ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATA"

Átírás

1 1 A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KARA ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATA Budapest, 2011

2 2 A Szent István Egyetem Szenátusa és az Állatorvos-tudományi Kar Kari Tanácsa a dékán kezdeményezésére a Karon és annak jogelődjein végzett hallgatók, valamint a Karral és jogelődjeivel korábban munkaviszonyban álló oktatók, kutatók, illetve nem oktató-kutató közalkalmazottak és a Kar közötti kapcsolattartás intézményesített kereteinek biztosítására az alábbi szabályzatot alkotja. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A Kar és jogelődjei valamennyi olyan volt hallgatója, oktatója, kutatója és nem oktató-kutató közalkalmazottja, aki az Egyetemmel való intézményesített kapcsolattartás érdekében a jelen szabályzat szerinti regisztrációt megteszi az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagságát alkotja. (2) A jelen Szabályzat az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének a) tagjaira; b) Közgyűlésére; c) Testületére, illetve annak tagjaira; d) Programtanácsára, illetve annak tagjaira e) Tagozataira, illetve azok tagjaira, valamint f) Titkárságára, illetve annak tagjaira vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK CÉLJA 2. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének célja: a) a Kar és jogelődjei egykori hallgatói, oktatói, kutatói valamint nem oktató-kutató közalkalmazottjai és a Kar közötti kapcsolat kiépítése, illetve megerősítése, az egyetemi hagyományok ápolása; b) az egykori hallgatók, oktatók, kutatók és nem oktató-kutató közalkalmazottak egymás közötti, illetve az egykori hallgatók, oktatók, kutatók és nem oktató-kutató közalkalmazottak valamint a

3 3 Kar jelenlegi oktatói, kutatói, nem oktató-kutató közalkalmazottai és hallgatói közötti kapcsolatok kiépítése, illetve megerősítése; c) kulturális, tudományos és sportprogramok szervezése; d) adománygyűjtés, anyagi támogatások szervezése az Állatorvostudományi Kar Öregdiák Szervezetének működtetéséhez, céljai megvalósításához, valamint a hatályos intézményfejlesztési tervben szereplő legfontosabb feladatok végrehajtásához, ennek érdekében kapcsolattartás az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete Alapítvánnyal az Öregdiák Szervezet pénzügyi forrásainak megteremtése és folyamatos biztosítása valamint a Tagozatok számára címzett támogatások megszerzése érdekében. (2) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete ezen céljainak biztosítása érdekében a) segíti az egyes Tagozatok létrehozását; b) rendszeresen tájékoztatja az egykori hallgatókat, oktatókat, kutatókat és nem oktató-kutató közalkalmazottakat, illetve a Kar jelenlegi dolgozóit és hallgatóit a különféle programokról; c) biztosítja a címzett támogatásoknak az adományozó szándékával megegyező felhasználását. AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK FELÉPÍTÉSE AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETE 3. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete Tagozatokból áll. A Tagozatok szakmai ágazatok és területek, kulturális érdeklődés, sportágak, hobbitevékenységek, korcsoportok, évfolyamok és nemek mentén rendeződhetnek. (2) Tagozat alakítására bármelyik Tag javaslatot tehet, amennyiben mellékelni tudja legalább 10 regisztrált Tag támogató nyilatkozatát. Az új Tagozat létrehozásáról az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Testülete dönt. (3) A Tagozatok választott vezetői kapcsolatot tartanak és együttműködnek az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Titkárságával és egymással a különféle szolgáltatások megszervezése során.

4 4 (4) A Tagozatok együttműködnek az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Titkárságával a tagok toborzása terén. 4. (1) Az egykori hallgatók, oktatók, kutatók és nem oktató-kutató közalkalmazottak központi regisztrációjukkal egyidejűleg jogosultak a Tagozat(ok)ba történő regisztrációra is. Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetébe történő regisztrálás azonban nem jelenti azt, hogy az egykori hallgató, oktató, kutató és nem oktató-kutató közalkalmazott automatikusan regisztrált egy vagy több Tagozatba. (2) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetébe jelentkező tagok több Tagozatba is kérhetik felvételüket. (3) A Tagozatok Szabályzatait a Tagozat tagjai által választott vezetőség állapítja meg. (4) A Tagozatok Szabályzatai nem állapíthatnak meg a tagokra több vagy súlyosabb kötelezettséget, mint jelen Szabályzat. (5) A Tagozatok Szabályzatai nem állhatnak ellentétben jelen Szabályzattal. AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK KÖZGYŰLÉSE 5 (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Közgyűlése (továbbiakban: Közgyűlés) az Öregdiák Szervezet legfőbb döntéshozó szerve. (2) A Közgyűlést kétévente kell összehívni. (3) A Közgyűlés első ülésén a) jóváhagyja az ügyrendet; b) jóváhagyja az ideiglenes szabályzatot; c) megválasztja az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Testületét.

5 5 (4) A két választás közötti Közgyűlés beszámoló közgyűlés, amelyen a Testület számot ad az előző két év munkájáról. (5) A Közgyűlésen az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének minden regisztrált tagja a) jelen lehet; b) hozzászólhat a beszámolóhoz; c) részt vehet a Testület tagjainak megválasztásában. AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK TESTÜLETE 6. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Testülete (továbbiakban: Testület) az Öregdiák Szervezet elvi irányítását ellátó szerv. (2) A Testület elnöke az első Közgyűlés összehívásáig az Állatorvos-tudományi Kar által felkért oktató vagy kutató. (3) A Testület elnöke az első Közgyűlést követően a Közgyűlés által megválasztott oktató vagy kutató. (4) A Testület az elnökön kívül a Programtanács elnökéből, a Titkárság vezetőjéből és a Közgyűlés által választott további öt (5) tagból áll. 7. (1) A Testület Tagjait a Közgyűlés 4 évre választja. A Testület tagjai korlátozás nélkül újra választhatók. (2) A Testületi Tagság megszűnhet a) a Tag elhunytával; b) lemondással; c) visszahívással.

6 6 8. A Testület Tagja jogosult írásban lemondó nyilatkozatot tenni. A nyilatkozatot az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Titkárságához kell eljuttatni. A Testületi Tagság a nyilatkozat kézhezvételétől számított 15 napon belül szűnik meg. 9. Amennyiben a Testület Tagja az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének céljaival ellentétesen cselekszik, feladatát nem látja el és az Állatorvos-tudományi Kar szellemiségével össze nem egyeztethető magatartást tanúsít, a Közgyűlés kezdeményezheti visszahívását. A visszahívásról a Közgyűlés a Testület és a Tagozatok véleményének ismeretében dönt. (1) A Testület Tagjainak feladatai: 10. a) az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete stratégiájának kidolgozása; b) Az Állatorvos-tudományi Kar működésével kapcsolatos észrevételek, és javaslatok összegyűjtése, értékelése; c) tanácsadás a Tagozatok részére; d) támogatók felkutatása, a támogatókkal való együttműködés, illetve a támogatások felhasználási elveinek és a felhasználások pénzügyi valamint adójogi jogszabályoknak megfelelő feltételeinek kidolgozása; e) Tag kizárásának vizsgálata és a kizáró határozat meghozatala; f) a Testület méltatlanná vagy alkalmatlanná vált Tagjával kapcsolatos vizsgálat lefolytatása, visszahívásának kezdeményezése. (2) A Testület negyedévente egyszer ülésezik. Az ülésekről jegyzőkönyv készül. A Testület által hozott döntéseket határozatba kell foglalni. A Testület határozatait az Öregdiák Szervezet honlapján nyilvánosságra kell hozni. (3) A Testület Tagjait munkájukért külön juttatások nem illetik meg.

7 7 AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK PROGRAMTANÁCSA 11. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Programtanácsa (továbbiakban: Programtanács) az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének operatív működtetéséért felelős testület, amely e feladatkörében a) koordinálja az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének programjait; b) részt vesz az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete programjainak kialakításában, megszervezésében és lebonyolításában; c) együttműködik a Tagozatokkal; d) egyeztet a Tagozatok programjairól. (2) A Programtanács elnöke az Öregdiák Szervezet Testületének elnöke által felkért Testületi Tag. A Programtanács Tagjai: a három (3) legnagyobb létszámú Tagozat vezetője és az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete Titkárságának vezetője. (3) A Programtanács negyedévenként ülésezik. Az üléseken a delegáltak beszámolnak az elmúlt időszak fejleményeiről, és kidolgozzák az elkövetkezendő időszak stratégiáját és programtervezeteit. AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK TITKÁRSÁGA 12. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete Titkárságának (továbbiakban: Titkárság) vezetőjét az Állatorvos-tudományi Kar dékánja nevezi ki. (2) A Titkárság a Titkárság vezetőjének közvetlen irányítása alatt működik, a dékán által megbízott dékánhelyettes törvényességi felügyelete mellett. (3) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezet Titkárságának feladatai: a) jelentkezések regisztrálása; b) a regisztrált személyek nyilvántartása; c) tájékoztatás adása;

8 8 d) az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezet Testületének folyamatos tájékoztatása, a negyedévenkénti ülések előkészítése; e) az Öregdiák Szervezet működésével kapcsolatos adminisztratív tennivalók ellátása; f) kapcsolattartás az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezete Alapítvány titkárságával; g) kapcsolattartás a Tagozatok vezetőivel. AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK TAGJAI A tagsági jogviszony 13. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagjai a) a Kar egykori hallgatói, oktatói, kutatói és nem oktató-kutató közalkalmazottjai, b) a Kar jelenlegi oktatói, kutatói és nem oktató-kutató közalkalmazottjai lehetnek. (2) A jelen szabályzat alkalmazásában a) egykori hallgató az, aki a Kar vagy annak jogelődjei bármely szakán oklevelet (diplomát), illetve a doktori képzés során fokozatot szerzett; b) egykori oktató, kutató és nem oktató-kutató közalkalmazott az, aki a Karon vagy annak jogelődjein munkavégzés céljából a Karral vagy annak jogelődjeivel munkaviszonyban illetve közalkalmazotti jogviszonyban állt legalább öt (5) éven keresztül. (3) A tagsági jogviszony regisztrációval létesül. A regisztráció ingyenes. A tagsági jogviszony határozatlan időtartamra szól. Társult tagság 14. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének társult tagjai lehetnek azok a személyek, akik bár nem az Állatorvos-tudományi Karon vagy annak jogelődjein szereztek oklevelet az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagjai szeretnének lenni és szakterületükön, illetve munkásságuk

9 9 során az Állatorvos-tudományi Kar szellemiségével összhangban álló, kiemelkedő tevékenységet végeznek illetve végeztek. (2) A jelen szakasz (1) bekezdésében meghatározott személyek társult tagságáról a Testület dönt. A tagok jogai 15. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagjai: a) választásra jogosultak; b) választhatók. (2) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagjai jogosultak: a) részt venni az Öregdiák Szervezet és annak Tagozatai által szervezett kulturális, tudományos és sportprogramokban; b) az Öregdiák Szervezet elektronikus kiadványaira; c) hozzáférni az Öregdiák Szervezet adatbázisához; d) részt venni az Öregdiák Szervezet által szervezett rendezvényeken; e) észrevételeket megfogalmazni és javaslatokat tenni. (3) A (2) bekezdésben írt szolgáltatások meghirdetésekor az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Titkársága külön felvilágosítást ad arról, hogy a kérdéses szolgáltatás ingyenesen vagy térítés ellenében vehető igénybe. (4) A kedvezményesen igénybe vehető szolgáltatások mértékéről, illetve ezek körének esetleges bővüléséről az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Titkársága nyújt felvilágosítást. A tagok kötelességei 16. (1) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagjai a 13. (3) bekezdése szerinti regisztrációval egyidejűleg nyilatkoznak arról, hogy elfogadják jelen szabályzatot és betartják az abban foglaltakat. Tagsági jogviszonyuk fennállása alatt az Állatorvos-tudományi Kar jó hírének megőrzésére törekszenek és tartózkodnak minden, az Állatorvos-tudományi Kar szellemiségével össze nem egyeztethető magatartástól.

10 10 (2) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagjai tagsági viszonyukkal nem élhetnek vissza, az adatbázist kizárólag rendeltetésének megfelelően használhatják. (3) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagsági jogviszonya és az ehhez kapcsolódó jogosultságok másra át nem ruházhatók. (4) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének működése során a Kar tudomására jutott személyes adatok kezelése kizárólag az adatvédelmi jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történhet. (1) A tagsági jogviszony megszűnhet A tagsági jogviszony megszűnése 17. a) a tag elhalálozásával; b) kilépéssel (a tag nyilatkozata alapján); c) kizárással. (2) Az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének tagja írásban nyilatkozhat arról, hogy ki szeretne lépni a Szervezetből. A nyilatkozatot az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének Titkárságához kell eljuttatni. A tagsági jogviszony a nyilatkozat kézhezvételétől számított 15 napon belül szűnik meg. (3) A tagsági jogviszony kizárással is megszűnhet, amennyiben a tag az Állatorvostudományi Kar szellemiségével össze nem egyeztethető magatartást tanúsít, illetve ha az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezetének céljaival ellentétesen cselekszik, a Szervezet lejáratására törekszik és visszaél tagsági jogviszonyával. A kizárást indokoló körülmények vizsgálata és az esetleges kizáró határozat meghozatala az Állatorvos-tudományi Kar Öregdiák Szervezet Testületének hatáskörébe tartozik. A kizárásról a Testület egyszerű többséggel határoz. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 18. (1) Jelen szabályzat a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel lép hatályba.

11 11 (2) A jelen szabályzat 2. (1) bekezdés d) pontja és a 12. (2) bekezdés f) pontja azon a napon lép hatályba, amikor a nyilvántartó bíróság az Állatorvostudományi Kar Öregdiák Szervezet Alapítvány nyilvántartásba vételéről rendelkező végzése jogerőre emelkedik. Dátum. Aláírások

Alumni szabályzat. Dunaújváros, 2013.

Alumni szabályzat. Dunaújváros, 2013. Alumni szabályzat Dunaújváros, 2013. A Dunaújvárosi Főiskola (továbbiakban Főiskola) Rektori Tanácsa a Főiskolán, illetve annak jogelőd intézményeiben végzett hallgatók, valamint a Főiskolával és jogelődjeivel

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola pályakövetési tevékenységének rendje (AR/DPR Szabályzat)

A Szolnoki Főiskola pályakövetési tevékenységének rendje (AR/DPR Szabályzat) A Szolnoki Főiskola pályakövetési tevékenységének rendje (AR/DPR Szabályzat) 2012 A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a rektor kezdeményezésére a Főiskola és jogelődjeinek képzésein

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA. Budapest, 2016.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA. Budapest, 2016. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA Budapest, 2016. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a rektor kezdeményezésére az Egyetem és jogelődjei karain vagy azok

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

DEBRECENI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA DEBRECENI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA 2017. június 22. 2 A Debreceni Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa az Egyetem és az Egyetemen, valamint a jogelőd intézményeiben (Debreceni Agrártudományi Egyetem,

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

DEBRECENI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA DEBRECENI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA 2012. április 5. 2 A Debreceni Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa az Egyetem és az Egyetemen valamint a jogelőd intézményeiben (Debreceni Agrártudományi Egyetem,

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR A GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR ALUMNI SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATÁRÓL Elfogadta a Gépészmérnöki Kar Kari Tanácsa 2016. október 6-ai ülésén. Általános

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

Kari Tanács Választásának Szabályzata

Kari Tanács Választásának Szabályzata SZTE FOK kari ügyrend 1. számú melléklet Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Kari Tanács Választásának Szabályzata Szeged, 2019. február 7. Tartalom: I. A Kari Tanács választásának általános

Részletesebben

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21. Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják. MHE tagsági adatok frissítése Kérjük, az alábbi űrlapon frissítse tagsági adatait annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni Önt! Frissítem a tagsági adataim Az alapszabályunk III. fejezete: Az Egyesület

Részletesebben

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend 2017. február 7. A szabályzat célja és hatálya A Szent István Egyetem (a továbbiakban: SZIE) Ybl Miklós Építéstudományi

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND Gödöllő, 2014. április 1. A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet Ügyrendje

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottságának Működési Szabályzata

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottságának Működési Szabályzata A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottságának Működési Szabályzata 2014. október 9. A szabályzat célja és alkalmazási területe A Szent István Egyetem (a továbbiakban: SZIE)

Részletesebben

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll.

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll. I. Általános rendelkezések II. Tagság III. Szerveze6 felépítés a. Helyi szervezet b. Megyei/terüle3 szervezet IV. Országos Küldö?gyűlés V. Országos Elnökség VI. Záró rendelkezések I. Általános rendelkezések

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA Hatály: 2014. II. 20-tól A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 25/2014. (II. 19.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel) 1 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Részletesebben

(1) A Szervezet neve: Szénhidrogén-szállítóvezetéki Szakági Műszaki Bizottság Székhelye: Siófok

(1) A Szervezet neve: Szénhidrogén-szállítóvezetéki Szakági Műszaki Bizottság Székhelye: Siófok Szénhidrogén-szállítóvezetéki Szakági Műszaki Bizottság MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT I. Általános rendelkezések 1. A Műszaki Bizottság neve, székhelye (1) A Szervezet neve: Szénhidrogén-szállítóvezetéki Szakági

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA Hatály: 2015. II. 19- A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 25/2014. (II. 19.) szenátusi határozat, valamint a 29/2015. (II. 18.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel)

Részletesebben

16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az

16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az EGYESÜLT INNOVÁCIÓS ÉS TUDÁSKÖZPONT Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása Szeged, 2017. március 2. 1 A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNYI AMK BÖLCSŐDE ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

KÖRÖSLADÁNYI AMK BÖLCSŐDE ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. KÖRÖSLADÁNYI AMK BÖLCSŐDE ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Az Érdekképviseleti Fórum megalakítása és működtetése: A gyermeki jogok érvényesülésének és védelmének érdekében a gyermekjóléti

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Pick Alapítványi Bölcsőde 6725 Szeged Szabadkai út 18. Tel. /fax: 62/567-177 Tel.: 62/ 421-477 Fenntartó: Pick Gyermeknevelési Alapítvány Adószám: 18469910-1-06 E-mail: pickalapitvany@invitel.hu ÉRDEKKÉPVISELETI

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról

Részletesebben

A Testnevelési Egyetem Alumni Szabályzata. Preambulum

A Testnevelési Egyetem Alumni Szabályzata. Preambulum A Testnevelési Egyetem Alumni Szabályzata Preambulum A Testnevelési Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa az Egyetemen és jogelőd intézményeiben: a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolán (1925-1945),

Részletesebben

ALUMNI SZABÁLYZATA. (Jelen szabályzatot a Szenátus 37/2018. (XII.12.) sz. határozatával elfogadta)

ALUMNI SZABÁLYZATA. (Jelen szabályzatot a Szenátus 37/2018. (XII.12.) sz. határozatával elfogadta) ALUMNI SZABÁLYZATA (Jelen szabályzatot a Szenátus 37/2018. (XII.12.) sz. határozatával elfogadta) 2018 Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Rektori-Kancellári hivatal: Harsányi Judit Berán-Juhász Henrietta

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Hatály: 2017. II. 1 - A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2015. (I. 15.) szenátusi határozat, a 2/2016. (I. 21.) szenátusi határozat, valamint

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje

Nyíregyházi Főiskola Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje Nyíregyházi Főiskola Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Főiskola (a továbbiakban: NYF) Kulturális Albizottsága (a továbbiakban: KAB) a NYF Szenátusa által

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik

Részletesebben

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~l:~). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének A BÉKÉS MEGYEI KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Fórum adatai A Fórum neve: A Fórum rövidített neve: Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető

Részletesebben

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

Széchenyi István katolikus Általános Iskola Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony Szülői Választmányának Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. október 21. napjától I. Általános rendelkezések A Nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottsága a Szenátus által létrehozott, jogi személyiséggel nem rendelkező, döntéshozó testület. 2. Az ügyviteli-ügyintézési

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA 2013. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szenátusa az Egyetem, valamint jogelőd intézményeinek hallgatói, oktatói, kutatói, az

Részletesebben

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata ROSTI PÁL GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata Dunaújváros, 2013. 2013. 1 S Z K A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata A szülői munkaközösség

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. augusztus 29.

STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. augusztus 29. STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. augusztus 29. I. A kollégium célja (1) A kollégium célja, hogy elhelyezést nyújtson az Edutus Főiskolán tanulmányokat folytató hallgatók számára,

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület! Orgovány Község Önkormányzata, Önkormányzat Polgármestere, Képviselő-testülete részére Tárgy: Bölcsődei Érdekképviseleti Fórum Működési Szabályzatának elfogadása Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szabályzata. Az oktatók hallgatói véleményezésének szabályai

Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szabályzata. Az oktatók hallgatói véleményezésének szabályai Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szabályzata Az oktatók hallgatói véleményezésének szabályai A Felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 32. (3) bekezdésének

Részletesebben

1. A törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasoljuk:

1. A törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasoljuk: Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4767) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, egyes, a felsőoktatás szabályozására

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.

Részletesebben

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje

Nyíregyházi Egyetem Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje Nyíregyházi Egyetem Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Egyetem (a továbbiakban: NYE) Kulturális Albizottsága (a továbbiakban: KAB) a Szenátus által létrehozott,

Részletesebben

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.... 3 II. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA... 3 2.... 3 A Kollégiumi Közgyűlés... 3 3....

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than

Részletesebben

A MAGYAR KERESKEDELMI és IPARKAMARA Magyar - Török Tagozatának ügyrendje

A MAGYAR KERESKEDELMI és IPARKAMARA Magyar - Török Tagozatának ügyrendje A MAGYAR KERESKEDELMI és IPARKAMARA Magyar - Török Tagozatának ügyrendje A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. Törvényben valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Alapszabályában szereplő

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Dunaföldvár, 2016. szeptember 20. 1. Általános rendelkezések 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

A Nyíregyházi Egyetem Elismerési Bizottságának ügyrendje

A Nyíregyházi Egyetem Elismerési Bizottságának ügyrendje A Nyíregyházi Egyetem Elismerési Bizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Egyetem Elismerési Bizottsága a Szenátus által létrehozott, jogi személyiséggel nem rendelkező, döntéshozó testület. 2. Az ügyviteli-ügyintézési

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER SZABÁLYZATA Miskolc, 2011. 1.3.14. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Részletesebben

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉSMŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/F melléklet A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE

Részletesebben

LázárErvin Általános Iskola

LázárErvin Általános Iskola LázárErvin Általános Iskola Szülői szervezet működési szabályzata 5.sz melléklet Budapest 1043 Erzsébet utca 31 OM-azonosítója: 034862 Intézmény fenntartója:klebersberg Intézményfenntartó Központ Intézmény

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Műegyetemi Tudományos Műhelyek és Tehetséggondozás Iroda (MTMT) Szervezeti és Működési Szabályzat Elfogadta a BME VIK

Részletesebben

Postás Tagozat tagozati szabályzata

Postás Tagozat tagozati szabályzata Postás Tagozat tagozati szabályzata Dátum: 2012. december 12. 1 Az OTP Országos Egészségpénztárnak azon tagjai, akik a Postás Egészségpénztár beolvadásának következtében lettek az OTP Országos Egészségpénztár

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény

Részletesebben

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata A Beszerzési Vezetők Klubja Szervezeti és Működési Szabályzata A Vezetőség elfogadta: 2016. március 25. A Tagság megszavazta és egyben életbe lépett: 2016. április 06. BVK-SZMSZ 20160406.final 1/8 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1 ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1. Általános rendelkezések 1.1 1 Az egyesület neve: Bolgár Kulturális Fórum. 1.2 Az egyesület székhelye: 1112 Budapest, Cirmos u. 1-3., B lépcsőház, VIII. em. 47.

Részletesebben

A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata

A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest, 2013. július 32015 november 26. 1. Bevezetés 1.1. A HTE Választmánya 2011 áprilisában létrehozta az Infokommunikációs

Részletesebben

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA 1999. május 27. Módosítva: 2004. november 19. 2009. november 30. 2017. március 07. egységes szerkezetbe foglalva 1 2 A L A P S Z A B Á L Y A társadalmi

Részletesebben

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft. Intézmény neve: Szabályzat típusa: MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM Szülői szervezet működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: 201251 Intézmény

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE évtől

A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE évtől A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE 2012. évtől Készítette: Tóth Andrea MESZK Felnőtt Ápolás Tagozat, Országos Tagozatvezető MESZK Országos Szervezet 1082 Budapest, Üllői út 82. Szakmai Tagozatok Alapszabály

Részletesebben

Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: NHE3459J0001

Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: NHE3459J0001 Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: 2018-06-26 21:27 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: NHE3459J0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1055 BUDAPEST, Kossuth Lajos tér 6-8. SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Dátum: 1/9 TARTALOM 1. Általános rendelkezések... 3 2. A. Szakosztály

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Magyar-Szlovén Tagozatának. Ügyrendje

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Magyar-Szlovén Tagozatának. Ügyrendje 92-550-515 / Fax: 92-550-525 ZMKIK. 8900. Zalaegerszeg, Petőfi S.u.24. e-mail: zmkik@zmkik.hu A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Szlovén Tagozatának Ügyrendje 2016. 1 A gazdasági kamarákról szóló

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. Felnőttképzési szervezete A SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLET MŰKÖDÉSI RENDJE Összeállította: Tajti Zsuzsanna Elfogadta

Részletesebben

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata 1. rész Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.

Részletesebben

2. oldal (2) A Bizottság üléseinek összehívása és levezetése, valamint az ülés napirendjének meghatározása az elnök feladata. A Bizottság a döntéseit

2. oldal (2) A Bizottság üléseinek összehívása és levezetése, valamint az ülés napirendjének meghatározása az elnök feladata. A Bizottság a döntéseit 1. oldal 160/2017. (VI. 28.) Korm. rendelet a Michalicza-ösztöndíjról A Kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. (1) bekezdés 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 59. rendelkezése

Részletesebben

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata Gyáli Liliom Óvoda Gyál Liliom utca 13-15. 2360 OM: 032993 A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének Működési Szabályzata 1. Az óvoda szülői szervezetének alapvető célja: Az óvodába járó gyerekek szüleinek

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 7. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL BUDAPEST,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2016. február 16., hatályba lép: 2016. február 18-án A Zenei Intézet ügyrendjét

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA Miskolc, 2017. 3.8. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 219/2017. SZÁMÚ HATÁROZATA. Készült

Részletesebben