Bélyeg. A legkorábbi NAGYMÁNYA levél. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Kedves szakosztályi tagok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bélyeg. A legkorábbi NAGYMÁNYA levél. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Kedves szakosztályi tagok!"

Átírás

1 Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg200903nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA I. évfolyam 3. szám december Készítette: Filep László A legkorábbi NAGYMÁNYA levél

2 A Filafalu A 2008-ban több részletben kiadott Filafalu bélyegsorozat gyártási érdekessége az ívszéleken folytatódó képrészlet. Az évi Budavár bélyegsorozatunkkal jelentkeztek a kifutó rajzolatú bélyegeink, amikor is a bélyegkép a fogazásig terjed külön keret, bélyegköz nélkül; sőt, a bélyegkép keskeny részlete az ívszélen ismétlődhet. Hasonlóak a Szent István bélyegek is (1-2. ábra). Az utóbbi évek magyar bélyegei közül e jelenségre 1993-ban, Antall József elhunyt miniszterelnök emlékére kiadott bélyeg (MPIK 4226) kapcsán figyelt föl a gyűjtők egy része, s 1. ábra kezdték begyűjteni a bélyegkép részletével szereplő felső és alsó ívszéles példányokat. Korábbi kiadásoknak is sajátossága a bélyegkép részletének ívszéli ismétlődése; bármely oldalon előfordulhat, nemcsak a felső és alsó ívszélen. Ami a Filafalu bélyegsorozat újszerűségét illeti e vonatkozásban: nem csupán ismétlődik bélyegkép részlete az ívszélen, hanem a bélyegkép teljesebben jelentkezik, olyan rajzolatot tartalmaz, ami a bélyegen nem szerepel! Esetleges elfogazás esetén a szélső bélyegek a többitől eltérő ábrájúvá változnának. 2. ábra A vasúti kocsi A b ívszélen folytatódik 5. ábra A felső (a) ívszélen a háztető, a jobb(b) ívszélen a háztető, az ablak és a kerítés folytatódik. Táblázatba foglalva az eltéréseket (ívszélek jelzése: a: felső, b: jobb oldali, c: alsó, d: bal oldali): csak színben folytatódik rajzolatban is kiegészül a b c d a b c d ívszélen 1. Fodrászat 2. Pék 3. Fényképész 4. Látszerész 5. Rendőrség 6. Cukrászda 7. Iskola 8. Múzeum 9. Vasútállomás 10. Strand 11. Lufiárus 12. Postás 5. ábra 5. ábra A lufik az a és d ívszéleken folytatódnak 2 Bélyeg A Filafalu bélyegsorozat általános forgalmi sorozat lévén, talán még vásárolható ilyen ívszegélyes bélyeg. Érdekes színfoltja lehet gyűjteményünknek, és követhetik még hasonló kiadások is. Kardhordó Kálmán Bélyeg 3

3 A Szakosztály december 3-I összejövetele December 3-án megrendezésre került a Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztály harmadik összejövetele, 14 résztvevővel és közben benézett még néhány érdeklődő, köztük (meglepően hosszú ideig) Rigóczki Csaba, a BÉLYEGvilág-filatéliai szemle szerkesztője is. Első napirendi pontként egy, a magyar bélyegek eltéréseivel foglalkozó könyv létrehozásáról beszélgettünk. Ez tulajdonképpen a feketekönyv folytatása, kibővítése lenne. Erős szakmai vita folyt a könyv szerkezetének kialakítása és kiadásának technikai oldalával kapcsolatban. Abban mindannyian egyet értettünk, hogy első lépésként létre kell hozni egy szerkesztői bizottságot. Ennek feladata lesz a munkaterv és tematika kidolgozása, valamint a munkacsoportok felállítása. Szerencsére neves és megbecsült filatelistákkal el van látva az ország, de a szétszórtan található anyag és szellemi érték összefogása rendkívül nehéz feladat. Erre kerestünk most megoldást. Fontos feladatnak érezzük, hogy a könyv ne csak az eltéréseket mutassa be, hanem a hamisításokat is, ezzel elősegítve a jövő filatelistáinak munkáját. A szakmai vita sokáig tartott, de az elinduláshoz szükséges lépésekkel mindenki egyet értett. Jöhet a komoly szakmai munka... Második napirendi pontként megnézegettünk egy-két-három-...-hét Nagymánya tévnyomatot és a tévnyomat történetével foglalkozó nagyszerű kiállítási anyagot. Kostyál Ferenc elnökünk pompás előadást tartott az 1938-as Hazatérés, és ezen belül a Nagymánya bélyegek történetéről. Tudomása szerint 15 küldemény ismert, ezek főként ajánlott levelek, mindössze 2 darab csomagszállító levél futott Nagymánya bélyegekkel. Természetesen vannak olyan leáztatott bélyegek is, amelyekről nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, hogy milyen postai dokumentumról áztatták le, de nagy valószínűséggel állítható, hogy ajánlott levélről. Itt láthattuk az ezidáig ismert legkorábbi felhasználású levelet, amelyet április 26-án adtak fel, Lévára címezve (kép a címlapon). Nagyon sok érdekességet hallhattunk, sajnálhatja, aki kihagyta; csekély kárpótlásul rövid összefoglalás: Nagymánya és az 1938-as Hazatérés bélyegünk Nagymánya a mai Szlovákia területén, Érsekújvártól 22 km-re északkeletre a Zsitva bal partján fekvő, a mai Mánya északi részét képező település. Ehhez a helységhez tartozik a magyar filatélia egyik kiemelkedő bélyege, az 1938-as Hazatérés felülnyomású bélyeg pár 70 filléres értékének felülnyomás nélküli tévnyomata. Kronológiai összefoglaló a Nagymánya bélyegek létrejötte, felfedezése és kalandos útja felől: szeptember vége: Müncheni konferencia október: A diplomáciai tárgyalások biztató alakulásának hatására a posta jelezte az Állami Nyomdának, hogy felülnyomott bélyegekkel kíván megemlékezni a küszöbön álló s a nemzet számára örömteli eseményről október 31: A két állami intézmény már a példányszámról is megállapodott. 4 Bélyeg november 2: első bécsi döntés december 1: Hazatérés, két címletből álló sor megjelenése április: feltételezések szerint ekkor szállították a felülnyomat nélküli ívet Nagymánya postahivatalába május 20: dr. Eőry László ferencvárosi gyermekorvos telefonon érdeklődött a posta-vezérigazgatóságon, hogy adott-e ki a posta felülnyomás nélküli barna színű 70 filléres bélyeget. Ekkor a posta még nem tudta meg, hogy hol használták fel az ominózus bélyeget május 21: egy budapesti magántisztviselő levélben fordult Koprla Pál nagymányai postamesterhez, hogy a mellékelt válaszborítékot a felülnyomat nélküli 70 filléres értékkel bérmentesítve küldje vissza számára, annak ellenértékét mellékelte is május 22: egy ismeretlen fiatalember egy borítékkivágással jelenik meg a posta-vezérigazgatóságon. A bélyegző lenyomatból kiderült: Nagymánya, ahol a tévnyomatot felhasználták május 23: a már említett budapesti magántisztviselő ismét levélben fordul a nagymányai postamesterhez (mivel első levelére elutasító válasz érkezett), melyben érdeklődik a posta-vezérigazgatóságra visszaküldött bélyegek darabszámáról és azok névjegyzékéről, akiknek ezen időszakban ajánlott levelet adtak fel május 28: a magántisztviselő (mivel előző levelére hivatali titoktartás miatt nemleges választ kapott) ismét levelet ír a nagymányai postamesternek, és most már üzleti alapokra helyezve a hangsúlyt, 2-5 pengőt ajánl fel a bélyegért június 5: a magántisztviselő újabb levelében már pengőt ajánl fel a postamesternek, a használatlan példányért pedig 50 pengőt! Levelek a posta vezérigazgatóságára Bélyeg 5

4 Tersztyánszky Ákos vezérigazgató a beszolgáltatott 38 db postatiszta bélyegből a következőknek engedélyezett kiutalást: dr. Eöry László (és két filatelista barátja) 3 darab, dr. Jakabb Oszkár (Pénzintézeti Központ elnöke) 2 darab és dr. báró Szalai Gábor (az előző posta-vezérigazgató) 2 darab, tehát maradt 31 darab a vezérigazgatóságon, mert több kiutalást nem engedélyeztek! Természetesen többen is szerettek volna hozzájutni a ritkasághoz, de hiába a felajánlott nagyobbnál-nagyobb összegek, nem kaphattak a bélyegből. A Bélyegmúzeumban őrzött 24-es tömb június 15: 150 pengőt kínálnak egy postatiszta bélyegért, később a használtért 750 pengőt, a használatlanért 1500 pengőt ajánlanak fel március 29: megjelenik Székely Sándor bélyegárjegyzéke a használtért 800 pengőt, a használatlanért 1200 pengőt jegyez december 16: egy négyestömbért és 1 bélyegért pengőt kínálnak fel a Bélyegmúzeumnak! Összefoglalva: 62 bélyeg került felhasználásra és 38 bélyeget szolgáltattak vissza. Ebből 7 darabot kiutaltak a kérelmezők részére. Jelenleg egy huszonnégyes tömbbel és egy különálló használatlan bélyeggel rendelkezik a Bélyegmúzeum. Körülbelül egy tucat használt bélyegről van pontos információnk. A 100-as ívből származó bélyegek mintegy felének sorsa ismeretlen. Balázs Péter A első félévi szakosztályi ülések időpontjai: január 7, február 4, március 4, április 1, május 6, június 3. Az összejövetelek mindig a hónap első csütörtökjén, 15 órakor lesznek a Magyar Bélyeggyűjtők Háza 101. termében. 6 Bélyeg Unikális ritkaságok, igazi filatéliai gyöngyszemek az SZDAUKCIÓ bélyegárverésén Az SZDAUKCIÓ árverezőház még nem tekinthet vissza olyan múltra, mint más, már csaknem a rendszerváltás óta, 20 éve működő bélyeg-árverezőházak, de immáron 5. Filatéliai és Postatörténeti aukciójára a megszokott helyszínen, a Corner Rendezvényközpont különtermében került sor november 29-én. A 10 óra 30 perces kezdés kicsit csúszott, mint általában, de a kezdésre a terem félig megtelt. Olyan ez, mint a színházi 7 óra kicsit mindig ráhagynak a későknek, de azért mindig vannak még később jövők. Természetesen az árverési közönség folyamatosan mozog kit mi érdekel: bejön s kimegy, találkozók zajlanak a háttérben, s közben folyik az előadás, az árverés. Főszereplő az árverésvezető. Ilyenkor ő vezényel, többnyire láthatatlan módon irányítja a stábot, követi a liciteket semmi nem kerülheti el a figyelmét. Miután az árverés anyaga az SZDAUKCIÓ honlapján már jó ideje fenn található, és a felrakással csaknem egyidőben megjelent az A4 formátumú, 120 oldalon 1254 tétel leírását tartalmazó színes képes katalógus is, az érdeklődők személyesen is tüzetesen megvizsgálhatták az egyes tételeket. Gondolom, ezt tették Szakosztályunk tagjai is, akik számára itt a magyar bélyegek közül szemezgetek. Mivel mindig, mindenhol a saját országában adható el legeredményesebben a bélyeg, a délutáni magyar részre csaknem teljesen megtelt a terem. Ebben a részben kétségtelenül a legnagyobb ritkaság a 729-es tétel volt, Uhrein János bélyegtervező munkája, az 1871-es Kőnyomatos kiadás 10 krajcáros bélyeg fekete színű, fejkép nélküli próbanyomata. A filatéliai szakirodalom 2 darabot ismer, az egyik a budapesti Bélyegmúzeumban található, így a most árverésre került második példány unikális ritkaság, igazi filatéliai gyöngyszem! Nem volt véletlen tehát az ,- forintos kikiáltási ár, melyen leütésre került! 729. tétel: Uhrein János tétel: Az 1 Millió forintos Kőnyomatos 10 krajcáros próbanyomata Nagymánya Az SZDAUKCIÓ árverése sem nélkülözhette a magyar filatélia a Fordított Madonna mellett legismertebb ritkaságát, a Nagymánya tévnyomatot, az Hazatérés 70 filléres bélyeg egy felülnyomás nélküli, bélyegzett példányát (1091. tétel). Emlékeztetőül: Richard Stark amerikai gyűjtő magyar gyűjteményének budapesti árverésén a tételként szereplő falcos bélyeg katalógus ára ,-, míg ennek a bélyegezettnek ,- forint. A nagyon alacsony, Bélyeg 7

5 ,- forintos kikiáltási ár magyarázata a különben rendkívül szép példány egy aprócska hibája, egy pici beszakadás az alsó fogazásnál. Mégis, ennek ellenére heves licitháború után ,- forintért került új tulajdonosa birtokába. Ez a két tétel, a próbanyomat és a tévnyomat valódi unikum, mely indokolja a magas kikiáltási és leütési árat, ám általában a közönséges bélyegek ára észrevehetően visszament. Ezt mutatja például az 560. tétel is: az közötti, kevés hiánnyal (például Puskin tízes ív, UPU- és Lila-blokkpárok) és néhány falcos bélyeggel rendelkező, ,- forint katalógusértékű szép alapgyűjteményt ,- kikiáltási ár mellett ,- forintos leütési áron, még a jutalék (34.000,-) beszámításával is csak alig több mint 22,5 %-ra értékelte a piac! És nem csak a gyűjteményeknél érhető tetten ez a tendencia; például a 1184-es tétel: vágott Roosevelt-blokkpár, ,- katalógusár mellett a ,- forintos kikiáltási áron került leütésre. Az árverésről bővebben a BÉLYEGvilág-filatéliai szemle lapjain. -efel- MPIK 2010 a kiadás elmarad Minden évben sokan várják az új katalógust: hogyan változnak az értékelések, milyen újdonsággal egészül ki ismét az új kiadás. A szerkesztés hónapokon át tartó munkáját idén is elvégezték, sőt a Bélyegvilágban a szerkesztő Bölcskei Márta (szakosztályunk egyik legújabb tagja) egész oldalas cikkében olvashattunk a részletekről, és a borító képét is láthattuk a lap hátán. Kézbe mégsem vehetjük Helyette csak a kiadó nagyon szűkszavú közleménye jutott el néhány gyűjtőhöz, mely szerint: a Magyar Posta és Illetékbélyeg Katalógus évi kötetét kötészeti problémák miatt nem tudjuk kiadni. A Philatelia Hungarica honlapján még ennyit sem találtam, ezért megkerestem Lazarovics Olga ügyvezető igazgatót, aki sajnos a kiadó érdekeinek védelmében nem adott további érdemi információt. Annyit azért megerősített, hogy a katalógus kivitelezését idén más cégre bízták, mint a korábbi években, és a munka nem úgy készült el, ahogyan várták. Nem szeretném szóbeszéd-jellegű információk közlésével nehezíteni a kiadó helyzetét, ha az ügy esetleg jogi útra terelődne. A kiadás elmaradása és az eddig belefektetett munka amúgy is presztízs- és anyagi veszteséget jelent számukra. Nyilvánvaló, hogy a katalógus értékesítésének legmegfelelőbb időszaka a karácsony, és késve kiadni a várt nyereség helyett további üzleti veszteséget okozna, ezért erre ne számítsanak a gyűjtők. Korábban előfordult már, hogy teljes katalógus helyett pótlásfüzet jelent meg az utolsó év kiadásaival, de hogy most készül-e ilyen (az anyag megszerkesztve, betördelve, nyomdakészen áll), arról még nem született döntés. A katalógus CD-változata készen van és kapható az ismert boltokban. Ez azonban kevés vigasz a gyűjtők könyv formájú katalógushoz szokott nagy része számára. Jakab Géza A január 7-én 15 órakor tartandó szakosztályi ülés tervezett programja: 1. A Helyi (megszállási) kiadások, magánposták gyűjtőinek szakcsoportja újjáalakulása. Erre az alkalomra 4 oldalon megjelent a, a szakcsoport lapjának új száma. 2. Szücs Károly: A Nagyszlabosi Papírgyár első vízjelének ívrekonstrukciója bemutató és előadás. 8 Bélyeg

Bélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Nem, ez nem egy Nagymánya de érdekes!

Bélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Nem, ez nem egy Nagymánya de érdekes! Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201007nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői

Részletesebben

Bélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Tévnyomatok KOSTYÁL FERENC írásának 1. része a 87-95.

Bélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Tévnyomatok KOSTYÁL FERENC írásának 1. része a 87-95. Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201009nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői

Részletesebben

2015. március. Tisztelt Polgártársak!

2015. március. Tisztelt Polgártársak! KÉPVISELŐI HÍRLEVÉL 2015. március Tisztelt Polgártársak! Ha tavasz, akkor itt a képviselői hírlevelem legújabb száma. Fontosnak tartom, hogy az önkormányzati képviselők tájékoztassák választóikat a körzetükben

Részletesebben

Bélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA MEGJELENIK AZ EUROFILA KFT TÁMOGATÁSÁVAL.

Bélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA MEGJELENIK AZ EUROFILA KFT TÁMOGATÁSÁVAL. V. IBK találkozó I. F ilatéliai Szabadegyetem pr ogram 2011. szeptember idő 16 péntek 17 szomba t 18 vasá rna p 7:30 Reggeli Reggeli 8:30 9:00 Csere-bere 9:30 Felnőtt vetélkedő 10:00 11:30 érkezés Előadások

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. november 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. november 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. EMLÉKEZTETŐ Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara 2014. november 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Győr, Csaba u. 16. (II. emelet 201/a.).

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

77 éve kezdődött a Felvidék hazatérése

77 éve kezdődött a Felvidék hazatérése 2015. november 2 (24) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ 77 éve kezdődött a Felvidék hazatérése A visszatért területek közül az elsők, az 1938. október 11.-én hazatért Sátoraljaújhely-gyártelep, majd az elsőnek

Részletesebben

2011. évi közbeszerzési terv elfogadása.

2011. évi közbeszerzési terv elfogadása. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 17-én, csütörtökön 18.45 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2011. október 18-án, kedden, 11 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 528.

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. november 15-én, kedden, 9 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 515. számú tanácstermében

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára

2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.) Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. február 8-án, kedden, 11 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

EGY PÁLYÁZAT BONYOLÍTÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI

EGY PÁLYÁZAT BONYOLÍTÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI EGY PÁLYÁZAT BONYOLÍTÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI A PROJEKT ÁTHELYEZÉSE Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár, rektor Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus 1101 Budapest, Hungária

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Á Á É É Ü Á Ú Ü é ő ó ő ő í é Á é é é í ő í ó ó í ü é ó é ő ő ő í í ü ő í ő ü ő í ö ü ő í í ó ő é é é ó é é é é é é é ü é é é é é é ú ó é ö é é é é í ü ü ő é ő é ó é ő é ü ő í ó ü ő í Í ö ő ü ü ő ö é é

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

Az MCSSZ helyzete. Új csapatparancsnoki kinevezések. Hírlevél X/4, 2015. január 29.

Az MCSSZ helyzete. Új csapatparancsnoki kinevezések. Hírlevél X/4, 2015. január 29. Hírlevél X/4, 2015. január 29. Az MCSSZ helyzete o Új csapatparancsnoki kinevezések Országos és regionális programok, események, képzések o Csíksomlyói búcsú - cserkészeknek Beszámolók o Szakági konferencia

Részletesebben

Készítette: FILEP LÁSZLÓ

Készítette: FILEP LÁSZLÓ Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201002nyomtatható.pdf fájlt! IX. évfolyam 2. szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ 2010.

Részletesebben

TANTÁRGYGONDOZÓI MUNKÁRÓL

TANTÁRGYGONDOZÓI MUNKÁRÓL E V A N G É L I K U S I S K O L A I K Ö N Y V T Á R A K TERVEZET TANTÁRGYGONDOZÓI MUNKÁRÓL 2015-2016 Azokért élünk, akiket szeretünk, Azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért s a jóért,

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Idősügyi Tanács üléséről Hort Nagyközség Önkormányzat Tanácskozó termében. Sánta Mátyás. Kormos Gábor. Sípos Istvánné

JEGYZŐKÖNYV. Idősügyi Tanács üléséről Hort Nagyközség Önkormányzat Tanácskozó termében. Sánta Mátyás. Kormos Gábor. Sípos Istvánné JEGYZŐKÖNYV Készült: Idősügyi Tanács üléséről Hort Nagyközség Önkormányzat Tanácskozó termében 2016. január 25-én. Jelen vannak: Horváth Sándor Elnök Sánta Mátyás Kormos Gábor Sípos Istvánné Karczagné

Részletesebben

J e g y zőkönyv OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.) OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2011. szeptember 26-án, hétfőn, 11 óra 30 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 512.

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. Jogi és Ügyrendi Bizottságának. 2015. évi munkaterve. Január 27-i ülés tervezett napirendje

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. Jogi és Ügyrendi Bizottságának. 2015. évi munkaterve. Január 27-i ülés tervezett napirendje Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2015. évi munkaterve Január 27-i ülés tervezett napirendje A nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodás

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben

A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben Ügyszám: J-274/2008. I. Panasz 1. A Jövı Nemzedékek Országgyőlési Biztosához

Részletesebben

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése Dr. Mihály Nikolett "Külső-belső gazdagság avagy pénzügyeink, a személyiségünk tükrében" című könyvének bemutatója 2015. december 18. Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése Készítette: Buzai Csaba

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/120-1/2012. FFB-39/2012. (FFB-103/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/120-1/2012. FFB-39/2012. (FFB-103/2010-2014.) Ikt. sz.: FFB/120-1/2012. FFB-39/2012. (FFB-103/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2012. november 12-én, hétfőn, 9 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 101-11/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről.

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 28-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 18. napján 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

VI. évf. 4. (22.)szám Ingyenes kiadvány Alapítva: 2008 november R A G A CS. Az etikett gyűjtők és gépi bélyegzést gyűjtők szemléje.

VI. évf. 4. (22.)szám Ingyenes kiadvány Alapítva: 2008 november R A G A CS. Az etikett gyűjtők és gépi bélyegzést gyűjtők szemléje. VI. évf. 4. (22.)szám Ingyenes kiadvány Alapítva: 2008 november R A G A CS Az etikett gyűjtők és gépi bélyegzést gyűjtők szemléje. Alapította: Zsámár Miklós Tartalom: Ajánló Molnár Gábor: Hibajavítás és

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn

- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - március - A tavasz küszöbén Az év elején ólomlábakon vánszorog a tél és már inkább virágok nyílását várjuk. Hogy gyorsabban teljen ez a hónap is, ismét lehet válogatni

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Tharanis összeköttetése ShopRenteres webáruházzal

Tharanis összeköttetése ShopRenteres webáruházzal Tharanis összeköttetése ShopRenteres webáruházzal 1. 1. Tharanis csatlakoztatása a Shoprenter-es Webáruházzal Első lépesben lépjünk be a Tharanisunkba (login.tharanis.hu) és Törzsek/Értékesítés/Webáruházak

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 1/2012. (I.24.), 45/2011. (XI.30.), 38/2011. (X.26.)

Részletesebben

A testületek által meghatározott feladatok következőképpen alakultak:

A testületek által meghatározott feladatok következőképpen alakultak: Tisztelt Képviselők! Szöveges előterjesztés 2. napirendi ponthoz Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. Tv. 80. -a, valamint Az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési

Részletesebben

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián Iktatószám: /2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. szeptember 27-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakról.

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. január 07-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Készítette: FILEP LÁSZLÓ

Készítette: FILEP LÁSZLÓ IX. évfolyam 2. szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ 2010. július Az 1938. november 15.-én Érsekújváron írott csehszlovák díjjegyes levelezőlapot csehszlovák bélyegekkel egészítették ki, összesen 5,20 Kčs értékben,

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata. Helyi Hírmondó. IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata. Helyi Hírmondó. IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. www.mucsony.hu hivatal@mucsony. Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata Helyi Hírmondó IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. Helyi Hírmondó Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata START MUNKA PROGRAM MUCSONYBAN

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos ZÁRÓJELENTÉS 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12.

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996. máj. 30. Sajtó: Béremelés de milyen áron? 1996. jún. 23. Országgyûlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottság ülése 1996.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben