Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja"

Átírás

1 XXII. év fo lyam 11. szám Já nos hal ma november Meg je le nik ha von ta Ára: 140 forint Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja NOVEMBER SZENT ANDRÁS HAVA ŐSZUTÓ ENYÉSZET HAVA A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál ( novem = kilenc). A novem a görög ennea, enneva származéka, ez viszont a neosz-neá -ból eredt, s ez azt jelenti, hogy új, félig felnőtt, tapasztalatlan eléggé plauzibilis megjelölése a jobb kéz gyűrűsujjának. November első két-három napja a halottak kultuszát szolgálja, de nem római hagyatékképpen, hanem kelta befolyás alatt. Ezt bizonyítja, hogy úgy a november elsején megtartott Mindenszentek napját, mint a másodikán (vagy ha ez vasárnapra esik, akkor harmadikán) megült Halottak napját csak a 9. és 10. század óta ünnepli meg az Egyház, holott Angliában, kelta területen már a 8. században is közünnep volt. November 1. volt ugyanis a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy az ezen a napon sírjaikból kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket. Ilyenkor persze illett a sírokat is rendbe hozni, hogy az elhunytak szívesen maradjanak otthonukban. Sőt némely főként szláv vidékeken élelmet is helyeztek a sírokra, nehogy a lelkek bármiben is hiányt szenvedjenek és hazajárjanak. Ezen a napon hosszan szólnak a harangok, hogy a harangszóval elfeledjék a szellemek siránkozását. Szóval itt szólal meg igazában az emberiségnek egész halálfélelme, amely a mágikus koroknak egyik leghatalmasabb szellemi mozgatóereje volt. Közösen és békésen ünnepeltünk OKtóber 23-án együtt ünnepelt a város lakossága, pártállástól függetlenül. A 9 órai ünnepi szentmisét követően rögtön a koszorúzással folytatódott a program. Mivel az eső szakadatlanul esett a szervezők az ünnepi műsort áthelyezték a Kulturális Központ nagytermébe. Itt igényes zenei és irodalmi kínálat várta a közönséget. Itt mondta el ünnepi beszédét Czeller Zoltán polgármester, lépett a közönség elé Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő, Konc Gábor Kossuth-díjas Érdemes Művész, és Négyesy Katalin gordonka művész. Itt emlékezett édesapjára, a mártírhalál halt Dr. Szobonya Zoltán jegyzőre lánya, Csilla. Két előadó művész, Molnár Zoltán és társa zárta hivatásos előadók sorát, s az ünnepi műsor utolsó blokkjában az Új-Páva Kör dr. Karsai Ferenc vezetésével műsorral állíotott emléket az 51 évvel ezelőtti forradalomnak. A délelőtti programokat egy állófogadás zárta. Déluán tekinthette meg a közöség A szabadsád és szerelem című magyar-amerikai filmet, mely 1956-ban játszódik. A következezőkben közreadjuk Czeller Zoltán polgármester ünnepi beszédét. Tisztelt Jánoshalmi Polgárok, tisztelt ünneplő közönség! Az 1956-os forradalomra, Magyarország népének a diktatúra elleni forradalmára emlékezünk a mai napon. A szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharc, a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt, amely a budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött október 23-án. Folytatás a 9 oldalon Induljon a szennyvízberuházás! Képviselőtestületünk egyik vezető fejlesztési programja a szennyvízberuházás. A XXI-dik században egy városi rangot viselő településnek, kell, hogy, legyen megfelelő infrastruktúrája, csatornázottsága. Annak ellenére, hogy korábban volt egy sikertelen próbálkozás eben a kérdésben, a lakosságnak tudomásul kell venni, hogy szükség van rá. Azok a települések, ahol akkor már csatornáztak, amikor itt is indult volna a beruházás, már másként tudnak tárgyalni a befektetőkkel, munkahelyteremtő beruházókkal. Egy másik fontos oka is van, amiért el kell kezdeni a szennyvízhálózat bővítését től az Európai Unió környezetterhelési díjat fog bevezetni azokra a településekre és lakosságra, ahol nincs ilyen infrastruktúra kiépítve. Ezt azoknak kell majd fizetni ahol nincs csatorna, azaz a jelenlegi szippantási díjat fogja terhelni, amely így a jelenlegi díj duplájára is nőhet. Képviselőtestületünk nem akarja megvárni, hogy a lakosság számon kérje, hogy miért nem cselekedtünk időben. A Képviselő-testület több beruházót hallgatott meg, akik a pénzügyi, lebonyolítási és kivitelezési elképzeléseiket előadták a testület tagjainak. A referenciák ellenőrzése hozták meg döntésüket az indulásról. A beruházás első lépése a Közműtársulat létrehozása lesz. Ezt minél előbb meg kell szervezni, hogy a kétfordulós pályázati rendszerben el tudjunk indulni. A pénzügyi megoldás három részből áll. EU és KEOP támogatás, lakossági önerő, és a kettő különbségét a társulási hitel, illetve az egyéb, hátrányos helyzetű kistérségek által felvehető támogatások adják. Nem lesz könnyű a feladata szervezőknek. Egy sikertelen nekifutás után: az érintettek több mint kétharmadának igent kell mondania beruházáshoz valló csatlakozásra. Összefogással, okszerű érveléssel sok embert meg lehet győzni, hogy nincs mire várni. Sokan úgy hiszik, hogy a lakosság terhei nem bírnak el újabb befizetéseket. Ez nagyon jól hangzik, de ha ebbe nem fizet be a lakosság akkor a környezetterhelési díjat az állam adók 100 éves Az idén 100 éve, hogy működik Jánoshalmán a Felső-bácskai Műmalom. Az elmúlt hónapban ebből az alkalomból a tulajdonos Kft. ünnepséget szervezett. Mi úgy tervezzük, hogy a következő számunkban emlékezünk meg e jeles évfordulóról. Addig csak ízelítőül egy kép a malmi üzemlátogatásról módjára fogja begyűjteni, az alól nem lesz menekvés, és még csatorna sem lesz. Tehát a lakosságnak azt az egyszerű kérdést kell feltenni: csatorna beruházást akar fizetni határozott ideig, vagy környezetterhelési díjat határozatlan ideig. Ehhez nem kell különösebb felkészültség, hogy egyértelmű legyen a válasz. A munkahelyteremtéshez is szükséges a csatorna, a jelenlegi szennyvíztisztító telep működése elavult, azt tovább terhelni nem lehet, ipari parkot, új ipari létesítményt arra rákötni nem lehet. Tehát, ha munkahelyt akarunk, akkor kell egy új tisztítóüzem, modern technológiával, amelynek a kapacitása elbírja ezeket az új létesítményeket. Ez a másik ok, amely a lakosságot közvetve érinti: Munkahelyteremtéshez is kell a csatorna? Válasz igen, mert kell a munkahely ennek a városnak, azaz kell a csatorna. A lakosokkal beszélgetve az elmúlt hónapokban, sokan várják, hogy elinduljon a beruházás. Érzik, hogy ezt nem lehet megúszni és évekig eltolni, túl kell esni rajta. Erről győződhetett meg az is, aki részt vett a Sportcsarnokba szervezett lakossági fórumokon. Akadt egykét kétkedő, de a résztvevők döntő többsége igen is támogatja beruházás megkezdését. Tisztelt lakosság! a Képviselőtestületünk nevében kérjem, hogy támogassák törekvésünket, egy szebb, jobb, élhetőbb Jánoshalma kialakításában. Előre is köszönöm az együttműködésüket Dr. Gulyás András M E G H Í V Ó jánoshalma Város Képviselő-testületének november 23-án (pénteken) órakor a Kulturális Központban tartandó KÖZMEGHALLGATÁSÁRA (Lakossági Fórum) NAPIREND: 1. Tájékoztató Jánoshalma Város Önkormányzat évben végzett munkájáról Előadó: Czeller Zoltán polgármester 2. Közérdekű kérdések, hozzászólások Jánoshalma, október 20. Czeller Zoltán polgármester

2 2. oldal HUNYADI NÉPE november A szennyvízberuházás pénzügyi részéről Túróczi Judit E-Convest Kft. ügyvezetője elmondta, hogy cége ugyan miskolci székhelyű, de országos hatáskörrel rendelkezik, és segítik az önkormányzatok közmű beruházásait, immár 1998 óta. Bács-Kiskun megyében is több mint 20 Viziközmű-Társulást hoztak létre. Mondana a Viziközmű-Társulásról néhány szót, hogy mi a jelentősége, miért van rá szükség, illetve arról, hogy menynyibe kerül ez jánoshalmi embereknek és mire kéri Öket az önkormányzat. A szennyvízhálózat kiépítésére kiírandó pályázat benyújtásának II. fordulójában előfeltétel a, az önerő megléte, lakossági támogatottság mivel az önkormányzat egyedül elindulni nem tud. A lakossági támogatást az önkormányzat legegyszerűbben, csak a létrejött Viziközmű-Társulattal tudja igazolni, ami önálló jogi személyiségként fog működni, ha ezt Önök önszántukból létrehozzák. Viziközmű-Társulás jelentősége, hogy ezen keresztül lehet egyedül megfizetni a hozzájárulást, részletekben éveken keresztül, és újabb állami támogatásokat behozva csökkenthető a lakossági hozzájárulás. A pályázatban, egy összegben igazolni kell. De ki az, aki egy összegben ki tudja fizetni. Ezért is kerestük a lehetőségeket, hogy a legkedvezőbb formában lehessen megfizetni a lakossági hozzájárulást. Ennek érdekében lakáselőtakarékossági betét számlát nyit minden belépni szándékoz és 100 hónapon át 1.990,-Ft/hó teljesíthető a befizetés, melyet az állam további összeggel egészít ki 477 ezer forintra, a szükséges hozzájárulás mértékére. Ennek kiszámítása úgy történt, hogy a szükséges önerőt elosztottuk a vízfogyasztó, vagy vélhetően később rácsatlakozó ingatlanok számával. Kik lehetnek tagjai a Társulásnak és hogyan áll fel? Viziközmű-Társulás tagja lesz mind a lakosság, mind a vállalkozások, jogi személyek, önkormányzati ingatlanok. Ez egy önszerveződés, ami azt jelenti, hogy november 10-től a szervezők mindenkit házról-házra meg fognak keresni, hogy támogatják-e a beruházást vagy sem. Ahhoz, hogy ez a Viziközmű-Társulás létrejöhessen, a beruházás által érintett 3400 ingatlanban érdekelt lakosok 67 % -nak kell a belépési szándéknyilatkozatot aláírnia. Ha ez sikerül, akkor azt jelenti, hogy a város lakossága ezt támogatja beruházást. Fontos, hogy innentől kezdve az is taggá válik, aki megalakulás előtt nem támogatta a beruházást, annak is fizetnie kell, mivel a beruházás minden ingatlan előtt elmegy, és a hozzájárulás megfizetésével bárki rácsatlakozhat később is. Hogyan történhet a hozzájárulás megfizetése? A hozzájárulásnak a megfizetése kétféleképpen történhet. Minden egyes vízfogyasztó háztartásra, egységre ,- Ft hozzájárulás esik. Valóban nagy az összeg. Természetesen nem kell egy összegben megfizetni. Pont ezért kell létrehozni a Viziközmű Társulást, mert ez ad lehetőséget arra, hogy havi 1.990,- Ft megfizetésével 100 hónap alatt ,-Ft-al teljesítsék a hozzájárulást. Ez 8 év 4 hónap, de ha belép Viziközmű Társulatba, aláírja a szándéknyilatkozatot, vállalja ennek megfizetését, arra is lehetőség van, hogy akár az első befizetési bizonylaton befizesse a kedvezményes összeget. Hogy hogyan lesz ebből a ,- Ft-ból 8 év múlva ,- Ft? óta bármely magyar állampolgár köthet lakás-előtakarékossági szerződést. Minden befizetett forintra az állam támogatást ad, a lakástakarék pénztár pedig kamatot, illetve egyéb állami forrásokat tudunk bevonni az Önök befizetéséhez, de ehhez kell a társulati tagság, és a lakástakarék pénztári szerződés aláírása. Aki nem ebben választja a hozzájárulás megfizetését, az pótlólag ezt a támogatást nem kaphatja meg. Mit kell tennie az embereknek? Nem kell bankba menni, hitelt felvenni, ez nem hitel, hanem betétszerződés. Munkatársaink minden érintett lakost lakásukon felkeresnek. A szervezéskor annyi teendője van az adott ingatlan tulajdonosnak, hogy aláírja a belépési szándéknyilatkozatot, kiválasztja, hogy milyen formában kívánja a hozzájárulást fizetni. Amennyiben részletekben, akkor aláírja a lakástakarék-pénztári szerződést. A szervezés menete úgy fog történni, hogy kb. 30 részre osztottuk fel a beruházási részt, és november 10-től fognak a helyi emberek házról-házra járni, akiket Önök is ismernek. A szervezés folyamata hozzávetőleg 1 hónapig fog tartani. Természetesen nem kell azonnal dönteni, lehet kérdezni és a szervező vissza fog térni. Ha azonban megvan a 67 % akkor 15 napon belül kiírható az alakuló közgyűlés. Ha megalakul a Viziközmű-Társulás, akkor abban a formában úgy nem működhet, hogy 3400 tulajdonost összehívnánk évente 2-3 közgyűlésre, ezért a Képviselő-testületnek és a megalakult Szervező Bizottság javaslata, hogy küldöttgyűlés formája lenne, és a későbbiek folyamán meghatalmazhatnak maguk közül valakit, aki képviselni fogja Önöket, közülük kerül kiválasztásra a Társulás tagjai, és ők hoznak döntést. Ezek a gyűlések nyílt gyűlések, és bárki tehet javaslatot, hiszen Önök hozzák létre, és Önökön keresztül a küldöttek és a tisztségviselők fogják irányítani. Az Önök pénze a Viziközmű-Társulaton keresztül az Önök számláján fog gyűlni, mindenkinek saját névre szóló számlát fognak nyitni, év végi elszámolással. A befizetendő összeg nagysága a 100 hónap alatt nem változik. Amikor a beruházás megvalósul, akkor minden ingatlantulajdonossal el kell számolnia a Társulatnak. Kérem, hogy gondolják át a lehetőséget, és minél többen csatlakozzanak. Más városokban ez a Viziközmű-Társulás már megvalósult, már sikerült. Kérem, hogy legyenek partnerek ebben a beruházásban az önkormányzattal és önöknek nem mindegy, hogy ez mennyibe kerül. A szennyvízhálózat-bővítés első ütemének tervezett nyomvonala 1 Áchim András utca teljes 2 Ady Endre utca teljes 3 Áldás utca teljes 4 Alkotmány utca teljes 5 Álmos utca teljes 6 Arany János utca teljes 7 Árpád utca teljes 8 Attila utca 1-21-ig és 2-28-ig 9 Bajai út teljes 10 Bálvány utca teljes 11 Báthory István utca teljes 12 Batthyány utca teljes 13 Bem József utca teljes 14 Berzsenyi Dániel utca 2, 4 és ig; 1-27-ig 15 Borpince utca teljes 16 Budai Nagy Antal utca teljes 17 Csokonai utca teljes 18 Damjanich utca teljes 19 Deák Ferenc utca teljes 20 Dózsa György utca teljes 21 dr. Szobonya Zoltán utca teljes 22 Ecetfa utca teljes 23 Eötvös József utca teljes 24 Erzsébet tér teljes 25 Fecske utca teljes 26 Fürdő utca teljes 27 Gábor Áron utca teljes 28 Gárdonyi Géza utca teljes 29 Görgey Artúr utca teljes 30 Halasi út teljes 31 Halász utca teljes 32 Hét vezér tér teljes 33 Hosszúhegyi utca teljes 34 Hunyadi János utca teljes 35 Jókai Mór utca teljes 36 József Attila utca teljes 37 Kalmár Sándor utca teljes 38 Kálvária utca teljes 39 Kápolna utca teljes 40 Kélesi út 1 21-ig 41 Kisfaludy utca teljes 42 Kiss Ernő utca teljes 43 Kistemető utca teljes 44 Kórház utca teljes 45 Kossuth Lajos utca teljes 46 Kölcsey Ferenc utca ig és 3/a 29-ig 47 Kőrösi Csoma utca teljes 48 Lehel utca teljes 49 Majoros Aladár utca teljes 50 Mélykúti út teljes 51 Mészáros Lázár utca teljes 52 Molnár János u. 3-tól és 10-től 53 Móra Ferenc utca teljes 54 Móricz Zsigmond utca teljes 55 Nagy Pál utca teljes 56 Nyárfa utca teljes 57 Orczy utca 70/a-ig és 79-ig 58 Pacsirta utca 3-tól és 22-től 59 Radnóti Miklós u. 7-ig és 8-ig 60 Rákóczi út 8-ig és 13-ig; ig és ig 61 Remete utca teljes 62 Révész utca teljes 63 Rigó utca teljes 64 Sas utca teljes 65 Szabó apát utca teljes 66 Széchenyi út teljes 67 Szemere B. u. 2-6 és 1-11-ig 68 Szondy utca teljes 69 Táncsics utca teljes 70 Téglagyár utca teljes 71 Terézhalmi utca 2 72 Tompa Mihály utca teljes 73 Tulipán utca teljes 74 Vadász utca teljes 75 Völgy utca teljes 76 Vörösmarty utca teljes 77 Zöldfa utca teljes

3 2007. november HUNYADI NÉPE Tájékoztató a szennyvíz-beruházásról 3. oldal TISZTELT JÁNOSHALMI INGATLANTULAJDONOS! JÁNOSHALMA TÖRTÉNETÉNEK EGYIK LEGNAGYOBB BERUHÁZÁSI LEHETŐSÉGE ELŐTT ÁLL! Várhatóan 2008 után közös összefogásunkkal településünkön is megépülhet a szennyvízcsatorna-hálózat. Kormányrendelet kötelez bennünket arra, hogy Jánoshalmának és a hasonló lakosságszámmal rendelkező településeknek legkésőbb december 31-ig meg kell valósítania a szennyvízberuházást. A város vezetése már évek óta foglalkozik a szennyvíz elhelyezés kérdésével. Most a beruházást - a rendelet alapján - a város egyedül építi meg, más települések bevonása nélkül. Ez a hatalmas beruházás több mint 4 milliárd forint, melyet az önkormányzat saját forrásaiból megvalósítani nem tud. Ezért viszsza nem térítendő pályázati forrásokat kíván igénybe venni a megépítéshez. Ha a pályázat sikeres, a megvalósuló beruházás után már üzemelhet. Milyen létesítményekkel lehetünk gazdagabbak? Korszerűbb lehet a jelenlegi szennyvíztisztító telep, valamint bővülhet a meglévő csatorna- hálózatunk. A sikeres pályázathoz és a hozzájárulások kedvező megfizetése érdekében össze kell fognunk, hogy létrehozzuk a lakosság csatornaépítő közösségét, a Víziközmű-Társulatot. (Csatorna - Társulat) HAMAROSAN INDUL A CSATORNA-TÁRSULAT SZERVEZÉSE! A társulat akkor alakulhat meg, ha az ingatlantulajdonosok kétharmada írásban is nyilatkozik arról, hogy belép a társulatba és vállalja az önerő megfizetését. Ha a többség úgy dönt, hogy létre kell hozni a társulatot, mindenki taggá válik, és részt vesz a beruházásban, ezáltal együtt viseljük a költségeket. A beruházás költségének több mint fele az Európai Unió és a Magyar Állam vissza nem térítendő támogatása. Az Uniós támogatások elnyeréséhez már a pályázat benyújtásakor igazolni kell, hogy a lakosság támogatja a beruházást és azt, hogy az önerő rendelkezésre áll. Vagy készpénzben a társulat számláján, vagy - a hozzájárulásokat megelőlegezve- a társulat által felvételre kerülő hitel formájában. Ennek híján nincs reális esély arra, hogy elnyerjük a támogatást. Valószínű, hogy SOKAN NEM TUDNÁK EGY ÖSSZEGBEN MEGFIZETNI az ingatlanonként majdnem másfél milliós fejlesztés ÖNRÉSZét. Ezért a társulat szervezése kapcsán MINDENKI FIZETHET RÉSZLETEKBEN, lakás-takarékpénztári szerződés megkötésével. ÍGY JÓVAL KEVESEBBET IS KELL FI- ZETNI, mert a befizetésekre 33% állami támogatás jár. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonos befizetése a társulaton keresztül kiegészíthető egyéb államháztartási forrásból is. FONTOS TUDNIVALÓK A VIZIKÖZMŰ-TÁRSULATRÓL ÉS A LAKÁS-ELŐTAKARÉKOSSÁGRÓL A Társulat szervezése november 08-tól indul. Önnek egy lépést sem kell tennie, a megbízólevéllel rendelkező szerve- ző otthonában keresi fel Önt a belépési szándéknyilatkozattal és a lakástakarékpénztári ajánlattal. A belépéskor nem kell fizetni, csak a belépési szándéknyilatkozatot és a Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést és a meghatalmazást kell aláírni. A hozzájárulást - havi 1.990,- Ft legelőször a társulat megalakulása után kell a Társulathoz befizetni. A szervezéskor az alábbi a teendő: Az előzetes szándéknyilatkozat aláírásával lehet a Társulat tagja. Hozzájárulását kétféleképen fizetheti meg: A) Kedvezményesen, lakás-előtakarékossági szerződés megkötésével 100 hónapon keresztül havi Ft /hó megfizetésével. Így Ön befizet Ft-ot (100 hónap alatt), ebben az esetben az állam hozzáadja az önerő több mint kétharmadát ( forintot) Így lesz az ön ingatlanára eső önrész összesen, mint hozzájárulás: Ft. B) Lakás-takarékpénztári szerződés megkötése nélkül: Egy összegben Ft megfizetésével teljesíthető. Ebben az esetben nem veheti igénybe az állami támogatást és a kiegészítést sem. A Társulatba való belépéshez a magánszemélyeknek személyi igazolványra, lakcímkártyára és adókártyára van szüksége. Kérjük, hogy csatlakozzon Ön is, járuljon hozzá településünk fejlődéséhez, unokáink jövőjéhez és nem utolsó sorban a saját kényelméhez! Fejlődés:Új munkahelyek teremtéséhez. a jelenlegi szennyvíztisztító elavult, kapacitása tovább már nem bővíthető, ezért új üzemek rákötése lehetetlen. Új munkahelyek lehetősége=új szennyvíztisztító építése. Unokáink jövője: Ne feledjék: A Föld nem a miénk, hanem kölcsön kaptuk gyermekeinktől! Ha támogatják kezdeményezésünket, gyermekeik, unokáik jövőjébe fektetnek! Jánoshalma Város Önkormányzata A Viziközmű-Társulat szervezői Antoni Anita Ádám Zoltán Ádám Zoltánné Csapóné Sarok Enikő Csernák Jánosné Csiszár József Csiszárné Kovács Éva Csofcsics Anett Doszpodné Kovács Krisztina Dr. Gulyás Andrásné Fenyvesi Péterné Ferenczi László Gáspár Józsefné Gáspárné Paska Csilla Gusztonyi Antalné Gusztonyi Gábor Herczeg Tiborné Katonáné Tóth Krisztina Katus Andrea Király Zoltán Királyné Fenyvesi Anita Kiss Péterné Kovács Sándorné Kovácsné Sváby Kornélia Lengyelné Vinkó Ildikó Lukácsné Horváth Magdolna Molnár Zsuzsanna Nemes Annamária Rácskai Renáta Rácskai Róbertné Szemlicsné Varga Edit Szűcs Péter Taskovics Tiborné Verseczki Ferenc Jánoshalma Város Képviselő-testülete a Kölcsey u. 12. sz. alatti önkormányzati ingatlan középső helyiségeiben alakíttasson ki iroda helyiséget és adja bérbe a DÉMÁSZ részére. A bérleti díj és a szerződés egyéb pontjai vonatkozásában a polgármester tárgyaljon a DÉMÁSZ képviselőjével. Tervek szerint januártól heti egy alkalommal 12 órától 20 óráig lehet helyben intézni áramügyeinket. GOLD MIX KFT. Ékszerboltja Jánoshalma, Molnár János u. 2. (A Takarékszövetkezettel szemben) Kísérje figyelemmel akcióinkat! Arany-, ezüst ékszerek nagyválasztékban valamint női, férfi, és gyermek karórák, fali- és ébresztő órák kaphatók Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig ig, szombaton BOR A MINDENNAPOKRA! ÉPÜ LET BONTÁST tör me lék szál lí tást, föld ki eme lé si mun kát, alap ki ásást, ho mok ra ko dást szál lí tás sal rö vid ha tár idő re, vagy azon nal ra vál la lok. Pal kó Lász ló kő mű ves vál lal ko zó Já nos hal ma, Dió fa u. 10. Tel.: 77/ Mo bil: 30/ A következő számunkba november 30-án, pénteken 16 óráig lehet cikket, hirdetést leadni. Ezen időpont után leadott anyagok már csak a októberi számunkba kerülnek!

4 4. oldal HUNYADI NÉPE november Az FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium hírei A 2007/2008-as tanévben 297 tanulót írtunk be a 13 osztályba. A szakiskola 9. évfolyamán egy osztályban gazda, gépész és szakács szakma alapozása folyik. A szakközépiskolai osztályunkba érettségire, továbbtanulásra (felsőfok vagy érettségihez kötött szakképzésre) készítjük fel a tanulókat. Az éves munkaprogramban kiemelt feladatként fogadtuk el a moduláris képzési rendszerrel való megismerkedést, majd ennek jegyében a Pedagógiai program átdolgozását. A programban meghatározottak szerint a hagyományos iskolai értékeket megőrizzük, és törekszünk arra, hogy gazdag, változatos nevelési lehetőségekkel, délutáni programokkal tesszük értékessé a diákok tanulmányi munkán kívüli tevékenységét. Tervezzük, hogy tavaszán iskolai ünnepségen emlékezünk meg az iskola fennállásának 75. évfordulójáról, évkönyv kiadását tervezzük. Mindezekhez várjuk a volt diákok, tanárok, dolgozók segítségét, emléktárgyait, írásos viszszaemlékezését is. A 2007-ben induló tanévet megelőző nyáron és az első két hónapban a következő fontos események voltak iskolánkban nyarán megkapta iskolánk a tangazdaság minősítéseként az arany fokozatot az FVM-től szeptember 3-án megkezdődött az iskolában a tartalmi munka kéthetes órarend alapján. - A délutáni foglalkozások között újdonság a dráma és fotószakkör beindulása, az eddigieknél többen jelentkeztek angolból és németből nyelvvizsga előkészítőre. - Tartalmas programmal indítja munkáját a diákönkormányzat osztályok közötti versenyt szerveznek a tanulmányi és közösségi, sport, kulturális munka, az osztályok tisztasága az öntevékenység alapján. Megtartották az első iskolai szintű gyűlésüket is. - Október 1-5-ig tartott az ausztriai Grabnerhofban lévő testvériskolával szervezett cserelátogatás. Iskolánkból 22 fiú vehetett részt ezen a kiránduláson. Ugyanennyi diáknak szerveztünk programot. Meglátogatták a helyi malmot, a Kochvin Kft-t, Hajóson a Kovács Borházat és a paprikafeldolgozót, Bakod pusztán lovasbemutatót nézhettek meg, Kalocsán az érseki könyvtárat, a kincstárat és a paprikamúzeumot látogatták meg, az iskola kollégistáival jó hangulatú focimeccsen mérték össze erejüket. - Október 11-én sikeres gólyaavatót szerveztek a végzős évfolyamosok a kilencedikeseknek. - A városi egészséghéten a Falusi vendéglátós lányok Zecher Erzsébet szakoktató irányításával reformételeket készítettek,és kínálták a látogatóknak. - Október 19-én iskolai szinten emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulójáról. A 12. K osztály tanulóit Fodor Zita tanárnő készítette fel. - Október közepére elkészítettük az iskola képzési, továbbképzési tervét. Ez megtekinthető az iskola honlapján sulinet.hu - Szeptember 28-án 44 tanuló vett részt Kaposváron szakmai kiállításon Berta László és Bényi István tanár úr vezetésével. - Két iskolai kiállítás örökítette meg a két hónapra eső történelmi eseményeket. Az aradi vértanúkra és az 1956-os forradalom szereplőire segítetek emlékezni a Molnár Gáborné által összeállított tablók október 30-án a tantestület az új alapokra helyezett szakképzés elméletével, a kompetencia alapú oktatás rejtelmeivel ismerkedett meg a Szent István Egyetem szakembereinek segítségével, hogy a jövő tanévre felkészülten dolgozhassuk ki az oktatandó szakmák moduláris képzési rendszerét. Racsmány Ferencné Igazgató-h. Grabnerhofi kirándulás Október 1-jén hétfőn reggel fél ötkor indult a csoport az iskola elől, egy külön busszal. Az úton Molnár Gáborné tanárnő és Mizser Attila tanár úr tartott velünk, és kísérte végig a tanulókat a kiránduláson. 11 óra körül érkeztünk a határátkelőhöz, Rábafüzeshez, ahol kis késéssel, de megérkezett az osztrák busz, amelyre átszálltunk. Városnézés után az iskolába, csak az esti órákban érkeztünk meg. Vacsora után mindenki elment a szobájába aludni. A legtöbb kikapcsolódást sokak számára a folyosón elhelyezett csocsó asztal jelentette, valamint az iskola mellett található focipálya. Minden reggel 7 órakor keltünk fel, ez sokunkat megviselt. A kiránduláson megtekintettük az iskola tanüzemét, szarvasmarha telepét, Graz főterét, amelyet utoljára 2002-ben újítottak fel, és igaz, ha távolról is, de láttuk a Művészetek házát, Mura szigetet, amely a város jelenlegi legújabb jelképe, 2003-ban kulturális fővárosi szerepet kapott. Utolsó előtti nap nehéz dologba vágta a csoport a fejszét, fel kellett mászni egy 1300 méter magas körüli hegyre, ahol a testvériskola hétvégi háza található. A gyönyörű táj enyhítette a túra fájdalmát. Felérve finom ebéddel és frissítő itallal fogadtak minket. Pénteken reggel fájó szívvel hagytuk el a grabnerhofi iskolát és indultunk haza, Magyarországra. Mindenki nagyon jól érezte magát, és köszönjük a lehetőséget, hogy biztosították nekünk ezt az öt napos kirándulást. Gólyaavató Október 11-én 15,00-kor került sor a gólyaavatóra az ebédlőben. Minden elsős izgatottan várta az avatót és egy kicsit féltek, hogy milyen feladatok lesznek. Aznap mindenki azon gondolkodott, hogy mi lehet a feladata. Az osztályteremben minden elsős beöltözött a megadott ruhába, vagyis cicanadrágba, pelenkába topba, cumiba és egy papucsba. A felvonulás előtt mindenkinek meg kellett ennie egy szelet tejszínes vöröshagymát. Amikor bementünk, az ajtóban egy kanál szószt kellett lenyelni, amelyben fűszer, mustár, ketchup és majonéz volt. Körbesétáltunk az ebédlőben, hogy mindenki jó szemügyre vegyen bennünket. Leültünk egy nagy körbe és vártuk a feladatot. Először az ördögcsomó volt a feladvány. Utána jöttek a következő feladatok, amelyek egytől egyig jópofák voltak. Például: friss hegyi levegőt kellett venni, lufi borotválás, falevél számlálás, gumitehén fejés és baktérium kapálás vízből. Mikor befejeződtek a feladatok, esküt kellett tennünk, ami vicces volt. Az avatás végén mindenki sietett a bulira. Nagyon tetszett mindenkinek ez a nap. Írta: Svegál Dávid és Mayer Martina Kukorica fajtabemutató Jánoshalmán 2007 október 3-án betakaritással egybekötött kukorica fajtabemutató volt Jánoshalmán Komáromi Lajos termelő Bajai úti területén. Az idei aszályos nyár ellenére ismét jól vizsgáztak a Dekalb kukorica fajták. Az alábbi táblázatban adjuk közre a fajtánkénti termésátlagokat Bruttó Betakarított Nettó termésátlag Hibrid neve (nyers) szemnedvesség (14,5% viztartalomra termésátlag(t/ha) % átszámitva (t/ha) DK 391 8,937 14,4 8,947 DK 440 7,586 15,0 7,542 DKC ,561 16,2 8,391 DKC ,790 15,7 8,667 DKC ,528 16,7 8,309 DKC ,561 15,9 8,421 DKC ,000 16,5 9,766 DKC ,031 17,1 9,726 DK 440 9,049 15,6 8,932 DKC ,057 15,3 7,982 DKC ,671 18,5 8,265 DKC ,109 15,2 7,051 Mi vezetett ehhez a kiemelkedő eredményhez, mivel köztudott, hogy az idei országos termésátlag 4 tonna körül mozog hektáronként Ezen a kísérleti parcellán, a TRIFENDER-t, kíséleti jelleggel alkalmaztam. Ebből az új mikrobiológiai késztíményből egy hektárra fél kilogrammot jutattam ki a talajba dolgozva. Gyakorlatilag ez egy gombaspóra, melynek rezisztencianövelő és termésfokozó hatása van.az itt szereplő adatok alapján ez a hatása a TRIFENDER-nek érvénysült is, az idei szélsőséges aszályos nyár ellenére is tól ez a készítmény köztermesztésben alkalmazható, a módosított változata, mely már jobban igazodik a kialakult kijuttatási gyakorlathoz. Jánoshalma Város Képviselő-testülete a rendőrségről szóló évi XXXIV. Tv. III. fejezet 8.. értelmében támogatja Dr. Husti János r. őrnagy Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjévé történő kinevezését. Időközben a kapitányt felettesei kinevezték

5 2007. november HUNYADI NÉPE Lakossági kérdések és vélemények a szennyvízberuházásról Kiss-Pető Tibor sok kérdést tett fel. A kérdéseket az újság hasábjain nem tudjuk felsorolni, mert két gépelt oldalt foglalnak el. Tematikájukban a törvény rendeletről, a testületi döntés előzményeiről, hátteréről és a szakértők bevonásának módjáról, a szennyvíztisztító technológiáról, az utak helyreállításáról, a beruházás költségeiről szóltak. A felszólaló fontosnak tartotta rákérdezni a lakossági rákötések kötelezőségére, módjára, pénzügyi hátterére, valamint arra, hogy a jelenlegi szikkasztó aknáknak mi lesz a jövőbeni sorsa. Kérte, hogy az önkormányzat tegye lehetővé, hogy a lakosoknak legyen kellő ideje megfontoltan dönteni a csatlakozásról. Kérdéseiben kitért arra is, hogy milyen utcákban lesz új hálózat, valamint, ahol most a tervekben nem szerepel, később lehetőség lesz e ott is lefedettséget biztosítani? Megkérdezte továbbá, hogy milyen fejlesztési tervei vannak az ön kormányzatnak ezen kívül? Dr. Gulyás András képviselő Kiss-Pető Tibor kérdésére válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat minden olyan fejlesztést támogat, ami pályázati lehetőséget rejt, és ahol a pályázati rész 10 % lesz, Annyi pénzünk van, hogy a legaktuálisabb pályázatra be tudjuk adni a pályázatokat, tehát ezek nem fognak sérülni a szennyvízberuházás miatt. Czeller Zoltán polgármester válaszában elmondta, hogy a 25/2002/ II.27/ Korm. rendelet, és az évi LVII. Tv. kötelezi az önkormányzatokat, hogy a beruházást megvalósítsák. A sürgősséget az adta, hogy a pályázat kiírása nemrégiben történt meg, az első forduló beadása pedig november hónapban lesz. Mint ismeretes, a jánoshalmi önkormányzatot régóta foglalkoztatja a kérdés. Az új testület sem az elmúlt 30 napban kezdett hozzá, 1 év óta folyamatosan foglalkozunk vele, mint ahogy elemeztük azt is, hogy az előző testület miért maradt le erről a beruházásról. Útfeltörés: ez a pályázat az úttest sávos helyreállítását támogatja. Ha az úttest alá helyezzük el a csatornahálózatot, ha nem részben, hanem teljesen fel akarjuk újítani azt a saját költségünkön kell megtenni. Tehát arra gondoltunk, hogy nem az úttest alatt, hanem ahol csak lehet, ott a zöld területen próbáljuk meg elvezetni a csöveket, így nem tesszük tönkre az útjainkat. Persze a szükséges védőtávolságokat a már elhelyezett közművektől be kell tartani. A szerződések aláírásával kapcsolatban a válaszom, hogy a szervezők felkeresik a tulajdonosokat és egy hónapja lesz az ingatlantulajdonosoknak a döntésük meghozatalára, nem kell azonnal aláírni a Társulatba való belépési nyilatkozatot. Túróczi Judit E-Convest Kft. ügyvezetője elmondta, hogy egy Viziközmű Társulás szervezése nem egy-két hónapig tart. Ellenben a pályázat beadása november 12-e lesz az első fordulóra, és ahhoz, hogy a második fordulóra be tudjuk adni a pályázatot meg kell lennie a lakossági hozzájárulásoknak. Most kezdjük a tájékoztató munkát. A szervezők nem azzal kopognak be, hogy tessék most azonnal aláírni. A dokumentumot át lehet tanulmányozni, és majd az aláírása után is mindenből marad a lakosoknál egy példány. Ha olyan kérdéseket kapnak szervezőink, amire nem tudnak válaszolni, összegyűjtik, és újra visszamennek, és elmondják a válaszokat. Egyébként minden szervező írásos megbízással fogja felkeresni a lakosokat, és készpénzt nem vesznek, nem vehetnek fel egy ingatlantulajdonostól sem. Milyen dokumentumokat szükséges Önöknek aláírni? Van egy kiegészítési és egy belépési dokumentum, ez tartalmazza azt a szándékot, hogy belépnek a Társulatba, illetve, hogy milyen formában kívánják fizetni a hozzájárulást. Ezen kívül van egy lakástakarék pénztári ajánlat, (ez is csak ajánlat) ezt a Pénztárhoz csak akkor adjuk le, ha a Társulás megalakul, azután aktiválják. A Viziközmű Társulat az önkormányzat társberuházója. A beruházó egyébként, és aki a támogatást kapja az Uniótól, az önkormányzat. A társulás tisztségviselőit a társulás tagjai választják meg, az alakuló közgyűlésen. Célszerű küldötteket is választani az alakuló közgyűlésre, aki egyszerre több lakos érdekeit is képviseli a későbbiekben, hiszen 3400 ingatlan tulajdonost egyszerre lehetetlen összehívni. A befizetés módjáról a döntés joga az Önök kezében van. Bizonyára kedvezményesen óhajtják a díjakat fizetni. Be kell lépni a Társulatba ahhoz, hogy a pótlólagos támogatásokat a lakos igénybe tudja venni, tehát lakástakarék pénztári szerződést kell kötnie. Amennyiben megköti a lakástakarék pénztári szerződést, kifizetheti előre az egy éves díjat, ez egyösszegű befizetésnek minősül, de utólag nem lehet. Katona Zsolt az Agroterv Bt. munkatársa Kiss Pető Tibor hozzászólását úgy értékelte, hogy a kérdező szükségesnek tartja a beruházást, csak több információra lenne szüksége. Azért tartjuk a lakossági fórumot, hogy ezeket az információkat számára megadjuk. Kinek sürgős 8 évvel a határidő előtt ez a beruházás? Ezt a kérdést röviden 3 irányból közelítette meg, jogilag, társadalmilag és környezettudatos szempont alapján. Jogilag megközelítve: azoknak a településeknek szükséges, akik a 2002-es kormányrendeletben szerepelnek, mert jogszabályi előírás, hogy 2015-ig meg kell valósítsák a szennyvízberuházást. Az pedig nem képzelhető el úgy, hogy több 100 település vár a program megvalósításra, és az utolsó pillanatban adja be mindenki a pályázatot. Jánoshalmának most van lehetősége pályázat útján megvalósítani. Társadalmi vonatkozású megközelítése: az előrelátó települések, akik szeretnék minél előbb megvalósítani ezt a beruházást, tudatában vannak annak, hogy ez munkahelyeket teremt. Már az ennek eredményeként létrejövő üzemeltető szervezetnek is, a megnövekedett feladatai miatt bővíteni kell a személyzetét. Ipari vállalkozások pedig addig nem tudnak ide települni, amíg ez az infrastruktúra nem épül ki. Az, hogy most a lakosság a szennyvizet szikkasztóban tárolja, ez egy megtűrt dolog, de új épületnél már zárt szennyvízgyűjtő aknát kell építeni, ami 6-8 nap alatt megtelik, ahonnan szippantó kocsi fogja szállítani a szennyvizet, és nem annyiért, mint pár évvel ezelőtt, mivel szigorodnak a rendszabályok a jövőben. Környezettudatos megközelítés vonatkozásában: a talajvíz is rendkívül szennyezett a jelenlegi helyzet miatt. Ingatlanon belül nem maradhat kettős rendszer. Teljesen ki kell iktatni a szikkasztókat, abba többet nem lehet szennyvizet vezetni. A szippantott szennyvíz hova lesz elhelyezhető? A szennyvíztisztító telep úgy valósul meg, hogy oda kb. napi 70 m3 szippantott szennyvíz lesz elhelyezhető. Tehát akik még nem lesznek bekötve, az összegyűlt szennyvizet a jelenlegi telep képes lesz fogadni és kezelni. Ádám János hozzászólásában onnan közelítette meg a dolgot, hogy már el vagyunk késve, 6 évvel ezelőtt is el voltunk késve, már akkor meg kellett volna építeni a csatornahálózatot. Sok vállalkozás nem jött ide, mert amíg nincs csatorna, nem tudjuk fogadni őket, mindaddig falu maradunk. Teljesen mindegy melyik rendszer, csak legyen végre csatorna! Kérte a lakosokat, hogy támogassák a beruházást. Tóth Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben vízínséges időben a szennyvizet nem szabad elvinni, ott kell hagyni, és szürke vízként kezelni, abból nyert tisztított vizet fel tudjuk használni öntözésre. Nagy Ferenc azt kérdezte, ha egy éves ember elkezdi fizetni a lakossági önrészt, és időközben elhalálozik, örökölhető-e a befizetés, vagy átvállalható-e a szülők befizetése? Túróczi Judit elmondta, ha egy idős ember (az ingatlan tulajdonosa) belép, és a részletet választja, és időközben elhalálozik, akkor az örökösöket illeti a hozzájárulás megfizetése. Ilyenkor be kell jelenteni a Viziközmű Társuláshoz, fel kell venni a hagyatéki leltárba a lakástakarék pénztári szerződést. Egy betétről van szó, és aki vállalja a hozzájárulás megfizetését, örökli a betétszerződést minden kedvezménnyel együtt, tovább fizetheti. Most átvállalni, technikailag úgy lehet, hogy belép a szülő, de a csekket a gyermeke fizeti. Rontó Pál a Völgy utcából azt kérdezte, hogy mikor oldja meg a Polgármesteri Hivatal, az utcákban lévő ivóvízvezeték szakaszok hurokba kötését. Erre válaszolva Juhász Zsolt Városgazda Kft. ügyvezetője elmondta: az önkormányzat biztosította a fedezetet ennek a megvalósítására. A tervezés fázisa elkezdődött. A tervezést sürgősséggel kértük, hogy minél hamarabb vízjogi engedélyeket kapjunk rá. Ha nagyon jól megy minden, és az időjárás sem szól közbe, akkor e hó végére, jövő hónap elejére, meg tudnánk valósítani a szóban forgó munkákat. Szarvas Ferenc arra kérte a polgármester urat és a testületet gondolkodjanak el azon, hogy ezt beruházást már évtizeddel ezelőtt meg kellett volna valósítani. Érdeklődött beruházás végösszegéről, s arról, hogy a kivitelező vállalkozó finanszírozása hogyan fog történni, egy összegben, vagy folyamatosan, Kérte annak a lehetőségét kizárni, hogy a kivitelező később emelje az árat. Katona Zsolt elmondta, hogy a beruházás költsége a megvalósítás befejezésének az évére, 2011-re prognosztizáltan bruttó 4,2 milliárd forint. Ingatlanonként visszaosztva 1.2 millió Ft. A kivitelező nagyon szigorú szerződést fog kötni az önkormányzattal, eleve olyan vállalkozó lesz kiválasztva, aki megbízható, tőkeerős, megfelelő eszközparkkal rendelkezik. A fizetés nem egy összegben, hanem a teljesítés arányában, résszámlákkal történik. Nánainé Juhász Katalin kérdezte a Kölcsey utca meghosszabbítása bele kerülhet-e a tervekbe. Egyébként ő is támogatja a beruházást. Katona Zsolt Agroterv Bt. tervezője elmondta, ha van az önkormányzat, vagy lakosság részéről igény, akkor a terv változhat. Ezt Czeller Zoltán polgármester is megerősítette. Bányai Gábor országgyűlési képviselő a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke kérte a hallgatóságot, hogy minél nagyobb arányban csatlakozzon a beruházáshoz, mert a későbbiekben tovább szigorodnak a támogatási feltételek. A jogszabályok előkészítése folyamatban van. Zadravecz György azt kérdezte, hogy az infláció hogyan érinti az forintos befizetést. Valamint arra kereste a választ, mi lesz a befizetett pénzekkel, ha mégsem valósul meg a beruházás. Túróczi Judit válaszában elmondta, hogy 8 év múlva is forintot kell befizetni. Ha mégsem lenne beruházás, megszüntetik a Társulást és minden tagjával el kell számolni pénzügyileg és a lakosság visszakapja a pénzét. Az, aki takarékossági szerződést köt, dönthet, hogy 5. oldal esetleg tovább is vezeti, és takarékoskodik. Ódor Ferenc a laktanya melletti szennyvíztisztító telep sorsáról érdeklődött. A Polgármester úr ennek kapcsán elmondta: a Képviselő-testület foglalkozik a laktanya helyzetével, körültekintően és felelősséggel fog minden kérdésben dönteni. A harmadik napon Újlaki Béláné azt kérdezte, hogy a kapun belüli rákötés szerepel-e a beruházás költségvetésében. Czeller Zoltán válaszában elmondta: csak a kapun belül 1 méterrel kiépítendő átadó aknáig szól a beruházás költségvetése. Faddi Attila a helyreállítási költségek felől érdeklődött. Ha benne van, ez a költségnem akkor azok, akik földes út mellett laknak, hátrányt szenvednek, mert ugyanannyi hozzájárulást kell fizetniük, mint akik aszfaltút mellett laknak. A Fórum szervezői erre is válaszolva kifejtették, hogy nincs mód a lakossági hozzájárulás eltérő mértékű megállapítására. Vizitársulási törvény szerint a lakossági hozzájárulást ingatlanonkénti egységben mérik, függetlenül, hogy hol helyezkedik le, és milyen út halad előtte, milyen messze van a szennyvíztisztítótól. Hugyi István azt kérdezte: miért kell annak 477 ezer forintot fizetni, aki egyben fizeti ki a hozzájárulást, és miért kap kedvezményt, aki részletfizetést választ. Ezt nem tartja igazságosnak. Túróczi Judit válaszában elmondta mindenkinek, hogy a lakás-takarékpénztári szerződéskötést támogatja az állam. Ennek keretén belül egy összegben be lehet fizetni a 199 ezer forintot, és akkor le van rendezve a 100 hónapra eső részlet, vagy év elején be lehet fizetni az egész évre eső összeget, ha valaki nem akar havonta fizetgetni. A hozzájárulás mértéke így is 477 ezer forintra jön ki. Csesznegi László azt kérdezte: akinek több ingatlan van, az hogyan veheti igénybe az állami támogatást. Túróczi Judit elmondta, hogy egy szerződés megkötésével ahány ingatlana van, annyiszor veheti igénybe a kedvezményt, de annyiszor 199 ezer forintot is be kell fizetni. Lakatos Máté azt kérdezte, ha egy ingatlan tulajdonos már korábban meghalt és a háza lakatlan, vízhasználat ott nincs, ott ki fog fizetni. Túróczi Judit elmondta, hogy a beruházás lakossági hozzájárulását ki kell fizetni, csatornadíjat nem kell majd fizetni.

6 6. oldal HUNYADI NÉPE november Jánoshalmi diákok Kaposváron A Kaposvári Egyetem és a Pannon Lovas Akadémia, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége szakmai közreműködésével a régi hagyományok szerint Szent Mihály napján (a pásztorok és gulyások legnagyobb ünnepén), az idei évben is megrendezte a Kaposvári Állattenyésztési és Takarmányozási Napokat. Kaposvár immár nyolcadik alkalommal várta a magyar állattenyésztő társadalmat, valamint a háttér- és kapcsolódó iparágak képviselőit. A kiállítást évről évre egy olyan tudományos fellegvárban rendezik meg, ahonnan a jövő agrármérnökei és a lovassport képviselői szerzik felsőfokú ismereteiket. Az idei tanévben első ízben vettek részt a kiállításon a jánoshalmi FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai. A szeptember 27-én megrendezett Nemzedékek bálja tanulmányi kiránduláson a gazda (mezőgazdasági szakmunkás), a mezőgazdasági gépésztechnikus és az érdeklődő szakközépiskolai tanulók vettek részt. A 42 tanuló és kísérő tanáraik a Pannon Lovas Akadémia területén megtekintették a régió szarvasmarha-, sertés-, juh- és lótenyésztő ágazat legígéretesebb tenyészállatait. Többek között láthattuk őshonos magyar háziállatainkat, a magyar szürke marhát, a mangalica sertést, a racka, a cigája és a cikta juhfajtáinkat, valamint számos hazai lófajtát. A fajtabemutatókon kívül megnézhettük a juh-, a ló-, a sertés-, a hús-, a tejelő- és a magyartarka szarvasmarhák tenyészállat bírálatát. A felsőoktatás iránt érdeklődő tanulók fakultatív program keretében megtekintették a Kaposvári Egyetem épületegyüttesét, ízelítőt kaphattak az egyetemi hallgatók mindennapjaiból. A szakmai program után még lehetőség volt megtekinteni a somogyi megyeszékhely, Kaposvár belvárosának nevezetességeit. Az esti órákban kissé fáradtan, de élményekben gazdagodva tértünk vissza Jánoshalmára. A kirándulás sikerén felbuzdulva szeretnénk, hogy minden évben az állattenyésztés és az agrár felsőoktatás iránt érdeklődő diákjaink eljussanak erre a színvonalas kiállításra. Berta László szaktanár Népdalkörök ötödik találkozója A dal, a nóta feledtet és összekovácsolja az embereket. Szép példáját mutatták ennek a közelmúltban Jánoshalmán október 13-án az I. számú Nyugdíjas Klub szervezésében öt település népdalköre adott egymásnak találkozót. Czeller Zoltán polgármester úr megnyitó szavai után a hagyományteremtő szándékkal megrendezett. zenés, dalos esten fellépett a Mélykúti Citerazenekar, bácskai népdalcsokorral. A madarasi Búzavirág Klub énekesei Kodály Zoltán gyűjtéséből válogattak, a rémiek a kunsági és alföldi dallamokból hoztak, a tompai Rozmaring Klub előadói decsi és csallóközi népdalokból kötöttek csokrot. Végezetül a vendéglátó Mezei Csokor együttes műkedvelő nótákat adott elő. Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke összefoglalójában nagyra értékelte a nemes dalgyűjtők műveiből kiemelt dalokat, és bátorította a közönséget a hagyományok megőrzésére. Majd kisebb ajándékokat és oklevelet adott át a résztvevő együttesek képviselőinek. A műsorvezető megköszönte a vendégeinknek, hogy eljöttek és készültek ere a rendezvényre. A Gál Sándor és csapata által elkészített finom vacsorához jó étvágyat, az azt követő bálhoz pedig jó szórakozást kívánt. A táncos részhez a jó hangulatot a Kékingesek zenekar biztosították A Pelikán szociális Kht. az idén is nagy sikerrel rendezte meg a jótékony célú Nemzedékek bálját október 12-én. Czeller Zoltán polgármester virágcsokorral köszöntötte a bál legidősebb és a legfiatalabb résztvevőjét, valamint a Pelikán Kht. két nyugdíjba vonuló munkatársát, Ádám Bélánét és Holub Istvánnét. Az est során nagy sikerrel mutatták be műsorukat a jánoshalmi és borotai Idősek Klubjának lakói. Majd következett a tánc hajnalig. Jánoshalma Város Képviselő-testülete év II. félévében ,-Ft azaz százötvenezer forinttal támogatja a Női Futballt a Jánoshalmi FC-n keresztül. A támogatási szerződés a Jánoshalmi FC-vel kerül megkötésre a támogatásban meghatározott ,-Ft kizárólag a Női Futballra kiadásaira fordítható. Felnőtt úszástanfolyam indul november 15-én Érdeklődni: Bátyai Gáborné 70/ Bátyai Gábor 70/ Tisztelt gépjármű tulajdonos! Évente egyszer, novemberben, van lehetőségünk arra, hogy kötelező biztosításunkkal váltsunk. Biztosítót váltani általában komplikált és hosszadalmas, de mi segítünk Önnek pár perc alatt, díjmentesen megtudhatja az összes biztosító Önnek szóló ajánlatát szakmai tapasztalatunkkal igyekszünk segítségére lenni a választásban alkalmazottaink segítenek a váltással kapcsolatos nyomtatványok kitöltésében is Jánoshalma egyetlen biztosítással foglalkozó irodája készséggel áll rendelkezésére: hétköznap 8-17 szombaton 8-12 óráig. Telefonos egyeztetés után nyitvatartási időn kívül is. Nagy Zsolt Jánoshalma, Molnár János u. 2. Telefon:

7 2007. november HUNYADI NÉPE Ortopédiai szűrővizsgálat Jánoshalmán Októberben az Egészségügyi Hét keretében ingyenes ortopédiai vizsgálatot tartottak a Honvéd Kaszinóban. Napjainkban egyre több gyermek és felnőtt szembesül valamilyen ortopédiai elváltozással. Különösen a láb és a gerinc problémák gyakoriak. A helyes tartást a hát-, a has-, a légzőizmok ereje, a légzés típusa biztosítja. Természetesen a környezeti tényezők is befolyásolják. Különös tekintettel hívom fel a figyelmet a gyermekek növekedésére, amikor egyes izmok megnyúlnak és ezáltal számukra egy kényelmes tartást vesznek fel, ami nem biztos, hogy megfelelő. A megnyúlt, vagy megrövidült izmok problémákhoz vezethetnek. Ezért fontos az állandó mozgás, testedzés, amely erősíti a szervezetet, amellett kellemes közérzetet ad mindenki számára. A szakorvosi vizsgálatra sokan ellátogattak, felnőttek és gyerekek is egyaránt. Örömmel vettük, hogy nem csak a szülők, hanem az osztályfőnökök is elhozták a gyerekeket. A vizsgálatra többen nem kerültek sorra a nap folyamán. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen fontos volna Jánoshalmán az állandó ortopédiai szakvizsgálat kialakítása. Feladata nemcsak a már bekövetkezett probléma felismerése, hanem a prevenció, a megelőzés lenne. Így az e m b e r e k hamarabb juthatnának szakorvoshoz, a kezelést is időben kezdhetnék el. Köszönetet mondanék a szülők és magam nevében a szervezőknek, hogy lehetővé tették ezt a vizsgálatot. Továbbá a pedagógusoknak, akik elkísérték a gyerekeket. Majkuth Gáborné gyógytestnevelő Vértanúkra emlékeztünk Október 6-án ismét maradandót alkotott a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium közössége egy rendhagyó ünnepi műsorral. az Országzászló téren. Köszönjük a rendezőknek, szereplőknek ezt az estét. Így is lehet ünnepelni. Tisztelettel meghívom Önt és kedves családját november 14-én este 18 órától tartandó LAKOSSÁGI FÓRUMOMRA, a HONVÉD KASZINÓBA Vendégem lesz KÖVÉR LÁSZLÓ a FIDESZ- MPSZ Országos Választmányának elnöke. Téma: SZOCIÁLIS NÉPSZAVAZÁS 2008 BÁNYAI GÁBOR ORSZÁGGY LÉSI KÉPVISEL Szenttamási meghívás Vajdasági testvér városunkból meghívás érkezett az ottani második világháborúban elesett magyar katonák síremlékének avatására. Az eseményre november 2-án a katolikus temetőben került sor. Városunkat a folytonosság jegyében dr. Fehér László József, mint az előző testület tagja, aki kiterjedt ismeretséggel rendelkezik Szenttamáson a közéleti szereplőket és politikai vezetőket illetően, valamint j ó m a g a m, aki Czeller Zoltán polgármester úr megbízásából vettem A helyiek társaságában, részt személyesen az ünnepségen. A megemlékezésen és az emlékmű avatásán megjelent és koszorút helyezett el többek között hazánk szabadkai konzulja, Tápi Lajos úr és felesége is. A katolikus szertartás után szavalatok és megemlékezések hangzottak el a magyar hazáért itt hősi A Nagy Olvashow programot a Könyvtárak összefogása a társadalomért című országos rendezvénysorozat részeként indította útjára az Informatikai és Könyvtári Szövetség a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, helyi szintű programokkal. Célja az volt, hogy a társadalom minden korosztályának a figyelmét ráirányítsák az olvasásra. A rendezvényhez kapcsolódva a Városi Könyvtár október 5. és 12. között színes programokkal várta elsősorban óvodás- és általános iskoláskorú olvasóit, leendő olvasóit. A nagycsoportos óvodások délelőttönként nevelőikkel látogattak el a könyvek birodalmába. Könyvtári nyomkereső játékunk és a keresztrejtvény fejtés nagy sikert aratott. A felső tagozatosok Irodalmi hétpróbán vettek részt. A M E G H Í V Ó A jánoshalmi 60.sz. Galamb és Kisállattenyészt k Egyesülete Galamb és Kisállat kiállítást rendez, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját november én a Jánoshalma Városi Sportcsarnokba. (Bernáth Zoltán u. 1.) Megnyitó: november 24-én 10 órakor Díjkiosztó: november 25-én 15 órakor A kiállítás nyitva tartása: november 24-én 8-19 óráig november 25-én 8-15 óráig Minden érdekl d t szeretettel várunk! 60.sz. Galamb és Kisállattenyészt k Egyesülete halált halt, az akkori Magyarország területéről besorozott, huszonéves katonákra emlékeztünk. Megható volt, hogy ennyi év után végre itt is méltó sírhelyre leltek a hős katonák, akik Szenttamás környékén hazájuk védelmében estek el. A Helyi Közösség termében állófogadás keretében találkoztunk a helyi és környékbeli lakosokkal, vezetőkkel. Az állófogadáson részt vett Fenyvesi István Városelnök helyettes, Berger Zoltán a helyi VMSZ elnöke, Német Dezső a Vajdasági Gazdasági Kamara tisztségviselője. A beszélgetések alkalmával szó esett a gazdasági főképpen az Gyűjtsd az aranytallért című játékunkat osztályoknak hirdettük, a nyertes a Hunyadi János Általános Iskola 6. c osztálya lett. Ők fogyaszthatták el a könyv formájú tortát. Október 5-én a könyvtárban működő Díszítőművész kör munkáiból nyílt kiállítás. (A szakkör szeretettel vár minden érdeklődőt szerdánként a könyvtárba.) FILMKLUB 7. oldal Interregionális Európai Uniós támogatások esetleges közös felhasználásának kapcsán--, a kulturális és a személyi kapcsolatok bővítéséről, valamint a vállalkozási lehetőségek kiaknázásáról. Ellátogattunk a Szenttamás és Turja között húzódó, jelenleg Szerbia legjelentősebb olajmezőjére is, amely a város részére jelentős bevételeket biztosít. Megtekintettük és gyönyörködtünk a kálvária domb stációiban, melynek tűzzománc képeit magyarországi művész készítette és ajándékozta a szenttamási magyaroknak. A hely abból a szempontból is érdekes és fontos, hogy itt töltötte gyermekéveit - műveiben meg is emlékezik erről többször- Gijon Nándor, a XX. századi i magyar irodalom egyik meghatározó alakja. Végül azzal a meggyőződéssel jöttünk el Szenttamásról, hogy a személyi és a politikai kapcsolatok folytatására szükség van, a gazdasági kapcsolatokat pedig --ami eddig sajnos nem alakult ki-- el kellene kezdeni, amihez jó alapokat szolgáltat az eddig létrejött kapcsolat. Összeköt bennünket a közös múlt, a mentalitás, az étkezési- és más szokások, és még sok minden! Andris József Nagy Olvashow a Városi Könyvtárban Könyves Vasárnap rendkívüli nyitva tartással vártuk olvasóinkat. Ezen a napon ingyenes volt a beiratkozás, a gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, rejtvényeket fejthettek és csatlakozhattak az országos internetes játékhoz. Köszönjük a velünk együttműködő pedagógusok munkáját. M A november 15-én (csütörtökön) 17 órakor vetítjük az alábbi filmet: TALPALATNYI FÖLD A vetítés után beszélgetünk a filmről. Minden mozirajongót szeretettel várunk! RÉGI IDŐK MAGYAR MOZIJA A JÁNOSHALMI KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

8 8. oldal HUNYADI NÉPE november A Hunyadi János iskola hírei A Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ismételten eseménydús és eredményekben gazdag hónapot tudhat maga mögött. Az általános iskolai tagintézményünkben az október hónap, mint mindig, most is igen mozgalmasan telt. Sportrendezvények, rajzversenyek, hagyományőrző programok váltották egymást. A hónap elején megtörtént a Szüreti Napok rendezvényére készült munkák értékelése. Helyezettek: 1. Agócs Noémi Kincső 7.a Fekete Dániel 6.a Fekete Nikolett 8.b Mikó Dorottya 3.a Mikó Zsófia 7.a 2. 4.a osztály közös munkája 3. Hugyi Andrea 7.b 4. Rabb Ádám 8.a 5. Király Melinda 7.a Mészáros Zsanett 7.a Mészáros Anna 1.a Alsós tanulóink óriási lelkesedéssel várták a háromtusa versenyeket. Eredményeik a következők: Hely Lányok Fiúk 2. évfolyam 1. Szegedi Erzsébet 2.a Dercsényi Ákos 2.a 2. Kovács Kitti 2.c Sarok Erik 2.b 3. Bíró Rebeka 2.a Szimandl Patrik 2.a 3. évfolyam 1. Dobos Noémi 3.c Zentay Viktor 3.c 2. Csizmadia Bianka 3.a Bessenyei Zoltán 3.c 3. Radics Klaudia 3.d Kotró Péter 3.b 4. évfolyam 1. Szabó Kitti 4.d Mészáros Adrián 4.d 2. Madarász Dóra 4.d Nyáguly Roland 4.b 3. Kővári Izabella 4.b Tóth Dániel 4.d Tanulóink rajzolni is nagyon szeretnek, s mint munkáik mutatják, tudnak is. Az Állatok Világnapja alkalmából meghirdetett versenyre nagyon sok szép rajzot készítettek. Évről-évre több versenymunkát kell értékelni a szakzsűrinek, melyek bizonyítják a gyermekek vonzódását az állatok világához. A következő tanulók, osztályok értek el helyezést: Zentay Klaudia 1.c Tóth Kitti 2.c Faragó Renáta 3. Zentay Viktor 3.c Taskovics Teodóra 4.a Gilicze Stella 4.b 4.a osztály Méri Vivien 5.a Szabó Martin 5.b 6.d osztály Rabb Ádám 8.a Rostás Nelli 6.oszt. Október 17-én tartottuk hagyományos szüreti bálunkat az iskola udvarán. Még az időjárás is segített abban, hogy ünnepségünk még vidámabb lehessen. Városunk nagycsoportos óvodásait is meghívtuk erre a napra, hogy ismerkedjenek az iskolával. A 4.b osztály kedves műsort adott elő a színpadon, majd az óvó nénik, tanító nénik próbálták meg kijátszani a csőszök éberségét, hogy tanítványaiknak egy kis szőlőt szerezzenek. Sajnos fogságba is estek, s a gyerekeknek kellett dallal kiváltani nevelőiket. E vidám kis játék után az udvari közös tánc következett. Legalább háromszáz kisgyerek ropta a táncot a felnőttekkel együtt. Ezután minden tanuló a saját osztályában folytatta a mulatságot, az óvodásokat pedig uzsonnára vártuk a büfé előtt. A gyerekek szerint minden délutánnak így kellene telni. Október 18-án került sor a Gyere velünk, csináld velünk sportversenyre, ahol az osztályok csapatai mérték össze ügyességüket vidám vetélkedőn. Helyezéseik: 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf a 2.c 3.c 4.d 2. 1.c 2.a, 2.b 3.b 4.a 3. 1.b 3.d 4.b 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf b 6.b 7.a 8.a 2. 5.c 6.c 7.b 8.c 3. 5.a 6.a 7.c 8.b A VÁROSI EGÉSZSÉGHÉT keretében az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdésekből összeállított TOTÓ-t töltöttek ki az általános iskola diákjai / 3-8.osztályok/. Évfolyamonként a legjobb eredményeket érték el: 3.b (Sendula Flóra, Burszki Zoárd), 3.d (Sánta Robin) 4.d (Szűcs Nándor, Kisa Dominika), 4.c (Kovács László), 5.c, 6.a, 7.a-b, 8.b A városi egészséghét iskolai zárónapjára, szombatra is maradt sok rendezvény. A reggeli FUT A SULI után ismét sportcsarnokos vetélkedők következtek. Minden osztály megoldotta a szüreti tudnivalókat tartalmazó feladatlapokat is. Ezek után a nap komoly része következett: A gimnázium tornatermében 9.30-kor tartottuk ünnepi megemlékezésünket október 23. alkalmából. Nagyon szép, minden korosztály számára érthető műsort adott elő iskolánk alsós és felsős irodalmi színpada. Ezt követően minden osztály ellátogatott a hősi emlékműhöz, ahol virágot, zászlókat helyezett el. Ebben a hónapban az intézmény pedagógusainak ismételten alkalmuk nyílt különböző továbbképzéseken bővíteni szakmai ismereteiket. Október 2-3-án iskolánk öt pedagógusa Tatán, a Vaszary János Általános Iskolában rendezett HEFOP-os továbbképzésen vett részt, ahol a gyakorlatban tanulmányozhatta a kompetencia alapú oktatást. Kompetencia alapú oktatásnak a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező oktatást értjük. A kompetencia egy képesség és egy adott területen való jártasság ötvözete, valamint egy adott területen jelentkező követelmények magas szintű teljesítése. A látottak világossá tették, hogy számunkra sem elérhetetlen cél ennek az oktatási formának a bevezetése, annál is inkább, mert számtalan tanítási módszerét, a tanulás ilyen irányú megközelítési módját eddig is alkalmaztuk iskolánkban. A képzés során tanítási órákat is láthattunk. Volt olyan óra, ami szakmai csúcsteljesítményével valósággal lázba hozta a továbbképzés minden résztvevőjét, de akadt olyan óra is, amit mi másként valósítottunk volna meg. Külön érdekesség volt az interaktív táblát bemutató szakember előadása. Valamennyiünket meggyőzött arról, hogy valóban kívánatos lenne az interaktív tábla beszerzése és használata minél több osztályteremben. Október 8-án Kistérségi Pedagógiai Napok címmel a kistérségi társulásokról, intézményi összevonások jogi környezetéről hallhattunk előadást Lóránd Ferenctől, a SuliNova Kht tudományos főmunkatársától, aki a Komprehenzív Iskolai Fejlesztő Csoport vezetője és Dienes Renátától, az OKM tudományos munkatársától. Előadásaikat Somogyiné Sági Piroska mb. igazgató beszámolója követte a helyi tapasztalatokról és az intézmények integrációjáról, melyet a szakemberek elismeréssel fogadtak. Jelen volt a Polgármester Úr, az iskola vezetősége, érdeklődő pedagógusok a kistérségből és helyi kollégáink. Október 9-én a Műszaki Kiadó e-tábla programsorozat keretében Kecskeméten ismerkedhettek kollégáink az interaktív tábla használatában rejlő lehetőségekkel. Sor került a kiadó tankönyveihez kapcsolódó interaktív táblákra elkészített tananyagfejlesztések bemutatására is. Az előadáson mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi tanárok képviselték intézményünket. Iskolánk több éve bekapcsolódik a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű 7. és 8. osztályosoknak meghirdetett Útravaló Nemzeti Ösztöndíjprogram Út a középiskolába alprogramjába. Ez a program lehetővé teszi tehetséges, de hátrányos helyzetű diákjaink anyagi és szaktanári, mentori támogatását. Az évek során egyre szélesebb körben próbálunk diákokat bejuttatni, pályáztatni az ösztöndíj elnyerésére. Fontos segítséget nyújtanak számukra a tanulásban, a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében a mentorok, iskolánknak a programban részt vevő tanárai. Az idei tanévben a 8. évfolyamon tanulók pályázatait juttattuk el az OKM Támogatáskezelő Igazgatósághoz abban a reményben, hogy közülük sokan élhetnek ezzel a támogatási lehetőséggel okt. 25-én több, mint 90 gyermeknek rendhagyó német órában volt része Szekszárdon a Német Színházban. A színházi élményekről Patocskainé Vízvári Klára számol be: Megtekintettük a Max és Móric című ifjúsági darabot, ami két égetnivaló rosszcsont gonosz manó csínytevéseiről szólt. Rendkívül élvezetes volt az előadás, tele helyzetkomikummal, a szereplők még a közönség közé is kijöttek, nagyon vicces volt. A fülbemászó zenei betétek ismerősen csengtek a gyerekek fülében, igazi élmény volt. A német nyelvű előadás megértése nem okozott gondot, a szövegezés a nagyobbak számára teljesen érthető volt, a kicsiket pedig segítették a metakommunikációs jelzések, a humoros jelenetek. Hosszú évek óta látogatói vagyunk a Német Színháznak, mert az a tapasztalatunk, hogy egy-egy ilyen színházi élmény lendületet ad a gyerekek tanórai munkájának is, sikerélményhez jutnak azáltal, hogy megértik a műsort, motiváltabbak lesznek a tanulásban. A hét csínytevés végére a gonosz manók elnyerték méltó büntetésüket, a gyerekek pedig vastapssal köszönték meg a színészeknek a fantasztikus élményt. A gimnázium tagintézményében sem telt el eseménytelenül a hónap. Október 6-án a 11. és a 12.N osztály a budapesti kirándulásuk alkalmával megtekintette a Titanic-kiállítást a Millenáris Fogadóban. Ugyanezen a napon a város az állomásparkban szép és felejthetetlen műsorral emlékezett meg a tizenhárom aradi vértanúról intézményünk diákjai tolmácsolásában. Ezúton is köszönjük Lázár Erika, Nagy László, Nánai Attila, Kubatov Ágnes, Rittgasszer Jánosné, valamint Gyimesi Lászlóné munkáját és köreműködését a műsor szervezésében. Csima Endre, a gimnázium 12. osztályos tanulója a következőképpen számol be a megemlékezésről és az azt megelőző készülődésről. Sürgés - forgás, készülődés. Ez jellemezte kis csapatunkat, ami nem is volt kicsi. Körülbelül 60 résztvevője volt annak az ünnepségnek, amelyet a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium rendezésében láthattak városunk polgárai. Kicsik és nagyok egyaránt tevékenykedtek a műsor szervezésében. Próbáink helyszíne a gimnázium volt, néhány délutánunk ráment a szövegek tanulására, de a munka megérte a fáradságot. Az általános iskolásokat dicséret illeti, hiszen odafigyelve, együttműködően és nem utolsó sorban lelkesen vettek részt az előkészületekben, szereplőként pedig a maximumot nyújtották. Ők a gimnázium tornatermében gyakorolták koreográfiájukat. De ne feledkezzünk meg a gimnazistákról sem! Az elsőévesek és másodévesek közül néhányan, valamint jó magam tizenkettedik osztályos tanuló vettünk részt az ünnepségen segítőként és szereplőként egyaránt. A kicsik - nevezzük így az általános iskolásokat feladata egy igen egyszerű, de annál kreatívabb koreográfia bemutatása volt, melyet tökéletesen teljesítettek. A nagyok, a gimnazisták feladata pedig különféle szövegek, levelek elszavalása volt, ami nem okozott számukra semmiféle nehézséget. Fontos megemlítenem Lázár Erika felkészítő tanárnőnk lelkes és türelmes munkáját, hiszen nélküle nehéz lett volna a műsort összerakni. Az ünnepség melynek lefolyása gördülékeny és élvezetes volt városunkban, az állomásparkban került megrendezésre. Kevesebb, mint egy óra volt, de kitűnően szemléltette az Aradon kivégzett tizenhárom katonatiszt életét, hiszen búcsúleveleik felolvasásából kiderült ártatlanságuk, és fájdalmuk, melyet szavalóink tettek még átélhetőbbé, élményszerűvé. Végül pedig örülök, hogy egy jól együttműködő és ötletekkel gazdag csapattal dolgozhattam együtt! Köszönöm Nektek! Már az elmúlt hónapban beszámoltunk róla, hogy befejeződtek a konzorciumba való felvételről folyó tárgyalások, melynek eredményeképpen konzorciumi tagként a jövőben idegenforgalmi szakmák, illetve térinformatikai és gazdasági informatikai képzés indítható az intézményben. A HEFOP-os program keretében befejeződött az új tanítási technikák adaptációja, és ez alapján az intézmény Pedagógiai Programja is módosult. Éderné Berger Terézia 15-én nyílt matematika órát tartott a 9. osztályban a kooperatív technikák és az interaktív tábla használatával. Természetesen a gimnázium diákjai és tanárai is bekapcsolódtak a korábban már említett Egészséghét programjaiba. 18-án délután vidám sportversenyre került sor, amit a tanárdiák focimeccs követett. Megszervezéséért külön köszönet illeti a testnevelő tanárokat (Somogyiné Sági Piroska, Bátyai Gáborné, Bátyai Gábor). Az egészséghét programjának lezárásaként 20-án 7.30-kor a FUTASULI keretében reggeli testmozgással kezdték a napot a gimnazisták. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Lógó Tibornénak, Garami Máriának, Bányai Gábornak és Taskovics Tibornak a gyerekek számára biztosított almáért. A futást követően a gimnazista diákok ezen a tanítás nélküli munkanapon ünnepi megemlékezésen vettek részt, illetve a Szabadság, szerelem című filmet nézhették meg. Ezzel egyidőben a 8.a oszály valamennyi diákja és minden gimnazista osztályból legalább egy tanuló egy országos kezdeményezéshez csatlakozva a városba vezető 4 útvonalat menti területet tisztította meg az autóból kidobált szeméttől.

9 2007. november HUNYADI NÉPE Hazugság volt, amikor a hazugságot igazságnak hívták (folytatás az 1. oldalról) A budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavo-nulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásához vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kor-mánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca így végül elbukott, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én. A titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint a harcokban 2652 magyar állampolgár esett el. A se-besültek száma magyar oldalon fő volt. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő évtize-dekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték óta a forradalom kitörésének napja, október 23-a, nemzeti ünnep Magyarországon. Hogyan emlékezhetünk méltóképpen erre az eseményre? Mi lehet az emlékezés célja? Célunk az, hogy az évente megrendezett ünnepséggel ne hagyjuk elhamvadni az 51 évvel ezelőtti történelmi ese-mények parazsát. Célunk, hogy a nemzetet megrázó és egységbe forrasztó esemény nevében összejöjjünk, néhány percet egymásnak szenteljünk, és azokra gondoljunk, akik akkor az életüket adták. Célunk, hogy figyelmeztessük egymást, mit kell elkerülnünk a jövőben, mitől kell m e g ó v n u n k magunkat, a családjainkat, mitől kell megóvnunk a nemzetünket. Mert a mai napon rá kell világítani arra is, mi volt a kiváltó oka a forradalomnak. A háború utáni földosztások megtörténtek, ám később a magyar parasztot a hatalom, dobtáras fegyverek árnyéká-ban téeszekbe kényszerítette. A munkásságnak azt ígérték, hogy övék a gyár, maguknak építik, vagyis tulajdonosok. Hamar jött a rideg felismerés, hogy becsapták őket. Továbbra is bérmunkások maradtak, egy szűk csoport uralta az adott területet, és tömte meg zsebeit pénzzel. A háború utáni értelmiségieket megbízhatatlanoknak bélyegezték, a kis-iparosoktól elvették engedélyüket, de így jártak a kiskereskedők is. Az egyházellenesség tetőfokára hágott. A sort foly-tathatnák, az államosításokkal, a padlássöprésekkel, melyekre a mi városunkban is sokan emlékeznek. A vidéki Magyarország eseményei szerves részét képezték az országos történéseknek. Az események forgatóköny-vei alapvetően ugyanazok voltak a falvakban is, mint a városokban, de a forradalom alatti aktivitás, amely a vidéki kis-településeket jellemezte, óriási jelentőséggel bírt, hatalmas indukáló erőt és hátteret jelentett az események egészének szempontjából. Mi volt, ami kiváltotta a forradalmat? Az igazi ok az volt, hogy az emberek nem viselték el a hazugságot. Mert ha-zugság volt, amikor a hiánygazdálkodást, a sorbaállást elnevezték bőségnek, miközben a kenyeret és az élelmiszert jegyre adták. Hazugság volt, amikor a kényszert önkéntességnek nevezték. Hazugság volt a tömeggyilkost bölcs vezér-nek, a cenzúrát sajtószabadságnak, az egyre növekvő elmaradottságot fejlődésnek nevezni. Hazugság volt, amikor a hazugságot igazságnak hívták. Érdemes ezeknél a gondolatoknál elidőzni. Ma azt halljuk Magyarország nekünk a korlátlan lehetőségek hazája, miközben látható, hogy az állami (vagyis tár-sadalmi) tulajdon és az ország kiárusítása megy végbe, a magyar gazdák és vállalkozók ellehetetlenítése, és helyettük a multinacionális cégek állam általi támogatása folyik. Ma azt halljuk, dübörög a gazdaság, miközben mi itt vidéken, értékét vesztett béreket és nyugdíjakat, két-három év alatt megduplázódott gáz- és villanydíjakat látunk. A pénztárcánkon érezzük az egyre magasabb adókat és járulékokat. A vizitdíj, a tandíj, a drasztikusan dráguló közlekedési jegyárak, azt eredményezik, hogy a hónap közepére a legtöbb háztartásban üres a családi kassza. A hírek csökkenő munkanélküliségről szólnak, de mi itt vidéken folyamatosan elbocsátásokra kényszerülünk, hogy fenn tudjuk tartani az állami feladatokat ellátó intézményeinket. A regionális átalakulás és fejlesztések korát éljük, mi-közben fenyegetnek bennünket a posta- és iskolabezárások, felszedett vasutak, és kórházreformok. Több ezer milliárd forint pályázati pénz elnyerésének lehetősége lebeg a kistelepülések lakóinak szeme előtt, de er-re is árnyék BABAKÖTVÉNY január 1-je után született gyermeke nevére START-számlát nyithat nálunk. 9. oldal vetül, mert egyes politikusok mutyizásából származó határtalan meggazdagodás lehetőségének híre beár-nyékolja. Soha nem látott pályázati és fejlesztési lehetőségek vonulnak fel a vidéki települések előtt, miközben a valóságban elképesztő mértékben eladósodnak, mert a kirakat-beruházásokból megvalósult intézmények működtetésére már nincsenek állami pénzek. Tisztelt ünneplő közönség! Mi itt a végeken, az ország hátrányos helyzetű településein, igaz szót kívánunk hallani! Szeretnénk megőrizni az értékeinket, senki ne csodálkozzon, hogy nem tudjuk elfogadni annak elsorvasztását, módszeres lerombolását. Nekünk vidéken élőknek az jelenti az életminőség javulását, ha a útjainkon nem kell tengelyig élő sárban közlekednünk. Mi azért emelünk szót, hogy legyenek a falvak és kisvárosok is legalább olyan fontosak, mint a pólus települések. Nekünk végre kell hajtani a kormány szándékból eredő intézkedéseket, jó lenne, ha látnánk, hogy ezek értünk, és nem ellenünk vannak! Semmi mást nem szeretnénk, csak azt, hogy a híradások jó híre ne hazugság, hanem igaz legyen, hogy az számunk-ra valóban jó hír legyen! Tisztelt jánoshalmi polgárok! Mindannyian ismerjük ezt a nehéz társadalmi valóságot, amelyben élünk. Mégis bí-zom abban, hogy minden problémára van megoldás. Ez pedig az együtt gondolkodás, a közös tenniakarás, az összefo-gás ereje. Városunkban az elmúlt évben már több olyan esemény történt, ami példát mutat a felelős polgári magatartás-ra, ez bizakodással tölt el. Ezt az utat kell szélesíteni, járhatóbbá tenni, hogy minél többen járhassunk, járhassanak rajta. Vannak olyan céljaink, amelyek politikai hovatartozástól függetlenül mindannyiunk közös érdeke. Azért kell együtt dolgoznunk, hogy ezek a célok városunk érdekében, a benne élők érdekében megvalósuljanak. Czeller Zoltán polgármester Négyesy Kaatalin, Koncz Gábor és Hűvösvölgyi Ildikó köszönik meg közönség elismerését, a vastapsot. MADID AUTÓSZERVIZ Zöldkártya Benzin-Dízel Személy-Teher Számítógépes autó átvizsgálás, hibakód ellenőrzéssel. Gumiszerelés és centrírozás. Új gumiköpeny értékesítés Fékhatás mérés. Műszakira való felkészítés és vizsgáztatás. Teljeskörű alkatrész beszerzés garanciával. Olaj és szűrő cserék, különböző árkategóriákban. Minden típusú és méretű, személy és tehergépkocsi javítása rendszeres karbantartása. Fényszóró beállítás. Kérésére a nyári, illetve téli gumijait megőrizzük a következő szezonig. Motorkerékpár kerékpár és robogó javítás alkatrészbeszerzéssel. MÉSZÁROS ÁRPÁD 6440 JÁNOSHALMA, HALASI ÚT 68. TELEFON : 06-20/ vagy 06-77/ Amennyiben időben felkeres Benünket Ft-al ajándékozzuk meg gyermekét Minden évben a számlára befizetett összeg után adóvisszatérítés jár. J J J J J J J J NEM KELL MESSZIRE MENNIE, HOGY GONDJAI MEGOLDÓDJANAK! DEVIZA HITEL MÁR 6,05 %-OS KAMATTÓL! NEM KÉRÜNK KÖZJEGYZŐI OKIRATOT! KIVÁLTJUK KEDVEZŐTLEN KAMATOZÁSÚ HITELÉT! LAKÁSVÁSÁRLÁSRA ÉS SZABAD FELHASZNÁLÁSRA, VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE FORGÓESZKÖZ FINANSZÍROZÁS ÉS BERUHÁZÁS CÉLJÁRA IS FELVEHETŐ TOVÁBBI RÉSZLETEKÉRT ÉRDEKLŐDJÖN A BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET KIRENDELTSÉGEIN ÉS ELÉRHETŐSÉGEIN Borota, Dózsa Gy. u / , 20/ Baja, Tóth Kálmán u. 14/B 79/ , 20/ Rém, Május 1. u. 17/A 79/ , 20/ Jánoshalma, Kossuth u / / Felsőszentiván. Szabadság u / / Csávoly, Eötvös u / , 20/ Kiskunhalas, Bokányi D. u / , 20/

10 10. oldal HUNYADI NÉPE november A patikus ajánlata Meghűlés, megfázás, nátha Az orvostudomány jelenlegi álláspontja alapján a meghűlés, megfázás, heveny vírusfertőzés, mely az orr, a torok, a gégefő, valamint a hörgők, hörgőcskék nyálkahártyájára is kiterjed, ahol általános hurutos gyulladást okoz. Jelenleg több mint százféle vírust tartanak számon, amely meghűlést okozhat. A grippés jellegű rekedtség, torokfájás akkor alakul ki, amikor a száj- és garatüregbe bejutó és elszaporodó vírusok megbontják a természetes körülmények között ott élő baktériumflóra egyensúlyát és valamelyik baktérium törzs elszaporodik, amely normál körülmények között semmiféle elváltozást sem okozna. Ebből következik, hogy a megfázás szövődménye a melléküregek és a fül bakteriális fertőzése lehet. A tünetei nagyon változatos képet mutathatnak. A vírussal való találkozás után már hamar jelentkeznek a torokkaparás, tüsszögés, nátha, rossz közérzet, borzongás, esetleg láz (általában csecsemőknél, kisgyerekeknél, valamint idősek és krónikus betegségben szenvedőknél). Ilyenkor a garat belövellt, gyulladt. Jellemző a száraz, szaggató köhögés, fejfájás, könnyezés, reumatikus izomfájdalom, de a nátha miatt a szag- és íz érzés is csökken. Meghűlés során a nyálkás váladék először híg, majd sűrűbbé válik, végül a váladékozás megszűnik, de arcüregi- és fülfájási panaszok jelenhetnek meg. Ilyen esetben már bakteriális felülfertőződés következik be. A megfázás általában minden segítség nélkül is rendeződik 5-10 nap alatt. Ahogy mondani szokták: ha az ember gyógyszerrel gyógyítja a megfázást, akkor csupán egy hétig tart, de ha nem tesz érte semmit, akkor már hét napig is eltarthat. Mint minden betegség kialakulása, ez is az ember Az elmúlt hónapban az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület levélben segítségért fordult a Hipp Kft-hez, amely a Hipp 3-as tápszert forgalmazza. A levél megírásához az ötletet Pappné Balázs Ágnes, az egyesület egyik tagja adta, aki Dr. Dénes Enikő asszisztense, és egészségügyi dolgozóként tisztában van a kisgyermekes családok helyzetével, rászorultságával. A levél hatására a cég összesen 2640 doboz Hipp 3-as tápszert adományozott az egyesületnek, ezáltal a jánoshalmi gyermekeknek. A rendkívül finom és jó minőségű tápszer szétosztását az Öszszefogás Jánoshalmáért Egyesület Utcaszociális Hálózata vállalta. A 8 hónapos kortól adható tápszerből egyszeri adományként kapott minden jánoshalmi gyermek, ezentúl a borotai, a kéleshalmi és a mélykúti gyermekeknek is jutott, tehát a Jánoshalmi Kistérség települései is részesültek belőle. ellenálló képességén múlik, vagyis azon, hogy az immunrendszerünk mennyire ép. Ezt befolyásolja a rossz táplálkozás, helytelen életmód, az állandó feszültség, a mindennapos stressz. Lehet segíteni az életmód megváltoztatásával, saláták, gyümölcsök fogyasztásával, de az immunrendszert támogathatjuk homeopátiás készítményekkel, teákkal, Echinacea cseppekkel, multivitaminokkal (főleg amelyek a megfelelő nyomelemeket is tartalmazzák, Béres vitaminok, a Centrum vitaminok), de ajánlani tudom az AVEMIN+C készítményt is. Ezeket a már kialakult betegség esetében is alkalmazni lehet, sőt célszerű. Nátha esetén a levegő páratartalmának növelése jó lehet, de illóolajok belégzése (eukaliptusz, menta stb.), valamint ha szükséges orrsprayk alkalmazása jó. Ez utóbbiakra vigyázni kell! Lázat 38 fok alatt nem célszerű csillapítani, fok estén a csecsemőknél, öregeknél, 39 fok felett mindenkinél. Köhögésre teák, szirupok, inhaláló oldatok, cseppek, kenőcsök, bedörzsölők lehetnek jó hatásúak. Torokfájás esetén illóolaj tartalmú gyógytermékek, gargalizáló folyadékok, gyógyszerek, szopogatásos tabletták nyújthatnak enyhülést. Helyszűke miatt csak ennyit erről most! Benkő Zsolt INGYENES TÁPSZER A JÁNOSHALMI GYEREKEKNEK A közel 8 mázsányi tápszer Ádám Gyula önkormányzati képviselő úr segítségével, a Kunvin Borászati Kft. teherautójával került Jánoshalmára. Segítségét az egyesület tagjai nevében is köszönöm, illetve köszönetet mondok mindenkinek a fáradozásáért, aki azért dolgozott, hogy az adomány célba érkezzen. A gyermekeknek és szüleiknek is jó egészséget kíván az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület minden tagja nevében: Czeller Zoltán Az egyesület elnöke Országos szavalóverseny a katolikus óvodában Dr. Bábel Balázs érsek úr óvodánk fenntartója, Szent Imre nagy tisztelője, ezért magyar szentünk életét jó szívvel állítja példaként az ifjúság elé. Érsek úr kezdeményezésére egyházmegyénkben, különböző versenyek megrendezésére került sor az elmúlt hónapokban. Árpád-házi Szent Imre születésének évfordulója alkalmából méltó megemlékezésként, október 20-án országos szavalóversenyt szerveztünk óvodánkban. A szavalóverseny mottója volt: Ahol a szarvas inni jár, moccanatlan a nyír s a nyár: még a fűszál is tiszteleg, mikor a szarvas inni megy. (Kányádi Sándor: Szarvas-itató) Imre herceg szerette a természetet, a magyar tájat, kedvelt időtöltése volt a vadászat. Példáját követve nekünk is nagy figyelmet kell fordítanunk Isten alkotta környezetünk védelmére, tiszteletére, szeretetére. A szavalóverseny alkalmával, a versek segítségével próbáltuk ezt megtenni ezen a napon. Óvodás korú gyermekek számára ritkán kerül megrendezésre szavalóverseny. Felhívásunkra Kiskunmajsáról, Kalocsáról, Kecskemétről, Bajáról érkezett, összesen 24 gyermek. A felkészítő óvodapedagógusok kutatómunkája nyomán a magyar gyermekirodalom természettel, kapcsolatos ismert, és kedvelt költeményeit, gyöngyszemeit vonultatták fel. Nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy ne a versengés szelleme kapja a legnagyobb hangsúlyt ezen a napon, hanem a közös élmény. A szünetekben vidám gyermekdalokat énekeltek, valamint az íjász bemutatón Imre herceg korában használt eszközökkel ismerkedtek meg a résztvevők. Az intézmény vezetősége arra törekedett, hogy a rendezvény nagyon gyermek közeli, jó hangulatú, élményszerű legyen, és senki ne menjen haza üres kézzel. A gyermekek az Antológia kiadó ajándékkönyveit vitték haza, a szavalóverseny emlékét egy ajándékba kapott játékban és emléklapban őrizhetik meg. A zsűri, a szülők, a kollégák, és a gyermekek nagy érdeklődéssel hallgatták a kis előadókat. Az elhangzottak alapján a következő döntés született: 1. helyezett: Faddi Ádám (Jánoshalma, Szent Anna Katolikus Óvoda Általános Iskola és Diákotthon) Móra Ferenc: A cinege cipője. A gyermek óvodapedagógusai: Taskovics Ágnes és Cziptákné Bányai Orsolya. 2. helyezett: Rideg Anna (Nagyaszszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola Gimnázium és Kollégium Kalocsa), 3. helyezett: Tisza Panna (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kecskemét. Különdíjat kapott Hornyák Réka (Szent László ÁMK Baja) Csókási Viktória (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda- Kiskunmajsa). Az első helyezést elért óvodásunk Faddi Ádám, a kecskeméti jubileumi Szent Imre ünnepségen is fellépett a győztes verssel. Előadásával nagy sikert aratott az Erdei Ferenc Művelődési Központ színpadán, ahol intézményünk jó hírnevét öregbítette. Hálás szívvel köszönjük a szülőknek, hogy lehetővé tették gyermekeik jelenlétét az óvodánkban megrendezett szavalóversenyen, valamint a felkészítők és a szervezők munkáját. Csizovszki Lászlóné óvodapedagógus INGYENES FAGYÁLLÓMÉRÉS ÉS AKKUMULÁTORVIZSGÁLAT! FAGYÁLLÓ ÉS JÉGOLDÓ KAPHATÓ! AKCIÓ! Motorolaj 20 l = 8000 Ft Rossz akuumulátor átvétel! 20 Ft/kg HIDRAULIKA csövek és csatlakozók forgalmazása! Tisztelettel meghívjuk november 22-én (csütörtökön) 17 órakor a Kulturális Központban tartandó KELLEMETLEN IGAZSÁG A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSR L cím el adás 1. részére El adó: Faddi Zoltán alezredes Kiskunhalas polgárvédelmi parancsnoka Tisztelettel meghívjuk november 29-én (csütörtökön) 17 órakor a Kulturális Központban tartandó KELLEMETLEN IGAZSÁG A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSR L cím el adás 2. részére El adó: Faddi Zoltán alezredes Kiskunhalas polgárvédelmi parancsnoka

11 2007. november HUNYADI NÉPE A Csényi és Társa Te met ke zé si Kft. a gyá szo ló csa lá dok meg bí zá sá ból október hónapjában a kö vet ke ző sze mé lye ket te met te el: Borbély Benő Varga Pálné Rozália élt 63 évet sz: Nagy Ádám élt 90 évet Lukács Józsefné sz.:rasztik Margit élt 79 évet Farkas Sándorné sz.: Bóczér Jolán élt 81 évet Horváth Frigyes élt 72 évet Szili István Pongrácné sz.:sütő Erzsébet élt 72 évet Faddi István Mihály élt 69 évet Magyar János élt 83 évet Fürtön Antal élt 66 évet Katus Antal élt 65 évet Latákné Fehér Julianna élt 86 évet Ságodi Antal élt 81 évet Malomházi Lajos élt 87 évet Kovács Istvánné sz.:csendes Anna élt 82 évet Gáspár János élt 78 évet Kollár Lajos élt 58 évet Rasztik Lajos élt 78 évet Korbely Antal élt 58 évet Banász Istvánné sz.:kovács Margit élt 82 évet Rasztik Mátyás élt 86 évet Hrombola Józsefné sz.:kollár Judit élt 87 évet Gregus László János élt 51 évet Kormos Lajos élt 78 évet Csapó Lajosné sz.: Bajusz Anna élt 74 évet Rambala János élt 72 évet Torma István élt 64 évet Krupa Pál élt 48 évet Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik! A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán, te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek. Csényi Lász ló ügy ve ze tő Adózási tippek 11. oldal Adókedvezmények változásai 2007-ben Korlát nélkül érvényesíthető kedvezmények - fogyatékkal élők személyi kedvezménye, - alkalmi foglalkoztatás kedvezménye. Az adókedvezményeket a magánszemély, így az egyéni vállalkozó is többségében csak az adóév végén, az adóbevallásban érvényesítheti, illetve igényelheti vissza. Néhány kivétel azonban van, idetartozik - fogyatékkal élők személyi kedvezménye, - családi kedvezmény. - a magánnyugdíjpénztárba magánszemély által a saját tagdíj kiegészítése címén történt igazolt díjbefizetés utáni kedvezmény ben nem változó adókedvezmények Fogyatékkal élők kedvezménye A fogyatékossággal élők havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeggel csökkenthetik az összevont adóalapjuk után fizetendő adójukat. A személyi kedvezmény továbbra is mindenféle korlátozás nélkül érvényesíthető. Súlyosan fogyatékos személynek egyrészt a súlyos egészségkárosodással összefüggő jogosultságról szóló jogszabályban említett betegségben szenvedőt, másrészt a rokkantsági járadékban részesülőt kell tekinteni. A súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról a többször módosított 15/1990. (IV. 23.) SZEM rendelet intézkedik. Abban az esetben, ha igénybe kívánja venni ezt a kedvezményt a magánszemély, akkor a háziorvosát kell felkeresnie, aki ellátja a súlyos fogyatékosságról szóló igazolással, illetve ha az igazolás kiadására nem jogosult, tájékoztatja arról, ki adja ki részére azt. Fontos tudnivaló, hogy ez a kedvezmény nem az igazolás kiállításától, hanem a fogyatékos állapot kezdőnapjának hónapjától megilleti a magánszemélyt. A végleges fogyatékosságot csak egyszer kell igazolni. Alkalmi foglalkoztatás Ha a magánszemély a munkavállalót alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatja, akkor az ehhez szükséges közteherjegy értékének 75 százalékával csökkentheti az összevont adóalap adóját. A kedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a közteherjegy vásárlásáról a magánszemély a nevére szóló számviteli bizonylattal rendelkezzen. A kedvezmény érvényesítését ugyanakkor kizárja az, ha a foglalkoztatás a magánszemély önálló tevékenységéből származó bevétel megszerzése érdekében történik, ugyanis ilyenkor a közteherjegy értéke költségként érvényesíthető. Őstermelői kedvezmény Valamennyi mezőgazdasági őstermelőt - az őstermelői tevékenységéből származó jövedelme utáni adójának mértékéig - az összevont adóalap adóját csökkentő 100 ezer forintos kedvezmény illeti meg. Nem vehető igénybe azonban ez az adókedvezmény, ha a mezőgazdasági kistermelő a tételes költségelszámolás vagy a 10 százalékos költséghányad helyett az átalányadózást választotta. A tételes költségelszámolást választó őstermelő az őstermelői jövedelmének adója mellett - a 100 ezer forintos értékhatáron belül - a könyvelőjének fizetett, számlával igazolt díjat is figyelembe veheti, de csak olyan arányban, amilyen arányt az őstermelői jövedelem az adóalapon belül képvisel. Az őstermelői adókedvezményt az összevont adóalapnak az őstermelői jövedelem nélküli és azzal növelt összege utáni adó különbözetéből kell meghatározni, így a kedvezmény mindig a legmagasabb adókulcsú jövedelemsáv adójából vehető igénybe. Kedvező a könyvelői díjkedvezmény mindazoknál a termelőknél, ahol a mezőgazdasági őstermelés jövedelme az összevont adóalapon belül jelentős hányadot képvisel. A kedvezmény továbbra is beletartozik a 100 ezer forintos kedvezménykorlátba, jövedelemkorlátként a 6 millió forint vonatkozik rá. T É L I G U M I MADID Autó- és gumiszervíz F A G Y Á L L Ó 77/ / Czeller Zoltán polgármester, Dr. Gulyás András és Kiss György alpolgármester urat megkereste a MAG-SA TRASH Kft nevében Jakab Magdolna ügyvezető és tájékoztatta, hogy Jánoshalmán munkahelyet létesítenének. Ehhez megfelelő telephely biztosítását kérték, kb fő részére. Jánoshalma Város Képviselő-testülete felvállalja a telephely hat hónapra történő biztosítását. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a telephely ügyében folytasson tárgyalásokat. A következő esetekben ajánlott az ágy használata: Tanfolyam indul minden járműkategóriában november 27-én 17 órakor a Dózsa György u. 80 sz. alatti tantermünkben. Rutinoktatás helyben Korrekt árakkal várja Önt! Katymári Antal járművezető oktató Lakás: 6440 Jánoshalma, Magyar László u. 5/A Telefon: 77/ Mobil: 20/ mozgásszervi megbetegedések, gerincbántalmak, porckorong-sérv, reumatikus problémák kezelésére, belső gyulladások kezelésére, bőrbetegségekre (pikkelysömör, ekcéma, szemölcs, májfolt) csontritkulás (kivéve nagyfokú csontritkulás) allergia, asztma, krónikus nátha esetén, túlsúly esetén, immunerősítésre, stressz- depresszió kezelésére, szembetegségekre: szürkehályog, zöldhályog, szemgyulladás esetén, látásjavításra, méregtelenítésre általános közérzet javítására, vérnyomás problémák esetén (alacsony és magas is) emésztési rendellenességek, puffadás, gyomorsav túltengés esetén, 2. típusú cukorbetegség esetén. Figyelem!!! November hónapban egyszeri ingyenes használatot (40 perces kezelést) biztosítunk minden érdeklõdõnek, kizárólag bejelentkezés alapján

12 12. oldal HUNYADI NÉPE november Rendőrségi hírek Almatolvajok rendőrkézen- A Jánoshalma Rendőrőrs nyomozói, egy már-már elfeledett almatolvaj bandát csíptek fülön, mint ismeretes L.Tibor jánoshalmi lakos sérelmére is több esetben követtek el almalopást, úgy hogy a bekerített almásába bemásztak, és az ott lévő termő fákról több alkalommal a termést zsákokba leszedték,a több mázsa almát eltulajdonították, és azt értékesítették. A cselekményt, K.K. és L.F., valamint társai, akik mindannyian jánoshalmi lakosok, követték el. Az úgynevezett bőngészések, más néven mezőgazdasági termésbegyűjtések még nem értek véget, én Jánoshalmáról egy 3 fős ugynevezett böngészős csapat indult utnak, R.Z. 22-éves jánoshalmi lakos által vezetett AJL-406 frsz.-ú szgk.-val, úgy hogy a gépkocsit vezető R.Z. nem rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel, valamint a társai sem. A gépjárművet, a rendőrőknek egy dülőuton sikerült megállítani, ugy hogy a jármű egy villanyoszlopnak ütközött, személyi sérülés nem történt. R.Z. Jánoshalmi lakost, mivel már több alkalommal kezdeményeztek vele szemben engedély nélküli gépjárművezetésért szabálysértési eljárást, így őt a Jánoshalmi rendőrők szabálysértési őrizetbe vették, és ezért a cselekményéért R.Z.-t, a Kiskunhalasi Városi Bíróság 50 napi elzárásra ítélte, az ítélet jogerős volt, így R.Z. jánoshalmi lakost, a Kecskeméti Bűntetés Végrehajtási Intézetbe szállították. Eljárás indult Sz.M. 83 éves Jánoshalmi lakos sérelmére elkövetett rablás büntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen, aki án 01 és 02 óra közötti időben a sértett lakóházának kiskapuját leemelte a helyéről, majd a lakásba bemenve az ott tartózkodó idős embert folytogatni, bántalmazni kezdte, miközben Ftot követelt tőle. Az idős férfi, aki egyébként sérülést nem szenvedett a bántalmazás következtében, a pénzt átadta a rablónak, aki távozott. A bejelentést követően a Jánoshalmi rendőrők elfogták K.J. jánoshalmi lakost, akit őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyeztek. Eljárást folytatunk ismeretlen tettes ellen, aki én 13 és 14 óra közötti időben a Jánoshalma Majoros utca 2 szám előtt parkoló XHG-678 frsz.-ot az utánfutó hátlapjával együtt eltulajdonította. Eljárást folytatunk lopás miatt L.J. Jánoshalmi lakossal szemben, aki a Jánoshalma Parcelok dülőben egy bekerített tanyába kerítés bontással jutott be, és onnan tűzifát tulajdonított el Ft értékben. M.A. Jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki én 16 óra és án 15 óra közötti időben a Kélesi utcai lakatlan lakóházának udvarából eltulajdonított aluminium fóliasátor vázat Ft értékben. A rongálási kár Ft. Várjuk annak a kerékpár-tulajdonosnak a jelentkezését, akinek én a Jánoshalma Viking söröző elől eltulajdonították a kerékpárját. Felhívjuk továbbá a lakosság figyelmét, hogy a megváltozott időjárásra való tekinettel fokozottan tartsák be a közúti közlekedés szabályait, az utak nedvessé, síkossá váltak, használjanak téli gumit, világítsák ki járműveiket, valamint használják a passzív biztonságtechnikai eszközőket, biztonsági gyermekülést, biztonsági övet, bukósisakot. Az ittas gépjárművezetőkkel szemben, valamint engedély nélküli gépjárművezetőkkel szemben a nulla toleranciát alkalmazzuk. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a közterületeket, és a külterületeket továbbra is fokozott ellenőrzés és rendőri kontroll alatt tartjuk, valamint kérjük, ha fenti cselekményekkel kapcsolatban, bármilyen információjuk van azt a es illetve a helyi 107-es telefonszámon bejelenthetik. Jánoshalma Város Képviselő-testülete elvégezteti a Rákóczi utca 14. és a Kölcsey u. 3. számú ingatlanok közötti szakaszon a csapadékvíz elvezető rendszer átépítését. Közlemény Gazdakör Gyümölcs-és Szőlőtermesztők Egyesülete a 2006-os évben támogatói jóvoltából Ft-ot kapott. Az Egyesület a jövedelemadóból realizált összeget cél szerint használta fel, ezek a következők: bemutatók, tanfolyamok, előadások szervezése és kulturális rendezvények. A jövőben is kérjük támogatóinkat, hogy a jövedelemadóik 1%-át Egyesületünk javára ajánlja fel. A bevallásnál következőket tüntesse fel:. Gazdakör Gyümölcs-és Szőlőtermesztők Egyesülete Adószámunk: Köszönjük támogatásukat! Váltson olcsóbb kötelező biztosításra a DÉL-ALFÖLDI BRÓKER-rel! Akár 40 % engedmény Tel: 77/ / STÍLUS ÜZLET Novemberi akciója! Fából készült virágállvány 8 részes, 4 színben: 5999 Ft. 1-t fizet 2-t kap! Törülköző, kicsi 180 ft/2 db További akciókról érdeklődön az üzeletben és a kihelyezett szórólapokon Az akció 2007 november 8-tól november 30-ig tart Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71. Tel.: 06-30/ CSALÁDI HÁZAK - TÁRSAS HÁZAK - CSARNOKOK - KÖZÉPÜLETEK - MAGTÁR - SZÁRÍTÓ KIVITELEZÉSE, UTÓLAGOS HŐSZI- Baja GETELÉS Tanácsadás, árajánlatkésztés, STATIKAI TERVEZÉS Wald Tamás Statikus Tel: 06/ AJÁNLATUNK Rendezvényszervezés EBÉD KISZÁLLÍTÁS több féle menübõl, elõrendelés alapján Jöjjön és látogasson el hozzánk! Asztalfoglalás: 77/ vagy 30/ Apróhirdetések Petőfi utcában 2 szobás lakás eladó. Érd.: 06-70/ Harkányban gyógyfürdőhöz közel, jól felszerelt appartmannház zárt parkolóval kiadó, 1800 Ft/fő/éj, Érd: 70/ Német juhász fajatatiszta kiskutyák törzskönyv nélkül eladók Érd: 30/ Lakás eladó Jánoshalma, Kölcsey u. 1/A 3/6. Érd.: Bátyai Gábornál. Tel.: 70/ Szépségpatika Miskolczi Nóra Fodrász, pedikűrös, talpmasszőr Jánoshalma, Remete u. 43. Időpont egyeztetés alapján Tel: 06-70/ Gázkonvektorok, gázkazánok, gáztûzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése: KISS ATTILA gázszerelő mester Cím: Jánoshalma, Bem J. u Tel.: november 12-én, hétfőn tól ig Jánoshalmi ruházati vásár Az EUROHÓD DIVAT KFT. (volt Hódiköt) TEREMÉKEI HÓDMEZÕVÁSÁRHELYRÕL: PÓLÓK 500 Ft-tól 3000 Ft-ig SZABADIDÕNADRÁG, NOR-COC NÕI MODELLEK UJJ NÉLKÜLI FELSÕK FÉRFI FEHÉRNEMÛ NÕI PÓLÓK, PÓLÓRUHÁK nézzen be az Eurohód Divat Kft. színvonalas ruházati vásárába, Nem fogja megbánni! Temetkezési vállalkozás Vállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők megbízásából október hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre: Jass Antalné sz. Törteli Margit Kovács Györgyné sz. Ozorák Etelka A hallgatás, mellyel a halottak sírja előtt állunk, elintéz valamit, amit az élők minden szókincsükkel sem tudtak soha elintézni. Nagy Zsolt ügyvezető Basticz Béláné sz. Magyar Margit Snyehola István

13 2007. november HUNYADI NÉPE IN MEMORIAM RENDEK ISTVÁN Jánoshalma első NB I-es sportolója volt A régi nagy J.S.E. labdarúgóit az élet eléggé szétszórta az országban. Többen budapesti lakosok lettek, mások még távolabb kerültek. Nem az a baj, hogy az élet szétszórta a régi játékosokat, hanem az a baj, hogy a kegyetlen halál egyre gyakrabban ritkítja a régi játékosok sorát. Ez év július 7.-én Taskovics Tibor, október 3.-án Rendek István távozott közülünk az égi pályára. Nekünk pedig emberi kötelességünk, hogy különösen így, halottak napja táján megemlékezzünk róluk addig, amíg az emlékek teljesen be nem temetődnek, porrá nem égnek. Rendek István kisiskolás korától kezdve tanyáról, a Bordó dűlőből járt Jánoshalmára iskolába. Az elemi iskola 6. osztályának elvégzése után édesanyja beíratta a jánoshalmi polgári iskolába. Így Pista Majoros tanár úr iskolai csapatában kezdte a labdarúgást. J.S.E.-ben az első mérkőzését 15 éves korában, augusztus végén játszotta, amikor a J.S.E. II. Rendek István és Csíszár Péter 2-2 góljával Mélykúton 4-2-re győzött Mélykút I. ellen. 16 éves korában már a J.S.E. NB III-as csapatának kezdő játékosa. Nagy része van abban, hogy az 1940-es évek II. felében a J.S.E. igen jól szerepelt az NB III-ban. Volt olyan NB III-as mérkőzés, pl. a szentesi MÁV ellen amikor a J.S.E. 4-1-re győzött és mind a 4 gólt Rendek István lőtte. A J.S.E. NB III-as játékosaként a halasi Várhegyi Ferivel, bácsalmási Sevarácz Mátéval, madarasi Ábrahám Sanyival, mélykúti Harnos Ferivel, soltvadkerti Kárász Endrével együtt tagja volt annak a Dél-Közép Ifjúsági Válogatottnak, amely 1949 májusában Halason 2-2-es döntetlent játszott a teljes egészében NB I-es játékosokkal felálló Budapest Ifjúsági Válogatottja ellen. Pedig a fővárosi csapat csatársorának jobb szárnyát az akkori Ferencváros, a későbbi világszerte ismert magyar aranycsapat jobb szárnya, a Budai Laci, Kocsis Sanyi jobb szárny alkotta. Pista ezen a válogatott mérkőzésen is olyan ragyogóan játszott, hogy a mérkőzésen jelen levő, a Ferencváros egykori legendás hírű középhátvédje, a későbbi szövetségi kapitány, Bukovi Marci bácsi meghívta Pistát az MTK-ba próbajátékra. Így 1949 őszétől a nagy múltú patinás egyesület játékosa lett. Az MTK-ban első mérkőzését a magyar aranycsapat kiválóságaival (Hidegkútival, Palotással, Sándorral, Lantossal, Zakariással) egy csapatban Győrött játszotta, ahol az MTK 8-3-ra győzött az ETO ellen. Az MTK-ból többszörös Magyar B. Válogatott lett. Jó tudni, hogy az 1950-es évek Magyar B. Válogatottjának hazai és külföldi mérkőzéseit kb ember nézte végig ben munkahelyi okokból a BVSC-hez igazolt, ahol egyből csapatkapitánynak választották. Az 1957/58. évi NB II-es bajnoki idényben a BVSC-t a bajnoki címhez és az NB I-be segítette. Közben a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója volt, ahol 6 évi tanulás után közlekedési mérnök diplomát szerzett. Újabb 2 évi tanulás után a gazdasági mérnöki diplomát is megszerezte. Az élvonalban 34 évesen, 1964-ben fejezte be a labdarúgást. Ekkor Jánoshalma akkori társadalmi és egyesületi vezetői megkérték, hogy jöjjön és segítse a jánoshalmi csapatot. Pista az első kérésre jött és 3 évig úgy segítette szülővárosa csapatát, hogy Budapestről járt le a J.S.E. hazai és vidéki mérkőzéseire. Ekkor a nála évvel fiatalabb fiúkkal (Maráczi Laci, Németh Nándi, Csernák Sanyi, Ságodi I., Ságodi II.) játszott egy csapatban, akik hallgattak Pistára, példaképüknek tekintették és példaképüknek tekintik ma is. Játéka, m-es pontos, lőtt passzai, m-es szabadrúgásai élményszámba menőek voltak. Mindhárom évben dobogós helyre segítette szülővárosa csapatát. Rendek Istvánnal a J.S.E ban bronz, 1965-ben és 1967-ben aranyérmes lett. Igazi lokálpatrióta volt. Érdekelte mindaz, ami Jánoshalmán történik. Kezdettől fogva élete végéig járatta Budapestre a jánoshalmiak lapját, a Hunyadi Népe c. újságot. Rendszeresen részt vett a Jánoshalmáról elköltözöttek havonként tartott találkozóján Budapesten a Benczúr u. 35.-ben. Az utóbbi időben egészségi állapota miatt ritkábban jött haza. Inkább csak így, halottak napja táján jött haza, amikor szülei és rokonai sírjára virágot hozott, gyertyákat gyújtott. Ilyenkor összeszorult szívvel sétálgatott szülővárosa utcáin. Nosztalgia égett szívében, lelkében. Nagy várakozással tekintett 60 éves polgári iskolai találkozójuk elé, de az azon való részvételt a sors már nem engedte meg neki. Élete végéig a jánoshalmi emberek tiszteletét és szeretetét élvezte. Pistával folytatott beszélgetéseim során meggyőződtem arról, hogy Pista életfilozófiája az volt, hogy szerette a szépet, szerette a jót. Szerette mindazt, ami tartalmas, őszinte és igaz. Ezt kereste a természetben, az életben, az emberek gondolkodásában és cselekedeteiben egyaránt. Nagy kár, hogy mindezeket már csak valahol az égi pályán keresheti. Köszönjük, hogy közöttünk volt. Rendek István a légtér ura a BVSC-Bp. HONVÉD 2-0-ra végződött mérkőzésen, amikor mindenkinél magasabbra felugorva kifejeli a labdát a gólra éhes Bp. HONVÉD csatárai elől. Első sorban balról jobbra a második a 71-szeres válogatott, többszörös magyar gólkirály Tichy Lajos. Idézet a BVSC-Bp. HONVÉD mérkőzést követő napon a Népsport november 13.-ai számából: Rendek István tiszta szereléseivel, nagy higgadtságával, körültekintő játékával igen értékes teljesítményt nyújtott. Nagyban hozzájárult csapata győzelméhez. Horváth József Megkésett emlékezés... Minden év november elején megindulnak az emberek a temetők felé, azok az emberek, akikben nem holt, hanem élő a hit, remény, és a síron túliak szeretete. Az emberek életében az öröm és a boldogság keresése mellett ott található a halál gondolata is. Minden ember belső meggyőződésétől és vallásos hitétől függően viszonyul az elmúláshoz. Ez érthető Mindenszentek ünnepén és Halottak napján, amikor virágok borítják be szeretteink sírhalmait és gyertyát, mécsest gyújtunk az eltávozottak emlékére, hogy a sok ezernyi kis lángocska eloszlassa a halál árnyékát. Ezen a késő őszi estén fénytengerré változott mindhárom jánoshalmi temető. Ezen az őszi estén, mintha nem is a gyász fájdalma érintené meg a lelkeket, hanem az Élet örök igazsága. Ebben a novemberi elmúlásban van valami emberi, valami megmagyarázhatatlan szépség; az élők a sírok előtt meg-megállva szót váltanak egymással és emellett az élők a halottaikkal is beszélgetnek. Halottak napján valahogy mások az emberek. A halál mérhetetlen titok, amely meghajlásra készteti a lelket, megremegteti a szívet, a gyökeres és végleges változás tudata gondolkodásra készteti az embert. Emlékezzél ember: porból vagy és porrá leszel A hívő ember tudja, hogy a halállal csak a földi pálya, életének egy szakasza zárul le. Jézus ígérete szerint egy új élet ajándéka várja a halandókat. Ő mondja: Aki énbennem hisz, ha meghalt is élni fog és én feltámasztom az utolsónapon. Virágok, gyertyafény, a temetők ilyenkor élő tükörképei Jánoshalmának, magának a hitnek és a szeretetnek. Annak a szeretetnek, melyről Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelének utolsó mondatában így ír: 13. oldal Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet. A Mindenszentek napján főünnepet ül a Katolikus Egyház. Ennek az eszméje az, hogy az összes szentet egy közös napon tiszteli meg. Az ünnep gyökerei meszsze, keletre nyúlnak vissza, ahol már 380 körül megülték a vértanúk napját. Mai formáját IX. Gergely pápa / / fektette le. A Halottak napját először a X. században Odilo Clunyi apát rendeletére a bencések kezdték megtartani, amely aztán a XVIII. század végére általánosan elfogadottá vált. Jánoshalmán a bajai úti temetőben november 1-én 14 órakor Nagyidai Zsolt káplán tartott engesztelő szentmisét. November 2-án pedig a Kápolnás temetőben Rónaszéki Gábor plébános úr tartotta a szent misét 9 órakor. A szentmisét megelőzően Alex Tamás előadóművész énekelte el saját szerzeményét az Emlékdalt, valamint a Kell ott fenn egy ország című dalt. A két énekszám között pedig Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első leveléből a szeretet himnuszát adta elő. A Bajai úti temetőben 19, a Kápolnás temetőben 13, a Kis temetőben pedig 12 sírt szenteltek meg. A hagyományoknak megfelelően november 1-én este a Kápolnás temetőben a Kápolna díszkivilágítást kapott. Végezetül köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik erre a két egymást követő ünnepre elismerésre méltó módon rendbe tették és feldíszítették elhunyt szeretteik, családtagjaik sírjait, nyughelyeit. S befejezésül az élők számára egy ismeretlen szerző rímbe szedett gondolatai; mintegy vigasztalásul és bátorításul: Én vagyok a szelíd őszi eső Ne álljatok zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, mi fú. Én vagyok a gyémántcsillogás a havon. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd őszi eső. Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban veletek. A csendesen köröző madár szavában, de én Vagyok a csillag is mely rátok süt az éjszakában. Ne álljatok, hát zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Számotokra nem haltam meg. H-6440 Já nos hal ma, Ba jai u. 66. Tel.: 77/ , 30/ varosgazda@emitelnet.hu Ügy fél szol gá lat nyit va tar tá sa: hétfő, szerda, péntek , kedd, csütörtök Kérjük Fogyasztóinkat, hogy ügyfélszolgálati irodánkat kizárólag nyitva tartási időben keressék fel ügyintézés céljából. Értesítjük a város lakosságát az alábbiakról: Kérjük azokat a Fogyasztókat, akiknél lakásvízmérő van felszerelve és hitelesítési ideje lejárt, hogy jelezzék a Városgazda Kft. felé. A lakásvízmérők hitelesítési ideje 6 év. A mérőcserét önköltséges alapon minden Fogyasztó számára biztosítjuk. A következő hálózatfertőtlenítés ideje: ig. Felhívjuk figyelmüket, hogy leolvasójuk számára minden leolvasási időszakban tegyék lehetővé a vízmérő leolvasását. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy az értesítőre írják fel vízmérőjük pontos állását és jól látható helyre tegyék ki (pl.: ablak). További lehetőségek a vízóra állásának közlésére: o Telefonon: 77/ üzenetrögzítőre is a nap 24 órájában o A fenti címre. o Személyesen az ügyfélszolgálati irodában 2008 január hónapban a vízmérő leolvasását az időjárástól tesszük függővé. Amennyiben a téli hideg idő nem teszi lehetővé a leolvasást, úgy felajánljuk Fogyasztóinknak a fentebb ajánlott lehetőségeket. Ennek határideje Akitől eddig az időpontig nem kapunk óraállást annak az előző 365 nap átlagából képezzük az időszakra eső vízfogyasztását. JÖNNEK AZ ŐSZI-TÉLI HIDEG IDŐK. KÉRÜNK MINDEN FOGYASZTÓT, HOGY FOKOZOTTAN ÜGYELJEN A FAGYVÉDELEMRE. A LAKATLAN INGATLANOK VÍZMÉRŐJÉT IS RENDSZERESEN ELLENŐRIZZÉK A FAGYCSAPOKAT JÓL ZÁRJÁK EL. A KÉSŐBBIEK FOLYAMÁN EBBŐL ADÓDÓ REKLAMÁCIÓKAT ELFOGADNI NEM TUDUNK.

14 14. oldal HUNYADI NÉPE november S P O R T Bajnoki labdarúgó mérkőzések Megyei III. osztály szeptember 29. Kisszállás, 100 néző Súlyos vereség Kisszállás Jánoshalma 5 : 0 Jók: Bakos, Csont, Babenyecz ill. senki László György edző: Megérdemelt hazai győzelem. Néhány kisszállási labdarúgó elfelejtette, hogy labdarúgó mérkőzésen van nem pedig bokszmérkőzésen. Ehhez a játékvezető partner volt október 06. Jánoshalma, 80 néző Vereség a bajnokjelölttől Jánoshalmi FC - Csengőd 1: 4 (0:2) Gólszerzők: Varga Zoltán ill. Ónodi 2, Nagy, Sörös Jók: az egész csapat ill. senki László György edző: A bajnokesélyes ellen a játékvezető a 11-esnél elfelejtette kiállítani az ellenfél játékosát, ez nagy segítségnek bizonyult október 13. Harkakötöny, 100 néző szeptember 29. Jánoshalma, 30 néző Ellentétes félidők, kitűnő játékvezetés mellett Jánoshalmi FC - Bácsalmás 1: 4 (0:0) Gólszerzők: Faragó Patrik ill. Ónodi 2, Nagy, Sörös Jók: Zámbó Ádám, Szemlics Bertram illetve Eckert,Ónodi, Nagy Gieszinger Ferenc edző: Az első félidőben az ellenfél kapusa mindent védett, a második játékrész elején könnyen elkerülhető gólokat kaptunk, így vereség lett a vége október 06. Tompa, 30 néző Az első negyedórában eldőlt a találkozó Tompa - Jánoshalmi FC 7: 2 (6:1) Gólszerzők: Prentel 2, Mintál 2, Marancsik Faragó ongól, Szőke öngól ill. Szemlics Bertram Jók: Prentel Bozóki, Mintál illetve Szemlics Bertram Gieszinger Ferenc edző: Az első negyedórában megijedtünk a termetes hazaiaktól, két potyagól valamint a két öngól lett a vége. A második félidőben gólhelyzetek a tompai kapu Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja Meg je le nik: ha von ta Ki ad ja: Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za ta Fe le lős ki adó: Czeller Zoltán polgármester Szerkeszti a Szer kesz tő bi zott ság A szerkesztésért felel: a Szerkesztőbizottság elnöke A szer kesz tő ség cí me: 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 7. Összeállította: Blázsik Sándor Tör de lés: Nagy Sán dor Ké szült: Kó pia Kft. Kis kun ha las Serdülők Gyász szünettel kezdődött a találkozó a nemrég elhunyt egykori jánoshalmi játékos RENDEK ISTVÁNRA emlékezve. Harkakötöny Jánoshalma 5 : 0 (3:0) Gólszerzők: Murányi, Szádóczki, Török, Juhász Zoltán 2 öngól Jók: Kása, Szabó, Valkai, Murányi ill. Varga Zoltán László György edző: Már az első félidőben eldőlt, hogy egy jobb csapattal állunk szemben október 20. Jánoshalma, 80 néző Gól nélkül nem megy Jánoshalmi FC - Öregcsertő 0: 3 (0:1) Gólszerzők: Jugovics, Batánovics, Minda Jók: Horváth Mihály, Solti Zsolt, Csernók Zsolt ill. Jugovics, Batánovics, Minda László György edző: A mérkőzéseket gólra játsszák. Ameddig ezen nem tudunk változtatni addig vereséggel kell beérnünk. előtt adódtak, de ezeket nem sikerült gólokra váltani egy kivétellel október 13. Jánoshalma, 30 néző RENDEK ISTVÁNRA a jánoshalmiak felejthetetlen játékosára emlékezve kezdődött a mérkőzés. Jánoshalmi FC - Sükösd 1: 3 (1:2) Gólszerzők: Zámbó Ádám ill. Vígh, Kovács, Farkas Jók: Ádám Dávid, Szemlics Bertram, Jász-Pap Norbert, illetve Kovács, Vígh, Geletta, Szabó Gieszinger Ferenc edző: Voltak periódusok a mérkőzésen amikor az történt amit mi akartunk, de ez sajnos még kevés, hogy eredményben is jelentkezzen. Ez már a második mérkőzés amelynek a második félidejében mi vagyunk a jobbak játékban október 22 Nagybaracska, 50 néző Jobb volt a harmadik helyezett Nagybaracska - Jánoshalmi FC 7: 1 (3:0) Gólszerzők: Cseh 3,Szilágyi 2, Dudás, Koman ill. Szemlics Bertram Jók: Cseh, Szilágyi, illetve Lengyel Ádám, Szemlics Bertram Gieszinger Ferenc edző: Gratulálok a hazai csapatnak, nekünk ezúttal kevés jó és hasznos momentumunk volt. OL CSÓN AKAR VÁ SÁ ROL NI? Min dent egy he lyen? Tér jen be hoz zánk! Gyors és ud va ri as ki szol gá lás sal vár juk ked ves vá sár ló in kat. Pepsi Cola 2,5 l-es Kristálycukor Ásvány víz 1,5 l-es I. A pályázati kiírás Jánoshalma Város Önkormányzata pályázatot ír ki a tulajdonában lévő: Jánoshalma 151 hrsz 2251 m2 (kispiac) Jánoshalma 2493/1 hrsz 9396 m2 (kirakodó vásártér) Jánoshalma 2494 hrsz 5269 m (állatvásártér) ingatlanokon a piac- és vásártér üzemeltetésére a következő feltételekkel:. A területekre csak együttesen lehet pályázni úgy, hogy a 2494 hrsz-ú állatvásártéren lévő állatfelvásárló épületet is funkciójának megfelelően üzemeltetni kell. Bérleti idő: 5 év (2008. január 1-től) Bérleti díj induló összege: ,- Ft + Áfa/év További években a bérleti díj az infláció mértékével növekszik. A bérlő kötelezettsége: a Jánoshalma 151 hrsz-ú területet élelmiszer piacként kell üzemeltetnie, a 2493/1 hrsz-ú területet kirakodó vásárok, a 2494 hrsz-ú területet állatvásárok rendezésére használhatja. A pályázaton részt vehetnek azok a természetes, vagy jogi személyek, akik jogosultak a piac fenntartására, illetve vásár megrendezésére a 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet szerint. A pályázatokat november 14-én 12 óráig beérkezően zárt borítékban lehet benyújtani Czeller Zoltán Jánoshalma Város Polgármesteréhez, Jánoshalma, Béke tér 1. A pályázatok felbontásának időpontja: november 14-én 1430-óra. A Pályázaton résztvevőknek pályázati díjat kell fizetniük. A pályázati díj összege: ,- Ft, amelyet a pályázat benyújtásával egyidőben kell Jánoshalma Város Polgármesteri Hivatala pénztárába befizetni. A nyertes pályázó esetében a pályázati díj a bérleti díjba beszámításra kerül, a pályázaton nem nyertes pályázók részére pedig a pályázati díj visszafizetésre kerül. Képviselő-testület fenntartja azon jogát, hogy amennyiben a nyertes ajánlattevő a szerződés kötés előtt visszalép, új pályázatot ír ki vagy az utána következő legkedvezőbb ajánlatot fogadja el. A KIT ZÖTT CÉL: A KÖZPONTI PARKBAN TALÁLHATÓ JÁTSZÓTÉR ÉS KÖRNYÉKÉNEK RENDBETÉTELE. EZÉRT AZ ÖSSZEFOGÁS JÁNOSHALMÁÉRT EGYESÜLET PAPÍRGY JTÉSI NAPOKAT HIRDET. ID PONTOK: NOVEMBER 17. SZOMBAT NOVEMBER 24. SZOMBAT GY JT HELYEK: o TRANZIT ÉTTEREM PARKOLÓJA o LIBA KOCSMA MELLETTI BUSZMEGÁLLÓ o PLÉBÁNIA MELLETTI PARKOLÓ o BATTHYÁNYI UTCAI ÓVODA o A VASUTÁLLOMÁSNÁL LÉV ORSZÁGZÁSZLÓ PARK o AZ ERZSÉBET ERD MELLETTI HATSARKÚ KOCSMÁNÁL A NAP FOLYAMÁN AUTÓVAL IS KÖRBEJÁRJUK A VÁROST. AZ ÖSSZEGY JTÖTT PAPÍRT ERRE AZ AUTÓRA IS FELRAKHATJÁK. AZ ÖSSZEGY JTÖTT PAPÍROKAT KÉRJÜK, KÖTEGELNI! MI AZ EGYESÜLET TAGJAI, HISSZÜK ÉS VALLJUK, HOGY A VÁROS FELEMELKEDÉSE CSAK KÖZÖS TENNIAKARÁSSAL ÉS A LAKOSOK ÖSSZEFOGÁSÁVAL VALÓSÍTHATÓ MEG. Tisztelettel AZ ÖSSZEFOGÁS JÁNOSHALMÁÉRT EGYESÜLET TAGJAI NEVÉBEN: Czeller Zoltán elnök 249 Ft/db 199 Ft/Kg 39 Ft/db Minden héten friss gyümölcs és előhûtött baromfi húsáruval várjuk kedves vásárlóinkat. Országos kirakodó vásár: november 21-én Petróczky Fe renc Já nos hal ma, Dó zsa György u. 75. Tel./fax: 77/ A KARÁCSONYI FÉNYKÉPEZÉSEKET MEGKEZDTEM! NAPTÁRAK BÖGRÉK PÓLÓK EGYEDI IGÉNYEK SZERINT. BEJELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN VAGY TELEFONON. MÉSZÁROS MÁRTA JÁNOSHALMA, DÓZSA GY. U. 71. TEL.: 06/ Or vo si ügye let Csak SÜR GŐS és ÉLET VE- SZÉ LYES eset ben ve he tő igénybe! Az ügyelet indokolatlan igénybevétele esetén Ft díjat kell fizetni! Ellátási területe Borota, Já noshal ma és Kéleshalom bel- és külte rü le te. Ideje: munkanap okon: du. 17 órá tól más nap reg gel 7 órá ig tart. Hét vé gén és ün nep nap okon: pénte ken ill. az ün ne pet meg elő ző nap 17 órá tól hét főn ill. az ün nepet kö ve tő nap reg ge lén 7 órá ig tart. He lye: Or vo si ren de lő Já nos halma, Rá kó czi u. 7. Te le fon: (06) 77/ Az ügye le ti szol gá lat tag jai: az ügye le ti szol gá la tot hí vá son kí vül csak na gyon in do kolt eset ben, a leg rö vi debb ide ig hagy hat ják el a tar tóz ko dá si hely meg je lö lé sé vel. November: 9. Dr. Mikó Attila, 10. Dr. Dudás József, 11. Dr. Tompa László, 12. Dr. Csoboth Johanna, 13. Dr. Mikó Attila, 14. Dr. Dudás József, 15. Dr. Tompa László, 16. Dr. Kishonti Attila, 17. Dr. Mikó Attila, 18. Dr. Mikó Attila, 19. Dr. Dudás József, 20. Dr. Csoboth Johanna, 21. Dr. Kishonti Attila, 22. Dr. Tompa László, 23. Dr. Mikó Attila, 24. Dr. Csoboth Johanna, 25. Dr. Csoboth Johanna, 26. Dr. Kishonti Attila, 27. Dr. Mikó Attila, 28. Dr. Dudás József, 29. Dr. Csoboth Johanna, 30. Dr. Tompa László December: 1. Dr. Mikó Attila, 2. Dr. Dudás József, 3. Dr. Kishonti Attila, 4. Dr. Csoboth Johanna, 5. Dr. Dudás József, 6. Dr. Tompa László, 7. Dr. Mikó Attila, 8. Dr. Csoboth Johanna, 9. Dr. Csoboth Johanna Anya köny vi hí rek Október hónapban születettek: Megyesi Alex (anyja neve: Suba Anett), Szlafkovszki Kevin (an: Szabó Éva), Kiss Gabriella (an: Maráczi Mónika), Diósi Dániel (an: Lázár Elizabett), Sárközi Letícia (an: Győri Nikolett), Rékasi Richárd Adrián (an: Madarász Csilla), Tóth Gedeon (an: Szolóczki Erika) Október hónapban házasságkötés nme volt.

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány

Részletesebben

Előterjesztés Jánoshalma Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére

Előterjesztés Jánoshalma Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére Előterjesztés Jánoshalma Város Képviselő-testülete 2016. október 20-i ülésére Az előterjesztés címe: Rendelet-tervezet az egészségügyi alapellátási körzetekről Az előterjesztést készítette: Juhász Anikó

Részletesebben

16 / 2008. (VIII.15.)

16 / 2008. (VIII.15.) Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testület 16 / 2008. (VIII.15.) Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Jánoshalma Város Önkormányzat

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és

Részletesebben

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047)

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047 LAKOSSÁGI FÓRUM Simontornya Város Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat Kossa István elnök

Részletesebben

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról Képviselő-testület 2016. április 21 - i ülésére 217/2015.(XII.10)Kt. sz. Szondy u. 7. sz. alatti ingatlan Önkormányzat részére történő felajánlásáról Jánoshalma

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyecsed Város Művelődési Házának nagytermében, Nagyecsed Város, Fábiánháza Község, Mérk Nagyközség, Vállaj Község, Tiborszállás Község önkormányzati képviselő-testületeinek

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. október 10-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Tel.: 56/556-010. Meghívó

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Tel.: 56/556-010. Meghívó Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2011. ÁPRILIS 6-án SZERDÁN -15 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI ÜLÉST TART

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Erről értesítést kapnak:

Jegyzőkönyv. A képviselő testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Erről értesítést kapnak: Jegyzőkönyv Készült: Baks Község Önkormányzat képviselő testületének 2011. július 28 án megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Boros János képviselő Fátyolné

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév ütemterve

A 2013/2014-es tanév ütemterve A 2013/2014-es tanév ütemterve Augusztus: - vezetőségi alakuló értekezlet: munkamegosztás, felelősségi körök kialakítása - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára Felelős: gyakorlati oktatásvezető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 2/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 18- án (szerda) 7,30 órakor tartott

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 18- ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 18- ai ülésének jegyzőkönyvéből: ai ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 93/2014. (VIII.18.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy a KEOP-2014-4.10.0/N

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) I. Rendeletben (13/2018.(VI. 14.) EMMI-rendelet) meghatározott és hozzá kapcsolódó időpontok (az alábbi időpontok a későbbiekben változhatnak) Első tanítási

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-ei ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 143/2015. (XI.25.) Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 10/2015. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 24-én 15 órai

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök

Részletesebben

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kolping Katolikus Szakiskola Tanulói, tanulóközösségei

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 16-án 16 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról

JEGYZŐKÖNYV Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 16-án 16 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról BODORFA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: /2009. 1 JEGYZŐKÖNYV Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 16-án 16 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben