J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: június 19-én a Polgármesteri Hivatal III. sz. tárgyalójában tartott Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság üléséről Jelen vannak: A jelenléti ív szerinti tagok Tárgy: Hitelszerződés Békéscsaba Megyei Jogú Város évi költségvetési rendeletében meghatározott beruházási és felújítási feladatainak finanszírozására tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásának és dokumentációjának elfogadása Herczeg Tamás: Megállapította, hogy a bizottsági tagok közül öt fő jelen van, így a bizottság határozatképes. A évi költségvetési rendeletben meghatározott beruházási és felújítási feladatok finanszírozására közbeszerzési eljárást folytat le az önkormányzat. A mai feladat a közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásának és dokumentációjának az elfogadása a Stratégiai-Fejlesztési Osztály által csatolt két melléklettel együtt. Dr. Sódar Anita: A június 12-i ülésen megállapították az 50 milliárd forint saját tőkét. A közbeszerzési értesítő szerkesztő bizottsága ellenőrizte a részvételi felhívást, és hiánypótlásra szólította fel az önkormányzatot, tekintettel arra, hogy az összeget túlzott mértékűnek találja. Javasolta, hogy ez a pont a részvételi felhívásból törlésre kerüljön. Dr. Ferenczi Attila: Az ajánlattétel elkészítésére kellő időt kell biztosítani. Az ajánlat beszerzési határideje és a beadási határideje is. Bornné dr. Stefkovics Valéria: Törvény írja elő. Dr. Erdősi Bertalan: A törvény hamarabb is biztosítja a lehetőséget, nem az szerepel az ajánlatban, hogy aznap kell beszerezni. Baji Lajos: A törlesztés megkezdése az első három évben csak a kamatra vonatkozik? Mi a gazdaságossági magyarázata? Példaként elmondta, hogy abban az esetben ha felvesz egy hitelt, rögtön elkezdi törleszteni annak kamatát és hitelrészét is, akkor az összeg dinamikusan csökken. Ha három évig csak a kamatokat fizeti, három éven keresztül a teljes összeg megmarad. Herczeg Tamás: Amennyiben a közgyűlés azt a variációt fogadja el, hogy tőkefizetésre a türelmi idő három év, a jövőben nem változtatható? Fodor Lajos: Tekintettel arra, hogy közbeszerzésről van szó, nem lehetséges. Innentől kezdve számára költséges hitel. Herczeg Tamás: Amennyiben az önkormányzat összes hiteltörlesztési terve megfelelő, célszerű nem a jövő és az azt követő évben elkezdeni a tőke visszatörlesztést. Fodor Lajos: A 2016-ig szóló költségvetésben szereplő összegeknek 2010-ig a %-a kifizetésre kerül.

2 2 Baji Lajos: Amennyiben az önkormányzat a nagyobb összeg kifizetését három év múlva teljesíti, jár-e nagyobb költségvonzattal? Ha nagyobb az összeg, nem támogatja a három éves kifizetést. Fodor Lajos: Az eltérés akkor látható, amikor a pályázó pénzintézetek kiszámolják az összeget. Pap János: Nyilvánvaló, hogy nagyobb összegről van szó. A második és harmadik évben is az 500 millió forintnak a kamatát fizeti, holott ha az elején elkezdené a törlesztést, a második évben kisebb összeg képződne. Herczeg Tamás: Nem lehet választ adni, mert ha most kezdődne a visszafizetés, elképzelhető hogy más lesz a kamatteher, mint a három éves csúsztatással. Hirka Tamás: Építkezése kapcsán is kettős törlesztést végez, törleszti a kamatot és a tőkét is. Nem gondolja, hogy nagyobb összeg esetében kedvezőbb feltételek lennének. Pap János: A termelő beruházásoknál a hitelfelvétel két-három éven belül nyereséget hoz, ettől kezdve megkezdődik a tőkefizetés. Teljesen logikus, gazdaságélénkítő megoldás. Egy nem termelő önkormányzati fejlesztéshez felvett hitelnek nincs értelme, nem hoz bevételt három év múlva. Herczeg Tamás: Az ügy tárgyalásos jellege mit jelent? Dr. Erdősi Bertalan: Tárgyalásos eljárás folyik annak érdekében, hogy a szerződéses feltételek az önkormányzat számára minél kedvezőbbek legyenek. Baji Lajos: A hitelfelvételre ez a harmadik ilyen jellegű közbeszerzési eljárás. Az előzőekben egyszerűbb volt az eljárás, rögzítve volt a műszaki tartalom, továbbá az, hogy mely cég adta a legkedvezőbb ajánlatot. Dr. Ferenczi Attila: Autóvásárlásnál tíz évre állapítják meg a felvett összeg kamatát, a tőkét a hetedik évtől kell törleszteni tizenöt százalékkal, tekintettel arra, hogy törleszteni kell a tőkét is. Nem drágább és nem is olcsóbb, de az önkormányzat számára sokkal kedvezőbb ez a megoldás. Miért nem svájci frank alapú a hitel, miért euró? A svájci frank sokkal stabilabb, sokkal kevésbé követi az árfolyam ingadozásokat. Tíz éves futamidőre is a svájci frankot ajánlják a szakértők. Dr. Sódar Anita: A Pénzügyi és Gazdasági Osztály ezeket a feltételeket adta meg. Az osztály a részvételi és az ajánlattételi felhívást is áttekintette, mellyel egyetértett. Baji Lajos: Nem a tárgyalásos eljárással van a probléma, hanem a két paradigmaváltással, a visszafizetés ütemezéssel és a más alapú hitellel. Dr. Ferenczi Attila: Az euró esetében nagyobb mértékű kamatemelésre számítanak az európai központi banknál. Herczeg Tamás: Jó lett volna ha a Pénzügyi és Gazdasági Osztály munkatársa jelen van az ülésen.

3 3 Pap János: A logikája az lehet, hogy hamarosan hazánkban is bevezetik az euróval történő fizetést. Nem az az eljárás mint a lakáshitelek esetében, a futamidőn belül a bank naptári negyedéves kamatperiódusokra mindig meghatározza az éppen akkor még fennálló tőketartozásnak a kamatát. Herczeg Tamás: Tarné Stúber Éva osztályvezető helyettesnek elmondta, hogy két kérdés merült fel, az egyik a hitelfelvétellel kapcsolatban, miért euró és miért nem svájci frank? Továbbá, hogy a tőketörlesztésnek miért három év a türelmi ideje? Tarné Stúber Éva: Nem tudja megmondani, hogy miért három év a türelmi idő. Az elmúlt két évhez hasonló hitelfelvételt javasol. A tíz éves futamidő vonatkozásában nem volt a tőketörlesztésnek futamideje. Herczeg Tamás: Ki készítette elő az anyagot? Bornné dr. Stefkovics Valéria: Hivatalos közbeszerzési tanácsadó. Az önkormányzat megküldte az elmúlt év anyagát, és ennek alapján készítette el. Tarné Stúber Éva: Szakértő emberek véleményét kikérve az önkormányzat az euró alapú hitelfelvétel mellett döntött. Korábbi években bevált, ezért javasolják a mostani évben is. Véleménye szerint hosszú távon mind a kettőnek van kockázata, előre senki nem tudja megmondani, hogy tíz év múlva melyik a kedvezőbb. Döntés kérdése, hogy hány évig szeretne törleszteni az önkormányzat 7 vagy 10 évig, vagy pedig egyenletes elosztásban. Amennyiben a bizottság így látja jónak, elfogadható. Pap János: A csatornázási munkák elvégzéséhez is szükséges a hitel felvétele, melyet vissza kell fizetni, és aminek a nagyságrendje körülbelül meghatározható. Nem érdemes eltolni a visszafizetést mert nem lesz könnyebb. Minden évben felmerülnek újabb megoldandó feladatok, melyeknek anyagi vonzata van. Az anyagban az szerepel, hogy a hitel összege a türelmi idő végétől negyedévente egyenlő részletekben kerül visszafizetésre március 1., június 30., szeptember 31. dátummal. Az első törlesztés időpontja március 31. Ez számára azt jelenti, hogy van egy opció a tőkefizetésre, mely szerint három év áll rendelkezésre, de ezzel ellentétben a fizetés mégis negyedévente a tíz év teljes futamidejére egyenlő részletekben történik, euróban számított kamatával együtt. Számára a negyedéves ütemezés a megfelelő. A kamatokkal kapcsolatban elmondta, hogy máshogy határozza meg az a kamatot aki úgy kalkulál, hogy három év múlva törleszti a tőkét, és máshogy aki azonnal. Dr. Ferenczi Attila: Rossz a megfogalmazás. Hirka Tamás: A szövegezés teljesen érthetetlen. Úgy van megfogalmazva, hogy a türelmi idő végétől március 31-ig. Most van türelmi idő vagy nincs? Pap János: Az anyag a kamatfizetésekkel a 21. oldal foglalkozik, és az 5.3. pontban van megjelölve türelmi idő. Hirka Tamás: Szükséges lett volna megjelölni a kamattörlesztés időpontját, mely jelen esetben március 31-e. Nem érthető az anyag.

4 4 Tarné Stúber Éva: Lehetséges, hogy az anyag a tavalyi minta alapján készült, de egészen biztos, hogy sosem választották a türelmi időt. Lehetséges, hogy a türelmi idő meg volt adva, a rendelkezésre tartás két év, de jól tudják a régebbi dolgozók, hogy amint lehetőség nyílt rá, 15 napon megtörtént a szerződéskötés. Sem rendelkezésre tartást és sem türelmi időt nem használtak ki. Herczeg Tamás: Az a kérdés, hogy a rendelkezésre tartási időszak két év, a türelmi idő tőkefizetése három év variációk választhatók-e? Dr. Sódar Anita: Nem választható opció. Dr. Erdősi Bertalan: Nem lehet választható, tekintettel arra, hogy másfajta kamatösszeget fognak meghatározni a bankok. Herczeg Tamás: A hivatalos közbeszerzési tanácsadó véleménye más, mint amit az osztály munkatársa elmondott. Dr. Erdősi Bertalan: Arra, hogy az anyagba a három éves időszak hogyan került bele, nem tud választ adni. Tárgyalásokat folytat az ügyvéddel ez ügyben. Dr. Sódar Anita: Tekintettel arra, hogy a részvételi felhívást visszaadták hiánypótlásra, ezért javasolta, hogy a részvételi felhívás a mai nap folyamán e nélkül kerüljön visszaküldésre. Az anyagból kimaradna a türelmi idő és a törlesztésnél ne hitel teljes összege szerepeljen, hanem a negyedévente egyenlő részletekben történő visszafizetés. A törlesztés első időpontja március 31-e legyen. Megvalósítható a fél mondatok kivétele? Dr. Erdősi Bertalan: A bizottság irányítása alapján dolgoznak. Herczeg Tamás: Erre azért nem lehet hivatkozni, mert az önkormányzat azért alkalmaz hivatalos közbeszerzési tanácsadót mert kötelező, másrészt hogy kedvező tanácsokat adjon. Hirka Tamás: Az Anita által elmondottak elfogadhatóak. Pap János: A rendelkezésre tartási időszaknak nincsen ilyen jellegű kockázata. A költségvetés úgy van elkészítve, hogy a kifizetések megvalósíthatók legyenek. Dr. Ferenczi Attila: Kérte a bizottsági elnököt, hogy a hivatalban járjon el annak érdekében, hogy a bizottsági üléseken az érintett dolgozók jelen lehessenek. 500 millió forintos hitelek felett nem szabad ilyen könnyelműen dönteni. Az önkormányzat hitelfelvétele kedvezőtlen időpontban történik, tekintettel arra, hogy nagyon erős a forint árfolyama. Palotai Magdolna: Az osztály részéről igyekeztek helytállni. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó munkája oszlopos jelentőségű. Kérte, hogy ilyen fajsúlyos napirendek tárgyalásánál legyenek jelen a szakemberek. Dr. Ferenczi Attila: A valuta minősége nem határozza meg a kamatot? Az EURIBOR és BUBOR mindig a három havi, plusz az adott banki kamata az adott valutának. Nem mindegy, hogy 1,8 vagy 4,6 a kamatösszeg. Ezért is olcsóbbak a svájci frank alapú hitelek, hiszen kisebb a nemzeti valuta kamata.

5 5 Hirka Tamás: Pro és kontra érvek szükségesek. Brókerházaktól szakvéleményt kellett volna beszerezni. Dr. Ferenczi Attila: Javasolta, hogy a Pénzügyi és Gazdasági Osztály az anyagot vizsgálja át, majd kerüljön újból a bizottság elé. Bornné dr. Stefkovics Valéria: A Pénzügyi és Gazdasági Osztály a szerződés-tervezet két pontjához módosító javaslattal élt, mely szerint a szerződés-tervezet 20. oldal 3.3 pontjában az üzletfél a céljellegű felhasználás igazolását április 30-áig a zárszámadási beszámolóval, valamint az összefoglaló készítésével teljesítik. szövegezéssel módosuljon. Készül a zárszámadási beszámoló, az összefoglaló, nem célszerű ha az osztály egy hónappal előtte táblázatokat készít. 18/2007. (VI.19.) ÖKDB határozat: Az 50 milliárd forintos összeg, mely a tőkeerőt várná el az ajánlattevőtől kerüljön ki az előterjesztésből. Dr. Ferenczi Attila: Tehet ajánlatot? Bornné dr. Stefkovics Valéria: Ha az önkormányzat így kéri, nem fogja mondani, hogy adok lehetőséget. A tárgyalás során konkretizálódik a szerződés. 19/2007. (VI.19.) ÖKDB határozat: Ne legyen meghatározva türelmi idő, a tíz éves futamidő úgy működjön, hogy az első törlesztő részlet a tőkefizetés részletét is tartalmazza. 20/2007. (VI.19.) ÖKDB határozat: A részvételi felhívásban is törlésre kerüljön ez a pont. Szavazásra bocsátotta a Pénzügyi és Gazdasági Osztály módosító javaslatát. 21/2007. (VI.19.) ÖKDB határozat A szerződés-tervezet 24. oldal 4. b. pont törlését javasolja a Pénzügyi-Gazdasági Osztály Szavazásra bocsátotta a módosító javaslatot.

6 6 Herczeg Tamás: A hitelfelvétel euró vagy svájci frank alapú legyen? Úgy nem lehet megfogalmazni, hogy euró vagy más pénznem? Dr. Sódar Anita: Úgy kell meghatározni az ajánlati szempontokat, hogy összehasonlíthatóak legyenek a beérkezett ajánlatok. Herczeg Tamás: Ez azt jelenti, hogy oly mértékű az eltérés, hogy nem összehasonlítható? Ebben az esetben főleg indokolt a döntés. Bornné dr. Stefkovics Valéria: Amikor az anyag készült megkérdezték a Pénzügyi és Gazdasági Osztályt, hogy van-e alapvető módosításuk, azzal támasztották alá, hogy maradjon a tavalyi, tavaly előtti kiírás, hogy nagyon kedvező kamatozásúak voltak a kölcsönök. Herczeg Tamás: Érdemi plusz információ a holnapi napig beszerezhető vagy sem? Palotai Magdolna: A holnapi napra nem, tekintettel arra, hogy bizottsági és közgyűlési előterjesztést készítenek. Okulva a mai bizottsági ülésből, a jövőben igyekeznek megfelelően előkészíteni. Herczeg Tamás: Döntéskényszerben van a bizottság. 22/2007. (VI.19.) ÖKDB határozat Szavazásra bocsátotta az előterjesztést a módosításokkal együtt. Dr. Sódar Anita: Az ajánlattételi felhívás megküldésének határideje: július 10., az ajánlattételi határidő: július 20., a bizottsági ülés időpontja július óra. Herczeg Tamás: Az útfelújításokkal kapcsolatos közbeszerzések miatt július 3-án 14 óra 15 perckor bizottsági ülés megtartása szükséges. Megköszönte a részvételt. Kmf. Herczeg Tamás a bizottság elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 18-án 17 00 órai kezdettel az Önkormányzat Ideiglenes Polgármesteri Hivatalának tanácstermében tartott

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-7/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. április 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Jegyzőkönyv Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Az ülés helye: Hidegkút Faluház Jelen vannak: Pénzes Erzsébet

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 77 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. február 12-én 11,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 15/2010 Kt. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 15/2010 Kt. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 15/2010 Kt. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. június 21-én (hétfőn) 17 óra 30 perckor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 05-5/127-6/2015. TÁRGY: TÜKE BUSZ ZRT. KÖLCSÖNFEL- VÉTELÉNEK ÉS AZ AHHOZ KAP- CSOLÓDÓ BIZTOSÍTÉKOK JÓVÁ- HAGYÁSA MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 15-én megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 15-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 15-én megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági, és Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

I. Kamat és kezelési költség kondíciók... 2 A) A 2003. június 13. napjáig benyújtott támogatott lakáscélú jelzáloghitel-kérelmekre

I. Kamat és kezelési költség kondíciók... 2 A) A 2003. június 13. napjáig benyújtott támogatott lakáscélú jelzáloghitel-kérelmekre Tartalomjegyzék I. Kamat és kezelési költség kondíciók... 2 A) A 2003. június 13. napjáig benyújtott támogatott lakáscélú jelzáloghitel-kérelmekre.... 2 B) A 2003. június 16. napját követően 2003. december

Részletesebben

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-12/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 265-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató: Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város

Részletesebben

H I R D E T M É N Y AZ OTP BANK ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGOKNAK NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK

H I R D E T M É N Y AZ OTP BANK ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGOKNAK NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK H I R D E T M É N Y AZ OTP BANK ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGOKNAK NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK feltételeiről Hatályos: 2015. december 16-tól (Hatályon kívül helyezi a 2015. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 14-én de. 09 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2011. november 15. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2011. november 15. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2011. november 15. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Vörös László képviselők,

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

1.napirend. Kürthy Ferencné

1.napirend. Kürthy Ferencné Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. március 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai

Részletesebben

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 10-én Rétság Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: Rétság Város Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 132/2010. (XII. 8.) Közbeszerzési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Szociális Egészségügyi és Oktatási, valamint Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000, Fax: 68/440-860 E-mail: kisterseg@medgyesegyhaza.hu

Részletesebben

Devizahitel-kiváltást

Devizahitel-kiváltást Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 2/2012. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. február 14-én megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-5/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők:

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 494-5/2015. iktatószám 5.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat 2009. május 5-én a Lencsési Közösségi Házban tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: a József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat 2009. május 5-én a Lencsési Közösségi Házban tartott üléséről. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 500-4/2009 Jegyzőkönyv Készült: a József

Részletesebben

1. A kölcsön feltételei: 2. Kamatok, díjak, költségek

1. A kölcsön feltételei: 2. Kamatok, díjak, költségek Kondíciós lista és Terméktájékoztató KDB Pagoda és Biztosra mehet lakáscélú jelzálogkölcsönre és lakáscélú jelzálogkölcsön kiváltására vonatkozóan 2014. október 15-ét követően befogadott ügyletekre /magánszemélyek

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz

Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: az egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása_

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 26-án, 17.00 órakor megtartott ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 26-án, 17.00 órakor megtartott ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 26-án, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 197/2011. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Kölcsönszerződés ingatlan jelzálogjoggal biztosított, fogyasztóknak, szabad felhasználású hitel kiváltására nyújtott kölcsönhöz

Kölcsönszerződés ingatlan jelzálogjoggal biztosított, fogyasztóknak, szabad felhasználású hitel kiváltására nyújtott kölcsönhöz Hatályos: 2015. április 1-től 1 Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet számú szerződés.. számú melléklete Készítette: Ellenőrizte: Ellenőrizte: Kölcsönszerződés ingatlan jelzálogjoggal biztosított, fogyasztóknak,

Részletesebben

Üzletszabályzat a 2014. március 15-től kötött Személyi kölcsön szerződésekhez

Üzletszabályzat a 2014. március 15-től kötött Személyi kölcsön szerződésekhez OTP Bank Nyrt. Üzletszabályzat a 2014. március 15-től kötött Személyi kölcsön szerződésekhez Hatályos: 2015. szeptember 1. OTP Bank Nyrt. Tevékenységi engedély száma: 983/1997/F. sz. ÁPTF határozat (1997.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL*

LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2016. április 11 -tól/től visszavonásig LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* Fészekrakó (FR) programra vonatkozóan is! Magánszemélyek részére

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 16/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. október 28-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.)

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2010. december 13-án, hétfőn 10 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 26-án 12 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 26-án 12 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 26-án 12

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! A követelés-elengedés eredményeként az Ön tartozása 307 500 forinttal csökken.

Tisztelt Ügyfelünk! A követelés-elengedés eredményeként az Ön tartozása 307 500 forinttal csökken. Minta az ajánlás 2. alcímében foglaltak szerinti, forintra átváltáshoz kapcsolódó szerződésmódosításról szóló tájékoztatáshoz CHF alapú, referencia-kamatlábhoz kötött kamatú, élő gépjárművásárlási kölcsönszerződés

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 20/2010. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. március 27. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Szabó Lajosné, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők.

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Szabó Lajosné, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők. J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. december 17. napján megtartott együttes üléséről. Az ülés

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc Jelen vannak: Hirka Tamás, a bizottság elnöke Dr. Ferenczi Attila, a bizottság

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben