Debreceni Ítélőtábla M. S. Emberölés bűntette :30

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debreceni Ítélőtábla M. S. Emberölés bűntette 2016.02.08. 08:30"

Átírás

1 7. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla M. S. Emberölés bűntette :30 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2015 szeptemberében M. S. vádlottat emberölés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsáthat feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész s büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott együtt élt feleségével, fiával és annak élettársával Kerecsenden. Ifj. M. S. sértett és szülei viszonya évek óta feszültséggel teli volt, mivel a fiúk alkoholista életmódot folytatott és milliós nagyságrendű adósságot halmozott fel, amit a szülei fizettek vissza augusztusában a vádlott és élettársa egy disznótorból ittas állapotban érkeztek haza. A sértett kiabálva kezdte kidobálni a hűtőből a benne tartott élelmiszereket. A vádlott már ekkor kérte a szomszédot, hogy értesítse a rendőrséget. Ezt követően a sértett rátámadt a vádlottra, őt több alkalommal fején és felsőtestén megütötte. A vádlottnak sikerült a szobába bemennie és ott magához vett egy bajonettet, amivel a sértettet legalább 3 alkalommal mellkas tájékon szúrta. A sértett az udvaron összeesett és rövid időn belül meghalt. A vádlott a mentőszolgálat diszpécserének maga mondta el, hogy megszúrta a fiát. A vádlott az eljárás során bűnösségét elismerte. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/

2 Debreceni Ítélőtábla Sz. M fő Adócsalás bűntette :00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 szeptemberében Sz. M. I.r. vádlottat többrendbeli, társtettesként, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, többrendbeli bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, többrendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntette, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntette, többrendbeli bűnsegédként elkövetett közokirathamisítás bűntette, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette többrendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. P. II.r. vádlottat többrendbeli társtettesként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, többrendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntette, társtettesként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és többrendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság R. Béla Z. VII.r. vádlottat 1 rb. adócsalás bűntette, 2 rb. magánokirat-hamisítás vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette. M. A. IX.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 5 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre és 1 millió forint pénzbüntetésre ítélte. M. J. XIII.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 1 millió forint pénzbüntetésre ítélte. H. Iné XVIII.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év próbaidőre felfüggesztett1 év börtönbüntetésre ítélte. B. L. XXIV.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 2 millió forint pénzbüntetésre ítélte. B. J. XXV.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, csalás bűntette, csalás vétsége és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 3 millió forint pénzbüntetésre ítélte. Sz. Zs. XXVII.r. vádlottat bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és bűnsegédként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte. M. T. XXIX.r. vádlottat költségvetési csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. M. Jné XXXI.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és csalás bűntette miatt végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. 2

3 S. A. XXXII.r. vádlottat költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Gy. Gy. XXXIII.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, csalás vétsége és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A törvényszék XVIII., XXVII., XXXI., XXXII., XXXIII.r. vádlottakat előzetes mentesítésben részesítette. Az eljárás során felmerült több mint 8 millió forint bűnügyi költséget a vádlottaknak kell megfizetniük. Az ítélet ellen az ügyész I.r. vádlott esetében súlyosításért, IX., és XIII.r. vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés helyett végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása, és IX.r. vádlottal szemben a pénzmellékbüntetés felemelése érdekében fellebbezett. XXIV., XXV., XXVII., XXXI., XXXIII. r.vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Felmentésért, hatályon kívül helyezésért, megalapozatlanságot sérelmezve, eltérő minősítés miatt, illetve enyhítésért fellebbezett II., IX., XIII., XVIII.r. és XXXII.r. vádlott védője. Az eljárás megszüntetése, az adóhiány megtérítéséből eredő büntethetőséget megszüntető ok alkalmazása céljából fellebbezett XXIX.r. vádlott védője. Bizonyítottság hiányában való felmentés helyett bűncselekmény hiányában történő felmentés végett fellebbezett VII.r. vádlott és védője. A perorvoslattal nem érintett vádlottak esetében az ítélet első fokon jogerőre emelkedett. A bíróság által megállapított 27 tényállási pont szerint I. és II.r. vádlott között több olyan gazdasági társaságot hozott létre, amelyek valós gazdasági tevékenységet csak részben végeztek. A Kft-ket Bt-ket budapesti, debreceni, pálházai, berekböszörményi, tiszafüredi székhelyre jelentették be. A társaságok tevékenysége nagyrészt fiktív számlák kiállítására irányult, I. és II.r. vádlottak ezzel biztosították megélhetésüket. I.r. vádlott kizárólag anyagi ellenszolgáltatás fejében partnerei számlaigényét elégítette ki, a számla értékének bizonyos százalékáért, ami üzleti partnertől függően 1-2%-tól 6-10%-ig terjedhetett. A valótlan tartalmú számlákat melyeket nagyrészt toll felvásárlásáról, értékesítéséről állították ki I.r. vádlott készítette, a fiktív számlákat befogadó cégek ügyvezetője által megjelölt összegek alapján. Miután I.r. vádlott II.r. vádlott cégeivel szemben elrendelt felszámolási eljárások miatt nem tudta folytatni ezt a tevékenységet ben III.r. vádlottal új társaságokat alapított és ezeknek a nevében is folytatta a számla kibocsátásokat. Megélhetését továbbra is ebből biztosította. II.r. vádlott a számla kibocsátások folytatásához ugyancsak egy gazdasági társaság alapítását határozta el 2005-ben, melyhez III. és IV.r. vádlott nyújtott segítséget. I.r. vádlott közreműködött abban, hogy II.r. vádlott az állami költségvetésnek pl. az egyik Bt vonatkozásában között áfa adónemben Ft, társasági adónemben Ft hiányt okozzon. I.r. vádlott 2004 februárjától 2007 februárjáig folyamatosan több mint 44 millió forint összegben számlázott le tényleges teljesítést, melynek áthárított áfája több mint 8 millió forint lett volna, azonban az I.r. vádlott adófizetési kötelezettségét elkerülése érdekében fiktív költségszámlákkal ellentételezte más Bt-k nevében így újabb adót nem fizetett be a költségvetésnek. I.r. vádlott miután több 3

4 büntetőeljárás indult ellen, és gyanúsítottként idézték be a nyomozóhatósághoz, úgy próbált elrejtőzni, hogy személyazonosságának igazolására hamis okiratokat szerzett be. I.r. vádlott 2005 őszén X. és XI.r. vádlottal közösen alapított cégeket, oly módon, hogy X. és XI.r. vádlott neve került bejegyzésre, a tényleges gazdasági tevékenységet azonban II.r. vádlott végezte ban I.r. vádlott élettársa, VI.r. vádlott segített a számlák megrendelők felé való eljuttatásában. A számlákat VIII.r. vádlott kérésére állították ki, az ellenértéket a megrendelő kft részéről ismeretlen személy átutalta a számlakibocsátó társaságok számlájára, onnan I.r. vádlott vette fel az összegeket, majd abból jutalékát levéve, a fennmaradó hányadot VI.r. vádlotton keresztül eljuttatta VIII.r. vádlottnak. IX.r. vádlott között folyamatosan szerzett be fiktív számlákat I.r. vádlottól az általa számla nélkül felvásárolt tollmennyiség legalizálására, illetve olyan fiktív számlákat is kért, amelyek mögött egyáltalán nem volt beszerzés. Az így kiállított több mint 200 db számla értéke több mint 736 millió forint volt. IX.r. vádlott ezen számlákat beállította a könyvelésébe és 126 millió forinttal csökkentette áfa fizetési kötelezettségét. Perbeszédek folytatása. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla B. S. Testi sértés bűntette :00 Az első fokon eljárt Hajdúböszörményi Járásbíróság 2015 júniusában B. S. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette és 3 rb. zaklatás vétsége miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A másodfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 decemberében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és 1 rb. zaklatás vétsége vonatkozásában a büntetőeljárást megszüntette. A vádlott fegyházbüntetését 5 évre, a közügyektől eltiltást pedig 6 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az ítéletet. A másodfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, a zaklatás vétségében a büntetőeljárás megszüntetése miatt, a bűnösség megállapítása érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott, valamint M. Lné és I. Iné sértettek egy ingatlanban élnek I. Iné házában Hajdúnánáson júniusában a vádlott ittas állapotban egy baltával a kezében berontott a házba, ahol a többi 4

5 sértett tartózkodott. Azzal fenyegette meg őket, hogy Most mindenkit megölök! Ekkor a sértetteknek sikerült a vádlottat meglökni és a kezéből kicsavarni a fejszét. A vádlott cselekménye a sértettekben komoly félelmet keltett. Másnap, miután a vádlott hazaérkezett rendőrségi előállításából, észlelte, hogy ismét a házban van M. I. A vádlott és M. I. sértett között korábbi ellentét állt fenn. A vádlott a konyhában, egy edényben vizet forralt, majd a zubogó vizet a szobában tartózkodó M. I. felsőtestére borította, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló, a testfelület 11%-ára kiterjedő I-II fokú égési sérüléseket szenvedett. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla L. D. + 1 fő Szexuális erőszak bűntette :30 Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2015 októberében fk. L. D. I.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként elkövetett szexuális erőszak bűntette, folytatólagosan, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. fk. Z. D. Gy. II.r. vádlottat, folytatólagosan, társtettesként elkövetett szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra A bíróság mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés büntetést fiatalkorúak börtönében rendelte végrehajtani. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, a kiszabott büntetések súlyosítása érdekében fellebbezett. I.r. vádlott védője enyhítésért, II.r. vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 májusában I. és II.r. vádlottak a fiatalkorúak egyik büntetés-végrehajtási intézetében, 4 napon át folyamatosan bántalmazták és megalázták a velük egy zárkában elhelyezett fk. H. A. sértettet. Sértő kijelentésekkel illették, rendszeresen csicskáztatták, dolgoztatták. Amennyiben a két vádlott úgy ítélte meg ennek során, hogy a sértett nem elég gyorsan, vagy nem elég jól takarít, akkor újra bántalmazták őt. A folyamatos bántalmazások és fenyegetések hatására a sértettnek a vádlottakat többször orálisan ki kellett elégítenie. A sértett a negyedik napot 5

6 követően már nem bírta tovább az őt ért fizikai, lelki terrort és a reggeli ételosztás előtt szólt a felügyeletnek, melynek következménye az lett, hogy a vádlottakat fegyelmileg elkülönítették. A sértett a több napon keresztül történő bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.179/2015. azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítása február tárgyalóterem A bíróság a Győri Audi ETO KC korábbi német válogatott kézilabdázója által a Klub ellen indított perben folytatja a tárgyalást. A játékos munkaviszonyát az alperes április 16-án megszüntette, a felek között elszámolási vita áll fenn. Az ügyben a bíróság tanúkat hallgat meg, köztük a győri női kézilabda csapat edzőjét. dr. Máté Kinga matek@gyorvb.birosag.hu sajto_gyor@gyorit.birosag.hu Mosonmagyaróvári Járásbíróság B.3363/2014. A. Z. és társai Foglalkozás körében elkövetett gondatlan február 8. veszélyeztetés vétsége fszt.1. Folytatólagos tárgyalás, tanúk kihallgatása várható. A vádirat szerint a mosonmagyaróvári kórház 2011-ben a W. Kft.-t bízta meg a kórház műtőblokkjának felújításával. Az erre vonatkozó szerződést egyrészt a főigazgató, valamint projekt managerként a IV. r. vádlott írta alá. A fővállalkozó a tényleges munkálatokat alvállalkozókkal végeztette el. A fővállalkozó 2012 áprilisában az A. Kft.-t bízta meg a felújítás építésvezetési feladataival, e gazdasági társaság ügyvezetője volt a II. r. vádlott. A megbízási szerződés szerint a megbízásban szereplő feladatokat a II. r. vádlott személyes közreműködésével volt köteles teljesíteni. Ugyancsak a szerződés szerint a II. r. vádlott, mint építésvezető irányította és koordinálta a helyszíni munkákat, közreműködött a műszaki átadás lebonyolításában és folyamatosan ellenőrizte a kivitelezés minőségét. A II. r. vádlott a megbízásból eredő kötelezettségeit a

7 fővállalkozó műszaki igazgatója, a III. r. vádlott felügyelete és irányítása mellett volt köteles teljesíteni. A III. r. vádlott feladatai közé tartozott az elkészült létesítmények átvétele és átadása is. A fővállalkozó 2013 januárjában egy másik gazdasági társaságot bízott meg a műtők gyógyászati gázellátó hálózatának kiépítésével. A megbízás alapján a műtőblokk gyógyászati gázellátó hálózatának kiépítését a társaság ügyvezetője, az I. r. vádlott végezte. A IV. r. vádlott, mint a felújítás projektmanagere és ezzel összefüggésben a kórház képviselője valamennyi munka jogszabályoknak és szakmai szabályoknak megfelelő elvégzéséért felelősséggel tartozott. A megbízás három műtő felújítására vonatkozott, a szeptikus műtő műszaki átadása február 18-án volt, amelyet követően a kórház a műtőt használatba is vette. Azt nem lehet megállapítani, hogy e műtő esetében, illetőleg később a kis műtővel együtt átadott nagy műtő vonatkozásában ténylegesen megtörtént-e a gyógyászati gázellátó hálózat gázazonossági próbája, a kis műtőnél ezt a vizsgálatot nem végezték el. Fentiek ellenére a kórház a kis műtőt is használatba vette. A kis műtőben ezt követően az első alkalommal végzett műtéti beavatkozás során az altatásnál komplikáció lépett fel, amelynek során a beteg elhalálozott. A második műtét során ugyanolyan tüneteket mutató komplikáció lépett fel, mint az elsőnél, ekkor az altatást végző orvos utasítására a beteget az altatógépről levették, amelynek következtében az állapota helyre állt és az operációt kézi lélegeztetés mellett fejezték be. Ezt követően a gyógyászati gázellátó hálózatot a kivitelező segítségével ellenőrizték és megállapították, hogy a kivitelezéskor az oxigén gáz és az altatógáz vezetékét felcserélték, így a vezetéken az oxigén helyett altatógáz áramlott. A műszaki átadás és a gyógyászati gázellátó hálózat előírás szerint gázazonossági próbája elmaradt, ami a kivitelezés során okozott hibát kiküszöbölhette volna. A műszaki átadás keretében elvégzett gázazonossági vizsgálat alkalmas lett volna arra, hogy a gyógyászati gázellátó hálózat hibáját megfelelő módon kijavítsák, amellyel a haláleset elkerülhető lett volna. Mind a négy vádlott szakmai szabályt szegett, a vádlottak összehangolt tevékenysége lett volna szükséges ahhoz, hogy az okozott hibát észleljék és kijavítsák. dr. Máté Kinga matek@gyorvb.birosag.hu sajto_gyor@gyorit.birosag.hu PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) fsz.ii. tárgyalóterem Dr. S. I. költségvetési bűntette csalás

8 A vád szerint a vádlott a Dél-dunántúli Kooperációs Kutatási Központ Innovációs Nonprofit Zrt. képviseletét látta el, melynek során október 31- én vissza nem térítendő támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-vel. A szerződés tárgya a projekt elszámolható költségeinek az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása, melynek mértéke a projekt le nem vonható ÁFÁ-val számított elszámolható költségének 50%-a, de legfeljebb forint. A vádlott elhatározta, hogy a támogatási összeget a lehető legnagyobb mértékben, akár tényleges teljesítés nélkül is igénybe fogja venni, melynek érdekében valótlan tartalmú magánokiratokat készíttetett, illetve szerzett be több más gazdasági társaságtól. A vádlott a megszerzett valótlan tartalmú számlákat, szerződéseket és teljesítési igazolásokat a MAG Zrt-hez benyújtotta, ekként azokat felhasználta. A vádlott összesen forint összegben nyújtott be valótlan tartalmú számlákat a MAG Zrt-hez, így szándéka ezen összegű vagyoni hátrány okozására irányult, míg ténylegesen, a kifizetéssel forint vagyoni hátrány keletkezett. A bíróság az ügyben folytatja a tárgyalást. Dr. Sebestyén Ágnes Sajtószóvivő sebestyena@pecsit.birosag.hu Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 13. tárgyalóterem F. I. költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény A vád szerint röviden: A vádlott önkormányzati képviselő. Az által irányított gazdasági társaság évben takarítási tevékenységet végzett, elsődlegesen társasházak, illetve egy pécsi iskola számára. A kft-nek tevékenységéből közel 10 millió forint bevétele származott, de a cég és évben az adóhatóság felé a fizetendő áfa tekintetében valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, míg évben adóbevallást egyáltalán nem nyújtott be, így összesen 3,1 millió forint adóhiányt okozott áfa és társasági adónemben. Emellett a képviselő, mint a gazdasági társaság számvitelért felelős vezetője a számviteli törvény számos rendelkezését megszegte, mellyel a kft. pénzügyi vagyoni helyzetének áttekintését meghiúsította. A bíróság az ügyben megkezdi a tárgyalást. 8

9 Dr. Sebestyén Ágnes Sajtószóvivő SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Székesfehérvári Törvényszék G.M.és 9 társa fegyveresen elkövetett rablás bűntette és további bűncselekmények Fsz. 6. tárgyaló február 8. 9:00 A Fejér Megyei Főügyészség az I.r. vádlottat és további kilenc társát azzal vádolja, hogy összesen tizenegy lakásba arcukat eltakarva, maszkban, éjjel, fegyveresen vagy felfegyverkezve, erőszakkal behatoltak, ahol az ott tartózkodókat értékeik készpénz, ékszerek, telefon stb.- átadására kényszerítették. Az elkövetők elsősorban olyan lakásokat választottak ki, ahol idős korú sértettek laktak. Őket megöléssel, házuk felgyújtásával fenyegették, sok esetben a lakásokat értéket után kutatva felforgatták. Egy esetben a sértettre fegyvernek látszó tárgyat fogtak, a cselekménynek a sértett három éves korú gyermeke is szemtanúja volt, akinek a száját az elkövetők befogták, így kényszerítették a sértettet értékei átadására. dr. Varga Noémi sajto@szekesfehervarit.birosag.hu 0630/ Székesfehérvári Törvényszék K.K.vádlott előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette I. emelet február 8. 9:00 A vádirat szerint a rossz anyagi körülmények között élő vádlott kutyatenyésztés és kereskedelem során ismerkedett meg a sértettel, aki segítségét kérte a férjétől való különköltözésben. A sértett tartózkodási helye a hozzátartozói előtt nem volt ismert. A sértett jó viszonyt ápolt a vádlottal, a vádlott rendszeresen segítette a sértettet a mindennapi életében, ennek során megismerte a sértett anyagi helyzetét, bankkártyájának helyét és PIN kódját. 9

10 A vádlott május közepén határozta el, hogy a sértettet életbiztosítása után járó összeg, valamint nyugdíja megszerzése érdekében megöli, ezért ennek módját eltervezte május 18-ról 19-re virradó éjszaka során a bejárati ajtó kifeszítésével behatolt a sértett lakásába, egy használaton kívüli asztallábbal az ágyban alvó sértettet addig ütlegelte, amíg az bele nem halt sérüléseibe. A sértettet ágytakaróba csavarta, a helyszínről elvitte, és ismeretlen helyen elásta. A sértett holtteste ezidáig nem került elő. A vádlott a helyszínen magához vette a sértett bankkártyáját, telefonját, a házban talált készpénzt, majd a sértett bankkártyájáról az összes pénzt levette. dr. Varga Noémi sajto@szekesfehervarit.birosag.hu 0630/ TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Komáromi Járásbíróság H.I. és társai Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény február 8. és 10. napja H.I. és társai Ausztriából motorkerékpárt tulajdonítottak el, Almásfüzitőn a a rendőrök igazoltatni próbálták őket, azonban a vádlottak a gépkocsival tovább haladtak, a vádlottakat később rendőri intézkedés alá vonták. Ezen túlmenően I. r. vádlottat egy másik alkalommal Ausztriában rendőri intézkedés alá akarták vonni, azonban a rendőrök többszöri felhívása ellenére nem állt meg, a határt átlépte, majd Magyarország területén sikerült őt a rendőröknek feltartóztatni. Első tárgyalás, vádlottak, tanúk kihallgatása. dr. Szabó Ferenc 36/ sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/ sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu 10

11 (kedd) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. L. Emberölés bűntette :00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2015 szeptemberében B. L. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott egy közösségi oldalon pár hete levelezett egy lánnyal és abban állapodtak meg, hogy személyesen is találkozni fognak decemberében Sirokon egy házibuliban találkoztak, ahol több vendég is volt, táncoltak és pálinkáztak. A vádlott és R. F. sértett is nagyobb mennyiségű pálinkát ivott, amitől mindketten ittas állapotba kerültek. Az egyik szobában a vádlott és R. F. lökdösődni és verekedni kezdett, melynek során mindketten ököllel ütötték egymást. A verekedés során a vádlott orrcsonttörést szenvedett. A két férfit szétválasztották, azonban a vádlott a távozó R. F. után ment, majd a nadrágja zsebéből elővett egy bicskát és azzal megszúrta. Ezt követően dulakodni kezdtek, a vádlott további 3 alkalommal mellkason szúrta a sértettet, akit kórházba szállítottak és megműtöttek. Ennek hiányában reális esély lett volna arra, hogy a sértett meghal. A vádlott az eset után visszament a házba, és elaludt. Arra ébredt fel, amikor a rendőrök ébresztgették. A sértett mellüregbe hatoló szúrt sérülései életveszélyesnek minősülnek. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/

12 Debreceni Ítélőtábla Sz. B. Életveszélyt okozót testi sértés bűntette :00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2015 októberében Sz. B. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint visszaesőt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése ¾ részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért illetve az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2013 áprilisában N. A. és unokatestvére N. P., valamint apja és barátnője részt vettek Egerben egy autóversenyen. A vádlott is jelen volt ismerőseivel a rallyn. A szünetben a sértettek illetve a vádlott és társasága is az autóikhoz indultak. Ekkor a vádlott útközben arra tett obszcén szavakkal célzást a sértett barátnőjének és rokonának, hogy szívesen létesítene belük szexuális kapcsolatot. A két lány azonban ezt nem hagyta szó nélkül és visszaszóltak. N. A. sértett felfigyelt a szóváltásra és elindult, hogy a vádlotton számon kérje mi volt az inzultus oka. Alig ért oda, a vádlott a sértettet ököllel orron vágta, amitől a férfi hanyatt esett az útra, feje a betonhoz ütődött, minek következtében több koponyasérülést szenvedett. N. P. a sértett unokatestvére próbált a sértett segítségére sietni, azonban valaki őt hátulról leütötte. A közelben tartózkodó N. I., a sértett apja már csak azt észlelte, hogy a két fiatalember a földön fekszik, a vádlott belerúg, majd a két sértettet hátrahagyva tovább akar menni. Akkor hangosan kérdőre vonta a vádlottat, aki válaszul agyonveréssel fenyegette meg. A kiérkező mentőszolgálat a helyszínen nem látta súlyosnak a sértett sérüléseit, azonban N. A-nál, a koponyaűri sérüléseknél halasztottan 13 nap múlva tüneteket okozó vérzés és traumás agyvizenyő is kialakult, ami miatt koponya műtétet kellett rajta végrehajtani az idegsebészeten. Ezek az elváltozások közvetlen ok-okozati összefüggésben állnak az autóversenyen elszenvedett bántalmazással. N. A. sérülései közvetlen életveszélyes állapottal jártak, melyet a műtét hárított el. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/

13 DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Berettyóújfalui Járásbíróság 4100 Berettyóújfalu, Kossuth u tárgyaló B. 425/ Vádlott: Bűnsegédként, folytatólagosan :00 elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt I.r. T.J-né okozó hűtlen kezelés bűntette Tárgyalás-bizonyítási eljárás Előzmények: A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indított eljárást. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlott a néhai A.S. által elkövetett bűncselekményhez nyújtott segítséget. A.S között Püspökladány polgármestere volt, illetve 2008-tól országgyűlési képviselő. A város képviselőtestülete felhatalmazta arra, hogy több pályázat felelőse legyen. A vádirat szerint A.S március 3-án kötött vállalkozási szerződést a K. Zrt-vel, amelyet az ügyvezető felhatalmazása alapján a vádlott írt alá. A szerződés szerint Ft + áfa megbízási díj fejében, március 14-i teljesítési határidővel a Püspökladányi Gyógyfürdő III. fejlesztési üteméhez kapcsolódóan előzetes megvalósíthatósági tanulmányt kellett a cégnek elkészítenie. A.S március 14-én kiállította a teljesítési igazolást, a K. Zrt szeptember 15-én számlázott az önkormányzat részére, szeptember 22-én elkészült a érvényesítési nyomtatvány, a polgármester aláírta a kifizetéshez szükséges utalványt és még aznap a hivatal át is utalta a bruttó forintot. A vádirat azt tartalmazza, hogy a tanulmányt valójában az önkormányzat két dolgozója készítette el, már a vállalkozási szerződés aláírását megelőzően. A K. Zrt. számára a tanulmány elkészítése a másolási feladatokon túl semmiféle többletmunkát nem jelentett, a két tanulmány tartalma szinte teljesen megegyezik, olyannyira, hogy a tanulmány keltezése korábbi, mint a tanulmányt megrendelő szerződés dátuma. Egy másik vádpont egy másik vállalkozási szerződés részleteit taglalja, amelyet március 4-én kötött az önkormányzat képviseletében A.S. a K. Zrt-t képviselő vádlottal. Ebben az engedélyezési szintű tervekhez kapcsolódó tanulmány elkészítése volt a feladat (szintén a gyógyfürdő pályázatával összefüggésben), a teljesítési határidő március 14., a megbízás díja pedig Ft + áfa. A teljesítést március 14-i dátummal A.S. igazolta, a cég a számlát szeptemberben benyújtotta, A.S. utalványozóként szeptember 22-én aláírta és még aznap elutalták a bruttó forintot. A vádirat szerint ez a tanulmány egy 2004-es engedélyes terv, valamint az önkormányzati dolgozók által megírt megvalósítási tanulmány egyes részeinek szó szerinti másolása. A K. Zrt. nevével fémjelzett tanulmány az átmásolt szöveg megszerkesztésén, fényképek elhelyezésén, a fedőlap készítésén és az oldalak összefűzésén túl érdemi munkát nem igényelt áll a vádiratban. A vádirat még további hét szerződést említ meg, ebből hat projekt menedzseri feladatok ellátására, egy pedig tanácsadásra jött létre, 2008-ban. A szerződések összességében bruttó 8 13

14 millió forint megbízási díjra vonatkoznak. Két projektmenedzseri szerződés ( Ft) ellenértékét az önkormányzat 2008 decemberében kifizette ugyan, 2009-ben azonban visszafizettették a K. Zrt-vel. A másik öt szerződés esetében ugyan A.S. igazolta a teljesítést és a cég is benyújtotta a számlákat, az önkormányzat azonban nem teljesítette a kifizetést, és a cég végül sztornózta a számlát. A vádirat szerint ezekben az esetekben közös vonás, hogy a cég a valóságban nem végzett menedzsment vagy tanácsadói tevékenységet. Az egyik projekt kapcsán például 2009 márciusában a VÁTI Kht. (mint közreműködő szervezet) tartott helyszíni szemlét, a jegyzőkönyv szerint a kapcsolatot az önkormányzat dolgozói tartották, a projektdokumentáció a K. Zrt. közreműködésére vonatkozóan nem tartalmaz semmiféle dokumentációt áll a vádiratban. A vádhatóság leszögezi: néhai A.S. annak ellenére állította ki a teljesítési igazolásokat és teljesítési jegyzőkönyveket, és úgy adott utasítást a számlák kiegyenlítésére, hogy tudta, nincs mögöttük valós teljesítés. Polgármesterként a vád szerint ezzel megszegte vagyonkezelési kötelezettségét. A vádlott pedig úgy állította ki és nyújtotta be a számlákat, hogy tisztában volt azzal: valódi munkavégzés nem volt mögöttük, így nem is tarthatott jogosan igényt a díjazásra. A vádirat összegzése szerint A.S Ft vagyoni kárt okozott a Püspökladányi Önkormányzatnak, amelyből utólag Ft térült meg. A kiállított, de végül nem kifizetett számlákkal pedig ezen felül Ft vagyoni hátrányt kívánt okozni, a károkozás azonban ez esetekben elmaradt. Infor máció : Tatár Timea, Debreceni Törvényszék, 36/ Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/ sajto@debrecenit.birosag.hu, FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi Kerületi Bíróság V., Markó u. 25. III. emelet 390. P. T. nagy nyilvánosság február előtt elkövetett rágalmazás vétsége információ: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály A tárgyalási napon ítélethirdetés várható. Tel.: , , Fax.: sajto@fovarosit.birosag.hu GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 14

15 Győri Törvényszék S. V. nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és február 9. rablás bűntettének kísérlete fszt. 26. Folytatólagos tárgyalás, tanúk kihallgatása várható. A vádirat szerint a sz-i illetőségű vádlott Karácsonyára szeretett volna ajándékokat venni, de nem volt rá pénze, ezért december 21-én Gy-ra utazott és a szikivzes vállalkozó családi házának alagsorába bejutott, ott kutatni kezdett, majd miután hidegnek ítélte az éjszakát, be is gyújtott. A háziak észlelték, az egyikük lement az alagsorba, ott a vádlottat megtalálta, felkapott egy vascsövet és a vádlottra rákiabált, majd az egyik alagsori helyiségbe bejutott és az ajtót magára zárta. A vádlott ingóságokat vett magához és elmenekült. Hajnalban ért haza, lefeküdt aludni, majd délután visszatért a helyszínre, fekete ruhát vett fel, magával vitt egy maszkot és gázriasztó fegyvert és egy baltát. A helyszínen az alagsorba ment ismét, az éjszakát ott tölteni. A háziak közül a sértett észrevette, hogy idegen jár ott, ezért lement az alagsorba, rákiabált a vádlottra, aki a nála lévő baltával kétszer fejbe vágta a sértettet. Ezután felment az emeletre, ahol az értékek átadására szólította fel a sértett házastársát és gyermekét azzal, hogy máskülönben lelövi őket. A sértett házastársa és gyermeke ijedtében az egyik szobába bezárkózott és őket a kihívott rendőrök találták meg. A vádlott a helyszínről elmenekült, nagymamájánál a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket a derítőbe dobta, majd hazautazott. A vádlott azonosítására és elfogadására márciusában került sor. A sértett a kórházba szállítását követően december 27-én elhunyt, halála közvetlen összefüggésben állt a cselekménnyel,életét a gyors orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. dr. Máté Kinga matek@gyorvb.birosag.hu sajto_gyor@gyorit.birosag.hu GYULAI TÖRVÉNYSZÉK Gyulai Törvényszék 14.B.337/2015. számú büntetőügy A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a sértett és a vádlott évtől 2 kifejtett tettlegességig fajultak. A vádlott 2013 októberében elköltözött a sértettől, azonban követően heti 3-4 alkalommal megjelent nála. Ilyenkor az ittas állapotban lévő vádlott v békülni akart a sértettel, vagy durván szidalmazta, fenyegette. A sértett augusztus 2 kb. 22 óra 40 perckor lefeküdt aludni a ház hálószobájában, de a bejárati ajtót nem zárta b vádlott augusztus 24-én 2 óra 15 perc körül elbiciklizett a sértett házához, majd mi nem hallott zajt, bement a bejárati ajtón át a konyhába. Onnan látta, hogy a sértett az ág B. I. J. vádlott Különös kegyetlenséggel Tárgyalás 08 óra 30 perc elkövetett emberölés időpontja: bűntettének kísérlete február 09. Első tárgyalás októberéig élettársak voltak, ezalatt sokat veszekedtek. A viták esetenként a vádlott 15

16 fekszik, majd rágyújtott egy cigarettára. Ekkor feldühödött, odalépett az alvó sértetthez, és öngyújtóval meggyújtotta a sértett ágyneműjét. Látta, hogy égni kezdett a takaró, és kime házból. A sértett 2 óra 30 perc körül arra ébredt, hogy a lakásban tartott kutyája nyüszí rángatja a bal kezét. Felült az ágyon, és észlelte, hogy izzik a takaró a lábánál, ezért pohárból vizet öntött rá. Utána felkelt, kinyitotta az ablakot, és hallotta, hogy a vá jellegzetes hangot kiadó kerékpárjával távozik. Körülbelül 5-6 perc múlva a vá visszafordult, hogy megnézze mi történt, de utána elhagyta a helyszínt. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK Miskolci Törvényszék Miskolci Járásbíróság Miskolc, Gy. u. 4. Dózsa Fszt/24. számú tárgyalóterem V.I.ZS. és társai vádlottak 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények február hó 9. napja 8:00 óra Új büntetőügy tárgyalását kezdi meg a Miskolci Járásbíróság V.I.ZS. vádlott és 7 társa ellen 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt. A vádirati tényállás szerint a vádlottak megállapodtak abban, hogy prostituáltak futtatásával fognak foglalkozni, lányokat szerveztek be prostitúciós tevékenység ellátására, akik általában keresetük felét adták le a vádlottak részére. A vádlottak a szerepeket egymás között felosztották: I.r. és III.r. vádlottak irányító, felügyeleti tevékenységet láttak el, VII.r. vádlott a tényleges munkavégzést felügyelte, míg IV.r. vádlott a lányok mindennapi szükségleteiről gondoskodott. Az így kialakult rendszerben a vádlottak 2005 és 2014 között mindösszesen 19 személy prostituáltként történő munkavégzéséhez járultak hozzá Magyarországon és külföldön Németországban, Ausztriában, Svájcban egyaránt. A fenti tényállás az üzletszerű, valamint a bűnszervezetben történő elkövetést is megalapozhatja. A német hatóságokkal összehangolt bűnügyi akció keretében II.r, III.r. és IV.r. vádlottakat Magyarországon, míg I.r. vádlottat ugyanazon a napon Németországban fogták el. Az ügy tárgyalását a Miskolci Járásbíróság február hó 9. napján 8.00 órától kezdi meg a fszt/24. számú tárgyalóteremben. Miskolci Törvényszék 06-46/ /

17 Miskolci Törvényszék Miskolci Járásbíróság Miskolc, Gy. u. 4. Dózsa Fszt/14. számú tárgyalóterem M. L. és társa vádlottak Sikkasztás bűntette február hó 9. napja 10:30 óra Előreláthatólag ítéletet hirdet a Miskolci Járásbíróság M. L. és társa ellen sikkasztás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben február hó 9. napján órától a fszt/14. számú tárgyalóteremben. A vádirati tényállás szerint a vádlottak egy építőipari kft. vezetői voltak, mely cég új építésű ingatlanok kivitelezésével foglalkozott. A Kft ban hitelszerződést kötött egy pénzintézettel Miskolcon egy 20 lakásos társasház, 18 állásos teremgarázs felépítésének finanszírozására. Ezzel kapcsolatosan további szerződések, megállapodások megkötésére került sor a pénzintézet és a Kft. között év tavaszán kezdődött el az építkezés, majd a évben kezdték értékesíteni az új építésű lakásokat, melynek során a vádlottak különböző időpontokban a sértettekkel adásvételi szerződéseket kötöttek az egyes ingatlanok megvásárlása céljából úgy, hogy a vevőknek a kialkudott vételárat a pénzintézetnél vezetett óvadéki bankszámlára kellett volna befizetniük. A sértettek azonban a vádlottak szóbeli felhívására az egyes vételárrész összegeket készpénzben a vádlottak kezébe adták, akik azzal sajátjukként rendelkezve I. r. vádlott rendszeres haszonszerzésre törekedve, azt nem utalták az óvadéki számlára és így a vevők, azaz a sértettek tulajdonjoga a banki hozzájárulás hiányában nem került a földhivatalnál a teljes vételár megfizetése ellenére bejegyzésre. Miskolci Törvényszék 06-46/ / SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szegedi Járásbíróság (6720 Szeged, Széchenyi tér 4.) fszt. 10. számú tárgyalóterem T. L. Cs. vádlott Tartozás fedezete elvonásának bűntette február óra Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint T. L. Cs. vádlott december hó 17. napjától február hó 16. napjáig, a társaság végelszámolásának megindításáig ügyvezetője volt az M. A. Kft.-nek. A társaságot mindvégig a vádlott irányította, önállóan hozta meg a stratégiai döntéseket. A kft január hó 23. napján finanszírozási keretszerződést kötött egy pénzügyi szolgáltató zrt.-vel, amely értelmében a zrt ,- forint összegű hitelkeretet biztosított a kft.-nek az általa forgalmazott járművek beszerzéséhez és készleten tartásához. A 17

18 szerződésben a kft. mindenkori kötelezettségének biztosítására vételi jogot alapítottak a kölcsönből beszerzett gépjárműveken a zrt. javára. A szerződésben kikötötték, hogy a kft. a zrt. írásos engedélye nélkül nem adhatta el, nem terhelhette meg, illetve nem vihette külföldre a gépjárműveket. A kft. a hitelkeretből megvásárolt gépkocsikat csak akkor értékesíthette a vevők részére, ha a gépkocsikra nyújtott kölcsönt maradéktalanul megfizette, és írásban kezdeményezte a szerződés lezárását, illetve engedélyt kért a gépkocsik vevők részére kiadásához. A zrt április hó 17. napján valamennyi egyedi kölcsönszerződést és a finanszírozási szerződést is felmondta, illetve vételi jogát gyakorolta. T. L. Cs. vádlott rendelkezése alapján a kft. alkalmazottai július 2-án és november 8-án a fizetési kötelezettség esedékessé válását követően értékesítettek két autót a zrt. előzetes engedélye és tájékoztatása nélkül. A kft. a beszerzéshez felhasznált kölcsönt nem fizette vissza, így a társaság gazdasági tevékenységéből eredő tartozás fedezetét az előbbi ügyletek tekintetében rendelkezésre jogosult vádlott elvonta. A vádlott döntése alapján a kft. a zrt. tudta nélkül gépjármű kereskedelmi tevékenységet is folytatott Romániában, ahova a keretszerződésből finanszírozott gépkocsikat is kivittek, és értékesítettek a zrt. előzetes engedélye és tájékoztatása nélkül. A vádlott ezen magatartásával a kölcsön fedezetét elvonta, a kölcsönt a kft. visszafizetni nem tudta. Az alkalmazottaknak nem volt tudomásuk arról, hogy a kft. a kölcsönt nem fizette vissza, illetve hogy a vádlott nem kért előzetes engedélyt az értékesítésekhez a zrt.-től. A kiegyenlítetlen tartozás összege ,- forint. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró / sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu Szegedi Törvényszék (6720 Szeged, Széchenyi tér 4.) 117. számú tárgyalóterem S. M. vádlott és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette február óra Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint S. M. vádlott és 9 társa évtől kezdődően egy olyan bűnszervezetben vettek részt, melynek keretében az Európai Unió országaiból - tipikusan Németországból - beszerzett használt gépjárműveket valótlan tartalmú számlázások közbeiktatásával úgy tüntettek fel, mintha azok - egyébként valós gazdasági tevékenységet nem folytató - magyarországi cégeken keresztül kerültek volna be Magyarországra. A vádlottak olyan látszatot termettek, mintha a gépjárműveket ezen a vádlottak egy részének 18

19 részvételével működő belföldi gazdasági társaságok szerezték volna be, és azokat így értékesítették tovább magánszemélyeknek és cégeknek. A valós gazdasági tevékenységet nem végző gazdasági társaságok termékbeszerzései ugyanakkor nem történtek meg, mivel a gazdasági események ténylegesen a vádlottak egy része és az Európai Unión belüli, külföldi gépjárműveket értékesítő gazdasági társaságok között jöttek létre. Az Európai Unióból importált termékek után az első magyarországi értékesítést terhelő ÁFA bevallási és befizetési kötelezettségnek ténylegesen egyik fenti gazdasági társaság sem tett eleget, és az értékesítést terhelő befizetendő ÁFÁ-t tipikusan nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tüntették fel. Mindezen bűnszervezetben folytatott tevékenységükkel S. M. vádlott és 9 társa a magyar állami költségvetésnek években hozzávetőlegesen 590 millió forint kárt okozott ÁFA adónemben. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró / sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló Cs. Z. és társai Hivatali visszaélés bűntette és más bcs-ek február Az Európai Parlament és Tanács az egyes közúti árufuvarozást vagy személyszállítást végző járművek vezetőinek alapképzéséről és továbbképzéséről szóló 2009/59/EK irányelve alapján Magyarországon szeptember 1. napja óta a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2009. (IV.21.) GKM rendelet van hatályban. A szabályozás szerint jelenleg Magyarországon csak olyan személy végezhet áru-, és személy szállítást belföldön, vagy külföldön, aki a jogszabályoknak megfelelő gépjárművezetői képesítéssel a 2003/59/EK irányelv alapján a 24/2005. GKM rendeletben meghatározott autóbusz-vezetői és tehergépkocsivezetői alap- és továbbképzési képesítéssel, valamint az ezt igazoló dokumentummal Gépjárművezetői Képesítési Igazolvánnyal rendelkezik. A képzés a 24/2005. (IV.21.) GKM rendelet /F. -aiban foglaltak szerint zajlik. A rendelet mellett, azzal összhangban a Nemzeti Közlekedési Hatóság évben elkészítette azt a módszertani útmutatót, amely a tehergépkocsival és járműszerelvénnyel végzett közúti közlekedési szolgáltatás, továbbá áruszállítás 19

20 végzéséhez előírt gépjárművezetői szakvizsgák és a vizsgát előkészítő szaktanfolyamok szervezésének és lebonyolításának feltételeit határozza meg. A vádbeli időszakban évben I.r. Cs. Z. vádlott vállalkozóként GKI vizsgákat szervezett, amelyek azonban a jogszabályi feltételeknek sem a képzés, sem a vizsga tekintetében nem feleltek meg. Ennek ellenére a vizsgára jelentkező személyek teljesen hivatalos, a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiállított igazolványt szereztek. I.r. vádlott ismeretségi körében közismert volt, hogy úgy lehet GKI igazolványt szerezni, hogy meghatározott vizsgadíj ellenében az adott esetben szükséges és kötelező tanfolyamon nem kell részt venni, és a vizsga is tuti, vagyis azon nem lehet megbukni, mert a vizsgázók segítséget kapnak. A vizsgadíj ezekben az esetekben is ugyanannyi volt, mintha a vizsgázó a tanfolyamon és vizsgán is részt vett volna. A vádbeli időszakban a Bt., mint a fenti tanfolyamok és vizsgák szervezésére engedéllyel rendelkező képzőszerv GKI vizsgákat bonyolított, melyeknek fő szervezője a Bt. Vezetője, II.r. J.E. volt. I.r. Cs. Z. vádlott szóbeli megállapodás alapján a GKI vizsgák szervezése terén együtt dolgozott II.r. J.E. vádlottal. I. r. feladata a szervezés körében a vizsgázók felkutatása, a velük való kapcsolattartás, a tájékoztatásuk, a vizsgára jelentkezéshez szükséges okmányok beszerzése, a vizsgadíj-előleg beszedése, a vizsgahelyszínek és ott a vizsgáztatók ellátásának biztosítása, a vizsga napján a fennmaradó vizsgadíj beszedése, a képzőszerv vezetőjével történő elszámolás volt. I.r. vádlott a fenti tevékenységéért vizsgázónként ,- Ft-ot kapott II.r. vádlottól. I.r. Cs. Z. vádlott szeptember 12. napjára a M-i G.H. Konferenciatermébe GKI és taxi gépkocsivezetői-vizsgát szervezett az előzőekben leírtak szerint. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a vizsgára három vizsgabiztost delegált. AGKI vizsgán a vizsgabizottság elnökeként III.r. M.J-né vádlott, vizsgabiztosként pedig a IV.r. H.F.P és az V.r. B.Cs.Cs. Vádlottak vettek részt. A taxis vizsgán IV.r. vádlott elnökölt, míg a vizsgabizottság tagja III.r. M.J-né vádlott volt. Az elméleti tesztlapos vizsga ideje alatt a vizsgabiztosok III.r. M.J-né, IV.r. H.F.P. és V.r. B.Cs.Cs vádlottak -a a vizsga helyszínéül szolgáló termet elhagyták. A teremben a vizsgázók és II.r. J.E. vádlott maradtak. II.r. vádlott a tesztlapok megoldókulcsából a vizsgázóknak a helyes válaszokat lediktálta, ügyelve arra, hogy a kitöltött tesztlapok senkinél se legyenek hibátlanok. III.r. M.J-né, IV.r. H.F.P és V.r. B.Cs.Cs. Vádlottak, mint hivatalos személyek azáltal, hogy a vizsga helyszínéül szolgáló termet elhagyták, tudatosan lehetőséget teremtettek a szabálytalan vizsgára, a számukra a jogszabályok által előírt, hivatali kötelezettségeiket megszegték és ezáltal az abban az időpontban vizsgázók számára jogtalan előnyt biztosítottak, vagyis hozzájárultak, hogy a vizsgázók oktatás és szabályos vizsga nélkül hozzájussanak a GKI igazolványhoz. dr. Szabó Ferenc 36/ sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/

21 ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék, mint másodfokú bíróság Singh A. és 5 társa Embercsempészés bűntette Az Olaszországban élő indiai, illetve hazánkban menekültként tartózkodó IV. és V. rendű afgán állampolgárságú vádlottak menekülteljárás alatt álló, magyar befogadó állomásokon tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárok Nyugat-Európa felé történő illegális kijuttatására szerveződött bűnszervezet tagjaiként tevékenykedtek Magyarországon. A vádlottak egymás között megosztva végezték a feladatokat: volt aki a szállításért, más a toborzásért felelt, míg ketten közülük előfutóként (a közúti ellenőrzéseket figyelő, kijátszó gépjármű, amely a menekülteket szállító autó előtt halad) dolgoztak. Az elsőfokú ítélet szerint március 05-én 16 afgán, illetve bangladesi állampolgárt akartak jogtalanul átjuttatni a szlovén-magyar határon. Az úti cél Olaszország volt, amelyhez egy olasz felségjelű IVECO kisteherautót béreltek. Ebbe zsúfolták össze a 16 migránst akiktől eurót kértek a szállításért fejenként, de sem ételt, sem italt nem kaptak az úton, és szükségleteik elvégzésére sem volt lehetőségük. A Budapestről indult autót Lentiben akarta igazoltatni a járőr, de a sofőr nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem Rédics felé továbbhajtott. A kocsit végül nemsokkal a határ előtt feltartóztatták, az I. és a III. rendű vádlottakat elfogták, míg II. és IV. rendű társaik elmenekültek. Őket másnap délelőtt fogták el Rédics belterületén. dr. Beznicza Árpád 0630/ BezniczaA@zalaegerszegit.birosag.hu Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit 0630/ BartalneMJ@zalaegerszegit.birosag.hu 21

22 (szerda) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. I. + 2 fő Rablás bűntette :00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 októberében Cs. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette és társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. V. I. M. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette és társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Fk. V. D. G. III.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette és társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 3 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részsének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére súlyosításért fellebbezett. I.r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt, a rablás alóli felmentésért, illetve enyhítésért, II. és III.r. vádlott pedig felmentésért illetve enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 augusztusában a vádlottak Hajdúnánáson, egy szórakozóhelyen együtt italoztak. Az esti órákban a sértett egy ismerősével szintén a presszóban fogyasztott alkoholt. O. I. sértett az egyik körnél aprópénzzel fizetett, a maradék pénzt kb forintot a zsebébe tette. A vádlottak felfigyeltek a férfi ittasságára és kitalálták, hogy ki kellene őt zsebelni. Záróra után már az utcán körbevették a sértettet. II.r. vádlott leült a sértett mellé egy padra, I. és III.r. vádlottak pedig megálltak mellettük. II.r. vádlott cigarettát kért a sértettől, de nem kapott. Ekkor azt kérte a sértettől, hogy fizessen neki egy sört. De így sem járt sikerrel. Ekkor minden előzetes szóváltás nélkül II.r. vádlott ahol csak érte, ütni kezdte a sértettet, majd a verésbe bekapcsolódott a többi vádlott is. Ezután a sértett adott egy cigarettát II.r. vádlottnak, aki rágyújtott, majd folytatták a férfi bántalmazását, aki a földre került. A sértettet folyamatosan ütötték, rugdosták, zsebeit átkutatták, bankkártyáját követelték. A sértett bár többször próbált, de nem tudott megszabadulni a vádlottaktól. Egy alkalommal II.r. vádlott teljes erejéből beletalpalt a sértett hátába. Miután a férfi összeesett, még ezután is verték. A fiatalkorú III.r. vádlott ekkor már kérte a társait, hogy hagyják abba a verést majd ő otthagyta a társait. Később II.r. vádlott is elhagyta a helyszínt, I. r vádlott pedig, amikor a sértett pénztárcáját követelte, bele is térdelt annak arcába. A rendőrség bejelentés alapján érkezett a helyszínre, de 22

19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.02-2016.05.06. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA K. L. + 6 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette

19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.02-2016.05.06. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA K. L. + 6 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette 19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.02-2016.05.06. 2016.05.02. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA K. L. + 6 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette 2016.05.02.

Részletesebben

17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.04.18-2016.04.22. Debreceni Ítélőtábla T. T. J. Emberölés bűntette 2016.04.18. 09:00

17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.04.18-2016.04.22. Debreceni Ítélőtábla T. T. J. Emberölés bűntette 2016.04.18. 09:00 17. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.04.18-2016.04.22. 2016.04.18. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla T. T. J. Emberölés bűntette 2016.04.18. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.03.29-2016.04.01. Debreceni Ítélőtábla Z. L. Sikkasztás bűntette 2016.03.29. 09:00

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.03.29-2016.04.01. Debreceni Ítélőtábla Z. L. Sikkasztás bűntette 2016.03.29. 09:00 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.03.29-2016.04.01. 2016.03.29. (kedd) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Z. L. Sikkasztás bűntette 2016.03.29. 09:00 Információ: Az első fokon eljárt Encsi

Részletesebben

21. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.17-2016.05.20. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA P. T. Hűtlen kezelés bűntette 2016.05.17. 13:00

21. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.17-2016.05.20. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA P. T. Hűtlen kezelés bűntette 2016.05.17. 13:00 21. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.17-2016.05.20. 2016.05.17. (kedd) DEBRECENI ÍTLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA P. T. Hűtlen kezelés bűntette 2016.05.17. 13:00 Határozat hirdetés Az első fokon

Részletesebben

51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18.

51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18. 51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18. 2015.12.14. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. L. + 4 fő 1. Adócsalás bűntette 2. 2015.12.14. Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

9. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.22-2016.02.26. Debreceni Ítélőtábla B. G. + 2 fő Testi sértés bűntette 2016.02.22.

9. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.22-2016.02.26. Debreceni Ítélőtábla B. G. + 2 fő Testi sértés bűntette 2016.02.22. 9. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.22-2016.02.26. 2016.02.22. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. G. + 2 fő Testi sértés bűntette 2016.02.22. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

4. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.01.18-2016.01.22. Debreceni Ítélőtábla P. Cs. + 2 fő Emberölés bűntette 2016.01.18. 09:00

4. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.01.18-2016.01.22. Debreceni Ítélőtábla P. Cs. + 2 fő Emberölés bűntette 2016.01.18. 09:00 4. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.01.18-2016.01.22. 2016.01.18. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla P. Cs. + 2 fő Emberölés bűntette 2016.01.18. 09:00 HATÁROZAT HIRDETÉS Az első fokon

Részletesebben

47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.16-2015.11.20.

47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.16-2015.11.20. 47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 11.16-2015.11.20. 2015.11.16. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. M. + 6 fő Csalás bűntette 2015.11.16. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

A 47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.18-11.22.

A 47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.18-11.22. 1 / 50 A 47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.18-11.22. 2013.11.18. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. B. + 197 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette 2013.11.18-22.

Részletesebben

23. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.30-2016.06.03.

23. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.30-2016.06.03. 23. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.05.30-2016.06.03. 2016.05.30. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA F. J. Szexuális erőszak bűntette 2016.05.30. 09:00 Információ: Az első fokon eljárt debreceni Törvényszék

Részletesebben

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05.

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 1 / 21 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 2013.04.02. KEDD FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055. Budapest, Markó utca 16. díszterem R.J. vádlott előre kitervelten

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének 2015.10.12. 10:00

Debreceni Ítélőtábla P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének 2015.10.12. 10:00 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.12-2015.10.16. 2015.10.12. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla E. J. Testi sértés bűntette 2015.10.12. 09:00 Első nyilvános ülés Az első fokon

Részletesebben

24. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.06.06-2016.06.10. Debreceni Ítélőtábla B. J. + 8 fő Orgazdaság bűntette 2016.06.06.

24. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.06.06-2016.06.10. Debreceni Ítélőtábla B. J. + 8 fő Orgazdaság bűntette 2016.06.06. 24. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.06.06-2016.06.10. 2016.06.06. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. J. + 8 fő Orgazdaság bűntette 2016.06.06. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

B. P. r.zls. Bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette

B. P. r.zls. Bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette 1 / 47 A 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.31-04.04. 2014.03.31. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. L. Emberölés bűntette 2014.03.31. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.19-2015.10.22.

43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.19-2015.10.22. 43. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.19-2015.10.22. 2015.10.19. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. L. + 4 fő Adócsalás bűntette 2015.10.19. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG M. 6/2000/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőr Szakszervezet Jogi Képviseleti Szolgálat (ügyintéző: Dr. Szöllősi Tibor, Budapest, Pf.: 52., 1388)

Részletesebben

10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.29-2016.03.04.

10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.29-2016.03.04. 10. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.02.29-2016.03.04. 2016.02.29. (hétfő) DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u.9. I/119. Felperes: K.L P.21543/2015. Alperes:M.Alapítvány

Részletesebben

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16.

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 1 / 48 A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 2014.05.12. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla S. Jné Emberölés bűntette 2014.05.12. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya.

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető törvény célja 1. I. fejezet A büntető törvény hatálya Időbeli hatály 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény

Részletesebben

6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.02-02.06.

6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.02-02.06. 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.02-02.06. 2015.02.02. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla R. B. +2 fő Emberrablás bűntette 2015.02.02. 10:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000 105/993- /2012. P. Tárgy: alapvető

Részletesebben

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16.

A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 1 / 49 A 20. HETI ORSZÁGOS TÁGYALÁSI JEGYZÉK 2014.05.12-16. 2014.05.12. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla S. Jné Emberölés bűntette 2014.05.12. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.27-31.

44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.27-31. 44. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.27-31. 2014.10.27. (HÉTFŐ) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem P.J. csalás bűntette 2014. október 27. 9 óra 30 perc Dr. Krémer László

Részletesebben

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T 1 Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 92. (1) bekezdésében

Részletesebben

A belügyminiszter. /2011. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2011. ( ) BM rendelete A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének

Részletesebben

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály

Részletesebben

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu Szám: 3028/2012.ált. BESZÁMOLÓ A közrend és

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Í T É L E T E T :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN A Szegedi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a Szegeden, 2006. évi szeptember hó 12. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő

Részletesebben

V é g z é s t: I n d o k l á s:

V é g z é s t: I n d o k l á s: Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 3.Bf. 321/2010/56. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2010. év december hónap 16. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő V é g

Részletesebben

Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu

Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Szám: 105/411- /2014.RP. Tárgy: panasz elbírálása

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód

Részletesebben

Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről *

Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről * Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről * ÁLTALÁNOS RÉSZ Alapvető rendelkezések 1. (1) Büntetés vagy intézkedés csak olyan cselekmény miatt alkalmazható, amelyre a törvény az elkövetése idején büntetés

Részletesebben

Tárgy: az MBK/3822-2/2011. számú végzés felülvizsgálata másodfokú eljárásban

Tárgy: az MBK/3822-2/2011. számú végzés felülvizsgálata másodfokú eljárásban MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BÁNYÁSZATI, GÁZIPARI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI FŐOSZTÁLY MBFH/1605-3/2011. Üi: Bérces Tamás :(06-1) 3012-932 e-mail: tamas.berces@mbfh.hu Tárgy: az MBK/3822-2/2011. számú végzés

Részletesebben

A 16. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.14. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

A 16. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.14. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 1 A 16. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.04.14. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla G. Zs. + 4 fő Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette 2014.04.14. 10:00 Az elsőfokon

Részletesebben

Somogy Megyei Főügyészség K a p o s v á r Ig. 46/2013/48/I. szám

Somogy Megyei Főügyészség K a p o s v á r Ig. 46/2013/48/I. szám 1 Somogy Megyei Főügyészség K a p o s v á r Ig. 46/2013/48/I. szám S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y 1) A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Országos Rendőrfőkapitány. Papp Károly r. altábornagy H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m.

Országos Rendőrfőkapitány. Papp Károly r. altábornagy H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m. Országos Rendőrfőkapitány Papp Károly r. altábornagy Szám: 29000/105/794-18/2014. P. Tárgy: alapjogot érintő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi

Részletesebben

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől -1- -2- -3- -4- 3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Magyarország Alaptörvényének II. Cikke alapvetésként rögzíti, hogy mindenkinek joga van

Részletesebben

2012. évi C. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl* ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETÕ RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET A MAGYAR BÜNTETÕ JOGHATÓSÁG

2012. évi C. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl* ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETÕ RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET A MAGYAR BÜNTETÕ JOGHATÓSÁG Ü G Y É S Z S É G I K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 7. szám MELLÉKLET 1 2012. évi C. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl* Az Országgyûlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvetõ jogainak, továbbá az

Részletesebben

ítéletet: A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

ítéletet: A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Fővárosi ítélőtábla 14.GF. 40.267/2011/13. A Fővárosi Ítélőtábla a Bajzát Ügyvédi Iroda (3300 Eger, Törvényház u. 11.; ügyintéző: dr. Bajzát György ügyvéd) által képviselt COMPUTERV GM. Gazdaságfejlesztő

Részletesebben

Központi Kárrendezési Iroda Főigazgató. Szöveges beszámoló a Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi költségvetési gazdálkodásáról

Központi Kárrendezési Iroda Főigazgató. Szöveges beszámoló a Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi költségvetési gazdálkodásáról Központi Kárrendezési Iroda Főigazgató Szöveges beszámoló a Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi költségvetési gazdálkodásáról A Központi Kárrendezési Iroda 2004. évi intézményi költségvetési előirányzata

Részletesebben

Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950

Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950 Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950 2 Tartalomjegyzék Általános felelősségbiztosítási szerződési feltételek (ÁFSZ)... 3 I. Biztosított....

Részletesebben

ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.12.01-12.05.

ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.12.01-12.05. ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.12.01-12.05. 2014.12.02. KEDD KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem F. Gábor elöljárói intézkedés 2014. 12. 02. 09.00 elmulasztásának vétsége Információ: A

Részletesebben

Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek

Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek I. A biztosítás tárgya 1. Az Allianz Hungária Biztosító Részvénytársaság a céget nyilvántartó

Részletesebben

Tisztelt Nyomozó Főügyészség! A csatolt közokiratokkal logikailag zártan bizonyított tényállás alapján. f e l j e l e n t é s

Tisztelt Nyomozó Főügyészség! A csatolt közokiratokkal logikailag zártan bizonyított tényállás alapján. f e l j e l e n t é s Tiszta Energiával Magyarországért Párt Nyilvántartási szám: 2850 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. VII/1. Budapesti iroda: 1201 Budapest, Irma u. 2. www.tempopart.hu www.tempohirek.com/news.php E-mail:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. elutasítom, az emberi méltósághoz való jog megsértése vonatkozásában pedig a panasznak. helyt adok.

H A T Á R O Z A T. elutasítom, az emberi méltósághoz való jog megsértése vonatkozásában pedig a panasznak. helyt adok. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 17614/2008.

Részletesebben

A hívás befejezését követően a nővér ismét elment az orvos szobájához, bekopogott és közölte, hogy ismét szóltak E.-ről, sürgetik a hívást, a kisfiú

A hívás befejezését követően a nővér ismét elment az orvos szobájához, bekopogott és közölte, hogy ismét szóltak E.-ről, sürgetik a hívást, a kisfiú EBH2007. 1586 A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak akkor állapítható meg, ha foglalkozása szabályait szándékosan vagy gondatlanul megszegő tevékenységével

Részletesebben

T/9554. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

T/9554. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/9554. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Előadó: dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter Budapest,

Részletesebben

19/372.Ü-1-50-1/2010.

19/372.Ü-1-50-1/2010. ü g y v é d H-8229 Csopak, Sport utca 18. szám, Postafiók: 11. mobil: +36-20-3 277-772 ugyved@dr.com www.koczkasdr.hu Ügyvédi szám: 19/372.Ü-1-50-1/2010. Balatonkenese Város Önkormányzat Tárgy: ügyvédi

Részletesebben

a Kölcsey utca 20. II./5. szám alatti lakás bérleti jogviszonyából eredő vitás kérdések rendezésére

a Kölcsey utca 20. II./5. szám alatti lakás bérleti jogviszonyából eredő vitás kérdések rendezésére Pásztó városi önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. TEL.: (06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-89 /2015. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel.

Részletesebben

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014.

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014. FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

2011. évi... törvény

2011. évi... törvény rszügg'u es liítvatal a.rot ányszám: v50o6 I ~.S 2011. évi... törvény Erk ze t: 2011 JúN 15. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügy i bűncselekményekkel összefüggő

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:13050/453-10/2015.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.364/2007/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Radnóti István ügyvéd (1055 Budapest, Bihari János u. 20.) által képviselt felperes neve (felperes címe)

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/15/ /2014.P. ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Tárgy: rendőri

Részletesebben

Nógrád és Diósjenő községek

Nógrád és Diósjenő községek 2012. április hó a diósjenői önkormányzati képviselőtestület tájékoztató havilapja A képviselő-testület a 2012. május 7-ei rendkívüli testületi ülésén úgy határozott, hogy az önkormányzatok ellen hozott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.7/2003//7. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi november hó 18. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Előadó: dr. Kristó Annamária dr. Bene Beáta Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mert Jánoshida külterületén

Részletesebben

Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl

Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl Szabályzat Perfekt Felelôsségbiztosítás Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl TARTALOMJEGYZÉK 1. PFSZ PERFEKT FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 3 1.1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 1.2 A BIZTOSÍTÁS 3 1.3 BIZTOSÍTOTT,

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Fkf.II.188/2004/37. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi október hó 8. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján

Részletesebben

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA I. Általános szabályok 1. Az illetéktörvény tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S :

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S : Vagyongyarapodás lakáscélú kedvezmény Fővárosi Bíróság 1055. Budapest, Markó u. 27. 11.K. 31.800/2006/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság Kövesdy Ügyvédi Iroda (..., ügyintéző: dr. Kövesdy Attila

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok,

H A T Á R O Z A T. helyt adok, ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: 29000-105/943- /2014.P. Tárgy: rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004)

KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004) KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001 2004) I). BIZTOSÍTOTTAK 1.) Jelen biztosítási szabályzat értelmében biztosított a Könyvelői tevékenységet végző - szerződésben megnevezett

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/367/ /2012. RP. Tárgy: alapvető

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.490/ 12/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Szám: 105/502- /2013.RP. Tárgy: panasz elbírálása

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2015. június 25-i rendes ülésére. Dr. Viszlói Tamás ügyvéd

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2015. június 25-i rendes ülésére. Dr. Viszlói Tamás ügyvéd Budakalász Város Polgármestere 96/2015. (VI.25.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2015. június 25-i rendes ülésére Tárgy: Készítette: Egyeztetve: Ellenőrizte: Tájékoztató

Részletesebben

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban

Részletesebben

A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor

A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához

Részletesebben

II. Büntetőjog A jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv 1978. évi IV. tv. /Btk./, amely általános részre és különös részre tagozódik.

II. Büntetőjog A jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv 1978. évi IV. tv. /Btk./, amely általános részre és különös részre tagozódik. II. Büntetőjog A jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv 1978. évi IV. tv. /Btk./, amely általános részre és különös részre tagozódik. Az általános rész meghatározza a törvény célját, feladatát, büntethetőség

Részletesebben

végzést. Az eljáró versenytanács az EURO BENEFIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben az utóvizsgálatot megszünteti.

végzést. Az eljáró versenytanács az EURO BENEFIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben az utóvizsgálatot megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/36/2015. Iktatószám: Vj/36-28/2015. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

2015. március 18-án (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. március 18-án (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Útmeteorológiai állomás alkatrészek - 2013. 1/ 41

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Útmeteorológiai állomás alkatrészek - 2013. 1/ 41 AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Útmeteorológiai állomás alkatrészek - 2013. 1/ 41 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A beszerzés tárgya A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő, mint az országos közutak kezelője

Részletesebben

í t é l e t e t Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

í t é l e t e t Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Vagyongyarapodás vállalkozás veszteségének finanszírozása Kfv.I.35.482/2006/7.szám A Magyar Köztársaság Legfelsõbb Bírósága a dr. Csoba Sándor ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Horváth Mária jogtanácsos

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról BF. 652/2015/1. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról Legfőbb Ügyész Úr rendelkezése alapján vált szükségessé azoknak a büntetőügyeknek a vizsgálatát

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

3. Kérem, hogy a tisztelt törvényszék tiltsa el alpereseket a további jogsértésektől (Ptk. 84. (1) b)).

3. Kérem, hogy a tisztelt törvényszék tiltsa el alpereseket a további jogsértésektől (Ptk. 84. (1) b)). Tisztelt Nyíregyházi Törvényszék!... (született:..., lakcím:..., anyja neve:...) felperes meghatalmazott jogi képviselőjeként Orosz Mihály Zoltán, Érpatak Község polgármestere (cím:...) I. rendű és Érpatak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának háromnegyedéves

Részletesebben

Szám: 29000 105/1406- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 29000 105/1406- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

Rendezvényszervezõi. felelõsségbiztosítás

Rendezvényszervezõi. felelõsségbiztosítás Rendezvényszervezõi felcím felelõsségbiztosítás ALCÍM Általános szerzõdési feltételek 1/6 Biztosítási esemény 1. Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (Cg.01-10-041356., a Fõvárosi Bíróság, mint Cégbíróság,

Részletesebben

Vállalkozási Szerződés

Vállalkozási Szerződés Vállalkozási Szerződés Szerződésszám: 1-92682^2013 amely létrejött egyrészről: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata székhelye: 1145 Budapest, Pétervárad u. 2. adószáma: 15735777-2-42 bankszámlaszáma:

Részletesebben

12. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.03.16-2016.03.18. Debreceni Ítélőtábla Sz. L. I. Rágalmazás vétsége 2016.03.16. 09:00

12. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.03.16-2016.03.18. Debreceni Ítélőtábla Sz. L. I. Rágalmazás vétsége 2016.03.16. 09:00 12. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2016.03.16-2016.03.18. 2016.03.16. (szerda) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Sz. L. I. Rágalmazás vétsége 2016.03.16. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Ferencvárosi Parkolási Kft. 2012. évi üzleti terve

Ferencvárosi Parkolási Kft. 2012. évi üzleti terve Ferencvárosi Parkolási Kft. évi üzleti terve Budapest, április 2. Fekete László ügyvezető Ferencvárosi Parkolási Kft. I. Vezetői összefoglaló Ferencvárosi Parkolási Kft. Üzleti terv 1. A vállalkozás bemutatása

Részletesebben

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. Postacím: 3525 Miskolc, Dózsa György út 12. Tel.: +36 48 510 000, +36 48 512 530 Fax: +36 48 510 001 web: www.erbbank.hu e-mail: info@erbbank.hu TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET

II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET Oldal: 1 / 19 TERVEZÉSI ÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉSTERVEZET MRE SZERETETSZOLGÁLATI IRODA MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA TERMELÉS BUDAPEST CÍMŰ PROJEKT KERETÉBEN amely

Részletesebben

Alulírott Papp Gábor polgármester, Hévíz Város Önkormányzata képviseletében. büntető feljelentést teszek

Alulírott Papp Gábor polgármester, Hévíz Város Önkormányzata képviseletében. büntető feljelentést teszek 1 Zala Megyei Rendőr-főkapitányság részére ZALAEGERSZEG 8901 Pf.: 218. Tisztelt! Alulírott Papp Gábor polgármester, Hévíz Város Önkormányzata képviseletében büntető feljelentést teszek M. Sz. volt közalkalmazott,

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/33- /2013.P. Tárgy: alapvető

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Kötelezettségvállalás nyt.száma: Sz-1-6696/2008 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) statisztikai számjel: 15329877-8411-311-01,

Részletesebben

http://www.csmkh.hu/ugymenetek/item/135-kisajátítás?tmpl=componen...

http://www.csmkh.hu/ugymenetek/item/135-kisajátítás?tmpl=componen... 1 / 15 2012.02.03. 10:42 Kisajátítás 2011. április 26. kedd, 06:39 Ingatlan tulajdonjogának állami kényszerrel történő elvonásával - kisajátításával - kapcsolatos tudnivalókról TÁJÉKOZTATÓ a kisajátítási

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelőséggel minden magyarért,

Részletesebben