KÖZHASZNÚ SZERVEZET. (Kurt Dimberger)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZHASZNÚ SZERVEZET. (Kurt Dimberger)"

Átírás

1 Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: AKAROM! Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében. (Kurt Dimberger) M O Z G Á S K O R L Á T O Z O T T A K GYŐR-MOSON-SOPRON M E G Y E I E G Y E S Ü L E T E évi T Á J É K O ZT A T Ó J A, KÖZHASZNÚ SZERVEZET

2 Szomorúan tudatjuk, hogy tragikus volt a tavalyi év vége, egyesületünk három vezetőjétől vettünk végső búcsút. V SZABÓ JÁNOS Egyesület elnöke Alszik. Üldözte Őt a sors ezernyi bajjal, és mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka." V KULICSKÓ FERENC Egyesület korábbi titkára, gazdasági vezetője A mélybe csak tested merült el, csak ő tűnt el a föld alatt, de lényed lényege ezerfelé szóródva is köztünk maradt. V BÁNÓCZI ZOLTÁN Egyesület korábbi elnöke Fényes csillag ragyog, nyugodt tó vizén Nem hullámzik már, nem fújja a szél, Sejtelmes sötétben suttognak a fák, Valaki eltűnt, érzi a világ Emléküket szeretettel megőrizzük Nyugodjanak békében

3 ELÉRHETŐSÉGEINK 9024 Győr, Lajta u. 27/b. *: 9013 Győr, Pf T/F.: (96) , (96) OTP Egyesületünk nyitva tartása hétfőtől-csütörtökig: 8-15 óra Az ügyfélfogadás pénteki napokon SZÜNETEL KÉRJÜK, OLVASSA EL FIGYELMESEN TÁJÉKOZTATÓNKAT ÉS EGÉSZ ÉVBEN ŐRIZZE MEG! SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ (SZJA) 2011-ben az Egyesület a Személyi Jövedelemadó 1%-ából Ft támogatásban részesült. Az összeget működési költségekre, valamint gyermek-és felnőtt rehabilitációs programokra fordítottuk. Az Egyesület vezetősége nagy tisztelettel megköszöni Önnek és mindazoknak, akik adójuk 1%-ának felajánlásával támogatták egyesületünket. Ezért arra kérjük, hogy ebben az évben is AJÁNLJA FEL SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁNAK 1 %-ÁT EGYESÜLETÜNK JAVÁRA! ADÓSZÁMUNK: A rendelkező nyilatkozat kivágható tájékoztató kiadványunk 25. oldaláról T A G D Í J A tagdíjfizetési készség 2011-ben is elmaradt az elmúlt évekhez képest. A 3651 regisztrált tagból csupán 1791 fő fizetett tagdíjat ill. támogatást. Kérjük, ha évben, bármely okból a befizetése elmaradt, jelezze tagdíjfizetési szándékát. Tájékoztatónkhoz csatoljuk a évre vonatkozó befizetési csekket. A csekken, utaláson kérjük, szíveskedjen feltüntetni az Ön egyesületi azonosító számát, mely a tájékoztató borítékján a név előtt szerepel. Ezzel kizárható a tévedés lehetősége pld. azonos nevű tagjaink esetében, ill. gyakori az is, hogy a szülő neve szerepel feladóként, miközben gyermeke tagja az egyesületünknek., vagy az a házastárs, aki a pénzintézetnél, mint számlavezető szerepel, miközben nem ő a nyilvántartott tagunk. Felhívjuk a figyelmet, hogy májusában tartott közgyűlés értelmében a tagdíj összege január 1-től 100 Ft/hó, azaz: Ft-ra emelkedett, de bárki, anyagi helyzetétől függően, nagyobb összeggel is hozzájárulhat működésünkhöz! A tagsági igazolványok érvényesítését a helyi csoportvezetők is elvégzik. Akinek betelt az igazolványa, annak nem szükséges újat kérni, ugyanis pót-betétlappal bővíthető! 3

4 CSOPORTVEZETŐK ELÉRHETŐSÉGE Az egyesület munkáját Győr közigazgatási területén 11 aktíva segíti, vidéken 28 helyi csoport működik. győri aktívák, név- és címjegyzéke: Hely Név Lakcím Telefon Győr -Szabadhegy Bodács Lászlóné 9028 Győr, Soproni u Győr-Révfalu Kiss Györgyi 9026 Győr, Kálóczy tér Győr, Pápai u Győr, Kiss János És környéke Sió u Győr-Gyárváros Koh Károlyné 9028 Győr, Szalma u Győr-Adyváros Sikota Imréné 9023 Győr, Kodály Z. u Győr-Sziget 9026 Győr, Bittner Rudolfné és Újváros Damjanich u. 61/c. 30/ Győr-Ménfőcsanak 9012 Győr, Rékasi József és Győr-Gyirmót Malom u Győr Győr, Marcalváros II. Szabó Istvánné Déry T. u / Győr-Szentiván Szántó László 9011 Győr, Egysori u. 1/a Győr-Kisbácsa 9029 Győr, és Nagybácsa Török Sándorné Szitásdomb u Likócsi Segítőház Fritz Gyuláné 9024 Győr, Cuha u / vidéki aktívák, csoportvezetők név- és címjegyzéke: Hely Név Lakcím Telefon Abda, Börcs Krausz Friderika 9151 Abda, Hársfa u / Beled és környéke Takács Erzsébet 9343 Beled, Közép u Csikvánd, Gyarmat, 9127 Csikvánd, Szabó Endréné Szerecseny Ady E. u / Csorna és környéke Horváth Árpád 9330 Csorna, Soproni u Csorna Nagy Zsuzsanna 9300 Csorna, Erzsébet királyné u Gönyű, 9071 Gönyű, Vakarcs Lajosné Nagyszentjános Damjanich u /

5 Hely Név Lakcím Telefon Győrasszonyfa, 9093 Győrasszonyfa, Tomozi Miklós Tarjánpuszta Kossuth u / Győrszemere 9121 Győrszemere, Horváth Gyuláné és környéke Zalka M. u / Győrújbarát Németh Endre 9081Győrújbarát, Veres P. u / Győrzámoly és környéke Majorné Szabó Bernadett 9172 Győrzámoly Bartók B. u / Ikrény, 9141 Ikrény, Balogh László Rábapatona Győri út Kapuvár 9330 Kapuvár, Török Lászlóné és környéke Földvári u. 1. mh.: Kisfalud és környéke Mozsolicz Zoltánné 9341 Kisfalud, Béke u / Kunsziget, 9184 Kunsziget, Nagy Józsefné Öttevény Hunyadi u.4. 30/ Lázi, 8437 Lázi, Kozma Antalné Bakonyszentlászló Rákóczi u / Mórichida és 9131 Mórichida, Tóth Árpád környéke Béke u / Mihályi és környéke Zsirai Mária 9342 Mihályi, Kisfaludy u Mosonmagyaróvár Lencséné 9200 Mosonmagyaróvár, és környéke Baráth Mária Manninger ltp. D.ép. 20/ Mosonszentmiklós 9154 Mosonszentmiklós, Battyán József Lébény Zrínyi u / Nyúl Buczkó Béláné 9082 Nyúl, Kápolna u. 157/a. 30/ Pannonhalma és 9090 Pannonhalma, környéke Tolnai Lászlóné Kossuth u Rábacsécsény és 9024 Győr, Kaszás Tamás környéke Kálvária u / Rábaszentmiklós 9133 Rábaszentmiklós, Szabó Istvánné és környéke Kossuth u / Szilsárkány és környéke Bognár Jánosné (Foki Zsuzsa) 9312 Szilsárkány, Szabadság u / Tét és környéke Pénzes Ambrus 9100 Tét Rákóczi u Töltéstava és 9086 Töltéstava, Vörös Andrásné környéke Béke u / Vadosfa, Mihályi 9346 Vadosfa, Srágli Dénes és környéke Kossuth u Vámosszabadi és 9061 Vámosszabadi, környéke Bors Imre Szabadi u

6 Kedves Tagtársunk! Tisztelt Olvasó! A sikerhez nem visz föl lift, keresd a lépcsőházat NAGY JÓZSEFNÉ JOÓ EDIT vagyok, és az a megtiszteltetés ért, hogy SZABÓ JÁNOS halálát követően, január 24-ei küldött közgyűlésen bizalmat kaptam, megválasztottak az egyesület elnökének. János nagy űrt, egyben nagy feladatot hagyott örökségül az egyesületünk életében. Munkássága, az iránta való tisztelet, munkájával szembeni elkötelezettség arra ösztönöz, hogy utódaként olyan elhivatottsággal, törekvéssel dolgozzak a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletéért, mint ahogyan Ő tette. Feladatunk, hogy igazi otthont teremtsünk, az itt folyó szolgáltatások színvonalát emeljük. A bizalomnak közösségfejlesztő ereje van, ezért fontos megismernünk egymást. Közös a célunk és a közös cél összefogja az embereket. Akkor működünk jól, ha együtt keresünk új célokat, és közösen dolgozunk az egyesület javáért, fejlődéséért. Amennyiben ez sikerült, akkor az otthonérzést is meg tudjuk teremteni. Nagyon fontos feladat a csoportvezetőkkel együttműködve, egy eddiginél jóval szorosabb munkakapcsolat kiépítése. Szükségünk van a fiatalokra, mert építhetünk rájuk, fontosak a terveink megvalósításában. Szívesen vesszük ötleteiket, bátran keressenek meg és beszéljenek terveikről. Megnézzük mennyire életszerű a felvetésük, és közösen megvitatjuk, megfontoljuk. A fiatalok mellett az idősebbekre is számítok, szükség van az Ő tapasztalatukra, bölcsességükre. Természetesen az egyesületnek törekedni kell a már meglévő kapcsolatok megőrzésére, értem ez alatt a külföldi kapcsolatok megőrzését, a konduktív csoportokkal, társegyesületekkel, önkormányzatokkal való konzultáció fenntartását. Oktatási lehetőségek felkutatása, képzési formák lehetőségeinek kihasználása is fontos feladat. Különösen figyelni kell a pályázat adta lehetőségek felkutatására. Figyelmet kell fordítani a megváltozott munkaképességű sorstársaink egyenlő esélyeinek megteremtésére, segítenünk kell Őket az elhelyezkedésben, munkavégzésben. Meg kell találnunk az olyan szolgáltatásokat, amelyek biztosítják az érintettek számára az egyenlő esélyeket. Fontos az is, hogy minél több fiatal vegyen részt a projektben. Célunk az integrált munkavégzés elősegítése. Meg kell próbálni jobban kihasználni a munkaerő piaci kiajánlásokat. A sport, a szabadidő hasznos eltöltése nagyon fontos az egészséges életvitelhez, ennek tudatában kiemelt cél a sportegyesület támogatása, minél több sorstársunk bevonásával. Mindannyiunk számára fontosak a közös programok, táborok, kirándulások, klubfoglalkozások, szervezése, illetve a már jól működő Pünkösdfesztivál, Mikulás est életben tartása, és minél színvonalasabb megszervezése. Szeretnénk aktív részesei lenni a gépkocsi szerzési támogatások elbírálásában, és a lakáskiutalásokban. Továbbra is számítok minden tagtársunk, aktívánk segítségére! elnök 6

7 ÚJ SZOLGÁLTATÁSSAL BŐVÜLT EGYESÜLETÜNK TEVÉKENYSÉGE! SORSTÁRSI TANÁCSADÓ SZOLGÁLAT SZLOGENÜNK: Csak eggyel többször állj fel, mint ahányszor padlóra kerültél! Sorstársi Tanácsadó Szolgáltatást indítunk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a nehéz, sokszor kilátástalan helyzetben lévő sorstársaink számára egy kapaszkodót adva, közösen keressünk megoldást a megváltozott élethelyzet okozta kihívások kezelésére. Keressen bizalommal, ha úgy érzi, jól jönne a segítség. Például, ha a fogyatékosság megéléséből származó egyéni és családi krízishelyzetek oldására van szüksége, esetleg problémát jelent a beilleszkedés, vagy ha a visszailleszkedés az egészségesek társadalmába nehézséget jelent. Tanácsadással, ill. egyéb életvezetési megoldásban nyújtunk segítséget a hozzánk fordulóknak (pld. a megfelelő segédeszköz kiválasztása). Fordulhat hozzánk, ha Ön sorstárs, hozzátartozó, aki segítséget szeretne, de jöhet bárki, aki ugyan nem mozgássérült, viszont élete során (akár a munkahelyén) rendszeresen találkozik mozgássérültekkel, és nem tudja, hogyan is kezelje ezt a helyzetet. A tanácsadás, szolgáltatás teljes diszkréció mellett történik, és díjmentesen vehető igénybe, nem feltétel az egyesületi tagság sem. HORVÁTH TAMÁS sorstársi tanácsadó a 20/ telefonszámon várja hívását előzetes időpont egyeztetésért, naponta 8-18 óra között. Tanácsadás helyszíne: minden héten csütörtökön óra között (rugalmasan kezelhető) az egyesület Győr, Lajta u. 27/b. sz. alatti székházában. LELKI SEGÉLY SZOLGÁLAT Lelki segély Szolgálatot indítanánk a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesület keretein belül. Azt szeretnénk, hogy ez a szolgáltatás mindenki számára elérhető legyen, korosztálytól függetlenül. Tanácsot, megoldást nyújtunk testi, lelki, egészségvédelmi, stressz, trauma, problémák esetén, de segítünk a magányoldás feldolgozásban is. Megbeszéljük a naponta előforduló életviteli hatásokat, melyek érnek bennünket, hisz sokszor egy meghallgatás is segítség. Hiszünk a személyes találkozás fontosságában, és a közös gondolkodás erejében. Kérünk, jelezze szándékát! Ön is segíthet, ha hagyja, hogy segítsünk! Ferenczi István lelki segély tanácsadó a 70/ telefonszámon várja hívását, vagy elektronikus levelét ferenczi1953@index.hu címre. Tanácsadás helyszíne: minden héten csütörtökön óra között az egyesület Győr, Lajta u. 27/b. sz. alatti székházában. 7

8 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ A évi munkáról röviden Egyesületünk 1981-ben alakult meg 186 fővel. Jelenlegi taglétszámunk fő. Győrben 11 aktíva, a megye 156 településén pedig 28 csoportvezető, több klubvezető segíti, ill. fogja össze a szervezeti munkát. Székházunkban 5 fő dolgozik, közülük főállásban 1 fő szociális ügyintéző (8 órás munkaidőben), 1 fő számítástechnikai munkatárs (7 órában), 1 fő ügyfélforgalmi ügyintéző (7 órában). Gazdasági vezető 6 órás munkaidőben végzi pénzügyi feladatait. Foglalkoztatásukat a GY-M-S Megyei Munkaügyi Központ akkreditációs támogatásával biztosítjuk ben 460 db iratot fogadtunk ill. postáztunk tovább. Kiemelt feladat: LÁT támogatás ügyintézése. Az elmúlt évben 43 fő részesült támogatásban, az alábbi megoszlásban: Győrben és környékén 31-en, Csornán és környékén 4-en, Kapuváron és környékén 5-en, Bakonyalján 3-an részesültek támogatásban. Az elmúlt évben javaslataink alapján 13 tagunk részesült a T-Com alapítványától -analóg telefonjának fenntartásához- támogatásban. Segédeszköz kölcsönzés kapcsán 68 sérült tagunkon tudtunk segíteni. Kiemelt állami feladat: 2011-ben 51 fő súlyos mozgáskorlátozott Fogyatékossági támogatás iránti dokumentációját, kérelmét továbbítottuk a MÁK Megyei Igazgatóságához. Az elmúlt évben szerényebb körülmények között megrendezett programjaink voltak, melyek a következők: -Buszos kirándulást szerveztünk április 30-án Budapest és Szentendre nevezetességeinek meglátogatásával. A jó hangulatú kiránduláson 35 fő vett részt. Ezen kirándulás költségeihez támogatásban részesültünk a Győrsági Önkormányzattól valamint a NCA-tól. -Május 28-án, XXI. alkalommal rendeztük meg Győrben az egészségkárosultak regionális, kulturális Pünkösdfesztiválját 148 szereplő és alkotó részvételével. Kísérők és érdeklődők kb. 130 főnyi létszámban nagy figyelemmel tekintették meg a műsorszámokat, ill. a kiállított tárgyakat. A fesztiválra meghívtuk Győr és a megye intézményeiben élő mozgásés érzékszervi sérülteket és a Ny-Dunántúli régióban működő, hasonló civil szervezetek tagjait is. A rendezvény támogatójaként meg kell említenünk Győr Kultúrájáért Alapítványt. -Örömteli esemény volt, hogy augusztusában ismételten meg tudtuk szervezni a Fiatalok Önálló Életviteli táborát igaz csak 5 fő fiatal részvételével Siófokon. A táborozás támogatói voltak a Fertőszentmiklósi Önkormányzat, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, Abdai Önkormányzat valamint Ma-Tűz-Véd. Kft. -Decemberben a Lapcom Kft. adományának köszönhetően sérült gyermekeket tudtunk mikulás ajándékokkal meglepni az előző évekhez hasonlóan. -December 2-án rendeztük volna meg az Egyesület megalakulásának 30 éves jubileumi emlékműsorát a Megyeházán. Egy tragikus esemény azonban ezt megakadályozta, ugyanis elnökünk, Szabó János november 30-án eltávozott közülünk. Kiemelt állami feladat: A gépkocsi szerzési és átalakítási támogatásokat elbíráló bizottság 2011-ben november 17-én tartotta az ülését a Nyugat-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal, Győr-Moson-Sopron Megyei Szociális és Gyámügyi Főosztályán. A bizottság egyik tagja volt az egyesület elnöke. Az elmúlt évben 15 db gépkocsi szerzési és 5 db átalakítási utalványban részesültek az igénylők Győr-Moson-Sopron Megyében. 8

9 Nem elhanyagolható azonban az a tény, hogy az új támogatási rendszernek köszönhetően kevesebben tudják a támogatást igénybe venni, pl. a magasabb önrész miatt valamint a kötelezően új autóként választható Suzuki személygépkocsira tekintettel, ami kerekesszékes sérültek használatára alkalmatlan. A közhasználatú épületek akadálymentesítésére vonatkozó tervdokumentációkat óta folyamatosan véleményezzük, okleveles építészmérnök szakértőnk segítségével év folyamán is megbízták Egyesületünket ilyen feladattal. A törvény végrehajtását határidőhöz kötötték (2010. ill dec.31.). Azonban már jól látszik, hogy a törvény előírásai ezen időpontig nem valósulnak meg. Ezt mindenképpen kiemelt jelentőségű feladatnak tekintjük. Feltétlenül meg kell említeni, Győr MJV. Közgyűlésének pénzbeli, és természetbeni támogatásait. Az egyik a 16 db díjmentes fürdőbérlet használata, mely egyenként Ft-ba kerül, azaz évente összesen, Ft. értéket képvisel. Ezeket sérült tagtársaink vehetik igénybe. Továbbá köszönettel meg kell említenünk, hogy a több mint 200 m2 alapterületű irodaépületünk használatára, havonta kedvezményes összegű, a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjat fizetünk, ugyanakkor évben 175 ezer Ft. összegű pénzbeli támogatásban is részesültünk a civil alap keretéből a város önkormányzata részéről. Az egyesület érdekkörében működő klubok, egyesületek számára lehetőséget biztosítottunk egyesületünk székházában, a rendszeres programjuk megtartására ellenszolgáltatás nélkül. A halmozottan sérült gyermekek és szüleik egyesülete, ill. a Sclerosis Multiplex betegek egyesülete előadókat hív meg a klub programjaira. Ebben az évben elindítottuk a sorstársi tanácsadást. A feladat ellátásával egy képzett sorstársunkat bíztuk meg. Ezen tanácsadás igény szerint működik az egyesület székházában. MEOSZ, ALFA Rehabilitációs Nonprofit Kft. telephelye továbbra is eredményesen működik a székházunkban 15 fővel. Minden év elején összeállítunk egy színes tájékoztatót, melyben az egyéb információk mellett beszámolunk az elmúlt évi közhasznú tevékenységünkről, programjainkról, egyúttal közzé tesszük az ez évi terveinket, programjainkat. Ez tavaly sem volt másként. Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki az írott-és elektronikus sajtó munkatársaival, különös tekintettel a Kisalföld napilap szerkesztőségével, a Győr Plusz rádió, valamint az Oxygén televízió szerkesztőivel, riportereivel. Egyesületünk honlapja, címen érhető el, ahol folyamatosan frissített információkat találhatnak az érdeklődők. Egyesületünk költségvetése 5 alapvető forrásból tevődik össze: tagdíj, az SZJA 1 %-a, MEOSZ központi költségvetés támogatása, pályázatok és adományok. Egyesületünknek 2011-ben vállalkozási tevékenysége nem volt, az önkormányzat, és az adóhivatal felé sincs köz-és adótartozása! HUMANITÁS ÚJSÁG Az újság megrendelhető a Posta, Városi és helyi hivatalaiban, az újságkézbesítőknél. A lap havonta jelenik meg, előfizetési ára példányonként Ft-ba kerül. Kérjük a kedves tagtársakat, minél többen fizessenek elő a folyóiratra, mert a MEOSZ tagszervezeteiben regisztrált, közel 200 ezer főből csak 7000-en rendelték meg az újságot. Érdemes előfizetni, mert a hatályos rendeleteket is közli a lap! 9

10 INFORMÁCIÓK ÁPOLÁSI DÍJ összege január 1-től elszakadt a nyugdíjminimumtól és a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott alapösszeghez kötődik (2011-ben az alapösszeg: Ft., ennek 130 %-a, 100 %-a, 80 %-a az ápolási díj összege). A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNYHEZ és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatáshoz kapcsolódó pénzbeli támogatás folyósítása július helyett augusztusban esedékes (iskolakezdés). A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK JELENLEGI SZOCIÁLIS HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE A 2011-es évben olyan rendeletek születtek melyeknek köszönhetően a sérültséggel élők kilátásai tovább szűkülnek. Említésre méltó az új rokkantakat érintő törvény és az ebből fakadó hátrányok, valamint, további megszorítások sorozata. A személygépkocsi támogatás új rendszerének is sok kárvallottja van. A lakás átalakítási támogatás ügyintézési folyamatának megváltoztatásából adódóan a támogatást jelentősen kevesebb arra jogosan rászoruló veheti igénybe. Egyre többen fordulnak hozzánk olyan problémákkal, melyekből kiviláglik, hogy a sérültséggel élők helyzete tovább romlott. Rokkantsági ellátás feltételrendszerének szigorítása évben jelentkezik igazán. A felülvizsgálatok ebben az évben realizálódnak így várhatóan ebben az évben még több kétségbeesett sérült kerül az utcára. ALANYI JOGON JÁRÓ KÖZGYÓGYELLÁTÁS A korábbiakhoz képest évben a közgyógyellátásra való jogosultság nem változott! AZ OMBUDSMANTÓL KÉRT JOGORVOSLATOT A MEOSZ Levelet írt a MEOSZ elnöke Dr. Hegedűs Lajos, Dr. Szabó Máté állampolgári jogok országgyűlési biztosának, az alábbiak szerint Mindenkire vonatkozó sérelmek Rendkívül alacsony összegben állapították meg a rehabilitációs és rokkantsági ellátásokat, gyakran a létminimum összege alatt. Az új törvénnyel az ellátás kikerül az egységes, biztonságos, kiszámítható társadalombiztosítás garanciális rendszeréből, és sérül a szolgáltatás ellenszolgáltatás aránya. Az alaptörvény nem tartalmaz a rokkantsági- és a rehabilitációs ellátásra vonatkozó garanciális szabályokat, amelyek viszont a nyugdíjak esetében megvannak. Ez kiszolgáltatottságot eredményez. Az eltérő élethelyzetben élő emberek sérelmei Összeférhetetlen lett a rehabilitációs ellátás és a keresőtevékenység, azaz egy időben valaki vagy rehabilitációs ellátást kap, vagy dolgozik. 10

11 Ez ellenérdekeltséget teremt az álláskeresésükben, és káros mind az egyéni, mind annak családja, mind pedig a társadalom számára. Keresetkorlát bevezetése rokkantsági ellátás esetén A rokkantsági ellátásban részesülőknek választani kell az ellátás folytatása vagy a munkavégzés között, ha a keresőtevékenységéből származó jövedelmének 3 havi átlaga meghaladná a minimálbér 150 százalékát. Ha nem teszi, megszüntetik a rokkantási ellátást, és később csak jóval alacsonyabb összegben folyósítják. A munkalehetősége, státuszok sorsa pedig manapság rendkívül bizonytalan. A tavalyi átlagos rokkantsági nyugdíjat -amely 70 ezer Ft-ot tett ki és az új rokkantsági ellátás ennél is alacsonyabb szintjét tekintve, ez a rendelkezés súlyosan sérti a szociális biztonsághoz való jogot. Kiegészítő vállalkozási tevékenység folytatásának ellehetetlenülése Az eddigi korhatár alatti- rokkantsági nyugdíjasok már nem nyugdíjasként, hanem csak főtevékenységként folytathatják jövedelemkiegészítő tevékenységüket. Ez rendkívül megnöveli a közterheiket, amely átlagosan mintegy 57 ezer Ft. havonta. Egyéb kedvezmények elvesztése Nem válthatnak kedvezményes belépőjegyet a gyógyfürdőkbe, strandokra, múzeumokba, színházakba, mozikba, turisztikai és szórakoztató célú objektumokba, létesítményekbe azok, akik korhatár alatti rokkantak, hiszen már nem minősülnek saját jogú nyugdíjasnak. A nyugdíjas státusz elvesztése azzal is jár, hogy a helyi önkormányzati rendeletek által a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek biztosított kedvezményeket az emberek jó része elvesztette (helyi kommunális adó, lakbértámogatás, szociális célú helyi kedvezmények). Ugyanígy megszűntek a mentességek is. Az új ellátási rendszerben méltányossági nyugdíjemelést sem lehet kérelmezni, mivel az ellátás már nem minősül nyugdíjnak. További fontos információk találhatók az MTV m1 teletextjének 858. és 859. oldalán. LAKÁS AKADÁLYMENTESÍTÉSI ÁLLAMI TÁMOGATÁS A MEOSZ több alkalommal hangot adott a lakás akadálymentesítési támogatás rendszere körül kialakult helyzet orvosolásának érdekében. A MEOSZ egyeztetéseinek eredményeként sikerült viszonylag normalizálni az ügyintézési költségeket. Az OTP, honlapján is közzétette, től nem számít fel helyszíni szemle díjat. A bírálati díj a támogatás összegének 3%-a plusz 27% áfa, ügyintézési díj TAKARNET lekérdezés esetén hitel igénybevétel nélkül Ft plusz 27% áfa. Bírálati díj Ft támogatás esetén Ft, ha a kérelmező nem vesz igénybe hitelt a többletköltség fedezésére. A TAKARNET rendszerén keresztül igényelt tulajdoni lap díja, Ft. Az OTP ügyintézésének költsége áfával, Ft a tájékoztatásuk alapján. Bírálati díj Ft. támogatás esetén Ft, ha a kérelmező nem vesz igénybe hitelt a többletköltség fedezésére. A TAKARNET rendszerén keresztül igényelt tulajdoni lap díja, Ft. Az OTP ügyintézésének költsége áfával, Ft. Az OTP ragaszkodik a térképmásolathoz is, de erre vonatkozó költségekről nem kaptunk tájékoztatás. Problémát okozott az állapot igazolására alkalmas iratok csatolása a kérelmekhez. Nem minden kérelmező rendelkezett ORSZI, OOSZI, NRSZH igazolással annak ellenére, hogy súlyosan korlátozott volt mozgásában. 11

12 A kijelölt szakértői intézetek megfelelő kapacitás hiányában nem tudnak kellő számú orvosi vizsgálatot elvégezni. Amíg a jelenlegi igazolások lecserélődnek elfogadják a 7 pontos orvosi papírt, június 30-ig. Az igazolás felhasználható a mozgásszervi fogyatékosság, illetve a súlyos mozgáskorlátozottság igazolására. FOGYATÉKOSSÁGI TÁMOGATÁS Az esélyegyenlőségi törvény és a 141/2000. (VIII. 8.) Kormányrendelet szerint erre a támogatási formára azok a súlyosan fogyatékos mozgássérültek, siket, vak és értelmi fogyatékossággal élő emberek jogosultak, akiknek mindennapi életvitelükhöz rendszeres külső segítségre van szükségük, illetve önkiszolgálásuk képessége részben vagy egészben hiányzik. A támogatás összegét két fokozatban állapítják meg: a legsúlyosabbak a mindenkori minimál nyugdíj 80%-át (22.800,-Ft/hó), a kevésbé súlyosak 65%-át ( Ft/hó) kaphatják, ha megfelelnek a jogszabály által előírt követelményeknek. A támogatás független a jövedelemtől, és csak 18 év felettiek igényelhetik. Az igényléseket formanyomtatványon lehet benyújtani, mely az egyesületnél kérhető, majd kitöltés után ide adható le. Segítünk a nyomtatvány kitöltésében és továbbításában. Az igényléshez csatolni kell a háziorvos által kiállított orvosi lapot, az állapotot igazoló szakorvosi szakvéleményt, vagy zárójelentést, valamint a születési anyakönyvi kivonat, illetve a személyi igazolvány, és a TAJ kártya másolatát. A jogosultságot a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) vizsgálata alapján állapítják meg. Akinek korábban elutasították kérelmét, esetleg állapota rosszabbodott, akkor ismételten benyújthatja kérelmét az NRSZH-hoz. A támogatásról szóló határozatot és orvosi szakvéleményt feltétlenül őrizzék meg!! KÖZLEKEDÉSI, GÉPKOCSI SZERZÉSI ÉS EGYÉB TÁMOGATÁSOK Nem minden rokkantnyugdíjas utazási kedvezményét veszik el. Az egészségügyi szempontból leginkább rászoruló személyek utazási kedvezményei változatlanok maradnak. Az eddigiekkel megegyező jogosultságokkal élhetnek azok a korábbi rokkantsági vagy korhatár előtti öregségi nyugdíjasok is, akik 57. életévüket december 31-ig betöltötték. A nem öregségi nyugdíjban részesülők az új előírások szerint január 1-jétől nem minősülnek nyugdíjasnak. Az új szabályozás szerint a rokkantsági ellátásban részesülők közül a korábbi I. és II. csoportos rokkantsági nyugdíjra jogosultak élhetnek a nyugdíjasok számára biztosított kedvezményekkel. Ebbe a körbe tartoznak azok is, akiknek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján legfeljebb 30 százalékos mértékű. Változatlan formában maradnak fenn azoknak a december 31-ig 57. életévüket betöltött személyeknek a kedvezményei is, akik december 31-én korhatár előtti öregségi nyugdíjban, III. csoportos rokkantsági nyugdíjban vagy rendszeres szociális járadékban részesültek. 12

13 Ők az eddigiekkel megegyező kedvezményekkel utazhatnak a módosítások hatályba lépését követően is. A tavaly kiállított nyugdíjasok utazási utalványa egy hónappal tovább, április 30-ig használható. A változások nem érintik a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetőségét. A súlyos fogyatékosságuk miatt kedvezményben részesülő személyek változatlanul díjmentesen utazhatnak a helyi-, és korlátlan számú, 90 százalékos kedvezménnyel a helyközi közlekedésben. A közlekedési kedvezménynek két formája van. A szerzési és átalakítási támogatás. A támogatás mindkét esetben a vételár megtérítéséhez nyújtott hozzájárulás. A kedvezmény mindkét formája igényelhető egyidejűleg. Új járműnek minősülő személygépkocsi szerzésre felhasználható, a vételár megtérítéséhez nyújtott hozzájárulás támogatás mértéke 900 ezer Ft. A súlyos mozgáskorlátozott személy speciális igényeinek megfelelő műszaki feltételekkel rendelkező, újnak nem minősülő, de legfeljebb négy éve forgalomba helyezett személygépkocsi szerzésre felhasználható, a vételár megtérítéséhez nyújtott hozzájárulás támogatás mértéke a vételár 60 %-a, de legfeljebb 600 ezer Ft. Segédmotoros kerékpárnak minősülő, három vagy négykerekű jármű szerzésére felhasználható, a vételár megtérítéséhez nyújtott hozzájárulás támogatás mértéke a vételár 60 %-a, de legfeljebb 600 ezer Ft. Járműnek nem minősülő, sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, gépi meghajtású kerekesszék szerzésre felhasználható, a vételár megtérítéséhez nyújtott hozzájárulás támogatás mértéke a vételár 60 %-a, de legfeljebb 600 ezer Ft. Személygépkocsi átalakítási támogatás mértéke az átalakítás költsége, de legfeljebb 90 ezer Ft. A biztonságos szállítást szolgáló eszközzel való ellátáshoz nyújtott hozzájárulás támogatás mértéke az átalakítás költsége, de legfeljebb 90 ezer Ft. Továbbra is súlyadó mentességet élveznek a 100 Kw alatti teljesítményű gépkocsik, 13 ezer Ft-ig, de csak abban az esetben, ha a mozgássérült tulajdonában van a jármű. Tehát: 115 Kw-os gépkocsi súlyadója Ft lenne, azonban a mozgássérültnek csak a 13 ezer Ft. feletti részt kell fizetni, azaz, Ft-ot. A mentesség igazolásához az orvosi szakvéleményt csatolni kell. Parkolási igazolvány igénylése július 1-től parkolási igazolványra jogosult az a személy, aki a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségről és fogyatékosságról szóló gyengén látónak (K.1.), mozgásszervi fogyatékosnak (L.1-5), értelmi fogyatékosnak (M.1-2.), autistának (N.1.) minősül. F A tájékoztatásban szereplő információkkal kapcsolatos bővebb felvilágosítás egyesületünk 96/ , vagy 96/ telefonszámain, illetve személyesen a Győr, Lajta u. 27/b. szám alatti székházában kérhető 13

14 AKADÁLYMENTES KÖRNYEZETÜNK Egyesületünk újonnan megválasztott vezetősége, szorosan együttműködve a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat, valamint a CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületével, véleményezi a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály Városfejlesztési Osztálya által, egyesületünknek megküldött településrendezési terveket. A véleményezésénél különös figyelmet fordítunk a törvény által előírtakra: egyenlő esélyű hozzáférés: a közszolgáltatás egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha igénybevétele az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető; továbbá az az épület, amelyben a közszolgáltatást nyújtják, mindenki számára megközelíthető, a nyilvánosság számára nyitva álló része bejárható, vészhelyzetben biztonsággal elhagyható, valamint az épületben a tárgyak, berendezések mindenki számára rendeltetésszerűen használhatók és a szolgáltatások egyformán igénybe vehetők. BEMUTATKOZÁSOK A továbbiakban társegyesületeinknek, egyesületünket támogató intézményeknek, lehetőséget adunk - mint egy hagyományteremtésként -, hogy bemutatkozzanak kiadványunkban Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió Régió titkár: Dr. Báthy Andrásné 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Tel.: 96/ , bathy.gyorgyi@maltai.hu A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mint az egyik legnagyobb civil szervezet, 20 éve van jelen Magyarországon. Válságkezelő programjaival segíti a megélhetési gondokkal küzdő családokat, a kisnyugdíjasokat, a magányos időseket, a hajléktalanokat, a betegeket, a fogyatékkal élőket, az árvákat, a katasztrófák áldozatait, a menekülteket. Karitatív tevékenysége mellett országos szinten bekapcsolódott a szociális és egészségügyi ellátásba, szolgálatokat és intézményeket működtet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Régió Központja Győr, Amadé László u. 1. telephellyel működik, itt történik a hozzá tartozó megyékben (Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala) működő 22 csoport és 15 intézmény koordinálása. A központban, valamint az intézményekben mozgássérültek, fogyatékkal élők számára az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk: adományok osztása, gyógyászati segédeszközök kölcsönzése, munkaerő-piaci szolgáltatást biztosítunk megváltozott munkaképességűek számára, támogató szolgáltatás: szállító szolgálat, személyi segítés, információnyújtás (Győr, Tét, Kapuvár, Csorna, Mosonmagyaróvár, Bakonyszentlászló kistérségekben), fogyatékosok napi ellátása (Győr), idősek bentlakások elhelyezése (Fertőd). 14

15 CAMELOT" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 9021 Győr, Amadé László u. 1. Telefon/Fax.: +36(96) Internet: Egyesületünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy a baleset vagy betegség folytán mozgássérültté vált emberek életében bekövetkezett radikális és maradandó változások feldolgozását lehetőség szerint megkönnyítsük, a mozgássérült személy társadalmi integrációját elősegítsük, számukra szabadidős és sport programokat szervezzünk, segítsük tanulási, illetve munkavállalási törekvéseiket. EGYESÜLETÜNK TEVÉKENYSÉGEI 1. Társadalmi érzékenyítő akciók Esély-órákat tartunk általános-és középiskolásoknak, melyek során megismertetjük a gyerekekkel a mozgássérült emberek életét, nehézségeit és örömeit. A gyerekek kérdéseket tehetnek fel és kipróbálják a kerekesszéket. Kerekesszékes akadálypálya: a program keretében az érdeklődők kipróbálhatják a kerekesszék használatát, beleélhetik magukat a mozgássérült emberek helyzetébe, különböző ügyességi feladatokat kapnak, melyeken keresztül megtapasztalhatják, milyen nehézségekkel kell számolnia egy kerekesszékes embernek a mindennapok során. Élő könyvtár: számos kérdés, sztereotípia, előítélet merül fel az emberekben a mozgássérültekkel szemben. A könyvtárban a Könyvek mozgássérültek, akik válaszolnak az olvasók kérdéseire, sőt a Könyvek is tehetnek fel kérdéseket, így maguk is tanulhatnak. 2. Tájékoztató tevékenység Információnyújtás, tanácsadás: folyamatosan adunk tanácsot, információt munkavállalási, továbbtanulási kérdésekben, valamint gyógyászati segédeszközökkel, igényelhető támogatásokkal kapcsolatban. Révész Szolgálat: a betegség, vagy baleset folytán mozgássérültté vált személyeknek életvezetési, pszichológiai tanácsadást nyújtunk és szociális problémák megoldásában segítünk. EVS (Európai Önkéntes Szolgálat): a program keretében sorstársaink az ép fiatalokkal egyenlő esélyt kapva, kipróbálhatják magukat rövidebb-hosszabb ideig idegen környezetben egy idegen nyelvi közösségben, rengeteg feledhetetlen élménnyel, emberi kapcsolattal, hasznos tapasztalatokkal gazdagítva magukat. 3. Szabadidős programok CAMELOT Kupa: ez a program (mozgássérült autóvezetők ügyességi versenye) már hagyományosnak számít egyesületünk életében. A versenyt több kategóriában hirdetjük meg, annak megfelelően, hogy az autóvezető kézzel (segédberendezéssel), vagy lábban vezeti-e az autót. Sport és kulturális programok: rendszeresen részt veszünk kulturális (mozi, színház, koncertlátogatás) és sportrendezvényeken, utazást, kirándulást, szabadtéri programokat (pl. szalonnasütés, bográcsozás) klubfoglalkozásokat szervezünk, egyes ünnepeket (nőnap, mikulás, szilveszter, stb.) egyesületünk tagjaival, önkénteseinkkel közösen ünnepelünk. 15

16 ART Kulturális Klub 9024 Győr, Lajta u. 27/b. Kedves Tagtársak! június 2-án, XXII. alkalommal ismételten megrendezésre kerül az egyesület ART Kulturális Klubja által rendezett hagyományos Pünkösdfesztivál. A fesztiválnak a Pattantyús Á. G. Szakközépiskola és Általános Művelődési Központ (PÁGISZ) ad helyet, mely Győrben, az Ikva u. 70. sz. alatt található. Előadói és alkotói kategóriában várunk egyéni és csoportos résztvevőket. A kiírás és a jelentkezési lap megtekintető, ill. letölthető az egyesület honlapjáról A fesztivállal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Kellerné Nagy Enikőtől kérhető a 06-30/ mobilszámon Jelentkezési határidő: május 7-ig artklub-gyor@fre .hu címen, ill. faxon: 96/ Tervezünk havonta egy alkalommal klubfoglalkozást az egyesület székházában az alábbi tematikák szerint: húsvéti kézműves foglalkozás, kisállat simogató, hastánc-néptánc bemutató, ill. tanulás, író-olvasó találkozó, beszélgetés a költészetről, színjátszásról, a rajzolás-festészet alapjai meghívott művészekkel, múzeumlátogatás. Várjuk tagjaink ötleteit, segítségét, a klubfoglalkozások beindításával kapcsolatban! Kellerné Nagy Enikő ART Klubvezető Adyvárosi Közoktatási Főigazgatóság Fekete István Általános Iskola Konduktív Pedagógiai Szakszolgálat A győri Fekete István Általános Iskolában, 1991-ben kezdődött el a 6-19 éves korú, központi idegrendszeri sérült, mozgáskorlátozott gyermekek komplex, konduktív fejlesztése. A speciális eszközökkel, bútorokkal, fejlesztőjátékokkal kiemelkedően felszerelt teremben folyik a sérült gyermekekkel való foglalkozás. A Szakszolgálat további feladata: tanácsadás, utógondozás, integráció elősegítése, kapcsolattartás orvosokkal, pedagógusokkal, szülőkkel, gyógyászati segédeszköz gyártókkal, Mozgáskorlátozottak Egyesületével, Egyetértés Sportegyesülettel, stb. Egyéni elbírálás alapján lehetőség van gépi írás tanulására, Alternatív és Augmentatív Kommunikáció tanulására valamint úszástanulásra. Két konduktor foglalkozik a gyermekekkel és a fiatalokkal: Molnár Józsefné és Ruffné Reszter Gabriella. Munkájukat Horváthné Vida Tünde gyógypedagógiai asszisztens segíti. Bekerülési lehetőség: egyedi egyeztetés után a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslatával. Cím: Fekete István Általános Iskola 9023 Győr, Kodály Zoltán út 31. Tel: 96/ , Rendelés, új gyermek vizsgálata: csütörtök óra 16

17 GYŐRI SM KLUB, és SM EGYESÜLET A Győri SM Klub 1991-ben alakult meg, ez a szervezeti forma 2004-ig működött, amikor a klub tagjai egyesületbe tömörültek, és megalakították a Győri SM Egyesületet. Az alapító létszám 19 fő volt, jelenleg az egyesület taglétszáma 44 fő. Az első időkben hetente találkoztunk, és jó programokat szerveztünk, a betegek és hozzátartozóik nagyon-nagy számban vettek részt a pénteki klubnapokon. Később a találkozásokat havi egy alkalomra szűkítettük. A klubfoglalkozásokat a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének székházában tartjuk, ők biztosítanak találkozási lehetőséget számunkra. A klub-, illetve az egyesületi összejöveteleket minden hónap utolsó pénteki napján tartjuk óráig. Természetesen a programjainkat, összejöveteleinket minden évben, a lehetőségeinkhez képest, kirándulással, különböző rendezvények, helyszínek bevonásával színesítjük. Éves, elkészített program szerint működik egyesületünk, klubunk. Évente 3-4 alkalommal körlevelekben, -ben, tájékoztatjuk a tagságot, és az érdeklődőket, az aktuális eseményekről. Tájékoztató anyagokat, ismertetőket készítünk, hogy minél több betegtársunkhoz eljussanak az információk, ezeket a kórházba, rendelő intézetekbe és háziorvosokhoz is eljuttatjuk. Lehetőségeink szerint részt veszünk a város civil életében is. A nagyobb, igényesebb rendezvények, kirándulások, városnézések, piknikek, múzeumi rendezvények iránt nagy az érdeklődés tagjaink és családtagjaik részéről is. Ugyan ez igaz a karácsonyi ünnepségünkre is. Természetesen a klubnapokra is szívesen jönnek betegtársaink; itt előadásokon, ismeretterjesztő programokon vehetnek részt. Egyesületünk célja, hogy összefogja az SM betegeket, a hozzátartozóikat, és hasznos, érdekes programokat szervezzünk, bebizonyítva, lehet szinte teljes életet élni ezzel a betegséggel. Ezen fáradozunk, és reméljük, munkánkat a jövőben is siker fogja koronázni, ehhez kellenek az aktív és odaadó segítők. Szervezetünk nyitott mindenki előtt, és szívesen látunk mindenkit, aki szeretne velünk megismerkedni, kapcsolatot tartani, és részt venni munkánkban, programjainkon. További információk találhatók honlapunkon: gyorismegyesulet.uw.hu cím: smgyor@t-online.hu Kiss Zoltán elnök GÉZENGÚZ ALAPÍTVÁNY A SZÜLETÉSI KÁROSULTAKÉRT A Gézengúz Alapítványt dr. Schultheisz Judit alapította 1990-ben a születés körüli időszakban kialakuló, vagy veleszületetten sérült csecsemők és kisgyermekek gyógyítása, rehabilitációja érdekében. Az Alapítvány célja, hogy holisztikus szemléletű egészségügyi, pedagógiai, pszichológiai és szociális segítséget nyújtson a családoknak. Jelenleg négy barátságos, családias hangulatú központ működik, országos ellátást biztosítva: Győrben, Budakalászon, Budapesten, és Salgótarjánban. 17

18 Összetett ellátási modellben a hatékony fejlődést biztosító terápiák, fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre. Ebből a szempontból a koraszülöttek ellátása kiemelt terület. Nemzetközi partnerekkel együttműködve a tudományos munka és az oktatás is része mindennapi tevékenységüknek. Szeretettel várják az általuk kezelt gyermekekhez egészséges társaikat, testvéreiket is. Az egészséges gyermekek integrálása a csoportos foglalkozásokban oldja a határokat az egészséges és a sajátosan fejlődő gyermekek között. A sikeres korai intervenció alapja a családdal való szoros együttműködés, így kiemelt figyelmet szentelnek a szülő-gyermek kapcsolat támogatására is. Gézengúz Alapítvány Győri Tagozat, Tagozat igazgató: Kovácsné Lengyel Mónika 9025 Győr, Liget u. 1. Mobil: 30/ , Tel.: 96/ , Tel./fax: 96/ gezenguzgyor@gezenguz.hu Honlap: HÉTSZÍN - VIRÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Halmozottan sérült gyermekeket nevelve néhányan úgy gondoltuk 1998-ban, egyesületet alapítunk, hogy együtt a hasonló helyzetben élők, valamivel könnyebben átvészeljük a nehézségeket. A szülők tehát azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egy olyan csoportot alkossanak, ahol megoszthatják egymással a mindennapi gondokat, tapasztalatot és ötleteket cseréljenek, vagy csak egyszerűen meghalhassák a másikat. Szeretnének emberi életet biztosítani gyermeküknek. Hiszen joguk van hozzá. Sokan közülük nem beszélnek, nem látnak, alig tudnak mozogni nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak kapcsolatot teremteni. Nem tudja kérni: fogd meg a kezem!, éhes vagyok!, gyere ide!.sorolhatnánk. Nincs helyük a világban? De van! Mehetnének bentlakásos otthonba, szüleiktől, testvéreiktől, családjuktól távol. Mehetnének az anyák dolgozni, tudnának aludni éjszaka, elmehetnének családjuk ép tagjaival nyaralni Nem teszik! Mert számukra a család csak EGYÜTT család. A sérült -vak, nagyothalló, mozgássérült, értelmi fogyatékosgyermekkel együtt, mivel az Ő gyermekük és a legszebb hivatást választották, örök édesanyák, szülők. A munkát karitatív formában végezzük, anyagi ellenszolgáltatás nélkül Minden nyáron közös nyaralásokat szervezünk, hiszen a családok többsége ezt máshogy nem tudná biztosítani a 24 órás felügyeletet igénylő sérült gyermekének. Kis csapatunk minden évben egyszer közös kirándulást tesz, így van lehetőségük a tagoknak, hogy több helyre is eljussanak a sérült kicsikkel. Néhány sérült tagunk már elérte a nagykorúságot, mégis csapattagok maradtak, mert örömmel töltik velünk együtt az időt. Szívesen fogadunk minden halmozottan sérült, vagy sérültséggel élő, gyermeket és családjukat, ha kis közösségünk tagja kíván lenni. Érdeklődni a 70/ telefonon lehet. Beck Gáborné egyesület vezetője 18

19 Mellkassebészet Magyarország Kft. (ügyvezető: Dr.Pellek Sándor) tulajdonában működő Szent Ilona Betegségmegelőző és Nappali Utókezelő Központ Cím: 9028 Győr, Zichy Ottó u. 16. Tevékenységi kör: a Szent Ilona Betegségmegelőző és Nappali Utókezelő Központban, igény szerint -a beteg állapotától függően-, a beteg otthonában vagy az általa megjelölt helyen és időpontban komplex rehabilitációs ellátást nyújt. A központ teljesen akadálymentesített, az utcáról megközelíthető kerekesszékkel is. Az udvarban 10 db gépkocsi parkolási lehetőséggel. A központban sebészeti, baleseti sebészeti, mellkassebészeti és rehabilitációs szakorvosi háttér, gyógytornász, fiziotherapeuta, gyógymasszőr áll rendelkezésre. Milyen komplex ellátást biztosítunk? Traumatológiai és ortopédiai műtéten átesett betegek utógondozását, rehabilitációját, tüdő és mellkassebészeti műtéten átesett betegek speciális légzési fiziotherápiáját, utókezelését, daganatos anamnaesisű betegek (pld: emlőeltávolítás után) nyirokoedema profilaxisát és kezelését, gyógytornát, gyógymasszázst, fiziotherápiát Speciális kezelési lehetőségek a rendelkezésre álló gépekkel: lézer kezelés, ultrahang terápia, gerinctorna speciális osztott mozgatóasztallal (derék és hátfájdalmak-porckorongsérv és degeneratív ízületi állapotok), speciális végtagi mozgatógép (CPM)- térdsérülések, térd és csípőprotézisek után, Biotron fényterápia, légúti aerosol kezelés -igény szerint- speciális komplex légzési fiziotherápia, végtagi (alsó, felső végtag) nyirokduzzanat kezelése Lympha press géppel. Gépek kölcsönzése-előzetes egyeztetés után. A munkacsoport vállal felvilágosító szakmai előadásokat és tájékoztatókat is. PATTANTYÚS-ÁBRAHÁM GÉZA IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ÁMK Győr, Ikva u. 70. honlap: Az iskolában oktatott szakmák a műszaki szakterület elektrotechnika-elektronika szakmacsoportjához tartoznak. Az oktatott szakmák: erősáramú elektrotechnikus, automatikai technikus, elektronikai technikus. Nálunk az a szemlélet uralkodik, hogy a végzett diákok ma már csak akkor tudják megállni helyüket az iparban, ha nem csupán saját szakterületüket ismerik, hanem széleskörű, átfogó ismeretekkel és idegen nyelvi tudással is rendelkeznek. 19

20 Ebből kiindulva mindhárom szakunkon kiemelt fontosságú az informatika, idegen nyelv és az alkalmazott számítástechnika oktatása, melyhez minden tárgyi feltétellel (Internet, korszerű számítógéptermek, laborok) rendelkezünk. Szorosan ide tartozik az ipari folyamatokat irányító számítástechnikai eszközök, a PLC-k, a mikrovezérlők programozása, valamint a CAD rendszerű számítógépes tervező programok (AutoCad, OrCad, Eplan, Protel, Tina) oktatása is. Célunk, hogy a fejlett technológiával rendelkező cégeknek megfelelő ismeretekkel rendelkező szakembereket képezzünk. Kulturális lehetőségeink széleskörűek: számos szakkör, érdeklődési kör tükrözi, hogy bár szakképző intézmény vagyunk, a művelődési területek megismerése fontos és hasznos célunk (hangverseny, színház). Ehhez nagy segítséget jelent az intézmény közművelődési egysége. Saját sportpályánkon, illetve tornatermünkben igényes módon történik a testnevelés. Nagy súlyt fektetünk az idegen nyelvek oktatására, hogy tanulóink nyelvvizsgát tehessenek. Az intézmény szívesen ad helyet a mozgáskorlátozottak évente megrendezésre kerülő kultúrális fesztiváljának ben kialakításra került egy minden igényt kielégítő mosdóhelyiség is, melynek segítségével a mozgásukban korlátozottak bátrabban vehetik igénybe szolgáltatásainkat. Élet-, baleset- és betegségbiztosítások mozgáskorlátozottak, egészségi okok miatt rokkantosított személyek részére is! Lakás- és gépjármű-biztosítások akár 25%-os díjkedvezménnyel! Horváth Mihályné Zsuzsi tel.:

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.)

Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Kérem, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót! A kérelmet és a

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat

Részletesebben

kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek

kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek A súlyos mozgáskorlátozott személyek gépjármű szerzési és átalakítási támogatásának igénylésével, a támogatás megállapításával kapcsolatos rendelkezéseket 2011. július 2-ai hatálybalépése óta a súlyos

Részletesebben

Szociális és Gyámhivatal T Á J É K O Z T A T Ó A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIRŐL

Szociális és Gyámhivatal T Á J É K O Z T A T Ó A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIRŐL Szociális és Gyámhivatal T Á J É K O Z T A T Ó A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIRŐL Vonatkozó jogszabály: 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet Módosította: 189/2011. (IX.19.)

Részletesebben

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó ÁPOLÁSI DÍJ Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó (Ptk. 8:1.. (1) bek 2.pont) részére biztosított anyagi hozzájárulás. ALANYI JOGÚ ÁPOLÁSI DÍJ:

Részletesebben

Benyújtandó: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (4025 Debrecen, Erzsébet utca 25.)

Benyújtandó: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (4025 Debrecen, Erzsébet utca 25.) Benyújtandó: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (4025 Debrecen, Erzsébet utca 25.) SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT, ILLETVE EGYÉB FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYEK SZEMÉLYGÉPKOCSI SZERZÉSI

Részletesebben

Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.)

Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Nyíregyházi Járási Hivatala Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Kérem, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót!

Részletesebben

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy hatékony segítséget nyújtson Miskolcon és vonzáskörzetében

Részletesebben

TÁMOP A-13/ PROJEKT

TÁMOP A-13/ PROJEKT TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program X. rész Szociális támogatások 2014 Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház. Szervezeti és Működési Szabályzat. Esélyegyenlőségi.

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház. Szervezeti és Működési Szabályzat. Esélyegyenlőségi. Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Szervezeti és Működési Szabályzat Esélyegyenlőségi melléklete Hatályos: 2016. október 1. napjától BRTKK SZMSZ Esélyegyenlőségi

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény rendelkezik az új ellátási formákról.

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:..

Részletesebben

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm.

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm. KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező adatai: családi és utóneve:... születési neve:... anyja neve:... születési helye, ideje:..., év... hó... nap... családi állapota:... személyi ig. száma:...

Részletesebben

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen

Részletesebben

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Közgyógyellátási igazolvány kiállítása. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata

SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Közgyógyellátási igazolvány kiállítása. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD Közgyógyellátási igazolvány kiállítása Nagyközség Önkormányzata DFT-Hungária Szolgáltatás Közgyógyellátási igazolvány kiállítása Szolgáltató Igazgatási és Jogi Osztály Igazgatási

Részletesebben

Szociális és Gyámhivatal. T Á J É K O Z T A T Ó A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről

Szociális és Gyámhivatal. T Á J É K O Z T A T Ó A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről Szociális és Gyámhivatal T Á J É K O Z T A T Ó A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről Vonatkozó jogszabály: többször módosított 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet Hatályos: 2012.

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2008. Előkészítő: Váradi Gézáné/Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

Kérelem közlekedési kedvezmények iránti

Kérelem közlekedési kedvezmények iránti Felsőpáhok Községi Önkormányzat Jegyzőjének Benyújtási határidő: április 30-ig Felsőpáhok Szent I.u.67. Kérelem közlekedési kedvezmények iránti Alulírott kérem, hogy a mozgáskorlátozott személyek közlekedési

Részletesebben

Biri, 2011...hó...nap... kérelmező aláírása a mozgáskorlátozott, vagy törvényes képviselője - 1 -

Biri, 2011...hó...nap... kérelmező aláírása a mozgáskorlátozott, vagy törvényes képviselője - 1 - KÉRELEM A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIHEZ A mozgáskorlátozott személy adatai: Név: Születéskori név: Születési hely: Idő: Anyja neve: Családi állapota: TAJ száma ( társadalombiztosítási

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Szociális és Gyámhivatal K É R E L E M

Szociális és Gyámhivatal K É R E L E M Szociális és Gyámhivatal K É R E L E M a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeihez (szerzési és átalakítási támogatás) a 102/2011. (VI. 29.) Kormányrendelet alapján A kérelmet 2012.

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:..... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Ellátások, kedvezmények, támogatások

Ellátások, kedvezmények, támogatások Ellátások, kedvezmények, támogatások Gyakran ismételt kérdések gyűjteménye 1. Fogyatékossági támogatás 2. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai 3. Családi kedvezmények, szociális és egyéb ellátások

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...

Részletesebben

1082 Budapest, Baross u TÁJÉKOZTATÓ A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIRŐL.

1082 Budapest, Baross u TÁJÉKOZTATÓ A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIRŐL. BUDAPEST FŐVÁROS VIII. KERÜLET JÓZSEFVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA NÉPJÓLÉTI OSZTÁLY Szociális Iroda Tel: 459-2277, Fax: 314-1416 e-mail: szocialis@jozsefvaros.hu 1082 Budapest, Baross u.

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése: Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei

Az ügytípus megnevezése: Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei Az ügytípus megnevezése: Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok)

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről

T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről I. Diákigazolvány Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2012. január

Részletesebben

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza.

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. Köztemetés A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):..

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):.. 4. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1 Neve:. 1.1.2 Születési neve:..

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.)

Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Kérem, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót! A kérelmet és a

Részletesebben

Kérelem. Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek igénybevételére. Születési neve:. Település irányítószámmal:

Kérelem. Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek igénybevételére. Születési neve:. Település irányítószámmal: Kérelem Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek igénybevételére Súlyos mozgáskorlátozott (kérelmező) Neve: Születési neve:. Anyja neve:. Születési hely és idő :. Családi állapota: hajadon

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében

KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Csongrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal Levelezési cím: 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. Tel.: 62/562-634 Név: TAJ szám: Születési hely, idő: KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési

Részletesebben

Szociális és Gyámhivatala K É R E L E M

Szociális és Gyámhivatala K É R E L E M Szociális és Gyámhivatala K É R E L E M a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeihez Kérelem beadási határideje: tárgyév március 31., illetve szeptember 30. Elbírálás: tárgyév június

Részletesebben

KÉRELEM. szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt. I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő:

KÉRELEM. szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt. I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő: A kérelem benyújtható: 2018.11.30-ig. KÉRELEM szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő: TAJ szám: Lakóhely:.. Tartózkodási

Részletesebben

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének. Név Születéskori név. Születési hely: Idő:.

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének. Név Születéskori név. Születési hely: Idő:. (Átvétel:... Szignó... ) Makó Város Polgármesteri Hivatal Makó, Széchenyi tér 22. Tel.:511-800 KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének Név Születéskori

Részletesebben

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít!

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít! VESZPRÉMI ÁLLATKERT BELÉPŐJEGY ÁRAK (Érvényes: 2018. március 14-től a visszavonásig)* Forrás: veszpzoo.hu EGYÉNI FT Gyermek (3-18 éves korig) Kisgyermek (3 éves kor alatt) Diák (18 éves kor felett) 2100Ft

Részletesebben

6. Utazási kedvezmény*

6. Utazási kedvezmény* 51 6. Utazási * Tartalomjegyzék 85/2007 (IV. 25.) Kormány Rendelet 51 Hol, mely területen vehető igénybe a? 51 Milyen személyszállításban vehető igénybe a? 51 Ki jogosult a re? 51 A kiadvány az 2015. 07.

Részletesebben

KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására

KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására Községi Önkormányzat KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:...

Részletesebben

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése TÁMOP 1.1.1-12/1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt célja TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001 Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést.

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést. TÁJÉKOZTATÓ az egészségkárosodáson alapuló nyugellátásban és egyéb nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülő személyek, valamint azok részére, akiknek az ügyében folyamatban van a hatósági eljárás Az

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja Előadó: Kovács Ibolya igazgató Budapest

Részletesebben

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni. Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

Mikrocenzus 2016 Egészségproblémából fakadó akadályozottság kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek

Mikrocenzus 2016 Egészségproblémából fakadó akadályozottság kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek Mikrocenzus 2016 Egészségproblémából fakadó akadályozottság kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek A kérdőívre a válaszadás önkéntes, az egyes kérdésekre

Részletesebben

KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely:

KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely: KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására I. Személyi adatok 1.A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási

Részletesebben

Neve:... Születési neve:... Születési helye:... Születési ideje:... Anyja neve:... Állampolgársága:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...

Neve:... Születési neve:... Születési helye:... Születési ideje:... Anyja neve:... Állampolgársága:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:... KÉRELEM KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYRE VALÓ JOGOSULTSÁGRA (Szerzési támogatás és/ átalakítási támogatás) A kérelem benyújtási határideje tárgyév március 31-e és tárgyév szeptember 30-a 1. Súlyos mozgáskorlátozott

Részletesebben

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

Közlekedési kedvezmény (személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatás) megállapításához

Közlekedési kedvezmény (személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatás) megállapításához KÉRELEM Közlekedési kedvezmény (személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatás) megállapításához 1. A kérelmező személyes adatai Neve: Születési neve:. Anyja neve:.. Születési hely, év, hó, nap:... Állampolgárság:...

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

STRÁZSA TANYA SZAKMAI ÉS CSALÁDI NAP. Szabadszállás, 2015. április 25.

STRÁZSA TANYA SZAKMAI ÉS CSALÁDI NAP. Szabadszállás, 2015. április 25. STRÁZSA TANYA SZAKMAI ÉS CSALÁDI NAP Szabadszállás, 2015. április 25. 1 2015. évi változások - Központi érkeztetési rendszer (KÉR): jelentős részben elektronikus alapra helyezi át az ügyiratforgalmat -

Részletesebben

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka 1/5 1. 2. 3. 4. Mozgáskorlátozottak Egyesülete Szeged Városi csoportja Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézete Halmozottan Sérültek Szövetsége

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek) Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési

Részletesebben

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban a hatályos jogszabályok

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat

Részletesebben

Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete

Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2004.((X.01.)Önk.sz. rendelet módosításáról Polgárdi Város Képviselő

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat

Részletesebben

AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESSÉG JOGI HÁTTERE. dr. Juhász Péter 2008. november 20.

AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESSÉG JOGI HÁTTERE. dr. Juhász Péter 2008. november 20. AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESSÉG JOGI HÁTTERE dr. Juhász Péter 2008. november 20. Akadálymentesítés akadálymentesítés = rámpa Az akadálymentesség értelmezhető fizikai szempontból rámpa térdszabad

Részletesebben

2. Kérelem jogcíme: (Kérjük a megfelelőt karikázza be!)

2. Kérelem jogcíme: (Kérjük a megfelelőt karikázza be!) KÉRELEM a súlyos mozgáskorlátozott személyek személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatása megállapítására (102/2011. (VI.29.) Korm. rendelet) A kérelem benyújtási határideje minden év március 31-e,

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat

Részletesebben

KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására

KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:.. 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési

Részletesebben

Támogatott Lakhatás workshop

Támogatott Lakhatás workshop Támogatott Lakhatás workshop Számos kérés és kérdés érkezik hozzánk nap mint nap arról, hogy szülők milyen módon tudják gyermekük lakhatását megnyugtató módon és hosszú távon megoldani, ezért a Kézenfogva

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL 1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok

Részletesebben

Kérelem a súlyos mozgáskorlátozott személyek személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatása megállapítására

Kérelem a súlyos mozgáskorlátozott személyek személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatása megállapítására Kérelem a súlyos mozgáskorlátozott személyek személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatása megállapítására I. Személyes adatok A súlyos mozgáskorlátozott, illetve az egyéb fogyatékossággal élő személyre

Részletesebben

SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM

Részletesebben

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának 6/2009. (III.20.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2008. (XII.11.), 8/2008. (III. 1.), és a 19/2007. (XII. 14.) rendelettel módosított

Részletesebben

Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat:

Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat: Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat: - FOT (fogyatékossági támogatás) vagy emelt családi pótlék határozat - rendszeres havi jövedelem igazolás - TAJ kártya fénymásolata

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti

Részletesebben

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás Étkeztetés Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben