Szülői értekezlet fő járt az osztályba (idén ebből elment 2 fő, Marci és Vivien, érkezett egy fő, Zoé).

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szülői értekezlet 2014.09.15. 28 fő járt az osztályba (idén ebből elment 2 fő, Marci és Vivien, érkezett egy fő, Zoé)."

Átírás

1 Szülői értekezlet Éva néni beszámolója az előző tanévről: 28 fő járt az osztályba (idén ebből elment 2 fő, Marci és Vivien, érkezett egy fő, Zoé). Magatartás, szorgalom átlaga 4,0 volt. Előforduló problémák voltak: konfliktusok a gyerekek között (ebben sajnos Marci emelkedett ki, több konfliktus körülötte és/vagy miatta alakult ki) hangoskodás Magatartásukra más szempontból nincs panasz, udvariasak, tisztelettudók, segítőkészek. Órai aktivitás nagyon változó volt, keveset jelentkeznek. Nagyon játékosak, ez néha előtérbe kerül a kötelességekkel szemben, illetve sokszor elég komótos a munkatempójuk. Ezekre (pl.önállóság, feladataik elvégzése) otthon is érdemes figyelni, hiszen ez a felső tagozatra való felkészülés miatt is fontos. 7 gyermek részesült tavaly osztályfőnöki dícséretben 8 gyermek kapott osztályfőnöki figyelmeztetést 3 gyermek osztályfőnöki intőt szaktanári dícséretben 5 gyermek részesült igazgatói dícséretben 3 fő Év végén 5 kitűnő bizonyítvány született (az érintett diákok neve az iskola honlapján olvasható, nekük külön gratulálunk!) A tanulmányi átlag 4,19 volt. Matematika 3,82 volt. Előforduló hibák az alábbi területeken voltak főleg: fejszámolás (fiyelemhiány miatt) mértékváltás összetett szöveges feladatok megoldása Szorzás-bennfoglalást otthon is kérjük, hogy gyakorolják, kérdezzék ki néha! Olvasás 3,85 volt az átlag év végén. Előforduló problémák: szövegértésnél, figyelemhiány miatt Nyelvtan 3,67 A helyesírás okoz nehézséget, a szófajok viszont jól mennek. Ének 4,28 Testnevelés 4,7

2 Több gyenge fizikumú gyerkőc van. Környezet 4,0 volt tavaly. Most új tankönyv van, de nagyon sokat fogják a füzetet használni a gyerekek, elsősorban abból fognak tanulni. Heti 2 órában tanulják idén a környezetet. Lelkesek, ügyesek órán, odafigyelnek a kiselőadásra. Andi néni kéri, hogy néha kerüljön sor otthon is kikérdezésre. Tanulmányi kirándulás tavaly jól sikerült. Idei tapasztalatok Eddig: élményekkel feltöltődve érkeztek a gyerekek, sokat mesélnek, szívesen játszanak együtt. Néha vannak konfliktusok, főleg, ha az időjárás miatt nem tudnak kint lenni az udvaron. Ahogy nőnek, egyre kritikusabbak egymással. Fel kell készülni arra is, hogy a lányok egy részénél esetleg megindulnak a hormonális változások is (másik 4. osztályban már van rá példa). Kérés: eszközhiányt pótolják, több gyerkőc rajzdobozából hiányzott pl olló, ragasztó. Matematikából a körző még nem kell, ne hordják magukkal, nehogy elvesszen stb. Angol Ági néni be tudott jönni, Orsi néni sajnos nem, de felírt néhány információt Éva néninek. Ági néni: Lelkesek, ügyesek a gyerekek. 3 kiemelten fontos dolog: órai odafigyelés, felszerelés megléte, házi feladat elkészítése. Idén a tankönyvből 4 leckét vesznek, a másik felét jövőre, ezért jövőre nem kell új tankönyvet venni. A szeptemberi jegy felelésből lesz a tanult szavakból kb jövő hét közepén (színek, iskolai tárgyak). A nagy témazárók azonosak lesznek a csoportoknál. Orsi néni: Nagyon elégedett, jó dolgozni a gyerekekkel. Kéri, hogy legyen egy mappa, amibe a fénymásolt papírokat beleteszik. Felszerelés illetve leckehiány miatt kisegyest kapnak, öt kisegyesből lesz egy 1-es. Órai munkára kisötöst lehet kapni, szintén öt kisötösből lesz egy 5-ös. Éva néni elmondta, hogy az angolos csoportbontás csak az idei évtől van, ennek az angoltanár-nénik nagyon örülnek, régen ez nem így volt. Informatika Tanár: Horváth István Házirend változások voltak, főbb dolgok: Szünetben csak halaszthatatlan ügyben jöhet be a szülő. Új a nevelőtestületi figyelmeztetés, intő, bár ez elsősorban a felsősökre érvényes. Nem használhatnak sminket a gyerkekek az iskolában (körömlakk, tetkó stb). Iskolába lehetőleg csak a tanuláshoz szükséges dolgokat hozza a gyerkőc, értéktárgyakért az

3 iskola nem tud felelősséget vállalni. Mobiltelefon lehet náluk, de kikapcsolt állapotban. Elméletileg a témazáró dolgozatot nem lehet hazavinni, csak az iskolában nézheti meg a szülő, Éva néniék haza szokták adni, csak az a kérés, hogy hozzák vissza. Hivatalos ügyet a gyermek a szünetben intézzen. Napközi ig van, összevont ügyelet ig. Reggel ¾ 8-ig érjenek be a gyerekek. (Ez első óta mindig elhangzik, de még most is van, aki épphogy 8-ra érkezik meg. Tanító nénik azért kérik ezt, mert első óra előtt különösen fontos, hogy ne éppen beesve, pihegve kezdjék az órát, hanem legyen idejük a gyerekeknek kicsit áthangolódni, + kipakolni stb. Ráadásul idén többször is angol az első óra, amikor az egyik csoport átvonul a másik terembe, ehhez is idő kell, hogy 8-kor már valóban kezdődhessen az óra). Előre tudott hiányzást 2 nappal korábban jelentsenek be. Szülő összesen 3 napot igazolhat. Idei tanév feladatai: Alapok megszilárdítása. Felkészülés az 5. osztályra. Önállóság kialakítása. Kiskamasz koron való átsegítés. Idén lesz korcsolyaoktatás. Ez október 2-tól indul. Busszal fognak menni ½ 12-kor, vissza kb. ½ 2-re érkeznek. Éva néni és Brigi néni, a pedagógiai asszisztens is kísérni fogja őket. Kérés: akinek fűzős korcsolyacipője van, már most kezdje el gyakorolni a bekötést, hogy akkor már jól menjen! Amit korira kell (ill erősen javasolt) hozni magukkal: kis törülköző váltó póló, mert le szoktak izzadni a gyerekek innivaló és gyümölcs (szendvicset NE!, mert rögtön ahogy megérkeznek, mennek ebédelni, ha szendvicset eszik, nem ebédel, viszont rövid időn belül újra éhes) anorák októberben még nem kell később sem muszáj -, de mellény, vékony sapka, vízhatlan kesztyű, sál, hosszú szárú zokni legyen télen lehet anorák, az alá viszont vékony póló, cicanadrág elég a korcsolya mellé legyen egy kis textil, rongy, letörölni óra végén az éleket Szülők rendszeresen lehetőleg ne jöjjenek, de egyszer (később, amikor már gyakorlottabbak) meg lehet nézni az órát. Ha nincsen korcsolya, Éva néninek kell jelezni, az iskola ad. Nincs korlátlan mennyiségben a sulinak sem, ezért aki tudja biztosítani, az lehetőség szerint hozzon. A korcsolyacucc sporttáskában legyen. Első félévben 2500 Ft a korcsolya, várhatóan 2. félévben ez vmivel kevesebb lesz. Félévkor és év végén központilag mérni fogják az alábbiakat: hangos olvasás szövegértés nyelvtan

4 helyesírás (szójegyzék alapján) matek Korábbi tapasztalat a felméréssel kapcsolatban: ha több az utasítás, előfordul, hogy kihagynak belőle szótagolással szokott probléma lenni igaz/hamis állítások átgondolása néha nem megy szabály alkalmazása nehéz helyesírásnál Jelenleg a Négyszögletű kerek erdő-t olvassák és dolgozzák fel, valamit a Pötyi és Anti-t. Ez utóbbi Éva néninél van, nem kell megvenni. 2. félév vége felé terv szerint Kincskereső kisködmön. Kérés: tájékoztatót rendszeresen nézzék meg a szülők. Kör nagyon jól működik, a továbbiakban is ezt fogjuk használni. Katit újra felkértük, hogy legyen az szmk vezetőnk :-) Szakkörök: matek Erika néni, csütörtök, kori után rajz szakkör Anikó néni. A hét hétfő 14h, B hét csütörtök 14h. Hittan hétfő ¾ 3 Dobd a kosárba kedd, csütörtök ¾ 3 ½ 4 jóga kedd vagy csütörtök lesz, óráig, 900 Ft Tudorka: nagyon jó, kérik a szülőket, hogy vegyék meg 2495 Ft/félév Az ötödik osztályos osztályfőnök Tilinger László lesz, földrajz-testnevelés szakos. Következő szülőire szeretne bejönni. Programok: A Vörösmarty Színház bérletes előadásai nem minden esetben váltak be, több opció felmerült, ezt átbeszéltük (Éva néniék, szülők), a végeredmény: múzeumi bérlet lesz, ez 3 alkalommal egy foglalkozással egybekötött múzeumlátogatás egy budapesti színház-, opera-, vagy bábszínház-látogatás (tervek: pl A Diótörő, Rumini stb). Mihály-napi vásár szeptember 26-án lesz. Idén életképpel készülnek a gyerekek, lakodalom témát választották. Lesz kirakodóvásár, kis szőnyeg, játékok beárazva stb. Élelmiszer, gyümölcs nem lehet. Lesz idén is sítábor, tájékoztatót tanító néniktől lehet kérni. Lesz papírgyűjtés októberben.

5 Pet palackot péntekenként lehet hozni. Osztálykirándulás május 8-án lesz, az elmaradt Medveparkot pótolják be. Kérés: egy darab Környezetismeret tudáspróba elkeveredett, nem vitte-e haza valamelyik gyerkőc? (Nagyalakú, vékony, a borítón ló látható). Éva néni kérte a gyerkőcöket, hogy a tavalyi 2. féléves matek könyvet hozzák be ismétléshez. Aki esetleg nem hozta még be, tegye meg. Nem kell majd naponta hordani, Éva néni beszedi. Fogadóóra minden hónap első hétfője, 17h. Megjegyzés: a dőlt betűvel szedett pár mondatot én (Haluskáné Fekete Bernadett) írtam bele, az ilyeneket tekintsétek kérlek szerkesztői megjegyzésnek, nem a tanító nénik üzenete, csak privát kiegészítés :-)

Szülői értekezlet

Szülői értekezlet Szülői értekezlet 2015.02.10. A szülői értekezlet elején bejött Szabó Gergelyné Zsófi néni református oktató. Elmondta, hogy mivel 5. osztályban választani kell erkölcstan és hittan között, ezért szeretné

Részletesebben

Szülői értekezlet 2015. 09.07.

Szülői értekezlet 2015. 09.07. Szülői értekezlet 2015. 09.07. Tiringer László Tanár Úr bemutatkozásával kezdődött a szülői értekezlet. 15 éve dolgozik a Rákóczi suliban, a miénk a 4. saját osztálya. Földrajz- testnevelés-gyógytestnevelés

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD 1.s Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás 2. Matek Testnevelés Matek Testnevelés Matek 3. Testnevelés Magyar Rajz Magyar Technika

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Márki Sándor Általános Iskola

Márki Sándor Általános Iskola Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai végzettség testnevelés

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2016/2017. tanév

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2016/2017. tanév Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

A SZEGEDI MADÁCH IMRE MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVE A 2017/2018-AS TANÉVRE. Munkaközösségi megbeszélések

A SZEGEDI MADÁCH IMRE MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVE A 2017/2018-AS TANÉVRE. Munkaközösségi megbeszélések A SZEGEDI MADÁCH IMRE MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVE A 2017/2018-AS TANÉVRE Időpont Esemény Felelős Augusztus 24. csütörtök Alakuló értekezlet 10 óra Tanévnyitó ünnepség előkészítése

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

14/2017. (VI. 14.) EMMI

14/2017. (VI. 14.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2017-2018-as kollégiumi munkaterve a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2017/2018. tanév rendjéről alapján

Részletesebben

11/2019. (VII. 3.) EMMI

11/2019. (VII. 3.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2019-2020-as kollégiumi munkaterve a 11/2019. (VII. 3.) EMMI rendelet alapján 8:00 Alakuló értekezlet,

Részletesebben

ÚJ TANÁROK BEMUTATKOZÁSA

ÚJ TANÁROK BEMUTATKOZÁSA ÚJ TANÁROK BEMUTATKOZÁSA dr. Csillag Imréné matematika Kádár Emese - matematika Fehér Szilvia biológia Borbélyné Számel Katalin - német Tóth Gréta Kitti kémia, matematika Kovács Éva rajz Péter László fizika

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai végzettség testnevelés

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

03. szerda 16:30 Első osztályos szülői értekezlet 1.a osztályfőnök és a tanító néni

03. szerda 16:30 Első osztályos szülői értekezlet 1.a osztályfőnök és a tanító néni (1-e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendjét, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjait 2014/2015 tanév munkaterve: Szeptember

Részletesebben

Szöveges értékelés 2011/2012-es tanévtől kezdődően

Szöveges értékelés 2011/2012-es tanévtől kezdődően 2-4.. osztály 1. osztály Szöveges értékelés 2011/2012-es tanévtől kezdődően Értékelési rendszer az alsó tagozat első hét félévében Magatartás, szorgalom Tantárgyak Havonta Negyedév Félév Egyéni szokás

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szomódi Íriszkert Általános Iskola 2016/2017. tanév. Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A.

Különös közzétételi lista. Szomódi Íriszkert Általános Iskola 2016/2017. tanév. Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A. Különös közzétételi lista Szomódi Íriszkert Általános 2016/2017. tanév Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Különös közzétételi lista Gimnázium. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista Gimnázium. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Gimnázium 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S. Végzettsége Szakképzettsége 1. egyetem magyar nyelv és

Részletesebben

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján. Végzettség Szakok Munkaköre Tanított tantárgyak. EKF: magyar, igazgató, tanár

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján. Végzettség Szakok Munkaköre Tanított tantárgyak. EKF: magyar, igazgató, tanár Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A lista személyes adatokat nem tartalmaz 2016/2017. tanítási év Tanévkezdés: 2016. szeptember 1. A 2016/2017os tanév szeptember elsején, csütörtökkel kezdődik. A tanítási napok

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 Augusztus 22-én (szerda) 8.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00 Különbözeti vizsga 29, 30-án 8 óra Javítóvizsga (külön kiírás szerint) 28-án (kedd) 9 óra Összevont

Részletesebben

1. osztály. Honismeret:1 sima kis alakú füzet

1. osztály. Honismeret:1 sima kis alakú füzet 1. osztály Honismeret:1 sima kis alakú füzet 2. osztály -4 db 2. osztályos vonalazású füzet /16-32/ -1 db négyzethálós füzet/27-32, -1 db A/5 ös sima füzet -1 db kottafüzet, az elsős füzetet lehet folytatni

Részletesebben

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére Osztály 1.a 1. 2. 5. rajz testnevelés magyar matematika ének matematika matematika magyar magyar matematika magyar magyar matematika magyar magyar testnevelés magyar

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

6. Első tanítási nap

6. Első tanítási nap 6. Első tanítási nap 17. Félévi nevelési megbeszélések (alsó tagozat) 16:15 ELMARADT! Félévi osztályozó (felső tagozat) 15:00 AMI félévi osztályozó és nevelőtestületi értekezlet 17:00, szaktanárok tanszakon

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 Augusztus 22-én (hétfő) 8.00 Alakuló értekezlet Helye tanári 23, 24-én 8 óra Javítóvizsga (kedd, szerda) (külön kiírás szerint) 26-án (péntek)

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K Augusztus

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2017/2018-as tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2017/2018-as tanévre ESEMÉNYNPTÁR a 2017/2018-as tanévre Hét szeptember Hónap, nap 1.hét 1. "" hét 1. péntek 2.hét 2. "" hét 4. hétfő Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség

Részletesebben

Dátum Nap Program Felelős

Dátum Nap Program Felelős Tan. napok száma Dátum Nap Program Felelős 2019.08.02 péntek Tankönyvek átvétele tankönyvfelelősök, 2019.08.21 szerda 09.00 Jelentkezés a munkára 08.00 Munkaközösségek 2019.08.22 csütörtök megbeszélése

Részletesebben

1. osztályos taneszközök

1. osztályos taneszközök 1. osztályos taneszközök Kisalakú vonalas (14-3 Kötelező olvasmány: Magyar nyelv és Ablak-Zsiráf irodalom Írólap 2 Matematikai eszközök Matematika Betűkirakó 1 Egyenes műanyag vonalzó 30 Kisalakú négyzetrácsos

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

Diadal Úti Általános Iskola

Diadal Úti Általános Iskola Diadal Úti Általános Iskola OM azonosító sz.: 035103 KOK iskolakód: 202006: Kelet-Pesti Tankerületi Központ közoktatási intézménye 1172 Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Diadal u. 43-49. Tel: 2576-514 Fax:

Részletesebben

KIMUTATÁS A DICSÉRETEKRŐL ÉS FIGYELMEZTETÉSEKRŐL a 2009/2010. tanévben (az egész tanévben!!)

KIMUTATÁS A DICSÉRETEKRŐL ÉS FIGYELMEZTETÉSEKRŐL a 2009/2010. tanévben (az egész tanévben!!) KIMUTATÁS A DICSÉRETEKRŐL ÉS FIGYELMEZTETÉSEKRŐL a 2009/2010. tanévben (az egész tanévben!!) Dicséretek Figyelmeztetések szaktanári osztályfőnöki igazgatói nevelőtestületi szaktanári osztályfőnöki igazgatói

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol

Részletesebben

A tanulók értékelése

A tanulók értékelése kelése A) A tantárgyi évközi értékelés, valamint a félévi és tanév végi osztályozás rendjét a szaktanár a tanév első óráján ismerteti a tanulókkal. B) A tanulók évközi teljesítményének értékelése I. Az

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév A 2017/2018. tanévben munkaközösségünk tagjai: Cseke Réka, Koszna Anita, Zipszer-Kiss Orsolya, Mészáros Zsuzsanna és. NEVELÉSI CÉLKITŰZÉSEINK -

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV. I. Beíratás, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV. I. Beíratás, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben