Tartalmak a pad alatt Fehér Katalin

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalmak a pad alatt Fehér Katalin"

Átírás

1 Tartalmak a pad alatt Fehér Katalin Zsigmond Király Főiskola feher.katalin@zskf.hu Bevezetés Az előadás címe arra utal, hogy az oktatási környezetben lehetőségként adott számítógépes, illetve internetes környezet nem csak a tanítás-tanulás közvetlen céljait szolgálja. Számos olyan en továbbított tartalom kering, melyet a userek egymásnak körbeküldenek akár egy multimédiaóra keretében, akár az órák szünetében vagy egyéb szituációkban. Ezek a virtuálisan pad alatt terjesztett tartalmak elsősorban a monoton feladatokat, a számítógép, illetve az internethasználat szokásos egyhangúságát bontják meg, valamint adott céllal továbbítva rövid idő alatt nagy tömegben képesek terjedni, majd ugyanilyen tempóban el is tűnni. Az előadás igyekszik összefoglalni ezen tartalmak szerepét, illetve bizonyos szempontok mentén rendszerezni azok információit. Kiinduló kérdés és mintavétel Internetközelbe kerülve a legtöbben a keresők és az szolgáltatók oldalára látogatnak el. A számítógép előtt eltöltött időt tekintve a böngészés áll az első helyen, ám rendszerességét tekintve az elektronikus levelezés van az élen (forrás: ittk.hu, 2002., 2003.). Az ek őrzik a hagyományos levelezés szerepét (információcsere, szociális háló fenntartása, hivatalos kommunikáció stb.), ám emellett egy önálló műfaj is megjelent: az általában kommentár nélkül forwardolt csatolmány, illetve tartalom. Nevezzük a forwardolást feltételezve ezeket F-mailnek. Az F-mailek egyrészt a böngészés-fellelés folyamatnak köszönhetők: mind az online információ-hozzáférésnek (pl. egy izgalmas hír egy híroldalról), mind az offline világban fellelhető és figyelemreméltó eseményeknek, megörökített és másokkal megosztott tartalmainak (pl. egy lefotózott kandikamerás pillanat). Másrészt kreatív (illetve a kreatív gondolatot megvalósító és közzétevésre időt szakító) tartalmakat feltételez, melyeket mások szórakoztatására vagy éppen sokkolására hoznak létre, és teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé az internetes agórán. Kérdés, hogy ezek az F-mailek milyen jellemző tartalmakkal jelennek meg, milyen formában, mennyi időt igényel befogadásuk, s mi a céljuk. Különösen érdekes ez abból a szempontból, hogy privát leveleken, illetve levelezési listákon keresztül úgy kapnak nyilvánosságot, hogy egyéni szűréssel kezelt címzettek nyomán kerülnek újabb felhasználók elé, akik szintén továbbküldik. Feltételezhető, hogy nagyrészt a szórakoztatás, a meglepetés, a pozitív inger a cél, de ennek ellenére bizonyos esetekben nevelő célzatú, felhívó jellegű tartalmak is előfordulhatnak. További hipotézis, hogy olyan tartalmakról van szó, melyek nagyon gyors (1 20 mp-es) befogadást tesznek lehetővé. Ennek két oka is van: egyrészt egy elolvasása is kb. ennyi időt vesz igénybe (és adott mennyiségű idő jellemző egyáltalán az ek fogadására és megválaszolására), másrészt a 75

2 legtöbben munkahelyi és iskolai környezetben olvassák ezeket. A hipotézis szerint adott egy általános kezelési rutin, melyhez az F-mail használat is idomul. A válaszkereséshez 300 F-mailt vizsgáltam meg, melyeket 2004 tavaszán gyűjtöttem saját postafiókomból (hallgatóktól, kollégáktól, barátoktól, rokonoktól kapott) F-mailek a legkülönbözőbb korosztály és foglalkozási típus szerint, különböző neműektől). A kapott eket nem válogattam, egyszerűen a 300-as minta volt a cél a maga véletlenszerűségében. A mintainformációk alapján rendszereztem az adatokat, megkerestem a lehetséges szempontokat és összefüggéseket, majd összesítettem az eredményeket. Kiemelt eredmények Egy levél megérkezésekor mindenekelőtt a tartalom kiterjesztése segít a tájékozódásban: ha pl. egy képről van szó, s munkahelyen vagy iskolában használ valaki internetet, valószínűleg hamarabb megnézi, mint egy videót. Nem véletlen az alábbi diagramon összefoglalt eredmény sem: az állókép terjesztése a legnagyobb arányban szerepel, hiszen gyors információbefogadást tesz lehetővé akár 1 mp-en belül. Ezután következnek a szöveges dokumentumok. Ezek nagy része egy-egy vicc, egy nagyon rövid anekdota vagy néhány gondolatébresztő mondat. Terjedelmük nem haladja meg az 1 oldalt, legtöbb esetben a fél oldalt sem. A ppt/pps bemutatók, illetve a mozgóképes küldemények és audiotartalmak általában 5 20 mp-et vesznek igénybe, ezek aránya már jóval alacsonyabb, de még mindig jelentős. Legkevesebb az interaktív F-mailek száma, bár ezek sem vesznek igénybe többet átlagosan mp-nél. Egyéb kategóriába azokat a játékokat soroltam be, melyek már meghaladják az 1 percet. Jól látható tehát, hogy gyorsan befogadható és intenzív élmények továbbítása a cél. A tartalom kiterjesztése mozgókép (mpeg3, avi); 1 interaktív aktiváló (exe); 6% egyéb; 1% szöveges, adatok (doc, excel, pdf); 29% vetítés (pps, ppt); 14% hang (mp3); állókép (jpg, bmp, gif); 36% 76

3 A tartalom hangulati minősége párhuzamosítható a vonatkozó pszichológiai kutatások eredményeivel (vö. Wallace, Patricia: Az internet pszichológiája. Osiris, 2002.): a felhasználói attitűd jellemzően altruista, elsősorban pozitív ingereket továbbító, a szórakoztatni akarás jellemző. A negatív tartalmak emellett inkább felhívó jellegűek (pl. karambol utáni képek, mint az elriasztó sokkolás). Lent mindkettőre álljon egy-egy példa: A tartalom hangulati minősége pozitív 73% negatív 1 v egy es 9% semleges 6% Multimédiás tartalmakat feltételezve az interaktivitás nagyobb mértékére lehetett volna számítani, ám a fenti gondolatmenet alapján a rövid időintervallumot feltételező befogadással összhangban a tartalmak jelentős része (86%) nem interaktív 1. 1 Sajnos az előadás ezen offline változatába nem tudtam átemelni a ppt-n bemutatott interaktív példákat. 77

4 Interaktivitás interaktív 14% nem interaktív 86% Jellemzően más a célcsoportja egyes F-maileknek: nők és férfiak egyes esetekben más és más tartalmakat igényelnek kikapcsolódás céljából. A nők például férfi aktokat és a férfiakról szóló nagy igazságokat küldenek egymásnak (és a férfiaknak is!), a férfiak pedig általában ugyanezt teszik, csak az ellenkező nemről. Mindkettőnek szóló is előfordul, melyek általában a miért beszélnek el egymás mellett a nemek típusú példákat tartalmaznak. 77%-ban azonban a nemektől független a célcsoport (ami a hagyományos tömegmédia nyilvánosságában is gyakran jellemző). Nemek szerinti tartalom mindkét nemnek szól 1% egy ik sem jellemző 77% f érf iaknak szól 14% nőknek szól 8% Példák a női és férfi célközönségre: 78

5 Megfigyelhető, hogy mindaz, ami a médiatermékeket, de főként a reklámokat is eladja, jellemzően visszatérő elem az F-mailek vizualitásában is: állatfigurák, kisgyerekek, illetve a nyilvánosságban megjelenő trendnek megfelelő férfi és női testek. A szórakoztatás, a kellemes ingerek, a gyönyörködtetés elsősorban a cél (vö. pozitív ingerek 73%-ban szerepelnek). A vizuális tartalmak előfordulása témák szerint egyik sem jellemző 68% állatfigurák előfordulása 1 férfi/női szépségideál előfordulása 10% kisgyerekek előfordulása 10% Álljon itt egy vidám példa (a hangulati minőségre is): 79

6 A mosolyról, illetve ezzel összefüggésben a szeretetről szóló F-mailek száma is figyelemreméltó. Mint pásztorok, figyelmeztetnek arra, hogy egy gép előtt ülve, egy t elküldve egy érző lénnyel kommunikálunk, vagy már rég nem kommunikáltunk, vagy máshogy (is) kellene kommunikálnunk. 2 Mosoly/szeretet mint tartalom előfordulása Mosoly/szeretet mint üzenet 7% nem jellemző 93% Jellemző tartalmak az eddigi gondolatmenetet visszaigazolva a gyorsan befogadható, mégis intenzív élményt nyújtó vizuális tartalmak. Kiemelt terület a szex, mely a nyilvánosságot személyre szabottan kezelve gátló vagy tiltó tényezők nélkül is terjeszthető. Az offline világban fellelhető számos figyelemreméltó szituáció, esemény, jelenség dokumentációja, archiválása és terjesztése is jelentős előfordulást mutat az internetes közegben. A szórakoztatás jegyében a reklámhumor, a nyelvjáték, a kifordított személyiségtesztek és a játék is jellemző. A bel- és külpolitikai témák, illetve a média elsősorban a humor és a provokáció keverékeivel operálnak. Érdekes momentum, hogy magára az eszközre (számítógép/operációs rendszerek) is aktívan és szintén elsősorban a humor eszközével reflektálnak az F-mailek. Mindezek mellett szerepet kapnak komoly, magvas gondolatok is hol komoly, hol ironikus formában. Egyéb kategóriába soroltam be a következőket: elektromos eszközök használati utasítása, tájképek, küldd tovább típusú üzenetek, virtuális képeslapok, morbid témák, nyilvánossá tett intim pillanatok. 2 Az előadásban egy interaktív jótanács csokrot mutattam be. 80

7 Jellemző tartalmak vizuális élmény szex elcsípett pillanatok/feliratok egyéb vicc reklámok nyelvjáték (bel)politika USA, Közel-Kelet, terrorizmus számítógép/windows iskolai sztorik (komoly) üzenet médiakritika kifordított személyiségtesztek játék anekdota/nagy pillanatok "bezzeg a mi időnkben" "aranyköpések" 6% 5% 5% 5% 4% 3% 3% 3% 3% 11% 1 28% 0% 5% 10% 15% 20% 25% 30% (Megjegyzés: az egyéb kategóriába kerültek a következők: elektromos eszközök használati utasítása, tájképek, küldd tovább, virtuális képeslapok, morbid témák, nyilvánossá tett intim pillanatok stb.) 81

8 Mi hát a célja az F-maileknek? Az eddigi eredményekkel egybehangzóan a szórakoztatásnak van kiemelt szerepe, s bár nagyságrendekkel kisebb arányban, de második helyen áll a megdöbbentés, felhívás, sokkolás. Egyéb kategóriába került a lejáratás, a fegyelmezés és a visszacsatolás. A tartalom (feltételezett) célja szórakoztatás megdöbbentés/sokkolás gyönyörködtetés játék/feladat egyéb üzenet/tanulság 9% 5% 1% 1% 8 0% 20% 40% 60% 80% 100% (Megjegyzés: egyéb kategóriában szerepelt a lejáratás, a fegyelmezés és a visszacsatolás) Az eredmények összefoglalásaként egy példa: 82

9 Zárszó Összességében elmondható, hogy az F-mailek létezését két jelentős tényező élteti. Az egyik az, hogy a userek szórakoztató, kreatív, adott esetben célzott üzeneteket akarnak elküldeni személyre szabottan megosztva másokkal élményeiket. Másrészt olyan üzenetekről van szó, melyek továbbíthatók, de azonnal törölhetők, s gyors információbefogadást tesznek lehetővé. Az F-mailek várhatóan nem tovatűnő jelenségek tehát, hanem a nyilvános kommunikáció apró elemei nagy tömegben és nagy gyorsasággal terjedve ami talán előirányozza a jövő nyilvános kommunikációs trendjeit. Ezen témafelvetést követően ebbe az irányba szeretném folytatni vizsgálódásaimat. Felhasznált irodalom [1] Nyíri Kristóf (szerk.): A 21. századi kommunikáció új útjai. MTA Filozófiai Kutatóintézete (2001) [2] Barabás Albert László: Behálózva. Magyar Könyvklub, Budapest (2003) [3] Wallace, Patricia: Az internet pszichológiája. Osiris Kiadó, Budapest (2002) 83

TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása...

TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása... 2 3 TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása...14 A dokumentumelemzés módszertana...16 AZ ÖNKORMÁNYZATOK VISZONYULÁSA

Részletesebben

Segédlet Digitális írástudás - Operációs rendszerek Szilágyi Róbert S.

Segédlet Digitális írástudás - Operációs rendszerek Szilágyi Róbert S. Windows Xp felhasználói felület részei 7 2 8 3 1 9 4 6 5 1. számítógépre telepített programok listája 2. bejelentkezett felhasználó 3. leggyakrabban használt programok 4. START menü 5. tálca (itt helyezkednek

Részletesebben

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben?

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben? Haraszti Adrienn Tömör Ágnes Mit közvetítenek a női magazinok 0-ben? A Nők Lapja, a Kiskegyed, az Éva és a Cosmopolitan magazinok 0-es évfolyamának tartalomelemzése Bevezetés A tömegkommunikáció korszakában

Részletesebben

Összefoglalása a 2010-es szabályváltozásoknak: 2. A pálya

Összefoglalása a 2010-es szabályváltozásoknak: 2. A pálya Összefoglalása a 2010-es szabályváltozásoknak: 2. A pálya A 3-pontos vonal 6,25 m-ről 6.75 m-re távolodik el. A szigorított terület téglalap alakú terület lesz (nem trapéz!!). Bevezetik az úgynevezett

Részletesebben

Jobbak a nők esélyei a közszférában?

Jobbak a nők esélyei a közszférában? Közgazdasági Szemle, LX. évf., 2013. július augusztus (814 836. o.) Lovász Anna Jobbak a nők esélyei a közszférában? A nők és férfiak bérei közötti különbség és a foglalkozási szegregáció vizsgálata a

Részletesebben

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Szerepváltozások A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Bukodi Erzsébet Az utóbbi néhány évtizedben a modern társadalmak legtöbbjében a házasság nélküli együttélés deviáns

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv?

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? Készítették: Névery Tibor és Széll Ildikó PPKE I. évf. kiadói szerkesztő hallgatók, közösen 1 BEVEZETŐ Az elektronikus könyv valamilyen

Részletesebben

Elektronikus tananyagok használata felső tagozatban történelem tantárgy

Elektronikus tananyagok használata felső tagozatban történelem tantárgy Mesterpedagógus szaktanácsadók felkészítése az új generációs könyvek ismeretekről Elektronikus tananyagok használata felső tagozatban történelem tantárgy Légrádi Judit Fruzsina tananyagfejlesztő, digitális

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI

T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI 1. A kutatás bemutatása A TABBY (Threat Assessment of Bullying Behavior among Youth) in Internet kutatás panelfelmérés

Részletesebben

A 15-29 éves korosztály tevékenységszerkezete az időmérleg-vizsgálatok tükrében

A 15-29 éves korosztály tevékenységszerkezete az időmérleg-vizsgálatok tükrében TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016 Tudománykommunikáció a Z generációnak Projektvezető: Dr. Törőcsik Mária PTE KTK egyetemi tanár A munkacsoport vezetője: Dr. Szűcs Krisztián PTE KTK adjunktus A 15-29 éves

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam

ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 566/2011. (IV.28.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a

Részletesebben

A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről

A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről TÁMOP.1..B.-13/1-13-11 PEDAGÓGUSKÉPZÉS, PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA A KÖZÉP- DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről Kundra Anikó ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉSI

Részletesebben

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó I. rész Minden intézmény számára elsőrendű fontosságú, hogy munkájáról visszajelzést kapjon, szolgáltatás nyújtójaként ismerje használóit és azok igényeit. Különösen

Részletesebben

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve lakossági

Részletesebben

országgyűlési beszámoló országgyűlési Beszámoló a nemzeti média- és hírközlési hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő tevékenységéről

országgyűlési beszámoló országgyűlési Beszámoló a nemzeti média- és hírközlési hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő tevékenységéről országgyűlési beszámoló 2013 országgyűlési Beszámoló a nemzeti média- és hírközlési hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő tevékenységéről 2 0 1 3 2 országgyűlési BESZÁMOLÓ 3 4 országgyűlési BESZÁMOLÓ

Részletesebben

MTA GYEP Iroda. A Munkaerő-felmérés 15 évének tanulságai a gyermekes családok szempontjából 1,2. 1. Bevezetés és összefoglalás

MTA GYEP Iroda. A Munkaerő-felmérés 15 évének tanulságai a gyermekes családok szempontjából 1,2. 1. Bevezetés és összefoglalás MTA GYEP Iroda A Munkaerő-felmérés 15 évének tanulságai a gyermekes családok szempontjából 1,2 1. Bevezetés és összefoglalás A Munkaerő felmérés amelyet a KSH negyedévenként végez nemzetközi megállapodások

Részletesebben

12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával

12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával 12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával kapcsolatban A BME Mőszaki Pedagógia Tanszékén 2002-ben kezdıdött meg a hallgatók internet- és az ezzel kapcsolatos IKT-használatának

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 MONOSTORI JUDIT 1 AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 BEVEZETÉS Az családokról való ismereteink bizonyos dimenziók vonatkozásában igen gazdagok.

Részletesebben

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július Budapest, 2002. április Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Verzió 6.0 2014. július 31. 1. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció... 5 3. Elfelejtette jelszavát?... 7 4. Online ügyfélszolgálat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés

Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés CSIZMADIA ZOLTÁN TÓTH PÉTER I. Bevezetés A tanulmány célja a Magyar I júság 2012 kutatás regionális adatainak az elemzése, a Nyugat-dunántúli régióban

Részletesebben

A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében

A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében Budapest, 2002. május A kutatást a Gazdasági Minisztérium megbízásából a Balázs Ferenc Intézet (mintakészítés és adatfelvétel)

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza.

Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza. Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza. A munkaerõpiac nemi egyenlõtlenségei Állapot- és okkeresés a BérBarométer 5000-es adatbázisán Szerzõk: Rigler András Dr.

Részletesebben

NEMEK ÉS RASSZOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI EGYENLŐTLENSÉGEK

NEMEK ÉS RASSZOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI EGYENLŐTLENSÉGEK NEMEK ÉS RASSZOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI EGYENLŐTLENSÉGEK NEMEK ÉS RASSZOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI EGYENLŐTLENSÉGEK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

Számítástechnikai megoldások a támogatott ügyintézésben

Számítástechnikai megoldások a támogatott ügyintézésben Számítástechnikai megoldások a támogatott ügyintézésben Mártonyi Tibor Legyen mindenki számára használható a környezet! Biográfia 2010-Andragógia Ba: A középsúlyos értelmi fogyatékosok hazai felnőtt szakképzésének

Részletesebben

Dudáné Driszkó Adrienn. 10+1 tanács pedagógusoknak. a gyermekközpontú oktatás. megvalósításához

Dudáné Driszkó Adrienn. 10+1 tanács pedagógusoknak. a gyermekközpontú oktatás. megvalósításához Dudáné Driszkó Adrienn 10+1 tanács pedagógusoknak a gyermekközpontú oktatás A B C A k a d é m i a K f t w w w. a b c a k a d e m i a. h u Oldal: 1 Manapság nagyon divatos szakkifejezések, fogalmak tarkítják

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

OpenQAsS. Nyílt forráskódú minőségbiztosítási eszköztár európai szakképző intézmények számára 2014-1-HU01-KA202-002356

OpenQAsS. Nyílt forráskódú minőségbiztosítási eszköztár európai szakképző intézmények számára 2014-1-HU01-KA202-002356 Nyílt forráskódú minőségbiztosítási eszköztár európai szakképző intézmények számára ERASMUS+ Stratégiai Partnerség 2014-2017 Szükséglet-felmérés Tanári kérdőív itstudy Hungary Kft. Gödöllő, 2016. február

Részletesebben

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása. 2007.

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása. 2007. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása KPMG Tanácsadó Kft. Ez a dokumentum 112 oldalt tartalmaz TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A távmunka és a távdolgozók jellemzői

A távmunka és a távdolgozók jellemzői TÁRSADALOM A távmunka és a távdolgozók jellemzői Tárgyszavak: foglalkoztatás; humánerőforrás; információtechnológia; munkahely; távmunka trend. Bevezetés A távmunka képlékeny meghatározása arra enged következtetni,

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 581/2012. (III. 28.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 581/2012. (III. 28.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 33095-12/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiskorúakra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: jogsértő műsorszámok részletes leírása A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA

HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012.

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében Kutatási jelentés A kutatást a Gazdasági Versenyhivatal megbízásából a

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

tematikus egységek jelennek meg hangsúlyosan a kutatásunkban, illetve mely elemek kerültek bele kisebb jelentőséggel.

tematikus egységek jelennek meg hangsúlyosan a kutatásunkban, illetve mely elemek kerültek bele kisebb jelentőséggel. Kutatási beszámoló A TÁMOP 4.2.2.C (IKT a tudás és tanulás világában) Humán teljesítménytechnológiai kutatások és képzésfejlesztés című pályázat, az IKT-támogatású humán teljesítménytechnológiai (human

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN VÁLLALATI ÉS LAKOSSÁGI FELMÉRÉS A KISKUNMAJSAI TELEPHELLYEL RENDELKEZŐ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÜGYET INTÉZŐ

Részletesebben

A szerzői jogra vonatkozó általános jogszabályok Szoftverlicenszek Szerzői jogi kérdések az interneten Creative Commons

A szerzői jogra vonatkozó általános jogszabályok Szoftverlicenszek Szerzői jogi kérdések az interneten Creative Commons 1. Ön részt vesz egy online multimédia adatbázis megvalósításában. A fejlesztés előkészítéseként tekintse át a multimédia rendszerek sajátosságait, a multimédia rendszerekre vonatkozó követelményeket,

Részletesebben

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

EURÓPA AZ ERICSSON MOBILITÁSI JELENTÉSE (FÜGGELÉK) 2014. június

EURÓPA AZ ERICSSON MOBILITÁSI JELENTÉSE (FÜGGELÉK) 2014. június EURÓP Z ERICSSON MOILITÁSI JELENTÉSE (FÜGGELÉK) 214. június PICI ÖSSZEFOGLLÓ Európán belül igen változó az IKT ágazat érettségi szintje. nagyon fejlett piacok pl. Svédország mellett megtalálhatók a fejlődési

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR

Részletesebben

ELEKTROINSTALLATEUR MÉDIAAJÁNLAT 2016. Érvényes: 2016.01.01-től

ELEKTROINSTALLATEUR MÉDIAAJÁNLAT 2016. Érvényes: 2016.01.01-től Érvényes: 2016.01.01-től LAPUNKRÓL ÉVTIZEDEK ÓTA A SZAKMA SZOLGÁLATÁBAN! A 90-es évek elején a villamosipar területén is egyre gyorsabban váltak elérhetővé a külföldi technikai újdonságok, korszerű installációs

Részletesebben

Mobilizált kémia. Azaz: lehet-e az okostelefon a kémiatanítás hatékony eszköze?

Mobilizált kémia. Azaz: lehet-e az okostelefon a kémiatanítás hatékony eszköze? Mobilizált kémia. Azaz: lehet-e az okostelefon a kémiatanítás hatékony eszköze? Murányi Zoltán Eszterházy Károly Főiskola Kémiai és Élelmiszerkémiai Tanszék, Eger mzperx@ektf.hu Farkasné Ökrös Marianna

Részletesebben

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft.

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft. ELEMZÉS A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között Készítette MultiRáció Kft. Budapest, 2008. április 1 Tartalom 1. Bevezetés...3 2. A létszámtrendek

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. EGY MEGÚJULÓ KÖNYVTÁR A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2008...3 I. HELYZETELEMZÉS...3 SWOT analízis...3 II. ELÉRENDŐ

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A Szegedi Szabadtéri Játékok turisztikai jelentősége és látogatóinak jellemzői Szerző: Herczeg Tamás 1 23-ban a korábbi tendencia megfordult: a Szegedi Szabadtéri Játékokra kicsivel több turista érkezett,

Részletesebben

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos

Részletesebben

Zukunft Personal, 2010. Köln ( a HR menedzsment legnagyobb európai szakvására )

Zukunft Personal, 2010. Köln ( a HR menedzsment legnagyobb európai szakvására ) Zukunft Personal, 2010. Köln ( a HR menedzsment legnagyobb európai szakvására ) Ez évben már 11. alkalommal tekinthettük át a korszerű személyügyi munka teljes keresztmetszetét Kölnben, a Zukunft Personal

Részletesebben

Mit nézzünk ma a neten?

Mit nézzünk ma a neten? Mit nézzünk ma a neten? A 18-75 éves magyar lakosság 59%-a, közel 4,5 millió ember internetezik legalább heti rendszerességgel 59% Forrás: Nemzeti Olvasottság Kutatás 2013/Q2, Bázis: 18-75 éves magyar

Részletesebben

Nők fizetése: miért éles még mindig a szakadék az USA-ban és Lengyelországban?

Nők fizetése: miért éles még mindig a szakadék az USA-ban és Lengyelországban? BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Nők fizetése: miért éles még mindig a szakadék az USA-ban és Lengyelországban? Több mint 30 évvel ezelőtt, a női mozgalmak fénykorában, a tüntetések gyakori jelszava volt az egyenlő

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

Tóth Renáta. A 14-16 éves korosztály kapcsolatainak alakulása az internet megjelenésével

Tóth Renáta. A 14-16 éves korosztály kapcsolatainak alakulása az internet megjelenésével Tóth Renáta A 14-16 éves korosztály kapcsolatainak alakulása az internet megjelenésével 1. Bevezetés Az információs társadalom tanulóinak rendelkezniük kell a nemzetközi kompetenciamodellekben leírtakkal

Részletesebben

Vertikális portálok és látogatóik. 2008. április. 8. www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52.

Vertikális portálok és látogatóik. 2008. április. 8. www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52. Vertikális portálok és látogatóik 2008. április. 8. www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52. Vertikális portálok és látogatóik 2 TARTALOM 1. BEVEZETÉS 3 2.

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai 2012-ben 1 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített kutatás alapján összeállította: Mester Tünde 2 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvélemény-kutató

Részletesebben

KÍVÁNT ÉS NEM KÍVÁNT TERHESSÉGEK, GYERMEKEK 1 KAMARÁS FERENC

KÍVÁNT ÉS NEM KÍVÁNT TERHESSÉGEK, GYERMEKEK 1 KAMARÁS FERENC KÍVÁNT ÉS NEM KÍVÁNT TERHESSÉGEK, GYERMEKEK 1 KAMARÁS FERENC TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS Az európai népesség történelme során biológia kapacitásának csak egy töredékét használta ki ahhoz, hogy biztosítsa

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

Csepeli György *, Prazsák Gergõ ** INTERNET ÉS TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉG MAGYARORSZÁGON E-VILÁGI TRENDEK 7

Csepeli György *, Prazsák Gergõ ** INTERNET ÉS TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉG MAGYARORSZÁGON E-VILÁGI TRENDEK 7 Csepeli György *, Prazsák Gergõ ** INTERNET ÉS TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉG MAGYARORSZÁGON A szakirodalom Al Gore nyomán a szakadék (gap) metaforájával írja le azt a társadalmi megosztottságot, mely nem jöhetett

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Helyzetelemzés a közigazgatás elérhetőségéről, a közigazgatási ügymenetről és a közigazgatás működését támogató egyes folyamatokról E dokumentum

Részletesebben

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési

Részletesebben

CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS

CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS 4. CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS Makay Zsuzsanna Blaskó Zsuzsa FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A magyar családtámogatási rendszer igen bőkezű, és a gyermek hároméves koráig elsősorban az anya által

Részletesebben

A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése

A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése SIOK Dr. Faust Miklós Általános Iskola Nagyberény Készítette: Kristáné Soós Melinda Nagyberény, 2012. április 2. 6. osztály Matematika 3. oldal Az első grafikonon

Részletesebben

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

INFORMATIKA 5-8. évfolyam INFORMATIKA 5-8. évfolyam A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.3.2 Informatika 5-8. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon

Részletesebben

A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei

A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős hallgató számot ad arról, hogy képes a választott témájában elmélyült kutatást végezni, a szakirodalmi

Részletesebben

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8.

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Napló Mennyeiné Várszegi Judit Mándli Gyula, aki tizennyolc éve lendületben tartja a szervezet munkáját, elnöki

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Német nyelv tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület

Részletesebben

TALÁLKOZÁSOK A KULTÚRÁVAL 5.

TALÁLKOZÁSOK A KULTÚRÁVAL 5. TALÁLKOZÁSOK A KULTÚRÁVAL 5. OLVASÁSI SZOKÁSOK Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által, az MTA Szociológiai Kutatóintézetnél megrendelt kutatás keretében. A kötet szerkesztésében részt

Részletesebben

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 154 kutatás közben W Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 A kutatásban azt vizsgáljuk, hogy az észak-alföldi konvergencia régió két felsőoktatási intézményében (Debreceni Egyetem,

Részletesebben

Szerzői jogok. Feliratkozási feltételek. Adatkezelés. Hatályos: 2016-03-01-től.

Szerzői jogok. Feliratkozási feltételek. Adatkezelés. Hatályos: 2016-03-01-től. Hatályos: 2016-03-01-től. Szerzői jogok A mumus.info teljes szöveges és grafikus tartalma, beleértve a mindenkori és korábbi hírlevél sorozatokat, a letölthető cikkeket, tanulmányokat szerzői jogi védelem

Részletesebben

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György Harcsa István (1998): A

Részletesebben

A prezentáció. A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk.

A prezentáció. A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk. A prezentáció A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk. Mottó Ha belépsz egy terembe, törekedj arra, hogy Valaki lépjen be, s ne eggyel többen legyünk! 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban

Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bernát Anikó Szivós

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2016. MÁJUS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2016. MÁJUS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2016. MÁJUS T A R T A L O M: INTERNET 1.Áldás vagy átok? 2. Sokkoló történetek, rettegő gyerekek:cybermegfélemlítés 3. Hogyan védjük meg gyermekeinket?

Részletesebben

LAKOSSÁGI TELEVÍZIÓS PLATFORMOK, DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS ÉRINTETTSÉGI ÉS INFORMÁLTSÁGI ADATOK

LAKOSSÁGI TELEVÍZIÓS PLATFORMOK, DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS ÉRINTETTSÉGI ÉS INFORMÁLTSÁGI ADATOK 2012. május Projektkoordinációs Főosztály DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS MONITORING 2012. TAVASZ KUTATÁSI EREDMÉNYEK LAKOSSÁGI TELEVÍZIÓS PLATFORMOK, DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS ÉRINTETTSÉGI ÉS INFORMÁLTSÁGI ADATOK A KUTATÁSSOROZAT

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt105, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 5. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt105, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 5. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt105, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 5. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 13 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő!

Részletesebben

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2093(INI) 17.7.2013

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2093(INI) 17.7.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 17.7.2013 2013/2093(INI) JELENTÉSTERVEZET az összes szereplő javát szolgáló európai kiskereskedelmi cselekvési tervről (2013/2093(INI))

Részletesebben

Operációs rendszerek feladatgyűjtemény

Operációs rendszerek feladatgyűjtemény Operációs rendszerek feladatgyűjtemény 13. FELADAT 1. Jelölje meg, melyik programra utal a DOC kiterjesztés! a. Microsoft Excel b. Microsoft Word c. Microsoft Access d. Microsoft PowerPoint 2. Hogyan lehet

Részletesebben

Az internet pszichológiája - különös tekintettel az online nemi szerepekre

Az internet pszichológiája - különös tekintettel az online nemi szerepekre DE-BTK Pszichológia szak Az internet pszichológiája - különös tekintettel az online nemi szerepekre Beadandó dolgozat Kis Andrea, elsőéves hallgató 2014.12.27. A pszichológia főbb területei tantárgy -

Részletesebben

A kommunikáció. Információ és társadalom

A kommunikáció. Információ és társadalom A kommunikáció 1. A kommunikációs folyamat megvalósulása a mindennapokban; alapfogalmai A kommunikációs folyamatot modellje A verbális és nonverbális kommunikáció ( példákkal). A közlés információtartalmában

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020. A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020. A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2015. november 10.

Részletesebben

A Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége a Munkás

A Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége a Munkás Kedvezményes üdülés a Munkástanácsok üdülőiben. Tisztelt Tagjaink! A Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége a Munkás Tanácsok (MOSZ) tagja. A MOSZ lehetőséget biztosít arra,

Részletesebben

A MOHE-CÉGCSOPORT Háziorvosi elégedettségi vizsgálatának elemzése, értékelése 2013.

A MOHE-CÉGCSOPORT Háziorvosi elégedettségi vizsgálatának elemzése, értékelése 2013. A MOHE-CÉGCSOPORT Háziorvosi elégedettségi vizsgálatának elemzése, értékelése 2013. Az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány nagy hangsúlyt fektet a betegek elégedettségén túl a dolgozók és a beszállító háziorvosok

Részletesebben

A KORAI GYERMEKVÁLLALÁST MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK A CIGÁNY NŐK KÖRÉBEN JANKY BÉLA

A KORAI GYERMEKVÁLLALÁST MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK A CIGÁNY NŐK KÖRÉBEN JANKY BÉLA A KORAI GYERMEKVÁLLALÁST MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK A CIGÁNY NŐK KÖRÉBEN JANKY BÉLA Bevezetés Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy milyen mérhető tényezők befolyásolhatják a korai gyermekvállalást a cigány nők

Részletesebben

A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013

A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 A FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM LÉTREHOZÁSA A HEGYHÁTI KISTÉRSÉGBEN C. PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK ELVÉGZÉSE (HIVATKOZÁSI SZÁM: ROP-3. 2. 1.-2004-09-0005/32) A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA

Részletesebben

NAGYPÁLYA- FOTÓPÁLYÁZAT A FRADI STADIONRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NAGYPÁLYA- FOTÓPÁLYÁZAT A FRADI STADIONRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NAGYPÁLYA- FOTÓPÁLYÁZAT A FRADI STADIONRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.), a Magyar Művészeti Akadémia (1051 Budapest, Vörösmarty

Részletesebben