Bevezető. A nagyanyámnak négy elemije volt.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevezető. A nagyanyámnak négy elemije volt."

Átírás

1 Bevezető Bevezető Mered-e kimondani: SIKERES vagyok? Nagyanyám bölcs asszony volt. Mindig nagy szeretettel beszélgetett velem a cseresznyefa árnyékában nyaranként. Gyönyörűen énekelt, és olyan szép volt még öregen is, mint a a mesék tündér-hercegnői. Rengeteg könyvet olvasott, néha még ebédet főzni is elfelejtett. Az útleírásokat, regényeket kilóra hozta haza a könyvtárból. Sokszor felolvasott belőlük. Egyik nyáron az Odüsszeiát találta meg, és falta gyermeki izgalommal. A nagyanyámnak négy elemije volt. A nagyanyám vitt el először az Operába. A Bohéméletre. Elmesélte, miről szól majd a darab. Néhány részletét elénekelte. Felkészített az élményre. A nagy napon ünneplőbe öltöztetett, maga selyemblúzt húzott, és földig érő szoknyát, tisztelete jeléül a Háznak és az előadásnak. Akkoriban nagy divat volt a paróka. Valódi hajból készült az igazán minőségi darab. Neki az volt: minőségi. Mindenből. Kevés tárgya volt, de azokat megválogatta. És elindult lakkcipőben, pézsmabundában, hímzett bársonyridiküllel az Operába. A nagyanyám takarítónő volt. Az volt, aranyom, mert bármilyen okos volt is, nem tanulhatott a harmincas években, lévén, hogy dédapám szisztematikus eltökéltséggel elitta az asztalosműhelyt, beszorultak hatan egy ócska bérszobába. Hát, november 1

2 Bevezető nem sok lehetőség adódott. Szalagnál dolgozni a gyárban. És hercegről álmodozni, aki majd kirepíti paripáján ebből a kopár világból. Herceg helyett csak a nagyapám jött. Irigyelt partinak épp nem volt mondható. Kereskedősegéd volt, vagyontalan, és ráadásul zabigyerek. Összefogtak. Volt egy-egy álmuk, amit közössé álmodtak, éjszakákon át tervezve, beszélve. Napközben mindenki tette a dolgát. Sokszor nélkülöztek, mert félretettek. Félretettek az álmukra. Öt év múlva nagyapámnak saját üzlete volt, és volt egy kis kertes házuk is. Nagyapám megteremtette, nagyanyám gazdálta a pénzt, és szépen gyarapodtak. Aztán egyik napról a másikra nem volt semmijük újra. Pedig nagyapám nem ivott, és nagyanyám se verte el a vagyont. Csak államosultak. Mit tehetett az én tündér nagyanyám a négy elemijével? Fogta a vödröt, a rongyot, és takarított. A nagyanyám mindig mosolygott. Énekelt, mesélt és mosolygott. És sosem hallottam panaszkodni. Bevallom, én nem is tudtam, hogy takarítónő. Csak jóval a halála után derült ki számomra. Amikor munkába ment, mindig kosztümben ment el. A haja ondolálva, cipője ragyogott. Még a piacra is így öltözött fel. Úgy hívtuk: Aranyalma. A lakásukkal szemben fatelep volt. Előtte várakoztak fuvarra a lovas kocsik, bakjukon a nap előrehaladtával egyre pityókásabb fuvarosokkal. A nagyanyám délután ment takarítani, amikor az irodisták már elhagyták a gyárat. Ekkorra a szeszszint már magasra szökött az urakban. Kilépett a kapun aranyszőke hajjal, rozsdabarna kabátkában, hernyóselyem sállal. Az egyik fuvaros arra nézett épp, és elkurjantotta magát: No, nédd, az Aranyalma! Aranyalma volt a nagyanyám egy csöppet sem vidám vagy színes élettérben, amit egy közötti élet adhatott egy iskolázatlan, vagyontalan nőnek Magyarországon. Volt egy álma, és valósággá tette. Majd elvették tőle ezt a tárgyiasult valóságot. De az az övé maradt, november

3 Bevezető hogy egyszer már elérte. Aztán az álmát újra valósággá tette, egy olyan formában, ahogy már tőle többé nem vehette el senki. Sem ember, sem korszak. Szerinted sikeres ember volt a nagyanyám? Nem kell most válaszolnod, előbb olvass tovább novemberi számunkban! A Különvélemény rovatban most két cikket közlünk. Az egyiket Vidi Rita tollából, aki azt vizsgálja a tőle megszokott alapossággal és meghökkentő szókimondással, mi a siker, és mi nem az. A másikat magam írtam arról, mi a l e g n a g y o b b siker. (Mihez képest? Ugye?) Ha a bemelegítésen túl vagy, jönnek a szakterületi sikerszemináriumok: az Egészség rovatban most Kiss Bernadett cikke kapott helyet az aromaterápiáról, nagyon sok gyakorlati tanáccsal fűszerezve. (Ahogy már Minervától megszokhattad.); Dusik Andrea pénzügyi tanácsadó cikke most nemcsak pénzügyi, hanem életvezetési támogatást is nyújt számodra; Skultéty Andrea FengShui tanácsadó cikkéből arra kaphatsz választ, mi köze Poirot-nak Nógrád megyéhez, és hogyan jön ez a szél (feng) és víz (shui) harmónia-művészetéhez; a Vezetés és Vállalkozás rovatokat szokás szerint Rita töltötte meg tartalommal. Az elsőben a vezetői gyakorlatról olvashatsz, nem technikai, hanem lelki szempontból, a másodikból végre megtudhatod annak a titkát, hogy mi különbözteti meg a sikeres vállalkozást a sikertelentől. Te mit gondolsz? Rita cikkében igen szokatlanul közelít a témához. Egyetértesz? Vitatkoznál? Várjuk a véleményed erről vagy bármiről, amit a Minervában olvastál a minerva@hosnok.hu címen; az e havi könyv olyan emberekről szól, akik soha semmit sem úgy november 3

4 Bevezető csináltak, ahogy a többség szerint tenniük kellett volna, és ennek ellenére, vagy épp ezért sikeresek lettek. Fergetegesen sikeresek; a Rekeszizom masszázsszalonban most Kelemen Kata saját önmegvalósításának szívderítő történetét osztja meg velünk; az IT-rovatból azt tudhatod meg, hogyan érheted el azt a vágyott állapotot, hogy telnek-múlnak a hetek, és a számítógépeden nem megy tönkre semmi; Márton Anikó abban segít, hogy a környezeted védelmében is sikereket érhess el. Olyan lehetőségeket, civil kezdeményezéseket gyűjtött össze számodra, amelyek a közösségi támogatás erejével segítenek abban, hogyan is indulj el, vagy ha már elindultál, miképp lépj tovább azon az úton, amely életterünk megóvását célozza. Mit hagytam ki? Igen! Nem csodálom, hogy hiányolod Mátyás Anita tündér-boszink varázstábláját. Hogy gondolhattad, hogy ebben a hónapban elhagyjuk?! Tanulmányozd, használd, hogy a támogató rezgések erejével elérd a célodat! És most... kérlek... varázsolj magadnak néhány szabad percet, órát, és olvass! Majd válaszold meg a kérdést, hogy sikeres ember volt-e a nagyanyám! Aztán tedd fel magadnak a kérdést: Merem-e kimondani: SI- KERES vagyok? Szeretettel: Hantos Gyöngyi felelős szerkesztő november

5 Bevezető A sikerről szóló számot írták: Dusik Andrea Amit egy nő igazán akar, azt mindig el is éri. Amit igazán birtokolni szeretne, azt meg is szerzi. Korunkban ez annyit változott, hogy ezen az»akarom-listán«az első helyre a nőknek Neked is a saját vagyon megteremtését kell tenniük. Minél többen és minél előbb ismerjük fel az önálló vagyonteremtés szükségességét, annál magabiztosabban élhetjük meg jelenünket, tervezhetünk, és vághatunk neki a jövőnek. Mert Te is akkor leszel szabad, ha van saját szobád és saját pénztárcád. Ehhez adok a Minervában praktikus mit-és-hogyan ötleteket. Hantos Gyöngyi A Lady User számítástechnikai blog háziasszonya és a Minerva Capitoliuma felelős szerkesztője. Mostanában egyre többször kérdezem magamtól és kérdezik tőlem: Ha a pénz nem számítana, ha azt tehetnéd, azzal foglalkozhatnál, amit igazán szeretsz, mit csinálnál? Először magamnak sem mertem bevallani, másnak még úgy sem: Olvasnék. Igen, olvasnék: szépirodalmat, szakirodalmat, útleírást, bármit... A család szerint betűmániám van. A villamosról kitekintve olvasom a feliratokat és utcanévtáblákat, ha épp nem könyvet olvasok, mert az mindig van nálam, hogy hasznosítsak minden várakozásra egyébként eltékozolt élet-percet. Olvasok a konyhában főzés közben, és valószínűleg azért nem vezetek szívesen autót, mert aközben nem tanácsos olvasgatni. Átolvastam az iskolai szüneteket, a pad alatt rejtegettem az olvasnivalóm órákon, tökélyre fejlesztve a könyválcázás tudományát november 5

6 Bevezető Megszereztem pár képesítést (tanár, informatikus-könyvtáros), szakmai blogot indítottam, hogy alibim legyen a folytonos olvasásra. Jut eszembe! A felelős szerkesztő is olvas. Úgyhogy azt csinálom, amit igazán szeretek. És kívánom minden HősNőnek, hogy megtalálja és csinálja azt, amit valóban szeret! Kelemen Kata kétgyermekes anyuka, végzett jogász és majdnem-végzett közgazdász. Jelenleg otthon lévő gyakorló káoszmenedzser, sok-sok elvégzetlen feladattal, néha kivégzett idegrendszerrel. Utálja a Nem értem, miért van ekkora kupi, amikor egész nap itthon voltál! mondatot, de szereti elalvás előtt összedörzsölni a talpát. Rendrakásból elégséges, de öniróniából ötös. Vagyis ötös alá. Mert mindig van hová fejlődni... Kata a Minerva témáinak könnyed oldalát mutatja meg, hónapról hónapra. Kiss Bernadett Egy kislány és egy kisfiú anyukája, független szülésfelkészítő Magyar szakos tanárként és néprajzkutatóként végeztem; hat évvel ezelőttig mindkettőt tanítottam egy gimnáziumban. Aztán megszülettek a gyerekeink, és minden szempontból megváltozott az életem. A szívem csücske leginkább a szülés lett, és a segítség a szülésre való felkészülésben. A gyerekeink szép, háborítatlan születése után kezdtem el ezzel foglalkozni. Néhány éve ismertem meg az illóolajokat is (éppen a szülés körüli időszakban), és itthon a családban én is egyre többet használok közülük, sikerrel. Az Illóolajok.hu oldalnak a létrehozásával és szerkesztésével azt szeretném, ha mások is rátalálnának erre a kellemes, nagyszerű és hatékony gyógymódra november

7 Tartalomjegyzék A családunkban egy gyógyíthatatlannak hitt betegség során találtam rá a GNM-re, az Új Medicinára is, amely kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy minden betegségünket, elváltozásunkat megelőzi egy lelki megrázkódtatás. Illetve, hogy minden betegségnek pontosan meghatározható lelki oka van. Ez az ismeret is hozzásegített ahhoz, hogy még inkább értékeljem az illóolajokat, amelyek mindegyike a lélekre, az agyra, így pedig a testünkre is hat. Márton Anikó a Tudatos Lét című online magazin főszerkesztője 2009 nyarán érlelődött meg a gondolat, hogy szeretnék egy olyan zöld oldalt, ami még nincs. Bár van sok oldal, ami környezetvédelemmel, fenntartható fejlődéssel, alternatív gondolkodásmóddal foglalkozik, azt tapasztaltam, hogy ezek vagy nagyon technikai jellegű információs portálok, vagy nagyon egy téma köré csoportosítják a tematikájukat. Én szerettem volna egy olyan átfogó képet, talán inkább gondolkodásmódot, szemléletet mutatni és képviselni, ami mindenki számára érthető, és bár van benne építészet, technika is, mindez más megközelítésben. Az oldal tematikája, cikkei tudatos gondolkodásra, életvitelre serkentenek: mindennapi életünk, tetteink, gondolataink átgondolására, és szükség esetén megváltoztatására. Valamint bemutatják azokat a programokat, lehetőségeket, amelyek elérhetőek, alkalmazhatók. Idealistaként abban hiszek, hogy sikerül megváltoztatni az emberek gondolkodását, negatív gondolatait, és sikerül a Földet és a jövőt is élhető létként meghagyni a jövő nemzedékének. Hiszem és tudom, hogy jó dolgot kezdeményeztem, és minél több emberhez jutnak el az információk, lehetőségek, akár az én oldalamon keresztül, akár más hasonló oldalakról, annál nagyobb esély van a fenntarthatóság irányába haladni november 7

8 Bevezető Nem vagyok borúlátó, és nem a pesszimizmus a jellemző rám, de ahogy ásom bele magam egyes témákba, szakelőadók anyagát látom, olvasom, nagyon ijesztően hat néhány dolog. Sokszor érzem, hogy egy annyira irányított világban élünk, felfoghatatlan fejlődést értünk el, és sodor, sodor magával a lendület. Ennek mindenképpen megálljt kell parancsolni. És nem, ez nem azt jelenti, hogy jajjj, de jó lenne ismét úgy élni, mint éve, hajnalban kijárni a földekre, és kapálni, kaszálni, libát tömni stb. Az én meglátásom és véleményem az, hogy nagyon nem jó ez a mostani világ, és vissza kell térni a természetközeli élethez. Tiszteletben kell tartani, hogy a Föld bár óriási kincsek és energiák birodalma, ha rosszul bánunk vele, ha kihasználjuk, ha csak elveszünk ezekből a kincsekből, de vissza nem juttatunk semmit, akkor jelenlegi formájában össze fog omlani az élet. Ezért kell tenni mindenkinek, hogy ez ne történjen meg. Mátyás Anita Már gyerekkoromban is a növények és az emberek érdekeltek legjobban. Rajzoltam, festettem őket, írtam róluk. Gyógyító vagy kerítésmászó akartam lenni... (a szomszédnak csudaszép őszibarackjai voltak) Van sok szakmám és végzettségem. Voltam telefonközpontos, metró-segédvezető, villamosvezető, bolti eladó, és sok-sok évet dolgoztam a vendéglátásban is. Gyerekkorom óta tanulom a csontkovácsolást és a gyógynövényismeretet. Később kezdtem el foglalkozni ólomüvegezéssel, üvegfestéssel, bioenergiával, ásványokkal, számmisztikával, névelemzéssel, tarot-val, pozitív gondolkodással Elvégeztem a Darnel Tréninget, az Agykontroll tanfolyamot, a Táltos Iskolát, és mindenféle ezoterikus tanfolyamot, mind-mind olyat, ami az önfejlesztés, a lélek és a test gyógyulásának és öngyógyítás beindításának lehetőségét adta november

9 Bevezető A Minerva Capitoliumában a számmisztika minden napra kiszámolható, segítő rezgéseinek kihasználására, és a rossz napok elkerülésére szeretném felhívni a figyelmet. Skultéty Andrea FengShui tanácsadó Életem legfőbb vágya az anyagi függetlenségem megteremtése. A FengShuira mint módszerre tekintek, mely támogat célom elérésében. Rengeteg erőt merítettem belőle, hogy negyvenéves nőként, két évtizednyi biztos alkalmazotti létből a bizonytalan vállalkozói világba lépjek. A FengShui nem más, mint a józan paraszti ész ősi, sokrétű hasznot hozó tudománya. Egyszerűen imádom! Hosszú szakértői tapasztalatom alapján elmondhatom: lépésről lépésre haladva céljaink felé minőségi életet élhetünk a tudatos térrendezést használva. Arra törekszem, hogy a FengShuit minél szélesebb körben ismertessem meg, elsősorban azokkal a nőtársaimmal, akik hajlandóak cselekedni saját boldogulásuk és boldogságuk érdekében. Hálás vagyok a klienseimnek, mert hozzásegítenek saját célom eléréséhez, így én adva kapok. Vidi Rita A HősNők.hu és a Minerva Capitoliuma főszerkesztője Rita már kislány korától a könyvek és az olvasás bűvöletében élt, később pedig már a magyar Agatha Christie-nek készült. De aztán az élet egy óriási vargabetűvel ajándékozta meg: korán férjhez ment, gyereket szült, majd kétkezi munkásként dolgozott egy autóipari cégnél. Később minőségbiztosítási tanácsadóvá lépett elő, és a minőség javítására, a folyamatos fejlődésre való állandó törekvés rányomta bélyegét az életére is. Rita mindig, mindenben a jobbat kutatja, majd a közérthetőbbé tételt célozza meg. Két könyve jelent meg: a Hagyd a dagadt ruhát másra! a női időgazdálkodásról szól, hogy a nők könnyebben és egyszerűbben találják meg az életükben a harmóniát; a Hogyan váltsuk valóra vágyainkat? célkitűzést és megvaló november 9

10 Bevezető sítást egyszerűbbé tevő könyv pedig a célok megvalósításának eddig eltitkolt láncszemeit tárja a női olvasók elé. A Minerva Capitoliumát is azon nők számára hozta létre, akik már érzik a saját tudatosságukat, de szeretnék egyszerűen, közérthetően, hasznos tanácsokkal tűzdelve megkapni a folyamatos fejlődésükhöz szükséges inspirációt november

11 Bevezető Tartalomjegyzék Mered-e kimondani... (Bevezető) 1 A sikerről szóló számot írták 5 Tartalomjegyzék (itt vagyunk most) 11 A siker értelme 12 A legnagyobb siker 30 Illóolajok 35 A siker 48 Mi köze Hercule Poirot-nak Nógrád megyéhez? 62 Ki viszi át a vezetőt? 69 Mi különbözteti meg a sikeres vállalkozást Könyvajánló Fenegyerekek munkában 78 Önmegvalósítás 81 Hurrá, ma nem tettem tönkre semmit! 84 Számmisztika varázstábla 89 A valóság tükrében 92 Előzetes 98 Jegyzetek, ötletek, felismerések 100 Impresszum november 11

12 Különvélemény Különvélemény A siker értelme Vidi Rita írása Egyszer volt, hol nem volt egy első gyermekét váró anyuka. Ez az anyuka saját bevallása szerint is borzalmasan önbizalomhiányos, és ebből kifolyólag abszolút sikertelen ember volt. Nem végzett semmiféle iskolát, nem volt jól kereső állása, ha épp nem várt volna gyereket, fogalma sem lett volna aktuálisan, hogy mi értelme az életének. Férjnél volt, szerették egymást, de a férje sem tudta kihúzni őt az apátiájából. Naphosszat csak ült az ablaknál, és faarccal bámult kifelé. Ez az anyuka eldöntötte, hogy a gyerekét önbizalommal teli, sikeres emberré fogja nevelni. Miközben bizonygatta magának és a környezetének ennek a remek tervnek a realitását, a szemében mérhetetlen szomorúság lakott. Ő is tudta, hogy olyan nehéz feladatra vállalkozott, amire csak egy anya vállalkozhat: bár önmagának fogalma sincs, mi az, hogy siker, mert sosem tapasztalta meg a siker élményét, de eldöntötte, hogy a születendő gyermekének minden lehetőséget megad. Hogy gyermekének ne legyen olyan nehéz élete, mint amilyen neki volt Vajon sikerülni fog a terve? Mennyi esélyt adsz ennek a nőnek arra, hogy sikeressé tegye a gyermekét, holott neki magának fogalma sincs a sikerről? november

13 Különvélemény A siker olyan, mint a boldogság. Mindenki számára mást jelent, mindenki másképp fogalmazza meg magának, mindenki más jelentést tesz mögé, és mindenki másképp értékeli. Annyi biztos csak, hogy a siker mint szó mindenki számára ismerős, de ha arra kérnélek, hogy fogalmazd meg egy mondattal, mi a siker, úgy, hogy az más számára is elfogadható definíció legyen, akkor biztosan vért izzadnál, mire létrehoznád az egy és igaz meghatározást, ami mindenki számára értelmes, mindenki számára elfogadható. Tudod mit? Próbáld is meg most azonnal! Hátul, a jegyzeteknél írd fel egy mondatban, hogy MOST mit jelent számodra a siker, hogyan fogalmaznád meg egy mondattal. Ne cifrázd, ne cirkalmazd! Nem akadémiai székfoglalóra van szükség, hanem egyetlen átfogó mondatra. Mire ennek a számnak a végére érsz, látni fogod, mennyi mindenre nem gondoltál, és mennyi minden másra gondoltunk mi. Garantálom, hogy lesz egy pár felismerésed, rádöbbenésed, ugyanakkor sok-sok viszszaigazolásod. A siker mint szükséglet Bár nem így terveztem, úgy tűnik, Maslow a szükségleti piramisával egyetemben minden Minerva-számban fel fog végül bukkanni november 13

14 Különvélemény Ha a nagyon alapvető, mindenki számára egyértelmű meghatározást vesszük elő a siker az, amikor sikerül valamit elérnünk, sikerélményünk van, elismerésre méltóak vagyunk a magunk és mások szemében is, akkor nagyon gyorsan sikerül a Maslow-piramis az elismerés igénye elnevezésű szekciójába elhelyezni a sikert. Mondhatjuk azt, ugye, hogy a siker az, amikor elismernek bennünket? (Vigyázat: éppen készülök Téged befelé vinni az erdőbe, kezeld fenntartással, amit most olvasol!) Igényünk van az elismerésre, szükségünk van arra, hogy észrevegyék, ha csinálunk valami jót, vagy esetleg figyelmeztessenek, ha valami roszszat tettünk Ugye, ez eddig rendben van? Biztos? Naná, hogy nincs rendben! Ha ez ilyen egyszerűen működne, ha a siker egyszerűen csak egy szükséglet lenne, mint az éhségünk leküzdésére az étel, vagy a hőérzetünk hatására a ruha iránti igény, akkor nem lenne most miről beszélni. Ha a siker egyszerű szükséglet lenne, akkor bár változatosan mint az ételek, ruhák sokasága, de mindenképp ki tudnánk elégíteni, és nem lenne miről beszélni. Csakhogy a siker nem szükséglet, hanem annál sokkal elvontabb, sokkal bonyolultabb, éppen ezért sokkal nehezebben elérhető, egyesek számára pedig egyenesen elérhetetlen dolog. A siker olyan, mint a vállalkozás. A vállalkozások fellendítésére sincsenek egyedüli és kizárólagos módszerek, rengeteg mindenen múlik, hogy nyereséges lesz-e vagy veszteséges. Két, teljesen egyforma cég is lehet végül egymásra nem is hasonlító november

15 Különvélemény Mint ahogy a szétválasztott egypetéjű ikrek sem hasonlítanak majd felnőtt korukban annyira egymásra, mintha együtt hagyták volna őket. Mert rengeteg minden hat ránk, emberekre is és minden másra is itt a Földön. A siker mint eredmény Sokkal közelebb áll a siker igazságához a szükséglet irányából megfogalmazott definíciónál az alábbi meghatározás: A siker eredmény, a siker a cél megvalósulása, a sikerek a célok megvalósulásai. A sikeres emberek azok, akik rendszeresen és ismétlődően elérik a céljaikat. Akkor is fel lehet fedezni bizonyos szisztémát a sikerességükben, hogy ha ők maguk nincsenek is ennek tudatában. Általában valamit mindig jól csinálnak, és ha mégis egyszer-kétszer rosszul sülne el a dolog, akkor abból tanulnak, és legközelebb még jobban koncentrálnak a sikerre. A siker szinonimái: gyümölcs, eredmény, győzelem, elsőség, diadal, érvényesülés, feltűnés, dicsőség. A sikertelenség szinonimái: bukás, csőd, kudarc, fizetésképtelenség, krach, tönkremenés, összeomlás, felsülés, eredménytelenség, balsiker, fiaskó. Sikeresnek lenni nem kiváltság, nem szerencse, nem születési előny, nem a sors keze, nem a véletlenek összejátszása. Sikeresnek lenni könynyű, ha tudjuk, hogy mi a siker, mi a sikerhez vezető út, és tisztában vagyunk azzal, hogy egyáltalán mi vár, mi várhat bennünket az út végén. A siker nincs a génjeinkbe kódolva, nem örököljük szüleinktől, viszont annál inkább eltanulhatjuk tőlük, és persze másoktól is november 15

16 Különvélemény A siker relatív. Mint a boldogság. A siker éppen ezért valamiféle bennünk rejtőző kódrendszer összessége kell, hogy legyen, mert ahhoz, hogy sikeresek lehessünk, elengedhetetlen, hogy mi magunk érezzük, azok vagyunk. Sokszor megkeresnek azzal, hogy meséljek a sikereimről, akár konkrét események kapcsán, akár csak úgy általánosságban véve, az egész munkásságomat tekintve, amire én mindig ártatlan bociszemekkel, nagyokat pislogva nézek és visszakérdezek: Miért? Sikeres lennék? Aztán persze rájövök, hogy hát hogyne lennék sikeres, hiszen mindenki az! De amikor mások szembesítenek vele, az teljesen más szituáció, és ebből kifolyólag teljesen más reakciót vált ki belőlem, mint mikor a nap végén gondolatban megveregetem a saját vállamat, mert mondjuk sokat haladtam az írással, vagy valami mással. Most például körömlakktól foltos, nem éppen divatosan kopott farmerban, vastag, rózsaszín zokniban, melegítőfelsőben, csapzott hajjal és nyakig taknyosan írom ezeket a sorokat. Rám nézve ugyan ki feltételezné, hogy sikeres vagyok? Pedig amikor ennek a cikknek a végére érek, sikeresnek mondhatom magam, mert elértem a célomat, elértem a kitűzött eredményt. Akár látszik a dicsőségem egy kívülálló számára, akár nem. Sikeres vagyok, mert eredményeim vannak. A siker mint NEM szükséglet Ha már kijelentettem, hogy a siker nem szükséglet, akkor azért azt nézzük meg, hogy pontosan miért is nem az. Tudod, a tudományban is létezik egy olyan tézis, mely szerint egy állítás akkor tekinthető bizonyítottnak, ha az ellenkezőjét is bebizonyítjuk. Mint a matematikában a tétel és ellentétel fogalma november

17 Különvélemény Azt mondtuk, hogy a siker nem szükséglet, mert ha az lenne, akkor nagyon egyszerűen akár pénzzel megvásárolt módon vagy ajándékba kapva ki lehetne elégíteni. A Maslow-piramis tetején csücsülő önmegvalósítás az bizony szükséglet, és nagyon könnyen ki is lehet elégíteni, például kreatív tevékenységgel. Bármilyen kreatív tevékenységet végezve közelebb kerülünk az önmegvalósításhoz, mert maximálisan kihasználjuk a képességeinket. De a siker nem áll össze ilyen egyszerűen: hiába érünk el eredményeket, hiába érezzük a sikerélményt, a dolog annyira bonyolult, hogy magunktól nagyon ritka az, hogy rájövünk, az életünk minden perce egy sikerélmény. A siker sokkal általánosabb, mint az önmegvalósítás, és ezért sokkal nehezebb észrevenni is, ebből kifolyólag sokkal nehezebb és komplexebb kielégíteni is. Tehát tétel: A siker nem szükséglet. Ellentétel: Minden szükséglet kielégítése siker. Nézzük csak meg a piramis alján terpeszkedő legfontosabb, legsúlyozottabban megjelenő szükségleteinket, a fiziológiai, fizikai szükségleteinket: étel, ital, levegő, hideg ellen ruha, meleg ellen árnyék, eső ellen fedél és így tovább. Gondolj csak bele: manapság nem nagy kunszt enni, inni, levegőt venni, ruházkodni, árnyékba húzódni, fedéllel a fejünk fölött élni. Hiszen a legtöbben legalábbis itt, nálunk, Magyarországon beleszületünk a fizikai szükségleteink kielégítésébe. Úgy születünk, hogy a szükségleteink legalapvetőbbjei ki vannak elégítve. Amikor elérünk a felnőttkor küszöbére, és megismerkedünk a saját lábunkra állás élményével, akkor derül ki először számunkra, hogy az, hogy van fedél a fejünk felett, az konkrétan egy sikersztori. Akkor derül ki, hogy minden, amit természetesnek hiszünk az életünkben, egyáltalán nem természetes, és főleg nem állandó november 17

18 Különvélemény Az étel, az ital, a tiszta levegő, ezek mind-mind valaminek az eredményei, tehát valaminek a sikerei. Csakhogy manapság nem dicsőség előteremteni az ételt, hiszen csak be kell nyúlni érte a spájzba vagy a hűtőbe. Nem dicsőség előteremteni az iható vizet, mert csak meg kell nyitni a csapot. Hopp, lehetséges, hogy pont olyan helyen laksz, ahol nem iható a csapvíz? Akkor számodra máris nyilvánvaló, hogy miről beszélek: NINCS természetes, magától értetődő állapot és szükséglet-kielégítés az életünkben, mert minden valaminek az eredménye, nem csak úgy odateremtette a Jóisten. Valakik megdolgoztak érte, valakik erőfeszítéseket tettek, valakik terveztek és végrehajtottak, valakik kiviteleztek. Lehet, hogy épp Te voltál az, lehet, hogy valaki más. A lényeg: minden szükségletünk kielégítése még a legalapvetőbbeké is sikertörténet, és valakinek sikerélményt nyújtott. Ezért a bizonyításért persze nem kapom meg a Nobel-díjat, de remélem, a Te fejedben sikerült némiképp szétválasztanom a sikernek hitt dolgokat a valódi sikerektől. Minek van? Ha ilyen jól kifundáltuk, hogy tulajdonképpen minden siker, még az is, hogy süt a fejünk fölött a nap, és van hova behúzódni előle az árnyékba, akkor mi szükségünk van mégis sikerre? Miért teper mindenki a sikerért? Miért rendelték meg többen a Minervát csakis azért, mert tudták, hogy ez a szám a sikerről fog szólni? Nézz csak magadba egy pillanatra, hogy megleld a választ: Te magad miért akarsz sikeres lenni? Valószínűleg azért, amiért az összes többi ember: vegyük alapul az elterjedt nézetet, miszerint a siker egyenlő a gazdagsággal, fényűzéssel, luxussal, gondtalansággal, anyagi bizton november

19 Különvélemény sággal. Mindenki ezekre vágyik. Mindenki egy kicsit jobbra, többre, szebbre vágyik, mint amennyije/amije van most jelenleg. Természetesen nemcsak anyagiakban mérik az emberek a sikereiket, hanem szellemi, lelki fejlődésükben is, bár az végletesen ritka, hogy ezt valaki megfogalmazza magának, netán le is írja. Ha az új sikerdefiníciót nézzük a siker nem más, mint elérni a céljainkat, akkor egy önmaga farkába harapó kígyóval találjuk egy alomban magunkat, ugyanis a célok megvalósítása legalább olyan elvont a többség számára, mint a siker vagy a boldogság fogalma. Sokan arra is képtelenek, hogy elkülönítsék a célokat az eszközöktől, nemhogy még összeegyeztessék a sikert a célok megvalósulásával. Egy részlet a Hogyan váltsuk valóra vágyainkat? című könyvemből, a társadalmi bizonyíték elvéről: A társadalmi bizonyíték elvének erejével te is többször találkozhattál életed során. A legdurvábban tömegben jelentkezik. A közvélemény figyelmének középpontjába akkor került Amerikában, amikor egy nőt 38 szemtanú szeme láttára szurkált halálra a volt barátja. A támadást többször nekifutva hajtotta végre a férfi, először csak a lakásba tört be, majd elmenekült. Aztán visszatért, megverte a nőt, majd megint elmenekült. A szomszédok ekkor már az utcán álltak, és figyelték az eseményeket. A férfi harmadszor is visszatért, az utcán üldözte a nőt, majd megölte. 38 szomszéd és járókelő nézte végig az eseményt, anélkül, hogy bárki rendőrt vagy mentőt hívott volna. Az eset óriási megdöbbenést keltett, és a szakértők nagyon gyorsan kijöttek a farbával: a városokban olyannyira elsivárosodtak már az emberek lelkileg, hogy egy ilyen borzasztó esemény sem tudja már kibillenteni őket a fásultságukból. De aztán jött két pszichológus, akiket nem hagyott nyugodni a dolog, ők megkeresték a tanúkat, és megkérdezték egyenként: miért nem segítettek az áldozatnak? november 19

20 Különvélemény Mire az összes tanú szinte ugyanazt mondta: nem gondoltam volna, hogy ekkora a baj! A következő kérdésre, hogy MIÉRT nem gondoltak arra, hogy baj van, az volt a válasz: a többiek (többi nézelődő, közelben lévő) sem reagáltak, gondoltam, nekem sem kell. Ez a társadalmi bizonyíték elve: mielőtt cselekednénk, szétnézünk, hogyan csinálják mások. Ha látunk valamit, önkéntelenül is másolni kezdjük akár veszélyes dolgot is!, mert az evolúciós túlélési mechanizmus erre biztat bennünket. Ha a zebracsordában elkezd rohanni egy csordatag, akkor a többiek is futásnak erednek. Nem nézik meg, miért, bőven elég az, hogy egy társuk cselekszik. Ez őket is cselekvésre ösztönzi. Csináltak olyan teszteket, hogy a gyalogátkelő helyen a piros jelzés ellenére ha elindul egy személy, akkor a mögötte, körötte állók automatikusan követik. Nem a jelzésre figyelünk, hanem a többiekre! Ez a hatás vakon másoljuk a többieket még fel is tud erősödni, ha a másolandó félben önmagunkra ismerünk, vagy tiszteletteljes benyomást tesz ránk az illető önmagunkra ismerünk, ha az öltözéke, viselkedése hozzánk passzoló, tiszteletteljes a szemünkben, ha jól öltözött, vagy egyenruha van rajta. Ez a mechanizmus az időspórolás és a túlélés miatt alakult ki, és maradt meg máig az emberben. Tehát elméletileg ennek hasznosnak kellene lennie. Ugyanis másolni többnyire energiát és időt spóroló feladat. Lenne. Ha nem a másolást használná mindenki, ugyebár, hanem tényleg lennének példaértékű cselekedetek és emberek a szűkebb és tágabb környezetünkben a HősNőkön azért is dolgozunk egyébként, hogy legyenek ilyen etalonok. A rossz másolását te is láthatod a környezetedben: az utóbbi néhány évben gombamód szaporodnak a lakások felújításai, energiatakarékos megoldások kivitelezései. Hitelből. Az egyik elkezdi, terjeszti az igét persze, egy folytatja, majd egyre többen folytatják, mígnem már ciki lesz kimaradni. Aztán ezek a házak november

21 Különvélemény gyorsan eladóvá válnak felénk, itt a környéken, 15 ilyen házat tudok mutatni, mert nem bírják a terheket a tulajdonosok. Borzasztó! Néhány héttel ezelőtt két alkalommal is megbizonyosodhattam a társadalmi bizonyíték mindennapi jelenlétéről, olyan emberekre való hatásáról, akik véleményem szerint ennél azért erősebbek! A TED konferencián ültünk egy baráti körrel, és a TED konferenciák világkörüli állomásain az a jellemző, hogy a hús-vér előadók mellett videókat is bejátszanak, nagyon híres emberek TED-es előadásaiból (további infók: A felvezető házigazda úriembert megtapsolta mindenki, majd következett egy fantasztikus előadás a belső motiváció fontosságáról, videóról. A végén csak én tapsoltam! 300 ember csak ült a 18 perces, fantasztikus előadás végén. Na, de sebaj, jött a következő előadás. Még fantasztikusabb, még intenzívebb, még érdekesebb előadás. A végén ketten tapsoltunk. Én és a mellettem ülő srác. A harmadik videó végén már legalább 5-en tapsoltunk, de a mellettem ülő srác nem! Ránéztem a fiatalemberre, aki mellesleg kedves ismerősöm, és ezt mondtam: Ne csináld már, miért a többséggel haladsz? Nem nekik van igazuk! A negyedik videó végén már szórványosan, legalább 30-an tapsoltunk, holott nem volt jobb a videó, mint az előzőek. Ez a tendencia egyre erősödött, ahogy jöttek egymás után a videók. A nap délutáni részében, minden videó végén, mindenki tapsolt. A harmatgyenge videó végén is. De ez csak egy érdekes eset. A következő erősített meg abban, hogy erről itt és most írnom kell. Nemrégiben Soma-koncerten voltunk a baráti körömmel. Nagyon jó számot nyomtak Somáék, és a zenekar egyik tagja jelezte a nézőközönségnek, hogy lehet ám ütemesen tapsolni! El is kezdtük egy páran, nagyon jó volt a hangulat, csak éppen ültünk, és sokan még eszegettek, iszogattak is közben. Tehát nem volt átütő tapsolási kedv a közönségben. Azt vettem észre, hogy az emberek elkezdtek tekingetni ide-oda, hogy mi a helyzet, mit csinálnak mások! november 21

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem!

Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem! APRÓ LÉPÉSEK EGY TISZTA ÉS RENDSZEREZETT KONYHÁHOZ Tartalomjegyzék Bemutatkozás Az én történetem Az otthonszervezésről és az előnyökről - miért fogj bele? Iránytű a konyhához Előkészületek: mielőtt elkezdenéd

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67 AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,

Részletesebben

Véletlen vagy előre meghatározott

Véletlen vagy előre meghatározott Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

TE HOGY LÁTOD? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban!

TE HOGY LÁTOD? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban! HOGYAN CSATLAKOZHATSZ A TE HOGY LÁTOD? KAMPÁNYHOZ? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban! Mi ez az egész? A Te hogy látod? kampány

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész

Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész írta: Rue Ann Hass Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek erıs érzéseket, képeket, emlékeket idéznek fel és kopogtass a kapott válaszokra Munkám során hasznosnak

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. (Családi otthon. 1.) Nem tudom sikerült-e ily című első közleményemben*) ennek az eszmének elég világos képét vázolnom. Mindenesetre célszerű lesz tehát a szónak

Részletesebben

Bevezető. Neked mit jelent a szeretet?

Bevezető. Neked mit jelent a szeretet? Bevezető Bevezető Mered-e kimondani: SIKERES vagyok? Neked mit jelent a szeretet? Az érzelmeinkről általában nem szoktunk beszélgetni. Legalábbis nem úgy, hogy leülnénk valakivel egymással szemközt, és

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

30. Lecke: Engedd el és Következtetés

30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke : Engedd el és Következtetés Fogalmak: Engedd el Az eredmény az univerzum felelőssége. Határozd meg, hogy mit akarsz megvalósítani, hogy mi a célod, majd

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 MONOSTORI JUDIT 1 AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 BEVEZETÉS Az családokról való ismereteink bizonyos dimenziók vonatkozásában igen gazdagok.

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

TALÁLD MEG ÉLETED ÉRTELMÉT!

TALÁLD MEG ÉLETED ÉRTELMÉT! TALÁLD MEG ÉLETED ÉRTELMÉT! GYAKORLATSOR AZ ÉLETCÉL MEGTALÁLÁSÁHOZ Ezt a gyakorlatsort szabadon terjesztheted, továbbküldheted, azzal a feltétellel, hogy a tartalmán és formáján semmit nem változtatsz

Részletesebben

Avagy: Sikeres bárki lehet

Avagy: Sikeres bárki lehet A siker 42 titka, nemcsak nıknek Avagy: Sikeres bárki lehet Kiadja: Írta: Elızménynek: vagyok, a HısNık.hu fıszerkesztıje, a Minerva Capitoliuma címő magazin fıszerkesztıje és felelıs kiadója, két könyv

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 10-14 éveseknek. Bagdi Bella

Boldogságóra. munkafüzet. 10-14 éveseknek. Bagdi Bella Bagdi Bella Boldogságóra munkafüzet 0-4 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 0-4 éveseknek Írta: Bagdi Bella Téma szerkesztők: Gárdonyi Éva, Ködmön Anikó, Drahosné Akócsi Ancilla, Tabajdi Éva, Petőné Honvári

Részletesebben

9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében

9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében PLUSZ Gyakorlati Segédlet a fogások! alkalmazásához 9 üzleti fogás amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében Tanulmány + Gyakorlati Segédlet az OkosVállalkozás-tól www.okosvallalkozas.blog.hu

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

A KOR GYERMEKE A beszélgetésünk rendhagyó, mint ahogy Sas István személye és pályája is. Az interjú során önmagát, mint individuumot folyamatosan háttérbe szorítja. Nem önmagáról, hanem a reklámról akar

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat

ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat I. SZEMÉLYES KAPCSOLATOK Célok: 1. Fejlesztés: Az osztály szervezetének csoportokra lehetőséget ad arra, hogy minden gyermek megtalálja, illetve tudatosan felépítse

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette:

ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette: ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ Készítette: A Magánpénzügyi Akadémia - vagyonteremtés önerőből - A Magánpénzügyi Akadémia küldetése: közérthetővé tenni a pénzügyeket, ezzel az évtized végére

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

Egyebek (A világ működése - Ember)

Egyebek (A világ működése - Ember) Tartalom Néhány dolog az emberről, melyek más témákba nem fértek bele. Az emberi szépség: jellemzői, külsőnk és belsőnk kapcsolata és a szépség hatalma. Az emberi faj rugalmassága. Megjegyzés Viszonylag

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben