Egy személyesen hozzá címzett levelet kapott -en, mely véleménye szerint inkább a rendőrségnek szól, ezért felolvassa kapitány úrnak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egy személyesen hozzá címzett levelet kapott -en, mely véleménye szerint inkább a rendőrségnek szól, ezért felolvassa kapitány úrnak."

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 25-én megtartott n y í l t ü l é s é r ő l. Jelen vannak: Bognár Ignác, dr. Csarnó Ákos, Csathó Csaba, Csákvári Antal, Császár Zoltán, Ficzere György, Gál Judit, Habis László, Jung László, Lombeczki Gábor, Martonné Adler Ildikó, Dr. Misz Mihály, Orosz Lászlóné, Pál György, Rázsi Botond, Sós István, Tóth István Tanácskozási joggal: Saárossy Kinga társadalmi megbízatású alpolgármester Dr. Kovács Luca jegyző Jegyzőkönyvvezető: Bakosné Farkas Krisztina Habis László Tisztelettel köszönti a közgyűlésen megjelent Képviselő hölgyeket és urakat, meghívott szakembereket és minden kedves vendégünket. Külön tisztelettel köszönti dr. Boncz László urat, az Egri Járási Hivatal vezetőjét, és a Városi Rendőrkapitányság részéről megjelent Bognár József urat. Kéri Képviselőtársait, a fekete gomb megnyomásával jelentkezzenek be. Megállapítja, hogy a 18 fős Közgyűlés tagjai közül jelen van 17 fő, így a Közgyűlés határozatképes, azt megnyitja. Kéri képviselőtársait, amennyiben a rendőrség képviselőjéhez kérdésük, észrevételük van, azt a napirendek tárgyalása előtt tegyék fel. - Napirend előtti hozzászólások Orosz Lászlóné Rendőrséghez Egy személyesen hozzá címzett levelet kapott -en, mely véleménye szerint inkább a rendőrségnek szól, ezért felolvassa kapitány úrnak. Kedves Képviselőasszony! Az Ön által június 3-ára meghirdetett Párbeszéd a Városi Rendőrkapitánnyal elnevezésű lakossági fórumon szomszédaimmal együtt én is részt

2 2 vettem. A meghívóban szereplőkérdésekre, mely szerint: Mit tesz a rendőrség a sorozatos betörések megfékezésére? Mit tesz a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében? magam is szerettem volna választ kapni. Nagyon örültem az Ön kezdeményezésének, hisz rendkívül aktuálisnak tartom. Így gondolták ezt még rajtam kívül sokan, hisz az előadóterem zsúfoltságig megtelt. Kapitány úr ígéretet tett arra, hogy gyakoribbak lesznek a Hajdú-hegyen a rendőri jelenlét. A rendőri jelenlétet már a fórummal egy időben a fórumot követő napokban is tapasztaltuk, éreztük a pénztárcánkon. Sokunk pénztárcája lett könnyebb 20 ezer forinttal azért, mert a házunk előtt, igaz a forgalommal szemben álltunk meg. Először behívtak bennünket a kapitányságra, kitöltettek velünk egy nyilatkozatot, mely szerint elismerjük, hogy mi álltunk meg az adott napon és időben az adott helyszínen, majd jött a határozat, hogy fizessünk 20 ezer forintot. Kedves Képviselőasszony! Ön szerint ez egy polgárbarát eljárás? Ettől az eljárástól azt várja a Kapitány úr, hogy mi már biztonságban érezzük magunkat? Ettől az eljárástól várja a Kapitány úr, hogy kevesebb lesz a betörés? Tisztában vagyunk azzal, hogy aki tilosban áll meg, jogosan bünteti meg a rendőr. De talán első alkalommal nem lett volna célszerűbb egy udvarias hangú levelet tenni a szélvédőre? Például: Tisztelt Autó tulajdonos! Ön a KRESZ szabályai ellen vétett, forgalommal szemben állt meg, kérem, távozzon! Ez a két mondat biztos vagyok benne, hogy mindenki számára érthető lett volna. Ha ezt kétmondatos figyelmeztetést törvények nem teszik lehetővé, akkor talán nem lehetett volna a büntetés alsó határát alkalmazni? Kedves Képviselőasszony! Kérem Önt, jelezze adott alkalommal Kapitány úrnak, hogy a büntetést túlzónak és barátságtalan lépésnek tartjuk. A levél végén köszönetét fejezi ki személyének és Polgármester úrnak, hogy segítséget nyújtanak és szorgalmazzák a viadukt alatt illetve a Hajdú-hegyen még további térfigyelő kamerák felszerelését és jó munkát kíván. Megismétli a kérdést: Polgárbarát eljárás volt-e ez az eljárás, s ettől várhatják-e, hogy a Hajdú-hegyen nagyobb és hatékonyabb lesz a rendőri jelenlét? Császár Zoltán Rendőrséghez Sok esetben éveken keresztül részt vett a zöld kommandóval ellenőrzésen, sőt a rendőrség által szervezett éjszakai akción is részt vett például a Hajdúhegy. A rendőrségi ellenőrzés színvonalával meg volt elégedve. Tudja, hogy a rendőrséget is számtalan kritika éri. Reméli, hogy a jövőben is meg lesz ez a munkamegosztás a lakosság biztonsága érdekében. Tudja, hogy vannak hiányosságok, s mindent lehetne jobban csinálni, de önmagában azt a szándékot, hogy a rendőrség megpróbál valóban lépni, ezt a szándékot köszöni, hiszen már a rendőrségi jelenlét is megnyugtató a lakosság részére. Köszönetét fejezi a rendőri vezetésnek és minden dolgozójának, s ha lehet valamit eredményesebben véghezvinni, azt kéri, hogy a továbbiakban is ez irányban próbáljanak motiváltak lenni.

3 3 Bognár Ignác Rendőrséghez Felhívja a rendőrség figyelmét, hogy egy ismerőse, aki a mozgássérült anyukáját szállította egy bérelt autóval megállt a Széchenyi utcában. Miután nem tudott a bérelt autóra érvényes engedélyt kitenni, százezer forintos büntetést kapott. Példaként említi, hogy ha valaki nem tudja felmutatni a bérletét, de beviszi pár napon belül, akkor elfogadják. Egy amputált lábat nem lehet produkálni. Felháborítónak tartja, hogy egy ilyen esetben a maximális kiróható büntetést szabták ki. Habis László Rendőrséghez A közelmúltban megjelentek olyan hírek, miszerint Eger országosan bűnügyileg a harmadik legfertőzöttebb város lenne. Ez az ügy erőteljes visszhangot kapott az önkormányzati választási kampányban is, ezért a helyzet tisztázására levélben fordult Pintér Sándor miniszter úrhoz. A miniszter úr megbízásából az Országos Rendőrfőkapitányság vezetőjétől Papp Károly altábornagy úrtól kapott egy levelet. A levélben van egy olyan záró gondolatsor, miszerint a megyei jogú városokban regisztrált bűncselekmények átlagánál Egerben 40,2 %-kal kevesebb a bűncselekmények száma, mint a 23 megyei jogú város átlaga. A rablások száma a megyei jogú városokban regisztráltak átlagának kevesebb, mint a fele. Továbbá 2013-ban az Egri Rendőrkapitányság nyomozás eredményességi mutatója 26,7 %-ról 63,1 %-ra nőtt. Kapitány úrhoz a kérdése, hogy ez az alapos szakmai taglalás, a kapitány úr megítélése szerint mit üzen az egri polgároknak a város bűnügyi helyzetét illetően? Bognár József Orosz Lászlóné képviselőasszony által felolvasott levélre válaszolva elmondja, hogy részt vett a lakossági fórumon, a Hajdúhegyen. Korábban már ígéretet tett arra, hogy az érintett településrészen a rendőri jelenlét fokozására nagy figyelmet fognak fordítani. Ígéretének megfelelően ezt teljesítették is. A kollégák számos esetben éjjel-nappal, hétvégén is végezték feladataikat ezen a területen, melynek célja az volt, hogy a településrészen a közbiztonságot, s a lakosság szubjektív biztonságérzetét javítsák. Amennyiben a kollégák szabálysértést észlelnek, nem mehetnek el mellette, mert akkor törvényt sértenének. Minden egyes szolgálat megkezdésekor az állomány részére eligazítás keretében meghatározásra kerül az, hogy nem azaz elsődleges cél, hogy a lakosságot agyonbüntessék, hanem az, hogy jogkövető magatartásra neveljék az állampolgárokat. Vannak olyan szabálysértési szankciók, ahol a kollégáknak nincs mérlegelési jogköre. A jogszabályban rögzítve van, hogy azért a szabálysértésért mit kell kiszabni, amennyiben nem így tesz, akkor ő követ el jogsértést. Számos esetben szabálysértésekben, büntető eljárásokban meghozott határozatok ellen több esetben találkozik panasszal. Nem tudja, hogy a levél írója a részére kikézbesített határozat ellen jogorvoslati lehetőségével élt-e, mert amennyiben igen, akkor azt az illetékes hatósághoz továbbítják. Az állampolgárnak jogorvoslati lehetősége van, és panasszal élhet a határozat ellen.

4 4 Császár képviselő úr kérdésére illetve hozzászólásához elmondja, hogy a képviselő úr részéről valóban számos esetben hangzott el a rendőrség irányába kérés. Nem csak az ő kéréseinek, de a közgyűlés valamennyi képviselőjének kérését is a rendőrség maximálisan megpróbálta teljesíteni. Egyéb elfoglaltsága miatt az utóbbi közgyűlésen nem tudott részt venni, így a helyettesétől értesült arról, hogy továbbra is problémák vannak az árusokkal a külterületeken és a nagyobb bevásárlóközpontok környékén is. Megkezdődtek az egyeztető folyamatok a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, melynek eredményeképpen olyan megállapodás született a két szervezet között, hogy heti rendszerességgel és több napon keresztül az ilyen jellegű árusok ellenőrzését közösen hajtják végre, s amennyiben tapasztalják az általuk elkövetett jogsértést, a megfelelő szankciókat alkalmazni fogják. Köszöni képviselő úr, köszönő szavait, a legközelebbi állománygyűlésen tolmácsolni fogja az állomány felé. Bognár Ignác képviselő úr kérdésére válaszolva elmondja, hogy a szabálysértési törvény alapján meg vannak, hogy milyen jellegű szabálysértést, milyen pénzösszeggel kell sajnálatos módon szankcionálni a rendőrségnek. Amennyiben nem ért egyet a határozattal a sértett, tegyen panaszt, s majd az illetékes szervek elbírálják. A rendőr nem tud mit tenni, ha olyan szabálysértést észlel, intézkednie kell. Vannak bizonyos fix bírságok, s nem a rendőr találja ki, hogy melyik szabálysértésért mennyi bírságot kell kiszabni. Polgármester úr kérdésére elmondja, hogy minden évben 2012-ben és 2013-ban is személyesen számolt be az Egri Rendőrkapitányság tevékenységéről. Ez évben a május 22-i közgyűlésen szerepelt a közbiztonság témája. A közbiztonsági beszámolót a közgyűlés elfogadta. Az elfogadást megelőzően hozzászólásukban kihangsúlyozták a képviselők, hogy a 2013-as beszámoló egy olyan beszámoló volt, mely nem csak a pozitívumokat, de a negatívumokat is tartalmazta és kiemelte. A 2013-ban elért eredmények nem adnak okot arra, hogy elbizakodjanak, továbbra is meg kell tenni annak érdekében, hogy a város közbiztonsága javuljon és a lakosság szubjektív biztonságérzete növekedjen. Mindenkor az egységes rendőrségi, ügyészségi illetve bírósági, statisztikai adatok alapján készítette el a beszámolót és minden egyes fórumon ezeket az adatokat közli. Örömmel fogadta, hogy Polgármester úr idézett az Országos Főkapitány úr válaszleveléből. Eger városában 2013-ban 39,1 %-kal csökkent a bűncselekmények száma évhez képest. Százezer lakosra vetítve számolja a rendőrség, az ügyészség a statisztikai adatokat, így 37,6 %-kal csökkent a város területén a százezer főre jutó bűncselekmények száma. A bűncselekmények elemzésénél negatívumként emeli ki, hogy a város területén a zárt gépjárművek feltörésének száma nőtt 2013-ban. Megyei jogú városok összehasonlítása kapcsán egy-két adatot említ: a kiemelt bűncselekmények tekintetében Eger város vonatkozásában 40,2 %-kal csökkent a bűncselekmények száma. A kiemelten kezelt bűncselekmények a tavalyi évben 33,1 %-kal csökkentek, a testi sértések vonatkozásában ez a csökkenés 40,8%, míg a lopások vonatkozásában 31,4 %, a garázdaságok tekintetében pedig 33,9 %. A számadatok azt mutatják, hogy a többi megyei jogú városokhoz képest Eger városban hogyan alakultak a bűncselekményi mutatók 2013-ban. Mindezek alapján megállapítható, hogy a megyei jogú városok vonatkozásában Egernek a közbiztonság és a közrend vonatkozásában nincs miért szégyenkeznie. Ezek a számadatok azonban nem adnak okot arra, hogy

5 5 elbízzák magukat, továbbra is fokozni kell a már bevezetett intézkedéseket, melynek célja, hogy minél több rendőr legyen a közterületen, s minél nagyobb hangsúlyt fektessenek a bűnmegelőzésre, illetve az elkövetett bűncselekmények felderítésére. Több visszajelzés érkezett az állampolgárok részéről. Az elmúlt héten jelezték felé, hogy a felsővárosi részen egyre több egyenruhás rendőrt látnak az utcákon. Állampolgári kérésnek tettek eleget, továbbá tették ezt azért, hogy a felsővárosban minél nagyobb erővel vegyenek részt a kollégái a megelőzés területén. Habis László napirend előtti hozzászólása Véleménye szerint olyan gazdag kulturális és sport eseménysor, mint az elmúlt időszakban, ritkán volt Egerben. A közeli napok hasonlóan eseménydúsak lesznek. A hét végén Eger ad otthont a Rákóczi Szövetséggel közösen megszervezendő Kárpát-medencei magyar és történelem tanárok két napos tanácskozásának. Egerben lesz egy arab-magyar üzleti fórum, melyen a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatokért illetve Idegenforgalomért Felelős Államtitkárság is képviselteti magát. Reményei szerint vasárnap délelőtt felavathatják az új Gárdonyi szobrot. A Magyarország Szeretlek programsorozat az elmúlt évhez hasonlóan az idén is országos nyilvánosságot kap. Mintegy 1800 település jelentkezett a program gazdagítására. Eger a második legnagyobb műsoridőt kapta a Magyar Televízió 1-es csatornáján. Ez annak köszönhető, hogy a hivatal munkatársai, az Egri Művészeti és Kulturális Központ, az egri civil szervezetek egy rendkívül tartalmas, színes programot állítottak össze. Javasolja mindenki számára, hogy legyen részese ennek a programsorozatnak, s vegyenek részt a rendezvényeken. Eger történelmi belvárosa, az egri kulturális értékek, az egri művészek négy alkalommal jelennek meg a Magyar Televízióban. Nagyon fontosnak tartja ezeket a megjelenéseket. Köszöni mindazok munkáját, akik ezt a rendezvénysorozatot megszervezik, megvalósítják. Képviselőtársai a meghívóban feltüntetett napirendi anyagot írásban megkapták. Tájékoztatja képviselő társait, hogy Alapokmány 23. (1) bekezdése szerint: a napirendi pontok elfogadása előtt a Közgyűlés tagja kezdeményezheti, hogy az Eger város életét jelentősen befolyásoló napirendnél a hozzászólási lehetőséget a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. A kezdeményező a javaslatát indokolni köteles. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Alapokmány 23. (3) bekezdése szerint: A napirendi ponthoz meghívott legfeljebb 10 percben tehet szóbeli kiegészítést. Ha a kiegészítés várhatóan hosszabb időtartamú, az előterjesztő a napirendi pontok elfogadása előtt kezdeményezheti, hogy a meghívott hozzászólási lehetőségét a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Ilyen javaslat nincs.

6 6 Tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a meghívóban szereplő napirendek hiányzó anyagait a tegnapi napon, a hivatal munkatársai minden képviselőnek megküldték. Bejelenti, hogy sürgősségi indítványt nyújtott be: Előterjesztés a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány alapító okiratának módosítására címmel. Kéri szavazzanak a sürgősségi indítvány napirendi pontként való tárgyalásáról. Szavazás: 14igen szavazat, 2tartózkodás mellett elfogadták. Bejelenti, hogy a 17. számú napirendnél meghívott Bíró Csaba, a Heves megyei Diák és Szabadidő Sport Egyesület elnöke. Bejelenti, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi 189. törvény 46. (2) bekezdés a), és b), pontjai alapján a 38-as, 39-es és 40-es számú napirendeket zárt ülésen tárgyalják. Javasolja továbbá, hogy 37-es számú napirend megvitatását a 46. (2) bekezdés c) pontja alapján, ugyancsak zárt ülésen tárgyalják. Kéri, szavazzanak a 37-es számú napirend zárt ülésen való tárgyalásáról. Szavazás: 15 igen szavazat, 2tartózkodás mellett elfogadták. 447/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadta a 37-es számú napirend zárt ülésen történő tárgyalását. Van-e valakinek más napirendi javaslata? Szavazásra bocsátja a napirendekre tett javaslatát. Szavazás: 15igen szavazat, 2tartózkodás mellett elfogadták. Megérkezett Nagy István képviselő úr. Polgármester úr átadja a szót alpolgármester úrnak.

7 7 Rendelet-tervezetek: 1./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló 21/1998. (V. 20.) önkormányzati rendelet módosításáráról (egy fordulóban tárgyalt minősített szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Habis László polgármester Malik István műszaki vezérigazgató-helyettes Heves Megyei Vízmű Zrt. /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Egy közismert problémának a kezelése érdekében készült ez a javaslat. Egerben vannak olyan méretű társasházak, ahol annyian laknak, mint egy-egy kisebb településen. Ezekben a társasházakban egyetlen egy hitelesített vízóra található, s az elszámolás több alkalommal vitára ad alapot. Előfordul, hogy egy-egy lakó sorozatosan hátralékot halmoz fel, mely a társasház egésze számára jelent kezelhetetlen problémát. A megoldási javaslat arról szól, hogy lehetőség szerint a fogyasztási helyeket hiteles víz mellékmérővel szereljék fel. A javaslat szerint azok élveznek előnyt, ahol megoldható, hogy valamely közös helyiségben helyezzék el valamennyi hitelesített almérőt. A javaslat arra irányul, hogy a magánerős felújítási rendelet egészüljön ki ezzel a pályázati lehetőséggel, miszerint a számlával igazolt költségek igényelhetők, albetétenként, lakásonként legfeljebb 50 eft támogatás adható. A Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság ülésén felmerült az a kérdés, hogy vajon a társasházak körébe tartoznak-e a szövetkezeti lakások. A kérdés tisztázására javasolja a 2.. kiegészítését azzal, hogy a társasházakról szóló törvény szerint vagy a lakásszövetkezetekről szóló törvény szerint létrejött és működő lakóépületekre kell a rendeletet alkalmazni. Kéri a közgyűlést a rendeletmódosítás elfogadására. Martonné Adler Ildikó A költségvetés tervezési szakaszában hívta fel a figyelmet a Cifrakapu u szám alatt lakó emberek problémájára. A probléma abból adódik, hogy a ház előtt húzódó gerincvezeték gyakori meghibásodásából adódó költségek és a közben elfolyt víz ára a lakóközösségeket terhelte. Ezen probléma megnyugtató rendezésére akként kerülhet sor, ha a Vízmű a gerincvezetéket saját tulajdonába veszi, és a továbbiban a Vízművet terheli. Kérte, hogy lépcsőházanként történjen meg a vízórák kihelyezése.

8 8 Kérésére polgármester úr, tárgyalásokat kezdeményezett a Vízművel, melynek az eredménye pozitív volt, s a költségvetésbe bekerült egy megfelelő összeg ezen munkálatok elvégzésére. Holt tart ez az ügy? Szeretne az ott élő embereknek megnyugtató választ adni. Tóth István A társasházakban a hitelesített vízmérőórák elhelyezése jelen pillanatban a lakáson belül vannak. Sok társasházi lakástulajdonosnak van már vízmérő órája. Ezen a helyszínen elképzelhető-e, hogy a vízmérő órákat bent helyezzék el, vagy ki kell vinni a lakáson kívülre? Nagyon kevés társasháznál lehet ezt megvalósítani belátható és viselhető költségek mellett. Habis László Képviselőasszony kérdésére elmondja, hogy valóban folytattak tárgyalásokat a Vízmű Rt-vel, személy szerint Malik úrral. A Vízmű kidolgozott egy javaslatot arra, hogy a gerincvezetéken keletkezett esetleges hibák ne terheljék a társasházi lakókat. Született egy javaslat a rendszer átépítésére illetve arra, hogy telekhatáron belül legyenek a vízmérőórák elhelyezve. Jelenleg a Vízmű társaság a társasház válaszára vár, hogy ezt a megoldást elfogadja-e. Jó hír továbbá, hogy a Vízmű ezt a munkát saját költségén végzi el, így a költségvetésben rendelkezésre álló forrást a pályázat finanszírozására tudják fordítani. Óriási az a lakóházi kör, ahol ez a javaslat ésszerű keretek között megvalósítható. Malik István vezérigazgató-helyettes Munkatársai megtették a műszaki kialakításra vonatkozó javaslataikat a közös képviselők számára. Várják a visszajelzést a társasház közös képviselőjétől, s ezután a munkálatok azonnal megindulhatnának. A törvény és a törvényi utasítás azt mondja, hogy a társasházak egyedi vízmérését a vízmű szolgáltatóval egyeztetett módon kell kialakítani. Azoknál a társasházaknál, ahol ez nem történt meg, azt vallják, hogy a mérőhelyek kialakítása nem felel meg a méréstechnikai követelményeknek. Nagyon sok társasházban nem állnak rendelkezésre azok a helyek, ahol ezeket a mérőórákat el lehetett volna helyezni. A legfurfangosabb módon helyezték el a mérőket a társasházakban, s ezek a mérők csak arra a célra szolgálhatnak, hogy a társasházakon belüli ingatlanok valamilyen módon megosszák egymás között azt a vízmennyiséget, amit a főmérőn lehet regisztrálni. Olyan műszaki megoldást dolgoztak ki, amely olyan mérő elhelyezését teszi lehetővé, ami bármikor hozzáférhető a méréstechnikai szabályoknak megfelelően kialakítható. Így nem kell a közös képviselőknek ezt a mérőhelyet figyelemmel kísérni, ugyanis a Vízmű szakemberei bármikor le tudják cserélni, olvasni a vízmérőórákat, továbbá a mérőórák tulajdona átkerülne a Vízmű tulajdonába. A nem fizető lakókkal szemben nagyon nehéz megfelelő eljárást alkalmazni. Az általuk kidolgozott és javasolt megoldás ezt a problémát is meg fogja oldani.

9 9 Jól ismeri a társasházak műszaki kialakítását és nem látja akadályát annak, hogy ne lehessen megoldani az általuk javasolt műszaki megoldást, s elejét venni azoknak a hiányosságoknak és problémáknak melyek léteznek a társasházak körében. Orosz Lászlóné Örömmel fogadja, polgármester úrnak a rendeletre vonatkozó kiegészítő javaslatát, ugyanis ez által a szövetkezeti lakások is részt vehetnek ebben a programban. Tóth István Köszöni Malik úr válaszát, de igazából nem győzte meg. Legtöbb társasházban a vízmérőórák a konyha falán vagy a fürdőszobában vannak elhelyezve. Ezt el tudja-e fogadni a Vízmű vagy sem, vagy pedig ahhoz ragaszkodik, hogy csak a lakáson kívül elhelyezett vízmérő órákat tudják elfogadni? Ha ez így van, akkor ez egy igen nagy költség a társasházi lakók számra, s kevesen fogják tudni majd igénybe venni még az 50 eft-os támogatással is. Véleménye szerint a lakásokból kihozni a vízmérő órákat a külső lépcsőházi falra, műszakilag nagyon körülményes. Olyan megoldás kellene, hogy szülessen, hogy ezt az 50 eft-os támogatást minél többen igénybe tudják venni, s a valós fogyasztás után fizessék a vízdíjat. Császár Zoltán Egyetért Tóth képviselő úr által elmondottakkal, mely szerint mindenkinek legyen lehetősége igénybe venni az előterjesztés által biztosított kedvezményt. A műszaki megoldást dolgozzák ki, s a gerincvezetékeket folyamatosan cseréljék, mert csak ennek a függvényében tudnak utat javítani. Lombeczki Gábor Több egri lakos megkereste, hogy egyedi hitelesített vízmű órát szeretnének a lakásaikba. Úgy gondolja, hogy az előttük fekvő rendelet-tervezet mérföldkő, s kézzel fogható eredménye lesz a közeljövőben. Véleménye szerint ezzel csak nyerni fognak, s folyamatosan egyre több lakásban hitelesített vízórák kerülnek majd elhelyezésre. Malik István Tóth képviselő úr által felvetettekre elmondja, hogy a Vízmű nem öncélúan dolgozta ki azt a műszaki megoldást, amit szeretnének a társasházakkal közösen megvalósítani. Hosszú évek során tapasztalták a társasházi lakógyűléseken, hogy milyen problémákkal néznek szembe. Közösen döntöttek erről a műszaki megoldásról. Felvetődött, hogy a fürdőszobában elhelyezett vízmérőnek mi lesz a sorsa. A társasházi közös képviselők keressék meg a műszaki kollégáit, s le fogják egyeztetni azt a műszaki megoldást, ami az adott helyen a megoldást kínálja. Nem szeretnének a társasházakra költségeket terhelni, s ezekben a műszaki megoldásokban a Vízmű hathatós segítséget nyújt a társasházaknak. A város számos helyén ezek a megoldások már léteznek, illetve

10 10 most is folyamatban van egy ilyen átalakítás. Itt nem kell nagyon nagy költségekre gondolni, s hosszú távú és biztos megoldást fognak a lakóközösség számára nyújtani és biztosítani. Az utak felújítása akként zajlik, hogy az Önkormányzat műszaki szakemberei és a közműszolgáltató minden évben leegyeztetik az előttük álló feladatokat. Igyekeznek az érintett útszakaszok felújítása előtt érintett közműveket rekonstrukció alá vonni, így az útfelújítást megelőzik ezekkel a munkálatokkal. E tekintetben nagyon építő és hatékony párbeszéd zajlott az elmúlt években is az Önkormányzat műszaki szakemberei, a képviselő hölgyek és urak között. A jövőben is ugyanezt a munkamegosztást és párbeszédet kell folyatatni, hogy sikeresek lehessenek a felújítások kapcsán. Habis László Lombeczki képviselő úr tökéletesen összefoglalta, hogy ez a rendelet biztos, hogy több ezer társasházi lakástulajdonos gondját megoldja. Reménykedik benne, hogy győzik majd anyagiakkal, s az ehhez szükséges pályázatok elbírálását és támogatások folyósítását. Most is folyamatban van ilyen munka. Kérték a Városi Televíziótól, hogy ezt a munkát menetközben is rögzítse, s mutassa be a munkamenetet. A jövő héten e tekintetben mintegy referencia épületként bemutatják a nyilvánosság számára is, s a későbbiekben a Vízművel együttműködve a közös képviselők számára is lehetővé teszik, hogy bemutassák az alkalmas technikai megoldást. Nem tárgya a napirendnek az út- és közmű felújítás, de ezt a hatalmas csatornahálózatot kezelésbe adták a Vízmű számára, s évente egyeztetnek a felújításokat illetően. Példaként említi: a Kertalja utcai szennyvíz-, és útépítést, s a Koszorú utcában vízhálózat rekonstrukciót, stb. Kéri a közgyűlést, hogy a rendelet-tervezetet fogadják el. Sós István Szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló 21/1998. (V.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdésekben meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint a 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1.

11 11 A rendelet 1. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) A jelen rendelet alapján nyújtott támogatásokhoz biztosított önkormányzati pénzeszköz keretösszegét Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése határozza meg. 2. A rendelet 2. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul és kiegészül a (4) bekezdéssel: (1) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed Eger város közigazgatási területén lévő minimum 4 lakásból álló, a társasházakról szóló törvény szerint vagy a lakásszövetkezetekről szóló törvény szerint létrejött és működő lakóépületekre (a továbbiakban: társasház). (4) Jelen rendelet alkalmazásában felújítás alatt értendő a társasházak homlokzatainak, homlokzati elemeinek és tartozékainak felújítása, a közforgalom számára megnyitott kapubehajtók felújítása, magastető felújítása, kapualjak felújítása, hitelesített mellékvízmérő-órák felszerelése. 3. A rendelet 3. (2) bekezdése kiegészül az alábbi e) ponttal: e) hitelesített mellékvízmérők lakossági felhasználó részére történő felszerelése. A hitelesített mellékvízmérők felszerelésénél előnyt élveznek azon pályázatok, amelyben az elkülönített vízhasználatot mérő vízmérőket a társasházi közös tulajdonban álló területen, egy közös mérőóra-szekrény kialakításával kívánják biztosítani. 4. A rendelet 3. (3) bekezdés f) pontja az alábbiak szerint módosul: f) a pályázat tárgyának adatai: a felújítandó épületrész megnevezése, műszaki állapot rövid leírása, felújítási tervek, fotók a felújítást megelőző állapotról, építési engedély köteles tevékenységnél tervdokumentáció és jogerős építési engedély, hitelesített mellékvízmérő felszerelése esetén műszaki leírás, mely tartalmazza a megrendelő, a tervező és a kivitelező azonosítására alkalmas adatokat, a beépítésre kerülő mérőberendezések típusát, főbb jellemzőit, valamint az érintett ingatlan házi ivóvízhálózatát, ezek tartozékait feltüntető vázrajz a mérőbeépítés helyének megjelölésével, mely azonosításra, valamint helykiválasztás helyességének megítélésére

12 12 alkalmas; továbbá a tervezett mérőbeépítés szerelési rajzai olyan léptékben, amely a műszaki megoldás elbírálhatóságát lehetővé teszi. 5. A rendelet 3. (3) bekezdése kiegészül az alábbi k) ponttal: k) hitelesített mellékvízmérő felszerelése esetén benyújtandó dokumentum továbbá a víziközmű-szolgáltató előzetes hozzájáruló nyilatkozata a hitelesített mellékvízmérők felszereléséhez, és a vízhasználati helyek tulajdonosainak nyilatkozata a hitelesített mellékvízmérő felszereléséhez való hozzájárulásról és a felszerelést követően a víziközmű-szolgáltatóval való mellékszolgáltatási szerződéskötés vállalásáról. 6. A rendelet kiegészül az alábbi alcímmel és 3/A. -al: A mellékvízmérők felszerelésére vonatkozó szabályok 3/A. (1) A Rendelet alapján támogatás nyújtható a társasházak részére a hitelesített mellékvízmérők felszereléséhez, amennyiben a társasház a bekötési vízmérő mellett kizárólag hitelesített mellékvízmérők útján kívánja biztosítani az elkülönített vízhasználat mérését és a fogyasztás víziközmű-szolgáltató általi számlázását. (2) Hitelesített mellékvízmérők felszereléséhez abban az esetben nyújtható támogatás, ha a társasházban valamennyi vízfogyasztási hely tulajdonosa írásban hozzájárul a mellékvízmérő felszereléséhez, és ahhoz, hogy ezt követően a víziközmű-szolgáltatóval mellékszolgáltatási szerződést köt. 7. A rendelet 4. -a kiegészül az alábbi (4) bekezdéssel: (4) A mellékvízmérő lakossági felhasználó részére történő felszereléséhez nyújtható támogatás összege a felszerelés számlával igazolt költségeinek mértéke, de albetétenként legfeljebb ,- Ft. 8. A rendelet 5. (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

13 13 (2) (4) A megítélt támogatás elszámolására a megállapodás megkötését követő 2 éven belül van lehetőség. Ez alól felmentést 1 alkalommal, maximum 1 éves időtartamra az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elé terjesztett kérelem alapján a Bizottság adhat. A fenti kérelmet az elszámolási határidőt megelőző minimum 60 nappal be kell nyújtani a Városüzemeltetési Irodához. A jelen bekezdés hatályba lépése előtt megkötött támogatási szerződések szerinti támogatások elszámolására augusztus 1. napjától számított 2 éven belül van lehetőség. Záró rendelkezések 9. E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Dr. Kovács Luca Jegyző Habis László Polgármester Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2014. (IX.26.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló 21/1998. (V.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdéseben meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint a 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. A rendelet 1. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) A jelen rendelet alapján nyújtott támogatásokhoz biztosított önkormányzati pénzeszköz keretösszegét Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése határozza meg. 2.

14 14 A rendelet 2. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul és kiegészül a (4) bekezdéssel: (1) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed Eger város közigazgatási területén lévő minimum 4 lakásból álló, a társasházakról szóló törvény szerint vagy a lakásszövetkezetekről szóló törvény szerint létrejött és működő lakóépületekre (a továbbiakban: társasház). (4) Jelen rendelet alkalmazásában felújítás alatt értendő a társasházak homlokzatainak, homlokzati elemeinek és tartozékainak felújítása, a közforgalom számára megnyitott kapubehajtók felújítása, magastető felújítása, kapualjak felújítása, hitelesített mellékvízmérő-órák felszerelése. 3. A rendelet 3. (2) bekezdése kiegészül az alábbi e) ponttal: e) hitelesített mellékvízmérők lakossági felhasználó részére történő felszerelése. A hitelesített mellékvízmérők felszerelésénél előnyt élveznek azon pályázatok, amelyben az elkülönített vízhasználatot mérő vízmérőket a társasházi közös tulajdonban álló területen, egy közös mérőóra-szekrény kialakításával kívánják biztosítani. 4. A rendelet 3. (3) bekezdés f) pontja az alábbiak szerint módosul: g) a pályázat tárgyának adatai: a felújítandó épületrész megnevezése, műszaki állapot rövid leírása, felújítási tervek, fotók a felújítást megelőző állapotról, építési engedély köteles tevékenységnél tervdokumentáció és jogerős építési engedély, hitelesített mellékvízmérő felszerelése esetén műszaki leírás, mely tartalmazza a megrendelő, a tervező és a kivitelező azonosítására alkalmas adatokat, a beépítésre kerülő mérőberendezések típusát, főbb jellemzőit, valamint az érintett ingatlan házi ivóvízhálózatát, ezek tartozékait feltüntető vázrajz a mérőbeépítés helyének megjelölésével, mely azonosításra, valamint helykiválasztás helyességének megítélésére alkalmas; továbbá a tervezett mérőbeépítés szerelési rajzai olyan léptékben, amely a műszaki megoldás elbírálhatóságát lehetővé teszi. 5. A rendelet 3. (3) bekezdése kiegészül az alábbi k) ponttal:

15 15 k) hitelesített mellékvízmérő felszerelése esetén benyújtandó dokumentum továbbá a víziközmű-szolgáltató előzetes hozzájáruló nyilatkozata a hitelesített mellékvízmérők felszereléséhez, és a vízhasználati helyek tulajdonosainak nyilatkozata a hitelesített mellékvízmérő felszereléséhez való hozzájárulásról és a felszerelést követően a víziközmű-szolgáltatóval való mellékszolgáltatási szerződéskötés vállalásáról. 6. A rendelet kiegészül az alábbi alcímmel és 3/A. -al: A mellékvízmérők felszerelésére vonatkozó szabályok 3/A. (1) A Rendelet alapján támogatás nyújtható a társasházak részére a hitelesített mellékvízmérők felszereléséhez, amennyiben a társasház a bekötési vízmérő mellett kizárólag hitelesített mellékvízmérők útján kívánja biztosítani az elkülönített vízhasználat mérését és a fogyasztás víziközmű-szolgáltató általi számlázását. (2) Hitelesített mellékvízmérők felszereléséhez abban az esetben nyújtható támogatás, ha a társasházban valamennyi vízfogyasztási hely tulajdonosa írásban hozzájárul a mellékvízmérő felszereléséhez, és ahhoz, hogy ezt követően a víziközmű-szolgáltatóval mellékszolgáltatási szerződést köt. 7. A rendelet 4. -a kiegészül az alábbi (4) bekezdéssel: (4) A mellékvízmérő lakossági felhasználó részére történő felszereléséhez nyújtható támogatás összege a felszerelés számlával igazolt költségeinek mértéke, de albetétenként legfeljebb ,- Ft. 8. A rendelet 5. (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (3) (4) A megítélt támogatás elszámolására a megállapodás megkötését követő 2 éven belül van lehetőség. Ez alól felmentést 1 alkalommal, maximum 1 éves időtartamra az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elé terjesztett kérelem alapján a Bizottság adhat. A fenti kérelmet az elszámolási határidőt megelőző minimum 60 nappal be kell nyújtani a Városüzemeltetési Irodához. A jelen bekezdés hatályba lépése előtt megkötött támogatási szerződések szerinti támogatások elszámolására augusztus 1. napjától számított 2 éven belül van lehetőség.

16 16 Záró rendelkezések 9. E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Dr. Kovács Luca Jegyző Habis László Polgármester 2./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló 39/2001. (X. 19.) rendelet módosításáról (egy fordulóban tárgyalt minősített szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Hagyomány, hogy a Bursa Hungarica Ösztöndíj pályázaton a város, részt vesz. A lakóhellyel rendelkező és hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek a programra. A következő tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben alapfokot vagy szakképzettséget eredményező alap és szakképzésben részvevők is pályázhatnak majd. A nyertesek Ft/hó központi, s Ft/hó önkormányzati támogatásban részesülnek. A rendelet-tervezet célja, hogy mintegy 25 %-kal kedvezőbb jövedelemhatárt állapítsanak meg, hogy az eddigiekhez képest többen nyerhessék el ezt a pályázatot. Kéri a testületet, hogy a javaslatot fogadják el. Csákvári Antal Tájékoztatja a közgyűlést, hogy az Emberi Erőforrás Bizottság egyhangúlag támogatta a rendelet módosítását. Polgármester úr szóbeli kiegészítéséhez hozzáteszi, hogy jó az irány, hiszen közel 20 %-kal megemelik azt az összeget, ami egy fogyasztási egységre esik, s most már 48 eft helyett 57 eft, az egy főre eső jövedelem esetén adható támogatás, illetve igényelhető mindazoknak, akik főiskolán vagy egyetemen tanulnak. Amennyiben a közgyűlés a rendelet-tervezetet elfogadják, azzal azt bizonyítanák, hogy szeretnének minél több egri diáknak támogatást nyújtani. Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén, kéri, hogy szavazzanak a rendelet módosításáról.

17 17 Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete abursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló 39/2001. (X. 19.) sz. rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) a) és (2) pontjaiban, valamint, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés a) pontjában, kapott felhatalmazás alapján, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer szabályait is megállapító - 51/2007. (III. 26.) korm. rendelethez csatlakozva a következő rendeletet alkotja: Módosuló rendelkezések 1. A rendelet 2. -ának új szövege a következő: 2.. A rendelet alapján ösztöndíjban részesíthetők a pályázat kiírása idején a 27. életévüket be nem töltött, Eger városban állandó lakóhellyel rendelkező, és a kormányrendeletben meghatározott képzési formákban résztvevő hallgatók. 2. A rendelet 3. (1) és (2) bekezdésének új szövege a következő: 3.. (1)Az ösztöndíjra való jogosultság megállapítása szempontjából szociálisan rászorulónak kell tekinteni azt a hallgatót, akinek a családjában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az elbírálás időpontjában érvényes öregségi nyugdíjminimum összegének 200 %-át. (2) Amennyiben az önálló jövedelemmel nem rendelkező pályázó nem a szülei háztartásában él, vizsgálni kell a szülők tartási képességét. Az ösztöndíjra való jogosultság szempontjából tartásra nem képes az a szülő, akinek egyedül élőként a jövedelme, családban élőként az egy fogyasztási egységre jutó jövedelme az öregségi nyugdíjminimum 250 %-át nem haladja meg. Záró rendelkezések 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Rendelkezéseit a évben benyújtott és évben folyósítandó ösztöndíj pályázatok elbírálása során kell alkalmazni. polgármester jegyző

18 18 Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/2014.(IX.26.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló 39/2001. (X. 19.) sz. rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) a) és (2) pontjaiban, valamint, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés a) pontjában, kapott felhatalmazás alapján, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer szabályait is megállapító - 51/2007. (III. 26.) korm. rendelethez csatlakozva a következő rendeletet alkotja: Módosuló rendelkezések 1. A rendelet 2. -ának új szövege a következő: 2.. A rendelet alapján ösztöndíjban részesíthetők a pályázat kiírása idején a 27. életévüket be nem töltött, Eger városban állandó lakóhellyel rendelkező, és a kormányrendeletben meghatározott képzési formákban résztvevő hallgatók. 2. A rendelet 3. (1) és (2) bekezdésének új szövege a következő: 3.. (1)Az ösztöndíjra való jogosultság megállapítása szempontjából szociálisan rászorulónak kell tekinteni azt a hallgatót, akinek a családjában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az elbírálás időpontjában érvényes öregségi nyugdíjminimum összegének 200 %-át. (2) Amennyiben az önálló jövedelemmel nem rendelkező pályázó nem a szülei háztartásában él, vizsgálni kell a szülők tartási képességét. Az ösztöndíjra való jogosultság szempontjából tartásra nem képes az a szülő, akinek egyedül élőként a jövedelme, családban élőként az egy fogyasztási egységre jutó jövedelme az öregségi nyugdíjminimum 250 %-át nem haladja meg. Záró rendelkezések 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Rendelkezéseit a évben benyújtott és évben folyósítandó ösztöndíj pályázatok elbírálása során kell alkalmazni. Habis László polgármester Dr. Kovács Luca jegyző

19 19 3./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról (egy fordulóban tárgyalt minősített szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Több menetben foglalkoztak az elmúlt hónapokban a közterületi kamerarendszerrel, s örömmel jelzi, hogy hétről-hétre bővül a felszerelt kamerák száma, s olyan képminőséget produkál, mely alkalmas személyek, járművek azonosítására.. Prototípusként olyan készülék került beszerzésre, mely mobil rendszerű és külterületen bárhol elhelyezhető, s képfelvételre, fotókészítésre, mozgó kép készítésére is alkalmas. A rendelet elfogadása esetén lehetőséget kapnak arra, hogy az Önkormányzat tulajdonában levő külterületi utakon vagy egyéb ingatlanokon helyezzenek el képfelvevőt, annak érdekében, hogy visszaszorítsák a külterületi bűncselekményeket. Ahhoz, hogy a külterületeken rendet tudjanak teremteni, ez egy fontos segédeszköz lehet. Kéri a közgyűlést fogadja el a rendelet-tervezetet a 3. sz. Függelék kiegészítésével, mely úgy szólna, hogy Eger Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló külterületi és zártkerti ingatlanok. Orosz Lászlóné Ezek a kamerák belterületen is elhelyezhetők? Példaként említi az illegális szemétlerakást. Habis László Egerben 2000-ben telepítettek térfigyelő kamerákat, azonban ezek időközben elavulttá, részben üzemképtelenné váltak ben volt egy eredményes pályázat, majd 2013-ban a Széchenyi utcán, a Tűzoltó téren, a Katona téren, a Dobó Gimnáziumnál, a Zalár utcában, a Belvárosi udvarban, a Civil Háznál, illetve a Strand bejáratánál létesült kamera. Idei évben nagy lépést fognak tenni a fejlesztések tekintetében, s az év végére 29 kamera fog működni. Képviselőasszony kérdésére elmondja, hogy egy későbbi előterjesztésben mely a következő választási ciklust érinti lehetőség lesz arra, hogy bővüljön a belterületeken a mobil kamera elhelyezési lehetőség.

20 20 Császár Zoltán Aggályként fogalmazza meg, hogy a rendőrség helyett a közterület-felügyelet fogja vizsgálni a kamerák ellenőrzését, ezért jó lenne egy zárt helyre tenni a kamerák beléptetését, ellenőrzését. Az adatkezelési szabályok érvényesülésével kapcsolatban olvasta, hogy írásban kell kérni vagy jegyzőkönyvet kell kérni, ha valaki meg akarja tekinteni, hogy ő valóban abban a pozícióban volt-e amiért őt megbüntetik, vagy őt valami helytelen dologért számon kérik. Eléggé akkurátusnak tartja, hogy írásban vagy jegyzőkönyvben kell kérelmet beterjeszteni a hivatal Közterület-felügyelete felé, hogy betekintést nyerjen. Minden tekintetben arról kell biztosítani Eger lakosságát, hogy ez a bűnmegelőzést szolgálja, nem pedig olyan dologról van szó, ami alapján bárkit azonnal meg lehet bírságolni. Habis László Szükségesnek tartja, hogy azokon a kritikus pontokon, ahol a belterületeken illegális hulladéklerakások történnek, kamerák elhelyezésére kerülne sor. Ezek felszámolására ez egy hatékony eszköz lehet. Felkéri Jegyző asszonyt, hogy adjon Császár képviselő úrnak egy részletes írásos tájékoztatások azokról a jogi előírásokról, melyeket kötelező megtartani. Egyrészt a Közterület-felügyeletről az évi LXIII. tv. 7. -a sorolja fel a kötelezően követendő eljárási szabályokat, illetve a Rendőrségről szóló évi XXXIV. tv 42.. szabályai az érvényesek. Megemlíti, hogy természetesen az a rendelet, mely ezeket rögzíti, az ezen törvényi előírásokon alapul, s annak a végrehajtási szabályait tartalmazza. Rázsi Botond Kéri, hogy szavazzanak a rendelet módosításáról. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013 (III. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) a) és (2) pontjaiban kapott törvényi felhatalmazás alapján, valamint, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 17. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.

21 21 A közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III.29.) önkormányzati rendelet 3. számú függelékkel egészül ki, mely Eger M.J.V. Önkormányzatához tartozó külterületet tartalmazza egységes szerkezetben. Záró rendelkezések 2.. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Dr. Kovács Luca jegyző Habis László polgármester 3. sz. függelék 1. Egyéb Eger Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló külterületi és zártkerti ingatlanok A Katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló, évi CXXVIII. törvény 16. -ban meghatározott irányítási tevékenységet végző személy a védekezés időtartama alatt, egyéb közterületi helyszín/helyszínek kijelölésére jogosult. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2014. (IX.26.) önkormányzati rendelete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013 (III. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) a) és (2) pontjaiban kapott törvényi felhatalmazás alapján, valamint, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 17. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

22 22 1. A közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III.29.) önkormányzati rendelet 3. számú függelékkel egészül ki, mely Eger M.J.V. Önkormányzatához tartozó külterületet tartalmazza egységes szerkezetben. Záró rendelkezések 2.. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Dr. Kovács Luca jegyző Habis László polgármester 3. sz. függelék 1. Egyéb Eger Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló külterületi és zártkerti ingatlanok A Katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló, évi CXXVIII. törvény 16. -ban meghatározott irányítási tevékenységet végző személy a védekezés időtartama alatt, egyéb közterületi helyszín/helyszínek kijelölésére jogosult. Alpolgármester úr visszaadja a szót polgármester úrnak.

23 23 4./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének módosítására (az Eger, Szépasszonyvölgy-dűlőben elhelyezkedő 3755 hrsz-ú ingatlan 239 m 2 területű részének, valamint a 0861/74 hrsz-ú ingatlan 222 m 2 területű részének törzsvagyonból történő kivonása) valamint előterjesztés a Tulipán Kemping és környezete telekhatár rendezéséről (egy fordulóban tárgyalt minősített szavazattöbbség) Előadó: Ficzere György tanácsnok Csathó Csaba tanácsnok /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Ficzere György Tájékoztatja a közgyűlést, hogy ez év nyár elején volt egy közös bejárás az Urbanisztikai és Költségvetési Bizottsággal az említett Szépasszonyvölgy területén, melynek konkrét célja egy csapadékvíz elvezetési helyzet felülvizsgálata volt. Feltűnt a bizottságnak, hogy a Villa-völgy illetve a Kemping kereszteződésében levő konkrétan a Kemping területének a telekhatára igen furcsa íveket rajzol. A telekhatárra vonatkozóan megvizsgálták, hogy nincs-e valamiféle túlterjeszkedés. Kiderült, hogy a Kemping területén a Villa-völgy felé kb. 486 m2, a terület északi részén pedig egy 222 m2 lekerítés történt. A szakirodák és a bizottságok vizsgálták annak a megoldási lehetőségét, hogy miképpen lehetne ezt az állapotot feloldani. A szomszédos tulajdonos felkínálta segítségét, hogy biztosít területet illetve a közút illetve a mezőgazdasági út kialakítására. A szakirodák bizottságok azt a megoldást támogatják, mely szerint a villavölgy és a kemping közötti terület lekerítéséből kb méter szakaszon a kerítés visszabontásra kerül, ez által a meglévő út így belátható, s egyenesen közlekedhetővé válik. A túlbirtokolt terület pedig értékbecslő által meghatározott áron a Kemping tulajdonosának értékesítésre kerül. Az értékbecslő Ft-ban határozta meg ennek a területnek az értékét. A Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy legyen inkább Ft, többek között azért is, hogy különösebb kedvet ne csináljanak ahhoz, hogy valakik ilyen eszközökkel és módszerekkel birtokba vegyenek egyéb területeket. A szabályozási terv módosítása, a telekalakítás költsége a Kemping tulajdonosát fogja terhelni. Csathó Csaba A bizottságok igyekeztek ezt a kérdést komolyan megvizsgálni és megtárgyalni. A bejárás sem volt véletlen, hiszen egy földterülettel kapcsolatos kérdést kellett megoldani, s ezen a bejáráson derültek ki ezek a terület elfoglalások. A Bizottság a 2-es számú álláspontot támogatta, a terület díját pedig egy alig 10 %-os emeléssel Ft-ra javasolják emelni. Ennek az a célja, hogy visszatartsák azokat a földfoglalásokat, amelyek elég sok helyen előfordulnak.

24 24 Dr. Csarnó Ákos Ficzere tanácsnok úr elmondta, hogy a Kemping tulajdonosának lesz eladva a két érintett földrészlet, viszont a határozati javaslatban az olvasható, hogy az említett földrészletek mellett elhelyezkedő ingatlanok tulajdonosai részére lesznek eladva. Választ szeretne kapni arra, hogy az érintett földterületek egy személynek lesznek eladva vagy pedig a mellette lévő területek tulajdonosainak. Tóth István A bejárás alkalmával tapasztalták, hogy a Kemping mellett van még egy vízelvezető árok, ami szintén az Önkormányzat tulajdonában van, s a Kemping tulajdonosa ezt a területet is elkerítette, s ez a 3771 hrsz-ú ingatlan. Ennek mi lesz a sorsa? Jegyző asszony felé teszi fel kérdését: Amikor észrevették, hogy a közterületből megvalósult egy eltérő közterület használat, akkor miért nem indították el a szükséges eljárást? Továbbá le van írva, hogy építéshatósági eljárás sem indult a kerítés építésével kapcsolatosan. Miért nem indulnak el ezek az eljárások? Lassan egy fél éve tudomásuk van róla, és semmilyen jogi lépést nem tett a hivatal. Az eltérő közterület használatról is van egy érvényes önkormányzati rendelet, s ezeknek érvényt kellene szerezni. Császár Zoltán Mi lesz azzal az időszakkal, amit eddig használt az illető, mint közterületet magánjellegű kemping céljára? Van-e ennek visszamenőleges hatálya vagy akarnak-e ilyen elszámolást? A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság nem támogatta a rendelet-tervezet közgyűlés elé való terjesztését, mi volt ennek az indoka? Ficzere György Császár képviselő úr kérdésére választ adni nem tud, egy másik fórumra tartozik, hiszen ez egy jogi kérdés. Csarnó tanácsnok úr kérdésére elmondja, hogy miután ez az elbirtoklás legalább nyolc területet érint, így pontos információja nincs. Jelentős része a kemping tulajdonosáé, de több tulajdonosról is lehet szó. Tóth István képviselő úr kérdésére elmondja, hogy a vízelvezető árok a jelenlegi előterjesztésnek nem tárgya, de javasolja, hogy a következőkben ugyanilyen módon, mint elbirtokolt vagyonelemet vegye terítékre a közgyűlés. Habis László Hangsúlyozza, hogy szó sincs elbirtoklásról. Rendeletet alkotásról van szól, hiszen ezek a közterületek forgalomképtelenek. A helyzet rendezésére szól ez a javaslat és nem arról, hogy egy adott idő után a kempinghez tartozó játszótér okán valaki elbirtokolt valami területet.

25 25 Dr. Kovács Luca Tóth képviselő úr kérdésére elmondja, hogy nem elbirtoklásról, hanem jogtalan területhasználatról van szó. Az építéshatósággal és a közterület használattal kapcsolatosan azért nem indult el még semmilyen eljárás, mert az ezzel kapcsolatos területfelmérés a jelenlegi előterjesztés tárgya, továbbá meg szerették volna várni a közgyűlés döntését. Mihelyt a közgyűlés meghozza döntését a kerítés elbontását illetően, csak azt követően tudnak eljárást indítani. Fel kell mérni a tényállást, s azt rögzíteni kell. Amennyiben az ellenérdekű fél vitatja, akkor egy bizonyítási procedúrája van, hogy mikortól használja a területet és mennyit használ. Öt év az elévülési idő, hogy ez mikortól áll fenn, azt bizonyítani kell valamilyen okirattal vagy tanúval. A kiinduló pont most viszont az, hogy a közgyűlés hogyan fog dönteni. Dr. Csarnó Ákos A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság azért nem támogatta az előterjesztést, mert úgy érezték, hogy egyfajta lappangó tulajdonszerzés folyik a völgyben folyamatosan évek óta. Nehezményezték azt is, hogy semmi nem szólt arról, hogy az elmúlt hosszú években használt önkormányzati tulajdon ellenértékét valamilyen módon megkapja-e majd az önkormányzat. Nem véletlenül kérdezte meg, hogy kinek lesz megvásárlásra felajánlva ez a két ingatlan. A térképen úgy látszik, továbbá a telepen dolgozók illetve bizottsági tagok látták, hogy ez egy összefüggő földterület, s ott egy kemping működik. Jogosnak tartja, hogy ha már használják, akkor adják meg azt a lehetőséget, hogy kerüljön a tulajdonoshoz a földrészlet és használja. Az előterjesztésekben nem esett arról szó, hogy ezt meg kelleme vizsgálni, s ebben valamiféle lépéseket kellene tenni. Személyesen az előterjesztésből értesült arról, hogy kinn voltak a többi bizottságok és már fél év óta tudnak erről az ügyről. Elhangzott, hogy nem tudni mióta használja a kemping a két földrészletet. Legalább éve már biztosan, s az ebből adódó önkormányzatot ért kár kb mft-os összegre is rúghat. Erről nem lehet csak úgy lemondani, s el kell azon is gondolkodni, hogy nem-e dönti be a kempinget ez az összeg. Tóth István Nem ért egyet azzal, hogy itt nem indult meg az eltérő közterület-használattal kapcsolatos eljárás. Úgy gondolja, hogy az eltérő közterület-használat megvalósult. A rendelet nagyon jól fogalmazza meg, hogy mikor kell ezzel élni. Fél éve tudomása van a hivatalnak arról, hogy megvalósult egy eltérő közterület-használat és Jegyzőasszony ez ügyben nem intézkedett. Megtörtént a kerítés felépítése, s nem a saját területén és elismeri a túlépítést. A Tulipán Kemping képviseletében eljáró Virág Tamás a lekerítést elismerte. Itt egy illegális építkezés történt önkormányzati területen. Az eljárást igen is el kell indítani és le kell folytatni. Ez az eljárás teljesen független attól, hogy itt most milyen döntést hoz a közgyűlés.

26 26 Illegális területfoglalás zajlik a szépasszonyvölgyben is, sokszor ezzel a magatartással csak bátorítják őket, ugyanis nem járnak el következetesen és nem vonják felelősségre azokat, akik ezeket a területfoglalásokat megteszik. Felhívja a közgyűlés figyelmét, hogy a szomszédos 3771 hrsz-ú árok szintén le van kerítve, és saját tulajdonként használják. Császár Zoltán Helyszíni bejárás alkalmával azért voltak kint, hogy egy bizonyos állapotot - mely kezelhetetlennek tűnt megszüntessenek és kezelhetővé tegyék, s egy rendezett folyamattá tegyék a dolgot. Érintette ez a Kempingest, a mellette lévő villavölgy részét és érintette azon telektulajdonosok érdekeit, akik azon az úton jártak fel a telkekre. Igazából azt nézték meg, hogy van-e mellette másik út, amin keresztül meg tudják közelíteni a telküket. A helyszíni bejárás alkalmával megállapították, hogy van mellette egy feljáró út lehetőség is, de hogy ez az ő érdekeiket mennyiben sérti, ezt is meg kellene állapítani. Dr. Csarnó Ákos Az érintett földrészletek tulajdonosai között az egyik ingatlan tulajdonosa Virág Tamás, a többi ingatlanban Orosz Lászlóné magánszemélyként is tulajdonos, valamint a Szépasszonyvölgy Vendéglátó-ipari Szolgáltató Kft. több földrészletnek a tulajdonosa. Nem akarok semmiféle robbantást véghezvinni, de Tóth képviselő úrnak van egyfajta rezonancia, van egyfajta ráhallása, hogy akkor miért csúszik-mászik félévet ez az egész ellenőrzési hercehurca, s már régen le lehetett volna zárni ezt a kérdéskört. S amikor az előző felszólalásában mondta, hogy lopakodó tulajdonszerzés, arról tudni kell, hogy már évekkel ezelőtt volt szintén a Szépasszonyvölgyben parkolóval kapcsolatos probléma, s azt is sikerült elmaszatolni, sikerült valamilyen módon átverni, s az is ehhez a tulajdonosi körhöz kapcsolható. Tudom, hogy borzasztó érdeksérelmekkel fog járni az egész városban. Elég, ha csak a parkoló dolgot mondom, de elég, ha esetleg a Juhász testvéreknek a dolgaira is utalok. Ha elkezdik felfeszegetni ezeket a dolgokat a városban, több százmillió forintos érdeksérelmet fogunk találni. Mondjuk ki, van-e joga ennek a közgyűlésnek, hogy ilyen dolgokba bele tud menni és meg tudja nézni, illetve véget tud-e vetni a mindenféle uram-bátyám, lopakodó tulajdonszerzésnek? Ez egy nagyon fontos kérdés, s öt éves tervbe be lehet venni ennek a közgyűlésnek. Habis László Tanácsnok úr egy kicsit elragadtatja magát, hiszen itt a rendezés irányába szeretnének lépéseket tenni. Bognár Ignác A törzsvagyon vesztés a mániája, s itt megint egy ilyenről van szó. Eddig a törzsvagyon vesztéshez önként hozzájárult, s a közgyűlés többségi szavazattal kivonta a törzsvagyonból. Mára már oda jutottak, hogy tűrik és hagyják, hogy kivonják alóluk azt a törzsvagyont, amire esetleg maguktól nem jöttek volna rá. Ezt azért tartja

27 27 veszélyesnek, mert törzsvagyonnal nem gyarapodnak. Csathó tanácsnok úr megígérte, hogy a 3-as iskolát kivonják a törzsvagyonból, de nem valósult meg az akkori igények szerinti eladása, s vissza fogják tenni a törzsvagyonba, ezt azonban nem tették vissza. Múlt alkalommal is firtatta törzsvagyon kérdését, s akkor Polgármester úr azt mondta, hogy gyarapszik a törzsvagyon. Véleménye szerint a négy év alatt a törzsvagyont apasztották területileg, négyzetméterben és darabszámban. Habis László év között a forgalomképtelen törzsvagyon m2-ről m2-re nőtt. Szó sincs valamiféle rablógazdálkodásról. Képviselő úrhoz az a kérése, hogy a tényekre alapozva tegyen nyilatkozatokat. Nagy István Egy olyan állapot rendezéséről beszélnek, ami igazából senkinek sem okozott érdeksérelmet. Egy helyszíni bejárás során derült ki, hogy túlépítkezés történt. A túlépítkezést a túlépítkező elismerte, s ennek tudatában megtett ő is és az Önkormányzat is mindent, ami ennek a rendezésére szolgál. Mi az oka annak, hogy egyes képviselők úgy gondolják valamilyen úton-módon a vállalkozón ütni kellene még egyet, s az önkormányzat még határozottabb és következetesebb legyen. Ha előfordulnak ilyen esetek a városban, annak, azaz egy normális kezelési módja van, hogy az Önkormányzat toleránsan, de egyébként határozottan fellép az adott ügyben, s arra ösztönzi a vállalkozókat, hogy rendezzék ezt a helyzetet és ne a levegőben lógó ügy legyen. Nem hiszi, hogy bármelyik önkormányzati képviselőnek az lenne az érdeke, hogy Eger vállalkozóival pereskedjen az Önkormányzat különböző ügyekben. Lehet, hogy bizonyos esetekben szándékos esetről van szó, de ebben az esetben ezt nem feltétlenül látni, hogy szándékosan máshová húzták volna a telekhatárt. Véleménye szerint az Önkormányzatnak ilyen magatartást kell tanúsítani a vállalkozóival szemben, mint ami az előterjesztésben van, s akkor a békés egymás mellett élés keretében lehet normálisan dolgozni ebben a városban. Orosz Lászlóné A kérdéses ingatlan, amit az úriember lekerített és a kemping céljára használja, az ő saját tulajdona, ebben személyesen nincs tulajdonrésze. Abban igaza van képviselő úrnak, hogy van némi tulajdonrésze, amit nem tud megközelíteni, ugyanis mindkét oldalról lezárásra került. Van egy teljesen rosszul kialakult helyzet, s az önkormányzati tulajdont használja az illető. A Városgondozás Kft. vezetője több alkalommal elmondta, hogy ez a terület egy szemétlerakó helyként szolgált a szépasszonyvölgyiek körében. Rengetegszer szállították el a sok esetben veszélyes hulladéknak számító szemetet, mely ártalmas volt a környékre. Az említett úr megunta ezt a szeméthegyet és teljesen szabálytalanul próbálta hasznosítani a területet. Természetesen nem helyesen járt el, így az ezzel kapcsolatos költségeket ki kell fizetnie. Van több olyan terület a városban, ahol megértették a vállalkozó problémáját, próbáltak segíteni és megpróbáltak úgy eljárni, hogy megfelelő áron értékesítették számukra területet.

28 28 Egy önkormányzatnak célja kell, hogy legyen, ha valaki ebben a városban adót fizet, itt él és itt ruházott be, akkor az önkormányzat legyen partner. Az önkormányzatnak feladata segíteni a vállalkozásokat, hogy tudjanak békésen egymás mellett élni. Dr. Kovács Luca Tóth képviselő úr azt kéri számon, hogy az eltérő közterület-használatot miért nem szankcionálják. Hozzászólásában nem azt mondta, hogy nincs eltérő közterülethasználat, hanem azt, hogy vannak bizonyos feltételek, amiket meg kell vizsgálni ahhoz, hogy ezeket érvényesíteni tudják. A helyszíni bejárás alkalmával fel kell mérni, hogy mely terület kinek a tulajdona, milyen területet használ, mekkora négyzetmétert használ, s mikortól használja, azért, hogy mikortól érvényesíthető vele szemben ez a szankció. Az előterjesztéshez elkészült egy szakértői jelentés. Csarnó tanácsnok úr elmondta, hogy már 2002 óta fenn áll ez az állapot, nem igazán érti, hogy ezt mire alapozza, vagy miért nem bocsátja rendelkezésükre ezt a bizonyítékot. Az eltérő használatot akkortól lehet érvényesíteni, ha tudják bizonyítani, hogy eltérő használat van. Úgy gondolja, hogy ezt az előterjesztést meg kellett várni, mert kellettek hozzá felmérések, csatolt vázrajz, szakértői vélemény. A kerítésre vonatkozóan elmondja, hogy a kerítés nem építési engedély köteles. Miért jó, azaz eljárás, ha köteleznek egy olyan kerítés elbontására valakit azonnal, ha esetleg a közgyűlés úgy is dönthet, hogy a teljes területet megvásárolhatja az érintett tulajdonos részére. Teljesen az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesnek tartja, s ez az előterjesztés lehet a döntés, és a további eljárások alapja. Ficzere György Igazából egy véletlenül feltárt körülmény okán tárgyalnak a mai közgyűlésen erről az ügyről. Szimpatikus volt számára Nagy István képviselő úr hozzászólása, aki arra bíztatta a közgyűlést, hogy a kialakult állapotot próbálják oly módon orvosolni, hogy az ott területtel rendelkezőknek, földterületet használóknak, s az önkormányzat érdekei se sérüljenek. Vagyonvesztésről nincs szó, hiszen értékesítésre kerül egy terület, s nem is rossz áron. Véleménye szerint a 2-es számú verziós megoldás az, ami a legkevesebb érdeksérelmet okozza a résztvevő feleknek. Kéri, hogy ezt a megoldást támogassák. Habis László Több hozzászóló nem lévén, a vita lezárásra került. Módosító indítvány nem hangzott el, kéri, hogy szavazzanak a rendelet-tervezet elfogadásáról.

29 29 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. Az 6/2012. (II.24.) Vagyonrendelet 3. mellékletét képező utak között felsorolt törzsvagyon részét képező Eger, 3755 hrsz-ú ingatlan 239 m 2 területű részének, valamint a 0861/74 hrsz-ú ingatlan 222 m 2 területű részét a törzsvagyoni körből kivonja. Változás előtti Változás utáni Cím Helyrajzi szám terület terület Eger, belterület m m 2 Eger, külterület 0861/ m m 2 Záró rendelkezések: 2. Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője Szavazás: 13 igen szavazat, 4 tartózkodás mellett elfogadták. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2014. (IX.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések

30 30 1. Az 6/2012. (II.24.) Vagyonrendelet 3. mellékletét képező utak között felsorolt törzsvagyon részét képező Eger, 3755 hrsz-ú ingatlan 239 m 2 területű részének, valamint a 0861/74 hrsz-ú ingatlan 222 m 2 területű részét a törzsvagyoni körből kivonja. Változás előtti Változás utáni Cím Helyrajzi szám terület terület Eger, belterület m m 2 Eger, külterület 0861/ m m 2 Záró rendelkezések: 2. Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője Szavazzanak a határozati javaslatra. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az egri 3755 hrsz-ú ingatlan 239 m 2 és az egri 0861/74 hrsz.-ú ingatlan 222 m 2 nagyságú részének értékesítéséhez a mellettük elhelyezkedő ingatlanok tulajdonosai részére Ft/m 2 vételár megfizetése valamint a telekalakítással és a szabályzási terv módosításával járó költségek viselése esetén. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződések, valamint a kapcsolódó iratok aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás csoportvezető és Dr. Bánhidy Péter irodavezető Határidő: január 31. Szavazás: 13 igen szavazat, 4 tartózkodás mellett elfogadták.

31 31 448/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az egri 3755 hrsz-ú ingatlan 239 m 2 és az egri 0861/74 hrsz.-ú ingatlan 222 m 2 nagyságú részének értékesítéséhez a mellettük elhelyezkedő ingatlanok tulajdonosai részére Ft/m 2 vételár megfizetése valamint a telekalakítással és a szabályzási terv módosításával járó költségek viselése esetén. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződések, valamint a kapcsolódó iratok aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás csoportvezető és Dr. Bánhidy Péter irodavezető Határidő: január / Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger Megyei Jogú Város Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008. (VI. 27.) számú önkormányzati rendelet módosításáról az Eger, Felsőváros városrész 1307/92 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan (II. forduló minősített szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Ficzere György tanácsnok Wolf Beáta tervező /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Ficzere György Az előterjesztés arról szól, hogy a Felsővárosban a Rostás Bea által elhelyezett szobor, amely a Nemzedékek Tere elnevezést kívánja kapni, ez a jogi módosítás szükséges hozzá, hogy egyáltalán teret tudjanak elnevezni. Az állami főépítész úr véleménye minden pontban támogatja a szabályozási tervi módosítást. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet.

32 32 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger Megyei Jogú Város Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008.(VI.27.) számú önkormányzati rendelet módosításáról az Eger, Felsőváros városrész 1307/92 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 6. (1) bekezdésében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 10. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: Általános rendelkezések 1. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Eger MJV Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008.(VI.27.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban: HÉSZ) módosítására az alábbi rendeletet alkotja: Módosuló rendelkezések 2. (1) A HÉSZ 1. (1) bekezdés a) pontja az alábbiakkal egészül ki: ak) az M jelű Felsőváros ak.i. az M m1 jelű Felsőváros városrészben a Távfűtőmű tömbje (Malomárok utca Olasz utca Cifrakapu utca Malom utca Eger-patak által határolt tömb) ak.ii. az M m2 jelű Vallon utca 1307/92 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan Záró rendelkezések 3. (1) A jelen rendelet 1. mellékletét képező tervlapon lehatárolt területre korábban készült szabályozási tervi rendelkezések hatályukat vesztik. (2) Jelen rendelet meghozatalát követő 15. napon, azaz én lép hatályba és án hatályát veszti. (3) A rendelet előírásait a hatályba lépését követően indított ügyekben kell alkalmazni. Habis László polgármester dr. Kovács Luca jegyző

33 33 Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadták. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2014.(IX.26.) önkormányzati rendelete Eger Megyei Jogú Város Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008.(VI.27.) számú önkormányzati rendelet módosításáról az Eger, Felsőváros városrész 1307/92 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 6. (1) bekezdésében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 10. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: Általános rendelkezések 1. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Eger MJV Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008.(VI.27.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban: HÉSZ) módosítására az alábbi rendeletet alkotja: Módosuló rendelkezések 2. (2) A HÉSZ 1. (1) bekezdés a) pontja az alábbiakkal egészül ki: ak) az M jelű Felsőváros ak.i. az M m1 jelű Felsőváros városrészben a Távfűtőmű tömbje (Malomárok utca Olasz utca Cifrakapu utca Malom utca Eger-patak által határolt tömb) ak.ii. az M m2 jelű Vallon utca 1307/92 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan Záró rendelkezések 3. (4) A jelen rendelet 1. mellékletét képező tervlapon lehatárolt területre korábban készült szabályozási tervi rendelkezések hatályukat vesztik. (5) Jelen rendelet meghozatalát követő 15. napon, azaz én lép hatályba és án hatályát veszti. (6) A rendelet előírásait a hatályba lépését követően indított ügyekben kell alkalmazni. Habis László polgármester dr. Kovács Luca jegyző

34 34 Polgármester úr átadja a szót alpolgármester úrnak. Előterjesztések: 6./ Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város fenntartható városfejlesztési dokumentumainak jóváhagyásához (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Habis László polgármester dr. Gordos Tamás Pro Régió Ügynökség /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László A munka arra irányult, hogy megfogalmazzák a legfontosabb városi célkitűzéseket a évi időszakra. A legfontosabb projektek ipari, szolgáltató, turisztikai munkahelyek teremtését, bővítését szolgálják, e mellett az alapfokú nevelési, egészségügyi, szociális szolgáltatások fejlesztését, illetve azt, hogy a város közterületi egyenletesen fejlődjenek. Három egymásra épülő munkarész elkészítése kezdődött meg egy évvel ezelőtt, ez az adatgyűjtés, helyzetelemzés, a fejlesztési koncepció, majd a fejlesztési stratégia kidolgozása. A hagyományokkal rendelkező gazdasági ágazatok továbbfejlesztését helyezték gondolkodásuk középpontjába, ennek a fókuszában a munkahelyteremtés áll. Köztudomású, hogy az európai unió 2020-ig szóló pénzügyi időszakában, komplex programokban és tematikus hálózati programokban gondolkodhatnak. Öt akcióterületet fogalmaztak meg: 1./ komplex gazdaságfejlesztés Eger déli iparterületein, 2./ az egri Vár és a történelmi belváros funkcióbővítő rehabilitációja, 3./az egri fürdőkörnyék fejlesztése, 4./ a felsővárosi városrész rehabilitációja, 5./ volt honvédségi területek funkcióbővítő rehabilitációja. Ezen túlmenően hálózatokba szerveztek több tematikus programot. Ilyenek a beruházási jellegűek, a városrészi alközponti fejlesztések és a közösségfejlesztés illetve a szemléletformáló programok. A szakmai partnerség és államigazgatási egyeztetéseket is elvégezték, így a mentori állásfoglalások figyelembevételével pontosabban kerültek megfogalmazásra a kulcsprojekteket, illetve azokat, ahol állami feladatot határoztak meg, ez nyilván nem az önkormányzati támogatás, pénzügyi forrás terhére valósulhat meg. Szakmai egyeztetések alapján történt meg a vár és a belváros akcióterületeinek összevonása. A heteken át tartó egyeztetések során az akcióterületeket a korábban elképzeltekhez képest egy kicsit tágabban határozták meg. Példaként említi: A déli iparterületen nem csak az ipari park és az általuk fejlesztendőnek tartott új ipari területeket vonták be, hanem mindazokat a ma ipari, szolgáltató funkciójú térségeket, amelyek a déli városrészben helyezkednek el. Példaként említi a Volán telepet.

35 35 A belváros és a vár ügyét illetően - a történelmileg kialakult Eger város egészére gondol például Gárdonyi-ház, Gárdonyi kert együtt fejleszthetők. Minden egyes szakhatósággal egyeztettek, példaként említi a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalt. Az Agria Volán kezdeményezte, hogy egyértelműbben szerepeljenek az anyagban a közösségi közlekedés előnyben részesítésével kapcsolatos szempontok. Például: közúti forgalom, parkolási rendszer, közösségi közlekedés. Az Eszterházy Károly Főiskola észrevételével az ún. hálózatos projekteken belül 14 darab projekt került beépítésre a városi stratégiába. A mai kettős döntéssel megalapozzák a részletesebb projekt csomagok adatait. A hivatalnak ki kell dolgoznia a szakértők bevonásával az egyes tevékenységekhez szükséges forrás igényt, a teljesítendő indikátorokat és műszaki paramétereket. Azon projektek számára, amelyek jellege nem teszi lehetővé, hogy a területfejlesztési operatív programból finanszírozzák, ott ágazati operatív programok kellenek, hogy rendelkezésre álljanak. Tekintve, hogy jelentős források állnak rendelkezésre, ezért a kormányzat irányába a szükséges kezdeményezéseket meg kell tenni, illetve részben megtették. Ütemezetten meg kell kezdeni a projektek előkészítését a területszerzésre, a tervezést, az engedélyezést. A tervezési munka nem egy statikus tevékenység, az új javaslatok, ötletek, a megjelenő pályázati kiírások paramétereinek ismeretében a források, a lehetséges változások, reményei szerint további bővülése okán a későbbiekben ezt a dokumentációt ki kell egészíteni, áttekinteni és a finomhangolásokat elvégezni. Tóth István Eger jövője szempontjából meghatározó a közlekedés, s ezen belül is az M3-as autópályát és Egert összekötő gyorsforgalmi út megépítése. Polgármester úr mennyire lát esélyt arra, hogy az elkövetkezendő 5 éves cikluson belül megépül ez a gyorsforgalmi út? Úgy tudja, hogy 2011-ben interpellált is ezzel kapcsolatosan. Véleménye szerint, ha ez a gyorsforgalmi út nem épül meg, akkor Eger végleg elveszett, s oda fognak jutni, hogy itt semmi sem fog fejlődni. Habis László Ha van olyan városfejlesztési téma, ügy, ami pártokat összeköt és minden egri egyetértésével találkozik, azaz autópálya összeköttetés. Igaza van képviselő úrnak, hogy országgyűlési képviselőként kérdést intézett Fónagy János államtitkárhoz, aki részletekbe menően adott egy választ. Összesen egy 2,6 km hosszú szakasz újjáépítése valósult meg. Nem keveset csatázik szakhatóságokkal, régészekkel, környezetvédőkkel. Folyamatosan azt tapasztalja, hogy a jogszabályi előírások sokszor gúzsba kötik őket. Az ügyben illetékesek úgy készítették elő az állami döntéssorozatot, hogy ne kelljen részletes környezetvédelmi hatástanulmányt készíteni, s így indult el a beruházás. Menetközben a Környezetvédelmi Felügyelőség megváltoztatta az álláspontját, ez a hatástanulmány négy évszakra terjed ki, helyből a vizsgálati szakasz 1 év, s azután elemzés, értékelés, egyebek következnek, ami megakasztotta ezt fejlesztést. Tájékoztatásként elmondja, hogy végre intenzív szakaszába került, azaz engedélyezési és kisajátítási terv, mely az összes szakhatósági tervet is tartalmazza, mely biztosítja, hogy megépüljön az elkerülő szakasz a három falu mellett.

36 36 Fontosnak tartja, hogy keleti irányból Miskolc, Debrecen, stb. se kelljen a járműforgalomnak áthaladnia Mezőkövesden. Ezért a tervek úgy készülnek el, hogy Andornaktályát délről elkerülve Mezőkövesd irányába új nyomvonalon épüljön meg egy útszakasz. Komoly esély van arra, hogy a beruházás miközben a kisajátítás úgy készül, hogy ez egy kétszer kétsávos gyorsforgalmi út legyen II. ütemű fejlesztése tartalmazza, hogy Füzesabonytól nyugatra egy autópálya csomópont is létesüljön. Véleménye szerint ezzel a város megközelítési problémái rendeződnek. Miniszterelnök úr személyes ígéretet is tett arra, hogy ez meg fog valósulni. Csákvári Antal Régebben is szó volt a keleti elkerülő útról, s ismét szorgalmazza, hogy kerüljön be az anyagba egy hosszabb távú elképzelésként. Nagyon nyomasztó az, ahogyan észak-déli irányban a városban lehet közlekedni. Ha valaki a felsővárosból el szeretne jutni a déli iparterületre, a Tetemvár u. Vécsey S. u. Gárdonyi u. - Mekcsey u. Bástya u. nyomvonalon reggel 7 óra és ½ 9 óra között a közlekedés bedugul, de ugyanez van délután is. Az ott lévő ingatlanok állaga is romlott, s az ott élő emberek életminősége is nagyon rossz. Tudja, hogy az idegenforgalom miatt fontos a gyorsforgalmi út megépítése, de azt kéri, hogy hosszú távon az egri polgárok érdekeit nézve fontos lenne, hogy a keleti elkerülő út megépítése legalább a tervek között szerepelhessen. Dr. Csarnó Ákos Örömére szolgál, hogy ez az anyag elkészült. Véleménye szerint ez egy olyan téma, ami a pártokon felülemelkedő és elfogadható célokat tartalmaz, s mindenkinek támogatnia kellene. Császár Zoltán Csatlakozik Csarnó tanácsnok úr által elmondottakhoz, mely szerint a város, fejlesztési koncepciója nem pártkérdés. Egyetért azzal a mondattal, -ami mindannyijuk számára kellő bíztatást jelent bárki is lesz képviselő - hogy a város közterületei egyenletesen fejlődjenek. Csákvári tanácsnok úr elmondta, hogy reméli a következő ciklus végre ez az összekötő út megvalósul. Azzal egészíti ki, hogy reméli, hogy már a ciklus elején elkezdődik, és a közepére megvalósul. Tóth István Eger közlekedése, s az autópálya megépítése valóban pártoktól független. Fontosnak tartja elmondani, hogy ig Egernek a polgármestere Nagy Imre volt, s a Szocialista Párt színeiben országgyűlési képviselője is volt ennek a térségnek, s ő is megígérte, hogy a évi ciklustól 2006-ig megépül ez a bekötő út, de nem lett belőle semmi tól a jelenlegi polgármester úr volt polgármester, 2010-től országgyűlési képviselő, s ebben a ciklusban sem sikerült előbbre lépni.

37 37 Csákvári tanácsnok úr említette a keleti elkerülő utat, 2007-től e tekintetben sem történt semmi. A közlekedés 2-3 éven belül be fog dugulni Egerben, délután órakor az uszoda környékén is dugó van. Kéri, hogy a polgármester úr lobbizzon azért, hogy ez az autópálya bekötés megépüljön, de ne felejtsék el a keleti elkerülőt sem, s az intermodális csomópontra is égető szüksége van Egernek. Dr. Csarnó Ákos Felhívja a közgyűlés figyelmét, hogy ez az anyag nem csak közlekedésfejlesztési koncepcióról szól, hanem környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági kérdések is vannak benne. Az elkészített anyagban komplex kérdésfeltevés és válaszadás van kifejtve. Szeretné, ha mindenki úgy tekintene erre az anyagra, hogy ez alapozza meg Eger következő évének a jövőjét. Azért nagy a felelőssége a közgyűlésnek, mert minden dokumentum annyit ér, amennyit abból meg tud valósítani a város. Habis László Nagyon keményen és közös erővel kell dolgozni a következő időszakban, hogy a megfogalmazott célok, valósággá váljanak. Csarnó tanácsnok úr gondolatához kapcsolódva, nem beszéltek arról, hogy az anyagban társadalmi integráció szerepel, továbbá nem esett szó a szociális és egészségügyi ellátó és támogató rendszerekről, az energia hatékony városüzemeltetésről, az oktatási és szakképzési együttműködésekről. A fókusz pontokról beszéltek elsősorban és kevésbé arról, hogy az egész város és az egész térség élhetőségét, versenyképességét, attraktivitását kell növelni. A napokban részt vett egy olyan eseményen, ahol az egyik élvonalbeli termelési kultúrát produkáló cégnél fiatalok vettek részt pályaválasztás orientációs céllal. Az egyik tulajdonos elmondta, hogy amikor idejönnek a világ minden tájáról, hogy döntést hozzanak, hogy megvásárolják-e terméküket, akkor két dolog az, ami alapján az igen válasz megszületik a kérdésre. Az egyik az, amikor a csarnokon végigmenve látják azt az elképesztő tisztaságot, technikai fegyelmet, az ott dolgozók aktivitását, a másik, amikor körbenéznek a városban, s leülnek a vendégekkel az üzleti tárgyalás után egy ebédre. A külföldiek látják, hogy ez egy élhető, e tekintetben világméretekben is versenyképes város. Erről szól Eger a minőség városa alapfilozófia, s ezt kell, szolgálja az elkövetkező időszakban is a testület sok-sok bölcs döntéssel. Rázsi Botond Kéri, hogy szavazzanak az 1. sz. határozati javaslatról. 1. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepcióját a határozat 2. sz. melléklete és Integrált Településfejlesztési Stratégiáját a 3. sz. melléklete szerint.

38 38 Felelős: Habis László polgármester megbízásából Rátkai Attila Főépítész A Főépítészi Csoport vezetője Határidő: szeptember 30. Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták. 449/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepcióját a határozat 2. sz. melléklete és Integrált Településfejlesztési Stratégiáját a 3. sz. melléklete szerint. Felelős: Habis László polgármester megbízásából Rátkai Attila Főépítész A Főépítészi Csoport vezetője Határidő: szeptember es és 3-as számú melléklet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Szavazásra bocsátja a 2-es számú határozati javaslatot. 2. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Integrált Településfejlesztési Stratégia alapján meghatározott Integrált Területi Programok (ITP) beavatkozási területeit a 4. sz. melléklet szerint. Felelős: Habis László polgármester megbízásából Rátkai Attila Főépítész A Főépítészi Csoport vezetője Határidő: szeptember számú melléklet Az Integrált Településfejlesztési Stratégia a Koncepció által megfogalmazott célrendszert valósítja meg, egyrészt akcióterületek komplex fejlesztésével, valamint a város egészére kiterjedő hálózatos projektcsomagok megfogalmazásával. Az alábbi beavatkozási területek közeljövőben kidolgozásra kerülő programja az úgynevezett Integrált Területi Programok, (ITP) azon projekteket tartalmazzák, melyek esetében a projekt megvalósítója az önkormányzat és a TOP (Terület és Településfejlesztési Operatív Program) keretéből az illeszkedés alapján finanszírozhatóak.

39 39 Nem tartalmazza azon projekteket, melyek esetén nem az, önkormányzat a kedvezményezett vagy más ágazati operatív program finanszírozhatja csak a fejlesztést. Mivel a TOP specifikációk változóban vannak, a projektcsomagok tartalma is módosulhat. Az országos tervezési folyamatok folytatása, finomhangolása érdekében külön testületi döntés szükséges az Integrált Településfejlesztési Stratégiában szereplő fejlesztések Integrált Területi Programokba (ITP) történő csoportosításáról. Integrált Területi Programok (indikatív lista) I. Komplex gazdaságfejlesztés Eger déli iparterületein II. Az Egri Vár és a történelmi Belváros funkcióbővítő rehabilitációja III. Az egri fürdőkörnyék fejlesztése IV. Felsővárosi lakótelep-rehabilitáció V. Volt honvédségi területek funkcióváltó rehabilitációja VI. Beruházási jellegű hálózatos projektcsomag (horizontális fejlesztések) VII. Városrészi alközpontok fejlesztése VIII. Közösségfejlesztés és szemléletformáló (soft) projektek Szavazás: 16igen szavazat mellett elfogadták. 450/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Integrált Településfejlesztési Stratégia alapján meghatározott Integrált Területi Programok (ITP) beavatkozási területeit a 4. sz. melléklet szerint. Felelős: Habis László polgármester megbízásából Rátkai Attila Főépítész A Főépítészi Csoport vezetője Határidő: szeptember 30.

40 40 4. számú melléklet Az Integrált Településfejlesztési Stratégia a Koncepció által megfogalmazott célrendszert valósítja meg, egyrészt akcióterületek komplex fejlesztésével, valamint a város egészére kiterjedő hálózatos projektcsomagok megfogalmazásával. Az alábbi beavatkozási területek közeljövőben kidolgozásra kerülő programja az úgynevezett Integrált Területi Programok, (ITP) azon projekteket tartalmazzák, melyek esetében a projekt megvalósítója az önkormányzat és a TOP (Terület és Településfejlesztési Operatív Program) keretéből az illeszkedés alapján finanszírozhatóak. Nem tartalmazza azon projekteket, melyek esetén nem az, önkormányzat a kedvezményezett vagy más ágazati operatív program finanszírozhatja csak a fejlesztést. Mivel a TOP specifikációk változóban vannak, a projektcsomagok tartalma is módosulhat. Az országos tervezési folyamatok folytatása, finomhangolása érdekében külön testületi döntés szükséges az Integrált Településfejlesztési Stratégiában szereplő fejlesztések Integrált Területi Programokba (ITP) történő csoportosításáról. Integrált Területi Programok (indikatív lista) I. Komplex gazdaságfejlesztés Eger déli iparterületein II. Az Egri Vár és a történelmi Belváros funkcióbővítő rehabilitációja III. Az egri fürdőkörnyék fejlesztése IV. Felsővárosi lakótelep-rehabilitáció V. Volt honvédségi területek funkcióváltó rehabilitációja VI. Beruházási jellegű hálózatos projektcsomag (horizontális fejlesztések) VII. Városrészi alközpontok fejlesztése VIII. Közösségfejlesztés és szemléletformáló (soft) projektek

41 41 7./ Előterjesztés állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba adása iránti kérelemről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László Polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Az előterjesztés 1. számú javaslata a Vörösmarty u. 57. szám alatt levő ingatlanról szól. Ez az ingatlan szomszédos a Bem tábornok utcai sportoktatási területtel, melyet korábban az államtól kapta a város. Ez lehetővé tenné azt, hogy a sport és ifjúsági képzési központot gyalogosan a történelmi belvárostól a Vörösmarty ingatlanon keresztül lehetne megközelíteni, és egyesületi vagy vállalati körben tudnák hasznosítani a későbbiekben. A másik javaslat a vasútállomás és környékét érinti. Az anyagból látható, hogy az állomástér jelentős része a MÁV tulajdonában van, s számos olyan terület - mely közterületnek tűnik -, valójában a MÁV tulajdona. Amennyiben ezt sikerre tudják vinni, több törzsvagyonnal gazdagodik a város. Az a kifejezett kezdeményezésük, hogy az állomás környékén minden olyan területet, mely nem vasútüzemi célt szolgál, azt a város kapja meg tulajdonba. A harmadik téma, melyről a javaslat szól, az a Kőlyuki pincesor környékén lévő fejlesztések. Van egy hosszú árok terület, mely állami tulajdonban van, s keresztülszeli ezt a térséget, s ez közel 2,5 ha, mely a vízelvezetéshez szükségeltetik. Másféléves tárgyalás eredményeként eljutottak oda, hogy tulajdonba vehetik. Van egy kiegészítő javaslat az 5. sz. határozati javaslat, mely egy elég bátor kezdeményezés a részükről. Ezáltal azt szeretnék elérni, hogy a MÁV a kb. 8 ha területet adja át az államnak, az állam pedig térítésmentesen adja át a városnak. Ez által kb mft-ot amit a költségvetésben a terület megvásárlására tartalékoltak az előző pontban elfogadott projektek tervezés előkészítésére fordítanák, s ez óriási könnyebbséget jelentene a gazdálkodás számára. Kéri a közgyűlés támogatását. Bognár Ignác Örömére szolgál, hogy állami tulajdonból önkormányzati tulajdon lesz, hiszen ez által nő a város törzsvagyona. A javaslatok között szerepel egy magántulajdon megvásárlására utaló kezdeményezés is, melyről sem az előterjesztő nem beszélt, sem a határozati javaslatban erre nem hívták fel a figyelmet. Ez nem az előterjesztés tárgya, hiszen állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételéről szól. Az indokolásban szerepel, hogy az intermodális csomóponthoz még kellenek területek. Nem igaz, hogy aki ezt az intermodális csomópontot tervezte, nem látta be, hogy ahhoz a területhez még újabb területeket kell esetleg magántulajdonból is venni. Mindenki tudja, hogy az Egervin milyen helyzetbe került, s a vásárlást akkor kellett volna meggondolni, s nem akkor, amikor már egy magánember megvette, lerombolta és

42 42 otthagyta a város csúfjának. A város most pedig egy mentőövként megveszi, s felhatalmazzák a polgármester urat ezen ügy lebonyolítására. Véleménye szerint a ciklus utolsó közgyűlésén már ne hatalmazzák fel a polgármester urat, hanem várják meg a következő ciklus felálló közgyűlését, s a napirendi pontból ezt a pontot ne szavazzák meg, hiszen nem is az előterjesztés tárgya. Kéri, hogy a 3-as ponttal jelölt határozati javaslatot vonják vissza, ha kell ezt a javaslatát írásban is benyújtja. Értelmetlennek tartja, hogy egy bizonytalan polgármesteri jövőt feltételezve ilyen nagy terhet rójanak polgármester úrra. Habis László Arra hatalmazza fel a polgármestert a közgyűlés, hogy magántulajdonú ingatlanok tulajdonosaival kezdjen egyeztető tárgyalásokat tulajdonszerzés lehetőségeiről. Ha képviselő úr úgy gondolja, akkor október 12-éig nem kezdi el ezeket a tárgyalásokat, de semmi értelmét nem látja, hogy ilyen jellegű felhatalmazás ne legyen érvényben. Senki nem tud dönteni ebben az ügyben, mint a választások után megalakuló közgyűlés. Amikor a volt Egervin tulajdon eladásra került, olyan áron értékesítették, hogy szóba se jöhetett volna az, hogy ezt megvásárolhassák. A mai ingatlanpiaci körülmények között ez nem egy lehetetlen kategória, s a cél az jó, s egyáltalán nem ért egyet képviselő úr felvetésével. Nem az intermodális csomóponthoz szükséges ez a terület, hanem az ahhoz kapcsolódó városi funkciókhoz, idegenforgalmi autóbusz parkolóhoz, s ehhez kapcsolódó kiszolgáló létesítményekhez illetve, hogy a térség termelői számára legyen egy értékesítési lehetőség. A javaslat tárgyalás kezdeményezéséről szól a tulajdonszerzés lehetőségeiről. Semmilyen okot nem lát arra, hogy ez az elkövetkező hónapokban ne kezdődjön el. Ha megszületik ez a szándék, megtudnák, hogy a jövő évi költségvetésben milyen összeggel kalkuláljanak. Bognár Ignác Képviselő úr jelzi, hogy visszavonja módosító javaslatát. Rázsi Botond A határozati javaslatokat egyben teszi fel szavazásra, természetesen az öt határozati pont külön-külön határozat számot kap a jegyzőkönyvben. 1. Határozati javaslat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése úgy határoz, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő egri 4463 hrsz-ú kivett lakóház udvar megnevezésű, 277 m 2 térmértékű, természetben Eger, Vörösmarty 57. szám alatt található ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi önkormányzati intézmények, részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, vagy városban működő egyesületek elhelyezése érdekében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény pontjában meghatározott

43 43 kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok ellátása céljára az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek megtérítését, valamint vállalja védettség esetén az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásához, az igényléshez illetve a vagyonátadáshoz szükséges, jogszabályokban előírt nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye. 2. Határozati javaslat Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 279/2004. (VI.24.) Közgyűlési határozatban szereplő tervezett intermodális csomópont előkészítése érdekében kezdjen egyeztető tárgyalásokat a MÁV és az Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vezetőivel, a 6761/1, 6761/11, 6761/12, 6761/13, 6761/14, 6761/18, 6761/19, 6757, 6765, 6761/8, 6167/7, valamint a 6761/6, hrsz-ú ingatlanok vasútüzemen kívüli ingatlanrészeinek állami tulajdonba adásáról, majd Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény valamint 14. pontjában meghatározott kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok ellátása céljára az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján azok önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezze közlekedési csomópont, parkoló, valamint termelői piac megvalósítása céljából. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek megtérítését, valamint vállalja védettség esetén az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásához, az igényléshez illetve a vagyonátadáshoz szükséges, jogszabályokban előírt nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye. 3. Határozati javaslat Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 279/2004. (VI.24.) Közgyűlési határozatban szereplő tervezett intermodális csomópont előkészítése érdekében a 6777/1, 6779/2, 6772/2 hrsz-ú magántulajdonú ingatlanok tulajdonosaival kezdjen egyeztető tárgyalásokat tulajdonszerzés lehetőségeiről.

44 44 Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április Határozati javaslat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése úgy határoz, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő egri 0711/26 hrsz-ú kivett árok megnevezésű, 2181 m 2 térmértékű, természetben Egerben a Kőlyuki pincesor közelében található ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi csapadékvíz elvezetés megoldása, valamint közpark kialakítása érdekében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény pontjában meghatározott kötelezően ellátandó önkormányzati feladat ellátása céljára az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek megtérítését, valamint vállalja védettség esetén az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásához, az igényléshez illetve a vagyonátadáshoz szükséges, jogszabályokban előírt nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye. 5. Határozati javaslat Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a tervezett Déli iparterületen lévő MÁV tulajdonában lévő ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásának kezdeményezésére. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. 451/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése úgy határoz, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő egri 4463 hrsz-ú kivett lakóház udvar megnevezésű, 277 m 2 térmértékű, természetben Eger, Vörösmarty 57. szám alatt található ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi önkormányzati intézmények, részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok,

45 45 vagy városban működő egyesületek elhelyezése érdekében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény pontjában meghatározott kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok ellátása céljára az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek megtérítését, valamint vállalja védettség esetén az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásához, az igényléshez illetve a vagyonátadáshoz szükséges, jogszabályokban előírt nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye. Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 279/2004. (VI.24.) Közgyűlési határozatban szereplő tervezett intermodális csomópont előkészítése érdekében kezdjen egyeztető tárgyalásokat a MÁV és az Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vezetőivel, a 6761/1, 6761/11, 6761/12, 6761/13, 6761/14, 6761/18, 6761/19, 6757, 6765, 6761/8, 6167/7, valamint a 6761/6, hrsz-ú ingatlanok vasútüzemen kívüli ingatlanrészeinek állami tulajdonba adásáról, majd Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény valamint 14. pontjában meghatározott kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok ellátása céljára az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján azok önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezze közlekedési csomópont, parkoló, valamint termelői piac megvalósítása céljából. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek megtérítését, valamint vállalja védettség esetén az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásához, az igényléshez illetve a vagyonátadáshoz szükséges, jogszabályokban előírt nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye. Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30.

46 46 453/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 279/2004. (VI.24.) Közgyűlési határozatban szereplő tervezett intermodális csomópont előkészítése érdekében a 6777/1, 6779/2, 6772/2 hrsz-ú magántulajdonú ingatlanok tulajdonosaival kezdjen egyeztető tárgyalásokat tulajdonszerzés lehetőségeiről. Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése úgy határoz, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő egri 0711/26 hrsz-ú kivett árok megnevezésű, 2181 m 2 térmértékű, természetben Egerben a Kőlyuki pincesor közelében található ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi csapadékvíz elvezetés megoldása, valamint közpark kialakítása érdekében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény pontjában meghatározott kötelezően ellátandó önkormányzati feladat ellátása céljára az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek megtérítését, valamint vállalja védettség esetén az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásához, az igényléshez illetve a vagyonátadáshoz szükséges, jogszabályokban előírt nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat megtegye. 455/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a tervezett Déli iparterületen lévő MÁV tulajdonában lévő ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásának kezdeményezésére. Felelős: Habis László polgármester Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Határidő: április 30.

47 47 8./ Előterjesztés az Egri TISZK Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti terv I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Sós István alpolgármester Takács Zoltán ügyvezető /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Sós István A térségi szakképzés szempontjából az Egri TISZK-nek rendkívüli jelentősége van. Óriási eszközállománnyal rendelkezik és magas színvonalú oktatás folyik a Kft-ben. Azzal, hogy a város a fenntartási kötelezettség lejárta után is hiszen pályázati forrásokat használt fel a TISZK a létesítésnél úgy döntött a tulajdonosi körrel együtt, hogy továbbra is fenntartja a Kft-t, és ehhez 15 mft közhasznú támogatást is adott, helyesen döntött. A féléves gazdálkodásnál 637 eft veszteség képződött, azonban a cég vállalja, hogy év végére ezt a negatív egyenleget kiegyenlíti és az üzleti tervben rögzített célokat eléri, s nem lesz veszteséges a gazdálkodása. Bognár Ignác Félévkor a cég mindig veszteséges, év végén, amikor a prémium feladatok teljesülnek, sosem veszteséges. Véleménye szerint nyomást kellene gyakorolni a mindenkori igazgatóra, hogy a félévkor se legyen félmilliós veszteség. Habis László Természetesen van egy szezonalitás a cégek tevékenységében, télen táv fűtenek, nyáron strandot üzemeltetnek. Takács Zoltán Az évben prémium feladat kiírás nem készült, így ez nem befolyásolja az eredményüket. Valóban van egy szezonalitás. Júliusban fejeződött be három olyan tanfolyam szakmai vizsgákkal, folyamatosan hónapról-hónapra fizették az oktatási költségeket vállalkozói és megbízási díjakat. Júliusban a tanfolyam befejezése után kapták meg a Munkaügyi Központtól a tanfolyam bevételét. Gyakorlatilag június 30-ig az első fél évéig sok egyéb költség merült fel a tanfolyammal kapcsolatban, de a bevétel 40 %-a a Munkaügyi Központ részéről csak júliusban érkezett meg, mely a III. negyedévet érinti. Ezen okok miatt nem lehet tartani, hogy a bevétel pozitív legyen. 11:51:32 Habis László Az 1-es és 2-es határozati javaslatot egyben teszi fel szavazásra.

48 48 Határozati javaslat: 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza az Egri TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről szóló tájékoztatóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft negatív adózás előtti eredménnyel. Határozati javaslat: Felelős: Habis László polgármester Takács Zoltán ügyvezető Határidő: október Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza az Egri TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a társasági szerződés módosítását az alábbiak szerint: I. A társasági szerződés 6. A Társaság tagjai pontjának az alábbi 6.2. alpontja törlésre kerül: 6.2. Tulajdonos: Magyar Állam Tulajdonosi joggyakorló: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt Budapest, Pozsonyi út 56. Adószám: Cégjegyzékszám: A 6. pontnak a további 6.3. és 6.4. alpontjai átszámozásra kerülnek. II. A társasági szerződés 6.4. alpontjában felsorolt szakképző intézmények közül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyik intézmény, az Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium (OM azonosító: , Székhely: 3300 Eger, Iskola u. 3.) neve intézményátszervezés miatt megváltozott, az intézmény új neve: Arany János Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium OM azonosító: Székhely: 3300 Eger, Iskola u. 3. III. A társasági szerződés 9.2. pontjában Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata törzsbetétje az alábbiak szerint módosul:

49 49 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Ft A társasági szerződés 9.2. pontjából az alábbi rendelkezés törlésre kerül: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt Ft IV. A társasági szerződés 12. A taggyűlés működése 12.1 alpontjában Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata szavazati joga az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 30 A társasági szerződés 12.1 alpontjából az alábbi rendelkezés törlésre kerül: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 1 V. A társasági szerződés alpontjában meghatározott alábbi rendelkezés törlésre kerül, a 12. pont további bekezdései értelemszerűen átszámozásra kerülnek: Akönyvvizsgáló a számviteli törvény szerinti beszámolót tárgyaló taggyűlésen köteles részt venni. VI. A társasági szerződés alpontjának első bekezdése az alábbiak szerint módosul: A társaságnál 3 tagból álló felügyelő bizottság működik. A felügyelő bizottság tagjainak jelölése az alábbiak szerint történik: 2 tagot Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 1 tagot az Egri Számítástechnikai és Rehabilitációs Szakképzésért Alapítvány jelölhet. A társasági szerződés pontjából az alábbi rendelkezés törlésre kerül: Lóczi Béla (an: Kis Magdolna), cím: 3240 Parád, Émály út 21. szám alatti lakos, akinek megbízatása a október 28. napjától április 1. napjáig tartó időtartamra szól. helyébe az alábbi rendelkezés lép: Rőth Katalin (an: Szegő Katalin), cím: 3300 Eger, Kiskanda u. 3. 2/3. szám alatti lakos, akinek megbízatása a taggyűlés napjától április 1. napjáig tartó időtartamra szól.

50 50 VII. A társasági szerződés 19. és 20. pontja a könyvvizsgálóra, valamint a könyvvizsgáló összeférhetetlenségére vonatkozó szabályokat tartalmazta, a könyvvizsgáló megbízatásának megszüntetésére tekintettel törlésre kerül, melyre tekintettel a társasági szerződés további pontjai értelemszerűen átszámozásra kerülnek. A társasági szerződésnek jelen módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal maradnak hatályban. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a módosított társasági szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Takács Zoltán ügyvezető Határidő: december 31. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. 456/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza az Egri TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Társaság évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről szóló tájékoztatóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft negatív adózás előtti eredménnyel. Felelős: Habis László polgármester Takács Zoltán ügyvezető Határidő: október /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza az Egri TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a társasági szerződés módosítását az alábbiak szerint: I. A társasági szerződés 6. A Társaság tagjai pontjának az alábbi 6.2. alpontja törlésre kerül: 6.2. Tulajdonos: Magyar Állam Tulajdonosi joggyakorló: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt Budapest, Pozsonyi út 56. Adószám: Cégjegyzékszám:

51 51 A 6. pontnak a további 6.3. és 6.4. alpontjai átszámozásra kerülnek. II. A társasági szerződés 6.4. alpontjában felsorolt szakképző intézmények közül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyik intézmény, az Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium (OM azonosító: , Székhely: 3300 Eger, Iskola u. 3.) neve intézményátszervezés miatt megváltozott, az intézmény új neve: Arany János Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium OM azonosító: Székhely: 3300 Eger, Iskola u. 3. III. A társasági szerződés 9.2. pontjában Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata törzsbetétje az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Ft A társasági szerződés 9.2. pontjából az alábbi rendelkezés törlésre kerül: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt Ft IV. A társasági szerződés 12. A taggyűlés működése 12.1 alpontjában Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata szavazati joga az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 30 A társasági szerződés 12.1 alpontjából az alábbi rendelkezés törlésre kerül: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 1 V. A társasági szerződés alpontjában meghatározott alábbi rendelkezés törlésre kerül, a 12. pont további bekezdései értelemszerűen átszámozásra kerülnek: Akönyvvizsgáló a számviteli törvény szerinti beszámolót tárgyaló taggyűlésen köteles részt venni. VI. A társasági szerződés alpontjának első bekezdése az alábbiak szerint módosul: A társaságnál 3 tagból álló felügyelő bizottság működik. A felügyelő bizottság tagjainak jelölése az alábbiak szerint történik: 2 tagot Eger

52 52 Megyei Jogú Város Önkormányzata, 1 tagot az Egri Számítástechnikai és Rehabilitációs Szakképzésért Alapítvány jelölhet. A társasági szerződés pontjából az alábbi rendelkezés törlésre kerül: Lóczi Béla (an: Kis Magdolna), cím: 3240 Parád, Émály út 21. szám alatti lakos, akinek megbízatása a október 28. napjától április 1. napjáig tartó időtartamra szól. helyébe az alábbi rendelkezés lép: Rőth Katalin (an: Szegő Katalin), cím: 3300 Eger, Kiskanda u. 3. 2/3. szám alatti lakos, akinek megbízatása a taggyűlés napjától április 1. napjáig tartó időtartamra szól. VII. A társasági szerződés 19. és 20. pontja a könyvvizsgálóra, valamint a könyvvizsgáló összeférhetetlenségére vonatkozó szabályokat tartalmazta, a könyvvizsgáló megbízatásának megszüntetésére tekintettel törlésre kerül, melyre tekintettel a társasági szerződés további pontjai értelemszerűen átszámozásra kerülnek. A társasági szerződésnek jelen módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal maradnak hatályban. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert a módosított társasági szerződés aláírására. Felelős: Habis László polgármester Takács Zoltán ügyvezető Határidő: december / Előterjesztés az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Sós István alpolgármester Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.

53 53 Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről szóló beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Habis László polgármester Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető igazgató Határidő: október 31. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. 458/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről szóló beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Habis László polgármester Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető igazgató Határidő: október / Előterjesztés az Agria Film Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Sós István alpolgármester Kiss Lajos ügyvezető Zay Ferencné könyvvizsgáló /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Csarnó Ákos A Kft-nek 1 mft körül van a mérleg szerinti eredménye. Van a városban egy Kertmozi is,az Agria Film Kft. el tudta volna-e látni ennek a Kertmozinak a működtetését? Az abból származó bevételekről van-e valami tudomásuk, hogy mennyivel rontotta esetleg a mozi működését?

54 54 Sós István Az 1 mft körüli pozitív eredmény nagyon örvendetes dolog, s az eredményben nem csak az Uránia Mozinak van jelentősége, hanem az Agria Mozi is növelte a bevételét, hiszen növekedett a látogatottsága. Úgy gondolja, hogy a cég az év végi üzleti tervben előirányzott eredményt el fogja tudni majd érni. A Kertmozival kapcsolatosan egy egyesület kereste meg a hivatalt, hogy szeretné ezt a Kertmozit üzemeltetni. Arról nincs tudomásuk, hogy milyen eredményekkel működtették a kertmozit. Összességében ez nem befolyásolta döntően a mozi látogatottságát, mely az eredményből is kitűnik. Habis László Több kérdés nem lévén, szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft I. féléves beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. 459/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Kiss Lajos ügyvezető Határidő: szeptember 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Agria Film Kft I. féléves beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Kiss Lajos ügyvezető Határidő: szeptember 30.

55 55 11./ Előterjesztés a Városgondozás Eger Kft évi üzleti terv I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Sós István alpolgármester Jakab Zoltán igazgató Huszár Katalin gazdasági igazgató-helyettes Városgondozás Eger Kft /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Sós István A 2014-es év rendkívüli jelentőségű a Kft. életében, hiszen a törvényi változások következtében is olyan feladatok adódtak a cég életében, melyek a további gazdálkodás szempontjából rendkívüli jelentőséggel bírnak. Törvény írja elő, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást nonprofit cégnek kell végeznie, s ennek szellemében meg alakult a Nonprofit Kft. A munkamegosztás kialakítása a Városgondozás Kft. és a Nonprofit Kft. között a jövő feladata. Úgy gondolja, hogy az első félévet követően a Nonprofit Kft. működésének elkezdésével egy olyan helyzet teremtődött, melynek kapcsán bizonyos bevételek a Nonprofit Kft-t illetik meg. A Városgondozás Kft-nek a Nonprofit Kft. felé vannak kötelezettségei, a két cég együttműködésének színvonalas megvalósítása. A Városgondozás Kft eft negatív eredményt ért el a tervezett 47 mft veszteséggel szemben. Véleménye szerint a cég tőkeszerkezete lehetővé teszi, hogy ezt a veszteséget el tudja viselni, és tulajdonosi beavatkozásra nem lesz szükség. Császár Zoltán Köszönetét fejezi ki Jakab Igazgató úrnak azért, hogy a rengeteg feladat mellett mindig korrekt segítséget nyújtott a képviselők kérésére a lakosság részéről felmerülő problémák megoldásában. Bognár Ignác Véleménye szerint a cégnél keletkező veszteséget a Kormány okozta. A Kormány a rezsi csökkentéssel meghatározta azt a díj mértéket, amivel emelhettek. Bevezették az elektronikus útdíjat, mely havonta 900 eft. A számlázási móddal kapcsolatosan is a utólag negyedévente kell fizetni, s új számlázási programot vezettek be, s szerepeltetni kell, hogy mennyit nyertek azzal, hogy kevesebbet fizettek. Habis László Hozzáteszi, hogy voltak előző kormányok, amelyek nem szerencsés módon alakították a hulladékgazdálkodás szabályozását és tulajdonosi szerkezetét. Kétségtelen tény, hogy ennek a piacnak a szabályozása teljesen új, és tudomása szerint további változások várhatók. Meg van győződve arról, hogy ez a cég az elkövetkező időszakban

56 56 veszteségmentesen fog tudni gazdálkodni, kialakulnak ennek a feltételei. Az ágazatban vannak olyan szervezetek, amelyek fizetési nehézségei plusz terhet rónak erre a cégre. Menetközben a plusz városüzemeltetési feladatokra, - amellyel a céget megbízták - igyekeztek a fedezetet pénzmaradványok terhére megadni. Örül annak, hogy a társaság külön versenyhelyzetben elnyert további munkákat pld. játszótérépítéseket. A társaság gazdasági helyzetén ezek is jó irányban változtatnak. Sós István Igazából a rezsicsökkentés következtében elkülönítetten kezelendő hulladékgazdálkodás, mint közszolgáltatásnak a végzése nem igazából okozta ezt a nagymértékű veszteséget. Azaz ideiglenes helyzet, amelybe a Városgondozás Kft. működik, külön nehézség a cég számára, hiszen mindig 1 évvel hosszabbítsák meg a cég működését közszolgáltatóként. A társulással való együttműködés is évente kerül meghosszabbításra, s ez is nagy nehézséget jelent a cég számára, s többletköltségeket is eredményez. Összességében a veszteség problémáját a jövőben úgy kell megoldani, hogy a városüzemeltetés mely jelentős veszteséggel zajlik költségeit fajlagosan is a helyére kell tenni, s ez majd a következő ciklus fontos feladata lesz. Reméli, hogy a jövőbeni közgyűlés a városüzemeltetési normatívákat a helyére fogja tenni,. Habis László Több hozzászóló nem lévén elrendeli a szavazást. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről szóló beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft negatív mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Habis László polgármester Jakab Zoltán ügyvezető igazgató Határidő: október 31. Szavazás: 16 igen szavazat,1tartózkodás mellett elfogadták. 460/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felhatalmazza a Társaság taggyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy fogadja el a Városgondozás Eger Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről szóló beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft negatív mérleg szerinti eredménnyel.

57 57 Felelős: Habis László polgármester Jakab Zoltán ügyvezető igazgató Határidő: október / Előterjesztés az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti terv I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Sós István alpolgármester Fazekas László Albert ügyvezető Bacsa Jánosné gazdasági vezető /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Sós István Az Agria-Humán Kft. működése rendkívüli jelentőségű Eger életében, hiszen 511 csökkent munkaképességű embert foglalkoztatnak, akiknek a szabad munkaerőpiacon való foglalkoztatása nagy nehézséget okozna. Ebből a szempontból is fontosnak tartja, hogy a cég eredményesen működjön, s az önkormányzati támogatásokkal meg van a remény a további sikeres működéshez is. Az első félévben 76eft veszteség képződött, ennek az okai a cég tevékenységén kívüli problémákra vezethető vissza, így a komplex felülvizsgálatok nagyon nehezen zajlanak, s jelentős elmaradásban vannak, ezért nehézséget okoz a tervezett 511 fős létszámnak a foglalkoztatása. Ebből adódóan a bevételek is elmaradnak. Bízik benne, hogy a második félévben sikerül a létszámot olyan szintre tölteni, hogy a gazdálkodásban ne okozzon megoldhatatlan problémát. Császár Zoltán Biztos alpolgármester úr abban, hogy csak a létszám okozza a hiányt? Fazekas László Nem csak a létszám okozza a hiányt, ez a kisebbik része a dolognak. Kevesebb embert tudtak felvenni az első félévben, mint amennyit terveztek, pontosan a komplex felülvizsgálatok miatt. Örömmel mondhatja, hogy ez a második félévben már nem így lesz. Ez által 9 mft-tal kevesebb állami támogatás tudtak lehívni, 5 millió forint mínuszt terveztek, összesen 7,5 mft lett a mínuszuk. Ez azt jelzi, hogy mégis csak jól gazdálkodik a cég, s egyéb olyan kiadásaik is voltak, amelyet nem terveztek, továbbá megváltozott a támogatási rendszer. Lényegesen több lett a betegszabadságok költsége. Összesen 18

58 58 mft az, ami hiányzik az első félévben és összesen 200,5 eft az a veszteség, ami ide csapódott az első félév eredményéhez. Bognár Ignác A Kormány okozza a veszteség egy részét, hiszen felülvizsgálati procedúrákat írt elő, ami a rászoruló emberek elhelyezkedését akadályozza. A szövegben szerepel, hogy a vidéki dolgozók utazási költségtétele növeli a személyi jellegű ráfordításokat. Az Önkormányzat egy évben 50 mft-ot ad a cégnek, s még sem egriekkel dolgoztatnak. Kényszerhelyzetbe hozták az igazgató urat, hiszen olyan prémium feladatot adtak neki, hogy kénytelen több helyről ide hozni embereket dolgozni, ugyanis Egerben a kormány miatt nem tudnak annyi rászoruló embert foglalkoztatni. Habis László A Kormány évente több, mint félmilliárd forint támogatást nyújt a cégnek. Ez az összeg biztosítja ennek az ötszáz embernek a megélhetését, hogy ne segélyből éljenek és ne érezzék magukat feleslegesnek. Tóth István A bizottsági ülésen is feltette a kérdést, hogy Egerben sok a munkanélküli, s miért nem foglalkoztatnak olyan embert, aki nem rendelkezik ezzel a komplex felülvizsgálattal. Tudja, hogy igazgató úr válasza erre az, hogy erre nem kapnak támogatást. Ez a cég csak a támogatással marad fenn, de nem gondoskodnak arról, aki a komplex felülvizsgálat miatt nem tud elhelyezkedni. Sok olyan munkanélküli van, aki szeretne Egerben elhelyezkedni dolgozni, de nincs ilyen komplex felülvizsgálati papírjuk. Át kellene gondolni, hogyan lehetne ezt a dolgot áthidalni és hogyan lehetne nem támogatott dolgozót is foglalkoztatni ennél a cégnél. Habis László Tájékoztatja képviselő urat, hogy Eger Önkormányzata kb. 340 főnek a közcélú foglalkoztatásával foglalkozik. A munkájuk nagyon hasznos mind az intézményhálózatban, mind a hivatalban. Az elmúlt négy év alatt folyamatosan csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, s javult a foglalkoztatás helyzete. Egerben lényegesen kedvezőbbek a munkanélküliségi adatok, mint a térségben, sőt kedvezőbb az országos átlagnál is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kelljen mindent megtenni annak érdekében, hogy a foglalkoztatást javítsák. Úgy gondolja, hogy ezt a problémát nem az Agria-Humán Kft. kapcsán kellene megbeszélni, hiszen ez egy olyan szervezet, mely speciális szabályok szerint dolgozik és kap állami támogatást. Örömteli dolog,hogy a cég egy nagyon komoly beruházást hajtott végre, s reményeik szerint napokon belül ünnepélyes keretek között fogják átadni. Egy 60 mft-os munkahelyteremtő támogatást nyert el a cég.

59 59 Császár Zoltán Köszöni azoknak a beteg embereknek az áldozatos munkáját, akik sajnos ezzel a munkával is emberségüket, a munkájuk értékét és önbecsülésüket meg tudták tartani. Sós István A cég egy átalakult támogatási rendszerben dolgozik, s ez olyan eredményt hozott az elmúlt években, melynek következtében a cég folyamatos önkormányzati támogatása nagymértékben csökkent. A cég gazdálkodási színvonala az elmúlt időszakban jelentősen javult. Bízik benne, hogy ebben az évben sikerül a szükséges létszámot feltölteni, s a cég központi támogatás el fogja érni azt a szintet, amivel az üzleti terv számolt. Habis László Kéri, hogy szavazzanak a határozati javaslatról. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti tervének I. féléves gazdálkodásáról készült beszámolóját E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, E Ft negatív mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Fazekas László Albert ügyvezető Határidő: szeptember 30. Szavazás: 15 igen szavazat, 1 nem szavazat, 2 tartózkodás mellett elfogadták. 461/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti tervének I. féléves gazdálkodásáról készült beszámolóját E Ft Eszköz és Forrás főösszeggel, E Ft negatív mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Fazekas László Albert ügyvezető Határidő: szeptember 30.

60 60 13./ Előterjesztés az EVAT Zrt. és a Cégcsoport évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Sós István alpolgármester Várkonyi György Olivér vezérigazgató Csirke Józsefné Gazdasági divízió-vezető EVAT Zrt. Lugosi Dénes ügyvezető Eger Termál Kft Zayné Antal Anett ügyvezető Média Eger Kft. /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Sós István Az EVAT Zrt. az első félévben eft-os pozitív eredménnyel zárt. Ez egy bíztató jel arra, hogy az éves üzleti tervet teljesíti majd a cég. A cég kinnlevőségei jelentős mértékben csökkentek, s ez köszönhető a rezsicsökkentésnek is. Az Eger Termál Kft. 62 mft fölötti veszteséget ért el. Általában a cég az első féléves gazdálkodása veszteséges, hiszen erősen szezonális a Termálfürdő üzemeltetése, s ennek következtében a nyári időszak nagy jelentőséggel bír a cég bevétele és eredményessége szempontjából. Az igazgató úrtól azt az ígéretet kapta, hogy év végére a tervezett eredményt a cég el fogja érni. A Média Eger Kft. 662 eft-os pozitív eredménnyel zárta az első félévet. Ha nem is éri el a cég azt az eredményt, amit korábban, de a gazdálkodása egyensúlyban fog maradni a hátralévő időszakban is. Az Arnaut Pasa Fürdője Kft eft veszteséget termelt. A hátralévő időszakban szükség lesz arra, hogy a cég által javasolt támogatás mértékét elérje az önkormányzati támogatás. Ahhoz, hogy az üzleti tervet teljesíteni tudja, a Kft-nek 5 mft-os önkormányzati támogatásra volna szüksége. Habis László Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatokat. Határozati javaslat: 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt I. félévi beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Habis László polgármester Várkonyi György Olivér EVAT Zrt.

61 61 Csirke Józsefné EVAT Zrt. Cégjegyzési joggal felruházott munkavállalók Határidő: szeptember Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt.- hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak I. féléves gazdálkodásáról szóló évközi beszámolóját. Felelős: Habis László polgármester Várkonyi György Olivér EVAT Zrt. Csirke Józsefné EVAT Zrt. Cégjegyzési joggal felruházott munkavállalók Határidő: szeptember Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tudomásul veszi az EVAT Zrt.-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak I. félévi gazdasági eredményeinek alakulását bemutató dokumentumot, melyet a Felügyelő Bizottság EMJV Közgyűlése elé előterjesztésre és elfogadásra javasolt. Felelős: Habis László polgármester Várkonyi György Olivér EVAT Zrt. Csirke Józsefné EVAT Zrt. Cégjegyzési joggal felruházott munkavállalók Határidő: szeptember 30. Szavazás: 16 igen szavazat és2tartózkodás mellett elfogadták. 462/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt I. félévi beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Habis László polgármester Várkonyi György Olivér EVAT Zrt. Csirke Józsefné EVAT Zrt. Cégjegyzési joggal felruházott munkavállalók Határidő: szeptember 30.

62 62 463/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az EVAT Zrt.-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak I. féléves gazdálkodásáról szóló évközi beszámolóját. Felelős: Habis László polgármester Várkonyi György Olivér EVAT Zrt. Csirke Józsefné EVAT Zrt. Cégjegyzési joggal felruházott munkavállalók Határidő: szeptember /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tudomásul veszi az EVAT Zrt.-hez kapcsolódó Cégcsoport tagjainak I. félévi gazdasági eredményeinek alakulását bemutató dokumentumot, melyet a Felügyelő Bizottság EMJV Közgyűlése elé előterjesztésre és elfogadásra javasolt. Felelős: Habis László polgármester Várkonyi György Olivér EVAT Zrt. Csirke Józsefné EVAT Zrt. Cégjegyzési joggal felruházott munkavállalók Határidő: szeptember 30. Polgármester úr átadja a szót Alpolgármester úrnak. 14./ Előterjesztés az Egri Városfejlesztési Kft évi üzleti tervének I. féléves teljesítéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Habis László polgármester Dr. Kurucz András ügyvezető Kontra Anna mb. könyvvelő Zay Ferencné könyvvizsgáló /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Tóth István A bizottsági ülésen megfogalmazódott benne egy kérdés, hogy a Dobó tér rekonstrukciójával kapcsolatosan a parképítési feladatokat ki végzi el, s mikorra lesz készen. Az ügyvezető igazgató úr elmondta, hogy a parképítés el van maradva. Továbbá

63 63 rákérdezett arra is, hogy ezt a munkát a Városgondozás Kft. végzi-e. Próbálta kideríteni azt is, hogy egyáltalán van-e ráhatásuk arra, hogy a munkalehetőség itt maradjon helyben. Az igazgató úr válasza az volt, hogy őt még nem keresték meg a parképítéssel kapcsolatban. A szünetben örömmel értesült arról, hogy a Városgondozás Kft-t felkérték a munka elvégzésére. Ezeket a kérdéseket azért feszegette, mert elhangzott a belvárosi rehabilitáció kapcsán, hogy munkahely is létesül majd. A tapasztalat viszont az, hogy nem nagyon realizálódtak ezek a munkahelyteremtő lépések. A Dobó téri rehabilitáció kapcsán is tapasztalták, hogy szlovák munkavállalók dolgoztak. Nem tartja szerencsésnek, hogy Egerből a munkahelyek kikerüljenek és nem egri vállalkozók, alvállalkozók végzik ezeket a munkákat. Habis László Véleménye szerint a kérdés feltevése is tévedésen alapul. A belvárosi rehabilitációnak 25 projekt eleme van, s vannak olyan kiszolgáló folyamatok, mint például a projekt menedzsment, a műszaki ellenőrzés, a könyvvizsgálat, a nyilvánosság biztosítása és egyebek, ezen munkákat egriek végzik, s adott esetben egri önkormányzati cégek. Vannak olyan projektek, amelyek a civil társadalom részvételét szolgálják, s ezek egy részét egri civil szervezetek nyerték el. A kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzések tekintetében igyekeztek minél több felé szeletelni ezt a munkát és minél több esetben meghívásos pályázatot hirdettek. Valamennyi meghívásos pályázatot egri és Eger környéki cég nyerte el. Példaként említi a Minorita templom felújítását, a Senátor-ház felújítását, Bartakovics Közösségi Központ felújítását, a Kálvin-ház felújítást, közterületek, hidak felújítását stb. Nyílt eljárásban nincsenek ráhatással, hogy egri cég nyerje el a pályázatot. Az a kérése, javaslata, hogy Jobbik országgyűlési képviselő csoportja tegyen egy olyan javaslatot, mely a közbeszerzési törvény olyan irányú változtatását eredményezi, mely megfelel az európai normáknak és ezt a kérdést kezeli. Két nyílt eljárás volt, az egyik a városházára irányult, s ezt egy egri cég által vezetett konzorcium nyerte, és az alvállalkozók, egriek voltak. Tóth István A polgármester úr az ellenzék hozzászólását kötözködésnek veszi. Véleménye szerint az elmúlt nyolc évben polgármester úr megtanulhatta volna, továbbá Rázsi alpolgármester úr mondása volt, hogy az ellenzéknek az a feladata, hogy ellenvéleményt mondjon. El kellene fogadni azt, hogy ha bizonyos kérdésekben egészen más a véleményük. Habis László Van egy közbeszerzési törvény, egy nyílt eljárásban azt nem tudja a kiíró meghatározni, hogy kik az alvállalkozók. Természetesen folyamatosan azon voltak, hogy minél több munkát egriek végezzenek el. Képviselő úr egy szót sem szólt arról, hogy a Minorita templom homlokzatát egy egri vállalkozás milyen csodálatos minőségben és lelkiismeretességgel hozta rendbe. Nagyon örül annak, hogy egri és Eger térségében lakó embereknek tudtak munkát adni. A közterületi munkákban is számos egri alvállalkozó

64 64 volt. Ennek egyébként semmi köze a Városfejlesztési Kft. első féléves üzleti tervéhez. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a Belvárosi Rehabilitációban egri mély-, és magasépítő cégek dolgozzanak. A tegnapi nap került átadásra a Felsővárosban egy iskolafogászat. Egri tervező csinálta, egri szállító volt az eszközbeszerzésben, s egri intézmény az EKVI végezte el a munkát. Ez egy 10,5 mft-os munka, mely gyönyörű és büszkék lehetnek arra, hogy a városnak egy ilyen iskola fogászata van. Rázsi Botond Kéri, hogy szavazzanak a határozati javaslatról. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városfejlesztési Kft I. féléves beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Dr. Kurucz András ügyvezető Határidő: szeptember 30. Szavazás: 13 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadták. 465/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városfejlesztési Kft I. féléves beszámolóját E Ft mérlegfőösszeggel és E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető Dr. Kurucz András ügyvezető Határidő: szeptember 30.

65 65 15./ Előterjesztés az Önkormányzat és intézményei előirányzatainak módosítására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László A határozati javaslatok közül három arról szól, hogy a szeptember 1-jén esedékes óvodain dolgozói béremelések fedezetét biztosítsák, s az állami támogatások elszámolásának tartalékát jelölték meg fedezetként. Vannak belső átcsoportosítások a Sportiskolánál, az EKVI-nél, illetve lehetővé teszik, hogy a Bródy Sándor Könyvtárban a létszámkeret belső átcsoportosítása megvalósuljon. Bevételi többletük eft, ezt továbbképzés és raktárhelyiség átalakítási kiadásokra engedélyezzék felhasználni és 1,1 mft-ot tartalékból bontanának ki. Ez alapvetően könyvelési és tárgyi eszköz nyilvántartási szoftverek beszerzésére irányul. Megemlíti, hogy másképpen kell a szociális hozzájárulási adó előirányzatokat elszámolni, ez gyakorlatilag az állami támogatás terhére történik. A 15-ös ponttal jelzett határozati javaslat 2 mft átcsoportosítására tesz javaslatot, mely összeg a Bitskey uszodában testnevelési órák biztosítását finanszírozza. Ez fontos oktatáspolitikai cél, ezért javasolja az elfogadását. Gál Judit Bízik abban, hogy Bognár Ignác képviselő úr nem teszi szóvá, hogy a kormány milyen rosszul döntött, hogy az óvodapedagógusok bérét emeli. Véleménye szerint ez az óvodapedagógusok részére egy nagyon pozitív előrelépés a korábbi béremeléshez kapcsolódva. Bízik abban is, hogy az előterjesztés és az 5,5 mft-os önkormányzati hozzájárulás a béremeléshez nem fog gondot okozni az ellenzéknek. Ez mindenképpen csak dicsérendő és köszöni a Kormánynak és Polgármester úrnak is, hogy az óvodapedagógusok további béremelésben részesülhetnek. Rázsi Botond Köszöni azt a kiegészítés, mellyel az úszásoktatás, az egri iskolák számára biztosítandó vízfelületnek keretét megemelték. A mai napon lesz még egy tájékoztató, mely az egri óvodások úszásoktatásáról szól. A városnak egy nagyon jó koncepciója van arra, hogy hogyan vezessék be az egri iskolásokat az úszás területére. Korábban már elhangzott egy úszó- és vízilabda központ terve, valamint folyamatban van egy Bárányuszoda bővítés is. Ahhoz, hogy ezekre az órákra a gyerekek eljussanak, a belépést is biztosítani kell. Minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy ezeket a támogatási kereteket bővítsék. Névlegesen az Egri Úszóklub támogatásáról van szó, de a klub biztosítja saját pályáin azokat a vízfelületeket, amelyeket az óvodások, iskolások használnak.

66 66 Császár Zoltán Természetesen támogatja az előterjesztést, hiszen minden olyan dolog, amely a jövő generációját az ifjúság egészségi állapotát növelni fogja, örömére szolgál. Az úszás az egyik legegészségesebb sport, ezért támogatja az előterjesztést. Polgármester úr említette az óvodai fogászatot, ez nagyon jó, viszont meg kellene oldani a felnőtt fogászatot is, ugyanis egész éjszaka nincs ügyelet sehol. Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén, szavazásra kerül sor. Kérdezi, hogy a 15 határozati javaslatról szavazhatnak-e egyben. Amennyiben, igen, kéri, hogy szavazzanak a 15 határozati javaslatról egyben. Természetesen a határozati javaslatok külön határozatszámot kapnak a jegyzőkönyvben. Határozati javaslatok: 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Benedek Elek Óvoda részére az óvodapedagógusok szeptember 1.-jével esedékes béremelkedéséből eredő E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 455 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/14 címszáma Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási iroda vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Ney Ferenc Óvoda részére az óvodapedagógusok szeptember 1.-jével esedékes béremelkedéséből eredő E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 345 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/14 címszáma Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője

67 67 Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási iroda vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Szivárvány Óvoda részére az óvodapedagógusok szeptember 1.-jével esedékes béremelkedéséből eredő E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 450 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/14 címszáma Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási iroda vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Szivárvány Óvoda részére 1 fő dajka jubileumi jutalmának és 1 fő óvodapedagógus átsorolásából eredő 516 E Ft többletkiadása pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra 406 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 110 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/18 önkormányzati feladatellátás tartaléka címszám Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli az alábbi intézmények ételhulladék és használt olaj elszállításához a kötelező dologi kiadásokra pótelőirányzat biztosítását összesen 724 E Ft összegben az V. fejezet 18. címszám Önkormányzati feladatellátás tartaléka terhére: Benedek Elek Óvoda 100 E Ft Ney Ferenc Óvoda 284 E Ft Szivárvány Óvoda 271 E Ft Idősek Berva-völgyiOtthona 69 E Ft

68 68 Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli, hogy az Egri Kulturális és Művészeti Központ kötelező feladatainál a kisértékű tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésben történjen meg a dologi kiadások csökkentése 350 E Ft-tal a beruházási kiadások előirányzatának növelése mellett. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli, hogy az Egri Városi Sportiskola kötelező feladatainál a kisértékű tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésben történjen meg a dologi kiadások csökkentése E Ft-tal a beruházási kiadások előirányzatának növelése mellett. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli, hogy az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye kötelező feladatainál a kisértékű tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésben történjen meg a dologi kiadások csökkentése E Ft-tal a beruházási kiadások előirányzatának növelése mellett. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Bródy Sándor Könyvtár kötelező létszámkeretén belül a szakmai közalkalmazotti létszámkeret október 1-től 1 fővel növekedjen az egyéb közalkalmazotti létszámkeret terhére. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november 30.

69 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Bródy Sándor Könyvtár kötelező feladatainál továbbképzéssel és raktárhelyiség átalakítással összefüggésben a dologi kiadások előirányzata E Ft-tal növekedjenek a működési bevételi előirányzat növelésével együtt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli a Bródy Sándor Könyvtár kötelező feladatainál szoftver használattal összefüggésben a dologi kiadásokra pótelőirányzat biztosítását összesen E Ft összegben az V. fejezet 18. címszám Önkormányzati feladatellátás tartaléka terhére. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Benedek Elek Óvoda részére 3 fő jubileumi jutalmának különbözete miatt 138 E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra 109 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 29 E Ft. Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/18 önkormányzati feladatellátás tartaléka címszám Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli az alábbi intézményeknél a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatának csökkentését összesen E Ft összeggel az egyéb működési célú kiadások előirányzatának növelésével egyidejűleg: Egri Kulturális és Művészeti Központ E Ft Egri Városi Sportiskola 672 E Ft Családsegítő Intézet E Ft Idősek Berva-völgyi Otthona E Ft Ney Ferenc Óvoda E Ft Benedek Elek Óvoda E Ft Szivárvány Óvoda E Ft Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság E Ft Gárdonyi Géza Színház E Ft

70 70 Harlekin Bábszínház Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Bródy Sándor Könyvtár Dobó István Vármúzeum Eger MJV Polgármesteri Hivatal 996 E Ft E Ft E Ft E Ft E Ft Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli az önként vállalt feladatokon belül a II/42/1/3 Választókörzeti feladatok kiadásai/működési költségvetés/dologi kiadások 490 E Ft összeggel történő csökkentését a II/42/1/3 Választókörzeti feladatok kiadásai/működési költségvetés/személyi juttatások egyidejű 490 E Ft összeggel történő növelésével. 15. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése eft támogatást nyújt az Egri Úszó Klub Sportegyesület részére a Bitskey Aladár Uszodában testnevelési órák biztosítására. A támogatás fedezetéül elrendeli a eft átcsoportosítását a évi Költségvetés II/13/8/1/5 címszámról a II/15/2/1/5/Ö címszámára. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet dr. Palotai Zsuzsanna irodavezetők Határidő: november 30. Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadták. 466/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Benedek Elek Óvoda részére az óvodapedagógusok szeptember 1.-jével esedékes béremelkedéséből eredő E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 455 E Ft.

71 71 Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/14 címszáma Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási iroda vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Ney Ferenc Óvoda részére az óvodapedagógusok szeptember 1.-jével esedékes béremelkedéséből eredő E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 345 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/14 címszáma Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási iroda vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Szivárvány Óvoda részére az óvodapedagógusok szeptember 1.-jével esedékes béremelkedéséből eredő E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 450 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/14 címszáma Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Dr. Palotai Zsuzsanna Humán Szolgáltatási iroda vezetője Határidő: november 30.

72 72 469/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Szivárvány Óvoda részére 1 fő dajka jubileumi jutalmának és 1 fő óvodapedagógus átsorolásából eredő 516 E Ft többletkiadása pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra 406 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 110 E Ft Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/18 önkormányzati feladatellátás tartaléka címszám Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli az alábbi intézmények ételhulladék és használt olaj elszállításához a kötelező dologi kiadásokra pótelőirányzat biztosítását összesen 724 E Ft összegben az V. fejezet 18. címszám Önkormányzati feladatellátás tartaléka terhére: Benedek Elek Óvoda 100 E Ft Ney Ferenc Óvoda 284 E Ft Szivárvány Óvoda 271 E Ft Idősek Berva-völgyiOtthona 69 E Ft Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli, hogy az Egri Kulturális és Művészeti Központ kötelező feladatainál a kisértékű tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésben történjen meg a dologi kiadások csökkentése 350 E Ft-tal a beruházási kiadások előirányzatának növelése mellett. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november 30.

73 73 472/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli, hogy az Egri Városi Sportiskola kötelező feladatainál a kisértékű tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésben történjen meg a dologi kiadások csökkentése E Ft-tal a beruházási kiadások előirányzatának növelése mellett. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli, hogy az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye kötelező feladatainál a kisértékű tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésben történjen meg a dologi kiadások csökkentése E Ft-tal a beruházási kiadások előirányzatának növelése mellett. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Bródy Sándor Könyvtár kötelező létszámkeretén belül a szakmai közalkalmazotti létszámkeret október 1-től 1 fővel növekedjen az egyéb közalkalmazotti létszámkeret terhére. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Bródy Sándor Könyvtár kötelező feladatainál továbbképzéssel és raktárhelyiség átalakítással összefüggésben a dologi kiadások előirányzata E Ft-tal növekedjenek a működési bevételi előirányzat növelésével együtt. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet

74 74 Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli a Bródy Sándor Könyvtár kötelező feladatainál szoftver használattal összefüggésben a dologi kiadásokra pótelőirányzat biztosítását összesen E Ft összegben az V. fejezet 18. címszám Önkormányzati feladatellátás tartaléka terhére. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése engedélyezi, hogy a Benedek Elek Óvoda részére 3 fő jubileumi jutalmának különbözete miatt 138 E Ft többletkiadás pótelőirányzatként kerüljön biztosításra az intézmény kötelező feladataira, a évi költségvetésébe az alábbiak szerint: személyi juttatásra 109 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóként 29 E Ft. Fedezete: az Önkormányzat évi költségvetése V/18 önkormányzati feladatellátás tartaléka címszám Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli az alábbi intézményeknél a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatának csökkentését összesen E Ft összeggel az egyéb működési célú kiadások előirányzatának növelésével egyidejűleg: Egri Kulturális és Művészeti Központ E Ft Egri Városi Sportiskola 672 E Ft Családsegítő Intézet E Ft Idősek Berva-völgyi Otthona E Ft Ney Ferenc Óvoda E Ft Benedek Elek Óvoda E Ft Szivárvány Óvoda E Ft Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság E Ft

75 75 Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínház Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Bródy Sándor Könyvtár Dobó István Vármúzeum Eger MJV Polgármesteri Hivatal E Ft 996 E Ft E Ft E Ft E Ft E Ft Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elrendeli az önként vállalt feladatokon belül a II/42/1/3 Választókörzeti feladatok kiadásai/működési költségvetés/dologi kiadások 490 E Ft összeggel történő csökkentését a II/42/1/3 Választókörzeti feladatok kiadásai/működési költségvetés/személyi juttatások egyidejű 490 E Ft összeggel történő növelésével. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Határidő: november /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése eft támogatást nyújt az Egri Úszó Klub Sportegyesület részére a Bitskey Aladár Uszodában testnevelési órák biztosítására. A támogatás fedezetéül elrendeli a eft átcsoportosítását a évi Költségvetés II/13/8/1/5 címszámról a II/15/2/1/5/Ö címszámára. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Juhászné Dr. Krecz Erzsébet dr. Palotai Zsuzsanna irodavezetők Határidő: november 30.

76 76 16./ Előterjesztés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához történő csatlakozásról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazásra bocsátja határozati javaslatot. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évben csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, felhatalmazza a polgármestert a Csatlakozási nyilatkozat aláírására, és az ösztöndíjak fedezetéül a évi költségvetésében E Ft-ot biztosít. Felelős: Habis László polgármester Határidő: március 31. Szavazás: 19 igen szavazat mellett elfogadták. 481/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évben csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, felhatalmazza a polgármestert a Csatlakozási nyilatkozat aláírására, és az ösztöndíjak fedezetéül a évi költségvetésében E Ft-ot biztosít. Felelős: Habis László polgármester Határidő: március / Előterjesztés a évben megrendezésre kerülő diákolimpia támogatására történő kötelezettségvállalásra (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./

77 77 Meghívott: Bíró Csaba Heves megyei Diák és Szabadidő Sport Egyesület elnöke. Habis László Eger büszke arra, hogy a Sportiskola az elmúlt években többször is az év Sportiskolája lett. Azt, hogy az Egri Sportiskola ilyen eredményeket tud felmutatni, az nagy részben a város intézményeiben oktató testnevelés tanároknak és a diáksportot segítő edzők munkáját dicséri. Fontosnak tartja kiemelni, hogy jövő év júniusában mintegy ezer fő részvételével rendezheti meg Eger ezt a diákolimpiát, természetesen ehhez a közgyűlés pozitív döntése szükséges. Eger diáksport élete szempontjából és a sportmozgalom szempontjából ez egy fontos döntés. Kéri a közgyűlés támogatását. Csákvári Antal Polgármester úr által elmondottakat annyiban egészíti, hogy még nőhet is ez a létszám, hiszen 5-6 osztályos gyermekekről van szó, akikkel általában még a szülők is eljönnek. A városban erre a négy napra nőni fog az idegenforgalom. Véleménye szerint ez a támogatás egy nagyon jó befektetés, hiszen erről a rendezvényről az országos sajtóban is tudósítanak majd, s emiatt is Eger város neve bekerül az országos sajtóhírek közé. A verseny fővédnöke a köztársasági elnök úr. Ebben az évben a költségvetésben több, mint 11 mft-ot áldoztak a turisztikai jellegű rendezvényekre. Megemlíti a karate európai bajnokságot, a karate országos európai bajnokságot, csörgőlabda európai bajnokságot. Ez is egy picit olyan sportrendezvény, mely idegenforgalmat hoz, s turisztikai jellegű rendezvénynek is lehet tekinteni. Bíró Csaba Reméli, hogy nagyon nemes dolgot cselekednek azzal, ha támogatják a rendezvényt, s olyan határozatot hoznak, hogy ezzel a 2 mf-tal a rendezvényt támogatják. Kb. 8 mft-ot a Magyar Diáksport Szövetség ad a rendezvény mellé, s még várnak szponzorokat. Komoly társadalmi összefogás kezd kialakulni a rendezvény mögé, hiszen nagyon sok partnert megkerestek. A kísérő rendezvényekbe szeretnék bevonni Eger turisztikai attrakcióit, hiszen a Dobó térre tervezik a megnyitó ünnepséget, s a Várban tennének olimpiai esküt a fiatal diákolimpikonok, továbbá az érsekkertben is lennének rendezvények. Ígéri, hogy egy olyan rendezvényt fognak szervezni, mely Eger hírnevét, dicsőségét fokozni fogja. Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén, szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat.

78 78 Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Heves Megyei Diák és Szabadidősport Egyesület részére a júniusban megrendezésre kerülő diákolimpia működési költségeinek fedezésére E Ft támogatást az Önkormányzat évi költségvetésében biztosítja. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. 482/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Habis László polgármester megbízásából: Juhászné dr. Krecz Erzsébet Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezetők Határidő: szeptember 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Heves Megyei Diák és Szabadidősport Egyesület részére a júniusban megrendezésre kerülő diákolimpia működési költségeinek fedezésére E Ft támogatást az Önkormányzat évi költségvetésében biztosítja. Felelős: Habis László polgármester megbízásából: Juhászné dr. Krecz Erzsébet Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezetők Határidő: szeptember / Előterjesztés önkormányzati bérlakásra vonatkozó bérlőkijelölési jog biztosítására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László A Harlekin Bábszínház részére biztosítanak a javaslat elfogadása esetén 1 éves időtartamra garzonházban bérlőkijelölési jogot. Igazgató úr kérése volt, az intézmény művészeti tevékenységét támogatják ezzel, kéri a testületet a javaslat elfogadására. Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén, szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat.

79 79 Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Harlekin Bábszínház részére az Eger, Rákóczi út 10. X/193., valamint az Eger, Rákóczi út 10. X/196. szám alatti lakásra vonatkozóan bérlőkijelölési jogot biztosít, a következő feltételekkel: a) A bérlőkijelölési jog időtartama egy év, szeptember 01. napjától augusztus 31. napjáig biztosított. b) A bérleti jogviszony időtartama egy év, de legfeljebb a Harlekin Bábszínházzal fennálló jogviszony időtartama. c) A lakbér mértékére a 26/2009. (V. 29.) önkormányzati rendelet vonatkozik. d) A bérlő az óvadék megfizetése, valamint a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalása alól mentesül. Felelős: a polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Határidő: december 31. Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták. 483/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Harlekin Bábszínház részére az Eger, Rákóczi út 10. X/193., valamint az Eger, Rákóczi út 10. X/196. szám alatti lakásra vonatkozóan bérlőkijelölési jogot biztosít, a következő feltételekkel: a) A bérlőkijelölési jog időtartama egy év, szeptember 01. napjától augusztus 31. napjáig biztosított. b) A bérleti jogviszony időtartama egy év, de legfeljebb a Harlekin Bábszínházzal fennálló jogviszony időtartama. c) A lakbér mértékére a 26/2009. (V. 29.) önkormányzati rendelet vonatkozik. d) A bérlő az óvadék megfizetése, valamint a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalása alól mentesül. Felelős: a polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Határidő: december 31.

80 80 19./ Előterjesztés az 5482/A/34hrsz-ú ingatlan (Dobó utca 10.) kedvezményes használatba adásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László A Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet Eger város civil kerekasztalának résztvevője, s az egyik legnagyobb létszámú egri civil szervezet, mely a városi nyugdíjas klubokkal is rendszeres kapcsolatot tart. Azért javasolják a hat hónapos kedvezményes bérbeadást, mert ezen időszakon belül volt állami tulajdonú ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülnek, s más jellegű elhelyezést biztosítanak majd kulturális és nyugdíjas szervezetek részére. Ezt követően van lehetőség újabb megoldás megtalálására. Dr. Misz Mihály A közelmúltban zajlott Eger ünnepe az érsekkertben, mely bemutatta, hogy milyen sokszínű is Eger civil élete. Az önkormányzat folyamatosan támogatja a civil szervezeteket. Megemlíti a Cukorbetegek Egyesületének támogatását, a Városszépítő Egyesület támogatását. Most a Nyugdíjas Szervezet is kapna egy lehetőséget arra, hogy komfortosabbá váljék az élete. Bognár Ignác Az Egyesület 22 éve működik, és meg volt iroda nélkül. Véleménye szerint most félévre felesleges megzavarni őket is és a várost is. Erre a kis időre 10 eft/hó összeget fizetnek, összesen 60 eft-ot fognak fizetni, azonban az átalakítása, költöztetése jóval többe fog kerülni. Ha 22 évet kibírtak iroda nélkül, akkor hat hónapot még bírjanak ki, s akkor támogatni fogja egy tisztességes helyiség odaadását kedvezményes módon is. Vélemény szerint át kellene gondolni ezt a javaslatot. Habis László Misz tanácsnok úrnak hozzászólásához kapcsolódóan elmondja, hogy azokat a civil szervezeteket tartja kiemelten támogatandónak, amelyek karitatív tevékenységet végeznek. A Cukorbetegek Egyesülete 300 egri embernek az életfeltételihez járul hozzá, rendszeresen tartanak előadásokat, annak érdekében, hogy életminőségük biztosíthatóak legyenek. Ezen civil törekvések támogatandóak. Képviselő úr kérdésére elmondja, hogy a Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet a Civilházban tevékenykedik, nincs önálló irodája és két másik szervezettel osztozik egy viszonylag kis alapterületű irodán. Van számítógépük, de még sincs, a vezetőségi tagok a lakásukon tartják az irattárat, eléggé nehéz körülmények között dolgoznak. Az önkormányzathoz fordultak ez ügyben, s ez a javaslat olyan, amelyet elfogadnak erre az időszakra, s a

81 81 kedvezményes tarifában is megállapodtak. Igénylik ezt a segítséget az önkormányzat részéről, s ha meg tudják tenni, akkor miért ne tennék. Felhívja képviselő úr figyelmét, hogy több, mint 300 mft a bevétel a belvárosi ingatlanokból. Rázsi Botond Több kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az önkormányzat tulajdonában lévő, 5482/A/4 hrsz-ú, természetben Eger, Dobó u. 10. szám alatt található, 21 m2 térmértékű ingatlan szerződés aláírásától számított 6 hónapos időtartamra történő kedvezményes használatba adásához a Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet részére Ft + Áfa/hó használati díj ellenében az alábbi feltételekkel: - a helyiségek belső felújítása és karbantartása nem szükséges, - a használatba adó külön szolgáltatást a használó részére nem nyújt, - közüzemi díjak megfizetése a használat időtartama alatt a szervezet kötelezettsége. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Bánhidy Péter Aljegyző Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető EvatZrt. Határidő: november 30. Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadták. 484/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az önkormányzat tulajdonában lévő, 5482/A/4 hrsz-ú, természetben Eger, Dobó u. 10. szám alatt található, 21 m2 térmértékű ingatlan szerződés aláírásától számított 6 hónapos időtartamra történő kedvezményes használatba adásához a Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet részére Ft + Áfa/hó használati díj ellenében az alábbi feltételekkel: - a helyiségek belső felújítása és karbantartása nem szükséges, - a használatba adó külön szolgáltatást a használó részére nem nyújt, - közüzemi díjak megfizetése a használat időtartama alatt a szervezet kötelezettsége. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Bánhidy Péter Aljegyző Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoportvezető EvatZrt.

82 82 Határidő: november 30. Alpolgármester úr visszaadja a szót Polgármester úrnak. 20./ Előterjesztés az egri 5004/1/A/2 hrsz.-ú ingatlan (3300 Eger, Dobó u. 13.) kedvezményes használatba adására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Csathó Csaba tanácsnok Várkonyi György Olivér vezérigazgató Korsós Lajosné vagyonkezelő divizió-vezető EVAT Zrt. Csathó Csaba Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége részére biztosítják ezt a 33 m2 alapterületű helyiség kedvezményes bérbeadását október 1-től 5 éven keresztül. A Szövetség jelenlegi tevékenysége siketek és nagyothallók szakmai, érdekvédelmi szervezetként segíti és támogatja a siket és nagyothalló embereket a társadalmi beilleszkedésben, az egyéni érvényesülésben. Kéri a közgyűlést az előterjesztés támogatására. Habis László Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazásra bocsátja a javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul a 3300 Eger, Dobó u. 13. sz. alatti 33 m 2 alapterületű helység (egri 5004/1/a/2 hrsz.) kedvezményes bérbe adásához október 01. napjától 5 éves határozott időtartamra szeptember 30. napjáig, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Bírósági nyilvántartási szám: Fővárosi Bíróság Pk , sorszáma: 331.; székhelye: 1068, Budapest, Benczúr u. 21,) részére, ,- Ft+ÁFA havi bérleti díj fizetési kötelezettség mellett, ami évente a fogyasztói árindex mértékével emelkedik. Az első emelés májusában esedékes. A használó a használat során köteles az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II.24.) sz. önkormányzati rendelet 11. -ának rendelkezéseit betartani. Felelős: EVAT Zrt. Határidő: október 30. Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadták.

83 83 48/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul a 3300 Eger, Dobó u. 13. sz. alatti 33 m 2 alapterületű helység (egri 5004/1/a/2 hrsz.) kedvezményes bérbe adásához október 01. napjától 5 éves határozott időtartamra szeptember 30. napjáig, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Bírósági nyilvántartási szám: Fővárosi Bíróság Pk , sorszáma: 331.; székhelye: 1068, Budapest, Benczúr u. 21,) részére, ,- Ft+ÁFA havi bérleti díj fizetési kötelezettség mellett, ami évente a fogyasztói árindex mértékével emelkedik. Az első emelés májusában esedékes. A használó a használat során köteles az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II.24.) sz. önkormányzati rendelet 11. -ának rendelkezéseit betartani. Felelős: EVAT Zrt. Határidő: október / Előterjesztés az Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Meghívott: Gál Judit tanácsnok Kelemen Csaba ügyvezető /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a határozat mellékletében szereplő tartalommal jóváhagyja az Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-vel a október 1-től a szeptember 30-ig terjedő időszakra szóló közszolgáltatási szerződés megkötését, felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felelős: Habis László polgármester megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő:2014. október melléklet

84 84 KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: H Eger, Dobó I. tér 2., adószám: , törzskönyvi azonosító szám: , KSH statisztikai számjel: ) képviseletében Habis László polgármester, mint Támogató(továbbiakban: Támogató), másrészről az AGRIA JÁTÉKOK Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (székhelye: 3398 Nagytálya, Arany J. u. 11.; adószáma: , cégjegyzékszáma: ), képviseletében Kelemen Csaba ügyvezető, mint Támogatott (továbbiakban Támogatott), Támogató és Támogatott a továbbiakban Szerződő felek; között alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel: 1. Támogató, mint egyes társadalmi közös szükségletek kielégítéséért felelős szerv, támogatja a Támogatottat Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 6. a) pontjában foglaltak alapján, valamint az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény 1. b) és i) pontjai, illetve a 13. -ban foglaltak szerinti kultúraközvetítő feladatok ellátásában való közreműködésben. 2. Szerződő felek rögzítik, hogy az 1.) pont szerinti közszolgáltatási feladatteljesítés időtartama 3, azaz három év, amelynek kezdő időpontja október 1. napja, befejező időpontja szeptember 30. napja. 3. Támogatott jelen szerződés alapján az alábbi feladatok (művészeti szolgáltatások) ellátását vállalja: a) A Támogatott jogtulajdonát (névhasználat, szóösszetétel) képező és általa működtetett Agria Nyári Játékok (szabadtéri színház) rendeltetésszerű szervezése, rendezése, lebonyolítása, b) A évi Újévi Koncert két előadásának szervezése, rendezése, lebonyolítása Támogatott ennek keretén belül vállalja évente minimum 20 színházi előadás megvalósítását az idegenforgalmi főszezonban, országos főként Eger és kistérsége, Heves megye, Észak - magyarországi Turisztikai Régióban megvalósuló színházi előadások alkalmával és ennek kapcsán Eger színházi, kulturális, kulturális-idegenforgalmi arculatának bemutatását, terjesztését, a város hírnevének öregbítését, a színház, a színművészet megismertetését a tanulóifjúsággal, a diákok érdeklődésének felkeltését a színház iránt színházi előadások szervezésével, a színházi hagyományok fejlesztését, ápolását.

85 85 4. Támogatott vállalja, hogy a 3. pontban felsorolt közcélú feladatokat közhasznú a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló- tevékenység keretében látja el. 5. Támogató a 3/a.) pont szerinti feladat költségigényének fedezésére a 258/2014. (V.22.) közgyűlési határozat alapján Ft, azaz hétmillió-ötszázezer forint összegű támogatást, a 3/b.) pontban meghatározott feladat költségigényének fedezésére a 259/2014. (V.22.) közgyűlési határozat alapján Ft, azaz kétmillió-ötszázezer forint összesen Ft, azaz tízmillió forint - összegű támogatást nyújt a Megbízottnak, mely összegek a évi költségvetésben II/12/1/1/5/K címszámon állnak rendelkezésre. Szerződő felek rögzítik, hogy a 3/a.) pontban meghatározott feladat ellátására nyújtott Ft összeget a Támogató június hó 26. napján már átutalta a Támogatott OTP Bank Nyrt. pénzintézetnél vezetett számú bankszámlájára. Támogató vállalja, hogy a fennmaradó Ft összeget november hó 30. napjáig átutalja a Támogatott hivatkozott bankszámlájára. A évi díjak összegét Támogató az aktuális év költségvetésében határozza meg és utalja át Támogatott fenti bankszámlájára. 6. Támogatott vállalja, hogy közszolgáltatási tevékenységének szakmai eredményeiről és tapasztalatairól évenként (a tárgy évet követő év május 31. napjáig) a Közgyűlésnek beszámol. A beszámolóval való indokolatlan késedelem esetén a Támogatott köteles a támogatás összegét visszafizetni. 7. A Támogatott köteles legkésőbb év március hó 31. napjáig a támogatás előírt felhasználási célnak és a vonatkozó jogszabályoknak, jelen megállapodásban valamint annak mellékletében foglaltaknak megfelelő felhasználásáról tételes, igazolt elszámolást készíteni, továbbá a megvalósításról szöveges beszámolót az Önkormányzatnak megküldeni. Az elszámolás keretében a Támogatott köteles a támogatás szerződésszerű felhasználását oly módon igazolni, hogy az eredeti számlákat záradékkal látja el, ezt követően a számlamásolatokat, bérjellegű kiadások esetén a kifizetést igazoló dokumentumokat szabályszerűen hitelesíti. Támogatott köteles az Önkormányzatnak a fenti határidőig elszámolását számlaösszesítővel mellékelve benyújtani. Támogatott jelen megállapodás aláírásával kijelenti, egyben kötelezettséget és felelősséget vállal azért, hogy a támogatás szerződésszerű felhasználását igazoló számlákat, számlamásolatokat, számszaki összesítőt csak és kizárólag a jelen megállapodás alapján nyújtott támogatás szabályszerű felhasználásának igazolása során használja fel, azokat sem korábban, sem pedig az elszámolást követően ilyen célokra nem használta és nem használja fel. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a támogatás szabályszerű felhasználását a támogatási program megvalósításának helyszínén is ellenőrizheti, amelynek keretében jogosult betekinteni a támogatás felhasználásával összefüggő dokumentációkba. Az elszámolás hiánya jogosulatlan felhasználásnak minősül.

86 86 8. Támogató jogosult a támogatás felhasználásának ellenőrzésére, ennek során az ellenőrzéshez szükséges adatokat, bizonylatokat kérhet be, illetve írásban előre egyeztetett időpontban és módon helyszíni ellenőrzést tarthat. 9. Az 5. pont szerinti éves támogatás összegét a Támogatott köteles az adott évben az egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten kezelni, nyilvántartani, illetve a szerződésben meghatározott feladatok elvégzésének meghiúsulása esetén zárolni, a zárolást követő nyolc napon belül Támogató részére visszafizetni és hatvan napon belül pénzügyi elszámolást készíteni. 10. Az Agria Játékok Nonprofit Kft. személyi feltételeit az ügyvezetés biztosítja, a művészeti állományt jelentős részben a Gárdonyi Géza Színház szerződtetett művészei alkotják, de előadásonként, alkalmanként külső művészeket is szerződtet. 11. A közszolgáltatás tárgyi feltételeinek biztosításához Támogatott saját eszközökkel rendelkezik (2db 240 m2, 1 db 40 m2 színpad, 1db 1000 fős, 1db 800 fős, 1db 250 főt befogadó nézőtér, tribün rendszerekkel). Szükség esetén bérelt eszközöket használ. 12. Támogatott, a gyermek és ifjúsági korosztályok védelmében vállalja, hogy az előadó- művészeti tevékenysége során feltünteti a korhatárra vonatkozó információkat. 13. A felnőtt programok tekintetében szükség szerint, szintén jelzi a produkcióhoz szükséges korhatárt. 14. Támogatott a NAV által elfogadott számítógépes jegyértékesítési rendszerrel dolgozik, saját hálózatán belül működik a helyi jegyértékesítés, az internetes jegyvásárlási lehetőség, valamint szerződéses viszonyban áll az Interticket jegyárusító hálózattal. Minden előadás bevételéről jegyzőkönyv készül. 15. Jelen szerződés határozott időre szól, amelyet bármelyik fél 60 napos felmondási idővel, indoklás nélkül felmondhat. A felmondás csak írásban érvényes. 16. Támogatott szerződésszegése esetén a Támogató jelen szerződést rendkívüli felmondás keretében azonnali hatállyal felmondhatja. Szerződésszegésnek minősül különösen a támogatás összegének a szerződésben foglaltaktól eltérő felhasználása, elszámolási kötelezettség nem, vagy hiányos teljesítése, a vállalt szolgáltatás azonnali és indokolatlan megszüntetése, az ellenőrzés akadályozása a jogszabályok, szakmai követelmények, nyilvántartási kötelezettségek, valamint - ismételt felszólítást követően - a szerződés szerinti tájékoztatási kötelezettségek megszegése. Támogatott a nem szerződésszerűen felhasznált támogatás teljes összegét az átutalás napjától számított, a jegybank alapkamat kétszeresének

87 87 megfelelő kötbérrel növelten a felmondást követően haladéktalanul köteles visszafizetni a Támogatónak. 17. Támogató szerződésszegése esetén a Támogatott jogosult jelen szerződést rendkívüli felmondás keretében azonnali hatállyal felmondani. Támogató szerződésszegésének minősül különösen a támogatás összegének jogos ok nélkül való elmulasztása, megtagadása. Támogatott ebben az esetben a rendkívüli felmondás napjától a szerződésben meghatározott időtartamra számított támogatás törvényes kamattal növelt összegét követelheti. 18. Támogatott tudomásul veszi, hogy jelen megállapodásban a Támogatott személyére, valamint a támogatás összegére, céljára, a támogatási program felhasználási helyére, a felhasználásának elszámolására és a támogatás nyújtásának egyéb körülményeire vonatkozó valamennyi adat az információs önrendelkezési jogról szóló törvény, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény, és a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével kapcsolatos szabályokról szóló 44/2003. (XI.28.) EMJV Kgy. önk. rendeletnek megfelelően nyilvános és ilyenként az Önkormányzat részéről nyilvánosságra hozandó. 19. Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatos jogviták rendezését peren kívüli megegyezés keretén belül kísérlik meg, ennek eredménytelensége esetén a jogviták rendezésére az Egri Járásbíróság kizárólagos illetékességében állapodnak meg. 20. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. előírásai az irányadók. 21. Jelen szerződést a Szerződő Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá. Felek jelen közszolgáltatási szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírták. Eger, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Habis László Polgármester Megbízó.. Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében Kelemen Csaba ügyvezető Megbízott

88 88 Szavazás: 18 igen szavazat mellett elfogadták. 486/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a határozat mellékletében szereplő tartalommal jóváhagyja az Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-vela október 1-től a szeptember 30-ig terjedő időszakra szóló közszolgáltatási szerződés megkötését, felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felelős: Habis László polgármester megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője Határidő: október 30. KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS 1. melléklet amely létrejött egyrészről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: H Eger, Dobó I. tér 2., adószám: , törzskönyvi azonosító szám: , KSH statisztikai számjel: ) képviseletében Habis László polgármester, mint Támogató(továbbiakban: Támogató), másrészről az AGRIA JÁTÉKOK Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (székhelye: 3398 Nagytálya, Arany J. u. 11.; adószáma: , cégjegyzékszáma: ), képviseletében Kelemen Csaba ügyvezető, mint Támogatott (továbbiakban Támogatott), Támogató és Támogatott a továbbiakban Szerződő felek; között alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel: 1. Támogató, mint egyes társadalmi közös szükségletek kielégítéséért felelős szerv, támogatja a Támogatottat Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 6. a) pontjában foglaltak alapján, valamint az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény 1. b) és i) pontjai, illetve a 13. -ban foglaltak szerinti kultúraközvetítő feladatok ellátásában való közreműködésben. 2. Szerződő felek rögzítik, hogy az 1.) pont szerinti közszolgáltatási feladatteljesítés időtartama 3, azaz három év, amelynek kezdő időpontja október 1. napja, befejező időpontja szeptember 30. napja. 3. Támogatott jelen szerződés alapján az alábbi feladatok (művészeti szolgáltatások) ellátását vállalja:

89 89 a. A Támogatott jogtulajdonát (névhasználat, szóösszetétel) képező és általa működtetett Agria Nyári Játékok (szabadtéri színház) rendeltetésszerű szervezése, rendezése, lebonyolítása, b. A évi Újévi Koncert két előadásának szervezése, rendezése, lebonyolítása Támogatott ennek keretén belül vállalja évente minimum 20 színházi előadás megvalósítását az idegenforgalmi főszezonban, országos főként Eger és kistérsége, Heves megye, Észak - magyarországi Turisztikai Régióban megvalósuló színházi előadások alkalmával és ennek kapcsán Eger színházi, kulturális, kulturális-idegenforgalmi arculatának bemutatását, terjesztését, a város hírnevének öregbítését, a színház, a színművészet megismertetését a tanulóifjúsággal, a diákok érdeklődésének felkeltését a színház iránt színházi előadások szervezésével, a színházi hagyományok fejlesztését, ápolását. 4. Támogatott vállalja, hogy a 3. pontban felsorolt közcélú feladatokat közhasznú a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló- tevékenység keretében látja el. 5. Támogató a 3/a.) pont szerinti feladat költségigényének fedezésére a 258/2014. (V.22.) közgyűlési határozat alapján Ft, azaz hétmillió-ötszázezer forint összegű támogatást, a 3/b.) pontban meghatározott feladat költségigényének fedezésére a 259/2014. (V.22.) közgyűlési határozat alapján Ft, azaz kétmillió-ötszázezer forint összesen Ft, azaz tízmillió forint - összegű támogatást nyújt a Megbízottnak, mely összegek a évi költségvetésben II/12/1/1/5/K címszámon állnak rendelkezésre. Szerződő felek rögzítik, hogy a 3/a.) pontban meghatározott feladat ellátására nyújtott Ft összeget a Támogató június hó 26. napján már átutalta a Támogatott OTP Bank Nyrt. pénzintézetnél vezetett számú bankszámlájára. Támogató vállalja, hogy a fennmaradó Ft összeget november hó 30. napjáig átutalja a Támogatott hivatkozott bankszámlájára. a. A évi díjak összegét Támogató az aktuális év költségvetésében határozza meg és utalja át Támogatott fenti bankszámlájára. 6. Támogatott vállalja, hogy közszolgáltatási tevékenységének szakmai eredményeiről és tapasztalatairól évenként (a tárgy évet követő év május 31. napjáig) a Közgyűlésnek beszámol. A beszámolóval való indokolatlan késedelem esetén a Támogatott köteles a támogatás összegét visszafizetni. 7. A Támogatott köteles legkésőbb év március hó 31. napjáig a támogatás előírt felhasználási célnak és a vonatkozó jogszabályoknak, jelen megállapodásban valamint annak mellékletében foglaltaknak megfelelő felhasználásáról tételes, igazolt elszámolást készíteni, továbbá a megvalósításról szöveges beszámolót az Önkormányzatnak megküldeni. Az elszámolás keretében a Támogatott köteles a támogatás szerződésszerű felhasználását oly módon

90 90 igazolni, hogy az eredeti számlákat záradékkal látja el, ezt követően a számlamásolatokat, bérjellegű kiadások esetén a kifizetést igazoló dokumentumokat szabályszerűen hitelesíti. Támogatott köteles az Önkormányzatnak a fenti határidőig elszámolását számlaösszesítővel mellékelve benyújtani. Támogatott jelen megállapodás aláírásával kijelenti, egyben kötelezettséget és felelősséget vállal azért, hogy a támogatás szerződésszerű felhasználását igazoló számlákat, számlamásolatokat, számszaki összesítőt csak és kizárólag a jelen megállapodás alapján nyújtott támogatás szabályszerű felhasználásának igazolása során használja fel, azokat sem korábban, sem pedig az elszámolást követően ilyen célokra nem használta és nem használja fel. a. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a támogatás szabályszerű felhasználását a támogatási program megvalósításának helyszínén is ellenőrizheti, amelynek keretében jogosult betekinteni a támogatás felhasználásával összefüggő dokumentációkba. Az elszámolás hiánya jogosulatlan felhasználásnak minősül. 8. Támogató jogosult a támogatás felhasználásának ellenőrzésére, ennek során az ellenőrzéshez szükséges adatokat, bizonylatokat kérhet be, illetve írásban előre egyeztetett időpontban és módon helyszíni ellenőrzést tarthat. 9. Az 5. pont szerinti éves támogatás összegét a Támogatott köteles az adott évben az egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten kezelni, nyilvántartani, illetve a szerződésben meghatározott feladatok elvégzésének meghiúsulása esetén zárolni, a zárolást követő nyolc napon belül Támogató részére visszafizetni és hatvan napon belül pénzügyi elszámolást készíteni. 10. Az Agria Játékok Nonprofit Kft. személyi feltételeit az ügyvezetés biztosítja, a művészeti állományt jelentős részben a Gárdonyi Géza Színház szerződtetett művészei alkotják, de előadásonként, alkalmanként külső művészeket is szerződtet. 11. A közszolgáltatás tárgyi feltételeinek biztosításához Támogatott saját eszközökkel rendelkezik (2db 240 m2, 1 db 40 m2 színpad, 1db 1000 fős, 1db 800 fős, 1db 250 főt befogadó nézőtér, tribün rendszerekkel). Szükség esetén bérelt eszközöket használ. 12. Támogatott, a gyermek és ifjúsági korosztályok védelmében vállalja, hogy az előadó- művészeti tevékenysége során feltünteti a korhatárra vonatkozó információkat. 13. A felnőtt programok tekintetében szükség szerint, szintén jelzi a produkcióhoz szükséges korhatárt. 14. Támogatott a NAV által elfogadott számítógépes jegyértékesítési rendszerrel dolgozik, saját hálózatán belül működik a helyi jegyértékesítés, az internetes

91 91 jegyvásárlási lehetőség, valamint szerződéses viszonyban áll az Interticket jegyárusító hálózattal. Minden előadás bevételéről jegyzőkönyv készül. 15. Jelen szerződés határozott időre szól, amelyet bármelyik fél 60 napos felmondási idővel, indoklás nélkül felmondhat. A felmondás csak írásban érvényes. 16. Támogatott szerződésszegése esetén a Támogató jelen szerződést rendkívüli felmondás keretében azonnali hatállyal felmondhatja. Szerződésszegésnek minősül különösen a támogatás összegének a szerződésben foglaltaktól eltérő felhasználása, elszámolási kötelezettség nem, vagy hiányos teljesítése, a vállalt szolgáltatás azonnali és indokolatlan megszüntetése, az ellenőrzés akadályozása a jogszabályok, szakmai követelmények, nyilvántartási kötelezettségek, valamint - ismételt felszólítást követően - a szerződés szerinti tájékoztatási kötelezettségek megszegése. Támogatott a nem szerződésszerűen felhasznált támogatás teljes összegét az átutalás napjától számított, a jegybank alapkamat kétszeresének megfelelő kötbérrel növelten a felmondást követően haladéktalanul köteles visszafizetni a Támogatónak. 17. Támogató szerződésszegése esetén a Támogatott jogosult jelen szerződést rendkívüli felmondás keretében azonnali hatállyal felmondani. Támogató szerződésszegésének minősül különösen a támogatás összegének jogos ok nélkül való elmulasztása, megtagadása. Támogatott ebben az esetben a rendkívüli felmondás napjától a szerződésben meghatározott időtartamra számított támogatás törvényes kamattal növelt összegét követelheti. 18. Támogatott tudomásul veszi, hogy jelen megállapodásban a Támogatott személyére, valamint a támogatás összegére, céljára, a támogatási program felhasználási helyére, a felhasználásának elszámolására és a támogatás nyújtásának egyéb körülményeire vonatkozó valamennyi adat az információs önrendelkezési jogról szóló törvény, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény, és a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével kapcsolatos szabályokról szóló 44/2003. (XI.28.) EMJV Kgy. önk. rendeletnek megfelelően nyilvános és ilyenként az Önkormányzat részéről nyilvánosságra hozandó. 19. Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatos jogviták rendezését peren kívüli megegyezés keretén belül kísérlik meg, ennek eredménytelensége esetén a jogviták rendezésére az Egri Járásbíróság kizárólagos illetékességében állapodnak meg. 20. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. előírásai az irányadók.

92 Jelen szerződést a Szerződő Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá. Felek jelen közszolgáltatási szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag aláírták. Eger, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Habis László Polgármester Megbízó.. Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében Kelemen Csaba ügyvezető Megbízott 22./ Előterjesztés az Eger Sportrepüléséért Alapítvánnyal kapcsolatos alapítói döntésekről (minősített szavazattöbbség) /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Előadó: Rázsi Botond alpolgármester Rázsi Botond Eger Sportrepüléséért Alapítványát anno Eger Önkormányzata alapította, s ezért fordultak az önkormányzathoz, mint alapítóhoz az egyesület. A régi kuratórium lemondott, s alapítóként gondoskodni kell az alapítvány sorsáról, összetételéről. Javaslatokat is tettek, tekintettel arra, hogy egy tiszta civil szerveződésről van szó, ezeket a javaslatokat elfogadhatják. Kéri a közgyűlés támogatását. Bognár Ignác A fedlap szerint ezt az előterjesztést egyetlen bizottság sem tárgyalta. Mi volt ennek az oka? Habis László Ez egy olyan személyi javaslat, úgy gondolták, hogy nincs indoka annak, hogy bizottság tárgyalja. Rázsi Botond Képviselőasszony jelzi, hogy az előterjesztést az Emberi Erőforrás Bizottság tárgyalta.

93 93 Habis László További hozzászóló nem lévén elrendeli a szavazást. Kérdezi, hogy a három határozati javaslatról szavazhatnak-e egyben, természetesen a határozatok külön határozatszámot kapnak. Határozati javaslat: 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Eger Sportrepüléséért Alapítvány korábbi kuratóriumi tagjainak lemondását tudomásul veszi. Felelős: Rázsi Botond alpolgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Eger Sportrepüléséért Alapítvány kuratóriumának tagjaivá október 01. napjától határozatlan időre Zerényi Endre (szül.: , an.: WindbergMária) 3390 Füzesabony, Juhász Gyula u. 2., Dudás István (szül.: , an.: Kis Borbála) 3400 Mezőkövesd, Madách út 6., és Kovács Szilárd (szül.: , an.: Kovács Irén) 3330 Eger, Napsugár út 14. I/3. személyeket jelöli ki. Felelős: Rázsi Botond alpolgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Eger Sportrepüléséért Alapítvány Alapító Okiratának módosítását és egységes szerkezetbe foglalását az 1. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat aláírására. A közgyűlés felhatalmazza továbbá a polgármestert az Eger Sportrepüléséért Alapítvány alapító okiratának aláírására arra az esetre is, amennyiben a módosítás kapcsán a törvényszék olyan hiánypótlással élne, amely a Ptk.-val való összhang megteremtésére irányul. Felelős: Rázsi Botond alpolgármester

94 94 Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31. Szavazás: 17 igen szavazat mellett elfogadták. 487/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Eger Sportrepüléséért Alapítvány korábbi kuratóriumi tagjainak lemondását tudomásul veszi. 488/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Rázsi Botond alpolgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Eger Sportrepüléséért Alapítvány kuratóriumának tagjaivá október 01. napjától határozatlan időre Zerényi Endre (szül.: , an.: WindbergMária) 3390 Füzesabony, Juhász Gyula u. 2., Dudás István (szül.: , an.: Kis Borbála) 3400 Mezőkövesd, Madách út 6., és Kovács Szilárd (szül.: , an.: Kovács Irén) 3330 Eger, Napsugár út 14. I/3. személyeket jelöli ki. Felelős: Rázsi Botond alpolgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Eger Sportrepüléséért Alapítvány Alapító Okiratának módosítását és egységes szerkezetbe foglalását az 1. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat aláírására. A közgyűlés felhatalmazza továbbá a polgármestert az Eger Sportrepüléséért Alapítvány alapító okiratának aláírására arra az esetre is,

95 95 amennyiben a módosítás kapcsán a törvényszék olyan hiánypótlással élne, amely a Ptk.- val való összhang megteremtésére irányul. Felelős: Rázsi Botond alpolgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31. Polgármester úr átadja a szót Alpolgármester úrnak. 23./ Előterjesztés az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvánnyal kapcsolatos alapítói döntésekről (minősített szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Kérdezi, hogy a három határozati javaslatról szavazhatnak-e egyben, amennyiben igen úgy kéri, hogy szavazzanak a határozati javaslatokra. Határozati javaslat: 1. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány kuratóriumának megüresedett tagsági helyére 2014.október 01. napjától határozatlan időre Petrovai Józsefet (szül.: , an.: Tóth Julianna) Eger, Maklári út 107. jelöli ki. Felelős: Habis László polgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31.

96 96 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány felügyelő bizottságának tagjaivá október 01. napjától 3 éves időtartamra Dr. Halmos Péter (an.: Ringelhann Júlia)3300. Eger, Ifjúság u. 5.,Honfi Gábor (an.: Both Mária) Eger, Stadion u. 9. és Csányi Barnabás (an.: Bujnovszky Magdolna) Eger, Foglár u. 4/B II/7. személyeket választja meg. Felelős: Habis László polgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány Alapító Okiratának módosítását és egységes szerkezetbe foglalását az 1. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat aláírására. A közgyűlés felhatalmazza továbbá a polgármestert az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány alapító okiratának aláírására arra az esetre is, amennyiben a módosítás kapcsán a törvényszék olyan hiánypótlással élne, amely a Ptk.-val való összhang megteremtésére irányul. Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadták. 490/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Habis László polgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány kuratóriumának megüresedett tagsági helyére október 01. napjától határozatlan időre Petrovai Józsefet (szül.: , an.: Tóth Julianna) Eger, Maklári út 107. jelöli ki. Felelős: Habis László polgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31.

97 97 491/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány felügyelő bizottságának tagjaivá október 01. napjától 3 éves időtartamra Dr. Halmos Péter (an.: Ringelhann Júlia)3300. Eger, Ifjúság u. 5.,Honfi Gábor (an.: Both Mária) Eger, Stadion u. 9. és Csányi Barnabás (an.: Bujnovszky Magdolna) Eger, Foglár u. 4/B II/7. személyeket választja meg. 492/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Habis László polgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október 31. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány Alapító Okiratának módosítását és egységes szerkezetbe foglalását az 1. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az Alapító Okirat aláírására. A közgyűlés felhatalmazza továbbá a polgármestert az Egri Tehetségek az Olimpiára Közalapítvány alapító okiratának aláírására arra az esetre is, amennyiben a módosítás kapcsán a törvényszék olyan hiánypótlással élne, amely a Ptk.-val való összhang megteremtésére irányul. Felelős: Habis László polgármester Dr. Bánhidy Péter aljegyző Határidő: október / Előterjesztés Egri Ifjúsági Zenei Program létrehozására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Több, mint húsz koncert zajlott az elmúlt hónapokban. Számos olyan turistáknak szóló rendezvény volt, ahová szeretettel várták az egri fiatalokat. A javaslat arra irányul, hogy elsősorban az egri zenekarok számára biztosítsanak próbaterem és koncert szervezési lehetőségeket.

98 98 Kiosztásra került egy kiegészítő határozati javaslat, mely azt a félreértést szeretné eloszlatni, hogy a polgármester hozna létre ilyen programot. Pontosításra került a javaslat, miszerint a közgyűlés hozza létre az Ifjúsági Zenei Programot, az előadók, zenekarok pályázati úton való támogatása céljából. A felhatalmazás kizárólag a működési feltételek kidolgozására szól. A működési rendre vonatkozó anyagot be kell hozni a közgyűlés elé. A javaslat arról szól, hogy ezt a évi költségvetésben 4 mft erejéig fogadják el és tervezzék meg. A javaslat határideje december 31. A javaslat második pontja tartalmazza, hogy a jövő év első negyedévében történjen meg egy koncerttechnikai eszközbeszerzés nettó 10 mft összegben. A használati rendjét előzetesen ki kell dolgozni. Végrehajtási határideje március 31. Tekintettel arra, hogy számos zenekarral, számos kezdeményezéssel találkoztak, a velük való egyeztetés és együttgondolkodás alapján született meg ez a javaslat. Dr. Csarnó Ákos Kikkel, milyen zenekarokkal, rendezvény szervezőkkel, milyen módon gondolja polgármester úr az együttműködést? Lesz-e valamiféle széleskörű egyeztetés, s kik tartoznak ebbe a körbe? Habis László Az előterjesztésben felsoroltak néhány egyesületet, amennyiben az elkövetkező hetekben lesz ezzel kapcsolatos javaslat, akkor kiegészítik ezt a kört. Igazából inkább feltörekvőbb együttesekről van, hiszen vannak Egerben professzionális zenekarok is. Elsősorban az amatőr együttesek segítéséről, támogatásáról van szó. Gál Judit Örömére szolgál ez az előterjesztés, ugyanis a körzetéből már korábban megkeresték a fiatalok, hogy próbatermet szeretnének. Próbáltak saját eszközeikkel próbaterem lehetőséget biztosítani, de sajnos a házak között olyan nagy az áthallás, hogy nem volt rá lehetőség. Bízik benne, hogy így azok a fiatalok, akik a körzetében laknak, azoknak is lesz lehetőség, hogy egy próbaterembe el tudjanak jutni. A város honlapján közzé kellene tenni egy időpontot, amikor is a fiatalokkal egyeztethetnének, hogy milyen lehetőségek lesznek a későbbiekben. Dr. Csarnó Ákos Tanácsnokasszony gondolatához hozzáfűzi, hogy létezik ifjúsági kerekasztal, iskolai diákönkormányzatok. Fel kellene mérni e körben, hogy hol van erre fogadókészség. Javasolja, hogy ne csak a zenészeket, fellépőket kérdezzék meg, hanem a hangosítókat, a rendezvényterek biztosítóinak a véleményét is vegyék figyelembe.

99 99 Rázsi Botond A tanácsnokasszony és a tanácsnok úr is nyitott kapukat dönget, hiszen az elhangzott felvetéseket mind számba vették, de most ebben az előterjesztésben nem kívánták rögtön ezeket előre ellőni. Természetesen várják az építő javaslatokat, és meg fogják teremteni azt a fórumot, ahol ezeket a javaslatokat meg tudják hallgatni és figyelembe tudják venni. Habis László Az Ifjúsági Kerekasztal és a Diák Önkormányzatok bevonását kitűnő gondolatnak tartja. A Vár projekt bizonyos ütemében van hang-, és fénytechnika,ami nyilván alapvetően a várbeli programokat hivatott kiszolgálni, de logikusnak tartja, hogy utalva a tanácsnok úr által elmondottakra, hogy természetesen a határ a csillagos ég. Nyilván a használhatóság és alapvető szempontoknak megfelelő összegben határozták meg ezt összeget, és kellő óvatosságból. A két projektet össze kell hangolni, s ennek figyelembevételével tesznek majd javaslatot. Rázsi Botond További kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja az 1. sz. határozati javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat: 1. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Egri Ifjúsági Zenei Programot hoz létre, fiatal, kezdő könnyű-, világ és jazz-zenei előadók, zenekarok pályázati úton való támogatása céljából. A Közgyűlés a Program működési feltételeinek kidolgozására felhatalmazza a polgármestert, aki a Program működési rendjéről legkésőbb a decemberi Közgyűlésre tájékoztatót nyújt be. A Program a évben 4 millió Ft-ból gazdálkodhat, melynek fedezetét a évi költségvetésben biztosítani kell. Felelős: Habis László polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna HUSZI vezető Határidő: december 31. Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták.

100 /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Egri Ifjúsági Zenei Programot hoz létre, fiatal, kezdő könnyű-, világ és jazz-zenei előadók, zenekarok pályázati úton való támogatása céljából. A Közgyűlés a Program működési feltételeinek kidolgozására felhatalmazza a polgármestert, aki a Program működési rendjéről legkésőbb a decemberi Közgyűlésre tájékoztatót nyújt be. A Program a évben 4 millió Ft-ból gazdálkodhat, melynek fedezetét a évi költségvetésben biztosítani kell. Felelős: Habis László polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna HUSZI vezető Határidő: december 31. Szavazásra bocsátja a 2. sz. határozati javaslatot. Határozati javaslat: 2. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egri Ifjúsági Zenei Program által kezelt koncerttechnikai eszközök beszerzésére 10 millió Ft + ÁFA összeget rendel biztosítani a évi költségvetésben. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a koncerttechnikai eszközök használati rendjének kidolgozásával. Felelős: Habis László polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna HUSZI vezető Határidő: december 31. Szavazás: 14 igen szavazat, 2 nem szavazat mellett elfogadták. 494/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egri Ifjúsági Zenei Program által kezelt koncerttechnikai eszközök beszerzésére 10 millió Ft + ÁFA összeget rendel biztosítani a évi költségvetésben. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a koncerttechnikai eszközök használati rendjének kidolgozásával. Felelős: Habis László polgármester megbízásából dr. Palotai Zsuzsanna HUSZI vezető Határidő: december 31.

101 / Előterjesztés az Aqua Társasház (Eger, Csákány u. 1.) környezetének telekhatár rendezéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Azt, hogy hogyan alakult annak idején a Flóra Szálló építése és a konkrét telekhatárok és egyebek, ezek ma már csak levéltárban lelhetők fel. Egy elég hosszas munkát igényel, hogy tisztázzák azt, hogyan alakult annak idején a teniszpálya ezzel a telekhatárral, illetve megvalósítással. Kiegészítést tett a határozati javaslatban. A telekhatár rendezése, előkészítése, s az ezzel kapcsolatos intézkedések megtételére kér felhatalmazást azzal, hogy ezekkel összefüggésben a szabályozási terv felülvizsgálatát is indokolt elvégezni. Ezt hivatalon belül kellene megoldani, mint kis jelentőségű szabályozási tervi módosítást. Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat: A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az Eger, Csákány u. 1. szám alatti Aqua Társasház környezetének telekhatár rendezésére, a telekhatár rendezés érdekében szükséges tulajdonjog rendezések előkészítésére, és az ezekkel kapcsolatos szükséges intézkedések megtételére. A telekhatár-rendezéshez kapcsolódóan a környék parkolási problémáinak kezelése érdekében a tömbre vonatkozóan el kell indítani a szabályozási terv felülvizsgálatát. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Rátkai Attila Főépítészi Csoport vezetője Határidő: 2015.december.31 Szavazás: 13 igen szavazat, 1 nem szavazat, 2 tartózkodás mellett elfogadták.

102 /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az Eger, Csákány u. 1. szám alatti Aqua Társasház környezetének telekhatár rendezésére, a telekhatár rendezés érdekében szükséges tulajdonjog rendezések előkészítésére, és az ezekkel kapcsolatos szükséges intézkedések megtételére. A telekhatár-rendezéshez kapcsolódóan a környék parkolási problémáinak kezelése érdekében a tömbre vonatkozóan el kell indítani a szabályozási terv felülvizsgálatát. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Rátkai Attila Főépítészi Csoport vezetője Határidő: 2015.december 31. Alpolgármester úr visszaadja a szót Polgármester úrnak. 26./ Előterjesztés a Szarvas Gábor utca 2. szám alatt található ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés felmondásának elfogadásáról és új bérleti szerződés kötéséről (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: dr. Kovács Luca jegyző /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Kovács Luca Az Országgyűlésről szóló évi XXXVI. tv-t módosította a évi VIII. tv., s e szerint a május 16-tól hatályos törvény szerint az Országgyűlési képviselő, akit országos listán választottak meg, az általa megválasztott település en megilleti az Országgyűlés Hivatala által biztosított iroda. Mirkóczki Ádám képviselő azzal fordult az Önkormányzathoz, hogy a Szarvas G. u. 2. szám alatti ingatlant kéri irodának, amelyet eddig a Jobbik Egri Városi Szervezete bérelt. A javaslat a bérleti szerződés felmondásáról, valamint az új bérleti szerződés megkötéséről szól. Kéri a közgyűlés támogatását. Gál Judit Mivel Mirkóczki Ádám indul a polgármesteri választáson, s a Jobbik is mindig azt mondta, hogy minek szavazzák meg, akkor most ő is azt mondja, hogy miért nem várják meg a választásokat?

103 103 Habis László Több hozzászóló nem lévén elrendeli a szavazást. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hozzájárul a 7176/A/1 hrsz-ú, természetben Eger, Szarvas Gábor u. 2. szám alatt található, irodahelyiségként funkcionáló ingatlan 62 m2 térmértékű részének bérbeadásához Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő részére október 1. napjától képviselői megbízatása megszűnésének napjáig képviselői irodaként a XXXVI. törvény ban foglalt rendelkezések alapján - a bérlemény működtetésével kapcsolatos költségeket tartalmazó - bruttó Ft/hó bérleti díj ellenében, ezzel egyidejűleg elfogadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom Egri Városi Szervezete felmondását az ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés vonatkozásában. A bérleti szerződés megkötésének feltétele egy külön megállapodás létrejötte a bérleti díjban foglalt Ft-ot meghaladó, vagy azt el nem érő rezsiköltség évenként, valamint a jogviszony megszűnésének időpontjában történő elszámolásáról. Felelős: EVAT Zrt. Határidő: október 31. Szavazás: 15 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadták. 496/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hozzájárul a 7176/A/1 hrsz-ú, természetben Eger, Szarvas Gábor u. 2. szám alatt található, irodahelyiségként funkcionáló ingatlan 62 m2 térmértékű részének bérbeadásához Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő részére október 1. napjától képviselői megbízatása megszűnésének napjáig képviselői irodaként a XXXVI. törvény ban foglalt rendelkezések alapján - a bérlemény működtetésével kapcsolatos költségeket tartalmazó - bruttó Ft/hó bérleti díj ellenében, ezzel egyidejűleg elfogadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom Egri Városi Szervezete felmondását az ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés vonatkozásában. A bérleti szerződés megkötésének feltétele egy külön megállapodás létrejötte a bérleti díjban foglalt Ft-ot meghaladó, vagy azt el nem érő rezsiköltség évenként, valamint a jogviszony megszűnésének időpontjában történő elszámolásáról. Felelős: EVAT Zrt. Határidő: október 31. Polgármester úr átadja a szót Alpolgármester úrnak.

104 / Javaslat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének IV. negyedévi feladattervére, valamint a I. negyedévi feladatterv-tervezetére (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévé szavazásra bocsátja a javaslatban foglaltakat. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a IV. negyedévi feladattervet, valamint a I. negyedévi feladatterv-tervezetet elfogadta. Felelős: Határidő: Dr. Kovács Luca jegyző azonnal EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK III. negyedévi feladatterve A Közgyűlés alakuló ülése A közgyűlés tervezett időpontja: 2014.október 22. A közgyűlés tervezett időpontja: 2014.november 27 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló módosított 3/2014. (II. 15.) számú Önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete a 27/2008.(VI.27.) számú rendelettel jóváhagyott Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának és annak mellékleteit képező szabályozási terveinek módosításáról. Hibajavítás, rajzi korrekció a városra vonatkozóan. Javaslat Eger Város évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámoló elfogadására Javaslat Eger Város évi költségvetési koncepciójára Javaslat az Önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó

105 105 Programjába jelentkező egri tanuló támogatásáról Előterjesztés helyi lakáscélú támogatások odaítéléséről Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Javaslat Eger Megyei Jogú Város évi külkapcsolati eseményeire Tájékoztató a évi turisztikai rendezvényekről Tájékoztató a évi testvérvárosi és nemzetközi eseményekről Tájékoztató a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság, valamint a polgármester III. negyedévben, saját hatáskörben hozott döntéseiről Tájékoztató szeptember havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokról A közgyűlés tervezett időpontja: december 18. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról Előterjesztés az Egri Városfejlesztési Kft évi üzleti tervéről, évi üzleti tervének I-III. negyedéves teljesítéséről, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről, valamint az ügyvezető évi prémiumfeladatáról Előterjesztés az Agria Film Kft évi üzleti tervéről, évi üzleti tervének I-III. negyedéves teljesüléséről, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés az EVAT Zrt. és a Törzsház évi üzleti tervének I-III. negyedéves teljesítéséről, évi üzleti tervéről, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés az Agria-Humán Kft I-III. negyedéves gazdálkodásáról, a évi üzleti tervéről, valamint az ügyvezető évi prémium feladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról, és a évi munkatervéről Előterjesztés az Egri TISZK Kft, a évi üzleti terv I-III. negyedéves teljesítéséről, évi üzleti tervéről, valamint az ügyvezető évi prémiumfeladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről

106 106 Előterjesztés a Városgondozás Eger Kft évi üzleti terv I-III. negyedéves beszámolójáról, évi üzleti tervéről, az ügyvezető évi prémium feladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés az Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető Kft I-III. negyedéves gazdálkodásáról, a évi üzleti tervéről, valamint az ügyvezető évi prémium feladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Javaslat az Önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatáról Előterjesztés a Dobó István Vármúzeum stratégiai fejlesztési és beruházási tervéről Előterjesztés Kultúra Napja alkalmából adományozandó kitüntetések adományozásáról Előterjesztés a év meghatározó kulturális, turisztikai rendezvényeinek támogatásáról Előterjesztés garzonházi lakások bérbevételére jogosultak jegyzékének jóváhagyásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Tájékoztató a október havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokról Tájékoztató a november havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokról EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK I. negyedévi feladatterv-tervezetére A közgyűlés tervezett időpontja: január 29. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete a 81/2012 (XII. 21.) a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultációról és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről szóló rendelet módosításáról

107 107 Előterjesztés az önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Sportkoncepciójáról Előterjesztés az Eger Termál Kft. részére évben nyújtott támogatás elszámolásáról Előterjesztés az Eger Városi Turisztikai Kft. részére évben nyújtott működési célú támogatás elszámolásáról Tájékoztató a IV. negyedévi Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság vagyoni típusú, illetve a Polgármester saját hatáskörben hozott döntéseinek végrehajtásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről A közgyűlés tervezett időpontja: február 26. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete a 27/2008.(VI.27.) számú rendelettel jóváhagyott Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának és annak mellékleteit képező szabályozási terveinek módosításáról, több részterületre vonatkozóan, telekhatárok rendezése kapcsán. (I. forduló) Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti saját bevételeinek, adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek várható összegéről, továbbá Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat 2015.évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló módosított 3/2014. (II.15.) számú Önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól, kötelezettségeiről és a sporttámogatások rendjéről Előterjesztés az Agria Volán Zrt. részére évben nyújtott normatív és önkormányzati támogatás elszámolásáról Előterjesztés az önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására

108 108 Előterjesztés a sportlétesítmények évi használatáról Előterjesztés garzonházi lakások bérbevételére jogosultak jegyzékének jóváhagyásáról Előterjesztés nyugdíjasházi lakások bérbevételére jogosultak jegyzékének jóváhagyásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Tájékoztató a december havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításról A közgyűlés tervezett időpontja: március 26. Előterjesztés évi sportcélú támogatások felosztásáról Előterjesztés helyi lakáscélú támogatások odaítéléséről Előterjesztés lakásigénylési névjegyzék jóváhagyásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Tájékoztató az IFI PONT évi tevékenységéről Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták. 497/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a IV. negyedévi feladattervet, valamint a I. negyedévi feladatterv-tervezetet elfogadta. Felelős: Határidő: Dr. Kovács Luca jegyző azonnal

109 109 EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK III. negyedévi feladatterve A Közgyűlés alakuló ülése A közgyűlés tervezett időpontja: 2014.október 22. A közgyűlés tervezett időpontja: 2014.november 27 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló módosított 3/2014. (II. 15.) számú Önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete a 27/2008.(VI.27.) számú rendelettel jóváhagyott Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának és annak mellékleteit képező szabályozási terveinek módosításáról. Hibajavítás, rajzi korrekció a városra vonatkozóan. Javaslat Eger Város évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámoló elfogadására Javaslat Eger Város évi költségvetési koncepciójára Javaslat az Önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkező egri tanuló támogatásáról Előterjesztés helyi lakáscélú támogatások odaítéléséről Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Javaslat Eger Megyei Jogú Város évi külkapcsolati eseményeire Tájékoztató a évi turisztikai rendezvényekről Tájékoztató a évi testvérvárosi és nemzetközi eseményekről Tájékoztató a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság, valamint a polgármester III. negyedévben, saját hatáskörben hozott döntéseiről Tájékoztató szeptember havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokról

110 110 A közgyűlés tervezett időpontja: december 18. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról Előterjesztés az Egri Városfejlesztési Kft évi üzleti tervéről, évi üzleti tervének I-III. negyedéves teljesítéséről, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről, valamint az ügyvezető évi prémiumfeladatáról Előterjesztés az Agria Film Kft évi üzleti tervéről, évi üzleti tervének I-III. negyedéves teljesüléséről, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés az EVAT Zrt. és a Törzsház évi üzleti tervének I-III. negyedéves teljesítéséről, évi üzleti tervéről, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés az Agria-Humán Kft I-III. negyedéves gazdálkodásáról, a évi üzleti tervéről, valamint az ügyvezető évi prémium feladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról, és a évi munkatervéről Előterjesztés az Egri TISZK Kft, a évi üzleti terv I-III. negyedéves teljesítéséről, évi üzleti tervéről, valamint az ügyvezető évi prémiumfeladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés a Városgondozás Eger Kft évi üzleti terv I-III. negyedéves beszámolójáról, évi üzleti tervéről, az ügyvezető évi prémium feladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Előterjesztés az Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető Kft I-III. negyedéves gazdálkodásáról, a évi üzleti tervéről, valamint az ügyvezető évi prémium feladatának meghatározásáról, a Felügyelő Bizottság évi beszámolójáról és a évi munkatervéről Javaslat az Önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatáról Előterjesztés a Dobó István Vármúzeum stratégiai fejlesztési és beruházási tervéről

111 111 Előterjesztés Kultúra Napja alkalmából adományozandó kitüntetések adományozásáról Előterjesztés a év meghatározó kulturális, turisztikai rendezvényeinek támogatásáról Előterjesztés garzonházi lakások bérbevételére jogosultak jegyzékének jóváhagyásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Tájékoztató a október havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokról Tájékoztató a november havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokról EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK I. negyedévi feladatterv-tervezetére A közgyűlés tervezett időpontja: január 29. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete a 81/2012 (XII. 21.) a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultációról és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Építészeti-Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról és működésének rendjéről szóló rendelet módosításáról Előterjesztés az önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Sportkoncepciójáról Előterjesztés az Eger Termál Kft. részére évben nyújtott támogatás elszámolásáról Előterjesztés az Eger Városi Turisztikai Kft. részére évben nyújtott működési célú támogatás elszámolásáról Tájékoztató a IV. negyedévi Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság vagyoni típusú, illetve a Polgármester saját hatáskörben hozott döntéseinek végrehajtásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről

112 112 A közgyűlés tervezett időpontja: február 26. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete a 27/2008.(VI.27.) számú rendelettel jóváhagyott Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának és annak mellékleteit képező szabályozási terveinek módosításáról, több részterületre vonatkozóan, telekhatárok rendezése kapcsán. (I. forduló) Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti saját bevételeinek, adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek várható összegéről, továbbá Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat 2015.évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló módosított 3/2014. (II.15.) számú Önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól, kötelezettségeiről és a sporttámogatások rendjéről Előterjesztés az Agria Volán Zrt. részére évben nyújtott normatív és önkormányzati támogatás elszámolásáról Előterjesztés az önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítására Előterjesztés a sportlétesítmények évi használatáról Előterjesztés garzonházi lakások bérbevételére jogosultak jegyzékének jóváhagyásáról Előterjesztés nyugdíjasházi lakások bérbevételére jogosultak jegyzékének jóváhagyásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Tájékoztató a december havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításról

113 113 A közgyűlés tervezett időpontja: március 26. Előterjesztés évi sportcélú támogatások felosztásáról Előterjesztés helyi lakáscélú támogatások odaítéléséről Előterjesztés lakásigénylési névjegyzék jóváhagyásáról Előterjesztés elutasított szociális támogatások ellen benyújtott fellebbezésekről Tájékoztató az IFI PONT évi tevékenységéről Alpolgármester úr visszaadja a szót Polgármester úrnak. 28./ Előterjesztés a III. negyedévben lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: dr. Kovács Luca jegyző /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Bognár Ignác Az 584/2013. (X.24.) sz. határozat a Volán helyi járatú busszal való iskolai úszásoktatás elősegítése végetti tárgyalásra hatalmazza fel a polgármester urat. Véleménye szerint értelmetlen tolni ezt a javaslatot határidőkkel, vissza kell vonni, s ezt módosító indítványként terjeszti a közgyűlés elé. Dr. Kovács Luca Bognár Ignác képviselő úr javaslatát elfogadja. Habis László Több hozzászóló nem lévén szavazásra bocsátja az 1. sz. határozati javaslatot. Határozati javaslat: 1./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült beszámolót - az abban meghatározott határidő módosításokkal - elfogadja. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: azonnal

114 114 Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták. 498/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült beszámolót - az abban meghatározott határidő módosításokkal - elfogadja. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: azonnal Szavazás a 2. sz. határozati javaslatra. Határozati javaslat: 2./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 320/2013. (V.23.) és a 584/2013. (X. 24.) közgyűlési határozatokat visszavonja. Felelős: Határidő: Dr. Kovács Luca jegyző azonnal Szavazás: 16 igen szavazat mellett elfogadták. 499/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 320/2013. (V.23.) és a 584/2013. (X. 24.) közgyűlési határozatokat visszavonja. Felelős: Határidő: Dr. Kovács Luca jegyző azonnal 29./ Előterjesztés Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala évi belső ellenőrzési tervének módosítására (egyszerű szavazattöbbség) Előadó: dr. Kovács Luca jegyző /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.

115 115 Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala évi belső ellenőrzési tervének módosítását. Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadták. 500/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: december 31. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala évi belső ellenőrzési tervének módosítását. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: december / Előterjesztés a 387/2014. (VIII. 28.) közgyűlési határozat módosítására (minősített szavazattöbbség) Előadó: dr. Kovács Luca jegyző /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozatát az I. és II. Melléklet szerint módosítja. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a Módosító Okirat és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: szeptember 30.

116 116 MÓDOSÍTÓ OKIRAT I. melléklet Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 84. (1) bekezdése alapján Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövege kiegészül: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki: 2./ Az Alapító Okirat 2.b pontja 3. pontra változik: 3. Telephelyei: a) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. b) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 6. c) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10. d) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 13. e) 3300 Eger, Széchenyi utca 2. f) Eger, Telekessy utca / Az Alapító Okirat 3. pontja 4. pontra változik és kiegészül az alábbi 5-8 pontokkal: 4. Létesítése: , a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény alapján. 5. Közfeladata: A Polgármesteri Hivatal ellátja törvényben, kormányrendeletben vagy önkormányzati rendeletben jegyzői hatáskörbe rendelt feladatokat, továbbá a Magyarország önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény alapján közreműködik a települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a polgármester önkormányzati, valamint államigazgatási feladatainak, hatásköreinek ellátásában. 6. Szakmai alaptevékenysége: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 84. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában.

117 117 Megállapodás alapján: a nemzetiségi önkormányzatok és a társulások tekintetében a pénzügyi-gazdálkodási feladatok ellátása. 7. Államháztartási szakágazat megnevezése: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 8. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti meghatározása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám-, és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi- gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Közterület rendjének fenntartása Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Nemzetközi kulturális együttműködés Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 4./ Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: a) A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény, b) A Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény, c) Egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény az irányadó 5./ Az Alapító Okirat kiegészül az alábbi pontokkal: 11. Irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Felügyeleti szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér 2. Szakmai felügyeletét a Heves Megyei Kormányhivatal 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. látja el. 14. Fenntartó szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér 2.

118 Vezetőjének megbízási rendje: A polgármester a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény szerinti jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki határozatlan időre. A jegyző felett a munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. 16. A feladatellátást szolgáló vagyon: Eger, Dobó tér Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Széchenyi utca Eger, Telekessy utca A vagyon feletti rendelkezési jog: A Nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) határozatával október 27-i hatállyal, 24/2012 (II.23.) határozatával február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) határozatával április 26-i hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával október 25-i hatállyal, a 304/2013 (V. 23.) határozatával május 23. hatállyal, a 466 /2013. (VIII. 29.) határozatával szeptember 1-i hatállyal, a 655 /2013. (XII.19.) határozatával december 19-i hatállyal, a 387/2014. (VIII.28) határozatát a /2014 (IX.25) határozatával módosította. Habis László polgármester ALAPÍTÓ OKIRAT II. melléklet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki. 1. Neve: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

119 Székhelye: Eger, Dobó tér Telephelyei: g) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. h) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 6. i) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10. j) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 13. k) 3300 Eger, Széchenyi utca 2. l) Eger, Telekessy utca Létesítése: , a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény alapján 5. Közfeladata: A Polgármesteri Hivatal ellátja törvényben, kormányrendeletben vagy önkormányzati rendeletben jegyzői hatáskörbe rendelt feladatokat, továbbá a Magyarország önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény alapján közreműködik a települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a polgármester önkormányzati valamint államigazgatási feladatainak, hatásköreinek ellátásában. 6. Szakmai alaptevékenysége: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 84. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. Megállapodás alapján: a nemzetiségi önkormányzatok és a társulások tekintetében a pénzügyi-gazdálkodási feladatok ellátása. 7. Államháztartási szakágazat megnevezése: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 8. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti meghatározása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám-, és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi- gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek

120 Közterület rendjének fenntartása Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Nemzetközi kulturális együttműködés Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 9. Illetékességi, működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: Építéshatósági ügyek: Andornaktálya, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Kerecsend, Novaj, Ostoros, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Szúcs, Verpelét. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: d) A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény, e) A Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény, f) Egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény az irányadó. 11. Irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Felügyeleti szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér 2. Szakmai felügyeletét a Heves Megyei Kormányhivatal 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. látja el. 14. Fenntartó szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Vezetőjének megbízási rendje: A polgármester a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény szerinti jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki határozatlan időre. A jegyző felett a munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. 16. A feladatellátást szolgáló vagyon: 3300 Eger, Dobó tér Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út 10.

121 Eger, Kossuth Lajos út Eger, Széchenyi utca Eger, Telekessy utca A vagyon feletti rendelkezési jog: A Nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) határozatával október 27-i hatállyal, 24/2012 (II.23.) határozatával február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) határozatával április 26-i hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával október 25-i hatállyal, a 304/2013 (V. 23.) határozatával május 23. hatállyal, a 466 /2013. (VIII. 29.) határozatával szeptember 1-i hatállyal, a 655 /2013. (XII.19.) határozatával december 19-i hatállyal, a 387/2014. (VIII.28) határozatát a /2014 (IX.25) határozatával módosította. Habis László polgármester Szavazás: 15 igen szavazat mellett elfogadták. 501/2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozatát az I. és II. Melléklet szerint módosítja. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a Módosító Okirat és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca jegyző Határidő: szeptember 30.

122 122 MÓDOSÍTÓ OKIRAT I. melléklet Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 84. (1) bekezdése alapján Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövege kiegészül: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki: 2./ Az Alapító Okirat 2.b pontja 3. pontra változik: 3. Telephelyei: m) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. n) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 6. o) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10. p) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 13. q) 3300 Eger, Széchenyi utca 2. r) Eger, Telekessy utca / Az Alapító Okirat 3. pontja 4. pontra változik és kiegészül az alábbi 5-8 pontokkal: 4. Létesítése: , a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény alapján. 5. Közfeladata: A Polgármesteri Hivatal ellátja törvényben, kormányrendeletben vagy önkormányzati rendeletben jegyzői hatáskörbe rendelt feladatokat, továbbá a Magyarország önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény alapján közreműködik a települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a polgármester önkormányzati, valamint államigazgatási feladatainak, hatásköreinek ellátásában. 6. Szakmai alaptevékenysége: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 84. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában.

123 123 Megállapodás alapján: a nemzetiségi önkormányzatok és a társulások tekintetében a pénzügyi-gazdálkodási feladatok ellátása. 7. Államháztartási szakágazat megnevezése: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 9. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti meghatározása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám-, és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi- gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Közterület rendjének fenntartása Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Nemzetközi kulturális együttműködés Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 4./ Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: g) A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény, h) A Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény, i) Egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény az irányadó 5./ Az Alapító Okirat kiegészül az alábbi pontokkal: 11. Irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Felügyeleti szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér 2. Szakmai felügyeletét a Heves Megyei Kormányhivatal 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. látja el. 14. Fenntartó szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér 2.

124 Vezetőjének megbízási rendje: A polgármester a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény szerinti jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki határozatlan időre. A jegyző felett a munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. 16. A feladatellátást szolgáló vagyon: Eger, Dobó tér Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Széchenyi utca Eger, Telekessy utca A vagyon feletti rendelkezési jog: A Nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) határozatával október 27-i hatállyal, 24/2012 (II.23.) határozatával február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) határozatával április 26-i hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával október 25-i hatállyal, a 304/2013 (V. 23.) határozatával május 23. hatállyal, a 466 /2013. (VIII. 29.) határozatával szeptember 1-i hatállyal, a 655 /2013. (XII.19.) határozatával december 19-i hatállyal, a 387/2014. (VIII.28) határozatát a 501/2014 (IX.25) határozatával módosította. Habis László polgármester ALAPÍTÓ OKIRAT II. melléklet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki. 4. Neve: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

125 Székhelye: Eger, Dobó tér Telephelyei: s) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 28. t) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 6. u) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 10. v) 3300 Eger, Kossuth Lajos út 13. w) 3300 Eger, Széchenyi utca 2. x) Eger, Telekessy utca Létesítése: , a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény alapján 18. Közfeladata: A Polgármesteri Hivatal ellátja törvényben, kormányrendeletben vagy önkormányzati rendeletben jegyzői hatáskörbe rendelt feladatokat, továbbá a Magyarország önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény alapján közreműködik a települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a polgármester önkormányzati valamint államigazgatási feladatainak, hatásköreinek ellátásában. 19. Szakmai alaptevékenysége: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX törvény 84. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. Megállapodás alapján: a nemzetiségi önkormányzatok és a társulások tekintetében a pénzügyi-gazdálkodási feladatok ellátása. 20. Államháztartási szakágazat megnevezése: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 21. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti meghatározása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám-, és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi- gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek

126 Közterület rendjének fenntartása Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Nemzetközi kulturális együttműködés Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 22. Illetékességi, működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: Építéshatósági ügyek: Andornaktálya, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Kerecsend, Novaj, Ostoros, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Szúcs, Verpelét. 23. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: j) A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény, k) A Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény, l) Egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény az irányadó. 24. Irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Felügyeleti szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér 2. Szakmai felügyeletét a Heves Megyei Kormányhivatal 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. látja el. 27. Fenntartó szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger, Dobó tér Vezetőjének megbízási rendje: A polgármester a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény szerinti jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki határozatlan időre. A jegyző felett a munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. 29. A feladatellátást szolgáló vagyon: 3300 Eger, Dobó tér Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út Eger, Kossuth Lajos út 10.

127 Eger, Kossuth Lajos út Eger, Széchenyi utca Eger, Telekessy utca A vagyon feletti rendelkezési jog: A Nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010.(VI. 24.) határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI. 30.) határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X. 27.) határozatával október 27-i hatállyal, 24/2012 (II.23.) határozatával február 23-i hatállyal, 214/2012 (IV. 26.) határozatával április 26-i hatállyal, 615/2012. (X. 25.) határozatával október 25-i hatállyal, a 304/2013 (V. 23.) határozatával május 23. hatállyal, a 466 /2013. (VIII. 29.) határozatával szeptember 1-i hatállyal, a 655 /2013. (XII.19.) határozatával december 19-i hatállyal, a 387/2014. (VIII.28) határozatát a 501/2014 (IX.25) határozatával módosította. Habis László polgármester Sürgősségi indítvány Polgármester úr átadja a szót Alpolgármester úrnak. 1./ Előterjesztés a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány alapító okiratának módosítására Előadó: Habis László polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatban foglaltakat.

128 128 Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítványnak az előterjesztés 1. mellékletét képező, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, továbbá felhatalmazza a polgármestert, hogy annak tárgyában teljes körűen eljárjon, és a változások átvezetéséhez szükséges dokumentumokat aláírja. Felelős: Habis László polgármester Határidő: október 31. ALAPÍTÓ OKIRAT VÁLTOZÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Heves megye, Eger megyei jogú, Hatvan városok önkormányzatai, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány jelen alapító okirattal úgy határoztak, hogy alapítványt hoznak létre, mely segíti a Heves megyei régió vállalkozásait, fejleszti a helyi munkaerő vállalkozói ismereteit és készségeit, előmozdítja a területi fejlődést. Az alapítvány társadalmi-közösségi kezdeményezés, politikai tevékenységet nem támogathat, munkáját kizárólag a térség gazdasági érdekei motiválják. Célja és feladata teljesítése érdekében kész együttműködni minden szervezettel, közösséggel és személlyel, amely, illetőleg aki a közös célok elérésén munkálkodik. Az alapítvány működése nyilvános, munkája és tevékenysége során épít a társadalmi ellenőrzés lehetőségeire és a társadalmi támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. Az alapítvány önálló jogi személy. 1.) Az alapítvány neve: Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány 2.) Rövidített név: HMVTA 3.) Az Alapítvány idegen nyelvű elnevezései: LocalEnterpriseAgency Heves County Lokal Firma Büro Heves Grafschaft Local EnterpriseBureau Heves Comté LocaleAziendaUfficio Heves Contea LocalesEmpresaOficina Heves Condado 4.) Az alapítvány székhelye: 3300 Eger, Vörösmarty Mihály út 25. I. emelet 4. (Postacím: 3300 Eger, Bethlen Gábor utca 9.) 5.) Az Alapítvány tagja: Nemzeti Kisvállalkozás- Fejlesztő Konzorciumnak. Az Alapítvány a European Microfinance Network, valamint HungarianMicrofinance Network tagja. 6.) Alapítók:

129 129 - Heves Megye Önkormányzata, Eger, Kossuth Lajos u Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, Eger, Dobó tér Hatvan Város Önkormányzata, Hatvan, Kossuth tér Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, nyilvántartási szám: Fővárosi Bíróság 59. Az alapítók és az alapítvány csatlakozó tagként számít a települési önkormányzatok, gazdasági érdekképviseletek, pénzintézetek, vállalatok, szövetkezetek, gazdasági társaságok, magánvállalkozások, intézmények, magánszemélyek támogatására. 7.) Az alapítvány célja: A Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) célja a térség vállalkozásainak segítése, vállalkozásfejlesztési programjának kidolgozása és végrehajtása a területi fejlődés érdekében. Ezen belül: - a mikro- kis- és közepes méretű vállalkozások létrejöttének és működésének segítése; - új munkalehetőségek teremtése vállalkozások szervezése útján; - a helyi munkaerő készségeinek, szakmai és vállalkozói ismereteinek fejlesztése, a szükségletekhez való igazítása; - kedvező feltételek teremtése a vállalkozások tőkeerejének növeléséhez, a lakossági magánbefektetések ösztönzéséhez, valamint a működő töke idevonzásához; - az Alapítványi célra rendelkezésre álló hazai és külföldi pénzügyi források feltárása és kezelésükhöz szabályozott keret biztosítása; - a mikro-, kis-, és középvállalkozások határon túli gazdasági kapcsolatainak, együttműködésének, tevékenységének előmozdítása, segítése az alapítói célok hatékonyabb megvalósulásának érdekében - segítségnyújtás a helyi önkormányzatok vállalkozási programjának kialakításához Az Alapítvány céljának elérése érdekében: - Támaszkodik az Alapítványt létrehozó önkormányzatok, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és csatlakozó önkormányzatok, szervezetek és személyek együttműködésére; - Kapcsolatot tart és együttműködik a hasonló célú hazai és nemzetközi alapítványokkal és szervezetekkel, valamint bővíti az alapítói célok hatékony megvalósításának érdekében a határon túli gazdasági tevékenységét, piackutatási, innovációs, oktatási, kommunikációs, vagy tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi segítségnyújtással is; - Segíti a térség, Magyarországon és a környező országokban működő mikro-, kis-, és középvállalkozások image-ének kiteljesítését, a befektetők érdeklődésének felkeltését a befektetési lehetőségek feltárásával; - Az igényeknek megfelelő képzési és oktatási programokat szervez;

130 130 - Vállalkozásokat segítő szolgáltatásokat nyújt, vállalkozásokat szervez; - Kialakítja a vállalkozók számára szükséges tanácsadói, piackutatói marketing tevékenységet és annak információs hálózatát; - Támogatja az innovációt (újítások, találmányok, know-how-k) az iparjogvédelmi kultúra színvonalának emelését; - Támogatja a vállalkozások létrejöttét, egyebek között az ehhez szükséges ingatlanok felkutatásával és nyilvántartásával; - Elősegíti a vállalkozásbarát légkör megteremtését a médiasegítségével is. - Az Alapítvány - helyi-, és az Európai Uniós forrásokat közvetítő pályázatokkal, az elnyert források és támogatások összegének hatékony és célszerű felhasználásával növeli az alapítói szándék legteljesebb megvalósulásának lehetőségét. Alapítvány a vagyonából befektetéseket végez, részesedést szerezhet gazdasági társaságban, szövetkezetben, részt vállal önálló pénzügyi források felkutatásában, megteremtésében. Az alapítványi célok érdekében az Alapítvány, vállalkozás- és területfejlesztési irodát hoz létre és működtet. Az iroda nem jogi személy, hanem az Alapítványnak elemző, döntés előkészítő, végrehajtó szerve. Az iroda jogosult a Heves Megyei Vállalkozói Központ név használatára. 8.) Az Alapítvány vagyona és gazdálkodása: Az alapítók által az Alapítvány rendelkezésére bocsátott induló vagyon: ,- Ft, azaz: Tizennyolcmillió-négyszázezer forint, mely összeget az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Heves Megyei Igazgatósága kezelt az alapításkor. Az egyes alapítók hozzájárulásai: - Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány: Ft, azaz: Tízmillió forint készpénz, - Heves Megye Önkormányzata: Ft, azaz: Négymillió forint készpénz, - Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata: , azaz: Négymillió forint készpénz, - Hatvan Város Önkormányzata: ,- Ft, azaz: négyszázezer forint készpénz. Az Alapítvány nyílt, ahhoz bármely belföldi és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha az Alapítvány céljaival egyetért és azt anyagi vagy bármely más módon támogatni kívánja. Az Alapítvány részére belföldi és külföldi természetes és jogi személyek részéről devizában is történhet befizetés. Ennek megfelelően az Alapítvány külön devizaszámlát is nyithat és a devizában történt befizetéseket és annak kamatait, illetve hozadékát devizában vagy forintban az Alapítványi céloknak megfelelően használja fel. Az Alapítvány induló vagyonát növeli: - Az Alapítványhoz csatlakozó bel- és külföldi természetes és jogi személyek befizetése és egyéb vagyoni hozzájárulása:

131 131 - Az Alapítvány részére járó kamat, részesedés, osztalék és árfolyamnyereség, a vállalkozási tevékenységből származó nyereség; - Az állami költségvetésből és egyéb állami forrásokból az Alapítvány céljára befizetett összeg. - Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által, a es működési évre nyújtott Ft, azaz Harmincmillió forint pénzbeli támogatás, valamint a KRF Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt-ben (Cg ) fennállt Ft könyvértéken átadott törzsrészvények. - Az alapítvány által benyújtható pályázatok során elnyert források. Az Alapítvány céljainak elérésére az Alapítvány vagyona és annak hozadékai szolgálnak. Az Alapítvány induló vagyonának terhére is teljesíthetők az Alapítványi céloknak megfelelő kiadások. Az Alapítvány vagyonának mindenkori év végi záróállománya értékének 10 %-át kockázati tartalékba kell helyezni, és azt elkülönítetten kell kezelni. Az Alapítványi készpénztámogatások fele, azaz ötven százaléka törzstőkeként különítendő el, ennek az összegnek csak a kamatai használhatók fel az Alapítvány céljaira. Az alapítók és az Alapítványhoz csatlakozók az Alapítvány részére történő befizetéseket és egyéb vagyoni hozzájárulásaikat nem követelhetik vissza. Az Alapítvány vagyonából kell fedezni az Alapítvány kezelésével, működtetésével, valamint a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda (Heves Megyei Vállalkozói Központ elnevezés alatt) létesítésével, működtetésével és fejlesztésével kapcsolatban felmerült kiadásokat is. Az Alapítvány vagyonából nyilvános pályázat útján a célok megvalósítása érdekében különféle anyagi juttatások nyújthatók. 9.) Az Alapítványnak védnöke és védnöksége lehet: A Védnökséget a Kuratórium kéri fel az Alapítvány céljainak támogatására és érdekeinek védelmére. 10.) Az Alapítvány szervei: 10.1.) Kuratórium Az Alapítvány kezelőszerve az öt fős kuratórium. A kuratórium elnökét, társelnökét és 3 tagját az alapítók határozatlan időtartamra jelölik ki. A Kuratórium tagjainak, elnökének és társelnökének díjazás nem jár, de a tagság ellátásával kapcsolatos közvetlenül felmerült kiadásaikat részükre az Alapítvány megtéríti. A Kuratórium dönt az Alapítvány valamennyi stratégiai kérdésében, illetve azokban, amelyeket saját maga számára tart fenn. A kuratórium tagjai: A kuratórium elnöke: A kuratórium társelnöke: Farkas Zoltán (lakcím: 3300 Eger, Széchenyi u. 8, anyja neve: Bukta Mária) Vicsev Péter

132 132 (lakcím: 3300 Eger, Bartakovics u. 8, anyja neve: Mikó Márta) A kuratórium tagjai: a. Dr. Sipos Mihály (lakcím: 3300 Eger, Pázmány Péter út 4, anyja neve: Szedmák Mária) b. Lombeczki Péter (lakcím: 3326 Ostoros, Ady Endre u. 1, anyja neve: Berkes Piroska) c. Lestyán Balázs (lakcím: 3000 Hatvan, Tóth Árpád u. 5, anyja neve: Berkes Piroska) A Kuratórium hatásköre: a.) gondoskodik az Alapítvány kitűzött céloknak megfelelő működéséről; b.) dönt az Alapítvány szervezeti és működési szabályzatáról; c.) dönt az Alapítvány éves tervéről; d.) beszámol az alapítóknak éves tevékenységéről; e.) dönt a vállalkozók, vállalkozások számára nyújtható vissza nem térítendő juttatásokról, valamint az egyéb anyagi juttatásokról; f.) gondoskodik az Alapítványi vagyon lehetőség szerinti gyarapításáról, biztosítja annak leggondosabb kezelését és minden tőle telhetőt megtesz a csökkenő vagyon pótlására; g.) kezdeményezi a Kuratórium tagjainak visszahívását; h.) kezdeményezi az Alapító Okirat módosítását, az Alapítvány megszüntetését; i.) létrehozza a Vállalkozás- és Területfejlesztési Irodát. (Heves Megyei Vállalkozói Központ elnevezés alatt) j.) kinevezi a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda ügyvezető igazgatóját; k.) határoz a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda szervezetéről, költségvetéséről és éves tervéről az ügyvezető igazgató előterjesztése alapján; l.) évente beszámoltatja az ügyvezető igazgatót; m.) a Kuratórium felhatalmazása alapján a Kuratórium elnöke gyakorolja az ügyvezető igazgató felett a munkáltatói jogokat; n.) dönt minden olyan kérdésben, amit saját hatáskörébe utal. A Kuratórium a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda - Vállalkozói Központ, amely az Alapítvány titkársági feladatait is ellátja - szervezetén belül működő alapítványi titkárság által előkészített anyagok alapján ülésein dönt. A Kuratórium minden tagja egy szavazattal bír. Minősített, kétharmados többség szükséges a b.), g.), h.), j.) pontokba foglalt döntésekhez. A Kuratórium üléseiről és határozatairól jegyzőkönyvet kell felvenni, a határozatokat be kell jegyezni a határozatok könyvébe. A határozatok könyvét a Kuratórium tagjai, az alapító és bármely csatlakozó bármikor megtekintheti )Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda (Heves Megyei Vállalkozói Központ elnevezés alatt) A Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda (továbbiakban: Iroda) látja el- többek között - az Alapítvány folyamatos működéséhez, ügyeinek operatív viteléhez szükséges titkársági teendőket. Az Irodát ügyvezető igazgató irányítja, akit a Kuratórium nevez ki. Az ügyvezető igazgató jogait és kötelességeit a Kuratórium a Munka Törvénykönyve alapján szerződéssel határozza meg. Az

133 133 Iroda alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat az ügyvezető igazgató gyakorolja. Az Iroda hatáskörébe tartozó ügyekben az ügyvezető igazgató egyszemélyben dönt. Az Iroda feladatai és hatásköre a titkársági teendőket illetően: a.) Elkészíti az Alapítvány és az Iroda szervezeti működési szabályzatát és ügyrendjét, s azokat a Kuratórium elé terjeszti; b.) Elkészíti az Alapítvány és az Iroda éves tervét, költségvetését és azt döntésre a Kuratórium elé terjeszti; c.) Az Alapítvány céljainak és a Kuratórium által elfogadott tervnek megfelelően az átruházott hatáskör keretei között működteti az Alapítványt; d.) Gondoskodik a térség és a határon túli kapcsolatokban érintett vállalkozások élénkítési stratégiájának végrehajtásáról az üzleti tervnek megfelelően, dönt a program végrehajtásában közreműködők kiválasztásában; e.) Feladatának tekinti az Európai Unió és a hazai források által finanszírozott vállalkozásfejlesztési programok célszerű végrehajtását; f.) A Kuratórium felhatalmazása alapján gazdálkodik az Alapítvány vagyonával; a Kuratórium előzetes hozzájárulásával az Alapítvány vagyonából befektetéseket végez, részesedést szerezhet gazdasági társaságban, szövetkezetben, önálló pénzügyi források felkutatásában, megteremtésében; g.) Gondoskodik az Alapítvány könyveinek vezetéséről, vagyonmérleg készítéséről és ellát minden egyéb adminisztratív feladatot; h.) Gyakorolja a bankszámla feletti rendelkezési jogot. Ennek részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatban meghatározza; i.) Az Alapítvány tevékenységéről a közvéleményt és a vállalkozásokat a médiákon keresztül rendszeresen tájékoztatja; j.) Ellát minden egyéb, a Kuratórium által hatáskörébe utalt feladatot. A titkársági teendőkön túl az Iroda fő feladata nem eredmény érdekeltségű szolgáltatások nyújtásával az önfenntartó folyamatok fokozatos megteremtése. 11.) Az Alapítvány képviselete: Az Alapítvány teljes jogkörű, korlátozás nélküli, önálló egyszemélyi képviseletére a Kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén társelnöke külön-külön önállóan jogosult. Akadályoztatásának tényét a Kuratórium Elnöke jelenti be. 12.) Az Alapítvány megszűnése: Az alapítók az Alapítványt határozatlan időre hozzák létre. Az Alapítvány akkor szűnik meg, ha:

134 134 a.) Az Alapítvány vagyonának kimerülése, vagy egyéb okok miatt az alapítványi cél elérése lehetetlenné válik; b.) Az Alapító Okiratban meghatározott mindencél megvalósult; c.) Az illetékes bíróság megszüntető határozatot hoz; Az alapítók tudomásul veszik, hogy az alapítványi vagyon - a Polgári Törvénykönyv vonatkozó előírásai alapján - megszűnés esetén nem kerülhet vissza sem az alapítókhoz, sem a csatlakozókhoz. Az alapítványi vagyont hasonló célú Heves megyei alapítványok között kell felosztani. 13.) Egyéb rendelkezések: Az Alapítvány működése nyilvános. Ennek érdekében gondoskodni kell arról, hogy a közvélemény évente a helyi sajtón keresztül kapjon tájékoztatást az Alapítvány elmúlt évi tevékenységéről, a következő évi elképzeléseiről. Az Alapítvány számít minden olyan magánszemély, vállalkozó, gazdálkodó szervezet, mozgalom és társadalmi szervezet kezdeményezésére és támogatására, amelyek egyetértenek az Alapítvány céljaival, a modern, vegyestulajdonú piacgazdálkodás kiépítésével. Az Alapítvány várja a külföldi kormányok, szervezetek, üzletemberek és magánszemélyek támogatását, számít a külföldön élő hazánkfiai együttműködésére. 14.) Alapítók tudomásul veszik, hogy az Alapítvány az Egri Törvényszékáltali nyilvántartásba vétellel nyerte el jogi személyiségét. 15.) Vállalkozási tevékenység: Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 16.) Gazdálkodás során elért eredmény: Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységére fordítja. 17.) Az Alapítvány függetlensége: Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 18.) A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik. A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén a Kuratórium társelnöke hívja össze az ülés napirendjét tartalmazó írásbeli meghívóval. A meghívót postai küldeményként, telefaxon, vagy en kell megküldeni, úgy, hogy az elküldés napja és a Kuratóriumi ülés napja között legalább 8 napi időköznek kell eltelnie.

135 135 A Kuratórium ülését össze kell hívni, ha azt legalább három kuratóriumi tag szóban, vagy írásban kezdeményezi. A Kuratórium határozatképes, ha legalább 50 % + 1 tagja jelen van. Nem tekinthető az ülés határozatképesnek, ha az alapítók képviselői többségben vannak. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke, távollétében a Kuratórium társelnöke vezeti. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az ülésen jelenlévő egy Kuratóriumi tag hitelesít. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással - ha az Alapító Okirat másként nem rendelkezik - a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza meg. Szavazategyenlőség esetén az elnök, távollétében a társelnök szavazata dönt. A Kuratórium ülésére a Felügyelő Bizottság elnökét meg kell hívni. 19.) Vezető tisztségviselők összeférhetetlensége: Nem lehet közhasznú szervezet megszűnését követő két évig az Alapítványnál vezető tisztségviselő az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A tisztség ellátása és a tisztségviselő alapítókhoz fűződő viszonya összeférhetetlenséget nem idézhet elő. 20.) Az éves beszámoló jóváhagyásának módja: Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést a Kuratórium a Kuratórium működése című pontban szabályozott eljárásban a jelenlévő kuratóriumi tagok legalább kétharmadának szavazatával hagyja jóvá. 21.) Határozatok Könyve: A Kuratórium döntését a Határozatok Könyvében kell nyilvántartani oly módon, hogy rögzíteni kell a döntés tartalmát, időpontját és hatályát, továbbá a döntést támogatók, illetőleg ellenzők számarányát. A Határozatok Könyvébe tett bejegyzéseket egy - a döntés meghozatalakor jelenlévő - kuratóriumi tag hitelesíti. 22.) A Kuratórium döntéseinek közlése, nyilvánossága: A Kuratórium döntéseit meghozatalától számított 15munkanapon belül az érintettekkel írásban kell közölni. A Kuratórium döntéseit a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítván honlapján történő közzététellel hozza nyilvánosságra. 23.) Az Alapítvány irataiba való betekintés:

136 136 Az Alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba, így különösen az éves beszámolóba és a közhasznúsági jelentésbe, továbbá a Kuratóriumi ülések jegyzőkönyveibe, a Határozatok Könyvébe bárki betekinthet és azokról saját költségén másolatot készíthet. 24.) Az Alapítvány működésének nyilvánossága: Az Alapítvány működése nyilvános. A Kuratórium ülésein bárki részt vehet a vonatkozó személyiségi jogokat érintő napirendi pontok zárt ülésen való megvitatásának kivételével. Az Alapítvány szolgáltatásai igénybevételének módját, tevékenységének, gazdálkodásának, éves beszámolójának, közhasznúsági jelentésének legfontosabb adatait a helyi sajtó útján is nyilvánosságra hozza. 25.) Felügyelő Bizottság: Alapítók az Alapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére Felügyelő Bizottságot hoznak létre. A Felügyelő Bizottság elnökből és két tagból áll, megbízatásuk időtartama három évre szól. Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke, vagy tagja az a személy, aki - a Kuratórium elnöke, vagy tagja, - az Alapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenysége kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyba áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, - az Alapítvány célszerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, - az előzőekben meghatározott személyek hozzátartozója. A Felügyelő Bizottság: A Felügyelő Bizottság elnöke: Tóthné Csáki Éva (Lakcím: 3360 Heves, Béla király út 6, anyja neve: Kis Katalin) A Felügyelő Bizottság tagjai: Földesi Dániel (lakcím: 3300 Eger, Pozsonyi u. 2, anyja neve: Tiliczki Judit) Dr. Kovács Gábor (lakcím: 3300 Eger, Árpád u. 34, anyja neve: Kovács Ida) A Felügyelő Bizottság elnöke a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vesz, a Felügyelő Bizottság tagja a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehet. A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy - az Alapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy az Alapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, - vezető tisztségviselők felelősségét megállapító tény merült fel.

137 137 Ha a Kuratóriumot a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - nem hívták össze a Kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A Felügyelő Bizottság a vezető tisztségviselőktől jelentést, az Alapítvány munkavállalóitól tájékoztatást, vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az Alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A Felügyelő Bizottság üléseit szükség szerint tartja. A Felügyelő Bizottság ülése akkor határozatképes, ha legalább három tagja jelen van. A Felügyelő Bizottság működésének részletes szabályait maga állapítja meg. A Felügyelő Bizottság ellenőrzéseinek megállapításairól az alapítókat tájékoztatni köteles. A Felügyelő Bizottság elnökét, tagjait tevékenységükért díjazás nem illeti meg, de igazolt költségeiket az Alapítvány megtéríti. 26.) Záró rendelkezések: Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvényt, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell. Alapítók a módosításaival egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, képviselőik útján jóváhagyólag aláírták. Eger, hó nap Heves Megyei Önkormányzat képviseletében Szabó Róbert A Közgyűlés Elnöke Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Habis László Polgármester Hatvan Város Önkormányzata képviseletében Polgármester Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány képviseletében Dr. Csuhaj V. Imre Kuratóriumi Elnök Szavazás: 12 igen szavazat, 2 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadták.

138 /2014.(IX.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítványnak az előterjesztés 1. mellékletét képező, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, továbbá felhatalmazza a polgármestert, hogy annak tárgyában teljes körűen eljárjon, és a változások átvezetéséhez szükséges dokumentumokat aláírja. Felelős: Habis László polgármester Határidő: október 31. ALAPÍTÓ OKIRAT VÁLTOZÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Heves megye, Eger megyei jogú, Hatvan városok önkormányzatai, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány jelen alapító okirattal úgy határoztak, hogy alapítványt hoznak létre, mely segíti a Heves megyei régió vállalkozásait, fejleszti a helyi munkaerő vállalkozói ismereteit és készségeit, előmozdítja a területi fejlődést. Az alapítvány társadalmi-közösségi kezdeményezés, politikai tevékenységet nem támogathat, munkáját kizárólag a térség gazdasági érdekei motiválják. Célja és feladata teljesítése érdekében kész együttműködni minden szervezettel, közösséggel és személlyel, amely, illetőleg aki a közös célok elérésén munkálkodik. Az alapítvány működése nyilvános, munkája és tevékenysége során épít a társadalmi ellenőrzés lehetőségeire és a társadalmi támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. Az alapítvány önálló jogi személy. 6.) Az alapítvány neve: Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány 7.) Rövidített név: HMVTA 8.) Az Alapítvány idegen nyelvű elnevezései: LocalEnterpriseAgency Heves County Lokal Firma Büro Heves Grafschaft Local EnterpriseBureau Heves Comté LocaleAziendaUfficio Heves Contea LocalesEmpresaOficina Heves Condado 9.) Az alapítvány székhelye: 3300 Eger, Vörösmarty Mihály út 25. I. emelet 4. (Postacím: 3300 Eger, Bethlen Gábor utca 9.) 10.) Az Alapítvány tagja: Nemzeti Kisvállalkozás- Fejlesztő Konzorciumnak. Az Alapítvány a European Microfinance Network, valamint HungarianMicrofinance Network tagja. 6.) Alapítók:

139 139 - Heves Megye Önkormányzata, Eger, Kossuth Lajos u Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, Eger, Dobó tér Hatvan Város Önkormányzata, Hatvan, Kossuth tér Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, nyilvántartási szám: Fővárosi Bíróság 59. Az alapítók és az alapítvány csatlakozó tagként számít a települési önkormányzatok, gazdasági érdekképviseletek, pénzintézetek, vállalatok, szövetkezetek, gazdasági társaságok, magánvállalkozások, intézmények, magánszemélyek támogatására. 7.) Az alapítvány célja: A Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) célja a térség vállalkozásainak segítése, vállalkozásfejlesztési programjának kidolgozása és végrehajtása a területi fejlődés érdekében. Ezen belül: - a mikro- kis- és közepes méretű vállalkozások létrejöttének és működésének segítése; - új munkalehetőségek teremtése vállalkozások szervezése útján; - a helyi munkaerő készségeinek, szakmai és vállalkozói ismereteinek fejlesztése, a szükségletekhez való igazítása; - kedvező feltételek teremtése a vállalkozások tőkeerejének növeléséhez, a lakossági magánbefektetések ösztönzéséhez, valamint a működő töke idevonzásához; - az Alapítványi célra rendelkezésre álló hazai és külföldi pénzügyi források feltárása és kezelésükhöz szabályozott keret biztosítása; - a mikro-, kis-, és középvállalkozások határon túli gazdasági kapcsolatainak, együttműködésének, tevékenységének előmozdítása, segítése az alapítói célok hatékonyabb megvalósulásának érdekében - segítségnyújtás a helyi önkormányzatok vállalkozási programjának kialakításához Az Alapítvány céljának elérése érdekében: - Támaszkodik az Alapítványt létrehozó önkormányzatok, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és csatlakozó önkormányzatok, szervezetek és személyek együttműködésére; - Kapcsolatot tart és együttműködik a hasonló célú hazai és nemzetközi alapítványokkal és szervezetekkel, valamint bővíti az alapítói célok hatékony megvalósításának érdekében a határon túli gazdasági tevékenységét, piackutatási, innovációs, oktatási, kommunikációs, vagy tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi segítségnyújtással is; - Segíti a térség, Magyarországon és a környező országokban működő mikro-, kis-, és középvállalkozások image-ének kiteljesítését, a befektetők érdeklődésének felkeltését a befektetési lehetőségek feltárásával; - Az igényeknek megfelelő képzési és oktatási programokat szervez;

140 140 - Vállalkozásokat segítő szolgáltatásokat nyújt, vállalkozásokat szervez; - Kialakítja a vállalkozók számára szükséges tanácsadói, piackutatói marketing tevékenységet és annak információs hálózatát; - Támogatja az innovációt (újítások, találmányok, know-how-k) az iparjogvédelmi kultúra színvonalának emelését; - Támogatja a vállalkozások létrejöttét, egyebek között az ehhez szükséges ingatlanok felkutatásával és nyilvántartásával; - Elősegíti a vállalkozásbarát légkör megteremtését a médiasegítségével is. - Az Alapítvány - helyi-, és az Európai Uniós forrásokat közvetítő pályázatokkal, az elnyert források és támogatások összegének hatékony és célszerű felhasználásával növeli az alapítói szándék legteljesebb megvalósulásának lehetőségét. Alapítvány a vagyonából befektetéseket végez, részesedést szerezhet gazdasági társaságban, szövetkezetben, részt vállal önálló pénzügyi források felkutatásában, megteremtésében. Az alapítványi célok érdekében az Alapítvány, vállalkozás- és területfejlesztési irodát hoz létre és működtet. Az iroda nem jogi személy, hanem az Alapítványnak elemző, döntés előkészítő, végrehajtó szerve. Az iroda jogosult a Heves Megyei Vállalkozói Központ név használatára. 8.) Az Alapítvány vagyona és gazdálkodása: Az alapítók által az Alapítvány rendelkezésére bocsátott induló vagyon: ,- Ft, azaz: Tizennyolcmillió-négyszázezer forint, mely összeget az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Heves Megyei Igazgatósága kezelt az alapításkor. Az egyes alapítók hozzájárulásai: - Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány: Ft, azaz: Tízmillió forint készpénz, - Heves Megye Önkormányzata: Ft, azaz: Négymillió forint készpénz, - Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata: , azaz: Négymillió forint készpénz, - Hatvan Város Önkormányzata: ,- Ft, azaz: négyszázezer forint készpénz. Az Alapítvány nyílt, ahhoz bármely belföldi és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha az Alapítvány céljaival egyetért és azt anyagi vagy bármely más módon támogatni kívánja. Az Alapítvány részére belföldi és külföldi természetes és jogi személyek részéről devizában is történhet befizetés. Ennek megfelelően az Alapítvány külön devizaszámlát is nyithat és a devizában történt befizetéseket és annak kamatait, illetve hozadékát devizában vagy forintban az Alapítványi céloknak megfelelően használja fel. Az Alapítvány induló vagyonát növeli: - Az Alapítványhoz csatlakozó bel- és külföldi természetes és jogi személyek befizetése és egyéb vagyoni hozzájárulása:

141 141 - Az Alapítvány részére járó kamat, részesedés, osztalék és árfolyamnyereség, a vállalkozási tevékenységből származó nyereség; - Az állami költségvetésből és egyéb állami forrásokból az Alapítvány céljára befizetett összeg. - Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által, a es működési évre nyújtott Ft, azaz Harmincmillió forint pénzbeli támogatás, valamint a KRF Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt-ben (Cg ) fennállt Ft könyvértéken átadott törzsrészvények. - Az alapítvány által benyújtható pályázatok során elnyert források. Az Alapítvány céljainak elérésére az Alapítvány vagyona és annak hozadékai szolgálnak. Az Alapítvány induló vagyonának terhére is teljesíthetők az Alapítványi céloknak megfelelő kiadások. Az Alapítvány vagyonának mindenkori év végi záróállománya értékének 10 %-át kockázati tartalékba kell helyezni, és azt elkülönítetten kell kezelni. Az Alapítványi készpénztámogatások fele, azaz ötven százaléka törzstőkeként különítendő el, ennek az összegnek csak a kamatai használhatók fel az Alapítvány céljaira. Az alapítók és az Alapítványhoz csatlakozók az Alapítvány részére történő befizetéseket és egyéb vagyoni hozzájárulásaikat nem követelhetik vissza. Az Alapítvány vagyonából kell fedezni az Alapítvány kezelésével, működtetésével, valamint a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda (Heves Megyei Vállalkozói Központ elnevezés alatt) létesítésével, működtetésével és fejlesztésével kapcsolatban felmerült kiadásokat is. Az Alapítvány vagyonából nyilvános pályázat útján a célok megvalósítása érdekében különféle anyagi juttatások nyújthatók. 9.) Az Alapítványnak védnöke és védnöksége lehet: A Védnökséget a Kuratórium kéri fel az Alapítvány céljainak támogatására és érdekeinek védelmére. 10.) Az Alapítvány szervei: 10.1.) Kuratórium Az Alapítvány kezelőszerve az öt fős kuratórium. A kuratórium elnökét, társelnökét és 3 tagját az alapítók határozatlan időtartamra jelölik ki. A Kuratórium tagjainak, elnökének és társelnökének díjazás nem jár, de a tagság ellátásával kapcsolatos közvetlenül felmerült kiadásaikat részükre az Alapítvány megtéríti. A Kuratórium dönt az Alapítvány valamennyi stratégiai kérdésében, illetve azokban, amelyeket saját maga számára tart fenn. A kuratórium tagjai: A kuratórium elnöke: A kuratórium társelnöke: Farkas Zoltán (lakcím: 3300 Eger, Széchenyi u. 8, anyja neve: Bukta Mária) Vicsev Péter

142 142 (lakcím: 3300 Eger, Bartakovics u. 8, anyja neve: Mikó Márta) A kuratórium tagjai: a. Dr. Sipos Mihály (lakcím: 3300 Eger, Pázmány Péter út 4, anyja neve: Szedmák Mária) b. Lombeczki Péter (lakcím: 3326 Ostoros, Ady Endre u. 1, anyja neve: Berkes Piroska) c. Lestyán Balázs (lakcím: 3000 Hatvan, Tóth Árpád u. 5, anyja neve: Berkes Piroska) A Kuratórium hatásköre: a.) gondoskodik az Alapítvány kitűzött céloknak megfelelő működéséről; b.) dönt az Alapítvány szervezeti és működési szabályzatáról; c.) dönt az Alapítvány éves tervéről; d.) beszámol az alapítóknak éves tevékenységéről; e.) dönt a vállalkozók, vállalkozások számára nyújtható vissza nem térítendő juttatásokról, valamint az egyéb anyagi juttatásokról; f.) gondoskodik az Alapítványi vagyon lehetőség szerinti gyarapításáról, biztosítja annak leggondosabb kezelését és minden tőle telhetőt megtesz a csökkenő vagyon pótlására; g.) kezdeményezi a Kuratórium tagjainak visszahívását; h.) kezdeményezi az Alapító Okirat módosítását, az Alapítvány megszüntetését; i.) létrehozza a Vállalkozás- és Területfejlesztési Irodát. (Heves Megyei Vállalkozói Központ elnevezés alatt) j.) kinevezi a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda ügyvezető igazgatóját; k.) határoz a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda szervezetéről, költségvetéséről és éves tervéről az ügyvezető igazgató előterjesztése alapján; l.) évente beszámoltatja az ügyvezető igazgatót; m.) a Kuratórium felhatalmazása alapján a Kuratórium elnöke gyakorolja az ügyvezető igazgató felett a munkáltatói jogokat; n.) dönt minden olyan kérdésben, amit saját hatáskörébe utal. A Kuratórium a Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda - Vállalkozói Központ, amely az Alapítvány titkársági feladatait is ellátja - szervezetén belül működő alapítványi titkárság által előkészített anyagok alapján ülésein dönt. A Kuratórium minden tagja egy szavazattal bír. Minősített, kétharmados többség szükséges a b.), g.), h.), j.) pontokba foglalt döntésekhez. A Kuratórium üléseiről és határozatairól jegyzőkönyvet kell felvenni, a határozatokat be kell jegyezni a határozatok könyvébe. A határozatok könyvét a Kuratórium tagjai, az alapító és bármely csatlakozó bármikor megtekintheti )Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda (Heves Megyei Vállalkozói Központ elnevezés alatt) A Vállalkozás- és Területfejlesztési Iroda (továbbiakban: Iroda) látja el- többek között - az Alapítvány folyamatos működéséhez, ügyeinek operatív viteléhez szükséges titkársági teendőket. Az Irodát ügyvezető igazgató irányítja, akit a Kuratórium nevez ki. Az ügyvezető igazgató jogait és kötelességeit a Kuratórium a Munka Törvénykönyve alapján szerződéssel határozza meg. Az

143 143 Iroda alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat az ügyvezető igazgató gyakorolja. Az Iroda hatáskörébe tartozó ügyekben az ügyvezető igazgató egyszemélyben dönt. Az Iroda feladatai és hatásköre a titkársági teendőket illetően: a.) Elkészíti az Alapítvány és az Iroda szervezeti működési szabályzatát és ügyrendjét, s azokat a Kuratórium elé terjeszti; b.) Elkészíti az Alapítvány és az Iroda éves tervét, költségvetését és azt döntésre a Kuratórium elé terjeszti; c.) Az Alapítvány céljainak és a Kuratórium által elfogadott tervnek megfelelően az átruházott hatáskör keretei között működteti az Alapítványt; d.) Gondoskodik a térség és a határon túli kapcsolatokban érintett vállalkozások élénkítési stratégiájának végrehajtásáról az üzleti tervnek megfelelően, dönt a program végrehajtásában közreműködők kiválasztásában; e.) Feladatának tekinti az Európai Unió és a hazai források által finanszírozott vállalkozásfejlesztési programok célszerű végrehajtását; f.) A Kuratórium felhatalmazása alapján gazdálkodik az Alapítvány vagyonával; a Kuratórium előzetes hozzájárulásával az Alapítvány vagyonából befektetéseket végez, részesedést szerezhet gazdasági társaságban, szövetkezetben, önálló pénzügyi források felkutatásában, megteremtésében; g.) Gondoskodik az Alapítvány könyveinek vezetéséről, vagyonmérleg készítéséről és ellát minden egyéb adminisztratív feladatot; h.) Gyakorolja a bankszámla feletti rendelkezési jogot. Ennek részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatban meghatározza; i.) Az Alapítvány tevékenységéről a közvéleményt és a vállalkozásokat a médiákon keresztül rendszeresen tájékoztatja; j.) Ellát minden egyéb, a Kuratórium által hatáskörébe utalt feladatot. A titkársági teendőkön túl az Iroda fő feladata nem eredmény érdekeltségű szolgáltatások nyújtásával az önfenntartó folyamatok fokozatos megteremtése. 11.) Az Alapítvány képviselete: Az Alapítvány teljes jogkörű, korlátozás nélküli, önálló egyszemélyi képviseletére a Kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén társelnöke külön-külön önállóan jogosult. Akadályoztatásának tényét a Kuratórium Elnöke jelenti be. 12.) Az Alapítvány megszűnése: Az alapítók az Alapítványt határozatlan időre hozzák létre. Az Alapítvány akkor szűnik meg, ha:

144 144 a.) Az Alapítvány vagyonának kimerülése, vagy egyéb okok miatt az alapítványi cél elérése lehetetlenné válik; b.) Az Alapító Okiratban meghatározott mindencél megvalósult; c.) Az illetékes bíróság megszüntető határozatot hoz; Az alapítók tudomásul veszik, hogy az alapítványi vagyon - a Polgári Törvénykönyv vonatkozó előírásai alapján - megszűnés esetén nem kerülhet vissza sem az alapítókhoz, sem a csatlakozókhoz. Az alapítványi vagyont hasonló célú Heves megyei alapítványok között kell felosztani. 13.) Egyéb rendelkezések: Az Alapítvány működése nyilvános. Ennek érdekében gondoskodni kell arról, hogy a közvélemény évente a helyi sajtón keresztül kapjon tájékoztatást az Alapítvány elmúlt évi tevékenységéről, a következő évi elképzeléseiről. Az Alapítvány számít minden olyan magánszemély, vállalkozó, gazdálkodó szervezet, mozgalom és társadalmi szervezet kezdeményezésére és támogatására, amelyek egyetértenek az Alapítvány céljaival, a modern, vegyes tulajdonú piacgazdálkodás kiépítésével. Az Alapítvány várja a külföldi kormányok, szervezetek, üzletemberek és magánszemélyek támogatását, számít a külföldön élő hazánkfiai együttműködésére. 14.) Alapítók tudomásul veszik, hogy az Alapítvány az Egri Törvényszékáltali nyilvántartásba vétellel nyerte el jogi személyiségét. 15.) Vállalkozási tevékenység: Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 16.) Gazdálkodás során elért eredmény: Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységére fordítja. 17.) Az Alapítvány függetlensége: Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 18.) A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik. A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén a Kuratórium társelnöke hívja össze az ülés napirendjét tartalmazó írásbeli meghívóval. A meghívót postai küldeményként, telefaxon, vagy en kell megküldeni, úgy, hogy az elküldés napja és a Kuratóriumi ülés napja között legalább 8 napi időköznek kell eltelnie.

145 145 A Kuratórium ülését össze kell hívni, ha azt legalább három kuratóriumi tag szóban, vagy írásban kezdeményezi. A Kuratórium határozatképes, ha legalább 50 % + 1 tagja jelen van. Nem tekinthető az ülés határozatképesnek, ha az alapítók képviselői többségben vannak. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke, távollétében a Kuratórium társelnöke vezeti. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az ülésen jelenlévő egy Kuratóriumi tag hitelesít. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással - ha az Alapító Okirat másként nem rendelkezik - a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza meg. Szavazategyenlőség esetén az elnök, távollétében a társelnök szavazata dönt. A Kuratórium ülésére a Felügyelő Bizottság elnökét meg kell hívni. 19.) Vezető tisztségviselők összeférhetetlensége: Nem lehet közhasznú szervezet megszűnését követő két évig az Alapítványnál vezető tisztségviselő az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A tisztség ellátása és a tisztségviselő alapítókhoz fűződő viszonya összeférhetetlenséget nem idézhet elő. 20.) Az éves beszámoló jóváhagyásának módja: Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést a Kuratórium a Kuratórium működése című pontban szabályozott eljárásban a jelenlévő kuratóriumi tagok legalább kétharmadának szavazatával hagyja jóvá. 21.) Határozatok Könyve: A Kuratórium döntését a Határozatok Könyvében kell nyilvántartani oly módon, hogy rögzíteni kell a döntés tartalmát, időpontját és hatályát, továbbá a döntést támogatók, illetőleg ellenzők számarányát. A Határozatok Könyvébe tett bejegyzéseket egy - a döntés meghozatalakor jelenlévő - kuratóriumi tag hitelesíti. 22.) A Kuratórium döntéseinek közlése, nyilvánossága: A Kuratórium döntéseit meghozatalától számított 15munkanapon belül az érintettekkel írásban kell közölni. A Kuratórium döntéseit a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítván honlapján történő közzététellel hozza nyilvánosságra. 23.) Az Alapítvány irataiba való betekintés:

146 146 Az Alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba, így különösen az éves beszámolóba és a közhasznúsági jelentésbe, továbbá a Kuratóriumi ülések jegyzőkönyveibe, a Határozatok Könyvébe bárki betekinthet és azokról saját költségén másolatot készíthet. 24.) Az Alapítvány működésének nyilvánossága: Az Alapítvány működése nyilvános. A Kuratórium ülésein bárki részt vehet a vonatkozó személyiségi jogokat érintő napirendi pontok zárt ülésen való megvitatásának kivételével. Az Alapítvány szolgáltatásai igénybevételének módját, tevékenységének, gazdálkodásának, éves beszámolójának, közhasznúsági jelentésének legfontosabb adatait a helyi sajtó útján is nyilvánosságra hozza. 25.) Felügyelő Bizottság: Alapítók az Alapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére Felügyelő Bizottságot hoznak létre. A Felügyelő Bizottság elnökből és két tagból áll, megbízatásuk időtartama három évre szól. Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke, vagy tagja az a személy, aki - a Kuratórium elnöke, vagy tagja, - az Alapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenysége kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyba áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, - az Alapítvány célszerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, - az előzőekben meghatározott személyek hozzátartozója. A Felügyelő Bizottság: A Felügyelő Bizottság elnöke: Tóthné Csáki Éva (Lakcím: 3360 Heves, Béla király út 6, anyja neve: Kis Katalin) A Felügyelő Bizottság tagjai: Földesi Dániel (lakcím: 3300 Eger, Pozsonyi u. 2, anyja neve: Tiliczki Judit) Dr. Kovács Gábor (lakcím: 3300 Eger, Árpád u. 34, anyja neve: Kovács Ida) A Felügyelő Bizottság elnöke a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vesz, a Felügyelő Bizottság tagja a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehet. A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy - az Alapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy az Alapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, - vezető tisztségviselők felelősségét megállapító tény merült fel.

147 147 Ha a Kuratóriumot a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - nem hívták össze a Kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A Felügyelő Bizottság a vezető tisztségviselőktől jelentést, az Alapítvány munkavállalóitól tájékoztatást, vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az Alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A Felügyelő Bizottság üléseit szükség szerint tartja. A Felügyelő Bizottság ülése akkor határozatképes, ha legalább három tagja jelen van. A Felügyelő Bizottság működésének részletes szabályait maga állapítja meg. A Felügyelő Bizottság ellenőrzéseinek megállapításairól az alapítókat tájékoztatni köteles. A Felügyelő Bizottság elnökét, tagjait tevékenységükért díjazás nem illeti meg, de igazolt költségeiket az Alapítvány megtéríti. 26.) Záró rendelkezések: Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvényt, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell. Alapítók a módosításaival egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, képviselőik útján jóváhagyólag aláírták. Eger, hó nap Heves Megyei Önkormányzat képviseletében Szabó Róbert A Közgyűlés Elnöke Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Habis László Polgármester Hatvan Város Önkormányzata képviseletében Polgármester Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány képviseletében Dr. Csuhaj V. Imre Kuratóriumi Elnök SZÜNET 17 képviselő van jelen

148 148 Tájékoztatók: 31./ Tájékoztató az önkormányzati fenntartású óvodák 2013/2014-es nevelési évben végzett feladatairól Előadó: Rázsi Botond alpolgármester /A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Rázsi Botond Minden évben ez idő tájban terjesztik a közgyűlés elé az önkormányzat által fenntartott óvodáknak az elmúlt nevelési évben végzett feladatairól szóló tájékoztatót. Az elmúlt évben is teljesítették az óvodák a rájuk szabott feladatokat, az óvodai csoportok maximális kihasználtsággal működnek, s igyekeznek minél több támogatást, lehetőséget nyújtani az óvodáknak szeptember 1-jével minden óvodában létszámfejlesztést hajtottak végre. Két óvoda pszichológus foglalkozik a gyerekekkel és mindenhol pedagógiai asszisztensek is foglalkoztatásra kerültek. Az óvónők tájékoztatása szerint nagyban elősegítik a pedagógiai munkát. Nyáron sor került a tárgyi feltételek fejlesztésére is, az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye minden óvodával egy egyeztetett ütemterv szerint megtekintette, hogy milyen fejlesztési, felújítási és karbantartási munkák szükségesek, s azt el is végezték. Visszajelzések is azt igazolják, s a személyes tapasztalatai alapján is elmondja, hogy az óvónők mindent meg tesznek a kicsi gyermekek érdekében, rengeteg programot szerveznek, nem csak a kötelező feladatokat látják el, hanem Az előterjesztéshez mellékelt vaskos anyag is szépen igazolja az óvodákban folyó munkát. Bognár Ignác Személyesen tapasztalta, hogy az Eszterlánc Óvodába a város minden pontjáról járnak gyermekek. Szülőket megkérdezve elmondták, hogy azért szeretik ezt az óvodát, mert homogén csoportok vannak. Úgy látja, hogy mindenféle vegyes csoportokat kényszerítenek az óvodákra. Véleménye szerint, ha van lehetőség angol csoportra, waldorf csoportra, zöld óvodára, akkor ne erőltessék már az óvodákban a vegyes csoportot. Véleménye szerint inkább a homogén csoportokhoz ragaszkodnak a szülők. Az egyik óvodai beszámolóból idézi: Nem volt célunk, hogy a jól megszokott és bevált gyakorlatot felborítsuk. Szeretné, ha a későbbiekben ezt figyelembe vennék. Gál Judit Egy csoport attól jó, ha pedagógus rendkívül jó és szereti a gyerekeket. A vegyes csoportokban ugyanúgy vannak homogén csoportok, ugyanis többféle csoportban foglalkoznak a gyerekekkel, amikor különböző foglalkozások vannak. A vegyes csoportok pontosan a miatt vannak, hogy a család modellt képezzék le, mert a gyerekeknek a jövőben a felnövekedéséhez nagyon fontos, hogy tolerálni tudjon és egy család modellben

149 149 nevelkedjen fel. Minden óvodában van lehetőség homogén és vegyes csoportra is. Egyébként a homogén csoport, mert minden gyerek más, és lehet egy öt éves gyerek három éves szinten. A választást a szülőkre bízzák és senkire sem szeretnék a vegyes csoportot ráerőltetni. Szülőktől is érkeztek visszajelzések, akik rendkívül jónak tartják a vegyes csoportot, hiszen az óvodáskor teljesen más, mint az iskoláskor. Az óvodákban alapvető képességek fejlesztése folyik, s rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni az egyéni fejlesztésre. E miatt, hogy a gyerek homogén vagy vegyes csoportba jár, ennek van a legkevesebb jelentősége. Egyébként statisztikai és biológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a vegyes korcsoportban élő gyerekek sokkal érettebbek lesznek az iskolában. Habis László Több hozzászóló nem lévén szavazásra bocsátja a tájékoztatót. Szavazás: 15 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett a tájékoztatót elfogadták. 32./ Tájékoztató az óvodai úszásoktatási programról Előadó: Rázsi Botond alpolgármester /A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Rázsi Botond Egy olyan programról számolhat be, ami vívmánynak tekinthető nem csak a városban, de országosan is. Hosszas egyeztetések után a múlt héten kezdték el bevezetni az óvodai úszásoktatási programot. Ettől a nevelési évtől biztosítják minden tanköteles korban lévő óvodás korban lévő gyermek számára azt, hogy az uszodában a tanmedencében éves szinten összesen 30 óra úszásoktatásban részesüljön. Az úszásoktatás és a vízfelület használatának a díja önkormányzati támogatásból kerül finanszírozásra, s az Egri Úszóklub szakmai kompetenciája, hogy ezt a munkát elvégezze. Ez egy jelentős előrelépés, mert igazodnak ahhoz az országos trendhez, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni. Kéri a közgyűlés támogatását, hogy ennek az anyagi hátterét a jövő gazdasági évre is teremtsék meg. A kezdeményezést az úszó szövetség is támogatja, s holnapi napon érkezik egy autóbusz a szövetségtől, mely ennek a munkának a segítésére szolgál. Csákvári Antal Az óvodai úszásoktatással nem az cél, hogy élsportolók szülessenek, hanem az egészséges életmódra nevelés és a víz biztonságnak a megtanítása és elérése a fontos. Ez az úszásoktatási program egy évben Eger Önkormányzatának, több mint 10 mft-ot meghaladó költséget jelent. Reméli, hogy ezt a költséget a következő ciklusban felálló

150 150 közgyűlés is meg fogja szavazni a költségvetés elfogadásakor, s ők is fontosnak tartják, hogy ezek a gyerekek megtanulhassanak, úszni. Gál Judit Alpolgármester úr kezdeményezését szeretné megerősíteni. Ezen program keretében olyan gyerekek is eljuthatnak az uszodába, akik korábban nem biztos, hogy megengedhették volna maguknak. Ezek megszervezése nem kis munkát igényel az óvodákban, de szinte mindenki kivétel nélkül nagy örömmel fogadta ezt a lehetőséget. A szülők kérése a későbbiekre, hogy a következő közgyűlés is tegye lehetővé azt, hogy gyerekek úszni járhassanak. Bízik benne, hogy a későbbiekben is lehetőség lesz az öt-hat éveseknek arra, hogy úszni járhassanak. Martonné Adler Ildikó Azt, hogy Eger sokat áldoz arra, hogy az egri gyerekek meg tanuljanak úszni, bizonyítéka az is, hogy egyedülálló módon Egerben van úszó érettségi. Eddig is sokat tett a város annak érdekében, hogy a 2. osztályosok, s most már az 5-6. osztályos tanulók is eljussanak a kötelező úszásoktatásra. Azt, hogy a legoptimálisabb korban kezdjék el az úszásoktatást, nagyon fontos, hiszen akkor fog tökéletesedni az úszástudásuk. Bár rendelkeznek vízfelületekkel a Bitskey uszodában illetve a strandon, de örömteli, hogy a Bárány uszoda felújításával újabb vízfelületekhez fognak jutni. Megemlíti a Balassi Iskola tanuszodáját, ami nagyon érték a város óvodásainak és kisiskolásainak is. Ez egy olyan medence, ami nem létrás, hanem lépcsőkön lehet a gyerekeknek bemenni, s ezzel a kezdeti félelmüket is leküzdhetik. Továbbra is keressék annak a lehetőségét, hogy mentsék meg ezt az uszodát, hiszen a környéken sok iskola és óvoda van, s a 2. osztályos gyermekek úszásoktatását ideálisan tudnák megoldani ebben az uszodában, nem kellene utazgatniuk a felsővárosból. Az Eger Termál úszóoktatói tudnák vállalni ezt a feladatot. Habis László Több hozzászóló nem lévén, kéri, hogy szavazzanak a tájékoztató elfogadásáról. Szavazás: 18 igen szavazat mellett a tájékoztatót elfogadták. Polgármester úr átadja az ülés vezetését Alpolgármester úrnak.

151 / Tájékoztató a július havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításáról Előadó: Habis László polgármester /A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László A nagyobb összegű átcsoportosítások a közgyűlés által elfogadott beruházások véghezvitelét, megvalósítását szolgálták. Megemlíti a Városháza felújítását, a garzonház kivitelezését, a Kertalja út szennyvíz csatornahálózat építését, a Montessori Bölcsőde beruházás építési többletköltségét. Ezek voltak azok, amelyeknél az előző évek maradványát kellett igénybe venni a pénzügyi fedezet maradéktalan biztosításához. Rázsi Botond Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Szavazás: 18 igen szavazat mellett a tájékoztatót elfogadták. 34./ Tájékoztató a augusztus havi polgármesteri és intézményvezetői saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításáról Előadó: Habis László polgármester /A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Két nagyobb összegű átcsoportosítás is történt az uniós bölcsődei programok befejezéséhez, megvalósításához. Közgyűlési döntés volt Lenkey-ház megvásárlása. Nagyon óvatosak voltak ebben az előterjesztésben, ugyanis az tételezték fel, hogy nem sikerül a sok éves negatív tapasztalat alapján megállapodni. Örömmel tájékoztatja a közgyűlést, hogy vannak pozitív fordulatok, sikerült megállapodni a tulajdonossal. Az adásvételi szerződés aláírásra került, lényegen azon az áron, amit a testület meghatározott, létrejöhet az adásvétel. Megemlíti, hogy volt felhatalmazás KEOP pályázatokra, ezek közül az óvodákon elhelyezhető áramtermelő rendszerek fejlesztésére adtak be pályázatot. Ehhez is szükség volt egy kisebb összegű átcsoportosításra. Sok kisebb beavatkozás történt, melyhez kisebb átcsoportosítások és tartalék felhasználások voltak szükségesek: Ilyen volt a Csokona utca csapadékvíz, Leányka utca járda felújítás, Rákóczi F. utcai játszótér és járda felújítás, Kertész utcában gyephézagos parkoló kialakítása, Szivárvány Óvoda parkoló létesítése, illetve képviselői

152 152 választókerületi feladatokhoz kapcsolódóan a 9. vk-ben kondi park létesítése. Kéri a közgyűlést a tájékoztató elfogadására. Bognár Ignác Polgármester úr egy korábbi hozzászólásánál jelezte, hogy kampány van, választások közelednek. Véleménye szerint ez most csak arról szól szinte. Ha megnézik a választókerületi feladatokhoz kapcsolódó felhalmozási kiadásokat, láthatják, hogy augusztus hónapban mindenki úgy érezte, járda, út, csapadékvíz elvezetés felújítás most kell, hogy megtörténjen. Ha ez nem kampány, akkor teljesen véletlen, hogy minden képviselőnek augusztusban jutott eszébe, hogy felhasználja képviselői keretét. De miért pont augusztus? Nem is logikus, a kapacitás elosztása szempontjából sem volt ésszerű. Most fel van dúlva a város, a választási kampány dühében és arroganciájában nekiestek a városnak. Ez igazi kampány tevékenység és a választópolgárok lenézése, semmibevétele, megtévesztése, de ezekre már nem lesznek vevők ugyanis négy éven keresztül cserbenhagyták őket, s az utolsó hónapban próbálnak lobbizni, azzal, hogy ezeket a látványosnak tűnő beruházásokat megvalósítsák. Gál Judit Képviselő úr tudhatná, hogy képviselői keretükből egy nagyobb ívű beruházást nem lehet megtenni. Személy szerint képviselői keretét mindig elköltötte buszmegállók, járdák rendbetételére. Most a két éves képviselői keretét kellett összespórolnia egy olyan járda rendbetételére, amit nem lehetett volna egyszerre rendbe tenni, mert az annyiba került. Orosz Lászlóné Minden évben szeptember- október hónapban össze szokták hívni a képviselőket, s kérik azokat a körzetükben legfontosabbnak ítélt beruházásokat küldjék el a szakirodáknak a vezetők részére. A nagyon fontosnak ítélt beruházásokat évről-évre módszeresen, szisztematikusan megvalósítják. Az, hogy most több munka jutott erre a hónapra, az nem a kampány miatt van, hanem azért mert a közbeszerzési folyamatok és a munkák ütemezése így alakult. A képviselő úr helyében inkább örülnie kellene, hogy szépül a város. Martonné Adler Ildikó Képviselő úr azt mondja, hogy lenézik és nem törődnek a választóikkal, csak az utolsó percben, amikor a kampány kezdődik. Felhívja a figyelmét, hogy csak a Felsővárosban 30 mft volt a járda felújítási költsége, folyamatosan történtek az út-, és járda felújítások. Mindig a választópolgárok figyelembevételével igyekeztek képviselői keretük felhasználását kérni. Folyamatosan tartották a kapcsolatot az állampolgárokkal. Képviselő úr állítása minden alapot nélkülöz. Semmiféle információja nincs erről, mert nem jár a körzetükbe és nem ismeri a körzetüket.

153 153 Tóth István Személyesen jár a Donát utcában, ugyanis őt keresték meg azzal, hogy már egy fél éve nem történt gallyazás. A képviselőasszony mikor járt ott? Az a rész igen is elhanyagolt, nincs járda, s az árok sincs kitakarítva. Igen is járják a várost. Habis László A nagyobb összegű átcsoportosításokról, az ellenzéki képviselőtársak nem tesznek említést, ugyanis 20 mft-ot kellett hozzátenni az egyik bölcsőde felújításához. Egy 115 mft-os támogatást egy 20 mft-os hiány miatt nem szabad visszaadni. Ez egy fájdalmas döntés volt, de a jövőért és a város egészéért tették. A másik nagyobb döntés a 15 mft-os Lenkey-ház, a többi választókerületi pénzek. Mind a 12 körzetben a nyári hónapokban születtek meg a javaslatok. A képviselői javaslatokat a szakirodák megnézik, megvizsgálják, hogy mi a műszaki megoldás, s ezek után az Urbanisztikai Bizottság elé terjesztik a javaslatot, a Bizottság dönt, s ezt a döntést hajtja végre pénzügyileg, amikor a szükséges költségvetési átcsoportosítást elvégzi. Örül annak, hogy nem decemberben építenek járdát. Mind a 12 körzetben zajlottak olyan beruházások, amelyek egyéni képviselői javaslatra születtek. Martonné Adler Ildikó A nyár folyamán többször járt a Donát utcában, családokkal áll napi szintű kapcsolatban. Az árok problémáról is tud, s a szakiroda egyik dolgozójával járt kint pontosan e miatt. Akkor ezt az árkot kitisztíttatták a közmunkásokkal, s megszűnt ez a probléma. A körzetének ez a része csapadékvíz elvezetési problémákkal küzd, melyeket igyekeznek szép sorjában megoldani, úgy, mint a Bolyki utcában, az árok kialakításával megszűnt a vízelvezetési probléma. Igen is ismeri a körzetét, s nem kell, hogy a képviselő úr bemutassa. Császár Zoltán Polgármester úr által elmondottakkal egyetért. Azon képviselőknek, akik listán bejutnak, sokkal könnyebb dolguk van, mint a választott képviselőknek. A választott képviselőknek négy évenként el kell számolnia, a listán bejutott képviselő is dolgozhat, de nincs felelőssége senkivel szemben, akinek el kell számolni. Lombeczki Gábor Választókörzetében is van járda felújítás eft értékben. Felolvassa, hogy 2013-ban a választókörzetében milyen járda és útfelújítások voltak, s akkor nem voltak választások. Megemlíti a Vallon u gyalogátkelőhely akadálymentesítését, a Vallon u járda akadálymentesítését, Vallon u járda akadálymentesítését, Malomárok utca járda felújítását, Kallómalom u járda, lépcső és korlát felújítását, Ráchegyen a Gerle-Könyök utca lépcső és közvilágítás felújítását, Vizimolnár utca útfelújítását, Vallon út gyalogátkelőhely korszerűsítését. Ezek a felújítások 2013-ban eft értéket tettek ki a 10-es választókerületben.

154 154 Rázsi Botond Több hozzászóló nem lévén, szavazásra bocsátja a tájékoztatót. Szavazás: 18 igen szavazat mellett a tájékoztatót elfogadták. 35./ Tájékoztató állami ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról Előadó: Habis László polgármester /A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Habis László Az előterjesztés arról szól, hogy az azoknak az ingatlanoknak a becsült forgalmi értéke, amelyeket a kormány döntése alapján Eger megkapott, 610 mft. Ebbe benne szerepel a volt honvédségi konyha és gyengélkedő, sportpálya, a rendezőpálya udvar melletti Csokonai utcai ingatlan, a Felnémeti kivett sporttelep, a Helyőrségi Klub, a Hibay Károly utcai óvoda, s a déli iparterületen 10 ezer m2-t meghaladó ingatlan együttes. Bízik abban, hogy dűlőre jutnak a Nagypréposti Palota épületével is. A közelmúltban volt egy szűk körű szakmai egyeztetés az MNV vezérkarával, nem tettek le arról, hogy a Dobó utca 30. sz. alatti épületet a város tulajdonba tudja kapni. Ez egy későbbi egyeztetés igényel a Forster Központtal és az EMMI-vel. A mai napon tárgyaltak olyan napirendet ahol több, mint 200 mft értékű ingatlan igénylésére kapott felhatalmazást. Dr. Csarnó Ákos Felvilágosítást kér a Helyőrségi Klub értékével kapcsolatban. Továbbá kérdezi, hogy a bérbeadás mikortól van, s mennyi a bérleti díj? Habis László A szükséges dokumentumok aláírásra kerültek, de a tényleges tulajdonjogi bejegyzés még nem történt meg. A földhivatali eljárások még folyamatban vannak. Azt, hogy ezt az ingatlant hogyan fogják hasznosítani, még dolgoznak rajta. Igyekeztek egy laza felhasználási célt meghatározni, mely mindenképpen civil szervezetek elhelyezése, kulturális célok, de helyiséggazdálkodása a jogi formula. Ebből profitábilis formulát nem hozhatnak létre, mert az ellentétben áll az ingyenes tulajdonba adással. A konkrét megoldást még nem tudja elmondani, az a cél, hogy minél inkább azokat a kulturális közfunkciókat lássa el ez a ház, mint eddig csak sokkal teljes körűben. Azt szeretnék, hogy egy olyan megoldás szülessen, amiben a működési egyenlegüket sem rontják.

155 155 Dr. Csarnó Ákos Véleménye szerint próbatermeknek kitűnő lesz, hiszen pár napirenddel ezelőtt már szó volt arról, hogy a zenei tehetségeknek próbateremre volna szükség. Rázsi Botond Megköszöni tanácsnok úr javaslatát. Több hozzászóló nem lévén szavazásra bocsátja a tájékoztatót. Szavazás: 18 igen szavazat mellett a tájékoztatót elfogadták. Alpolgármester úr visszaadja a szót Polgármester úrnak. 36./ Tájékoztató a kulturális örökségmenedzsment projekt (Management of Cultural Heritag int he Central Europe Area / HerMan) 1-4. jelentéstételi időszakának eredményeiről Előadó: Rázsi Botond alpolgármester /A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Rázsi Botond Három évvel ezelőtt fogott bele az Önkormányzat annak a projektnek az előkészítésébe, amely az idén le fog zárulni. Egy nemzetközi brüsszeli finanszírozású projektről van szó, melynek a célja az örökség menedzsmenttel kapcsolatos teendők átgondolása, illetve európai szintű összehangolása. Kilenc partner, négy ország részvételével zajlik ez a program. December 31-én zárul a projekt és jövő év első negyedévében kell elszámolni az utolsó kiadásokkal. Lengyelek, németek és olaszok vettek részt rajtuk kívül. Sokszor tartottak tájékoztatót, hogy az épített örökségeikkel, elsősorban az ingatlanaikkal mit tudnak kezdeni, milyen menedzsment struktúrát tudnak rá kidolgozni. A projekt 2 millió eurót emésztett fel, s ennek 80 %-át finanszírozta az európai unió, s 20 % önerőt feltételezett mindenki részéről. Ennek a programnak keretében, számos tevékenységet hajtottak végre, illetve végrehajtottak olyan kísérleti projekteket, amelyek azt célozták, hogy hogyan lehet a műemlékeiket hasznosítani korszerű, modern módon. Eger vonatkozásában ez mesélő műemlékek, az alkotó műemlékek és a műemlékőr projekteket jelentette. Nem feltétlenül mind a hármat Eger Önkormányzata valósította meg, hanem a Forster Örökséggazdálkodási és Szolgáltató Központ közreműködésével történt, amely egy másik magyarországi partner volt. Konferenciákat szerveztek, kurzusokat, tapasztalatcseréket szerveztek és vettek rajta részt. Jelenleg azon kimeneteli pontoknál tartanak, melynek egyik eleme az a tanulmány, ami jelen pillanatban készül, s amely politikai ajánlásokat fog tartalmazni uniós szinten az elvégzett munka vonatkozásában. Mit is kezdjenek a műemlékekkel és hogyan vonjanak be üzleti vagy civil partnereket ebbe a munkába. Végül készül egy kézikönyv, amely jól

156 156 használható lesz nem csak számukra, hanem minden nemzetközi partner számára, s elsősorban közép-európai régióban. Bízik benne, hogy december 31-ével teljesítik minden kötelezettségvállalásukat. Erre a projektre alapozva a későbbiekben gyakorlati pályázatokat is meg tudnak valósítani és le tudnak majd hívni támogatási forrásokat. Császár Zoltán Polgármester úr előtt le a kalappal. Számukra ez az anyag elég ismeretlen, de ha ügyvéd lenne, és ha volna valami peres ügye, akkor őt választaná ügyvédnek, mert ezt így elmondani, legyen az a bíró, megtámadni nem lehet. Habis László Képviselő úr hasznosnak tartja azt, hogy egy Brüsszelben eldöntött olyan hálózatos projekt élére álltak, melyben olasz, lengyel, német csapatok vettek részt. Rázsi Botond Volt a városnak egy másik programja, mely a szociális város rehabilitációról szólt és az Urbact programon keresztül valósult meg. Szala városrész volt bevonva, sok érdekes hálózati és együttműködési példát tapasztaltak meg a projektben résztvevők. Két olyan kimenetele van folyamatban, amely az előkészítő projekt nélkül nem valósulhatott volna meg. Az egyik a konkrét szociális város rehabilitációs program, a másik pedig az, hogy a belvárosban a visszahódított közterületek (Dobó tér, Kis Dobó tér, Gárdonyi tér, Végvári Vitézek tere) hogyan lehet konkrét tartalommal megtölthető. Bízik benne, hogy a Herman Projektet követik majd olyan projektek, amiből a város műemlék állománya kapcsán konkrét és gyakorlatias hasznokat tudnak majd húzni. Habis László Több hozzászóló nem lévén, szavazzanak a tájékoztató tudomásulvételéről. Szavazás: 17 igen szavazat mellett a tájékoztatót elfogadták. Napirend utáni hozzászólások: Martonné Adler Ildikó Szeretné Bognár képviselő urat megkövetni, ugyanis nem hazudott, hanem tévedett, ugyanis nem először találkozott ezzel a repülős anyaggal, tévesen úgy gondolta, hogy bizottsági ülésen találkozott vele, de frakcióülésen beszéltek róla. Ezért elnézést kér képviselő úrtól.

157 157 Tóth István A 25-ös számú napirenddel Aqua Társasház (Csákány u. 1.) környezetének telekhatár rendezéséről - kapcsolatosan azért nem szólt hozzá, mert eléggé felfokozott volt a hangulat. Ez hasonló eset, mint a Tulipánkert utca, ugyanis egy közterületre való ráépítésről van szó. Jegyző asszonytól levélben kérte, nézzenek utána, hogy a teniszpálya kialakítása mikor történt az adott ingatlanon. Itt egy eltérő közterület-használat valósult meg, s itt is alkalmazzák már azt a közterületre vonatkozó rendeletet, amit mindenkivel szemben alkalmaznak. Jelen pillanatban a Csákány utca területén egy teniszpálya van és az utca, mint közlekedési útvonal szinte eltűnt, mert részben magánterületen történik a közlekedés, részben pedig a megmaradt Csákány utcai részen. Nem igazán tudják kezelni a dolgokat. Azzal természetesen egyetért, hogy ezen a területen egy területrendezést kell megvalósítani, de az eltérő közterület-használat jogi rendezése úgy történjen meg, hogy a várost vagyonvesztés ne érje. Habis László Az irattárban az ezzel kapcsolatos anyagok nem lelhetők fel, a levéltárban kell a dokumentumok után nézni. Ez kiinduló pontja a helyzet rendezésének. Köszöni képviselő úr észrevételét, javaslatát. Orosz Lászlóné Felhívja a tévénézők és a jelenlévő képviselők figyelmét, hogy a Dobó téri programok mellett pénteken a Szépasszonyvölgyi szüret is kezdetét veszi. Számtalan programokkal készültek a szervezők, gyerekeknek, felnőtteknek, fiataloknak egyaránt lesz program, ami kedves a számukra. Három napon át a városnéző kisvonatok ingyenesen szállítják a Szépasszonyvölgybe menni szándékozó vendégeket. A kisvonatok félóránként, illetve óránként indulnak, ezeknek a költségét nem az Önkormányzat viseli. Habis László A közgyűlés folyamatában értesült arról, hogy a Kormány 6 mft-ot biztosít a szombaton megrendezendő Magyarország Szeretlek rendezvényre Eger városa számára. Ez a legnagyobb összeg, melyet település kapott. Köszönetét fejezi azon munkatársaknak, akik a rendezvény előkészítésében részt vettek. Dr. Misz Mihály Négy éve, hogy bekerült ebbe a közgyűlésbe, de ez a négy év szinte öt percnek tűnt. Ez a négy év nem volt hiábavaló. A vita hevében és a pártérdekek sodrában történtek pengeváltások, de mindenki, aki itt ül a közgyűlésben Eger városáért próbált dolgozni az elmúlt négy évben, s nem kis eredménnyel. A város fejlődött, szépült, a programok kiterjedtebbek, mint voltak, s a város marketingje össze nem hasonlítható, több az idelátogató turista.

158 158 Véleménye szerint az a lényeg, hogy aki a közgyűlésbe bekerül, az jóérzéssel próbál tenni Eger város fejlődéséért. Köszönetét fejezi ki, hogy ilyen emberek között tölthette el ezt a négy évet, s külön köszöni polgármester úrnak a reá szabott feladatokat. Sós István Alpolgármesterként és képviselőként utolsó alkalommal vesz részt a közgyűlésen. A munkában közösen vettek részt és a sikereik is közösek. Megköszöni képviselőtársainak azt a segítséget, tenni akarást, amit munkájuk során tanúsítottak. Köszöni polgármester úr segítségét, amit a munkájához adott. Bízik benne, hogy a hátralévő idejét családja körében olyan meghitten tudom eltölteni, hogy életének ebben a szakaszában kellemes érzései lesznek, hiszen Egerben él családjával együtt. Szabadidejéből jelentős időt kíván fordítani a Városszépítő Egyesületben végzett munkájára. Mindenkinek köszöni a munkát. Eger Képviselőtestületének további munkájához sok sikert kíván, Eger lakosságának pedig azt kívánja, hogy olyan testület vezesse a várost, ami a város lakosságának a javát fogja szolgálni. Habis László Köszöni a korelnököknek a szép gondolatokat, hisz mindannyijuk nevében beszéltek. Köszönetet mond a képviselőknek azért a munkájáért, amellyel igyekeztek a város ügyét szolgálni és Eger város fejlődését biztosítani. Biztos abban, hogy munkájukkal a jövőbe tekintettek. Bízik abban, hogy a lehetőségeket kihasználták és bízik abban is, hogy Eger város ügyét előrevitte ez a testület. Tájékoztatja képviselőtársait, hogy az önkormányzati választásokat követően az új közgyűlés várhatóan október 22-én tartja alakuló ülését. Megköszöni a részvételt, s a nyílt ülést berekeszti. K.m.f. Habis László polgármester Dr. Kovács Luca jegyző

159 159 1./ napirend Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló 21/1998. (V.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Tisztelt Közgyűlés! Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/1998. (V.20.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) szabályozza a társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásokat. A társasházak tekintetében általánosnak mondható, hogy a vízvezeték társasházba beérkező szakaszán van főmérő elhelyezve, amely alapján a teljes fogyasztást a társasház fizeti a víziközmű-szolgáltató felé, míg az egyes lakások vízfogyasztásának számlázása vagy a felszerelt de nem hiteles vízmérők alapján, vagy átlagolás alapján történik, a társasház és a tulajdonos közötti megállapodásnak megfelelően. A fenti mérési és elszámolási rend már több alkalommal okozott problémát azon társasházak esetében, ahol egyes lakók nem tettek eleget fizetési kötelezettségüknek, nagy összegű hátralékot halmoztak fel, és emiatt a társasház is fizetési késedelembe került a szolgáltató felé. Ilyen ha a szolgáltató az adott esetben több millió Ft összeget kitevő hátralékra figyelemmel a szolgáltatás korlátozása mellett dönt, azt csak a teljes társasházi közösséggel szemben tudja foganatosítani, amely a rendesen fizető lakóknak is hátrányt okozhat. Ezen problémára jelenthet megoldást, ha a társasházakban valamennyi fogyasztási hely önálló hiteles mellékvízmérővel van felszerelve, ebben az esetben a víziközműszolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a mellékvízmérőn mért fogyasztás az irányadó. A Korm. R. 84. alapján ebben az esetben az elkülönített vízhasználó a mellékvízmérővel elkülönített vízhasználatra a víziközmű-szolgáltatóval írásban mellékszolgáltatási szerződést köthet, amelyből eredő kötelezettségekért a felhasználó és az ingatlan társasház esetében az albetét tulajdonosa egyetemlegesen felel. Ezen szerződés megkötését ha az elkülönített vízhasználó a R.-ben meghatározott feltételeknek eleget tesz a víziközmű-szolgáltató nem tagadhatja meg. A mellékszolgáltatási szerződés létrejöttének együttes előfeltétele a R. alapján: a) az elkülönített vízhasználatra vonatkozó írásbeli igénybejelentés, b) a víziközmű-szolgáltató előzetes hozzájárulása,

160 160 c) a mellékvízmérőnek a házi ivóvíz-hálózatba történő beépítéséhez a bekötési vízmérő szerinti felhasználó, valamint az ingatlan tulajdonosának hozzájárulása, d) a felhasználási hely vízfogyasztásának bekötési vízmérővel történő mérése, és közszolgáltatási szerződés megléte, amelyhez az elkülönített vízhasználat csatlakozni kíván, e) új elkülönített vízhasználat létesítése és a meglévő elkülönített felhasználói hely esetén a bekötési vízmérő szerinti felhasználási helynek, és a szerződni kívánó elkülönített vízhasználónak lejárt határidejű számlatartozása a víziközmű-szolgáltató felé nem lehet, f) víziközmű-fejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezett felhasználó esetén a hozzájárulás megfizetése és a megfizetés víziközmű-szolgáltató felé történő igazolása. Tekintettel arra, hogy a hiteles mellékvízmérők felszereléséhez a társasházakban nem minden esetben áll rendelkezésére megfelelő forrás, ezért indokoltnak tartjuk a társasházak magánerős felújításához biztosított önkormányzati pályázati lehetőség kiterjesztését ezen vízmérők felszereléséhez nyújtandó támogatásra is. A támogatási összeget a felszerelés számlával igazolt költségeinek mértékében, de albetétenként legfeljebb ,- Ft összegben javaslom meghatározni. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy támogassaa társasházak magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásról szóló önkormányzati rendelet módosításának elfogadását. Eger, szeptember 09. Habis László polgármester

161 161 2./ napirend Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete abursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló 39/2001. (X. 19.) sz. rendelet módosításáról Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés előtt ismert, hogy az oktatásért felelős minisztérium a települési és a megyei önkormányzatok együttműködésével a 2000/2001. tanév során indította el a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A szociális ösztöndíjrendszeraz esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt. Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) a 2014/2015. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; ésa 2015/2016. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatásiszakképzésben kívánnak részt venni. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: - középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt - a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója - doktori (PhD) képzésben vesz részt - kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban A korábbi évek tapasztalata alapján a jogosultak számára jelentős segítséget nyújtunk tanulmányaik végzéséhez. Az Ft-os, a központi résszel együtt Ft-os havi ösztöndíj a korábbi években 100 fő részére nyújtott jelentős segítséget tanulmányaikhoz. A tavalyi évben először az elektronikus adatbázisban történő regisztrációval lehetett pályázni. A regisztrált, így igényt benyújtó fiatalok száma jelentősen csökkent. Először történt, hogy ösztöndíjat költségvetési keret hiánya miatt egy esetben sem kellett elutasítanunk, a rendeleti feltételeknek megfelelő 68 fiatal mindegyike megkaphatta a támogatást.

162 162 Annak érdekében, hogy ismét többen kaphassák az ösztöndíjat, a helyi rendeletben a jogosultság alapját képező egy fogyasztási egységre jutó jövedelem mértékét javasolom a nyugdíjminimum 175 %-áról 200 %-ra, azaz Ft-ról Ft-ra emelni. Az önellátó, vagy nem a szüleik (általában nagyszüleik) háztartásában élő pályázók esetében a szülők tartási képességét meghatározott jövedelmi feltételhez kötnénk az új szabályokkal. Tekintettel arra, hogy a helyi és a központi ösztöndíj elsődleges célja is a fiatalok tanulásának támogatása, a pályázók felső korhatárát a 27. életévben javasolom meghatározni. A rendelet-tervezetet elfogadásra terjesztem a Tisztelt Közgyűlés elé. Eger, szeptember 9. Habis László

163 163 EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK RENDELET-TERVEZETE a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 3./ napirend Tisztelt Közgyűlés! A lakossági bejelentések nyomán szükségszerűvé vált az Egerhez tartózó külterületen lévő közterületek képrögzítő berendezéssel való megfigyelése is. A Mezei Őrszolgálat felé, több alkalommal jelentettek vadkárokat, szabálysértéseket és bűncselekményeket, melyek bizonyításához alkalmas GSM alapú készülék beszerzése megtörtént. A készülék rendelkezik mozgásérzékelővel, így csak abban az esetben rögzít, ha látóterében valamilyen esemény történik és erről készített fotót MMS üzenetben egy megadott GSM készülékre elküldi. A berendezés ezen kívül videofelvételt is képes rögzíteni. A készülék próbaüzeme sikeresen lezajlott. A külterületi közbiztonság érzetének növelése, valamint a bűnmegelőzés erősítése és az eljárások sikeres lefolytatása érdekében kerül módosításra a rendelet. Közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III.29.) sz. önkormányzati rendelet kiegészítése a 3. sz. függelékkel az Eger M.J.V. Önkormányzatának közigazgatási határain belül, külterületen elhelyezhető mobil GSM alapú kültéri megfigyelő kamera elhelyezéséről. Egységes szerkezetben kezelve a Eger M.J.V. Önkormányzathoz tartozó külterületeket A fentiek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogya rendelet-tervezetet elfogadni szíveskedjen. Eger, szeptember 8. Habis László sk. Polgármester

164 164 4./ napirend Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének módosítására (az Eger, Szépasszonyvölgy-dűlőben elhelyezkedő 3755 hrsz-ú ingatlan 239 m 2 területű részének, valamint a 0861/74 hrsz-ú ingatlan 222 m 2 területű részének törzsvagyonból történő kivonása) valamint előterjesztés a Tulipán Kemping és környezete telekhatár rendezéséről Tisztelt Közgyűlés! A Tulipánkert vízrendezése kapcsán tartott helyszíni szemlén megjelent tanácsnokok, képviselők és szakirodai ügyintézők az évi II. tv. és évi II. tv. alapján az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező 0861/74 hrsz.-ú és 3755 hrsz.-ú kivett út megnevezésű ingatlanon a kempinget üzemeltető vállalkozás részéről több helyen történő lekerítést, épített kerítés elhelyezését tapasztaltak. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy: - az Önkormányzat tulajdonosi hozzájárulást sem az ingatlanhasználatra, sem felépítmény (kerítés) elhelyezésére nem adott, - az építési hatóságnál a kerítéssel kapcsolatosan eljárást nem kezdeményeztek, - a Tulipán Kemping képviseletében eljáró Virág Tamás a lekerítést elismerte, egyben a lekerített ingatlanrészek megvételére kérelmet terjesztett elő. A mellékelt térképen az ingatlan használatok láthatóak:

165 165 A mellékelt térképen kék színnel kitöltve a lekerítések láthatóak:

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. 2966-11/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Jékli Sándor

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 09.23.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Részletesebben

o k t ó b e r 2 5.

o k t ó b e r 2 5. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. o k t ó b e r 2 5.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica 2012. évi felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag

JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag Iktatószám: 5956-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Alpolgármester Úr irodájában 2012. június 28-án a Rendkívüli Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Jelen vannak Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. február 29-én 13.00 órai kezdettel megtartott ülésén. Polgármesteri Hivatal Mogyorósbánya,

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 7. sz május 10.

J E G Y ZŐKÖNYV. 7. sz május 10. Dunakiliti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y ZŐKÖNYV 7. sz. 2017. május 10. Napirend: 1.) Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2016. évi ellátásáról Előadó: Kovács Andor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 11/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelet a települési támogatásról szóló 4/2015. (II. 26.)

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya az Eger Megyei Jogú Város (a továbbiakban: Eger) közigazgatási területére terjed ki.

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya az Eger Megyei Jogú Város (a továbbiakban: Eger) közigazgatási területére terjed ki. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről módosította: 29/2013 (IX.27) önkormányzati rendelet 21/2014 (V.23)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné

JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné 2965-10/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2010. augusztus 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésen elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Kiss Barnabás

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea 740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2016. Jegyzőkönyv mely készült 2016. augusztus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 117/2013. (IX.25.) Helyi önkormányzatok működőképessége

Részletesebben

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8293 Vigántpetend Száma: 270-4/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én (csütörtökön) 17.00 órai

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. december 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2018. (III. 29.) önkormányzat rendelet A települési támogatások és ellátások

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 86/2016. (XII.1.) KT-határozat Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. 86/2016. (XII.1.) KT-határozat Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3861/2016/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén 2016. december 1. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

(Hozzászólás nem hangzik el.)

(Hozzászólás nem hangzik el.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. augusztus 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Jelen vannak: Major Ferencné alpolgármester levezetése mellett Bagi Zsolt,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2016. 06. 08. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 338-21/2016. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-10//2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 03-án 14.30 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013.SZEPTEMBER 2.-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013.SZEPTEMBER 2.-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013.SZEPTEMBER 2.-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK a./ b./ c./ d./ JEGYZŐKÖNYV, TÁRGYSOROZATA HATÁROZATAI 57-59/2013./IX.2./ ÖK. sz. RENDELETE 10./2013./IX.9./

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9 Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án 9 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté polgármester Zöldág János alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-17/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. szeptember 7. napján 7.30 órakor a Szepsi Csombor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem

Részletesebben

1.. 2., 3.. Eljárási rendelkezések

1.. 2., 3.. Eljárási rendelkezések 17/2008.(XII.18.)számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz történő csatlakozás helyi szabályairól szóló 17/2003.(IX.30) számú rendeletének módosításáról egységes szerkezetben

Részletesebben

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. j a n u á r 2 7. Készült:

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2013.(V.30.) önkormányzati rendelete

Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2013.(V.30.) önkormányzati rendelete Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(V.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995.(VI.28.) rendelet módosításáról Szendrő Város

Részletesebben

s z e p t e m b e r 1 8.

s z e p t e m b e r 1 8. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 4. s z e p t e m b e r 1 8. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2014.09.18-án

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boldog István polgármester: javaslom, hogy a 2. napirendi pontot tárgyaljuk először a vendégünk miatt.

JEGYZŐKÖNYV. Boldog István polgármester: javaslom, hogy a 2. napirendi pontot tárgyaljuk először a vendégünk miatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron következő képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Boldog

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-56/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 10-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

2015. f e b r u á r 1 6. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, án 16:00 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén.

2015. f e b r u á r 1 6. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, án 16:00 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2015. f e b r u á r 1 6. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2015.02.16-án

Részletesebben

Beszámoló a IV. negyedévben lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról

Beszámoló a IV. negyedévben lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról 3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-705, Fax: (36)523-779, E-mail: kovacs.luca@ph.eger.hu 2439-11/2011. Beszámoló a 2011. IV. negyedévben lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Tisztelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,

Részletesebben

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról 7809-11 /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Demeter Ervin tag Karacs Rudolf tag Dr.

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 201. szeptember 22. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójához való

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Az állatok tartásáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Iktatószám:

Részletesebben