J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága november 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Varga Mihály bizottsági tag Majernik László bizottsági tag Mezei Zsolt bizottsági tag Hricsovinyi Tamás bizottsági tag Andó Tamás bizottsági tag Távollétét előzetesen jelezte: Bokros Mátyás bizottsági tag Fodor Jánosné bizottsági tag Miklós Attila bizottsági tag Napirendi pontja tárgyalásánál jelen volt: Bornné dr. Stefkovics Valéria Stratégiai-Fejlesztési Osztály vezetője Csiaki Tamás Városüzemeltetési Osztály vezetője Dr. Tőgye Ildikó Szociálpolitikai Osztály vezetője Csukás Zsolt Közigazgatási Osztály munkatársa Tarné Stuber Éva Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője Kozma János VAK Zrt. ügyvezetője Szarvas Péter Körös Volán Zrt. igazgatója Gémes Tibor Körös Volán Zrt. munkatársa Nagy László Vízművek Zrt. részéről Szeverényi György Vízművek Zrt. részéről Lipták Zoltánné Vízművek Zrt. részéről Kohán Gábor Vízművek Zrt. részéről Dr. Ferenczi Attila: megállapította, hogy a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági bizottság 6 fővel határozatképes. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság az alábbi napirendi pontot fogadta el: 1./ Helyi autóbusz-menetrend módosítása 2./ A helyi autóbusz-közlekedési díj megállapításáról szóló önk. rendelet megalkotása 3./ A fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről szóló 52/2006. (XII.18.) önk. rendelet módosítása 4./A Békés Megyei Vízművek Zrt. árjegyzékének elfogadása 5./ Az ivóvízellátás és szennyvízelvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 52/2008. (XII. 22.) önk. rendelet módosítása 6./A évi önkormányzati költségvetés koncepciója 7./ A haszonállattartásról szóló 8/1995. (II.16.) önk. rendelet módosítása 8./ A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2008. (II.29.) önkormányzati rendelet módosítása

2 2 9./ DAOP /A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése pályázat önrészének biztosítása 10./ Pályázat benyújtása a TÁMOP-6.1.2/A/09/1 az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok című pályázati kiírásra 11./ Településrendezési Eszközök módosítása 12./ Református, evangélikus, katolikus templomok díszkivilágítása 13./ A közterület használat rendjéről szóló 39/2005. (XII.15.) önk. rendelet módosítása 14./ A köztemetőkről és temetkezés rendjéről szóló 36/2000. (IX.21.) önk. rendelet módosítása 15./ A köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 31/1998. (XII.17.) önk. rendelet módosítása 16./ a hulladékgyűjtő edények zárható térben történő elhelyezésére beérkezett pályázatok elbírálása 17./ Pályázat benyújtása a Békéscsaba, Kórház u. 4. szám alatti volt sörház rekonstrukciójára. Pályázat kódszáma: DAOP / Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények elfogadott fejlesztésének módosítása 19./ Pályázat benyújtása közösségi közlekedés fejlesztésére Pályázat kódszáma: DAOP /A 20./ A békéscsabai ingatlan-nyilvántartásban 7544/1. helyrajzi szám alatt felvett, természetben Kolozsvári u. 60. szám alatt található telek használatba adásával összefüggő szerződéstervezet elfogadása 21./ A Vandháti úton található hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítása 22./ A Festő utcában található hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítása 23./ A szennyvíz-nyomóvezetékkel érintett 0594/40. hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítása 24./ Gáznyomás-szabályozó alatti terület használatba adása 25./ A Botyánszki Pálné utca 14. szám alatti ingatlan megvétele 1./ Helyi autóbusz-menetrend módosítása Csiaki Tamás: Fényes lakói részéről érkezett egy olyan jellegű megkeresés, hogy a távolsági buszjáratokat Fényes irányában helyi buszbérlettel vehessék igénybe. Ezzel kapcsolatos előterjesztést a november 16-i bizottsági ülésre elkészítjük. Hricsovinyi Tamás: Kérném megvizsgálni a Mezőmegyer peremkerületében élők (Felsőnyomás, Kurtsa sor) hasonló jellegű igényét is. Szarvas Péter: Természetesen a Minisztérium hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a helyközi járaton helyi bérlettel, jeggyel lehessen utazni. Úgy gondolom, hogy Fényes esetében nem lesz ezzel gond, mivel nem olyan nagymértékű a bevétel kiesés. 227/2009. (XI.10.) VKMB határozata 4 igen 2 tartózkodó szavazattal 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Körös Volán Zrt. által beterjesztett helyi autóbusz-közlekedési menetrend december 13-ai bevezetését.

3 3 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja, hogy a helyi járati elővételben és autóbuszon váltott menetjegyek érvényessége az érvényesítéstől számított 60 percre változzon. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a szükséges szerződésmódosítás aláírására. Határidő: december 10. és Mezőgazdasági Bizottsága felkéri a Városüzemeltetési Osztályt, hogy a Körös Volán Zrt-vel egyeztetést kezdeményezzen annak érdekében, hogy Fényesen és Mezőmegyer peremkerületében élők a távolsági buszjáratokat helyi bérlettel igénybe vehessék. Felelős: Csiaki Tamás osztályvezető Határidő: november / A helyi autóbusz-közlekedési díj megállapításáról szóló önk. rendelet megalkotása Dr. Ferenczi Attila: Tavalyi évben az igazi nagy viták a tanuló/nyugdíjas bérlet esetében robbantak ki. Kértem a Volán Zrt. képviselőit, hogy dolgozzák ki a tanuló/nyugdíjas bérlet 0, vagy 4%-os emelése esetén a jegyárakat. Szarvas Péter: 4%-os emelés esetében a bérlet árak az alábbiak szerint alakulnak: menetjegy 215,-Ft menetjegy autóbuszon megváltva 270,-Ft egyvonalas bérlet 3.900,-Ft egyvonalas félhavi bérlet 2.575,-Ft összvonalas bérlet 5.330,-Ft összvonalas félhavi bérlet 3.520,-Ft vonalcsoportos bérlet 4.790,-Ft felmutató részére érvényes bérlet ,-Ft éves összvonalas bérlet ,-Ft tanuló/nyugdíjas bérlet 1.475,-Ft Andó Tamás: Tekintettel arra, hogy a menetjegy mintegy egy óra hosszáig érvényes javaslom, hogy 220,-Ft legyen az elővételben megvásárolt jegy ára. 228/2009. (XI.10.) VKMB határozata 4 igen 2 tartózkodó szavazattal és Mezőgazdasági Bizottsága a helyi autóbusz-közlekedési díj megállapításáról szóló önk. rendelet elfogadását az alábbi módosítással javasolja a közgyűlésnek elfogadni: menetjegy menetjegy autóbuszon megváltva egyvonalas bérlet egyvonalas félhavi bérlet összvonalas bérlet 220,-Ft 270,-Ft 3.900,-Ft 2.575,-Ft 5.330,-Ft

4 4 összvonalas félhavi bérlet vonalcsoportos bérlet felmutató részére érvényes bérlet éves összvonalas bérlet tanuló/nyugdíjas bérlet 3.520,-Ft 4.790,-Ft ,-Ft ,-Ft 1.475,-Ft 3./ A fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről szóló 52/2006. (XII.18.) önk. rendelet módosítása 229/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről szóló 52/2006. (XII.18.) önk. rendelet-tervezetét megtárgyalta, melyet 4 igen 2 tartózkodó szavazattal javasolja a közgyűlésnek elfogadni. 4./A Békés Megyei Vízművek Zrt. árjegyzékének elfogadása 230/2009. (XI.10.) VKMB határozata 4 igen 2 tartózkodó szavazattal Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közművagyon üzemeltetése során haladéktalan beavatkozást igénylő pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítási munkák elszámolására elfogadja a Békés Megyei Vízművek Zrt július 1. napjától hatályos árjegyzékét. Határidő: november / Az ivóvízellátás és szennyvízelvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 52/2008. (XII. 22.) önk. rendelet módosítása 231/2009. (XI.10.) VKMB határozata 4 igen 1 tartózkodó 1 nem szavazattal és Mezőgazdasági Bizottsága az ivóvízellátás és szennyvízelvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 52/2008. (XII. 22.) önk. rendelettervezetét megtárgyalta, melyet 4 igen 1 tartózkodó 1 nem szavazattal javasol a közgyűlésnek elfogadni.

5 5 6./A évi önkormányzati költségvetés koncepciója Tarné Stuber Éva: Rövid tájékoztatót tartott a évi önkormányzati költségvetés koncepciójáról. Elmondta, hogy évre nehéz költségvetést készíteni. Nagyon sok eredményes pályázat született, melyhez az önerőt biztosítani szükséges. 232/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a évi önkormányzati költségvetés koncepcióját 6 igen egyhangú szavazattal javasolja a közgyűlésnek elfogadni. 7./ A haszonállattartásról szóló 8/1995. (II.16.) önk. rendelet módosítása 233/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a haszonállattartásról szóló 8/1995. (II.16.) önk. rendelet módosítását 6 igen egyhangú szavazattal javasolja a közgyűlésnek elfogadni. 8./ A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2008. (II.29.) önkormányzati rendelet módosítása 234/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2008. (II.29.) önkormányzati rendelet-tervezetét javasolja a közgyűlésnek elfogadni.

6 6 9./ DAOP /A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése pályázat önrészének biztosítása 235/2009. (XI.10.) VKMB határozata 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése egyetért azzal, hogy Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás részt vegyen a DAOP /A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése című pályázaton, melynek keretében Szociális Szolgáltató Központ (étkeztetés, szociális foglalkoztatás és fogyatékos nappali ellátás, demens nappali ellátás) kialakítására kerül sor. Határidő: december Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1. pontban meghatározott pályázat támogatása esetén a tulajdonában álló Békéscsaba, Őr u.1 szám alatti 3261/1 helyrajzi számú ingatlan földszintjének 362 m²-ét Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás vagyonkezelésébe adja a Szociális Szolgáltató Központ kialakítása és működtetése céljára. Határidő: december Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1. pontban meghatározott pályázat támogatása esetén Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás részére a megvalósításhoz szükséges önerőt legfeljebb Ft, azaz ötmillióhatszázezer forint erejéig az Önkormányzat évi költségvetésében biztosítja. Határidő: december / Pályázat benyújtása a TÁMOP-6.1.2/A/09/1 az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok című pályázati kiírásra 236/2009. (XI.10.) VKMB határozata 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Önkormányzat nyújtson be pályázatot a TÁMOP /A/09/1 kódszámú Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok című pályázati kiírásra. Határidő: december Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága javasolja a Közgyűlésnek, hogy hatalmazza fel Vantara Gyula

7 7 polgármestert hogy a pályázat támogatása esetén az egészségfejlesztési programokban résztvevő szakemberekkel és intézményekkel - a pályázat eredményes lebonyolítása érdekében - az együttműködési megállapodásokat aláírja. Határidő:2010. november / Településrendezési Eszközök módosítása 237/2009. (XI.10.) VKMB határozata 5 igen 1 tartózkodó szavazattal Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az előterjesztés 1-7. pontja szerinti fejlesztések tartalmát megismerte, és hozzájárul a hatályos településrendezési eszközök módosításának előkészítéséhez az alábbiak szerint. 1. A Tondach Magyarország Zrt. Jaminai Gyáregysége (5600 Békéscsaba, Orosházi út 88.) tulajdonában álló 072/11 hrsz.-ú; 078/1 hrsz.-ú; 078/2 hrsz.-ú; 078/3 hrsz.-ú; 078/4 hrsz.-ú; 075 hrsz.-ú területei a jelenlegi szabályozás szerinti átalakuló övezetről [M-Á (mezőgazdasági terület) övezetről K-B (különleges terület bánya) övezetre] megszüntetésével K-B (különleges terület bánya) övezetre változzon. Határidő: január A Trófea utca és az Omaszta utca közötti tervezett lakóút nyomvonalának korrekciójával az új út nyomvonala a 0391/58 hrsz.-ú kialakult telekhatárral párhuzamossá váljon. Határidő: január A Szarvasi út alatt (hrsz.: 3125/6) működő West Autó Trade Kft. (Budapest, Korponai utca 4.) területén a meglévő, a telekhatártól öt méterre húzódó építési helyet kijelölő szabályozási vonal a telekhatártól három méterre kerüljön. A Településrendezési Eszközök módosításával kapcsolatos költségeket a fejlesztőnek kell fedeznie. Határidő: január A 0965/26 helyrajzi számú terület fejlesztési célra szánt területrészének övezeti besorolása a jelenlegi Má-1 (mezőgazdasági terület) övezetről Gipe-4 (gazdasági, iparterület) övezetre változzon. Határidő: január / Református, evangélikus, katolikus templomok díszkivilágítása 238/2009. (XI.10.) VKMB határozata 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése javasolja a Református templom (Békéscsaba, Deák Ferenc u. 4. sz.), az Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba, Luther u. 1. sz.) és az Erzsébethelyi Római Katolikus templom (Békéscsaba, Kolozsvári u.)

8 8 díszkivilágításának éves fogyasztási díjai mellett az üzemeltetési és karbantartási költségek fizetésének önkormányzat általi átvállalását a közvilágítás üzemeltetési szakfeladat terhére, amely keret meghatározásakor figyelembe kell venni az éves fogyasztási díj mértékét. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése javasolja a Református templom esetében (Békéscsaba, Deák Ferenc u. 4. sz.), hogy a létesülő világítási berendezést fogyasztásmérővel kell ellátni, az Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba, Luther u. 1. sz.) és az Erzsébethelyi Római Katolikus templom (Békéscsaba, Kolozsvári u.) esetében a létesülő világítási berendezést mérési lehetőség nélkül kell kialakítani, valamint a díszkivilágítási berendezések közvilágítással egy időben való üzemeltetését. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének jelen határozata hatályon kívül helyezi az 572/2009. (IX. 24.) közgy. határozatot. Határidő: február / A közterület használat rendjéről szóló 39/2005. (XII.15.) önk. rendelet módosítása 239/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a közterület használat rendjéről szóló 39/2005. (XII.15.) önk. rendelettervezetét 4 igen 2 tartózkodó szavazattal javasolja a közgyűlésnek elfogadni. 14./ A köztemetőkről és temetkezés rendjéről szóló 36/2000. (IX.21.) önk. rendelet módosítása 240/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a köztemetőkről és temetkezés rendjéről szóló 36/2000. (IX.21.) önk. rendelet módosítását 5 igen 1 tartózkodó szavazattal javasolja a közgyűlésnek elfogadni. 15./ A köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 31/1998. (XII.17.) önk. rendelet módosítása 241/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága a köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelező

9 9 igénybevételéről szóló 31/1998. (XII.17.) önk. rendelet módosítását 5 igen 1 tartózkodó szavazattal javasolja a közgyűlésnek elfogadni. 16./ a hulladékgyűjtő edények zárható térben történő elhelyezésére beérkezett pályázatok elbírálása 242/2009. (XI.10.) VKMB határozata 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága a Tulipán u. 8. és Vécsey u. 7. sz. alatti lakóközösségek (18 lakás) részére a hulladékgyűjtő edények zárható térben történő elhelyezésének megoldására vissza nem térítendő támogatást nyújt , - Ft értékben. A támogatás felhasználására vonatkozó előírásokat a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a lakóközösség megbízott képviselője által aláírt támogatási szerződésben kell rögzíteni. A támogatás a zárható helyiség használatbavételét követően, számlákkal igazolt költségek alapján kerülhet kifizetésre a pályázó részére abban az esetben, ha benyújtja a TAPPE Kft. által kiadott igazolást arról, hogy a lakóközösségnek nincs a hulladékszállítással összefüggésben tartozása. Felelős: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Határidő: december / Pályázat benyújtása a Békéscsaba, Kórház u. 4. szám alatti volt sörház rekonstrukciójára. Pályázat kódszáma: DAOP /2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága fenti tárgyú előterjesztést a közgyűlésnek 2 igen 4 tartózkodó szavazattal nem javasolja elfogadni. 18./ Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények elfogadott fejlesztésének módosítása 244/2009. (XI.10.) VKMB határozata 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények elfogadott fejlesztésének módosításáról szóló tájékoztatót megismerte.

10 10 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 550/2007. (X. 18.) közgyűlési határozat alábbiak szerinti módosítását elfogadja: - A Tölgyfa utca melletti területre tervezett ifjúsági park (hrsz.: 0170/1) a Szabó Pál Téri Általános Iskola mögötti közparkként nyilvántartott (hrsz.: 1709/125) önkormányzati tulajdonú területen kerül megvalósításra. - A Tölgyfa utcai ifjúsági park évekre tervezett fejlesztése, egy ütemben a évben kerül kivitelezésre. Felelős: Köles István alpolgármester Határidő: november / Pályázat benyújtása közösségi közlekedés fejlesztésére Pályázat kódszáma: DAOP /A 245/2009. (XI.10.) VKMB határozata 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Dél-Alföldi Operatív Program keretében a Közösségi közlekedés fejlesztése című DAOP /A kódszámú felhívásra, a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás által benyújtott pályázatban való részvételt jóváhagyja. A ,- Ft összköltségű fejlesztés, Békéscsabát érintő ,- Ft összköltségű részéhez az Önkormányzat évi költségvetésben ,- Ft, azaz tizenegymillióhétszáztizenkilencezer-négyszáz forint saját forrást biztosít. 2. E határozat hatályba lépésével egyidejűleg a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Békéscsaba Pályázat benyújtása közösségi közlekedés fejlesztésére, pályázat kódszáma: DAOP /A szóló 635/2009. (X.22.) számú közgy. határozat hatályát veszti. Határidő: december / A békéscsabai ingatlan-nyilvántartásban 7544/1. helyrajzi szám alatt felvett, természetben Kolozsvári u. 60. szám alatt található telek használatba adásával összefüggő szerződéstervezet elfogadása 246/2009. (XI.10.) VKMB határozata

11 11 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a békéscsabai ingatlan-nyilvántartásban 7544/1. helyrajzi szám alatt felvett, természetben Békéscsaba, Kolozsvári u. 60. szám alatt található telek határozatlan időtartamú használatba adásáról szóló szerződéstervezetét elfogadja. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a használatba adási szerződés megkötésére. Határidő: november / A Vandháti úton található hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítása 247/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a békéscsabai hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítását az alábbi feltételekkel támogatja: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata kártalanítási ajánlatot tesz a békéscsabai hrsz-ú ingatlan tulajdonosának, az alábbi feltételekkel: 1. A pénzbeli kártalanítás kifizetésének feltétele, hogy a hrsz-ú ingatlan tulajdonosa a Vandháti út kiszélesítéséhez szükséges kb. 125 m 2 területet térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adja. 2. A hrsz-ú ingatlan meglévő kerítésének átépítése és az utcaszélesítés céljára szükséges területen található fák eltávolítása a hrsz-ú ingatlan tulajdonosának feladata. 3. Az önkormányzat a 2. pontban írt munkák elvégzése fejében bruttó ,- Ft, azaz száznegyvenötezer forint kártalanítást ajánl fel a hrsz-ú ingatlan tulajdonosának. A 2. pontban írt munkák elvégzésének határideje július 31. Amennyiben az ingatlantulajdonos a tulajdonba adási előszerződést aláírja, úgy részére bruttó ,- Ft, azaz százezer forint kártalanítási előleg kifizethető. 4. A 3. pontban írt kiadás fedezete a évi költségvetésben a szennyvízberuházás miatti ingatlanvásárlásokra elkülönített összeg. Felelős: Hanó Miklós alpolgármester Határidő: július / A Festő utcában található hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítása 248/2009. (XI.10.) VKMB határozata 5 igen 1 tartózkodó szavazattal és Mezőgazdasági Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog

12 12 szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a békéscsabai hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítását az alábbi feltételekkel támogatja: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata kártalanítási ajánlatot tesz a békéscsabai hrsz-ú ingatlan tulajdonosának, az alábbi feltételekkel: 1. A pénzbeli kártalanítás kifizetésének feltétele, hogy a hrsz-ú ingatlan tulajdonosa a Festő utca kiszélesítéséhez szükséges kb. 40 m 2 területet térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adja. 2. A hrsz-ú ingatlan meglévő kerítésének átépítése az ingatlan tulajdonosának feladata. 3. Az önkormányzat a 2. pontban írt munkák elvégzése fejében bruttó ,- Ft, azaz hatvanezer forint kártalanítást ajánl fel a hrsz-ú ingatlan tulajdonosának. A 2. pontban írt munkák elvégzésének határideje július A 3. pontban írt kiadás fedezete a évi költségvetésben a szennyvízberuházás miatti ingatlanvásárlásokra elkülönített összeg. Felelős: Hanó Miklós alpolgármester Határidő: július / A szennyvíz-nyomóvezetékkel érintett 0594/40. hrsz-ú ingatlan tulajdonosának kártalanítása 249/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság az általa hozott 172/2008. (IX. 9.) VKMB határozatot az alábbiak szerint módosítja: 1. A határozat 3. pontjában írtak helyébe az alábbi fogalmazás lép: A szolgalmi jog alapításáért cserébe az önkormányzat bruttó ,- Ft, azaz kétszázötvenezer forint kártalanítást fizet az ingatlan tulajdonosa számára. 2. A határozat módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felelős: Hanó Miklós alpolgármester Határidő: március / Gáznyomás-szabályozó alatti terület használatba adása 250/2009. (XI.10.) VKMB határozata

13 13 és Mezőgazdasági Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság az általa hozott 179/2009. (IX. 15.) VKMB határozatot az alábbiak szerint módosítja: 3. A határozat 1. pontjában írtak helyébe az alábbi fogalmazás lép: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata használati és bejárási szolgalmi jogot alapít az Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt-vel (Szeged, Pulcz utca 44.) a békéscsabai 795/5. hrsz-ú földrészletre vonatkozóan. A használati és bejárási szolgalmi jog alapításával kapcsolatos okiratok elkészíttetése az Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt. feladata. Az önkormányzat a használati és bejárási szolgalmi jog alapítása fejében egyszeri ,- Ft + Áfa, azaz egymillió forint + Áfa díj megfizetését kéri. 4. A határozat módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felelős: Hanó Miklós alpolgármester Határidő: december / A Botyánszki Pálné utca 14. szám alatti ingatlan megvétele 251/2009. (XI.10.) VKMB határozata és Mezőgazdasági Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog szabályairól szóló 16/2009. (IV. 6.) önk. rendeletben biztosított hatásköre alapján az alábbi döntést hozza: A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a Botyánszki Pálné utca 14. szám alatti ingatlanra tulajdonosának kártalanítását az alábbi feltételekkel támogatja: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Békéscsaba, Botyánszki Pálné utca 14. szám alatti ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatot megismerte. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az átalakítás magas költségigénye és az önkormányzat pénzügyi fedezetének hiánya miatt a felkínált vételi lehetőséggel nem kíván élni. Felelős: Hanó Miklós alpolgármester Határidő: december 31. A Bizottság elnöke megköszönte a megjelenést, az ülést befejezettnek nyilvánította. Kmf. Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2009. november 16-án tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. szeptember 9-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Jánosné bizottsági tag Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2008. június 16-án tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2009. március 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2010. március 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2009. május 11-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. szeptember 3-án tartott soron kívüli nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. szeptember 3-án tartott soron kívüli nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. szeptember 3-án tartott soron kívüli nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. május 21-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2009. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2014. február 25-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Kutyej Pál

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2006. december hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2006. december hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2006. december hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Javaslat a közalkalmazottak és köztisztviselők tizenharmadik havi illetményének

Részletesebben

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-12/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. szeptember 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság elnöke Baji Lajos Tímár Ella Aranyi Tímea Kovács Sándor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. július 10-én tartott nyilvános soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. július 10-én tartott nyilvános soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. július 10-én tartott nyilvános soron kívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Kutyej

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Beszámoló a 2015. évi költségvetés teljesítéséről

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. április 15-én tartott munkaterv szerinti nyilvános üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei Zsolt bizottsági

Részletesebben

1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet

1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. december 08. -ai üléséről. 806/2015. (12.08.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. december 08. -ai üléséről. 806/2015. (12.08.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 806/2015. (12.08.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 30/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy leveszi a ZÁRT ülésre megjelölt 14.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

2.) Árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásokban közreműködő Bíráló

2.) Árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásokban közreműködő Bíráló BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. február hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A HUNGAROTEL Rt. koncessziós ügye - Takács Péter képviselő kérdést tett

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. május 21-én tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. május 21-én tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. május 21-én tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Zárt ülés napirendje A közgyűlés 16 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 337 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. augusztus 31. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2014. február 13. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2014. szeptember 16-án tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2014. szeptember 16-án tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2014. szeptember 16-án tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2006. október hó 26-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2006. október hó 26-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2006. október hó 26-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Zárt ülés elrendelése A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-7/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. április 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén Hozott határozatok: 49/2015.(04.09.)-től 66/2015.(04.09.)-ig Hozott rendeletek: 7/2015.(04. 14.) 1 J

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 265-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2013. március 25.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007 március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Aljegyzői pályázat kiírása A közgyűlés 17 igen szavazattal, 9 tartózkodással

Részletesebben

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző,

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző, Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 260-4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt. JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Javaslat ingatlan részterületének kisajátítást helyettesítő adásvétel útján történő értékesítésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. február 27-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

BÖd",sCSABA MEGYEJ JOGÚ VÁROS KOZGYŰLf,sÉNEK. GAZfJASÁGI, KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGY' BIZOTTSÁGA Békéscsaba, SzentIstván tér 7.

BÖd,sCSABA MEGYEJ JOGÚ VÁROS KOZGYŰLf,sÉNEK. GAZfJASÁGI, KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGY' BIZOTTSÁGA Békéscsaba, SzentIstván tér 7. BÖd"sCSABA MEGYEJ JOGÚ VÁROS KOZGYŰLfsÉNEK GAZfJASÁGI KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGY' BIZOTTSÁGA Békéscsaba SzentIstván tér 7. Ikt. sz.: IV 377/2008. Előadó: Múrlon László Mell: J db NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 4 képviselő jelen van.

JEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 4 képviselő jelen van. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17. napján 09.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. szeptember 5-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 495 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011.október 25-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27- án, 7:45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. március 26-án tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. március 26-án tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. március 26-án tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal Mokos-terem Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 129/2012.

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3-11/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18.-án megtartott nyilvános üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2012. december 20-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 6. napirendi pont: Előterjesztés a Kisalföld

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. 228 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Ikt. szám: 628-15/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15. számú j e g y z ő k ö n y v e Készült: 2012. július 9-én megtartott rendkívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Tárgy: Javaslat a szarvasi úti kerékpárút tulajdonviszonyainak rendezésére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Csókakő Csákberény Söréd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott együttes üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Csókakő Csákberény Söréd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott együttes üléséről JEGYZŐKÖNYV Mely készült Csókakő Csákberény Söréd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott együttes üléséről Helye: Művelődési ház Söréd, Rákóczi u. 41. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.március 27-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.március 27-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.március 27-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 55/2014. (III.27.) határozat: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. február 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben