TÖREDÉKEK VÁLLAJ MÚLTJÁBÓL* (A kezdetektől a Báthori család uralmának végéig)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÖREDÉKEK VÁLLAJ MÚLTJÁBÓL* (A kezdetektől a Báthori család uralmának végéig)"

Átírás

1 SÍPOS FERENC TÖREDÉKEK VÁLLAJ MÚLTJÁBÓL* (A kezdetektől a Báthori család uralmának végéig) A Szatmár vármegyében fekvő, hányatott sorsú település nevét - eddigi ismereteink szerint - először 1335-ben jegyezték fel. (Pontosabban: az 1335-ös keltezésű oklevél ma már nincs meg, tartalmát egy 1397-ben kibocsátott őrizte meg.) 1 A középkori oklevelekben ilyen névalakokkal találkozunk: Vale, Waley, Valah, Valay. 2 Szófejtés kérdőjelekkel A legrégibb adat, a település neve sajnos nem bővíti ismereteinket, pedig szerencsés esetben megtudhatnánk valamit a lakott hely kialakulásáról, netán a földrajzi környezetről, esetleg az itt élők foglalkozásáról, etnikumáról, a Vállaj szó azonban ellenáll a megfejtési kísérleteknek ből két magyarázatot ismerünk a község nevének eredetéről, jelentéséről. A Mérken feljegyzett, Soltész Ferenc lelkész által elmondott népmonda ezt tartja: az innét két mértföldnyi távolban fekvő Bátor nevű mezővárosban lakott, s rendkívüli erejéről nevezetes Báthori Gábor fejedelem egyszer a sárkánnyal kelt harcra itten, hol is a sárkány nagyon meg Mé rgesedett, s innét vette volna Mérk Méreg első nevezetét; a monda tovább folytatja e harc felőli elbeszélését, s azt mondja, hogy a Mérktől csak 10 percre fekvő Vállaj nevű helységben Válba döfte Báthori a sárkányt, mitől a helység Vállajnak neveztetett el, az innét 'A órányi (járásra) fekvő Csanálos helységnél pedig Csalánba, népnyelvén: Csanálba dobta a legyőzött sárkányt - innét a helységnek is a neve Csanálos. " 3 Vállajon Pesty Frigyes kérdésére - Mit lehet tudni köztudomásból, hagyományból, írott vagy nyomatott emlékekből a név eredetéről, értelméről, mindegyik nyelvű helynévre nézve? " - így válaszoltak: A községnév eredetéről és értelméről hagyományból semmit se, hanem monda és gyanitás folytán, hogy amidőn telepítette volna, hát ezzel a kifejezéssel kínálta meg a római katolikus atyafiakat a földesuraság, hogy tehát E dolgozattal egyidőben készült Vállaj község monográfiája: Vállaj. A honfoglalástól 2000-ig. Szerk. Czövek István. Vállaj, p. Maksai (!) Ferenc: A középkori Szatmár megye. Bp., (A továbbiakban: Maksay, 1940.) 230. Uo. Pesty Frigyes: Magyarország helységnévtára. Szatmár vármegye, II. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Fol. Hung Kötet (Mikrofilmen: FM/ /A. 55.) fol

2 Vállajátok-é vagy nem? s ezt felelték volna: Vállajuk - s innen ruházták rá a nevet, hogy legyen a községnek Vállaj nevezete. " 4 A népi etimológia az ismeretlen szavak (Mérk, Vállaj, Csanálos) értelmét kereste, s a megtalálni vélt jelentésből alakította ki a települések eredetmondáit. 5 A szófacsarások önmagukat minősítik, a tudománytalan magyarítások cáfolata szükségtelen. (A népmonda csak arra bizonyíték: az e tájon élő embereknek feledhetetlen élménytjelentett egyrészt, hogy a XVII. század elején szeretett földesuruk, Báthori Gábor, aki igen ambiciózus és bőkezű fiatalember volt, erdélyi fejedelem lett - akár a népmesék hőse, a legkisebb fiúból sok küzdelem árán király lesz -, másrészt, hogy a XVIII. század közepén, illetve második felében az ecsedi uradalom megritkult népességű magyar falvaiba svábok telepedtek le.) A nyelvészek abban egyetértenek, hogy a település neve talán", feltehetőleg" személynévből keletkezett. 6 Mező András szerint ez a személynév a magyar váll köznév -é - -ah képzős származéka: a Vállah-bó\ a Vállaj fejlődés teljesen szabályos. Tehát egy testrésznévből képzett személynév vált településnévvé. 7 Kiss Lajos szerint a személynév szláv eredetű lehetett: vö. cseh Vlach és Valach, valamint lengyel Walach* A feltételezéseket nem lehet se megerősíteni, se cáfolni. Az írott források hiánya miatt nincs meggyőző magyarázat. Mikor élt Vállah ~ Vállaj? Ki volt ő? Milyen kapcsolatban állt azzal a településsel, melyet róla neveztek el? Birtokosa volt, telepítője? Ha a Vállaj szó szláv eredetű, ez azt jelenti, hogy a település szláv környezetben jött létre, netán az alapítói szlávok lettek volna? 9 A régi adatok több kérdést vetnek fel, mint amennyit megoldanak. Vállah ~ Vállaj személyét - ha élt egyáltalán - örök homály fedi Uo. fol Mérk nevének másik, Vállajéhoz hasonló logikájú magyarázata:...ezen község határának napkeleti oldala nagyobb rész ingó láp, déli, nyugati, s északi része ellenben sívó homokkal s terjedelmes erdővel körítve, oly kérdés intéztetett az alapítókhoz, Mersz-é itt lakni? s a felelet reá «Merek» lévén, innen vette megrövidítve a «Merek» helyett Mérk nevezetét. " Uo. fol. 53. Mező András - Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára. Nyíregyháza, (a továbbiakban Mező - Németh, 1972.) 134.; - Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Negyedik, bővített és javított kiadás. II. Kötet Bp., (a továbbiakban: Kiss, 1988.) ; - Kálnási Árpád: A mátészalkai járás földrajzi nevei. Debrecen, Mező-Németh, Kiss, A helynevet nem a hely lakossága, hanem a környékbeliek adják!" Vállaj szomszédságában két olyan település (Mérk, Bodvaj) is volt, melyek neve szláv személynévre vezethető vissza. Mező-Németh,

3 Birtoklástörténet 1526-ig Vállaj történetének, fejlődésének hosszú évszázadokra a sárvári monostor, majd az ecsedi vár szabott irányt. A honfoglaló magyarok által épített, mocsárral körülvett Sárvár 1 " mint földvár a XI. század közepére már elvesztette hadászati jelentőségét: az országhatár északabbra tolódott, arra a gyepűvonalra, melyhez Sárvár is tartozott, többé nem volt szükség." A várból nemzetségi, kegyúri monostor lett. Magyar Kálmán régész a faragott kőanyag alapján a Sárváron elsőként megépült kőegyházat a XI. század közepére, második felére datálta. (E kőtemplom részleges és helyenkénti elbontása után, a XII. század első felére épült fel a téglabazilika. A bazilikát övező köznépi temető sírjai zömükben a XI-XIII. századra tehetők.) 12 A Szent Péter tiszteletére szentelt sárvári nemzetségi, kegyúri monostort az alapító Gutkeled ős a XI. században gazdag adománnyal látta el: a monostor birtoka volt egy évi oklevél szerint, s maga a névadó település, Sárvár, Kálmánd, Szentmárton, Vállaj. 13 A Gutkeled nemzetség sárvári főágának rangjáról, gazdagságáról nemcsak ez az adomány árulkodik - a főág négy ágához (Apaj-István-bán ág, Farkas ág, Várday ág, Tiba ág) nádorok, országbírák, tárnokmesterek, főlovászmesterek, bánok, ispánok tartoztak. 14 A vizek, a sáncok nem nyújtottak elegendő védelmet: 1241-ben a tatárok feldúlták a monostort. 1 - Ezek után nem kétséges, hogy mi lehetett a környező, védtelen falvak sorsa... A kegyurak l-ben helyreállították ugyan a monostort - az ehhez szükséges 30 márkát a legtávolabb fekvő falu, Futak (Bács megye) eladásából teremtve elő 16 -, de az régi jelentőségét nem nyerte többé vissza: a legrangosabb kegyurak (az országos politikát is irányító Apaj-István-bán ág) a dunántúli és délvidéki harcokban véreztek el A Gutkeled nemzetség majádi főágához tartozó Báthori ág 1317-ben kezdte meg birtokszerzései hosszú sorát ezen a tájon: Bereck fiai ekkor kapták meg a királytól Vak Dorog hűtlen fiainak ecsedi birtokát. 18 Károly Róbert március 13-án megengedte 10 P. Mester (XIII. század első fele): A magyarok cselekedeteiről (1217 előtt). In: A magyar középkor irodalma. A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek V. Kovács Sándor munkája. Magyar Remekírók. Bp., " Maksay, Magyar Kálmán: Nagyecsed-Sárvár nemzetségi központ kutatása ( ). Communicationes Archaeologicae Hungáriáé. Bp., 1984 (a továbbiakban Magyar, 1984.) Uo. 154.; - Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. II. kötet. Bp., (a továbbiakban Karácsonyi, 1901.) Magyar, ; - Karácsonyi, Magyar, Uo. 17 Uo. 18 Karácsonyi,

4 nekik, hogy itt várat építsenek. 19 E királyi engedély alapján épült fel Sárvár közelében, a mocsárban Ecsed vára. A Báthoriak az 1330-as évektől fokozatosan megszerezték és új várukhoz csatolták a Sárvár környéki birtokokat. Rokonaiktól, a Gutkeled nemzetség sárvári főágának Farkas ágától már 1335 előtt megvették a sárvári kegyuraság negyedrészét, amellyel együtt járt Szentmárton, Vállaj és Kálmánd falvak haszonélvezete január 22-én az egri káptalan azt jelentette I. Lajos királynak, hogy a Báthori Bereck három fia ágán leszármazottak között felosztotta a Bihar, Szabolcs és Szatmár vármegyékben fekvő birtokokat. Az örökösök a sárvári monostorhoz tartozó három falun, Kálmándon, Vállajon és Szentmártonon is megosztoztak. Kálmánd Báthori Bereck fia: Lökös fia: Péteré, Vállaj Báthori Bereck fia: Miklósé, Szentmárton pedig Báthori Bereck fia: János fiaié: Lászlóé, Györgyé és Istváné lett. 21 (Feltehetően e három falu továbbra sem a Báthori család birtoka, csak a haszonélvezeten osztozkodhattak.) Vállaj még 1397-ben is a Szent Péter apátság tulajdona. 22 Sárvár a következő években néptelenedett el, 1400-ban már pusztaként említik. A hajdan szebb napokat látott monostornak a kegyelemdöfést a láp adta meg: a XV. század végére elborította a víz, s majd csak az 1794-es szárazság után került ismét felszínre. 23 így szakadt el Sárvártól, így maradt magára Vállaj. (1413-ban már szó sincs arról, hogy Vállaj Sárvárhoz tartozna.) 24 Vállaj tényleges és teljes megszerzése a Báthoriaknak nem ment könnyen - a település egyes részeire még sokáig igényt tartott a Gacsályi család (1427), a Gúti család (1487). 25 A Gacsályi család a Gutkeled nemzetség sárvármonostori főágának Tiba ágából, míg a Gúti család a Farkas ágából származott ban királyi adományként kapta meg Vállaj egy részét Báthori István, Benedek, Tamás, Mihály és Bertalan. 27 Még ugyanebben az évben beiktatták Báthori Istvánt, Károly Róbert emlékezete. A szöveganyagot válogatta, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Kristó Gyula és Makk Ferenc. A képanyagot Marosi Ernő válogatta. Bp., Magyar, ; - Karácsonyi, Anjoukon okmánytár Codex diplomaticus. Hungaricus andegavensis. Szerk. Nagy Imre. VI. kötet. Bp., Magyar, Uo. 154, 160. Sárvár további története még szomorúbb: A XVÜI-XIX. században a kő- és téglaanyag nagy részét elhordják. A földvár teriiletét elszántják. A kiálló tégla- és kőfalakat, sírokat elbontják és feldúlják. A láp lecsapolása után ( 905) elegyengetik a régi monostor helyét és kerülőházat építenek rá, 1974-ig a tsz és a Vízügyi Igazgatóság eldózerolja...a Váralja település legnagyobb részét." Uo A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. Kiadja gróf Károlyi Tibor, sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. Bp., 1882 (a továbbiakban: Károlyi oklevéltár) I. kötet 593.; - Vö. Zsigmondkori oklevéltár IV. kötet Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerk. Borsa Iván. Bp., (a továbbiakban: Zs, IV.) 171. Maksay, Karácsonyi, , 71, 85. Szirmay Antal: Szathmár vármegye 1 fekvése, történetei, és polgári esmérete. II. rész. Buda, (a továbbiakban: Szirmay, 1810.) 62.

5 Mihályt, Tamást, Bertalant és Jánost a szaniszlói, szentmártoni, tagyi és vállaji részbirtokokba. 28 (A vállaji részjószágot talán már ekkoriban az ecsedi várhoz, az ecsedi uradalomhoz csatolták, hogy aztán a XV. század végére a település egésze e szervezeti egységbe tagozódjon és sorsában osztozzon.) ben Vállaj másik részét (mint Ellős fiának, néhai Lászlónak az örökségét) bírói ítélettel vették el Kusalyi Jakcs István fiaitól, Mihálytól és Lászlótól, s adták oda Gacsályi Tamás fiának, Tamásnak ban a Báthoriak továbbra is a maguk vállaji részeinek birtokában voltak ban Báthori Bereck fiának, Miklósnak a vállaji részét a rokonai új királyi adománnyal kérték fel ban az ecsedi uradalmon és a hozzátartozó Vállajon osztoztak meg Báthori Péter fia: János, valamint Báthori János fiai: István, Tamás és Bertalan ban felosztották a fiú utód nélkül meghalt Báthori Tamás birtokait, ezek negyedrészét Báthori Tamás leányai kapták meg, a többit Báthori István comes fiai: András, Péter, István, Pál, László és Miklós örökölték. Vállajon a leánynegyed három lakott és egy elhagyott jobbágytelekből állt ben Báthori András, István, László, Pál és Miklós megosztozott a vállaji részeken. 35 Még ugyanebben az évben beiktatták Báthori Andrást, Istvánt, Lászlót és Pált a szentmártoni, kálmándi és vállaji részbirtokokba. 36 Voltaképpen az ecsedi uradalom története a széttagolásról és az egyesítésről szól. A családtagok a gyakori birtokosztályok tanúsága szerint ténylegesen felosztották maguk között a birtokot (nem a jövedelmen osztoztak meg). Ha egy pillantást vetünk a Báthori család genealógiájára, 37 az is kiderül, hogy ennek ellenére az uradalom mindig egy kézben egyesült, a felosztott birtokrészek - az egyes családtagok gyermektelensége miatt - tartósan, több nemzedéken át nem szakadtak ki, nem idegenedtek el. " A Leleszi Prépostság Levéltárának mutatói (a továbbiakban LPL mutató). 5. kötet. Lajstrom és mutató a Statutoriae sorozathoz 53. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL,) Filmtár, doboz. 29 Szatmár vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk. Borovszky Samu. Bp., é. n A Leleszi Prépostság Levéltárának mutatói. 1. kötet. Lajstrom az Acta annorum évi irataihoz 255. MOL, Filmtár, doboz.; - Vö. Szirmay, Szirmay, Uo. 33 MOL, Dl (a MOL számítógépes adatbázisában). 34 MOL, Dl (a MOL számítógépes adatbázisában). 35 Szirmay, JÓ LPL mutatói. 5. kötet. Lajstrom és mutató a Statutoriae sorozathoz 50. MOL, Filmtár, doboz. 37 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. I. kötet Pest, , 228.; - Wertner Mór: A Báthoriak családi történetéhez Turul, XVIII. (1900.) Melléklet, (a továbbiakban Wertner 1900.).; -Nagy Iván: Nógrádvármegye története az 1544-ik évig. Balassagyarmat,

6 Perben-haragban: a Báthoriak és a Károlyiak ellentéte Az ecsedi uradalomba a XV. század során betagozódó Vállaj a hatalmas, több vármegyére kiterjedő Báthori-birtok szélén, a Károlyi-birtokok szomszédságában feküdt. 3 " A Kaplony nemzetség - melyből a Károlyi család is származik - birtokai Kaplony mellett, Nagykároly környékén terültek el. A birtokközpont Nagykároly lett, de Vada és Olcsva is jelentős hely volt: a XIV. század második felében, mikor már a Károlyi családnév kialakult, e család két tagja időnként nem Károlyról, hanem Olcsváról és Vadáról nevezte magát. 39 A Báthoriak és a Károlyiak már a XIV. század óta perben-haragban álltak egymással. A két család rivalizálásával függhet össze, hogy 1413-ban Károlyi László azzal vádolta meg a vállaji jobbágyokat, hogy egy általa tolvajnak tartott szökevényt rejtegetnek. Szatmár vármegye alispánja és négy szolgabírája járt el az ügyben; május 25-én arra kötelezték a vállaji jobbágyokat, hogy közülük hatan esküvel bizonyítsák: az illetőt nem fogadták be. 4 " 1428-ban a Báthoriak és a Gútiak vizsgálatot kértek a Károlyiak ellen, mert az utóbbiak csanálosi jobbágyai megtámadták az előbbiek vállaji birtokát ben - a Báthoriak, Gacsályiak, Gútiak kontra Károlyiak, Vetésiek, Bagosiak, Csomaközyek perében - két oklevélben is felbukkan Vállaj neve. A felek június 27-én abban egyeztek meg, hogy a köztük támadott határvillongások s egymás ellen elkövetett hatalmaskodás ok dolgában" Palóci Máté országbírót kérik fel békebírónak. 42 Nevezett szeptember 20-án tett eleget a felkérésnek: a Báthoriak és a Károlyiak birtokai között megállapította a határvonalat. 43 Nem voltak ritkák a fegyveres összecsapások sem. Ezekben - uraik parancsára - a vállaji jobbágyoknak is részt kellett venniük: Mátyás király halála (1490. április 6.) után az ecsedi uradalom két tulajdonosa, Báthori István országbíró 44 és testvére, Báthori András 45 csaknem 200 fegyverest küldött a Károlyiak ellen. Nemesek, familiáriusok vezetésével indultak útnak a Bátorból (9 fő), Dobról (8), Gilvácsról (2), Terebesről (4), Majtényból (17), Szoldobágyteremből (8), Mérkről (7), Fábiánházáról (10), Ecsedről (3), Kálmándról (40), Szentmiklósról (7), Szaniszlóról (20), Vállajról (13), Vasvári-ból (4), Domahidáról (19), Tagyról (20) fegyverbe szólított jobbágyok. Károlyban elfoglalták Károlyi oklevéltár, II. kötet. Bp., Géresi Kálmán: A Kaplyon nemzetség és a régi Károlyiak. In: Károlyi oklevéltár. II. kötet Bp., 1883.XXII-XXIII. Károlyi oklevéltár, I. kötet. Bp., ; - Vö. Zs, A LPL mutató, 1. kötet MOL, Filmtár, doboz. Károlyi oklevéltár, II. kötet. Bp., Uo Nevét a Kinizsi Pállal közösen, a törökök ellenében megvívott kenyérmezei csata (1479) tette ismertté. Wertner, Uo. 12. Királyi tárnokmester és Szatmár vármegye főispánja, volt koronaőr is ben ö újíttatta fel az ecsedi várat.

7 Károlyi János fia: László nemesi kúriáját, s onnan többek között egy tíz forint értékű lovat is elvittek; teljesen kifosztották Károlyi László és Károlyi Bertalan jobbágyait (az okozott kár értéke 400 forint fölött volt); elhurcolták Károlyi Bertalan jobbágyait, s értük később 40 forint válságdíjat követeltek; végül Károlyi István birtokát, Csanálost dúlták fel: innen hat jobbágyot vittek el Kálmándra és Vállajra. 46 A kárt vallott személyek (Károlyi László, Bertalan és István) úgy gondolták, a két nagyhatalmú főúrral szemben jogorvoslatra nincs remény, ezért nem siettek a panasztétellel ban, amikor a fenti ügyben a vizsgálat megindult, már se az agglegény Báthori István, se a házasember Báthori András nem élt. Az előbbi 1493 nyarán, az utóbbi 1495 körül halt meg. A Báthori András özvegye és fiai ellen indított per így már sikerrel kecsegtetett márciusában Bélteki Drágffy Julianna, Báthori András özvegye, s gyermekei: Báthori György, 47 Báthori István 48 és Báthori András 49 parancsot adtak Károlyi Lánc László Vada nevű falujának megtámadására. Az akciót kér nemes úr, Paposi Ördög Miklós és Ártánházi György, Ecsed várnagyai vezették - Vállajról 45, Mérkről 19, Ecsedről 3 személyt szólítottak fegyverbe. Elrabolták, Vállajra hurcolták Károlyi Lánc László egyik jobbágyát, familiárisát pedig halálosan megsebesítették tavaszán néhai Károlyi Lánc László fia: László 60 köböl búzát indított útnak Olcsvára. Az ottani malmában akarta megörletni. Amint a szállítmány átlépte a birtokhatárt, Vállajhoz ért, hat ottani fegyveres jobbágy - özvegy Báthori Andrásné és fiai, György, István, András parancsára - Károlyi László két szolgáját megverte, a 60 köböl búzát a szekérrel és az ökrökkel együtt elvette. 51 Egyházi közigazgatás 1250-ben a sárvári monostor - tehát Vállaj is - az erdélyi püspökséghez tartozott. 52 (A XIV század eleji egyházi beosztás szerint a kalocsai érseki tartományt 5 püspökség alkotta, ezek egyike volt az erdélyi püspökség, mely 13 főesperességből állt; a szatmári főesperesség nagyjából Szatmár vármegye területét ölelte fel.) j MOL, Dl (Filmtár, D. 79. doboz.) Később királyi lovászmester, Somogy vármegye főispánja. Wertner, Uo A későbbi nádor. Uo Később Szatmár vármegye főispánja, macsói bán, királyi kincstartó, tárnokmester. MOL, Dl (Filmtár, D 354. doboz.) Kiadva: Károlyi oklevéltár, III. kötet. Bp., MOL, Dl (Filmtár, D. 79. doboz.) Fejér György: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. Tomus quartus, volumen II. Buda, Geographia ecclesiastica Hungáriáé. Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek alapján feltüntetve. Második fele. Szerk. Ortvay Tivadar Bp., (a továbbiakban: Ortvay, 1892.) 607, , 666.

8 Vállaj 1335-ben már egyházas hely volt, vagyis saját templommal rendelkezett. 54 A település neve a pápai tizedszedők számadásaiban ( ) mégsem szerepel. Nemcsak Vállaj maradt ki valamilyen okból az összeírásból, a sárvári monostort is hiába keressük: a környéken Vada, Börvely, Tyúkod, Csaholy nevét jegyezték fel. 55 Lélekszám, etnikum 1365-ben Vállajon 32 jobbágycsalád élt 56 (körülbelül 160 lélek), tehát az átlagosnál nagyobb falu volt. Szabó István kimutatása szerint ugyanis Magyarországon között 23,7 volt a háztartások falvankénti átlaga, ami 118 lakost jelent. A falvak 83 százalékában 31 családnál kevesebben laktak, a háztartást számláló falvak 3,2 százalékot tettek ki. 57 Vajon milyen etnikumú lehetett a vállaji lakosság? A kérdés megválaszolására segítséget nyújtanak a nevek. íme a legkorábbi földrajzi nevek: 1370: Sarusucha. 5 * 1431: ad... terram Kyskeres, ad... silvam Nagkeres, ad... montem Lazlofy János hege, in... montem Kerezthesfahege, ad... montis Syveghegh, ad... prati Vadayvegh, ad... rubetum Harast, ad... montem Thewkeshegh : Bathorwtha. 6 " A helynevet a környékbeliek adják, a település bel- és külterületét viszont - a tájékozódást megkönnyítendő - a lakosság jelöli meg ből és 1436-ból a belterületről egy-egy út/utca elnevezése, 1431-ből a külterület széléről - határjárásról lévén szó - domb-, erdő-, rétnév, valamint egy szedres elnevezése maradt ránk. Az oklevelek latin szövegétől jól elkülönülnek ezek a magyar szavak, ám mielőtt következtetést vonnánk le, vizsgáljuk meg a személyneveket is! 1365: Chyure : Barta, Biczas : Gywla Miklós, Lőrinc fia: Mathee, László fia: Mathyas, Chel Miklós : Zel, Zel : Valentino litterato, Michaele Sypos, Petro Bolcheros, Symone Rede, Alberto Tharpay, Anthonio Thalas, Stephano Sypos, Martino Ezze, Johanne Bolcheros, Petro Maksay, Ortvay, Maksay, Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon (X-XV. század). Bp., Maksay, Károlyi oklevéltár, II. kötet. Bp., Maksay, Uo Uo. MOL, Dl (a MOL számítógépes adatbázisában). Maksay,

9 Nagh, altero Petro Nagh, Michaele Chepken, Anthonio Bolcheros, Johanne Rede, Alberto Tharpay, Michaele Sypos, Andrea Cher, Anthonio Thalas, Augustino Sypos, Ladislao Vrban, Valent no litterato, Paulo Nagh, Anthonio Nagh, Martino Eze, Johanne Leuis, Valentino Eze, Petro Nagh, Paulo Vrban, Gregorio Mundis, Benedicto Mondis, Paulo Mondis, Johanne Bolcheros, Petro Bolcherus, Andrea Pap, Michaele Zederken, Symone Rede, Matheo Balogh, Thoma Chegew, Johanne Rede, Petro Nagh, Gregorio Baria, Johanne Gewse, Francisco Maior, Benedicto Gal, Emerico Nema/' : Valentinus litteratus, Blasius Chortho, Ladislaus Anthal, Paulus Faydos, Anthonius Bolczeros, Mihael Sypos : Valentino litterato, Michaele Sypos, Alberto Tharpay, Petro Boczeros, Anthonio Boczeros, Johanne Bynes, Paulo Thanka, Martino, Johanne Eze, Andrea Cheer, Benedicto Gaal, Petro Nagh, Andrea Redee. 67 Maksay Ferenc nyelvészeti szempontból Kniezsa Istvánnal vizsgáltatta meg a fenti neveket. A szakember megállapítása szerint a litteratus (jelentése: deák), Mundis/Mondis, Pap, Vrban (Urbán/Orbán), Chortho nevek bizonytalan eredetűek, a többi viszont mind magyar személynév. 6 " Vagyis a 73 adatból 11 bizonytalan, 60 pedig magyar eredetű; 2 nem jelöl családnevet (Lőrinc fia: Máté, László fia: Mátyás). A magyar személynevek aránya 82,2 %. Ha a Vállaj helynév kapcsán - az eredeztetést illetően Kiss Lajos véleményét 69 fogadva el - netán az a gyanú fogalmazódott volna meg valakiben, hogy itt hajdan szlávok éltek, annak annyit mondhatunk: a XIV-XV. században a lakosság zöme már magyar, szláv népességet nem tudunk kimutatni. (A 15,1 százalékot képviselő bizonytalan eredetű névről sem állítható, hogy szláv volna, Kniezsa István ugyanis magyar, szláv, román, német és bizonytalan kategóriákba sorolta be a neveket.) A kettős királyválasztás hatása A XIV-XV században nem fenyegette ellenség az ecsedi várat, ahová szükség esetén a vállaji fegyvereseket is berendelhették után viszont veszélyessé vált a helyzet: a Báthoriak ecsedi ága a Habsburgokat támogatta, birtokaik viszont a Szapolyai Jánosnak, majd a János Zsigmondnak hódoló országrész szomszédságában voltak között többször is végveszélybe került, gazdát cserélt az ecsedi vár. Báthori András október 14-én még jelen volt a tokaji országgyűlésen, ahol Szapolyai János királlyá választását készítették elő, 70 később azonban - feltehetően bátyja, Báthori István nádor hatására - Ferdinánd híve lett. Pártállásával Báthori András MOL, Dl (Filmtár, D 354. doboz.) Kiadva: Károlyi oklevéltár, III. kötet. Bp., MOL, Dl (Filmtár, D 79. doboz.) MOL, Dl (Filmtár, D 79. doboz.) Maksay, IV-V, Kiss, Szalay László: Magyarország' története. Negyedik kötet. A' mohácsi vésztől a' linczi békekötésig, Lipcse, (a továbbiakban Szalay, 1854.)

10 maga ellen ingerelte János királyt és híveit. Ezen a frekventált területen - a Tiszántúl úgyszólván János király személyes birtoka volt - nem tűrhették meg maguk között Ferdinánd király alattvalóját tavaszán az ecsedi vár is elveszett. Báthori András földönfutó lett. O maga írja Ferdinándnak június 18-án: Tizennégy hónapja, hogy földönfutóvá lettem. Az ecsedi vár 's ebben családom' levéltára az ellenség' kezében van; törvény előtt is kiki az követelhet tőlem, a' mit akar, oklevelek nélkül nem védhetem magamat." 71 Hajói értelmezem a források szórványos adatait, Báthori Andrásnak 1528 nyarán - kihasználva az ellenpárt meggyengülését, János király kiszorulását az országból - rövid időre sikerült visszafoglalnia az ecsedi várat. Ugyanis János király írja augusztus 16-án Tarnowból: Báthori András tüzzel-vassal pusztította a hozzá (ti. János királyhoz) hü országrészt, de emberei csapatait szétkergették, sőt kapitánya, a váradi püspök Báthori Andrást ecsedi várában ostromolja. 72 Ha tehát Cibak Imre, János király kapitánya, nagyváradi püspök 1528 nyarán az ecsedi várat ostromolja, az azt jelenti, hogy Báthori Andrásnak június 18. és augusztus 16. között valamilyen úton-módon vissza kellett foglalnia az ecsedi várat. (Nem valószínű, hogy Cibak Imre ostroma sikerrel járt, hisz akkor a várban tartózkodó Báthori Andrásnak fogságba kellett volna esnie. Ez azonban nem következett be, hisz részt vett a szeptemberi hadműveletekben.) 73 Egy biztos: július 2-án az ecsedi vár Báthori András kezén volt. 74 Báthori Andrásnak azonban csak rövid időre sikerült visszaszereznie az ecsedi várat. János királynak Nádasdy Tamáshoz intézett leveléből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy június 27-én már János király katonasága őrizte az erősséget. 75 Ám Báthori Uo. 81, 156. jegyzet. Szamosközy István történeti maradványai. Pótlékul az Akadémia által kiadott összes műveihez. Közli: Pettkó Béla. Történelmi Tár, ; - Az irat kelte: Ex castro Dominis Vestrae Tharnoviensi, decima sexta die Augusti, anno domini millesimo quingentésimo vigésimo nono" Az évszám téves: János király 1528 május elején telepedett le a lengyelországi Tarnówban, majd innen elindulva november 3-án érkezett vissza Magyarországra; augusztus 16- án viszont útban volt Mohács felé, hogy Szulejmán szultán előtt tisztelegjen (erre augusztus 18-án került sor). Magyarország történeti kronológiája. Főszerk. Benda Kálmán. II. kötet. Bp., (a továbbiakban Kronológia II.) 363, 364. Szalay, ; - Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Tizenharmadik rész. Ferdinánd és Szapolyay János ellenkirályok küzdelmei; az ezt követő nehéz idők; a török hódítások korszaka Szulejmán haláláig, Bp., (a továbbiakban Bánlaky, 1940.) ; - A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának oklevél-másolatai. Ismerteti Óváry Lipót. Második füzet. Bp., Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. Szerk. Bunyitai V., Rapaics R., Karácsonyi J., I. kötet. Bp., (a továbbiakban Egyháztörténelmi emlékek, 1902.) 483.; - Helytörténeti olvasókönyv, I. Bereg, Szabolcs és Szatmár megye történetéhez a honfoglalástól 1849-ig. Szerk. Hársfalvi Péter és Takács Péter. Nyíregyháza, (a továbbiakban Olvasókönyv, 1985.) Pray György: Epistolae procerum regni Hungáriáé. Pars I. Viennae, ; - Szirmay,

11 Andrásnak megint csak sikerült - hogy pontosan mikor, nem tudjuk - visszaszereznie a várát, hisz azt április 7-én özvegye és fiai tulajdonában találjuk. 76 Az ecsedi vár körüli harcokat igazán a környező települések jobbágyai szenvedték meg: Nagyon el vagyunk nyomva - írta 1528-ban Báthori András Ferdinándnak - a felséged iránt megőrzött hűségünk miatt, és hogy mily nagy nyomorúsággal fosztják ki a szegény jobbágyokat, azt leleplezni nem elégséges az én nyelvem. Leginkább azok, akik a Tiszán túl laknak, könyörögnek felségedhez, hogy az Isten szerelmére, segítséget nyerjenek. " 71 A családjával Budán bujdosó Báthori András - birtokadomány reményében - így panaszkodott Ferdinándnak július 2-án:...felséged szolgálatában jutottam a legnagyobb szegénységre, és egész Magyarországon nincs senki más az egy Losonczi úron kívül, aki annyi veszteséget szenvedett volna, mint mi. A jobbágyaink után szokásos jövedelmünkből semmit sem láthatunk, mert ezeket vagy teljesen kifosztották, vagy felégették, olyannyira, hogy higgye el felséged, egész Magyarországon - engedelmet kérek - még csak egy ökröm vagy juhom sincs, pedig, azt hiszem, ezekből senkinek sem volt annyi, mint nekem. " 78 (Arra nincsenek adataink, hogy a vállajiak hogyan vészelték át a Mohács utáni nehéz időszakot. Ha az ecsedi vár nem is mindig nyújthatott számukra menedéket, a közeli, nagy kiterjedésű lápra számíthattak: itt biztos rejtekhelyet kereshettek, élelemre se igen volt gondjuk - puszta életüket megmenthették...) A pártharcok utózöngéje: 1564-ben János Zsigmond 16 ezres hadával körülfogta Ecsedet, Báthori Miklós 79 azonban semmibe vette a fenyegetést, a vár kapitányának, Szirmay Lajosnak az éppen ekkor tartott lakodalmát nem engedte félbeszakítani. Ám amikor János Zsigmond Báthori Miklós birtokait akarta elpusztítani, létrejött az alku: ha 60 napon belül nem érkezik segítség, átadják Ecsedet, meghódolnak. János Zsigmond elvonult hadával a vár alól, s többé nem tért vissza, így az ígéret beváltására nem került Báthori András özvegye, Rozgonyi Katalin adomány levele Sípos János részére, 1648-as másolat. MOL. Filmtár, doboz: U et C fasc. 13. nro. 13. Az ecsedi uradalom urbáriuma 63. (Lásd még MOL, A Károlyi család nemzetségi és fóti levéltára, P 392. Lad. 34/a. nro ) F. B. Bucholtz: Geschichte der Regierung Ferdinánd des Ersten. Dritter Band. Wien, (a továbbiakban Bucholtz, 1832.) 268. Olvasókönyv, Később országbíró, császári és királyi tanácsos, Somogy, Szatmár és Szabolcs vármegyék főispánja. Wertner, Budai Ferencz polgári lexicona. II. kiadás. I. rész. Pest, (a továbbiakban Budai, 1866.) ; - Magyarok életrajzai. I. szakasz: A hajdankortól az évig. I. kötet. Szerk. Kerékgyártó Árpád. Pest,

12 A lakosság rétegződése A XVI. század közepén készült rovásadó-jegyzékek (1549, 1553, 1554, 1555) - szerencsénkre - nemcsak a portaszámot tűntetik fel, hanem a valamilyen okból adómentességet élvezőket (új ház, pusztatelek, szolga, szegény, bíró) is. Vállajon az alábbi adatokat jegyezték fel sl az adórovók: 1549: porta 24 új ház 7 szolga 12 szegény 15 bíró : porta 22 szegény 22 szolga 15 bíró : bíró 1 porta 20 szegény 16 puszta : porta 20 szegény 10 szolga 12 puszta 10 bíró 1 A számok önmagukban nem sokat mondanak, az adatokat értelmeznünk kell. Milyen népességkategóriákat jelölnek az egyes kifejezések? Porta: adóalap; ekkoriban a hadiadó kivetésének egysége (az országgyűlések arról döntöttek, hogy portánként mennyi adót kell fizetni); a XVI. század végéig elvileg egy egész jobbágytelket tekintettek portának; 1609-ben 1 porta 4 jobbágy- vagy 12 zsellérháztartást jelentett. 82 Maksay Ferenc az 1549-es rovásadó-jegyzékek adatait egykorú vagy közel egykorú tizedjegyzékekkel, urbáriumokkal, török összeírásokkal vetette MOL, E 158. Dica-jegyzékek. (Én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárában - a továbbiakban SZSZBML - meglévő filmmásolatot használtam: Filmtár, 80., 81. doboz.) Az 1549-es rovásadójegyzék kiadva: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. 2. kötet. Szerk. és a bevezető tanulmányt írta Maksay Ferenc. Bp., (a továbbiakban Maksay, 1990.) 741. Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. Szerk. Bán Péter. Eger, ; - Magyar történelmi fogalomtár. II. kötet. Szerk. Bán Péter. Bp.,

13 össze. Az eredmény: egy portára általában 1,98 (1,3-2,9 közti) dézsmafizetőt, 1,76 (1,2-2,7 közti) urbáriumbeli jobbágyot és 3,2 (0,4-9,4 közti) török adófizetőt kell számítanunk" Később arra figyelmeztetett: az 1 portára eső mintegy 2 úrbéres, illetve 2 dézsmafizető csupán legalsó határát jelentheti a családfők számának" Végső meggyőződése: portánként 3 családfővel, családonként 5 személlyel kell számolni. 85 Számunkra egy a lényeg: a portaszámok mögött egésztelkes, adófizető jobbágyokat kell keresnünk. A sok bizonytalansági tényező miatt a portákat telkekre átszámolni feleslegesnek tartjuk, mint ahogy azt is, hogy az így megállapított családfők számából - az 5-ös szorzó alkalmazásával - a lélekszámra következtessünk. A portaszámok (1549: 24, 1553: 22, 1554: 20, 1555: 20) önmagukban is jelzik a tendenciát: a Mohács utáni háborús évek pusztításait - gondoljunk csak Báthori András jobbágyai sorsán kesergő leveleire re kiheverte Vállaj, között a tehetős, adóterheket viselő jobbágyok száma kisebb csökkenés után stabilizálódott. Új házak (domus novae): a házat építőket, az új telepeseket néhány évig adómentesség illette meg; Maksay Ferenc arra figyelmeztet: az újonnan megnépesített jobbágytelkek lakóiban távolról sem kell mindenütt idegenből jött betelepülőket látnunk, hiszen kikerülhettek azok a helybeli jobbágyfiakból, feltörekvő zsellérekből vagy elpusztult, felégetett házak újraépítkező jobbágygazdáiból is. Eredetük a legtöbb esetben földeríthetetlen. " K Új házak (7) csak az 1549-es összeírásban vannak. Ez az év lehetett a csúcspont: talán ekkorra fejeződött be a háborús pusztítások nyomainak eltüntetése; feltehetően a helyi, szaporodó népesség terjeszkedését jelzi a szám. A következő, 1553-as adatsor már a felemelkedés nehézségeire utal: az új házakat építőkből - letelvén az adómentesség - nem tehetős jobbágyok (1553-ra a porták száma nem nőtt, sőt csökkent), hanem szegények (1553-ra a szegények száma pontosan héttel emelkedett) vagy jó esetben szolgák (1553-ra a szolgák száma hárommal gyarapodott) lettek. De kik a szegények és kik a szolgák? Szegények (pauperes): azok számítottak szegényeknek, akik javainak értéke nem haladta meg a 6 forintot, ezért - országgyűlési végzés alapján - mentesültek a rovásadó fizetése alól. Többségük töredéktelkes jobbágy volt." 7 Számuk Váliajon erősen ingadozott (1549: 15, 1553: 22, 1554: 16, 1555: 10), tehát ők kötődtek legkevésbé a lakóhelyükhöz: ha máshol jobb életlehetőség adódott, elköltöztek. Szolgák (servitores): Sok embert megzavartak már e kor írott emlékei. A latin servitor, serviens és servus szók ugyanis mást és mást jelentettek - figyelmeztetett Takáts Sándor, ám a pontos értelmezéssel maga is adós maradt -, de e három latin szót mindég a szolga szóval adják vissza a magyarnyelvű iratok. A servitor és a serviens pedig sohasem volt a mai értelemben vett szolga. Aztán nagy különbség volt a nemes szolga és a Maksay, kötet. 60. Uo.61. Uo. 62. Uo. 71. Uo. 68.

14 paraszt szolga között. Különben a XVI. és XVII. században még a főnemesek sem restelltek a szolgaságot. Csakhogy az ő szolgaságuk nem a mai cselédségnek felelt meg" u A pontos meghatározás Varga J. János érdeme: A katonáskodó szervitorok rétegét a birtokaikat vesztett vagy a meglévőt oltalmazó nemesek, a fölemelkedés útját kereső kisnemesek és jobbágyi sorból származó, de nemesítést nyert elemek, valamint parasztkatonák alkották. " 89 Arra nincs adatunk, hogy a Báthoriak a törökök elöl elmenekült nemeseket telepítettek volna le Vállajon, katonáskodó jobbágyok - vagy ha tetszik, parasztkatonák - viszont, mint láttuk, már a XV század végén is éltek itt. Ők akkor alapvetően jobbágyként szolgálták urukat, de ha az úgy kívánta, védték az ecsedi uradalmat, támadták a szomszédos Károlyiak birtokait után a két király belháborújában, a török elleni küzdelemben egyre inkább a katonai szolgálat került előtérbe: kialakult az adómentességet élvező szervitori réteg. (Például: Báthori András felfegyverzett jobbágyai - kihasználva Szapolyai János Lengyelországba menekülését augusztusában ott voltak a Ferdinánd-pártiak Szatmár melletti táborában, uruk parancsára kirabolták a templomokat, kínozták a korábban János-párti lakosokat. 9 " Szeptember elején Báthori András 300 lovasával próbálta feltartóztatni a lázadók" Szapolyai János hazatérését előkészítő támadását. 91 ) A szervitorok nemcsak adómentességet élveztek, adományban is részesülhettek: április 7-én néhány meg nem nevezett személy közbenjárására Rozgonyi Katalin, Báthori András özvegye megfontolás tárgyává tette" a Vállajon lakó Sípos János hűséges szolgálatait", s ezekért neki és örököseinek adományozta az említett faluban, a Kereknádas folyón lévő malomhelyet a malommal és az összes épületekkel együtt. Mindez az özvegyasszony fiainak, Báthori Andrásnak és Báthori Miklósnak a hozzájárulásával történt. 92 Báthori Miklós országbíró, császári és királyi tanácsos, Somogy, Szatmár és Szabolcs vármegyék főispánja már 1574-ben Sípos Andrásnak adta Vállajon a Kerekerdőalját (a földterület jellege nem derül ki az iratból) június 23-án ezt az adományt fiára is kiterjesztette, s birtokukban hagyta a Sípos András öccse halálával rájuk szállt rétet is. Mindezt később az Ecsedi Báthori család utolsó férfi tagja, Báthori István is megerősítette. 93 Sípos János és András ősei, mint láttuk, a XV. század végén fegyveres jobbágyok voltak, ők már szervitorok. (Az adománylevelek sem nevezik őket jobbágyoknak. Az adományozó 1534-ben Sípos Jánossal kapcsolatban a circumspectus" jelzőt használja Takáts Sándor: Régi idők, régi emberek. Bp., Varga J. János: Szervitorok katonai szolgálata a XVI-XVII. századi dunántúli nagybirtokon. Bp, Egyháztörténelmi emlékek, , Bucholtz, ; - Szalay, Lásd a 76. lábjegyzetet. Báthori Miklós adománylevele Sípos András részére. Tagy, június 23. (1648-as másolat) MOL, Filmtár, doboz: U et C fasc. 13. nro. 13. Az ecsedi uradalom urbáriuma 63. (Lásd még MOL, A Károlyi család nemzetségi és fóti levéltára, P 392. Lad. 34/a. nro )

15 -jelentése: érdemes, okos, szemes, becsületes -, ami a polgárok titulusa. Ne mai értelemben vett polgárra gondoljunk, e szóhasználattal nyílván csak azt akarták érzékeltetni, hogy nem jobbágyról van szó. Sípos András társadalmi állapotára nincs utalás az 1575-ös adománylevélben.) Egy család elindult a felemelkedés útján... Maksay Ferenc a szervitorokat majorsági alkalmazottaknak vélte. 94 Hogy 1549-ben az ecsedi uradalom mely településein volt majorság, nem tudjuk. Az viszont kimutatható, hogy ott, ahol a XV. századi források fegyveres jobbágyokat neveztek meg, az adórovók 1549-ben szervitorokat találtak: pl. Dob (1), Gilvács (2), Terebes (1), Szoldobágyterem (3), Mérk (7), Fábiánháza (6), Ecsed (7), Kálmánd (11), Szentmiklós (1), Szaniszló (6), Vállaj (12), Vasvári (1), Domahida (1). Csak Tagyon nem volt szervitor (Bátor és Majtény nem szerepelt a rovásadó-jegyzékben). 95 Báthori Andrásnak 96 Szatmár vármegyében összesen 111 szervitora volt. 97 Puszták (desertae): valamilyen okból - kisebb-nagyobb tűzesetek, migrációs hullámok, túlnépesedés, örökösök nélküli elhalálozás következtében - üresen, lakatlanul maradt telkek. 9 * A pusztásodás" 1554-ben kezdődött Vállajon, ekkor három telek maradt gazdátlanul. A következő évben már tíz telken hiányzott a jobbágykéz. Mindez lehet a korábbi háborús pusztítás következménye: a gyermekek, anyák elvesztése, a kedvezőtlen demográfiai összetétel most érezteti hatását. Ha viszont elköltözés eredménye, utalhat szegényedési folyamatra is. A szegények száma 1553-ban volt a legmagasabb (22), ben 16 szegénycsaládot és 3 pusztatelket írtak össze, ami jelentheti azt is, hogy a szegények elköltözése miatt következett be a csökkenés (a szegények feltehetően féltelken laktak; a 6 hiányzó szegénycsalád féltelkei pontosan kiadják a 3 pusztatelket) ben tovább csökkent a szegények (10) és jelentősen megnőtt a pusztatelkek (10) száma, ebbe már az is belejátszhat, hogy a szolgák száma az évi 15-ről 1555-re ből nincs adat - 12-re csökkent. Bíró (judex): megbízatása általában egy évre szólt; ő volt a falu vezetője, vigyázott a rendre, kisebb ügyekben ítélkezett, közvetítette a felsőbbség akaratát, helyismeretével segítette az adórovók, tizedszedők munkáját; adómentességet élvezett; csak az igen apró településeken nem volt bíró; ahol a jobbágyok nem egy urat szolgáltak, ott több bíró tevékenykedett. 99 A rovásadó-jegyzékek segítségével némi bepillantást nyerhettünk a vállajiak nehéz, küzdelmes, de ekkor még ( ) békés életébe. A béke azonban nem tartott sokáig... Maksay, kötet. 63, 72. Uo. 2. kötet Báthori András és Rozgonyi Katalin fia, Szatmár és Szabolcs vármegye főispánja, később tárnokmester, országos kapitány, erdélyi vajda, országbíró. Wertner, Maksay, kötet Maksay, kötet. 66, 67, 68. Uo. 73, 74., 2. kötet. 717.; - Urbáriumok. XVI-XVII. század. Szerk. és a bevezető tanulmányt írta Maksay Ferenc. Bp., (a továbbiakban Urbáriumok, 1959.)

16 A török hódoltatás A két király küzdelméből a nevető harmadik, a szultán húzott hasznot. Az ecsedi várhoz egyre közelebb nyomultak a törökök ben már a hódoltsági területtől igen távol eső Szatmári ostromolták. 100 Az évi rovásadó-jegyzék tanúsága szerint 1566-ban a törökök szövetségeseként Magyarországra érkező tatárok égették fel és pusztították el Vállaj nagy részét. 101 (A krími tatárok ekkor a Tokajt ostromló János Zsigmond erdélyi hadseregét segítették. Az eredménytelen hadművelet után pusztítva vonultak haza. Ezt megelégelve János Zsigmond kénytelen volt fellépni velük szemben: szinte kiűzte őket az országból.) 102 Egy rövid időre Szatmár vármegye három urat szolgált: adózott a törököknek, Erdélynek és a Habsburgoknak is. 103 A speyeri szerződés (1570) ugyan a vármegyét a Magyar Királysághoz tartozónak ismerte el, 104 de területét a hódoltság apasztotta re már Szaniszló, Kálmánd, Mérk, Vállaj, Szoldobágy, Vasvári, Szentmárton, Börvely és Fábiánháza is a törököknek fizetett adót. 1 " (Az ecsedi vár tehát nem tudta megvédeni a köréje szervezett uradalom valamennyi települését.) A hódoltság Szatmár vármegyében ekkor érte el legnagyobb kiterjedését. Az arányok érzékeltetésére: az összeírt /2 portából 150 került a törökök ellenőrzése alá ra az ecsedi uradalom fentebb említett községei felszabadultak ugyan a hatalmuk alól, 107 de még 1618-ban is volt hódoltsági terület Szatmár vármegyében abban a járásban, melyhez Vállaj is tartozott. 108 A tizenöt éves háború ( ) mérlege": 1598-ban jobbágyház volt Szatmár vármegyében (ebből 373 a törököknek is adózott), 160l-re már csak maradt (ebből 65 a hódoltsági területen) ben - mikor végre meggyengült a török uralom e tájon - a császári katonaság pusztításainak nyomait viselték magukon a települések: Vállajon 3 jobbágyház maradt meg, a többit tűz emésztette vagy lakói hagyták el. 110 (1598-ban még 43, 1599-ben 30, 1600-ban 19, 1601-ben 16 jobbágy házat vehetett számba itt az adórovó.) 1 " ,0 111 A magyar katona. Vitézségünk ezer éve. I. kötet. Szerk. Pilch Jenő. Bp., é. n.[1933] 196. SZSZBML, Filmtár, 87. doboz, 31. Bánlaky, Az egyik feljegyzésnek ez a címe: Consignatio possessionum et portarum partim turcis, partim transylvano subiectarum in Comitatu Zathmar medietate dice solventium, pro anno SZSZBML, Filmtár, 87. doboz, 203. Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódítás korában, Bp., SZSZBML, Filmtár, 87. doboz, 457. Uo Uo SZSZBML, Filmtár, 88. doboz, 1257, SZSZBML, Filmtár, 87. doboz, 702, 740, 963. Uo. 981.; - A történelmi kronológia szerint július 10-én Szatmárnál egyesült Mihály vajda és Basta generális Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem ellen készülő serege. Kronológia, II SZSZBML, Filmtár, 87. doboz, 564, 725, 800, 871, 920.

17 A Báthori család ecsedi ágának kihalása Báthori István országbíró, a család ecsedi ágának utolsó férfi tagja, július 25-én hunyt el. Halála előtt még gondoskodott arról, hogy birtokai ne szálljanak vissza a királyra: magához vette, neveltette és összes javai örökösévé tette a család másik, somlyói ágából származó két árvát, Báthori Gábort és Annát. 112 Új gazdája lett az ecsedi uradalomnak," 3 egy 16 éves, ambiciózus fiatalember, aki hamarosan (1608. március 7.) megszerezte Erdélyben a fejedelmi trónt is." 4 Azonban a gyors emelkedést gyors bukás követte: október 27-én Nagyváradon meggyilkolták Báthori Gábor erdélyi fejedelmet, 115 s ezzel bizonytalanná vált az ecsedi uradalom helyzete is. Kezdetben úgy tűnt, Báthori Gábor féltestvére, a 16 esztendős Báthori András lesz az örökös, de Ecsed őrsége a várat és az uradalmat átjátszotta a királynak:" december 22-én kapituláltak Dóczi András hadai előtt; a feladási feltételeket II. Mátyás január 15-én erősítette meg Linzben." 7 A hatalmas birtok a kamara kezelésébe került. Közvetlenül a vár átadása után, december 24-én megtörtént az ecsedi uradalom leltára", elkészült az urbárium: Vállajon Gaál Péter bíró és Sípos György tiszttartó eskü alatt vallották, hogy a jobbágy egész telkek száma a faluban 40, az elhagyott telkek száma 17, a lakosoknak 207 szarvasmarhájuk és 8 lovuk van. Végül a jobbágyszolgáltatások összeírása következett. (Ezek rendjét még a Báthoriak alakították ki. A sors szeszélye folytán azonban a hosszú Báthori-időszakból nem maradt ránk urbárium," 8 az 1613-as az első.) Eszerint földesuruknak adót, 6-6 forintot, Szent György napkor (április 24.) és Szent Mihály napkor (szeptember 29.) kellett fizetniük. A mérkiekkel közösen évente egy vágómarhát is adtak. A vállaji jobbágyok beszolgáltattak továbbá egy köböl lenmagot, tizedrészt minden veteményesük, földjük, sertésük és méhcsaládjuk után, a csikaszok pedig egy akó csíkot. Karácsonyi, húsvéti, Nagy László: Tündérkert fejedelme, Báthori Gábor. Bp., (a továbbiakban Nagy, 1988.) 45-47, 69. A birtokba iktatást Bocskai István erdélyi fejedelem rendelte el november 27-én. A beiktatást - nem egészen szabályos módon - Bocskai kancelláriájának emberei és a felkért nemesurak végezték október 10. és november 3. között. MOL, Károlyi család nemzetségi és fóti levéltára. P Lad. 45. nro. 16. Erdélyi országgyűlési emlékek. Szerk. Szilágyi Sándor. VI. kötet. Bp., Nagy, Sepsi Laczkó Máté, Lorándffi Mihály udvari concionatora krónikája és emlékezetre méltó hazai dolgoknak rövid megjegyzései, In: Erdélyi történelmi adatok. Szerk. és kiadja gróf Mikó Imre. III. kötet. Kolozsvárt, Berey József: Nagyecsed nagyközség, hajdan oppidum, anagyecsedi Református Egyház, az Ecsedi-vár és az Ecsedi-láp története 1930-ig. I. kötet. Nagyecsed nagyközség története ig. Mátészalka, Ez talán annak tudható be, hogy miután az ecsedi várba királyi helyőrség került (1613), sok iratot elégettek. Tanúvallatás 1615-ből Kostka Zsófia, Somlyói Báthori István özvegye kérésére az ecsedi várban őrzött iratok elégetéséről. MOL, A Károlyi család nemzetségi és fóti levéltára. P Lad. 45. nro. 25.

18 pünkösdi ajándékként a falu egy pint vajjal, hat lúddal és tíz tyúkkal szolgált. A listának azonban még nincs vége! A földesúr a borjas tehénnel rendelkező gazdáktól évente egy icce vajat, a káposztát termelöktől 125 fej káposztát követelt. Előírta azt is, hogy mindenjobbágy a faluközösségből - a földközösség alapján a maga részére kiadott, nyilasnak nevezett terület után is, amint azt kézhez vette - egy öl szénát köteles beszolgáltatni. A borkimérés rendje (korcsmállás) nem volt szabályozva, a kapott parancs szerint kellett eljárniuk. Bírságpénzt a többi községhez hasonlóan fizettek. Az urbárium megemlít még két kaszáló rétet, melyekről tíz öl szénát lehet betakarítani és egy erdőt is, mely az ecsedi várhoz tartozik. A földesúri majorság Vállajon 349 hold három nyomásra osztott földből állt." 9 A gyors összeírást hamarosan egy alaposabb követte. Az február 6-i keltezésű urbárium már a jobbágyok nevét is tartalmazza, 23 egésztelkest, 6 féltelkest és 12 zsellért sorol fel; az üres telkek számát 16-ban adja meg. Az állatállományról viszont nem közöl adatokat. A jobbágy szolgáltatásokban csak annyi változás van, hogy a vállajiaknak évente még egy borjút vagy három bárányt is kell adniuk, a csíkászó jobbágyok előírt szolgáltatása nem egy akó, hanem egy veder csík, a borjas tehénnel rendelkezőknek pedig az egy icce vajon felül még egy sajtot is be kell szolgáltatniuk. 120 Hitélet 1632-ben, egyházlátogatás alkalmával írták össze a vállaji prédikátor és oskolamester járandóságát. 121 A református egyház megalakulása azonban jóval korábbra nyúlik vissza. A reformáció térnyerése az ecsedi uradalomban Báthori István nevéhez fűződik. Az ecsedi Báthori család 1555-ben született utolsó férfi tagja már az új vallásban nőtt fel, mint végrendeletében ő maga mondja:...az én szerelmes édesanyám, az Nagyságos Somlyói Báthori Anna asszony (ki engem az igaz vallásban feltartott és nevelt)... " m Báthori István apját Györgynek hívták, Nyírbátor környékén és Zemplén vármegyében voltak birtokai, János Zsigmond híve volt, 1556-ban Szatmár, Szabolcs, Kraszna és Közép-Szolnok, 1570-ben Szatmár és Szabolcs vármegyék főispánjaként említik. Az ecsedi uradalmat testvérei - előbb András, majd Miklós - birtokolták. Somlyói Báthori Anna - Báthori István lengyel király testvére - először Bélteki Drágffy Gáspár felesége volt, 1545-ben lett özvegy. Másodszor Homonnai Druget Antalhoz ment feleségül, aki 1548 körül halt meg. Az első házasságából származó fiai halála után harmadik férje, Báthori György hozományként kapta meg az erdődi várat MOL, Filmtár, doboz: U et C, fasc. 13. nro lap. Uo. fasc. 13. nro lap. Kiadva: Urbáriumok, Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, I. 35. a. I. kötet. fol. 29. MOL, Filmtár, doboz: NRA. fasc. 57. nro. 7. Testamentum Illustrissimi Domini, Domini Comitis quondam Stephani de Bathor, 12. (Dátum in arce nostra Etsed die 28. Februarii 1603.) Wertner, , valamint a mellékletként közölt nemzedékrend.; - Budai,

19 Báthori Anna már Drágffy Gáspár feleségeként kálvinista volt, s később harmadik férje is áttért: együtt tartották 1554-ben az óvári zsinatot; ők adták át a nyírbátori templomot az új felekezetnek. 124 Az 1584-ben gyermektelenül elhunyt Báthori Miklóstól Báthori István örökölte az ecsedi uradalmat. Ismerve vallásos buzgóságát, 12 ' a birtokain élőknek is hamarosan az új hitet kellett követniük. Az 1632-es feljegyzés 126 szerint - melynek adatai korábbi állapotokat rögzítenek - a prédikátor minden önálló háztartással rendelkező családtól egy kalangya búzát vagy rozst kapott. Földjét - két járásban volt két-két hold - felszántották, búzájával bevetették. Minden ember adott egy-egy boglya szénát és 6 dénár garaspénzt. Kereszteléskor tyúk és kenyér illette meg a prédikátort. Temetéskor szintúgy (vagy őt, vagy az oskolamestert); a halott feletti prédikálásért 1 rhénes forint járt. Fát is kapnia kellett elegendőt. Mérk Vállaj filiája volt. A mérkiek a vállaj iákkal azonos módon vették ki részüket a prédikátor eltartásából. Nemcsak templom, iskola is csak Vállajon volt, együtt tanultak a vállaji és a mérki gyerekek. A rektor (oskolamester) fizetését a két település lakóitól kapta: minden külön kenyéren élő egy kereszt búzát és 6 dénárt adott. Volt két hold földje is. Szénából egyegy boglya volt a járandósága. A későbbi szövegbetoldás szerint az az özvegyasszony, aki rokkájával keresi a kenyerét, 3 sing vásznat ad a prédikátornak. Akinek szántani képes fia vagy szolgája nincs, az fél bért, akinek szántó fia és marhája van, az egész bért fizet. Akinek se háza, se öröksége nincs, hanem csak csépjével keresi a kenyerét, 1 köböl gabonával tartozik. Az esketésért 40 dénár járt a prédikátornak a szolgalegénytől. Az oskolamester javadalmait így módosították: a külön kenyéren élők 6 helyett csak 3 dénárt adnak, viszont a fonó-szövő özvegyasszonyoktól 1,5 sing vászon jár; aki nem tudott adni egy boglya szénát, az 33 dénáron válthatta meg ben a vállaji református egyház a közép-szolnoki egyházmegyéhez tartozott. Később, 1711-től a nagykárolyi egyházmegye része lett 127 " Buday Esaiás: Relatio a' Nyír-Bátori Ref. Templomról, az abban lévő Báthori Gábor Fejedelem Márvány Képéről és más ottan találtató dolgokról. Bé adódott a' Fő Tiszt. Superintendentiále Consistoriumba. Tudományos Gyűjtemény, II. kötet. 50. Balázs Mihály: Ecsedi Báthori István levelei Bocskaihoz (1605. március 8. -július 12.) Acta Históriáé Litterarum Hungaricarum. Tomus X-XI. Szeged, Lásd a 121. jegyzetet. Kormos László: Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának ismertetője. Debrecen, , 163,

20 Földrajzi nevek 1534: Kereknadas : Kerek Erdeö allya : Zilas allya : in processu Z Péter Zegethe : Er oldal, Sipos chyereie : Eeroldal, Sipos cziereje. 133 Szent Péter szigete - az egyik járást hívták így Vállajon. Szilasalja - rét a vállaji határban. Az Éroldal és a Sípos cserjéje kaszáló rét volt, ezekről tíz öl szénát lehetett betakarítani. Jobbágynevek 1534: Johannis Sipos : Sipos Andrásnak : Bíró: Petrus Gáli. Egésztelkesek: Nicolaus Kowacz, Franciscus Sipos, Andreas Wayda, Andreas Gáli, Paulus Thotth, Stephanus Reda, Stephanus Elek, Ioannes Kowacz, Andreas Sipos, Stephanus Sipos, Stephanus Boczeros, Lucas Simon, Iacobus Thott, Michael Thott, Ioannes Kuczyar, Andreas Kowacz, Sebastianus Pénzes, Paulus Kowacz, Stephanus Pénzes, Martinus Gáli, Paulus Nemes, Andreas Zabados, Gregorius Sipos. Féltelkesek: Stephanus Bencz, Stephanus Kowacz, Franciscus Thott, Georgius Cziorto, Ionnes (!) Wida, Valentinus Zabo. Zsellérek: Stephanus Dob, Michael Boceros, Ioannes Boceros, Georgius Wirraszto, Stephanus Kys, Stephanus Heölgy, Gregorius Nemes, Andreas Thott, Michael Vjda, Nicolaus Gubás, Stephanus Néma, Relicta Lásd a 76. jegyzetet. Lásd a 93. jegyzetet. Báthori Gábor erdélyi fejedelem adománylevele Sípos György részére. Tasnád, március 25. (1648-as másolat) MOL, Filmtár, doboz: U et C, fasc. 13. nro. 13. Az ecsedi uradalom urbáriuma 64. (Lásd még MOL, A Károlyi család nemzetségi és fóti levéltára. P Lad. 34/a. nro ) Báthori Gábor erdélyi fejedelem adománylevele Sípos György részére. Várad, szeptember 12. MOL, A Károlyi család nemzetségi és fóti levéltára. P Lad. 47. nro. 40. Lásd a 119. jegyzetet. Lásd a 120. jegyzetet. Lásd a 76. jegyzetet. Lásd a 93. jegyzetet. Lásd a 120. jegyzetet.

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL

A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának

Részletesebben

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára rendkívül kevés Bereg megyére vonatkozó dokumentumot őriz. Ezért is érdemel ki emelt figyelmet

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL

A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL Németh Péter A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL A középkorban, de közel a feudális kor végéig az egyházi intézmények közül a hiteleshelyi megbízatással rendelkezők látták el a tulajdonképpeni közjegyzői

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965 Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei

Részletesebben

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon

Részletesebben

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely

Részletesebben

Városok városhiányos övezetben a középkorban

Városok városhiányos övezetben a középkorban 2001. november 85 BLAZOVICH LÁSZLÓ Városok városhiányos övezetben a középkorban A középkori Alföldet hagyományosan városhiányos övezetnek tekinti a magyar várostörténeti kutatás és a történetírás. Érveik

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN

ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN NOVAK VERONIKA ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN A kiváltságlevelek az oklevelek jelentős csoportját alkotják. Általában a kiváltságlevél alatt olyan oklevelet értünk,

Részletesebben

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok

Részletesebben

Felkelõcsoport a Corvin közben

Felkelõcsoport a Corvin közben EÖRSI LÁSZLÓ Felkelõcsoport a Corvin közben A forradalom kirobbanását követõ éjjeli-hajnali órákban megjelentek a fõvárosban a szovjet páncélos alakulatok, amelyekkel szemben városzszerte felvették a harcot

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

ASZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI 1976-1997. ÉVKÖNYVEK

ASZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI 1976-1997. ÉVKÖNYVEK László Géza ASZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI 1976-1997. ÉVKÖNYVEK Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás, 1-2. Szerk.: Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1979. 424 p. /Szabolcs-Szatmár

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

KÖLCSEY FÜZETEK. Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK. Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002. Kölcsey Intézet

KÖLCSEY FÜZETEK. Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK. Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002. Kölcsey Intézet KÖLCSEY FÜZETEK Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002 Kölcsey Intézet 1 A kiadvány a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete Kultúrökológiai

Részletesebben

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Az összetartozás építõkövei

Az összetartozás építõkövei Klamár Zoltán Az összetartozás építõkövei Gondolatok Silling István Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban címû könyvérõl Folyamatosan változó mikrovilágunkban sok érték menne veszendőbe, ha

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Bogáthy család címere, festette: Bilku Tibor Tisztelt Olvasó! A szülőföld múltjának ismerete minden nyírbogáti lakos számára fontos. Fontosnak

Részletesebben

N Y E L V T Ö R T É N E T I A D A T O K

N Y E L V T Ö R T É N E T I A D A T O K 506 Nyelvtörténeti adatok dott szavakat beillesztették nyelvünk szerkezetébe, úgy ragozták őket, oly módon használták, mint a nyelvhez tartozó ősi szavakat. Ez a több évezredes folyamat még ma is folytatódik.

Részletesebben

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött

Részletesebben

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot.

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot. Településünkről Magyarország Észak Alföldi Régiójához tartozó Jász Nagykun Szolnok megye észak keleti csücskében, a Tiszafüredi Kistérségben található Tiszaigar települése. A község Tiszafüred Városától

Részletesebben

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány

Részletesebben

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros

PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN Józsefváros A Józsefvárosi Galériában, 2004. március 3-án tartott Budapesti Históriák elõadóesten M. Szûcs Ilona a Budapesti Városvédõ Egyesület Józsefvárosi Csoportjának elnöke

Részletesebben

Doktori (PhD) értekezés tézisei. B. Gál Edit. Orczy István. Az egri püspöki provisorságtól, a királyi tanácsosi címig. Témavezető:

Doktori (PhD) értekezés tézisei. B. Gál Edit. Orczy István. Az egri püspöki provisorságtól, a királyi tanácsosi címig. Témavezető: 1 Doktori (PhD) értekezés tézisei B. Gál Edit Orczy István Az egri püspöki provisorságtól, a királyi tanácsosi címig Egy köznemesi karrier állomásai a 18. század első felében Témavezető: Dr. Gebei Sándor

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső

Részletesebben

Krasznabéltek, római katolikus templom

Krasznabéltek, római katolikus templom Papp Szilárd Krasznabéltek, római katolikus templom A Kraszna egyik jobb oldali mellékpatakjáról elnevezett, a megye déli részén fekvő település a XIV. század végén lett királyi tulajdonból földesúri birtok.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori Disszertáció

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori Disszertáció Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori Disszertáció Szilágyi Adrienn Békés vármegye nemességének társadalomtörténeti vizsgálata a 18 19. században Nemesi társadalom és nemesi birtoklás

Részletesebben

Különös házasság Erdély aranykorából

Különös házasság Erdély aranykorából 2013 október 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem harminckét évet töltött harmonikus

Részletesebben

Természeti adottságok

Természeti adottságok Földrajzi fekvése Téglást az ész.47 42 és a kh. 21 40 földrajzi koordinátáknál található A település Észak- Alföldön van Hajdú-Bihar valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határán Két legközelebbi nagyváros

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET Csíkajnád HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 2014 0 Csíkajnád Csíkszeredától 20 kilométernyi távolságra lévő 600 lelket számlálókis falu.több

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához (1868-1945)

Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához (1868-1945) 1 Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához (1868-1945) A négy község Tatabánya, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida egyesítésével 1948-ban megalakult

Részletesebben

Az Árpád-ház történelme

Az Árpád-ház történelme Az Árpád-ház történelme I. István 997-1000/100-ig fejedelem; 1000/1001-1038-ig király Intézkedései: - Leveri a pogánylázadásokat: 997-ben Koppányt (Veszprém mellett, Koppány veszít, felnégyelik) - 1003-ban

Részletesebben

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz. L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi

Részletesebben

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála 2012 július 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Kétszáznegyvenezernyi orosz hadsereg hömpölyödött alá Magyarországra.

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 64/2005.(XI. 29.) KT. HATÁROZATA A KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉRŐL ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 12/2005.

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI CSALÁD- ÉS IRODALOMTÖRTÉNETI OKMÁNYOK A NAGYBÁNYAI ÁLLAMI LEVÉLTÁRBAN

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI CSALÁD- ÉS IRODALOMTÖRTÉNETI OKMÁNYOK A NAGYBÁNYAI ÁLLAMI LEVÉLTÁRBAN Balogh Béla SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI CSALÁD- ÉS IRODALOMTÖRTÉNETI OKMÁNYOK A NAGYBÁNYAI ÁLLAMI LEVÉLTÁRBAN Az Állami Levéltárak nagybányai fiókja gyakorlatilag 1953-ban mint tartományi levéltár létesült.

Részletesebben

Új városaink. Jelen számunkban elkezdjük a 2007. nyarán várossá avatott települések bemutatását.

Új városaink. Jelen számunkban elkezdjük a 2007. nyarán várossá avatott települések bemutatását. Új városaink Amint már júliusi számunkban jeleztük, Magyarország városainak száma kilenccel ismét gyarapodott. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 94. b) pontja alapján az önkormányzati

Részletesebben

Csallóközi születésű a Göcseji Helikon tagja 225 éve született Kazinczy Klára, első költőnőink egyike

Csallóközi születésű a Göcseji Helikon tagja 225 éve született Kazinczy Klára, első költőnőink egyike Tóth Mihály Csallóközi születésű a Göcseji Helikon tagja 225 éve született Kazinczy Klára, első költőnőink egyike A csallóközi Felsőgelléren 225 éve, 1785 szeptemberében született a 19. századi magyar

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ

MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ HEVES VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA A vármegye levéltára azt a hivatalt szolgálta ki, amely létrehozta iratait, tehát megőrző helyek, latinul conservatoriumok voltak.

Részletesebben

Kiskastély krónika. Róna Katalin

Kiskastély krónika. Róna Katalin Kiskastély krónika A BALATON DÉLI PARTJA FELŐL SOMOGY LANKÁS DOMBJAI KÖZT HALADVA, ELHAGYVA SOMOGYVÁRT, MAJD ÚJABB KIS FALVAKAT, ÉRKEZÜNK A ZSÁKFALUBA, ALSÓBOGÁTRA. A FORRÓ NYÁRI DÉLELŐTTÖN A SZÉP, RENDE-

Részletesebben

rövidített változat utolsó módosítás: 2011. január 9.

rövidített változat utolsó módosítás: 2011. január 9. rövidített változat utolsó módosítás: 2011. január 9. Ifjú Kutasi József, szül. 1936.07.26. Budapest, római-katolikus hitvallású, keresztelve: 1936.08.02.-án Budapest-rákosfalvai r. k. templomban, cím:

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán Az Erdélyi-medence szívében fekvő Mezőség, talán az egész Kárpát-medence egyik legkarakterisztikusabb

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 3. Bogyai család iratai 1761-1880 (1915) Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm 1 raktári =

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

Nőtincs és a pecsétes téglák

Nőtincs és a pecsétes téglák Nőtincs és a pecsétes téglák Eczl József és Menyhárt Miklós A településről röviden A község Nógrád megye délnyugati részén, a Naszály hegy lábánál, a Lókos és a Hangya patak völgyében ad otthont az itt

Részletesebben

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

III. Ispánságok és a nemesi megye. Az egyházi szervezet.

III. Ispánságok és a nemesi megye. Az egyházi szervezet. III. Ispánságok és a nemesi megye. Az egyházi szervezet. Nem sokkal azután, hogy a magyarság első képviselői a Szamos partján megjelentek, Szent István kiterjesztette jogát az ország minden használatlan

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Török Zsuzsa Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Doktori értekezés tézisei Témavezető:

Részletesebben

elemzésének lehetőségei és tanulságai. PhD disszertáció, 2012.

elemzésének lehetőségei és tanulságai. PhD disszertáció, 2012. Sz. Simon Éva: A hódoltságon kívüli hódoltság. Oszmán terjeszkedés a Délnyugat-Dunántúlon a 16. század második felében. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,

Részletesebben

Sárközújlak, református templom

Sárközújlak, református templom Papp Szilárd Sárközújlak, református templom A Szamos és a Túr közötti síkon, Szatmárnémetitől (Satu Mare) északkeletre, a Sárköz (Livada) nevű faluval ma egybeépült település XIV. századi forrásokban

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.

Részletesebben

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre HAJDÚBAGOS Elérhetőség: Hajdúbagos Község Önkormányzata 4273 Hajdúbagos Nagy u. 101. Telefon: 52/567-212 Fax: 52/374-018 Hajdúbagos

Részletesebben

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy

Részletesebben

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza BUZIÁSFÜRDŐ 1905-ig Buziás, város a Bánságban, Temes megyében. Temesvártól 33 km-re délkeletre fekszik. Buziásfürdő/ Băile Buziaş, németül Busiasch (Temes megye) Hozzátartozó falvak: Bakóvár és Nagyszilas

Részletesebben

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története Pálmai József A szatymazi posta RÖVID TÖRTÉNETE Az első postaállomás Kalapos királyunk idejében, 1788-ban hozták létre a szatymazi postát. A jó tíz éven át (1780 1790) uralkodó II. József, Mária Terézia

Részletesebben

Z sám bék jelenkori utcaneveinek

Z sám bék jelenkori utcaneveinek mertetése sajnos meghaladná ezen írás kereteit, ezért inkább csak a betekintés, az érdeklődés felkeltése volt a cél. Köszönettel tartozom a város már említett helytörténészeinek, valamint Szuchy M. Emilnek

Részletesebben

1896 Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája I-II. Zombor, Bács-Bodrogh vármegye közönsége.

1896 Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája I-II. Zombor, Bács-Bodrogh vármegye közönsége. Dudás Gyula I. Önálló kiadványok 1885 A zentai csata. Monográfia részlet Zenta város történetéből. Zenta, S. n. 1886 Szerémi György emlékirata. Történetkútfő-tanulmámy. Budapest, S. n. 1886 A zentai ütközet

Részletesebben

Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Collegium Hungaricum ösztöndíjamat 2013. év március hónapjában valósítottam meg, azzal a céllal, hogy az előző évben sikeresen

Részletesebben

Ezer éve a Körösök mentén

Ezer éve a Körösök mentén 3 Ezer éve a Körösök mentén Elõszó az összeállításhoz A Bárka olyan, a magyar kultúra egészében gondolkodó, az egyetemes magyar irodalom, mûvészetek és társadalomtudományok értékeinek, eredményeinek teret

Részletesebben

Duna House Barométer. 26. szám. 2013. július

Duna House Barométer. 26. szám. 2013. július Duna House Barométer 26. szám Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció paraméterek

Részletesebben

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

Könyvtár a Ménesi úton 1

Könyvtár a Ménesi úton 1 Markó Veronika Könyvtár a Ménesi úton 1 Az első évtizedek 2 Az 1895-ben Eötvös Loránd kezdeményezésére a minőségi tanárképzés céljával alapított (ekkor még a Csillag ma Gönczy Pál - utcában egy bérházban

Részletesebben

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor 89 Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása SIMON Gábor Inhabitants of Nyíregyháza in Soviet captivity: Deportation of the civilian population on 2 nd November

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA GYŐR 2008. Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-218-3 Felelős szerkesztő: Nyitrai József igazgató További

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső

Részletesebben

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

Az Arany Trombitának (1869), Táncsics lapjának kauciója 1

Az Arany Trombitának (1869), Táncsics lapjának kauciója 1 H. KOHUT MÁRIA Az Arany Trombitának (1869), Táncsics lapjának kauciója 1,,A siker értékét nem csupán maga a kivívott siker méri meg, hanem a leküzdött akadályokra fordított erőt és munkát is számba kell

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

REGIOPLAN TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV VIZSGÁLATI MUNKARÉSZ FELÜLVIZSGÁLAT

REGIOPLAN TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV VIZSGÁLATI MUNKARÉSZ FELÜLVIZSGÁLAT 0 REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐRÁKOS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján KEMÉNY ISTVÁN JANKY BÉLA A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján 2003 elsõ negyedében reprezentatív kutatást folytattunk a magyarországi cigányság

Részletesebben