Szabó Magda: Hol vagy, István király? (részlet)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szabó Magda: Hol vagy, István király? (részlet)"

Átírás

1 Jánoshidai Híradó POLGÁRMESTERI HIVATAL 5143 Jánoshida, Fő út / Önkormányzati lap 150 Ft XII. évfolyam 3. szám augusztus Augusztus 20.-Szent István király ünnepe Szent István erényei (ismeretlen szerző, Weöres Sándor fordítása) Szerencsésnek hirdet téged mindenki, Pannónia, ezért Istenhez dicséret szálljon, ének és ima: méltót, aki mestered lett, nem a köznépből adott, hanem felkent fejedelmed hitvivő apostolod. Míg Attila állt fölötte, a magyar nép egyedül a zsarnok igáját nyögte ész nélkül s hitetlenül. De István uralkodása dicső fordulót hozott, jelzi egy szó megtoldása: gaz igazra változott. Teremtőnk a tenger éve elhagyott Hungáriát mindeddig megtérítésre senkinek sem adta át; eme szentjével kínálta a keresztség balzsamát, övéinek s néki tárta örök égi otthonát. Magasztos szép fiat nemzett Géza szent fejedelem, kit a méhben már megszentelt az isteni kegyelem: Krisztus első vértanúja, István adott jóslatot születése előtt róla, hát István nevet kapott. Magát Istennek ajánlta tüstént, már mint gyermeket, a szemérem rovására semmit el nem követett. Az ifjúkor küszöbére érkezett szeplőtelen, majd a férfikorba lépve nagy s dicső lett hirtelen. Terjedt híre szerteszéjjel, nyert zengő dicséretet: harcban sosem érte szégyen, vitézül vezérkedett. És míg harcolt e világban, jól szolgálta Istenét, mert a jótettek sorában lelte legfőbb örömét. Megváltóját szívből hitte, jelzi sok cselekedet: a kötelesség vezette mindünkért s minden felett. Király volt s hit apostola: így rótt kétszeres adót; mindig teste-lelke ura s nem kényeztetője volt. Mindig Uráért buzogva fakadtak jótettei, gyönyörű volt szál-alakja, még szebbek erényei. Stróbl Alajos: Szent István Szabó Magda: Hol vagy, István király? (részlet) A vértől, amely egyre bővebben csorran határainkon kívül, az erőszaktól, a testvérgyilkosságtól ments meg bennünket, urunk. A nyomort igen nehezen, de valahogy eltűri a nép, hát még, ha azt érzi, szereti, megbecsüli, tiszteli áldozatát az, aki a szinte bírhatatlan terhelést ráhozta megviselt nyakára. Már annyit téptünk imánkkal, annyit mentettük viharos időben tisztelendő tetemedet, hogy csak csonka kezed maradt ránk földi mivoltodból, de annak elég ereje van ahhoz, hogy így, csonkán is egybetartson minket és mindnyájunkat, akik nevedet kiáltják világszerte. István úr, szent király, te tudod, mi a válság, álltál fiad holtteste mellett, s csak később gyászolhatott benned az immár utolsó gyermekétől is megrablott apa, mert a királynak kellett eszén lennie és visszanyelni a könnyet és döntenie arról, hová induljon a követ, Velencének-e vagy Regensburg felé. Válság. Ki ismerné a szót, ezt az iszonyatos szót jobban tenálad? Ments meg bennünket saját, szerencsére még el nem követett bűneinktől, és áldj és vezess, mert kiáltunk hozzád, hogy kívánunk, Szent István!

2 2 Pályázati tájékoztató Megvalósult és benyújtott pályázataink Korábbi számunkban olvashattak az önkormányzat aktuális pályázatairól. Örömmel adjuk hírül, hogy az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával megvalósult a Tájház felújítása, a Bem József, a Magtár és a Fő utcákban megújultak a járdák, kiépítésre kerültek a Zöldmező, a Jász, a Diófa, a Madách, a Liget, a Petőfi, a Deák, a Széchenyi, a Bocskai és a Kossuth utcákban az un. fekvőrendőrök, továbbá egy térfigyelő rendszer segíti a közbiztonság javítását. Bízunk benne, hogy a közel 25 millió forintos beruházás mindannyiunk megelégedésére szolgál. A Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium áprilisban Ft támogatásban részesítette a Premontrei Rendház ( kastély ) tetőszerkezetének teljes felújítására irányuló pályázatunkat. A képviselő-testület döntése értelmében a támogatáshoz közel azonos összegű önerőt bocsájt rendelkezésre a fejlesztéshez. Így megújulhat a kastély tetőszerkezete, új cserépburkolat kerül rá. Az önkormányzat június hónapban 4 pályázatot nyújtott be az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács önkormányzatok támogatását segítő programjához. Támogatást igényeltünk a központi konyha épületének bővítésére és felújítására és korszerű konyhai eszközök beszerzésére, közel 35 millió forint értékben. Szeretnénk felújítani a Szabadidőparkot, új játszótéri elemeket kiépíteni, a salakos pálya helyett gyeptégla borítású pályát kialakítani. A felújítás összértéke 7 millió forint. A rendőr-lakóparkhoz vezető Vadvirág út aszfalt burkolatú kiépítésére 30 millió Ft-os támogatási kérelmet nyújtottunk be. Az önkormányzati intézmények fűtésének korszerűsítésére és a meleg-víz ellátás napkollektorral való biztosítására szintén támogatási kérelmet nyújtottunk be. Reményeink szerint a közel 50 millió forintos fejlesztéshez 33 millió forint támogatást kapunk a Környezet és Energia Operatív Program keretében az Európai Unió és a hazai alapokból. A fejlesztés eredménye, hogy az óvodában, az iskolában, a konyhán, a faluházban, a polgármesteri hivatalban, az idősek klubjában és az orvosi rendelőben faelgázosító kazánok kerülnek beépítésre. Így gazdaságosabb, hatékonyabb és környezetkímélőbb fűtési rendszerek működnek intézményeinkben. Tugyiné Répási Andrea Búcsúparti a Biztos Kezdet Klubban Mikor nagyobbik fimmal 2005-ben el kezdtünk a Klubba járni, még nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan eljön az az idő, mikor búcsúznunk kell. Annyi kedves emlékkel, új barátságokkal a hátam mögött, most mégis meg kell tenni. E korszak lezárását más elköszönő gyermekekkel együtt búcsúpartival ünnepeltük, melyen nagyon sokan megjelentek. Köszönetképpen álljon itt néhány sor Gizike néninek és minden tagnak, programvezetőnek búcsúzóul: Búcsú a Klubtól Éveken át idejártunk, Más anyukákkal találkoztunk. Megismertünk gyerekeket, S velük-bennük életeket. Lezárult e korszak mostan, Könnyek között búcsúnk szólal. Isten vele Gizike néni, Fáj nekünk is búcsút venni. Bölcsőde és ovi vár ránk, Kitárul egy másik világ. Újabb arc és újabb gyermek, A kis klubunk újra éled. Ez az érzés - hogy is mondjam, Fáj, de mégis örömet ad. Isten áldja Gizike nénit, Örömmel fogunk rá emlékezni. Szeretettel: Menyhárt Réka, Béres Réka, Varga Patrik és anyukáik Anyakönyvi hírek Gólyahír Juhász Krisztián (Bankos Csilla) Káplár Jázmin (Simon Zsuzsanna) Kállai Tamás (Gazsi Marianna) Horváth Kornél (Szőke Veronika) Balog Réka (Dányi Judit) Búcsúzunk Varga Lászlóné Szabó Béla Deák Mihályné Gutai Istvánné Varga Pál 94 év 67 év 58 év 88 év 81 év

3 3 Hírek az iskolából Üzemlátogatás a nyári szünetben A jövendőbeli hetedik és nyolcadik osztályfőnökök úgy gondolták, semmit sem lehet elég korán elkezdeni, ezért a nyári szünidő első hetében egy üzemlátogatást szerveztek a jászberényi Mukri és Társa cégnél. Célunk az volt, hogy többféle szakmával, azok gyakorlati részével ismertessük meg tanítványainkat, hiszen nehéz döntés - pályaválasztás- előtt állnak. Igyekeztünk többféle munkával megismertetni őket, így voltunk szerszámgépekkel foglakozó műhelyekben, egy tervezőirodában és egy kereskedelmi, forgalmazó cégnél is. Az üzemlátogatásokat Mukri János szervezte számunkra, köszönet érte! (Meglepetésként még vendéglátásban is volt részünk, ahol egy prezentáció keretein belül ismerkedtünk meg a cég munkájával, s a végén még mindannyian ajándékot is kaptunk). Az üzemlátogatás után Jászberény irodalmi emlékhelyénél álltunk meg egy rövid időre, Petőfi Sándor emléktáblájánál. Értékes nap volt! A 2008/2009-es tanév a számok tükrében 195 tanuló zárta iskolánkban a tanévet, ebből 17-ük családja kitűnő bizonyítványnak örülhetett, míg 4-en sajnos nem tudták teljesíteni évfolyamuk követelményeit, ők megbuktak egy vagy több tantárgyból. Az egész iskolára vonatkozó tanulmányi átlag 3,88. Egy napot sem mulasztott tanulóink: 1.o.: Kajos Ráhel Csenge, Peták Katalin 2.a: Berki Róbert 3.o.: Füleki Balázs 6. o.: Szőllősi Dániel 7.a: Kovács Zsuzsanna, Serfőző Marianna, Trabajkó Cintia. Nyertes pályázatainkkal Ft-tal egészíthettük ki az iskola költségvetését. 35 végzős tanulónk közül 12-en gimnáziumban, 11-en szakközépiskolában, 12-en szakiskolában folytatják tanulmányaikat. Az 1. helyre vették fel tanulóink 77 %-át. Kitűnő tanulóink köszöntése Az iskolai tanévzáró után 17 kitűnő tanulónkat köszöntötte (mondhatjuk: a hagyományokhoz híven) a községi önkormányzat nevében a polgármester úr. Idén azonban a kiváló tanulók az elismerő oklevél mellé harmincezer forintos takarékbetétet is kaptak az önkormányzattól. Magát a takarékbetétkönyvet akkor kapják meg, ha majd a nyolcadik osztályt is sikeresen és ilyen szép eredménnyel elvégzik. Negyedik osztálytól van érdemjegy szerinti értékelés, és onnantól kezdve, aki kitűnő, az az általános iskola elvégzéséig minden évben megkaphatja a jutalmat. Az önkormányzat évente tízszázaléknyi kamattal is megtoldja a tanuló nevére kiállított betétkönyvet. Így közel kétszázezer forintos bankszámlával is rendelkezhet majd a kiválóan teljesítő diák. Nem titok az sem, hogy szeretnénk motiválni a szülőket, hogy a gyermekeiket a településünkön járassák iskolába. A jutalmat ugyanis csak akkor kaphatják meg, ha az általános iskola befejezéséig nálunk tanulnak. Előbb nem vehető fel semmilyen indokkal. Idén tizenhét kitűnő tanulónk közül kilencen befejezték az általános iskolát. Így ők csak az első harmincezer forintot tudták megkapni. Az önkormányzati testület és a magam véleménye is az, hogy a legjobb befektetés a gyerekeink taníttatása - nyilatkozta Eszes Béla polgármester úr megyei napilapunknak, az Új Néplapnak. Az idei tanév legjobbjai a Petőfi Sándor Általános Iskolai Központban: Szőllősi Dániel és Tóth Fruzsina 6. o., Berczeli Kitti, Eszes Erik, Kerekes Ottó, Kovács Zsuzsanna, Trabajkó Cintia és Vámos Nikolett 7. a, Berczeli Dominika, Czibak Ivett, Kerepesi Eszter, Sztruhala Máté 8.a, Gazsi Zsófia, Oláh Nóra, Szűcs Rita, Turóczi Boglárka és Varga Edit 8.b

4 4 Hírek az óvodából Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár A fenti gyermekvers elég képletesen kifejezi az óvodai nyári életet. Meglehetősen tarkabarka, változatos, mozgalmas és szabad és elég zümmögő is. A tarkasága az állandóan váltakozó létszámból adódott. Az állandóságot igyekeztünk az ügyeletes csoportok kialakításával biztosítani., ennek ellenére a gyermekek foglalkoztatása nem állandó helyen történt, más-más csoportban. A gyermekek ellátása, különösen a rászorultak esetében nyáron is fontos feladatunk. A családokról való gondoskodásban nagy szerepet vállalt a Gondozási Központ, akik a családok étkeztetéséről gondoskodott, így az óvodai ellátást azok vették igénybe, akiknek a szülei valóban dolgoztak. (Reményt keltő, hogy egyre többen vannak.) A nyári szabadságolások miatt nehézséget okozott volna nagyobb létszámú gyermek ellátása. A nyári élet változatossága a változatos tevékenységszervezésből adódott, az udvari élet nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználtuk: A homokban mindent szabad volt... A vizuális technikák változatos formáit próbálhattuk ki...nem kellet félteni a ruhájukat, hiszen a nyári hőség miatt nyugodtan levehették azt. Az elmaradt kirándulásokat pótolhattuk (Piknik a Napsugár csoporttal, piaci látogatás, határban szemlélődés.) Napokig szőttük a fákat, mintha óriási pókhálók lógtak volna a fák között, majd a kerítést szőttük és festettük színesre. Az egészségfejlesztés sokszínűen megvalósult Nagyméretben nyomdáztunk, saraztunk, és persze gyakoroltuk az ábrázolási technikákat. Szabadlevegőn való tartózkodás folyamatosan, vízben való pancsolás szinte minden nap, mozgásos játékok változatos formái.

5 5 Hírek az óvodából Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár Kiköltöztek a szerepjátékok Menyhárt Jánosnénak, aki 25 éve dolgozik közalkalmazottként. Nagy változást jelent még intézményünkben az is, hogy Egységes Óvoda- Bölcsődei csoport indul szeptembertől, így a csoport átalakítása, feltételrendszeréről való gondoskodás is a nyáron zajlik. Az új gyermekek megismerése a kiscsoportosok családjának felkeresése, az óvodába kerülést megkönnyítő megelőző családlátogatás már megtörtént. A boltos játék, a babaszobai játék, a dramatikus kellékek. A nyár mozgalmasságát többek között az is adta, hogy mindig vándoroltunk legfőképpen a nap elől. Mindig ott telepedtünk le, ahol árnyék volt és annak változásával mi is változtattuk a tevékenységet és a játékeszközöket is, amit a balesetvédelmi szabályokat betartva a gyermekek szabadon választhattak és használhattak, amivel együtt a hangjuk is zümmögő -vé, kicsit hangossá vált. Mozgalmas volt a nyár azért is, mert közben zajlottak az átadás átvétel hivatali ügyei a Jászsági Többcélú Társuláshoz való csatlakozás előkészítése kapcsán. Amint arról már talán értesültek a kedves Olvasók, községünk közoktatási intézményei 8 községből álló intézményi társuláshoz csatlakoztak augusztus 1től. Külön öröm számunkra, hogy ebben a társulásban a 8 település óvodáinak szakmai irányítását Petőné Vígh Katalin, intézményünk vezetője fogja majd ellátni. Kinevezéséhez ezúton is szívből gratulálunk! Készülődés a következő évre - ez is a nyár változatos feladati közé tartozik. Megtervezzük az év eleji feladatokat, nagy gonddal készülünk a gyermekek fogadására. Már hagyományként jelenik meg a vidám évnyitó hét megszervezése, mely egybeesik a vendégváró Ismerkedő nap megszervezésével, melyekre ezúton is meghívjuk az óvodásokat és szüleiket. Találkozzunk! Szelet fúvó Szeptemberben augusztus 31-én (hétfőn) és a hét többi napján a Jánoshidai Napsugár Egységes Óvoda- Bölcsődei Tagintézmény Vidám évnyitó hetet szervez. Mottónk: Nálunk Előny a Hátrány Programjaink: Vidám, zenés köszöntő Mozgásos játékok, vizuális játékok Mesés ismerkedés Rendhagyó, ebéd, tízórai A gyermekek jelentkezését augusztus 24-től várjuk. Nagyon fontos, hogy a gyermekek védőnői és orvosi igazolással érkezzenek az óvodába! Kinevezése egybeesett 30 éves közoktatásban eltöltött jubileumával is, amihez szintén gratulálunk neki és Kedves Mindnyájukat nagy szeretettel várjuk! Az óvoda valamennyi dolgozója

6 6 Nyári foglalkozások Idén nyáron a gyermekek nagy örömére különböző foglalkozások kerültek megszervezésre a Faluházban. Az egyes programok megvalósításában önkéntesen jelentkező pedagógusok, fiatalok is részt vettek, akiknek ezúton is köszönöm segítő munkájukat. Első alkalommal Mesedélutánra hívtuk a gyerekeket, ahol diavetítést hallgathattak, nézhettek DVD-t az olvasó teremben és színezhettek különböző mesefigurákat. Második alkalommal talán a legsikeresebb program a kézműves délután volt. Sokféle tevékenység közül választhattak a résztvevők: A Faluház hírei Kulcstartófonás Színezés Gipszfigurák festése Üvegmatrica-festés Gyertyadíszítés A Játszunk együtt délutánon már kevesebben voltak, de akik eljöttek, kipróbálhattak mindenféle játékot. Ugróiskola, Twister, Kérdezz-felelek, Activity, memória játék és különböző kártyajátékok várták az érdeklődő gyerekeket. Gyöngyfűzés

7 7 A Faluház hírei A Népdalkörnek sincs nyári szünet A jánoshidai népdalkör képviselte községünket az idén Alattyánon megtartott Jász Világtalálkozón, ahol, mint mindig, most is színvonalasan szerepeltek a délutáni hagyományőrző program során. Nem sokkal ezután, két hét múlva pedig Jászboldogházán adtak műsort az Aratónap alkalmából, ahová meghívást kaptak. Nyugdíjas találkozók A környező települések nyugdíjas klubjainak találkozói rendszerint nyáron kerülnek megszervezésre. Idáig két településre kapott meghívást nyugdíjas klubunk. Július 18-án Alattyánra, július 25-én pedig Jászboldogházára. Ilyenkor a hagyományokhoz híven, műsorokkal szórakoztatják egymást a klubok, ezt követően pedig közösen elfogyasztják a vendéglátók által felkínált finom ebédet. A délután további részét zenével, tánccal, beszélgetéssel töltik és van, ahol tombola tárgyak is kisorsolásra kerülnek. Ezek az alkalmak mindig nagyon jók a települések közötti kapcsolatok ápolására, a hagyományok megtartására és nem utolsó sorban a kellemes kikapcsolódásra. Kiállítások a Faluházban Augusztus ig Bathó Anna festmény kiállítása tekinthető meg a Faluházban a könyvtár nyitva tartásának ideje alatt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Augusztus 29: a Magyar Fotográfia Napja Az utolsó júliusi program egy sport délelőtt volt, amit a Szabadidőparkban töltöttünk el. A focizás, a kosarazás jól kifárasztotta a gyerekeket. 11 körül megérkezett a meleg is, így a program véget ért. E jeles alkalomból egy fotókiállítás kerül megszervezésre a vállalkozó kedvű jánoshidai amatőr fotósok képeiből. A kiállítás megnyitójára szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt augusztus 29-én 18 órára. A kiállítás ezt követően megtekinthető szeptember 4-ig (péntekig) a könyvtár nyitva tartásának idejében. FÜRDŐZÉS NAGYKÁTÁN Augusztus 10-én egy szép nagy csapattal, 33 fővel útnak indultunk Nagykátára, hogy kipróbáljuk a már sokak által igen kellemesnek mondott strandfürdőt. Reggel kicsit tartottunk attól, hogy rossz idő lesz, de szerencsére később kisütött a nap és szinte zavartalanul élvezhettük a fürdőzést. Azt hiszem, mindenki nagyon jól érezte magát ezen a kellemes napon, és az időjárásnak is köszönjük, hogy hozzájárult a kirándulás sikeréhez.

8 8 Hagyományőrzés Tájház születik Jánoshidán Közeledik a jánoshidai tájház ünnepélyes megnyitója, ennek beharangozásaképpen néhány képet adunk közre. A tájház átadásáról, valamint a benne lévő berendezési tárgyak adományozóiról következő lapszámunkban számolunk be. A sublót: ruhaneműk gyűltek benne generációkon keresztül, de egy-egy lagzi előtt is jó szolgálatot tett. A kemencepadkán üldögélni, a suckóba bújni - mennyi-mennyi kellemes emlék! Sok családi eseményről mesélhetne a csigás lámpa is... A sifonban slingolt alsóruha, néhány dunnahaj érdemes megnyikorogtatni a réges-régi ajtókat. Nagyanyáink házikenyerének, tejfeles lángosának íze most is a szánkban van A képes összeállítást Zámbori Jánosné segítségével készítette: Horváthné Szabó Katalin Csapatunk az aratóversenyen Jászboldogházán A hármas kerületek a Jászság, a Kis- és Nagykunság kézi aratóversenyét 2005-ben a négy kapitány: Simai János, Barta László, Ván Jenő és Zámbori János kapitányok szervezték meg. Azóta évenkénti váltásban a Nagykunság, a Jászság és a Kiskuság egy-egy települése rendezi a versenyt. Ez évben a Jászság volt a soros rendező, Jászboldogháza települése. A Jászkürt hangjával kezdődött az V. Kézi Aratóverseny a strandfürdő árnyas területén. A hármas kerületből 17 csapat jelentkezett a példásan előkészített versenyre, a csapatok munkáját a jász- és kunkapitányokból álló zsűri értékelte. A zsűri több szempont szerint bírálta el munkájukat, így a tarló magasságát, kévék formáját, a kötél feszességét, a keresztek összerakását, az aratók hagyományos viseletét. Az aratás közben a színpad mellett megtartották a régi ételek főzőversenyét is, melyek zsűrizését szintén a kapitányok látták el. Egész nap színvonalas szórakoztató műsor zajlott, amelyen fellépett a HIDI Asszonykórus is. A tájház megnyitására szeretettel invitáljuk a falu apraja-nagyját augusztus 31-én a 18 órakor kezdődő tanévnyitót követően. Aratócsapatunkat a Tóth család képviselte, valamint Kis Jánosné marokszedő, akik minden eddigi versenyen részt vettek. A fiatalítás érdekében most először volt a csapat tagja Tóth János. Gratulálunk mindannyiuknak a jó szerepléshez, és reméljük, hogy a további versenyeken is képviselik településünket. Zámbori Jánosné

9 9 Az Idősek Klubja Mátraverebélyben járt A Szent Norbert Idősek Klubja és a Jánoshida Községért Közalapítvány sikeres pályázatot nyújtott be a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Népjóléti Iroda Idősügyi Alapjához, melynek köszönhetően lehetőségünk volt kirándulást szervezni Mátraverebély-Szentkútra. A kirándulásra július 16-ánn került sor, melyen az Idősek Klubja valamint a Nyugdíjas Klub tagjai közösen vettek részt. A reggeli zord, jégesős időjárás ellenére remek hangulatú, kellemes programban részesültek azok, akik vállalkoztak a hosszú útra. Megérkezésünket követően lehetőség volt szentgyónásban való részvételre, majd a Ferences Szerzetesrend lelkipásztora megismertetett bennünket Szentkút történelmével, a hely jelentőségével, valamint napjainkban betöltött szerepével. Ezt követően egy közös ebéd után túrát tettünk a Szűz Mária Forráshoz, majd a bátrabb vállalkozókkal felmásztunk a remetebarlanghoz is. Azok, akik nem kívántak részt venni a túrázásban, a templomban maradva rózsafűzért mondtak. Azt gondolom, mindazok, akik részt vettek kirándulásunkon, egy remek hangulatú napot tölthettek el együtt, melynek végén lelkileg megerősödve, feltöltődve, közösségi élményekkel gazdagabban térhettek haza. Reméljük, a jövőben lesz még lehetőségünk hasonló élményeket szervezni településünk idős lakosai számára. Molnár Rita Ez úton értesítjük a település lakosságát, hogy az Idősek Klubja nyári leállási ideje augusztus augusztus 23 ig tart, mely időtartam alatt az ebédszállítás, valamint a nappali ellátás szünetel. A házi segítségnyújtás a leállás alatt is zavartalanul működik, valamint a családsegítő szolgáltatás heti két alkalommal: keddi és csütörtöki napokon tart fogadóórát. Megértésüket köszönjük: az intézmény dolgozói. Nyári élmények Őrségi kirándulás Lelkes csapatunk immár negyedízben kelt útra, hogy országunk szebbnél-szebb tájait megismerje és felfedezze. A csoport még a tavalyi kirándulás során eltervezte, hogy az idén az Őrségbe utazunk, mivel itt még sokan nem jártunk. Mint minden évben, így most is nagyon érdekes és tartalmas kirándulásnak néztünk elébe, jobbnál jobb programokkal tűzdelve. Hajnal 5 órakor indultunk, s hosszú utazással megérkeztünk kirándulásunk első színhelyére, Balatonedericsre, ahol az Afrika Múzeum és Állatkertet néztük meg. A múzeum alapítója Dr. Nagy Endre, aki november 12-én született, jogból doktorált és Németországban Vadászmesteri diplomát szerzett. Több afrikai gyűjtőútja után, 1958-ban végleg elhagyta Európát, és Tanzániában települt le, ahol állatkertek és múzeumok megbízásából mint gyűjtő és befogó tartotta fenn magát. Az ország legismertebb vadásza lett, a Kilimandzsáró és a Meru vulkán vadászati főnökeként. Vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részét 1984-ben Balatonedericsre, családi kúriájába hozta haza, mely élővilággal körülvéve múzeumként működik. Magas kitüntetésben részesült Tanzániában, itthon Magyar Népköztársaság Csillagrendje életműdíjat kapta. Következő úti célunk Tapolca városa, ahol városi és tóparti sétát tettünk. A tapolcai tavasbarlangba is eljutottunk, amely a város szívében található és egyedülálló látványosság. A barlang különleges klímájának gyógyhatását régóta ismerik. Páratartalma, rendkívül tiszta levegője allergiás, asztmás és egyéb légzőszervi megbetegedésben nyújt segítséget. A mintegy 300 méteres szakaszt csónakkal lehetett körbejárni. Különleges élményben volt részünk, még izgalmasabbá az tette, hogy mindenkinek magának kellett evezni, ami roppant jó hangulatot keltett. A barlangot1902-ben fedezték fel: 340 méter hosszú, 74 lépcsőn érünk le a 20 méter hosszú, 3-6 méter széles, 7-8 m magas Lóczy-terembe. Feltöltődve friss energiával a sümegi várhoz igyekeztünk, ahol nagyon szép kilátás fogadta az oda érkezőket. A kirándulás alatt időnként Kajos Kálmán most elkészült lemeze szórakoztatott bennünket nem kis sikerrel, dalra fakasztva a buszban ülőket. Az első napból már csak a szállásunk megkeresése volt a célunk, nem kis feladat volt az Őrség sajátos elhelyezkedése miatt sem. Az őrség falvai a Zala folyó forrásvidékén (Szala-patak) és a Kerka középső völgyszakaszán helyezkednek el. A patakvölgyre tekintő domboldalakon egymástól távol sorakoznak a pár házból álló települési egységek, a szerek. Az őrségi falvak lakói kultúrájukban színes keleti hagyományt, nyelvükben ódon ízeket, népművészetükben igen sok székely vonást őriznek óta tájvédelmi körzet a 18 községből álló történelmi Őrség. Szállásunk Hegyhátszentjakabon volt. Megérkezve a gyönyörű fenyvesek és tájvédelmi fák övezte dombvidéken lévő szállásunkra, örömmel vettük birtokunkba a kis, komfortos faházakat. A finom vacsora után a kemping udvarán összegyűltünk, és vidám hangulatban, a fenyőerdő jó levegőjét magunkba szívva kapcsolódtunk ki Zombori József segítségével, aki viccgyűjteményéből jó néhányat elmondva szórakoztatott bennünket. A csoport egyik részének a második nap sétakocsikázással indult Őriszentpéterről, ahonnan élményekben gazdagon tértek vissza. Ezután barangoltunk a környék tájait, a Jako-

10 10 Nyári élmények sa portán a tökmagolaj-préselés technikájával ismerkedhettünk meg, s vásárlására is lehetőség nyílt, hiszen a tökmagolaj igazi kuriózum, leginkább saláták készítéséhez használható. A veleméri Árpád-kori templomhoz is viszonylag hosszú sétával jutottunk fel, de az élmény mindenért kárpótolt bennünket. A freskóiról híres templomról, a freskók bibliai jelentéséről az idegenvezetőnk mesélt. Délután a csoport másik része sétakocsikázott, a többiek közül voltak, akik a Fazekas Múzeumot tekintették meg. Élményekben gazdagon és kissé elfáradva érkeztünk meg a kempingbe, majd a Vadása Vendéglőben tájjellegű vacsorát fogyasztottunk el. Ekkor meglepetés következett, szervezőnk, Drávuczné Ica mindenkit meginvitált az előző esti összejövetelünk színhelyére. A nap folyamán tombolát vásároltunk, a nyereményeket itt húzták ki, mindegyik rendkívül ötletes volt és találó - eszmei értékűek voltak, amin jót mulattunk mindannyian. Másik meglepetés és figyelmesség az volt, hogy házassági évfordulójukat, névnapjukat és születésnapjukat akkor ünneplőket köszöntöttük, melyhez Zombori József szolgáltatott kiváló zenét. Másnap reggeltől már hazafelé tartott a csoportunk. Búcsúzóul még a keszthelyi Festetics- kastélyt tekinthettük meg. A több mint negyedévezredes Festetics-kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte, ma Magyarország három legnagyobb barokk kastélyainak egyike. A kastély parkjába díszes főkapun juthatunk be. Évente 70 ezer egynyári virágot ültetnek ki a kertészek a nyírott pázsitba illesztett ágyásokba. Az előkertet vadgesztenyefák, török mogyoró, orgonák, fekete fenyők és más bokrok mellett két klasszikus szépségű japánakác és szökőkút díszíti. Gyönyörködhetünk a francia kertben, mely mögött tízhektáros angolpark húzódik. A sétányok a park ősöreg fái között kanyarognak. A több mint 50 fafaj és bokorfaj hűvöse alatt lehet sétálni, s közben eljutunk egy tavacskához és sziklakerthez. Élményekben feltöltődve foglaltuk el helyünket a buszon, melynek most már Jánoshida volt a célja. Az úton hazafelé haladva már azt terveztük, hogy mi lesz a következő úti célunk Itt szeretnék köszönetet mondani valamennyi utastársam nevében a Jánoshida Községért Oktatási, Kulturális és Sport Alapítványnak, hogy utunkat támogatták. Köszönet Drávuczné Répási Ilonának a változatos program szervezéséért, odaadó munkájáért. Menyhárt Terézia Bérce templom, völgye szentéj : Erdély Egy régen dédelgetett álmom vált valóra, amikor feliratkoztam erre a kirándulásra. Hosszú várakozás után végre eljött az utazás napja. Maroknyi csapatunk útra kelt, hogy bebarangoljuk Erdélyt, meglássuk mindazt a szépséges helyet, amiről mindenki, aki csak ott járt, ámulattal mesélt. Kíváncsi voltam, vajon rám is ilyen hatással lesz? Nem ért csalódás! Csodálatosan szép öt napot töltöttünk Erdélyben, utazásunk minden egyes napja maga volt a csoda. Az első napon Nagyváradon a Szent László templomot és a Sas-palotát néztük meg. Ezután következett a Király-hágó 580 méter tengerszint feletti magasságban, gyönyörű kilátással. Tordán a sóbarlangot látogattuk meg, délután pedig Erdély egyik leglátványosabb kirándulóhelyén, a Tordaihasadéknál túráztunk. A mintegy 3 km hosszúságú szurdokvölgy alján a 200 méteres magasságot is meghaladó sziklafalak között folyik a Hesdát-patak. Gyönyörű volt számomra az egyik legnagyobb élmény ez a túra. Estére megérkeztünk első szálláshelyünkre, a legszebbnek tartott erdélyi településre, Torockóra. Még most is beleborzongok abba, ahogyan fogadtak, amilyen szeretettel vártak bennünket. A házak, ahol a szálláshelyeink voltak, a Világörökség részét képezik. Második napunkon Segesvár volt az úti cél. Hosszú utat tettünk meg, míg megérkeztünk arra a helyről, amiről annyiszor hallottunk az iskolában, a segesvári csata színhelyére. Arra a helyre, ahol Petőfi Sándort utoljára látták. Felemelő érzés volt látni a várat, végigmenni a 172 fokból álló fedett lépcsősoron, a Diák-lépcsőn; látni a Vlad Dracul-házat, ahol Drakula apja lakott és lefényképezkedni Drakulával ez mind-mind nagy élményt nyújtott. Székelykeresztúr, Csíkszereda és Csíksomlyó nevezetességeivel ismerkedtünk még meg a nap további részében. A következő két éjszakát egy csíksomlyói szállodában töltöttük, a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában. A harmadik napon látogattuk meg a kegytemplomot, ahol a csíksomlyói Szűzanya csodatévő szobra látható, amely Európa legnagyobb fából faragott reneszánsz Mária-szobra. A szobrot a nép úgy tiszteli, mint csodás események közvetítőjét. A csíksomlyói Szűzanya csodatévő gyógyító erejébe vetett hit ma is töretlenül él a magyarság körében. Csíksomlyó az utóbbi évtizedekben a világ teljes magyarságának zarándokhelyévé vált. A pünkösdszombati búcsúra ideérkezők számát közel 1 millióra becsülték ebben az évben. Leírhatatlan az az érzés, amit akkor és ott éreztünk! Csíkcsomortán, Kézdivásárhely, Torja, Mádéfalva, Morosfő, Gyergyószentmiklós voltak a nap további állomásai. Délután érkeztünk meg a Szent Anna-tóhoz. A belépőjegyen a tó legendája olvasható, s az első sorok tükrözik mindazt, ami elébünk tárul: Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava, égbe nyúló hegyek aljában. Körös-körül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet, s szebb képet ennél nem találtok. És mi ebben a tóban fürödtünk A negyedik nap mintha megkoronázta volna az addig látottakat, újabb csodás helyekre értünk: Gyilkos-tó, Békásszoros, Medve-tó. Egy képes kalauz így ír erről a tájról: Isten alkotásai az anyatermészet ajándékai az idelátogatóknak; ilyen kis területen ennyi ámulatba ejtő természeti csodát talán sehol sem találunk a világon. Lenyűgözött bennünket a látvány! Utolsó szálláshelyünkhöz közeledve megálltunk Korondon, ahol a Fő utca állandó jellegű kirakodóvásár. Itt aztán lehetett vásárolni, amit persze ki is használtunk. Utolsó együtt töltött esténken, egy panzióban olyan vendégfogadásban volt részünk, ami szintén felejthetetlen. A vacsora után útitársunk, Kajos Kálmán gondoskodott a jó hangulatról, csak húztahúzta a talpalávalót, mi pedig éjfélig táncoltunk. Végül eljött a hazautazás napja; Marosvásárhely és Körösfő volt az utolsó állomás. Ez utóbbi helyen megnéztük az es forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére emelt kopjafát, ami a templomdomb alatt található. Végezetül meg kell említenem sofőrünket, aki mellett végig biztonságban érezhettük magunkat, idegenvezetőnket, akire nem is tudom, mit mondjak, talán azt, hogy szenzációs volt! És persze voltunk mi, sofőrünk szerint: jó csapat! Drávuczné Répási Ilonkának, aki megszervezte ezt a kirándulást, annyit tudok csak mondani: KÖSZÖNJÜK! Gyönyörű volt! Juhász Béláné

11 11 Ötnapos kiránduláson vettünk Drávuczné Répási Ilona szervezésével, amelynek feledhetetlen élményről nagyon nehéz pár sorban írni. A hosszú utazás nem szegte kedvünket egy pillanatra sem, mivel a gyönyörű táj kárpótolt bennünket az egész kirándulás ideje alatt. Idegenvezetőnk, Levente segítségével az erdélyi körutazásunk minden egyes állomásáról nagyon részletes, élménydús, olykor meseszerű elemekkel tarkított és humorral fűszerezett idegenvezetésben volt részünk. Levente egy 37 éves tanárember volt, aki földrajzot és néptáncot is tanít az iskolájában. Csíkszeredai lakos, így ismeri a környék múltját és jelenét, a székely hagyományokat. Fülünkbe cseng ízes kiejtése, melyet élmény volt hallgatni. Még arról is mesélt, amit megmutatni nem sikerült. Több mint 800 fotó tanúskodik az átélt élményeinkről. A teljesség igénye nélkül a legszebb és legfelejthetetlenebb pillanatokat meséljük el. Nem messze Torockó városától a Tordai-hasadékhoz vezetett utunk, amely egy mészkő-hasadék a Torockói-hegységben. Idegenvezetőnk úgy gondolta, hogy kis csapatunk megelégszik a hasadék lábához történő sétával, mivel a csapat átlag életkora a nyugdíjkorhatárt meghaladta. Ez nem így történt. A hely szépsége túrázásra ösztönzött bennünket, kérdés sem volt, hogy ne mennénk rajta végig. Páran papucsban, a végén egymást segítve, ki-ki négykézláb, de megtettük. Kellően elfáradva a torockói szállásunkra érkeztünk és a nap végén a vacsora alkalmával ért bennünket az első gasztronómiai élmény. A menü lestyános csorbaleves, erdélyi töltött káposzta vackor pálinka kíséretében. A csorbalevesről csak anynyit, hogy a körutazásunk minden egyes napján sikerült ennek többféle változatát megismernünk. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy Torockón a Nap kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, a Székelykőtől balra, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak később emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Erről másnap reggel meg is győződtünk. Csíksomlyón is megszálltunk, ahol a kegytemplom szomszédságában szállásoltak el bennünket. Vacsoránk elfogyasztását követően néhányan felmásztunk a Kissomlyó hegyére, a katolikus vallású székelyek híres búcsújáró helyére. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú. Akik ott voltunk, nem felejtjük el ezt az élményt, amely a következő napon a kegytemplom meglátogatásával tovább folytatódott. Felkaptattunk a torjai Büdös-barlanghoz, amely Székelyföld talán leglátogatottabb természeti ritkasága. A barlang falán látszott a sárga kénkicsapódás. A barlangban kétoldalt padok voltak, oda óvatosan le lehetett ülni. Szinte másodperceken belül éreztük, hogy kellemesen bizseregni, forrósodni kezdtek lábaink, később a derekunk. (A férfiak nem kis örömére, mely biztosította a visszaút további jó hangulatát.) Nem a gáz melegített, hanem a gáz bizonyos összetevői a bőrön keresztül fejtik ki jótékony hatásukat. A geológusok az említett jelenséget mofettának nevezik. Itt kellett megtudnunk, hogy Magyarországon is található mofetta Mátraderecskén. Később megismerkedtünk a Szent Anna-tó keletkezésének legendájával, néhányan pedig meg is mártóztak a tóban. A Szent Anna-tó szomszédságában ellátogattunk a Mohos tőzegláphoz. Eredetileg itt is hasonló vízfelület volt, de a Veres-patak által okozott eróziónak, és a hordalékkal történt feltöltésnek köszönhetően a tó mára eltűnt, helyette sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt láp maradt. A szigorúan védett tőzegláp egy kisebb részét tekintettük meg vezető kíséretében. A lápra épült fapallókon lehetett eljutni egy tószemhez, és a növényritkaságokat egészen közelről szemlélhettük meg (mámorka, húsevő növény, havasi gyopár, stb.). Nyári élmények Bérce templom, völgye szentéj : Erdély A Gyilkos-tó fenyőcsonkokkal teletűzdelt tájképe bevezetés volt a környék lélegzetelállítóan szép sziklarengetegébe. A parton pihenés közben megkóstoltuk a helyi különlegességet, a miccset, amely háromféle darált hús (sertés, marha, birka) keverékéből készült grillkolbászka. A tótól mindössze néhány kilométerre található a Békás-szoros, amely egy csodálatos természeti képződmény, az út meredek, és magas sziklafalak között vezet. A hely varázsát nagyban emelte a falak alatt nagy robajjal tovaszáguldó Békás- patak. A szoros három részre tagozódik, a pokol kapujánál kezdődik, a pokol tornácával folytatódik és a pokol torkával zárul. A pokol torka a szoros legszűkebb része, amelyen keresztül egy kellemes sétát tettünk. A Medve-tó meleg vizű, heliotermikus tulajdonságú, gyönyörű, festői környezetben, erdőkkel övezetten fekszik. Sókoncentrációja igen magas (250 gr/liter, ami azt jelenti, hogy minden liter vízben 250 gr só van feloldva), ezért nem lehet benne elsüllyedni (majd legközelebb erről is meggyőződünk). A tavat felülnézetből láttuk addig, amíg figyelmünket el nem terelte a 1800 watt hangerővel dübörgő Hummer terepjáró csinos táncos lányokkal, akik energiaitalt reklámoztak - a férfiak legnagyobb örömére - melyből kóstolót is kaptunk. Utunk során sok helyen tábla figyelmeztetett: Vigyázat! Medvék a területen!, ennek ellenére egy medvével sem sikerült összefutnunk. Kárpátokban található áfonya természetes körülmények között vadon nő, amelyből mindenfélét készítenek teát, lekvárt, likőrt, pálinkát, stb., jól be is vásároltunk belőle. Nagyon finom havasi mézet is kóstoltunk, amelyből szintén hoztunk az itthon maradottaknak. Kirándulásunk alkalmával több magyar csoporttal is találkoztunk Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, illetve a szomszéd községekből is. Ezúton szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a csodálatos utazáson. Antal Zoltánné, Zámboriné Tóth Anikó Erdély - a legendák földje Miért járunk Erdélybe néhány éve családunkkal, barátainkkal? Háromgyerekes anyaként sok magyar és külföldi várost, tájat trappoltam végig gyerekeimmel: még ezt is nézzük, megy együtt, még ezt is érdemes. Sátoroztunk, túráztunk, múzeumoztunk, horgásztunk, autóztunk, vonatoztunk Aztán egy évben elmentünk Erdélybe, és azóta én nem vágyom más országokba, más tájakra, nagy óceánokra vagy repülőutakra: csak oda megyünk nyaralni, telelni, barátokhoz, idegenekhez, táboroztatni vagy csak pihenni. Megérintett a táj: nehéz szavakba önteni az érzést, amikor egy párás hajnalon fölébredve ki lehet ülni a teraszra, és látni, hogy száll föl a köd a Hargitán. Csíksomlyón egy Miatyánkot elmondani. A sepsiszentgyörgyi piacon alkudozni. Köröstárkányban egy idegen asszonytól egy üveg lekvárt elfogadni. Az ezeréves határnál egy kis templom tövében leülni. Nézni, ahogy újra építik Déva várát. Segesvárnál egy szál virágot letépni. A parajdi sóbányában nagyokat lélegezni. Farkaslakán Tamási Áront megidézni. Világosnál egy könnycseppet elmorzsolni. Ismerős neveket keresni Nyárádtőn, a kopjafákon. Szejkén székelykapuk között bolyongani Sorolhatnám még sokáig. Ezek csak tükörcserepek, látni kell, és akinek nyitott a szeme és a szíve, bárkit megérint Erdély, a legendák földje. Horváthné Szabó Katalin

12 12 A beteg üdve legyen a legfőbb törvény Gondolatban és a valóságban szeretünk utazni. Kinek-kinek lehetőségei szerint. Utazunk itthon, utazunk külföldön, utazunk szeretteinkkel, utazunk szeretteinkhez. Minden utazónak szeretnénk ötleteket, patikai csomagot, információkat, jó tanácsokat, az itthon maradóknak pedig új ismereteket adni. Kisbabával Attól függ, hogy ki milyen hosszú utat tervez, arra kell odafigyelni, hogy kicsije kapjon eleget inni és enni, napsütésben ne égjen le, védve legyen a feje és kényelmes hordozóban közlekedjen. Eközben ne feledkezzünk el arról, amiért elindultunk örömteli, vidám kirándulásunk legyen. Egzotikus tájakra utazva azt javaslom, semmiféleképp sem használjunk csapvizet (még mosdáshoz, mosogatáshoz sem). Jó, ha előre informálódunk arra az esetre, ha valami mégis balul ütne ki, mindenhol és mindig tudni kell, hol talál orvost az ember. A megérkezés utáni első teendőnek javaslom a szálláshely orvosának telefonszámát, címét megszerezni. Úgy gondolom, minden szülőnek nyugalmat ad, ha biztonságban érzi picijét. A vakmerő utazásokat nem javasolnám, hisz a kiruccanások soksok veszélyt jelenthetnek. A belföldi utazást javasolnám elsősorban. Esténként alaposan át kell vizsgálni a picit, különösen tekintettel a testhajlatokra és a hajas fejbőrre, van-e kullancs. A gyógyszertárakban kapható kullancs-csipesszel aránylag könnyen kiszedhetőek ezek az apró fekete élősködők, de ha valaki izgulós, jobb, ha inkább orvoshoz fordul. A baba orrát kell néznünk, ha hideg fázik, ha izzad a tarkója melege van ennyire egyszerű! Vigyük magunkkal a megszokott ágyneműt, babaápolási szereket, illetve ha mosni kell azt a mosószert és öblítőt használjuk, amit otthon. Mit vigyünk magunkkal? Ásványvíz: forralás nélkül is adható a babának pl.: Humana babavíz (ha ízesítés nélkül nem issza meg, érdemes granulált babateával keverni pl. Hipp teák) Napozószer: legalább 30SPF Lázcsillapító kúp: többféle kapható, korának megfelelően választható pl, Nurofen kúpok Fájdalom- és lázcsillapító szirup: Panadol baby Szemcsepp: fel kell íratni (ha erre már nincs idő, vigyünk magunkkal kamillát, teája mindenféle gyulladásra nagyszerű) B6 vitamin: hányingerre, hányásra, izgatottságra Utazunk Egészségünkért (ampullás változata könnyebben beadható, érdemes felíratni) Édeskömény: gyomorgörcsre, puffadás ellen kiváló Orrcsepp vagy spray: sokféle kapható, a homeopátia híveinek Luffeel Neogramormon, Bepanthen kenőcsök gyulladáscsökkentőek. Törlőkendő: minden téren hasznos lehet. Cetirizin csepp: allergia ellen. Kötszerek: mull-lap, mullpólya, Betadin oldat 30 ml, gyorskötözők. Akkor jó útra kelni, ha a felnőttek szívesen mennek, van türelmük és energiájuk mindarra, amire útközben szükség van. Gyakorlati tanácsok kánikulában Kedves Olvasóink! A kollégáimmal együtt szeretnénk jó tanácsokat adni, figyelmüket felhívni a hőség hatásaira. A betegeinket, vásárlóinkat kérjük, ha elfáradnak, ha megszomjaznak térjenek be hozzánk, mielőtt hazaindulnának a nagyon nagy melegben. A gyógyszertár légkondicionált helyiségekből áll, kérjük Önöket, tartózkodjanak nálunk egy kicsit pihenés céljából, akkor is, ha nem vásárolnak. Kérjék szakembereink tanácsát, melyek azok a gyógyszerek, amelyek fokozzák a meleg hatását. Főbb üzeneteinket a következő oldalon olvashatják. Ha bármi szokatlan tünetet észlel (alacsony vagy magas vérnyomás, hideg és nedves bőr, szapora pulzus, hányinger, hányás, fejfájás, éberség és ájulás váltakozása, szédülés, gyengeség), forduljon orvosához. A nagy meleg idején a keringési rendszerünk nagyon leterhelt kardiovaszkuláris megbetegedéseket válthat ki. Fokozottabbam figyeljünk magunkra és egymásra. Rendszeresen mérjük vagy mérettessük vérnyomásunkat. Figyeljünk oda, rendszeresen szedett gyógyszereink ne fogyjanak ki, és szedjük becsületesen! Szép nyarat, jó pihenést, jó egészséget mindenkinek! Szöginé dr. Káplár Zsuzsanna szakgyógyszerész

13 13 Egészségünkért Gyakorlati tanácsok kánikulában Kerüljük a meleget! Hűtse lakását: Napközben tartsuk az ablakokat csukva, használjon függönyt, vagy egyéb sötétítőt. Lehetőleg éjszaka szellőztessünk, kapcsoljuk ki a nem fontos elektromos készülékeket. Ha van légkondicionáló, ne felejtsük el becsukni az ajtókat, ablakokat annak működésekor. Ha a fent említettek nem valósíthatók meg, töltsön el 2-3 órát légkondicionált helyen. Kerüljük a megterhelő fizikai munkát (iktassunk be pihenőidőt). Tartózkodjunk árnyékban a legmelegebb órákban. Hűthető a lakás párologtatással is. Gyakran zuhanyozzunk vagy mosakodjunk langyos vízben. Rendszeresen fogyasszunk folyadékot, ne fogyasszunk magas cukortartalmú italokat (alkoholt mértékkel). Használjon vizes borogatást, hűtse lábát langyos vízben! Viseljünk világos, bő ruhákat, széles karimájú kalapot, fejkendőt, napszemüveget. Ellenőrizzük testhőmérsékletünket! TÁJÉKOZTATÓ A betegségek megelőzése érdekében a háziorvosi szolgálatokhoz bejelentkezett betegek szűrővizsgálatokon vehetnek részt. A vizsgálat nem kötelező, az Önök tájékoztatása erről a lehetőségről azonban igen. A szűrővizsgálat ajánlott gyakorisága: 14 éves korig 1 év, 15 és 35 év között 3 év, utána 2 év. Amennyiben a fenti időközönként nem voltak orvosnál, panaszuk van, vagy csak kíváncsiak az egészségi állapotukra, kérjenek időpontot a rendelőben a vagy a es telefonszámon. A szűrést kizárólag előjegyzés alapján végezzük! Dr. Hajdú Jenő Fontos megjegyzések Fontos a szobahőmérséklet mérése! Hőhullámok idején, amikor a külső hőmérséklet C között, az ideális belső 28 fok körüli nem javasoljuk a túlzott légkondicionálást. A ventillátort csak rövid ideig lehet használni, mivel kiszárítja a szervezetet! Fontos s fokozott folyadékpótlás! Vigyázzunk, a vizes talajon el ne essünk! Fontos a só pótlása! Vigyázzunk a túlzott kávéfogyasztással, a koffein vízhajtó hatású A lázas betegeinkre különösen oda kell figyelnünk! Ha a szobahőmérséklet 25 fok fölé emelkedik, célszerű a gyógyszereket hűtőben tárolni még akkor is, ha ez nincs ráírva a dobozra. 38 fok felett már káros az egészségre, 40 fok felett életveszélyes. Kánikula......így nevezzük a nyári hőséget, amikor kutya nagy meleg van. És itt most nem véletlenül említettük a kutya szót, ugyanis a kánikula szóban szereplő canis latinul kutyát jelent. A főleg július végén és augusztusban tapasztalható tikkasztó meleget azonban nem a négylábú házi kedvencről nevezték el, hanem egy másik kutyáról. Az ókorban római csillagászok megfigyelték ugyanis, hogy a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga a nyár közepén egyszerre kel a nappal. Ez a csillag a Sirius, melyet neveznek Suthisnak, Kutyacsillagnak és Caniculának, vagyis Kis Kutyának is. Ezek az ókori csillagászok úgy vélték, hogy a Sirius okozza a nagy nyári hőséget. A mai tudomány ezt az elképzelést elveti, hiszen a Canicula 80 trillió kilométernyi távolságban található a Földtől, így nem befolyásolhatja időjárásunkat. Az elnevezés azonban megmaradt, s ezek szerint nagyon régről származik. (forrás: Állateledel házhozszállítással Kutya, macska, kisállat eledelek, konzervek, kiegészítők kaphatók hétfőnként a helyi piacon. 50 kg-tól árengedmény! Kiváló minőség, alacsony ár! Hamzsi Kft /

14 14 Látogatóban Akik friss kenyérrel és jó szóval várnak A jánoshidai vállalkozókat, vállalkozásokat bemutató sorozatunkban ezúttal a Dózsa György úti élelmiszer- és vegyesbolt tulajdonosaival, Balogh Istvánnal és feleségével, Marikával ismerkedhetnek meg. A Major lakossága nagyrészt itt végzi mindennapi bevásárlásait, ahol nap mint nap friss kenyérrel, bőséges áruválasztékkal és kedves kiszolgálással, jó szóval várják a vásárlókat. Meséljetek egy kicsit magatokról! Munkás szülők gyermekeként nőttünk fel, gyermekéveinket Jánoshidán illetve Jászalsószentgyörgyön töltöttük, itt végeztük el általános iskolai tanulmányainkat. Ezután Marika kereskedelmi, én pedig vendéglátó ipari végzettséget szereztem. Munka mellett végeztük el mindketten a gimnáziumot, majd Marika szakácsképesítést szerzett, így lett később az alsószentgyörgyi iskolakonyha vezetője, én pedig a Petőfi Tsz-ben művezető. Mikor, hogyan ismerkedtetek meg? 1970-ben ismerkedtünk meg egy iskolai bálban, 1972-ben kötöttünk házasságot. Két gyermekünk van, Marika és Pisti. Egyikőtök iskolakonyhán, másikótok a téeszben dolgozott. Hogyan lettetek kereskedők, vállalkozók? A rendszerváltás idején Marika már a Petőfi Tsz élelmiszerboltjának volt a vezetője, és felajánlották neki, hogy folytassa tovább vállalkozóként. Hosszú tanakodás után döntöttünk úgy, hogy megpróbálkozunk vele, úgy éreztük, közel áll hozzánk a feladat. Így ragadtunk a kereskedelemben. Jászalsószentgyörgyön éltek, ott is kezdtetek vállalkozásba. Ma mégis Jánoshidán üzemeltettek boltot. A tsz szanálása után az általunk bérelt üzletet eladták, így más üzlethelyiség után kellett néznünk. Jánoshidán az ÁFÉSZ Liszt Ferenc utcai üzletét sikerült kibérelnünk, majd két év múlva megvásárolnunk. Ekkorra már a gyerekeink is bekapcsolódtak a munkába, így családi alapon tudtunk működni ben a jászberényi Coop felkínálta a Dózsa György úti boltját bérletre, így itt is megnyitottunk. Egy idő után kiderült, a két üzlet üzemeltetését már nem tudjuk családi alapon megoldani, így a Liszt Ferenc úti boltot átadtuk unokaöcsém lányának, mi pedig 2003-ban amikor a Coop felkínálta megvásároltuk a Dózsa György úti üzlethelyiséget. Folyamatosan mozgásban voltatok, úgy látszik, fontos számotokra a vállalkozás fejlesztése. Nagyon sok munkát öltünk a vállalkozásba, hogy fejlődni tudjunk. Az árubeszerzést például az első években személygépkocsival és utánfutóval bonyolítottuk, később egy kisebb majd 2001-től egy nagyobb áruszállítóval végezzük. Egy kereskedő nem létezhet vevők nélkül. Valóban így van. A fejlesztések mellett a vevőkör a legfontosabb. A vásárlók bizalmának megszerzése hosszú időbe és nagyon sok munkába került, és bár mára elmondhatjuk, hogy nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk, nem ülhetünk a babérjainkon, nap mint nap meg kell küzdenünk azért, hogy ez így is maradjon. Mivel csalogatjátok be a vevőiteket a boltba? Hagyománnyá vált, hogy karácsony havában a vásárlások után tombolajegyet adunk, és 23-án ajándékokat sorsolunk ki. A gyerekeknek pedig Mikuláskor kedveskedünk egy kis csomaggal. Hogyan érint benneteket a sok multinacionális vállalkozás megjelenése? Az utóbbi években gomba módjára szaporodnak környékünkön a különböző hiper- és szupermarketek, akikkel szemben igen kicsi az esélyünk, mivel igen erős tőkével és adókedvezményekkel rendelkeznek, amit mi kiskereskedők nem kapunk meg. Így nem tudunk szembeszállni az általuk kínált akciókkal, árleszállításokkal. Milyen lehetőségeitek vannak velük szemben? Vagy esélytelen felvenni velük a harcot? Természetesen nem adjuk fel, azzal próbáljuk megtartani a vásárlóinkat, hogy velük szemben korrektek, segítőkészek, udvariasak vagyunk, igyekszünk segíteni problémáik megoldásában vagyis azt éreztetjük velük, hogy értük vagyunk. A kereskedő is azon emberek közé tartozik, akinek alig van szabadsága. Ti mivel töltitek a szabadidőtöket? Az év 365 napjából 350 napon az üzletünk nyitva van, azért igen kevés van belőle. Szeretnénk többet utazni, színházba járni, nyaralni, de erre ritkán van lehetőségünk. Majd ha nyugdíjasok leszünk, bepótoljuk Addig is kívánunk nekik nagyon jó egészséget, sok elégedett vásárlót, vállalkozóként sok sikert! Drávuczné Répási Ilona Rendesek, kedvesek, figyelmesek a vásárlókkal, nagyon jó friss kenyerük van még délután is. Bő áruválsztékkal rendelkeznek, de ami nincs, azt is igyekeznek gyorsan beszerezni. Pistike kedves, humoros, a lányos segítőkészek a szemüveg nélkül megyünk a boltba, mindig segítenek kibogarászni az árakat. Munkába menet reggel már friss pékáru, tejtermék, zöldség, gyümölcs vár bennünket a boltban, bár ilyenkor kicsit nagyobb a tumultus, mert munka- vagy iskolakezdés előtt többen betérnek vásárolni. Egy kicsit drágábbak, mint a többi bolt, de a felsoroltak miatt mégis szívesen járnunk hozzájuk. Reméljük, a jövőben is megtartják ezeket a jó tulajdonságokat. Munkájukhoz további jó egészséget kívánunk: Baráth Béláné és családja A kereskedelemben dolgoztam 43 évig, így nem volt kérdés, hol vásároljak. Amikor viszont nyugdíjas lettem, el kellett döntenem, hogy a nagy bevásárló központokat választom ahol az árak valamivel kedvezőbbek, de sokkal több áru kerül a bevásárlókocsiba, mint amire szükség van vagy pedig egy helyi üzletet választok. Én a Balogh család által üzemeltetett kis bolt mellett döntöttem (bár a többi üzletet sem kerülöm el), mert hozzánk ez van a legközelebb. Nagyon elégedett vagyok velük, mert választék van bőven, és ha valamit keresek, azt is próbálják beszerezni. A kiszolgálók kedvesek, barátságosak, mindenkihez van egy jó szavuk. Az árak elfogadhatóak, s ha több kedvezményt kapnának az ilyen kis boltok az államtól (a multikhoz hasonlóan), akkor ők is jobb árakkal tudnának megjelenni. Kívánok nekik további jó egészséget és jó forgalmat: Tamásiné Marika Nagyon jó a kiszolgálás, csak egy kicsit drága a bolt örülnénk, ha több akciós termék közül lehetne választani. Jó lenne, ha már reggel 6-kor nyitnának, így az utazó diákok és munkások is tudnának maguknak reggelit venni. További sok sikert kíván Rigóné Koczka Zsuzsanna.

15 15 Hazanéző Személyi edzőm: Szilágyi István válaszol az újságírók által feltett kérdésre Talmácsi Gábor, aki 2007-ben a MotoGP 125 cm 3 -es kategóriájának világbajnoka volt.. S hogy ki Szilágyi István? Az alábbiakból kiderül június 18-án születtem Jászberényben. Az általános iskolát szeretett falumban, Jánoshidán végeztem ig. Első szakmám Szolnokon szereztem, autófényezőként 1992-ben. 14 évesen ismertem meg imádott sportom, a testépítést. Kökény Tamáséknak köszönhetem, hogy elvittek abba az edzőterembe, ami akkoriban a ma már sajnos nem létező régi művházban volt, a régi fodrászüzlet mögött. E színhelyet különösen szerettem, mert sportágam alapjait is e falak között sajátítottam el, és ez adott otthon kamaszkorom számtalan emlékezetes diszkójának, klubdélutánjainak is ben indultam el első ízben testépítő versenyen. Sporteredményeim: Mátra Kupa III. hely, Testépítő Olimpiai Bajnok, Cseh Nemzetközi Grand Prix bajnok, Magyar Kupa bajnok, Európa Bajnok döntős ben felfigyelt rám komolyabban a szakma, és több klubtulajdonos ajánlott edzői munkát nekem Budapesten, amit el is fogadtam. Vida Zoltán klubjába kerültem, és innentől mint személyi edző dolgoztam, és profi testépítő lettem. Összesen 9 jelentős címet szereztem a testépítésben. Azonban mint tudjuk, egyik sportot sem lehet profiként csinálni a végtelenségig, 9 verseny után meg kellett hoznom életem legnehezebb döntését, és felhagytam a profi sporttal. Tudtam, hamarosan itt van annak az ideje, hogy komolyabban megalapozzam a jövőm, valamint, hogy új kihívást találjak, mert a fejlődés lételememé vált az évek során, és hogy családot alapítsak ben végeztem Budapesten a Semmelweis Testnevelési egyetemen, mint testépítő- és fitneszoktató. Elhatároztam, hogy én is írok egy edzésmódszert, de kizárólag élsportolóknak. Nyolc hónapon keresztül mást sem csináltam, csak írtam. Edzéselméleti, módszertani, sportpszichológiai, anatómiai, sportpedagógiai és egyéb ismereteim felhasználva elkészült a saját módszerem, amit SPEED OVER LIMIT-nek (TÚL A SEBESSÉGHATÁRON) neveztem el,. A módszerem lektoráltattam egyetemi tanáraimmal, sportorvosokkal, köztük nem egy professzorral. A számításokat, összefüggéseket ellenőrizték, és szerintük hibátlan munkát végeztem. És hogy igazolja-e az elméletet a gyakorlat, az abból derült ki, hogy élsportolókon teszteltük a teljesítményeket laboratóriumi körülmények között, sportorvos csapat segítségével. Módszerem kitűnőre vizsgázott, és ma már minden versenyzőm ezzel készítem fel, köztük Kelet- Európa első, és eddigi egyetlen világbajnokát, Talmácsi Gábort is. Viszont rajta kívül van más számos versenyzőm is, akire nagyon büszke vagyok. A teljesség Talmácsi Gáborral igénye nélkül: Havas Attila gyorsasági motorcsónak versenyző (10-szeres világbajnok, 6-szoros Európa Bajnok, 10-szeres magyar bajnok); Magyarország legjobb vízilabda kapusa, Nagy Viktor; Kiss Norbert (a Seat Leon Kupa, Renault Clio Kupa Bajnoka), stb. Edzői munkám során együtt dolgoztam számos ismert közéleti személlyel is, például Aczél Endre újságíróval, Ungár Anikó bűvésznővel, Geszler Dorottyával, Eszenyi Enikő színművésznővel, Pintér Dezsővel, a TV 2 egykori elnökével, stb. Jelenleg a Művészetek Palotája mellett dolgozom, egy rendkívül színvonalas edzőteremben. Sokrétű a feladatom. Segítek azoknak, akik súlyproblémákkal küszködnek, izmosodni szeretnének, vagy fittebbnek lenni. Őket, mint mindenkit, ajánlás útján ismerek meg. Szájról-szájra adják, hogy állítólag érdemes velem dolgozni. Talmácsi Gáborral 2 éve dolgozom együtt. Személyében egy fantasztikus sportembert ismeretem meg. Profi hozzáállása, rendkívül éles elméje, kiváló taktikai érzéke mind a mai napig lenyűgöz. Azt hiszem, én is sokat tanultam tőle. Ő is ugyanezt mondja rólam. Úgy érzi, személyemmel, szakértelmemmel megreformáltam az életét. Rendkívül jó a kapcsolatunk, azt hiszem, egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, barátok vagyunk. Ragaszkodik hozzám, mert nagyon motivált vagyok, olyannyira, hogy most már magával vitt legutóbbi futamára Angliába, a Donington parkba, ahol volt szerencsém belülről látni egy világbajnok életét. Azt, hogy milyen körülmények között alszik, hogyan tanulja a pályát, hogyan kommunikál a mérnökeivel, stb. Én azzal tudtam hozzájárulni a hétvége és eddigi legjobb eredményéhez (12. helyet), hogy a helyszínen segítettem őt a felkészülésben: lemasszíroztam, bemelegítettem, nyújtógyakorlatokat, koncentráció-fejlesztő gyakorlatokat végeztünk, kiszámoltam, és megterveztem a táplálkozását, stb. Ő azt mondta a hétvége után a hazafelé úton, hogy ismét rengeteget tanult tőlem. Számomra is nagy élmény volt, hallani a motorok döbbenetes hangerejét, látni, hogy 2,5 másodperc alatt hogyan gyorsulnak 100 km/órás sebességre, és hogyan lassulnak 300-ról szinte nullára pillanatok alatt. A tévé ebből nem ad vissza semmit! Most azt próbálja majd megszervezni, hogy ott legyek vele folyamatosan, minden futamon. Ami nehéz lesz, mert itt a többi versenyzőm is, és a munkám eléggé ide köt, de lehet, hogy meg tudjuk szervezni a jövőben. Kiderül. Az egyes edzéseken mindig változatos programmal képzem. Jelentős a fizikai erő fejlesztése, mert ezeken a motorokon a nagy sebességváltozások pillanatok alatt történnek, és ez nagyon megterhelő a szervezet számára. Nagyon fontos a hipertermia (hőtűrés) is, mert a futamokon a tűzálló bőrruhában rendkívül túlmelegszik a test. Erre is lehet tréningezni. Roppant nagy szerepe van az egyensúlyérzék, térérzék, időérzék fejlesztésének is. A versenyszituációk gyors és hatékony megoldása, tanulási képességek, stb. csiszolása is a napirenden szerepel, ami naponta 3 órát tesz ki közös edzésünkben. Azt hiszem, többet vagyok Talmával, mint a családja. Heti 5 napban, 2-3 órás edzések vannak. Mindenki kiszámolhatja, hogy ez mennyi idő hetente. Jó érzés, hogy egy ilyen világbajnokot dédelgetek a szárnyaim alatt. Szabadidőmben egyébként szívesen autóversenyzek, szimulátorozok, motorozok Talmával. De legszívesebben csodás feleségemmel és 6 éves tünemény kislányommal vagyok. Szívesen látogatok haza szüleimhez és barátaimhoz, és feltöltődöm itthon, mert nekem erőt kell sugároznom versenyzőim felé. És nem felejtem el: ha nincsen gyökered - elvisz a szél Ezúton kívánok mindannyiunk nevében további sok sikert és jó egészséget Pistinek községünknek pedig nagyon sok hozzá hasonló, céltudatos, kitartó, szorgalmas és törekvő fiatalt, hogy minél többükre lehessünk büszkék! Drávuczné Répási Ilona

16 16 Jánoshidai SE Jánoshidai Sportegyesület közhasznúsági jelentése a 2008.évi pénzügyi gazdálkodásáról Az egyesület gazdálkodása évben igen stabil volt, mely egyrészt köszönhető a Jánoshidai önkormányzat, valamint az Euro-Novex Kft. által nyújtott igen jelentős (kiemelkedő) támogatásoknak. Az árbevétel növekedést még köszönhetjük a Turm Kft. és az egyéb vállalkozótól kapott támogatásokat. Az egyesület a múlt évben ,-Ft ból gazdálkodott, ami majdnem háromszorosa a évhez képest. A bevételek alakulása az alábbiak szerint tevődik össze: Év eleji nyitó készletünk: Önkormányzati támogatás: Euro-Novex Kft. támogatás: Turm Kft. támogatás: Szerencsejáték Rt: Egyéb támogatás bevétel: Horváth Károly vállalkozó Jászsági Többcélú Társulás: Nupi torna (nemzeti utánpótlás): Gázdíj visszautalás technikai okok miatt (2007): Rendezvénybevétel: Nevezési díj: Pályázati támogatás NCA: Kamat bevétel: Bevételek összesen: ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 521,-Ft ,-Ft évben még növelte a bevételünket a évi SZJA 1%-a, ,-Ft, melyet án utalt az APEH évben benyújtott Wesselényi Miklós pályázatot is elnyertük, ami ,-Ft bevételt jelentett, mely án lett átutalva. A kiadások alakulása az alábbiak szerint tevődik össze: Tárgyi eszközvásárlás (fűnyíró gép): Versenybírói díj: Tagdíj kiadás: Nevezési díj (asztalitenisz, lábtoll, labdarúgás): Áramdíj: Gázdíj: Vízdíj, telefon költségtérítés: Sportfelszerelés: Útiköltség, fuvardíj (sportolók szállítása): ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft Élelmiszervásárlás, étkezés (versenyen való részvétel): Tisztítószer: Asztalitenisz sportfelszerelés: Üzemanyag: Banki költségtérítés: Egyéb anyagi költség: ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft (Terem bérleti díj, APEH SZJA, EHO utalás, sportoló átigazolás, postaköltség:, nyomtatás, sárga lap, festék, mészhidrát, gyepszőnyeg, Horvátországi nyaralás stb.) Kiadások összesen: Év végi zárókészlet: ,-Ft 3.630,-Ft A Sportegyesületnek a évre kiegyenlítetlen számlája az év végén nem volt, és a hatóságok felé sem volt kötelezettsége. A nevesített támogatások az adott szakosztályoknál, kerültek felhasználásra. Jánoshida, május 31. Kobela József alelnök Megyei I. osztály sorsolás 2009/ szombat Jánoshida-Besenyszög szombat Mezőtúr-Jánoshida vasárnap Jászárokszállás-Jánoshida szombat Jánoshida-Karcag szombat Kunhegyes-Jánoshida szombat Jánoshida-Kisújszállás szombat Csépa-Jánoshida szombat Jánoshida-Újszász vasárnap Tiszafüred-Jánoshida szombat Jánoshida-Jászfényszaru szombat Nagyiván-Jánoshida szombat Jánoshida-Jászapáti szombat Abádszalók-Jánoshida szombat Jánoshida-Túrkeve szombat Kunszentmárton-Jánoshida szombat Jánoshida-Fegyvernek szombat Jászladány-Jánoshida Edző: Vígh Tibor. Érkezett játékosok: Németh Gyula (Tiszafüred), Ramos István (Cegléd), Dálnoki Attila (Szolnoki Spartacus), Erdei Gábor (Túrkeve), Felföldi Márk (Szolnoki Spartacus), Szerencsi József (Jászberény). Távozó játékosok: Berényi Róbert, Gömöri Bálint, Méri Gábor, Tóth Csaba, Bezzeg László, Gál Sándor. Sándor Gergely

17 17 Hit-vallás-egyház Kövessük Isten tanítását, és nemzetünk megmarad! Az idén mindennél nagyobb, és talán helyes, torzításoktól mentes hangot kapott a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat több médiában is. Aki nem tudta nézni ezeket a közvetítéseket, műsorokat, még mindig megteheti az interneten. Ez utóbbi forrásból válogattam egy csokrot, különös tekintettel a közelgő ünnepekre. Mi magyarok különleges helyzetben vagyunk Szent István Királyunk által. Szinte nincs olyan ünnepünk, ahol ne kapcsolódhatnánk hozzá, ne említhetnénk, sőt inkább követhetnénk példáját. A Szűzanya tisztelete, bizalma oltalmában és közbenjárásában ihlessen mindannyiunkat életünk minden helyzetében! Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye érseke volt. Így vall készületéről: Úgy jövök ide, mint zarándok. Többször jártam már Csíksomlyón. Ez a búcsú fogadalmi ünnepe a székelységnek, mert amikor a hitüket kellett megvédeni János Zsigmond elől, odamenekültek. Ez a történet már el is vész a múltba, hiszen nem akarjuk már különösebben fölemlegetni. Csíksomlyón jelen van az elmúlt ezer év küzdelme, hálája, és a 800 éves ferences rendet megillető köszönet is. Ezért ott túl kell tekintenem a helyi búcsún, s az egész magyarságot kell megszólítanom. Ezért is igen fontos, de igen kényes is ott a tartalom, a tanítás Nagyon sokat elmélkedem, hogy mit fogok majd mondani. Mert a lelki tartalom mellett muszáj lesz szólnom a világunkat sújtó válságokról is, amelyek különösen éreztetik hatásukat itt, a Kárpátmedencében nemcsak gazdaságilag, hanem lelkileg és erkölcsi vonatkozásaiban egyaránt. Ha ezekkel szembenézünk, akkor is a remény fölindításával kell visszajönnünk arról a kegyhelyről, A búcsúba azért megyünk, hogy onnét lelki kincseket, erősítést, lángot hozzunk, amely bevilágítja majd a hétköznapok sötétjét, félhomályát Részletek a búcsún elhangzott szentbeszédből: Pünkösd szombatján várjuk a Szentlelket, s mint egykoron Szűz Mária az apostolokkal, együtt imádkozva kérjük életünkre, nemzetünkre a Szentlélek ajándékait. A Szentlélek Úristen árasztja ajándékait, a közismerten hét ajándékot, de más karizmákat is, és érdemes szemügyre vennünk, hogyan teljesedett be Szűz Mária életében ezeknek az ajándékoknak a sorsa, és milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a magunk számára. Adja a Szentlélek az értelem, a tudás és a bölcsesség ajándékát. Ő a nagyokosságú Szűz. Vagy mint ahogy költőien imádkozzuk a loretói litániában, a Bölcsesség széke. Ha egyszer Jézus Krisztus Isten megtestesült bölcsessége, akkor az ő édesanyja részesült belőle. Ő a Bölcsesség széke. De megkérdezhetjük: ki a bölcs? A bölcs az, aki nemcsak néhány évre tekint hátra vagy előre, hanem a leghosszabb távon, mondhatni az örökkévalóság fényénél mint ahogy régen a latinok mondták, sub specie aeternitatis szemléli saját sorsát és nemzetét. Hogyan tekintsünk történelmünkre? Egy francia származású amerikai történész azt írja: ha valaki mélyebben meg akarja ismerni a történelmet, annak társalkodnia kell Istennel. Szűz Mária társalkodott Istennel. Híres hálaadó éneke, a Magnificat egyben rejtett történelmi visszatekintés is, hiszen benne van az, hogy nemzedékről nemzedékre mit tett az Isten. Fölfedte benne Isten gondviselését és vonalvezetését. Hiszen akkor, Szűz Mária korában a választott nép majd' kétezer éves történelmet tudott maga mögött. Látta, hogyan szórta szét a gőgösöket, hogyan taszította le trónjáról a hatalmasokat, és hogyan emelte fel az alázatosokat. És Szűz Mária előtt ott volt saját nemzetének sok-sok megpróbált időszaka Most sokan csak azt érzik, hogy gazdasági válság van, drágább lesz minden. Ezt mindenki érzi. Akik mélyebben látnak, azt mondják, erkölcsi válságban vagyunk. De még mélyebbre kell tekintenünk, mert az erkölcs nem áll meg önmagában. Támaszt kíván. Már Dosztojevszkij megmondta: ha nincs Isten, mindent szabad. És az újkori ember elveszítette komoly istenhitét immár 300 éve. Azóta egyre lejjebb csúszunk. S milyen fájdalmunk van még az erkölcsi válságban? Hogy az emberiség őssejtjét, a családot rombolják. Minden más együttélést fel akarnak emelni a család rangjára, miközben a családok támogatása csökken. Eddig mindig azért tudtunk fölemelkedni, mert többen születtek, mint ahányan meghaltak. Mára megfordult ez a rend. Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg. Kihaló nemzetté leszünk és valóra válik nemzeti imádságunk szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a jóslata, amit Zrínyi második énekében ír: És más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más keblü nép Ne adja Isten, hogy ez beteljesedjék rajtunk! Mit hoz a jövő megkérdezhetnénk. Hiszen a mi múltunk a reményünk. Így fogalmazódott meg ennek az egyházmegyének is a programja: Krisztussal ezer esztendeig, amelynek nagyszerű kétértelműsége van. Mert nemcsak a múltra utal, hanem a jövőre is. Milyen jövőkép áll előttünk? Évekkel ezelőtt hallottuk azt az egetverő gőgös kijelentést egy politikustól: a Magyarok Nagyasszonya levette rólunk a kezét. Majd mi gondoskodunk a magyarokról. Egy másik azt mondta: jóléti rendszerváltást hozunk. Én ezt a politikust közelről ismerem. S mi a valóság? Kisemmizettek lettünk. Elviselhetetlen, kifizethetetlen adósság jármában nyögünk. Aki ma megszületik, adóssággal születik. Az egyre növekvő munkanélküliség, a kilátástalanság, a depressziós lelkület egyre több embert szorít le a mélyszegénységbe, statisztikai adatok szerint több mint hárommillió embert. A legjobbak közül, a tehet-

18 18 ségesek közül sokan kivándorolnak, másutt keresnek megélhetést. Innét is, Erdély földjéről és tőlünk is. A demoralizált iskolákról már ne is beszéljünk, ahol már nem lehet követelményt támasztani, nem lehet fegyelmezni, hogy növekedjék a funkcionális analfabéták száma és a legyőzhetetlen tudatlanságban szenvedő tömegé. Kicsinyke lángok, ha összefognátok, lángba borítanátok a világot. Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a Magyarok Nagyasszonya a kezét! Sem a Csíksomlyói Szűz Mária, aki egy! Ő velünk van! Hozzá kell folyamodnunk, fordulnunk, úgy, ahogy ezer évvel ezelőtt a mi Szent István királyunk végső elkeseredettségében felajánlotta a koronát, úgy ajánljuk föl mi is az életünket neki. Hiszen meg kell tennünk ezt a felajánlást. Ma, ha nem lenne pünkösd szombatja, Szent István király ereklyéinek átvitelét ünnepelnénk a liturgikus naptárban. Nevezetesen arra a Szent Jobbra gondolnánk, amelyet egy kegyes csalással egy Mercurius nevű szerzetes a Partiumba elhozott, és ott kialakította a szent jobbi apátságot. Isteni csodaként megmaradt az a jobb, amely oly sok jót tett földi életében. Őrizte és védte a magyar népet, alamizsnát osztott és végső, örök szimbolikus gesztusként fölajánlotta a koronával együtt magyar nemzetét, az elkövetkező utódokat is Szűz Máriának. Hát így, ebben a nagy jubileumi évben hálaadással a Jóistennek mint gondviselő Atyánknak, mint megváltást hozó Fiúistennek, mint megújító Szentléleknek Szent István király nyomán ajánljuk fel mi is önmagunkat, nemzetünket a Szűzanyának a legősibb Szűz Máriát köszöntő imádsággal, és ezt mondjuk most együtt: Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja! Ámen (Forrás: Összeállította: Tóthné Turi Éva Az idén Szent István ünnepén, augusztus 20-án lesz a jubiláns házasok ünnepe. Az ő példáját követve jöjjön el minden ünneplő házaspár hálaadásra, a Szűzanya oltalmába ajánlani további életüket, hogy Isten áldása legyen rajtuk, s őrizze meg családjaikat egységben! Hit-vallás-egyház A csíksomlyói búcsún jártunk Hosszú az út Szolnok megyétől a szomszéd országbeli (Románia) Hargita megyéig, de a megérkezésig a páratlan természeti szépségek látványa mindent kárpótol. Már másodjára volt módunk feleségemmel és egy kis társasággal (Abonyból) a csíksomylói búcsúra eljutnunk. Az érzésről, mely ott hatalmába kerít, nem tudok kellő szavakkal szólni. Mindenki, aki vállalja ezt a zarándoklatot, csak meghatódva és elérzékenyülve vehet részt ezen a szentmisén. Akinek lehetősége van rá, legalább egyszer látogasson el a Hargitára, és élje át személyesen is ezt az érzést. Mi Csíksomlyótól 6 km-re szálltunk meg, egy igaz érzelmű, egyszerű családnál. Már Csíkcsicsón a megszólaló harangokkal köszöntik a keresztaljakat (faluról falura vonuló zarándokcsoportok), akik gyalog, végig imádkozva teszik meg az utat, a mise helyéül szolgáló Nyeregig. Innen végignézve végeláthatatlanul kígyózó embertömeget látni, akik békében foglalják el helyüket a szabad ég alatt, hogy részesei lehessenek a szertartásnak, amin közel félmillióan imádkoznak együtt! Szívszorító érzés egy másik ország területén csak magyar szót hallva együtt imádkozni, himnuszokat énekelni. Béke, megtisztulás, szeretet, őszinteség ezek jutnak eszembe Csíksomylóra gondolva. Sztruhala József EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Budai László halálának 2. évfordulójára. Te, aki annyi szeretet adtál, Aki soha nem kértél, csak adtál, Szíved már nem fáj, A miénk az vérzik, A fájdalmat érted az élők érzik. Szerettünk téged a jó szívedért, Soha nem felejtünk dolgos két kezedért, Fájó szívvel örökké csak rád emlékezünk. Feleséged, lányod, fiad, menyed és unokád Emlékezés Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk Baranyi Sándor búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és együttérzésüket bármilyen módon kifejezve fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család

19 19 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik Deák Mihályné végső búcsúztatásán részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánításukkal emlékeztek szeretett édesanyánkra. A gyászoló család Emlékezés Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak akik Gutai Istvánné (Dudás Irén) temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Menyhárt Ernő halálának 20. évfordulójára. Soha nem feledünk, A szívünkben örökké élsz. Feleséged, gyermekeid, menyeid, unokáid és dédunokád EMLÉKEZÉS EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Rigó István halálának 10. évfordulójára. 10 éve hordozzuk drága emléked, 10 éve könnyezünk némán sírod felett, 10 éve fáj minden virág, gyertya, koszorú, Drága testvérem, örökké szívünkben hordozunk. Húgod és családja Fájó szívvel emlékezünk Rigó Kálmánné (Tóth Mária) halálának 4. évfordulójára. Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel őt már nem hozzuk vissza, Tudjuk, hogy nem jön, de olyan jó várni, Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Pesti család EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Szabó Gyula halálának 1. évfordulójára. Felesége, gyermekei és unokái EMLÉKEZÉS Tóth R. Istvánra Váratlan pillanat ölte meg szívedet, Könnyes fájdalmas az út, mely sírodhoz vezet. Nem tudok feledni, a sors bármerre vezet, Emléked szívembe zártam, a szív nem feled. Bánatos feleséged EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Varga Pál halálának 1. évfordulójára. Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk és nem hisszük, hogy téged hiába várunk. Szerető feleséged, lányaid, vejed és két unokád Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik Varga Lászlóné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukat fejezték ki. Papp Tünde

20 20 Közérdekű e-közszolgáltatásokról mindenkinek Az újság előző számában olvashatták, hogy a Faluház csatlakozott a Miniszterelnöki Hivatal emagyarország Programjához. A program célja az e-közszolgáltatások népszerűsítése és az, hogy minél szélesebb körben vegye igénybe a lakosság az információs társadalom adta lehetőségeket. Az információs társadalom világában való eligazodásban Pintér Krisztina, leendő etanácsadó fog segíteni a lakosoknak, aki jelenleg egy képzésen vesz részt. Az országos képzés során elsajátított ismereteket három előadás keretében továbbítja az érdeklődők számára. Az előadások tervezett időpontjai: augusztus 28. (péntek), szeptember 1. (kedd), szeptember 4. (péntek), 15:00-20:00. Az előadás címe: e-közszolgáltatásokról mindenkinek. Az előadásokon az alábbi témák kerülnek ismertetésre: Internet felhasználói alapismeretek, hasznos számítástechnikai alapismeretek Az internet, mint kommunikációs eszköz (Internet fogalma, használatának feltételei, Internet-szolgáltatások elsősorban WEB, levelezés, hatékony módszerek: keresés-böngészés) Információs társadalom és a digitális megosztottság A digitális esélyegyenlőség helyzete Magyarországon Országos programok megismerése (Sulinet, Közháló, emagyarország, IT mentor, etanácsadó, ITT, teleházak,,telefalu, emagyarország pontok) Online tanulás, e-learning használata, digitális tudásanyagok Állami és szociális e-szolgáltatások, az állam az interneten (e-közigazgatás, e-közszolgáltatások: e-ügyintézés és az ügyfélkapu, pl. elektronikus adó- és járulékbevallás, adatszolgáltatás). Főbb területek: adatközlés a statisztikai hivataloknak, jövedelemadó bevallás, értesítés a kivetett adóról, társasági adó bevallás, értesítés, áfabevallás, -értesítés, gépjárművezetői engedély ügyintézés, illetőleg vezetési jogosultság megszerzése, születési anyakönyvi kivonat ügyintézése: kérvényezés, kiadás, házassági anyakönyvi kivonat ügyintézése: kérvényezés, kiadás, lakcímváltozás bejelentése (lakcímigazolvány pótlás, csere), útlevéligénylés és útlevéllel kapcsolatos egyéb ügyintézés, járműigazgatás (új, használt és importált gépjárművek forgalomba helyezése, műszaki vizsgáztatása, járműigazgatási ügyek), álláskeresés interneten keresztül az ÁFSZ állásajánlataiban, állásbejelentés interneten keresztül az ÁFSZ állásadatbázisába, munkavállalók és foglalkoztatók számára nyújtott szolgáltatások közkönyvtári katalógusok hozzáférhetősége, keresési lehetőségek elérése 1954-ig visszamenőleg, tanulói ösztöndíj megpályázása, rendőrségi on-line bejelentések, feljelentések, az e-ügyintézés és az ügyfélkapu, az ügyfélkapu fejlesztések adóbevallás készítésének lépései, gyakorlati megvalósítása elektronikus banki szolgáltatások MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SOK SZERETETTEL VÁRUNK! - fizetett hirdetés - Az e-közszolgáltatásokról mindenkinek c. ingyenes képzésre előzetesen jelentkezni lehet augusztus 31-ig a Faluházban Pintér Krisztinánál vagy Sándor Gergelynél (tel.: , telehazjanoshida@fre .hu). Felelős szerkesztő: dr. Voller Angéla Tervezőszerkesztő: Liptákné Drávucz Katalin A szerkesztőbizottság tagjai: Baráth Béláné, Drávuczné Répási Ilona, Horváthné Szabó Katalin, Pintér Krisztina, Szöllősi Albertné A szerkesztőség címe: Jánoshida, Fő u. 28. Kiadja: Jánoshida Község Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Eszes Béla Nyomdai munkák: ARTANDER Kft. Jászberény, Kossuth L. u Készült: 400 példányban

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Általános tanácsok kánikula idejére

Általános tanácsok kánikula idejére Általános tanácsok kánikula idejére A klímaváltozás hatásai egyre nyilvánvalóbbak. Az egyik legfontosabb hatás a hőhullámok megjelenése. (Hőhullám: minimum 3 egymást követő napon a napi középhőmérséklet

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Kisbabával a világ körül

Kisbabával a világ körül Gondolatban és a valóságban. Kinek-kinek lehetôségei szerint. Utazunk itthon: mennyi ismeretlen szeglet ebben az igazán nem nagy országban! Folyópartok, eldugott tavacskák, új bicikliutak nem beszélve

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2011. június 5. évf. 3. szám BÚCSÚZUNK!

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. szervezési és önkormányzati osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. szervezési és önkormányzati osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár Nagytermében 2015. július 28-án, 17 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

HŐSÉGRIADÓ TERV ÉV

HŐSÉGRIADÓ TERV ÉV HŐSÉGRIADÓ TERV 2012. ÉV A klímaváltozás egyik legfontosabb hatása, hogy a hőhullámok egyre gyakoribbá válnak. Hőhullámnak nevezik az egészségügyi szakemberek, amikor 3 egymást követő napon a hőmérséklet

Részletesebben

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató

Részletesebben

Testületi ülésen történt

Testületi ülésen történt 2015. JÚNIUS Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek Iskolai és óvodai hírek Visszatekintő Díszpolgár-jelöltek Falunapok Veterán gépjármű találkozó Anyakönyvi hírek, Felhívás társadalmi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben