NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰL~S~NEK. 104/2016.(IV.28.) számú határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰL~S~NEK. 104/2016.(IV.28.) számú határozata"

Átírás

1 NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰL~S~NEK 104/2016.(IV.28.) számú határozata a Nyíregyhází Sportcentrum Nonprofít Kft. és a Nyíregyhází Sportcentrum mal együttműködő sportszervezetek részére a látvány csapatsportágak fejlesztése program keretében benyújtásra kerülő pályázatok infrastrukturális fejlesztései hez szükséges tulajdonosi nyilatkozatok kiadásáról A Közgyűlés az e l ő terjesztést megtárgyalta, és a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. és a Nyíregyházi Sportcentrummal együttműködő sportszervezetek által benyújtásra kerülő, sportfejlesztési programok infrastrukturális fejlesztéséhez szükséges jelen határozat mellékletét képező nyilatkozatok kiadásával elviekben e g y e t é r t, azzal a feltétellel, hogy amennyiben a pályázatok pozitívelbírálásba n részesü lnek és a TAO-pályázat i források is rendelkezésre állnak, úgy a pályázó köteles Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésre részére a beruházás megvalósitására vonatkozóan konkrét tervet, a megvalósitani kivánt sportlétesítmény üzemeltetésére középtávú költségvetési, - üzleti tervet készíteni, valamint az üzemeltetőre javaslatot tenni a végleges döntés meghozatala céljából. Utasítja: a Vagyongazdálkodási Osztály vezetőjét, a szükséges intézkedések megtételére, a nyilatkozatok érintett szervezetek részére történő átadására Felelős : Vagyongazdálkodási Osztály v ezetője Utasítja: a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetőjét a jelen határozatban meghatározott feltételek fennállása esetén a terv dokumentumok Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyű l ése részére történő bemutatására a végleges döntés meghozatala céljából Felelős: Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője Utasítja : Utasítja a Gazdasági Osztály vezetőjét, hogy nyertes TAO pályázat és az ezt követő újabb közgyűlési pozitiv döntést követően a szükség forrás biztosítására. Felelős: Gazdasági Osztály vezetője Határidő : Folyamatos Felhatalmazza: Dr. Kovács Ferenc polgármestert a határozat mellékletét képező nyilatkozatok aláirására ~~C Feren polgármester k.m.t. Erről értesülnek: 1./ A Közgyűl és tagjai 2./ A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal bel ső szervezeti egységek vezetői *./ ~ Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző

2 1. sz. melléklet a l04!2016.(iv.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgánnester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér l. sz.) képviseletében eljárva engedélyezem hogy a 100 százalékban önkonnányzati tulajdonban lévő 3277/ 1. helyrajzi számon nyil vántartott és bejegyzett, tennészetben a Nyíregyháza Géza utca szám alatt tal álható szabad, beépíthető területen az AQUA SE. a Magyar Vízilabda Szövetség fe lé benyújtott látványsportágak T AD-pályázati forrásból történ ő Városi Sportuszoda építésének beruházását tervezzen és pozitív elbírálás esetén azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény értelm ében, a 107/20 11 (V1.30.) konnányrendeletben foglaltak szerint megvalósítsa. A kivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg sikeres feltöltése esetén Nyíregyháza MJV. Önkormányzata biztosítja. Nyíregyháza, '~á~; F~ ~~~ ~t\ polgánnester/

3 2. sz. melléklet a l04!2016.(iv.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér 1. sz.) képviseletében eljárva hozzájárulok, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévö 3277/ 1. helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, természetben a Nyíregyháza Géza utca szám alatt található szabad, beépíthető területen a nyíregyházi AQUA SE. a Magyar Vízilabda Szövetség felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követö 15 évre - beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvényben foglaltak szerin\ V "'z: 0_ c-=:-. '" Dr. Kovács F eren polgármester

4 3. sz. melléklet a l04/2016.(iv.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgámlester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva nyilatkozom, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 3277/ 1. helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, tem1észetben a Nyíregyháza Géza utca szám alatt található szabad, beépíthető területen a nyíregyházi AQUA SE. a Magyar Vízilabda Szövetség felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés keretében megvalósuló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerülő beruházás vonatkozásában a mű szaki átadás-átvétel napját követő 15 év időtartamig az Önkom1ányzat a tulajdonjogát fenntartja, nem idegenít i el. valamint 15 éven át sportcéll al működteti. a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 221C pontja értelmében, a 107/20 I I (VI.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint. yíregyháza C\:;~ Dr. Kovacs F 1(,9 polgánnest

5 4. sz. melléklet a 104/2016.(lV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgámlester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva engedélyezem, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévö 3092/3. helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, beépíthető lerület 5400 m 2 nagyságú terület részén a nyíregyházi Szabolcs Jégsport Egyesület a Magyar Jégkorong Szövetség felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő jégcsarnok építésének beruházását tervezzen és pozitív elbírálás esetén azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény értelmében, a 107/20 II (VI.30.) konnányrendeletben foglaltak szerint megvalósítsa. A kivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg sikeres feltöltése esetén Nyíregyháza MJV. Önkonnányzata biztosítja. Nyíregyháza

6 5. sz. melléklet a l04/2016.(iv.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgámiester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva hozzájárulok, hogy a 100 százalékban önkomjányzati tulajdonban lévő 3092/3. helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, beépíthető terület 5400 m 2 nagyságú területrészén a nyíregyházi Szabolcs Jégsport Egyesület a Magyar Jégkorong Szövetség felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő jégcsarnok építése fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követő 15 évre - beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény ménékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXl. törvényben foglaltak szerint c),.",/t...~..... Dr. Kovács Feren polgármeste

7 6. sz. melléklet a 104/2016.(lV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér l. sz.) képviseletében eljárva nyilatkozom, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 3092/3. helyrajzi számon nyi lvántartott és bejegyzett, beépíthető terület 5400 m 2 nagyságú területrészén a nyíregyházi Szabolcs Jégsport Egyesület a Magyar Jégkorong Szövetség felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés keretében megvalósuló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerülő jégcsamok építésének beruházás vonatkozásában a műszaki átadásátvétel napját követő 15 év időtartam ig az Önkormányzat a tulajdonjogát fenntartja, nem idegeníti el, valamint 15 éven át sportcéllal működteti, a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/C pontja értelmében, a (V1.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint. c\ /\ l :-;--,-.... Dr. Kovács F erenc'-jla. polgármester /

8 7. sz. melléklet a 104!2016.(lV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI NYI LATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva engedélyezem, hogya 100 százalékban önkomlányzati tulajdonban lév ő 5970 hel yraj zi számon nyilvántartott és bejegyzett, temlészetben a 4400 Nyíregyháza Széchenyi utca 29. szám alatt található Zrínyi l10na Gimnázium és Kollégium tomatermének épület objektumán a Nyíregyházi Spol1centrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAOpályázati forrásból történ ő beruházását tervezzen és pozitív elbírálás eset én azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény értelmében, a 107/2011 (V1.30.) konnányrendeletben foglaltak szerint megvalósítsa. A kivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg si keres feltöltése esetén Nyíregyháza MJV. Önkormányzata biztosítja \... " Dr~áes Ferenc A polgármester {'

9 8. sz. melléklet a l04(2016.(lv.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgánnester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva hozzájárulok, hogya 100 százalékban önkonnányzati tulajdonban lévő 5970 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, tennészetben a 4400 Nyíregyháza Széchenyi utca 29. szám alatt található Zrínyi liona Gimnázium és Kollégium tornatennének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAOpályázati forrásból történő fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követő 15 évre - beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvényben foglaltak szerint. Dr. Kovács Feren polgánneste

10 9. sz. melléklet a 104/2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgámlester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva nyilatkozunk, hogya 100 százalékban önkom1ányzati tulajdonban lévö 5970 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, tem1észetben a 4400 Nyíregyháza Széchenyi utca 29. szám alatt található Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tomatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak T AOpályázati forrásból történ ő fejlesztés keretében megvalósuló. Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerülő beruházás vonatkozásában a műszaki átadás-átvétel napját követő 15 év időtartam ig az Önkormányzat a tulajdonjogát fenntartja, nem idegeníti el, valamint 15 éven át sportcéllal működteti. a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 221C pontja értelmében, a 107/2011 (V1.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint....~a.. ",.....' D-;: --K~~ v' polgármester

11 10. sz. melléklet a 104!2016.(lV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgánnester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva engedélyezem, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 2263/61 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, tennészetben a 4400 Nyíregyháza Ungvár sétány 22. szám alatt található Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tornatennének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MK OSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból töl1énő beruházását tervezzen és pozitív elbírálás esetén azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló J996. évi LXXXI. törvény értelmében, a J07/20 J J (V 1.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint megvalósítsa. Akivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg sikeres feltöltése esetén Nyíregyháza MJV. Önkornlányzata biztosítja.. f.. acs erenc polgármester

12 ll. sz. melléklet a 104/2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgánnester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkonnányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében e\járva hozzájárulok, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 2263/61 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett. tennészetben a 4400 Nyíregyháza Ungvár sétány 22. szám alatt található Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tornatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrwn Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követő 15 évre - beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvényben foglaltak szerint......~. Dr. Kovacs F eren polgánnester

13 12. sz. melléklet a 104/2016.(IV.28.) sz. határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város ÖnkoTI11ányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva nyilatkozom, hogy a 100 százalékban önkonnányzati tulajdonban lévő 2263/61 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett. természetben a 4400 Nyíregyháza Ungvár sétány 22. szám alatt található Arany János Gi mnázium, Általános Iskola és Kollégium tornateti11ének épület objektumán a yíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból tört énő fejlesztés keretében megvalósuló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerül ő beruházás vonatkozásában a műs za ki átadás-átvétel napját követő 15 év időtartam ig az Önk0TI11ányzat a tulajdonjogát fenntartja, nem idegenít i el, valamint 15 éven át sportcéll al működteti, a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 221C pontja értelmében, a 107/2011 (V1.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint.

14 13. sz. melléklet a l04/2016.(lv.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI NYILA TKOZA T Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 yíregyháza Kossuth Tér l. sz.) képviseletében elj árva engedélyezem, hogya 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 6228 hel yraj zi számon nyilvántartott és bejegyzett. természetben a 4400 Nyíregyháza Széchenyi utca 6. szám alatt található Kölcsey Ferenc Gimnázium tornatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történö beruházását tervezzen és pozitív elbírálás esetén azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény értelmében. a 107/2011 (VI.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint megvalósítsa. A kivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg sikeres feltöltése esetén Nyíregyháza MJV. Önkormányzata biztosítja. ~~~ it~ polgánnester

15 14. sz. melléklet a 104!2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulíron Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkonnányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva hozzájárulok, hogya 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 6228 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett. tennészetben a 4400 Nyíregyháza Széchenyi utca 6. szám alan található Kölcsey Ferenc Gimnázium tornatennének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követő 15 évre beruházás üzembe helyezését követö 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe ven adókedvezmény ménékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvényben foglaltak szerint. yíregyháza ~.... Dr. Kovács F ere c polgánnester

16 15. sz. melléklet a 104/2016.(lV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva nyilatkozom, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 6843/24 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, természetben a 4400 Nyíregyháza Dugonics U.IO. szám alatt található Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10. a Kölcsey Ferenc Gimnázium tomatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés keretében megvalósuló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerülő beruházás vonatkozásában a műszaki átadás-átvétel napját követő 15 év időtartam ig az Önkormányzat a tulajdonjogát fenntartja, nem idegeníti el. valamint 15 éven át sportcéll al működteti, a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 221C pontja értelmében, a 107/2011 (VI.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint.

17 16. sz. melléklet a 104/2016.(lV.28.\ számú határozathoz TULAJDONOSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva engedélyezem, hogya 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő 1396 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, természetben a 4400 Nyíregyháza. Erdő sor 7. szám alatt található Apáczai Csere János Általános Iskola tornatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történ ő beruházását tervezzen és pozitív elbírálás esetén azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény értelmében, a 107/20 II (VI.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint megvalósítsa. A kivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg sikeres feltöltése esetén Nyíregyháza MJV. Önkormányzata biztosítja.

18 17. sz. melléklet a 104!2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgánnester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva hozzájárulok, hogya 100 százalékban önkomlányzati tulajdonban lévő 1396 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzell, ten11észetben a 4400 Nyíregyháza, Erdő sor 7. szám alatt található Apáczai Csere János Általános Iskola tomatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követő 15 évre beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvényben foglaltak szerint.

19 18. sz. melléklet a 104!2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkomlányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva nyilatkozom, hogya 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévö 1396 helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, természetben a 4400 Nyíregyháza, Erdö sor 7. szám alatt található Apáczai Csere János Általános Iskola tomatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKOSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történö fejlesztés keretében megvalósuló. Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerülö beruházás vonatkozásában a mű sza ki átadás-átvétel napját követö 15 év idötartamig az Önkormányzat a tulajdonjogát fenntartja, nem idegeníti el, valamint 15 éven át sportcéllal működteti, a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/C pontja értelmében. a (VI.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint w...~..... y... Dr. Kovacs Feren polgármester

20 19. sz. melléklet a 104!2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva engedélyezem, hogy a 100 százalékban önkomlányzati tulajdonban lévő 7751/1 helyrajzi számon nyi lvántartott és bejegyzett. természetben a 4400 Nyíregyháza Könyök utca I./A.. szám alatt található Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény tomatermének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő beruházását tervezzen és pozitív elbírálás esetén azt a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény értelmében, a 107/2011 (V1.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint megvalósitsa. A kivitelezéshez szükséges önerőt a beruházáshoz szükséges összeg sikeres feltöltése esetén Nyíregyháza M.lV. Önkormányzata biztosítja ~...,6,.... Dr. K~ács F~ren polgármester

21 20. sz. melléklet a 104!2016.(IV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkomlányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér I. sz.) képviseletében eljárva hozzájárulok, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, természetben a 4400 Nyíregyháza könyök utca UA.. szám alatt található Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény tomatennének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés megvalósuljon, továbbá a beruházás üzembe helyezését követő IS évre - beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül- a Magyar Álam javára az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértéké ig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXl. törvényben foglaltak szerint. polgánnester

22 21. sz. melléklet a 104/2016.(lV.28.) számú határozathoz TULAJDONOSI FENNTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott Dr. Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzatának (4400 Nyíregyháza Kossuth Tér l. sz.) képvi se letében eljárva nyilatkozom, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lév ő helyrajzi számon nyilvántartott és bejegyzett, tennészetben a 4400 Nyíregyháza könyök utca I./A.. szám alatt található Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény tornatennének épület objektumán a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az MKSZ. felé benyújtott látványsportágak TAO-pályázati forrásból történő fejlesztés keretében megvalósuló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város tulajdonába kerülő beruházás vonatkozásában a műszaki átadás-átvétel napját követő IS év időtartam ig az Önkormányzat a tulajdonjogát fenn tartja. nem idegeniti el, valamint 15 éven át sportcéllal működteti, a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 221C pontja értelmében, a 107/2011 (V1.30.) kormányrendeletben foglaltak szerint. c"\ Ö ;. K ~~~~" " " polgármester

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 35/2016.(11.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 35/2016.(11.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 35/2016.(11.25.) számú határozata a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. részére a látvány csapatsportágak fejlesztése program keretében benyújtásra kerülő

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 117/2015. (V. 28.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 117/2015. (V. 28.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 117/2015. (V. 28.) számú határozata a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. és a Nyíregyházi Kosárlabdát Szeretők Közhasznú Sportegyesülete részére a látvány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E MAIL: POlGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGYI 12016. Ügyintéző: Kovácsné Szatai Ágnes ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642 524-500 MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: VAGY/l02/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

...f.!~i~ Dr. Kovács Ferenc polgármester

...f.!~i~ Dr. Kovács Ferenc polgármester NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. FAX: +3642524-501 Ügyiratszám: VAGYI 112-../2015. Ügyintéző: Dr. Bányai Péter ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft.

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Közgyűléshez NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/ 112/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

ElŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

ElŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. E-MAIl: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 12.309-6/2013. XIV. Ügyintéző: lápossiné Hornyák Enikő ElŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - Nyírsuli Kft.

Részletesebben

~s\e re polgármester ,~) NYÍREGYHAZA. r r Faragóné Széles Andrea. Ügyiratszám: VAGY/39- / a Közgyűléshez -

~s\e re polgármester ,~) NYÍREGYHAZA. r r Faragóné Széles Andrea. Ügyiratszám: VAGY/39- / a Közgyűléshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NVIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/39- /2018. Ügyintéző:

Részletesebben

ELŐTE RJ ESZTÉS. - a Közgyűléshez -

ELŐTE RJ ESZTÉS. - a Közgyűléshez - í.4c>ln\ flg\tá7a I\O_SU1HITR1.P!.:l!:;. TELEFON: ~6 41 5.4. Oll FA :. 4},,14 5 1 E MA L: PO~(.J\P.MES ER@lRH.YHAIA HU Ügyiratszám: 12.309-8/2013. XIV. Ügyintéző: Hornyák Enikő ELŐTE RJ ESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Viadukt SE sporttámogatás igénybevételével összefüggő kérdésekről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Viadukt SE sporttámogatás igénybevételével összefüggő kérdésekről E L Ő T E R J E S Z T É S a Viadukt SE sporttámogatás igénybevételével összefüggő kérdésekről A labdarúgás, mint látvány csapatsport országos szakszövetségi tagjaként működő amatőr sportszervezet a Viadukt

Részletesebben

ll~v Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY

ll~v Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY Ügyiratszám: 6258/2012.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42)

Részletesebben

Javaslat az Ózdi Football Club által benyújtott pályázathoz kapcsolódó döntések meghozatalára

Javaslat az Ózdi Football Club által benyújtott pályázathoz kapcsolódó döntések meghozatalára Javaslat az Ózdi Football Club által benyújtott pályázathoz kapcsolódó döntések meghozatalára Előterjesztő: Fidrus Péter alpolgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2018. szeptember 27.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/465-1/2015/I. Tárgy: Maros-menti Utánpótlás Futball Club Üi.: Darabos Orsolya Katalin támogatási kérelmének elbírálása Melléklet: együttműködési

Részletesebben

~ NVfREGVHÁZA. l[,~l\0~ Q~~!{~ Kovácsné Szatai Ágnes tí lh~l Fara óné Széles Andrea

~ NVfREGVHÁZA. l[,~l\0~ Q~~!{~ Kovácsné Szatai Ágnes tí lh~l Fara óné Széles Andrea NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/101- /2016. Ügyintéző

Részletesebben

llf N y R E G Y H A Z A Ügyiratszám : VAGY/298/ a Közgyűléshez - a nyíregyházi Jégpálya térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételére

llf N y R E G Y H A Z A Ügyiratszám : VAGY/298/ a Közgyűléshez - a nyíregyházi Jégpálya térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételére NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER E 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám : VAGY/298/2018 Ügyintéző

Részletesebben

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK 131/2013.(V.30.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ és a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító

Részletesebben

NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 64/2016. ( ) számú. határozata

NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 64/2016. ( ) számú. határozata NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 64/2016. (111.31.) számú határozata az EFOP-1.2.1-15 Védőháló a családokért és az EFOP-1.2.2-15 Ifjúsági programok támogatása pályázati programokhoz való hozzájárulásról

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda. J a v a s l a t

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda. J a v a s l a t Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Szám:6868/2014. J a v a s l a t a Salgótarján Barátok Torna Club által, az önkormányzat tulajdonában lévő, Salgótarján 2435 hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 27-i ülésére Tárgy: FC Zirc támogatási kérelme sportpálya felújítási pályázathoz Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a 12. NAPIRENDI PONTHOZ

KIEGÉSZÍTÉS a 12. NAPIRENDI PONTHOZ KIEGÉSZÍTÉS a 12. NAPIRENDI PONTHOZ Tisztelt Közgyűlés! A Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú, 2015. március 20. napján postázásra került előterjesztéshez a következő kiegészítést teszem:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűlé s hez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűlé s hez - TELEFON: +36 42 524.500 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: PKAB/ 253-2/2018. Ügyintéző: Hornyák Enikő/ Dr. Magyar Zoltán ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűlé s hez - az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 15522/2016. J a v a s l a t a SBTC Sport Kft. által az önkormányzat tulajdonában lévő, Salgótarján, Camping út 13. szám alatti ingatlanon megvalósítandó

Részletesebben

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E ŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Táncsics Mihály útról megközelíthető 64 7 /2 hrsz.-ú ingatlanon tervezett

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 132. MELLÉKLET: 1db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 132. MELLÉKLET: 1db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 132. MELLÉKLET: 1db TÁRGY: Javaslat a Látvány-csapatsport támogatáshoz kapcsolódóan, a Szekszárdi Garay János Általános Iskola tornatermének teljes körű felújítására vonatkozó

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 204-1/2006. (IX.13.) számú. h a t á r o z a t a. a Lakóépület-Felújítási Program módosításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 204-1/2006. (IX.13.) számú. h a t á r o z a t a. a Lakóépület-Felújítási Program módosításáról 204-1/2006. (IX.13.) számú a Lakóépület-Felújítási Program módosításáról az előterjesztést megtárgyalta és úgy döntött, hogy a jelen határozat mellékletét a Lakóépület-Felújítási Program 5.sz. mellékleteként

Részletesebben

~ /') RECY 1A' a Közgyűléshez. Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. jégkorong és vízilabda szakágának létrejöttére. Ügyiratszám : PKAB/22S-1/2016

~ /') RECY 1A' a Közgyűléshez. Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. jégkorong és vízilabda szakágának létrejöttére. Ügyiratszám : PKAB/22S-1/2016 Ügyiratszám : PKAB/22S-1/2016 Ügyintéző: Bellus Anita ELŐTERJ ESZTÉS a Közgyűléshez Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. jégkorong és vízilabda szakágának létrejöttére. Polgármester ~ /')......... Kósa

Részletesebben

~F~ncr polgármester ( U., ~t..c>

~F~ncr polgármester ( U., ~t..c> NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NvíREGVHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NVIREGVHAZA.HU Ügyiratszám : JKAB 430-3/2016. Ügyintéző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-540; FAX: +36 42 524-54' E MAIL: VAGYONGAZDALKODAS@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 49112015. Előadó: Edit Mell.: 1 db Hiv.: - Czigléczkiné L iszkai NYILVANOS ÜLÉS napirendje Telefax: (66) 523-804

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a KözgyaJéshezaz

ELŐTERJESZTÉS. - a KözgyaJéshezaz NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VAGYONGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY 4401 NY[REGYHÁZA, KOSSUTH T~R l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-540; FAX: +36 42 524-541 E MAIL.: VAGYONGAZDALKODAS@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-én meghozott határozatai 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) döntött a - Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet közérdekből bérbe adott

Részletesebben

--r ~ R E G Y H Á Z A -. " ~ ... NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Ügyiratszám: PKAB/136-3/2018.

--r ~ R E G Y H Á Z A -.  ~ ... NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Ügyiratszám: PKAB/136-3/2018. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: PKAB/136-3/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz

ELŐTERJESZTÉS. - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz NYÍREGYHÁZA M EGYEl JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-540; FAX: "3642524-541 E-MAIL: VAGYONGAZDALKODAS@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 1572-6/2017. Javaslat a Salgótarján, észak déli irányú kerékpárút III. ütemével érintett 3064/1 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló 3064/5-6 hrsz.-ú ingatlanok

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 285-16/2011.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné MEGHívó Nyíregyháza

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

M E G H Í V Ó október 18. (kedd) napjára du órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó október 18. (kedd) napjára du órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (4) bekezdése alapján

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 355-3/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné MEGHívó Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. január 28. napján tartott rendes ülése jegyzőkönyvéből. HATÁROZAT

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. január 28. napján tartott rendes ülése jegyzőkönyvéből. HATÁROZAT könyvéből.../2005. ( I. 28.) Kgy. sz. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Városfejlesztési Al 1.) Az Önkormányzat pályázatot nyújt be Az alsóvárosi Mária szoborcsoport rekonstrukciójának

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-6/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

cr) ~~ ~~A(~ Kovácsné Szatai Ágnes N Y REGYHÁZA NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS Ügyiratszám: VAGY/512-2/2015. ELŐTERJESZTÉS polgármester ~

cr) ~~ ~~A(~ Kovácsné Szatai Ágnes N Y REGYHÁZA NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS Ügyiratszám: VAGY/512-2/2015. ELŐTERJESZTÉS polgármester ~ NvíREGVHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 MEGVEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-501 POLGÁRMESTERE E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/512-2/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 119/2009. (V. 25.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város közoktatási intézményei alapító okiratának módosításáról és az intézmények alapító

Részletesebben

Előter j esztés. - a Közgy ű léshez -

Előter j esztés. - a Közgy ű léshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 440 NYIREGYHAZA, KOSSUTH TER. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-s85; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

~K"6'Vá~nc tv. ~ ~rmester l címzetes főjegyző. 1. az előterjesztést megtárgyalta, és. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK

~K6'Vá~nc tv. ~ ~rmester l címzetes főjegyző. 1. az előterjesztést megtárgyalta, és. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 202/205.(VII.27.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés. az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 28-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Pályázat önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására

Részletesebben

á ő ü á á ó ó ő ü ő ó ő á í á ó á í ü á á ó á á ö í á ó á ó í á á á á ó á ú ö ó ö ö á ü á á ő á á á ó á á á ó ö ö ö íö í á á ú ö ö á á ó á á á ó ű á ó

á ő ü á á ó ó ő ü ő ó ő á í á ó á í ü á á ó á á ö í á ó á ó í á á á á ó á ú ö ó ö ö á ü á á ő á á á ó á á á ó ö ö ö íö í á á ú ö ö á á ó á á á ó ű á ó É É É Ó ó Á ó Ö á í ő ó á ú á ű ö ő ő á íó á ö ő á É ó í ö í ó á á ő í á í í ö á á á á á ü ö í ö á ó á ó á ö á ő ü ö ö ó ü á á ő ó ó ó ö ű ü ü ó ó ö ő á á á á í ó ö ü ó í á á ö ó ü á ó á í ő á í á á ú

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 111/2018. (V.31.} számú határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 111/2018. (V.31.} számú határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 111/2018. (V.31.} számú határozata átruházott hatáskörök gyakorlásáról A Közgyűlés a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottságának 1. a 44/2018.(IV.24.)

Részletesebben

NYIL VANOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal minősített többséget igényel!

NYIL VANOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal minősített többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 490/2015. Előadó: Edit Mell.: l db Hiv.: - Czigléczkiné Liszkai Postacim: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-SOl NYIL

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 1195-3/2017. Javaslat az Új központi temetőnél kialakított járdával érintett ingatlanok önkormányzati tulajdonba vételéhez kapcsolódó döntések meghozatalára

Részletesebben

41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat

41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat 41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat A dr. Marek József Szakközépiskola (Mohács) és a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium (Mohács) feladatellátásának átadás-átvétele 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü ú ú ú ú Ö ú ű ú Á ú ú ű ű ú ű ú ú Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü Ó Á Á Á ú ú Ő Ö Ü ú Ü Á ú ú Á Ú ú ú ú É ú Ó Ö É Á ű ú É Ó ű ú ú ű ű ú ű ú ű ű ú ű ű

Részletesebben

1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti

1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 29/2018. (11.22.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám:1131-26/2016. Javaslat a Salgótarján észak déli irányú kerékpárút II./A ütemmel érintett ingatlanok terület és tulajdonjog rendezéséhez kapcsolódó előzetes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 2/2014. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 2/2014. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 2/2014. K-t. Jegyzőkönyv A 2014. február 11-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (14-16/2014. sz. önkormányzati határozat) (-/2014. rendelet) Pilisszentkereszt

Részletesebben

jiv/;r-- ----_..._--_..._---_._----- .. l/ N Y í R E G Y H Á Z A c;jl~,4f'--'\ Kovácsné Szatai Ágnes ~ ~r.y )

jiv/;r-- ----_..._--_..._---_._----- .. l/ N Y í R E G Y H Á Z A c;jl~,4f'--'\ Kovácsné Szatai Ágnes ~ ~r.y ) NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 M EGYEl JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-501 POLGÁRMESTERE E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA_HU Ügyi ratszám: VAGY/597 /2015. Ügyintéző:

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

Előterjesztés a Kerecsendy K. M. u. 2. szám alatti Sporttelep fejlesztése II. ütem pályázat hiánypótlásáról

Előterjesztés a Kerecsendy K. M. u. 2. szám alatti Sporttelep fejlesztése II. ütem pályázat hiánypótlásáról Előterjesztés a Kerecsendy K. M. u. 2. szám alatti Sporttelep fejlesztése II. ütem pályázat hiánypótlásáról 1. előterjesztés száma: 368/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NViREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-5 00 FAX: -+36 42524-501 E-MAIL.POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/629/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-(

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-( NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 25.812 2/2013'/XII. Ügyintéző

Részletesebben

1. az előterjesztést megtárgyalta, és

1. az előterjesztést megtárgyalta, és NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

ELőTE RJ ESZTÉS. -a KözgyOléshez

ELőTE RJ ESZTÉS. -a KözgyOléshez 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-585; FAX: +36 42 524-586 Ügyiratszám: 10627/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita ELőTE RJ ESZTÉS -a KözgyOléshez a Nyírségi Többcélú Kistérségi

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-91/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Az oktatási-nevelési intézményekben a maximális csoport és osztálylétszám túllépésének engedélyezéséhez szükséges kérelem benyújtásáról

Az oktatási-nevelési intézményekben a maximális csoport és osztálylétszám túllépésének engedélyezéséhez szükséges kérelem benyújtásáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 164 /2008 ELŐTERJESZTÉS - a képviselő testülethez-

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY 4401. Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-maii: vagyongazdalkodas@nyiregyhaza.hu

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-30/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT a pásztói hulladékgazdálkodási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 12-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 12-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu ELŐTERJESZTÉS Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z 2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása

Részletesebben

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2016. (III. 30.) sz. határozata

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2016. (III. 30.) sz. határozata K I V O N A T a képviselő-testület 2016. március 30-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2016. (III. 30.) sz. határozata Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Kossuth aknai ingatlanok visszavásárlása Iktatószám: 3560 / 2015. Melléklet:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S MARCALI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S MARCALI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 24-i ülésére VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/501-003 E-mail: polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 9850-2/2016. Ügyintéző: Kónya Márta 18. számú előterjesztés

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVIII. évfolyam 1. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2017. JANUÁR 25. A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI ZMJVK 1/2017. (I.25.) ÖR. ZMJVK 2/2017. (I.25.) ÖR. a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi

Részletesebben

\((D<\\/-,~ C-.l~ Jf:(\

\((D<\\/-,~ C-.l~ Jf:(\ NvíREGVHAZA MEGVEI JOG Ú VAROS POLGARMESTERI HIVATALA VAGVONGAZoALKooAslOSZTALV 440' NvfREGVHÁZA, KOSSUTH TtR 1. PF.: 8~. TELEFON: +36 4> 5>1"540; FAX: +36 4> 524"541 E-MAIl.!VAGYONGAZDALKODA5@NVIREGVHAZA.HU

Részletesebben

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986-2/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

Javaslat a Beszterce Kosárlabda Klub által benyújtandó pályázathoz kapcsolódó döntés meghozatalára

Javaslat a Beszterce Kosárlabda Klub által benyújtandó pályázathoz kapcsolódó döntés meghozatalára Javaslat a Beszterce Kosárlabda Klub által benyújtandó pályázathoz kapcsolódó döntés meghozatalára Előterjesztő: Fidrus Péter alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október

Részletesebben

Lz I Patóné Nagy Magdolna

Lz I Patóné Nagy Magdolna NyíREGYHÁZA IVI EGYEl JOGÚ VÁROS POLGÁRIVIESTERE 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 25.812j2013'/XII. Ügyintéző:

Részletesebben

~\ Cl Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyz ő

~\ Cl Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyz ő NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 87/2018. (V.31.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Eszterlánc Északi óvoda alapító oki ratá na k módosításáról A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +3642524-500; FAX: +3642524-501 POLGÁRMESTERE E-MAfl: POlGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/48/2015 Ügyintéző: Havasiné

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/269/2018. Döntés a TVSE pályázatához szükséges önrész biztosításáról

4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/269/2018. Döntés a TVSE pályázatához szükséges önrész biztosításáról 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/269/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. március 29-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Döntés a TVSE pályázatához szükséges önrész biztosításáról

Részletesebben

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986 7/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

Á ú ú ű ű ú ú Í ú ú Ö ű Ö ű Ö Ö ű ű ú ÍÍ Í ú Í Í Í Í Í ú ú

Á ú ú ű ű ú ú Í ú ú Ö ű Ö ű Ö Ö ű ű ú ÍÍ Í ú Í Í Í Í Í ú ú ú Á ú ű ú ú ű ú ű ű Ö Í ű ű Í ú Í ú Á Í ú ú ú Á ú ú ű ű ú ú Í ú ú Ö ű Ö ű Ö Ö ű ű ú ÍÍ Í ú Í Í Í Í Í ú ú Ö Í ű ű Í ű Ö Í Í Í ű Í ű Í ú ű ú Í Í ú ú ú ú Í ú Ü Á ú ű ú ű ű Í Í Í ű ú Ö ú ű ű Í Í Í Í ű ű Í

Részletesebben

...{b... Veres István városi főépítész. ... ~s... Hagymási Gfula. ... ~~. ~ ~~á~~ - ~~~-~-~~ {\j N YIR EGY H AZA. Ügyiratszám: PKAB/155/2018.

...{b... Veres István városi főépítész. ... ~s... Hagymási Gfula. ... ~~. ~ ~~á~~ - ~~~-~-~~ {\j N YIR EGY H AZA. Ügyiratszám: PKAB/155/2018. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGU VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK ES PROJEKTMENEDZSMENT REFERATURA 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: ~36 42 524-553; FAX: +36 42 311-041 EMAIL: HAGYMASl.GYULA@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

~ c1 v~( CtJ_' Af ~ Kovácsné Szatai Ágnes Vagyongazdálkodási osztály vezetője

~ c1 v~( CtJ_' Af ~ Kovácsné Szatai Ágnes Vagyongazdálkodási osztály vezetője NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY /115-1/2018. Ügyintéző

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰL~S~NEK 313/2012. (XII.13.) számű határozata Nyíregyháza Megyei Jogű Város Önkormányzata által a köznevelési intézmények működtetésére létrehozott költségvetési szervek

Részletesebben

lj1 it. szám ú előterjesztés

lj1 it. szám ú előterjesztés lj1 it. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X. kerület, Bányató utcában található 42444/34 hrsz.-ú

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat az Ipari Park fejlesztési területén ingatlan értékesítésére

TÁRGY: Javaslat az Ipari Park fejlesztési területén ingatlan értékesítésére AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET : 2 db TÁRGY: Javaslat az Ipari Park fejlesztési területén ingatlan értékesítésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Dr.K~enc polgármester 1-.

Dr.K~enc polgármester 1-. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-so1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/131-1/2019. Ügyintéző:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyű l éshez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyű l éshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/64/2019. Ügyintéző:

Részletesebben

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1)

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1) Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1) Látvány-csapatsport támogatása keretében az adózó a következő jogcímekre nyújthat támogatást (juttatást): a) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-07514/2019/mksz MEZŐTÚRI REFORMÁTUS DIÁKSPORT EGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-07514/2019/mksz Mezőtúr Ügyintéző: Gecse Réka Kossuth út 2 E-mail: gecse.reka@mksz.hu 5400 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 44/2012.(XI.30.) önkormányzati. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 44/2012.(XI.30.) önkormányzati. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 44/2012.(XI.30.) önkormányzati r e n d e l e t e önkormányzati tulajdonú ingatlanok, önkormányzati képviselők, társadalmi szervezetek (egyesületek,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Lakiter Hungária Európa Kft. ingatlan vásárlásáról szóló 82/2014.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Rati Kft. jelzálogjog törlési kérelme Iktatószám: 7220-4 / 2011.

Részletesebben