Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2014/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2014/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2014/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ban biztosított jogkörében az MTM-SBS Televízió Zrt. (1145 Budapest, Róna u. 174.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi h a t á r o z a t o t: A Testület megállapítja, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt június 4-én, 8-án, 11-én, 18-án és 21-én megsértette az Rttv. 16. (2) bekezdését, ezért az Rttv (1) bekezdés a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. I n d o k o l á s A Testület az Rttv. 41. (1) bekezdése b) pontjának felhatalmazása alapján hatósági ellenőrzés keretében folyamatosan vizsgálja az MTM-SBS Televízió Zrt. műsorszolgáltatását, többek között az AGB Nielsen Médiakutató Kft.-től havonta érkező adatok alapján ellenőrzi, hogy betartja-e az Rttv. 16. (2) bekezdés előírását. A júniusi adatok alapján a TV2 csatornán júniusban több napon is sérült a 12 perces reklámszabály. A vélelmezett törvénysértések miatt július 24-én hivatalból közigazgatási eljárás indult a Műsorszolgáltatóval szemben. A Testület megküldte a vizsgálat megállapításait, egyben felhívta a Műsorszolgáltatót, hogy az eljárás során nyilatkozatot tehet. A nyilatkozattételre felhívó levél az alábbiakat tartalmazta: Az ORTT mérései szerint a TV2-n június hónapban sugárzott reklámok időtartama meghaladta az Rttv. 16. (2) bekezdésében előírt óránként legfeljebb 12 percet az alábbi időpontokban:

2 Bemutatás napja Időpontban kezdődő órában A jelzett órában bemutatott reklámok időtartama június 4. 7:25:46 12:35 0:00: június 8. 7:58:51 12:24 0:00: június 11. 7:54:49 12:15 0:00: június 18. 8:27:03 12:28 0:00: június :16:04 12:13 0:00:13 Reklámidő-túllépés mértéke A jelzett napokon valószínűleg sérült az Rttv. 16. (2) bekezdése, amely a bármiként számított órában sugározható reklámok időtartamát a kereskedelmi műsorszolgáltatók esetében legfeljebb 12 percben határozza meg. Az AGB adatbázisa szerint a jelzett időpontokban az alábbi reklámokat sugározta a TV2: június 4. ING BIZTOSITO / CSENGO+CSALAD+1M FT ERTEK SORSJEGY+JULI 31-7:25:46 0:00:30 IG 30 K&H BANK ES BIZTOSITAS/TUCSOK ES HANGYA+LEKOTOTT BETET 7:26:17 0:00:20 10,5% 20 7:26:37 0:00:10 BIOLIT ROVARIRTO / EGO HAZRA JON A ROVAR- ZOLD EMBER VED 10 ARIEL M-ZIM 5 / MOSOPOROK LEPCSON+FOLY. FEJL.+ FU SZEMFESTEK 7:26:48 0:00:20 20 OTP SZEMELYI KOLCSON/ESOBEN STOPOS+1.1M FT+19819FT+THM 7:27:08 0:00: % 20 JAR SENSITIVE MOS.SZER/KONYHA+CSALAD+TEAFA&MENTA 7:27:29 0:00:35 KIV.+KAMILLA 35 SALVEQUICK / UJ FOLYEKONY VIZALLO ES POKEMBER 7:28:04 0:00:20 SEBTAPASZ+NYJ. 20 BUDAPEST BANK GO KARTYA / EMBEREK BENZINKUTON 40,53% THM 7:28:25 0:00: :28:55 0:00:30 THEODORA ASVANYVIZ / ESKUVO + OROM + NYJ. 30 BONUX COMPACT MOSOPOR / KOVACS LAZAR + BARNA NO KIS 7:53:12 0:00:30 BABAVAL 30 7:53:42 0:00:30 BEPANTHEN PLUS / KISFIU ELESIK A BICIKLIVEL + MOD. 30 GLOBUS LIGHT MAJONEZ / FELUL NEZETBOL SALATA ELKESZITESE + 7:54:13 0:00:30 NO 30 7:54:43 0:00:20 DOMESTOS FEHERITO / A HOFODTE CSUCSOKNAK..+ POHAR ELDOL 20 COOP ARUHAZ / NO PIROSBAN + UTCAN TANC + NATURAQUA 7:55:04 0:00:20 ASVANYVIZ 20 COCCOLINO KREM OBLITO / UJ-ROZSASZIN ANYAG-NOI KEZ+VEGEN 7:55:24 0:00:15 MACI 15 7:55:40 0:00:25 MEDVE SAJT + KREMSAJT / KISLANY DURCI MAJD BOLDOG 25 CILLIT BANG PADLORA&ZSIROS SZENNYEZODESRE/KEK INGESFFI 7:56:06 0:00:45 BESZEL 45 PEDIGREE JUNIOR KUTYAELEDEL / KISKUTYAK+EXTRA 7:56:51 0:00:20 KALCIUMMAL+ AJ. 20 REAL ELELMISZER BOLT / DEKO MELEGSZ. KREM+ CERBONA 7:57:12 0:00:15 MULISZELET 15 7:57:27 0:00:15 BLIKK NOK / NYJ. 15 2

3 DANONE KONNYU ES FINOM / VOROS NO ESZIK+7 NAPJAI+59FT+NYJ. 7:57:43 0:00:15 15 NIVEA SUN LIGHT FEELING NAPTEJ / FFI+NO PARTON NEM RAGAD... 7:57:58 0:00: :58:19 0:00:20 DANONE ACTIMEL / L CASEI DEFENSIS 3-AS VEDELMI VONAL 20 7:58:39 0:00:25 CANESTEN KENOCS / LABFEJ + HARMAS HATAS 899 FT 25 7:59:05 0:00:15 KITKAT CSOKOLADE JEGKREM / 2 FIU A BOLTBAN + NESTLE + UJ 15 8:22:43 0:00:20 BLEND-A-MED COMPLETE 7 / RIPORTERNO+NYARALO NO 20 CAMAY VIVE FRISSITO TUSFURDO/BARNA NO TUSOL+FFI +3 FELE+ 8:23:03 0:00:25 SPAR 25 8:23:28 0:00:40 VODAFONE FIX / 1 PERC=1 SMS ARA 2 SE K FT 40 8:24:09 0:00:15 PROVIDENT FIN.KOLCSON E FT/ HUTO+FFI+CSALAD+NO 15 8:24:25 0:00:35 NUROFEN FAJDALOMCSILLAPITO / FFI CSILLAGVIZSGALOBAN 35 PANTENE STRAIGHT&SMOOTH HAJBALZS./ FEKETE HAJU NO+5 FELE + 8:25:01 0:00:30 DM 30 8:25:31 0:00:15 BILOBIL / TANARNO + DIAKOK 25 0:12: június 8. ASPIRIN 500 FAJDALOMCSILLAPITO / NO+FEJFAJAS+VISZLAT 7:58:51 0:00:25 FAJDALOM 25 7:59:16 0:00:20 HARPIC 3IN1 WC ILLATOSITO / BABALATOGATAS + 4 FELE 20 7:59:37 0:00:20 LONDA COLOR HAJBALZSAMMAL/VOROS SZOKE BARNA HAJU NOK 20 8:22:38 0:00:20 DANONE ACTIMEL / L CASEI DEFENSIS 3-AS VEDELMI VONAL 20 CALGON/MO. TER. 80%+DEBRECEN-ZOLD F.NO+KOCKAS INGU FFI 8:22:59 0:00:30 BESZEL 30 SALVEQUICK / UJ FOLYEKONY VIZALLO ES POKEMBER 8:23:29 0:00:20 SEBTAPASZ+NYJ. 20 8:23:50 0:00:15 PROVIDENT FIN.KOLCSON E FT/ HUTO+FFI+CSALAD+NO 15 COOP ARUHAZ / NO PIROSBAN + UTCAN TANC + NATURAQUA 8:24:05 0:00:20 ASVANYVIZ 20 UNICREDIT BANK / BEFEKTETESI ALAPOK FFI SZ.GEP 8:24:26 0:00:30 ELOTT+VACSORAN 30 REAL ELELMISZER BOLT / DEKO MELEGSZ. KREM+ CERBONA 8:24:57 0:00:15 MULISZELET 15 8:25:12 0:00:10 SZUNYOGVADASZ KFT. 10 VODAFONE VITAMAX/FFI SMST KULD+NOK FUTNAK UTANA+W200 8:25:23 0:00: FT 25 MEDIA MARKT / SZOKE HOLGY FEMDETEKTORNAL BESIPOL :25:48 0:00:30 EVES 30 8:26:19 0:00:10 TREND 2007 CD 10 8:26:29 0:00:10 BORS NAPILAP / CSOKREKORD 10 8:26:40 0:00:30 HEINEKEN SOR / MEXIKOI FFI + AMIRE BUSZKEK AZ EMBEREK 30 VANISH OXI ACTION MULTI/ SZOKE NO MOSS +4 8:27:10 0:00:30 RESZ+FOLTBIZTOSITAS 30 FRUCTIS TARTOS SZINBALZSAM / ANTIOXIDANS+KETTOS VEDELEM 8:27:41 0:00: :27:57 0:00:15 KNORR RAFINERIA TEJSZINES FOKHAGYMAS / KISLANY+ANYUKA 15 8:28:12 0:00:15 HARPIC MAX 3IN1 / SZEMUVEGES NO A WC FOLOTT 15 8:28:28 0:00:15 KITKAT CSOKOLADE JEGKREM / 2 FIU A BOLTBAN + NESTLE + UJ 15 BONUX COMPACT MOSOPOR / KOVACS LAZAR + BARNA NO KIS 8:53:20 0:00:30 BABAVAL 30 8:53:50 0:00:15 KNORR RAFINERIA TEJSZINES PAPRIKAS CSIRKE / GYEREKEK+ANYA 3

4 FOZ 15 NIVEA HAPPY TIME TUSFURDO / NARANCSVIRAG+BAMBUSZTEJ NO 8:54:06 0:00:20 UTCAN 20 BUDAPEST BANK HITEL EXPRESSZ/FFI AUTO.+KISVALLALK. 8:54:26 0:00:20 2M CALGON/MO. TER. 80%+DEBRECEN-ZOLD F.NO+KOCKAS INGU FFI 8:54:47 0:00:30 BESZEL 30 8:55:18 0:00:15 SZABADTERI JATEKOK SZEGED 15 SZERENCSEJATEK ZRT. / MINDEN ORABAN NYEREMENY NYJ. JUN 6-8 8:55:33 0:00:20 20 CALGONIT+BOSCH MOSOGATOSZER/BARNA POLOS NO MOSOGAT 35 8:55:54 0:00:30 F+NYJ. 30 MEDIA MARKT / 10 EVES + OLYMPUS DIG. FENYKEPEZOGEP FT 8:56:24 0:00: :56:40 0:00:30 HEINEKEN SOR / MEXIKOI FFI + AMIRE BUSZKEK AZ EMBEREK 30 8:57:10 0:00:20 GELATIAMO / CSALAD NYARAL + NYJ. 20 8:57:31 0:00:15 MEDIA MARKT / 10 EVES + MIO NAVIGACIO FT 15 8:57:47 0:00:35 NUROFEN FAJDALOMCSILLAPITO / FFI CSILLAGVIZSGALOBAN 35 GYORI EDES KISMACKO / DORMI KISMACKO + BARNA KISFIU + 3 FELE 8:58:22 0:00: :12: június 11. COOP ARUHAZ / NO PIROSBAN + UTCAN TANC + NATURAQUA 7:54:49 0:00:20 ASVANYVIZ 20 CILLIT BANG PADLORA&ZSIROS SZENNYEZODESRE/KEK INGESFFI 7:55:09 0:00:45 BESZEL 45 7:55:55 0:00:05 TREND 2007 CD 05 DANONE ACTIMEL JOGHURTITAL / L CASEI DEFENSIS FFI ZUHANYZIK 7:56:01 0:00: :56:26 0:00:20 HARPIC 3IN1 WC ILLATOSITO / BABALATOGATAS + 4 FELE 20 7:56:47 0:00:10 POM BAR / ZENESZ MACIFIGURAK 7 FELE 10 7:56:57 0:00:15 BLIKK NOK / NYJ. 15 ING BIZTOSITO / CSENGO+CSALAD+1M FT ERTEK SORSJEGY+JULI 31-7:57:13 0:00:30 IG 30 7:57:43 0:00:10 MAGA ZOLTAN CD/MC 10 7:57:53 0:00:25 CANESTEN KENOCS / LABFEJ + HARMAS HATAS 899 FT 25 GARNIER NUTRITIONIS SZEMKORNYEK APOLO/BARNA NO+OMEGA 3-7:58:19 0:00:15 6+KOFF 15 8:24:04 0:00:25 DANONE ACTIVIA JOGHURT / 2 NO A PARKBAN 25 8:24:30 0:00:10 FLORA MARGARIN / OMEGA MARGARINOS DOBOZ A FUBEN 10 VODAFONE FIX / 1 PERC=1 SMS ARA 2 SE K FT+PIROS- 8:24:40 0:00:30 FEKETE30 8:25:11 0:00:35 NUROFEN FAJDALOMCSILLAPITO / FFI CSILLAGVIZSGALOBAN 35 8:25:47 0:00:05 DANONE ACTIVIA JOGHURT / 3 FELE JOGHURT+ EGYENSULY + UJ 05 COOP ARUHAZ / NO PIROSBAN + UTCAN TANC + NATURAQUA 8:25:52 0:00:20 ASVANYVIZ 20 8:26:13 0:00:20 ADVIL ULTRA LAGYZSELATIN KAPSZULA / MAKAI SZILARD 20 8:26:33 0:00:15 SKODA FABIA / NARANCS AUTOT PAR KIPROBALJA+ ELADO 15 8:26:49 0:00:20 DANONE ACTIMEL / L CASEI DEFENSIS 3-AS VEDELMI VONAL 20 CALGON/MO. TER. 80%+DEBRECEN-ZOLD F.NO+KOCKAS INGU FFI 8:27:09 0:00:30 BESZEL 30 8:27:40 0:00:25 KINDER TEJSZELET / NAPOZOAGYON A HUTOBEN+TEJJEL 4

5 BESZELGETNEK 25 8:28:06 0:00:25 FIAT HASZONGEPJARMUVEK / 4 FELE PIROS AUTO 25 8:28:31 0:00:10 POM BAR / ZENESZ MACIFIGURAK 7 FELE 10 PROVIDENT FIN.KOLCSON E FT/ CSALAD+PENZRE VAN 8:28:42 0:00:15 SZUKSEGE. 15 NESCAFE 3IN1 / BARNA FFI SZOBABAN + MOMENTCITY + NYJ.+ 4 FELE 8:28:57 0:00:10 10 MAGGI LEVES KOCKA / SZOKE HAJU NO FOZ+KEK CSIBE+UJ RECEPT 8:29:08 0:00:35 35 PANTENE STRAIGHT&SMOOTH HAJBALZS./ FEKETE HAJU NO+5 FELE + 8:29:43 0:00:30 DM 30 8:52:11 0:00:30 DOVE BEAUTY CARE TUSFURDO / NAGYITO + NO TUSOL 30 8:52:42 0:00:20 AVON GLAZEWEAR AJAKRUZS / MIENK A HOLNAP 20 NESTLE FITNESS YOGHURT GABONAPEHELY/NO VILAGGA 8:53:02 0:00:30 KURTOL+LAB AZT.30 8:53:33 0:00:15 SKODA FABIA / NARANCS AUTOT PAR KIPROBALJA+ ELADO 15 BUDAPEST BANK HITEL EXPRESSZ / FFI+NO+HAVI 19899FT+THM 8:53:49 0:00: % 20 8:54:09 0:00:40 PANNON / FFI OTTHON KUTYAT KIZARJA 1000 PERC AJANDEK 40 0:12: június 18. 8:27:03 0:00:15 KARAVAN FUSTOLT KOCKA SAJT / ARABOK SAJTOT ESZNEK 15 8:27:18 0:00:20 AVON GLAZEWEAR AJAKRUZS / MIENK A HOLNAP 20 8:27:39 0:00:05 BODI GUSZTI CD 05 T-ONLINE / PIZZAFUTAR FULHALLG. + VAKACIO + NYAR VEGEIG 0FT 8:27:44 0:00:30 30 WELLA WELLATON KREMHAJFESTEK / BARNA NO+JOSNO+MILANOI 8:28:15 0:00:35 D.HET 35 8:28:50 0:00:05 TREND 2007 CD 05 8:28:56 0:00:15 HARPIC MAX 3IN1 / SZEMUVEGES NO A WC FOLOTT 15 PROVIDENT FIN.KOLCSON E FT / CSALAD + NEM VART SZAMLA 8:29:11 0:00:15 15 DOVE SUMMER GLOW ONBARNITO TESTAPOLO/3 NO 8:29:27 0:00:20 ALSONEMUBEN+CSILL. 20 MAYBELLINE WATERSHINE ELIXIR / BARNA LANY+HIPNOTIZAL+14 8:29:48 0:00:15 SZIN 15 8:54:34 0:00:20 HARPIC 3IN1 WC ILLATOSITO / BABALATOGATAS + 4 FELE 20 8:54:55 0:00:15 KITKAT CSOKOLADE JEGKREM / 2 FIU A BOLTBAN + NESTLE + UJ 15 8:55:11 0:00:15 SKODA FABIA / NARANCS AUTOT PAR KIPROBALJA+ ELADO 15 ALLIANZ BANK SZEM.K./PAR FENYKEPET MUTAT+600E FT+3% 8:55:26 0:00:30 KAMATKEDV 30 DANONE KONNYU&FINOM/SZALAY K+CSALAD+7 ERV AZ 8:55:57 0:00:15 EGESZSEGERT+59FT 15 ING BIZTOSITO / CSENGO+CSALAD+1M FT ERTEK SORSJEGY+JULI 31-8:56:12 0:00:30 IG 30 8:56:43 0:00:20 NOW.HU CD/MC 20 8:57:03 0:00:05 DANONE FRISSITO ES FINOM / HUSOLJON EGY JOIZUT+7 ERV 59 FT 05 VEET SZORTELENITO/ ZOLD RUHAS NO + PUMPAS KISZERE.-BEN IS+ 8:57:09 0:00:30 UJ 30 PROVIDENT FIN.KOLCSON E FT/ CSALAD+PENZRE VAN 8:57:39 0:00:15 SZUKSEGE. 15 8:57:55 0:00:20 DANONE ACTIMEL / L CASEI DEFENSIS 3-AS VEDELMI VONAL 20 5

6 HEAD & SHOULDERS SAMPON /TARTOS HAJSZIN+VOROS 8:58:15 0:00:25 LANY+NAPRAFORGO 25 8:58:41 0:00:30 TERBISIL IMAGE 2006 / NO+FFI FURIBEN 30 8:59:12 0:00:30 DISCREET TISZTASAGI BETET / LANYOK TANCOLNAK 30 K&H BANK ES BIZTOSITAS/TUCSOK ES HANGYA+LEKOTOTT BETET 8:59:42 0:00:20 10,5% 20 MAGGI LEVES KOCKA / SZOKE HAJU NO FOZ+KEK CSIBE+UJ RECEPT 9:00:03 0:00:35 35 CALGON/MO. TER. 80%+DEBRECEN-ZOLD F.NO+KOCKAS INGU FFI 9:23:20 0:00:30 BESZEL 30 VEET SZORTELENITO/ ZOLD RUHAS NO + PUMPAS KISZERE.-BEN IS+ 9:23:51 0:00:30 UJ 30 9:24:21 0:00:10 KASABIAN / PETOFI CSARNOK 10 9:24:32 0:00:10 RUBINT REKA / EDZES KARTYAK + KONYV 10 DANONE ACTIMEL JOGHURTITAL / L CASEI DEFENSIS FFI ZUHANYZIK 9:24:42 0:00: :25:08 0:00:10 MICHAEL BOLTON KONCERT 10 DANONE ACTIVIA JOGHURTOS KREMTURO / DORA + ESZTER + 3 FELE 9:25:18 0:00: :25:39 0:00:30 ERSTE SV. FRANK AL. SZ.KOLCSON/FFI UT.MAG. 700E FT 15.91% 30 DANONE DANONINO / OVIS KEPEK+GYARMATI A. +FAGYI + 9:26:09 0:00:25 VARAZSPALCA 25 9:26:35 0:00:28 NUROFEN FAJDALOMCSILLAPITO / FFI CSILLAGVIZSGALOBAN 35 0:12: június :16:04 0:00:45 PERSIL GOLD / BARNA FODRASZNO + BLUZ HAJFESTEKES 45 20:16:49 0:00:35 BEPANTHEN BABAKENOCS / KISBABA JATEKOKKAL 35 20:17:25 0:00:20 PICK SNACK KOLBASZ / PENZTAROS NO+FFI SAJTOS 20 20:17:45 0:00:20 DOMESTOS/ KUKA+BAKTERIUMOK UV FENYBEN+MINDEN ISMERT KOROKOZOT.20 20:18:06 0:00:10 T-MOBILE KAPCSOLAT KONCERT 10 20:18:16 0:00:30 DOVE / NUTRI BODY MILK 2X OLYAN SZEP BOR 30 20:18:47 0:00:30 ERSTE SV. FRANK AL. SZ.KOLCSON/FFI UT.MAG. 700E FT 15.91% 30 20:19:18 0:00:25 MAX FACTOR MASTER.E+MAX SZEMPILL./LEGYEZOS NOK+400%+NAGY REKA 25 20:19:43 0:00:15 GUTTALAX HASHAJTO CSEPPEK / SZOKE NO+ MERLEG 15 20:19:58 0:00:20 AVON ANEW RETROACTIV BOROREGEDEST K. NAPPALI KREM / NOK+4 HET 20 20:20:19 0:00:10 LOTTO / UVEGFUVO 500 MILLIO 383 MILLIO 10 20:20:30 0:00:20 CAREFREE FLEXIFORM / LANYOK KOSARAZNAK + UJ 20 20:20:50 0:00:15 KARAVAN FUSTOLT KOCKA SAJT / ARABOK SAJTOT ESZNEK 15 20:21:06 0:00:40 CILLIT BANG / SZOKE NO + NARANCSSARGA+ZOLD+SARGA CILLIT BANG 40 20:21:46 0:00:10 PANNON / FEHER ALAPON TELEFON NOKIA N FT 10 20:21:57 0:00:15 MAYBELLINE WATERSHINE ELIXIR / BARNA LANY+HIPNOTIZAL+14 SZIN 15 20:46:21 0:00:15 DANONE KONNYU&FINOM/SZALAY K+CSALAD+7 ERV AZ EGESZSEGERT+59FT 15 20:46:37 0:00:20 LONDA COLOR HAJBALZSAMMAL/VOROS SZOKE BARNA HAJU NOK 20 20:46:57 0:00:15 SKODA FABIA / NARANCS AUTOT PAR KIPROBALJA+ ELADO 15 20:47:13 0:00:05 DANONE FRISSITO ES FINOM / HUSOLJON EGY JOIZUT+7 ERV 59 FT 05 6

7 20:47:18 0:00:20 HARPIC 3IN1 WC ILLATOSITO / BABALATOGATAS + 4 FELE 20 20:47:39 0:00:30 BERTOLLI TESZTA SZOSZOK / IDOS NO PIACON+CSALADI EBED 30 20:48:09 0:00:30 SOPRONI / SORBARATOK + MAGA KICSODA + NYJ :48:40 0:00:30 RAMA HARMONIA / NAPRAFORGO NOVESBEN + FOTO NYJ :49:11 0:00:20 FA JOGHURT FRESH DEZODOR/SZOKE NO+STIFT ES GOLYOS+6 FELE+MOD :49:31 0:00:25 KINDER TEJSZELET / HUTOBEN LEVO ENNIVALOK FOCIZNAK 25 20:49:57 0:00:20 MARK CD 20 20:50:17 0:00:30 BEPANTHEN PLUS / KISFIU ELESIK A BICIKLIVEL + MOD :50:48 0:00:20 RIMMEL MAGNIT EYES SZEMPILLASPIRAL / KATE MOSS 20 20:51:08 0:00:20 BUDAPEST BANK HITEL EXPRESSZ/FFI AUTO.+KISVALLALK. 2M :51:29 0:00:20 LOCTITE SUPER ATTAK RAGASZTO / FFI A PLAFONON 20 20:51:49 0:00:15 KITKAT CSOKOLADE JEGKREM / 2 FIU A BOLTBAN + NESTLE + UJ 15 20:52:05 0:00:20 L OREAL KOLLAGEN RANCFELTOLTO / CLAUDIA SCHIFFER 20 21:15:46 0:00:18 L OREAL KOLLAGEN RANCFELTOLTO SZEMKORNYEKRE/ CLAUDIA SCHIFFER 20 0:12:13 A TV2 képviseletében dr. Kusnyér Krisztina ügyvéd nyilatkozott. A Műsorszolgáltató képviselője szerint az ORTT megkeresése formailag hibás, mert nem jelöli meg az eljárás megindításának napját. További kifogásuk, hogy nem kapták meg a hatósági ellenőrzés valamennyi dokumentumát, és a levél nem tartalmazza az ellenőrzés megindításának módját, illetve az eddigi eljárás során szerzett információkat, bizonyítási eszközöket, továbbá az iratbetekintésre irányuló tájékoztatást. A reklámidő-túllépés (Rttv. 16. (2) bekezdés megsértése) okaként a TV2 képviselője az élő műsor (Mokka) kiszámíthatatlanságát jelölte meg. Előadta, hogy egy-egy műsorrészlet csúszása esetén mindent megtesznek az előre tervezett adásmenethez való visszatérés érdekében, azonban tekintettel arra, hogy az adásmenet előre beprogramozott, számítógép vezérli, csak nagyon szűk körben van lehetőség a korrigálásra. A Mokkához hasonló élő műsorokba rendszerint beépítenek kihagyható tartalmakat, de a vizsgált időpontokban ezek elhagyásával sem sikerült maradéktalanul lefaragni a csúszásból adódó reklám-többletet. A Műsorszolgáltató végül rámutatott arra, hogy a reklámidő-túllépés érdekkörén kívül eső okból következett be, a túllépés mértéke egyik esetben sem érte el az 1 percet, továbbá minden tőlük telhetőt megtettek a törvénysértés elkerülése érdekében. Erre hivatkozva a Szerződés 11.8 pontja alapján az eljárás megszüntetését kérte. A Testület álláspontja az eljárási kifogásról: Az értesítési kötelezettség és az ügyfél nyilatkozattételi joga a közigazgatási szervek eljárására vonatkozó korábbi szabályozáshoz képest új jogintézmény a Ket.-ben. A Ket. 29. (4) bekezdése taxatíve sorolja fel azokat az eseteket, amikor mellőzhető az eljárás megindításáról szóló értesítés: 7

8 Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha a) az veszélyeztetné az eljárás eredményességét, b) az egyszerű megítélésű, a tényállás előzetes tisztázását nem igénylő ügyben az eljárás megindítása után azonnal sor kerül az érdemi határozat meghozatalára, c) az ellenőrzésre feljogosított hatóság az adott tárgyban folyamatosan lát el az érintettnél ellenőrzési feladatot, d) azt honvédelmi, nemzetbiztonsági, közbiztonsági okból jogszabály kizárja. A Testület álláspontja szerint, tekintettel arra, hogy folyamatos ellenőrzést végez, amelynek célja és tartalma a Műsorszolgáltató előtt is ismert, az idézett rendelkezés c) pontja alapján lehetősége van az értesítés mellőzésére. A Ket. további előírása az értesítés mellőzése esetén, hogy az ügyfél számára lehetőséget kell biztosítani a bizonyítékok megismerésére és a nyilatkozattételre. 70. (1) Ha a hatóság az ügyfélnek az eljárás megindításáról való értesítését mellőzte, és az ügyben bizonyítási eljárást folytatott le, annak befejezésétől számított öt napon belül értesíti az ügyfelet, hogy az - az iratokba való betekintés szabályai figyelembevételével - megismerhesse a bizonyítékokat, azokra öt napon belül észrevételt tehessen, élni tudjon nyilatkozattételi jogával, és további bizonyításra irányuló indítványt terjeszthessen elő. Az ügyfél nyilatkozattételi jogát az 51. biztosítja: (1) Az ügyfélnek joga van ahhoz, hogy az eljárás során írásban vagy szóban nyilatkozatot tegyen, vagy a nyilatkozattételt megtagadja. Ha az ügyfél a hatóság felhívására nem nyilatkozik, a hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt vagy a 31. (2) bekezdése alapján megszünteti az eljárást. A Testület eljárása két részből áll: (1) A Műsorfigyelő- és elemző Szolgálat ellenőrző tevékenysége közigazgatási aktusként nem értékelhető. Ha az ellenőrzés eredménye indokolja, ezt követi a (2) szankcióalkalmazásra irányuló eljárás, amelynek során a Testület közigazgatási szervként, a Ket. előírásai szerint jár el. A Testület azzal tesz eleget a fentebb vázolt eljárási kötelezettségeinek, hogy az ellenőrzés eredményéről készített vizsgálati jelentés megállapításait megküldi a Műsorszolgáltatónak, egyben tájékoztatja, hogy az eljárás során nyilatkozatot tehet. A hivatalból induló közigazgatási hatósági eljárás első eljárási cselekménye (az eljárás megindításának napja) a nyilatkozattételre felhívó levél megküldésének időpontja. Tekintettel arra, hogy a levél melléklete tartalmazza az eljárást megelőző hatósági ellenőrzés teljes anyagát, a Testület rendelkezésére álló valamennyi bizonyítékot, a Műsorszolgáltató alaptalanul hivatkozik arra, hogy nem kapta meg az eljárás során keletkezett valamennyi dokumentumot. Az említett levéllel a Testület az ügyben addig keletkezett összes bizonyítékot az ügyfél rendelkezésére bocsát, egyben értesíti a nyilatkozattételi lehetőségről, azaz maradéktalanul eleget tesz eljárási kötelezettségeinek. A Testület álláspontja a törvénysértésről: Az Rttv. 16. (2) bekezdése szerint: A műsoridő - bármely módon számított - egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot. 8

9 A reklámidő-túllépéssel kapcsolatban a bíróság több esetben kimondta, hogy a 16. (2) bekezdésben engedélyezett reklámidő objektív felelősséget ró a műsorszolgáltatókra, annak kimentésére nincs lehetőség. Mivel az említett kötelezettséghez az Rttv. nem kapcsol kimentési lehetőséget, e körben előre nem látható és elháríthatatlan külső ok sem képzelhető el: a jogsértés megtörténte esetén a műsorszolgáltató viseli annak következményeit. Ezt mondta ki többek között a Fővárosi Bíróság 24.K.30517/2006/6. és 3.K.30018/2006/10. ítélete. Ennek alapján a bármiként számított egy órában engedélyezett legfeljebb 12 perc reklámidő túllépését nem menti az élő műsor miatti csúszás. Az élő adás egyébként nem rendkívüli, és különösen nem olyan külső ok, amelyre egy országos csatornának ne lehetne felkészülni, vagy a műsorkészítőknek a csúszást elhárítani lehetetlen lett volna. Az AGB adatai alapján a Műsorszolgáltató június 4-én, 8-án, 11-én, 18-án és 21-én, a fentebb jelezett időpontokban megsértette az idézett rendelkezést. Tekintettel arra, hogy a TV2 műsorszolgáltatásában mért reklámidő-túllépés egyik esetben sem érte el az 1 percet, kötbér-szankció nem volt alkalmazható. A Testület a túllépések csekély mértékére tekintettel az Rttv (1) bekezdés a) pontja alapján felhívta a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (2) bekezdése biztosítja. Budapest, szeptember 5. Az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György sk. elnök 9

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2015/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2015/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2015/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 547/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2054/2007. (IX. 12.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2054/2007. (IX. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2054/2007. (IX. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1188/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1188/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1188/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 51/2008. (1. 9.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 51/2008. (1. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 51/2008. (1. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 654/2008. (IV. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 654/2008. (IV. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 654/2008. (IV. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2499/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2499/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2499/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 276/2008. (II.6.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 276/2008. (II.6.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 276/2008. (II.6.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 953/2007. (IV. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 953/2007. (IV. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 953/2007. (IV. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1840/2009. (IX.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1840/2009. (IX.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1840/2009. (IX.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/3554-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2188/2008. (XII. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2188/2008. (XII. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2188/08. (XII. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1886/2007. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1886/2007. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1886/2007. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZATA. határozatot.

HATÁROZATA. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1134/2008. (VI.25.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1134/2008. (VI.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1134/. (VI..) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1523/2009. (VII.20.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1523/2009. (VII.20.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1523/2009. (VII.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot. az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 182/2008. (I. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1364/2009. (VI.30.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1364/2009. (VI.30.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1364/2009. (VI.30.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2504/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2504/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2504/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 762/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 762/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 762/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 689/2007. (III. 21.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2252/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1013/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1013/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1013/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Marsi Erika Főigazgató Asszony Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Budapest Krisztina krt. 39. 1013 Tárgy: Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Tisztelt

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Indokolás

H A T Á R O Z A T. Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31292-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 327/2008. (II.13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 327/2008. (II.13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 327/2008. (II.13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 216/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 216/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32073-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 216/2012. (II. 1.) sz.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 46.900-Ft, azaz negyvenhatezer-kilencszázezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 46.900-Ft, azaz negyvenhatezer-kilencszázezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/18053-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/13023-3/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó szabályok megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által 2012. márciusában

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben