhangban szolgáltatásunk célja kettős: a) Egyrészt a tudásszint felméréssel segítséget kívánunk nyújtani a képzéseinkre egyénileg jelentkezőknek a megszerzett ismeretek, készségek és gyakorlati tapasztalatok megvizsgálásában és értékelésében, illetve ezeket összevetjük a kiválasztott képzés során megszerezhető kompetenciákkal; b) Másrészt céges kihelyezett képzések esetében szolgáltatásunk célja a résztvevők tudásszintjéhez igazított tanmenet biztosítása illetve - ahol az megoldható - homogén tudásszintű csoportok kialakítása. A szolgáltatás időtartama egyénre illetve csoportra szabott. Az előzetesen megszerzett tudás felmérése azért is fontos, hogy a képzésbe bekapcsolódó felnőtt ne tanuljon olyasmit, amit már korábbi tanulmányai keretében, szakmai pályafutása során elsajátított. Az előzetesen megszerzett tudást a képzési programokban meghatározott kompetenciák és követelmények alapján mérjük, felhasználva a kimeneti követelmények teljesülésének mérésére alkalmazott eszközöket, módszereket. II. Pályaorientációs, pályakorrekciós tanácsadás (a felnőttképzési szolgáltatás azonosítója: 92) Pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadásunk rövid egyéni tájékoztató illetve informáló tanácsadás keretében zajlik, ahol munkapszichológiai tesztek, önismereti kérdőívek felvételére, továbbá elméleti és gyakorlati (munkavállalással, ügyintézéssel, munkavállalói magatartással kapcsolatos) ismeretek megszerzésére biztosítunk lehetőséget. A tanácsadás fókuszában a jelentkező személyes karriercéljainak, és az annak elérését segítő készség- és képességfejlesztő programok kijelölése áll. 4

5 A pályaorientációs tanácsadásban az első szakma kiválasztásához nyújtunk segítséget, míg a pályakorrekciós tanácsadásban a tanult szakmával vagy munkával kapcsolatos elégedetlenség okozta váltási szándékot segítjük megvalósítani. A szolgáltatás környezeti feltételeként a meghitt beszélgetésre alkalmas helyiséget jelöljük meg. A szolgáltatás időtartama jelentkezőre szabott. III. Elhelyezkedési tanácsadás (felnőttképzési szolgáltatás azonosítója: 94) Az elhelyezkedési tanácsadás alapvető célja, hogy elméleti és gyakorlati eszközöket adjon a jelentkezők számára a tudatos, átgondolt elhelyezkedéshez, és a lehető legrövidebb idő alatt képesek is legyenek elhelyezkedni. A szolgáltatást tematikusan úgy építettük fel, hogy a folyamat végére a jelentkezők ismerjék meg a pályázás tipikus hibáit és buktatóit, proaktív módon alakítsák szakmai karrierjüket, továbbá az egyéni motivációk tudatosítása mellett tanuljanak meg gondolkodni a munkaadó fejével is. A szolgáltatás időtartama egyénre illetve csoportra szabott. A tanácsadás során az alábbi módszertani eszközöket használjuk: konzultáció, helyzetgyakorlat, prezentáció, dokumentum-elemzés, kérdőívek. IV. Álláskeresési technikák (felnőttképzési szolgáltatás azonosítója: 95) Az álláskeresési technikák szolgáltatásunk személyes tanácsadás és oktatás keretében történik. Célja, hogy lehetőséget adjunk a résztvevő számára a saját munkaterületet érintő munkaerő-piaci ismeretek megszerzésére, az önismeret elmélyítésére, a reális karriercélok kialakítására és elérésére. A szolgáltatás keretében alkalmazott gyakorlati tréningmódszerek széles és változatos körét használjuk. A szolgáltatás környezeti feltételeként a meghitt beszélgetésre alkalmas helyiséget jelöljük meg. V. Szervezeti diagnózis, szervezetfejlesztés, coaching, vezetői tanácsadás (felnőttképzési szolgáltatás azonosítója: 96) Szervezeti diagnózis szolgáltatásunk a szervezet működését elemzi. Ez egyaránt magában foglalhatja a vállalat humán erőforrás rendszerének, stratégiai vállalatirányításának, vállalati folyamatainak és szervezeti kultúra elemeinek átfogó vizsgálatát. Alkalmazott módszertani eszközeink: benchmark, kérdőíves megkérdezések, interjúk, dokumentum elemzések (szabályzatok, folyamatok elemzése). A diagnózisra szervesen épülő, tervezett szervezetfejlesztési folyamat a szervezet valamennyi szintjén tudatos és összehangolt beavatkozások együttesével érheti el az alábbi szervezetfejlesztési célokat: szervezeti hatékonyság növelése, kultúraformálás, általános belső kommunikáció és vezetői kommunikáció fejlesztése, az egyéni célok szervezeti stratégiához történő kapcsolása, vezetői szerep megerősítése, leadership és vezetői tudatosság fejlesztése. A személyre szabott vezetőfejlesztési eljárások (coaching technikák) a leghatékonyabb és legújabb vezetőfejlesztő módszerek. A coaching módszer ugyan egy tanácsadási technológia, célja mégsem a problémás helyzetekben történő direkt tanácsadás. Kérdez, figyel, a megoldásokat ugyanakkor az érintett személlyel fogalmaztatja meg; nem foglalkozik a probléma részletekben elvesző elemzésével, inkább a megoldásra koncentrál. Ezzel fejleszti az egyéni felelősségvállalást, elősegíti a gyors és hatékony eredmények elérését, és az egyének képességét a problémás szituációk hatékony megoldására olyan esetekben is, amikor a tanácsadó 5

6 nincs jelen. Felnőttképzési szolgáltatásaink során négy személyre szabott vezetőfejlesztő módszert alkalmazunk: a shadow coachingot, a folyamat coachingot, a csoportos vezetői coachingot és a szupervíziós tanácsadást. A shadow coaching során a tanácsadó árnyékként követi a vezetőt egy vagy két munkanapján és előre meghatározott fókuszok és kritériumrendszer mentén objektív visszajelzést ad a vezető működéséről, erősségeiről, amelyekre érdemes a vezetői hatékonyság érdekében támaszkodni, valamint a vezetői eredményességet fokozó fejlesztendőkről. Számos a vezetői működés során felmerülő helyzet kerülhet a megfigyelés középpontjába: értekezlet-vezetés, a projektek indítása, teljesítményértékelő megbeszélések, üzleti tárgyalások, vezetői visszajelzések és számos más a vezetői működés szempontjából jelentős helyzet. A shadow coaching előkészítő fázisból, a megfigyelési szakaszból, valamint a tanácsadó visszajelzéseiből és a változási célok közös kidolgozásából áll. A folyamat a tanácsadó titoktartási kötelezettsége mellet, kölcsönös bizalmon nyugvó légkörben tud eredményesen megvalósulni. A folyamat coaching; személyes vezetői tanácsadás néven is ismert fejlesztési eszköz. Mint ahogy a folyamat coaching neve is tükrözi, itt több találkozásból álló fejlesztési folyamatról beszélünk. A csoportos coachingot azon vezetők számára ajánljuk, akik a személyes vezetői működésük kérdéseivel kívánnak foglalkozni (akár saját vezetői munkából származó esetek, nehéz helyzeteken keresztül) a hatékonyabb vezetés és megoldások érdekében. A szupervízió a szakmai személyiség konfliktusaira reflektáló, személyes tanulási folyamatot támogató tanácsadás. Fókuszában a szakmával kapcsolatos interakciókban megjelenő problémák és konfliktusok kezelése, és feldolgozása áll. A szupervízió konkrét esetek megbeszélésén keresztül speciális keretet biztosít a felszínre kerülő kérdések, nehézségek, elakadások megvitatására. A szakember jelenléte elősegíti a megértést, és reflektív, támogató jelenlétével biztosítja a személyes szakmai hatékonyság növelését. Képzési (szolgáltatási) helyszíneinket a Megrendelővel előzetesen egyeztetjük: a) 1222 Budapest, Kertész u. 16/B. b) Bérelt, általános célú oktatóterem a képzés helyszínétől függően, megrendelő által biztosított helyszínen Felnőttképzési szolgáltatásainkban közreműködő munkatársaink CSONTOS ÉVA Tanulmányait az ELTE pszichológia szakán végezte, majd posztgraduális diplomát szerzett a KRE szupervízor képzőjében. Több mint hét éve tevékenykedik a tanácsadás területén. Pályáját az Amrop Hever Group-nál kezdte. Főbb tevékenységi területe a (vezető) kiválasztás, értékelés, coaching, képzés, fejlesztés. KÁLMÁNNÉ PETŐ ANDREA Több mint 15 évig dolgozott multinacionális lakberendezési vállalatnál. Végigjárva a vállalati "ranglétrát" értékes tapasztalatokat szerzett eladóként, csoportvezetőként és eladási osztályvezetőként a különböző hierarchia szintek működési folyamatairól, napi gondjairól, problémáiról, örömeiről. Közel 4 évig mint HR vezető tevékenykedett, így rálátása van a személyzeti terület minden szeletére, legyen szó kiválasztásról/interjúztatásról, teljesítmény menedzsmentről, fejlesztési tervek összeállításáról vagy oktatásról. Személyes értékei közé tartozik a tolerancia, a másik elfogadása, az empátia, a nyílt és őszinte kommunikáció. DR. KÉZDI GÁBOR Közgazdász, a Közép-Európai Egyetem (CEU) adjunktusa és tudományos munkatárs az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében. Ph. D. fokozatát 2003-ban szerezte a University of Michigan közgazdaságtan tanszékén. Kutatási területei elsősorban a következők: az iskola és a család szerepe a készségek kialakulásában, a készségek munkaerőpiaci értékelődése, valamint egyéb háztartási döntések. Kutatásában és oktatói tevékenységében kiemelt jelentősége van a módszertani kérdéseknek (ökonometria, kérdőíves felmérések módszertana, társadalompolitikai programok hatásvizsgálata). 6

7 DR. KISS ISTVÁN Tanácsadó szakpszichológus, pszichodráma alapokon képzett csoport-vezető. Értékesítési és konfliktuskezelési tréningek tekintetében szerszám és alkatrész-értékesítéssel valamint hirdetésszervezéssel foglalkozó cégek munkatársainak képzésében, illetve a gépjármű-alkatrész gyártás és fejlesztés területén multinacionális cégcsoport vezetőinek képzésében szerzett több éves tapasztalatot. Az ELTE Életvezetési Tanácsadója és az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda életpálya-tervezési programjának szakértőjeként dolgozik, az ELTE Pedagógia-Pszichológia Karának Pszichológiai Intézetében oktat tanácsadási ismereteket. Tanácsadóként a karriertervezés, kiválasztás és képzési programok fejlesztésében működött közre. Doktori kutatásának témája az életvezetési hatékonyság, céltudatosság témaköre, amely többek között a karrier-építési sikeresség egyik alapköve. MALIK RAMI Munka- és szervezet szakpszichológus, az UNIDO program alapján kiképzett T-csoport tréner. Több mint tizenkét éve dolgozik a versenyszférában. Kommunikációs-, csapatépítő, ügyfélszolgálati- és vezetői tréningek mellett szervezetfejlesztést célzó projekteket vezet. Földi- és légi személyzet kiválasztásával valamint képzésével 1999-től 2005-ig foglalkozott Ferihegyen, jelenleg a HungaroControl Zrt. repülésbiztonsági tanácsadója. Érdeklődési területei közé a stressz-menedzsment, a humor lélektana továbbá a biztonsági kultúra-kutatás tartozik. Utóbbi terület doktori témája. NÉDA ATTILA Szervezetpszichológia szakirányon végzett pszichológus, posztgraduális hallgató a munka- és szervezetpszichológus szakképzésen. A szervezetfejlesztési projektekben valamint a tréningek tartásában módszertani segítséget jelentenek számára a pszichodráma képzésben és humánerőforrás kutatásokban szerzett tapasztalatok. Hároméves középvezetői gyakorlatát az Egyesült Államokban szerezte (Aramark Co). NÉMETH ANDRÁS Informatikus mérnök, műszaki menedzser és pszichológus. NLP illetve T-csoport tréneri tapasztalatát banki-, humán tanácsadói- és közlekedési szektorokban szerezte. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán szociális készségfejlesztéssel kapcsolatos tárgyakat (önismeret, tárgyalástechnika, kommunikáció) oktatott négy éven keresztül, az idei évtől a Szent István Egyetem külsős előadója. A MATT Humán Tanácsadó Kft. vezetői hatékonyságot fejlesztő projektjeinek referense. Gyermekkora óta zenél, fúvós hangszereken játszik. SASVÁRI RITA Klinikai és Mentálhigiéniai Felnőtt Szakpszichológus, 5 éve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Személyiségpatológiai osztályának munkatársa. Ezt megelőzően a klinikai szakképzésben dolgozott, kommunikációs kutatásokban vett részt, könyvet szerkesztett a témában, valamint konferenciákon előadásokat tartott, illetve a debreceni egyetemen tanított. A kutatásból kilépve a beteg emberek segítése mellett kötelezte el magát. Szakmáján belül az analitikus gondolkodásmód jellemzi. Tudását saját analízisén keresztül, majd elméleti képzésben és Ph. D. tanulmányaiban fejlesztette tovább. Az emberi lélek dinamikai működésében szerzett tapasztalatait lehetőség szerint igyekszik kiterjeszteni, más, a hétköznapi élethez közelebb eső területeken kamatoztatni, szervezetek működésére konvertálni. Gyermekkora óta elkötelezett sportoló, évtizedekig a röplabda, jelenleg az aerobic ad alapot és kitartást munkájához. SURÁNYI ÉVA Közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a Közép-Európa Egyetem Közgazdasági Karának MA Programján folytatta, jelenleg ott végzi Ph.D. tanulmányait. Kutatói karrierjét a Gazdasági Minisztérium Gazdaságelemző Osztályának munkatársaként kezdte. Legfontosabb kutatási területei a következők: a munkaerőpiac dinamikája, az emberek munkahely-választási és váltási döntéseinek meghatározói, a munkaerőpiacon fontos egyéni készségek kialakulása és szerepe. Tanácsadói tevékenysége elsősorban módszertani kérdésekre irányul (statisztika, kérdőíves felmérések módszertana, ökonometria). 7

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Felnőttképzési tájékoztató

Felnőttképzési tájékoztató Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00373-2010 Felnőttképzési tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok Felnőttképzési programjai és szolgáltatásai 2012. 1 Bemutatkozás A Jász-Nagykun-Szolnok t (a továbbiakban

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél Készítette: Marosvölgyi Ágnes A készítés dátuma: Budapest, 2011.07.08. Jóváhagyás dátuma: Budapest, 2011.07.11. Némedi

Részletesebben

1991 Egyetemi doktori fokozat Agrártudományi Egyetem Keszthely. 1982 Okleveles agrármérnök Agrártudományi Egyetem Keszthely

1991 Egyetemi doktori fokozat Agrártudományi Egyetem Keszthely. 1982 Okleveles agrármérnök Agrártudományi Egyetem Keszthely BOGNÁR NÁNDOR KIEMELT SZAKTERÜLET Vezetői tréningek (együttműködés, vezetői szerepek, stb.) Coaching/szupervíziós megközelítésű fejlesztési folyamatok munkahelyi teameknek Szupervízió / üzleti szupervízió

Részletesebben

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és

Részletesebben

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Milton Kft. Tréning ajánló Elérhető tudás hiteles forrásból Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Bevezetés Tisztelt Ügyfelünk! Kedves Hölgyem és Uram! Belső,

Részletesebben

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Budapest, 2010. március 25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Kalocsai Katalin Oktatási Központ Alapok A humán n tőke t elemei képzettség végzett munkával

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

NEOSYS COACHING ISKOLA

NEOSYS COACHING ISKOLA NEOSYS COACHING ISKOLA A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING SZEMÉLYES VEZETŐI COACH MESTERKÉPZÉS 2011 A NEOSYS COACHING ISKOLA A Neosys Magyarország piacvezető coaching cége, amely ma a legnagyobb coaching referenciával

Részletesebben

NEOSYS COACHING ISKOLA A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING MESTERKÉPZÉS 2012 1/6

NEOSYS COACHING ISKOLA A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING MESTERKÉPZÉS 2012 1/6 NEOSYS COACHING ISKOLA A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING MESTERKÉPZÉS 2012 1/6 A NEOSYS COACHING ISKOLA A Neosys Magyarország piacvezető coaching cége, amely ma a legnagyobb coaching referenciával rendelkezik.

Részletesebben

Megvalósult és lezárt ÓMI projektek

Megvalósult és lezárt ÓMI projektek Megvalósult és lezárt ÓMI projektek Építő közösségek TÁMOP 3.2.3/08/2-2009-0056 Hagyomány tehetség korszerűség 2009. 07. 01.-2011. 06. 30. 33. 176. 089 Ft Tudásdepó expressz TIOP 1.2.3 /09/1-2009-0025

Részletesebben

Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny!

Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Avagy mit, hogyan és miből képezzünk, hogy a 21. század kihívásai közepette is megőrizzük versenyképességünket A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata 1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási

Részletesebben

GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai Regionális Képző Központ. 2007. november 28-30. SZEGED

GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai Regionális Képző Központ. 2007. november 28-30. SZEGED Mentálhigiénés tréning pályakezdők részére Pályaorientációs programfejlesztés és kísérleti képzés Csoportot vezető szakemberek továbbképzési tapasztalatai GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és

Részletesebben

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Pályára lépünk Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Innovatív, integrált non-profit munkaerő-piaci modell kísérleti bevezetése a pályakezdő (és részben megváltozott munkaképességű) fiatalok nyílt munkaerőpiaci

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat Gyakorlati

Részletesebben

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2018-2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat

Részletesebben

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30. Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Veresné dr. Somosi Mariann

Veresné dr. Somosi Mariann Az 1.3. A felsőoktatás szakember-kibocsátásának munkaerő-piaci igényekkel való összehangolása érdekében a gyakorlati oktatás erősítése című alprojekt középiskolai vonatkozású eredményeinek ismertetése

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

A COACHING MEGHATÁROZÁSA

A COACHING MEGHATÁROZÁSA A COACHING MINT A FELNŐTTOKTATÁS MÓDSZERTANÁNAK SAJÁTOS TERÜLETE Benkei Kovács Balázs PhD ELTE PPK Andragógia Tanszék A COACHING MEGHATÁROZÁSA - Személyre szabott vezetőfejlesztés, ami egy partneri viszonyon,

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében

Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében 14. MellearN Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2018. 04.19-20. Debrecen Márkus Edina Ph.D Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények által benyújtott alapképzési- és szakirányú továbbképzési szakok létesítésére/indítására vonatkozó kérelem.

A felsőoktatási intézmények által benyújtott alapképzési- és szakirányú továbbképzési szakok létesítésére/indítására vonatkozó kérelem. Adatlap 1. a kérelmező intézmény neve, címe: BMF 2. a szak megnevezése: üzleti tanácsadás 3. a képzés szintje: szakirányú továbbképzés 4. a szak indításának tervezett oktatási formái: levelező tagozat

Részletesebben

Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz?

Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz? Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz? Vezetői kompetenciafejlesztés lehetőségei az egészségügyben A KONETT Team komplex vezetőfejlesztési modelljének bemutatása Előadó: Salamon Hugó, KONETT Team vezető

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning A tréning célja: Cél: a hallgatók munkaerőpiaci integrációjának elősegítése - előkészítése. Cél ezen túl egyrészt, hogy a résztvevők munkavállaláshoz, álláskereséshez

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 Társadalmi Megújulás Operatív Program Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban pályázat Kódszám: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai

Részletesebben

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS A KÉPZÉSRŐL A logisztikában dolgozó középvezetők és specialisták számára kínálunk tréninget, melynek segítségével a vállalat vezetői és szervezeti színvonalát

Részletesebben

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül Miben más a GDP? >> cégre, szakterületre, csapatra, egyénre szabott tréningek a valós fejlődésért Mit nyújt a GDP Önnek? >> komplex fejlesztési

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Részletesebben

Magyar Coaching Pszichológiai Egyesület 2019

Magyar Coaching Pszichológiai Egyesület 2019 Magyar Coaching Pszichológiai Egyesület 2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? A hat tréningnapból, három gyakorló team coachingból, valamint három intervíziós alkalomból álló képzés felkészít a team coach szerep sikeres

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

Diagnózistól a megoldásig

Diagnózistól a megoldásig Referenciáink: Diagnózistól a megoldásig Sokrétű tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberek munkáját hangoljuk össze annak érdekében, hogy a vezetőfejlesztés területén a lehető legnagyobb hatékonysággal

Részletesebben

KARRIERTERVEZÉS ÉS CSALÁDI HÁTTÉR

KARRIERTERVEZÉS ÉS CSALÁDI HÁTTÉR KARRIERTERVEZÉS ÉS CSALÁDI HÁTTÉR Modláné Görgényi Ildikó szakképzési és felnőttképzési szakértő AKTÍV IDŐSKOR NEMZEDÉKEK ÚJ SZEREPBEN Active Ageing, Generations in New Roles Nyíregyházi Gerontológiai

Részletesebben

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp Ügyfélkapcsolat fejlesztése ALITER = másképpen Alapítva: 2004. Ügyfélkapcsolati Fejlesztő Központ programja a minőségi ügyfélkapcsolatokért

Részletesebben

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Minőségpolitika Hatályba lép: 2012. január 02. Jóváhagyó: Bokor József (ügyvezető) Ph. cégszerű aláírás Minőségpolitika Az School of Business

Részletesebben

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára FLOW és FOLYAMAT vagy FOLYAMAT és FLOW ( kihívások és lehetőségek a közszolgáltatásban dolgozó vezetők előtt ) Orosz Lajos NKE

Részletesebben

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14.

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. Előadó: Nyemcsok Lászlóné, tanácsadó Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Szakdolgozati témakörök

Szakdolgozati témakörök Szakdolgozati témakörök Oktatók Téma Gyenes Zsuzsa Andragógia BA Andragógia MA 1. Az időskori önkéntesség egyéni és/vagy társadalmi haszna. 2. Aktív állampolgárok nevelése - a közművelődés lehetőségei.

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor

Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára A tételsor 1/A Az emberi erőforrás, mint komplex tudományelméleti probléma. Gáspár L. (2000): 11-20; 71-125. o. 2/A Stratégiai

Részletesebben

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Részletesebben

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:

Részletesebben

Edzőképzési tréning: Közösség fejlesztő kommunikáció az utánpótlás sportban

Edzőképzési tréning: Közösség fejlesztő kommunikáció az utánpótlás sportban Edzőképzési tréning: Közösség fejlesztő kommunikáció az utánpótlás sportban A Magyar Asztalitenisz Szövetség edzőképzési programjának következő elemeként meghirdeti a Közösség fejlesztő kommunikáció az

Részletesebben

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON Tény, hogy a munkavállalók munkahelyi, családi és magán életi problémái nagymértékben képesek befolyásolni a munkavállaló munkahelyi teljesítményét, és ez által közvetett vagy

Részletesebben

A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban

A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban Fejes Enikő Sport szakpszichológus Munka-és szervezet szakpszichológus Pszichológiai tudományok felosztása ALAPTUDOMÁNYOK Általános lélektan

Részletesebben

A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA. Alumni hagyományt teremtünk

A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA. Alumni hagyományt teremtünk A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA Alumni hagyományt teremtünk dr. Oláh Dániel 2016 TARTALOM Előzmények Szervezetfejlesztés háttere Összevonás Alumni, DPR, Karrierközpont Tervek Az első év Arculat,

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET KÉPZÉSI RENDSZERÉRŐL ÉRVÉNYES: május 01-től

TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET KÉPZÉSI RENDSZERÉRŐL ÉRVÉNYES: május 01-től TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET KÉPZÉSI RENDSZERÉRŐL ÉRVÉNYES: 2019. május 01-től AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS- ÉS SZOCIÁLIS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSEK Képzési forma Képzés megnevezése: Akkreditált

Részletesebben

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához Elfogadta a Pszichológia Intézet Intézeti Tanácsa 2011.02.15. Érvényes a 2011 tavaszán záróvizsgázókra Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához (Részletesebb leíráshoz ld. A pszichológia BA

Részletesebben

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK AZ AGRONOMA BEVÁLT GYAKORLATOK ADAPTÁCIÓJÁNAK VÁZLATA - DEMETRAE TÁRSADALMI NEMEK SZEMPONTJÁBÓL ÉRZÉKENY SZAKKÉPZÉSI KARRIER ÚTMUTATÓ A MEZŐGAZDASÁGI-KÖRNYEZETVÉDELMI ÁGAZATHOZ A karrier útvonal 5 szakaszból

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Workshopok

Workshopok II. SZUPERVÍZIÓS VÁNDORKONFERENCIA ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS SZUPERVÍZIÓ Workshopok 14 00 17 15 (a felsorolt workshopok közül 1 választható) 1 dr. Nemes Éva Hogyan fejleszthető a reziliencia? Az embert

Részletesebben

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése

Részletesebben

A kompetencia igények követése a Perfekt gyakorlatában. Szolnok IX. 27.

A kompetencia igények követése a Perfekt gyakorlatában. Szolnok IX. 27. A kompetencia igények követése a Perfekt gyakorlatában Szolnok 2010. IX. 27. Kérdések Mi a kompetencia? Mit kezd a szervezet a kompetenciákkal? Milyen a jó szakképzési rendszer? Cégtörténet A Perfekt Zrt.

Részletesebben

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével.

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével. HONLAP tartalom Előzmények: Biharkeresztes Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program (ÁROP) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése tárgyú kiírás keretében benyújtotta Biharkeresztes Város

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra) Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Szilas Roland Ferenc

Oktatói önéletrajz Szilas Roland Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-2003 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Közgazdász, Vezetés és szervezés szakirány

Részletesebben

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3. Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A TKKI szakmai feladatai a 3/2011. KIM rendelet hátrányos helyzetűek képzettségének,

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. 1. A képzési program

KÉPZÉSI PROGRAM. 1. A képzési program A helyzetfiiggő és hatékonyan szervező vezető vezetői készségfejlesztés KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési program 1,1. Képzés megnevezése A helyzetfuggő és hatékonyan szervező vezető vezetői készségfejlesztés

Részletesebben

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés?

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? HD esettanulmány Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? ÚJ VEZETŐ(K) RÉGI CSAPATTAL ESETTENULMÁNY EGY GYÁRTÓ/ÉRTÉKESÍTŐ CÉG PROGRAMJA ALAPJÁN 1. A CÉG Egy korábbi ügyfelünk keresett meg minket

Részletesebben

DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/1-2009-0042 Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1.kör: Program a közművelődési intézményrendszer

Részletesebben

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS látogatószerzés költséghatékonyan Edutus Főiskola 2014 Keresőmarketing specialista képzés Az egyik legátfogóbb keresőmarketing képzés Magyarországon. Top ajánlat azoknak,

Részletesebben

PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014.

PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014. PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014. Képzésvezető: Dr. Móré Mariann egyetemi docens Képzési idő: 4 Szakképzettség megnevezése:

Részletesebben

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók

Részletesebben

A NESsT küldetése és tevékenységei

A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio

Részletesebben

Megőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában

Megőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában Megőrzi, ami jó A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában Az összefoglaló célja Komplex vállalati dolgozói program bemutatása Mint a vállalati kultúra szerves eleme Az érdeklődés felkeltése

Részletesebben

Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés

Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés A hazai pályaorientációs rendszer fejlesztésének bemutatása Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés Katona Miklós Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2011. évi CLXXXVII. Szakképzési törvény

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:

Részletesebben

Tanulási központok kialakítása

Tanulási központok kialakítása Tanulási központok kialakítása NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A gesztor szervezetek szerepe Mi a nyitott tanulási központ? Alapinfrastruktúra f e l n ő t t e k tanulásához,

Részletesebben

Tréningszokások Európában 2012

Tréningszokások Európában 2012 Tréningszokások Európában 2012 A Cegos Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Hollandiában és Magyarországon elvégzett kutatásának eredményei 2,800

Részletesebben

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak:

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: SZOCIÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: nonprofit szervezetek vezetői szintjein, állami szférában a szociális

Részletesebben

Foglalkozási Rehabilitáció Nürnberg

Foglalkozási Rehabilitáció Nürnberg 1 Foglalkozási Rehabilitáció Nürnberg 2 Feladatunk Mi egy Feladatunk Rendelkezünk Nálunk Több mint 25 év alatt Mi üzemen kívüli foglalkozási rehabilitációs központ vagyunk felnőtt fogyatékos emberek számára

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Martin-Hajdu György

Oktatói önéletrajz Dr. Martin-Hajdu György adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 2005-2007 Nemzetközi

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben