A Győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ Lapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ Lapja"

Átírás

1 2009. június A Győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ Lapja XV. évf. 4. szám június Év végi körlevél Érettségizni drámából is lehet Nagymarosi Ifjúsági Találkozó Projekttalálkozó Lengyelországban...

2 Somvirág, somvirág.. Somvirág, somvirág, olyan tágas a világ Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni, volna jó! Gyerekeink hangos énekszóval kísérik kirándulásaikat, melyek megszervezése mindig gondos előkészületet, nagy elővigyázatosságot követel tőlünk. Napraforgó csoportosaink nagy izgalommal készültek ez évi első közös kirándulásukra május hónapban. Nagybácsára. A helyi járatú buszon való közlekedés kipróbálása előtt az óvó nénik felhívták a figyelmet az utazási szabályokra. A csoport dajka nénije engedte kertjébe a népes sereget. Zsuzsi néninél a tízóraizás után megnézhették a házi és ház körül élő állatokat. Nyulat simogattak, és látták, hogy tojja a tojást a tyúk. Városi gyerek számára ez különösen ritka nagy esemény. Szinte május 15-én ismét nyert óvodásunk az immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő Csallóközi Színes Ceruzák nemzetközi óvodás képzőművészeti versenyen. A megrendező Szlovákián kívül, érkeztek munkák Magyarországról, Szerbiából, Németországból, Csehországból, Lengyelországból és Ausztriából. Óvodánkat nyolc gyermek rajzával képviseltettük, Rozmán Lilla, Moscoso Raul Dávid, Hun Júlia, Lipták Lili, Paray Dorina, Orosz Kata, Szakács Juli, Pongrácz Eszter és Jakab Dalma munkái közül az utóbbit értékelte külön elismeréssel a zsüri. A díjazás érdekessége, hogy a múlt évi versenyen is Dalma ért el helyezést. Mikus Tibor a Szlovák Köztársaság Nemzeti Az oviban történt állatkerti körülmények között élnek a tengerimalacok, tengelicék, papagájok, rizspintyek, fürjek és a japán sirályka. A sok udvari játék után élményekkel gazdagon térhettek vissza az óvodába. A múlt évi kirándulás sikerén felbuzdulva, és a felmerülő szülői igény miatt szerveztünk kirándulást Rigópusztára. Május utolsó szombatjára tervezett napon 25 család apraja, nagyja várta a közös programot. Az odajutáshoz minden család térképet kapott, 10 órára terveztük A három kiskutya Tanácsának képviselője szavait idézve minden rajz bizonyítja, hogy az emberi lélek gazdagsága nem azzal mérhető, hogy mit birtokol az ember, hanem azzal, mit bizonyít. Ezek a gyermekek arra tanítanak minket, hogy a mai fogyasztói társadalom hiányosságainak árnyékában is lehet boldogságban élni. A kis művészek alkotásait nemcsak a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ által szervezett színvonalas tárlaton, hanem győri vándorkiállítása keretében majd szeptemberben a Kovács Margit ÁMK-ban is megtekinthetik az érdeklődő látogatók. Köszönjük a gyerekeknek és a felkészítő óvó néniknek! a gyülekezést. Sajnos az esőfelhők is gyülekeztek, de mi gyorsabbak voltunk! Mire kiértünk a városból kezdett felszakadozni, később még a Nap is kisütött. Ez a szigetközi paradicsom kiváló alkalom a csodás vidék, a magyar tanyavilág jellegzetes állatainak, növényeinek a megismerésére. A program részeként csikósok lovasbemutatója, majd a délelőtt folyamán lovaskocsikázás várt a jelenlevőkre. Az egyik legnagyobb öröm volt a szalmabálákon való ugrálás. A közös ebédet bográcsban főtt gulyás, illetve az otthonról hozott hazai elköltése tette érdekessé, s ezeket a hatalmas csűrszerű étteremben költhettünk el. A szürkemarha, mangalica, a lovak, tehenek, bárányok, kecskék, sok gyermek számára jelentették az első találkozást az állatokkal. Az óvó nénik a kocsira váró gyerekek számára barkácsolást készítettek elő, melyben csákót, ostort, homokképet és egyéb tárgyakat készíthetett, aki akart. Dr. Ottófi Rudolfné 2

3 2009. június Kötetlenül az iskolán kívül Családi nap az Aranyparton Május utolsó szombatján gyermeknap alkalmából az 1.b osztály családi napot tartott az Aranyparton. Érdekes programok vártak ránk. Elsőként Lupó és József, a kábítószer kereső kutyák mutatták be tudományukat. A sikeres felderítés után kis csapatunk védőmellénnyel felszerelkezve rendőrségi motorcsónakkal vízre szállt a MosoniDunán. Attila bácsi bárkájával megkerültük a Radó-szigetet is. Köszönjük Rebeka édesapjának, Dely Tibor úrnak a szíves közreműködését! Antalné Hatoss Györgyi Gergelyjárás Május 22-én hagyományainkhoz híven nemzeti színű zászló alatt kísértük át leendő elsős diákjainkat az óvodából az iskolába. Itt osztályonként vidám tanórán vettek részt. A sulihívogató sorozat záró foglalkozásának végén első osztályosokká avattuk őket. Az erről tanúskodó oklevelet büszkén vitték haza. Szerediné Nagy Gellai Márta Május 23-án 2.b osztályosok családi nap keretében egy vidám, tartalmas délelőttöt töltöttek együtt.

4 Kirándult a 8.H Árpás Május 5-én,8 órakor indultunk a vidéki buszmegállóból. Az úti cél Árpás volt. A buszon mindenki izgatott volt, s elmesélte, szerinte hogy végződik majd a mai napunk. Mórichidánál szálltunk le, és onnan gyalogoltunk tovább Rábaszentmiklósra. Ott a négylevelű lóhere alakú templomnál vártuk Géza bácsit, hogy megmutassa a templomot belülről is. Utána Árpásra indultunk. Rövidebb útszakasz után a töltésre jutottunk, ami csak pár kilométer hosszú volt. A végén a főútnál lyukadtunk ki. Már csak egy rövidebb séta, egy híd és már ott is voltunk egy réten, a Rába folyó mellett, ahol már készült a finom paprikás krumpli. Letelepedtünk. A táskákból előkerültek a labdák, frizbik, s mindenki elfoglalta helyét a játékhoz. A fiúk fociztak, a lányok röplabdáztak, frizbiztek. Ebéd után át kellett mennünk a másik partra, ahol a templom állt. Ott meghallgattunk egy előadást, amely a település és a templom történetét mutatta be. A nap további részét számháborúval töltöttük, melyben kétszer is a Márton vezette csapat győzött. Buszindulás előtt még telefont is kerestünk, mert drága osztálytársunk elhagyta a játék hevében a nagy gazban. Sajnos akkor nem találtuk meg. A buszon hazafelé fáradtan, tele élményekkel, félig-meddig lebarnulva meséltük egymásnak benyomásainkat, véleményeinket. Szemethy Kitti Idén 15 fiatal döntött így, velem együtt, hogy drámából akar érettségizni. Mindannyian színjátszósok vagyunk, és a színjátszó által értesültünk arról, hogy lehet ebből is érettségizni. Mint később kiderült, Győrben mi vagyunk az elsők, akik ezt a tárgyat választottuk, hogy érettségizzünk belőle emelt szinten. Az elméleti felkészítésben Wenczel Imre tanár úr volt a segítségünkre, aki a Révai Miklós Gimnázium tanára. A különórák csütörtökönként délután voltak, s mivel idén kezdtük el az elméleti tanulást, és idén is érettségizünk, nagyon sűrű és tartalmas órák voltak ezek, hiszen egy év alatt sok mindent meg kellett beszélnünk. A gyakorlati felkészítésben Tóth Szilvia volt a segítségünkre, aki sokunknak a színjátszás csoportvezetője is. Az érettségiről és annak szerkezetéről: A dráma érettségi három részből áll, egy írásbeli, egy szóbeli és egy gyakorlati részből. Az írásbelin három fő témakör van. Az elsőben kronológikus, görögöktől napjainkig színházzal kapcsolatos kérdések D r á m a é r e t t s é g i voltak, pl. a görög színház felépítése. A második egy megadott szövegrészlet elemzése, a harmadik részben előre megadott színházi előadásokra (pl. Hetvenkedő katona, Taub János rendezésében) vonatkoztak a kérdések. A szóbelin előre megadott tételek vannak, 20 darab, amit ki kell dolgozni, meg kell tanulni. A gyakorlati rész, hát igen ez a dráma érettségi különlegessége, hiszen nem találkozunk sűrűn gyakorlati érettségivel. Ebben vagy egy improcizációs feladatnak, vagy előre megtanult öt választott egyéni produkciónak (pl. dal, tánc, vers, monológ) vagy egy közös színházi előadásnak kell megfelelni. Én nagyon élveztem ezt az egy évet, bár néha nagyon fárasztó és megterhelő volt, de a társaimmal átvészeltünk minden nehézséget, és így utólag visszatekintve nem bántam meg. Ha bárkinek ilyen szándékai lennének, hogy drámából érettségizzen, én csak támogatni és biztatni tudom. Szántó Dániel 11.N Szeretetszolgálat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai iskolában Amikor Kriszti néni közölte velünk, hogy mi is tagjai leszünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, megörültünk. Az én csoportomat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézménybe osztották be, ahol beteg, fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak. Ez egy nagy lehetőséget adott arra, hogy megismerjük azt, hogy az élet nem mindig egyszerű, és, hogy a beteg gyermekeknek is szükségük van arra, hogy éreztessék velük, hogy fontosak. Főleg arra van szükségük, ahogy minden gyermeknek, hogy a szüleik is szeressék őket és törődjenek velük. Ezzel kapcsolatban szép idézetek jutottak eszembe: Akkor teszünk jót a gyermekkel, ha életterében felszedjük a korlátokat, igyekszünk kiküszöbölni életéből a kudarcokat, ugyanakkor sikerélményhez juttatjuk, hogy erősödjön az önbizalma. (Pálhegyi). A kisgyerekeknek

5 Szeretetszolgálat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai iskolában nagyobb szükségük van a szeretetre, mint amennyire ők maguk szeretnek. (Alexander Sutherland Neill) Aki nem mint ép, egészséges egész jön a világra, hanem torz testtel, torz szellemmel vagy mindkettővel, emlékezz rá, hogy akkor is a Te gyereked. Arra is emlékezz, hogy joga van az élethez, bármilyen is az, és joga van a boldogsághoz, amelyet Neked kell megtalálnod számára. Légy büszke a gyerekedre, fogadd el olyannak, amilyen, és ne törődj a tudatlanok szavaival és bámuló pillantásaival. Ennek a gyereknek jelentősége van a Te számodra és valamennyi gyermek számára. Ha teljesíted az életét, érte és vele, megleled az örömöd. Azt az örömöt, amit most még gyanítani sem mersz. Emeld fel a fejed, és menj a kijelölt utadon! (Kálmán Zsófia) Az első alkalom nagyon kellemes volt. A gyerekek arcára varázsolt mosoly, amikor megláttak minket, nagyon megható volt. Nincs is szebb dolog annál, ha egy gyermek arcán mosolyt lát az ember. Örültek, hogy valaki gondolt rájuk, és foglalkozni fognak velük. Sokféle, különféle fogyatékkal élő gyerekeket láttunk, és elképesztő volt látni, milyen nagy életöröm árad belőlük. Teri néni bemutatta azt a csoportot, akikkel havi egy alkalommal három órát fogunk foglalkozni. Nagy szeretettel vártak minket, és bemutatkoztak nekünk. Utána mi is bemutatkoztunk nekik. Hosszan elbeszélgettünk velük. Meséltek nekünk magukról, családjukról, hobbijaikról. Utána kimentünk velük játszani az udvarra. Nagyon szeretnek sportolni, lehetett látni rajtuk, hogy nagyon élvezik a kinn töltött időket. Először kosárlabdáztunk velük, amiben megvertek minket, nagyon ügyesek voltak. Utána fociztunk is, amit szintén nagyon élveztek. Kihasználtuk a jó időt, és egész idő alatt kinn voltunk velük. Amikor eljött a búcsúzás ideje, nagyon aranyosak voltak, nem akartak minket elengedni. Nagy nehezen el tudtunk tőlük szakadni, és izgatottan vártuk már a következő alkalmat. Az első alkalommal nagyon elégedett voltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz az a velük töltött kis idő. Kellemesen csalódtam. A második alkalom is nagyon kellemes volt. Természetesen, megint nagyon megörültek nekünk. Kimentünk velük egy hosszú sétára és hosszú beszélgetéseket folytattunk velük. Megmutatták nekünk a környéket. Utána, mikor már visszaértünk és bementünk, rajzoltunk velük. Mindegyikőjük odaajándékozott nekünk egy szép rajzot. Ez nagyon meghatott minket. Hisz az a nagy szeretet, amivel készítették, azt a kis ajándékot is naggyá varázsolta. És a mosoly, amit hozzáraktak, része volt az ajándéknak. A további alkalmakon sajnos nem tudtunk már velük kimenni, mert az időjárás nem kedvezett nekünk, de bent is el tudtunk velük szórakozni. Egyik alkalomkor éppen előadáson voltak, amit nagyon élveztek. Egy nagyon szép bábjátékot néztek, mi is leültünk hozzájuk, hogy megnézzük. Az előadás végén feltett kérdésekre, hogy mi is volt valójában a játékban, szépen tudtak válaszolni. Az utolsó alkalom szomorú is és vidám-is volt egyben. Szomorúak voltunk, hogy ez az utolsó alkalom, de vidámak, mert jól éreztük magunkat velük. Az időjárás ismét kedvezett nekünk, tehát kimentünk velük az udvarra különféle labdajátékokat játszani, utána ismét csak beszélgettünk. Amikor megmondtuk, hogy ez az utolsó alkalom, és nem jövünk már többször, nagyon szomorúak voltak, ahogy mi is. De mondtuk nekik, hogy jövőre is fognak hozzájuk járni foglalkozásra más diákok. Ennek örültek. Elbúcsúztunk tőlük, és sok szerencsét kívántunk nekik, hogy továbbra is maradjanak ilyen örömteli imádnivaló gyermekek, amilyenek most. Nekem ez a Máltai program nagyon sokat adott. Tele vagyok jó érzésekkel, és szép emlékekkel. Mindenkinek ajánlom, nagyon szép élmény. Kovács Mária 9.N Részletek a Rákóczi Szövetség alapgondolataiból Iskolánkban tavaly megalakult a szövetség helyi tagozata, melyet akkor Mikóczy Viktória tanító nő koordinált. Mivel ő anyai örömök elé néz, elnöki tisztét Ludányi Péter tanár úr vette át. A tanár úr szívén viseli ennek a szervezetnek a működését, remélhetőleg fel is pezsdíti az itteni működést. Ehhez sok kitartást, és erőt kívánok Neki! Benneteket, diákokat pedig arra buzdítalak, hogy minél többen lépjetek be a szövetségbe, tanuljatok emberséget, és használjátok ki elmétek és lelketek pallérozásához a Rákóczi Szövetség nyújtotta lehetőségeket. Csorba János tiszteletbeli elnök...a Rákóczi Szövetség tevékenységében, programjában hosszú ideje súlyponti szerepe van a Kárpát-medencei méretű ifjúsági rendezvényeknek, olyan akcióknak, amelyek segítik a határon túli magyar ifjúságot identitástudatának megőrzésében és előmozdítják a határokon átívelő ifjúsági kapcsolatokat is. A december 5- i népszavazás kudarca az eddiginél is fokozottabban ráirányítja a figyelmet a magyarországi közvélemény felvilágosítására, a határon túli magyarság iránti anyaországi szolidaritás erősítésére. Nyilvánvaló, hogy a mindenkori kormányok akkor fognak csak hatékony lépéseket tenni, az eddiginél jelentősebb támogatásokat nyújtani a határon túli magyarság részére, ha úgy érzik, hogy ehhez megfelelő társadalmi háttérrel rendelkeznek. Az is nyilvánvaló, hogy e cél érdekében az ifjúság körében végzett munka különösen fontos egy olyan szervezet számára, amely a határon túli magyarság szolgálatára szerveződött... Úgy gondoljuk, hogy az iskolai Rákóczi szervezet létrehozása, diákok ahhoz történő csatlakozása olyan társadalmi előnnyel jár, amely túlnyúlik a határon túli magyarság ügyén, annak támogatásán. Az emberek többsége és tapasztalataink szerint folyt. a 7.oldalon

6 Év végi körlevél 2008.december Győr, június Kedves Szülők! A következő tanév zökkenőmentes szervezése érdekében az alábbiak tudatosítását kérjük Önöktől. A nyári szünidőben, július hónapban az iskola és az óvoda is zárva lesz. Ügyintézésre a gimnázium épületében augusztus 3-án, 10-én és 17-én 8 és 12 óra között lesz lehetőség. A 2009/2010. tanév tankönyvellátásával kapcsolatban az alábbiak fi-gyelembe vételét és teljesítését kérjük: - három-, vagy többgyermekes családban élő, és a tartósan beteg gyermek az ingyenes (a könyvtárból kölcsönözhető) tankönyvre való jogosultságát a családi pótlékról szóló igazolás (pl. családi pótlék átvételét igazoló bizonylat, számlakivonat, bérjegyzék) révén bizonyíthatja. - a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, valamint a pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanuló ingyenes tankönyvre való jogosultságát a róla kiállított orvosi igazolás (annak másolata) révén bizonyíthatja. - A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő család az erről szóló, érvényes önkormányzati határozatot a tankönyvosztáskor be kell, hogy mutassa. Amennyiben jogosultságukat nem igazolják, a tankönyvek teljes árát ki kell fizetni. (Az előző tanévre szóló határozat június 30-án hatályát veszti. Felhívjuk figyelmüket, hogy a kedvezmény igénybe vételéhez új kérvényt kell benyújtani az önkormányzathoz, az ügyintézés kb. 1 hónapot vesz igénybe.) Számlát csak a tankönyvek megvásárlásakor tudunk kiállítani! A tankönyvek értékesítése kizárólag készpénz ellenében történik. A tankönyvkiadó az iskolakezdési támogatást nem fogadja el. - A tankönyvosztásra kijelölt napokon csak a megvásárolandó köny-vek vehetők át. A könyvtárból kölcsönözhető könyveket az első taní-tási napon az osztályfőnököktől kapják meg az ingyenes tankönyvre jogosultak. A tankönyveket az iskola Apáca utcai épületének tornatermében le-het megvásárolni de. 900-től 1200-ig ill. du tól 1600-ig. Augusztus 24. Augusztus 25. tanulók Augusztus 26. osztályok osztály 5-8. osztály és a 7.H-8.H osztályos gimnáziumi A folyamatos ügyintézés érdekében kérjük a fenti időpontok szigorú betartását! - Tájékoztatásul megadjuk az egyes évfolyamok és osztályok jövő évi tankönyvcsomagjainak várható árát. Az alábbi összegek csak tájékoztató jellegűek, hiszen a nyár folyamán még változások várhatók. 1. osztály: 7,500 Ft 2. osztály: 8,700 Ft 3. osztály:13,000ft 4. osztály:13,300ft 5. osztály:20,300ft 6. osztály:13,500ft 7. osztály:21,600ft 8. osztály:17,100ft 7.H osztály:14,500ft 8.H osztály:19,600ft 9.H osztály:30,200ft 10.H osztály:29,500ft 12.H osztály:9,900ft 9.N osztály:20,600ft 10.N osztály:17,700ft 11.H-N osztály:15,000ft 12.N. osztály:15,800ft. Kérjük a felsőtagozatos és gimnazista szülőket, hogy ne vegyenek rajz eszközöket, mert azokat közös beszerzés útján szeretnénk megoldani a saját igényünk szerint. Ennek várható költsége egész tanévre 1000 Ft lesz. Ebédbefizetés szeptemberre: Az általános iskolásoknak és a gimnazistáknak az általános iskola épületében: augusztus ig 9-12 és óráig Az óvodásoknak az általános iskola (Apáca utca 43. sz.) épületében: augusztus 26-án 8-12 és óráig. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy augusztus 31-én hétfőn nem tudunk ebédet biztosítani az iskola diákjainak. Az ebédbefizetéssel kapcsolatos tudnivalók: A Gyermekvédelemről szóló évi XXXI. Törvény a (5) bekezdés alapján az óvodai ellátásban részesülő gyermek, és a nappali rendszerű oktatásban résztvevő 1-6. osztályos tanuló, 100 %-os intézményi étkezési kedvezményre jogosult akkor, ha a család rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kap. Ezt a kedvezményt azonban csak akkor tudjuk biztosítani, ha az étkezési díj befizetésekor rendelkezik a szülő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről kiállított, érvényes önkormányzati határozattal (annak másolatával), s ezt az étkezési díj befizetéséhez magával hozza. Ellenkező esetben az étkezés teljes árát ki kell fizetni. Csak az a határozat fogadható el, amely a 2009/2010-as tanév megkezdésekor érvényes. Felhívjuk a Kedves Szülők figyelmét, hogy több esetben a rendszeres gyermekvédelmi

7 advent-karácsony június kedvezményről szóló határozat a tanév végén (2009. június 30. ill augusztus 31.) lejár. Tehát a következő tanévre ezeket a határozatokat az önkormányzatnál a nyár folyamán meg kell újíttatni. A 2009/2010-es iskolaév kezdésével kapcsolatban a következő tájékoztatást adjuk: A tanévnyitó Veni Sancte augusztus 30-án, vasárnap délután 4 óra-kor lesz a Bazilikában. A tanulók ig ünneplőben, osztályonként sorakozzanak fel a Bazilika előtt. A tanévnyitó szentmisére a szülőket és a hozzátartozókat is szeretettel hívjuk és várjuk. A tanítás augusztus 31-én, hétfőn 8 órakor kezdődik. A viszontlátásig fogadjanak el néhány az iskola falain túl is életre váltandó gondolatot. Ritkán hallani manapság azt a szép, mert egyszerűségében is mindent kifejező minősítést, hogy X vagy Y jó ember. Pedig vannak jó emberek ma is, igaz, létezésük és munkálkodásuk sosem feltűnő, másrészt a sok gonoszság és nyomorúság el is fedi őket. Nehéz lenne bővebben kifejteni, miben is áll a jóság, annyira nyilvánvaló és axiómaszerű fogalom talán az Istenhez való közeli állapot miatt, hiszen a tökéletes, teljes jóság Istené. Az is bizonyos, hogy akiket szentekként vagy vértanúkként tisztelünk, azok jó emberek voltak, más kiváló tulajdonságaikat nemcsak megelőzve, hanem mintegy azok alapjául is szolgálva. Az emberi jóságban ugyanis benne foglaltatik mindig valami ál-dozat, lemondás, a másik ember sorsával való azonosulás, együttérzés, segítőkészség, szolidaritás. A jóság persze elsősorban más emberekkel kapcsolatos magatartásunkra utal, de bizony a jó ember jóságos önmagá-val szemben is, az állatokhoz és a növényekhez is, vagyis mindenhez, amit Isten alkotott. A jó ember olyan természetesen hallgat saját lelkiisme-retére, ahogy lélegzik, és nem törekszik arra, hogy jóságát elismerjék vagy viszonozzák. A szülői szeretet is ilyen forrásból fakad, hiszen és ezt a jó emberek tudják adni mindig jobb, mint kapni, s ha valamely tettünkért hálát várunk, akkor a cselekedet elveszíti isteni, önzetlen ajándék jellegét, lelki alku kalmárszellemű tárgyává válik. Nehéz időkben mintha megnőne a jó emberek száma. Pedig csupán ilyenkor lesz látható és közvetlenül érezhető a segítség. Amikor bajba kerülünk, egyedül maradunk, súlyos gondjaink támadnak, gyakran meglepődünk a felénk áradó jóság mértékén. Addig közönyösnek tetsző emberek fordulnak felénk, s mutatják meg rejtőzködő, igazi arcukat. Sajnos a modern életforma és kultúra nagyon keveset foglalkozik az emberi jósággal, sőt, szinte szégyellnivalónak állítja be, hiszen az erő és a verseny kultuszában a jóság egyenértékű lett a gyöngeséggel és a butasággal. A fogyasztói társadalomban minden reklám arra buzdít, hogy szerezzünk, az üzleti élet sikerét a könyörtelenséggel párosítjuk gondolatban, s a mai emberek többsége semmire sem becsüli, ami ingyen van. A gonosz földi működésének ez a jóság ellen folytatott lélektani háború az egyik kedvező terepe s egyúttal bizonyítéka is. Ádáz dühöt vált ki belőle az önzetlen jóság, mert a jó ember nem vásárolható meg és nem manipulálható, nem lehet megrontani saját hiúsága és bírvágy révén. Nincsen nagyobb földi kitüntetés, amit ember embernek adhat, mint amikor egyszerűen azt vallja egy másikról: jó ember. S amikor könnybelábadt szemmel emlékezünk szüleink, tanáraink, barátaink vagy éppen ismeretlenek jóságára, jusson eszünkbe, hogy nekünk is így kellene távozni ebből a világból: üres kézzel, de gazdagon. Az előttünk álló nyárra, a vakációra, a boldog családi együttlétre Isten áldását kérik a Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ nevelői Részletek a Rákóczi Szövetség alapgondolataiból a fiatalok is ódzkodnak bármilyen szervezethez való csatlakozástól, minden az individualizmust az egyéni karrierépítés kizárólagosságát sugallja számukra. Ha valaki fiatalként olyan szervezethez kapcsolódik, amely izgalmas élményeket is nyújtva közösségi célokat is szolgál, akkor ez az első lépés lehet a közösségi lét más területein is civil szervezetekhez való kapcsolódásra, az ilyen szervezetek munkával, vagy más módon történő támogatására. Az ilyen emberek felnőtté válva nem fognak a magyar társadalom azon többséget alkotó részéhez tartozni, akik jelenleg még azt a fáradságot sem veszik maguknak, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-át valamely civil szervezetnek felajánlják. Melyek lehetnek egy iskolai szervezet előnyei, melyek lehetnek azok a célok, amelyeknek megvalósítására törekedhetnek? Részvétel a Rákóczi Szövetség nyári középiskolai táborában, amelyet minden év júliusában Sátoraljaújhelyen rendeznek és amelyen magyarországi középiskolások mellett nagy számban vesznek részt határon túli középiskolások is. A tábor színes programjában szerepel minden évben Rákóczi szülőfalujának, Borsinak meglátogatása, valamint az ukránszlovák határon lévő kettévágott magyar falú, Nagyszelmenc és Kisszelmenc meglátogatása. Az iskolai Rákóczi szervezet kezdeményezője, illetve társszervezője lehet a március 15-i diákutaztatási programnak, amikor magyarországi középiskolák 2008-ban a Rákóczi Szövetség támogatásával 50 határon túli magyar középiskolákhoz látogattak el, hogy ott együtt ünnepeljék meg nemzeti ünnepünket. Részvétel a Rákóczi Szövetség márciusi Esterházy emlékünnepségén, amelyet a felvidéki mártírsorsú politikus emlékére szervezünk Budapesten, az Esterházy János emléktáblánál és a Magyarok Házában. További információkat megtalálhattok a Szövetség honlapján.

8 Projekttalálkozó Lengyelországban június április 15-től tíz napot töltöttünk el Koszalinban, a Baltitenger közelében fekvő 107 ezer lakosú városban. A résztvevő diákok a következők voltak: Balogh Mária, Csonka Zsófia, Horváth Eszter, Horváth Szilvia, Karsai Éva, Kaszás- Tóth Cecília, Németh Hanna, Rácz Boglárka, Szabó Vanda és Tömböl Eszter, mindannyian 9. osztályosok. Kísérő tanár rajtam kívül Cziczó Péter testnevelő volt. Az út a Tempus Közalapítvány által működtetett Comenius program keretében valósult meg európai uniós támogatásból, amelyet iskolánk pályázat keretében nyert el. Ez egy kétéves program, amelynek első éve zárul most le. A téma, amit a két iskola közösen feldolgoz, az egészséges életmód. Az év első felében kérdőív formájában megkérdeztük a két iskola éves tanulóit saját és szüleik sportolási és szabadidős szokásairól, és a kapott eredményeket összehasonlítottuk. Az eredmények nagyon elgondolkodtatóak, még akkor is, ha a koszalini iskola sporttagozatos, és heti 20 óra úszás vagy atlétika edzésük van. Például, míg a lengyel diákok kétharmada heti 5 alkalommal sportolt alkalmanként legalább 60 percet a felmérést megelőző héten, addig nálunk a megkérdezettek 27%-ról mondható ez el. Vagy a lengyel tanulók 90%-nak van választott sportága, amelynek edzéseit rendszeresen látogatja, ez csak a magyar diákok felére jellemző. A lengyel gyerekek elegendőnek ítélték meg a sportra fordított időt, míg a mi diákjaink a sok tanulnivalóval magyarázták a sportra jutó kevés időt. A lengyelek a fittségüket és az állóképességüket is sokkal jobbra értékelték nálunk. Van mit behoznunk! A projektbe bekapcsolódó diákok ezt meg is próbálták, hiszen minden héten kétórás edzésen vettek részt Cziczó tanár úr vezetésével. A másik nagy feladatunk egy receptkönyv összeállítása volt. Minden tanuló két magyar ételt választott ki, amelynek elkészítési módját lefordította angolra, és meg is csinálta otthon. A lépésekről fényképeket készítettek, így a receptek mindenki számára könnyen követhetők. Például, készült rakott krumpli, gulyásleves, túrós csusza, túrós-kapros lepény, stb. A lengyelek is megcsinálták a saját szakácskönyvüket. A kiutazás előtt 30 órás lengyeltanfolyam keretében megismerkedhettünk a legszükségesebb kifejezésekkel, hiszen a gyerekek családoknál voltak elszállásolva, és a szülőkkel való kommunikációnál nagy szükség volt a lengyelre. A diákok egymás között főleg angolul beszéltek. A lengyel vendéglátóink nagyon színes programot állítottak össze számunkra. Fő helyen a projekt címéhez méltóan a sportprogramok szerepeltek. Elsőként terem hokiban mérkőztünk, amit 5-3-ra rögtön megnyertünk. Következett a 100 m mell és a 6 perces úszás. Itt a lányok saját legjobb idejüket próbálták túlszárnyalni, illetve egymás ellen versenyeztek, mivel a lengyelek úszástagozatosként hatalmas fölényben lettek volna velünk szemben. Kosárlabdában csak 1 ponttal kaptunk ki, köszönhetően annak, hogy egy olyan lányt is beállítottak, aki egyébként nem volt tagja a csereprogramnak, és versenyszerűen kosarazik. Atlétikában 60 m futásban, 4X100 m-es váltóban, távolugrásban és súlylökésben indultunk egy városi iskolák számára meghirdetett versenyen. A helyi iskolák természetesen a legjobb versenyzőiket nevezték, de így is sikerült derekasan helytállnunk, különösen súlylökésben, ahol Rácz Boglárka révén az előkelő 5. helyezést értük el. Az egészséges életmódhoz kapcsolódóan ellátogattunk egy méhészetbe, ahol alaposan megismerhettük a méhek életét, illetve egy pékségbe, ahol hagyományos módon sütik még a kenyeret, és egy rövid bemutatón láthattunk régi használati tárgyakat. Mindenki kapott egy kis cipót, meggyúrhatta tetszőleges formára, amit ott helyben meg is sütöttek nekünk, és még melegen meg is ehettük. Számos városba is kirándultunk. Így elsőként Kolobrzegbe, ahol a viharos tengeren viking hajón hánykódtunk, majd világítótoronyba másztunk, sétáltunk a Balti-tenger partján és hadtörténeti kiállítást néztünk meg. Elmentünk Malborkba is, ahol a német keresztes lovagok fellegvárában kalandoztunk remek idegenvezetőnk segítségével. A vár mérete és viharos történelme mindnyájunkat lenyűgözött. Swidwinben egy újabb, de kisebb lovagvár következett, majd pedig a helyi élményfürdőben lazítottunk. 8

9 Láttunk futó homokdűnéket, amelynek természeti szépsége rabul ejtett minket. Hajókáztunk a város közelében található tavon, ahol megfigyelhettük, hogyan tanulnak vitorlázni az iskola 5. osztályos tanulói. Megismerkedhettünk a kasubi népi kultúra hagyományos építkezési technikájával, szokásaikkal. Sopotban sétálhattunk Európa leghosszabb fából készült mólóján, Gdanskban a Hanza-városok tipikus példájában gyönyörködhettünk. Hazautazásunk előtt sikerült néhány órát Varsóban tölteni, ahol a Blikle Kávéházban megkóstoltuk a híres fánkjukat, végigsétáltunk a Nowy Swiaton (Európa legszebb bevásárlóutcája), a Krakkói Előváros utcán, majd eljutottunk a Királyi Várhoz, végül pedig az Óvárosi Piactérre, ahol élveztük a szabadtéri galériák hangulatát és a turisták forgatagát. A következő tanévben a lengyel diákok látogatnak hozzánk, és reméljük sikerül számukra hasonlóan gazdag programot összeállítani. Addig is sok még a teendő, hiszen folytatjuk tovább a lengyel nyelv elsajátítását, az edzéseket a visszavágókra (megfogadták a lányok, hogy teljes erőbedobással készülnek), és teleragasztjuk az iskolát egészséges életmódra felhívó plakátokkal....és Szicíliában Köszönet illeti a diákokat a lelkesedésükért, az elért eredményekért. Remélhetőleg, a program során a sportban megszerzett élmények egy életre szólnak, és az aktív sportolás életük részévé válik. Legyen ez példa minden diák számára, és sportoljatok minél többet. Köszönettel tartozom Igazgató Úr és az összes kollégám támogatásáért, segítségéért.... és Szicíliában május 11-től hatnapos csereprogram került megrendezésre Pozzalloban, Szicília délkeleti felén található üdülővárosban. Az utazó diákok a 10. N osztály tanulói közül kerültek ki: Brugós Vanda, Fehér Anna, Horváth Zsóka, Lázár Barbara, Szabó Gabriella, Varga Veronika és Varga Veronika. Hasonlóan a lengyel projekthez, ez is Comenius program, de itt több iskola vesz részt benne, egy-egy Belgiumból, Ausztriából, és kettő Olaszországból (Pozzallo és Soverrato). A téma a víz, és örömmel csatlakoztunk, hiszen Győr a vizek városa. Azért gyűltünk össze Szicíliában, hogy bemutathassuk egymásnak, hogy mit sikerült ebben a tanévben a víz témakörében létrehoznunk. Mi összeállítottunk egy prezentációt, amelyben feldolgoztuk a víz jelentőségét általában, a magyarországi felszíni és felszín alatti vizeink megoszlását, minőségét, Győr folyóit, ivóvíz és szennyvíz csatorna ellátottságát. Gyűjtöttünk vízzel kapcsolatos szavakat angolul különböző témakörökben, így például szabadidő, folyóink növény- és állatvilága, közlekedés, foglalkozások, valamint közmondásokat, amelyekben a víz valamilyen formában szerepel. A résztvevő diákok megírták vízzel kapcsolatos élményeiket angol fogalmazások formájában, és irodalmi alkotásokat is válogattunk ebben a témában. A Szent-Györgyi Szakközépiskolában 9

10 elvégezték a tanulók a Rába és a Mosoni- Duna vízvizsgálatát Hódságiné Mihályi Éva tanárnő vezetésével és az adatok összehasonlításra kerülnek a többi ország folyóinak, tengereinek adataival. Bemutattuk iskolánkról készült angol nyelvű prezentációnkat is, amelyben feldolgoztuk iskolánk történetét, névadónk életútját, iskolánk különböző tagozatainak munkáját, és a lánykollégium életét. A következő honlapon megtekinthető az összes iskola által végzett ez évi munka: Kirándulásaink során jártunk Siracusa és Taormina csodálatos épségben megmaradt ókori görög színházaiban, a késő barokk gyöngyszemeiben (Ragusa, Noto, Modica, Catania), amelyeket mind az 1693-as pusztító földrengést követően építettek újjá. Láttuk az Etna hófödte csúcsait, valamint hazafelé egy városnéző buszról ízelítőt kaptunk az Örök Város szépségeiből. Élvezhettük az olasz konyha specialitásait, a pizzától a tengeri herkentyűkig. A legnagyobb élményt a diákok számára az angol nyelv használata jelentette. Megtapasztalhatták, hogy a befektetett energia nem hiábavaló, és képesek a mindennapi helyzetekben az iskolapadban tanultakat kamatoztatni. A következő találkozó Soverratóban lesz tanárok számára, ahol a második év feladatait beszéljük meg. Az utolsó összejövetelt Ausztriával közösen fogjuk szervezni, és a hét első felét Ried im Innkreis-ben töltjük, majd Győrbe jövünk a második felére. Ezúton szeretném kérni a kedves Szülők segítségét a áprilisi találkozó lebonyolításához. Szeretném, ha jeleznék nálam, ha vállalnák egy tanuló elszállásolását három éjszakára, illetve reggelivel és vacsorával való ellátását. Egyéb költséggel ez nem járna, cserébe gyermekük nyelvgyakorlási lehetőséget kap, illetve esélyt egy új barátságra. Előre is köszönöm támogatásukat. Mészáros Krisztina Projektkoordinátor Torjai Nóra rajza 10

11 Nagymarosi Ifjúsági Találkozó - a katolikus fiatalok töltekező helye Mint minden évben, úgy idén tavasszal is sor került a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, ami a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer megrendezett országos lelki napja. Az idei év témája az útkeresés volt, amit már a találkozó levele is jól tükrözött. Íme egy idézet belőle: Hova, hova? -szoktuk kérdezni. Mindenki csak megy a feje után vagy épp amerre sodorja az ár. És te honnan jössz? Merre tartasz? Bolyongsz csak vagy van elérendő célod? És ha elérted, azután van-e célod? És azután? És azután? Na és azután? A téma izgalmasnak és aktuálisnak hatott, de voltak azért kétségei is az embernek. Hiszen annyiszor feltett már magában számtalan kérdést, amelyekre alig vagy egyáltalán nem kapott választ. Ennek ellenére, aki részt vett a találkozón, az nem csalódott. A sikeres érkezés és a reggeli ima után kezdetét vette a főelőadás, amelyet Fábry Kornél atya tartott. Ő először sorra vette azokat a tévhiteket, amelyek keringenek a körülöttünk lévő világban, majd sorra megcáfolta azokat. Megpróbálom leírni ezeket, mert elég tanulságosak, bár kétségtelen, hogy teljes valójukban nem tudom visszaadni őket. Itt van rögtön az első: Értéktelen vagy. (Tekintve, hogy egyszeriek vagyunk, egyediek és megismételhetetlenek, ez csak természetes lehet.) Lentebb kell adni a szintet, ha barátot keresel. Ciki, ha nem jársz senkivel. Nem szabad elkötelezned magad senki és semmi mellett. (Pedig az elköteleződés a legnagyobb szabadság.) Egyszer élünk. Bűn nem létezik. Hűség nincs. (Hűség van.) A becsületes ember lúzer. Isten nem törődik veled. Jobb félni, mint megijedni. Ha Isten létezne, nem engedné meg azt a sok rosszat, ami a világban történik. A vallás magánügy. Kihangsúlyozta továbbá, hogy a radikális Isten keresés és követés nem csak a papok dolga. Ezért kell kitartónak lennünk, keresnünk Istent, megélnünk az evangéliumot, mindenért hálát adnunk és soha sem felednünk végső célunkat. Fontos azonban, hogy ne mi hasonuljunk a világhoz, hanem a világ hozzánk. Nekünk kell megszentelnünk a világot. Mert a keresztény nem más, hanem különb. Aztán felmerült a kérdés, hogyan lehet felismerni valódi hivatásunkat. Erre a következő választ kaptuk. Ha igazi vágyat érzünk a szívünkben, ha a körülmények is alkalmasak, és ha van befogadó közösség, sokat számít. De a legfontosabb mégis az, hogy ha valóban m e g t a l á l t u k hivatásunkat, béke tölt el minket. A főelőadást k ö v e t ő e n, k ü l ö n b ö z ő f a k u l t á c i ó k közül lehetett v á l a s z t a n i. Lehetett Fábry Kornél atya e l ő a d á s á t t o v á b b h a l l g a t n i, kiscsoportos beszélgetésekre, kérdezz-felelekre, Kerényi Lajos atya előadására, vagy a szerzetesekhez menni, ahol mindenki tovább foglalkozhatott a hivatás kérdésével. A fakultációkat az ebédszünet, aztán egy szentségimádás követte. Ezek után jött az énekpróba, majd pedig a szentmise. Végül kissé fáradtan, de boldogan, indultunk haza. Mindenki vitt magával valamit a szívében. Ki egy mondatot, ki egy szót vagy egy szép emléket, de a legtöbben talán a közösség erejét és az Istennel való találkozás örömét. Horváth Orsolya 11.N 11

12 Árpási Eszter Kausits Anita Sáfrányos Éva A címlapot Dubi Árpád tanár úr tervezte. Nagy Marietta 12

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez (részlet)

Új Szöveges dokumentum Tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez (részlet) Tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez (részlet) A jelen tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvrendelés lebonyolítását, a tankönyvellátás megszervezését segítő

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9. 1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,

Részletesebben

2015. november 30. Koczkás Emma M. Eszter ig

2015. november 30. Koczkás Emma M. Eszter ig c, Térítési díjak a, Gyermekétkeztetés Kedvezményes vagy ingyenes étkezéshez elegendő a Kormányrendelet alapján kötelezett (szülő) nyilatkozata. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a közös háztartásban

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Ha pár percet rászánsz,

Ha pár percet rászánsz, Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KI KAPHAT iskolánkban TANKÖNYVTÁMOGATÁST? Ha pár percet rászánsz, A KÖVETKEZŐ OLDALAKRÓL MEGTUDHATOD Készítette Simonyi Zsolt Dénes könyvtárostanár

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. június 5. évf. 7. szám B Ú

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer

Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Debreceni Dózsa György Általános Iskola Kiss János Istvánné Barczikay Zsuzsanna 2015.november 15-20. A Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjára

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2015/16 tanévtől a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2015.

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola. Budapesti Tagintézménye 2016/2017.

Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola. Budapesti Tagintézménye 2016/2017. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Budapesti Tagintézménye 1037 Budapest, Bécsi út 324. 2016/2017. (a 229/2012. (VIII.

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Kinek szól? A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése, amelyet első alkalommal

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Intézményünkben a SODEXO Magyarország Kft. gondoskodik az intézményi étkeztetésről. Intézményünkben esztétikusan kialakított ebédlő várja a gyerekeket.

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló Iskolai Közösségi Szolgálat Teljesítési napló Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Cím: Osztályfőnök: Iskola pecsétje: 1 Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat egy

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Tövises az út a csillagokig

Tövises az út a csillagokig Tövises az út a csillagokig T á b o r i ú j s á g a z Ú r 2 0 1 5. e s z t e n d e j é b e n j ú l i u s h a v á n a k 2 8. n a p j á n C s í k c s o m o r t á n S z é k e l y f ö l d i Ve r s t á b o

Részletesebben

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatom, hogy a 2015. évi nyári napközis tábort ebben az évben is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban szervezzük meg. A tábor 8 héten keresztül négy turnusban kerül lebonyolításra.

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Intézményértékelés összehasonlítása és szemszögéből Képet készítette: adam44 Készítette: Bozóki Judit és minőségbiztosítási

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is. Erdélybe utazhat a természettudományos verseny győztese Szombaton Győrött rendezték meg az Integrált természettudományos verseny országos döntőjét, amit a Nemzeti Tankönyvkiadó és a győri Krúdy Gyula Középiskola

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KI KAPHAT. iskolánkban TANKÖNYVTÁMOGATÁST? A KÖVETKEZŐ OLDALAKRÓL MEGTUDHATOD

Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KI KAPHAT. iskolánkban TANKÖNYVTÁMOGATÁST? A KÖVETKEZŐ OLDALAKRÓL MEGTUDHATOD Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KI KAPHAT iskolánkban TANKÖNYVTÁMOGATÁST? Ha pár percet rász szánsz, A KÖVETKEZŐ OLDALAKRÓL MEGTUDHATOD Készítette Simonyi Zsolt Dénes könyvtárostanár

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben