Kochmeister- díj Pályázati csomag

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kochmeister- díj 2011-2012. Pályázati csomag"

Átírás

1 Budapest, szeptember 29. Pályázati kiírás A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Budapesti Értéktőzsde) ben alapította meg a Kochmeister-díjat, amellyel olyan tehetséges fiatalokat kíván jutalmazni, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal, a pénzügyi öngondoskodás témájával kapcsolatos témakörökben a legjobb tanulmány(oka)t készítik el. A díj névadója báró Kochmeister Frigyes, aki 1864-ben vezető szerepet játszott a Budapesti Áru- és Értéktőzsde megalakításában, majd később a Tőzsde első elnökeként több mint harminc éven keresztül irányította az intézményt. A pályázati kiírás elválaszthatatlan részét képezi a pályázati adatlap és a pályázati útmutató, amelyek együttesen tartalmazzák a pályázat beadásához a pályázótól várt valamennyi feltételt. A pályázat érvénytelen, ha azt a pályázati felhívás alapján pályázni nem jogosult pályázó nyújtotta be, illetve ha a pályázatként benyújtott anyagot korábban más pályázathoz is benyújtották. Érvénytelen a pályázat akkor is, ha azt a benyújtási határidőt követően juttatják el a Budapesti Értéktőzsdére. A Szakmai Bizottság a pályázat érvénytelensége esetén a hibák, hiányok kijavítására külön nem szólítja fel a pályázót. A pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázati dokumentációk érvénytelenek, ezért kérjük, hogy a kiírásban foglalt feltételeket pontosan olvassák el. Ha a pályázó a diplomamunkáját kívánja benyújtani pályázatként, azt az adatlapon fel kell tüntetni.

2 Pályázati útmutató A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje. A pályázati dokumentációt a pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul kell benyújtani. A pályázatra való jelentkezés határideje (a kidolgozni tervezett téma megjelölésével): november 25. A pályázatra való jelentkezés módja: a BÉT honlapjáról letölthető pályázati adatlapot elektronikusan vagy postai úton is el lehet juttatni a baark@bse.hu , illetve Baár Katalinnak címezve, a 1364 Budapest, Pf. 24. címre. A Budapesti Értéktőzsde azon pályázók számára, akik a pályázatra való jelentkezéssel együtt (november 25-ig) előzetesen benyújtják rövid témavázlatukat is, konzultációs lehetőséget biztosít. A Budapesti Értéktőzsde a pályázati témákat a tőkepiac aktuális kérdéseinek figyelembe vételével állítja össze. Lehetőséget kínálunk arra is, hogy a pályázók a felsorolt témakörökön kívül más a Budapesti Értéktőzsdével való előzetes egyeztetés alapján, a kiírásban nem szereplő témában nyújtsák be pályázatukat. Az egyes témakörökhöz elsősorban az ajánlott szakterületekről várjuk a jelentkezőket, de természetesen más, a témához kapcsolódó területekről is várjuk a pályázókat. A pályázatok benyújtásának határideje: május 4. A pályázat benyújtási határideje alatt a postára adás dátumát kell érteni. A határidőn túl postára adott pályázatot érvénytelennek tekintjük és nem áll módunkban elfogadni azt, kétség esetén a pályázónak kell bizonyítani a postára adás időpontját. Hiánypótlásra nincs lehetőség, a Szakmai Bizottság csak a formailag megfelelő pályázatokat értékeli. A pályázatot 1 nyomtatott példányban, összefűzve, vagy elektronikus adathordozón (CD-n, pendrive-on stb.) zárt csomagolásban kell eljuttatni a Budapesti Értéktőzsde címére. Emellett kérjük, hogy a pályamunkát a baark@bse.hu címre is küldjék el. Javasoljuk, hogy pályázatukat ajánlott küldeményként adják postára! Természetesen lehetőség nyílik arra is, hogy pályázatukat személyesen adják le. A személyesen beadott pályázatokat a határidő napján óráig áll módunkban elfogadni, az alábbi címen: Budapesti Értéktőzsde Zrt Budapest, Andrássy út. 93. A pályázat terjedelme: minimum 25, maximum 50 oldal. Formai követelmények: 12-es betűméret, 1,5-es sorköz. A pályázattal kapcsolatban további információkat Baár Katalintól (telefon: , cím: baark@bse.hu ) kaphatnak. A pályázati felhívás, valamint az adatlap és az útmutató elektronikus úton is letölthető a BÉT honlapjáról (a weboldalon található Kochmeister díj menüpont alatt. Kik nyújthatnak be pályázatot? A pályázatra várjuk minden 35 év alatti nappali, esti és levelező tagozatos egyetemista, főiskolás, PhD, MBA hallgató, illetve másoddiplomás, külföldi egyetemen, főiskolán tanuló diák munkáját. A pályázatokat mind egyénileg, mind pedig csoportban (2-3 fő) is be lehet nyújtani. Nem adhatnak be pályázatot a Budapesti Értéktőzsde dolgozói, illetve a munkatársak hozzátartozói.

3 A pályázat díjazása A pályázat első három helyezettje a pénzjutalmon kívül publikációs lehetőséget is kap. Az első helyezett Ft, a második helyezett Ft, a harmadik helyezett Ft-os díjazásban részesül. A bíráló testület a pénzjutalmat a kiírtnál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja. (Az itt feltüntetett díjak bruttó összegként értendőek és azt a BÉT szellemi tevékenységből származó jövedelemként - az annak megfelelő adóelőleg- és járuléklevonást követően - nettó módon fizeti ki a díjazottaknak.) Az elbírálási kritériumok A pályázati munkákat a Budapesti Értéktőzsde által felkért független szakmai bizottság bírálja el diszkrecionális döntés alapján. A legjobb tanulmányok készítőit a Szakmai Bizottság meghívja, hogy dolgozatukat egy 30 perces előadáson mutassák be. Az elbírálás határideje: június 04. A pályázók értesítése A pályázatok elbírálását végző testület döntéséről, a Budapesti Értéktőzsde a döntést követő 15 munkanapon belül elektronikus úton értesíti a pályázókat. A pályázat eredményét a Budapesti Értéktőzsde a honlapján is hozzáférhetővé teszi. A díjak átadására 2012 júniusában a Budapesti Értéktőzsde által szervezett díjátadón kerül majd sor. A pályamunkák felhasználási joga A díjnyertes pályázatokat a tőzsde szellemi alkotásként értékeli. A pályázók kötelesek hozzájárulni ahhoz, hogy a pályázati munka kizárólagos felhasználási joga a Budapesti Értéktőzsdét illesse meg, így a díjnyertes pályázatokat a jövőben más pályázathoz, publikációhoz felhasználni kizárólag a Budapesti Értéktőzsde hozzájárulásával lehet! Sikeres pályázatírást kívánunk!

4 Pályázati témakörök 1. Hazai magánbefektetők internetes kereskedése Milyen online platformok léteznek Magyarországon, és milyen termékek érhetők el ezeken, előnyeik, hátrányaik? A különböző internetes befektetési rendszerek előnyeinek és hátrányainak bemutatása. Tendenciák a hazai magánbefektetők aktivitásában és preferenciáiban. Milyen módon üzemeltetik hazánkban ezeket a platformokat (pl. engedélyezés, technikai megoldások)? Milyen ügyfélkörrel rendelkeznek ezek a platformok, milyen a tipikus ügyfél? A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik közgazdasági, pénzügyi, illetve jogi ismeretekkel 2. High Frequency Trading piaci hatásai Mióta léteznek és miért hozták létre ezeket a villám gyorsan reagáló algoritmusokat? Kik működtetik? Milyen stratégiákat használnak? Milyen környezetben és piacokon működnek hatékonyan? Előnyei és hátrányai a tőkepiaci hatékonyság szempontjából? A 2010 májusi Flash crash tanulságai. Szabályozási kérdések. A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak, illetve internetes elemzői csoportoknak javasoljuk, akik közgazdasági, pénzügyi, illetve jogi ismeretekkel rendelkeznek, illetve részt vettek valamelyik Tőzsdemágus játékban. 3. A REIT (vagy a hazai gyakorlatban szit-ként elnevezett) konstrukció hazai, illetve külföldi szabályozásának összehasonlítása A hazai szabályozás erősségeinek illetve gyengeségeinek bemutatása. Külföldi múltbeli példák áttekintése (egyes országokban a konstrukció sikerességének, illetve sikertelenségének okai). Az új lehetőséget potenciálisan igénybe vevő szereplők feltérképezése. A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik közgazdasági, pénzügyi, illetve jogi ismeretekkel rendelkeznek. 4. Részvényelemzés készítése valamely, a BUMIX Indexben szereplő társaságról Átfogó elemzés készítése egy kibocsátóról, amely a BUMIX tagja. Az elemzésnek a fundamentális részvényelemzésekkel szembeni szakmai és elméleti követelményeknek is meg kell felelnie. A részvényelemzési téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik pénzügyi, befektetési - elemzési ismeretekkel rendelkeznek, illetve ilyen területtel foglalkoznak.

5 5. Az ETF piac jövője ETF-ek, mint felkapott tőzsdei termékek Jellemzően milyen termékekre épülnek? Kik kereskednek ETF-ekkel? Jellemzői Európában és Amerikában? Mi a gyors terjedésük és sikerük titka? Vajon tényleg az ETF-ek lehetnek a következő toxikus papírok? A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik pénzügyi, befektetési, illetve jogi ismeretekkel 6. Magyarországi vállalatfinanszírozás különös tekintettel a vállalati kötvénykibocsátásokra Vállalatfinanszírozási gyakorlat Magyarországon, vállalati méret és életciklus szerinti bontásban (banki, anyavállalati, kockázati tőke stb.) A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik pénzügyi, befektetési, illetve jogi ismeretekkel 7. Elszámolási infrastruktúra fejlődése/alakulása az EU-ban Milyen post-trading modellek léteznek az EU-ban CSD-k, CCP-k szerepe a különböző elszámolási infrastruktúrákban? Milyen tendenciák jellemzik a post-trading szegmenst (pl. horizontális/vertikális integráció, szerepkörök átrendeződése)? Hogyan reagálnak a CSD-k és CCP-k a növekvő versenyre? Milyen jövő elé néz az interoperabilitás kérdése? A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik pénzügyi, illetve befektetési, ismeretekkel 8. Bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás Bennfentes kereskedelem szabályozása és gyakorlati aspektusai az USA és EU vonatkozásában. A téma feldolgozását elsősorban olyan pályázóknak javasoljuk, akik pénzügyi, befektetési, illetve jogi ismeretekkel

6 PÁLYÁZATI ADATLAP A Budapesti Értéktőzsde Kochmeister - díjának pályázati felhívásához. Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, vagy számítógépen kitölteni! Pályázó neve: Anyja leánykori neve: Pályázó születési helye, dátuma: Ha csoportban indulnak, akkor a csoport neve: A pályázati tanulmánytervezet címe: Ország: Megye: Település: Irányítószám: Utca, házszám: Telefonszám: Felsőoktatási intézményének neve: Évfolyam megnevezése: Kérjük itt feltüntetni, ha PhD hallgató, másoddiplomás, vagy külföldi egyetem, főiskola hallgatója: A benyújtott pályázati munka egyben diplomamunka is (kérjük a megfelelőt aláhúzni) Igen Nem

Kochmeister- díj 2012-2013. Pályázati csomag

Kochmeister- díj 2012-2013. Pályázati csomag Budapest, 2012. november 21. Pályázati kiírás A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Budapesti Értéktőzsde) 2004- ben alapította meg a Kochmeister-díjat, amellyel olyan

Részletesebben

Kochmeister- díj 2010-2011. Pályázati csomag

Kochmeister- díj 2010-2011. Pályázati csomag Budapest, 2010. szeptember 28. Pályázati kiírás A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Budapesti Értéktőzsde) 2004- ben alapította meg a Kochmeister-díjat, amellyel

Részletesebben

Kochmeister-díj 2013-2014. Pályázati csomag

Kochmeister-díj 2013-2014. Pályázati csomag Budapest, 2013. november 04. Pályázati kiírás A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Budapesti Értéktőzsde) 2004- ben alapította meg a Kochmeister-díjat, amellyel olyan

Részletesebben

Kochmeister-díj 2014-2015. Pályázati csomag

Kochmeister-díj 2014-2015. Pályázati csomag Budapest, 2015. június 18. Pályázati kiírás A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Budapesti Értéktőzsde) 2004- ben alapította meg a Kochmeister-díjat, amellyel olyan

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-4) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához Pályázati útmutató Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához A Kozármisleny Város Képviselő-testülete (a továbbiakban: testület) a 11/2004. (IV.07.)

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az ACÉLIPARI ELŐADÁSSOROZAT A BOROVSZKY ÉV JEGYÉBEN A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nappali tagozatos hallgatóinak részére Az ISD DUNAFERR Zrt. alaptevékenységéhez kapcsolódó

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotásának támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért

Részletesebben

Hogyan pályázzak? Segédanyag középiskolás diákoknak pályázat benyújtásához. Új Nemzeti Kiválóság Program

Hogyan pályázzak? Segédanyag középiskolás diákoknak pályázat benyújtásához. Új Nemzeti Kiválóság Program Hogyan pályázzak? Segédanyag középiskolás diákoknak pályázat benyújtásához Új Nemzeti Kiválóság Program Tehetséggel fel! Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj 1. Mi a Tehetséggel fel! Felsőoktatást

Részletesebben

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával Mintaértékű gyakorlatok a napilapok, hetilapok, folyóiratok középiskolai felhasználásának

Részletesebben

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Tanári ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3 2.

Részletesebben

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához A Pályázati útmutató elválaszthatatlan része a Pályázati felhívás, a Pályázati adatlap kitöltése, és a szükséges

Részletesebben

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 280/2016. (VIII.30.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet!

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014. évi konferencia- és kiadvány-támogatására A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT. a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről

ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT. a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről A Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001 azonosítószámú Szociális képzések rendszerének modernizációja című kiemelt projekt OKTATÓI LISTÁRA TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE

Részletesebben

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név: Beadási határidő: 2014. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására Kódszám: TÁMOP-4.1.1.C-10/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás:

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás: Pályázati adatlap Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év 1. A pályázó adatai 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Anyja leánykori neve: Levelezési cím: Email cím (ha van): Születési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Budapest, Alkotás utca 50.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Budapest, Alkotás utca 50. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Pályázat kiírója: Concorde Értékpapír Zrt. 1123 Budapest, Alkotás utca 50. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT

Részletesebben

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1.

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1. Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2015/2017 tanévre

Részletesebben

A pályázatok leadásának határideje:

A pályázatok leadásának határideje: Általános rendelkezések: Nyugat magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. FÉLÉV 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet

Részletesebben

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Szironta-ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3

Részletesebben

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg, Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-2008-3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2014. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2014. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2014. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban MANK)

Részletesebben

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával Közlekedésbiztonsági ötlet pályázatot hirdet a közúti közlekedésben résztvevők biztonságának

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) c. pályázati

Részletesebben

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel:

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: Pályázati felhívás 2012. évre Magyar Borok Háza Alapítvány pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: A PÁLYÁZAT CÉLJA: olyan a magyar szőlő- és bortermeléshez, a borpiaci termékpályához

Részletesebben

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek

Részletesebben

L51 számú előterjesztés

L51 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere L51 számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjeszt és a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Kőbánya kolturális életének 2015.

Részletesebben

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Pályázati Kiírás Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Előzmények; a pályázat célja Az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. mint a szakmában elismert

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. népszerűsítő szabadidősport események (résztvevők száma min. 1000 fő);

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. népszerűsítő szabadidősport események (résztvevők száma min. 1000 fő); PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megszervezésének támogatására (Pályázat kódja: SPO-SE-08) Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (1051 Budapest, József A. u.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati azonosító: GRAF-1603

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati azonosító: GRAF-1603 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR INFORMATIKA ALKALMAZÁSAI TANSZÉK 6725 Szeged Telefon: (+36) 62/544-727 Boldogasszony sgt. 6. külső forrásokból támogatott tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI

Részletesebben

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe keretében

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: KMOP-2007-4.2.1/B

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok elkészítésének támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról Előterjesztés 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról 1. PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS HÁTTERE 1.1 Pályázat célja A pályázat alapvető célja

Részletesebben

1. A pályázó civil szervezet adatai

1. A pályázó civil szervezet adatai PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. A pályázat sorszáma (az Önkormányzat tölti ki): 1. A pályázó civil szervezet adatai A szervezet megnevezése: A szervezet bírósági bejegyzésének száma: A szervezet nyilvántartási száma:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez 1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez Pályázati kiírás középfokú oktatásban résztvevők pénzbeli támogatásként nyújtott tanulmányi ösztöndíjához Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018

KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018 1.sz. melléklet Balatonalmádi Város Önkormányzata pályázatot hirdet a nem sporttevékenységet végző civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és magánszemélyek kulturális programjainak és működésének

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ PÉCS KOLLER U. 4-6. SZÁM ALATT TALÁLHATÓ FECSKEHÁZ MEGNEVEZÉSŰ - ÖSSZKOMFORTOS ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK BÉRLETI

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

- állattartási, állattenyésztési, állategészségügyi és takarmányozási problémák

- állattartási, állattenyésztési, állategészségügyi és takarmányozási problémák PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-MGK-TDK/1) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok

Részletesebben

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta.

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta. 2010. évi 5. számú szabályzata a bírósági fogalmazók felvételi versenyvizsgájának részletes szabályairól szóló 2007. évi 5. számú OIT szabályzat módosításáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a

Részletesebben

Kedves Hallgatónk! Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Pályáznál, de nem tudod, milyen témában írj?

Kedves Hallgatónk! Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Pályáznál, de nem tudod, milyen témában írj? Kedves Hallgatónk! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013 őszén is megrendezi a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát. Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet 1. sz. melléklet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsoktatási intézményekbe teljes idej, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyar Állatorvosi Kamara szakmai továbbképzési előadáslistáján szereplő előadások igénybe vételére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyar Állatorvosi Kamara szakmai továbbképzési előadáslistáján szereplő előadások igénybe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyar Állatorvosi Kamara szakmai továbbképzési előadáslistáján szereplő előadások igénybe vételére A Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) pályázatot hirdet a Kamara területi szervezetei részére

Részletesebben

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld

Részletesebben

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ban is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket és közösségeket, ezért az Önkormányzat 2017. évi költségvetésébe tervezett támogatási

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett A Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése című konstrukció B komponenséhez Kódszám:

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszámai: T5410-K-4-500/2013 T5410-K-4-400/2013

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszámai: T5410-K-4-500/2013 T5410-K-4-400/2013 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nevelőszülő OKJ-s képzésen való részvételre Kódszámai: T5410-K-4-500/2013 T5410-K-4-400/2013 I. A pályázat tárgya A (továbbiakban: NCSSZI) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola együttműködésében

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY PÁLYÁZAT nappali tagozaton tanulmányokat folytató orvostanhallgatók támogatására Komló Város Önkormányzata, Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (VI. 21.) önkormányzati

Részletesebben

Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1.

Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1. KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Mentésirányítási rendszer fejlesztése címő kiemelt projekthez Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1 A projekt az

Részletesebben

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből Isaszeg Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kivonat Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből 184/2013.

Részletesebben

Internet alapú kérdőív rendszer használat - pályázat

Internet alapú kérdőív rendszer használat - pályázat Internet alapú kérdőív rendszer használat - pályázat A pályázat célja: Az egész életen keresztül történő tanulás témaköréhez kapcsolódó kutatások, felmérések internet alapú online adatfelvételét lehetővé

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM

PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-MK-TDK/1) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.

Részletesebben

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt.

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5.

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. GYAKORLATI TANÁCSOK A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz Oldal: 1 / 6 SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ A részletekben történő finanszírozás

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A SAJÓ ELEMÉR PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 10. melléklete) 2012. 1 1.. A Sajó Elemér pályázat célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1981-től évente meghirdeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem. Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola

Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem. Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi doktori alprogram hallgatói részére A Széchenyi István Egyetem Regionális-

Részletesebben

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2018 2021. ÉVEKRE SZÓLÓ MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE A Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) három évre szóló, havi bruttó 200.000 forint összegű

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév

ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév ÓBUDAI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ELJÁRÁSI REND 2017/2018. tanév 2. (tavaszi) félév 1. A pályázat célja Az Óbudai Egyetem Rektora az Egyetemi tal egyetértésben az Óbudai Egyetem Hallgatói

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben